A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek kialakítása és fejlesztése Célterület azonosító: 1 016 268 1. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább egy alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 2. A projekt hozzájárul a természeti vagy az épített vagy a kulturális örökség értékeinek megőrzéséhez vagy újak teremtéséhez. 3. A kedvezményezett a projekt megvalósítása során együttműködik a VVK településein működő más szervezetekkel szférák (köz-, civil és üzleti szféra) vagy ágazatok között, vagy azt a projekt megvalósítása során építi ki. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. Helyi identitás és környezettudatosság növelése térségen belüli tanulmányutakkal és helyi rendezvényekkel Célterület azonosító: 1 018 338 1. A kedvezményezett a VVK LEADER térség településén aktív közösségi vagy gazdasági szereplő. 2. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 3. A projekt a térségben élő hátrányos helyzetűek esélyeinek javítását célozza. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. Helyi közösségek megtartó erejének növelése eszközbeszerzéssel Célterület azonosító: 1 018 345 1. A kedvezményezett a VVK LEADER térség településén aktív közösségi vagy gazdasági szereplő. 2. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább egy alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen.
1
3. A kedvezményezett a projekt megvalósításával a megvalósítás tervezett helye szerinti települést vagy a VVK LEADER térséget tekintve új terméket vagy szolgáltatást vezet be, vagy A kedvezményezett a projekt megvalósítása részeként úgy fejleszti tevékenységét vagy technológiáját, hogy a korábbihoz képest kevesebb természeti erőforrást vagy energiát használ fel. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. Térségi többnapos rendezvények és táborok szervezése Célterület azonosító: 1 018 352 1. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 2. A kedvezményezett a projekt megvalósítása során olyan partnerekkel épít ki kapcsolatot vagy működik együtt, amelyek a VVK LEADER térség más településein végzik tevékenységeiket. 3. A projekt olyan, a VVK HVS-ben meghatározott témára irányul, amely a VVK LEADER térség egészére vagy meghatározott településcsoportjára vonatkoztatható hagyományon, adottságon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt a térség vagy az adott településcsoport karakteres, egyedi fejődése szempontjából fontos. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. Szakismeretek bővítését szolgáló képzések szervezése Célterület azonosító: 1 018 369 1. A kedvezményezett a VVK LEADER térség településén aktív közösségi vagy gazdasági szereplő. 2. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 3. A projekt az ágazaton belüli együttműködés kialakítását vagy kiterjesztését célozza, vagy ágazaton belüli együttműködésben valósul meg. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK
2
honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. Helyi termékek fejlesztésének, értékesítési lehetőségeinek javítása Célterület azonosító: 1 018 376 1. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 2. A kedvezményezett a projekt megvalósításával a megvalósítás tervezett helye szerinti települést vagy a VVK LEADER térséget tekintve új terméket vagy szolgáltatást vezet be. 3. A projekt megvalósítására meglévő együttműködési hálózat keretében kerül sor, vagy együttműködési hálózat létrehozását célozza. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. Vállalkozások innovatív szolgáltatásainak minőségfejlesztése és energiahatékonyságuk javítása eszközbeszerzéssel Célterület azonosító: 1 018 383 1. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 2. A kedvezményezett a projekt megvalósításával a megvalósítás tervezett helye szerinti települést vagy a VVK LEADER térséget tekintve új terméket vagy szolgáltatást vezet be, vagy A kedvezményezett a projekt megvalósítása részeként úgy fejleszti tevékenységét vagy technológiáját, hogy a korábbihoz képest kevesebb természeti erőforrást vagy energiát használ fel. 3. A kedvezményezett projektjével új piacot céloz meg vagy a helyi erőforrások, termékek, alapanyagok hasznosításának új módját vezeti be. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható.
3
Lovas-, bor-, öko- és kulturális turisztikai fejlesztések támogatása Célterület azonosító: 1 018 390 1. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 2. A projekt hozzájárul a természeti vagy az épített vagy a kulturális örökség értékeinek megőrzéséhez vagy újak teremtéséhez. 3. A kedvezményezett a projekt megvalósítása során együttműködik a VVK településein működő más szervezetekkel szférák (köz-, civil és üzleti szféra) vagy ágazatok között, vagy azt a projekt megvalósítása során építi ki. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. Helyi termékekhez vagy szolgáltatásokhoz kapcsolódó szakmai együttműködések ösztönzése Célterület azonosító: 1 017 344 1. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 2. A projekt megvalósítására meglévő együttműködési hálózat keretében kerül sor, vagy együttműködési hálózat létrehozását célozza. 3. A projekt a VVK legalább két települését érintő területi együttműködés kialakítását vagy kiterjesztését célozza, vagy a megvalósítás alapvető eleme a VVK területén kívül működő szervezetekkel való együttműködés. 4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható. A Völgy Vidék fejlődését segítő tanulmányok készítése Célterület azonosító: 1 017 351 1. A kedvezményezett a VVK LEADER térség településén aktív közösségi vagy gazdasági szereplő. 2. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt megvalósítása során legalább 1 alkalommal részt vesz a VVK HVS megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. 3. A projekt hozzájárul a társadalmi, a gazdasági vagy a környezeti fejlődés közül legalább kettőhöz, és a VVK szempontjából fontos, a VVK HVS-ben meghatározott társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi igényt elégít ki.
4
4. A kedvezményezett – a nyilvánosság biztosításának projektmegvalósítás során vállalt formái mellett – vállalja, hogy a megvalósítás megkezdésekor vagy befejezésekor híradást tesz közzé a fejlesztés lényegével és VVK közösségi támogatásával összefüggésben a térségi vagy települési médiumok valamelyikében, valamint megküldi azt viszontközlésre a VVK honlapja számára. A híradásnak kötelezően tartalmaznia kell a VVK logóját is, amely a VVK honlapjáról letölthető és erre a célra szabadon felhasználható.
5