Coriolan Horaţiu Opreanu
AZ ERDÉLYI MAROSSZENTANNA KULTÚRA VÉGE: SZENTGYÖRGY-KULTÚRA VAGY POSZTCSERNYAHOV HORIZONT?
In memoriam Kurt Horedt Annak ellenére, hogy a Kr. utáni IV. században a késő római kor teljében vagyunk és az ókori írók gyakran utalnak a római birodalom határán kívüli barbár népekre, mégis a korszak kutatói gyakran használják a régészeti «kultúra» megnevezést. A múltbéli társadalmak életének rekonstruálásában e koncepció helyénvalósága manapság megkérdőjelezhető. Abból az egyszerű igazságból kiindulva, hogy az emberek életmódja időben és térben különbözik, és hogy ez a különbözőség fontos a régészeti értelmezésben, a régészek kidolgoztak egy komplex és legtöbb esetben nem megfelelő értelmező szerkezetet, amely a régészeti «kultúrák» meglétének feltételezésén alapszik. A közelmúltban St. Shennan kritikusan elemezte az «anyagi kultúra» koncepciójával társuló legfőbb gondolatokat1. Arra a következtetésre jutott, hogy ha a térbeli változatosság az életmódban elfogadható, és a régészeti változatosság térbeli osztályozása leíró célból hasznos lehet ugyan, ezeknek az eredményeknek elemzés céljából való felhasználása végzetes lehet. Ugyanezen szerző elutasítja azt az elképzelést, amely szerint ezek az entitások „színészek” lennének a történelem színpadán, azon okból, hogy nem valós egységek. Hasonlóképpen a kultúrák úgy voltak tekintve, mint az etnikumok jelzői, olyan összetevőként, amelyen keresztül sok esetben 1. SHENNAN 1989
politikai szerepet játszottak azok számára, akik létrehozták őket. Az alapvető kérdés, amelyre a régészetnek választ kell adnia, nem az, hogy hogyan, hanem az, hogy a „régészeti kultúrák” és „etnikai csoportok” egyáltalán azonosíthatóak-e.2 Az etnikum valamely csoport azon jellemvonása, amelyet külön kell választani a térbeli megkülönböztetéstől, és vonatkoznia kell egy saját tudatából fakadó, bizonyos társadalmi csoporttal való azonosulására, legalább részben alapozva egy bizonyos helységre vagy eredetre. Az etnikai identitás3 szubjektív és változó jelenség, több mint egy objektív és hosszantartó jelenség, és nem lehetünk biztosak abban, hogy a történelmi forrásokban leírt népek megegyeznek a saját maguk lelkiismeretén keresztül tudatosan definiáló csoportokkal, amely lényeges alkotó elem az etnikai hovatartozás meghatározásában.4 Az utóbbi húsz évben valóságos forradalom történt a közép-európai barbárok kronológiájában. Létrejött egy régészeti kronológiai rendszer, amely nem egy, a Római Birodalom jelentős eseményei által diktált önkényes felosztásán alapszik, hanem a temetőkben és településeken talált leletek elemzésén.5 Mindezek ellenére, mégsem mondtak le a régészeti „kultúra” megnevezésről. Továbbra is beszélünk Przeworsk-kultúráról, Wielbark-kultúráról, 2. 3. 4. 5.
BRATHER 2002, 150 JONES 1997 GEARY 1983 GODLOWSKI 1970; TEJRAL 1988; GODLOWSKI 1992; TEJRAL 1999
191
Coriolan Horaţiu Opreanu AZ ERDÉLYI MAROSSZENTANNA KULTÚRA VÉGE: SZENTGYÖRGY-KULTÚRA VAGY POSZTCSERNYAHOV HORIZONT? Marosszentanna-kultúráról, Puhói (Púchov)kultúráról, a kárpáti halomsír kultúráról és másokról. Romániában csak az utóbbi évtizedekben történt kísérlet az európai kronológiához való csatlakozásra.6 Húsz év elteltével is ezt a rendszert a román szakemberek csak szórványosan alkalmazzák, kevés a hozzá kötődő vita és a javítására irányuló törekvés. Nálunk még mindig a történelmi kronológiát használják, egy sor nehezen érthető és nyilvánvalóan erőltetett (ha nem egyenesen hamis) megnevezéssel, mint például a kárpáti kultúra, vagy a Chilia-Militari-kultúra, vagy saját nemzettudattal nem rendelkező, bizonytalan térbeli célzású etnikai kategóriák, mint őshonosok és vándorlók, amelyeknek a leletek szintjén nincs elegendő igazolásuk. Igaz, az Erdély területén végbement társadalmi fejlődés nyomonkövetése nagyon nehéz a római határok Dunától délre való visszahúzódása idejére vonatkozóan, a Kr. u. III. század utolsó negyedében. A Kárpátokon kívüli területeken a helyzet világosabb, ezek régóta egy kulturális egységet alkotnak, közvetlen kapcsolatban a kétségtelenül kedvező földrajzi adottságú, Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppékkel. Az időszakról, amely bennünket érdekel ebben a kontextusban, az irodalmi források a gótok Balti-tengertől a Fekete-tenger északi feléig történő előrenyomulásáról beszélnek.7 Az egymást követő terjeszkedési területeiket régészetileg is Wielbarkkultúra és Maslomecz-csoport néven azonosították.8 A Duna torkolatól Ukrajnáig terjedő erdőssztyeppés területen megtelepedett gótok, a Kr. u. III. század közepe után pusztító hadjáratokba kezdtek a Római Birodalom keleti és balkáni tartományaiban. Ugyanakkor termékeny kulturális kölcsönhatásba kerültek a térség régebbi népeivel, ezek közül fontosabbak a dák népcsoportok, 6. HARHOIU 1990 7. WOLFRAM 1990 8. KOKOWSKI 1999
192
kosztobókok, kárpok és a szarmaták, ezenkívül számos római behatás is érte őket. Az eredmény egy hatalmas területen létrejövő stabil, egységes kulturális szintézis volt, amelyet a régészek „Marosszentanna-Csernáhov-kultúrának kereszteltek. Ez egy letelepedett, mezőgazdasággal foglalkozó, vidéki típusú civilizációt képviselő, és a rómaiak felől ért hatások eredényeként egy eléggé magas technológiai szintű társadalom régészeti megnevezése. Bár a Kárpátokon kívüli területen számos Marosszentanna-Csernyahov-kultúrájú temető viszonylag jól datálható, a C3 kronológiai szakaszba, vagyis a Kr. u. IV. században9, Erdély esetében a kultúra kronológiájára vonatkozóan számos vita volt. A félköríves fejű lemezes fibula elterjedését a Kárpátokon kívül és Erdélyben összehasonlító módon elemezve, Kurt Horedt azt feltételezte, hogy Erdélyben a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra jelenléte későbbi, mint Moldvában és Havasalföldön10, mintegy Kr.u. 376 és 425 közötti. Utóbb, ugyanez a szerző, érvelését a marosszentannai temetői horizontális sztratigráfiájának elemzésével próbálta alátámasztani. K. Horedt következtetése az volt, hogy a temető fejlődésében két szakasz különíthető el, megtartva végül a hunok beözönlése és a Kr.u. V. század eleje közötti keltezést11. Ugyanakkor megelőlegezte azt a munkahipotézisét, hogy a Târgşor-i délkárpáti temető korábbi, és amikor megszűnt létezni, akkor vette kezdetét a marosszentannai, a változtatást a hunok támadása okozta12. Egy újabb összehasonlító elemzés mégis bebizonyította a két temető egyidejűségét használatuk utolsó fázisában13. Ebben a figyelemreméltó összefoglalóban K. Horedt azonosít egy különleges leletkategóriát is, az idegen hatásokat mutató Marosszentanna-kultúrát, ide sorolva a vödröt és vasfejszét tartalmazó sírokat (északi hatások), a 9. HARHOIU 1990, Abb. 14 10. HOREDT 1967 11. HOREDT 1982, 110 12. HOREDT 1982, 115 13. LĂZĂRESCU–DOBOS 2011
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN fegyveres sírokat, a római hatást mutató sírokat és a szarmata hatást magukon viselő temetkezéseket14. Az erdélyi késő római kori falusi (rurális) településeket vizsgálva, Kurt Horedt két csoportra osztotta ezeket: nyugaiakra és keletiekre. A nyugati csoportban, amely a volt provincia erőteljesebben romanizált régiójában terült el, megőrződhettek a római provinciális anyagi kultúrának jellemvonásai15. A kevésbé romanizált területeken fekvő keleti csoport, ahol nem voltak városok és villák, több kérdést is felvet. K. Horedt négy kulturális összetevőt azonosított, amelyek ezeken a településeken megtalálhatók: a nem romanizált dák, római, csernyahovi és a kárp. Ezt a keleti csoportot nevezte el Szentgyörgy-kultúrának16, egy helyi gyökerekkel rendelkező anyagi kultúrának tartva, megkülönböztetve a Marosszentanna-Csernyahovkultúrától, mégha azok részben egyidejűek is és térben fedik egymást. A legfőbb kulturális elem, amelyet Kurt Horedt kifejezetten jellegzetesnek tekint és amely lehetővé teszi ennek az új kultúrának a megkülönböztetését másoktól, az a romanizálatlan dák elem. A berethalmi (Bratei) 1-es számú temetőt ebben a kontextusban úgy tekintette, mint a „Szentgyörgykultúra” temetőjét, a hamvasztási rítus biztosította megkülönböztetését a Marosszentanna-kultúra temetőitől, amelyeket Erdélyben kizárólag csontvázasként dokumentáltak. K. Horedt új elméletét, amely a korszak régészeti anyagának kiváló ismeretéből és a vérbeli tudományos embernek a múlt megértésére és rekonstruálására ösztönöző szüntelen késztetéséből született, kezdetben bizalmatlanul fogadták a dákoromán elmélet sziklaszilárd képviselői. K. Horedt elmélete sosem volt az akkori tudományos ismeretek prizmáján keresztül elemezve. Ma ez a helyzet másképp jelenik meg, az eltelt közel 30 év újabb információi ismeretében. A továbbiakban megkíséreljük áttekinteni a „Szentgyörgy-kultúra” létezését igazoló, Kurt
Horedt által meghatározónak tartott főbb tárgyi kategóriákat. Ezen darabok közül az egyik a „fületlen, fenékoldalán ujjbenyomkodással díszített dák csésze”. Kurt Horedt Kelet-Erdélyben 13 települést sorolt fel, ahol hasonló darabokat fedeztek fel.17 Ugyanakkor rámutatott arra, hogy ez a típus fellelhető Havasalföldön, de hiányzik Moldvában. 1993-ban újra felvetve ennek a kézzel formázott kerámiatípusnak a problematikáját, különböző következtetésekre jutottunk. Először is ezeknek a „fenékoldalukon ujjbennyomkodásos díszítésű” csészéknek az előfordulása jóval kiterjedtebb, magában foglalva egész Erdélyt, néhány darab ismert Olténiából és a Bánátból, Havasalföldről, Moldovából, de még Scythia Minor-ból is.18 Következésképpen, ez a kategória nem csak a kelet erdélyi „Szentgyörgy-kultúra” településeire jellemző. Erdélyben a jelenleg ismert 34 lelőhelyből 12 a nyugaton található, nagy részük a volt Dacia Porolissensis észak-nyugati sarkában, egy erőteljesen romanizált, számos csapattal és két várossal rendelkező területen. Sőt, létezik két lelőhely, a gyalui (Gilău) castrum és a szucsági (Suceag) település, mindkettő közel Napocához, ahol nagyobb számban kerültek elő „ujjbenyomkodásos csészék”. Ezekből a megállapításokból következtethetjük, hogy ez a típusú kerámia nem csak Erdély keleti felére jellemző, és nincs elég érv arra, hogy úgy tekintsük mint a helyi, a volt provincia keleti felében élő romanizálatlan dákok kultúrájának termékét. Ami kétségtelenül állítható erről a kategóriáról, hogy csak a Kr.u. IV. század második felére és az V. század elejére keltezett településeken és objektumokban kerül elő.19 Az újabb ásatások, amelyeket Szucságon végeztünk, bebizonyították e keltezések helyességét, mindhárom „ujjbenyomkodásos csésze” Kr. u. 380-440 periódusra datált20 település objektumaiból került elő, és egy sem a későbbi település alatt
14. HOREDT 1982, 119 15. HOREDT 1982, 73 16. HOREDT 1982, 76
17. HOREDT 1982, lista 12 18. OPREANU 1993, 258-259, fig. 4 19. OPREANU 1993 20. OPREANU 2001
193
Coriolan Horaţiu Opreanu AZ ERDÉLYI MAROSSZENTANNA KULTÚRA VÉGE: SZENTGYÖRGY-KULTÚRA VAGY POSZTCSERNYAHOV HORIZONT? lévő provinciális római szintből. Hasonlóképpen, nemrég, egy jól dokumentált földbemélyített lakóház előkerülésével igazolódott a posztrómai továbbélés a gyalui castrumban, amely rétegtanilag és tipológiailag egy, a római katonai egység által feladott castrum utáni időszakhoz köthető.21 A gyalui castrumban hét példány került elő a tárgyalt kategóriából, mindegyik a utolsó régészeti kultúrrétegből, ahol általában a római épületek omladékrétege szokott lenni. Érdemes hangsúlyozni a tényt, hogy a „ujjbenyomkodásos csészék” csak ritkán kerültek elő a Marosszentanna-Csernyahovkultúra településein és temetőiben, főleg a kultúra romániai elterjedésének fő területén, Havasalföldön és Moldvában. Meg kell még vizsgálnunk, hogy mit is értünk Chilia-Militari kulturális jellemző („aspectul cultural Chilia-Militari”)22 alatt, mi ezeknek a településeknek a valós datálása23 és milyen kapcsolatban vannak a Marosszentannakultúra településeivel, kérdések, amelyek jelen pillanatban még nem tisztázottak kellő mértékben. Egyéb lelettípusok, amelyet Kurt Horedt a Szentgyörgy-kultúrara jellemzőnek tartott, a félköríves fogójú csontfésűk és tárolóedények voltak. Hasonló típusú fésű került elő a szucsági településen, a többi, egysoros fogazatú, valamint a kétsoros példányok mellett. Nemcsak a Kelet-Erdélyre jellemzőnek tekintett félköríves fogójú fésűk fordulnak elő észak-nyugaton is, hanem fordítva, Kurt Horedt által a romanizált nyugati részben jellegzetesnek tartott, kétsoros csontfésűkről is van említés keleten, mint például Debiţa-n.24 Hasonlóképpen, Szucságon és más észak-nyugati erdélyi településen is találtak számos, a vállon és a peremen hullámos vonalakkal díszített, szürke tárolóedényeket. Következésképpen, egyetlen olyan specifikus jellemvonás sem valós, amely Kurt Horedt által felvetett elképzelés szerint megkülönböztetné a IV. században a volt erdélyi provincia keleti területeit a nyugatitól, elméletét, a korabeli régészeti kutatások stádiumának megfelelően, csak véletlensze21. ISAC 2001 22. BICHIR 1984 23. OPREANU 2009, 132-134 24. BELDIMAN 1992, 75-76, fig. 2/1
194
rűen felbukkanó leletek támasztották alá. Ezért a „Szentgyörgy-kultúra” sem valós, ha elfogadjuk, hogy a konvencionálisan régészeti kultúrának nevezett entitások léteznek és életképes egységek, amelyeket használhatunk a múltbeli társadalmak tanulmányozása során. A bizonyítékként felhozott tárgyi anyag alapján nem lehet a „Szentgyörgykultúrá”-t meghatározni, ugyanakkor ezek térképre vetítése nem egyezik Erdély keleti területével. A következtetések ellenére Kurt Horedt érdemei figyelemreméltóak. Elmélete hozzájárult egyes kronológiai szempontok tisztázásához, és első ízben beszélt a Marosszentanna-Csernyahov-kultúrával részben egyidejű, de attól különböző (vagy vele rokon) kulturális elemek létéről Erdélyben. Nemrégiben újrafelvetve a MarosszentannaCsernyahov-kultúra végének problematikáját Románia területén, Radu Harhoiu25 a tekerőpataki kincs elrejtését határozta meg referenciapontnak. A kincslelet Gratianus (367-383) által kiadott solidusokat, és a C3 horizont (amely Kr. u. 380-ig tart) utolsó felére keltezhető félköríves fejű, lemezes fibulákat, késői típusú övcsatokat tartalmazott. Ez alapján megállapítja, hogy a MarosszentannaCsernyahov-kultúra vége a Kr.u. IV. évszázad utolsó negyedére tehető. Módszertani szempontból ez a következtetés nehezen fogadható el. Egyfelől egyenlőségjelet tesz egy „régészeti kultúra” és egy írásos forrásokban említett népcsoport közé, de a keltezés figyelmen kívül hagyja, hogy az érmék csak terminus post quem értéket képviselnek, annál is inkább, mivel aranyból vannak. A kutatók jelentős erőfeszítésének és az ös�szegyűjtött nagy mennyiségű régészeti információ dacára a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra vége még mindig nem eléggé ismert és megértett. Történelmi szempontból a kultúra vége világos. Soknemzetiségű/polietnikus barbár politikai szövetségként azonosították az észak-pontuszi sztyeppéin és a Duna torkolatának térségében, amelyet a III. századtól kezdve politikai és katonai szempontból a gótok uraltak. Kr.u. 370 körül a Fekete-tenger északi felén megjelenő hunok olyan eseményeket 25. HARHOIU 1999, 60-61
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN váltanak ki, amelyek során meghalt Ermanaric, a szövetség vezetője, majd néhány év múltán az utolsó észak-dunai gót vezér, Athanaric szenved vereséget és menekül a Római Birodalomba.26 Egyenes következményként, amint azt az írott források jegyzik, a hunok elől tömegesen menekülő gót népesség átkelt a Dunán a Birodalomba. Újabban M. Schukin és O. Charov, a Csernyahov-kultúra fő szállásterülete régészeti helyzetének alapos ismerői, tárgyalták a műveltség végét, úgy értékelve, hogy míg annak egyes lelőhelyei ezeknek az eseményeknek az eredményeként valóban megszűnhetnek Kr.u. 375 körül, mások a Kr.u.V. század első felében is tovább élhettek. A két orosz régész felhívja a figyelmet arra, hogy a régészeti leletanyag keltezése pusztán az írásos források által nyújtott adatokkal való egyeztetése alapján, kockázatos. A politikai események és az anyagi kultúra változásai között nem lehet felállítani egy ok-okozati összefüggést.27 Ez a megállapítás rendkívül hasznos Románia ókori történelme számára, felhívja azok figyelmét, akik azt várnák, hogy Dácia Kr.u. 271-es hivatalos feladása után azonosítani lehetne az ún. posztrómai periódus jellegzetes római típusú leleteit. Ezeket mindmáig nem találták meg, mert hasonló tárgytípusok egyszerűen nem léteznek. A Kr.u. 271 utáni kevés, szerényebb megjelenési formákra szorítkozó római provinciális tárgyi hagyaték a nagy műhelyközpontok és a piac eltűnésével megőrizte a provinciális időszak általános jellemzőit.28 Ezért formailag nagyon nehéz szétválasztani, hogy a római provinciális tárgyi hagyatékból mi tartozik a tartományi időszakhoz, illetve mi az ami az ezt követő évtizedek „posztrómai” korszakához. A jövő régésznemzedéknek egyetlen lehetősége ennek megoldásában a régészeti ásatások módszerének tökéletesítésében rejlik, és különösen a feltárt régészeti anyag leírásában, ezt, a legtöbb régészeti lelőhelyünk esetében, jelenleg is elavult és nem megfelelő módon végzik. Sokkal könnyebben azonosíthatóak a Római Birodalom ezen politikai 26. WOLFRAM 1990 27. SCHUKIN–CHAROV 1999, 327 28. HOREDT 1982
történelmi eseménye után Erdélybe érkező idegen kultúrák tárgyi hagyatéka. Visszatérve a kronológiai kutatásokra, a lengyel Kazimier Godlowski29 volt az, aki a 70-es évektől kezdve egy valóságos „forradalmat” robbantott ki. Húsz év után más következtetésekre jutott, elfogadva egy Kr.u. 300-375 közötti C3 horizont létezését, amelyhez a MarosszentannaCsernyahov-kultúra is hozzátartozhatott.30 A 80-a évek végétől kezdve Közép-Európa kronológiájának a legjelentősebb és legbefolyásosabb kutatója a cseh Jaroslav Tejral lett. Ő azt tartotta, hogy a C3 periódus egész Európában fellelhető és megfelel Nagy Konsztantin és utódai időszakának egészen Valentininianus uralkodásának kezdetéig.31 Jaroslav Tejral véleménye szerint a MarosszentannaCsernyahov-kultúra lelőhelyeinek nagyrésze ehhez az időszakhoz köthető. Nagy mennyiségű, legnagyobb részében, újabban előkerült régészeti leletanyagot dolgozva fel, ugyanakkor egy, a KözépDuna és Fekete-tenger északi része közé eső nagy kiterjedésű területről, Jaroslav Tejral egy átmeneti régészeti horizontot azonosított be a késő római kor és a népvándorlás kora között (D1), amely megelőzi az ún. „Untersiebenbrunn horizontot”, vagy hun korszakot (D2). Ez az átmeneti időszak Tejral átfogó elképzelésében megfelel Közép-Európa nagy régészeti kultúrái, a Przeworsk-kultúra32 és a Közép-Duna-i északi szvéb-kultúra33 végső szakaszának. Kelet Európában a D1 horizont egybeesik a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra utolsó fejlődési szakaszával. Ezért Jaroslav Tejral azt javasolta, hogy a D1 periódust posztcsernyahovi horizontnak, vagy késő csernyahovinak lehet nevezni. A cseh kutató Észak-Erdélyben a D1-es átmeneti fázisának tulajdonítja a Újős-Fűzkúton (Fântânele-„Rât”), Mezőerkeden (Archiud), Budeşti-en, Mezőaknán (Ocniţa „Pe dric”) és Csombordon (Ciumbrud) előkerült leleteket, úgy gondolva, hogy ezeken a le29. GODLOWSKI 1970 30. GODLOWSKI 1992 31. TEJRAL 1992, 229 32. MACZINSKA 1999 33. POLLAK 1999
195
Coriolan Horaţiu Opreanu AZ ERDÉLYI MAROSSZENTANNA KULTÚRA VÉGE: SZENTGYÖRGY-KULTÚRA VAGY POSZTCSERNYAHOV HORIZONT? lőhelyeken a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra elemei az átmeneti korszak jelenségeivel társulnak.34 A legjelentősebb újdonságok a temetkezési szokásokban mutatkoznak, fontosabbak az északdél tájolás és a csontvázak szokatlan helyzete a gödrökben, mint például Mezőerkeden.35 Erdélyben a D1-es korszakhoz tartozó települések és temetők mellékletében vannak fegyverek, fejszék, vödrök, amelyek, mint arra Kurt Horedt rámutat, nem a Marosszentanna-Csernyahov-kultúrára jellemzőek, hanem idegen közegből származnak. A vedreknek, például, analógiái vannak az Oderánál, a Przeworsk-kultúrában is, vagy Sziléziában.36 A közelmúltban egy olyan, erre a periódusra keltezhető szarmata csontvázas temetőt kutattak a magyarországi Mezőszemere-Kismari-fenéken, amely fegyvereket és favedreket tartalmazott.37 Észak-Kelet Magyarországon, a Tisza felső folyásánál, a tiszadobi, tiszakarádi, tiszavalki leletek keleti, késő szarmata (alán) hatásokat mutatnak, ugyanakkor egyes késő Marosszentanna-kultúrájú tárgy jelenléte kapcsolatba hozható Erdéllyel is, mint például a félkorongos fejű lemezes fibulák vagy félköríves fogójú csontfésűk.38 Egy másik, az erdélyi késő Marosszentanna-Csernyahov-kultúra környezetétől idegen népcsoport feltehetően a vandálok (haszding), amint bizonyítja az ÚjősFűzkút 8-as sírban egy Przeworsk típusú fejsze és a Marosszentanna-Csernyahov-kultúrara jellemző csontfésű együttes előkerülése.39 Hasonló folyamatok zajlottak ebben a periódusban a Przeworsk és a késő „szvéb” -kultúra utolsó szakaszában. Az észak kárpáti csoport Kr.u. 400 táján jelenik meg az Északi Kárpátok mindkét oldalán40, Sziléziában és Kis-Lengyelországban, a késői Przeworsk-kultúra epicentrumában, ekkor a temetkezési szokásokban lényeges változások következnek be. Az urnás hamvasztást felváltja az egyszerű gödrös hamvasztás. E az átmeneti 34. TEJRAL 2000, 6 35. GAIU 1999 36. TEJRAL 2000, 7 37. VADAY-DOMBORÓCZKI 2001 38. ISTVÁNOVITS–KULCSÁR 1999 39. TEJRAL 2000, 11 40. PIETA 1991
196
korszaknak, a IV. és V. század fordulójának legjelentősebb temetője a Dobrodzien-Guttentager-i vagy a Zerniki Wielkie-i, amelyek melléklete a Marosszentanna-Csernyahov-kultúrára jellemző darabokat is tartalmaz.41 A baráhelyi 1-es számú temetőnek42 ugyanezek a jellegzetességei és kronológiája.43 Végezetül, a Kr.u. IV. század végén, Közép és Kelet Európa nagy területein a temetkezési szokásokban és az anyagi kultúrában újítások következtek be. J. Tejral arra a következtetésre jutott, hogy a keleti kulturális elemek beáramlása a helyi, KözépDuna térségbe, nagy kiterjedésű kulturális területek kialakulásához vezetett, több regionális csoportot és variánst foglalva magában. Jóllehet mindenik megőrizte identitását, uralkodó jellemvonásuk egyes idegen tárgytípus és új temetkezési szokások megjelenése a helyi tárgyi hagyaték kontextusában. Közép-Európában a különböző népcsoportok integrálódása/betagozódása rövid idő alatt végbement, ami a Közép-Duna vidéke barbár népeinek előrehaladott fejlettségi fokát jelzi. Noha e népek egymás közötti kapcsolatainak pontos természete nem fejthető meg egykönnyen, feltételezhető a helyiek és újonnan érkezők közötti kulturális kölcsönhatás megléte. A Közép-Duna térségében a D1 szakaszt egy vegyes régészeti környezet jellemzi, amit a népesség sokféleségét szemléltet: keleti germánok, alán-szarmaták, szvébek, vandálok és mások. A Kr.u.V. század első évtizedeiben e horizont lelőhelyeit és temetőit felhagyták, ami feltételezhetően a korszak eseményeihez köthető.44 Vannak más kutatók, mint M. Kazanski, R. Legoux, E. Gorohovski, M. Schukin, akik elemezve a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra zárt objektumait bebizonyították, hogy a műveltség létezése egyes helyeken meghosszabbítható Kr.u. 420-430ig, vagyis, amit J. Tejral D1 átmeneti korszaknak nevez, sőt, még későbbig is. 41. TEJRAL 2000, 12 42. BÂRZU 1973 43. HARHOIU 1999, 63 44. TEJRAL 2000, 22-23
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN Az értelmezési különbség azon az elven alapszik, hogy a Tejral által meghatározott posztcsernyahovi horizont a MarosszentannaCsernyahov-kultúra településein is jelen van és azonos azzal, amit mások a MarosszentannaCsernyahov-kultúra utolsó szakaszának neveznek. M. Schukin rámutatott arra, hogy egyes tárgyak megjelenése, amelyek egy kronológiai periódus kezdetét jelzik, nem feltétlenül jelentik az előző korszak jellegzetes tárgyainak azonnali eltűnését; hasonlóképpen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a különböző kulturális jegyeket magukon hordozó nemzedékek közti valós határok a mindennapi életben nagyon bizonytalanok, amiből következik, hogy nincs szigorú határ a régészeti tárgytípusok különböző csoportjai között.45 A kutatások jelenlegi stádiumában Erdélyre vonatkozóan nehéz megmondani, hogy a Marosszentanna-kultúra települései a IV. század utolsó évtizedeiben valóban eltűnnek, vagy léteznek az V. század első felében is. Akárhogy is van, meg kell jegyezni, hogy Kurt Horedt különleges megérzésének adta tanújelét, amikor felfigyelt a Marosszentannakultúrán belüli idegen elemekre, előre vetítve a későbbiekben D1 szakaszként definiált korszakot. Véleményünk szerint a probléma kulcsa a nyugati és észak-nyugati erdélyi települések lehető legpontosabb keltezésében rejlik. A legismertebbek közé tartoznak jelen pillanatban a szucsági (Kolozs megye), Nagyvárad/Oradea-Salca (Bihar megye), a Berettyói/Barcăului medence települései, Micske/Mişca és Berettyószéplak/Suplacul de Barcău46, a legnyugatibb erdély pontként, ahol Marosszentanna-kultúrájú temetőt ismerünk, általánosan Palatkát/ Pălatca (Kolozs megye) tartják. Hasonlóképpen meg kell említeni a kolozsvári, December 30. utca-i, szarmata hatásokat mutató csontvázas sírokat.47 Kolozsvártól észak-nyugatra, mintegy 15 km-re a Porolissum felé vezető római úton helyez45. SCHUKIN–CHAROV 1999, 335-336 46. IGNAT–BULZAN 1997 47. VLASSA 1970
kedik el a szucsági település (jóllehet monografikus leírása még nem jelent meg, D. Protase nemrégiben felhasználta egyes ásatások látogatása alkalmával tett megfigyeléseit, és az ásatásvezetőkkel folytatott előzetes beszélgetéseit, belevonva azokat a IV-V. századi dákoromán leletek repertóriumába; ez egy leírási hibákkal teli tűzdelt szöveget eredményezett, ami tipikus erre a „dokumentálási” módszerre, és hallomás utáni, megfelelő dokumentálási alapot nélkülöző kronológiai megállapításokra és kulturális behatárolásokra hagyatkozott, ami még mindig közöletlen.48 Kronológiai szempontból Szucságon még nem léteznek olyan elemek, amelyek jóval Kr. u. 380 előttre lehetne biztonsággal keltezni. Ehelyett, egy egész sor, a Marosszentanna-kultúrára jellemző lelet került elő, mint helyi műhelyekben készült félköríves, vagy magasított fogójú csontfésűk. Nagy valószínűséggel a szucsági település ahhoz a posztcsernyahovi horizonthoz tartozik, amelyről J. Tejral beszélt. A Marosszentanna-kultúrához tartozó tárgyak ismeretesek Bihar megyéből, Körösmart/ Râpa-ból, Nagyvárad-Salca-ról, Biharból,49 ebben a kontextusban beszélve egyes vegyes összetételű, germán népek jelenlétéről, vandálokról vagy korai gepidákról, és megfigyelhető a Kárpátokon kívüli Marosszentanna-kultúrához viszonyított késői datálásuk. Nagykároly környékén (Szatmár megye) Gencs/Ghenci-„Lutărie” településen egy gödörben egy egysoros, félköríves fogójú csontfésűt találtak.50 Hasonlóképpen a Lázári-Béla-tag/Lazuri„Râtul lui Béla” (Szatmár megye) lelőhelyről a közzétett anyagban egy finoman iszapolt, szürke kancsó Marosszentanna-kultúrájúnak tűnik.51 Baksa/Bocşa-„La Pietriş” (Szilágy megye) lelőhelyen egy Thomas III/1 típusú, D1-re keltezett púposhátú csontfésűt találtak.52 Magyarországon is a Tiszakarád-Tiszavalk-Tiszadob-i temetők által képviselt Felső-Tisza csoporton belül is, vagy Tápe48. PROTASE 2000, 190-192, nr. 245 49. DUMITRAŞCU 1974 50. NÉMETI, GINDELE 1997, nr. 44, pl. VI/4 51. STANCIU 1995, nr. 17/A, pl. XXXVIII/6 52. STANCIU–MATEI 2004, 762, PL. X
197
Coriolan Horaţiu Opreanu AZ ERDÉLYI MAROSSZENTANNA KULTÚRA VÉGE: SZENTGYÖRGY-KULTÚRA VAGY POSZTCSERNYAHOV HORIZONT? Malajdokon figyelhetőek meg a Marosszentannakultúrára jellemző vonások, anélkül, hogy dominálnának. Ezek a hatások erőteljesebbnek tűnnek az ártándi és csongrádi temetők esetében.53 Ioan Stanciu nemrégiben úgy értékelte, hogy a Felsőés Közép-Tisza vidék és Észak-Erdély (beleértve a volt Dacia provincia területeit is) közötti terület ebben a periódusban egységes kulturális vonatkozásokat mutat.54 Számos, továbbra is fennálló bizonytalanság ellenére, jelenleg, lehetséges feltevés lehet a tárgyi hagyaték kulturális értelmezésében az, hogy Kolozsvártól nyugatra a tulajdonképpeni Marosszentanna-kultúra nem található meg. Ennek ellenére hatásával számolni kell, hiszen ÉszakNyugat Erdély több régészeti kultúra területének szélén elhelyezkedő találkozási övezet, amelyeket nem lehet pontosan szétválasztani, és amelyek részben egymásra tevődtek és kölcsönösen hatást gyakoroltak.
53. ISTVÁNOVITS–KULCSÁR 1999, 93 54. STANCIU 2008, 158
198
Kr. u. 400 körül ez a folyamat a térség történelmi változásainak hatására felgyorsult, Közép-és Kelet-Európa nagy „régészeti kultúrái” válságba kerültek, amely nagy népcsoportok kimozdulásában és a régi korábbi települések feladásában nyilvánult meg, jóllehet nem mindig szabályszerű ez a változás. Éppen ezért, ami könnyebben érthetőnek tűnik ebben az időszakban a történelmi adatok fényében, sokkal nehezebben értelmezhető régészetileg.
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN IRODALOMJEGYZÉK BÂRZU, Ligia 1973 Continuitatea populaţiei autohtone din Transilvania în secolele IV-V (cimitirul 1 de la Bratei). Bucureşti BELDIMAN, Corneliu 1992 Piese de toaletă şi podoabe din secolul al IV-lea descoperite în estul Transilvaniei. SCIVA 43 1. 71-80 BICHIR, Gheorghe 1984 Geto-dacii din Muntenia în epoca romană. Bucureşti BRATHER S... 2002 Ethnic Identities as Constructions of Archaeology: the Case of the Alamanni. In: On Barbarian Identity Critical Approaches to Ethnicity in the Early Middle Ages. Szerk.: A. Gillett. Turnhout. 149-175 DUMITRAŞCU, Sever 1974 Există cultura Sântana de Mureş şi tipul Presov în Crişana? In: Studii şi cercetări ştiinţifice. Seria ist.-filologie. Bacău. 43-53 GAIU, Corneliu 1999 Habitat şi manifestări rituale în secolul IVp. Chr. la Archiud. In: RevBistr XII-XIII. 267-316. GEARY J.P... 1983 Ethnic Identity as a Situational Construct in the Early Middle Age. In: Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien 113. 15-26 GODLOWSKI, Kazimier 1970 The Chronology of the Late Roman and Early Migration Periods in Central Europe. Warszaw 1992 Die Chronologie der jungeren und späten Kaiserzeit in der Gebieten südlich der Sudeten und Karpaten. In: Probleme der relativen und absoluten Chronologie ab Latenezeit bis zum Fruhmittelalter. Krakow. 23-54 LĂZĂRESCU, Vlad-DOBOS Alpár 2011 Brooches with Semicircular Headplate and Rombic Footplate. Old Finds and New Approaches. In: Wandering and Settled Barbarians in the Carpathian Region and Neighbouring Areas (1st-5th centuries). New Finds, new interpretations. Papers of a Colloquim held in Nyiregyháza-SatuMare. 11-14 October 2010, forthcoming. HARHOIU, Radu 1990 Chronologische Fragen der Völkerwanderungszeit in Rumänien. Dacia N.S. 24. 169-208 1999 Das Ende der Sîntana de Mureş-Cernjachov-Kultur und die Phase der hunnischen Expansion. In: Die Sîntana de Mures-Cernjachov Kultur. Szerk.: G. Gomolka-Fuchs. Bonn. 59-68 HOREDT, Kurt 1967 Unele probleme privind răspândirea culturii Sântana de Mureş-Cerneahov în România. SCIV 18. 575-592 1982 Siebenburgen in spätrömischer Zeit. Bucureşti IGNAT, D..-BULZAN, S.. 1997 Descoperiri de epocă romană în bazinul mijlociu al râului Barcău. In: Römer und Barbaren an den Grenzen des römischen Dakiens. Szerk.: Gudea Nicolae. Zalău. 487-523
199
Coriolan Horaţiu Opreanu AZ ERDÉLYI MAROSSZENTANNA KULTÚRA VÉGE: SZENTGYÖRGY-KULTÚRA VAGY POSZTCSERNYAHOV HORIZONT? ISAC, Dan 2001 Gilău. Campania 2000. Cronica. nr. 72. 91 ISTVÁNOVITS Eszter-KULCSÁR Valéria 1999 Sarmatian and Germanic People at the Upper Tisza Region and South Alföld at the Beginning of the Migration Period. In: L ‚Occident romain et l ‚Europe Centrale au debut de l ‚Epoque des Grandes Migrations. Szerk.: Tejral Jaroslav, Pillet Ch., Kazanski Michael. Brno. 67-94 JONES, S... 1997 The Archaeology of Ethnicity: constructing identities in the past and present. London KOKOWSKI, Andrzej 1999 Vorschlag zur relativen Chronologie der süddstlichen Kulturen des „Gotenkreises” (Die Forschunsergebnisse zur Maslomecz Gruppe in Polen). In: Die Sîntana de Mures-Cernjachov Kultur. Szerk.: G. Gomolka-Fuchs. Bonn. 179-209. MACZINSKA, M.. 1999 La fin de la culture de Przeworsk. In: L ‚Occident romain et l’Europe Centrale au début de l’epoque des Grandes Migrations. Szerk.: Tejral Jaroslav, Pillet Ch., Kazanski Michael. Brno. 141-170. NÉMETI János-GINDELE Róbert 1997 Contribuţii la istoricul zonei Careiului in secolele 1I-IVp. Ch. In: Römer und Barbaren an den Grenzen des römischen Dakiens. Szerk.: Gudea Nicolae. Zalău. 631-703 OPREANU, Coriolan Horaţiu 1993 Elemente ale culturii materiale dacice şi daco-romane târzii (sec. III-IVp. Ch.). EphemNap III. 235-260 2001 Eine spärömische Riemenzunge aus der Siedlung von Suceag (Kreis Cluj). Beiträge zur Chronologie der Völkerwanderungszeit in Siebenbürgen. In: Studia archaeologica et historica Nicolao Gudea dicata. Omagiu profesorului Nicolae Gudea la 60 de ani. Szerk.: Cosma Călin, Tamba D..., Rustoiu A.. Zalău. 467-478 2009 The Chronology and the Cultural Identity of the Interaction Zones over the Frontiers of Roman Dacia. In: Near and Beyond the Roman Frontier. Proceedings of a Colloquium held in Târgovişte, 16-17 october 2008. Szerk.: Ţentea O..., Opriş I. C... Bucureşti. 123-144 PIETA, Karol 1991 The North Carpathians at the Beginning of the Migration Period. In: Antiquity 65 (247). 376-387 POLLAK, M.. 1999 Späte Suebe beiderseits der mittleren Donau in der Spätkaiser-und Völkerwanderungszeit. In: L’Occident romain et l’Europe centrale au début de l’époque des Grandes Migrations. Szerk.: Tejral Jaroslav, Pillet Ch., Kazanski Michael. Brno. 191-204 PROTASE, Dumitru 2000 Autohtonii în Dacia. Volumul II. Dacia postromană până la slavi. Cluj-Napoca SCHUKIN, Mark-CHAROV, Oleg 1999 À propos de la date de la fin de la civilisation de Tscherniachov. In: L’Occident romain et l’Europe centrale au début de l’époque des Grandes Migrations. Szerk.: Tejral Jaroslav, Pillet Ch., Kazanski Michael. Brno. 327-340
200
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN SHENNAN, S... 1989 Introduction: Archaeological Approaches to Cultural Identity. In: Archaeological Approaces to Cultural Identity. Szerk.: Shennan St... London. 1-32 STANCIU, Ioan 1995 Contribuţii la cunoaşterea epocii romane în bazinul mijlociu şi inferior al râului Someş. EphemNap V. 139-226 2008 Etapa finală a epocii romane imperiale şi începutul epocii migraţiilor în Barbaricum-ul din nordvestul României. EphemNap 18. 147-169 STANCIU, Ioan-MATEI, V... Alexandru 2004 Sondajul din aşezarea de la Bocşa-La pietriş (com. Bocşa, jud. Sălaj). Contribuţii la determinarea etapei de început a epocii imperiale târzii în nord-vestul României. In: Orbis antiquus. Studia in honorem Ioannis Piso. Szerk.: Ruscu Ligia, Ciongradi C..., Ardevan Radu, Roman C..., Găzdac Cristian. Cluj-Napoca. 755-778 TEJRAL, Jaroslav 1988 Zur Chronologie der frühen Völkerwanderungszeit im mittleren Donauraum. ArchAustr 72. 223-304 1992 Einige Bemerkungenzur Chronologie der späten römischen Kaiserzeit in Mitteleuropa. In: Probleme der relativen und absoluten Chronologie ab Latènezeit bis zum Frühmittelalter. Symposium Krakow-Karniowice 1990. Szerk.: Godlowski Kazimier, Madyda-Legutko R. Krakow. 227-248 2000 The Problem of the Primary Acculturation at the Beginning of the Migration Period. In: Die spätrömische Kaiserzeit und die frühe Völkerwanderungszeit in Mittel-und Osteuropa. Łodz. 5-31 VADAY Andrea- DOMBORÓCZKI László 2001 Mezőszemere, Kismari-Fenék.Spätkaiserfrühvölkerwanderungszeitliches Gräberfeldsdetail. Agria XXXVII. 5-206 VLASSA, Nicolae 1970 Descoperiri arheologice în oraşul Cluj. Materiale IX. 529-532 WOLFRAM, Herwig 1990 History of the Goths. Los Angeles
201
Coriolan Horaţiu Opreanu AZ ERDÉLYI MAROSSZENTANNA KULTÚRA VÉGE: SZENTGYÖRGY-KULTÚRA VAGY POSZTCSERNYAHOV HORIZONT? Sfârşitul culturii Sîntana de Mureş în Transilvalnia: „cultura Sfântu Gheorghe”, sau „orizontul post-cerneahovian” ? (Rezumat) La începutul articolului, autorul discută despre conceptul de „cultură materială”, considerându-l nu foarte potrivit pentru epocile pentru care există izvoare scrise. În acelaşi timp el nu crede în posibilitatea identificării etnice pentru „culturile materiale” Principala temă a studiului constă în explicarea aşa-zisei „culturi Sfântu Gheorghe”, un concept propus de K. Horedt în anii ‘80. Deşi autorul apreciază efortul lui Horedt, în final el ajunge la concluzia că marele arheolog s-a înşelat. Ipoteza lui K.Horedt este valoroasă deoarece a subliniat prima oară existenţa în Transilvania secolului IV p. Ch. a unor elemente culturale diferite de bine-cunoscutul grup „Sîntana de Mureş”. Astăzi, contribuţiile lui K. Godlowski şi J. Tejral la cronologia arheologică a Europei Centrale şi de Est sunt foarte importante pentru înţelegerea problemei. Acest nou sistem cronologic foloseşte diferite etape, între care D1 este considerată una de tranziţie spre perioada migraţiilor. Principala trăsătură definitorie a acestei etape constă în amestecul mai multor elemente culturale noi ce pătrund în spaţiul culturii „Sîntana de Mureş”. Astfel, artefacte străine, rituri funerare străine apar în Transilvania pe la 400 p. Ch. Principalele situri arheologice corespunzătoare etapei D1 sunt: Fântânele „Rât”, Archiud, Ocniţa „Pe dric”, Ciumbrud, precum şi cimitirul nr. 1 de la Bratei. Autorul adaugă noile sale săpături din aşezarea de la Suceag (jud. Cluj) şi altele, ca Oradea „Salca”, Mişca şi Suplacul de Barcău, în Bihor. În concluzie, sfârşitul culturii „Sîntana de Mureş” în Transilvania înseamnă de fapt contacte între mai multe „culturi” în jurul anului 400 p. Ch. când apar mari schimbări şi multe populaţii îşi părăsesc vechile aşezări. Rezultatul a fost un aspect arheologic mixt, nu la fel de uşor de interpretat ca şi sursele scrise contemporane.
202
ERDÉLY ÉS KAPCSOLATAI A KORA NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN The end of Sîntana de Mureş cultura in Transylvania: „ Sfântu Gheorghe culture „, or „post-cernjachov horizon”? (Abstract) At the beginning of the article, the author talks about the concept of „material culture”, considering it not very appropriate for the periods having written records. At the same time, he doesn’t believe in the possibility of ethnical identification of the „material cultures”. The main problem of the study is based on the explanation of the so-called „Sfântu Gheorghe culture”, a concept created in the ‚80s by K. Horedt. Even he appreciates Horedt’s effort, finally the author reaches to the conclusion that the great archaeologist was wrong. Horedt’s hypothesis is still valuable because he stressed for the first time the existence in late 4-th century AD Transylvania of some cultural elements different from the well-known „Sîntana de Mureş” group. Today, K. Godlowski’s and J. Tejral’s contributions to the archaeological chronology of Central and Eastern Europe are very important for understanding the problem. This new chronological system uses several stages among which „D1” is considered a transition stage to the migration period. The main feature of this stage is the mixture of several cultural elements which penetrates in the „Sîntana de Mureş” old culture. So, foreign artefacts, foreign funerary rites appear in Transylvania around AD 400. The main sites corresponding to this stage are: Fântânele „Rât”, Archiud, Ocniţa „Pe dric”, Ciumbrud, as well as the cemetery no.l at Bratei. The author adds his new excavations in the settlement at Suceag (Cluj county) and others at Oradea „Salca”, Mişca and Suplacul de Barcău. In conclusion, the end of „Sîntana de Mureş” culture in Transylvania means the contacts among several „cultures” at around AD 400, when great changes appeared and many populations have left their older settlements. The result was a mixed archaeological aspect, not so easy to be interpreted as the contemporary written sources.
203
204
