A tudás hordozói: oktatás és kutatás-fejlesztés*

A tudás hordozói: oktatás és kutatás-fejlesztés* Kelemen Nóra, a KSH tanácsosa E-mail: [email protected]

Kollár Beáta, a KSH titkára E-mail: beata.kollá[email protected]

Az elmúlt évtizedek során számos módszer és javaslat fogalmazódott meg a tudásalapú gazdasági és társadalmi haladás elősegítésére, melynek útja az oktatási rendszer átalakítása és a kutatás-fejlesztés erősítése. Az oktatásnak a gazdaságban kiemelkedő szerepe van, hiszen egyrészt megalapozza a munkaerő-piacon történő elhelyezkedést, továbbá hosszabb távon, az egész ország gazdasági és társadalmi fejlődésére döntő mértékben hatással van. Az iskolázottság a munkaerőpiaci helyzet megítélése szempontjából az egyik legkritikusabb tényező. Az 1990-es években végbement felsőoktatási expanzió, továbbá az oktatási rendszerben lezajlott strukturális változások alapjaiban változtatták meg a népesség iskolázottságát, a továbbtanulási elképzeléseket és ezzel összefüggésben a fiatal pályakezdők munkaerőpiaci helyzetét. A kutatás-fejlesztés terén pedig ún. keretprogramokban határozták meg a közösségi szintű kutatásfejlesztés kialakítását a versenyképesség javítása érdekében. Magyarország az EU tagállamaként aktívan részt vesz ezen programok megvalósításában, így az oktatási és képzés területét érintő változások nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő fontosságúak.

TÁRGYSZÓ: Oktatásstatisztika. Nemzetközi elemzések, összehasonlítások.

* A dolgozat a Magyar Statisztikai Társaság 2006. évi Keleti Károly-pályázatán harmadik helyezést elért munka kissé módosított változata.

Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1034

Kelemen Nóra — Kollár Beáta

A második világháborút követően a megerősödött gazdasági hatalmak (például

Dél-Korea) valamennyien az innováció látványos előtérbe állításával, és az oktatás ugrásszerű fejlesztésével érték el kimagasló fejlődési eredményeiket. A XX. század végéhez közeledve az oktatás, a tudományos kutatás és az innováció együttesen a gazdasági növekedés kulcstényezőjévé váltak. A tudás megszerzését és fejlesztését fontosnak tartó hosszú távú trend a XXI. század első évtizedében tovább folytatódott. Ebben a közegben hatalmas tömegű ismeret, a társadalom és a gazdaság fejlődését segítő tudás halmozódott fel, amely közelebb visz a természet, a társadalom és az ember megismeréséhez.1 Magyarországot területileg és a népesség számát tekintve egyaránt a viszonylag kis országok közé sorolják, ahol a nemzetközi hatások az ország gazdaságának „nyitottsága” miatt hatványozottabban vannak jelen. Az ország geopolitikai elhelyezkedése, a lakosság nagysága, a természeti erőforrások korlátozottsága, a piac szerény terjedelme mind-mind olyan tényezők, amelyek egyre fontosabbá teszik a tudást az ország fejlődésében, valamint a hatékony részvételt a nemzetközi környezetben.

1. Oktatás A rendszerváltozás után, a piacgazdaságra való áttéréssel, a jelentős szerkezeti átalakulással, az információs társadalom és a kommunikációs technológia folyamatos fejlődésével a vállalatok közötti verseny is rendkívül kiélezetté válik. Ebben jelentős szerepe van a képzett munkaerőnek. Nemzetközi szempontból is igaz ez, hiszen amikor egy vállalat más országban telephely létrehozásáról dönt, költségei és technológiai igényei tükrében a munkaerő képzettségét is figyelembe veszi.

1.1. Az oktatás funkciója és jelentősége Az oktatásnak a gazdaságban kiemelkedő szerepe van, hiszen egyrészt megalapozza a munkaerőpiacra való belépést, másrészt, hosszabb távon, az egész ország fej1 Az 1960-as, 1970-es években a tudomány világában meghatározóvá lett egy csoport, melynek tagjai „Római Klub” néven nevezték magukat. (Ez az ún. Meadows-jelentés a „növekedés határai”-ról.) Azon a véleményen voltak e témát tekintve, hogy a középtávú periódusokat alapul véve rendre feleződik az az időhorizont, ami alatt az emberiség rendelkezésére álló tudásvagyon megduplázódik.


A tudás hordozói: oktatás és kutatás-fejlesztés

1035

lődésére döntő mértékben hatással van. „Nemzetközi és hazai elemzések egyaránt azt mutatták az elmúlt években, hogy azoknak az országoknak sikerült a gazdasági növekedésben felzárkózni a korábban évtizedeken át előttük járókhoz, amelyek egy viszonylag hosszú távú és anyagiakban, valamint időben ráfordításigényes beruházást, az oktatási célra fordítottat előtérbe helyezték.” (Nyitrainé [2001]) Az oktatás funkcióját többféleképpen közelíthetjük meg. „Az oktatási rendszer egyik alapfunkciója, hogy a fiataloknak a gazdaságilag aktív életszakaszára való felkészítéséhez hozzájáruljon. Az oktatás nem egyedül felelős ebben, hiszen a család, a média, a foglalkoztatáspolitika szerepvállalása sem kérdőjelezhető meg, de kiemelten felelősek a szakiskolák, az érettségi utáni képzést folytató intézmények, a főiskolák és az egyetemek, amelyek elvégzése után a fiatalok jelentős hányada el kíván helyezkedni.” (Halász–Lannert [2003]) Nemzetgazdasági szempontból, az oktatás fő funkciója, hogy hozzájáruljon – a „humán tőke” segítségével – a gazdasági növekedéshez. Az iskolázottság jelentőségének növekedését az ún. oktatásügyi közvélemény kutatások eredményeivel is alátámaszthatjuk (Halász–Lannert [2003]). „Az életben manapság csak az az ember boldogulhat igazán, aki iskolázott” állítással 1990-ben a válaszadók mintegy 36 százaléka értett egyet, míg 62 százalékuk azon a véleményen volt, hogy „A tehetséges ember ma is boldogul az életben, még akkor is ha nem iskolázott.” Ez az arány 2005-re jelentősen megváltozott. A válaszadók 47 százaléka gondolta úgy, hogy az iskolázottság számít, míg a válaszadók fele szerint a tehetség jelenti a boldogulás alapját.

1.2. Az iskolázottság szerepe a gazdaságban A munkaerő-piaci elhelyezkedés önmagában nem nyújt biztonságot, számos olyan tényező befolyásolja, mint az iskolázottság, a jövedelem, a tapasztalat, a tudás és nem utolsósorban a vágyaink. Ezek közül a legalapvetőbb az iskolázottság, amely a munkaerő-piaci helyzet megítélése szempontjából a legkritikusabb tényező. Szerepének fokozatos felértékelődésével jelentősége is megváltozott az elmúlt évtizedben. Elterjedt az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) szemlélete, de megemlíthetnénk akár a tudás szerepének növekedését, a tudás alapú gazdaságra törekvést is, amelyet az ún. Lisszabon-stratégiaként emlegetett célkitűzés foglal magába. Erről 2000 tavaszán az Európai Tanács lisszaboni ülésén állapodtak meg, melynek értelmében az EU ezt a stratégiai célt tűzte ki: „…következő évtizedre: a világ legdinamikusabb és versenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, amely képes a fenntartható gazdasági növekedésre, több és jobb munkahellyel és nagyobb társadalmi kohézióval, valamint a környezet iránti tisztelettel.” (EU [2004]) Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1036


Az oktatási rendszerben lezajlott strukturális változásoknak, illetve az expanziónak köszönhetően az élveszületések számának csökkenése ellenére folyamatosan nőtt a beiskolázások, és így a végzettek száma. Ez részben gazdasági tényezőkkel magyarázható, hiszen az 1989-90-es években lezajlott politikai, gazdasági változások következményeként „megjelenő” munkanélküliség, valamint az attól való félelem a társadalom idősebb csoportjait is rákényszerítette, hogy felismerjék a továbbtanulás, az iskolázottság jelentőségét. Ennek hatására meglehetősen gyakorivá vált az oktatásba való visszalépés. A munkakínálat növekedésével párhuzamosan a munka kereslete is átalakult, hiszen keresettebbek lettek a magasan képzett munkavállalók, illetve az alacsonyabb végzettségűek iránti igény jelentős mértékben lecsökkent. Az általános tendencia keretei között azonban rések is keletkeztek, mivel a felsőoktatás felé eltolódó oktatási rendszer több fontos, szakmunkás végzettséget igénylő területen a gazdasági növekedést gátló szakemberhiányt eredményezett. Az iskolai végzettség mind egyéni, mind társadalmi, gazdasági méretekben egyaránt rendkívül fontos szerepet tölt be. Az egyén szempontjából a képzettség jelentőségét az adja, hogy lehetővé teszi számára a munkaerőpiacon egy adott pozíció megszerzését. Általánosságban elmondható, hogy minél magasabban képzett valaki, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem válik munkanélkülivé, azonban ha az elmúlt néhány évre visszatekintünk, megdőlni látszik ez a feltevés.

1.3. A magyar oktatási rendszer A magyarországi oktatási rendszer az elmúlt évtizedekben alapos átalakuláson ment át. A tankötelezettséget 16 évről 18 évre emelték, továbbá 1990-ben bevezették a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi képzési formát, valamint 1998-ban megindult az Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképesítés elnevezésű program (röviden AIFSZ, 2002-től felsőfokú szakképzés). A költségtérítéses, illetve a nem nappali képzési formák megjelenésével és elterjedésével a felsőoktatásban gyökeres változások mentek végbe. Ezen szerkezeti változásoknak az elsődleges célja a munkaerőpiaci elhelyezkedés elősegítése és/vagy a továbbtanulás megkönnyítése, ösztönzése. Sajnos azonban ez a lényegében helyesnek tűnő cél a gyakorlatban nem mindig érvényesül. Oktatási rendszerünk szintenként szerveződik, az óvodai szinttől kezdve, az alap-, a közép- és a felsőfokú szinteken át, amelyet egy nemzetközi szabvány szerinti osztályozási rendszer részletez, az ún. ISCED (International Standard Classification of Education) rendszer (Halász–Lannert [2003]). Egyes szintjeit az életkor függvényében az 1. ábra mutatja. Az 1990-es években három fő tendencia figyelhető meg. A legfontosabb a felsőoktatási expanzió (az iskolai tanulólétszám növekedése), amely az oktatásban lezajló folyamatokat jellemezte. Emellett folyamatosan erősödött az élethosszig tartó tanuStatisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1037


lás szerepe, valamint előtérbe került a felnőttképzés. Az élethosszig tartó tanulás körébe beletartozik mindenfajta tanulási tevékenység, attól függetlenül, hogy az milyen formában történik, továbbá amelynek célja új ismeretek szerzése, illetve készségek fejlesztése. A formális, azaz az iskolarendszerű képzés az oktatási intézményekben zajló képzés, amelynek eredménye valamilyen képesítést igazoló oklevél, bizonyítvány, diploma. A nem formális, azaz az iskolarendszeren kívüli képzés többnyire kiegészítése az iskolarendszerű képzéseknek (például tanfolyamok, magánórák, munkahelyi oktatás stb.). Igénybevételének célja elsődlegesen a magasabb képzettség vagy az eddigiekhez képest más jellegű szakmai végzettség megszerzése. Az informális képzés pedig a nem szervezett keretek közt zajló „tanulás” (például szakkönyvek, CD-k által). Az élethosszig tartó tanulás, illetve a felnőttképzés szerepe elsősorban a gazdaság átalakulásával hozható összefüggésbe. Ennek értelmében „A folyamatos technológiai fejlődés szükségszerűvé teszi a képzésbe való többszöri bekapcsolódást, rendszeres továbbképzést, a gazdasági szerkezet átalakulásával járó szakmaváltást. Az egyén egész életen át tartó tanulási folyamata a munkaerőnek a gazdaság által megkövetelt változó igényekhez való alkalmazkodását szolgálja.” (KSH [2004b]) 1. ábra. Az iskolarendszerű köz- és felsőoktatás szerkezete

Közoktatás

Felsőoktatás

életkor szerint 27 26 25 24

PhD-/DLAprogramok Szakirányú továbbképzés

23 22 21 20 19 18 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 Életkor

Főiskolai programok

Egyetemi programok

Felsőfokú szakképzés

Szakiskolai programok

Speciális szakiskolai programok

Szakközépiskolai programok

Általános iskolai programok

Óvodai programok

Forrás: KSH [2004c].


Gimnáziumi programok

1038


1.4. A népesség iskolázottság szerinti összetétele Az 1990-es években jelentős változásokat tapasztalhatunk a magyarországi továbbtanulási struktúra terén. A szakközépiskolában, valamint a gimnáziumban továbbtanulók aránya – a csökkenő születésszám ellenére – folyamatosan növekedett, ezzel párhuzamosan azonban a szakmunkásképzést választók aránya nagymértékben csökkent. A folyamatok hátterében a következők állnak. A középfokú továbbtanulási döntéseket erőteljesen befolyásolta a felsőoktatás átalakulása, képzési formáinak kibővülése. Ennek hatására ugrásszerűen megnőtt a felsőoktatásba való bekerülés esélye, amelyet viszont szakközépiskolai, illetve gimnáziumi végzettség birtokában lehet megvalósítani. A felsőoktatás szerkezeti átalakulásával, a képzés kínálatának kibővülésével, az iskolázottság jelentőségét egyre többen ismerik fel, és ez tükröződik a felsőoktatásba jelentkezők számában is. 1989 és 1995 között igen jelentős mértékben, közel kétszeresére nőtt a jelentkezők száma, a felsőoktatási expanzió és az 1970-es évek közepének magas születésszáma együttes hatásaként. 2. ábra. Az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra jelentkezők számának alakulása, nappali tagozat

Ezer fő 100

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1990

1993

1996

1999

2002

2005

év

Forrás: A 2–4. ábránál OM [2004], valamint OM [2006].

Az 1990-es évek második felétől, lényegében stagnál a jelentkezések száma, azonban ez is alapvetően az expanziót jelzi, hiszen a jelentkezők számában nem tapasztalható nagyobb mértékű visszaesés. A növekvő jelentkezőszámnak köszönhetően, a felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók száma folyamatosan nőtt az elmúlt években. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1039


3. ábra. Felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása az összes tagozaton

Ezer fő 500 400 300 200 100 0 1990/91

1992/93

1994/95

1996/97

1998/99

2000/01

2002/03

2004/05 2006/07* év

* Előzetes adatok.

Az 1990-es tanévhez képest megnégyszereződött a diákok száma és így a 2003/2004-es tanévben már meghaladta a 400 ezer főt. A 2006/2007-es tanévben azonban mintegy 2 százalékkal kevesebben kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat, ami jelzi, hogy a hallgatólétszám 1990 óta tartó növekedése megállt. A felvételi statisztikák szerint ez a nappali tagozaton tanulók számának közel 3 százalékos növekedése, valamint az esti, levelező és távoktatáson hallgatók számának megközelítőleg 8 százalékos csökkenésének a következménye. A nem nappali tagozatok, azaz az esti, a levelező és a távoktatás képzési formáknak az utóbbi évekre jellemző elterjedése megteremtette a munkavégzés melletti tanulás és így a magasabb képesítés megszerzésének lehetőségét is. A felvételi statisztikákból kiderül, hogy a nem nappali tagozatokra jelentkezők többsége elsősorban munka mellett szeretne felsőfokú végzettséget szerezni, így befektetésként kezelve a továbbtanulást, hajlandóak fizetni is a diploma megszerzéséért. A nem nappali tagozatok szerepének erősödésére utal, hogy a hallgatók száma ezeken a képzési formákon az 1990-es években folyamatosan nőtt. Ezzel párhuzamosan a nappali tagozaton tanulók száma növekedett ugyan, de az összlétszámon belül, arányuk jelentős mértékben visszaesett. Az utóbbi években tapasztalható némi változás, ami a nappali tagozatok szerepének újbóli erősödésére utalhat. A népszámlálási adatok szerint az alapfokú végzettséggel nem rendelkezők aránya évtizedeken keresztül folyamatosan csökkent, illetve ezzel párhuzamosan a közép- és felsőfokú végzettségűek száma dinamikusan nőtt, azaz a népesség iskolázottsága, húsz év alatt, egyre magasabb szintet ért el. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1040


4. ábra. A felsőoktatási hallgatók számának megoszlása tagozatonként

1990/1991-es tanév

2006/2007-es* tanév 6%

25% nappali esti levelező

34% 4%

58%

távoktatás

71% 2% * Előzetes adatok. 5. ábra. A 7 éves és idősebb népesség legmagasabb iskolai végzettség szerinti megoszlása Százalék 100% 100 90% 90 80% 80

Felsőfok

70% 70 Érettségi

60% 60

50 50%

Szakmai oklevél érettségi nélkül

40 40% 8 évfolyam

30 30% 20 20%

8 évfolyamnál kevesebb

10 10% 0%0 1980

1990

2001

2005

év

Forrás: KSH [2005a]; KSH [2005b].

A felsőoktatási expanziónak köszönhetően az egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkezők aránya változott a legnagyobb mértékben, arányuk a 7 évesnél idősebb népességen belül több mint kétszeresére emelkedett.

1.5. Képzés és munkanélküliség A frissen végzett fiatalok, vagyis a pályakezdők – hosszabb időt töltve az oktatásban – egyre iskolázottabban lépnek be a munkaerőpiacra, az általános iskolai végStatisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1041


zettséggel való elhelyezkedés esélye fokozatosan háttérbe szorult, míg a diploma jelentősen felértékelődött. Mégis Magyarországon a munkaerőpiacon csak kis létszámban vannak jelen a fiatalok. Igen nagy probléma a fiatal pályakezdők körében tapasztalt magas munkanélküliségi ráta, illetve a korcsoportot jellemző alacsony foglalkoztatottsági szint. Nemzetközi környezetben vizsgálva a hazai adatok még kedvezőtlenebbek. (2006-ban a 15–24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája az Unió 25 tagállamában 17,2 százalékot tett ki, miközben Magyarországon 19,1 százalékot. A fiatalok foglalkoztatási rátája tavaly az EU-ban 37,3 százalék volt, hazánkban pedig 21,7 százalék.) 6. ábra. A regisztrált munkanélküli pályakezdők számának alakulása, 1997–2006

Ezer fő 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006 év

Forrás: FH [2005]. 7. ábra. A 15–24 évesek munkanélküliségi rátája felsőfokú iskolai végzettség szerint

Százalék 20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0 1998

1999

2000

2001 főiskola Főiskola

2002

2003

2004 egyetem Egyetem

Forrás: KSH [2004a].


2005

2006

év

1042


Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása alapján megfigyelhető, hogy az ezredfordulót követően folyamatosan nőtt a regisztrált munkanélküli pályakezdők2 száma, ami 2000-hez képest mintegy 57 százalékos növekedés. A KSH munkaerőfelmérésnek adatai alapján, a 15–24 évesek körében, mindegyik végzettségi szinten folyamatos növekedés tapasztalható a munkanélküliségi ráta tekintetében. A legnagyobb mértékű növekedés az egyetemi végzettséggel rendelkező munkanélküliek körében tapasztalható. A ráta értéke 2000-ben mindössze 9 százalékos volt, 2006-ban viszont már meghaladta a 17 százalékot. A munkanélküliségi ráta 2002-ben volt a legmagasabb a gimnáziumot és a szakmunkásképzőt végzettek körében.

1.6. Oktatás és képzés az Európai Unióban Az első jelentős lépés az oktatás terén az Európa Tanács által 1971-ben a tagállamok oktatási minisztereinek részvételével megrendezett konferencia volt, amely hangsúlyozta az együttműködés megteremtésének fontosságát az oktatás terén. 1973ban készült el az első oktatással foglalkozó dokumentum is, az ún. Janne-jelentés, amely a közösség oktatáspolitikájának főbb irányvonalait tartalmazta. Ennek folytatásaként jött létre az első határozati javaslat az oktatási együttműködésről. Az 1970es években e dokumentációk alapján számos kísérleti jellegű program indult az oktatás különböző területein (például szorosabb együttműködés a felsőoktatásban), és ekkor merült fel először az Oktatási Bizottság létrehozása is. Az első oktatási munkaprogram 1976-ban készült el, amely lerakta a Közösség oktatási politikájának alapkövét, hiszen ebben fogalmazták meg a tagállamok és a Közösség közötti együttműködési feltételeket. Az EU oktatási és képzési politikája az elmúlt évtizedek alatt folyamatosan változott. Az 1976-os munkaprogram eredményeinek értékelését követően, az 1980-as évek elején, a közös piac kiterjesztésével párhuzamosan kiemelkedő jelentőségűvé vált az emberi erőforrás tényezője és ennek kapcsán előtérbe került a fiatalok és az oktatás helyzete is. Ezekben az években az oktatást és a képzést már az egységes piac megteremtéséhez szükséges alapvető feltételeként emlegették, „kulcsfontosságú kiegészítő területté” vált. Az 1980-as években több akcióprogram látott napvilágot, ilyen volt, többek között, az 1983-as felsőoktatási nyilatkozat, az ún. közös tanulmányi programok, amelyek megalapozták az egyes tagállamok felsőoktatási intézményei közötti együttműködést. Az Adonnino-jelentés az oktatási együttműködés fejlesztéséről (1984), valamint az Eu2 Pályakezdőknek tekinthetők a regisztrált munkanélküliek közül azok a 25. életévüket – felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetén 30. életévüket – be nem töltött fiatalok, akik tanulmányaik befejezését követően munkanélküli ellátásra nem szereztek jogosultságot. – Foglalkoztatási Hivatal fogalmi rendszere alapján.



1043

rópai Közösség 1985-ös Bizottsági Fehér Könyve, amely a fiatalok európai szintű gondolkodását hivatott erősíteni. Az oktatás egyre nagyobb szerepet töltött be a Közösség életében, hiszen a munkanélküliség, az elöregedő társadalom az egyre inkább élesedő verseny és a technológiai fejlődés, illetve az ezekkel kapcsolatos problémák rávilágítottak a magasan képzett munkaerő fontosságára. A megváltozott munkaerő-piaci feltételek természetesen erősen hatottak a képzési igényekre is. Újabb, az oktatás szélesebb területére kiterjedő akcióprogramok láttak napvilágot, amelyek elsősorban a felsőoktatás és a gazdasági élet közötti kapcsolat szorosabbá tételére törekedtek. Ezek a programok következők voltak: – COMET – az európai egyetemek és vállalatok közötti együttműködés ösztönzése (1986), – Eurotechnet (1985) – a technológiai fejlődést kísérő innováció és az ezzel kapcsolatos képzés ösztönzése, – Erasmus (1987) – egyetemek közötti kapcsolatok és mobilitás fejlesztése, – Lingua (1989) – az idegennyelv oktatásának fejlesztése, – Petra – szakképzés biztosítása, a mobilitás fejlesztése, – FORCE – felnőttképzés fejlesztése, – HELIOS – a hátrányos helyzetűek részvételi esélyeinek támogatása a képzésben. Ugyancsak jelentős állomás volt a közösség oktatási politikájának formálódása során az 1988-as határozat az oktatás európai dimenziójáról, amelynek célja többek között az volt, hogy fiatalok aktívan vegyenek részt a közösség gazdasági és társadalmi életében, illetve ismerjék fel az integrációból származó előnyöket és hátrányokat. Az 1990-es években előtérbe került az Európai Szociális Alap, mivel azon felül, hogy a már munkanélkülivé válókon próbált segíteni (képzés és átképzés útján), emellett fontossá vált a munkanélküliség megelőzése is. Ennek eredményeként jelent meg a már említett egész életen át tartó tanulás fogalma, illetve ennek támogatása (az Unió 1996-ot az élethosszig tartó tanulás évének nyilvánította). 1992 kiemelkedő évnek számít az EU oktatási politikájának szempontjából is, hiszen a Maastrichti Szerződés 126. cikkelye által az oktatás a közösségi jog részévé vált. A 126. cikkely második bekezdése tételesen felsorolja azt, hogy melyek azok a konkrét oktatási területek, amelyeken uniós cselekvés történhet. Ezek a következők: a) „…az európai dimenzió fejlesztése az oktatásban, különösen a tagállamok nyelveinek tanítása és terjesztése révén…”, b) „…a hallgatók és oktatók mobilitásának a bátorítása, egyebek mellett a végzettségek és a tanulmányi időStatisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1044


szakok iskolai elismerésének a bátorításával”, c) „…az oktatási intézmények közötti kooperáció elősegítése”, d) „tagállamok oktatási rendszereire jellemző közös témákkal kapcsolatos információk és tapasztalatok cseréjének a fejlesztése”, e) „a távoktatás fejlesztése”. 1995-től – miután az oktatás már a közösségi jog része volt – két fontos programot vezettek be: – a Socrates programot, amely átfogóan fogalmazott az általános alap-, középfokú oktatás, és a felsőoktatás egyes területeiről. Alapvető céljai közé tartozott a nyelvoktatás fejlesztése; a mobilitás, a tagországok közötti együttműködés erősítése; az európai oktatási térség kialakításának támogatása, és – a Leonardo da Vinci programot, amely a szakképzés kérdéseivel, problémáival foglalkozott, elsődlegesen a közösség szakképzési politikájának megvalósítására törekedett, és ezt alapvetően a tagállamok szakképzési rendszereinek modernizálásával kívánta elérni. Fontos kiemelni az 1997-ben megjelent Tudás Európája felé c. dokumentumot, amely a tudásalapú társadalom korának jelentőségét négy fő tényezővel hangsúlyozza, az innováció, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és a képzés. A következő lényeges lépés, az 1999-ben aláírt Bolognai Nyilatkozat volt, amely az Európai Felsőoktatási Térség létrehozása mellett foglalt állást. A bolognai folyamatként emlegetett rendszer a következő célokra épül: – a felsőoktatási diplomák átlátható és összehasonlítható rendjének kialakítása, – az egymásra épülő kétciklusú felsőoktatási rendszer bevezetése, – a hallgatói mobilitást elősegítő egységes hallgatói kreditrendszer kialakítása, – a hallgatói, oktatói, kutatói mobilitás elősegítése, – az európai együttműködés támogatása a minőségbiztosítás terén, – az európai felsőoktatási intézmények együttműködésének elősegítése. Az említett célokat legkésőbb 2010-ig kívánják megvalósítani. A kétévente megrendezett tanácskozásokon (2001: Prága, 2003: Berlin, 2005. Bergen, 2007-ben London) megállapították, hogy minden területen elkezdődtek a munkálatok, továbbá újabb területek bevonására (például az életen át tartó tanulás) és a kooperáció erősítésére hívták fel a figyelmet. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám


1045

2000 tavaszán az Európai Tanács lisszaboni ülésén fogadták el az Unió új középtávú stratégiáját (Lisszabon Stratégia), amelyről már a említést tettünk. Ebben nagy szerepet kapott az oktatás és képzés rendszereinek fejlesztése, az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése, illetve az ún. egységes európai oktatási térség létrehozása. 2001-ben jelent meg az „Európai oktatási és képzési rendszerek jövőbeni konkrét célkitűzései” című jelentés3 (e célok megvalósításáról 2002-ben munkaprogram készült), amely három fő célt fogalmazott meg: – az oktatási és képzési rendszerek minőségének és hatékonyságának növelése, – a tanuláshoz, képzéshez való hozzáférés megkönnyítését minden polgár számára az egész élet folyamán, – az oktatási és képzési rendszerek kapuinak kitárása a külvilág előtt. 2003-ra az Oktatási Miniszterek Tanácsa már konkrét számokkal fejezte ki e célkitűzéseket, az oktatás és képzés európai referenciaértékei alapján. Többek között azt, hogy „…2010-re az EU-ban nem lehet magasabb 10 százaléknál azon 18–24 éves fiatalok aránya, akik legfeljebb alsó középfokú végzettséggel rendelkeznek és nem vesznek részt oktatásban vagy képzésben”. Valamint azt, hogy „…2010-re az EU-ban az élethosszig tartó tanulásban részt vevők átlagos aránya a felnőtt munkaképes korú lakosságnak (25–64 éves korosztály) legalább 12,5 százaléka kell, hogy legyen” (Forgács–Loboda [2003] 65. old.) 2006-ban megkezdődött a bolognai folyamatra is épülő, az ún. Európai Képesítési Keretrendszer kialakításának. Az eddigi programok mellett, amelyek elsősorban az oktatási rendszerek összehangolására törekedtek, ez a rendszer a képesítések tagállamok közötti összehasonlítását kívánja elősegíteni. Az Európai Unióban az oktatás szerepének erősödésével párhuzamosan felértékelődött az ifjúság szerepe, az ifjúságpolitika is, hiszen gazdasági szempontból ez az egyik legérzékenyebb társadalmi réteg, amely a képzettség útján közvetlenül gyakorol hatást a munkaerőpiaci viszonyokra. Az EU különös figyelmet fordít a fiatalok szerepvállalására, így elindította a Youth 2000–2006 programot, amelynek fő célja többek között, hogy „…lehetővé tegye a fiatalok számára olyan tudás, tapasztalat és készségek megszerzését, amelyekre a jövőbeni életükben támaszkodhatnak…” (Móder–Endrész [2004]). A fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedési esélyeik, a körükben tapasztalható munkanélküliség nemcsak nemzetgazdasági szintű probléma, hanem egyre inkább 3

A jelentés elérhető a www.okm.gov.hu internetes oldalon.


1046


globális méreteket is ölt. Első látásra talán túlzásnak tűnik ennek ilyen mértékű feltüntetése, de ha figyelembe vesszük azokat az arányokat, miszerint a világszerte munkanélkülinek minősülő személyek közel fele 24 éven aluli (lásd ILO 2005. évi budapesti konferenciáját), ezért mindenképpen foglalkozni kell a témával, mert hosszú távon igen kedvezőtlenül befolyásolhatja a munkaerőpiac jelenlegi helyzetét.

1.7. Magyarország az Európai Unióban az oktatás és képzés területén Az oktatás és képzés területén az EU a tagállamok között, minél magasabb szintű együttműködés megvalósítására törekszik, és egyelőre nem kívánja a hatáskörök átszervezését közösségi szintre. Ennek fényében Magyarországnak semmilyen kötelezettsége sincs a képzési rendszerének átalakítása terén, de kívánatos, hogy a magyar oktatási rendszer törvényi előírásai, rendeletei az EU alapvető követelményeinek megfeleljenek. Az oktatás és a képzés jelentőségének EU-beli erősödésére utal, hogy az EU egyes tagállamaiban az elmúlt években folyamatosan nőtt a GDP százalékában kifejezett oktatásra fordított költségvetési kiadások nagysága. A legdinamikusabban Magyarországon, Lengyelországban és Nagy-Britanniában. Ezzel párhuzamosan azonban ez az arány Ausztriában, Lettországban és Litvániában 2000 és 2003 között csökkent. Az Európai Unióban, 2003-ban átlagosan a GDP 5,2 százalékát fordították oktatással kapcsolatos kiadásokra, szemben a 2000. évi 4,7 százalékkal. Az uniós átlaghoz képest hazánkban ugyanakkor valamivel nagyobb volt ez az arány, 5,9 százalék, míg 2000-ben csupán 4,5 százalék. A 25 tagország adatai alapján, a GDP legnagyobb hányadát Dániában (8,3%), Svédországban (7,5%) és Finnországban (6,5%) fordítják oktatási költségekre, míg a legkevesebbet Görögországban (3,9%), Luxemburgban (4,1%) és Spanyolországban (4,3%). A felsőoktatásban lezajlott expanzió azonban nemcsak Magyarországon, hanem – bár kisebb mértékben –, de az Európai Unió több tagországában is megfigyelhető volt. 1998 és 2005 között az EU 25-ben a felsőoktatásban tanulók száma több mint 20 százalékkal növekedett (hazánkban ugyanezen időszak alatt 71 százalékos volt a növekedés mértéke). Az egyes tagországok adatai alapján a vizsgált időszakban megkétszereződött a hallgatói létszám Litvániában, mintegy 90 százalékos volt a növekedés mértéke Lettországban, valamint Lengyelországban is jelentős mértékben, közel 80 százalékkal nőtt a létszám. Igen dinamikus növekedés figyelhető meg további országokban is (például Szlovákiában, Szlovéniában és Görögországban). Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1047


1. táblázat Az oktatásra fordított költségek az EU 25-ben, a GDP százalékában 2000.

2003.

Ország évben

Dánia

8,3

8,3

Svédország

7,3

7,5

Ciprus

5,4

7,4

Finnország

6,1

6,5

Belgium

6,0

6,1

Szlovénia

6,1

6,0

Magyarország

4,5

5,9

Franciaország

5,8

5,9

Észtország

5,6

5,7

Lengyelország

4,9

5,6

Portugália

5,4

5,6

Ausztria

5,7

5,5

Nagy-Britannia

4,6

5,4

Lettország

5,6

5,3

EU 25

4,7

5,2

Litvánia

5,6

5,2

Hollandia

4,9

5,1

Málta

4,5

4,8

Olaszország

4,5

4,7

Németország

4,5

4,7

Csehország

4,0

4,6

Írország

4,3

4,4

Szlovákia

4,2

4,4

Spanyolország

4,3

4,3

Luxemburg

3,8

4,1

Görögország

3,7

3,9

Forrás: Eurostat [2006].

A képzettség szerepének növekedésére utal – az előzők mellett – az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos adatok alakulása is. Ennek alapján elmondható, hogy az EU szinte valamennyi tagállamában, a felnőtt 25–64 éves népességen belül az elmúlt években folyamatosan nőtt azok aránya, akik részt vesznek valamilyen képzési formában. Az Európai Unióban (EU 25) 7,9-ról 11 százalékra nőtt a képzésben részt vevők aránya a felnőtt lakosság körében. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1048


8. ábra. A hallgatók számának alakulása a felsőoktatásban az EU 25-ben

Millió fő 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

év

Forrás: Eurostat [2006]. 9. ábra. A képzésben részt vevők aránya 15–64 éves népességen belül 2005-ben az EU 25-ben, illetve néhány tagállamban

Magyarország Litvánia Lettország Franciaország Németország Luxemburg EU 25 Ausztria Svédország 0

5

10

15

20

25

30

35

40 százalék

Forrás: Eurostat [2006].

A legnagyobb mértékű növekedés Franciaországban, Spanyolországban és Litvániában volt tapasztalható, 2000 és 2005 között két- illetve két és félszeresére nőttek ezekben az országokban a 25–64 éves népességen belül a képzésben részt vevők aránya. Hazánkban 2000-ben ez az arány alig haladta meg a 3 százalékot, azonban 2005-re már 4,2 százalékra nőtt. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1049


1.8. Oktatás és munkaerőpiac Látható volt, hogy a fiatalok központi szerepet töltenek be nemcsak az oktatással kapcsolatos területeken, hanem az Európai Unió gazdasági és társadalmi életében egyaránt. Miután Magyarországon nem könnyű ennek a korosztálynak a munkaerőpiaci elhelyezkedése, így érdemes ezt az EU szintjén is megvizsgálni. 1995 és 2004 között néhány tagállamban, (például Csehországban, Luxemburgban, illetve Ausztriában) rendkívüli mértékben megnőtt a 25 éven aluliak körében a munkanélküliségi ráta. Spanyolországban, Lettországban és Írországban ugyanakkor ellentétes irányban változott a fiatalok munkanélküliségi rátája. 10. ábra. A munkanélküliségi ráta alakulása a 25 éven aluliak körében az EU 25-ben Lengyelország Szlovákia Görögország Olaszország Spanyolország Franciaország Csehország Észtország Finnország Litvánia Belgium Lettország EU 25 Luxemburg Málta Svédország Portugália Németország Magyarország Szlovénia Nagy-Britannia Ciprus Ausztria Írország Dánia Hollandia 0

5

10

15 1995

20

25

30

35

40

45

százalék

2004

Forrás: KSH [2005a].

Az Európai Unióban (EU 25) 2004-ben a gazdaságilag aktív 25 éven aluliak közel egyötöde volt munkanélküli. A legmagasabb munkanélküliségi ráta ebben a korosztályban Lengyelországban (39,5%), Szlovákiában (32,3%) valamint GörögorStatisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1050


szágban (26,9%) volt megfigyelhető, míg a legalacsonyabb ráta Hollandiában, Dániában és Írországban volt tapasztalható, amely országokban alig haladta meg a 8 százalékot.

2. Kutatás és fejlesztés4 Az egyes országok, szerte a világon, nemzeti hatáskörben hozzák létre a kutatásfejlesztés teljes intézményrendszerét, valamint határozzák meg pénzügyi forrásait és ráfordításait. Magyarországon a kormányzat alakította ki az egész struktúrát. Ennek megvalósításakor azt a szempontot tartották szem előtt, hogy egy olyan rendszer jöjjön létre, amely elkötelezett az ország gyorsuló gazdasági növekedésében és versenyképességének növelésében. Előnyös és ösztönző törvényi feltételrendszert teremtett a kormányzat, a kutatás-fejlesztési és innovációs eredmények létrehozására és hasznosítására, ami ugyanakkor elősegítette a vállalkozások versenyképességének növekedését, munkahelyek létrehozását, a régiók kutatási és innovációs lehetőségének kiaknázását, az unióban alkalmazott joganyagok szellemének megfelelően.5

2.1. A K+F intézményrendszere A Tudományos és Technológiai Kollégium (TTPK) a kutatás-fejlesztés magyarországi intézményrendszerének egyik csúcsszerve. Tanácsadó, döntés-előkészítő, koordináló és értékelő testületként működik. A Kollégium feladata a tudományos kutatást, technológiafejlesztést és az innovációt érintő koncepcionális kérdések véleményezése és a döntések előkészítése. A kormányzat a kitűzött cél (versenyképes, innovatív termékekre épülő gazdaság) megvalósításának érdekében létrehozta a Nemzeti Kutatási és Technoló4 A kutatás és fejlesztés (K+F) „…olyan tevékenység, amelynek elsődleges célja új tudományos ismeretek megszerzése, ismert tudományos eredmények új alkalmazási lehetőségeinek keresése, a gyakorlati tevékenység tudományos eredményeken alapuló fejlesztése. Magába foglalja az alapkutatást, az alkalmazott kutatást és a kísérleti fejlesztést” (OM [2001] 30. old.). 5 A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. Törvény. A 2005. január elsején hatályba lépő kerettörvény Magyarország történetében első alkalommal szabályozta átfogóan az innováció tevékenységét, intézményrendszerét, finanszírozását és a kutatási eredmények gazdaságban hasznosító vállalkozói (spin-off) tevékenységét. A törvény rendelkezései többek között kitérnek a humán erőforrás, a kutatói utánpótlás hatékonyabb fejlesztésére, a tudósok, kutatatók, oktatók nagyobb társadalmi megbecsülésének megvalósítására, a tehetséggondozásra és kutatásra, a szellemi alkotás tulajdonjogára, az állam által támogatott vállalkozások kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs tevékenységre, valamint szakmai jelleggel értelmezi a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció fontosabb fogalmait.



1051

giai Hivatalt – NKTH), aminek feladata a kormány tudományos technológiapolitikájának végrehajtása, illetve a nemzeti innovációs rendszer működésének kidolgozása. A kutatás-fejlesztésre fordított pénzügyi források kezelésére és kiszámítható felhasználására hozták létre a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot, melyet az NKTH kezel és a kis- és mikrovállalatok kivételével valamennyi gazdasági társaság köteles forgalmának (nettó árbevételének) egyre növekvő (0,2, 0,25, 0,3) százalékát járulékként az Alapba befizetnie. A jelenlegi jogszabályok szerint az összeg mérséklésére csak a saját K+F-tevékenység végzett értékével, illetve vásárolt K+F szolgáltatások ellenértékével van mód. Ehhez az összeghez a magyar állam ugyanekkora összeget tesz hozzá az Alap forrásaihoz, ezen kívül belföldi és külföldi természetes és jogi személyek, valamint gazdasági társaságok által nyújtott adományok, segélyek, önkéntes befizetések, nemzetközi szervezetektől származó támogatások, illetve az Alap által nyújtott támogatás eredményeiből való részesedés jelenti a működés pénzügyi forrásait.6 Az NKTH felelősségi körébe tartozik, hogy ezt a közpénzt a kutatás-fejlesztés ösztönzését megvalósítva a magyar gazdaság részére visszaforgassa. Az innovációs támogatások rendszerének működtetését az NKTH felügyeletével a Kutatás-Fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) végzi. Ezen kívül az NKTH munkáját segíti a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanácsa is, amelynek feladata a pályázati stratégiák kialakítása, valamint az Alap felhasználási tervének elkészítése. A Tanács tagjai között elsősorban a gazdasági és tudományos élet szereplőit, valamint az innovációban érdekelt minisztériumok képviselőit találhatjuk. Jelentős szerepet tölt be Magyarország tudományos életében a Magyar Tudományos Akadémia is. Hazánk legrangosabb tudósköztestülete felelős többek között a tudomány műveléséért. Feladata ellátása érdekében az MTA kutatóintézeti hálózatot tart fenn, amelynek finanszírozását elsősorban az állami költségvetés biztosítja.7 A minisztériumi struktúrához kapcsolódóan működik a kutatás-fejlesztés intézményrendszerének egy másik szegmense, amelybe a Magyar Szabadalmi Hivatal, a minisztériumok háttérintézetei, valamint az egyetemek K+F helyei tartoznak. Ez utóbbi koncepcióját a 2004 nyarán elfogadott Magyar Universitas Program képviseli, melynek segítségével összehangolják a magyar felsőoktatás reformját az új felsőoktatási törvénnyel. A felsőoktatási reform célkitűzései többek között az Európai Kutatási Térségbe való beilleszkedés előmozdítása, a nemzetközileg elismert egyetemi tudásközpontok létrehozása, a felsőoktatás kutatásinnovációs képességének növelése, amit a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatának erősítése egészít ki. 6 7

Az innovációs törvény egyes elemei nem biztos, hogy kiállják az uniós adópolitikai elvek szigorú kontrollját. A Magyar Tudományos Akadémia tevékenységének legnagyobb része alapkutatás formájában zajlik.


1052


11. ábra. A magyar kormány innovációs intézményrendszere Nemzet Fejlesztési Terv

Kormány Minisztériumok

Háttérintézetek

Oktatási Minisztérium

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Magyar Szabadalmi Hivatal

Egyetemi K+F Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH)

Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium (TTPK) Tudomány- és Technológiapolitikai, Tanácsadó Testület (4T)

Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács (KTIT)

Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI)

Parlament

Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Kutatóintézetek

Forrás: www.nkth.gov.hu

Az felsoroltakon túl a hazai rendszer részei a civil vagy nonprofit (alapítványok, szövetségek, egyesületek) szféra által működtetett kutatás-fejlesztési intézetek hálózata (például a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány vagy a Collegium Budapest, Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány, Magyar Feltalálók Egyesülete, Puskás Tivadar Közalapítvány, valamint a Magyar Innovációs Szövetség. Ez utóbbi civil szervezetnek kiemelt szerepe van az innovációban, közöttük afféle „primus inter pares.”). Az innovációs rendszer megújítására tett lépések egyik legdominánsabb eleme a regionális innovációs rendszer kialakítása. A már működő részek továbbfejlesztése mellett a rendszer két új elemmel gazdagodott: a regionális egyetemi tudásközpontokkal, valamint a regionális innovációs ügynökségekkel. A regionális egyetemi tudásközpontok alapját az adott régióban található kiemelkedő színvonalú tudásközpontot befogadó egyetemek képezik. Az erőforrások koncentrálása révén kiváló színvonalú, nemzetközileg is elismert tudásközpontok jöhetnek létre, megerősödhet az adott régió kutatási-fejlesztési potenciálja, innovációs és tőkevonzó képessége, ez hozzájárulhat új munkahelyek létrehozásához, az adott régió fejlődésének felgyorsításához és az ország versenyképességének javításához. Az Európai Unió történetében az elmúlt évtizedekben vált egyre fontosabbá a kutatás-fejlesztés politikájának összehangolása. A hetvenes évektől az Európai KözösStatisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1053


ségek hátrányba kerültek a világ gazdasági életében az Egyesült Államokkal és Japánnal szemben, főleg a csúcstechnológiát képviselő ágazatokban. Az EK-n belül közösségi szintű kutatás-fejlesztési politika kialakítását szorgalmazták a versenyképesség javítása érdekében, valamint ezzel segítendő a nemzeti keretek erősítését a K+F-ben. Ennek látható jele volt az 1987-ben életbe lépő Egységes Európai Okmányban új címként szereplő kutatás-fejlesztés, ami jogi alapot biztosított a tagállamok számára a közös fellépésre ezen a területen. Az Európai Unió 2000-ben tartott lisszaboni ülésén egyértelmű célkitűzést fogalmazott meg a K+F területén: 2010-re a Közösségnek a világ legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb, tudásalapú gazdaságává kell válnia, ami végül elvezet az egységes Európai Kutatási Térség megteremtéséhez. S bár az ambiciózus lisszaboni célok némelyike azóta csorbát szenvedett, a K+F-politika összehangolásának tudatossága továbbra is a fő prioritások egyike. 2002-ben az unió kormány- és államfői Barcelonában további feltételeket rögzítettek: 2010-re a GDP három százalékát kell kutatás-fejlesztésre fordítani, és el kell érni, hogy e három százalék kétharmada az üzleti szférából származzon. 12. ábra. Az EU-keretprogramok költségvetése Milliárd euró 60 50 40 30 20 10 0 1984-1987

1987-1990

1990-1994

1994-1998

1998-2002

2002-2006

2007-2013

év

Forrás: www.eu.unideb.hu (EU-keretprogramok-EU Pályázati osztály).

Az Európai Bizottság a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos közösségi együttműködés támogatására keretprogramokat hozott létre, amelyek közül 2007. január elsejétől életbe lépett a 7. keretprogram, mely négy specifikus programból tevődik össze. A Cooperation (Együttműkődés) program kutatási együttműködéseket támogat számos, meghatározott területen, úgy mint: egészségügy; élelmiszer, mezőgazdaság, biotechnológia; információs és kommunikációs technológiák; nanotudományok; energia; környezetvédelem stb. Az Ideas (Ötletek) a kutatók által kezdeményezett felderítő kutatást támogatja a most létrehozott Európai Kutatási Tanácson (European Research Council – Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1054


ERC) keresztül. A People (Emberek) program a kutatók továbbképzését és karrierépítését támogatja, míg a Capacities (Kutatási kapacitások) program kutatási infrastruktúrák, regionális kutatási klaszterek, nemzetközi együttműködések kialakítását támogatja. A 7. keretprogram hétévi költségvetése a 2007 és 2013 közötti évekre összesen 54,6 milliárd euró, amiből 4,1 milliárdot az Euratom programjai – fúziós energia, maghasadás és sugárzásvédelem – tesznek ki.

2.2. Kutatás-fejlesztés pénzügyi helyzete: források és ráfordítások Egy ország esetében a kutatás és fejlesztés területének talán legfontosabb mércéje a bruttó hazai termék (GDP) arányában megadott ráfordítás nagysága. Magyarországon a legfrissebb statisztikai adatok szerint 2006-ban a bruttó hazai termék 1,0 százalékát fordították a kutatás-fejlesztés támogatására, ami kismértékű növekedés az előző évhez képest, és megegyezik az 1993-as, valamint a 2002-es kiadások nagyságával. Bizonyos kutatási adatok, tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy ha a bruttó hazai termékben a K+F-kiadások egy százalék alatt vannak, ezek gazdasági jelentősége marginális. Kettő és három százalék között válhatnak a kutatási ráfordítások jelentősebbé a gazdaságban és azon keresztül az adott ország fejlődésében. Ennek alapján Magyarországon keveset fordítanak kutatás-fejlesztésre, és arányát a fenntartható fejlődés érdekében az ország teherbíró képességével összhangban feltétlenül növelni kell. Az éves átlagban 1 százalék körüli GDP-arányos magyarországi ráfordítás Portugália, Észtország és Brazília szintjéhez hasonló. A fejlett országokat tömörítő nemzetközi szervezet, az OECD statisztikai adatai szerint átlagosan 2,2 százalékot fordítanak ezekben az államokban a kutatás-fejlesztés támogatására, míg az Európai Unió 25 tagországában ez az arány 1,8 százalék volt 2005-ben. Izraelben fordítanak a legtöbbet a bruttó hazai termék (GDP) arányában kutatás-fejlesztésre, 4,9 százalékot, de Svédország (4,0%), Finnország (3,5%), Japán (3,2%), illetve Izland és Svájc (egyaránt 3,0%) esetében is igen jelentősnek tekinthető ennek aránya. Ezzel szemben Mexikóban, Cipruson, Lettországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Romániában 0,4–0,6 százalék között található a kutatás-fejlesztés GDP-arányos támogatása. Az Amerikai Egyesült Államok és Japán együttesen az OECD-országok által összesen kutatás-fejlesztési célú pénzügyi eszközeinek 60 százalékával rendelkeztek. Magyarországon ennek nagysága 0,2 százalékot tett ki, ami Görögország, Írország és Új-Zéland szintjével megegyező. Az OECD, illetve az Európai Unió tagországai közé nem tartozó országok közül kutatás-fejlesztésre, Tajvanon a GDP 2,5 százalékát, Szingapúrban 2,1 százalékát fordítják, ami igen jelentősnek tekinthető. A világ egyik legdinamikusabban fejlődő országában, Kínában a bruttó hazai termék 1,2 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre, akárcsak Oroszországban. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1055


A nemzetközi tapasztaltatok azt is jelzik, hogy a GDP-arányos K+F-ráfordítások tartós és jelentős növelése az oktatási rendszer felé olyan egyértelmű igényeket generál, ami a nemzet oktatási tevékenységének hatékonyságát fokozza. A finanszírozással kapcsolatban az egyik kérdés, hogy kitől származnak a pénzeszközök, a másik pedig, hogy ki használja fel őket? A forrásokat négy különböző szereplő biztosítja: az üzleti vállalkozások, a kormányzat, az egyéb hazai, nemzeti források (például felsőoktatás, civil szféra, nonprofit szektor, önkörmányzatok), amit a külföldről érkező támogatások egészítenek ki. A ráfordítások nagyságának eredete országról országra változik. Az OECD-tagállamokban túlnyomórészt (61,6%) az üzleti szférából származott a kutatás-fejlesztésre fordított összegek jelentős része, miközben egyre kisebb szerep jut a kormányzatnak és az egyéb forrásoknak. Hazánkban hasonló tendenciák zajlottak le, aminek egyik következménye, a források szerkezetének jelentős mértékű átalakulása. A kormányzat szerepe egyre csökken, 1990-ben még ennek mértéke a ráfordítások teljes összegén belül még megközelítette a 60 százalékot, miközben 2006-ban már csak 45 százalékot tett ki. Ezzel párhuzamosan a vállalkozásoktól származó ráfordítások mértéke 39 százalékról 43 százalékra növekedett. A harmadik legjelentősebb forrássá az elmúlt évtizedekben a külföldről származó pénzeszközök váltak, 1990-hez képest 1,0 százalékról 11 százalékra nőtt arányuk. Az egyéb hazai források pénzügyi ráfordításainak összege pedig a harmadára csökkent. 13. ábra. A kutatás-fejlesztési kiadások megoszlása források szerint, 2003 Ciprus Litvánia Málta Észtország Mexikó Nagy-Britannia Magyarország Új-Zéland Törökország Ausztrália Kanada Spanyolország Hollandia Szlovénia Csehország OECD Franciaország Egyesült Államok EU 25 Németország Dél-Korea Japán Svédország Luxemburg

0 0%

20 20% Üzleti vállalkozások

40 40% Kormányzat

60 60%

80 80% Egyéb források

Forrás: www.oecd.org/sti/scoreboar


100 százalék 100%

1056


2. táblázat A kutatás-fejlesztés ráfordításának főbb arányai, 2003 A kutató-fejlesztő helyek ráfordításai Ország

a GDP százalékában

Vállalkozások

Kormányzat

Felsőoktatás

Privát-nonprofit

az egyes szektorok az összes kutató-fejlesztő ráfordítások százalékában

Argentína

0,4

29,0

41,2

27,4

2,5

Mexikó (2001)

0,4

30,3

39,1

30,4

0,2

Lengyelország

0,6

27,4

40,7

31,7

0,2

Dél-Afrika

0,7

55,5

21,9

20,5

2,1

Görögország (2001)

0,7

32,7

22,1

44,9

0,4

Törökország (2002)

0,7

28,7

7,0

64,3

0,0

India (2001)

0,8

26,7

70,4

2,9

0,0

Portugália (2002)

0,9

31,8

20,7

36,7

10,8

Brazília (2002)

1,0

40,8

31,6

27,6

0,0

Magyarország (2006)

1,0

49,2

25,9

24,9

0,0

Új-Zéland

1,2

40,5

31,1

28,4

0,0

Csehország

1,3

61,0

23,3

15,3

0,4

Oroszország

1,3

68,4

25,3

6,1

0,2

Kína

1,3

62,4

27,1

10,5

0,0

Ausztrália (2002)

1,6

48,8

20,3

28,0

2,9

Luxemburg (2000)

1,7

92,6

7,1

0,3

0,0

Norvégia

1,8

57,5

15,1

27,5

0,0

EU 25

1,9

63,4

13,5

21,9

1,2

Nagy-Britannia

1,9

65,7

9,6

21,4

3,2

Kanada

1,9

53,0

11,0

35,7

0,3

Szingapúr

2,1

60,8

12,7

26,5

0,0

Ausztria (2002)

2,2

66,8

5,7

27,0

0,5

Franciaország

2,2

62,3

17,1

19,3

1,4

OECD

2,2

67,3

10,9

18,7

3,1

Tajvan

2,5

62,5

24,9

12,0

0,6

Németország

2,6

69,8

13,4

16,8

0,0

Egyesült Államok

2,6

68,9

9,1

16,8

5,3

Korea

2,6

76,1

12,6

10,1

1,2

Japán

3,2

75,0

9,3

13,7

2,1

Finnország

3,5

70,5

9,7

19,2

0,6

Svédország

4,0

74,1

3,5

22,0

0,4

Izrael

4,9

74,0

5,5

16,9

3,6

Forrás: www.oecd.org/sti/scoreboard



1057

Magyarországon a ráfordítások8 legnagyobb hányada (49 százaléka) a vállalkozási kutató-fejlesztő helyeken valósult meg, 26 százaléka a kormányzat (állami költségvetés) által működtetett kutató-fejlesztő intézetekben és egyéb kutatóhelyeken, a fennmaradó rész (25%) pedig a felsőoktatási kutatóhelyeken jött létre. A három nagy szektor megoszlása az elmúlt években bizonyos mértékben módosult: a vállalkozási kutató-fejlesztő helyek aránya növekedett – 2000-hez képest 2,3 százalékponttal –, miközben a költségvetés kutató-fejlesztő intézeté csökkent, 1,7 százalékponttal. A nemzetközi összehasonlítás fogalmi elemei között számon tartják a privát-nonprofit szektor ráfordításait is, ami azonban Magyarországon nulla százalékot képvisel, akárcsak Új-Zélandon, Törökországban, Norvégiában, Írországban, Szlovákiában, Németországban, illetve Luxemburgban. Az Európai Unióban a ráfordítások nagysága az üzleti vállalkozások kutató-fejlesztő helyeinek esetében eléri a 63 százalékot, a felsőoktatásban működő kutatóhelyek aránya 22 százalék, a kormányzati kutatófejlesztő intézetek aránya közel 14 százalék, míg a fennmaradó 1 százalék ráfordítása a nonprofit-privát szférában valósult meg. Az OECD-országokban ennek aránya 67, 19, 11, illetve 3 százalékot tett ki.

2.3. Emberi erőforrás A kutatás-fejlesztés területén az emberi erőforrásnak, mint a tudás és szakismeret hordozójának kiemelt szerepe van. Magyarország hosszú évszázadok óta a tudományban és technológiában dolgozó kiváló szakemberek nemzedékeit nevelte ki. 2006-ban a kutatás-fejlesztésben dolgozók teljes munkaidejű dolgozóra átszámított létszáma 26 ezer fő volt, vagyis az összes foglalkoztatott (3 millió 930 ezer) 0,7 százaléka állt itt alkalmazásban. A K+F területén foglalkoztatott nők száma és aránya tovább csökkent. 2006-ban 3,4 százalékkal kevesebb dolgoztak a kutatóhelyeken, mint az előző évben, arányuk pedig 46,7 százalékról 44,5 százalékra változott. Az alkalmazásban állók 68 százaléka tudományos kutatóként, fejlesztőként dolgozott, 19 százalékuk a kutatás-fejlesztések során segédkezett, míg 13 százalékuk egyéb fizikai és nem fizikai foglalkozásúként tartották számon. A kutatók között a legkisebb a nők aránya, 33 százalék, ezzel szemben a másik két csoport kétharmada nő. Egy kutatóhelyen átlagosan 9 fős személyzet végezte feladatát. Magyarországon a kutatás-fejlesztésben foglalkoztatottak majd 73 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, és közülük majd minden negyedik ezen kívül valamilyen tudományos fokozat (PhD/DLA) tulajdonosa is volt. A foglalkoztatottak 22 8 A kutatás-fejlesztési ráfordítás a K+F-költség és a K+F-beruházás (felhalmozási kiadás) együttes összege, bármilyen hazai vagy külföldi forrásból származik és függetlenül attól, hogy a pénzforrás eredetileg kutatásra, fejlesztésre vagy más célokra állt rendelkezésre. A K+F-ráfordítás – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a saját szervezetben végzett tevékenység ráfordításait méri.


1058


százaléka középfokú, míg 5 százaléka egyéb iskolai végzettséggel rendelkezett 2006ban. Az átlaghoz képest a nők kisebb arányban rendelkeztek felsőfokú végzettséggel, illetve valamilyen tudományos fokozattal. 2004-ben az Európai Unióban átlagosan az összes foglalkoztatott 1,0 százaléka állt alkalmazásban kutatatással, fejlesztéssel foglalkozó intézetekben. Kiemelkedően sokan dolgoztak Cipruson, Finnországban, Luxemburgban és Svédországban ezen a területen. Hazánk a másik három visegrádi ország – Csehország, Lengyelország és Szlovákia – szintjén található a K+F területén foglalkoztatottak arányát tekintve. Magyarországon szektorok szerint tagolva a kutatás-fejlesztésben a teljes munkaidejű dolgozókra átszámított foglalkoztatottak legnagyobb része (36 százaléka) a vállalkozási kutató-fejlesztő helyeken dolgozott, 33 százalékuk felsőoktatási kutatóhelyeken, míg 32 százalékuk a kormány kutató-fejlesztő intézeteiben állt alkalmazásban. Az Unióban legtöbben az üzleti vállalkozások területén dolgoznak (44%), a kormányzat szegmenésben 12 százalékuk, a felsőoktatásban 43 százalékuk, míg a privát-nonprofit szférában 1 százalékuk. A 25 tagország között jelentős eltérések vannak a férfiak és nők kutatás-fejlesztésbeli részvételének arányában. Lettországban és Litvániában meghaladja a női foglalkoztatottak aránya a férfiakét, míg Magyarországon, Észtországban és Romániában megközelíti azt. 2004-ben az Európai Unióban összesen 616 ezer nő dolgozott a kutatás-fejlesztés területén, 3,2 százalékkal többen az egy évvel korábbinál. Legtöbben (51%) kutatóként, fejlesztőként dolgozott. Ennek ellenére a férfi kutatók aránya felülreprezentált, és az összes kutató csupán 26 százaléka nő. 2003-ban Kína volt a második legtöbb kutatóval rendelkező ország a világon (862 ezer) az Amerikai Egyesült Államok mögött (1,3 millió), őket Japán (675 ezer) és Oroszország (476 ezer) követte. A magas képzettséget és kiemelkedő szaktudást igénylő szellemi és technikai szakmák terén az elmúlt években a férfiaknál a nők gyakrabban találtak állást. Ennek ellenére az OECD-országaiban az a jellemző, hogy a női kutatók aránya 25–35 százalékot tesz ki, ami alacsonyabb, mint Magyarországon. A nők legnagyobb hányadát a felsőoktatásban foglalkoztatták az OECDországaiban, miközben az ipar területén részvételük különösen alacsony. A magasan kvalifikált szakemberek esetében gyakori, hogy egy másik országban fejtenek ki tudományos, technikai tevékenységet. A migrációs áramlások négy fő iránya közül az Egyesült Államok gyakorolja a legerőteljesebb vonzó hatást, több mint 7,8 millió főre becsülik a magasan képzett migránsok számát. Európa a második legkedveltebb terület, ide 4,7 millióan érkeztek, míg Kanadába 2 milliónyian, Ausztráliában pedig 1,4 milliónyian. Jellemző a migránsokra, hogy több mint fele részben az OECD-n kívüli térségből érkezett. A nemzetközi fogalmi apparátust használva ezt nevezik „brain drain”-nek vagyis, hogy a kiváló képességű, magasan kvalifikált, főleg a csúcstechnológiák fejlesztéséhez és működtetéséhez Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám


1059

értő szakemberek elvándorolnak egy számukra kedvezőbb munka- és életkörülményeket biztosító országba. A kutatás és fejlesztés nemzetközivé válásával együtt a K+F-munkaerő, a szakértők és kutatók mozgása szintén nemzetközi síkra terelődött. Magyarországnak ebben a hálózatban hosszú idő óta a „vesztes” szerepe jut, a hazai tehetségek megtartására kevéssé van esélye hazánknak, részben a kutatásfejlesztés forrásainak és finanszírozásának alacsony szintje, részben a kutatói munka alacsony társadalmi presztízse miatt. Ennek ellenére meg lehet fogalmazni bizonyos javaslatokat annak érdekében, hogy az elkövetkező években a hazai kutatói bázis fennmaradjon, sőt fejlődjék. 1. Elsősorban a természettudományos és műszaki szakokon, ösztöndíjprogramokkal kiegészülve, olyan oktatási, képzési programok (például doktoriskolák, angol nyelvű doktori programok) indítására van szükség, amelyek a külföldiek számára is elérhetők. Biztosítékképpen pedig ezek elvégzése után munkavállalási kötelezettségvállalás szükséges, illetve olyan módok felkutatása, amelyek az iskolák elvégzése után hasznára lehetnek az adott hazai tudományos és innovációs bázisnak. 2. Magyarországnak is van lehetősége más országok felé nyitni és ugyanolyan „csábító” politikát folytatni, mint a világ fejlettebb országainak. Ennek iránya a környező országok magyarlakta területein kívül Délkelet-Európa lehet. A nemzetközi tőke már „felfedezte” ezt a térséget, és hazánk vált az egyik tranzitországgá, melyen átvezet az út Nyugat-Európába. Előnyünk lehet velük szemben a földrajzi közelség. A vállalkozások szférájának kiemelt szerepe lehet abban, hogy a munkaerőt és a szakembereket már a célországban Magyarország számára a kutatás-fejlesztésben alkalmazni tudja, hiszen a külföldön magyar vagy vegyes vállalat által foglalkoztatott munkaerőt Magyarország felé lehet irányítani. 3. Magyarországnak minden szempontból kedvező környezetet kellene kialakítania, hogy „maradásra” bírhassa a külföldről érkező magasan kvalifikált tudósokat és kutatókat. A tanulási és továbbképzési lehetőség biztosításán túl kedvező környezetet kellene teremteni a könnyebb letelepedési, állampolgársági és munkavállalási formák eléréséhez, akár a törvénymódosítás, akár az egyedi elbírálás lehetőségének gyakoribb alkalmazásával. A csúcstechnológiáknál tudatosabban kellene használni a ma is létező magyar bevándorlási célkereteket. Ezek a kvóták (melyeket közel sem használunk ki maximálisan) lehetővé teszik, hogy az ország számára különleges értékkel bíró szakemberek számára megkönnyítsék a hosszadalmas hatósági és törvény által előírt eljárásokat. A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy Magyarországon 2000 óta 30 százalékkal csökkent a 6 hónapnál hosszabb ideig külföldön tartózkodó magyar kutatók, fejlesztők száma: 2006-ban 388-an voltak, közülük 240-en munkavállalóként, 148-an pedig ösztöndíjasként tartózkodtak külföldön. A külföldre távozó hazai szakemberek nagy része külföldi tartózkodása során a tapasztalatszerzést és új ismeretek megszerzését tartja szem előtt. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1060


2.4. A tudományos munka eredményei 2006-ban összesen 25 ezer kutatási-fejlesztési témával foglalkoztak Magyarországon, 7,6 százalékkal többel, mint az előző évben. Ebből 2200 téma nemzetközi együttműködés keretében valósult meg. Közülük a legtöbben a műszaki tudományok, illetve a természettudományok területén kutatattak. A kutatási témák 31 százaléka tartozott az alapkutatások közé, 35 százaléka alkalmazott kutatás, míg 34 százaléka kísérleti kutatás volt. A kutató-fejlesztő helyeken 4337 magyar nyelvű és 1091 idegen nyelvű könyv, könyvfejezet publikációjára nyílt lehetőség. Ez összességében 683-mal több, mint 2005-ben megjelent. A külföldi és magyar szakfolyóiratokban közel 33 ezer cikk jelent meg, amihez még hozzájön a 3 ezer akadémiai aktákban közreadott írás (KSH [2006]). A legintenzívebb publikációs tevékenység változatlanul a felsőoktatási kutatóhelyeken folyt, míg itt 100 kutatóra, fejlesztőre 65 könyv jutott, addig a kutatóintézeteknél 27, a vállalkozások kutatóhelyein pedig 1. A legtöbb könyv a bölcsésztudományok témakörben íródott, a külföldi szakfolyóiratokban publikált cikkek legnagyobb része pedig természettudományi és orvostudományi területhez kapcsolódott (KSH [2006]). A Szabadalmi Hivatal által közzétett adatok erőteljes visszaesést mutatnak a szabadalmi tevékenységek körében. A nemzeti úton tett szabadalmi bejelentések száma egyik évről a másikra 28 százalékkal csökkent. Ebben a legnagyobb szerepet a külföldről származó bejelentések számottevő visszaesése játszotta, egy év alatt a 36 százalékára csökkent ennek aránya, amit a hazai bejelentések 2,3 százalékos növekedése nem tudott ellensúlyozni. 3. táblázat A szabadalmi tevékenység főbb jellemzőinek alakulása (darab) Megnevezés

Nemzeti úton tett bejelentés

2002

2003

2004

2005

4 810

5 906

2 657

1 275

2006

924

Ebből: hazai bejelentések

756

842

738

699

715

egyéni

590

635

553

518

517 198

166

207

185

181

Külföldről származó bejelentések

intézményi

4 054

5 064

1 919

576

209

Megadott szabadalmak száma

1 379

1 555

977

1 126

1 089

10 385

10 784

9 513

9 125

8 408

Az év végén érvényben lévő szabadalmak száma Forrás: KSH [2006].


1061


4. táblázat A nemzetközi szabadalmak néhány jellemzője Az Európai Szabadalmi Hivatalhoz benyújtott szabadalmak

Ország

Külföldi társtulajdonossal renaránya országonként, százalékban száma egymillió emberre vetítve delkező szabadalmak aránya, százalékban 1991 2002 1991 2003

Szlovákia

0,01

0,02

0,9

8,1

n. a.

Törökország

0,01

0,05

0,1

1,9

n. a.

Mexikó

0,02

0,04

0,2

1,4

n. a.

Portugália

0,02

0,03

1,1

7,5

n. a.

Lengyelország

0,03

0,07

0,5

4,2

n. a.

Luxemburg

0,05

0,06

77,4

200,5

53,2

Csehország

0,05

0,07

2,7

15,9

n. a.

Kína

0,05

0,42

0,0

1,5

32,7

Brazília

0,05

0,13

0,2

0,8

26,5

Új-Zéland

0,08

0,13

13,3

93,1

21,5

Magyarország

0,09

0,10

5,4

18,9

34,4

Dél-Afrika

0,11

0,11

1,7

8,8

18,0

Oroszország

0,15

0,19

0,6

4,4

42,8

Dél-Korea

0,28

1,95

3,9

112,8

6,0

Spanyolország

0,53

0,85

8,2

30,6

19,7

Dánia

0,61

0,80

70,9

235,8

18,5

Ausztrália

0,67

0,86

23,1

98,0

18,6

Kanada

0,92

1,50

19,7

86,4

30,4

Belgium

0,99

1,13

59,6

144,5

34,6

Ausztria

1,09

1,14

84,0

195,1

25,3

Svédország

1,53

1,72

107,1

284,9

16,4

Svájc

2,65

2,38

231,6

425,6

29,9

Olaszország

3,80

3,78

40,3

87,3

9,6

Nagy-Britannia

5,75

4,82

60,2

121,4

21,5

Franciaország

8,25

6,65

84,9

149,1

15,0

Németország

18,76

19,36

141,1

311,7

11,3

Japán

19,67

18,19

95,4

219,1

2,9

Egyesült Államok

29,05

26,26

68,9

167,6

11,6

EU 15

44,63

44,60

73,0

136,1

7,4

OECD

n. a.

n. a.

56,1

91,1

n. a.

Forrás: www.oecd.org/sti/scoreboard és www.epp.eurostat.ec.europa.eu

A szabadalmi bejelentések legtöbbje a gyógyszeripar, biotechnológia szakterületről származott. Ezt követte a gépelemek és műszerek szabadalmi bejelentései. Két Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1062


szakterületről: a mezőgazdaság, valamint az egyéb szállítás szegmenséből nem érkezett szabadalmi bejelentés. A nemzetközi összehasonlítás során az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patient Office – EPO), valamint az OECD statisztikái a mérvadóak. Magyarország legjelentősebb partnerei a nemzetközi együttműködés keretében született szabadalmak bejelentései szerint egyenlő, 26–26 százalékos arányban az Egyesült Államok és Európa országai voltak. Hazánk Európában Németországgal alakította ki a legszorosabb nemzetközi együttműködést a számtalan külföldi partner közül. 1998 és 2003 között évente átlagosan 4 százalékkal nőtt az Unióból érkező, Európai Szabadalmi Hivatalnál bejelentett szabadalmak száma. 2003-ban 62 200 szabadalom iránti kérelmet nyújtottak be az Európai Unió tagállamai az EPO-hoz, aminek 42 százaléka Németországból származott. Magyarországról 192 kérelem érkezett. Brazíliában, Kínában, Indiában, illetve a FÁK országaiban nagyarányú a szabadalmak nemzetközi jellege. Például a FÁK-országokban az EPO szabadalmainak kétharmada külföldön lakók tulajdona vagy társtulajdona. Az internacionalizálódás mutatószámainak partnerország szerinti bontása azt tükrözi, hogy a közös nyelv, a történelmi kapcsolatok, és a földrajzi közelség fontos szerepet játszhat a partnerországok kiválasztásában. A nemzetközi együttműködés keretében létrehozott szabadalmak magas aránya leginkább a kis OECD-országokra (Luxemburg, Magyarország, Belgium, Svájc, Ausztria) és az OECD-n kívüli országokra jellemző. * Mint az a tanulmány első felében is látható volt, az elmúlt évtizedben az oktatási rendszer átalakulásával lezajlott expanzió elsősorban a felsőoktatásban érvényesült és így közvetlenül befolyásolta a munkaerő-piaci viszonyokat. A felsőoktatási képzésben részt vevők száma megnégyszereződött, emellett a nem nappali tagozatok és a költségtérítéses képzési formák népszerűsége is jelentősen megnőtt. Az oktatásban eltöltött idő meghosszabbodásával egyre idősebb korban és egyre magasabb képzettség birtokában lépnek be először a fiatalok a munkaerőpiacra, vagyis a pályakezdés időben későbbre tolódott. A diploma felértékelődésével párhuzamosan az általános iskolai, illetve a szakmunkás végzettség veszített értékéből és ennek hatására a munka és a végzettség illeszkedése kapcsán előtérbe került a túl-, illetve alulképzés problémája. Az oktatási rendszer gyakran nem képes az összhangot teremteni a munkaerőpiac igényeivel, ami meg nem térülő társadalmi költségeket eredményez, a túlképzés munkanélküliséget generál, miközben több szakmunkásterületen hiány van. Mindezt azért is fontos hangsúlyozni, mivel ez a pályakezdők helyzetét nehezítette meg különösképpen. Így az expanzió hatásai megfigyelhetők a pályakezdők gazdasági aktivitásában is, hiszen a fiatalok munkanélkülisége növekvő tendenciát jelez. A 15–24 évesek korcsoportjában a munkanélküliségi ráta értéke 2006-ban meghaladta a 19 százalékot. Statisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám


1063

Mindebből arra következtethetünk, hogy a munakerőpiacnak diplomás túlképzéssel kell szembenéznie, illetve a magasabb végzettséget nem igénylő munkahelyek gyakran munkaerőhiánnyal küszködnek. Ez azt is jelenti, hogy az oktatási rendszer szerkezeti változásai a gyakorlatban nem minden esetben bizonyultak sikeresnek. Hasonló folyamatok mentek végbe az Európai Unió tagállamaiban is. Az oktatás és képzés jelentősségének felismerésével egymást követték a tagállamok közötti együttműködés fejlesztésére alapozó akcióprogramok, amelyek elsősorban az oktatás és képzés fejlesztését, kiterjesztését tartották elsődlegesen céljuknak. Ennek tükrében megfigyelhető, hogy az egyes európai országokban a költségvetési kiadások mind nagyobb hányadát (a GDP százalékában) fordítják az oktatásra. Az expanziós folyamatok egész Európát behálózták, hasonló eredményeket és problémákat hozva létre. Míg az EU 25 tagállamaiban 1998 és 2004 között a felsőoktatásban tanulók száma több mint 20 százalékkal növekedett, addig Magyarországon ez a növekedési ütem meghaladta a 71 százalékot. A technológiai fejlődés, a verseny hatásai érződtek a munkaerőpiacokon is, amely által előtérbe került az átképzés igénye is és így egyre nagyobb szerepet kapott az élethosszig tartó tanulás. Mindez statisztikai adatokkal is igazolható, hiszen az EUban a 25–64 éves felnőtt népesség körében folyamatosan nőtt azok aránya, akik aktív résztvevői valamilyen képzésnek. Az oktatásban lezajlott szerkezeti változások nagymértékben befolyásolták a munkaerő-piaci viszonyokat is. Ezzel összefüggésben leginkább a fiatalokat érintő munkanélküliségi problémák a legjelentősebbek, mivel a 25 évnél fiatalabbak körében néhány országban, közöttük hazánkban is kiemelkedően magas a munkanélküliségi ráta, illetve folyamatosan nőtt az elmúlt néhány évben. A rendszerváltozás lehetővé tette Magyarország számára a fejlődést, ahol a cél nem lehetett más, mint a tudásalapú gazdasági és társadalmi haladás elősegítése. Az elmúlt évtizedek során számos módszer és javaslat megfogalmazódott ennek mikéntjét illetően, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy ennek útja az oktatási rendszer átalakítása és a kutatás-fejlesztés erősítése. Ennek elérése érdekében politikai és társadalmi konszenzusra, és arra a felismerésre lenne szükség, hogy az innováció, a tudásorientált társadalom kiépítése teremti meg az összhangot a gazdaság és társadalom hosszú távú fejlődése között. Az innovációs érdekek érvényesítése szempontjából össze kell hangolni az oktatás-, a tudomány-, és a technológiapolitikát. Hasznos programok, ösztönzők, és megfelelő finanszírozási módok révén biztosítani kell a kulcsszereplő intézmények (kutatóintézetek és helyek, egyetemek, „spin-off” cégek, kis- és középvállalkozások stb.), a közös érdekeltségű cégek együttműködését, szemben a ma megfigyelhető elkülönüléssel. Kormányzati szinten pedig meg kell vizsgálni a lehetőségeket és mindazokat a módokat, amelyek segítheti az oktatás és kutatás, fejlesztés terén történő előrelépést. Itt elsősorban a pénzügyi eszközök, források növelése mellett, annak felhasználását kelStatisztikai Szemle, 85. évfolyam 12. szám

1064


lene racionalizálni, hogy Magyarország stratégiai céljai megvalósulhassanak: a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac átalakítása (vagyis a foglalkoztatottság erőteljes növelése, miközben a munkanélküliség csökken), a versenyképesség növelése, az életszínvonal emelése, a fogyasztói árindex tartósan alacsonyan tartása, illetve sok egyéb tényező ezeken kívül. A magyar kutatás-fejlesztés rendszerének vizsgálatakor szembetűnő annak kormányzatra fókuszáló szerkezete. Ez igaz mind a források, mind a ráfordítások területén. Nemzetközi elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy változtatni kell a kutatás-fejlesztés szektorainak súlyarányán, vagyis a kormányzattól az üzleti vállalkozások felé tolódjon el a hangsúly. Magyarországon a kutatás-fejlesztés eredményei messze meghaladják annak ráfordításának nagyságát. Az 1,0 százalék közeli GDP-arányos ráfordítás nemzetközi környezetben vizsgálva igen alacsony szintnek számít, ahol a K+F területe nem képes a gazdasági növekedés erőteljes támogatására. Ennek növelése mindenféleképpen hangsúlyos annak érdekében, hogy Magyarország továbbra is versenyképes maradjon és kutatóit hosszú távon is meg tudja tartani. Intézményrendszere kiépült és működőképes. A szereplők egymás közötti viszonyát azonban gyakran beárnyékolja a források szűkösségéből eredő túlzott verseny. Ebből fakadóan növelni kell az együttműködés lehetőségét, nemcsak a hazai életben, de külföldön is. Az emberi erőforrás fontos szerepet játszik a kutatás-fejlesztés területén. Hazánkban a foglalkoztatottak 0,7 százaléka dolgozik itt, vagyis a lemaradásunk a jelentősebb GDP-arányos ráfordítással rendelkező országokhoz képest nem elsősorban a humán tőkével kapcsolatos, hanem javarészt technikai, technológiai, infrastrukturális eredetű. Az oktatásnak, valamint a kutatás-fejlesztésnek és e két terület szoros kölcsönhatásának egy nemzet fejlődése szempontjából hosszú távon is kiemelt jelentősége volt, van és lesz.

Irodalom CSUZDI SZ. – NAGY Á. [2003]: Kutatási programok az Európai Unióban. Európai Füzetek 22. A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa. Budapest. Debreceni Egyetem EU Pályázati Osztály/Keretprogramok. www.eu.unideb.hu EUROSTAT [2006]: Europe in figures. Eurostat yearbook, 2005. Luxembourg. EU [2004]: Facing the challenge. The Lisbon strategy for growth and employment. Report from the High Level Group chaired by Wim Kok. Brüsszel. FH [2005]: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai. Foglalkoztatási Hivatal. Budapest. FORGÁCS A. – LOBODA Z. [2003]: Az Európai Unió és az oktatás, 2003. Press Publica Kiadó. Budapest. HALÁSZ G. – LANNERT J. [2003]: Jelentés a magyar közoktatásról, 2003. Országos Közoktatási Intézet. Budapest.



1065

HEILINGBRUNNER K. – DR. GERZSÓ G. (szerk.) [2005]: Az Európai Kutatási Térség. Budapest. február. KSH [2002a]: Felsőoktatás és felsőoktatási oktatás. KSH Időszaki tájékoztató. Budapest. KSH [2002b]: Népszámlálás 2001. 6. Területi adatok 6.21 Összefoglaló adatok. I. kötet. Budapest. KSH [2004a] A munkaerő-felmérés idősorai 1992–2003 (Adattár). KSH Időszaki tájékoztató. Budapest. KSH [2004b]: Az élethosszig tartó tanulás (Lifelong Learning). Budapest. KSH [2004c]: Fiatalok a felnőtté válás küszöbén. Budapest. KSH [2005a]: Az Európai Unió – Nemzetközi Statisztikai Zsebkönyv. Budapest. KSH [2005b]: Mikrocenzus 2005. 1. Területi és választókerületi adatok. Budapest. KSH [2006]: Kutatás és fejlesztés. Research and Development 2005. Budapest. DR. MÓDER J. – ENDRÉSZ K. [2004]: Fiatalok az Európai Unióban. Európai Füzetek 59. A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa. Budapest. NYITRAI F.-NÉ DR. [2001]: Az oktatás szerepe a gazdaság és a társadalom fejlődésében. KSH. Budapest. OECD Science, Technology and Industry: Scoreboard 2005., illetve az OECD hivatalos honalpja: http://www.oecd.org OFFI [2005]: Kik jelentkeztek 2005-ben? Általános tendenciák a 2005. évi magyarországi felsőoktatási jelentkezéseknél. Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda. Budapest. (http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=24&hir_id=4838) OM [2001]: A kutatás-fejlesztést és az innovációt segítő módszerek és alkalmazásuk tapasztalatai az OECD-országokban és Magyarországon. Oktatási Minisztérium. Budapest. OM [2004]: Felsőoktatási Statisztikai Tájékoztató, 2005/2006. Oktatási Minisztérium. Budapest. OM [2006]: Statisztikai gyorstájékoztató a 2006/2007. tanév eleji adatgyűjtés előzetes adatairól. Oktatási Minisztérium. Budapest. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Az oktatás és az Európai Unió (http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=oktatas-xx-oktatas) Pályázati Információs Portál. www.gvop.hu Részvétel az Európai Kutatásban. Útmutató a 6. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogram pályázói részére. BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár. Budapest. 2003. Tudás, növekedés és globalizáció. A tudomány- és technológiapolitika mint a növekedési tényező kis országokban. MTA Világgazdasági Kutatóintézet. Budapest. 2003. Tudomány- és technológiapolitika Magyarországon: helyzetértékelés és kitörési lehetőségek. A Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület 2004. évi jelentése. Budapest. 2005.

Summary In the last decade several methods and suggestions were created to help the knowledge-based economy and social process which is based on the transformation of educational system and the strengthening of the research and development. Education has an outstanding role in economy thus


1066

Kelemen — Kollár: A tudás hordozói: oktatás és kutatás-fejlesztés

it creates a base for the placement to the job market and has a great effect to the social and economic development of the whole country in the long run. Educational attainment is one of the most critical features in the job-market position. Educational expansion in the 1990s and structural changes in the educational system have transformed basically the educational attainment of the population, the further learning ideas and the job-market position of the young carrier-starters. Hungary as an EU member is active in the fulfillment of EU programs started in the 1970s therefore Hungarian changes in the field of education and training are highly important. In the field of research and development the creation of Community-level research and development programs were defined within the frames of so-called general programs in order to increase competitive abilities. The second part of the paper introduces the results of these works.


A tudás hordozói: oktatás és kutatás-fejlesztés*

Recommend Documents