VINNAI GYÕZÕ: ADALÉKOK A HORTHY-KORSZAK IGAZGATÁSTÖRTÉNETÉHEZ 1 A vesztes háború, a bukott forradalmak, a Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország szétesése következtében teljesen új helyzetbe került az ország. Térségünk 1919 tavaszától 1920 tavaszáig csehszlovák és román megszállástól szenvedett.2 Szabolcsot a románok módszeresen kifosztották. Összeírták a gyárakat, gépeket, állatokat, terménykészletet stb., s hadisarc címén Romániába vittek minden mozdíthatót.3 A román katonai parancsnok cenzúrázta a lapokat, s rendelkezett néhány közigazgatási kérdésben is. Ennek ellenére elég gyorsan visszaállították a magyar közigazgatást, Újfalussy Dezsõ nyugalmazott fõispánt ideiglenesen megbízták a megye vezetésével és a törvényhatósági bizottság is megkezdte munkáját. Elsõ ülésén Mikecz Istvánt alispánná, Virányi Sándort fõjegyzõvé választották.4 A nyomor, a munkanélküliség, a közszükségleti cikkek beszerzése, a menekültek elhelyezése érdekében a bizottság hatékony beavatkozására, támogatására volt szükség. Szatmár megyét szintén román csapatok foglalták el. Itt azonban nem volt „szabad rablás”, feltehetõen azért, mert a románok azt gondolták, hogy a megye egész területe úgyis Romániához fog tartozni. Ezt támasztja alá, hogy Mátészalkán és a környezõ járásokban is megkezdték a román közigazgatás megszervezését. Román fõ- és alispán kezébe került az irányítás. A karhatalmat román csendõrség gyakorolta, a pénzügyõrök is jobbára románok voltak. A megye törvényhatósági bizottsága elsõ ülését csak a románok kivonulása után, 1920 májusában tarthatta meg. Ekkor a magyar kormány Péchy Lászlót kormánybiztos-fõispánná nevezte ki.5 Bereg megye északi részében csehszlovák közigazgatást vezettek be, a déli részeken kb. 24 községben pedig a románok által engedélyezett magyar közigazgatás volt. Bereg területei egymással érintkezni sem tudtak, s csak a csehszlovákok kivonulása után
1 A tanulmány egy hosszabb munka rövidített változata. Bõvebben a témáról lásd: VINNAI Gyõzõ: Választások és
2 3 4
5
önkormányzatok Szabolcsban 1919–1939 között. In: Tanulmányok. Választásokról és önkormányzatokról Szabolcsban (1848–1948). Szerk. Vinnai Gyõzõ. Nyíregyháza, 1994. (a továbbiakban VINNAI, 1994.) 61–99. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban SZSZBML), IV. B. 401. Szabolcs, valamint Szabolcs és Ung. k. e. e. vármegyék fõispánjának iratai, 1874–1949. 9. cs. (1920–1921) SZSZBML, IV. B. 411. Szabolcs, valamint Szabolcs és Ung. k. e. e. vármegyék fõispánjának iratai, 1870–1950. 7000/1920. FÁBIÁN Lajos: A közigazgatás alakulása Szabolcs vármegyében és Szatmár, Bereg, Ugocsa és Ung vármegyékben az 1919–1929-es években. In: Helytörténeti tanulmányok, IX. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1993. 201. Uo. 207.
381
Vinnai Gyõzõ
indulhatott meg az ügyek intézése. A vármegyét 1920 májusában Gulácsy István alispán vette át, székhelyét pedig Tarpára helyezték. A törvényhatósági bizottság elsõ ülését 1920 júniusában tartották, amelyen beiktatták az új fõispánt Horthy Gyula személyében.6 A trianoni békeszerzõdés értelmében Bereg megye majd kilencven százalékát (87,9%-ot) Csehszlovákiához csatolták. Szatmárból nem egészen harminc százalék (28,4%) maradt meg, a többit Románia kapta, míg Szabolcs területe szinte teljes mértékben (98,5%) a trianoni határokon belül maradt. A határok végleges kijelölése a Határmegállapító Bizottság feladata volt, s ezt a munkát 1920 és 1923 között végezte el. Így fordulhatott elõ, hogy 1920 és 1922 között a mai megye területén négy kinevezett fõispán volt hivatalban: Tarpán a beregi, Záhonyban az ungi, Mátészalkán a szatmári és Nyíregyházán a szabolcsi.7 1922-ben azonban megszüntetik a külön fõispánságokat, és nem sokkal késõbb az 1923. évi 35. tc. pontosan rendelkezik a magyar közigazgatás új beosztásáról. A törvény a két megmaradt beregi, a Mezõkaszonyi és a Tiszaháti járás összevonásából létrehozta a Vásárosnaményit. A korábbi Bereg megyébõl 21 községet, Ugocsából pedig egy kis (0,1 km2-nyi) földdarabot a megmaradt szatmári részekhez csatoltak, s így létrehozták Mátészalka székhellyel Szatmár-Bereg-Ugocsa közigazgatásilag egyelõre egyesített (továbbiakban k. e. e.) vármegyéket. Szabolcshoz négy beregi és két ungi községet kapcsoltak, s a törvényhatóságot elnevezték Nyíregyháza székhellyel Szabolcs és Ung k. e. e. vármegyéknek.8 A területveszteségek mellett az igazi veszteséget az jelentette, hogy mind Szabolcs, mind Szatmár határmegye lett, elveszítette korábbi természetes piacait, jó gazdasági kapcsolatait, s teljesen új politikai körülmények közé került, csakúgy, mint a trianoni Magyarország. A megye politikai- és közigazgatási életének vezetõi sorsuk jobbra fordulását egyre jobban csak a központi kormányzattól remélhették, ezért feladták korábbi ellenzéki magatartásukat (leginkább igaz ez Szabolcsra), korábbi részleges autonómiájuk észrevétlenül elenyészett, a centralizációs törekvések egyre nagyobb teret nyertek a Horthykorszakban. A két világháború között az önkormányzatok mûködése a dualizmus kori gyakorlatot folytatta. A Nagyatádi-féle kisgazdapárt harcos szószólójává vált egy közigazgatási reformnak, mely a virilizmus eltörlését és egy demokratikus választójog megalkotását követelte. Kétségtelen tény, hogy egy korszerû, a helyi közélet demokratizmusát erõsítõ közigazgatási rendszer jobban megfelelt volna az 1920-as évek elején elõretörõ demokratikus politikai rendszert kiépítõ vidéki középrétegeknek (értelmiségnek, parasztságnak) és a városi polgárság jelentõs részének. A politikai csatározásokból a kisgazdapárt vesztesen 6 Uo. 208. 7 Nyíregyháza története. Szerk. CSERVENYÁK László – MEZÕ András. Nyíregyháza, 1987. 171. 8 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye monográfiája, I. Történelem és kultúra. Szerk. CSERVENYÁK László. Nyíregy-
háza, 1993. (a továbbiakban CSERVENYÁK, 1993.) 389.
382
Adalékok a Horthy-korszak igazgatástörténetéhez
került ki, hiszen a Bethlen-féle koncepció gyõzedelmeskedett, melynek értelmében elõbb az országos politikai kérdéseket kell tisztázni, s csak ezután jöhet az önkormányzati terület. Így is történt, hisz 1929-ig – a fõváros kivételével – önkormányzati választásokat nem tartottak, a tisztviselõk megbízatását meghosszabbították, lényegében a virilizmust (Budapesten eltörölték!) fenntartották, s a rendszert kisebb mértékben változtatták meg, noha a törvényjavaslat benyújtását kérve az államfõtõl a belügyminiszter, Scitovszky Béla még gyökeres reformról ír: „Közigazgatásunk szervezetén már több mint 40 esztendõ óta nem történt számba vehetõ változás… Ilyen körülmények között ma sokkal fokozottabb mértékben érezzük a közigazgatás reformjának szinte már követelõen jelentkezõ szükségességét. Érezzük ezt annál is inkább, mert a közigazgatás tennivalóinak köre a háború alatt és után nagymértékben kiszélesedett. Egészen új és gyakran igen bonyolult feladatokat kell a közigazgatásnak megoldania, s ezért frissen lüktetõ életre kell a közigazgatás szerveit berendeznünk, hogy ezeknek az egyre fokozódó követelményeknek megfelelhessen.” 9 A jelzett frissen lüktetõ élet azonban véleményünk szerint nem jelent meg a törvényben. Az 1929. 20. tc. csak néhány ponton hozott változást a korábbiakhoz képest. Például megszüntette a nyers virilizmust, s a virilisták arányát 50%-ról 40%-ra csökkentette. Ez azonban nem jelentett tényleges jogkiterjesztést, mert a választható tagok száma ugyanolyan mértékben csökkent. A törvényhatósági bizottsági tagok fennmaradó 20%-át a törvény szerint részben kinevezett örökös tagok, részben pedig az ügyvédi, orvosi, mérnöki stb. kamarák, vallásfelekezetek, állam hivatalok delegáltjai tették ki.10 Az érdekképviseleti elv növelésével a közigazgatás szakmai – központosító vonásai erõsödtek. Különösen szemet szúr, hogy a törvény kevés figyelmet fordított a városi fejlõdésre, a polgárosodásra. A városok szövetsége ezért még a törvény elfogadása elõtt keményen bírálta a javaslatot. „A városok ugyanis már hosszú évek óta a közigazgatás általános reformját várják, ez a javaslat azonban nem tartalmazza, de – miként az indoklás is elismeri – nem is célozza a közigazgatás általános és szerves reformját … De indokolatlan a vármegyének és a városnak egy törvényben való szabályozása a két szervezet nagy különbözõségénél fogva is. A vármegye az államhatalom közvetítõ szerve, a város pedig produktív szerv. A vármegye úgyszólván a szorosan vett közigazgatást látja el, a város nagy átfogó feladata ennél sokkal tágabb, amit ezzel a szóval fejezhetünk ki: városfejlesztés. A vármegye mozdulatlan, konzervatív, a város élete a folytonos mozgás, haladás, fejlõdés. A megyénél nincs gazdasági közigazgatás, vagy ami van, az elenyészõ a városéhoz képest. A város egy helyen élõ polgárságnak a szerves egysége, a vármegye pedig nagy területen élõ s inkább a birtokos osztálynak a szerve. A városokban vannak mûszaki, üzemi, gazdasági, szociálpolitikai intézmények és szervek; a megyéknél ezek nagyrészt hiányoznak. 9 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL), K. 148. Belügyminisztérium elnöki 1928–19–2089. 10 Magyar Törvénytár, 1929. évi 30. tc.
383
Vinnai Gyõzõ
A vármegyének nincs is megfelelõ szaktisztviselõje, aki a rendezett tanácsú városoktól felülvizsgálás végett hozzá felterjesztett ügyeket szakszerûen elbírálhatná. A megye és a város tehát sem szükségletei, sem közigazgatási berendezkedési, sem feladatai tekintetében nem fedik egymást.” 11 A kritika ellenére nem hoztak külön városi törvényt. Pedig úgy véljük, szükség lett volna rá, a közigazgatás korszerûbbé, hatékonyabbá vált volna. Ha a Horthy-korszak szabolcsi és szatmári városfejlõdését tekintjük, láthatjuk, hogy a városfejlõdés megrekedt, Nyíregyháza volt az egyetlen város a két megye területén, az igazgatásban a megyei nagybirtokosok érdekei domináltak, a fõispáni székben 1922–1929 között Kállay Miklós ült, s Szatmárban Péchy László földbirtokos is huzamosabb ideig állt a megyei tisztikar élén. A megye egyre inkább arra koncentrálta erõit, hogy a kormányzati célokat helyi szinten megvalósítsa, a hivatalokban dolgozók zöme felülrõl és nem alulról függött, a közigazgatásban a középrétegek túlsúlyba jutottak, az ügyek intézése hosszú volt, a testületek összetétele nem tette lehetõvé a demokratikus, pragmatikus szemlélet elterjedését. A gazdasági világválság idején és az 1930-as évek közepén, ill. második felében készült közigazgatási (fõispáni, alispáni, bizottsági) iratokból kihámozhatóak a legfontosabb teendõk. Ezek a gazdasági válsággal összefüggõ intézkedések: munkanélküliséggel való foglalkozás, segélyek adása, ínségkonyhák felállítása, a társadalom perifériájára sodródott rétegek politikai (akár baloldali, akár szélsõjobboldali) fellépésének leszerelése. A megyék területén felerõsödtek a politikai agitációk. Szervezkedni kezdett a Szociáldemokrata Párt, a paraszti érdekeket felvállaló, 1930-ban újjáalakuló Kisgazdapárt, de nem hagyta érintetlenül régiónkat a politikai jobbratolódás, sõt a nemzeti szocialista eszmék is hódítottak. A hatóságok határozottan felléptek a szélsõséges nézetek ellen. Ezt bizonyítja az 1932-es nyírturai sortûz, melyben egy ember meghalt, kettõ pedig megsebesült.12 A falvakban uralkodó feszültséget jól jellemzi a szélsõjobboldal elõretörése. Csak egyetlen adalék: a Tiszántúlon egyedül Szabolcsban eresztettek gyökeret a nyilas pártok. Pontos adataink nincsenek tevékenységükrõl, annyi azonban az 1939-es országgyûlési választási adatokból megállapítható: a kormánypárt után õk kapták a legtöbb szavazatot.13 A politikai élet jobbratolódásától a megyei testületek sem tudták függetleníteni magukat, sõt az abban helyet foglalók és a szakigazgatási hivatalokat irányítók minden igyekezetükkel erõsítették a bürokráciát, kiterjesztették a gazdasági életre, s ezt tudatosan összekapcsolták a „középosztály” konzerválásának és pozícióerõsítésének a mûveletével. A második világháború elõestéjére a Hivatal hatalommá vált és precízen kiszolgálta
11 MOL, K. 150. Belügyminisztérium általános 1935–I–2. sz. 12 A nyírturai sortûz a hatóságok kemény fellépését mutatja, amely a gazdasági világválság miatt kialakult szociális
és társadalmi feszültségek elleni félelmét bizonyítja. 13 CSERVENYÁK, 1993. 426–427.
384
Adalékok a Horthy-korszak igazgatástörténetéhez
a politikai rendszert.14 Annál is inkább, mert a megyék lelkesen támogatták a magyar kormány revíziós törekvéseit, a területi visszacsatolásokat, amely számukra gazdasági emelkedést, nagyobb területet és hatalmat hozott volna. Szabolcs és Ung, ill. Szatmár-Bereg-Ugocsa megyék területét is érintették az 1938– 1941 közötti revíziós visszacsatolások. A Felvidék, Kárpátalja és Észak-Erdély visszakerülése után megyéinkben megszüntették a közigazgatásilag egyelõre egyesített státuszt, s újra lett Szabolcs, Szatmár-Bereg megye, sõt Ung és Ugocsa is önálló lett.
GYÕZÕ VINNAI: Additions to the History of Administration in the Horthy Era The aim of the study is to present important additions from the life of local governments in Szabolcs, Szatmár and Bereg Counties between 1919 and 1939. First, the losses of territories suffered after the First World War are described and the changes resulting from these losses are recorded. Then the author writes about the work of local governments focussing on some special features of the counties. In the study an effort is made to emphasize that in the field of public administration real reforms were not introduced in the Horthy era. Local governments basically followed the practice of the Age of Dualism introducing only slight modifications in their work.
14 BIBÓ István: A magyar közigazgatásról. In: Demokratikus Magyarország. Válogatás Bibó István tanulmányaiból.
Bp., 1994. 310.
385
Vinnai Gyõzõ
A Trianont követõ megyei területváltozások Szabolcs és Ung, ill. Szatmár-Ugocsa közigazgatásilag egyelõre egyesített vármegyék 1923-tól In: VINNAI, 1994. 3. sz. térkép 386
