Aknai Tamás: Deltatáj. Egyetemes mővészettörténet mindenkinek 1980-2000. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2011.
Aknai Tamás mővészettörténész ezzel az újabb, két évtizedet átfogó könyvével tette teljessé a 20. század második fele vizuális mővészeti törekvéseinek, irányzatainak, tárgyteremtı aktusainak (képek, szobrok, installációk stb.) a rekonstrukcióját és összegzését. A pécsi professzor 2001-ben ugyancsak a fent jelzett kiadónál jelentette meg e könyv elızményeként az - „Egyetemes mővészettörténet 1945-1980” - címő szintézisét. A két mő megjelenése között éppen tíz év telt el, s a könyvpiacra kerülés mai esetlegességeire utal az a tény, hogy a már 2005-ben elkészült kézirat hat évet várt sorsára a kiadó asztalán. Végül a kiadó üzleti megfontolás alapján a címben szereplı - „mindenkinek”- szóló ajánlás utólagos betoldásával adta ki a kizárólag fekete-fehér képekkel tarkított, és viszonylag nagy terjedelemben mővészetelméleti1 szemelvényekkel kiegészített csaknem háromszáz oldalas kéziratot. A címbıvítés azonban látszatot teremtett: mintha valóban egy mindenkinek szóló, olvasmányos, laza szerkezető és stílusú könyvet tartanának a kezükben leendı olvasói.2 A könyv tényleges olvasása azonban figyelmet és idıt igényel. Az elmélyült, saját ismereteinket is permanensen felülvizsgáló olvasói hozzáállást mintegy elıírja a könyv címében szereplı, ám a könyv belsı (a delta elıtt, a delta ágai, a torkolatnál) tagoltságára is utaló „deltatáj” metafora. Ez egy sokágú, szélesen hömpölygı folyó képét idézi fel elızetesen bennünk, amely kavargó információ „áradataival” kiszélesedik a torkolatban, majd beleömlik a vizuális mővészet és a globalizálódó világ lehetséges jövıjét hordozó tengerbe. „Az átalakuló globális civilizáció az egymástól eddig eltérı kulturális konvenciókat, a fejlıdés alakulási ütemeinek különbségeibıl adódó interferenciákat oldja, a „nagy mővészet” létrejöttéhez elengedhetetlen konfliktusokat a kulturális történelem szabatosságának feladásával, a vallásos és erkölcsi értékrend viszonylagossá tételével fokozottan érzékelhetıvé teszi”. Az Aknai professzor által tárgyalt idıszakban az egyetemes mővészet szinte felfoghatatlan sokaságú és tömörségő, a vizuális mővészek nyelvi-fogalmi megközelítését nagyban tükrözı, jelentıs poétikai megújulásokhoz is vezetı eseményei kilengı minıségekben „zuhantak” a 1
Joseph Kosuth, Margot Lovejoy, Suzi Gablik stb. Hasonlóan például ahhoz a világhírő festıknek (Leonardo da Vinci, Michelangelo, Kandinszkij, Klimt, Dali, Picasso stb.) szentelt olasz sorozathoz, melyet Magyarországon a Kossuth Kiadó 2010-ben jelentetett meg.
2
számbavételük, rendszerezésük, elemzésük, rögzítésük gondolatával és egyúttal a kéznél levı módszerek használhatóságának firtatásával foglalkozó mővészettörténészre. Nem meglepı tehát a feladatot felmérni igyekvı kutató elsı reakciója: a „teljesen természetes meneküléskényszer” érzete. ”Az 1980-2000-ig terjedı idıszakban – mint írja - minden korábbi mértéken felül jelentek meg munkák, amelyek a tárgyteremtı aktusok mellett az elméleti állásfoglalás, filozófiai természető kérdésfelvetés centrális jelentıségét állították […]. A „széttört” érzékvilág és sejtelmekkel átszıtt elméleti keretek a fejlıdés lehetséges vonalait összezavarták a jövıt formulázó múlttal, a posztmodern a „korszak” fogalmát jelentısen felpuhította…”. A posztmodern egyebek között a modernség lineáris haladáseszményének cáfolata. Az 19701980-as években a posztstrukturalista filozófusok3 által meghatározott „posztmodern állapot”,4 vagy annak filozófiai és irodalomelméleti iskolája, a dekontsruktivizmus5, tárgyalt
korszak
vizuális
mővészei
számára
is
megkerülhetetlennek
a
vagy éppen
kikerülendınek tőntek alkotásaik során. A modern mővészet utáni vizuális mővészetet ugyancsak számos irányzatba csoportosítják, figyelemreméltó különbség azonban, hogy a posztmodern alkotások stiláris szempontból, gyakran eklektikus voltuk miatt is, sokszor nehezebben értelmezhetık, mint a modern, fıleg absztrakt mővészeti alkotások. Az irányzatok lényegének megértésében természetesen nagy segítségünkre van Aknai professzor könyve, amely mélyrehatóan, stiláris jegyeik aprólékos bemutatásával
tárja
elénk
azokat
(posztavangárd,
olasz
transzavangárd,
„új”
expresszionizmus, Neo Geo, Új Konceptualizmus stb.). De ne feledjük: a „delta” elıtt ott áll, mint egy századvégi mővészettörténeti modell, Andy Warhol életmőve, amely a „delta ágaiban” valamilyen formában szinte mindig jelen van. Utalnunk kell az ugyancsak széleskörő elfogadottsággal bíró Joseph Beuys életmővére is, hasonló okokból. De utaljunk rájuk azért is, mert (az 1986-ban, ill. 1987-ben elhunyt) Beuys és Warhol mővészete – Aknai Tamás megfogalmazása szerint – egymást kiegészítı, egymás által jellemezhetı, de polárisan elkülönülı halmazokként jelenhetnek meg, egy új, globalizált 3
Michel Foucault, Gilles Deleuze, Félix Guattari, Jacques Derrida, Richard Rorty, Jürgen Habermas, JeanFrançois Lyotard stb. 4 Valamilyen fennálló rend hatalmi-uralmi legitimációját szolgáló, ideológiai hátterét biztosító nagy elbeszélésekkel, narratívákkal vagy meta-elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanság, s ennek folyománya az a belátás, hogy a világ többértelmő, heterogén, önellentmondásos. Ilyen, a linearitás eszméjét sugalló metanarratívák Lyotard szerint: az egész emberiség gazdagodása a tıkés techno-tudomány révén, vagy az ész és a szabadság progresszív emancipációja stb. 5 Azzal a hagyománnyal való szakítás, amely az igazságot és a világ hő képét kereste, ezért minden eddigi olvasatot dekonstruálni, rétegekre bontani kell, az alkalmazott fogalmakat le kell „mezteleníteni”, majd mindezeket újra kell értelmezni. Ha nem határozható meg egyetlen, érvényes igazság, akkor a filozófiai megközelítés is csak többféle lehet stb.
diskurzus bizonyságaként. Egyébként a dekonstruktív mővészek vagy a többi, többnyire okkal kételkedı alkotó Warholban találhatta meg „felsıbb énjét”, aki teljes hozzáértéssel alakította és ennek elıtte fogadta be a médiális forradalom hatásait. Az Új Konceptualizmus kategóriájába sorolt mővészek és mővek „Koncept-dekonstrukció” alkategóriájában (263-272.o.) találkozhatunk például a közismert feminista, Sherry Levin tervezett és megvalósított dekonstrukciós projektjeivel. A mővésznı rákérdezett olyan alapvetı, bizonyos értelemben megszentelt fogalmakra, kifejezésekre, mint az eredetiség, a haladás, mestermő stb. Mint ismert, a posztmodern irodalmi alkotásokban gyakran találkozunk az irónia, illetve az intertextualitás, azaz szöveg-közöttiség meghatározó szerepével. Az intertextualitás megteremtésének gyakorlata szerint egyes írók, akár jelöletlenül is átvesznek szövegeikbe más írók szövegeibıl, s ezzel azok új kontextusba kerülve új jelentésre tesznek szert. Hasonló módszerrel él Sherry Levin akkor, amikor eredeti-idegen „nyersanyagot” „sajátít” ki, azaz a vízfestés módszerével átmásol néhány jelentıs modern mestertıl (Kandinszkij, Mondrian, Léger) származó képet. Így elıállított képein – miként Aknai Tamás írja - a hagyományosan nıi mővészet technikájával, a kicsiny méretekkel, a felületen belül érzékeltetett finomságokkal egyértelmően a „nıi” megközelítés kerül középpontba, egy különös deheroizálás, amelynek során az avantgard atyáira jellemzı patriarchális vonatkozások jelentıs mértékben átalakulnak az esztétikai férfidominancia feminista kritikájává. Vajon ez a kritika logikailag elvezethet a mővészet vagy a mővészettörténet halálához? Az amerikai filozófus és mővészetkritikus, Arthur Danto szerint a mővészettörténet vége nem a mővészet halálával, hanem a „nem férfiközpontú, nem eurocentrikus” idıszak elérkeztével következik be. Ekkor egy új narratíva születik… Bár az „eurocentrikus” idıszak megtöréséhez - egyéb, fajsúlyosabb tények mellett – hozzá járultak a dekonstruktivizmus filozófusai és mővészei is, ám a „nem férfiközpontú” idıszak, minden jel szerint, még a fejlett európai társadalmakban sem köszöntött be. A Danto-féle értelmezést követve, él még tehát a mővészettörténet, s ezért is ajánlom a posztmodernséget kissé hővösen szemlélı Aknai professzor igényes magyarázatokkal, értelmezésekkel – s jelentıs bibliográfiai apparátussal - ellátott könyvét, amely természetesen azokat a mővészeket is bemutatja, akik távol tartották magukat az általuk destruktívnak ítélt posztstrukturalista filozófusoktól, mővészetteoretikusoktól.
Csizmadia Sándor
Aknai Tamás rövid életrajza Aknai Tamás (1945. máj. 20. Bp.) mővészettörténész. ELTE mőv. tört. diploma (1963-68). Dunapatajon könyvtáros (1967-70), a JPM muzeológusa (1970-82), az MTA aspiránsa (197275), a szegedi JATE (1982-84), a JPTE Tanárképzı, majd BTK oktatója (1984-95), a JPM Mővészettörténeti Osztályának vezetıje (1995-97), a JPTE BTK oktatója (1997-), a Mővészeti Kar dékánja (2000-2005), a PTE MK egyetemi tanára. Vendégtanár a krakkói, az amsterdami és az Indiana University of Pennsylvania egyetemeken. Az Echo címő periodika alapító fıszerkesztıje (1997-2004). Fm.: Rippl-Rónai. Corvina, Budapest (1971); Nicolas Schöffer. Corvina, Budapest (1973); A Pécsi Mőhely. Jelenkor Kiadó, Pécs (1995); Egyetemes mővészettörténet 1945-1980. Dialog-Campus Kiadó Bp.-Pécs (2001); CsorbaSimon László (monográfia). Magyar Képek Kiadó, Bp. 2010. Fünfkirchen. Eine kunstgeschictliche Rundgang., Regensburg, 2010; Egyetemes mővészettörténet 1980-2000. Dialog Campus Kiadó, Bp.-Pécs (2011).
Csizmadia Sándor életrajza
Csizmadia Sándor (1947. jún. 28., Zomba): filozófus, politológus.
[email protected] Felesége: Németh Márta francia tanár Két leánya van: Dominika (1973), Daniella (1975) A Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára, a Filozófia Központ vezetıje. Kutatási területe: politikai filozófia, globalizáció, geopolitika, francia külpolitika, Észak-és Nyugat Afrika társadalmi és politikai rendszerei. 1971-ben az ELTE BTK filozófia-francia szakán diplomázott. Párizsban 1969-ben a Sorbonne-on, 1981-82-ben az École des Hautes Études en Sciences Sociales-on folytatott nyelvi és társadalomtudományi tanulmányokat. 1979-ben filozófiából doktori (ELTE), 1989-ben kandidátusi fokozatot szerzett (MTA), 1999ben politikatudományból habilitált (BKE).
Vezette a JPTE BTK Filozófia Tanszékét, Társadalomelméleti Intézetét és Politikai Tanulmányok Tanszékét, valamint a Corvinus Egyetem Filozófia Tanszékét. Részt vesz e két egyetem politikatudományi doktori iskolájának a munkájában. Nyert kutatási pályázatokat, szervezett nemzetközi és magyarországi konferenciákat, részt vett hazai konferenciákon. Elnökségi tagja volt a Magyar Filozófiai Társaságnak, tagja volt az MTA Doktori Bizottság Filozófiai Albizottságának, a MAB Filozófiai Szakbizottságának, a Magyar Filozófia Szemle Szerkesztı Bizottságának. A Magyar Larousse enciklopédikus szótár francia vonatkozású filozófiai és társadalomtudományi szócikkeinek fordítója, lektora, írója, a Tanulmány Kiadó francia programjának szerkesztıje volt. A Politikatudományi Szemle konzulense és az Afrika tanulmányok c. folyóirat Tudományos Tanácsadó Testületének tagja. Olaszországban, Belgiumban és Franciaországban több alkalommal tartott konferencia- és egyetemi elıadást. Párizsban, Rómában és Brüsszelben rövidebb-hosszabb kutatói idıszakokat töltött. 1991-ben elnyerte a NATO párizsi és római parlamenti kutatásokra szóló egy éves politikatudományi ösztöndíját. Egy évtizedig (1991-2001) levelezı tagja volt a párizsi Collège International de Philosophie-nak, ahol több alkalommal is folytatott kutatásokat, miként az ugyancsak párizsi Raymond Aron Politikai Tanulmányok Intézetében. Kutatásokat folytatott a francia-és belga külügyminisztériumban, a párizsi École des Hautes Études Internationales-ban, az Institut d’Études Politiques-ban és a brüsszeli Szabad Egyetem (ULB) Nemzetközi Kapcsolatok és Stratégiai Tanulmányok Intézetében, ahol társkutatásvezetıként a doktori iskola munkájába is bekapcsolódott ill., az intézet által vezetett "Az új európai architektúra" címő Tempus program magyarországi koordinátora volt. Tagja volt az intézet tudományos tanácsának. Kapcsolatépítı látogatásokat tett a salernoi, a neuchâteli és grazi egyetemeken. Tanított a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemen (2006). Tagja volt a svájci Ferdinand Gonseth tudományfilozófiai társaságnak, s tagja a párizsi Raymond Aron Társaságnak. Közel hetven publikációja jelent meg: könyv, szerkesztett könyv, idegen nyelvbıl fordított könyv, tanulmány folyóiratban és tanulmánykötetben. Idegen nyelvő tanulmányokat Párizsban, Rómában és Magyarországon közölt.
