NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet,
197-202.
ADATOK A MAGAS-BÜKK NEMKARSZTOSODÓ ÜLEDÉKTAKARÓINAK ISMERETÉHEZ TÓTH GÉZA Összefoglalás A dolgozat szerzője a Magas-Bükk korábban ismert miocén takaró maradványain kívül új miocén üledék előfordulásokat ismertet és azok lepusztulásának üteméből és korából felszínfejlődési megállapí tásokat tesz. A Bükk-hegység területén a pleisztocén vályog felhalmozódása helyenként optimális töbörképző tényező, ugyanakkor nagy vastagságban pedig a karsztos felszínek konzerválásában játszott szere pet. A víznyelők felszínközeli szűk járatszakaszaiban a pleisztocén vályog bejutása és feliszapolódása ked vezőtlen az üregfejlődés szempontjából. A víznyelők részleges eltömödése a felszíni csapadék potenciá lis üregfejlesztő energiáját nagymértékben lecsökkenti.
A vizsgálatok célja, feleletet adni arra a kérdésre, hogy a Magas-Bükkben a nemkarsztosodó üledékek milyen szerepet játszottak a felszíni formakincs és a karsztos résrendszer fejlődésében. A Magas-Bükk triász képződményeit az 1950-es évek végéig fiatalabb üledé kektől mentes, folyamatosan a környezetnél magasabb területnek vélték Leél-őssy S. (3). Ebből fakadóan a karsztosodás folyamatát, intenzitását és a felszíni korróziós és eróziós folyamatokat számottevő karsztidegen üledékek nélkül értelmezték és magyarázták. Jám bor Á. (2) és Balogh K. (1) miocén tengeri és vulkáni eredetű takaró maradványokat talál tak és ezzel bizonyították először a Magas-Bükk paleozoos, mezozoos alapkőzetének nemkarsztosodó kőzetekkel történő korábbi fedettségét. DR. TÓTH GÉZA főiskolai docens Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Földrajzi Tanszéke, Eger, Szabadság tér 2.
Kézirat beérkezett: 1985. április 25.
197
Az elmúlt évek kutatásai, dolinakitöltés vizsgálatai és számos helyről vett talaj-és ülődékelemzés a tengeri és vulkáni törmelékek maradványainak széleskörű elterjedését bizo nyítja. 1. Nemkarsztosodó üledékek típusai és azok maradványai, helyi paleozoós, mezozoós kőzetek törmelékei, mállástermékeí A Központi-Bükk területén a különböző kifejlődésű triász mészkövek között agyag pala, vulkáni lávák és tufák valamint tüzköves mészkövek nem elhanyagolható mennyiség ben szolgáltatnak a karszteróziós folyamatokhoz sokszor nagy keménységű törmelékeket. Ezek szerepe a Központi-Bükk víznyelőinek kifejlődésében egyértelmű. A karszt-idegen üle dékek maradványait a víznyelőkben ma is megtaláljuk. A „karsztidegen" kőzetek a legtöbb esetben nem csupán eróziós törmelékeket, ha nem állandó vízfolyásokat és méginkább jelentős időszakos vízfolyásokat, nagyobb terüle tek áradmány vizeit juttatják a karsztosodó mészkő pásztákhoz. Mindezekből következik, hogy az intenzív karsztosodás feltételei sokhelyen a triász képződményekre települt nem karsztosodó harmad, negyedidőszaki képződmények nélkül is biztosított. 2. Miocén tengeri homok, homokkő és vulkáni törmelék maradványok Az elmúlt években néhány újabb helyen (Küllőheg)', Tar-kö oldal. Kis-Kő-hát, Istállós-kő északi oldala) homok és homokkő jelenlétével találkozunk. Különösen jelentős a Küllő-hegy DNy-i lába, ahol több köbméternyi sárga csillámos kvarchomokot ástunk ki egy karsztos járatból, vagy egykori sziklába vésett patakmederből. A homok jól osztályozott fő tömegében finom homok szemcsenagyságú volt. Ugyanakkor fejnagyságú és apróbb dara bokban durva homokkő törmelék is előfordult a bontás során. A Kis-Kő-hát keleti oldalán, a Tar-kő nyugati oldalán homok, homokkő előfordulások ra figyeltünk fel, ezeknél jóval érdekesebb az Istállós-kő északi oldalán az egykori mészkő bányába lefutó egyik völgytorzó alaján felismerhető homokkőelőfordulás. A környező mai völgy talpaknál valamivel magasabban fekvő, tehát idősebb völgy talpon megtalálható ho mok, homokkő elsősorban arra értékes bizonyíték, hogy a miocén üledékek a pleisztocén során a Magas-Bükk tetején még megvoltak és lehordódásuk szinte napjainkig tart. A MagasBükk peremének feltagolása keskeny szurdokvölgyekkel az időszakos vízfolyásokkal lehordódó törmelékeknek, azok eróziós hatásának tulajdonítható. E folyamat legszemléletesebb példáit a Magas-Bükk északi peremén elsősorban az lstállós-kő északi oldalán láthatjuk. A miocén homok-homokkő előfordulások nagy többségben a fennsík 950 m-es tetőszíntű te rületén kívül, a 850-870 m es idősebb pliocén felszín belső peremén találhatók. (Tar-kő ol dal, Küllő-hegy,Nagy-Kő-hát). Ebből az a következtetés adódik, hogy a 950 m-es tetőszint ről igen fiatalon pusztult le a tönkfelszínt védő miocén homokos-tufitos takaró. A 950 m-es tetőrégióról a védőtakaró csak a pleisztocén második felében bekövetkező lepusztulásakor szabadult meg. Ezt bizonyítja a mészkő és vulkáni kőzetből álló hegyek mai alig 20-35 ni es magasságkülönbsége. Ezeknek a kőzeteknek az 1 millió év alatt történő lepusztulása je lentősen eltér kőzetminőségi alapon. A mészkő mérsékelt éghajlati körülmények között bükki számításaink alapján 15-20 m-t, a vulkáni lávák pedig kb. 40-50 m-t alacsonyod198
tak le 1 millió év alatt, A Borovnyák (946 m), Bálvány (956 m) Nagy István-erőse (939 m) vonalon a különböző kőzetekből álló magaslatok minimális eltérése jól bizonyítja a tönk felszínt védő takarók fiatal pleisztocén közepén valószínűsíthető lepusztulását. A hegység felboltozódása és DDK-i kibillenése, valamint a mai fennsíktól északra fek vő átmenetileg magasabb háttere a felszínformák alapján valószínűsíthető. Az eredetileg 600—800 m-es vastagságú miocén üledékek elvékonyodása és lepusztulása délről északra haladt és ennek következtében táródott fel az alatta elhelyezkedő mészkő. Ennek a folya matnak a pihenő szakaszaiban a kőzethatáron (takaróperem) képződött véleményünk sze rint a Bánkut-Hármaskut, Szállás-Őrház, Káposztás-kert, Kerek-rét, őr-kő alatti mélyedés dolinasorokkal. E megközelítően K—Ny-i irányú mélyedés déli oldalán a dolinák időseb bek, laposak, erősen feltöltöttek, peremei általában nagymértékben lepusztultak, míg a tő le északra elhelyezkedő dolinasor később képződött, fiatal mély töbrök sorakoznak benne. E hosszanti mélyedés a Vörös-kő-völgy, Pes-kő-völgy irányába ill. északra később lecsapolódott. Ezidáig ennek a sajátos irányú és a Magas-Bükk keskeny mészkőpásztájára is kiterjedő völgyelésnek más kialakulási magyarázatát nem tudtuk megadni. A miocén takaró feltételezett 600—800 méteres eredeti vastagsága azon az alapon be csülhető, hogy az üledék képződése óta a kiemelkedő felszínről folyamatos lepusztulást kell feltételezni. Ezeknek a laza kőzeteknek az 1 millió év alatti lepusztulási üteméből kö vetkeztettünk eredeti vastagságára. Tóth G. (4). 3. Dihexaéderes kvarc és törmelékeinek előfordulása Jámbor Á. (2) a Fekete-sár, Hármaskut közötti dolinasorból mutatott ki dihexaéde res kvarcot tartalmazó agyagot. Ezt egyértelműen miocén üledék maradványnak tekintette. Azóta a Magas-Bükk területén a felszínen, vagy a talajból gyakran és nagy mennyiségben ke rült elő az 1 mm-nél nagyobb szemcseátmérőjű ép dihexaéderes, tört, más esetben legöm bölyített kvarc kristály. Ezek a széteső vulkáni törmelékek (tufák, tufitok) maradványai. A mészkövön a karros tagolt felszínek és a csapadék leöblítő hatásának hiánya jól és hosszú ideig megőrzi ezeket az üledéktakaró maradványokat. Ezzel szemben a terület vulkáni kő zeteiről a felszínlepusztulásával együtt ezek a maradványok is lepusztultak, még akkor is, ha feltevéseink szerint a pleisztocén közepén még védőtakarót szolgáltattak az alatta rejtő ző tönkfelszínnek. 4. A pleisztocén vályog és a karsztos formakincs Az egész Bükköt beborította a pleisztocénban hullott sárgás-barna poranyag, amely a terület mélyedéseiben vályogul, anyag formájában van jelen. Ezeknek a karsztidegen üle dékeknek az igen finom szemcsenagysága miatt gyakorlatilag nincs közvetlen szerepe a fel színi és felszínalatti karsztos formakincs alakításában. Annál jelentősebb a szerepük a völgytalpi dolinasorok képződésében ha vékony, maximum másfél méteres rétegben halmozód nak fel. Nagyobb vastagságban a karsztfelszín egy-egy részletének konzerváló szerepét töl tik be. Mindamellett jelentős víznyelő és töbörfeltöltő, eltömő szerepük ismert. Ezen üle dékek nélkül a Bükk-fennsíkon kialakuló időszakos felszíni vízfolyások áradmányvizei aka dálytalanul zúdulhatnának a mélybe, míg jelenleg jóval lassabban szivárognak le akifejlő199
dött és a későbbiekben feliszapolódott járatokban. A karsztfelszín mélyedéseit vastagabb rétegben borítja a vályog, így jelenlétével lefé kezi vagy akadályozza a karsztkorróziós folyamatokat. Helyenként az idős, 2-4 millió éve fejlődésnek indult hatalmas dolinák feltöltött fenékszíntjét őrizte meg a vastag agyagos, vályogos képződmény. Több helyen határozottan karsztfelszín konzerváló szerepét látjuk a mélyedésekbe áthalmozódott vastag pleisztocén vályogtakarónak (Fekete-sár-réí, Nagy-me ző). Dolinakitöltés vizsgálataink azt mutatják, hogy lefelé haladva a sárgás, szárazon po rosan széthulló vályog fokozatosan el agy ago so dik. A Feketesár-bérc tetején 920 m magas ságban egy ún. tetőszín ti töbörben 7 m-es mélységig bontottunk. A felső, vályogos réteg az utolsó eljegesedés hulló por anyaga. Alatta egy köves zóna következett, majd ismét vályo gos zóna. A glaciálisokban a dolinafalak erős aprózódása főleg kőzettörmeléket továbbított a dolina fenekére, az interglaciálisokban pedig a környezetből a vályog a mélyedésekbe mo sódott. összefoglalva megállapíthatjuk hogy a Közpcnti-Bükk területén a nemkarsztosodó alapkőzetek törmelékei és mállástermékei helyi eredetű, valamint a miocénban az alapkő zetekre lerakódott tengeri és piroklasztikus törmelékek kedvező intenzív karsztfejlődést biztosító tényezők. A helyi eredetű vulkáni kőzetek valamint a tűzköves mészkő, továbbá az északi, korábban magasabb háttérből származó nemkarsztosodó kőzettörmelékek és mállástermékek mellett több helyen fellelhetők a paleo/oósés me/.ozoós kőzetekre tele pült miocén üledékek maradványai. Ugyanakkor a pleisztocénban idegen területekről szél útján érkező finom törmelékek a karsztos résrendszerek fejlődését gátló üledékként halmo zódtak fel a Bükkben. A pleisztocén vályog helyenként optimális töbörképző tényező, nagy vastagságban a karsztos felszínek konzerváló szerepét tölti be. A Bükkben a víznyelők nagy részt függőleges és viszonylag szűk járataiban a finom pleisztocén vályog bejutása és feliszapolódása kedvezőtlen a karsztos üregek fejlődése szempontjából. A víznyelők részleges el tömő dé se az áradások potenciális karsztfejlesztő energiáját lecsökkenti.
IRODALOM 1. BALOGH K..A Bükk-hegység földtani képződményei
MÄFI Évk. 2. 245-719, (1964).
2. JÁMBOR A.: A Bükk-fennsík oleisztocén „vályog" képződményei. Földtani Közi. 2. 1 81 - 184. (1959). 3. LEÉL-ÖSSY S.: A Magas-Bükk geomorfológiája. Földr. Ért. 3. 323- 356. (1954). 4. TÓTH G.: Kőzetdenudációs, karsztgenetikai és kronológiai kérdések a Bükkben. Acta Academiai Paedagogicae Agriensis-Nova íeries Tom XVI. 4 3 3 - 4 5 3. (1982).
200
DATA OF THE NON-KARSTIC SEDIMENT LAYERS OF THE HIGH-BÜKK G. TÓTH Summary
The author of the paper, besides the High-Biikk's already known Miocene-cover-remains introduces to new Miocene-sediments occurences, and makes statements from their wearing-off times and ages, regarding the surface-evolution. In the Bükk Mountain's territory the accumulation of the Pleistocene clay in some places is optimum sink-hole forming factor, and at the same time, in thick layers plays a role for the conservation of the karstic surfaces. In the narrow galleries of the sink-holes near the surface, the getting in and the silting up of the Pleistocene clay are disadvantageous factors for the cavitation-formation. The partial blocking up of the sink-holes considerably reduces the cavity-forming energy of the surface-precipitates.
ANGABEN ZUR KENNTNIS DER NICHTVERKARSTENDEN ABLAGERUNGSDECKEN IM HOHEN BÜKK-GEBIRGE G. TÓTH Zusammenfassung
Die Abhandlung macht neben den von früher her bekannten Resten der miozänen Decke im Hohen Bükk-Gebirge mit neuen miozänen Ablagerungsvorkommen bekannt und gelangt aufgrund ihrer Abrasionsgeschwindigkeit und ihres Alters zu Feststellungen über die Oberflächenentwicklung. Auf dem Gebiet des Bükk-Gebirges bildet die Anhäufung von diluvialen Ton örtlich einen optimalen dolinenformenden Faktor, gleichzeitig spielt sie, wenn in großer Mächtigkeit vorhanden, in der Erhaltung der Karstoberflächen eine Rolle. In dem oberflächennahen engen Gangabschnitten der Wasserschlinger ist der Eintritt von diluvialem Ton und seine Verschlammung ungünstig aus der Sicht der Höhlenentwicklung. Die teilweise Verstopfung der Wasserschlinger verringert erheblich die potentielle höhlenbildende Energie des Oberflächenniederschlags.
ДАННЫЕ К ОЗНАКОМЛЕНИЮ С НЕКАРСТУЮЩИМИСЯ ПЛАСТАМИ ОТЛОЖЕНИЙ В ГОРНОЙ СИСТЕМЕ ВЫСОКИЙ БЮКК Г. ТОТ Резюме Автор работы кроме уже известных остатков пластов миоцена в горной системе Высо кий Бюкк знакомит с встречающимися отложениями нового миоцена, процессом их разруше ния и делает заключения о развитии поверхности того времени. На территории горной системы Ьюкк наслоения плейстоценового самана местами было оптимальным фактором образования провалов, в то же врамя, в толстых пластах израли роль консервации карстовых поверхност
201
ей. Влагопоглотителям в узких проходах, близких к поверхности, попадание и осаждение плейстоценовых саманов с точки зрения развития пустот необлагоприятно. Частичное закупо ривание влагопоглотителей значительно сокращает пустотообразующую энергию пюверхностных осадков.
202
