A víz, mint környezetpolitikai tényező Dr. Domokos Endre Pannon Egyetem - Környezetmérnöki Intézet – ÖkoRET
[email protected] 8200 Veszprém, Egyetem út 10.
Jelen írás célja, hogy néhány szemléletes példán keresztül felhívjam a figyelmet napjaink talán, de a jövő biztosan legnagyobb problémájára, az ivóvíz helyzetére. Elsőként érdemes megismerkedni az utóbbi évek kedvenc példázatával, amely a Szent Máté sziget rénszarvasaiként híresült el: a történet 1944-ben kezdődött, amikor 29 rénszarvast telepítettek Szent Máté szigetére. Ideális körülmények közé kerültek, nem volt ragadozó, amely veszélyeztette volna őket; vastag, bőséges zuzmóréteg fedte a talajt. Az állomány szépen gyarapodott, 1957-re elérte az 1350, majd 1963-ra a 6000 egyedet. 1963 tele szokatlanul hideg volt, ami az egyébként is nagyon megritkult növényállománynak súlyos károkat okozott. A megmaradt növényzet már nem volt képes eltartani a túlszaporodott populációt és azok éhen haltak. 1964 telét már csak 42 rénszarvas élte meg. (lásd. 1. ábra)
1. ábra Szent Máté szigetek rénszarvas-állományának alakulása (egyed)
A 2. ábra már egy sokkal jobban ismert görbét, az emberek földi elszaporodásának a görbéjét mutatja. A hasonlóság elsőre is szembeötlő, de ha összevetjük a két görbét (3. ábra) rögtön látszik az egyik lehetséges jövőkép, ami az emberiséget várja. A fő különbség: az emberiségnél nem a zuzmó, hanem az ivóvíz lesz a korlátozó tényező.
2. ábra Az emberiség lélekszámának az alakulása (millió fő)
3. ábra Rénszarvas és az emberi populáció változásának viszonya (relatív értékek)
Nézzük meg ezután, mennyi is ez a vízmennyiség, amit elhasználunk. Egy embernek legalább öt liter folyadékra van szüksége naponta az életben maradáshoz, tíz liter kell ahhoz, hogy elfogadható
higiéniás feltételek között éljen és kb. 30 liter, hogy emberhez méltó körülményeket teremtsen magának. Ehhez képest a 4. ábra megmutatja, milyen mértékű vízpazarlás folyik egyes országokban. Még súlyosabb a helyzet, ha meghúzzuk az 50 l/fő/napos vonalat, amely azt jelzi, mekkora vízfogyasztást szabadna legfeljebb elérni egy országban, hogy a ne csökkentsük tovább a Föld ivóvízkészletét. Ezt az értéket figyelembe véve láthatjuk, hogy hazánk is a pazarló országok közé tartozik, a fenntartható fejlődés elvárásainál több mint háromszor nagyobb vízfogyasztásával.
4. ábra A világ néhány országának vízfogyasztása
Természetesen minden szakma ki tudja venni a részét a vízháztartás védelmében: a mérnökök tervezhetnek vízgazdaságos technológiákat, az agronómusok odafigyelhetnek az öntözési eljárásaikra, de az igazi változást a politikusok tudják elérni a vízbarát gazdaság-politika kikényszerítésével. Mit kellene tehát tenni? 1) A legfontosabb lenne értéket adni a víznek. A mai elanyagiasult világunkban – sajnos –, aminek nincs értéke azt nem is tekintik védendőnek. Ahhoz, hogy érezzük a víz értékét minden árunál meg kellene fizettetni az előállítása során elszennyezett víz árát. E
vízmennyiséget, amit a szakma virtuális (látszólagos) víznek nevez, beszámítva az árakba igen jelentősen átrendezné a ma ismert árakat. Az 5. ábrán alapján nézzük néhány jól ismert termék többletárát (azt a pénzösszeget, amit a ma ismert ár felett kellene fizetni, hogy kifizessük a virtuális vízmennyiséget): kávé: csokoládé: marhahús: csirkehús: tej:
+14000 Ft/kg +7200 Ft/kg +4800 Ft/kg +1170 Ft/kg +300 Ft/liter
5. ábra Virtuális víztartalom egyes termékekben
2) Diffúz forrásokból származó szennyezőanyagok megfékezése. Napjainkra a szennyvíztisztítási technológiák elérték azt a szintet, amikor már – elméletben – nem kell aggódnunk a városok által okozott nagy mértékű vízszennyezések miatt. Így előtérbe került a diffúz forrásokból (autóutak lemosódásai, műtrágyázás, stb.) származó szennyezések hosszú távú károsító hatása. Ezek közül az emberiségre nagy valószínűség szerint a gyógyszermaradványok fogják a legnagyobb gondot okozni. Wise gyűjtése szerint évi körülbelül 160 000 t antibiotikumot fogyaszt el az emberiség évente, amiből kb. 35 000 t kerül a vizekbe. Ezek az összetevők már most számos problémát okoznak: Simon (2007) kimutatta a gyógyszer-rezisztensé vált mikro-organizmusok megjelenését a korházi szennyvizekben, Toppari (2006) kimutatta az összefüggést a nemzőképesség csökkenése és a gyógyszermaradványok között (embernél és állatnál is), McGee (2008) bizonyította: a hormonkészítmények hatására a halak életösztöne csökken.
3) Oktatás fejlesztése
Mint minden területen, igazi áttörést itt is csak az oktatással és kiemelten a fiatalok oktatásával lehet elérni. Az elmúlt öt évben összesen több mint 800 mérnök hallgatónak tettem fel a kérdést: ha egy gyár vizet vesz ki a folyóból, majd használat után azt visszaereszti, akkor melyik cső van a folyás irányon feljebb a kivételi vagy a visszaeresztési. Sajnos a hallgatók 84%-a szerint előbb kell kivenni, mint visszaengedni, azaz értelemszerűnek veszik, hogy a gyár szennyezi a vizet. (Hiszen, ha nem szennyezné, akkor mindegy lenne melyik van előbb.) Szerencsére nem mindenhol e szemlélet uralkodik. De amíg az az gondolkodás, hogy a folyó azért van, hogy szennyezzük világszerte el nem terjed, nem várható jelentős változás vizeink állapotában.
