2007. december
VÁROSI KÖZÉLETI LAP
XII. évfolyam 12. szám
D ö n t ö t t e k a képviselők
A képviselő-testület november 29én tartotta soros testületi ülését. Napirendre tűzték többek között a Nádudvar Város Önkormányzatának és intézményeinek háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót és a 2008. évi költségvetési koncepciót. Összefoglalva a gazdálkodást megállapítható, hogy megfelelő átcsoportosításokkal, ésszerű megtakarításokkal a költségvetés teljesíthető lesz az év végével. Lesznek áthúzódó kiadások, mint a Központi Orvosi Rendelő felújítása, az iskolai tanterembővítés bebútorozása. A testület az önkormányzat és intézményeinek 2007. évi háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót elfogadta. Hosszas tárgyalás után hagyták jóvá a költségvetési koncepciót. Ez az önkormányzat 2008. évi költségvetési rendelete előkészítésének fő irányelveit tartalmazza. A képviselők egyetértettek abban, hogy meg kell határozni a főbb elveket, prioritásokat. Egyensúlyban kell tartani a felhalmozási és működési mérleget. Rangsorolni kell a beruházásokat, elsőbbséget élvez a már megkezdett beruházások befejezése illetve folytatása, így az általános iskola és az orvosi rendelő felújítása. Kiemelten kell kezelni a szennyvízberuházás II/2. ütemének és a kerékpárút építésének megvalósítását, de ezek a beruházások csak pályázati támogatásokkal kezdhetők el. Ezen túl a pályázati lehetőségekkel ésszerűen, a fejlesztési célokba beilleszthető projektek kihasználásával kell élni. A testület az előírásoknak megfelelően ezen az ülésén közmeghallgatást is tartott. Egy lakossági hozzászólás volt a sportegyesület jövőjével és a képviselői
fogadóórákkal kapcsolatban. A különfélék között határozott a testület az önkormányzati képviselők, bizottságok elnökei és tagjainak tiszteletdíjáról szóló rendelet módosításáról. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a képviselő és nem képviselő bizottsági tagok munkájáért járó eltérő mértékű tiszteletdíj megállapítása ésszerű indok nélkül tett megkülönböztetést jelent a tagok között, mely sérti a jogegyenlőség elvét. A külsős bizottsági tagok juttatása változatlan maradt, ehhez emelték a bizottság képviselő tagjainak alapdíjon felüli juttatását 5%-al, így kapnak egységes összeget a bizottsági tagságért. Elfogadták az önkormányzat 2008. évi belső ellenőrzési tervét. Döntöttek továbbá a helyi adók 2007. december 31-ével megszűnő önkormányzati mentességéről és kedvezményekről. Ennek indoka, hogy az Unióhoz való csatlakozás során a pénzügyi törvények módosításáról, valamint a helyi adókról szóló törvény módosítása alapján a vállalkozó adóalanyokat érintő,
vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó vonatkozásában megszűnt az önkormányzat korlátlan mentesség és kedvezmény-nyújtási lehetősége, ezt csak 2007. december 31-ig adhatták. Ezután a helyi rendeletben biztosított mentességek, kedvezmények megszűnnek, a vállalkozó adóalanyok mindegyike köteles a továbbiakban a helyi adót megfizetni. Döntött a testület arról, hogy a Sportegyesület ügyében a Hajdú – Bihar Megyei Főügyészségnél kezdeményezett törvényességi vizsgálat folytatásaként a hiány megtérítését is kéri. Az Elnök Szálló Kft. vételi szándékát és négy csillagos szálloda építési tervét jelezte az Emődön található I.-es jelű horgásztó környezetére vonatkozóan. Az értékesíthető terület határvonalainak megállapítása megtörtént. A testület a terület értékesítésével egyetért. Támogatták az Építési és Városfejlesztési Bizottság elnökének előterjesztését, miszerint a bizottság a
„Havat terel a szél az erdőn, Mint pehely-nyájat pásztora. S néhány fenyő már érzi sejtőn, Miként lesz áldott-fényű fa, És hallgatózik. Szűz utakra Feszül sok ága, tűhegye – szelet fog – készül, nő magasba, Az egyetlen szent éj fele.“
(RAINER-MARIA RILKE)
Testületi ülés
Nádudvar város önkormányzatának képviselő-testülete 2007. december 20-án csütörtökön 14 órától tartja soron következő ülését a művelődési központ tanácstermében: Tervezett napirendi pontok: 1.) Előterjesztés a 2008. évi költségvetési gazdálkodás átmeneti szabályozásáról szóló rendelet – tervezet megvitatására 2.) A Képviselő-testület 2008. évi üléstervének meghatározása 3.) Különfélék
Ára: 80 Ft
Adventi rendezvények a városban
december 12-én, (szerdán) 10 órától, „Mikulás – show“ címmel, karácsonyi színház óvodásoknak az ÁMK-ban
december 12-én, (szerdán) 17.30-tól a tanácsteremben Jézus születése és a „betlehemi csillag“ rejtélye címmel bibliai, történelmi eseményekről, csillagászatról szóló, diavetítéssel és planetáriummal színesített előadás az ÁMK-ban december 15-én, (szombaton) 10 órától, Karácsonyi JÁTÉK-TÁRHÁZ Ünnepi készülődés. Helyszín: ÁMK
december 15-én (szombaton) 15 órától a színházteremben „Karácsonyi Varázslat“ aerobik és mazsorett gála
december 17-én (hétfőn) 10 órától az Óvoda és Bölcsőde BábMunkaközössége tagjainak előadása óvodások számára, A fenyőfa címmel
december 18-án, (kedden) „Itt van a szép, víg karácsony…“ 16 órától, daltanulás, éneklés, kántálás és betlehemezés a „Mindenki karácsonyfája“ körül december 19-én (szerdán)17 órától a színházteremben „Játék karácsonykor“ címmel az Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi műsora
december 20-án (csütörtökön) délelőtt Karácsonyi Kánta és Betlehemezés a városban, a szakiskolások előadásában
december 20-án (csütörtökön) 15 és 17 órai kezdettel és 21-én (pénteken) 10 és 11.30 órától a színházteremben „Nagykarácsony éccakáján, Jézus születése napján“ címmel a Kövy Sándor Általános Iskola 4. évfolyamának karácsonyi műsora
december 23-án (vasárnap) 16 órától a Liszt Ferenc Kórus ünnepi hangversenye a Református templomban
Szerkesztőbizottságunk Nádudvar minden lakójának áldott karácsonyt, nyugodt, békés új esztendőt kíván.
„Karácsony van, száll az angyal“ Advent a Kincsesházban: december 8-án (szombaton) 10 órától „Gyertyaláng-erdő égtiszta fénye…“ gyertyamártás, ajándékkészítés december 15-én ( szombaton) 10 órától „Földre hozza az eget a szeretet“ ajándékkészítés, játékok és régi könyvek csereberéje december 22-én (szombaton) 10 órától „Lángos csillag áll felettünk…“
2
Nádudvari Hírek
2007. december
Megyei polgárőr küldöttgyűlés Nádudvaron
December 1-jén Nádudvaron tartotta soron következő küldöttgyűlését a Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Beke Imre polgármester, dr. Túrós András az országos, Tóth Attila a Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Rácz Róbert a megyei közgyűlés elnöke, dr. Simon Ernő megyei főügyész. Ritka alkalomnak is tanúi lehettünk, ugyanis jelen volt dr. Halmosi Zsolt, az előző és dr. Fekete Csaba jelenlegi megyei rendőr főkapitány is. Beke Imre polgármester köszöntőjében kifejtette, hogy polgárőrnek lenni az egyik
Az elnöki asztal vendégei
legnemesebb cselekedet. Térítésmentesen dolgoznak, a szabad idejükből áldoznak arra, hogy nyugodt, békés körülmények között élhessünk, nyugodtan alhassunk. Nincs még egy ilyen szervezet, ahol ilyen nagy lenne a kohéziós erő – üdvözölte a polgárőröket dr. Túrós András. Kezdetben, a kilencvenes években inkább hiánypótlóként tartották őket számon, hiszen kevés rendőr szolgált, és a közbiztonság sem volt jó. Napjainkban kiegyensúlyozott a közbiztonság, de fontos rendészeti tényezővé váltak, mert a bűnmegelőzésben fontos szerepet kaptak. Rácz Róbert kifejtette, hogy a
Nádudvari polgárőrök
szövetség a megye legnépesebb társadalmi szervezete 4400-as taglétszámával. Speciális szerepet töltenek be: kapcsolatot jelentenek a rendőrség és a lakosság között. Manapság is nagy szükség és igény van a működésükre, hiszen azon fáradoznak, hogy legyen rend az utcán, településeken. A köszöntők után dr. Fekete Csaba főkapitány tartott előadást a rendőrség és határőrség összevonásáról. 2007. december 21-től Magyarország a schengeni rendszer teljes jogú tagja, ami azt is jelenti, hogy a szlovák, osztrák, szlovén határokon már ellenőrzés nélkül lehet átkelni. Ez
Két főkapitány egy rendezvényen
A polgárőrség iránti tiszteletük jeléül a megyei küldöttgyűlésen megjelent dr. Halmosi Zsolt dandártábornok búcsúzni, és dr. Fekete Csaba alezredes bemutatkozni. Tréfálkoztak is a
jelenlévők, hogy gyorsan fényképezzem le együtt őket, mert ritkán lehet egyszerre két megyei főkapitányt látni. A nap folyamán többször is volt alkalmam különkülön és együtt is beszélgetni velük.
Ezt adom az alábbiakban közre. Kívánom, hogy a továbbiakban is legyenek sikeresek a munkájukban, családi életükben, jó egészségnek örvendve őrködjenek a későbbiekben is kollégáikkal Vas és Hajdú-Bihar
Négy év és egy hónap szolgálati időt töltött el Hajdú-Bihar megye főkapitányaként dr. Halmosi Zsolt dandártábornok. Kérdésemre elmondta, hogy nagyon szép városnak tartja Nádudvart, többször is járt nálunk. Beiktatása utáni első, és tragikus élménye kötődött településünkhöz, amikor kollégája
temetésén vett részt. Tudja, hogy állandó létszám gondokkal küzd az itteni őrs. Bensőséges szavakkal búcsúzott a polgárőröktől a megyei közgyűlésen. „Büszke vagyok rá, hogy itt dolgozhattam, nehéz szívvel köszöntem el, hogy Vas megye főkapitányaként folytassam munkámat. Óriási bizonytalanság volt bennem, amikor felkért az országos főkapitány erre a posztra, ide HajdúBiharba. De gondolom így van ezzel a mostani kolléga is. Elkezdtünk egy munkát, egy középszerű főkapitányságból megcsináltuk az ország egyik legjobb főkapitányságát. Közben rengeteg tapasztalatot szereztem, így semmiképpen nem érzem visszalépésnek jelenlegi munkámat. A polgárőrséggel együttműködve szolgáltuk a közjót. Önök a jövőben is egymásra támaszkodhatnak. Legyenek
Bár családi kötődése nincs HajdúBihar megyéhez, jó érzésekkel érkezett szűkebb pátriánkba az új rendőr főkapitány, dr. Fekete Csaba alezredes. Rendkívül színesnek, érdekesnek tartja idegenforgalmi szempontból a megyét, és úgy véli, hogy az itteni kulturális örökséggel együtt ezt ki lehetne, és ki is kell
DR. HALMOSI ZSOLT:
Büszke vagyok rá, hogy itt dolgozhattam
DR. FEKETE CSABA:
Magyarország határainak 50%-át, az Európai Unió külső határainak pedig 15 %-át foglalja magába. Teljesen más rendészeti rendszert kell kialakítani, hogy az országgal szemben támasztott k ö v e t e l m é n y e k n e k megfelelhessünk. A Magyar Köztársaság határőrsége (jelenleg 10.400 határőr dolgozik) integrálódik a rendőrség szervezeteibe. Hajdú-Bihar megyében azonban közel 100 km határszakaszon változatlanul el kell látni a védelmet. Három határőrségen közel hatszáz határőr teljesíti majd a szolgálatot. A rendészeti integrációt kilenc munkacsoport készítette elő, az egyiknek a vezetője dr. Fekete Csaba volt. A hivatalos program után az Edit Fitness Stúdió növendékei, Éles István humorista és a Kéknefelejcs Citerazenekar szórakoztatta a küldöttgyűlés résztvevőit. Ezt követően dr. Halmosi Zsolt
Sok feladat megoldására képesek a polgárőrök
használni. Nem csak szezonálisan, hanem az év tizenkét hónapján keresztül. Nyilván a közbiztonság és közlekedés terén ez fokozottabb terhelést jelentene a rendőrségre nézve. Többek között ezért is szorgalmazná egy olyan innovatív alapon működő szervezet létrehozását, amelyhez jelenleg a feltételek jó része adott. A későbbiekben még szorosabb kapcsolatra szeretne törekedni az önkormányzatokkal, erősebben kell kötődni a lakosokhoz. Még jobban kell támaszkodni információikra, javaslataikra, segítségükre. A polgárőrséggel kapcsolatban kifejtette, hogy mindenképpen ki kell használni azt a lehetőséget, hogy a polgárőrök helyi szinten képesek sok feladat megoldására. Ezzel – elsősorban a biztosítási feladatok terén– sok esetben kiválthatják a rendőri erőt, és köztiszteletnek is örvendenek. Az oldalt összeállította:
2007. december
Fórum a városért
Nádudvari Hírek
December 7-én az Ady Endre ÁMK adott otthont annak a lakossági fórumnak, melyen a várost érintő aktuális kérdésekről kaphattak tájékoztatást és mondhatták el véleményüket, kérdéseiket a lakosok. Az összejövetel előtt bizonyossá vált, hogy sokan érdeklődnek környezetük iránt. A város vezetése ezért fontosnak tartotta, hogy lehetőséget biztosítson közérdekű kérdések, javaslatok lakossági fórumon történő megbeszélésére. Beke Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a város költségvetéséről, a nagy beruházásokról és a jövőbeli tervekről beszélt. Elmondta, hogy befejeződött a szennyvízberuházás II/1. üteme. 866 millió forintos beruházás volt, ebből 346 millió forint pályázaton nyert összeg, 156 millió forint egyéb támogatási forrás. 218 millió forint hosszú lejáratú hitelfelvételt igényelt a beruházás, és a lakosság hozzájárulása is több mint 140 millió forint volt. Fontos, hogy ennek legyen folytatása, de a II/2. ütem csak pályázati támogatással kezdhető el. Meghatározó jelentőségű az iskola bővítése, és az új kollégium felépülése. 620 millió forintból 408 millió forint címzett támogatást kapott ehhez az önkormányzat. Jelentős beruházás volt a fürdő felújítása, vízforgató berendezéssel történő ellátása, a Vadvirág Óvoda, az orvosi rendelő átalakítása, a sportcsarnok világítási rendszerének korszerűsítése, a Fő utca akadálymentesítése. Szelektív hulladékgyűjtő szigetek kerültek
kihelyezésre, melyekre egyre több az igény. A 2008. évi költségvetési koncepcióban már megfogalmazták a következő év prioritásait beruházások tekintetében. Elsőbbséget élveznek természetesen a megkezdett beruházások befejezései. Az emeltes iskola régi részének felújítása, a szennyvízprogram folytatása, kerékpárút építése kiemelt cél. Fontos lenne a parkolási gondok megoldása, járdák és útalapok felújítások. Természetesen sok megoldandó probléma van még, és sajnos sok feladatra nincs állami finanszírozás, pályázati lehetőség. A megfogalmazott célok megvalósítása a pénzügyi források, gazdasági lehetőségek függvényében történhet, a város további biztonságos működtetése mellett. A polgármester tájékoztatása után a lakosok kérdései hangzottak el. Legtöbb probléma a belvíz hálózattal és vízelvezetéssel kapcsoltban merült fel. Ez már rég napirenden van, de az önkormányzat saját erőből nem tudja megoldani. Az utak állapotával kapcsolatosan is több panasz érkezett. A szennyvízberuházás után a nyomvonalon az eredeti állapotot helyre kell állítani. Ebből a célból 2008-ban lesz bejárás, amikor felmérik a helyzetet. A sírhelyek újra megváltásának indokoltságát is vitatták. Erről azonban jogszabály rendelkezik, ettől elérően szabályozni nem lehet. Többen panaszkodtak illegális szemétlerakásra. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény rendelkezései szabályozzák az ezzel
A Nádudvari Hírek augusztusi számában már olvashattak városunk úthálózatáról, arról, hogyan próbálja az önkormányzat szinten tartani vagy emelni a közlekedés feltételeit. Szó volt a szilárd burkolatú utak javításáról, útépítésre történő pályázat benyújtásáról. Nem szóltunk azonban az ún. önerős útépítésről, mely zúzott kő útalap készítését jelenti. Ez a lehetőség a város utcáinak csekély százalékát érinti, hiszen az utak több mint 90%-a már rendelkezik burkolattal. Az önerős útépítés lényege, hogy az utcában lakók összefognak, megszervezik és vállalják bizonyos összegű önrész megfizetését. Ennek mértékét minden évben az
önkormányzat határozza meg, mivel az önerő csak az útépítés 30-35%-át teszi ki, a költségek többi részét az önkormányzat fedezi az erre elkülönített keretéből. A lakosoknak kérelmet kell benyújtani, ezeket az Építési és Városfejlesztési Bizottság rangsorolja és a pénzügyi keret erejéig támogatja. Amennyiben a lakók az önerő befizetését igazolják, elkészül a zúzott kő útalap. Ha a hozzájárulást nem teljesítik legalább 80%-ban, visszautalják a befizetett összeget, mert ez esetben a kivitelezés nem teljesíthető. Ugyanígy járdát is építhetnek a lakosok. Az önkormányzat ehhez
A nádudvari Sporthorgász Egyesület vezetősége és tagsága nevében tisztelettel megköszönöm mindazoknak a segítségét, akik adójuk 1 %-át Egyesületünk részére ajánlották fel. Bízunk benne, hogy a jövőben sem feledkeznek meg
rólunk. Emlékeztetőül az adószámunk: 19872061-1-09. Az Önök által 2007-ben felajánlott összeg: 154763.-Ft, melynek felhasználásáról tájékoztatni fogjuk Önöket. Tisztelettel: Juhász Sándor
Útépítés lakossági hozzájárulással
Köszönetnyilvánítás
3
Nádudvar munkaerő-piaci helyzete
Csiszár Béla, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Hajdúszoboszlói Kirendeltségének vezetője, az elmúlt testületi ülésen a térség és Nádudvar munkaerő-piaci helyzetéről tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, hogy a kirendeltség illetékességi területéhez öt település, Hajdúszoboszló, Ebes, Hajdúszovát, Nagyhegyes és Nádudvar tartozik. A térség munkaerő-piaci helyzetét meghatározza az idegenforgalomra épülő szállodai szolgáltatás, a kereskedelem, a vendéglátás és a nagy hagyományokkal rendelkező mezőgazdaság, valamint az ezt kiegészítő ipari szolgáltatás. A munkaerőpiac jellegzetessége a szezonális munkanélküliség, melynek oka elsősorban az idényszerűen megjelenő munkaerő-kereslet visszaesés. Ez főleg a mezőgazdaságban, az építőiparban, valamint az idegenforgalomban jelentkezik, bár a szolgáltatások bővülése miatt csökkenő tendenciát mutat. Ugyanakkor folyamatosan számolni kell bizonyos fokú szerkezeti vagy strukturális munkanélküliséggel, amelynek hátterében a munkaerőkínálat és a munkaerő-kereslet szakmai-foglalkozási megoszlásának megbomlott összhangja áll. A munkáltatók által megkívánt feltételek (képzettség, készségek, gyakorlat, tapasztalat, stb.) gyakran nincsenek összhangban a munkavállalói kínálattal. A munkavállalók képzettségi szintje gyakran elmarad a munkaadók által megfogalmazott igényektől, emiatt elhelyezkedési esélyeik tovább romlanak. A gazdasági fejlődés egyik meghatározója a munkahelyteremtés. A munkaerőpiac országos szintű problémáival térségünk települései is szembesülnek. Olyan mértékű infrastrukturális vagy termelő jellegű beruházás, amely akár az alacsonyabban kvalifikált, akár a szellemi munkaerő tekintetében nagyobb mértékű keresletet eredményezett volna, az utóbbi időben nem volt a térségben. A gazdasági fejlődés egyik meghatározója a munkahelyteremtés. A munkaerőpiac országos szintű problémáival szintén szembesülnek a települések. Olyan mértékű infrastrukturális vagy termelő jellegű beruházás, amely akár az alacsonyabban kvalifikált, akár a
szellemi munkaerő tekintetében nagyobb mértékű keresletet eredményezett volna, az utóbbi időben nem volt a térségben. Nádudvaron a munkavállalási korú népesség a KSH adatai szerint 5960 fő. A regisztrált álláskeresők átlagos száma 2007. I. félévében 701 fő volt, a 2006. I. félévi átlaghoz képest 2,3%-os növekedés tapasztalható. Az átlagos munkanélküliségi mutató 11,76%, ez fölötte volt az országos, a megyei, a régiós és a kirendeltségi mutatónak is. A regisztrált álláskeresők 49,9%-a (350 fő) tartósan – egy éven túl – nyilvántartottnak minősült, ez lényegesen magasabb a kirendeltségi, a megyei, a régiós és az országos átlagnál is. Számuk az előző év hasonló időszakához képest 12 fővel csökkent. A regisztrált pályakezdő álláskeresők átlagos száma 50 fő volt, ez az összes álláskereső 7,1 %-át jelentette. A 701 nyilvántartottból átlagosan 96 fő részesült álláskeresési járadékban, 47 fő álláskeresési segélyben. A rendszeres szociális segélyben részesülők átlagos száma 308 fő volt, ez a regisztráltak 43,9%-a. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők száma jelentős, munkába helyezésükre jóformán csak a közhasznú, közcélú és közmunkaprogramok keretében van lehetőség. A munkaügyi központ folyamatosan szervez olyan képzéseket is, amelyek kimondottan ezen réteg jobb munkaerő-piaci pozícióba kerülését segítik elő. A nádudvari regisztrált álláskeresők közül 2007. I. félévében 24-en vettek részt a képzési programokban. Közhasznú munkavégzés keretében az első félévben 15 nádudvari álláskereső elhelyezkedését segítették elő, valamennyien a város önkormányzatánál kaptak átmeneti munkalehetőséget. Bértámogatással 9 fő foglalkoztatását segítették elő. Az év során indított közmunkaprogramok keretében 13 regisztrált álláskereső foglalkoztatására nyílt lehetőség. A testület kérte, hogy amennyiben mód van rá biztosítsanak kihelyezett fogadóórákat és szervezzenek kihelyezett oktatást Nádudvaron. A Kirendeltség vezetője a kéréseket
NÁDUDVAR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA ÉRTESÍTI AZ ÉRINTETTEKET, HOGY A NÁDUDVARI KÖZTEMETŐBEN 1979-BEN ÉS 1980-BAN VÁLTOTT SÍRHELYEK NYUGVÁSI IDEJE LEJÁRT, MEGVÁLTÁSUK UTOLSÓ BEFIZETÉSI HATÁRIDEJE: 2008. MÁRCIUS 31. A MEG NEM VÁLTOTT SÍRHELYEK EXHUMÁLÁSRA KERÜLNEK. Érdeklődni lehet a 06-54/480-533-as telefonszámon.
4
Nádudvari Hírek
Még elég messze van szilveszter, esténként mégis petárdázástól hangos az utca. Megkérdeztük olvasóinkat, mi a véleményük a petárdázásról.
BALOGH SÁNDOR: Betiltanám. Balesetveszélyesnek tartom, a méltóságteljes ünneplésben másokat megzavarhat a hanghatás. Vannak, akik mások ijesztgetéséből sportot űznek. A mellettünk élő állatok idegrendszerét is próbára teszi a petárdázás.
BOROS LAJOSNÉ IGAZGATÓ: Naponta találkozunk a problémával, nagyon veszélyesnek tartjuk. Sötétedés után a nagyobb gyerekek petárdáznak, de találtunk már alsós tanulónál is több tucatot. Üzletelnek vele, egymás között adjákveszik. Heccnek tartják, felelőtlenül dobálják be kertekbe, kutyákat, macskákat ijesztgetni. Pedig ez nem játék! Amikor a kezükbe veszik a gyerekek, nem is tudják, mennyi veszélyt rejt. Osztályfőnöki órákon tájékoztatjuk tanulóinkat, milyen veszélyes játékot választottak, megtiltottuk, hogy az iskolába behozzák. Akiket mégis elkapunk, osztályfőnöki figyelmeztetésben
MEGKÉRDEZTÜK...
részesülnek, mert veszélyeztetik mások testi épségét. Azt, hogy vásároljanak, sajnos nem tudjuk megakadályozni. Kérjük a szülőket, ők is próbálják a gyereket meggyőzni, hogy ne éljenek ezzel a lehetőséggel, illetve ne adjanak pénzt rá. Szívesen együttműködünk a rendőrséggel is a visszaszorítására, a baj megelőzésére.
VARGA ANDRÁS: Itt a Posta mellett elég forgalmas sarkon lakva sok mindent tapasztaltunk már. Azt kell mondanom, hogy a petárdázás nem csak a szilveszterre jellemző, sokkal korábban, már karácsonykor elkezdődik. A saját udvaron végzett tűzijáték és petárda szerintem, még belefér, de a közterületen mások ijesztgetésére irányuló értelmetlen, balesetveszélyes petárdázást elítélem. LUDMAN VIKTOR: Nekem nem feltétlen tetszik, ha valaki petárdázik. Ha valaki mégis szeretne, különösebb kifogásom nincs ellene, de akkor ne dobja emberek és állatok közelébe. Vásárláskor (ha jogilag lehet) célszerű boltban venni, mivel utcai árusok nagy valószínűséggel nem bevizsgált
Tilos a petárda!
Szilveszter éjszakáján a felhőtlen szórakozás során előkerülnek a különböző tűzijátékok, durrognak a petárdák. Azonban az örömködés folytán sem szabad megfeledkezni a jogszabályi előírásokról. A polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló 155/2003. (X. 1.) Kormányrendeletet módosító 245/2005. (IX. 8.) Kormányrendelet megtiltotta, hogy magánszemélyek petárdát vásároljanak, birtokoljanak, illetve azt felhasználják. A tiltásra az előző évek gyakorlati tapasztalata alapján volt szükség, mivel a petárdák a köznyugalmat zavarták, az emberekben félelmet keltettek, illetve a használat során több esetben okoztak balesetet. A rendőrség a tavalyi év végéhez hasonlóan idén is szigorúan fogja ellenőrizni a rendelet betartását. Azokkal az állampolgárokkal szemben, akik petárdát jogosulatlanul birtokolnak, vagy felhasználnak, szabálysértési eljárás kezdeményezésére kerül sor. A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 140. §-a tartalmazza a polgári felhasználású robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos tényállást, mely alapján a szabálysértési hatóság azt a személyt, aki a petárdát bizonyítottan felhasználta, 100 000 Ftig terjedő pénzbírsággal sújthatja. Szintén e törvényhely alapján azon személlyel szemben, akiről pl.:
ruházatátvizsgálás során kiderül, hogy petárdát tart magánál, 50 000 Ft pénzbírság kiszabására kerülhet sor. A fent írtak csak a petárdákra vonatkoznak, mivel a pirotechnikával kapcsolatos jogszabály a tiltás és szigorú szabályozás mellett magánszemélyek részére lehetőségeket is biztosított. Engedélyezi, hogy aki a 14. életévét betöltötte az I. pirotechnikai osztályba tartozó játékos pirotechnikai termékeket (pl.: tortára helyezhető „tűzijáték“) egész évben megvásárolja, s azt felhasználja. A rendelet meghatározott időszakban, december 28-a és 31-e között a II. pirotechnikai osztályba tartozó kis tűzijátékok birtokolását, valamint december 31-én 18.00 óra és január 1jén 06.00 óra közötti felhasználását is megengedi, de ilyeneket csak a 18. életévüket betöltött személyek vásárolhatnak meg, s csak 3 kg bruttó tömegig tárolhatnak. Ezeket a pirotechnikai termékeket az említett időszakban általában a rendőrhatóság engedélyével átmeneti árusítóhelyen, legtöbbször konténerben tárolják és árusítják. A fenti pirotechnikai eszközöket csak úgy szabad használni, hogy az mások életét, testi épségét ne veszélyeztesse. Csak kültéren (tömegközlekedési eszközökön is tilos), s csak a használati útmutatóban meghatározott módon szabad és engedélyezett felhasználni. Fontos szabály, hogy a petárda
Már égnek a gyertyák az adventi koszorúkon, elkészült a mindenki karácsonyfája, ünnepi fények világítanak az utcán. Karácsonyra készülődünk Megkérdeztünk néhány üzletet, ők hogyan készülnek az ünnepekre.
Kiss Csaba, Diadém ékszerüzlet
Bár hivatalosan a címe Fő út 92. szám, leginkább úgy ismerik Nádudvaron, hogy a Takarékszövetkezet épületében van, a Dobó utcára nyílik. Maga az üzlet is egy kis ékszer, ahol az arany -és ezüstékszerek, divatékszerek, Swarovski kristály, márkás karórák széles választéka várja a vásárlókat. Minden igényre kínálnak megoldást. Vállalnak javítást rövid határidőn belül, beszámítják a tört aranyat. Csomagküldő szolgálatuk Nádudvaron díjmentesen működik, az üzlet vezetője személyesen viszi házhoz a megrendelt árut. Legújabb szolgáltatásuk, hogy Interneten is lehet vásárolni. Elérhetőségük: w w w. l e g o r a - e k s z e r. e x t r a . h u ; www.legora-ekszer.uw.hu Az ünnepekre jelentős árengedménnyel, kibővült áruválasztékkal és meghosszabbított nyitva tartással készülnek. Hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 9-től 12 óráig várják az érdeklődőket, vásárlókat.
Papné Ács Erika tulajdonos Nikoletta Virágüzlet
Egyetlen más időszakot sem élünk meg olyan intenzíven, mint az adventet. Az advent különleges hangulatot teremt, egyrészt mert izgalmas várakozással teli, másrészt mert régi emlékeket, meghitt pillanatokat idéz. Mint virágkötő úgy gondolom, hogy feladatom a karácsonyi hangulat megteremtésének segítése különböző lehetőségekkel. Az üzletben már december elején hangulatkeltő kötészeti elemekkel, ajtódíszekkel, adventi koszorúkkal, asztaldíszekkel és gyertyákkal lepem meg a vásárlókat. Advent elején igyekszünk mindent még szebben feldíszíteni, mint máskor. A díszítés lehet egyszerű, extravagáns, hagyományos stílusú. Próbálok különbözőeket készíteni, így mindenki találhat ízlésének megfelelőt. Az uralkodó szín az üzletben és a kirakatban a bordó, piros, narancs, az arany és óarany. Számomra ezek a színek a karácsonyi időszak klasszikus színkombinációi. Igyekszem az
2007. december
üzletet olyan ajándékokkal feltölteni, aminek az értéke nem nagy, viszont annál több a mondanivalója, gondolva a gyermekekre. Persze a felnőttekre is gondolok olcsóbb és drágább ajándékokkal, bőséges áruválasztékkal. Arra törekszem, hogy mindenki örömmel és elégedetten távozzon, és szívesen térjen vissza üzletünkbe. Minden kedves vásárlónak Boldog Karácsonyt és Békés Új Esztendőt kívánok!
Sári Zoltán tulajdonos, Joker Sportruházat, Cipő- és Divatáru Üzlet
Mind két üzletünkben felkészültünk az ünnepi forgalomra. A meg növekedett igények kielégítésére nagy árú készlettel és bő választékkal várjuk a vásárlókat. A szokásos ünnepi nyitva tartási rend mellett vasárnap is várjuk az érdeklődőket. A Joker Sportruházati üzletünk most 10 éves. Ebből az alkalomból szokásostól is nagyobb kedvezménnyel várjuk a karácsonyi vásárlókat. Egyes téli kabátok, pulóverek, pólók, cipők, melegítők 20-50 %-os engedménnyel kaphatók. A Cipő és Divatáru üzletünkben cipők, férfiöltönyök, alkalmi ingek, nyakkendők, női nadrágok és pulóverek széles választékban kaphatók. Szeretettel várjuk a kedves vásárlóinkat.
Baranyai István boltvezető, Reál élelmiszerbolt
Üzleteinkben többféle karácsonyi akcióval várjuk kedves vásárlóinkat. Vannak országos, és saját akcióink. A Reál üzletlánc országos akciója a vásárlás utáni sorsjegy, mellyel a közelmúltban nyert az egyik törzsvásárlónk egy tefál edénygarnitúrát. Ezekkel a sorsjegyekkel a vásárlók ha nem nyertek, akkor is tovább játszhatnak, és részt vehetnek országos sorsoláson, ahol a fő díj egy autó. Ezen kívül mindkét üzletünkben az ünnepi bevásárlást további nyereményjátékkal tesszük emlékezetessé, kizárólag a nádudvari vásárlók kedvére, hiszen karácsonyra tíz ajándékkosarat, és harminc-harminc ezer forintos ajándékutalványt sorsolunk ki törzsvásárlóink között. Azoknak a vásárlóinknak, akik bevásárlásukkal elérik a tízezer forintos összeget, egy üveg pezsgőt, akik a tizenötezer
2007. december
Kedves Nádudvariak!
Legbensőségesebb ünnepünkhöz közeledve Márai Sándor szavaival kívánok Önöknek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet. „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. ... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. ... mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.“ Tisztelettel: Csontos János
Könyvet a fenyőfa alá
Nagy örömömre szolgál, amikor arról érdeklődve a gyerekektől, mit kaptál karácsonyra, nagyon sokan számolnak be arról, hogy könyvet kaptak. A polcon lévő könyvből pedig talán előbb-utóbb olvasmányélmény lesz. Azt a könyvet, amit most ajánlok, én is tavaly karácsonyra kaptam, és sajnos szomorú aktualitása van. A közelmúltban búcsúztunk a szerzőjétől, Szabó Magdától. A mű címe: Für Elise. Legtöbbünknek erről Beethoven mesterműve jut eszünkbe, de a szerző elmagyarázza olvasóinak, miért választotta ezt a címet. A parányi zenemű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek. De mond nekünk is valamit, mindnyájunknak mást. Szabó Magdának például azt, hogy írja meg ezt a regényt, melyben önmagáról vall. A történet négyéves koráig nyúlik vissza, amikor a szülei örökbe fogadták Cilit, a trianoni árvát. Hogyan fogadta, miként váltak elválaszthatatlanná, mit jelentett neki a szőke testvér, miként jutottak az érettségiig, az első szerelemig. Életregény első kötetének szánta a szerző a művet, s úgy ajánlja olvasóinak, hogy hallja ki mindenki belőle Elise szövegtelen dallamából a
Nádudvari Hírek
Igazi karácsony lett
Ott ült a fenyőfa alatt, várta a lányát, hogy hazaérjen a munkából. Szegénynek még ilyenkor is dolgozni kell. Azt ígérte, hogy majd elkészíti ő – mint máskor is – az ünnepi halat. Gyerekkorában hogy száguldozott a nővérével, és sosem lehetett eldugni előlük az ajándékot, mert mindenütt megtalálták. Úgy volt, hogy Katiék is jönnek, de tegnap megbetegedett a kisebbik unoka, így aztán nem mertek elindulni a hosszú utra. Megérted, ugye anyu?– telefonáltak neki tegnap este. Persze, anyu mindig és mindent megért. Egyébként sem olyan már ez a karácsony, mint amikor még a párja élt. Mindig ő ment be a városba megvenni a halat az ünnepi vacsorához. Most a
szomszéd asszony fiát szokta megkérni, aki naponta eljár dolgozni. A töltött káposztát már tegnap elkészítette, a beigli is kisült, kettejüknek mi kell még? Csendesen megvacsoráznak, eltévézgetnek, biztos lesz valami szép film. Persze, más lenne, ha az unokák is itt kergetőznének, de majd megkapják az ajándékot, ha legközelebb jönnek. Elmerengett még a fa mellett, megigazgatott egy-két szaloncukrot, amikor megcsikordult az utcakapu zárja. Kipirulva, jókedvűen, havasan belépett a házba a lánya. Gyere, nézd, milyen szépen esik a hó, ropog a csizmád alatt! – szólt anyjának. Igazi karácsony lett! Ő pedig magára terítette nagykendőjét és kilépett a tornácra.
Betlehemezés, ajándékkészítés
Adventi rendezvények
(Folytatás az 5. oldalon)
(Folytatás az 1. oldalról)
A Szociális Szolgáltató Központban: december 6-án (csütörtökön) 16 órától Mikulás–rendezvény a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára december 19-én (szerdán) 14 órától „Békességről szól az ének az angyalok kicsi száján“ címmel karácsonyi ünnepség
KARÁCSONYI VÁSÁROK: december 11-én ( kedden) a III. számú, Százszorszép Óvodában karácsonyi vásár a gyermekek munkáiból, december 14-én (pénteken) karácsonyi vásár a II. számú, Vadvirág Óvodában, a gyermekek munkáiból Karácsonyi vásár az általános iskola kistornatermében 19-20-án (szerdáncsütörtökön) 9-15 óráig a hatodik évfolyam rendezésében. december 14-én (pénteken) és 15-én (szombaton) 9-17 óráig Karácsonyi vásár és kézműves sarok az ÁMK-ban december 15-én, (szombaton) 10 órától Karácsonyi BabaHáz Börze ADVENTI
ZENÉS
ISTENTISZTELETEK
REFORMÁTUS TEMPLOMBAN
Amikor az egész világ ünnepel…
Az otthonokat fenyőillat lengi be, ajándékok tornyosulnak a karácsonyfa alatt, s fényárban úszik az egész világ a szeretet ünnepén… S a szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani. A karácsony, Jézus születésének napja az év legnagyobb keresztény ünnepe. De nem volt ez mindig így. Évszázadokon keresztül csak a húsvétot ünnepelték, a feltámadás napját, és hallani sem akartak Krisztus születésének ünnepléséről. Sokan tiltakoztak is ez ellen, mondván, hogy csak a pogány és elvetemült uralkodók ünnepelték születésnapjukat. Később természetesen változott ez a nézet. Először január 6-át, mint Jézus keresztelésének napját ünnepelték. Majd a IV. században a niceai zsinaton hozták meg a határozatot december 25-éről. Sok egyház, főleg keleten, azonban még ma is ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. December 25-ének a története ennél is korábbra nyúlik vissza, s egybekapcsolódik a téli napforduló
pogány ünnepével. Már a 3. században, a Római Birodalomban elrendelték az ünnepet, mint a fény ünnepét, az erősödő Napkultusz hatására. A tél leghosszabb éjszakáját, a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepelték, hiszen ezután kezdtek újra rövidülni az éjszakák, és hosszabbodni a nappalok. Egyes kultúrákban még ma is csak a téli napfordulót ünneplik. A karácsony a XIX. században vált a keresztény világ legnagyobb ünnepévé, s csak ezután lett fokozatosan családi esemény. Ma már széles hagyományköre van a karácsonyi ünnepeknek, s nemcsak a keresztény világban. A fenyőfadíszítés, az étkezési hagyományok kialakulása mellett megjelent az ajándékozás is. Persze ahány nép, annyi szokás. A szaloncukor például csakis a magyar karácsonyfák jellegzetessége, ahogy a kandallóra kiakasztott ajándékos zokni a briteké. Számos népi szokás alakult ki az évek során, ami szerencsére napjainkban újra előtérbe került. Nádudvaron a szakiskola tanulói idén is járják a várost, felelevenítve
5
A
december 2-án (Advent első vasárnapján) 10 órától Ünnepi Istentisztelet, közreműködik az Őszirózsa Nyugdíjasklub és a Református Nőszövetség december 9-én (Advent második vasárnapján) 10 órától Ünnepi Istentisztelet közreműködik: a Hajdúböszörményi Baltazár Dezső Református Általános Iskola Énekkara december 16-án (Advent harmadik vasárnapján) 10 órától Ünnepi Istentisztelet közreműködik: a Hajdúszoboszlói Rézfúvós Kvartett december 23-án (Advent negyedik vasárnapján 10 órától) Ünnepi Istentisztelet közreműködik: a Liszt Ferenc Kórus ÜNNEPI
ISTENTISZTELETEK
REFORMÁTUS TEMPLOMBAN
A
december 19-22. között (16 órától) bűnbánati, evangelizációs hét vendég szolgálattévő lelkipásztorral december 24-én (Szenteste) 16 órától ünnepi istentisztelet hittanos gyermekek műsorával, karácsonyi csomag-osztással december 25-én (kedden) 10 órától Karácsony Ünnepi Istentisztelet úrvacsoraosztással december 25-én (kedden) 16 órától Karácsony Ünnepi Istentisztelet, ahol legátus szolgál igével december 26-án (szerdán) 10 órától Karácsony Ünnepi Záró Istentisztelet, ahol legátus szolgál igével december 31-én (hétfőn) 16 órától Óévzáró Istentisztelet ÜNNEPI
MISÉK
TEMPLOMBAN
A
KATOLIKUS
december 2-án (vasárnap) 10 órától Adventi Szentmise december 9-én (vasárnap) 10 órától Adventi Szentmise december 16-án (vasárnap) 10 órától Adventi Szentmise
6
Iskolai hírek
Nádudvari Hírek
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola idegen nyelvi megyei versenyén Nagy Petra (7.b) németből első lett. Felkészítő tanára Cziberéné Nagy Katalin. Angol nyelvből ugyanitt Garai Dávid (8.a) a negyedik helyen végzett. Felkészítő tanára Fejesné Csűrös Kinga. A debreceni Benedek Elek Általános Iskolában rendezett megyei matematika versenyen Vida László (8.d) hatodik helyen végzett. Felkészítő tanára Nagyné Bokor Ibolya. Ugyanitt idegen nyelvből elért eredmények: angolból Garai Dávid (8.a) harmadik, Garai Richárd (6.d) ötödik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Fejesné Csűrös Kinga. Németből Nagy Petra (7.b) második, Vizsnyai Tímea (8.c) negyedik és különdíjas, Kiss Dalma (6.a) és Nagy Szabolcs (6.e) ötödik lett, Nagy Adrienn (7.b) a hatodik helyet szerezte meg. Csapatban is versenyeztek a tanulók. A Karácsony Sándor Általános Iskola német nyelvű akadályversenyre hívta a megye
általános iskolásait. A Kiss Dalma (6.a), Karakóczi Viktória és Nagy Szabolcs (6.e) alkotta csapat a harmadik helyen végzett, a Nagy Petra(7.b) Nagy Adrienn (7.b) Vizsnyai Tímea (8.c) pedig a második helyet szerezte meg. A Fazekas Mihály Általános Iskolában keresztrejtvényt fejtettek a csapatok német nyelven, ahol a nádudvari diákok taroltak. Nagy Petra és Nagy Adrienn a 7.b osztályból az előkelő első helyen, a Kiss Dalma (6.a) és Nagy Szabolcs (6.e) a második helyen végzett. Németből Cziberéné Nagy Katalin és Bugán Annamária készítette fel a tanulókat. Újszerű szaktárgyi versenyre hívta a tanulókat a Tóth Árpád Gimnázium. Mentesíti a szóbeli felvételi vizsga alól a megyei verseny első három helyezettjét. Nagyszerű eredmény, hogy két nádudvari tanuló részesülhet ebben az előnyben. Garai Dávid (8.a) első helyével, Tóth Brigitta (8.a) harmadik helyével vívott ki mentességet. Tanáruk Fejesné Csűrös Kinga.
Az általános iskolai minőségi csoport elégedettségi mérést végzett 34. évfolyamon a szülők körében. Két fő területet érintettek. Az iskolaotthonos, egész napos oktatásról és a napközis oktatásról tettek fel kérdéseket a szülőknek. A visszajelzések azt mutatták, hogy
egyenlően oszlik meg a szülők véleménye a két oktatási forma között. A másik kérdéscsoport az emelt óraszámú oktatást érintette. Az idegen nyelv oktatására érkezett a legtöbb igény, ezt a matematika követte. A visszajelzések azt bizonyítják, hogy az alapkészségek elmélyítését a szülők is
Fújja a szél, fújja…
2007. december
„Szülőhazám, Hortobágy mellyéke“
A gyorsaság és ügyesség is számított
Ezúttal a Hortobágy növényvilága, természeti földrajza és néprajza volt a témája az ismert című vetélkedőnek. A Kövy Sándor Általános Iskola Te r m é s z e t t u d o m á n y i Munkaközössége által szervezett versengésen 44 csoport, összesen 176 versenyző mérte össze tudását. A november 26-án tartott versenyt alapos felkészülés előzte meg. Egyébként aligha tudta volna felnőtt és gyerek például, hogy a Hortobágy legmagasabb halma, a Bürök-halom 105 méteres magassággal dicsekedhet. Vagy a sokszor látott fedetlen, kerítésszerű, szétszedhető tákolmány az esztregna. A verseny rangját emelte, hogy a zsűriben helyet foglaltak a képviselőtestület tagjai.
Nem hazafelé, ahogy a nóta mondja, hanem az egész piac környékén és a Fő utcán. Ha jártak már szeles napokon, kedden vagy pénteken dél körül a piac környékén, önök is tapasztalhatták, hogy zacskókat, csomagoló papírokat kavar a szél összevissza. Túl azon, hogy ronda, környezetszennyező,
rendkívül veszélyes is. A viharos szél az autók elé, esetenként a szélvédőnek csapja, ami nem veszélytelen. S hol van az már attól, akinek össze kellene szedni? Vagy inkább nem kellene eldobni! Mert valamikor a reggeli órákban még valakié volt, többnyire új árucikk csomagolásaként.
Joó József és Mónus Erzsébet november 16-án ünnepelték ötvenedik házassági évfordulójukat, melyhez ezúton is gratulál lánya és családja.
Szkupi Lajos és felesége Beke Zsófia szeptember 27én ünnepelték 55. házassági évfordulójukat. Az öt lányuk férjeikkel, egy menyük, tizennégy unokájuk és tizenhárom dédunokájuk szeretettel köszöntötte Őket az évforduló alkalmával.
Gratulálunk!
Az első helyet szerezték meg az alsó tagozaton: Baranyai Hanna, Czina Ferenc, Garai Petra, Lamos Alma 2.b osztályból, Bartha Zsolt, Ádám Anett, Erdei Krisztián, Tóth Alex 3.e osztályból, Barát Bernadett, Burkovits Dóra, Fejes Péter, Nemes Nikolett 4.e osztályból. A felső tagozaton, Hadászi Anna, Ludman Sejla, Őri Renátó, Sári Krisztián 5.d osztály, Csákó Petra, Kispál Gyöngyi, Lamos Zoltán, Tömöri Krisztián 6.c osztály, Kiss Rebeka, Nagy Adrienn, Nagy Petra, Urbán Petra 7.b osztály, Apagyi Fanni, Garai Dávid, Kocsis Mónika, Tóth Brigitta 8.a osztály. A szakiskolások és a civil szervezetek képviselői közül Nagy Lajosné, Rácz Károly, Király Istvánné, Tóth Sándorné a Szociális Szolgáltató Központ Idősek Klubjának
Véradókat köszöntöttünk
A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500.000 egység vérre van szükség. Ehhez évente közel félmillió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják a gyógyulásra váró betegek. Nap, mint nap újabb donorokra van szükség, toborzásuk nagy kihívás. Ezért is tartozunk köszönettel azoknak, akik rendszeres véradók. A Véradók napja november 27-e, ekkor köszöntjük országos szinten a véradókat. November 30-án az önzetlen nádudvari donorok tiszteletére rendezett ünnepségen Juhász Sándor, a képviselő-testület Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke köszöntötte őket és méltatta tevékenységüket. Ez alkalomból tízszeres véradásért 12, húszszorosért 3, huszonötszörösért 5, harmincszorosért 7, negyvenszeresért 6 fő kapott emléklapot. Ötvenszeres véradó: Tóth Antalné, Majoros József, Zsigmond János, Suba József, hatvanszoros: Szabó Béla, ifj. Török Imre, Szabó Mihály, nyolcvanszoros: Hideg Lajos, Kapás Sándor. Ők a területi ünnepségre is meghívást kaptak. Ha Ön is segíteni szeretne, jelentkezzen az Önhöz legközelebb eső vöröskereszt szervezetnél! Dr. Sutus Lenke
2007. december
Nádudvari Hírek
Egy újabb tömegsportról és a hagyományőrzés lehetőségéről
Néhány évvel ezelőtt egy szép nyári napon barátaim a Mártírok utcán lévő lőtéren összegyűltek, különös és roppant érdekes íjakkal. Nézelődtem és egyre inkább megtetszett ez a számomra ismeretlen fegyver. Ezek az eszközök anyagukban és formailag is nagyon modernek, csigás vadászíjak voltak, de elég drágának is tűntek. Valami még is vonzott afelé, hogy kipróbáljak egy íjat. A lényeg az, hogy 2005 tavaszán vettem egy ősmagyar íjat és a fiammal együtt csak úgy, a magunk módján utána olvasva a dolgoknak, elkezdtünk lövöldözni. Igaz lehet, hogy a magyarok zsigereiből az elmúlt 1000 év sem törölte ki az íjászat tudományát, mert minden alkalommal, mikor az ideget megfeszítettem, úgy éreztem, hogy valami különös ősi ösztön vezeti a kilőtt nyilat a cél felé. Nem kellett mérni a távolságot, nem kellett gondolkodni, hogy hová is célozzak, mégis az esetek nagy részében célba találtam. A fiam különösen tehetségesnek tűnt. Örültem, mert úgy gondoltam, hogy 14 évesen talált egy olyan sportot, mely önfegyelemre nevel, a leghitelesebben képviseli hagyományainkat. Talán még a magyarságérzetét is erősíti az embernek – mely tartás ad, hiszen az íjat csak egyenes háttal és felemelt fővel lehet szépen feszíteni – ebben gyökerezik az egymás iránti tisztelet és jó szándék, az állhatatosság is, amely mint a nyíl röpte, kijelöli az egyenes utat a szándéktól a célok eléréséig. E nélkül kevés minden törekvésünk, amely a Kusido (Árpád vezér küldötte) által felderített és egy nagy fehér arabs paripáért, arábiai arannyal aranyozott nyeregért, aranyos fékért megszerzett földet rangjának méltó helyre emelné Európában. 2007 évben Dél-Korea megrendezte a WTAF-et (Világ hagyományőrző íjászainak fesztiválja). 22 ország vett részt ezen a rendezvényen, közöttük voltak a magyarok is. Minden nemzet vitt egy általuk kitalált próbát, melyet aztán a többi íjásznak is teljesíteni kellett. A történet vége az lett, hogy a 22 nemzet legjobb íjásza címért a mongol bajnok és Dombóvári Lajos magyar íjász küzdött meg, mely küzdelem során a 140 méterre lévő célba a magyar bajnok nyila csapódott. Mr. Won e képen összegezte az eredményt: *“a magyarok 1000 éve mindent tudtak az íjászatról, 100 éve semmit, 10 éve újrakezdték és most felértek a
csúcsra“. Még egy kicsit ugorjunk vissza 2005-be. Az első ún. 3D vadászíjász versenyünkre már ebben az évben elmentünk és a jó középmezőnyben végeztünk. A versenyt Debrecenben a FITA szabályrendszere szerint rendezték, betartva annak nemzetközi előírásait. (International Archery Federation 1931-ben alakult 140 ország részvételével, hazánkat Kálmán von Kenderessy képviselte). Ezek a versenyek hegyek között, erdőben, vízparton zajlanak és egy egész napos túra során kell a célokat leküzdeni. A megmérettetéseken szigorú szabályok betartásával, száznál is több íjász verseng egy-egy alkalommal, közöttük rendszeresen találkozhatunk világ– és Európa– bajnokokkal. A gyermek és mini kategóriában versenyző íjászok alig 8-10 évesek, míg szeniorjaink között vannak, akik 60 fölött járnak. Az igaz, hogy nem vagyunk a MISZ (Magyar Íjász Szövetség) tagjai, de már elvetettük azt a magot, melyből egy komoly íjász szakosztály nőhet, országszerte képviselve Nádudvar városát. A 2005-2007 közötti versenyidőszakban Kiss Zoltán, Kiss Zsigmond, Szőnyi Péter, Szőnyi Zsolt, Nagy Ákos, Varga Éva, Bükkösi Tamás, Bükkösi Judit és Bükkösi Lajos versenyzett. Összesen
7
Nádudvari Diáksport Egyesület, Aerobic
Az egyesület színeiben csapatunk először indult az Amatőr Mozgásfesztiválon. A rendezvényt 2007. december 2-án rendezték meg Budapesten. A csapat tagjai hétköznap új helyszínen, az általános iskola tornatermében készülnek a versenyekre. Most még csak a haladó csoportok indultak, de hamarosan több csapat is képviseli majd az iskolát, az egyesületet a különböző versenyeken. A mostani eredményeink és a
csapattagok névsora: dance: V. hely: Ádám Anett, Bonczás Flóra, Boldizsár Niké, Burkovits Dóra, Karacs Petra, László Klaudia step: IV. hely, dance: VI. hely: Balogh Kinga, Csendes Alexandra, Lovász Lilla, Ludman Fanni, Nagy Bernadett, Széles Cintia step: VII. hely: Dobi Anett, Erdei Ilona, Karacs Jázmin, Szathmári Réka, Szabó Dorina
Aerobikos lányok óriási sikere az országos döntőn
2007. december 2-án rendezték meg a versenyszervezők Budapesten az évzáró aerobik versenyt step és dance kategóriában. Négy országosan meghirdetett verseny előzte meg az ötödik erőpróbát, amelyre az Edit Fitness Stúdió tanítványai szorgalmasan készültek. 9-14 évesek között nagyon erős mezőny állt össze. Nagy hajrá alakult
ki a dance versenyzők között, 11 csapat közül 2. helyezést sikerült elérni. Ezután izgatottan vártuk a step versenyt, melyben a 7 döntőbe jutott csapatból az 1. hely (Bartha Nikolett, Kuhajda Zsanett, Karacs Krisztina, Molnár Fanni, Vigh Krisztina, Vinze Tamara) mellé még egy 3. helyezést (Bonczás Regina, Czibere Fanni, Makula Gréta, Nagy Alexandra, Tamás Alexandra, Kiss Rebeka) is
sikerült elérni. Az év összes versenyén összegyűjtött pontszámai alapján step kategóriában az Edit Fitness nádudvari csapata 1. helyezést és a 2. helyezést is elnyerte. (Apagyi Fanni, Sárközi Bianka, Borbély Anett, Urbán Petra, Kovács Renáta, Szegedi Lilla) A 15-18 évesek között az összesített pontszámok szerint a 2. helyezést értük el. (Simon Tímea, Nagy Zita, Molnár Andrea, Antal Kitti, Rásó Gabriella.) A 18+ korosztályok versenyében dance és step kategóriában is a helyen végeztünk. Az összesített pontszámok alapján a 2. és a 3. helyet sikerült megszerezni, így a lányok nyakába 4 érem is került. (Örvendi Noémi, Örvendi Cintia, Hodák Alexandra, Szaniszló Edina, Török Dóra, Fejes Éva) Összességében 59 érmet hoztunk haza. Ezúton szeretném megköszönni azoknak a segítő munkáját, akik a 2007. október 28-án, a Hajdúszoboszlón megrendezett országos aerobik versenyt
8
Nádudvari Hírek
SZILVESZTERI MULATSÁG' 2007
Különdíj az építésért
NÁDUDVARON
Egész éjjel elektronikus üzenőfal Éjfél után TOMBOLASORSOLÁS COCTAIL - BAR várja a szórakozni vágyókat.
Az apróságok számára „TOMBOLDA“ gyerek-sarok (mese, társas és számítógépes játékok, csocsó, ping-pong)
Belépődíj: 4000 Ft, mely tartalmazza a névre szóló asztalfoglalást. Gyerekeknek és diákoknak (nappali tagozatos diákigazolvánnyal) 2000 Ft.
VACSORAJEGYEK ELŐVÉTELBEN VÁLTHATÓAK DECEMBER 28-ig! Asztalfoglalás és jegy árusítás: 54/480-730 vagy a Művelődési Központban Szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket!
BUÉK 2008 NÁDUDVARI HÍREK VÁROSI KÖZÉLETI LAP
Lapalapító: Nádudvar Város Önkormányzata 4181 Nádudvar, Fő út 119. Tel.: (54) 480-730, fax: (54) 480-430 E-mail:
[email protected] A szerkesztőség tagjai: Kerti Józsefné, Dománné Baranyai Etelka, Kovácsné dr. Augusztinyi Andrea, Sutus Lenke, Tóth Gyula ISSN 1416-23-26 Tervezte: Vetró Mihály Nyomda: Center-Print, Debrecen
2007. decemberi programajánlata
12-én, szerdán 17.30-tól, a tanácsteremben Jézus születése és a „betlehemi csillag rejtélye“ címmel bibliai, történelmi eseményekről, csillagászatról szóló, diavetítéssel és planetáriummal színesített előadás (Belépés díjtalan!)
A színházteremben játszik a régről jól ismert népszerű JAM ZENEKAR
JÓSDA - Jóslás 2008-ra Angyalkártyákból terapeuták segítségével
Az Ady Endre Általános Művelődési Központ
11-én, kedden 17 órától a tanácsteremben, az Alapfokú Művészeti Iskola Tanszaki hangversenye ütő-gitár-fuvola bemutatója (Belépés díjtalan!)
az Ady Endre Általános Művelődési Központban 2007. december 31-én (20.00 - 4 óráig)
22 órakor fellép a MUSICALL SOUND CAFÉ válogatással a világ leghíresebb musicaljeiből
2007. december
A különdíjas jármű
Hajdúböszörményben az idén már hatodik alkalommal rendeztek amatőr traktor-és teher-autóhúzó bajnokságot. A versenyt Magyarországon Kun A. Péter, a Magyar Traktorhúzó Sportszövetség elnökének engedélyével, olasz minta alapján rendezték augusztus 17-től 19-ig. A hír úgy kapcsolódik Nádudvarhoz, hogy a Csukás utcán élő Erdei János és családja rajong ezekért a járművekért. Olyannyira, hogy elhatározták, építenek egy versenytraktort! Az elhatározást háromhetes kemény munka követte. A szerkezetlakatos és hegesztő szakmával rendelkező családfő vásárolt egy forgalomból kivont személyautót, és elkezdődött a munka, mondhatni éjjel-nappal. Ahogy az igazi amatőrök teszik, tervezés nélkül, menet közben alakítva, egyedi gondolatok, ötletek alapján készült a járgány. Egész team segített: Nyikos János, Horváth Imre, Lovas Lajos, Szilágyi Zsolt, Bezgédi József, Darányi Sándor, Nagy József, id. Baráth János, Nagyfejeő László, Erdei István, Varga Gábor, Kissné Balázs Ibolya. A legfőbb segítség a máris szakértő 3.e osztályos Krisztián volt, akinek eredetileg készült a versenytraktor, de a szabályok szerint 18 éven aluliak nem indulhatnak a megmérettetésen.
A verseny lényege, hogy egy 100 méteres versenypályán a jármű teljesítményétől, a lóerőtől függően sínpályán elhelyezett súlyt kell húzniuk az induló traktoroknak, teherautóknak. A versenyen 5 épített gép vett részt. Négy olasz és az ötödik, a nádudvari induló, ami igazi kuriózumnak számított, s mindenki a csodájára járt. Az elismerés sem maradt el, Erdei János a VI. hivatalos magyar amatőr traktor-és teherautóhúzó bajnokságon megkapta az I. Magyar épített Traktor versenyzőjének járó díjat. Külön köszönik a NAGÉV Kft részéről Nagy Antal János, Bodnár János főszervező, Lukácsi Zsuzsa marketinges és Papp István igazgató segítségét. Úgy gondolják, itt nem lehet megállni. János fejében már kész a terv, milyen járművel indulnak jövőre. Lehet, hogy beszélgetésünkkor nem lelkesedtem kellően a videón megnézett versenyhangulatért, a csak fülvédővel elviselhető motorbőgésért, az eget is elhomályosító füstfelhőért, nem tudtam átélni a verseny fantasztikus hangulatát, nem tettem fel az épített versenytraktor működésével kapcsolatos szakszerű kérdéseket. Mert igazán nem az érdekelt, hanem
AZ ADY ENDRE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
2007. DECEMBERI
MOZIMŰSORA
Cím: 4181 Nádudvar, Ady tér 10. Telefon: 54/480-730 e-mail:
[email protected] web: www.adyamk.hu
december 7. péntek 19 órától FELKOPPINTVA Színes, szinkronizált amerikai romantikus filmvígjáték
14-15. péntek, szombat 19 órától CSILLAGPOR Színes, amerikai fantasztikus kalandfilm
21-22. péntek, szombat 19 órától MEGY A GŐZÖS Színes, magyar filmvígjáték
JEGYÁR: 400 Ft, 2008-BAN AZ ELSŐ VETÍTÉS JANUÁR 11 PÉNTEK!
15-én, szombaton 10-12 óráig Játék-tár-ház – ünnepi készülődés –
15-én, szombaton Karácsonyi BabaHáz Börze Gyermekruhák és játékok „csere-beréje“ Közreműködnek: az Anya és Gyermekvédelmi Tanácsadó védőnői 15-én, szombaton15-tól a színházteremben „Karácsonyi varázslat“ címmel, aerobik és mazsorett gála (Belépés díjtalan!)
18-án, kedden 16 órától „Itt van a szép víg karácsony...“ daltanulás, énekelés, kántálás és betlehemezés a „Mindenki karácsonyfája“ körül
19-én, szerdán 17 órától a színházteremben „Játék karácsonykor“címmel az Alapfokú Művészeti iskola tánc és dráma bemutatója Belépés díjtalan! 20-án, csütörtökön, délelőtt a városban Karácsonyi Kánta és Betlehemezés a szakiskolások előadásában 20-án, csütörtökön, 15 és 17 órától 21-én, pénteken, 10 és 11.30 órától a színházteremben „Nagykarácsony éccakáján, Jézus születése napján“ címmel a Kövy Sándor Általános Iskola 4. évfolyamának karácsonyi műsora
Az Ady Endre ÁMK A tél örömei címmel meseíró pályázatot hirdet általános iskolások, középiskolások, felnőttek és nyugdíjasok részére! (Bővebb felvilágosítás a művelődési központban és a Városi Könyvtárban!)