A versenyképes igazságszolgáltatás Előadás a Tizenharmadik Magyar Jogászgyűlésen
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégáim!
Mitől lesz versenyképes az igazságszolgáltatás? Mitől lesznek versenyképesek a bíróságok? Egyáltalán, kell-e a bíróságoknak versenyképesnek lenniük? Vannak-e olyan versenyhelyzetben, ami e kérdés feltevését indokolja? Sok helyen hallhatjuk: a bíróság megközelíthetetlen elefántcsonttorony. Elefántcsonttornyok pedig nem szoktak versenyezni. A bíróságnak a társadalommal van feladata, ezért semmiképpen sem lehet valamiféle zárványként tekinteni rá. A bíróság együtt él a társadalommal, ha a társadalom változik, arra a bíróságnak is reagálnia kell. Ha nem teszi, annak súlyos következményei lehetnek. Talán Kölcsey Ferenc fogalmazta meg ezt a legszemléletesebben: „Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.” A bíróság létét, működését illető alapkérdés: a társadalom tagjai miért a bíróságot válasszák vitáik rendezésére, miért jobb megoldás, mint az önhatalom? Úgy vélem, a verseny lényege, hogy mindig jobbra törekszünk annál, mint amik vagyunk. Ebben az értelemben a verseny egyfajta motivációt, hajtóerőt jelent az említett „korszerinti haladás” irányába. Napjainkban ennek jelentősége égetőbb, mint valaha, hiszen a versenyt a felgyorsult XXI. század kihívásaival kell felvenni. Kétségtelen: manapság is hangulatos lehet egy lovaskocsin utazni, de valószínűleg kevés utas választja ezt a megoldást, ha gyorsan, megbízhatóan akar konkrét célt érni, és erre van más, modern, kényelmes közlekedési eszköz. Így a lovaskocsi már anakronizmusnak tűnik: elavult, régies, korszerűtlen megoldásnak. Változott a világ, amihez a bíróságnak is igazodnia kell, nem maradhat a ködös magaslatokban, és nem lehet valamiféle poros régiség. Nem élhet „mint elátkozott királyfi, túl az Óperencián”, és nem mondhatja Petőfi Pató Pál urával: „Ej, ráérünk arra még!”. A magyar bírósági szervezet, a hazai bíráskodás régi múltra, kivételesen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az ebben rejlő értékek fenntartása, ápolása természetesen fontos feladatunk, emellett azonban figyelnünk kell a jelen kor követelményeire is. Az Országos Bírósági Hivatal első elnökeként büszke vagyok arra a
1
bírósági szervezetre, amely a hagyományait megőrizve kész és képes a fejlődésre, a folytonos megújulásra. Nemcsak Magyarországon, Európa-szerte dilemma, hogy a bíróságok továbbvihetik-e a XIX. századi távolságtartást, elérhetetlenséget és a sérthetetlen tekintélyt működésük során, vagy a társadalom bizalmát más módokon kell-e elnyerni és fenntartani? Az elmúlt években a bíróságok igazgatásában igyekeztünk elhagyni a ködös magaslatokat, és a bírói függetlenség, valamint a szervezet integritásának megerősítése mellett, ezzel párhuzamosan fejleszteni a bírósági működés szolgáltató jellegét. Utóbbi alatt arra gondoltunk, hogy az igazságszolgáltatás legyen az ügyfelek számára könnyen elérhető, a bíráskodás pedig megismerhető és érthető. A XXI. századi bírósági szervezet – kilépve az „elefántcsonttornyából” – évről évre több embert szólít meg. Miközben a nyitás érdekében modern technológiai eszközöket és kommunikációs felületeket alkalmazunk, arra is vigyáznunk kell, hogy az ítélkezés és a bíróságok igazgatása – a bírói hivatás, a harmadik hatalmi ág – továbbra is megőrizze méltóságát, tekintélyét. Felmerül a kérdés: van-e releváns stratégiánk, modellünk és eszközrendszerünk a céljaink elérésére? Megvetettük-e már a hosszú távú progresszió alapjait?
A versenyképesség – a közgazdaságtani fogalom-meghatározás szerint – az az állapot, amikor egy vállalkozás a termékeit, szolgáltatásait képes az érintett piacon sikeresen értékesíteni. A versenyképesség fenntartása minden vállalkozás számára kiemelkedően fontos, mert éppen ez jelenti a hosszú távú progresszió alapját. Hogyan fordítható le ez a közgazdaságtani fogalom a bíróságok helyzetére? Először is be kell látnunk, hogy sok olyan szituáció, amelybe egy üzleti vállalkozás kerül, előfordulhat egy bíróság esetében is. Ebből következően a bíróságoknál is a gazdasági élet sok tapasztalata alkalmazható. Vegyük csak például, mi jelenthet krízist a bíróságok életében. Éppen ugyanúgy, mint egy üzleti vállalkozásnál, krízishelyzet lehet egy versenytárs fellépése – esetünkben mondjuk egy társhatóságé, ha vitás, egy adott ügyben ki, miben járt el helyesen, avagy helytelenül. Legutóbb például a Quaestor ügyben alakult ki a sajtó nyilvánossága előtt vita ebben a kérdésben. Ahogy egy vállalkozásnál, nálunk is krízist okozhat a tudás hiánya – hiszen nagyon sokszor az az oka, hogy az egyes bírósági döntésekből „ügy” lesz, hogy nincs meg az a tudás, az a rálátás a közvéleményben, amelyet anélkül is el lehet mondani, hogy egy konkrét ügyről beszélne valaki. Például a közigazgatási bíráskodás tervezett átalakítása kapcsán a közelmúltban megjelent sajtóhírekből is kitűnt, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíráskodás mai rendszeréről, kialakulásáról, eredményeiről a szélesebb közönség igen kevés ismerettel rendelkezik. Nem tudják, hogy a közigazgatási bíráskodást nem kell létrehozni, mert évtizedek óta létezik. Nem ismerik a 2013. január 1-jével – éppen a 2
szervezeti önállóság megerősítése érdekében, a közös metszéspontok talaján – alakult közigazgatási és munkaügyi bíróságok kiváló időszerűségi mutatóit, és azt sem tudják, hogy a bírósági szervezetrendszeren belül ma talán a legerősebb szakmai támogatást a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok adják a tagjaik számára. Korántsem ördögtől való tehát, ha az igazságszolgáltatás, a bíróságok működése kapcsán – az üzleti élet tapasztalatait felhasználva – a versenyképességről beszélünk. A verseny, a versenyképesség fogalmi körében először is tudnunk kell, mi az a termék vagy szolgáltatás, amit értékesíteni szeretnénk. Mit is kínál a bíróság, mi a terméke, illetve szolgáltatása? Az Alaptörvény szerint „a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el”. Fontos látnunk, hogy az igazságszolgáltatás, a jogérvényesítés sosem önmagáért való tevékenység. Alapvető emberi szükségletet elégít ki, az emberek rendre, rendezettségre, békére, biztonságra és jólétre való törekvésének garanciája. Az emberek ott érzik jól magukat, ahol a dolgok a maguk törvényes rendjében, kiszámíthatóan zajlanak, nyugodt, kiegyensúlyozott életet élhetnek. A törvényes rend, a rendezettség biztosítása a mindennapi közbeszédben mind erősebb hangsúlyt kap. Közgazdasági szemmel nézve úgy tűnik, egyre nagyobb rá a kereslet, így egyre nagyobb az értéke is – ez pedig a bíróságok számára egyértelmű versenyelőnyt jelent. A bíróságnak olyan intézménynek kell lennie, amely a rend, rendezettség, béke, biztonság és jólét értékeit magától értetődően szimbolizálja, megtestesíti. Ehhez szükséges a bírósági szervezet hatékony működése, és ezáltal a társadalmi bizalom fenntartása. A hatékony működés, a XXI. századi bírósági menedzsment megteremtéséhez komoly felhatalmazást jelent a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény azon rendelkezése, amely az Országos Bírósági Hivatal elnökét arra kötelezi, hogy kialakítsa, és évente aktualizálja a bírósági igazgatás hosszú távú feladatait és megvalósításuk feltételeit tartalmazó programot. A megfogalmazott célok a kezdetektől (négy és fél éve): -
a bíróságok alkotmányos kötelezettségének teljesítésére – a független bírók magas színvonalú és időszerű ítélkezésére, az emberi erőforrások optimális elosztására, hasznosítására, a tárgyi feltételek biztosítására, azok optimális elosztására és hasznosítására, a bírósági szervezet integritására, az ítélkezési és igazgatási munka átláthatóságára, utóbbi kiszámíthatóságára és ellenőrzöttségére, a bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítésére, valamint a képzési rendszer fejlesztésére, a többi hivatásrenddel való együttműködésre
irányulnak. E stratégiai célok egyike sem értelmezhető önmagában, hiszen egymással összefüggésben, szoros kölcsönhatásban vannak, és egymást átfedve, illetve kiegészítve érvényesülnek a gyakorlatban. Az emberi erőforrások optimális elosztása közvetlen hatással van a munkateher eloszlására: például ha több bírói álláshelyet létesítünk egy 3
adott bíróságon, akkor nyilvánvaló, hogy ott többfelé fog eloszlani az elintézendő ügymennyiség. A tárgyi feltételek biztosítása az ügyek elintézésének tartamára, előrehaladására komoly befolyással van: megfelelő számú tárgyalóteremmel gyorsítható az ügyek kitűzése, a minőségi informatikai eszközállomány és szoftverek elősegítik, biztonságosabbá teszik a számítógépes munkavégzést. A bírósági integritás részét képezi az ügyelosztási rendszer felülvizsgálata, ez pedig a munkateher arányosítására, és ezáltal az ügyek elintézésének időszerűségére is hatással van. A bíróságokhoz való hozzáférés egyszerűsítése is számottevően befolyásolja az ügyek intézésének időszerűségét: például az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartás jelentősen gyorsíthatja a bíróság és az ügyfél közötti kommunikációt, ezáltal pedig az érdemi intézkedések közötti „holtidő” rövidül. A képzési rendszer fejlesztése magától értetődően hat az ítélkezés színvonalára, ugyanakkor a bírók továbbképzésének részeként elsajátíthatók olyan munkaszervezési ismeretek, tárgyalási technikák, „jó gyakorlatok” is, amelyek az ügyek időszerű intézése során jelenthetnek komoly segítséget. A kitűzött stratégiai célok jelentőségét és helyességét az elnöki ciklus félidejének számszerűsíthető eredményei ma már egyértelműen visszaigazolják. Amikor a hatékony működésről és a XXI. századi bírósági menedzsmentről beszélünk, ismét vissza kell kanyarodnunk az üzleti élet fogalom- és eszköztárához. Ahhoz, hogy az említett, számszerűsíthető eredmények megszülessenek, és hogy a bírák a munkájukat a társadalom bizalmától övezve végezhessék, a bírósági igazgatásnak is olyan új, innovatív technológiákat kellett alkalmaznia a mindennapi gyakorlatban, amelyek először az üzleti életben jelentek meg és váltak be. Olyan modern megoldásokra kell itt gondolnunk, mint a proaktív szemléletmód, a társadalmi környezet bevonása a munkafolyamatokba, a bürokrácia csökkentése, a szolgáltatói modell, az ügyfélbarát kommunikáció, a monitoring és kontrolling rendszerek használata, az átláthatóság, a kompetencia alapú foglalkoztatás, az integritás, valamint a folyamatfejlesztés, a teljesítmény- és elégedettségmérés és e mérések indikátorai. E megoldásokról egyesével is sokat lehetne beszélni, de itt most csak azt emelem ki, hogy ezek korábban egyáltalán nem voltak a mindennapi bírósági működés részei. Ma azonban már nem kérdés, hogy a bírósági szervezetben is van létjogosultságuk, szükségesek, hasznosak, mint ahogy az sem, hogy számottevő szerepük volt abban a fejlődési ívben, amelyet a bíróságok az elmúlt időben befutottak. Jókai Mór szavaival élve: „Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.”
A verseny, a versenyképesség fogalmai kapcsán azt már tisztáztuk, mi is az a szolgáltatás, amelyet a bíróság nyújt. Láthattuk, hogy a bíróság az igazságszolgáltatás, ezzel együtt a rend, rendezettség, béke, biztonság és jólét értékeit kínálja. Ha e szolgáltatás piacát tekintjük, számba kell vennünk azt is, hogy ott milyen szereplőkkel találkozhatunk. Kikkel is versenyez a bíróság? Kik a versenytársai? Rögtön pontosítanunk is kell a kérdést, hiszen hazánkban jelenleg 157 különböző bíróság működik, négyszintű szervezetrendszerben: járás-, illetve közigazgatási és munkaügyi 4
bíróságok, törvényszékek, ítélőtáblák és a Kúria. Bizonyos szempontból e különböző bírósági intézmények versenytársai egymásnak, hiszen eredményeiket, statisztikai mutatóikat egymáshoz viszonyítva tudjuk értelmezni. Először is beszélnünk kell egy belső, bíróságok közötti versenyről. A 2012. előtti igazságszolgáltatási rendszer jogalkotó által is észlelt egyik legjelentősebb problémája az ügyteher egyes bíróságok közötti aránytalan elosztásának kérdése volt. A munkateherben, azaz az egy bíró kezén lévő folyamatos ügyek számában megmutatkozó különbségek már-már lehetetlenné tették az ország központi régiójában – Budapesten és Pest megyében – a szakszerű és egyben időszerű ítélkezést. A helyzetet rontotta, hogy a bírókat szükségtelenül nagy mennyiségű adminisztratív teendő terhelte. Minderre tekintettel elsődleges feladat volt a munkateher, és ezen keresztül az eljárások időszerűségbeli különbségeinek felszámolása, az egyes régiók közötti különbségek kiegyenlítése. A cél az volt, hogy az egy bírónál folyamatban lévő ügyek száma bíróságonként és ügyszakonként ne térjen el jelentősen. Kiemelt feladat volt továbbá a már felhalmozódott folyamatban lévő ügyek feldolgozásának elősegítése is. A bírói munkateher országos kiegyenlítődése kapcsán jelentős siker, hogy az elmúlt négy és fél év alatt a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén a korábbi, kiemelkedően magas leterheltség átlag közelire csökkent. Óriási eredmény, hogy 2015. év végére a járásbírósági büntető peres ügyszakban az egy tárgyaló bíróra jutó folyamatban lévő ügyek átlaga országosan 78 ügy volt, ami azt is jelenti, hogy a 2011. évihez képest a munkateher csaknem a harmadával, a Fővárosi Törvényszék esetében a felével kisebb. A Fővárosi Törvényszék másodfokán lévő civilisztikai ügyszakban is az egy tárgyaló tanácsra jutó peres ügyek száma 2015. év végére csaknem harmadára apadt. A munkaterhet ábrázoló térképek színei így már sokkal homogénebbek. Fontos látni, hogy a magyar bíróságok ügyintézése általánosságban véve rendkívül hatékony, időszerű, hiszen a peres ügyek döntő többsége – csaknem 87%-a – egy éven belül befejeződik. Kétségtelen, hogy csekély számban ugyan, de előfordulnak időben elhúzódó eljárások. Az ügyek elöregedése nem feltétlenül azt mutatja, hogy a bíróság nem végzi jól a dolgát: sok múlik azon is, hogy az egyes eljárási szereplők (peres felek, jogi képviselők, tanúk, szakértők stb.) a maguk részéről megtesznek-e mindent az ügy lezárása érdekében. Az időszerűség megerősítése, az elhúzódó, két éven túl folyamatban lévő ügyek számának csökkentése érdekében a bíróság a maga részéről számos intézkedést tett. 2011. év végén országszerte csaknem 12.500 elhúzódó peres ügy volt folyamatban. Ez a szám mintegy 3000 üggyel csökkent a 2015. év végére – a csökkenés mértéke összességében meghaladta a 25%-ot. Külön kiemelést érdemel, hogy törvényszéki szinten, civilisztikai ügyszakban a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma 49%-kal, járásbírósági szinten, büntető ügyszakban pedig 33%-kal csökkent. A független, időszerű és hatékony ítélkezés elősegítését célzó „A szolgáltató bíróságért!” program keretében a bíróságok 2016. március 31-ére 7000 körülire csökkentették a két éven túl folyamatban lévő ügyeik
5
számát. Rendkívüli eredmény, hogy ezáltal a 2011. év végi állapothoz képest a csökkenés mértéke több mint 40%-os! Fontos azt is hangsúlyozni, hogy mindeközben 2011. és 2015. között a bíróságokra érkező ügyek száma lényegesen megemelkedett, éves szinten több mint 25%-kal, megközelítve az évi 1.500.000 darabot. Ehhez képest különösen jelentős az a 2014-től kezdődően tapasztalható pozitív változás, miszerint a befejezett ügyek száma meghaladja az érkezett ügyekét. A bíróságok 2015-ben a megnövekedett ügymennyiséghez viszonyítva is 30.000rel, a 2011. évihez képest pedig mintegy 350.000-rel több ügyet fejeztek be. Mindezt úgy, hogy közben a bírói és az igazságügyi alkalmazotti létszám csaknem azonos maradt. A szervezet sikerrel nézett szembe a jogszabályváltozásokból, valamint egyes élethelyzetekből következő újabb és újabb kihívásokkal – a bíróságok becsülettel helyt álltak a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetből adódó megnövekedett feladatok, a devizahiteles eljárások, valamint az időről-időre jelentős számban érkező cég-, szabálysértési és büntetés-végrehajtási ügyek intézésekor is. A bírósági ítélkezés társadalmi elfogadottságát tükrözi az elsőfokú határozatok jogerőre emelkedésének aránya, hiszen ez azt jelenti, hogy a felek tudomásul veszik a bíróság döntését, nem élnek jogorvoslati jogukkal. Az ítéletek döntő hányada a járásbírósági szinten, a civilisztikai ügyszakban születik. Ezen ítéletek jogerőre emelkedésének aránya 2011-hez képest figyelemre méltó emelkedést ért el 2015-re – több mint 90%-os –, így bátran állíthatjuk, hogy a független bírák tehát nem csupán időszerűen, de valóban magas színvonalon is látták el tevékenységüket. A bírói munka minőségi mutatója az is, hogy az alsóbb fokú döntést a felsőbíróság milyen arányban találja megalapozottnak, illetve milyen arányban helyezi azt hatályon kívül. 2011-ben 4500 esetben döntöttek úgy a fellebbviteli bíróságok, hogy az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezik. Ez a szám 2015-re a harmadával, 3000 alá csökkent. A hatályon kívül helyezések aránya minden szinten és ügyszakban mérséklődött, a legjelentősebb eredmény a civilisztikai ügyszakban tapasztalható. A járásbírósági határozatok hatályon kívül helyezésének száma csaknem a felére, míg a törvényszéki elsőfokú határozatok hatályon kívül helyezésének száma több mint a felével apadt. A bíróságok teljesítménye a hazai összehasonlításon túl nemzetközi viszonylatban, külhoni bíróságok eredményeivel összevetve is rendszeresen megmérettetik. A magyar bíróságoknak e külső verseny tekintetében sincs oka szégyenkezni, a hazai ítélkezés hatékonysága Európa élvonalába tartozik. Az Európai Bizottság 2016-ban már negyedik alkalommal tette közzé a tagállamok igazságszolgáltatásának hatékonyságát, színvonalát és függetlenségét bemutató igazságügyi eredménytáblát. Magyarország az ítélkezés hatékonyságára vonatkozó mutatók többségét illetően már az elmúlt években is az európai uniós tagállamok első harmadában foglalt helyet. Ezeket az ügyforgalmi eredményeket a bírósági szervezetnek nem csupán fenntartania, hanem néhány téren még javítania is sikerült. Továbbra is kiemelkedik a közigazgatási és munkaügyi bíróságok teljesítménye: az egy lakosra jutó közigazgatási peres ügyhátralék Magyarországon a 2. legalacsonyabb, a közigazgatási 6
perek pedig hazánkban érnek véget a 6. legrövidebb idő alatt. Az elsőfokú polgári és gazdasági perek intézése tovább gyorsult: a magyar bíróságok ezzel továbbra is a 6. leggyorsabbak. Összességében az eredménytábla által vizsgált – civilisztikai – ügytípusok összességét tekintve Magyarországon a 4. legalacsonyabb a bíróságok ügyhátraléka, a perek befejezésének gyorsaságát tekintve a magyar bíróságok az 5.-ek a 28 tagállam közül. A versenyképesség, a versenytársak körében feltétlenül szólnunk kell a magánszektorról is, hiszen az üzleti vállalkozások a humán erőforrás, a munkaerő kérdésében bizonyosan konkurenciát jelentenek a bíróságok számára (is). Amikor a bíróságokon elvégzett számos feladatról, az időszerűség és minőség terén elért kiemelkedő eredményekről, sikerekről beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy mindez rendkívüli versenyelőny, akkor szólnunk kell a bírósági munka megbecsültségéről is. Amikor arról esik szó, hogy a magyar ítélkezés európai uniós viszonylatban is kiemelkedően jó teljesítményt mutat, akkor gyorsan hozzá kell tenni: célunk az, hogy a munkánk megbecsülése is ehhez igazodjék. Az idén 75 éve elhunyt Juhász Andor, a Magyar Királyi Kúria egykori elnöke, a kúriai elnöki állásának elfoglalása alkalmával elmondott beszédében így fogalmazott: „Minél jobban meg van alapozva a társadalmi súly és anyagi függetlenség tekintetében a bírói [és ügyészi] pálya, annál jobban meg van könnyítve eme testületek tagjai számára nehéz hivatásuk gyakorlása és a bírói tekintély megóvása. A helyesen berendezett bírói pálya vonzóerőt gyakorol a kívülállókra, ami ismét megkönnyíti az utódlásról való gondoskodást s ennek körében a gondos kiválasztást.” Juhász Andor is felhívta tehát a figyelmet arra, hogy a megbecsülésnek, és azon belül is az igazságos és méltó anyagi megbecsülésnek – a kiszámítható életpálya megtartó erejének – igen nagy jelentősége van a bírósági szervezet közmegelégedésre történő működése szempontjából. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény deklarálja, hogy „a bírót hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő, függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg”. Kétségtelenül fontos tény, hogy a központi költségvetés Bíróságok Fejezetének forrásai 4 év alatt mintegy 25%-kal bővültek, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy mindenre jutna pénz – ezt az említett többletforrást elsősorban a tárgyi környezetünk fejlesztésére kaptuk, nem pedig a javadalmazás rendezésére. Nagy eredmény azonban, hogy idén két lépcsőben 5+5%-kal, azaz összesen 10,25%-kal emelkedik a bírósági dolgozók illetménye. Azért rendkívüli jelentőségű ez a tény, mert 2004 óta – vagyis 12 éve – először kerül sor a bírósági szolgálatért járó bérek fejlesztésére. Önmagában az, hogy ez a kérdés a közbeszéd és a közgondolkodás része lett kormányzati és döntéshozói szinten, komoly fejlemény, melyért az Országos Bírósági Hivatal és a Bírói Életpálya Szakértő Testület tagjainak együttműködésében az elmúlt évben igen sokat dolgoztunk. Saját kezdeményezésünkről volt ugyanis szó, egy konkrét, tényekkel, adatokkal alátámasztott javaslatról, melynek nyomán – és az azt követő tárgyalások során – az egész kormányzatban és tulajdonképpen minden minisztériumban, amelynek a 7
költségvetéshez köze van, tudatosult az, hogy bizony az illetmények rendezése ebben az ágazatban sem hanyagolható el. Mi továbbra is azon leszünk, hogy a döntéshozókat megfelelően tájékoztassuk. Minden lehetséges fórumon fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a bírósági szervezet eredményei akkor őrizhetők meg és javíthatók még tovább, ha egyebek mellett az anyagi megbecsültség is kellő megtartó erőt jelent a legfelkészültebb kollégák számára. A megtartó erő fontosságát felismerve a bíróságok központi igazgatása mindent megtesz annak érdekében, hogy a személyi kiadásokra fordítható forrásaink bővüljenek, de emellett azért is, hogy az életpályát a pénzt nem igénylő lehetőségekkel is egyre jobbá tehesse. A takarékos gazdálkodásnak köszönhetően az Országos Bírósági Hivatal és a Bírói Életpálya Szakértő Testület az idei évre kidolgozott egy külön juttatási csomagot. Az ún. „Megtartó program” mindamellett, hogy a legalacsonyabb illetménnyel rendelkező munkatársainkat kiemelten támogatja, valamennyi dolgozó számára megjeleníti e hivatásban szolgálók összefogását, egymás iránti elköteleződését és támogatását, érzékelhetővé teszi a bírósági szervezet munkájuk iránt érzett elismerését. Az ún. „Fenntartható fejlődés” programban pedig egyebek mellett olyan vállalásokat tettek a törvényszékek, ítélőtáblák, amelyek azt célozzák, hogy a bírák és az igazságügyi alkalmazottak jobban érezzék magukat. Családbarát munkahely, nyári gyermektáboroztatás szervezése – csak két példa arra, hogy számos olyan eszköz van a vezetők kezében, amelyek a jólétet, jó közérzetet plusz források nélkül is elősegíthetik. A bírói hatalomról, az igazságszolgáltatásról, annak versenyképességéről nem lehet úgy szólni, hogy ne említenénk a jogállamiság klasszikus montesquieu-i felosztásában a bíróság mellett szerepet játszó két másik hatalmi tényezőt: a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat. E hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát magam úgy képzelem el, mint egy háromlábú széket. Mind a három láb tartóereje elengedhetetlen ahhoz, hogy a szék stabilan álljon. Bármelyik láb meggyengülése oda vezet, hogy a szék felborul. Fontos, hogy az államhatalmi ágak felismerjék ezt a helyzetet, és tudatosítsák: a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalomnak is megvan a maga sajátos szerepe a jogállami működésben, de akár az egyik, akár a másik sikeressége, avagy sikertelensége a másik kettő helyzetére is kihat. Ebben a viszonylatban nyer igazi értelmet John C. Maxwell gondolata: „A másokkal való együttműködés olyan, mintha előnyt adnál magadnak a versenyben.” A bírósági igazgatásban azt tapasztaljuk, ahol működik a párbeszéd, a kooperáció a törvényhozó és a végrehajtó hatalommal, ott sikeresek tudunk lenni. Példának okáért a bírói gyakorlat tapasztalatait is figyelembe vevő jogalkotási termékek minden esetben megnyugtatóan rendezték a konkrét szabályozási kérdéseket, kiállták a való élet próbáját, működőképesek lettek, tényleges megoldást jelentettek.
8
Jó lenne, ha minden területen így mennének a dolgok. Bizakodásra ad okot például a bírósági illetmények esetében az imént említett kétszer 5%-os béremelés, amely reményeink szerint csak egy út kezdete. A közeljövő nagy feladata a bíróságok számára a három új eljárási kódex – a büntető, a polgári és a közigazgatási perrendtartás – alkalmazására való felkészülés. Kiemelt fontosságú, hogy a bíróságok már e törvények hatályba lépésének napján felkészülten fogadják az azok alapján intézendő jogvitákat, a megváltozott szabályokat naprakészen alkalmazzák. Bízom benne, hogy a bíróságok kellő támogatást kapnak majd e felkészüléshez is, hogy az esetleges koncepcionális, értelmezési nehézségek feloldásával, előre kialakított egységes elvek mentén alakulhasson a joggyakorlat. Ugyancsak fontos lenne, ha a bíróságoknak az elektronikus ügyintézési lehetőségek kiteljesítésével kapcsolatos fejlesztési tervei megvalósulhatnának. Amennyiben a bíróságon intézhető ügyek teljes körűen, elektronikusan is kezelhetőek lennének, az a mostani – egyébként már ugyancsak széles körű lehetőségeken túl – még egyszerűbbé, könnyebbé tenné a jogkereső közönség bírósághoz való hozzáférését. Az ügyfél-bíróság kapcsolaton túl szeretnénk a bírák számára is biztosítani a tárgyalásokra való felkészülés, az egyes munkafolyamatok elektronizálását. Mindezek az elképzelések végső soron a XXI. századi, nyitott, szolgáltató bíróság tértől és időtől független elérhetőségét biztosíthatnák az ügyfelek és a bírák számára egyaránt. Úgy vélem, ez a jövő útja, és ezért ez a mi utunk. Hadd idézzem ismét Juhász Andort: „a törvénykezés nem elszigetelt hivatali funkció, hanem a kultúra általános fejlődésével együtthaladásra hivatott legfontosabb megnyilatkozása az állami életnek”.
A bíróság kétségkívül sok tekintetben versenyhelyzetben van: de ha ezekben a megmérettetéseiben nyertes, akkor végső soron mindannyian nyertesek leszünk. A hazai és a külföldi társbíróságok jó megoldásokat, gyakorlatokat tanulhatnak egymástól, a magánszféra peres és peren kívüli ügyeinek gyors és szakszerű elintézésére számíthat, az állami élet, a közszféra pedig a stabil, kiszámítható igazságszolgáltatásra mint biztos lábra támaszkodhat. Köszönettel tartozom azoknak a kollégáimnak, akik a bírósági szervezetben bármilyen formában hozzájárultak a központi igazgatási feladatok eredményes teljesítéséhez. Ugyanígy, köszönök minden külső támogatást, amelyet a másik két hatalmi ágtól, a többi jogászi hivatásrendtől, a társszervektől kaptunk. Velük együttműködve sikerült elérni az elmúlt időszak rendkívüli eredményeit. Bízom benne, hogy e támogatásra ezután is feltétlenül számíthatunk, hogy továbbra is közösen vihessük sikerre a magyar igazságszolgáltatás ügyét. Azt kell feltétlenül szem előtt tartanunk, hogy a bíróság mindig – mindenkinek és mindenkor – a rend, a biztonság, a biztos döntés szinonimája legyen: biztos döntés azoknak, akik az igazságügy szolgálatát élethivatásul választják, és azoknak is, akik jogvitás 9
ügyük gyors és szakszerű megoldása végett fordulnak hozzánk. Ez közös érdekünk, ezért dolgoztunk és továbbra is ezért dolgozunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
10
