A vörös kérő Alfa MiTo teszt, hölgyeknek. Írta: Vajda János március 08. hétfő, 02:44 - Módosítás: március 08

A vörös kérő – Alfa MiTo teszt, hölgyeknek Írta: Vajda János 2010. március 08. hétfő, 02:44 - Módosítás: 2010. március 08. hétfő, 11:37

Bizony a MiTo nem újdonság már, mégis mind a mai napig sokunkat rabul ejt. No de nem is ez cikkünk apropója, hanem a – jó eséllyel elég nagyszámú – leendő hölgy tulajdonosok megszólítása, ugyanis mind a mai napig nem született hasznos cikk számukra e fontos és rabul ejtő járműről.

Bár nagyon kívánatos autó a MiTo, sokan tartanak tőle, mivel komoly kompromisszumot kell kötni a praktikum terén. Nos, jelen esetben sincs ez másképp, ugyanis már a súlyos ajtó behúzása is nehéz pillanatokat okozhat egy hölgy karja számára. Belülről kifelé indulva a helyzet fokozódik, ugyanis a nagy tömeg megfékezése mellett még a mellettünk lévő járműre/falra/kerékpárosra is figyelni kell, mivel a hosszú ajtó pillanatok alatt eltalálja/lekoccolja/kivégzi az imént említett álló/elhaladó „tárgyakat”, akadályokat; úgy, hogy még a kellően flott kiszálláshoz sem teremtettünk magunknak elegendő teret.

Sebaj, maradjunk akkor a belső térnél. A tükrök legalább normálisan meg vannak világítva, és jó esetben akár a fél arcunk is belefér, sőt, még a táskának is van helye a felhajtható, feláras könyöktámasz alatt; igaz, utólag átkozni fogjuk magunkat az óvatlan pakolásért, ugyanis a

1/5


tervezők – érthetetlen módon – odatették az ülésfűtés kapcsolóját is. Nem volt szép tőlük! Ugyanígy akasztani sem lehet semmit, kezdve az utasüléseken helyet foglalók kezétől a kosztümön át, („opcionális”) kiskutyánk pórázáig - ugyanis kapaszkodó, minifogas, vagy bármilyen akasztó: nincs. Mobiltelefon tartó sincs. Utóbbi viszont nem is kell, ugyanis ha – a kézikönyv hosszas olvasgatása, vagy szimplán női megérzés útján – rájövünk az összecsatolás mikéntjére, kedvenc telefonunk Bluetooth-on keresztül rákapcsolódhat az autó kihangosítójához, így legalább van esély arra, hogy a táskánkban rezgő mobil bekapcsolja az ülésfűtést.

További jó hír, hogy a belső visszapillantó tükör pont akkora, mint a hátsó ablak; a rossz pedig, hogy utóbbi kicsi, ráadásul magasan van, úgyhogy nem nagyon látjuk a mögöttünk alacsonyan veszteglő élőlényeket, tárgyakat. A felesleges szenvedéstől megment a feláras tolatóradar, amely kulturált csipogás mellett a műszereknél lévő kis képernyőn ki is jelzi a távolságot, méghozzá szinte hiba nélkül. Ha mégis téved, akkor is inkább vaklármázik, de ha volt ott valami, a teszt során mindig lelkesen jelezte. A szélső visszapillantó tükrök formás kialakításukhoz képest jól lefedték az oldalsó teret, de méretük inkább csak átlagosnak nevezhető.

No, most elérkeztünk tesztünk leginkább szubjektív részéhez, ugyanis tűsarkút még a kedves olvasók kedvéért sem erőltettem magamra (kapható egyáltalán 44-es méretben?), de valószínű, hogy a normál méretű pedálokat még nyugodt magabiztossággal lehet kezelni, persze heel&toe-n innen (sarokkal történő gázfröccs-adás a visszaváltás következtében fennálló fordulatszám különbség minimalizálására). És további jó hír, hogy a szép szőnyegeket sem lehet elmozdítani helyükről; viszont a lábtartó kárpitozása szintén esélyes tűsarok által okozott maradandó sérülések elszenvedésére.

Az autóban ténykedve egyébként is hamar porcelánboltban őrjöngő elefántnak érezhetjük magunkat, ugyanis gyűrűk és hasonló ékszerek szinte mindenben kárt tehetnek. Kezdve a kormányon nagyvonalúan használt szürkére fényezett műanyag felülettől, a műszerfal betétein át, a váltógomb zsibvásári hangulatú műanyagáig. De ezt szerintem mindenki hajlandó lesz megbocsátani az ajtó, és a műszerfal nagy részét burkoló puha, kellemes tapintású,

2/5


fekete-szürke csíkos (avagy szénszálas kinézetet imitáló) anyagért.

Az ajtók egyébként nem záródnak automatikusan, így az esetleges kellemetlen zaklatások megelőzésének érdekében magunknak kell bezárnunk az autót; viszont legalább barátnőnk gyorsan behuppanhat mellénk – bár a legtöbb esetben ezt úgyis inkább lassan teszi, hogy mindenki láthassa, milyen szép kis autóba száll be. A biztonsági öv magassága nem állítható, ami alacsony hölgyek számára fullasztó helyzetet okozhat, ráadásul a rendesen előre csúsztatott ülésnél szinte lehetetlen elérni azt: rendszeres stretching edzés kötelező, illetve szorgalmas biztonsági öv használat esetén heti egy alkalom kiváltható.

Autózás közben viszont nincs nehéz dolgunk. Van egy kapcsoló a váltónál, amely alaphelyzetben („N”) kellemesen könnyű kormányt biztosít, ám ennél az állásnál azért taposni kell a pedált, ha igazán gyorsan akarunk menni. A „D” állásban viszont picit, ámde nem zavaróan felkeményedik a szervokormány, és a legkisebb gázadásra is harap az autó. Ekkor nagyon erősnek érezhetjük, és óvatlan gázadásra a nem ehhez szokottak számára ijesztő lehet, de amúgy nagyon élvezetesen vezethető. Ráadásul folyton váltogatni sem kell, ugyanis már alacsony fordulaton is vígan megy, kicsit pörgetve pedig beleprésel az ülésbe a kis MiTo. Amúgy a váltó könnyen kapcsolható, igaz, elég messze vannak egymástól a fokozatok. Ja, és a kapcsoló harmadik állása? Az „A” állás télen segíthet biztonságban hazajutni, bár csodákra nem képes.

A mindössze 1,4-es, ám turbós, 155 lóerős motorral hajtott autó ára jó felszereltséggel 6 millió

3/5


forint. Ez soknak tűnhet, de egy Mininél hasonló extrákkal felszerelve több mint kétmillióval olcsóbb, ráadásul tesztautónkat kimondottan erős motor hajtotta. Ha a nyugodtabb közlekedés a cél, akkor az amúgy 8-9 litert fogyasztó motor helyett az egy literrel takarékosabb, 135 lóerős erőforrást érdemes választani, igaz, a kereskedésben szinte hasonló áron jutunk hozzá mindkettőhöz. Spórolni a hozzávetőlegesen 400 ezer forinttal olcsóbb 105 lóerős 1,4-essel lehet, valamint a hasonló árban lévő, de gyengébb (viszont még takarékosabb) dízellel, amely kissé kerregő hangjával nem illik a sportos karosszériához – bár van, aki ezt szereti. Nyugodt közlekedés közben sem tökéletes a MiTo. A kormányt ugyan keveset kell tekergetni a kanyarodáshoz, viszont nem túl jó az autó fordulóköre, vagyis ha meg kell fordulnunk valahol, kis méretei ellenére is sokat kell manőverezni (legtöbb esetben „Y-ozni”) a törpe Alfa Romeóval.

Nem olcsó, nem praktikus? Akkor mégis miért érdemes megvenni a kis Alfát? Egyrészt a már önmagában is ékszernek minősülő, vörös kulcs miatt, amelyet valószínűleg barátnőink úgy fognak csodálni, mintha legalább egy Dolce&Gabbana jegygyűrű lenne. Pláne, ha megtudják, hogy a „gyűrűhöz” jár egy „George Clooney-ba oltott Orlando Bloom” – vagyis egy rendkívül izgalmas és tetszetős autó, egy igazi Rómeó is. És a beltér kevésbé praktikus mivoltán sem kell aggódni, ugyanis hibáival együtt, és hibái miatt is szeretni fogjuk a kis Alfát. Hiszen elég csak ránézni, elég csak beleülni, és elég csak másokra nézni, ahogy ránk néznek, ha vezetjük. Vagyis szeretni nagyon könnyű a MiTo-t. Akinek pedig ez elég, ugorjon csak bele bátran a kapcsolatba.

Alfa Romeo

Márka Típus Lökettérfogat (cm3) Csúcsteljesítmény (lóerő) Csúcsnyomaték (Nm) Gyorsulás (0-100 km/h) Végsebesség (km/h) Váltó: Hajtás:

MiTo 1.4 Turbo 155 1368 155 230 8,0 215 hatfokozatú kézi elsőkerékhajtás

4/5


Üzemanyag fajtája Átlagfogyasztás (l/100 km) Tesztfogyasztás (l/100 km) Üres tömeg (kg) Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Tengelytáv (mm) Csomagtartó térfogata (l) Fordulókör (m) Alapár (millió forint)

benzin 6,5 8,3 1120 4065 1721 1434 2511 270-950 11,2 5,195

5/5

A vörös kérő Alfa MiTo teszt, hölgyeknek. Írta: Vajda János március 08. hétfő, 02:44 - Módosítás: március 08

Recommend Documents