A világ szőlő- és bortermelése A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal összesen 71 bortermelő országot tart számon, de számottevő bortermelés csak 26, döntően európai országban folyik. (OIV, 2002.) Mind a szőlőterület (57%) megoszlását illetően Európa megőrizte vezető szerepét a 2007-es OIV előrejelzések szerint. A 2007-es OIV becslés szerint 7,87 millió hektár a világ szőlőterülete, bortermelése az időjárástól függően 260-280 millió hl között változik, ez jelenleg 270 millió hl. Ahogy a világgazdaság egészében, így a szőlő- és borágazatban is érvényesül a globalizációs tendencia. A hatékonyság és a megfelelő mennyiség előállítása érdekében, de a minőségi szempontokat szem előtt tartva átalakulni látszik a borpiac: a klasszikus európai bortermelő országok lassan, de folyamatosan veszítenek világpiaci részesedésükből mind a termelés, mind a fogyasztás tekintetében. Fokozatosan tör előre a borpiacon az „Újvilág”, amelyhez Ausztráliát és Új-Zélandot, az USA (főként Kalifornia) államait, a Dél-Afrikai Köztársaságot, Chile-t, és Argentínát sorolhatjuk. Egyre több országba szállítják boraikat, ahol részesedésük növekszik: a boraik közkedveltek, keresettek. Jellemző ezekre az országokra, hogy kedvező természeti paraméterek mellett, olcsó munkaerővel, magas fokú gépesítettséggel, kiváló szakembergárdával világfajtákat termesztenek, ezen kívül kedvezőbb áron tudják adni termékeiket. Két év alatt 3-szor szüretelnek és öntöznek. Az Újvilág mennyiség tekintetében a világ borexportjának 23%-át teszi ki 2005-ben, ez a 2007-es OIV előrejelzés szerint 28%-ra nő, szemben az 1991-1995 közötti időszak 8%-os piaci részesedésével. A világ borexportja az 1990-es évek elejétől lendületesen fejlődött, ez a növekedés 2000-től töretlennek mondható, 2005-ben megközelítette a 80 millió hl-t. A 2007-es becslés szerint a legnagyobb borexportőr országok Olaszország, Spanyolország, Franciaország, őket követik Ausztrália, Chile és az USA. A világ borimportja 2005-ben 77,3 millió hl volt, a 2007-re becsült 81 millió hl behozatal a borfogyasztás több mint 25%-át teszi ki, ami aktív világpiaci kereskedelmet jelent. A világ 10 legnagyobb borimportőr országa közül 8 európai, az első helyen már 2004-ben is Németország állt, második az Egyesült Királyság. Az USA a világ harmadik legnagyobb borimportáló országa. Az amerikai piac a világpiacon az egyik legjobban jövedelmező piac, itt igen jó áron értékesíthetők az import borok. A sorrend ma sem változott. Az ázsiai piacok közül, különösen Japán es Kína játszik fontos szerepet, elsősorban, mint nagy potenciállal és nagy lehetőséggel kecsegtető piacokként tartják őket számon. Ázsia, mint kontinens 3,9%-kal részesedik a világ borimportjából. A globális bortermelés és fogyasztás különbsége az egyes években 30-60 millió hektoliter borfelesleg kialakulásához vezetett. Kedvező trend azonban, hogy a
borfogyasztás csökkenése nemzetközi szinten az évtized végére megállt, és a minőségi kategóriában további keresletnövekedés várható. Megfigyelhető a világpiacon egy ellentétes folyamat, hogy amíg Európában a túltermelés miatt korlátozzák a szőlőtermesztést és kivágják a meglévő szőlőültetvényeket, addig a versenytársak viharos sebességgel bővítik termelési kapacitásaikat, pl. Új-Zéland 240%-kal és Ausztrália 169%-kal. 2006-os OIV előrejelzések szerint a szőlőtermő terület és terméshozam alakulását figyelembe véve 2010-re elérheti a világ bortermelése a 300 millió hl-t. Az elmúlt évtizedben jelentősen átrendeződött a bor termékszerkezete, már nem az asztali borok túlsúlya jellemző, hanem a termékdifferenciálódás, földrajzi árujelzők, védett eredetű borok elterjedésével és a minőségtanúsításnak, szabályozásnak köszönhetően a minőségi borok váltak uralkodóvá a világpiacon. Jelenleg a „világfajták” a sauvignon blanc, a chardonnay, a syrah (vagy shiraz) és a merlot. A globális borfogyasztás Az OIV adatai szerint 2005-ben a világ borfogyasztása 236 millió hl volt, 2006-ban 240 millió hl-re nőtt. A növekvő fogyasztási kedv hátterében a növekvő jövedelmek, a bor egészségre gyakorolt kedvező hatása miatti érdeklődés, a minőségi borok iránti igény élénkülése, a nők körében tapasztalható növekvő alkoholfogyasztás és a vendéglátás növekvő szerepe áll. (AKI, 2006) Az Unióban a fogyasztás 1984 és 2003 között 15 millió hl-rel (11 %-kal) csökkent, aminek hátterében a Dél-Európában bekövetkezett jelentős visszaesés áll, amelyet ugyanakkor bizonyos mértékben ellentételezett az új borfogyasztóknak tekinthető országok látványos fejlődése. (USA 38%, Kína 158 %, GB 51%). Az egy főre jutó borfogyasztás világviszonylatban Franciaország, Olaszország és Portugália esetében a legmagasabb, tehát a nagy bortermelő országok polgárai jelentik a legnagyobb fogyasztókat is. A borfogyasztás tekintetében az egyik legdinamikusabban fejlődő, mennyiségben is számottevő piacot Nagy-Britannia jelenti, ahol a borfogyasztás 2005-ben megközelítette a 12 millió hl-t (10 év alatt megduplázódott, az egy főre jutó borfogyasztás pedig elérte az évi 20 literes mennyiséget). Az alacsony népességű országok között lendületes fogyasztásnövekedés tapasztalható Cipruson, Írországban, a balti országokban, Svédországban és Finnországban. Az új piacok felemelkedése köszönhető az új fogyasztási trendeknek, az életmódbeli változásoknak, egyre többen figyelnek oda egészségükre, az alkoholfogyasztást illetően pedig a vörösborfogyasztás testesíti meg a legjobb alternatívát. Ennek hatására számos eddig hagyományosan sör- és vodkafogyasztó társadalom egyre inkább a bor felé fordul.
A fogyasztói szokások kérdésének tárgyalásakor érdemes szólni a globalizáció hatásairól is. A ma már szinte a világ minden területén érezhető jelenség a borok esetében két területen tapasztalható leginkább: a fajta-preferenciákban, illetve a gyártási technológiában. A közízlés az ún. világfajtákat értékeli a legmagasabbra, a belőlük készült borok iránt pedig akkor mutatja a legnagyobb keresletet, ha azok könnyedek, üdék – ami az úgynevezett reduktív technológia eredménye. Ezzel szemben pl. az orosz (K-Európai) ízlés szerint a forgalom kb. felét még mindig a direkttermő fajtából készült, magas cukortartalmú, aranysárga borokat teszi ki, ezek meg sem felelnek sokszor az Eu-s előírásoknak. A világ borpiacának várható tendenciái a közeljövőben: a globális borfogyasztás 2005ben 30,4 milliárd palack volt, ez 2010-re várhatóan 31,8 milliárd palackra fog emelkedni, 2010-re Franciaországot és Olaszországot megelőzve az USA lehet a világ egyik legnagyobb fogyasztója. Kínában és Oroszországban várhatóan jelentősen bővül a borpiac, a vörösborfogyasztás a teljes fogyasztás több, mint felét teszi ki és várhatóan növekedni fog. A roséborok is egyre népszerűbbek, a fehérbor fogyasztása stagnál. EU borpiaci tendenciái Az Európai Unió, mint a világ vezető bortermelője és -fogyasztója a világ bortermelésének átlagosan 60, fogyasztásának 55%-át adja és a borfelesleg megközelítően 25%-áért felelős. Legnagyobb bortermelők és borexportőrök: Olaszország, Franciaország és Spanyolország. Az Unió szőlőtermő területe ma kb. 3,3 millió hektár (25 évvel ezelőtt még 4,6 millió hektár volt). A szőlőtermő területek 1980-ig világszerte tartó növekedése az Európai Unió korlátozó intézkedéseinek hatására a 90-es évekre megállt, sőt csökkenni kezdett. Tény azonban, hogy Unió szőlőterülete 2004-ben 1990-es bázison közel 15%-kal lett kevesebb. A 2004-es növekedés az újonnan csatlakozó országoknak köszönhető, a szőlőtermő felület kb. 151 ezer hektárral bővült, de lényeges változás nem következett be, mivel a termelési potenciálra való korlátozásokat nem törölték el. Románia és Bulgária csatlakozásával újabb 290 ezer ha-ral bővült az EU szőlőtermő területe, azonban itt is csökkenés várható az új borpiaci reformnak köszönhetően. Az EU ennek következtében 175 ezer ha szőlő kivágását támogatja uniós szinten (bár ez a szám 400 ezer ha-ról indult). A legnagyobb termőterülettel Spanyolország és Franciaország valamint Olaszország rendelkezik, ők együttesen az EU összes ültetvényeinek a 78%át fedik le. Hazánk részesedése ezen a téren igen csekély kb. 3%-os. Az Európai Unió borpiacán az összes felhasználható mennyiség a saját termelésből és a „harmadik országokból” származó importból tevődik össze. A hasznosítható mennyiség évjárattól függően 160–180 millió hektoliter. A 2004. évi magas (194 millió hl) és a 2005. évi átlagos termés az egyensúlyi helyzet megbomlásához vezetett, kénytelenek voltak lepárlási (krízislepárlási) intézkedéseket bevezetni a feleslegek levezetésére. A becslések szerint az EU összes must termelése 2007-ben 11%-kal maradt el a 2006. évi eredménytől, a decemberi becslés alapján 160 millió hektoliterből készült bor.
Erőteljes csökkenés volt tapasztalható Portugáliában (-23%), Olaszországban (-18%), és Franciaországban (-14%), míg a német és osztrák termelés 20%-kal, illetve 13%-kal nőtt. (FVM, 2008.)A legtöbb vörösbort Franciaország termeli 53 millió hektoliterrel, ez az EU össztermelés 31%-a, ezután Olaszország következik 52,6 millió hektoliterrel, amely 30%-os részarányt jelent. Németország nagy lemaradással csupán 5%-os részesedéssel van jelen. Magyarország és Portugália, valamint a többi tagország termelése 11% körüli. Hazánk részesedése az uniós termeléséből körülbelül 2% évjárattól függően. A közösségi borpiac szabályozási szempontból alapvetően két elkülönült részpiacra osztható, az asztali borok és a minőségi borok piacára. Az asztali borok piacára jellemző a nagymértékű túltermelés, mely óriási készletek felhalmozódásával jár. A minőségi borok terén teljesen eltérő a helyzet, ezek nem járulnak hozzá a feleslegek képződéséhez, komoly hagyományokkal és sokszor ismert névvel rendelkeznek. Ennek köszönhetően általában biztos és stabil bevételt jelentő piac kapcsolódik hozzájuk. A minőségi borok származása és készítése is mindig egy meghatározott termőhelyhez kapcsolódik. A Közösségben termelt bor mintegy 40%-a minőségi bor, 5%-a tájbor és 55%-a asztali bor. Az uniós termésátlag 40-50 hl hektáronként. A termelők egyre inkább a minőségre összpontosítanak, ennek ellenére a felesleg éves szinten 20–30 millió hl is lehet, melyet a pincékben nehezen tudnak elhelyezni. Az EU borexportja a 2000-ben tapasztalt visszaesés után 2001 óta növekszik, de ez lényegesen alatta marad a harmadik országokban tapasztalható borexport bővülés ütemének. Ugyanakkor értékben az EU borexport növekedése 33%-kal meghaladja az EU-n kívüli országokét. Míg az EU borimportja az 1990-es évek második felében 3 és 4 millió hektoliter között változott, a WTO-egyezmény következményeként a világkereskedelem liberalizációjának hatására a termelését korlátozó, különlegességekre amúgy is fogékony európai piacon erőteljes invázióba kezdtek a tengerentúli országok. A 1990es évek második felében 7 millió hl-re növekedett a borimport, majd a 2004-es borpiaci évben már elérte a 10 millió hl-t. Az EU-ban a két legnagyobb importőr Németország és az Egyesült Királyság, mely hazánk szempontjából is meghatározó célpiac. A 2006/2007-es piaci évben, 2006. augusztus és 2007. július közötti időszakban 18,5 millió hektoliter bor került EU-n kívüli országokba, összesen 5,8 milliárd euró értékben. Az ugyanezen időszak alatt behozott bormennyiség 12 millió hektoliter, a forgalom értéke 2,6 milliárd euró volt. A külkereskedelem egyenlege 3,2 milliárd eurós aktívumot eredményezett. (FVM) A magyarországi borpiaci helyzet Magyarország szőlészete és borászata több, mint 1100 éves múltra tekint vissza. Világviszonylatban a magyar szőlőterület hozzávetőlegesen 1,2%-ot képvisel és a bortermelés 1,5%-át adja, így szépen úgy fogalmazhatunk, hogy kis bortermelő ország vagyunk. Az Európai Unión belül bortermelésünk a 6.-7. helyen áll, a bormennyiség 22,5%-át teszi ki.
A szőlőtermő terület a rendszerváltás óta jelentősen, 138 ezer hektárról 84 000 ha-ra csökkent, amelyből 76 000 ha-on termelnek borszőlőt. (KSH, 2007.) A szőlő- és borszektor nemcsak gazdaságilag fontos, hanem jelentős kulturális és társadalmi szerepet is betölt. Az ültetvények jelentős értéket, nemzeti vagyont képviselnek. A telepítéshez szükséges beruházások költségei, valamint a földterület hasznosításának legalább 25-35 éves meghatározottsága miatt az ültetvények a föld értékén felül jelentős hozzáadott értéket teremtenek. Agrárgazdasági szempontból fontos szerepet tölt be a szőlő- és borágazat, mivel közel 120-130 000 termelő foglalkozik szőlő- és bortermeléssel. (KSH-HNT, 2007) Tekintettel az ágazati szereplők nagy számára, ez azt is jelenti, hogy mind a szőlőtermelés és a borkészítés igen elaprózódott, az ültetvénynagyság messze elmarad a 2,2 ha-os az uniós átlagtól, amely lényegesen megnehezíti az ágazat ellenőrzését, összefogását, koordinálását. Magyarországon a szőlővel beültetett terület több mint 90 százaléka kisebb 0,5 hektárnál, ami az összes területből alig több, mint 31 százalékkal részesedik. Kevesebb, mint 1 százalék 5 hektár vagy ennél nagyobb ültetvény, de ezek csak az összes szőlőterület több mint 37 százalékát fedik le. Az ágazat elaprózott tulajdonosi struktúrája alapvetően nem változott meg a kilencvenes évek állapotához képest, hiszen a kb. 12-13 000 vállalkozás többsége évi 80 hl alatt termelő kis méretű borászat, amíg – évi 1000 hl feletti termelést produkáló – nagyüzem csak nagyságrendileg 400 van. Az ágazat másik nagy problémája, hogy ültetvényeink – nagy része elöregedett, az újratelepítés mértéke csekély. A fiatal, nem termő szőlőültetvények aránya (12 %), az összes területből jelentős; körülbelül 50 % a kiöregedőben lévő, 20 évnél idősebb ültetvények részesedése, és a 30 évesnél idősebb szőlők területe is számottevő (több, mint 20%), ezen belül az 50 évnél régebben telepített ültetvények aránya megközelíti a 10 százalékot. Az elmúlt 15 évben a telepítés üteme elmaradt a kívánatostól. A szőlőültetvények kiöregedésének veszélye különösen az Alföld és a Balatonfelvidék borvidékein jelentős. A hazai szőlőültetvények nagy része borvidéki területekre koncentráltan található. 22 borvidékünk méreteit, az ökológiai adottságokat, a termelési szerkezetet és a hírnevet tekintve heterogén. Legnagyobb a Kunsági borvidék mintegy 30 ezer hektárnyi szőlőültetvényével. Az észak- magyarországi régió borvidékei (Mátrai, Tokajhegyalja és Eger) kivételével a többi borvidék mérete 3000 hektár alatti. A borvidékek többségén a fehér szőlő termesztése a meghatározó, viszont Eger, Villány, Sopron és Szekszárd inkább vörösboráról híres. A Magyarországon termelt szőlő 90-92%-a borként kerül felhasználásra. Az éves szinten előállított közel 3,5-4,5 millió hl bor teljes mértékben fedezi a hazai ellátást (3–3,5 millió hl) ezen kívül még 0,6–1,0 millió hl exportot is lehetővé tesz. Hazánkban kb. 160 féle szőlőfajtát termesztenek, ami az eltérő termőhelyi adottságokkal is magyarázható. A belső borpiacot a termelésnek megfelelően a fehér borok uralják 74%-os piaci részesedéssel, a vörös és rosé borok aránya 26%. A minőség tekintetében még mindig az asztali borok vannak túlsúlyban, a szűk értelemben vett asztali borok és a tájborok 31-31 %-kot képviselnek, míg a minőségi borok 36%-ot. Változás tapasztalható a borok kiszerelésében is, 2004. óta a
folyóborként történt értékesítés 70%-os piaci részesedése 55%-ra csökkent, 2005-ben a palackos eladás már elérte a 45%-ot. A nagyarányú csökkenés a főkent 2 literes műanyag palackok (PET) elterjedésével is magyarázható, amely az asztali és tájborok egy részének folyóborként történő értékesítését felváltja. A borágazat helyzete meglehetősen ellentmondásos. Együtt van benne jelen a korszerű technikával művelt 10-12 tonnás termést adó szőlőtábla, az elhanyagolt, elöregedett 12 tonnás termést adó területekkel. Egymás mellett megtalálható a világversenyen is kiváló minőségű bor a hamisított borral, és párhuzamosan a néhány magas profitot termelő üzem, az éppen csak túlélésre játszó borászatok mellett. A rendszerváltás, majd az EU csatlakozás óta a magyar borpiac egyre fokozódó versenyhelyzetnek van kitéve. Ennek megfelelően jelentős minőségjavulás és differenciálódás tapasztalható. Az EU-n belül éves szinten 20–30 millió hl borfelesleg keletkezik, főként asztali bor kategóriában. A csatlakozással ezek az asztali borok a magyar borpiacon is versenyképes áron jelentek meg és jelentős konkurenciát jelentenek a hazai gyengébb technológiai feltételekkel rendelkező termelőknek. További feszültséget okozhat az is, hogy a magyar szőlő-bor termelők jelentős része felhalmozott tőke, gazdasági potenciál és technológiai felkészültség tekintetében jelenleg nem versenyképes Uniós és főleg a harmadik országok riválisaival szemben. Magyarországon a borok 80%-át a belföldi piacon adják el, a maradék 20 % bor a nemzetközi piacon talál gazdára. A magyar borok külkereskedelme Bor exportunk A globalizáció miatt óriási a verseny a világ borpiacán, feljöttek az újvilági országok, ennek a harcnak elsősorban a közép-kelet európai bortermelő országok a vesztesei. EU-tagként Magyarországnak is szembe kell néznie a közös piacon kialakuló strukturális borfeleslegekkel, ami egyrészt a tradicionális bortermelő és borfogyasztó országok keresletcsökkenéséből és a borkivitel stagnálásából adódik. Éppen ezért nem várható a borkivitelünk jelentős növekedése az elkövetkezendő években. Magyarország borimportja Néhány évvel ezelőtt még elmondhattuk, hogy a Magyarországra elsősorban választékbővítés céljából hoztunk be bort, különösen a vörösbort Olaszországból és Spanyolországból. Szembetűnő, hogy míg a 2004-es évben a piacon lévő boroknak csupán 1%-a volt külföldi, addig ez a szám már 7 %. A növekedés természetesen magyarázható Magyarország EU-hoz való csatlakozásával illetve azzal, hogy ennek következtében elhárultak az adminisztratív akadályok a borászati termékek szabad áramlása elől, a tagállamok tekintetében. Az import összetételének zöme az asztali borok kategóriájába tartozik, amely területet leginkább érinti a hamisítás problémája. Megvan a veszélye annak, hogy az olcsó ám megbízható
francia, olasz stb. borok egy idő után kiszoríthatják a magyar – főleg asztali minőségű – borokat. Korábban úgy vélték, hogy a 60-80 ezer hektoliteres import még nem okoz zavart a piacon, de a 2006-os behozatal már elérte a százezer hektolitert, egyre több palackozó áll át a literenként 55-60 forintért megvásárolható olasz borra. A magyar borimport 2007-ben 257 ezer hektolitert tett ki. Ez 42 százalékos mennyiségi növekedés az előző évihez képest, és csaknem ötszöröse a 2004-ben importáltnak. A teljes magyar borimport értékének közel 60%-át az Olaszországból érkező termékek teszik ki. Jelentős mértékben, 40,9 százalékkal bővült a német és 27,1 százalékkal a francia import: az előbbinek az értéke 2,9 millió euró volt, az utóbbinak pedig 2,4 millió euró. Sokszorosára, több mint 400 százalékkal nőtt a Szlovákiából és Chiléből származó behozatal is. Szakértők szerint az import további növekedésére lehet számítani, ezt erősíti az a tény is, hogy a jelenleg is folyó és jövőben várható ültetvénykivágások miatt a hazai borászatok a bel- és külpiaci lehetőségeiket alapanyag hiányában sem tudják kihasználni. A borfogyasztás alakulása Magyarországon Az egy főre jutó éves borfogyasztás Magyarországon 32-34 liter, ezzel az európai középmezőnyhöz tartozunk. A hazai borfogyasztás egy főre jutó mennyisége 1992 és 2004 között 10,1%-kal nőtt, mialatt a sörfogyasztás 22%-kal csökkent, és a szeszesitalok fogyasztása pedig nagyjából szinten maradt. A hazai és nemzetközi borfogyasztási tendenciák alapján feltételezhető, hogy a magyar borfogyasztás az alkoholos italok mindenkori árarányaitól függően fog alakulni. A borfogyasztás határait 30-40 liter/fő éves értéknél lehet meghúzni. A 40 liter akkor érhető el, ha a bort nem fogyasztókat rá lehet venni a mértékletes borivásra. (AKI, 2006)
