AKIK 8 FORINTÉRT ADJÁK NEKÜNK AZ ALMA KILÓJÁT

AKIK 8 FORINTÉRT ADJÁK NEKÜNK AZ ALMA KILÓJÁT Fotó: MTI / Balázs Attila

GYÜKERI MERCÉDESZ – VAJNA TAMÁS – MUNKÁCSY MÁRTON - 2016. ÁPRILIS 14. 11:01 GAZDASÁG

ÜZLET

EGYESÜLETE

GAZDASÁG

CIKK

ALMASZEDÉS

LEDÓ FERENCTUDATOS VÁSÁRLÓK

MEZŐGAZDASÁG

10 PERC HÁTTÉR

A legnépszerűbb magyar gyümölcs. Megvehető a multik polcairól, a piacok standjairól és rozsdásodó kombik csomagtartójából is. A vevő könnyen válogat, de azok, akik felnyúlnak érte a fára vagy az almásokban hajlonganak, teljesen kiszolgáltatottak. Létük függ a gazdától, a feldolgozóipartól a nagybani piac áraitól és az időjárástól. Egy kiló alma a boltokban 3-400 forint. A kereskedők a termelőktől 100-150 forintért veszik, ez az úgynevezett felvásárlási ár. Annak, aki a legtöbbet dolgozik vele, szinte semmi sem jut. Jelen esetben vacsorára is csak szerény paprikás krumpli.

Zalában vagyunk egy faluszéli ütött-kopott házban. Összkomfortos, mosógép is van, de ez az összes kényelem. Tulajdonosa szerint többre nincs szükség, hiszen az ingatlant csak szeptember közepétől október végéig használják az idénymunkások – náluk eddig tart az almaszüret.

Egy ózdi brigád tölti itt az őszt már több éve, Norbertet és tizenöt földijét egy borsodi vállalkozó szervezte be az alkalmi munkára. Az alma a legfontosabb magyar gyümölcs, almaszedőkre is mindig van kereslet. Norberték pedig nincsenek egyedül, hiszen a brigádok akár az ország másik felébe is elmennek, ha ott jobb lehetőségekkel kecsegtetik őket. Ősszel, az idényben látogattuk meg őket, arra voltunk kíváncsiak, mit kapnak az ingázásért cserében.

„Azt mondták, idén már be is leszünk jelentve, papírt persze még nem láttunk” – mondja a harmadik hete, reggel héttől napnyugtáig almát szedő kétgyermekes családapa. A társaival együtt a helyiekből álló brigádok megerősítésére hívott Norbert mégis szerencsésnek tartja magát: a gyümölcsbetakarítás egy hónapja után akár 120-130 ezer forintot is hazavihet.

“ A brigádvezető rendes asszony, mindennap kifizet. Tudja, hogy nem isszuk el, otthonra kell. 500 forint elmegy az ágyra, a kajára ugyanennyi naponta, de így is marad napi

négyezer nettó. Az otthoni közmunkához képest ez császár

– vázolja a napi 10-12 órányi fizikai munkát jelentő almaszüretelés előnyeit. Ha a számokat nézzük, valóban: a közfoglalkoztatás napi bruttó bére alig haladja meg a 3600 forintot, ebből kézbe nagyjából 2400 forintot kapnak – igaz, nyolc órányi munkáért.

A munkaügyi ellenőrzések errefelé ritkák, legalábbis a borsodiak még nem találkoztak vele. Azért óvatosak, nem állnak szóba nagyon a falubeliekkel sem. A helyi brigádvezető intézi javarészt a bevásárlásaikat is, napközben pedig úgyis az almáskertben vannak, és csak naplemente után érnek a szállásukra. Sem idő, sem illetékes nincs, akinél reklamálni lehetne a körülmények miatt.

De talán nem is reklamálnának, úgy érzik, ennél jobbat úgysem találnának. Pedig Norbert és társai sok mindennel próbálkoztak már. Az életerős férfi volt az építőiparban Pesten, dolgozott útépítéseken Baranyában, ásott csatornát az Alföldön, de eddig a gyümölcsszedés jött be neki legjobban. A családos feketemunkás szerint, ha nem volna szüreti lehetőség, aligha telne gyerekeinek ruhára és téli tüzelőre.

Ezért azt is vállalják, hogy a félórás ebéd- és a kevés számú cigiszünetet leszámítva szinte folyamatosan szedik a gyümölcsöt. „Fárasztó, de a légkalapács vagy a döngölő durvább, a közmunkás szemétszedés pedig megalázó, örülünk, hogy ez van, érdekel is minket, hogy zsebbe megy” – fogalmaz Norbert.

Fotó: MTI / Balázs Attila

A kiszolgáltatottság nem a borsodi brigád sajátja. Az országban többfelé is hasonlóan bizonytalan helyzetű almaszedőkkel találkoztunk, annak ellenére, hogy a munkások mindenütt úgy látják: nem csak szükség van a munkájukra, de meg is becsülik őket.

Ugrunk egyet a szomszédos megyébe: Ildikó és Győző egy apró Somogy megyei faluból járnak lassan húsz éve egy almásba dolgozni. Szerintük is a legjobb munka a gyümölcsbetakarítás, 2014-ben mégsem tudták vállalni a napszámot, mert nem találtak a környékben autót, amelyik elvitte volna őket a negyven kilométerre levő gazdaságba. Az utat így is maguk fizetik: csapatuk tagjai összeadják a benzinpénzt és egyikük autójával járnak dolgozni. Pedig korábban még járt nekik útiköltség, ma azonban már erre sem számíthatnak.

Győző azt mondja, be vannak jelentve – „kértek adószámot, taj-kártyát és volt szerződés is” –, de ezzel legfeljebb az adóhatóság elvárásait teljesítették. A munkavédelmi előírásokat már nem: ivási lehetőséget, egy csapot, vagy lajtos kocsit nem kaptak, de még fedett helyiséget sem biztosítottak nekik, ha eleredne az eső.

Győző szerint, ha már reggel esik, akkor egy fél órát várnak a traktor ponyvája alatt, és ha nem áll el, akkor legfeljebb lefújják az aznapi műszakot. Ilyenkor a fizetségük is ugrik, hiszen ötfős brigádjukat nem órabérben vagy napszámban fizetik, hanem a leszedett gyümölcsért kapnak pénzt. Ez a gyakorlat egyébként nem csak Magyarországra jellemző, a brazil lénarancs-szedők bére is nagyban függ az időjárástól.


Noha a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának nincsenek külön adatai az almaszüretelőkről, a 2015-ös mezőgazdasági ágazati ellenőrzések alapján is lehet fogalmunk arról, hogy milyen állapotok uralkodnak a mezőgazdasági idénymunkában.

48 munkáltatónál 180 munkavállaló papírjait nézték át, közülük 15 volt külföldi. A hivatal közlése szerint folytattak ellenőrzést cégeknél, egyéni vállalkozóknál és őstermelőknél is, jártak fóliakertészetben, burgonyabetakarításnál, zöldségválogatásnál, paradicsomtermesztésnél, de a paprikaföldön is megfordultak. Összesen 19 munkáltatónál találtak szabálytalanságot, melyekben 68 munkavállaló volt érintett. Ez azt jelenti, hogy tízből négy dolgozónál nem stimmelt valami.

A legjellemzőbb szabálysértés a feketemunka volt, 12 munkáltató 28 embere akadt fenn a rostán. A bejelentés elmaradása főleg a kisebb létszámot foglalkoztató munkáltatókra jellemző.

Külön vizsgálták az egyszerűsített foglalkoztatást választókat. Az eredmény lesújtó: az így foglalkoztatott, főként idénymunkások 58 százalékánál tártak fel szabálytalanságot.

Rendszeresen előfordult, hogy megsértették a munkaidő nyilvántartással kapcsolatos szabályokat, sokan nem tudták ugyanis, hogy a munkáltatónak a munkaidő-nyilvántartást naprakészen vezetve, a munkakezdés és -befejezés időpontját feltüntetve a munkaterületen kell tartani.

Gyakori a túlmunka is. Bár a munkaidő a törvény szerint legfeljebb 12 óra lehet – e szabály betartása alól sem az idényjellegű munka, sem a munkaidőkeretben, sem az egyszerűsített foglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás nem enged eltérést a munkáltatók részére – mégis sok esetben nem telik le a műszak 12 óra munka után.

A munkaközi szünet kiadása alól sem az idényjellegű munka, sem a munkaidőkeretben, sem az egyszerűsített foglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás nem mentesíti a munkáltatót. Pedig az ellenőrök többször is találkoztak olyan munkáltatóval, aki nem engedte szabadságra az embereit.

Más esetben pedig az alapbéren felüli bérpótlékok (túlóra, műszakpótlék, éjszakai pótlék) kifizetése marad el.

Mindezzel persze nem csak a magyar törvényeket rúgják fel a munkáltatók, hanem az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének, az ILO-nak az ajánlásait is. A szervezet – Magyarországon is törvénybe foglalt – munkavédelmi egyezményei ráadásul nem is csak az igazságos és a megélhetést biztosító munkabérhez, a napi pihenőidőhöz vagy az éves fizetett szabadsághoz fűződő jogról rendelkeznek, de tovább is mennek.

Előírják például azt is, hogy a dolgozók számára garantálni kell a megfelelő érdekképviseletet, de – ami ennél is fontosabb – a munkáltatónak az egészségügyi kockázatoktól mentes munkavégzést és balesetek esetén a megfelelő kártérítést is biztosítaniuk kell.


Pedig kívülről nézve minden jel arra utal, hogy megbízóik, a termelők javíthatnának a munkások helyzetén: a válságon lassan túlesik a gazdaság, a gyümölcstermelők számíthatnak uniós és hazai támogatásokra is, 2014-ben ráadásul rekord termést hoztak az almafák. A munkások azonban ebből sokat nem profitálnak, sőt, nemzetközi felmérések arra utalnak, egyre kevesebbet.

„Ahogy nálunk, a fejlett országokban is nő az idénymunkások és a napszámosok aránya a mezőgazdaságban”– mondja Hamar Anna, a Magyar Tudományos Akadémia KRTK

Regionális Kutatások Központjának tudományos munkatársa. A nem konvencionális – elsősorban részmunkaidős, idényjellegű vagy határozott idejű – foglalkoztatási formák terjedésére az utóbbi időben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) is felhívta a figyelmet.

Az ENSZ-hez tartozó intézmény januárban kiadott éves jelentése azt mutatja, hogy Európában az összes munkahely több mint húsz százaléka már nem a teljes munkaidős kategóriába tartozik. Magyarország esetében az OECD statisztikái szerint 2014-ben 24,6 százalékos volt ez az arány, tíz évvel korábban pedig még csupán 15,7 százalék.

Az OECD-hez hasonlóan ezt azért tartja aggasztónak a szervezet, mivel ezeknek az embereknek jóval kisebb biztonságot nyújt az állásuk. Vagyis kevésbé számíthatnak például betegbiztosításra és betegállományra, szabadságra, vagy éppen a munkaidőre vonatkozó szabályok betartására is.

Az sem mellékes azonban, hogy a részmunkaidőben vagy informális módon (például feketén, családban) dolgozók jellemzően kevesebbet is keresnek.

És ez meglátszik az éves jövedelmükön is. Magyarország esetében például átlagban a teljes állásban bejelentett dolgozók keresetének alig 60 százalékára számíthatnak éves szinten a részmunkaidőben vagy napszámban alkalmazottak. Ez az arány ráadásul folyamatosan romlik: az ILO adatai szerint az ezredfordulón még csaknem 70 százalékos volt.

Ezzel is magyarázható, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak közül jóval többen élnek a szegénységi küszöb alatt. Az Eurostat 2014-es, Magyarországra vonatkozó adatai azt

mutatják: amíg a teljes munkaidőben dolgozók körében a szegények aránya 5,2 százalékos, azoknál, akiket csak részmunkaidőben alkalmaznak, 18,6 százalék.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a mezőgazdasági dolgozók eleve alulfizetettek: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ágazatban teljes állásban foglalkoztatottak átlagosan 123 ezer forint körüli nettó bérre számíthatnak, szemben a 162 ezres átlaggal.

Ez a 120 ezer forint nagyjából a plafon Győzőék számára is. Igaz, ehhez hajtaniuk kell. Egy ilyen hajtós nap végén 6-7000 forint is összejön fejenként, ám ha rossz az idő, vagy éppen kevés a termés, jóval kevesebbel kell beérniük. „Van, aki kettőkor már abbahagyja. De mi pénzt akarunk keresni, a brigádban nem lehet gyenge láncszem” – meséli Győző, aki társaival

így fél héttől fél ötig dolgozik. A párnak, ha nincs almaszüret, akkor marad a gyűjtögetés, bár a makk utáni kutatás csak a túlélésre elég.

Évának ez a 120 ezres havi bér is távoli. A 65 éves szabolcsi nő hatvanezres nyugdíját egészíti ki a napszámmal, rosszabb években ennyi pénz jut arra, hogy eltartsa öttagú családját. Ősszel két helyi gazdaságba is elment almát szedni. „Az egyik helyen csak két napot dolgoztam. Pénzt nem kaptunk, csak egy láda almát és ebédet. A másik almásban óránként ötszáz forint a fizetés.”

Ezért a pénzért reggel nyolctól délután négyig kell szedni a fáról a színalmát és a földről a lének valót. Munka csak hétköznap van, „nincs annyi alma a fákon, hogy hétvégén is dolgoznunk kelljen”. Így keres naponta négyezer forintot. A heti húszezer forintért a 65 éves asszony a konténereket pakolja. A traktorossal együtt tízfős brigád naponta 26 konténert rak meg gyümölccsel, a nyugdíjaskorú nőnek rengeteget kell hajlongania.

Ebben a szezonban szerencsére jó körülmények között szedheti Éva az almát. Kapnak vizet és néhány perc szünetet is – kinek dohányozni, kinek enni. „Ennyi jár, nem állatok vagyunk, hanem emberek. Amikor nálunk van napszámos, ott vagyok közöttük, tudom, mit bír az ember” - mondja Éva, akinek a családja harminc hektáron termel dinnyét és dohányt, a napszámra csak olyan évben szorul, amikor – mint most is – a szárazság elvitte a termést.

Persze a szárazság nemcsak a gyümölcshozamra veszélyes; igaz, Éva nem említi, hogy munkaadója szólt volna neki, hogy az erős UV-sugárzás idején hosszú ujjúban vagy sapkával a fejükön dolgozzanak.

Éváék brigádját bejelentette a munkaadó. Rákényszerült, mivel rengeteg az ellenőrzés a környéken. Azt gondolja, ezért sem akarta a termelő túllépni a napi nyolc órát, inkább mindenkit hazaenged délután. Túlórázni sem lehet, de nincs is miért.


Magyarországon legutóbbi, 2013-as felméréskor 128 ezerre tették az idénymunkások számát, egy 2010-es adat szerint pedig az idénymunkások összesen húszezer, nyolc órában bejelentett alkalmazott munkáját végezték el.

Számuk növekedése azt is jelzi, hogy egyre többeket foglalkoztatnak legálisan. Ebben segítséget jelent az egyszerűsített munkavállalás. Az elsősorban idénymunkára kitalált foglalkoztatási formánál a munkáltatók napi ötszáz forint befizetésével kiegyenlíthetik a

közterheket. Bérkötelezettség azonban itt is van, méghozzá a minimálbér 85 százalékát kell fizetniük.

A minimálbér havi szinten 2015-ben bruttó 105 ezer forint volt, ez alapján az almaszedők hivatalosan bruttó 513 forintos órabérre jogosultak. A riportunkban szereplő brigádok ezt jellemzően meg is kapják, sőt, általában ötszáz forint körül van a nettó keresetük.

Az előny persze csak abban az esetben igaz, ha a munkások napi nyolc órában dolgoznak és a ledolgozott órákra fizetik őket. Az esetenként tíz órát is meghaladó műszakokra fixen fizetett 4000 forintnál már nem ilyen kedvező a kép, és a leszedett alma mennyisége utáni pénz is hullámzó lehet.


A Komárom-Esztergom megyei Szomódon álló almásban sem hosszú a műszak az augusztus 20-tól november elejéig tartó szüret idején. Ottjártunkkor a sorok között hat idénymunkás dolgozott, kizárólag délután. Ennek azonban más a magyarázata. „Délelőtt olyan erős a harmat, hogy nem állunk neki, mert már a tárolás során nagy lenne a veszteség” – tudtuk meg Nagy Sándortól, a biogazdaság vezetőjétől.

Itt évek óta többé-kevésbé ugyanaz a brigád dolgozik: a környék nyugdíjas őstermelői egészítik ki így bevételeiket. Most van egy levelező tagozatos egyetemista is. Ő egy 80 körüli brigádtag helyett jár, aki 2014-ben úgy döntött, sok már neki a nyújtózkodás az almásban. A munkások szeretnek ebbe a gazdaságba járni.

Az idénymunkák közül itt fizetnek a legjobban, óránként hatszáz forint a bér és a szüret végén 50-70 kiló almát is hazavihetnek. A munka másik előnye – halljuk az egyik munkástól – hogy nem hajtják az embert, „van idő közben átbeszélni a világ fontos dolgait”.

Hamar Anna tapasztalata szerint a nagyobb ültetvényeken jobban törekednek a termelők egyfajta ipari jellegű munkarendre, 10-15 perces szünetekkel, ami alatt a szedők pihenhetnek, dohányozhatnak vagy megehetik az ebédjüket.

A kutató úgy véli, az idénymunka – így az almaszedés is – etnicizálódott: döntő részt romák dolgoznak a földeken. A brigádok viszont meglehetősen heterogén csoportok. Vannak „elitcsapatok” és akadnak gyengén teljesítők, akik csak azért kapnak munkát, mert a gazdálkodó egyébként nem talál embert.

Azoknak van nagyobb respektje, akiket az étkezési almák szedésével bíznak meg. A friss fogyasztású gyümölcsöt ugyanis kézzel kell szüretelni, amihez komolyabb odafigyelésre van szükség. Épp ezért a gazdálkodók jobban megválogatják, kit engednek ide. Idős, beteg, alkoholista jelentkező szóba sem jöhet, a foglalkoztatási szabályokat betartó termelők a 16 év alattiaknak sem adnak munkát.

Az már a brigád érdeke, hogy az illető ne legyen lassú, mert az a közös teljesítményt rontja. A jó hírű szedők fő ismérve, hogy tartósan magas minőségre és teljesítményre képesek. Hamar Anna tud olyan brigádokról is, akikkel annyira elégedett volt a gazdálkodó, hogy a szakértelmet igénylő metszési munkákra is őket kérte meg. Ezeknek az embereknek mindig van munkájuk, így arra is van lehetőségük, hogy alkudjanak a bérükről. Ennél komolyabb érdekvédelemre azonban nincs módjuk, így más juttatásokra nem feltétlenül számíthatnak.


„Bizalmi munkaerő kell ide” - erősíti meg a kutató szavait egy gyáli bandagazda is. Az ő brigádjában termelőszövetkezeti nyugdíjas éppúgy akad, mint többgyermekes asszony és fiatal munkanélküli férfi, de szabadságolt közmunkás is. A gazda szerint egytől egyig be vannak jelentve. Papírt nem mutat, így kénytelenek vagyunk hinni neki. Az adminisztrációt saját maga végzi, így szerződött le a termelővel.

„Megkapják a napi 4500-at, a védőitalt is én adom, a szüneteket is betartjuk, elég legyen ennyi” – tömöríti mondandóját a testes munkaszervező, aki saját tulajdonú, kopott

mikrobuszaival szállítja reggel és este a napszámosokat a munkába, és érezhetően tudja, mit kell mondani a munkafeltételeket firtató kérdésekre.

A gyűjtőjáratok a környékbeli településeket járják sok éve meghatározott útvonalon, a szüretelők között ugyanis alacsony a fluktuáció. Egy-egy ilyen bandába szinte csak kihalásos alapon lehet bekerülni, akkor is csak ajánlásra.

Az emberi tényező azért is fontos, mivel a gépi szedés kivételnek számít nálunk. Pedig az olasz vagy az osztrák kertekben a szüretelőgépek negyedére csökkentik az élőmunkát, és a gépesítéssel a 30-40 fős brigádok létszámát féltucatnyira lehetne csökkenteni – állítják a VS.hu által megkérdezett gazdák. Közülük azonban kevesen vállalják a több millió forintos beruházást.


Egy nyíregyházi almatermelő is állandó csapatot alkalmaz. „A rendszerváltás óta ugyanazokkal dolgozunk. Ők már magyar állampolgárok, bár télre és tavaszra hazatérnek Kárpátaljára” – mondja. A majd' száz hektáron gazdálkodó fiatal szakember az édesapjától örökölte a határon túli szedőbrigádot, akiket saját bevallása szerint bejelent és becsülettel fizeti utánuk a járulékokat.

Az összeszokott brigádokat sok esetben a közmunka gyengíti meg. Onnan ugyanis nem könnyű szabadulni. A közmunkaprogramban részt vevők az elmúlt években fizetés nélküli szabadságot kérhettek, így beállhattak akár a korábban összeszokott brigádba. Ezen egy nyári törvénymódosítás változtatott, amely lehetővé tette, hogy a közmunkások a programon belül vállaljanak idénymunkát.

A törvényalkotó azonban a bírálatok szerint átesett a ló túlsó oldalára: a közfoglalkoztatottaknak ugyanis gyakorlatilag kötelezővé tették a mezőgazdasági munkákon való részvételt azzal, hogy aki visszautasítja ezt, az egész közmunkaprogramból kizárják három hónapra, és segélyt sem kaphat.

Ez a módosítás így nem a munkásoknak könnyebbség, hanem azoknak a gazdáknak, akik embert keresnek a szedésre. A közmunkások bére ugyanis jóval alacsonyabb szinten mozog, mint a minimálbér vagy a bevett fizetség.

Andacs Noémi, a Tudatos Vásárlók Egyesületének programvezetője azt mondja, „szomorú, hogy a magyar napszámosok sokszor a szegény, fejlődő országokban tapasztalhatókhoz hasonló munkakörülmények között dolgoznak”

A tudatos vásárlók etikus, méltányos körülmények között termelt gyümölcsöket szeretnének, legyen az ecuadori banán vagy magyar alma. Ehhez az élelmiszerellátási-lánc összes szereplőjének együttműködése szükséges. A kereskedelmi láncoknak – ahol a gyümölcsök egyre nagyobb részét értékesítik -, óriási alkuerejük van, véli.

Ezt használhatják az árak lenyomására vagy méltányosabb munkakörülmények kivívására is. Nyugat-Európában számos példa

létezik arra, hogy a láncok beszállítói szerződéseikben elvárják a méltányos munkakörülmények betartatását üzleti partnereiktől – tette hozzá

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Bár az almásokban dolgozó idénymunkások megbecsültségén kevésbé látszik, az alma a legfontosabb magyar gyümölcs. Az összes gyümölcsvetemény harmadán ezt termelik, a betakarított termésnek pedig jó években több mint háromnegyedét teszi ki. Lehetne tehát

sikerágazat is, mint a legfőbb konkurenciának számító lengyeleknél, ám a kép legfeljebb vegyesnek mondható, több okból is.

Egyfelől igen nagy a hullámzás a termésben: a 2014-es rekord, csaknem 920 ezer tonna után 2015-ben mindössze 550 ezer tonna termett – a termőterület ehhez képest nagyjából állandó, 26-27 ezer hektár. És erre nem is az a legfontosabb magyarázat, hogy az időjárás kiszámíthatatlan és változékony. Pusztán azért sem, mivel a mostani szezonban nem nagyon történt olyan természeti katasztrófa, netán fagykár, amely megtizedelte volna a termést.

A termésvesztés elsősorban azokat a gazdaságokat érintette, amelyeknél nem korszerű módszerekkel – csepegtetés öntözéssel, modern tápanyagokkal – folyik a termelés – mondja

Ledó Ferenc, a Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke. Ennek azért van jelentősége, mert egyes almafajták hajlamosak arra, hogy túlterhelődjenek, vagyis túl sok termést hoznak, a következő évben pedig emiatt nem is képződik rügy rajtuk.

Ez történt számos magyar gazdaságban is, ám amíg a modern módszerekkel termelőknél a veszteség mindössze 5-6 százalék volt, akadnak olyan gazdaságok is, amelyeknél 100 százalékos – vagyis egyáltalán nem termett semmi a fákon.

Az országban működő ültetvények harmada modern, a harmada átlagos, a harmadik harmad pedig olyan elavult gazdaság, amelyet gyakran még a rendszerváltás idején telepítettek. Az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Terméktanács (Ékasz) a VS.hu-nak adott válaszában kiemelte: a 26-27 ezer hektár körüli termőterületből mindössze 2-3 ezer rendelkezik jégeső elleni védelemmel, fagyvédelemről pedig érdemben nem is beszélhetünk.

A korszerűtlen termelésre vezetik vissza a szakértők azt is, hogy a Magyarországon termelt alma minőségében is van kivetnivaló. Nálunk csupán a termés 30 százaléka tartozik az étkezési kategóriába, a többi ipari felhasználásra megy, a fejlettebb országokban, például az osztrákoknál vagy az olaszoknál ez pont fordítva van.

Amíg a hullámzó minőség a kereskedők számára probléma, sok gazdának az megoldhatatlan, hogy nagy mennyiségben biztosítson egyforma minőségű terméket. Beszéltünk olyan északdunántúli termelővel, aki épp azért szakított a hazai multikkal és tért át egyéni értékesítésre, mert lehetetlennek tartotta, hogy egész évben azonos méretű és frissességű almákat vegyenek tőle. „Így minden gyümölcsöt akkor szedek le és adom el, amikor a legjobb ízű. A vevőim hálásak.”

Fotó: Biosphoto / Jean-Luc & Françoise Ziegler

A szezon ráadásul nem csak a szedéskor rövid: a termés nagy részét nem tudják korszerű módon tárolni a gazdák. Jelenleg mindössze 150-200 ezer tonna almánál megoldott az időjárásnak ellenálló tárolás, a termés nagyobb részét azonban legfeljebb olyan gépszínekben helyezik el, amelyek talán még egy traktornak sem megfelelőek, nemhogy a fagyot nem tűrő gyümölcsnek.

Így a gazdák kényszerből ősszel zúdítják a piacra almájuk nagy részét, ami lenyomja az árakat. Január-februárra pedig alig marad étkezési alma a hazai piacokon, ezért a kereskedők rákényszerülnek az importra.

Az importból pedig nincs hiány: a külföldi termelők ugrásra készen várják, hogy eladhassák a terményeit. Elsősorban a lengyelek, akik EU-ban évente termelt 12 millió tonna almának csaknem a negyedét állítják elő. 2014-ben különösen rossz volt a helyzet, mivel a rekordtermésen kívül azzal is meg kellett birkózni, hogy az Oroszország által bevezetett importtilalom miatt a lengyel termés rázúdult az európai piacra.

A lengyel árszint nagyban befolyásolja a magyar árakat is. Mint az Ékasznál fogalmaztak: ha magyar értékesítő tárgyal bármilyen áruházlánccal, nem adhat drágább ajánlatot, mint a lengyel. Árelőnyt jelentene ugyan az, hogy a hazai alma esetében nem kell szállítási költségekkel számolni, ez azonban Lengyelország esetében mindössze 10-15 forintot ad hozzá a kilónkénti árhoz – mondja Ledó Ferenc.


Az persze alapigazság, hogy minél több lépcsőn keresztül jut el a termék a fogyasztóhoz, annál nagyobb a rárakodó árrés – mondta kérdésünkre a Földművelésügyi Minisztérium. Azt is hozzátették azonban, hogy erre nincs általános képlet: az árrés függhet a beszerzés módjától, illetve a boltok árképzésétől is (például akciót hirdetnek).

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) viszont egy korábbi kutatást idéz, amely szerint a kereskedelmi és marketingköltségek akár az élelmiszerárak 80 százalékát is kitehetik – vagyis a termelőknek mindössze 20 százalék jut.

Általánosítani persze amiatt is nehéz, mivel az arányokban és az értékesítési csatornákban nagy különbségek lehetnek az egyes termékcsoportok között. Például egy márkázott termék gyártójának több tízmillió forintot kell fizetnie egy bolti promócióért vagy azért, hogy egy

szórólapra kerüljön az áruja, a jellemzően termelői szerveződésektől beszerzett gyümölcsöknél ez nem így van.

Mindez azonban egyáltalán nem jelent garanciát a következő évekre, így az amúgy is tőkeszegény, hitelhez is nehezen jutó magyar gazdaságok sokszor ördögi körbe keverednek. A sok milliós beruházásokat nem vállaló termelők nem számíthatnak magas és stabilan kiszámítható jövedelemre. Ezért a náluk dolgozók sem számíthatnak bérük és munkakörülményeik radikális javulására.

Az ózdiak, a somogyiak így jövőre is legfeljebb annak örülhetnek, ha bérük valamennyivel meghaladja a minimálbért. És persze annak, hogy a gazdák még mindig megbíznak bennük.

A képek illusztrációk, nem a megszólalókat ábrázolják. A keresztnévvel nyilatkozó szedők nevét megváltoztattuk. A cikk a Tudatos Vásárlók Egyesületével együttműködésben készült.

AKIK 8 FORINTÉRT ADJÁK NEKÜNK AZ ALMA KILÓJÁT

Recommend Documents