grot
almasy=telek i
MŰVÉSZETI
INTÉZETE
BUDAPEST,
(VOLT
VI., N A G y M E Z Ő - U T C A
VASZARy
eva
ERNST-MÚ2EUM)
8.
JÁNOS
EMLÉKKIÁLLÍTÁSA RENDEZTE:
PETROVICS E L E K
1940 MÁRCIUS 3~TÓL MÁRCIUS 17-IG
BUDAPEST, 1940 GROF ALMASy-TELEKI ÉVA MŰVÉSZETI INTÉZETE KIADÁSA VI., N A G y M E Z Ő - U T C A 8.
ELŐSZÓ Nemsokára egy éve lesz, hogy Vaszary János lelkének lángja kilobbant, miután sokáig olyan fényesen és bátran lobogott, mint keveseké. Halálával egy fölényes készséggel dolgozó, f á r a d h a t a t l a n kéz szűnt meg m u n kálkodni és elnémult egy egész ember hangja, aki egyaránt világított p a l e t t á j á n a k ragyogó színeivel és egyéniségének tüzével. Valóban, az ő fényes tehetségéből világosság sugárzott, az ő erkölcsi bátorsága, gerinces művészi és emberi lénye ritka értéke volt a magyar szellemi tartaléknak. Kárpáti Aurél szép szavai szerint ,,az európai m a g y a r ság egyik legkiválóbb képviselője volt. Szabad, független, bátor szellem. Vezérnek termett, ú t m u t a t ó és vezető elme. Hű önmagához és művészetéhez, magyarságához és emberségéhez, e nemzet legnemesebb tradícióihoz . . ." Minden művészi kivonulása önérzetes tanúságtétel volt a szürkeségtől és laposságtól irtózó korszerű m ű vészet mellett, minden megszólalása tiltakozás azok ellen, akik ahelyett, hogy a közönséget igyekeznének felemelni a művészet magaslatára, a művészetet a k a r j á k a tömeg színvonalára leszállítani. Nem állott egyedül ebben a harcban, de senkinek sem volt nagyobb a harcikedve, senki sem volt, aki több lendülettel és a sugalló erőnek nagyobb képességével állott volna ki meggyőződéséért, aki művészi m u n k á j á n kívül tollal is olyan eredetien, ötletesen és olyan nemes felindulással tudott volna harcba szállni. Temperamentuma néha messze ragadta. Ki lenne h a j l a n d ó az utolsó betűig magáénak vallani azt, amit egyszer-másszor a harc hevében papírra vetett? Olykor tévedhetett, de soha semmi sem r o n t h a t j a le annak a példának er-
3
kölcsi értékét, amelyet azzal adott, hogy művészi meggyőződését bátran munkálta, véleményét a lapítás és önbiztosítás járványában is hangosan kimondta. Tekintetét mindig arrafelé irányította, ahol pirkad, ahonnan a világosságot v á r j u k . Nemcsak haladni — szárnyalni is tudott. Művészete nem egyszer változott. Egymásután hagyta el régibb állomásait: Bastien-Lepage természethűségét, aztán a fénynek és mozgásnak az impresszionizmus szellemében való ábrázolását, hogy r á t é r j e n a stíluskeresés ú t j á r a és végül kikössön az élet izgalmánál és mámoránál. De a változásnak nem kapkodás vagy számító eltökélés volt az oka, hanem belső kényszer, s akik nem tudtak lépést tartani vele, azoknak is érezniök kellett művészetének őszinteségét, egyéniségének hevét és lelkességét. A változó külső köntös alatt lelkének lényege ugyanaz maradt. A változásokat áthidalta, megmagyarázta és egységbe foglalta temper a m e n t u m á n a k eredendő viharossága. egyre ú j izgalomra vágyó lelki alkata. Mint művészi munkájában, értékeléseiben is nem egyszer szakított múltjával, de sohasem fogyatkozott meg az igazi nagyok tiszteletében és forró szavakban tudott hódolni egy Munkácsy, Szinyei vagy kiváló bar á t j a és kortársa: Rippl-Rónai művészetének. Szellemének utolsó órájáig megmaradt elevensége, lelkének soha ki nem hamvadt tüze, kezének mindvégig megtartott könnyűsége vigasztaló bizonyság volt arra, hogy az öregség és ifjúság kérdését nem az anyakönyv dönti el, hanem annak a szellemi és testi energiának mennyisége, melyet Istentől kaptunk. Hetvenkétéves volt, de kevesen távoztak az életből olyan fiatalon mint ő. Nem tartozik ide, hogy a pedagógus Vaszaryval foglalkozzunk, de mert működésének ezt az oldalát túlságosan sokat hánytorgatták és ebben a minőségében nagy méltatlanság érte, szívesen jegyezzük ide egyik kiváló tanítványának, Hincz Gyulának, a Képzőművészeti Főiskola utolsó evkönyvében olvasható jellemzéséből, hogy Vaszary előadásai és korrektúrái dúsak vol-
4
tak szellemes fordulatokban, hogy pongyola szellemű munkát nem tűrt, tiszteletet kivánt a gondolattal és munkával szemben, hogy a tanterembe léptekor minden növendéke érezte, hogy egy nagy művész és nagy pedagógus jött be, aki küldetésének teljes felelősségével van jelen növendékei között, s hogy amit távozó növendékeinek lelkére kötött, az a művészet tisztelete és az alkotásban való etikus magatartás volt. *
E sorokban nem akartunk egyebet, mint egy sugarat vetni a távozó után, hogy mégegyszer megpillantsuk tűnő földi alakját. A többit a kiállításnak kell elmondania. Igyekeztünk azt úgy kialakítani, hogy legalább nagy vonásokban számot adjon Vaszary fejlődéséről és munkásságának valamennyi ágazatáról. Noha több fontos korai művét nem sikerült megszereznünk, mert vidékre kerültek és a szállítás éppen e napokban nehézségekbe ütközött, reméljük, hogy kiállításunk így is meggyőzően fogja hirdetni a mester ragyogó tehetségét, sokoldalú, gazdag szellemét. Az anyag zömét a művész tiszteletreméltó özvegye szolgáltatta, aki szívvel-lélekkel csüng f é r j e emlékén, de intézmények és magánosok is készséggel engedték át a tulajdonukban levő képeket. Fogadják e helyütt is hálás köszönetünket. Petrovics
Elek
ELSŐ TEREM r í ) EGYENSÜLY. Vászon. 80X70 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. 1912. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 2> HALÁSZAT A BALATONON. Tanulmány a tihanyi élettani intézet számára tervezett festményhez. Vizfestmény. Özv. Vaszary Jánosné úrnő t u l a j dona. Eladó. 3. HALÁSZAT A BALATONON. Jelezve fent balra: Vaszary J. Vászon. 75X210 cm. A tihanyi élettani intézet tulajdona. 4. HALÁSZAT A BALATONON. Tanulmány a tihanyi élettani intézet számára tervezett festményhez. Karton. 60X190 cm. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 5. HALÁSZAT A BALATONON. Tanulmány a tihanyi élettani intézet számára tervezett festményhez. Vízfestmény. Özv. Vaszary Jánosné úrnő t u - lajdona. Eladó.
6
G
61 FÉRFIAKTOK A SZABADBAN. Vízfestmény. Je- lezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó.
C
MNŐI AKTOK. Két ceruzarajz. Mindkettő jelezve. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. , 8.) FEKVŐ NÖ. Vízfestmény. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. ' 9. TÉRDELŐ FÉRFIAK. Ceruzarajz. Jelezve fent jobbra: Vaszary 911. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 10. ÜLŐ NŐ. Ecsetrajz. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 11. TANULMÁNY A GOLGOTHÁHOZ. Vízfestmény. v ' Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary J á nosné úrnő tulajdona. Eladó. 12. KRISZTUS A KERESZTFÁN. Tusrajz. Tanulmány a Golgotha című festményhez. Jelezve lent balra: _ Vaszary J. Dános Árpádné úrnő tulajdona. T3j VASZARY KOLOZS HERCEGPRÍMÁS NYUGALOMBAN. Szénrajz. Jelezve fent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona.
14. KAPASZKODÓ FUVAROK. Ceruzarajz. Jelezve lent jobbra: Úrvölgy 916. XI/28. Vaszary János. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 15. AKTTANULMÁNY. Ceruzarajz. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. 911. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 16. ÁLLÓ AKT KINYÚJTOTT KAROKKAL. Tusrajz. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. 911. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 17. MIRAMAREI PARKRÉSZLET. Vízfestmény. J e lezve lent jobbra: Miramare 927 Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 18. PÁRISI REVÜ. Vízfestmény. Jelezve lent balra: Paris 925. Vaszary. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 19. RAPALLÓI PARKBAN. Pasztel. Jelezve lent jobbra: Rapalló 934. VIII/4. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 20. TERASZ PESARÓBAN. Pasztel. Jelezve fent balra: Vaszary, Pesaro 930. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 21. PÁRISI UTCARÉSZLET. Vizfestmény. Jelezve lent jobbra: Páris; 1925. Vaszary J. Özv. Vaszary J á nosné tulajdona. Eladó. 22. AKT ABLAKNÁL. Vizfestmény- Jelezve fent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 23. NERVI-I TENGERPART. Vizfestmény. Jelezve fent balra: Vaszary J. 1929. Nervi III. 28. Révész István úr tulajdona. 24. RIMINI-I PLAGE-ON. Vizfestmény. Jelezve lent jobbra: Rimini, 1928- Vaszary J. Révész István ur tulajdona. 25. NERVI-I KERT PÁLMÁVAL. Vizfestmény. Jelezve fent balra: Nervi, 929 VII. 23. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 26. A „PLACE DE LA CONCORDE." Vizfestmény. Páris. 929 III. 4. Vaszary J. Révész István ur t u l a j dona. Í 2 7 ) TATAI KERTRÉSZLET. Pasztel. Jelezve lent ' balra: Vaszary. Özv. Vaszary Jánosné úrnő t u l a j - dona. Eladó. (28*) MENYASSZONY. Vizfestmény. Jelezve fent balra: Vaszary. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó.
29. HALÁSZOK A BALATONON. Tanulmány a tihanyi élettani intézet számára tervezett festményhez. Vizfestmény. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. 30. HALÁSZAT A BALATONON. Tanulmány a tihanyi élettani intézet számára tervezett festményhez. Vászon: 71X204 cm. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 31. REGGELI. (Szőnyegterv.) Vizfestmény. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő t u l a j dona. Eladó. *— 32. SZIKLÁS DOMBOLDAL. Vizfestmény. Jelezve lent balra: Vaszary J. 96. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 33. VASÁRNAP. (Szőnyegterv.) Vizfestmény. Jelezve lent középen: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné — úrnő tulajdona. Eladó. (34. GOLGOTHA. Vizfestmény. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 35. VETKŐZŐ NŐ. Pasztel. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó.
MÁSODIK TEREM 36. A MŰVÉSZ TESTVÉRÉNEK KÉPMÁSA. Vászon. 108X74 cm. Dr. Radich Gézáné urnő tulajdona. 37. LEÁNY PARADICSOMOSKOSÁRRAL Vászon. 76X100 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. 1895. Magántulajdon. 38. OLVASÓ NŐ. Vászon. 100X75 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J., 905. Dr. Ungár György úr tulajdona. 39. BÁL. Vászon. 70X63 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. 907. Andaházi-Kasnya Béláné úrnő t u lajdona. 40. FELHŐK A BALATON FELETT. Vászon. 68X84 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. 1903. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. ^4LSÜLŐ PARASZTLÁNY. Vászon. 108X80 cm. Eladó. 42. MERENGŐ NŐ. Vászon. 77X41 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. 1905. Eladó. 43. INTÉRIEUR. Pasztel. 66X55 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. 909. Andaházi-Kasnya Béláné úrnő tulajdona.
8
v
44. TOILETTE. Fa. 40X25 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. 902. A Székesfővárosi K é p t á r tulajdona. 45. TEHENEK TÁJBAN. Vászon. 78X 100. Jelezve fent balra: Vaszary. Barta Károly úr tulajdona. 46. GOLGOTHA." Vászon. 90X102 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 47. LOVASOK A PARKBAN. Vászon. 80X101 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. 919. Gáldi Marcell úr tulajdona. 48> ÖNARCKÉP. Vászon. 72X45 cm. Jelezve fent ^ balra: Vaszary. Dr. Laub László úr tulajdona. 49. A REGGELI. Vászon. 62X80 cm. Jelezve fent balra: Vaszary 918. Özv. Bácker Béláné úrnő tulajdona. 50. A MŰVÉSZ FELESÉGÉNEK ARCKÉPE. Vászon. 105X100 cm. Jelezve fent balra: Vaszary 917. P a t a k y Ferenc úr tulajdona. 51. KONYHAI CSENDÉLET. Vászon. 64X77 cm. J e lezve f e n t jobbra: Vaszary. Eladó. 52. A MŰVÉSZ FIATALKORI ÖNARCKÉPE. Vászon. 44X31 cm. Lent jobbra jelzés nyomai. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. 52a. MOSÓNŐK. Fa. 30X40 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Ugrón Gábor úr tulajdona. 53. NAPERNYŐS HÖLGY. Vászon. 75X60 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. 1907. Dr. Balassa József úr tulajdona. 54. LEÁNYKA VETEMÉNYESKERTBEN. Vászon. 85X55 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. 893. Alapi Béla úr tulajdona.
HARMADIK TEREM 55. NIZZAI KÁVÉHÁZ ELŐTT. Fa. 27X36 cm. Jelezve lent jobbra: Nice. Vaszary J. 905. Dr. Molnár Béla úr tulajdona. 56. IPEKI UTCASOR. Karton. 48X68 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Ipek. 1916 IV/19. Wertheimer Adolf úr tulajdona. 57. ESPADA. Fa. 25X32 cm. Jelezve lent jobbra: Madrid, Vaszary — 905. Petrovics Elek úr t u l a j dona. 58. SÉTÁLÓK A BALATON PARTJÁN. Fa. 21X42 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. 907. Vámossy Zoltánné úrnő tulajdona.
^ 5 9 ) CIRKUSZ. Vászon. 75X90 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary. Magántulajdon. 60. SZÍNPADI JELENET. (Az ugyanily című festmény vázlata.) Fa. 35X47 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary. Magántulajdon. 61. FÜRDŐ NŐK I. Vászon. 55X68 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary. Lindner Leó úr tulajdona. 62. LOVASOK. Vászon. 65X48 cm. Jelezve fent balra: Vaszary. Eladó. 63. FÜRDŐ NŐK II. Vászon. 48X64 cm.. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Hermán Lipót úr tulajdona. 64. LOVASOK A VIZ PARTJÁN. Vászon. 38X50 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary. Herz Henrik úr tulajdona. 65.1 VIRÁGCSENDÉLET RÉZÜSTTEL. Vászon. 65X80 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Dr. Molnár Béla úr tulajdona. 66. PORTOROSEI TENGERPARTON. Karton. 37X47 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Porto Rose , 1927. Révész István úr tulajdona. ^ H A MŰVÉSZ FELESÉGÉNEK ARCKÉPE. Pasztel. V — 4 0 X 3 2 cm. Jelezve lent balra: Vaszary 909. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. 68. FÜRDÉS A TÓBAN. Vászon. 50X60 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. 1909. Révész István úr tulajdona. 69. FIATAL LEÁNY ARCKÉPE. Pasztel. 47X38 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. 917. Dr. Laub László úr tulajdona. 70. MOCSARAS BALATONPART. Fa. 38X47 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Quittner Ervin úr tulajdona. 70a. PARK. Olajfestmény. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Lemezpapir. 36X49 cm. Dr. Herz Henrik úr tulajdona. 71. RÉGI KASTÉLYBAN. Karton. 34X24 cm. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó.
NEGYEDIK TEREM 72. FÜRDŐ NŐK III. Vászon. 89X68 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. A Székesfővárosi Képtár tulajdona. ^ CSENDÉLET PAPRIKÁVAL. Vászon. 63X80 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary. Salusinszky Gyuláné úrnő tulajdona. 74. NYÁRI ÁLOM. Vászon. 65X100 cm. Jelezve fent / .. jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. w
75. SÉTA A PARKBAN. Vászon. 80X105 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszarv J. 918. Gáldi Marcell úr tulajdona. 76. FEKVŐ AKT. Vászon. 98X120 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. A Székesfővárosi Képtár t u l a j dona. 77; DOMBVIDÉK A BALATON MELLETT. Vászon. 69X95 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Fruchter Lajos úr tulajdona. 78. ÖNARCKÉP. Színezett gipsz. Magassága 40 cm Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. 79. BUDDHA. Vászon. 70X90 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Vasdinyey Pál úr tulajdona. 80. FEKVŐ CIGÁNYLÁNY. Vászon. 80X 100 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 81. SÁRGA VIRÁGOK. Karton. 53X70 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. A Székesfővárosi Képtár tulajdona. 82. ÜLO KISLÁNY. Vászon. 61X48 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary János. Özv. Vaszary Jánosné urnő tulajdona. Eladó. 83. SZÍNPADI JELENET. Vászon. 72X94 cm. A Szépművészeti Múzeum tulajdona. 84. NEVETŐ FIÜ. Vászon.' 63X55 cm. Jelezve lent balra: Vaszary. Dr. Nádor Henrik úr tulajdona. 85. BIRSKÖRTÉK. Vászon. 62X86 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. 1918. A Szépművészeti Múzeum tulajdona. 86. A VÁGY. Vászon. 48X66 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Vámossy Zoltánné úrnő tulajdona. 87. VITORLÁSOK A BALATONON. Vászon. 55X66 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Sávos Leóné úrnő tulajdona.
ÖTÖDIK TEREM 88. PÁRISI KÁVÉHÁZ. Színes ceruza és toll. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 89. GORLICE LÁTKÉPE. Vízfestmény. Jelezve lent balra: 918 VI/20. Vaszary. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 90. FENYVESVÖLGY. Vízfestmény. Jelezve fent és lent balra:. Fenyvesvőlgv 915 H/6. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 1 I
91. VELENCEI RÉSZLET. Vízfestmény. Jelezve fent balra: Venezia 926 V/9. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 92. FÉNYEK A VIZÉN. Vízfestmény. Jelezve lent jobbra: Vaszary. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. 93. A VELENCEI ISOLA Dl SAN GIORGIO A TENGER FELÖL. Vízfestmény. Jelezve lent balra: Venezia 926 V/9. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 94. TÁJ JEGENYÉKKEL. Vízfestmény. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Járosné úrnő t u l a j dona. Eladó. 95. SIENAI TEMPLOMOK. Vízfestmény. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő t u l a j dona. Eladó. 96. FIESOLEI RÉSZLET. Vízfestmény. Jelezve fent balra: Fiesole 926 IV/26. Vaszary J. a római ásatások felett. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 97. A VIKTOR EMÁNUEL-TÉR PERUGIÁBAN. Színes ceruzarajz. Jelezve fent balra: Viktor Emánuel-tér. Perugia, 926 V/2. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 98. A JEZSUITA-KERT LEMBERGBEN. Színezett ceruzarajz. Jelezve lent balra és fent jobbra: Jezsuitakert Lembergben, 915 VI/29. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 99. NÖI ARCKÉP. Pasztel. Jelezve fent balra: Vaszary. Özv. Jakubovics Jenőné úrnő tulajdona. 100. FIESOLE LÁTKÉPE. Vízfestmény. Jelezve fent balra: Vaszary 1911. Fiesole. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 101. SIENAI HÁZAK. Vizfestmény. Jelezve lent balra: Siena, 1911. Vaszary. 102. A TIHANYI FÉLSZIGET. Vizfestmeny. Jelezve lent: Vaszary J. Tihanyi félsziget. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 103. MISTINGUETTE. Vízfestmény. Jelezve fent jobbra: Mistinguette (Casino de Paris) Páris, 925. Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 104. NERVI TENGERPART. Vízfestmény. Jelezve fent balra: Vaszary J. 929. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 105. HOTELHALLBAN. Karton. 50X37 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Sávos Leóné úrnő tulajdona. 12
106. ZSOLNAI HÁZAK. Színes ceruzarajz. Jelezve lent jobbra: Zsolna, 914. X. 27. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné tulajdona. Eladó. 107. PÁRISI ALAKOK. Színes kréta. Jelezve: Vaszary J. Olympia Paris. 910. 27. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 108. TAORMINAI PARK. Színes kréta. Jelezve lent jobbra: Vaszary J., Taormina. 1936. IV. 11. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 109. AKT ABLAK ELŐTT. Pasztel. Jelezve lent jobbra: Vaszary. Révész István úr tulajdona. 110. OLASZ FÜRDŐHELY. Pasztel. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 111. ÜSZKÜB LÁTKÉPE. Színes ceruzarajz. Jelezve balra fent és lent: Meda és Szultán Murát, Dzsémia. 916. III. 3. Üszküb. Vaszary. — Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné tulajdona. Eladó. 112. DUNAKORZÓ. Pasztel. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 113. KRISZTUS SIRATÁSA. Vizfestmény. Jelezve lent balra: Vaszary Ján . . . Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 114. SEBESÜLTEK SZÁLLÍTÁSA. Vizfestmény. Jelezve fent balra: Bukow stb. 915. V. 16. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 115. SIENA. Vizfestmény. Jelezve fent balra: Vaszary 911. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó116. PARK RAPALLÓBAN. Pasztel. Jelezve lent jobbra: Rapallo, 934. VIII. 2. Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 117. RIMINI KÁVÉHÁZ. Vizfestmény. Jelezve fent balra: Vaszary J Özv. Vaszary Jánosné úrnő t u l a j dona. Eladó. 118. RAPÁLLÓI FÜRDŐ. Pasztel. Jelezve fent jobbra: Rapallo, 1934. VII. 26. Vaszary J. ö z v . Vaszary J á nosné úrnő tulajdona. Eladó.
HATODIK TEREM 119. KRIZANTÉMOK. Vászon. 68X85 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 120. RÓZSASZÍN PEÓNIÁK. Vászon. 67X79 cm. Jelezve fent balra: Vaszary. Özv. Vaszary Jnáosné úrnő tulajdona. Eladó.
13
121. NÖI KÉPMÁS. Pasztel. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Sávos Leóné úrnő tulajdona. 122. VIAREGGIÓ. Vászon. 67X80 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 123. SÜTKÉREZŐ. Vászon. 49X60 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 124. VIRÁGOK AZ ABLAKBAN. Vászon. 100X80 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary J á nosné úrnő tulajdona. Eladó. 125. PORTOROSE. Karton. 47X61 cm. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 126. VITORLÁSOK A KIKÖTŐBEN. Vászon. 46X63 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Révész István úr tul. 127. FÜRDŐZŐK A BALATON PARTJÁN. Karton. 33X51 cm. Ugrón Gábor b. t. t. úr tulajdona. 128. VIRÁGCSENDÉLET KÖCSÖGGEL. Vászon. 63X74 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 129. PÜNKÖSDI RÓZSÁK. Vászon. 68X85 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary. Rapoch Jenő úr tulajdona. 130. TAVASZ. Vászon. 79X63 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. 90. Dr. Kovács úr tulajdona. Pápa. 131. CYKLÁMEN. Vászon. 36X32 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 132. PROFIL. (A művész feleségének arcképe.) Vászon 67X55 cm. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. 133. TAVASZI VIRÁGOK. Vászon. 33X43 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 134. FÜRDŐZŐ GYEREKEK. Fa. 26X42 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. 1909. Dr. Géber Jánosné úrnő tulajdona. 135. RÓZSA ÉS ÁRVÁCSKA. Vászon. 39X57 cm. J e lezve lent balra: Wertheimer Adolf úr tulajdona. 136. FÜRDŐHÁZ SIÓFOKON. Karton. 30X45 cm. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona.
HETEDIK NAGY TEREM 137. VIAREGGIÓI FÜRDŐSÁTRAK. Vászon. 44X70 cm. Jelezve fent jobbra. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 138. NÖI ARCKÉP. Vászon. 46X36 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Özv. Jakubovics Jenőné úrnő tulajdona.
14
139. FÜRDŐZÖK RIMINIBEN. Vászon. 42X67 cm. J e lezve fent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 140. RÓZSÁK. Vászon. 40X42 cm. Jelezve fent balra: Vaszary. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 141. TENGERPART. Vászon. 42X67 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 142. VIRÁGOK KÉK VÁZÁBAN. Vászon. 58X43 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 143. TENGERPART FÜRDÖZÖKKEL. Vászon. 42X67 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 144. CYKLÁMEN CSERÉPBEN. Vászon. 39X43 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Dr. Erdély Sándorné úrnő tulajdona. 145. AZ ASSISI TEMPLOM ÉS KOLOSTORUDVAR. Vászon. 69X80 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Magántulajdon. 146. FIRENZEI EMLÉK. Vászon. 49X78 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 147. LEÁNYKEPMÁS. Vászon. 80X87 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 148. OLASZ RIVIÉRA. Vászon. 50X73 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Radó Pál úr tulajdona. 149. AZ ASSISI TEMPLOM. Vászon. 63X87 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Widder László úr tulajdona. 150. MEZEI VIRÁGOK. Vászon. 73X85 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Magántulajdon. 151. A VÍZFENÉK ÉLETE. T a n u l m á n y a tihanyi élettani intézet faldiszítő festménye számára. Vászon. 82X275 cm. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 152. PÜNKÖSDI RÓZSÁK. Vászon. 80X100 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 153. LILA VIRÁGOK. Vászon. 67X105 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő t u lajdona. 154. DALIÁK. Vászon. 84X67 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. ' 155. ALASSIÓI TENGERPART. 75X82 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 156. A GÖRÖG SZÍNHÁZ TAORMINÁBAN. Vászon. 82X113 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó.
157. PÜNKÖSDI RÓZSÁK VÁZÁBAN. Vászon. 65X82 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 158. NÖI KÉPMÁS. Vászon. 190X105 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Jakubovics Jenoné úrnő tulajdona. 159. BUDHA SZOBOR. Vászon. 69X85 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Révész István úr tulajdona. 160. KUPOLA A TERMÉSZETBEN. Vászon. 88X68 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné tulajdona. 161. PARKBAN. Vászon. 80X103 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. A Székesfővárosi Képtár tulajdona. 162. NYÁRI VIRÁGOK. Vászon. 85X 70 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 163. A „BÁGNI NETTUNO" RAPALLÓBAN. Vászon. 74X 105 cm. Jelezve fent balra: Vaszary J. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona. Eladó. 164. TAORMINA. Vászon. 50X57 cm. Özv. Vaszary J á nosné úrnő tulajdona. Eladó. 165. KISLEÁNY TEJESPOHÁRRAL. Vászon. 53X67 cm. Jelezve fent jobbra: Vaszary J. Fellner Alfréd úr tulajdona. 166. A MONTÉ PINCIO RÓMÁBAN. Karton. 37 X 51 cm. Jelezve lent balra: Vaszary J. Radó Pál úr tulajdona. 167. STRANDÉLET ALESSIÓBAN. Vászon. 52X83 cm. A művész utolsó festménye. Özv. Vaszary Jánosné úrnő tulajdona.
ELŐCSARNOK 168. SZOLGALEGÉNY. Vászon. 195X110 cm. Jelezve lent jobbra: Vaszary J. 1902. A Székesfővárosi Képtár tulajdona. 169. FÜRDÉS. Vászon. 145X129 cm. Jelezve lent balra: Vaszary János 1903. A Szépművészeti Múzeum tulajdona. 170. FIATAL HÁZASOK. Gobelin. 145X111 cm. Az Iparművészeti Múzeum tulajdona. 171. VÁSÁRI JELENET TEHENEKKEL. Gobelin. 145X111 cm. Az Iparművészeti Múzeum tulajdona. 172. LÁMPAFÉNYNÉL. Vászon. 50X64 cm. Tirczka Károly tábornok úr tulajdona. 1<>