EMBARGO: tilos a szöveg rádiós közlése, internetes megjelenítése vagy egyéb médiumon történő felhasználása 2003. június 24. 10.30-ig washingtoni, illetve 16.30-ig közép-európai idő szerint
A Világbank Európai és Közép-Ázsiai Régió Kapcsolattartók: Merrell Tuck Washington – tel. 202 473-9516 Buzetzky Tünde: Magyarország – tel 36-1-374-9524
A ROMA SZEGÉNYSÉG A KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI ORSZÁGOK KÖZÖS FELVIRÁGZÁSÁNAK FŐ AKADÁLYA A Világbank jelentésében integrált politikai megoldást sürget és a témáról rendezett magas szintű konferencia társfinanszírozója WASHINGTON, D.C., 2003. június 24. — Egy új világbanki jelentés szerint, amely a “Romák a bővülő Európában: hogyan szakítsuk meg a szegénység ördögi körét?” címet viseli, Középés Kelet-Európa kormányainak fel kell venni a harcot a romák, a földrész legsebezhetőbb kisebbségének egyre súlyosbodó szegénysége ellen. Európa 7-9 millióra becsült roma népessége a földrész legnagyobb és leggyorsabban növekvő kisebbségét alkotja. James D. Wolfensohn, a Világbank elnöke, aki a Budapesten, a hónap végén sorra kerülő magas szintű roma (cigány) konferencia társfinanszírozója, a következőket mondta: “A romák szegénysége, amely több okra vezethető vissza, Közép- és Kelet-Európa országai számára az egyik legkritikusabb megoldandó kérdés az EU tagsághoz vezető úton.” A Világbank jelentése kiosztásra kerül a június 30 – július 1 között megrendezett konferencián, melynek címe: “Romák a bővülő Európában: a jövő kihívása”. Az eseményt, amelyre a Világbank szervezésében és társfinanszírozásával kerül sor, olyan intézmények neve is fémjelez, mint a Soros György alapította Nyílt Társadalom Intézet és az Európai Bizottság. A magyar kormány az esemény házigazdája, a résztvevők között találjuk James D. Wolfensohn-t, Soros Györgyöt, több Uniós tagjelölt ország miniszterelnökét és minisztereit, roma politikai és polgárjogi vezetőket, valamint nemzetközi szervezetek képviselőit. “Ez a konferencia – reményeink szerint – fordulópontot jelent majd a romák számára,” tette hozzá J. Wolfensohn. “A résztvevők köre jelzi azt az új felismerést, hogy a roma kérdés nem tekinthető csupán emberi jogi vagy diszkriminációs problémának, hanem az érintett országok alapvető gazdasági és társadalompolitikai kérdései közé sorolandó. Európa nem hagyhatja magára roma polgárait.” World Bank launches Regional Roma Report
1 of 4
A Világbank átfogó jellegű jelentése felméri a szegénység sötét bugyrait Közép- és Kelet-Európa országainak 6 milliósra becsült roma népessége körében és integrált, több szektorra kiterjedő politikai intézkedések sorát javasolja a problémák enyhítésére. Bulgária, Magyarország, Románia és a Szlovák Köztársaság állnak a jelentés központjában, de máshonnan is mutat be példákat, mint a Cseh Köztársaságból, Macedóniából, Szerbia és Montenegróból vagy Spanyolországból. “A nemzeti kormányoknak érdekében áll a romák felemelkedése. Nemcsak azért, mert nyomoruk ellenkezik a társadalmi igazságosság elveivel, de azért is, hogy elősegítsék országaik gazdasági növekedését és javítsák versenyképességét. Ott, ahol a romák a munkaképes korú lakosság nagy és egyre növekvő részét adják, az érintett országok gazdasági stabilitását és társadalmi kohézióját fenyegeti, ha meghagyják őket mai kirekesztettségükben, szegénységükben és hosszú távon kizárva a munka világából,” mondta Annette Dixon, a Világbank európai és közép-ázsiai régiójának emberi erőforrás fejlesztési ágazati igazgatója, aki figyelemmel kísérte a kutatást. Megkövesedett szegénység az átmenet országaiban A jelentés egyik legfontosabb kitétele az, hogy a romák szegénysége továbbra is meghökkentően súlyos még olyan, viszonylag jómódú országokban is, amelyek az EU tagság küszöbén állnak. A romák szegénységi rátája egyes esetekben tízszerese a nem-romákénak. Például, egy, a jelentésben elemzett adatsor szerint, Bulgáriában és Romániában a romák közel 80 százaléka kevesebb, mint napi 4,30 USA dollárnak megfelelő összegből él. A szerzők úgy találták, hogy a földrajzilag leginkább elszigetelt és marginalizálódott roma közösségek a legszegényebbek. A beszámolókban megjelennek azok a romák, akik Belgrád szeméttelepei mellett élve kaparják össze a legszükségesebbet, a túlzsúfoltság a szlovákiai Stara Lubovna városka omladozó házaiban és a csak kicsivel könnybben elviselhető körülmények Budapest és Szófia nagyvárosi roma nyomornegyedeiben. “A romák által lakott környezet rendkívül sokféle. Vannak, akik teljesen integrálódtak a városokban és falvakban, vannak, akik a települések szélén laknak, de olyanok is, akik olyan telepeken élnek, amelyek több kilométerre fekszenek a legközelebbi településtől,” folytatta Dena Ringold, a jelentés vezető szerzője, aki a Világbank EKÁ régió közgazdásza, “ezért nem létezik valamiféle minden helyzetre alkalmazható, egyetlen üdvözítő megoldás életkörülményeik javítására.” A munkapiacról való kirekesztettség kulcsszerepet játszik a roma szegénység állandósult újratermelésében és az életkörülmények romlásában. A súlyos, hosszú távú munkanélküliség azt jelenti, hogy sok romának a kilencvenes évek eleje óta nem volt munkahelye. Magyarországon például a munkaképes korú roma népesség körében a foglalkoztatottság 80 százalékról 26 százalékra csökkent a ’70-es évektől a ’90-es évek elejéig. A szomszédos Szlovákiában számos olyan roma település van, ahol a hivatalos munkanélküliségi arány eléri a 100 százalékot. “A romák a piacgazdaságba történő átmenet legnagyobb vesztesei – gyakran ők voltak az elsők, akiket elbocsátottak és ők azok, akiknek a legtöbb akadályt kell leküzdeni, ha vissza akarnak térni a munkaerőpiacra,” mondta J. Wolfensohn.
World Bank launches Regional Roma Report
2 of 4
Oktatásügy: a roma gyermekek lemaradása Az iskolai végzettség hiánya miatt a romák nem jutnak álláshoz és ez korlátozza társadalmi részvételük jövőbeli esélyeit. A legtöbb roma gyermek nem jut túl az általános iskola elvégzésén. Az iskolázottsági szintbeli szakadék ékesszóló példája Bulgária, ahol a roma népesség 89 százaléka csak általános iskolai vagy annál is alacsonyabb végzettséggel rendelkezett 2000-ben, míg a nem-romák körében ez az arány mindössze 33 százalék volt. Kevés roma tanul tovább valamilyen középiskolában és közülük is sokan kimaradnak. A vizsgált országokban a felsőoktatás valamilyen formájában résztvevő romák aránya kevesebb, mint 1 százalék. Különösen káros az a gyakorlat, amely a roma gyermekeket indokolatlanul a szellemi vagy testi fogyatékosoknak fenntartott (“kisegítő”) iskolákban helyezi el. A roma gyermekek azért is lemaradnak társaiktól, mert a nyelvi korlátok, a roma közösség elszigeteltsége vagy a többségi iskolában alkalmazott szegregáció akadályozza haladásukat. A roma gyermekek szegregációjának másik példája a rosszul ellátott, alacsony színvonalú cigányiskola, illetve cigányosztály a többségi iskolában. Súlyos egészségügyi problémák Sok roma hal meg fiatalon – átlagos élettartamuk 15 évvel rövidebb, mint a teljes népességé. A szegényes lakáskörülmények, nem kielégítő ivóvíz ellátás és szemét elszállítás azok a tényezők, amelyek nagyban hozzájárulnak sok roma gyenge egészségi állapotához és amelyek miatt a romák gyakran esnek áldozatul különböző fertőző betegségeknek. A csecsemők különösen sebezhetők – a Cseh és a Szlovák Köztársaságban a roma csecsemők halálozási aránya kétszer olyan magas, mint a nem romáké, olvassuk a jelentésben. Ugyanakkor nem könnyű megbízható adatokhoz jutni a romák egészségi állapotát illetően. A jelentés ezért jobb monitorozást sürget, különösen a TBC, a hepatitisz és a HIV/AIDS tekintetében. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az elszigetelt roma közösségeknek sürgősen biztosítani kell az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségét. Integrált erőfeszítések Annak ellenére, hogy a romák szegénysége lesújtó méretű, a jelentés szerzői nem gondolják, hogy a helyzet reménytelen. Ennek feltétele az, hogy a jövőben meghozandó intézkedések integráltan közelítsék meg a kérdést és a megoldásokba vonják be magukat a roma embereket is. A tapasztalt roma vezetők kicsiny, de egyre növekvő csoportja befolyást tud gyakorolni a politikai döntésekre. Néhány országban, például Magyarországon, vannak választott roma parlamenti képviselők, illetve néhány roma magas kormányzati feladatot lát el. Számos roma projekt indult be vagy civil szervezetek, vagy a kormányok kezdeményezésére és vannak köztük reményt keltő sikertörténetek. Ilyen az a projekt, amely szerint roma asszisztens tanítókat vagy egészségügyieket alkalmaznak, akik közvetítő szerepet játszanak a roma közösség és a szolgáltatók között, vagy az olyan oktatási programok, amelyek felkészítik a gyermekeket a többségi iskolában való helytállásra, valamint olyan szociális alapok és kis összegű támogatást nyújtó kezdeményezések, amelyek segítik a romák vállalkozóvá válását. A siker-sztorikban mindenütt ott találjuk a romákat a tervezéstől kezdve a végrehajtáson át az értékelésig. World Bank launches Regional Roma Report
3 of 4
A jelentés azzal a következtetéssel zárul, hogy a romák életszínvonalának emelését célzó erőfeszítések a poszt-kommunista Európában ad hoc jellegűek maradtak, és nem biztosítják a fenntartható fejlődést. A Világbank felszólítja az érintett országokat, hogy indítsanak új szakaszt a szegénység elleni küzdelemben, amelyben a fent említett sikertörténetek megjelennek a politika fő áramlatában csökkentve a romák és nem romák közti különbségeket és javítva mind a romák, mind a nem romák életkörülményeit. A jelentés azzal zárul, hogy az integrált munka csak akkor hozhat eredményt, ha abban a romák is aktívan részt vesznek a kezdetektől a végéig. “Nincs egyetlen előre vezető út, hanem sok út van,” mondta J. Wolfensohn. “Többszintű megközelítésre van szükség, amelyben országhatárokon átnyúló partnerség jön létre a roma és nemzetközi szervezetek között, a nemzeti kormányok és helyi önkormányzatok bevonásával, a civil szervezetek és helyi közösségek részvételével. Azt reméljük, hogy a Világbank budapesti konferenciája új korszak elindítója lesz a romák életének jobbításáért – nem csak a romák, de egész Európa érdekében.” A következő lépés: a budapesti konferencia A budapesti konferencia a roma kérdés új szemléletmódjának megjelenését képviseli és azt is jelzi, hogy a Világbank, a nemzeti kormányok és a többi partner úgy vállal kötelezettséget az ügy mellett, hogy nemcsak előkelő helyet biztosít a roma kérdésnek az európai ügyek napirendjén, hanem aktív lépéseket is tesz azért, hogy a roma közösség ne legyen kizárva a bővülő és sikeres Európából. A jelentés szétosztásra kerül a június 30-július 1-ig tartó konferencia, valamint az ugyanazon a helyszínen sorra kerülő június 29-i Roma Női Fórum résztvevői között. Mindkét eseményen központi helyet foglalnak el a roma szervezetek. A Női Fórum lehetőséget biztosít roma női vezetőknek azoknak a legfontosabb kérdéseknek a megvitatására, amelyek az elmúlt öt évben kerültek meghatározásra a közép- és kelet-európai országok roma nőszervezeteiben. A fő konferencián résztvevők kisebb csoportokban vitatnak meg olyan témákat, mint az oktatás helyzete, a civil szervezetek és az önkormányzatok szerepe, a foglalkoztatás és az egészségügy kérdései. A konferenciával egy időben kerül megrendezésre az ú.n.“Piactér”. Ezen civil szervezetek, szponzorok és más, a roma kezdeményezésekben aktívan résztvevő csoportok kapnak lehetőséget tevékenységük bemutatására és arra, hogy kapcsolatokat építsenek ki más, a témában érdekelt csoportokkal. A konferencián részt vesznek azok a fiatal, feltörekvő roma vezetők, akik a jövőben mind fontosabb szerepet fognak játszani országukban a roma politika alakításában. Az eseményt támogató szervezetek között találjuk az UNDP-t, az Európai Tanács Fejlesztési Bankját, valamint Finnország és Svédország kormányát. A roma konferencáról további információ található az Interneten. Cím:http://www.worldbank.org/romaconference A Világbank szerepvállalásáról roma ügyekben, lásd: http://www.worldbank.org/roma
World Bank launches Regional Roma Report
4 of 4
A Jelentés teljes szövege elolvasható az Interneten az embargo lejárta után a következő címen: [insert link here]
World Bank launches Regional Roma Report
5 of 4