Szent Család vasárnapja C - 1Sám 1,20-22.24-28; Zs 83; 1Jn 3,1-2.21-24; Lk 2,41-52 A család élete kisebb-nagyobb zarándoklatok egésze „A bibliai olvasmányok két család képét mutatták nekünk, melyek az Úr házába vezető zarándoklatukat töltötték be – kezdte beszédét a pápa. Elkána és Hanna
felviszik a kis Sámuelt az Úr templomába Silóban, és
ott az Úrnak ajánlják. Hasonlóképpen József és Mária Húsvét ünnepe alkalmából elzarándokolnak Jeruzsálembe Jézussal együtt. Gyakran szemünk láttára kerekednek fel mostanában zarándokok, akik kegyhelyekre és a népi vallásosság kedves helyeire zarándokolnak. Ezekben a napokban sokan útnak indultak, hogy eljussanak a Szentkapukhoz,
melyek
kegyhelyeken. De ma
megnyíltak
a
székesegyházakban
és
a
a legszebb dolog, ami Isten Igéjéből szembe ötlik,
az, hogy egész család zarándokol – emelte ki a pápa. Apa, anya és a gyerekek, együtt mennek az Úr házába, hogy megszenteljék az ünnepet imádsággal. Ez egy fontos tanítás, ami egy ajánlat a mi családjaink felé is.
Sőt,
mondhatjuk,
hogy
a
család
élete
kisebb
és
nagyobb
zarándoklatok egésze. Ez is egy zarándoklat, az imádságra nevelés zarándokútja Ez a példa eszünkbe juttatja, hogy Mária és József megtanították Jézust az
imádkozásra.
Ez
is
egy
zarándoklat,
az
imádságra
nevelés
zarándokútja. Jó azt tudni, hogy a nap során együtt imádkoztak és hogy szombatonként a zsinagógában együtt hallgatták a Törvényt és a prófétákat és az egész néppel együtt dicsérték az Urat. Bizonyára Jeruzsálem felé zarándokolva is imádkoztak, a zsoltár szavait énekelve: Milyen nagy öröm, amikor azt mondták nekem, hogy felmegyünk az Úr
házába! Itt állnak már a lábaink a kapuidnál, Jeruzsálem! (Zsolt 122,1-2). Milyen fontos az egész család számára együtt menni és együtt elérni a közös célt! Tudjuk, hogy egy közös betöltendő utunk van, egy út, amelyen nehézségekkel, de az öröm és a vigasztalás pillanataival is találkozunk. Az életnek ezen a zarándokútján osztozunk a közös imádság pillanataiban is – magyarázta Ferenc pápa. Fontos a család számára, hogy együtt legyenek az imádságban Mi lehet szebb egy
anya és apa számára, mint megáldani a
gyermekeiket a nap kezdetén és annak a befejezésekor! Keresztet rajzolni a homlokukra, mint a keresztségük napján! Nemde ez a szülők legegyszerűbb imádsága gyermekeik számára? Megáldani őket, vagyis az Úrra bízni őket, ahogy Elkána és Hanna, valamint József és Mária tette, mert ő a védelmük és támaszuk a nap különféle mozzanataiban. Milyen fontos a család számára, hogy együtt legyenek az étkezés előtti és utáni imádságban, hogy hálát adjanak az Úrnak az adományokért, hogy megtanulják megosztani mindazt, amit kaptak azokkal, akiknek erre nagyobb szükségük van! Ezek kis gesztusok, mindazonáltal kifejezik azt a nagy formáló erőt, amivel minden család rendelkezik a hétköznapok zarándokútján. Hazatérve, a hétköznapok világába kell átültetni a zarándoklat megélt tapasztalait A zarándoklat végén Jézus visszatér Názáretbe és engedelmeskedik a szüleinek. Ez a kép is szép tanítást tartalmaz a családjainkról. A zarándoklat ugyanis nem ér véget, amikor megérkezünk a kegyhelyre, hanem amikor hazatérünk onnan és újrakezdődnek a hétköznapok, és a
gyakorlatba átültetjük a megélt tapasztalatok lelki gyümölcsét. Ismerjük, mit tett Jézus a maga részéről. Ahelyett, hogy hazatért volna az övéivel, Jeruzsálemben a templomban maradt és ezzel nagy szenvedést okozott Máriának és Józsefnek, akik nem találták őt. Ezért a kis kilengéséért Jézusnak valószínű bocsánatot kellett kérnie a szüleitől. Az evangélium ezt nem mondja, de azt hiszem, hogy nyugodtan feltételezhetjük azt. Mária kérdése másfelől egy bizonyos szemrehányásra utal, amikor felfedi a Józseffel közös aggodalmát és félelmét. Hazatérve persze Jézus a
legszorosabban
velük
van,
hogy
kimutassa
szeretetét
és
engedelmességét irántuk. A család zarándoklatának a részét alkotják ezek a pillanatok is, melyek az Úrral átalakulnak a gyarapodás lehetőségévé, olyan alkalmak ezek, melyek megbocsátást és elfogadást igényelnek, a szeretet és az engedelmesség kimutatását – hangsúlyozta a pápa. Szegények lennénk, ha Isten nem bocsátana meg nekünk! Az Irgalmasság Évében minden család legyen ennek a zarándokútnak a kiváltságos helye, melyben megtapasztalja a megbocsátás örömét. A megbocsátás a szeretet lényege, mely meg tudja érteni a tévedést és jóvá tudja tenni azt. Szegények lennénk, ha Isten nem bocsátana meg nekünk! Egy családon belül történik a megbocsátásra nevelés, hogy bizonyosságot szerezzenek arról, hogy megértették és elfogadják őket, mindazon hibák ellenére, amit képesek elkövetni. Ne veszítsük el a családba vetett bizalmunkat! Szép dolog megnyitni a szívünket egymás előtt, anélkül, hogy bármit is elrejtenénk. Ahol szeretet van, ott van megértés és megbocsátás is. Kedves családok, rátok bízom a mindennapok ezen házi zarándokútját, ezt az oly fontos küldetést, amire
az egyháznak és a világnak is nagy szüksége van ma –
zárta a homíliáját Ferenc pápa a Szent Család vasárnapján tartott szentmise során. Ferenc pápa
Szent Család vasárnapja C Az engedelmes Fiú szabadon és tudatosan vállalta a „nem birtoklás” létmódját, amikor a világban lépett. Így nem tudott rajta fogást találni ennek a világnak a fejedelme (Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok), gyógyítva ezzel a birtoklás világának sebeit. Rábízva magát két Isten titkait ismerő ember szeretetére, és kiszolgáltatva magát a hitben kereső ember döntéseinek. A család, Istentől akart közösség. Éppen a Gyermek Jézusban ragyog föl az Isten atyai vonása, mutatkozik meg Isten lényege: Isten csak szeretet, Benne tárul föl az ember istengyermeki méltósága, az emberi lét értéke, mely abban áll, hogy egyszeri, megismételhetetlen, de odaadható, föláldozható. A házastársak, a szülők Istentől akart kapcsolata, viszonya egymással és gyermekükkel is új dimenzióba emelkedik. Az evangéliumi történet engedi ugyan a közvetlen értelmezést is a családi szerepekről, de ezzel együtt szabadon mutatja be Mária és József kereső, érteni-értelmezni akaró, az Úr ígéreteiben feltétel nélkül bízó hívő magatartását is. Kapcsolatuk,
szerepük
Istentől
való
megszólítottságukban
érthető-értelmezhető, ami a Szövetség méltóságába, hűségébe emeli föl a természetes vágyakat és szándékot. Ez adja meg egymáshoz való viszonyuk alapját és lényegét is. Jézus szavaiban: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? ”Szűz Mária és Szent József fölismerik gyermekük az emberi
természetet felülmúló isteni voltát, mint ahogyan saját személyük és szerepük pusztán emberi értelmezés szerinti meghaladott voltát is. Isten Fia a gyermek. Istené a gyermek. Jézus elhagyja apját, anyját, hogy az Atyánál, az Atyával legyen. A férfi és a nő elhagyja apját, anyját s ketten egy lesznek. Egymásban találják meg az Atya Szövetségét. Mária és József felismerése, minden szülő tapasztalata: Istené a gyermek. Az Istennél megtalált, az Istentől kapott bölcsességgel élő gyermek a szülőé. A Szent Család az új ember – az új teremtmény – vízióját és valóságát jeleníti meg: „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. … Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” A tökéletesség köteléke nem az erények összességét jelenti, sokkal inkább az igazi megélt közösséget Istennel és egymással. Az Egyházat, a benne igaz értelmét fölfedező családi közösséget, köteléket. A házastársak kapcsolata Jézus Krisztus és az Egyház viszonyát írja le. Hiszen ez jeleníti meg az Egyházat. Isten a Szent Család által nem viselkedési szabályokat mutat be, állít példának. Nem szerepet, feladatot
ír
le,
nem
erre
hív.
A
Krisztus
példája
szerint
a
szeretetközösségből fakadó belső magatartást jelenít meg. Az új ember gondolkodására, cselekvésére hív meg. Ez a Krisztus személyében, tanításában megismert új, a Szövetségből táplálkozó
gondolkodás
ad
alapot
azon
nehéz
terheket
viselő
családoknak, tagjaiknak vagy éppen gyermekeiket kényszerűen egyedül nevelő szülőknek, a törékenységben is teljes életre törekvésben, a kimondott teremtő szóhoz való prófétai ragaszkodásban. Mint ahogyan
az Egyház közösségének tagjainak
a szenvedő ember irgalmas
hordozásában, a gyógyulásban. A család létével az új ember lelkületére, cselekvésére tanít. A szövetség, a jelenlét, az osztozás-szolidaritás, a növekedés, az önismeret, az elköteleződésből
fakadó
kiengesztelődés,
az
értelmezhető,
engedelmesség,
irgalom,
tanulható,
mind-mind
gyakorolható.
a a
Mert
megbocsátás családi a
és
a
kapcsolatban
bizalmon
alapuló
visszavonhatatlan szövetség adja meg ezen tapasztalatoknak igaz értelmét. „Mert a család az evangéliumi szentség helye, rendes körülmények között. Itt jut levegőhöz a nemzedékek emlékezete és ereszt gyökeret a továbbhaladáshoz. A család a megkülönböztetés helye, ahol az ember ránevelődik arra, hogy felismerje Isten szándékát a saját életében. De az ingyenesség, a tapintatos testvéri szolidáris jelenlét helye
is,
mely
arra
indít,
hogy
kilépjünk
magunkból
a
másik
befogadására.” (Ferenc pápa elmélkedése a családról) „Szavait Anyja mind megőrizte szívében.” Jézus szavai erővel ható tanítás a családról, közösségről, társadalomról, kultúráról. Erővel ható, mely
a
szív
megváltozásában
mutatja
meg
erejét.
Udvardy
György/Magyar Kurír Szent Család vasárnapja C ,,Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?' De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja
megőrizte
szívében
mindezeket
a
szavakat.
Jézus
pedig
növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt [1 Sám 2,26].
Drága testvéreim, remegnek az alapok! Ma kevés ún. egyház és Istenellenes
embert
érdekelnek
a
dogmák,
szabályok,
liturgikus
szokások és sorolhatnánk még mindazon a vallásos lelkületünket kifejező dolgokat, amelyekeddig talán piszkálták a vezető hatalmon lévő emberek és a tiszteletreméltó köz „javát”. A jelenben senkit nem érdekel mindez.
Jobbára
a
közömbösség
vert
sátrat
a
képzeletbeli
templomterekenés az utcasarkokon. Ma már nem kell szégyellniazt, ha valaki úm. látványosan imádkozza a rózsafűzért a sarkon, vagy a templom előtt elhaladva keresztetvet. Az alapok megremegtetésén azt értjük, hogy egyrészt a közöny vált az ideológiák uralkodó szellemévé, mintvalós hogy
ellensége a szeretetnek;megtesz mindent annak érdekében,
olyan
alapvető,
a
társadalmunkat
meghatározó
elemeket
gúnyoljon,mint például a család intézménye, az emberi szabadság fogalma….
Ezek
mind-mind
belekerülnek
a
közöny
szellemének
cséplőgépébe és nincs megállás. Ma bátran, bárhol megvallhatjuk hitünket, csak a szabadság témáját és a család szentségi jellegét ne hangoztassuk, mert az talán sértő –gondolhatja magában a közöny szelleme. A mai ünnep két, a názáreti család dinamikájátmeghatározó, sőt azt teljes emberi valójában fenntartó pillért említ. Egyrészt a Jézus-i engedelmességés másrészt a bölcsességben való növekedéstestesítik meg számunkra a családról való elmélkedésünk tartóoszlopait. evangéliumban
elhangzott
részlet
komoly
és
Az
nagyonmarkáns
dinamikával írjale a szülői szeretet mibenlétét. Jézus a templomban maradt…, József és Mária már a várost elhagyva kezdik gyanítani, hogy fiuk elveszett…, visszatérnek és megtalálják Őt a templomban, amint értelmesen hallgatja és kérdezi az ottani tanítókat, akik elcsodálkoznak okosságán, értelmes gondolkodásán…, a szülők megfedik a fiút Ő pedig –első hallásra pimasz mód válaszol: Atyám dolgaival kell foglalatoskodnom... Ilyen, talán ellentmondásos evangéliumi rész
olvasásakor emlékezzünk arra, az alapvető tényre, hogy a szentírási szövegeketcsakis fiú lélekkel olvashatjuk. Mit jelent ez? Ha Krisztus nem támadt volna fel, ha nem ő lenne az Isten Fia, azigaz üdvözítő, akkor mindenjogunk
meglenne
ahhoz,
hogy
szemtelen
gyermekként
könyveljük el őt. De nem így van. Ugyanabban a fényben kell olvasnunk az Írás szavait, mint amely fény hatására, az evangélista megírta volt az evangéliumot. Ez a fény pedig a feltámadt Krisztusba vetett hit fénye. Ebben a fényben sejlik fel az igazi engedelmesség titka és a valódi bölcsesség mibenléte. Jézus engedelmessége abban állt, hogy első és legfontosabb feladatát teljesítse: elmélyüljön az Atya ismeretében.Hisz tudjuk, az emberré lett Isten
teljes
egészében
megmutassa:nyelvünk, jussunk
Istenhez.
magára
értelmünk, Jézus
vetteemberségünket,
alkalmas
arra,
megmutatta,
hogy
hogy
hogy
közelebb
az
ember
számáramegismerhető az Isten –igaz nemteljes valójában. Mert teljes valójában Krisztus az, aki kinyilatkoztatjaIstent, az Atyát. Ugyanakkor Jézus növekedett bölcsességben…visszatértNázáretbe. Mária pedig, a szívében őrizte Jézus szavait… Ez a valódi bölcsesség. A JézusIsten és emberekhez
fűződő
viszonya
és
Maria
példájaalkalmasint
elgondolkodtathatják a mai keresztény családokat. A gyermek nem saját képünkre
teremtődött
valaki.
Komolyan
kell
venni
a
gyermek
„jelzéseit” –ő is komolyan veszi a szülőt. Egy rosszul célzott mondat, az „ameddig az én kenyeremet eszed…”féle kirohanás…, –ezek mind rombolnak. A gyermekekmegjegyzik ezt. Így lesz a fakanálból puskatus, a lábas fedeléből pedig pajzs.Kiállni a család intézménye mellett a mai közönnyel
szemben
egyet
jelent
az
Isten
és
emberek
iránti
engedelmességgel, amint azt a názáreti család példája is mutatja. Azaz: Isten akarata az egység, amely a család kötelékében található
meg –engedelmesen hűnek maradni családjainkhozés Istenhezannak reményében, hogy családjaink példáját a gyermekeink és annak gyermekének
családja
is
követni
fogja;
növekedünk
bölcsességben –tudatosítjuk, hogy a gyermek ajándék és eme aszülőtől független”én”arravár, hogy szülő által kisérve legyen s nem pedig megkísértve a közöny szellemétől.
Nagy Péter, teológus
Szentcsalád vasárnapja C Ma Szent Család ünnepe van. Még e napokban azonosulhatunk a betlehemi pásztorokkal, akik a barlanghoz siettek, miután hallották az angyal híradását, és ott találták „Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”. (Lk 2,16) Álljunk itt meg és elmélkedjünk erről a képről, gondolkodjunk el annak jelentőségén. Krisztus születésének első tanúi, a pásztorok, nemcsak a gyermek Jézust előtt állnak, hanem egy család előtt: anya, atya és újszülött kisgyermek. Isten úgy döntött, hogy egy emberi családban nyilatkoztatja ki Magát, így lett a család Isten ikonja! A Szentháromságisten szeretetközösség, s így a család, mindannak a különbség ellenére, ami Isten misztériuma és az emberi lény között fennáll, kifejez valamit kifürkészhetetlen Istennek, a Szeretetnek misztériumából. A házasságban az Isten képmására teremtett férfi és a nő „egy test lesz” (Ter 2,24), vagyis szeretetközösség, amely életet fakaszt. Az emberi család a Szentháromság ikonja, mert személyek közötti és gyümölcsöző szeretetet valósítja meg. A mai liturgia elénk állítja az ismert történetet a 12 éves Jézusról, aki a Jeruzsálemi Templomban marad aggódó szülei tudta nélkül, s akit 3 nap múlva találnak meg az írástudók között. Jézus azt
feleli édesanyjának magyarázatként, hogy az „Atyjának házában”, azaz Isten házában kell lennie (Vö Lk 2,49). Ebben a jelenetben Jézus megmutatja buzgó ragaszkodását Isten és a Templom iránt. Kérdezzük meg magunktól: mit tanulhatunk Jézus Atyja iránti szeretetéből? Mint Fiúnak, Neki van a legbensőbb ismerete az Atyáról, Istenről, és mély állandó kapcsolatban él Vele, de kora kultúrájának megfelelően megtanulta az imádságokat, a Templom és zsidó hagyományok szeretetét is szüleitől. Azt mondhatjuk, hogy Jézus azért maradt a Templomban, mert mindenekelőtt szoros kapcsolatban volt az Atyjával, de ez eredménye volt annak a nevelésnek is, amit Máriától és Józseftől tanult. Itt pillanthatjuk meg a hiteles keresztény nevelés értemét: a nevelők és Isten közötti együttműködést, amit mindig keresni kell. A keresztény szülők mindig tudatában vannak annak, hogy gyermekük Isten ajándéka, s azzal Istennek terve van. Tehát nem birtokolhatják, hanem inkább Isten tervét kell szolgálniuk, s a szülők hivatása, hogy a legnagyobb szabadságra nevelje a gyermeket, ami azt jelenti, hogy „igent” mondjon Istennek és megcselekedje az Ő akaratát. Szűz Mária tökéletes példája ennek az „igennek”. Bízzunk rá minden családot imádságban e fontos nevelési misszióban. (XVI. Benedek pápa) Szent Család vasárnapja C „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én aggódva kerestünk?” Mária e szavaiban látjuk a családi élet három lényeges elemét: atya, anya és gyermek. Nem beszélhetünk a családról anélkül, hogy ne érintenénk a jelenkori társadalom egyik legnagyobb problémáját - amely érinti az Egyházat is -, a házasságon kívül élő párok együttélésének elismerését.
Az állam nem háríthatja el a felelősséget, hogy válaszoljon a jelenkori társadalom új helyzeteire, hogy elismerje e pároknak – még azonos neműeknek is - bizonyos jogait, akik úgy döntöttek, hogy együtt élnek. Az Egyház számára fontos – és annak is kell lennie mindazok számára, akiket érdekel a társadalom jövőbeli java –, hogy ne gyengüljön a család intézménye a mai társadalomban. Tudjuk, a legjobb módja annak, hogy meggyengítsünk kifejezést vagy valóságot, lejárassuk és banálissá tegyük az, hogy elfogadjuk a különböző, sőt az ellenkező dolgokat. Ez történik meg, ha az azonos nemű párokat ugyanúgy kezeljük, mint a férfi és nő közötti házasságot. Mindenekelőtt azt kell mondanom, nem látok okot arra, hogy e kétféle kapcsolatot egyenlővé tegyük, s hogy a homoszexuális párok jogait ugyanúgy védjük. Nem értem azt sem, miért nem kapják meg az azonos neműek azt a tiszteletet és szeretetet, amire szükségük van. Személyesen ismerem e személyek közül néhánynak a becsületességét és szenvedését. Amit mondok, az inkább arra vonatkozik, hogy az azonos nemű pár adoptálhat-e gyermekeket. Az azonos nemű párok számára ez elfogadhatatlan, mert az adoptálás kizárólag a pár és nem a gyermek javát szolgálná, akinek joga van arra, hogy egy apa és anya fogadja örökbe. Vannak sokan, akik erre évek óta várnak. A homoszexuális asszonyoknak vannak anyai ösztönük, s ezt örökbefogadással ezt kívánják kielégíteni; a homoszexuális férfiak pedig gyakorolni akarják a növekvő élet iránti gondoskodást, s ezt kívánják megoldani az adoptálással. De ki figyel ilyenkor a szóban forgó gyermek
szükségleteire és érzelmeire? Ahelyett, hogy egy atyja és anyja lenne e gyermeknek, a gyermeknek lesz két anyja vagy két apja minden pszichológiai problémával és identitásbeli problémával, ami otthon és az otthonán kívül éri. Az örökbefogadásnak e formájában van egy mélyebb jelentőség is: nem adni akar valamit, hanem inkább kapni valamit. Az igazi szeretet -. mondja Pál – nem keresi a maga javát. Igaz, ha egy férfi és nő fogad örökbe gyermeket, a szülők kereshetik a maguk javát. Szeretnének valakit, akivel megoszthatnák kölcsönös szeretetüket, aki részesül munkájuk gyümölcséből. De ebben az esetben azoknak a java, akik örökbe fogadnak egybeeshet annak javával, akit örökbe fogadnak, s nem szembeáll azzal. Tárgyilagosan nézve, a gyermek javát nem védi, hanem inkább sérti, ha megengedjük, hogy azonos neműek fogadják őt örökbe, amikor egy férfi és egy nő is adoptálhat. Az ünnep evangéliumi szakasza a családi élet portréjával ér véget, ami bepillantást enged Jézus 12 és 30 év közötti életébe: „Hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. És Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt .” A Szűzanya járjon közben a világ minden gyermekéért, hogy kegyelemben és atyjuk és anyjuk szeretetében növekedjenek. (R. Cantalamessa) Szent Család vasárnapja C Egy férfi, aki szenvedélyesen szerette a kosárlabdát, szinte minden mérkőzésre kilátogatott, amit a városban játszottak. Csodálkozva fedezte fel egy alkalommal gyerekkori iskolatársát a lelátón, amint őszinte örömmel tapsol, szurkol az egyik csapatnak. Csodálkozva nézte
a másik férfit, tudta ugyanis róla, hogy nem kedvelte a kosárlabdát, sőt inkább ki nem állhatta. A következő mérkőzésen szintén kint látta, majd a többin is, hónapokon keresztül. Végül nem állhatta meg, odament hozzá és megszólította: „Nem tudom, megismersz-e?! Karcsi vagyok, általános iskolai osztálytársad. Hadd kérdezzem meg, ugyan mikor szeretted meg ennyire a kosárlabdát, hiszen ha jól emlékszem, igencsak viszolyogtál tőle?” „Persze, hogy megismerlek!” – válaszolta a férfi. „Én továbbra sem szeretem a kosárlabdát, de a fiam, aki az egyik csapatban játszik, nagyon is szereti. Igazából az ő kedvéért járok ki a meccsekre, az ő önbizalmát szeretném növelni.”
Noha a családalapítás, a házasság
és a gyermekvállalás terén komoly visszaeséseket éltünk, élünk át az utóbbi évtizedekben, azért a statisztikák továbbra is azt mutatják, hogy a
magyar
emberek,
fiatalok
legnagyobb
része
a
szerelemtől,
párkapcsolattól, házasságtól és családtól várja elsősorban személyes élete kiteljesedését, a boldogságát. Ez nem is lenne baj egyáltalán, ha nem hagynának figyelmen kívül két nagyon fontos dolgot.
Az egyik az,
hogy az ember tökéletes, örök boldogságát nem adhatják meg földi kapcsolatok, még a legjobb, legharmonikusabb párkapcsolat vagy házasság sem. Az örök élet, az üdvösség távlatáról megfeledkező ember a vágyait nem tudja levetkőzni: az örök boldogságról nem tud lemondani. Csakhogy az Istenbe és a Mennyországba vetett hit helyett ezeket a vágyakat a földi életre próbálja kivetíteni, beteljesülésüket emberektől várja,
akik
soha
nem
tudnak
olyan
tökéletesek
lenni,
hogy
maradéktalanul boldoggá tudnának tenni valakit. Vagyis a szerelemtől és a családtól várni a tökéletes boldogságot nem más, mint önbecsapás. A másik hiba abban leledzik, hogy a férfiak és nők többsége elsősorban elvárásokat táplál a párkapcsolattal,
házassággal, családi élettel
kapcsolatban, míg az önfeláldozás, önátadás fontosságára nem figyel. Süveges Gergő és felesége írt egy szép elmélkedést több évvel ezelőtt a
Magyarország lelki megújulásáért tartott imaév imafüzetében. Ebben kifejtik, hogy a házasság nem csak az egyén boldogságkereséséről szól, a személyes életük kiteljesedéséről, hanem ennek elengedhetetlen feltételéről: az önátadásról, a másikért való áldozattá válásról is. Az ember alapküldetése, hogy sokszor saját akaratáról lemondva építse a közösséget másokkal, „elégjen” másokért a szeretetben. Ez pedig óhatatlanul együtt jár fájdalommal, önfeladással, egyfajta veszteséggel. Valójában minden igazi és tartós szeretetkapcsolatban így van ez, de leginkább a házasságban, a családban kell megnyilvánulnia. Ha ez az egymásért való lemondási készség, szerető odafigyelés nem működik, akkor
ne
csodálkozzunk
azon,
hogy
minden
boldogságvágy
és
kétségbeesett próbálkozás ellenére sem működnek hosszú távon a párkapcsolatok, még kevésbé a családi élet! Igazi emberi boldogság nem létezik önátadás, áldozat nélkül. Nem szabad megijednünk attól, hogy a szerelem és a házasság sokszor a legkomolyabb erőfeszítéseket követeli tőlünk! Mivel valóban nagy értékről van szó, komolyan hozzájárul életünk boldogságához, de meg is kell küzdenünk, szenvednünk érte! El kell fogadnunk, hogy nem mindig a mi akaratunk érvényesül, hogy nem mindig a miénk az utolsó szó, hogy nem mindig mi vagyunk azok, akit a másik kiszolgál, hanem nekünk is szolgálnunk kell. El kell fogadnunk azt is, hogy vannak és életünk végéig maradnak hiányosságaink, emberi gyengeségeink, csakúgy, mint a társunknak vagy a gyermekeinknek is, és ezekkel meg kell tanulnunk együtt élni. El kell fogadnunk, hogy családtagjaink legalább ugyanannyira és ugyanannyiszor jelentenek terhet számunkra, mint áldást vagy vigasztalást.
Ha mindezt
elfogadjuk, akkor meg fogjuk látni, hogy a párkapcsolat és a házasság valóban igazi boldogságforrás a számunkra! Hogy a terhek és nehézségek ellenére sok örömet, erőt, támaszt kapunk a családunkban! Aki ugyanis a családtagjaiért áldoz fel valamit önmagából, az nem veszíti
el azt, hanem valamiképpen az övé marad, őt is gazdagítja. A házasságban a férfi és a nő a Biblia tanítása szerint egy testté, egy emberré lesz. Amit egymásért feláldoznak, amit egymásnak adnak, azt önmaguknak is adják, azzal ők maguk is többek lesznek. Másrészt arról sem szabad elfeledkezni, hogy az ember nem kész és befejezett személyiségként megy bele egy párkapcsolatba vagy házasságba. Sok „kiegészítenivaló”
akad
mindegyikünkön
egészen
halálunkig.
Ha
lemondunk valamiről, amit mi szeretünk csinálni, s részt veszünk inkább valami olyasmin, amit a másik szeret csinálni, lehet, hogy nekünk is megtetszik, bennünket is többé tesz az az új élmény. Ha engedjük, hogy a másik akarata is érvényesüljön a miénkkel szemben, sokszor megtapasztalhatjuk, hogy az ő ötlete vagy javaslata volt a jobb, az építőbb a miénkhez képest.
Szent Család vasárnapján kérjük a
gyermek Jézus áldását, Szűz Mária és Szent József közbenjárását, hogy soha
ne
ódzkodjunk
komoly
áldozatokat
hozni
szeretteinkért,
családtagjainkért! Ne csak mi akarjunk boldogok és elégedettek lenni a családtagjaink által, hanem tudjunk akár szenvedéseket is vállalni a többiek boldogságáért és elégedettségéért!
Halasi plébánia
Szent Család vasárnapja C Szentcsalád ünnepének első olvasmánya Sámuel első könyvéből vett szakasz, amelyben megtudjuk Sámuel születésének történetét, majd pedig szüleinek nagylelkű cselekedetét, hogy gyermeküket egészen Istennek ajánlják. Szép példája ez a szülői nagylelkűségnek. A második olvasmányban Szent János arról biztosít bennünket, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Isten előtt mindannyian egyformák vagyunk: a szülők is csak gyermekek, Isten gyermekei. Az Evangéliumban egy aggódó családdal találkozunk: Józseffel, Máriával és a tizenkét éves Jézussal, aki szülei tudta nélkül ottmaradt a Templomban.
A főszereplő természetesen itt is Jézus. Az Evangélista itt szólaltatja meg először Jézust. Szent Lukács egész Evangéliumának alaptémája Jézus személyazonossága, ki volta. Eddig mindig mások mondtak el valamit Jézusról: születésekor az angyalok meghirdették, hogy Ő a megígért Messiás, a pásztorok felismerték ezt és elmesélték másoknak is, hogy kivel találkoztak ott a betlehemi istállóban. Az idős Anna és Simeon felismerték a Kisdedben a megígért Üdvözítőt és mindenkinek ujjongva beszéltek a Gyermekről. Jézus különleges ki voltáról vallott Heródes is, aki halálra kereste Őt, majd a napkeleti bölcsek, akik leborultak előtte, mint
a
világmindenség
Királya
előtt.
Mindezek
a
vallomások
előkészületek voltak ahhoz, hogy Jézus maga mondja meg, hogy ki Ő. Ez történik ebben az evangéliumi jelenetben. Jézus azonban nem csak szavakkal monda el, hogy ki Ő, hanem jelképes tettekkel is. Három igazságot tudunk meg ebből az evangéliumi jelenetből. Először megtudjuk azt, hogy Jézus nem ott van, ahol mások feltételezik, hogy lennie kellene, hanem máshol, ahol senki sem keresi. Szülei a rokonok és az ismerősök között keresték a Gyermeket, de Jézus nem ott volt, hanem a Templomban találtak rá, ahol tanítók és papok között ült és
beszélgetett
csodálkoztak
velük,
okosságán
ahol és
népének
tanítóit
feleletein.
tanította
Ezzel
Jézus
és
azok
feltárta
személyiségének egyik jellegzetes vonását, amit annyian csodálnak majd későbbi beszédei és tevékenysége során: nem mindennapi tudását. Csodálkozva kérdezgetik majd minduntalan hallgatói: “Honnan van ennek a bölcsessége?” Másodszor megtudjuk azt, hogy Jézus tudatában volt annak, hogy különleges és egyedülálló viszony fűzi Őt mennyei Atyjához. Ez kitűnik szüleinek adott válaszából, ami tulajdonképpen viszont kérdés: “Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” Jézus tudatában volt annak, hogy küldetése van és Ő vállalta ezt a küldetést annak minden súlyos következményével.
Későbbi élete során többször is utal majd arra, hogy tudja, milyen sors vár rá, hogy szenvednie kell, hogy ki kell innia a kelyhet, hogy halálra adják majd az emberek. Harmadszor megtudjuk azt, hogy szülei nem értették, mit akart nekik Jézus mondani. Nem tudták megérteni, hogy Jézus nem csak az ő gyermekük, hanem csak nekik ajándékozott gyermek, akiért felelősek, de akinek nem határozhatják meg az életét. Ha most mi is csatlakozunk a Szentcsaládhoz, ha odaállunk József és Mária mellé és a tizenkét éves Jézusra emeljük tekintetünket, akkor mi is három dolgot tanulhatunk meg ebből az Evangéliumból. Először megtanuljuk azt, hogy Jézus ma is rendhagyó tudással és intelligenciával rendelkezik: ismeri a világ helyzetét, ismer bennünket, ezért nyugodtan ráhagyatkozhatunk. De megtudjuk azt is, hogy gyakran Jézus nem ott van, ahol mi keressük, hanem egészen más helyen tartózkodik. De egy helyen mindig rábukkanhatunk: a szívünk Templomában, ahol ott pislákol hitünk örökmécsese. Másodszor megtanuljuk azt, hogy Jézus az Isten Fia, aki az Atya szeretetét közvetíti felénk. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat erre a Szeretetre, mert Isten jobban szeret bennünket, mint mi saját magunkat. Harmadszor megtanuljuk azt, hogy a gyermek sohasem szülei tulajdona, hanem minden gyermek Isten gyermeke, akit Ő bízott rá a földi szülőkre. Nagy a szülők felelőssége, de a gyermek fölötti joguk nem határtalan. Minden gyermeknek megvan a saját életútja és a szülőknek tiszteletben kell tartaniuk gyermekeik döntését akkor is, ha talán nem egészen értik, miért döntöttek ily módon. Ilyenkor imádkozni kell a gyermekért, vagy már fiatalért, hogy a szerető Isten vezérelje tovább az életben. Valaki találóan mondta, hogy amíg a gyermek kicsi, addig a szülők beszéljenek neki sokat Istenről, de ahogy növekszik, úgy beszéljenek egyre többet Istennek gyermekükről! Hisszük, hogy Szent József és Szűz Mária is ezt tették, amikor újra megtalálták és magukkal vitték elveszettnek hitt Gyermeküket: imába
foglalták mindazon kérdésüket, amelyekre még nem látták a világos választ. A legszívesebben így összegeznénk a Szentcsalád üzenetét: József és Mária megvallották Istenbe vetett kikezdhetetlen hitüket, a Szentlélek iránti rendületlen bizalmukat és az Isteni Gyermek iránti feltétel nélküli szeretetüket.
Ez
a
mi
hitvallásunknak
is
a
lényege.
http://www.sarvarsari.hu Szentcsalád vasárnapja C Szentcsalád vasárnapján közismert történetet hallhatunk a perikópában: a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi elveszését és megtalálását a Templomban. A történet az örvendetes olvasó két utolsó titka, illetve számtalan templomi festmény, szentkép révén ismeretes mindannyiunk előtt. Bármilyen nehezen megragadható is a történet eszmei-vallási jelentősége az ószövetségi gondolat keretében, mégis közel érezzük azt önmagunkhoz az emberi érzések, tapasztalatok tükrében. Nem pusztán arról van szó, hogy gyermekkorunkban mi is vesztünk el, illetve szülőként mi is kerestük aggódva gyermekünket, s ezáltal azonosulni tudunk az evangéliumi szakaszban szereplők érzéseivel. Jézus szavaiból egészen sajátos egyszerűség és magátólértetődőség tükröződik vissza. Amikor aggódva rátalálnak a szülők, nem megretten, nem magyarázkodik, hanem csak ennyit mond: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Sokan talán csak egyfajta szemtelenséget vagy kioktatást vélnek meghallani ezen szavakban, azonban ennél többről van itt szó. Jézus valóban úgy szólal meg,
mint
egy
gyermek,
akinek
a
gondolataiban
nincsenek
komplikáltságok, a felnőtteket jellemző másodlagos, harmadlagos összefüggések. Számára minden egyszerű, tiszta és világos, még akkor
is, ha a dolgok összefüggései felnőtt szemmel meglepőek vagy éppenséggel elgondolkoztatóak. Jézus tudja, hogy ő Isten Fia (persze ez a tudása emberi életkorának megfelelő,
minden
bizonnyal
sokkal
inkább
belső
megérzés,
meggyőződés, mintsem hittani ismeret). Ezért amikor ott van a Templomban, és azt mondják neki, hogy ez Isten Háza, akkor teljes magátólértetődőséggel ebből az következik számára, hogy ő itthon van, ez az ő Atyjának háza, és természetes, hogy neki itt kell lennie. Csakhogy Mária és József számára ez a gondolatmenet megfoghatatlan: „Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani.” Nem ismerünk ebben a mondatban mi is magunkra? Hányszor hallgatjuk meg egy gyermek magyarázatát arról, hogy mit miért tett, mondott, s úgy érezzük, ennek semmi
értelme?
A
gyermek
számára
magától
értetődőek
az
összefüggések, mi pedig nem igazán fogjuk fel, mit is akar mondani. A gyermek ösztönszerű meglátásai, intuíciói, tudattalanul és tudatlanul is a lényegre való rátapintása nem egyszer hökkenti vagy döbbenti, lepi meg a felnőtteket. Ilyenkor nem árt elgondolkodnunk, hogy valóban a mi logikánk, a mi gondolkodásunk, a mi döntéseink és ítéleteink a megbízhatóak? Nem lehet, hogy a gyermeki szem képes valamit meglátni, aminek felfogására mi képtelenek vagyunk? Aki gyermeket nevel, gyermekek között van, az szókimondásukban, egyszerűségükben,
olykor
szinte
kegyetlen
áttetszőségükben,
őszinteségükben,
komplikációmentességükben
megannyiszor megtapasztalhatta már ezt. Nem tudjuk, miről beszélt Jézus a templomi papsággal, tanítókkal. De hogy azok köréje gyűltek, mutatja, hogy rendkívüli pillanat lehetett ez.
Minden bizonnyal az ő hittanilag kiművelt, felnőtt hitüket is sajátos próba elé állította Jézusnak ez a gyermeki tisztánlátása. Isten atyaságának gondolata, amely az Ószövetségben viszonylag kevésszer fogalmazódik meg, felfogható kemény teológiai dióként is, de ugyanakkor gyermeki egyszerűségben megélhető valóság is. Ugyanígy van ez minden egyes hitállítmánnyal, hitünk minden egyes állításával. Mindent meg lehet közelíteni a reflektáló, kutató, érteni akaró hit szemszögéből, teológiai úton; ugyanakkor a hittitkokat is át lehet élni, rájuk lehet érezni a magunk létében. Hitünk minden eleme lehet teológiai téma, kérdés; ugyanakkor
válhat
belsőleg
megélt
tapasztalattá,
személyes
létbizonyossággá. Szó sincs arról, hogy egyiket vagy másikat kiemelnénk, a másik fölé rendeznénk. A személyes életélmény, intuíció nem sokat ér, ha nem nyer megerősítést az átelmélkedésben, átgondolásban, a felnőtt hit személyes elköteleződésében. Ugyanakkor a nagy hittani kijelentések mintegy talajt vesztenek, ha azokat nem előzi meg, nem kíséri s nem teljesíti be a hit megélése, egyfajta gyermeki egyszerűségű, hittani komplikációkban nem elmerülő és elvesző, közvetlen és egyszerű élettapasztalat. Nagyon fontos tanítás ez számunkra Szent Család vasárnapján, hiszen rávilágít arra, hogy a krisztusi hit, az Istenhez való tartozás milyen csodálatos utat nyit meg a család közösségében. Olyan sejtje, alapegysége ez az egyháznak, ahol minden személy a másik hitét munkálva
mélyül
el
önmaga
elköteleződésében;
ahol
életkor,
élettapasztalat és személyes vonások szerint közösségben él a hit. A felnőtt és a gyermek, a tudatos és tudattalan, az értelmi és érzelmi megannyi családon belül feszülő dinamikája révén krisztusi hitünk csodálatos és gyönyörű gazdagságra, elmélyültségre tehet szert. A szülő
közvetíti az örökölt, az áthagyományozott hitet a gyermek felé, ő viszont egyszerűségében, tisztaságában, döbbenetes intuitív ereje révén, a hitre való tiszta rácsodálkozással, kérdéseivel és különös logikájával ebben a hitben válhat tanárává a család felnőtt tagjainak. Nem véletlen, hogy egyre többen beszélnek arról, hogy a házasság céljai között a klasszikus megfogalmazások mellett (a házastárs java, a gyermek java) fellelhető a hit java is. Családban, családosként hinni rendkívüli és megismételhetetlen esély Isten mély és átélt ismeretének elérésére. Krisztus is családba születik, családban nő fel. Egész nyilvános működésének, megváltói művének emberi háttere ott növekszik József és Mária otthonában. Az Üdvözítő nem lett volna nélkülük az, aki. Tekintsünk hát ezen az ünnepen a Szent Családra, tanuljunk tőlük. Ők ma is szállást keresnek a világban: nyissuk meg előttük otthonunkat, s értsük meg, családnak lenni, az ő példájuk szerint családnak lenni a hit hatalmas lehetősége a világban. http://www.kormend.plebania.hu Szent Család vasárnapja C Úgy tűnik, hogy ebben az esztendőben valamiképpen minden egyes ünnepi esemény új kihívással szembesül. Ebben az évben volt a szinódus Rómában, melynek központi témája a család volt! Szentatyánk, Ferenc pápa küldetésének központi kérdéseként tekint a családra, foglalkozik a család küldetésével! Szent Család ünnepe azt az igazságot hangsúlyozza: a család nem emberi alkotás! A család a teremtő Isten gondolata, a teremtő Isten terve! Nagyon egyszerű az üzenet: Isten kezdetben férfinek, meg nőnek teremtette az embert. Isten teremtő gondolata a férfi és a nő
egységében, szeretetközösségében jelenik meg! Ez a szeretetközösség természeténél fogva az emberi természet sajátossága! Az ember ilyen! Ilyennek teremtettünk, hogy egymásra szorulunk és emberi életünk az egymással való közösségben bontakozik ki! A mai vasárnap kísértése lehetne, hogy ennek az emberi közösségnek célja a gyermek, hogy a gyermekek megszülessenek és az ember betöltse a földet! Igen! De az alapvető cél a két ember szeretetközössége! Ha ez valóban megvalósul, akkor ennek a szeretetnek megérlelődik a gyümölcse! A gyermek a gyümölcs, a szeretet gyümölcse! Nagyon egyszerűen ez az üzenet! Szent Család vasárnapja fiatal ünnep A napokban több fiatal ünnep is volt. Azért jó, ha az ember ezt észreveszi, mert mindig azt mondják, hogy az Egyház csak követi az eseményeket! Az Egyház nagyon sokszor előremutat, csak nem biztos, hogy elfogadják,nem biztos, hogy figyelnek rá,nem biztos, hogy követik!Az Egyház a család helyzetéről már korát jóval megelőzően beszélt! Ez a mai Szent Család ünnep is azért született,mert az Egyház vezetői érzékelték a családdal kapcsolatos változásokat! A családdal kapcsolatos
új kihívások
Új kihívással találkozunk, szembesülünk, az Egyházban a családszinódus is ezzel foglalkozott. A világ, a világ hangadói egyszerűen kimondták a következőt: Nemcsak a család az alapvető életformája az embernek! Nagyon kemény mondat ez!
Ezzel kapcsolatosan nagyon sajátos „képekkel” találkozunk. Az Egyház tanításával ellenkezők, szembeszegülők szépen kikódoltak mindent, úgy megszervezték a hadszínteret, mint ahogy a középkorban, meg az ókorban megszervezték a csatatereket, ahol aztán egymásnak mentek az ellenfelek. Ma a világban hadszíntéren találja magát a család! Nem csupán a család, hanem a család lelke, a két ember is, a férfi, meg a nő is! Ezen a hadszíntéren a férfinek, meg a nőnekaz alapvető identitásával is sajátosan foglalkoznak! A példaképek kérdése, a tiszteletadás kérdése természetszerűen mindig is hozzátartozott ehhez a képhez, de ezekkel már alig kell foglalkozni, mert a fent említettek mindezt felülmúlják! Mit hallunk? Nem csupán arról van szó, hogy a család milyen életforma, alkalmas, vagy nem alkalmas az együttélésre, a gyerekek fölnevelésére, hanem ilyeneket hallunk, hogy mozaik család, patchwork család. Új fogalmak! Minden megváltozott! Ezeket azért villantottam föl, hogy mikkel szembesülünk. Ezeknél is ijesztőbbek, amiket a különböző statisztikák mondanak Ma Magyarországon az emberek 60 %-a nem hagyományos családban él. Ennek
milyen
következményei
vannak,
bízzuk
mindenkinek
a
gondolataira. Ma Magyarországon a nők 30 %-a nem óhajt házasságban élni, de gyereket akar. Valamilyenfajta megtermékenyítést akar. Ez hősiesség,
hogy egyedül vállal gyereket és akarja fölnevelni? A következményeit ma még nem tudjuk! A keresztény családok értékrendje Nekünk keresztényeknek a Szent Család üzenetével kell mindenképpen foglalkozni és az Egyház tanítására kell odafigyelni! Nagyon egyszerű következtetéseket szeretnék mondani! A Szent Család Istenre figyelő közösség! A Szent Család egészen sajátos értékrendet mutat nekünk embereknek! A Szent Családban első helyen áll az Isten! A Szent Családban második helyen áll a gyerek! A Szent Családban harmadik helyen áll a szülő! Ezeken nagyon komolyan el kell gondolkodni mindegyikünknek, hogy mi az értékrendje a mi családunknak! Ez meghatározza a küldetésünket is! Ha az Isten van első helyen a családjainkban, akkor a családokban megtanítják a gyerekeket imádkozni! Megtanítják a gyerekeknek a keresztény közösségben való együttélést, a közösségi élet sajátosságait! Ha a családban második helyen áll a gyerek, akkor a gyereknek a családban kell szellemileg, lelkileg, érzelmileg kibontakoznia! A család olyan, mint a melegház, amelyben védelmet és biztonságot kapnak a gyerekek! A családban harmadik hely a szülőké A mai evangélium arra figyelmeztet bennünket, hogy a gyerek Isten ajándéka! A gyerek a szülőknek egy időre átadott élet! A szülők számára a gyerek megszülése, fölnevelése szolgálat! A szülő legfeljebb ezen túl
tükör! A szülő ezen túl legfeljebb a fa, amelynek gyümölcsei vannak! A gyümölcsöket a fáról lehet megismerni! Rettegnek a Heródesek Ma az a legfontosabb kérdés, van-e hely, ahol megszülethetnek a gyerekek? A kérdés ma az, hogy mit tudunk kezdeni a Heródesekkel, mert a Szent Család nem kapott szállást, ahol megszülje Gyermekét! Ha ezt a mai világra alkalmazzuk, akkor azt kell keresni, hol vannak azok az emberi kapcsolatok, ahol megszülethetnek a gyerekek? Van-e hely a gyerekek számára két ember kapcsolatában? Nagy gondjaink vannak a Heródesekkel, akik rémüldöznek. Jézus születésekor Heródes megrettent és vele egész Jeruzsálem! Rettegnek a Heródesek, ha egy asszony gyereket szül, mert kiesik a munkából! Hogyan lehet a család életét megszervezni, ha gyereket szülnek, mert a Heródeseknek más az érdeke! A Heródesek bizonyos értelemben az adott pillanatban ellenségnek tekintik a gyereket. A mai világ a pótvallások világa Sajátos a világ, amelyben élünk. Nagyon kell kérnünk ezen a napon az Isten kegyelmét, hogy helyesen tudjunk gondolkodni ebben a világban, amely világ sajnos a kulturális válsága miatt, a pótvallások világa! A kereszténységet nevetségessé teszik, az Egyházat fölöslegesnek tartják! Közben születnek a pótvallások szinte pillanatról, pillanatra.A liberálisok pótvallása a fejlődés. Sajátos dolog, a mindennapok emberének
pótvallása a jólét, a különböző szórakozások mindennél fontosabbak! Sajnos a világban mindezekkel szembesülünk! Nekünk vissza kell térnünk Isten üzenetéhez,amit a családon keresztül üzen nekünk az Isten! Legyünk elég fogékonyak ahhoz,hogy érezzünk felelősséget a magunk életéért és legfőképpen az eljövendőkért! Az eljövendőket a megszületett gyermekekben határozhatjuk meg! Kozma Imre Szent Család vasárnapja C Menekült voltam Egy művészettörténeti könyvben találok rá egy érdekes fametszetre az 1500 körüli évekből, amely a Szent Család Egyiptomból való hazatérését mutatja be. Ne gondoljunk hagyományos ábrázolásra, sivatagi tájra, szamarat vezető Szent Józsefre vagy szamárháton ülő Máriára! Az alkotót egyáltalán nem zavarta, hogy az Egyiptom és a galileai Názáret közti távolság gyalogosan, szárazföldön bejárható, mert ő úgy képzelte, hogy a Szent Család egy kisebb vitorlás hajón, egy egyszerű bárkán utazik hazafelé. Szívderítő látvány a fedélzeten szundikáló Szent József, a talán imádkozó Mária, az árbockosárhoz felmászó angyalok és a hajókötélbe kapaszkodó Jézus, aki kicsiny gyermekként kezével az útirányt mutatja vagy talán az égre mutat. A tenger nyugodt, a szél sem fúj, a vitorlák felcsavarva. A Szent Család tagjain kívül egyetlen ember sincs a hajón, nincsenek utasok, nincsenek matrózok és hajóslegények, de még kapitány, kormányos sincs. De akkor kié ez a hajó? Talán Szent József olyannyira meggazdagodott a munkájából, hogy saját hajót vett, amivel aztán évek múlva hazatérhetett családjával? Aligha. És ki kormányozza, ki vezeti ezt a hajót? A középkori alkotó talán egy hajós vagy hajóval többször utazó személy lehetett, aki feltehetően azt akarta
sejtetni, hogy az események, az Egyiptomba való menekülés és az onnan való hazatérés hátterében az isteni gondviselés áll. A kis Jézus, Mária és József angyalok kíséretében oda utaznak, ahová a gondviselés vezeti őket. A világsajtó képei villannak be az elmúlt hónapokból. Az egyiken egy katonai járőrhajó személyzete menti a tengeren lélekvesztővel átkelni akarókat. Egy másikon szögesdróttal körülvett menekülttáborban sorsukat
tétlenül
váró
emberek.
Egy
harmadikon
kamionra
felkapaszkodó emberek, akiknek minden vagyona belefér egy kis hátizsákba. A következőn takaróval letakart kisgyermekek. Mintha csak aludnának. Ők már örökre alszanak, mert nem tudtak elmenekülni a háború elől. Szívszorító látvány. Bárcsak mindenki el tudna menekülni az életét fenyegető veszély elől! Bárcsak minden hazáját elhagyóra úgy tekintene mindenki, mint menekültre, és nem mint potyautasra, a szociális háló haszonélvezőjére vagy illegális bevándorlóra! Napjainkban Szent Józsefnek embercsempészeket kellene lefizetnie, hogy betonfalak alatti
titkos
alagutakon
és
átvágott
szögesdrótkerítéseken
át
menekülhessen Máriával és a kis Jézussal. Egykor nekik is menekülniük kellett a gyilkos emberi szándék elől, mert életüket veszély fenyegette. Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy egy távoli földön, idegen országban menedékre találtak és évek múlva visszatérhettek saját hazájukba.
Bárcsak
napjaink
menekültjei
találnának!
Bárcsak
jószándékú
is
befogadókra
biztonságos találnának!
helyre Bárcsak
biztonságot, nyugalmat találnának a menekülő családok! Bárcsak béke volna mindenütt a világban, hogy senkinek se kelljen elhagynia hazáját! Bárcsak
mindenki
megértené
az
irgalmasság
üzenetét
és
jócselekedetnek tekintené a vándorlók és menekültek befogadását! Bárcsak az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok és a betegek mellett a menekültekben is felismernénk Krisztus arcát! Bárcsak nekünk is
mondhatná Krisztus a végső ítéleten: Jöjjetek és vegyétek birtokba a nektek készített országot! Mert menekült voltam és ti befogadtatok. © Horváth István Sándor Szent Család vasárnapja C Szent Család vasárnapja a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik. Ma nem csak azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus emberré lett, hanememelt módon azt a tényt is, hogy családban testesült meg. Így az Egyház ezen a napon a család szerepének a fontosságára irányítja a figyelmünket. Ennek a napnak az üzenete kivétel nélkül, mindenkit érint. Ugyanis az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, hozzá tartozója vagyunk. Ezek a kapcsolatok életre szólak és nem lehet megszüntetni. Esetleg arról beszélhetünk, hogy gyengülnek, vagy erősödnek, de mindig léteznek. Úgy kell a családról beszélnünk, mint a társadalom és az Egyház alapsejtjéről. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását. A család a helye, és kiváltságos környezete
Isten
tevékenységének
és
így
Isten
és
ember
találkozásának. Maga az Úr Jézus is gyermeki kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel. Rokonai voltak, és közösségben élt , különösen az apostolokkal. Így ezen a napon a figyelmünk középpontjában a Szent Család kerül. Őket szemléljük és tőlük akarunk helyes magatartást tanulni. Mária és József, Jézus születése után negyven napra, az Úr törvénye szerint felmentek Jeruzsálembe, hogy a templomban bemutassák az Úrnak. Ezzel akarták megerősíteni azt a tényt, hogy életükbe Isten központi helyre került. Nem a világhoz, nem kizárólag emberi
szokásokhoz, nem a közgondolkodáshoz akartak igazodni, hanem egyedül Isten akaratához. A Szent Család minden körülményben megőrizte ezt az Istenre való irányultságot. Pedig az ő életük sem volt mentes a nehézségektől és kísértésektől. Talán erre utal Simeon jövendölése, amikor Máriához fordulva ezt mondta: „még a te lelkedet is tör járja át.” És valóban így történt, Mária lelkét sokszor tör járta át. Már a jegyes időszak nehéz próbának volt kitéve, amelyet Mária bizalommal kimondott igenje és szent József hittől vezérelt, bátor kiállása
mentett
meg.
Jeruzsálemben
szembe
kellett
nézniük a
visszautasítás, és otthontalanság rideg valóságával. Az egyiptomi meneküléssel az idegenséget, a száműzetést is meg kellett tapasztalniuk. Majd Názáretben a csendes kétkezi munka jutott osztályrészül. Mintha a mai modern társadalom minden nehézsége: az otthontalanság, az idegenség, a gazdasági nehézség jelentkezett volna az életükben.
És
mégis, ilyen nehéz körülmények között is megmaradt az Istentől ajándékba
kapott
családi
rendezettségük,
elmélyültek
a
családi
kötelékek. Ezt a mai evangélium utolsó sora is megerősíti: „Jézus pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.” Ez a mai családok számára is eligazító. Mindenkiben ott él a természetes vágy, hogy rendezett családban éljen. Azt szeretnénk, hogy rendezettek legyenek a rokoni kapcsolataink, harmonikus közösségben éljünk. Íme, a szent Család példája megmutatja, hogy a legfontosabb rendező elv Isten szerető személye, az ő parancsai, Isten akaratának a keresése. Azonban minél több minden tolakszik Isten helyére, annál nehezebb megőrizni ezt a rendezettséget.
Ezért szent Pál apostol a mai szent leckében néhány alapvető erényt sorol fel, amelyek nagy segítségünkre vannak abban, hogy ne bomoljon fel, vagy helyre álljon az annyira óhajtott rendezettség: „ Öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást és bocsássatok egymásnak… Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke…. Bármit mondtok, vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek” A szent Család Isten központúsága legyen számunkra is eligazító példa, fontoljuk meg és gyakoroljuk a szent Pál apostol által felsorolt erényeket és tapasztalni fogjuk Isten kegyelmének az erejét, amely megőrzi és megvalósítja, családjaink és közösségeink, harmonikus egységét. Böjte Mihály Szentcsalád ünnepe C
Karácsony ünnepe – a család ünnepe Karácsony az egyetlen ünnep, amelyben a külső körülmények is lehetővé teszik a nyolcad megülését. Sokan vagyunk, akiknek ezekben a napokban, egészen újév napjáig már nem kell dolgoznia. Sok találkozás fér bele ezekbe a napokba. Együtt ünnepel a szűkebb és tágabb család. Karácsony
ünnepe
a
megtestesülés
ünnepe.
Talán
számunkra
természetes, de a más vallásúaknak már korántsem az. A kereszténység az egyetlen vallás, amelyben Isten ennyire közel jön az emberhez, ennyire vállalja vele a közösséget. Isten a megtestesülésben mutatja meg szeretetét irántunk. Karácsony ünnepe a család ünnepe. Egyrészt, mert Jézus családban alkart megszületni. Másrészt, mert alkalom nyílik arra, hogy a család együtt ünnepelje. A családban a férj és a feleség kölcsönös szeretetében
testet ölt Isten szeretete. Ezért ez a szeretet ragyogóvá, sugárzóvá válik. Karácsony ünnepe a megállás ünnepe. Lelassul életünk, több idő jut egymásra. Tudunk befelé, önmagunkba nézni, egymásra tekinteni, és felfelé emelni tekintetünket. Fülöp Ákos Szentcsalád ünnepe C EGY CSALÁD AZ ISTÁLLÓBAN „…és ez lesz néktek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve”. Isten csak jelek útján tud „kommunikálni” velünk. Teremtmény nem láthatja szemtől szembe teremtőjét,
mert
abba
belepusztulna,
elégne,
mint
ahogy
a
magasfeszültség megsemmisíti a biztosítékot és kiégeti a vezetéket. Csak jeleket küld, és mi abból próbáljuk megérteni, mit is akar. Ilyen értelemben
mindig
Istennél
van
a
kezdeményezés.
Ez
történik
karácsonykor is. Azért örülünk, mert ezen a napon mutatta meg Isten, hogy nemcsak a törvény, az erő, a hatalom nyelvén tud szólni hozzánk, hanem megmutatja szívét, vagyis isteni szeretetével közeledik felénk. Az Istennél minden maximálisan történik, a szeretete is minden emberi elképzelést felülmúl. Ezt látjuk karácsonykor! Olyan módon lép közénk, hogy a legegyszerűbb ember is megértse. Ennél igénytelenebbül, eszköztelenebbül már nem tehette. Királyok, urak pompája helyett egy istállót választott. Szférák muzsikája helyett pásztorok énekét hallgatta. Kályha helyett édesanyja ölelő karjai melegítették…. Így indult el, és egész életében vállalta mindig mindazt, amin mi is keresztül megyünk, az istálló jászolától kezdve a szenvedésig, a kereszthalálig. Ezek mind jelek, szeretetének jelei. Vajon észre vesszük? Csángó magyarokhoz több száz szemüveget küldtünk. Az öregek válogatnak közülük. Ki ki a neki megfelelőt. Egy idős asszonynak az volt eddig a legnagyobb fájdalma, hogy nem látta papot, amikor az oltárnál prédikált. Kivett a csomagból egyet, amellyel most lát. Megkérdezték tőle: És miről
prédikált? Azt nem tudom, de láttam! Kis Jézus, add, hogy lássam jeleidet. Szabolcs atya Szent Család vasárnapja C Amikor Jézus tizenkét éves lett. – Gondoljunk bele, Jézus kamasz lett. Ha saját gyermekkorunkra visszagondolunk, vagy gyermekeinkére, ez egy izgalmas kor. Nem könnyű, sem szülőnek, sem a fiatalnak. De elkerülhetetlen, hogy felnőtté váljunk. Egyik jellemzője, hogy a fiatal a vele egykorúak társaságát keresi. Jézusnál ez nem így volt. Ő a tanítók társaságát kereste. Tanulni akart. Az is érdekes, hogy egyetlen tanító sem furcsállotta, hogy a gyermek három napot maradt velük, szülői kíséret nélkül. Ők már felnőttet láttak benne, kérdései és válaszai alapján. Szülei számára azonban a kisfiú maradt, akit féltettek, aki miatt aggódtak. A legtöbb szülő hasonlóképpen reagált volna és reagál ma is. Van
azonban
Jézus
válaszában
egy
mozzanat,
ami
teljesen
megdöbbentethette őket. Ez a bizonyos kitétel, hogy „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Itt többről van szó, mint a gyermek felnőtté válásáról. Itt identitása kapott új megfogalmazást. S hogy nem holmi kamaszkori lázadásról van szó, azt az mutatja, hogy engedelmes volt nekik. Ez a növekedés feltétele is. Nos, nem csak kamaszoknak, e nekünk felnőtteknek is minta ez. Nemde, a hit dolgaiban gyakran kamaszként viselkedünk? Durcásan és makrancosan? Kiss Ulrich Szent Család vasárnapja C “Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.” hogy ott keressék… S te hol keresnéd Jézust? Az úti társaságban? A rokonok és ismerősök között? A tanítók közt? A templomban? Szülei
mindezeket a lehetőségeket megfontolták. A kézzelfogható, leginkább valószínű feltételezéssel kezdték: a karavánban, a többi zarándok társaságában tűnt ésszerűnek keresni. Akkoriban még nem tombolt az individualizmus,é s a mikro család sem volt társadalmi minta, így a keresés először nem célirányos, valahol az útitársak között lesz megtalálható. Ma is jó tudni, hogy Jézus úton van velünk. Néha azonban Atyja házában kell keresnünk. Jézus szüleinek ez még új tapasztalat volt. Rég feledésbe merült az angyali üdvüzlet, Simeon éneke és Anna próféciája: a gyerek olyan volt, mint a többi. A zsidóknál a fiú tizenhárom évesen lesz a közösség tagja, felnőtt. Ez a Bar Micva. Jézus koraérett lett volna? Minden jel arra mutat ugyanis, hogy a leírt esemény Jézus Bar Micvája volt. Ettől kezdve a zsidó fiatal felolvashatta a Tórát a Közösségben. Jézus azonban nem érte be ennyivel. Kérdezett. Ugye, különös, hogy Szent Lukács ezután kiemeli okossága mellett feleleteit is. A kérdezőből a párbeszéd során válaszoló lett, egyenrangú vitapartner. Vagy talán több. Ez a gyerek tudott valamit, amit a felnőttek nem, sőt a tanítók sem. Milyen ostoba is a mai ember! Nem kérdez, mindenre kész feleletei vannak. Jó lenne elvegyülni a tanítók közé, és meghallgatni, mit mond a Gyermek. Kiss Ulrich
