ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Mik 5,1-4; Zs 79; Zsid 10,5-10; Lk 1,39-45 Jézus születésének és gyermekségének evangéliuma sokféle módon beépült
a
keresztény
emlékezetbe.
Saját
nevet
kapott
Jézus
születésének hírüladása, az „Annunciáció”, vagyis „Angyali üdvözlet”. Ezután pedig „Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett”, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet. Ezt a történetet hívjuk „Vizitációnak”, „Látogatásnak”. Lukács szerint Erzsébet és Zakariás Júdea hegyei között laknak, vagyis Jeruzsálemtől délre, viszonylag távol a galileai Názárettől, József és Mária lakóhelyétől. Lukács ezzel finoman alighanem arra utal, hogy a két asszony találkozásában a „pogányok Galieája” és az ígéret népe, vagyis a régi és az új Izrael hajol össze. Izrael utolsó prófétája Keresztelő János, akinek várandós édesanyja, lám, meghajol „Urának anyja” előtt, és a felsőfokot kifejező hebraizmussal minden asszonynál áldottabbnak (legáldottabbnak) mondja őt (vö. Lk 1,48; 11,27). Mária látogatása Erzsébetnél két másikat követ: angyal látogatta meg Zakariást, azután meg Máriát, hogy hírül vigye Keresztelő János, illetve Jézus születését. A két korábbi látogatás azt jelzi, hogy Isten tartja kezében a történet szálait, ő mozgatja az eseményeket. Isten látogatja meg a földet, valójában ő az, aki „földig hajol”. Mária és Erzsébet személyében most összefonódnak az eddig külön szálon futó a történetek. Mária és Erzsébet azért találkozik egymással, mert előbb Istennel találkoztak. A jelenet rendkívül intenzív, teli van örömmel. Lukács a ház bejáratánál, az üdvözlés helyszínén megállítja a jelenet szereplőit. Erzsébet itt köszönti Máriát, ő pedig mindjárt válaszol, elmondja „magnifikátját”,
Istent dicsőítő háladalát. Erzsébet örvendező alázata jelenik meg majd Mária hálaénekében is. A történet főszereplői a kicsinyek és egyszerűek. A legkisebb talán a magzat, az örömtől ugrándozó (Lk 6,23 a boldogmondásoknál ugyanezt a szót használja!), aki felnőtten majd azt mondja, hogy a messiás „saruszíját sem méltó megoldani”. Lukács Mária és Erzsébet szempontjából mondja el Jézus születésének és gyermekségének történet. Zakariás, a jeruzsálemi templom papja egy időre elnémult, József pedig mindvégig csendes marad. Most e két anya a titkok tudója és közvetítője. Egy pillanatra Erzsébet kerül a történet előterébe, ő ujjong, ő mondja ki, ami történik. Erzsébet neve azt jelenti, „Isten a teljesség”. Azzal, hogy fiúgyermeke született, a bibliai szemléletmód szerint elért egyfajta emberi teljességet. Most azonban eltölti a Szentlélek is, eltelik ujjongással, a végső idő egyik isteni ajándékával. Amikor majd megszületik Keresztelő János, Erzsébet újra egyfajta belső kinyilatkoztatásban részesül (vö. 1,59-63). „Magától” tudja, hogy a fiút Jánosnak kell hívni, hiszen hangját vesztett férje, Zakariás nem mondhatta el neki, hogy az angyal valaha így hívta. Mária „látogatása” Erzsébetnél igazi találkozás, osztozás az emberség és a meghívottság titkában. A jelenet rendkívül emberi: kevesen értik meg egymást annyira, mint a szülés nagy pillanatára készülő kismamák. Itt azonban nem csak az emberi élet születéséről, inkább az egész emberiség újjászületéséről van szó. Erzsébet azt mondja: „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” Mária hite Istennek szól, aki felemeli a benne bízó szegényeket, aki megemlékezik a népnek adott ígéreteiről, és ezzel reményt ad minden embernek.
Isten bekopogtatott az emberiség ajtaján. Mivel ő elindította az új életet, az embernek is sietve indulnia kell. Isten már előtte jár, már előre megáldotta azt az életet, amelyet másokkal együtt él és ünnepel. Martos Balázs ADVENT 4. VASÁRNAPJA C A mai vasárnapon az evangélium egy találkozást tár elénk. S noha tapasztalhatjuk,
hogy
a
mi
mindennapi
életünk
is
tele
van
találkozásokkal, sőt, úgy is lehetne fogalmazni: az emberi élet találkozások
sorozata,
egészen
addig,
míg
az
életutunk
végén
bekövetkező Nagy Találkozásig eljutunk, mégis sokat tanulhatunk Mária és Erzsébet találkozásából, ha a történet mélyére nézünk. Ez a találkozás ugyanis küldetésből fakad: Mária késztetést érez arra, hogy elinduljon Erzsébethez, mégpedig sietve, ahogy az Írás említi. S talán nem is csak a sietség, hanem az elszántság a fontos ebben az útban: egyedül, várandósan 3-4 napnyi gyalogútra indulni nem kis elhatározást igényel. S ha Szent Lukács írásait, Evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit olvassuk, feltűnik, hogy fejezetről fejezetre mennyire fontos ott az utazás, „úton levés”: Isten Igéje a Földre jön, megtestesül; Mária úton van Erzsébethez, útra kel a Szent Család, Jézus folyamatosan úton van tanítványaival; feltámadása után az Emmausz felé tartó tanítványokhoz szegődik… Majd a születő egyház történetét elbeszélő Apostolok Cselekedeteiben is folyamatosan úton vannak az apostolok, tanítványok, hogy az Örömhír a föld végső határáig eljusson. Miközben folyamatosan nehézségekkel, akadályokkal is meg kell küzdeni.
És hogyan? Miért? Küldetésből: Isten üdvözítő tervének beteljesítéséért, és a Szentlélek vezetése alatt. Ha most ismét rápillantunk a mai napon elénk táruló találkozásra, láthatjuk azt is, amit a Szűzanyával kapcsolatosan oly sokszor említeni szoktunk: Mária az Egyház anyja. Mária ugyanis azt is megjeleníti előttünk, amit az egyház küldetésének tartunk: Jézust hordozva úton lenni, küldetéssel menni az emberekhez és vinni az Örömhírt nekik. S mindezeken az utakon, küldetésekben, találkozásokban ott van a Szentlélek is mindig. Ahogy Erzsébetről megjegyzi az Írás: eltelt Szentlélekkel
a
Máriával
való
találkozás
során.
S
ezzel
az
elragadottsággal szólítja meg Máriát, miközben a szívük alatt hordozott két magzat is – az utolsó próféta és a Messiás – sajátos módon „párbeszédbe kezd”. Ahogy elmélkedésünk legelején említettük: egy találkozást láthatunk a mai evangéliumban. S mind többet szemléljük ezt a találkozást, annál jobban
láthatjuk:
számunkra
ez
mintaképe,
ideálja
lehet
a
találkozásnak. S most, hogy már csak néhány nappal vagyunk a karácsony előtt, biztosan
bennünket
is
sok
találkozás
foglalkoztat:
az
ünnepek
alkalmával sok rokonunkkal, barátunkkal, ismerősünkkel találkozunk. Lehet, hogy Máriához hasonlóan mi is útra kelünk egy-egy találkozás reményében: készülünk rá, magunk elé képzeljük, elgondolkodunk, hogy milyen lesz egy-egy rég látott ismerőssel a találkozásunk, tervezgetjük, hogy mivel készülünk, mit viszünk neki, miről fogunk beszélgetni, hiszen oly rég nem láttuk egymást.
De ne feledkezzünk meg arról sem, amit ma olvastunk Máriáról és Erzsébetről: azt a Jézust hordozzuk-e, őt visszük-e a karácsonyi találkozásainkba, aki bennünk is meg a akar jelenni, meg akar testesülni. Örömöt jelent-e számunkra az Ő hordozása, olyan örömöt, amely észrevehető rajtunk, amely megérinti a másikat. Vagy ha épp Erzsébet felől nézzük a találkozást: van-e bennünk készség, nyitottság, hogy fogadjuk és befogadjuk azt, aki a minket meglátogató Mária lesz? Meglátjuk-e benne Jézus hordozóját? S azt a kérdést is merjük feltenni magunknak találkozásaink kapcsán: ott van-e a Szentlélek ezen találkozásainkban, aki mindig indít, inspirál bennünket valamire. Ahogy a liturgiáink bevezető mondatában oly sokszor halljuk, hogy már elsiklunk fölötte: „a Szentlélek egyesítő ereje legyen Veletek mindenkor!” – Ezt az erőt élem-e meg a Szentlélek erejének 2015 karácsonyán: azt, amely egységet teremt velem és másokkal az ünnepen? Mennyire tudok én Krisztus hordozója és az egység megteremtője, őrzője, éltetője lenni az idei karácsonyon? Kondé Lajos/Magyar Kurír ADVENT 4. VASÁRNAPJA C A hitnek, Mária hitének, mindannyiunk hitének szüksége van Zakariás házára (Lk 1,40), egy olyan otthonra, melyben még a falak is a hit örömét sugározzák, amely „az imádság háza” (Iz 56,7; Lk 19,46). Ilyen otthont rajzol elénk Arany János az Önéletrajzában: „a kis bogárhátú viskó szentegyház vala”, ahol „az ének és szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek”. Mária és Erzsébet találkozásánál Zakariás nincs jelen – hacsak nem csöndjével. Ebben a csöndben érlelődik az a prófétai ének, amely majd a
kilencedik hónapban zeng fel nagy erővel: „Áldott az Úr, Izrael Istene…” (Lk 1, 67–79). Zakariás csöndje teremti meg e háznak, a hit házának tökéletes akusztikáját. A hit örömében ujjongó Mária és Erzsébet hangja életerős, harsány, zeng a ház (Lk 1,42), de ez a füllel hallható kiáltás pianissimo ahhoz képest, amilyen erővel – fortissimóval – a szívük allelujázik. Ezt a kiáltást, a szív hangját erősíti fel a csend akusztikája olyannyira, hogy hangjára ujjongva ugrándozik, perdül táncra a magzat-gyermek Erzsébet méhében (Lk 1,41.45). Ahogy Händel Messiás című oratóriumának zárókórusában a végső nagy alleluját meg kell előznie a döbbenet csendjének, mert csak így hangzik igazán a megváltott világ felszabadult hálaéneke, az örök és mindent túlszárnyaló alleluja, Isten királyságának örömujjongása, a győzelmi ének, mely azt ünnepli, hogy célba ért a teremtés, Isten lett minden mindenben (1Kor 15,28), győzött az Úr. E győzelem először a názáreti ház mély csendjében, Mária szívében születik meg. Zakariás házának csöndjében először Mária köszöntése hangzik. Mit mondhatott? Sietve érkezett (Lk 1,39), hiszen alig várta, hogy megossza titkát azzal, akinek titkát az angyal már megosztotta vele. Ölelésében Mária nemcsak a karját tárta ki, hanem – minden bizonnyal – a szívét is, mindent feltárt, ami vele történt. Felidézte azt a dialógust, amely eldöntötte a teremtés sorsát, melyben a Teremtő „legyen” szavára – hogy Fiam fiad legyen – a remegő teremtmény válaszolt: „úgy legyen”. „Az úr szolgálóleánya vagyok, legyen úgy, ahogy mondod” (Lk 1,38). Mária elmondhatta azt is, hogy az angyal szavai által Erzsébet miként lett részese az ő döntésének, mit jelentett számára ez a kijelentés: „Nézd, íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és ez a hatodik hónapja, noha meddőnek hívják, mert az Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,36–37). Ez a mondat fordulatot hozott. Sürgető vágy ébredt lelkében, hogy teljesedjenek benne az angyal szavai. Kellett ez a fordulat, mert e mondat elhangzása
előtt Mária számára mindaz, amit az angyal mondott, lehetetlennek tűnt. Hogyan lehet ő Isten kiszemeltje, teljes kegyének kiválasztottja (Lk 1,28)? Máriában éppen úgy elemi erővel tört fel az alkalmatlanság tudata,
mint
előtte
és
utána
Isten
minden
kiválasztottjában,
meghívottjában Ábrahámtól kezdve Mózesen, a prófétákon át mind a szentekig. „A Legfölségesebb erejének árnyéka borul majd rá” (Lk 1,35) – mondja az angyal. Lehetetlen, hogy ezt ő túlélje. Jámbor, imádságos zsidó lelkének félelmetesen hangozhatott, hogy „a születendőt is szentnek fogják hívni, Isten Fiának” (Lk 1,35). Hogyan? A születendő nemcsak egységben van Istennel, de egy is vele? Ki érti ezt? Itt tanulja már Mária, hogy Istent nem érteni kell, hanem hittel és szeretettel elfogadni. S majd Isten gondoskodik arról, hogy amennyit kell, szépen lassan, keresztről keresztre megértsen. Gondoskodik, segítőket küld, ahogy most küldte Erzsébetet. Majd küldi a pásztorokat, Simeont, Annát, a tizenkét éves Jézust, barátokat és ellenségeket. Zakariás házában, Erzsébet Lélektől ihletett szavaira Mária hitének öröme lángra lobban, s olyan Lélektől ihletett éneket zeng, melyet ember ki nem találhat, de „az Istennek semmi sem lehetetlen”. Zatykó László OFM< ADVENT 4. VASÁRNAPJA C
Gyakran elcsodálkozunk a prófétákon, akik Isten szemével nézték mindazt, ami körülöttük történik és így olyan dolgokról is szólhattak, amelyet még csak csirájában láthattak. Az Ószövetségi olvasmányban Mikeás próféta jövendöléséről hallhattunk, amely Betlehemről és a benne születendő Megváltóról szól. „Te, efratai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd, aki uralkodni fog Izrael felett.”
Mind a próféta korában, mind napjainkban Betlehem kis jelentéktelen város a nagy világvárosok mellett. Neve mégis nagyon sokak előtt ismert lett. Ismerik a zsidók és muzulmánok, mert innen származott Dávid király. Azonban leginkább a Megváltó születése tette ismerté Betlehem városát. Így karácsony körül kicsi és nagy egyaránt emlegeti Betlehem nevét, már csak azért is, mert a karácsonyi ünnepkör legfőbb tartozéka lett a Betlehem-készítés és látogatás. Mikeás próféciájában sok nyilvánvaló tény szól amellett, hogy a jövendölés Jézus Krisztusban teljesedett be: „származása az ősidőkre nyúlik vissza.” Ez mégsem hat ránk a kényszer elsöprő erejével, hanem teret engednek a hitnek, a szabad döntésnek. Az evangéliumban Erzsébet is ezért nevezi boldognak Máriát, mert hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki. „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” Ugyanis Mária nem csupán azért boldog, mert édesanya lesz. Boldogságának legfőbb forrása, hogy hitt mindabban, amit az Úr mondott neki. Milyen szép, hogy meg akarta osztani Erzsébettel a hitnek, ezt a boldogító örömét, ugyanakkor segíteni akart idősebb rokonának. „Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett… és köszöntötte Erzsébetet” Elérkezett a negyedik adventi vasárnap és egyben már a Karácsony is itt van. Az ünnepi készületekben sokféle sietést tapasztalunk – eluralkodik bennünk és közöttünk az ünnep előtti feszültség, rohangálás.
Milyen jó lenne, hogyha ebben a sietségben túl látnák önző önmagunkon és másokat is, észrevennénk, akik segítségre szorulnak, vagy csak megértésre, egy jó szóra várnak. Sietnünk kell, hogy rendbe hozzuk lelki dolgainkat. Azonban ez a sietség nem felgyorsulást jelent, hanem ellenkezőleg megállást, elcsendesedést, önmagunkba tekintést és bűnbánatot. Igyekeznünk kell, hogy Isten dolgairól, velünk kapcsolatos terveiről beszéljünk elsősorban gyóntatónkkal, lelkivezetőnkkel, de ugyanakkor családtagjainkkal, barátainkkal is. Ezen az úton járva, Máriához hasonlóan mi is jobban megismerhetjük hivatásunkat, feladatainkat. Hogyha van bennünk lelki készség, külső és benső igyekezet, akkor mi is meg fogjuk tapasztalni azt a boldogságot, amellyel Isten azokat ajándékozza meg, akik hisznek annak a beteljesedésében, amit ő mond. (Böjte Mihály) ADVENT 4. VASÁRNAPJA C 1. Mária vándorútja Az emberiség századok óta tudja, hogy a zene, a dal oldani tudja az egyhangú tevékenység unalmát. Azért alkalmazták a munkadalt, az indulót. A nemrég elhunyt Dr. Arató Miklós Orbán ciszterci pécsi házfőnök – aki korábban cserkészvezető is volt – egy angol népdal dallamára írta ezt az indulószöveget: „Útrakelek, elmegyek, várnak rám a kék hegyek, vár reám új ismeretlen táj…” Nem tudjuk, hogy Mária, amikor az angyali üdvözlet után vándorbotot fogott és elindult meglátogatni rokonát, Erzsébetet –, vajon énekelt-e, de hogy a lelke énekelt az örömtől, az bizonyos, hiszen gyermeket várt, az Isten Fiát hordozta szíve alatt. A vándorút nem volt veszélytelen, mert a zsidókkal rossz viszonyban lévő szamaritánusok földjén kellett áthaladnia.
Názáretből a délebbre fekvő Ain Karimba – Erzsébet lakóhelyéig – 3-4 napos gyaloglással lehetett elérni. Mária azonban nem törődött a nehézségekkel, hanem Lukács leírása szerint „sietve” ment a hegyekbe. Megkezdődik a vándorlás, amely Lukács műveit, az evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit betölti. Isten Igéje előbb az égből a földre vándorol, majd Názáretből Jeruzsálembe, innen pedig Júdeába és a föld határáig – tekintet nélkül a nehézségekre, mindig sietve. Lukács evangéliumában Mária az első keresztény, az apostoli igehirdetés ősképe. Az Egyház feladata is ez: sietve, örömmel vinni mindenhová a megváltás jóhírét, a nehézségeket nem számolva. 2. Az Egyház vándorútja Az Egyház ezt a feladatát fennállása óta teljesítette is. Sietve vitte az örömhírt, nehézségeken keresztül. A hit hirdetői az igehirdetést nem szép fizetésekért tették, de sokszor nélkülözések közepette is. Munkájukért nem kaptak veszélyességi pótlékot, de sokszor vérdíjat tűztek ki a fejükre. A nyugodt igehirdetés elősegítése érdekében nem kaptak védőőrizetet, de sokszor kaptak bilincset. Az összes veszély nem akadályozta őket abban, hogy Máriához hasonló sietséggel és örömmel menjenek a világ minden részébe a megváltás hírével. A mai magyar egyház vándorútjának nehéz szakaszán tart. Az örömhírt hirdető papságnak egyrészt a fizikai nehézségekkel kell megküzdeni: a paphiány következményeként vidéken több települést kell bejárniuk, ráadásul szaporodó évekkel a vállukon. Másrészt lelki nehézséggel is meg kell küzdeni: a járványszerűen terjedő közönnyel és az erkölcsi alapok romlásával.
A
zsoltárossal
kérdezhetjük:
„Ha
az
alapfalakat
is
lerombolják, mit tehet akkor az igaz ember?” (Ps 10,3). Mik ezek az alapfalak?
Berzsenyi
Dánieltől
megtanultuk
a
szállóigévé
vált
történelmi-bölseleti igazságot: „Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs.” (A magyarokhoz). Igen, „romlásnak indult hajdan erős magyar”, a nemzeti élet egyik fundamentumát, az erkölcsöt kikezdték a
„Tökmag Jankók” és a „híg fejű törpék”. (Ezek a jelzők Ady Endre: A muszáj-Herkules című verséből valók.) Hazánkban százezrével élnek magukba szerelmesedett törpék, önző érdekkufárok, kik önmaguknál hasznosabbat sohasem láttak és önmagukon kívül életcélt sohasem ismertek. Nos, ezek a lelki nehézségek azok, melyek igen küzdelmessé teszik a hazai lelkipásztorkodást. Ma azonban Máriára tekintünk – az Igehirdetés ősképére –, aki sietve és örömmel ment a jóhírrel Erzsébethez. Amint Mária megérkezett, méhében a kis Jézussal, Erzsébet méhében megmozdult a magzat. Vajon ezt a képet nem vigasztalásunkra írta meg az evangélista? Nem azt jelenti, hogy az élő igehirdetés hatására mégiscsak megmozdul az emberben valami? Az Egyház nem hagyhat fel – még az egyre ürülőbb templomokban sem – a remény evangéliumának a hirdetésével. Isten nem engedi, hogy az emberi történelem az önpusztítás éjszakájába fulladjon bele. „Isten nem engedi, hogy kiragadjuk magunkat a kezéből. Isten Isten marad, végtelen jóságával Megváltónk marad. Az ember nem az egyetlen szereplő.” (Közép-európai pásztorlevél, 11). Vándorutunkat Máriával járjuk, nehézségekkel, de mégis az örömteli célbaérés reményével. Ámen. Verőcei Gábor/MK ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Advent negyedik vasárnapjának evangéliumi szakaszában Mária és Erzsébet találkozásáról hallunk. Talán furcsán hat ez hazánkban, hiszen Sarlós
Boldogasszony,
másodikán
van,
mégis
azaz
Mária
Karácsony
látogatásának előtt
kevéssel
ünnepe
július
igen
fontos
belehelyezkednünk az evangéliumi történés keretébe, mert az különös üzenetet hordoz számunkra.
Az elbeszélés sajátos elemmel vezeti be a találkozást. A magzat János felujjong anyja méhében, azaz mintegy első prófétai megnyilvánulását teszi. Ő, aki később majd rámutathat a próféták közül egyedüliként a Megváltóra – „Íme, az Isten Báránya!” –, most szavak nélkül, létezésével, anyaméhbeli megmozdulásával hirdeti azt, aki rejtve, Mária szíve alatt érkezik. Erzsébet, aki élete ezt megelőző heteiben, hónapjaiban erőteljesen
tapasztalata
meg
Isten
hatalmát,
erejét,
jelenlétét,
figyelmes lelkű asszony, felismeri gyermeke hirtelen megmozdulásának okát. Mária ekkor az evangéliumban másodszor kap üdvözletet. Először az angyal köszöntötte, most Erzsébet. Az angyali üdvözlet első két szava – „khaire, kekharitomené”, „örvendezz, kegyelemben részesített” – és Erzsébet köszöntésének két kulcsszava – „Áldott vagy... Boldog vagy...” – egybecseng. Mária élete élet volt a kegyelemben. Már fogantatása pillanatában az isteni irgalom és kegyelem erőterébe került, és ez a gondoskodó kiválasztás telt be életében akkor, amikor méhébe fogadta az isteni Igét. Azáltal, hogy ő kegyelemmel teljes, kegyelemben gazdag volt, áldássá vált számunkra. Elsősorban azért, mert a legnagyobb áldást, az Üdvözítőt szülte nekünk, az áldást, aki érettünk a keresztfán majd átokká teszi önmagát, hogy megszabaduljunk. De emellett azért is, mert Istennek az ő személyén visszatükröződő fénye bennünket is elér, bátorít és lelkesít, gyógyít és nyugtat. Az isteni kegyelem hatalmas ereje az örömöt szüli meg a szívben, ahogy az angyali üdvözletben is egybefonódott e két fogalom. Ez az öröm pedig az élet boldogságának lesz a forrása. Ha elvonatkoztatunk most e szó közkeletű használataitól, s azt a nyolc boldogság perspektívájába
helyezzük, akkor valóban azt látjuk, hogy Mária a boldogság sajátos megvalósítója. Életében megannyiszor konkrét formában bontakozott ki a
jézusi
boldogság-mondások
ideálja,
s
mindannyiszor
ennek
gyökerében, forrásánál azt az örömet találjuk, amely az angyal szavára, Isten meghívására válaszoló hitből fakad. Mária tehát áldott, mert kegyelemmel teljes; boldog, mert eltölti a hitnek igaz öröme. Erzsébet köszöntésének szavai mintha megfelelnének az angyali üdvözlet igéire. Azonban az evangélium tanítást ad számunkra a konkrét szavak szintjén túl is. Az első tanítás azöröm lendülete. Mária az őt betöltő kincs hatalmas örömében nem tud egyedül meglenni. Maga az angyal számol be számára arról, hogy van egy másik asszony, egy rokona, akivel szintén hatalmasat cselekedett az Úr. Mária útra kel, hogy segítsen, hogy megossza vele belső mozdulásait, rezdüléseit, de mindenekelőtt azért, mert tudja, hogy Erzsébet meg fogja érteni titkát, hiszen ő maga is e titok részese. Nekünk, keresztényeknek figyelmeztetés ez egyfelől arra, hogy a hit öröme nem lehet magányos, nem lehet a magánéletbe zárt, privát valóság. Az természeténél fogva elindít bennünket mások felé, hogy menjünk, hogy segítsünk, hogy velük legyünk. Közben mindvégig éreznünk kell a közösség, az egyház örömét is, hiszen ki mással tudnám az Istenhez tartozás boldogságát jobban megosztani, mint egy olyan testvérrel, aki ugyanennek a titoknak részese, hordozója? Másodszor ez a perikópa a figyelmesség és tisztelet evangéliuma. A két leendő anya találkozása mind a szavak, mind a számunkra láthatatlan, de
a
szavakból
bensőségességről,
kikövetkeztethető egymás
iránti
gesztusok
nyelvén
figyelmességről
és
sajátos
tiszteletről
tanúskodik.
Ennek
jele
az,
hogy
Erzsébet
megérti
magzata
felujjongásának, méhében való megmozdulásának okát, és ezen belső figyelme, nyitottsága révén a Szentlélek eltölti őt. Nekünk is tanulnunk kell ebből, hisz mindazokkal szemben, akikhez szeretetünk és hitünk fűz, ugyanezt a figyelmességet és tiszteletet kell nap mint nap gyakorolnunk. Nem véletlenül inti Szent Pál a római híveket a következőképpen: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” (Róm 12,10) Harmadszor a hit erejét is észre kell vennünk. A két asszony, aki találkozik, a hit erejéből lesz anyává. Ráébrednek, hogy boldogságuk, személyes beteljesedésük útja csakis az Istenre való hagyatkozás révén lehetséges. Ők megtapasztalták, hogy az isteni szónak van ereje az egész emberi életet megragadni, megújítani, éltetni. Nekünk is szükségünk van erre a tapasztalatra, hogy megértsük, bármennyire is törékenynek tűnik kicsiny hitünk, végül mégis ez a legbiztosabb pont az életben, amelyre hagyatkozhatunk, s amely által elérhetjük azt, amire minden ember áhítozik: a boldogságot. Tanuljunk Mária és Erzsébet példájából. Legyünk mi is olyan emberek, akik a kegyelmeket elfogadva Isten áldásának lesznek hordozói a világban, s ez megszüli bennük azt az örömet, amely a valóban és feltétel nélkül boldog emberi lét záloga. Török Csaba ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Júda egyik városába sietett. Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, s a Szentlélek betöltötte Erzsébetet.
Hangos szóval így kiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcs! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked! Lk 1, 39-45 Júda egyik városába sietett. – Hova ez a sietség? Nemde, szokatlan? Úgy tűnik, Mária annyira boldog volt, hogy alig győzte kivárni, hogy megoszthassa örömét mással. A meglepetés az lesz, hogy nem csak idősebb rokona képes megosztani vele ezt az örömet, hanem a meg sem született gyermek is. Lám, ez a magzat már születése előtt hírnöke annak, akit vártunk, annak, akit mi is várunk. Ha mi is boldognak akarjuk mondani magunkat, nekünk is hinnünk kell az ígéret beteljesedésében. S ez nyilván nem a karácsonyi kívánságlista maradéktalan beteljesedéséről szól. Nem a telhetetlenség újabb csömöréről. Arról, hogy látogatónk jön. Arról, hogy az élet, az örök élet kér bebocsátást. Ráérünk? Lesz időnk befogadni az öröm forrását? Vagy túlságosan el vagyunk, el leszünk foglalva, mivel is? Nyitottak vagyunk egy meglepetésre? Vagy többre is? Vagy
kiszámíthatók
napjaink,
beleértve
az
ünnepeket,
melyet
megszervezünk, mint mindent? S barátaim! Hozzánk nem csak az Úr anyja jön el, hanem az Úr maga! Kiss Ulrich SJ ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Egy fiatal szerzetes egy flandriai kolostorban azt a feladatot kapta, hogy számostársával együtt egy falikárpit szövésén dolgozzon. Hosszú heteken keresztül minden nap órákon át öltögette a tűjével az aranyfonalat a hatalmas szövet egy pici darabkájába: egyik öltés a másik
után,
aztán
megcsomózni,
elvágni, újrakezdeni.
Mivel
a
hátoldalon dolgozott, semmit nem látott a kárpit elejéből. Mikor már egy hónapja csak ezt csinálta, s ráadásul csupán egy tenyérnyi darabon,
akkor nagyon megunta. Földhöz vágta a tűt és az aranyfonalat, s magából kikelve kiabálta: Mi értelme ennek az egésznek? Mikor lesz már vége? Őrületesen fárasztó és unalmas ez a munka, s ráadásul semmi látszatja nincs! Erre a kolostor elöljárója kézen fogta, megkerülte vele a csaknem húsznégyzetméteres kárpitot, s a készülő kép elé vezette. A fiatal szerzetes döbbenten bámulta az eléje táruló csodát: A napkeleti bölcsek imádásának jelenetét látta, csaknem kész állapotban. A betlehemi istállót, Józsefet, Máriát, a kis Jézust a jászolban, az állatokat, a pásztorokat, és persze a térdre hulló napkeleti bölcseket ajándékaikkal együtt. Látod – szólt az elöljáró. Te csak a kép hátoldalát láttad, ezért nem tűnt értelmesnek a munkád. Nézd csak ezt a gyönyörű arany dicsfényt a kis Jézus feje körül: ezt készítetted te hosszú heteken át. Most láthatod a fáradságod eredményét. A fiatal szerzetes arca mosolyra derült, majd a gyönyörűségtől szinte a könnye is kihullott, mint csaknem mindenkié, aki megtekinti ezt a gyönyörű falikárpitot mind a mai napig aVatikáni Múzeum egyik folyosóján. „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” Így szól Erzsébet
a
hozzá
érkező
Máriához.
Hol
van
még
a
beteljesülése mindannak, amit az Isten Máriának ígért?? Épp hogy a kezdet kezdetén vannak. Még nem született meg az ígért Messiás, még nem uralkodik Dávid trónján, mégnem szabadult meg általa a nép bűneitől. Mindössze egy piciny magzat Mária méhében. Erzsébet mégis boldognak nevezi Máriát – már most, amikor csak elkezdenek teljesülni az ígéretek. És mennyi fájdalmon, keserűségen kell még átesnie a beteljesülésig! Nagyon fontos ennek üzenete a számunkra. Egy út értelmességét, helyességét a cél adja meg, ami felé tart. Ha az út végcélja jó, akkor minden egyes lépés jó, ami oda vezet, az egész út. Ha az ember élete a végtelen, örök boldogságba torkollik, akkor már az oda vezető lépések hordoznak valamit ebből a boldogságból, részei ennek a
boldogságnak. Akkor is, ha az útviszonyok olykor, vagy talán sokszor kemények, fárasztóak, sok áldozatot követelnek. Jézus ezt mondja: a keskeny, göröngyös ösvény visz az életre. Ha az ember nem hisz Isten ígéretében, ami az Ő Országánakelnyeréséről, az örök boldogságról szól, ha nem hiszi el, hogy oda valóban Krisztus önfeláldozó életét követve, Isten parancsainak megtartása útján lehet eljutni, akkor könnyen lecsámborog erről a keskeny ösvényről. Ha nem elég fontos nekünk az út végcélja, akkor a rideg útviszonyok visszariaszthatnak annak végigjárásától.
Azonban
ha
hiszünk
Isten
ígéretének
beteljesülésében,2 mint Mária, akkor életünk nehéz megpróbáltatásai, a hűséges szeretet által megkívánt áldozatok sem riasztanak vissza. Tény, hogy néha belefáradunk a kötelességteljesítés taposómalmába, tény, hogy sokszor nem látjuk, mi értelme a kitartásnak olyan emberek mellett, akik nem viszonozzák szeretetünket, nem látjuk, mi értelme a sok áldozatnak, amikor másoktól inkább bántást, meg nem értést kapunk.
Azonban
Jézus
és
Mária
életének
eseményein
és
beteljesülésén elmélkedve látjuk, hogy igenis van értelme mindennek. Ha a tetteinkmegfelelnek Isten parancsainak, a Jézus által mutatott példának, akkor helyes irányba haladunk, a boldogság útját járjuk. Sőt, ahogyan Erzsébet mondta Máriáról, már most boldogok vagyunk, mert Jézust hordozzuk, visszük el a világba, a hidegszívű, reménytelen emberek közé. Ez pedig egyrészt megadja életünk értelmét, másrészt pedig meg fogjuk tapasztalni, hogy lesznek emberek, akik szeretetünket viszonozzák, értékelik áldozatainkat, örömmel és hálával fogadják az általunk közeledő Krisztust. Halasi plébánia ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Advent utolsó napjai az ünnepre való közvetlen előkészület ideje. Az evangéliumok Jézus születését megelőző eseményeket tárják elénk.
Máté szűkszavú, csak a lényegeset említő beszámolója után Lukács történetei segítenek karácsony titkának elmélyítésében. Ezek az epizódok: a Keresztelő születése körüli események, az angyali üdvözlet, Mária és József útja Betlehembe. A mai evangélium Mária és Erzsébet találkozását tárja elénk. Az angyaltól kapott hír nyomán Mária segíteni indul. A két édesanya és gyermekeik találkozása megragadta a keresztények gondolkodását, így váltak Erzsébet köszöntő szavai napi imádságunk részévé. Számomra mit jelentett eddig a karácsonyi készület? Miben lettem több ebben az adventben? Miben kerültem közelebb a másik emberhez? Miről sikerült lemondanom, mit sikerült leküzdenem? Hogyan alakult Istennel való kapcsolatom? Az utolsó napok a legnehezebbek. Számos feladatot csak ilyenkor lehet elvégezni, és ezeket sűrítik azok, amiket nem volt módomban eddig megtenni. Éppen
ezért
fontos,
hogy
napról
napra
legyen
időm
megállni,
elcsendesedni, hogy az ünnep hangulata egyre jobban lelkembe ivódhasson! 2012 Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse Jelenits István (aki az elmúlt vasárnap volt 80 éves)
gondolataiból
idézek.Mária
„sietve”
felkeresi
Erzsébetet.
Találkoznia kell azzal, aki szintén részese a titoknak. Az „áldott vagy te az
asszonyok
között”
hebraizmus,
a
héber
nyelv
specialitása.
Összehasonlítást fejez ki: „áldottabb vagy te minden asszonynál”. Szemléleti
többlete
is
van
az
összehasonlítás
nálunk
szokásos
fogalmazásával szemben. Mintha újra és újra emlékeztetni akarna rá, hogy Mária számára az a páratlan szerep nem kiváltság, hanem olyan ajándék, amely mindennél inkább közénk utalja őt. Főként az asszonyok közé: az ő anyaságuk titka teljesedik be Mária anyaságában. Mária magnificátot énekel. (a mai evangéliumban nem hangzik el) Isten Anyjának páratlan boldogságát szóvá lehet tenni egy meglevő imádság ujjongó
szövegével.
(Eddig
Jelenits
tanűr
úr
gondolataiból) Mit
tanulhatunk a két titoktudó asszony találkozásából? Mária meg akarja osztani a vele történteket olyan valakivel, aki megérti, mert ő is Isten csodájának részese. Meg tudom-e osztani a velem történteket? Örömeimet és gondjaimat? Mária Jézust viszi a szíve alatt. Viszem-e Jézusomat magammal mindennapi útjaimon? Ez azt jelenti, hogy Jézus mindig velem van, elkísér, éppen ezért úgy is kell viselkednem. Vannak-e olyan imáim, amelyekkel akár örömömet, akár bánatomat ki tudom fejezni? Karácsony közvetlen közelébe értünk. Az idei év abban segít, hogy a vasárnap, amely közvetlenül megelőzi, elcsendesülésével felkészít az ünnepre. Használjuk ki a mai napot az elmélyülésre, hogy holnap este igazi örömmel ünnepelhessünk! 2009 És az Ige testté lett, és közöttünk lakozott. Advent utolsó napjaiban, az evangéliumokból végig olvassuk Jézus születését megelőző eseményeket. Máté a családfában belehelyezi Izrael családjába a megszülető megváltót, megalapozva, hogy bemutathassa, Ő az, akit a próféták ígértek. Lukács párhuzamosan mutatja be a Keresztelő és Jézus születését. Ezekben a napokban hallhatjuk és átélhetjük, hogy Isten gondoskodik az emberről, szeretettel
fordul
hozzá,
és
fel
akarja
emelni
az
elesett
emberiséget. Máriával járhatunk ezekben a napokban. Aki hittel fogadja az
angyal
szavát,
elsiet,
hogy
segítségére
legyen
rokonának,
Erzsébetnek, és hálaadó énekével kifejezi Isten felé fordulását. Hogyan haladok én a krisztusi úton? Arra törekszem, hogy megtegyem akaratát? Keresem, mit akar rajtam keresztül tenni az Isten? Karácsony ünnepe a kapcsolatoknak az ünnepe. Azzal, hogy felfedezem, minek is örül a másik, erősítem a szeretet kapcsolatot. Azzal, hogy időt szánok a másikra, hogy keresem a kedvét, örömét, erősítem a szeretet kapcsolatot. Induljunk bátran Máriával, halljuk meg az angyal szavát, mondjunk igent Isten akaratára, találjuk meg azt, akinek most a legnagyobb szüksége van segítségünkre! Nagytétényi plébánia
ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Szűz Mária nem rejtheti el az örömhírt. Vinnie kell másoknak is. Ha a keresztény valóban rátalált a hitben élete örömére, akkor másokkal is meg akarja osztani hitét, másokat is boldoggá akar tenni. Szűz Mária siet rokonához. A szeretet nem habozik, nem lassú, hanem készséges, azonnal segít. Akik az Úrban reméltek, azokat eltölti a Szentlélek, mint Szent Erzsébetet. Szűz Mária áldott, hiszen ő a Megváltó Anyja. Az Üdvözlégy szavaival köszöntjük Szűz Máriát. Mindenki örömujjongásba tör ki, aki megtudja a Megváltás örömhírét. Mindenki szívét örömmel tölti el Karácsony. De ezt az örömet másokkal is közölni kell. Boldog az, aki hitt az isteni ígéret teljesedésében! Csak ahhoz jön el az Úr, aki hisz. A Karácsony a hívők ünnepe. Néhány nap és beteljesedik az adventi várakozás. Boldog, aki hiszi, hogy élete adventje is megéri a beteljesedést. Dr. Jakubinyi György ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Advent negyedik vasárnapján az evangélium témája a vizitáció, Mária Erzsébetnél tett látogatása. E téma nem valamiféle szokványos rokoni látogatás
megörökítése,
hanem
dramatizált
és
jelképes
megfogalmazása annak, hogy a népéhez közeledő Messiás néhány ember szívében otthonra, elfogadásra talált. A dráma két lényeges mozzanatból áll. Az első mozzanat: a Messiás közeledése a választott néphez. Az evangéliumi leírás szerint Mária – méhében a magzattal – sietve útnak indul a hegyek közé, Jeruzsálem irányába. Ez az út arra az ószövetségi eseményre emlékeztet, amelyben Dávid és társai az Isten szövetségét jelképező frigyládát Jeruzsálembe viszik (2Sám 6). A szövetség ládájának átvitele annak idején a Jeruzsálemre adott isteni
áldást jelképezte. Mária útja ugyanezt szimbolizálja: sietve útnak indul, hogy az isteni áldás és szövetség teljességét jelentő Jézust egészen közel vigye Jeruzsálemhez. Utazása azt az üdvtörténeti folyamatot örökíti meg, amelyben a Messiás népéhez közeledik, hogy e népet áldásával halmozza el, s hogy végérvényesen kibékítse egymással az emberi és az isteni világot. A dráma másik mozzanata: a Messiás közeledésének felismerése és elfogadása az emberek részéről. Erzsébet azokat az embereket szimbolizálja, akik a rejtélyes események ködfátylában is felismerték Isten ígéreteinek beteljesülését, s akik nyitott szívvel várták az isteni áldás teljességét. Megdöbbenése és áldó szavai arra utalnak, hogy – jóllehet csak a sejtések szintjén – fölismerte a Mária szíve alatt rejtőző magzat isteni eredetét. Méltatlanságának tudatában éppúgy megdöbben, mint a frigyláda közelségétől érintett Dávid: „hogyan lehetséges, hogy Uram anyja jön hozzám?” – kérdi. De aztán a frigyláda előtt ujjongó és táncra perdülő Dávidhoz hasonlóan örvendező és áldó szívvel köszönti Mária méhének gyümölcsét, a várva-várt Messiást. Közeledik a karácsony. Ezen az ünnepen nemcsak arra emlékezünk, hogy a Messiás valamikor régen eljött hozzánk, hanem azt is tudatosítjuk, hogy ő ma is közeledik felénk. Adjunk hálát neki ezért a közeledésért, s köszönjük meg, hogy elsőként mindig ő keres bennünket. Magatartásunkban pedig kövessük Erzsébet példáját, aki nyitott szívvel és áldó szavakkal fogadta az isteni küldött érkezését. Küsi - Brassó ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Bevezető a szentmise kezdetén
Lukács evangélista előszeretettel
foglalkozott Jézus születésének rendkívüli körülményeivel és meglepő elbeszéléseket
közölt
Jézus
gyermekségének
időszakából. Jézus
gyermekségének bibliai történetében gyakran esik szó találkozásokról:
Zakariás égi küldöttel találkozik a templomban, Máriát názáreti otthonában keresi fel Gábor főangyal. Mária meglátogatja Erzsébetet, Zakariás feleségét, pásztorok
és
prófétaasszony
a
idős
rokonát. Lukács
gyermek és
Jézus,
Üdvözítőnk
majd
beszámol a az
agg
találkozásáról
betlehemi
Simeon,
is. Ezek
a
Anna bibliai
elbeszélések rámutatnak arra, hogy Isten nem feltűnő módon és díszkísérettel közeledik felénk, hanem egyszerűen társaink személyében, csendesen és bensőséges találkozások által. Advent utolsó vasárnapján Üdvözítőnk
fogadására
készülődünk.
Nem
feledjük,
hogy
Isten
társainkban közeledik felénk. Bennük kell felfedeznünk az Urat. Ha Istent
nem
vesszük
észre
társainkban,
akkor
elhalad
mellettünk. Karácsonyi előkészületünk meddő, ha kitérünk mások elől, kerüljük
embertársainkat,
megbocsátani Erzsébettel
és
nem
vagyunk
haragosainkkal
rokonainkra,
barátainkra
hajlandók
kibékülni. Mária és
egymásnak találkozása
ismerőseinkre
irányítja
figyelmünket, azokra, akikkel már rég ki kellett volna békülnünk, de mind ez ideig még nem volt bátorságunk kezet szorítani. A mai szentmiséből bátorságot és erőt akarunk meríteni még a kényelmetlen találkozásokhoz
is.
A
jó
szándékú
és
békés
találkozásokban
megmutatkozik az Isten. Szentbeszéd Útnak indult Az adventi szentmisék résztvevői ezekben a napokban sok színes szentírási
történetet
hallanak
a
megváltás
kezdeti
időszakában
közreműködő személyek különféle találkozásáról. Ezek az elbeszélések leginkább
Lukács
evangéliumából
származnak,
látogatásokról
tudósítanak és közben szemléletesen mutatják be Isten közeledését Jézus Krisztusban az ember felé. Lukács szentírási beszámolójában a találkozásokról szóló történetek valóban központi helyet foglalnak el és
az evangéliumi örömhír továbbadásának szolgálatában állnak. Lukács beszámol Gábor főangyal és Zakariás pap találkozásáról az Úr jeruzsálemi
templomának
szentélyében
és
az
angyal
későbbi
látogatásáról Mária lakásán Názáretben. A mai evangéliumban arról tudósít, hogy Mária, az Úr édesanyja meglátogatta Erzsébetet, Zakariás várandós feleségét, akihez rokoni szálak fűzték. Ugyancsak Lukács adja tudtunkra a betlehemi pásztorok és az isteni Kisded találkozását a helyi rongyos istállóban, hogy aztán rövidesen beszámolhasson az agg Simeon és Anna prófétaasszony találkozásáról Mária karján közeledő isteni Üdvözítővel a jeruzsálemi templom előcsarnokában. Lukács elbeszélései különböző találkozásokról szólnak, de történetei egyazon cél érdekében keletkeztek. Rámutatnak arra, hogy Isten találkozni óhajt az
emberrel.
Közeledésének
azonban
előfeltételei
vannak.
Isten
szándéka az emberrel akkor sikerül igazán, ha képesek vagyunk az egymással való találkozásra.Istennel találkozunk, ha meglátogatjuk, felkeressük és támogatjuk egymást. Az ilyen találkozásokban Isten mutatja meg magát és közeledik felénk. Erre utal evangéliumi szakaszunk története. „Mária... útnak indult, és a hegyekbe sietett” (Lk 1,39), hogy meglátogassa Erzsébetet, előrehaladott korú rokonát, aki öregsége ellenére gyermeket várt. Isten megbízása alapján az angyal csak éppen néhány pillanattal korábban ruházta fel Máriát az istenanyai méltósággal. És mit tett erre a nagyméltóságú Szűz? Elsietett rokonához, hogy szeretetszolgálata révén megossza vele az evangéliumi örömhírt. Beképzeltségnek, büszkeségnek vagy gőgnek nyomát sem találjuk nála. Pedig vele igazán nagyot tett az Isten. Szíve alatt hordta Isten egy Fiát, a Királyok Királyát, az Uralkodók Urát. Minden oka meglehetett az elzárkózásra, és ez által tekintélye megőrzésére és fokozására. Az Isten anyja azonban másként cselekedett. Nem járt el emberekhez hasonlóan. Kilépett emberi méltósága elefántcsonttornyából és meglátogatta isteni
Fia
szolgájának
nagyméltóság.
édesanyját. Nem Nem
tett
bástyázta
körül
úgy,
mint
önmagát
sok
emberi
önteltséggel.
Hozzáférhető maradt. Akik nem így járnak el, arról panaszkodnak, hogy sivár
az
életük,
elhagyottak
és
magányosak.
Nehéz
nekik
megmagyarázni, hogy elszigeteltségük okát önmagukban kell keresniük: öntelten begubóztak, míg jól ment soruk. Vajon sok házastársi és baráti kapcsolat elhidegülésének okát vagy számos élet sikertelenségét nem éppen az ilyen gőgös magatartásokban, a sértő büszkeségben és a taszító fennhéjázásban kell keresnünk? Az élet talán nem igazi kapcsolatok
gyümölcse?
Szoros
kapcsolatok
nélkül
nincs
teljes
élet. Szentírási szakaszunk második főszereplője Erzsébet, Zakariás felesége, Keresztelő János édesanyja. Máriához hasonlóan viselkedik. Meg sem várja, hogy fiatal rokona befejezze üdvözlő szavait, máris lelkendező örömmel beszél róla. Elősegíti fiatal rokona látogatásának sikerét.
A
találkozás
pillanataiban
mindketten
felismerik
Isten
közeledését és áldják szent nevét. Emberileg tekintve a dolgot, Erzsébetnek
elég
oka
lehetett
arra,
hogy
kiszolgáltassa
és
körültáncoltassa magát a fiatal és szegény názáreti leányzóval. Isten Erzsébettel nagy dolgot művelt. Öregségére meghallgatta imáit, és gyermekkel ajándékozta meg, olyan korban, amikor ezt már senki sem remélhette joggal. Erzsébet Máriánál sokkal idősebb. Férjnél van és nem valamiféle hoppon maradt lány. Tisztességes asszony, aki ráadásul még egy köztiszteletben álló paplak úrnője is. Ennek ellenére mégis meghajlik a feléje közeledő fiatal leány és rokon előtt. Mindenféle illemszabály és elvárás ellenére kedvesen és előzékenyen köszönti az Úr szolgáló leányát. Ez lenne két Szentlélekkel eltelt ember példás találkozása? Mária és Erzsébet az igazi nagyság, méltóság, és a kimagasló élethivatás ellenére megőrizte emberséges mivoltát. Lehetséges, hogy korunkban az ilyen finom magatartás kiment a divatból és többé nincs szükség a
közvetlen, egyszerű, nyílt és előzékeny lelkületre? Vajon a két bibliai asszony emberséges magatartása ma már nem követendő eszmény? A fagyos emberi kapcsolatok világában talán már az elzárkózottság, a visszavonultság, az egymástól való eltávolodás és elidegenedés is közelebb vihet a felénk közeledő Istenhez? A két asszony találkozója mást mutat. Isten a Lelkét hordozó emberek által közeledik felénk, és a szerető találkozások révén nyilatkoztatja ki azt az örömet és békét, amelyet Rajta kívül senki más nem adhat. Ezt látjuk, olykor mégis megkeményítjük szívünket, és nem közeledünk felebarátaink felé. Konokul ellenállunk a Lélek indításainak. Olykor elég lenne egy jó szó, egy meleg kézszorítás vagy csak egyszer előre köszönni a haragot tartó testvérnek, rokonnak vagy szomszédnak, és máris megtapasztalnánk a szeretet örömét. Gőgös büszkeségünk mellett többször utunkat állja a zsarnoki határidőnapló és a sok-sok mindennapi gond. Néha gátlásosak vagyunk, máskor szertelen kívánságainkkal, irgalmatlan törtetésünkkel és könyökölésünkkel, féktelen kapzsiságunkkal és mohóságunkkal akadályozzuk meg a szeretet térhódítását a világban. Az ilyen emberekhez lehetetlen közeledni és ők sem igen képesek kimozdulni életük sivár zárkájából. Sohasem tapasztaltuk még meg a közvetlen és előzékeny szeretet örömét? Nem vettük még észre, hogy mekkora öröm, ha
lemondunk
hozzáférhetőkké örömünket
előnyeinkről, válunk,
másokkal?
kitárjuk
megosztjuk Nem
szívünket
gondjainkat,
tapasztaltuk
még,
mások
felé,
bánatunkat hogy
és
ilyenkor
megmagyarázhatatlan öröm és béke tölti be szívünket? Istennel találkoztunk. A mai evangélium Mária és Erzsébet örömujjongásáról beszélt. Hozzájuk hasonlóan a meghitt látogatások, találkozások és barátságok felett érzett megmagyarázhatatlan örömről beszélnek ma az egyre
inkább
terjedő
egyházi
csoportok
és
bázisközösségek,
amelyekben fiatalok és idősek nem egyszer örömmel tapasztalják Jézus
kijelentésének igazát: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18, 20). Ezekben a csoportokban az istenkereső hívek bátran elmondják hitbeli tapasztalataikat és gyakran megérzik Isten közeledését társaikban. Az ilyen köröknél csak azok a családok irigylésre méltóbbak, amelyekben a hitbeli beszélgetések napirenden vannak és amelyek az ilyen beszélgetésekből soha ki nem fogynak. Az ilyen családokban elmélyül a házastársi kapcsolat és a többi családtag sem unja magát. Hány családban előfordul, hogy hiányzik a közös téma, a felek szótlanul és mogorva arccal haladnak el egymás mellett és a hosszú estéken csak akkor húzódnak kissé össze, ha már amúgy is mozdulatlanul és szótlanul bámulhatják a televízió lebilincselő képernyőjét. Talán a karácsony előtti idő kedvező alkalom arra is, hogy megtörjük ezt a hideg némaságot. Karácsonykor Isten közeledik felénk. Jézus Krisztus személyében Ő látogat el hozzánk. Őáltala létrejött az Isten és ember igazi nagy találkozója. Ezért a találkozásért Isten kiüresítette önmagát, leszállt mennyei trónusáról, feltárta szerető szívét az ember előtt, hittel és bizalommal kiszolgáltatta magát neki. Vajon a keresztény ember hogyan válaszol a feléje közeledő Isten szeretetére? A Mária és Erzsébet találkozójáról szóló bibliai elbeszélés ebben a kérdésben is eligazít. Ahol az emberek semmiképpen sem közelednek
egymás
felé,
ott
elszigetelődnek,
legfeljebb
békés
egymásmellettiségben élnek, de leginkább ellenségeskedések közepette. Isten nagylelkűen közeledik felénk és mindig vállalja az emberrel való találkozás kockázatát. Karácsony a találkozások ünnepe. Akkor lesz sikeres és boldog, ha mindig készek leszünk lépéseket tenni Isten és embertársaink felé. Cserháti Ferenc: Hitébresztő
ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Advent negyedik vasárnapján az evangélium témája a vizitáció, Mária Erzsébetnél tett látogatása. E téma nem valamiféle szokványos rokoni látogatás
megörökítése,
hanem
dramatizált
és
jelképes
megfogalmazása annak, hogy a népéhez közeledő Messiás néhány ember szívében otthonra, elfogadásra talált. A dráma két lényeges mozzanatból áll. Az első mozzanat: a Messiás közeledése a választott néphez. Az evangéliumi leírás szerint Mária - méhében a magzattal sietve útnak indul a hegyek közé, Jeruzsálem irányába. Ez az út arra az ószövetségi eseményre emlékeztet, amelyben Dávid és társai az Isten szövetségét jelképező frigyládát Jeruzsálembe viszik (2 Sám 6). A szövetség ládájának átvitele annak idején a Jeruzsálemre adott isteni áldást jelképezte. Mária útja ugyanezt szimbolizálja: sietve útnak indul, hogy az isteni áldás és szövetség teljességét jelentő Jézust egészen közel vigye Jeruzsálemhez. Utazása azt az üdvtörténeti folyamatot örökíti meg, amelyben a Messiás népéhez közeledik, hogy e népet áldásával halmozza el, s hogy végérvényesen kibékítse egymással az emberi és az isteni világot. A dráma másik mozzanata: a Messiás közeledésének felismerése és elfogadása az emberek részéről. Erzsébet azokat az embereket szimbolizálja, akik a rejtélyes események ködfátylában is felismerték Isten ígéreteinek beteljesülését, s akik nyitott szívvel várták az isteni áldás teljességét. Megdöbbenése és áldó szavai arra utalnak, hogy – jóllehet csak a sejtések szintjén – fölismerte a Mária szíve alatt rejtőző magzat isteni eredetét. Méltatlanságának tudatában éppúgy megdöbben, mint a frigyláda közelségétől érintett Dávid: „hogyan lehetséges, hogy Uram anyja jön hozzám?” – kérdi. De aztán a frigyláda előtt ujjongó és táncra perdülő Dávidhoz hasonlóan örvendező és áldó szívvel köszönti Mária méhének gyümölcsét, a
várva-várt Messiást. Közeledik a karácsony. Ezen az ünnepen nemcsak arra emlékezünk, hogy a Messiás valamikor régen eljött hozzánk, hanem azt is tudatosítjuk, hogy ő ma is közeledik felénk. Adjunk hálát neki ezért a közeledésért, s köszönjük meg, hogy elsőként mindig ő keres bennünket. Magatartásunkban pedig kövessük Erzsébet példáját, aki nyitott szívvel és áldó szavakkal fogadta az isteni küldött érkezését. Turay Alfréd asszony
Ádvent 4. vasárnapja C
találkozásáról
számol
be
Két Istentől kiválasztott
Lukács
evangélista.
Mária
meglátogatja rokonát, Erzsébetet. Szívét egészen betölti a hivatás, amelyet Gábor arkangyal közölt vele: Ő a Megváltó édesanyja. Az angyal azonban rokonáról, Erzsébetről is beszélt. Szavai azt sejttették, hogy az ő gyermekének fogantatása is különleges isteni ajándék. Rokonához kettős cél vezeti, segíteni akar neki a gyermek fogadására való előkészületben, de Isten csodálatos terveiről is szeretne beszélni valakivel, aki ugyancsak szerepet kapott benne. Ezen az úton is szeretné jobban megismerni hivatását. Először Erzsébet köszöntése árul el sokat Mária méltóságáról: „Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jöjjön hozzám?” Szívüket egészen betöltik Isten megvilágosító szavai, amelyek most már nem a Megváltó várásáról, hanem megérkezéséről szólnak. Mária és Erzsébet szíve egészen nyitott Isten előtt. Másképpen Máriáé és másképpen Erzsébeté. Máriának is megvoltak az álmai az életről. Amikor azonban áldott állapotba került a Szentlélektől, ez egészen megváltoztatta életútját. Az új helyzet súlyos konfliktussal is járt. Jegyese az isteni megvilágosításig nem értette a történteket, az is szorongást ébresztett szívében, hogy vajon mit fog szólni a kis falu népe, amelynek közösségében élt. Vajon nem fogják kiközösíteni, elítélni? Mégis igent mond az Istentől jövő kiválasztásnak és meghívásnak. Elfogadja, hogy élete egészen más irányt vett, mint amit előzőleg ő gondolt el jövőjéről. Elfogadja, hogy Isten beavatkozott életébe és
lefoglalta magának.Erzsébet már belenyugodott abba, hogy nem lesz gyermeke. Azután mégis egészen váratlanul várandós lett. Idős kora ellenére! Férje, Zakariás pedig hónapokig néma volt, igazán beszélni sem
tudtak
egymással.
Itt
is
az
új
helyzetet
összeütközések,
félreértések is kísérték. Mégis Erzsébet teljes szívvel, Istenbe vetett bizalommal elfogadja a változást, az új helyzetet. Mi itt vagyunk karácsony ünnepének küszöbén, a mai délutánt a szenteste fogja követni. Szívünkben van-e bőséges szabad hely Mária és Gyermeke számára? Milyen hatalmak szállásolták be magukat szívünkbe? Mit várunk a karácsonytól, milyen gondjaink vannak vele kapcsolatban? Az foglal el minket, hogy mindent előkészítettünk-e otthon az ünnepre, hogy vajon tetszeni fognak-e ajándékaink, és mi mit fogunk kapni, milyenek lesznek az ünnepi étkezések, és milyen lesz az ünnepi televízióműsor? Vajon nem ezeknek a földi „hatalmaknak” adjuk át szívünket és csak ez után jön Isten, ha egyáltalán van még valami kis hely
számára
szívünkben? Mária
és
Erzsébet
lelkülete
értékes
indításokat ad nekünk az isteni Kisded születésének megünneplésére. Legyen most ő szívünk középpontjában.
Szorítsuk ki
a földies
törődéseket, aggodalmakat. Ragadjon meg minket is Isten csodálatos, ajándékozó szeretete, amely abban nyilvánult meg, hogy Isten Fia emberré lett. Mária nemcsak azért megy el Erzsébethez, hogy segítségére legyen, hanem beszélgetni is szeretne Isten szeretetének nagy titkáról, amelyet az ő Gyermeke fog majd közénk hozni, hogy velünk is maradjon. Jézusról beszélgetni a családban elsősorban a karácsonyi evangéliumi történetekhez kapcsolódva, ez is nagyon szép és értékes
ünnepi
program.
Közvetve
a
család
otthoni
karácsonyi
ünneplését segíti elő, ha tagjai most különösen bensőséges szeretettel fordulnak egymáshoz, ez kedvességükben, szavaikban, egymás iránti figyelmükben is megnyilvánul. Ócsai József
ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Advent negyedik vasárnapjával a küszöbön áll a karácsony. Mindenki izgatottan számolja a napokat: a gyermekek azért, hogy mikor lesz az a szép este sok-sok ajándékkal, a felnőttek meg azért izgatottak, hogy sikerül-e addigra minden bevásárlást, és minden ügyet elintézni. Az Egyház is növeli bennünk ezt a feszültséget - persze egészen más értelemben – amikor az imént hallott evangéliumot tárja elénk. Mária meglátogatja Erzsébetet, s ebben a jelenetben ott van az, hogy az Isten Fia már megfogant, már köztünk van! Különös találkozásnak lehetünk tanúi, ahol tulajdonképpen nem is kettő, hanem négy ember találkozik: Mária, Erzsébet, Jézus és Keresztelő János. Mikor a két anya találkozik, akkor a Keresztelő felujjong anyja méhében Jézus jelenlétére, mintegy előre jelezve azt, hogy élete szorosan összekapcsolódik ennek a Jézusnak életével. Hiszen arra lesz hivatva, hogy az ő működését készítse elő. Erzsébet áldottnak nevezi minden asszonyok között Máriát. Ez a számunkra az Üdvözlégyből ismerős, de alapjában véve szokatlan kifejezés az arámban hiányzó felsőfokot van hivatva kifejezni. Egyszóval azt jelenti, hogy te vagy a legáldottabb asszony. S rögtön a következő mondat utal ennek okára: „Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám?” hasonló mondat elhangzott évszázadokkal ezelőtt Dávid király ajkáról, mikor a Jeruzsálembe érkező frigyládát ugyanezekkel a szavakkal fogadta. Azt a frigyládát, mely az Úr jelenlétét a zsidó ember számára a legelevenebben jelképezte. Itt azonban Máriánál nem pusztán jelképről van szó: itt valóban jelen van az Úr, az Isten! „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” – mondja Erzsébet. Valóban, lehet-e annál nagyobb boldogság, mint Istent hordozni a világban? Lehet-e annál nagyobb boldogság, mint hinni abban, hogy az Isten megtestesült, igazi, hús-vér emberré lett? Most
rögtön azt gondolhatjátok, hogy Erzsébet szavai Máriára vonatkoztak. Hogyan lehetünk mi Isten-hordozók, miért lenne olyan nagy boldogság az, hogy Isten emberré lett? Inkább szánni kellene, azt a szegény gyermeket. Erzsébet köszöntése rád is vonatkozik – te is boldog lehetsz! Ja, persze, majd karácsonykor, mert eljön a kis Jézus. De ne szaporítsuk a szót, s ne hazudjunk magunknak, mert egyáltalán mitől is leszünk boldogok karácsonykor, ha egyáltalán boldogok leszünk? Azért mert nem kell dolgozni, nem kell iskolába menni? Azért mert ajándékhegyek várnak ránk? Azért mert jó műsor lesz a tévében? Azért mert olyan szép és derűs dolog a karácsony, amikor énekeljük a „Mennyből az angyal”-t, mikor csillog a karácsonyfa, mikor olyan szépen mosolyok a kis Jézus a jászolból? Mindezen giccsözönnek semmi köze a karácsonyhoz. Az igazi karácsony nem erről szól. Az igazi karácsony felkavar, mert Krisztus a világba lép, s felforgatja az emberek jól beidegződött kényelmes életét, ahogy a Zsidókhoz írt levélben hallottuk: „Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Ezért így szóltam: Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” S hogy milyen az igazi karácsony? Nézd meg azt, aki először élte át: Máriát, akit felkavarnak az események. Az Istennek igent mond a Gyermekre, de szinte nem is érti hogyan történ, mi történt. Hatalmas titok feszül benne, ami felkavarja, s amit nem oszthat meg senkivel, mert egész egyszerűen
bolondnak
néznék.
Egyetlen
ember
van
az
angyal
útmutatása szerint, akivel meg tudja osztani titkát: Erzsébet, akivel éppoly hihetetlen dolgok történtek, mint vele. Erzsébet pedig megerősíti: ő az Úr anyja. Tehát igaz! Nem képzelődés, nem álom volt az angyal, hanem valóság. Tehát igaz, hogy az Isten emberré lett. De mindez akkor áll benne végleg helyre, amikor megszületik a Gyermek, amikor kezében tartja,
s
amikor
idegenek
jönnek,
akik
fiában
találják
meg
a
Messiást. Kedves testvérem! Neked okoz-e ilyen nyugtalanságot a karácsony jövetele, hogy nem tudod elhinni azt, hogy igaz lenne: az Isten emberré lett. Hányan és hányan nem tudták ezt elfogadni az Egyház története során, mikor sorra születtek a különböző eretnekségek, melyek vagy istenségét, vagy emberségét tagadták le Krisztusnak. Mondván, hogy az nem lehet, hogy a végtelen Isten emberré legyen. Egyáltalán
te
miért várod
a
karácsonyt?
A
pihenő,
az
ajándékozás, a tévéműsor miatt? Vagy pedig Jézusnak is adsz helyet ezen az ünnepen? Az igazi Jézusnak, aki nem azonos a képeslapok giccsesen mosolygó babájával? Még nincs itt a karácsony, még van egy pár napod. Még van egy pár napod arra, hogy helyesen ráhangold szíved-lelked az igazi karácsonyra, az Isten érkezésére. S ha befogadod ezt az ember-istent, akkor te is Isten-hordozó leszel, mint Mária, s rád is vonatkoznak
Erzsébet
szavai:
„Boldog
vagy,
aki
hitted,
beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” Ámen.
hogy
Forrás: Az
ürömi Szent György Plébánia közösségeinek információs havilapja ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,45) Ez az ige egy nagyon egyszerű, ugyanakkor fennkölt eseményhez kapcsolódik: két áldott állapotban levő asszony találkozásakor hangzik el. Anya és magzat között a legszorosabb lelki és fizikai együttélés valósul meg. A gyermek gondolatait, érzéseit az anya mondja ki. Amikor Mária beszél,
Erzsébet
méhében
örömében
megmozdul
a
gyermek,
Erzsébetnek pedig mintha az Előhírnök adná ajkára a szavakat. Amíg azonban a Máriát dicsérő ének első része személyesen az Úr édesanyjához szól, addig az utolsó mondat állítmánya harmadik személyű: „Boldog, aki hitt.” Megállapítása tehát egyetemes érvényű
igazság: boldognak nevez minden hívőt; azokat, akik befogadják és életre váltják Isten Igéjét, s Máriát tekintik legfőbb példaképüknek. (G. Rossé: Il Vangelo di Luca, Róma, 1992. 67. o.) „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Az evangélium itt először mondja boldognak Máriát s vele együtt azokat is, akik követni és utánozni akarják őt. Máriában az Ige befogadásának gyümölcseként szoros egységet alkot a hit és az anyaság. De Lukács valami olyat is megsejtet velünk, mely mindannyiunkra vonatkozik. Evangéliumának egy későbbi szakaszában Jézus ezt mondja: „Azok az anyám és a rokonaim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8, 21) Erzsébet a Szentlélek indíttatására szinte ugyanezt közli velünk, amikor kijelenti, hogy minden tanítvány az Úr „édesanyjává” válhat, feltéve ha hisz Isten Igéjében és életre váltja azt. „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Jézus után Mária mondta ki a legtökéletesebb igent Istennek. Mindenekelőtt ebben áll életszentsége és nagysága. S amíg Jézus az Ige, a megtestesült Ige, addig Mária – az Igébe vetett hite által – a megélt Ige. Ő azonban olyan, mint mi, mert teremtmény. Mária istenanyasága hatalmas, egyedülálló kiváltság. Isten mégsem csak a Szüzet hívja arra, hogy magába fogadja Krisztust. Ha más módon is, de minden keresztényben meg kell testesülnie Krisztusnak, hogy Pállal együtt ezt ismételhesse: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2, 20) Hogyan valósítsuk meg ezt?
Máriához
hasonlóan
legyünk
készségesek
Isten
igéjének
befogadására. Vele együtt higgyünk abban, hogy Jézus minden ígérete be fog teljesedni. S ha egy-egy ige olykor képtelenséget követelne tőlünk, ha kell, vállaljuk a kockázatot is, mint Mária. Azzal, aki hisz az Igében, mindig rendkívüli dolgok történnek. Könyveket lehetne írni a kisebb és nagyobb csodákról, melyek ezt igazolják. Ki tudná elfelejteni, amikor a háború alatt hittünk Jézus e szavaiban: „Kérjetek és kaptok!”
(4 Vö. Mt 7, 7)? Kértük tehát mindazt, amire a város szegényeinek szüksége volt és láttuk, hogy zsákszámra érkezik a liszt, ládákban a dobozos tej és a lekvár, a tűzifa és mindenféle ruhanemű. Ma is ugyanez történik. „Adjatok és adnak majd nektek is” (Vö. Lk 6, 38): a „szeretet-butikok”
mindig
újra
megtelnek,
mivel
rendszeresen
kiürülnek. Ám leginkább az döbbenti meg az embert, hogy Jézus szavai mindig és mindenhol igazak. Isten segítsége a leglehetetlenebb helyzetekben, a világ legelszigeteltebb zugába is pontosan megérkezik. Nemrégiben ez történt egy édesanyával is, aki hihetetlen szegénységben élt. Egyik nap úgy érezte, utolsó filléreit is oda kell adnia egy nála szegényebbnek. Hitt az evangélium ígéretében: „Adjatok és adnak majd nektek is”, és nagy béke töltötte be a lelkét. Kicsit később megérkezett legkisebb lánya. Megmutatta neki, milyen ajándékot kapott egyik idős rokonuktól, aki véletlenül arra járt: kezecskéjében ott volt a megígért százszoros. Az ehhez hasonló „kicsiny” tapasztalatok arra bátorítanak, hogy higgyünk az evangéliumban. Bármelyikünk átélheti azt az örömöt, azt
a
boldogságot,
mely
Jézus
ígéreteinek
beteljesüléséből
fakad. Amikor a hétköznapok folyamán a Szentírást olvasva találkozunk Isten Igéjével, nyissuk ki szívünket és fogadjuk be. Higgyük, hogy amit Jézus kér vagy ígér, az megvalósul. Hamarosan felfedezzük majd, mint Mária vagy mint az említett édesanya, hogy Ő megtartja ígéreteit. Chiara Lubich ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Az angyali üdvözlet után Mária útrakelt, és a hegyek közé, Juda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így
kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!”
Mit tehet egy fiatal lányka, amikor
nyakába zúdul a boldogság, mint a Niagara? Mária megoldása eléggé váratlan: segíteni megy nagynénjének. Persze, mindenkinek megvan az egyéni olvasata: a sietségben érezzük az örömet; a vágyat, hogy megossza örömét; az igényt, hogy kibeszélje magát valakivel, akiben megbízhat, hisz helyzete eléggé kényes. Mindez egyszerre hathatott Mirjamra, de végül is Erzsébet értelmezése egyértelmű: meglepi, hogy „Urának anyja” keresi fel. Nem a rokont, főleg nem a „kis” rokont látja benne, akit neki kellene megerősítenie, hanem az előkelő vendéget, az élő frigyládát, a remény hordozóját, a legboldogabb teremtést. Nálánál is boldogabbat, ami nagy szó, hisz ami vele történt, az a városban közbeszéd tárgya: akkoriban a gyermek még áldás volt, nem teher. S ő ilyen áldásra már nem számíthatott. Két boldog ember találkozik hát. Vagyis… három. A történetben az a legmeghökkentőbb, hogy a magzat velük ujjong. Törvényhozóinkat nem fogja befolyásolni, de a hívő számár eléggé egyértelmű: Erzsébet magzata az első, aki felismeri a Messiást. Dolgokat tud, amelyet felnőttként nem fog tudni: ezért kell majd követeket küldenie unokatestvéréhez, „ő-e az”… Ha tehát egy értelem nélküli embrió ennyire boldog az Úr közeledtére, milyen boldognak kellene nekünk lennünk? Vagy inkább úgy értelmezzük a történteket, hogy az anya és magzata között oly tökéletes a Communio, az egység, hogy az anyát betöltő Szentlélek a gyermeket is elönti? Sőt, a gyermek tudása visszaáramlik az anyába: magzatától tudja meg, hogy látogatója „Urának anyja.” Azt hiszem, itt az ideje, hogy félretegyük a papírt, és
rászánjunk egy kis időt az elkövetkezendő napokban, hogy ekkora szeretetet be tudjunk fogadni. Kiss Ulrich SJ ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Krisztus a világba lép Íme, a negyedik ádventi vasárnapot ünnepeljük, s ezzel nagyon közel kerültünk a karácsonyi ünnepekhez. A szentírás már említést is tesz a születendõ Messiás szülõhelyérõl, Betlehemrõl, mely ezáltal a világ egyik legismertebb városa lesz. Belõle származik a Megváltó. Valóságos ember, s mégis az Isten fia. Emberi testet ölt a Fiú, s ahogyan a könyvtekercsekben megvan írva, a világba lép. Az engesztelõ és égõ áldozatok nem voltak Istennek kedvesek, amit a Fiú tesz, az igazán kedves Isten elõtt. A megváltás, noha húsvétkor teljesedik ki igazán, már karácsonykor elkezdõdik, s a betlehemi jászolban a megtestesült Isten, az engesztelõ áldozat. Az Újszövetség egyik legfontosabb mondatát olvassuk a mai szentleckében: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” A Fiú engedelmesen belép abba a világba, mely éppen az emberi engedetlenség folytán lett olyanná, amilyen. Fontos azt is észrevenni, hogy nem csak az emberi nemrõl van szó, vagy egy néprõl. A „világ” az egész emberiséget jelenti, beleértve minden létezõt is, hiszen Isten ezáltal, hogy a világba lép, megszentel mindent. Elég, ha csak a kenyérre és a borra gondolunk. Az evangélium olyan szereplõket említ, akik az elsõ karácsony legközvetlenebb átélõi, hiszen Máriának is és Erzsébetnek is méhe alatt a gyermek, akiknek születése által Isten megváltó akarata teljesedik be. Megható a két asszony és a két magzat találkozása, s lelki szemeimmel elképzelem azt a pillanatot, amikor János elõször látja meg Jézust. Milyen csodálatos is az igaz hit, a halálig elszánt rajongás az iránt, aki meg tudja menteni életünket, miközben látszólag hagyja elveszíteni azt. S János hitt ebben.
Ó Te világ! Mikor kiáltasz fel, hogy elfogtuk a gonoszság eszméjét, s mikor ujjongsz örömödben, hogy Istenre is rátaláltál?! Isten és ember karácsonya tehát nem más, mint az elsõ lépés abban az irányban, mely kettejük találkozásához vezet. Jézus teljesítette az Atya akaratát azzal, hogy emberré lett. Nekünk is teljesítenünk kell az Atya akaratát. Az Atya akarata pedig az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban, s parancsait megtartsuk. Ha ez megtörténik, akkor lesz karácsonyunk s az ég összeér majd a földdel. Félelmetes, mégis oly kívánatos. Legyen meg! KEK ADVENT 4. VASÁRNAPJA C A H1N1 vírusos megbetegedésekről szóló december 5-i riportban az rtl Klub 19 halottat jelzett, és két magzat elvesztését. A magzat a tévé nyelvén nem élet, nem is halott, csak veszteség. Mint a tőzsdén, vagy amikor a váróteremben felejtjük az esernyőnket. Lám, a magzat, akiről Lukács, az orvos szól, nem csak érzelmekre képes, nem csak kommunikál anyjával, hanem anyja olyan bölcsességre tesz szert rajta keresztül, melyet minden filozófus megirigyelhet: felismeri a születő Igazságot, az Életet – mely maga is magzat. A magzatok eszerint egymással
is
kommunikálnak
és
Istennel. A
várás
idejét
mi
jelképezhetné, mi testesíthetné meg jobban, mint a legszentebb emberi várokozás, az anyáé, elsőszülött gyermekére? Ez is advent üzenete: boldogok az anyák, mert ők mind Jézust várják! Kiss Ulrich SJ
Ádvent
4. vasárnapja C Advent 4. vasárnapján – az Úr születésének ünnepe előtt – az evangélium elbeszéli, hogyan látogatja meg Mária rokonát, Erzsébetet. A látogatás nem csupán egy udvarias gesztus, hanem valami csodálatos egyszerűséggel mutatja be az Ó- és Újszövetség találkozását. A két gyermeket váró asszony a reményt és a Remélt személyt testesíti meg. Az idős Erzsébet a Messiást váró Izraelt jelképezi, míg a fiatal Mária
annak a reménynek a beteljesülését, amely az egész emberiség javára válik. Mindenekelőtt a két asszony méhének gyümölcse, János és Krisztus találkozik és ismeri fel egymást. A keresztény költő, Prudentius így mondja: „A gyermek az idős asszony méhében anyja szavai által köszönti Urát, a szolgálólány fiát.” (Apotheosis). Az Erzsébet méhében lévő János öröme jele a remény beteljesülésének: Isten meglátogatja az Ő népét. Gabriel arkangyal, amikor megjelent Máriának, beszélt arról, hogy Erzsébet is gyermeket vár, s ez nem más, mint Isten hatalmának bizonyítéka, hiszen a meddő asszony idős kora ellenére termékeny lesz. Erzsébet köszönti Máriát és felismeri, hogy Isten emberiségnek tett ígérete beteljesült, ezért beszél így: „Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus!Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám?” (Lk 1,42-43) Az Ószövetségben az „áldott vagy te az asszonyok között” kifejezést Jáel (Bírák 5,24) és Judit (Jud 13,18) esetében használta, a két hős asszonyra, akik mindent megtettek, hogy megszabadítsák Izraelt. És most Máriát írják le e szavakkal, ezt a békés fiatalasszonyt, akit a Megváltót adja a világnak. János öröme (vö. Lk 1,44) eszünkbe juttatja Dávid királyt, aki táncolva kísérte a frigyládát Jeruzsálem városába (vö. 1 Krón 15,229). A szövetség ládája a Törvény tábláit és Áron vesszőjét tartalmazta (vö. Zsid 9,4), amely azt jelezte, hogy Isten jelen van népe között. A magzat János így ujjong Mária, az Újszövetség frigyládája előtt, aki méhében hordozza Jézust, Isten emberré vált Fiát. A jelenet szól a látogatás, a találkozás szépségéről is. Ahol az emberek kölcsönösen elfogadják egymást és figyelnek a másikra, ott jelen van Isten, s örömet ad. A karácsonyi időszakban kövessük Máriát, látogassuk meg azokat, akik nehézségek között élnek, a betegeket, az időseket és gyermekeket. És kövessük Erzsébet példáját is, aki úgy fogadja vendégét, mint magát az Istent. Ha nem vágyódunk az Úr után, nem fogjuk Őt felismerni, ha nem készülünk, nem találkozunk
Vele, ha nem keressük, nem találjuk fel. Menjünk, hogy találkozzunk az Úrral, aki örömmel jön közénk. (XVI. Benedek pápa) ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Advent utolsó vasárnapja az a nap, amikor már Karácsonyra kell készülnünk.
Mostanára
bevásároltunk,
s
már
nyugodtan
gondolkodhatunk az ünnep értelmén. A mai evangélium arról számol be, hogy
Mária
meglátogatja
Erzsébetet.
A
találkozás
a
Magnificat
imádsággal fejeződik be.”Magasztalja lelkem az Urat, mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát.” A Magnificat szavai által Mária segít a Karácsony misztériumának egyik fontos aspektusára figyelni, arra, amit ma szeretnék hangsúlyozni: Karácsony az alázatosak ünnepe, a szegények napja. Mária mondja: „Hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt; az éhezőket minden jóval betölti, a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.” A mai világban két új társadalmi osztály bukkan fel, amely a múltban nem léteztek. Egyrészt ott van a kozmopolita társadalom, amelynek tagjai beszélnek angolul, könnyen tájékozódnak
a
világ
repülőterein,
computert
használnak
és
interneteznek. E csoport számára a világ egy „globális falu”. Másrészről van egy hatalmas tömeg, amelynek tagjai elhagyták szülőföldjüket, korlátaik vannak és csak indirekt formában van lehetőségük a társadalmi kommunikációra. Ezek a csoportok alkotják korunk „hatalmasait” és „kicsinyeit”. Mária segít, hogy a dolgok ismét a helyükre kerüljenek és ne csapjuk be magunkat. Ő azt üzeni, hogy a legmélyebb értékek gyakran a kicsinyek között vannak elrejtve; s a történelem meghatározó eseményei (mint például Jézus születése) az alázatosak között történt és nem a világ nagy színpadjainak deszkáin. A mai Olvasmány elmondja, hogy Betlehem „a legkisebb Juda nemzetségei között”, mégis ott születik
a Messiás. A nagy írók, mint Manzoni vagy Dosztojevszkij halhatatlanná tették műveikben az „alacsony osztályok” értékeit, történeteit. A „szegények iránti kiemelt elkötelezettség” olyan valami, amit már a II. Vatikáni Zsinat előtt elhatározott Isten. A Szentírás mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll,
az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1
Pét 5,5) A kinyilatkoztatásban Isten állandóan úgy jelenik meg, mint aki figyel a szegényre, az elnyomottra, és azokra, akik semmik a világ szemében. Mi kísértést érzünk, hogy pont az ellenkezőjét tegyük annak, amit Isten, azokra figyeljünk, akik a csúcson vannak, s ne azokra, akik alul;
azokra,
akik
szenvednek. Nem
jól
elég,
élnek, hogy
s
nem
gondolunk
azokra, arra,
akik Isten
szükséget letekint
a
kicsinyekre. Nekünk is kicsinyeknek, alázatosaknak kell lennünk, legalább szívünkben! Betlehemben a Születés Bazilikának egyetlen bejárata van, amelyen át nem léphet be senki anélkül, hogy meg ne hajoljon. Vannak, akik azt mondják, azért építették így a bejáratot, hogy a beduinok ne mehessenek be tevéiken ülve a székesegyházba. De van ennek egy másik magyarázata is, amelyben egy mély lelki igazság van. Ezek a bejáratnak a célja, hogy emlékeztesse a zarándokokat, ahhoz, hogy Karácsony mélyebb értelmét megértsék, szükség van az alázatra, s arra, hogy kicsinyek legyünk. Van egy olasz karácsonyi ének, amelyet gyakran énekelnek ezekben a napokban: "Tu scendi dalle stelle, o re del cielo…" (Leszálltál a csillagos egekből, mennynek Királya…). De ha Isten leszállt a „csillagos egekből..” akkor nem kellene nekünk is leszállni a felsőbbrendűség és hatalom piedesztáljáról, s megbékélve, testvérként élni másokkal? Nekünk is le kell szállnunk a tevékről, hogy eljussunk a betlehemi jászolhoz! (R. Cantalamessa)
ADVENT 4. VASÁRNAPJA C A szeretet nem bóvli Az utolsó adventi vasárnap evangéliuma Mária Erzsébetnél tett látogatásáról szól, amiről a héten már olvashattunk. Az örvendezést és a hitet mélyíti el, és az önátadás készségét növeli bennünk a történet. A mögöttünk lévő decemberi napokat bizonyára a lázas készület jellemezte. Talán egyre nyugtalanabbak lettünk, hogy időben be tudjuk-e szerezni az ajándékokat mindenkinek, és bizony bosszankodtunk, amikor az általunk korábban kiszemelt ajándék elfogyott és mással kellett pótolnunk azt. Az ünnep közeledtével néha már elfogyott a türelmünk, és azt éreztük, hogy nem készülünk el időben. Az utolsó tanítási napot váró gyerekek türelmetlenségével vártuk az utolsó munkanapot, hogy végre vége legyen a karácsony előtti hajtásnak. A felpörgetett életmód, a sorbaállások nem tettek jót az idegeinknek.Az
utolsó
napokban
ráadásként
ránk
tör
a
lelkiismeretfurdalás: többször is elmehettem volna a hajnali misére. Jó lett volna odahaza is egy kicsit összeszedettebben megtartani a családi adventi gyertyagyújtásokat vasárnaponként. Jó lett volna esténként többször leülni együtt imádkozni. Jó lett volna, ha türelmesebb vagyok munkatársaimmal. Jó lett volna több időt szánni a lelki felkészülésre. Jó lett volna a kézzelfogható ajándékok keresgélése és vásárlása mellett vagy helyett szívnek szóló, szeretetünkről némán tanúskodó lelki ajándékokról is gondoskodni. Ha valakiben most ilyen érzések vannak, hát tanuljon belőle! Jövőre is lesz advent, lesz karácsony. Ha most elkapkodtam, elhibáztam valamit, jövőre tudok ezen javítani. Sőt, talán még idén is van erre idő. Még 2 nap, 48 óra. Már nincs munka, nincs iskola! A boltba se szaladjak, mert amúgy is megvettek már minden normális dolgot, és selejtes kacatot ne adjak senkinek karácsonyra! A leárazott ajándék leértékelt szeretetről árulkodik. A szeretet ennél
értékesebb. A szeretet, amelyre mindenki vágyik minden ajándékon túl, ennél ezerszer értékesebb. A szeretet, amelyet nekem is éreznem, s mutatnom kell családtagjaim és mások felé, nem bóvli, nem értéktelen csecsebecse, nem hitvány szemét vagy ócska műanyag. A szeretet nem helyettesíthető
semmi
mással,
még
értékesnek
mondott,
drága
ajándékkal sem.Miért félünk kimutatni szeretetünket? Istennek volt ehhez bátorsága. Rendkívüli húzás volt részéről, hogy nem adott minden embernek 1000 négyzetméter földet és 100 négyzetméteres házat. Isten Fiának volt bátorsága ahhoz, hogy üres kézzel szülessen meg emberi világunkban. Volt bátorsága ahhoz, hogy 33 év múlva odategye üres kezét a keresztre, hogy azt irdatlan nagy szegekkel átszegezzék. Volt bátorsága ahhoz, hogy születésétől a haláláig minden pillanatban megmutassa szeretetét irántunk. Van-e bátorságom ahhoz, hogy viszontszeressem őt? Van-e bátorságom az ő szeretetét továbbadni embertársaimnak? Van-e bátorságom kimutatni szeretetemet? Istennek volt bátorsága önmagát adni nekem. Nekem van-e bátorságom önmagamat adni neki? © Horváth István Sándor ADVENT 4. VASÁRNAPJA C Árucikk vagy szeretet? Az utolsó adventi vasárnapon a negyedik gyertyát is meggyújtottuk adventi koszorúnkon, s ez azt jelzi, hogy már csak néhány nap van hátra karácsony ünnepéig. Az evangéliumban arról hallottunk, hogy Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet. Mindketten gyermeket várnak: Erzsébet hamarosan világra hozza (Keresztelő) Jánost, Mária pedig megszüli Jézust. Könnyen magunk elé tudjuk képzelni a jelenetet, a két várandós kismamát, akik szeretettel ölelik meg egymást, majd megosztják örömüket egymással. Mindkét gyermek születésében ott van az isteni csoda, az isteni közreműködés. Erzsébet
és férje, Zakariás már idősek, s koruk miatt nem gondolhattak arra, hogy születhet még gyermekük. De Isten megígéri ezt, csodát tesz, s gyermekük születik. Jézus születése is csodás módon történik, hiszen neki nincs földi édesapja, hanem a Szentlélek által fogan meg Mária méhében a gyermek, aki a mindenható Isten, a mennyei Atya Fia. Mária és Erzsébet találkozásánál nincs ajándék. Legalábbis nincs kézzelfogható ajándék. Nincs megvásárolt ajándék. Nincs becsomagolt ajándék. Nincs szeretetet helyettesíteni akaró ajándék. Ahogyan egymást átkarolják, az mindent elárul. Ölelésükben minden benne van. Benne van a szeretet, az ember szeretete a másik ember iránt, s mindennek a hátterében, a szívük mélyén jelen van az isteni szeretet is. Az egyik tizennyolc éves, éppen érettségire készülő lány mesélte el nekem a napokban, hogy két évvel ezelőtt mit kapott ajándékba karácsonykor. Annak érdekében, hogy ne derüljön ki, hogy konkrétan kiről is van szó, nevezzük őt most Eszternek. A családból csak a lány járt rendszeresen misére, a többiek már évek óta nem tartották ezt fontosnak. Ebben az évben Eszter azt találta
ki,
hogy
készít
minden
családtagjának
kukoricacsuhéból
betlehemi figurákat, és ha mindenki egymás mellé teszi majd őket, akkor szépen összeáll a betlehemi jelenet valamennyi szereplője. Szeretettel készítette kis ajándékait és arra számított, hogy ő is hasonlót kap. Szenteste először a bátyjától kapta meg az ajándékot, a Passió című filmet, Jézus szenvedéséről. Kissé szomorúan jegyezte meg, hogy nem húsvét van, hanem karácsony, amikor Jézus születését ünnepeljük, s bizonyára erről is lehetett volna filmet találni. A testvére, aki évek óta nem járt szentmisére, és sokszor gúnyolta húgát vallásossága miatt, ekkor lehajtotta a fejét és elgondolkozott. Ezután az édesanya ajándéka következett, ami egy rózsaszín pizsama volt. Eszter már sok éve nem hordott rózsaszín ruhákat. Édesanyja is tudta, hogy lánya nem szereti ezt a színt, s most látszott rajta, hogy már bánja, hogy a gyors
vásárláskor az első kezébe akadt pizsamát vette meg, s nem gondolt erre. Végül az édesapa ajándéka következett, ami egy csodálatos hajcsavaró volt. De a helyzetet ez sem mentette meg. Eszter elkeseredetten fordult az ajándékozóhoz: „Apa, nem vetted észre, hogy egy hónapja egészen rövidre vágattam a hajamat?” Apja csodálkozva nézett lányára és a rövid hajra, amit csak most vett észre, mert a sok munka mellett nem jutott ideje családjára. Eszter sose bántotta volna meg családját, karácsony estéjén pedig főleg nem, de most úgy érezte, hogy ki kell mondania az igazságot. Könnyek között, sírva mondta: „Ezek csak árucikkek és nem ajándékok, mert hiányzik belőlük a szeretet. És én nem árucikkekre vágytam, hanem szeretetre!” Ekkor az édesanyja, az édesapja és a testvére is sírva fakadt, mert belátták, hogy nagyot hibáztak, belátták, hogy valóban nem volt igazi szeretet abban, amit adtak. Aztán mindhárman odaléptek Eszterhez és átölelték. Hosszú percekig maradtak így. A csendet Eszter törte meg: „Erre az ölelésre, erre a szeretetre vágytam.” Kis idő múlva, amikor Eszter öltözni kezdett, hogy indul az éjféli misére, csodálkozva, de annál nagyobb örömmel látta, hogy a többiek is készülődnek. Együtt mentek a karácsonyi éjféli misére, s azóta az egész család minden vasárnap részt vesz a szentmisén Eszter nagy örömére. Az ő történetük, az ő ölelésük jutott eszembe
Mária
és
Erzsébet
öleléséről.
És
talán
érdemes
lesz
elgondolkoznunk azon, hogy vajon az általunk vásárolt árucikkek igazi ajándékok lesznek-e, amelyek szeretetünkről tanúskodnak? Vagy csak felesleges árukat adunk családtagjainknak? A szeretetet nem lehet semmivel helyettesíteni. Isten önmagát adja nekünk. A betlehemi Gyermek Isten szeretetét hozza el nekünk. Érdemes elfogadnunk ezt a szeretetet és érdemes ezt a szeretetet utánoznunk. Befejezésül még azt kérem, hogy a karácsonyi éjféli szentmisére mindenki hozzon magával egy gyerekkori fényképet. Minél kisebb valaki a fényképen, annál jobb.
Ha az idősebbeknek nincs gyerekkori fényképük önmagukról, akkor hozzanak
egyet
például
az
unokájukról.
Ezek
a
képek,
amit
természetesen majd mindenki haza is fog vinni, segítségünkre lesznek karácsony éjszakáján. (Horváth István Sándor)
