Adorjánné Nagy Aranka: Örök adventben Jöttek és tűntek szent karácsonyok, tizennyolcnál is több talán, tizennyolcszor kerestem Őt, de titok maradt nekem és talány. Csak gyertyalángot láttam és fenyőt, azokban véltem vártam Őt, az Ige szólt, és csengett az ének, egy sugarát elfogtam szemének, de villanás volt csak és rejtelem. Kutattam arcát a szent éjeken, éreztem ízét borban és kenyérben, palástja lengett már az égen, de a felhőknél is magasabban; annyi tűnt karácsony után, én mégis - adventben maradtam. Tudom, a hegynek le kell omlani, akkor jön, ha a völgy is egyenes, Uram, évekig készítem utad, amelyen hozzám végre eljöhess. Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres? Vagy úgy toppansz be, mint vőlegény Mécsemet minden nap megtöltöm, Örök adventben várlak én.
Adventi Himnusz Jött el Jézus, jöjj sebesen, Téged áhít az én lelkem, Téged vár a földnek ágya, Jött ó napfény, siess már. Jézus te vagy mennynek éke, Jöjj el drága földnek fénye, Fényes lánggal, lobogással, Jöjj sietve példaadással. Nálad nélkül nincs nyugalmunk, Szomorúan vakoskodunk, sóhajtozunk, várva-várunk, Jöjj, ó napfény, világunk. Életünknek te vagy fénye, Mindeneknek nagy reménye, Megpihenni, lelkendezni Veled akar a lelkünk.
Csillagok teremtő Ura, hitünk örök fénysugara, világmegváltó Krisztusunk, hallgasd meg esdeklő szavunk. Mert irgalomra indított a halált hozó pusztulás, megváltást hoztál: a beteg, bűnös világnak gyógyulást. A világ fáradt estelén, mint nászteremből vőlegény, elhagytad áldott Szűzanyád méhének tiszta templomát.
Erőd és hatalmad előtt térdre borulnak mindenek, az égiek s a földiek készséggel hódolnak neked. Szent Urunk, hittel kér imánk, ki egykor ítélőnk leszel, ne érhessen minket soha az álnok ellenség nyila. Krisztus, legkegyesebb Király, dicsérünk téged és Atyád, s a Lelket, a Vigasztalót most és örök időkön át. Ámen.
Szent Ambrus verse nyomán Sík Sándor fordítása Figyelmezz, Izrael Ura, Ki ülsz a Kerubok felett, Jelenj meg Efraim előtt, Jöjj, támaszd fel hatalmadat! Nemzetek Megváltója, jöjj, Szűznek szülötte, jöjj közénk, Ámuljanak a századok: Istenhez illő születés! Nem férfiú magva hozott, Titkos leheletet ád nekünk: Isten Igéje testbe vált, S a szűzi méh virága vagy. Kelyhe gyümölcsöt bontogat, Szemérme bár bontatlan áll, Erénye tisztán tündököl: Isten járja e templomot.
Szemérme mint királyi ház: E nászteremből lép elő, Mint kettős lényű óriás, S vígan repes az út elé. Kijössz Atyádnak mélyiről, Bemégy Atyádnak mélyire. Leszállasz mind a poklokig, Felszállasz Isten székeig. Ki az Atyának mása vagy, Ölts testet, győzelmed jelét. Testünket, a gyámoltalant, Tegye acélossá erőd. Már fénylik Jézus jászola, Új fényt lehel az éjszaka. Ezt immár meg ne rontsa éj, Nem-szűnő láng legyen a hit.
Ágh Tihamér: Adventkor Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek, a földön sárguló, elkínzott levelek. Az ég hólyagszemén nem tör át a nap sugárnyalábja felhőtlen megakad. Az ősz lassan lépked, majd télbe borul és ahogy megvirrad, be is alkonyul... Este tompa fények remegnek az utcán, megtörnek a tócsák fodrozódó foltján. De a hétköznapok bágyadt szürkesége nem törheti meg azt, ami bennünk béke. Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás: Ránk köszöntött advent, boldog Jézus-várás.
Fejes Ádám: Adventi örvendezés Útadat vágyva kerestem, S útadat megtaláltak engem. Csodáidat látni akartam, S ámulok rajtuk szakadatlan. Titkaidat bogoztam egyre, S most, mint gyermek az egyszeregyre, úgy nézek rájuk, dicsekedvén, ujjong szívem kegyelmed kedvén; mert szereteted egyszerűség, irgalmasságod csupa hűség, s egy értelme van a keresztnek: hogy megkerestek és szeretnek! Hát hirdetem, hogy útja száz van minden szívhez a nagyvilágban, keresni kell és rá találni ma, akinek Ő a vágya álma; kinek batyuja az a ,,nincsen", megtalálja a gazdag Isten.
Fuferenda Pál: Adventi ima Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy... Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk. Uram, add, hogy ne higgyük el, hogy plazmatévéktől, fals zenéket kiabáló télapóktól, és 0 százalékos THM-től leszünk boldogabbak! Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során. Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból! Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni. Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát - ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól! Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban! Add, hogy legyen kedvünk gyertyafényben egy tiszta papírlapra tollból tintát maszatolni, csak úgy, a saját örömünkre. Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket. Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem! Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket. Adj békét, mindnyájunknak, Uram!
Hamar István: Adventi hírnök Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog az első gyertyaláng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már messze az Úr! Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog már két kis gyertyaláng! Ha zörget Jézus, jól figyelj ám, Betér a szívünk ajtaján! Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már messze az Úr! Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog már három gyertyaláng! Múlnak az évek, életünk száll, De utunk végén Jézus vár! Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már messze az Úr! Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog már négy kis gyertyaláng! Azt mondta Jézus, visszajön még, Újjá lesz akkor föld és ég! Ujjong a szívünk, dalra gyúl, Nincs már messze az Úr!"
Jókai Anna: Advent Az Adventben nincs hiba. Sóvárogva várjuk a valódit. De az Érkezőt nem ismerjük fel; s helyette dicsérjük, aki lódít. Az Antikrisztus cifra névjegyét színes bakelit-tálcán kínálja - az Égi Küldött a küszöbön ül, hogy behívják, arra várva. Jöjj el, jöjj el... ahogy már eljöttél, megölettél, ki sosem öltél. Mégse haltál: feltámadtál, a vég ellen gyógyírt adtál. A csalónak kívül tágasabb; bennünk sütött föl már a Nap
Kárász Izabella: Adventi ének Világmegváltó Istenünk, Hit-gyújtó, égi tűz, Halld meg az adventi énekünk És minket egybe fűzz! Veled egységben lelkesen Járjuk az életünk, Világmegváltó Istenünk, Ébresztő, égi tűz. Igédben bízva egykoron Hittel vártak Reád, Míg csillag gyúlt, s a hegyorom Zengte Igéd szavát! Veled egységben, lelkesen Együtt, imádkozón, Igédben bízva egykoron Hittel vártak Reád! Világmegváltó Istenünk, Hit-keltő, égi tűz, Halld meg adventi énekünk, S magadtól el ne űzz! Veled egységben, mindnyájan Karácsonyban hiszünk, Világmegváltó Istenünk, Minket egységbe fűzz!
Kerekes Károly: Adventi csoda Testvér, láss csoda - dolgokat. Az Úr neked is tartogat ádventi édes titkokat. Csak bízd rá minden gondodat! Inaszakadt vagy? Elhiszem. De halld, az Úr velem üzen: A gyógyírt én magam viszem, amit nem látott testi szem Megbocsáttatnak bűneid csak higgy! A bármily gyenge hit gyógyforrások vizére nyit. S a menny feltárja kincseit. Kelj fel és járj! Indulj velem! Vár megváltásod: Betlehem! Uram, csak hitet adj nekem, S az igaz utat meglelem! És megyek, mint a mágusok. Sőt futok, mint a pásztorok Ajándékul mit adhatok? Uram, fogadj el, itt vagyok!
Túrmezei Erzsébet: Adventi út Te emberi utunkat végigjártad, Éles kövei lábad is sebezték, Ismerős neked a gond, félelem, bánat, És jól tudod, hogy most is hányszor kell még Rögös utakon roskadozva mennünk, Fáradtságot, fájdalmat viselve... S most ismét karácsony lesz és a lelkünk Tiszta fényekre, boldog énekekre Sóvárog. Hozzád kiált szívünk vágya: Ajándékozd minekünk békességed! Vond adventi utunkat ragyogásba! Hiszünk, így cselekszel, ha kérünk Téged. S ha a szent éjszakában Betlehem Kis jászla elé borulunk, kezed Tedd rá hajszolt szívünkre csendesen, Hogy minden vihar elcsituljon bennünk, És boldogan ujjongva énekeljünk: Karácsony! Földre szállt a szeretet!
Túrmezei Erzsébet: Adventi éjszaka Fehér takaró, ezüst fénytartó, valót eltakaró. Mintha nem volna más, csak ez a ragyogás: titokzatos, csodás. Nincsen se hang, se zaj, nincsen se seb, se baj, se sóhajtás, se jaj... Se bűn, se szenny, se sár, se szín, se könny, se kár, csak hó és holdsugár. Hiszen így volna jó. De nem ez a való. Csal a fénytakaró. Alatta szenvedés, szenny, sár, ... elfödni és elrejteni kevés a hó és holdsugár. De Valakire vár a holdfényes határ. S ez az adventi, mély, havas és holdas éj, titkot tud: Jön! ... Ne félj
Videó link: https://www.youtube.com/watch?v=yE4PLpraMiM
Tóthárpád Ferenc: A negyedik gyertyaláng Az a bizonyos este ugyanúgy kezdődött, mint a téli szünet bármely más estéje. A fehér háztetőkön ünnepélyesen csillogott a holdfény, minden csendes volt, csak a szomszéd kutyák csaholása hallatszott néha. Hetek óta vastag hó takarta a tájat. Ahogyan minden este és reggel, a madarak most is odagyűltek a kisszoba ablakpárkányára, hogy felcsipegessék a magokat. Csőrükkel szapora ütemet doboltak a bádogon, mintha azt üzenték volna: - Apró magot szórjál, jó tettedért jót várj! Adrienn, a gondos kislány, most sem felejtette üresen az etetőt. Figyelte a madarakat, jól ismerte őket. Miután az utolsó is elrepült, a párnájába fúrta kis fejét, s a csillagszórós szentestére gondolt. Napközben az adventi koszorún három láng pislákolt, és már csak egy éjszaka volt hátra ahhoz, hogy az utolsó gyertyát is meggyújthassák. Ez a várakozás azonban más volt, mint az előző évben. Kevés szóval telt a karácsonyi szünet. Apa, a kislánya és a kisfia csendben, óvatosan jártak a lakásban, a televízió is csak alig hallhatóan szólt este, amikor odaültek az édesanya ágya mellé. Korán lefeküdtek, pedig az álom nehezen lett úrrá a gondolataikon. Mint az elmúlt hetekben mindig, édesapjuk kis idő múlva megigazította a gyerekek takaróját, és puszival kívánt jó éjszakát. Adrienn még mindig nem aludt. A félig nyitott ajtón át odaintett anyukájának. Hangtalanul kívántak egymásnak mielőbbi szép álmokat. Az apa újra megsimogatta Adrienn buksiját, és az ajtó felé indult. A negyedik gyertyát Anya gyújtsa meg! - szólalt meg váratlanul a kislány, és reménykedve nézett az édesapjára. - Tudod, hogy nagyon beteg, a doktor bácsi is azt mondta, hogy nem kelhet fel. Napok óta lázas. Azért ne félj, majd meggyógyul - válaszolta az apa, de vigyázott arra, hogy tekintete ne találkozzon a kislányáéval. A csend lassan mindent betakart, de Adrienn hiába erőltette, nem tudott elaludni. Arra gondolt, hogy mennyire megváltozott az életük, amióta az édesanyja ágyban fekszik. Azóta már egyedül tart rendet a szobájában, és nem szórja szét a holmijait a lakásban, sőt még Balázsnak is segít elpakolni. Egy kis huncutság ült ki az arcára, amikor eszébe jutott, hogy az apukája milyen ügyesen mosogat, és hogy már azt is megtanulták, hogy a fehér és a színes ruhákat külön kell mosni. Gondolatai még sokfelé kalandoztak, aztán nagyot sóhajtott, és egy kockás füzetet vett elő. A kisvillany fényénél, göcsörtös betűkkel írni kezdett. Hosszú ideig tartott, amíg végzett a néhány sorral. Néha elgondolkodott azon, hogy egy-egy szót hogyan kell leírni, itt-ott véletlenül átbökte a ceruza hegyével a papírt, de végül elkészült a levéllel. Óvatosan kitépte a lapot, apró borítékot készített belőle, olyant, amilyent még az év elején, az első osztályban tanultak meg hajtogatni. Már nagyon álmos volt, de kikecmergett az ágyból, kinyitotta a kisablakot, friss magot szórt az etetőbe, s a párkány és a tálka közé odatette a papírt. A hűvös szél befújt a szobába, néhány hópelyhet hozott magával. Gyorsan becsukta az ablakot, bebújt az ágyba és a fejére húzta a takarót. Összekulcsolt kezekkel aludt el. Egy kisfiúról álmodott, aki jászolban
született, és álmodott még arról a madárról is, amelyik mielőtt elrepül a párkányról, mindig bekopog az ablaküvegen. A reggeli napfény a redőny rései között lopózott be a szobába. Sugarai éppen a gyerekek arcára vetődtek. Hunyorogva ültek fel az ágyban. A konyha felől halk neszek hallatszottak. Apa biztosan valami finomat készít - gondolták, s már a szájukban érezték a meleg kakaó ízét. Adrienn a levélről is megfeledkezett, kiugrott az ágyból, hogy mielőbb bevihesse anyukájának a reggelit. A konyhában nagyon meglepődött. Hihetetlen boldogság töltötte el, amikor az ünnepi asztalnál ott találta az édesanyját is: - Gyere, ülj ide mellénk! Már jobban érzem magamat - mondta az édesanyja, és hosszasan megölelték egymást. Balázsnak is felderült az arca, el sem akarta engedni anyukája nyakát. A friss kalács illata betöltötte a konyhát. Nagyokat kortyoltak a kakaóból, és sokáig beszélgettek, mint azok az emberek, akik hosszú idő óta nem látták egymást. Még soha ilyen vidám reggel nem köszöntött rájuk. Az adventi koszorún a negyedik gyertya lángja is fellobbant.
Csak Adrienn vette észre, hogy a pislákoló fények ismerős ütemre remegnek: "apró magot szórjál, jó tettedért jót várj!"
Tóthárpád Ferenc: Négy kicsi gyertya Négy kicsi gyertya, pisla - világú. Messzire látszik mégis a fény. Benne van advent várakozása, s általa éltet Betlehem-éj! Ott van a kisded és anyukája. Szalma-ölével jászol az ágy. József, az ács is mondja fohászát. Megszületett, s már más a világ!
