EME 180
IRODALOM
LITTERATURE
Abrégé. Rezső Vári, sous-directeur de l'Institut historique de Hongrie à R o m e fondé en 1914, fait connaître dans une fascicule édité en 1916 par l'Académie Hongroise des Sciences, les différents Instituts historiques qui déploient leur activité à Rome. Buday, en communiquant ce fascicule, dit ses avis sur le développement de l'Institut Hongrois. 11 désirerait que, tout en offrant aux savants experts toute les facilités pour leurs recherches et leurs études, cet Institut procure à certains étudiants des Universités hongroises les moyens de perfectionner leur connaissances scientifiques. En vue de ce but, il recommande de former quatre section I. une pour l'Histoire, II. une pour l'Archéologie (et l'Épigraphie), III. une pour l'Histoire des arts et IV. une pour Philologie classique. Chaque section, aurait des conférences faites par un érudit au niveau universitaire, qui appuyerait les savants dans leurs recherches et dirigerait les études de son jeune auditoire. Enfin il propose d'établire une Direction Centrale pour la surveillance et pour l'accordance des Instituts hongrois à l'étranger.
Itineraria Romana. Römische Reisewege an der Hand der Tabula Peulingeriana. Dargestellt von Konrád Miller. Mit 317 Kartenskizzen und Textbildern. M D C C C C X V I . Vcrlegt von Stiecker und Schröder in Stuttgart. 4° I - L X X V 1 . és J— 992 11. (Ára 32 márka.)
Ez a hatalmas kötet nemcsak azért jelentős, mert a világháború harmadik esztendejében meglehetősen hangos bizonyítéka annak, hogy neque inter arma silent musae, hanem azért is, mert határozottan szükséges munkát kaptunk benne. Már évekkel ezelőtt megadta a programmját Hirschfeld Ottó a következő szavakkal : „Az Orbis Romanusról való ismereteink mai állása mellett, midőn a római feliratos emlékek gyűjtése majdnem lezáródott, sürgős és nagyobb nehézség nélkül megoldható szükséglete a tudománynak a római birodalom útjainak összefoglaló tanulmányozása és kartografikus ábrázolása. Csak akkor tudjuk majd a maga egészében értékelni azt a nagyszerű kultur-munkát, melyet a császárság a Kelet és Nyugat számára végzett, még a maga zavaros és kétségbeejtő hanyatlása s az ó-világ bomlása közben is, olyan birodalmi útak megteremtésével, melyek nemcsak az egész középkor folyamán voltak a közlekedés fő ütőerei, hanem sok tekintetben azok m é g ma is." (I. lap.) Csak kettőben tévedett Hirschfeld. Az egyik tévedése az, hogy a római feliratos emlékek gyűjteményét már majdnem befejezettnek állítja ; a másik az, hogy a munkát, melyet szükségesnek jelzett, nem is nagyon
EME 181 I R O D A L O M
LITTERATURE
nehéznek vélte. Az előttünk fekvő munka írója, aki megkísérelte, hogy megoldja a feladatot, lehetőnek tartja, hogy az eredmény nem kielégítő. Pedig szorgalomban és jó akaratban nem volt hiány. „De a munka igen nagy, melytől már többen visszariadtak." Magunk is azt hisszük, hogy nem a szorgalom és jó akarat, meg nem is a hozzáértés hiányán múlik az, ha a munkának vannak — és természetesen vannak — olyan hiányosságai, melyek az idők folyamán fognak pótolódni. Sokkal több része van ebben a tényben annak a — Hirschfeld által szintén félreismert — ténynek, hogy a római feliratos emlékek gyűjteménye m é g korántsem tekinthető lezártnak. Nincs jelző, amelyet sokalnunk lehetne, amikor jellemezni akarjuk a Corpus Inscriptionum Latinarum által nyújtott anyag- és megbizhatóságbeli gazdagságot, — a megelőző időkével szemben. De csak üljünk le valamely részletkérdés mellé, azonnal látjuk és lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy az adatok csak a széles körvonalak megalkotásához elegendők. Sőt ott is gyakoriak az elmosódottságok, hát még a részleteknél ! Reménytelen csüggedéssel kellene olyan sokszor felkelnünk munkánk mellől, ha nem tudnók, hogy még számtalan adat rejtőzik a föld méhében, melyek segíteni fognak a hiányok eltüntetésénél. Hiszen — hogy a hozzánk legközelebb eső példát vegyük — hazánk területén százon felül van a feltárásra váró római táborhelyek száma és a külföldi kutatások eredményeit és tanulságait értékesítő útnyomozás alig történt. Pedig ettől a két munkásságtól kell várnunk azoknak a bizonytalanságoknak az eltüntetését, amelyekkel hazánk rómaikori térképén oly nagy számmal találkozunk, hogy az jóformán nem is más, mint kérdőjelek kongresszusa. De máshol is vannak nagy kérdőjelek : mert — bár nagyon sokat tettek érte — mégsem sikerült minden értesülésbeli hézagot megbízható adattal betömni. Holott szerzőnkkétségtelenül a leghivatottabbak közül való. Egy átlagos emberi életkort, több mint harmincz évet, szentelt ókori térképtanulmányoknak. A Castorius-féle (u. n. Tabula Peutingeriana) térkép kiadásával és magyarázásával kezdte. Általában kedvező fogadtatásra talált, de nem hiányoztak a határozott ellenvélemények sem. Ezek a támadások késztették arra, hogy igazának védelmére, beható tanulmányozás alá vegye a régi térképeket, a középkortól visszamenőleg. Egy évtizedes munka eredményéül kaptuk tőle a Mappae Mundi hat füzetét, melyekhez később az u. n. Ebstorf- és Hereford-féle térképek külön kiadása járult.1
1
1. Weltkarte des Castoríus, genannt die Peutingersche Tafel. 1888. 2. Mappae mundi 1895/98. 1. Heít. Die Beatuskarte. il. Heft. Atlas von 16 Lichtdrucktafeln, 2. Auíl. 1897. Ili. Heft. Die kleinereu Weltkarten. IV. Heít. Die Herefordkarte. V. Heft. Ebstorfkarte. VI. Heft. Reconstruierte Karten.
EME 182
IRODALOM
LITTERATURE
Kétségtelen tehát, hogy az előttünk álló munka szerzőjéül meglehetős természetesnek találjuk a most említejt térképek kiadóját és ismertetőjét. Az is érthető és helyeselhető, hogy munkájának gerinczévé a Castorius-féle térképet teszi, elmondván róla mindazt, amit tudni kell. Ez a részletes ismertetés már a térkép első kiadásakor készen volt, hogy rövidesen kövesse azt. Közlése azonban a közbejött — és épen a szövegre vonatkozó — támadások miatt akkor elmaradt. Most azután, a többiekkel (Itinerarium Ántonini, Itinerarium Maritimum, Itinerarium Hierosolymitanum, Itineraria Oaditana és más kisebb, vonatkozó emlékekkel) együtt, az egész munka bevezető részét alkotja. Feladatát olyan m ó d o n tűzte ki, hogy a Castorius féle térkép és az itinerariumok összes állomás neveit kommentálja; mindent összeállít, amit reá vonatkozólag az ókorból tudunk, de másfelől azt is, amit a jelenkor adott tudtunkra. Megtaláljuk tehát a Castorius féle térkép k ü l ö n b ö z ő olvasásait (előnyben részesítvén az editio princepset), az összes itinerariumok összehasonlítására alkalmas adatait, az Anonymus Ravennas és tőle függő Guido adait a C. I. L. és C. I. G.-nak olyan értesítéseit, melyek a helység nevére és rangjára vonatkoznak, a késő római geographusok és más írók (első sorban a Notitia Dignitatum, továbbá Notitia Galliarum, Hierocles Synecdemus, a Notitiae Episcoporum, Laterculus Veronensis, Polemius Silvius, Ammianus Marcellinus, Julius Honorius, Orosius, Isidorus Hispalensis, Grommatici Latini, Jordanis, Stephanus Byzantinus, Procopius, Paulus Diaconus és végül a szerző által kiadott Geographi Minores stb.) többé-kevésbé elszórtan levő, de értékesíthető adatait, végül a többi ókori geographus (Mela, Plinius, Strabo, Ptoletnaeus stb.) értesítéseit. Amennyire lehetséges, igyekszik megjelölni a mai helységek valamelyikével való azonosítását is, valamint annak rövid indokolását is adja. Azonban nem ezt tekintette fő feladatának, mert hiszen ebben a tekintetben minden nap — újabb leletek és az ezeken alapuló újabb megállapítások következtében — változást hozhat. Inkább az egész birodalomra kiterjedő úthálózat összeállítása és szemléltetése volt a főczél azzal a törekvéssel, hogy a részletek kidolgozására hivatott szakkutatók munkáját megkönnyítse, esetleg új szempontokat tárván fel előttünk. (IV. lap.) Az elmondottak után mindenki előtt érthető, ha mi most nem érzünk hivatottságot az egész munka részletekbe menő megbeszélésére. D e viszont kötelességünk — ha csak néhány példával is — rámutatnunk arra, hogy hazánk római útvonalai tekintetében való tudásunkat mennyire
3. Die Ebstorfkarte, 3. Aufl. 1900. Text 128 Seiten. 4. Die Herefordkarte, 2. Aufl. 1903. Text. 96 Seiten. 5. Sammlungaltér Bodenseekarten (Festgabe der Stadt Friedrichshafen 1903.)
EME 183
IRODALOM
LITTERATURE
mozdítja elő ez a munka. Hazánk legújabb rómaikori térképével, a Dr. K. Finály Qábor-félével1 összehasonlítva azt látjuk, hogy atlól egyfelől az útvonalak iránya, másfelől egyes állomások elhelyezése tekintetében többször eltér ; végül pedig megállapíthatjuk azt is, hogy sem magát a térképet, sem az ahhoz tartozó magyarázatot nem ismeri. A két munka tehát egymástól teljesen független, ami Fínályénál természetes, Miller munkájának azonban nem érdeme és semmiképen nem válik előnyére. Csak természetes, hogy ilyen m ó d o n túlnyomólag a C. I. L. és Domaszewsky ismert tanulmányára támaszkodik inkább. Csupán ízelítőül és valamelyes szemléltetésül állítunk fel néhány párhuzamot a két munka megállapításai között. A Carnuntum-Arrabona vonalon, Quadratae és Arrabona között egy Stailuco nevü állomást jelöl a Castorius-féle térkép Finály nem jelöli a térképen, de magyarázatában Stailucus alatt említi, hogy talán Quadrataeval azonos hely volt, melynek helye egyébként ismeretlen. Miller a Quadratae közelében levő czukorgyár helyére teszi, mert „Hochstrass" túlságosan közel van Győrhöz. E vonal folytatásán, Arrabona és Brigetium között ad Muros (Finály ad Mures) állomást jelöl az Itinerarium és a Not. Dig. Miller Ács mellé helyezi, Finály pontosabban a Vas-pusztán levő falmaradványokkal azonosítja. Brigetiumtól keletre Almásnál Azao állomást jelöl Miller. A név ££en alakja az Itinerariumon alapszik ; a Not. Dig. Odiabo és Ptolemaeus "Avscsov helységneveivel szokták azonosítani. A Pauly—Vissowa-féle Realencyclopaedie Adiavumnak, az Ókori lexikon Adiaumnak mondja. Finály a legutóbbi néven Neszmély helyére teszi, de ezt az elhelyezést bizonytalannak mondja. Mindezeknél fontosabb azonban az az eltérés, amely Lusomana elhelyezésében van. Ezt az állomást a Castorius térképen kivül Anonymus Ravennas említi Liimana néven. Finály a Tokod határában levő Várberek magaslatán már régebben megállapított római táborral való azonosítását kísérli meg, külön indoklás nélkül. Miller Bicskével azonosítja és pedig azért, mert ott és a környéken több feliratos emléket találtak, másfelől a BrigetiumAquincum közti távolság akár a Duna mellett Nyergesújfalún át mérjük, akár Bicskén át, — kijön. Ezzel az elhelyezéssel függ össze a Castoriusféle-térkép Lepavist és Oardellaca állomásainak elhelyezése. Finály amazt Füzitőpusztára teszi, de megjegyzi, hogy az elhelyezés bizony talan ; emezt a római lelőhelyül ismeretes Süttove 1 azonosítja. Miller az elsőt Puszta Billyegge\ azonosí ja, megjegyezvén, hogy vannak, akik a Duna mellé, Füzitő helyére teszik ; a másikat Allsógalláva teszi, de megjegyzi, hogy mások a D u n a mellé helyezik és Nyergesújfaluval azonosítják, ahová ő Crumerot helyezi (s ebben egyezik Finályval). 1 Forma partium imperii Romani intra fines regni Hungáriáé = Magyarország a rómaiak alatt. Budapest, 1911. Magyar Földrajzi Intézet r. t. — Nomenclator et indices ad etc. = ez. fali te'rke'p magyarázata. Budapest, 1912. .
EME 184
IRODALOM
LITTERATURE
Persze a kérdésben nehéz dönteni, azaz lehetetlen. A két szerző maga is csak tapogatózik. Miller ugyan biztosnak veszi a Bicskén át vezető utat, mig Finály bizonytalannak és némileg más irányúnak rajzolja. D e amannak természetesen semmivel nincs több alapja, mint emennek. Ami már most speciálisan Oardellaca állomást illeti, ha az a Not. Dig. Qardabiaca állomásával azonos (már pedig ez nyugodtan feltehető) inkább vagyunk hajlandók a Duna mellé helyezni. Utóbbi forrásunk szerint u. i. auxilia insidiatorum állomása volt, melyet mindenesetre inkább kell itt keresnünk, mint beljebb. Az ltinerarium Antonini szerint az Aquincum-Crumerum út egyik állomása ad lacum Felicem. Ha Crumerumot a Duna mellé Nyergesújfalú helyére tesszük, mint azt általában teszik, — Csév vagy Piliscsaba helyére esik ez az állomás. „De a lacus név Csévre nem talál, ezért Locus(J) Felicisnek írtam (így vagy Lucus Felicis alakban ráillenék)" — mondja Finály. Erre a vidékre (Piliscsabára) feszi Miller is. Finály azonban, hogy a lacusnak is eleget tegyen, Lacus Felicis néven'.Tatával is azonosítja. (Közbevetőleg legyen mondva : ilyen m ó d o n egy feltétlenül bizonyos eredményünk van : az, hogy a kettő közül valamelyik nem helyes, mert hiszen a két név közül egyik helytelen mindenesetre. Persze nem lehetetlen, hogy mindkettő az.) Aquincum\ó\ Miller két biztos útvonalat ismer; az egyik a Duna mentén halad, a másik a már említett Bicske felé vezető. Az utóbbin kívül van két bizonytalannak jelzett útja is. Az egyik az, mely Aquincumból kiindulva az Alcsúth\a\ azonosított Florianaxa vezet, majd azontúl Csákvárra s tovább Sabariaba. Ezzel szembe Damaszewskinek vagy egy nagyon is merész feltevése, melynek végeredménye, hogy Tata helyére kell tennünk ezt a helységet. Hazai kutatóink mind megegyeznek abba, hogy Floriana — Csákvár. Nincs szükségük arra a bizonytalan útvonalra sem, melyet Miller Aquincum és Alcsúth között feltételez s amelyre neki a Lusomana = Bicske azonosítás miatt van leginkább szüksége. Ennek következménye aztán az az eltolódás, mely szerint Osones (Osonibus) Finály szerint Sóly\ya\, Miller szerint Csurgóval azonosítandó. A másik Millerféle bizonytalan útvonal az, amely Aqiuncumtól Herculiához vezet. Mindkét térkép Fövenypusztríhoz teszi, csakhogy Finály ezen újabb bizonytalan út nélkül, mint a Florina Sopianae útnak, az ltinerarium Ant.-ban szereplő állomást. *
Nem folytatjuk tovább, mert hiszen nem czélunk hazánk egész területét ilyen m ó d o n most feldolgoznunk. Látjuk, hogy vannak — eltekintve az olyan elhelyezésektől, amelyekre nézve az egész szakvilág egy nézeten van — a kétséges helyek tekintetében egyezések és eltérések. Mivel Miller a későbbi, azt várnók, hogy Finály elhelyezésével szemben bár egy rövid indoklással, rámutat arra, hogy miért helyezi az illető helyet oda, ahová tényleg helyezi. De ezt nem teheti, mert hiszen nyilvánvalóan nem ismeri a munkát. Amit utóvégre meg lehet neki bocsátani, avagy fel lehet róni, amint tetszik és kinek-kinek a hangulata megkívánja. A magunk részéről szívesen találunk mentséget
EME 185 I R O D A L O M
LITTERATURE
számára. Leginkább abban a tényben, hogy ha ismerné is a munkát, abban is bizonytalanságokat találna épen oly kérdésekben, amelyekre leginkább kivánna határozott feleletet. Ez pedig nem a Finály hibája, hanem természetes következménye annak a ténynek, hogy nálunk a megfelelő előmunkálatok nem történtek meg. így aztán persze sok tekintetben téves Millernek az úthálózatra vonatkozó szemléltetése is, amit pedig egyik fő feladatának tűzött ki. Ez pedig hiány m é g akkor is, ha elfogadjuk azt az álláspontot, mely szerint a mai helységekkel való azonosítást csak másodrendű kérdésként kezeli. Pedig ilyen természetű munkában erre az álláspontra helyezkedni csak azért szabad, mert hiszen — ha egyáltalán akar valamit csinálni — lehetetlen mást tennie, mint ezt a részét a munkának a részlet-feldolgozókra bíznia. Azt azonban épen ezért magának is be kell ismernie, hogy ez hiányossága munkájának Meg kell emlékeznünk m é g arról a részéről a munkának, mely hazánknak keleti, Moesiához és Daciához tartozott részéről szól. A munka alapelvéből (mint az a czímben is kifezésre jút) következik, hogy csak a Lederata-Tibiscum és Tierna-Tibiscum s innen Porolissunig vonuló útvonalat adja. Nem állja meg azonban, hogy legalább bizonytalannak jelölve fel ne tüntesse a Petris-Micia és Largiana- Vicus Anartorum közti utakat, talán azért is, mert mindkettőnél mérföldjelző köveket is találtak. Ezek alapján viszont határozott útvonalnak is jelölhette volna mindkettőt Nem hagyja el végül azt az útvonalat sem, amely Apulumbó] kiindulva délkeleti irányba halad, hogy a Cibin-patakhoz érve, nagyjában annak irányát kövesse, míg együtt érnek az ü l t h ö z . A most felsorolt útvonalak tekintetében, akár azok irányát, akár állomásait nézzük, nem találunk olyan eltérést, amely a tudományos köztudatnak ellentmondana és itt külön megbeszélést igényelne. Azonban figyelmeztetnünk kell arra, hogy az, amiket a 540—541 lapokon a tartomány története szempontjából mond, — a legnagyobb óvatossággal fogadandó. Sőt — azoknak, akik nem foglalkoztak ezzel a tartománynyal annyit, hogy kellő kritikát tudnának gyakorolni — legajánlatosabb, ha ezt a nem egészen két hasábnyi részt tudomásul sem veszik. Annyira tele van tévedésekkel és nem egyszer hitetlenül merész következtetésekkel. Egy idézet pl. az 540 lap aljáról : In Dazieti (lagen) die (légionén) V. MaCed. in Potaissa (3. Jahrhundert) und XIII. Gem. in Apulo (von Pius an), in Porolissum die Leg. II. adiutrix, welche den Beinamen Porolissensis führt. Egyfelől ismert, de nem pontos vagy félreértett adatoknak olyan csoportja van ebben az egy mondatban, amelyeket a kérdéssel régebbi idő óta foglalkozó szakember azonnal lát, a novíciusnak azonban csak hosszadalmasan lehetne megmagyarázni.
EME 186 Ez
IRODALOM
azonban
felesleges,
mert
LITTERATURE
hiszen
a legelső,
valamire
való
szak-
lexikonban megláthatja a helyes adatokat is. Ugyanezt
mondhatjuk a tartomány két részre
osztottságának
el-
határolásával kapcsolatban állítotiakról. Ez olyan kérdés, amelyről korántsem lehet még, mint megoldottról beszélni.
És főleg
nem
lehet
pár
sorban, néhány minket támogató adattal eldönteni, amikor vannak más adatok, amelyek ellene
mondanak.
Mi
pl.
határozottan
könnyebbnek
tartjuk a három részre osztott tartomány határainak (legalább nagyjában való) megjelölését, mint a két részre sem jut Malva
osztottéit.
coloniát Alsókosátybm
emlékekkel képviselt coh. I. Flavia
De
persze
eszünkbe
keresnünk csak azért, mert az ot Brittonum
miliaria egy Salonikiben
talált feliratos emléken (C. I. L. ÍJ. 1 3704) Malvensis melléknévvel szerepel. Mert mi ennek a melléknévnek sok másféle magyarázatát tudjuk
adni,
csak
még
épen ezt a következtetést
nem
találjuk
akkor sem, ha maga a szerző
nem
utalna
amelyet valóban
világosnak
indokoltnak. a Kiepertféle
Nem
beosztásra,
mond.
Az 541. hasáb alján és 542. hasáb elején, a most ismertetett elméleti vagy jobban mondva történeti rész befejezéséül, utalást kapunk az irodalomra is. Minden bőbeszédüségnél többet ér, ha ideiktatjuk szóról szóra, hiszen
ennél rövidebben,
mindent
megmagyarázni
úgysem
tudnánk:
„Literatur. Archív für siebenbiirgische Landeskunde I. Heft 3. p. 24-42. nach demselben Kurz, Magazine 372. Mittellungen des Archivs für siebenbürgische Landeskunde — Abh. von Torma XVI. Bd., Ooos ím XII. und XIII. Bd. (1874 und 1876). Tomaschek in Zeitschr. f. österr. Gymn. 1867. 709/710. Böhm in Mitteilungen der Zentralk. N. F. VIII. Wien 18S2. p. CXV1I. Goos, Die römische Lagerstadt Apulum. Schâssburg 1878. 4". (Gymn.-Pr.) Rrosteanu in Roman. Revue, 5. Jahrg. Wien 1889. Chica, Dacia Vechia in Revista Romana 385 Bucuresci (1861). Mit Karte. Kulnigg, Die Römer im Oebit der Österreichischen Monarchie. (Mitt. d. Kriegsarchivs, N. F. IV. Wien 1889.) Mit karten.
E d d i g van ! Különösen nálunk szokás,
hogy
az
ismertetők
elő-
szeretettel mutatnak reá az író irodalmi tájékozottságának hiányosságaira. E sorok írója — ha emlékezete nem feljebb védekezésnél vagy az
csal — sohasem
indokolás
olyan
tett ilyet, leg-
eseteiben,
amikor
el-
kerülhetetlen volt ez az eljárás. Mert egyfelől meglehetősen czéltalanok az ilyen szemrehányások és rendesen inkább a dicsekvés, mint panasz bélyegét viselik magukon ; másfelől pedig kiterjedése mellett a legjobbhiszemü
a
szakirodalom
munkásnál
is
mai
nagy
előfordulhat
ilyen
eset. Itt azonban nem erről van szó. Hiszen e munka szerzőjének nem volt feladata az ilyen elmefuttatás és bizonnyára e kérdésekkel szemben speciális érdeklődés és önbizalom Íratta vele az elmondottakat. állapíthatjuk,
hogy
ez a vállalkozása
nem
sikerült.
Mert
Meg-
kétségtelen
ugyan, hogy a római Dacia tekintetében való tudomásunk nem áll azon a fokon, ahol állania kellene; de azon a fokon, amit es az irodalom és
EME 187
IRODALOM
az arra támaszkodó tudás
LITTERATURE
képvisel, — már
évtizedekkel
ezelőtt
túl
voltunk mi is, a külföldi szakemberek is, *
*
*
Tévedés volna azonban, ha — az elmondottak miatt — valaki azt hinné, hogy mi Miller munkáját akár feleslegesnek, akár értéktelennek ítéljük. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Mi azt szükséges, alapjában sikerült és lényegében értékes munkának tartjuk. És pedig nemcsak a bevezető részt, amely önmagában is megállhatna, hanem a tárgyaló részt is. Amazt ítéljük a jobban sikerültnek, de emezt fogják többen és többet forgatni. Valószínűnek tartjuk, hogy a hazánkra vonatkozó rész egyike a kevésbbé sikerültnek ; ha pusztán a táblákat nézzük is, erre az eredményre jutunk. Ez azonban a hatalmas kötetnek csak kis része. Mindent összevetve nagy eredmény, hogy ez a munka és az abban összehordott sok-sok adat így együtt van. Most aztán van egy közös, azonos támaszpont, amelyre támaszkodva lehet tárgyalni a vonatkozó részletkérdéseket, lehet kiegészíteni, javítani, módosítani a megállapításokat. Ez az tény magában véve olyan eredmény, amelyért meleg üdvözlet jár a munkának, köszönet a szerzőnek. *
*
*
De mi magyarok még valami mást is meg kell hogy állapítsunk. Azt, hogy még rengeteg a tenni valónk. Vagyunk talán egy tuczatnyian, akik nagyon jól tudjuk és keservesen érezzük ezt. Érezzük, hogy segíteni is tudnánk, de ez nemcsak tőlünk és elsősorban nem tőlünk függ. Az Akadémiai Értesítő 1914 évi folyamában (269 lap) olvastunk valami ilyen irányú készülődés megigéréséről. Történt-e valami azóta, fog-e történni valami? Avagy itt is várunk, várunk, amíg egy expedicziót küldenek reánk?!? Szomorú, kilátástalan állapot ez, akárki megítélheti. Dr. B u d a y
Árpád.
Abrégé. Buday fiat connaître l'oeuvre de Konrád Miller-. Itineraria Romana. Il reconnaît la valeur et la bonne méthode du livre. Il constate que, quant à la Hongrie, cette oeuvre ne signifie aucun progrès comparé à la carte de Finály et aux explications qui l'accompagne il fait remarquer que le passage historique sur la Dacie (p. 540—541) contient des conclusions erronnées et insoutenables dûes probablement au fait 1
a) Forna partium imperii Romani intra fines regi:i Hungáriáé. Budapes 1911. b) Nomenclator et indices ad etc . . . Budapest, 1912. Editio Inst. geogr. Hungarici.
