általában. csak papot, kinek életkörülményeit egyházi kánonnak íxják körül

96 ordimen sive ante ordinem duxerint uxores, sive post acceptum. Conjugate etiam Presbytero, et conjugate Diácono Me initerdieitur3 n© sine dicta comdittone altari deserviant. Qua occasion« uxores etiam ipsorum legittimiae esse agnoscuntur, save ante, sive posit acceptum ordinem saerum fuerint ductae. Id enim: indi oat ur per hoc, quod non abjiei, sed consentu eairuim de continencia accepto, sustentar! jubemtur.''

élve teljesítették siaent sízölgálatukai. $ réazinit a szent rendűk .előtt,, részint ufaL na «¡sülteik. A nős papinaik és nős diakónusnak itt megtiltatták, hogy a inoirbdott feltétel híján az toltánnál szolgáljon. Ez 'alkalommal egyúttal törVE'iayiesnek ismertetik el a feleségük, akár a föls'zentelés előtt, akár utána vették el. Mert a idecretum nem rendeli őket elbocsátani, hanem hogy beleegyezésükkel ömmegtantáztatási fogadalmat tegyenek és fönntartásukról is gogndoskodás történjék. "

Az 1111. évi esztergomi zsinat határozatiból. Synodus Strigoniensis Nationalis habita sub Colomiano rege et Lauirentio Archi-Episicopo. Praeiside Cunone S. R. R. E. Cardinale, Legato Apostalico, anno MCXI.

Az esztergomi nemzeti zsinat, melyet Kálmán király és Lőrinc énsdk idejében tartotak Kuniának a R. E. bíborosnak, mint apostoli követnek elniöfclésével 1111-ben.

Caput XI. De uxoratis m Episcopum promovendis. Si qui ad Episcopum promovendi, si legitimo matrimonio junioti sunt, nisi ex consentu uxorum non aasumantur. „Redeas Lector ad Constitutiomes Co~ leinani."

XI. fejezet. Nős papoknak püspökké való előléptetéséről. Ha valakit püspökké kell előléptetni, de törvényes házassági kötelékben! él, el nem saabad őt- fogadni csakis mieje beleegyezésével. „Térjen vissiza az olvasó Kálmán király határozmányaiihoz..'' XXIX. fejezet. A szabályozottak szabadságáról és fiaikról. Ha a klérus valamely tagja az egyház szolgája voilt, fiai az előbbi (szolgai) állapotba ne térjenek vissza, hanem legyenek az egyház szabadjai, „Ezt a szabadságot (nyerték el Lipót császártól a rutlién papok 1697-beu fiaik számára. E jótéteménytől vártáik a római egyházzal való egyesülést. Ugyanis nem illett, hogy a papok fiai ekével és kapával foglalatoskodjanak. (Folytatjuk.)

Caput XXIX. De libértate Canonicorum, et filiis eoram.2 Si quis clericus servus Ecclesiae fuerit, filii ejus ad pristinam (servitutem) non redeant sed inter Liberois Ecelesiae habentur. „Hanc libertaitem pro filias suis obtinuerunt Rutheni sacerdotes a Caesare Leopoldo Anno 1697. Speabatur hoc beneficio unió cum Romano Ecelesia. Neo anim ad decebáis, ut aratro, et ligoni jumrent filii sacerdotum.

2 A „ea.nonicus" szó i t t nem jelént a ¡mai értelemben vette kanonokot, hatosta általában. csak papot, kinek életkörülményeit egyházi kánonnak íxják körül.

Kiadja a Chrysostomos Társulat. Felelős szerkesztő és kiadó Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

KELETI EGYHÁZ

T U D O M Á N Y O S

É S

E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

SZERKESZTI SZŰNTAY-SZÉMŰNISTVŰN dr. MEGJELENIK

HAVONTA,

A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL

CIKKEK: Luttor Ferenc dr. Az unió problémája. „Szántay-Szémán István dr. Unió vagy unifikáeió? Eohály Ferenc dr. Sz. Bazil liturgiájának rövidítése-é Ar. Sz. János miséje. Kozma János: Az átlényegülés időpontja a szent liturgiában. P. N. Borgia: Az Egyház egysége a liturgiában. (Fordította D.) Gagarin: „Katholicizmus vagy forr a d a l o m ? " (Ford. Szántay-Szémán István dr.) Kovács Gyula: A keleti liturgiák kialakulása. P. Pl. de Meester: Szentelések és áldások a görög szertartásban. (Fordította: K. 1.1 A. Petrani: Keletiek latin fennhatóság alatt. (Ford. Z. K.) KRÓNIKA. Az Ap. Szszéknek a görögkatholikusokra vonatkozó újabb intézkedései. FIGYELŐ. A stanislaui egyházmegye 50 éves jubileuma. — Az északi népek megtérése. IRODALOM. P. I. Drincks, 0. M. I. Szabadságot, munkát, kenyeret! (Ism. Vucskits Jenő.) KELETI LEXIKON. ADATTÁR.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: MISKOLC HUNYADI-UTCA 3. SZAM ELŐFIZETÉSI AR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595

II. É V F . 4 — 5 . ( 1 4 — 1 5 . ) S Z . 1935. Á P R . — M Á J U S

HÖ

A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA

Ecclesía Orientális

Annus II. Nr. 4-5. (14-15) Apr.-Maius 1935.

Organum Graeco-Catholicum. — Moderator: Dr. Steph. Szántay-Szémán praelatus. — Editor menstrue. — Pretium annum 8 pengő aurea. Redaetio et administratio: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Hungaria. Dr. Fr. Luttor: Probléma UnionLs. — Dr. Steph. Szántay-Szémán: Utrum unió an unificatio f i a t ? — Dr. Fr. Rohály: An liturgia S. Joannis Chrysostomi esset abbreviatio liturgiáé. S. Basilii Magni? — Joannes Kozma: Quando fit transsubstantiatio panis et vini in liturgia Graecorum? — N. Borgia: Unitas Eeelesiae in liturgia. — Princeps Russicus Gagarin: Catholicismus aut rpvolucio. — JuL Kovács: Históriáé evolutionis liturgiarum Orientalium. — D. Placidus de Meester: Sanctifieationis et benedictiones in Eeclesia Byzantina. — A. Petrani: Orientales sub jurisdictione Latinorum. CHRONICA. — OBSERVANTIA. — LITTERATURA. — LEXICON ORIENTALE. — DOCUMENT ARIUM.

Orientalische Kirche

II. Jahrgang Nr.4-5. (14-15) Apr.-Mai 1935.

Griechisch-katholische Zeitschrift. — Redakteur: Praelat Dr. Stephan Szántay-Szémán. — Erscheint monatlic.h — Preis: 8 gold. Pengo. Redaction und Administration: Miskolc: Hunyadi-utca 3., Ungarn. Dr. Franz Lnttor: Problem der hl. Union. — Dr. Steph. Szántay-Szémán: Union oder Unification? — Dr. Fr. Rohály: Ob die Messe von Hl. Chrysostom eine Abbreviation der Messe von Hl. Basil wäre. — Joh. Kozma: Die Zeitpunkt d.er Transsubstentiation in der ul. Messe. — N. Borgia: Die Einheit der Kirche in der Liturgie. — Prinz Gagarin: Katolizität oder Revolution? — Julius Kovács: Die Evolution der orientalischen Liturgien. — P. de Meester: Consecration und Benediction in der griechischen Kirche. CHRONIK. — LITTERATUR. — BEOBACHTER. — ORIENTALISCHES LEXICON. — DOCUMENTEN.

Oltalmad alá futunk pócsi Szűzanyánk!

A z Unió problémája XI. Pius pápa uralkodásának nagy célkitűzései között kétségtelenül alapvető fontossággal bír az unió-törekvések realizálása. Szívügye ez a pápának, s az európai civilizáció alkonyatát sirató spengleri peszszimizmussal szemben húsvéti harangszóként csendül fel a világháború vérből és könnyből sűrűsödött ködében Szent Péter utódának a világ püspökeihez intézett felhívása, hogy siettessétek minden eszközzel „az oly nagy örömnek eljövetelét." Az unió problémája bár ezer szállal fűződik a mai politikai és társadalmi helyzethez alapjában mégiscsak evangéliumi — tehát lelki probléma, amelyet kicsinyes napi megfontolások fölé emelkedve kell szemlelni. Felületes emberek könnyen és lelkiismeretlenül azt gondolják, hogy íme Róma a nagy orosz kolosszus lelki válságát számbavéve, hatalmi és számbeli gyarapodásra vágyik. Amennyire természetes, hogy az uniós mozgalom megerősödéséhez nagyban hozzájárult az orosz egyház hatalmi keretének összeomlása, épenannyira igaz az is, hogy az orthodoxia lelki alkata annál zárkózottabb lett a nyugati kereszténységgel szemben, mert mikor a politikai hatalomnak egyedül hozzáférhetetlen lelki patrimóniumáról van szó, féltékenyen őrzi sajátos hagyományait. Az egyház fogalma az orthodoxiában kettős: hierarchia és nemzeti öntudat együtt akotják meg a keretet, melyben Krisztus misztikus teste a hívek tömegét egybefoglalja és eleveníti. Kelet még nem oldotta meg a titokzatos problémát, melytől a latin egyház a nyugati császárszág III. Ottó által felállított tételében szabadult meg, mikor a nemzetek szerint megoszlott birodalom központi hatalma megszűnt ugyan, de a vallási egység annál erősebb kötelékkel fűzte a nemzeti keretekben kiszínesedett egyházat a kőszálhoz a tan, a szentségek és a kormányzat egységében. Nyugaton az univerzális császárság protektori bilincsei — bár hosszú küzdelem után, — lehullottak az egyház kezéről, s ennek folyományaként nem is sikerűit a világi hatalomnak többé áttörni a szupernacionalitás elvét Hogy mily erőt képvisel az egyház ezen, a nemzeti határok felett átnyúló egysége, az

98 épen a mostani idők autarchiás és vérevangéliumi politikai koncepciójával szemben bizonyul be. >' A keleti egyháznál csak a már évszázadok óta unióba visszatért egyházmegyék hierarchiája és hívei élvezik azt a lelki biztonságot, melyet a világegyház napi politikától független — s a mai szétesésben és bizonytalanságban a szilárd és céltudatos létezést képviselő — külső szervezete és belső egységes tartalma nyújt. A bizánci nagy birodalom összeomlása után a keleti egyház központi szerve, a Phanar, pogány gyámkodás alatt vívta küzdelmeit a keleti császárság örökébe lépett ozmán világuralommal. Amíg a török uralom az ázsiai és európai tartományokban élő keleti szertartású keresztény alattvalóit a birodalom határai között egybetartotta, a konstantinápolyi patriarchatus többkevesebb szerencsével megóvta elsőbbségét, melyet az orosz birodalom laza kapcsolattal ugyan, de már azért is elismert, mert az Aranyszarvöbölre épen a legnagyobb orthodox impérium birtoklása jogán igényt tartott. Az utolsó világháború liquidálta ezt a helyzetet, s ma azt látjuk, hogy a konstantinápolyi patriarchatus politikai és történelmi adottsággal megszerzett primátusa ugyancsak kénytelen az autokefál nemzeti patriarchátusoknak átengedni juriszdikciós területének legnagyobb részét, s Krisztus misztikus testének egysége Keleten igen meggyengült. A dogmatikus és liturgikus egység azonban ma is tiszteletreméltó, mert a fegyelmi egység lazasága dacára nem tért át a Luther és Kálvin által felidézett hitszakadás és tanban is jelentkező szétesés útjára, s különösen az apostoli utódlás elvében megőrizte a Krisztus vérét szétárasztó szentségek iránti nagy kegyeletét, s Mária kultuszában biztosította maga számára az élet lelki egységének misztériumát akkor is, mikor a vér szerint tagolt területeken nemzeti egyházak keretében gyökerezteti meg hierarchiáját. A keleti egyház ma érkezett el ahhoz a ponthoz, mikor a politikai impérium egységével megbontott hierarchikus egységet ki kellene alakítania. Ha Szovjet-Oroszország vallási téren is érvényesítené rendszerének kiépítését, s ezen az elvi alapon politikai szövetségbe tudná a keleti keresztények által lakott területeket egyesíteni, akkor a karolingi és ottói elgondolások történelmi folyamata megismétlődhetne, s kialakulhatna a Phanar székhellyel egy keleti pápaság, feltéve, hogy a török birodalom annak szuverénitását elismerné. Ez az egyetlen kialakulási lehetőség azonban nagyon is illuzórikus, mert a balkáni államok épenúgy, mint a nyugati országok által tutelált ázsiai tartományok politikai viszálykodás útját állja. Végtelen kár a világtörténés szempontjából is, hogy az a hatalmas lelki erő, melyet Krisztus misztikus

99 testének egysége képvisel, ezen körülmények folytán a keleti kereszténység sokszáz milliós tömegében nem érvényesülhet. Csodálatos, hogy eltekintve a politikától távolálló keleti pogányságok nemzetekfeletti továbbépítésének lehetőségeitől, még a kalifátus megszűntével, ill. az akörül támadt versengéssel politikai orientációját vesztett izlam is inkább meg tudja egységét őrizni, mint a keleti szakadár egyház. Megértjük azonban ezt a nehézséget, ha megfontoljuk, hogy mennyi szállal fűződött a keleti egyház egyrészt az egységes, általános, apostoli, szent Egyházba, másrészt a római, százados történelmi és jogi kultúrába, s ezzel az európai világrend logikus fejlődésébe, melynek kénytelen egy politikai féltékenység következtében előállott szakadás politikai és történelmi kötelékei miatt ellenmondani. Most, bár nincs politikai kényszer, a nagyobb részben, legalábbis pozitíve nincs, de ott nincs is vallásszabadság, a többi részekben pedig nincs a vallásügy úgy spiritualizálva, azaz függetlenítve a nemzeti öncélúságtól, ahogy nyugaton az magát függetlenítette évszázadok előtt. A keleti egyházak tanításai és szentségi egysége ellenállhatatlan kényszerrel sodorja őket vagy az unióba, vagy a keleti pátríarchatus központi hatalmának felélesztése felé. Szántay-Szémán prelátus Az Unionizmus c. művében ennek a nosztalgikus törekvéseknek megyőző példáit sorakoztatja fel szakadár írók művei nyomán. A nagy hívő tömegek, hogy Sincero Lajos bíboros szavait idézzem, abban a meggyőződésben élnek, hogy a „Kelet a szentek oly fényességével, az egyháztanítók oly nagy világító erejével, az alkotásokban rejlő oly nagy erényekkel rendelkezik, hogy nem kell senkitől semmit irigyelnie." A gondolkodó fők azonban mindig jobban érzik, hogy a különböző szakadár egyházak között egységnek kellene létesülnie, s azt is talán érzik, vagy a történelmi fejlődés további folyamán rá fognak döbbenni arra, hogy ilyen egység csak Krisztus misztikus testének nagy lelki közösségében létesülhet annak a sziklának a csúcsán, mely az apostoli származás alapja, Péter apostol kathedrája előtt. A római egyház nem szeretett jogra appelálni, hanem szeretettel kínálja fel a keleti testvéreknek az őket joggal megillető jussot, s épen ezért az uniós törekvésekben sohasem az egyház diktált feltételeket, — s ha ilyeneket hangoztattak, azok nem kapitulációk voltak, hanem az isteni Mester örökérvényű rendelkezéseinek megállapításai csupán, — de viszont a feltételeket, melyeket a keleti egyházak a maguk sajátos szertartásai és hagyományai védelme érdekében fontosnak tartanak, a nyugati egyház is mindenkor igazoltaknak vette, s ezt az egyes uniós mozgalmakban megtörtént uniókban tiszteletben is tartotta. Az unió problémája annyira

100 evangéliumi és csak lelki kérdés, hogy az egyház nemcsak elismeri, de egyenesen akarja, hogy az egyesülés ne a X. századba visszanyúlólag, hanem ex nunc legyen megvalósítható. Meggyőző példája ennek a most készülő keleti törvénykönyv forrásgyűjteménye, mely nem tagadja, sőt számbaveszi az el nem ismert zsinatok, sőt az egyházakat protegáló világi hatalmasságok törvényalkotásait is, amennyiben azok egyházi törvényeknek tekinthetők < Az unió problémája tehát praktikusan oda konkludál, hogy a lelki egység szükségessége mindig jobban érvényesül oly fokban; amilyen mértékben az egyes szakadár egyház-tömbök a történelmi adottságok következtében érzik, hogy önmagukban kell erősebben megszerveződniük, mert az összetartó nemzeti keretek nem azonosak többé az egyház érdekeit védő világi hatalommal, s a Krisztus országának a politikai határok felé kell a lelkeket összefognia. Egy ilyen nemzetek feletti egyház jobban tud a sajátos nemzeti keretekben élő és küzdő kultúrközösségre hatni, mint az államtestekbe beépített egyházi szervezet. A lelki kultúra szálai, a kegyelmi élet adottságai, az evangélium egysége, a liturgia különbözősége dacára is megőrizték az önállóan továbbfejlődő fegyelmi rendben az apostoli hierarchia s ezzel legalább is vágyban a Krisztusban való egységet. Ezt realizálni a Rómával való egységben, s ezzel a kultúrnépek közösségét egy lelki egységbe, Krisztus misztikus testébe foglalni igazán olyan feladat, melyért minden hívőnek imádkoznia és dolgoznia kell, annál is inkább, mert azt akként lehet megvalósítani, hogy sajátos nemzeti és általános emberi értékeket feláldozni nem kell. Mikor dicsőségesen uralkodó pápánk a Rerum Orientalium enciklikában Kelet felé Róma felfogását oly világosan kifejti, egyúttal azt is javasolja, hogy a félreértéseket komoly jóakarattal küszöbölje ki önmagából Nyugat és Kelet egyaránt. Tanulmányozza mindkét ritusu egyház a másiknak történelmét, jogrendjét, fegyelmét, hagyományait, hogy mélyen megértse és méltányolja azokat. Magyarországon is csak igazán legújabb keletű a kérdés felismerése. Fontosságát sajnos, még most sem méltányolja eléggé hívő népünk. Némi [előítélet — valami különös nemtörődömség folytán, még a hajdudorogi, teljesen magyar hívekből alakult új egyházmegyével szemben is észlelhető. Sőt őszintén meg kell vallanom, hogy innen Róma univerzális horizontú kilátójából a legnagyobb megdöbbenéssel látom, hogy maguk egyes, latin szertartású hívekkel együtt lakó keleti ritusu egyesült hívek is — feltétlenül saját liturgiájuk és hagyományaik nemismerése következtében, — könnyen elhagyják szertartásukat, s mintegy nemzetiségük iga-

101 zolására vágyakoznak a latin egyházba. Viszont ugyanezen vidékek kel. szertartású hívei szívesebben látnák az ilyen „áttérőket" az eretnekségben, mint a latin egyházban. Feltétlenül szükséges volna tehát, főleg ezen vidékeken az unió lényegének missiók keretében való ismertetése, melyen a latin szertartású papok és hívek is vegyenek részt, hogy reáismerjenek a testvérek egymásra a mesebeli fél-fél gyűrű megpillantásával. < A kitűnően szerkesztett Keleti Egyház c. folyyóirat nem lehet sokáig egy nagyon buzgó és áldozatkész prelátus magánvállalkozása. Nemcsak az egyházi körök, de a magyar sajátos viszonyok között a hivatalos kultúrális szervek is lássák be, milyen missiót teljesít egy, a nemzet oly kultúrális elemének, mint a magyar g. katholikusság, ilyen tudományos munkában teljesített missiónak. Magyarországot három oldalról veszik körül olyan népek, hol a keleti szertartású keresztények nagy többségben vanna. Nem hasztalan tehát a Róma által is elismert törekvés, mely az uniós munka kisugárzó gócpontjává a nálunk történelmileg és államrendileg annyira szupernacionalizált g. szertartású egyesült egyházat teszi. Magyarországban iskolapéldáját látjuk annak, milyen áldás egyrészt a keleti szertartású egyházra az unió, s mennyire nem törte az meg annak hagyományait és sajátos fejlődését, másrészt arra is, hogy a keleti szertartású egyháznak nem feltétlenül szükséges kelléke a politikum az államhűség szempontjágól. Ne feledjük el, hogy minden ország léte a történelmi missió felismerésétől és kiteljesítésétől függ, melyet be kell tölteni. Az Unió szempontjából geografiailag is, de történelmileg is a Kelet és Nyugat mesgyéjén állunk. S abban a kultúrális közösségben is, melyet az ország határok el nem választanak, nem lekicsinylendő a világprobléma unionisztikus vonatkozása. Róma, 1935. márc. 25. Dr. Luttor Ferenc, a Keleti Egyház kongregációjának konzultora.

A fejlődést én is előmozdítom s feladataink oldozgatásán milliókkal dolgozom. í Prohászka.

Í02

Unió vagy unifikáció? Februári számunkban közöltük Sincero bíboros úrnak, a keleti szent Congregatio titkárának és a keleti kódex szerkesztő bizottsága elnökének megkapó szép és alapos beszédét, amelynek egy megállapítása azonban kissé megdöbbentett. Elismerte benne, hogy tervek merültek fel arra nézve, hogy a keleti codex szerkesztéssel kapcsolatban meg kell és meg lehetne szüntetni a keleti egyházak speciális jogait és privilégiumait. A bíboros úr a pápa őszentsége világos célkitűzése alapján határozottan elutasította a jognyirbálás vagy csorbítás gondolatát, de az unifikáció gondolata még mindig kisért itt is, ott is. Ezért kell határozottan megvilágítani és az Anyaszentegyház felfogásához mérni a két irány tartalmát és várható következményeit. A keleti egyháznak a nyugatival való uniója, egyesülése az egyház organikus kérdése, tehát minden hívő keresztény, már keresztény mivoltából kifolyólag is köteles ezért az egységért imádkozni és dolgozni. A hathatós imádság és munka azonban csak a kérdés teljes és alapos ismeretéből fakadhat, tehát kötelessége az objektív tájékozódás is. , Az unifikáció az unióval szemben viszont az a törekvés, amely az orthodoxokat (a pravoszlávokat) a latin rítusban akarja visszavezetni a katholikus egyház kebelébe. Ez a törekvés a gyakorlati megvalósítás terén is kísérletezik már, — tehát kötelességünk rá mutatni helyes vagy helytelen voltára és esélyeire. A Lembergben megjelenő „Néva" c. ukrán gör. kath. egyházi havi folyóirat egyik tavalyi számában a fenti címen alapos és világos fejtegetés jelent meg e kérdésről, amelynek a mi felfogásunkkal egyező gondolatmenetét követve mondjuk el olvasóinknak szánt tájékoztatásokat. Az unifikáció, a szertartásban való egység csak a következő feltételek mellett volna indokolható: 1) Ha csak egyetlen egyetemes szertartás volna, a többiek pedig csak egészen partikulárisak volnának. 2) Ha valamely eretnek szertartásból uniálókról volna szó, amely nem az egyházi tradícióból nőtt ki. 3) Ha Kelet egyesülése Nyugattal csak adminisztratív szervezési s egyben nem dogmatikai kérdés is volna. Első esetben, vagyis ha volna az Egyházban egy olyan szertartás, amelynek veleszületett tulajdonsága az egyetemesség, akkor bármily áron is el kellene azt fogadnunk, mert akkor az unifikációban volna az a biztosíték, hogy valóban az egyetemes egyház tagjai vagyunk. Ilyen szertartás azonban nincs, de nem is lehet, mert ez a szertartás természetével ellenkezik. A szertartás ugyanis csak külső forma, stílus, —-

103 amelyben a hit a kereszténység első napjaitól kezdve megnyilvánult és ma is megnyilvánul. Tehát akkor a szertartás is, mmt minden stílus szoros viszonyban van azzal a földdel, amelyen született s azzal a kultúrával, amelyből fejlődött. Ezért nem születhetett oly egyetemes szertartás, amely történelmi alapon követelhetné magának a kizárólagos egyetemes jelzőt. így a szertartásban való egyesülést: az unifikációt ezen az alapon indokolni nem lehet. 2) Ha eretnek szertartásról lenne szó az uniálásban, akkor tényleg el kellene hagyni azt és a hitegységgel együtt azt a szertartást kellene átvenni, az uniálónak, amely az egyház tradíciójából nőtt ki. A keleti szertartás, főképen a bizánci és annak ágai nem bűnösök az eretnekségben. Éppen a Szentháromság, Krisztus istensége, Bold. Szűz Mária körül felidéződött vitákban nőtt naggyá. Azokat a hitigazságokat, amelyeket a Keleten tartott egyetemes zsinatok megállapítottak és formába öntöttek, oly tökéletesen foglalta bele liturgikus imáiba és énekeibe, hogy az Egyház dogmái csodálatos világossággal s a költészet királyi palástjában tündökölnek a keleti egyház liturgikus könyveiben. Szinte dogmatörténeti műveknek is nevezhetnők szertartási könyveinket. A keleti szertartás értékéről egyébként a pápák is sokszor nyilatkoztak. Már a XI. század elején, a keleti egyházszakadás után, mikor Cerulárius Mihály a konstantinápolyi, alexandriai és jeruzsálemi latin templomokat bezáratta, — ezeket írta neki IX. Leó pápa: „Ecce in hae parte, Romana ecclesia quanto discretior, moderatior et clementior vobis est! Siquidem cum intra et extra Romám plurima Graecorum reperiantur monesteria sive ecclesiae, nullum eorum adhuc perturbatur, vei prohibitur, a paterna traditione, sive sua consuetudnie, quin potius suadtetur et admonetur eam observare." (Migne, Pars Latina 143., 764.) Vagyis a pápa szemére veti a császárnak, hogy mennyivel nemesebb a római egyház eljárása, mint az övé, mert Rómában és környékén is igen nagy számban vannak görög kolostorok és egyházak és azok közül egyet sem zavartak vagy tiltottak az ősi tradíció vagy sajátos szokásaik gyakorlatában, sőt inkább buzdítást és intést nyertek azok megtartására. VI. Pius pápa 1787-ben („Catholicae Communionis") felhívja mindenki figyelmét, hogy mily „tiszteletreméltó a Keleti egyház szertartása," amely sem a katholikus hitnek, sem a lelkeknek, sem az egyház tekintélyének nem árt. A római pápáknak a keleti egyházat és rítusokat érintő nyilatkozatai, intézkedései bőven vannak tárgyalva dr. A. Petrány: „De relatione jurídica inter diversos ritus in Ecclesia Catholica Taurini— Romae 1931." (A különböző rítusok jogviszonyai a katholikus egyházban) c. művében, — amelyből bárki meggyőződhetik, hogy az Anyaszentegyház mindenkor tiszteletben tartotta és értékelte az egyes rítusok történelmi, dogmatikiai és az egyes népek lelkiségével összhangban álló szertartások jelentőségét. Mivel tehát a keleti (gör. stb) ritus mélyen belenőtt az egyház tradíciójába s amellett a hitegységről is fényes bizonyságot tesz úgy, hogy ezt a nem egyesült theologusok sem merik tagadni, — a rítusok egyesítésének szükségességét ezen okból is kívánja.

104 A keresztény hívek uniója mindenkor belső: dogmatikai és nem külső szervezeti volt a történelemben is. Maga az üdvözítő sem fosztotta meg apostolait egyéniségüktől bár a szeretet és a hit tökéletes egysége forrasztotta őket össze. Krisztus Urunk főpapi imája is: „hogy mindnyájan eggyé legyenek" ezt a belső egységet aposztrofálja — és nem beszél a külső szervezetről, — ellenkező esetben nem is keletkezhettek volna az Anyaszentegyház védőszárnyai alatt a különböző rítusok s egy rítuson belül is (a latint sem véve ki) bizonyos liturgikus sajátosságok. i Az unifikációs gondolat hirdetői figyelemmel olvassák még el IX. Pius pápának „Romani Pontífices" (1862.) kezdetű apostoli levelét is, amelyben szóról szóra ez van: „A hitnek egysége a törvényes rítusoknak változatosságával a legjobban összefér, sőt amelyekből magára az Egyházra is csodálatosan áramlik a fény és méltóság. Épen ezért elődeinknek is nemcsak soha nem volt szándékukban a keleti népeket a latin rítusra rávezetni, hanem, ahányszor csak alkalmasnak ítélték, a legáradóbb szavakkal világosan és nyíltan kijelentették, hogy ők nem akarják a keleti egyházak saját rítusait, amelyeket eredetüknek tiszteletre méltó régisége és a Szentatyák tekintélye ajánl, — lerombolni, vagy megváltoztatni. Egyedül azt akarják, hogy semmi olyan be ne vezettessék ezekbe a rítusokba, ami a katolikus hittel ellenkezik, vagy a lelkek üdvét veszélyeztetné, avagy az Egyház tekintélyének ártana." Erre a Kelet mindenkor aggódó figyelemmel vigyázott, úgy, hogy ma a szakadárok ellen sokszor a legerősebb argumentumokat épen liturgikus könyveik nyújtják. i Az unifikálás erőszakolása csak a szépen induló uniós mozgalomnak s végeredményében az Anyaszentegyháznak ártana. Tehát, aki az uniós mozgalomban dolgozni kíván, annak a pápák szándékához kell alkalmazkodnia munkájában — s a szent uniót tartania szem előtt. Ez az elvi megállapítás nem ¡akarja érinteni az egyes egyének ritusváltoztatásával járó személyes unifikálást, mert a Codex Iuris Canonici világosan körülírja s a keleti egyház készülő törvénykönyvében is szabályozva lesz — a ritusváltoztatás törvényes formája. Ha nem volna oly fontos a ritus, akkor annak megváltoztatását sem kötötte volna a Codex az Apostoli Szentszék engedélyéhez. < Szántay-Szémán István dr.

Rafael Ivanitsky=IngiIo írja: A keresztény egyházak egyesülése érdekében minden országban és minden eszközzel hatalmas propagandát kell kifejteni: A pap prédikáljon róki, a tudós theológus mélyüljön el benne, az újságíró fáradd hatatlanul írjon róla, a tanár tanítsa • . . Az a felcsigázott vitázó szellem, amely a másikat mindenáron le akarja leplezni — semmiképen sem készíthet alkalmas talajt az óhajtott cél eléréséhez. („Egy georgiai orthodox gondolatai" c. dolgozatában.)

105

Szent Bazil liturgiájának rövidítésedé Aranyszájú Sz. János miséje?

L közlemény.

Széltében hirdetett állítás, hogy Aranyszájú Szent János, aki látta korának dekadens irányát, híveinek csökkenő buzgóságát, alkalmazkodva a változott viszonyokhoz, a szentmise liturgiáját a korszellem hatása alatt megreformálta még pedig olyképen, hogy Nagy Szent Bazil liturgiáját megrövidítette. Ha valaki emlékeztébe idézi a IV. század történelmi adatait, vagy a századforduló eseményeit, alig mehet el fejbólintással e tétel mellett. Ha meg számot vet ráadásul a liturgiatörténet vonatkozó adataival is, azt hisszük, kétkedéssel fogja csóválni a fejét. S ez a kérdés nem is oly elméleti jellegű! Liturgiánk csak az utolsó száz év alatt is, hogy ne rövidebb időt írjunk, helyenkint annyira „alkalmazkidott a kor igényeihez" (rövidítések, szövegváltoztatások, ikonosztázion mellőzése, zenekíséret alkalmazása, régi szertartások elhagyása, újszerűek bevezetése stb.) s annyian igénylik már maguknak Chrysostomus állítólagos szerepét, vagy mint vélik: dicsőségét, hogy érdemes, ne mondjuk: szükséges e kérdéssel foglalkoznunk. Első kételyünk akkor merült fel, mikor számot vetünk Nagy Szent Bazil és Aranyszájú Szent János történeti adataival. 1 Nagyon is rövid az idő, mely őket egymástól elválasztja, ilyen szeüemváltozás és igények támasztására. Chrysostomus születésekor Bazil 14—18 éves volt, Bazilt viszont Chrysostomus csak 28 évvel élte túl, s Bazil halálakor 37 éves volt, így korban nem választotta el őket egymástól több, mint egy fél emberöltő. Ha liturgia-történet szempontjából fontos adataikat hasonlítjuk össze vagyis azt a kort, amikor liturgiát alkothattak, vagy reformálhattak, azaz püspökségük idejét, ez a két határ sem esik egymástól sokkal távolabb. Gondoljuk a tétel szempontjából legkedvezőbbet, vagyis azt, hogy Bazil püspökké szentelése után azonnal összeállítotá liturgiáját, Chrysostomus pedig csak második száműzetése előtt közvetlenül reformálta meg — ami mindkét részről nagyon valószínűtlen — így is csak 34 év áll a két liturgia szerzés közt. Bazil 370-ben lesz püspökké, 1

Marx-Bilkei: A kath. Egyház története. Székesfehérvár, 1932. vonatkozó részek. Schütz Antal: Dogmatika, Budapest, 1923. I. 106. skk. — Schütz: Szentek élete, Budapest, 1932. I. 99. skk., II. 294. skk.

106 Chrysostomus 404-ben megy száműzetésbe, ezt az időt pedig már csak számszerűleg is feltétlenül kevésnek kell tartanunk árra, hogy Bazil liturgiája elavuljon s korszerűség szempontjából máris reformra szoruljon. Számot kell azonban vetnünk a liturgiák keltkezési módjával is. Semmiképen sem szabad úgy gondolnunk, hogy íróasztal mellett formálták meg azokat. Rendszerint a kor adottságaiból a liturgia szerző imastilusán keresztül alakultak ki, évek hosszú során át, az oltár mellett, amint az illető püspökök improvizálva végezték s valamelyik diakónusuk, vagy gyorsírójuk írásba foglalta, ezzel kötötté, terjesztésre alkalmassá tette. Az elterjedéshez is idő kellett. De még arra is kell gondolnunk, hogy Chrysostomus utolsó éveiben nagyon sok viszontagságon ment keresztül. Védekezett az intrikával szemben, óvta nyáját, s szenvedte az első — bár rövid ideig tartó — száműzetést. Ez az idő már alkalmatlan volt maradandó liturgikus reformokra. Ha tette, korábban kellett hozzákezdenie. De mindez csak közelebb hozza egymáshoz a két határidőt: a Bazil-liturgia kezdetét és a Chrysostomus-féle reformot. Ha a Bazil-liturgia csak Sz. Bazil halála felé terjed el általánosságban, ami az ő 9 éves püspökségét (370—79.) szem előtt tartva nem mondható rosszakaratú állításnak, — Chrysostomus pedig püspökké szenteltetése után (397) mindjárt hozzákezd a reformokhoz, — (s kezdenie is kellett, mert 7 évig püspöki kormányzásából legalább az utolsó kettő küzdelmekben merült ki), már csak 18 esztendőből áll az az idő, mely alatt Sz. Bazil liturgiája terjengősége miatt — mindjük így — elmarad a korszellem igényei mögött s rövidíteni kell. Növekszik kételyünk, ha azt vizsgáljuk, mily irányban terjedhetett a Bazil-liturgia s hol és hogyan juthatott Chrysostomus befolyása alá. Ezt pedig úgy látjuk meg, ha figyelmmel kísérjük Bazil és Chrysostomus életének földrajzi adottságait. Chrysostomus Konstantinápoly püspöke volt s ide hazájának, Antiochiának hagyományait hozta magával. Bazil pedig Caesarea püspöki székén ült. Antiochia2 a római birodalom Syria provinciájában feküdt, a Földközi Tenger keleti partján, majdnem egy földrajzi szélesség alatt Cyprus szigetének északkeleti csúcsával. Caesarea, Bazil püspök székhelye pedig Cappadocia tartományban volt. Ez a tartomány Előázsra keleti részén terült el, a Taurus hegység keleti nyúlványaitól északra. Suffragán területe volt egyházi szempontból Pontus tartomány, mely tőle északra a Fekete Tengerig nyúlott s a Fekete Tenger déli partjának keleti felét határolta. A két tartomány: Syria és Cappadocia közt a Diocletian-féle birodalmi felosztás szerint még egy másik tartomány: Cilicia feküdt. A lényeg nem annyira a köztük levő közigazgatási egység, mint inkább az ott elterülő Taurus hegység, mely Cappadocia forgalmát észak és nyugat felé irányítja, Antichiáét pedig részben Phonicia, Palesztina és Mesopotamia, részben pedig a tengeren át nyugat és délnyugat felé fordítja. S ez a földrajzi elhatároltság a szellemiekben is 2

Kogutowicz K. dr.: Atlasz a világtörténelem tanításához. Bpest. 1919. 14-15.

107 érvényesült, legalább is annyira, hogy Cappadocia alig hathatott Antiochiára. Antiochia nagyon tekmtelyes egyház volt, az apostoli kortol szamítva. Itt akadtak elsősorban csoportosan az Evangéliumnak követői, s itt nevezték először a megkeresztelteket Krisztusról Krisztus-követőknek (Christianoi: mai magyar elferdítésben: keresztények). Mielőtt Rómába költözött, itt volt Sz. Péter püspöki széke. Itt kormányozta a híveket az I. század végén Sz. Ignác, a leveleiről nevezetes vértanúpüspök. Valószínűleg ezen a területen keletkezett a ma legrégibbnek ismert ókeresztény irat, a Didaché. A negyedik század elején még növelte tekintélyét és befolyását hittudományi iskolája. Igaz, hogy az áriánizmusnak és a nesztoriánizmusnak gyökere is ide nyúlik, de az iskola mesterei nagy szellemek és messze tekintélyek voltak, közülük nem egy hithű katholikus, mint Chrysostomus, Pelusiumi Izidor és Cyrusi Theodoretus. S az eretnek-forrásokat sem szabad lebecsülnünk, mint amilyenek voltak Lucianus (Arius mestere) és Mopsuestei Theodorus (a „Nestorius előtti Nestorius,") mert ezek szándéka még nem volt rossz. Az alexandriai iskola ellensúlyozására, mely Platón bölcselete alapján az origenizmusba tévedt, alakult ez az iskola, aristotelesi alapon, -csak az igazság védelmében a másik végletbe siklott, racionalista lett. Ebben a korban, bár a niceai zsinat nyilatkozott, az arianizmus kérdése teljesen nyugvópontra nem jutott s az iskola sem lett megbélyegezve. Cappadocia azonban nem tartott fenn szellemi közösséget Antiochiával. Befolyást már kisebb tekintélye miatt sem gyakorolhatott reá, hiszen ereje sem lett volna hozzá. De örökségét sem fogadta be, sőt irányzatával szembeszállt. A három cappadociai atya (Sz. Bazil, Nazianzi és Nyssai Sz. Gergely) az áriánusok leghevesebb ellenségei közé tartoztak s az origenista tévelytől megtisztított ú j alexandriai iskola hívei voltak. Tanulmányaikat is a távolabb levő palesztinai Caesareában, majd az egyiptomi Alexandriában végezték. így kizárt dolog az, hogy Sz. Bazil művét, a cappadociai egyház liturgiáját Antiochia bármily formában átvegye s Chrysostomus mint antiochiai örökséget vigye magával Konstantinápolyba. Antiochia nem állt kultúr-kapcsolatban Cappadociával, de annál szorosabb volt a viszonya az akkori idők két liturgikus centrumához': Rómához és Jeruzsálemhez. Az ünnepi gondolatokat inkább Rómából nyerte, mint Krisztus születésének ünneplését, miseliturgiáját meg, hogyha egyáltalán befolyásolhatta valami, ez csak Jeruzsálem lehetett. Ott virágzott az a miseliturgia, melyet Jeruzsálemi Sz. Cyrill (t 386) a 348-ban kiadott „Catecheseis mystagogikai"-ban magyarázott. De a legnagyobb valószínűség szerint magának Antiochiának is megvolt a maga helyi liturgiája a IY. században s ez nem más, mint az a liturgia^ melyet a „Constitutiones Apostolorum"-ban találunk. Azért írjuk, „a legnagyobb valószínség szerint", mert ez szíriai eredetű, a IV. század végéről való, rendes, teljes liturgikus szöveg, s legfeljebb annyiból nem teljesen antiochiai helyi, hogy esetleg másutt is használtiák.

108 Ezek szerint Crysostomus a Bazil-liturgiát nem vihette magával Konstantinápolyba, mint antiochiai örökséget, reformálásra. Kérdés azonban, nem juthatott-e el az Konstantinápolyba más úton? A lehetőség megvan hozzá, de valószínűsége nagyon kevés. A lehetőség útja a cappadociai atyákon át vezet, helyesebben Nazianzi Szent Gergelyen át. ő maga kappadociai származású, Sz. Bazilnak kebelbarátja, s egyúttal suffragán püspöke. Az ő metropolitája területéről kerül a konstantinápolyi püspöki székbe, így nem lehetetlen, hogy magával hozza Sz. Bazil liturgiáját is, melyet a cappadociai metropolia, sőt az egész pontusi exárchatus átvehetett, s ezt bevezeti Konstantinápolyba. Sokan hajlandók erre azt mondani: „Biztosan így történt!", pedig még a valószínűség is kicsiny. Kísérjük csak egy kicsit figyelemmel Sz. Gergely életét.3 370-ben szentelik püspökké Sz. Bazilt. Az ő kérésére fogadja el Gergely is a püspöki rendet, hogy az áriánizmussal nagyobb erővel szállhassanak szembe. Székhelyét, S'zuzimát azonban nem foglalja el, hanem a pontusi remeteségbe vonul. Később atyja kérésére előjön és segédpüspöke lesz Nazianzban, de már 375-ben újra remeteségbe vonul, s mégcsak az exarchia területét is elhagyja, Izauriába megy .Itt éri a konstantinápolyiak küldöttsége, aligha korábban, mint az áriánizmust kedvelő Valens császár halála évében (378). Mikor Konstantinápolyba bevonul, alig van híve. Majdnem mindenki az áriánusokkal tart. Rokonainál kap szállást, egyik szobája lesz az Anastazis-kápolna, püspöki székesegyház! Mert minden templom az áriánusok kezén van. Prédikációit előbb kétkedve fogadják, csak azután térnek vissza tömegesén az emberek az igaz hitre, annyira, hogy Theodozius császár visszaadatja a templomokat. De mindez csak 380-ig tart. Ebben az évben már kiéleződik a Szentlélek-tan körül támadt harc s előkészülnek a II. egyetemes zsinatra, melynek rövid ideig Gergely is elnöke volt, de még 381-ben otthagyja a zsinatot s Konstantináoplyt egyaránt. Hogyan hozhatta már most ő át a kappadociai liturgiát? Csak abban az esetben, ha azt Sz. Bazil püspökké szentelése után mindjárt összeállította s az egész tartományban azonnal elterjesztette, úgy hogy Gergely még 375 előtt magáévá tehette, míg atyja mellett mint segédpüspök működött. S már ez valószínűtlen. De ha meg is történt, neki azt Konstantinápolyban be is kellett vezetnie s egyúttal maradandóvá tennie. Első nehézség maga a bevezetés. A Baziil-liturgia határozottan áiiiánua-ellenes. Áltjalános befogadása csak akkor történhetett meg, amikor a nép már katholikussá lett, tehát 380 körül. Itt azonban ú j kérdés merül fel. Gergelynek már egy éve sincs hátra, azt is lemondó, nem nagyon kemény kezű lelkülettel tölti, egész jellemében benne van — mikor nem kifejezetten hitágazatokról van szó — a könnyű meghátrálás. Az ő távozásától Chrysostomus bevonulásáig még 16 évet kell várni s ez nagy idő arra, hogy Gergely utolsó esztendejének egy művét 3

Sehütz: Szentek é l e t e . . . II. 150. skk., valamint az 1. sz. jegyzetben idézettek.

109 sértetlenül őrizzék meg s éppen ebben a hányatott korban. Konstantinápoly püspökei gyakran változtak. Az áriánizmus sem csendesedett még el teljesen. A 381-i zsinat már jogi térre is tekint és felveti a sorrend kérdését. Ez pedig nemcsak jogi probléma, hanem egy ú j szellemi irányzat első megnyilatkozása: Konstantinápoly függetleníteni akarja magát a keleti nagy egyházak: Jeruzsálem, Antiochia és Alexandria befolyása és tekintélye alól, sőt föléjük kíván kerekedni. E törekvés mozgatói aligha érték be azzal, hogy zsinati kánon alakjában biztosítsák, mint a többség határozatát, óhajukat. Keresztül kellett, hogy vigyék, következetesen az élet minden vonalán, elsősorban a legkézzelfoghatóbb területen, a liturgiában. Ha liturgikus reformról szó lehetett, akkor Chrysostomus idejében, vagy még régebben úgy történt, hogy kiszorította a kappadóciai liturgiát. A lehetőségek keresésénél azonban felvethetik a kérdést: vájjon a függetlenítési törekvés nem éppen abban nyilvánult-e meg, hogy Chrysostomus nem zárta ki a kappadóciai liturgiát, hanem a kor igényei szerint megrövidítette s így keletkezett Chrysostomus munkája nyomán a bizánci liturgia. Ennek a megoldásnak ellene mond a kor lelkülete. Csakugyan annyira decadens, hanyatló ez a kor, hogy az istentisztelet rövidítése mulaszthatatlan lelki szükséglet? Mi ezt sem mérnők állítani. Bizonyos fokú és irányú süllyedés nem tagadható. Következménye volt ez a kereszténység felszabadulásának és államvallás jellegének. Nagy tömegekkel szaporodott, hirtelen. Nem rostálhatta s nem nevelhette alaposan a katechumeneket. A hit nem kívánt többé súlyos áldozatokat, sőt érvényesülési lehetőséget nyújtott. Az udvar légköre sem tiszta. Emellett a küzdelem a spekuláció terére siklik át. Inkább vitatják, mint élik a hitet. De mindez valahogy nem ment a liturgia rovására, sőt! A liturgia oly virágzásnak indult s épen ebben a korban, a negyedik század második felében, amilyet egyetlen más korszak, sem előtte, sem utána felmutatni nem tud. Az első három században4 miből áll a liturgia? A szentmiséből s a hozzá csatolt agapéból. A szentmise főrészei ó- és újszövetségi olvasmányok, zsoltárok, homilia, anafora. Az anafora hálaadás, melybe a celebráns beleszőtte a consecratiót s befejezte az áldozással. Egyszerű volt a szentmise, hasonlóképen egyszerű az ünneplés. Általánosságban a vasárnapot s a zsidók két fő ünnepét, húsvétet s pünkösdöt ünnepelték, természetesen keresztény tartalommal. Csak egyik-másik helyen, főleg eretnekek, igyekeztek egy-egy pogány gondolatot, vagy titkot megkeresztelni s megünnepelni, így keletkezett egy-egy helyi ünnep, mint pl. Egyptomban az epifánia. S mi lesz a IV. században? A század első felében szellemforduló, új irányváltozás, a második felében pedig hatalmas fellendülés következik. A kor anaforái sokkal ünnepélyesebbek, terjedelmesebbek lesznek. Beleszövik a hitviták gyümölcsét, a sok dogmatikus gondolatot. Az egész liturgia párbeszédekkel, cselekmé4

Mihályfi: A nyilvános Istentisztelet. Bpest, 1933. IV. kiad. 365. skk.

110 nyekkel élénkül s az üldözések után felépített templomokban nagy pompával fejlődik ki. Jeruzsálemben dramatizálják Jézus életét az esztendő leforgásában. Kialakul az egyházi év az epifániával, karácsonynyal, gyertyaszentelővel, Lázárszombattal, virágvasárnappal, nagyhéttel, áldozó-csütörtökkel, encaeniával (szept. 13.) bővülve. Bevonul a liturgiába a himnus-költészet s a dallamos ének. A remeték, aszkéták Jeruzsálem hatása alatt már nemcsak az esztendő leforgása alatt, hanem a nap lepergésében is ünneplik a Krisztussal kapcsolatos időket (keresztrefeszítés, halál, Szentlélek eljövetele) s alapját vetik meg a zsolozsmának. Elmélyül s általánossá lesz az eddig csak helyi jellegű vértanú-kultusz s alapja lesz a szentek ünnepeinek. Nem a IV. században keletkeznek, de innen nem messze indulnak el a nestoriánus viták, s ezt követi a mariologia kifejtése és a Szűz-Mária-kultusz. E liturgikus fellendülés hatása alatt keletkeznek nyugaton a stáció-napok, keleten a körmenetek s mindkét helyen a vigiliák. Mikor ennyi elevenség vonul be a liturgiába s annyi ünnep és liturgikus szertartás keletkezik, de úgy, hogy pl. a jeruzsálemi liturgiának csodájára járnak meszsze nyugatról, Rómából, sőt Hispániából s amit lehet, másutt is megvalósítanak belőle, nem gondoljuk, hogy ez a kor megkívánta volna a Sz. Bazil-anaforának olyan rövidítését, mint amilyen a Chrysostomusliturgia. Hiszen ezzel legfeljebb csak 5—10 perccel lett volna rövidebb az egész szentmise, az pedig az ősi liturgia számos és hosszú zsoltára, több és hosszabb szentírási olvasmánya, néha egy-két órás homiliája mellett nem sokat számított volna. (Folytatjuk.)

Rohály Ferenc dr.

Henry Newmam, híres művében, az „Apologia pro vita sua"-ban az Anyaszentegyház ellenségeiről írva ezeket mondja: „A római katholikus egyház alapjai ma is ugyanazok, mint akkor voltak, csak az eretnekek változtak. . . . Csak két út van, amelyek között választhatunk : a Rómába . . . és az atheizmusba vezető út."

Ill

A z átlényegülés időpontja a szent liturgiában III. közlemény.*)

Similiter et cum calicem ex genimine vitis accepisset, miscuisset, gratias effisset, benedixisset et sanctificasset, dedit sanctis suis discipulis et apostolis dicens: Bibite ex hoc omnes; hie est sanguis meus novi testamenti, qui pro vobis et pro multis effunditur in remissionem peccatorum. Hex; facite in meam commemorationem. Quotiescungue enim comeditis hunc panem et hune calicem bibitis morten meam annunciatis, resurrectionem meam confitemini. Recordantes nos etiam, Domine, salutarium ejus passionum, vivificae crucis, triduanae sepulturae, resurrectionis a mortuis, in coelos ascensionis, a dextris tuis Dei et Patris sessionis

Simili modo postquam coenatum est, accipiens et hunc praeclarum calicem in sanctas ac venerabiles manus suas, item Tibi gratias agens, benedixit, deditque discipulis suis dicens: Accipite et bibite ex eo omines; hie est enim calix sanguinis mei, novi et aeterni testamenti, mysterium fidei, qui pro vobis et pro multis effundetur in remisshonem peccatorum. Haec quotiescunque feceritis in mei memóriám facietis. Unde et memores, Domine, nos servi tui, sed et plebs tua sancta ejusdem Christi, Filii tui, Domini nostri, tam beatae passionis, necnon et ab inferís resurrectionis, sed et in coelos gloriosae ascensionis, offerinms praeclarae Ma-

*) Múlt számunkban a fejezetszámok hibásak voltak, IV. helyett ü l . , V. helyett IV. olvasandó. — A 80. oldalon, a IV. rész 4 sorának végén „szentírás" helyett „szent liturgia" olvasandó. — A fent hasábosan közölt kétféle latin szöveg magyar fordítását a 26. sz. jegyzet folytatásaként i t t adjuk.

Hasonlóképen vévén a szőllővessző gyümölcsének kelyhét, azt fölvegyítvén, hálát adván, megáldván, megszentelvén, szent tanítványai- és apostolainak adá, mondván: Igyatok ebből mindnyájan; ez az én vérem, az ú j szövetségé, mely érettetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, mert valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e kely-

Hasonló módon, miután megvacsoráztak, tiszteletreméltó sz. kezeibe vévén ezt a fölötte dicső kelyhet is, neked szintén hálát adva, megáldotta és tanítványainak adta, mondván: Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én véremnek kelyhe, az ú j és örök szövetségé, a hit titka, mely érettetek és sokakért ki fog ontatni a bűnök bocsánatára.

112 et gloriosi et terribilis ejus adventus: tua ex tuis tibi offerentes in omnibus et per omnia — te laudamus, tibi benedicimus . . .

jestati tuae de tuis donis ac datis hostiam puram . . .

A két misekánon egyzése egészen szembeszökő. Szinte hihetetlenné válik, hogy ne egyazon hit alkotta volna őket. A latin szert, miséző ezek után a bemutatott áldozat elfogadásáért könyörög olyanféle kifejezésekkel, minőket a Sz. Bazil-liturgiában a „Teljesítsük" ekténiába szőtt papi imában találunk, majd a halottakért való megemlékezés történik Szent Bazil liturgiájában most jön az epiklézis: Dia tuto, Despota panagie, kai hémeis . . . prosthentes ta antitypa tu hagiu Somatis kai Haimatos tu Christu su, su deometha kai se parakalumen Hagie Hagion, edokia tés sés agathotétos, elthein to Preuma su to hagion eph' kémas kai epi ta prokeimena dóra tauta kai anadeixaiton men arton tuton, autó, to timion sóma tu Kyriu, kai Theu, kai Sótéros hémón Jésu Christu — to de potériuom tuto autó to timion Haima tu Kyriu, kai Theu, kaj Sótéros hémon Jésu Kristu, to ekkhyten hyper tés tu kosmu zoés, metabalón tó Pneumati su tó hagió. — Hémas de pantes tus ek tu henos artu kai tu potériu metechontas, kai médena hémón eis krima é eis katakrima poesais metaschein tu ha1 giu Sómatos kai Haima tos tu Christu su. Azért legszentebb Uralkodónk, mi is . . . fölajánlva a te Krisztusod szent Testének és Vérének megjelentőit ( = színeit27) téged, ó szenhet, az én halálomat hirdetitek, az én föl támadásomat valljátok. Megemlékezvén tehát Uralkodónk, mi is az ő üdvözítő kínszenvedéséről, az életadó Keresztről, a háromnapos eltemetésről, a halottaiból történt föltámadásról, a mennybemenetelről, a te jobbodon való ülésről s az ő dicsőséges és re'tenetes második ejöveteléről, tieidet a tieidből néked ajánljuk (gör. ajánlván) föl mindnyájunkért és mindenekért, téged éneklünk, téged áldunk . . .

Valahányszor ezt teszitek, az én emlékemre fogjátok cselekedni. Miértis, Uram, mi, a te szolgáid, de egyszersmind ugyanazon Kriszausnak, a te Fiadnak s a mi Urunknak szent népe is, megemlékezvén úgy boldog szenvedéséről, mint pedig a poklokból való föltámadásáról, de a mennyekbe való dicsőséges fömeneteléről is, fölajánljuk Fölségednek a te adományaidból és ajándékaidból ezt a tiszta áldozatot . . .

27 ) Goárnál latinul (i. m. 144. 1.): propositis iis, quae s. Corpus et sanguinem Christi tui representant. — Ez is indokolja, hogy eltérően fogjuk fel a nyiregyházi fordítástól, mely egyébként itt szószerint a Melles Emil által készített s Dan¿lovics János által revideált hajdudorogi fordítást kövpti: „fölmutatva azokat, mik a te Krisztusod szent Testét és Vérét ábrázolják..." A görög „prosthentes" előterjesztést, bemutatást, fölajánlást fejez ki, az „antitypon" = typus alii typo respondens. (Schrevelli: Lexicón Manuale Graeeo — Latinum, Yiennae, 1822. pag. 49. — U g y a n o t t a n t i t y p t o = repercutió = visszavágok.) Átvíve a szöveg összefüggésére az antitypon itt olyasvalamit jelent, ami már typusokban előre

113 tek szentje,, kérünk és segélyül hívunk, szálljon le jóságod jóvoltából a te Szentlelked reánk és ezen előterjesztett ajándékokra, 28 ) áldja meg azokat, szentelje meg és nyilvánítsa29 e kenyeret maga a mi Urunk, Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk drága testévé, a kelyhet pedig maga a mi Urunk, Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk drága vérévé, mely kiontatott a világ életéért, — átváltoztatván a te Szentlelkeddel.30 Minket pedig mindnyájunkat kik ezen egy kenyérben és e kehelyben részesülünk, egyesíts egymással az egy Szentlélek közöltetésében és add, hogy Krisztus szent testében ítéletre vagy kárhozatra közülünk senki se részesüljön . . . volt jelezve tehát visszavág, visszamutat az előképre. A kenyér és bor, melyeknek külszíne alatt az Úr teste és vére megjelenik, valóban antityponjai, ellenképei Melkizedek áldozatának. Mi nem hoztuk áldozatul az Úr testét és vérét, mi csak a színeket: a kenyeret és bort ajánlottuk föl, mutattuk be, melyek a valódi, Krisztus által bemutatott áldozatot érzékeink előtt megjelenítik, reprezentálják. Ezt támogatja az ószláv szöveg is „predlozivse obraznaja.". (Leiturgikon Unevsk. 1747. p. 117.) Obrazuvje Mitrák szerint jelképet jelent (Orosz-magyar szótár, Ungvár, 1881. 348. lap.) Kubek szerint (Ószláv-magyar-ruthén (orosz)-német szótár a Szentírás olvasásához, Ungvár, 1906. 160. lap) képet, alakot, tehát egészen megfelel a latin „species" szentségtani értelmének A román fordítás méginkább megközelíti az eredetinek értelmét: „punéndu inainte inchipuitórele sf. Corpu si S á n g e . . . " — előterjesztvén azokat, amikben Krisztusod sz. teste és vére megjelenik, megmutatkozik... Miksa herceg (Missa Graeca, Pustet-kiadás 1908. 71. lap.) meghagyja a görög kifejezést: „offerentes antitypa." A „fölmut a t v a " szó különben igen latinos-ízű s úgy tűnik föl, mintha a latin „úrfölmut a t á s " cerimoniáját akarná belopni a görög misébe aminek itt latinos értelemben annál kevésbbé van helye, mert ennek a miserésznek zárt, sőt befüggönyzött kir. ajtók mögött kell lefolynia. 2S ) Prokeimai = proponor. (Schrevelli i. m. 641. lap.) Az „előttünk f e k v ő " túlságosan betűszerinti fordítás. Goárnál i. m. 144. 1. szintén „proposita d o n a . " van. 29 ) Goár fordításában: „ e f f i c i a t " a Mell/ss — nyíregyházi fordítás helyességét látszik támogatni: „eredményezze", hogy azzá egyen, ám Goár a fordításnál bizonyára epiklézista vagy semiepiklézista forrásoü hatása alatt állhatott, mert sem a régebbi ószláv sem az újabb román fordítások nem veszik a görög „anadeixai" szót „ e f f i c i a t " értelmében. „Anadeiknymi" a már többször idézett Schrevelli—Kritsch szótár szerint (31. 1.) a. m. ostendo, designo, in lucem edo. Tehát a pap itt nem arra kéri Istent, hogy tegye Krisztus testévé a kenyeret hanem inkább hogy tegye nyilvánvalóvá, köztudomásúvá, hogy az már Krisztus_ testévé változott. Jelentse ki, hogy az! Ezt mondja az ószláv szöveg (pokazati) és a román is (sé le arete pánea adeca acést'a, insu-si onoratu Corpul D o m n u l u i . . . ) : se le arete = jelenítse meg. Emellett szól Maximiliamus princeps Saxoniae: Missa Graeca, quani ex lingua Graeca in idioma Latinum traduxit. Ratisbonae, 1908. pag. Í7. is.: „ostendat hunc panem ipsum pretiosum Corpus Domini.'' 39 ) Metabalon aoristusi alak, befejezett, de el nem múlt eredményű cselekvést jelent. Minthogy a latinban cselekvő alakú multidejű részesülő (partic. perf. activi) nincsen, úgy Goár, mint Miksa herceg jelen idejű igenévvel f o r d í t j á k : „transmutans," mert magát a görög mondatszerkezetet megbontani nem akarják. Ellenben Goár (122. lap.) jegyzeteiben fölbontja a participiális mondatszerkezetet és „qui ea jam immutasti"-val adja vissza a görög „metabalon" értelmet. Ugyanő Rhodinost idézi ilyképen: „transmutasti enim ea Spiritu tuo Sancto. — A szláv liturgikonokban (az oroszországiakban is) „preloziv" áll, szintén múlt időben. A román szintén a participiális mondatszerkezethez ragaszkodva, megtartotta a latinból átvett jelen időt „prefacündu", mert participium perf. activi-

114 A Bazil-mise szövege tehát az epiklézis-kérdést illetően igen sokat mond, főleg a latin szert, misével összehasonlítva. Egyetlen görög schizmatikus szerzőről nem hallottam vagy olvastam, hogy a latin szertartású misét érvénytelennek mondta volna; sem olyat, aki azt állította volna a latin szertartású miséről, hogy benne az átlényegülés az úr szavainak elmondását megelőzően történnék meg. Pedig, ha nem az Úr szavai, hanem az epiklézis lényegítené át a szent színeket, akkor a latin szerit, misében a misekánon eme szavainál: „ut nobis Corpus et Sanguis fiat dilectissimi Filii tui Dni n. J. Chr." már meg kellene történnie az átlényegülésnek, — ami ellenkezik nemcsak a latin, hanem az egész egyház hitével is. Ha tehát — legalább hallgatagon — az orthodox keleti egyház is elismeri, hogy a latin misében az ú r szavai konszekrálnak, következetlenség volna ugyanezt az erőt elvitatni az ú r szavaitól a Bazil-misében, holott a föntebb párhuzamba állított miseszövegekből szembetűnőleg megállapítható a' feltűnő megjegyzés, sőt annak valószínűsége is, hogy a latin szert, mise kánonja Szent Bazilé után készült.31 Magának az epiklézisnek fent idézett szövege meggyőz, hogy a kehely és diszkosz fölemelésekor (Ta sa ek tón són...) az átlényegülés aktusát már befejezettnek kell tekinteni, hiszen már azután semmi egyebet nem kéjünk, minthogy a mennyei Atya, ami előttünk titokzatos módon végbement, mutassa, nyilvánítsa, jelentse ki valóságnak és fordítsa lelkünk üdvösségére. Lássuk most Aranyszájú Szent János liturgiáját! A prefáció itt is ugyanazt a gondolatot: a hálaérzést tolmácsolja, amit Sz. Bazil miséjében. Maga a kánon azonban nem tekinti végig az üdv-oeconomia egész történetét, hanem egyszerűen utal arra, hogy Jézus „eljővén és irántunk minden üdvgondozást betöltvén, azon éjjel, melyen átadatott, vagy inkább önmagát adta át a világ életéért' — szerezte az Oltáriszentséget, ami itt szintén elbeszélő alakban s csaknem ugyanazokkal a szavakkal van elmondva, mint a Bazil-misénél láttuk. Amint tehát ott sem lehetett megtagadni Krisztus szavaitól az átlényegítő erőt, itt sincs észszerű okunk más véleményt alkotni. Magánál az epiklézisnél aztán annál szembetűnőbb a tény, hogy a Szentlelket nem a konszekrálás befejezésére vei szintén nem rendelkezik. Minden epiklézistánál epiklézistább a De Meesterféle német fordítás, mely túlon-túl szabadon, imperativusra változtatja az aoristi participiumot: „Verwandle sie dureh deinen Heiligen Geist!" (Die göttliche Liturgie. München 1932. 79. lap.) A görög szöveget 8—10 különböző helyen és időben kiadott misekönyvben mindenütt egyezőnek találtam, csak egy XVIII. szájelölhetem meg közelebbről) láttam „metaballón", tehát partic. proes. alakban, zadbelinek látszó vaskos „omniarium"-szerű gyűjteményben (címlap híján nem tudom megállapítani kiadási helyét, a benne foglalt paschalionok azonban az 1722. évvel kezdődnek. (Egyébként úgy tudom, hogy Bihon hajdudorogi székeskápt. kanonok úr birtokában van belőle egy teljes példány.) A hajdudorogi — illetve nyíregyházi — fordtíástól csak a mult idő erősebb kihangsúlyozása végett tértem el, mert a nyíregyházai misekönyvben levő „átváltoztatván" szintén teljesen fedi a „metabalón" mult időt jelentő értelmét. 31 Érdekes, hogy Petró (A szentmise története, Budapest, 1931.), aki pedig a latin liturgikus íróknál eddig szinte szokatlan szeretettel hivatkozik görög fordításokra, ezt szintén nem veszi észre.

115 vagy épen eszközlésére, hanem a szentség kegyelemközlő hatásainak biztosítására esdi le a pap. Megállapításunk levezetésénél az eredeti szövegre kell visszatérnünk.32) Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a cikkem elején jegyzetben közölt görög szöveg azonos a haj<íudorogi püspöki iroda liturgikonjának 138—139. oldalain olvasható szöveggel. Goár szövege33) ugyanaz, amit idéztünk, jelentéktelen interpunctióbeli különbséggel. Ugyanezzel egyezik egy birtokomban levő XVIII. századbeli görög miseszöveg is. Egynek kivételével ugyanezt a szöveget adják a Goárnál közölt lectio varians-ok is. Az pedig, amelyet eltérőnek jeleztem, lényegileg nem a szövegezésben tér el a többitől, hanem abban, hogy a szent színek hármas keresztvetéssel való „megáldását" a hozzátartozó szöveggel együtt (kai poiéson....) későbbre, a halottakról való megemlékezés utánra teszi. A római (és nyíregyházai) szöveg interpunctiója szerint az epiklézis, úgy amint idéztem, egy összefüggő mondatot képez s a III. órából vett fohászt (Urunk, ki a te Szentlelkedet...) az állítmány és tárgy közé ékeli be a diákonus közbeszólásaival együtt. A kehely és diszkosz együttes megáldása, vagyis a harmadik keresztvetés után a célhatározó mondatot kis betűvel kezdi, ezzel is világosan jelzi, hogy nem ú j gondolat kezdődik, hanem az előbbi folytatódik, ami egyébként is nyilvánvaló volna, minthogy az utána következő soroknak csak a megelőzőkhöz kapcsoltan van értelmük. Goárnál épúgy, mint a hajdudorogi és nyíregyházai fordításokban is más az interpunctió, amennyiben e szavak után: „küldd le Szentlelked'et reánk s ezen előtted levő ajándékokra" — pontot találunk, mintha be volna fejezve a gondolat. Ugyancsak pontot találunk az áldó szavak után is: „kai poiéson ton men arton tuton, timion sóma tu Christu su", — valamint a kehelyáldásnál a „haima tu Christu su" szavak után. Pont van a „Metabalón tó Pneumati su tó hagió" után is. Az ima folytatása pedig „Hoste genesthai..." nagy betűvel kezdődik. Ez utóbbi mondatnak önmagában véve értelmetlen volta azonban mindenkit meggyőzhet róla, hogy itt a pontok nem a mondat széttagolását, az egymást követő gondolatok befejezettségét és elkülönítését jelentik, hanem az ima összefüggő szövegének egyrészt a közbeszúrt utasításoktól, másrészt a szöveget megszakító fohászok és dfiákonusi közbeszólások elkülönítését célozzák. Feljogosít e megállapításra Goár kiadványának nyomdai kivitelezése is, amennyiben sem itt, sem máshol nem különíti el bekezdésekkel vagy másféle szedéssel a rubrikákat az imaszövegektől, hanem bekezdések nélkül, folytonosan adja. A pontok elhelyezését illetően tehát a szövegeket teljesen egyezőknek kell vennünk. Lényegesebb interpunctionalis különbség két vesszőnek az elhelyezkedése a szövegben: a kenyér és a kehely fölött való keresztvetésnél. Goárnál ugyanis e szövegekben: „kai poiéson ton men arton tuton timion sóma tu Chr. su, — to de en tó potédió tutó timion haima tu Christu su" nincsen vessző, vagyis kettős accusativusnak veszi az arton és sóma, valamint a to és haima szavakat, melyet a poiéson vezérige vonz. Ebben az 32 33

Keleti Egyház 1935 januári sz. 6. oldalán a 2. sz. jegyzetben. Id. m. 62. 1.

116 értelemben veszik közhasználatú fordításaink is: „tedd e kenyeret Kr, testévé azt pedig... vérévé." A római kiadásban azonban s utána a nyíregyháziban is) az idézett két mondatban a „timion" szó előtt veszsző van, ami azt jelenti, hagy nem kettős accusatívussal, hanem értelmező jelzővel van dolgunk. Nincs ugyan egyik mondatban sem megismételve a névelő, liturgikus szövegeink azonban elég gyakran mellőzik a névelő ismétlést olyan esetekben, mikor a nyelvtan általános szabályai azt előírnák, a szövegben levő vesszőnek azonban semmi helye sem volna ott, ha kettős accusatívus és nem apposítio volna a mondatban. Első tekintetre azt is mondhatná valaki, hogy a fent idézett római és nyíregyházi szövegek katholikus kiadványok s esetleg éppen azérfc szúrták közbe a vesszőket, hogy a szöveg a katholikus epiklézis-tannak jobban megfeleljen. Kételyemet azonban e tekintetben is eloszlatta az imént említett XVIII. századbeli miseszöveg, mely orthodox kiadvány létére szintén vesszőt tesz mindkét helyen a „timion" — tehát a második accusatívus elé.34 Ezek szerint a közhasználatú fordításoktól eltérően, teljes joggal fordíthatjuk a szöveget a következőleg: „Tedd ezt a kenyeret, Krisztusod drága testét, s ami e kehelyben van, Krisztusod drága vérét, hogy a részesülőknek a lélek józanságára... legyenek.'35 Tehetjük ezt annál is inkább, mert utána „metabalón" — átváltoztatván, mint a Bazil-misénél már említettük aorisztusi alak, vagyis befejezett, de eredményében maradandó cselekvést jelent. Ezek után semmi kétségünk nem maradhat az iránt, hogy az epiklézis itt határozottan a charizálásra és nem a szentség létrejöttére vonatkozik. Nem változtatna azonban megállapításunk lényegén az sem, ha mint Sz. Bazil szövegénél el kell fogadnunk, itt is kettős accusatívusnak fogadnók el a szerkezetet, vagyis a sóma és haima szavakat apposítio helyett eredményhatározóknak tekintenők. Nem pedig épen a metabalón miatt, melyet minden kiadvány egy 1-el, aor. alakban jelez s csak egykét, használaton kívül álló variáns ír praesensben „metaballón"-nak. Hogy azonban ezeket az utóbbiakat senki irányadóul nem vette, tanúskodnak róla a görögöt leghívebben, mondhatni rabszolgai hűséggel követő ószláv szövegek, melyek épp úgy, mint a nyíregyházi, illetve hajdjudorogi magyar fordítás is, múlt idejű igenévvel adják vissza: (Preloziv=átváltoztatván.)) (Folytatjuk.) Kozma János

34

A hivatkozott részek a gyűjteményes mű 1479. oldalán találhatók. _ Vagy egészen magyarul: Tedd, hogy e kenyér, Krisztusod drága teste, s ami e kehelyben van, Krisztusod drága vére a (bennük) részesüló'knek a lélek józanságára . . . legyenek! 35

117

A z Egyház egysége a Liturgiában*) Az egyház egységének fogalma a liturgiával való viszonylatban, érthetetlen lenne a dogmatikus egység szükséges előfeltétele nélkül, mely az Eucharisztiában bírja forrását és központját. Az egyház egy, mert egy az áldozata: az egyetlen áldozat jelenti a liturgikus egységet: a szertartások, szent öltönyök, mozdulatok, papi ténykedések pedig annak díszei, ékességei, méltósága, melyek szeretetre, tiszteletre és hódolatra ihletik az embereket. És kifejező nyelve, nem az Eucharistia nagyságát és alázatosságát, fényét és mélységeit fogja-e hirdetni minden hely és minden idők népének? Ez a kifejező nyelvezet — a nyelvek sokféleségében és különféleségében — egyúttal a dogma mély értelméből és formai megnyilatkozásaiból származik. Nemzetek népek és törzsek ú j kifejezésmódok és szavak özönével gazdagítják és olyan kifejezésekkel, amelyek annakelőtte ismeretlenek, elképzelhetetlenek voltak, mégis az Eucharisztikus szellem hatja át azokat; hitvallást tesznek a dogma mellett, elismertetik az észokokat és fennen hirdetik természetfeletti vonatkozásait, amelyek a hitben, a reményben és egységben nyilvánulnak meg. Maga az Eucharistia misztériuma az egységet domborítja ki az Egyházban és a hívek közösségében az egész világon: ennek áll szolgálatában a liturgia: váljunk eggyé valamennyien — kiáltja nagy hévvel Szent Pál — mi, akik ugyanabból a kenyérből eszünk. Aki a kenyeret megszegi az a Püspök, a Pap, a család feje. Az összes liturgiák a maguk egészében megegyeznek és kimondottan a kenyérszegésre vezethetők viszsza, annyira egyértelműek a lényegben és a liturgiák legősibb példányában, amely az Apostolok tanításában maradt reánk, nem olvashatjuk meghatódottság nélkül a születő liturgia könyörgését: „köszönetet mondunk neked, Atyánk, azért az életért és Misztériumért, melyet Jézus, a te Fiad által nyilatkoztattál ki nekünk . . . És amint ez a kenyérdarab hegyeken elvetett búzaszemekből lett, ahonnan összegyűjtötték és eggyé l e t t . . . úgy gyűjtessék össze a föld négy sarkából a te Egyházad, mint Birodalmad." Az Egyház egysége az, ami a könyörgésben kifejezésre jut éppen az Euchalisztia egysége alapján, de a liturgia mondja k i : Uram, emlékezzél meg Egyházadról, szabadítsd meg elleneitől (akik egységét zavarják) és vond szereteted tüzébe. Gyűjtsd össze az ég négy tájéka felől és szenteld meg, mint birodalmadat. Győzedelmeskedjék a kegyelem és pusztuljon bár el ez a v i l á g . . . a világ, mely a gonoszon épül fel és amelyért Jézus nem imádkozik... Dicsőség Dávid Fiának! *) Velencében, a III. Keleti Hét alkalmával, bíborosok jelenlétéven felolvasott konferenciabeszéd. — Megjelent az „II Bolettino 1934. XIII. számában Rómaban.

118 Jöjjön az, aki szent: aki már az Egyházhoz tartozik: aki még nem az, hogy ahhoz tartozzék, tartson bűnbánatot. Az Úr közeledik! Szépek, fönségesek a születő liturgia gyermekded fohászai, mely az Eucharistát és Egyházat isteni ölelkezésökben megláttatja és üdvözli; egyik a másikért van, a Liturgia pedig egyiknek is, másiknak is szolgálatára van: Senkise közeledjék az Eucharisztiához, ha az Egyháznak nem tagja, mert csak az Egyház tagjai részesedhetnek belőle: a Liturgia mondja: Senkise egyék és igyék az Eucharisztiából, hanem csak azok, akik az Úr n,evében megkereszteltettek. A liturgiák a további századok folyamán is ezeket a gondolatokat fejlesztették ki egyre jobban és világosabban. Azokban a rövid utalásokban, melyeket Szent Jusztin őrzött meg számunkra, ugyanazt találjuk meg kissé későbben, de minden változtatás nélkül kifejtve; Ezt az eledelt Eucharisztiának hívják nálunk, de csak az részesedhetik belőle, ki hiszi mindazt, amit mi tanítunk és az újjászületés vizébe merült; hogy elnyerje bűneinek bocsánatát hogy jó értelemben véve az Egyházhoz tartozzék, elfogadja a tanítói hatalmat és éljen Krisztus tanítása szerint; mert mi az eucharisztikus eledelt nem úgy kezeljük, mint közönséges kenyeret és mindennapi italt. A kegyetlen üldözések és vérzivatarok idejében oly erős volt az Egység érzése, hogy a püspökök nem tudtak volna eleget tenni kötelezettségeiknek, ha nem részesedhettek volna a lehetőség szerint az Eucharisztiából. Valóban a legmegindítóbb látvány volt, amint Diákonusok és Papok és nem ritkán kisebb rangúak is, felkeresték a házakban a betegeket, a rabszolgák tömegében, a fogságban, a bányákban, műhelyekben a testvéreket, hogy az Eucharisztiát nyújthassák nekik. Maga Szent Jusztin erősíti meg: „Miután befejeztük az olvasmányokat és meghallgattuk a Püspök evangélium-magyarázatát, térdre borulunk és az Istenhez imádkozunk; ezek végeztével kenyeret, bort és vizet hoznak és a Püspök, aki a jelenlevők feje, ezeket Eucharisztiává szenteli, mire a nép hangosan feleli: Amen. Utána minden jelenlevő kap egy részt a megszentelt dolgokból és a diákonusok által elküldetnek a távollevőknek." Valamennyiüknek részesedniök kell az Eucharisztiából; a rosszalásnak a jele lett volna, büntetés, kiközösítés, az egység kötelékének megszakítása, ha valaki nem részesedhetett volna belőle. Mindenkinek el kellett mondania az ő Amen-jét. A misztikus test megfelelő módon Krisztus valóságos testévé formálódott annyira, hogy Szent Ágoston szavai szerint: „Ha jól végeztétek a szentáldozást, azzá lesztek, amit magatokhoz vettetek, minthogy pétiig — mondja az Apostol — egy kenyeret vettünk magunkhoz mi, akik oly sokan vagyunk, egy test leszünk. Az a kenyér a ti mértékadó jelképetek, hogy hogyan kell szeretnetek az egységet. És mit akartok? Talán az a kenyér egyetlen búzas^emből készült? Nem sok búzaszemből-e? Mielőtt azonban kenyér lett volna belőlük, elkülönítve voltak: a víz hozta eggyé őket; tehát legyetek Kenyér, mely Krisztus teste, mert csak így fogjátok tudni valami módon kifejezésre juttatni az egységet!" Az Eucharisztia, mint az egység központja és köteléke, ott található fel, ahol az Egyház van, az Egyház pedig ott, ahol az Eucharisztia: a liturgia, mint hűséges szolgálóleány, követi lépéseiket, szolgálatkésszé teszi az Eucharisztiát az Egyházzal és az Egyházat az Eucharisztiával szemben; a hívek benn élnek osztály-, nem-, kor-, idő -s helyi különbségek nélkül, miután az Eucharisztia isteni egységgé olvasztja össze népek és nemzedékek emberleikeit az Egyház kebelén. Ne feledjük azonban: ezt a csodát a Liturgia műveli! Ha meg akarod érteni, mit

119 jelent Krisztus teste — tanítja továbbá Szent Ágoston — hallgasd meg, mit mond neked az Apostol: Krisztus testbe és tagjai vagytok: a ti titkotok az Úr asztalán van, akit ti befogadva, őt fogadjátok be, hogy tökéletessé tegyétek azt, amik vagytok: azt felelitek rá, hogy Amen," és Amen-nel felelve, aláírjátok neveteket. Amikor tehát azt hallod mondani: Ez Krisztus Teste: feleld rá, hogy Amen". Légy valóban Krisztus Testének tagja és akkor ugyancsak igaz lesz a teAmen-ed." A Liturgiának az Amen-je az, mely az összes egyházakban, minden oltárnál felhangzik: az isteni Amen az, amely bennünket minden nemzet polgáraivá tesz, mivel odavezet bennünket, ahol trónol ezen szeplőtlen test, amelynek tagjai vagyunk. Halljátok csak, hogy Szent Alberik, a frigiai Gerapoli püspöke a ÍL században, mily buzgalommal és meggyőződéssel kiáltja az ő Amen-jét: „A kiválasztott város polgára vagyok, a szeplőtelen Pásztor tanítványa, aki hegyen és völgyön legelteti nyáját; kin,ek őrködő szemeit mindenki l á t j a ! Ő küldött engem R ó m á b a . . . A Hit vezérelt engem és bármerre jártam, a szeplőtelen, isteni eredetű hal 1 volt eledelem, melyet a Szeplőtelen Szűz vett Istentől és adott barátainak, hogy egyenek belőle, a vízzel mérsékelt legjobb bort és kenyeret szolgálva föl nekik." Ismételjétek ezeket a szavakat, bármerre jártok, szegényes Plébánián, elbűvölő Bazilikában, egyszerű Oratóriumban, hazátokban, vagy távol h a t á t o k t ó l . . . ismételjétek: ez a ti Amen-etek... A kiválasztott város polgára vagyok, a szeplőtelen Pásztor tanítványa, Róma hite van b e n n e m . . . Ha az egész világon felfedik előttetek a cimbóriumokat: a titokzatos Halat veszitek magatokhoz, mely magába olvaszt, áthasonít és az egység feloldhatatlan karjaiba ölel benneteket... ó Hit, ó Egyház, ó Eueharisztia, az élet, a szeretet, az egyesülés legédesebb köteléke; a Liturgia követ, szolgál fenntart, hitet tesz melletted minden helyen az ő rítusaival, az ő oktató eszközeivel, szertartásaival és fényével! Ezen fenséges eszményiség szellemében keletkezett és kialakult Liturgia bármily nyelven szólaljon is meg, tradíciói, fegyelme révén át fogja származtatni ezen szellemet minden hely és idők népének. Az oltár szolgálatára hivatva, az isteni Áldozat bemutatása végett, melyet az egész Egyház rendelkezésére bocsát, mindig az övé lesz a folytonos kiegészülésnek és a nagy keresztény család tagjai között való megszakíthatatlan egybeforradásnak a műV|e. Ezek a tagok az Egyház és Isten előtt nem oszlanak kasztokra, hacsak tisztán erkölcsi szempontból nem. Az első századokban különböző kategóriákra oszlott a k : az Egyház épen azért, mert ragaszkodtak az ő tanításához, szeretetteljes gondjukat viseltje: a Liturgia erre nézve érintkezési pontokat állapított meg és a lelki érdekeket ápolta. A IY-ik században a Diákonus (szerpap) a szent összejöveteleken kikáltotta, hogy az egyszerű hallgatók, a hitetlenek közül senki se tartozik az Egyházhoz; szükségképen ki kell menniök. Maguk a katekumenek is, nem lévén még az Egyház szervezetének tagaji, felszólíttattak a távozásra: és vájjon ki hinné, végre

1 I—CH—TH—Y—S = Jézosz Chrisztosz Theu (H)üjosz Szótér = Jézus Kr. Isten Fia Megváltó. T

120 az ördögtől megszállottak is a nyilvános vezeklőkk,el egyetemben, kénytelenek voltak távozni, mígnem (a Diakónus imája szerint) „az Úr testi és lelki hibáiktól meg nem tisztította és nyájához nem csatolta őket." A Liturgián át az Egyház csak így jelent meg, amint Szent Pál leírta, hiba és mocsok nélkül, virágzó égi szépségében, ragyogó szentségben, méltóan a Püspök fenkölt szavaihoz, aki az oltárnál az Úr Jézus kegyelmét, az Atya Isten szeretetét és a Szentlélek közöltetését esdette le leá. És mit mondjunk arról a tökéletes anyai gyöngédségről, amellyel a Liturgia az Egyház távollévő fiait is fölkeresi, hogy imáinak jótéteményét reájuk is kiárassza ? A templomtól fizikailag távol maradó fiairól is megemlékezik, akik arra kényszerülnek, hogy életszükségleteikről gondoskodjanak, vagy más jogos okok kényszerítik őket erre, mint a szegények, magokra hagyatottak, betegek, akik az Egyháznak kedves és nagy részét, szilárdabb tömegét alkotják; a Liturgia szeretettel felkeresi, könyörgéseinek illatával körülveszi, egységének mondhatatlanul édes ölelkezésében lelkéhez forrasztja őket: Emlékezzél meg, Uram, a hajózókról, utasokról, bilincsben szenvedőkről és azokról, akik bányamunkára vagy más durvább robotra kényszerülnek!" Egyetemes egységében az Egyház kiterjeszti határait a látható világon túlra is; figyelmességében, mely szeretetének hírnöke, a szenvedő lelkek közé is eljut a Liturgia és mindnyájokra lekönyörgi együttérzésének harmatát és kiönti égő fohászainak balzsamát: „Kegyeskedjél, ó Uram, megemlékezni azokról, akik a századok folyamán, nemzedékről nemzedékre élvezték a te jóságodat, az Atyákról, Pátriárkákról, Prófétákról, Apostolokról, Mártírokról, Hitvallókról, Doktorokról, Aszkétákról és a te Krisztusod hitében elhunyt minden lélekről."

Könyörgésből áll-e csak a Liturgia? Nem: mindenekelőtt hatalmas és isteni ténymegnyilvánul ás a maga lényegében, amikor a pap szavára megnyílnak az Egek, hogy leszálljon a Dicsőség Istene; az irgalomnak és szeretetnek kimondhatatlan megnyilatkozása kifejlődésének fenséges tényeiben. A Liturgiában elenk rajzolódik az Egyház a maga szerves egészében és körülfonja annak legfőbb Fejét és a hierarchiát, a kölcsönös békecsók útján felismeri az Egyházat fiaiban és ellenőrzi h i t ö k e t ! . . . Mit hiszesz, te, Keresztény? — Hiszek az egy, szent, apostoli, katholikus Anyaszentegyházban! mely valóban a Jézus Krisztus Egyháza. — Szent Péter hite ez, melyet nem a test és vér nyilatkoztatott ki: hit ez, mely az Eucharisztia vételéhez vezet! Krisztus valóságos teste megsokasodik az ő misztikus Testében és isteni kapoccsal fogja egybe a lelkeket az Egyház lelkében, mely ezáltal szebbé, erősebbé és vonzóbbá lesz a maga isteni változatosságában és csodálatos egységében. A Liturgia a leghathatósabb szimbólumokkal kioktat bennünket erről a csodálatos egyesülésről, innen maradtak reánk a Liturgia különböző szertartásai, melyeknek ő a forrása. Ezt figyeltétek meg, midőn a kehelybe a Kenyérnek egy kis része kerül. A Szentlélekbe vetett hitnek a teljessége ez — mondja a keleti szertartású pap, midőn a Kenyérrészt a kehelybe veti: — Az Úr békéje legyen mindig veletek — kívánja az Anyaszentegyház, amelynél az egység fogalma képezi az Isten családjának békealapját: ennek a békének biztos záloga pedig az

121 Eucharisztia

;az Eucharisztiával való áldozás valóban feltételezi az

Egyházzal

való közösséget. És most a Fermentum

(kovász) körül kialakult rítusra hívom fel a f i -

gyelmüket. Így hívták a Püspök által átlényegített Kenyeret, melyet szétküldött a bíborosoknak a városi plébániákra, hogy az általuk átváltoztatott kenyérrel elegyítsék; ez valóban az isteniekben való rsézesedés volt, bizonyságul a Püspök, a klérus és a hívek között fennálló szoros egység kimutatására. Ez a ritus nagyon régi; a Liber Pontificalis (szertartáskönyv) Szent Miltiádes pápának (311—314) t u l a j d o n í t j a : ő rendelte el, hogy a püspök által megszentelt kenyérrészek a plébániákra küldessenek és ezt fermentumnak nevezték. Fermentum (kovász)! Valóban nagyjelentőségű szó, a titokzatos Élesztőre utal, mely tökéletesen eggyé forraszt minden anyagot és egy darab tésztát hoz létre: látnoki, melyet a Liturgia szimbolizmusa teremtett meg egyik legbeszédesebb rítusa számára. A római Egyháznak első Rendje származtatta ránk ezen ritus fejlődési menetének történetét karácsony vigiliájával kapcsolatosan. „Azon az éjszakán az összes Kardinálisok nem a Pápával végezték a szertartást, hanem mindegyikük a maga templomában, mivel engedélyük volt reá és a Glória in Excelsis-t is énekelhették. (A régebbi időkben csak a pápa énekelehette.) Mindegyikük küld egy segédpapot a saját nevében a Megváltó templomába, ahol korporáléval ellátva várakoznak. Megfelelő időben jön a szolgálattevő szubdiákonus (alszerpap) és minden egyes korparáléba belehelyez a legszentebb Kenyérből egy darabot, melyet a kiküldött papok bíborosaiknak hazavisznek, á t a d j á k nekik, akik aztán keresztet vetve a Kenyérrel a kehely fölött, a kehelybe ejtik, mondva: Az Űr békessége legyen veletek. A kehelyből való áldoztatás tehát a lehető legbensjőségesebbé tette a viszonyt a pap, a nép és a P á p a között; ezt is a liturgia segíti elő, mely újjáéleszti az együvétartozás, a béke szent kötelékeit. A keleti liturgiákban is fennmaradt ezeknek a jelképes szertartásoknak értékes emléke. A pap az áldozás előtt felmutatva a kenyér színe alatti Szentséget, a nép felé k i á l t j a : Szentség a Szenteknek! Szentségnek hívták Rómában is a legutóbbi nap miséjének Szent Maradékait (átváltoztatott kenyérrészek). Belemártva a kehelybe, kiosztották a Szenteknek (szentéletü híveknek), pzáltal a Liturgia, mely a fermentum fentebb vázolt rítusában az egység kötelékeit a Szentmise örök folytonossága révén a „Szentség a szenteknek" rítusával egybeforrasztotta a szentek közösségének örök voltára emlékeztet, vezeti és kormányozza a hitet és az Egyházat! Ó Kegyesség Szentsége! Ó Egység Záloga, Ő Szeretet Köteléke! Aki jönni akar van hol élnie — itt az Egyház! van miből táplálkoznia: itt az Eucharisztia! Közeledjék tehát, higyjen: egy testté lesz vele: éltető erőt kap tőle . . . Minden aggodalom nélkül fejezem be mondanivalómat. Fájdalommal kell bevallanom, hogy a Liturgia nem mindig az egység szolgálója hordozója. A keletieknél már régen merültek fel kételyek és lényeges ,eltérések az Eucharisztia létesítésének időpontjára vonatkozólag. I t t vannak az Epiclesis körül kifejlődött végnélküli viták, melyek a két el-

122 lentetes tábor között századok óta tartanak. Röviden összegezem az orthodox theologusok mai állásfoglalását különös tekintettel a görögökre és oroszokra. Mert hiszen ők azok, akik jövendő papságuk meggyőződését alkotják és ez lesz a forrása a Liturgia szolgáltatására és lényegére vonatkozó gyakorlati következményeknek. A görögöknél a halchi-i theologiai főiskola a következőkre tanítja papjelölt hallgatóit: az Orthodox Egyházban az átlényegülés közvetve a Szentlélek segítségül hívása ú t j á n (epiclesis) a következő szavakkal történik: és tedd (változtasd át) ezt a Kenyeret Krisztusod drága Testévé stb.; ezzel szemben a Nyugati Egyházban az átlényegülés az Úr szavaival történik: Vegyétek és egyétek stb. Hogy azután a nyugati Egyház itt is újításokat hoz be, bizonyítják a régi Liturgiák stb. Az orosz theologusuk véleménye sem eltérő. Tudom, Uraim, hogy ebben a kérdésben nincsen dogmatikai maghatározás; de egyébként tudom, hogy mit tanít az Egyház. Ezért fájdalmas nekem ennek a kételynek fölmerülése. Azok a papok, akik ragaszkodnak a tekintéllyel körülbástyázott orthodox theoriákhoz, s akik az i f j ú klérus tudományos — egyházi kiképzésével vannak megbízva, legyenek bár kevesen vagy sokan, átlényegít<enek-e ? Nem követem a lánglelkű Szent Ciprián véleményét sem, aki szerint, az Egyházon kívül nincsen Eueharisztia; mégis miképen meneküljünk a gyötrő kételytől? Ha én ezt önök elé viszem, az önök vizsgálata alá bocsátom, ki tudja, nem azért teszem, mert különös rokonérzéssel viseltetem egy sokat szenvedett nép iránt, mely századokon át (ellenállt a muzulmán brutalitásnak, amely fölé végül is kitűzte a Kereszt zászlaját. Méltó az a nép egy jobb sorsra, csodálat illeti meg és egyetemes hála . . . Egykori papjaik, püspökeik hősi seregek vakmerő vezérei voltak, kik Morea lejtőin, Tesszalia és Acrocerania hegyein nemes áldozták fel életüket, hogy megmentsék hitüket. S most kevesek tévedése végzetesen azzal fenyegeti őket, hogy elvesztik az Eucharisztiát! És mi katholikusok, akik Keletről nyertük hitünket és magát a Liturgiát is, és ez a csodálatosan szép Velence, Kelet nagyszerűségeinek irigyelt örököse, maradhat-e és maradhatunk-e közönbösek a fenyegető veszedelemmel szemben? Az elhatalmasodó kétellyel szemben, amikor Keleti Hetet rendezünk, ú j tevékenységi tér nyilik meg előttünk a sajnálatos balvélemények leküzdésére, amelyek csaknem kétszázmillió keresztényt tartanak távol az Egyháztól, míg mások akadálytalanul az örök kincs, a kifogyhatatlan kincstár, az Egyház és lelkek isteni Jegyese, az Eueharisztia felé néznek és igazodnak. Az egyes keresztények élete, jól tudjátok, az Isten kezében van, aki tudja azt, miként alakítsa őket, miképen ismeri föl az ő kiválasztottait: ezzel szemben az Eueharisztia sorsa az emberek kezében van: szolgáltatja ezt a Liturgia, m^ely lehet úgy az élet, mint a halál eszköze! Kíméljetek meg, Uraim a fájdalmas kényszerűségtől, hogy feltárjam buzgó és figyelő lelketek előtt a romboló következményeket, melyeket a gyötrő kétely tesz bonyodalmassá. Nem tudom mit feleltek r á : nem habozom azonban nyomatékosan kijelenteni, hogy az Eueharisztia tisztelete az Orthodoxnál bizony nem virágzik. A katholikus Szövetség a Keleti Kereszténységgel kapcsolatosan bölcs ima- és tudományos programmjában köteles figyelemben kell, hogy részesítse az Eueharisztia helyzetét az orthodox Egyházaknál is.

123 Inkább imádságra, mint tudományos kutatásra van szükség: bűnbánó és megkérlelő imára az isteni Szentség iránt, a Keletért vállalt engesztelő imára. Különleges módon teszem előttetek fogadásomat, hogy a harmadik Keleti Hét nem mulasztja el megtenni kötelességét itt Velencében is, mely egykor büszkén szemlélte gályáit — a Keresztelek élén —, amint a Kereszténység ellenségei felett aratott győzelmeik után ide visszatértek; ebbe a Velencébe, ahol az egyházi és művészeti kincsek a Keletet varázsolják elénk. Velence lesz az ima békés Kereszteshadjáratának kezdeményezője, többé nem a dicsőséges Bucintoro köré csoportosulva, de a szentségi Jézus lábainál. — Velence a maga fogadalmait és imáit többé nem irányítja a tengerek felé, melyek még most is zengik az ő győzelmeit és diadalait, de az egek felé, hogy haladjunk, törjünk előre, bízva az Eucharisztia végső diadalában: ezt megelőzi és hűségesen fogja követni a Liturgia . . . Szűntesd meg, Ó Urunk, az egyházszakadásokat... oszlasd el az eretnekségek zűrzavarait . . . és engedd, hogy mindnyájan egy szívvel és lélekkel zengjünk dicséretet, a te dicsőséges és imádandó nevednpk, Atya, Fiú és Szentlélek, most és mindörökké. Olaszból: D.

124

„Katholicizmus vagy forradalom" Azok a sátáni erők, amelyek az ntolsó században az emberiség lelki és erkölesi értékeinek lerombolására s egy ú j chaotikus világ borzalmainak felidézésére szövetkeztek, elsősorban a majdnem kizárólag a katholikus egyház munkájában jelölték meg azt az akadályt, mely szinte a kerub lángpallosával áll az isteni erkölcsi világrend és a r a j t a nyugvó keresztény társadalmi rend várának kapujában. Nem véletlen eset az, hogy először Oroszország esett áldozatul ennek a sátáni kommunizmusnak, hanem mélyreható lélektani és történelmi okai vannak ennek a világtörténelem megrázó eseményeit is elhomályosító állam- és nemzetbukásnak. Sok világos és nagy orosz elme már a múlt század közepén előre letta, sőt hirdette is, hogy Oroszország, mely magára vette, sőt sorsának útjává választotta a szertehulló Bizánc örökségét, n,em állhat meg a torlódó európai eszmei és politikai áramlatok közpette, mert sorsát elsüllyedt világ horgonyához kötötte. Keserűen jegyzi meg egy orosz író, hogy a rothadó bizánci hullának okvetlenül meg kellett fertőznie a fiatal Oroszország egészséges szervezetét, és előb-utóbb elő kellett idéznie azt a krízist, mely csakugyan bekövetkezett. Ezt a krízist a legvilágosabban megfestette I. Gagarin katholikussá, sőt jezsuitává lett orosz diplomata: „Katholicizmus vagy forradalom" c. dolgozatában, mely szomorú történelmi igazolása után sem vesztette el aktualitását mindazok számára, kik hazájok és nemzetük sorsáért remegnek ebben a terhes örökséget hordozó időben. Gagarin korának egyik legképzettebb f é r f i a volt, aki mint jelentős orosz diplomata sem hazájára, sem magára nézve nem talált más kivezető utat, mint a kath. egyház kebelében keresni az igazi erkölcsi haladás biztos alapját, melyen hazájának és nemzetének zavartalan jövője felépülhet. Elhagyta hazáját, hol meggyőződését hirdetnie lehetetlen volt s mint jezsuita, bátran feltárta hazája sebeit, melyeknek orvoslására biztos gyógyszert is jelölt meg. Világosan hirdette honfitársainak, hogy a katholikus egyház, a latin rítus és a nyugati népek sajátos berendezkedése és szokásai, nem jelentenek egyet a katholikus egyházzal, m,ert a hitigazságok teljes egységével össze fűzött, különböző szertartások, — az egy akol és egy pásztor egyházának őseredeti szépségei. Hirdette, hogy a latinságnak a katholkus egyházban való számbeli túlsúlya történelmi tény ugyan, de nem lényege az egyháznak, mert ha pl. a keleti szakadás nem történt volna meg, ez a számarány is mást mutatna. Gagarin tanulmánya, amelyet 1856-ban Párisban, a „La Russie ser-t-elle catholiqque?" 1 c. gyűjteményében jelent meg, — nemcsak mint a legmegkapóbb emberi okmányok egyike, hanem mint meditációs téma is értékes, éppen ezért szolgálatot véltünk teljesíteni olvasóinknak azzal, ha hű fordításban és jelentéktelen kihagyással közöljük. 1

Lesz-e katholikus Oroszország?

125 Katholicizmus vagy forradalom, ez a nagy dilemma, amelyet — úgy látszik még nem vettek észre az orosz államférfiak, de amely kikerülhetetlenül és egyre észrevehetőbben mered szemök elé, mikor mélyebben átgondolják nemzeti életünk kérdéseit. A mai időben divattá lett Oroszországban I. Péter reformjait kárhoztatni és a régi idők visszahozatalára törekedni. Én egyáltalán nem ítélem el ezt a közvéleménnyel szembehelyezkedő törekvést, mert sok igaz van benne. I. Péter reformjai mindig erőszakosak, felületesek és a nemzeti, sőt a keresztény érzületet is sértők voltak. Gyermekes dolog volna azonban, ha nem számolnánk a meglevő ténnyel, amelynek óriási hatása volt, és amely már közel kétszáz éve létezik. Nagy Péter ugyanis, bármilyen volt is elgondolása, mégis csak az európai népek társaságába emelte Oroszországos. Az elkülönülés politikája akkor volt lehetséges, mikor Európa « urakodói és népei előtt a moszkvai fejedelem körülbelül olyannak tünt fel a világ szélén, mint akár a perzsa sah, vagy a mongol kán. Ezek az idők azonban már meszsze estek tőlünk. Oroszország már kilépett elszigeteltségéből és távol áll attól a gondolattól, hogy abba viszatérjen. úgy belső, mint külső vonatkozásaiban csatlakozott mindazon szellemi és érdek-mozgalomhoz, melyek az egész Európát mozgatják. Csak sajátos körülményei folytán kötötte magát szorosabban, vagy kevésbé szorosan azokhoz a mozgalmakhoz, de útjáról már senki sem térítheti el. Micsoda szellem uralkodik most az egész világon, vájjon nem a forradalom szelleme-e? S vájjon milyen társadalmi elv állítható szembe a forradalmi elvvel? Nem a katholicizmus-e ? Hiába akarják elhitetni velünk, hogy itt csak a kiváltságos osztályokról van szó, vagy pedig a hatalom és a szabadság közötti harcról. Mennél jobban a kérdés mélyére hatolunk, annál hamarább jutunk el ahhoz az eredményhez, hogy csak egy igazi küzdelem van: küzdelem a katholicizmus és a ' forradalom között. Amikor 1848-ban a forradalomnak vulkánja megremegtette a világot és a társadalom alapjaiban megingott, a társadalmi rend védelmének és a forradalom leverésének hívei ingadozás nélkül írták zászlójukra a jelszót: Vallás, magántulajdon, család! — És igazuk volt, mert csak két elv létezik a világon: a forradalmi, vagyis lényegében katholikus ellenes elv, és a katholikus; — forradalomellenes elv. Bármiképen látják is a felületes szemlélők, csak két párt fejlődik és csak két jel van a földön. Egyfelől a kersztjelét magasra emelve áll a katholikus Egyház, az igazi haladás, az igazi civilizáció és szabadság védelmezője, másfelől a forradalmi zászló emelkedik, mely körül az egyház összes ellenségei' gyülekeznek. > És mit csinál Oroszország? Egy oldalon a forradalom, másik oldalon pedig a katholikus Egyház ellen harcol. Kívül és belül ugyanazon ellenmondás. Nem habozom kimondani, hogy Oroszország engesztelhetetlen ellensége a forradalmi elvnek és ez az ő erőssége. Ugyanakkor azonban ellensége a katholicizmusnak is, ami az ő gyengesége. Ha Oroszország nem akar önmagának ellenmondani és a forradalom megdöntésére törekszik,,

126 akkor nem marad más hátra, mint a katholicizmus zászlaja alá állania és kibékülni a Szentszékkel. Ez a lényeges kérdés, amely mellett nem lehet némán elhaladni. Próbáljuk meg az orosz gondolkodást megvilágítani. Az orosz nép I. Péter idejétől kezdve,2 úgyszólván két részre volt osztva: egyik része megízlelte az európa civilizáció gyümölcseit, a jó- és gonosztudás fáját. A másik rész hű marad ősi szokásaihoz melyek ellen I. Péter és Katalin is, mint valami barbárság ellen harcoltak, de amelynek lelkes híveik szemében a legtökéletesebb és leggyümölcsözőbb formáját alkották a művelődésnek. úgy nemzeti, mint a forradalmi pártjainkban vannak ellenségei és barátai is a katholicizmusnak. Vizsgáljuk először az orosz forradalmi párt híveit. Az I. Péter által támasztott mozgalom sok kedvező eszmét importált hazánkba a forradalom kifejlődéséhez. A hitetlenség óriási pusztítást végzett az orosz társadalom felsőbb köreiben még II. Katalin 3 uralkodásának elején is. Abban az időben ugyanaz a szellem uralkodott, amelynek segítségével az enciklopédisták Franciaországban is aláásták a társadalmi rend 1 alapjait és előkészítették a forradalom diadalát. Napjainkban alig van valahol annyi voltairista Európában, mint Oroszországban. Sándor uralkodása alatt 4 a szabadság eszméje, amely annyi ifjú fejet kábulatba ejtett Francia-, Német-, Olasz- és Spanyolországban, Oroszországban sem volt többé ismeretlen s attól az időtől kezdve a titkos társulatok egyre szaporodtak és egyre erősebbek lettek. I. Miklós uralkodása alatt 5 a forradalmi szellem hatásai már elég merészek és félelmetesek voltak. A német bölcseletet, különösen pedig Hegel szélsőséges eszméit nyíltan, az egyetemi tanárok előadásai segítségével és a kormányzat jóindulatú támogatásával hirdették. I. Miklós uralkodása elején ugyanis sok gondot fordítottak arra, hogy az iskolából minden idegent kiűzzenek és csak tiszta nemzeti elemeket vigyék bele az oktatásba, de nem volt elég tanerő. Egyetlen módnak látszott, orosz ifjakat küldeni ki a külföldre, hogy ott művelődésüket kiegészítsék. De milyen országba? Az alkotmányos és katholikus országok gyanúsak voltak, — így hát azt határozták, hogy a tudomány és a művelődés leendő hirdetőit Berlinbe kell küldeni. Ezek aztán nem haboztak Hegel eszméinek hűséges követőiül szegődni. Komoly figyelmeztetések mentek ugyan Szentpétervárra azzal az irányzattal szemben, amelyhez az ifjak csatlakoztak, de ott bizonyos körülmények miatt, ezen fiyelmeztetésekre ügyet sem vetettek. Nemsokára minden egyetem főbb tanszéke ezeknek az álmodozóknak kezébe került és propagandájok egyre merészebb eredményeket ért el. A tanítók, tanárok, újságírók, és írók, akik az egyetemekről kikerültek, kivétel nélkül apostolai lettek az általuk elfogadott veszedelmes tanoknak. Sem a cenzúra, sem a rendőrség erélyes fellépése nem volt képes megállítani a forradalmi eszmék 2 3 4 5

1672—1725. 1762—1796. 1801—1825. 1825—1855.

127 terjedését, amelyek titokzatosak voltak mindazok számára, akik nem voltak beavatva a szekta titkaiba. Csak 1848-ban nyilt fel a hatóság szeme, de semmi tényleges eszköz nem volt a kezében. Megnehezítette a tudomány terjesztésének akadályait, de az egészségtelen elvek előadását nem tudta felváltani józanokkal. Ilyen siralmasan omlott össze a pravoszlávián, az egyeduralom és a nemzetiességen nyugvó nemzetnevelés, amely valójában a német forradalmi eszmékhez: Fáuerbach atheizmusához, a radikálizmushoz és a fékezhetetlen kommunizmushoz veztett. Ha valaki tiszta képet akar alkotni az akkori helyzetről, — olvassa el Gercennek Londonban orosz nyelven kiadott röpiratát, amelyet én nem tudok iszonyat nélkül olvasni. • A „Polyarnája Zvjezda" (Sarkcsillag) első számában fordításban közzé tette az európai demokrácia vezéreinek hozzá intézett részvétíratát, amely az orosz forradalmárok írásaihoz hasonlítva nyugodt, előzékeny és szelid volt. Ez az ellentét világosan mutatja nekünk, hogy az orosz forradalmárok mennyivel megelőzték a nyugateurópiakat és várni lehet, hogy mi lesz akkor, ha ábrándjaik megvalósításához fognak. Fordítsuk figyelmünket Bjelinszkij és Gogoly levelezése felé s egy néhány lap sokkal többet fog megvilágítani a legvastagabb kötetnél. De legyen már elég az európai hatás alatt keletkezett orosz forradalmi eszme sikerének vázolásából, nézzünk széjjel a forradalomnak, a moszkvai táborban levő támogatói között. Ezt a pártot elbűvöli a vallási, politikai és nemzeti hármas-egység. A birodalom belsejében megsemmisíteni minden vallási, politikai és nemzeti különbséget. Szerinte minden vallási közület, amely nincs alárendelve a Szinodusnak, rászkol, — szakadás, tehát meg kell semmisíteni. Minden külön nemzetiségnek bele kell olvadnia az oroszba. Minden kiváltságnak, minden régi politikai vonatkozásnak, az Oroszországgal egyesített országrészek minden külön jogának, el kell tűnnie a föld színéről, hogy a teljes vallási, politikai és nemzeti egyformaság uralkodjék Oroszországban, vagyis az ő fogalmazásukkal élve: csak a pravoszlávia, az egyeduralom és a nemzetiség lehet egyetlen alapja a birodalomnak. A külpolitika is ugyanazon elvek szerint igazodik. A birodalom, az egyeduralom jogarán kívül is vannak népek, amelyeket vallási • és nemzetiségi kapcsolat fűz össze az orosz alattvalókkal. A keleti keresztényeknek általában, bármilyen nemzetiségűek is és az összes szlávoknak, bármely egyházhoz tartozzanak is — szerintök — bele kell olvadniok az Orosz-birodalom szervezetébe, ahol majd eloroszosításuk is végbemegy. Miután a pravoszlávia, az egyeduralom és a nemzetiség, — ez a vallási, politikai és nemzeti egység ugyanazon terjedelműek és ugyanazon személyeket foglalják magukba, — Oroszországnak okvetlenül egy nagy szláv és orthodox birodalommá kell válnia. íme az egyszerű és fönséges elgondolás. Szó sincs róla — sok hízelgő van benne. Azonnal látszik azonban, hogy mi a forradalmi ebben a széles körvonalazásban. Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy sok ilyen vezérnek felfogása szerint az egyeduralom csak arra való, hogy megszerezze vele a diktatúrát, amelynek feladata volna egy testté forrasztani az összes szlávokat és keleti ke-

128 resztényeket. Ha azonban majd beáll a kedvező pillanat, nem lesz nehéz nekik megszabadulniok az egyeduralomtól és a nemzeti eszme mellett is követni a szélsőséges, radikális, köztársasági, sőt kommunista tartalmú tanokat, amelyek most még háttérben vannak, de amelyeknek némelyik hívők nagy jelentőséget tulajdonít. így van ez a pravoszláviával is. Ami a nemzetipártiak közül soknak tetszik benne az, hogy azonosítja a vallást a politikai szükségletekkel és a nemzeti szenvedéllyel. Ezeknek a különös keresztényeknek az elgondolása nem nagy súlyt vet Jézus Krisztus istenségére s az igazat megvallva, az örök élet és a hozzá vezető utak kevésbé érdeklik őket, mint az uralom, amelyet egyházunk „e világban" élvezhet. Csak meg kell figyelnünk, hogy a pravoszláviának eme harcosai milyen szépen megegyeznek a hegeli bölcselet híveivel az egyház és az állam viszonyára nézve. Az, amit sokan az egyeduralom, a pravoszlávia és a nemzetiség alatt rejtegetnek, — tulajdonképen a XIX. század forradalmának keleti formája. (Itt aztán az olasz forradalom egyes analóg tényeire mutat rá Gagarin.) Vannak ebben a pártban republikánusok, akik adott helyzetben elfogadnák az egyeduralmat, mint diktatúrát, hogy a győzelmük utáni napon sárba tiporják. Vannak ott jóérzésű keresztények, akik azt képzelik, hogy a szláv filozófiából fakadhat majd az egyház szabadsága és az evangélium diadala. A forradalom pedig csak folytatja a maga útját! Más szempontból nézve, látjuk, hogy a katholizucmusnak is kell barátokkal bírni mindkét táborban. A nyugati kultúrát a katholicizmus hozta létre. A protestantizmus tegnap megjelent, holnap eltűnik. Minden, ami alapvető az európai művelődésben, az a katholicizmus jótékony befolyása alá kerül, — következésképen, minden ami nem forradalmi a pártban és jóindulattal van a nyugati eszmék iránt, annak i a katholicizmus felé kell hajlania. S csakugyan a nemzeti pártnak forradalomellenes része, öntudatlanul is vonzódik a katholicizmushoz, amikor a keleti egyháznak, illetve a pravoszláviának bizonyos meghatározott eszme-tartalmat és intézményeket tulajdonít, szinte a katholikus egyházzal azonosítja azt. Csakhogy, mint szemlélők a felszínen maradnak és nem mélyednek el a történelemben. Legnagyobb részöket a félreértés tartja távol a katholikus egyháztól, mert a keleti szertartást, a nyelvet és a szláv sajátságokat olyan tényezőknek tartják, melyek öszszeférhetetlenek a katholicizmussal, — mindazonáltal öntudatlanul is nagy lépésekkel haladnak feléje és hatása alá kerülnek. (Ezek után Nagy Péter reformjait jellemzi, kimondja róluk, hogy azok erőszakosak, nemzetietlenek és keresztényellenesek voltak. Kegyetlen forradalomnak nevezi azokat.) Állítom, hogy a nemzetipártiaknak és általában mindazoknak, akik az orosz egyháznak régi nagyságát és függetlenségét és minden társadalmi osztályra való befolyását kívánják, — harcolniok kell a febronianizmus, a protestantizmus, a voltairizmus, a hegelianizmus, szóval minden katholikusellenes törekvéssel szemben, amelyeket gyenge utánzatokként vettek át Nyugateurópából. Nehogy azonban ellenmondásba keve-

129 redjenek a nemzetiek, egyesülniük kell abban a mélyyreható munkában, amely a kerszténység újjászületését kívánja s amely Nyugateurópából indult ki. Kelet és Nyugat meggyőződéses keresztényeinek ugyanazon ellenségekkel kell harcolniok és ugyanazon értékeket védeniök, — ha nem is egy táborban, de legalább, mint olyan szövetséges seregnek, amelyek közös ügyért küzdenek. Még van egy út, melynek végeredményében is a katholicizmus oldalára kell vinnie a nemzetieket. Szeretik a múltat és némelyek kozülök a patriarchatus viszaállításáról álmodoznak s szeretettel, megbecsüléssel fogadják az első keresztény századok tanítását. Figyelemmel kísérik az egyházatyák és a zsinatok szavát. A múlthoz való visszatérés és az őskeresztény világ tisztelete kikerülhetetlenül abba a korba vezet, amikor Kelet és Nyugat egyesülésben volt, amikor az egyház egy volt, függetlenül attól, hogy görögül, vagy latinul beszélt-e. Bármely oldalról nézzük is a dolgot, be kell ismernünk, hogy minden orosznak, aki Jézus Krisztushoz és az ő egyházához ragaszkodik, végre is őszintén kívánnia kell a keresztény nyugathoz való < közeledést. Tegyük fel, hogy a Szentszék, a keleti egyház és az Orosz-birodalom között a jelzett alapon létre jönne a kibékülés, — akkor a forradalom le volna győzve s az egyetemes egyház diadalt aratna és minden nagyszerű törekvés, minden nemes gondolat, és minden ami elválasztotta Oroszországot, megoldást nyerhetne. Külső vonatkozásokban is ez történhetnék. Oroszország mindig első volna a keleti szertartású népek között. A katholikus egyházzal egyesülve fontos helyet töltene be abban. Megszerezné a maga számára az egész katholikus világ együttérzését, Rómában pedig a tartózkodás helyét a teljes bizalom foglalná el. • Ha most a szláv népek viszonyára fordítjuk tekintetünket, mihamar arra a következtetésre jutunk, hogy a közöttük folyó állandó civódásnak, amely széttépi őket, csakis az egyetemes alapelv szakíthatja végét. A birodalmon belül a lengyel-kérdés állandó nehézségek és veszedelem forrása s vájjon nem lehetne-e ezt is elhárítani a vallási kibéküléssel ? Még tovább megyek. Magában az orosz népben is szakadás van. A művelt osztályok, amelyek Európával elég szoros érintkezésben vannak, több tévedést, mint erényt tanultak el tőle s eltávolodtak hazájok hagyományaitól, a néptömegek életétől és gondolatvilágától Ez a nemzeten belül való egyetértés-hiány már szembeötlő, csak az orosz kormány oly rövidlátó, hogy nem fogja fel ennek a helyzetnek veszélyét. Hogy lehetne meggyógyítani ezt a betegséget? Elszakadni talán Nyugateurópától és megvetni mindent, amit Péter, Katalin és I. Sándor csinált? Vissza kellene talán térni Elek cár, vagy Rettenetes Iván korába? Nyilvánvaló, hogy az ilyen kísérlet nem vezetne a kérdés kedvező megoldásához, mert a lehetetlennel való küzdelmet jelentené. Oroszországnak olyan papságra van szüksége, amelynek minden társadalmi osztályra befolyása legyen és amely mindenkinek ugyanazt a tanítást hirdesse. Tanítania és erkölcsöt javítani kell a népnél, el kell oszlatnia a voltairianizmust és a hegelianizmus sűrű ködét mely az orosz nemesség nagyobb részének fejét elhomályosítja. De hogy ezen feladatát teljesíthesse, tudásával és emberfeletti önmegtagadásával kell hatnia. Mindezt a mi papságunk csak a kormánytól való függetlenség birtokában, a központtal való egyesülés,

130 a Rómával való kibékülés útján érhetné el. Még egy gondolat. Oroszországban számtalan szekta működik. (Gagarin a szekták közé sorolja a vallásiakon kívül a szociális jellegű szektákat, mintha csak megérezte volna, hogy pl. a tolsztojánizmus és a raszputinizmus stb. hová fog fejlődni.) Ezekkel szemben az orosz papság harca erőtlennek bizonyul. Pedig itt van a rettenetes veszedelem gyökere, mert ezek a szekták teljesen megérett, előkészített káderei a titkos társulatoknak. Csak egy Pugaesev-, vagy Mazzini-féle embernek kell jönnie (Lenin!) s akkor ki fog tűnni, hogy < milyen rettenetes veszedelem rejtőzik ezekben a tanokban. így tehát nincs más út, mint a katholicizmus vagy a forradalom, — középút nincs. Az orosz egyház erőtlen. Uralkodóink hatalma csak elodázhatja a zuhanást. Az orosz szektáriusok és más forradalmárok öszszefogása napról napra fenyegetőbb. Sietni kell. Csak az egyetemes egyházban lévő nemzeti papság háríthatja el a veszedelmet. Gagarin jóslata szemünk plőtt teljesedett be és a sátáni eró'k soha el sem képzelhető' nyomorúságba taszították az orosz népet, melynek ma sem lehet más választás: a katholieizumus, vagy az örök forradalom! Orosz eredetiből fordította: Szántay-Szémán István dr.

Meletios alexandriai pátriareha 1935. márc. 31-én mondott imája az orosz vallásüldözések megszűnéséért: Könyörületes Urunk, ki szent kereszted és szenvedéseid által nekünk az üdvösség útját nyitottad meg, hajtsd hozzánk füledet és hallgass meg minket, ki& ez órában a te jóságod előtt az Oroszországban üldözött szentegyházért könyörgünk, melynek gyászát magunkévá tesszük, magunk fájdalmává a hit egysége által. Hiszen egy test tagjai vagyunk. Ami egy tagnak fáj, fáj az összes tagoknak, ami egy tagot megörvendeztet, örömére szolgál valamennyinek. Kimondhatatlan fájdalmat érzünk mi is azért lelkünkben Oroszországban szenvedő testvéreink miatt, de ugyanakkor bizakodunk a hit győzelmében is. A letűnt századok megmutatták, mily igaz a te ígéreted, hogy a te szentegyházadon a pokol kapui sem fognak erőt venni. Mi azonban természetünk gyarlósága folytán gyengék vagyunk ezt a győzelmet bevárni s könnytelt szemekkel borulunk trónusod elé, hogy fölemeljük hozzád szavunkat: „De te Urunk, meddig?" Gyorsítsd, ó mindenek fölött könyörületes, erőd megnyilvánítását! Hallgasd meg az eltiportak sóhajtását és irgalmazz halálra gyötört fiaidnak. Új vértanúidnak hitéért áraszd ki irgalmadat és könyörületességedet a te örökségedre! Vigasztald meg a szorongatottakat, erősítsd az ingadozókat, vezéreld vissza a megtántorodottakat, nyugtasd meg az elhunytakat, egyesítsd az elszakadtakat, oltalmazd a kiüldözötteket s mutasd meg nekik mielőbb a beléd vetett hit győzelmét, élő Istennek Fia, ki áldott vagy mindörökké. Ámen.

131

A kcleíi liturgiák kialakulása Általában a liturgiák és így a keleti liturgiák kialakulásáról is írni nem könnyű dolog. A legnagyobb nehézséget az első három század adatszegénysége okozza. ' Ezen időszakból származó liturgikus emlékünk annyira kevés hogy ezek alapján biztosit állítani szinte nem is lehet és így hipotézisekre vagyuk utalva. A szt. liturgiát maga az ú r Jézus alapította az utolsó vacsorán, amikor „szent, tiszta és szeplőtelen kezeibe vette a kenyeret, hálát adván, megáldván, megszentelvén és megtörvén, szent tanítványainak és apostolainak adá, mondván: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, mely érettetek megtöretik a bűnök bocsánatára. — Hasonlókép a kelyhet is, minek utána vacsorált, mondván: Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, az újszövetségé, mely érettetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára." 1 ) Ezen Krisztus alapította liturgiát az apostolok, később a püspökök szertartásokkal vették körül és amikor mi liturgia kialakulásról beszélünk, ezen utóbbi rész változásait kell alatta értenünk, mert Krisztus kimondott szavai változhatatlanok, ezek alól a római pápa sem adhat felmentést. 2 ) Kétségtelen, hogy a különféle szertartások, amelyekkel Kr. szavait körülvették, zsidó eredetűek, csak az a kérdés, hogy mely zsidó szertartás volt az, melyből kifejlődött a szentmise? Bichel Gusztáv „Messe und Pascha" c. művében a hívők miséjére vonatkozólag azt igyekszik bebizonyítani, hogy az a zsidó pascha szertartásból fejlődött ki, tekintve, hogy az ű r Jézus a húsvéti vacsora után alapította az eucharistiát és így feltételezi, hogy az apostolok is betartva a húsvéti vacsora szertartásait, annak végén áldották meg a kenyeret és a bort. Ezt a véleményt ma azonban már úgyszólván senki sem tartja, mert attól eltekintve, hogy a zsidó szertartás és a sztmise közti rokonság megállapítása túlságosan erőltetett, nem tartható valószínűnek, hogy az apostolok egy mindennap végzendő cselekményhez azt a keretet választották volna, amelyet a zsidók évenkint csak egyszer végeztek.3) Egy másik tábor az Apostoli Konstitúciókban levő liturgiaszerű Felhasznait irodalom: Rohály Ferenc: A liturgia fejlődésének ú j irányai a IV. sz. első felében. Miskolc, 1928. (Doktori értekezés.) Dr. Mihályii Ákos:' A nyilvános Istentisztelet. Budapest, 1916. G-eorgius Mikulás: Liturgiáé sti. Joannis Chrysostomi interpr,etatio. Nagyvárad, 1903. (Doktori értekezés.) 0. Casel 0. S. B.: Das Gedächtnis des Herrn in der altchristlichen Liturgie. Freiburg, 1920. Ecclesia Orans II. k. Miksa szász herceg S. J.: Praelectiones de Liturgiis Orientalibus. Freiburg, 1908. Herder. Dr. Bubnó Andor: Az előremegszentelt áldozat miséje. Keleti Egyház I. évf. 3. sz. A gör. szertartású kath. egyh. szent és isteni liturgiája. Nyíregyháza, 1920. — Az értekezés a budapesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájában mint előadás hangzott el jeléül, hogy az ú j papi nemzedék mennyire átérti és érzi a pápa Őszentségének a keleti egyház ügyeivel való foglalkozásra irányuló szándékát a sz. unió érdekében. 1 2 Nyíregyházi liturgikon 135—37. old. Mihályfi i m 7 o 3 Mihályfi i. m. 329. o.

132 leírásból kiindulva úgy gondolta, hogy ez a liturgia legrégibb formája és feltételezték, hogy úgy keleten, mint nyugaton ez volt használatban az első három században. Ezt azonban megcáfolják az épen e korból ránkmaradt és a legváltozatosabb liturgiákat tartalmazó liturgikus emlékek (Diaché — Szt. Justin apologiája — Dér Balyzehi papírus stb.) 4 Miksa szász herceg e nézet követőit „bölcseknek" nevezi.5 Ma a legáltalánosabban elfogadott elgondolás, hogy az apostolok a zsinagóga, éspedig a szombati istentisztelet szertartásai közé illesztették az eucharisztia megünneplését. Ezen nézet legkimagaslóbb képviselői az utóbbi húsz évben Casel, Baumstark, nálunk az tóbbi nyomán egyik igen alapos liturgiahistorikusunk, Rohály Ferenc. Elméletünk a liturgia-kialakulás megindulására vonatkozólog a következő: Az őskersztények kezdetben, tekintve kisebbségi voltukat, továbbra is eljártak a zsinagógába, résztvettek az istentiszteleten, a fractio panis végzésére azonban magánházba vonultak. Ez az alapja az egyházközségi szervezetnek.6 * Később, amikor a pogányok megtérítésével a hívek száma is megszaporodott és a zsidók is kiűzték őket a zsinagógából, az egyházközségi helyiségben ők maguk tartoták meg a zsinagógiai istentiszteletet, zsoltározást, prédikációt, olvasmányokat és utána az ú r emlékezetét, az eucharistia megünneplését. Az olvasmányok, éspedig rendszerint kettő az ú j - és kettő az Ószövetségből a liturgia első felében foglaltak helyet, az ószövetség azonban egyiptomi hatás alatt mindinkább háttérbe szorult úgyannyira, hogy a IV. sz.-ban pl. a konstantinápolyi egyházban a Kat. levelek és az Act. teljesen kiszorították. Az olvasmányokat, ' miként a zsinagógában is is szokás volt, megmagyarázták, kezdetben a püspök, később, főkép keleten a püspök megbízottja is. Utána „miként a zsidók hálát adtak a teremtésért és Izrael sorsának kegyes intézkedéséért, úgy a kersztények is hálát adtak a teremtésért és az „új Izrael" üdvgondozásának kegyes intézéséért és a megváltásért Jézus Kr. által." 7 így alakult ki tehát az igehirdetés liturgiája, amit mi Katechumenek liturgiájának nevezünk. Ma már kétségtelen hogy a liturgikus formák és kifejezések kialakulásában a zsidó hatáson kívül nagy szerepet játszott a pogány görög kultúra is, a pontos összefüggés azonban még nincs megállapítva. A hellénizmus ez időben egész magas isteneszmével rendelkezett, amio az imádkozás magasztos és lelkes formájában nyilvánult meg. Az u. n. „Hermes Trismegistos" írásokban pl. az isteni dolgokról gyakran hallunk tanításokat a hálaadás himnuszszerű imaformájá4 5 6 7

Rohály i. m. 7. o. Miksa i. m. 9. o. Rohály i. m. 8. o. Rohály i. m. 9—11. o.

141

Keletiek latin fennhatóság alatt Azok a keleti szertartású katholikusok, kik saját egyházi organizációjuk territóriumán kívül tartózkodnak, keleti szertartásukat követik és annak törvényei alatt maradnak. Ebből kifolyólag a kánonisták a keleti szertartásuak törvényeit személyi jognak tekintik és azon jogokhoz hasonlítják, melyekkel a kivételes szervezetek bírnak (ius personale quod ossibus inhaeret). Alá vannak azonban a keletiek vetve azon territórium törvényeinek, ahol tartózkodnak, mert különben a közrendet sérelem érné s így az ő érdekeiket is. Igyekszünk tehát megállapítani: 1. Milyen jogon vannak alávetve a keletiek, akik a latin territóriumon állandóan laknak, a latin püspöknek? 2. Mely törvényeknek vannak alávetve a keletiek, kik latin territóriumon csak időlegesen tartózkodnak? 1. a) Azon keletiek, kik latin territóriumon állandóan laknak, tényleges tagjai a latin egyházmegyének és alá vannak vetve a latin Ordinariusnak. Mint katholikusok és mint az egyházmegye tagjai kötelesek tehát mindenben, ami a szertartási különbözőségen kívül esik, engedelmeskedni a helyi Ordinarius által kiadott törvényeknek. Ily törvények pl. azok, melyek a hit mélyítését célozzák, vagy az erkölcstelen előadásokra vonatkozó dekretumok; a parochusok vagy más egyháziak kötelességeit szabályozó rendelkezések; a bűnök rezerválására, az egyházi javak adminisztrálására nézve kiadott szabályok; az egyházmegyei taxák és mindazon büntetések, melyek a fentebb említett szabályok áthágóit sújtják. Más oldalról a latin Ordinarius a keleti hívek fölötti hatalomból kifolyólag nem rendelhet el olyat, ami ellenkezik a keleti szertartásúak liturgikus szabályaival, vagy pedig ellenkezik a keleti szertartás szellemével. Ha tehát a latin Ordinarius nyilvános imákat rendel el, köteles gondoskodni, hogy azok egyházmegyéjének keleti templomaiban a keleti szertartás szelleme és előírásai 1 szerint végeztessenek. Nem foszthatja meg a keletieket azon jogoktól és lelki privilégiumoktól, mely privilégiumokkal és jogokkal azok a keleti rítus általános fegyelméből folyólag bírnak. Nem tarthatja fenn magának pl. azon olaj consecrálását, melyet a keleti papok az utolsó kenet kiszolgáltatásánál ők maguk megszentelnek. Azt kérdezheti valaki, hogy nem mondhatnók-e általában azt, hogy a latin territóriumon állandó lakhellyel bíró keletiek a latin törvényeknek tartoznak engedelmeskedni azok kivételével, melyek speciálisan a szertartáshoz tartoznak.

142 Ennek a következő indokokból kell ellentmondanunk. Mindenekelőtt & keleti hívek és a latin egyházmegye közötti viszony nem azonos a keleti hívek és az általános latin egyház közötti viszonnyal. A keletiek tagjai azon egyházmegyének, melynek területén állandóan laknak, de nem tényleges tagjai a latin egyháznak, (ami paradoxonnak látszik). Továbbá a latin kánonjogi Codex a keleti egyházat általában nem kötelezi (az ott felsorolt esetek kivételével), mert nem tesz különbséget azon keletiek között, kik saját területükön laknak és azok között, kik saját területükön kívül laknak. (Can. 1.) Ahol pedig a törvény nem tesz különbséget, ott nekünk sem kell különbséget tennünk. Az Ordinariusok továbbá rendelkezéseikben legtöbbnyire közvetlenül a lelkek érdekében intézkednek, mig a Codex kánonjai inkább általános törvényeket tartalmaznak. De ha egyes kánonok mindenekelőtt a hívek lelki üdvét szolgálják, úgy ezen kánonok belső okokból a keletieket is kötelezik. Még egy eltérés van az Ordinarius törvényei és az általános latin Egyház törvényei között. A keletiek a territórium püspökének gondjai és jurisdictioja alá tartoznak, ahol állandó lakhellyel bírnak, de nincsenek alárendelve azon római Congregatióknak, melyek alá a latin egyház tartozik. A keletiek úgy nyugaton, mint keleten egyedül a Keleti sz. Congregatio alá tartoznak, illetőleg a Comissio pro Russia alá (Can. 257.) és csak bizonyos meghatározott esetekben a S'. Officium, a S. Congregatio Rituum és S. Poenitentiaria alá. Nincsenek alávetve azon dekrétumoknak és rendeleteknek, melyeket más római Congregatiók adnak ki. b) Továbbá a keletiek alá vannak vetve territóriumuk összes általános és partikuláris törvényeinek, melyek a közérdek megóvása érdekében hozattak. Ezen kötelezettség ugyanazon az alapon áll fenn, mint amilyen a Codex 14. can. 1. §. 2. pontja kötelez általában minden idegent (Peregrini) áz említett törvények megtartására. Ezen törvények ugyanis a közjó érdekét szolgálják s ebből folyólag mindenkinek érdeke, hogy megtarthassa, amint mindenkire nézve sérelmes, ha áthágatnak; ezért mindenki által megtartandók, aki az illető territóriumon tartózkodik. E szerint a keletiek kötelesek engedelmeskedni a helyi interdictumnak (Can. 2269. 2. §.), az illető helyen megállapított rezervációknak, más egyházmegyei klérus részére kiadott partikuláris statútumoknak és minden más törvénynek, melynek áthágása tényleges botrányt idézhet elő. Ugyancsak ide tartoznak azon törvények, melyek a közhatóságoknál, vagy a közrend végrehajtásánál, bírói rendtartásnál, közrendnél mérvadók, mint pl. a peres eljárásnál, temetéseknél és mindazon törvényeknél, melyek a közösség kárának az elhárítására hozattak, milyenek pl. a hívek nagy botránkozása, vagy a közvélemény felzavarása. Iyen értelemben a kánonisták gyakran úgy értelmezik a territoriális törvényt, mint dologi törvényt. Ha pl. a latinok között élő keletiek latin templomban temetést végeznek, kötelesek a püspök azon rendelkezéseit betartani, melyek a temetkezési hely megválasztására vonatkoznak. Vagy ha latin tribunális előtt folytatnak peres eljárást, köte-

143 lesek ezen tribunális előírásait betartani. Kötelesek betartani azon törményeket is, melyek ingatlanok adás-vételét szabályozzák. Az általános törvények által előírt büntetéseket illetőleg, ezek a keletieket csak az esetben érik, amikor kifejezetten megemlíttetnek, vagy ha a büntető törvény meg nem tartásából nyilvános kár vagy botrány származnék. A latin Ordinarius által kiszabott büntetéseknek — mint már mondottuk — a keletiek ugyanazon okból vannak alávetve, melyből kötelezve vannak azon törvények vagy rendeletek megtartására, amelyekhez az említett büntetések hozzá vannak kötve. c) A keletiek alá vannak vetve azon törvényeknek, melyek formális határozattal (actuum sollemnia), illetőleg határozat formájában hozattak (szerződés, végrendelet), azok kivételével, melyek saját szertartásuk előírásain alapszanak. így pl. az eljegyzések kötésénél a keletiek kötelesek saját törvényeikhez alkalmazkodni. Ugyanezt kell mondanunk a házasságkötés formájáról. < A római Kongregációk gyakran tekintették érvényes házasságoknak azokat, melyeket keletiek latin territóriumon a Ne terriere dekrétum és utóbb a Codex-ban előírt forma mellőzésével kötöttek. Ha valaki azt kérdezné, hogy milyen tekintetben kötelesek a keletiek saját törvényeiket megtartani? a következő választ adhatjuk: Mindenekelőtt kötelesek megtartani a status kérdéseiben; hogy ki a clericus, ki a szerzetes, milyen kötelességekkel j á r minden status, — sajat keleti törvényeik az irányadók. Ide számítandók azon törvények, melyek a személyek alkalmasságára (habilitas) vagy bizonyos tárgyak tényleges helyzetére vonatkoznak. így pl. a házassági akadályok, szabálytalanságok (irregularitates) tekintetében a keletiekre nézve saját törvényeik az irányadók. Kötelesek továbbá megtartani saját törvényeiket az isten kultuszra vonatkozó kérdésekben. Ezeket kötelesek a keletiek változtatás nélkül megőrizni. Ide tartozik mindaz, ami a sz. mise végzésére, a szentségek kiszolgáltatására, szenthelyek és kápolnák építésére és fenntartására, az ünnepek, böjtök és megtartóztatási napok megtartására vonatkozik; szóval kötelesek megőrizni mindazt, ami bármi módon a szertartás körébe tartozik. « 2. Latin territóriumon ideiglenesen lakó keletiek nem esnek a latin püspök 1. a) alatt említett törvényei alá, mert nem tagjai a latin egyházmegyének. De alá vannak vetve a b) és c) alatt említett törvényeknek. Ezen törvények ugyanis az idegen utasokat is kötelezik. Ha már most azt kérdezzük, hogy milyen vonatkozásban vannak az említett előírások a 14. kánonnal, ahol szó van az idegenekről, akkor a következő eltérésekre kell rámutatnunk: Mindenekelőtt a 14. kánon azt mondja, hogy az utasok és idegenek kötelezve vannak saját territóriumuk particuláris törvényeinek megtartására, melyeknek áthágása saját territóriumukon sérelmet okoz, vagy ha azok személyes (personalis) törvények (az 1. §. 1. p.) Az idegen keletiek, mint láttuk, alá vannak vetve saját terrotoriumuk törvényeinek, mert az egyes szertartások joga személyes jog és így saját territóriumán kívül is kötelez. Továbbá az idegen keletiek alá vannak vetve territoriális törvényeknek, melyek a közrend megóvása érdekében hozattak, vagy formális

144 határozatot tartalmaznak. (Can. 14. 1. §. 2. p.) Can. 14. 1. §. 3. p. szerint az idegenek alá vannak még vetve az Egyház általános szabályainak, bár azok saját territóriumokon nem is köteleznék őket, ha az ideiglenes tartózkodás helyén kötelezők. A keleti idegenek csak azon általános törvényeknek vannak alávetve, melyek az összes keletieket kötelezik és azon szabályoknak, melyek a közrend fenntartása érdekében hozattak, vagy pedig törvényes határozat alakjával bírnak. S nincsenek alávetve a latin egyház általános törvényeinek. i A. Petrani.

* ORIENS cím alatt a lengyelországi jezsuita atyák keleti missiója kiadásában és P. Urbán János S. J. szerkesztésében kéthónaponkint lengyel nyelvű folyóirat jelenik meg, melynek 1935. évi 1. száma a következő tartalmú: Két ideál c. alatt P. Úrban Szolowjew, Kartaszow és Arzenyew orosz írók nyomán rámutat a katholicizmus azon törekvésére, hogy az emberiségnek lelki és anyagi dolgaiban igyekszik útmutatással szolgálni, míg a pravoszlávizmus az eget nézve az örökkévalóságba merül el s nem ereszkedik le a földiekhez. F. de Regis „Mozdulatlanság vagy evolúció" címen azt fejtegeti, hogy a keletiek közötti apostolkodásban a szertartás tisztasága megőrzendő, a latin egyház szokásainak követése kerülendő, de ha valamely ájtatosság nyugati eredetű és a gyakorlatban üdvösnek bizonyult, azt a keletiek szokásaihoz kell idomítani és különösen a legméltóságosabb Oltáriszentség tiszteletét tiszta keleti formában kell meghonosítani. Lichareva Zsófia az ikonosztáziont ismerteti. A szerkesztőség a Lemkovok újonnan kinevezett apostoli Adminisztrátoráról: Dr. Masesuh Bazilról ír s a kinevezése nyomán megjelent hírlapi cikkekkel vitázik. Érdekes A. Petrani egyházjogi fejtegetése a latin fennhatóság alatt élő keleti szertartásuak jogi helyzetéről. A következőkben A. Szmejan részletesen referál a lengyelországi seminariumokban: Pinsk, Lemfierg, Varsó, Luck, Wilna, Pozman, Krakov, Tarnow, Plock, Przemisl és a többiekben folyó munkáról, mellyel a növendékek a schizmatikusok közötti missiós hivatásra készülnek. Következik Malecki püpsök nekrologja. Observator részletesen ismerteti és észrevételekkel kiséri a lengyel és orosz schizmatikus irodalom termékeit. Legvégén a lap a római és lengyel egyházi híreket közli.

145

KRÓNIKA Az Apostoli Szentszéknek a görögkatholikusokra vonatkozó újabb intézkedései Üj ájtatossági formák Az unió végrehajtásának egyik következménye, hogy a keleti és nyugati egyház hívei egymáshoz lélekb,en is közelebb jutottak, sőt szellemileg összeforrottak. Ennek eredményeként nyugatról több közkedvelt ájtatossági gyakorlat is átjött a görög egyházba Ezeket a hívek eleinte ugyanabban a formában kezdték gyakorolni, mint a latin szertartásuaktól eltanulták. A papság kezdetben tartozkodó álláspontra helyezkedett ezekkel szemben. Ritusrontásnak tekintette s ezért helytelenítette, sőt tiltotta. Később — fölismerve a bennük rejtőző értékeket — megtűrte, sőt helyenként ápolni is kezdte. Újabban már propagálja is. Közben azonban, hogy a ritus tisztaságát valamiképen mégis megóvja keleties formákat keresett számukra s ezzel liturgiánk fejlődéstörténetében ú j fejezetet kezdett. A schizma-veszélynek kitett ruthén vidéken, főleg Galíciában ezeknek az újonnan bevezetett ájtatossági gyakorlatoknak a hívek kegyelmi életének gazdagításán felül egy egészen különös szerep is jutott: az unitusoknak a disunitusoktól való elkülönözése a ritus föláldozása nélkül s a latin egyházzal való hitbeli egység külsőleges megjelenítése. Ennek a liturgikus fejlődést célzó mozgalomnak melegágya Galícia volt, Galicia görögkatholikusai, főleg a Sz. Bazil-rend reformja óta megszilárdultaknak érezték magukat „a hit rendületlen szikláján," de tisztában voltak azzal is, hogy a pánszláv gondolat szolgálatába hajtott orosz pravoszlávia csak rajtuk át tud_ délfelé terjeszkedni, hogy összeköttetést találjon a cárok protektorátusa alá kívánkozó délszláv pravoszíáviával. Ugyanez okból azon voltak, hogy a görög rítust oly értékekkel gazdagítsák, amelyek a nép lelkéhez nőttek, melyeket a terjeszkedni kívánó pravoszlávia sem önmagából kitermelni, sem magáévá tenni, sein hasonlókkal pótolni n,em tud, hogy tehát az egyszerű nép, melynek nincs elég érzéke sem dogmatikus, sem történeti eredetű különbségek iránt, itt találjon olyasmit, amit elveszíteni féljen s ami őt az unió kötelékében való megmaradásra külsőleg is sarkalja. így honosult meg az Oltáriszentség imádása s a Mária-átpatosságok különféle formája, Jézus sz. Szívének tisztelete, így honosodott meg egyes helyeken az Úrnap ünneplése, Sz. Jozafátnak, az unió vértanújának tisztelete, a Sz. József-tisztelet, Krisztus királyságának ünneplése, s így nyert ú j formát az egyházunkban a latin szertartást századokkal megelőző ünnep, a Legsz. Istenszülő szeplőtelen fogantatása. Az ájtatossági formák többnyire Galíciában alakultak ki, onnan szüremkedtek át a munkácsi és eperjesi egyházmegyék területeire. Innen jutottak el hozzánk is részben Eperjesen, részben Munkácson és Máriapócson át s nem egy helyütt örvendenek általános kedveltségnek. Ez indította az eperjesi egyházmegye főpásztorát arra, hogy magát a Szentszéket kérdezze meg: minő álláspontra kell helyezkednünk ezekkel az ájtatossági gyakorlatokkal és formáikkal szemben. A múlt évi november hó 16-án kelt fölterejsztésében a főpásztor előadta, hogy „az istentiszteletnek és jámborságnak 1 különféle gyakorlatai, mint: az Oltáriszentség imádása (köznéven supplicatio ), az Úr Jézus sz. Szívének tisztelete, (molebeny do Sv Serdca Isusovaho 2 ), a Bold. 1 2

Szémán: Szívünk Vigasztalója 98. lap. Ugyanott 60. lap.

146 Szűz Mária tisztelete (molebeny v éeszty Materi Bozsoj), továbbá a B. Szűz Mária szeplőtelen fogantatása, a Legsz. Oltáriszentség, Krisztus-király, Sz. Jozafát stb. ünnepeinek vecsernyéje és reggeli szolgálata, melyek Galíciában újabban szerkeszttettek és ottani ruthén gör. kath. testvéreinknél használatosak, lassanként hozzánk is áthozattak s most már egyházmegyéinkben csaknem mindenütt, a hívek nagy lelki hasznával, nyugodt jóhiszeműséggel végeztetnek. Napjainkban mégis vitatható kétely merült föl arranézve, hogy az említett istentiszteletek végzése megengedett dolog-e, mivel azok az Ap. Szentszéktől csupán Galíciára nézv,e nyertek approbációt, sőt az sem biztos előttünk, hogy vájjon Galíciára vonatkozólag is elnyerték-e." A továbbiakban a püspök arra való tekintettel, hogy némely ájtatosság már 20—30 éves használatnak örvend s megszüntetésük nagy lelki kár nélkül eszközölhető nem volna, a nevezett ájtatosságoknak approbatióját kérte. A Keleti sz. Kongregárió már november 29-én foglalkozott a kérelemmel s a következő választ adta: I. Mindenképen megtartván a ritus sértetlenségét, semmi akadálya sincs annak, hogy a nevezett ájtatossági gyakorlatok fönntartassanak és terjesztessenek. II. Mindenre figyelemmel lévén, ezeknek apostoli jóváhagyása még sem látszik alkalmasnak. Ami azt jelenti, hogy az Egyháznak az elősorolt ájtatossági gyakorlatoknak és ünnepeknek a gör. kath. egyházba való bevezetését helyesli, a formák megállapítását illetően azonban várakozó álláspontra helyezkedik s a kialakuló formák közül alkalmas időben a legmegfelelőbbet fogja approbálni.

Fenntartott esetek A Szentatya az Acta Ap. Sedis 1934. évi 13. számának közlése szerint a kelpti egyházakra vonatkozólag is a legkülönösebb módon (specialissimo modo) fentartotta magának a föloldozás jogát mindazon esetekben, mikor a CIC 2320. kánonjában körülírt bűnbe esett valaki, azaz rossz célokra visszaélt az Oltárisznetséggel. További fenntartott esetek ugyancsak specialissimo modo: tettleges erőszak a pápa személyével szemben (2343. c. 1. §.), a complex föloldozása (2367. c.) és a gyónási titoknak szántszándékos direkt megsértése (2369. e.).

Kétszermisézés Az Apostoli Szentszék szabályozta a gör. kath. papok kétszeri misézését. A szabályzatot az A. A. S. múlt évi 5. száma a következőkben közli: „Senki egy nagyon kétszer nem misézhet, hacsak fontos okokból arra neki az Ap. Szentszék akár közvetlenül, akár ordináriusa által fölhatalmazást nem adott. A pap, ki törvényszerű engedéllyel ugyanazon napon kétszer mutatja be a szent áldozatot, hűségesen tartsa be a következő előírásokat: 1. Az első liturgiában, midőn elkövetkezik ideje annak, hogy a hívek áldozása után fönnmaradt szent színeket magához vegye, vegye azokat egyenesen a sz. diszkoszról, vagy a többi morzsákkal szorgosan gyűjtse össze és tegye a kehelybe. 2. Azután figyelmesen és tisztelettel vegye magához a legdrágább Yért is, gondosan, nehogy valami abból a kehely száján vagy falán visszamaradjon. Hogy pedig a szent Vér csöppecskéi, melyek netalán a kehely falához tapadtak, a kehely fenekén könnyebben összegyűljenek, tegye a kelyhet az előkészületi asztalra s aztán újból nézzen bele, nem maradt-e benne valami, amit ismét magához kell vennie. 3. Ha a második liturgiát ugyanazon templomban, ugyanazzal a kehellyel végzi, akkor a kehelyöblítés végett bort és vizet ne öntsenek bele, se ki ne törülje, hanem takarja be a lentionnal és az a,erionnal (purificatorio et velo), hagyja a második liturgiáig, melynek végeztével a kelyhet a szokott módon takarítsa ki. Ujjait pedig és ajkát vízzel öblítse le s azt egy más, fémből vagy üvegből készült s- kizárólag erre használt edénybe öntse és tegye félre. A kehelyöbŰtést pedig ne vegye magához, nehogy a szentségi böjtöt megsértse. 4. Ha pedig a második misét más templomban vagy más kehellyel végzi, a

147 pap a kelyhet, ajkát és ujjait szokásosan tisztogassa és törölje meg; a kehelyöblítést öntse át valami edénybe s vigye magával, hogy a második liturgia kehelyöblítésével együtt magához vehesse. , Ha pedig a kehelyöblítest könnyűszerrel magaval nem vihetne, öntse azt a szakráriumba, vagy szívassa föl selyemmel, gyapjúszövettel vagy itatóssal, melyet aztán teljesen kiszárítva gondosan el kell égetni. 5. Az első liturgia kehelyöblítését a pap másnap is magához veheti az első templomban, ha a második liturgiát más templomban végezte. 6. Á kelyhet, melyet az első liturgiánál használt, ha azt borral és vízzel kiöblítette és lentionnal kitörölte, a második templomba is átviheti, hogy ismét használhassa, ha ennek nincs saját kelyhe. 7. Ha diákonusa van, minthogy ez naponként egyszer az áldozást magához veheti, abban az egyetlen liturgiában, amelyen áldozott, a kenyér és bor szent színeiből, ami fönnmaradt, ő vegye magához; a szent edényeket, ajkait és ujjait pedig öblítse le s az öblítést a liturgiái előírások szerint vegye magához, a pap pedig ujjait és ajkát csak úgy tisztítsa meg, mint föntebb mondva volt. 8. Á pap a második miséért semmiképen el nem fogadhat stipendiumot, nehogy tisztességtelen keresniakarás gyanújába keveredjék, han,em ajánlja föl a népért, vagy a püspök, vagy önmaga szándékára. Szabad azonban küső címen valami szolgáltatást elfogadni.'' Az intézkedés semmi ú j a t nem tartalmaz, csak a már kialakuló gyakorlatot törvényesíti. —a —S.

— Megvalósulás előtt áll a huszti g. kath. püspökség. A Eusskoje Slovo megbízható forrásra hivatkozva írja, hogy a huszti g. kath. püspökség felállítása s vele egyidejűleg a munkácsi püspökségnek érsekséggé való fejlesztése mi; előbb megtörténik. A modus vivendi életbeléptetése kapcsán a rozsnyói latin szert, püspökséget megszüntetik. A R. S. értesülése szerint Rómában az ú j egyházmegye megszervezésének minden előmunkálatával elkészültek. Ezzel a híradással szemben az esztergomi „Magyar S i ó n " f. évi április hó 7-iki számában a következőket í r j a : „A csehszlovák Modus vivendi-re vonatkozó tárgyalások, amelyeknek sikeres befejezését pseh katholikus körök már a közel jövőben várták, ismét elakadtak. Az olmützi „Nasinec" szerint a legfőbb nehézség a tárgyalások menetében a szlovák egyházmegyék vagyoni kérdése, amely viszont^ a legszorosabban összefügg _ az egyházmegyék végérvényes területi rendezésével és a tulajdonképeni kánonjogi fölállításával. Rendkívül nehéz a nagyszombati adminisztratura kérdése elsősorban, mert hisz területe mindeddig az esztergomi érsekséghez tartozik. A rozsnyói egyházmegyét je- . lenleg apostoli adminisztrátor kormányozza szintén és rendezése máskép alig lehetséges, mintha területét a szomszédos egyházmegyéhez csatolják. Nehézséget jelent az a körülmény is, hogy az

esztergomi érsekség vagyona jórészt a cseh-szlovák területen fekszik, amelyet gazdaságilag jelenleg a opzsonyi államhivatal egyik osztálya kormányoz. Viszont a szlovák egyházmegyék birtokainak egy része Magyarországba nyúlik. A magyar hercegprímás pontos kimutatást kíván egyházmegyéje vagyonának eddigi kezeléséről, ami a cseh hatóságok szempontjából érthetőleg kínos és kellemetlen. Rendkívül nehéz továbbá az a kérdés is, hogy vájjon miképen kárpótolják az esztergomi érsekséget a rsehszlovákiai birtokrészekért 1 Végül még az is tisztázásra szorul, hogy a Vatikán, vagy a csehszlovák állam fog-e rendelkezni a csehszlovák egyházmegyék fölött fölosztandó esztergomi vagyonnal ? — Keleti nap Egerben. Pápai intézkedés folytán az e°ri r. kath. szemináriumban f. é. május hó 6-án, Sz. János evangélista — a főszékesegyház véuőszentje napján — az egri érsek úr jóváhao^ásával készült, e~ész napot betöltő "-izdag programmal keleti napo. rendeznek, mely a szemináriumi kápolnában bemutatandó görög szertartású szentmisével kezdődik. Az ünnepi beszéd megtartására Szántay-Szémán István dr. nrelátust kérte föl az elöljáróság.

148 _— Metropolitaválasztás készül Balázsfalván. Suciu metropolita halála első ízben juttatta az unió óta abba a helyzetbe a román gör. kath. egyházat, hogy metropolitát választhat, mert a magyar királyi főkegyúri jog megszűnése folytán erre való jogukat visszanyerték. A metropolita-választásra vonatkozó ú j szabályzat még Suciu életében elkészült. Eszerint a választó zsinat 60 tagját a főegyházmegye^ 40 tagját a suffragán-megyék választják (mindegyik 10—10 tagot). Hír szerint az Apostoli Szentszék e számokat felére kívánná csöIEkenteni. A román gkath. papság ezzel nincs megelégedve, mert a Róma által javasolt szám mellett csak a káptalanok, theológiai főiskolák és a központi papság választaná a metropolitát. A román püspöki konferencia Frentiu Valér nagyváradi püspök elnöklete alatt foglalkozott e kérdéssel, de végleges eredményre még nem jutottak. A balázsfalvi egyházmegyét ideiglenesen Makavei kanonok, káptalani helynök kormányozza, míg a metropolitai teendőket, mint rangidős, Frentiu Valér nagyváradi püspök látja el. — A máramarosi püspök 3 tényleges és egy címzetes kanonokot nevezett ki. Kanonokok lettek Boros Hilár máramarosszigeti külhelynök, Osszián Pámfil rozsori és Anka János felsőbányai lelkészek, Simovicz Mihály csernovici ruthén vikárius címzetes kanonokságot kapott. — Gróf Septiczky András lembergi gk. érsekről közlik, hogy betegsége (szélütés) teljesen levett lábáról. Járni n,em tud, a szentmisét is külön erre a célra készült székben végzi. Hivatalos ügyekben azonban még intézkedik. — Latin ritusú szláv liturgia kérelmezése iránt indult meg a mozgalom a szlovák püspökök körében, akik, mint a Ruszkoje Szlovo írja Sz. Cyrill és Sz. Methód halálának jubiláris megünneplése kapcsán néhány kathedrális számára kérik a szláv nyelvű liturgia engedélyezését a római Szentszéktől. — Varsóban f. é. január 17-én meghalt A. Maleckij püspök, akit tavaly cseréltek ki lengyel kommunistáért. Jvacv betegen, rongyos parasztruhában érkezett Varsóba Szibériából, ahová a különböző börtönök kínzásai után számű' <ésbe került. Valamikor ő szervezte Szentpétervárott az ipariskolákat. Már a bolsevizmus alatt szentelték fel titokban püspökké s csak a legnagyobb küzdelmek között tudta főpásztori tisztét betölteni.

— Papi misealapítványok. Az erdélyi gör. kath. (egyházmegyékben mindenütt szép eredménnyel működő papi-halálozási gyorssegély-egyesületek ezentúl nemcsak az elárvult családnak sietnek anyagi segítségére, hanem minden esetben ezer lejes misealapítványt is tesznek az elhunyt lelkész javára, hogy haláluk évfordulóján érettük szent liturgiát végezzenek. — A hitterjesztés művének romániai igazgatójává a keleti egyházak kongregációja dr. Brinzeu Miklós lugosi kanonokot nevezte ki Bukarest székhellyel. — A Pápa hozzájárult a freiburgi egyetem továbbfejlesztéséhez. XI. Pius pápa örömmel járult hozzá a freiburgi katholikus egyetem továbbfejlesztéséhez. Besson püspökhöz intézett levelében hangsúlyozza a Pápa több modern társadalomtudományi katedra felállításának szükségességét, és a keleti tudományokat tanító intézet felállítását. — A latin és görög szertartás testvéri megértéséről olvasunk hírt — Cholm vidékéről. Hrabovecről, amelynek lakossága néhány évvel ezelőtt papjával, Gluinkevics Mitrofannal együtt a pravoszláviáról a k a t h egyház egységébe tért vissza. Ez év vízkereszt ünnepén nagy pompával tartották meg ott a nyilvános vízszentelést a folyó vízénél. Messze vidékről jöttek az unitus hívek erre az ünnepre, amelyet a latin szrtartású plébános is híveivel együtt részt vett. A latin szertartású hívek is boldogak voltak, hogy részt vehettek azon a fényes ünnepségen, amelyen a pravoszláv hívekkel együtt soha sem vehettek részt, de ameíy mindig vonzotta őket. Az uniónak ez a szép demonstrációja csak a hit erősítését szolgálta. -— A varsói katholikus uniós egyesület, amelyről tavaly is megemlékeztünk, állandóan foglalkozik a Kelet és a sz. Unió kérdéseivel. A tudományos és gyakorlati kérdések megbeszélése céljából minden hó második keddjén rendes ülést tart. — A fehérorosz unió terjedésének nagy akadálya a paphiány. A nép nagyon is lelkesedik az unióért, de csak több községre esik egy unitus pap, aki vele foglalkozzék. Több schizmatikus pap már önkényt elhagyta parochiáját, mert híveik nem veszik igénybe papi ténykedéseiket s így megélhetésük sincs meg közöttük.

149 A prágai görögkatholikus egyetemi hallgatók zászlószentelése. A prágai gör. kath. panócha mellett, amelynek alapításáról már beszámoltunk, több egyesület is alakult. Ilyen a „ Nagy Szent Vazul egyesület " y amelynek a célja a gör. kath. parochia további megszervezése, majd a megszervezés utan annak segélyezése, a „Görögkatholikus i f j ú s á g egyesülete," amelyben a gör. káth. iparos tanoncaink és segídeink vannak vallási alapon megszervezve. Ezeken kívül van azonban egy nagy jelentőségű egyesületük: „A görögkatholikus egyetemi hallgatók egyesülete P r á g á b a n . " Ez az egyesület február 24-én ünnepélyes keretek között egyesületi zászlószentelést rendezett. Az ünnepély püspöki misével kezdődött. __A misét Gojdics Pál eperjesi püspök — akinek egyházmegyéjébe P r á g a tartozik — pontifikálta. Asszisztáltak P. Nekula gör. szert. kath. redemptorista atya, P. Trofim Sziemjackij fehér orosz nemzetiségű egyesült pap és Hopkó Vazul szentszéki tanácsos, prágai parochus. Az amboni ima után következett a zászlószentelés a püspök ú r szentbeszédével. Az ünnepségen több katholikus egyesület volt képviselve egyesületi zászlókkal, ezek között a katholikus „ O r e l " tornaegyesület is. Ott volt az orosz irányzatú „Vozrozsdénije" képviselője, sőt a pravoszláv „ P r o l o m " is képviselve volt. Ugyanaznap délután az egyetemi hallgatók díszgyűlést rendeztek, amelyen az ünnepi szónok, Benes Jaroszlav dr. egyetemi t a n á r a keresztény filozófiáról beszélt. Majd a helybeli parochus az egyetemisták krisztusi zászlóbontásáról szólott s kívánta, hogy ezen zászlójuk alá hódítsák meg a gör. kath. intelligenciát. Ének- s zeneszámok élénkítették a programmot. A különböző katholikus egyetemi diákegyesületek képviselői rövid üdvözlő beszédeket mondottak, majd az ünnepélyt Gojdics püspök ú r szívből jött főpásztori beszéde zárta be. Az ünnepély nagy visszhangot keltett a csehszlovák sajtóban. Majdnem minden lap megemlékezett róla. Mi görögkatholikusok szívből örülünk ezen ú j zászlóbontásnak, mert még emlékünkben él az a szomorú szakadás, melv az egyetemi hallgatók körében két év előtt a nyelvi kérdés miatt történt és a munkácsi püspökhöz inté-. 2ett memorandumban próbálta igazolni magát. Most, hogy ú j r a látjuk egyetemistáinkat & katholikus kuitúra terén dolgozni, reményünk van, hogy a régi seb teljesen begyógyul. A zászló egyik

oldalán az „Iverskaja Bohorodica" (ibériai Szűz) gyönyörű keleti stílusú képe van kifestve, a másik oldalon pedig nagy fehér kereszt van kivarrva. Szebb programmja nem lehet az i f j ú ságnak, mint a szent Kereszt szellemében Szűz Mária oltalma alatt lelkesen dolgozni Keleten egy jobb katholikus jövőért. O. — Az uniós-hét, amely 1908-ban Newyorkból indult ki s 1921-től az egész Északamerikában és másutt is elterjedt, Amerikában a január 18- és 25-ke között végeztetni szokott imahadjáratot ezévben a gyakorlati oktatással bővítette ki. A Harbin-ban megjelenő „Bulletin Catholique" (a mandzsúriai gör. kath. orosz egyházmegye hivatalos lapja) szerint a newyorki Sz. Pál-templomban a következő kérdéseket f e j tegették az uniós-hét a l a t t : Más juhok visszatérése az egy akolba; A keleti szeparatisták visszatérése az apostoli Szentszék közösségébe ; Az anglikánok é j a Krisztus földi helytartójának elismerése ; Az amerikai keresztények érintkezése Sz. Péter székével; Az elszakadtak szentségei; A zsidók megtérése; A protestánsok ú t j a Sz. Péter trónja felé. — Amay (Belgium) keleti bencés kolostoráról is többször megemlékeztünk már. A bencés atyák feladata állandó imával és komoly tudományos munkával támogatni az unio s főképen az orosz népnek egyesülését a katholikus egyházzal. Kiváló havi folyóiratuk, az „ I r e n i k o n " nagyban segíti munkájokat. Újabban Tancremont-Pepintster-be akar áttelepedni, ahol megfelelőbb kolostor épül nekik. Az építkezés előmozdítására a belga püspöki kar gyűjtést engedélyezett nekik minden egyházmegyében. — A keleti ritusú Redemptoristák szép munkát fejtenek ki Köveiben. A belga származású atyák négy év alatt ezer ukrán schizmatikust nyertek meg a sz. uniónak. Három áldozópap és három testvér működik ott az uniós munkában. Kolostorokban lakik a volhyniai keleti _ (ószláv) ritusú katholikusok apostoli vizitátora Nikoláj Csarneczkij püspök is. Belga adakozásból megvettek egy templomot, amely egykor orosz helyőrségi templom volt.

150 — Szentföldi múzeum létesült Bécsben, amelynek rendkívül értékes anyagán kívül az áhítatos kegyelet is kívánja, hogy a Bécsbe utazók szeretettel keressék fel azt. — A Comissio pro Russia sorsa sok polémiát váltott ki különösen a lengyelek körében. Az Acta Apostolicae Sedis szerint a helyzet a következő. A Szentséges Atya az Oroszország és a szláv liturgikus könyvek kiadására ^alakított bizottságot átszervezte és működési körét megszabta. Az 1925-ben alapított oroszországi bizottság eredetileg önálló osztálya volt a Keleti sz. Congregationak s csak 1930-ban lett teljesen önálló intézménnyé. Az ú j pápai intézkedés szerint az Oroszország területén és másütt is lakó összes bizánci-szláv ritusu és más keleti ritusu hívek a Keleti sz. Congregatio hatásköre alá fognak tartozni. — Ellenben az orosz területen levő latin egyházmegyék híveikkel együtt továbbra is a Commissio jogkörében maradnak, almely bizottság most összefüggésben lesz a rendkívüli ügyek Congregatiojával, amennyiben ennek a congregatiónak titkára egyszersmind a bizottság elnöke is lesz. A Keleti Kongregációhoz lesznek ezentúl még csatolva az örmény szertartású katholikusok is. A pápai intézkedés a Szentséges Atya bölcs szeretetének kifejezése a keletiek iránt. — Mussolini a házasság felbontása ellen. Amióta bíboros-hercegprimásunk erőteljes mozgalmat inauqurált a polgári házassági törvény módosítása és az elvállások megakadályozása érdekében, — a szószéken és a sajtóban is egyaránt sűrűn kerülnek tárgyalásra házassági kérdések. Egyik missziós lapban Mussolininek következő nyilatkozatát olvassuk: „Csodálatosan becsülöm az anyákat! A házasságnak felbonthatatlannak kell lennie. Amíg én kormányon vagyok az olaszok e felől nyugodtak lehetnek. Semmiféle veszedelem nem fenyegeti a családokat. Az én kormányom nem ismeri el a válást." Mussolini, mint nagy ember . átérzi, hogy Isten parancsa az államnak is csak hasznára van. — Oroszországért. Az alexandriai Sz. Szabbás székesegyházban az ó naptár szerinti kereszt-vasárnapon (márc. 31.) patriarchalis és szinodális sz. liturgiát végeztek az orosz orthodox egyház üldözésének megszűnéséért s az orosz egyház hitvallóiért és vértanúiért.

— Athénből. Giovani Bal. Filipucce athéni kath. érsek erélyesen tiltakozott Csaldarisz miniszterelnöknél a közokt. minisztériumnak azon intézkedése ellen, amely megtiltotta úgy a világi, mint az orthodox egyházi hatóságoknak, hogy hivatalosan közvetlenül érintkezzenek az athéni kath. érsekkel. A miniszterelnök kifejt,ette, hogy ezen intézkedés nem irányul az érsek ellen, hanem az 1830. évi döntésen alapúi, amelynek értelmében Görögország csak azokat a kath. püspöki hatóságokat ismeri el, amely már a török uralom alatt is léteztek. Ezzel szemben az érsek a görög kormánynak 60 év óta megszakítás nélkül fennálló g y a k o r l a t a hivatkozott, amely idő alatt érintkezést tartott fel az athéni érsekkel, amely a sevresi egyezmény értelmében a görögországi latin egyház protektorátusát vette át __— s ezzel 1830. évi jegyzőkönyv döntésp magától megszűnt. Az athéni latin érsekség felújítása a IV. keresztes hadjárat idején 1205-ben történt, majd 1483-ban és 1870. támasztották fel újra. Kívüle működik még a Naxos-AndrosTenos-Mikenos-i érsekség (négy s u f f ragán püspökséggel). A korfui érsekség (2 suffraganeussal) és a kandiai püspökség. A gör. szert, katholikusok püspöke Calavassy, az örmény katholikusoknak missziós superiorjuk van. A római Szentszék 1834-től tart képviseletet a görög kormánynál egy apostoli delegátussal. — Katholikussá lett egy orosz főpap. Skimbusn Barnabás orosz archimandrita, Apollinár bronxi érsek titkára a newyorki Xavéri Sz. Ferenc collegium kápolnájában P. Corbettnek, a, a newyorki bíboros-érsek megbízottjának kezébe letette a kath. hitvallást. Az ú j gör. kath. főpap munkásságát az orosz unió előmozdításának akarja szentelni. Megtérése előtt P. Corbett vezette be a kath. theologiába, most pedig az illinois-i Sz. Prokóp-szemináriumba szándékozik bevonulni, hogy a nagy hivatásra ott kellőleg fölkészüljön. — Az orosz ősnemesesaládok sarjai közül egyre többen találják meg az utat a kathoiikus egyházhoz, sőt a szigorú szerzetesi élethez. Obolenszkij hercegi család tagjai közül nem rég hunyt el a cophemi (Burg mellett) bencés kolostorban Miklós herceg. Fia Obolenszkij Demeter herceg a mult napokban lépett be a belgiumi Amay bencések kolostorába, ahol az uniós bencések között kíván munkálkodni s ahol idősebb testvére már 1928 óta működik.

151 A bulgár pravoszláv epyliáz néhány évvel ezelőtt a konstantinápolyi patriarchátus joghatóságától független exarchátussá alakult. A pátriarcha az ú j autokephál egyházat nem ismerte el s papságát és híveit schzmatikusoknak nyilvánította és kiközösítette.^ Mint a Pantainos í r j a most a jeruzsálemi orthodox egyház vállalkozott közvetítő szerepre a szakadás megszüntetése iránt. A jeruzsálemi indítvány, melyet a többi déli orthodox egyházak szenthegyi konferenciájából Neophyt viddini "bulgár érsekhez j u t t a t t a k a következő: A bulgár s.ynodus intézzen levelet a konstantinápolyi pátriárkához. Jelentse ki benne, hogy a többi orthodox egyházak kötelékében akar élni, kérje az autokephal bulgár egyház elismerését és a kiszabott egyházi fenyíték feloldását. Az egyetemes patriarka pedig ismerje el az ú j autokephal egyházat, küldje áldását a bulgár papságnak és népnek. A török területen élő bulgárokat rendeljék alá a patriarkának vagy suffragánusainak, viszont a bulgár területen élő görögöket helyezzék a bulgár püspökök joghatósága alá. A kibékülés megpecsételésére a pátriárkái főszékesegyházban a bulgár főpapok vegyenek részt egy közös pátriárkái és synodalis sz. liturgiában s végül intézzenek testvéri levelet a többi egyházakhoz, bejelentve a béke megkötését. A Pantainos értesülése szerint Bulgáriában az indítványt kedvezően fogadták. — A katholikus szervezetek nemzetközi szövetségének tervét vetette fel dr. Dobson angol püspök. Nagyon fontos és időszerű ez a terv, mert a soknevű nemzetközi ligák, egyesületek a legnagyobb részt csalódást váltottak ki, mert nem állottak mindig, melléktekintetek nélkül az igazság mellé. A katholikusok világszervezete és összefogása nemcsak az öntudatot emelvén, hanem sok üdvös eredményt érhetne el szociális téren is. — Zsinatra készül a finnországi osthodoxia. A finn orth. egyház szervezeti szabályai minden öt évben nemzeti zsinat tartását rendelik el. Az idén esedékes zsinatot június 11-ére Serdompolba (Sortobala) hívták össze. A zsinaton a karéhni érsek és a vimpurgi püspök elnökölnek; tagjai ezek irodaigazgatói és 29 választott tag. Ezek közül 14 a világi férfiak közül. Az idei zsinat tárgysorozatán a ökvetkezők szerepelnek: Falusi lelkipásztorkodás. Megyéspüspökök. Egyházi közigazgatás. Női szervezetek. Társulatok, testvérületek. Tanítóképzés.

— Középeurópa új exarchiája. Múlt számunk keleti hírei között röviden megemlékeztünk Karavangellis Germán amazii érsek, bécsi exarcha elhunytáról. A konstantinápolyi szinodus hatarozata folytán a megüresedett exarchatust egyelőre nem töltik be, hanem egy-egy évre a patriarchatushoz tartozó metropoliták egyikét küldik Bécsbe az exarchátus vezetésével járó teendők ellátására. Az első exarcha, mint a Pantainos márc. 7. száma írja, Meletios christopolisi érsek lesz. — Az albán orthodox egyház papiait és híveit a polgári hatóságok sűrűn zaklatják. Besszárion albán érsek most folyamodvánnyal fordul Achmet ZogTi királyhoz, hogy yessen véget a keresztények oktalan üldözésének. — Törökország orosz-mexikói babérokra pályázik. Kemál pasa kormányzata eddig, ha nem is volt kedvező, de túlságos mértékben nem is volt ártalmas a keresztény vallásokra nézve. A mohamedán vallást ugyan „modernizálta", intézkedései azonban azt a benyomást keltették, mintha csupán azt faragná le, ami a civilizáció erősbödését gátolja a török államvallásban. Ma már tovább megy, még pedig egészen abban az irányban, amelyet Sztálin és Calles képviselnek a vallástörténelemben. A Hagia Sophiáról levétette a kettős kesesztet, amit a szultánok akkor is meghagyt a k r a j t a , mikor mecsetül szolgált. Most egy utóbb kiadott rendeletével a templomon kívül eltiltotta a papi öltönyök viselését. A konstantinápolyi pátriarcha most szabályozta az egyházi öltönyöknek és jelvényeknek a templomokban való viselését és jegyzéket készíttetett arról, kik egyházi ruhát viselhetnek. — A „ Z a m a n " c. konstantinápolyi lap a kormány rendeletének olyan módosítását követeli, hogy azok a papok, akik állandóan Konstantinápolyban működnek, továbbra is szabadon hordhassák papi öltönyüket. A Vita Catholica _c. konstantinápolyi lap szerint a Zaman cikkét a katholikusok is örömmel fogadták s most párisi összeköttetéseiket is megmozgatják, hogy a rendeletet megfelelően módosítsák. — Könnyező Mária-kép? Február 28-án Elias archimandrita jelentést tett Meletius alexandriai patriarkának, hogy egy Mária-kép, melyet egy Agiup Anasztázia nevű szír származású apaca Beyruthból hozott rokonai számara Alexandriába, február 15-e óta állandóan könnyezik. A képet átvitték az egyik kolostor templomába.

152 _— Független görögkatholikusok Északamerikában. A Cuvintul Adeverulni a Keleti Egyháznak az amerikai egyházi válságról szóló cikkét megemlítvén felhozza, hogy az Unió területén eddig is voltak gör. kath. egyházak, melyek magukat függetleneknek nyilvánították, még pedig román gör. kath. egyházak. Ezek nem a coelibitus miatt függetlenítették magukat, hanem azért, mert nem volt saját szertartású püspökük. Ha a románoknak — teszi hozzá a lap — Amerikában saját szertartású püspökük volna, igen hálásak lennének érte. Amerikában egyébként a román papok is vagy nőtlenek vagy gyermektelen özvegyek. — Régi képek eladása. Cyprus szigetén a régi bizonci művészetnek igen sok emléke van, melyeket a műtárgyak, régiségek gyűjtői szívesen vásárolnak. A páfoszi érseki helynök most a régi képek eladására nézve szigorú megszorításokat tett. Ha a képek eladása elkerülhetetlen, elsősorban az athéni múzeum jogosult megvenni, de még ily esetben is másolatot kell az eladott képről készíttetni s azt eredeti hűlvén, vagy az egyház könyv-, illetve levéltárában megőrizni. — A vegyes naptáruak ünnepei. Az orthodox egyház Oroszországon kívül mindenütt áttért a Gergely-naptár szerinti ünneplésre, de csak az állandó szenepeket illetően. Yelük tart — nolensvolens — a román gör. kath. egyház, így ezidén a húsvétjuk, a Julián-naptár szerinti ápr. 15-én lesz, ami szerintünk ápr. 28-nak felel meg. Persze egészen ú j ünnieptalálkozások jönnek létre. így pl. ezidén Sz. György nagyvértanú ünnepe nagykeddre esik náluk. A román görög katholikusok tipikonja a gyümölcsoltói szertartáshoz hasonlóan litiás nagv apodipuont írt elő rá s annak mint ái ára rendezte a reggeli szolgálatot is; ugyancsak Aranyszájú Sz. János liturgiáját nagy vecsemyével oészekötve. — Az alexandriai orthodox patriarcha a különleges tipikon-esetet még merészebben oldotta meg. A Pantanios március 28. számában encyklikát tett közzé, mely elrendeli, hogy Sz. György ünnepét tegyék át húsvét hétfőre. — A szolovecki szigetekre vitette a Szovjet száműzetésbe P. Dvoreckv kamenec-podolszki lelkészt, aki megelőzőleg a moszkvai börtönökben sínylődött.

— Athosz hegyéről írtuk nemrégiben, hogy a görög kormány fel akarja oszlatni az ottani szerzetes köztársaságot. A Pantainos szerint a kolostorok többé kézimunkából és saját földjeik műveléséből meg nem élhetnek, a görög kormány pedig a gazdasági élet leromlása közepette nem bír annyi segítséget nyújtani, hogy valamennyi kolostort fönntartsák. A szerzetesek száma Áthoszon jelenleg 3451, kik közül csak 2155 a görög, 81 közülök szerb, 90 bulgár, 210 román és 885 orosz. Az államok többé-kevésbbé segélyezik szerzeteseiket, a 885 orosz eltartása azonban már 1917 óta Görögországra hárult át. Egyelőre ezeknek kolostorait akarná a görög kormány megszüntetni, hogy állami költségvetésén könnyítsen. — Amerikából. Sajnálatai közöljük, hogy az általunk nem régen vázolt coelibatus-harc máig sem csendesedett le. A „Prosvita" közleménye szerint Takács Bazil amerikai püspök ú.iból felfüggesztette és exkommunikálta Varzaly István amerikai lelkészt, aki az eperjesi egyházmegyéből vándorolt ki Amerikába, ahol mint pap egy nagy egyesület hivatalos lapjának az „Amerikai Rutén H í r a d ó n a k " szerkesztője lett. Az Amerikában végbemenő újságról tmiák hangja, modora előttünk teljesen szokatlan és sokszor inkább az ellenkezést váltja ki, mint a testvéri megériéot. — Idegenben élő görögök. A Pantainos kimutatást közöl a Görögország területén kívül álló görögökről. Eszerint Európa különféle országaiban 587.711 o^hodox görfög él. Ázsiában 376.150, Afrikában 112.102, Amerikában 15.160, a görögök száma. A lap panaszolja, hogy ezek lelki gondozására nagyon kevés pap áll rendelkezésre. Egész Északamerikában csak 250—260 görög. orth. pap működik. Afrikában kb. 100, Ausztráliában mindössze 8—10 a papok száma. Jelen számunk kétszeres terjedelmű összevont április—májusi szám. Legközelebbi számunk június 1-én jelenik meg.

153

FIGYELŐ

A szfaniszlaui gk. egyházmegye 50 éves jubileuma Az 1885. évig csak két gör. kath. egyházmegye volt Galíciában: a premysli és a lembergi. A premysli püspökség még a XI. század végén keletkezett, a lembergi pedig a XII. század köz,epén. A lembergi egyházmegye szervezetét 1539-ben Zsigmond király alatt kapta. Érsekséggé pedig 1807-ben I. Ferenc császár alatt lett. A lembergi egyházmegve igen nagy kiterjedésű volt s egészen Bukovináig, a Dovna Vatraig Lenyúlt. Terjedelme 808 ezer négyszögkilométer volt s szinte lehetetlenné tette, hogy az érsek bejárja parochiáit és hívei lelki szükséglétéről meggyőződést szerezhessen. Amikor Lengyelország felosztása után Galícia 1772-ben Ausztriához csatoltatott, rögtön 1774-ben felmerült a kívánság, hogy Galíciának ausztriai területén külön gör. kath. érsekség állíttassák fel. A kijeVi érsek akkor Oroszországban székelt, ahol akkor még több gör. kath. egyházmegye volt. Bukovinának Ausztriához való csatolása után Angelovics érsek elhatározta, hogy Bukovina szakadárjait is visszavezeti a katholikus egyház egységébe. Az osztrák kormánynak tetszett a terv és anyagi eszközökkel támogatta az unió terjesztését. Csernovicban, Szucsavában és más helyeken is unitus templomokat építtetett. Az unió ügye azonban lassan indult, — 1825-ben mégcsak 5, 1880-ban azonban már 16 gör. kath. parocha volt Bukovinában a csernovici esperesi kerületben egyesítve. A lembergi érseki egyházmegye parochiáinak a száma ekkor már 1300 volt s e nagy egyházi terület felosztása egyre égetőbbé vált. Angelovics érsek, f 1805-ben, erősen szorgalmazta Bécsben egy ú j gör. kath. püspökség Bukovina közelében való felállítását. Meg-megújították ezt a kérelmezést I. Ferenc, V. Ferdinánd és I. Fe renc József uralkodása alatt is, aki alatt már annyira megérett a szétválasztás ügye, hogy annak napja, 1850 május 8-ika is ki lett tűzve ; Mégis 34 esztendőnek kellett még eltelnie addig, amíg ugyanezen császár és király 1884-ben végleg elhatározta, hogy a sztaniszlaui egyházmegye felállításának akadályait elhárítja. A bécsi kormány és a lembergi helytartó most már lázasan dolgoztak a kérdés megoldását, amely az anyagi okokon kívül bizonyos nemzetiségi mozgolódás miatt is húzódott oly soká. Az 1848-iki magyar szabadságharc fegyveres elnyomása idején ugyanis, amikor az oroszok Galícián át hazánkba vonultak, a galíciai ruténségnek félre vezetett része testvérekként üdvözölte az oroszokat s azt hirdette, hogy a cár jobban szereti őket, mint az osztrák császár s hogy mindenben segíteni fogja őket. Bécs erre várakozó álláspontra helyezkedett. Majd, amikor Naumovics és társai hirdetni kezdték, hogy a galíciai ruténeknek vissza kell menniök a praivoszláviára, Rómában és Bécsben is egyaránt megcsappant a bizalom a galíciai gör. kath. ügyek iránt. I. Ferenc József határozott kívánságára azonban báró Eibensfeld osztrák kultuszminiszter végre megtalálta a fedezetet a staniszlaui ú j egyházmegye és felállítandó intézményei számára. Ekkor b. e.^ XIIÍ. Leó pápa 1885 március 26-án enunciálta a staniszlaui egyházmegye felállítását. A császár és a pápa közös akaratából Peles Julián lembergi főesperes-kanonok, tudós történetíró lett a staniszlaui egyházmegye első püspöke. Utána Kujlovszkij Julián, majd gróf S.epticzky András (a jelenlegi lembergi érsek) következtek a püspöki széken. Ma Chomisiu Gergely a staniszlaui püspök, aki 1934-ben ünnepelte püspökségének 30 éves jubileumát. Az elmúlt félszázad alatt eseményekben gazdag volt a jubiláló egyházmegye története, amelynek ma már minden intézménye (káptalanja, semináriuma, stb.) megvan a további fejlődéshez. (Miszionár.)

154

Az északi népek megtérése A lembergi gk. érseki egyházmegye imaapolságának ez évi februári imaszándéka volt: Finnország, Észtország, Lettország s a balti és a skandináv államok: Dánia, Svédország és Norvégia visszatérése a katholikus egyház egységébe. Ezen a területen 19 millió protestáns lakosra mindössze 500 ezer katholikus esik. Finnországban három és félmillió protestáns és 50 ezer pravoszláv alig ezer bennszülött és 1418 idegen katholikus. Egy apostoli vikárius és öt misszionárius gondozza őket, akik a Szent Szív kongregációnak tagiai. Észtországban sem jobb a helyzet. Az egymilliókétszázezer lakosból 92% lutheránus, 7% pravoszláv és alig 0.3% a katholikus. Lettországban az 1.870.000 lakosnak 58%-a protestáns, 23% katholikus 9.08% pravoszláv, 5.19% zsidó és 4.84% sztarovirec, orosz szakadár. És a_ három ország szerencsés,, mert rögtön kimondotta önállóságát, mihelyt Oroszország széjjel esett. Észt- és Lettország diplomáciai összeköttetésben is van a római Szentszékkel, sőt Lettország 1922-ben konkordátumot is kötött vel,e. Nevezetes tény, hogy a rigai érsek az utóbbi években visszaállította az úrnapi körmenetet, amely már közel 300 éve nem volt megtartva s most közel 50 ezer ,ember vett rajta részt. A három skandináv állam: Dánia, Svéd- és Norvégország hivatalosan is pro3,614.200 lakosából csak 24.456 a katholikus. A katholikus papság 23 világi papból (köztük 14 bennszülött) és 56 szerzetes (Redemptoristák, jezsuiták, bencések, ferencrendiek) áll. Kívülök tíz női kongregációnak is vannak ott tagjai, főképen a Szent József kongregációnak. Mindössze 73 templom és kápolna és 3/ kath. elemi és középiskola van ott 3.409 tanítvánnyal. A dániai katholicizmus hitélete eleven és mély.Az 1932. évben Kopenhágában nemzeti eucharisztikus kongresszus is volt, amelyen Van Rossum kardinális is részt vett. Nehezebb a katholicizmus helyzete Svédországban. A 6,162.000 lakosból csak 3.995 a katholikus, ezeknek is a fele idegen. A papok száma 17, az apácáké 117. Öj; katholikus iskola működik 443. tanítóval. Hasonló a helyzet Norvégiában. 2,830.900 lakosa van. A katholikus misszió kerületekre van osztva. Az oszlói (régen a krisztiániai) vikáriátusban 2.430 katholikus van. A középsőben 150, az északiban 176, akiknek pasztorációját 38 missionárius látja el. A 11 katholikus iskolában mindössze 136 tanuló van. Izlaudnak is szüksége van imáihkra. A 108.000 lakosra csak 230 katholikus esik, akiket egy apostoli vikárius és öt missionárius gondoz. Ezekben az országokban sincs mpg már a régi türelmetlenség, de még nem tűnt el egészen, mert pl. Norvégiába a kiűzött jezsuiták máig sem térhettek vissza. Svédországban a házasságot illetőleg a protestáns klérusnak van joghatósága. Az 1873. évi törvény a 18. év előtt tiltja a vallásváltoztatást. Tisztviselő állásvesztés nélkül nem léphet ki a protestáns egyházból. Négyszáz év előtt mindezek az országok katholikusok voltak, — azért imádkozik az Anyaszentegyház oly forrón azért, hogy a balti és skandináv államokban újra szebb napok virradjanak a katholikusokra. (Missionár.)

Szent Pál, Efez. 4. 5—6. Egy az úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindenek Atyja, ki mindenek fölött vagyon és mindeneken és mindnyájunkon. Dárius: Az ég nem tűr meg két napot.

155

IRODALOM P. I. Drinck 0 . M. I. Szabadságot, munkát, kenyeret. F o r d í t o t t a : Gálos Bernát. (Előadások a szociális kérdésről X I I I . Leó és XI. Pius pápák körlevelei nyomán.) A könyv hézagpótló, világos, rendszeres, tanulságos, jó. Mit a k a r ! Aprópénzre akarja váltani azt a sok sűrű, világrendítő gondolatot, útmutatást és irányítást, mely a pápák körlevelében urbi et orbi elhangzott. A szerző azt gondolja, hogy szószék, előadások és megbeszélések lesz az a terjesztőmód, melyek révén az emberek megismerik és meg is érlelik a nagy pápák gondolatait. A könyv természetesen bátor, mint a körlevelek, szinte elevenbe vág, mint a pápák szava és rendszere is. H a csak a fejezetcímeket ismertetjük, előttünk lesz a rendszeres fölépítés minden főmozzanata. A Válaszúton szakasz a korszellemet és pusztításait ismerteti, s utána az egyház gyógyító munkájára utal, csak egyelőre általánosságban. A Prófétaszózat a technika tragikumától, a tőke tirannizmusáról és veszedelmeiről szól. A munka himnusza magát a munkafolyamatot és áldásait ismerteti. A munka és kenyér szakasz a munkanélküliség veszedelméről és a pápa állásfoglalásáról szól. Az ember nagy árú fejezet k i f e j t i az emberméltóság igazi mivoltát katholikus álláspont szerint a munkáskérdéssel kapcsolatban, utal a türelem erejére, hogy a forradalmat távoltartsa tőlünk, de utal jogainkra is, hogy az átváltozás tempóját megindítsa s ha kell, meg is gyorsítsa. Az enyém és tied szakasz pontosan és világosan tájékoztat a vagyonról, s a belőle folyó kötelességekről. A szocializmus rövidre fogott, de világos történetét adja m,eg a szerző a következő fejezetben, mely után a mammonizmus ismertetésével a kérdést a legélesebb megvilágításba helyezi. Hangsúlyozza a kollektivizmus lehetetlenségét és embertelenségét, követeli a gazdasági önmagunkra-eszmélés fontosságát ismerteti a fajelmélet értékét gazdasági szempontból, az állami omnipotencia veszedelmeit, a kamat-rabszolgaság megszüntetésének módjait. Aztán a^ reform útjaira vezet és megmutatja, hogy mit jelent á földi élet szempontjából, hogy Krisztus rendje a mi egyetlen reménységünk. Természetes, hogy a rengeteg sok mondanivaló és tennivaló nem egyszer kelti az olvasóban azt a hatást, mintha ismételne a szerző. Ez nem csuda. Elvégre a katholikus gazdasági rend elméletének kidolgozása temérdek elméleti újságot hengerget előttünk és mikor gyakorlati megoldásokat sürgetünk, érezzük, hogy friss és számunkra kevéssé felszántott területeken mozgunk. Az elmélet szép. A gyakorlatban azonban sokszor elvesztjük vezető csillagainkat. Hi¡sz,en a nemzetgazdság és politika egymással sűrűn érintkező értékterületek. Valmint a politikában temérdek tévedésünk származott abból, hogy éppen a politika lényegét nem fogtuk fel helyesen, úgy vagyunk a gazdaság rendjében is. A politika a nagyobb rosszból az adottságok között elérhető legkisebb rosszba menekülésnek nagy emberismeretet kívánó tudománya. A keresztény gazdasági rend is ilyenféle: mit valósíthatunk meg ,elveinkből a tőlünk független adottságok között itt és most: ez az, ami nagy bölcseséget és élettapasztalatot kíván. Ezért azok az idealisták akik elveinket tiszteletreméltó bátorsággal hirdetik, mindig készüljenek el arra, hogy a „reális é l e t f e l f o g á s ú a k " több-kevesebb mosolygással kísérik a szárnypróbálgatásainkat. Ez azonban nem nagy baj. Az úttörőknek — és ez a könyv is az! — tudniuk kell a történések r e n d j é t : először megszületik az esztne, aztán kevesek megértik, aztán f o r g a t j á k sokan, aztán fellepnek az elmélet- és rendszercsinálók és egy napon arra ébredünk, hogy az eszme Milliók lelkében él. Nos, az eszmék valóban élni, sőt érni is kezdenek. Azt felejtjük el rendszerint, hogy az eszme gyakorlati megvalósításának módjai egészen különálló, önmagában is érdekes és nagymunkájú folyamat: ha az orvosok a betegség baktériumát kitenyésztették, egész gáíjda foglalkozik vele csörfdben, ttiokban, kórházak és szanatóriumok zárt a j t a j a mellett, hogyan lehett gyakorlatban is megvalósítani azt, ami elméletben kifogástalan és helyes. Sok zárt ajtó, sok összejövetel, sok tanácskozás, sok latolgatás, sok az elmélet lényegével tokeletesen átitatott ember összeműködése kell hozzá, hogy a gyakorlat, megvalósítás ú t j á r a is ráléphessünk!

156 E^re a könyvre is sokan fogják azt mondani, hogy szép, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan elméleteket hirdet, mert hiszen a tó'ke természete és lényege szerint önző. Tőkét teremteni annyi, mint koncentrált hatalmat akarni s mentől erősebben folyik a centrumokba a tőke, annál hatványozottabb mértékben nő a hatalomvágy. Hogy legyen a hatalomvágy, ez a koncentrált önzés ugyanakkor egy diametrális fordulattal önzetlenséggé? Pedig nyilván paradoxonokban halad igazán a világ. A katholikus nemzetgazdaság írói és népszerűsítői nyilván öntudatlanul is ezekre a paradoxonokra építenek: próbálja meg a tőke nagylelkű lenni és meglátja, hogy a szeretet, mely diffundál és sok erőcentrumot létesít önmaga mellett, a gazdasági világban is bőven megtalálja a számításait. Ha szeretni meg nem tanul, a közgyűlölet töri össze. Azzal ! a tudattal tesszük le a pontot erre az ismertetésre, hogy a könyv nyomán egyelőre igen sok elméleti gyönyörűségben volt részünk. De a gyakorlati Nagyember, aki bátor és merész kézzel nyúl majd bele a vajúdó világ sodrába, hogy összefogja a tehetetlenül robogó szekér gyeplőszárait, milliók érő álmaiból terem. A Nagy már születése ipllanatában magában hordozza milliók sóhajtásait s ha eljön az idő, itt lesz az, aki apró praktikák vagv nagy hadilendületek éppen azért nem gáncsolhatnak el, mert milliók földi és földöntúli üdvösségét fogja szolgálni az eljövendő. A könyv sűrű, emberséges, szívbéli sóhajai magyar földön is bizonyára a kölyökszelek nemes misszióját töltik be, hogy belőlük kerekedjék végre az az anyaszél, mely közibénk löki a várva várt Nagyot. Vucskits Jenő. „MIRIAM" (A keresztrefeszített Jézusról nevezett Mária nővér, betlehemi sarutlan kármelita szerzetesnő csodálatos élete 1846—1878.) II. kiadás. Francia életrajzából összeállítva kiadja a sarutlan kármelita zárda Keszthely, 1934. Ára 1.20 pengő. Erre a kis könyvre hívta fel figyelmemet a keszthelyi Kármel jelenlegi főnöke azzal a megjegyzéssel, hogy a valóban csodálatos életű kis Miriam, Keletnek ez a szépséges virága, aki szertartás szerint is testvérünk, — megérdemelné, hogy a magyarországi görögkatholikus közönség is megismerkedjék és foglalkozzék vele. Elolvastam a színesen m,egírt életrajzot, másokkal elolvastattam és valósággal megdöbbentett az írónak az a megállapítása, hogy a kis Miriam szentté avatásával nagy célja van az Úrnak: rá akarja terelni az emberiség figyelmét a gonosz ellenségre, aki annyira szeretné elfeledtetni az emberekkel létezését, hogy annál biztosabban vethesse ki hálóját lelkünkre. Az ördög létezése széles körökben már csak mint régi naiv és ártatlan babona él. Miriam egész élete egy^ lélekbe markoló cáfolat erre. Miriam a palesztinai Abellin falucskában Názáret mellett született és „a görögkatholikus szertartás szerint" keresztelték meg az ottani templomban. Buzgó arab-család sarja volt, akit 12 fiúgyermek elvesztése után Betlehemben könyörögtek ki a szülők a Bold. Szűztől. Korai árvaságában csodás módon mentette meg és vezette az életszentség útján őt az égi pártfogója és Szent Erzsébet, akihez bensőségesen ragaszkodott. Gyóntatója, egy buzgó görögkatholikus pap, ismerte fel különös kiválasztottságát, de csak hosszas kilincseles után tudta zárdában elhelyezni. Végleges családjául az első Sz. József-zárda helyett a kármelita rendet ejlölte ki részére az Úr, amelyben az egyszerű arab leányka az elragadtatások mennyei örömei és a' sátáni kísértések és megszállások borzalmas rohamai között lett az Ég számára is kívánatos gyümölccsé. Kimondhatatlan honvágya az ő általa alapított betlehemi zárdából röpítette az örök Ige szüzei közé. Az állandó elragadtatások és gyötrelmek megrázó mozaikjai az ő léete, amely világosan mutatja, hogy a Gondviselés kiválasztott eszköze volt s a misztikus kegyelmek özönével jutalmazta már a földön is alázatos önátadását. Olvassuk el életrajzát s Kelet-nek tiszta virágától tanuljunk meg közreműködni a nyert kegyelmekkel, hogy mi, a kicsinyek is, méltóknak találtassunk a Gondviselés terveiben való közremunkálkodásra. A pápa iránt állandóan tanúsított nagy szeretete pedig győzzön meg mindenkit arról, hogy „a Szentatyával való együttérzés fokmérője a katholikus érzületnek", — keleti és nyugati igaz kereszténynél egyaránt. Dr. Szántay-Szémán István.

157 Dr. Kalmár Gusztáv: Négy világrész földje és népei. Budapest, a Szt. István Társulat kiadása. Szt. István könyvek, 116. szám. 1—244ó lap. A kiváló földrajzíró e kötetben az Európán kívüli világrészek leírását adja tömör és sok adatot felölelő eloadasban. A nagy közönsée részére igen alapos és áttekinthető ismertetést nyújt Ázsia, Afrika, Amerika, Ausztrállá es a sarki vidékek természeti, gazdasági, néprajzi és politikai viszonyairól. Előadása világos, logikus, szemléletes. így ismerjük meg belőle Ázsiát, a kolosszális arányok kontinensét, a ma élő emberiség "felének lakóhelyét, mely nemcsak bölcsője volt az emberiségnek, hanem ma is és még igen sokáig akár eltartója is lehetne; Afrikát, a legrégibb, legforróbb világrészt, a még igen-igen nagy gazdasági lehetőségek földiét; Amerikát, határtalan természeti kincseivel, amely nemcsak a mai idők emberei életében, hanem a jövendő idők életében is igen nagy szerepre van hivatva; Ausztráliát, amely a legszárazabb kontinens ugyan, de az emberi akarat 7és leleményesség egykor még ott is n a " kulturális fellendülést hozhat majd létre. Világosan tárgyalja az egyes kontinensek geológiai szerkeztét, felszíni, éghajlati és ezekkel összefüp-eő gazuasági viszonyait, néprajzát, részletes politikai képét. Megismerjük e kis munkából is, hogy mily gazdag, mily bőkezűek adakozó és milyen gondos szülünk és eltartónk a mi anyaföldünk és ha ezt megismervén azon gondolkodunk el, hogy miért van mégis annyi sok em-

beri nyomorúság, arra is rájövünk, hogy annak a Föld az oka. A Szent István könyvek nevezetesek arról, hogy íróik a legkülönbözőbb tudománykörök hivatott művelői és amely tárgyról írnak, azt olvasóikkal alaposan is akarják megismertetni. A tudást minél szélesebb körökben terjeszteni, tárgyilagosan és egyúttal a katholikus világszemlélet alapján állva. (K. G.) „Kath. Lelkipásztor." Elméleti és gyakorlati papi folyóirat. XIII. évf. f. é. március 1-i száma nívós tartalommal jelent meg Pozsonyban. Laptulajdonos és szerkesztő dr. Kőhegyi József. — Cikkei közül kiemeljük Sz.-nek: „A totalitási igény az egyházban és államb a n " , Mahacsek Pálét: „A német protestánsok és a nemzeti egyház." —- Bélafi István a korai sz. gyónás előkészítését tárgyalja. A kitűnő folyóirat külön mellékletben foglalkozik az Actio Catholica-val, amelynek a munkácsi gk. egyházmegyében való működését Mondy Miklós ismerteti, akinek írásáról megjelenésükkor mi is megemlékeztünk. Ezt a mellékletet dr. Szyllaba Emil ismert kath. író szerkeszti. Ugyancsak külön mellékletben ad a folyóirat tartalmas szentbeszéd anyagot olvasóinak. A folyóirat beszámol a Szent Ágoston Társulat működéséről. Örömmel látjuk a beszámolóból, hogy ott a közönség felkarolja a Társulatot, amelynek kiadványai lelkikultúrát, Kath. Sajtóirodája pedig jól szervezett hírszolgálatot, ellenőrző, kritikai és hitvédő munkát, jogi tanácsadó irodája pedig népmentő munkát végez.

— Louvain-ban (Belgium) még Mercier kardinális kezdeményezte egy internátus a Foyer Universitaire Slave felállítását, amelyben ma is 120 szláv, jobbára orthodox orosz egyetemi menekült hallgató nyer kiképzést. Katholi-

kus szláv i f j ú csak 30 van az intézetben, amely a jezsuita atyák vezetése alatt áll. A katholikus ifjaknak is van az intézetben keleti ritusu kápolnájok, ahol vallásos gyakorlataikat végzik.

158

KELETI LEXIKON Abesszínia. Az olasz háborús készülő- ban alexandriai hatás alatt terjed ködések folytán a közérdeklődés előterébe zöttük a bizánci ritus is. — A katholikerült északafrikai ország ma jobbára kus missziós tevékenységet két aposmohamedán lakossággal, de mintegy toli praefectura, két ap. vicariatus és kétmillió keresztény lakossal is. Terüle- számos hithirdető-telep képvisjeli közötte, mint P. Herpy a Kath. Világmisz- tük, melyek turini missziósok, kapucisziók c. közleményében olvassuk kb. 1 nusok és lazaristák vezetése alatt államillió km. 2 , lakosainak száma 12 mil- nak. Van unitus 2 keleti egyháza is, lió lehet. Abessziniában a keresztény mintegy 5000 lélekkel. Hódítani nem vallás még a IV. század első felében igen tudnak, mert a latin praefecturákmegvetette lábát. Terjesztői Sz. Fru- nak és vicariusoknak vannak alárenmentius és Aedesius voltak, kik fog- delve, kikben a benszülöttek idegen polyokként kerültek közéjük. A sikeres litikai törekvések előharcosát látják. térítés jutalmaként Frumentiust 328-, ' (kj.) vagy 329-ben Sz. Athanáz püspökké Aethiopismus. Az olasz—abesszíniai szentelte. 356 körül — P. Herpy szerint maga Sz. Konstantin részéről — kísér- viszály és mai s tartó feszültség nemlet történt, hogy az abesszíniai egyházat csak gátolja a missziók ügyének fejlőáriánussá tegyék, de nem sikerült. A VI. dését, hanem előtérbe tolja az Afrikászázadban Alexandria hatása alatt az ban nem régen keletkezett mozgalmat: abesszin egyház is a monofizitizmusba az aethiopizmust is, amelynek elve az, tévedt.. IV. Ince (1254) és mások több hogy Afrikának a vallási dolgokban ízben kísérletet tettek, hogy a tévelyből függetlenítenie kell magát az európai az igaz egyházba visszavezessék őket, papságtól. Az olasz és francia hithirdede sikertelenül. 1265-ben aztán a domi- tőknek ugyanis szemökre vetik azt, nikánusok rendszeres missziós munkát hogy nemcsak a kereszténységet, hanem indítottak meg közöttük, a pápa pedig az európai politikai hatalmakat és képnemsokára kath. püspökséget szervez viselik. Etiópia számára. Az abesszin monofiziAgenzia Fides — a legnagyobb katák követei részt vettek a flórenci tholikus sajtóiroda. A Nemzetközi Fides unió-zsinaton is (1439), de az egyesü- sajtóügynökséget 1927-ben alapították. lés sem általános, sem tartás nem lett. Feladata, hogy a világsajtót a kathoTöbb sikertelen uniós kísérlet után a likus missziók területéről hírekkel lássa jézustársasági atyák értek el némi si- el. E hírek nemcsak a missziók feladata kert a XVI. és XVII. században. 1626- körébe tartozó dolgokra terjednek ki, ban megtörtént az unió. A keleti szaka- hanem politikai, kulturális és gazdasági dárok kiirtása azonban oly hevességgel kérdésekkel is foglalkoznak. Az Agentörtént, hogy hat év múlva már a terítők ellen fordult a nép s maga Mendez zia Fidesnek 425 rendes levelezője van Alfonz atya is, kit XV. Gergely pápa Ázsiában, Afrikában, Amerikában és patriarchai címmel álKtott afc abesz- Óceániában. A legjelentősebb missziós sziniai egyház élére, vértanúhalált halt. központokban 30 országos tudósító van, A katholizálás ettől fogva nagyon vál- akik az általános érdekű politikai, szotozó sikerrel folyt s az abesszíniai unió ciális, gazdasági és kulturális híreket reménye ma is kilátástalan. Három és gyűjtik és továbbítják. A Fides ügyfél millió szakadárral szemben a kat- nökség a világ összes sajtóügynökségei holikusok _ száma alig nyolcezer. Az közül a legnagyobb területen dolgozik. abesszíniai egyház ma testvéri közösség- Híreit 42 országban több mint 1600 hírben él a görög-orthodox egyházzal. Fő- lap és folyóirat veszi át. A Fides ügypapjaikat az alexandriai orthodox nökség munkájának jelentőségét igazolpatriarcha szenteli föl. Az abesszíniai ja, hogy a népszövetség rabszolgaságabuna (pátriarcha) székhelye Addis- ügyi bizottsága fontos kérdésekben a Abeba. Papjaik nősek. Sok szerzetesük Fides irodához fordul felvilágosításokvan, de közöttük a fegyelem P. Herpy ért. Az ügynökség központja Rómában cikke szerint igen laza. Liturgiájuk az \f i>, a propaganda kongregáció palotáú. n. kopt vagy ethióp-liturgia. Újab- jában. A beküldött anyagot hét újságíró dolgozza fel és rendezi. Az ügynök-

159 oé
Pászka. Héberül: peszach, arámul: fázé, a görög szövegek szerint: pascha a. m. átmenet, átváltozás. Elsősorban az öldöklő angyalnak Egyiptom fölött vaió átvonulását ielentette, s ezzel kapcsolatban a zsidóságnak Egyiptomból való kivonulását, kiszabadulását, majd pedig ennek évforduló-ünnepét, a zsidók húsvétját. Ugyanazt a szót a kereszténység is átvette az egyház főünnenének jelzésére. Az első századok kereszténysége kétféle pászka-ünnepet ismert: 1. a pascha staurosimont, mely alatt a nagypénteket értették, Krisztus átmenetét az életből a halálba, lelkének alászállását a földről a pokol tomacába, és 2. a pascha anastasimont, Krisztus visszatérését a halálból az életre. „Pászka — énekli Damaszkuszi Sz. János — az Úrnak Pászkája, mert a halálból az életre, a földről az égbe á t v i t t minket Krisztus. ' ' A keleti egyházban a húsvét ünnepe az egyházi év középpontja, melyhez az év összes vasárnapjai alkalmazkodnak. Húsvét vasárnapját egyházi naptáraink egyszerűen csak pászka néven jelzik, de az utána következő vasárnapot már a pászka utáni II. vasárnapként tüntetik föl. Naptárunk megalkotói itt a pascha staurosimont tekintik az igazi pászkának, azaz a nagypénteket, mikor az apostol szerint „Pascha nostrum immolatus est Christus." — Pászkának nevezték a zsidók hajdan az egyintomi kivonulás ünnepén föláldozott húsvéti bárányt s ugyaní r — nevezi a Kereszténység a megszentelt húsvéti eledeleket is.

Nazianzi Szent Gergely, oration. ad Maur. A világ Isten dicsőségének nagy és csodálatos hírnöke. Nagy Szent Gergely: (L. 6. Morál.) Isten végzéseinek szolgálnak azok is, szegülnek.

kik

e végzéseknek

ellen-

160

ADATTÁR Az 1111. évi esztergomi zsinat határozataiból. P. Carolus Péterfy: Sacra Concilia Ecclesiae Romano-Catholicae in regno Hungáriáé celebrata. Tomus I. Caput XXXI. De sacerdotibus ante Presbyteratum uxoratis. Presibyteris, uxores, quas legitimus ordmibus acceperint, moderating habenr das, praevisa fnagilitate indulsimus. Caput XXXII. De Clericis non uxorandis. Qui Diaeoniatum., vel Preslbyteratum sine Matrimonio adepti snnt, uxorem ducere nan licet. Caput X X X n i . De uxoribus Episcoporum. Uxores Episcoporum Episeopalia praedia non inhabitent. „Haraesitus scilicet locus eis assignebatur, iiibi cum proposito conitinential sub provision« Episcoporum suorum maritorum vivere debeant. Caput LIV. De Bigamis, et viduaxum vel rapudiatarum viris. Si quis de Olero secundam uxorem, vel viduam, vel repudiatam duxerit, deponiatur. Caput LV. Si Presbyteri Bigami recipiant ordines. Bigami Preslbyteri, qui ad ordines s-nos redize nolmerint, ex sonsensu uxorum suorum recipiartir. 3

XXXI. fejezet. Az áldozópappá való szentelés előtt nősült papokról. Az áldozópapoknak, kik a törvényes rend S'Zeriiniti (nősültek, feleségüket mérséklettel megtartani, előrelátva esendőségiiket, megengedtük. XXXII. fejezet. A klerikusok nőtlenségben maradásáról. Akiik házasság nélkül veititák föl a szerpapi vagy áldozópapi rendet, azoknak megtnósülmök nem szabad. XXXIII. fejezet. A püspökök feleségéről. A püspök felesége ne lakjék a püspöki birtokon. „T. i. tiszibességes helyet kellett számukra kijelöüni, hol az önmegtartóztatás föltételével püspöki fárjük gondoskodása alatt éLhetltek." LTV. fejezet. A kétszer nősültekről s az özvegyek és elbocsátott nők férjeiről. H a a klérus tagjaiból valaki második feleséget, özvegyet vagy elváltat vesz, le kell tenni. LV. fejezet. Ha a kétszernősült papok visszanyerik rendjüket. A kétszemősült papok, kik rendjükhöz visszatérni nem akarnak, feleségük beleegyezésével visszafogadhatok.

3 I t t a már többször említett, olyértetmű beleegyezésiről van szó, mely szerint f é r j ü k megtartóztatást ígérhet.

Kiadja a Chrysostomos Társulat. Felelős szerkesztő és kiadó Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

KELETI EGYHÁZ

TUDOMÁNYOS

ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

SZERKESZTI SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN dr. MEGJELENIK

HAVONTA.

A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: MISKOLC HUNYADI-UTCA 3. SZÁM ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595 CIKKEK: „JTheologus U.i sz. Simon imája a Szentlélek segítségül hívására. — Fordította Zombory Iván. Szántay-Szémán István dr. Egri benyomások. Rohály Ferenc dr. Megrövidítette-e Ar. Sz. János Nagy Sz. Bazil liturgiáját ? Szemerszky János: Füvek és virágok megáldása. KRÓNIKA. Szántay-Szémán István dr. Az egység jegyében. (Római benyomások.) Keleti nap az egri szemináriumban IRODALOM. Karovecz: A Sz. Bazil r. nagy reformja 1882-ben. II. k. Ismerteti: Zapotoczk.y I. Konstantin, FIGYELŐ. Vim van Heughten: az uniós munkában.

II. ÉVFOLYAM 6. (16.) SZ. 1935. ÉVI JUNIUS HÖ

Németalföld

A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA