ADVENTKOR URAM, CSAK EGY. Talentumok HARASZTI SÁNDOR MÉCS LÁSZLÓ

HARASZTI SÁNDOR

URAM, CSAK EGY VAGYOK… Uram, csak egy vagyok a sok között, Ki bár rongyos ruhába öltözött, Vendégeid sorába híva lenni, Királyi nagy menyegződre menni, Szegényen bár, de úgy szeretne! Mégis talán, ha meglehetne... Rongyos ruhámra félve, hogyha még Tekintni olykor elfelejtenék, Azért előttem mégis ott lebeg Aranytermed, s a szívem úgy remeg! Aranytermed, s az én ruhám, és Ajkamra félve jön könyörgés: Nem az első helyre ülnék, Uram. A meghívottak mellett boldogan Húzódnék félre, félre, messzire: A díszes asztalnak legvégire; Szívem mélyén azért repesve! Uram, talán ha meglehetne... Uram, nem kellenének drága ételek: Nem tennék úgy én, mint az emberek, Akik jólétre jutnak: erre már Kívánságuk felhőkben egyre jár. Ily ember morzsát is ehetne! Uram, talán így meglehetne... Uram, tudom, sok minden útban áll; Azért szívem mégis remélve vár... Kegyelmednek sugára végre tán Dicsőn csillogva irányulna rám. Boldoggá engem ez tehetne. Uram, óh, bárcsak így lehetne...

MÉCS LÁSZLÓ

ADVENTKOR Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk Illendő ruhában, méltóképpen várjunk Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

2

Az egyik csendességem alatt a következő ige került elém, és ezen kezdtem el gondolkozni: „Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róma 15:1) Milyen erőről beszél itt az Ige? Gondolhatunk itt a fizikai erőre. Vannak, akiknek még van erejük a mindennapi munka, feladat elvégzéséhez, és vannak, akik betegség vagy az idős kor miatt erőtlenek. Gondolhatunk a hitbeli, lelki erőre is. Vannak, akik lelkileg erősek, és vannak, akik lelkileg megfáradtak, lelki terheket hordoznak, elerőtlenedtek. Azt is tudnunk kell, hogy Isten különböző élethelyzetet enged meg életünkben. Lehet, hogy aki tegnap még erősnek gondolta magát, az holnap egy nehéz szituációban erőtlennek érezi magát. Pál a Galatákhoz írt levelében mondja magáról, hogy az első látogatásakor testben erőtlenként volt jelen a gyülekezetben. Mitől erős az erős? Jézus a mennybemenetele előtt azt mondta: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek…” (ApCsel: 1:8a) Akiket Pál itt erőseknek mond, azok sem saját maguktól erősek, hanem attól, Aki képes erőt adni a gyengének. Nekünk is Isten Szentlelkétől jön az erő a mindennapjainkban, legyen szó fizikai erőről vagy lelki erőről. Lehet kérni Istentől erőt annak, aki épp erőtlen, és nem szabad megfeledkeznünk hálát adni érte minden nap. Mire kaptuk ezt az erőt? Azért kapjuk ezt az erőt, hogy az erőtleneknek terheit segítsük elhordozni, hogy meglássuk, hol van szükség, és adjuk abból az erőből, amit mi is Istentől kaptunk. A Károli fordítás szerintem még kifejezőbben fogalmaz: „ne magunknak kedveskedjünk” vele. Egy nemrég átélt példa jutott eszembe, amikor egy közösségi alkalmon megfigyeltem egy kisfiút. Kapott egy zacskó cukrot, és anélkül, hogy ő evett volna belőle, elkezdte körbekínálni a körülötte lévő embereknek. Ment sorban és mindenkinek adott abból a cukorból, amit ő is ajándékba kapott. Nem próbálta magának megtartani, elspájzolni, félretenni szűkösebb időkre. Elgondolkoztatott gyermeki önzetlensége. Őszintén magamba nézve néhány kérdést kellett feltennem az Ige kapcsán: 1. Van-e elég erőm a mindennapi terhek elhordozásában? 2. Ha nincs, akkor kérem-e attól az Istentől, aki azt ígérte, hogy ad szükségem szerint? 3. Ha van Istentől kapott erőm, akkor mire használom azt? 4. Érzi-e a közvetlen környezetem – hozzám legközelebb állók –, hogy nem a magam kedvére használom azt? 5. Meglátom-e, hogy a gyülekezetünkben kinek van szüksége erre az erőre, és tudok-e ezeknek az embereknek kedveskedni vele? 6. Tudom-e közvetíteni Isten erejét a hitetlen környezetemnek? Kívánom, hogy Istentől kapott fizikai és lelki erőnket ne magunk kedvére használjuk, hanem kedveskedjünk vele a környezetünkben! Gálmiklós Ádám

Talentumok Évekkel ezelőtt tengeri sirályok egy csoportja éhen halt az Atlanti-óceán egyik partszakaszán. Nem élelemhiány miatt pusztultak el, hanem azért, mert elfelejtették a halfogást. Éveken át a partszakaszon működő halászflotta munkájából éltek, mert a halászok az értéktelen tengeri lényeket, főként a garnélarákokat kidobálták a hálóikból, és a sirályok megették azokat. Amikor a halászflotta délebbre húzódott, az ottmaradt sirályok elpusztultak, mert elveszítették természetes halászó képességüket. Ez a természet szabálya. Ha nem használjuk azt, amink van, akkor elvétetik tőlünk. Ez a talentumok példázatára emlékeztet. Aki nem használta talentumát, attól azt is elvették, amije volt.

Adventi üzenet Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: „Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?” Jézus így válaszolt nekik: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek. Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete! Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.”„Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok.” „Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek! Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek! Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.” „Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.” „Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.” (Máté 24:3–32.)

Már régóta csodálják az emberek Az imádkozó kéz című mesterművet. E művészi alkotás mögött a szeretet és önfeláldozás csodálatos története húzódik meg. A tizenötödik század vége felé két fiatal festőművészeti iskolai tanuló, Albrecht Dürer és Franz Knigstein munkásként kereste pénzét művészeti tanulmányaihoz. A munka hosszú és kemény volt, és alig maradt idejük a művészet tanulmányozására. Végül megegyeztek, hogy sorsot húznak, és a vesztesnek kell ellátnia mindkettejüket, miközben a győztes folytatja tanulmányait. Albrecht nyert, de megegyezett abban, hogy támogatja Franzot, miután sikeres lesz az élete, hogy barátja is be tudja fejezni tanulmányait. Miután sikeres művész lett Albrechtből, felkereste Franzot, hogy eleget tegyen ígéretének. Hamarosan fölfedezte azonban, hogy milyen óriási áldozatot hozott barátja. Miközben Franz nehéz munkát végzett, ujjai eltorzultak és megmerevedtek. Hosszú, finom ujjai és érzékeny keze tönkrement véglegesen. Nem tudta többé kezelni az ecsetet, hogy a szükséges finom vonásokat fesse velük. A kifizetett nagy ár ellenére sem volt keserű szívű. Örült annak, hogy barátja, Albrecht sikeres művésszé lett. Egy napon Albrecht látta, amint hűséges barátja térdepel, és durva kezeit összekulcsolja csöndes imádsága közben. Albrecht hirtelen vázlatot készített a kezekről, és később ezt a vázlatot használta fel Az imádkozó kezek című műalkotásának elkészítéséhez.

Amikor gyermekek, vagy fiatalok között kérdezgetjük: mit is jelenet az advent, sajnos a nem hívő háttérből származók nagy része annyit ért belőle, hogy nemsokára karácsony lesz, s hogy hó elején „télapó”, a végén „Jézuska”, a lényeg, hogy ajándékot kapunk… Milyen messze van ez az igazságtól. Az advent négy vasárnapja arra a négy évszázadra emlékeztet, amikor hallgatott Isten, azaz nem adott újabb kijelentést és népe szorongva, egyre nagyobb feszültségben várta a világ üdvözítőjének, a Krisztusnak a megérkezését. A négy évszázad tele volt vérrel, háborúval, könnyel, látszólagos nemzeti sikerekkel a zsidóság számára – gondoljunk csak a Makkabeusok hősies küzdelmeire – és szörnyű kudarcokkal, például Nagy Heródes király vérengző uralkodásával és a római rabigával. De a végén megszületett Isten egyszülött fia, Jézus Krisztus. Valóban kisgyermekként jött, de soha nem jött „Jézuskának”, azaz teljesíteni a gyermekszívek mackóra, babára, kisvasútra és mindenféle elektromos kütyüre vonatkozó vágyait. Azért jött, mert megesett rajtunk, bűnös embereken Isten szíve, s azt akarta, hogy elmondhassuk, olyan megváltónk van, aki áthatolt az egeken, hogy a Sátán munkáját lerontsa. Újra advent van. Nem csak a mi időszámításunkban, hanem az üdvtörténelemben is. Most már nem arra várunk, hogy egyszer elküldi Isten az Üdvözítőt, hanem arra, hogy – ahogy azt az apostoli hitvallás bizonyságtételében is mondjuk – az a Jézus, aki felment a mennybe, s ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, eljön majd onnan ítélni élőket és holtakat. Négy vasárnap emlékeztet bennünket arra, hogy egyszer már a történelemben minden Jézusra vonatkozó prófécia beteljesedett néhány hónap, néhány év leforgása alatt, s így lesz majd az Ő eljövetelével kapcsolatban is. Amikor először jött, szinte mindenkit váratlanul, sőt készületlenül ért a jövetele. Most azonban azért szól az ige, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. Jézus visszajövetele ugyanolyan történelmi tény lesz majd, amint a születése, halála és feltámadása volt majd 2000 évvel ezelőtt. Készülni kell, várni őt. Készüljünk hát egész szívünkkel! Kulcsár Tibor

3

LUKÁTSI VILMA

A BALGA SZŰZ Messziről int a titkos végtelen, A csillagok sziporkázva égnek, Annál sötétebb minden idelent, nehéz, komor, vajúdó az élet. Kiáltás hangzik az éjszakában: – Tartsátok mind magasra mécsetek! Akit vártok, az ajtó előtt áll: A Vőlegény elébe menjetek! …mennék, de alig ég a mécsesem. Mért is aludtam a várás alatt? A többiek fényes lámpáikkal, én meg – jaj, hol vegyek még olajat?! Lépni sem tudok a félelemtől, ha most foghatnék egy erős kezet…! – Uram! Te vagy? Te hajolsz le hozzám? A menyegzőre… Veled mehetek? Te vagy, tudom már: Te, aki a pislogó mécset nem oltod el, és megkegyelmezel a megrepedt nádnak! Uram, ha még mondhatnék valamit, e z t hadd mondjam én a világnak!

TÚRMEZEI ERZSÉBET

KRISZTUSRA VÁRUNK Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap. Némák a titkok. Ne válaszolnak. Rejtő ködükbe szemünk nem láthat… de elültetjük kis almafánkat, bízva, hogy kihajt, gyümölcsöt terem. Titok a jövő. Sürget a jelen. Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap. Némák a titkok. Nem válaszolnak. De a ma int, hogy híven szolgáljunk, mert tudjuk, Ki jön: Krisztusra várunk. Ha hirtelen jön, ha észrevétlen, munkába leljen, ne resten, tétlen! Testvérek terhét vállalja vállunk! Mert tudjuk, Ki jön: Krisztusra várunk.

4

Repültem. Azt hittem ez a szabadság. A felüljáró íve tökéletesnek ígérkezett. A határon motoroztam, nem érdekelt semmi és senki körülöttem. Én voltam a megtestesült szilaj vágta. A jobbos ív végén hirtelen gyorsabban kezdett közeledni a figyelmeztető piros jelzés, mint máskor. A másodperc tört része alatt húztam rá az első kerék fékezésére szolgáló karra, viszont az valamiért nem úgy fogott aznap, mint máskor. Felmértem a helyzetet és két lehetőséget láttam magam előtt: vagy viszonylag nagy sebességgel hátulról belerohanok az egyetlen sávomban a lámpánál várakozó kocsiba vagy az egyre beszűkülő balkéz felé eső füves, közlekedéstől elzárt területet választom bukásom színhelyéül. Az utóbbi mellett döntöttem, de éreztem ezúttal kevés lesz a hely a menekülésre. Az út szélén összegyűlt por és a keskeny szög, amivel a padkát megközelítettem, együttesen adta fel a leckét a korábbi terepmotoros reflexeimnek. Ettől a pillanattól kezdve bekerültem egy tompa, ijedt, de mégis békés, álomszerű világba. Egy dologban biztos voltam: ami most történik velem, arról tud Az, aki 28 éven keresztül eddig is tudott minden lépésemről. A sokk hatása alatt, az idő, mint olyan nem létezik. Csak jelenet foszlányok maradtak meg emlékezetemben az esést követő húsz percről. Arról is később értesültem, hogy közvetlenül mögöttem egy képzett mentőorvos közlekedett, szintén motoron, aki végignézte a bukásomat és azonnal megállt segíteni. Van a motorosok között egy íratlan bajtársiasság, én is megtettem volna a helyében, de ez a pillanat és az, hogy egy ilyen felkészült segítséget kaptam, sokkal több volt annál, mint egy ismeretlen motoros együttérzése. Nem hiszek a véletlenekben, Isten gondviselése volt ez. „Súlyos közúti balesetet szenvedett!” – mondta a mentős tiszt, miközben egy orvosi lámpával a pupillámat vizsgálta. Bent feküdtem a mentőautóban, és fogalmam sem volt, hogy kerültem oda. Még az sem tudatosult az első feleszmélt pillanatokban bennem, hogy valami komoly sérülés vagy baleset miatt fekszem egy hordágyon. Csak azt éreztem, hogy a bal bokám tompán, de hasogatva fáj, és nem tudom mozgatni. A mentőautó ajtajánál ismerős és ijedt arcokat láttam, kérdezgettek, vagy csak együtt éreztek, de máig nem tudom megmondani, kik is voltak ott. Csak azt éreztem, hogy szeretnek. A szeretet minden értelmet felülhalad. Ez köti össze az embereket egy láthatatlan

párhuzamos valóságban, amit megtapasztalni ebben a kiszolgáltatott helyzetben, a halál közelében hihetetlen élmény volt. Aztán eszembe jutott az a nő, aki a legtöbb ideje szeret a Földön, és akinek részben az eddigi életemet köszönhetem, akin keresztül a legmélyebben megismerhettem az igazi önzetlen, feltétel nélküli szeretetet: az édesanyám. Nem emlékszem rá, de egy barátom elmondása szerint őt kerestem először, miután feleszméltem. Bevittek a Jánosba. Egyszer már jártam itt, és finoman szólva nem túl fényes emlékeim voltak róla. (Röviden: három napos megfigyelés alatt egy gyorsan kilátásba helyezett csípőműtétre várakozva megtapasztaltam, milyen az, amikor a kórteremben éjjel titokban dohányoznak a betegek, egész nap megy a tv és a szemközti ágyon váratlanul furcsa vizuális gasztroenterológiai meglepetésben volt részem. Mindenre lehet vágyakozni, de ezek a listámon az utolsó helyen szerepeltek.) Elfutni nem tudtam, itt voltam, de tudtam, mindent Ő irányít és egy nagy rendszer részeként valamiféle nyugalom is vegyült az ijedtség mellé. Kaptam egy gyorsgipszet, majd két óra várakozás után este 11 órakor betoltak a műtőbe. Onnét hajnali kettőkor már gurultam is kifelé, pár kiló vassal és egy deréktól lefelé elérzéstelenített, fájdalommentes végtaggal. Kiderült, hogy nyílt bokatörést szenvedtem a bal külbokámon, a szárkapocs csont átvágta az inakat és a szalagokat, a tokok leszakadtak. Utólag visszaemlékezve, valószínűleg az útpadka és a motor közé szorulhatott a lábam, ez okozhatott ilyen mértékű roncsolódást. A bokám rögzítéséhez egy ún. fixateur externe-t használtak, aminek a lényege az, hogy a bokámon keletkezett nyílt sebet, mivel rendszeresen tisztítani kellett, gipsz helyett az ép sípcsontomba és a lábfej csontomba fúrt nyársak összekötésével rögzítették. A módszer brutalitása ellenére maga a szerkezet viselése nem okozott túl nagy fájdalmat, hiszen a csontban nincs idegvégződés. Látványra persze annál ijesztőbb volt. A rehabilitáció elején egy dologban biztos voltam: sokáig fog tartani. Így is lett. Két hét kórházi kezelés után 4 hónapot töltöttem betegállományban. Ez idő alatt átélhettem milyen az, amikor az ember teljesen mások segítségére van utalva, és a saját erejével nem sokra megy. Világ életemben mozgékony, gyors és önállóan, a közlekedésben függetlenül részt vevő ember voltam. Amint lehetett, meg-

szereztem a jogosítványomat és 17 éves koromtól fogva először robogóval, majd autóval, később nagymotorral is részt vehettem székesfővárosunk néhol morálisan és közlekedési kultúrájában igencsak megkérdőjelezhető közúti forgatagában. Ami tehát megviselt lábadozásomban az nyilván ennek a teljes megszűnése. Az ágy, a mosdó és a plafon lettek állandó társaim. Egyet azért tudnia kell a kedves olvasómnak. Engem Isten soha nem büntet, hiszen a bűneim büntetését Krisztus már elszenvedte. Viszont olykor fegyelmez. Azt is látom, hogy ezt mindenkivel személyre szabottan és igazságosan teszi, az egyén lelkének egészségét és a Vele való személyes kapcsolatának fejlődését szem előtt tartva. Közvetlen a baleset után nem, de ma már a lassan fél éves távlatból látom, hogy ez az eset életem eddigi legnagyobb leckéje volt. Miért? Meg kellett értenem, hogy az életem többé nem csak rólam szól. 2012 októberében elköteleztem magam egy tiszta szívű és gyönyörű nő mellett, aki cserébe odaadta nekem az életét, hogy vigyázzak rá és védelmezzem. Megházasodtam. A korábbi életritmusom és független gondolkozásom miatt éreztem belül, hogy nem leszek képes azt a meghitt és mély kapcsolatot ápolni, amire minden jó érzésű feleség vágyik. Persze itt nem arra gondolok, mintha ez nehezemre esett volna, inkább az volt a baj, hogy az új szeretet kapcsolatunkkal egyenrangú alternatívaként jelenhetett meg maga a szabadság és a függetlenség illúziója, amiket a korábbi egyedülálló életvitelemből megmaradt szokások, programok, időbeosztások jelentettek számomra. Ilyen volt a motorozás is. Végig kellett gondolom, hogy mi ér többet: a veszélyben termelődő adrenalin élménye vagy maga a létezés értékének felismerése, és az abból fakadó öröm. Meg vagyok győződve róla, hogy Isten azzal a céllal engedte meg ezt a súlyos balesetet, hogy a mérleg az utóbbi felé dőljön el a gondolkodásomban. Felépülésem során a sok szerető és aggódó kérdés, érdeklődés mögött folyamatosan visszhangzott bennem, mintha azt is üzennék nekem: de jó hogy itt maradtál közöttünk, de jó, hogy még élsz. Van egy mondás: a születésednek nem te örültél, a halálod miatt nem te fogsz szomorkodni. Tudat alatt valahol sajnos én is így gondolkoztam és ebben nem volt sok szeretet. Így hát, ami nem hajlott, annak törnie kellett, hogy ma már ehhez én is hozzátehessem: viszont azok szomorkodnának, akik itt és most, tegnap és ma, holnap és holnapután szeretnek, szeretni fognak. Nincs hozzá jogom, hogy

hiányommal közülük bárkinek is ekkora fájdalmat okozzak. Főleg nem egy önző és végső soron céltalan útra terelő döntéssel. Megértettem, hogy a kérdés nem az, kire van szükségem az életben, hanem hogy az én létezésem kik miatt van folyamatban? Kik azok az emberek, akiknek rám van szükségük? Ez adja, mindig is ez adta az ember fontosságát, életcélját és örömét. Ha megérti valaki a Mestert: „aki másokat felüdít, maga is felüdül”, az meg fogja érteni előbb vagy utóbb: egyedül a másokért élt életnek van értelme. Hogy minderről mit gondol a feleségem, azt a következőkben olvashatjátok: „Nagyon megdöbbentő volt, amikor értesültem róla, hogy mi történt kedvesemmel. Egy olyan félelmemmel szembesültem, amiről azt gondolom, hogy nem egyedüliként élem meg. Nőként gondoskodni, szeretni és vigyázni azokra, akiket Isten az életembe helyezett, bizony nagy kihívás. Érzelmileg ez a felelősség sokszor félelmekkel is vegyülhet és vegyül is. Hét hónapos házasként nagyon hamar szembe kellett néznem ezzel a félelemmel, hogy mi történik akkor, ha elveszítem a férjemet. Az ember egy korlátolt lény és nem mindenre tud saját erejéből hatással lenni. Nagyon szeretem Istennek azt az oldalát, hogy mindig a saját szintünkhöz mérten engedi meg a próbákat. Érzelmileg nagyon nehéz volt megélnem, ami velem történik, a rengeteg változás melyek a helyzet kapcsán felmerültek, sok kérdést vetettek fel bennem a jövőmet illetően. Amikor a férjemmel 5 hónapos házasok voltunk, egyik este közösen imádkoztunk. Emlékszem, nagyon mély és bensőséges ima volt ez és azon ritka pillanatok egyike volt, amikor a szívemben hallottam, hogy Isten bátorít. Azt mondta: „Én gondoskodok róla. Én ott vagyok, ahol te nem tudsz ott lenni.” Akkor még nem sejtettem, hogy milyen támasz lesz nekem ez az üzenet. És Ő valóban gondoskodott róla és megmentette azon a napon. Nagyon nagy hála volt a szívemben, hogy Isten hűséges volt az ígéretéhez. Több mint negyed évszázadot megéltem már és mind ez idáig nem találok egyetlen egy olyan pontot sem az életemben, ahol csalódnom kellett volna Isten hűségében. Azóta átértékeltem a hozzáállásomat, ahogy Pál is mondja: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:6–7) Gyaraki András és felesége, Dóra

Advent, ahogy Pál szólt róla Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely lélektől származó kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna. Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? És azt is tudjátok, hogy mi tartja vissza most még, hogy csak a maga idejében jelenjék meg. A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnni az útból. És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy ez által mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek. Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben. (2Thessz 1:1–17.)

5

Az egyedüli ember, aki próbálta ezt megmérni, még mindig nem tudja. Egyszer azt gondolta, hogy kitalálja. Ez akkor történt, amikor volt egy kis zöldségüzlete a város nyugati végén. A világháborút követő karácsony előtti héten történt mindez. Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletébe és kért annyi élelmiszert, ami elegendő ahhoz, hogy karácsonyi vacsorát készítsen a gyermekeinek. Az üzletes megkérdezte tőle, hogy mennyit tud rá költeni. Az aszszony ezt felelte: „Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok fölajánlani, csak egy kis imádságot.“ Az üzletes megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt szentimentális azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehetett fönntartani imádságok alapján.

1. Mit jelent az Advent? 2. Ki volt az Ószövetség utolsó prófétája, aki írt a Krisztusról 3. Miért négy gyertya van az adventi koszorún? 4. Mit jelentett az, hogy „hallgatott” az Isten? 5. Ki volt az első, aki az eljövendő Messiásról beszélt? 6. Kinek mondták el az első próféciát a születendő Krisztusról? 7. Ki írt a legtöbbet a Messiás személyéről? 8. Melyik próféta beszélt a betlehemi csillagról? 9. Ki írta: szűztől fog születni? 10. Mit jelent az, hogy Immánuel? 11. Mit jelent Jézus neve? 12. Ki mondta meg előre, hogy Betlehem lesz Jézus szülőhelye? 13. Mikor ment Jézus a mennybe? 14. Honnan ment a mennybe? 15. Hogy fog Jézus visszaérkezni? 16. Ki mondta: Ugyanúgy jön majd el, ahogy láttátok őt elmenni? 17. Melyik evangéliumban keresed a Krisztus visszatéréséről beszámoló igéket? 18. Ki írta: Nem késik el az ígérettel, ahogy azt sokan gondolják, hanem hosszan tűr érettünk… 19. Mi az oka annak, hogy Jézus még nem jött vissza? 20. Melyik népet nevezik így: „Isten óráján a mutató?” 21. Mit jelent: „Ha a fügefa zsendül, közel van a nyár…” 22. Hova fog Jézus visszaérkezni? 23. Mi történik, amikor Jézus az Olajfák hegyére lép? 24. Tudjuk-e siettetni Krisztus visszajövetelét?

6

Ezért így szólt: „Írja le egy papírra“, aztán folytatta munkáját. Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta az üzletesnek, miközben ezt mondta: „Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál.” A zöldséges átvette a papírt, mielőtt fölocsúdott volna meglepetéséből, és aztán már sajnálta is, hogy ezt kérte. Mert mit tudna tenni az imádsággal, és mit tudna rá válaszolni. Aztán egy ötlet fogamzott meg benne. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot anélkül, hogy elolvasta volna és így szólt: „Meglátjuk, mennyi élelmiszert ér az imádság.” Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de sem sikerült neki. Arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar. Végre így szólt: „Ez minden, amit a mérleg képes megmér-

ni. Itt van egy zacskó. Tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva.” Az aszszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának az ujjával törölgette a szemét. Az üzletes nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen. Ekkor odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül, hogy szólt volna. Amikor az asszony távozott, az üzletes megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében fölfedezte a titkot. A mérleg eltört. A zöldséges ma már idős ember. Haja fehér, de még mindig ugyanazon a helyen vakarja a fejét, amint visszaemlékezik az esetre. Sohasem látta az asszonyt ismét, de azelőtt sem találkozott vele. Mégis egész életében jobban emlékezett az asszonyra, mint bárki másra a világon, és gyakran gondolt rá. Tudta, hogy ezt az esetet nem ő találta ki, mert még mindig megvolt az a papírlap, amire az asszony az imádságot írta: „Kérlek, Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket nékünk ma!” (Máté 6:11). Dr. Gerzsenyi László gyűjtéséből

Elég a látszat? Korának egyik legnépszerűbb költője volt Christian Fürchtegott Gellert (1715–1769). Hamar a költészet és retorika professzora lett a lipcsei egyetemen. Mindenek-előtt olyan ismert énekeket köszönhetünk neki, mint példá-ul „Az egek magasztalják az Örökkévaló dicsőségét”, „Ha a Te hatalmadat Uram...”, és „Jézus él, és vele élek én is”. Professzori megbízatásának elfoglalása előtt Gellert pedagógusként tevékenykedett. Egy grófnő kiváló neve-lőt keresett hatéves kisfia számára. Nem csoda, hogy Gellertet ajánlották neki. Így a grófnő elhívatta magához az ifjú Gellertet, és a személyisége nagyon jó benyomást keltett benne. De azt gondolta, hogy bizonyos tanácsokkal el kell látnia ezzel a feladattal kapcsolatban: „Ne csináljon a fiamból egy tu-dós, kicsinyeskedő személyiséget. Nincs más kívánsá-gom, mint egy kevés nyelvismeret, történelem, földrajz, matematika és kémia. És ne csináljon a fiamból egy állan-dóan imádkozó keresztyént sem. Teljesen elég a számom-ra, ha a fiam megtanulja a Tízparancsolatot és a Katekiz-must, vasárnaponként pedig elmegy a templomba. Mindenből csak a helyes külső látszatot kívánom." Gellert türelmesen meghallgatta jövendő kenyéradója kívánságait, majd rövid gondolkodás után ezt mondta: „Ha Önnek, Grófnő ez a szándéka, akkor a legalázatosab-ban legyen szabad azt tanácsolnom, hogy fogadjon fel in-kább egy mázolót!” Ezzel röviden meghajolt és távozott. Ez a bátor beszéd tiszteletet érdemel! A Biblia is csak valódi vagy hamis dolgot, hideget vagy meleget ismer. A langymeleg utálatos az Isten előtt. A Szentírásban ezt ol-vassuk: „Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Jele-nések 3:15–6). Vagy keresztyén vagy, vagy pedig nem vagy az. Az olyan keresztyénség, ami pusztán kegyes bevonat, nem elégséges. Hogyan lesz az ember keresztyénné? A felelet így hangzik: „Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. (Cselekedetek 2:21). Erről van szó! Arról, hogy csak a valódi megtérés és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által lesz keresztyén az ember, semmi más nem állhat meg Isten előtt. Minden egyéb csak külső bevonat és látszat, ami idővel lepereg. (Részlet F. König: Másképp mint gondolnánk c. könyvből Evangéliumi Kiadó )

Július 1-jén férjemet Hégely Lászlót hazavitte az Úr. Szeretném megköszönni testvéreimnek az értünk mondott imádságaikat, a szeretetet, amellyel körülvettek bennünket, a részvétüket és temetésen való szolgálatukat. Mi is elmondhatjuk, sok csodát tett velünk Mennyei Atyánk. Ezek közül egyet szeretnék leírni, mert emlékezni jó, s legyen bátorítás sokak számára, ne szűnjenek meg imádkozni és énekelni. Mindketten diákkorunk óta a Békési Baptista Gyülekezet tagjai voltunk 1988ig. Ekkor költöztünk Budafokra gyermekeink, unokáink közelébe, és az itteni gyülekezet tagjai lettünk. Testvéreink nem ismerhetik addigi életünket. Hívő elődeink gyermekeként nőttünk fel. Férjem Békésen, én Kondoroson. Békésre, mint diáklány kerültem 12 éves koromban az ottani gimnáziumba. Otthon, Kondoroson, csak a tanítási szünetekben voltam, ezért megtérésem és bemerítkezésem is Békésen történt. Az ének és

Az imádság erejét még soha egyetlen gyülekezet sem próbálta ki teljes mértékében. Ha az isteni kegyelem és erő hatalmas csodáit akarjuk látni a gyengeség, kudarc és kiábrándulás helyett, az egész gyülekezet fogadja el Isten felhívását: “Hívjatok segítségül, és válaszolok nektek, és nagy és hatalmas dolgokat mutatok, amiket nem ismertek.” J. Hudson Taylor

ALMÁSI MIHÁLYNÉ

ADVENTI CSENDBEN Adventi csend van. Nincs hang, csak lélek-beszéd. Adventi csendben Lehullok, Uram, eléd. Adventi csendben Csak hitem kis mécse ég; Adventi csend van. Köröttem mély a sötét. Adventi csend van… Készül-e, mond, a szíved? Adventi csendben Gyümölcsöt hoz-e hited? Adventi csendben Szunnyadsz tán? Lámpád nem ég? Adventi csend van… Krisztus vár éretted még.

Advent, ahogy Péter tanúskodott róla

zene generációkon át kísérte mindkettőnk családja életét. A mi házunk is ezzel volt tele. Férjemet sok súlyos betegségből meggyógyította Istenünk, a gyülekezet és a család imája meghallgatásra talált. 1968-ban a vállán bőrrák keletkezett. Kioperálta a főorvos, de a szövettani vizsgálat rossz eredményt mutatott. Sugárkezelések sorozata következett. Tudtuk, hogy ez a betegség halálos. Sokszor, amikor hazamentem az iskolából, a harmónium mellett találtam, ahol térdepelve imádkozott, vagy muzsikált, énekelt. A békési imaházban gyakran tartottak karvezetői tanfolyamot. Ebben az évben is. Minden este énekóra volt, melyen a tanfolyam résztvevőin kívül a gyülekezet énekkarának tagjai is részt vettünk. Férjem nagyon gyenge volt, de elhatározta, hogy ezekre az énekórákra Ő is eljön. Első este, alig vonszolta magát, belém kapaszkodott, és úgy értünk oda. Az ének, a közösség szárnyakat adott Neki. Napról napra jobban érezte magát, erősödött, és bátrabban gyalogolt. Az egyhetes tanfolyam utolsó estéje után azt mondta: „Én meggyógyultam.” Az orvosok nem győztek csodálkozni még évek múltával is, amikor ellenőrzésekre kellett mennie. Istenünk ilyen hatalmas Úr. A zsoltáríróval együtt mondhatjuk mi is: „Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem.” (Zsolt 94:18) „Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az Úr, imádságot életem Istenéhez.” (Zsolt 42:9) Ez utóbbi igevers zsongott bennem férjem ápolása közben, segített a nehézségek hordozásában.

Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.”. Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok… Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban! (2Pt 3:3–15; 17– 18.)

Szeretettel: Kati néni

7

LOSONCZI LÉNA

BOLDOG VAGYOK Máté 5:2–12 Boldog vagyok, mert szememet fel, a hegyekre emelem, lábadnál hallva tanításod, édes Megváltóm, Mesterem. Boldog vagyok, mert szegény lelkem Általad gazdag lehetett, boldog, ha bűnöm miatt sírok, mert vigasztalást nyerhetek. Boldog vagyok, ha a szívemben alázat, csend és béke van, boldog, ha embertársaimhoz mindig szelíden szól szavam. Boldog vagyok, mert szent Igédre lelkem naponta éhezik, s az igazságra szomjazó mind – tudom – megelégíttetik. Boldog vagyok, ha megbocsátok, mert én is irgalmat nyerek, boldog, mert megtisztított szívvel meglátom majd Istenemet. Boldog vagyok, mert megváltottként békességre igyekezem, és Jézus Krisztus érdeméért gyermekének neveztetem. Boldog vagyok, ha Őérette háborúságot szenvedek, ha kicsúfolnak és megvetnek a hitemért az emberek. Boldog vagyok, ha szidalmaznak, ha gonoszt szólnak ellenem, mert tudom – Jézus megígérte –, a mennyországban lesz helyem. Boldog vagyok, ujjong a lelkem, mert a jutalmam végtelen, bőséges lesz ott fenn a mennyben, hol dicsérhetem Istenem!

SIKLÓS JÓZSEF

Ábrahám Eredj ki – szólt egy Hang – A földre, melyet ÉN mutatok néked. – Múltat, emléket, ezer köteléket szempillantásban háta mögött hagyva indul Ábrahám, minden hívők atyja. „A földre, melyet ÉN mutatok néked.” Sötét itt minden. S fénylik az ígéret.

8

Kórházmisszió Szolgálatunk: beteglátogatás a kórházban és hívogatás az istentiszteletre. Az Úr Jézust szeretnénk követni ebben a szolgálatban is. Ő mindannyiunkat meglátogat, megszólít. Különösen, ha betegek vagyunk. Megadja a lehetőséget a betegség által is, hogy közel kerüljünk az Atyához, helyre álljon az életünk. Meggyógyuljunk, megtisztuljunk, megtérjünk hozzá. Gondja van ránk, ismer és szeret mindannyiunkat. Mi, akik egészségesebbek vagyunk, tartozunk azzal, hogy beteg embertársainknak vigasztalást és bátorítást vigyünk az Úr Jézus szeretetéből hirdetve az örömhírt. A Szent Imre Kórházban minden pénteken délután négy órakor van ökumenikus istentisztelet. A XI. és XXII. kerület protestáns gyülekezeteinek lelkészei, elöljárói kéthavonta váltva végzik a szolgálatot. A mi közösségünk ebben az évben májusban, és júniusban hirdette az Igét. Az összejöveteleken betegek és a hívogatást végző beteglátogatók hallgatják Isten szavát. Éneklés, imádság és beszélgetés visz közel az Úr Jézushoz bennünket. Átérezzük az Ő jelenlétét. Felüdülünk és hálás a szívünk a befogadott szeretetért. Tisztelettel és figyelmes szeretettel vagyunk a különböző felekezetű testvérekkel együtt. Néhány beteg testvér gyógyulása után is visszajár a kórházi istentiszteletre, mert számára sokat jelent ez a közösség. A beteglátogatásra, hívogatásra azzal az örömteli bizonyossággal jövünk, hogy bár kevés, amit tenni tudunk, de az Úr Jézus előttünk jár, és abból szolgálhatunk, amit Tőle kapunk. Nevelődünk az alázatosságra. A hívogatást Igével és közös imádsággal kezdjük. Mi az onkológián látogatjuk, és hívogatjuk a betegeket. Az osztályra felérve először a „pultnál” jelentkezünk az orvosnál, vagy nővérnél, akik egyetértően engedélyt adnak a látogatásra. Ezután bekopogunk és belépünk a betegszobába. A legtöbb esetben bekötött infúzió látványa fogad. A betegnek rossz közérzettel, fájdalommal, gyengeséggel kell megküzdeniük a betegeknek. Kéthetenként járnak vissza kemoterápiára, ezért név szerint is ismerjük egymást. Legtöbbjüktől sokat tanulunk, látva alázatukat és bizakodásukat. Sok esetben szerez látogatásunk nagy örömöt. Meghitt őszinte beszélgetés alakul ki, sok kérdést feltéve. Bizonyságtétel arról, hogy Isten jó, megsegít, meggyógyít, szeret. De kérnünk kell, hogy minden az Ő akarata szerint történjen, hinnünk kell, hogy Ő a legjobbat akarja nekünk. Énekeltük az „Isten hord karjain” című éneket, elmondtuk az Úr imádságát, vagy a 103. Zsoltár 1–3. versét, úgy köszönünk el, hogy lélekben 4 órakor együtt leszünk. Ők a betegágyon fognak imádkozni, hiszen erről az osztályról ritkán tud istentiszteletre jönni egy beteg. Minden alkalommal a gyülekezetünk „Bétel” újságját, vagy az Evangéliumi Rádió „Antenna” című újságját, vagy más evangéliumi kiadványt ajándékozunk. Egyházunk nő tagjai pedig szív alakú párnákat készítenek a mellműtött betegek részére. Ebből mi is vittünk már, és láthattuk, hogy az érintettek milyen örömmel fogadták. Elmondták, hogy lelküket is gyógyítja, átmelegíti. Ajándék az Úrtól, amikor ilyen meghittség alakul ki. Néha elutasítással is találkozunk. Ilyenkor is szeretettel és megértéssel köszönünk el. Kedves Testvéreim! Köszönjük a kórházi szolgálatért elmondott imádságaitokat, és kérjük továbbra is az imatámogatást. Hívunk hívogatónak, ha az Úr Jézus hívását halljátok erre a szolgálatra. Jöjjetek! „Áldjad, lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét!” 103. Zsolt. 1. vers. A szolgálótársak nevében is Sarkadiné Marika

10 ÉV BÖRTÖN A BIBLIA TERJESZTÉSÉÉRT A Biblia terjesztéséért és házi imádságok szervezéséért ítélt 10 év börtönre egy keresztényt az iráni bíróság. Tízéves börtönbüntetésre ítéltek egy vádlottat a Biblia terjesztéséért Iránban, miután az ügyében eljáró bíróság szerint a tett az iszlám állam elleni bűncselekménynek minősült – közölte kedden a Fides vatikáni sajtószolgálat. Bírósági iratok szerint az iszlám vallását feladva megkeresztelkedett elítélt, Mohamed Hadi Bordbar bevallotta, hogy feladatának tekintette a hittérítést, e célból pedig a Biblia 12 ezer példányát osztogatta szét. A férfi lakásán tartott decemberi házkutatás során a hatóságok hatezer Bibliát és számos más keresztény kiadványt találtak. A férfi emellett az iráni jog szerint illegális „házi imahelyet” is felállított otthonában. Megkeresztelkedése miatt 2009-ben már elítélték, de akkor óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A Fides egy másik hasonló iráni esetről is beszámolt kedden, egy iráni keresztényt egy év börtönre és kétéves száműzetésre ítéltek a Biblia terjesztése és házi imák tartása miatt. Keresztény szervezetek szerint az esetek azt jelzik, hogy az iszlám köztársaságban egyre nagyobb nyomás nehezedik a kikeresztelkedő emberekre, a fiatalok kereszténység iránti érdeklődésének növekedését pedig aggodalommal figyelik a hatóságok. Haszan Róháni iráni elnök a közelmúltban ugyanakkor polgárjogi reformokról beszélt, illetve arra kérte az országot irányító vallási tanácsot, hogy hagyjon fel az emberek mindennapi életébe való beavatkozással. 2006-os népszámlálási adatok szerint 109 ezer keresztény él a 70 milliós Iráni Iszlám Köztársaságban. Az ország alkotmánya egyébként négy vallást ismer el hivatalosan, köztük a kereszténységet is, valamint biztosítja a vallásszabadságot az állam minden polgára számára.

Hálaadó napunk délutánján különleges vendégeink voltak. A Kőszikla Baptista Siketgyülekezet látogatott el hozzánk, lelkipásztorával, Kovács Imrével és kb. 20 tagjával. Az az öröm, ahogy bizonyságot tettek, és a maguk jelrendszerével Istent dicsőítették mindannyiunk számára emlékezetes marad. A megértéssel természetesen óriási gondjaink lettek volna, ha nem érkezik velük jeltolmács. Bokros Andrea személyében egy olyan vendéget fogadhattunk, aki soksok éven keresztül élt és szolgált a gyülekezetünkben, tehát igazából haza érkezett. Jelenleg a siketek gyülekezetének nélkülözhetetlen motorja és jeltolmácsa. Szolgálata messze túlmutat a gyülekezet határain. Fordít előadásokon, konferenciákon, de ha kell, egész nap tolmácsol a hallássérült teológiai hallgatóknak a Baptista Teológiai Akadémián. Közben folyamatosan képzi magát, mert az a véleménye: „Kevésből nem lehet sokat adni!” A hálaadónap után néhány nappal találkoztunk egymással és beszélgettünk arról az útról, amit az elmúlt években bejárt, és amin keresztül Isten elvezette mai, rendkívül nehéz, de áldott szolgálatához. Természetesen először a megtérése felől érdeklődtem… Andrea: Már gyermekkoromban éreztem Isten hívását. Nagy éhség volt bennem, tudtam, hogy valahol van Isten. Ahogy az már lenni szokott, egy kisgyerek innenonnan információkat kap, s a képzeletemben volt valahol egy Isten, aki hív engem, de- mivel nem hívők voltak a szüleim – nem tudtam, hogy hogyan jutok el hozzá. Ez az Isten-tudat gyermekkoromtól fogva bennem volt. Aztán ahogy 14-15 éves lettem, gimnáziumba mentem és olyan közösségbe kerültem, ahol több római katolikus lány volt, és ők meghívtak engem egy katolikus énekkarba, ott megismerkedtem katolikus testvérekkel, lelkipásztorokkal. El is indultam egy úton. Jártam misékre és énekeltem, nagyon szép volt és sokat kaptam. Sikerült még azt is elintézni – akkor még titokban –, hogy megkereszteljenek. Boldogság töltött el, de az éhség megmaradt. Ahogy egyre többet jártam a templomba, egyre többet szerettem volna tudni Jézusról. Rendben van, hogy Jézus Isten fia, de ki Ő nekem? Ahogy növekedtem, titokban vettem meg az első Bibliámat. Gyerektáborba mentünk és én semmit nem költöttem azért, hogy megmaradjon a pénzem és meg tudjam venni. Otthon dugdostam, olvasgattam is belőle, bár nem túl sokat értettem, bevallom őszintén, de azt írta az Írás, hogy a Szentlélek segít megérteni. Én ezt komolyan vettem és ennek az igazságát ma is érzem; hogy a többedszer elolvasott ige hogyan válik egy komoly üzenetté az Úrtól, vagy hogyan kapok választ Tőle. Az éhség, az Istenben való elmélyedés, a Krisztus-keresés folytatódott, aztán érettségi után már nagyon élessé vált bennem, hogy nem vagyok elégedett azzal, amit kapok. Ez a folyamatos Isten-keresés egy akkori munkatársnőmön keresztül vezetett ide Budafokra. Elkezdtem járni a péntek délutáni barátkozók órájára. A zsíros kenyér, az éneklés, a beszélgetések sokat jelentettek. Abban az időben Komesz Mátyás testvér is megjelent közöttünk, fiatalok között. Akkor szóltak

nekem az ismerőseim, barátaim, hogy „menj oda hozzá, ő is katolikus volt, majd ad neked tanácsot”. Oda is mentem, elmondtam a nyűgöm, bajom, hogy én katolikusként élek, de tudom, hogy tovább kellene mennem. Matyi bácsi elmesélte, hogy ez az ő életében hogyan zajlott, és azt tanácsolta, menjek az Isten-keresésem útján és kövessem, ahova az Úr vezet, és majd eldől, hogy ebből mi lesz. A baptista gyülekezetben hallottam igazán mély tanításokat Jézusról. Tudom, hogy megtért emberként kereszteltek meg, de akkor nem voltam Jézus ismeretének birtokában. Tudtam azt, hogy a bűneim meg vannak bocsátva, de igazán nem értettem, hogy kinek a cselekedete által. Ezt valóban itt kaptam meg. A baráti közösséget is, figyeltek rám, megkérdezték, hogy miért nem jöttem, fontos voltam. Isten még egy kincset elhelyezett itt Budafokon számomra. Itt ismerkedtem meg Jánossal, aki később a férjem lett. Ő is egy ilyen kereső időszakban volt, de nagyon kegyelmes volt az Úr, mert a valódi döntést nem engedte, hogy a mi kibomló kapcsolatunk megzavarja. Volt két hét olyan időszak itt az imaházban, amikor Tom Maharas testvér szolgált. Én munka miatt nem tudtam eljönni, János viszont folyamatosan részt vett az estéken és benne akkor született meg a döntés, tőlem teljesen függetlenül. Én bennem pedig a Jézus Krisztusra való rácsodálkozás és benne való teljes bizalom pont ez alatt a két hét alatt érlelődött meg. Olyan jó volt ez után találkozni! Ahogy közeledett János, láttam, hogy más valaki jön felém, mint néhány nappal korábban. Olyan jó volt megosztani egymással: veled mi történt, és veled? Ugyanaz történt, más-más helyszínen. Az Úr tényleg elvégezte a maga munkáját mind a kettőnkben. Úgy, hogy ezek nagyon szép időszakok voltak. Ami még egy nagyon fontos esemény volt az én életemben: visszamentem ahhoz a katolikus paphoz, aki engem megkeresztelt, és mindent elmeséltem. Elmondtam neki a Krisztus utáni éhségemet, és ez a lelki atya azt mondta, hogy Isten tervét látja ebben. Az Ő elhívását látja, áldásával bocsátott utamra. Nem korholt, és nem dorgált és utána hallottam (megmaradtak a katolikus barátságaim), hogy aki negatívan próbált rólam nyilatkozni, mindig elmondta az igazságot, hogy Isten vezetését követem ezen az úton. Ez nagyon fontos volt az életemben, a későbbi szolgálataimban megláttam, hogy miért. Anikó: Ez volt a kezdet, az Istennel való találkozásod, de hát minden születés után a növekedés következik. Hogy folytatódott az az út, amelyen elindultál? Andrea: A folytatás az, hogy nagyon gyorsan megkaptuk az Úristentől a választ arra a férjemmel, hogy egymásnak vagyunk teremtve, mi Istennek az akarata, ezért nagyon gyors volt a döntésünk, mert nem volt kétség. Szeptemberben ismerkedtünk meg és következő év májusában esküvő volt. A budafoki imaházban volt a házasságkötésünk Kovács Géza testvér vezetésével és utána júniusban pedig a bemerítkezésünk. Az esküvő után elkezdődött a közös élet, ami a formálódás időszaka volt. 10-12 év nagyon-nagyon komoly megpróbáltatásokkal és nagyon nagy mélységekkel. Nagyon sokszor volt olyan helyzet, hogy csak azt tudtuk kimondani, hogy szeretjük az Urat, és egymásba kapaszkodunk. Nagyon hálás vagyok azért Istennek, mert soha nem volt olyan helyzet az életünkben, hogy egymást hibáztattuk volna érte, a problémák közben mindig az összekapaszko-

9

dás volt az első reakciónk. Az, hogy szövetségesek vagyunk, és ebben a szövetségben megyünk előre a pusztai vándorlásban. Ezt így éltük meg. Anikó: A nehézségek után azért történtek jó dolgok is… Andrea: A nehézségek közben is történtek jó dolgok, hiszen két lánygyermekünk született és hálásak voltunk az Úrnak értük. Változások történtek olyan szempontból is, hogy elég hosszúra sikeredett az én otthonlétem is. Eközben vágytam, kerestem Isten válaszait a jövőre vonatkozóan. Amikor már közeledett az az időszak, hogy a Gyes után viszsza kell mennem dolgozni, nagyon komolyan kértem a Jó Atyát, hogy olyan munkahelyet adjon nekem, ami nem csak munkahely, hanem szolgálat is egyben. Ezeket az álmaimat elé vittem és vártam Tőle a választ. Amit kaptam, arra nem gondoltam és nem erről álmodoztam. A Gyes alatt elég sok amerikai misszionáriussal ismerkedtem meg. Jöttek hozzám magyart tanulni, én mentem hozzájuk gyerekekre vigyázni és sokakkal gyors és mély barátság alakult. Aztán az egyik ilyen misszionárius megkeresett engem, hogy van itt Budapesten egy misszió, akik hallássérültekkel foglalkoznak, nagyon kellene nekik oda valaki, mert nincs magyar munkatárs, aki angolul is beszél. Kérte, hogy én menjek oda, mert ő úgy látja, hogy ennek így kell lennie. Meg kell említenem ennek az angol misszionáriusnőnek a nevét Beth Waver, aki nagyon sokáig meghatározó jelenség volt az életemben. A mi barátságunk nagyon gyorsan kialakult, és igazi lelki, testvéri kapcsolattá fejlődött. Abban az időben, amikor hozzájuk jártam takarítani, gyerekekre vigyázni, egyik alkalommal Ézs. 59-et olvastam és megtörtént az, amit úgy fejeznék ki, hogy nyakon csípett az Isten igéje. Azt szoktuk mondani, hogy megragadott az ige, de ez egy igazi „nyakon csípés” volt. Elkapott engem, amikor azt olvastam, hogy „rések befalazójának fognak nevezni, aki romokat tesz újra lakhatóvá”. Semmihez nem tudtam kötni ezt az igét. Nem tudom megmagyarázni, észérveket felsorolni, hogy miért pont ez az ige ragadott meg, de azt az érzést, amit én akkor kaptam, nem csak szívben, hanem elmében is, csak úgy lehetett értenem, hogy ez nekem szóló üzenet Ezt elmondtam Betthynek és kérdeztem, hogy mit akar ezzel Isten? Azt mondta, hogy fogalma sincs, neki nem is kell tudni, de úgy gondolja, hogy én ne engedjem el ezt az igét és keressem, kutassam, hogyan teljesíti be Isten az életemben. Úgyhogy ekkor ragadt rám az a kíváncsiság, hogy mit akar Isten az én életemmel? Aztán jó pár év múlva, ennek az igének minden sora valósággá vált az életemben. Tehát odakerültem az amerikai alapítványhoz és ott én voltam kisebbségben, mert a munkatársaim 90 százaléka siket vagy nagyothalló volt. Megismertem egy új nyelvet, a jelnyelvet. Megismertem egy kultúrát, a siket emberek világát és megragadott engem ez a világ. Ők pedig szeretettel, de keményen ráneveltek arra, hogy hogyan kell ép embernek viselkednie a fogyatékkal élőkkel szemben. A mai napig is ebből táplálkozom, amit tőlük kaptam, ahogy ők engem tanítottak. Sokszor mentem az első időben sírva haza, mert néha az őszinteség fáj, de tudtam, éreztem, hogy az őszinteség mögött mindig szeretet van. A következő nap már másként tudtam, és jobban tudtam és a következő nap megint valami újat tanultam. Ez négy meghatározó év volt az életemben. Ahogy belekerültem a siket kultúrába, ebbe a nyelvbe, természetes volt számomra, hogy nekem ezt tökéletesen meg kell tanulni. Úgy, hogy elindult a tanulási folyamat kilenc éve, mert elkezdtem jelnyelvet tanulni és hat év múlva eljutottam odáig, hogy jelnyelvi tolmácsként végeztem. Most már bejegyzett jelnyelvi tolmács vagyok. Anikó: Az előbb volt egy mondatod: megtanultad a siketek

10

között azt, hogy hogyan kell a fogyatékos emberekkel viselkedni. Meggyőződésem, különösen a keresztyének között sokan szeretnének segíteni a fogyatékkal élőkön szívük mélyén, de lehet, hogy fogalmuk sincs, hogyan kezdjenek hozzá. Andrea: Azt tanultam először is, bárkivel kerülünk szembe, bármilyen fogyatékossága legyen is – és itt most nagyon komolyan gondolom, bármilyen; lehet egy kommunikációképtelen személy –, nem mehetek úgy hozzá, hogy én vagyok az egészséges és te vagy a sérült. Nem megfelelő ez az álláspont. Nem tudok receptet adni arra, hogy lehet ezt magunkban kifejleszteni. Én egyszerűen kértem Istent és megtette. Élethelyzeteken keresztül, rossz döntéseken keresztül, kudarcokon, örömökön keresztül, de megtette. Ha tolmácsként vagyok valakivel, vagy ha bármilyen más területen fogyatékkal élővel találkozom, egyenlő vagyok vele. Én mindig úgy állok ehhez hozzá, hogy ő több, mint én. Azt hiszem ez azért alakult ki bennem, mert nagyon sok negatív példát láttam. Észre sem vesszük, hogyan tudunk fölébe kerekedni egy fogyatékkal élő embernek csak az által, hogy ő nem hall, én meg igen, ő nem lát, én meg igen. Ő nem kommunikál beszéddel és meg igen. Nem is vesszük észre. Viszont a fogyatékkal élő emberek oly mértékben érzékenyek, hogy becsapni sem lehet őket igazán. Nagyon gyorsan megérzik, hogy szánalomból mész oda, vagy szeretetből. Nagyon gyorsan szembesítenek azzal, hogy ki vagy te valójában. Érzékenységet kértem az Úrtól, tegyen érzékennyé arra, hogyan segíthetek. Anikó: Lett egy jelnyelvi tolmács végzettséged, de ha jól tudom, itt nem állt meg az élet… Andrea: Jól tudod, itt nem állt meg az élet. Ehhez az amerikai missziós alapítványhoz kapcsolódik a mi siketmissziónknak az indulása. Mert ez az amerikai alapítvány Európa, Ázsia szinte összes országából idehívott hallássérülteket és a saját nyelvükön, a jelnyelven keresztül tanított nekik bibliát, teológiai alapokat, gyülekezetplántálási alapokat, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy önállóan, saját gyülekezeteket tudjanak létrehozni. De azért ne gondoljunk arra, hogy a világon van egy csodálatos jelnyelv, amit mindenki ért és beszél. Ahány ország van a földön, annyi féle jelnyelv van. Tehát meg kellett egyezni közös jelnyelvhasználatban, hogy itt oktatás történjen. Amit én tapasztaltam és ma is látok az az, hogy a jelnyelv valóban a siket emberek anyanyelve. Ezen a nyelven bármit el lehet mondani. Nem biztos, hogy olyan formában, mint ahogy mi a beszélt nyelvről gondolkozunk, de bármit ki lehet fejezni a jelnyelven keresztül. Nem tudom azt elfogadni, hogy leegyszerűsödött, hogy lealacsonyodott nyelv volna, s hogy akik ezt a jelnyelvet használják és elfelejtették az anyanyelvüket. Ez a nyelv Isten ajándéka a hallássérült emberek számára. Csak ez a nyelv az, amelyen keresztül egy hallássérült ember valóban és teljesen meg tudja érteni akár Isten üzenetét is. Egyre több siket ráébred arra, hogy tolmács segítségével igen is lehet tanulni, lehet főiskolára, egyetemre menni. Ezek mind-mind olyan pluszok az ő életükben, ami által nagyobb rálátásuk lesz a világra, sokkal könnyebben eligazodnak a mindennapokban, és könnyebben tudnak interakciót kezdeményezni hallókkal, a körülöttük élőkkel. Ezt nagyon fontosnak tartom. Hogy nem lesznek mesterségesen egy alacsonyabb műveltségi szinten tartva. Anikó: Az oktatást említetted. Vannak speciális intézményeik, vagy pedig az egészségesekkel integrálva oktatjuk őket Magyarországon? Andrea: Vannak speciális intézmények régiónként, van egy-egy siket iskola, összesen hét. Itt speciális módszerekkel

tanítják a gyerekeket. A tanárok nagy kihívással szembesülnek. Én nagyra becsülöm és tisztelem a hallássérült iskolákban tanítókat és örülök, hogy sokukat megismertem, mert tőlük is sokat tanultam. Nincs egyszerű dolguk. Isten adjon nekik áldást azért, amit elvégeznek ezekben a gyerekekben, mert emberi szinten ez a szakma sem túl megbecsült, pedig én úgy gondolom, hogy a gyógypedagógusok egy nagyonnagyon komoly szakmát képviselnek. Úgy gondolom, hogy erre a pályára szív nélkül – szakmaiságon túl –, emberszeretet nélkül nem hiszem, hogy bárki is rászánná az életét. Anikó: Térjünk vissza a siket-misszióra! Hogyan folytatódott a munka? Andrea: Tulajdonképpen ebben az alapítványban indult el egy maroknyi kis csapat, akik magyarok, itt Magyarországon élnek és úgy gondolták, hogy amit tanultak itt az alapítványnál, hogy igen is lehet saját gyülekezetet alapítani, lehet siket testvéreknek együtt Bibliát tanulmányozni. Ebben a csapatban nem a kezdetektől, de szinte fél év múlva már ott voltam. Először csak azért, hogy minél többet tudjam a jelnyelvet gyakorolni, de ez nagyon gyorsan egy másik vágányra terelődött, hiszen szerettem őket, szerettem közöttük lenni, és ők is befogadtak engem. Ennél fogva sokszor szembesültem azzal, hogy kommunikációs összekötőként, egyéb életvezetési tanácsadóként kérték a segítségemet vagy a véleményemet. Ahogy egyre jobban megismertem a hallássérült embereket, láttam azt, hogy nagyon sokuknak van mentális problémája, sokuknak kellene lelki gondozásban részt venniük, de nincs emberük. Akkor mentem és beiratkoztam egy pszichológus asszisztensi iskolába, hogy a pszichológia alapjait legalább elsajátítsam. Nagyon érdekes volt, mert ez egy világi intézmény volt és az első órán meg is mondták, hogy itt az egész csapat fraydista, itt Frayd-i alapokon keresztül fogunk tanulni, én kértem a Jó Atyát, hogy adjon nekem elég bölcsességet, hogy miután hazamegyek, tudjam szelektálni, hogy mi az ami jó, azt megtartom a szolgálatomban és mi az ami nem, és örökre elfelejtem. Az első dolgozatommal a témát bevittem oda, ezzel kapcsolatosan írtam. Nagyon pozitív volt a tanárok visszajelzése, szinte rácsodálkoztak, ahogyan bemutattam ezeknek az embereknek a világát. Amit megtanultam és megszűrtem, azonnal tudtam bevinni a szolgálatba, és segíteni ezzel a hallássérülteket. A gyülekezet nehéz időket élt át, hol többen voltunk, hol kevesebben, aztán ez a külföldi alapítvány is megszűnt, elhagyta az országot és itt maradt a mi kis gyülekezetünk. Eddig az alapítvány ingyen adott helyet, most hova menjünk? Én tudtam, hogy szeretném az egyházat bevonni ebbe a folyamatba, és rendszeresen megjelentem Papp Jánosnál, aki akkor missziós igazgató volt és mondtam, hogy itt van ez siket társaság, itt van ez a formálódó gyülekezet, szeretnénk kérni támogatást nyári táborra. Nagyon készségesek voltak a baptista testvérek és több tábort megfinanszíroztak nekünk. Ezekbe a táborokba az ország minden részéről jöttek a siketek és 5-6 napon keresztül komoly bibliai tanításokon vettek részt. Aztán voltak lelki beszélgetések, sokan megtértek, és bemerítkeztek. Nagyon színesek voltak ezek a táborok. A baptista vezetés pedig türelemmel figyelte a siket gyülekezet fejlődését és nagyon örülök annak, hogy a türelem mindkét részről meg volt. A siket testvérekben kialakult az egyházhoz való tartozás igénye. Egyik részről sem volt preszszió. Hálát adok ezért a nagy szabadságért, kivárta a vezetés, hogy megszülessen a döntés, miszerint szeretnének a siketek a baptista egyházhoz tartozni. Ehhez hosszú évek kellettek, hiszen a hallássérültekben mindig vagy egy félelem a hallókkal szemben. Folyamatosan vittem a hallássérülteket a hallók alkalmára, akkor már végzett tolmácsként. Így Pálhegyi Ferenc előadásaira a Ráday utcába, ahol szó volt párkapcsolat-

ról, családról, problémamegoldásról, házassági lelki gondozásról. Kinyíltak szemek, döntéseket hoztak az életükre nézve, házasságukra, gyermeknevelésre vonatkozóan. A tolmácsoláson keresztül is segítettem őket. Térjünk vissza Ézs. 58ra, hogy „rések befalazója leszel”. Itt vannak a kommunikációs rések, amiket sikerül befalazni. Anikó: Mikor alakult ez a gyülekezet és mennyi volt a születésig eltelt idő? Andrea: Tíz év! 2003-ban indult a gyülekezet és 2013 áprilisában a Baptista Missziói Közgyűlésen, 100 %-os szavazat mellett befogadták a siket gyülekezetet. John Upton vendége volt ennek a rendezvénynek és ő azt mondta, hogy az egyház most nem egy gyülekezetet fogadott be pusztán, hanem egy új nyelvet is. Bizony sírtunk, mikor ezt láttuk, hogy a hallók minden fenntartás nélkül befogadják, és testvérnek tekintik. Soha ilyen még az ő életükben nem volt. Anikó: Már többször céloztál rá, hogy komoly sérüléssel küszködnek a legtöbbször. Szerinted ez miből adódik? Hogyan tudunk ezen mi – hallók – segíteni? Andrea: Teljes a repertoár. Lehet a családi háttér miatt, vagy amiatt hogy olyan kommunikációs akadályozottsággal rendelkezik, hogy minimális, amit a világból, vagy a körülötte lévő környezeti változásokból fel tud fogni; állami gondozott háttér, a mély bugyrokat megjárt múlt (van köztük börtönviselt is), a folyamatos családi viszályok (nagyon nehéz egy siketnek halló családban élni). Látom, hogy azon fiatalok, akiknek a szülei is hallássérültek, lényegesen kiegyensúlyozottabbak, mint azok a velük egykorú fiatalok, akik egyedül, siketként élnek egy halló családban. Nagyon örülök, hogy Isten engem belevezetett a lelki gondozás és a mentális segítségnyújtás szolgálatába, hogy családokkal tartom a kapcsolatot, akik kézen fogva hozták a gyermeküket, amikor meghallották, hogy van ilyen gyülekezet, mert látták, hogy hiába hordják halló gyülekezetbe, az a gyermek semmit nem fog megérteni Isten üzenetéből. Igazából nagyon éget engem, hogy a szülők felé kellene lépnünk. Nagyon nagy hiány van abban, hogy a fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülőknek ajánljunk fel segítséget. Jó segíteni, ha látjuk, hogy elmélyülnek az Isten-szeretetben is, mert nem elég azt mondani, hogy imádkozzál, és majd történik valami, hanem kell, hogy kézzel fogható segítséget kapjanak. Amit én még megtanultam ez idő alatt, hogy Isten igéjét ne használjam fegyverként soha. Ha valakinek kézzel fogható segítségre van szüksége, akkor azt adjam. Ha éhes, akkor kenyeret, ha kommunikáció-képtelen, akkor kapcsolatteremtést és kommunikációt, ha lelki problémái vannak, akkor lelki tanácsadást. Megtanított engem a siket közösség és maga a jelnyelv arra, hogy ebben a világban élünk, és ebben a világban nagyon sokféle szenvedés és nyomorúság van. Ha én eltávolodom attól az embertől, és azt mondom, hogy nem is tudok ránézni, mert olyan bűnös, akkor miről beszélünk? Hát, Jézus kikhez ment? Érdekes, hogy ahogy egyre többet szolgálok, egyre kíváncsibb vagyok, hogy Jézus mit tett. Újra és újra olvasom az evangéliumokat, Márkot főleg szeretem, mert ott valóban a cselekedeteken keresztül mutatta be az író, hogy Jézus cselekedett. Az imádság volt az alap, amin keresztül ennyi mindent tudott cselekedni. A cselekvés az, ami mostanában háttérbe szorul. Természetesen szeretjük a testvért, de megmagyarázzuk, nem megyünk oda, nem lépünk bele az életébe, nem zavarjuk meg. Menjünk oda, zavarjuk meg! Mondjuk bátran: testvér, itt vagyok, miben segíthetek!? Anikó: Köszönöm a beszélgetést! Sokrétű szolgálatodhoz Isten áldását kívánjuk és imádkozunk érted! Kulcsár Anikó

11

Nagyon nagy sötétségben voltam 25 éven keresztül. Négyszer voltam börtönben és úgy gondoltam, hogy minden bizonnyal ötödször is börtönbe kerülök. Igazi maffia tag voltam. Ausztriában is dolgoztam, ha ezt egyáltalán munkának lehet nevezni. Négy másik sikettel együtt lopásból és egyéb bűncselekményekből éltünk. Elkaptak minket – jobban mondva csak engem – és ott tartottak a börtönben.

MAKOVEI JÁNOS

Örök ádvent Suhan a perc, Múlik minden röpke óra. Ébren emlékezünk Rosszra, szépre és a jóra. A múló idő tovaTűnő véges útján járunk Alig vesszük észre Valamire egyre várunk. Pedig annyi szín Köti itt földi figyelmünk Annyi jel mutatja Merre kell útra kelnünk. Annyi kedves hívás Ébresztgeti ősi álmunk. Alig vesszük észre Valamire egyre várunk. Fürge lábunk már Gyakran görcsbe fáradt. Szívünk vágya Mind, mind szerteáradt. Üresen, szegényen Tétován meg-megállunk És remegő szívvel Rád Uram tovább várunk. Jöjj, ó jöjj el Te Drága, isteni gyermek. Úr és nagy Király, Hozz vigaszt a szíveknek Hadd zengjünk Hálaimát a földön itt lent Hogy égi módon Teljesült e földi ádvent.

12

Nagyon nagy sötétségben éltem ebben az időszakban. Három hónap múlva szabadultam Ausztriából és akkor jöttem viszsza Magyarországra. Kerestem azt a hármat, akikkel együtt voltam Ausztriában, s akik el tudtak menekülni. Meg is találtam őket és a lakásomra hívtam, azért, hogy megkérdezzem: Miért hagytak magamra, miért árultak el engem. Igazi gyilkos indulatok zakatoltak a szívemben, s nem csupán mondom ezt, hanem meg is akartam tenni. Csak azért nem sikerült, mert eltörött a kés a kezemben. Rettegett ez a három férfi tőlem, de éreztem, hogy valaki megállított. Ezek után is folyamatosan rossz utakon jártam. Nagyon sok bűnt követtem el. Feljelentettek, elkaptak, újból kaptam börtönbüntetést, aztán fellebbeztem. Ezzel telt az életem. A siket-szövetségben úgy tartottak számon, hogy tudták, ki vagyok. Egyszer benn jártam a siketszövetségben és egy hívő ember kezet fogott velem. Mintha áram járt volna át ezzel a kézfogással – legalább is úgy éreztem. Megkérdeztem: Miért éreztem én ezt? Ő elkezdett beszélni nekem Jézusról, de engem semmi más nem érdekelt még akkor is, csak a pénz. Egy hónap múlva valami különös történt velem. Nem tudtam aludni. Reggel, amikor felkeltem, félőrültként rohangáltam az utcákon. Nem tudtam, hogy mit érzek! Amikor hazaértem, megpróbáltam a tv-t kapcsolgatni, de semmi nem tudott lekötni. Egyfolytában egy név jött vissza elém: Jézus. Kocsiba ültem és megkerestem a siketgyülekezetet. Láttam Kovács Imrét, a gyülekezet vezetőjét és Imre elkezdett nekem jelnyelven keresztül beszélni Jézusról, aki feltámadt halálból. Hangsúlyozom, jelnyelven történt mindez és nagyon gondolkodóba ejtett. Aztán egy későbbi időpontban négyszemközt beszélgettem Imrével, s akkor elmondtam neki, hogy börtönbüntetés vár rám. Imre azt válaszolta, hogy „ha Jézus Krisztust elfogadod, akkor igazából szabad leszel”. Jártam a gyülekezetbe folyamatosan, egyre többet és többet értettem meg és éreztem, hogy a tanítás által erősödöm. Egyszer aztán megkaptam a tárgyalásra felszólító levelet. Elmentem a bíróságra és persze ott volt velem a tolmács is. Előtte odaszaladtam Imréhez: most kell a tárgyalásra menni! Imre azt válaszolta: „Imádkozni fogunk érted mi is és az egész gyülekezet. Csak higgy!”

A tárgyaláson mindent felsoroltak, amit korábban elkövettem. A bíró azt is elmondta, hogy már négyszer voltam börtönben ezért meg azért. Sok siket tanúskodott ellenem. A végén felállítottak és a bíró kinyitotta a könyvet. Igen itt nagyon sokféle bűncselekmény szerepel. Kimondta, hogy börtönbüntetést fogok kapni. Tíz perc szünet következett, ki kellett menni a teremből. Én vártam, hogy most mi lesz: egy év börtön, vagy esetleg megemelik három évre? Csak jártak a gondolatok a fejemben és imádkoztam, hogy bárcsak történne valami csoda. Amikor visszamentünk a terembe, megállt a bíró, velem szemben a tolmács és a bíró elkezdte felsorolni mindazt, amit elkövettem. Első, második, harmadik, negyedik börtönbüntetés – sorolta végig, egymás után. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, amikor úgy folytatta: „az ítélet három év börtönbüntetés – három évre felfüggesztve. Nem értettem, hogy mi történik itt. Ott volt az a sok siket, akik mind-mind ellenem tanúskodtak. Nem értettem: Hogyhogy én most hazamehetek? Mentem hazafelé gyalog és végig azon gondolkoztam, hogyan történhetett ez meg velem. S otthon sem tudtam másra gondolni. Egyszer csak magam előtt láttam a keresztet, s megértettem: Jézus volt az, aki ezt az egészet intézte. Ő vette magára az én bűneimet is. Akkor értettem meg, hogy ez az igazi szabadság. Nem csak abban az értelemben, hogy nem kaptam újra börtönbüntetést, hanem abban az értelemben is, hogy lelkileg is szabadságot akar adni Jézus. Utána az egész gyülekezet küzdött értem. Nagyon nehéz volt. Nagyon sokan imádkoztak értem, hogy próbáljam a testi dolgokat eltüntetni, hogy valahogy változzak meg. S valahogy éreztem, hogy tényleg változnom kell. Öltözködésben, hajviseletben, mindenben. Addig mindig sötétben jártam, s egyszer csak azt éreztem, hogy többé nem akarok sötétben járni, hanem világos ruhában, fehérben akarok járni! Aztán mentem sorba bocsánatot kérni mindazokhoz, akikkel szemben bűnt követtem el. Ez nagyon sok szenvedéssel járt. Nagyon sokan nem akarták elhinni és elfogadni, hogy megtértem. 2009 novemberében bemerítkeztem és tudom, hogy Jézus Krisztus minden bűnömet megbocsátotta és megtaláltam az igazi szabadságot. Ez az én bizonyságom! Gulyás Urbán (Elhangzott a gyülekezetünkben jeltolmács segítségével 2013. október 20-án)

Sok kicsi sokra megy! Drága Tomikám, nemsokára 3 éves leszel… Hogy szalad az idő! Sokat tanultam, mióta az anyukád vagyok... Vendégségben történt márciusban, hogy a kertben focizva tetszett az elesés, és „újrajátszásnál” hanyatt estél és nagyot koppant a kemény kis koponyád a járólapon! Másik alkalommal ugyanott megcsúsztál a falépcső keskeny felénél, és jó pár fokon lecsúsztál. De itt is olyan ügyesen megkapaszkodtál a korlátban, hogy az ijedtségen kívül nem esett bajod, hála Istennek! Ilyenkor mindig meg szoktuk beszélni, hogy nagyobb baj is lehetett volna, de az Úr Jézus megóvott „Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben” Zsolt. 91:1112. „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban!! Zsolt. 91:14-16. Amikor a múltkor úgy csúsztál el a kádban, hogy pár milliméteren múlt a tragédia (de komolyan), és láttad az arcomon, hogy én is megijedtem, magadtól mondtad, hogy „az Úr Jézus vigyázott rám” – olyan jó volt hallani! És valóban így van! Volt rá jó pár példa az elmúlt 2,5 év alatt, amikor pár pillanat alatt lezajlott a baleset és csak utólag eszméltünk rá, hogy valóban CSODA, hogy nem esett komolyabb bajod, és nagyon csúnyán is végződhetett volna… Például amikor alig több mint félévesen kiharaptál egy darabkát a műanyagpohárból – amit én adtam a kezedbe, mert eszembe sem jutott, hogy a pár kezdetleges kis fogaddal ilyenre képes leszel… Megakadt a torkodon és nem kaptál levegőt!! Én teljesen lefagytam, és csak üvöltöttem, hogy „Toncsi, baj van!”. Apukád lélekjelenlétének és az Úrnak köszönhető, hogy nem fulladtál meg! Toncsi ki tudta szedni a torkodból (!) az éles kis műanyagdarabot. Utána „rám szakadt a világ”, és annak súlya, hogy elveszíthettünk volna, ha ő nincs otthon… Csak reszkettem lesokkolva, szorítottalak magamhoz, és teljes szívből hálát adtam Istennek, hogy megtartott! Szörnyű volt a bűntudat, és a „mi lett volna ha”, de közben átjárt a tudat, hogy Isten velünk van, és hatalmas erejével mindazt kipótolja, amit én emberileg elrontok. Ez kegyelem. Igazából az övé vagy, felelősséget érez irántad és gondoskodik rólad. És ugyanígy vigyáz rám is, amit sokszor fel sem fogok! Vagy amikor 2 éves korod körül rád esett a sütő! Háttal mosogattam, és nem tudtam, hogy az ideig-

lenes sütőt nem lehetett rendesen beszerelni, gyakorlatilag csak oda van rakva a szekrényelembe… És ahogy kinyitottad, magadra húztad a 30 + kiló vasat tepsikkel együtt… Mikor hátrafordultam a robajra, csak azt láttam, hogy a földön fekszel és rajtad a sütő – azt hittem, végünk! Amikor láttam, hogy pont a lábad MELLÉ esett, és az ijedtségen kívül gyakorlatilag SEMMI bajod nem lett, pedig ebből minimum törés lehetett volna… a többibe bele sem akarok gondolni…, összenyomhatott volna… Hangosan áldottam az Urat, hogy megóvott! A legutóbbi szörnyű élmény – és egyben csodálatos megtapasztalás – egy februári vásárláskor történt, hogy az egyik boltban a kezedre csukódott a kétméteres, nehéz ajtó… Másodpercek töredéke alatt játszódott le minden, de a mai napig olyan elevenen él bennem, hogy sírni tudnék, ha csak rágondolok. Mindannyiunk nagy ijedtségén meg egy kis duzzanaton kívül (ami fél óra alatt lement!!), ismét semmi bajod nem esett, pedig a fizikai világ törvényszerűsége szerint ez teljesen lehetetlen – ennek életre szóló következményei lettek volna, ha Isten meg nem óv, és közbe nem avatkozik. Azóta többször elmeséltetted magadnak, mi is történt, mert benned is mély nyomott hagyott az eset. Hát igen, fantasztikus megtapasztalás az életünkben – mióta vagy – hogy Isten milyen kézzelfoghatóan gondoskodik! Ami neked fáj, sokkal mélyebben érint minket, mint a saját dolgaink… és ahogy egyértelműen látjuk megtartó kegyelmét a TE életedben, minket is ráébreszt, hogy rólunk is hogyan visel gondot az Úr. A szeretetét is sokkal jobban el tudom képzelni, és át tudom érezni, mint mikor még nem voltál… Soha senkiben nem gyönyörködött úgy egyikünk sem, mint most benned, és senki iránt nem éreztünk még ilyen mély szeretetet, és felelősséget, mint irántad. Amikor tudatosult bennem, hogy Isten úgy tud gyönyörködni bennünk, mint mi benned, akkor értettem meg igazán, hogy milyen értékesnek tart és milyen mérhetetlen és örök szeretettel szeret minket, ahogy azt embertől nem tapasztalhattam. Elhittem, megértettem, elfogadtam, hogy KEDVÉT LELI bennem! Ahogy a mi szívünk meglágyul, amikor kérsz valamit, és alig várjuk, hogy megadhassuk neked… Felfogtam végre, hogy ilyen bizalommal mehetek én is Istenhez a kéréseimmel! Pedig meg van írva, csak amíg nem éreztem át, milyen jó adni annak, akit szeretek, és aki tőlem függ, nem gondoltam bele, hogy Istennek ÖRÖMÖT OKOZ jót cselekedni velünk. „Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az

Azt hiszem, gyülekezetünkben senkinek nem kell bemutatnunk Zakariást. A kisfiú, aki gyermek létére már többet szenvedett talán, mint bármelyikünk. Nagyon régóta hordozom már imáimban az ő életét, egészségi állapotát. Most, hogy Zánkán elolvastam a kis „szóró-lapot” Zakariás és családja helyzetéről, egyértelművé lett számomra, hogy kevés az, ha naponta imádkozom, de nem teszek semmit. Bár nyugdíjasként anyagi helyzetem nem teszi lehetővé, hogy nagyobb összeget adjak havonta, arra gondoltam, sok kicsi sokra megy. Zakariásnak rendszeres támogatásra van szüksége. Ha naponta csak 30, 50, vagy 100 Ft-ot félre teszek, az már havi 1000–3000 Ft. Ha ezt csak én teszem meg, az nem sokat segít a család és Zaki helyzetén. De ha ezt a gyülekezetből csak százan vállalnák, az már jelentős segítség lenne. Ha csak 1000 Ft havonta. Napi 30 Ft. Mennyi mindenre és milyen könnyen elmegy, sokszor nem is olyan fontos dologra. Fogjunk hát össze, és a sok kicsi csodákra lesz képes. Én min-

denesetre elhatároztam, hogy a havi adakozáskor még egy borítékot bedobok ezen túl a perselybe Zakariás nevével. halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Luk 11:11-13.) …kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek!” (Luk11:9) Amikor megköszönsz nekünk valamit, olyan mélyről jön rá a „szívesen”, mint senki másnak… Olyan jólesik a te kis szádból a köszönet… Így azt is megértettem, hogy a mi hálaadásunk nem csak azért van, hogy számba vegyük áldásainkat és pozitívra hangoljuk a szívünket a „követelőző imádság” helyett…, hanem mert Isten SZÍVESEN adott nekünk és nem elvárja, hanem SZÍVESEN FOGADJA a köszönetünket is, ha ráébredünk, hogy ezt is, azt is (mindent!) Tőle kaptunk! „…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt, bőségben éljenek” (Ján10:10b) A múltkor váratlanul azt mondtad: „Hálás vagyok”. „És miért vagy hálás, kisfiam?” – kérdeztem. „Mert azt mondtad, hogy hoztál valamit” Ez aztán a bizalom! Hát én szeretnék ugyanígy „már előre” hálás lenni, hiszen tudom, hogy „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor 2:9b). Szeretettel és hálával: Zsófi anya

13

Kerületünkben öt iskolában kezdtük el a hittanoktatást ebben a tanévben, s bár a baptista bibliaismeretre jelentkezett gyermekek száma nem túl magas, de jó reménységgel vagyunk afelől, hogy a következő tanévben már a jelenlegi létszám többszörösét taníthatjuk. Arra kértem munkatársaimat, akik az én szerény egyfős gimnáziumi osztályomnál nagyobb csoportokat is oktathatnak, osszák meg a Bétel olvasóival az első hónapok tapasztalatait… KuT Amikor hallottam a hit- és erkölcstan kötelező bevezetéséről, még nem gondoltam, hogy hamarosan én is aktív résztvevője leszek. Tavasszal kaptam egy telefont, hogy lenne-e kedvem bibliaismeretet tanítani általános iskolában, Aztán két nap múlva az imaházban elhangzott a felhívás, hogy szükség lenne tanítókra a kerület iskoláiban. Azonnal éreztem, hogy ez nem lehet véletlen. Közel négy éve veszek részt a bibliaköri tanításban, de ott a 3-4 évesekkel foglalkozom, ezért egy kicsit tartottam attól, hogyan fogok elsős és ötödikes korú gyerekeket tanítani. Imában Isten elé hoztam ezt a dolgot, kérve, hogy adjon bölcsességet és mutassa meg, hogyan végezzem ezt a feladatot. Az eltelt majdnem három hónap különös és pozitív tapasztalatokat hozott. Az első évfolyamon egy kislányt tanítok, akivel nagyon hamar mély kapcsolat alakult ki: a barátjának tart és sok mindenről beszélgetünk. Nem ismeretlen előtte Isten neve, jár teaklubra és már a bibliakörre is lejött, bár kicsit nehezen oldódott fel. Az, hogy ő az egyedüli gyerek az órán, lehetőséget ad arra, hogy beszélgessünk olyan dolgokról is részletesebben, amik foglalkoztatják. Volt már arra is példa, hogy az adott tananyag alkalmazásával át tudtunk gondolni egy helyzetet, ami épp akkor bántotta. Ezen keresztül láthatta, hogy Isten igéje ma is érvényes. Ötödikben három fiú jár az órákra. Ez volt az egyik dolog, amitől féltem egy kicsit, az Úr azonban olyan tanítványokat adott, akik érdeklődőek, jól lehet velük dolgozni, szívesen vannak ott, pedig addigra már eléggé elfáradnak. Az órák jó hangulatúak, a humor sem hiányzik. Hálás vagyok Istennek, hogy megmutatta ezt a lehetőséget, és így is szolgálhatok Neki. Az a reményem, hogy a gyerekeket egyszer majd a megtéréshez fogja vezetni az, amit ezeken az órákon hallanak és tanulnak Istenről, az Úr Jézus Krisztusról és élő hitre jutnak. Barbarics Katalin

14

Hitoktatás Ettől a tanévtől az általános iskolák első és ötödik, valamint a hat évfolyamos gimnáziumok hetedik évfolyamán kötelező az erkölcstan, illetve a helyette választható „hités erkölcstan” oktatás. Ez utóbbit az egyházak szervezik és biztosítják, a szülők választhatnak azon felekezetek hittanórái között, akik vállalják a hitoktatást. A tananyag meghatározása is az egyházak joga és feladata, abba sem az iskola, sem az állam nem szól bele. Az órák megszervezésében az iskola közvetítő szerepet lát el: felméri a szülői igényeket, felveszi a kapcsolatot az egyházakkal, és biztosítja a tantermet. Így szólnak az új rendeletek, melyek ez év szeptemberétől érvényesek. Nagy lehetőség ez nekünk, hiszen most már nemcsak szakköri jelleggel, hanem „kötelezően választható” tárgyként, órarendbe illesztve taníthatjuk a hitünket. Szeptembertől a Szent István téren levő Nádasdy iskolában tanítok bibliaismeretet. Egy ötödikes és – külön csoportban – négy elsős jár hozzám heti 1-1 órában. Mindkét évfolyamnak készült Bibliaismeret tankönyv, tanítói kézikönyvvel együtt. Mind a kicsiknek, mind a felsősöknek bibliai történeteken keresztül a legalapvetőbb igazságokat szeretnénk megtanítani Isten szeretetéről, a bűnről, a megváltásról, arról, hogy hogyan szólhat hozzánk Isten. Érdekes, hogy a hozzánk jelentkezett gyerekek családjainak egyike sem tartozik a felekezetünkhöz. Különböző okok miatt választották mégis a baptista hittant: volt olyan család, akik egy másik kisegyházhoz tartoznak, és minket éreztek magukhoz legközelebb állónak; más egy megismert ovis társ hatására; és olyan is volt, aki azt mondta, hogy az ő gyereke problémás, és egyszerűen csak egy jó közösséget keresett neki. Elgondolkodtatott ez abból a szempontból, hogy mennyi minden múlhat azon, hogy milyennek ismernek meg minket azok, akikkel akár felületesen – gyerekeink óvodájában, iskolájában vagy máshol – kapcsolatba kerülünk, milyen képük lesz rólunk. Nekem nagy élmény a kicsikkel lenni, mert ez a korosztály áll igazán közel hozzám: mindig elsősöket, másodikosokat tanítottam. Az egy szem ötödikes fiúval pedig azért különleges az óra, mert ott igazán az ő egyéni igényeire, problémáira szabva tudunk a Bibliával foglalkozni. Sokszor vannak kérdései, látom, hogy foglalkoztatja a téma, amiről beszélünk, és a szorgalmi feladatokat is nagyon lelkesen elkészíti. Volt egy olyan óránk, amikor a szavak nélküli könyvvel az evangélium összesűrített üzenetét mondtam el neki. Ebben benne volt egy rövid imádság is, a „megtérők imája”. Mondtam neki, hogy ezt majd otthon átgondolhatja még egyszer, és hogyha szeretné, bármikor elmondhatja Istennek. Erre ő azt felelte, hogy ő inkább most azonnal szeretné ezt megtenni. Imádkozzatok azokért a gyerekekért, akik így ránk vannak bízva, a következő szombati gyereknapért, amire meghívjuk őket, a szülőkért, akikkel jó lenne szintén kapcsolatba kerülni. Végül, új munkatársakra is szükség lehet. Felmenő rendszerben folytatódik az új tantárgy bevezetése, ez azt jelenti, hogy minden évben az elsősök és ötödikesek kezdik tanulni, és akik már elkezdték, azok folytatják. Tehát 4 év múlva fog minden általános iskolásra kiterjedni, addig pedig évről évre több órát jelenthet ez nekünk. Imatémánk, hogy kapcsolódjanak be többen, akiket Isten ebben a munkában akar látni. Sarkadi Kamilla A Kolonics György Általános Iskolában három elsős és két ötödikes gyermeknek tartok baptista bibliaismeret órát. Öröm és egyben nagy felelősség számomra ez a szolgálati lehetőség. Szeptemberben az első órán a két ötödikes kisdiákom elmondta, hogy ők a nyáron egy gyermektáborban elfogadták Jézus Krisztust személyes megváltójuknak. Lelkesen és szorgalmasan kutattuk együtt, hogyan keltezett Isten szava a Biblia, barangoltunk a bibliai időkben, helyszíneken. És hálát adtunk azért, hogy bármikor kinyithatjuk és olvashatjuk Isten szavát. Az elsős csoportban hárman vannak, közülük kettőnek a szülei gyülekezetünk tagjai. A harmadik kislány édesanyja látogatója gyülekezetünknek. Az egyik iskolában fakultatív órát is tartok két lelkes negyedikes kislánynak. Semmilyen egyházhoz nem tartoznak a szülők, de a kislányok nagyon hűségesen járnak a bibliaórákra. Az egyik kislány az elmúlt órán elmondta, hogy év eleje óta, amikor a szavak nélküli könyv alapján az evangéliumot mondtam el, ő azóta este mindig imádkozik. Kéri Istent, hogy bocsássa meg a bűneit. Hálával és örömmel tölt el az, hogy láthatom Isten igéjének munkáját a gyermekek szívében. Kérjük, hogy imádkozzatok ezekért a gyermekekért, és értünk tanítókért is. Berkes Mária

Hálaadás Több olyan konkrét dolgot, megtapasztalást is átéltem az elmúlt időszakban, amikért hálás lehetek a mi Urunknak. Kérdéseim voltak, nem tudtam, hogy mi Isten akarata egy-egy élethelyzetben, és az Úr többek között igehelyeken keresztül válaszolt. Az egyik ilyen volt például, amikor néhány héttel ezelőtt külföldön voltam, és ahogy sétáltam a városban, az egyik buszmegállóban a következő igevers volt kiírva: Jer. 29:12 „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket”. Több igeversen keresztül is megerősített az Úr: a Példabeszédek 16:3-ban ezt olvastam: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid”. A Zsoltárok 37. fejezetében pedig: „Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit. Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik.” Hálás vagyok az Úr vezetéséért, melyet az elmúlt időszakban megtapasztaltam, azonban még inkább hálásak lehetünk Neki, azért az utánozhatatlan, Isteni szeretetért, amivel Ő már előbb szeretett minket. Több helyen is találkozhatunk a Hálaadással és annak szükségességével a Bibliában: Zsoltárok 42:6 „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!” Zsoltárok 136:2 „Adjatok hálát az istenek Istenének, mert örökké tart szeretete!” Zsoltárok 119:7 „Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet.” Efézus 5:20 „adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” 1Thesz.5:18 „szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” Filippi 4:6–7 „semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt, és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” 1Kor 2:9 „hirdetjük, amint meg van írva: amit szem nem látott, fül nem halott, és ember szíve meg nem sejtett, azt készítette el az Isten az Őt szeretőknek” A hálaadást már itt a Földön kell megtanulnunk, akár teljesülnek kéréseink, akár nem, hálaadással, hittel kell elfogadni, amit az Úr megad nekünk, hiszen tudjuk, hogy az Ő akarata szent és tökéletes, mindannyiunk életében! Ehhez az szükséges, hogy naponkénti kapcsolatban legyünk az Úr Jézussal. Kol 2:6–7-ben ezt olvashatjuk: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is Őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” Hálás vagyok: az Úr Jézus haláláért, és feltámadásáért, hogy életet kínál ez által mindenkinek, „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez…” (Efézus 2:8) Azért, mert még tart a kegyelmi idő és még mindig lehet Őt választani. Az Úr Jézus hamarosan visszajön értünk, látjuk a jeleket, amelyeket világosan megmondott, mik azok az események, amiknek meg kell előzni az Ő eljövetelét. Láthatjuk, hogy ezek a próféciák napjainkban is folyamatosan beteljesülnek; Azért az ígéretért amit, nekünk adott: „mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a Mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.” A Jelenések 4:9–11-ben található igeversekkel szeretném ezt a néhány sort lezárni: „És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett". Ámen. Hochbaum Tamás

Karácsonyi ünnep a baptistákkal 2013. DECEMBER 22-ÉN, VASÁRNAP 16– 19 ÓRÁIG A PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNÁBAN. KAPUNYITÁS 15 ÓRAKOR. A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ ÉS A BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT NAGY ÖRÖMMEL HÍV MINDENKIT ARRA A NAGYSZABÁSÚ KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGRE, AMELYNEK A PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA AD HELYET DECEMBER 22-ÉN, VASÁRNAP. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT AZ EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉRŐL, HOGY A BAPTISTA GYÜLEKEZETEKKEL ÉS ISKOLÁKKAL EGYÜTT ÜNNEPELJÜK JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSÉT NAGYSZERŰ ZENÉVEL, ÜZENETEKKEL ÉS AZ ÖNZETLEN AJÁNDÉKOZÁS ŐSZINTE ÖRÖMÉVEL. A közel háromórás programra az Újpesti Baptista Harangzenekar hangol fel, majd a nemzetközi hírű Baptista Központi Énekkarral közösen énekelhetjük a legismertebb karácsonyi énekeket szimfonikus kísérettel. Papp Jánosnak, a baptista egyház elnökének ünnepi üzenete előtt Szabó Balázs és zenekara énekelteti meg az Aréna közönségét, majd a baptista iskolák gyermekkórusát és pedagógusait köszönthetjük a színpadon a baptista fenntartású szociális intézmények képviselőivel együtt. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Cipősdoboz Akció vezetője, Révész Szilvia szerez nekünk megható pillanatokat, ahogy ismert közéleti személyiségekkel jelképesen átadja az idei év cipősdobozait, és beszámol arról a csodáról, amit a cipősdoboz jelent immár tíz éve. Az ünnep végéhez közeledve Pintér Bélát és barátait üdvözölhetjük a színpadon egy fantasztikus gyermekkórussal együtt, amit Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének karácsonyi üzenete követ. Az áldáskérő imádság után egy örömteli közös dallal zárul a „Karácsonyi ünnep a baptistákkal”.

A RÉSZVÉTEL REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, AMELYET HELYRE SZÓLÓ MEGHÍVÓVAL IGAZOLUNK VISSZA. AZ ARÉNÁBA TÖRTÉNŐ BELÉPÉS CSAK EZZEL A MEGHÍVÓVAL LEHETSÉGES Információ és regisztráció: Magyarországi Baptista Egyház Tel.: 06-1-352-9993 [email protected] www.baptist.hu 15

Néhány gondolat az együttmunkálkodásról KÉPZELJÜK EL, HOGY AZ ÁCS MESszerszámai konferenciát tartanak. Kalapács testvér elnököl, de számosan javasolják, hogy távozzék a gyűlésről, mert túl zajos. Kalapács testvér így válaszol: „Ha távoznom kell ebből a műhelyből, akkor Csavar testvérnek is mennie kell. Újból és újból körül kell fordítani ahhoz, hogy valamit elérjenek vele.” Csavar testvér fölszólalt: „Ha akarjátok, távozom, de Deszka testvérnek is mennie kell. Minden munkája felszínes. Erőfeszítéseiben nincs mélység.” Ekkor Deszka testvér így felelt: „Vonalzó testvérnek is vissza kell vonulnia, mert mindig méregeti az embereket, mintha ő lenne az egyetlen, akinek igaza van.” Vonalzó testvér panaszkodott Csiszolópapír testvérre: „Neki is távoznia kellene, mert annyira durva, és az ellenkező irányban dörzsöli az embereket.” Erre nagy volt az összevisszaság. E beszédek közben belépett a Názáreti Ács. Elkezdte napi munkát. Fölkötötte kötényét, odament a gyalupadhoz, hogy szószéket készítsen, ahonnan prédikálja az evangéliumot. Használta Kalapács, Csavar, Deszka, Vonalzó és Üvegpapír testvéreket és az összes többi szerszámot. A napi munka után, amikor a szószék elkészült, Fűrész testvér felemelkedett és megjegyezte: „Testvéreim, megfigyeltem, hogy mindnyájan együttmunkálkodtunk az Úrral.” TER

EGY HÍRES ORGONAMŰVÉSZ orgonahangversenyének szünetéhez érkezett. Abban az időben az orgonákat egy másik ember lábereje működtette. A szünetben az orgonafújtató megjegyezte örömében: „Kiváló hangversenyt adunk ma a hallgatóknak.” Az orgonista lenézően válaszolt a fullánkos megjegyzésre: „Kérem, uram, én adom ezt a hangversenyt.” Az orgonafújtató bosszús lett. A hangverseny második fele elkezdődött, aztán hirtelen elhallgatott az orgona. A hallgatóság kíváncsi volt rá, hogy mi történt. Az orgonista tudta ezt. Hátrament az orgona mögé, és alázatosan bocsánatot kért az öreg orgonafújtatótól: „Igaza van, uram, mi adjuk a hangversenyt, nem én.” Aztán tovább folytatódott a kiváló hangverseny. A „mi” el tudta végezni azt, amit az „én” nem tudott megtenni. Az Atya bennünk munkálkodik, és el kell ismernünk, hogy együttmunkálkodunk áldott Urunkkal. Pál apostol ezt így fejezte ki: „Mi Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 9:4).

16 14

Mikeás 7:1–9, 18–20. „Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott. Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember. Alattomban mindnyájan vért ontanak, hálóval vadásznak egymásra. Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrikcsavarják az ügyeket. Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor. De eljön büntetésed napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar! Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a jó ismerősben, még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is ellensége. De én az URat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom. Az ÚR haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.” Mikeást úgy is nevezik, hogy az adventi próféta, aki arra teszi próféciáiban a hangsúlyt, hogy figyeljetek az Istenre, várjátok az Istentől a szabadítást. Mikeás nevében is benne van az örömüzenet. A neve azt jelenti, hogy „kicsoda olyan Isten, mint Te”, ahogy a 18. versben látjuk. Ha figyelmesen olvassuk az első részt, nagyon ráhangolódik a szívünk, hogy tényleg ilyen borzasztó az állapot. Mindenütt, az emberi kapcsolatokban, a társadalomban a korrupció, a pénzhajhászás tölti be az ember életét. Az emberi problémák és nyomorúságok ma nagyon ha-

sonlítanak ahhoz a korhoz, amiben Mikeás próféta élt. Fölsorolja azt a sok nyomorúságot és társadalmi problémát, ami korát jellemzi, és azt mondja: minden megtörténhet a nép között. De egyetlen egy dolog biztos: az Istennel nem történhetik meg, hogy nem lesz hűséges az ígéretéhez. Isten hűséges ahhoz az ígérethez, amit az ősöknek, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett, és az, az egész nép ígéretévé vált. Örökkévaló ígéretté vált az Isten népe számára. A mai hívő ember számára is ugyanolyan biztos ígéret, amilyen volt Ábrahám idején. „Én megsegítelek, megszabadítalak, megáldalak téged.” Olyan ritkán mondják el örvendezve, hogy boldog vagyok, mert minden jól megy, hogy megharcolom a harcaimat és tudok győzni. Ha meg nem tudtam, hiszem, hogy holnap győzni fogok. Olyan kevés derűs hang jelenik meg ma a gyülekezetekben is. Inkább a bajok, nyomorúságok hangosak. Ezzel egymást is fárasszuk, és belevisszük abba a keserűségbe, ami gyökeret ereszthet a szívünkbe. Továbbá azt mondja, Nem lehet emberekben bízni. Sőt azt mondja konkrétan, hogy „ne is bízzatok emberben”. Hóseásnál olvassuk, hogy milyen nagy ez a próbatétel. Sőt, kereszt, amikor Isten azt mondja, hogy: mégis próbáld hordozni. Próbáld szeretni, kiszeretni belőle a megbízhatatlanságot. Nagyon súlyos követelmény ez, Isten nem is mindenkinek adja ezt az utat csak, mint lehetőséget, hogy ez a kiváltképpen való út, és az isteni szeretet útján meg lehet változtatni a másik embert. Ne számíts arra, hogy majd te megváltoztatod, mert csak Isten szeretete segíthet arra, hogy talán megváltozik. A nagy váltás, erre az életre terápiaként itt van előttünk: „De én az Urat várom!” Lehet ez egy makacs felkiáltás is: ki akarok ebből szállni, másként akarom. Én kőkemény elszántsággal csak Istenre nézek, nem az emberekben bízom. Mert hiszek abban, hogy megváltoztathat engem is meg másokat. is. Nem azt jelenti, hogy én távol vagyok mindezektől, vagy fölötte vagyok ezeknek a bűnöknek, és mindig megbízható vagyok. Mert minket is utolér, amit így folytat Mikeás: „ha elesem, akkor felkelek.” Én is elesem, mint a

többiek, de fölkelek. Én is sötétségben járok, de az Úr az én világosságom. Egy csomó ellentétpárt állít fel. Azt mondja, én is ebben a társadalomban élek, ilyen családi viszonyok között, nekem is vannak harcaim saját családomon belül, hogyne volnának, „de én az Úrtól várom a segítséget!” Hiszem, hogy Ő megszabadít, és gyönyörködni fogok az Ő igazságában, mert nem én akarom megoldani a konfliktusokat. Ettől adventi próféta Mikeás, hogy „de én az Urat várom”. Ebben, van egy nagyon lényeges gondolat – és újra mondom, hogy ne tegyük magunkat függővé emberektől – hogy én is olyan leszek, ahogyan ő viszonyul hozzám. Ha ők tüskések, én is az leszek. Jobb, ha nem emberektől teszem magam függővé, hanem Istentől. Tedd magad függővé Istentől: „de én az Urat várom!” Sokkal nehezebb így élni, ha nem sodródom a többiekkel együtt. De én nem vagyok olyan, mert „én az Istentől várom a szabadítást.” Ez nem gőg, ez nem fölényes magatartás, hanem egy tudatos, önmagamat újra meg újra figyelmeztető parancs. Én az Istenre támaszkodom. „A súlyos gondok mit használnak, a sóhaj, sok bánat mit ér?” A kesergés, hogy milyen ez a világ, hogy már nincs barátság, nincs szerelem, nincs házasság, nincs már családi élet, mert nem érünk rá, már nem is beszélgetünk. Mire megy el az időnk? A sok jajszó mit sem ér, de én az Istenre figyelek, hogy kiemeljen engem és fölszabadítson engem. Mi az, ami fölemeli a lelkünket, ha engedjük? Amit Mikeás ír Istenről. Azt mondja: „Ha elesem, nem óv meg az eleséstől, de erőt ad, hogy fölkeljek. Ne félj, hogy elesel. Persze, hogy elesel, ember vagy, de föl fogsz kelni, mert Isten erőt ad a nyomorultnak, a gyöngének. Engedd, hogy megerősítsen, és ha elszürkül minden, Ő a világosság. Talán kicsi fényt ad, de az elég, hogy tapogatózva előbbre jussunk. Hordoznom kell a bűnök következményét. Meg is érdemlem, vagy inkább így mondom: szükségem van rá, mert ezek a harcok fognak emberré tenni, edzeni. Fogadjam el úgy, mint Isten pedagógiai eszközét. De az Isten végső szava a kegyelem. Ebben a leggyönyörűbb az, hogy az én peres ügyeimet Isten hordozza, nem

kell ügyvédhez szaladni. Azt mondja, hogy majd Ő intézi peremet és igazságot szolgáltat nekem. „Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt?” A mi bálványaink csak követelnek tőlünk. A pénz-isten követel, hódolatot követel. Az igaz Isten az, aki figyelmes és kegyelmes Isten. A legkedvesebb gondolat a 18. versben: „Az Úrnak abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.” Ez az Isten kedvtelése, hogy kegyelmez. Gyönyörű gondolat, hogy Isten kedvét keressük akkor, amikor megengedjük, hogy kegyelmezzen nekünk. Őszinte szívből jövő bűnbánatra meg van a válasza: Kegyelmezem!! Higgyük el, hogy Isten kegyelmes. Ő abban leli gyönyörűségét és kedvét, hogy megkegyelmez nekünk, mert ennyire szeret minket. Ha ez igaz – és ez igaz – akkor nem kell annyit keseregnünk, nem kell annyi jajszót kiabálnunk, mert az Isten végső szava az, hogy hűséges az ígéretéhez. Ez az Ő kedvtelése. Ahogyan játszadozik az állatokkal, a teremtett világ élőlényeivel, gyönyörűségét leli teremtményeiben és ez az Ő kedvtelése, hogy kegyelmét adja nekünk és újra irgalmas lesz hozzánk. Eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja. Mi ne halásszuk ki onnan, nem is lehet. Az Úr Isten elveti, vessük el mi is a bűnöket, a magunkét is, a másokét is. Higgyünk abban, hogy a kegyelmes Istennek van akkora hatalma, hogy újjáteremt mindnyájunkat. Lehetnek újak a kapcsolataink, mert megromlott, összetört emberi kapcsolatokat lehet még úgy összekötni, ragasztani, hogy látszanak a törésvonalak, látszanak a régi nyomorúságok, de mégis lehet belőle új élet. Ő messzire dobja el a vétkeinket, de csak akkor, ha megvalljuk. Dobjuk el mi is a régi sérelmeinkkel együtt, a bánatokat is, amik már úgy hozzánk nőttek, hogy már alig tudjuk letenni, mert már úgy megszoktuk, hogy nyomnak minket. Dobjuk el, és higgyünk abban, hogy Isten kedvét leli abban, hogy kegyelmes hozzánk és embertársainkhoz is. Így áldjon meg bennünket is, hogy hozzá méltóként várjuk az Ő eljövetelét. Áldott Adventot – reményteljes jövőt, reményteljes várakozást! Gyaraki Péter

Urunk azt szeretné, hogy úgy élnénk napjainkat, mintha az utolsót élnénk. John Wesley-t egyszer megkérdezték: „Mit tenne, ha tudná, hogy ma visszajön Jézus?” A nagy igehirdető ezt válaszolta: „Pontosan azt tenném, amit erre a napra terveztem.” El tudod ezt te is mondani?

ELVÉGEZTETETT „Elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem azt." Ján. 17:4 Jézus Krisztus halála Isten akaratának történelmi beteljesülése volt. Helytelen dolog, hogy Jézus Krisztust mártírnak tekintsük. Halála nem egy vele történt szerencsétlenség, amit meg lehetett volna akadályozni. Halála volt földre jöttének a célja. Ha megbocsátásról beszélsz, ne arra építsd mondanivalódat, hogy Isten Atyánk, tehát megbocsát, mert szeret. Ez meghamisítja Jézus Krisztusnak Istenről adott kijelentését, feleslegessé teszi a keresztet és akkor a megváltás csak „sok hűhó semmiért". Ha Isten megbocsátja a bűnt, egyedül Krisztus haláláért teszi. Másképpen nem tud Isten az embernek megbocsátani, mint Fia haláláért, és Jézus azért lett Megváltó, mert meghalt. „Látjuk, hogy Jézus... a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg" (Zsid. 2:9). A legmagasztosabb diadalének, amely valaha is fülébe zúgott a rémült világnak, ott hangzott el a kereszten: „Elvégeztetett!" (Ján 19:30). Az ember megváltásában ez az utolsó szó. Bármi is homályosítja és megkisebbíti Isten szentségét az ő szeretetének helytelen beállításával, az mind meghamisítja azt a kijelentést, ami Jézus Krisztusban adatott. Soha ne támadjon benned olyan gondolat, hogy Jézus Krisztus szánalomból és könyörületből pártunkat fogja Istennel szemben, vagy hogy azért lett átokká, mert együtt érzett velünk. Jézus Krisztus átokká lett értünk Isten akaratából (Gal. 3:13). Ennek az átoknak borzalmas jelentőségére ráeszmélve a mi részünk az, hogy elítéljük a bűnt; a szégyen és a bűnbánat Isten nagy irgalmának ajándéka. Jézus Krisztus gyűlöli a gonoszt az emberben, és a Golgota fejezi ki ezt a gyűlöletét. (Részlet: Osvald Chambers: Krisztus mindenek felett, Evangéliumi Kiadó)

17 15

Találkozunk! Egy lelkipásztor egyszer meghirdette, hogy a következő vasárnap a mennyországról prédikál. A következő hét folyamán egy gyönyörű levelet kapott egy idős férfitól, aki nagyon beteg volt. A levél egy része így szólt: „A jövő vasárnap ön a mennyországról beszél. Nagyon érdekel az az ország, mert ott már ötvenöt év óta egy nagyon világos szerződés szerint nekem tulajdonjogom van. Ezt pénz és ár nélkül kaptam. De az ajándékozó hatalmas áldozat árán vásárolta meg nekem. Nem azért őrzöm, hogy majd nagyobb árat kérjek érte, mert a szerződés átruházhatatlan. Az nem üres telekre vonatkozik. Több mint fél évszázada, anyagokat küldök át oda, amelyekből a világegyetem főépítésze otthont épít, amit sohasem kell átalakítani vagy javítani, mert tökéletesen megfelel majd nekem egyénileg, és sohasem avul el. A termeszek sohasem áshatják alá a fundamentumait az örökkévalóságban. A tűz nem árthat neki. Az özönvíz nem moshatja el. Sohasem kell lakatokat és zárakat helyezni az ajtajaira, mert sohasem léphet gonosz ember abba az országba, ahol lakni fogok. Most már csaknem teljesen elékészült a házam, és én is csaknem kész vagyok, hogy odamenjek, és ott lakjam békességben mindörökké, és nem félek attól, hogy elutasítanak. Egy mély, árnyékos völgy van a mostani lakóhelyem és a között a hely között, ahova hamarosan elutazom. Nem érhetném el Isten városát anélkül, hogy át ne mennék az árnyékoknak ezen a sötét völgyén. De nem félek, mert legjobb Barátom már átment ugyanazon a völgyön nagyon régen, és elűzte homályát. Összekapcsolódtunk egymással azóta, hogy először megismertem őt ötvenöt évvel ezelőtt, és írásos formában őrzöm ígéretét, hogy sohasem feledkezik meg rólam és soha nem hagy magamra. Velem lesz, amint átmegyek az árnyak völgyén, és nem tévedek el, ha vele maradok. Remélem, a rádión keresztül majd meghallgatom az ön vasárnapi prédikációját a mennyországról, de ebben nem vagyok bizonyos. A mennyei menetjegyemen nincs meg az utazás dátuma, és az nem menettérti jegy, meg poggyászt sem vihetek magammal. Igen, teljesen kész vagyok az elmenetelre, és talán nem leszek már itt, amikor ön a következő vasárnapon róla beszél, de egy napon ott találkozunk.”

18

Néhány nap különbséggel kétszer is a budafoki temetőben találkozott a gyülekeztünk. Először augusztus 30-án Lovász Józsefné testvérnőtől, aztán szeptember 3-án Bicskei Józsefné testvérnőtől kellett végső búcsút vennünk. Mindkét alkalommal a gyülekezet korábbi lelkipásztora Kovács Géza és jelenlegi lelkipásztora Kulcsár Tibor hirdették a vigasztalás igéit. Bicskei néni 1918 áprilisában született, tehát igazán hosszú élettel ajándékozta meg az Úr Jézus. Családjában ő volt a hit embere. Az utolsó órákig kitartott ebben a küldetésében, hiszen az utolsó években leányával együtt élve minden nap olvasta Isten igéjét és imádkozott. S amikor ezt már nem tudta tenni, kérésére leánya minden nap felolvasta neki a soron következő bibliai szakaszokat. Nagyon szerette a gyülekezetet, s az építkezés időszakában fáradhatatlanul szolgált, elsősorban a konyha frontján. Bár az utolsó években már testi gyengesége miatt nem tudott eljönni imaházba, de többekkel is telefonkapcsolatot tartva – elsősorban Juhász Tivadarné testvérnő segítségével – szinte naprakész információi voltak: tudta, miről szólt az igehirdetés, imádkozott a betegekért és mindig megkérdezte: jönnek-e új megtérők a gyülekezetbe. Isten különös ajándéka volt számára, hogy alig néhány napot kellett kórházban töltenie. Amikor a gyenge szív már nem bírta tovább a terheket, Isten hazahívta őt. Ez is válasz volt imáira. Lovász néni hazament az Úr Jézushoz. Amikor a hír eljutott hozzánk, tudtuk, hogy olyan valakitől kell búcsút vennünk, aki rengeteget imádkozott a gyülekezetért. Hosszú éveken keresztül újra és újra elmondta, mennyire szereti, mennyire akarja Isten előtt hordozni a gyülekezetet és ez az ő szájából nem volt üres ígéret. Ismerős volt számára a szenvedés, talán ezért is tudott azonosulni, együtt érezni minden szenvedővel. Egészen fiatalasszonyként igen hosszú időre ágyba kényszerítette a betegség, de Isten kegyelméből felépült. Amikor leánya Budapesten maradt, mert itt ment férjhez, akkor férjével, Józsi bácsival úgy döntöttek: ők is jönnek és segítenek a mindennapok terheinek hordozásában. S ezt nem csak a családban, de a gyülekezetben is áldozatkészen, örömmel tették. Sok-sok évig szinte elképzelhetetlen volt gyülekezeti vendéglátás úgy, hogy abból Lovász néni ki ne vette volna a részét. Majd húsz évvel ezelőtt – nem sokkal férje halála után – daganatos betegséget diagnosztizáltak nála. Először úgy gondolta megy ő is a papa után, de aztán egyik látogatásnál már egészen másként fogadott minket: „Úgy látszik, maradnom kell és most már maradni is akarok, ha ez az Úr terve”. Pedig igen hosszú és fájdalmas kezelések voltak még előtte, de felépült és szolgált a családban, az unokák közt és sok-sok imádsággal a gyülekezetben is. Ha valaki ránézett, úgy tűnhetett Erzsike nénivel egy kicsit megállt az idő. Bár sok fájdalma volt, sokféle betegség látogatta, de mindig mosolygott, mindig derűs volt. Nemigen sejtette senki, aki nem ismerte a születési adatait, hogy 87. évét is betöltötte. Ha találkoztunk, elmosolyodott, s arra a kérdésre „hogy van”, mindig azt válaszolta: Jól. És néha tréfálkozva hozzátette: „mosolyogjunk, akkor azt hiszik, jól vagyunk!” Ez a mosoly szinte védjegyévé vált. Amikor olyan fiatalok között említettem a halálhírét, akik nem régen érkeztek a gyülekezetbe, visszakérdeztek: Ugye, az a néni, aki mindig mosolygott? Régen készült haza, a mennyei hazába. Jó pár éve azért imádkozott, hogy ha lehet, készítse fel az Úr a szeretteit is arra, hogy neki el kell menni. Szívében ő már elkészült, s minden túlzás nélkül állíthatjuk: várta a percet, ahogy a menyasszony várja a vőlegényét. LOVÁSZ NÉNI ÉS BICSKEI NÉNI HAZAMENT. A HELYÜK ÜRES ÉS AZ IMÁDKOZÁS SZOLGÁLATÁBAN VALAKINEK A HELYÜKRE KELL ÁLLNI. SZÉP ÉS FELELŐSSÉGTELJES ÖRÖKSÉGET HAGYTAK MAGUK UTÁN ÉS SOK DRÁGA EMLÉKET, AMIT MINDANNYIAN SZERETETTEL ŐRZÜNK.

Hogyan tudunk másokat Istenhez vezetni? Sokan sokféleképpen vélekednek erről a kérdésről; vannak, akik azt az álláspontot képviselik, hogy az Istennel való viszony teljességgel magánügy. Mindenki maga felelős magáért, s épp ezért jogában van eldönteni, hogy akar-e hinni vagy sem, nem lehet senkit kényszeríteni. Ez az állítás tulajdonképpen igaz is, hiszen valóban mindnyájan egyéni felelőséggel rendelkezünk az életünket illetően. „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” – olvassuk a korinthusi 2. levélben az 5. részben. Igen ám, de ez az igeszakasz ezzel még nem ér véget, hiszen így folytatódik: „Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg.” – azaz mivel tudjuk, hogy a földi élet után ítélet következik, ezért mindent megteszünk, hogy erre a tényre felhívjuk embertársaink figyelmét. Nem hiszem ugyanis, hogy tisztességes dolog egy olyan információt megtartani, ami mások életére is komoly hatással van. Vegyünk egy egyszerű példát ennek szemléltetésére: ha például tudjuk, hogy életveszélyesen megrongálódott egy híd, akkor nem tarthatjuk meg ezt a tudást magunknak, hanem akit csak lehet, figyelmeztetnünk kell erre. Sőt, még meg is büntetnének minket, ha ezt elmulasztanánk megtenni, és teljesen joggal, hiszen veszélyeztettük embertársainkat. A törvény valahogy úgy fogalmazza meg ezt a bűntényt, hogy „gondatlanságból elkövetett emberölés”. Ez után a kis gondolati kitérő után térjünk vissza a lélekmentés kérdésére! Hogy van az, hogy a hétköznapi életben nem tekintjük magánügynek azt, hogy figyelmeztetjük-e a környezetünket vagy sem, a hit dolgában meg magánügyként kezeljük ugyanezt a kérdést?! Hiszen senki sem születik hívőnek! Senki sem tudja azt, hogy Isten bocsánatára és kegyelmére van szüksége annak érdekében, hogy megmeneküljön az örök kárhozattól! Tehát, nem magánügy a lélekmentés kérdése. Természetesen, hinni senki helyett nem tudunk, tehát az Isten mellett való személyes döntés valóban magánügy. Pál apostol szavait idézem a római levélből: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?” Elég gyakori kifogás, hogy én nem

vagyok olyan, hogy könnyen megnyíljak, én félek, ha beszélni kell. Hát, igen… A félelem rossz tanácsadó. Ha elhatalmasodik rajtunk, akkor teljesen megbénítja a lelkünk. A Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint, Jézus pont azért jött, hogy „megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” Pál apostol így biztatja a siralomházból szeretett lelki gyermekét, Timóteust: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”. Igen. Csak Isten jelenlétével, az Ő Lelkének erejével magyarázható az, hogy sokan épp a nehéz, életveszélyes helyzetekben válnak bátor tanúbizonyságokká, pedig emberileg ilyenkor kellene a legjobban meglapulni, a legjobban beolvadni a többi ember közé. Nikodémus élete kiváló példa erre, hiszen először éjjel ment Jézushoz, értetlenkedett, majd a későbbiek során mégiscsak Jézus követőjévé vált. De sokáig csak titokban, ám Jézus halála után bátor bizonyságtevő lett, hiszen királyi temetést rendezett szeretett Mesterének... Élete jól példázza azt a változást is, amelyen mindnyájunknak végig kell mennünk, hiszen senki sem születik kereszténynek, azaz krisztusinak, hanem csak az újjászületés csodája által lehetünk Isten országának polgáraivá. Pál apostol így magyarázza ezt az efézusi testvéreknek: „Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor ’távol’ voltatok, ’közel’ kerültetek a Krisztus vére által. Mert egykor ’sötétség’ voltatok, most azonban ’világosság’ vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” Ebből az igéből azt is megérthetjük, hogy Isten feladattal bízta meg az Ő gyermekeit. Nemcsak magunkért élünk. Ragyognunk, világítanunk kell. Ez a feladatunk. Úgy hozta az élet, hogy a nyár elején néhány napot Hévízen töltöttünk, s az egyik délután egy rövid kirándulást tettünk a környéken. Már esteledett, amikor átautóztunk egy kis falun, s megláttunk egy még nyitott Mézeskalács Múzeumot. Betértünk. Ahogy nézegettük a szebbnél-szebb alkotásokat megakadt a szemem egy fali mondáson, természetesen ebből a kedvelt csemegéből készítve. Ez állt rajta: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” Megdobbant a szívem, olvasva ezt a csodálatos bizonyságtételt, s önkéntelenül is kiszaladt a számon a kérdés: „Így is gondolja, vagy csak úgy kiírta ezt a mondatot?”. „Óh, nekem nagyon megtetszett ez a mondás – válaszolta –, ezért írtam rá a képre.” „S azt tudja-e – folytattam a

beszélgetést –, hogy honnan származik?” „Egy korábbi látogatótól úgy hallottam – felelte –, hogy Rákóczi Györgytől.” „Hát az igaz – vette át a szót férjem –, hogy Rákóczi György komoly hívő ember volt a feleségével Lorántffy Zsuzsannával együtt, oly annyira, hogy még lova nyeregtáskájában is tartott egy Újszövetséget, de a mondás nem tőle származik, hanem az általa is oly sokat olvasott Bibliából, mégpedig a Római levél 8. részéből. Ha van egy Bibliája, ki is keresem rögtön.” Mint kiderült nem volt se neki, se a családjának. Megígértük, hogy feltétlenül küldünk neki egyet, ha hazaérünk. Örömmel fogadta az ajánlatot, s reményeink szerint meg is kapta, és rendszeresen tanulmányozza is. „A világ ugyanis sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.”, éppen úgy, mint ahogy az etióp főember is sóvárgott az élő Isten után annak idején. Ez is abban a bizonyos Római levélben van megírva, mégpedig pont ugyanabban a részben, mint a beszélgetést elindító fali mondás: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” Akkor meg mitől félnénk!? Legyünk bátor bizonyságtevői Istennek! Kulcsár Anikó Az egyik egyetem igazgatóját arra kérte egy diák édesapja, hogy rövidítsék meg a tanulmányokat, hogy fia rövidebb idő alatt megszerezhesse diplomáját. Az elnök ezt válaszolta: „Minden attól függ, hogy mit akar nevelni a fiából. Amikor Isten tölgyfát akar növelni, akkor száz évet fordít rá. De ha csak sütőtököt növel, ahhoz két hónapra van szüksége.” *** „Hogyan tértél meg?” – kérdezték egy szakaszvezetőtől, miután hazatért a frontról. Ezt a választ adta: „Volt egy gyalogos a csapatban, aki Máltán tért meg, mielőtt Egyiptomba mentünk. Szörnyű perceket szereztünk ennek a keresztyén katonának. Egy éjszaka nagyon fáradtan és átázottan tért vissza az őrségből a laktanyába. Mielőtt lefeküdt volna, letérdelt imádkozni. Fejéhez vágtam a csizmáimat, de ő csak tovább imádkozott. Másnap reggel ott találtam a csizmáimat gyönyörűen kitisztítva az ágyam mellett. Ezzel válaszolt arra, amit tettem. Ez teljesen összetörte a szívemet, és még aznap megtértem.” Az az őr, aki nem riasztja a lakosságot tűzvész esetén, súlyosan vétkes kötelességének elhanyagolása miatt. Az az orvos, aki azt mondja, hogy nincs bajunk, miközben halálos betegség van bennünk, hamis barátunk. Az a lelkipásztor, aki nem szól prédikációiban a pokolról, sem nem hűséges, sem nem szeretetre méltó.

19

VENYERCSÁN LÁSZLÓ

KI VÁRNI TUD Oly jó Istenre csendben várni – Istennel rövid a messzi út, hisz nemcsak az út, a cél is Ő, s nem veszít időt, ki várni tud. Oly jó Istenre csendbe várni, gyermekként, boldog önfeledten; nagy műve rejtett s titok úgy is amit cselekszik keze csendben, Oly jó Istenre csendben várni, a világ bármit is felelne… Ajándéknál is nagyobb néha a várás győzelmes kegyelme

TÚRMEZEI ERZSÉBET

Kivonás Hétből kivonok hatot, marad egy. Harmincból kivonok huszonkilencet, marad egy. Háromszázhatvanötből kivonok háromszázhatvannégyet, marad egy. Kivonom a holnapot, marad a ma. Mert a holnapot ráhagyhatom másra: a Mesterre. Azért tanítgat türelmesen esztendők óta erre az egyszerűnek látszó, s mégse olyan egyszerű kivonásra.

Egy lelkipásztor egy napon a mennyországról prédikált. Másnap reggel találkozott egyik gazdag gyülekezeti tagjával, aki így szólt: „Lelkipásztor testvér, ön jó prédikációt mondott a mennyországról. Mindent elmondott róla, csak azt nem említette, hogy hol van a mennyország.” „Ó – válaszolt a lelkipásztor –, boldog vagyok a ma reggeli lehetőségnek. Csak most érkeztem a hegy túlsó oldaláról. Ott van egy kunyhó, ahol egyik szegény gyülekezeti tagunk él. Nagyon beteg, ágyban fekszik és lázas. Ha elmegy oda, és visz neki élelmiszert és így szól: »Testvér, hoztam ezeket az ennivalókat a mi Urunk és Megváltónk nevében«, és azután előveszi a Bibliáját, és elolvassa a 23. zsoltárt, majd letérdel és imádkozik, és ha még ezek után sem látta a mennyországot, akkor kifizetem a számláját.”. Másnap reggel ezt mondta a gazdag gyülekezeti tag: „Lelkipásztor testvér, láttam a mennyországot, és tizenöt percet töltöttem a mennyben olyan bizonyosan, mint ahogy most ön engem hallgat.”

20

Tapolcai beszámoló Magyarországnak, hála Istennek, egyre kevesebb az olyan sötét foltja, ahová ne ért volna el Krisztus evangéliuma. Nyugat-Magyarországon azonban a Balatonfelvidék egyike azoknak a területeknek, ahova alig. Különösképp Tapolca és környéke, ahol klasszikus értelemben nincs evangéliumi hívő közösség. Sőt, az elmúlt évszázadokban sem volt. A Fiatalok az Élet Küszöbén diákszervezet minden évben tart négy héten keresztül egy angoltábort Keszthelyen, ahol a segítők hívő fiatalok. Ezeknek a fiataloknak nem csupán a tábori munka a feladatuk, hanem a táborozók elérése az evangéliummal. Ezen túlmenően minden délután pár órát arra áldoznak, hogy Keszthelyen, illetve Balaton-szerte hirdessék az evangéliumot személyes beszélgetések keretében. Így jutott el két éve Galambos András többedmagával Tapolcára azzal a céllal, hogy ugyanígy hirdesse az örömüzenetet. A városban különös nyitottsággal fogadták őket és az üzenetüket. Ugyanakkor nagy lelki, szellemi sötétséget láttak a helyi fiatalok szívében. Ezután egy évvel később ismét ellátogattak ugyanide, és ismét hirdették az örömhírt, amit a fiatalok bandába verődve hallgattak. Ilyen nagy nyitottsággal nagyon kevés helyen találkoztak, mint ami ebben a térségben van. Ezt követően idén nyáron András többünket meginvitált, hogy vegyünk részt, egy kéthetes misszióban, aminek célpontja Tapolca volt. Amint elmesélte a tapasztalatait a városról, helyiekről, mi is felbátorodtunk, és örömmel elfogadtuk a meghívást. A konkrét célunk nem csupán az volt, hogy lemegyünk és elmondjuk minden léleknek az evangéliumot, azután hazajövünk, hanem részesei szerettünk volna lennie az életüknek. Azt gondolom ez sikerült, sokukkal sikerült kialakítani jó kapcsolatot és azáltal, hogy mi is és ők is beengedtük egymás életébe a másikat, tudtuk igazán jól képviselni és jól bemutatni azt az életet, amit Krisztusban élünk. Délelőttönként a szállásunkon tartottunk magunknak áhítatot, együtt imádkoztunk, tanulmányoztuk az Igét. Délutánonként pedig kimentünk az utcákra, terekre és megszólítottuk a fiatal generációt egy kérdőívvel, aminek a végén az ő véleményük és álláspontjuk meghallgatása után, nekünk is volt lehetőségünk elmondani a mienket. Továbbá szerveztünk nekik két nagyobb szabású programot, itt kivittünk röplabdát, hálót, palacsintát, frisbee-t és játszottunk, beszélgettünk, előadást tartottunk nekik. Öt napon keresztül lehetőségünk volt egy helyi angoltáborban szolgálni, amit egy misszionárius házaspár szervezett. Az a sötétség és egyben nyitottság, amiről korábban hallottunk, valóban jelen van ezen a helyen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy körülbelül százötven fiatallal oszthattuk meg az evangéliumot személyesen. Ez alatt a két hét alatt engem személy szerint nagyon sokat formált Isten. Nagyon nehezen engedtek el bennünket, és mi is nehéz szívvel hagytuk ott ezeket a drága fiatalokat. Jó volt látni, ahogy Isten dolgozott és járt előttünk. Hiszem, hogy ez nem csak két hétig tartott és Isten megkönyörül ezen a térségen. Szeretnénk tovább tenni ezt a munkát, és havi rendszerességgel alkalmakat tartani Tapolcán. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy a gyülekezetet magunk mögött tudhatjuk ebben a szolgálatban is. ifj. Gyaraki Péter

Tegyük fel, hogy az egyik bankban minden reggel 1440 dollárt bocsátanak rendelkezésedre egy feltétellel: amit a kapott összegből nem használsz fel a nap folyamán, azt holnapra már elveszíted. Vajon mit tennél? Minden centet felhasználnál minden nap a legjobb módon. Igenis van ilyen bankod, és ennek neve az IDŐ. Minden reggel kapsz 1440 percet. A szabály az, hogy elveszted azt a percet, amit nem invesztálsz be valamilyen jó cél érdekében. Holnapra már semmi nem marad a mából.

LUKÁTSI VILMA

Az Úrral dicsekszik lelkem

Az Úr vezet

Október második felében hoztuk kisfiunkat először a gyülekezetbe, hogy Isten színe előtt együtt imádkozzunk az ő egészséges testi és lelki növekedéséért, hogy mire Marcika Mártonná cseperedik, elkötelezett szívű tanítványává váljon az Úr Jézusnak. Tibor ekkor a 34. Zsoltárt olvasta fel: „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. Az Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek. Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. Kiáltott a nyomorult; az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” Gyermekünk születése során valóban átéltük, hogy Isten megsegíti az övéit. Egy rutin vizsgálat során derült ki, hogy el kell indítani a szülést. A szülésznő utólag elmesélt egy hasonló esetet, amikor a szülőszobáról már nem értek át időben a műtőbe – ami kb. 20-30 m-re volt –, mert addigra a baba elvérzett... Az ügyeletes orvos ezt az egészet úgy summázta, hogy „hát igen, az élethez szerencse kell”. A saját orvosom – aki éppen szabadságon volt – később azt mondta, amikor a hírt hallotta, hogy „erre a gyerekre felülről nagyon vigyáztak”. Hiszem, hogy ez valóban így volt, és erre utalt Tibor a gyermekbemutatáson, de én pontosan tudtam, hogy az idézett zsoltár nem csak ezért volt nagyon is találó és igaz rám. Néhány évvel ezelőtt még azzal a gondolattal kellett megküzdenem, hogy lesz-e valaha családom, férjem és gyermekeim – és ha őszinte vagyok magammal szemben, akkor be kell vallanom: „rettegtem” attól, hogy egyedül maradok. Sajnos ezt a félelmemet néhány ember is erősítette körülöttem, akik szerint én tehetek róla, hiszen magam választottam ezt a „vallásoskodást” – és ki akar egy ilyen nővel élni... A társtalanság állapotában az volt a végső reménységem: tudni akarom, hogy működik-e az Isten ígérete, és ezt csak akkor fogom megtudni, ha nem magam akarok „megoldást” keresni, hanem az Úrban bízom. Amikor most visszanézek az elmúlt néhány évre, eszembe jut, hányszor imádkoztam „Uram, nem akarok önmagamért élni”. Az Úr meghallgatta imádságaimat. Bőven elmúltam már 30 éves, amikor megismertem a későbbi férjemet. Amikor összeházasodtunk, tele voltunk örömmel és reménységgel, hogy talán még nem vagyunk túl idősek ahhoz, hogy gyermekeink legyenek, és egészséges, szép család legyünk. Szinte azonnal szerettünk volna gyermekeket, de a várva várt gyermekáldás elmaradt. Eltelt egy év… kettő… három, és bár rajtunk kívül is sokan imádkoztak értünk, meg kellett küzdeni azzal a gondolattal, hogy talán nem lehet gyermekünk. Ennek kapcsán is találkoztam „jó akaratú” emberekkel, akik különféle szellemi praktikákat ajánlottak, hogy bekövetkezzen a várva várt esemény, de – hála az Úrnak – Gézával együtt mindig szeretettel, de határozottan meg tudtuk vallani, hogy mi csak a teremtő és életet adó Istenben bízunk. Az élet Tőle van, a gyermek az Ő ajándéka, ezért csak Tőle kaphatjuk, és csakis Tőle várjuk ezt a csodálatos ajándékot. Gyermekkoromban olyan természetes volt, hogy van családom: szüleim, testvéreim, nagyszüleim, és eszembe sem jutott, mi lenne, ha nem lennének. Nem gondoltam, hogy ez ajándék, és nem is értékeltem őket úgy. Ma viszont már teljesen bizonyos vagyok benne, és hittel vallom, hogy a családom, a kedves férjem és a kisfiunk Isten ajándéka. Szabó Molnár Tünde

Emlékezzetek! És mintha csak tegnap történt volna, Halljátok meg ismét az elhívást! És dobbanjon rá újra szívetek, ne kívánjatok soha, soha mást! Akármi lesz… Az Úr vezet… Az elhívás nem sima útra szólt, És nem vert nektek hidat a vízen, A víz víz maradt, az élet élet. De – járni tanított a tengeren… A víz felett… Az Úr vezet! Szürke, nehéz köd borul reátok. Sokan inganak, sokan elesnek, – Testvéreim! De ti álljatok meg! Mert rajta kívül bármit is kerestek, Kudarcba fúl… Vezet az Úr… Higgyétek el és ma még erősebb Legyen bennetek a drága tudat Hogy bármi sötét köd is száll reátok, A felhők között ott fénylik a napi Egyszer előtör izzó sugárral, S akit elhívott szent elhivatással, Boldog lesz, hogy nem lett hűtelen. Mert vezet az Úr, Vezet… Szüntelen…

TÚRMEZEI ERZSÉBET

JÖN A MEGVÁLTÓ! Jön a Megváltó, meleggel, fénnyel tölti be házunk! Csak jól vigyázzunk, hogy észrevétlen el ne haladjon, s itt ne maradjunk mi a sötétben! Szép karácsonyfa nem elég nékem. Nem elég semmi. Jön a Megváltó: Őt magát vágyom szívembe venni. Olyan lesz akkor, mintha minden nap karácsony lenne! Puha jászolként vár a szívem rád: Végy, Uram Jézus lakozást benne!

21

Vidám példatörténetek Presbiteriánus lelkészek csoportja Skóciában konferencián vett részt. A szünetben közülük többen kimentek a környékre, hogy lássák a szép tájakat. Éppen odaértek egy folyóhoz, amin ideiglenes híd ívelt át. Nem figyelték meg a feliratot, amin az állt, hogy a hídon átkelni veszélyes, és kezdtek fölmenni a hídra. A közelben levő hídőr utánuk rohant, és meg akarta őket akadályozni. Az egyik lelkész így szólt hozzá: „Ne féljen, mi mindnyájan a konferencián részt vevő presbiteriánus lelkészek vagyunk.” A válasz így hangzott: „Nem törődöm vele, hogy önök kicsodák, de ha nem jönnek vissza a hídról, mindnyájan baptisták lesznek!” *** Nagyon fontos, hogy naponta csöndességben együtt legyünk Istennel. Annyira fontos ez, hogy amikor nem tesszük, mások is észreveszik. Ez volt az eset, amikor a négyéves Bandika hibát követett el, mert kiöntött valamit a szőnyegre. Édesanyja hangosan kezdett vele pörölni. A kis pszichológus élesen a következő megjegyzést tette: „Mami, ugye elfelejtetted Jézust kérni, hogy segítsen neked kedvesnek lenni a mai napon?” *** Egy gazdag, de excentrikus férfi a halálos ágyához hívatta lelkipásztorát, orvosát és egyik politikai barátját. Megmondta nekik, hogy nem ért egyet azzal a hagyományos nézettel, hogy az ember nem viheti magával a pénzét, amikor meghal. Így szólt: „Én elviszem az enyémet!” Elővett három borítékot, és átadott egyet-egyet mindegyik barátjának. Megmagyarázta, hogy a borítékokban 30 ezer dollár van egyenként, és azt akarja, hogy mind a három férfi dobja a borítékot a sírjába, amikor már leengedték a koporsóját. A temetésen mindhárom férfi ott állt halott barátja koporsójánál, ahogy kérte, és tényleg beledobtak egy-egy borítékot a koporsó tetejére a sírba. Amikor azonban visszatértek a temetőből, a lelkipásztort nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, ezért megvallotta az orvosnak es a politikusnak: „A gyülekezetnek annyira szüksége volt a pénzre, hogy kivettem 10

22

ezret, es csak 20 ezret dobtam a sírba.” Az orvos sem takargatta tettét és elismerte, hogy kivett 20 ezret, mert klinikájának ennyi volt a tartozása. A politikus megdöbbent az elhunyt férfi két barátjának a becstelenségen, és büszkén kijelentette: „Szégyellem önöket, uraim. Én a teljes összeget magában foglaló csekket dobtam be a sírba.” *** Janka felkiáltott: „Nagymami, nem akarom, hogy megmosd az arcomat.” Nagymama ezt válaszolta: „Gyere csak gyorsan, én naponta

háromszor mosakodtam, amikor olyan kicsi voltam, mint te.” Janka rátekintve nagymamája arcára ezt mondta: „Igen, és nézd meg, hogy milyen ráncos lettél!” *** Néhány kisgyermek egy öregotthonba látogatott, és ott föltettek egy pár kérdést a bentlakóknak. Az egyik kisleány ezt kérdezte egy nénitől: „Hány éves a néni?” „Kilencvennyolc” – válaszolta a megkérdezett hölgy. A gyermeket nagyon meghatotta a válasz, és csodálkozással kérdezte tovább: „Az 1-nél tetszett kezdeni?”

Csaknem mindenkivel megtörtént már, hogy rossz vonatra szállt, amely éppen ellenkező irányba vitte, mint ahová menni szándékozott. Lehet, hogy időben rájött a tévedésére, s még indulás előtt átszállt a megfelelő vonatra. Szülővárosomnak Siegennek a pályaudvarán már sok emberrel megesett, hogy rossz vonatra szállt. A Kölnbe induló vonatok ugyanarról a vágányról indulnak, mint azok, amelyek Hagenbe tartanak. Amikor lakatostanuló voltam; minden délután a Hagenbe tartó gyorsvonaton utaztam. Egy délután néhány munkatársammal ültem a vonatban. Ekkor – indulás előtt öt perccel egy idős néni szállt fel nehéz batyuval a hátán. Segítettünk neki lerakodni, mire azt mondta: „Hála Istennek, végre letehetem ezt a nehéz terhet.” Észrevettem, hogy kölni tájszólással beszél. Halkan mondtam a barátaimnak: „A néni biztosan nem ebbe az irányba akar utazni!” Mire az egyik így felelt: „A néni örül, hogy végre ülhet; nem küldhetjük el újra!” „De azt sem engedhetjük, hogy ellenkező irányba vigye a vonat!” Végül is megkérdeztem: „Mama, hova akar utazni?” „Kölnbe” – felelte. Mire én: „Csakhogy ez a vonat épp az ellenkező irányba megy Hagenbe.” A néni megrémült, azonnal összeszedte a holmiját, és kiszállt a vonatból. És nagyon hálás volt nekünk, hogy figyelmeztettük. Sok ember hasonló helyzetben van! Számtalan közülük téves úton halad. Ellenkező irányba utazik, így sohasem ér célba. Jézus Krisztus tanítványainak ezért

az a feladatuk, hogy az embereket figyelmeztessék, és megmutassák az utat, amely az örök hazába vezet. Mi, keresztyének, bizony vétkesek vagyunk, ha engedjük, hogy mások megmaradjanak tévhitükben. Ilyen kiáltók és figyelmeztetők voltak a bel- és külmisszió atyái. Isten megbízatását teljesítették az Ige szava szerint: „Emberfia! Téged ilyen őrállóvá tettelek Izráel házában. Ha Igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a bűnösnek bűnös vagy, meg kell halnod! – és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmeztetted a bűnöst, hogy térjen meg útjáról, és az nem tért meg útjáról, akkor az meghal bűne miatt, de te megmentetted lelkedet" (Ez 33:7–9.) Az idők során az ilyen „kiáltókat” gyakran gyűlölték, megszégyenítették, gyalázták, sőt meg is ölték. Hiszen a legtöbb ember azt hiszi, hogy a helyes úton jár. El vannak telve egy olyan optimizmussal, amely veszélyes lehet. Ismeretes, hogy az embereket nagyjából három csoportra oszthatjuk: optimistákra, pesszimistákra és realistákra. Az optimisták mindent rózsaszínben látnak. A pesszimisták mindent reménytelenül sötétnek. Csak a realisták látják a dolgokat úgy, amint vannak. Kortársaink között sokan vannak, akiket az ún. „amerikai optimizmus” tölt el. Ezek hasonlóak ahhoz az amerikai férfihoz, aki levetette magát egy felhőkarcoló 80. emeletéről. Már a 10. emeletnél zuhant, amikor így szólt: „Nem

Válaszok az adventi kérdésekre 1. Várakozás. 2. Malakiás – Bemerítő János eljöveteléről, Zakariás 3. fejezet a Sarjadékról. 3. A négy évszázad miatt, amikor nem volt új próféta és új kijelentés. 4. Nem volt új próféta és új kijelentés. 5. Maga Isten (1Móz. 3:15), de Jób is elfogadható – tudom hogy az én megváltóm él. (Jób. 19:25.) 6. A kígyónak az Éden kertben. 7. Ézsaiás próféta. (7, 9, 11, 40-55 stb. fejezetek.) 8. Bálám – 4Móz. 24:17. 9. Ézsaiás - Ész. 7:1. 10. Velünk az Isten. 11. Az Isten a szabadító. 12. Mikeás próféta Mik. 5:2. 13. 40 nappal feltámadása után. 14. Olajfák hegyéről.

15. Ugyanúgy, ahogy elment, az ég felhőivel. 16. Két angyal Jézus mennybemenetele után (Csel. 1:11). 17. Pl. Mt 24. 18. Péter apostol 2. levelében (2 Pét. 3:9). 19. 2Pt. 3:9 Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. 20. Izrael. 21. A látható jelekből következtethetünk a várható eseményekre – tehát a történelem és a természet jelei utalnak Jézus visszajövetelére. 22. Olajfák hegyére. Zak. 14:3-4. 23. Zak. 14:4-5. 24. Igen, de nem abban az értelemben, hogy beavatkozhatunk Isten döntésébe. 2Pt. 3:12-14.

kell félnem, hiszen idáig még semmi bajom nem történt!” De éppily veszélyes lehet a pesszimizmus is. Ha mi keresztyének sötéten látók leszünk, akik előtt már semmi kilátás nincs, akkor erőnk fogytán vagyunk, közel a kétségbeeséshez. A híres udvari prédikátor, Adolf Stöcker (1835–1909) joggal óvott a hamis optimizmustól, de ugyanakkor a nem kevésbé veszélyes pesszimizmustól is. Egyik ünnepi ige· hirdetésében így kiáltott fel: „A pesszimizmus az egyetlen talaj, amelyben semmiféle növény meg nem terem.” Legyenek a keresztyének realisták: olyan emberek, akik helyesen látják és értékelik a dolgokat. A mindenható nagy Isten, akit Jézus Krisztus által Atyánknak nevezhetünk, a téves útról a helyes, igaz útra visz bennünket. Aszáffal együtt hálásan valljuk ebben a szenvedésekkel teljes világban: „De én mindenkor veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz engem” (Zsolt 73:23–24). Igéjével és Szellemével vezet bennünket biztos úton az idők sötét homályán át. A keresztyén ember megtapasztalhatja: Is-ten kegyelme elégséges mindenre! Gyakran megálltam a Bázel melletti Riehen temetőjében – Jakob Vetternek, a német sátormisszió megalapítójának sírja előtt. Bizonyságtétele nyomán sokan találtak oda Istenhez. Közvetlenül halála előtt lediktálta feleségének, mit írjanak a sírkövére. Minden temetőlátogató olvashatja: „Szegény bűnös voltam, de Jézus halála által megtaláltam az életet. És egész életem során megtapasztaltam, hogy Isten kegyelme elégséges, egészen a mennyei Jeruzsálem gyöngykapujáig.” Isten Igéje és Isten kegyelme által mi emberek megtalálhatjuk a helyes utat, megmaradhatunk azon, és egyszer elérhetjük dicsőséges célunkat. (Részlet A. Wunderlich: Isten oltalmában c. könyvből Evangéliumi Kiadó ) A BUDAFOKI BAPTISTA GYÜLEKEZET LAPJA Felelős: Kulcsár Tibor lelkipásztor Tördelés: Hödl Mária. Borító: Molnár Tünde Címünk: 1221 Bp. Péter-Pál u. 17. e-mail: [email protected] www.istenhaza.hu Készült: Maximumprint Bt. Nyomda Felelős vezető: Sztasák Árpád. Telefon: 06-70-312-6633

Isten Háza Imaházunk megközelíthető: a 47-es villamossal, vagy a 33-as, 233E, 214-es, 114-es, 58-as, 250-es, 141-es, 213-as autóbusszal a Savoyai Jenő térig, onnan 5 perc séta.

23