H i t l e r
f ő i d e o l ó g u s a
Alfred Rosenberg NémethI st ván A Münchenbe 1918-ban átköltözŒ balti német építész, Alfred Rosenberg gyorsan utat talált a bajor fŒváros szélsŒradikális köreihez, s rövidesen politikai újságíró, politikus, majd a nemzetiszocializmus legfŒbb ideológusa lett. Egyaránt szorgalmazta az északi eszmét és a modernség elleni harcot, a zsidó bolsevizmus, a szabadkŒmıvesség és az egyház elleni küzdelmet; vezetŒ pozícióra törekedett a külpolitikában és a tudománypolitikában, és több nemzetiszocialista kiadványt jegyzett. Kifelé és befelé egyaránt harcolt. „Üzemszerı” tevékenysége miatt számos támadás érte: 1933 nyarán GoebbelstŒl is szemrehányást kapott, amiért „mindent és semmit sem csinál”. Végül azonban politikusként nem tudott felmutatni nagy
I.
A „HARCI KORSZAK” Alfred Rosenberg – egy balti-német kereskedőfamília fiaként – 1893. január 12-én született az akkor a cári Oroszországhoz tartozó Revalban. Mivel szülei korán meghaltak, a fiú egy női rokon felügyelete alatt nőtt fel. Szülővárosa reáliskolájának elvégzése után, 1910 tavaszától a rigai műszaki főiskolán építészetet tanult. Az 1917. októberi forradalom Moszkvában érte, ahova a főiskolát 1915 tavaszán a német csapatok közeledése miatt áthelyezték. Építészmérnöki diplomavizsgáját 1918 márciusában tette le, s rövidesen visszatért Revalba, amelyet a német csapatok – a balti-német lakosság örömére – megszálltak. A német katonai hatóságok engedélyezték áttelepülési kérelmét, s így november 30-án előbb Berlinbe, majd rövidesen Münchenbe távozott.
sikereket: külpolitikai gondolkodóként sikeresebb volt, mint külpolitikusként, a világ legnagyobb mıkincsrabló szervezetének vezetŒjeként pedig eredményesebb, mint keleti miniszterként. Rosenberg Berlin-Dahlem egyik villájában lakott, s volt egy nagy paraszti birtoka a felsŒ-ausztriai Mondsee-ben is. A „Harmadik Birodalom” többi nagyjához képest azonban szerényen élt: nem érdekelték a kastélyok, festménygyıjtemények, vadászbirtokok vagy a lovaglás; az anyagiak egyáltalán nem vonzották. à az emberek lelkét akarta uralni egy magasabb eszme nevében, s az önmaga által elŒírt feladat teljesen lekötötte. Célja egy világnézeti állam, a vallásokon túlmutató ideológiai totalitarizmus megteremtése volt. A vallás felváltása a nemzetiszocialista ideológiával, a valamennyi németet egyesítŒ exkluzív népközösség világnézeti közösséggé alakítása. Nézeteit a nürnbergi katonai törvényszék vádlottjainak padján sem tagadta meg, s halálbüntetésének kihirdetése után nem kért kegyelmet.
MÜNCHENBEN Németország 1918. végi összeomlása döntő fordulatot jelentett életében. Az építészből politikus, illetve politikai újságíró lett. Már 1918 novemberében nyilvános előadást tartott a marxizmusról és a zsidókérdésről. Diákként Chamberlain hatására alakult ki világnézete, s korábbi elméleti benyomásai most meghatározták nyilvános fellépéseit. S mindez egybeforrt a német népért folytatott szenvedélyes munkájával. Barátai révén rövidesen megismerkedett Dietrich Eckart újságíróval, aki éppen olyan személyt keresett, aki „a bolsevizmusról és a zsidókérdésről tudna írni”. Ismeretségük meghatározta további sorsát és Münchenhez kötődését. Eckart cikkírással bízta meg az általa kiadott antiszemita és nacionalista Auf gut deutsch (Jó Németséggel) című folyóiratba. Eckart révén bejutott a Thule Társaságba, megismerkedett Gottfried Federrel, majd 1919 őszén RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
63
74∞
Hitlerrel is. Történelmi témájú beszélgetéseik főleg a Német-római Birodalom öszszeomlásának okairól folytak, amelyekről rrő ől azonos véleményen voltak. Ugyanekkor belépett az NSDAP-ba, s mind szorosabban kötődött Eckarthoz, majd Hitlerhez is. Rosenberg a Német Munkáspárt (DAP) 1919. évi megalakulásától kezdve – majd az NSDAP-ban – a párt egyik vezető külpolitikai ideológusának számított. Korai írásai – főleg hitvallása a zsidóság és a bolsevizmus összefonódásáról – a weimari köztársaság idején gyorsan a nemzetiszocialista mozgalom keleti szakértőjévé tették. Amikor 1921ben Eckart a Völkischer Beobachter szerkesztője lett, Rosenbergnek is biztosított egy helyet a szerkesztőségben, ahol 1923. februártól hivatalosan is főszerkesztőként dolgozott, s egyúttal a párt egyik vezető és meghatározó személyiségévé vált. 1922-ben megjelent, Pestis Oroszországban című cikkében azonosította a bolsevizmust a zsidósággal, s szovjetellenességet sürgetve Hitler külpolitikai tanácsadója lett. Hitler 1923. november 9-i puccskísérlete után a börtönben ülő Führer Rosenberget bízta meg a párt vezetésével. Illegális munkája azonban meghiúsult Esser és Streicher intrikái s a szervezet
Alfred Rosenberg és Hitler egy SAparádén. München, 1923. november 4.
74∞ A Thule Társaság A társaságot 1918 novemberében alapította Rudolf von Sebottendorf (1875–1945), aki okkultizmussal, az iszlám miszticizmussal, az alkímiával, a szabadkŒmıvességgel, a rózsakeresztes és egyéb tanokkal foglalkozott. A páholyszerıen mıködŒ szélsŒjobboldali titkos szervezet pángermán, köztársaság-ellenes, hazafias és antiszemita csoportok csúcsszerveként mıködött. Tagjainak létszáma ideiglenesen elérte az 1500 fŒt. Az új tagoktól három generációra visszamenŒ árjaigazolást kértek. 1919 augusztusától saját sajtóorgánummal, a Münchener Beobachterrel rendelkeztek. A marxizmust ellensúlyozandó az ipari munkásság körében hirdették a thulista esz-
64
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
méket. 1918-ban Karl Harrer elnökletével megalakult a Munkás Politikai Kör, amelybŒl 1919ben a Német Munkáspárt (DAP) nŒtt ki. Egy év múlva Adolf Hitlerrel az élen a párt Nemzetiszocialista Német Munkáspárttá (NSDAP) alakult. A horogkereszt is az egyik Thule-tag tanácsára lett a nemzetiszocializmus szimbóluma. A szanszkrit szó: svasztika, azaz horogkereszt szerencsét, jólétet jelent. Az okkult elmélet szerint a rossz erŒket megidézheti a megfordított szimbólum, a jobbra forgó svasztika. A társaság eszmerendszerét formáló „belsŒ mag” szerint Thule – a messzi északon fekvŒ legendás sziget – Atlantiszhoz hasonlóan egy Œsi, magas
szintı civilizáció központja volt. A hiedelem szerint nem semmisült meg minden titka, de ami megmaradt, azt Œsi, intelligens lények Œrzik, akikkel csak egy valóban beavatott képes mágikus-misztikus rituálék révén kapcsolatot létesíteni. Az ilyen embert természetfeletti erŒvel és energiával ruházzák fel. A társaság meggyŒzŒdése szerint ezen energiák révén lehetne megteremteni az „árja szuperembereket”, és elpusztítani az „alsóbbrendı” fajokat. Ezért tagjai a berlini okkultista körökkel tanulmányozták a teozófiát és az ezoterikus miszticizmust. Titkos szeánszokon vettek részt, kutatták az Œsi germán múltat s a germán mítoszokat.
A Thule a nácizmus bölcsŒje volt. Nagymestere, Dietrich Eckhart Hitlerben fedezte fel az új Messiást. Ã pedig neki ajánlotta a Mein Kampfot.
DIETRICHE CKART
1868–1923 Német író, publicista. Evangélikus jegyzŒ fiaként született, Münchenben orvosi egyetemre járt, de tanulmányait nem fejezte be. 1913ban kapcsolatba került a szélsŒjobboldali Thule Társasággal. 1915-ben megjelentette a Heinrich der Hohenstaufe címı drámáját, amelyben bejelentette a német nép világméretı vezetési igényét. 1918–1920 között az Auf gut deutsch címı folyóirat kiadója, amelynek alkalmanként Gottfried Feder és Alfred Rosenberg is dolgozott. A lap
zártsága miatt, amely kizárólag Hitler vezetésével működött. Ezért 1924. júliusban valamennyi megbízatásáról lemondott. Nem vett részt a párt 1925. februári újjáalakulási összejövetelén sem, de Hitler kérésére ismét elvállalta a Völkischer Beobachter szerkesztését. Mivel a későbbi „pártteoretikus” meglehetősen dogmatikus stílusa nehezen követte a lap propagandisztikus és agitációs elvárásait, 1927. januártól főleg állandó képviselője, Wilhelm Weiß látta el munkáját. 1933. januárban előbb Berlinbe költözött, áprilistól pedig felha-
éles formában bírálta a weimari köztársaságot, faji alapú bolsevizmusellenességet és antiszemitizmust népszerısített „Németország, ébredj!” jelszóval. 1919 augusztusában tartotta elsŒ elŒadását az NSDAP elŒdje, a Német Munkáspárt (DAP) tagjainak. Itt ismerkedett össze Adolf Hitlerrel, akire ezután erŒs befolyást gyakorolt. 1920 decemberében Eckart a Völkischer Beobachter fŒszerkesztŒje, a lap pedig az NSDAP hivatalos pártlapja lett. Az 1923. no-
gyott a napi szerkesztőségi munkával, s megkezdte a Külpolitikai Hivatal (APA) felépítését. A lap impresszumában azonban 1937. december végéig továbbra is főszerkesztőként, utána pedig kiadóként szerepelt.
KÜLPOLITIKAI AMBÍCIÓK Rosenbergben már az 1920-as évek végén jelentkezett az igény, hogy Hitler mellett mérvadó külpolitikussá váljon. 1927-ben a nürnbergi pártkongresszu-
N é m e t o r s z ág
vemberi Hitler-puccs után átmenetileg letartóztatták, majd karácsonykor Berchtesgadenben szívrohamban elhunyt. 1924-ben posztumusz megjelent A bolsevizmus MosestŒl Leninig. Párbeszéd Hitler és közöttem címı cikke, amely fanatikus antiszemitizmusáról és Hitlerre gyakorolt befolyásáról tanúskodott. Októberben Hitler neki ajánlotta a Mein Kampf elsŒ kötetét. Hitler az 1936. nyári berlini olimpiai játékokon az erdei színpadot Eckartról neveztette el.
son a nemzetiszocialista külpolitikáról tartott beszédében bejelentette szándékát, hogy „a nemzetiszocialista gondolatot olyan körökbe is elvigye, amelyeket a tömegrendezvények általában nem érintenek”. A nemzetiszocialista külpolitikában ekkor még az elképzelések pluralizmusa érvényesült. Az NSDAP-ban Rosenberg nézetei mellett – Klaus Hildebrand történész szerint – ekkor négy jelentősebb külpolitikai elképzelés létezett: 1. a „nagy keleti megoldás” koncepciója, amelyet a „vilmosi imperialisták”
[forrás]
F ü h r e r e
Rosenberg köszöntője Hitler 34. születésnapján Völkischer Beobachter, 1923. április 20. Adolf Hitler 34. születésnapját ünnepli. Minden bizantinizmus nélkül e napon százezrek mondhatnak köszönetet azért, amit adott nekik, s amit már eddig is az egész népért tett. Németország lelki összeomlása közepén jelentkezett, pénz és vagyon nélkül, névtelenül, egyszerı katonaként. Érezte népének szégyenét, és vasakarattal igyekezett azt lemosni. Csak ma lehet azt felmérni, mit jelentett az egész világ ellen harcba szállni, milyen hitre és szenvedélyre volt szükség, hogy a legnagyobb, látszólag lehetetlen célt segítség nélkül elérje. Akinek lehetŒsége volt követni Adolf Hitler munkásságát, az tudja, hogyan lett hónapról hónapra érettebb, nagyobb és magával ragadóbb. A belŒle áradó tız átterjedt hallgatóira, s minden korábbi eszméjüket szétrombolva erŒs hitként gyökerezett meg szívükben. KétkedŒk serege találta meg ismét élete támaszát, s a német nép vezetŒjét keresŒ férfiak egyre várakozóbban tekintettek a müncheni férfira.
Kialakult egy titokzatos kölcsönhatás a Führer és hívei között, amely ma annyira jellemzŒ a német szabadságmozgalomra: a völkisch becsület keresése és az erre való törekvés, sok ezer ember szívének vágyakozása egy új állami gondolat iránt – mindez egy személyben ölt testet. […] Németország becsülete, szociális igazságossága, az egész német nép szabadsága jelentik a férfi vezérmotívumait, aki egykor elkerülhetetlen, súlyos harcok után megteremti a völkisch Németországot. E hit él bennünk, nemzetiszocialistákban, és semmi sem rendítheti meg. Ez növeli még Führerünk erejét, mert a harcot csak a legnagyobb áldozatkészséggel lehet folytatni. Köszöntjük Adolf Hitlert, és reméljük, hogy a jövŒ Németországa is megadja neki az Œt megilletŒ köszönetet. Nehéz idŒk jönnek, német férfiak és nŒk, tartsatok ki Führeretek mellett! De a gyŒzelem a miénk lesz, mivel a német élni akarás élén egy férfi áll.
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
65
(Franz von Epp, Hjalmar Schacht és Hermann Göring) képviseltek; 2. a párt „balszárnyát” képviselő „forradalmi szocialisták” (Joseph Goebbels, Gregor Strasser és Otto Strasser) elképzelése; 3. az „agrár-radikális artamánok” (Heinrich Himmler és Walter Darré) elképzelése; 4. Adolf Hitler „programja”. 1927-ben Rosenberg A német külpolitika jövőbeni útja címmel jelentetett meg egy fajpolitikai perspektívájú cikket, amelyben Oroszország több államra történő felosztását javasolva önálló Ukrajnát, keleti „geopolitikai” térnyerést s a németek kelet-európai gyarmati letelepítését sürgette; vagyis mindazon témákat, amelyeket 1940 elején majd a Megszállt Keleti Területek Birodalmi Minisztériumának (RMfdbO) vezetőjeként ismét meghirdetett. Naplója szerint ekkor alapvetően két kérdés foglalkoztatta: az Anglia körüli vita, illetve a náci világnézet érvényesítése ellenfeleivel szemben. Számára akkor a politikai feladatok álltak előtérben, s a világnézetiek még a második helyre szorultak. A súlypontok csak fokozatosan tolódtak el, ahogy Rosen-
R o s e n b e rg
berg mindinkább kiszorult a fontosabb politikai döntésekből. Az élcsapatból való kiválását feltehetően dogmatikus pozíciója okozta, ugyanis a párt hatalomra jutását követően nem volt hajlandó külpolitikai irányvonalát napi diplomáciai kérdések hatására változtatni. Helyette tartotta magát az 1927ben kialakított külpolitikai elképzeléséhez (Der Zukunftsweg einer deutschen Außenpolitik): Németországnak csak egy célja lehet – térszerzés keleten. S ehhez kell megtalálni a megfelelő utakat. Ebből adódott számára a kérdés: „Milyen hatalmak állnak ellenségesen szemben például egy Lengyelország irányába kiinduló erőteljesebb terjeszkedéssel? És kinek az államérdekeit nem érinti egy ilyen térbővítés, sőt talán azt támogatja? Az első kérdésre csak egy válasz van: Franciaország és Lengyelország (Oroszország más probléma). A második kérdésre adandó válasz: Anglia és Olaszország. […] Az ősproblémából adódó német feladat tehát így hangzik: Franciaország elszigetelése hatalmi szövetségekkel, amelynek saját létérdekei a franciaellenességre támaszkodnak, ha nem ma, akkor holnap. És ez ismét Olaszország és Anglia.”
Rosenberg kifejezett angolbarátsá gának kulcsát ezek az elképzelések adták, amelyek állandóan felbukkantak naplójában, valamint Hitlernek címzett emlékirataiban. Ezek befolyásolták politikáját, ezeket igyekezett megvalósítani az NSDAP Külpolitikai Hivatalában is, s ezek jelentették cselekvéseinek vezérfonalát. Rosenberget kétségtelenül a jövő külügyminiszterének tekintették, ha a Külügyi Hivatalban esetleg változás történne von Neurath helyén. Így hát csalódással kellett fogadnia von Ribbentrop 1938. évi külügyminiszteri kinevezését. Mindezt tetézte a hivatalos német külpolitikát megtestesítő Külügyi Hivatal és az NSDAP Rosenberg vezette Külpolitikai Hivatala közötti rivalizálás. A zsidókérdés megoldását illetően Rosenberg elutasította az önálló zsidó állam létrehozását, s helyette „rendőrileg jó közigazgatással működő rezervátumok” felállítását tervezte, amelyek „közigazgatási felügyeletét” „egy népszövetség” vagy kormányzó látná el. Elképzelése egybecsengett a Külügyi Hivatal munkatársai által 1940 nyarán, a franciaországi hadjárat után kidolgozott, úgynevezett Madagaszkár-tervvel.
n a p l ó já b ó l
[forrás]
A Molotov–Ribbentrop-paktumról • 1939. augusztus 25. Az az érzésem, hogy ez a moszkvai paktum valamikor megbosszulja magát. Ez nem szabad elhatározásból született lépés volt, hanem egy kényszerhelyzeti cselekvés, könyörgés a forradalom részérŒl egy másik vezetŒhöz, aki egy 20 éves küzdelem legyŒzendŒ ideálja. Hogyan beszélhetünk Európa megmentésé rŒl, ha segítséget kell kérnünk Európa lerombolójától? Ma még azt sem jelenthetjük ki nyíltan, hogy az együttmıködéssel fokozatosan változást akarunk elérni Oroszországban, hogy valóban közeledjünk az orosz néphez. Ha ezután át kell engednünk a Szovjetuniónak lengyel Ukrajna területét, akkor az részünkrŒl Kárpát-Ukrajna után a második csapás a legerŒsebb Moszkva-ellenes erŒvel szemben. Ha
most még nem is lesz hatása, késŒbb bizonyosan. De itt most döntŒ elhatározás történt, amelynek késŒbb következményei lesznek. És ismét felvetŒdik a kérdés: szükség volt erre a szituációra? Most és ebben a formában kellett megoldani a lengyel kérdést? Ma erre senki sem tud válaszolni. Én mindenesetre Ribbentropot az Izvolszkij-féle bınözŒnek tartom, aki beteges hiúságból merítette az „alapokat” politikai magatartásához. [P. A. Izvolszkij 1906–1910 között orosz külügyminiszter, majd párizsi orosz nagykövet, aki a tényekre való tekintet nélkül éles németellenes politikát folytatott, s így jelentŒsen hozzájárult az elsŒ világháború kitöréséhez.]
A Molotov–Ribbentrop-paktumról • 1939. október 5. Darré azután teljesen felháborodottan beszélt Ribbentroppal történt élményérŒl. Ciano búcsúztatásakor Darré is ott volt a pályaudvaron. Ribbentrop von Ley jelenlétében mesélt Darrénak moszkvai élményeirŒl: az oroszok nagyon kedvesek voltak, úgy érezte magát közöttük, mint a régi náci párttársak között! Ez a legdurvább sértés, amely a nemzetiszocializmust érhette. Az eddig is világos volt, hogy Ribbentrop semmit sem fogott fel sem a bolsevizmusból, sem a nemzetiszocializmusból. De hogy olyan
66
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
korlátolt legyen, hogy ezt nyilvánosan is elárulja, mutatja, milyen típusú ember kezelte ezt a súlyos történelmi helyzetet. Egyébként Sztálin nemcsak a Führer egészségére emelte poharát, hanem Himmlerére is mint a németországi rend garanciájára. Himmler irtotta ki a kommunizmust, tehát azokat, akik hittek Sztálinnak, s most Œ – szükségtelenül – híveinek elpusztítására iszik. SŒt azt egészen nyomatékosan tette, mesélte Ribbentrop és környezete.
1939 nyarán Rosenberget komoly csapásként érte a Molotov–Ribbentroppaktum híre, s úgy érezte, hogy szakítás történt saját múltjával s a „mozgalom” alapeszméivel. Feljegyzéseiből érződik a küzdelem, amelyet a hír kiváltott belőle. Kétségek gyötörték: Hitler mellett maradjon-e, vagy szembeforduljon vele. Augusztus 25-i naplóbejegyzése arról tanúskodik: vilá gosan felismerte, hogy Hitler szakított a nemzetiszocialista hagyománnyal. Egy hónap múlva – szeptember 24én – megállapította naplójában, hogy a történtekért Hitlert, Göringet és Ribbentropot személyes felelősség terheli. De végül a dolog ennyiben maradt. Egy hivatkozás szerint állítólag ugyan kereste a lehetőséget, hogy elmondja személyes véleményét Hitlernek, vagy ha az nem fogadja, írásban tudomására hozza. Mindennek azonban semmi nyoma nincs. Sőt, éppen ellenkezőleg: „Egyébként Göring közölte velem, hogy a Führer az utolsó megbeszélés után na gyon melegen beszélt rólam…” Vagyis: a Führer dicsérte politikai képességeit, s ezzel a kérdést Rosenberg elrendezte magában. Továbbra is Hitler híve maradt, az istenített bálványé, akinek hitt a küldetésében, s követte őt saját meggyőződése ellenére. Naplójában sehol sem látszanak az ember és a politikus belső határai olyan világosan, mint éppen ebben az esetben, amikor választania kellett a nemzetiszocialista világnézet általa képviselt elvei és Hitler között.
A KÜLPOLITIKAI HIVATALBAN
„A manapság nálunk kifejezésre jutó új mítosszal és új típusteremtŒ erŒvel nem lehet szembeszállni. Utat tör magának és valóságot teremt.” (Alfred Rosenberg, 1937) irányultságot adott. Hivatalosan 1940ben szerveződött meg Rosenberg bevetési törzse az APA-ból, amely egész Európában műkincsrablást folytatott. De az APA Rosenberg biro dalmi miniszteri kinevezésétől kezdve folyamatosan veszített politikai jelentőségéből, s számos munkatársa átment a Megszállt Keleti Területek Birodalmi Minisztériumába. 1943 februárjában, a „totális háború” meghirdetése után pedig tevékenysége megszűnt. Az APA szervezeti kiépítésében Rosenberg legfontosabb támasza ifjúkori barátja, Arno Schickedanz volt, aki két hivatalt is vezetett, s a keleti politikáért felelt. Az APA 80 munkatársa három osztályra tagolódott: az egyes orszá gok hivatalára, a német akadémiai csereszolgálatra s a külkereskedelmi hivatalra. Sajtóosztálya naponta közel 300 újságot szemlézett a világsajtóból, s összefoglalókat készített a Führer, a Führer-helyettes, illetve az összes számításba jöhető szol gálati hely számára. Külkereskedelmi hivatala főleg a Közel-, Közép- és Távol-Keleten fejtett ki élénk tevékenységet. Az APA feladata – a Külügyi Hivataltól tudatosan elhatárolódva – a külföldi látogatók tájékoztatása volt a nemzetiszocialista mozgalomról és ideológiájáról, a mozgalom külpolitikai irányzatá-
nak felügyelete, illetve a mozgalommal szembeni külföldi kritika semlegesítése. Adott esetben javaslatokat tett hivatalos helyeknek, s a párt központi szervének számított a külpolitikai kérdésekben. Különleges ideológiai érdeklődést mutatott az „északi államok” (Nagy-Britannia, Baltikum, Skandinávia) iránt, amelynek lakosságát meg akarta győzni a német politikusok békés szándékairól. E politikához tartozott a náci mozgalom elfogadtatása a külfölddel, illetve Rosenberg faji ideológiájának megfelelően a „német élettér” kelet felé bővítése s a germanizálás. Hitler 1934. május 15-i megbeszélésükön a gyarmati politika kérdésében elfogadta Rosenberg álláspontját: „méltó emlékünnepségek, de nem olyan mértékben, hogy azt »egy új gyarmati politika kezdetének« tekintsék. A Führer a végén többszöri kézszorítással köszönte meg munkámat” – emlékezett Rosenberg. Hitler ekkor nemcsak méltatta az APA munkáját, hanem bizo Rosenberg egy nyos értelemben a Külügyi külföldi diplomaHivatal fölé helyezte azt. táknak rendezett Hitler ugyan még hitt sajtófogadáson Neurath készségességé „a zsidókérdés megoldásáról” ben, de „a Külügyi Hivatalt beszél, 1939 »összeesküvők vő ők k társaságának« tartotta”, akik közül
74∞
74∞
Az NSDAP Külpolitikai Hivatalát (APA) 1933. áprilisban állították fel Rosenberg vezetésével, és előbb a berlini Hotel Adlon egyik mellékszárnyában kapott helyet, majd később átköltözött a Margarethenstraße 18. szám alá. A von Neurath vezette Külügyi Hivatalon (AA) kívül külpolitikával foglalkozott még Ernst Wilhelm Bohle vezetésével az NSDAP külföldi szervezete, a Joa chim von Ribbentrop vezette Különleges Külpolitikai Kérdések Hivatala (másként: Dienststelle Ribbentrop) s részben a Joseph Goebbels vezette propagandaminisztérium is. 1935 októberében a Külpolitikai Hivatal kereskedelempolitikai feladatait átadta a már 1921-ben megalakult Északi Társaságnak, amelynek élére Rosenberg Heinrich Losét nevezte ki, s az APA-nak erőteljesebb kultúrpolitikai RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
67
Kronológia 1893 Lett kereskedŒ apa és észt hugenotta anya házasságából megszületik Alfred Rosenberg
1910 Rigába költözik, s az építészeti mıszaki fŒiskolán tanul
1915–1923 ElsŒ házassága Hilda Leesmann észt nŒvel
1917 Az októberi forradalom Moszkvában éri, mert a fŒiskolát a háború miatt 1915 tavaszán oda költöztették
1918. március Megkapja mérnöki és építészeti diplomáját
1918. Œsz A német katonai hatóságok engedélyezik Németországba települését; Berlin után rövidesen Münchenbe költözik, s aktív tagja a nacionalista Thule Társaságnak
1919 Münchenben kapcsolatba kerül Dietrich Eckarttal, aki megbízza az Auf gut deutsch címı, antiszemita és nacionalista folyóirat szerkesztésével, s megismerteti Hitlerrel
1920 Belép az NSDAP-be; megjelenik A zsidók nyomai a változó idŒben, valamint Erkölcstelenség a Talmudban címı gúnyirata
1921 Az Auf gut deutsch folyóirat Völkischer Beobachterré alakult, fŒszerkesztŒje Eckart. A szabadkŒmıves bıne címı írásában megfogalmazza elképzelését a zsidó–szabadkŒmıves világösszeesküvésrŒl
1923. február Rosenberg hivatalosan is a Völkischer Beobachter fŒszerkesztŒje; novemberben részt vesz Hitler puccskísérletében
1924 A börtönben ülŒ Hitler megbízza az illegális NSDAP vezetésével; a párt fedŒszerveként megalakítja a Nagynémet Munkaközösséget, de júliusban minden pozíciójától megválik
1925. február Hitler kifejezett kérésére ismét elvállalja a Völkischer Beobachter szerkesztését
1925 Feleségül veszi Hedwig Kramert. Fia fiatalon meghalt, lánya, Irene 1930-ban született
68
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
néhány tucatot Hindenburg halála után le kell majd csukatni. 1934-ben az APA folytatta fegyverkezési törekvéseit, elsősorban a repülőgépgyártás terén, s elérte, hogy „a brit repülésügyi vezérkar hozzájárult a német légvédelem kiépítéséhez”. 1935 októberében Rosenberg az APA-nak erőteljesebb kultúrpolitikai célokat tűzött ki, s kereskedelempolitikai tevékenységét átadta az Északi Társaságnak, amely főleg a német–skandináv kapcsolatokat fejlesztette. „Kultúrpolitika” alatt Németország jövendő elitjének kiképzését, a „világbolsevizmus” és a „világzsidóság” elleni agitációt, valamint faji ideológiájának propagálását értette, főleg Nagy-Britanniában és a skandináv államokban. Az APA révén a legkülönbözőbb kapcsolatokat alakította ki az európai államok fasiszta pártjaival, hogy Európában egyfajta „fasiszta hálózatot” építsen ki. Rosenberg egy diplomáciai és külföldieknek rendezett sajtófogadáson már 1939 februárjában „a zsidókérdés megoldásáról” beszélt. Az APA 1939ben előkészítette Norvégia katonai megtámadását, amelyre majd 1940 áprilisában kerül sor. 1939. szeptem berben azt írta naplójába: megígérte Hans Franknak, hogy jövendő tisztviselőit a Lengyel Főkormányzóságban négyhetes tanfolyamon képzi ki.
II. A 20. SZÁZAD MÍTOSZA Rosenberg könyve 1930 őszén jelent meg, s rövidesen a nemzetiszocialista világnézet központi művének számított. Benne az árja „faj” származásával és jellegével, valamint a véleménye szerint meghamisított és „elzsidósított” kereszténységgel foglalkozik, amelyet a katolikus egyház és a jezsuiták támogattak. Könyvét Houston Stewart Chamberlain A 19. század alapjai című munkája folytatásának szánta, amely ifjúkori olvasmányai közé tartozott. E könyv etnocentrikus és keresztényellenes tanainak befogadására ifjúkori körülményei is előkészítették. Ugyanis tiltakozást váltott ki benne az, amit a kereszténység Európán kívüli kultúrákra gyakorolt hatásairól hallott. Nem értette, miért kell nem európaiaknak – akár színes bőrűeknek is – átadni az ő vallását. Ezzel szemben közvetlenül megérintették a német hősi mondák.
1909 őszén fedezte fel apja könyvtárában Chamberlain könyvét: „Egy más világ tárult fel előttem: Hellas, Judea, Róma. S mindre igent mondtam, s újra igent […] A zsidó probléma alapvető felismerése teljesen lebilincselt és többé nem engedett el. Ami később politikailag történt, szükségszerűnek tűnt számomra – nem kellett semmiféle szubjektív tapasztalatot hozzátennem. És amit Chamberlain a germánságról mondott, megerősítette bennem azt, amit a germán mondák olvasásakor átéltem.” Későbbi írásaiból is kiviláglik, hogy feltételezéseit sohasem vizsgálta empirikus vagy elemző módon, mert csak egyfajta pótvallást keresett. Antiszemita, antikommunista vagy nacionalista megállapításai mögött sohasem húzódott meg személyes tapasztalat vagy kritikai felismerés. Nem értette meg igazán az októberi forradalom mé lyebb értelmét sem; számára a nacionalizmus szintén csak „elméleti” jelentőségű volt.
KORUNK LELKI-SZELLEMI HARCAINAK ÉRTÉKELÉSE
Könyvében többször hivatkozott az orientalista és kultúrfilozófus Paul de Lagarde-ra (1821–1891), aki harminc év vel Cham ber lain előtt Wa gner ral, Gobineau-val és Langbehnnel együtt a modern antiszemitizmus alapító atyáinak generációjához tartozott. Átvette Chamberlain hármas felosztású kultúraelméletét a kultúrateremtő (főleg a germánok), kultúramegőrző és kultúraromboló népekről. A zsidókat ez utóbbi csoport veszélyes képviselői közé sorolta. E hármas tagolás később végigvonult a nemzetiszocialista írásokon. Önvallomásai megerősítették, hogy Rosenberg elsősorban világnézetet, a világtörténelem menetének elfogadható magyarázatát kereste. Azt hitte, hogy a Hellas, Judea, Róma formulával szemben megtalálta azt: „Ma azonban egy új hit ébred: a vér, a hit mítosza, s a vérrel az ember isteni eredetének védelme. A legvilágosabb tudással megtestesített hit, hogy az északi vér olyan misztériumot ábrázol, amely pótolja az ősi szentségeket.” Az északi vér mítosza – elképzelése szerint – élethalálharcot folytatott a feltételezett ellenmítosszal, a zsidó világuralom mítoszával. A kereszténység az európai zsidó befolyás úttörője volt. A nagyvárosok civilizációs pusztítása is kedve-
zett neki, s az első világháborús árulás teljesen védtelenné tette a német néptestet. Rosenberg új világnézetet sürgetett; ez, s nem a politikai harc tette őt az antiszemiták, antikommunisták, nacionalisták és a vallások ellenfelévé. A Mítosz meglehetősen kusza, rendszertelen tartalomjegyzéke két részre oszlik: a könyv nagy részét kitevő történelmi és „fajelméleti” fejezetekre, valamint az „új hit” kifejtésére, amelynek az eddigi tévtanokat kell felváltania. Az első fejezetek alig lépnek túl Chamberlain téziseinek általános ismertetésén. Megállapításainak lényege a „germán faj” felsőbbrendűsége; ez az a „faj”, amely az „Atlantisztól” Kínán keresztül Dél-Amerikáig valamennyi jelentős világkultúrának parancsol. Ezt a „fajt” Chamberlain és Rosenberg szerint állandóan fenyegeti a zsidók ázsiai „ellenfaja”. Rosenberg a fajt kollektív lélekkel rendelkező, önálló szervezetnek tekintette, amelynek minden egyén alárendeltje. Szerinte kulturális teljesítményre egyedül az árja faj képes. Hermann Wieland nyomán az árja faj eredetét az elsüllyedt északi Atlantiszban látta. A zsidó vallással szemben – amelyet Rosenberg ördöginek és rombolónak tekint – az árják ugyanis isteni-teremtő mentalitással rendelkeznek. Az árja férfinemű szépség, az északi országokból származik, szőke és kék szemű, a természethez fordul, és szívesen mutatkozik „fényruhában”. Individualista, nem tömegember, s ezért szkeptikus a nagyvárossal szemben. A középréteget képviseli, amely egyszerre fordul a zsidó bankárok és tőzsdespekulánsok, valamint a talajtalan lumpenproletariátus ellen. A „zsidó szellem” a fajok „kereszteződése” révén a hellenizmus „népi káoszában”, valamint a késő Római Birodalomban befolyást szerzett a germán Európában. A tényleges összekötő kapcsot az etruszkok „orgiasztikus” kultúrája és a kereszténység ettől befolyásolt zsidó „szánalomvallása” alkotja. Az egyház – a későbbi világnézeti megbízottak, valamint Chamberlain elődei szerint – zsidó–etruszk–elő-ázsiai meghatározottságú; a keresztény papság az etruszkokból alakult ki, s a pápa a jósok utódjának tekinthető. A jelenlegi egyház nemcsak „kényszerhittételei” miatt utasítandó el. Sokkal inkább ellensége az etnikai elkülönülésnek, amelyen a germán faj boldo gulása nyugszik. „Univerzalizmust” képvisel,
amely éppoly veszélyes, mint az emberek egyenlőségének eszméje és a világra kiterjedő humanizmus követelése, ezért a demokratikus államforma ellen a legélesebben küzdeni kell. Rosenberg tézise szerint Krisztus vallása szerint zsidó, a faj szerint azonban „az északi fajlélek megtestesítője”, s ennek megfelelően nem lehet zsidó. A kereszténység megtisztítását hirdette minden zsidó hagyománytól, s így a nemzetiszo cialista faji antiszemitizmus, valamint a némethívők völkisch elméletének előfutára lett. Rosenberg későbbi „szolgálati helyein” – mint például a néprajz és az „indogermán szellemtörténet” területén – mindenütt kísérletet tett arra, hogy utat törjön az „új hitnek”, amelyet feltörekvőnek látott: „Évszázadunk legnagyobb feladata, hogy a népi mítosz jegyében, német egyház keretében formát adjunk az északi fajlélek vágyának…”
A MÍTOSZTALANÍTÁS KÍSÉRLETE A Mítoszt a náci hatalomra kerülés előtt tudományosan nem vitatták, csak antiszemita szakmai körökben beszéltek róla. Miután Rosenberget kinevezték a Führer megbízottjának, a könyv veszélyt jelentett az egyház szabadságára. Ezért Wilhelm Neuß bonni teológus és néhány kollégája 1934-ben névtelenül megjelent tudományos tanulmányban cáfolta Rosenberg egyháztörténeti és vallástörténeti megállapításait. A kiadványt eljuttatták valamennyi lelkészhez. Kritikájuk megsemmisítő volt. A Mítosz nem elsődleges forrásokon alapult, amelyek tanulmányozása rendkívüli nyelvismeretet és gazdag tudományos tapasztalatot igényelt volna. Sőt Rosenberg még a fontosabb másodlagos szakirodalmat sem használta, hanem helyette például Otto von Corvin-Wierbitzky Papi tükör című népszerű munkáját forgatta. A szentek életének leírását Randolph C. Darwin Die Entwicklung des Priestertums… című könyve alapján készítette; egyébként egész lista állítható össze további ismert írásokból. Az ideológiai fikciók könnyen válhattak a jogtalanság és az erőszak forrásává, mert a realitás látszata érdekében terrorista módszereket kellett alkalmaznia. A germanofil és faji ideológia a területi igények megalapozását szolgálhatta, s a Mítosz messzemenően összecsengett a Mein Kampf megállapításaival.
1928 Megalakul a Német Kultúra Nemzetiszocialista Társasága, amely 1928 decemberében a Német Kultúra Harci Szövetsége nevet kapja
1930 Megjelenik A 20. század mítosza (Der Mythus des 20. Jahrhunderts) címı, 700 oldalas könyve, amely 20 kiadást s 1,1 milliós példányszámot ér el; Hitler Mein Kampfja után a nemzetiszocialista ideológia alapmıve
1930. szeptember Az NSDAP nagy választási gyŒzelme után Reichstag-képviselŒ (Hessen– Darmstadtból), a külügyminiszteri poszt várományosa
1933–1945 A náci párt külpolitikai hivatalának vezetŒje
1933. június Az NSDAP birodalmi vezetŒje
1934–1945 Hitler megbízza az NSDAP teljes szellemi és világnézeti iskolázásának és nevelésének felügyeletével (Überwachung der gesamten geistigen und weltanschaulichen Schulung und Erziehung der NSDAP)
1939-tŒl A zsidókérdés kutatásának intézete számára kifosztja a zsidó könyvtárakat és archívumokat, s vezeti a megszállt területek kulturális kincseinek elrablását
1940. július A kulturális értékek rablására Párizsban megalakul Rosenberg birodalmi vezetŒ bevetési törzse (Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg – ERR)
1941–1945 A megszállt keleti területek birodalmi minisztereként (Reichsminister für die besetzten Ostgebiete) felelŒs a gettók létrehozásáért és a zsidók meggyilkolásáért
1941. november 12. Nyilvánosságra hozzák Rosenberg miniszteri kinevezését
1946. október A nürnbergi nemzetközi katonai törvényszék emberiség elleni bınök miatt halálra ítéli és kivégzik
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
69
[forrás] Rosenberg: A 20. század mítosza (részlet)
A ha tár ta lan terjeszkedés idŒszaka a világháborúval és a pénz világuralmával befejezŒdött; ma a belsŒ koncentráció idŒszaka kezdŒdik, amely egy fajilag szervesen tagolt államrendszert hoz létre. E gondolat tudatos megteremtésére és végrehajtására ma valamennyi nép filozófusát, történészét s államférfiját fel szó lí tot ták. A né pi gon do la tot a nemzetközi tŒzsde meghamisítja, viszályt szít az államok között, s elnyom minden egyengetŒ gondolatot. E szemszögbŒl az egész mai »pacifizmus« is egy teljesen hazug mozgalom. […] Nem a hadseregek és a flották leszerelésével köszönt be a „világbéke”, hanem az aljas demokrácia, a 19. század faj nélküli államgondolata, a pénzügyek révén történŒ világgazdasági ki-
zsákmányolás teljes meg sem mi sí té sé vel, amely ma a népek nevében valamennyi állam bukását készíti elŒ, ha nem ismerik el és valósítják meg a vér vallását. A feketéktŒl, sárgáktól és zsidóktól megtisztított, tudatosan északi-európai módon kézben tartott Amerika lesz ezerszer erŒsebb, mint egy idegen vértŒl szétszakított, még ha oly nagy gyarmatai és tengerészeti támaszpontjai is vannak. Anglia világpolitikája nemcsak szigetországi helyzete miatt lehetséges, hanem arra is visszavezethetŒ, hogy a szászok és normannok egységes népet teremtettek, s hogy a centrum fajilag egységesen tiszta volt. Ma, hogy a londoni CitybŒl zsidók befolyásolják a politikát s egyidejıleg „proletár vezetŒket” állítanak, a brit politika már elveszítette állóképességét. Ha Anglia házát nem tisztítják meg, s Anglia egyidejıleg nem adja fel túlságosan messzire nyújtózkodó állásait a földgolyón, akkor nem kerülheti el a katasztrófát. S ezzel ismét felbukkan a kínai probléma.
AZA KARATRÓL A káosz sohasem köthetŒ a bátortalanokhoz, és a gyávák sohasem építettek fel egy világot. Aki elŒre akar haladni, fel kell égetnie a hidakat maga mögött. Aki nagy vándorlásra szánja el magát, a régi házi tanácsokat figyelmen kívül kell hagynia. Aki a legmagasabbra törekszik, meg kell törnie az alatta lévŒt. A jövŒ elsŒ német birodalmának új embere kétségtelenül egyedül csak egy választ ismer: Akarom!
70
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Döntőek lehettek még az úgynevezett „organikus igazság” fogalmának következtetései is: „Ami most felismerendő, és ami a 20. századi új világ- és állami nézet magját alkotja, az, hogy az organikus igazság önmagában rejlik, s az életvitel célszerűségén olvasható le.” Rosenberg nem kevesebbet állított, mint hogy „igaz” az, ami a „fajnak” használ. Az „organikus igazság” kifejezésnek semmi köze nem volt a szavak eredeti jelentéséhez, hiszen nem arról szólt, ami „igaz” vagy „organikus”. Az igényesen csengő, szintén Chamberlaintől átvett kifejezés logikai értelemben érték-, anyagi értelemben pedig hasznossági fogalom volt. Rosenberg meghirdetett egy naiv, haszonelvű ideológiát, amelynek minden követelményét egy állítólagos magasabb jog nevében a „germán faj” javára lehetett fordítani. Rosenberg 1929 végén könyve kéziratát átadta Hitlernek, s döntését kérte, vajon „a mozgalom el tudna-e már viselni egy ilyen művet, még akkor is, ha magánmunka”. Hitler öt-hat hónappal később ugyan dicsérte a könyv magas szellemiségét, de meglehetősen szkeptikus volt, hogy vajon hány párttárs képes a nehezen érthető könyvet elolvasni. A címével sem volt kibékülve: a 20. században nemzetiszocialistaként már a hit és a tudás szavakat ajánlotta a 19. századi mítosz szó helyett; nyilvánvalóan kevés megértést mutatott Rosenberg törekvése iránt egyfajta valláspótlék megteremtésére. 1944 végéig a Mítoszt 1,1 millió példányban adták ki, s – a Mein Kampffal együtt – reprezentatív ajándékként osztogatták az állami és pártünnepségeken. Nehezen becsülhető meg azok száma, akik tényleg olvasták a munkát, mindenesetre a korabeli tudományos irodalomban nem hagyott nyomot. Rosenberg 1937. szeptemberben megkapta érte a Német Nemzeti Díjat, amelyet úgy könyvelt el magában, hogy „magánnézeteimet a Führer az egész forradalom alapjának nyilvánította”. A nürnbergi per során azonban keserűen kellett szembesülnie azzal, hogy a náci pártvezetők és a miniszterek közül senki sem olvasta könyvét. A „nemzetiszocialista világnézet” belső ürességét semmi sem mutatta jobban, mint az, hogy Alfred Rosenberg, akinek tanaiban egyetlen nemzetiszocialista vezető sem hitt, a Harmadik Birodalom összeomlásáig a rendszer ideológiai vezetőjének számított.
Rosenberg 1940-ben megbízást kapott Hitlertől a megszállt nyugati területek műkincseinek „biztosítására”, névlegesen a háború után felállítandó Hohe Schule (Felsőbb Iskola) számára. Bevetési törzse létrehozásával a „hatalomátvétel” után először lépte át a pártmunka és az állami tevékenység határát, s kapott korlátozott végrehajtási jogkört. 1941 tavaszán újabb megrázkódtatás érte, amikor Hitler elhatározta, hogy teljesen megváltoztatja a Szovjetunióval szembeni politikáját. Sajnos Rosenberg naplója nem követi eddig az eseményeket. Alapelképzelésének megfelelően egyetértett a bolsevizmus elleni harccal s Hitler felfogásával, hogy a Szovjetunió néhány kemény csapást követően belsőleg összeomlik. De eltért a véleménye Hitlerétől a megszállt keleti területek lakosságával szembeni politikát illetően. Amikor elfogadta e területek miniszteri posztját, feltehetően meg volt győződve arról, hogy ő szabja meg a megszállási politika irányvonalát, de csalódnia kellett. Feladata ugyanis egészen másként alakult: a keleten történtekért neki kellett viselnie az elméleti felelősséget, de személyesen nem volt lehetősége beavatkozni az ottani politika irányításába. Ellenlábasával, Koch ukrajnai birodalmi megbízottal és másokkal szemben nem tudta érvényesíteni elképzelését – még ha formálisan az alárendeltjei is voltak –, mert azok Hitler keményebb megszállási politikáját követték és védelmet találtak nála Rosen-
felső-bajorországi Neuschwanstein kastélyában raktározták el. E célból 1940 júliusában Párizsban Rosenberg birodalmi vezető Bevetési Törzse (ERR) néven megalakult a szervezet nyugati hivatala, amely különböző részlegekre oszlott. Csak ezután jött létre Berlinben a szervezet vezető szerve. A franciaországi hadjárat után a törzs munkatársai Franciaországban és a Benelux államokban felkutatták a zsidó származású védtelen emberek gazdag műkincsgyűjteményeit. A párizsi német követség és a titkos tábori rendőrség SS bevetési kommandói már a megszállást követően azonnal megkezdték az ismert A BEVETÉSI TÖRZS gyűjtemények és galériák legértékesebb A náci párt kulturális javak elrablására képeinek lefoglalását. Rosenberg és szerszerveződött szervezete a megszállt or- vezete részesedést kívánt e rablásokból. szágokban működött a második világ- Sikerült is szervezetének teljhatalmat háború idején. Vezetője Alfred Rosen- szereznie Hitlertől a megszállt országokberg és az általa vezetett NSDAP Kül- ban végzett műkincsrablások terén. politikai Hivatala (APA) volt. A szerve- Emellett számos könyvtárat is kirabolzet hivatalosan a Hohe Schule, az ún. tak, amelyek zsákmánya a Frankfurt am Felsőbb Iskola projektjéből nőtt ki, Mainban felállítandó Zsidókérdés Kutaamelyet eredetileg a nemzetiszocialis- tásának Intézete bázisául szolgált, illetta kutatás központjának terveztek. Ro- ve az ún. Felsőbb Iskola könyvtárait gyasenberg az intézetben (szuperegyetem- rapította. Az ERR 1940–1945 között előbb ben) a nemzetiszocialista világnézet ellenfeleinek anyagait akarta felhalmoz- Franciaországban és a Benelux állani, amelyeket a megszállt országok mokban, majd Lengyelországban és a zsidó, szabadkőműves, kommunista és Baltikumban, később Görögországban, demokratikus szervezeteinek könyvtá- Olaszországban, valamint a Szovjetunió raiból és archívumaiból remélt megsze- területén (Reichskommissariat Ostland rezni. A lefoglalások során azonban a és Reichskommissariat Ukraine) műkökommandó rendívül sok műkincsbe dött. A Bevetési Törzs nyolcfős bevetébotlott, ezért a szervezet hatáskörét si csoporttal és öt szakmai törzzsel (zekibővítették a művészeti és kulturális ne, képzőművészet, korai történelem, javak lefoglalására is. 1941. áprilistól könyvtárak, egyházak) rendelkezett. A 1944. júliusig Párizsból 29 szállítmányt műkincsrablást összekötötték a kiraküldtek Németországba, s a műkincse- bolt emberek koncentrációs táborba ket főleg a központi raktárnak számító deportálásával. Az ideológus Rosenberg kevés hatalommal rendelkezett. Amikor szervezete az első nagy műkincslefoglalásokat végrehajtotta és a kincseket Németországba akarta szállíttatni, Párizs német katonai parancsnoka megtiltotta azt. Ekkor lépett a színre Hermann Göring, a Harmadik Birodalom második embere, aki részt kívánt a zsákmányból. Párizsban székelt a Luftwaffe fran ciaországi és angliai parancsnoksága, amely katonasággal, vasutakkal és devizavédelmi kommandóval rendelkezett. Göring segített az Alfred Rosenberg, ERR-nek a zsákmány Konstantin Hierl, Vojtech Mastny, elszállításában, de cseHerluf Zahle. rébe elsőd dleges válogaBerlin, 1939 tási jogot kért a rablott képekre. Titokban meg-
74∞
A BIRODALMI VEZETŐ
berggel szemben. Azonban Hitlerhez fűződő belső kötöttsége ebben az esetben is erősebbnek bizonyult, mint a vele való esetleges szembeszállás. Nürnbergi feljegyzéseiben Hitlerhez fűződő viszonyáról ezt írta: „Így látom azt az embert, akinek életét és felemelkedését politikai pályafutása kezdetétől követhettem. Először hozzá közel állva, később távolabb, végül egy kényelmetlen figyelmeztetésként és élő szemrehányásként azokkal szemben, akik érzését kisajátították. Tiszteltem őt, s végig lojális maradtam vele szemben.”
74∞
III.
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
71
nyerte magának a franciaországi képzőművészeti bevetési törzs vezetőjét, Kurt von Behrt is, akit cserébe több ügyben támogatott főnökével, Rosenberggel szemben. Göring fényképészeket, művészettörténészeket is a maga oldalára állított, akiket Párizsba helyeztetett. 1941–1942-ben hozzávetőlegesen húsz alkalommal utazott különvonatán Párizsba, ahol a rablott műkincseket tartalmazó vasúti kocsikat rákapcsoltatta vonatára. Wilhelm Keitel vezértábornagy 1940. szeptember 17-én Hitler utasítására felhatalmazta az ERR-t „az összes gazdátlan kulturális javak lefoglalására”. 1940 júliusában az ERR Párizsban Kurt von Behr vezetésével felállította nyugati szolgálati helyét. Berlinben az ERR központi hivatala Rosenberg hivatala és az NSDAP Külpolitikai Hivatala mellett működött. Nem állami intézmény volt, hanem az NSDAP egyik alszervezete. 1940 után Franciaországban az ERR 50 különböző helyen foglalt le műtárgyakat, amelyek legértékesebb darabjait a Jeu de Paume Múzeum hét kiállításán mutatták be. A Lengyel Könyvtár, a Turgenyev Könyvtár és számos párizsi páholy könyvtára a Felsőbb Iskola központi könyvtárába került. Jelentésük szerint a foglalások 213 gyűjtemény 21 903 darabját érintették. Keleten a műkincsrablás röviddel Lengyelország 1939. szeptemberi meg-
Führer-parancs ab evetésit örzs számára
sága alatt működő Ősiségi Kutatással Foglalkozó Szervezet (Forschungs- und Lehrgemeinschaft Ahnenerbe). A Wehrmachttal és az SS-szel együttműködve mindhárom szervezetet a műkincsek, könyvtárak és archívumok felderítésével és elszállításával bízták meg.
1940. július 5.
• Felkutatni és birtokba venni
„a gazdátlan zsidó tulajdon” minden hasznosnak tınŒ kulturális értékét, átkutatni az állami könyvtárakat és archívumokat olyan iratok után, amelyek értékesek lehetnek a nemzetiszocialista Németország számára, az egyházi hatóságok és páholyok hivatalait átkutatni a Németország ellen irányuló anyagok után, s azokat biztonságba helyezni.
•
A MEGSZÁLLT KELETI TERÜLETEK MINISZTERE
•
Hitler 1941. március elején jelentette be a Wehrmacht főparancsnokságának (személyesen Keitelnek), hogy „keleti minisztérium” felállítását tervezi, mert a megszállt keleti területek politikai feladatait túlságosan bonyolultnak tartotta ahhoz, hogy a hadseregre bízza. Rosenberg ekkor nyitotta meg Frankfurt am Mainban a Hohe Schule első részlegét, s a keleti minisztérium tervezésével párhuzamosan ebben a hónapban bukkant fel először vezető nemzetiszocialisták között a „zsidókérdés végső megoldásának” terminológiája. 1941. április 2-án – amikor már teljes gőzzel folytak a Szovjetunió megtámadásának előkészületei – Hitler és Rosenberg beszélgetéséről ezt jegyezte fel naplójába: „»Rosenberg, most elérkezett az Ön nagy órája!« e szavakkal fejezte be ma a Führer a velem folytatott kétórás tárgyalást. […] A Führer ezután részletesen kifejtette az előrelátható fej-
támadása után kezdődött Himmler, illetve a Lengyel Főkormányzóságban az osztrák származású Kajetan Mühlmann felügyeletével. Az ERR keleten a Szovjetunió 1941. júniusi megtámadásával és Rosenberg birodalmi miniszteri kinevezésével kezdte meg tevékenységét, s baltikumi, belorussziai és ukrajnai kirendeltséggel rendelkezett. Konkurenciát jelentett számára Eberhard von Künsberg SS-Obersturmbannführer különleges kommandója (Sonderkommando Künsberg), amely formálisan a Joachim von Ribbentrop vezette Külügyi Hivatal felügyelete alatt állt, illetve a Heinrich Himmler parancsnok-
Ger mani záció a Har madik Bi rodalom ban Az ún. Nagynémet Birodalom létrehozásának kísérlete során a nemzetiszocialisták fŒleg a megszállt keleti területeken
léptek fel más kultúrák képviselŒivel szemben, akiket megkíséreltek elızni vagy részben (mint a zsidókat) kiirtani. FŒ
Céljukat különbözŒ intézkedésekkel igyekeztek elérni: Helységek átnevezése. Az idegen nyelvı helységnevek elnémetesítése a birodalmi tudományos, nevelési és népképzési minisztérium felügyeletével történt, s fŒleg szláv helységneveket érintett Sziléziában, Kelet- és Nyugat-Poroszországban és Lausitzban, illetve francia neveket a Saar-vidéken (Saarlouis helyett Saarlautern). Az átnevezési javaslatot nyelvészekbŒl, lektorokból és levéltárosokból álló szakértŒi bizottság terjesztette elŒ. Sziléziában mindez már 1934-tŒl, Kelet-Poroszországban – ahol a falvak 70%-át érintette – pedig 1937–1938-ban zajlott. A késŒbb megszállt területeken az új nevekrŒl alsóbb szervek döntöttek, így lett pl. ⇤ódz´ból Litzmannstadt. (A második világháború után a Lengyelországhoz került területeken visszaállították a szláv helységneveket. Ezzel szemben Németország szovjet megszállási övezetében, majd az NDK-ban számos germanizált helységnév érintetlen maradt.) Idegen nyelvek betiltása a sajtótermékekben, iskolákban s részben a templomokban.
•
•
72
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
[fogalom]
céljuk egy kulturálisan, nyelvileg és „fajilag” egységes német települési terület létrehozása volt.
• FŒleg Lengyelországban felsŒoktatási intézmények bezárása és
a lengyel nyelvı oktatási elit üldözése s részben koncentrációs táborokban való meggyilkolása. Ismert a krakkói egyetem professzorainak letartóztatása és meggyilkolása a Sonderaktion Krakau során. De bezártak iskolákat és egyetemeket a Szovjetunió megszállt területein (Ostland és Ukrajna birodalmi kormányzóságban) is. A lengyel kultúra megtartására törekvŒ lengyelek megsemmisítŒ táborba deportálása. Hasonlóképpen jártak el a Szovjetunió megszállt területein is. Kulturális elnémetesítésük érdekében lengyel, orosz, belorusz és ukrán gyermekek elszakítása családjaiktól s átadásuk német családoknak. A faji ideológia jegyében, „keleti élettér” szerzése keretében a legtöbb lengyelt, oroszt, beloruszt és ukránt áttelepítették, részben mezŒgazdasági munkásnak az elfoglalt területekre, részben az Ural mögé, miközben ,,germanizálták” a nyugati szlávok és a baltiak egy kisebbségét, amelyet a nemzetiszocialista értelmezés fajilag értékesnek tekintett. Ãk elnémetesített elŒ- és utónevet kaptak.
• • •
Martin Bormann fel jegyzése Hitler, Göring, Rosenberg, Lammers és Keitel megbeszéléséről
[forrás]
1941. július 16. TITKOS BIRODALMI ÜGY! […] Fontos tehát, hogy céljainkat ne hozzuk az egész világ tudomására; de erre nincs is szükség, hanem az a fontos, hogy mi magunk tudjuk, mit akarunk. Semmiképpen sem szabad felesleges magyarázatokkal megnehezítenünk utunkat. Ilyen nyilatkozatok azért is feleslegesek, mert ameddig hatalmunk elér, addig mindent megtehetünk, azon túl viszont már úgysem tudnánk semmit tenni. A világ elŒtti lépéseinket tehát taktikai szempontoknak kell irányítaniuk. E vonatkozásban ugyanúgy kell eljárnunk, ahogy azt Norvégia, Dánia, Hollandia és Belgium esetében tettük. Ezekben az esetekben sem mondtunk semmit szándékainkról, és nagy bölcsen továbbra sem mondunk semmit. Tehát ismét hangsúlyozni fogjuk, hogy kényszerítve vol-
tunk egy terület elfoglalására, irányítására és biztosítására; a la kos ság ér de ké ben gon dos kodnunk kellett a nyugalomról, az ellátásról, a közlekedésrŒl stb., stb.; ezt szolgálják rendelke zé seink. Ne le gyen te hát felis mer he tŒ, hogy vég le ges rendezést készítünk elŒ! Ennek ellenére minden szükséges intézkedést – kivégzés, kitelepítés stb. – megteszünk és meg is fogunk tenni. Azonban nem akarunk bizonyos embereket idŒ elŒtt és feleslegesen ellenségünkké tenni. Úgy teszünk tehát, mintha csak mandátumot gyakorolnánk. Számunkra azonban világossá kell tenni, hogy sohasem fogunk kivonulni ezekrŒl a területekrŒl. Ennek megfelelŒen: 1. Semmit sem említeni a végleges rendezésrŒl, hanem azt észrevétlenül elŒkészíteni. 2. Hangsúlyozzuk, hogy a szabadság hordozói vagyunk.
leményeket keleten, amelyeket ma nem kívánok leírni. […] A Führer az oroszok katonai és emberi lelkületéről kérdezett súlyos terhelés közepette, a zsidók mostani arányáról a Szovjetunióban és másról. […] Végül azt mondta: az egész orosz kérdésre egy irodát akarok nálam felállítani, amelyet önnek kell átvennie. Dolgozza ki ennek minden vonatkozásait; amennyi pénzre szüksége van, az önnek rendelkezésre áll.” Öt nappal később Hitler már „egy távoli rezervátumra” gondolt a zsidók számára, s kilátásba helyezte központi politikai iro da felállítását a keleti munka számára, ahol Rosenberg nem hivatalos „keleti miniszterként” dolgozna. Rosenberg gyakorlatilag 1941 márciusától dolgozott „keleti miniszterként”, de hivatalos kinevezésére csak július 16-án került sor. Ekkor Rosenberg előadta fontosabb politikai céljait: az egész Baltikum, a volgai németek térsége, a Krím és a Transzkaukázus végleges annektálása; a hadifoglyok rabszolgamunkája, a meghódított te-
RÉSZLETEIBEN: A Krímet meg kell tisztítani az összes idegentŒl, és németekkel kell betelepíteni. Éppen így a régi osztrák Galícia is birodalmi terület lesz. Jelenleg jó a viszonyunk Romániával, de nem lehet tudni, hogyan alakul e viszony a jövŒben. Erre készülnünk kell, s eszerint meghatározni határainkat. Nem válhatunk függŒvé egy harmadik fél jótéteményétŒl; eszerint kell alakítani viszonyunkat Romániával. AlapvetŒen tehát arról van szó, hogy a ha tal mas tor tát kéz re ál lóan sze le tel jük fel, hogy ezzel azt elŒször uralhassuk, másodszor igazgathassuk és harmadszor kizsákmányol hassuk. Az oro szok most a front mögötti partizánháborúra adtak parancsot. E partizánháborúnak is megvannak az elŒnyei: lehetŒséget nyújt számunkra
rületek igazgatása és kizsákmányolá sa; germanizálás, valamint megbékítés, amelyet a legszigorúbb módszerekkel, a zsidó lakosság üldözésével kell folytatni, valamint „mindenki kiirtásával, aki utunkban áll”. Július 17-én Rosenberg bejelentette, hogy el fo gad ja a hi va talt. Et től kezdve minisztériuma volt a felelős a megszállt területek igazgatásáért és a törvénykezésért. Rosenberg még aznap kiadott rendelettel felállította a statáriális bíróságokat a keleten „nem németek által elkövetett bűncselekmények elítélésére”, de az ítéletek csak a minisztériuma jóváhagyásával léptek életbe. Rosenberg tisztában volt az általános szervezési nehézséggel s az alkalmas emberek hiányával, amivel minisztériuma felállításakor, a Szovjetunió elleni háború előkészületei során szembesült. Igazából azt sem tudta, hogy az összegyűjtött „3000 Oroszország-szakértőből ténylegesen hányan vethetők be”. Szakértőinek egy része kezdetben
min den ve lünk szem ben ál ló kiirtására. AlapvetŒ: az Uraltól nyugatra soha többé nem jöhet létre katonai hatalom, még ha ezért száz évig is kell háborúznunk. A Führer minden utódjának tudnia kell: a birodalom biztonsága csak akkor garantált, ha az Uraltól nyugatra nem létezik idegen hadsereg. E térség védelmét az esetleges veszélyekkel szemben Németország vállalja magára. MegkérdŒjelezhetetlen alapelvnek kell maradnia: Sohasem szabad megengedni, hogy a németeken kívül bárki is fegyvert viseljen! Ez különösen fontos, még akkor is, ha könnyebbnek tınik idegen alávetett népek felfegyverzése; utóbbi hibás felfogás! Valamikor elkerülhetetlenül ellenünk fogják fordítani fegyvereiket. Csak a német viselhet fegyvert, a szláv, a cseh, a kozák vagy az ukrán nem! […]
az APA-tól, az Északi Társaságtól s Ribbentrop hivatalából érkezett, de a birodalmi kancelláriától ígéretet kapott, hogy szoros munkatársait a legfelső birodalmi szervekből (Külügyi Hivatal, Wehrmacht-főparancsnokság, a négyéves terv hivatalai, valamint a birodalmi gazdasági minisztérium) is toborozhatja. Hivatali helyiségül kezdetben az APA berlini, Margaretenstraße 17. szám alatti épületét kapták. Amikor ezt kinőtték, a minisztérium 1941 májusában pótlólagosan megkapta a lefoglalt jugoszláv nagykövetség épületét, majd 1942-ben az egykori szovjet nagykövetség épületét is az Unter den Lindenen.
A GERMANIZÁLÁSTÓL A „NÉLKÜLÖZHETŐSÉGIG” 1941. április 20-án Hitler titkos megbízást adott Rosenbergnek a „keleti térség” központi kérdéseinek kidolgozására. Rosenberg már 1941. április 29-
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
73
én lefektette minisztériuma politikai céljait az újonnan megszállt keleti területeken: a zsidókérdés általános kezelést igényel, amelynek jelenlegi átmeneti megoldásait (a zsidók munkakényszere, gettósítás stb.) rögzíteni kell. Már ekkor megszületett a né metországi zsidó lakosság áttelepítésének terve az új keleti területekre. Május elején arra utasította a leendő ukrajnai birodalmi megbízottat, hogy a zsidók közhivatalokból való kiszorítása érdekében gettókat állítson fel. 1941. szeptember közepén Hitler visszatért a zsidók keleti kitoloncolá sának tervéhez, s kijelentette, hogy a „régi birodalmat és a protektorátust nyugatról keletre ki kell üríteni és meg kell szabadítani a zsidóktól”. A zsidók tervezett megsemmisítésével párhuzamosan Rosenberg egyház- és valláspolitikai intézkedéseket is tett a keleti területekre vonatkozóan. A vallás szabadságát toleranciarendeletekkel igyekezett biztosítani, állami elkötelezettség nélkül. Hitler támogatta Rosenberg elképzelését, s 1941 decemberében megjelent az erről szóló rendelete. Mivel a keleti területeken Rosenberg faji-vallási problémáktól tartott, toleranciát követelt az egyházi intézményektől. A leendő biro dalmi megbízottaknak szánt instrukciójában azt írta: „Kultúrpolitikailag a német birodalom számos területen támogathat-
ja és kiépítheti a nemzeti kultúrákat és a tudományt. Néhány területen azonban a különböző népek ki- és áttelepítésére van szükség.” Aktion Ritterbusch fedőnéven már 1941-ben számos tudományos kutatót vontak be a Harc a biro dalomért és élettérért elnevezésű projektbe, amely a kelet-európai lakosságot osztályozta. Két nappal a Szovjetunió megtámadása előtt arról beszélt minisztériuma tagjainak, hogy küszöbön áll az ukrajnai orosz lakosság „evakuálásának szigorú szükségessége”, amelyet „érzelmektől mentesen” kell végrehajtani, mert az itteni orosz lakosságot nem akarják élelmezni. „Kétségtelenül egy nagyon átfogó evakuálásra van szükség, s az oroszság biztosan nagyon nehéz évek előtt áll. Későbbi döntés dolga, hogy ott mennyiben maradjon ipar.” Hitler ellenkezése ellenére a szovjet hadifoglyok birodalomban történő foglalkoztatása ügyében tartott, 1941. július eleji megbeszélésen „valamennyi részt vevő szolgálati hely” a foglalkoztatásuk mellett szavazott. A keleti minisztérium folyamatosan szemmel tartotta a meghódított területek legitimitási problémáit. A polgári lakosság körében lehetőleg kerülték az erőszakot, amely rossz fényt vethetett a német megszállókra. A minisztérium szemszögéből a háború nem egy szuverén állam ellen, hanem a bolseviz-
A Wann se e- kon fe rencia jegy zőköny ve
mus, valamint a zsidó lakosság ellen folyt. A háborút így – a minisztérium faji-ideológiai doktrínájának megfelelően – elsősorban nem erőszakos hódításnak, hanem a lakosság jóindulatú felszabadításának tekintették. A „fajilag északinak” minősített lakossági részeket germanizálták. Rosenberg a Wolfsschanzén – Hitler főhadiszállásán – tartózkodó adjutánsa, Werner Koeppen révén pontosan értesült a Führer keleti élettérrel kapcsolatos elképzeléseiről, illetve saját javaslatai közvetlenül eljutottak Hitlerhez, s így általános germanizációs törekvései formálták a katonapolitikai döntéseket. A keleti minisztérium 1941. szeptember közepén Német települések a Szovjetunióban (Ukrajna a Krímmel) című beadványával ismét felhívta Hitler figyelmét a megszállt keleti területek faji-vallási germanizációjára. Hitler ezekben a napokban adta ki parancsát a teljes európai zsidóság deportálására a megszállt keleti területekre, mégpedig az eredetileg tervezett feltétel, a Vörös Hadsereg feletti katonai győzelem előtt. A hadigazdasági szükségletek és a germanizálás közötti érdekütközéseket jelezte Wilhelm Keitel tábornok és Erich Koch, Ukrajna birodalmi megbízottja hangos vitája 1941. szeptember kö ze pén a Wolfss chan zén. Míg Keitel – a keleti minisztérium irány-
[dokumentum]
1942. január 20. • (r ÉSZLET) Mostantól a kivándorlás helyébe további megoldási lehetŒségként a Führer elŒzetes engedélye alapján a zsidók keletre történŒ evakuálása lépett. Jóllehet ezek az akciók csupán kitérési lehetŒségek, de már ezek során is összegyılnek azok a gyakorlati tapasztalatok, amelyek a zsidókérdés jövendŒ végsŒ megoldása szempontjából alapvetŒ jelentŒségıek. Az európai zsidókérdés ezen végsŒ megoldásának folyamán kereken 11 millió zsidó jöhet számításba […] MegfelelŒ irányítás mellett a végsŒ megoldás során a zsidókat megfelelŒ módon munkára kell fogni keleten. Nagy munkáscsoportokban, a nemek megosztásával a munkaképes zsidókat utak építésére irányítjuk e területekre, amelynek kapcsán nagy részük természetes fogyással bizonyosan kiesik. Az esetleg végül megmaradó maradék állományt megfelelŒ kezelésben kell részesíteni, mivel ezeknél kétségtelenül a legellenállóbb részrŒl van szó, mert ezek, természetes kiválasztódásuk folytán, szabadon bocsátásuk esetén egy új zsidó felépítmény csírasejtjeinek tekinthetŒk. (Lásd a történelmi tapasztalatokat.) A végsŒ megoldás gyakorlati végrehajtása során Európát nyugattól keletig végigfésüljük. A birodalom területét, ideértve a Cseh–Mor va Pro tek to rá tust is, már csak a la kás kér dés és az
74
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
egyéb szociálpolitikai szükségszerıségek okán is elsŒként kell elintézni. Az evakuált zsidók elŒször nyomban úgynevezett átmeneti gettókba kerülnek, hogy onnan aztán továbbszállítsák Œket keletre. Az evakuálás végrehajtása során fontos feltétel a szóba jöhetŒ személyi kör pontos rögzítése – fejtette ki a továbbiakban Heydrich SS-tábornok. Az elképzelés szerint 65 év feletti zsidókat nem evakuálnak, hanem egy öregségi gettóba – a tervek szerint Theresienstadtba – helyezik át Œket. Ezen korosztályok mellett – az 1941. október 31én az Altreichben és az Ostmarkban található (!) mintegy 280 000 zsidó körülbelül 30%-a 65 év feletti – a zsidó öregségi gettókba kerülnek a súlyos háborús sérült zsidók és a háborús kitüntetéssel (Vaskereszt I) rendelkezŒ zsidók. Ezzel a célszerı megoldással egy csapásra kikapcsolható a sok közbenjárás. Az egyes nagyobb evakuálási akciók kezdete messzemenŒkig a katonai fejleményektŒl függ. Az általunk megszállt és befolyás alatt tartott európai területeken a végsŒ megoldás kezelésével kapcsolatban az a javaslat született, hogy a Külügyi Hivatal illetékes ügyintézŒi a biztonsági rendŒrség és az SD illetékes referenseivel értekezzenek. […]
Rosenberg: A zsidókérdés – világprobléma Most a mi feladatunk, hogy jól és alaposan átgondoljuk, hogyan és miként akarjuk elhelyezni a világ zsidóságát. Ez semmi esetre sem történhet meg egy önálló állam formájában, csak abban az elgondolásban, amit én zsidó rezervációnak nevezek. Reméljük, hogy a jövŒ államférfijai megtalálják a végleges megoldás módját, és lassanlassan bekövetkezik a zsidóság végleges letelepítése oda, ahol tapasztalt rendŒri felügyelet mellett a zsidóságot rászoktatják arra a munkára, amit eddig Œk csak a nem zsidók kötelességének tartottak. Ennek a gyakorlati megvalósításáról, továbbá letelepítésre alkalmas helyrŒl az utóbbi évek során természetesen sokat beszéltek. Nem szükséges ezeket a részleteket újból megtárgyalnunk. A megoldás egy elkövetkezendŒ tárgyalás feladata lesz. Gondoljuk meg azonban a lépés lényegét: a zsidóságnak minden európai államban úgyszólván határtalan uralma után mindezen államoknak milyen óriási átállítást kell majd keresztülvinniük, hogy ezt a zsidó fajt majd
vonalához tartva magát – az ukránokat „egyenjo gú tagként venné fel az eu ró pai né pek csa lád já ba”, ad dig Koch, Kelet-Európa leghatalmasabb embere (uralma Königsbergtől a Fekete-tengerig német, lengyel és ukrán területekre terjedt ki) kemény kényszer mun ká ra fog ta az uk rá no kat, s bezárta az ukrán iskolákat és egyetemeket a lakosság képzetlenül tartása érdekében. Hitler álláspontja Kochéval csengett össze, aki az ukránokat ugyanolyan lusta, szervezetlen és nihilista anarchikusoknak tartotta, mint az oroszokat. Velük szemben teljesen értelmetlen munkaszeretetről és köte les ség ről be szél ni – vé le ke dett –, mert csak a korbácsra reagálnak. A harci cselekmények során a keleti minisztérium mindazonáltal tartotta ma gát korábbi álláspontjához, s 1941. szeptember 23-án írásban közölte Hans Heinrich Lammersszel, a birodalmi kancellária fő nökével, hogy a megszállt keleti területeken felállítandó adminisztrációba be kell vonni a nyelvet és az országot ismerő személyeket, főleg a balti németeket. 1941. szeptember 29-én Rosenberg ötórás megbeszélésen meggyőzte Hitlert, hogy a germanizációs törekvéseket az ukránokkal szemben a hadigazdasági érdekek elé kell helyezni. Hitler
kétezer éves élŒsködés után számızzék a kontinensrŒl. Ez mutatja, hogy milyen óriási politikai és világnézeti forradalom az, amely ma Európában végbemegy. Itt mutatkozik meg a fasizmussal egyesült nemzetiszocializmus nagysága, amely egy régi kort zár le és egy új világot indít el a maga gyŒzelmes útján. Ez az új kor az élet minden kérdését mérlegre teszi, és megalkotja egy jövendŒ élet követelményeit. A kérdések középpontjában pedig a zsidókérdés áll, amelynek megoldása döntŒ feltétele Európa népei újjászületésének. Így áll ma több vonatkozásában is világosan elŒttünk a zsidókérdés mint a nemzetek tisztaságának problémája, ami semmi egyéb, mint a sajátos nemzeti hagyományok szükségszerı védelme, mindazon népek elŒtt, amelyek még súlyt helyeznek kultúrájukra és jövŒjükre. Ez pedig azok számára, akik a zsidó pénzdiktatúra alatt képtelenek megoldani szociális problémáikat, egyelŒre gazdasági probléma. Egyben azonban politikai kérdés is, mert igen sok
„visszafogott formában” jóváhagyta a keleti minisztérium Ukrajna-politikáját. Rosenberg a szemérmesen hangzó „nélkülözhetőség” politikája jegyében még aznap kiadta Ukrajnára vonatkozó „irányvonalait”, amelyek megvalósítása során a C bevetési csoport SS- és rendőri egységei Babij Jarban 33 771 zsidó férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak meg. A keleti minisztérium még októberben sem ismerte fel, hogy a „nélkülözhetőség” politikája komoly hadigazdasági problémákat okozhat. Sőt e politika jegyében a megsemmisítési akciókat a munkaképes zsidó férfiak mellett „szlávokra”, „tatárokra”, „cigányokra” és közelebbről nem definiált „keleti kinézetű” személyekre is kiterjesztették.
RÉSZVÉTEL A ZSIDÓK DEPORTÁLÁSÁBAN
A zsidó lakosság tömeges deportációja a megszállt keleti területekre már 1941 nyarán megindult. Hinrich Lose, Ostland birodalmi megbízottja, a keleti minisztérium helyi képviselő je augusztus elején utasításokat kért Rosenbergtől a „zsidók kezelésére”. Ő elutasította a zsidók helyben maradását, de a zsidó lakosság nagy feltűnést keltő deportációját is, helyette „rend-
[forrás]
ál lam ban még nem kris tá lyo so dott ki a zsidóság pénzügyi hatalmának a letörésére irányuló döntŒ akarat. Végezetül történelmi-világnézeti kérdés is, amelyet akkor adtak fel az európaiaknak, amikor az elsŒ zsidó Rómába vándorolt. Ezek a problé mák teljes egészükben megoldásra kerülnek. Mi, nemzetiszocialisták pedig az eddigi kérdésekre máris egyöntetıen azt feleljük: Németország számára akkor nyer megoldást a zsidókérdés, amikor az utolsó zsidó is elhagyta már a nagynémet életteret! És most, hogy Németország minden vérével és népisége erejével egyszer s min denkorra megtörte Európában a zsidóság uralmát, és gondoskodott arról, hogy ne csak Németország, de egész Európa is megszabadulhasson a parazita zsidóságtól, most – úgy gondolom – minden európainak megmondhatjuk már, hogy Európa számára csak akkor oldódik meg a zsidókérdés, amikor végre a legutolsó zsidó is elhagyta az európai kontinenst. (1942)
őri intézkedéseket”, vagyis helyi tö meggyilkosságot sürgetett. Egy hónappal később Auschwitzban sor került az első elgázosítási kísérletekre. Rövidesen megkezdődött a keleti minisztérium javaslatának végrehajtása: „Központi-Európa zsidóinak” deportálása a megszállt keleti területekre. Hitler 1941. szeptember 18-án adta ki a tömeges deportációra vonatkozó rendeletét. Hans Frank, a Lengyel Főkormányzóság birodalmi megbízottja és Alfred Rosenberg 1941. október 13-i megbeszélésén került először szóba a „végleges megoldás” speciálisan a főkormányzóság vonatkozásában. Rosenberg ekkor még elutasította Frank javaslatát, hogy „a főkormányzóság zsidó lakosságát a megszállt keleti területekre” deportálják, s arra törekedett, hogy a főkormányzóság a keleti minisztériumtól függetlenül hajtsa végre a „végleges megoldást”. A minisztérium továbbra is a „lecsillapítási” politikát vallotta, vagyis a nyugtalanság elkerülését a lakosság körében. Mindazonáltal 1941. október 15-én a „régi birodalom” területéről megkezdődött a zsidók deportálása a szovjet területekre. Az 1942. január 20-i berlini Wannsee-konferencián a birodalmi hatóságok és pártfórumok 15 magas rangú képviselője tárgyalta meg az európai zsidóság RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
75
szisztematikus legyilkolását; közöttük volt a keleti minisztérium két munkatársa, Georg Leibbrandt főosztályvezető és Alfred Meyer, Rosenberg „állandó képviselője”. Itt is megismételték álláspontjukat a politikailag germanizálandó lakosság „lecsillapításáról”. 1942 februárjától a keleti minisztérium politikai gyakorlatában is kirajzolódott az Európa-szerte egységesen koordinált tömeggyilkosság politikája. Minisztériumi képviselője – Georg Leibbrandt – részt vett az Adolf Eichmann vezette „végső megoldás” utókonferencián. Júliusban Alfred Meyer azt javasolta: Hitlernek ki kellene mondania, hogy a „zsidó keverékek” is bevonandók a kivégzendők közé, s így náci körökben számos bizonytalanság meg szűnne. Júliusban a minisztérium levelet kapott Hitlertől, amelyben jóváhagyta a minisztérium hónapokkal korábbi javaslatát a szláv lakosság „nélkülözhetőségéről”: „A szlávok nekünk dol goznak. Amikor már nincs rájuk szükségünk, meghalhatnak.” 1944 júniusában – a katonai helyzet romlása miatt – a keleti minisztérium feladta ellenkezését a zsidók hadigazdasági foglalkoztatását illetően, s utasítást adott 40-50 000 fiatal, 10–14 éves belorusz elhurcolására és a német hadiiparban történő foglalkoztatására. 1944 nyarán a keleti minisztérium kísérletet tett további államok bevonására a zsidóság elleni nemzetközi küz de lem be. A Krak kó ba ter ve zett „zsidóellenes kongresszusra” meghí-
vót küld tek töb bek kö zött az an gol John Amerynek és Jeruzsálem nagymuftijának is. A tervet azonban egy hónap múlva véglegesen feladták. A minisztérium még 1944. október 31én is megkísérelte, hogy létrehozza a Mun ka kö zös ség a Bol se vik Vi lág veszély Ku ta tá sá ra el ne ve zé sű in téz ményt, s újabb nemzetközi harcot hirdessen a zsidóság ellen. A munkaközösség október 31.–november 2. között Prágában tartotta első (s egyben utolsó) megbeszélését.
IV. A VÉG Az 1944. januári téli offenzíva során a szovjet csapatok megközelítették az Észt és Lett Főkormányzóság határát. Az észtek és a lettek a németek faji hierarchiájában legfelül álltak a keleti népek között, s döntően szovjetellenesek voltak. Ezért Rosenberg mindkét ország lakosságának teljes evakuálását szorgalmazta, mivel abból indult ki, hogy többségük a szovjet csapatok további előrenyomulása során elmenekülne s így akadályozná az esetleges német ellenállást. Február közepén azonban Hitler megtiltott minden kiutazást az „Ostlandból”, hogy elejét vegye a lakosság félelmeinek a szovjet csapatok előrenyomulása miatt. Elutasította Rosenberg evakuálási terveit, pedig a német belügyminisztérium már felkészült 1,5
millió balti személy átvételére a súlyos veszteségeket szenvedett birodalomba. 1944 második felében végül több mint félmillió észt, lett és litván személyt evakuáltak, akiknek nagy része a német fegyvergyárakban dolgozott. 1944 novemberében, bár a birodalmi és főkormányzóságok már szovjet ellenőrzés alá kerültek, még mindig 1600 fő dolgozott Rosenberg 55 helyszínen működő minisztériumában, amelyet nem volt hajlandó feloszlatni. 1945. április 20-án, Hitler születésnapján ismét súlyos légitámadás érte Berlint. Éjjel fél kettőkor telefonhívás érkezett a biro dalmi kancelláriából, hogy valamennyi miniszter a Lübeck és Kiel között fekvő Eutinban gyülekezzen. A parancs értelmében Rosenberg feleségével és 15 éves, Irene nevű lányával együtt elhagyta Berlint. Másnap Flensburgba érkeztek. Hitler április 29-i politikai végrendeletében Dönitz nagyadmirálist nevezte ki birodalmi elnöknek és a Wehrmacht főparancsnokának, aki felmentette Rosenberget miniszteri funkciója alól. Dönitz az „ügyvezető birodalmi kormány" főnőkének a nemzeti-konzervatív korábbi pénzügyminisztert, Schwerin von Krosigkot jelölte ki, aki a Flensburg melleti Mürwiket választotta a kormány székhelyéül. A nyugati hatalmak előtt az Alpokban és ÉszakNémetországban május 4–5-én aláírt részleges kapituláció után Jodl vezérezredes május 7-én Reimsben aláírta a német kapitulációt.
Mo unier francia ügyész vádbeszé de Nürn berg ben, 1946 A fajelmélet: a német faj, amely elméletileg árjákból áll, e doktrína értelmében alapvetŒ, természeti fogalom. A németek mint egyének nem léteznek, s létezésüknek nincs létjogosultsága, kivéve, ha a fajhoz, a Volkstumhoz tartoznak – a népi tömbhöz, amely az összes németet képviseli és egybekovácsolja […] A fajiság eszmei és testi megnyilvánulásai e politikai rendszer elválaszthatatlan részei: ezt nevezik Œk autoritatív vagy „kényszerítŒ biológiának”. A „vér” kifejezés, amely a náci teoretikusok írásaiban oly gyakran fordul elŒ, az életáramot, a vörös életnedvet jelenti, amely úgy kering minden fajban s minden igazi kultúrában, mint ahogyan az emberi testben áramlik végig. Az, hogy valaki árja, azt jelenti,
76
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
hogy érzi önmagán végigáramlani az életáramot, amely az egész nemzetet felvillanyozza, élteti. […] Az egyén szálljon önmagába, s akkor közvetlen reláció révén meghallja majd „a vér parancsát” […] A Rosenberg által szerkesztett Nationalsozialistische Monatshefte 1938. szeptemberi számában ez olvasható: „Állítólag a test az államé, a lélek pedig az egyházé, Istené. Ez azonban nem igaz. Az egész ember – testestül-lelkestül – a germán nemzeté, a német államé […]. A germán közösség és a többi, alacsonyabb rendı, degenerált emberfajta között már nincs is semmiféle közös nevezŒ. Az emberek közti testvériség eszméjét a többi erkölcsi értéknél is inkább elutasítják és elvetik. […] A zsidó és
keresztény vallás eszmevilágát – annak minden formájában – megbélyegzik, mivel az emberek közti kölcsönös megbecsülést és testvériséget hirdeti, s így az emberben lévŒ brutális erŒbŒl származó „erényeket” felszámolni igyekszik. Fennhangon elítélik a modern kor demokratikus eszméit, a nemzetköziség minden megnyilvánulását […] ezek az elvek Németországot szükségszerıen agresszív háborúba vezették, s azt eredményezték, hogy a hadviselés során módszeresen alkalmazott bınös eszközöket. […] (Hans Frank megjegyzése a vádlottak padjáról: mégis van valami ironikus abban, hogy éppen egy francia, De Gobineau kezdeményezte az egész faji ideológiát.)
NÜRNBERGBEN A szövetségesek rövidesen letartóztatták a flensburgi német birodalmi kormány tagjait. Rosenberget előbb autóval Kielbe vitték, majd onnan repülővel Luxemburgba szállították. Itt Dönitzcel és a többi „flensburgival” a Mondorfles-Bains-ban fekvő Palace Hotelben szállásolták el, ahol összesen 53 háborús főbűnös várt perére. A szövetségesek delegációi londoni üléseiken állapodtak meg a perek részleteiről. Nürnbergben a letűnt rendszer 24 fő képviselőjét vádolták; közöttük Martin Bormannt, aki május 1-jén már öngyilkos lett. Robert Ley felakasztotta magát, Gustav Krupp von Bohlen und Halbachot egészségügyi okokból elkülönítették, így végül 21 férfi ült a vádlottak padján, akiket 1945. augusztus 12-én szállítottak Mondorfból a nürnbergi városi börtön egyszemélyes celláiba. A per november 20-án kezdő dött, s Rosenberg az első sorban, Ernst Kaltenbrunner és Hans Frank között kapott helyet. Védője Alfred Thoma konzervatív keresztény tartományi bírósági igazgató volt. Rosenberg fáradhatatlanul igyekezett meggyőzni a bíróságot arról, hogy a nemzetiszocializmus – legalábbis elméletben – jó dolog. Börtöncellájában pedig ezt írta: „A nemzetiszocializmus európai válasz volt egy évszázad kérdésére. A legnemesebb eszme, amelyért egy német minden erejét áldozhatja. Egykor a német nemzetet egységgel
[forrás] Rosenberg Nürnbergben
ajándékozta meg, a Német Birodalomnak pedig új tartást adott. Egy igazi szociális világnézet s a kulturális tisztaság vértől függő eszméje volt.” Az ellene szóló vádirat első része 1945. december 18-án hangzott el, amikor a Bevetési Törzs tevékenységéről volt szó. Az amerikaiak időközben Münchenben biztonságba helyezték a megtalált műkincseket, sőt megszerezték a Hitlernek összeállított 39 kötetes katalógust is. Ezeket Storey ezredes bemutatta a bíróságnak, s hozzáfűzte: ha valamennyi elrabolt műtárgyat katalogizálnák, az több száz kötetet tenne ki. Másodszor 1946. január 9-én tárgyaltak Rosenbergről, amikor Walter Brudno amerikai segédvádló az összeesküvés ideológiai megalapozásában betöltött szerepét boncolgatta. Február 6-án a francia vádló ismét Rosenbergnek a Bevetési Törzsben betöltött szerepét, pontosabban a fosztogatás gazdasági vonatkozásait tárgyalta. A bíróságot számokkal igyekezett meggyőzni: egymillió köbméter bútor 674 vonatszerelvényben való elszállítását említette Franciaországból a kibombázott németek kárpótlására. Negyedszer február 7-én Pierre Mounier francia ügyész emelt vádat Rosenberg ellen. Április 15-én, 16-án és 17-én hallgatták ki Rosenberget, aki életrajza ismertetése után azonnal Goethéről, Herderről, Fichtéről, Kantról, Schopenhauerről és az indiai filozófusokról kezdett beszélni. A bitófa árnyékában ártatlanságát bizonyítandó gyakorta messze került a valóságtól. A szovjet Rugyenko tábornok, fővádló szemében azonban Rosenberg – aki fáradhatatlanul agitált az oroszok ellen általában s a zsidó bolsevizmus ellen különösen – a főbűnösök közé tartozott a vádlottak padján. Vé dő je, Alf red Tho ma jú lius 9-én kezdte meg védőbeszédét, s igazi szónoki bravúrként Rosenberget, a bolsevizmus közismert ellenségét a szovjetek barátjának állította be. Voltaképpen nem állt elő új érveléssel, hanem régi téziseit igyekezett még egyszer hangsúlyozni. Olyan embereket nevezett meg bűnösnek, akik Nürnbergben nem voltak jelen. Szerinte Rosenberg ugyan a megszállt keleti területek mi nisz te re volt, de a bi ro dal mi megbízottak miatt nem cselekedhetett szuverén módon. Rosenberg nem kezdeményezte a zsidóüldözést; antisze mi tiz mu sa szel le mi ter mé sze tű volt, meg sem mi sí té sük ről sem mit sem tudott.
Rosenberg augusztus 31-én tarthatta meg zárszavát. Ebből az alkalomból 19 oldalas emlékiratot készített, amelyet bírósági határozatra három oldalra rövidített. Eszerint ő Európa egységét szolgálta, amelyben a szabad Németország központi hatalomként szerepelne. Ez volt Adolf Hitler akarata is. Sohasem népszerűsítette a népirtást, s arról semmit sem tudott. A bíróság 1946. október 1-jén hirdetett ítéletet. Rosenberget mind a négy vádpontban (béke elleni bűntett, háborús bűncselekmények, emberiség elleni bűntett, összeesküvés) bűnösnek mondta ki. Ehhez a csoporthoz tartozott még Göring, Ribbentrop, Keitel és Jodl is. Az ítélet indoklása az 1945 előtti dokumentumokon alapult, a vádlott bíróság előtti vallomását kevésbé vették figyelembe. „Elismert pártfilozófusnak” minősítették, főleg a Külpolitikai Hivatalban folytatott vezetői tevékenységét, valamint Dánia és Norvégia megtámadásának elő készületeiben végzett munkáját emelték ki. A további pontokban a Bevetési Törzsben folytatott tevékenységét és keleti miniszterként kényszermunkások toborzását minősítették. Rosenberget kötél általi halálra ítélték, ő pedig nem írta alá a kegyelmi kérvényt. Október 16-án hajnali 2 óra 30 perckor hivatalosan halottá nyilvánították. A kivégzettek holttesteit amerikai teherautókon a müncheni Ostfriedhof krematóriumába szállították, s a hamvasztás után hamvaikat a szélbe szórták.
•
2013-ban az amerikai hatóságok megtalálták és Wilmingtonban bemutatták Alfred Rosenbergnek 1934 májusától vezetett s a nürnbergi per után eltűnt 425 oldalas naplóját, amelyet a perben bizonyítékként használtak. A naplót Robert Kempner ügyész, a per egyik vádlója tulajdonította el és csempészte az Egyesült Államokba. Később titkáránál, Herbert Richardsonnál bukkant fel. A szakértők meggyőződtek az iratok eredetiségéről. Ebben Rosenberg dőlt betűkkel idézte Hitler 1941. április 2-i kijelentését egy vacsora alkalmával: „Rosenberg, most elérkezett az Ön nagy órája!” Az 1934–1944 között keletkezett dokumentumok új részleteket szolgáltatnak a zsidók megsemmisítésének terveiről és a náci vezetői kör dinamikájáról. Az iratok a washingtoni holokausztmúzeumban állnak a tudomány rendelkezésére. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
77
