A verseny rövid szabályleírása: A NEXO KNIGHTS Lovagi Akadémiát Merlok 2.0 varázsló alapította, hogy a NEXO KNIGHTS lovagok utánpótlását biztosítsa. Most Te is igazi NEXO KNIGHTS lovaggá válhatsz! 1. A NEXO KNIGHTS Lovagi Akadémia hathetes képzést kínál 2016. május 30-től július 10-ig. 2. Az első öt hét során a NEXO KNIGHTS lovagoktól kapsz feladatokat. Minden héten új lovaggal ismerkedhetsz meg és három lebilincselő feladatot kapsz. Clay hete május 30-én reggel 7-kor kezdődik. Az ezt követő hetek során minden hétfőn reggel 7-kor új feladatok jelennek meg a honlapon. 3. Minden végrehajtott feladatért jutalmat kapsz, méghozzá elemeket a NEXO erődhöz. 4. A hatodik hét során meg kell tervezned saját egyedi NEXO erődet, szóval próbálj meg minél több elemet begyűjteni. Ez lesz az utolsó próbatételed. 5. Tedd próbára magad és hajtsd végre Clay feladatait. Ha úgy érzed, készen állsz arra, hogy igazi NEXO lovag váljon belőled, regisztrálj a honlapon vagy jelentkezz be LEGO azonosítóddal. Iratkozz be az Akadémiára teljes jogú diákként, és végrehajthatod az összes lovag feladatát, nyomon követheted sikereidet személyes fiókodban, majd részt vehetsz a sorsoláson. 6. – Heti díj: – Miután bármelyik lovag összes feladatát teljesítetted, lovagi diplomát küldünk személyes fiókodba. – A LEGO NEXO KNIGHTS Ultimate Lance készletek a legpontosabb játékos díjai. Azon diákoknak, akik sikeresen végrehajtják a soros lovag minden heti feladatát, lehetőségük nyílik megnyerni ezeket a készleteket. A díjakat néhány héten belül postán küldjük ki. – Fődíj: – Saját NEXO erőd szerepelni fog a 2017-ben megjelenő LEGO NEXO KNIGHTS: MERLOK 2.0 alkalmazásban. Nagy hatalmú varázstárgy lesz, ami világszerte segíti majd a játékosokat. – Egy LEGO NEXO KNIGHTS ajándékcsomag 100.000 Ft értékben. 7. A fődíj nyertesét a verseny zsűrije választja ki. A kiválasztás fő feltétele NEXO erőd egyedisége lesz és az, hogy minél jobban megfeleljen a lovagi témának. Ezen túlmenően minden olyan diák, aki sikeresen befejezi a kiképzést, kap egy diplomát a NEXO KNIGHTS Lovagi Akadémiától. 8. A nyertesek nevei legkésőbb 2016. július 25-éig megjelennek a NYERTESEK oldalán. A heti díjak nyerteseinek neveit minden hétfőn reggel 8 órakor közöljük. 9. A győztessel legkésőbb 2016. augusztus 11-ig felvesszük a kapcsolatot e-mailen.
A LEGO® „LEGO NEXO KNIGHTS LOVAGI AKADÉMIA!” elnevezésű nyereményjáték hivatalos játékszabálya és adatvédelmi szabályzata A játékban résztvevő játékosok részvételükkel automatikusan tudomásul veszik és elfogadják a játék hivatalos játékszabályát és adatvédelmi szabályzatát. 1, A Játék szervezője A LEGO Hungária Kereskedelmi Kft. (székhelye: 1023 Budapest, Lajos u 28-32. 4. em.) a továbbiakban „Szervező”, a LEGO ID-vel rendelkező érdeklődők számára nyereményjátékot szervez, a továbbiakban „Játék”. A Játék lebonyolítója az LEGO SYSTEM A/S (Dánia, 7190 Billund, Aastvej utca 1) és az A4C Marketing Kft. (Székhelye 1092 Budapest, Bakáts tér 2.), a továbbiakban „Lebonyolítók”.
2, A Játékban résztvevő személyek A Játékban részt vehet minden LEGO ID-vel és magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, aki a 4. pontban részletezett feltételeket teljesíti, a továbbiakban „Játékos”. A LEGO ID-t a nexoknightseurope.lego.com/hu-hu/, (LEGO.hu/NEXOKNIGHTSacademy), oldalról történő regisztrálással lehet megkapni. A Játékban nem vehetnek részt a Szervező, valamint a Lebonyolítók alkalmazottai és azok közeli hozzátartozói. (a Ptk. 8.1.§ (1) bekezdés 1. pontja szerint). 3, A Játék időtartama A Játék 2016. május 30-án 07:00 órától, 2016. július 10-én 24 óráig tart. Ezen időtartam előtt és után nem lehet a pályázatokat beküldeni, így ezen pályázatok a sorsoláson sem vehetnek részt. A Játék összesen 5 db Játék hétből, és további 1 hét kreatív hétből áll. Az egyes Játékhetek mindegyikében három-három feladatot kell megoldaniuk a Játékosoknak, majd a Játék mind az 5 hetének a feladatait megoldó Játékosok vehetnek részt a kreatív hét játékában, ahol egy pajzsot kell megalkotniuk. Mindegyik Játék hét hétfő 07:00 órától – következő hét hétfő 06:59 óráig tartó időszakot ölel fel. 4, A részvétel feltétele Egy Játékos úgy vehet részt a Játékban, ha a Játék időtartama alatt a nexoknightseurope.lego.com/hu-hu/, (LEGO.hu/NEXOKNIGHTSacademy) oldalon hetente 3-3 feladatot helyesen megold, a továbbiakban „Pályázat”. A Játékos ebben az esetben egy NEXO páncéldarabot kap. A Pályázat feltöltésével egyidejűleg a Játékosnak el kell fogadnia a játékszabályt. A Játék időtartama alatt minden héten hétfőn 07:00-kor kerül publikálásra az a heti feladat sor. A Játékosoknak a Játék teljes ideje alatt bármikor lesz lehetőségük a Játékhoz csatlakozni, azaz a korábbi Játékhetek feladatait is megkaphatják utólag. A heti nyeremények tekintetében, mindig csak az aktuális hétre vonatkozó feladatokat megoldó Játékosok vesznek részt.
A fődíjért azon Játékosok indulhatnak, akik a Játék során (bármikor, de legkésőbb a Játék végéig) az összes feladatot megoldották és az így kapott 5 db NEXO páncéldarabból, szintén legkésőbb a 6. hét végéig, elkészítik saját tervezésű NEXO erőpajzsukat, a továbbiakban „Pályamű”. 5, A Játékkal kapcsolatos egyéb tudnivalók Egy Játékos egy Játék hétre vonatkozóan egy regisztrált LEGO ID-ről egy Pályázatot küldhet be. Az előírttól eltérő formátumú Pályázatok elbírálására a jogot a Szervező fenntartja. A feltöltött Pályázatok érvényességével kapcsolatban, vagy bármely más felmerülő vitás esetben a Szervező döntése az irányadó. A Pályázatok hiányosságáért/téves adatszolgáltatásáért a Szervező nem vállal felelősséget. 6, Sorsolás és Fődíj nyertes kiválasztás Az 5 db Játék hét sorsolásain az adott Játék hét feladatait megfejtő és az adott Játék héten beküldő Játékosok vesznek részt. Az, hogy milyen sikeresességgel, milyen gyorsan, mennyi talált után sikerült kitalálni a feladványt vagy megoldani a feladatot nincsen hatással a heti nyertességre. A heti nyertesek véletlenszerűen kerülnek kiválasztásra azon Játékosok közül, akik a feladatot, feladványt megoldották. A Fődíj nyertest 2016. július 16-án egy szakmai zsűri választja ki a kreatív Pályaművek közül. 7, Nyeremények 7.1, Heti nyeremények: A Játék 5 hetének mindegyikében az adott héten érvényes Pályázatot beküldő Játékosok között hetente 3 db 70337 LEGO NEXO Knight Ultimate termék kerül kisorsolásra. 7.2, Fődíj nyeremény A szakmai zsűri választja ki a fődíj nyertest, a legkreatívabban Pályaművet (megtervezett pajzsot) készítő Játékost. A díjnyertes pajzs meg fog jelenni a LEGO NEXO KNIGHTS Merlok 2.0 digitális applikációban és a nyertes Játékos 1 db NEXO ajándékcsomagot kap 100.000 Ft értékben (70317 A Fortrex, 70323 Jestro vulkáni búvóhelye, 70322 Axl toronyhordozója, 70321 magmar tábornok végzetes ostromgépe.). 8, A nyeremények átadása, illetve átvétele A Lebonyolító (A4C Marketing Kft.) előzetes e-mailes értesítést követően postai úton juttatja el a nyereményeket a nyertesek részére. A nyeremények átvételére a nyertesek legkésőbb a sorsolást követő 30 napon belül jogosultak. A Szervező a nyeremények átvételének lehetőségét ezen időpontban tudja biztosítani, az átvétel határideje nem módosítható, így annak elmulasztása a Játékosra nézve jogvesztő. A nyertesek kötelesek együttműködni a nyeremények átvétele érdekében. A nyeremények készpénzre nem válthatók, és nem cserélhető más LEGO termékre, egyéb termékekre. Amennyiben a nyertes korlátozottan cselekvőképes, úgy a nyereményével kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyereménye átvételére csak a szülőjével/ gondviselőjével/ törvényes képviselőjével együtt jogosult.
9, Adók és közterhek A Szervező vállalja, hogy a nyertesek nevében kifizeti a nyereményeket terhelő személyi jövedelemadót, valamint a nyereményekkel kapcsolatban esetlegesen felmerülő további adót és járulékot. 10, Információ a Játékról A Játék hivatalos játékszabálya és adatkezelési szabályzata a nexoknightseurope.lego.com/hu-hu/, (LEGO.hu/NEXOKNIGHTSacademy) oldalon érhető el a Játék időtartama alatt. A Játékról információ található még a www.lego.hu honlapon. A Játék ideje alatt, illetőleg 2016. július 31-ig a Lebonyolító az alábbi információs csatornákat biztosítja a Játékosok számára: info e-mail címet:
[email protected] (melyen a megküldött megkeresések munkanapokon kerülnek megválaszolásra) 11, Személyes adatok kezelésére és az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályok: A Játékban történő részvétel feltétele a LEGO ID sikeres igénylése, amelyre a nexoknightseurope.lego.com/hu-hu/, (LEGO.hu/NEXOKNIGHTSacademy) oldalon lehet regisztrálni. A Játékosok személyes adataikat, a Játékban történő részvételükhöz a www.lego.hu weboldalra történő regisztrálásukkal, annak adatkezelési szabályai szerint adják meg, illetve a Szervező a személyes adatokat annak megfelelően kezeli. Szervező közvetlenül a Játékhoz kapcsolódóan nem kezel személyes adatokat, kivételt képez: - amennyiben egy Játékos a Pályázat beküldése során esetlegesen megad személyes adatot - a nyertes Játékosok esetében kizárólag az esetleges adók, más közterhek Szervező általi megfizetéséhez kapcsolódó személyes adatok (név, e-mail cím, telefonszám, cím). A beérkezett Pályázatok alapján szerzett adatok bizalmasak, azokat az adatfeldolgozást végző Lebonyolítók dolgozzák fel. Az adatokhoz rajtuk kívül kizárólag az adatkezelő, vagyis a Szervező fér hozzá. A Játékban résztvevő Játékosok részvételükkel automatikusan tudomásul veszik és elfogadják a Játék hivatalos játékszabályát és adatvédelmi szabályzatát, valamint tudomásul veszik, hogy: - az adatszolgáltatás önkéntes, az adatkezelés az adat átadásával megadott önkéntes hozzájárulásuk alapján történik, a Játékos a hozzájárulást az adatkezelés tekintetében a Játékban részvétellel, a regisztrálással, illetve a személyes adatok önkéntes megadásával adja meg, - adataik feldolgozását az A4C Marketing Kft. és a LEGO SYSTEM A/S (Dánia, 7190 Billund, Aastvej utca 1) végzi, - a Szervező díjmentesen felhasználja a Játékosok személyi adatait és személyes jellegű információit a Játék lebonyolítása és dokumentálása céljára, - a nyertesek nexoknightseurope.lego.com/hu-hu/, (LEGO.hu/NEXOKNIGHTSacademy) oldalon található nyertes menüpontban lesznek láthatóak, - minden az esetlegesen a Pályázatban megadott személyes adatot az adatkezelő és az adatfeldolgozók a Játék lezárását követően megsemmisítenek, azok marketing célokra nem kerülnek felhasználásra.
Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a Játék során a Játékosok által leadott Pályázatokban található adatokat addig kezeli, míg az adatkezelés célja megszűnik, vagy az adatalany az adatkezelőhöz címzetten a megadott hozzájárulását vissza nem vonja. A Pályázatokban található adatok a nyertesek megállapítását és a nyeremények eljuttatását követően megsemmisítésre kerülnek. Az adatok az adattulajdonos (Játékos) előzetes tájékoztatása és engedélye nélkül harmadik személy részére nem kerülnek átadásra, ide nem értve a jogszabályokban meghatározott eseteket. A Szervező szavatolja, hogy az adatkezelés mindenben a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogokat és a jogorvoslati lehetőség szabályait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info.tv.) tartalmazza, amely szerint a Játékos kérheti személyes adatainak helyesbítését, törlését, valamint azok kezeléséről szóló tájékoztatást, továbbá jogorvoslatért bírósághoz fordulhat. Azok a Játékosok, akik töröltetni vagy módosítani kívánják adataikat az adatbázisban, ezt korlátozás és indokolás nélkül, valamint ingyenesen kérhetik a Játék ideje alatt a Szervező posta címére (LEGO Hungária Kft., 1023 Budapest, Lajos u 28-32. 4. em.), vagy a
[email protected] e-mail címre, küldött levélben „adattörlés” tárggyal. A Játékos tudomásul veszi, hogy a Játék időtartama alatt az adatainak a törlése a Játékból való kizárását eredményezi, mivel Szervező az adatok hiányában nem tudja biztosítani a Játékos részvételét. A Játékost megilleti a személyes adatai kezelése elleni tiltakozás joga is. A Szervező a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. A Játékos az Info.tv. valamint a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) alapján bíróság előtt érvényesítheti jogait, vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; www.naih.hu) fordulhat. A Szervező a jelen Játékszabály szerinti adatkezelést Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz bejelentette. 12, Egyebek: A részvételi szabályok bárminemű megsértése – akár a nyeremény átvételét követően is – a Játékból való kizárás következményét és esetleges jogi lépések megtételét vonhatja maga után. A Játékszabály megszegésével a Szervezőnek okozott kárért a Játékos teljes körű felelősséget vállal. A Szervező döntése a kizárás kérdésében végleges és az nem vitatható. Szervező fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben valamely Játékos részéről bármilyen manipulációt, illetve a Játék szellemével bármilyen módon összeférhetetlen vagy azt sértő magatartást tapasztal vagy ennek megalapozott gyanúja felmerül, úgy a Játékost azonnali hatállyal kizárja a Játékból. A nyeremény készpénzre, vagy más vagyoni értékkel bíró dologra vagy jogra nem váltható és másra át nem ruházható. A Játékban a Játékos által használt e-mail cím és telefonszám valódisága a Játékos felelőssége, ebből fakadó problémákért a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli. A Szervező nem ajánlja a Játékban való részvételt harmadik személy által regisztrált e-mail cím megadásával. Amennyiben nem saját maga által regisztrált e-mail címet vesz igénybe a Játékos, a Játék kezdete előtt kérje a jogosult hozzájárulását. A Játékban a Játékosnak olyan e-mail címet kell megadnia, amin a Játék ideje alatt értesíthető nyertességéről, illetve a további teendőiről. A Játékkal kapcsolatos, e-
mail postafiók használat jogosultságából fakadó esetleges károkkal vagy vitákkal kapcsolatban Szervező, valamint Lebonyolító mindennemű felelősségét teljes mértékben kizárja. A Szervező nem tartozik felelősséggel az informatikai eszközök rendelkezésre állásáért és működéséért, illetve harmadik személyek tevékenységéért. Így különösképpen az internet szolgáltatás hibájából adódó problémákért, meg nem kapott értesítésekért. A Szervező az alábbi böngészőket ajánlja a Játékban való részvételhez: Chrome, Firefox, Opera 12.1+, Safari 5.1+, Microsoft Internet Explorer 9+. A Játékkal kapcsolatosan a jogi út kizárt. Szervező a postai szolgáltatások késedelméért és hiányosságaiért semmilyen felelősséget nem vállalnak. A Szervező fenntartja magának a jogot a Játékszabály megváltoztatására, amennyiben szükségesnek ítéli meg. A módosításokról a Játékosok a nexoknightseurope.lego.com/hu-hu/, (LEGO.hu/ NEXOKNIGHTSacademy) oldalon értesülhetnek. Szervező