Mary Silver
Vissza a Matulába!
KARÁCSONY
Vecsésy erıs fejfájással ébredt, amikor egy csizmatalp a bordái közé rúgott. Ha rajta múlott volna, azonban végez az illetıvel, de még a szemeit sem tudta kinyitni. A hirtelen jött erıs fény elvakította sötétséghez szokott szemeit. - Mi lesz már! Kelj föl, te semmire kellı! – szólt egy idegen hang és újra megrugdosta ıt. – Még senki nem nyert háborút lajhárokkal. Háború? Egészen biztosan rosszul hallotta az imént. Már nincs a háborúban. Árkodon van egy borozóban… - Nem hallottad, mit mondtam?! – rántotta fel a földrıl egy erıs kar, és Vecsésy csak mostanra vette a bátorságot, hogy kinyissa a szemeit, és meggyızıdjön arról, hogy ez az egész csak egy újabb rémálom: a katonai vezényszavak és a fegyverek ropogása nem valódi, csak képzelıdik. Az elıtte álló katona azonban nagyon is igazinak tőnt, ahogyan az az erıs lökés is, amivel a többiek után küldték ıt. Tekintetével kétségbeesetten kutatott valaki után, aki talán el tudja magyarázni neki, mi az ördög folyik itt. Hogy a jó fenébe került ı ide és hogy mégis, hol van az az itt. - Uram – lépett oda alázatosan az egyik tiszt elé, mire az ráemelte közömbösséget sugárzó zöld tekintetét. – Kérem, uram, itt valami tévedés lesz… - Hogy hívják? – kérdezte a katona ridegen. - Vecsésy Gábor, de… - A neve itt van ezen a papíron – mutatta meg neki a tiszt a listát, amin az ı nevén kívül vagy még száz név szerepelt. – Aláírta, hogy önkéntes katonaként szolgálatra jelentkezik a fıvárosba – tolt az orra elé egy lapot, amin valóban az ı kézírása állt. - Én nem írtam alá semmit. Ez csak valami tévedés lehet. - A neve Vecsésy Gábor. Harmincnégy éves és Árkodról érkezett – olvasta fel a papíron szereplı adatokat a tiszt, majd egy tizedes felé fordult, jelezvén, hogy nem kíván több idıt pocsékolni rá. Vecsésy zavartan állt még ott egy darabig, mikor végre megértette, hogy mi is történt. Az ivóban az a két ember, akik kifizették az italát, nem mások voltak, mint toborzótisztek. İ pedig nyilván annyira részeg volt, hogy bármit aláírt, amit a keze ügyébe tettek. Mekkora idióta! Ki kell jutnia innen! Valahogy vissza kell mennie Árkodra…
1
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Uraim! – hasított egy újabb idegen hang a hideg reggeli levegıbe. Vecsésy társaival együtt az egyik láda tetejére felállt tiszt felé fordította tekintetét. – Abba a sorba kell beállniuk, ahol megkapják az egyenruhájukat és a fegyvereiket, majd lejelentkeznek a másik asztalnál. Figyelmeztetem Önöket, uraim, senki nem próbálkozzon szökéssel! A várost elhagyni lehetetlen. Ha nem mi, akkor a Budapest határában álló oroszok lövik agyon magukat, ha netán szökésre adnák a fejüket! Vecsésy jó darabig csak meredten bámult maga elé, mígnem valaki egy nagyot taszított rajta és belökte az egyik hosszú sorba. Hogy a pokolba történhetett ez meg? Az nem létezik, hogy újra a háború kellıs közepébe csöppenjen! És hogy nem lehet innen megszökni? Mindenhonnan meg lehet szökni, csak ki kell várni a megfelelı pillanatot. Addig pedig okosabban teszi, ha meghúzza magát valahol. Nyilván senki nem lesz olyan ırült, hogy a lakásába beengedje a mostani helyzetben, de talán szerencséje lesz, és ki tudja magát vonni valahogy a katonai szolgálat alól. Ehhez nagyon ért. És ha elérkezik az idı, visszamegy Árkodra, és végez Kalmár Péterrel. Ha kell, egész életében üldözni fogja. Árnyékként fogja követni ıt, mindig a nyomában lesz, és soha nem lehet biztos benne, hogy nem támadja hátba. Még innen távolról is képes lesz félelemben tartani ıt, hiszen tudja, hogy a férfi látta ıt a templomnál a minap és felismerte. Milyen édes is lesz a bosszú, ha egyszer kijut innen. Márpedig ki fog jutni, hiszen maga a Jóisten segíti ıt ezen az úton és ez csak egy újabb próbatétel, amin keresztül kell jutnia és a győlölete nem fog enyhülni. Sıt, éppen ellenkezıleg. Mégis igaz a mondás: a győlölet olyan, mint a jó bor. Az évek során csak egyre erısebb lesz.
Karácsony közeledtével mindent hó borított. Az utcák, a fák, a háztetık mind olyan fehérek voltak, mintha porcukorral hintették volna be. A légkör ebben az idıszakban egészen különleges volt a Matula falai között; mindent átjárt az a hın áhított béke és szeretet, ami annyira hiányzott a világból. A tanárok is engedékenyebbek voltak, mint máskor. Kalmár Péter például az utolsó órájukat már olyan könnyedén vette, hogy jegyzetelésre sem volt szükség. A férfi az utóbbi hetekben egyébként is olyan volt, mintha kicserélték volna. Év eleji komorsága az ünnep közeledtével egyre távolabbra került, ez pedig leginkább annak volt köszönhetı, hogy Vecsésyt többet nem látta Árkodon. Nyilván Zsuzsannának volt igaza, és csak az ı szeme káprázott. Képzelıdött csupán…
2
Mary Silver
Vissza a Matulába!
A változás mindenkinek feltőnt, még az osztálynak is. Bánki meg is jegyezte, hogy jót tesz a matulás nevelıknek a karácsony. Nézzék csak meg Zsuzsannát, ı is kezd hasonlítani régi önmagához, egyre többet mosolyog. Való igaz, a nyolcadik osztály egyre gyakrabban kapta azon a prefektáját, hogy úgy néz rájuk, mint régen. A mosolya elárulja az embert, és Zsuzsanna mosolya arról árulkodott, hogy boldog. - Biztosan levelet kapott Kınigtıl – suttogta Murai este a hálóban. – Mással nem lehet magyarázni ezt a hirtelen jött jókedvet. A többiek némák maradtak a sötétben, ami felért egy egységes bólintással. - Holnap megyünk haza – sóhajtotta Bánki. – Vajon mi lehet otthon? - Majd meglátod – szólt Kis Mari. – Mind meglátjuk. A lányok közül senki nem volt otthon szeptember óta és csak a szülıktıl érkezı beszámolók és a rádióból hallott kósza hírek alapján tudták, hogy nagyjából milyen állapotok uralkodnak otthonaikban. A legtöbb helyre már bevonultak az oroszok és csak a fıváros körüli harminc – negyven kilométeres győrőben dúltak még harcok. Ha holnap hazamennek, nagyjából békés helyen szállnak majd le a vonatról. - Gina, most nem leszel egyedül karácsonykor – fordult a lány felé Torma mosolyogva. - Ej, hát eddig sem volt egyedül! – dorgálta meg Szabó. – Tavaly például vele volt a Matula tanári kara. Ki mondhatja el közülünk, hogy ilyen elıkelı társaságban ünnepelte a karácsonyt? A lányok fojtottan felkacagtak, de Gina most nem nevetett velük. Feladta volna az egész jelenlegi életét és biztonságát azért, hogy még egyszer utoljára láthassa az apját. Hogy még egyszer boldog karácsonyt kívánhassanak egymásnak. - Miért nem nevetsz? – ült az ágya szélére Torma és a többiek is köréjük győltek. - Csak elgondolkodtam – válaszolta a lány szomorúan. – Az apámról. Az osztály tudta, mi történt Vitay tábornokkal. Illetve, csak azt tudták, amit Gina elmondott nekik: a tábornok meghalt. Azt, hogy milyen körülmények között történt mindez, senki nem feszegette. A mindig oly vidám társaság tagjai most tanácstalanul néztek egymásra. Szerették volna felvidítani a lányt, de nem tudták, hogyan is enyhíthetnének a gyászán. - András legalább itt van – törte meg a csendet Kis Mari. - Az ám! Találkozhatsz is vele! – lelkendezett Salm és most már az egész osztályon végigfutott az a kellemes bizsergés, ami annak a tervezgetésével járt, hogy Gina ugyan mi módon futhat majd össze a fiúval karácsonyeste.
3
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Nem hiszem – válaszolta Gina komolyan, mire a többiek kérdın tekintettek rá. – Kalmár figyel. - Kalmár sem fogja rajtad tartani a szemét egész karácsonykor! – zúgolódott Kis Mari. - Sajnos – jegyezte meg Murai, mire a lányok ismét pukkadozni kezdtek a nevetéstıl. Kalmár Péterre még mindig rajongással néztek fel, hiába történt az a szerencsétlen eset Horn Mici teadélutánján. - Ne viccelj, Gina – folytatta Mari, amint egy kis levegıhöz jutott a jól esı kacagás után. – Kalmár a saját gondjaival lesz elfoglalva. Esze ágában sem lesz még csak feléd nézni sem. - Az ám – csapott le a témára Szabó. – Karácsonykor évforduló van. Biztosan a sebeit nyalogatja majd. Újabb önfeledt nevetés söpört végig a hálókörleten, ahogyan visszaemlékeztek a tavalyi szerencsétlen incidensre Kalmár, Zsuzsanna és Kınig között, amikor is osztályfınökük jegygyőrőt ajándékozott a nınek karácsonyra, az pedig Kınignek köszönte meg. - Kalmár már rég lezárta magában az egész Zsuzsanna-ügyet – érvelt Gina. - Te csak azt hiszed. Hát nem látod, hogy néz még mindig rá? – válaszolta rögtön Kis Mari. - Azt aztán nézheti. Ha ennyi idı alatt sem tanulta meg a leckét, hát megérdemli a sorsát! – háborgott Szabó, ahogy maga alá húzta a lábát Bánki ágya szélén. – Ginának igaza van. Kalmár van annyira értelmes, hogy felfogja, Zsuzsannát nem érdekli. - Tavaly is felfoghatta volna, mégsem hagyta annyiban. - Én sem fogom annyiban hagyni, hogy az osztály takarodó után egy órával még mindig vircsaftol! – csendült fel az ajtóban egy hidegen csengı hang és ezzel egy idıben világosság gyúlt a hálókörletben. A lányok egy emberként kapták fejüket az ajtó felé, ahol tekintetük találkozott a feldúlt Zsuzsanna tekintetével. Egy pillanatba telt csupán, hogy mindenki a saját ágyánál álljon ismét és onnan hallgatták a prefektát, aki próbált némi nyugalmat erıltetni magára, de hangja még így is meg-megremegett az elfojtott indulattól. – Inkább készüljetek lélekben a karácsonyra, semhogy másokkal foglalkoztok! Nem szeretnék szankciókat kilátásba helyezni az utolsó estén – folytatta higgadtabban - de kénytelen leszek büntetést kiszabni, ha mikor legközelebb visszajövök, az osztály még mindig dorbézol. Azzal ugyanolyan gyorsan, ahogyan érkezett, távozott is. A háló egy pillanat alatt mély csendbe burkolózott. Nyilvánvaló volt, hogy Zsuzsanna hallotta utolsó mondatukat, vagy tán még többet is, és bár ránézve semmi sértı nem hangzott el, tudták, hogy a prefekta a legkevésbé sem szereti, ha az embereket a hátuk mögött kibeszélik. - Azért csak találkozz Andrással, Gina! – súgta oda a lánynak Bánki, aki félálomban még elmosolyodott. 4
Mary Silver
Vissza a Matulába!
Másnap délutánra teljesen kiürült a Matula, csak néhány nevelı, az igazgató és Gina meg Torma Piroska maradtak. Zsuzsanna, ahogyan tette azt tavaly is, elvitte ıket vásárolni. A különbség mindössze annyi volt, hogy Torma Gedeon biztonsági intézkedéseinek köszönhetıen most már Kalmár is elkísérte ıket. A prefekta semmi jelét nem mutatta, hogy neheztelne rá és Tormára a néhány nappal ezelıtti esti incidens miatt. Úgy tőnt, feledésbe merült a dolog. Gina még soha nem készült ennyire az ünnepre, mint most, hiszen nem lesz egyedül. András itt lesz vele! Valami nagyon különleges ajándékot szeretett volna venni neki, és sokáig törte a fejét, mi lenne az igazán megfelelı. Olyasmit szeretett volna, amirıl mindig eszébe jut. Mikor már éppen feladta, hogy rátaláljon a tökéletes meglepetésre, akkor akadt meg a szeme valamin, amiben egészen biztos volt, hogy Andrásnak is tetszeni fog, ráadásul megtalálta a módját is, hogy ne csak egy ajándék legyen a sok közül. Egy kis, személyes üzenettel is ellátta a nem mindennapi tárgyat: Sok szeretettel Andrásnak az ı Annájától! Elégedetten mosolyogva hagyta el az üzletet, és a maradék pénzét visszaadta Zsuzsannának. Ez a Karácsony más lesz, mint az eddigiek, ebben egészen biztos volt. Hamarosan elérkezett a karácsony este, ahol aztán minden a feje tetejére állt. Évekkel késıbb, mikor visszagondoltak erre az estére, habár mindnyájukban más és más események maradtak meg, az egész egy hatalmas összevisszaságnak tőnt a parancsnokságról jött nem várt telefonhívással, a pofonnal és a határon való átszökéssel együtt. A Matulában a szenteste pontosan ugyanúgy telt, mint bárhol az országban. A közös éneklés és ajándékozás után Torma Gedeon magához hivatta Piroskát, hogy együtt ünnepeljenek. Vagy ahogyan az osztály mondani szokta, hogy együtt éljenek családi életet évente egyszer. Az igazgató az ünnepélyesség és elégedettség érzésével a szívében vonult hát vissza, nem is sejtve, hogy a színfalak mögött miféle események készülnek. Zsuzsanna egész este nyugtalan volt. Már régóta készült arra, hogy beszél Kalmár Péterrel. Volt valami, ami nem hagyta nyugodni, még pedig az, amit Horn Mici még jó pár hónappal ezelıtt mondott neki. Nem tudta kiverni a fejébıl, hogy talán ı a férfi minden bajának okozója és ebbéli hitében folyamatosan erısítette, ha ránézett Péterre és meglátta sérült kezét vagy éppen, ahogyan végigsántít a folyosón. Tudta, hogy ezt nem karácsony este kéne megbeszélniük, de ha most nem teszi meg, ki tudja lesz-e rá még alkalma. Jó éjszakát kívánt mindenkinek, majd kilépett a folyosóra és még látta, hogy a nem sokkal elıtte távozó Kalmár befordul a sarkon. Utána kiáltott hát, mire a férfi visszafordult és bevárta ıt.
5
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Válthatnánk pár szót? – kérdezte csendesen, mire Péter bólintott és Zsuzsannát a legközelebbi üres helyiségbe, a pár méterre lévı társalgóba irányította. - Mirıl lenne szó? – kérdezte a férfi, miután villanyt kapcsolt és behúzta mögöttük az ajtót. Egy pillanatig nem érkezett semmiféle válasz, de ı türelmesen várt az asztal szélének támaszkodva. - Már régóta bánt valami – kezdte a nı kissé szaggatottan. Most már nem volt annyira meggyızıdve arról, hogy jó ötlet volt idejönnie. – Micike mondott valamit jó pár hónappal ezelıtt, ami nem hagy nyugodni. - És pedig? - Azt mondta, hogy azon az estén, mikor Vitay megszökött maga utánam jött – pillantott fel a férfira. – Nála keresett és mikor ı elmondta az… az igazat, Ön akkor tett említést elıször arról, hogy bevonul katonának… - Ez a Horn Mici – csóválta meg fejét Kalmár apró mosollyal a szája szegletében – nem tud titkot tartani. - Igaz, amit mondott? – kérdezte csendesen a nı és figyelte, ahogyan a férfi arca elkomorodik és egy pillanatnyi habozás után bólint. – Akkor hát helyes a feltételezésem – suttogta maga elé Zsuzsanna. - Miféle feltételezés? – kérdezte Péter kíváncsian. Észre sem véve, hogy az ı hangja sem több puszta suttogásnál. - Az, hogy én vagyok minden baja okozója. - Ezt a badarságot meg honnan veszi? Várjon, kitalálom; Horn Mici mondta… - Nem, ezt én mondom – szakította félbe Zsuzsanna a férfi mondani valóját, mit sem törıdve az udvariassági szabályokkal. – İ éppen az ellenkezıjét állította. - Attól tartok, nem tudom követni – válaszolta a férfi zavartan, bár már sejtette, hogy mire akar kilyukadni a nı. Hogy a feltevése jó volt, arról Zsuzsanna semmi kétséget nem hagyott, mikor ismét megszólalt. - Válaszoljon, kérem ıszintén! Akkor is bevonult volna, ha egy évvel ezelıtt igent mondok magának? - Micsoda ırült kérdés ez? - Csak válaszoljon! - Igen, hiszen megkaptam a behívómat. Nem volt más választásom. - És ha nem hívják be? Micike az mondta, hogy arról beszélt neki, fontolgatja az önkéntességet is… Miért?
6
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Azt hiszem – kezdte a férfi némi nyugalmat erıltetve magára - ez nem a legmegfelelıbb pillanat arra, hogy ezt a kérdést megvitassuk – azzal elindult az ajtó felé, de Zsuzsanna útját állta. - Ennél jobb pillanatot elképzelni sem tudok! Válaszoljon, kérem! Péter már szólásra nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, ám tekintete ekkor találkozott a nı mogyoróbarna szemeivel. Azzal a szempárral, aminek soha nem tudott ellenálli. - Igen, valóban foglalkoztatott az önkéntesség gondolata, de soha nem fog kiderülni, elég bátor lettem volna-e ahhoz, hogy tényleg belépjek a seregbe, mert másnap megérkezett a behívóm. Most már kienged? - Nem válaszolt a kérdésemre – szólt csendben Zsuzsanna és mozdulatlanul állt elıtte, kezét még mindig a kilincsen tartva. – Miért? Hát legyen! Ha ennyire tudni akarja az igazat, akkor tessék! De fájni fog! Nagyon. - Tudni akarja, hogy miért? Hát rendben. Azért, mert nem bírtam elviselni még a gondolatát sem annak, hogy nap, mint nap találkozzunk, hogy lássam a folyosón, mikor már egy másik férfihez tartozik. Győlöltem Kınig Lajost, győlöltem Horn Micit, amiért felfedte elıttem az igazságot, megfosztva ezzel az utolsó reménysugártól is! És győlöltem az egész világot is, de leginkább önmagamat, hogy nem vagyok bátrabb és nem vagyok képes a maradásra! – eddig észre sem vette, hogy felemelte a hangját, csak Zsuzsanna tekintetén látta, hogy nem olyan hangon beszélt vele, amin illı lenne. Vett egy mély lélegzetet és sokkal higgadtabban folytatta. – Nem a seregbe való beállás, sokkal inkább az itt maradás lett volna igazán bátor dolog. De én elfutottam a probléma elıl. Szerettem magát, Zsuzsanna. Az életemnél is jobban és bármire képes lettem volna Önért, még kérnie sem kellett volna – látta, hogy a nı immáron a földet nézi, nem ıt. Hát elmondta. Végre kimondta, amit Zsuzsanna már úgyis tudott, de még soha nem mondta el neki. Most így visszagondolva a tavalyi karácsony igazán komikusnak hatott. Hogy is hihette akkor, hogy Zsuzsanna hozzájön feleségül, ha még egyszer sem mondta el neki, hogy érez iránta. Gyáva volt, már nem elıször. Úgy gondolta, ha már egyszer úgyis kimondta, hát derüljön ki minden. – Amikor az elsı levelét megkaptam a fronton, össze akartam tépni. Nem akartam, hogy írjon, nem akartam újra kapcsolatba kerülni magával. Aztán mégis elolvastam és attól a pillanattól kezdve remegı gyomorral vártam a posta- napot. Tudni akartam, hogy jól van-e, hogy hogy telnek a napjai. A rabja lettem. Többé már nem voltam képes szabadulni az emlékétıl. Aztán – folytatta tekintetét elkapva a nırıl a harcok egyre erısödtek, fogságba kerültem és a dolgok irányítása kicsúszott a kezeim közül. Majd jött Kınig Lajos és megmentett. Akár egy groteszk mesében, ahol a fıhıs éppen attól kap segítséget, akitıl a legkevésbé várná; az egykori riválisától. Ha egy könyvben olvastam 7
Mary Silver
Vissza a Matulába!
volna, egészen biztosan remekül mulattam volna. A történet folytatását már ismeri: megkaptam a feladatom, visszatértem a Matulába és rá kellett jönnöm, hogy többé már nem én irányítom az életem. Nem tehetek kedvemre azt, amit szeretnék. Másokra is oda kellett figyelnem és ez megváltoztatott. Nem lehettem önzı, nem mehettem a saját fejem után, mert azzal talán veszélybe sodrom azt, aki a legfontosabb az életemben. Egy csapásra minden megváltozott… - Minden? – kérdezte Zsuzsanna csendesen és Kalmár ismét felé kapta a tekintetét. Amit pedig a szemeiben látott, azt nem akarta elhinni. Zsuzsanna úgy nézett rá, ahogy eddig még soha, ı pedig önkéntelenül is közelebb lépett hozzá. Legnagyobb meglepetésére a nı egy lépést sem hátrált, helyette kutató tekintettel nézte az arcát. Péter úgy érezte, menten kiugrik a szíve a helyérıl. Szája egyetlen pillanat alatt kiszáradt és le sem vette szemét a nırıl. - Majdnem minden – suttogta, ahogy arca centirıl centire közelítette meg a nıét. Valahol a tudatalattijában még motoszkált egy gondolat, hogy amit tenni készül, az a legkevésbé sem helyes, de egy szempillantás alatt elnyomta ezt az undok is hangot, és némán figyelte, ahogyan Zsuzsanna elhunyja a szemeit. Hiszen nem is tiltakozik… Ajkai egy pillanattal késıbb már a nıére tapadtak. Óvatosan ízlelgette a puha ajkakat és beletelt egy kis idıbe, mire a nı viszonozta a csókját, ı pedig karjait Zsuzsanna derekára fonta és közelebb akarta húzni magához, hogy még többet kaphasson azokból ebbıl a mámoros érzésbıl, ám a nı ekkor szinte kiszakadt az ölelésébıl, mintha a rózsaszín köd, ami eddig elbódította, mostanra szállt volna fel elıle. Ijedten hátrált néhány lépést, mint aki nem tudja, hogy az, ami az imént történt, hogyan történhetett meg. Péter értetlenül tekintett rá. Nem telt bele sok idıbe, mire felfogta, hogy Zsuzsanna megbánta, ami történt. Ez egyértelmően leolvasható volt az arcáról. Szerette volna megmagyarázni, elnézést kérni azért, amit tett, de nem volt alkalma rá, mert a nı két lépéssel az ajtó elıtt termett. - Zsuzsanna – ragadta meg Kalmár a karját, így tartva vissza ıt a távozástól. - Eresszen! - Zsuzsanna, kérem… - de befejezni már nem tudta, mert a nı tenyere hangosan csattant az arcán, mire ı elengedte a prefektát, aki rá sem nézve sietett ki a társalgóból.
Gina kis híján beleszaladt Zsuzsannába, ám még idejében visszabújt a fedezéket jelentı oszlop mögé. Valószínőleg a nı akkor sem vette volna észre ıt, ha elöl marad, olyan feldúltan távozott a társalgóból. Nem nézett az semerre, szinte végigrohant a folyosón. 8
Mary Silver
Vissza a Matulába!
A lány még jó néhány percig nem mert elıjönni rejtekhelyébıl. Félt, hogy talán az, aki elıl Zsuzsanna elmenekült, elıjön és meglátja, pedig már lassan találkoznia kell Andrással! - Gina! – hallotta meg nevét suttogva nem is olyan messzirıl. Tekintetével kereste a hang forrását és megpillantotta Andrást, aki alig tıle pár méterre állt a nagy fal fedezékében és onnan intett neki, hogy jöjjön oda hozzá. A lány óvatosan kikémlelt, majd néhány lépéssel mellette termett, a fiú pedig kézen fogta ıt és bevezette a társalgó melletti helyiségbe. Villanyt akart kapcsolni, de a lány megfogta a kezét. - Nem szabad. Meglátják a fényt – intett Gina az üveges ajtó felé. András bólintott és az ablakhoz lépett, majd felhúzta a légvédelmi függönyt, amin keresztül a hold fénye megvilágította a kis helyiséget. - Szeretnélek látni – mondta mosolyogva. – Látni akarom, hogy mit szólsz az ajándékomhoz. - Én is hoztam neked valamit – válaszolta Gina és tarisznyájából elıvette a gondosan becsomagolt dobozkát, majd átnyújtotta a fiúnak, aki egy pillanatig csak nézte az elıtte álló lányt, mintha nem tudná eldönteni, mi is legyen a következı lépés. - Igazán nem kellett volna – szólt és bontani kezdte az ajándékot. Amint kiszabadította a dobozkát a selyempapír fogságából, azonnal felnyitotta azt és arcán boldog mosoly suhant át. – Egy pipa? És milyen szép, köszönöm! - Bele is írattam valamit. Majd a fénynél meglátod. - Hogy csináltad, hogy senki nem vette észre? – érdeklıdött a fiú, ahogyan megforgatta ajándékát, hogy minden oldalról alaposan szemügyre vehesse azt. - Zsuzsanna nem szól bele, hogy mire költöm a pénzem – válaszolta a lány csendesen. – Csak kivisz a városba és visszahoz. - Ez igazán kedves tıle. Holnap ki is próbálom. Az én régi pipám már olyan kopott, hogy lassan ı szív el engem és nem én ıt –nevetett András és Gina is vele nevetett. – Nekem is van ám valamim a számodra. Igaz, nincs becsomagolva, de azért remélem, tetszeni fog! – azzal háta mögé rejtette mindkét kezét és rejtélyesen a lányra mosolygott. – Válassz! Gina némi gondolkodás után rábökött a fiú jobb kezére, mire az kinyújtotta azt és ujjai között egy kis aranylánc lifegett. A lány már éppen tiltakozni akart, hogy ezt igazán nem fogadhatja el, de András megelızte. - Még anyámé volt, ı pedig az ı anyjától kapta. Egy szem gyerekként pedig édesanyám azzal a tanáccsal nyomta a kezembe, hogy annak a lánynak adjam, akit a világom legjobban szeretek. Te vagy az, Gina – fejezte be nagyon halkan és a háta mögé lépett, hogy a vékony láncot a nyakába akassza. Gina csak most vette észre, hogy az ékszeren egy kis medál is lóg. 9
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Köszönöm! - Érted bármit – simogatta meg az arcát András. Olyan idilli volt ez a pillanat. Olyan tökéletes. Gina úgy érezte, ezt most senki és semmi nem ronthatja el. Azonban tévedett. A folyosón járt valaki és az a valaki most megállt az ajtó elıtt. Te jó Isten, be fog jönni ide! – futott át Gina és András agyán szinte egyszerre. A lány fejében már egymást kergették a sötétebbnél sötétebb gondolatok, hogy mi lesz, ha valamelyik tanár itt találja ıket és észre sem vette, hogy András már nem volt mellette, elrejtızött a függöny mögé, így mire a hívatlan látogató belépett és villanyt gyújtott, már csak Ginát látta a helyiség közepén egyedül álldogálni. - Vitay? Mi az ördögöt csinál itt ilyenkor? Kalmár Péter volt az. Gina rá sem mert nézni. Félt, hogy a férfi egybıl kiolvasná a tekintetébıl, hogy nem volt egyedül. - Csak ki akartam nézni az ablakon –szólalt meg bátortalanul és Kalmár odalépett, hogy visszahúzza a légvédelmi sötétítést. Gina látta, hogy dühös és egészen biztos volt benne, hogy az ide illı szavakat keresgéli egy alapos fejmosásra. - Micsoda ırült ötlet ez már megint? Az ablakon nézelıdni ilyenkor… Már rég a hálókörletében kéne lennie! - Elnézést!- suttogta a szavakat Gina és szíve kis híján megállt, mert Kalmár pontosan ott állt, ahol András elrejtızött. Menjen már onnan! Kalmár éppen szólásra nyitotta volna száját, mikor megcsörrent a telefon az asztalon. A férfi odalépett és felvette, de közben intett Ginának, hogy maradjon, mert még nem fejezték be. - Matula Intézet, Kalmár Péter… Nem, parancsnok úr, az igazgató urat, most nem lehet zavarni. Amennyiben én megfelelek, szívesen továbbítom az üzenetet – hosszú hallgatás következett és a lány csak most látta, hogy Kalmár szokatlanul feszült. Még sosem látta ilyennek. Akkor sem, amikor meglátta ıt és Andrást a kertben, egymás karjában. –Egészen biztos benne? –most Ginára emelte kék tekintetét. – Kuncz fıhadnagy az? Gina gyomra görcsbe rándult. Feri újra itt van? Mit keres itt? Talán ıt? Mit akarhat tıle?Hiszen már nem jelenthet veszélyt rá…Vagy mégis? Látta, hogy a férfi letette a telefont és magyaráz valamit, de nem egy szót sem hallott az egészbıl, annyira el volt foglalva saját gondolataival. - Menjen! – hallotta Kalmár hangját, ı maga pedig sápadt arccal lépett ki a folyosóra. Fogalma sem volt arról, hogy jutott el a hálóig, de amint átlépte a küszöböt, ágyára vetette
10
Mary Silver
Vissza a Matulába!
magát és keserves sírásra fakadt, míg végül elnyomta az álom. Azt sem hallotta, amikor Torma megérkezett, így reggel tudta csak átadni ajándékát a lánynak. Szokatlanul komor hangulata Piroskában már-már a tavalyi emlékeket idézte fel és meg is kérdezte Ginától, hogy ismét büntetésben van-e, mint elızı évben, de ı csak megrázta a fejét. Nem akart beszélgetni, a saját problémájával volt elfoglalva. Mi lesz most? Kınig már nincs itt, hogy segítsen és elképzelhetetlennek tartotta, hogy Kalmár egyedül megbirkózzon a Kuncz Feri –problémával. Lehet, hogy szól az igazgatónak? Az legalább annyira rossz lenne, mintha magával Ferivel beszélne… Úgy tőnt, hogy sötét hangulata az egész másnapra kihat és csak ebédnél látta, hogy nem csak ı van komor hangulatban, hanem bizony Zsuzsanna és Kalmár is. Azt még értette, hogy a férfi miért, de hogy Zsuzsannának mi oka van a rossz kedvre, arról elképzelése sem volt. Gina melankolikus hangulatát Horn Mici érkezése feledtette valamelyest, aki éppen ebéd közben toppant be. Torma Gedeon rögtön megteríttetett neki is, és a nı kedélyesen elcsevegett mindenkivel. Most valahogy az igazgató úr is enyhébbnek tőnt, mint eddig bármikor, mert még csak rá sem szólt az asszonyra. No, nem mintha olyan féktelen jókedv kerekedett volna az asztalnál; Kalmár csak piszkálta az ételt, Zsuzsanna hozzá sem nyúlt. Gina legalább evett valamit, de neki sem volt étvágya. - Hát mitıl ilyen búskomor mindenki? – kérdezte végül Horn Mici, mikor már úgy tőnt, megelégelte ezt a temetıi hangulatot, ami az egész étkezést uralta. – Karácsony van. A szívünk ilyenkor megtelik jósággal, szeretettel… Zsuzsanna olyan rémülten kapta fel a fejét, mintha az asszony valami istentelen dolgot mondott volna, majd elnézést kért és távozott az étkezıbıl. - Talán beteg? – nézett utána Horn Mici, de senki nem válaszolt. Kalmár, mintha csak azon gondolkodna, hogy vajon helyes-e, amit tenni készül, közelebb hajolt az asszonyhoz és kérte, hogy négyszemközt beszélhessenek. Úgy tőnt, a nınek semmi kifogása nem volt ellene, mert a férfival együtt, az igazgató szikrázó szemeitıl kisérve kivonult az étkezıbıl. – Mirıl van szó? - kérdezte, mikor már a folyosón álltak. - Kuncz fıhadnagy itt van – válaszolta Péter olyan hangsúllyal, mintha legalábbis a világ legtermészetesebb dolgát közölné Horn Micivel. - Honnan veszi? - Az igazgató úr még tavaly, amikor pár hét alatt annyira megélénkült az érdeklıdés Vitay iránt, és a hadnagy itt járt, megkérte a városparancsnokot, hogy jelentse a fıhadnagy minden irányú mozgását a városban. Azon a márciusi estén Kuncz Ferenc eltőnt. Visszament Pestre,
11
Mary Silver
Vissza a Matulába!
eddig ismeretlen okokból – nyomta meg az utolsó szavakat jelentıség teljesen a férfi, majd folytatta. – Most újra itt van. - Mit akarhat? Hiszen a lányra már nem jelent veszélyt. - Azt hittem, maga talán tudja – majd a nı kérdı tekintetére hozzátette. – Maga mindig mindent tud. - Ez igazán kedves, Péter, de biztosíthatom, errıl tudomásom sem volt. Nem érdeklıdhetne a városparancsnok úrnál? - Hát éppen ez az. Kuncz hadnagy civilben van. - Civilben? Miért jönne Árkodra civilként? - Talán - szólalt meg némi gondolkodás után a férfi -, Pesten már nem maradhatott, hiszen a fıváros körül a győrő bezárult. Lehet, hogy menekülni akar. - Átszökni a határon? Nem veszélyes ez? - Nem annyira, mint egy vezérkari tisztnek az ostromlott városban maradni. Egy olyan katonának, aki soha nem volt a fronton és harcot még távolról sem látott, a géppuska tőz igen ijesztı lehet. Mivel Árkod már orosz ellenırzés alatt áll, és a határ alig egy karnyújtásnyira, civilként, hamis igazolványokkal könnyedén átszökhet. - Igaza lehet – bólintott az asszony. – De azért mégiscsak utána kéne érdeklıdni a városparancsnokságnál. - Azonnal indulok – válaszolta a férfi és elköszönt az asszonytól, majd eltőnt az ellenkezı irányba. Horn Mici még egy darabig ott állt a folyosó közepén gondolatiba merülve, mikor Zsuzsanna kilépett a társalgóból és amint meglátta az asszonyt, már fordult is volna vissza, de Mici megállította. - Talán én tudok valamit, ami előzi a rosszkedvét – lépett a prefekta mellé és táskájából egy borítékot vett elı, amit mosolyogva nyújtott át a nınek. A borítékon mindössze egyetlen szó állt: Zsuzsanna, azokkal az összetéveszthetetlen betőkkel, amik Kınig Lajos írását jellemezték. A nı ki sem bontotta a levelet, máris megindultak az elsı könnycseppek a szemébıl. Horn Mici örömet akart szerezni neki, ehelyett olyan fájdalmat okozott, amit még sosem érzett azelıtt. - Mi történt? – kérdezte aggódva az asszony. – Hiszen még el sem olvasta, nem lehet rossz hír…
12
Mary Silver
Vissza a Matulába!
Zsuzsanna nem válaszolt, csak elfordította a fejét. Össze volt zavarodva és már nem elıször. A tegnap történtek a feje tetejére állították azt a világot, amiben ı eddig boldogan, gondtalanul élt. Volt egy gyenge pillanata, de ez még nem változtat semmin… - Mi történt Kalmár Péter és Ön között? – érkezett az újabb kérdés, mire a fiatal nı olyan hevesen fordult az asszony felé, hogy az önkéntelenül is hátrált néhány lépést. - Mirıl beszél? - Csak magukra kell nézni – válaszolta csendesen Horn Mici. – Mindketten olyan képet vágtak, mintha legalábbis a világ omlott volna össze. - Talán össze is omlott. - Nekem nem tisztem beleavatkozni mások magánéletébe, ezért most sem teszem, de azért fogadjon meg néhány tanácsot, Zsuzsanna egy olyan sokat tapasztalt öregasszonytól, mint amilyen én vagyok. Az, akire maga vár, nem jön vissza többé, ezt Ön is nagyon jól tudja, beszélt is vele. De ha a szerelem újra kopogtat az ablakán, tárja szélesre elıtte vagy pedig csapja be az orra elıtt és húzza elé a zsalugátert is. Érti, mit akarok mondani? Kalmár Péter szereti magát Zsuzsanna. Ha akar tıle valamit, akkor menjen és beszéljen vele. De ha nem, akkor hagyja békén azt a szegény fiút, ne ringassa hiú ábrándokba! Nem, nem – emelte fel kezét, mikor Zsuzsanna közbe akart szólni. – Tudja, hogy igazam van. Ne fecsérelje az idıt arra, hogy valaki olyanra vár, aki nem tér vissza többet, mert ki tudja, találkozik-e még olyan férfivel, aki annyira fogja szeretni magát, mint ahogyan ı. İ sem várhat örökké. - És ha mégis visszatér? – célzott a fiatal nı Kınigre. - Ha esetleg mégis visszajön, akkor majd ráér akkor gondolkodni mindenen. De addig is, beszéljen Kalmár Péterrel! - Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne - rázta meg a fejét a fiatal nı, majd az asszony kérdı tekintetére folytatta, szinte már csak önmaga elé suttogva. – Tegnap megütöttem ıt. Soha nem ütöttem még meg senkit. - Kedvesem –kacagott fel jóízően Horn Mici -, tudja, mi lett azzal a férfivel, akit elıször pofon vágtam? Hozzámentem feleségül.
Ahogy Kalmár Péter kilépett a Matula kapuján, olyan erıvel csapta meg ıt a hideg, téli szél, hogy alaposan összébb kellett húznia magán kabátját. Éppen át akart kelni az út másik oldalára, mikor hallotta, hogy valaki a nevén szólítja; Makó András volt az, aki most egy vékony kabátban sietett utána. - Engedje, hogy én is magával menjek! – emelte fekete tekintetét a tanárra, és mikor látta, hogy a kék szempár kérdın tekint vissza rá, folytatta. – Kuncz hadnagyot keresi, nem igaz? 13
Mary Silver
Vissza a Matulába!
Péter szeme elkerekedett a döbbenettıl. Horn Micin és Vitayn kívül senki nem tud arról, hogy a hadnagy a városban van. Gina nem mondhatta el a fiúnak, mert azonnal a szobájába küldte, mikor végzett a telefonnal. - Meg sem merem kérdezni, honnan tudja – válaszolta Kalmár, ahogy átsétált az út másik oldalára, de András követte. İt ugyan nem fogja lerázni olyan könnyedén, mint szeretné, ez már most egyértelmő volt. - Kérem, hadd menjek magával! Meg akarom védeni Ginát! - Ha valóban meg akarja ıt védeni, akkor menjen vissza a Matulába! - Csak annyit kérek, hogy hadd kísérjem el… - Nem – válaszolta határozottan Péter anélkül, hogy akár egy pillantásra is méltatta volna a fiút. - Nem bízik bennem, igaz? – kérdezte András és ez a kérdés arra kényszerítette a fiatal tanárt, hogy megálljon és ismét a szemébe nézzen, ahogyan nem is olyan régen, még a fronton, az emberei szemébe nézett; átható, szigorú pillantással, hogy az embernek az volt az érzése, hogy még a fejébe is belelát. Ahogy pedig András egy lépéssel hátrébb lépett, elégedetten nyugtázta, hogy még mindig képes ilyen hatást kiváltani bárkibıl. - A háború megtanított, hogy senkiben ne bízzam, még a saját embereimben sem! - Ezt nem veszem zokon – válaszolta a fiú. – Az egész emberi társadalmat utasította el, nem csak engem… - Mit akar? - Magával menni. Nem szólok egy szót sem, ígérem. Csak ott akarok lenni, mikor beszél vele. Kalmár egy pillanatra elgondolkodott. Most már egészen nyilvánvaló, hogy ez a fiú itt elıtte nem ismer ellentmondást. Eltökélte, hogy vele megy. A legkönnyebben úgy szabadulhat meg tıle, ha igent mond. Végül is, mi történhet? Péter végül rábólintott és most már ketten indultak meg a városparancsnok irodája felé, aki habár Karácsony volt, mégis fogadta ıket. Sok a munka. Ezzel indokolta mindössze, hogy az ünnep másnapján is a munkahelyén tartózkodik. Mikor pedig Péter elmondta, hogy milyen ügyben jöttek el hozzá, arca még komorabb lett, mint eddig bármikor. - Már mindent elmondtam a telefonba, amit tudtam, kapitány – válaszolta a parancsnok. – Tegnap este óta a színét sem láttuk annak az embernek. Lehet, hogy már nincs is a városban – legyintett könnyedén, majd ismét papírjai fölé hajolt. – Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. - Egészen biztos abban, hogy egyetlen embere sem látta? – kérdezte Péter csendesen. - Nem körözzük ıt, így nincs okunk szemmel tartani sem. Csak azért szóltam, mert az igazgató úr tavaly még megkért rá. 14
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Értem – bólintott a fiatal tanár, majd mikor már látta, hogy itt ugyan nem jut elırébb ma, Andrással együtt elköszöntek a parancsnoktól és visszaindultak a Matulába. Némán lépkedtek egymás mellett a havas utcán, anélkül, hogy egymásra néztek volna. Gondolatban mindegyikük máshol járt. András ugyan egyáltalán nem volt nyugodt, de remélte, Kuncz hadnagy már valóban nincs a városban, mint ahogyan azt a parancsnok úr is sejtetni engedte. Péter viszont teljesen másként vélekedett. İ szinte biztos volt benne, hogy a tiszt még Árkodon van. Már csak azt kell megtudnia, hol. - Ön szerint tényleg nincs már itt? – kérdezte András olyan halkan, hogy Kalmár szinte alig hallotta. - Szerintem még itt van – válaszolta. – És meg is mondom, miért. Mert szökni készül. Át akar jutni a határon. - De hát miért? – kérdezett vissza nem kis döbbenettel a hangjában a fiú. – Hiszen ott már oroszok vannak. - Budapest körül egyre inkább záródik a győrő. Lassan senki sem juthat már se ki, se be. Talán éppen az utolsó esélyt ragadta meg a hadnagy, hogy elmeneküljön. És ki tudja – tette hozzá már inkább csak magának -, talán már a nyomában vannak, mint katona szökevénynek. Egy nap alatt nem jut át a határon, hiszen nem is ismeri a környéket. Még itt van. És vár. - Gondolja, hogy valaki rejtegeti? - Nem. Senki nem olyan bolond ezekben a háborús idıkben, hogy ilyen ostobaságot csináljon. Fıleg, ahol az oroszok majd’ mindennap átkutatnak minden házat. Nem – rázta meg fejét Péter –, neki egy olyan búvóhely kell, ahol ıt senki nem láthatja, de ı mindent láthat. Éppen elérték a Matulát, mikor Kalmárnak eszébe jutott valami. Tekintetét az ég felé emelte, mintha onnan érkezett volna a megoldás és meredten nézett egy irányba. András követte a tekintetét és akkor már ı is látta, amit a férfi. Egy romos ház volt az, pár méterre tılük. - Arra gondol, hogy…? – kezdte a fiú, de válasz már nem érkezett, mert Péter elindult az egykori lakóház irányába. Még a nyári támadások során érte bomba, azóta romosan áll, és a városi tanács életveszélyesnek minısítette. Árkod lakói nagy ívben elkerülik, mert félnek, bármelyik pillanatban a fejükre omolhat. Tökéletes búvóhely egy szökevény számára. - Be akar menni? – kérdezte fojtott hangon András, de a választ azon nyomban megkapta, amint átlépték a rozoga küszöböt. Talpuk alatt hangosan nyekergett a száraz padló. A földszinten semmi híre nem volt annak, hogy itt ember tartózkodna, az emeletre pedig hosszú lépcsısor vezetett. Kalmár és András egyszerre sóhajtottak fel keservesen, hogy a rossz 15
Mary Silver
Vissza a Matulába!
lábukkal meg kell mászniuk egy újabb akadályt. A korlátba kapaszkodva indultak fel az emeltre. Péter a biztonság kedvéért elıvette pisztolyát is, ha netán bárminemő ellenállásba ütköznének. Ahogy egyre inkább haladtak elırébb a sötét helyiségeken át, úgy vált egyre valószínőbbé, hogy mégis van itt valaki. A vastag porban lévı frissnek mondható lábnyomok legalábbis errıl tanúskodtak. Kalmár András felé fordult és szája elé tartott mutatóujjal jelezte, hogy most aztán tényleg meg se mukkanjon, nehogy elijesszék a madárkát. Az egyik szoba sötétjébıl aztán végre kibontakozni látszott egy alak, ahogyan az ablakból az havas utcát nézi. Péter, nyomában Andrással gondolkodás nélkül lépett be a helyiségbe. - Szép kilátás, nem igaz? – szólalt meg Kalmár csendesen, mire a sötétbe burkolózó férfi hirtelen feléjük fordult és fegyvert rántott. Ferinek egy darabig meresztgetnie kellett a szemét, míg végül ki tudta venni, hogy nem is egy ember az, aki a nyomára, hanem tulajdonképpen kettı. - Én magát ismerem – szólalt meg, pisztolyát még mindig feléjük tartva. – Maga az a tanár a Matulából. - Én vagyok – válaszolta Péter, ám fegyverét még ı sem tette el. - Ki küldte magukat? - kérdezte a hadnagy remegı hangon. – A csendırség? Hogy akadtak a nyomomra? - Az most nem számít. Mit keres ismét Árkodon? - Semmi köze hozzá – lépett elı a sötétségbıl Feri és Kalmár csak akkor látta, mennyire megváltozott. Haja csapzott volt és erısen ıszült. Ruhája is inkább arról árulkodott, hogy egy hajléktalannal állnak szemben, semmint a Magyar Királyi Honvédség egyik fıhadnagyával. – Ki akarok jutni az országból. Üldöznek. - Miért nem nyugat felé menekült? – kérdezte Kalmár, ahogyan zsebébe süllyesztette pisztolyát. - Pont azért, mert ott még magyar kézen van az ország. Maga szerint hogy bánnának egy dezertırrel? Segítsen nekem átjutni a határon és ígérem, többé nem látjuk egymást! – vetette fel az ötletet a férfi, de ezzel csak azt érte el, hogy Péter jóízően felnevetett. - És ugyan miért tennék ilyet, hadnagy úr? - Egyedül nem jutok át – folytatta halálos nyugalommal Feri. Tudta, hogy amit felhoz érvként, azzal nála lesz adu. – Ha maga nem segít, kénytelen leszek túszt ejteni… Mondjuk a Matulából az egyik diákot, akit mindketten jól ismerünk – emelte fekete tekintetét a tanárra és látta, hogy az tudja, kire gondol. – Azt hiszi, viccelek? Ebbıl az ablakból mindent látni, tanár 16
Mary Silver
Vissza a Matulába!
úr – intett abba az irányba, ahol még az imént állt. – Tudom, mikor viszik ki ıt sétálni, és hogy melyik útvonalon mennek. Azt hiszi, olyan nehéz elbánni egy diakonisszával és magammal vinnem Georginát? Bármikor megtehettem volna, akár fényes nappal is – mosolyodott el, ahogyan meglátta Kalmár fenyegetı tekintetét -, és a helyiek nem segítenének, ezt elhiheti. András egészen eddig próbálta magát visszafogni, ami igazán nagy önuralomról tanúskodott, tekintve, hogy mindent tudott Kuncz Ferirıl, hiszen Gina mindent elmesélt neki az aljas árulásáról és hogy hogyan próbálta ıt elrabolni annak idején. A fiú türelme mostanra fogyott el, és egészen biztosan neki is ment volna a hadnagynak, ha Kalmár nem fogja vissza. - Megmondta, hogy maradjon nyugton és ne ugráljon! – szólt rá a fiatal tanár ellentmondást nem tőrın, ı pedig, ha nehezére is esett, engedelmeskedett. – Jól van – fordult ismét Feri felé Péter -, elviszem a határig, ha megesküszik, hogy többé nem tér vissza az országba. - Nem ettem meszet, tanár úr – nevetett fel jókedvően a hadnagy. – Visszajönni egy olyan országba, ahol ki akarnak végezni? Péter nem válaszolt, csak karon ragadta Andrást egy kicsit távolabb húzta, hogy nyugodtan tudjanak beszélni. A fiú, habár még mindig értetlenül meredt Kalmárra, leste minden szavát. - Maradjon itt vele, amíg én szerzek valami jármővet. - Miért nem lövi le? – suttogta fojtott hangon András. – Megérdemelné a halált. - Itt a fegyverem – engedte el Péter a füle mellett társa szavait. – Ha szökni próbálna, tegye meg! Tíz perc és itt vagyok – azzal sarkon fordult és elhagyta az épületet, hogy pár perccel késıbb már újra a Matula folyosói visszhangozzák lépteit. Csak remélni merte, hogy Horn Mici még itt van. İ az egyetlen, aki segíteni tud nekik. Az asszonynak olyan kiterjedt kapcsolatai vannak, mintha legalábbis az egész város az ı irányítása alatt állna. Most, hogy így belegondol… Kalmárnak szerencséje volt. Horn Mici éppen akkor lépett ki az étkezı ajtaján, mikor ı befordult a sarkon. Azonnal intett is felé. - İ az, láttam, találkoztunk – vázolta az elmúlt órák eseményeit Kalmár pár szóban. – Át akar jutni a határon és én segítek neki. - Miért? – kérdezett vissza az asszony meglepetten. - Mert ha én nem teszem, akkor más eszközökhöz fog folyamodni – pillantott a tanár az éppen a folyosóra kilépett Ginára és úgy tőnt, Mici egybıl megértette, mire gondol a férfi, mert bólintott. - Hol van most? - Pár háznyira innen, a lebombázott lakóházban. 17
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Értem – válaszolta az asszony és komolyan folytatta. – Hozza el hozzám és én megpróbálok valami jármővet szerezni, ami kellıen gyors ahhoz, hogy mihamarabb véghezvihesse a feladatát. Hányan vannak? - Hárman. A hadnagy, Makó András és én. - Megteszek mindent. Egy órán belül legyenek a házamnál! Kalmár bólintott, majd elindult a kijárat felé. Ahogy befordult a sarkon, Horn Mici rögtön Ginához lépett, aki csendben figyelte az eseményeket, holott pontosan tudta, mirıl van szó. - Mennyit hallottál? – kérdezte az asszony csendesen. - Éppen eleget – válaszolta komoran a lány. – Miért segít neki? Miért nem adja a rendırség kezére, hiszen megérdemelné a büntetését! - Néha adódhat olyan helyzet, hogy be kell hódolnunk annak, akinek nem akarunk. Kalmár tanár úr csak azt tette, ami szerinte a legjobb megoldás és meg kell mondjam, jól döntött. - Én nem hiszem – rázta meg fejét Gina dühösen és még mindig abba az irányba nézett, ahol Péter az imént eltőnt. - Miért haragszol rá ennyire? - Mert tudom, hogy nem azért tette, hogy segítsen. İ nem ilyen. - És ez mégis honnan tudod? – kérdezte mosolyogva Horn Mici. – Talán Abigélrıl is rögtön tudtad, hogy kicsoda? Te kislány, bizony hajlamos vagy a külsı alapján ítélni. Emlékszem – folytatta merengı hangon -, tavaly még felnéztél Kalmár Péterre. - Megváltoztam. - Hát ı is, ezt hidd el nekem! Te nem néznél ki semmi segítséget a tanár úrból, mert tavaly nem tett semmi ilyet, igaz? És ha most elmondom neked az igazat, akkor megnyugszol kicsit? - Miféle igazat? – nézett Gina a nıre. Megint egy titok? Újabb rejtély? - Mint azt bizonyára te is tudod – kezdte csendesen Horn Mici és egy kicsit távolabb húzta onnan, ahol most álltak, nehogy illetéktelenek meghallhassák, mirıl is beszélnek ık ketten -, Kalmár tanár úr a nyáron fogságba esett, ahonnan egy közös ismerısünk hozta ki – pillantott jelentıségteljesen a lányra és látta, érti már, mirıl beszél. – Csakhogy ez a kedves ismerıs kért tıle egy szívességet cserébe azért, amit tett. Mivel ı maga nem térhet vissza, megbízta Kalmár Pétert azzal, hogy úgy vigyázzon Zsuzsannára, akár az életére és hogy tartsa a szemét rajtad is. - Tehát – értett meg mindent Gina egyszerre -, innen tudott mindent rólam és Andrásról. Ezért nem szólt az igazgató úrnak sem, mikor… és ezért van annyit mindig Zsuzsanna testvér körül is – mosolyodott el végre.
18
Mary Silver
Vissza a Matulába!
- Igen, ezért van mindig vele – bólintott Horn Mici. – De ha nem így lenne, sem neked, sem pedig nekem nem lenne semmi közünk hozzá – mosolygott rejtélyesen és látta, hogy az elıtte álló lány mennyire megnyugodott. Ha csak ez kellett a lelki békéjéhez, hát tessék! Tıle megkapta. - Szeretnék találkozni Ferivel – fordult ismét Gina a nı felé. - Mégis miért? - Hogy a szemébe mondhassam, hogy mennyire győlölöm, és hogy soha nem fogok tudni megbocsátani neki.
19