ÁLTALÁNOS ISKOLÁS FIÚK ÉS LÁNYOK FOGALMAZÁSAINAK GENDER-SZEMPONTÚ KVANTITATÍV ÉS KVALITATÍV VIZSGÁLATA

Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, III. évfolyam, I. szám, (2008) pp. 107-121.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁS FIÚK ÉS LÁNYOK FOGALMAZÁSAINAK GENDER-SZEMPONTÚ KVANTITATÍV ÉS KVALITATÍV VIZSGÁLATA K e g y e s n é S z e k e r e s E r ik a

Miskolci Egyetem, Modem Filológiai Intézet, Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros kegyera@gma i1.com Kivonat: Az alábbi tanulmány1 azt vizsgálja, hogy a kvalitatív és a kvantitatív szociolingvisztikai módszerek alkalm azásával milyen eltérek m utathatók ki a fiúk és a lányok iskolai fogalmazásaiban. A tanulmány a gender-szempontú differencia-hipotézis azon tételéből indul ki, hogy a nemileg specifikus nyelvhasználati különbségek valójában preferenciális különbségek. A z általános iskolás tanulók esetében a helyesírás vizsgálata bizonyult olyan életkorral és nem m el összefüggő különbségnek, amely m indkét vizsgálat korosztályban szignifikáns volt. Eredményeimtől azt vártam, hogy a szövegproduktum ok kvantitatív és kvalitatív m utatóinak nemek szerinti összevetésével m egállapíthatóak lesznek a nemekre specifikusan és tipikusan jellemző anyanyelvi szövegalkotási stratégiák a 9-10, ill. 11-12 éves életkor viszonylatában.

Kulcsszavak: differencia-hipotézis, kvantitatív és kvalitatív szociolingviszika, gender

Bevezetés Az anyanyelv-elsajátítás nemi vonatkozású (nemileg tipikus és specifikus) különbségeivel, a fiúk és a lányok írásbeli és szóbeli nyelvhasználatában megfigyelhető eltérésekkel elsősorban tantárgy-pedagógiai és pszichológiai, újabban szociolingvisztikai és pszicholingvisztikai vizsgálatok foglalkoznak. A társadalmi nem (gender) és a nyelvhasználat témakörében folytatott kutatások a nyelv fonetikai fonológiai, morfológiai-szintaktikai és pragmatikai szintjén mutattak ki kisebbnagyobb különbségeket a férfiak és a nők, a fiúk és a lányok nyelvhasználatában. 1. Különbségek a fiúk és a lányok írásbeli nyelvhasználatában A külföldi vizsgálatok nagy része a fogalmazáskészség és a helyesírás összehasonlító elemzése alapján tesz megállapításokat az iskoláskorú fiúk és lányok írásbeli nyelvhasználatában megmutatkozó nemi különbségekre vonatkozóan, míg a magyar vizsgálatok elsősorban a mondatmegértésre és a szövegértésre irányulnak. Busemann (1959) például német anyanyelvű kisiskolás és középiskolás fiúk és lányok szóbeli és Írásbeli anyanyelvi teljesítményét hasonlította össze, s úgy találta, hogy - vélhetőleg az írásbeli nyelvhasználat konvencionalizáltabb volta miatt mindkét vizsgált korcsoportban a fiúk és a lányok szóbeli anyanyelvi teljesítménye 1 Az itt olvasható tanulmányhoz kapcsolódó publikáció: Kegyesné Sz. E. 2006. A gender szempontú hipotézis helye és értelmezése az anyanyelv-elsajátításban egy longitudinális helyesírás-vizsgálat tapasztalatai alapján. In: Klaudy K. & Dobos Cs. (szerk.): A világ nyelvei és a nyelvek világa. A XV. Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásai. Vol. 2/2.378-382.

108

Kegyesné Szekeres Erika

között volt lényegesebb az eltérés. Mindazonáltal mind a szóbeli, mind az írásbeli anyanyelvhasználatban a kisiskoláskorban mért különbségek rendelkeztek átlagosan magasabb mutatóval. Busemann (1959) mindkét vizsgált korcsoportban, mindkét feladattípusban (írásbeli és szóbeli) a lányok javára mutatott ki előnyöket. Klein (1978 idézi Hast 1993) szintén német kisiskolások (9;6 - 11;0) írásbeli kifejező készségét vizsgálta különböző iskolatípusokban. A vizsgálatban résztvevő gyermekeknek megadott címek alapján kellett többféle típusú és műfajú fogalmazást készíteniük. Klein (1978) kvantitatív elemzéséből az olvasható ki, hogy a lányok minden vizsgált szövegtípusban (pl. elbeszélés, fiktív riport, jellemzés, tömörítés) hosszabb írásműveket produkáltak. Kvalitatív tekintetben Klein müfajbeli nemi differenciáltságot vélt felfedezni: a lányok tárgyakat és személyeket jellemző szövegproduktumai minőségileg (formailag és tartalmilag, és a nyelvi kifejezőeszközök változatosságát figyelembe véve) - az idézett szerző értékelése szerint - jobban megfeleltek a jó jellemrajz követelményeinek, míg a fiúk számottevően ügyesebbnek bizonyultak a lényegkiemelést és logikus strukturáltságot megkövetelő, ún. tömörítő szövegtípusokban (Hast 1993). Úgy tűnik tehát, hogy a modernebb vizsgálatok eredményei is afelé tendálnak, hogy a lányok anyanyelvi teljesítménye felülmúlja a hasonló korú fiúkét, s a vizsgálati eredmények voltaképpen megerősítették a korábbi sztereotipikus vélekedéseket. Egyes szerzők (Brügelmann 1994, Mannhaupt 1994) éppen annak akartak utánajárni, miért éppen a fiúknak jelent általában több technikai nehézséget az írás és az olvasás elsajátítása. Összességében véve ezek a nehézségek akár azt is okozhatják, hogy a fiúk több helyesírási hibát vétenek egy-egy másolási vagy önálló szövegalkotási feladatban, az utóbbi feladattípusban pedig rövidebb szövegproduktumokat hoznak létre, s egyes műfajokban formai, ill. tartalmi nehézségekkel küzdenek. A valós nehézségekhez sok esetben sztereotip vélekedések társulhatnak, ami tovább erősíti a fiúk hátrányát. Brügelmann (1994) gyakorló pedagógusokkal készült interjúk alapján úgy találta, hogy maguk a pedagógusok sokszor a nemekkel kapcsolatos sztereotip meggyőződésüket vetítik rá az oktatási gyakorlatra, és nem a valós tényeket recipiálják akkor, amikor egyetértenek azzal az állítással, hogy a lányok jobb helyesírók és gyorsabban tanulnak meg olvasni, mint a hasonló korú fiúk. Brügelmann (1994) helyesírási vizsgálatainak adatai is arra engednek következtetni, hogy a nemekkel kapcsolatos sztereotipizálási folyamat behálózza a pedagógiai gyakorlatot: másolási feladatokban tényleg a lányok vétettek kevesebb hibát, de ez nyilvánvalóan nem bizonyíthatja a lányok jobb teljesítményét, sokkal inkább összefügghet a lányok precizitásra törekvésével, tartósabb figyelmével, s csak másodsorban utalhat ez az eredmény összefüggésre a tanuló neme és anyanyelvi kompetenciája között. A sztereotip attitűdök viszont erősen korellálhatnak a pedagógus, valamint a gyermek nemével (Richter és Brügelmann 1994). Más német vizsgálatok (Klann-Delius 1993) szerint a fiúk és a lányok írásbeli anyanyelvi teljesítményének összehasonlításából leginkább az derül ki, hogy a vizsgált fogalmazások számottevő módon tartalmilag és szerkezetileg, s nem annyira a szókincsükben és a szintaktikai mintázatukban, vagy a helyesírás tekintetében különböznek egymástól. Brügelmann (1994) kvalitatív méréseket (szövegstruktúra, szövegkohézió és szövegkoherencia) is végzett az önálló szövegproduktumok nemileg specifikus mutatóinak megállapítása céljából, s úgy

Általános iskolás fiú k és lányok fogalmazásainak gender-szempontú kvantitatív és kvalitatív vizsgálata

109

vélte, hogy minőségileg a lányok szövegproduktumai a spontán szövegalkotásban jobb mutatókkal rendelkeznek ugyan, de sokkal kevesebb nemileg specifikus jellemző állapítható meg az irányított fogalmazások alapján, mint a spontán szövegalkotásban. Brügelmann vizsgálatában az ún. használati szövegtípus (pl. iskolai rend megszövegezése, használati utasítás készítése egy valóságos vagy fiktív szerkezet, gép stb. működtetéséhez) megszerkesztésében egyértelműen a fiúk szövegproduktumai rendelkeztek magasabb mutatókkal. A megtörtént események elbeszélésében, a fiktív történetírásban és az olvasónapló műfajában a lányok fogalmazásait értékelte a szerző kvalitatív szempontból kimagaslóan jobbnak. A fentiekben bemutatott vizsgálatok voltaképpen pedagógiai szempontokat érvényesítve kerestek magyarázatokat a tapasztalt differenciákra, és csak részben vették figyelembe azokat a megközelítéseket, amelyek a nemek közötti különbségeket hagyományosan biológiai, társadalmi, pszichológiai és szociális alapon magyarázzák. A pedagógiai gender-kutatás magyarázó elvei között kiemelt helyen szerepel a pedagógiai gyakorlatban is tapasztalható sztereotipizálás, amelyről már a fentiekben is szó esett. A kérdés tehát az, mennyiben van szó valós nyelvi-nyelvhasználati különbségről, s mennyiben beszélhetünk idealizált, sztereotipikus képzetek következményéről, azaz arról, hogy milyen mértékben képesek a fiúk fiúvoltához és a lányok lányvoltához tapadó sztereotip vélekedések a tanári értékelést befolyásolni. Brügelmann (1994) véleménye szerint nagyon is komolyan kell vennünk azt a pedagógiai problémát, hogy az anyanyelvet tanítók a mindennapi oktatási gyakorlat során valóban igen gyakran sztereotip beállítódásaik alapján kezelik a fiú és lánygyermekeket (s nemcsak az anyanyelvi órákon!), s ennek alapján ítélik meg teljesítményüket is. Brügelmann (1994) vélekedése szerint a nemekhez kötődő, a nemek anyanyelvi teljesítményére vonatkozó szülői és tanári sztereotípiák (pl. a lányok jobb helyesírók, a fiúk írásképe gondatlanabb stb., a lányok többet és ügyesebben olvasnak, a lányok hangos olvasása kifejezőbb, a fiúk a szövegértési feladatokban jobban teljesítenek stb.) az osztálytermi kommunikációban újra reprodukálódnak, s ezáltal kettős hatást fejtenek ki. Berkg (1994) tantárgy-pedagógiai megközelítésben vizsgálta ezt a kérdést, s úgy véli, hogy a lányok kvantitatív és kvalitatív szempontból is jobb írásbeli teljesítményének oka valójában nem kereshető a nemek közötti különbségek egyik formájában sem, s nem magyarázható a pedagógusok azon pedagógia gyakorlatával sem, amely a jótanuló kislányok és rendetlen, rossz fiúk sztereotípiát követi. Berkg (1994) szerint a magyarázat az, hogy a lányok a tanítási órákon a szóbeli megnyilatkozások számát és hosszát tekintve hátrányban vannak a fiúkkal szemben, s ebből következően késztetést éreznek a hosszabb és szabatosabb írásbeli önkifejezésre. Oomen-Welke (2002) tanulmányában rámutat, hogy a fenti összetevők (tantárgy, a pedagógus neme és oktatási attitűdjei, a tanuló neme) mellett lényeges eltérést okozhatnak a fiúk és a lányok anyanyelvhez való viszonyában, nyelvi reflexióikban és az általuk preferált argumentációs struktúrák kiválasztásában az egymástól különböző iskolarendszerek és iskolatípusok is. Oomen-Welke fogalmazásokat és gyermekekkel készült interjúkat elemzett, s azt állapította meg, hogy a fiúk írásbeli és szóbeli szövegproduktumaiban több az értékelő és kritikai szekvencia, mint a lányokéiban. A lányok szóbeli nyelvi viselkedésére inkább az értékelő szekvenciák kerülése volt a jellemző, és az argumentumok az írásban

110


elkészített szövegproduktumaiknak sem voltak központi, meghatározó szövegszervező elemei. Wodak és Schultz (1991) szintén a fő szövegszervező erőket és struktúrákat nézte meg amerikai és osztrák tanulók fogalmazásaiban. Megállapították, hogy a fogalmazások minőségét valóban befolyásolni tudta az írójának a neme, sőt nemileg tipikusnak mondható jellemzők is felbukkantak az egyes fogalmazásokban. Az osztrák lányok szinte kizárólag reflexív típusú szöveget alkottak abban a témában, hogy ,Á’m és az anyukám”, ami azt jelentette, hogy jellemezték az anyjukhoz való viszonyukat, reflektáltak önmaguk és az anya szemszögéből az anya-gyermek kapcsolat örömöt jelentő és problémákat okozó elemeire. Mindez szubjektív hangvételű és emóciók verbalizálását tartalmazó fogalmazásokat eredményezett, amelyeknek legfőbb szövegszervező struktúrája a reflexió volt. Ezzel szemben az osztrák fiúk inkább analitikus szövegeket írtak, amelyeknek fö szövegszervező struktúrája az elemzés volt, az okfejtés, a magyarázatkeresés arra, hogy miért ilyen vagy olyan természetű a fogalmazás írójának az anyjához fűződő kapcsolata. Wodak és Schultz (1991) megítélése szerint összességükben ezek a fogalmazások objektívebb és tömörebb írásművek voltak, mint a lányokéi. Hasonló különbség mutatkozott meg a nemek között az amerikai iskolásoknál is, de a viszgálati adatok szerint nem annyira éles az elhatárolódás, mint az osztrák tanulók esetében. Az anyanyelv-elsajátítás gender-specifikus eltéréseiről csak néhány hazai tanulmány (Gósy 1999, Menyhárt 2001, Simon 2002) tesz említést. Elsősorban a mondatmegértés és a szövegértés szintjén, s csak kevesebb esetben reflektáltak a szerzők az önálló szövegprodukció nemi jellegzetességeire. Meglepő módon a hazai vizsgálatok áttekintéséből az derült ki, hogy az összesített eredmények alapján (ellentétben a nemzetközi eredményekkel!) a fiúk teljesítettek jobban. A fiúk produkáltak például jobb szöveg- és mondatmegértési eredményeket, hiszen a fiúk teljesítménye átlagban valamennyi vizsgált feladattípusban a lányokéi felett volt (Gósy 1999, Menyhárt 2001, Simon 2002). További érdekesség, amely szintén ellentmond a nemzetközi eredményeknek, hogy a fiúk és a lányok teljesítménye közötti különbség az életkorral párhuzamosan valamelyest növekedett. 2. Harmadik és hatodik osztályosok fogalmazásainak vizsgálata 2 .1 . A vizsgálat célja, módszere és körülményei A vizsgálatot egy miskolci általános iskola 50 tanulójának (25 fiú és 25 lány) bevonásával végeztem. Az első vizsgálatra 2003 decemberében került sor, a vizsgálat alanyai harmadik osztályos fiúk és lányok voltak (9;2-10;l). A vizsgálat megismétlése 2005 decemberében történt, ekkor a vizsgálat alanyai hatodik osztályba jártak (11 ;212;1). A vizsgálatban ugyanazok a fiúk és lányok vettek részt az első és a második alkalommal is. A vizsgálat célja annak a hipotézisnek az igazolása vagy elvetése volt, miszerint a lányok kvantitatív és kvalitatív értelemben is magasabb értékeket mutató önálló szövegproduktumokat hoznak létre, mint a fiúk, ám a különbségek az életkor növekedésével párhuzamosan csökkenő tendenciát mutatnak (1. Brügelmann és Richter 1994). Vizsgálatomban a kvantitatív tényezőket a szövegproduktum hosszára és a szövegproduktumokban előforduló helyesírási hibák számára, típusára korlátoztam. A helyesírás vizsgálatakor Lengyel (1999) taxonómiáját követtem. Kvalitatív szempontból a főbb mondatszerkesztési sajátosságokat, a fogalmazások

Általános iskolás fiúk és lányok fogalmazásainak gender-szempontú kvantitatív és kvalitatív vizsgálata

111

mélységmutatóit, a gondolatközlés, valamint a szövegszerkezet legjellemzőbb jegyeit vizsgáltam. A kvalitatív vizsgálat szempontrendszerében és mérési módszereiben Kemya (1988) és B. Fejes (1981) munkáira támaszkodtam. Összesen 100 fogalmazás kvalitatív és kvantitatív mutatóit elemeztem. Mindkét vizsgálatban önálló, spontán szövegproduktum létrehozása volt a tanulók feladata egy tanítási óra időkeretein belül. A harmadik osztályosok b á lu n k já rt a Télapó” címmel készítettek fogalmazást, a hatodik osztályosok fogalmazásának címe karácsonyi készülődés a családban” volt. A fogalmazások megírásához a tanulók további szempontokat, egyéb instrukciókat nem kaptak. Az elkészített fogalmazások elsősorban leíró jellegűek, tartalmilag egy múltbeli esemény felidézéséhez, ill. egy jövőben bekövetkező élményhez kötődtek. Az elemzett fogalmazások minden esetben kohezív-koherens szövegnek tekinthetők. Az ennek a kritériumnak nem megfelelő fogalmazások nem kerültek be a vizsgált korpuszba. 2. 2. Eredmények és következtetések 2. 2 .1 . A kvalitatív vizsgálat eredményei 1.

mutató: a helyesírási hibák száma

Harmadik osztály: A harmadik osztályos lányok fogalmazásaiban összesen 143 hibát találtam, míg a fiúk írásműveiben összesen 253 hiba volt. Látható, hogy az egy fogalmazásra eső átlagos hibaszám a fiúk esetében majdnem kétszer annyi, mint a lányok csoportjában (5,72 hiba : 10,12 hiba). Ez az adat a vizsgált 50 fogalmazás átlagában azt mutatja, hogy a lányok fogalmazásaiban a vizsgálatban szereplő nyolc hibatípusban átlagban 5-6 hiba található, míg a fiúk fogalmazásaiban 10-11 az átlagolt hibaszám. A konkrét adatokat az 1. sz. ábra mutatja. 1. ábra: Helyesírás-vizsgálat a harmadik osztályban

Az átlagos differencia tartományok az egyes hibatípusok szerint a következőképpen oszlanak meg: a betűcsere, betűkihagyás és szövegtagolási hibatípusban szignifikáns

112


különbség mutatkozott a vizsgált harmadik osztályos fiúcsoport és lánycsoport között. Az összes többi hibatípusban (kvantitás- és ékezetjelölés, egybeírás - különírás, felesleges betű(k) beiktatása és egyéb hibák (pl. kötőjeles írásmód)) a lányok és a fiúk közötti átlagos differenciaérték 5 % alatti, tehát nem szignifikáns. Érdemes azonban megfigyelni az egyes hibatípusok rangsorát is nemek szerinti csoportosításban: mindkét nem tagjai ugyanis ugyanazokban a hibatípusokban hibáztak a legtöbbet és a leggyakrabban. Mindkét nem esetében a betűkihagyás áll a hibarangsor élén, a második leggyakoribb hibatípusba a szövegtagolási hibák (pl. vessző elmaradása, kis kezdőbetűvel kezdett mondat stb.) tartoztak. A rangsorban mindkét nemnél a kvantitás- és ékezetjelöléssel kapcsolatos hibák kerültek a harmadik helyre. Az eltérés itt kisebb mértékű, mint az előző két esetben. Megállapítható tehát, hogy a harmadik osztályos fiúk dolgozataikban 27,11 %-kal több helyesírási hibát követtek el a lánycsoport hibaátlagához képest, s mindegyik hibatípusban többet hibáztak, mint a lányok. A hibák számát és százalékos megoszlását tekintve leginkább mennyiségi differenciáról van szó a nemek között, s nem minőségi eltérésről, hiszen a hibatípusok rangsora nemi szempontból megközelítőleg azonos dinamikát mutat a vizsgált korcsoportban. Itt jegyzem meg, hogy a helyesírási hibák száma nyilvánvalóan a szövegproduktum hosszától is erősen függő jelenség, e tekintetben a lányok bizonyultak produktívabbaknak.

2. ábra: Helyesírás-vizsgálat a hatodik osztályban Hatodik osztály: Az adatok alapján megállapítható, hogy a fiúk ebben a korcsoportban is átlagosan valamivel többet hibáztak, de a nemek közötti differencia csökkenő tendenciát mutat. A lányok fogalmazásaiban összesen 188 hibát regisztráltam, a fiúk fogalmazásaiban 213-at. A hibák százalékos eloszlása szerint a vizsgált nyolc hibatípusból csak két esetben (szövegtagolási hibák és különírás az egybeírás helyett) emelkedik a nemek közötti differencia 5 % fölé, az összes többi esetben az eltérés nem szignifikáns. Az egy szövegproduktumra eső átlagos hibaszám a lányok fogalmazásaiban 7,52, a fiúk fogalmazásaiban 8,52. A hibák mennyiségi viszonyaiban regisztrált nemi differencia a


113

harmadik osztály átlagos eredményeihez képest csökkent, mondhatni kiegyenlítődött. A harmadik osztályhoz képest megváltozik ugyan a hibatípusok rangsora, de a nemek szerinti megoszlásban szemlélve ismételten hasonló dinamikát látunk (vö. 2. sz. ábra). Mindkét nemnél az első helyre kerülnek a szövegtagolási hibák, majd a betükihagyás hibatípusa következett. A harmadik helyen pedig változatlanul a kvantitás- és ékezetjelölés hibatípusa szerepel. A nemek tekintetében tehát továbbra is mennyiségi differenciáról van szó csupán, de az életkor növekedésével a mennyiségi különbözőség is csökkenő tendenciát mutat. Az eredmények egybevetése: Magyar anyanyelvű, az általános iskola harmadik és hatodik osztályába járó fiúk és lányok helyesírásának összehasonlító vizsgálata azt mutatja, hogy legfeljebb és csakis a hibázás kvantitását tekintve beszélhetünk gender-szempontú különbözőségről. A harmadik osztályos fiúkra az jellemző, hogy tipikusan és átlagosan majdnem kétszer annyit hibáznak, mint a lányok. A regisztrált különbség a hatodik osztályra majdnem teljesen eltűnik. A kiegyenlítődés irányvonala a következő: a hatodik osztályra a lányok egy szövegproduktumra eső átlagos hibaszáma valamivel növekedett, a fiúké viszont - összehasonlítva a harmadik osztályos teljesítményükkel - csökkent. Az önálló szövegproduktum létrehozásakor elkövetett hibák kvalitását tekintve egyik vizsgált korcsoportban sincs szignifikáns különbség a két nem között, hiszen a hibatípusok rangsora mindkét vizsgált korosztályban azonos dinamikájú. 2. mutató: A szöveghosszúság Harmadik osztály: A lányok által készített 25 fogalmazás összes mondatának száma 259, a fiúk összesen 201 mondatot írtak. A lányok szövegproduktumainak átlagos hossza körülbelül 10 mondatot tesz ki (p= 10,360, pm = 10, 000), a fiúk szövegproduktumainak átlagos hossza 8 mondat volt (p= 8,320, pm = 9,000). A lányok tehát átlagosan valamennyivel hosszabb fogalmazásokat írtak. A fogalmazások hosszúságából jól látható az a tendencia is, hogy a szöveghosszúsági tartományok eloszlása szerint a fiúk írásművei sokkal egységesebb képet mutatnak, mint a lányokéi. A vizsgált 25 fogalmazás 84 %a 10 egészmondatos, a fogalmazások 16 %-a 10-15 egészmondat hosszúságú, s egy fogalmazás sem haladja meg ezt az értéket. A lányok esetében a fogalmazások megoszlanak a fenti két tartomány között: 13 fogalmazás tartozik az 5-10 egészmondatos, 9 fogalmazás a 10-15 egészmondatos kategóriába, a többi viszont meghaladja a 15 egészmondat hosszúságot. Nyilvánvaló, hogy az átlag mögött jelentős egyéni eltérések figyelhetők meg. A szórás a lányoknál 3,353 mondathossz, a fiúknál csak 1,887. Ez az érték szintén azt támasztja alá, hogy a fiúk fogalmazásai a szöveghossz tekintetében egységesebbek, mint a lányokéi. A kimutatott különbség a lányok és a fiúk fogalmazásainak hosszúságára vonatkozóan p = 0,011-nél magasabb szignifikancia-szinteken szignifikáns, vagyis elfogadható az a feltételezés, hogy van különbség a harmadik osztályos fiúk és lányok között a vizsgált mutató paramétereiben, s a különbség az általam vizsgált mintában a szövegalkotó nemével korrelál.

114


Hatodik osztály: Ha a hatodik osztály adatait összehasonlítjuk a harmadik osztályosok fentebb ismertetett adataival, akkor azt látjuk, hogy a szöveghosszúság mutatója szerint lényegesebb elmozdulást tapasztalhatunk a lányok javára. A hatodik osztályban a lányok összesen 409 egészmondatot írtak az adott témáról, míg a fiúk csak 313-at. Ezek szerint a lányok átlagos mondatszáma szövegproduktumonként 16-ra emelkedett (p=17,520, pm = 18,000) míg a fiúké csak 12-re (p= 12,670, pm = 13,000), ami átlagosan szövegproduktumonként 3-4 mondatos szöveghosszúságbeli különbséget tesz ki a vizsgált korcsoportban. Nyilvánvaló, hogy mindkét nem esetében növekedett a szövegproduktumok átlagos hossza, de ezzel párhuzamosan növekedett a nemek közötti differenciaérték is. A szöveghosszúsági tartományok egyéni megoszlása változatosabb képet mutat, mint a harmadik osztályban. Ezt igazolja az is, hogy a lányok esetében a 10 egészmondatos szöveghosszúságig teijedő fogalmazások száma éppen a fele a fiúkéinak, s a 21-25 egészmondatos hosszúsági tartományba eső fogalmazások száma a lányoknál szintén több, mint a fiú tanulóknál. Azonban a szórási értékeket figyelembe véve a vizsgált változó tekintetében ismételten a fiúk fogalmazásai mutatnak összetartóbb képet, mivel a szórási tartomány náluk kisebb, mint a lányoknál (4,153:5,51). A szöveghosszúság tekintetében a nemek közötti különbség p = 0,037 szintnél magasabb szignifikanciaszinteken bizonyult szignifikánsnak. Vagyis elfogadható az a hipotézis, hogy a vizsgált korcsoportban a lányok és a fiúk önálló, spontán szövegproduktumainak hosszúsága az egészmondatok száma szerint a szövegíró nemétől is függő eltérést mutat. Az eredmények egybevetése: A harmadik és a hatodik osztály szignifikancia-szintjének összehasonlításakor látható, hogy a harmadik osztályban a különbség a szignifikancia terén erőteljesebb, mint a hatodik osztályban, annak ellenére, hogy a hatodik osztályban a szövegproduktumonkénti átlagos szöveghosszúságbeli eltérés növekedett a lányok javára. Megmagyarázható ez a paradoxon többek között azzal, hogy mind a harmadik, mind a hatodik osztályban a fiúk alkották azt a csoportot, ahol a szövegproduktumok a szöveghosszúsági mutató szerint egységesebb, összetartóbb jellegűek voltak, ahol az egyéni eltérések kevésbé modifikálták a vizsgált csoport átlagos teljesítményét. Mindkét korosztályban a lányok csoportjában tapasztaltam nagyobb eltéréseket az átlagos középértéktől, ami arra enged következtetni, hogy a lányok írásműveiben az egyéni eltérések is nagyobb intenzitásúak, mint a vizsgált fiúcsoportokban.

Általános iskolás fiú k és lányok fogalmazásainak gender-szempontú kvantitatív és kvalitatív vizsgálata

115

2. 2.2. A kvalitatív elemzés eredményei 1.

mutató: A fogalm azások átlagos m egszerkesztettsége2

Harmadik osztály:

Az általam vizsgált fogalmazásokban a lányok átlagos megszerkesztettségi mutatója 1,554 (legalacsonyabb érték 1,1; legmagasabb érték 2,4, pm= 1,500). Ugyanebben az életkorban a fiúk átlagos megszerkesztettségi mutatója meghaladja a lányokét, átlagolt értéke 1,668 (legalacsonyabb érték 1,2; legmagasabb érték 2,8, pm= 1,600). A különbség 0,114 a két csoport között, vagyis a fiúk fogalmazásai átlagosan komplexebb megszerkesztettséget mutatnak, ami lényeges eltérésként interpretálható a nemi különbségek szempontjából. Ezt bizonyítja az is, hogy a két csoportban mért legnagyobb megszerkesztettségi mutató jelentős mértékben eltér egymástól. Ebből az eltérésből adódóan a lányok fogalmazásainak 56 %-a található az 1,1-1,5 átlagos megszerkesztettséget mutató tartományban, tehát ebben a vizsgálati kategóriában a lányok munkái mutatnak egységesebb képet. A fiúk szövegproduktumainak átlagos megszerkesztettségi mutatója széttartóbb. A fiúcsoportban a fogalmazások 16 %-a haladja meg a 2,1 mutatót, azaz minősíthető magas megszerkesztettségűnek, míg a lányok esetében ez az arány 5 százalék alatti. A középértéket képviselő 1,6-2,0 megszerkesztettségi tartományba mindkét nem esetében azonos számú fogalmazás sorolható be. A szórás a lányok esetében 0,2859, míg a fiúknál ennél jóval magasabb (0,3902). A kisebb mutatójú szórás is arra enged következtetni, hogy a megszerkesztettség tekintetében a lányok fogalmazásai egységesebbek, konzisztensebbek ugyan, de nem mutatnak hasonlóan magasfokú megszerkesztettséget, mint a fiúk munkái. Mindazonáltal a nemek között feltételezett különbség p =0,207 -nél magasabb szignifikancia-szinteken statisztikailag is szignifikánsnak tekinthető. Ez a különbség tehát kissé leegyszerűsítve úgy is interpretálható, hogy a vizsgált korcsoportban a fiúk fogalmazásai megszerkesztettebbek, mint a lányokéi. Hatodik osztály: A hatodik osztályban a nemek között az átlagos megszerkesztettség tekintetében a differencia mindössze 0,032. Az átlagos megszerkesztettségi mutató továbbra is a fiúk csoportjában a magasabb (1,764), de mint látjuk, a különbség jelentősen csökkent. Ugyanakkor hatodik osztályban elmozdulás tapasztalható az átlagos megszerkesztettségi mutató nemek szerint megoszlásában. Mégpedig kiegyenlítődés látható a nemek között: egyértelműen növekszik a magasabb megszerkesztettségi mutatót produkáló lányok aránya, mivel munkáik 12 %-a meghaladja a 2,1 átlagos megszerkesztettségi mutatót. A nemek szerinti különbség kiegyenlítődésének folyamatát támasztja alá az is, hogy a hatodik osztályban mindkét nem átlagos megszerkesztettségi mutatójának mediánértéke 1,700, s a szórás, azaz az átlagostól

2 Ez a mutató a mondategészek és mondategységek egymáshoz való arányát fejezi ki, s azt jelzi, hogy az egyes fogalmazásokban hány mondategység jut egy-egy mondategészre. Úgy számítjuk ki, hogy a mondategységek számát, ami a tagmondatok és az egyszerű mondatok összege, elosztjuk a mondategészek számával. Minél magasabb arányszámot kapunk, annál összetettebb jellegű a vizsgált fogalmazás átlagos megszerkesztettsége.

116


való eltérés mértéke is megközelítőleg azonos arányú a fiú és a lány tanulók esetében. Mindezek alapján a hatodik osztály szövegproduktumai az átlagos megszerkesztettség tekintetében egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben mutatnak nemre jellemző különbözőséget (p=0,831), hiszen egyik esetben sincs szó szignifikáns különbségről. 2.

mutató: A fogalmazások reprezentáns mondattípusának aránymutatója3

Harmadik osztály: A harmadik osztályos fiúk és lányok fogalmazásaiban az átlagos reprezentáns mondattípus is mutat nemre jellemző különbséget. A lányok átlagos reprezentáns mondattípusának aránymutatója 1,076 (pm = 0,800), ami azt jelenti, hogy a lányok szövegproduktumaiban csak valamivel több összetett típusú mondatot találunk, mint egyszerűt. Ezzel szemben a harmadik osztályos fiúk átlagolt aránymutatója 2,080 (pm = 1,790), ami azt láttatja, hogy a fiúk több mint kétszer annyi összetett mondatot írtak, mint egyszerűt. Ebben a kategóriában tehát valóban szembeötlő nemileg specifikus és mondhatni tipikus különbséggel állunk szemben, a különbség értéke az eddig vizsgált változókat összevetve itt a legnagyobb (1,004). A reprezentáns mondattípus szerinti különbözőséget erősíti meg a vizsgált változó megoszlása is az egyes tartományokban: a fiúk csoportjában a fogalmazások 48 %-a haladja meg az 1,6 értéket, míg a lányok csoportjában ez a fogalmazások 8 %-ára vonatkozik csupán. A lányok fogalmazásainak többsége 0,2-0,5 mutatóval rendelkezik, ami azt támasztja alá, hogy a lányok valóban több egyszerű mondatot írnak szövegproduktumaikban, mint összetettet. Ebből arra is következtethetünk, hogy a lányok fogalmazásaiban az egyszerű mondatok képezik a stilárisan domináns mondatszerkesztési eljárást. Ezzel szemben a harmadik osztályos fiúk fogalmazásaira összességében jellemzőbb az összetett mondatok túlsúlya, ami arra utal, hogy a szövegproduktumok domináns mondatszerkesztési elve is ez. A szórás a fiúk esetében jóval magasabb értéket mutat (1,987), ami azt jelzi, hogy a lányok fogalmazásai mutatnak egységesebb, összetartóbb képet a reprezentáns mondattípus megválasztásában. A nemek között feltételezett különbség szignifikánsnak bizonyult (p = 0,120). Hatodik osztály: A harmadik osztály adataihoz képest jelentős és erőteljes változásokat tapasztalunk: bár a fiúk megtartják előnyüket, a nemek közötti, a harmadik osztályra jellemző 1,004 különbség lecsökken 0,112-re. Ez az adat úgy interpretálható, hogy a fiúk továbbra is előnyben részesítik az összetett mondatok használatát az egyszerűekkel szemben, de a korábbi nagyon erős differálódásnak a hatodik osztályban nyoma sincs. A hatodik osztályban a lányok átlagolt reprezentáns mondattípusának értéke 1,808 (pm=1,600), vagyis azt látjuk, hogy a lányok szinte „felzárkóznak” a fiúk mögé az eltelt három 3 Ez a mutató az egyszerű és összetett mondatok egymáshoz való arányát fejezi ki. Kiszámítása: az összetett mondatok számát elosztjuk az egyszerű mondatok számával. Minél magasabb értékű mutatót kapunk, annál nagyobb arányban szerepelnek az adott fogalmazásban összetett mondatok; s minél kisebb az arányítás értéke, annál nagyobb arányban szerepelnek az adott fogalmazásban egyszerű mondatok. Ha a kapott arányszám 1,00, akkor az egyszerű és összetett mondatok azonos számban szerepelnek a vizsgált fogalmazásban.

Általános iskolás fiú k és lányok fogalmazásainak

117

_____________ gender-szempontú kvantitatív és kvalitatív vizsgálata_____________ iskolai év alatt, s most már a lányok szövegproduktumainak is fő mondatszerkesztési elvévé válik az összetett mondatok előnyben részesítése. A fiúcsoport átlagos reprezentáns mondattípus aránymutatója 1,920 (pm = 1,700), azaz a harmadik osztályra jellemző igen magas mutatóhoz képest csökkenés tapasztalható, azaz a fiúk nyelvhasználatában a vizsgált korcsoportban az összetett mondatok számához képest nő az egyszerű mondatok száma. Az adatokból arra is következtethetünk, hogy a két vizsgált osztályban az eltelt három év alatt a lányok fogalmazásaiban a dominánsan reprezentáns mondattípus megváltozott, hiszen az elmozdulás az egyszerű mondatok nagyobb arányától az összetett mondatok nagyobb aránya felé jól kivehető. Ezzel szemben a fiú szövegalkotók ugyanazt a szerkesztési elvet követték mindkét korosztályban, de a hatodik osztályban készült szövegproduktumokat nagyobb variancia jellemzi. Mivel a hatodik osztályban a dominánsan reprezentáns mondattípusok aránymutatója nemek teljesítményének kiegyenlítődésére utal, várható volt, hogy a hatodik osztályban a különböző tartományokban a megoszlási mutatók is közelednek egymáshoz. Mind a fiúknál, mind a lányoknál a fogalmazások 24 %-ában dominánsak az egyszerű mondatok. Az összetett mondatok dominanciája mindkét csoportban 76 %, a lányoknál azonban ezekből az 1,6-2,0 tartományba esik a legtöbb fogalmazás, míg a fiúknál a 2,1-2,5 tartományba. A harmadik osztályban tapasztalt erőteljes nemi differencia a hatodik osztályra eltűnik, a különbség nem szignifikáns (p = 0,703). 3.

mutató: A fogalmazások tagoltsági mutatója4

Harmadik osztály: A harmadik osztályban a lányok átlagos tagoltsági mutatója 1,068 (pm= 0,900), míg a fiúké 1,666 (pm= 1,500). A két érték közötti különbség 0,589. A lányok is valamivel többször írnak fogalmazásaikban alárendelő tagmondatokat, mint mellérendelöket, de ez az arány a fiúk esetében jóval magasabb. Magyarázható ez azzal is, hogy a domináns mondattípus a fiúcsoport fogalmazásaiban egyébként is az összetett mondat volt. Ugyanakkor utalhat arra is, hogy a fiúk az összetett mondattípuson belül az ún. hipotaktikus, azaz az alárendelő mondaszerkesztést kedvelik jobban. Ezzel szemben a lányok, bár kevesebb összetett mondatot produkálnak, az összetett típusú mondatszerkesztésben majdnem egyenlő arányban írnak hipotaktikus és parataktikus (mellérendelő) összetett mondatot, hiszen a különbség alig haladja meg az 1,000-t. A tagoltsági mutató megoszlása az egyes szövegproduktumokban is inkább arra enged következtetni, hogy a fiú szövegalkotók az alárendelő összetett mondatot valamivel jobban preferálják, mint a mellérendelőt, hiszen a fiúk csoportjában csak a fogalmazások 40%-ára nézve igaz, hogy több mellérendelő tagmondatot tartalmaznak, mint alárendelőt és az esetek 56 %-ában igaz az, hogy az alárendelés dominál. A tagoltsági mutató megoszlása a lányok fogalmazásaiban arra enged 4 Ez a mutató a mellérendelő és az alárendelő tagmondatok egymáshoz való arányát fejezi ki. Kiszámítása: az alárendelő tagmondatok számát elosztjuk a mellérendelő tagmondatok számával. Ha a mutató értéke 1,0 fölötti, akkor az alárendelő tagmondatok száma meghaladja a mellérendelő tagmondatok számát. Az 1,000 arányszám alatti tartományban az adott fogalmazásban a mellérendelő tagmondatok száma magasabb, mint az alárendelőké. Az 1,000 értéktartományban a kettő egyenlő arányban oszlik meg a vizsgált fogalmazásban.

118


következtetni, hogy a lányok jobban preferálják a mellérendelést, mint az alárendelést, mivel dolgozataik 60%-ában a mellérendelő tagmondatok dominálnak, s csak 40%-ban vannak az alárendelő tagmondatok túlsúlyban a mellérendelő mondatok számához képest. A fiúk csoportján belül a szórás viszonylag kicsi, vagyis az általam vizsgált mintában nem számolhatunk nagy egyéni eltérésekkel az átlaghoz képest. A tagoltság tekintetében tehát ismételten a fiúcsoport eredményei bizonyultak összetartóbbnak. Ezzel szemben a lánycsoportban a szórás viszonylag nagy, ami arra enged következtetni, hogy az egyéni eltérések az átlagostól nagyobbak. A fiúk és a lányok közötti eltérés a tagoltsági mutató esetében szintén szignifikánsnak bizonyult (p = 0,127). Hatodik osztály: A hatodik osztály adatai szerint a lányok tagoltsági mutatója összességében és átlagosan 1,000 alá esik (p=0,880, pm = 0,800), vagyis az alárendelő tagmondatok száma tovább csökkent a lányok fogalmazásaiban, azaz összetett mondataik inkább és túlnyomórészt parataktikus jellegűek. Érdekes módon a fiúk tagoltsági mutatója is csökkenő tendenciát láttat (p=1,224, pm = 1,200). A két adat birtokában megállapíthatjuk, hogy a fiúk és a lányok közötti különbség a tagoltsági mutató tekintetében a hatodik osztályra körülbelül a felére csökken (0,344). A tagoltsági mutató megoszlása szerint a lányok fogalmazásainak 64 %-ában dominálnak a mellérendelő tagmondatok, a fiúk csoportjában 64 % mutat 1,1 fölötti értékeket, ahol tehát az alárendelő tagmondatok vannak többségben a mellérendelőkkel szemben. A lányok mondatszerkesztése összességében véve továbbra is parataktikus jellegű, míg a fiúk inkább a hipotaktikus mondatszerkesztést preferálják a hatodik osztályban is, de a két vizsgálat között eltelt három tanítási évben elmozdulás figyelhető meg. Az értékek ugyanis azt mutatják, hogy a fiúk a parataktikusság irányába mozdultak el, míg a lányok a hipotaktikusság felé, ha nem is dominánsan. A nemek között feltételezett differencia statisztikailag továbbra is szignifikáns ebben a korcsoportban (p = 0,008) is. Az általam vizsgált mutatók közül ez az egyetlen, amelyik az életkor növekedésével párhuzamosan erősebb szignifikanciát mutat, míg a többi vizsgált mutató az életkor növekedésével párhuzamosan csökkenő szignifikancia-szintet eredményezett. A vizsgálati eredmények egybevetése: A vizsgált kvalitatív mutatók közül minden esetben a fiúk produkáltak magasabb mutatóértékeket, néha kisebb, néha nagyobb mértékben. A nemek közötti eltérés mindhárom vizsgált mutató esetében többségében az általános iskola alsó tagozatában bizonyult szignifikáns különbségnek. Az életkor növekedésével párhuzamosan általában csökkenő tendenciát mutatnak a különbségek, a különbség többnyire már nem is szignifikáns. A szövegproduktumok megszerkesztettségi mutatója szerint, ami a mondategészek és a mondategységek egymáshoz való arányát fejezi ki, a harmadik osztályban szignifikáns különbség áll fenn a fiúk és a lányok szövegproduktumai között. A különbség a hatodik osztályra eltűnik. A szövegproduktumok domináns mondattípusát tekintve, a harmadik osztályban még szignifikáns az a különbség, hogy a fiúk több összetett mondatot


119

írnak, mint a lányok. A hatodik osztályban már csak minimális a különbség. A harmadik vizsgált mutató a szövegproduktumok tagoltsága volt. E tekintetben mindkét vizsgált korosztályban szignifikáns a különbség, sőt a tendencia ellentmond az előző megfigyeléseknek. A különbség az életkorral nőtt. Az alábbi két ábra (3. sz. ábra és 4. sz. ábra) összefoglalóan szemléltetik a harmadik és a hatodik osztály adatainak egybevetését az előbbiekben tárgyalt mutatókra vonatkozóan.

3. és 4. ábra: Összesített mutatók a 3. és a 6. osztályban

3.0. összesített mutatók

1. mutató

2. mutató

3. mutató

120


Összegzés Tanulmányomban általános iskolás fiúk és lányok fogalmazásait két különböző életkori szakaszban elemeztem, kvantitatív és kvalitatív mutatók alapján. Hipotézisem az volt, hogy a szövegproduktumok nemi jellegzetességeket rejtenek, melyek szövegszerkezeti és mondatszerkesztési elemzések, helyesírási vizsgálatok, vagy akár a szöveghossz alapján is kimutathatók. A vizsgált kvantitatív és kvalitatív mutatókban azonban nem minden esetben voltak szignifikánsak a különbségek. Az írásbeli nyelvhasználat iskoláskori nemi jellegzetességeként fogható fel a vizsgált korcsoportban az, hogy a lányok jobb helyesírók (mert kevesebb hibát vétenek) és hosszabb szövegproduktumokat hoznak létre. Kvalitatív nemi jellegzetességnek bizonyult, hogy a vizsgált korosztályokban a lányok az egyszerű mondatok, a fiúk pedig az összetett mondatok használatát preferálják, ezzel összefüggésben: a lányok gyakrabban használják a mellérendelést, míg a fiúk az alárendelést. A kvantitatív vizsgálat megerősítette a nemzetközi eredményeket, s előnyöket mutatott ki a lányok javára, de csak kisiskoláskorban. A nemek közti különbségek a hatodik osztályra csaknem teljesen eltűntek. Ez az eredmény nem áll összhangban a nemzetközi eredményekkel, mert azok a fiúk erőteljes hátrányát mutatták ki. Sőt, ebben a vizsgálatban néhány kvalitatív mutató esetében éppen a vizsgált fiúcsoportok teljesítménye bizonyult jobbnak, bár a különbség nem minden esetben volt szignifikáns. A kvalitatív vizsgálat eredményei a korábbi magyar vizsgálati eredményeket támasztották alá. Vagyis: a hipotézis, miszerint a lányok javára jelentős kvalitatív előnyök lennének kimutathatók az anyanyelvi kompetencia különböző területein, az itt bemutatott magyar vizsgálati anyagon nem bizonyítható. Ugyanakkor a vizsgált mutatók kétharmadára vonatkozóan igaz, hogy a differenciák az életkorral párhuzamosan csökkennek, s csak egyetlen mutató értékei mutattak növekvő tendenciát a nemi különbségek szövegkohézióra és szövegkoherenciára vonatkozó értékek között. Irodalom B. Fejes K. 1981. Egy korosztály írásbeli nyelvhasználatának alakulása. Budapest: T ankönyvkiadó. Bergk, M. 1994. Jungen reden partner-unfreundlicher, schreiben leser-unfreundlicher. In: Richter, S. & Brügelmann, H. (ed.) Mädchen lernen anders als Jungen. Geschlechtsspezifische Unterschiede beim Schriftspracherwerb. Bottichhofen: Pädagogisches Institut. 157-159. Brügelmann, H. & Richter, S. 1994. Wer oder was benachteiligt Jungen beim Schriftsspracherwerb? In: Richter, S. & Brügelmann, H. (ed.). 12-13. Brügelmann, H. 1994. Wo genau liegen geschlechtspezifische Unterschiede beim Schriftspracherwerb? In: Richter, S. & Brügelmann, H. (ed.), 14-35. Busemann, A. 1995. Krisenjahre im Ablauf der menschlicher Jugend. Rattingen. Gósy M. 1999. Pszicholingvisztika. Budapest: Corvina. Hast, C. 1993. Einfluss der Geschlechtszugehörigkeit auf den kindlichen Spracherwerb. In: Hufeisen, B. (ed.) Das Weib soll schweigen. Frankfurt: Frauenoffensive. 47-73.


121

Kernya R. 1988. A szöveg néhány sajátossága kisiskolások fogalmazásaiban. Budapest: Tankönyvkiadó. Klann-Delius, G. 1993. Thesen über Geschlechtszugehörigkeit und Sprachlernen in Elternhaus und Schule. In: Hufeisen, B. (ed.), 78-83. Lengyel Zs. 1999. Az írás. Kezdet — folyamat — végpont. Az írástanulás pszicholingvisztikai alapjai. Budapest: Corvina. Mannhaupt, G. 1994. Risikokind Junge, Vorteile der Mädchen in Teilfertigkeiten für den Schriftspracherwerb. In: Richter, S. & Brügelmann, H. (ed.) 36-50. Menyhárt K. 2001. Életkori tényező a szövegértésben. In: Beszédkutatás, 73-89. Oomen-Welke, I. 2002. Geschlechtsdifferenzen bei entstehender Sprachbewusstheit? In: Cheauré, E. & Gutjahr, O. & Schmidt, CI. (ed.): Geschlechterkonstruktionen in Sprache, Literatur und Gesellschaft. Freiburg: Universitätsverlag. 181-205. Simon O. 2002. Ötödik és hatodik osztályosok anyanyelvi szövegértési mutatói. In: A nyelv nevelő szerepe. Szerk. Fóris Ágota et al., Pécs: Lingua Franca Csoport. 260-268. Wodak, R. & Schulz, M. 1991.Meine Mutter ist meine beste Freundin. In: Günthner, S. & Kotthoff, H. (ed.) Von fremden Stimmen. Geschlechter im Kulturvergleich. Frankfurt am Main: Fischer. 333-360.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁS FIÚK ÉS LÁNYOK FOGALMAZÁSAINAK GENDER-SZEMPONTÚ KVANTITATÍV ÉS KVALITATÍV VIZSGÁLATA

Recommend Documents