A választójog kialakulása és fejlődése Magyarországon 1867-től napjainkig

Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszék

A választójog kialakulása és fejlődése Magyarországon 1867-től napjainkig

Szerző: Molnár István Igazgatásszervező alapszak Levelező tagozat Konzulens: Dr. Lehotay Veronika Egyetemi tanársegéd

                           Miskolc

2014 1   

University of Miskolc Faculty of Law Department of Legal History

The formation and development of the suffrage from 1867 to the present day in Hungary                

Author: István Molnár BA in public administration management Full-time course Consultant: Dr. Veronika Lehotay Instructor                  

Miskolc 2014

2   

Tartalomjegyzék    Bevezetés................................................................................................................................................. 4 I.

A választójog története és fejlődése az 1867-es kiegyezéstől az első világháború végéig (18671918) ............................................................................................................................................. 6 I./1. A korszak történeti áttekintése............................................................................................... 6 I./2. A dualizmus korának választójogi rendszere......................................................................... 8

II.

A választójog története az első világháború végétől a második világháborút követő szovjet megszállásig ................................................................................................................................ 16 II./1. A háború utáni évek politikai és társadalmi átalakulása egy új korszak tükrében ............ 16 II./2. Választójogi rendeletek és törvények a korszakban ........................................................... 19 II./3. Egy értelmiségi nézőpont: Sol Club................................................................................... 28

III.

A szovjet megszállás és az egypárti diktatúra időszaka

(1945-1989)...................................... 31

III./1. Egy ideológia tükrében ..................................................................................................... 31 III./2. Választójogi törvények az egypárti diktatúra időszakában ............................................... 33 IV.

A rendszerváltástól napjainkig (1989-2014)............................................................................... 40 IV./1. Országgyűlési választások ................................................................................................ 40 IV./2. Önkormányzati választások .............................................................................................. 43 IV./3. Megyei és a fővárosi közgyűlés tagjainak választásáról................................................... 45 IV./4. Kisebbségi önkormányzati választások ............................................................................ 46  IV./5. A népszavazás intézménye……………………………………………………………………………………………46  IV./6. Európa parlamenti választások……………………………………………………………………………………..49 

V.

A női választójogért folytatott küzdelem .................................................................................... 51 V./1. A női választójog történelmi vonulata ............................................................................... 52 V./2. Érvek és ellenérvek ............................................................................................................ 54

Összefoglalás......................................................................................................................................... 56 Irodalomjegyzék.................................................................................................................................... 57 Mellékletek............................................................................................................................................ 59

3   

    Bevezetés  Szakdolgozatom témája a választójog kialakulása és fejlődése Magyarországon 1867-től napjainkig. Bevallom,

egyfajta

szakmai

érdeklődés

vezérelt

a

témaválasztással

kapcsolatosan, hiszen már több mint 15 éve a munkámhoz tartozik a választások, a politikai marketing, az országgyűlés működésének, és döntéseinek figyelemmel kísérése, és végeredményben minden, ami a politikához kötődik. Nagyon érdekelt, hogy a majd’ 150 évvel ezelőtti elődeink hogyan viszonyultak a témához, milyen megfontolások révén alkottak véleményt, és milyen döntéseket hoztak. Akkoriban a politikának nagy tekintélye volt. Sajnos ez a fajta renomé az elmúlt években igencsak megkopott, és akkor még finoman fogalmaztam. Szeretnék válaszokat találni arra, hogy a múlt példáin tanulva, okulva, hogyan lehet a politika reputációját visszahozni egy elfogadható szintre. Amennyiben erre nem találjuk meg a helyes válaszokat, annak mindig a nemzet látja kárát. Ennek vizsgálatára kitűnő „alanynak” tűnik a választójog fejlődésének elemzése. Bár maga a fejlődés szó ebben a kontextusban kissé hamiskásnak tűnik számomra, mivel ezt a fajta változást a mindenkori politikai erők vagy a hatalmuk megőrzése érdekében, vagy a hatalom megszerzéséért erőltették az éppen aktuális társadalmi csoportokra történő engedmények, vagy éppen szigorítások révén. Számomra úgy tűnik, hogy egyfajta játékszernek tekintették a hatalom birtokosai a

választójoggal

kapcsolatos

döntéseket,

illetve

a

manipulációkat.

Ez

a

hatalomgyakorlási módszer 1945-ig élhette „virágkorát”, hiszen ettől az időszaktól kezdődően általános és egyenlő lett a választójog a férfiak és a nők tekintetében is. Bár deklaráció szintjén megvalósult a választójog kiteljesedése, de a ’45 utáni történések (az egypárti diktatúra kialakulása és kiteljesedése) „áldemokráciát” hoztak. Véleményem szerint az első igazi szabad és demokratikus választásra 1990-ben került sor. A robbanásszerű műszaki, és technológiai fejlődés új távlatokat nyitott a politikai pártoknak az egymással és a hatalomért való küzdelemben. A versenytársak 4   

kénytelenek folyamatosan új módszereket keresni a különböző társadalmi csoportok szavazataiért folyó versenyben. Mára ez a rivalizálás sajnos nem a szakmai viták alapjaira helyeződik, hanem a pillanatnyi politikai érdekeknek megfelelő maximális szavazatszerző képesség elérésére irányul. A szakdolgozat tematikus felépítésekor kronologikusan, a jelentős történelmi korszakokon keresztül kerül bemutatásra a választójog története és fejlődése. Ez alól kivételt képez, és önálló fejezetként szerepel a női választójog kialakulása és története, melyet a történelem során kialakult jellegzetessége miatt tárgyalok külön fejezetben. A fentiekből következően a szakdolgozatomat öt fejezetre osztottam fel az alábbiak szerint: 

A választójog története és fejlődése az 1867-es kiegyezéstől az első világháború végéig (1867-1918)



A választójog története az első világháború végétől a második világháborút követő szovjet megszállásig



A szovjet megszállás és az egypárti diktatúra időszakában (1945-1989)



A rendszerváltástól napjainkig (1989-2014)



A női választójogért folytatott küzdelem

5   

I.

A választójog története és fejlődése az 1867­es kiegyezéstől  az első világháború végéig (1867­1918)  A dolgozat első fejezetében a választójog történetének egy bő fél évszádos periódusával foglalkozom. A XIX. és XX. század ezen periódusát a magyar történelem úgy ismeri, mint a kiegyezés időszakát, azaz egy dualista államszervezet formájában működő országgyűlést és államapparátust. Ez a működési forma egyben kijelöli a vizsgált időszak irányvonalát, s a legfőbb döntések is ezen irányvonalak mentén születnek meg. Ebbe szintúgy beletartozik maga a választójog intézménye is. Ezért célszerűnek találtam, hogy az egyes korszakoknál legyen egy történeti áttekintés (a témához szorosan kapcsolódva), melynek kontextusában jobban érthetővé válik a választójogi rendszer története és annak gyakorlati működése.

I./1. A korszak történeti áttekintése  Az 1867-ben kötött kiegyezés Magyarország és Ausztria, pontosabban a magyar elit és a Habsburg uralkodóház között egy hosszú és összetett folyamat végeredménye volt. Az 1849 után beálló abszolutista kormányzás a gyengülés jeleit mutatta a birodalmon belül, melynek egyik következménye volt az 1861-ben kibocsátott Októberi Diploma, amely korlátozott parlamentáris engedményeket alkalmazott.1 A kibocsátást követően néhány évvel a már érlelődő porosz-osztrák háború is kezdetét vette, ahol az 1866-os königgrätzi csatában az osztrák fél súlyos vereséget szenvedett. Az uralkodó, a birodalom megtartása érdekében, hosszas tárgyalássorozatot követően, 1867-ben sikeresen kiegyezett a magyar féllel, amely magával hozta a Habsburg Birodalom dualista átalakítását, és életre hívta az Osztrák-Magyar Monarchiát.

1

                                                            

Dobszay Tamás – Estók János – Salamon Konrád – Szerencsés Károly – Tombor László: Tisztelt ház! A magyar országgyűlések története. 1848-1998. Puskás Tivadar Távközlési Technikum. 1998. 27. p. (A későbbiekben: Dobszay-Estók-Salamon-Szerencsés-Tombor, 1998.).

6   

Az új államalakulat a már közismert közös külügy, hadügy és pénzügyek mellett az ország politikai életében is jelentős változásokat hozott. Fentebb már említettem, hogy a dualista államforma egyben egy irányvonal is volt, amelyet a parlamenti és politikai élet hűen visszatükrözött. A kiegyezést követően, az 1869-es országgyűlési választások után, a kormányra kerülő Deák Pártnak (a későbbiekben: Szabadelvű Párt) legfontosabb feladatává vált, hogy legitimáltassa az újonnan kialakult közjogi helyzetet (dualista államalakulat). A közjogi helyzet mellett másik fontos feladat volt az ország nemzetiségeinek megfelelő kordában tartása. Ezek véghezviteléhez és a stabilitás kialakításához szükség volt a kormányzó pártnak arra, hogy hatalmát a lehető legtovább fenn tudja tartani. Ehhez a feladathoz a legfőbb eszköz a választójog és a választókerületek beosztása volt.2 Az ebből következő magyarázat logikusnak hat: - A kormányzó párt a választójogosultak számát szándékosan igyekezett alacsonyan tartani, ezért a kormánytöbbséget elősegítő erőknek marad továbbra is szavazati joguk; - Az ország nemzetiségeinek megfelelő kerületek szerint való beosztása és szavazójogosultságuk megszerzésének nehezítése.3 Az 1869-es választásokat követően még másik tizenkettőre került sor, egészen 1910-ig. Az 1869 óta kormányzó Szabadelvű Pártnak sikerült egészen az 1905-ös választásokig stabil többséggel kormányozni. Az utánuk következő Függetlenségi- és Nemzeti Munkapárt nem nyúlt hozzá a választójogi törvényekhez. Sőt az előbbi az 1905-ös választásokat követően lesöpörte az asztalról a Fejérváry-kormány azon javaslatát, amely a választójogot kiterjesztette volna minden írni-olvasni tudó, 24. életévét betöltő férfi állampolgárra.4 Nem sokkal a Nagy Háború előtt, 1913-ban Tisza István nyújtott be választójogi törvényt, de ez az előbb említett háború kitörése miatt már nem valósulhatott meg.5

2

                                                            

Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet (szerkesztette: Mezey Barna). Osiris kiadó, 2000. 3 62. p. (A későbbiekben: Eckhart, 2000). Például egyes erdélyi jogértelmezések nehezítették a nemzetiségek választójogának megszerzését (lásd később). 4 Eckhart, 2000. 363. p. 5 Eckhart, 2000. 363. p.

7   

 

 

I./2. A dualizmus korának választójogi rendszere   

A vizsgált történeti korszakban a választásra jogosultak körét két törvény határozta meg. Az 1848. évi V. és az erdélyi II. törvénycikk. Ez a két ideiglenes rendelkezés – bár ennek ellenére tényleges hivatkozási alapként működött – egészen 1874-ig volt hatályban, amikor az országgyűlés 1874. november hó 30. napján új keretek között összegezte az eddig választójogi törvényt. A továbbiakban az érintett rétegek felsorolásakor mind az 1848-as, és mind az 1874-es rendelkezéseket párhuzamosan vetem össze, a változások egyértelműsége végett. További fontos szerepe van az erdélyi szabályozás hangsúlyozásának is, mert ott a magyarországi szabályozásokhoz képest jelentős eltérések mutatkoznak, s az 1874-es egységesítő törvényig differenciált szabályozásokat fedezhetünk fel. Mindezek mellett azokat a társadalmi csoportokat és típusokat is bemutatom, amelyek valamely okból adódóan eleve nem szerezhettek választójogot a rendszer keretein belül. A dualizmus korának választójogi felépítettségét erős cenzus jellemezte. Ez alatt nemcsak az anyagi (adózás alapján való jogosultság) rész dominált, ugyanúgy beletartozott az ingatlan- és birtokállomány, jogi- és foglalkozási privilégium által való jogosultság megszerzése. Ezen jogosultságát érvényesíteni csak minden huszadik életévét betöltött férfi állampolgár tehette meg. „Országgyűlési képviselő választásnál választói joguk van az ország mindazon benszületett, vagy honosított polgárainak – a nőket kivéve – kik 20-ik évüket betöltötték…”6 A korszak választópolgárainak összeírásáról két adatsor áll rendelkezésre a kutatók számára. Az egyik ilyen országos típusú adatsor a jogosultságok alapján adja meg a választók választókerületenkénti számát. A második adatsor törvényhatósági szintű adatbázis, amely foglalkozási és gazdasági adatokat tartalmaz.7 Sajnos ezek a lajstromok egy árnyalt képet közölnek a korszak választóinak társadalmi összetételéről. Értve ez alatt azt, hogy az első adatsornál, ha valamely személy több szempontnak is megfelelt a feliratkozásnál, akkor ő maga vagy a választási bizottság döntött a kategória 6

                                                            

www.ogyk.hu – Országgyűlési napló. Főrendiházi irományok (1865-1918). 1875. VI. kötet. 289-321.sz. 1.§ (a későbbiekben: Főrendiházi irományok, 1875). 7 Szabó Dániel – Boros Zsuzsanna: Parlamentarizmus Magyarországon. (1867-1944). Korona kiadó: 1999. 124. p. (A későbbiekben: Szabó-Boros, 1999).

8   

besorolásáról. A gazdasági adatsor főbb hiányossága a kutatók számára, hogy azok csak a cenzus által kijelölt küszöb azon tagjait jelöli, akik megfeleltek e határnak, de azt már nem írják meg, hogy ezt mekkora vagyonnal tették meg. Létezett egy jogi metódus, az úgynevezett régi jog intézménye. Ez egyfajta kuriózumnak számított, amely azon alapelv mentén fogalmazódott meg az 1848-as törvény alapján, hogy „Politikai jogélvezetet azoktól, kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen országgyűlés hivatásának nem éreztetvén, mindazok,… e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak.”8 Ezt az 1874-es törvény megerősíti a következőképpen: „… a régi jogosultság alapján 1848. évtől 1872. évig bezárólag készített országgyűlési névjegyzékek valamelyikében benfoglaltatnak, a választói jog gyakorlatában saját személyükre nézve meghagyatnak.”9 Az erdélyi II. törvénycikk a következőképp fogalmaz: „Vármegyékben, Fogarasvidéken és Székelyszékeken választói joggal fognak bírni: mind azok, kik az 1791-beli 12-ik törvényczikkely szerint közgyűléseken szavazattal bírván, az országgyűlési követek választásába is befolyni eddig is jogosítva voltak… Kik eddig városi polgárok voltak”.10 A gyakorlatban ez egy kihalásos választójogosultság volt, amibe elsősorban a nemesség és a városi polgárjoggal bírók rendelkeztek. Azokról az emberekről beszélünk ebben az esetben, akik egyben a magyar politikai elit tagjait is adták a korszakban. Mindazok ellenére, hogy az idő múltával fokozatosan szűkült az ebbe a kategóriába feliratkozók száma, nem jelentette azt következtetésszerűen, hogy csökkent a politikai befolyásuk a korszakban, sőt mindvégig sikerült a hatalmat átörökíteniük fenntartva ezzel a kontinuitást a korszak hátralévő részében. Az erdélyi rendelkezés a régi jog intézményét Erdélynek csak bizonyos részeire teszi elérhetővé. Ennek oka – korábbi hivatkozás alapján – az Erdélyben kisebbségben élő magyarság politikai és vezető hatalmának fenntartásában rejlett. E differenciált szabályozás hiányában előfordulhatott volna, hogy a főleg vidéken és kisebb településeken

élő

románság,

jelentős

beleszólással

és

politikai

hatalommal

rendelkezhetett, a választások alkalmával kedvezőtlenül befolyásolhatta volna az eredményeket. A magyar szupremácia egyfajta megnyilvánulása ez, amely a korszakban 8

                                                            

Szabó-Boros, 1999. 124. p. 9 Főrendiházi irományok, 1875. VI. kötet. 289-321.sz. 2.§ 10 Szabó-Boros, 1999. 125. p.

9   

mindvégig arra törekedett, hogy a Magyarországon élő más nemzetiségek politikai és társadalmi akaratnyilvánítását a lehető legjobban korlátozza és gáncsolja. Százalékos arányokban kifejezve, a dualizmus első választásakor (1869), az összeírások alapján a választásra jogosultak arányának 18,65%-át tették ki, míg az utolsó általános választáskor (1910), mindösszesen 1,97%-át.11 A korszak legfontosabb választójogi típusának tekinthető a földbirtok és ingatlan által szerzett szavazati jog. Fontosságát kiválóan visszatükrözi az ebből történő feliratkozások száma. Az 1869-es választásokon a választók 61%-át, míg az 1910-esen pedig 69%-át írták össze ilyen alapon.12 Az 1874 előtti és utáni időszakban eltérő szabályozásokra figyelhetünk fel. 1874 előtt elsősorban ingatlanértéki és birtokméreti szabályozás volt érvényben. A törvény itt megkülönbözteti a városi és nem városi lakosságot. A városi lakosságnak a szabályozás értelmében 300 ezüst forint értékű házzal, vagy földdel kellett rendelkezniük, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján éltek.13 A nem városi lakosságnak pedig az úrbéri szabályozás értelmében: „¼ telket, vagy ezzel hasonló kiterjedésű birtokot kizáró tulajdonul, vagy hitveseikkel s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen bírnak, bármelyikre legyen is ez közülük telekkönyvileg felvéve.”14 1874-et követően a fenti tulajdon-érték alapot adófizetési értékekben szabályozta a törvény. A városi ház értékét a házadó határozta meg. Ennek alapján szavazati jogot kaphatott az, aki legalább a ház három lakrésze után fizet házadót. A városi földbirtok után felszámított földadónak pedig 16 forint tiszta jövedelem után kellett meglennie.15 Az ¼ telek, mint formai követelmény továbbra is fennmaradt. Ott, ahol nem történt úrbéri rendezés, a törvény viszonyítási alapot szabott meg telekméret gyanánt. Ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Egy negyed úrbéri telekkel hasonló kiterjedésű birtoknak azon földbirtok tekintetik, melynek adója legalább annyi, a mennyi ugyanazon községben a legkevésbé megrótt eddigi úrbéri értelemben vett ¼ telek után fizettetik. Ha pedig valamely községben úrbériség nem létezett, a legkevésbé megrótt ¼

11

                                                            

Szabó-Boros, 1999. 125. p. 12 Szabó-Boros, 1999. 126. p. 13 Szabó-Boros, 1999. 126. p. 14 Főrendiházi irományok, 1875. VI. kötet. 289-321. sz. 4.§ 15 Szabó-Boros, 1999. 126. p.

10   

úrbéri telek a szomszédságban fekvő azon községből veendő, melyben a föld értékére befolyással bíró viszonyok a kérdésben forgó község viszonyaihoz leginkább hasonló.”16 A törvény bizonyos területeken saját maga szabályozza birtokméretileg az ¼ telket. Ez vélhetően a helyi magyar lakosság igényeihez szabta a méretezést, mert elsősorban

olyan

vármegyék

kerülnek

említésre,

amelyekben

jelentős

helyi

nemzetiségek éltek, s a magyarság elsősorban a városi területeken volt elhelyezkedve. „A

polgárosított

határőrvidéknek

Bács-Bodrog,

Temes,

Torontál

és

Krassó

vármegyékbe bekebelezett részeiben, valamint Szörény megyében tíz, 1600 öles hold, továbbá Közép-Szolnok, Kraszna, Zaránd megyékben, Kővár vidékén és a Jászkun és Hajdu kerületekben nyolcz, 1200 öles hold mívelés alatti földbirtok tekintendő ¼ úrbéri telekhez hasonló birtoknak.”17 Erdély tekintetében más helyzet alakult ki. Ennek elsődleges indoka a Mária Terézia idején, 1769-ben kibocsátott úrbéri rendezés ügyében keresendő, amikor is Erdély nem tartozott a Magyar Királyság részéhez. Ebből következően itt nem történhetett meg a birtokrendezés, s a román lakosság politikai hatalmának minél inkább való korlátozása, a magyarországi viszonyokhoz képest magasabb cenzust vezetett be. A törvény értelmében, minden erdélyi városban az ingatlan vagy földbirtok értékét 300 ezüst forintban határozták meg, a nem városi lakosság esetében pedig az 1848-as adónyilvántartás szerinti fejpénzen túl, 8 pengő forintot is megkövetelt. 1874-et követően a differenciált rendszert egységesítették, s ezek után 84 forint kataszteri tiszta jövedelem után kellett földadót fizetni a választójogosultság megszerzéséhez.18 A magyarországi választójog törvényi kialakításakor megvolt az a törekvés, hogy megkíséreljék a korszakban jelentős társadalmi csoportok bevonását. A XIX. század második felében, Európában már javában zajlott az iparosodás, s a folyamat természetszerűleg létrehozott egy társadalmi csoportot is, melynek tagjai iparosok, kereskedők és gyártulajdonosok voltak. A vizsgált korszakban mindössze egy szűk körről beszélhetünk, de a gazdaságban betöltött szerepük miatt nem lehetett kihagyni őket a törvényi szabályozás alól. Az 1848-as rendelkezés alapján azok az emberek, akik gyárral, kereskedelmi teleppel, illetve műhellyel rendelkeztek, választójogosultságot szereztek.19 A törvény pénzügyi alapon nem tett különbséget, ugyanúgy vonatkozott a tehetős, és kevésbé 16

                                                            

Főrendiházi irományok, 1875. VI. kötet. 289-321. sz. 4.§ 17 Főrendiházi irományok, 1875. VI. kötet. 289-321. sz. 4.§ 18 Szabó-Boros, 1999. 127. p. 19 Szabó-Boros, 1999. 128. p.

11   

tehetős tulajdonosokra egyaránt. Egyedüli kitétel a kézműveseknél volt, ahol az előírás alapján kötelező volt egy segéd állandó alkalmazása. Erdély területén a fenti értelmezések kizárólag a városi lakosságra volt értetendő. A vidéki iparosokra, az előző tétel vizsgálata során is említett nyolc pengő forint adóminimum volt érvényben. 1874-et követően szerencsére itt is sikerült egységes alapokra helyezni, mind az erdélyi, és mind a magyarországi iparosok választójogának szabályozását. Ebben az esetben is a már jellemző adózott összegre való áttérés érvényesült, amely alatt évi 105 forint adót érthetünk. A vidéki kézműveseknél fennmaradt a kötelezően egy segéd tartása, a választójog az ő esetükben a segéd után fizetett jövedelemadóval volt egyenértékű.20 Az ingatlan és földbirtok által szerezhető választójog mellett, a másik legfontosabb jogosultsági alap volt a jövedelem alapján megszerezhető jogosultság. 1874 előtt a megállapított összeg 100 ezüst forint volt. Az új törvényi szabályozás után ez az összeg némileg emelkedett, s különbséget tett a bevételeknél, úgynevezett jövedelemadó osztályozást alakított ki. A törvény a fenti értelmezéseknél nem tett különbséget a különböző országrészek, város és vidék között. A tartalma a következő: „Választói joggal bírnak azok is, kik az 1868. XXVI. törvényczikk szerint első osztályú jövedelmi adó alá eső, legalább 105 frt évi jövedelem, vagy II-od osztályú jövedelmi adó alá eső legalább 700 frt évi jövedelem, továbbá azon állami törvényhatósági és községi tisztviselők, kik II-od osztályú jövedelmi adó alá eső legalább 500 frt évi jövedelem után fizetnek jövedelmi adót. A 6. és 7. §-okban elősorolt esetekben megkívántatik, hogy az említett alapokon a névjegyzékbe felveendő választók már a megelőző évben legalább a fenti meghatározott jövedelem után voltak államadóval megróva.”21 A választójogosultság formájának létezett még egy típusa, egyfajta elitista felfogás – a mai kor viszonyaihoz képest elképzelhetetlen -, amely azt képviselte, hogy egyes

emberek,

foglalkozásuktól

véleményalkotásra

és

függően,

döntéshozatalra.

képesek

Nevezhetjük

az

önálló

egyfajta

politikai értelmiségi

privilégiumnak, a szellemi foglalkozásúak kivételezettségének. Jövedelmi határt nem szabott meg a törvény. Lévén, hogy egy nagyon szűk rétegről beszélünk, ezt a

20

                                                            

Szabó-Boros, 1999. 128. p. 21 Főrendiházi irományok, 1875. VI. kötet. 289-321.sz. 6-7.§

12   

dualizmus korában más felfogás övezte, és ez a felfogás tette lehetővé akkori létjogosultságát. 1874 előtt Erdélyben volt tapasztalható némi különbség az értelmezésben. A magyarországi alkalmazáshoz képest az érintettek köréből kihagyta az ügyvédeket, a további fennmaradó foglakozást pedig városi szinten engedélyezte. A magyarázat nem hat idegenül, mert a már ismert románság ellen irányuló megnyilvánulásról beszélhetünk. Az erdélyi vidéken és kisebb településen élő, szerényebb jövedelmű román értelmiség megkerülésére ment ki a módosítás. 1874 után ezek az állapotok az egységesítés jegyében természetszerűleg megszűnnek, egyes szakmákhoz viszont megköveteli az alkalmazást és helyhez kötöttséget (elkerülve ezzel a nem diplomás, ám ugyanazon területen dolgozó polgárokat). Az 1874-es törvény a következőképp fogalmaz a fenti állításokkal kapcsolatban: „Jövedelmükre való tekintet nélkül választói joggal bírnak: a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, a tanárok, akadémiai művészek, tudorok, ügyvédek, közjegyzők, mérnökök, sebészek, gyógyszerészek, az okleveles gazdák, okleveles erdészek és okleveles bányászok, a lelkészek segédlelkészek, községi jegyzők, iskolai tanítók és az okleveles kisdedóvók azon választókerületben, melyben állandóan laknak. A lelkészek és segédlelkészek választói jogának gyakorlásához megkívántatik azonban, hogy mint ilyenek valamely egyházközségben hivatalos alkalmazásban legyenek. A tanárok, iskolatanítók, kisdedóvók és községi jegyzők pedig választói joggal az esetben bírnak, ha illető állomásukra a törvény értelmében kineveztettek, választattak, vagy hivatalukban megerősítettek.” 22 Érdemes megemlíteni egy különálló erdélyi típust, az úgynevezett füstök alapján történő választói képviseletet. Ez egy általánosan bevett képviseleti rendszer volt az egész korszakban, amely közvetett képviseleten alapult. A lényege az volt, hogy minden községből szavazhasson valaki, ezért minden olyan község – a fentebb említett csoportokon kívül -, amely legalább száz füstöt számlált, száz füstönként, az országgyűlési választások alkalmával lehetősége volt egy személynek választójogot adnia, amit a kerületi székhelyén adhatott le. Azok a települések, amelyek nem érték el a száz füstöt, azoknak is lehetőségük volt akaratuk kinyilvánítására egy személyen keresztül.23

22

                                                            

Főrendiházi irományok, 1875. VI. kötet. 289-321. sz. 9.§ 23 Szabó-Boros, 1999. 129. p.

13   

Az adatok tükrében összehasonlítom a dualizmus korának első (1869) és utolsó (1910) szabad választásának, a választásra jogosultak társadalmi összetételét. Ez által számszerűleg is láthatjuk azokat a társadalmi csoportokat, melyek politikai döntéshozatallal rendelkeztek a korszakban az alábbiak szerint:24 1869  Ingatlan- és földbirtokosok: 61%  Régi jog intézménye: 19%  Jövedelem alapján: 7%  Kézművesek: 6%  Értelmiségiek: 5%  Kereskedők: 2%  Adózás alapján Erdélyben: 1%25 1910  Ingatlan és adózott jövedelem alapján: 67%  Iparosok (összevont): 23%  Értelmiségiek: 7%  Régi jog intézménye: 2%  Füstök: 1%26 A teljes választói feltérképezéshez hozzá tartozik még, hogy a választásra jogosultak – a két vizsgált időszak között – a teljes lakosság 5,5-7,5%-át tették ki. A magyarok aránya a választára jogosultak körében közel hatvan százalék körül mozgott, ami biztosította többségüket a törvényhozásban. Jól látható a választói csoportok arányának változása. Növekszik elsősorban a jövedelmek alapján és az iparban szereplők aránya, ami egybecseng a dualizmus korának pragmatikus növekedésével, az ország gazdasági, ipari és tudományos fejlődésével.

24

                                                            

A statisztikai adatok fellelhetők itt: Szabó-Boros, 1999. 129. p. 25 Választásra jogosultak megoszlása 1869-ben. Lásd 1. számú melléklet. 26 Választásra jogosultak megoszlása 1910-ben. Lásd 2. számú melléklet

14   

A teljesség képéhez az is hozzátartozik, hogy megvizsgáljuk azokat a csoportokat, akik nem voltak jogosultak választójoguk megszerzéséhez és annak gyakorlásához. Az 1874-es törvény három nagyobb kategóriát különböztetett meg: a gazdai hatalom alatt állókat; a katonai- és rendvédelmi szervek egyes tagjai; a büntetés végrehajtásban és jogi eljárásban résztvevők bizonyos eseteit.27 A gazdai hatalom alatt azokat a személyeket értjük, akik a családon belül atyai, gyámi vagy gazdai irányítás alatt vannak. Ide tartoztak továbbá a kereskedő és iparos tanoncok, valamint a köz- és magánszolgálatban álló szolgák és cselédek. A katonai és rendvédelmi szervek közül nem bírtak szavazati joggal a hadsereg hivatalos állományának tagjai (ez alól kivételt képeztek az ellenőrzési szemlére és ideiglenes fegyvergyakorlatra behívottak), a pénzügy-, adó- és vámőrség tagjai, a csendőrök és az állami és községi rendőrség állományosai. Jogi eljárásban vagy a büntetés végrehajtás valamely formájában résztvevők szintúgy nem juthattak szavazati joghoz. Ide tartoztak a sajtóvétség miatt elítéltek, jogerős bírói határozattal elrendelt vizsgálati fogságban levők, a választói jog, bíróság által megfosztottjai (a mai értelemben vett közügyektől való eltiltás), a csődeljárás alatt levők és az előző évre kiszabott adók befizetését nem teljesítő állampolgárok. Az 1867-től 1918-ig terjedő időszakban –bár történtek erre vonatkozó kísérletekmég nem lelhető fel radikális változás a választójogi formula módosulását illetően.

27

                                                             Főrendiházi irományok, 1875. VI. kötet. 289-321. sz. 10-12.§

15   

II. A  választójog  története  az  első  világháború  végétől  a  második világháborút követő szovjet megszállásig  Az

első

világháborút

követő

vizsgálati

időszakunkban

(1918-1945)

Magyarországon radikális fordulatok történtek. Egy immár teljesen megváltozott környezetben kerül bemutatásra a választójog intézménye, amelyben fontos szerepet játszik a megváltozott országhatár, az új és feltörekvő politikai pártok és szereplők magatartása,

az

Európában

és

a

világban

történt

változások

befolyásának

történelemformáló tényezői. Forradalmak és az új típusú tömegpártok kora, amiben már jóval nagyobb szerephez jutnak a választópolgárok, ám ez a szerepkör sok esetben a feltörekvő hatalom játékszerévé válik. Ebben a fejezetben az előzőhöz hasonlóan a választójog történetét két részletben vizsgálom meg. Az első rész az ország társadalmi és politikai kapcsolatain és kronologikus történetén keresztül – szorosan kapcsolódva a választójog szerepének alakulásához – mutatja be a történelem 27 évének azon szakaszát, amely közérthetővé teszi majd számunkra a fejezet második részében bemutatott választójogi rendeletek és törvények tárgyilagos és részletes közzétételét.

II./1.  A háború utáni évek politikai és társadalmi átalakulása egy  új korszak tükrében  Az első világháborúból vesztes félként kikerülő Magyarország először 1918. november 3-án megkötötte a padovai fegyverszünetet – ezt még az Osztrák-Magyar Monarchia nevében -, majd immár független államként ugyanezt november 13-án tette meg.28

A

párizsi

békekonferencia

tárgyalásainak

eredményeképp

súlyos

következményekkel számolhatott a vesztes ország, s az elhíresült Vix-jegyzék átvétele után nem sokkal Károlyi Mihály lemondott miniszterelnöki tisztéről. 1918. november 16-án mind a képviselőház, mind a főrendiház feloszlatta magát.29

28

                                                            

Szabó-Boros, 1999. 151. p. 29 Szabó-Boros, 1999. 151. p.

16   

A dualizmus utolsó napjaiban, amikor a parlamentarizmus intézménye gyakorlatilag nem létezett, egy új periódus körvonalai kezdtek kirajzolódni. Egyfajta felkészülési időszak volt egy új típusú parlamentarizmus időszakára. A korszak Európájában a tömegdemokrácia és az általános választójog alapvető jellegűvé válik. Ennek politikai következménye, hogy az eddigi szűk réteget és az egy nagy irányvonal mentén működő pártok helyébe immár olyan politikai konstrukciók lépnek, amelyek komoly szervezettel és adminisztrációval működnek, irányelveik és programjuk jóval szélesebb spektrumot ölel fel, és ezáltal képessé válnak a tömegek akaratának képviseletére. A választások immár javarészt titkosak és közvetlenek, és egyes országok a nőkre is kiterjesztették a választójogosultságot. A tömegdemokrácia jótékony hatásai mellett megnyilvánult annak negatív oldala is. A kevésbé stabilabb és csekélyebb politikai múlttal és kultúrával rendelkező országokban (Dél- és Kelet Európa, s egyes Közép-Európai országok), viszont olyan esetek fordulnak elő, ahol az éppen újonnan érvényesített általános választójog intézményét arra használják fel a politikai pártok, hogy hatalomra kerülhessenek. Ilyen országként említhetjük a fasizálódott Német- és Olaszországot, vagy a szélsőbal irányába eltolódott szovjet Oroszországot. Az európai helyzet ismerete segíthet megérteni számunkra, hogy a háborút követően miként tolódhatott el Magyarország a proletárdiktatúra irányába, avagy a 30as évek végén miért került közeli kapcsolatba, majd kiszolgálójává Európa fasiszta államainak. Az európai választási normák tükrében, az októberi szocialista forradalom elhozta az ország számára az általános, titkos és egyenlő választójogot, ami a nőkre is kiterjedt. Ez egy nagyon éles váltás volt, az eddig bevett szokás szerinti erősen cenzusos, a társadalom egy szűk csoportjára érvényesített választójoggal szemben. A dualizmus korának politikai sajátossága volt, hogy gyakorlatilag nem létezett politikai váltógazdaság,30 s az irányvonal is a dualista államalakulat stabilitása, és az ország nemzetiségeinek kordában tartása mellett tört lándzsát. Azonban a rendszer instabilitása és az antant részéről egyre nehezedő nyomás (nem ismerte el legitim kormányzatnak a Tanácsköztársaságot) hatására a Tanácsköztársaság rendszere elbukott, s helyébe egy széles koalíciós alapon álló kormányzat került Bethlen miniszterelnöksége alatt. A szilárd kormányzás alapjául 30

                                                             Szabó-Boros, 1999. 227. p.

17   

szolgált a Bethlen által 1921 decemberében megkötött Bethlen-Peyer paktum, amely a szociáldemokraták társulásával egy új egységpártot hívott életre: Egységes Párt (a későbbiekben Nemzeti Egység Pártja).31 Ezt az időszakot egészen a második világháború végéig Horthy-korszak néven is említjük. A bethleni időszak alatt a választójog intézményi keretei leszűkülnek, amit már jól mutatnak az 1922-ben hozott rendelkezések, amelyeket végül az 1925-ben véglegesített választójogi törvény pontosan szabályoz. Az 1930-as évektől a fasizálódó Németországban történtek rányomják bélyegét a magyarországi politikai életre. A választójoggal kapcsolatos kérdések nem kerültek le a napirendről, s ebben az időszakban több tervezet is készült az 1925 óta hatályban lévő törvény megváltoztatására, legfőképp a titkosság teljes körű bevezetése mellett. Az ország politikai és társadalmi jobbratolódásának időszakában Gömbös Gyula került előtérbe, akit 1932-ben miniszterelnökké nevezett ki a kormányzó, és az 1935-ös választásokon pártjával, a NEP-pel elsöprő győzelmet aratott. Azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy Gömbös Gyula, aki a választások titkossága mellett érvelt, 1935-ös győzelmét, még az 1925-ben kialakított választójogi törvénynek köszönheti, annak egyéni és nyílt választási rendszerének.32 A fentiek ellenére a kormányzat 1937-ben egy új választójogi rendeletet nyújt be az Országgyűlés elé – a miniszterelnök ekkor már Darányi Kálmán volt33 -, melyet a ház 1938. június 3-án hirdetett ki (1938. évi XIX. tv.)34. A vizsgált korszak utolsó és egyben legjelentősebb választójogi törvényéről van szó, amely visszaállította a választások titkosságát, ám az ehhez szükséges széles politikai támogatottság megszerzéséhez cenzusos fékek kerültek beépítésre. A vizsgált korszak hátralevő hét évében már nem történt változás a választójog történetében. 1938-at követően a hitleri Németország közvetlen szomszédja lett Magyarországnak, és a hamarosan bekövetkező második világháború, a háborús események újfent háttérbe szorítják a parlamentarizmus intézményét, teret engedve Horthy István kormányzó világháborús szerepvállalásának.

31

                                                            

Dezső Márta – Nagyné Szegvári Katalin – Rytkó Emília: A választójog (Szerk.: Máthé Gábor). Változó Világ, Press Publica. 2002. 36. p. (A későbbiekben: Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002.). 32 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 40. p. 33 Gömbös Gyula 1936. október 6-án meghalt. 34 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 40. p.

18   

II./2. Választójogi rendeletek és törvények a korszakban  Az általunk vizsgált időszakban kettő nemzetgyűlési (1920; 1922), és négy országgyűlési választást (1926/27; 1931; 1935; 1939) tartottak Magyarországon. A háborút követő forradalmi időkben rövid ideig szélső baloldali szovjet mintára a Tanácsköztársaság rendszere, majd egy széles palettán mozgó egységes bethleni időszak, s végül egy jobbra tolódó Gömbös és Horthy időszak váltották egymást, formálták az ország politikai és közéleti szerepét, melyet sok esetben a választójog intézményének rendeleti vagy törvényi úton történő módosításával vittek véghez. Az 1918-as évek gyorsan változó napjaiban, az októberi forradalom hevületében megalkották az 1918. évi XVII. törvénycikket, amely a magyar történelem eddig legszélesebb választójogosultságát deklarálta. Ennek értelmében a választói korhatárt 24 évben állapította meg. Alapvető elvárásként fogalmazta meg a törvénycikk az írniolvasni tudást, és legalább 6 elemi osztály elvégzését, minimum évi 10 korona egyenesadó fizetését, 8 holdnyi földbirtokot, az önálló iparűzést, illetve az állandó alkalmazást. A törvénycikk haladó felfogását tükrözte, hogy írás-olvasás tekintetében a nemzetiségi nyelvek ismeretét is elfogadta.35 A törvény alkalmazására viszont nem került sor. Nem sokkal később, Károlyi Mihály miniszterelnöksége idején a fenti törvénycikk módosítását követően, immár véglegesített formában elfogadták az 1918. évi I. választójogi törvényt, amely immár egységes alapon választójogosultságot biztosított minden 21. életévét betöltött férfinak és nőnek.36 A Károlyi-korszak és annak törvényei rövid életűnek bizonyultak. Az 1919-es évben radikalizálódott a közélet. A külföldi intervenciós csapatok és az Antant erőteljes nyomása, értve ez alatt a Vix-jegyzéket és a hatályban lévő kormányzat el nem fogadását, abba az irányba vitte a közvéleményt, amely lemondásra kényszerítette Károlyit, és a hatalmat a kommunisták és a szociáldemokraták kezébe játszotta. Hamarosan

kikiáltották

a

Magyarországi

Szocialista

Szövetséges

Tanácsköztársaságot.37

35

                                                            

Tóth Antal: Mit kell tudni választási rendszerünkről? Kossuth Kiadó, Budapest. 1985. 52-53. p. (a későbbiekben: Tóth, 1985). 36 Tóth, 1985. 53. p. 37 Tóth, 1985. 53. p.

19   

A rövid életű Tanácsköztársaság bukását követően Friedrich István alakított kormányt, aki javarészt érvénytelenítette az előző kormányzat intézkedéseit. 1919. november 17-én miniszteri rendelet keretében szabályozta a választójogot, amely egészen az 1922-es módosításig érvényben maradt.38 A rendelet a következőket tartalmazta: „1.§. Nemzetgyűlési választójoga van minden férfinek, aki legalább fél év óta ugyanabban a községben lakik, vagy ott lakása van, és életének huszonnegyedik évét betöltötte. Ennek az életkornak betöltése előtt is választójoguk van azoknak, akik 1918. november hó 1. napja előtt legalább tizenkét héten át a harctéren arcvonalbeli katonai szolgálatot teljesítettek. Nemzetgyűlési választójoga van minden nőnek, aki legalább hat év óta magyar állampolgár, életének huszonnegyedik életévét betöltötte, és bármilyen hazai élőnyelven írni-olvasni tud, ha legalább fél év óta ugyanabban a községben lakik, vagy ott lakása van.”39 Ennél a rendeletnél némi visszaeséssel, pontosabban szűkebb és differenciált jogosultságokkal találkozunk. Az 1918. évi I. törvényhez képest huszonnégy évre emelte a választói korhatárt, a nőknél kikötötte a legalább hat éves állampolgárságot és az írni-olvasni tudást. A rendeletnél szembetűnő pont az egy helyben lakás feltétele, amely bizonyos esetekben engedményeket tett. Ilyen volt például, ha a választópolgár állandó lakhelyét igazolhatóan, kényszerűen kellett elhagynia, vagy ha az illető közalkalmazotti státuszban volt. 1921. április 14-től a miniszterelnöki széket Bethlen István szerezte meg, aki pártjával és kormányával egészen 1931-ig irányította az országot. Különleges és igen tehetséges karaktere volt a korabeli magyar politikai életnek. Politikai filozófiája nosztalgikusnak volt mondható, személye a dualizmus korának parlamentarizmusával szimpatizált. Heves ellenzője volt a választójog kiszélesítésének és titkosságának, ám olyan politikai éleslátással rendelkezett, amivel hamar felismerte a kor igényeit és könnyen alkalmazkodni tudott hozzá. Tudta, hogy a történelem kerekét vissza nem tudja fordítani, ezért nem is próbálkozott az általános választójog eltörlésével, s ebben az új rendszerben felismerte a szövetség lehetőségét más társadalmi rétegekben is (középrétegek), és tudatosan épített egy tömegpárt létrehozására. Ebben hatalmas szerepe volt az 1921. december 22-én Peyer Károllyal kötött Bethlen-Peyer paktumnak, amely egyfajta kiegyezés volt a Peyer vezette szociáldemokratákkal, s nem sokkal a paktum megkötése után a kisgazdák és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának 38

                                                            

Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 35. p. 39 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 35-36. p.

20   

összeolvadásával létrehozta az Egységes Pártot, amely hátralévő kormányzásának stabil alapja lett. A hatalom legalizálására szükség volt a választójogi törvény átalakítására. Ám egyelőre csak rendeleti úton történt szabályozás 1922-ben. Ez volt az 1922. évi 2200. ME. számú miniszteri rendelet. A parlamentben Klebelsberg Kunó ismertette a rendeletet, aminek két sarkalatos vitapontja volt: a női választójog és a nyílt szavazás intézménye.40 A rendelet részletesen rendelkezik a választói jogosultságról. Röviden jellemezve elmondható, hogy szigorú cenzusokat vezetett be, s jelentősen csökkentette a választásra jogosultak számát. Nézzük meg a rendeletet először a számadatok alapján, majd annak rendelkezési pontjait a férfiakra és a nőkre lebontva. Általánosan elmondható, hogy a választásra jogosultak köre nagyjából 10%-al csökkent az 1919-es Friedrich rendelethez viszonyítva. A férfiak esetében az eddigi 85%-ról, 75%-ra csökkent. A nőknél ez a számarány jóval jelentősebb, nagyjából kétharmados csökkenéssel számolhatunk. A Friedrich-féle rendelet idején 1 433 000 nőt írtak össze a választójogosultak körében, míg az 1922-es rendelet érvénybe lépte után mindössze 609 000.41 Ez a számok tükrében hatalmas visszaesés. Az eddigi választójogi rendeletekhez, törvényekhez és az európai normákhoz képest ezt egy jelentős visszalépésnek is tekinthetjük, de ha visszagondolunk, a fentebb már részletezett, bethleni politika magatartására, akkor érthetővé válik a rendelet mibenléte. Ha be is tudjuk illeszteni a bethleni elképzelések sorába a fenti rendelkezéseket, itt főleg a nőkre értve, akkor még teljesebbé teheti az összképet számunkra a következő idézet a minisztertanácsi jegyzőkönyvből, amely megvilágítja a kormány álláspontját és viszonyát a női választókkal kapcsolatban: „a belügyminiszter úr általában megjegyzi… Magyarországon a női népesség nagy tömegei még nem alkalmasak arra, hogy az ország ügyeinek intézésére döntő befolyást gyakoroljanak.”42 Fentebb említettem, hogy a parlamenti beterjesztés során a nők választójoga mellett, a másik fő vitapont a rendelet azon része volt, amely a választások nyílt rendszeréről intézkedik. Egy vegyes rendszert alakítottak ki, amely a titkosságot javarészt megszünteti. Ez értetendő a kerületek nagyjából 80%-ra. Ezeken a részeken nyílt egyéni választókerületeket alakítottak ki, a törvényhatósági városokban pedig a 40

                                                            

Dezső-Nagyné-Rytkó, 37. p. 41 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 37. p. 42 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 37. p.

21   

voksolás titkos volt, úgy, hogy a vidéki városokban egyéni jelöltekre, a fővárosban és környékén pedig listákra szavaztak.43 Ezt a vegyes rendszert úgy kell értelmeznünk, hogy keveredik benne az arányos és a többségi választási rendszer. Értve ez alatt, hogy az egyéni nyílt választókerületekben az abszolút többséget elért jelölt kapta a mandátumot (ennél kevesebb eredmény esetén pótválasztást kellett kiírni).44 Itt visszaköszön a dualizmusban már ismert egy képviselő – több kerületi indulás lehetősége, amely biztosította azt a lehetőséget a képviselőjelöltnek, hogy egyszerre több körzetben is indulhatott a mandátumért, és ha több helyen is sikerült megszereznie, akkor eldönthette, hogy melyik kerület képviselőjeként kíván a parlamentbe bekerülni. Azon kerületben, ahol pedig visszaadta a mandátumát, időközi választást kellett kiírni. A listás, avagy a korszak elnevezése szerinti lajstromos kerületekben az arányos választási rendszer volt érvényben, a töredékmandátumokat a legnagyobb maradék elve alapján osztották el.45 Természetesen nem maradhatott el ebben az esetben az ideológia háttér, amely igazolni szolgáltatott a nyílt rendszer bevezetését. „Akik a nyílt választás mellett érvelnek, azok abból az alapelvből indulnak ki, hogy a választójog olyan közjog, olyan közfunkció, amellyel az állam felruházza a polgárait azért, hogy az ő akaratának a kiképzésébe, mint választók vagy mint választottak befolyjanak. Ez a jogi alapja a választói eljárásban való részvétel kötelező voltának és ez a jogi alapja annak is, hogy a választás maga – nem a választás mikéntje, hanem a szavazás ténye – a nyilvánosság ellenőrzése alá helyeztetik. Ennek a logikai dedukciónak csak utolsó következtetését, eredményét fekteti le a választójogi bizottság jelentése, amikor azt mondja, hogy a választójog közjog lévén, elvileg annak nyílt gyakorlása indokolt.”46 A választójogi rendelet növelte a cenzus határát, ebben az esetben külön értelmezte azt a férfiakra és a nőkre. Vizsgáljuk meg az említett rendelkezéseket a rendelet első két paragrafusa alapján:47 „1.§. Nemzetgyűlési képviselőválasztó joga van minden férfinak, aki életének 24. évét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása, és az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte. A 24. életév betöltése nem kívántatik meg attól, aki

43

                                                            

Szabó-Boros, 1999. 230. p. 44 Szabó-Boros, 1999. 230. p. 45 Szabó-Boros, 1999. 230. p. 46 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 38-39. p. 47 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 37-38. p.

22   

igazolja, hogy az arany, ezüst vagy bronz vitézségi érmet, vagy a Károly-csapatkeresztet elnyerte, valamint attól sem, aki gazolja, hogy egyetemet vagy más főiskolát végzett…” „2.§. Nemzetgyűlési képviselőválasztó joga van minden nőnek, aki életének 30. évét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása és az elemi népiskola hatodik osztályát vagy más tanintézetnek ezzel tanértékre nézve egyenrangú osztályát sikeresen elvégezte. Az elemi iskola negyedik osztályának sikeres elvégzése mellett is választójoga van annak a nőnek, aki az előző feltételeknek megfelel, de ezeken kívül: 1. mint feleség három vagy több gyermeknek adott életet, ha három gyermeke életben van – a háborúban hősi halált halt gyermeket a rendelkezés szempontjából életben lévőknek tekintendők, vagy 2. saját vagyonának jövedelméből vagy saját keresetéből tartja el magát, ha önálló háztartást vezet. Nem kívántatik meg a 30. életév betöltése attól a nőtől, aki igazolja, hogy egyetemet vagy más főiskolát végzett.” A fenti két paragrafusból jól látható, hogy a cenzus különbséget tesz életkori, műveltségi és életviteli szempontból. Ez utóbbi a nőknél kiemeli az önfenntartást kereseti és a gyermekek számának szempontjából. Ide veszi számtanilag a háborúban elhunyt gyermeket is, amit inkább tartok a veszteség önigazolásának, a gyermekek létszámát pedig a megfelelő számú népességnövekedés fenntartásának tudhatjuk be. Az 1922-es választójogi rendeletet 1925-ben törvényerőre emelte a Bethlenkormány. Lényegi módosításokat nem hajtottak végre, mindössze a törvényhatósági városok tekintetében, ahol bizonyos esetekben a nyílt választás irányába történtek változások. Ez alatt azt kell érteni, hogy a vidéki városok közül csak a többmandátumú törvényhatósági jogú városokban volt titkos a választás, s az egyéni képviseletet felváltotta

a

listás.

Ezek

a

következő

városok

voltak:

Debrecen,

Győr,

Hódmezővásárhely, Kecskemét, Miskolc, Pécs és Szeged. A változások következtében a következő városok, viszont elvesztették a titkos választáshoz való jogosultságukat: Székesfehérvár, Sopron, Baja.48 48

                                                             Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 232. p.

23   

1931-ben megbukik a Bethlen-kormány, melynek bukásához az 1929-33-as világgazdasági válság jelentősen hozzájárult. A válság magyarországi és európai következményeinek volt betudható, hogy a 30-as években jelentősen megerősödtek, s több országban is hatalomra kerültek a szélsőséges pártok. A Németországban ekkortájt kiépülő fasiszta rendszer, jelentős befolyással bírt a korabeli Magyarországra. Az 1932ben hatalomra került Gömbös Gyulánál már megfigyelhető egy erőteljes jobbra tolódás, a németországi példához hasonlóan. Nyíltan kiállt a választójog titkos volta mellett, s 1936-os haláláig több tervezetet is benyújtott a parlamentbe, rendre eredmény nélkül. Az őt követő Darányi Kálmán idején, 1938-ban történt meg a korszak legjelentősebb választójogi törvényének az elfogadása. Ez az úgynevezett 1938. évi XIX. törvény. Az új és a vizsgált időszak egyben utolsó választójogi törvénye kimondta a választások általános titkosságát. Növekedtek a cenzusok, ami a konzervatív-liberális ellenzék eredményének volt betudható, akik attól tartottak, hogy a titkos választási rendszer – Európai többi országához hasonlóan – egy autoriter rendszer kialakulásához fog vezetni. Erre meg is volt minden okuk, hisz Magyarországon nagy számban voltak munkások és az alsóbb néposztályok tagjai, akiket a politika könnyedén manipulálhatott és felhasználhatott céljainak eléréséhez, mint ahogy történt ez akár Németországban is. Nézzük meg a törvény ide vonatkozó pontjait:49 

Eltörölte a nyílt szavazás intézményét. Az immár mindenütt titkosan

lefolytatott választásokon való részvétel kötelező volt. 

135 képviselőt egyéni, 125-öt pedig lajstromos választókerületben

választottak meg. Csökkentették tehát az egyéni választókerületek számát. A megyék

és

a

törvényhatósági

jogú

városok

alkottak

egy-egy

listás

választókerületet. 

A választók egy része plurális – kettős választójoggal élhetett, ugyanis mind

listára, mind pedig egyéni jelöltre szavazhatott – a korábban nyílt kerületekben. 

A választójogi cenzusok emelkedtek, és eltérően szabályozták a nemek

szerint, valamint az egyéni, illetve listás körzetekben. 

A vizsgált korszak választójogi történetéhez hozzátartozik az első bécsi

döntés (1938) következtében visszakerült, főként Felvidéki és Kárpátaljai területek története. Az érintett országrészeknek a háború előtti utolsó, 1939-es

49

                                                            

Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 232-233. p. - Az eredeti törvény összefoglalt pontjait a közérthetőség és annak összefoglaltsága miatt szó szerint vettem át a szakirodalomból.

24   

választásokon volt jelentősége, amikor is nem a magyarországi törvények vonatkoztak ide, hanem képviselőiket meghívás útján delegálták a magyar országgyűlésbe. Azt is meg kell jegyezni, hogy az ezeken a területeken élő magyarságnak az anyaországhoz képest korlátozott választójogot biztosítottak. A férfiakra vonatkozó választójogi feltételeket, a listás választás 19. paragrafusa alapján ismertetem. Az egyéni választójog kritériumai a következőkben térnek el a lentebb felsoroltakhoz képest: a választói korhatár a 30. életév; iparos vagy kereskedő esetén két éve folyamatosan fizetett egyenes adó; állandó foglalkoztatás, amit kiválthat a nyugdíj (öregségi és rokkant is); saját vagyonából tartja fenn magát.50 „19.§.

(1)

Lajstromos

választókerületekben

országgyűlési

képviselőválasztó joga van annak a férfinak, aki életének 26. évét betöltötte, tíz év óta magyar állampolgár és hat év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása, ha az elemi népiskola hatodik osztályát vagy más tanintézetnek ezzel tanértékre egyenrangú osztályát sikeresen elvégezte. (2) Annak, aki az 1912. évet megelőző időben született és az (1) bekezdésben megkívánt kellékeknek egyébként megfelel, az elemi népiskola hatodik osztályának elvégzése nélkül is van választójoga akkor, ha az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte. (3) Annak, aki írni-olvasni tud az (1) bekezdésben megkívánt kellékeknek egyébként megfelel, az elemi népiskola hatodik, illetőleg negyedik osztályának elvégzése nélkül is van választójoga akkor, ha családfenntartó és ha: a) az 1914-18. évi világháborúban vitézségi érmet szerzett vagy altiszti rendfokozatot ért el, vagy b) hadirokkant (1933:VII. t.-c. 2. §. A) pontja); vagy c) a Károly-csapatkereszt igazolt tulajdonosa (tűzharcos); vagy d) önálló iparos, vagy kereskedő; vagy

50

                                                            

Gergely Róbert: Az új választójogi törvény (Az 1938. évi XIX. tc. az országgyűlési képviselők választásáról) és végrehajtási rendeletei. Budapest, 1939. (A későbbiekben: Gergely, 1939.). – 20.§. p. 25-30. p.

25   

e) földműves, aki a saját vagy feleségével közös földbirtokán gazdálkodik, ha földbirtok területe legalább két kat. hold és a földművesnek, illetőleg feleségének háza is van; vagy g) földműves, aki a saját vagy feleségével közös földbirtokán gazdálkodik, ha a földbirtok területe legalább két kat. hold és a földművesnek még legalább két kat. hold föld haszonbérlete is van; vagy h) földműves, aki mint haszonbérlő, akár önállóan, akár mint földbérlő szövetkezet tagja, legalább hat év óta gazdálkodik olyan földbirtokon – beleszámítva a saját vagy felesége földbirtokát is – amelynek kataszteri tiszta jövedelme legalább 100 aranykorona, vagy amelynek területe legalább tíz kat. hold; vagy i) mind gazdasági cseléd legalább négy év óta ugyanannál a munkaadónál vagy ugyanabban a gazdaságban van alkalmazva, vagy mint mezőgazdasági munkavállaló, a választói névjegyzék elkészítésének évét megelőzően legalább négy éven át ugyanannál a munkaadónál, vagy ugyanabban a gazdaságban, mint szerződéses munkás volt alkalmazásban. (4) Az előző bekezdés szempontjából családfenntartó az, aki vele együtt élő házastársának, vagy felmenő, vagy lemenő ágbeli hozzátartozójának, vagy testvérének eltartásáról gondoskodik. (5) Annak a férfinak, aki egyetemen vagy más főiskolán tudori vagy képesítő oklevelet szerzett, életkorára tekintet nélkül van választójoga, ha a magyar állampolgárságra és az egy helyben lakásra megállapított kellékeknek megfelel.” A nők esetében magasabb követelményekkel találkozunk. Esetükben szintúgy a listás választásra vonatkozó paragrafust közlöm. Az egyéni választások esetében nagyjából ugyanazokkal a kritériumokkal találkozunk, kivételt képez, hogy oda nem vonatkozik az egyetemet vagy főiskolát végzettek köre, és további kritériumként elvárja az állandó foglalkoztatást:51

51

                                                              Gergely, 1939. 20.§. 30-31. p. 

26   

„20.§.

(1)

Lajstromos

választókerületben

országgyűlési

képviselőválasztó joga van annak a nőnek, aki életének 30. évét betöltötte, tíz év óta magyar állampolgár és hat év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása, ha: 1.

az

elemi

népiskola

hatodik

osztályát

vagy

más

tanintézménynek ezzel tanértékre egyenrangú osztályát sikeresen elvégezte és a) saját vagyonának jövedelméből vagy saját keresetéből tartja el magát; vagy b) olyan férfinak a felesége vagy özvegye, aki az előző §-ban megállapított kellékeknek megfelel, illetőleg megfelelt; 2. írni-olvasni tud, három vagy több törvényes gyermeknek adott életet, akik közül legalább három gyermek életben van és olyan férfinak a felesége vagy özvegye, aki az előző §-ban megállapított kellékeknek megfelel, illetőleg megfelelt. (2) A saját keresetéből eltartás kellékének megfelel az is, aki háztartásban vagy gazdaságban végzett munka ellenében, mint családtag, eltartásban részesül. (3) Az (1) bekezdés 1. b) és 2. pontja esetében a feleség választójogát nem érinti az, hogy férjének a 26. §. értelmében nincs választójoga, vagy hogy férje a választójogból ki van zárva (27-28. §.) (4) Az a nő, aki az (1) bekezdés 2. pontjában foglalt feltételek mellett a választójogot megszerezte, annak továbbra is birtokában marad, tekintet nélkül életben lévő gyermekeinek számára. (5) Az (1) bekezdés 2. pontjának alkalmazása szempontjából a háborúban hősi halált halt gyermeket életben lévőnek kell tekinteni. (6) Annak a nőnek, aki középiskolát vagy középiskolával egy tekintet alá eső középfokú iskolát végzett, élete 26. évének betöltésétől

kezdve

van

választójoga,

ha

a

magyar

állampolgárságra és az egy helyben lakásra megállapított kellékeknek megfelel.

27   

(7) Annak a nőnek, aki egyetemen vagy más főiskolán tudori vagy képesítő oklevelet szerzett, életkorára tekintet nélkül van választójoga, ha a magyar állampolgárságra és az egy helyben lakásra megállapított kellékeknek megfelel.” A választójogosultság kritériumai láthatóan széles skálán mozognak. A nők nehezebb helyzetben vannak a férfiakhoz képest, amely nem csak a meghatározott életkorra értendő, hanem bizonyos foglalkozások tekintetére. Földbirtok esetén – ellentétben

a

férfiakkal,

akik

házastársuk

javait

is

beleszámoltathatják

választójogosultságukhoz – a nők nem tudják érvényesíteni választójogosultságukat, és hátráltató tényező a gyermekek meghatározott száma, amely nincs tekintettel azokra az esetekre, amikor a nő esetleg meddő, vagy gyermeke nem a háborúban halálozott el. A férfi és a női választójogosultság vizsgálatát követően megvizsgáljuk azokat a csoportokat, akik az 1938-as választójogi törvény értelmében nem voltak jogosultak választatni. Ezek a következőek voltak: a gondnokság alatt állók, és akinek kiskorúsága meg van hosszabbítva; az elmebetegek; a csődeljárás alatt lévők; közjótékonyságból és segélyből élők csoportja; a gyámsági tisztség alól jogerősen felmentettek; a büntetés végrehajtás által jogerősen elítéltek; nyereségvágyból született vétség miatt elítéltek; a közügyektől eltiltottak; az első világháború idején az ellenséghez szegődöttek.52

II./3. Egy értelmiségi nézőpont: Sol Club  Az alcímben szereplő Sol Club név, egy az 1920-as években szerveződött konzervatív értelmiségi társulás, amelynek tagjai olyan fiatalok, akik aktívan érdeklődtek és reagáltak a politikai és közélet mozgásaira. Többségük a parlamenten és a politikai pártokon kívül tevékenykedő politizáló fiatalok, akik a 20-as és 30-as évek során gyakorta megjelenő és váltakozó választójogi rendeletek és törvények sűrűjében maguk is választ kívántak adni a valóban megfelelő választójogi törvény létrejöttéhez. Tervezetük alapvetése a következőkben állt. „A tömegek szabad politikai érvényesülése a nemzeti alkotmány keretei között korunknak egyik uralkodó eszméje. A 52

                                                             Gergely, 1939. 37-43. p.

28   

parlamentarizmus – a modern államok általánosan elfogadott életformája – számtalan hibája és fogyatkozása mellett csak úgy tartható fenn, és erkölcsi tekintélye csak úgy óvható meg, ha az tisztán és kétségtelenül a nemzet akaratát fejezi ki. Bármi legyen is a nézet a nyílt vagy titkos szavazás nagy elvi kérdésében, számolnunk kell azzal a vitathatatlan ténnyel, hogy a világ közvéleménye ma a szavazás titkosságában és a választói jognak ehhez simuló rendszerében a népakarat igazi érvényesülésének és a demokrácia tisztaságának biztosítékát látja.”53 A tervezetük, amely az ideológia alapjuk is egyben a népképviselet, a népakarat érvényesülésében rejlik, parlamentáris kereteken belül. Némileg idealista, de ez megbocsátható, mivel tevékenységük tisztán csak szellemi szinten létezett és mindössze alapot kívántak létrehozni egy esetlegesen készülő tervezethez, aprólékosan nem boncolják a rendszert. Saját elképzelésük szerint nem szükséges további jogkiterjesztés a választójogban, hisz az amúgy egyre általánosabb írás-olvasás alapfeltétele az idővel automatikussá teszi a választók legnagyobb részét a politikai részvételre. A választói életkort 30 év helyett, általánosan mind a két nemre értetendően 26 életévben kívánják rögzíteni. A választásoknak mindenhol titkosnak kell lenniük, kerületi listás beosztás alapján az arányosság dominanciája szerint.54 Sajátos elgondolásuk volt az Országos Választási Szék létrehozása, egy olyan szerv, amely a választások tisztaságát hivatott biztosítani, egyben pedig azokat központilag irányítani. Ezek a feladatok a következők lettek volna: 55  Választási ügyekben adott utasításai végrehajtása tárgyában az ország összes hatóságaival rendelkezik.  Kinevezi

a

választási

biztosokat

s

megjelöli

azok

székhelyét.  Kitűzi a választások napját.  Dönt a lajstromok és az ajánlások elfogadása felett.  A választásokból kizárhatja azt a képviselőjelöltet: a) aki a választást megelőző időben tanúsított egész közéleti 53

                                                            

Boros Zsuzsanna (szerkesztette): Parlament, pártok, választások s Horthy-kori Magyarországon. Rejtjel Kiadó, Budapest. 2002. 284-285. p. (A későbbiekben: Boros, 2002.). 54 Boros, 2002. 285. p. 55 Boros, 2002. 286. p.

29   

tevékenységének és magatartásának mérlegelése alapján méltatlannak minősíti arra, hogy a magyar országgyűlésben helyet foglaljon; b) akiről oly tényt állapít meg, amelyből kétségtelen, hogy a magyar nemzethez való köteles hűség ellen vétett.  A határozatot a) pont alatti esetben titkos szavazással, egyhangúlag, a b) pont alatti esetben nyílt vagy titkos szavazással, szótöbbséggel hozza meg a Választási Szék.  Megállapítja és közli a választások eredményét. Ez a korabeli elképzelés, annak ellenére, hogy tartalma mindössze elméleti, nagyon jól ötvözi a népképviselet és a tisztességes választások lebonyolításának intézményét. A Választási Szék, amely megelőzi korát, egy jól kialakított demokratikus fék, amely kellő intézkedési jogköréből adódóan tisztességesen le tudna vezényelni egy országgyűlési választást. Amíg a korban csak elméletben valósult meg, előremutatását jelzi, hogy bizonyos elemei a mai kor modern demokráciáiban felfedezhetőek. Az első világháborút követően a szovjet megszállásig terjedő időszak, az egyik leg mozgalmasabb volt a választójogi törvényalkotást illetően

30   

III. A  szovjet  megszállás  és  az  egypárti  diktatúra  időszaka     (1945­1989)  A második világháborúból vesztes félként kikerülő Magyarországon gyökeres változások történtek. A megszálló szovjet csapatok, akiktől a felszabadulást reméltük, katonai fennhatóságuk alá vonják az országot, és a Sztálini elképzelések alapján megkezdődik Magyarország szovjetizálása. A négy és fél évtizednyi uralom során a magyarországi kommunista párt lesz az a kiszolgáló szervezet, amely a szovjet tankok árnyékában végrehajtja a szocialista átrendeződési folyamatot és egy tekintélyelvű egypárti diktatúrát hoz létre (Rákosi- és Kádár korszak). A választójog kezdeti átalakításai a demokratikus berendezkedésünk utolsó erői ellen irányultak, a későbbiekben pedig a hatalom demokratikus látszatának erősítéséül szolgáltak. Ebben az időszakban már nem az lesz az érdekes, hogy ki kaphat választójogot56 – annak teljes általánossága miatt -, hanem a választójog által a rendszer legitimálása a választópolgárok irányába.

III./1. Egy ideológia tükrében  A második világháborút követően Magyarország a Szovjetunió befolyási övezetébe került. A háború utáni rombolás mély gödréből kikászálódó magyar közélet és politika lassan kezdett magához térni. Azon sajnálatos tény tükrében viszont, hogy az ország területén orosz csapatok állomásoztak, óhatatlanul kijelölt a politika számára egy irányvonalat, amely lassacskán a moszkvai igényeknek megfelelően formálta át politikai rendszerünket. A Horthy-korszak romjain elkezdtek újjáalakulni az irányítás legújabb szervei. Községi és városi nemzeti bizottságok alakultak országszerte, amely a hatalom koncentrálása után létrehozták az Ideiglenes Nemzetgyűlést és az Ideiglenes Nemzeti Kormányt.57 Ezek feladatául volt szabva, hogy egy új választójogi törvény kidolgozása

56

                                                            

Ez alól kivételt képeznek a háború utáni évek, amikor a Magyar Kommunista Párt a hatalom megszerzése céljából olyan választójogi törvények elfogadását szorgalmazta, amely a jobboldali és polgári erők kiszorulását segítette elő. 57 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 47. p.

31   

után, országgyűlési választást hirdessenek és segítsék az új törvény szellemében megalakuló kormány létrejöttét. Az ekkor kiadott 1945. évi VIII. tc. megteremtette az általános, szabad és titkos választójogot mind a férfiak és mind a nők számára. A minél szélesebb néprétegek bevonása mögött a Magyar Kommunista Párt hatalomra kerülésének érdeke állott. A választójogi törvények folyamatos igazítása és a választási csalások folytán, 1949-re sikerült elérnie a kommunista pártnak, hogy a hatalmat megszerezze. A hatalom megszerzésének demokratikus látszatának fenntartása mindenképp fontos volt számukra, hisz annak legitimálása és a később hozott bármilyen nemű döntések elfogadtatása nagyban függött a társadalmi reakcióktól. Az úgynevezett szocializmus elfogadtatása ideológiai alapokon történt. Az 1949. február 1-én megalakuló Függetlenségi Népfront a szocialista ideológia alapjaiból kiindulva hozzálátott az ország szerkezeti alapjainak teljes átalakításához. A kapitalista nyugattól való teljes elzárkózás, az erőszakos államosítások és termelőszövetkezetek kialakítása, a többpárti demokrácia felszámolása, a választójogi törvények születése, a demokratikus választások mind-mind, a már fent említett szellemiség tükrében zajlottak le. Az 1956. október 23-ai forradalom megmutatta, hogy a szocialista rendszer elleni bármilyen nemű fellépés, komoly megtorlásokat von maga után. A 60-as és 70-es években, a hidegháborús időszakban, a rendszer elmélyítésének és kiteljesedésének az időszaka, majd az azt követő 80-as években a szocialista államalakulatok lazulásának és végül az évtized végén bekövetkező felbomlásának az időszaka. A szocialista Magyarország idején – 1945-től 1983-ig – összesen nyolc választójogi törvény és rendelet kerül elfogadásra az országgyűlés által. Az előző fejezetekhez képest már nem a választásra jogosultak csoportjai lesznek érdekesek számunkra, hiszen az 1945. évi VIII. tc.-től kezdődően mindenki számára elérhetővé vált az általános választójog intézménye, hanem az a módszer, amely a kijelölt ideológia vonala mentén a társadalom számára el akarja fogadtatni törvényeit. Bármennyire is demokratikusnak mondja magát egy választójogi törvény, és az általa megválasztott országgyűlés, nem tekinthetünk el amellett, hogy ezek mindössze a hatalom legitimálása érdekében történtek. Mindezek alól kivételt képeznek az 1945. és 1947. évi választójogi törvények, abból a szempontból, hogy az ekkor még jelen lévő egyéb jelentékeny politikai erők 32   

képesek voltak beleszólni a politika alakulásába. Az ekkor születő két választójogi törvény érdekessége abban rejlik, hogy a jog erejével milyen módon tudják ezeket a politikai erőket szétzúzni és törvényi úton átjátszani a hatalmat a Magyar Kommunista Párt kezébe. Az ezt követő években, híján bármiféle ellenzéki erőnek, a választójogi törvények sokkal inkább már formaságok, melyeket a szocialista ideológia hív életre egyfajta önigazolásként.

III./2. Választójogi törvények az egypárti diktatúra időszakában   

A háborút követő hónapokban a közjogi helyzet helyreállítása érdekében megalakul az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány, mely kormány pártjai az év májusától hozzáláttak egy új választójogi törvény kidolgozásához. A néhány hónapos vitát követően az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945. szeptember 13-án elfogadta az 1945. évi VIII. tc.-et. Az új jogszabály választói jogosultságot adott minden magyar állampolgárnak, aki betöltötte 20. életévét, valamint 1945. szeptember 1-én Magyarország 1937. december 31-i határán belül lakott. A jogszabály értelmében először kapott minden magyar női lakos szavazati jogot az előző törvényekhez és jogszabályokhoz képest.58 Továbbá megszüntette a vagyoni és műveltségi, valamint az egyhelyben lakás cenzusát, jogegyenlőséget biztosított a nők és férfiak között.59 A választások alkalmával előnyben részesítette a listás szavazás intézményét, ami alatt azt kell értenünk, hogy minden 12 ezer szavazat után a pártlistán szereplők kaptak egy mandátumot, s ismerte az úgynevezett országos lista fogalmát, amely 50 mandátum szétosztását tette lehetővé a pártoknak a választási eredményeik függvényében.60 A november 4-én tartott országgyűlési választások eredménye mindenesetre meglepetésül szolgáltak a Kommunista Párt számára. Mindössze 16,85%-ot szereztek meg, szemben a Független Kisgazdapárt 57,13%-os eredményével.61 Ez az eredmény leginkább a kommunisták számára volt meglepő, mivel ebben az esetben az ország politikai körképéről kaptunk világos képet. Ebben az esetben a kommunisták azt hihették, hogy az általános és egyenlő választójog jóvoltából 58

                                                            

Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 48. p. 59 Tóth, 1985. 63. p. 60 Tóth, 1985. 63-64. p. 61 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 48-49. p.

33   

szavazathoz jutó szegényebb rétegek, és munkások szavazataikkal őket fogják támogatni. Mindenesetre a szovjet támogatás hátterében a fenti események nem vették erejét a Kommunista Párt törekvéseinek. Nyomást gyakorolva sikerült elérniük, hogy az 1946. évi I. törvény jóvoltából Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, s az új jogosítványok hatására államosítási hullám indult be. Az újonnan állami kézbe vett szektorokban elindult a hatalmi szerkezet kiépítése. A politikai életben erőteljes támadást indítottak a Független Kisgazdapárt ellen, s közel másfél év alatt sikerült is a párt szétverése. 1947-ben egyesülve a szociáldemokratákkal és a Nemzeti Parasztpárttal, létrehozták a Baloldali Blokkot, s a 45-ös választások sikertelenségének elkerülése végett módosították az 1945-ös választójogi törvényt.62 Az új törvényt 1947. évi XXII. tv.-ként ismerjük. Kidolgozása Rajk László, korabeli belügyminiszter nevéhez fűződik. Az új törvény az előző szabályozáshoz képest szűkítette a választásra jogosultak körét – nagyjából 460 ezer választót töröltek a névjegyzékből.63 Indoklás gyanánt a fasiszta elemek közéletből való kizárásával magyarázták, de a valóságban nem más volt, mint a még megmaradt polgári és jobboldali politikai erők felszámolására tett kísérlet. Ezt a következtetést jól tükrözi Rákosi Mátyásnak azon levele, amely a törvény életbe lépését követő választások után írt a szovjet vezetésnek: „Most már vannak bizonyos tapasztalataink a parlamenti demokrácia lehetőségeinek kezelésében. … Természetesen látjuk azt is, hogy adódnak helyzetek, amelyekben nem ragaszkodhatunk túlságosan a formális demokrácia szabályaihoz.”64 A cél szentesíti az eszközt. A soron következő országgyűlési választásokon a Baloldali Blokk, a szavazatoknak 60,9%-át szerzi meg, ellentétben a jobboldali erők 39,1%-os eredményével.65 A vizsgált korszakban ez volt az utolsó olyan választás, amikor többpárti volt a magyar országgyűlés. Az ekkor már korlátlan hatalommal és befolyással bíró kommunista pártvezetés a következő két évben felszámolta a régi rendszer utolsó maradványait. 1948-ban fúziót hajtott végre az újonnan alakult Magyar Dolgozók Pártjával, s meghirdetette a szocialista forradalmat. Az úgynevezett forradalmi zászló

62

                                                            

Tóth, 1985. 66. p. 63 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 49. p. 64 Dezső-Nagyné-Rytkó, 2002. 49. p. 65 Tóth, 1985. 67. p.

34   

égisze alatt 1949. február 1-én megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront,66 amely egy egységes politikai tömböt hozott létre, s magába foglalta az összes politikai pártot és szervezetet. Az egypárti politikai rendszer kiépítését természetesen igazolni kellett az ideológia oldaláról. A következő évtizedek Népfronti választásait a következőképp magyarázták meg a vizsgált időszakban: … a pártpolitikai képviselet nem maradhatott a képviselet alapja sem, a képviseleti tartalomban jelentős változások álltak be. A képviselet tartalmának fejlődési iránya: a választások során a szocializmus építésének talaján létrejött osztályszövetség, politikai szövetség képviselőit válasszák meg, a választók hitet tegyenek a szocializmus mellett.”67 Amint a bevezetőben is említettem, az 1947. évi választójogi törvényt követően, már csak formális változások történtek a politikai élet palettáján. Innentől kezdve olyan aspektusból kell vizsgálni a soron következő törvényeket, amelyek már az új ideológia alapokhoz simulnak. Természetesen bármilyen újítást és változtatást górcső alá kell venni, viszont vizsgálódásunk alatt szem előtt kell tartanunk, hogy a politikai életre semmilyen gyakorlati hatással nem lesznek. Az átrendeződés hatására új választás kiírására volt szükség, és ehhez egy új választójogi törvényt is alkottak. Az országgyűlés 1949. március 22-én elfogadta a legújabb választójogi jogszabályt, amelyet az 1949. évi IX. tc.-ként ismerünk.68 A jogszabály lényegi változásokat nem hozott az eddigi struktúrákban, mindössze rendezte a jogviszonyi helyzetet a választások tekintetében a Magyar Függetlenségi Népfrontnak

és

megnövelte

a

mandátumok

elnyeréséhez

szükséges

szavazatmennyiségek számát, 14 ezerről, 16 ezerre. A május 15-én tartott választásokon az immár közös listán induló pártok tömörülése 95,6%-os eredményt hozott.69 Ide kapcsolódóan meg kell említeni, hogy a választások után, 1949. évi XX. tv. néven megalkották a Magyar Népköztársaság alkotmányát, s ezen törvénykezésben végleges rögzítésre kerültek a választójogi normák, azaz az általánosság, az egyenlőség, a közvetlenség és a titkosság, amely minden magyar állampolgár számára biztosított volt. Ez alól kivételt képeztek az elmebetegek, valamint a dolgozó nép ellenségei.70

66

                                                            

Tóth, 1985. 68-69. p. 67 Schmidt Péter: Képviselet és választójog az 1970. évi III. tc. tükrében. Állam és Igazgatás, 1970. évi 10. szám. 982. p. (A későbbiekben: Schmidt, 1970.). 68 Tóth, 1985. 69. p. 69 Tóth, 1985. 69. p. 70 Tóth, 1985. 70. p.

35   

A vizsgált korszak egyik sajátosságának tekinthetjük az önkormányzati szinten kialakult tanácsok megszületését, melyet az 1950. évi I. tv. rögzített. A települések igazgatását rögzítő törvény a választópolgárok számára közvetlen listás választást tett lehetővé – helyi és területi szinten -, ami hasonlóan az országos választások rendszeréhez, vagy a lista elfogadása, vagy annak ellenében szavaztak. A tanácstörvények módosítására a korszakban 1954-ben került sor, (1954. évi IX. tv.), amikor is a helyi tanácsválasztások alkalmával a listás választás helyett egyéni képviselőt választhattak.71 A választójogi törvények módosítása tovább folytatódott a korszakban. A sztenderddívák ismeretében sor került egy újabb törvénymódosításra. Ez volt az 1953. évi II. törvény, amely a következő változásokat tartalmazta: 18. életévre szállította le a választói korhatárt; konkrétan meghatározta azoknak a személyeknek és csoportoknak a körét, akiket eltiltott a választójog gyakorlásától: szabadságvesztéssel sújtottak vagy előzetes letartóztatásban lévők, a közügyektől eltiltottakat, a rendőri őrizet vagy felügyelet alatt állókat és az elmebetegeket. Változásokat eszközölt továbbá a képviselők jelölésében is. Létrehozta a jelölőgyűléseket, ahol az állampolgárok tehettek javaslatot a jelölt személyére, és az Országos Választási Bizottság ezen ajánlások alapján hozta létre a választási lista összetételét. Szabályozta továbbá az egy képviselőre eső választópolgárok számát, melyet számszerűleg 32 ezer főben állapított meg. Továbbá létrehozta az úgynevezett pótképviselői intézmény rendszerét. A pótképviselői rendszer lényege abban rejlett, hogy a hivatalban lévő képviselő lemondása vagy elhalálozása esetén ne kelljen időközi választást kiírni a körzetben és egyben egyfajta utánpótlási vonal létrehozását is jelentette.72 Az 1956-os események viharát követően a kommunista államvezetés további hatalmi centralizációs folyamatokat hajtott végre. Az 1958. évi III. tv. módosította a hatályban lévő választójogi törvényt, abban az értelemben, hogy a választási bíráskodás eddig rendszerét teljes egészében az országgyűlés hatáskörébe helyezte.73 Tehát innentől kezdve a választásokkal kapcsolatos bármely feladatkör (választások kiírása, választások lebonyolítása stb.) az országgyűlés feladata lett. Ennek indikátorai a forradalom során történt hirtelen változások lehettek, amelyek megmutatták az akkori

71

                                                            

Tóth, 1985. 71-73. p. 72 Tóth, 1985. 72-73. p. 73 Tóth, 1985. 73-74. p.

36   

pártvezetés gyenge pontjait, s még inkább a hatalom összpontosítására és kontrollálására szánta rá az irányítókat. A forradalom utáni időszak, mind magyarországi és mind nemzetközi téren (hidegháborús

korszak),

a

hatvanas

és

hetvenes

években

a

kommunizmus

megerősödésnek időszaka volt. Az állami irányítás az élet minden folyamatára kiterjedt. A gondoskodó állam, ellenben igyekezett fenntartani népbaráti látszatát olyan intézkedések meghozatalával, amelyek azt a benyomást tehették számunkra, hogy az állampolgárok újabb jogosítványok megszerzésével nagyobb beleszólással élhettek a közügyi és népképviseleti rendszerben. A következő választójogi törvénymódosításra az 1966. évi III. tc.-kel került sor, amihez szorosan kapcsolódik, és az 1970. évi III. tv., amely az előző módosító véglegesített formája lett. (A vizsgálat során a két törvényt együtt is elemzem). A jogszabályalkotó és a törvényhozó igyekezett a kor viszonyainak megfelelően, a népi akaratérvényesítés magasabb szintjét megalkotni. Még ha nem is hozott változást, mert nem is hozhatott, az elképzelések és a módosítások említést érdemelnek a szerkezeti átalakítások mikéntje végett. Elsősorban az 1953-as választójogi törvényhez képest még pontosabb képet adott a választásokból kizárt személyek és csoportok köréről. Nem lehetett választójoga jogerős bírósági ítéletet követően a közügyektől és a választójog gyakorlásától

eltiltott

személyek

csoportjának.

Annak

a

személynek,

aki

szabadságvesztés miatt elítéltek vagy előzetes letartóztatásban van, avagy rendőri felügyelet alatt áll. Továbbá fennmaradt az elmebetegek választójogát tiltó rész is, kiegészülve azzal a korlátozással, hogy az eddigi gondozott betegek köréhez beleveszi a gondozás alatt nem állókat is. A törvény talán legjelentősebb módosítása, hogy megszünteti a listás választási rendszert, és helyébe bevezeti az egyéni választókerületi választást, aminek indoklását abban látja, hogy a többpárti országgyűlés teljes megszűnésével, a listás intézmény értelmét vesztette. Az egyéni jelöltek jelölésének lehetőségét, pedig a választópolgárok számára biztosítja, amely egyben arra is alkalmas lesz ezentúl, hogy sikeresen ellássa a többes jelölés funkcióját. A törvény továbbá érinti a tanácsválasztásoknak a rendszerét is. Innentől kezdve a megyei és a fővárosi tanácsok megválasztása közvetett úton történik, ami annyit jelent, hogy a tanácsok tagjait a községi és városi tanácsoknak kell megválasztani.74 74

                                                             Schmidt, 1970. 986-991. p.

37   

A szocializmus idejének utolsó választójogi törvényének megalkotására az 1980as években került sor. Abban az időszakban, amikor a Szovjetunió és annak tagállamaiban elkezdődtek a rendszer merevségei fellazulni, felszínre bukkantak azok a hibák és működési zavarok, amelyek előre vetítették egy hamarosan bekövetkező változási folyamatot. Ebben a légkörben született meg 1983. december 22-én az 1983. évi III. választójogi törvény. A törvényi indoklás értelmében a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének szükségessége hívta életre a soron következő változásokat, mely egyben módosításokat hajtott végre az 1949. évi alkotmányon is (1983. évi II. tv.).75 Az eszközölt változtatások elsősorban az országos és társadalmilag jelentkező problémák felmerülését hivatott orvosolni. Ennek egyik legnagyobb mérvű újítása lett, hogy újra életre hívta az országos választási listát. A törvény továbbra is kiáll az egyéni képviseleti rendszer elsőbbsége mellett, az országos lista fontosságát pedig abban látta, hogy bizonyos általános érdekképviseletek jobb érdekérvényesítésére volt szükség, ami alatt érthetjük a társadalmi és tömegszervezetek vagy a politikai tömegmozgalmak kifejezését. Továbbá, hogy oldja azon feszültségeket, amit az egyéni képviseletei rendszer azon hibájából fakad, hogy a képviselő sok esetben képtelen „távolabb” látni a képviselő választókerületének problémáitól, aminek az országos törvényhozás látja kárát. Általánossá tette a kettős jelölést a választókerületekben, hogy a választási jelölések alkalmával nagyobb versenyt tudjon indukálni az induló jelöltek között, mivel az eddig választások alkalmával ennek az intézménynek a szerepköre nagyon alacsony hatásfokkal működött. Az általánossá tételből fakadóan megerősödött a pótképviselő, illetve a póttanácstag szerepkörének fontossága is. A pótképviselők választása esetében a törvény arról rendelkezik, hogy a választók egynegyedének az egyik jelöltre leadott szavazata pótképviselői, illetve póttanácstagi mandátumhoz juttatja a jelöltet. A törvény utolsó nagyobb újításai közé sorolhatjuk, hogy az ezt követő választások alkalmával a választópolgároknak lehetőségük lesz a községi elöljáróság tagjaira

is

szavazniuk.

Lényegét

abban

kell

keresnünk,

hogy

a

törvény

alapkoncepciójának számító társadalmi méretű problémák kezelésének egy új megoldását látta az intézmény létrehozásában, amely jelentős mértékben hozzá fog

75

                                                             Tóth, 1985. 84. p.

38   

járulni

a

községi

képviselet

súlyának

növekedéséhez

és

a

helyi

közélet

felélénkítéséhez.76 Az 1983-as választójogi törvény az egypárti diktatúra időszakának utolsó törvénykezési periódusa volt. A szocializmus ideológiájának meggyengülésével, a keleti blokk működési rendszere a végéhez közeledett. Hat évvel később, 1989-ben megtörténik a Szovjetunió felbomlása, ami magával hozza a kelet-közép európai tagállamok függetlenedését is. Magyarországon megtörténik a rendszerváltás, és 1989. október 23-án kikiáltják a III. Magyar Köztársaságot.

76

                                                             Tóth, 1985. 85-87. p.

39   

IV. A rendszerváltástól napjainkig (1989­2014) 

A

Szovjetunió

felbomlását

követően

a

kelet-közép

európai

tagköztársaságok között sorozatban omoltak össze a szocialista államalakulatok. Rendszerváltások sorát követően sorra alakultak meg az újonnan született köztársaságok, többek között Magyarországon is. Hazánkban 1989. október 23-án kikiáltották a III. Magyar Köztársaságot, s megkezdődött egy új demokratikus állam alapjainak a kiépítése. Az új demokratikus normák kialakításához hozzátartozott az eddig érvényben lévő választójogi törvény újraszabályozása. A szocializmus idején hozott törvényekhez képest egy olyan választójogi szabályozás kialakítására volt szükség, amely tényleges beleszólást biztosított, a demokratikus kereteken belül, az ország választópolgárai számára. A tényleges beleszólás immár részletesebben kidolgozott törvényeket takart, és a választási lehetőségek kiszélesedésével immár egy széles skálán érvényesíthette az ország polgára a választójogi akaratát. Történeti áttekintésről az előző fejezetekhez képest már nem beszélhetünk, hiszen a jelenlegi társadalmi és közéleti szabályozások a mindennapjaink szerves részét képzik. Ezért azt az elképzelést valósítom meg, hogy az immár jóval szerteágazóbb választási rendszerünket (országgyűlési, helyhatósági, megyei és fővárosi közgyűlés, európai parlamenti, népszavazás intézménye) részletekre bontva értékelem az alábbiak szerint:

IV./1. Országgyűlési választások  A rendszerváltás utáni első feladatok közé tartozott egy új választójogi törvény megalkotása, és az első demokratikus úton megválasztott országgyűlés létrehozása. A törvényhozás keretein belül megalkották az új Magyar Köztársaság 1989. évi XXXIV. törvényét, amely az országgyűlési képviselők választásának körülményeit taglalja. A választójogi törvény első két paragrafusa egyértelműsíti a választásra jogosultak körét: 1§. A választójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos. 2.§. A Magyar Köztársaságban az országgyűlési képviselők választásán választójoga 40   

van - a (2) bekezdésben említettek kivételével - minden nagykorú magyar állampolgárnak.77 Mindezen jogok gyakorlásában a választópolgár szabad akarata szerint dönt. A választójogi törvény meghatározza azon személyek és csoportok körét, kik nem voltak jogosultak a választójog gyakorlására. Ezek a következőek voltak: cselekvőképességükben korlátozottak; szabadságvesztés büntetettek; közügyektől eltiltottak; kényszergyógykezelés alatt állók.78 A választójogi törvény értelmében az országgyűlési választásoknál a megalakuló országgyűlés létszáma 386 fő lesz. Ebből 176 képviselőt egyéni választókerületben, 152 képviselőt pedig megyei, fővárosi listás rendszer alapján választanak meg.79 A törvény további lehetőséget biztosított az egyéni és listás kerületekben mandátumot el nem ért pártok

számára,

hogy

58

képviselőt

kompenzációs

listáról

juttassanak

az

országgyűlésbe. Az új választási rendszerről elmondható, hogy vegyes jellegű volt. Az egyéni választókerületekben kétfordulós választások voltak, ahol az első fordulóban abszolút többségi, a második fordulóban pedig relatív többség alapján nyerte el mandátumát a képviselő. Minimumhatárt nem állapított meg a törvény, ezért a választópolgárok számától függetlenül érvényes volt a voksolás.80 A listás választás tekintetében, a listán szereplő képviselők a leadott szavazatok arányában szerezhetnek mandátumot. Az 1989. évi XXXIV: választójogi törvényt a 2012. január elsejétől hatályba lépő Magyarország Alaptörvénye és az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény váltja fel. Az új rendelkezések jelentős mértékben átalakították az eddigi választójogi berendezkedést. Az első ilyen módon történő választás a 2014. április 6-i országgyűlési választások. A törvény értelmében az országgyűlés tagjait általános, egyenlő, közvetlen, titkos és szabad választással választják, amely aktív és passzív választójogot biztosít minden nagykorú (18. életévét betöltött) magyar állampolgár számára.81

77

                                                            

1989. évi XXXIV. törvény. 1-2.§ 78 1989. évi XXXIV. törvény. 2.§ 79 Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely (Rixer Ádám szerkesztette): Állam és közösség. Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország alaptörvénye tiszteletére. Károli Gáspár Református Egyetem Államés Jogtudományi Kar. Budapest, 2012. 311. p. (A későbbiekben: Rixer, 2012.). 80 Rixer, 2012. 311. p. 81 Balogh László: Kormányformák, választási rendszerek, választások Kelet- és Kelet-Közép-Európában. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2012. 90-91. p. (A későbbiekben: Balogh, 2012.).

41   

Az aktív választójog gyakorlásának immár differenciált lépcsőfokai vannak. Ezek a következő voltak: 1. A hazai lakóhelyet igazolni tudó nem nemzetiségi választópolgárnak teljes körű aktív választójoga van, ugyanis mind az egyéni választókerületi jelöltre, mind pedig a pártlistára szavazhat. 2. A hazai lakóhelyű nemzetiségi választópolgár szintén teljes körű aktív választójogot birtokol, hiszen mind egyéni választókerületi jelöltre, mind nemzetiségi listára, ennek hiányában pártlistára szavazhat. 3. A hazai lakóhellyel nem rendelkező választópolgár, azaz a „határon túli magyar állampolgár” korlátozott aktív választójogot kapott, ugyanis csak pártlistára szavazhat.82 Itt két új fogalommal is találkozunk. A határon túli magyar állampolgárok szavazati jogával és a nemzetiségi listával. Az előző választójogi törvény pontosan meghatározta és eleve kizártnak minősítette a társadalom egyes tagjait a választások alól. A mostani törvény (a nemzetközi elvárásoknak megfelelően) megszüntette, mind a bűnelkövetők, mind pedig a korlátozottan cselekvőképes, vagy cselekvőképtelen személyek automatikus kizárását a választójogból, és ezt követően minden esetben külön bíró döntésnek kell határoznia a választásra való jogosultságnak.83 A 2014-ben felálló országgyűlés létszáma 386 főről, 199 főre csökken. Ebből 106 képviselőt egyéni választókerületben, és 93 pedig listás választással küldenek a parlamentbe. Az 58 kompenzációs mandátum továbbra is fennmarad, ugyanabban a formában.84 A választási rendszer formája továbbra is vegyes marad, viszont változások történtek mind az egyéni, és mind a listás választások eddigi felállásában. Az egyéni választókerületekben az eddigi kétfordulós választás, immár egyfordulós, relatív többséggel megszerezhető mandátum sorsáról rendelkezik. A képviselő jelöléséhez az eddigi 750 jelöléshez képest, immár 500 érvényes választópolgári ajánlásra lesz szükség. 82

                                                            

Balogh, 2012. 91. p. 83 Rixer, 2012. 308. p. 84 Rixer, 2012. 311. p.

42   

A listás szavazás alkalmával, a szavazatok szerinti arányos mandátummegoszlás továbbra is fennmarad, viszont a törvény lehetőséget biztosít országos nemzetiségi lista felállításához. A nemzetiségi listára a névjegyzékben nemzetiségiként szereplő választópolgárok tudnak szavazni. A nemzetiségi listán legalább három névnek szerepelnie kell, s mandátumszerzés esetén az országos pártok listás helyi csökkennek, a nemzetiségek által megszerzett mandátumok számával.85 Ezentúl lehetősége lesz a határon túli magyar állampolgároknak a magyar országgyűlési választások alkalmával gyakorolni a választójogukat, amit kizárólag levélben keresztül megküldve tehetnek meg, és csak is az országos listára leadott szavazatukkal.86 A töredékszavazatok területén is változások történtek. Innentől kezdve nem a kompenzációs listára kerülnek, hanem számukat hozzá kell adni a jogosult párt listás szavazatainak számához.87

IV./2. Önkormányzati választások   

Az újonnan megalakult magyar országgyűlés az 1990. évi LXIV. néven kihirdette a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló törvényt.88 A tanácsi rendszert újonnan felváltó önkormányzatok jöttek létre. A választásra jogosultak az eddigi bevett szokások helyett, immár alkotmányos alapon választottak képviselőtestületet településük számára. Az önkormányzati választásokat szabályozó törvény alapján jogosult volt a választásra minden olyan választópolgár, aki a parlamenti választásokon élhetett szavazati jogával. A Magyarországon élő bevándorlók számára lehetővé tette, hogy azon a településen, ahol életvitel szerűen éltek, lehetőségük volt az aktív választójog gyakorlására. Ugyanakkor passzív választójoggal nem rendelkezhettek, tehát nem állt módjukban jelöltként indulniuk az önkormányzati választások során.89 További feltételként szabta a törvény, hogy a választópolgárnak legalább öt éve folyamatosan az adott településen kellett tartózkodnia. Ez a törvényi pont viszont elég elavultnak volt tekinthető, mivel nem vette figyelembe a korszakra már általánosan 85

                                                            

Rixer, 2012. 321-313. p. 86 Rixer, 2012. 313. p. 87 Rixer, 2012. 314. p. 88 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 81. p. 89 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 81. p.  

43   

jellemző mobilitási lehetőségeket. Ha belegondolunk előfordulhatott olyan eset, hogy a választópolgár munkahelyi okok miatt jelentős távolságra költözött eredeti lakóhelyétől, s az új településen még legalább egy, de előfordulhatott, hogy két ciklus választásából kimaradt, és az a kérdéskör is nyitva maradt, hogy az előbb fennálló okok miatt lehetősége lett volna-e az előző településén voksolni, avagy lakcímváltoztatást követően már ott sem állt volna módjában. Ezen probléma kiküszöbölésére 1994-ben változtatattak az ide vonatkozó passzusokon, s ezt követően a választópolgár teljes körűen tudta választói jogát gyakorolni ott, ahol a választás napján a bejelentett lakcímén tartózkodott. Az önkormányzati választások egyik alapvető különbsége volt, ellentétben az országos választásokkal, hogy a pártokon kívül bármilyen bíróságilag bejegyzett társadalmi szervezet indulhatott a választások alkalmával. A másik lényeges különbség a települések lakossági számában volt felfedezhető. Itt a törvény megkülönböztetett 10 ezer fő alatti, és 10 ezer fő feletti településeket. A 10 ezer fő alatti települések esetében többszavazatos, többmandátumos, relatív többségű, egyfordulós választási rendszer működött. Ilyen települések esetében a település egésze egy egész választókerületet alkotott, ahol a képviselői induláshoz a választópolgárok 3%-nak ajánlása volt szükséges. A testület létszámát a település méretéhez viszonyították, és a választópolgár annyi szavazati lehetőséget kapott, amekkora összetételű volt a testület. Ezt a köznyelvben az úgynevezett kislistás választási rendszernek is hívták. Az egyfordulós választási rendszerben érvényességi küszöb nem volt, mandátumhoz jutáshoz elegendő az egyszerű szavazati többség megszerzése. A mandátumok megszerzésekor érdemes kitérnünk arra a jelenségre, amikor szavazategyenlőség áll fenn, akkor elegendő hely esetén mindegyik jelölt kap képviseleti helyet, helyhiány esetén pedig előzetes szavazás alapján döntenek a mandátum sorsáról.90 A 10 ezer feletti települések – ide értetendők a fővárosi kerületek is – esetében egyszavazatos, egy és többmandátumos, egyfordulós választási rendszerről beszélünk, ahol a törvény figyelembe veszi a vesztes szavazatokat, amikor is többségi és arányosító formulákat vezet be. A jelöltté váláshoz itt elegendő volt a választópolgárok 1%-nak támogatása. A testület létszámát az előző fejezet szabályozásához hasonlóan itt is a település létszámának függvényében arányosították. A választópolgár szavazata viszont 90

                                                             Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 83-84. p.

44   

kettős értéket képviselt, hiszen a pártra leadott szavazata, egyben a jelölőszervezetre leadott voksa is volt. Ez lehetővé tette a kompenzációs lista létrehozását, ami lehetőséget biztosított, hogy a vesztes jelöltre leadott szavazat átkonvertálódjon az általa támogatott jelölőszervezetre, s így megfelelő számú szavazat esetén mandátumot szerezzenek az önkormányzati testületben. Viszont kompenzációs listáról csak pártok jelöltjei juthattak be a közgyűlésbe, független jelölt esetében ez a lehetőség nem állt fenn.91 Az önkormányzati választásokhoz kapcsolódó polgármester, és a fővárosi főpolgármester választások alkalmával egyszavazatos, relatív többségű, egyfordulós választási rendszer van érvényben. A jelöltté váláshoz ebben az esetben is a választópolgárok ajánlása szükséges. Itt a települések méreténél százalékos eltéréseket találunk. A 10 ezer főnél kisebb településeknél 5%, 100 ezernél kevesebb lakosú településeknél 3%, 100 ezernél nagyobb települések esetében 2%, a főpolgármesteri szék esetében pedig 1% ajánlásra volt szükség.92 Az alaptörvény módosításokat hajtott végre az önkormányzatokra vonatkozó szabályozások területén. Az alapvető választási normákat helyben hagyta, viszont a négyéves ciklusok helyébe ötévesek kerültek. Az Alaptörvény a következőképpen fogalmaz: „A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek előző általános választását követő ötödik év október hónapjában kell megtartani.”93 A polgármesterek esetében pedig az eddigi kerületi képviselő-polgármester funkciót külön választotta, tehát a polgármester választása választókerülettől függetlenül történik.

IV./3. Megyei és a fővárosi közgyűlés tagjainak választásáról  Az 1990. évi LXIV. törvény szabályozása alapján a megyei közgyűlés összetételéről azok a választópolgárok voltak döntésre jogosultak, akik a megye területén laktak, azonban a megyei jogú város polgárainak nem állt módjukban a közgyűlési listára szavazatot leadni. Kettős kerületi beosztást jelölt ki a törvény, amely külön bontotta a választókerületeket 10 ezer fő alatti- és 10 ezer fő feletti településekre. 91

                                                            

Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 84-85. p.  92 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 86. p. 93 Alaptörvény. Az állam c. fejezet. Helyi önkormányzatok c. alfejezet. 35. cikk. 2. bekezdés.

45   

A jelölésre jogosultak csak pártok és társadalmi szervezetek lehettek, független jelölt nem indulhatott. A listaállításhoz szükséges minimum ajánlási küszöb 0,3% volt. A választás

lebonyolítása

egyszavazatos,

egyfordulós

rendszerű

volt,

minimális

küszöbérték nélkül, annyi kitétel volt csupán, hogy a két kialakított választási kerületben a listák ajánlását külön-külön kellett elérni.94 Az új választójogi szabályozás egy jelentős változást eszközölt a megyei közgyűlés összetételének választásakor. A megyei jogú város választópolgárainak, akiknek eddig nem állt módjában a közgyűlés összetételére szavazni, 2014-től kezdve ezt megtehetik. A fővárosi közgyűlés megválasztása esetén egy jóval egyszerűbb módszerrel találkozunk az 1994-es szabályozás keretein belül. Hasonlóan az országgyűlési választások rendszeréhez. A fővárosi közgyűlés tagjait – 66 fő – a választópolgárok közvetlen módon, listás választás keretében választják, és csak olyan pártok listájára lehet szavazni, amelyek az aktuális országgyűlés összetételében megtalálhatóak voltak. A pártoknak a listaállításhoz szükséges, hogy legalább hat fővárosi kerületben kompenzációs listát tudjanak kiállítani. A választás lebonyolítása tekintetében egyszavazatos, egyfordulós, arányos többmandátumos, pártelvű rendszer, ahol ellentétben a megyei közgyűlések választásával, legalább 4%-os eredmény elérésére volt szükség a mandátumszerzés szempontjából.95 Az új alaptörvény a fővárosi közgyűlés választásának tekintetében nem hozott újításokat, így a választási rendszer az 1990-ben lefektetett alapelvek mentén működik továbbra is.

  IV./4. Kisebbségi önkormányzati választások  A kisebbségi önkormányzatok választásánál az 1993. évi LXXVII. törvény rendeletei vannak érvényben. A rendszerváltást követően a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól külön rendelkezik a törvényhozás, amely a modern kori alapelveknek megfelelően védelmébe veszi és kiemelt közösségi jogként kezeli helyzetüket és lehetőséget biztosít saját önkormányzat létrehozására. Ezt a típusú önkormányzatot

94

viszont

máshogy

kell

elképzelnünk,

mint

egy

települési

                                                            

Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 86. p.   95 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 85. p.

46   

önkormányzatot és annak funkcióit. Itt elsősorban egy, a helyi önkormányzati rendszerbe integrált testületről beszélünk, amelynek megvolt a maga hatásköre, feladatai viszont elsősorban a helyben élő kisebbségek és nemzetiségek jogi képviselete és közügyeinek való megsegítésén alapult. A törvénynek van egy sajátos kitétele, amely nem a kisebbségi önkormányzati választásoknál van érvényben, hanem a települési önkormányzati választásokkor. Ez egyfajta kedvezmény volt, amely arra irányult, hogy megkönnyítse a mandátumhoz jutásukat, tehát kevesebb szavazatszámmal is mandátumhoz juthattak és bekerülésük esetén nem vonatkozott rájuk a testületi létszámkorlát, annak megszabott értékén túl is biztosított volt számukra egy képviselői szék fenntartása. Az említett kedvezményekre a következő kisebbségek voltak jogosultak: cigány, német, horvát, szlovák, román, bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin, szerb, szlovén, ukrán. Az országos kisebbségi önkormányzati választásokról elmondható, hogy kislistás rendszerű, egyfordulós, relatív többségű és 50%-os érvényességi küszöbhöz köthető.96

IV./5. A népszavazás intézménye  A rendszerváltás utáni Magyarország egyik jelentős demokratikus újításához, intézményrendszeréhez tartozik a népszavazás intézményének létrehozása. Nem egy új keletű politikai érdekérvényesítésről beszélünk, a nyugati demokráciák már jóval hamarabb honosították meg saját országaikban, a volt szocialista tagköztársaságok számára viszont egy új kifejező értéke lett a demokratikus gondolkodásmódnak. Egy olyan választójogi lehetőségről van szó, amely kontrollként működik a képviselői, törvényhozó hatalom munkája felett. A népszavazás jogi kereteit az 1989-es alkotmány rögzítette, részletekbe menő rendelkezéseiről az 1998. évi III. törvény intézkedik.97 Bármely, az országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés népszavazásra bocsátható, ami alól 21 tárgykör képez kivételt. Itt olyan témakörökre kell gondolnunk, mint például a költségvetés, vagy a fegyveres erőkhöz kapcsolódó kérdéskörök. A népszavazás kezdeményezését az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökének kell benyújtani, aki eldönti a kérdés alkotmányosságát. A hitelesítést

96

                                                            

Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 89-90. p. 97 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 91. p.

47   

követően az OVB elnöke tájékoztatja az Országgyűlés elnökét, amely után az Országgyűlés elrendeli a népszavazás kiírását. A kitűzött napról a köztársasági elnök dönt véglegesen.98 A népszavazásnak több fajtája is volt. Vizsgáljuk meg őket sorban. A legjelentősebb jogi típus az ügydöntő népszavazás volt. Az országgyűlésnek abban az esetben kellett népszavazást elrendelnie, ha legalább 200 ezer választópolgár hitelesen kezdeményezte (aláírásgyűjtés). Ez olyan esetekben lehetett kezdeményezni, amikor az országgyűlés egy törvényt már elfogadott, de a köztársasági elnök még nem írta

alá.

Az

eredményességet

érvényességi

küszöbhöz

kötötték.

Tehát

a

választópolgároknak legalább 50%-nak részt kellett vennie és az adott kérdésre a választópolgárok több, mint 50%-ának azonos választ kellett adnia. A rugalmas törvényi hozzáállást jelzi, hogy a népszavazás abban az esetben is érvényes volt, ha a választójogosultak több mint 25%-a azonos választ adott a kérdésre, még akkor is, ha nem ment el a választásra jogosultak 50%-a.99 Az országos népszavazás másik formája a véleményező népszavazás volt. Ez egy lazább jogi formula volt, ami kötelező érvényű, mindössze közreműködési szerepköre van. A fentiekből fakadóan nincsen sem érvényességi, sem eredményességi feltétele.100 Az Alaptörvény érvénybe lépését követően az országos népszavazás intézménye lehetőséget ad a 200 ezer fős népi kezdeményezésen túl egy másik opcióra. Már 100 ezer állampolgár indítványára is lehetőséget biztosíthat egy népszavazás elrendelésére, viszont ebben az esetben az országgyűlésnek döntési jogkörébe kerül, hogy elrendeli vagy sem a referendum kiírását. Az Alaptörvény ide vonatkozó bekezdése ezt a következőképp írja le: „Legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el. A köztársasági elnök, a Kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendelhet el. Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.”101 A választópolgároknak lehetőségük volt országos népi kezdeményezésre. A kezdeményezést az OVB elnökénél kell benyújtani, legalább 50 ezer aláírás összegyűjtésekor, aki a hitelesítést követően tájékoztatja az országgyűlést, a népi

98

                                                            

Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 92-93. p. 99 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 92. p. 100 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 92. p. 101 Alaptörvény. Az Állam c. fejezet. Országos népszavazás c. alfejezet. 8. cikk. 1. bekezdés.

48   

kezdeményezés során felvetett kérdésről, amiről az országgyűlésnek mindenképp ki kell tűznie a napirendi pontok közé és tárgyalást kell róla folytatnia.102 A népszavazási típusok általam felállított sorrendjében utolsóként a helyi népszavazás lehetőségéről beszélek. Itt az állampolgároknak arra nyílt lehetőségük, hogy

a

helyi

önkormányzati

önkormányzat rendeletek

képviselőtestületéhez

megerősítéséről

helyi

tartozó

ügyekben,

népszavazást

illetve

tarthattak.

A

kezdeményezőkhöz tartoztak a települési képviselők bizonyos meghatározott tagjai, az önkormányzat bizottsága, a helyi társadalmi szervezet vezető testülete, továbbá az önkormányzat saját rendeletében meghatározott számú választópolgár. Ez utóbbit a rendelet 10-25% között szabályozhatta. A kezdeményezést a település polgármesterénél lehetett megtenni, a szavazás napjáról pedig a képviselőtestület dönthetett. A népszavazás abban az esetben volt érvényes, ha a választópolgároknak, több mint a fele elment szavazni, vagy ha a szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Eredménye kötelező érvényű volt és egy éven belül ugyanabban a kérdéskörben nem lehetett helyi népszavazást kezdeményezni. Ide tartozik még az a fontos

kitétel,

hogy

bizonyos

kérdésekben,

hasonlóan

az

országos

népi

kezdeményezésekhez, nem lehetett helyi népszavazást kezdeményezni. Ezek a következő témakörök voltak: a helyi adó, a költségvetés; a képviselő testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési és személyi kérdésekről; a képviselő testület feloszlatásáról.103

IV./6. Európa parlamenti választások  Magyarországnak a 2004-es Európai Uniós teljes jogú tagságának elnyerését követően lehetősége nyílott az öt évenkénti európai parlamenti választások alkalmával képviselőket küldeni a brüsszeli parlamentbe. Ebben az esetben egy egyfordulós, listás, szavazatarányos választási rendszerről beszélünk. Magyarország számára 21 képviselő delegálását teszi lehetővé az Uniós szabályozás. A választások alkalmával az a párt állíthat listát, amelyik legalább 20 ezer választópolgár ajánlását összegyűjtötte. A mandátum elnyeréséhez szükséges volt továbbá, hogy a pártra leadott szavazatok száma elérje az országos szinten leadott szavazatok számának 5 százalékát.104 102

                                                            

Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 93-94. p. 103 Dezső – Nagyné – Rytkó, 2002. 94. p. 104 http://www.kormany.hu/hu/mo/a-valasztasi-rendszer/az-ep-valasztas  

49   

Az így mandátumot szerzett európai parlamenti képviselők a brüsszeli parlamentben a hazai politikai családjukhoz hasonló frakciók (például: néppárt, szocialista, zöldek) tagjai lehettek. Ám az is előfordulhatott, hogy frakción kívül dolgoztak, mint független képviselők. Bár ebben az esetben politikai súlyuk jelentéktelennek volt mondható. A frakciókon keresztül egyfajta hazai és egységes uniós politikai irányvonal mentén képviselik hazájukat és építik az európai egységet. A rendszerváltozást követően kialakultak Magyarország közjogi és politikai életének demokratikus normái. A volt és jelenleg hatályban lévő törvényi szabályozások végre elérték azt, ami az előző rendszerben nem volt lehetséges, hogy egy széleskörű, hatékony és a választói akaratot tükröző választási rendszert hozzanak létre.

                                              50   

   

V. A női választójogért folytatott küzdelem 

A

női

választójogért

folytatott

küzdelem

fontos

szegmensét

alkotja

dolgozatomnak, hiszen az általános és egyenlő választójogig való rögös úton, sokkal előnytelenebb helyzetből indultak a férfiakhoz képest. A vizsgált időszakban, a kezdeti időkben gyakorlatilag még fel sem merült a nők választójogának kérdése. A dualizmus idejének törvényhozását teljesen egyöntetűen mégsem ítélhetjük el, hisz a kor általános felfogása és gyakorlata, és a nők betöltött szerepe a társadalomban, még a gondolatiság síkján sem vetette fel a kérdést. A nők választójogával kapcsolatos első mozzanatok az első világháborút követő időkben kezdenek kibontakozni. A nagy háború utáni évek gyökeres változásokat hoztak szerte Európában. A forradalmak és tömegpártok megjelenésének idejében immár kikerülhetetlenné vált a nők választójogi státuszának újraértelmezése, jogaiknak törvényi úton való rendezése. Az 1910-es és 1920-as években kibontakozó női egyesületek, társadalmi és politikai körök ráébrednek jelentőségükre, s immár tudatosan küzdenek a társadalomban általánosan elfogadott szerepkörük megváltoztatása ellen, politikai és szavazati jogot követelnek maguknak. Hamarosan már női képviselők is megjelennek a magyar országgyűlés keretein belül. Olyan kiemelkedő női személyiségekről beszélhetünk a vizsgált korszakban, mint Tormay Cecil vagy Kéthly Anna. Ebben a fejezetben egészen az 1945. évi VIII. választójogi törvényig jutok el, amikor is a törvény már egyenlő alapon, cenzusok nélkül biztosít általános és egyenlő választójogot mind a két nem számára. Az egyetlen sajnálatos dolog, hogy a nők pont akkor kapnak a férfiakkal egyenlő választói jogot, amikor elkezdődik az egypárti diktatúra kiépítése Magyarországon.

51   

V./1. A női választójog történelmi vonulata  A dualizmus időszakában a világon és Európában általánosan uralkodó felfogás szerint a nők esetében még nem beszélhetünk a választójogért folytatott küzdelmekről. Az

első világháború időszakáig kialakuló nőmozgalmak

elsősorban a nők

társadalomban betöltött szerepének megváltoztatásáért bontottak zászlót. Önálló politikai platformmal nem rendelkeztek, érdekeik képviseletében a korabeli közjogi ellenzék berkein belül találtak támogatásra. Ám ez a támogatási forma, inkább csak politikai eszköz volt, hiszen a dualizmus idején gyakorlatilag lehetetlen volt a politikai váltógazdaság, és az ellenzéki erők megragadtak minden olyan lehetőséget, amellyel politikai szerepüket és befolyásukat növelni tudták. 1904 és 1914 között beszélhetünk arról a periódusról, amikor kiépülnek a magyarországi nőmozgalmak szervezeti keretei. Még 1896-ban megalakult a Nőtisztviselők Országos Egyesülete (NOE), amely szervezet a dolgozó nők gazdasági és társadalmi érdekinek védelmében jött létre, amely az ország első feminista mozgalmának tekinthető.105 1904-ben megalakult a Feministák Egyesülete, amely szoros kapcsolatokat ápolt a NOE szervezetével. Az alapítók közé tartozott Bédy-Schwimmer Rózsa és Glücklich Vilma. A NOE 1919-es felbomlását követően a tagok jelentős részét a Feminista Egyesület fogadta keretei közé.106 1905-től kezdődően megjelennek a célkitűzések között a választójogért folytatott harc elemei. Ezt egy tudatos építőmunka is jellemezte. A Feministák Egyesülete saját folyóirat létrehozását vállalta, (A Nő) és bekapcsolódott az országos Választójogi Liga munkájába is. Összejöveteleiken már cikkekben, kérvényekben, deklarációkban és felvonulások szervezésével álltak ki a női választójogi intézmény létjogosultsága mellett.107 A női választójog érvényesítésért folyó küzdelembe hamarosan a politikai pártok is bekapcsolódtak. Az első ilyen irányzat a szociáldemokrata volt, amely a 20. század elején a feminista mozgalommal összekapcsolódva fejtette ki munkásságát. A Magyar

105

                                                            

Nagyné Szegváry Katalin: A női választójog külföldön és hazánkban. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó kft. Budapest, 2001. 96. p. (A későbbiekben: Nagyné, 2001.). 106 Nagyné, 2001. 96. p. 107 Nagyné, 2001. 97. p.

52   

Szociáldemokrata Párt pártkongresszusa, már 1903-ban megfogalmazta a választójog nemi egyenjogúsítási kérelmét.108 Jelentős támogatottságra talált a női érdekek képviselete a keresztény szociális irány mentén. Ennek a keresztény nőmozgalomnak két kiemelkedő vezéregyénisége Geőtze Sarolta és Slachta Margit voltak. Slachta Margit a forradalmak utáni első nemzetgyűlés női képviselője is lett. A keresztény nőmozgalom célkitűzéséhez tartozott a családi hitvallás konzerválása és a szellemi művelődés előtti akadályok lebontása, amely a tanulás szabadságában nyilvánult meg.109 A választójogi törvények szempontjából vizsgálva az 1918. évi XVII. tc. volt az első olyan választójog törvény, amely először adta mega férfiakhoz hasonló kereteken belül a választói jogosultságot.110 Bár a proletárdiktatúra időszaka tiszavirág életű volt, és a választójog gyakorlására nem volt lehetőség, az utána jövő kormányok újra jelentős különbséget tettek a férfiak és a nők között. Mégis óriási jelentőséggel bír a későbbiekben a női mozgalmak szerepében, mint hivatkozási alap. A Horthy-korszak idején a nőmozgalmak nehéz helyzetbe kerültek. A konzervatív kormányok fenntartották a cenzusokat és nem támogatták a női választói jog liberalizációját. Ezekben a nehéz időkben jelenik meg a nőmozgalmak élén Tormay Cecil írónő, s hamarosan megszületett a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz), amely a két világháború közötti időszak legjelentősebb női mozgalmává növi ki magát.111 A korszak választójogi rendeleteinek és törvényeinek megalkotásánál folyamatosan ütköztek a vélemények. A 20-as és 30-as évek alatt izgalmas viták alakultak ki a női választójog kiterjesztése vagy annak szűkítésére tett kísérletek során. A következő sorokban nézzük meg a női választójog mellett és ellen felhozott véleményeket.

 

108

                                                            

Nagyné, 2001. 99-100. p. 109 Nagyné, 2001. 100-101. p. 110 Tóth, 1985. 52-53. p. 111 Nagyné, 2001. 140. p.

53   

  V./2. Érvek és ellenérvek  Az 1922-es választójogi törvény vitája során szűkíteni kívánták a női választójogot, amely mellett Gróf Klebelsberg Kunó belügyminiszter a következőképp érvelt: „Magyarországon a női népesség nagy tömegei még nem alkalmasak arra, hogy az ország ügyeinek intézésére döntő befolyást gyakoroljanak.”112 Lechner Károly, orvosprofesszor saját könyvében ír arról, hogy a nők miért nem alkalmasak a politikai életben való részvételre. Véleménye alapján, amit „orvostermészettudományos megvilágításban” közöl az olvasóval, miszerint a nő előtt a szellemi munka hivatásterületeit „biológia alkalmatlansága” miatt kell elzárni, amit főleg a női lélek különbözősége okol. Ez a különbség az érzelmi túlsúlyban keresendő, amely a nő egész gondolkodásmódját meghatározza.113 A főleg konzervatív ellenérvek nagy része alaptalannak bizonyul, de azt is számításba kell vennünk, hogy az akkor kormányon lévő Bethlen kormány, és úgy általában a Horthy-korszak a fenti érvelések mentén állt hozzá a női választójoghoz. Természetesen voltak ezekkel teljesen ellentétes vélemények is. Apponyi Albert, aki felismerte az átalakulás küszöbén álló politikai helyzetet, a következőképpen fogalmazott a nőkkel kapcsolatban: „A női választójog tekintetében, amelynek híve vagyok, nem tartom méltányosnak azt a dupla megszorítást a férfiak választójogával szemben, hogy nemcsak a korhatár magasabb, hanem egyszersmind az iskolai kvalifikáció is magasabb. … Eltekintve az elméleti szempontoktól, híve vagyok különösen azért, mert a tapasztalat mutatja, hogy mindenütt, ahol a nők szavazati jogot nyertek, így különösen Amerikában, két nevezetes és fontos kérdésben a női szavazat a legüdvösebben esett a latba. A korrupció ellenei küzdelemben, ahol a női szavazat a legtöbb esetben a tisztaság mellett érvényesült: továbbá a szociális érzék emelkedésével több szeretetet hoztak be a kormányzati politikába.”114 Apponyi beszédére reflektálva, és Bethlen ellen ágálva szólalt fel a másik közismert közéleti személyiség, gróf Andrássy Gyula: „A mostani törvényjavaslat direkt és határozott visszalépés, direkt reakció azzal a törvénnyel és jogi állapottal, 112

                                                            

Nagyné, 2001. 144. p. 113 Nagyné, 2001. 141. p. 114 Nagyné, 2001. 156. p.

54   

amely nemcsak papiros volt, hanem életbe is lépett, szemben a Friedrich-féle választójoggal, amely általános, egyenlő és titkos volt az egész vonalon, amely nőkre is kiterjeszkedő választójogot valósított meg és amely tényleg már alkalmazásban is volt.”115 A haladó nézetek útjába hosszú távon nem lehetett állni. A 30-as évek végére elérhető közelségbe került a nők választójogért vívott küzdelmének a vége. A folyamatot – érthető módon – a második világháború kitörése félbeszakította. A háború végén az újjászerveződő politikai és társadalmi csoportok immár egy új irányba mozdultak el. A megalakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945-ben elfogadta az 1945. évi VIII. választójogi törvényt,116 amely megalkotta az általános és egyenlő választójogot mind a férfiak és mind a nők számára. Az országban kialakuló új politikai elit (kommunisták) és a Szovjetunió hatalmi szférájába való beolvadás, sajnálatos módon, okafogyottá tette a választójogi törvényeket, amelyek lehet, hogy ettől az időszaktól kezdve biztosították az általános és egyenlő választójogot, de a politikai életbe való tényleges népi akaratnyilvánítás lehetőségét teljes mértékben kizárta.

115

                                                            

Nagyné, 2001. 156. p. 116 Tóth, 1985. 63. p.

55   

Összefoglalás   

A választójog történeti áttekintése során, a kiegyezést követően egészen napjainkig, lehetőség nyílott arra, hogy megvizsgáljam a választásra jogosultak körét, egy olyan kontextusban, amely rálátást biztosított, a különböző történelmi korszakokon keresztül, a politika és közélet mindennapjainak és működései mechanizmusainak beható tanulmányozására. A dualizmus idején egy erősen cenzusos, a társadalomnak csak nagyon szűk rétegére kiterjedő választójoggal találkozunk. A kor politikai életére általánosan jellemző volt, hogy két erőteljes törésvonal mentén folytatta munkáját: a kiegyezés intézményének társadalmi elfogadtatása és a kisebbségek kordában tartását jelölte ki fő céljának. Politikai váltógazdaságról gyakorlatilag nem beszélhettünk a korszakban, az uralkodó párt közel negyven éven keresztül a Szabadelvű Párt volt. A választójog történetének fejlődésében döntő és gyökeres változást hozott az első világháború utáni zűrzavaros időszak. Az őszirózsás forradalom, a vörös- és fehérterror idején gyakran érték egymást a választások, és az azokat megelőző választójogi törvények, amelyek mindig az aktuális hatalmon lévő politikai konglomerátum igényeit elégítették ki. A politikai konszolidáció időszakában, a Horthy korszakban, egy konzervatív irány vette kezdetét, amely a hatalom megtartása érdekében a szűkített választójogban volt érdekelt. A nagy világgazdasági válságot követő időkben, viszont egy erőteljes jobbratolódásnak lehetünk tanúi. A második világháború még nagyobb pusztítást hozott, mint az első. A háború után Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába került, s 1945-től, egészen 1949-ig fokozatosan elvesztette az önállóságát, amit az 1989-es rendszerváltásig nem is szerzett vissza. A szocializmus idején már megvalósult az általános és egyenlő választói jog mind a két nem számára, viszont a pártállami működés teljesen értelmetlenné tette annak gyakorlati hasznát. A választópolgárok a látszat ellenére nem tudták, és nem is tudhatták valódi politikai véleményüket érvényesíteni.  

Az  1989‐es  rendszerváltozást  követően  végre  megvalósult  az  ország  demokratikus 

átalakítása, kialakultak azok a demokratikus intézmények és normák, amelyek képesek voltak  lefektetni egy tényleges választói akaratot tükröző választójogi törvény alapjait. 

56   

  Irodalomjegyzék    

1.

Az újválasztójogi törvény (Az 1938. évi XIX. tc. az országgyűlési képviselők választásáról) és végrehajtási rendeletei. Gergely R. kiadása, Budapest. 1939.

2.

Balogh László: Kormányformák, választási rendszerek, választások Kelet- és Kelet-Közép-Európában. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 2012.

3.

Boros Zsuzsanna (szerkesztette): Parlament, pártok, választások a Horthy-kori Magyarországon. I. kötet. Rejtjel Kiadó, Budapest. 2002.

4.

Csörgits Lajos: A magyar választási jog egyes kérdései az újraszabályozás tükrében. In.: Az állam és a jog alapvető értékei I. Széchenyi István Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktor Iskola konferenciája. Győr. 2010.

5.

Dezső Márta: Képviselet és választás a parlamenti jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest. 1998.

6.

Dezső Márta – Nagyné Szegvári Katalin – Rytkó Emília (Máthé Gábor szerkesztette): A választójog. Változó Világ, Press Publica. 2002.

7.

Dobszay Tamás – Estók János – Salamon Konrád – Szerencsés Károly – Tombor László: Tisztelt Ház! A magyar országgyűlések története. 1848-1998. Puskás TivadarTávközlési Technikum. 1998.

8.

Eckhart Ferenc (Mezey Barna szerkesztette): Magyar alkotmány- és jogtörténet. 2000.

9.

Nagyné Szegvári Katalin: A női választójog külföldön és hazánkban. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest. 2001.

10.

Rixer Ádám (szerkesztette): Állam és közösség. Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest. 2012.

11.

Szabó Dániel – Boross Zsuzsanna: Parlamentarizmus Magyarországon (18671944).

12.

Tóth Antal: Mit kell tudni a választási rendszerünkről? Kossuth Kiadó, Budapest. 1985.

57   

Folyóiratok  1.

Schmidt Péter: Képviselet és választójog az 1970. évi III. tc. tükrében. In.: Állam és Igazgatás, 1970. évi 10. szám. 982-991. p.

Internetes forrás  1.

www.ogyk.hu – Országgyűlési napló. Főrendiházi irományok (1865-1918). Letöltés dátuma: 2014. február 7.

2.

http://www.kormany.hu/hu/mo/a-valasztasi-rendszer/az-ep-valasztas  

           Letöltés dátuma 2014. március 20.

Törvények  1.

1989. évi XXXIV. törvény

2.

Magyarország Alaptörvénye

58   

Mellékletek  

1. sz.

   

2. sz.

  59