Állampapírpiac 2001. október
A
Havi tájékoztató
hónap folyamán az állampapírok hozamai enyhén mérséklôdtek, amit elôsegített a szeptember 11-i terrortámadás következményeinek
csillapodása, a nemzetközi tôkepiacokon a nyugalom helyreállása. A hozamok mozgását markáns külsô hatás hiányában egyre inkább a belsô tényezôk: a makrogazdasági mutatók alakulása, a jegybanki kamatcsökkentés, valamint a 2002. évi finanszírozási tervvel kapcsolatos várakozások befolyásolták. A rövid (kincstárjegy) és hosszú (kötvény) állampapírok hozamai a hónap elején tartott kötvényaukcióig felfelé kúsztak. Az élénk kereslet és a kedvezô fizetési mérleg számok publikálása megnyugtatóan hatott a piacra, így a hozamok jelentôsen (13–38 bp-tal) mérséklôdtek október 11-ig. Ekkor az elmúlt évek legalacsonyabb inflációs adata (8%) látott napvilágot, aminek köszönhetôen a szeptemberi árszínvonal-változás is az elemzôi várakozásoknál kedvezôbben alakult. Ezzel párhuzamosan a forint árfolyama 1,5 százalékponttal erôsödött, így elérte a szeptemberi terrortámadást megelôzô szintjét. A kedvezô inflációs adat bejelentését nem követte azonnal a piac által várt jegybanki kamatcsökkentés, ami a hozamok lassú emelkedését vonta maga után. Ez a folyamat egészen október 24-ig, a jegybanki irányadó kamatok 25 bázispontos csökkentéséig tartott, amit az MNB az infláció csökkenô trendjével és a nemzetközi környezet kedvezô alakulásával indokolt. A várakozásokba már korábban beépült kamatcsökkentés a hónap végéig stabilizálta a hozamokat. Az elsôdleges piacot erôteljesebb kereslet és csökkenô hozamelvárás jellemezte. A diszkont kincstárjegy aukciókon a magasabb értékesített mennyiségek ellenére folyamatos hozamcsökkenés és élénk érdeklôdés mellett találtak gazdára a papírok. A kötvényeknél a hónap eleji aukcióra meghirdetett mennyiség enyhén magasabb hozamon kelt el, míg a hónap második felében kialakult kedvezô hozamszintnek köszönhetôen a Kibocsátó élt lehetôségével, és több kötvényt értékesített, mint amennyit korábban meghirdetett. A másodpiacon a KELER OTC állampapír forgalma emelkedett, míg a tôzsdei kereskedés újabb mélypontra került. A másodpiaci hozamok 10–19 bp-tal mérséklôdtek az ötéves futamidô kivételével, így októberben a referencia hozamgörbe alakja nem változott, csupán a hozamszint lett alacsonyabb. Az állampapírpiac egészét lefedô, valamennyi állampapír árfolyam alakulását tükrözô MAX Composite indexszel elérhetô éves hozam 12,56% volt október végén. Az egy évnél hosszabb hátralévô futamidejû állampapírokra vonatkozó MAX index éves hozama 13,24%, míg az egy évnél rövidebb futamidejû állampapírok RMAX indexének éves hozama 11,26% volt a hónap végén. Az állampapír hozamok októberi csökkenése következtében a MAX index és az RMAX index a felhalmozott kamatokat meghaladó mértékben növekedett. Ennek megfelelôen mind az éven belüli, mind az egy évnél hosszabb állampapír-befektetések éves hozama emelkedett szeptemberhez képest, amit a 2000. októberi jegybanki kamatemelés hozamemelô hatása is magyaráz. 2001 októberében a költségvetés privatizációs bevételek nélküli havi hiánya 24,3 milliárd forintot tett ki, ami a társadalombiztosítási, valamint az elkülönített alapok egyenlegével együtt 42,7 milliárd forintos hiányt eredményezett. A nettó állampapírpiaci kibocsátás 99,2 milliárd forint volt, vagyis a hónapot 56,5 milliárd forint túlfinanszírozás jellemezte. Magyarország hitelminôsítése 2001 októberében a következôképpen alakult: a Standard and Poor’s értékelô ügynökség megítélése szerint „A-”, az IBCA szerint „A-”, míg a Moody’s Investor Service minôsítése alapján „A3” volt. Magyarország forint kibocsátású adósságát a Moody’s Investor Service „A1”, a londoni székhelyû IBCA „A” szintre értékeli, a Standard and Poor’s értékelô ügynökség „A+” szintre sorolja be. A külföldi tulajdonban lévô forintban kibocsátott állampapírok összege a KELER Rt. 2001. október 31-re vonatkozó jelentése alapján 980,1 md forint (3,8 md EUR) volt, ami október folyamán 40,2 md forintos (157 millió eurós) állományemelkedést jelentett. A külföldi részesedés a forgalomban levô piaci értékesítésû állampapírok állományának 23,7%-a volt október végén a szeptemberi 23,2%-kal szemben. Októberben a külföldiek magasabb forgalmat bonyolítottak az elsôdleges forgalmazókkal, részesedésük a másodpiaci forgalmazásban mind a kötvényeknél, mind a diszkont kincstárjegyeknél erôteljesen emelkedett. Habár állampapír-portfóliójuk gyarapodása a diszkont kincstárjegy és kötvényaukciókhoz kötôdô vásárlásaiknak tulajdonítható, aktívan kereskedtek a másodpiacon is, amit a legnagyobb sorozatnagyságú (200 md forint feletti) 2006/E kötvény jelentôs forgalma is tanúsít.
ÁLLAMi garanciával
Állampapírpiac A központi költségvetés privatizációs bevétel nélküli havi egyenlegének alakulása és fôbb összetevôi
A bruttó finanszírozási igény alakulása és fôbb összetevôi 500
150
450 100
400 350
50
Milliárd forint
Milliárd forint
300 0 -50 -100
250 200 150 100 50
-150
0 -200
-50
Kamatkiadás nélküli egyenleg
Egyenleg
Kamatkiadás
Törlesztések
Teljes finanszírozási igény
Az alapok finanszírozási szükséglete
A központi költségvetés havi hiánya (+)/ többlete (-)
Október
Szeptember
Július
Augusztus
Június
Május
Április
Február
Március
2001. január
December
November
2000. október
Október
Augusztus
Szeptember
Július
Május
Június
Április
Március
Február
December
November
2000. október
2001. január
-100
-250
A központi költségvetés bruttó tartozása Adósság
1992
1. Forint 2171,19 1.1. Hitel 1704,50 1.1.1. Piacról felvett 1.1.2. MNB-vel szembeni 1704,50 1.1.2.1. Kamatozó 815,60 1.1.2.2. Nulla kamatú 888,90 1.2. Állampapír 466,69 1.2.1. Piaci értékesítésû 267,33 1.2.1.1. Kötvény 110,02 1.2.1.2. Kincstárjegy 122,70 1.2.1.3. Lakossági állampapír 34,60 1.2.2. Nem piaci értékesítésû 199,37 2. Deviza 133,90 2.1. Hitel 133,90 2.1.1. Közvetlen külföldi 133,90 2.1.1.1. Betétként elhelyezett 116,20 2.1.1.2. Bôs–Nagymaros 2.1.1.3. Egyéb 17,70 2.1.2. Belföldi 2.1.2.1. 1997-ben keletkezett 2.1.2.2. Egyéb 2.2. Állampapír 2.2.1. Külföldi 2.2.1.1. Betétként elhelyezett 2.2.1.2. Egyéb 2.2.2. Belföldi Összesen 2305,09 Tájékoztó adat: piacképes forintadósság (1.2.1.1.+1.2.1.2.+1.2.2.) 432,09
folyó áron, milliárd forint 1995 1996 1997
1993
1994
2944,77 1961,82 1961,82 779,82 1182,00 982,95 505,46 284,74 179,12 41,60 477,49 202,68 202,68 202,68 141,90
3499,09 2181,95 8,49 2173,46 733,40 1440,06 1317,14 739,75 424,61 236,02 79,11 577,39 252,52 236,50 236,50 166,30
4377,40 2766,55 28,49 2738,06 714,76 2023,30 1610,85 963,59 546,61 339,74 77,24 647,26 356,10 345,46 319,89 152,30
60,78
70,20
167,59 25,57
4630,40 2193,32 19,00 2174,32 611,01 1563,31 2437,08 1392,90 708,49 560,66 123,75 1044,18 301,98 258,35 256,94 107,40 66,19 83,35 1,40
1998
1999
2000
3151,67 502,67 0,19 502,48 502,48
3733,92 434,96 0,06 434,90 434,90
4350,19 380,21 17,79 362,43 362,43
4717,46 303,84 14,34 289,50 289,50
5089,28 265,09 11,66 253,43 253,43
5100,06 247,05 11,66 235,39 235,39
5198,81 246,60 11,21 235,39 235,39
2649,00 1900,85 998,73 661,26 240,86 748,16 2219,05 2161,31 274,60 72,11 59,40 143,08 1886,71 1886,71
3298,97 2432,82 1386,46 689,89 356,47 866,15 2431,87 2368,46 250,28 50,49 54,21 145,59 2118,18 2118,18
3969,98 3116,83 1790,84 826,74 499,25 853,16 2536,21 1929,88 361,51 56,84 38,86 265,82 1568,37 1568,37
4413,61 3582,37 2221,22 837,90 523,25 831,25 2508,75 1773,06 369,11 65,11 23,07 280,92 1403,95 1403,95
4824,20 3998,49 2533,27 910,13 555,08 825,70 2482,39 1524,78 339,90 63,03 11,90 264,98 1184,88 1184,88
4853,01 4043,93 2590,81 912,39 540,73 809,07 2518,85 1545,38 340,87 62,36 11,49 267,03 1204,50 1204,50
4952,21 4143,14 2689,88 899,54 553,71 809,07 2498,14 1533,73 340,44 62,56 10,10 267,78 1193,29 1193,29
735,69 715,37
957,61 938,17
973,47 953,71
964,41 944,83
715,37 20,32 7226,20
938,17 19,45 7571,67
953,71 19,77 7618,91
944,83 19,58 7696,95
3890,37
4269,10
4312,27
4398,49
16,02
25,57 10,65
1,40 43,63 32,99 32,99
57,74 40,70 40,70
63,40 43,81 43,81
3147,45
16,02 3751,60
10,65 4733,50
10,65 4932,38
17,04 5370,72
19,60 6165,79
606,33 586,78 50,50 536,27 19,55 6886,40
941,35
1238,03
1533,61
2313,33
2408,15
2942,49
3470,73
A központi költségvetés piaci forinttartozásának összetevôi
A központi költségvetés bruttó tartozásának összetétele
4 500
8 000
4 000
7 000
3 500
6 000
Milliárd forint
Milliárd forint
2001. aug. 2001. szept. 2001. okt.
3 000 2 500
5 000
4 000
2 000 3 000 1 500 2 000
1 000
1 000
500 0
0 1992
1993
1994
1995
Piacról felvett forinthitel Kötvény
1996
1997
1998
1999
2000 2001. 2001. 2001. aug. szept. okt.
1992
1993
1994
1995
1996
1997
Nem piaci forinttartozás (1.1.2.+1.2.2.)
Kincstárjegy
Piaci forinttartozás (1.1.1.+1.2.1.)
Lakossági állampapír
2
1998
1999
2000 2001. 2001. 2001. aug. szept. okt.
Devizatartozás
Állampapírpiac Diszkont kincstárjegy aukciók eredményei 3 hónapos diszkont kincstárjegy Sorozat kódjele
6 hónapos diszkont kincstárjegy
12 hónapos diszkont kincstárjegy
N39
N40
N41
N42
N43
D13
D13
D13
K12
K12
K13
D020102
D020109
D020116
D020123
D020130
D020417
D020417
D020417
D020904
D020904
D021030
91
91
91
91
91
196
336
322
364
Lejárat (napokban)
182
168
Az aukció idôpontja
01. 09. 25. 01. 10. 02. 01. 10. 09. 01. 10. 16. 01. 10. 24. 01. 09. 26.
01. 10. 10.
01. 10. 24.
01. 09. 27. 01. 10. 11. 01. 10. 25.
Pénzügyi teljesítés idôpontja
01. 10. 03. 01. 10. 10. 01. 10. 17. 01. 10. 24. 01. 10. 31. 01. 10. 03.
01. 10. 17.
01. 10. 31.
01. 10. 03. 01. 10. 17. 01. 10. 31.
Lejárat idôpontja
02. 01. 02. 02. 01. 09. 02. 01. 16. 02. 01. 23. 02. 01. 30. 02. 04. 17.
02. 04. 17.
02. 04. 17.
02. 09. 04. 02. 09. 04. 02. 10. 30.
Maximális éves kötvényegyenérték–hozam (%)
10,78
10,73
10,63
10,56
10,55
10,45
10,39
10,42
10,16
10,01
10,01
Átlagos éves kötvényegyenérték–hozam (%)
10,77
10,69
10,61
10,53
10,51
10,44
10,37
10,39
10,14
9,99
9,98
Minimális éves kötvényegyenérték–hozam (%)
10,30
10,60
10,30
10,20
10,10
10,41
10,00
9,90
10,00
9,70
9,60
97,3851
97,4040
97,4229
97,4419
97,4466
94,6915
95,0834
95,4360
91,4626
91,9007
90,9482
Átlagos eladási ár (%) Aukciós értékesítésre meghird. menny. (M Ft )
10 000,00
10 000,00
10 000,00
10 000,00
10 000,00
22 000,00
22 000,00
25 000,00
22 000,00
22 000,00
25 000,00
A benyújtott ajánlatok összege (M Ft )
41 256,47
25 576,05
47 808,86
18 615,84
42 739,53
53 454,76
47 955,02
38 340,35
45 163,84
61 002,57
39 550,43
Az elfogadott ajánlatok összege
10 000,00
9999,98
10 000,00
9999,99
10 000,00
22 000,00
21 999,94
24 999,95
21 999,99
27 000,00
24 999,99
Benyújtott ajánlatok (Ft)/elfogadott ajánlatok (Ft) (cover)
4,13
2,56
4,78
1,86
4,27
2,43
2,18
1,53
2,05
2,26
1,58
Benyújtott ajánlatok (db)
130
88
153
99
137
135
139
129
123
126
159
Elfogadott ajánlatok (db)
39
44
27
63
47
31
68
102
69
60
126
10 000,00
9999,98
10 000,00
9999,99
10 000,00
22 000,00
21 999,94
24 999,95
21 999,99
27 000,00
24 999,99
1000,00
1000,02
1000,00
0,01
1000,00
6500,00
2000,06
2500,05
2000,01
2500,00
7500,01
11 000,00
11 000,00
11 000,00
10 000,00
11 000,00
28 500,00
24 000,00
27 500,00
24 000,00
29 500,00
32 500,00
A piaci értékesítés összesen* (M Ft ) ÁKK ép. számlára (M Ft ) Kibocsátott összes mennyiség (M Ft ) * Az ÁKK vásárlása nélkül
3 hónap hátralévô futamidejû dkj. aukciók hozam- és mennyiségi adatai
6 hónap hátralévô futamidejû dkj. aukciók hozam- és mennyiségi adatai
70
60
15
60
15
14
50
14
13
40
13
30
12
11
20
11
10
10
10
9
0
9
10
0
99.09.29. 99.10.27. 99.11.24. 99.12.22. 00.01.19. 00.02.16. 00.03.16. 00.04.12. 00.05.11. 00.06.07. 00.07.05. 00.08.02. 00.08.30. 00.09.27. 00.10.25. 00.11.22. 00.12.20. 01.01.17. 01.02.14. 01.03.14. 01.04.11. 01.05.09. 01.06.06. 01.07.04. 01.08.01. 01.08.29. 01.09.26. 01.10.24.
20
12 hónap hátralévô futamidejû dkj. aukciók hozam- és mennyiségi adatai 14
100 90
13
80
60
40
11
30 20
10
10 0
Benyújtott ajánlatok
Elfogadott ajánlatok
3
01.09.27.
01.08.16.
01.07.05.
01.05.24.
01.04.12.
01.03.01.
01.01.18.
00.12.07.
00.10.26.
00.09.14.
00.08.03.
00.06.22.
00.05.11.
00.03.30.
00.02.17.
00.01.06.
99.11.25.
9
Átlagos éves hozam
Százalék
12
50
99.10.28.
Milliárd forint
70
Százalék
Milliárd forint
12 30
Százalék
40
99.08.31. 99.09.28. 99.10.26. 99.11.23. 99.12.21. 00.01.18. 00.02.15. 00.03.14. 00.04.11. 00.05.09. 00.06.06. 00.07.04. 00.08.01. 00.08.29. 00.09.26. 00.10.24. 00.11.21. 00.12.19. 01.01.16. 01.02.13. 01.03.13. 01.04.10. 01.05.08. 01.06.05. 01.07.03. 01.07.31. 01.08.28. 01.09.25. 01.10.24.
Milliárd forint
50
Állampapírpiac államkötvény-aukciók eredményei Államkötvény neve
2003/M
2006/E
2004/J
2011/A
Államkötvény ISIN kódja
HU0000402011
HU0000401963
HU0000402029
HU0000401922
Lejárat években Névleges kamat (%) Értékesítés módja Aukció, jegyzés idôpontja
2
5
3
10
8,5
8,5
8,5
7,5
4. aukció
10. aukció
5. aukció
13. aukció
01. okt. 04.
01. okt. 04.
01. okt. 18.
01. okt. 18.
Pénzügyi teljesítés idôpontja
01. okt. 11.
01. okt. 11.
01. okt. 25.
01. okt. 25.
Lejárat idôpontja
03. nov. 24.
06. máj. 12.
04. okt. 12.
11. febr. 12.
Minimális éves hozam (%)**
9,20
8,70
8,95
7,98
Maximális éves hozam (%)**
9,59
8,79
9,06
8,04
Átlagos éves hozam (%)**
9,56
8,77
9,02
8,00
Maximális eladási ár (%)
98,9283
99,8823
99,2179
97,8201
Minimális eladási ár (%)
98,2252
99,5607
98,9482
96,4495
Átlagos eladási ár (%)
98,2768
99,6362
99,0418
97,7036
23 000,00
20 000,00
30 000,00
15 000,00
Aukciós értékesítésre meghirdetett mennyiség (M Ft) A benyújtott ajánlatok összege (M Ft)
51 551,50
42 180,00
70 342,86
38 080,00
Az elfogadott ajánlatok összege (M Ft)
22 999,98
20 000,00
34 999,98
20 000,00
Benyújtott ajánlatok (Ft)/elfogadott ajánlatok (Ft) (cover)
2,24
2,11
2,01
1,90
Benyújtott ajánlatok (db)
125
103
188
106
Elfogadott ajánlatok (db)
64
62
129
51
0,05
0,08
0,09
1,25
22 999,98
20 000,00
34 999,98
20 000,00
4600,02
4000,00
7000,02
4000,00
27 600,00
24 000,00
42 000,00
24 000,00
Átlagos eladási ár – minimális eladási ár (tail,%) Piaci értékesítés* ÁKK számlára Kibocsátás összege ÁKK vásárlása nélkül, Az EHM mutató alapján
3 éves államkötvény-aukciók hozam- és mennyiségi adatai
2 éves államkötvény-aukciók hozam- és mennyiségi adatai 90
14
90
15
80
80
13
14 70
70
12
12
40
11
Milliárd forint
50
Százalék
Milliárd forint
13 60
30
60 11
50 40
10
Százalék
* **
30 9
10 20
20 9
8
10
10 8
0
13
70
5 éves államkötvény-aukciók hozam- és mennyiségi adatai 90
7 99.11.18. 99.12.16. 00.01.17. 00.02.10. 00.03.09. 00.04.06. 00.05.04. 00.06.01. 00.06.29. 00.07.29. 00.08.24. 00.09.21. 00.10.19. 00.11.16. 00.12.14. 01.01.11. 01.02.08. 01.03.08. 01.04.05. 01.05.03. 01.05.31. 01.06.28. 01.07.26. 01.08.23. 01.09.20. 01.10.18.
99.12.02. 99.12.29. 00.01.27. 00.02.24. 00.03.23. 00.04.20. 00.05.18. 00.06.15. 00.07.13. 00.08.10. 00.09.07. 00.10.05. 00.11.02. 00.11.30. 00.12.28. 01.01.25. 01.02.22. 01.03.22. 01.04.19. 01.05.17. 01.06.14. 01.07.12. 01.08.19. 01.09.06. 01.10.04.
0
10 éves államkötvény-aukciók hozam- és mennyiségi adatai
80
11
60
12 70
10 50
9
30
9 30
20 8
20
8
10
7
0
0
Benyújtott ajánlatok
Elfogadott ajánlatok
4
99.01.14. 99.02.11. 99.04.08. 99.06.03. 99.07.29. 99.09.23. 99.11.18. 00.01.13. 00.03.09. 00.05.04. 00.06.29. 00.08.24. 00.09.21. 00.10.19. 00.12.14. 01.01.11. 01.02.08. 01.04.05. 01.05.03. 01.05.31. 01.07.26. 01.08.23. 01.09.20. 01.10.18. 01.11.15.
10
Átlagos éves hozam
7
Százalék
Százalék
10 40
40
99.12.02. 99.12.29. 00.01.27. 00.02.24. 00.03.23. 00.04.20. 00.05.18. 00.06.15. 00.07.13. 00.08.11. 00.09.07. 00.10.05. 00.11.02. 00.11.30. 00.12.28. 01.01.25. 01.02.22. 01.03.22. 01.04.19. 01.05.17. 01.06.14. 01.07.12. 01.08.09. 01.09.06. 01.10.04.
Milliárd forint
50
Milliárd forint
11
60
Állampapírpiac Diszkont kincstárjegyek másodpiaci forgalma (BÉT és KELER OTC*)
Államkötvények másodpiaci forgalma (BÉT és KELER OTC*)
450 400
1 950
350
1 450
Milliárd forint
Milliárd forint
300 250 200
950
150 100 450
50 0 -50
OTC* (kétszeresen számított adat)
Az elsôdleges forgalmazók másodpiaci forgalmának befektetôi szektoronkénti megoszlása 2001 októberében (DISZKONT KINCSTÁRJEGYEK) Háztartások 4,7%
Október
Szeptember
Július
Augusztus
Május
Június
Április
Február
Március
December
2001. január
Október
November
Szeptember
Július
Augusztus
Június
2000. május
Október
Szeptember
Július
Tôzsde
Augusztus
Május
Június
Április
Február
Március
December
2001. január
Október
November
Szeptember
Július
Augusztus
Június
2000. május
-50
Nettó kibocsátás
Az elsôdleges forgalmazók másodpiaci forgalmának befektetôi szektoronkénti megoszlása 2001 októberében (ÁLLAMKÖTVÉNYEK) Háztartások 0,4%
Hitelintézetek 35,1%
Hitelintézetek 28,2%
Külföld 18,1%
Külföld 11,9% Kormányzat 1,7%
Befektetési vállalkozások 4,8%
Kormányzat 1,3%
Befektetési vállalkozások 8,8%
Vállalkozások 9,5%
Vállalkozások 10,7% Elsôdleges forgalmazók 8,1%
Intézményi befektetôk 20,2%
Elsôdleges forgalmazók 12,0% Intézményi befektetôk 24,5%
Magyar államkötvény indexcsalád MAX index
RMAX index
MAX Composite
213,6285
204,9521
209,8290
Változása 2001. szept. végétôl
2,2787
1,9258
2,1575
Éves hozama 2000. okt.-tôl
13,24%
11,26%
12,56%
Értéke 2001. okt. 31-én
Elsôdleges forgalmazók Intézményi forgalmazói kör:
A lakossági állampapírok értékesítésére szerzôdött elsôdleges forgalmazók:
AEGON Magyarország Értékpapír Rt.
ING Barings Értékpapír Rt.
CIB Értékpapír Rt.,
CIB Értékpapír Rt.
Kereskedelmi és Hitelbank Rt.
Kereskedelmi és Hitelbank Rt.,
CITIBANK Rt.
Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.
Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.,
CAIB Értékpapír Rt.
Postabank és Takarékpénztár Rt.
Takarék Bróker Értékpapírforgalmazó és Tanácsadó Rt.,
Deutsche Bank Rt.
Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt.
valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózata
ERSTE Bank Befektetési Magyarország Rt.
Takarék Bróker Értékpapírforgalmazó és Tanácsadó Rt.
5
Állampapírpiac Referencia hozamgörbe
Referenciahozamok alakulása 13
12 2001. szeptember 28.
Százalék
11
2001. október 31.
12
3 hónap
6 hónap
1 év
2 év
3 év
5 év
10 év
10 11
Százalék
9
8
10
9
7 0
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
Lejárat (év)
Az egyes befektetôi szektorok forgalmai az elsôdleges forgalmazókkal és a velük bonyolított tranzakciók átlagos nagyságai (október) 600
01.10.31.
01.09.30.
01.08.31.
01.07.31.
01.06.30.
01.05.31.
01.04.30.
01.03.31.
01.02.28.
01.01.31.
00.12.31.
00.11.30.
7
00.10.31.
8
A külföldiek által birtokolt forint állampapír-állomány 210
600 1 000
500
500
Forgalom
205
400
300
200
200
100
100
0
0
200
Milliárd forint
300
MAX Composite Index
900
800 195
Pont
400
Millió forint
Milliárd forint
Külföldi tulajdonban Átlagos ügyletnagyság
700
Háztartások
600
185
500 00.09.29. 00.10.10. 00.10.19. 00.10.31. 00.11.10. 00.11.21. 00.11.30. 00.12.11. 00.12.20. 01.01.03. 01.01.12. 01.01.23. 01.02.01. 01.02.12. 01.02.21. 01.03.02. 01.03.12. 01.03.23. 01.04.03. 01.04.12. 01.04.24. 01.05.04. 01.05.15. 01.05.24. 01.06.05. 01.06.14. 01.06.25. 01.07.04. 01.07.13. 01.07.24. 01.08.02. 01.08.13. 01.08.23. 01.09.03. 01.09.12. 01.09.21. 01.10.02. 01.10.11. 01.10.20. 01.10.31.
Kormányzat
Befektetési vállalkozások
Vállalkozások
Elsôdleges forgalmazók
Külföld
Intézményi befektetôk
Hitelintézetek
190
180
A legnagyobb forgalmú állampapírok a másodpiacon (október) Reuters-oldalak (kódok)
A papír kódja 2006/E 2013/C 2004/J 2011/A 2003/H 2002/I D020417 D020904 2013/A 2002/K
A bejelentkezô oldal: HUTREASURY
Aukciós eredmények az aukciót követôen 12.00-tôl elérhetôk HUISSUE HUAUCTION01 HUAUCTION02
a soron következô kibocsátások, visszavásárlások közzététele diszkont kincstárjegyek (aukció) államkötvények (aukció)
Másodpiaci adatok HUBONDFIX HUBONDINDEX HUBONDINDEX2 .HUMAXBOND
a referenciahozamok és meghatározásuk (14.30-tól frissítve) Magyar Államkötvény Index (MAX) (naponta 16.00-tól frissítve) Referencia Államkötvény Indexek BMX2Y – 10Y (naponta 16.00-tól frissítve) Magyar Államkötvény Index (MAX) idôsoros adatai
HUBONDINFO
Forgalom (milliárd Ft) 227,332 215,079 183,057 112,907 92,008 91,549 83,831 67,477 67,044 61,684
A hónap folyamán értékesítés alatt álló államkötvény-sorozatok piaci forgalomban lévô állománya
Egyéb HUFLOATER HUBEST 4,5,6 HUINDEXED
A lejárat idôpontja 2006. 05. 12. 2013. 12. 20. 2004. 10. 12. 2011. 02. 12. 2003. 03. 12. 2002. 09. 24. 2002. 04. 17. 2002. 09. 04. 2013. 03. 20. 2002. 06. 12.
a változó kamatozású államkötvények aktuális kamatai az egyes állampapírok piacvezetôinek a felsorolása a tôkeindexált államkötvény inflációs tôkenövekménye és felhalmozott kamata naponta (max. 2 hónapra elôre) a felhatalmazott üzletkötôk aktuális jegyzéke
Államkötvény megnevezése 2003/M 2006/E 2004/J 2011/A
Bloomberg-oldalak (kód): GDMA Telerate-oldalak (kódok): 47184-47190 Honlap: www.allampapir.hu
6
Mrd Ft 2001. szeptember 28. 55,59 189,06 96,10 138,29
2001. október 31. 78,61 209,08 131,12 158,30
Állampapírpiac December 3 Hétfô Diszkont Kj. aukció hirdetmény Diszkont Kj. aukció Diszkont Kj. pénzügyi teljesítés Diszkont Kj. lejár Kamatozó Kincstárjegy jegyzés Kamatozó Kincstárjegy lejárat Államkötvény nyilvános ajánlattétel Államkötvény kamatfizetés
4 Kedd D020313
5 Szerda 3 hónapos dkj.-k D020612 D020306 D011205 2002/12.
6 Csütörtök
7 Péntek
8 Szo.
9 Va.
14 Péntek
15 Szo.
16 Va.
22 Szo.
23 Va.
29 Szo.
30 Va.
D021030
2001/11. 3 éves és 10 éves/5 éves változó kötvény 2002/B féléves 10 Hétfô
Diszkont Kj. aukció hirdetmény Diszkont Kj. aukció Diszkont Kj. pénzügyi teljesítés Diszkont Kj. lejár Kamatozó Kincstárjegy jegyzés Államkötvény aukció Államkötvény lejárat Államkötvény kamatfizetés
11 Kedd
12 Szerda 3, 6 és 12 hónapos dkj.-k
13 Csütörtök
D020320
D020313/D020612/D021030 D011212 2002/12. 3 éves és 10 éves/5 éves változó kötvény 2001/C féléves 2002/G, 2002/K, 2003/L és 2007/B féléves 17 18 19 20 21 Hétfô Kedd Szerda Csütörtök Péntek Diszkont Kj. aukció hirdetmény 3 hónapos dkj.-k Diszkont Kj. aukció D020327 D020612 D021227 Diszkont Kj. pénzügyi teljesítés D020320 Diszkont Kj. lejár D011219 Államkötvény nyilvános ajánlattétel 2 és 5 éves kötvény Államkötvény lejárat 2001/B éves és 2005/A negyedéves Államkötvény kamatfizetés 2002/C féléves és 2003/G éves 2013/C és 2014/B féléves 24 25 26 27 28 Hétfô Kedd Szerda Csütörtök Péntek Diszkont Kj. aukció hirdetmény 3, 6 és 12 hónapos dkj.-k Diszkont Kj. aukció D020403 Diszkont Kj. pénzügyi teljesítés D020327/D020612/D021227 Diszkont Kj. lejár D011227 Államkötvény aukció 2 és 5 éves kötvény Államkötvény kamatfizetés 2002/F féléves és 2003/D éves
Diszkont Kincstárjegy Kamatozó Kincstárjegy Magyar Államkötvény
D + a lejárat évének utolsó két számjegye, valamint a lejárat hónapja, napja KK + a sorozat-megjelölés a lejárat évét és hónapját jelöli. Az évszám a lejárat évét jelöli.
A változó kamatozású kötvények legutolsó kamatmegállapításai Kód
kamatmegállapítás napja
kamatidôszak / kamatfizetés
megállapított éves kamat (%)
2008/A
2001. 10. 17.
10,53
2026/B
2001. 10. 24.
2026/C
2001. 10. 24.
2003/C
2001. 10. 29.
2014/A
2001. 10. 31.
01. 10. 24. – 02. 01. 24. 02. 01. 24. – 02. 04. 24. 2002. 04. 24 01. 04. 24. – 01. 10. 24. 01. 10. 24. – 02. 04. 24. 2002. 04. 24 01. 10. 24. – 02. 04. 24. 02. 04. 24. – 02. 10. 24. 2002. 10. 24 01. 10. 29. – 02. 04. 29. 02. 04. 29. – 02. 10. 29. 2002. 10. 29 01. 11. 02. – 02. 05. 02. 2002. 05. 02
7
kifizetett/ kifizetendô kamat (%)
10,97 10,70 10,84 10,70
14,50
10,80 5,36
Állampapírpiac Makrogazdasági mutatók 1996
1997
1998
1999
2000
1,3
4,6
4,9
4,2
5,2*
Ipari termelés növekedése (az elôzô év = 100%)**
3,4
11,1
10,6
12,7
14,9
1,4
-3,7
Munkanélküliségi ráta (%)#
9,9
8,7
7,8
7,0
5,7
5,8
5,3
Fogyasztói árindex (elôzô év azonos idôszaka = 100%)**
19,8
18,4
10,3
11,2
10,1
8,7
8,0
7,6
0,3
-0,2
0,5
0,3
GDP növekedés (az elôzô év = 100%)*****
Fogyasztói árindex (elôzô hónap = 100%) Termelôi árindex (elôzô év azonos idôszaka = 100%)**
20,1
19,5
7,1
8,2
Termelôi árindex (elôzô hónap = 100%) A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása (Md Ft)#####
2001. aug. 2001. szept. 2001. okt.
12,4
3,3
2,9
-0,2
0,1
0,7
612,8
650,9
794,2
637,0
678,9
78,3
49,6
Folyó fizetési mérleg egyenlege (M EUR)
-1339,0
-848,0
-2020,0
-1975,0
-1620,0
272,8
73,0
Közvetlen tôkebefektetések egyenlege (M EUR)###
1817,0
1533,0
1387,0
1612,0
1232,0
64,9*
Központi költségvetés havi egyenlege (Md Ft)****
-129,8
-342,1
-333,9
-337,2
-369,3
-33,2
-34,8
-24,3
A központi költségvetés bruttó adóssága (Md Ft)
4932,38
5370,72
6165,79
6886,40
7226,20
7571,67
7618,91
7696,95
A központi költségvetés bruttó adóssága (GDP %-ban)
71,52%
62,88%
61,13% *
59,89%*
56,04%*
A központi költségvetés bruttó devizaadóssága (Md Ft)
301,98
2219,05***
2431,87***
2536,21***
2508,75***
2482,39***
2518,85***
2498,14***
A központi költségvetés bruttó forintadóssága (Md Ft)
4630,40
3151,67
3733,92
4350,19
4717,46
5089,28
5100,06
5198,81
Az ország nettó külföldi adóssága (M EUR)##
10 447,0
9154,0
8966,0
8650,2
9082,5
8290,4*
Az ország nettó külföldi adóssága (GDP %-ban)
32,02%
22,60%
22,14% *
19,18%*
18,65%*
MNB hivatalos devizaárfolyam USD/HUF (a tárgyidôszak utolsó napján) ####
164,93
203,50
219,03
252,52
284,73
276,44
281,29
282,22
MNB hivatalos devizaárfolyam ECU/HUF (a tárgyidôszak utolsó napján) ####
204,89
224,54
255,70
254,92
264,94
253,55
257,75
255,35
Forrás: KSH, MNB, PM * ** *** **** ***** # ## ### #### #####
Elôzetes hivatalos adat Éves adatok esetén dec./elôzô év dec., negyedéves adatok esetén márc./elôzô év márc., jún./elôzô év jún. stb. a számítás módja Tartalmazza az adósságcsereként a költségvetés kezelésébe került devizaadósság-állományát A privatizációs bevételek nélkül 2001 második negyedévére az elôzetes GDP növekedési ütem 4,0%, az elsôre 4,4% volt KSH Tulajdonosi hitelek nélkül Tulajdonosi hitelekkel 1994–1996 között MNB középárfolyama szerepel, 1999-tôl a ECU árfolyamát a az EURO árfolyam jegyzése váltja fel 1997-es adattal kezdôdôen az MNB új módszertannal állítja elô a megtakarítás-számokat
ÁLLamAdósság kezelô központ RT.
1027 Budapest, Csalogány utca 9–11. 1255 Budapest, Pf. 248 Telefon: (06-1) 488-9300 Fax: (06-1) 488-9405 E-mail:
[email protected] www.allampapir.hu
46,5*