A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. április 25-én (csütörtök) 9.00 órai kezdettel munkaülést tart. Az ülés helye: Veszprém, Megyeház tér 1. Szent István terem Javasolt napirendek: 1. Tájékoztató Veszprém megye gazdasági helyzetéről Előadó: Dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Előkészítésért felelős: Krámli János önkormányzati referens 2. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének beszámolója Veszprém megye közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról Előadó: Dr. Töreki Sándor megyei rendőrfőkapitány Előkészítésért felelős: Krámli János önkormányzati referens 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtása, pénzmaradvány elszámolása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Szász Jutka irodavezető Farkas Barbara költségvetési referens 4. Tájékoztató a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács átalakulásáról Az átalakulás előkészítése Együttműködési megállapodás megkötésének jóváhagyása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács működéséhez pénzügyi fedezet biztosítása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Fabacsovics Zoltán megyei főépítész, irodavezető Arnold György területfejlesztési referens Szász Jutka irodavezető Farkas Barbara költségvetési referens 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelete módosítása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Dr. Molnár Gyöngyi jogtanácsos 6. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II.20.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Szász Jutka irodavezető Farkas Barbara költségvetési referens 7. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása szabályairól szóló 19/2012. (VI. 19.) önkormányzati rendelete módosítása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Ratkovszky Judit pályázati referens
2 8. A Veszprém Megyei Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervének jóváhagyása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Ratkovszky Judit pályázati referens 9. ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú felhívásra pályázat benyújtására történő felhatalmazás Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Ratkovszky Judit pályázati referens 10. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciója Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Szász Jutka irodavezető Farkas Barbara költségvetési referens 11. Döntés fogszabályozási szakellátási feladatról Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: dr. Molnár Gyöngyi jogtanácsos 12. Határozati javaslat Magyarország címerének és zászlajának használatáról Előadó: Orbán Imre, a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakcióvezető helyettese 13. Beszámoló a Veszprém Megyei Önkormányzat, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal 2012. évi közbeszerzéseiről Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Ratkovszky Judit pályázati referens 14. Beszámoló a decentralizált pályázatok utóellenőrzéséről és zárásáról Előadó: Molnár Tamás, a KDRFÜ ügyvezető igazgatója Előkészítésért felelős: Krámli János önkormányzati referens 15. Tájékoztató a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiegészítő költségvetési támogatásának felhasználásáról Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Ratkovszky Judit pályázati referens 16. Tájékoztató jelentés a Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet 2012. évi munkájáról Előadó: Dr. Czirner József regionális orvosigazgató Előkészítésért felelős: Krámli János önkormányzati referens 17. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról (I.), a bizottsági döntésekről (II. Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Krámli János önkormányzati referens 18. Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2013. február 1. - 2013. április 15.) Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felelős: Zsebe Péter idegenforgalmi referens, bizottsági titkár Kérem, a testület ülésén megjelenni szíveskedjen. Tájékoztatom, hogy a közgyűlés anyagai a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapján – www.veszpremmegye.hu – megtekinthetők. V e s z p r é m, 2013. április 16. Lasztovicza Jenő s.k.
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke
8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail:
[email protected]
Szám: 02/94-19/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtása, pénzmaradvány elszámolása
Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Az előterjesztés elkészítésébe bevont személyek, szervezetek: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Gazdasági Iroda Szász Jutka irodavezető Farkas Barbara költségvetési referens Önkormányzati Iroda dr. Molnár Gyöngyi jogtanácsos
Az előterjesztést megtárgyalták: Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Bizottságai
Tisztelt Közgyűlés! A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az eredeti költségvetését a 4/2012.(II.22.) önkormányzati rendeletével állapította meg, amelyet ezt követően öt alkalommal módosított. A módosítások következtében a költségvetés főösszege 284 558 ezer Ft-ról 5 390 412 ezer Ftra növekedett. Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése A költségvetés főösszegének jelentős változását a pénzmaradvány bevonása, ezen túlmenően a 2011. évi konszolidációból adódó elszámolások, a 2011. évi közoktatási megállapodások pénzügyi elszámolásai, pályázati támogatás, tárgyi eszközök értékesítése, valamint a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács jogutódjaként átvett pénzeszközállomány jelentette. A feladatellátás nagyságrendje és szerkezete is változott a 2012. évben: A konszolidációval a Megyei Intézményfenntartó Központ részére 27 önállóan működő intézmény, valamint két jogi személyiséggel rendelkező társulás került átadásra. Az önállóan működő és gazdálkodó Veszprémi Petőfi Színház irányítását Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata vette át, valamint a szintén önállóan működő és gazdálkodó farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet a GYEMSZI-hez került. Az önkormányzat átszervezését követően a 2011. év végi 82 fős engedélyezett létszám 24 főre csökkent. Az átszervezéssel megvalósult létszámcsökkentés után 2012-ben két lépcsőben került sor munkáltatói intézkedések meghozatalára. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján 2012-től a megyei önkormányzat kiemelt feladata a területfejlesztés, területrendezés, vidékfejlesztés, valamint koordináció. Ezen feladatok mellett egyes ágazati jogszabályokból eredően egyéb kötelező feladatok ellátása szintén a megyei önkormányzatok feladatkörében maradt. Az átszervezéssel együtt az önkormányzat finanszírozása is más alapokra helyeződött. Az intézmény fenntartáshoz kapcsolódó normatív jellegű feladatfinanszírozást felváltotta az általános működési támogatás. A megyei önkormányzatok 2012. évi központi finanszírozása a 2012. évi költségvetésről szóló törvény 12. melléklete alapján történt. A finanszírozás alapját az ellátandó feladatok köre, nagyságrendje, a közgyűlés és a feladatokhoz igazodó megyei önkormányzati hivatal működéséhez szükséges források határozták meg. A Veszprém Megyei Önkormányzat működési támogatása 238 600 ezer Ft-ban került meghatározásra. Az önkormányzat igyekezett költségvetési kiadásait a megváltozott feladatok ellátásához igazodóan megtervezni, elsődlegesen a kötelező feladatok ellátására fordítani. A 2011. évről áthúzódó kötelezettségek teljesítése azonban komoly problémát jelentett, ugyanis a bevételek folyósítása nem igazodott a kötelezettségek teljesítéséhez. Annak érdekében, hogy az önkormányzat elkerülje az önkormányzati biztos kirendelését, teljesítette az előző évi tartozásait, mind az állam felé, mind a szállítók felé. A nettó finanszírozás keretében történő támogatás folyósítása azonban nem igazodott ezen kiadások volumenéhez, így likviditási gondok jellemezték az önkormányzat gazdálkodását. A 2011. évi záró pénzállomány letéti
2
számláról történő lehívás szabályai nem tették lehetővé a kifizetett számlák lehívását, így az áthúzódó – már teljesített – kötelezettségek megigénylésére nem nyílt lehetőség. A pénzügyi egyensúly helyreállítása az alábbi tényezőknek volt köszönhető: Az önkormányzat a végrehajtott létszámcsökkentéshez kapcsolódóan központosított támogatáshoz jutott, mely részben fedezte azok költségét. Az előző évi közoktatási megállapodások pénzügyi elszámolásaiból származó támogatásértékű bevételeket a települési önkormányzatok jelentős részben teljesítették. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet megyei önkormányzatokat érintően lehetővé tette a nettó finanszírozás meghatározott ütemétől való eltérő folyósítás igénylését. Ezzel a lehetőséggel a megyei önkormányzat 2011. áprilisában élt. A területfejlesztési feladatokkal összefüggésben elnyert támogatás egy részét a fix költségek (személyi jellegű kifizetések) teljesítésére fordította az önkormányzat figyelemmel arra, hogy a Hivatal szervezetén belül történt a pályázati támogatások egy részének felülvizsgálata. A fenti bevételi források hiányában elkerülhetetlen lett volna a megyei önkormányzati tartalék terhére való igény benyújtása, melyre vonatkozóan az önkormányzat közgyűlése előzetesen meghozta határozatát. Az önkormányzat gazdálkodására a takarékosság volt jellemző, ennek érdekében jelentősen csökkentette gazdasági részvételét alapítványok, társadalmi szervezetek, civil szerveződések támogatásában figyelembe véve az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit. Az önként vállalt feladatok nagyságrendje szintén jelentősen lecsökkent, a 2011. évi 405 644 ezer Ft-tal szemben a 2012. évi utolsó költségvetés módosítás alkalmával az önként vállalt feladatok előirányzata 12 193 ezer Ft-ban került elfogadásra. Bevételi források és azok teljesülése A bevételi források közül az intézményi működési bevételek a módosított előirányzathoz képest 83,84%-on teljesültek. Az egyéb saját bevételek között döntő részt a Kormányhivatal, valamint az Intézményfenntartó Központ felé továbbszámlázott szolgáltatások (telefon, internet használat díja) szerepelnek, ezen túlmenően az ellátott turisztikai- és sportfeladatokkal összefüggésben keletkezett bevételek jelennek meg. Az áfa bevételek és visszatérülések előirányzat mutatja – 356 ezer Ft – a továbbszámlázáshoz kötődő áfa bevételeket. Az önkormányzat költségvetési támogatásai között szereplő megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása a költségvetési törvény 12. melléklete szerint illette a megyei önkormányzatot. A központi forrás lehívása eltért az Ávr. szerint meghatározott ütemezéstől az első negyedévben felmerült, 2011. évről áthúzódó kötelezettségeinek rendezése miatt keletkezett pénzügyi nehézségek következtében. Előrehozott támogatásként 24 577 ezer Ft lehívása történt, így kiegyenlítésre kerülhettek a konszolidációból eredő – még fennálló –, megyei önkormányzatot terhelő kötelezettségek, az állam, a munkavállalók, valamint a szállítók felé.
3
A központosított támogatás tartalmazza a létszámcsökkentési döntésekből adódó kiadások részbeni fedezetét, valamint a 2012. évben biztosított bérkompenzáció összegét. A letéti számla terhére biztosított, 2011. évi elismert kötelezettségek fedezete – 49 022 ezer Ft – jelenik meg az egyéb központi támogatások között. A felhalmozási és tőkejellegű bevételek összességében a módosított előirányzathoz viszonyítva 100,99%-on teljesültek. A bevétel gépkocsi, illetve számítógép értékesítésből származik. A felhalmozási célú támogatási kölcsönök bevételei között teljesültek az önkormányzat Munkáltatói Lakásépítési Alap számlájára érkezett törlesztő részletek – 5 841 ezer Ft –, melyhez kapcsolódóan felhalmozási kamatbevételként 152 ezer Ft realizálódott. A támogatásértékű működési bevételek előirányzatai között jelenik meg az önkormányzat 2011. évi jóváhagyott pénzmaradványának beszámoló szerinti záró tételeinek hivatali költségvetés felé történő átadása. A pénzmaradvány átvezetésének kötelezettsége miatt emelkedett a költségvetés bevételi főösszege ilyen nagy arányban. A támogatásértékű működési bevételek előirányzat tartalmazza továbbá a települési önkormányzatok, valamint a kistérségi társulások 2011. évben kötött megállapodások elszámolásaiból eredő követelés előirányzatát. Az előírt követelés 80,53%-on (41 727 ezer Ft) teljesült. A nemzetiségi önkormányzatok 2012. évi általános működési támogatása – 858 ezer Ft – az Önkormányzat számláján teljesült, mely a folyósítást követően átutalásra került az érintett nemzetiségi önkormányzatok részére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyújtott kiegészítő támogatást (11 500 ezer Ft) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényből (Tftv.) adódó feladatok ellátásához két jogcímen: a területfejlesztési feladatokhoz nyújtott támogatás a területfejlesztési koncepció kidolgozásához biztosított forrást, valamint a hazai decentralizált területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célú pályázati rendszer szerződésállományának átvizsgálására, utóellenőrzésére adott támogatás. A Országos Egészségbiztosítási Pénztártól 3 242 ezer Ft támogatás érkezett a fogszabályozási szakellátás címen kötött finanszírozási szerződéssel összefüggésben, mely továbbutalásra került a szolgáltató felé. A konszolidáció adta változásokat követően az önkormányzat 2012. évi gazdálkodását – elsősorban az áthúzódó kötelezettségek miatt – likviditási gondok jellemezték annak ellenére, hogy létszámcsökkentés meghozatalával, szerződések felülvizsgálatával, stb. az önkormányzat megtett számos intézkedést. A feladatellátást az önkormányzat igyekszik a legköltséghatékonyabban ellátni, illetve egyes önkormányzati feladatok tekintetében a megvalósítás elmaradt. A 2012. év végére a pénzügyi nehézségek helyreálltak, a megigényelt előrehozott állami támogatás november-december hónapok folyamán visszafizetésre került, ezáltal a 2013. költségvetési év feladatai ellátásának finanszírozása biztosítottnak látszik.
4
Kiadások alakulása A működési kiadásokban döntően a Hivatal, valamint a Közgyűlés működésének kiadásai jelennek meg. Az év elején teljesített áthúzódó kötelezettségek kiadásai, valamint az év elején létrehozott hivatali struktúra kialakítás során fellépő többletkiadások jelentősen torzítják az önkormányzat által kialakított általános működési jellegéből adódó kiadási oldalt. A támogatásértékű kiadások teljesülése mutatja az előző évi tartalék elszámolásának átvezetését a Hivatal költségvetésébe, illetve összegének továbbutalását a letéti számlára. A beruházási kiadások az önkormányzat átszervezéséből adódó informatikai hálózat fejlesztésének költségeit, valamint az elhasználódott informatikai eszközök pótlását tartalmazzák. Az önkormányzat gazdálkodásának áttekintésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a céltartalék, valamint az általános tartalék módosított előirányzatának összege 15 586 ezer Ft, amellyel szemben nem áll teljesítési adat, hiszen csak az előirányzatok lebontását követően történhet tényleges pénzforgalmi kiadás, ezért ezen sorok tartalma a teljesítési viszonyszámokat torzítja. Pénzmaradvány változásának tartalma és okai Az önkormányzat tárgyévi helyesbített pénzmaradványa 41 433 ezer Ft. A pénzmaradványt a 2011. évi központosított előirányzat jogosulatlanul történt igénybevétele miatti visszafizetési kötelezettség terheli 1 ezer Ft összegben. A visszafizetési kötelezettség abból adódik, hogy a 2011. évi záró beszámoló elkészítésekor a pápai Türr István Gimnázium jelezte, hogy az Arany János Tehetséggondozó Program keretében a megyei önkormányzat által részére megpályázott, és elnyert központosított támogatásból 4 784 ezer Ft-ot nem használt fel, azonban a maradvány összegére kötelezettséget vállalt. A szükséges dokumentumok benyújtásával a Magyar Államkincstár engedélyezte a maradvány összeg lehívását a letéti számla terhére, melyet a Megyei Intézményfenntartó Központ részére továbbutaltunk. Az intézmény a támogatás összegét felhasználta, kivéve az 1 ezer Ft-ot. Annak érdekében, hogy a letéti számla felhasználásáról teljes körűen el tudjunk számolni, a maradvány összeg visszafizetésre került. A záró pénzkészlet 27 563 ezer Ft volt, mely tartalmazza a pénztár (915 ezer Ft), Munkáltatói Lakásalap számla összegét (5 841 ezer Ft), valamint az átvett pénzeszközökből származó bevétel fel nem használt részét. Az aktív, és passzív pénzügyi elszámolások (13 970 ezer Ft), valamint az előző évben képzett költségvetési tartalék maradvány összegét (100 ezer Ft). A pénzmaradvány összege fedezetet biztosít az áthúzódó kötelezettségvállalásokra. Értékpapír és hitelműveletek alakulása, hitelállomány változásának tartalmi okai A 2011. évi záró beszámoló tartalmazta az önkormányzat beruházási célú hosszú lejáratú hitelállományát (153 307 ezer Ft), amely két korábbi beruházás – „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében: Baláca, múzeumi kiállítóhely közösségiközművelődési célú épület kialakítása, valamint Hitelprogram keretében: A Veszprém 5
Megyei Önkormányzat fenntartásában működő 12 egészségügyi, szociális és oktatási intézmény mosodáinak korszerűsítése energia- és költségmegtakarítás céljából történt hitelfelvétel – forrása volt. A megyei önkormányzat által 2007. évben CHF-ben kibocsátott „Veszprém Megye Fejlődéséért” Kötvény Ft-ban kifejezhető állománya CHF/Ft árfolyamon számítva 2011. december 28-án 8 378 413 ezer Ft volt. A megyei önkormányzatok konszolidációjával az adósságállomány kivezetésre került. Az önkormányzat számlavezetését a Magyar Államkincstár végzi kiemelt figyelemmel. Hitel felvételére az államháztartási jogszabályokból adódóan a megyei önkormányzatnak nincs lehetősége, bevételi forrást biztosító tevékenységet nem végez, a gazdálkodáshoz kizárólag az államtól kapott támogatás nyújt fedezetet. Értékpapír vásárlása nem történt. Vagyon alakulása A vagyon alakulásában a konszolidáció jelentős változást hozott. A Magyar Államkincstár felé leadott 2011. évi költségvetési beszámoló tartalmazta az önkormányzat, valamint az irányítása alá tartozó önállóan működő intézmények vagyonát. A változás következtében a két költségvetési év vagyonmérlege nem összehasonlítható. A 2012. évi nyitást követően került sor megállapodások és vagyonátadási jelentések alapján a vagyonelemek kivezetésére a megyei önkormányzat könyveiből. A rendelkezésre álló vagyon kizárólag az önkormányzat működési feltételeinek biztosítását szolgálja. A 2011. évi mérlegfőösszeg 11 833 081 ezer Ft-volt, mely 190 387 ezer Ft-ra csökkent. A változás tartalmazza továbbá a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács jogutódlása miatt átvett vagyonállomány növekedését, tárgyi eszköz értékesítését, valamint a használhatatlanná vált eszközök selejtezését. A 2012. gazdasági év lezárása megtörtént. A pénzügyi információs rendszer keretében elkészített beszámoló egyes űrlapjait a megyei önkormányzat honlapján a nyilvánosság számára közzétesszük.
Tisztelt Közgyűlés! A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetet, a 2012. évi pénzmaradvány elszámolását és a nyilvánosan közzétételre kerülő egyszerűsített beszámoló számszaki táblázatait – a könyvvizsgálói jelentéssel együtt – a Tisztelt Közgyűlés elé terjesztem, és kérem, hogy azt megvitatni és a beszámolóról a rendeletet megalkotni szíveskedjék. Veszprém, 2013. április 12.
Lasztovicza Jenő s.k.
6
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ……/2013. (..…) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról, pénzmaradvány elszámolásáról A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban Áht.) 23. és 91. §-aiban kapott felhatalmazás alapján, az Áht. 87-89. §-ai szerint, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében, valamint az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról, pénzmaradvány elszámolásáról a következőket rendeli el: I. A rendelet hatálya 1. §
A rendelet hatálya a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésére, bizottságaira, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatalra (korábban: Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala) terjed ki. II. A 2012. évi költségvetés végrehajtása és a pénzmaradvány jóváhagyása
2. § (1) A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a 2012. évi költségvetésének végrehajtását
jóváhagyja.
5 372 698 ezer Ft bevétellel, 2 851 815 ezer Ft kiadással
(2) A Közgyűlés a pénzforgalmi bevételek és kiadások teljesítését és a költségvetési előirányzatokkal való egybevetését az 1. melléklet részletezése szerint elfogadja. (3) A Közgyűlés a kiadások önállóan működő és önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek szerinti teljesítését és a költségvetési előirányzatokkal való egybevetését a 2. melléklet szerint elfogadja. (4) A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat működésével és egyes felhalmozási kiadásaival összefüggésben a 3/a melléklet részletezése szerint 2 575 964 ezer Ft került felhasználásra.
7
(5) A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala működési kiadásai a 3/b mellékletben részletezett feladatokkal összefüggésben 2 761 863 ezer Ft került felhasználásra. (6) A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy a 2011-2012. évi önkormányzati költségvetési támogatás elszámolása megtörtént. Az elszámolás következtében a Veszprém Megyei Önkormányzatnak a 2011. évi központosított előirányzatok elszámolásából adódóan 1 ezer Ft visszafizetési kötelezettsége keletkezett. (7) A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy a költségvetésben tervezett általános tartalék – 10 089 ezer Ft kivételével – felhasználásra került. Az általános tartalék felhasználásáról – ezen belül a Közgyűlés Elnökének átruházott hatáskörben végrehajtott előirányzat-átcsoportosításairól – a költségvetési rendeletmódosítások során történt tételes elszámolás. (8) A Közgyűlés tudomásul veszi az Elnöki Keret előirányzat-módosításairól szóló 9. melléklet szerinti tájékoztatást. (9) A Közgyűlés a rendelet 4, 5, 7 kiegészítő mellékletekben részletezett adatokat tájékoztatásul elfogadja, az átlaglétszámok alakulását a 2. melléklet részletezése szerint jóváhagyja. 3.§ (1) A Veszprém Megyei Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásból fennálló kötelezettséggel nem rendelkezik. (2) A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évben nem határozott meg több éves kihatással járó döntéseket. (3) A Veszprém Megyei Önkormányzat nem rendelkezett közvetett támogatások nyújtásáról. (4) A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évben nem valósított meg Európai uniós támogatással programot, illetve projektet, valamint ilyen projekthez nem biztosított hozzájárulást. 4.§
A Közgyűlés a Megyei Önkormányzat és intézménye 2012. évi pénzmaradványát és annak felhasználását a 6/a, 6/b mellékletek részletezése szerint 41 432 ezer Ft tárgyévi pénzmaradvánnyal jóváhagyja és engedélyezi.
5.§ (1) A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Önkormányzat vagyoni helyzetét tükröző mérleget 8/a melléklet részletezésében a következő főösszegekkel fogadja el: Eszközök Források
190 387 ezer Ft, 190 387 ezer Ft.
(2) A Közgyűlés a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonkimutatását és ingatlan vagyonának önkormányzati törvény szerinti bemutatását, valamint részesedéseit gazdasági társaságokban a 8/b, 8/c, 8/d, 8/e melléklet részletezésében tudomásul veszi.
8
III. Záró rendelkezések 6.§ (1) A Közgyűlés a könyvvizsgálónak a beszámolóhoz adott jelentését tudomásul veszi. A nyilvánosan közzéteendő egyszerűsített beszámolót az 1-3. táblázatban foglaltak szerint elfogadja. (2) A Közgyűlés felhatalmazza a Közgyűlés Elnökét, hogy a könyvvizsgálói záradékkal ellátott 2012. évi egyszerűsített költségvetési beszámoló adatainak nyilvános közzétételéről – Hivatalos Értesítőben -, valamint a könyvvizsgálatról készített jelentésnek az Állami Számvevőszék részére való megküldéséről 2013. június 30-ig gondoskodjon. (3) Ez a rendelet kihirdetését követő 2. napon lép hatályba és hatályát veszti 2014. április 31-én. (4) Hatályát veszti: 1. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi (II.22.) önkormányzati rendelet, 2. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi szóló 10/2012. (IV.2.) önkormányzati rendelet, 3. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi szóló 18/2012. (V.3.) önkormányzati rendelet, 4. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi szóló 22/2012. (VI.19.) önkormányzati rendelet, 5. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi szóló 24/2012. (IX.26.) önkormányzati rendelet, 6. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi szóló 25/2012. (XII.20.) önkormányzati rendelet, 7. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati rendelet.
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
költségvetéséről szóló 4/2012. költségvetésének módosításáról költségvetésének módosításáról költségvetésének módosításáról költségvetésének módosításáról költségvetésének módosításáról költségvetésének módosításáról
Dr. Imre László megyei jegyző
9
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról, pénzmaradvány elszámolásáról szóló rendelet-tervezet indokolása
1. §-hoz A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi zárszámadásról szóló rendeletének hatálya a Veszprém Megyei Önkormányzatra, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatalára terjed ki. 2. §-hoz A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 4/2012. (II.22.) önkormányzati rendeletével állapította meg 2012. évi költségvetését 284 558 ezer Ft bevételi - kiadási főösszeggel. Az évközben végrehajtott módosítások miatt a költségvetési kiadások főösszegét 5 390 412 ezer Ft-ban határozta meg a közgyűlés. A módosításokat elsősorban a pénzmaradvány jóváhagyása, a letéti számláról lehívott kötelezettségek kiegyenlítésére szolgáló támogatás megigénylése, a továbbszámlázott szolgáltatások ellenértéke, jogutódlás miatti vagyonátvétel, a 2011. évi közoktatási megállapodások pénzügyi elszámolásaiból adódó bevételek többlete, pályázati támogatások miatt kellett megtenni. Bevételi források és azok teljesülése A bevételeket előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként az 1. melléklet részletezi. Az intézményi működési bevételek 83,84 %-ban teljesültek, mely döntően a továbbszámlázott szolgáltatások ellenértékéből adódik. Az önkormányzat költségvetési támogatásai között jelenik meg a központi költségvetési törvény szerint meghatározott megyei önkormányzati támogatás összege - 238 600 ezer Ft -, valamint a foglalkoztatottak bérkompenzációjának támogatása, a létszámcsökkentésből adódó pályázati forrás, továbbá a 2011. évről áthúzódó kötelezettségvállalások kiegyenlítésére a letéti számla terhére megigényelt támogatás. A működtetést biztosító központi források 100 %-on teljesültek. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek közül a tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése bevételfajtánál két személygépkocsi, valamint számítógép értékesítésének bevétele jelentkezik. Az államháztartáson kívülről befolyt felhalmozási célú kamatbevétel a Munkáltatói Lakásalap számlán lévő pénzeszköz után fizetett 152 ezer Ft kamatbevételt jelenti. A támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések a 99,59%-on teljesültek.
10
Az előirányzat döntő részben a Hivatal 2011. évi költségvetési pénzmaradványának bevételét jelenti, 2 485 642 ezer Ft összegben, mely jelentősen torzítja az önkormányzat 2012. évi költségvetésének valós képét, hiszen a pénzmozgás nem jelentett valós többletbevételt önkormányzati szinten. A költségvetési bevételek összességében 99,67 %-on teljesültek a módosított előirányzathoz képest. Kiadások alakulása A kiadásokat előirányzatonként és kiemelt előirányzatonként szintén az 1. melléklet mutatja be. A költségvetés összes kiadásai – a módosított előirányzathoz képest – 52,91 %-on teljesültek. A teljesítési szint a fentiekben bemutatott költségvetésből befolyt bevételek hatása. A függő kiadások nélkül, azaz a tárgyévi kiadások teljesülése 99,02%. A működési kiadások 99,37%-on teljesültek, melyek jelentős részben az önkormányzati igazgatási tevékenység ellátását szolgálták, valamint ezen túlmenően az előző évről áthúzódó, személyi jellegű kiadások, adófizetési kötelezettségek, szállítói számlák kiegyenlítését tartalmazzák. A felhalmozási kiadások esetében 42,52%-os a teljesítés aránya. A felhalmozási kiadások célonként és feladatonkénti megvalósulását a 4. melléklet tartalmazza. Összességében elmondható, hogy az önkormányzat a 2012. évben nehéz pénzügyigazdálkodási feltételek mellett működött. A megváltozott feladatellátáshoz alkalmazkodva csökkentek az önkormányzat költségvetési lehetőségei, ezáltal jelentősen szűkült az önként vállalt feladatok köre. A feladatok megvalósításához folyamatosan szükség volt a likviditás folyamatos figyelemmel kísérésére, melynek köszönhetően a likviditás év végére egészében helyreállt. 3. §-hoz Az Áht., valamint annak végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Kormányrendelet rendelkezései szerint be kell mutatni az adóságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeket, továbbá a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését, valamint az adott évben nyújtott közvetett támogatásokat, azonkívül elkülönítetten szerepeltetni kell az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait, valamint az önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásait. A megyei önkormányzat 2012. évben a fentiekben felsorolt gazdasági eseményekhez kötelezettséget nem vállalt. 4. §-hoz A Veszprém Megyei Önkormányzat könyvviteli mérlege szerint a 2012. december 31-i záró pénzkészlet 27 563 ezer Ft, mely a Veszprém Megyei Önkormányzat által kezelt lakásalapba fizetett 5 481 ezer Ft törlesztő részlet, valamint az Önkormányzat 20 258 ezer Ft, illetve a 11
Hivatal 1 464 ezer Ft összegű Magyar Államkincstárnál vezetett pénzforgalmi számla egyenlegéből adódik. Az aktív és passzív pénzügyi elszámolásokkal, és a jogtalanul igénybe vett állami támogatás visszafizetésének összegével korrigálva, a tárgyévi módosított pénzmaradvány összege 41 432 ezer Ft. A pénzmaradvány felosztását a 6/b melléklet részletezi. 5. §-hoz A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi vagyona 190 387 ezer Ft. A vagyon változását a 8/a mellékleten keresztül mutatjuk be, ugyanis az előző évben elfogadott költségvetési beszámoló mérlegadatai a táblázatban bemutatott korrekciók elvégzése nélkül nem összehasonlítható. Kizárólag a megyei önkormányzat vagyonát tartalmazó mérleg főösszegében 98,39%-os csökkenés jelentkezik. A változás okai között
a konszolidáció miatt a Magyar Állam tulajdonába került vagyonelemek kivezetése, a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács jogutódlása tárgyi eszközök beszerzése, valamint az átszervezések következtében elavult, elsősorban immateriális javak selejtezése áll.
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi konszolidációjával végrehajtott vagyon kivezetését követően, az önkormányzat vagyoni köre kizárólag az igazgatási feladatellátását szolgálja. Az államháztartás, valamint az önkormányzat rendszerének átalakításával a központi költségvetést meghatározó, önkormányzati támogatás megállapításának alapjául szolgáló elvek jelentősen befolyásolják a megyei önkormányzat mozgásterét a vagyon gyarapítása szempontjából. A fentiek figyelembe vételével az önkormányzat kizárólag a meglévő vagyon állagának és értékének megőrzésére törekszik költségvetési lehetőségei függvényében, követi a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény előírásait, mely alapján legalább az elszámolt értékcsökkenés mértékének megfelelő nagyságrendben tartalékot képez. A megyei önkormányzat az előző évben összességében 924 ezer Ft-ot fordított beszerzésekre, ezen túlmenően költségvetési keretein belül végzett karbantartási feladatokat az eszközállomány értékének megtartására. 6. §-hoz A záró rendelkezések a hatályba léptető és a hatályon kívül helyező 2012. évi költségvetést módosító rendelkezéseket tartalmazzák.
12
TARTALOMJEGYZÉK I.
Előterjesztés
II.
II. Rendelet
III.
Rendelet indokolása
IV.
Mellékletek 1. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat 2011–2012. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak alakulásáról előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatonként 2. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben 3/a melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése 3/b melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala 2012. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése 4. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének felhalmozási kiadásai 5. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlege 6/a melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi pénzmaradvány elszámolása 6/b melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi módosított pénzmaradványát terhelő kötelezettségek 7. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi pénzeszközének változása 8/a melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő vagyonról 2012 december 31-én nettó értékben 8/b melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonkimutatása 2012. december 31-i nettó értékben 8/c melléklet Ingatlan vagyonkataszter 2012. év 8/d melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő műemléki és természetvédelmi védettség alatt álló területről 2012. évben 13
8/e melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat társaságokban 2012. december 31-én
részesedése
gazdasági
és
közhasznú
9. melléklet Kimutatás az Elnöki Keret felhasználásáról 2012. évben 1. táblázat Veszprém Megyei Önkormányzat egyszerűsített mérlege 2. táblázat Veszprém Megyei Önkormányzat egyszerűsített pénzforgalmi jelentése 3. táblázat Veszprém Megyei Önkormányzat egyszerűsített pénzmaradvány-kimutatása V.
KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS
14
KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2011-2012. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak alakulásáról előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatonként
1. melléklet ..../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
1. táblázat Bevételek Előirányzat száma
Előirányzat megnevezése
2 Intézményi ellátási díjak és alkalmazottak térítése Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek és visszatérülések Hozam és kamatbevételek 11.4. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 11. Intézményi működési bevételek Illetékek Személyi jövedelemadó részesedés Önkormányzat sajátos működési bevételei Normatív állami hozzájárulás 12.5. Központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások 12.6. Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása 12.7. Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása 12.8. Egyéb központi támogatás 12.21. Önkormányzatok adósságkonszolidációs támogatása 12. Önkormányzat költségvetési támogatása 13.9. Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése 13.10. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 13.22. Felhalmozási célú kamatbevételek államháztartáson kívülről Tartós részesedések értékesítése 13. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 14.11. Támogatásértékű működési bevétel egyéb szervektől 14.21. Támogatásértékű működési bevétel társadalombiztosítási alapból 14.12. Támogatásértékű felhalmozási bevétel egyéb szervektől 14.13. Irányító szervtől kapott támogatás Előző évi kiegészítések, visszatérülések 14. Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Költségvetési bevételek összesen (11+..+14) 15.14. Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele 15.15. Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele 15. Pénzforgalom nélküli bevételek 16.16. Működési célú hitelek, kötvények bevételei 16.17. Működési célú támogatási kölcsönök bevételei 16. Finanszírozási célú működési bevételek 17.18. Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei 17.19. Felhalmozási célú támogatási kölcsönök bevételei 17. Finanszírozási célú felhalmozási bevételek Finanszírozási bevételek összesen: Bevételek összesen (költségvetési bevételek+15+16+17) 18.20. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 18. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 1 11.1. 11.2. 11.3.
Bevételek mindösszesen
2011. évi tény
2012. évi eredeti előirányzat
2012. évi módosított előirányzat
2012. évi tény 2012. évi tény
adatok ezer Ft-ban
2011. évi tény %- 2012. évi eredeti ában %-ában
2012. évi módosított %-ában 9 0,00 82,91 100,28 0,00 0,00 83,84 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 100,00 100,11 0,00 126,67 0,00 100,99 99,59 98,24 100,00 0,00 0,00 99,59 99,60
3 1 174 566 683 777 250 672 10 060 132 619 2 251 694 1 161 536 472 561 1 634 097 4 470 199 115 559 266 800 111 316 375 258 0 88 582 8 392 497 13 820 211 11 783 118 789 215 263 25 381 371 216 948 909 728 866 670 668 0 83 586 2 432 029 20 509 247
4 0 1 500 0 0 0 1 500 0 0 0 0 0 0 0 0 238 600 0 0 238 600 2 500 0 0 0 2 500 41 958 0 0 0 0 41 958 284 558
5 0 6 254 355 0 0 6 609 0 0 0 0 18 204 0 0 0 238 600 49 904 0 306 708 3 522 0 120 0 3 642 2 570 029 3 300 1 310 0 0 2 574 639 2 891 598
6 0 5 185 356 0 0 5 541 0 0 0 0 18 204 0 0 0 238 600 49 904 0 306 708 3 526 0 152 0 3 678 2 559 600 3 242 1 310 0 0 2 564 152 2 880 079
7 0,00 0,76 0,14 0,00 0,00 0,25 0,00 0,00 0,00 0,00 15,75 0,00 0,00 0,00 0,00 56,34 0,00 2,22 29,92 0,00 0,07 0,00 0,99 269,74 0,44 0,20 0,00 0,00 105,43 14,04
8 0,00 345,67 0,00 0,00 0,00 369,40 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 100,00 0,00 0,00 128,54 141,04 0,00 0,00 0,00 147,12 6 100,39 0,00 0,00 0,00 0,00 6 111,24 1 012,12
336 295
0
2 493 440
2 493 440
741,44
0,00
100,00
571 290 907 585 1 550 000 0 1 550 000 0 76 717 76 717 1 626 717 23 043 549 -54 919 -54 919
0 0 0 0 0 0 0 0 0 284 558 0 0
0 2 493 440 0 0 0 0 5 374 5 374 0 5 390 412 0 0
0 2 493 440 0 0 0 0 5 841 5 841 5 379 360 -6 662 -6 662
0,00 274,73 0,00 0,00 0,00 0,00 7,61 7,61 0,00 23,34 12,13 12,13
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1 890,43 0,00 0,00
0,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 108,69 108,69 0,00 99,79 0,00 0,00
22 988 630
284 558
5 390 412
5 372 698
23,37
1 888,09
99,67
2. táblázat Kiadások Előirányzat száma
Előirányzat megnevezése
2 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Támogatásértékű működési kiadások Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Előző évi működési célú előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átadás 1. Működési kiadások 2.6. Beruházási kiadások 2.7. Felújítások 2.8. Támogatásértékű felhalmozási kiadások 2.9. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 2. Felhalmozások 3.10. Általános tartalék 3.11. Céltartalékok 3. Pénzforgalom nélküli kiadások Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 4.12. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 4.13 Működési célú támogatási kölcsönök kiadásai 4. Finanszírozási célú működési kiadások 5.14 Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 5.15 Felhalmozási célú támogatási kölcsönök kiadásai 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások Kiadások összesen 6.16 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Kiadások mindösszesen 1 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5.
2011. évi tény 3 5 947 141 1 518 141 4 143 345 253 592 46 183 2 187 444 781 83 586 12 438 956 1 071 508 63 891 145 466 28 009 1 308 874 0 0 0 13 747 830 0 0 0 8 391 167 120 000 8 511 167 22 258 997 2666461 2 666 461 24 925 458
2012. évi eredeti előirányzat 4 139 751 35 586 53 871 0 2 090 0 0 0 231 298 850 0 0 0 850 9 702 42 708 52 410 284 558 0 0 0 0 0 0 284 558 0 0 284 558
2012. évi módosított előirányzat 5 187 995 49 983 123 907 5 002 659 5 028 0 0 0 5 369 572 1 000 0 1 310 2 944 5 254 10 089 5 497 15 586 5 390 412 0 0 0 0 0 0 5 390 412 0 0 5 390 412
2012. évi tény 2012. évi tény 6 187 120 48 608 92 313 5 002 640 4 912 0 0 0 5 335 593 924 0 1 310 0 2 234 0 0 0 5 337 827 0 0 0 0 0 0 5 337 827 -2 486 012 -2 486 012 2 851 815
adatok ezer Ft-ban
2011. évi tény %- 2012. évi eredeti ában %-ában 7 3,15 3,20 2,23 1 972,71 10,64 0,00 0,00 0,00 42,89 0,09 0,00 0,90 0,00 0,17 0,00 0,00 0,00 38,83 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 23,98 -93,23 -93,23 11,44
8 133,90 136,59 171,36 0,00 235,02 0,00 0,00 0,00 2 306,80 108,71 0,00 0,00 0,00 262,82 0,00 0,00 0,00 1 875,83 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1 875,83 0,00 0,00 1 002,19
2012. évi módosított %-ában 9 99,53 97,25 74,50 100,00 97,69 0,00 0,00 0,00 99,37 92,40 0,00 100,00 0,00 42,52 0,00 0,00 0,00 99,02 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,02 0,00 0,00 52,91
2. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
6
7
1 500
3 625
2 418
1 500
3 625 18 204
2 418 18 204
238 600
238 600 49 904
238 600 49 904
238 600 2 500
306 708 1 523
306 708 1 527
120 1 643 73 305 3 300 1 310 -285 795 -207 880 104 096 2 493 440
152 1 679 63 235 3 242 1 310 -282 156 -214 369 96 436 2 493 440
2 493 440
2 493 440
2 500 41 958 -210 678 -168 720 73 880 0
8 9 Veszprém Megyei Önkormányzat 1.1. Személyi juttatások 66,70 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1.3. Dologi kiadások 1.4. Támogatásértékű működési kiadások 66,70 1.5. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 100,00 1. Működési kiadások 2.6. Beruházási kiadások 100,00 2.7. Felújítások 100,00 2.8. Támogatásértékű felhalmozási kiadások 2.9. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 100,00 2. Felhalmozások 100,26 3.10. Általános tartalék 3.11. Céltartalékok 126,67 3. Pénzforgalom nélküli kiadások 102,19 Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 86,26 4.12. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 98,24 4.13 Működési célú támogatási kölcsönök kiadásai 100,00 4. Finanszírozási célú működési kiadások 98,73 5.14 Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 103,12 5.15 Felhalmozási célú támogatási kölcsönök kiadásai 92,64 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások 100,00 Kiadások összesen 6.16 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 100,00 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások
0
0
0
0,00
0 73 880
5 374 5 374 2 602 910
0 73 880
0 2 602 910
5 841 5 841 2 595 717 -6 662 -6 662 2 589 055
108,69 108,69 99,72 0,00 0,00 99,47
Kiadások összesen:
10 1 500 424 16 606
Teljesítés %-ban
5
Teljesítés
4
Intézményi ellátási díjak és alkalmazottak térítése Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek és visszatérülések Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Intézményi működési bevételek Központosított előirányzatok Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása Egyéb központi támogatás Önkormányzatok konszolidációs támogatása Önkormányzat költségvetési támogatása Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási kamatbevételek államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevétel egyéb szervektől Támogatásértékű működési bevétel Társadalombiztosítási Alaptól Támogatásértékű felhalmozási bevétel egyéb szervektől Irányító szervtől kapott támogatás Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Költségvetési bevételek összesen (11+..+14) Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele 15.14. Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele 15.15. 15. Pénzforgalom nélküli bevételek 16.16. Működési célú hitelek, kötvények bevételei 16.17. Működési célú támogatási kölcsönök bevételei 16. Finanszírozási célú működési bevételek 17.18. Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei 17.19. Felhalmozási célú támogatási kölcsönök bevételei 17. Finanszírozási célú felhalmozási bevételek Bevételek összesen (költségvetési bevételek+15+16+17) 18.20. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 18. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek mindösszesen Létszám 0,00 fő Közfoglalkoztatotti létszám: 0 fő
Módosított előirányzat
3
11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 11. 12.5 12.6. 12.7. 12.8. 12.21. 12. 13.9. 13.10. 13.22. 13. 14.11. 14.21. 14.12. 14.13. 14.
Előirányzat csoport neve
ezer Ft Eredeti előirányzat
Teljesítés %-ban
2
Cím száma
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
Teljesítés
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
1 01.
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben
11
12
13
2 090 20 620 850
7 866 2 075 52 058 2 515 043 5 028 2 582 070 1 000
7 441 1 987 44 346 2 515 044 4 912 2 573 730 924
94,60 95,76 85,19 100,00 97,69 99,68 92,40
1 310 2 944 5 254 10 089 5 497 15 586 2 602 910
1 310
850 9 702 42 708 52 410 73 880
0 2 575 964
100,00 0,00 42,52 0,00 0,00 0,00 98,96
0
0
0
0,00
0 73 880
0 2 602 910
0
0
0 2 575 964 -2 506 328 -2 506 328
0,00 98,96 0,00 0,00
73 880
2 602 910
69 636
2,68
2 234
2. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
7 8 9 Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala 1.1. Személyi juttatások 105,25 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 100,28 1.3. Dologi kiadások 1.4. Támogatásértékű működési kiadások 104,66 1.5. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 1. Működési kiadások 2.6. Beruházási kiadások 2.7. Felújítások 2.8. Támogatásértékű felhalmozási kiadások 2.9. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0,00 2. Felhalmozások 100,00 3.10. Általános tartalék 3.11. Céltartalékok 3. Pénzforgalom nélküli kiadások 100,00 Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 99,99 4.12. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 4.13 Működési célú támogatási kölcsönök kiadásai 4. Finanszírozási célú működési kiadások 98,73 5.14 Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 99,86 5.15 Felhalmozási célú támogatási kölcsönök kiadásai 99,86 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások Kiadások összesen 6.16 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0,00 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások
2 629 355
2 767 356
0
2 984
3 123
0
0 1 999
0 1 999
0
1 999 2 496 724
1 999 2 496 365
210 678 210 678 210 678
285 795 2 782 519 2 787 502
282 156 2 778 521 2 783 643
0
0
0
0
0
0
0,00
0 210 678
0 2 787 502
0 2 783 643
0,00 99,86
0 210 678
0 2 787 502
0 2 783 643
0,00 99,86
Kiadások összesen:
Teljesítés %-ban
6
Teljesítés
5
Módosított előirányzat
4
Intézményi ellátási díjak és alkalmazottak térítése Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek és visszatérülések Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Intézményi működési bevételek Központosított előirányzatok Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása Egyéb központi támogatás Önkormányzatok konszolidációs támogatása Önkormányzat költségvetési támogatása Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási kamatbevételek államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevétel egyéb szervektől Támogatásértékű működési bevétel Társadalombiztosítási Alaptól Támogatásértékű felhalmozási bevétel egyéb szervektől Irányító szervtől kapott támogatás Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Költségvetési bevételek összesen (11+..+14) Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele 15.14. Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele 15.15. 15. Pénzforgalom nélküli bevételek 16.16. Működési célú hitelek, kötvények bevételei 16.17. Működési célú támogatási kölcsönök bevételei 16. Finanszírozási célú működési bevételek 17.18. Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei 17.19. Felhalmozási célú támogatási kölcsönök bevételei 17. Finanszírozási célú felhalmozási bevételek Bevételek összesen (költségvetési bevételek+15+16+17) 18.20. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 18. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek mindösszesen Létszám 22,00 fő Közfoglalkoztatotti létszám: 3.00 fő
ezer Ft Eredeti előirányzat
3
11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 11. 12.5 12.6. 12.7. 12.8. 12.21. 12. 13.9. 13.10. 13.22. 13. 14.11. 14.21. 14.12. 14.13. 14.
Előirányzat csoport neve
Kiemelt előirányzat száma
2
Cím száma
Teljesítés %-ban
Módosított előirányzat
Teljesítés
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
1 02.
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben
10
11
12
13
138 251 35 162 37 265
180 129 47 908 71 849 2 487 616
179 679 46 621 47 967 2 487 596
99,75 97,31 66,76 100,00
210 678
2 787 502
2 761 863
99,08
0
0
0
0,00
0 210 678
0 2 787 502
0 2 761 863
0,00 99,08
0
0
0
0,00
0 210 678
0 2 787 502
0
0
0 2 761 863 20 316 20 316
0,00 99,08 0,00 0,00
210 678
2 787 502
2 782 179
99,81
2. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
Intézményi ellátási díjak és alkalmazottak térítése Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek és visszatérülések Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Intézményi működési bevételek Központosított előirányzatok Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása Egyéb központi támogatás Önkormányzatok konszolidációs támogatása Önkormányzat költségvetési támogatása Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási kamatbevételek államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevétel egyéb szervektől Támogatásértékű működési bevétel Társadalombiztosítási Alaptól Támogatásértékű felhalmozási bevétel egyéb szervektől Irányító szervtől kapott támogatás Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Költségvetési bevételek összesen (11+..+14) Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele 15.14. Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele 15.15. 15. Pénzforgalom nélküli bevételek 16.16. Működési célú hitelek, kötvények bevételei 16.17. Működési célú támogatási kölcsönök bevételei 16. Finanszírozási célú működési bevételek 17.18. Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei 17.19. Felhalmozási célú támogatási kölcsönök bevételei 17. Finanszírozási célú felhalmozási bevételek Bevételek összesen (költségvetési bevételek+15+16+17) 18.20. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 18. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek mindösszesen Létszám 22,00 fő Közfoglalkoztatotti létszám: 3.00 fő
2 500 41 958 0 0 0 41 958 284 558 0 0 0 0 0 0 0 0 0 284 558 0 0 284 558
0 6 254 355 0 6 609 18 204 0 238 600 49 904 0 306 708 3 522 0 120 3 642 2 570 029 3 300 1 310 0 2 574 639 2 891 598 2 493 440 0 2 493 440 0 0 0 0 5 374 5 374 5 390 412 0 0 5 390 412
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-ban
6 7 8 9 Veszprém Megyei Önkormányzat mindösszesen 0 0,00 1.1. Személyi juttatások 5 185 82,91 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 356 100,28 1.3. Dologi kiadások 0 0,00 1.4. Támogatásértékű működési kiadások 5 541 83,84 1.5. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 18 204 100,00 1. Működési kiadások 0 0,00 2.6. Beruházási kiadások 238 600 100,00 2.7. Felújítások 49 904 100,00 2.8. Támogatásértékű felhalmozási kiadások 0 0,00 2.9. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 306 708 100,00 2. Felhalmozások 3 526 100,11 3.10. Általános tartalék 0 0,00 3.11. Céltartalékok 152 126,67 3. Pénzforgalom nélküli kiadások 3 678 100,99 Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 2 559 600 99,59 4.12. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 3 242 98,24 4.13 Működési célú támogatási kölcsönök kiadásai 1 310 100,00 4. Finanszírozási célú működési kiadások 0 0,00 5.14 Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 2 564 152 99,59 5.15 Felhalmozási célú támogatási kölcsönök kiadásai 2 880 079 99,60 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások 2 493 440 100,00 Kiadások összesen 0 0,00 6.16 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 2 493 440 100,00 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0,00 0 0,00 0 0,00 0 0,00 5 841 108,69 5 841 108,69 5 379 360 99,79 -6 662 0,00 -6 662 0,00 5 372 698 99,67 Kiadások összesen:
ezer Ft Eredeti előirányzat
5
0 1 500 0 0 1 500 0 0 238 600 0 0 238 600 2 500 0
Kiemelt előirányzat száma
4
Teljesítés %-ban
3
11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 11. 12.5 12.6. 12.7. 12.8. 12.21. 12. 13.9. 13.10. 13.22. 13. 14.11. 14.21. 14.12. 14.13. 14.
Teljesítés
2
Előirányzat csoport neve
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Kiemelt előirányzat neve
1
Cím száma
Eredeti előirányzat
Cím száma
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben
10
11
12
13
139 751 35 586 53 871 0 2 090 231 298 850 0 0 0 850 9 702 42 708 52 410 284 558 0 0 0 0 0 0 284 558 0 0
187 995 49 983 123 907 5 002 659 5 028 5 369 572 1 000 0 1 310 2 944 5 254 10 089 5 497 15 586 5 390 412 0 0 0 0 0 0 5 390 412 0 0
187 120 48 608 92 313 5 002 640 4 912 5 335 593 924 0 1 310 0 2 234 0 0 0 5 337 827 0 0 0 0 0 0 5 337 827 -2 486 012 -2 486 012
99,53 97,25 74,50 100,00 97,69 99,37 92,40 0,00 100,00 0,00 42,52 0,00 0,00 0,00 99,02 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 99,02 0,00 0,00
284 558
5 390 412
2 851 815
52,91
3/a melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése
Sorszám K
1 1/a
K
1/b
Ö K K K K Ö Ö Ö
1/c 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
9. Ö Ö Ö Ö K Ö K Ö K K K
10. 11. 12. 13. 14.
K
15.
K K K K
16. 17. 18. 19.
K
20.
Megnevezés 2 Veszprém megye területfejlesztési feladatai (ebből 4 727 ezer Ft támogatás területfejlsztési feladatok ellátása) Hazai decentralizált területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célú pályázati rendszer szerződésállományának kezelése Tiszta Virágos Veszprém Megyéért 2012. Hulladékgazdálkodási feladatok Turisztikai, idegenforgalmi feladatok Sport, ifjúsági feladatok támogatása Könyvvizsgáló díjazása Megállapodásokon alapuló nemzetközi kapcsolatok, kiutazások, külföldi delegációk fogadása Kitüntetések Elnöki Keret - "Az év megyei rendőre" cím adományozása - "Az év megyei tűzoltója" cím adományozása - MKB Veszprém utánpótlás támogatás - Veszprém Város vegyeskara és Baráti Kör Egyesület támogatása - VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központ: Adventi kórustalálkozó támogatása Tagdíjak: Somló és Környéke Borút Egyesület Megyék Idegenforgalmi Szövetsége Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Balatoni Szövetség Balaton Fejlesztési Tanács 8-as Főút Térségi Fejlsztési Tanács December havi bérkompenzáció továbbadása a Veszprém Megyei Intézményirányító Központ részére II. Bem Program nevű négynapos lengyel-magyar történelmi diáktábor megrendezése Helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek időközi választása 2011. évi kötelezettségek rendezése Veszprém Megyei Önkormányzat Munkáltatói Lakásépítési Alap-számla bevételének megállapodás alapján történő továbbadása 2011. évi közoktatási feladatellátás pénzügyi elszámolása - Balatonalmádi Város Önkormányzata - Zirc Városi Önkormányzat 2011. évi pénzmaradvány felhasználása Pénzforgalmi számlavezetés díja Területi nemzetiségi önkormányzatok 2012. évi általános működési kiadásainak továbbadása 2011. évi helyi szervezési intézkedések címen kapott támogatás felhasznlásának elszámolása miatti fizetési kötelezettség Fogszabályozási szakellátás ÖSSZESEN:
Felhalmozási kiadások (részletezése a 4. mellékletben) K K Általános tartalék K Céltartalék (részletezése az 5. mellékletben) Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi kiadásai összesen:
2012. évi eredeti előirányzat 3
2012. évi módosított előirányzat 4
adatok ezer Ft-ban Teljesítés
Teljesítés %-ban
5
6
9 727
4 727
48,60
6 773 300 0 1 689 2 886 0 2 000 2 916 1 000 101 101 500 30 100
6 773 300 0 919 1 873 0 1 329 2 275 731 0 101 500 30 100
100,00 100,00 0,00 54,41 64,90 0,00 66,45 78,02 73,10 0,00 100,00 100,00 100,00 100,00
20 50 357 50 2 550 500 123 5 000 203 50 090
20
2 550 400 123 5 000 203 47 396
100,00 0,00 100,00 0,00 100,00 80,00 100,00 100,00 100,00 94,62
1 310
1 310
100,00
386 568 2 493 320 300 858
386 568 2 493 320 297 858
100,00 100,00 100,00 99,00 100,00
48 3 300
48 3 277
100,00 99,30
20 620
2 586 324
2 575 040
99,56
850 9 702 42 708 73 880
1 000 10 089 5 497 2 602 910
924
92,40 0,00 0,00 98,96
4 450
1 000 1 000 3 000 1 200 2 000 2 700 2 000
20 50 100 50 2 550 500
357
2 575 964
3/b melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala 2012. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése
Sorszám
Megnevezés
1 I. Közgyűlés működésével kapcsolatos kiadások
2
1. Közgyűlés elnökének illetménye, és munkaadókat terhelő járulékok 2/a. Foglalkoztatási jogviszonyban álló alelnök illetménye, költségtérítése és munkaadókat terhelő járulékok 2/b. Társadalmi megbízatású alelnök tiszteletdíja, költségtérítése és munkaadókat terhelő járulékok 3. Képviselők tiszteletdíja, költségtérítése és munkaadókat terhelő járulékok 4. Bizottság nem képviselő tagjai tiszteletdíja és munkaadókat terhelő járulékok 5. Eseti megbízások, külső szakértők 6. Képviselők egyéb juttatásai Közgyűlés működésével kapcsolatos kiadások összesen: II. Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala tevékenységével kapcsolatos kiadások 1. Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala tevékenységével kapcsolatos kiadások Személyi juttatások részletezése: - Rendszeres személyi juttatások (ebből: szakmai tanácsadó cím: 405 800 Ft/hó, szakmai főtanácsadó cím: 432 900 Ft/hó) - Bérkompenzáció fedezete - Adható juttatás - Közlekedés költségtérítése - Megbízási díjak - Jubileumi jutalom - Felmentésekkel összefüggő kiadások - Szociális juttatások - Törzsgárda jutalom - három fő közfoglalkoztatása - TÁMOP-3.1.4.-08/2-2009-0082 "Szélrózsa" pályázat kompetencia alapú oktatás elősegítése 2. Konszolidációval kapcsolatos elszámolások (2011. évi pénzmaradvány elszámolás) 3. Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat részére 2011. december 31-i pénzkészlet átadása 4. Veszprém Megyei Német Önkormányzat részére 2011. december 31-i pénzkészlet átadása 5. Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala 2011. évi áthúzódó működési kiadásainak rendezése Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala tevékenységével kapcsolatos kiadások ÖSSZESEN:
2012. évi eredeti előirányzat 3
2012. évi módosított előirányzat 4
adatok ezer Ft-ban Teljesítés
Teljesítés %-ban
5
6
9 354 2 893 4 978 31 743 1 606 5 500 100 56 174
9 354 2 893 4 978 28 443 1 606 4 400 230 51 904
9 354 2 868 4 651 28 332 1 443 3 771 160 50 579
100,00 99,14 93,43 99,61 89,85 85,70 69,57 97,45
154 504
230 915
206 601
89,47
154 504
2 485 642 418 1 526 17 097 2 735 598
2 485 642 418 1 526 17 097 2 711 284
100,00 100,00 100,00 100,00 99,11
210 678
2 787 502
2 761 863
99,08
4. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének felhalmozási kiadásai
Sorszám
Megnevezés
1 I. 1. 2.
2 BERUHÁZÁS Veszprém Megyei Önkormányzat informatikai hálózat fejlesztése Informatikai eszközbeszerzés
I.
BERUHÁZÁS MINDÖSSZESEN:
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:
2012. évi eredeti előirányzat 3
2012. évi módosított előirányzat 4
850
234 766
adatok ezer Ft-ban Teljesítés
Teljesítés %-ban
5
6 234 690
# # 90,08
850
###########
924
92,40
850
###########
924
92,40
5. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésének működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlege
Bevételek megnevezése
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-a
Intézményi működési bevételek Önkormányzat költségvetési támogatása Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Költségvetési működési bevételek összesen Pénzforgalom nélküli bevételek Finanszírozási célú működési bevételek I. Működési célú bevételek összesen:
6 609 306 708 2 573 329 2 886 646 2 493 440
5 541 306 708 2 562 842 2 875 091 2 493 440
83,84 100,00 99,59 99,60 100,00
5 380 086
5 368 531
99,79
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Önkormányzat költségvetési támogatása Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Költségvetési felhalmozási bevételek összesen Pénzforgalom nélküli bevételek Finanszírozási célú felhalmozási bevételek
3 642
3 678
100,99
1 310 4 952
1 310 4 988
100,73
5 374
5 841
108,69
10 326
4 988
48,31
-6 662
0,00
5 390 412
5 372 698
99,67
II. Felhalmozási célú bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek összesen:
Kiadások megnevezése
Módosított előirányzat
adatok ezer Ft-ban Teljesítés
Teljesítés %-a
Működési kiadások Működési célú tartalék
5 369 572 10 089
5 335 593 0
99,37 0,00
Működési kiadások összesen Finanszírozási célú működési kiadások
5 379 661
5 335 593
99,18
5 379 661
5 335 593
99,18
1 000 0 1 310 2 944 5 497 10 751
924 0 1 310 0 0 2 234
92,40 0,00 100,00 0,00 0,00 20,78
10 751
2 234
20,78
I. Működési célú kiadások összesen: Beruházási kiadások Felújítások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú tartalék Felhalmozási célú kiadások összesen Finanszírozási célú felhalmozási kiadások II. Felhalmozások összesen:
###############
Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások Kiadások összesen:
5 390 412
2 851 815
0,00 52,91
6/a melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi pénzmaradvány elszámolása
Sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Megnevezés A. B. C. D. E. F. G. H. I. J.
Záró pénzkészlet Forgatási célú finanszírozási műveletek egyenlege Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások egyenlege Előző évben kézett tartalékok maradványa (-) Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (A+B+C+D+E) Finanszírozásból származó korrekciók Pénzmaradványt terhelő elvonások Költségvetési pénzmaradvány (F+G+H) Módosított pénzmaradvány
Veszprém Megyei Önkormányzat 26 099 0 -6 346 100 0 19 653 -3 640 0 16 013 16 013
Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala 1 464 20 316 21 780 3 639 0 25 419 25 419
Összesen 2012. december 31. 27 563 0 13 970 100 0 41 433 -1 0 41 432 41 432
6/b melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi módosított pénzmaradványát terhelő kötelezettségek
Sorszám
Megnevezés
Veszprém Megyei Önkormányzat 1 Jogtalanul igénybe vett 2011. évi állami támogatás visszafizetési kötelezettsége 2 Veszprém megye területfejlesztési feladatai 3 Megállapodásokon alapuló nemzetközi kapcsolatok, kiutazások, külföldi delegációk fogadása 4 Kitüntetések 5 "Az év megyei rendőre" cím adományozása 6 Önként vállalt feladatok tartalék kerete Összesen: Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala 1 Üzemeltetési, fenntartási és egyéb dologi kiadások kiadás 2 2012. évi áthúzódó személyi jellegű kifizetések Összesen: Mindösszesen
Összeg
Személyi juttatások
adatok ezer forintban Ebből: Munkaadókat terhelő Dologi Céltartalék kiadások és kiadások szociális hozzájárulási adó
1 4 667 671
1 4 667 671
641 101 9 932 16 013
80
21
641
80
21
23 366 2 053 25 419
766 766
1 287 1 287
23 366
-
41 432
846
1 308
29 346
9 932
5 980
9 932 9 932
23 366
7. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi pénzeszközének változása
Megnevezés Pénzkészlet a tárgyidőszak elején
összeg (ezer Ft-ban) 120
Tárgyévi pénzforgalmi bevételek (+)
3 161 414
Tárgyévi pénzforgalmi kiadások (-)
3 133 971
Pénzkészlet a tárgyidőszak végén
27 563
8/a melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő vagyonról 2012. december 31-én nettó értékben adatok ezer Ft-ban
Sorszám
Megnevezés
Veszprém Megyei Veszprém Megyei Önkormányzat és az Önkormányzat és irányítása alá tarozó intézményei összesen önállóan működő intézmények összesen
Veszprém Megyei Önkormányzat
Veszprém Megyei Önkormányzat
(2011. december 31.) (2011. december 31.) (2011. december 31.) (2012. december 31.) ESZKÖZÖK 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8.
Immateriális javak Tárgyi eszközök - ingatlanok, és kapcsolódó vagyoni értékű jogok - gépek, berendezések és felszerelések - járművek - tenyészállatok - beruházások, felújítások - beruházásokra adott előleg Befektetett pénzügyi eszközök Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök Készletek Követelések Pénzeszközök és értékpapírok Egyéb aktív elszámolások és követelések
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
96 518 10 038 277 8 736 353 998 723 123 998 179 203 3 011 067 4 217 283 121 855 79 770 32 731 2 821 168
91 114 8 746 965 7 632 970 841 628 105 525 166 842 3 011 067 4 217 283 77 603 57 132 120 2 757 313
50 716 2 033 698 1 523 123 314 619 30 492 165 464 3 011 067 4 216 860 1 464 11 746 120 2 507 410
1 876 92 735 72 274 8 762 11 699 12 020 1 447 6 336 54 575 21 398
20 418 669
18 958 597
11 833 081
190 387
7 808 213 9 598 952 2 793 817 157 605 60 082
6 552 579 9 527 542 2 720 620 121 043 36 813
281 055 9 001 729 2 493 440 42 767 14 090
20 418 669
18 958 597
11 833 081
FORRÁSOK 1. 2. 3. 4. 5.
Tartós tőke Tőkeváltozások Költségvetési tartalékok Kötelezettségek Egyéb passzív pénzügyi elszámolás
FORRÁSOK ÖSSZESEN
-
281 055 166 714 41 533 73 34 440 190 387
8/b melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonkimutatása 2012. december 31-i nettó értékben
ESZKÖZÖK
I.
II.
III.
IV. A) I. II. III. IV. V. B).
1.1. 1.2. 1. 1.1. 1.1.1. 1.1.2. 1.1.3. 1.1.4. 1.1.5. 1.2. 1.2.1. 1.2.2. 1.2.3. 1.2.4. 1.2.5. 1.2.6. 1.3. 1.3.1. 1.3.2. 1.3.3. 1.3.4. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 3. 3.1. 3.2. 4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 7. 7.1. 7.2. 7.3. 8. 1. 1.1. 1.2. 2. 3. 4. 5. 6. 1. 2. 3.
1. 2.
1
Korlátozottan forgalomképes immaterális javak Forgalomképes immateriális javak Immateriális javak összesen (01+02) Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Forgalomképtelen ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Helyi közutak és műtárgyaik Terek, parkok Köztemetők Vizek és közcélú (vízi közműnek nem minősülő) vízi létesítmények Egyéb az önkormányzat által forgalomképtelennek minősített ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Közművek (víz, gáz, csatorna, távfűtés, világítás) Védett természeti területek A közgyűlés és szervei, valamint hivatala ingatlanai Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek ingatlanai Műemlék ingatlanok Egyéb az önkormányzat által korlátozottan forgalomképesnek minősített ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok (lakások, telkek, sportcélú ingatlanok, létesítmények) Forgalomképes ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Lakások Nem lakás céljára szolgáló helyiségek Telkek, földterületek Egyéb az önkormányzat által forgalomképesnek minősített ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Gépek, berendezések és felszerelések Forgalomképtelen gépek, berendezések és felszerelések Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések Forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések Járművek Korlátozottan forgalomképes járművek Forgalomképes járművek Tenyészállatok (forgalomképes) Beruházások, felújítások Forgalomképtelen eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások Korlátozottan forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások Forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások Beuházásra adott előlegek Forgalomképtelen tárgyi eszközök létesítésére irányuló beruházásra adott előlegek Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszköz létesítésére irányuló beruházásra adott előlegek Forgalomképes tárgyi eszköz létesítésére irányuló beruházásra adott előlegek Állami készletek, tartalékok Forgalomképtelen állami készletek, tartalékok Korlátozottan forgalomképes állami készletek, tartalékok Forgalomképes állami készletek, tartalékok Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (forgalomképes) Tárgyi eszközök összesen (04+…+43) Egyéb tartós részesedés Korlátozottan forgalomképes egyéb tartós részesedés Forgalomképes egyéb tartós részesedés Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (forgalomképes) Tartósan adott kölcsön (forgalomképes) Hosszú lejáratú bankbetétek (forgalomképes) Egyéb hosszú lejáratú követelések (forgalomképes) Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (forgalomképes) Befektetett pénzügyi eszközök összesen (45+…+52) Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett forgalomképtelen eszközök Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett korlátozottan forgalomképes eszközök Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett forgalomképes eszközök Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök összesen (54+…+56) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (03+44+53+57) Készletek (forgalomképes) Követelések (forgalomképes) Egyéb részesedés (forgalomképes) Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (forgalomképes) Értékpapírok összesen (61+62) Pénzeszközök (forgalomképes) Egyéb aktív pénzügyi elszámolások (forgalomképes) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN (59+60+63+64+65) ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (58+66)
Sorszám 2 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16
2012. év 3
SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN TARTALÉKOK ÖSSZESEN Hosszú lejáratú kötelezettségek (forgalomképes) Rövid lejáratú kötelezettségek (forgalomképes) Egyéb passzív pénzügyi elszámolások (forgalomképes) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (70+71+72) FORRÁSOK ÖSSZESEN (68+69+73)
-
53 455 -
53 455
-
53 455
50 394
50 394
3 061 18 819
-
3 061 -
18 819 8 762
-
-
8 762 11 699
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
92 735 100
-
53 455 -
-
-
-
-
-
53 455
-
-
-
53 455
17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67
106 631 1 447 6 336 54 575 21 398 83 756 190 387
68 69 70 71 72 73 74
114 341 41 533 73 34 440 34 513 190 387
11 699
100 11 920 12 020 -
KÖNYVVITELI MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK KÖNYVVITELI MÉRLEGEN KÍVÜLI ESZKÖZÖK - "0"-ra leírt, de használatban levő eszközök állománya bruttó értéken - használaton kívüli eszközök állománya - az önkormányzatok tulajdonában lévő, a külön jogszabály alapján a szakmai nyilvántartásokban szereplő érték nélkül nyilvántartott eszközök állománya - képzőművészeti alkotások (db) - régészeti leletek (db) - kép- és hangarchívumok (db) - gyűjtemények - egyéb kulturális javak KÖNYVVITELI MÉRLEGEN KÍVÜLI FÜGGŐ KÖTELEZETTSÉGEK - kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek - váltókezesi függő kötelezettségek - le nem zárt peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek - opciós ügyletekkel kapcsolatos függő kötelezettségek - nem valódi penziós ügyletekkel kapcsolatos függő kötelezettségek
Korlátozottan forgalom-képes törzsvagyon 5
1 876 1 876 72 274 -
FORRÁSOK D). E). I. II. III. F)
Forgalom képtelen törzsvagyon 4
76 106
39
adatok ezer Ft-ban Törzsvagyon összesen 6
53 455 53 455 50 394 3 061 53 455 53 455 53 455
Üzleti vagyon 7 1 876 1 876 18 819 -
18 819
18 819 8 762 8 762 11 699 11 699 39 280 100 100 11 920 12 020 53 176 1 447 6 336 54 575 21 398 83 756 136 932
8/c melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez Veszprém Megyei Önkormányzat Bruttó érték lista Ingatlanvagyon-Kataszter Korlátozottan forg.kép.törvény a. 8200 Veszprém Megyeház tér 1. Naplós Település Helyr.szám I.jel Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) Ön% Önk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs.(eFt) ------ ----------- ---------------- ----- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- ----------- --------------- ----------144 Veszprém 5035/ /A/ 1 12204 3 MEGYEHÁZA MEGYEHÁZ TÉR 1 1367 100 1367 54896,000 384051 Betétlapok: N:46015.000 (1/1), P:8881.000 (1/1), Össz.(ILB nélk.):54896.000 eFt, össz.: 2/4 db Tel.ter(m2) Önk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs.(eFt) ------ ----------- ---------------- ----- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- ----------- --------------- ----------Összesen (1 darab): (Korlátozottan forg.kép.törvény a.): 1367 1367 54896,000 384051 Betétlapok: N:46015.000 (1/1), P:8881.000 (1/1), Össz.(ILB nélk.):54896.000 eFt, össz.: 2/4 db ——————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————— Naplós Település Helyr.szám I.jel Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) Ön% Önk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs.(eFt) ------ ----------- ---------------- ----- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- ----------- --------------- ----------223 Veszprém 5056/ 2/ / 00001 4 KORHÁZ UTCAI PARKOLÓ KóRHáZ 405 100 405 8265,000 8391 Betétlapok: F:3865.000 (1/1), U:4400.000 (1/1), Össz.(ILB nélk.):8265.000 eFt, össz.: 2/2 db Tel.ter(m2) Önk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs.(eFt) ------ ----------- ---------------- ----- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- ----------- --------------- ----------Összesen (1 darab): (Korlátozottan forg.kép.helyi d.a.): 405 405 8265,000 8391 Betétlapok: F:3865.000 (1/1), U:4400.000 (1/1), Össz.(ILB nélk.):8265.000 eFt, össz.: 2/2 db ——————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————— Naplós Település Helyr.szám I.jel Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) Ön% Önk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs.(eFt) ------ ----------- ---------------- ----- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- ----------- --------------- ----------352 Veszprém 103/ 3/A/ 1 12420 5 VESZPRÉM PLAZA BELVÁ SZEGLETHY 1 3616 2 58 2900,000 3224 Betétlapok: N:2900.000 (1/1), B:2900.000 (1/1), Össz.(ILB nélk.):2900.000 eFt, össz.: 2/3 db 243 Veszprém 103/ 3/A/ 34 12204 5 VESZPRÉM PLAZA BELVÁ SZEGLETHY 1 Betétlapok: N:10534.000 (1/1), B:10534.000 (1/1), Össz.(ILB nélk.):10534.000 eFt, össz.: 2/3 db
64 100
64
10534,000
16402
244 Veszprém 103/ 3/A/ 35 12204 5 VESZPRÉM PLAZA BELVÁ SZEGLETHY 1 Betétlapok: N:11967.000 (1/1), B:11967.000 (1/1), Össz.(ILB nélk.):11967.000 eFt, össz.: 2/3 db
72 100
72
11967,000
18449
Tel.ter(m2) Önk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs.(eFt) ------ ----------- ---------------- ----- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- ----------- --------------- ----------Összesen (3 darab): (Forgalomképes): 3752 194 25401,000 38075 Betétlapok: N:25401.000 (3/3), B:25401.000 (3/3), Össz.(ILB nélk.):25401.000 eFt, össz.: 6/9 db Tel.ter(m2) Önk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs.(eFt) ------ ----------- ---------------- ----- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- ----------- --------------- ----------MindÖsszesen (5 darab): 5524 1966 88562,000 430517 Betétlapok: F:3865.000 (1/5), U:4400.000 (1/1), N:71416.000 (4/4), P:8881.000 (1/1), B:25401.000 (3/4), Betétlapok: Össz.(ILB nélk.):88562.000 eFt, össz.: 10/15 db
8/d melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez
Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő műemléki védettség alatt álló területről 2012. évben
Hrsz
Megnevezés
5035/A/1 Veszprém, Megyeház tér 1.
Védettség megnevezése Országos egyedi műemléki védettség
8/e melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat részesedése gazdasági és közhasznú társaságokban 2012. december 31-én
A társaság neve, címe Balaton Térségi Terület- és Gazdaságfejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8230 Balatonfüred, Zsigmond u. 2.
Cg. 19-09-510362
MÖK Jegyzett tőke, tulajdoni rész törzstőke (eFt) (eFt, %) 5 160
100 (1,94%)
Tulajdonrész eredete, alapítása 2012.01.01 Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács a Területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI.törvény 28.§ (1) bekezdése alapján történt jogutódlás alapján
9. melléklet ..../2013. (…..) önkormányzati rendelethez KIMUTATÁS az Elnöki Keret felhasználásáról 2012. évben
1 2 3 4 5
Támogatott - "Az év megyei rendőre" cím adományozása - "Az év megyei tűzoltója" cím adományozása - MKB Veszprém utánpótlás támogatás - Veszprém Város vegyeskara és Baráti Kör Egyesület támogatása - VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központ: Adventi kórustalálkozó támogatása Előirányzat összesen:
Előirányzat
101 101 500 30 100 832
adatok ezer Ft-ban Teljesítés 0 101 500 30 100 731
1. táblázat .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEGE
2012. ÉV
ESZKÖZÖK
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
1. A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 17 363 145 2. I. Immateriális javak 96 518 3. II. Tárgyi eszközök 10 038 277 4. III. Befektetett pénzügyi eszközök 3 011 067 lV.Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök 4 217 283 5. 6. B) FORGÓESZKÖZÖK 3 055 524 7. l. Készletek 121 855 8. ll. Követelések 79 770 9. lll. Értékpapírok 1 0. IV.Pénzeszközök 32 731 11. V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások 2 821 168 12. ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 20 418 669 FORRÁSOK
13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
D) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN 17 407 165 1. Tartós tőke 7 808 213 2. Tőkeváltozások 9 598 952 3. Értékelési tartalék E) TARTALÉKOK ÖSSZESEN 2 793 817 I. Költségvetési tartalékok 2 793 817 II. Vállalkozási tartalékok F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN 217 687 I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek 157 605 III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások 60 082 FORRÁSOK ÖSSZESEN 20 418 669
Auditálási eltérések (±)
Előző év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai 17 363 145 96 518 10 038 277 3 011 067 4 217 283 3 055 524 121 855 79 770
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai 106 631 1 876 92 735 12 020
Ezer forintban ! Tárgyév Auditálási auditált eltérések egyszerűsített (±) beszámoló záró adatai 106 631 1 876 92 735 12 020
83 756 1 447 6 336
83 756 1 447 6 336
54 575 21 398 190 387
32 731 2 821 168 20 418 669 Előző év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai 17 407 165 7 808 213 9 598 952
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai 114 341 281 055 - 166 714
54 575 21 398 190 387 Tárgyév auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai 114 341 281 055 - 166 714
2 793 817 2 793 817
41 533 41 533
41 533 41 533
217 687
34 513
34 513
157 605 60 082 20 418 669
73 34 440 190 387
73 34 440 190 387
Auditálási eltérések (±)
Veszprém, 2013. április 25. Lasztovicza Jenő közgyűlés elnöke Készítette: Szász Jutka / Farkas Barbara
Dr. Imre László megyei jegyző
Sorszá 1 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
2. táblázat .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT EGYSZERŰSÍTETT PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2012. ÉV Ezer forintban ! Eredeti Módosított Megnevezés Teljesítés előirányzat 2 3 4 5 139 751 187 995 187 120 Személyi juttatások 35 586 49 983 48 608 Munkaadókat terhelő járulék 53 871 123 907 92 313 Dologi és egyéb folyó kiadások 5 002 659 5 002 640 Működési célú támogatásértékű kiadások, egyéb 2 090 5 028 4 912 Államháztartáson kívülre végleges működési Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás 850 1 000 924 Felhalmozási kiadások 1 310 1 310 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások, egyéb 2 944 Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása 232 148 5 374 826 5 337 827 Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen ( Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Rövid lejáratú hitelek törlesztése 15-ből likvid hitelek kiadása Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Finanszírozási kiadások összesen (14+15+17+18) 232 148 5 374 826 5 337 827 Pénzforgalmi kiadások (13+19) 52 410 15 586 Pénzforgalom nélküli kiadások - 2 486 012 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások 284 558 5 390 412 2 851 815 Kiadások összesen ( 20+21+22 ) 1 500 6 609 5 541 Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevétele 41 958 2 573 329 2 562 842 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb Államháztartáson kívülről végleges működési 2 500 3 642 3 678 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 120 152 28-ból: önkormányzatok sajátos felhalmozási és 1 310 1 310 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási 238 600 306 708 306 708 Támogatások, kiegészítések 238 600 306 708 306 708 32-ből: Önkormányzatok költségvetési támogatása 5 374 5 841 Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése 284 558 2 896 972 2 885 920 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen Hosszú lejáratú hitelek felvétele Rövid lejáratú hitelek felvétele 38-ból likvid hitelek bevétele Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Finanszírozási bevételek összesen (37+38+40+41) 284 558 2 896 972 2 885 920 Pénzforgalmi bevételek (36+42 ) 2 493 440 2 493 440 Pénzforgalom nélküli bevételek - 6 662 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek 284 558 5 390 412 5 372 698 Bevételek összesen ( 43+…+46) 52 410 - 2 477 854 - 2 451 907 Pénzforgalmi költségvetési bevételek és kiadások 41 533 Igénybe vett tartalékokkal korrigált költségvetési Finanszírozási műveletek eredménye (42-19) 2 479 350 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
Veszprém, 2013. április 25. Lasztovicza Jenő közgyűlés elnöke Készítette: Szász Jutka / Farkas Barbara
Dr. Imre László megyei jegyző
3. táblázat .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT EGYSZERŰSÍTETT PÉNZMARADVÁNY-KIMUTATÁS 2012. ÉV
Sorszá m 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15
Megnevezés
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
Záró pénzkészlet Forgatási célú pénzügyi műveletek egyenlege Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (±) Előző év(ek)ben képzett tartalékok maradványa ( - ) Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa ( - ) Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2±3–4–5) Finanszírozásból származó korrekciók ( ± ) Pénzmaradványt terhelő elvonások (±) Költségvetési pénzmaradvány (6±7±8) A vállalkozási maradványból alaptevékenység ellátására felhasznált összeg Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel ( ± ) Módosított pénzmaradvány (9±10±11) A 12. sorból - az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradványa - Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány - Szabad pénzmaradvány
32 731
Auditálási eltérések (±)
Előző év Tárgyévi auditált költségvetési egyszerűsített beszámoló záró beszámoló záró adatai adatai 32 731 27 563
Auditálási eltérések (±)
Ezer forintban ! Tárgyév auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai 27 563
2 761 086
2 761 086
13 970
13 970
2 103 553
2 103 553
100
100
690 264
690 264
41 433
41 433
- 25 532
- 25 532
-1
-1
664 732
664 732
41 432
41 432
664 732
664 732
41 432
41 432
427 477
427 477
41 432
41 432
237 255
237 255
Veszprém, 2013. április 25. Lasztovicza Jenő közgyűlés elnöke Készítette: Szász Jutka / Farkas Barbara
Dr. Imre László megyei jegyző
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail:
[email protected] szám: 02/94-15/2013
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
Tájékoztató a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács átalakulásáról - Az átalakulás előkészítése - Együttműködési megállapodás megkötésének jóváhagyása - A „8-as-főút” Térségi Fejlesztési Tanács működéséhez pénzügyi fedezet biztosítása
Előadó:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés előkészítését koordinálta: Dr. Imre László, megyei jegyző Az előterjesztés előkészítésében részt vett szervezet, személy: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Főépítészi, Területfejlesztési, Területrendezési és Vagyongazdálkodási Iroda Fabacsovics Zoltán, megyei főépítész, irodavezető Arnold György, területfejlesztési referens Gazdasági Iroda Szász Jutka, irodavezető Farkas Barbara, költségvetési referens Önkormányzati Iroda dr. Molnár Gyöngyi, jogtanácsos Az előterjesztést megtárgyalta: Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság
Tisztelt Közgyűlés! A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2012. február 16-i ülésén „A Veszprém Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési feladatainak meghatározása a 2012–2013-as évekre” című napirendben többek között tárgyalta a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács megújulását. A 13/2012. (II. 16.) MÖK határozatával állást foglalt, hogy tagságában megújuló „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanácshoz csatlakozik. A tanács tagjának a megyei közgyűlés elnöke mellett Stolár Mihály Ferenc képviselőt delegálta. A Közgyűlés 2012. december 20-i ülésén önálló napirenden tárgyalta „A "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács átalakulása” előterjesztést és a 77/2012. (XII. 20.) MÖK határozatában az alábbiakról döntött: 1) a Veszprém Megyei Önkormányzatnak a "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács további a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 2012. januári változásának megfelelő - működésében és működtetésében is szerepet vállal. 2) A közgyűlés javasolja, hogy a tanács elnökét és alelnökét határozatlan időre a Veszprém Megyei Önkormányzat adja. 3) A közgyűlés javasolja, hogy a jövőben a tanács munkaszervezeti feladatait határozatlan időre a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala lássa el. 4) A közgyűlés a térségi fejlesztési tanács 2012. évi működési költségeihez 400.000. Ft egyszeri tagdíj befizetése mellett döntött. 5) A közgyűlés felkéri a "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács tagságába delegáltjait, hogy a közgyűlés álláspontját a tanácsban képviseljék. 6) A közgyűlés felkéri a megyei közgyűlés elnökét, hogy a 2013. februári közgyűlésre a megyei közgyűlés SZMSZ-ének "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács átalakulására irányuló felülvizsgálatát terjessze a közgyűlés elé.
I.
Az átalakulás előkészítése
A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács átalakulására vonatkozó kezdeményezéssel Fejér megye, Vas megye és Veszprém megye önkormányzati vezetői egyetértenek. A Veszprém Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Önkormányzat részéről megtörtént a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanácsba a tagok delegálása. A Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlésének delegálással kapcsolatos döntése még nem született meg. A társ megyék működési hiányra hivatkozva jelezték, hogy a Tanács munkájában való részvételt a jövőben csak tagdíjfizetés nélkül tudják támogatni. A Közgyűlési javaslatnak megfelelően a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal megkezdte a "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács soron következő ülésének előkészítését és a tanács munkaszervezeti feladatainak átvételét. A hivatal munkatársai felvették a kapcsolatot a "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács jelenlegi munkaszervezetének képviselőjével. A munkaszervezet alkalmazottja tájékoztatást 2
adott a hatályban lévő szerződésekről, kötelezettségvállalásokról, az elkészült tanulmányokról, műszaki dokumentációkról, a nyilvántartott tárgyi eszközről és a 2013. évet érintő várható működési költségekről. A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal részéről az alábbi napirendi javaslatok kerültek előkészítésre a „8-as főút” Térségi fejlesztési tanács soron következő ülésére: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7. 8. 9.
Beszámoló a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács 2012. évi munkájáról Előterjesztés a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács 2012. évi költségvetésének végrehajtásának és pénzmaradványának elszámolásáról A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács új tisztségviselőinek megválasztása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendjének elfogadása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács és a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal között a Tanács munkaszervezeti feladatainak ellátásáról Együttműködési megállapodás elfogadása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács 2013. évi munkatervének elfogadása Előterjesztés a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács 2013. évi költségvetésének megállapításáról Előterjesztés a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács 2014. évi költségvetési koncepciójáról
A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács új tisztségviselőinek megválasztásáról szóló előterjesztés a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács elnökének a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlés elnökét, alelnökének a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének képviselőjét javasolja, figyelemmel a már ismertetett Közgyűlési döntésre (13/2013. (II.16.) MÖK határozat 2.) pont).
II. Együttműködési megállapodás megkötésének jóváhagyása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács a Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításával egyidejűleg határoz a Tanács működésének ellátását végző Munkaszervezet átalakításáról. Ennek megfelelően a továbbiakban a Tanács működésének igazgatási feladatait a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal, mint a Tanács Munkaszervezete látja el. A gazdálkodási feladatok ellátásával, annak részletes szabályozásával összefüggésben indokolt az együttműködési megállapodás megkötése a határozat mellékletben foglaltak alapján. III. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács működéséhez pénzügyi fedezet biztosítása A Tanács elfogadásra kerülő Szervezeti és Működési Szabályzata a gazdálkodási és működési költségviselés rendjét úgy szabályozza, hogy „a Tanács működéséhez szükséges pénzügyi fedezetet a pályázatokon elnyert források, valamint a székhelye szerinti megyei önkormányzat 3
biztosítja”. A Tanács 2013. évi várható működési kiadásai 907 ezer Ft fedezet biztosítását teszi szükségessé, melyet a Veszprém Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújt. Fedezet a megyei önkormányzat saját bevétele terhére biztosítható, mivel önként vállalt feladat a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács működtetése. Tisztelt Közgyűlés! Kérem az előterjesztés megtárgyalását, és az alábbi határozati javaslat elfogadását.
… /2013. (IV.25.) MÖK határozat:
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése: 1. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács átalakulásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 2. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanáccsal a munkaszervezeti feladatok ellátásáról szóló együttműködési megállapodást a határozat mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja. 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a megyei jegyzőt a megállapodás aláírására. 4. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács 2013. évi működési költségeihez 907 ezer Ft pénzügyi hozzájárulást biztosít. Határidő: Felelős:
az 1., 2. pontra azonnal Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Határidő: Felelős:
a 3. pontra 2013. május 31. Dr Imre László, megyei jegyző
Határidő: Felelős:
a 4. pontra 2013. december 31. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Veszprém, 2013. április 16.
Lasztovicza Jenő s.k. a megyei közgyűlés elnöke
4
…/2013. (IV.25.) MÖK határozat melléklete EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.; képviseletében Dr. Imre László megyei jegyző) és a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.; képviseletében Lasztovicza Jenő elnök) között Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 27.§-ának (6) bekezdése alapján az együttműködés szabályait Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal és a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács az alábbi megállapodásban rögzítik. A szabályozás az államháztartási törvény előírásain túlmenően - a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996.évi XXI. törvény , - az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (továbbiakban Ávr.), - az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet, - a törzskönyvi nyilvántartásról szóló 6/2012. (III.1.) NGM rendelet - Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény figyelembevételével készült. A szabályozás részletesen meghatározza a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal, mint a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Munkaszervezete (a továbbiakban Munkaszervezet) és a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács együttműködésére vonatkozó szabályokat és eljárási rendet, valamint a munkamegosztást és a felelősség rendszerét. A megállapodás alapvető célja, hogy biztosítsa a hatékony együttműködést és valamennyi tevékenység során a jogszabályi előírások betartását. I. A költségvetés előkészítésének, megalkotásának eljárási rendje, a költségvetéssel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése I.1.1. A költségvetés egyeztetésének és elfogadásának rendje a.) A költségvetési koncepció összeállítása előtt a Munkaszervezet a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnökével áttekinti a következő költségvetési évre vonatkozó feladatokat, illetőleg a gazdaság-, és pénzügypolitika fő irányait. Az egyeztetést követően a költségvetési referens elkészíti a koncepció-tervezetet. A koncepció-tervezetet a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke április 30-ig nyújtja be a Tanács ülésére. b.) A költségvetési határozat elkészítése a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács kérésére a Munkaszervezet feladata, amelyért a Munkaszervezet vezetője a felelős. A Munkaszervezet koordinálja a tervezéssel kapcsolatos tevékenységet. A „8-as főút” 5
Térségi Fejlesztési Tanács költségvetési határozatának előkészítése során a Munkaszervezet a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács költségvetési határozatának előkészítéséhez szükséges adatokat a részletes információk rendelkezésre állását követően közli a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnökével. c.) A költségvetés előkészítési munkáiban a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke vesz részt. A költségvetési referens által elkészített költségvetési határozat-tervezetet a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke a központi költségvetésről szóló törvény kihirdetését követő negyvenötödik napig nyújtja be a Tanács ülésére. d.) A Munkaszervezet a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács költségvetési határozatának törvényességéért, a bevételi és kiadási előirányzatok megállapításáért felelősséggel nem tartozik. f.) Az esetleges adósságrendezési eljárás során a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács tartozásaiért a Munkaszervezet felelősséggel ugyancsak nem tartozik. I.1.2. A költségvetési előirányzatok módosítása, átcsoportosítása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács költségvetési-határozatában megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadások közötti átcsoportosításról a Tanács ülése dönt. Az előirányzatok módosítására a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke tesz javaslatot. I.2.1. A költségvetéssel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése a.) A Gazdasági Iroda - költségvetési referense elkészíti - a vonatkozó Kormányrendelet és a módszertani útmutató alapján - a nyomtatványgarnitúrák felhasználásával a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács költségvetéséről a költségvetési információt, melyet a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke ír alá. b.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke közreműködik a költségvetési információ összeállításában. c.) A költségvetési referens az a.) pont szerint összeállított költségvetési információt február 28-ig továbbítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, valamint a beszámoló elkészültét követő 20 naptári napon belül, legkésőbb március 20-ig a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, illetve a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatóságához is eljuttatja. I.2.2. Évközi kimutatások, beszámolás a.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke beszámolási kötelezettség teljesítéséhez információt szolgáltat a költségvetési referens részére, közreműködik a költségvetési referenssel a tájékoztatók elkészítésében. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15-ig, a háromnegyed éves helyzetről a költségvetési koncepció ismertetésekor tájékoztatja a Tanács ülését. A tájékoztatás tartalmazza a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács költségvetési határozatában megjelenő előirányzatok alakulását és a költségvetési egyenleget. 6
b.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke közreműködik a költségvetési referenssel a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról szóló költségvetési beszámolók összeállításában. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke az éves költségvetési beszámolóhoz szükséges zárszámadási határozatát a költségvetési évet követő negyedik hónap utolsó napjáig terjeszti a Tanács ülésére. I.2.3. Adatszolgáltatási kötelezettségek a) A Gazdasági Iroda költségvetési referense a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács részére az Áht. valamint az Ávr. által előírt adatszolgáltatást teljesít a Magyar Államkincstár által biztosított nyomtatványok, elektronikus űrlapok, elektronikus nyomtatványkitöltő programok segítségével. b) A költségvetési referens adatszolgáltatást teljesít a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács - az elemi költségvetéséről, - a féléves, az éves költségvetési beszámolójáról, - időközi költségvetési jelentéséről - időközi mérlegjelentéséről, - a Stabilitási tv. 2. §-a szerinti államadóságról, államadósság mutató számításáról, - az Európai Unió felé teljesítendő évközi költségvetési és adósságállományi monitoring jelentésről. c) A költségvetési referens a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács időközi költségvetési jelentését a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, a költségvetési év első hat hónapjáról július 20-ig, a költségvetési év első kilenc hónapjáról október 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő január 20-ig küldi meg a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatósága részére. d) A költségvetési referens a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács időközi mérlegjelentését az eszközök és források alakulásáról, a főkönyvi kivonat állományi számláinak adataiból vagy az azt alátámasztó nyilvántartásokból negyedévenként a tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést a tárgynegyedévet követő negyven munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően juttatja el a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatósága részére. e) Az időközi költségvetési mérlegjelentés éves elszámolására vonatkozóan a költségvetési évet követő év július 15-ig, az éves konszolidált elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év november 15-ig a részesedések és a részesedések utáni osztalékok alakulására vonatkozó adatszolgáltatást a költségvetési referens juttatja el a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatóságának.
7
I.2.4. Évközi egyéb információk A kormányzati szervek részére szolgáltatott évközi információkat a központi intézkedésektől függően a Munkaszervezet teljesíti, amelyben közreműködik a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke. II. Önálló fizetési számla nyitásával, törzskönyvi nyilvántartásba vétellel és adószám igényléssel kapcsolatos határidők, és együttműködési kötelezettségek II.1. Önálló fizetési számla nyitása A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács számlavezetője a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatósága. II.2. Törzskönyvi nyilvántartásba vétel A Magyar Államkincstár nyilvános és közhiteles nyilvántartást vezet a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanácsról. A költségvetési referens útján a törzskönyvi adat módosítását változás bejelentési kérelem benyújtásával, a módosítást tartalmazó okirat csatolásával a törzskönyvi adat keletkezésétől, illetve változásától számított nyolc napon belül bejelenti a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatósága részére. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács esetén okiratnak minősül az alapítást, módosítást, átalakítást, vagy megszüntetést jóváhagyó Tanács ülés határozat jegyzőkönyvének kivonata. II.3. Adószám igénylés A költségvetési referens a törzskönyvi nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásával kéri az adószám megállapítását, és ezzel teljesíti az állami adóhatósághoz történő bejelentkezési kötelezettségét a II.2. pontban megjelölt határidőn belül. III. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács kötelezettségvállalásaival kapcsolatosan a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Munkaszervezetét terhelő pénzügyi ellenjegyzési, utalványozási, teljesítésigazolási , érvényesítési feladatok A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács operatív gazdálkodásának bonyolító szerve a Munkaszervezet Gazdasági Irodája. A Gazdasági Iroda költségvetési referense a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács költségvetési előirányzatán belül, annak figyelemmel kísérésével végzi a vonatkozó gazdálkodási szabályok betartása mellett a gazdálkodási feladatokat. III.1. Kötelezettségvállalás rendje b.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács feladatainak ellátását szolgáló fizetési, vagy más teljesítési kötelezettséget vállalni, vagy követelést előírni a „8-as főút” Térségi
8
Fejlesztési Tanács Elnöke jogosult összeghatárra Kötelezettségvállalásáért saját maga tartozik felelősséggel.
tekintet
nélkül.
c.) Kötelezettségvállalás előtt meg kell győződni arról, hogy a rendelkezésre álló előirányzat biztosítja-e a kiadás teljesítésére a fedezetet. A kötelezettségvállalás csak írásban és pénzügyi ellenjegyzés után történhet. d.) A kötelezettségvállalást követően a költségvetési referens gondoskodik annak nyilvántartásba vételről, és a kötelezettségvállalás értékéről a költségvetési év és az azt követő évek szabad előirányzatait terhelő rész lekötéséről. e.) A kötelezettségvállalás módosulása, meghiúsulása, megszűnése esetén a költségvetési referens haladéktalanul gondoskodik a c.) pont szerinti nyilvántartásban szereplő adatok módosításáról, törléséről. III.2. Pénzügyi ellenjegyzés a.) A pénzügyi ellenjegyzést a Munkaszervezet Gazdasági Irodájának munkatársai végzik. b.) A pénzügyi ellenjegyzés során meg kell vizsgálni a kiadások teljesítésének és a bevételek beszedésének jogosságát, azaz - a szükséges szabad előirányzat rendelkezésre áll, a befolyt, vagy megtervezetett és várhatóan befolyó bevétel biztosítja a fedezetet, - a kifizetés időpontjában a fedezet rendelkezésre áll, és - a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. c.) A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni. III.3. Utalványozás a.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanácsnál a kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére (a továbbiakban: utalványozásra) kizárólag a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke jogosult. b.) Pénzügyi teljesítésre a pénzügyi ellenjegyzést, valamint az utalványozást követően kerülhet sor. c.) Készpénzforgalmat a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanácsa nem bonyolít le. III.4. Teljesítés igazolása A teljesítés igazolása során a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke ellenőrizhető okmányok alapján ellenőrzi és igazolja a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében – ha a kifizetés, vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes – annak teljesítését. 9
III.5. Érvényesítés A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt az okmányok alapján a Gazdasági Iroda munkatársai ellenőrzik azok jogosultságát, összegszerűségét, a fedezet mértékét, és azt, hogy az előírt alaki követelményeket betartották-e. III.6. Összeférhetetlenségi kötelezettségek a) Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult és a teljesítést igazoló személlyel. b) Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerinti közeli hozzátartozója, vagy maga javára látná el. IV. A vagyon gazdálkodásának rendjére vonatkozó szabályok IV.1. A vagyontárgyak kezelésének rendje a.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács vagyontárgyairól a nyilvántartást a Gazdasági Iroda költségvetési referense vezeti, amely tartalmazza a megalakulásakor juttatott vagyont és folyamatosan a vagyonváltozást. A szükséges információkat és dokumentációkat a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó bizonylatok szolgáltatják. b.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács vagyonával való gazdálkodás az általa hozott határozatának megfelelően történik. A vagyonváltozással - értékesítés és beszerzés összefüggő kötelezettségvállalás, pénzügyi ellenjegyzés, utalványozás a III. pontban foglaltak szerint bonyolódik. c.) A leltározás megszervezése a költségvetési referens feladata, amelyben közreműködik a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke. IV.2. Pénzellátás, bankszámlarend IV.2.1. Pénzellátás a.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács megillető bevételek összege a pénzforgalmi számlán kerül jóváírásra. b.) A költségvetési referens a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács számára analitikus nyilvántartást vezet, amely biztosítja az előirányzat-felhasználás figyelemmel kísérését.
10
IV.2.2. Bankszámlarend a.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács a gazdálkodásával összefüggő pénzforgalmat Magyar Államkincstárnál megnyitott 10048005-00314499-00000000 számú pénzforgalmi számlán bonyolítja, amelyet a Munkaszervezet Gazdasági Irodája kezel. A számla feletti rendelkezési jog a banki aláírás szerint történik. b.) A Gazdasági Iroda - költségvetési referense biztosítja, hogy a számviteli és analitikai nyilvántartás során a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács bevétele, kiadása és pénzmaradványa elkülönítetten bemutatásra kerüljön, megteremtve ezzel az önálló pénzgazdálkodás feltételét. IV.3. Likviditáskezelés A Gazdasági Iroda- költségvetési referens a bevételek beérkezésének, és a kiadások teljesítésének ütemezéséről likviditási tervet készít, melyet havonta felülvizsgál. V. Belső ellenőrzés a.) A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács operatív gazdálkodása lebonyolításának ellenőrzése a Munkaszervezet függetlenített belső ellenőrzés feladatát képezi. b.) A belső ellenőrzés a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács gazdálkodásával kapcsolatos megállapításainak realizálása a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnökének a feladata, aki a Tanács ülését tájékoztatja a belső ellenőrzés megállapításairól és a realizálásról. VI. A „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács működési feltételei és az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok a.) A Tanács ülésén a feladatok ellátásához szükséges személyi feltételeket a Munkaszervezet biztosítja. b.) A Munkaszervezet gondoskodik a Tanács ülések előkészítéséről, különösen a meghívók, az előterjesztések, a Tanács ülések jegyzőkönyveinek és valamennyi hivatalos levelezés előkészítéséről és postázásáról. c.) A Munkaszervezet gondoskodik a Tanács ülések döntéseinek előkészítéséről, a Tanács ülések döntéshozatalhoz kapcsolódó nyilvántartási sokszorosítási, postázási feladatok ellátásáról. d.) A Munkaszervezet végzi a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács működésével, gazdálkodásával kapcsolatos nyilvántartási, iratkezelési feladatok ellátását. e.) A Munkaszervezetet, valamint a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanácsot felelősség terheli a megállapodásban meghatározott feladatok végrehajtása tekintetében.
11
f.) A Munkaszervezet vezetője távolléte esetén – képviseletében – a megyei főépítész vesz részt a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács ülésén, és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel.
Veszprém, 2013. ……………….
Dr. Imre László megyei jegyző
Lasztovicza Jenő a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács Elnöke
Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal vezetője
12
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail:
[email protected]
Szám: 02/94-14/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-ei ülésére
Tárgy:
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelete módosítása
Előadó:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés összeállítását koordinálta: Dr. Imre László megyei jegyző
Az előterjesztés előkészítésébe bevont személy, szervezet: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Iroda dr. Molnár Gyöngyi jogtanácsos
Az előterjesztést megtárgyalták: A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Bizottságai
2
Tisztelt Közgyűlés! Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdése szerint a helyi önkormányzat a helyi feladatkörében eljárva, törvényben kapott felhatalmazás alapján önkormányzati rendeletet alkot. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 143. § (4) bekezdés a) pontja alapján a megyei közgyűlés rendeletben határozza meg a megyei önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát. A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: SZMSZ) az 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet tartalmazza. A jelenleg hatályos SZMSZ szövege a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapján (www.veszpremmegye.hu) megtalálható. Az SZMSZ, és annak függeléke módosítására tett javaslataimat az alábbiak indokolják: 1. A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Tftv.) – 2012. január 1-jétől hatályos – 15. § (1) bekezdése szerint a régió határokon, illetve a megyehatárokon túlterjedő, továbbá egyes kiemelt területfejlesztési feladatai ellátására a megyei közgyűlések a szervezeti és működési szabályzat elfogadásával térségi fejlesztési tanácsot hozhatnak létre. A megyei közgyűlés a Tftv. szabályai alapján a 13/2012. (II. 16.) MÖK határozatával a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) tagjának – a törvény által meghatározott megyei közgyűlés elnöke mellett – Stolár Mihály Ferenc képviselőt delegálta. Ezt követően a közgyűlés a 77/2012. (XI. 20.) MÖK határozatában döntött a Tanács megújulásával kapcsolatosan arról, hogy – a regionális területfejlesztési tanács és a megyei területfejlesztési tanács jogutódjaként – továbbra is szerepet vállal a Tanács működtetésében, mivel a megyei önkormányzatok új területfejlesztési feladatkörében igen fontos szempont a térségi együttműködés, melyet Fejér és Vas megye is támogat. Mindezekre figyelemmel a Tanács – megújulásával kapcsolatosan – előreláthatóan 2013. április 18-án tartja ülését, melyen a javasolt napirendek között szerepel a Tanács új tisztségviselőinek megválasztása, SZMSZ-ének, ügyrendjének elfogadása és Munkaszervezeteként a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatallal megállapodás megkötése. A Tanács ülésének eredményéről a közgyűlést tájékoztatni fogom. Az SZMSZ 2. mellékletében – a tavaly novemberben elfogadott MÖK határozatra figyelemmel – az önként vállalt feladatok között szerepel a Tanács munkájában történő részvétel, mellyel kapcsolatosan az SZMSZ 10. függelékében, a Hivatal ügyrendjében (II. fejezet 2.2.d) pont) feltüntetésre került a Főépítészi, Területfejlesztési, Területrendezési és Vagyongazdálkodási Iroda feladatai között a Tanács munkaszervezeti feladatainak ellátása. Figyelemmel azonban arra, hogy ezen feladatok ellátásában az egész Hivatal részt vesz, indokoltnak tartom azt az ügyrend e pontja helyett a II. fejezet 2. pontjában feltüntetni. Az ügyrend jóváhagyása az Ügyrendi Bizottság hatáskörébe tartozik. 2. Javasolom a Tisztelt Közgyűlésnek, hogy a megyei önkormányzat önként vállalt feladatként a Mötv. 10. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – vegyen részt a Föld napja mozgalomban, s ennek keretében lásson el környezetvédelmi feladatokat, mely álláspontom szerint szorosan illeszkedik a megyei önkormányzat – SZMSZ 2.
3 függelékében és a Hivatal ügyrendjében megjelölt – környezetvédelmi, területfejlesztési feladataihoz. Az új önként vállalt feladatról az SZMSZ 2. mellékletében kell rendelkezni. Az első Föld napján, 1970. április 22-én több millió ember emelte fel szavát az USA-ban a természetért. E történelmi jelentőségű esemény kapcsán szigorú törvények születtek a környezet védelmére. 1990-ben a Föld napjának megünneplése világmozgalommá vált, melyhez Magyarországon is csatlakozva, környezetvédők Föld Napja Alapítványt és hírközpontot hoztak létre. Felhívásukra évről évre sok település, illetve lakosai vállalnak szerepet a környezet védelmében faültetéssel, rajzpályázattal, környezeti vetélkedőkkel, településtakarítással, és más ilyen jellegű feladatok elvégzésével. Mivel a Mötv. 117. §-a alapján a központi költségvetés útján csak az önkormányzati kötelező feladatok finanszírozhatók, az önként vállalt feladatok finanszírozására csak az önkormányzat saját bevételeinek terhére kerülhet sor, illetve az állam által prioritásként kezelt, önként vállalt feladatok ellátásához biztosítható csak állami támogatás. Erre figyelemmel a fent megjelölt önként vállalt feladatok – a Magyar Államkincstártól kapott iránymutatás alapján – a korábban a megyei önkormányzat által hivatali és intézményi dolgozók részére lakásépítésre, vásárlásra nyújtott kölcsön törlesztéséből származó, és rendelkezésünkre álló, ún. munkáltatói kölcsön bevételből fedezhető. 3.
Az SZMSZ egyes szakaszait, és mellékleteit – a tervezetben foglaltak szerint – az alábbiak miatt indokolt módosítani, illetve törölni: a) A 11. § (2) bekezdése kimondja, hogy a közgyűlés az üléseit az elfogadott munkaterve szerint tartja. Figyelemmel arra, hogy az ülésekre ennek kimondása nélkül is így kerül sor, e szakaszt javasolom törölni és helyette (2) bekezdésbe tenni a jelenleg az (1) bekezdés részét képező, az elnöki és alelnöki tisztség egyidejű betöltetlenségére vonatkozó szabályozást azzal, hogy pontosításra kerül, az Ügyrendi Bizottság e kérdésben átruházott hatáskörben jár el. b) A 11. § (4) bekezdése tartalmazza, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal a megyei önkormányzat törvényességi felügyelete körében is kezdeményezheti a közgyűlés összehívását. Mivel e szabályt a Mötv. 135. §-a tartalmazza, ezért annak külön kimondása nem indokolt. c) A 12. § (7) bekezdése tartalmazza azt a szabályt, hogy a módosító indítványt a képviselőkhöz az ülés kezdete előtt – lehetőség szerint – az illetékes bizottság véleményével kell eljuttatni. Mivel a „lehetőség szerint” megfogalmazás jogilag nem pontos, így e bekezdés szövege a tervezet szerint módosult. d) A 13. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint az évente megtartandó közmeghallgatásra a munkatervben meghatározott ülésen kerül sor. Figyelemmel arra, hogy a közmeghallgatásra a hatályos rendelkezések szerint a közgyűlési ülésén kívül kerülhet sor, így e szakaszból az erre vonatkozó rész törlésre került. e) A 14. § (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy ha a közgyűlés bizottsága határozatlanképtelenség miatt az előterjesztésekről nem tudta a véleményét, állásfoglalását meghozni, a közgyűlés dönthet azok mellőzéséről. Tekintettel arra, hogy a költségvetési koncepció tervezetével kapcsolatosan kormányrendelet szabályozza a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság véleményalkotási hatáskörét, indokolt e szakasz tervezetben foglaltak szerinti kiegészítése egy új bekezdéssel. Ezzel összefüggésben a 29. § (11) bekezdését is szükséges módosítani a tervezet szerint.
4 f) A 18. § (2) bekezdése szabályozza az ülés elnapolását, illetve berekesztését. Figyelemmel arra, hogy az elnapolás az ülés megkezdése előtti, a berekesztés pedig az ülés megkezdése utáni határozatlanképtelenségre vonatkozik, indokolt az erre vonatkozó rendelkezés pontosítása. g) A 19. § (1) és (6) bekezdésében a szavazással kapcsolatos szövegpontosítást tartalmaz a tervezet. h) A 32. § (1) bekezdésében jogtechnikai javítás, a francia bekezdések helyett pontokkal történő megjelölés történt. i) Az SZMSZ 11. §-ában a rendelet készítése során technikai hiba miatt bekezdések számozása a (8) bekezdéstől kezdődően alpontokra változott, a 15. § (1) bekezdés e) pontjában, a 17. § (9) bekezdésében, valamint a 24. § (4) bekezdésében pedig az SZMSZ más szakaszára történő hivatkozásnál elírás történt, így indokolt ezek kijavítása. j) Az SZMSZ 2. mellékletében az önként vállalt feladatok közé a Föld Napjával kapcsolatos feladat került feltüntetésre a tervezet szerint, ezzel összefüggésben a 3. melléklet is módosul.
Mindezek alapján kérem a mellékelt rendelet-tervezet megvitatását és elfogadását.
Veszprém, 2013. április 16.
Lasztovicza Jenő s.k.
5
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének …/2013. (…...) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.§ A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: SZMSZ) 11. § (1) és (2), valamint (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „11.§ (1) A közgyűlés üléseit a közgyűlés elnöke hívja össze, az adott hónap valamely csütörtöki napjára. (2) A közgyűlés elnöki és alelnöki tisztség egyidejű betöltetlensége, vagy tartós akadályoztatásuk esetén a közgyűlés összehívásával és vezetésével kapcsolatos elnöki feladatokat a korelnök látja el. A tartós akadályoztatás tényének megállapításáról az Ügyrendi Bizottság átruházott hatáskörben dönt. (4) A közgyűlés elnöke köteles rendkívüli ülést összehívni a Mötv. 44. §-ában megnevezetteknek az összehívás indokát tartalmazó indítványára. Az indítványt a közgyűlés elnökének kell benyújtani.” 2.§ Az SZMSZ 11. § (8) bekezdésében a c), d), e), f), g) pont jelölés (9)-(13) bekezdés jelölésre változik: 3.§ Az SZMSZ 12. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „12.§ (7) A módosító indítványt – a (8) bekezdésben foglaltak kivételével – a közgyűlést megelőző napon legkésőbb 8.00 óráig lehet benyújtani a közgyűlés elnökénél. A módosító indítvány benyújtására meghatározott időpontot követően ülésező bizottság önálló módosító indítványt fogalmazhat meg. A módosító indítványhoz a bizottság véleményét nem kell csatolni. A módosító indítványhoz kapcsolódó további módosító indítványt (kapcsolódó módosító indítvány) a közgyűlési vita lezárásáig lehet megfogalmazni. A bizottság a módosító indítvánnyal kapcsolatban támogató vagy elutasító álláspontot alakíthat ki, illetve kapcsolódó módosító indítványt fogalmazhat meg.” 4.§ Az SZMSZ 13. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „13.§ (2) A megyei közgyűlés a Mötv. 54. §-ában foglaltak alapján évente egyszer közmeghallgatást tart.”
6 5.§ Az SZMSZ 14. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyúttal kiegészül a (6) bekezdéssel: „14.§ (5) A közgyűlés a napirendek elfogadása előtt ügyrendi határozattal dönthet arról, hogy abban az esetben, amikor a közgyűlés bizottsága határozatképtelenség miatt véleményét, állásfoglalását az előterjesztésekről meghozni nem tudta, a bizottság véleménye, állásfoglalása mellőzhető. (6) Az (5) bekezdésben meghatározott szabály nem alkalmazható, ha a közgyűlés bizottságának feladat-, vagy hatáskörét törvény, vagy kormányrendelet határozza meg.” 6.§ Az SZMSZ 18. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „18.§ (2) Határozatképtelenség esetén az ülést el kell napolni. Ha az ülés annak lefolytatása közben válik határozatképtelenné, akkor be kell rekeszteni. Ebben az esetben az ülés folytatásaként a közgyűlés elnöke a közgyűlést köteles 15 napon belüli időpontra újból összehívni. A folytatólagos ülésen csak az eredeti ülésen még hátralévő napirendek tárgyalhatók.” 7.§ Az SZMSZ 19. § (1) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „19.§ (1) A képviselő szavazhat „igen”-nel, „nem”-mel, vagy tartózkodhat a szavazástól. A jelenlévő képviselőnek lehetősége van arra, hogy ne vegyen részt a szavazásban. A téves képviselői szavazás a döntés eredményét nem változtatja meg. (6) A szavazás eredményét a közgyűlés elnöke állapítja meg. A Mötv. 48. § (5) bekezdése alapján a szavazás eredményének pontatlan összeszámolása, személyi ügyben több jelölt „igen” szavazattal történő támogatása, valamint a számítógépes rendszer meghibásodása esetén a közgyűlés elnöke a szavazás megismétlését rendeli el. A közgyűlés ülésrendjét a 4. függelék tartalmazza.” 8.§
Az SZMSZ 29. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„29.§ (11) Határozatképtelenség esetén a bizottság ülését egy héten belüli időpontra újból össze kell hívni, ha a 14. § (5) bekezdésében meghatározott esetben a közgyűlés a bizottság véleményének, állásfoglalásának megismerésétől nem tekint el, valamint a 14. § (6) bekezdésében foglalt esetben.” 9.§ „32.§
Az SZMSZ 32. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A közgyűlés saját bizottságai és tisztségviselői munkájának segítésére, valamint feladatai ellátására önkormányzati hivatalt működtet. A hivatal szervezete: a) elnök, b) alelnök, c) megyei jegyző, d) aljegyző, e) irodák, f) elnöki kabinet,
7 g) belső ellenőr A felépítését az 5. melléklet tartalmazza.” 10.§ Az SZMSZ 15. §-ában az (1) bekezdés jelölés törlésre kerül, egyúttal az e) pontban történő hivatkozás 17. § (4) bekezdésre, a 17. § (9) bekezdésben történő hivatkozás 19. § (6) bekezdésre, a 24. § (4) bekezdésben történő hivatkozás 17. § (1) bekezdésre módosul. 11.§ Az SZMSZ 2. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. 12.§ Az SZMSZ 3. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép. 13.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő 2. napon lép hatályba.
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
Dr. Imre László megyei jegyző
8
Indokolás Általános indokolás A rendelet módosítására azért van szükség, mert a megyei önkormányzat önként vállalt feladataival kapcsolatos döntési javaslatokat tartalmaz a tervezet, továbbá a jogszabályi előírásoknak megfelelő, illetve jogtechnikai szövegpontosításokra került sor. Részletes indokolás 1.§-hoz A SZMSZ 11. §-ával kapcsolatos módosításokat tartalmazza. A 11.§ (2) bekezdése szerint a közgyűlés az üléseit az elfogadott munkaterve szerint tartja. Mivel az ülésekre ennek kimondása nélkül is így kerül sor, e szakaszt a tervezet törölte és helyette (2) bekezdésbe tette a jelenleg az (1) bekezdés részét képező, az elnöki és alelnöki tisztség egyidejű betöltetlenségére vonatkozó szabályozást pontosítva azt a rendelkezést, mely szerint az Ügyrendi Bizottság e kérdésben átruházott hatáskörben jár el. A 11. § (4) bekezdése tartalmazta, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal a megyei önkormányzat törvényességi felügyelete körében is kezdeményezheti a közgyűlés összehívását. Mivel e szabályt a Mötv. 135. §-a tartalmazza, ezért az erre vonatkozó rész törlésre került. 2.§-hoz A 11. § (8) bekezdésében nyomtatási hiba miatti megjelölés pontosítást tartalmaz. 3.§-hoz A 12. § (7) bekezdése tartalmazta azt a szabályt, hogy a módosító indítványt a képviselőkhöz az ülés kezdete előtt – lehetőség szerint – az illetékes bizottság véleményével kell eljuttatni. Mivel a „lehetőség szerint” megfogalmazás jogilag nem pontos, így e bekezdés szövege a tervezet szerint módosult. 4.§-hoz A 13. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint az évente megtartandó közmeghallgatásra a munkatervben meghatározott ülésen kerül sor. Figyelemmel arra, hogy a közmeghallgatásra a hatályos rendelkezések szerint a közgyűlési ülésen kívül kerülhet sor, így e szakaszból az erre vonatkozó rész törlésre került. 5.§-hoz A 14. § (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy ha a közgyűlés bizottsága határozatlanképtelenség miatt az előterjesztésekről nem tudta a véleményét, állásfoglalását meghozni, a közgyűlés dönthet azok mellőzéséről. Mivel a költségvetési koncepció tervezetével kapcsolatosan kormányrendelet szabályozza a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság véleményalkotási hatáskörét, indokolt e szakasz tervezetben foglaltak szerinti kiegészítése egy új bekezdéssel.
9 6.§-hoz A 18. § (2) bekezdése szabályozza az ülés elnapolását, illetve berekesztését. Figyelemmel arra, hogy az elnapolás az ülés megkezdése előtti, a berekesztés pedig az ülés megkezdése utáni határozatlanképtelenségre vonatkozik, indokolt az erre vonatkozó rendelkezés pontosítása. 7.§-hoz A 19. § (1) és (6) bekezdésében a szavazással kapcsolatos szövegpontosítást tartalmaz a tervezet. 8.§-hoz A tervezet 5. §-ához kapcsolódó szabályt módosítja a tervezet a 29. § (11) bekezdésében a bizottság határozatképtelensége vonatokzásában. 9.§-hoz A 32. § (1) bekezdésében jogtechnikai javítás, a francia bekezdések helyett pontokkal történő megjelölés történt. 10.§-hoz Az SZMSZ 11. §-ában a rendelet készítése során technikai hiba miatt bekezdések számozása a (8) bekezdéstől kezdődően alpontokra változott, a 15. § (1) bekezdés e) pontjában, a 17. § (9) bekezdésében, valamint a 24. § (4) bekezdésében pedig az SZMSZ más szakaszára történő hivatkozásnál elírás történt, így indokolt ezek kijavítása. 11.§-hoz Az SZMSZ 2. mellékletében az önként vállalt feladatok közé a Föld Napjával kapcsolatos feladat került feltüntetésre a tervezet szerint. 12.§-hoz A 11. § rendelkezésével összefüggésben a hatáskör gyakorlója feladat- és hatáskörét tartalmazó 3. mellékletben is feltüntetésre került az önként vállalt feladat. 13.§-hoz A hatályba léptető rendelkezést tartalmazza.
10 Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet-tervezetének előzetes hatásvizsgálata A 2011. január 1-jétől hatályos, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 17. §-a az alábbiak szerint rendelkezik: „17. § (1) A jogszabály előkészítője - a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű - előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat, illetve kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét tájékoztatni kell. Miniszteri rendelet rendelkezhet úgy, hogy az általa meghatározott esetben a közjogi szervezetszabályozó eszköz előkészítője előzetes hatásvizsgálatot végez. (2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab) környezeti és egészségi következményeit, ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.” Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet-tervezetében (a továbbiakban: Tervezet) foglaltak várható hatásai – a Jat. 17. § (2) bekezdésében foglalt elvárások tükrében – az alábbiak szerint összegezhetők: 1. A tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatásának vizsgálata, különösen: a) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásai A Tervezet ugyanúgy a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szervezetével, működésével kapcsolatos szabályokat tartalmazza, mint a korábbi rendelet, így e körben nincs változás. A pénzügyi feltétel a megyei önkormányzat költségvetése szerint biztosított. b) környezeti és egészségi következményei A Tervezetben foglaltaknak környezeti és egészségi következményei nincsenek. c) adminisztratív terheket befolyásoló hatásai Az adminisztratív feladatok ellátására a SZMSZ-ben meghatározottak szerint kerül sor a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal által. 2. A jogszabály megalkotása szükségességének, a jogalkotás elmaradása várható következményeinek vizsgálata: A Tervezet nem elsőként szabályozza a tárgykört, a korábbi szabályozás felülvizsgálata vált szükségessé a Tervezet Általános indokolásában írtak miatt. A jogbiztonság okán – célszerű volt a rendelet módosítása. Ennek elmaradása jogszabályellenes tartalom fennmaradását eredményezné. 3. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A Tervezet elfogadása esetén az új rendelet alkalmazása a jelenlegi szabályozáshoz képest többlet személyi, szervezeti, tárgyi feltételt nem igényel, a pénzügyi feltétel a megyei önkormányzat költségvetése szerint biztosított.
1. melléklet a …./2013. (…...) önkormányzati rendelethez
Önként vállalt megyei önkormányzati feladatok A feladat- és hatáskör megnevezése
A feladatot és hatáskört megállapító jogszabály
A feladat- és hatáskör gyakorlója
Átruházás
8/1996. (V.9.) önkormányzati rendelet
Megyei Közgyűlés
nem átruházható
címek 2011. évi CCII. tv. 24. § (9), 2011. évi CLXXXIX. tv. 42. § 3. pont, 6/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelet
Megyei Közgyűlés
nem átruházható
Társulás más helyi önkormányzatokkal, 2011. évi CLXXXIX. tv. 42. § 5.-6. csatlakozás területi és országos érdekképviseleti pont, 87. § szervekhez, együttműködés külföldi önkormányzatokkal, belépés nemzetközi önkormányzati szervezetekbe.
Megyei Közgyűlés
nem átruházható
Tagság a 8-as főút Térségi Fejlesztési 1996. évi XXI. tv. 15. § (1) bek., (8) Tanácsban az erre vonatkozó döntés alapján. bek. b) pont
Megyei Közgyűlés
megyei közgyűlés elnöke
Megyei Közgyűlés
nem átruházható
Tagság az Osztrák-Magyar Corvinus Körben
Megyei Közgyűlés
nem átruházható
A Tiszta és virágos Veszprém megyéért verseny működtetése.
Megyei Közgyűlés
Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság
Döntés fogszabályozási tevékenység ellátásáról
Megyei Közgyűlés
Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság
Részvétel a Föld Napja mozgalomban
Megyei Közgyűlés
megyei közgyűlés elnöke
Jelképek megalkotása. Megyei kitüntetések és alapítása és adományozása.
elismerő
A Tanács munkaszervezeti feladatait a Hivatal látja el. Tagság a Balatoni Szövetségben
2/1995. (V. 9.) sz. Somogy – Veszprém - Zala Megye Közgyűlései együttes határozata 2011. évi CLXXXIX. tv. 42. § 5.-6. pont, 87. §
2. melléklet a …./2013. (…..) önkormányzati rendelethez
A megyei közgyűlés elnökének feladat- és hatásköre A közgyűlés által átruházott feladat- és hatáskörök Döntés az általános és céltartalékok felhasználásáról, valamint a jóváhagyott költségvetési előirányzatok közötti esetleges átcsoportosításokról. A költségvetési rendeletben meghatározott módon és értékhatárig dönt a forrásfelhasználásról, döntéséről tájékoztatja a közgyűlést. A kincstár területileg illetékes szervének tájékoztatása az elfogadott költségvetésről. A költségvetési beszámoló és pénzmaradvány-elszámolás szabályozása és felülvizsgálata. A piaci zavarok megelőzése céljából a megye ellátási helyzetének figyelemmel kísérése, a szükséges intézkedések haladéktalan kezdeményezése. Együttműködés a megye gazdasági szereplőivel. A rendőrfőkapitány felkérése az éves beszámolója megtartására. A bűnmegelőzési és a közbiztonsági bizottság és a rendőri szerv vagy a közgyűlés elnöke között véleményeltérés esetén kérheti a felettes rendőri szerv vezetőjének állásfoglalását. Részvétel a területi információs rendszer kialakításában és működtetésében, információk nyújtása a területi tervek készítéséhez. Részvétel a helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítás előkészítésében. A települési önkormányzatok természetvédelmi tevékenységének elősegítése. Gondoskodás a megye területére vagy térségére vonatkozó rendezési terv elkészítéséről. A megyei önkormányzat elősegíti a megyei területfejlesztési koncepció és a területrendezési tervek, valamint a településfejlesztési koncepciók, integrált településfejlesztési stratégiák és a településrendezési eszközök összhangjának megteremtését, ennek érdekében véleményezi és figyelemmel kíséri azokat. Együttműködés a megyei jogú város önkormányzatával és az érintett települések önkormányzataival a területrendezési tervek városkörnyéki összehangolása érdekében. A hosszú távú előrejelzések alapján a megyei önkormányzat kötelező feladatainak területi összehangolása, az épített és természeti környezet védelmével kapcsolatos, valamint az idegenforgalmi feladatok összhangjának biztosítása a megyei gazdaságfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai koncepciókkal. A megszűnt regionális és megyei területfejlesztési tanács feladatainak ellátása. A területfejlesztésért felelős miniszter és az érintett megyei önkormányzatok, a főváros esetében a fővárosi önkormányzat gondoskodnak arról, hogy a regionális fejlesztési
2 ügynökségek vagy a régióban működő más szervezetek alkalmasak legyenek a regionális innovációs funkciók fejlesztésének és az e körbe tartozó tevékenységek koordinálására, beleértve a szolgáltatást nyújtó szervezetek hálózatszerű együttműködésének elősegítését is. Az Országos Területfejlesztési Tanács munkájában szavazati joggal rendelkező tagként részt vesznek a megyei közgyűlések elnökei. Koordinálja a megye települési önkormányzatai felkérése alapján a települések fejlesztési tevékenységét. A települési önkormányzatok felkérése alapján elősegíti a helyi önkormányzatok területfejlesztési társulásainak szerveződését. Megküldi az elfogadott területrendezési terv kihirdetésétől számított 15 napon belül a terv elfogadásáról szóló rendeletet a rajzi munkarészek vektoros állományaival együtt a dokumentációk gyűjtésére jogszabályban kijelölt szervnek. A megyei önkormányzat feladatainak ellátásában együttműködik a települési önkormányzatokkal, a megye fejlesztésében közvetlenül és közvetve közreműködő területi államigazgatási szervekkel, az érdekelt civil és szakmai szervezetekkel. A megyei önkormányzat a megye területén összehangolja a kormányzat, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit, ennek keretében: a) Vizsgálja és értékeli a megye társadalmi és gazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait, a vizsgálatok során felhasznált információkat és a vizsgálatok eredményeit a területi információs rendszer rendelkezésére bocsátja. Szakmai kapacitásával segíti a területfejlesztési önkormányzati társulások és a térségi fejlesztési tanácsok tervező, döntés-előkészítő, fejlesztési célokat feltáró, pályázatokat megalapozó tevékenységét. Közreműködik a megyében kialakult társadalmi és gazdasági válsághelyzetek kezelésében. Figyelemmel kíséri az operatív programok megyében jelentkező feladatainak megvalósítását, külön döntés alapján közreműködik azok végrehajtásában. Előzetesen véleményezi és koordinálja az illetékes területi államigazgatási szervek megyét érintő fejlesztéseit és pályázatait. Közreműködik a területfejlesztési programok végrehajtásának nyomon követésében és értékelésében. A tervezés és a végrehajtás során gondoskodik a partnerség elvének érvényesítéséről. Az egy régió területén működő megyei közgyűlések elnökei - regionális területfejlesztési konzultációs fórumot működtetnek. A törvény alapján kötelezően létrehozott Balaton Fejlesztési Tanács tagjai a tanács illetékességi területén működő megyei közgyűlések elnökei.
3 A területi környezetvédelmi programot szükség szerint, de legalább a Program megújítását, illetve felülvizsgálatát követően a 48/A. § (2) bekezdésének figyelembevételével – felül kell vizsgálni. A megyei közgyűlés gondoskodik a megyei környezetvédelmi programban foglalt feladatok végrehajtásáról, a végrehajtás feltételeinek a biztosításáról, figyelemmel kíséri az azokban foglalt feladatok megoldását. A megyei közgyűlés a végrehajtásról legalább kétévente tájékoztatja a 40. § (6) bekezdésben meghatározott közreműködő szervet. Részvétel a Föld Napja mozgalomban. A piaci zavarok kezdeményezése.
megelőzése
céljából
azok
figyelemmel
kísérése,
intézkedések
Létesítendő kikötő működtetéséhez szükséges és megfelelő parti terület kijelölése, az igénybevétel feltételeinek tervezhető módon, hosszú távra történő meghatározása, a megyei önkormányzat bevonásával történik. A szakminisztérium a címzett támogatás iránti önkormányzati igényt megalapozó beruházási koncepciót – az érintett megyei önkormányzatoknak javaslatai figyelembevételével – véleményezi. A területi monitoring rendszerrel kapcsolatos feladatok tekintetében, a megyei területi folyamatok alakulásának, a megyei területfejlesztési koncepció és program megvalósulása és hasznosulása, valamint a megyei területrendezési terv érvényesülésének elősegítése érdekében a) elemzi és értékeli a megyei szintű területi monitoring rendszer működését, b) elemzi és véleményezi a megyei éves elemző értékelési jelentést, c) elemzi és véleményezi a megyei területi folyamatok alakulását bemutató több éves jelentést, d) évente tájékoztatást ad a területfejlesztés stratégiai tervezéséért, valamint a területfejlesztésért felelős miniszter, valamint a területileg érintett kiemelt térségi fejlesztési tanács részére a megyei területi monitoring rendszer működéséről és a megyei értékelési jelentésekről a tárgyévet követő március 31-ig, e) elvégzi a megyei területrendezési terv érvényesítésének értékelését és erről évente tájékoztatást ad a területrendezésért felelős miniszter részére a tárgyévet követő március 31-ig. A közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett jogosult: a) a közgyűlés hatáskörébe tartozó vagyonhasznosítási jogügyletek előkészítésére, b) 5.000.000.-Ft forgalmi értékhatár alatt a megyei önkormányzat vagyonrendelete szerinti üzleti vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi nyilatkozatok megtételére, c) a behajthatatlan követelések törlésére 1 millió forint értékhatárig, d) az önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonának, és üzleti vagyonának értékesítésével, hasznosításával kapcsolatos versenytárgyalás eredményességéről dönteni, a szerződést megkötni, e) az Önkormányzat javára szóló öröklés, ajándékozás elfogadására, annak átvételére vagy visszautasítására, f) az önkormányzati tulajdoni hányaddal működő többszemélyes gazdasági társaságok legfőbb szervének ülésein az Önkormányzatot, mint tulajdonost képviselni, g) az önkormányzat vagyonkezelésbe adott vagyonával kapcsolatos tulajdonosi ellenőrzési jog gyakorlására,
4 h) az SZMSZ-ben meghatározott lakossági fórum összehívására, azon a közgyűlés képviseletére. Az önkormányzat tényleges vagy várományosi vagyonát érintő perbeli vagy peren kívüli egyezség megkötése, követelés elismerése 1 millió forint értékig. Felelős a közbeszerzési eljárások szabályszerű és határidőre történő lefolytatásáért. Gondoskodik a közbeszerzési szabályzat elkészíttetéséről és közgyűlés elé terjesztéséről. Az önkormányzati közbeszerzések előkészítése és végrehajtása során: a) jóváhagyja az éves közbeszerzési tervet, a terv módosítására, a tervből való törlésre vonatkozó javaslatokat, a Közbeszerzési Hatóság vagy az illetékes ellenőrző szervek kérésére gondoskodik a közbeszerzési terv megküldéséről, b) jóváhagyja az előzetes összesített tájékoztatót és az éves statisztikai összegezést, valamint gondoskodik azok megküldéséről a Közbeszerzési Hatóság részére, c) elrendeli a közbeszerzési eljárás megindítását, d) kijelöli a közbeszerzési munkacsoport tagjait és megbízza a bírálóbizottság tagjait, e) dönt a hivatalos közbeszerzési tanácsadást, a közbeszerzési eljárás lebonyolítását végző személyekről, szervezetekről, f) aláírja a közbeszerzési eljárások lefolytatásához szükséges megbízási szerződéseket, g) jóváhagyja a közbeszerzési eljárás felhívását, dokumentációját, h) dönt a felhívás módosításáról, az ajánlattételi határidő kiegészítő tájékoztatás megadása miatti módosításáról A bírálóbizottság javaslata, véleménye alapján: i) jóváhagyja a felhívásban, dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban adott kiegészítő, értelmező tájékoztatást, j) jóváhagyja a hiánypótlás, indokolás, felvilágosítás, tájékoztatás kérés dokumentumait, k) az eljárásokban dönt az ajánlatok érvényességéről, az ajánlattevők kizárásáról, alkalmatlanságáról, l) meghosszabbítja a részvételi, illetve az ajánlattételi határidőt, m) tárgyalásos eljárások esetében jogosult tárgyalni az ajánlattevőkkel, n) meghozza a közbeszerzési eljárási szakaszokat, illetve eljárásokat lezáró döntéseket, o) aláírja az írásbeli összegezést, p) jóváhagyja a jogorvoslati eljárás során készített előterjesztéseket, dokumentumokat, q) aláírja a közbeszerzési eljárás alapján megkötendő szerződést, annak módosítását. A közbeszerzési eljárást lezáró döntést a Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság véleménye alapján hozza meg. Legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig tájékoztatást ad a közgyűlés részére a megyei önkormányzat éves közbeszerzéseiről, mely tartalmazza a közbeszerzési eljárásokban részt vett külső lebonyolítók tevékenységéről szóló értékelést is. Elrendeli a közbeszerzési eljárások szabályszerű lefolytatásának ellenőrzését. Egyéb feladat- és hatáskörök: Az SZMSZ 30. § (3) bekezdésben meghatározott feladatok ellátása.
5 A gazdasági programtervezet, a költségvetési koncepció, a költségvetési rendelet, tervezetének a közgyűlés elé terjesztése. Gondoskodás a megyei önkormányzat költségvetésének végrehajtásáról. A közgyűlés tájékoztatása a megyei önkormányzat évközi gazdálkodásáról, a költségvetési előirányzatok alakulásáról, a költségvetés egyensúlyi helyzetéről. Az önkormányzat egyes vagyontárgyaira vonatkozó biztosítási szerződések megkötése a Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság előzetes egyetértése mellett. A megyei önkormányzat nevében kötelezettségvállalás utalványozás, követelés előírása, a kiadások teljesítésének, a bevételek beszedésének, elszámolásának elrendelése. A nettó 5 millió forintot elérő vagy meghaladó szerződések közzététele. A megyei önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről és a háromnegyedévi helyzetéről, a költségvetési tartalék felhasználásáról, a hiány (többlet) alakulásáról, valamint a költségvetés teljesüléséről tájékoztatja a közgyűlést. A közgyűlés elé terjeszti a költségvetési rendelet módosítását, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy azok a költségvetés teljesítését jelentősen veszélyeztetik. Kezdeményezi önkormányzati biztos kirendelését, amennyiben a megyei önkormányzati hivatal tartozásállománya eléri az önkormányzat rendeletében meghatározott mértéket, és időtartamot. A közgyűlés döntése alapján megbízza az önkormányzati biztost. Kikéri az önkormányzat bizottságainak véleményét a következő évi költségvetési koncepcióról, és azt a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság véleményével együtt a közgyűlés elé terjeszti. Felelős a pénzügyi információs rendszer keretében szolgáltatott adatok valódiságáért, a számviteli szabályokkal és a statisztikai rendszerrel való tartalmi egyezőségért. A hivatal irányítása. Egyéb munkáltatói jogok gyakorlása a megyei önkormányzat alelnöke tekintetében. Megyei jegyző, aljegyző kinevezése. Munkáltatói jogok gyakorlása a megyei jegyző tekintetében. Kapcsolattartás a megye országgyűlési képviselőivel, valamint a megyében működő közigazgatási és egyéb szervezetekkel. Kapcsolattartás a helyi önkormányzatokkal, részükre szakmai segítségnyújtás. Feljelentéstétel hatóság, vagy hivatalos személy megsértése miatt, ha a sértett a megyei közgyűlés, annak bizottsága, vagy ezen testület tagja. Az idegenforgalmi és sportfeladatok belföldi és külföldi rendjének meghatározása, döntés a költségvetési rendeletben e célra szolgáló források felhasználásáról.
6 Eskü kivétele a választási bizottság tagjaitól. A megyét reprezentáló ismeretterjesztő és művészeti kiadványok kiadásának szervezése. Közigazgatási- és jogi szakkönyvtár működtetése, időszaki lapok és kiadványok szerkesztésével, lektorálásával, nyomdai előkészítésével kapcsolatos kiadói tevékenység. A törvényen alapuló, önkormányzatot megillető tulajdonjog bejegyzésének kérelmezése. Bejelenti a közgyűlésnek a népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezést és előterjeszti a népi kezdeményezéseket. Döntés a Pro Comitatu megyei díj odaítéléséről a közgyűlés illetékes bizottsága egyetértése mellett.
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail:
[email protected] Szám:
02/94-20/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II.20.) önkormányzati rendelet módosítása
Előadó: Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke Az előterjesztés készítését koordinálta: Dr. Imre László, megyei jegyző Az előterjesztést készítette: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Gazdasági Iroda Szász Jutka irodavezető Farkas Barbara költségvetési referens Önkormányzati Iroda dr. Molnár Gyöngyi jogtanácsos
Az előterjesztést megtárgyalták: Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Bizottságai
Tisztelt Közgyűlés!
A Veszprém Megyei Önkormányzat 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelettel állapította meg 2013. évi költségvetését. A rendelet elfogadását követően történt változások miatt, az indokolásban részletezettek figyelembe vételével kérem, a rendelet-tervezetet megvitatni és elfogadni szíveskedjenek.
Veszprém, 2013. április 15.
Lasztovicza Jenő s.k.
2
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK … /2013. (…..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II.20.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) 3. § (1) bekezdésében hivatkozott a./ költségvetési bevételei összeg b./ költségvetési kiadásai összeg
452 708 ezer Ft-ra, 452 708 ezer Ft-ra,
módosul, 0 ezer Ft költségvetési egyenleggel - ebből 2 390 ezer Ft működési, és - 2 390 ezer Ft felhalmozási egyenleggel. (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9)
2. §
A rendelet 4. § (1) bekezdésében hivatkozott 1. melléklet helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép. A rendelet 4. § (2) bekezdésében hivatkozott 2. melléklet helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép. A rendelet 4. § (3) bekezdésében hivatkozott 3/a melléklet helyébe jelen rendelet 3/a melléklete lép. A rendelet 4. § (4) bekezdésében hivatkozott 3/b melléklet helyébe jelen rendelet 3/b melléklete lép. A rendelet 4. § (7) bekezdésében hivatkozott 5. melléklet helyébe jelen rendelet 4. melléklete lép. A rendelet 4. § (8) bekezdésében hivatkozott 6. melléklet helyébe jelen rendelet 5. melléklete lép. A rendelet 4. § (9) bekezdésében hivatkozott 7. melléklet helyébe jelen rendelet 6. melléklete lép. A rendelet 4. § (10) bekezdésében hivatkozott 8. melléklet helyébe jelen rendelet 7. melléklete lép.
Ez a rendelet a kihirdetését követő 2. napon lép hatályba.
Dr. Imre László megyei jegyző
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke 3
Indokolás A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendeletének módosításához
1. §-hoz I. 2012. évi pénzmaradvány jóváhagyása, állami támogatások, és bevételi többletek I.1. A 2012. évi pénzmaradvány jóváhagyása A megyei önkormányzat jelen közgyűlésén tárgyalta a 2012. évi költségvetésének végrehajtása, pénzmaradvány elszámolása című előterjesztést. A jóváhagyott pénzmaradvány 41 432 ezer forint, mely a költségvetés főösszegét emeli. A Veszprém Megyei Önkormányzat költségvetésének főösszege 16 013 ezer Ft-tal emelkedik (személyi juttatások: 80 ezer Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 21 ezer Ft, dologi kiadások: 5 980 ezer Ft, céltartalék: 9 932 ezer Ft), ami az előző évi kötelezettségvállalások eredménye, valamint a Lakásalap számla, illetve az önkormányzat pénzforgalmi számláján lévő pénzeszközök egyenlege. A felsorolt kötelezettségvállalások mellett a rendelkezésre álló pénzeszközök biztosítanak keretet az önként vállalt feladatokra. Az államháztartásról szóló törvény 2013. évtől bevezetett új szabályozása miatt az önkormányzat önként vállalt feladatainak forrása kizárólag saját bevételből valósulhat meg. A 2012. évben befolyt támogatások, átvett pénzeszközök, jogutódlás miatt rendelkezésre álló források, továbbá a Lakásalap számla egyenlege biztosít forrást ezen feladatok megvalósítására, melynek összege a céltartalékot emeli. A fentiekre figyelemmel az Önkormányzat jóváhagyott pénzmaradványa az alábbi kiadásokhoz biztosít fedezetet (3/a melléklet): -
Jogtalanul igénybe vett 2011. évi állami támogatás visszafizetési kötelezettsége Veszprém megye területfejlesztési feladatai Megállapodásokon alapuló nemzetközi kapcsolatok, kiutazások, külföldi delegációk fogadása Kitüntetések "Az év megyei rendőre" cím adományozása Önként vállalt feladatok tartalék kerete Összesen:
1ezer Ft 4 667 ezer Ft 671 ezer Ft 641 ezer Ft 101 ezer Ft 9 932 ezer Ft 16 013 ezer Ft
A Hivatal jóváhagyott pénzmaradványa 25 419 ezer Ft-tal emeli költségvetése főösszegét (személyi juttatások: 766 ezer Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 1 287 ezer Ft, dologi kiadások: 23 366 ezer Ft), mely az igazgatási, üzemeltetési, fenntartási kiadások kötelezettségvállalással terhelt maradványa (3/b melléklet). 4
I.2. Állami támogatások I.2. A 408/2012.(XII.28.) Kormányrendelet döntött a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjáról, mellyel összefüggésben a Magyar Államkincstár közlése alapján január hónapra vonatkozóan 21 ezer Ft előleg utalása történt. Az előleg elszámolására a december havi nettó finanszírozás keretében kerül sor, ezért az egyéb központi támogatás összegét a céltartalék előirányzatai közé indokolt helyezni. A januárban kifizetett, december hónap után járó kifizetésekkel összefüggésben központosított előirányzatként érkezett 42 ezer Ft, valamint egyéb központi támogatásként a január-március hónapok utáni kifizetések miatt további 129 ezer Ft érkezett az Önkormányzat pénzforgalmi számlájára. A támogatás a Hivatal költségvetését (3/b melléklet) emeli 171 ezer Ft-tal (személyi juttatások: 134 ezer Ft, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 37 ezer Ft). I.3. Bevételi többletek I.3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végzése alapján elfogadta a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal adó-visszatérítési igényét 723 ezer Ft összegben, mely a rehabilitációs hozzájárulások túlfizetéséből adódott, mivel 2012. év elején a Hivatal állományi létszáma után keletkezett fizetési kötelezettség év végére – a meghozott létszámcsökkentési döntések eredményeként – már nem állt fenn. A folyósított bevételből az adóhatóság 300 ezer Ft, a konszolidációt megelőző években meg nem fizetett általános forgalmi adó tartozást, valamint 3 ezer Ft késedelmi pótlékot számított fel. A köztartozások rendezése a Hivatal dologi kiadásainak előirányzatát emeli, a fennmaradó 420 ezer Ft szabad pénzeszköz, mely az Önkormányzat önként vállalt feladataira biztosít fedezetet a későbbiekben, így a céltartalék (5. melléklet I.2.) előirányzatát emeli. II. Előirányzat átcsoportosítások, pótelőirányzatok II.1. Az analitikus nyilvántartások alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában 1 db személygépkocsi áll. A gépkocsival kapcsolatban 2013. év folyamán 132 ezer Ft cégautó adó fizetési kötelezettség áll fenn, melynek fedezetét az Önkormányzat dologi kiadások előirányzat javára a Hivatal dologi kiadásai biztosítják, mivel a kötelezettség a Hivatal előirányzatai között került megtervezésre az eredeti költségvetés készítésekor. II.2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése jelen ülésén tárgyalja a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács átalakulásáról készült tájékoztatót. A tájékoztatóban foglaltakra figyelemmel a megyei önkormányzat a Tanács 2013. évi kiadásaihoz 907 ezer Ft pénzügyi hozzájárulást biztosít. A hozzájárulás fedezetét a céltartalék (5. melléklet) „Önként vállalt feladatok tartalék kerete” biztosítja. II.3. A Veszprém Megyei Önkormányzat a 2013. évi költségvetés kialakításakor csak a tartalék tervezésének szintjén (100 ezer Ft) számolt az önként vállalt feladatokkal, azokat nem számszerűsítette, figyelemmel arra, hogy azok fedezetéül nem rendelkezik saját bevételi forrással, ez alól kivétel a fogszabályozási szakellátás támogatása, melyhez a Társadalombiztosítási Alap biztosít pénzügyi forrást. A pénzmaradvány jóváhagyásával az I.1. pontban megfogalmazottak alapján a céltartalék előirányzata megemelésre került 5
az önként vállalt célok teljesítése céljából, mely az alábbi feladatokra biztosít fedezetet (5. mellékelt I.2.): -
Tiszta Virágos Veszprém Megyéért 2013 (3/a melléklet II.2.) Föld Napja Kitüntetések (3/a melléklet II.6.) Osztrák-Magyar Corvinus Kör tagdíja Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége tagdíja Összesen:
300 ezer Ft 500 ezer Ft 2 000 ezer Ft 28 ezer Ft 360 ezer Ft 3 188 ezer Ft
II.4. A „Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára” című ÁROP-1.2.11/A-2013. kódszámú pályázati felhívásra kíván az önkormányzat pályázatot benyújtani. Az önkormányzat feltételes közbeszerzési eljárást kíván lebonyolítani, mely nyertes pályázat esetén elszámolható. A közbeszerzési eljárás tervezett költsége 750 ezer Ft, melynek fedezetét az általános tartalék biztosítja, és pozitív elbírálás esetén az összeg visszapótlásra kerül. 2. §-hoz A záró rendelkezés a hatályba léptető és a hatályon kívül helyező 2013. évi költségvetést módosító rendelkezést tartalmazza.
6
TARTALOMJEGYZÉK I. Előterjesztés II. Rendelet-tervezet III. Rendelet indokolása IV. Mellékletek 1. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak alakulásáról előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatonként kötelező és önként vállalt feladatok szerinti bontásban 2. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben 3/a melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése 3/b melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése 4. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi céltartalék előirányzatról 5. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlege 6. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének előirányzatfelhasználási tervéről 7. melléklet Szöveges indokolás az 5., 6. mellékletekhez
7
1. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 1. melléklet 4/2013. (II.20.) önkormányzati rendelethez KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak alakulásáról előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatonként kötelező és önként vállalt feladatok szerinti bontásban 1. táblázat
Előirányzat száma
Bevételek
Előirányzat megnevezése
2 1 11.1. Áru- és készletértékesítés 11.2. Nyújtott szolgáltatások ellenértéke 11.3. Bérleti díj 11.25. Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele 11.4. ÁFA bevételek és visszatérülések 11.5. Hozam és kamatbevétel 11. Intézményi működési bevételek 12.6. Központosított előirányzatok 12.7. Megyei önkormányzati tartalék Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása 12.8. Egyéb központi támogatás 12.9. 12. Önkormányzat költségvetési támogatása 13.10. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 13.11. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 13. Pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 14.12. Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése 14.13. Pénzügyi befektetések bevételei 14.14 Felhalmozási célú kamatbevételek 14. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 15.15. Működési célú támogatás egyéb szervektől 15.16. Működési célú támogatás Társadalombiztosítási Alapból 15.17. Felhalmozási célú támogatás egyéb szervektől Támogatások 15. Költségvetési bevételek összesen (11+..+15) 16.18. Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele 16.19. Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele 16.20. Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás 16.21. Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás 16. Belső finanszírozási célú bevételek 17.22. Működési célú hitelek, kötvények bevételei 17.23. Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei 17. Külső finanszírozási célú bevételek Bevételek összesen (költségvetési bevételek+16+17) 18.24. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 18. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek mindösszesen
adatok ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Változás
3
4 900
900
238 600 238 600 0 100 100 1 735 3 200 4 935 244 535
0 0 0 723 0 0 723 42 0 0 150 192 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 915
41 432
164 707 1 500 166 207 0 410 742 0 410 742
0 -381 0 41 051 0 0 0 41 966 0 0 41 966
2013. évi Módosított 2013. évi önként előirányzat kötelező vállalt feladatok feladatok 5 900
900
723
303
420
1 623 42
1 203 42
420
238 600 150 238 792
238 600 150 238 792
0
0
0
0
100
100
100 1 735 3 200
0 1 735
100
4 935 245 450
1 735 241 730
3 200 3 720
41 432
30 087
11 345
164 326 1 500 207 258
164 326 1 500 195 913
11 345
0 452 708
0 437 643
0 15 065
0 452 708
0 437 643
0 15 065
3 200
2. táblázat
Kiadások
ElőElőirányzat megnevezése irányzat száma 2 1 1.1. Személyi juttatások 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1.3. Dologi kiadások 1.4. Egyéb működési célú kiadások 1.4.1. Működési célú támogatásértékű kiadások 1.4.2. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 1. Működési kiadások 2.5. Beruházási kiadások 2.6. Felújítások 2.7. Egyéb felhalmozási kiadások 2.7.1. Felhalmozási célú támogatásértékű felhalmozási kiadások 2.7.2. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 2. Felhalmozások 3.8. Általános tartalék 3.9. Céltartalékok 3. Pénzforgalom nélküli kiadások Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 4.10. Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás 4.11. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 4. Finanszírozási célú működési kiadások 5.12. Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás 5.13. Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások Kiadások összesen 6.14. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Kiadások mindösszesen
Eredeti előirányzat 3 147 318 37 317 42 974
5 200 232 809 2 090
2 090 7 536 2 100 9 636 244 535 164 707 164 707 1 500 1 500 410 742 0 410 742
Változás 4
1 980 1 617 32 922 0 300 0 36 819 0 0 0 0 0 0 -750 6 278 5 528 42 347 -381 0 -381 0 0 0 41 966 0 0 41 966
Módosított előirányzat 5 149 298 38 934 75 896
adatok ezer Ft-ban 2013. évi 2013. évi önként kötelező vállalt feladatok feladatok 148 218 1 080 38 641 293 72 061 3 835
300 5 200 269 628 2 090
2 000 260 920 2 090
300 3 200 8 708
2 090 6 786 8 378 15 164 286 882 164 326
2 090 6 786 2 021 8 807 271 817 164 326
164 326 1 500
164 326 1 500
0
1 500 452 708
1 500 437 643
0 15 065
0 452 708
0 437 643
0 15 065
0 6 357 6 357 15 065
2. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 2. melléklet 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
16.18. 16.19. 16.20. 16.21. 16. 17.22. 17.23. 17. 18.24. 18.
Áru- és készletértékesítés Nyújtott szolgáltatások ellenértéke Bérleti díj Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele ÁFA bevételek és visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Intézményi működési bevételek Központosított előirányzatok Megyei önkormányzati tartalék Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása Egyéb központi támogatás Önkormányzat költségvetési támogatása Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú kamatbevételek Felhalmozási bevételek Működési célú támogatás egyéb szervektől Működési célú támogatás Társadalombiztosítási Alaptól Felhalmozási célú támogatás egyéb szervektől Támogatások Költségvetési bevételek összesen (11+..+15) Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás Belső finanszírozási célú bevételek Működési célú hitelek, kötvények bevételei Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei Külső finanszírozási célú bevételek Bevételek összesen (költségvetési bevételek+16+17) Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
Bevételek mindösszesen Létszám 1,00 fő Közfoglalkoztatotti létszám: 0.00 fő
900
900 238 600 238 600 0 100 100 1 735 3 200 4 935 244 535
0 0 244 535 0 244 535
5 6 Veszprém Megyei Önkormányzat 0 1.1. Személyi juttatások 0 900 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 1.3. Dologi kiadások 0 1.4. Egyéb működési célú kiadások 0 1.4.1. Működési célú támogatásértékű kiadások 0 1.4.2. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 900 1. Működési kiadások 42 42 2.5. Beruházási kiadások 0 2.6. Felújítások 0 238 600 2.7. Egyéb felhalmozási kiadások 150 150 2.7.1. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások 192 238 792 2.7.2. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0 2. Felhalmozások 0 3.8. Általános tartalék 0 0 3.9. Céltartalékok 0 3. Pénzforgalom nélküli kiadások 0 100 Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 0 4.10. Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás 0 100 4.11. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 0 1 735 4. Finanszírozási célú működési kiadások 0 3 200 5.12. Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás 0 5.13. Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 0 4 935 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások 192 244 727 Kiadások összesen (költségvetési kiadások+4+5) 16 013 16 013 6.14. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 16 013 16 013 0 0 0 0 16 205 260 740 0 0 0 16 205
260 740
Kiadások mindösszesen:
7
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
ezer Ft Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
4
Előirányzat csoport neve
Változás
3
Cím száma
2 11.1. 11.2. 11.3. 11.25. 11.4. 11.5. 11. 12.6. 12.7. 12.8. 12.9. 12. 13.10. 13.11. 13. 14.12. 14.13. 14.14. 14. 15.15. 15.16. 15.17. 15.
Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
1 01.
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben
8
9 34690 8669 30301
0
1 080 293 9 385 0 300 0 11 058 0 0 0 0 0 0 -750 6 278 5 528 16 586 -381 0 -381 0 0 0 16 205 0 0
244 535
16 205
33 610 8 376 20 916 5 200 68 102 590
590 7 536 2 100 9 636 78 328 164 707 164 707 1500 1 500 244 535
300 5200 79 160 590
590 6786 8378 15 164 94 914 164326 164 326 1500 1 500 260 740 0
260 740
2. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 2. melléklet 4/2013. (II.20.) önkormányzati rendelethez
18.24. 18.
Bevételek mindösszesen Létszám 23,00 fő Közfoglalkoztatotti létszám: 3.00 fő
0
0 0
0
0 0 164 707 1500 166 207 0 166 207 0 166 207
25 761
191 968
Kiadások mindösszesen:
Kiemelt előirányzat száma
16.18. 16.19. 16.20. 16.21. 16. 17.22. 17.23. 17.
Áru- és készletértékesítés Nyújtott szolgáltatások ellenértéke Bérleti díj Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele ÁFA bevételek és visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Intézményi működési bevételek Központosított előirányzatok Megyei önkormányzati tartalék Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása Egyéb központi támogatás Önkormányzat költségvetési támogatása Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú kamatbevételek Felhalmozási bevételek Működési célú támogatás egyéb szervektől Működési célú támogatás Társadalombiztosítási Alaptól Felhalmozási célú támogatás egyéb szervektől Támogatások Költségvetési bevételek összesen (11+..+15) Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás Belső finanszírozási célú bevételek Működési célú hitelek, kötvények bevételei Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei Külső finanszírozási célú bevételek Bevételek összesen (költségvetési bevételek+16+17) Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
Módosított előirányzat
11.1. 11.2. 11.3. 11.25. 11.4. 11.5. 11. 12.6. 12.7. 12.8. 12.9. 12. 13.10. 13.11. 13. 14.12. 14.13. 14.14. 14. 15.15. 15.16. 15.17. 15.
5 6 Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal 0 1.1. Személyi juttatások 0 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 1.3. Dologi kiadások 723 723 1.4. Egyéb működési célú kiadások 0 1.4.1. Működési célú támogatásértékű kiadások 0 1.4.2. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 723 723 1. Működési kiadások 0 2.5. Beruházási kiadások 0 2.6. Felújítások 0 2.7. Egyéb felhalmozási kiadások 0 2.7.1. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások 0 0 2.7.2. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0 2. Felhalmozások 0 3.8. Általános tartalék 0 0 3.9. Céltartalékok 0 3. Pénzforgalom nélküli kiadások 0 Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 0 4.10. Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás 0 0 4.11. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 0 4. Finanszírozási célú működési kiadások 0 5.12. Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás 0 5.13. Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 0 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások 723 723 Kiadások összesen (költségvetési kiadások+4+5) 25 419 25 419 6.14. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások -381 164 326 0 1500 25 038 191 245 0 0 0 0 25 761 191 968 0 0 0
ezer Ft Eredeti előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat neve
2
Cím száma
Változás
Előirányzat csoport neve
Eredeti előirányzat
1 02.
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben
7
8
9
113 708 28 941 22 058
0
900 1 324 23 537 0 0 0 25 761 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 761 0 0 0 0 0 0 25 761 0 0
166 207
25 761
164 707 1 500
1 500 0 166 207 0 0 166 207
114608 30265 45595
190 468 1500
1 500 0 191 968 0 0 191 968 0
191 968
2. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 2. melléklet 4/2013. (II.20.) önkormányzati rendelethez
18.24. 18.
Bevételek mindösszesen Létszám 24,00 fő Közfoglalkoztatotti létszám: 3.00 fő
0 900 0 0 0 900 0 0 238 600 0 238 600 0 0 0 0 100 0 100 1 735 3 200 0 4 935 244 535 0 0 164 707 1 500 166 207 0 0 0 410 742 0 0 410 742
41 966
452 708
Kiadások mindösszesen:
Kiemelt előirányzat száma
16.18. 16.19. 16.20. 16.21. 16. 17.22. 17.23. 17.
Áru- és készletértékesítés Nyújtott szolgáltatások ellenértéke Bérleti díj Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele ÁFA bevételek és visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Intézményi működési bevételek Központosított előirányzatok Megyei önkormányzati tartalék Megyei önkormányzatok működési kiadásainak támogatása Egyéb központi támogatás Önkormányzat költségvetési támogatása Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú kamatbevételek Felhalmozási bevételek Működési célú támogatás egyéb szervektől Működési célú támogatás Társadalombiztosítási Alaptól Felhalmozási célú támogatás egyéb szervektől Támogatások Költségvetési bevételek összesen (11+..+15) Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás Belső finanszírozási célú bevételek Működési célú hitelek, kötvények bevételei Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei Külső finanszírozási célú bevételek Bevételek összesen (költségvetési bevételek+16+17) Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
5 6 Veszprém Megyei Önkormányzat mindösszesen 0 0 1.1. Személyi juttatások 0 900 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 0 1.3. Dologi kiadások 723 723 1.4. Egyéb működési célú kiadások 0 0 1.4.1. Működési célú támogatásértékű kiadások 0 0 1.4.2. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 723 1 623 1. Működési kiadások 42 42 2.5. Beruházási kiadások 0 0 2.6. Felújítások 0 238 600 2.7. Egyéb felhalmozási kiadások 150 150 2.7.1. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások 192 238 792 2.7.2. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 0 0 2. Felhalmozások 0 0 3.8. Általános tartalék 0 0 3.9. Céltartalékok 0 0 3. Pénzforgalom nélküli kiadások 0 100 Költségvetési kiadások összesen (1+2+3) 0 0 4.10. Irányító szervi működési támogatásként folyósított támogatás 0 100 4.11. Működési célú hitelek, kötvények kiadásai 0 1 735 4. Finanszírozási célú működési kiadások 0 3 200 5.12. Irányító szervi felhalmozási támogatásként folyósított támogatás 0 0 5.13. Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai 0 4 935 5. Finanszírozási célú felhalmozási kiadások 915 245 450 Kiadások összesen (költségvetési kiadások+4+5) 41 432 41 432 6.14. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 0 0 6. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások -381 164 326 0 1 500 41 051 207 258 0 0 0 0 0 0 41 966 452 708 0 0 0 0
Módosított előirányzat
11.1. 11.2. 11.3. 11.25. 11.4. 11.5. 11. 12.6. 12.7. 12.8. 12.9. 12. 13.10. 13.11. 13. 14.12. 14.13. 14.14. 14. 15.15. 15.16. 15.17. 15.
4
ezer Ft Eredeti előirányzat
3
Kiemelt előirányzat neve
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
1
Cím száma
Változás
Kiemelt előirányzat száma
Előirányzat csoport neve
Eredeti előirányzat
Cím száma
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi bevételei és kiadásai címenkénti részletezésben
7
8
9
147 318 37 317 42 974 0 0 5 200 232 809 2 090 0 0 0 0 2 090 7 536 2 100 9 636 244 535 164 707 0 164 707 1 500 0 1 500 410 742 0 0
1 980 1 617 32 922 0 300 0 36 819 0 0 0 0 0 0 -750 6 278 5 528 42 347 -381 0 -381 0 0 0 41 966 0 0
149 298 38 934 75 896 0 300 5 200 269 628 2 090 0 0 0 0 2 090 6 786 8 378 15 164 286 882 164 326 0 164 326 1 500 0 1 500 452 708 0 0
410 742
41 966
452 708
3/a melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 3/a melléklet 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése
Sorszám
Megnevezés
2013. évi eredeti előirányzat
1 2 3 I. Közgyűlés működésével kapcsolatos kiadások 1. Közgyűlés elnökének illetménye, és munkaadókat terhelő járulékok 9 385 0 2/a. Foglalkoztatási jogviszonyban álló alelnök illetménye, költségtérítése és munkaadókat terhelő járulékok 4 614 2/b. Társadalmi megbízatású alelnök tiszteletdíja, költségtérítése és munkaadókat terhelő járulékok 25 703 3. Képviselők tiszteletdíja, költségtérítése és munkaadókat terhelő járulékok 3 500 4. Eseti megbízások, külső szakértők 400 5. Képviselők egyéb juttatásai 2 240 6. Reprezentáció (közgyűlés, ünnepi közgyűlés) Közgyűlés működésével kapcsolatos kiadások összesen: 45 842 II. Önkormányzat feladatainak kiadásai 0 9 000 K 1. Veszprém megyei területfejlesztési program 2. Tiszta Virágos Veszprém Megyéért 2013 0 Ö K 3. Idegenforgalmi értékek felkutatása, bemutatása, propagálása belföldön és külföldön 3 800 K 4. Sport feladatok támogatása, szabadidős tevékenységek koordinálása, sportrendezvények szervezése belföldi és külföldi partnerek bevonásával 3 200 400 K 5. Könyvvizsgáló díjazása 0 6. Kitüntetések 2013. évi (Pro-Comitatu, Veszprém Megye Érdemrend kitüntetések adományozása) Ö 2 000 K 7. Elnöki jogkörben történő költségvetési forrásfelhasználás 8. Tagdíjak: 0 Ö - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége 0 Ö - Balatoni Szövetség 360 K - Balaton Fejlesztési Tanács 0 Ö - Osztrák-Magyar Corvinus Kör 9. Pénzügyi szolgáltatások díja 300 K 10. Fogaszbályozási szakellátás 3 200 Ö 11. Jogtalanul igénybe vett 2011. évi állami támogatás visszafizetési kötelezettsége (2012. évi pénzmaradvány terhére) K 12. Veszprém megye területfejlesztési feladatai (2012. évi pénzmaradvány terhére) K 13. Megállapodásokon alapuló nemzetközi kapcsolatok, kiutazások, külföldi delegációk fogadása (2012. évi pénzmaradvány terhére) Ö 14. Kitüntetések (2012. évi pénzmaradvány terhére) Ö 15. "Az év megyei rendőre" cím adományozása (2012. évi pénzmaradvány terhére) Ö 16. 2013. évi cégautóadó K 17. "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács 2013. évi működéséhez pénzügyi hozzájárulás Ö 18. Föld Napja 2013. Ö „Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok K 19. számára” ÁROP-1.2.11/A-2013. kódszámú pályázat közbeszerzési eljárás díja ÖSSZESEN: Felhalmozási kiadások (részletezése az 4. mellékletben) K K Általános tartalék K/Ö Céltartalék (részletezése a 5. mellékletben) K Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal kiadásainak támogatása Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi kiadásai összesen: K = Kötelező feladat összesen: 245 675 ezer Ft Ö = Önként vállalt feladat összesen: 15 065 ezer Ft
68 102 590 7 536 2 100 166 207 244 535
Vátozás
Módosított előirányzat
Személyi juttatások
4
5
6
300
2 000
360 28 1 4 667 671 641 101 132 907 500
9 385 0 4 614 25 703 3 500 400 2 240 45 842 0 9 000 300 3 800 3 200 400 2 000 2 000 0 360 0 360 28 300 3 200 1 4 667 671 641 101 132 907 500
750
750
11 058
79 160
-750 6 278 -381 16 205
590 6 786 8 378 165 826 260 740
Munka-adókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 7
7 388
1 944
3 704 20 678 840
910 5 025 227
32 610
8 106
adatok ezer Ft-ban Egyéb felhalmozási kiadások
Egyéb működési célú kiadások Dologi kiadások
Működési célú támogatásértékű kiadás
Működési célú pénzeszköz átadás áht-n kívülre
8
9
10
Beruházás
Felújítás
11
12
Felhalmozási Felhalmozási célú pénzeszköz célú támogatásátadás áht-n értékű kiadás kívülre 13
14
53
2 433 400 2 240 5 126 9 000
600
162
3 038
400
108
1 000
272
2 692 400 728
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
300
2 000
360 360 28 300
80
21
34 690
8 669
3 200
1 4 667 671 641 132 907 500 750 30 301
300
5 200
3/b melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 3/b melléklet 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelethez A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi kiadásainak feladatonkénti részletezése
Sorszám
Megnevezés
1 2 Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal tevékenységével kapcsolatos kiadások Személyi jellegű kiadások Rendszeres személyi juttatások (ebből: szakmai tanácsadó cím: 405 800 Ft/hó, szakmai főtanácsadó cím: 432 900 Ft/hó) - Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások: Jutalom Törzsgárda jutalom - Foglalkoztatottak sajátos juttatásai: Jubileumi jutalom Rendkívüli munkavégzés - Személyhez kapcsolódó költségtérítések Cafeteria juttatás Kulturális utalvány (adómentesen 50eFt adható) 23fő*40eFt Közlekedési költségtérítés Monitor előtti munkavégzéshez szemüveg biztosítása Szabadságmegváltás - Szociális jellegű juttatások Családalapítási támogatás Rendkívüli szociális segély - Állományba nem tartozók juttatásai Közfoglalkoztatottak juttatásai (pályázattal nyert támogatás: 1 735 eFt) Győri István korábbi munkavállalóval szemben fennálló kötelezettség Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások - Irodaszer, nyomtatvány beszerzés - Könyv, folyóirat beszerzés (2012. évi teljesítés: 950eFt) - Hajtó, és kenőanyagok beszerzése - Villamosenergia díja - Egyéb szakmai anyag beszerzés, kisértékű tárgyi eszköz, egyéb szellemi termékek beszerzése - Nem adatátviteli célú távközlési díjak - Adatátviteli célú távközlési díjak - Egyéb kommunikációs szolgáltatások WinTiszt licence KataWin Plexnet tárhely szolgáltatás IGR ASP szolgáltatás Microsec digitális aláírás Vírus Buster licence IRMA iktatóprogram Jogtár Nyugalom Kft. - Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások kiadásai - Egyéb üzemeltetési, fenntartási, szolgáltatási kiadások - Pénzügyi szolgáltatások kiadásai - Számlázott szellemi tevékenység - Belföldi kiküldetés - Reprezentáció - Egyéb dologi kiadások - Adók, díjak, egyéb befizetések - ÁFA fizetési kötelezettség Felhalmozási kiadások (4. melléklet) ÖSSZESEN:
2013. évi eredeti előirányzat
Változás
Módosított előirányzat
Személyi juttatások
3
4
5
6
98 828
900
2 000 522 1 021 250 3 381 920 1 200 200 2 500 77 348 1 951 648 28 803
1 324
500 1 250 3 600 6 1 200 1 650 200 243 42 351 585 40 347 534 400 80 2 000 2 500 250 1 100 120 2 260 1 000 1 800 1 500 166 207
20 000
-129 3 666 25 761
99 728 0 2 000 522 0 1 021 250 0 3 381 920 1 200 200 2 500 0 77 348 0 1 951 648 30 127 0 500 1 250 3 600 6 1 200 1 650 200 0 243 42 351 585 40 347 534 400 80 2 000 22 500 250 1 100 120 2 260 1 000 1 671 3 666 1 500
99 728
191 968
114 608
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási 7
adatok ezer Ft-ban Egyéb felhalmozási kiadások
Egyéb működési célú kiadások Dologi kiadások
Működési célú támogatásértékű kiadás
Működési célú pénzeszköz átadás áht-n kívülre
8
9
10
Beruházás
Felújítás
11
12
Felhalmozási Felhalmozási célú pénzeszköz célú támogatásátadás áht-n értékű kiadás kívülre 13
14
2 000 522 1 021 250 3 381 920 1 200 200 2 500 77 348 1 951 510
138 30 127 500 1 250 3 600 6 1 200 1 650 200 243 42 351 585 40 347 534 400 80 2 000 22 500 250 1 100 120 2 260 1 000 1 671 3 666 30 265
45 595
1 500 0
0
1 500
0
0
0
4. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 5. melléklet 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi céltartalék előirányzatról
Megnevezés I. 1. 2. 3.
Működési célú tartalék Pályázati önerő keret Önként vállalt feladatok tartalék kerete 2013. évi bérkompenzációra adott előleg Működési célú tartalék összesen: II. Felhalmozási célú tartalék 1. Pályázati önerő keret Felhalmozási célú tartalék összesen: Mindösszesen:
2013. évi eredeti előirányzat 1 600 100 1 700
adatok ezer Ft-ban Módosított Változás előirányzat 6 257 21 6 278
400 400
400 400 2 100
1 600 6 357 21 7 978
6 278
8 378
5. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 6. melléklet 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlege
adatok ezer Ft-ban Bevételek megnevezése
Intézményi működési bevételek Önkormányzat költségvetési támogatása Pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatások Költségvetési működési bevételek összesen Belső finanszírozási célú bevételek Finanszírozási célú bevételek I. Működési célú bevételek összesen: Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Önkormányzat költségvetési támogatása Pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatások Költségvetési felhalmozási bevételek összesen Belső finanszírozási célú bevételek Finanszírozási célú bevételek II. Felhalmozási célú bevételek összesen:
Bevételek összesen:
Összeg
Kiadások megnevezése
1 623 238 792 0 4 935 245 350 164 326 41 432 451 108 100 0 0 100 1 500 1 600
452 708
Összeg
Működési kiadások Működési célú tartalék
269 628 14 764
Működési kiadások összesen Finanszírozási célú működési kiadások
284 392 164 326
I. Működési célú kiadások összesen: Beruházási kiadások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadás Felhalmozási célú tartalék Felhalmozási célú kiadások összesen Finanszírozási célú felhalmozási kiadások II. Felhalmozások összesen:
Kiadások összesen:
448 718 2 090 0 0 400 2 490 1 500 3 990
452 708
6. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 7. melléklet .../2013. (IV…..) önkormányzati rendelethez
KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének előirányzat-felhasználási tervéről
Sorszám 1 1 2 3. 3 4 5 6 1
2 3 4 5
-
adatok ezer Ft-ban Megnevezés 2 Induló pénzkészlet Intézményi működési bevételek Önkormányzat költségvetési támogatása Pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási bevételek Támogatások Belső finanszírozási célú bevételek Külső finanszírozási célú bevételek Bevételek összesen Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozások Általános tartalék Céltartalék Finanszírozási kiadások Kiadások összesen Záró pénzkészlet
Január
Február
Március
Április
3
4 14 057
5 16 797
30 300
19 628
18 176
6 11 042 1 623 19 414
448 13 250
449 11 120
30 300
33 326
11 303 2 826 2 114
16 243 14 057
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Összesen
14 11 902
15
7 2 903
8 7 405
9 5 735
10 4 592
11 3 065
12 3 238
13 9 811
19 327 100
18 134
18 134
19 565
18 134
19 327
20 758
449 13 463 5 179 38 518
448 13 120 6 000 37 702
449 14 190 4 800 37 573
448 13 628 4 200 37 841
449 21 120 5 660 45 363
448 16 463 7 520 43 758
449 14 460 2 894 38 561
450 21 549
29 745
448 13 463 5 179 40 127
11 303
13 500
13 483
12 303
13 503
12 845
14 500
12 056
11 496
11 503
11 503
2 826 2 059 1 148
3 375 7 215 290
4 463 16 567 290
3 076 3 884 290
3 375 6 634 590
3 211 6 280 590
3 170 6 280 290
3 014 5 120 790 2 090
2 848 5 240 290
3 375 6 810 142
3 375 7 693 790
13 463 48 266 2 903
1 000 13 463 34 016 7 405
2 150 13 120 39 372 5 735
1 600 14 190 38 716 4 592
1 500 13 628 39 368 3 065
1 000 21 120 45 190 3 238
848 16 463 37 185 9 811
180 14 460 36 470 11 902
6 786 100 21 549 51 796 0
13 250 30 586 16 797
11 120 35 500 11 042
17895
39 894
1 623 238 792 0 4 935 165 826 41 432 452 708 0 149 298 38 934 75 896 5 500 2 090 6 786 8 378 165 826 452 708
7. melléklet .../2013. (…..) önkormányzati rendelethez 8. melléklet 4/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
Szöveges indokolás az 5., 6. mellékletekhez I. A 2013. évi költségvetésének működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlege szöveges indokolása A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi bevételeinek és kiadásainak mérlegét közgazdasági tagolásban az 5. melléklet mutatja be. A költségvetés főösszege összességében 41 966 ezer Ft-tal emelkedett, mely a működési bevételek nagyságát növelte, ezáltal a működési bevételek 451 108 ezer Ft-ban kerültek meghatározásra. A Veszprém Megyei Önkormányzat költségvetési támogatásában a központi költségvetésből származó megyei önkormányzat működési kiadásainak, valamint a bérkompenzáció támogatása jelenik meg, mely a közgyűlés működésének, az önkormányzat kötelező feladatainak, valamint a Hivatal igazgatási tevékenységének finanszírozására szolgál. Az általános működési támogatásból a Hivatal kiadásait szolgáló irányító szervi támogatás a finanszírozási bevételek között jelentkezik. A támogatások között szerepel a fogszabályozási szakellátás finanszírozásának bevétele, valamint a közfoglalkoztatással összefüggésben a Munkaügyi Központtól kapott támogatás. Az intézményi működési bevételek között került megtervezésre a megye idegenforgalmi értékeit bemutató kiadvány megjelentetésével kapcsolatos bevételek befizetése, valamint NAV által visszatérített előző évi rehabilitációs hozzájárulás összege. A költségvetés főösszegét a pénzmaradvány elfogadása 41 432 ezer Ft-tal emelte, melyből 11 345 ezer Ft az önként vállalt feladatokra biztosít forrást. A működési célú bevételek fedezetet nyújtanak a működési célú kiadásokra. A működési célú bevételi többlet – 2 390 ezer Ft – biztosít forrást a felhalmozási kiadásokra. II.
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének előirányzatfelhasználási tervéről készült kimutatás szöveges indokolása A Veszprém Megyei Önkormányzat bevételi és kiadási előirányzat felhasználási terve a 6. melléklet szerint került bemutatásra. A bevételek között megtervezett önkormányzati költségvetési támogatás az Ávr. szerinti ütemezésében jelenik meg. A támogatások a 2012. évi szinten kerültek megtervezésre, melyek a feladatok megvalósításának ütemezésében jelentkeznek a bevételi és kiadási oldalon. A finanszírozási célú bevételek és kiadások ütemezése az irányító szervi támogatás, valamint a 2012. évi jóváhagyott pénzmaradvány felhasználását tartalmazza. A működési kiadásokban nagyobb volument képviselnek a Közgyűlés, valamint a Hivatal működésével kapcsolatban felmerülő kiadások. Pályázati önerő forrását a céltartalék előirányzata biztosítja. A felhalmozási kiadások ütemezése a likviditási egyensúly megtartása mellett, nem veszélyeztetheti az önkormányzat zavartalan működését. Az általános tartalék biztosít fedezetet az év közben jelentkező váratlan kiadásokra.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL:
[email protected]
Szám: 02/94-16/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása szabályairól szóló 19/2012. (VI. 19.) önkormányzati rendelete módosítása
Előadó:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés összeállítását koordinálta: Dr. Imre László megyei jegyző Az előterjesztés elkészítésében részt vett: Főépítészi, Területfejlesztési, Területrendezési és Vagyongazdálkodási Iroda Ratkovszky Judit pályázati referens Az előterjesztést megtárgyalta: Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság
Tisztelt Közgyűlés! I. A Veszprém Megyei Önkormányzat – a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 28.§ (1) bekezdése alapján – 2012. január 1-jétől a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács jogutódjaként tagja lett a Balatontérségi Terület- és Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft.-nek (a továbbiakban: Kft.), melyben tagi üzletrészünk mértéke 100.000 Ft volt. A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása szabályairól szóló 19/2012. (VI. 19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: vagyonrendelet) módosításáról szóló, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete 1.§-a alapján az üzletrész korlátozottan forgalomképes vagyoni körből a forgalomképes vagyoni körbe került átsorolásra. A vagyonrendeletnek, illetve mellékleteinek módosítása lehetővé tette, hogy a Közgyűlés a 69/2012. (XI. 22.) MÖK határozatával az üzletrészt értékesítésre kijelölje. Az üzletrész értékesítésére vonatkozó adásvételi szerződés 2013. február 4-i aláírását követően a vevők - a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. és az ADITUS Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. - a vételárat fele-fele arányban kiegyenlítették. Tisztelt Közgyűlés! A vagyonrendelet 3. § (4) bekezdése értelmében a megyei önkormányzat Kft.-ben lévő üzletrésze forgalomképes vagyonelemnek minősül, mely a vagyonrendelet 2. melléklet I. pontjában feltüntetésre került. Az üzletrész értékesítést követően szükséges a vagyonrendelet mellékletének módosítása, ami a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 1. pontja, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet 20. § (1) bekezdése alapján, a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Mindezek alapján kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a rendelet-tervezetet elfogadni szíveskedjen. Veszprém, 2013. április 12.
Lasztovicza Jenő s.k.
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének …./2013. (…..) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása szabályairól szóló 19/2012. (VI. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása szabályairól szóló 19/2012. (VI. 19.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. 2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 2. napon lép hatályba.
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
Dr. Imre László megyei jegyző
1. melléklet a …/2013. (…) önkormányzati rendelethez
A Veszprém Megyei Önkormányzat üzleti vagyona
A Veszprém Megyei Önkormányzat üzleti vagyonát képezik az önkormányzat főkönyvi nyilvántartásában szereplő tárgyi eszközök.
Indokolás Általános indokolás Az önkormányzat vagyonára vonatkozó rendelet módosítására az alábbi okból volt szükség: A vagyonrendeletben forgalomképes vagyonelemként megjelenített, az önkormányzat kisebbségi tulajdoni hányadával működő többszemélyes gazdasági társaságban lévő üzletrész értékesítésre került. A vagyonrendelet módosítására a közgyűlésnek van hatásköre. Részletes indokolás 1. §-hoz E szakasz a vagyonrendelet mellékletének módosításával az önkormányzat forgalomképes vagyoni köréből töröl vagyonelemet, annak értékesítésére figyelemmel. 2. §-hoz A hatályba léptető rendelkezést tartalmazza.
A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosítása tervezetének előzetes hatásvizsgálata A 2011. január 1-jétől hatályos, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 17. §-a az alábbiak szerint rendelkezik: „17. § (1) A jogszabály előkészítője - a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű - előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat, illetve kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét tájékoztatni kell. Miniszteri rendelet rendelkezhet úgy, hogy az általa meghatározott esetben a közjogi szervezetszabályozó eszköz előkészítője előzetes hatásvizsgálatot végez. (2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab) környezeti és egészségi következményeit, ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.” Az Önkormányzat vagyonáról szóló rendelet módosításának tervezetében (a továbbiakban: Tervezet) foglaltak várható hatásai – a Jat. 17. § (2) bekezdésében foglalt elvárások tükrében – az alábbiak szerint összegezhetők: 1. A tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatásának vizsgálata, különösen: a) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásai A Tervezet ugyanúgy a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonával kapcsolatos szabályokat tartalmazza, mint a korábbi rendelet, így e körben nincs változás. Az önkormányzat kiadásai az új tervezet elfogadásával nem növekednek. b) környezeti és egészségi következményei A Tervezetben foglaltaknak környezeti és egészségi következményei nincsenek. c) adminisztratív terheket befolyásoló hatásai A Tervezet további adminisztratív terheket nem keletkeztet. 2. A jogszabály megalkotása szükségességének, a jogalkotás elmaradása várható következményeinek vizsgálata: A Tervezet nem elsőként szabályozza a tárgykört, a korábbi szabályozás felülvizsgálata, módosítása vált szükségessé a Tervezet Általános indokolásában írtak miatt. A jogbiztonság okán – célszerű a rendelet módosítása. Ennek elmaradása jogszabályellenes tartalom fennmaradását eredményezné. 3. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A Tervezet elfogadása esetén a rendelet alkalmazása a jelenlegi szabályozáshoz képest többlet személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételt nem igényel.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL:
[email protected]
Szám: 02/94-7/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyongazdálkodási tervének jóváhagyása
Előadó:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
közép-
és
hosszú
távú
Az előterjesztés összeállítását koordinálta: Dr. Imre László megyei jegyző Az előterjesztés elkészítésében részt vett: Főépítészi, Területfejlesztési, Területrendezési és Vagyongazdálkodási Iroda Ratkovszky Judit pályázati referens Az előterjesztést megtárgyalta: Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság
Tisztelt Közgyűlés! 2012. január 1-jétől jelentős törvényi változások érintették a megyei önkormányzatok vagyonát, melyek indokolttá tették a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyonkezelés-, gazdálkodás szabályairól szóló 8/2002. (IX.20.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezését és a hatályos törvényi változásokhoz illeszkedő új vagyonrendelet – a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 19/2012. (VI.19.) önkormányzati rendelete a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása szabályairól (a továbbiakban: vagyonrendelet) – megalkotását. Magyarország Alaptörvényének 38. cikk (1) bekezdése szerint az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon. A nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) szabályozza az állam és a helyi önkormányzatok tulajdonában álló vagyon megőrzésének, védelmének és a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodásnak a követelményeit, az állam és a helyi önkormányzatok kizárólagos tulajdonának körét, a nemzeti vagyon feletti rendelkezési jog alapvető korlátait és feltételeit, valamint az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenységeit. Az Nvtv. 9. § (1) bekezdése előírja a helyi önkormányzatok számára, hogy vagyongazdálkodásuknak az Alaptörvényben, valamint az Nvtv. 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetése biztosításának céljából közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet kötelesek készíteni. A hatályos vagyonrendeletünk 5. §-a ciklusonként írja elő a vagyongazdálkodási célkitűzéseket tartalmazó közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv közgyűlési előterjesztését és elfogadását. A közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv megalkotásával és elfogadásával olyan dokumentum létrehozása a cél, amely a megyei önkormányzat vagyonával, egyes vagyonelemeivel kapcsolatos szándékait határozza meg, illetve amelyben meghatározásra kerül, hogy a megyei önkormányzat feladatainak ellátása céljából mely vagyonelemeket, milyen módon és elvek alapján tervez hasznosítani. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a határozati javaslat vagyongazdálkodási tervet megtárgyalni és jóváhagyni szíveskedjen.
melléklete
szerinti
..…../2013. (IV. 25.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és elfogadja - a határozat melléklete szerinti - a Veszprém Megyei Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét. Határidő: folyamatos Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Veszprém, 2013. április 11. Lasztovicza Jenő s.k.
..…../2013. (IV. 25.) MÖK határozat melléklete
A Veszprém Megyei Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terve (Hatályos 2013. május 10-től)
A vagyongazdálkodási terv célja, hogy kijelölje a vagyongazdálkodással összefüggő intézkedések irányvonalát, valamint meghatározza a vagyongazdálkodás szabályozási pontjait és legfontosabb célkitűzéseit. A vagyongazdálkodási terv jogi feltételeit az alábbi jogszabályok teremtik meg: Magyarország Alaptörvénye 38. cikkében rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 1. § (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyon a nemzeti vagyon része. A törvény 7.§ (1)-(2) bekezdése szerint a nemzeti vagyon – ezen belül az önkormányzati vagyon – alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) megfogalmazza az önkormányzatok számára az átláthatóság követelményét. A vagyonelemek tekintetében azokat főszabály szerint az önkormányzat könyveiben kell nyilvántartani. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) meghatározza az önkormányzat tulajdonában lévő nemzeti vagyon kezelésére vonatkozó gazdálkodási szabályokat. A törvény 109.§ (6) bekezdése szerint a vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni és e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képezni. A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 19/2012. (VI.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: vagyonrendelet) - a vonatkozó jogszabályi keretek között - meghatározza a megyei önkormányzat vagyonának csoportosítását, annak tételes felsorolását, rendelkezik a tulajdonosi jogok gyakorlásáról, hatáskörökről és kitér a vagyon hasznosításának, értékesítésének szabályaira. I. Középtávú vagyongazdálkodási irányelvek 1) Az önkormányzati vagyonnal – mint a nemzeti vagyonnal – felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. 2) A vagyongazdálkodás feladata az önkormányzat vagyonának az önkormányzat teherbíró képességéhez igazodó, elsődlegesen a közfeladatok ellátásához és a mindenkori társadalmi szükségletek kielégítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, átlátható, hatékony és
költségtakarékos működtetése, értékének megőrzése, állagának védelme, értéknövelő használata, hasznosítása, gyarapítása, továbbá a feleslegessé váló vagyontárgyak elidegenítése. 3) Az önkormányzati vagyon fejlesztésének (létrehozás, bővítés, felújítás) céljait a Közgyűlés döntései és az éves költségvetési rendelet határozza meg, fejlesztés elsődlegesen pályázati forrásból valósítható meg. 4) Figyelemmel arra, hogy a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása, a nemzeti vagyon hasznosításának célja a kötelező és önként vállalt feladatok hatékony és eredményes ellátása, ezért az önkormányzati vagyongazdálkodás feladatai az alábbiak: A meglévő vagyon fenntartása (üzemeltetés, karbantartás, felújítás). A vagyon növekedésének, gyarapításának elősegítése (fejlesztés, beruházás, adomány elfogadása stb.) Meglévő vagyon fenntartása A meglévő vagyon fenntartása tekintetében különösen nagy figyelmet kell fordítani a pályázati lehetőségekre, azok kihasználásával elsődleges cél az ingatlanvagyon lehetőség szerinti állagmegóvása, esetleges felújítása. Vagyon növekedésének, gyarapításának elősegítése A megyei önkormányzat mozgásterét a vagyon gyarapítása szempontjából jelentősen beszűkíti a költségvetési helyzete. A megyei önkormányzat a vagyon növekedésének elősegítése területén csak pályázati támogatással, és minél alacsonyabb önerővel tud részt venni. 5) Kiemelt figyelmet kell fordítani a vagyon-nyilvántartás aktualizálásának folyamatosságára. 6) A megyei önkormányzat vagyongazdálkodását az átláthatóság, a döntések nyomon követhetőségének, a legmagasabb közösségi haszon elérésének egységes elvei szerint folytatja. 7) A megyei önkormányzat a feladatának ellátása szempontjából feleslegessé vált vagyontárgyakat elsősorban hasznosítja. A nem szükséges vagyon hasznosítását, annak értékesítését megalapozva, a vagyonrendelet előírásai szerint az Nvtv. alapján kell lefolytatni. Az ebből származó bevételt elsődlegesen fejlesztési célokra szükséges felhasználni. Amennyiben a vagyon hasznosítása gazdaságosan nem valósítható meg, úgy annak állagát fenntartva a megyei önkormányzat tulajdonában tartja. II. Hosszú távú vagyongazdálkodási irányelvek 1. Alapjául a fenti középtávú vagyongazdálkodási irányelvek szolgálnak. 2. A vagyonhasznosítás során a bevételszerzés, illetve kiadáscsökkentés mellett szem előtt kell tartani azt, hogy az ne eredményezzen vagyonfelélést. 3. A kedvező pályázati támogatási intenzitású, vagyongyarapodást, vagy meglévő vagyon fenntartást eredményező pályázati lehetőségeket szükséges kihasználni.
III. A Veszprém Megyei Önkormányzat egyes vagyonelemei 1. Forgalomképtelen törzsvagyon Ezen vagyonelem a vagyonrendelet 4. § (1) bekezdése alapján nem idegeníthető el, vagyonkezelői jog, jogszabályon alapuló használati jog vagy szolgalom kivételével nem terhelhető meg, azon idegen tulajdont létrehozni sem ráépítéssel, sem más módon nem lehet. A Veszprém Megyei Önkormányzat forgalomképtelen vagyonelemmel nem rendelkezik. 2. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon Ezen vagyonelemet a vagyonrendelet 4. § (2) bekezdése alapján elidegeníteni, megterhelni, gazdasági társaságba apportálni – a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság és a Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság együttes előzetes véleménye alapján – kizárólag a közgyűlés döntésével lehet. A Veszprém Megyei Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonát képezi a Veszprém, Megyeház tér 1. sz. alatt található Megyeháza épületében (5035/A/1 hrsz.) fennálló 629/1367 tulajdoni hányad. A helyiségek az önkormányzat és szervei elhelyezését, közvetve a kötelező önkormányzati feladatellátást szolgálják. Az érdemi munkavégzés helyszíne a földszinti és az első emeleti épületrészben van. Az irodák karbantartása és felújítása, ezen belül a festés és burkolatcsere az irodák nagy részében megtörtént. A megyei önkormányzat közép- és hosszú távú célja az állagmegőrzés, állagmegóvás és ennek érdekében folyamatos karbantartás, figyelembe véve a társasház működéséből eredő sajátosságokat. Az ingatlanrész kihasználtsága teljes, ezen túlmenő és számottevő bevételt eredményező hasznosításra nincs lehetőség. A megyei önkormányzat ingatlanvagyonát képezi még a Veszprém, Kórház utcai parkoló 5056/2 hrsz. alatt, amely a tisztségviselők és a hivatali dolgozók gépjárműveinek mindennapos parkolási feltételeit hivatott biztosítani. A megyei önkormányzat közép- és hosszú távú célja az állagmegőrzés, állagmegóvás és ennek érdekében a folyamatos karbantartás. 3. Üzleti vagyon Ezen vagyonelem a vagyonrendelet 4. § (3) bekezdése szerint forgalomképes, elidegeníthető, hasznosítható, gazdasági társaságba apportként bevihető, megterhelhető, biztosítékul adható. 3.1. Társasági részesedések A Veszprém Megyei Önkormányzat társasági részesedéssel nem rendelkezik, törvényi feladatellátásának jellege és módja nem indokolja gazdasági társaságban történő tulajdonszerzését, vagy gazdasági társaság alapítását.
3.2. Ingó vagyon – tárgyi eszközök A Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal ingó vagyonát a főkönyvi nyilvántartásban szereplő ingóságok alkotják (irodai- és informatikai eszközök, gépjárművek, műalkotások stb.). Az irodai- és informatikai eszközök tekintetében a közép- és hosszú távú hasznosítás fő célja a rendeltetésszerű, felelős módon, a takarékossági szempontok előtérbe helyezésével történő gazdálkodás, ezen belül a szükséges mértékű gondoskodás az elhasznált eszközök selejtezéséről, pótlásáról. Az üzleti vagyon kategóriájába tartozó, a megyei önkormányzat tulajdonában álló 3 db gépjármű tekintetében a közép- és hosszú távú hasznosítás fő célja, hogy a megyei önkormányzat a kötelező feladatainak sikeres ellátása érdekében minden kedvező lehetőséget kihasználva gondoskodik a gépjárműpark állapotának, működőképességének fenntartásáról, az elavult, lejárt futamidejű gépjárművek cseréjéről. 3.3. Ingatlanvagyon A Veszprém Megyei Önkormányzat üzleti vagyonát képezik a Veszprém, Szeglethy u. 1. szám alatti 103/3/A/34, illetve a103/3/A/35 hrsz.-ú ingatlanok és a hozzá kapcsolódó 103/3/A/1 hrsz.-ú mélygarázsban található 2 db parkolóhely. A két irodahelyiséget a Veszprémi Petőfi Színház női és férfi jelmezraktár céljára a 2012. július 7-én kelt haszonkölcsön szerződés alapján határozatlan ideig használja. A mélygarázsban található 2 db parkolóhelyet a Veszprémi Petőfi Színház gépjárművei parkolás céljára használják. A megyei önkormányzat közép- és hosszú távú célja e vagyonelemek tekintetében az állagmegőrzés, állagmegóvás és ennek érdekében a folyamatos karbantartás. A megyei önkormányzat ezen ingatlanok folyamatos és rendeltetésszerű használatának biztosításával támogatja a Veszprémi Petőfi Színház színművészeti tevékenységének maradéktalan feladatellátását, hozzájárulva a megye kulturális értékeinek ápolásához. Veszprém, 2013. április 10. Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL:
[email protected]
Szám: 02/94-8/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú felhívásra pályázat benyújtására történő felhatalmazás
Előadó:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés összeállítását koordinálta: Dr. Imre László megyei jegyző Az előterjesztés elkészítésében részt vett: Főépítészi, Területfejlesztési, Területrendezési és Vagyongazdálkodási Iroda Ratkovszky Judit pályázati referens Az előterjesztést megtárgyalta: Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság
Tisztelt Közgyűlés! A Kormány 1046/2013. (II. 5.) Korm. határozatával döntött az Államreform Operatív Program (a továbbiakban: ÁROP) 2011-2013. időszakra szóló akciótervének módosításával kapcsolatos feladatokról és kiemelt projekt nevesítéséről. A határozat 1. b) pontja szerint a Kormány egyetértett az ÁROP-1.2.11/A kódszámú, „Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára” című konstrukció akciótervbe történő felvételével. Az ÁROP 2011-2013. évekre szóló akciótervének módosítását a Kormány az 1071/2013. (II. 21.) Korm. határozatával (a továbbiakban: Korm. határozat) elfogadta és egyben meghatározta, hogy a konstrukció tartalmáért felelős minisztérium a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a szakmai tartalom tekintetében feladatkörrel rendelkező további minisztérium a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Korm. határozat értelmében az ÁROP 2011-2013. évekre szóló akciótervbe felvételre került ÁROP-1.2.11/A kódszámú konstrukció célja: „A konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok területfejlesztési tevékenységének kialakítása, kapacitásaik, képességeik megerősítése, mindezzel együtt képessé váljanak arra, hogy a 2014-2020-as uniós tervezési időszakra való felkészülés keretében elkészíthessék: a hosszú távú céljaikat tartalmazó területfejlesztési koncepciójukat, az ezek megvalósítását célzó fejlesztési stratégiájukat és programjukat, mely tartalmazná a legfontosabb projektötleteket is.” 2012. március 12-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára (ÁROP1.2.11/A-2013) címmel társadalmi vitára bocsátotta a pályázati felhívás és útmutató tervezetét. A kiírás végleges formájának elkészítéséhez 2013. március 21-ig várták az észrevételeket, javaslatokat. A felhívás szerint a projekt átfogó célja: a megyei önkormányzatok tervezési dokumentumai előkészítésének támogatása, az ehhez szükséges megyei tervezői kapacitások megerősítése. Ennek érdekében a koordinációs projekthez kapcsolódóan ezen konstrukció kapcsán lehetőség van a kiépülő megyei tervezői körnek „éles” dokumentumok elkészítése illetve elkészíttetése kapcsán gyakorolni és fejleszteni képességeiket. A projekt részcéljai: A megyei szintű helyzetértékelő dokumentumok elemzése, a lehetséges fejlesztési irányok meghatározása. A megye hosszú távú fejlesztési céljait koncepcionális szinten rögzítő tervezési dokumentum, a megyei területfejlesztési koncepció elkészítése. Megyei szintű, középtávú programok elkészítése. A megyei önkormányzatok részéről a 2014-2020 közötti uniós támogatási időszakra vonatkozó operatív programok kialakításához kapcsolódó részdokumentumokat elkészítése. A partnerség biztosítása a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 13.§ (2) k) pontjában foglaltaknak megfelelően. Projektek generálása.
A pályázati konstrukció meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 900 000 000 forint. A konstrukció keretében támogatott pályázatok száma várhatóan 18 db. Jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege maximum 50 millió Ft lehet. A támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének 100 százaléka. Tisztelt Közgyűlés! A pályázati konstrukció végleges formában történő meghirdetése április végére várható. Kérem előzetes felhatalmazásukat, hogy az ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú, „Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára” című könnyített elbírálású pályázati felhívásra a Veszprém Megyei Önkormányzat pályázatot nyújthasson be a végleges kiírásban szereplő tartalmi és formai követelmények szerint. A pályázat megvalósítására rendelkezésre álló szűk időkeretre tekintettel a pályázat benyújtását követően tervezzük a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő közbeszerzési eljárás(ok) feltételes megindítását - lehetőséget adva ezzel arra, hogy a feltételes közbeszerzési eljárás megindításával a támogatásra vonatkozó pályázati és a közbeszerzési eljárás párhuzamosan folyjon. A közbeszerzési eljárás(ok) lefolytatására úgy kerülne sor, hogy a támogatási szerződés megkötését vagy meghatározott összegben történő megkötését a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés(ek) hatályba lépését felfüggesztő feltételként kötjük ki. A pályázati forrás gyors felhasználásához jelenleg kötődő kiemelt érdekre tekintettel kérem előzetes felhatalmazásukat a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő közbeszerzési eljárás megindítására a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján. Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztés megtárgyalására és az alábbi határozat meghozatalára: ..…../2013. (IV. 25.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. egyetért azzal, hogy az ÁROP-1.2.11/A-2013 kódszámú, „Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára” című könnyített elbírálású pályázati felhívásra a Veszprém Megyei Önkormányzat pályázatot nyújtson be a kiírásban szereplő tartalmi és formai követelmények szerint, 2. felhatalmazza elnökét a támogatási szerződés aláírására, 3. felkéri elnökét, hogy a pályázat tartalmáról a közgyűlést annak beadását követő ülésén részletesen tájékoztassa, 4. felhatalmazza elnökét a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő közbeszerzési eljárás(ok) megindítására a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény és a pályázati kiírásban szereplő tartalmi és formai követelmények szerint,
5. felkéri elnökét, hogy a közbeszerzési eljárás(ok)ról annak megindítását követő ülésén részletesen tájékoztassa. Határidő az 1. és 2. pont tekintetében: Határidő a 3. pont tekintetében: Határidő a 4. és 5. pont tekintetében: Felelős:
a pályázat benyújtásának határnapja a pályázat benyújtását követő közgyűlés időpontja a közbeszerzési eljárás megindítását követő közgyűlés időpontja
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Veszprém, 2013. április 16.
Lasztovicza Jenő s.k.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail:
[email protected]
Szám:
02/94-21/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciója
Előadó: Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke Az előterjesztés készítését koordinálta: Dr. Imre László, megyei jegyző Az előterjesztést készítette: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Gazdasági Iroda Szász Jutka irodavezető Farkas Barbara költségvetési referens Önkormányzati Iroda Dr. Molnár Gyöngyi
Az előterjesztést megtárgyalták: Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Bizottságai
Tisztelt Közgyűlés!
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. §-a alapján az önkormányzat következő évre vonatkozó költségvetési koncepcióját a közgyűlés felé április 30-ig kell benyújtani. A 2014. évi költségvetési koncepció kidolgozásakor a gazdaság- és pénzügypolitika fő irányait szem előtt tartva, a megyei önkormányzat funkció, és kötelező feladatellátásának valamint hatáskörének következő évi változásaira figyelemmel I.
a Magyarország helyi önkormányzatiról szóló 2011. évi CLXXXIX. számú törvényt, az 1600/2012. (XII.17.) Kormányhatározatot, az 1114/2013. (III.8.) Kormányhatározatot, valamint a 1115/2013. (III.8.) Kormányhatározatot vettük alapul.
A 2014. évi költségvetés kiemelt céljai
A 2014. évi koncepciót– az előrehozott április 30-i határidő miatt – még az eddigieknél is bizonytalanabb gazdasági, jogi és szabályozási környezetben kell kialakítani. Nem láthatók előre a világgazdaság, illetve hazánk gazdasági helyzetének alakulása, nem ismertek a központi költségvetés 2014. évre vonatkozó elképzelései, prioritásai, tervezési szempontjai. Így a koncepció a bevételek és kiadások tervezésénél a jelenleg hatályos – megyei önkormányzatokra vonatkozó – finanszírozási rendszert és érvényes szabályozást veszi alapul. Fő célkitűzés továbbra is az önkormányzat működőképességének megtartása. A területfejlesztéssel, területrendezéssel kapcsolatos jövőbeli feladatok ellátását továbbra is központi források biztosítják, mely főként pályázatok útján valósulhat meg. II. Az önkormányzati feladatrendszer áttekintése Az uniós kohéziós politika rendszerébe illeszkedve megyei szinten szükséges a területfejlesztési programok megfogalmazása. A fejlesztési igények rendszerszerű és átlátható finanszírozhatósága érdekében a megyei tervezésnek az ágazati szintű stratégiákkal és reformokkal összhangban, az országos szinten kialakított programkeretbe illeszkedve, egységes formában, összhangban kell megvalósulnia. Mindehhez szoros koordinációt és szakmai támogatást szükséges biztosítani a területi szervezés számára. Ezért nélkülözhetetlen a térségi és helyi fejlesztési szereplők terület- és vidékfejlesztési kapacitásainak megerősítésére, különös tekintettel a megyei önkormányzatokra. A megyei és helyi fejlesztéseknek kiemelten a fenntartható és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedéshez kell hozzájárulniuk. A fentiekben bemutatott feladatokra történő felkészüléshez a szakminisztériumok részéről módszertani útmutatók bevezetésére, és koordinációra van szükség mind a megyék, mind pedig a megyei jogú városok térségei számára. A 2014-2020 közötti időszakra történő
felkészüléshez a megyei területfejlesztési program keretében és az integrált városfejlesztési stratégiához kapcsolódóan megvalósítani kívánt fejlesztési igényeket kell összeállítani, ami az operatív programok kidolgozásának alapját képezik majd. A Kormány és a megyei önkormányzatok között kötendő stratégiai megállapodások megkötésére 2013. szeptember 30-ig kerül sor, ami a 2014-2020 közötti időszak uniós finanszírozású fejlesztési programjának a megyei területfejlesztési programok érvényesítésének végrehajtására irányul. III. A gazdasági környezet hatása a megyei önkormányzat 2014. évi költségvetési lehetőségeire A megyei önkormányzatok kötelező feladat- és hatásköri rendszerében, valamint finanszírozásában - 2012. évben történt alapvető változást követően - nem várható jelentős változás az előző évi jogszabályokban megfogalmazott rendelkezésekhez, előírásokhoz képest. Fontos, hogy az önkormányzat pontosan felvázolja a kötelező és önként vállalt feladatainak körét. A költségvetési előirányzatok tervezésekor a kötelező önkormányzati feladatok prioritását biztosítani kell. Önként vállalt feladat a költségvetésben akkor tervezhető, ha annak pénzügyi fedezete az önkormányzat saját bevételéből megteremthető. Az önként vállalt feladatok kiadásainak finanszírozása a kötelező önkormányzati feladatellátását nem veszélyeztetheti. III.1. Foglalkoztatáspolitikai célok és feladatok Törekedni kell a takarékos gazdálkodásra, különösen nagy gondot kell fordítani a jelentős összeget kitevő személyi jellegű kiadások jogszabályi előírásoknak megfelelő tervezésére, és a költségvetési javaslatok szakmai és pénzügyi felülvizsgálatára. A területfejlesztési feladatok hatékony és jogszerű ellátása érdekében törekedni kell a szakmai munkaerő képzésének biztosítására. III.2. Partneri kapcsolatok kialakítása Egy kedvező gazdasági környezet megteremtéséhez, elengedhetetlen a települési önkormányzatokkal, valamint a gazdasági élet szereplőivel történő hatékony együttműködés kialakítása. Az elkövetkező években kiemelt feladat hárul a megyei önkormányzatoknak ezen kapcsolatrendszer kiépítésére a területszervezés tekintetében. III.3. Pályázati lehetőségek 2014. évben fontos célkitűzés a pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, és a lehetőségek lehető legszélesebb körben történő kihasználása. A költségvetésben biztosítani szükséges a pályázati önrész forrásigényét.
A jövő évi költségvetés tervezés során kiemelt jelentőséggel kell bírnia az egyéb központi támogatásból származó pályázatokon való indulás szükségességének, mely egyaránt vonatkozhat a feladatellátás, valamint fejlesztési célt szolgáló pénzeszköz, illetve támogatás megszerzésére. IV. A 2014. évi költségvetési elvárások IV.1. Költségvetési bevételek A megyei önkormányzatok részére a központi költségvetési törvény külön mellékletben határozza meg az adott évre vonatkozó általános működési támogatás összegét. További működési kiadások fedezetéül szolgáló támogatások lehívására csak indokolt esetben kerülhet sor. Az önkormányzat költségvetését kizárólag tervezett bevételei mértékéig alakíthatja ki, hitel felvételére, hiány tervezésére nincs lehetőség. Az állami forrásból csak a kötelező feladatok finanszírozhatók, ennek megfelelően a Szervezeti és Működési Szabályzatban kell azok pontos, jól megfogalmazott körét meghatározni. Saját bevételi forrással az önkormányzat a Munkáltatói Lakásalap Számla javára befolyó törlesztő részletek bevételéből rendelkezik, mely forrása lehet az önként vállalt feladatoknak, pályázati keretnek, valamint a működési források kiegészítésnek. IV.2. Költségvetési kiadások A működési kiadások meghatározásakor a takarékos és hatékony gazdálkodás elvét kell érvényre juttatni. A költségvetési kiadások tervezése során a jogszabályokon, szerződéseken, megállapodásokon alapuló kiadások elsődlegességét kell biztosítani. A költségvetésben a nem várt kiadások finanszírozhatósága érdekében általános tartalékot kell képezni. Az önkormányzati vagyonelemek értékcsökkenésével egyező mértékben tartalékot kell képezni a szükséges felújítások, pótlólagos beruházások érdekében. V. Vagyonhasznosítási koncepció A Veszprém Megyei Önkormányzatnak az önkormányzati vagyonnal, mint a nemzeti vagyon részével felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodnia. Az önkormányzat fő célja jelenleg a - jórészt a kötelező feladatok ellátásának helyszínéül szolgáló – vagyon elemek állagmegőrzése, állagmegóvása és ennek érdekében folyamatos karbantartása. A vagyongazdálkodás jogi szabályozását a nemzeti vagyonról szóló módosított 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) és a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodása
szabályairól szóló 19/2012. vagyonrendelet) tartalmazza.
(VI.19.)
önkormányzati
rendelete
(a
továbbiakban:
A megyei vagyongazdálkodás feladata az önkormányzat teherbíró képességéhez igazodó, elsődlegesen a közfeladatok ellátásához és a mindenkori társadalmi szükségletek kielégítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, átlátható, hatékony és költségtakarékos működtetése, értékének megőrzése, állagának védelme, értéknövelő használata, hasznosítása, gyarapítása, továbbá az önkormányzat feladatának ellátása szempontjából feleslegessé váló vagyontárgyak elidegenítése. VI. Kitekintés a következő három évre Az adósságot keletkeztető ügyletek körét a stabilitási törvény határozza meg, mely többek között kiterjed a hitel, kölcsön felvételére, átvállalására annak aktuális tőketartozásával együtt, valamint a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatalára, váltó kibocsátására. Figyelemmel a megyei önkormányzat 2012. évtől meghatározott, jogszabályon alapuló új feladatellátására, annak finanszírozási lehetőségeire, valamint az államháztartás önkormányzatot érintő jogi szabályozására a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. évben, és az azt követő három évben a stabilitási törvény által megszabott ügyletekre irányuló kötelezettséget és kezességet nem vállal. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a 2014. évi költségvetés koncepciót szíveskedjék meghatározni, és a további feladatellátás céljából a határozati javaslatot elfogadni.
…../2013. (IV. 25.) MÖK határozat
1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2014. évi költségvetési koncepciót az előterjesztésben foglaltak szerint elfogadja. Felelős: Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke Határidő: 2014. február 15. és folyamatos 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzati feladatok biztonságos ellátása érdekében, a likviditás és működőképesség fenntartásának céljából az alábbi intézkedéseket rendeli el: Felül kell vizsgálni a felvállalt feladatok struktúráját, nagyságrendjét, indokoltságát. A feszített költségvetésre tekintettel a gazdálkodás rendjében szigorú takarékosságot kell megkövetelni. Önként vállalt feladatforrás kizárólag saját bevétel lehet. Az önként vállalt feladatok az önkormányzat kötelező feladatellátását nem veszélyeztethetik. A folyó évi működési bevételekből kell finanszírozni a folyó évi működési kiadásokat.
A költségvetési gazdálkodásban erősíteni kell a bevételszerző tevékenységet. Ösztönözni kell a pályázati lehetőségek kihasználását, melynek elősegítése érdekében szükséges pályázati önerő keret létrehozása a tartalék terhére. A költségvetés előkészítésekor a jogszabályon, szerződésen, megállapodáson alapuló kiadások elsődlegességét biztosítani kell. A költségvetésben a nem várt kiadások finanszírozhatósága érdekében általános tartalékot kell képezni. A területfejlesztési feladatok hatékony és jogszerű ellátása érdekében törekedni kell a szakmai munkaerő képzésének biztosítására. Felelős: Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke Határidő: 2014. február 15. 3. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. évben, és az azt követő három évben a stabilitási törvény által megszabott ügyletekre irányuló kötelezettséget és kezességet nem vállal. Felelős: Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke Határidő: 2014. február 15. 4. A megyei érdekképviseletekkel meg kell állapodni a dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő tervezett intézkedésekről, és az azt alátámasztó költségvetési előirányzatokról. Felelős: Dr. Imre László főjegyző Határidő: 2014. január 15. 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet-tervezetet a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény kihirdetését követően, 2014. február 15-ig – a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság véleményével – a megyei közgyűléshez be kell terjeszteni. Felelős: Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke Határidő: 2014. február 15.
Veszprém, 2013. április 16.
Lasztovicza Jenő s.k.
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke
8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail:
[email protected]
Szám: 02/94-25/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-ei ülésére
Tárgy:
Döntés fogszabályozási szakellátási feladatról
Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés összeállítását koordinálta: Dr. Imre László megyei jegyző
Az előterjesztés előkészítésébe bevont szervezet, személy: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Iroda dr. Molnár Gyöngyi jogtanácsos Az előterjesztést megtárgyalta: Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság
2
Tisztelt Közgyűlés!
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a 68/2012. (XI. 22.) MÖK határozatában a fogszabályozási szakellátási feladatok állam általi átvétele legkésőbbi határidejét 2013. június 30. napjában határozta meg, valamint a Dr. Erdélyi Árpád Fogászati Praxis Kft.-vel határozatlan időre kötött közreműködői szerződést – a Kft. ügyvezetőjének kérésére figyelemmel – közös megegyezéssel 2012. december 31. napjával megszüntette, mely szerződés-megszüntető okirat aláírásra került. Ezt követően a Közgyűlés – mivel az állam általi átvétel időpontjáról információ továbbra sem állt rendelkezésre – a 79/2012. (XII. 20.) MÖK határozatában döntött arról, hogy a Veszprém megyei fogszabályozási szakellátási feladatok ellátására pályázatot ír ki területi ellátási kötelezettséggel. Döntött egyben arról is, hogy a pályázat eredményes lezárulásáig helyettesítésre közreműködői szerződés kerüljön megkötésre Dr. Szőcs Ágnes egyéni vállalkozó fogszakorvossal. Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy a közreműködői szerződést 2012. december 21. napján megkötöttük, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Veszprémi, Várpalotai, Zirci Kistérségi Népegészségügyi Intézete a szolgáltatás nyújtására vonatkozóan működési engedélyt adott ki, mely 2012. december 27. napján jogerőre emelkedett. A működési engedély kiadásáról tájékoztattam Dr. Szócska Miklós államtitkár urat, és kértem, hogy szíveskedjen értesíteni a fogszabályozási szakellátási feladatok állam által történő átvételének lehetséges időpontjáról, módjáról. Mivel válasz e tárgyban a mai napig nem érkezett, a fogszabályozási feladatok folyamatosan történő biztonságos ellátásához, a pályázat eredményes elbírálásához szükség van a feladat állam általi átvételére a 68/2012. (XI. 22.) MÖK határozatban megjelölt határidő ismételt módosítására, melyet az önkormányzati ciklus lejárta évének végében, azaz 2014. december 31-ben javasolok meghatározni. A fent hivatkozott MÖK határozat alapján a pályázati felhívás az Egészségügyi Közlöny 2013. február 4-i számában jelent meg, a részletes pályázati feltételek a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapján kerültek közzétételre. A pályázat megküldésének határideje március 20-án járt le, a felhívásra március 18-án egy pályázat érkezett, a pályázó az M + R 2003 Kft (4025 Debrecen, Arany J. u. 12.), a fogszabályozási feladatok ellátására Dr. Rácz Dóra szakorvost jelölték meg. A pályázati felhívásban előírt tartalmi követelményeknek a pályázat megfelel, az előírt dokumentumok csatolásra kerültek, melyek között szerepel a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete szakvéleménye. Eszerint a pályázó által ellátásra megjelölt telephelyen a tárgyi és személyi feltételek a fogszabályozási tevékenység végzéséhez megfelelnek a jogszabályban előírt követelményeknek. A pályázó a nyilvános tárgyaláshoz hozzájárult. Amennyiben a közgyűlés úgy dönt, hogy a pályázatot benyújtóval feladat-ellátási szerződést köt, a pályázó működési engedélyének megszerzéséig, illetve az OEP-pel megkötendő finanszírozási szerződés alapján a finanszírozás megkezdéséig szükséges a Dr. Szőcs Ágnessel megkötött szerződés fenntartása.
3 Mindezek alapján kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést megtárgyalni és az alábbi határozatot meghozni szíveskedjen: …../2013. (IV. 25.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 68/2012. (XI. 22.) MÖK határozat 1. pontjában a fogszabályozási szakellátási feladatok állam által történő átvételére legkésőbb 2013. június 30. napjában meghatározott határidőt 2014. december 31-re módosítja. 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém megyei fogszabályozási szakellátási feladatok ellátását határozatlan időre az M + R 2003 Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (4025 Debrecen, Arany J. u. 12., adószám: 13991847-2-09, fogszabályozási szakellátási feladatot ellátó személy: Dr. Rácz Dóra szakorvos) egészségügyi szolgáltatóval megkötésre kerülő – a határozat mellékletét képező – feladatellátási szerződés útján biztosítja, melynek aláírására felhatalmazza a közgyűlés elnökét. 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhívja az M + R 2003 Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot, hogy a feladat-ellátási szerződés mindkét fél általi aláírásától számított 5 napon belül nyújtsa be az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területileg illetékes szervéhez a működési engedély kiadása és a határozat 3. pontja szerinti finanszírozási szerződés megkötése iránti kérelmét, s a jogerős engedélyt annak megszerzését, a finanszírozási szerződést annak aláírását követően haladéktalanul küldje meg a Veszprém Megyei Önkormányzat részére. 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy az M + R 2003 Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság a 2. pontban meghatározott jogerős működési engedély alapján 30 szakorvosi óra vonatkozásában közvetlen finanszírozási szerződést kössön az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Közép-dunántúli Területi Hivatalának Veszprém Megyei Irodájával. 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2. pontban meghatározott jogerős működési engedély megszerzését követően a 3. pontban meghatározott finanszírozási szerződésben a finanszírozás kezdő időpontjaként megjelölt határidőig fenntartja a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Dr. Szőcs Ágnes egyéni vállalkozó fogszakorvos között a 79/2012. (XII. 20.) MÖK határozat 2. pontja alapján fogszabályozási szakellátásra, helyettesítésre megkötött közreműködői szerződést. 6. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a közgyűlés elnökét, hogy tegye meg a határozatban szereplő feladatok végrehajtása érdekében szükségessé váló intézkedéseket. Határidő: Felelős:
az 1. pont vonatkozásában: a 2. pont vonatkozásában: a 3. pont vonatkozásában: a 6. pont vonatkozásában: a 3. pont vonatkozásában:
azonnal, a szerződés aláírására 2013. április 30. az abban megjelölt határidő Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke M + R 2003 Korlátolt Felelősségű Társaság
Veszprém, 2013. április 16. Lasztovicza Jenő s.k.
4 a …./2013. (IV. 25.) MÖK határozat melléklete
Egészségügyi feladat-ellátási szerződés Amely létrejött egyrészről a Veszprém Megyei Önkormányzat (8200 Veszprém, Megyeház tér 1. képviseli: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, adószám: 15734295-1-19, OEP kód: 7224), mint egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv (a továbbiakban: Önkormányzat), másrészről az M + R 2003 Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (4025 Debrecen, Arany J. u. 12., adószám: 13991847-2-09, cégjegyzékszám: 09-09-013650, képviseli: Szabó Miklós Csaba ügyvezető), mint egészségügyi szolgáltató, (a továbbiakban: Szolgáltató), együttesen: Szerződő felek) között, a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletben felsorolt települések lakossága fogszabályozási szakellátási feladatának vállalkozási formában történő egészségügyi feladat-ellátási szerződéssel történő ellátása tárgyában, az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek mellett: 1. Szerződő felek megállapítják, hogy az Önkormányzat a Szervezeti és Működési Szabályzata 2. mellékletében foglaltak szerint önként vállalt feladatként gondoskodik a fogszabályozási szakellátási tevékenység Veszprém megyében történő ellátásáról, mely feladatot az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény alapján egészségügyi szolgáltatóval történő egészségügyi ellátási szerződés megkötése által is teljesítheti. 2. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletben felsorolt települések lakosságának fogszabályozási szakellátására az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Középdunántúli Területi Hivatalának Veszprém Megyei Irodája (a továbbiakban: OEP Iroda) 30 szakorvosi óraszámot (a továbbiakban: szakellátási kapacitás) biztosít az Önkormányzat részére. A fentiek előrebocsátásával a Szerződő felek megállapodnak abban, hogy az 3. Önkormányzat a Szolgáltató részére átadja a fogszabályozási szakellátási feladatának ellátását 30 szakorvosi óra vonatkozásában, melyet a Szolgáltató teljes körűen átvesz az alábbiak szerint: 3.1. Az Önkormányzat hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a fogszabályozási feladat ellátására az OEP Irodájával közvetlen finanszírozási szerződést kössön a 2. pontban megjelölt szakellátási kapacitásnak megfelelően a jelen szerződés mellékletében meghatározott ellátási terület vonatkozásában. 3.2. A Szolgáltató vállalja, hogy az OEP Irodájától kapott finanszírozás fejében a fogszabályozási szakellátási tevékenységet a jelen szerződés mellékletben felsorolt településekre kiterjedő területi ellátási kötelezettséggel folyamatosan, a jogszabályokban és az egészségügyi szakmai szabályokban előírt színvonalon látja el Veszprém városban, a Március 15. u. 4/C. szám alatti telephelyen (rendelőben), az alábbi rendelési időben: hétfő: kedd: szerda: csütörtök: péntek:
7.00 – 13.00 óráig 13.00 – 19.00 óráig 13.00 – 19.00 óráig 7.00 – 13.00 óráig 7.00 – 13.00 óráig
5 3.3. A Szolgáltató vállalja, hogy a fogszabályozási szakellátással kapcsolatos, a vonatkozó jogszabályokban előírt dokumentációt elkészíti, jelentési kötelezettségét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felé határidőben teljesíti. 3.4. A Szolgáltató vállalja, hogy a fogszabályozási szakellátás teljesítésének akadályoztatása, szabadsága, betegsége esetén – jelentési kötelezettségének teljesítése mellett – gondoskodik a szükséges képesítéssel és engedéllyel rendelkező helyettesítéséről és fedezi az azzal kapcsolatos költségeket. 3.5. A Szolgáltató vállalja, hogy a fogszabályozási szakellátási tevékenységének ellátása alatt a jogszabályban meghatározott felelősségbiztosítási szerződését fenntartja. 3.6. A Szolgáltató vállalja, hogy a fogszabályozási szakfeladat elvégzéséhez szükséges működési engedély iránti kérelmet jelen szerződés mindkét fél által történő aláírását követő 5 napon belül benyújtja a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézetéhez (a továbbiakban: ÁNTSZ). Szerződő felek megállapodnak abban, hogy Szolgáltató az egészségügyi tevékenységének folytatásához az ÁNTSZ által kiadott jogerős működési engedélyt haladéktalanul megküldi az Önkormányzat részére. 3.7. A Szolgáltató köteles biztosítani a fogszabályozási tevékenység ellátásához szükséges tárgyi, személyi feltételeket, eszközöket, műszereket és a szükséges fogászati anyagokat, továbbá Szolgáltatót terheli ezen eszközök és műszerek fenntartási és karbantartási költségeinek viselése is. Az Önkormányzat kezdeményezi kapacitás-lekötési megállapodásának módosítását az 4. OEP Irodával és a fogszabályozási feladatok ellátására szolgáltatóként 30 szakorvosi óraszám erejéig a Szolgáltatót nevesíti (ellátást teljesítő szakorvos: Dr. Rácz Dóra). 5. A fogszabályozási szolgáltatás szakmai ellenőrzése az ÁNTSZ szakfelügyelő főorvosa által történik. 6. Amennyiben az Önkormányzat és a Szolgáltató között a fogszabályozási szakellátás feladatának ellátására létrejött szerződés bármely okból megszűnik, a megszűnést követő naptól a szakellátási kapacitás ismét az Önkormányzat kapacitásának részét képezi. Szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a feladatátadási szerződés teljesítése 7. során az egységes betegellátás érdekében együttműködnek. 8. A Szolgáltató vállalja, hogy biztosítja a szolgáltatás folyamatosságát, ezért Szerződő felek megállapodnak abban, hogy az OEP Irodával kötött finanszírozási szerződés hatályba lépésének napjától jelentett teljesítmény alapján járó összeget az OEP iroda közvetlenül a Szolgáltatónak utalja a ……………………………. számlaszámra. 9.
Szerződő felek között a jelen feladat-ellátási szerződés határozatlan időtartamra jön létre.
10.
A jelen szerződés hatálybalépésének napja a jogerős működési engedély alapján az OEP Irodával megkötött finanszírozási szerződésben a finanszírozás kezdő időpontjaként megjelölt nap.
6 11.
-
Jelen feladat-ellátási szerződés megszűnik: súlyos szerződésszegés esetén rendkívüli felmondással, közös megállapodással, bármely Szerződő fél jogutód nélküli megszűnésével, a Szolgáltató működési engedélyének visszavonásával, jogszabályban meghatározott egyéb okból.
11.1. Rendkívüli felmondás: Jelen szerződés bármely Szerződő fél súlyos szerződésszegése esetén a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozatával, 3 hónapos felmondási idővel felmondható. 11.2. A szerződés bármely okból és bármilyen formában történő megszűnése esetén Szolgáltató az ellátás folyamatosságát és biztonságát változatlan színvonalon köteles – a megszűnés időpontjáig – biztosítani. 11. A Szerződő felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a szerződés időtartama alatt bármilyen, a fogszabályozási feladat ellátásával kapcsolatos vita merülne fel, azt előbb közös egyeztetéssel kísérlik megoldani, ha nem sikerül, abban az esetben a jogvita elbírálására a Veszprém Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 12. Az e szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Veszprém, 2013. …………………
Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Önkormányzat, mint egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv képviselője
Szabó Miklós Csaba az M + R 2003 Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Szolgáltató képviselője
7 melléklet az egészségügyi feladat-ellátási szerződéshez Területi ellátási kötelezettség fogszabályozás ellátására Veszprém megyében közigazgatási kód 4288 4631 4765 5157 5421 6327 6673 7065 7898 7922 8749 9502 10870 11767 14173 14243 14757 16595 16692 19141 20251 20437 20853 21403 23001 23700 25566 25654 25779 26569 27979 28015 28112 28237 28370 28972 29072 30173 30182 31307 32212 32276 32814 33871
Település megnevezése Kispirit Tüskevár Borszörcsök Somlójenő Királyszentistván Bakonypölöske Ajka Városlőd Halimba Szentgál Karakószörcsök Vid Doba Veszprém (ebből 1.-6. fogászati körzetre) Bánd Somlóvecse Noszlop Oroszi Szőc Kamond Csehbánya Magyarpolány Úrkút Nagypirit Kisszőlős Kiscsősz Hárskút Kerta Somlószőlős Somlóvásárhely Nagyalásony Iszkáz Öcs Dabrony Apácatorna Pusztamiske Kisberzseny Kislőd Kolontár Adorjánháza Márkó Devecser Csögle Egeralja lakosságszám összesen:
lakosság száma 94 584 413 330 508 403 32329 1397 1195 2886 311 153 517 57683 695 105 1053 144 442 438 281 1267 2129 289 150 134 667 640 695 1202 522 366 215 419 193 451 107 1209 757 417 1263 4704 701 240 120698
JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM
Szám: 02/94-6/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-ei ülésére
Tárgy:
Határozati javaslat Magyarország címerének és zászlajának használatáról
Előadó:
Orbán Imre frakcióvezető helyettes Jobbik Magyarországért Mozgalom
Az előterjesztést készítette: Orbán Imre frakcióvezető helyettes Jobbik Magyarországért Mozgalom Az előterjesztést megtárgyalta: Ügyrendi Bizottság
Tisztelt Közgyűlés! 2013. február 19-én Szolnokon, a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub az izraeli Hapoel Holon ellen játszott Euro-Challenge Kupa mérkőzést. A tét nem volt kicsi, a magyar csapatnak nyerni kellett ahhoz, hogy továbbjutási esélyei megmaradjanak. Erre készült a teljes szolnoki szurkolótábor. Az már megszokott, hogy motozás után juthatnak be a szurkolók a sportrendezvények helyszíneire. Azonban az már mélységesen felháborító és magyarságunkat mélyen megsértő, hogy a rendezők, a rendőrséggel karöltve, nem engedélyezték a szurkolói csoportoknak, hogy bevigyék a magyar és a székely zászlót a csarnokba! Egy nemzetközi mérkőzésre, ahol egy magyar csapat játszik egy külföldivel. Mint utólag kiderült az izraeli csapat vezetői és biztonsági emberei kérték, hogy se zászló, se drapéria ne legyen a csarnokban, mert ellenkező esetben nem játsszák le a mérkőzést. Szeretném kiemelni a szolnoki szurkolók helyes cselekedetét: miután nem bírták elviselni ezt a magyarságot sértő megaláztatást, elhagyták a lelátót! Magyarország Alaptörvénye, nemzeti hitvallása rögzíti, hogy Magyarország tiszteli más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszik a világ minden nemzetével. Ez alapján viszonzásul elvárjuk, hogy a hazánkba látogató külföldiek is tartsák tiszteletben magyarságunkat, nemzeti identitásunkat. Mindezek alapján kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést megtárgyalni és az alábbi határozatot meghozni szíveskedjen: …../2013. (IV. 25.) MÖK határozat „Veszprém megye önkormányzata kinyilvánítja, hogy Veszprém megye közigazgatási területén Magyarország állami címerének és állami zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 11. § (1) bekezdése alapján a nemzethez tartozás kinyilvánítása céljából bármely magánszemély a címert és a zászlót (lobogót) az e törvényben foglalt korlátozások megtartásával szabadon használhatja”. Határidő: Felelős:
azonnal Dr. Imre László, megyei jegyző
V e s z p r é m, 2013. április 05. Orbán Imre s.k.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE
8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL:
[email protected]
Szám: 02/94-10/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
Beszámoló a Veszprém Megyei Önkormányzat, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal 2012. évi közbeszerzéseiről
Előadó:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés összeállítását koordinálta: Dr. Imre László megyei jegyző Az előterjesztés elkészítésében részt vett: Főépítészi, Területfejlesztési, Területrendezési és Vagyongazdálkodási Iroda Ratkovszky Judit pályázati referens Az előterjesztést megtárgyalta: Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság
Tisztelt Közgyűlés! A megyei önkormányzat, valamint a hivatal 2012. évi közbeszerzéseinek lebonyolítására a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: új Kbt.), valamint a megyei önkormányzat és a hivatal közbeszerzési szabályzatában foglalt rendelkezések vonatkoztak. Az Országgyűlés 2011. július 11-i ülésnapján fogadta el az új Kbt.-t, melynek bizonyos rendelkezései már 2011. augusztus 21-én hatályba léptek, de a törvény lényegi része 2012. január 1-jével lépett hatályba. A törvény változását a helyi szintű szabályozásnak is követnie kellett, így a szabályzatok rendelkezéseit összhangba kellett hozni az új Kbt. és a végrehajtására kiadott rendeletek előírásaival. Az eredményes, a megyei önkormányzat és a hivatal által lefolytatott közbeszerzési eljárásokra vonatkozó egységes eljárási rend kialakítása érdekében a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 43/2012. (VI. 14.) MÖK határozatával hagyta jóvá az önkormányzat és a hivatal Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat). Ebben meghatározásra került a közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, dokumentálásának rendje, belső ellenőrzésének felelősségi rendje, a közbeszerzési eljárásban részt vevő személyek, szervek, azok feladatai, hatáskörük, felelősségi rendjük. Külön fejezetben került szabályozásra a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések eljárási rendje. A Szabályzat tartalmazza, hogy a közgyűlés elnöke, valamint a megyei jegyző a megyei önkormányzat és a hivatal éves közbeszerzéseiről legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig tájékoztatót ad a közgyűlés részére. Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény határozta meg a 2012. január 1-jétől december 31-éig érvényes közbeszerzési értékhatárokat. Nemzeti eljárásrendben az előző évre is érvényes értékek nem változtak – árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén nettó 8 millió forint, építési beruházás esetén pedig nettó 15 millió forint feletti becsült érték esetén kellett közbeszerzési eljárást lefolytatni a beszerzések megvalósításánál. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évben nem indított közbeszerzési eljárást. A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal a 2012. évi közbeszerzési terve szerint mobiltelefon-szolgáltatásra (2009-ben lefolytatott eljárás alapján), illetve gépjárműüzemanyag üzemanyagkártyával történő beszerzésére vette igénybe a központosított közbeszerzés lehetőségét. A megyei önkormányzat és a hivatal a központosított közbeszerzéshez önként jogosult csatlakozni. A hivatal részére a mobil távközlési szolgáltatások igénybevételét a Telenor Magyarország Zrt. a KM0101KGSM08 számú keretmegállapodás alapján 2009. május 18-án megkötött szolgáltatási szerződés szerint 2012. május 4-ig biztosította, ezt követően nem került sor közbeszerzés igénybe vételére. 2012. január 1-jétől május 4-ig az ellenszolgáltatás bruttó összege 707 596,- Ft volt.
A hivatali gépjárművek üzemanyag igényének üzemanyagkártyával történő teljesítésére a MOL Nyrt.-vel 2012. július elsején egyedi szerződés került megkötésre a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság KS0101UKAR12 azonosítószámú keretszerződésének mellékleteként. A szerződés 2014.03.31-ig hatályos. 2012. július 1-je és 2012. december 31-e közötti időszakban történő teljesítésekre az ellenszolgáltatás bruttó összege 1 382 520,- Ft volt. 2012. évben a hivatal a központosított közbeszerzés keretében összesen bruttó 2 090 116,- Ft összegű ellenszolgáltatást teljesített. Az eljárás lebonyolításával kapcsolatos teendőket a hivatal pályázati referense végezte. A közbeszerzési eljárás jogszerű lefolytatását 2012. évre vonatkozóan sem a megyei önkormányzatnál, sem a hivatalnál külső szerv nem vizsgálta. A lefolytatott közbeszerzési eljárásnál jogorvoslati eljárás nem volt.
Kérem a Tisztelt Közgyűlést a beszámoló elfogadására és az alábbi határozat meghozatalára: ..…../2013. (IV. 25.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és elfogadja a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal 2012. évi közbeszerzéseiről szóló beszámolót. Határidő: azonnal Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Veszprém, 2013. április 8.
Lasztovicza Jenő s.k.
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail:
[email protected] Szám: 02/94-4/2013.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
Jelentés a lejárt határidejű határozatokról (I.), a bizottsági döntésekről (II.)
Előadó:
Lasztovicza Jenő megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés készítésében részt vett: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Iroda Krámli János önkormányzati referens
Tisztelt Közgyűlés! I.
A testület lejárt határidejű határozataiban megfogalmazott teljesítéséről a végrehajtásért felelősök az alábbi jelentéseket adták:
feladatok
11/2012. (II. 16.) MÖK határozat 1./ pontja: A közgyűlés elnökének felkérése a megyei területfejlesztési koncepció kidolgozására A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A 11/2012. (II. 16.) MÖK határozat 1./ pontjában a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazta elnökét Veszprém megye területfejlesztési koncepciójának kidolgozására és felkérte, hogy a dokumentációt elfogadásra a közgyűlés elé terjessze be 2012. november 30-ig. A napirendi pont 2012. februári tárgyalásának idején még nem állt rendelkezésünkre az országos és megyei területfejlesztési koncepciók elkészítésének ütemterve. A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal által 2012. júniusban közreadott tervezési folyamat az elfogadási határidőket az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (továbbiakban: OFTK) esetén 2013. február 28-ban, a megyei területfejlesztési koncepciók esetén 2013. április 30-ban jelölte meg. A 2012. december 20-i közgyűlés a fenti ütemezés figyelembevételével a 80/2012. (XII. 20.) MÖK határozatában a Veszprém Megye Területfejlesztési Koncepciójának új előterjesztési határidejét 2013. április 30-ra módosította. A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal szervezésében 2013. március 13-án tartott megyei fórumon elhangzott, hogy az OFTK elfogadásának ütemezése kitolódik. A parlament az OFTK-t várhatóan a 2013. I. félévi ülésszakában fogadja el. A megyei koncepciónak összhangban kell lennie az OFTK-val, ezért a dokumentációt csak az OFTK parlament általi elfogadását követően fogadhatja el a közgyűlés. A módosító határozatban előírt határidő a megyei önkormányzat hibáján kívül tarthatatlanná vált. Tájékoztatni kívánom a közgyűlést, hogy a Veszprém Megyei Területfejlesztési Koncepció készítésének egyeztetési folyamata lezárult, a beérkezett és elfogadott észrevételek figyelembevételével a dokumentáció kiegészítése megtörtént. A tervezővel történt szerződésmódosítás értelmében Veszprém Megye Területfejlesztési Koncepciójának helyzetfeltárási utómunkáira is kibővülnek a feladatok. A tervezői szerződés vállalkozási díja így sem éri el a szolgáltatás igénybevételére irányuló, a Kbt-ben meghatározott közbeszerzési értékhatárt. Az OFTK elfogadását követően a megyei koncepció újból áttekintésre és indokolt esetben kiegészítésre kerül az országos koncepcióval való összhang biztosítása érdekében. A fentiekre tekintettel javasolom a 80/2012. (XII.20.) MÖK határozattal módosított 11/2012. (II. 16.) MÖK határozat 1./ pontja tekintetében a végrehajtás határidejét 2013. október 31. napjában meghatározni. 70/2012. (XI. 22.) MÖK határozat 4) pontja: Veszprém Megye Területfejlesztési Koncepciója javaslattevő fázisának véleményezése A fenti határozat 4./ pontjára az alábbi jelentést adom: A napirendi pontnak a megyei közgyűlés 2012. november 22-i tárgyalásánál a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal által közölt Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (továbbiakban: OFTK) esetén 2013. február 28-i, a megyei területfejlesztési koncepciók esetén 2013. április 30-i határidő volt érvényben. Az OFTK elfogadási
határidejének kitolódása és annak kihatása a megyei koncepció elfogadására a 11/2012. (II. 16.) MÖK határozat 1./ pontjára adott jelentésben ismertetetésre került. A határozatban előírt 2013. április 18-i határidő a megyei önkormányzat hibáján kívül tarthatatlanná vált. Javaslom, hogy a határozat 4./ pontja a tekintetében határidő kerüljön módosításra 2013. október 31-ére. 77/2012. (XII. 20.) MÖK határozat 6./ pontja: A „8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács átalakulása A fenti határozat 6./ pontjára az alábbi jelentést adom: A 77/2012. (XII. 20.) MÖK határozat 6./ pontjában a megyei közgyűlés felkérte elnökét, hogy a megyei önkormányzat SZMSZ-ének "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács átalakulására irányuló felülvizsgálatát terjessze a közgyűlés elé. A határozat 6./ pontjának teljesítési határideje 2013. február 28-a volt. A "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács átalakulásának előkészítése és összehangolása az érintett Fejér Megyei Önkormányzattal és Vas Megyei Önkormányzattal a tervezettnél hosszabb ideig tart. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének jelen ülés napirendjei között szerepel a „Tájékoztató "8-as főút" Térségi Fejlesztési Tanács átalakulásáról” tárgyú előterjesztés. 2/2013. (II. 14.) MÖK határozat: Tájékoztató Kropf Miklósnak, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése tagjának a képviselői mandátumáról történő lemondásáról Bizottsági tagsággal kapcsolatos döntések A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: Intézkedtem a határozat érintettek részére történő megküldéséről. Az SZMSZ-ről szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet a bizottsági tagsággal kapcsolatos döntéseket tartalmazza, a bizottságok az új tagösszetétellel végzik munkájukat. 3/2013. (II. 14.) MÖK határozat: Székely zászló kitűzésének elrendeléséről Fenti határozatra az alábbi jelentés adom: A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 3/2013.(II.14.) MÖK határozatában - a Román állam és a román emberek jogainak, nemzeti érzelmeinek tiszteletben tartása mellett Magyarország Alaptörvényének D) cikkében rögzített, a határainkon kívül élő magyarok sorsáért viselt felelőssége alapján elrendelte, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése székhelyének épületén – a Veszprémi Megyeházán – a székely zászló kitűzését határozatlan időre. A Megyeháza épületén 2013. február 14-én elhelyezésre került a székely zászló. A székely zászló kitűzéséről Kovászna Megye Tanácsának Elnökét írásban tájékoztattam, s megküldésre került a közgyűlés döntéséről szóló határozat is. 4/2013. (II. 14.) MÖK határozat: Somló és Környéke Borút Egyesületben létesített tagság felmondásáról A fenti határozatra a következő jelentést adom: A tagság felmondásáról az Egyesületet értesítettem.
5/2013. (II.14.) MÖK határozat: Igazgatási szünet elrendeléséről A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati tisztviselőire, valamint munkavállalójára vonatkozóan a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II. 14.) MÖK határozatával igazgatási szünetet rendelt el, valamint előírta, hogy az igazgatási szünettel kapcsolatos részletszabályok a közszolgálati szabályzatban kerüljenek meghatározásra. A Veszprém Megyei Önkormányzat Jegyzőjének 2/2013. (II. 15.) számú utasítása a Közszolgálati Szabályzatról rendelkezik az igazgatási szünet részletszabályairól, meghatározza, hogy az éves szabadságolási terv elkészítésénél, valamint a szabadságok ütemezésénél figyelemmel kell lenni az 5/2013. (II. 14.) MÖK határozatban megjelölt igazgatási szünet időtartamára, valamint elrendeli a Hivatal működőképességének biztosítása érdekében a fent megjelölt időtartamban az ügyelet biztosítását. 8/2013. (II.14.) MÖK határozat: A Veszprém Megyei Német Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A nemzetiségi önkormányzat az együttműködésről szóló megállapodást az 5/2013.(II.22.) MNÖ határozattal elfogadta, és 2013. február 22-én a megállapodás mindkét fél részéről aláírásra került. 9/2013. (II.14.) MÖK határozat: A Veszprém Megyei Roma Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata
Nemzetiségi
A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A nemzetiségi önkormányzat az együttműködésről szóló megállapodást az 5/2013.(II.21.) MRNÖ határozattal elfogadta, és 2013. február 21-én a megállapodás mindkét fél részéről aláírásra került. 10/2013. (II.14.) MÖK határozat: Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról A fenti határozatra a következő jelentést adom: A közgyűlés hozzájárulásával megtörtént a 05/168/2012. számú, Devecser Város Önkormányzatával kötött támogatási szerződés módosítása. A Veszprém Megyei Önkormányzat az érintett Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések önkormányzataival a megítélt támogatási arány szerinti felosztás alapján a támogatási szerződéseket megkötötte, és azt követően gondoskodott a támogatási előlegek átutalásáról. 11/2013. (II.14.) MÖK határozat: Beszámoló a 2012. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól A fenti határozatra a megyei jegyző az alábbi jelentést adja: A határozat melléklete szerint elfogadásra került a 2012. évben végzett belső ellenőrzésekről szóló ellenőrzési jelentés. A beszámoló készítéséig fennálló nem határidős hibák a
szabályzatok jogszabályi módosulásai miatti aktualizálás hiányosságaiból adódtak, melyek átdolgozása folyamatosan történik. 12/2013. (II. 14.) MÖK határozat: Beszámoló a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi területfejlesztési és területrendezési tevékenységéről A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése által jóváhagyott beszámolót és a határozatot megküldtem a nemzeti fejlesztési miniszter részére. 13/2013. (II. 14.) MÖK határozat: Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálat véleményezése A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A közgyűlés döntéséről a Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztályát – a határozat egyidejű megküldésével - értesítettem. 14/2013. (II. 14.) MÖK határozat: Kezdeményezés a 11-es Győrszabadhegy – Veszprém vasútvonal átsorolására A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A határozat mellékletét képező, a vasútvonal átsorolást kezdeményező levelet aláírtam és elküldtem Orbán Viktor miniszterelnök részére. A Miniszterelnökség a 2013. március 6-án kelt levelében arról tájékoztatott, hogy a megkeresés tartalmára való tekintettel a levelet illetékességből és válaszadás céljából továbbították a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, Németh Lászlóné miniszter asszonynak. A miniszter asszony a 2013. március 25-én kelt levelében a Győrszabadhegy – Veszprém vasútvonal átsorolásával kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatott: „ A 168/2010. (V.11.) Korm. rendelet 2. §-a alapján a tárcánk a rendelet hatálya alá eső vasútvonalak besorolását évente legalább egyszer felülvizsgálja. Az idei felülvizsgálat keretében várhatóan nagyobb jelentőségű átsorolásokról is dönteni kell, mivel a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról szóló új uniós rendeletet várhatóan az idén, akár már a jelenlegi elnökség alatt elfogadják, ami a legfontosabb országos törzshálózat vonalak esetén is változást hoz. A besorolások felülvizsgálata várhatóan a jogszabály megszületése után történik meg.” 15/2013. (II. 14.) MÖK határozat: Az Országos Fejlesztési Koncepció és az Országos Területfejlesztési Koncepció társadalmi egyeztetési változata stratégiai vitaanyag véleményezéséről A fenti határozatra az alábbi jelentést adom: A közgyűlés döntéséről a Nemzetgazdasági Minisztérium Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárát – a határozat egyidejű megküldésével – értesítettem.
II.
Bizottsági döntések:
Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottság határozatai 1/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága a 2013. február 11-i ülésének napirendjét a következők szerint állapította meg: 1. Bizottsági állásfoglalás a Veszprém Megye Területfejlesztési Koncepciója egyeztetési eljárás során érkezett véleményekre adott tervezői válaszokról 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 22.) önkormányzati rendeletének módosítása 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2011-2014. évekre szóló gazdasági programjának megújítása 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása 6. Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról 7. Beszámoló a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi területfejlesztési és területrendezési tevékenységéről 8. Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálat véleményezése 9. Az Országos Fejlesztési Koncepció és az Országos Területfejlesztési Koncepció társadalmi egyeztetési változata stratégiai vitaanyag véleményezése További napirend: 10. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága ügyrendjének meghatározása Határidő: Felelős:
azonnal Gaálné Vörösmarty Éva, a bizottság alelnöke
2/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága a megyei területfejlesztési koncepció kidolgozása keretében megtárgyalta a „Bizottsági állásfoglalás a Veszprém Megye Területfejlesztési Koncepciója egyeztetési eljárás során érkezett véleményekre adott tervezői válaszokról” tárgyú előterjesztést. A bizottság a véleményekre adott tervezői válaszokat elfogadja és felkéri a tervezőt a vélemények és arra adott tervezői válaszok szerint a területfejlesztési koncepció átdolgozására. A bizottság felkéri a megyei közgyűlés elnökét, hogy a tervezőt a határozatról értesítse. Határidő: Felelős:
az értesítésre 2013. február 20. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
3/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta ”A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő Somló és Környéke Borút Egyesületi tagság felmondásával kapcsolatos határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
4/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta ”A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő, a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatalban elrendelendő igazgatási szünet témakörével kapcsolatos határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
5/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta ”A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
6/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 22.) önkormányzati rendeletének módosítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
7/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2011-2014. évekre
szóló gazdasági programjának megújítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
8/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő, az adósságot keletkeztető ügyletből származó fizetési kötelezettséggel kapcsolatos határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
9/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelettervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
10/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta a „Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
11/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta a „Beszámoló a Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi területfejlesztési és területrendezési tevékenységéről” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
12/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta „Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálat véleményezése” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő, a felülvizsgálat véleményezéséhez kapcsolódó határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
13/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta „Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálat véleményezése” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő, a 11-es Győrszabadhegy – Veszprém vasútvonal átsorolási kezdeményezésével kapcsolatos határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
14/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága megtárgyalta „Az Országos Fejlesztési Koncepció és az Országos Területfejlesztési Koncepció társadalmi egyeztetési változata stratégiai vitaanyag véleményezése” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Dr. Áldozó Tamás, a bizottság elnöke
15/2013. (II. 11.) Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsági határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Területfejlesztési, Területrendezési és Gazdasági Bizottsága 2013. március 1-jei hatállyal a Bizottság ügyrendjét – a határozat mellékletében foglaltak szerint – jóváhagyja. 2. A bizottság felkéri a megyei jegyzőt, hogy gondoskodjon a Bizottság ügyrendjének a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon történő közzétételéről. Határidő: Felelős:
2013. március 01. Dr. Imre László, megyei jegyző
Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság határozatai 1/2013. (II. 06.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága a 2013. február 6-ai ülésének napirendjét a következők szerint állapította meg:
1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének előzetes véleményezése 2. Vegyes ügyek Határidő: Felelős:
azonnal Pusztai István, a bizottság elnöke
2/2013. (II. 06.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága a 2013. évi költségvetéssel kapcsolatosan az alábbi előzetes véleményt fogalmazta meg: A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendelet-tervezete a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelel. A szinte kizárólag állami költségvetésből származó bevételek elemi szinten biztosítják a testület és a hivatal működésének, valamint az egyes jogszabályokban meghatározott feladatok ellátásának pénzügyi fedezetét. A területfejlesztési, területrendezési kötelezettségek érdemi ellátásához további állami támogatás igénylése szükséges. A saját bevételek minimális szintje pedig az önkormányzat megyei identitás erősítését szolgáló vállalásainak teljesítését megnehezíti. A bizottság a rendelet-tervezetet tárgyalásra alkalmasnak tartja. Határidő: Felelős:
2013. február 8. Pusztai István, a bizottság elnöke
3/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága a 2013. február 13-ai ülésének napirendjét a következők szerint állapította meg: 1. Tájékoztató Kropf Miklósnak, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése tagjának a képviselői mandátumáról történő lemondásáról Bizottsági tagsággal kapcsolatos döntések 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 22.) önkormányzati rendeletének módosítása 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2011-2014. évekre szóló gazdasági programjának megújítása 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása 6. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat megyei díjainak adományozásáról szóló rendelet megalkotása 7. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati tisztviselőit, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése foglalkoztatási jogviszonyban álló tisztségviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása 8. Együttműködési megállapodások felülvizsgálata a Veszprém Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok között 9. Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról
10. Beszámoló a 2012. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól 11. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága ügyrendjének meghatározása Határidő: Felelős:
azonnal Pusztai István, a bizottság elnöke
4/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „Tájékoztató Kropf Miklósnak, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése tagjának a képviselői mandátumáról történő lemondásáról, bizottsági tagsággal kapcsolatos döntések” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
5/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a „Somló és Környéke Borút Egyesületben létesített tagság felmondásáról” szóló határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
6/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő „Igazgatási szünet elrendeléséről” szóló határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
7/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
8/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 22.) önkormányzati rendeletének módosítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
9/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2011-2014. évekre szóló gazdasági programjának megújítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
10/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a „Döntés a Veszprém Megyei Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapításáról” szóló határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
11/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
12/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat megyei díjainak adományozásáról szóló rendelet megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
13/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati tisztviselőit, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése foglalkoztatási jogviszonyban álló tisztségviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
14/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta az „Együttműködési megállapodások felülvizsgálata a Veszprém Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok között” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzattal való együttműködésre vonatkozó határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
15/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta az „Együttműködési megállapodások felülvizsgálata a Veszprém Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok között” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a Veszprém Megyei Német Önkormányzattal való együttműködésre vonatkozó határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
16/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta a „Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
17/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága megtárgyalta „Beszámoló a 2012. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Pusztai István, a bizottság elnöke
18/2013. (II. 13.) Pénzügyi Biz. határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsága 2013. március 1-jei hatállyal a Bizottság ügyrendjét - a határozat mellékletében foglaltak szerint - jóváhagyja. 2. A bizottság felkéri a megyei jegyzőt, hogy gondoskodjon a Bizottság ügyrendjének a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon történő közzétételéről. Határidő: Felelős:
2013. március 01. Dr. Imre László, megyei jegyző
Ügyrendi Bizottság határozatai 1/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadta el: 1. Tájékoztató Kropf Miklósnak, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése tagjának a képviselői mandátumáról történő lemondásáról Bizottsági tagsággal kapcsolatos döntések 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém megye jelképeiről és a jelképek használatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 22.) önkormányzati rendeletének módosítása 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2011-2014. évekre szóló gazdasági programjának megújítása 6. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása 7. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat megyei díjainak adományozásáról szóló rendelet megalkotása 8. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati tisztviselőit, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése foglalkoztatási jogviszonyban álló tisztségviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása 9. Együttműködési megállapodások felülvizsgálata a Veszprém Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok között 10. Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról 11. A közgyűlés 2013. február 14-ei napirendjei tárgyalásra történő alkalmasságának vizsgálata 12. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése képviselőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről jelentés 13. A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési rendjének elfogadása A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Ügyrendi Bizottsága ügyrendjének meghatározása Határidő: Felelős:
azonnal Végh László a bizottság alelnöke
2/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta a „Tájékoztató Kropf Miklósnak, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése tagjának a képviselői mandátumáról történő lemondásáról”, valamint a „Bizottsági tagsággal kapcsolatos döntések” című előterjesztést és azt a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
3/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a „Somló és Környéke Borút Egyesületben létesített tagság felmondásáról” szóló határozati javaslatot a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
4/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő „Igazgatási szünet elrendeléséről” szóló határozati javaslatot a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
5/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
6/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém megye jelképeiről és a jelképek használatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotása” című előterjesztést és azt a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
7/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 22.) önkormányzati rendeletének módosítása” című előterjesztést és azt a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
8/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2011-2014. évekre szóló gazdasági programjának megújítása” című előterjesztést és azt a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
9/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a „Döntés a Veszprém Megyei Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapításáról” szóló határozati javaslatot elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
10/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megállapítása” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezetet elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
11/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzat megyei díjainak adományozásáról szóló rendelet megalkotása” című előterjesztést és azt a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
12/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati tisztviselőit, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése foglalkoztatási jogviszonyban álló tisztségviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása” című előterjesztést és azt a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
13/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta az „Együttműködési megállapodások felülvizsgálata a Veszprém Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok között” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzattal való együttműködésre vonatkozó határozati javaslatot elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
14/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta az „Együttműködési megállapodások felülvizsgálata a Veszprém Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok között” című előterjesztést és az előterjesztésben szereplő a Veszprém Megyei Német Önkormányzattal való együttműködésre vonatkozó határozati javaslatot elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
15/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága megtárgyalta a „Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról” című előterjesztést és azt a közgyűlés részére elfogadásra javasolta. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
16/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága a 2013. február 14ei közgyűlés napirendi tervezetét, valamint a „Székely zászló kitűzésének elrendelése” címmel benyújtott „sürgős” minősítésű indítványt tárgyalásra alkalmasnak minősítette. Határidő: Felelős:
2013. február 14. Végh László a bizottság alelnöke
17/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Ügyrendi Bizottsága elfogadta a képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről szóló jelentést. Határidő: Felelős:
azonnal Végh László a bizottság alelnöke
18/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Ügyrendi Bizottsága 2013. március 1-jei hatállyal a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Rendjét - a határozat mellékletében foglaltak szerint - elfogadja 2. A bizottság felkéri a megyei jegyzőt, hogy gondoskodjon a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Rendjének a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon történő közzétételéről. Határidő: Felelős:
2013. március 1. Dr. Imre László, megyei jegyző
19/2013. (II. 14.) ÜB. Biz. határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Ügyrendi Bizottsága 2013. március 1-jei hatállyal a Bizottság ügyrendjét - a határozat mellékletében foglaltak szerint - jóváhagyja. 2. A bizottság felkéri a megyei jegyzőt, hogy gondoskodjon a Bizottság ügyrendjének a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon történő közzétételéről. Határidő: Felelős:
2013. március 1. Dr. Imre László, megyei jegyző
Tisztelt Közgyűlés! Kérem a következő határozat elfogadását, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntéseiről: …../2013. (IV. 25.) MÖK határozat 1./
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 11/2012. (II. 16.) MÖK határozat 1./ pontjára, a 70/2012 (XI. 22.) MÖK határozat 4./ pontjára, a 77/2012. (XII.20.) MÖK határozat 6./ pontjára, továbbá a 2/2013. (II. 14.), 3/2013. (II. 14.), 4/2013. (II. 14.), 5/2013. (II. 14.), 8/2013. (II. 14.), 9/2013. (II. 14.), 10/2013. (II. 14.), 11/2013. (II. 14.), 12/2013. (II. 14.), 13/2013. (II. 14.), 14/2013. (II. 14.) és a 15/2013. (II. 14.) MÖK határozatokra adott jelentést elfogadta.
2./
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 80/2012. (XII. 20.) MÖK határozattal módosított 11/2012. (II. 16.) MÖK határozat 1./ pontja, továbbá a
70/2012. (XI.22.) MÖK határozat 4./ pontja tekintetében a végrehajtás határidejét 2013. október 31. napjára módosítja. 3./
A közgyűlés a bizottságoknak az elmúlt időszakban hozott döntéseiről szóló tájékoztatót tudomásul veszi.
Határidő: azonnal Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
V e s z p r é m, 2013. április 11. Lasztovicza Jenő s.k.
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail:
[email protected] Szám:02/94-18/2013.
ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésére
Tárgy:
Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2013. február 1 – 2013. április 15.)
Előadó:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés készítésében részt vett: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai Zsebe Péter, idegenforgalmi referens, bizottsági titkár
Események Február 8. Polgárdy Imre alelnök védnöki feladatokat látott el az Alsóörsi Sportegyesület által a sportcsarnokban rendezett jelmezes sportbálon. Hebling Zsolt polgármester köszöntője után a bál két fővédnöke dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár és dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, majd Csík Ferenc a Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke a bál védnöke üdvözölte az est csaknem 300 vendégét. A helyi szakosztály vezetője, Csuhaj Ernő díjakat adott át a 2012-ben kiemelkedő eredményeket elért sportolóknak. Az estet zenés táncos műsorral az Acro Dance táncosai nyitották Jelmezes felvonuláson a Sirály Nyugdíjas Egyesület mutatta be táncos produkcióját. A bál bevétele az Alsóörsi Sportegyesületet támogatja. Február 13. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság meghívásának eleget téve megjelentem Dr. Bakondi György tű. altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója részvételével lebonyolított szemlén a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. A találkozó alkalmával Dr. Bakondi György főigazgató megbeszélést folytatott a Veszprém megyei járási hivatalok vezetőivel. A tanácskozás során a védelmi igazgatási rendszer közelmúltban bekövetkezett változásairól, az új működési rendről és a döntési kompetenciákról esett szó. Február 14. Jelen voltam Dr. Imre László megyei jegyzővel együtt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett „Gazdasági évnyitó 2013” című rendezvényen, a Megyeháza Szent István termében. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is. A fórumot Dr. Markovszky György a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg. A fórumon „Párhuzamos kihívások – Kormányzati cselekvés a 100 %-os forráslehívás és hatékony felkészülés érdekében” címmel Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter tartott előadást, majd az MKB Bank makrogazdasági előrejelzéseiről Kondrát Zsolt vezető elemző beszélt. A rendezvény Dr. Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott zárszavával fejeződött be. Február 21. Kerta, Adorjánháza, Egyházaskesző vízellátó rendszerek vízminőség javítása záró rendezvényén vett részt Polgárdy Imre alelnök Kertán, ahol a Marcal völgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás elnöke, Buzás Károly mondott beszédet. Február 28. A budapesti Hungexpo vásárközpont területén harminchatodik alkalommal rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Utazás Kiállítást. A Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság felkérésére L. Simon László, kultúráért felelős államtitkár, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, valamint Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága alelnöke társaságában megnyitottam Közép-Dunántúl, a Királyi régió standját. Megnyitóbeszédem során felhívtam a figyelmet a Veszprém Megyei Önkormányzat által a kiállításon bemutatásra került legújabb kiadványokra, valamint megyénk turisztikai kínálatára. A megnyitót követően a standok megtekintésére került sor.
Március 6. Dr. Kovács Zoltánnal, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjával tartott közös sajtótájékoztatón jelentettem be a magyar szőlő- és borágazatba 2013 folyamán érkező 29 millió euró - mintegy 8,5 milliárd forint – összegű támogatást. A támogatásból szőlőültetvények megújítására több mint 22 millió euró lesz felhasználható, és több mint 4 millió euró jut majd a borászatok beruházási támogatására. A dotáció különösen fontos Veszprém megye számára, ahol négy történelmi borvidék is található és magas az ágazatban foglalkoztatottak száma. A változtatás hangsúlyos eleme, hogy az ”egy tag egy szavazat” elvét felváltja a korlátozott területalapú rendszer alkalmazása, amely a jelentősebb gazdasági kockázatot vállaló tagoknak nagyobb beleszólást biztosít az ügyek intézésébe. Emellett megváltozik a hegybírók státusa, erősödik a termelőkkel való kapcsolatuk. A hegybírók a továbbiakban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsához tartoznak majd. Az egyszerűsítések eredményeként a Balatoni borrégióban termelt oltalom alatt álló, eredet védett borok érzékszervi minősítése ezen túl helyben történik. A jogszabályi változásoknak köszönhetően a borok analitikai vizsgálatát központilag szervezik meg és nem a termelőt terhelik a feladattal. Két éve zajlik a szőlő- és borágazatban az adminisztráció egyszerűsítése. Ez idő alatt a szaktárca biztosította a közvetlen termelői értékesítés lehetőségét, kedvezőbbek lettek a kisebb pincészetek számára a minősítési díjak, egyszerűsítették a mellékterméklepárlás módját, valamint az úgynevezett pincekönyv vezetését is. A múlt év végén elfogadott új hegyközségi törvény megteremtette a hegyközségi rendszer átalakításának lehetőségét, amelyre azért volt szükség, hogy a hegyközségek alkalmazkodni tudjanak a változó piaci körülményekhez. Bevezetésre került az úgynevezett ISZBIR, Integrált Szőlészeti és Borászati Informatikai Rendszer is, amely a szőlészek és a hegybírák könnyebb és gyorsabb adatszolgáltatását segíti elő. Március 7. Dr. Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott társaságában, hivatalomban fogadtam Papp Károly r. vezérőrnagy, országos rendőr-főkapitányt. A megbeszélést követően a főkapitány a dunántúli megyei rendőrkapitányságok vezetői részére tartott tájékoztatót a rendőrség jövőbeni feladatairól a Megyeháza Szent István termében. Március 10. Tóth József tanító, tanár, nyugalmazott iskolaigazgató, helytörténet-kutató, Tapolca város díszpolgára 95. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen fejeztem ki jókívánságaimat Tapolca-Diszelben, a művelődési házban. A rendezvényen Császár László, Tapolca polgármestere adta át az ünnepeltnek Dr. Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Tapolca Város Önkormányzata üdvözletét. Március 16. Balatonfüred Város Önkormányzata és a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. meghívására Polgárdy Imre alelnök vett részt a „Tavaszi nyitány” című kiállítás megnyitón a Vaszary Villában Balatonfüreden, ahol köszöntőt mondott Dr. Bóka István polgármester, Roland Galharague, a Francia Köztársaság magyarországi nagykövete és Geskó Judit a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének vezetője. A kiállítást Illyés Mária művészettörténész és E. Csorba Csilla a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg.
Március 21. Részt vettem a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság soron következő ülésén az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központjában. Tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Veszprém Megyei Agrárkamara a Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében a Veszprém megyei palackos borok versenyét. A jelenlétemben zajló rangos borversenyre ezúttal százötven bort neveztek be, melyek közül elsősorban a tavalyi évjáratú borokat küldtek be a termelők. Március 22. Megjelentem a „Víz Világnapja” alkalmából Kékkúton, a Kékkúti Ásványvíz Zrt. által szervezett ünnepségen. 1992. óta minden év március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját. A világnap apropóján lehetőségünk van felhívni a figyelmet a világ vízkészleteinek védelmére. A Kékkúti Ásványvíz Zrt. anyavállalata (Nestlé Waters) ennek tudatában oktatási programot kezdeményezett a vízkészletek megóvásának fontosságáról. E napon tájékoztatták a meghívott gyerekeket, tanárokat és a résztvevőket a víz védelméről, és az egészséges hidratációról. Polgárdy Imre alelnök jelen volt Devecser város március 15-i ünnepségén, melyet a rendkívüli időjárás miatt későbbi időpontban rendeztek meg. Polgárdy Imre, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke - Ékes József országgyűlési képviselő által az országgyűlés elnökével aláíratott - Magyarország alaptörvényét a devecseri Őszi-Fény Nyugdíjas klubnak adta át. A dedikált alaptörvényt a nyugdíjas klub képviseletében Havasi Sándorné, a klub elnöke vette át. Az Országgyűlés koszorúit Polgárdy Imre, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke és Kovács László, Devecser város alpolgármestere helyezte el a devecseri sírkertben. Március 30. Ezen a napon vette kezdetét a 167. balatoni hajózási szezon. Az ünnepség az első hajó fogadásával kezdődött, majd a vendégek az ünnepség végén ingyenes sétahajózáson vehettek részt a SZIGLIGET motorossal. A rendezvényen a Veszprém Megyei Önkormányzatot Polgárdy Imre alelnök képviselte. Április 9. Polgárdy Imre, a Megyei Önkormányzat Közgyűlése alelnöke a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat 16. alkalommal rendezi meg április 13-14. között a Megyei Utazás Kiállítást. Az alelnök hangsúlyozta, 2013ban is több, mint 50 turisztikai szolgáltató vesz részt a rendezvényen, ahol a megye nemzetközi testvérkapcsolatait reprezentálandó Kovászna és Nyitra megye turisztikai vonzerőivel is megismerkedhetnek a látogatók. A kiállítás díszvendége: Szlovákia és Kassa, Európa Kulturális Fővárosa, külföldi kiállítók közül idén is jelen lesz Málta, valamint Ciprus. Április 10. Megnyitottam a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság értékelő-koordinációs bizottsági ülését a Megyeháza Egry termében. Az ülésen Futtató Norbert r. őrnagy, a bizottság titkára számolt be a 2012. évben végzett tevékenységről, majd ismertette a 2013. évi munkatervet. Az ülés a munkacsoportok vezetőinek bizottság tevékenységgel kapcsolatos hozzászólásaival zárult.
Április 11. Köszöntöttem a megjelenteket Várpalotán a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület „Jó szerencsét!” köszöntés elfogadásának 119. évfordulója alkalmából szervezett emlékülésen. A rendezvényen kultúrműsorra, szakmai előadásra (Aktualitás kihívások a hazai energetikában és a bányászatban), koszorúzásra került sor. Az emléktáblánál Rabi Ferenc BDSZ elnök tartott ünnepi beszédet. Április 13. Megnyitottam a Veszprém Megyei Önkormányzat által 16. alkalommal megszervezett Megyei Utazás Kiállítást. A rendezvény több mint 50 turisztikai szolgáltató kínálatával várta az érdeklődőket, akik a kezdetektől fogva térítésmentesen látogathatják a kiállítást és kísérő rendezvényeit. A népszerű eseményt közel 5.000 utazni vágyó kereste fel a hétvégén.
Veszprém, 2013. április 15.
Lasztovicza Jenő s.k.