AGRÁRTÖRTÉNETI FÜZETEK 31. EMLÉKEZÉS KACHELMANN KURT GAZDASÁGI TANÁRRA ( ) MOLITORISZ PÁL

AGRÁRTÖRTÉNETI FÜZETEK 31.

EMLÉKEZÉS KACHELMANN KURT GAZDASÁGI TANÁRRA (1897-1947)

MOLITORISZ PÁL

Szarvas 2011

AGRÁRTÖRTÉNETI FÜZETEK 31.

EMLÉKEZÉS KACHELMANN KURT GAZDASÁGI TANÁRRA (1897-1947)

Dr. Molitorisz Pál nyugalmazott városi vezető ügyész, helytörténész

Sorozatszerkesztők: Csengeri Erzsébet tanszéki mérnök Dr. Szitó János nyugalmazott vízépítő mérnök Lektorálta: Dr. Pilishegyi József nyugalmazott tanár

A technikai előkészítésben részt vett dr. Szitó János Kiadja: A Szent István Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Kara, Szarvas és a Tessedik Öreggazdász Egyesület, Szarvas

Felelős kiadó: Dr. Puskás János dékán és dr. Köhler Mihály elnök

A füzetek megjelenését támogatja a Szarvasi Agrár Zrt.

Nyomtatta a

, Szarvason Felelős vezető: Tatai László

KIADÓI ELŐSZÓ Az Agrártörténeti Füzeteket dr. Ligetvári Ferenc (egyetemi tanár, az MTA doktora), alapító szerkesztő indította útjára 1998-ban, és gondozta 2002-ig. A sorozat arculata az évek során bizonyos változásokon ment át. A napjainkban már második évtizedében lévő sorozatot 2003–2007 között dr. Bukovinszky László (főiskolai tanár, CSc) szerkesztette, és vonta meg mérlegét az eltelt időszaknak. A sorozat 1-14. kötete az alapító szerkesztő által megfogalmazottak szellemében jelent meg, s gazdagította az olvasók általános és szakmai ismereteit. 2008-ban a Tessedik Sámuel Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kar (TSF MVK Kar) és a 2007-ben megalakult Tessedik Öreggazdász Egyesület együttműködési megállapodást írt alá. Ebben megfogalmazódott többek között az Agrártörténeti Füzetek közös kiadásának szándéka is.  Az Agrártörténeti Füzetek a 15. számtól kezdődően a TSF MVK Kar (ill. jogutódja) és a Tessedik Öreggazdász Egyesület közös kiadásában jelennek meg. A munkák minőségének javítása, színvonalának emelése érdekében a köteteket lektoráltatjuk.  A továbbiakban is fontosnak tartjuk a szarvasi agrároktatás intézményeihez kötődő visszaemlékezéseket, ill. az ehhez kapcsolódó egyéb munkákat, hogy múltunk e kevésbé ismert eseményeit szélesebb olvasói kör megismerhesse, és megmentsük azokat a végleges feledéstől. A szarvasi agrároktatásban résztvevő tanárok és az itt végzett öregdiákok életútjának bemutatása mellett fokozott figyelmet fordítunk olyan témakörök megjelentetésére, amelyek a Szarvasi Kistérség és a Körös-vidék arculatát alakítják a földhasználat, a természeti környezethez alkalmazkodó (környezetkímélő, ökológiai) gazdálkodás és a vízgazdálkodás területén. Ehhez szeretnénk megnyerni, írásra felkérni a SZIE Víz- és Környezetgazdálkodási Kar Intézeteit, valamint a szarvasi, Szarvas környéki civil szerveződéseket is. A sorozat kiadását, illetőleg rendszeres megjelenését külső támogatók anyagilag segítették már eddig is, és erre a segítségre ezután is számítunk. Szeretnénk, ha együtt lehetnénk a hagyományok tisztelői, az értékek felismerői és megőrzői. A témaajánlatokat, vagy a kész munkákat a sorozatszerkesztőkhöz kérjük eljuttatni. Együttműködésüket köszönjük. Szarvas, 2011. január A kiadók

TARTALOM BEVEZETŐ ..................................................................................................... 9 PÁLYAFUTÁSA ............................................................................................. 10 EPILÓGUS .................................................................................................... 14 MUNKÁI ...................................................................................................... 17 NÉHÁNY MŰVÉNEK CÍMLAPJA ..................................................................... 19 DOKUMENTUMOK A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL....................................................................................... 25 SZARVAS ÁLLATTENYÉSZTÉSÉNEK FEJLŐDÉSE A LEGRÉGIBB KORTÓL NAPJAINKIG ................................................................................................. 34

BEVEZETŐ A mezőgazdasági szakképzésnek városunkban Tessedik Sámuelig visszanyúló hagyományai vannak. A két világháború közötti korszak művelődéspolitikusai e hagyományt ápolva az oktatást, a tudományt nemzetpolitikai stratégiai ágazatnak tekintették. „…ne feledjük, hogy a magyar hazát ma elsősorban a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá”– fogalmazta meg 1922-ben Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter. Felismerve, hogy a mezőgazdaságunk egyik sarkköve a gazdasági szakoktatás megreformálása, kiépítése; a középbirtokosok és bérlők gyermekeinek kiképzése céljából egy középfokú gazdasági tanintézet felállítása egyre inkább szükségessé vált. Hatottak az ébren tartott Tessediki hagyományok, ugyanakkor Szarvas gazdatársadalma és a nagyközség vezetése is támogatta a középfokú gazdasági tanintézet felállítását. E körülmények kedveztek az iskola Szarvason történő létesítésének. 1927-ben nyitotta meg kapuit az egykori Szarvasi Gazdasági Tanintézet. Az 1977 évben megjelent A szarvasi agrárszakoktatás ötven éve c. jubileumi kiadvány felsorolja a szarvasi Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Intézetben oktató „országosan elismert szaktekintélyeket”, köztük említi Kachelmann Kurtot is.1 Az Intézet a két világháború között az ország egyik legrangosabb mezőgazdasági szakiskolája volt. Hazai, sőt nemzetközi hírnevét többek között a felkészült, elhivatott, tudós tanárainak köszönhette. Itt tanította 12 éven keresztül Kachelmann Kurt okleveles gazdasági tanár a növendékeket és a környék gazdáit a korszerű mezőgazdasági ismeretekre. Sajnos már nem adatott meg neki az elégtétel, hogy hosszú idők mellőzése után e tekintélyes névsorban olvassa nevét. Pedig épp a szarvasi Középfokú Gazdasági Tanintézetben eltöltött évei jelentették pályája csúcsát, igazgatói kinevezést kapott, széleskörű társadalmi tevékenységet fejtett ki, tudományos munkássága is erre a tucat évre tehető. Elhivatott pedagógus és szakíró volt, mindent az iskolának rendelt 1

A kiadvány szerkesztőbizottsága: Mihályfalvi István, Bertók János, Palov József és Vincze Ferenc, Szarvas, 1977, 8. p.

9

alá. Pályafutását két rövid monográfia már feldolgozta, további jelentős segítséget kaptunk neveltgyermekétől Kachelmann Róberttől. Füzetünk második felében Kachelmann Kurt egy terjedelmesebb helytörténeti jelentőségű írását is közöljük. PÁLYAFUTÁSA 1897. december 9-én született a Borsod megyei Edelényben. Ősei 1792-ben Wallsdorfból kerültek Selmecbányára. Apja Kachelmann Walter erdőmérnök Coburg herceg főerdésze volt, anyja Remenyik Kornélia. Családjának legtöbb férfitagja a mező- és erdőgazdasággal állt szoros kapcsolatban, ikertestvére Kunó gazdatiszt lett, Ottó bátyja pedig erdőmérnök. Gyermekkori paralízisből eredő bénulásának nyomát felnőtt korában is viselte. Elemi iskoláját Edelényben járta. Az alsó négy gimnáziumot magánúton, a felső négyet Pozsonyban a Líceumban végezte el. Az érettségi megszerzése után (1916) Kassára került a Mezőgazdasági Akadémiára. Ott végezte el a legelő- és rétgazdálkodási tanfolyamot is. Gazdasági gyakornoki idejét a Vas megyei Pusztaláncon töltötte. 1923–24-ben segédtiszt volt az AbaújTorna vármegyei alsófügödi és deteki nagybirtokon. 1928-ban, mint gazdasági segédtanár lépett állásba a Zala megyei Kehidán, és ugyanott egy év múlva tanárrá nevezték Kachelmann K. 1926-ban ki. Ebben az időben szerezte meg a sajtmesteri képesítést. Kehidán kötött házasságot 1929. március 12-én Nandrássy Margittal. Mivel nem volt gyermekük, saját gyermekükként nevelték ikertestvére fiát, Róbertet. Az alig 5 éve működő szarvasi Középfokú Gazdasági Tanintézet hőskorában, 1932. november 11-én lépett szolgálatba városunkban. 1936-tól betöltötte a gazdaifjúsági önképző kör tanárelnöki tisztét is. Az állattenyésztési tanszék vezetője, 1939-ben az Intézet igazgatóhelyettese. Az 1941 októberében az Intézet igazgatóját, vitéz Horvátth Ivánt váratlanul a kassai gazdasági tanintézethez helyezték, s a minisztérium kinevezte az Intézet igazgatójának. 10

Valamennyi évfolyamon minden tárgyat tanított, melynek témaköre kapcsolatban volt az állattenyésztéssel (állatbonctan és élettan, általános és részletes állattenyésztéstan, takarmányozástan, állategészségtan és járványtan).2

Kézírása egy Kehidáról küldött levelezőlapon (1928) Tanári, igazgatói, szerzői és agrárpropaganda tevékenységét tekintve az egyik kiemelkedő tagja azoknak a tanároknak, akik minden cselekedetükkel és tudásukkal az intézet növendékeinek és a szarvasi gazdáknak fejlődését és ismereteik gazdagodását szolgálták. A növendékek kedvelt „Káci bácsija” volt határozott egyénisége, szigora ellenére. Tanulóit a legközvetlenebb stílusban, „Ecsémnek” szólította. Sokat tett azért, hogy az intézet növendékei a kor körülményeihez mérten, a legújabb és legkorszerűbb ismereteket elsajátíthassák. Ezt a célt szolgálták megjelent publikációi, elhangzott előadásai is. Hat éven keresztül tanárvezetőként irányította az intézetben jól működő Gazdasági önképző kört. Emberszeretete és kiváló pedagógiai tulajdonsága nemcsak az intézetben mutatkozott meg, hanem szűkebb családi körben is. Az oktatás nemcsak foglalkozást jelentett számára, hanem élethivatásá2

Szarvasi m. kir. Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézet és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás XII. értesítője, közzéteszi dr. vitéz Székely Győző igazgató, Szarvas, 1939, 27. p.

11

nak tekintette. A tanárkollégák tisztelettel beszéltek róla, mint igazgatót elfogadták. Tanóráin is a gyakorlati életre támaszkodott. Az állattenyésztési tárgyakból a tanulók számára jegyzeteket, tankönyveket készített. Munkatársa volt az 1936-ban kiadott Új Idők Lexikonának, tőle származnak a tejgazdaságtannal kapcsolatos szócikkek.3

Kachelmann Kurt (balra) családi körben az igazgatói lakás előtt 1943 augusztusában. A további személyek balról Rőczei (Gaszner) Klári irodavezető, Nandrássy Margit, Kachelmann Hilda és Nandrássy Gyula4 (dr. Bagotai István tanár felvétele)

Nemcsak abban látta oktató munkájának fontosságát, hogy az intézetben a növendékei a legkorszerűbb ismereteket elsajátítsák, és azokat a gyakorlatban is alkalmazni tudják, hanem sokat fáradozott azért is, hogy a Szarvas környéki településeken és a környező megyék falvaiban élők a számukra legszükségesebb ismereteket megszerezzék. Rendszeres előadója volt az intézet által szervezett tanfolyamoknak. Az intézet tanárai átlagosan 60 tanfolyami előadást tartottak évente, amiből Kachelmann legtöbbet vállalt magára. A mezőgazdasági szakismeretek terjesztése érdekében az intézet állandó kapcsolatot tartott fenn a Szarvas és környéke gazdaközösségeivel. 3

Új Idők Lexikona, Bp., 1936, XII. p. Rőczei Klára Kachelmann Kunó feleségének a húga, Kachelmann Hilda K. Kurt legidősebb nővére, Nandrássy Gyula K. Kurt sógora. 4

12

Ennek eredményeként az Intézet nevét a földművelési miniszter az 1936. évi 24 100/IX. 1. számú rendeletében megváltoztatta, kiegészítette a Szaktanácsadó Állomás jelzővel. Emellett szinte minden évben újabb társadalmi megbízatással bővült a tevékenységi köre. Az intézeti működésének második évében már a Szarvasi Baromfitenyésztő Egyesület tiszteletbeli tagja lett. 1939-ben pedig az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) Tejgazdasági Bizottsága tagjává választották. 1941-től kezdve Békés, Bihar, Csongrád, Szabolcs és Szatmár vármegyék területén a téli gazdasági tanfolyamok kerületi szakfelügyelője lett. Tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek, a Magyar Gazdatisztek Országos Egyesülete Gazdasági Tanárok Szakosztálya Választmányának, a Tessedik Emlékbizottságnak, a Magyar Vöröskeresztegylet Szarvasi Fiókja választmányának. Nagy gondot fordított a szarvasi és a megyében élő gazdák Nejével az igazgatói lakás kertjében, a szakmai képzésére. A termelők Körös parton (1943) számára állattenyésztési, állategészségügyi, tejgazdasági előadásokat és bemutatókat tartott a gazdakörökben, a tanyai olvasókörökben, a tanintézet gazdaságában, valamint a tanítók időszakos továbbképzései során. Kiváló és több kiadásban megjelent tankönyveket írt, számos ismeretterjesztő cikket közölt a különféle hazai folyóiratokban és a korabeli szarvasi újságokban. Szakkönyvei, tankönyvei jegyzéke a mellékletben található. Munkái közül pedig az Intézet 1934–35. évi értesítőjében megjelent alapvető helytörténeti jellegű cikkét tesszük közzé. Néhány műve Selmeci Kurt írói néven látott napvilágot. Ennek az a magyarázata, hogy a Földművelésügyi Minisztérium kifogásolta német nevének használatát szakkönyvein. Dédapja Kachelmann Gáspár – aki vándorló 13

kovácslegény volt – Németországból került Selmecbányára a XVIII. század végén, s itt utódai is letelepedtek. Ez a körülmény késztette, hogy ősei iránt érzett tiszteletből felvegye a Selmeci írói nevet. Szabadidejében sokat olvasott, terjedelmes könyvtára volt.

Az igazgatói lakás nappalija 1942-ben, jobb oldalon Kachelmann Kurt felesége

EPILÓGUS Az Intézet 1944. szeptember 16-án tanulóit hazaküldte. A Sztójay-kormány kiürítési parancsára Kachelmann Kurt kénytelen volt nyugat felé költöztetni a tanintézet felszerelését és személyzetének egy részét. Az Intézet nagy haszon- és igásállat állományával, mozgatható felszerelésével, ládákba csomagolt szertári anyagaival és élelmiszerekkel, a tanári családok bútoraival előbb Kecskemétre, majd Enyingre, végül a Szombathely melletti Fűtelekre menekült. Kachelmann október 6-án távozott Szarvasról az utolsó menekülő csoporttal. A menekülés során ingóságaik csaknem teljes egészükben megsemmisültek. A szovjet katonai parancsnokság felhívására november 20-án indult újra az oktatás az evangélikus elemi iskola termeiben 4 tanárral és 7 tanulóval, mivel az intézeti épületeket a megszálló hadsereg katonai célból igénybe vette. Kachelmann Kurt az elsők között, 1945. május 2-án tért vissza, azonban 14

a szarvasi igazolóbizottság – vitatható tárgyilagossággal – elrendelte nyugdíjazását.5 Az igazgatói lakást is el kellett hagyniuk. Először a Holéczyházban (Szabadság u.12.), majd a Kényes 119-ben (ma Klucsjár Mihály u. 24.), végül a III. belkerület Kereszt utca 169. (ma Árpád u. 10. – az épület már nem áll) szám alatt béreltek lakást.

Kachelmann Kurt sírja a szarvasi Ótemetőben Állását elvesztve a Hangya Szövetkezet szarvasi fiókjában volt adminisztrátor haláláig. A megváltozott körülményeket, a nehézségeket panasz nélkül, bölcs derűvel viselte, de félreállítása megviselte egészségét. Szarvason hunyt el 1947. október 4-én ötvenéves korában.6 A korabeli helyi sajtó,

5

Szarvasi Magyar Állami Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézet és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás XVIII. évkönyve az 1944–45. tanévről, közzéteszi: Bencsik István mb. igazgató, 7-9. p. 6 A szarvasi Ótemplomi ev. egyházközség halotti anyakönyvében (1947/79. sorszám) a következő bejegyzés lelhető fel: Kachelmann Kurt B-listás gazdasági tanár, igazgató, felesége Nandrássy Margit, Szarvas, III. 169. szám alatti lakos, a halál oka szervi szívbaj, temetése 1947. október 6-án ment végbe, Székács Sámuel ev. lelkész temette.

15

a Szarvasi Újság7 nem közölt emlékezést haláláról. Az intézet akkori tanulói egyenruhában, díszőrséget állva búcsúztak el a régi tanáruktól és igazgatójuktól. Porai az evangélikus Ótemetőben nyugszanak. Felesége 1981-ben a szarvasi Szociális Otthonba került, s annak lakójaként halt meg 1984-ben. Hamvait férje sírja mellé temették. A kortársak és kollégák, valamint a mai idősebb mezőgazdászok és tanárok mindenkor elismeréssel nyilatkoztak róla, a neves mezőgazdasági szakemberről. Iskolai oktatásában, publikációiban és ismeretterjesztő előadásaiban egyaránt eredményesen buzdított az okszerű és belterjes gazdálkodás megvalósítására. Ezzel nemcsak a szarvasi gazdák termelésének és életmódjának megjavításához járult hozzá, hanem az egész magyar mezőgazdaság színvonalának emeléséhez is. Szülővárosában, Edelényben, a Városi Könyvtár falán születésének 100 éves évfordulója alkalmából elhelyezett tábla őrzi emlékét (a halálozás évszáma téves).8 A kiadók Kachelmann Kurt Szarvasra helyezésének közelgő 80. éves évfordulóján az Agrártörténeti füzetek Kachelmann-számával ébresztgetik emlékét és tisztelegnek a neves gazdasági tanár emléke előtt.

7

A Szarvasi Újság, a „munkásság és parasztság hetilapja”, 1947. október 10. számban mindössze az anyakönyvi hírek halálozási rovatában közölte elhunytát. 8 Dr. G. Fekete Éva: A Bódva-vidék turisztikai fejlesztési stratégiája, Edelény, 2002, 17. p.

16

MUNKÁI Kachelmann Kurt /Curt publikációs jegyzéke időrendben az OSZK online katalógusaiból és egyéb forrásokból: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.

17. 18. 19. 20.

Állatbonctan és élettan / összeáll. Kachelmann Curt, Bp.: Stachora Ny., 1933., 73 p.; 21 cm Állatbonctan és élettan / összeáll. Kachelmann Curt, Bp.: Stachora soksz., 1933., 60 p.; 22 cm Általános takarmányozástan / összeáll. Kachelmann Curt, Bp.: Stachora soksz., 1933., 107 p.; 21 cm + 1 mell. Juh- és kecsketenyésztés / összeáll. Kachelmann Curt, Bp.: Stachora Soksz., 1933., 83 p.; 20 cm Külemtan / összeáll. Kachelmann Curt, Bp.: Stachora soksz., 1933., 56 p.; 22 cm Sertéstenyésztés / összeáll. Kachelmann Curt, Bp.: Stachora soksz., 1933., 64 p.; 21 cm Tejgazdaságtan / összeáll. Kachelmann Curt, Bp.: Stachora soksz., 1933., 128 p.; 21 cm Állatbonctan és élettan, Bp.: Szerző, 1934 Bp.: Sztachora lit., 100 p.; 20 cm Állategészség- és járványtan, Bp.: Vörösváry soksz., 1934., 92 p.; 21 cm Külemtan / Kachelmann Kurt, Bp.: Stachora Soksz., 1934., 96 p.; 20 cm Általános állattenyésztéstan, Bp.: Stachora soksz., 1935., 146 p.; 20 cm Baromfitenyésztés, Bp.: Stachora soksz., 1935., 214 p.; 20 cm Juh- és kecsketenyésztés, Bp.: Stachora soksz., 1935., 112 p.; 20 cm Lótenyésztés, Bp.: Stachora soksz., 1935., 186 p., 1 t.; 20 cm Sertéstenyésztés, Bp.: Stachora soksz., 1935., 84 p.; 20 cm Szarvas állattenyésztésének fejlődése a legrégibb kortól napjainkig (Benczúr Béla Lajossal), in: Szarvasi m. kir. Tessedik Sámuel Középfokú Gazd. Tanintézet értesítője az 1934-35. tanévről, közzéteszi Csabai Kálmán ig., 3-34 p. Szarvasmarha- és bivalytenyésztés, Bp.: Stachora soksz., 1935., 194 p., 2 t.; 20 cm Tejgazdaságtan, Bp.: Stachora soksz., 1935., 165 p.; 20 cm Tejgazdaságtan, Bp.: Pátria, 1935., 189 p.; 23 cm Apró háziállatok tenyésztése, Bp.: Stachara lith., 1936., 118 p.; 20 cm 17

21. Népszerű állategészségtan és járványtan, Szarvas: Szarvasi Közlöny

Ny., 1936., 260 p.; 23 cm 22. Szarvas állattenyésztésnek fejlődése, in: Szarvasi évkönyv és naptár,

Szarvas, 1936, 44-50 p. 23. Állattenyésztési ismeretek 1.: Gazdasági háziállatok szervezete és élet-

24.

25.

26.

27. 28. 29. 30. 31.

32.

működése, általános állattenyésztési ismeretek, Szarvas: Szarvasi Közlöny Ny., 1940., 2, 141, 3 p.; 24 cm Állattenyésztési ismeretek 2.: Takarmányozási ismeretek és az apró háziállatok tenyésztése, Szarvas: Szarvasi Közlöny Ny., 1940., 2, 200 p.; 24 cm Állattenyésztési ismeretek 3.: Szarvasmarha-, bivaly-, juh- és kecsketenyésztés, tejgazdasági ismeretek, Szarvas: Szarvasi Közlöny Ny., 1940., 2, 245, 3 p.; 24 cm Állattenyésztési ismeretek 4.: Lótenyésztés, sertéstenyésztés és állategészségi ismeretek, Szarvas: Szarvasi Közlöny Ny., 1940, 2, 205, 3 p.; 24 cm Tejgazdaságtan, Bp.: Pátria Ny., 1940., 184 p.; 23 cm Állattenyésztési ismeretek, Szarvas: Szarvasi Közlöny Ny., 1941., 4 db; 22 cm Tejgazdaságtan, Bp.: Pátria, 1941., 184 p.; 23 cm Tejgazdaságtan, Bp.: Pátria, 1942., 184 p.; 22 cm Magyarország állattenyésztése, in: A Szarvasi m. kir. Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézet és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás Évkönyve az 1943-44. tanévről, közzéteszi Kachelmann Kurt igazgató, 3-32 p. Általános takarmányozástan, Bp.: Stachora soksz., 1945., 141, 3 p.; 20 cm Felhasznált irodalom

Dr. Palov József Kachelmann Kurt emlékezete, Szarvas és Vidéke 1986. december 5. Némethyné Fülep Katalin (GATE Tanárképző Intézet) Kachelmann Curt élete és munkássága (1897–1947), Szarvasi Tájoló, 1986. november * Köszönetet mondunk Kachelmann Kurt nevelt gyermekének, Kachelmann Róbert (*1930) budapesti lakosnak, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak szíves adatszolgáltatásaikért, dokumentumok rendelkezésre bocsátásáért. 18

NÉHÁNY MŰVÉNEK CÍMLAPJA

1940 19

1940 20

1940

21

1940

22

1940

23

1943

24

DOKUMENTUMOK A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL

Gazdatiszti Szolgálati Szerződés,9 mely egyrészről dr. Thóbiás Gyula földbirtokos, másrészről Kachelmann Kurt okleveles gazda között a következő feltételekkel köttetett: 1. Dr. Thóbiás Gyula földbirtokos szerződteti alsófügedi gazdaságába Kachelmann Kurt okl. gazdát gazdasági segédtiszti címmel és minőségben 1923 évre, 1923. jan. 1-től 1923. december 31-ig. 2. Kötelezi magát Kachelmann Kurt s. tiszt, hogy dr. Thóbiás Gyula alsófügedi gazdaságában az Ormándy-féle egyszerű számvitelhez szükséges könyveket felfekteti és azokat a legaprólékosabb pontosságig menő részletezéssel a tulajdonos utasításai, kívánságai értelmében a tőle telhető legjobb tudása szerint lelkiismeretesen fogja vezetni, mégpedig előzőleg fogalmi papíron impurumban, annak jóváhagyása és láttamozása után a rendelkezésére álló Ormándy-féle számtartási naplóba, ezután és csak külön intézkedésre az elkészített rendszeres könyvekbe. Az évnegyedi, fél- és évvégi zárlatok elkészítésére kiváló súlyt fog helyezni. 3. Segédtiszt kijelenti, hogy az összes levelezést és általában az irodai teendőket a kapott utasítások szerint fogja végezni, az irattár szervezésénél a gazdaság eddigi iratait pontosan át fogja tanulmányozni. Rendelkezésre álló feljegyzésekből a gazdaság termésátlagait visszamenőleg 10-15 évre el fogja készíteni. 4. A könyvvezetéshez, levelezéshez elengedhetetlen kalligrafikus írás lehetőségig menő önszorgalmú elsajátítása céljából kijelenti, hogy naponta 30-40 sort fog gömbölyű betűkkel leírni. 5. A cseléd-, munkás- és egyéb szerződések pontos megtartása felett szigorú felügyeletet fog gyakorolni, a szerződésszegőkről külön jegyzéket fog vezetni és azt háromnaponként be fogja mutatni a tulajdonosnak. 6. A cselédek reggeli felkelésének, istálló-, állattakarítás és etetés ellenőriztetése céljából kötelezi magát s. tiszt, hogy hetenként 4, a tulajdonos által meghatározott napon a cselédszerződésekben meghatározott felkelési időpontban az istállókban meg fog jelenni, a reggeli munka megkezdése előtt pedig mindenkor 15 perccel előbb lesz kint, sürgetve a munkák előírt időpontban való megkezdését. 7. Kötelezi magát s. tiszt, hogy a szarvasmarhák, ökrök, sertések takarmányozásánál, itatásánál, almozásánál és tisztántartásánál állandóan jelen fog lenni, nem különben a fejéseknél, kezdetétől végéig, mikoris a tej lemérését pontosan fogja végezni. 8. A gazdaság összes szálastakarmány és alomkészletének számbavételére és abból az utasításra kiadott mennyiség kivételénél, lemérlegelésénél kötelezi magát jelen lenni. A készlethez képest takarmányozási előirányzatokat minden hó 1-én jóváhagyás végett be fogja nyújtani. 9. Kötelezi magát, hogy a gazdaságban végzett összes külső és belső munkáknál megszakítás nélkül jelen lesz, ahol is a munka eredményes és lehetően gyors lebonyolítását buzdítással, figyelmeztetéssel, tanáccsal fogja előmozdítani. 9

A szerződést a jobb olvashatóság miatt másolatban tesszük közzé, csupán a befejező részét közöljük eredetiben.

25

10. A gazdaság fűzeseiben, akácosaiban nov. hótól áprilisig hetenként három alakalommal meg fog jelenni, és a fatolvajokat igyekezni fog tetten érni és bejelenteni. Minden világos, holdfényes éjszaka, amikor a legalkalmasabb az idő a falopásra, kint lesz az említett helyeken, mely alkalommal az esetleg éjjeliőri szolgálatra kijelölt cseléd jelenlétéről is tudomást szerez. 11. Kötelezi magát, hogy minden második nap a gazdaság földje mellett lévő őrházat felkeresi a pontos vasúti óra megkérdezése céljából. 12. A gazdaság területén végzendő összehasonlító termelési, trágyázási vagy egyéb kísérleteket személyesen fogja vezetni. 13. A gazdaságban alkalmazott ispán munkakörének pontos betöltésére, valamint a mesterek, a kertész s a cselédség napiparancs szabta tevékenységének elbírálását is végezni fogja. 14. Az ispán betegsége vagy távolléte alatt a magtárkezelési teendők kivételével mindenben helyettesíteni fogja, ez utóbbi teendőkre nem lesz feljogosítva. 15. A tulajdonos vezetése alá tartozandó s a f. évben esetleg szervezendő meteorológiai állomás összes obszervatórikus és írásbeli teendőit fogja végezni, továbbá a madártani és egyéb természettudományi kísérletekben is részt venni kötelezi magát. 16. Az állatok gyógykezeléséről, oltásáról, épületek, gazdasági eszközök, szerszámok jó karbantartásáról mindenkor lelkiismeretesen gondoskodni fog. 17. Kötelezi magát, hogy a mellé beosztott ispánt a fogalmazási, irodai, könyvviteli teendőkben az arra kijelölt időben oktatni fogja. 18. Kötelezi magát s. tiszt, hogy elméleti szakismereteinek felújítása, kibővítése és továbbépítése végett át fogja tanulmányozni és abból saját használatára jegyzeteket fog készíteni. 19. Kötelezi magát, hogy minden kárért, amit megbízásellenes intézkedése miatt szándékosan, vétkes gondatlanságból, avagy egyszerű hanyagságból a kapott utasítás megszegésével okozott – teljes kártérítéssel tartozik. 20. A gazdaság minden vagyonára felügyelni fog és teljes erejével megakadályozza azt, hogy abban mások kárt okozhassanak. Bárki által, vagy bármely ok következtében előálló kárveszély elhárítása körül minden erejével közre fog működni. 21. Semmiféle állatot, anyagot, tárgyat, terményt a tulajdonos részéről eladni, vagy bárkinek is kiszolgáltatni jutalmul, ajándékul megbízás nélkül sosem fog. 22. A gazdaság üzemének vezetését a tulajdonos magának tartván fenn, ebből kifolyólag csupán a kapott utasítások közvetítésére kötelezi magát, s e körben az ellenőrzési és felügyeleti jogkörének hathatós gyakorlására. A tulajdonos napokra vagy hosszabb időre terjedő távolléte alatt az előre kapott dispozició keretei között vezetheti a gazdaságot, és önállóan e körben csak akkor intézkedhet, ha az a tulajdonosra háramló kár elhárítása okából ésszerű és feltétlen indokolt. 23. S. tiszt összes végzett munkájáról évnegyedenként utólag részletes, a valóságnak mindenben megfelelő jegyzéket fog beterjeszteni a tulajdonosnak. 24. A tulajdonos kötelezi magát, hogy Kachelmann Kurt s. tiszt működésének ellenszolgáltatásául évi 24.000, – Huszonnégyezer korona készpénzt és 400 kg. Négyszáz kg. terményt, búzát, árpát, zabot vagy rozst tetszés szerint fog kiutalni. A pénz havi előleges egyenlő, a termény pedig évnegyedenkénti előleges egyenlő részletekben lesz kiszolgáltatva. A termény természetben lesz kivehető, de a s. tiszt kívánatára a tulajdonos kötelezve lesz annak pénzbeli aequivalensét kiadni, amely – minden évnegyed első napján ki-

26

szolgálni megállapított terményféle budapesti tőzsdei középárfolyamát encsi paritásban azaz Bpest-For Encs szállítási díjtétel levonásával – fogja jelenteni. 25. A tulajdonos kötelezi magát továbbá, hogy segédtisztnek természetbeni fizetéssel rendelkezésre bocsát bútorozott szobát, mely télen irodahelységül is fog szolgálni, ezenkívül természetbeni étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) mosást, fűtést, ez utóbbit azonban a gazdaság fahiányára való tekintettel korlátozott kiszabatban, továbbá világítást és kiszolgálást. 26. A felek kölcsönösen beleegyeznek abba, hogy felmondani mindkét félnek csakis 1924. január 1-re lehessen, a felmondási időt pedig ezt megelőző három hó első napjában, tehát okt. 1-ben állapítják meg. 27. A felmondási időnek 24 órával való elmulasztása esetén azon juris praesumptiónak biztosítanak helyett a szerződő felek, hogy a szerződés ugyanolyan feltételekkel meghosszabbíttatott még egy további évre. 28. A jelen szerződésben foglaltakkal ellenkező minden szóbeli megállapodás érvénytelen s e szerződés összes intézkedései csak írásbelileg lesznek esetleg megmásíthatók vagy módosíthatók a felek jóváhagyásával. 29. E szerződésben nem szabályozott vagy esetleg törvénybe ütköző kölcsönös kötelezettségek, jogok és egyéb tekintetben is az 1900. évi XXVII. t. c. valamint az ezen alapuló eddig ismeretes judicatura határozványai lesznek mérvadók. Felolvasás, megértelmezés és helybenhagyás után aláíratott e szerződés mindkét eredeti példánya. Kelt Alsófügöd, 1923. évi február 3-án (az eredeti szerződés befejező részének fotómásolata)

27

Szolgálati és minősítési bizonyítványa 1923-24 évből

28

29

A m. kir. Madártani Intézet igazgatójának köszönő levele, 1923

30

Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület értesítése, 1943

31

Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület munkatársainak jókívánságai Kachelmann Kurt felsőbb elismerése alkalmából, 1944

32

Igazolványai 1947-ből

33

SZARVAS ÁLLATTENYÉSZTÉSÉNEK FEJLŐDÉSE A LEGRÉGIBB KORTÓL 10

NAPJAINKIG

Írta: Kachelmann Kurt az állattenyésztéstan tanára és Benczúr Béla Lajos a gazdasági földrajz és a történelem tanára A Körös mentén elterülő egész vidék s így Szarvas lakossága is történetének folyamán, egészen a legújabb időkig főleg állattartásból élt. Ebből szerezte a lakosság zöme élelmét, az állatokkal való foglalkozás volt legkedvesebb életfeladata. Erre predesztinálta és predesztinálja részben ma is Szarvas határának térszíni alakja, nagy kiterjedésű legelői. Hosszú évszázadokra nyúlik vissza Szarvas állattenyésztésének a múltja, mert joggal feltehető, hogy a honfoglalás után a Körös környékének kövér legelői alkalmas helyül kínálkoztak az állattenyésztő gazdálkodást űző lakosságnak. Az állattenyésztés a szarvasi nép ősi foglalkozása. Az állattenyésztés jóval fontosabb szerepet játszott mezőgazdaságában a földművelésnél különösen mikor még a Körös vidékének legnagyobb része művelésre alkalmatlan árterület és a község lakosságának száma a mainál jóval kevesebb volt. Bár a teljesen egyoldalú állattenyésztő gazdálkodás nem nyújtott egészen biztos létalapot a lakosságnak, mert az aszály okozta legelőhiány, a roppant nagy területekre kiterjedő hatalmas áradások és a dögvész az állattartót sokszor minden jószágától megfosztotta, mégis ez volt hosszú időkön keresztül főfoglalkozása, mert erre kényszerült. A földművelésre alig alkalmas áradásoknak kitett és szikes területeket ugyanis csak állattenyésztéssel tudta kihasználni. Ezért az állattenyésztés ősidőktől kezdve virágzott. A szilajpásztorkodás Szarvason is általános volt és igen hosszú idő kellett ahhoz, hogy a lakosság áttérjen a többoldalú gazdálkodásra s ezzel az istállózó állattenyésztésre. S bár akkora kiterjedésű legelők, mint hajdan Szarvas határában most már nincsenek, az állattenyésztés még ma is fontos foglalkozása a népnek, úgy a lakosság ellátása, mint az egyre fokozódó földművelés szempontjából (igavonás, trágyázás). A mai Szarvas 1722-ben alakult az előző háborús időkben teljesen elnéptelenedett területen. Szarvason összefüggő fejlődésről csak ezóta beszélhetünk és így szorosabb értelmében véve a lakosság állattenyésztéséről is csak ezóta lehet szó. Az ezt megelőző évszázadokból fennmaradt emlékek azonban azt igazolják, hogy Szarvas község és határa nem sokkal a honfoglalás után már benépesült s bár a XIII. századig nem tudunk semmit arról, hogy az Alföldön megforduló népek közül kik és mikor éltek a község területén, a földből előkerülő leletek nemcsak a község lakosságát igazolják, és a térbeli kiterjedtség megnö10

Az írás megjelent a szarvasi m. kir. Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézet értesítőjében (1934-35. tanév), közzétette Csabai Kálmán ig.

34

vekedését mutatják, hanem már az állattenyésztés nyomait is elárulják. Már a neolit-korból is vannak szarvasi emlékek. Ezek a Körös árterületének a szélén vagy a régi elhagyott medreket követő dűnéken találhatók. A népvándorlás és az azutáni időkből származó emlékek az előbbieknél már jóval szélesebb területen fordulnak elő. Ez azt bizonyítja, hogy míg a neolit-kor itt lakó embere a víz mellé húzódott, mint egyedüli életlehetőséghez s a főfoglalkozása nem lehetett egyéb, mint a halászat, addig a népvándorlás korában már az árvízmentes terület mezőségére is átvonult. A talált állatcsontokon kívül főleg a legelőterületeken való lakás igazolja, hogy az e korban itt lakó emberek főfoglalkozása már az állattenyésztés volt. Ekkor kezdték értékesíteni az élő folyótól távolabb fekvő ligetes, füves magasabb területeket s az állattenyésztés mind nagyobb jelentőségűvé vált az eddig túlnyomóan halász életmód mellett. A honfoglalás után itt először letelepülő magyarság főleg az állattenyésztéshez értett. Ugyanezt mondhatjuk a kunokról, tehát a XIII. század végén a mai Szarvas helyén keletkezett kunfalu lakói sem különböztek foglalkozásukat tekintve a magyarságtól. A kunfalu lakóinak életmódja csak megismétlődése lehetett az előttük létező magyar településnek. Főfoglalkozásuk nekik is az állattenyésztés volt. A letelepült lakosság itt sem hagyta abba ősi foglalkozását – az állattenyésztést – mert az állatok itatására kitűnően alkalmas folyó közelében elterülő ó-pleisztocén színt füves térségei szinte korlátlan kiterjedésű legelőkül szolgáltak. A letelepült lakosságnál az állandó helyváltoztatásra kényszerülő nomadizálást csakhamar felváltja a szilaj pásztorkodás. A lábas jószágot a lakosság, részint tenyésztés, szaporítás, részint haszonvétel céljából tartotta. A tovább tenyésztésre szánt állatállományt azonban nem dolgoztatta, tej vagy egyéb haszonszolgáltatásra sem helyezett különösebb súlyt, sőt gondozására, táplálására sem, hanem félvad, szilaj állapotban télen-nyáron a legelőn tartotta. Ez a tartásmód az un. szilajpásztorkodás, mely Szarvas környékén is hosszú ideig kizárólagos módja volt az állattenyésztésnek. A szilaj- vagy másként ridegpásztorok azok voltak, akik az egész éven át a gondjaikra bízott jószággal künn éltek a legelőn. A szilaj állatok (ménes, gulya) állandóan kint legeltek, még télre sem verték szét és nem terelték fedél alá. A rideg jószágot a nagy kiterjedésű legelőkön egyik helyről a másikra terelték, ott vertek szállást, ahol rájuk esteledett. A jószág télen-nyáron a szabad ég alatt tartózkodott, az időjárás viszontagságai ellen semmiféle védelemben sem részesítették. A rideg jószág nyáron a legelő füvével, télen a legelő avarjával és a vizenyős területeken nőtt sással, gyékénnyel, szittyóval és náddal táplálkozott s csak a fagy beállta és a hó leesése után takarmányozták a nyár folyamán a legelők bujább helyeiről imitt·amott lekaszált csekély mennyiségű szénával. Ilyen tartás mellett a jószág sokat éhezett és roppant sokat nélkülözött s tavaszra teljesen leromlott. Sok el is pusztult, részint az éhségtől, részint a farkasok támadásától.

35

A szilaj pásztorok sohasem hagyták el a jószágot, egész éven keresztül azzal együtt éltek kint a legelőn, a községben évszámra sem fordultak meg. Életmódjuk nagyon primitív volt. Ruházatukat, ételüket maguk készítették. Az állatokkal együtt a szabad ég alatt töltötték egész életüket, ott is aludtak. Ha azonban jobb legelőt találtak s úgy látták, hogy hosszabb ideig maradhatnak egy helyen, akkor nádból gunyhót ütöttek össze. A gunyhó közepén tüzet raktak, ennél főztek és melegedtek. Ha a jószág felélte azt a csekély füvet, ami a gunyhó körül található volt, akkor tovább kellett menni. Ezért a pásztorok állandó lakást nem építettek maguknak és az állatok számára sem készítettek még félszereket sem. A nagyszámú jószágot nem is győzték volna épületekkel ellátni, de meg az edzett szilaj jószágnak nem is volt erre szüksége. A pásztor subájával, a jószág pedig hosszúra nőtt szőrével védekezett az időjárás viszontagságai ellen. Bár a XI.–XIII. századból nem maradtak olyan feljegyzések, amelyek a mai Szarvas területén tenyésztett állatokról tudósítanának, jogosan fellehető, hogy itt is ugyanazon állatok tenyésztésévei foglalkoztak, mint az Alföld egyéb vidékein. Kétségtelen, hogy legnagyobb szerepet a ló és a szarvasmarha játszotta. Ezek tenyésztése volt a legnagyobb méretű és jelentőségű. A juh és még inkább a sertés tenyésztése lényegesen jelentéktelenebb volt, mert ezek tartására e vidék nem volt olyan megfelelő, mint a hegyi legelők és tölgyerdők. A Szarvas vidékén tenyésztett ló ebben a korban bár már némi változáson ment keresztül, főleg még a magyarok által a honfoglaláskor magukkal hozott ló típusát képviselte. Ez a magyar lófajta kis termete mellett is erős, gyors mozgású, kitartó, roppant edzett, végtelenül igénytelen, a nélkülözéseket könnyen tűrő állat volt. A lovas voltukról híres kunok még inkább emelték Szarvas lótenyésztését. A lótenyésztést ménesben űzték. Erre a célra a Körös közvetlen környéke kitűnően megfelelt, mert a lovaknak elegendő térséget, jó legelőt és itatásra alkalmas vizet is nyújtott. A szilaj pásztor nyílt vízen itatott, kutat csak akkor ásott, ha vízhiány miatt kényszerült rá. Ivóvíz dolgában legkényesebb a ló, ezért a jó vizet szolgáltató Körös mentét találták a lótenyésztésre legalkalmasabbnak. A többi jószágnak a Köröstől távolabb fekvő területek álló vize is megfelelt. A szarvasmarhából is a honfoglaló ősök által behozott magyar fajtát tenyésztették, mely eredetiségét még jobban megtartotta, mint a ló. Ez a kevés igényű, edzett, erős, ellenálló szervezetű szarvasmarha igen alkalmas volt a szilaj tartásra. A juhtenyésztés Szarvas területén – mint már fentebb is említettük – a ló és a szarvasmarha mellett jóval csekélyebb jelentőségű volt. Valószínűleg az alföldi racka juhfajtát tenyésztették, melyet Ferenczy (a debreceni gazdasági tanintézeti tanára) állítása szerint a magyarok szintén az őshazából hoztak magukkal vagy vándorlásuk közben még a honfoglalás előtt tettek szert reá. Ezt a legelő dolgában nagyon igénytelen, sodrott egyenes szarvú juhfajtát szintén rideg módon tartották és húsát, tejét és bőrét hasznosították. A sertéstenyésztés ebben a korban egészen jelentéktelen volt.

36

A később Szalontai néven általánosan ismertté vált és már itt talált, nyurga és erős csontú, primitív fajtát tartották, de csakis saját élelmi szükségletük kielégítésére. A XIV–XVIII. század végéig Szarvas állattenyésztésének történetében lényeges változás nem állapítható meg. Az egész XIV. század folyamán az előzőkben ismertetett módon ugyanazon állatfajtákat tenyésztették. A XIV. század utolsó éveiből találjuk az első emléket a földművelés űzéséről. Ezt megelőzően szántóvető gazdálkodást Szarvasan nem folytattak. Ettől kezdve a földművelés mindinkább terjed térben, de a vezető szerep a gazdálkodásban még századokon keresztül az állattenyésztésé, bár az bizonyos tekintetben módosul. A XIV.-XV. században a jobbágyszolgáltatásra alapított gazdálkodási rendszert az allodiális (uradalmi, majorsági) rendszer váltja fel, aminek kifejezett célja az, hogy minél több jövedelmet hozzon a föld, vagyis a többtermelés. Ez természetesen befolyással van az állattenyésztésre is. Az allodiális gazdálkodásnál a földművelés és az állattenyésztés bizonyos fokig már egymásért folyik. Már ebben a korban felismerik, hogy pl. a szarvasmarha gondosabb takarmányozásának lényeges mezőgazdasági következményei vannak (trágyázás lehetősége). Általánosságban azonban e századokban is a szilaj tartás uralkodik, sőt ez még a török hódoltság alatt is tart. A lakosság főfoglalkozása a törökkorban is változatlanul az állattartás volt. Ezt eléggé megindokolják a kor viszonyai. Ebben a hadieseményekben rendkívül mozgalmas időkben a földművelés úgyszólván teljesen lehetetlen volt. A folytonosan megismétlődő harcok okozta bizonytalanság és szinte rendszeres török rablások, fosztogatások nem kedveztek a szántó-vető gazdálkodásnak, mert az egyébként is kisszámú lakosság nem volt biztos abban, hogy a felszántott és bevetett földről a termést ő takarítja-e be. Ezért földműveléssel csak egészen kismértékben foglalkoztak. Az uralkodó viszonyok között még leginkább az állattenyésztés volt lehetséges, mert az állatokat a jogtalan eltulajdonítással szemben a lakosság sokkal könnyebben védhette meg. Hiába vermelte el Szarvas lakossága a gabonát, az számtalanszor a török prédája lett, ellenben lábas jószágát a vész közeledtére elhajtotta és így biztosabban megvédhette. A háborús viszonyok mellett a rendkívül rossz közlekedési lehetőségek is megindokolták az állattenyésztés űzését. A gabonafélék értékesítése járható utak hiányában leküzdhetetlen akadályokba ütközött, sokkal kedvezőbb volt a lábasjószág értékesítési lehetősége. Az állatokat ugyanis messze vidékre is elhajthatta és értékesíthette a lakosság. A törökkorban a legnagyobb mértékben a lótenyésztés virágzott, amit szükségessé is tett a szarvasi várban tartózkodó nagyszámú ulufedzsi (török lovas katonaság). Bár általában a török hódoltság ideje alatt Szarvas állattenyésztése sokat szenvedett, mégis volt a török inváziónak egy előnyös hatása, hogy a nemes keleti ló vére a magyar lóanyagon sokat javított, maradandó és értékes nyomokat hagyott.

37

A török uralom után Szarvas területe teljesen elnéptelenedett s az emberi kultúra eddigi alkotásai, így a megindult rendszeres gazdálkodás is romba dőltek. Néhány pásztor csatangolt csak nyájával a vidéken s órákig kellett keresni egy-egy járt út után vagy még egy-egy pásztorviskót vagy majorságot talált az ember. Az állattenyésztés is valóságos nomád pásztorkodássá süllyedt ismét vissza, földművelésről meg beszélni sem lehetett, mert hiszen lakosság sem volt, amely azzal foglalkozott volna. A török elvonulásával lakatlanul maradt föld a kincstárra szállt, amit az néhány főúrnak adományozott. Az új földesurak az óriás kiterjedésű birtokaik hasznosítása végett megkezdték a lakatlan területek betelepítését, hogy a műveletlen és elhagyott földeken a mezőgazdasági termelést újra megindíthassák. A Gyulai Uradalommal együtt Szarvast Harruckern János György birodalmi lovag és udvari kamarai tanácsos kapta meg. Hívására Szarvason Csabáról, Nógrád, Gömör, Abaúj, Zólyom és Pest vármegyéből tótok telepedtek le. Harruckern birtokain a települést szakértelemmel és tömérdek költséggel mozdította elő. A letelepülni szándékozó munkásnépet saját költségén szállította birtokára, áradásos esztendőkben a népet kamatmentes kölcsönökkel, olcsó haszonbérletekkel és egyéb adományokkal segítette és gazdálkodásukat minden téren hathatósan előmozdította. A szarvasaikat pl. az 1722. július 23-án kötött szerződésben felmenti az összes úrbéri terhektől. Ilyen kedvező körülmények között a Szarvason letelepült mintegy 300 lelket számláló lakosság elég gyorsan szaporodott és a rendszeres gazdálkodás is csakhamar megindult. A Körös árvízjárta környéke most is, mint az előző évszázadokban nemigen volt egyébre használható, mint állattenyésztésre, ezért a lakosság főfoglalkozása az újjáalapítás után is az állattenyésztés maradt. De fokozta Szarvas új lakosságának állattenyésztés iránti kedvét még egy más körülmény is. Harruckern birtokából ugyanis több pusztát (Kis-Décs, Kis-Kondoros, stb.) örmény és görög marhakereskedők béreltek. Ezek a kereskedők a vidéken és az ország többi részeiből, főleg Erdélyből összevásárolt marháikat az itteni legelőkön feljavítva eladás végett Bécsbe hajtották és ott jól értékesítették. Szarvas újonnan letelepült lakosai látva az örmény és görög kereskedők vállalkozásának sikerét nagy buzgalommal fogtak hozzá az állattenyésztéshez, és mindinkább kiszorították a bérletekből az idegeneket. Így a bánrévei puszta Szarvashoz tartozó részét, a kákai, a nagydécsi, kisdécsi és kondorosi pusztát nemsokára már a szarvasiak bérelték, majd később a csejtei és a csákói pusztákat is ők vették bérbe. Ezzel indult meg az újjá alapított Szarvas mezőgazdálkodása, amelyben a vezető szerepet szintén az állattenyésztés játszotta. Az új Szarvas lakói nagy szeretettel kezdtek az állattenyésztéshez, de kevés szakértelemmel folytatták. Az állattenyésztést még mindig az előző századokban gyakorolt szilaj módra űzték. Az állatállomány Tessedik tudósítása szerint igen gazdag volt, azonban az állattenyésztéshez szükséges szakértelem hiánya nagyon meglátszott a szar-

38

vasiak állatain. A szarvasmarha bozontos, sovány, a ló valóságos gebe volt. Egy pásztor és egy bojtár sok száz, sőt néha másfél ezer állatot is őrzött, már pedig ilyen tömegű állatnál két ember még a legszükségesebb gondozásra és ápolásra sem gondolhatott. A rossz, egészségtelen istállók, a rendetlen és igen gyenge téli takarmányozás, a Köröstől távolabb eső legelőkön összegyűlt állóvizek, pocsolyák egészségtelen vizével való itatás és a rokontenyésztés következtében az időnként bekövetkező ragályok roppant pusztítást végeztek az állatok között. Az állattenyésztés nívójának emelése érdekében Szarvason a XVIII. század végén Tessedik Sámuel evangélikus pap tett legtöbbet. Bár az ő egész munkássága inkább a földművelésre hatott, mégis lehetetlen fel nem ismerni rendkívül nagy jelentőségű befolyását az állattenyésztésre is. Tessedik látta a korabeli állattenyésztés alacsony nívóját, nagyon jól tudta milyen nagy károsodás éri az állattartó gazdát a kellő szakértelem hiánya miatt. Az okszerű állattenyésztésre ő kezdte tanítani a népet. Gazdasági szakiskolájában (Praktische-Oekonomische Industrial-Institut) a mezőgazdasági szaktárgyak között ott találjuk az állatok gondozásának, gyógyításának, a gyapjúfinomság megállapításának és osztályozásának tárgyait. Tessedik tanítása és szóbeli buzdítása mellett gyakorlati téren is roppant sokat lendített Szarvas állattenyésztésének minőségbeli fejlődésén. A lucerna- és lóheretermesztés meghonosítása, a rét és legelőművelés okszerűbbé tétele, a kukoricatermesztés általánosítása és általában az intenzívebb földművelés bevezetése mind fejlesztő hatással voltak az állattenyésztésre, mert lehetővé tették az állatok rendszeresebb és bőségesebb takarmányozását és fokozták azok termelőképességét. Ő mutatott rá az állattenyésztés és földművelés szoros kapcsolatára, a trágyázás lehetőségére és fontosságára. Gyakorlatban mutatta be a lakosságnak, hogy a termesztett több és jobb takarmány etetése milyen üdvös hatással van az állattenyésztésre, viszont a föld termőképessége a nyert trágya által milyen nagymértékben fokozható. Hogy az egészséges istállóknak, az állatgyógyászati és egészségügyi ismereteknek milyen rendkívüli fontos szerepe van az állattenyésztésben saját állatain bizonyította be, amikor marhavész dühöngött a községben s majdnem minden jószág elpusztult, az ő állatállományában egyetlen elhullás sem történt. Bár Tessedik munkássága kortársai féltékenysége és rendkívüli tudatlansága miatt nem érvényesülhetett teljes mértékben, mégis az ő tanításainak hatása alatt Szarvas állatállománya minőség tekintetében sokat fejlődött s a lakosság az ő buzdítására tért át az eddigi egészen primitív szilaj tartásmódról a részbeni istállózást alkalmazó un. félszilaj tartásmódra. A félszilaj jószágot már csak tavasztól őszig tartották a legelőn. Erejét a gazdasági munkák idején igavonásra igénybe vették, télen pedig istállóban tartották s gyűjtött vagy termesztett takarmánnyal rendszeresen takarmányozták. Az állatok tejét, gyapját egyre jobban kihasználták, a jószágot már sokszor rendszeresen hizlalták, és mint vágómarhát értékesítették. A közbirtokosság az

39

igen nagy kiterjedésű közös legelőre terelte s közösen fogadott és tartott pásztorokkal őriztette, s gondoztatta fél szilaj jószágait. A félszilaj jószágot csak akkor verték ki a legelőre, ha a fű zsendült és kint maradt szorulásig. A kiverés rendesen Szent György napján (április 24.) történt. A szarvasmarha és a ló Katalin napjáig (november 25.) maradt a legelőn, a magyar racka juhot azonban még tovább is kint hagyták, sokszor még decemberben is a szabad ég alatt telelt. A legelőt már jobban kihasználták. Felosztják a nyájak között, egyik pásztor a másik járására nem mehet át, sőt még az egyes pásztoroknak is kijelölik a legeltetés sorrendjét. Legelőbb a szikes helyeket legeltetik, mielőtt azok még a nyári forróságtói kisülnének, a zsombékos és mélyebben fekvő részeket nyári legelőnek hagyják. Az állatok itatását régebben még gödör- vagy sírkutakból, később már gémes kutak segítségével vályúkból végzik. A sírkút négyszögletes kútgödör, melynek két szemközti oldalát lejtősre kiásták, az egyik oldalon lehajtották a jószágot a kút vizéhez, a másik oldalon pedig visszahajtották a partra. A félszilaj tartásmódnál már az állatok szaporítására is nagyobb gondot fordítottak. Míg a szilajtartásnál a hímállat mindig együtt volt a nőstényekkel, addig a félszilaj vagy kezes jószág hímje már csak bizonyos meghatározott időben van a nőstény nyáj között, tehát a hágatás idejét már szabályozták. A hágatás ideje attól függött, hogy mikorra kívánták az ellést. A félszilaj tartásmódnál általában tavasszal ellettek, amikor már új fű nőtt, ezért a hímeket a vemhességi idő tartamának megfelelően nyáron és ősszel bocsátották a nőtények közé. Szarvas mezőgazdaságában még a XVIII. században, sőt még a XIX. század első felében is az állattenyésztés dominált, mert a nagybirtokosok a legelőgazdálkodásra fektették a fősúlyt. Földjeiket kiadták ugyan bérbe is, de kikötötték, hogy azokat a bérlők nem szánthatják fel. Az 1773. évi megyei összeírás szerint Szarvas kb. 5 000 lakos él, közülük még csak 337 volt földes gazda, a többi csak állattenyésztéssel foglalkozott. A megművelt föld mindössze csak 5 881 holdat tett ki, a többi legelő volt. Még 1811-ben is a határnak csak harmadrésze állt művelés alatt. Szarvas állattenyésztésének történetében a múlt század közepén állott be igen nagy változás, amikor a nagybirtokok parcellázása és a kisbirtokok térfoglalása megindult. A tehetős gazdák ekkor legelőtársulatokat alakítottak és az eladásra kerülő nagybirtokokat megszerezték. Ezzel egyidejűleg a földművelés is mindinkább terjed. Az intenzívebb földművelés következtében fokozatosan áttérnek az állatok félszilaj tartásmódjáról az istállózó állattartásra. Ma már Szarvas legelőin a legelőtársulatokba tömörült gazdák nagyobbára csak csikókat, növendék szarvasmarhákat és munkaidőn kívül az igavonó jószágot tartják tavasztól-őszig kizárólag legelőn. Szarvason eredetileg négy legeltetési társulat alakult: a kákai, tóniszállási, hegyesi I. és hegyesi II. kiosztású. Ezek közül a legelő és az állatállomány nagyságát tekintve legjelentősebb a kákai legeltetési társulat. Ennek legelője

40

2 013 kh 937 -öl. Ezen a területen 1929-ben 1 388, 1931-ben 1 320 darab ló és szarvasmarha legelt. Más állatokat erre a legelőre kihajtani nem lehet. A kákai legeltetési társulatnak nem kis része van abban, hogy Szarvas lóállománya igen jó hírű az egész országban, mert a mezőhegyesi állami ménesből állandóan 4 mént tartott megalakulásától (1883) egészen 1906-ig. Tenyészbikáit ez a legeltetési társulat 1927-ig a községtől bérelte, azóta maga vásárolja. A kákai legeltetési társulat jelenlegi elnöke vitéz Tepliczky János mérnök, földbirtokos. A tóniszállási legelő területe 773 kh 258 -öl. A hegyesi I. kiosztású legelő területe 844 kh 20 -öl. A hegyesi II. kiosztású legelő 135 kh 1 230 -öl kiterjedésű. A legeltetési társulatok birtokában tehát összesen 3766 kh 845 -öl legelő van.

A Szarvason tenyésztett négy fő állatfaj számbeli változása 1773–1934 között SzarvasJuh Sertés marha 1773 2 883 5 255 7 932 1 691

Év

Ló

1828 2 156

1 165 4 524

1895 1911 1912 1923 1924 1925 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934

6 375 5 525 5 486 4 107 4 081 4 044 3 592 3 797 3 660 3 684 3 872 3 596 3 587 3 369

5 851 4 693 4 713 3 854 3 848 3 864 3 820 4 155 3 986 3 991 4 242 4 079 4 052 3 843

1 885 3 840 4 686 5 332 6 249 7 203 5 888 5 661 5 445 4 958 5 018 3 486 2 638 2 526

Jegyzet Ez az adat a lónál és szarvasmarhánál csak a 2,

805 juhnál és sertésnél csak az 1 évnél idősebb állatokra vonatkozik

18 172 11 941 17 494 6 506 7 397 6 511 6 499 7 173 6 034 4 721 5 410 5 503 5 125 6 240

A kataszteri nyilvántartás szerint Szarvas határában ezenkívül még a kisgazdák kezében szétparcellázva 1 404 k. hold 975 -öl legelő van. A szarvasi gazdák állatállománya részére a község határában tehát összesen 5 171 kh 220 -öl legelő áll rendelkezésre, ami Szarvas határának (45 127 kh) 11,5%-a, a mezőgazdasági célokra használható területnek (42 292 kh) pedig 12,2%-a. Mivel a szarvasi gazdák állatainak ez a legelő terület nem volt elég, még a szomszédos községek határában is szereztek földet legeltetési célokra. A szénási legelő 588 kh 800 -öl, a csabacsűdi 397 kh 349 -öl, a szőrhalmi 856 kh 287

41

-öl. A más határbeli legelők összes területe 1 841 k. hold 1 436 -öl. A szarvasi gazdák tehát végeredményben 7 013 kh 56 -öl legelővel rendelkeznek. Ezek a legelők kivétel nélkül szikesek, melyek kora tavasszal és ősszel elég buja és igen tápláló takarmányt szolgáltatnak, de a gyakran már igen korán beköszöntő nyári forróságban teljesen kisülnek és annyira kopárak, hogy az állatok alig találnak valami legelni valót rajta. Ezek a legelők természetük folytán csakis a kisigényű, nélkülözéseket tűrni képes rideg jószágnak alkalmasak.

Lótenyésztés Szarvas lakosai, mint már említettük, a honfoglalás óta foglalkoznak lótenyésztéssel s a lótenyésztés máig vezető szerepet játszott állattenyésztésükben. A szarvasiak mindenkor kedvelték a lovat s tenyésztésévei úgy hajdan, mint manapság előszeretettel foglalkoztak. Szarvas lóállományát egészen a XVIII. századig az ősi magyar ló képviselte, melyen mindössze a török hódoltság alkalmával ide is eljutott keleti ló vére végzett javító nemesítést. Ez a ló-típus a XVIII. században vele szemben támasztott igényeknek már nem felelt meg, mert edzett, erős, kitartó és igénytelen, de kis testű, alacsony termetű volt. A XVIII. században uralkodó II. József császár intézkedésére Békés megyében felállított méntelep adta az első lökést Szarvas lóállományának a mai irányban való fejlődése felé. A második impulzust az 1785-ben Mezőhegyesen létesített katonai ménes adta, mely befolyását Szarvas lóállományára is éreztette. Ezen intézkedések a hatására Szarvas lóállománya a kor igényeinek megfelelően egyre jobban nemesedik s tömegesebb termetűvé válik. Az igazi fejlődés Szarvas lótenyésztésében azonban csak 1898-ban következik be, amikor gróf d' Orsay Olivér ezredes megalapította a „Szarvasi Nónius Tájfajta Lótenyésztési Egyesület”-et, mely céljául a mezőhegyesi Nónius tájfajta tenyésztését tűzte ki. Abból az elvből kiindulva, hogy a kötött, nehezen művelhető, de a nagyobb csont- és testtömeg kifejlesztésére alkalmas takarmányt megtermő földeken gazdálkodó szarvasi gazdáknak olyan erősebb félvér jellegű lóra van szükségük, amely a nehezebb mezőgazdasági munkák (mélyszántás, vetőgépvontatás stb.) elvégzésére is alkalmas. Erre a célra ezen a vidéken legjobban a Nónius ló felel meg. Szarvas ez idő óta kimondottan Nónius tenyészkerület. Az 1898-ban megalapított lótenyésztési egyesület a földmívelésügyi minisztérium lótenyésztési főosztályának felügyelete és a békéscsabai méntelep-parancsnokság irányítása alatt áll. Az egyesület alapításával egyidejűleg állították fel a ma is meglévő törzskönyvezett fedeztetési állomást, mely később állandó jellegű fedeztetési állomássá alakult. Célja ezeknek az intézményeknek a vidék lóanyagának javítása, fejlesztése, egyöntetűvé tétele, 42

továbbá a tenyésziránynak megfelelő lóanyagnak a tovább tenyésztés érdekében való megtartása, törzskönyvezése és végül a lóértékesítés előmozdítása. A törzskönyvezett lótenyésztésben részt vehet bárki, aki lótenyésztéssel foglalkozik s magát a szabályoknak aláveti. A belépés önkéntes jelentkezés útján akként történik, hogy az illető bepárosítandó kancáját az eljáró bizottságnak bemutatja. Ha a bizottság a kancát megfelelőnek találja, azt előjegyzésbe, tulajdonosát pedig a lótenyésztés tagjai sorába felveszi. A fedeztetési állomásra a szokásos feltételek mellett az állam ad méneket. A mének beosztását a földmívelésügyi minisztérium lótenyésztési főosztályának főnöke megbízásából a békéscsabai méntelep parancsnoka végzi. Minden év őszén az összes törzskönyvezett kancaállomány, az ivadékok bemutatása mellett, valamint az újonnan bemutatott és előjegyzésbe vett kancák párosítva lesznek. Párosítás alkalmával minden kancára két mén jelöltetik ki. Az ugrások száma korlátozva nincsen, tehát a törzskönyvezett és előjegyzésbe vett kanca a fedeztetési idény alatt (október l-től június 30-ig) mindaddig fedeztethető, amíg magától a mént el nem rúgja. A párosítással egyidejűleg a kancák osztályozásnak vétetnek alá, és két osztályba soroltatnak. A megtartásra osztályozott kancát tulajdonosa engedély nélkül el nem adhatja. A földmívelésügyi minisztérium a törzskönyvezett tenyésztés tagjait az alábbi kedvezményben részesíti: 1. a kancákat és ivadékait törzskönyvezi, 2. a kancákat okszerűen párosítja, 3. kedvezményes árban való fedeztetést biztosít (minden nyilvántartásba vett kanca után a fedeztetési díj fele, minden nyilvántartásba vett vagy törzskönyvezett kanca ivadéka után a fedeztetési díj negyede fizetendő), 4. az ugrások számát nem korlátozza. A nyilvántartásba nem vett, illetőleg nem törzskönyvezett kancák után teljes fedeztetési díjat kell fizetni s ezek a kancák a törzsménekkel csak akkor fedeztethetők, ha az illető mének szabadok, egyébként csak az un. beosztott ménekkel hágathatók s az ugrások száma korlátozva van. Minden nyilvántartásba vett kanca csikója törzskönyvezve lesz. A törzskönyvet a fedeztetési állomásvezető vezeti. Eladás esetében a tulajdonos kívánságára a békéscsabai méntelep-parancsnokság származási-lapot állít ki. A törzskönyvezett lótenyésztésből származó ivadékot a jobboldali nyeregtájon N/1, a baloldali nyeregtájon pedig évente l-től kezdődő folyószámmal s alatta a születési év két utolsó számjegyével, bélyegzik. A bebélyegzett kancacsikók három és fél, négyéves korukban (tenyésztésbevételkor), ha a bírálat alkalmával a törzskönyvi feltétel kellékeinek megfelelnek s anyakancává lesznek besorolva, az N/1 bélyeg fölé a magyar korona jelét 43

kapják. Ugyancsak a magyar korona bélyegét kapják az állam által megvásárolt méncsikók is. Az állam azonban csak olyan méncsikót vásárolt meg, amelynek az anyja törzskönyvi előjegyzésbe van véve, vagy már törzskönyvezve van, az apja pedig az a törzsmén, amellyel az anyját a méntelepparancsnok párosította. A nem törzskönyvezett tenyésztésből származó kancák a törzskönyvi előjegyzésbe vételük alkalmával a balpofán ,,2”-es számmal lesznek bélyegezve. A fedeztetési állomás fenntartására a község is sokat áldoz, hogy a lótenyésztést előmozdítsa. A fedeztetési állomás épülete és telke a község tulajdona. Az épületek karbantartását, javítását is ő végezteti. A község adja a mének részére a zabot és a szénát az állam által megállapított áron, a szalmát pedig ingyen. A fedeztetési állomás legénységének az állam által megállapított áron, ugyancsak a község ad élelmezést. E szolgáltatások ellenében mindössze a vidéki fedeztetések után szed kancánként 2 pengőt. A „Szarvasi Nónius Tájfajta Lótenyésztési Egyesület” elnöke az alapítástól kezdve mostanáig gróf Bolza Géza nagybirtokos, aki lelkes támogatója a tájfajta tenyésztésnek. A jelenlegi alelnökök: Sinkovics Pál és ifj. Kondacs András. A méntelep első vezetője 1898-1903-ig Solymossy Béla őrmester, 1903-tól mostanáig Kovács János alhadnagy, aki 33 éve a legnagyobb odaadással, szaktudással és pontossággal vezeti, 6 személyből álló legénységgel a fedeztetési állomás összes ügyeit. Jelenleg a fedeztetési állomáson 15 darab törzsmén és 3 darab beosztott mén áll. A törzsmének közül 14 darab Nónius, 1 darab angol telivér. A 14 darab Nónius törzsmén három vérvonalat képvisel és pedig: a XXIX., XXXI. és XXXVI., vérvonalat. A rokontenyésztés elkerülése végett a szarvasi fedeztetési állomás már régebben ezzel a három vérvonallal dolgozik. A törzsmének teljes fedeztetési díja 10 pengő, a beosztott méneké 4-8 pengő. A csődörök napi takarmány adagja darabonként 4 kg zab és 5 kg széna. Ősszel egy pár héten keresztül napi 1-2 kg takarmányrépát, tavasszal ugyancsak néhány héten át szénába kevert kevés zöldtakarmányt (3/4 rész széna, 1/4 rész zöld) kapnak. A méneket naponta 1 órán át jártatás céljából lovagolják. A lelovagolás 1/2 órán át ügetésben, 1/2 órán át lépésben történik. A törzsmének 1934 évben 737 darab kancát fedeztek be. A fedeztetésből befolyt 3 455 pengő. Ugyanabban az évben a beosztott mének 181 darab kancát fedeztek. A fedeztetésből ezek után 724 pengő folyt be. Az összes bevétel tehát 4 179 pengőt tett ki. A vemhességi százalék 1934-ben 88 volt. A „Szarvasi Nónius Tájfajta Lótenyésztési Egyesület” és az ezzel együtt működő törzskönyvezett fedeztetési állomás évtizedeken át tartó szakszerű 44

működésének és irányításának eredménye ma már általánosan meglátszik Szarvas lóállományán. Harminchét év következetes munkásságának eredménye, hogy a szarvasi gazdák kezén napjainkban oly kitűnő Nónius tájfajta lóanyag van, amely országos viszonylatban kitűnik. A Békés megyei Nónius tenyésztés egyik igen fontos gócpontja Szarvas. A lótenyésztésből a gazdáknak nagy anyagi hasznuk van, mert az országos hírű szarvasi lóvásárokon külföldi (török, bolgár, orosz, német) vásárlók is gyakran megfordulnak, és magas áron veszik meg a jobb lóanyagot. Felismerve a lótenyésztés nemzeti és gazdasági fontosságát és látva a belőle húzható jövedelem nagyságát, a szarvasi gazdák ma már teljes okszerűséggel folytatják a lótenyésztést. A szarvasi lótenyésztésnek mai nívóra való fejlődése a gazdáknak a ló iránti lelkesedésén és áldozatain kívül a lótenyésztő egyesület és a fedeztetési állomás vezetőségének valamint a község áldozatkészségének köszönhető. A szarvasi állandó jellegű fedeztetési állomáson jelenleg fedező törzs- és beosztott mének adatai Sorsz

Vérvonal

Törzsmének 1 XXIX 2 3 4 5 XXXI 6 7 8 9 XXXVI 10 11 12 13 14 15

-

Beosztott mének 1 2 3 -

Törzs k.-i sz.

A mén színe nyári fekete nyári fekete sötét pej nyári fekete pej nyári fekete geszt. pej nyári fekete nyári fekete sötét pej geszt. pej nyári fek nyári fek geszt. pej

11 12 16 20 13 11 8 9 12 11 10 7 10 12

173 174 168 165 175 167 177 166 171 173 176 168 173 175

419

Nónius XXIX-2 Nónius XXIX-1 Nónius XXIII-1 NóniusXXIX-4 Nónius XXIV-1 Nónius XXIV-8 Nónius XXXVIII-17 Nónius XXXVIII-11 Nónius XXXIII-3 Ménesbirtok 3 Nónius Nónius VII-2 Nónius XXXIII-12 Nónius VII-4 Nónius XXXIII-4 Világos angol telivér

sötét geszt. pej

6

180

311 377 439

Makó-3 Kelebia-1 Nónius XXIX-5

nyári fekete geszt. pej nyári fekete

16 19 12

172 165 168

333 336 385 393 343 426 445 456 337 342 345 358 390 420

45

Kor

Marmagasság

Megnevezés

A szarvasi fedeztetési állomáson 1898–1935-ig fedező mének Sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40

Törzskö. szám 988 994 669 991 989 995 987 990 996 993 36 393 994 23 529 591 293 597 469 587 831 509 792 558 352 606 616 801 887 895 805 14 683 470

Megnevezés Tartár-Nónius I. Tápió-Nónius Nónius XXXVIII-3 Nónius XXIX-1 Ürmény-Nónius I. Nónius XXXII-2 Nónius XXXVI-3 Nónius XXXI-3 Nónius XXIX-6 Nónius XXXVIII-8 Nónius XXXVI-12 Nónius XLII-5 Nónius XXIX-12 Nónius XXIX-9 Nónius XLII-5 Nónius XLI-1 Pártvezér-ang. Tel. Nónius XL-2 Durcás-Nónius II. Hírmondó-ang. Tel. Nónius XXIX-8 Nónius XXXVIII-21 Nónius XLII-12 Nónius XXXVIII-8 Nónius XXXVI-15 Nónius XLIII-6 Ürmény-Nónius-3 Nónius II-11 Shamon-Nónius-4 Nónius XXXVI-4 Nónius III-16 Durcás-Nónius 7 Nónius II-13 Nónius IV-3 Dante-Nónius-4 Shamon-Nónius-4 Nónius VI-8 Ürmény-Nónius Nónius V-1 Nónius XXIX-22

Sorszám 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80

46

Törzskö. szám 504 553 623 130 595 103 278 1006 995 372 129 145 218 676 110 674 199 524 1092 325 562 418 264 388 167 971 32 532 352 1015 1135 392 394 186 318 520 289 172 296

Megnevezés Nónius XXIX-5 Nagymajlát-5 Gödöllő-11 Nónius XXiX-22 Ignác-Nónius Nónius XVI-1 Nónius VII-18 Nónius VIII-22 Nónius IX-3 Nónius VII-2 Dante-Nónius-7 Nónius I-1 Ménes-Birtok-3 Nónius VIII-4 Tótkomlós Nónius VII-3 Nónius II-15 Ménes-Birtok-21 Ménes-Birtok-18 Ürmény-Nónius I Gödöllő-4 Debrecen-1 Nónius XXXVIII-9 Nónius IV-3 Nónius VII-11 Nónius XIV-21 Nónius VI-5 Nónius X-5 Nónius III-16 Nónius VII-2 Nagymajlát-5 Nónius XXXVI-1 Nónius XIX-4 Nónius XIX-1 Nónius XXII-4 Nónius X-13 Makó-8 Nónius LV-5 Nónius XXI-1 Nónius IX-3

folytatás Sor- Törzskö. szám szám 81 607 82 972 83 886 84 174 85 1074 86 181 87 334 88 360 89 136 90 922 91 520 92 452 93 320 94 342 95 333 96 345 97 329 98 345 99 332 100 337 101 339 102 341

Megnevezés Ménes-Birtok-10 Nónius XVII-8 Nónius XII-18 Nónius XXIV-1 Nónius XIV-5 Nónius XXVIII-3 Nónius XVIII-1 Nónius XI-2 Nónius VII-6 Nónius XXXIII-3 Nónius XXIX-1 Nónius XXIX-5 Nónius VII-5 Ménes-Birtok 3 Nónius XXIX-22 Nónius XXVIII-3 Nónius XXIX-1 Nónius VII-2 Nónius VII-18 Nónius XXXIII-3 Nónius XXI-1 Nónius XII-4

SorTörzskö. szám szám 103 336 104 385 105 313 106 343 107 396 108 439 109 323 110 346 111 381 112 348 113 426 114 456 115 420 116 445 117 377 118 390 119 358 120 311 121 393 122 426 123 419

47

Megnevezés Nónius XXIX-1 Nónius XXIII-1 Nónius XXIX-4 Nónius XXIV-1 Nónius XXIII-18 Nónius XXIX-5 Nónius LX-18 Nónius XIII-18 Nónius XVI-1 Nónius VII-2 Nónius XIV-8 Nónius XXXVIII-11 Nónius XXXIII-4 Nónius XXXVIII-17 Kelebia-1 Nónius VII-4 Nónius XIII-12 Makó-3 Nónius XIX-4 Nónius XXIV-8 Világos-angoltel.

Fajta

Év

Törzsmén

Beosztott mén

Összes mén

Fajta

13 13 13 13 13 13 11 11 11 13 15 15 17 17 17 16 17 9 10

Összes mén

Törzsmén

1898 1899 1900 1901 1902 1903 1904 1905 1906 1907 1908 1909 1910 1911 1912 1913 1914 1915 1916

Beosztott mén

Év

A szarvasi fedeztetési állomáson az alapítástól napjainkig évenként fedező mének száma

9 7

13 13 13 13 13 13 11 11 11 13 15 15 17 17 17 16 17 18 17

Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius 1 angol telivér 1 angol telivér 2 angol telivér 2 angol telivér 2 angol telivér 2 angol telivér 2 angol telivér 2 angol telivér 1 angol telivér 1 angol telivér Nónius Nónius

1917 1918 1919 1920 1921 1922 1923 1924 1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935

13 12 11 11 13 13 13 13 14 15 14 13 13 12 15 15 14 14 15

7 7 7 7 5 3 3 3 2 3 2 4 2 2 3 3 3 3 3

20 19 18 18 18 16 16 16 16 18 16 17 15 14 18 18 17 17 18

Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius Nónius 1 angol telivér

48

Szarvas lóállományának létszáma kor és nembeli megoszlás szerint 17731934-ig Kanca

Herélt

Jegyzet

Összesen

csikó (3 éven alul)

felnőtt (3 éven felül)

csikó (3 éven alul)

saját apaállattal nem bírók tulajdonában saját apaállattal bírók tulajdonában

3 éven felül

csikó (3 éven alul)

közhasználatra szolgáló csak tulajdonos által használt egyéb

Évek

Mén tenyész

1773

2883

1828 1895 1911 1912 1923 1924 1925 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934

csak 2 éven felüli 2156 állatok adata 5851 4693 4713 3854 3848 3864 3820 4155 3986 3891 4242 4079 4052 3843

41 62 7 636 2065 184 862 18 14 97 469 1849 43 808 34 30 76 403 1949 44 695 31 23 87 426 1852 79 660 11 135 31 284 1767 297 600 19 56 72 349 2075 70 553 20 58 55 292 1763 402 506 19 14 30 137 1777 469 430 23 25 8 166 2497 68 429 21 8 8 209 2351 71 347 22 8 18 211 1802 596 364 24 27 21 215 1963 243 342

660 410 499 521 524 831 780 849 803 908 872 867

196 146 118 185 171 130 110 166 223 156 159 141

Szarvasmarha tenyésztés A lótenyésztés mellett kezdettől fogva a szarvasmarha tenyésztése játszotta a főszerepet Szarvas állattenyésztésében. Ezt bizonyítja az, hogy e két állatfaj létszáma úgy a múltban, mint a legutóbbi időkben nagyjából egyforma volt. A szarvasmarha állományt egészen az 1900-as évekig kizárólag az itteni 49

mostoha viszonyokhoz kitűnően alkalmazkodni képes, a rossz teleltetést, Szarvas szélsőségekre hajló alföldi éghajlatát jól tűrő, edzett és igénytelen magyar marha képviselte, mely Szarvas vidékén már röviddel a honfoglalás után elterjedt s hosszú századokon keresztül eredetiségéből alig veszített. Ez annak tulajdonítható, hogy a szarvasiak ezt a marhát egészen a XVIII. század végéig teljesen külterjesen, szilaj módon tenyésztették, takarmányozására, ápolására egyáltalában nem fordítottak gondot s szaporodását sem irányították. Ezért a magyar marha Szarvason még a XVIII. században is elég kis testű s rossz küllemű volt. A XVIII. század utolsó és a XIX. század első éveiben az okszerűbb állattenyésztésre való áttérés, az állatok jobb takarmányozásának és gondozásának hatására a magyar marha egyre nemesedett s nagyobb tömegűvé vált, de emellett nagymértékben megőrizte értékes eredeti tulajdonságait is s ennek a vidéknek legértékesebb fajtájává fejlődött. Szarvas állattenyésztő gazdáinak különösen a XIX. század második felében már szép és értékes magyar marhaállományuk volt. Ezt a fajtát természetének és a helyi gazdasági viszonyoknak megfelelően mindvégig félszilaj módon, edzetten tartották, gulyában tenyésztették s leginkább tél végén vagy tavasszal ellették. Az állatok kora tavasztól késő őszig, sokszor a hó leeséséig a szikes legelőkön éltek s annak füvén kívül más táplálékban nem részesültek. Télen a tehenekkel főleg csak takarmányszalmát, töreket, polyvát s tengeri szárat etettek, szénát legfeljebb csak az ellés előtt és a szoptatás ideje alatt kaptak. Tenyésztésénél főcél a tinónevelés volt, a tejszolgáltatásra nem fektettek súlyt, a teheneket csak saját szükségletük ellátására fejték. A borjúkat 6-7 hónapos korig szoptatták s kifejlődve igásökörként vagy mint vágómarhát főleg a gyulai vásárokon értékesítették. A tehénlétszám a mostaninál jóval nagyobb volt. Csak a község 30–40 bikát tartott a jelenleg a m. kir. Középfokú Gazdasági Tanintézet tulajdonában lévő „Bikazug”-i kistanyán. Ez volt hosszú időkön keresztül a község bikaistállója (innen kapta nevét), ahol a szilaj, bátor, sőt alig fékezhető bikákat télen át is csak nyitott szállásokban, karámokban tartották. A község a magyar marhatenyésztés fellendítése, az állomány minőségének javítása érdekében nagy súlyt helyezett a bikatartásra, szép és értékes bikákat tartott és bocsátott a magyar marhát tenyésztő gazdák rendelkezésére. A községi magyar bikák közül több a vármegyei gazdasági egyesület által rendezett kiállításokon díjazásban is részesült. A szarvasiak nagy szeretettel foglalkoztak a gazdasági viszonyaiknak igen megfelelő magyar marha tenyésztésével s a szarvasmarha tenyésztő gazdák közül nagyon sokan csak igen nehezen, hosszas unszolásra és kényszerítésre tértek át a pirostarka marha tenyésztésére. 50

A magyar pirostarka marhát Szarvason az 1900-as évek elején kezdték tenyészteni. Ez a szarvasmarhafajta azóta rohamosan terjed s évről évre egyre jobban háttérbe szorította a magyar marhát. Míg 1900-ban Szarvas szarvasmarha állománya 100%-ban magyar marhából állott, addig 1905-ben már 75%-ra, 1910-ben 50%-ra, 1918-ban 25%-ra, 1924-ben 50%-ra csökkent le a száma s az 1934. évi állatösszeírás szerint már csak 1.5% volt található. Hogy Szarvas állattenyésztő gazdái közül igen sokan nem szívesen tértek át a magyar marha tenyésztésről a pirostarka marha tenyésztésére, azt misem bizonyítja jobban, mint az, hogy az áttérés következtében a szarvasmarha állomány közel másfél ezerrel csökkent s a régi létszámra azóta sem tudott felemelkedni. Sok magyar marhát tenyésztő gazda, aki addig ökröt tartott, inkább áttért a lótenyésztésre. A pirostarka szarvasmarha térfoglalása Szarvason Évek 1900 1905 1910 Magyar marha, % 100 75 50 Pirostarka, % 0 25 50

1918 25 75

1924 5 95

A pirostarka – bonyhádi – szarvasmarha a Dunántúlról származott át Szarvasra, mint általában az egész Alföldre s itt a magyar marhával való keresztezésből alakult ki az alföldi pirostarka tájfajta, mely Szarvason ma a legnagyobb számban van elterjedve. Ez az alföldi tájfajta több tekintetben különbözik a dunántúli tájfajtától, mert nagyobb mennyiségben tartalmazza a magyar marha vérét, de emellett még az Alföld jellegzetes éghajlata, a szikes legelők és a külterjesebb tartásmód is hozzájárultak amazétól elütő sajátságos jellegének kialakításához. Az alföldi s így a szarvasi pirostarka tájfajta szarvasmarha termete a dunántúlinál nyúlánkabb, szarvai hosszabbak és színeződésben a magyar marha révén – a szürkésbarna és feketésbarna pigment elég gyakran előfordul. Hasznosításban a dunántúlitól főleg abban különbözik, hogy tejelőképessége gyengébb, de igázásra alkalmasabb, jobb ökröket szolgáltat. A szarvasi közbirtokosság kezén levő magyar pirostarka szarvasmarhaállomány általában elég gyenge minőségű, semmi esetre sem áll azon a nívón, amelyen a magyar marha állott. Ez annak tulajdonítható, hogy ez a magyar marhánál jóval igényesebb, kevésbé edzett pirostarka marha nem tudja úgy elviselni Szarvas szélsőséges éghajlatát, a mostoha takarmányozási viszonyokat s általában nem képes úgy beleilleszkedni az itt szokásos külterjes viszonyokba, mint amaz. A pirostarka marha nem bírja a 6-8 km távolságra fekvő legelőre járást, nagyobb igényeit nem elégítik ki a gyenge, s nyáron teljesen kisült szikes legelők. Már pedig a takarmány dolgában szűken álló szarvasi gazdának nem igen van módja szarvasmarháit bősége51

sen takarmányozni, abrakolni. Az állattartás Szarvason a messze fekvő, kevés füvet termő szikeseken való legeltetésre van alapítva, ezt a tartásmódot pedig a pirostarka marha nem bírja. Nem csoda tehát, ha ilyen körülmények között a szarvasi pirostarka szarvasmarha-állomány általában gyenge, sőt rossz minőségű. Szarvason a szélsőséges alföldi klíma, a nagy távolságra fekvő s hamar kisülő szikes legelők miatt a pirostarka marhát eredményesen tenyészteni csak teljes istállózással egybekötött bőséges takarmányozás és abrakolás mellett lehet. Mivel erre a közbirtokosságnak nincs is módja, de nagy kiterjedésű legelőinek kihasználása végett is kényszerül a szarvas marhát legeltetni, a pirostarka marha tenyésztésének Szarvason nincs jelentősége s helyesebb lenne az erre a vidékre predesztinált, az itt szokásos külterjes tartásmódra sokkal alkalmasabb kisebb igényű és edzettebb magyar marha tenyésztésére visszatérni. Ez annál is indokoltabb, mert a mostoha takarmánytermesztési viszonyokkal küzdő szarvasi gazdák intenzívebb tejtermelésre nem is gondolhatván, a pirostarka marha tenyésztésénél is a főcélt a tinónevelésre kénytelenek fektetni, erre a célra pedig a világ legjobb igásökreit s fiatal korban értékes vágóállatot is szolgáltató magyar marha, az itteni viszonyok mellett kétségtelenül alkalmasabb. Végül az észszerűségen kívül a magyar marha tenyésztésére való visszatérés mellett szól ennek a marhafajtának országszerte rohamosan csökkenő száma is, már pedig nemzeti érdek, hogy ennek a sok tekintetben kiváló és igen értékes ősi magyar fajtának kiveszését megakadályozzuk. Szarvasmarha fajtaösszetétel Szarvason 1773-1934 között Év Magyar 1773 1828 1895 1911 1912 1923 1924 1925 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934

1844 1655 149 134 96 81 123 81 99 145 78 55 55

Piros tarka

2170 1586 2649 1829 1949 2042 2098 2005 1945 2994 2804 2530 1973

Egyéb tarka

1511 2245 1305 2122 1999 1469 1576 1574 1640 733 714 1002 1341

Összesen Megjegyzés 5255 Csak 2 éven felüli állományra 1165 vonatkozik 6375 5525 5486 4103 4085 4044 3592 3797 3660 3684 3872 3596 3587 3369

52

A magyar szarvasmarhafajta szerkezete Szarvason 1911-1934 között MAGYAR Bika

Tehén

Üsző

1911 1912

Összesen

tinó 2 éven alul

ökör

2 éven alul

2 éven felül

saját apaállattal bírók tulajdonában

saját apaállattal nem bírók tulajdonában

borjú (2 éven alul)

egyéb

csak tulajdonos által használt

közhasználatra szolgáló

Évek

tenyész

1844 11

13

1923 1924

545

1

61

40

70 199 581 110 1655 9

2

71

5

149

6

62

2

3

14

37

9

134

1925

4

39

3

11

4

32

3

96

1927

2

35

4

5

5

25

5

81

4

47

1

20

6

33

9

123

18

7

6

3

38

6

81

40

5

15

6

28

4

99

14

5

55

20

145

8

1

35

11

78

7

3

28

2

55

2

3

24

6

55

1928

1

86

1

1929 1930 1931

2 3

1 4

1932

20

1933 1934

47 3

15 2

14

53

4

A piros tarka szarvasmarhafajta szerkezete Szarvason 1911-1934 között PIROS TARKA Bika

Tehén

Üsző

1911

Összesen

tinó 2 éven alul

ökör

2 éven alul

2 éven felül

saját apaállattal bírók tulajdonában

saját apaállattal nem bírók tulajdonában

borjú (2 éven alul)

egyéb

csak tulajdonos által használt

közhasználatra szolgáló

Évek

tenyész

2170

1912

27

17

3 214

1923

23

8 11 100 1465

92 298 337 194 121 2649

1924

37

9

1

996

62 230 211 148

38 1829

1925

15

6

9 111 1009

96 193 254 184

72 1949

1927

20

24

982 116 267 248 175

69 2042

1928

3

13

1929

20

4

1930

17

10

1931

24

18 13 175 1677 192 546

79 161 109 2994

1932

30

14 12 146 1498 250 531

83 109 131 2804

1933

24

13 17 149 1111 464 210 245 161 136 2530

1934

16

11

97

3 138

704

49 100 373

106 1277 121

34

65 1586

25 203 320

30 2098

6 129

916 371 119 251 115

74 2005

9

879 317 264 151 151

70 1945

77

4 111 1153 189 167 191

54

75

56 1973

Az egyéb tarka szarvasmarhafajta szerkezete Szarvason 1911-1934 között EGYÉB TARKA Bika

Tehén

Üsző

1911

Összesen

tinó 2 éven alul

ökör

2 éven alul

2 éven felül

saját apaállattal bírók tulajdonában

saját apaállattal nem bírók tulajdonában

borjú (2 éven alul)

egyéb

csak tulajdonos által használt

közhasználatra szolgáló

Évek

tenyész

1511

1912

5

1923

2

1924

18

1925

2 370

5 17

33

821

59 168 587 141

92 2245

820

28

85 1305

83 176

56

3

9 103 1257

42 167 270 146 107 2122

4

9

53 1227

35 219 225 156

71 1999

39

911

30 138 212

72

52 1469

1927

2

13

1928

4

10

2

53

978

36 151 201

83

58 1576

1929

3

6

4

68

993

28 171 147

89

65 1574

1930

3

4

3

40

944 125 163 176 110

72 1640

1931

2

5

9

17

447

42

21

733

1932

1

3

5

29

439

4

21

27

714

1933

3

5

26

504 118

61 182

64

39 1002

1934

9

8

49

628 145 186 158

76

76 1341

6

55

7

78 105

20 165

Juhtenyésztés A juhtenyésztés Szarvason még a múltban sem bírt nagyobb jelentőséggel, napjainkban pedig egészen alárendelt szerepet játszik. Ezt misem bizonyítja jobban, mint az állatösszeírások adatai, melyek szerint Szarvason a XVIII. és megelőző századokban a juhállomány létszáma alig egy-kétezer darabbal haladta meg a lovak vagy szarvasmarhák létszámát, 1934-ben pedig ezer darabbal azok alatt maradt. A szarvasiak egészen a XIX. század közepéig kizárólag a parlagi, felálló, pödrött szarvú, elég nagy testű, fehér, vörhenyeges és fekete színben előforduló, igen kis igényű, edzett s durva kevert gyapjút termelő alföldi racka juhot tenyésztették, teljesen külterjes módon s húsán kívül tejét és bőrével összefüggő bundáját hasznosították. A XIX. század második felében kezdett elterjedni a merinó juh, főleg a rambuillet s ennek a parlagi juhokkal való keresztezéséből alakult ki a mai magyar fésűs merinó, amely Szarvas mai juhállományát nagyrészt alkotja. A magyar fésűs merinó mellett azonban egészen kis számban a racka juh még napjainkban is feltalálható. A szarvasi magyar fésűs merinó juh általában kis testű, igénytelen, bundája nem kiegyenlített s az egész állomány igen gyenge minőségű, sőt a tervszerűtlen össze-vissza való keresztezés és a tenyészkiválasztás teljes elhanyagolása következtében legnagyobbrészt kifejezett fajtajelleg nélküli egyedekből áll. Míg a múlt században egyes gazdák a juhtenyésztésre nagyobb súlyt helyeztek, így pl. dr. Neumann Jenő tanár szerint különösen Janúrik János gazdasága vált ki a termelt gyapjú kitűnő minőségévei, addig jelenleg a szarvasi gazdák a juhtenyésztésre, a gyapjúkezelésre semmi gondot sem fordítanak. Szarvason tulajdonképpen jelenleg szorosabb értelemben vett juhtenyésztésről nem is beszélhetünk, mert az csak abból áll, hogy a gazdák a tanyán, a ház körül néhány darab juhot főleg saját hússzükségletük kielégítése végett tartanak.

56

Jegyzet

Összesen

bárány (1 éven aluli)

felnőtt (1 éven felüli)

bárány (1 éven aluli)

saját tenyészkossal bírók tulajdonában

saját tenyészkossal nem bírók tulajdonában

bárány (1 éven alul)

egyéb

csak tulajdonos által használt

közhasználatra szolgáló

Évek

Szarvas juhállományának létszáma, kor és nembeli megoszlása 1773–1934 Kos Anya Ürü tenyész 1 éven felül

1773

7932

1828 1895 1911 1912 1923 1924 1925 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934

Csak 1 éven 4524 felüli állatok 1885 3840 4786 5331 6249 7303 5888 5661 5445 4958 5018 3486 2638 2526

47 296 658 178 36 665 133 41 722 336 100 350 274 14 338 274 45 369 295 49 256 194 58 232 297 30 225 9 154 2 99 140 14 31 133 17 84

7 41 28 6 1

1588 1572 1862 2854 2927 2171 2197 2440 1652 1636 1131 1220

742 993 218 244 1891 810 26 146 1901 1369 171 9 2630 778 115 112 1590 599 47 93 2165 512 24 100 2118 404 38 88 1481 427 62 64 2221 468 20 105 1326 222 2 36 1076 228 14 4 800 216 45 11

Sertéstenyésztés A juhtenyésztéshez hasonlóan nincs nagyobb jelentősége Szarvason a sertéstenyésztésnek sem, különösen az utóbbi években, amikor a sertéslétszám a világháború előttinek harmadára apadt s a sertések darabszáma alig pár ezerrel haladja meg a ló vagy a szarvasmarha létszámát. Szarvason a XVIII. század közepéig a hosszú lábú, nyurga testű, erős csontú, durva sertéjű Szalontai sertést, azóta a Mangalica sertést tenyésztik. A szarvasi gazdák Mangalica sertésállománya nagyon rossz, minőségileg az összes állattenyésztési ágak között a leggyengébb. Ez főleg a rokontenyész57

tés következménye. A vérfrissítésre ugyanis egyáltalában nem fordítanak gondot, még a községi kanokat sem veszik igénybe. Így a rokon, sőt vérfertőző tenyésztés következtében a sertésállomány teljesen elkorcsosodott, ellenálló képességét egészen elvesztette, s ezért a sertésbetegségek tetemes pusztításokat okoznak. A legutóbbi években a hússertés is kezd terjedni, 1934-ben az állomány 8%-át tette ki, de a szarvasi hússertések nagyobbára csak fajtajelleg nélküli korcsok.

1773 1828 1895 1911 1912 1923 1924 1925 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933

Jegyzet

Összesen

malac és süldő (1 éven alul)

malac és süldő (1 éven felüli)

malac és süldő (1 éven alul)

saját tenyészkossal bírók tulajdonában

saját tenyészkossal nem bírók tulajdonában

malac és süldő (1 éven alul)

egyéb

csak tulajdonos által használt

közhasználatra szolgáló

Évek

Szarvas sertésállományának létszáma, kor és nembeli megoszlása 1773–1934 Kan Koca Ártány tenyész 1 éven felül

1691

51 103 5 5354 2814 20 25 101 1015 1651 30 44 111 1321 1857 15 22 30 1062 1918 10 95 37 1046 1740 12 54 25 1331 1871 52 15 133 1385 1569 13 21 52 998 1255 16 61 57 1202 1612 26 41 19 1226 1562 28 24 39 1245 1073

1934 33

53

91 1533 1288

383 183 182 217 206 334 451 337 361 285 478

7276 2763 2979 2446 2453 2342 1847 1594 1742 1627 1699

414 1094 121 627 118 755 131 670 277 635 390 814 210 372 170 281 130 229 109 608 268 271

602 1835 279

58

Csak 1 éven 805 felüli állatok 18172 11941 17494 6506 7397 6511 6499 7173 6034 4721 5410 5503 5125

526 6240*

* ebből 498 db

angol hússertés

Baromfitenyésztés Szarvas tanyavilága általában nagyon kedvez a baromfik tenyésztésének, nem csuda tehát, hogy a szarvasi gazdaasszonyok mindenkor nagy kedvvel foglalkoztak a különféle baromfik tenyésztésével. A szarvasi baromfitenyésztés fő ágai: a tyúk, a pulyka, a gyöngytyúk, a lúd és a kacsa. Különösen nagy jelentősége van a pulyka, a gyöngytyúk és a lúd tenyésztésének, mert ezeknek a nagy területet igénylő baromfiknak a tanyákon korlátlan terület áll rendelkezésükre. Bár a baromfitenyésztés Szarvason éppen úgy, mint általában az egész országban, a gazdasszonyok foglalkozása s többékevésbé még ma is lekicsinyelt ága az állattenyésztésnek, mégis számottevő jövedelmet biztosít, mert a baromfi felnevelése a tanyákon alig kerül valamibe. Szarvas baromfipiaca igen jelentékeny. Egy-egy piacnapra rengeteg baromfit hoznak be a tanyákról. A piacokon a baromfi nagykereskedők is mindig megjelennek és igen sok baromfit vásárolnak export célokra is. A szarvasi baromfipiac jelentős voltát legjobban az bizonyítja, hogy csupán a kereskedők által megvásárolt és elszállított baromfi hetenként 5-6, sőt ritkábban 10 vagont is kitesz. Az értékesítés régebben darabszámra történt, ma általánosabb a súlyra való eladás. Hathatósan előmozdította Szarvas baromfitenyésztését, főként az állomány minőségbeli javulását, az 1906-ban Zlinszky István földbirtokos által alapított „Szarvasi Baromfitenyésztő Egyesület”, mely céljául a baromfitenyésztés és a baromfitermékek értékesítésének előmozdítását tűzte ki. Ez az ország egyik legrégibb baromfitenyésztő egyesülete, mely fennállása óta, a világháború alatti rövid megszakítástól eltekintve, állandóan működik s különösen a baromfiállomány egyöntetűvé tétele érdekében fejt ki hathatós tevékenységet. Az egyesület első elnöke az alapító Zlinszky István földbirtokos, második elnöke özv. báró Braunecker Lamorákné földbirtokos volt. A harmadik és jelenlegi elnök gróf Bolza Géza nagybirtokos. Az alelnökök: Csabai Kálmán m. kir. középfokú gazdasági tanintézeti igazgató és Borgulya Pál földbirtokos. Az egyesület első igazgatója dr. Takács Gusztáv orvos, második és egyben 1903-óta mostani igazgatója Liszka Gyula ny. MÁV felügyelő, ki előzőleg 1907-től az egyesület alelnöke volt. Az egyesület tagjainak száma 100-130 között váltakozik. A világháború előtt az egyesület a tenyésztés és értékesítés előmozdítása érdekében a „Liget”-ben évente vásárral egybekötött kiállításokat rendezett. A háborút követő években azonban már csak bemutató kiállítások voltak az Árpád szálló udvarán, 1933 óta pedig ezek is megszűntek. Az egyesület tagjait a földmívelésügyi minisztérium is támogatja. Ez az 59

állami támogatás a világháború előtt pénzadományokból és tenyészállatok vásárlásából, újabban olcsó tenyészkakasok, naposcsibék és tenyésztojások kiosztásából áll. Az egyesület alapítása után az Orpington, a világháború után a Vörös izlandi s legújabban (1934-től) a tiszántúli területre államilag kijelölt nemesített Fehér magyar tyúk tenyésztését mozdítja elő. Szarvason régebben főleg a fehér pulyka volt elterjedve, a világháború után azonban az egyesület a nagyobb testű bronzpulyka tenyésztésének elterjesztése érdekében 60 darab kakast osztott ki s ennek hatására az állományt ma már tekintélyes részben ez a fajta alkotja. Gyöngytyúkból egyaránt el van terjedve a közönséges szürke vagy kék és a fehér. A lúdállomány Emdenivel javított nagy testű fehér magyar lúdból, a kacsaállomány pekingivel nemesített fehér magyar kacsából áll. Méhtenyésztés Szarvason a méhészet1el már igen régen foglalkoznak. Ennek fellendítése is Tessedik érdeme. Tessedik a méhészet fejlesztése és okszerűbbé tétele érdekében a bécsi méhészeti szakiskola mintájára Szarvason hasonló intézetet létesített, amely még 1804-ben is fennállott. Híres méhész volt ebben az időben Debnár Mihály, aki a méhészettel tekintélyes vagyont szerzett. A méhészkedés Tessedik kora után hanyatlásnak indult s egészen 1912ig mindössze néhányan foglalkoztak méhészettel. Ennek oka főleg abban kereshető, hogy a méhészek egymás támogatására, közös érdekeik megvédésére és előmozdítására a közös szervezetbe való tömörülés szükségességét nem érezték, nem ismerték fel. 1912-ben hét méhész Czupra János vezetésével alakított egy méhészeti egyesületet, de ez az egyesület alapszabályok nélkül működött s fő célja csupán a méhetető cukor és a méhész dohány beszerzése volt. 1923-ban már komolyabb formát kezdett ölteni a szarvasi méhészek tömörülése s végül 1924-ben 28 tag megalakította a mai is működő s miniszterileg jóváhagyott alapszabályokkal bíró „Szarvasi Méhészkör”-t, amely a méhészet népszerűsítését, minél szélesebb körben való elterjesztését, fejlesztését, továbbá a méhtermékek értékesítésének előmozdítását tűzte ki programjául. Az egyesület tagjainak száma máig 28-ról 150-re növekedett s az egyesület bekapcsolódott az országos méhészeti megfigyelő hálózatba is. A méhészkör elnöke 1924 óta Némethy Samu ny. polgári iskolai igazgató. A méhészkör legfőbb gondját képezi az állandó méhlegelő megteremtése, hogy a méhek ne legyenek kitéve az időjárás bizonytalan változásainak. Ebből a célból 1926-ban a kör bérbevett a községtől egy 300 öles területet s ott mézelő növény magvakat termel, továbbá mézelő facsemetéket nevel, 60

amelyeket tagjai között ingyen oszt szét. A szarvasi méhészek kezdetben kasos, majd kaptáros méhészkedést folytattak. A méhészettel foglalkozók száma kb. 200. A méhcsaládok száma évről-évre örvendetesen növekedik. 1928-ban 1 200, 1931-ben 1 235, 1934ben 1 500 méhcsalád volt kaptárakban. A kasok száma 1928-tól 1934-ig 120-ról leesett 80-ra. A méhállomány harmadrésze régi méretű országos kaptárakban, a többi nagyobb részben 42x27-es méretű rakodó és 42x38-as méretű fekvő, kisebb részben pedig kis Boczonádi kaptárakban van elhelyezve. A méhészkedésre a község területe és környéke általában elég alkalmas. A község határából mintegy 2900 kh tekinthető számottevő méhlegelőnek. Szarvason két főhordási időről beszélhetünk. Tavasszal az akácvirág, nyáron a tisztesfű vagy a tarlóvirág nyújtja a főhordási lehetőséget. A többi növények virágzása oly kismértékű, hogy csupán a méhcsaládok fenntartására szolgálhat. Sajnos a két fő mézelő növényre sem lehet mindig biztosan számítani. Az akác átlagban csak minden 10-dik esztendőben válik jól be, virágzását legtöbbször tönkreteszi a tavaszi fagy, a túlságosan esős vagy a nagyon száraz időjárás. A tarlóvirág is elég ritkán válik be, mert Szarvason éppen azokban a hónapokban uralkodik tartós szárazság, amikor a tisztesfű virágzik. Sokszor tele van ugyan a határ tisztesfűvel, de alig van bennük méz, mert harmat hiányában a nektárképződés elmarad. A tarlóvirág termőköre különben is mindinkább zsugorodik, mert az okszerűbb talajművelés terjedése következtében a tarlót azonnal aratás után egyre többen feltörik. Eddig az egész országban a legjobb tarlóvirág terület Szarvas, Csabacsűd és Kondoros határában volt, jó virágzás idején az ország összes nagyobb méhészei (Boczonádi, Héjjas, gróf Széchenyi, Ebner, Zsufka, stb.) ide vándoroltak a méhlegelőket kihasználni. Az időjárás szeszélyei okozta bizonytalan virágzás következtében igen különböző a termelt méz mennyisége. 1928-ban pl. a rossz időjárás miatt semmi méztermés sem volt, 1931-ben 10 métermázsa mézet és 1,5 métermázsa viaszt, 1934-ben 75 métermázsa mézet és 4 métermázsa viaszt termeltek a szarvasi méhészek. A méhek között ragadós betegség ritkán fordul elő. A szarvasi méhészek között nem egy igen kiváló gyakorlati méhész van. Így pl. Laukó János szarvasi méhész találmánya az országban egyedül álló 52-es rakodó kaptár, melyet olyan bejárással látott el, amely kizárja a méztolvaj halálfejű szender betolakodását. Brachna Lajos egyszerű és igen praktikus méhetetőt készített. Némethy Samu díszoklevelet, Kohut János aranyérmet nyert a csabai 1925-ös kiállítás méhészeti osztályán. 61

Haltenyésztés A haltenyésztésnek Szarvason addig volt nagyobb jelentősége, amíg élő Körös övezte. A halászatot azonban sokáig helytelen módon gyakorolták. Tessedik feljegyzései szerint a szarvasiak 1773-ban is szigonnyal halásztak s ez nagy ártalmára volt a haltenyésztésnek, mert igen sok halat sebeztek meg. A halászat jelentősége az élő Körös elzárása óta csökkent, bár a holt Körös egész medre, különösen pedig annak Anna-ligeti holtága Landgraf János halászati felügyelőnek 1894-ben megejtett vizsgálata szerint haltenyésztésre igen alkalmas, de az máig sincs kellőképpen kihasználva. Az élő Körös 1888-ban történt elzárása alkalmával a kisebb partbirtokosok halászati jogukról lemondtak a község javára. A község később a nagyobb partbirtokosokkal (gróf Bolza Géza, gróf Bolza Pál, özv. báró Benz Ottóné, Szentandrási Közbirtokosság, Mezőtúri Református Egyház, m. kir. Középfokú Gazdasági Tanintézet) együtt a halászati jogot bérbe adta a „Halásztelki és Kákafoki Halászati Társaság”-nak 2 000 pengő évi bérért és azzal a kikötéssel, hogy a társaság köteles évente megfelelő számú halivadékot kihelyezni. Ez a halászati társaság a pontyot szaporítja. 1932-ben „Szarvasi Sporthorgász Egyesület” is alakult, de mivel az orvhalászok ellenőrzésének nehézsége miatt a halászati társaság csak igen korlátolt számban ad engedélyt, ez ideig tevékenységet nem tudott kifejteni. Úgy a halászati társaság, mint a horgász egyesület jelenlegi elnöke Csabai Kálmán, a m. kir. Középfokú Gazdasági Tanintézet igazgatója. Selyemhernyó tenyésztés Szarvason a selyemhernyó tenyésztése is hosszú múltra tekinthet vissza. Tessedik korában az ő ösztönzésére megindult selyemhernyó tenyésztés igen szépen virágzott s a lakosságnak jó kereseti lehetőséget nyújtott. Tessedik a selyemgubót gazdasági és ipari iskolájának tanulóival legombolyítatta s feldolgozva értékesítette. A selyemhernyó tenyésztés általánosítása és lehetővé tétele érdekében faiskolájában nagymennyiségű eperfacsemetét nevelt s azt részben ingyen szétosztotta a lakosságnak, részben pedig a község utcái mentén ültette ki. Mint Tessedik igen sok hasznos újítása, úgy halála után ez is feledésbe ment, és a lakosság legnagyobb része felhagyott a selyemhernyó tenyésztéssel, mert a termelt selyem értékesítésében járatlan tenyésztők magukra voltak hagyatva. A selyemhernyó tenyésztés Szarvason 1902-ben lendült fel újra Debnár Mátyás kezdeményezésére és a földmívelésügyi minisztérium irányítása mellett. Eleinte a lakosság idegenkedett a tenyésztéstől, de később látva 62

annak jövedelmezőségét, egyre többen csatlakoztak a tenyésztők soraiba. A selyemhernyó tenyésztés előmozdítása érdekében az államépítészeti hivatal 1900–1901-ben a csabai út mentén eperfákat ültettetett. Hasonló célból létesítette a község mintegy 20 évvel ezelőtt az u. n. Krinolini epreskertet. 1920-ban tekintettel a tenyésztők nagy számára és a termelt gubó mennyiségére a földmívelésügyi minisztérium Szarvason selyemgubó beváltó állomást állított fel. Addig a gubóbeváltás Békéscsabán történt. Ezek az intézkedések kedvezően hatottak a selyemhernyó tenyésztés fejlődésére, a tenyésztők száma 84-re szaporodott és az évi gubótermés elérte a 22 métermázsát. A legnagyobb termelő 1929-ben Kovács Mihály szabó volt, aki 74,20 kg gubót termelt s azért 204,64 pengőt kapott. Az utóbbi években a gubó beváltási árának nagymértékű csökkenése következtében a tenyésztők száma lényegesen leapadt. Ma Szarvason csak 20–22 ember foglalkozik selyemhernyó tenyésztéssel. Szarvason a selyemhernyó tenyésztés fellendítése érdekében az újabb időkben legtöbbet Dina Mátyás tett, aki 30 éven keresztül a selyempete kikeltetését és a tenyésztők kioktatását szakszerűen és nagy ügybuzgalommal végezte. Állategészségügy Szarvas állategészségügye az utóbbi években igen sokat fejlődött. Míg Tessedik feljegyzései szerint a XVIII. század végén és a XIX. század elején egyéb állati betegségek mellett különösen a dögvész, később pedig a lépfene, a takonykór, a sertéspestis, a sertésorbánc és a baromfi betegségek egész sora igen nagy pusztításokat vittek véghez az állatállományban, addig a legutóbbi években csupán a sertéspestis és a baromfikolera okoz számottevőbb károkat. Az állategészségügy fejlődésére kétségkívül jó hatással volt a Körös szabályozása s ezzel kapcsolatban a belvizek rendezése, fő oka azonban ennek a haladásnak az, hogy az okszerű állategészségügyi rendszabályok és óvintézkedések a gazdák körében egyre jobban terjednek. A lépfene ugyan még ma is elég elterjedt betegség úgy a szarvasmarhák, mint a juhok és a lovak között is, de már lényegesen gyérebben fordul elő. A kákai legelő pl. egészen 1932-ig teljesen fertőzött, zár alá helyezett terület volt s oda csak oltott jószágot lehetett kihajtani, addig három év óta, az éveken keresztül foganatosított rendszeres védőoltások, fertőtlenítések s a hullák gondos eltakarítása következtében fertőzéstől mentes, nyílt terület. A takonykór még a világháború előtt és alatt is gyakran előforduló és eléggé elterjedt betegség volt, az utóbbi években azonban Szarvas teljesen mentes ettől a veszedelmes betegségtől. A sertésorbánc a világháború előtt még szintén nagyon elterjedt, általá63

nos betegség volt s tetemes károkat okozott, a rendszeres védőoltások következtében pár évvel a háború után már a járvány hevessége annyira megcsappant, hogy tömeges elhullásokat azóta sem idéz elő. A sertéspestis egészen 1922–23-ig évről-évre roppant pusztításokat okozott, azóta azonban – habár évente előfordul – csak ritkább években lép fel hasonló pusztító hatással. A mirigykór az utóbbi években egyre terjed s igen sok gazdának okoz kárt. Rendesen nyáron lép fel és pedig nemcsak csikóknál, hanem idősebb állatoknál is s ezért azokat munkára nem lehet használni. A betegség után igen gyakran kehesség marad vissza. Ezt a betegséget a legelőről hordják szét és terjesztik azok a lovak, amelyeket a tavaszi munkák elvégzése után oda kicsapnak, s onnan az aratási munkára megint elvisznek. A baromfikolera Szarvason a baromfiállománynak még ma is igen elterjedt és sok veszteséget okozó betegsége. Szarvas állategészségügyén ma egy hatósági járási, két községi és három magán állatorvos őrködik. Áttekintve Szarvas állattenyésztésének fejlődésén megállapíthatjuk, hogy a természeti adottságoknál (nagykiterjedésű legelők) fogva a község mezőgazdálkodásában az állattenyésztésnek – ha a múlthoz képest némileg veszített is jelentőségéből – még ma is igen nagy szerepe van, és ezt a fontos szerepét előre láthatóan még igen hosszú időkön keresztül meg is fogja tartani. Habár az állattenyésztés egyes ágai – különösen a juh és a sertéstenyésztés – még koránt sem állnak a mai kornak ezen a téren is fokozottabb igényei által megkívánt színvonalon, mégis el kell ismernünk, hogy Szarvas állattenyésztése általában, de különösen a lótenyésztése az utóbbi évtizedekben sokat fejlődött. A szarvasi gazdák közül egyre többen törekszenek állatállományuk minőségének és téteményképességének javítására. A gazdáknak ez a nemes törekvése bizakodással tölthet el Szarvas állattenyésztésének további fokozatos fejlődését illetőleg. * Hálás köszönetünket fejezzük ki: gróf Bolza Géza nagybirtokos, „Szarvasi Nónius Tájfajta Lótenyésztö Egyesület”-i elnök, Csabai Kálmán m. kir. középfokú gazdasági tanintézeti igazgató, „Halásztelki És Kákafoki Halászati Társaság”-i és „Szarvasi Sporthorgász Egyesület”-i elnök, Némethy Samu ny. polgári iskolai igazgató, „Szarvasi Méhészkör”-i elnök, Liszka Gyula ny. MÁV. felügyelő, „Szarvasi Baromfitenyésztő Egyesület”-i igazgató, vitéz Biki Nagy Imre községi főjegyző, Moldvai Béla községi jegyző, vitéz Tepliczky János mérnök, földbirtokos, „Kákai Legeltetési Társulat”-i elnök, dr. Gábos Dénes m. kir. gazdasági tanár, Ponyiczky Kálmán ny. községi mérnök és Déri Ármin községi főállatorvos uraknak, részben a felhasznált adatok rendelkezésünkre bocsátásáért, részben szóbeli közléseikért és szíves támogatásukért.

64

Felhasznált forrásmunkák: 1. Czakó Elemér: A magyarság néprajza II. kötete 2. Fent István: A magyar selyemtenyésztés 250-éves múltjából 3. Gaál Jenő: A falu gondozása 4. Gallacz János: Monográfia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és az ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról. 5. Dr. Győrffy István: A szilaj pásztorok 6. Kákai Legeltetési Társulat levéltára 7. Dr. Karácsonyi János: Békésvármegye története 8. Kazal Zsigmond: A magyar mezőgazdaság története 9. Komoróczy György: Nádasdi Tamás és a XVI. századi magyar nagybirtok gazdálkodása 10. Dr. Konkoly Thege Sándor: Magyarország állattenyésztése (dr. Wellmann Oszkár: Szarvasmarhatenyésztés, Döhrmann Henrik: Lótenyésztés, enesi Dorner Béla: Sertéstenyésztés, Kovácsy Béla: Juhtenyésztés) 11. Mendöl Tibor: Szarvas földrajza 12. Ifj. dr. Neumann Jenő: Szarvas nagyközség története 13. Szarvas nagyközség levéltára 14. Szarvasi törzskönyvezett fedeztetési állomás feljegyzései 15. Tessedik Sámuel: Memorabilia Sarvasiensa oder Oekonomische Chronik (Kézirat Szarvas község levéltárából) 16. Tessedik Sámuel: Önéletírása <<>>

Víztorony, magtár, bognár- és kovácsműhely Bikazugban 1930 körül

65

A SOROZAT EDDIG MEGJELENT KÖTETEI 1. Cselőtei László: Zöldségtermesztés Rákospalotán az 1930-as években 1999 2. Mőcsényi Mihály: Fordítások, ferdítések 1999 3. Mőcsényi Mihály: Ember és táj, 1999 4. Kralovánszky U. Pál: Esettanulmány a hazai fehérje-program előkészítéséről (Amíg egy országos K+F program elindulhatott) (1962-1970) 2000 5. Cselőtei László: A paradicsomtermelés fejlesztése és fejlődése (19481990) 2000 6. Győrffy Sándor: Szövetkezeti állam 2000 7. Kralovánszky U. Pál – Ligetvári Ferenc: Vízgazdálkodás és mezőgazdaság (a 150 éve született Kvassay Jenő írásai alapján) 2000 8. Köhler Mihály – Molnár Imre: A szarvasi gazdászélet hagyományai (1927–1949) 2001 9. Vinczeffy Imre: Pásztoroktól tanultam 2001 10. Szabó János: Találkozás önmagammal 2005/2008 11. Molitorisz Pál: A szarvasi középfokú gazdasági tanintézet létesítésének története 2005 12. Molitorisz Pál: A szőrhalmi legeltetési társulat története 2006/2011 13. Reszkető Péter: Főiskola Szarvason (1970–2005) 35 éves a főiskolai szintű agrár-szakképzés Szarvason 2006 14. Molitorisz Pál: Képviselő-portré a szarvasi választókerületből (Borgulya Pál 1872–1960) 2007 15. Molitorisz Pál: Emlékezés Lászlóffy Istvánra (1910–1968) 2008 16. Molnár Imre: Szarvasi gazdászként indultam, Életút 2008 17. Ornyik Sándor: Aratás nyáron és télen,- Az ember és a ló 2008 18. Molitorisz Pál: Történelmi séta a szarvasi kertekben 2009 19. Emlékeim a múltból, Komár János visszaemlékezése Lejegyezte: Pilishegyi József 2009 20. A hajóskuktaságtól a tanszékvezetésig. Élet-képek. Dr. Vincze Ferenc visszaemlékezése. Szerk.: Molitorisz Pál 2010 21. Tóth László: Szakmai életem. Munkahelyeim, munkaköreim. 2010 22. Dr. Domán Imre és Szarvas. Szerk.: Molitorisz Pál és Szitó János 2010 23. Ötven év a mezőgazdaságban, Komár Pál visszaemlékezése Lejegyezte: Pilishegyi József 2010 24. Virradattól alkonyatig, Gulyás Mihály emlékezései. Szerk.: Molitorisz Pál 2010 25. Szitó Balázs: Életem, munkásságom 2011 26. Válogatott Tudományos Diákköri munkák 2010-ben 2011 27. Molitorisz Pál: A szarvasi tanyavilág 2011 28. Gyulavári András: Földügyek Szarvas városban és környékén 2011 29. Albel Andor: Albel Andor gazdasági tanár életútja 2011 30. Bukovinszky László: Álom és valóság, egy szaktanácsadó az egyenlítő közelében 2011

66

AJÁNLÓ A sorozat eddig megjelent köteteiben már találhatók írások kiemelkedő szarvasi gazdasági tanárok életútjáról: dr. Szabó János, dr. Vincze Ferenc, Albel Andor, dr. Bukovinszky László. Most a sor folytatásaként Kachelmann Kurt portréját vázolja fel dr. Molitorisz Pál. A Tessediki iskola működésének ellehetetlenülése után csak 1927-ben indult újra a folyamatos agrároktatás Szarvason a magyar királyi Tessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézet létrehozásával. Ez az intézmény a kiváló gazdasági tanárok munkájának köszönhetően az ország egyik legrangosabb mezőgazdasági szakiskolájává vált. Minden bizonnyal igényes, sokoldalú és termékeny munkájának is köszönhető, hogy az akkori földművelésügyi miniszter őt nevezte ki az Intézet igazgatójává 1941 októberében. Ötödik igazgatóként a háború miatt csak rövid ideig tölthette be ezt a felelős tisztséget. Ki volt Kachelmann Kurt? Füzetünkből a következő gondolatokat emelem ki: „A kortársak és kollégák, valamint a mai idősebb mezőgazdászok és tanárok mindenkor elismeréssel nyilatkoztak róla, a neves mezőgazdasági szakemberről. Iskolai oktatásában, publikációiban és ismeretterjesztő előadásaiban egyaránt eredményesen buzdított az okszerű és belterjes gazdálkodás megvalósítására. Ezzel nemcsak a szarvasi gazdák termelésének és életmódjának megjavításához járult hozzá, hanem az egész magyar mezőgazdaság színvonalának emeléséhez is. Szülővárosában a Városi Könyvtár falán tábla őrzi emlékét.” SzJ.

Kachelmann Kurt (gyászszalaggal a karján) osztályfőnök és növendékei (1936) ISSN 1585-3616