Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i ülése 10. számú napirendi pontja Javaslat Tengelic Község szociális szolgáltatástervezési koncepciójának jóváhagyására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Az előterjesztést előzetesen tárgyalta a Szociális és Egészségügyi Bizottság. Tisztelt Közgyűlés! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (a továbbiakban: Szt.) 92. § (3) bekezdése értelmében a legalább 2000 lakosú települési önkormányzat, illetve a megyei önkormányzat a településen, illetve a megyében élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepciót készít. Amennyiben a települések egyes szociális feladataikat társulás keretében látják el - e szolgáltatások tekintetében a szolgáltatástervezési koncepciót a társulás készíti el. A koncepció tartalmát a jogszabály értelmében kétévente felül kell vizsgálni és aktualizálni kell. A Szt. 92. § (4) bekezdése értelmében a koncepciónak tartalmaznia kell a lakosságszám alakulását, a korösszetételt, a szolgáltatások iránti igényeket, az ellátási kötelezettség teljesítésének helyzetét, az ütemtervet a szolgáltatások biztosításáról, a szolgáltatások működtetési, finanszírozási, fejlesztési feladatait, az esetleges együttműködés kereteit, valamint az egyes ellátotti csoportok (idősek, fogyatékos személyek, hajléktalan személyek, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek) sajátosságaihoz kapcsolódóan a speciális ellátási formák, szolgáltatások biztosításának szükségességét. A települési önkormányzatok koncepcióit a megyei önkormányzatnak kell jóváhagynia, a Szt. 92. § (5) bekezdése értelmében ugyanis a települési önkormányzat által készített koncepciónak illeszkednie kell a megyei önkormányzat által készített koncepcióhoz. Az önkormányzatok koncepcióit a Dél-Dunántúli Regionális Szociálpolitikai Tanács szakemberei előzetesen véleményezik, majd a véleményezést megküldik a hivatalnak. Ez alapján – ha szükséges - a települések átdolgozzák és kiegészítik koncepciójukat, amelyeket ezt követően a Közgyűlés elé terjesztünk jóváhagyásra. A települések közül most Tengelic nyújtotta be koncepcióját a Megyei Önkormányzat felé. A koncepciót a Dél-Dunántúli Regionális Szociálpolitikai Tanács illetékes munkatársa véleményezte. A Tanács a koncepciót változatlan formában javasolta elfogadásra. A koncepció elektronikus úton hozzáférhető a KIR rendszeren a www.tolnamegye.hu/közgyűlés címen az előterjesztésnél, valamint a Pénzügyi és Intézményfenntartó Osztályon nyomtatott formában.
2
Kérem a Közgyűlést, hogy Tengelic Község által átdolgozott koncepciót fogadja el, mivel az összhangban van a megyei szociális szolgáltatástervezési koncepcióval. Határozati javaslat:
A Tolna Megyei Önkormányzat …./2010. (IX. 16.) számú Közgyűlési határozata Tengelic Község szociális szolgáltatástervezési koncepciójának jóváhagyásáról A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése Tengelic Község szociális szolgáltatástervezési koncepcióját jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Szekszárd, 2010. augusztus 30. dr. Puskás Imre a Közgyűlés elnöke
TENGELIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ
2009.
TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés............................................................................................................................- 3 2. Tengelici helyzetkép, a település demográfiai, infrastrukturális jellemzői........................- 3 2.1. Demográfiai és infrastrukturális jellemzők: ............................................................... - 4 2.2. Foglalkoztatási jellemzők:.......................................................................................... - 4 3. A település pénzbeli és természetbeni juttatásainak, valamint szociális szolgáltatásainak jellemzése .........................................................................................................................- 4 3.1. Pénzbeli ellátások:...................................................................................................... - 4 3.2. Természetben nyújtott szociális ellátások:................................................................. - 5 3.3. Szociális szolgáltatások.............................................................................................. - 5 3.3.1. Szociális alapszolgáltatási formák: ..................................................................... - 5 3.3.2. Szakosított ellátási formák: ................................................................................. - 6 4. Szolgáltatások iránti igények .............................................................................................- 7 5. A szociális szolgáltatások fejlesztésének főbb irányai.......................................................- 7 6. Ütemterv a szolgáltatások biztosítására .............................................................................- 9 Melléklet a szociális szolgáltatástervezési koncepcióhoz....................................................- 10 -
-2-
1. Bevezetés Tengelic Község Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III.tv. (továbbiakban Szt.) 92.§.(3)-(10) bekezdésekben foglaltaknak megfelelően megalkotta Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióját. A koncepció lényegét a települési önkormányzat ellátási kötelezettsége és az egyes ellátotti csoportok részéről felmerülő igények alapján összeállított fejlesztési elképzelések összessége alkotja.
2. Tengelici helyzetkép, a település demográfiai, infrastrukturális jellemzői Tengelic község Tolna megyében Szekszárdtól 25 km-re északra, Pakstól 20 km-re délnyugatra található. A település sajátos szerkezetet mutat, magja a központi belterület, amit egyéb belterületi és külterületi lakott helyek vesznek körül. Összesen 12 település része van a községnek, a következők: Tengelic központi belterület, Tengelic –Szőlőhegy, Alsóhídvég, Alsótengelic, Felsőtengelic, Jánosmajor, Júliamajor, Katalinpuszta, Kishídja, Középhídvég Középtengelic, Vadászmajor. E sajátos településszerkezet számos nehézséget, hátrányokat idéz elő az önkormányzat kötelező feladatai ellátásában. E hátrányos helyzet jogilag nem elismert, de valós problémákat vet fel. Fő megélhetési forrás a föld. A település mezőgazdasági adottságait a helyi kistermelőkön, magánvállalkozókon kívül a termelőszövetkezet jogutódjaként működő Kft-k. és állami gazdaságból átalakult gazdasági társaságok hasznosítják. Ipari tevékenység is jelen van már, egy sütőüzemmel és egy fém nyílászárókat gyártó gazdasági társasággal. E létesítmények a környezetre ártalmas hatást nem fejtenek ki. Az idegenforgalom vonzására megépült a Hotel Orchidea. Tengelic alapító tagja a Szekszárdi Többcélú Kistérségi Társulásnak és a Sió-Sárvíz Menti Családsegítő és Gyemekjóléti Társulásnak is.
-3-
2.1. Demográfiai és infrastrukturális jellemzők: Korosztály 0-3 4-14 15-18 19-61 62Összesen
2004. 90 289 137 1459 602 2577
2005. 90 294 137 1481 594 2596
2006. 78 290 127 1440 591 2526
2007. 81 278 128 1445 587 2520
Tengelicen az állandó népesség száma négy év távlatában 2,2 %-os csökkenést mutat. A település lakosságának korosztályi megoszlása az alábbi: Legmagasabb a 19-61 év közöttiek aránya, ezt követi a 62 év felettiek száma, s legkevesebb a 0-19 éves lakosság aránya. A leginkább szociális gondoskodásra szorulók - a 62 éven felüliek- százalékos aránya átlagosan 23.2 % az összes lakónépességhez viszonyítottan. Aktív korúak aránya átlagosan: 57 %. Az állandó népesség 31 %-a külterületi és egyéb belterületi településrészeken él. Tengelicen a vezetékes vízzel ellátottság aránya 100 %-os. Szennyvízcsatorna csak a központi belterületen került kiépítésre, a rákötött lakások aránya az egész településhez képes 75 %-os. Vezetékes gázzal ellátott lakások aránya szintén 60 %-os, de csak 5 település részen került kiépítésre. A burkolt utak aránya 90 %-os, egy részük felújításra szorul. Lakások száma 939.
2.2. Foglalkoztatási jellemzők: Községünkben a munkanélküliek aránya évek óta 8-9 %-os. Az aktív korúak közül azok, akik helyben nem tudnak munkát vállalni, elsősorban Szekszárdra és Paksra ingáznak. A munkalehetőség évek óta beszűkültek, így többen a szociális ellátórendszerhez kénytelenek fordulni. A szociális ellátás megvalósulhat pénzbeli és természetben nyújtott ellátások, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokon keresztül.
3. A település pénzbeli és természetbeni juttatásainak, valamint szociális szolgáltatásainak jellemzése 3.1. Pénzbeli ellátások: - Időskorúak járadéka – a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.
-4-
- Aktív korúak ellátása –azoknak az aktív korú személyeknek nyújtott ellátás aki saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított - rendszeres szociális segély - rendelkezésre állási támogatás - közcélú foglalkoztatás - Ápolási díj – a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni gondozását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás. - Átmeneti segély – a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan, vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére nyújtott támogatás. - Temetési segély – az elhunyt személy eltemettetéséről gondoskodó személynek megállapítható támogatás.
3.2. Természetben nyújtott szociális ellátások: - Lakásfenntartási támogatás. Településünkön ez a támogatás a szolgáltató felé történő közüzemi díj kiegyenlítéseként kerül folyósításra. - Átmeneti segélyek nagy része természetbeni juttatásként kerül kiutalásra, különösen tüzelő vagy élelmiszer vásárlás formájában. - Köztemetés - Közgyógyellátás - Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság
3.3. Szociális szolgáltatások Az Szt. alapján a szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó ellátást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják. A személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alapszolgáltatást és szakosított ellátásokat.
3.3.1. Szociális alapszolgáltatási formák: - étkeztetés - házi segítségnyújtás - családsegítés, - tanyagondnoki szolgálat - támogató szolgálat - jelzőrendszeres házisegítségnyújtás - közösségi ellátások - utcai szociálismunka - nappali ellátás
-5-
3.3.2. Szakosított ellátási formák: -
ápolást, gondozást nyújtó intézmény rehabilitációs intézmény lakóotthon átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény egyéb speciális szociális intézmény
A hatályos Szt. szerint minden településen biztosítani kell az alapszolgáltatások közül a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatást, étkeztetést és a házi segítségnyújtást. A kétezer főnél több állandó lakos esetén családsegítést kötelező biztosítani. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint gyermekjóléti szolgáltatás működtetése kötelező. Településünkön jelenleg biztosított az étkeztetés, a házi segítségnyújtás a tanyagondnoki szolgálat és a gyermekjóléti szolgáltatás. A családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást társulás útján sikerült megvalósítani, a Siósárvíz Menti Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal. Településünkön egy fő napi 8 órában látja el ezen feladatokat. Étkeztetés: Tengelicen étkeztetést 1997 óta biztosít az önkormányzat a tanyagondnok által történő kiszállítással vagy a jogosult által történő elvitellel a Polgármesteri Hivatal konyhájáról. Igénybevétele kérelem alapján történik, az Szt. és a helyi szociális rendeletben meghatározott feltételek szerint. Bevezetése óta az igénybevevők száma folyamatosan nő. A 2008. év elején az ellátottak száma kétszeresére emelkedett. Nem csak az idősek ellátása biztosított, hanem azok részére is, akik szociális vagy egészségi helyzetüknél fogva rászorulnak. Tanyagondnoki szolgálat: Az önkormányzat külterületi lakott helyei és egyéb belterületek egyes alapellátási feladatait, valamint egyéb szolgáltatási feladatok ellátását biztosítja a tanyagondnoki szolgáltatás keretében. Főbb feladatai: - étkeztetésben részesülők ebéd kihordása a szolgálat részére biztosított gépjárművel - igény szerint rászorult beteg háziorvosi rendelőbe való szállítása, gyógyszerek kiváltása, rendszeres ellenőrzésre szoruló betegek vérmintáinak a laborba szállítása, - alkalmanként óvodás és iskolás gyermekek különböző rendezvényre szállítása - információk közvetítése az önkormányzat és a lakosság között - bevásárlás a külterületi lakosok részére Emellett egyéb szolgáltatási feladatokat is ellát a tanyagondnoki szolgálat szakmai programja szerint. A tanyagondnoki szolgálat segíti a házi gondozók munkáját.
-6-
Házi segítségnyújtás: A szolgáltatás 2008. február 1-től működik a településen. A feladatokat 2 fő házi gondozó látja el. Az egyik a belterületen, a másik Tengelic-Szőlőhegy egyéb belterületen gondozza a rászorulókat. Az ellátottak száma elsősorban belterületen folyamatosan nő, jelenleg 13 fő. További igény mutatkozik a többi külterületről, ezért a szolgáltatás továbbfejlesztése indokolt. 2009. második negyedévétől a szolgáltatást társulási formában biztosítjuk. Családsegítés: A családsegítés a gyermekjóléti szolgálathoz integrálódik, a gyermekeket nevelő családok vonatkozásában. A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat társulási formában 3 fő családgondozó foglalkoztatásával történik, ebből 1 fő csak Tengelicen látja el a feladatait. A társulás 5 település számára biztosítja az ellátást. Feladata az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő személyek családok szociális és mentálhigiéniás ellátása, krízishelyzetek kialakulásának megelőzése. Az alapellátás e területen jelenleg itt integrálódik. Indokolt a jogszabályi kötelezettség szerint is a családsegítés szociális alapszolgáltatás biztosítása. Térítési díjak: Az ellátottak rendszeres jövedelmétől függő térítési díjat fizetnek az étkeztetésért és házi segítségnyújtásért, melyet a 20/2007. (XII.19) sz. önkormányzati rendelet, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 7/2006. (III.28.) sz. önkormányzati rendelet szabályoz. Az étkeztetésért és a házi segítségnyújtásért a fizetendő térítési díj összege a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzásjárulás különbözete, figyelembe véve azt, hogy a személyi térítési díj nem haladhatja meg az igénylő családjában az egy főre jutó jövedelem 25%-át. A tanyagondnoki szolgálat szolgáltatásai térítés mentesek.
4. Szolgáltatások iránti igények A település sajátos szerkezetéből adódóan, valamint az idősek, rászorulók részéről tapasztalható helyi szokásokra alapítva megállapítható, hogy az étkeztetés igénylése az elmúlt években emelkedett, kül- és belterületen egyaránt. Házi segítségnyújtásra folyamatos igény jelentkezik. Külterületen, egyéb belterületen a központi belterületi résztől való távolság miatt is mutatkozik igény a segítségnyújtás egyes elemeire, ami a tanyagondnoki szolgálat igénybevételével fejeződik ki.
5. A szociális szolgáltatások fejlesztésének főbb irányai Az Szt. határozza meg a szociális szolgáltatások fejlesztési irányait. Ki kell alakítani a segítségnyújtás azon formáit, amelyekkel az igényekhez, szükségletekhez igazodó korszerű szociális ellátás megvalósítható.
-7-
Az alapellátásoknak szerepe legyen, hogy az indokolatlan tartós bentlakásos elhelyezéseket megelőzze, hiszen ez sokkal költségesebb ellátás. Másrészt mind az idősek mind a fogyatékkal élők, a pszichiátriai- és szenvedélybetegek tekintetében szerepet játszanak a megszokott környezet megtartásában. A fejlesztés szükségességét az is jelzi, hogy községünkben az idősek aránya a megyei községek átlagához viszonyítottan 2-3 %-al magasabb, az általános egészségi állapot romlik és a lakosság szociális helyzete sem kielégítő. A fejlesztésnél figyelembe kell venni, hogy Településünk sajátos szerkezetű, nem csak külterületi lakott helyekkel rendelkezik, hanem egyéb belterületekkel is, amelyek a központi belterülettől több kilométerre helyezkednek el. (pl: Tengelic-szőlőhegy kb. 10 km 326 lakossal, Jánosmajor kb. 8 km 150 lakossal.) Elsődleges cél a hiányzó ellátási formák működési feltételeinek kialakítása és a rászorulók számára történő biztosítása. A településen hiányzó ellátási formák a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és a speciális alapellátási formák. A településrészeken jelentkező igények alapján indokolttá vált a tanyagondnoki szolgálat fejlesztése egy második személy foglalkoztatásával. A tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére, az anyagi fedezet megteremtése függvényében a határidő 2010. december 31-ében határozható meg. A házi segítségnyújtás kiegészítő szolgáltatásaként biztosítani kell a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, hogy segítségével a rászorultak körében fenntarthatóak legyenek a biztonságos életvitel feltételei, krízishelyzetben lehetőséget nyújtson a gyors megjelenésre és segítségnyújtásra. A szolgáltatást gazdaságossági és célszerűségi szempontból kistérségi szinten indokolt megszervezni. A támogató szolgáltatást, közösségi ellátást, mint új ellátási formákat lehetőségként kell kezelni. Ezen ellátások bevezetése nem kötelező feladat településünkön. Bevezetés esetén célszerű a már működő alapellátásokhoz telepíteni, vagy társulásos formában megoldani. A megvalósításba indokolt bevonni civil szervezeteket, önkénteseket, valamint a településen működő Csilla Von Boeselager Otthont. Ezen szolgáltatás esetleges bevezetése további felméréseket és anyagi eszközök felkutatását igényli, amit 2-3 év távlatában nem lehet meghatározni. Jelen koncepció felülvizsgálata alkalmával kell erről dönteni. Pár év távlatában meg kell kezdeni az előkészületeket a földgáz, a szennyvíz- csatornázás fejlesztésére, további kiépítésére. Fejlesztések forrásai: A saját erő mellett igénybe vehetőek általánosságban, az EU források, a Megyei Területfejlesztési Tanács pénzeszközei, címzett állami támogatás lehetősége, kistérségi válságkezelő program, pályázatok stb. Kiemelten kell figyelemmel lenni a szolgáltatások megvalósításánál a többcélú kistérségi társulás adta lehetőségekre, kiegészítő normatíva igénylésére. Tanyagondnoki szolgálat fejlesztésénél saját erő biztosítása és pályázati lehetőség kiaknázása szükséges.
-8-
Az életminőséget javító infrastruktúrális fejlesztésnél támaszkodni kell pályázati forrásokra, a lakosság pénzeszközeire, az önkormányzati pénzeszközöket pedig kedvező hitelek felkutatásával lehetne kiváltani.
6. Ütemterv a szolgáltatások biztosítására -
Házi segítségnyújtás: 2 fő házi gondozó 6 órásból 8 órás munkaviszonyra emelése 2009. április 01, kistérségi társulásban való működtetés 2009. április 01.
-
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Felmérés: Szolgáltatás bevezetése legkésőbb:
-
2009. december 31. 2010. december 31.
Tanyagondnoki szolgálat fejlesztése 1 fővel: 2010. december 31.
Tengelic, 2009. március 11.
-9-
Melléklet a szociális szolgáltatástervezési koncepcióhoz Melléklet az igényelt szolgáltatásokról
Pénzbeli és természetbeni ellátási formák 2007. évi ellátások formái Létszám (fő) Időskorúak járadéka 1 Rendszeres szociális segély 28 Lakásfenntartási támogatás 28 Ápolási díj 5 Átmeneti segély 26 Temetési segély 3 Köztemetés 2 Közgyógyellátás 124 Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 186 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 23
Szociális szolgáltatások: 2007. évi ellátások formái Étkeztetést igénylők száma Tanyagondnoki szolgáltatást igénylők Gyermekjóléti szolgáltatás igénybevétele
Létszám (fő) 41 960 38
A szolgáltatások iránti jövőbeni igények a koncepcióban meghatározott felmérés szerint lesznek adottak.
- 10 -