.P. J. O’ROURKE.
.Agrárpolitika,. avagy hogyan különböztessük meg seggünket ett√l a bizonyos lyuktól a földön? Fordította: Miklósi Zoltán
A
magánéletbe történ√ beavatkozásnak van egy olyan formája, amelyet a szövetségi kormányzat jóval hosszabb ideje ∫z, mint a kábítószerek tiltását vagy a szegények sanyargatását. Ez nem más, mint a mez√gazdasággal kapcsolatos tököl√dés. A kormány 1794-ben állt el√ els√ ízben agrárpolitikával, amikor Nyugat-Pennsylvania lakói a gabonapálinkára kivetett fogyasztási adóra válaszul kirobbantották a Whiskey-lázadást. Az 1794-es agrárpolitika a farmerek lelövésében öltött testet. Ebben az esetben, meglehet, a szövetségi kormány els√re találta el a jó megoldást. A mai amerikai nemzedék zöméhez hasonlóan az én mez√gazdasággal kapcsolatos tapasztalataim is jószerével egyetlen háromhetes, a kampuszon kívüli lakásom vécéjében megejtett marihuána-termesztési kísérletre szorítkoznak. Emellett azonban egyszer ténylegesen segítettem mesterségesen megtermékenyíteni egy tehenet. A megjegyzéseidet meg tartsd meg magadnak, én elöl álltam, és a dög fejét tartottam. Mindez tizenkét éve történt. Régi barátom, George, aki mindenféle √rültségbe belefogott, úgymint beállt tengerészgyalogosnak, harcolt Vietnamban, megtanult kaszkad√r-repül√t vezetni és megn√sült, végül elhatározta, hogy marhát fog tartani. E célból George vett egy farmot New Hampshire-ben, egyetemben néhány tehénnel (a n√stény szarvas-
marha jelölésére szolgáló terminus), s most már a marhákon volt a sor, hogy sokasodjanak. A tehén családias becserkészése nem épp úgy történik, mint gondoltam volna, tudniillik bikával és néhány Barry White-lemezzel egy szív alakú istállóban. Olyan ez inkább, mint a fiatalkori terhesség, csak még olyanabb. A bika még csak ott sincs, hogy felcsinálhassa a tehenet. Helyette viszont van egy folyékony nitrogénes termosz tele fagyasztott bikaspermával (ne is gondoljunk rá, ezt hogyan szerzik be), és egy olyan alkalmatosság, amely mintha egy gigantikus injekcióst∫ és az istenek zuhanyrózsája keresztezésének lenne a végterméke. George szerzett egy valódi farmert, hogy jöjjön át és tegye már meg a dolgot. Tehát én tartottam a tehén fejét, George tartotta a közepét, Pete fogta a tehenészeti anyasági segédeszközt, és behatolt vele a tehén egy nagyon személyes és magánjelleg∫ helyére. Ekkor Pete folyékony mosószappant kent magára és jobb karját a tehén egy még személyesebb és magánjelleg∫bb helyére tolta be, egészen a könyökéig. Pete ezt nem azért csinálta, hogy Robert Mapplethorpe lefotózza, hanem hogy a bélfalon keresztül megragadja a megtermékenyít√ fecskend√t, és a méhszájhoz vezesse. Riasztó dolog ilyesmit nézni, és örömmel mondhatom el, hogy nem is néztem végig, merthogy a tehén másik végénél voltam. De egyvalamit elmondhatok: soha nem fogom elfelejteni a tehén arckifejezését.
P. J. O’Rourke: How to Tell Your Ass from This Particular Hole in the Ground, 1991.
65
P. J. O’Rourke
forrásokból, úgy is mint gyári munkákból, nyugdíjakból és a boltok kirablásából származó bevételeket. Ráadásul a farmerek rendszerint nem is szegények. A farmerek családi bevétele már több mint huszonöt éve meghaladja egy átlagos amerikai család jövedelmét. S egyébként is, a szövetségi mez√gazdasági kiadások amúgy sem a szegény farmereknek jutnak. Az ártámogatási pénzek hatvan százalékát a legnagyobb farmok kapják, azok, amelyeknek a bruttó bevétele meghaladja az 500 ezer dollárt. Tehát mit is vásárolnak t√lünk a Mez√gazdasági Minisztérium adódollárjain? Egy Mez√gazdasági Minisztériumot. A minisztériumnak 106 ezer alkalmazottja van, legalább egy jut bel√lük az ország minden harmadik f√foglalkozású farmjára. Ez a 106 ezer ember biztos több hasznot hozna a mez√gazdaságnak, ha kizavarnánk √ket gyomot kapálni. De nem mehetnek, mert nagyon el vannak foglalva, például a Szövetségi Gyapjú- és Moherprogram adminisztrálásával. Az Egyesült Államok F√számvev√székének az 1990-es agrártörvényr√l készült kongresszusi beszámolója szerint „a kormány 1954ben indította útjára a gyapjú és moher ártámogatási programot, hogy bátorítsa a hazai gyapjútenyésztést a nemzetbiztonság érdekében”. Tényleg ez áll benne. Felteszem, az ötvenes években volt egy katonai stratégiai iskola, amely úgy vélte, szovjet támadás esetén azzal zavarhatjuk meg és vezethetjük félre az ellenséget, ha takarókat dobálunk a fejükre. S amíg √k egymást verik a sötétben és próbálnak rájönni, hogy ki oltotta le a villanyt, addig nekünk lenne id√nk rakétasilóinkba rohannunk, és lerombolnunk Oroszországot interkontinentális rakétáinkkal. 1955 és 1980 között 1,1 millárd dollárt költöttek gyapjú és moher ártámogatásra, s ennek a pénznek nyolcvan százaléka mindössze hatezer juhászhoz és (felteszem) angórakecske-pásztorhoz került. Ez farmonként 146,4 ezer dollár. És hadd mondjam el, hogy még a juhokat sem vesztették el. Éppen Svájcban vannak internátusban. Aztán ott van még az Egyesült Államok Mézprogramja, amelyet 1952-ben vezettek be a mézárak stabilizálásáért (még emlékszünk mind, hogyan kényszerítette csaknem térdre az amerikai gazdaságot a mézárak vad ingadozása) és hogy „biztosítsák a megfelel√ méhpopuláció fenntartását a fák és növények beporzásához”. A mézprogram évente százmillió dollárt költ mintegy kétezer-egyszáz méhészre, azaz mindegyikre több mint negyvenhétezret. A pokolba, ezért a pénzért ráülnék a virágokra, verdesnék a szárnyaimmal, és virágport gy∫jtenék a fenekemre.
Ugyanez a kifejezés és ugyanezen okból jelent meg saját arcomon, amikor elkezdtem olvasni az 1990-es agrártörvény tájékoztatóját. Az amerikai kongresszus úgy ötévente rendszeresen hoz egy mez√gazdasági törvénycsomagot, amely ugyanazt teszi az adófizet√vel, amit Pete meg George meg én tettünk a tehénnel. Az utolsó ilyen csomag százmilliárd dollárba került az amerikai adófizet√knek, pénztárcánkból egyenesen a nagy közös kalapba, és még további ötvenmilliárdba, amit a szupermarketekben hagytunk ott a magasabb árak miatt. Ez az 1985-ös Élelmiszerbiztonsági Törvény volt, amely onnan kapta a nevét, hogy Amerika élelmiszer-ellátását körülbelül ennyire tette biztonságossá: „Igen, √rmester, a sztereót, a tévét és az érmegy∫jteményemet elvitték, de a fridzsidert, hála Istennek, nem bántották.” Az új törvény csak körülbelül ötvenmilliárdba fog kerülni, bár azt sosem lehet tudni, hogy egy földtörvény ténylegesen mit kóstál. Az 1981-es törvényt tizenkétmilliárdra tervezték, végül hatvanmilliárdba került, míg az 1985-ös törvényt az 1981-es kiadások alapvet√ lefaragására szánták. Tudják, ha rossz az id√, aszály van meg fagy, akkor katasztrófasegélyt és terménybiztosítást kell adnunk a farmereknek, s a csomag végül többe kerül a tervezettnél. Ha viszont jó az id√járás és rengeteg a termés, akkor fel kell vásárolnunk a többletet és fizetnünk kell a farmereknek, hogy csökkentsék a megm∫velt területet, s így a csomag még többe kerül. S ha, ne adj’ Isten, az id√járás hol jó, hol pedig rossz, más szavakkal, ha az id√járás normális, akkor már kezdhetünk is az ólajtó felé hátrálni és b√gni fagyasztott bikasperma után. De ez a sok pénz legalább mind szegény farmerekhez kerül, akik látástól vakulásig dolgoznak az ország sok milliónyi farmján, nem? Nem. El√ször is Amerikában nincsen sok millió farm. Még akkor is csak kétmillió van bel√lük, ha a Statisztikai Hivatal nagyon is kiterjeszt√leges definícióját vesszük alapul, amely szerint farmnak számít minden olyan hely, amelynek évente legalább ezer dollár bruttó bevétele van termékeladásból. A kampuszon kívüli lakásom vécéje is benevezhetett volna, ha az infralámpa nem vágta volna ki a biztosítékot. Valójában mindössze 314 ezer f√foglalkozású kereskedelmi farm van az Egyesült Államokban. Ezeknek több mint 100 ezer dolláros évi bruttó bevételük van. S ezek azok a farmok, ahol a mez√gazdaságból származó bevételek meghaladják a nem mez√gazdasági
66
Agrárpolitika, avagy hogyan különböztessük…
g√ség, az áringadozások gyakorisága stb. igazolják a kormányzat bizonyos mérték∫ beavatkozását”. De ugyanez elmondható a Mazda Miaták eladásának különleges sajátosságairól is. Akkor meg miért nem költ a kormány ötvenmilliárdot az autókeresked√kre? A GAO jelentése a szövetségi tejtermelési politikáról a következ√ mondatot tartalmazza: „A szövetségi kormány el√ször akkor vezette be tejtermelési irányelveit, amikor az alacsony tejárak a nemzet megfelel√ tejellátását látszottak veszélyeztetni”. Ez márpedig √rültség. A feleségükkel keresked√ vademberekt√l Michael Milkenig tudja, hogy az alacsony árak többletet és nem hiányt jelentenek. Mégis, e kijelentés abban a GAO-beszámolóban jelent meg, amely azért bírálta a kormányt, mert az nem „piacorientált”. Eközben maguk a tejtermel√ gazdák lobbiszervezetükön, a Dairymen Inc.-en keresztül olyan helyzetjelentéseket adnak közre, amelyek albán vezércikkek emlékét idézik: „A Dairymen lelkesen támogatja az er√s és rugalmas szövetségi piacrajutási programot. Egy ilyen program nélkülözhetetlen a tej rendezett értékesítéséhez a folyékony és feldolgozott tejtermékek piacain”. Tehát amíg Amerika világ-szerte a komcsikkal hadakozott, a kommunizmus saját házunk táján terjeszkedett. Az amerikai mez√gazdasági politika pontosan olyan, aminek a hirdetéséért embereket csuktak le, rúgtak ki vagy tettek feketelistára a McCarthyérában – kivéve persze, ha az illet√k amerikai farmerek voltak. De mivel mindez Amerikában történik, a marxista célkit∫zéseket nem tankokkal, titkosrend√rséggel vagy Gulággal ∫zzük, hanem pénzzel. S ennek eredményeként óriási túltermelést értünk el. Ahelyett, hogy szegénnyé tettük volna az embereket, mocskosul gazdaggá tettük √ket. Mint minden, ami túl sok figyelmet kapott a kormánytól, az agrárpolitika mer√ z∫rzavar és kuszaság, programok, törvények és szabályozások összevisszasága. Az agrárpolitikai összefoglaló füzet, amelyet a Kongresszusi Könyvtár állított össze az amerikai szenátoroknak és képvisel√knek, negyvenoldalas „Mez√gazdasági Kifejezések Glosszáriumá”-val kezd√dik. De bár az agrárpolitika összetett, legalább el lehet magyarázni. Csak hinni nem lehet benne. Egyetlen csalfa hitves, egyetlen, a családi autót összetör√ tinédzser, egyetlen in flagranti videóra vett washingtoni polgármester sem állt el√ még olyan képtelen mentséggel, mint amilyen az Egyesült Államok agrárpolitikája.
James Boward, a libertárius Cato Intézet elemz√je és A Farm Fiaskó cím∫ könyv szerz√je kimutatta, hogy 1985 és 1989 között a kormány egymillió dollárt költött minden egyes f√foglalkozású amerikai rizsültetvényre, és hogy minden amerikai tejel√ szarvasmarha éves támogatása 6000–7000 dollárra rúg – többre, mint amennyi a világ lakossága felének egy f√re jutó éves jövedelme. Walter Williams, a George Mason egyetem közgazdászprofesszora szerint 1985 óta a citrusok árának növelésére tett szövetségileg engedélyezett kísérletek 3 milliárd narancs és 2 milliárd citrom elpocsékolásához (vagy marhatápként való felhasználásához) vezetett (ami megmagyarázza, hogy miért hallunk olyan kevés skorbutos tehénr√l). És Dick Armey képvisel√ a Policy Review egy cikkében, melynek címe: „Moszkva a Mississipinél: Szovjet típusú agrárpolitika”, azt mondja, hogy az 1985-ös törvénycsomag azért fizetett a farmereknek, hogy ne m∫veljenek meg 61 millió hektárt – ez Ohio, Indiana és fél Illinois területének felel meg –, és hogy azon a pénzen, amelyet agrártámogatásokra költöttünk az elmúlt tíz évben, megvehettünk volna minden egyes farmot harminchárom államban. A „Moszkva a Mississippinél” találó kifejezés. Az Egyesült Államok agrárpolitikája elnyomó, kollektivista és központilag tervezett, és 1929 óta mindig is ilyen volt, amióta az a vad radikális Herbert Hoover létrehozta a Szövetségi Mez√gazdasági Tanácsot ama kísérlete során, hogy sakkban tartsa az árupiacot, és ellen√rizze a mez√gazdasági árakat. A Szövetségi Mez√gazdasági Tanács utóda a New Deal során az Áruhitel Testület (Commodity Credit Corporation – CCC) lett, a Roosevelt-éra egyik boglárka-programja. Azért nevezik így, mert ötven évvel ezel√tt ragadt el√ször az adófizet√kre, és MÉG MINDIG OTT VAN. Az 1933-as statútum felhatalmazza a CCC-t, hogy „végezzen tevékenységeket a termelés növelése, az árak stabilizálása és a megfelel√ ellátás biztosítása, valamint a mez√gazdasági áruk hatékony elosztásának megkönnyítése céljából”. Nehéz ennél brezsnyevistább intézkedéscsomagot elképzelni. Az Egyesült Államok mez√gazdasági politikája Észak-Korea és a stanfordi bölcsészkar mellett egyike a szabadpiac-ellenes dogma utolsó lerakatainak a világon. Kika de la Garza képvisel√, a Képvisel√ház mez√gazdasági bizottságának elképeszt√en nagy hatalmú elnöke azt írta a Capitolium-hegy hírlevelében, a Roll Call-ban, hogy „a legtöbb amerikai úgy véli, a mez√gazdaság különleges sajátosságai, úgy is mint a hosszú termelési ciklusok, az id√járástól való füg-
67
P. J. O’Rourke
hitel”. Ezt a hitelt a farmerek úgy kaphatják a kormánytól, hogy a termékük szolgál fedezetül. De a kormány a fedezet értékét nem a termék tényleges ára szerint állapítja meg, hanem aszerint, amekkorának a termék árának lennie kéne egy paritással és boldog farmerekkel teli álomvilágban. Tegyük fel, a búza ára vékánként 3,5 dollár, de a mez√gazdasági minisztérium úgy ítéli meg, a farmerélet sokkal színesebb kaland volna, ha az ár inkább 4 dollár lenne. Tehát a minisztérium a „felel√sségvállalás nélküli hitelkamatot” négy dolcsiban állapítja meg, s a farmerek négy dollár hitelt kaphatnak minden egyes véka búzáért, ami csak ott hever körülöttük. Ha mármost ekkor Amerikában rettent√ zsizsik-pusztítás tör el√, és a búza ára felmegy tíz dollárra, akkor a farmerek visszafizetik a négy dollárt, eladják a búzát tízért és bekaszálják a profitot. Ha viszont az Egyesült Államokban hirtelen mindenki tiszta húsdiétába kezd, és a búza ára tizenöt centre esik, akkor a gazdák elfelejthetik a hitelt, megetethetik a búzát a kormánnyal, és még egy pacányi bejegyzés sem kerül adós-nyilvántartásukba. Abszolúte kockázatmentes üzleti tranzakció ez, mintha a kutyáddal kötnél ingatlanüzletet. „Partra néz√ házat akarsz? Nem akarsz partra néz√t, Fidó. Van egy kiváló telkem a szeméttelep mellett, csirkecsontokkal és döglött patkányokkal mindenfelé. Rögtön odaviszlek”. Vagy ha a felel√sségvállalás nélküli hitel túl bonyolult a farmernek, akkor van a kormánynak egy másik programja, az úgynevezett „hitelpótló díj”. Ebben a programban a kormány azért fizet a farmernek, hogy ne vegye igénybe a felel√sségvállalás nélküli hitelt. Az „állagmeg√rzési tartalék program” majdnem ugyanilyen egyszer∫. A kormány itt azért fizet évente a farmernek, hogy az vonja ki az er√sen erodálódott földeket a m∫velés alól – mintha az erózió magában nem volna elég. Az a gazda, aki részt vesz az állagmeg√rzési tartalék programban, bizonyára benne akar majd lenni a „területmeg√rzési program”-ban is. Ekkor a kormány évi legfeljebb 3500 dollárt fog neki fizetni azért, hogy egyáltalán talajjavító technikákat alkalmazzon. Olyan ez, mintha bemennénk a Dairy Queenbe, és azért adnánk pénzt a tulajdonosnak, hogy tartsa a mélyh∫t√ konnektorját bedugva. Az „értékesítési rendeletek” arra hivatottak, hogy kiskereskedelmi szinten magasan tartsák a mez√gazdasági termékek árát. Arra bátorítják a különféle termékek termeszt√it, hogy fogjanak össze, és rögzítsék termékük árát. Más iparágakban aki ilyet tesz, gonosztev√nek nevezik. Bizonyos értékesítési rende-
Kezdetnek rögtön itt van a paritás fogalma – az a mély gondolati alapzat, amelyen a mez√gazdasági minisztérium valamennyi ár- és jövedelemtámogatási intézkedése nyugszik. A paritás az az eszme, amely szerint a mez√gazdasági termékeknek olyan ára kell hogy legyen – most és mindörökké, kemény, infláció szerint kiigazított dollárban –, amilyen áron a mez√gazdasági árukat 1910 és 1914 között el lehetett adni. A paritás eszméje a húszas években fogant, amikor a növekv√ gépesítés, a jobb vet√magok és m∫trágyák alkalmazása miatt a mez√gazdasági árak estek. A farmereknek tetszett az a tény, hogy több cuccot tudtak termeszteni. Amit nem szerettek, az az volt, hogy a többi gazda is több cuccot termesztett, és a sok cucc, amit együtt termesztettek, már nem volt olyan sz∫kös és értékes. A farmerek vissza akarták forgatni a naptárat a háború el√tti aranynapokra, amikor – emlékeik szerint – egy marék búzáért egy véka pénzt kaptak, és minden rakat trágyát egy bugris Vanderbilt hányt szanaszét. Az Egyesült Államok kormánya az ország minden egyes különérdekének permanens lobbistája, s hajlandó elvállalni bármiféle feladatot, nem számít mennyire abszurd vagy felesleges is legyen az. Így hát kormányunk meghajlott a gazdák el√tt, vagy legalábbis próbált, és így született meg a paritás. Ha a takarmány és a vet√mag helyett az automobilokra alkalmazzuk a paritás logikáját, akkor a tipikus gazdasági haszonjárm∫ ma negyven rongyba kerülne. Egy 1910-es Nash Rambler 1990-es dollárban számolva 43 987,50 dollárba kerülne. Ezért a pénzért kaphatnál egy harmincnégy lóer√s, f∫tés nélküli, AC pumpa nélküli, magnó vagy rádió nélküli járgányt, amelynek még ablakai sincsenek a vezet√ülés körül. Ha a mez√gazdasági paritás az emberi létezés vezérl√elve lenne, akkor nem csupán tetves, drága haszonjárm∫veink lennének, de szembe kellene néznünk a civilizáció totális hiányával is. Az olcsó élelmiszerek b√sége helyett mindenkinek minden idejét a táplálkozásra kellene fordítania, és senkinek nem volna egy perce sem feltalálni a jogot, az építészetet vagy azokat a nagy bunkósbotokat a barlangi medvék fejbekólintására. A többi termék vagy szolgáltatás árához viszonyítva a mez√gazdasági termékek ára nem a húszas évek óta, hanem a paleolitikum óta zuhan, s ez így van jól. Ha nem így lenne, nem mi termesztenénk élelmiszert, hanem mi lennénk élelmiszer. A kormánynak végtelen számú lehet√sége van paritást elkövetni az adózók és a vásárlók ellen. Ott van mindjárt például a „felel√sségvállalás nélküli
68
Agrárpolitika, avagy hogyan különböztessük…
leteket „értékesítési kvótákkal” kényszerítenek ki. A termel√k eldöntik, ki mennyit termeszthet közülük az adott terményb√l. Ha a cip√pucoló fiúk próbálkoznának ezzel, akkor az üzleti pangás idején csak az egyik cip√det tisztítanák meg. A nyolcvanas évek közepén a tejiparnak is megvolt a maga terve a termelés korlátozására, az úgynevezett „teljes csorda-kivásárlás”. A tejtermel√ farmerek rájöttek, túl sok olcsó tej van a szupermarketekben. A fenébe, még a hajéktalan, segélyezett bébik is tejet ihatnak! Tehát a kormány megvásárolt és levágott 1,6 millió tejel√ marhát. Hogy miért nem teszi meg a kormány ugyanezt az ügyvédekkel? A mez√gazdasági termékek alkuját az „áruimportprogram” segítségével is ki lehet küszöbölni. Kormányunk hiteleket és segélyeket ad külföldi kormányoknak, hogy vásároljanak olyan termékeket, amelyeket az Egyesült Államokban termesztettek, és amelyek egyébként túlkínálatot okoznának a belföldi piacon. Gondolom, hálásak lehetünk, hogy a kolumbiai, bolíviai és perui kormányok nem fogtak hasonló programokba. Miközben a kormányzati programok némelyike a mez√gazdasági termékek árát növeli, más programok a termesztés költségeit csökkentik. Példának okáért a farmerek csökkentett kamatú hitelt kapnak, ugyanis ma már a szövetségi kormány felügyeli az összes agráradósság felét. A farmereknek emellett még támogatott termékbiztosításuk is van. És azoknak a gazdáknak, akik nem éreztek kedvet ahhoz, hogy támogatott termékbiztosítást kössenek, de ezzel együtt tönkrement a termésük, még mindig ott van az ingyenes katasztrófasegély. Eme konfliktus, amely az árcsökkent√ és az árnövel√ intézkedések között áll fenn, megteremti az igényt az intézkedések egy harmadik kategóriájára, nevezetesen azokra, amelyek egyáltalán semmit nem csinálnak. Ezek azok a nevezetes programok, amelyek azért fizetnek a gazdáknak, hogy ne gazdálkodjanak. Ebben a „termék-szerinti-fizetés-program”-ban a farmer megkapja a más farmerek által termesztett fölösleget, cserébe azért, hogy maga ne termesszen semmit. A „fizetett területi diverziós program”-ban minél több területet nem m∫vel meg a gazda, annál többet fizet neki a kormány. És az összes közül a legjobb programban, a „0/92”-ben a farmer abszolúte semmit sem csinál, és megkapja az összes fizetség és segély 92%-át, amit csak valaha is kaphatott volna a lehet√ legnagyobb termés után, amit csak valaha is elérhetett volna. Az ehhez hasonló mez√gazdasági minisztériumi sémák minden egyes kormányszervnek adnak
némi gondolkodnivalót. A 0/92 majd nyilván arra inspirálja az Egészségügyi Minisztériumot, hogy kitalálja a módját, miként kaphatunk mi, adófizet√k trippert a kurváktól anélkül, hogy lefeküdnénk velük. És mikor már azt gondolnád, hogy az agrárügy nem válhat még ostobábbá, akkor jön Willie Nelson, és nyáladzani kezd a Farmsegélyen. Igen, Willie és még néhány olyan teljesen valószín∫tlen alak, mint L. L. Cool J, Guns n’ Roses, Iggy Pop és Lou Reed még néhány dollárt összeszedtek a farmereknek („nézd csak, ott van kint egy rakás hálózoknis birka, drogjuk is van és azt mondják, hogy velünk vannak”), akik éppen kicsikartak 50 milliárdot a Kongresszustól. Persze, vannak olyan gazdálkodó családok, akik rászorulnak a jótékonykodásra. De hogy kiszúrjuk a farmereket és az összes vérz√ szív∫, párás tekintet∫ hülye miattuk sír, annak kevesebb köze van a tényekhez, mint a romantikus nosztalgiához egy olyan bukolikus ideál iránt, amely sosem létezett. A történelem során a farmerélet többnyire brutális, mocskos és zömmel ostoba volt. Nem mintha bárki közülünk tényleg ismerné. Ez az ország annyira urbanizált, hogy azt hisszük, az alacsony zsírtartalmú tej olyan tehenekt√l származik, akik Nutri/System fogyókúrás programon vannak. Az „Egyesült Államok Statisztikai Kivonata” szerint Amerikában 1,3 millió ember határozza meg magát farmerként. De emellett van 4,1 millió titkárn√. E titkárn√k alulfizetettek, munkájuk kevés örömöt vagy el√lépési esélyt nyújt, gyakorta dolgozó anyák, és nem ritkán családjuk egyetlen támaszai. Hol marad a „Nyújtsunk Segít√ Kezet Nekik” koncert? Hol vannak a híres óda-jódlisok, hogy elénekeljék a „Mama szegény gépírón√ volt” cím∫ dalt? Miért szólnak a farmerekr√l olyan filmes dicshimnuszok, mint a „The River”, a „Country” és a „Places in the Heart”, miközben a titkárn√knek nem jut egyéb, mint a „Nine to Five”? A gazdálkodás mindig rendelkezett bizonyos érzelmi többlettel. Az idiotizmus egyik ritka pillanatában Thomas Jefferson az Egyesült Államok iparosítása ellen érvelve a következ√t mondta: „Akik a földeken dolgoznak, Isten választott népe […], az √ keblüket Isten a nagy és valódi erények különleges depozitóriumává tette.” S ezt mellesleg egy olyan farmer úriember mondta, aki maga kétszáz rabszolgát birtokolt és közülük legalább egy a szeret√je volt. Az agrárlobbi jó hasznát veszi az ilyen üres értelmetlenségeknek és az olyan kevésbé üres értelmetlenségeknek, mint amilyenek például a képvisel√k. A cukortermeszt√k például évente körülbelül félmillió dollárt adakoznak kongresszusi választási
69
P. J. O’Rourke
kampányokra, míg a tejipar kétmilliót ad. Bár a 435 kongresszusi választókerület közül csak negyvenhatban vannak többségben a gazdálkodói szavazatok, a farmerek tekintélyes befolyást élveznek a Capitolium-hegyen azáltal, hogy a retorikát gyors pénzzel és a politikai kampányolásban tanúsított tehetséggel párosítják, mely utóbbi még az Alkotmányozó Nemzetgy∫lés idejét√l eredeztethet√. Ekkor a déli gazdák elérték, hogy a rabszolgákat a szavazók háromötödeként vegyék nyilvántartásba, anélkül persze, hogy engedték volna a rabszolgáknak, hogy szállítsák is a szavazatok háromötödét. Ezen aránytalan befolyás eredményeként az amerikai farmerek nettó jövedelmének huszonöt százaléka a kormány által közvetlenül kifizetett készpénzb√l származik. Az egyetlen másik üzleti csoport, amely hasonló sikerrel szipolyozta a közpénzek csecsbimbóját, az a hadiipari beszállítóké. De amikor millárdokat fizetünk a hadiiparnak, akkor legalább kapunk cserébe valamit, csillagháborút például, vagy valami mást. Lehet, hogy a csillagháborúra nincsen szükségünk, lehet, hogy nem is m∫ködik, de a hadiipari vállalkozók legalább gondoltak ránk. Tudod, legalább tettek egy gesztust. Ugyanakkor milliárdokat adunk a farmereknek, és még egy kosár cukkinit sem kapunk cserébe. Agrárpolitikánk hasznavehetetlen. Még Willie Nelson is elismeri, hogy mióta elkezdte Farmsegély koncertjeit, négyszázezer kistermel√ szállt ki az ágazatból, és én nem hiszem, hogy mind a négyszázezerért Willie borzalmas zenéjét kellene hibáztatnunk. A Kormányzati Számvev√i Hivatal egy 1988-as jelentése szerint a cs√dök egynegyede nem valamiféle hitelválságnak volt a követkeménye, hanem inkább az olcsó, támogatott hitelek túlkínálatának. Clifton B. Luttrel agrárközgazdász szerint egy, a nélkülöz√ farmerek pályán tartását célzó régi típusú pénzhányó „Great Society”-jelleg∫ jóléti program csak évente mintegy négymilliárd dollárba kerülne, kevesebb, mint felébe a jelenlegi programok költségének. Meglátogattam Pete-et, azt a tejtermel√ gazdát, aki segített George barátomnak teherbe ejteni a tehenét. Pete családja az egész évszázadban tejet termelt New Englandben, és a tejtermel√k mint csoport a nagy szövetségi b√kez∫ség kedvezményezetti oldalán voltak – évi hat-hétmillió dolláros nagyságrendben. Pete azonban éppen eladta marháit, és felosztotta földjét, hogy nyaralókat építsen rajta. Nagyon rövid beszélgetést folytattam Pete-tel. – Én: Az ártámogatások, termékfelvásárlások, értékesítési rendeletek és más szövetségi tejprogra-
mok eredményeként mennyivel élnek ma jobban a helyi tejtermel√k? – Pete: Csak két helyi tejtermel√ gazda maradt. – Én: ◊k jobban élnek? – Pete: Nem. Az amerikai agrárpolitika, amellett, hogy nem éri el, amit akart, csomó mindent elér, amit nem akart – mivel a nemszándékolt következmények törvénye ama törvények sorába tartozik, amelyeket a Kongresszus mindig meghoz. Sok agrársegélyt „területi alapon” ítélnek oda. Ez az a földterület egy farmon, amelyet egy bizonyos terménnyel ültetnek be. Annak érdekében, hogy meg√rizzék területi alapjukat és továbbra is kapjanak kormányzati pénzeket, a farmerek arra kényszerülnek, hogy „egytermény∫ség”-et ∫zzenek, azaz ugyanazt a terményt ültessék minden évben, ahelyett, hogy rotálnák a terményeket, felfrissítve a talaj tápértékét. Az egytermény∫ség több vegyi anyagot igényel, ami szennyezi a talajvizet, és több rovarirtót és gyomirtót használnak, s ezek súlyos mellékhatásokkal járnak, melyek közül csak az egyik, hogy Meryl Streep megjelenik a kongresszusi bizottságok el√tt arról panaszkodva, hogy mi kerül az ételébe. A területi elv∫ rendszer az olyan új terményekkel való kísérletezést√l is eltántorít, mint amilyen például a canola (növényi olaj) vagy a kenafe (cellulóz), melyek pedig mind rettent√ vacsoraidei gyermekfenyítési potenciállal bírnak. („Nem tévézhetsz, amíg be nem fejezted a canoládat.”) Vannak olyan agrárjutattások is, mint például a „hiányossági díjak”, amelyeket inkább a hozam és nem a terület után ítélnek oda. Minél többet termelsz, annál többet kapsz. A hozamalapú takarmánygabonáért fizetett juttatások a hozambecslésre alapozott katasztrófadíjakkal kiegészítve arra ösztönzik az aszályos vidékeken él√ farmereket, hogy a legnagyobb hozamú gabonaféléket vessék a legszárazságt∫r√bb fajták helyett. Eközben a szélerózió ÉszakDakota földjének fels√ három hüvelykjét befújja Duluth belvárosába. Az agrárprogramok még az amerikai külpolitikát is még elbaltázottabbá teszik, mint amilyen már eleve volt – s ez, lássuk be, nem könny∫. A mez√gazdasági minisztérium cukorprogramja évente és cukortermeszt√nként negyedmillió dollárt költ. Mindezt azért, hogy elevenen tartsa a cukortermesztést egy olyan országban, ahol az éghajlat egyedülállóan alkalmatlan cukortermesztésre. Ezek a támogatások és a velül járó importkvóták az Egyesült Államok cukornádtermeszt√ szövetségeseinek, például a Fü-
70
Agrárpolitika, avagy hogyan különböztessük…
löp-Szigeteknek évente több mint 800 millió dollár költséget jelentenek elvesztett bevétel formájában. Ez 319 millió dollárral több, mint amennyit a fülöpszigetekieknek fizetünk az ottani katonai bázisaink bérleteként. S míg a mez√gazdasági minisztérium évente 10 milliárd dollárt költ, hogy növelje a farmok bevételét, ugyanez a kormányszerv az élelmiszerprogram keretében 20 milliárdot ad a szegények élelmiszertámogatására. Egy gyengeelméj∫, egy imbecillis, de még egy amerikai középiskolás is láthatja, valami baj van ezzel az egyenlettel. Egyszer∫en adjuk oda a tízmilliárdot a szegényeknek, és vegyék meg az istenverte kajájukat a farmerekt√l.
Két és fél évet töltöttem azzal, hogy az amerikai politikai folyamatokat tanulmányoztam. Egész id√ alatt egy jól átlátható ügyet kerestem. De bármit is vizsgáltam – a választási kampányokat, a költségvetést, a törvénykezést, az igazságszolgáltatást, a bürokráciát, a szociálpolitikát –, mindent összetettebbnek találtam, mint eredetileg gondoltam volna. Mindig voltak szempontok, amelyeket nem mérlegeltem, részletek, amelyekre nem ügyeltem, bonyodalmak, amelyekr√l nem is álmodtam. Egészen addig, amíg a mez√gazdasághoz nem értem. Itt van végre egy egyszer∫ eset egy egyszer∫ megoldással. Vonszoljuk be az egész agrár-törvénycsomagot a cs∫r mögé, és üssük agyon fejszével.
Paul Klee: Kert, 1925
71
