A területfejlesztés intézményrendszerének tartalma és működése a Közép Dunántúli Régióban (Esettanulmány)

Kaiser Tamás Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európai Tanulmányok Tanszék

A területfejlesztés intézményrendszerének tartalma és működése a Közép – Dunántúli Régióban (Esettanulmány)

Belügyminisztérium IDEA programja Közigazgatási Reform Projekt 2003.

2 1. A kutatás célja, feltételezései A kutatás elméleti keretét az a széles körben elfogadott koncepció alkotja, melynek értelmében az Európai Unió olyan többszintű kormányzási rendszert (multi-level governance) alkot, amelynek struktúráját a szupranacionális, tagállami, szubnacionális és nem-kormányzati szereplők közötti vertikális és horizontális kapcsolatok működtetik, és ahol a döntéshozatali kompetenciák és felelősségformák megoszlanak az egyes szintek között. A többszintű kormányzás az európai belpolitika kontextusában a hagyományos („weberiánus”) állami szuverenitásból eredő hatáskörök, kompetenciák területi és funkcionális megosztását jelenti. Az integráció működésének egyik legfontosabb szervező eleme, a szubszidiaritás, valamint a gazdasági és társadalmi kohézió megvalósításának politikai célkitűzése szorosan összefonódik a

regionalizáció

(regionalizmus),

valamint

a

tágan

értelmezett

decentralizáció

problematikájával, a létező gyakorlatok és tendenciák elemzésével. Kutatásunk arra irányul, hogy egy esettanulmány keretében próbáljuk megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyek a Közép-Dunántúli Régió közigazgatási és területfejlesztési intézményrendszerének vizsgálata során merülnek fel. Elöljáróban leszögezzük, hogy a közigazgatás és a területfejlesztés magyarországi intézményrendszere nem fedi le egymást, bár számos ponton – ellenőrzés, képviselet vagy együttműködés formájában – összekapcsolódik. A régió fogalmát jelenleg sem az alkotmány, sem az önkormányzati törvény nem ismeri, kizárólagos jogforrásai az 1996-ban elfogadott területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény, valamint ennek 1999-es módosítása, továbbá az országos területfejlesztési koncepcióról szóló 1998-as országgyűlési határozat. Ennek megfelelően a hangsúlyt

a

területfejlesztés

intézményrendszerének

közép-dunántúli

vonatkozásaira

helyezzük (Regionális Fejlesztési Tanács, Regionális Fejlesztési Ügynökség, Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik), és csak a szükséges mértékben térünk ki a megyei önkormányzatok, megyei jogú városok, valamint a regionális vagy megyei illetékességű dekoncentrált szervezetek szerepére. Másfelől úgy gondoljuk, hogy a régió intézményi struktúrájának feltérképezéséhez egyéb szempontokat is figyelembe kell vennünk. Abból kiindulva, hogy a tér szükségszerűen integrálja a társadalmi és gazdasági folyamatokat, még nem következi, hogy minden térség régió is egyben. Ezért szükségesnek tartjuk a régióépítés folyamatának bemutatását, különös tekintettel arra, hogy esetünkben nem alulról szerveződő regionalizmusról, hanem felülről kezdeményezett regionalizációról beszélünk. A régiót alkotó területi egységek (megyék, kistérségek) gazdasági és társadalmi mutatói, a belső kohézió, az adminisztratív régióképződés körülményei, az előírt és vállalt feladatok teljesítése

3 jelentik az alapját az intézmények működésének, az intézményi koordinációnak. Ugyanígy elengedhetetlen a régió működésének szerves részét alkotó funkcionális térségi szervezetek (fejlesztési és térségi tanácsok) és a tervezési-statisztikai régió intézményei közötti viszonyrendszer, a régión belüli, partnerségen alapuló hálózati struktúrák (policy network), interregionális kapcsolatok feltárása. Végül pedig arra keresünk választ, hogy az előcsatlakozási folyamat mennyiben járult hozzá a Strukturális Alapok fogadására alkalmas intézményi és humán erőforrás kapacitások létrehozásához, a jelenlegi régió lehatárolás mellett kiépült, alapvetően területfejlesztési intézményrendszer a Közép-dunántúli régió esetében mennyire jelent reális alapot egy átfogó, az önkormányzati rendszer és a területfejlesztés teljes egészét érintő közigazgatási reform számára. 2. A regionális intézmények európai kontextusa Az Európai Unió tagállamainak jelenlegi gyakorlatában a regionális szervezeti és intézményi struktúrák többféle tartalommal jelennek meg. Egyrészt beszélhetünk tervezésistatisztikai (NUTS), másrészt adminisztratív (az egyes országok közigazgatási rendszeréhez igazodó), valamint önkormányzati (autonóm politikai entitásként működő) régiókról (Szegvári 2002). A régió tehát rendkívül összetett, a társadalmi alrendszerek működtetésének feladatait az államberendezkedés történeti fejlődésének és aktuális gyakorlatának megfelelően reprezentáló multifunkcionális, a tudományos kutatások nézőpontjából pedig ennek megfelelően multidiszciplináris kategória. Az Unió strukturális és kohéziós politikájának szemszögéből a NUTS II szintű tervezési-statisztikai (területfejlesztési) régiók gyakorlatilag a támogatások megszerzésének és megvalósításának a szerepét töltik be. Ez kétségkívül felértékeli a regionális szintek tartalmi és funkcionális elemeit, amelyek forrásszerző kategóriaként óhatatlanul a politikai kommunikáció részévé válnak, érveket szolgáltatva a hatalmon lévő kormányok teljesítményének megítéléséhez. Más szóval az Európai Unió regionális (strukturális és kohéziós) politikája új megvilágításba helyezi a területi középszint szerepét, ám ez önmagában még nem idézi elő a politikai regionalizmus irányába ható „lopakodó szintépítés” (Verebélyi 2001) evolúcióját. Az viszont tagadhatatlan, hogy az EU részéről megfogalmazódó követelményekhez történő adaptációs folyamat – adott esetben kényszer – a regionalizáció és decentralizáció katalizátorának tekinthető. A probléma értelmezésekor mindenképpen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az Unió a tagállamok közigazgatási és területfejlesztési intézményrendszere számára de jure nem ír elő homogén, standardizált formákat és kötelező alkalmazkodást. Már csak

4 azért sem, mivel a jelenleg uralkodó felfogás szerint a tagállamon belüli hatalmi struktúrák kialakítása – lévén, hogy nem az első pillérhez tartozó regionális politika, hanem a második pillér részeként megjelenő belpolitika körébe tartozik – semmiképpen sem tartozhat a közös vagy közösségi politikák közé. A NUTS kategóriák alkalmazását a Strukturális Alapokról szóló 1260/ 99.sz.közösségi rendelet szabályozza, amelynek alapján a támogatásban részesülő országoknak kell eldönteniük, hogy országuk területét hány szintre tagolják, illetve területi egységeiket hogyan igazítják az EU statisztikai hivatalának, az Eurostat-nak az elvárásaihoz. A jelenlegi helyzet szerint a tagállamok nem is forgatták fel totálisan területiközigazgatási rendszereiket; a területfejlesztési (NUTS II) régiók túlnyomó része nem fedi le a területi közigazgatási (adminisztratív) és önkormányzati (politikai) régiókat. Vannak természetesen ellenpéldák is: Ausztria, Olaszország, Franciaország és Spanyolország politikai régiói egyben NUTS területi egységként is funkcionálnak. Ez esetben (a NUTS szintjén) a létező közigazgatási struktúra – az adott országtól függően NUTS I, NUTS II, NUTS III bontásban – változtatás nélkül alkalmazható. Az unitárius országokban a területfejlesztés intézményrendszere elkülönül az általános közigazgatástól. A háromszintű NUTS regionális struktúra kialakítása érdekében a hiányzó szinteket az eggyel lejjebb lévő szint megfelelő számú egységének összevonásával építik fel – ez történt a hazai gyakorlatban is – azaz tervezési-statisztikai (tehát nem közigazgatási vagy politikai) régiókat hoztak létre (Horváth Gy. 2001). A szakirodalomban és tudományos viták során gyakran elhangzik, hogy az erős alkotmányjogi felhatalmazással bíró politikai (önkormányzati) régiók kiterjedt belső kompetenciáik

révén

erősebb

befolyást

tudnak

gyakorolni

a

hazai

és

európai

politikacsinálásra, mint a tervezési-statisztikai középszintek, ezenkívül könnyebben alkalmazkodnak a Strukturális Alapok kívánalmaihoz (szubszidiaritás, partnerség). Ám ez a kép túlzottan leegyszerűsített. A régiók akár egy országon belül is eltérő alkotmányos tartalommal

rendelkeznek

(mint

a

„változó

geometriájú

fejlődés”

országaiban,

Spanyolországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban). Másrészt az alkotmányos tényezők önmagukban nem jelentenek garanciát a befolyás-érvényesítés mértékére. A Birminghami Városi Tanács vagy a Stathclyde Regionális Tanács bizonyíthatóan eredményesebben használta ki a Strukturális Alapokban rejlő előnyöket, mint az alkotmányos és politikai felhatalmazást tekintve – elvileg – fajsúlyosabb Castilla la Mancha vagy Thüringia (Jeffery 2000). Ugyancsak gyakran felmerülő probléma, hogy a sikeresen működő régiók társadalmi beágyazottsága és politikai befolyása szervesen következik-e a történelmi

5 gyökerekből, az etnikai, nyelvi sőt gazdasági szolidaritásra alapozott együttműködési és kapcsolatteremtési formákból, vagy ellenkezőleg, a hatékony működés feltételei különböző modernizációs technikákkal is megteremthetők. Erre sem adhatunk egyértelmű választ, hiszen olyan „mesterséges” régiók, mint például a Rhone-Alpes, komoly sikereket könyvelhetnek el mind a gazdasági, mind az érdekérvényesítés terén, míg a dél-itáliai régiók esetében a mai napig ingatat a politikai identitás és a saját pályára állított gazdasági növekedés. Ezért úgy gondoljuk, hogy csupán analitikus szempontból érdemes szétválasztani a szubnacionális (regionális) mobilizáció feltételrendszerének és eredményességének intézményi, közpolitikai és történeti dimenzióit. Az alkotmányos felhatalmazás és az érdekérvényesítés formális csatornái döntő, de nem kizárólagos meghatározói a régiók európai szerepvállalásának. Egyre fontosabb szerepet játszik – akár az alkotmányos felhatalmazás gyengeségéből fakadó hátrányokat ellensúlyozó mértékben – az informális alkufolyamatokban és a közpolitikai hálózatokban nyújtott teljesítmény, a gazdaság versenyképességét

biztosító

regionális

keretekben

megvalósuló

feladatok

(helyi

gazdaságfejlesztés, innováció, foglalkoztatáspolitika, infrastruktúra, környezetvédelem) ellátása. Mindebből világosan látszik, hogy a régiók európai szerepének értékelése, az esetleges regionalizálási szándékoknak megfelelő minták és modellek kialakítása semmiképpen sem tekinthető egydimenziós kérdésnek. A nemzeti keretű regionalizmust az országonként (esetenként országon belül) különböző tartalmú és mértékű decentralizáció fejezi ki, amely a nemzetállamokon belüli új hatalmi munkamegosztás révén az állami intézményrendszer átalakulásával párhuzamosan a centralizált hatalom versenyképes egyensúlyát teremti meg (Horváth Gy. 2001: 30). Az európai regionalizmus másik pillére egyrészt az Európai Unió szervezeti, működési, finanszírozási reformjaival, a korábbi és jövőbeni bővítési hullámaival összefüggő közös regionális (strukturális és kohéziós) politika, amely mint láttuk, nem feltétlenül

igényli

a

területfejlesztési,

közigazgatási

és

önkormányzati

szerepek

aggregálódását. Ide kapcsolódik a „szubnacionális mobilizáció” jelensége, azaz a területi középszintek országspecifikus, külső és belső csatornákon keresztül történő bekapcsolódása a többszintű európai kormányzás (multi-level governance) rendszerébe. Milyen tanulságokkal jár mindez a tagjelölt országok számára? Az ezredfordulót követően – „az egyre szorosabb és megnövelt együttműködés” alapelvének fokozatos kiteljesedése következtében – egyre aktuálisabb kérdés, hogy a gazdasági és monetáris (politikai?) unióban tartható-e a nemzeti közigazgatási és területfejlesztési rendszerek önállósága, vagy ellenkezőleg, az európai hatások fokozódása és felgyorsulása az önállóság

6 viszonylagosságát eredményezheti egy közös európai közigazgatási térség (European Administrative Space) kialakulását követően (Ágh 1999: 69). Létezik tehát egy olyan informális szabályozórendszer („hidden acquis”), amely egyre növekvő mértékben hatja át a tagállamok közigazgatási és területfejlesztési intézményrendszerét. Ezt támasztja alá, hogy az érintett tagállamokra hárul – függetlenül attól, hogy milyen létező intézményi struktúrával rendelkeznek – a strukturális és kohéziós politikára vonatkozó szabályozásban megjelölt funkcionális intézmények (Irányító Hatóság, Kifizető Hatóság, Közreműködő Szervezetek, Monitoring Bizottságok) felállítása és működtetése, csakúgy, mint az adott programidőszakra vonatkozó személyi, anyagi, statisztikai és technikai feltételek biztosítása. Az Európai Bíróság esetjogi aktusai, a közpolitikai transzferek, a legjobban bevált módszerek (best practice), illetve a legújabban szorgalmazott nyílt koordináció (open method) fokozatosan europanizálják a tagállami intézményeket, viszonylagosság téve működésük önállóságát. Ezt erősítik azok a megnyilatkozások, amelyek – részben az Európa Tanács kereteiben megszületett dokumentumok, részben az Unió egyes intézményeinek tervezetei és ajánlásai alapján – határozott állásfoglalást tartalmaznak kiváltképpen a csatlakozó államok decentralizálásának ösztönzése irányában. Az Európai Régiók Gyűlése által Baselben, 1996.december 4-én elfogadott „Nyilatkozat a regionalizmusról” című dokumentum radikálisan fogalmaz: a régió az a törvényes területi testület, amelyet az állami szint alatt közvetlenül hoznak létre, és politikai önkormányzattal van ellátva. Az Európa Tanács által 1977-ben közzétett Regionális Önkormányzatok Európai Chartája ennél mérsékeltebb definíciót használ: az európai régió a központi kormányzási szint alatt működő, közvetlen politikai választás eredményeként létrejött – képviseleti testülettel, saját vagyonnal, bevétellel rendelkező – hatalmi, közigazgatási egység, amelynek konkrét feladata és hatásköre a nemzeti alkotmányban, illetve törvényekben meghatározott, valamint megfelelően védett. Ezen koncepciók elvárásai azonban magasabbak, mint a jelenlegi tagállami átlagok. Egyrészről ugyan 1950-ben Európa lakosságának még csak 25 %-a, 1990-ben pedig már 66 %-a élt föderális vagy regionalizált államban, közelebbről nézve azonban az Unió tagállamainak többsége: Hollandia, Dánia, Svédország, Finnország, Írország, Görögország, Portugália, Luxemburg nem regionalizált, az Egyesült Királyság és Franciaország pedig csak erős megszorításokkal tekinthetők annak (Horváth Gy. 2001). Az igazán regionalizáltnak tekinthető országok (Spanyolország, Olaszország) régiói számára csak fokozatosan alakultak ki a nemzeti és uniós érdekérvényesítés szilárd, kellő befolyást biztosító alkotmányos formái (Pálné 1999).

7 A tagjelölt országok esetében azonban a fenti dokumentumok az EU, konkrétan a Bizottság elvárásait és törekvéseit közvetítik. Az Európa Tanács mellett működő Európai Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa (CLRAE) Régiók Kamarája 2002.június 4én megtartott ülésén megállapította, hogy „Magyarország jelenlegi, rendkívül összetett közigazgatási és területi hatósági rendszere a szubszidiaritás tekintetében nem felel meg teljes mértékben a regionális demokrácia követelményeinek”. A korrekció érdekében a dokumentum azt ajánlja, hogy a regionális önkormányzati struktúrák kialakítása érdekében dönteni kell a megyék és a tervezési-statisztikai régiók között (Szegvári 2002). Ezzel összefüggésben az EU intézményeit képviselő Régiók Bizottsága azt az álláspontot képviseli, hogy a szubszidiaritást mint általános jogelvet irányelv formájában egységesen ki kell terjeszteni a tagállamokon belüli hatalommegosztásra. Az irányelv jogi tartalma széleskörű döntési mozgásteret biztosít a nemzeti szintnek, amely államszervezeti tradícióinak, politikai kultúrájának, hatalmi erőviszonyainak figyelembevételével átalakítja közigazgatási és területfejlesztési rendszerét. Annál is inkább, mivel a tervezet szerint a regionális és helyi hatóságokat alkotmányos garanciákkal kell felruházni a szubszidiaritás teljeskörű érvényesítése érdekében (Regional and Local Government 2001). A támogatandó térségek lehatárolásának módszertanával kapcsolatban az Európai Bizottság még 1998 márciusában tette közzé irányelveit, amelyek két szempontból is újszerűnek tekinthetők. Egyrészt megszabják a támogatásban részesülő térségekben élő népesség felső határát, másrészt ajánlásokat fogalmaznak meg a kedvezményezett térségek lehatárolásában alkalmazott módszerekre. (Horváth Gy. 2001: 80) A Régiók Bizottsága pedig kinyilvánította, hogy a NUTS-rendszer mindeddig alkufolyamatok során rögzített szintjeinek kialakítását jogi keretek közé kívánja szorítani (Committee of the Regions 2001). Mindazonáltal leszögezhetjük, hogy az uniós csatlakozás ténye önmagában egyik ország számára sem tesz szükségessé kötelező erejű alkalmazkodást. Nem tagadható viszont, hogy a közösségi politikák adott esetben katalizátorai lehetnek a tagállamokon belüli decentralizáció megvalósításának. Más részről újabban az Európai Bizottság álláspontja sem egyértelmű a regionalizáció és decentralizáció támogatásának megítélésében. Egyfelől a tagjelölt országok esetében a központi kormányzat intézményeit – gyakorlatilag a közigazgatás és területfejlesztés centralizált modelljét – tekinti alkalmasnak a Strukturális Alapok fogadására. Ugyanakkor hosszabb távon erőteljesen szorgalmazza az újonnan csatlakozók számára a regionalizáció és a decentralizáció – a jelenlegi tagállamok esetében még csak ajánlott – bevezetését, akár egy átfogó államreform keretében. Ez az ellentmondás azzal magyarázható, hogy az Európai Bizottság álláspontja szerint az új tagországok még

8 nem kellően szilárd demokratikus államrendjére jótékony hatást gyakorolnának az említett változások (Grasse 2001: 435) Mindezek alapján mégis úgy gondoljuk, hogy a regionalizáció és decentralizáció bevezetése és alkalmazása a továbbiakban is a tagállamok önálló döntésén fog múlni. Ez azonban semmiképpen nem választható el az államszervezeti tradícióktól, a régiók alkotmányos helyzetétől, gazdaságpolitikai megfontolásoktól, az EU többszintű kormányzási rendszeréhez történő alkalmazkodástól, s végül, de nem utolsósorban a hatalmon lévő kormányzati erők belpolitikai mozgásterétől. 3. A kutatás időbeli kerete és empirikus megalapozottsága Vizsgálatunk

intézményi

aspektusa

1996-ig,

a

területfejlesztésről

és

területrendezésről szóló törvény elfogadásáig nyúlik vissza – a régióépítés folyamatának bemutatásakor természetesen korábbi történésekre is kitér – és 2003 júniusáig követi a történéseket. Az Európai Unió összefüggésében pedig az előcsatlakozási alapok felhasználásának, azaz a Strukturális Alapok fogadására való felkészülésnek az időszakát vesszük alapul. A kutatás során különös figyelmet szentelünk az európai követelményekhez történő adaptáció mértékére és területeire. Elemezzük a vonatkozó jogszabályok érvényesülését és hatásait, felhasználva a rendelkezésre álló legfontosabb dokumentumokat (fejlesztési koncepciók, stratégiai programok, éves jelentések, beszámolók, egyéb publikációk). Felkeressük az érintett intézményeket (elsősorban azok munkaszervezeteit, különös tekintettel a regionális fejlesztési ügynökségre, valamint a megyei területfejlesztési tanácsok munkaszervezeteire), egyes szakemberekkel, tisztségviselőkkel, a menedzsmentek tagjaival interjúkat készítünk. A kutatás során nyújtott segítségükért ezúton mondok köszönetet Szabó Gábornak, a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökének, Heinrich Péternek, a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatójának, Páli Zsuzsannának, a Fejér Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Koordinációs Főosztálya vezetőjének, Mihálovics Lászlónak, a Veszprém megyei Területfejlesztési Tanács munkaszervezete titkárának, valamint Benedek Károlynak, a Komárom – Esztergom Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Főosztály vezetőjének. Az esettanulmány mindezek alapján arra vállalkozik, hogy bemutassa a területfejlesztés Magyarországon kialakult szervezeti modelljének megvalósulását és működőképességét. Közép-Dunántúli Régióban, mennyiben felel meg a jelenlegi struktúra

9 a NUTS II szint követelményeinek. Ebből adódóan következtetéseket fogalmazhatunk meg arra vonatkozóan, hogy milyen adaptációs mechanizmusok jelentek meg a csatlakozás követelményeiből adódóan, hol van szükség – a hazai feladatokat is figyelembe véve – további fejlesztésre vagy korrekcióra, végül pedig a „top-down” és megye alapú regionalizáció meg tud-e felelni a többszintű kormányzás feltételrendszerének. 4. A régióépítés folyamata A magyarországi régiók megalakulása, területi kiterjedésük törvényesítése 1997-ben, illetve 1999-ben történt meg. Ebből következően a regionális fejlesztési tanácsok működése viszonylag rövid időre tekinthet vissza. A jogelőd Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1997 szeptemberében kezdte meg működését, majd a területfejlesztésről és területrendezésről szóló, 1999.XCII.törvény 16.és 17. paragrafusaiban foglalt rendelkezések alapján 1999.december 10-én alakult újjá. Jelenlegi tevékenységét az 57/ 2002. (XII.5.) számú határozattal módosított alapszabály alapján végzi. A Közép-Dunántúli Régió létrejöttében kétségkívül meghatározó jelentősége van az 1996-ban elfogadott területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvénynek, mivel a régió ezt megelőzően – a köztársasági megbízotti régió kivételével – egyetlen minisztertanácsi rendeletben, kormányhatározatban sem szerepel, körvonalai legfeljebb tudományos kutatások tervezeteiben látszanak. Elöljáróban leszögezhetjük tehát, hogy vizsgálatunk tárgya egy lényeges előzmények nélküli, „mesterséges”, a „maradványelv” alapján, sok tekintetben külső körülmények hatására szerveződött, Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom megyéket magába foglaló tervezési-statisztikai régió. A régiók kialakításával kapcsolatos térfelosztások kezdettől fogva a megyék jelenlegi határaihoz képest fogalmazódtak meg. Háromféle elképzelés alakult ki: az első gyakorlatilag megszüntetné illetve „szétdarabolná” a jelenlegi megyéket, a második a megyék összevonásával – anélkül, hogy megváltoztatná azok közigazgatási határait – hozna régiókat, a harmadik – az előző alváltozataként – szintén megye alapú regionalizációban gondolkodik, de a változó területi – gazdasági kapcsolatok függvényében lehetségesnek tartja a tradicionális megyehatárok részleges korrekcióját. A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül – azt próbáljuk összegezni, hogy a Közép-Dunántúli Régiót alkotó három megye milyen összetételű regionális térfelosztásokban jelent meg az elmúlt évtizedek során. Az 1958-ban hatályba lépett minisztertanácsi rendelet a népgazdasági tervezés részeként elismerte a területi tervezés fontosságát, aminek keretében az ország területét a

10 megyehatárokat átszabó kilenc régióra osztották (Rechnitzer 1998: 138). Ez a beosztás tekinthető többé-kevésbé a mai Közép-Dunántúli Régió előképének, amennyiben Székesfehérvár központtal magába foglalja – a pápai térség nélkül – Veszprém megyét, Fejér nyugati és középső részét, Komárom déli peremét. A felsorolt megyékből „levágott területeket Somogy balatonmelléki térségei pótolták, így a Balaton teljes egészében ebbe a régióba került volna. Az 1971-ben jóváhagyott Országos Településhálózatfejlesztési Koncepció a korábbi kilenc makrorégió helyett öt regionális és egy központi tervezésigazdasági körzet kialakítását javasolta a megyék összevonása alapján. Miután ez a koncepció a rendszerváltást követő szakmai-tudományos viták egyik kiindulópontjának számított, nem érdektelen felidézni a tervezési-gazdasági körzetek összetételét: ÉszakDunántúl (Vas, Győr-Sopron, Veszprém, Fejér, Komárom), Dél-Dunántúl (Zala, Somogy, Baranya, Tolna), Központi körzet (Budapest, Pest megye), ÉszakMagyarország (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén), Észak-Alföld (Szolnok, HajdúBihar,. Szabolcs), Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés). Az 1971 és 1980 között létező tervezési-gazdasági körzetek elősegítették ugyan a megyék közötti térszervező kapcsolatok

és

funkciók

erősítését,

közigazgatási

szintként

való

elismerésük,

intézményesítésük nem emelkedett a politikai akarat szintjére (Sziget 2001: 121). A rendszerváltást követően az Antall-kormány- az ellenzékkel kötött kompromisszum részeként

–

az

önkormányzati

törvénybe

foglalta

a

törvényességi

ellenőrzésre,

államigazgatási, hatósági és koordinációs feladatok ellátására szolgáló, regionális szinten működő köztársasági megbízotti intézményt. Ennek következtében hét összevont megyében, valamint a fővárosban országgyűlési határozat alapján általános hatáskörű hivatali régiók alakultak. Az, hogy működésüket törvénynél alacsonyabb szintű jogforrás biztosította, jól mutatja a közigazgatás jövőbeni struktúrájáról vallott elképzelések kiforratlanságát, miközben a területfejlesztés a rendszerváltást követő első hat évben gyakorlatilag eltűnt a politika homlokteréből. A köztársasági megbízotti régiók beosztása részben követte a korábbi megye-alapú tervezetek logikáját, miközben már ekkor felmerült két, azóta is folytonosan visszatérő alapprobléma: Budapest mellé szükséges-e megyéket társítani, s ha igen, hányat, valamint két vagy három régióra van-e szükség a Dunántúlon. A kmb-régiók sorában mindenesetre felbukkant és 1990-1994 között első ízben működött a Közép-Dunántúl, Fejér és Veszprém mellett azonban ekkor még nem Komárom-Esztergom, hanem Zala megyék részvételével.

11 Az önkormányzati törvény 1994-ben történt módosítása megszüntette a kmb-régiókat, viszont ugyanebben az évben – miután Magyarország benyújtotta csatlakozási kérelmét az EU-hoz – az Eurostat számára ki kellett jelölni a NUTS-rendszernek megfelelő első ideiglenes régióbeosztást. Az akkori Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium által felkért szakértők a megyehatárok változatlansága mellett foglaltak állást – lévén hogy megfelelő statisztikai adatbázisokkal csak a megyék rendelkeznek – de ugyanezen szempont alapján nem tartották szükségesnek a régió központjának kijelölését (Agg 2002:38). Ez a hat régióból álló beosztás a korábban jelzett két alapproblémát akként oldotta meg, hogy Budapest mellé Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megyéket társította, míg a Dunántúlt egy észak-nyugati (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém) és egy déli (Baranya, Somogy, Tolna) régióra. Ismét eltűnt tehát a Közép-Dunántúl, és innentől egyértelművé vált, hogy önálló megjelenése a központi régió és a Dunántúl beosztása körüli viták alakulásán múlik. A területfejlesztési törvény új lendületet adott a hazai regionalizáció folyamatának azzal, hogy 1996 és 1997 között létrehozta a területfejlesztés új intézményeit és meghatározta a közreműködők körét. A regionális fejlesztési tanácsok területe általában az 1994-ben kialakított statisztikai beosztáshoz igazodott, de volt lehetőség az ettől való eltérésre, mivel a Környezetvédelmi Minisztérium nem terjesztette be a területfejlesztési törvény mellékleteként. A régiók lehatárolása nem vonta ugyan kétségbe a megyék közigazgatási határait, ám azzal, hogy a törvény sem a székhelyről, hanem csupán a fejlesztési tanácsok

munkaszervezeteiről

rendelkezett,

megnyílt

a

lehetőség

sajátos

helyi

megállapodások, területfejlesztési megyeszövetségek létrehozása előtt. A legfontosabb kérdések általában nem az adott térség irányítási, gazdaságszervezési, ellátási és egyéb funkcióira, hanem a munkaszervezet (azaz voltaképpen a régió) székhelyének kijelölésére irányultak. Ezzel kapcsolatban már korábban felmerült, hogy a hazai térstruktúra a legnagyobb, régióközpontként megjelölhető városai földrajzi értelemben peremhelyzetűek, s ez folytonosan újratermeli a központi földrajzi helyzetű, de egyéb mutatók alapján másodvonalbeli centrumokkal a konfliktusokat (Nemes Nagy 1997:46). A Dunántúl esetében a kiindulópontot az MTA RKK által is támogatott két régióból (Nyugat- és Dél-Dunántúl) álló felosztás jelentette, amelynek legfontosabb előzményét az 1971-es OTK, illetve az 1994-ben elfogadott ideiglenes statisztikai lehatárolás jelentette. Az események azonban más irányt vettek. A három nyugat-magyarországi megye, élve az önkéntes társulás adta lehetőséggel, valamint a munkaszervezet székhelyének

12 szabad megválasztásával, végül is kihagyta Veszprémet a nyugat-dunántúli régióból. Az okok gyakorlatilag három részre oszthatók. Először is Veszprém nem határmenti megye, így rontotta volna a PHARE CBC program esélyeit, másrészt gyengíthette Vas megye (leginkább a régióközpont szerepére aspiráló Szombathely) pozícióit, végül pedig, a négy megyéből álló társulás még inkább felszínre hozta a centrum-periféria problémát, részben a megyék egymás közötti erőviszonyait tekintve, részben a megyékben lévő kistérségek és települések adott esetben megváltozó pozíciói vonatkozásában. Vas megyében az az álláspont kerekedett felül, hogy mivel Zala és Győr – Moson Sopron között a centrumban helyezkedik el, Szombathely kézenfekvően alkalmas a régióközpont szerepére. A Veszprém és Győr – Moson – Sopron közötti szoros kapcsolatrendszer viszont Győr vezető szerepét erősítette volna. Érdekesen alakult Zala megye helyzete. A területfejlesztési törvény eredeti formája lehetővé tette, hogy egy megye akár több fejlesztési tanács tagja legyen. Zala ezt kihasználva szerepet kapott a Nyugat-dunántúli (Győr – Moson – Sopron, Vas és Zala) a Dél-dunántúli (Baranya, Somogy, Tolna, Zala) és a balatoni (Veszprém, Somogy, Zala) regionális fejlesztési tanácsokban. Annak ellenére, hogy korábban inkább a Dél-Dunántúli régióhoz sorolták, a zalaiak most inkább a nyugat-dunántúli részvétel felé orientálódtak abban a reményben, hogy részesei lehetnek a Burgenlanddal létrehozandó, uniós támogatásban részesülő határmenti együttműködésnek. Végül azonban 1998 októberében Zalát kihagyva született meg Vas, Győr – Moson – Sopron és Burgenland között a West-Pannon Eurorégió létrehozásáról szóló megállapodás. Mindez elsősorban az osztrák fél aggodalmából fakadt, miszerint ha Magyarországon túl szélesre nyílik az eurorégió kapuja, az érintett osztrák tartományok is nagyobb számban jelentkezhetnek, ezzel viszont teljesen elhalványodik a régió létrehozásának eredeti célja. Magyarán: ugyanazt az érvelést alkalmazták Zalával szemben, mint korábban Veszprém esetében. Válaszként a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács kilátásba helyezte, hogy esetleg felfüggeszti tagságát a nyugat-dunántúli regionális tanács munkájában, de legalábbis felülvizsgálják, hogy mennyiben hasznos Zala érdekérvényesítő pozíciója szempontjából a több regionális fejlesztési tanácsban való részvétel. Mint

látható,

a

Nyugat-Dunántúlon

az

önkéntesség

jegyében

lezajlott

régióalakítási folyamat nagy vesztese – legalábbis látszólag – Veszprém megye. A megyei fejlesztési tanács akkori helyzetértékeléséről és tárgyalási taktikájáról azóta is megoszlanak a vélemények. Az egyik álláspont szerint Veszprémnek meg kellett volna egyeznie Vassal a régióközpont, Zalával pedig az eurorégiós részvétel ügyében, továbbá súlyos hiba volt feladni

13 a Győr – Moson – Sopronnal való társulást, hiszen az utóbbi számára Veszprém megfelelőbb partner lett volna, mint például Zala. A legjobb megoldás egy hatmegyés, Vastól Komárom – Esztergomig terjedő észak-nyugatdunántúli („Felső Pannon”) régió lenne. Ez felel meg legjobban a NUTS II kategóriának lélekszámban és gazdasági erőben, továbbá elkerülhető lenne Pápa, Ajka és Sümeg térségének perifériává válása. Másrészt annak az érvelésnek is van logikája, hogy egy négymegyés NyugatDunántúli Régióban Veszprém megye csupán a „gyenge szomszéd” szerepét játszhatta volna el, szemben a végül is kényszerűségből létrejött Közép-Dunántúli szerveződéssel. Hasonló megfontolások Komárom – Esztergom és főként Fejér megye esetében is felléptek, miután a két, korábban a központi régióhoz sorolt megye szintén periférikus helyzetbe került volna a fővárosi centrumhoz képest, csökkentve érdekérvényesítő képességüket, és a fejlesztési támogatásokhoz való hozzájutás esélyeit. Az újonnan alakult régió gyenge pontját a Veszprém és Komárom – Esztergom közötti kapcsolatok alacsony foka jelentette, ugyanakkor Veszprém és Fejér között hosszabb ideje élő, valóságos gazdasági kapcsolatok alakultak ki, amelynek egyik legfontosabb alapja a 8-as számú főútvonal. Megelőzhető a megyeszékhelyek közötti rivalizálás is, mivel Székesfehérvár egy modernizációs, közlekedési, logisztikai centrum, míg Veszprém oktatási, fejlesztési, innovációs központ, így jól kiegészítik egymást. Kohéziós erőt jelentett az a kimondatlan törekvés is, hogy a székesfehérvári iparvállalatok beszállítói hátterét a másik két megyében hozzák létre. Ez a régiószerződés tehát első látásra Fejér megyének (benne különösen Székesfehérvárnak) volt előnyös, de Veszprém és Komárom – Esztergom számára is kínált fejlődési lehetőségeket. Természetesen a megyék hovatartozásáról folytatott viták nemcsak a Dunántúlt jellemezték. Az észak-alföldi megyék egy része Észak-Magyarországhoz kívánt csatlakozni, s ennek eredményeként alakult meg 1996-1997 folyamán az Északkelet-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács Nógrád, Heves, Borsod – Abaúj – Zemplén, Szabolcs – Szatmár – Bereg, Hajdú – Bihar, Jász – Nagykun – Szolnok megyék részvételével. Az országgyűlés azonban az Országos Területfejlesztési Koncepcióról szóló 35/1998. OGY-határozatban nevesítette a tervezeti statisztikai régiók kívánatosnak tartott rendszerét az alábbi beosztás szerint: Nyugat-Dunántúl (Győr – Moson – Sopron, Vas, Zala), Közép-Dunántúl (Veszprém, Fejér, Komárom – Esztergom), Dél-Dunántúl (Baranya, Tolna, Somogy), Közép-Magyarország (Budapest, Pest megye), ÉszakMagyarország (Nógrád, Heves, Borsod – Abaúj – Zemplén), Észak-alföld (Szabolcs – Szatmár – Bereg, Hajdú – Bihar, Jász – Nagykun – Szolnok), Dél-alföld (Békés, Csongrád,

14 Bács - Kiskun). Mint látható, ez a felosztás tudomásul vette a Dunántúlon kialakult helyzetet azzal a különbséggel, hogy megszűntette Zala „kettős tagságát”, a hatmegyés Északkeletmagyarországi régiót pedig két, három - három megyéből álló régióra bontotta. A területfejlesztési törvény megújítása (1999. évi XCII. Törvény) alapvető változást hozott a régiók helyzetében. Immár kötelező és nem önkéntes tervezési-statisztikai régiókat írt elő a területfejlesztési koncepcióban meghatározott hét régió alapján, célként fogalmazta meg a regionális szint intézményi és anyagi megerősítését, a törvényességi ellenőrzés érvényesítését, a területfejlesztés szereplői képviseletének átalakítását. A politika szereplői azonnal felmérték a rendszerben rejlő új lehetőségeket, ismét megindult a verseny a régiók székhelyeiért, a regionális szervezetek vezetéséért (Rechnitzer 2001:9). A törvény hatályba lépése előtti hónapokban ismét megélénkültek – kihasználva az utolsó lehetőséget - a régiók átszervezésére irányuló kísérletek. Zala megye végleg kivált a dél-dunántúli régióból, a balatoni térség mint kiemelt üdülőkörzet térségi tanácsként szerveződött újjá, lezárult a hatmegyés Északkelet-Magyarország kettéosztása. Ez utóbbi esetben viszont komoly viták és törekvések jelentkeztek. Jász – Nagykun – Szolnok helyi népszavazás lehetőségét is fontolgatva a központi régióhoz szeretett volna csatlakozni, Szabolcs – Szatmár – Bereg megye pedig hivatalosan is jelezte, hogy önálló régió kíván lenni, illetve ennek alváltozataként Zemplén, Tokaj-Hegyalja és a Bodrogköz bevonásával alkotott volna önálló egységet. Végül azonban a kormányzati akaratnak megfelelően változatlan maradt a területfejlesztési koncepcióban nevesített két tervezési-statisztikai régió. Figyelemre méltó, hogy a mesterségesen, sőt kényszerűségből létrehozott, KözépDunántúl létjogosultságát a jogalkotók – függetlenül a párhuzamosan zajló szakmai – politikai vitáktól – sem a területfejlesztési koncepcióban, sem a módosított területfejlesztési törvényben nem kérdőjelezték meg. Mindez nem jelenti azt, hogy a régiók lehatárolását ezzel befejezettnek tekinthetjük. Több tanulmány készült, amely a megyehatárok átszabásával próbált régiókat alkotni (Tóth József, Bilecz Endre), de születtek a jelenlegi megyehatárokra alapozott elképzelések is (Zoltán Zoltán, Nemes Nagy József). Esettanulmányunk nem tekinti feladatának a különféle elképzelések, hipotetikus modellek bemutatását, illetve kritikai elemzését. Ugyanakkor lényeges, hogy a jelenlegi tervezési – statisztikai régióknak a strukturális és kohéziós támogatásokra való jogosultsága, valamint a közigazgatási térszerkezet működőképesebb lehatárolása oldaláról megvizsgáljuk a Közép-Dunántúlra vonatkozó lehetséges alternatívákat.

15 Kiindulópontként azt az álláspontot fogadjuk el, amely szerint a régiók kialakítását a jelenlegi megyerendszerre kell alapozni, ugyanakkor a hovatartozási célszerűség alapján elképzelhető a megyehatárok kisebb-nagyobb korrekciója. Ami az első szempontot illeti, a probléma forrása az, hogy a központi régió (Közép-Magyarország) a 2000-es Eurostat-adatok alapján 76 százalék GDP/fő mértékkel, ha egy százalékponttal is, de átlépte a strukturális támogatások alapfeltételének tekinthető 75 százalékos határt. A megoldás az lehetne, hogy a fejletlenebb térségek – megyék – átcsoportosításával le kell rontani a központi régió eredményeit. A KSH által végzett modellszámítások azonban azt mutatják, hogy az időközben 83,5 százalékosra gyarapodott központi régió fejlettségén az sem rontana komolyan, ha a legelmaradottabb megyét, Nógrádot is ide sorolnák. Nógrádban ugyan az uniós átlag 29,7 százaléka jut egy főre, ám a megye olyan kicsi, hogy az a központi régió átlagát nem vinné 75 százalék alá. Felmerült egy nagyrégió létrehozásának az ötlete is, ami Nógrád és esetleg Jász – Nagykun – Szolnok mellett Fejér és Komárom – Esztergom megyével is bővítené a központi régiót. Ez egyben a Közép-Dunántúli Régió megszűnését jelentené, hiszen az árván maradt Veszprémnek nem maradna más választása, mint a Nyugat – Dunántúlhoz való csatlakozás, életre keltve így a tudományos műhelyek által felettébb szorgalmazott Északnyugat – Dunántúli („Felső Pannon”) Régiót. Ennek a variációnak azonban jelenleg nincs realitása. Egyrészt azért nem, mert az EU 3 millió főben kívánja maximalizálni egy NUTS II szintű régió lakónépességét. Ezt a limitet Budapest és Pest megye együttese lényegben megközelíti. Másrészt a modellszámítások azt mutatják, hogy az egyes kibővítési változatok nem járnak érdemi eredménnyel a Közép – Magyarországi Régió esetében az EU támogatások maximalizálása szempontjából sem. Végül pedig amennyiben az EU megváltoztatja a jelenlegi szabályozást, akkor Fejér és Komárom – Esztergom, mint a kibővített régió része már a jelenlegi 2000 – 2006 közötti programozási időszakban elveszítheti a támogatási jogosultságát. Erről az oldalról tehát semmiképpen nem indokolt a Közép – Dunántúl szerkezetének megbontása (Kovács 2001:118). A megyehatárok korrekcióját tekintve ugyanakkor – főként Veszprém és Komárom – Esztergom esetében felmerülhet egyes kistérségek, illetve városok és vonzáskörzetük megyék közötti átcsoportosítása. Mivel Budapest vonzása részben átnyúlik a Pest megyével szomszédos megyék egyes részeire is, indokolt lehet Esztergom és Dorog vonzáskörzeteinek a közép – magyarországi régióhoz csatolása. Pápát a közlekedés (nem kell átmenni a Bakonyon…), a munkahelyek, a kereskedelem inkább Győr – Moson – Sopronhoz kapcsolják, mint Veszprémhez. Ajkának Vas megyéhez tartozása számos gazdasági előnnyel járna. Fontos összekötő kapocs az osztrák határhoz vezető közlekedési folyosó, a 8-as út

16 szélesítése pedig legalább annyira érdeke Ajkának, mint Szombathelynek. Habár egy Balaton megye, vagy egy Balaton körüli megyék alkotta önkormányzati régió létrehozásának nincs realitása, elképzelhető lenne Keszthely, Fonyód és Siófok kistérségeinek – ezáltal a teljes balatoni üdülőkörzetnek – a Közép – dunántúli régióhoz csatolása. Más kérdés, hogy egy ilyen elképzelés egészen bizonyosan az érintett megyék heves ellenállásába ütközne (Szigeti 2001:135). Mindent

összevéve,

a

megyealapú

regionalizáció

jelenlegi

NUTS

II-es

térstruktúrájába a Közép – Dunántúli Régió - megalakulásának előzményeit is figyelembe véve – minden további nélkül beilleszthető. Éppen ezért fontosnak érezzük, hogy ha tömören is, de összefoglaljuk, mire jutott a Közép – Dunántúli Régió a megalakulása óta, hogyan alakult társadalmi – gazdasági kapcsolatrendszere, fejlődési pályája. 5. A gazdasági – társadalmi folyamatok alakulása a régióban A Közép – Dunántúli Régiót alkotó Fejér, Komárom – Esztergom és Veszprém megye a Dunakanyartól a Balatonig húzódó 11.236 km2-nyi területen található. A települések száma 405, a népesség a 2001. februári népszámlálás alapján 1.125.673 fő. A régió az ország területének 12%-át, népességének 11%-át foglalja magába. A népsűrűség 100,5 fő / km2, a lakosság 57%-a él városokban, amelyek száma 29, míg településekből összesen 405 található. A régió gazdasági – társadalmi folyamatainak egyik legfontosabb sajátossága a piacgazdaságra történő átmenet kettősségéből fakad. A kilencvenes évek első felét a korszerűtlen ipari bázisok leépülése, a másodikat pedig egy részük teljes megújulása, valamint a tudásigényes iparágak megjelenése fémjelezte. Mára az ország egészén belül a régió gazdasági pozíciója kedvező, jövedelemtermelő képessége alapján (GDP/fő) harmadik a régiók között Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl után. (1. ábra)

17 1.ábra Az egy főre jutó GDP néhány uniós és magyar régióban 2001-ben (vásárlóerő-paritáson számolva, az uniós átlag=100) Inner London* 241 Bruxelles-Capitale*

218

Luxembourg*

195

Praha*

121

Bratislavsky (Szlovákia)* Közép-Magyarország

98 83,5

Nyugat-Dunántúl

55

Közép-Dunántúl

49,3

Iperios (Görögország)*

47

Dél-Dunántúl

39,8

Dél-Alföld

37,9

Észak-Alföld

35,1

Észak-Magyarország

34,6

* 2000-es adatok Forrás: KSH

A régióban az ezer főre jutó adózók száma az országos átlag 108%-a. Az egy adózóra jutó SZJA mértéke pedig 99%-a az országos átlagnak. Ez azt jelenti, hogy az átlagosnál nagyobb létszámú adózó az átlagosnál kevesebb összeggel adózik az ország egyik legfejlettebb régiójában, ahol a jövedelmek kedvezőbben alakulnak az országos átlagnál. A munkanélküliségi ráta szintén a gazdasági szervezet átalakulásával függ össze. 1993 márciusában 13,3% volt a munkanélküliek aránya, alig alacsonyabb, mint az országos ráta (13,6%). Ehhez képest 2002 augusztusában a munkanélküliség 6,3% volt a régióban. A csökkenésben a gazdasági fejlődés során létrejött új munkahelyek, valamint az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazása játszott szerepet, bár érdemes odafigyelni az inaktivitás, valamint a regisztrációból való kikerülés jelenségére is. A gazdasági fejlődést nagymértékben elősegíti, hogy a régió szerves része annak a hagyományos közép-európai ipari körzetnek, amely Bécstől Pozsonyig, illetve Győrtől Budapestig húzódik, és amelynek nyugati része a Bécs – Győr – Pozsony eurorégió térsége, a középkor óta hagyományos kaputáj. A régió kiváló közlekedési, szállítási adottságokkal rendelkezik.

Meghatározó

szerepe

van

Budapest

közelségének,

Komáromnál

és

Esztergomnál pedig két dunai híd teremt összeköttetést Szlovákia felé. A nemzetközi jelentőségű M1-es és M7-es autópálya, a 8-as és a 13-as főútvonal, 4 ezer km közút, 700 km vasútvonal megfelelő összeköttetéseket biztosít a régió más térségeivel és a régión belül is. A

18 Duna vízi útja északon és keleten 140 km hosszúságban határolja a régiót, számos folyami kikötővel. A régiót alkotó három megyében több kisebb polgári, és néhány nagyobb, ma már jobbára használaton kívüli katonai repülőtér található. A régiókban mintegy 1900 külföldi, zömmel amerikai, német, osztrák, holland, francia, brit és japán érdekeltségű cég működik. Jelenlétük Székesfehérvárott a legerőteljesebb, ahol az elmúlt 10 évben 2 milliárd dollárt meghaladó külföldi tőkebefektetés történt, s ezzel a város a világ tíz legdinamikusabban fejlődő városa közé került. A külföldi tőkebefektetések háromnegyede az iparra koncentrálódik, szemben az 55%-os országos átlaggal. A fejlődés motorját elsősorban az ide telepedett világcégek – Ford, Philips, IBM, Denso, Parmalat, Alcoa, Suzuki, ATAG stb. – jelentik, de vannak tisztán magyar tulajdonú nagyvállalatok is (Videoton Holding, Magyar Alumínium Rt., Dunaferr, Bakony Művek, Pápai Húskombinát). A régió ipari termelésének értéke ennek következtében meghaladja a 2000 milliárd forintot, amely az ország ipari volumenének 22%-a. Ebből Fejér megye egymaga 15%-ot állít elő, amivel országosan is kimagaslóan első a megyék között. A nagyarányú ipari fellendülésben kiemelt szerep jutott az ipari parkoknak és logisztikai központoknak. Az ipari parkok közel 30%-a (16) a régióban létesült. Az országban működő vállalkozások egytizede működik a Közép – Dunántúlon. A vállalkozási aktivitást kifejező mutató – ezer lakosra jutó működő vállalkozások száma – a régióban átlagosan 77, ami kissé elmarad az országos átlagtól (83). Megyékre lebontva Komárom – Esztergom mutatói a legjobbak (86), ezt követi Veszprém (78) és Fejér (75). Bár az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt a vállalkozások száma, ezzel nem emelkedett arányosan a foglalkoztatottság, és nem változott a tevékenységek struktúrája sem. A vállalkozások háromnegyede a szolgáltatások terén működik, de ez csupán a munkavállalók egyötödét köti a munkaerőpiachoz. Habár a régió éghajlati, domborzati és tájadottságai kedveznek a változatos mezőgazdasági tevékenységnek, ezenkívül kivételesek az idegenforgalmi adottságok (Balaton, Velencei tó, Bakony, műemlékek, termálvizek, stb.), a gazdaság szerkezete túlzottan indusztriális. A bruttó hozzáadott érték 45%-a származik az iparból (szemben az országos 28%-kal), a szolgáltatások aránya viszont csak 46% (szemben az országos 61%-kal). Ez egyrészt ellentétes a nemzetközi trendekkel, másrészt a szolgáltatásokban dolgozók iskolai végzettsége magasabb, mint más ágazatokban. A strukturális aránytalanságok mellett erőteljes területi egyenlőtlenségek is jelen vannak a régióban. Ezt jelzi Fejér megye kiemelt szerepe, másrészt a régión belüli kistérségek erős differenciáltsága, a belső perifériák kialakulása. A KSH 1998. évi adatokon

19 alapuló rendszerezése szerint a régió 23 kistérségének csupán a negyede (6) tartozik a dinamikusan fejlődő kategóriába, míg jelenleg Veszprém megyéből 6 (a sümegi, zirci, várpalotai, ajkai, pápai, tapolcai), Fejérből és Komáromból pedig 2 – 2 kistérség tartozik a kedvezményezett térségek körébe (Enying és Sárbogárd, illetve Oroszlány és Kisbér térsége). A strukturális és területi aránytalanságok egyik kiváltó oka, hogy a humán infrastruktúra, a képzési és szociális ellátási rendszerek a dinamikusan fejlődő ipari régió gazdasági növekedését nem, vagy csak részben tudták követni. A tudásigényes iparágak túlsúlya ellenére magas a betanított munkások aránya. A régió fejlettsége felsőoktatási szempontból (Veszprém kivételével) elmarad az igényektől és a lehetőségektől, elsősorban a műszaki értelmiség képzésében játszik szerepet. A régió K+F szektorát jellemző mutatók is rosszabbak az átlagnál: a K+F kiadások a GDP-nek csupán 0,31%-át teszik ki. (Veszprémben ugyan ennek a duplája, de még ez is elmarad az országos 0,77%-tól, ami viszont csupán az EU-átlag fele) (Csabina, 2001.) A szociális ellátórendszer intézményhálózata hiányos és minőségileg is leromlott állapotú. A lakosság mentális állapota (bűnözés, öngyilkossági hajlandóság, pszichiátriai gondozottak) helyenként az ország legrosszabb helyzetű térségeihez közelít. Szociológiai felmérések szerint a társadalom szociális állapota talán sehol nem romlott annyit az elmúlt évtized alatt, mint a Közép – Dunántúlon (Menyhártné, 2002). A régió és környezete közötti területi – társadalmi kapcsolatok egyik fontos indikátora, az el- és odavándoroltak száma egyensúlyt mutat, sőt – Veszprém megye kivételével – még szerény mértékű vándorlási nyereség is kimutatható. A régióban a bevándorlás célterületei elsősorban a Budapest – Balaton és a Budapest – Győr közlekedési tengelyek. Negatív a vándorlási egyenleg ugyanakkor a három megye határán fekvő kistérségekben, és Veszprém megye délnyugati területein. A régióból elvándorlók többsége elsősorban Közép – Magyarországon (ezen belül Budapesten) és a Nyugat – Dunántúlon (főként Győr – Moson – Sopron megyében) kíván letelepedni. A gazdasági egységek együttműködésére és üzleti kapcsolataira utaló adat a több mint százmillió forint jegyzett tőkével rendelkező cégek székhelyeinek és más településen lévő fióktelepeinek eloszlása. A közép – dunántúli cégek más régióban levő fióktelepeinek egyötöde a közép – magyarországi régióban működik, ami azt jelenti, hogy ennek a régiónak a legszorosabb a kapcsolata a fővárossal és Pest megyével. Ugyanakkor (a közép – magyarországi régió után) ebben a régióban (elsősorban Komárom – Esztergom megyében) a legkisebb a régión belüli fióktelepek aránya, a Veszprém megyei cégeknek pedig egyáltalán nincsenek telephelyeik a

20 régió másik két megyéjében. Az is figyelemre méltó, hogy a nyugat – dunántúli régió vállalkozásai pedig a Dunántúlon legszívesebben a Közép – Dunántúlon működtetnek fióktelepeket. Milyen tanulságok vonhatók le a közép – dunántúli régió rövid történetének gazdasági – társadalmi folyamataiból? Gyakran megfogalmazódik, hogy a gazdasági kapcsolatok, az ellátási vonzáskörzetek, a szociális helyzet önmagában nem lehet alapja a közigazgatási beosztásnak (Agg, 1998:46). Másrészt azt is érdemes végiggondolni, hogy lehet-e modernizációs technikákkal segíteni a gazdasági – társadalmi fejlődést, és főként lehet-e a modernizációs technikákat az adminisztrációval (közigazgatási eszközökkel) felerősíteni? (Szegvári, 2002.) Ha abból indulunk ki, hogy a jelenlegi, normatív (területi közigazgatási) beosztásra épülő

területfejlesztési

régiókat

közigazgatási

egységekké

kívánjuk

fejleszteni

(elképzelhetőnek tartva a megyehatárok kismértékű racionalizálását), feltétlenül célszerű megvizsgálni a jelenlegi regionális léptékű gazdasági – társadalmi folyamatokat, amelyek befolyással lehetnek lehetséges regionális funkciók meghatározására. Hangsúlyozzuk, hogy értékelésünk a Közép – Dunántúlt, mint tervezési – statisztikai (NUTS II) régiót veszi számításba. A közigazgatási, vagy magasabb szinten önkormányzati régiók a központi igazgatás dekoncentrációjának, valamint a teljes állami és önkormányzati igazgatásnak az átfogó reformját igényli. A Közép – Dunántúl mind a gazdasági mutatók, mind az ipari parkok és a vállalkozások száma alapján az ország egyik legfejlettebb régiója. A térség vonzereje jó megközelíthetőségében, és az olcsó, szakképzett munkaerőben rejlik. A fejlődés dinamizmusának megőrzéséhez, a strukturális, területi aránytalanságok csökkentéséhez, a szociális problémák megoldásához azonban elengedhetetlen a bérmunkára és tömegtermelésre alapozott gazdaságból az innovációvezérelt, tudásigényes gazdaság irányába való elmozdulás. Ez a felismerés jelenik meg a régió stratégiai dokumentumaiban, amikor a fejlődés középpontjába az innovációt állítja, célul tűzve, hogy a Közép – Dunántúl váljon az „innováció régiójává”. 6. A Közép – Dunántúl területfejlesztési programja és a megyei fejlesztési tervek koherenciája A Közép – Dunántúli Régió Területfejlesztési Programja a fenti célok megvalósítására törekvő, regionális szintű dokumentum, ami együttesen tartalmazza a régió stratégiai és

21 operatív programjait. A Program gyakorlatilag egy kétéves tervezési folyamat szintézise, amelyet a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2001. május 24-i 23/2001. sz. határozatával fogadott el. A dokumentum végleges változata elsődlegesen a régió 1998-ban elkészült és elfogadott területfejlesztési koncepciójára, valamint egyéb rész programdokumentumokra (a Közép – Dunántúli Régió Előzetes Fejlesztési Terve, a régió Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési Programja, a Közép – Dunántúli Régió Összközlekedési Hálózatfejlesztési Koncepciója, a Közép – Dunántúli Régió Kulturális Fejlesztési Koncepciója), valamint az Előzetes Regionális Fejlesztési Tervre épül. Az Európai Unió jelenlegi tervezési időszakához igazodva hét évre, a 2000-től 2006-ig terjedő időszakra határozza meg a régió területfejlesztési céljait és a célok megvalósítását szolgáló programokat. A programfinanszírozás elveire támaszkodó, több csatornán keresztül finanszírozott program az „innováció régiója” elérését célozta meg, ezért leginkább az innováció-orientált megközelítést alkalmazó uniós programozási tapasztalatokat használja fel. A közvetlen cél az, hogy az erősségeknek, gyengeségeknek, lehetőségeknek, egyéb sajátosságoknak a területfejlesztési program alkotóelemeibe való átültetésével egy, az EU szintjén is versenyképes régió alakuljon ki. A program stratégiája azonban még ennél is tovább megy: „A Közép – Dunántúli Régió jövőbeli küldetése, hogy az innováció régiójává válva, mintegy magtérségként meghatározó szerepet töltsön be a hazai modernizációban.” A régió jövőképe ezért nem lehet más, mint „az innováció, a megújulás átfogó kiterjesztése, és ennek segítségével a régiókban élők életminőségének folyamatos javítása. „ A stratégiai keretek (innováció, magtérség, életminőség javítása) az alábbi tényezőkre támaszkodnak: -

az új európai fejlődési zónák metszésterületén, a kapcsolatokat biztosító közlekedési és kommunikációs folyosók csomópontjában való elhelyezkedés,

-

az elmúlt évtized sikeres gazdasági szerkezetváltása, a piacgazdaság kiépülése, a fejlett nyugati piacokhoz való gyors és sikeres kapcsolódás,

-

a tudásalapú gazdasági hálózat szereplőinek egyre aktívabb jelenléte,

-

a humánerőforrás-fejlesztés modernizációjára, alkalmazkodására képes intézményi háttér,

-

kedvező turisztikai adottságok, különös tekintettel a Balatonra és a Velencei tóra

22 A régió jövőképének elérése érdekében a Közép – Dunántúl számára a program négy stratégiai célt fogalmaz meg: -

versenyképes szociális és gazdasági szerkezetek kialakításának támogatása, melyek elősegítik a magasabb szintű integrációt a nemzetközi munkamegosztásba,

-

integrált, regionálisan kiegyensúlyozott szociális és gazdasági struktúrák létrehozása, az életminőségben felismerhető különbségek feloldása a szolidaritás jegyében,

-

a régió értékeinek fenntartható kiaknázása, valamint megőrzése és gyarapítása a következő nemzetékek számára,

-

a régió előkészítése az eljövendő EU tagságra, majd azt követő folyamatos fejlesztése.

Ennek a hosszú távú célrendszernek az elérését középtávú stratégiai programok (prioritások) segítik, amelyek rövid távú operatív programokon (intézkedéseken) keresztül valósulnak meg. (2. ábra)

23 2. ábra A Közép – Dunántúli Régió területfejlesztési programjának szerkezete és célrendszere A Közép – Dunántúli Régió „Jövőképe” „A Közép – Dunántúl váljék az innováció régiójává” A területfejlesztési program stratégiai célkitűzései A, Versenyképes szociális és

B, Regionálisan kiegyensúlyozott szociális és gazdasági struktúrák létrehozása

gazdasági szerkezetek

C, A régió értékeinek

D, A régió előkészítése az

fenntartható kiaknázása,

eljövendő EU tagságra, majd

valamint megőrzése és

azt követő folyamatos

gyarapítása

fejlesztése

3. prioritás A minőségi élet feltételének megteremtése

4. prioritás az EU csatlakozás és a tagsággal járó követelmények teljesítése

kialakításának elősegítése

Stratégiai programok (prioritások) 1. prioritás: A gazdasági környezet innováció-orientált fejlesztése

2. prioritás: Humánerőforrás fejlesztés

Operatív programok (intézkedések) 1. intézkedés: Ipari integrációk támogatása

1. intézkedés: Felsőoktatási és kutató intézményi bázis fejlesztése, mobilizálása 2. intézkedés: Az egyének és szervezetek innovációs képességének fejlesztése

1. intézkedés: Az információs és kommunikációs kultúra fejlesztése 2. intézkedés: a közlekedési hálózatok fejlesztése

3. intézkedés: Környezetorientált vidékfejlesztés

3. intézkedés: A munkaerőpiac fejlesztése

3. intézkedés: Kapcsolatteremtés a szomszédos térségekkel

4. intézkedés: a régió adottságaira épülő turizmus élénkítése

4. intézkedés: Az egészségügy fejlesztése

4. intézkedés: A régiótudat erősítése

2. intézkedés: Innovációs infrastruktúra és menedzsment fejlesztése

1. intézkedés: Speciális felkészítési programok 2. intézkedés: EU-s helyi szervezeti struktúrák és működési mechanizmusok modelladaptációja

5. intézkedés: Környezetfejlesztés

Forrás: Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, MTA, RKK, NYUTI Mint látható, az 1. prioritáshoz kapcsolódó intézkedések a fejlődés dinamizmusának megőrzéséhez, a kedvező adottságok jobb kihasználásához járulhatnak hozzá. A kis- és középvállalkozások versenyképességének, beszállítói potenciáljának növelése (1. intézkedés), a fejlesztési eredményeket a vállalkozásokba átültetni képes szolgáltatások kialakítása (2. intézkedés) a gazdaság innováció – befogadó képességét javítják,

a

mezőgazdaság

szerkezet-átalakítása

(3.

intézkedés)

a

vidéki

térségek

felzárkóztatását segítik elő, a minőségi turizmus felé orientálódó szerkezetváltás (4. intézkedés) pedig a kiemelt turisztikai célponttá válás feltételeit erősíti.

24 A 2. prioritás (Humánerőforrás-fejlesztés) céljai között szerepel a felsőoktatási rendszer megújítása, az egyetemek és főiskolák közötti kapcsolatok erősítése (1. intézkedés), a képzési programoknak a gazdaság elvárásaihoz illesztése (2. intézkedés), a stabil munkaerőpiac biztosítása (3. intézkedés), az egészségügyi és szociális ellátás színvonalának és infrastruktúrájának javítása (4. intézkedés). A 3. prioritáshoz (A minőségi élet feltételeinek megteremtése) tartozik a korszerű, regionális léptékű kommunikációs információs háttér kiépítése (1. intézkedés), a régión kívüli és belüli összeköttetések biztosítása (2. intézkedés), a környező térségekbe való jobb integrálódás (3. intézkedés), a régiónak mint egységes területi, és társadalmi – politikai alakzatnak a kialakítása (4. intézkedés), valamint a régió környezeti állapotának javítása, a megújuló energiaforrások védelme (5. intézkedés). A 4. prioritás (az EU csatlakozás és a tagsággal járó követelmények teljesítése) egyrészt elősegíti a közalkalmazotti és a területfejlesztési szférában dolgozók felkészülését (1. intézkedés), másrészt célként fogalmazza meg a helyi erőforrások mobilizálását, a lakossági részvétel erősítését (2. intézkedés). A területfejlesztési program tartalmi és szerkezeti elemeit rávetítve az utóbbi évtized gazdasági és társadalmi folyamataira elmondható, hogy – legalábbis a tervezés szintjén – reálisnak tűnik a régió jövőképében szereplő kulcsfogalmak (innováció, magtérség, modernizáció, életminőség) életre keltése. Az 1. prioritás a régió mára kialakult versenyképességeinek megtartását és erősítését célozza, összefüggésben a régió strukturális aránytalanságának megváltoztatásával. A második prioritás a versenyképesség megtartását a tudásalapú fejlesztéssel, az esélyegyenlőség feltételeinek javításával, a lakosság szociális és mentális

problémáinak

kezelésével

köti

össze.

A

harmadik

prioritás

–

az

„esernyőfogalomként” használható „életminőség” címszó alatt a területi egyenlőtlenségek, belső perifériák felzárkóztatását, az országos átlagnál lényegesen nagyobb, a felszíni szennyeződésre érzékeny területek védelmét karolja fel. Feltétlenül ki kell emelni „A régiótudat erősítése” című 4. sz. intézkedést, amely arra utal, hogy a Közép – Dunántúl nem kizárólag területfejlesztési régióként kívánja meghatározni önmagát. Ellenkezőleg, nemcsak lehetségesnek, hanem feladatának tartja, hogy a gazdasági innováció a különféle szereplők közötti együttműködés élénkítésével közös térségi tudattá, regionális identitássá fejlődjön. Ezt tovább erősítheti a negyedik prioritás, amelynek általános célja ugyan az EU

tagsággal

járó

követelmények

teljesítéséhez

szükséges

kompetenciák,

a

területfejlesztésben érintett szervezetek intézményrendszerének és felkészültségének fejlesztése, ám ennek révén jelentősen megerősödhetnek a lakossági részvétel, az alulról

25 építkező települési/térségi fejlesztések működési mechanizmusai. A Közép – Dunántúl – hangsúlyozzuk, a területfejlesztési program alapján – „mesterséges” régióból működőés fejlődőképes, „valódi” régióvá kíván válni. Ennek sikeres megvalósítása elvezethet az adminisztratív, esetleg önkormányzati régió jogi és intézményi kereteinek megalkotásához. Nem téveszthetjük azonban szem elől azt a tényt, hogy a régiók Magyarországon a megyék összevonása (társulása) eredményeként működnek, ezért nagy szükség van a regionális és megyei fejlesztési tervek koherenciájára. A hatályos jogszabályok szerint a megyei területfejlesztési tanács megalkotja a megye területfejlesztési alapdokumentumait, és a tervek összhangja érdekében véleményt nyilvánít: -

az országos területfejlesztési koncepcióról

-

a régió területfejlesztési koncepciójáról, programjáról

-

a kiemelt térségre vonatkozó területfejlesztési koncepcióról és programról

-

a szomszédos megye területfejlesztési koncepciójáról és programjáról

-

a kistérségek területfejlesztési koncepcióról és programjairól

-

az országos területrendezési tervről

-

több megye közös területrendezési tervéről

-

a kiemelt térség területrendezési tervéről

-

a szomszédos megyék területrendezési tervéről

-

több település közös területszerkezeti tervéről, helyi építési szabályzatáról

A jogi szabályozás eleve biztosítja az országos, regionális, megyei és kistérségi koncepciók és tervek összehangolását. A Közép – Dunántúli Régió területfejlesztési koncepciójának, majd programjának elkészítésében azonban az érintett megyék a véleményezés kötelezettségén túl a tervezésben, értékelésben és elfogadásban is tevőlegesen közreműködtek. A regionális tervdokumentumok és a legfontosabb megyeszintű stratégiai célok és prioritások ezért szervesen illeszkednek egymáshoz. Példaként említhetjük Veszprém megye és kistérségei hosszú távú stratégiai programját, amely 5 alapvető stratégiai célt határozott meg: -

a megyeépítést (a megyén belüli együttműködési szintek bővítését)

-

a vidékfejlesztést (a periférikus térségek leszakadásának megállítását)

-

a megyegazdaság fejlesztését (telephelyi tényezők kínálat bővítését, a helyi, térségi gazdaság aktivitásának fejlesztését)

26 -

a régiószervezést (a regionális együttműködés bővítését, azok szervezésében az aktív szerepvállalást)

-

a környezetfejlesztést (a környezeti állapot, értékek megóvását, a fenntartható fejlődés elvének érvényesítését)

A stratégiai program 5 prioritást jelölt ki, amelyekhez 20 intézkedést határozott meg: -

az életminőség javítását (4 intézkedés)

-

az emberi erőforrások fejlesztését (4 intézkedés)

-

a gazdaság és az innováció fejlesztését (4 intézkedés)

-

a környezet és infrastruktúra fejlesztését (6 intézkedés)

-

a regionális együttműködés erősítését (2 intézkedés)

A fenti öt prioritás közül az első három lényegében megegyezik a regionális területfejlesztési program első három prioritásával, a negyedik a harmadik regionális prioritás 1., 2. és 5. intézkedésével, az ötödik pedig a harmadik regionális prioritás 3. intézkedésével cseng egybe. Hasonló egybeesések figyelhetők meg Komárom – Esztergom megye stratégiai programja esetében, amely négy prioritást határoz meg, 13 intézkedésre bontva: -

versenyképes gazdasági tér kialakítása (4 intézkedés)

-

humán erőforrás fejlesztés, életminőség javítása (6 intézkedés)

-

fenntartható környezet, harmonikus tájhasználat (2 intézkedés)

-

intézményfejlesztés (1 intézkedés)

Ezek szinte teljesen megegyeznek a regionális prioritásokkal, a különbség csak az, hogy az ottani 2. és 3. összevontan jelenik meg, valamint önálló megyei prioritássá válik a 3. regionális prioritás 5. intézkedése. Összegezve: a megyei szintű tervezésben hangsúlyosan jelen vannak a regionális fejlesztési célok és prioritások, amelyek között a megyék – specifikus adottságaiknak és problémáiknak megfelelően – rangsorokat és arányokat alakítanak ki. Mindez – kiegészülve a kistérségi tervdokumentumok véleményezésével - megfelelő biztosíték a különböző szintű térségek szempontjainak és igényeinek egységes kezelésére. 7. A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács felépítése, feladatai és intézményrendszere A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a területfejlesztésről és területrendezésről szóló, 1999. XCII. Törvénnyel módosított 1996. XXI. Törvény 16. és 17. paragrafusaiban foglalt rendelkezések alapján 1999. december 10-én alakult meg.

27 Alapszabályát a 2/2000. (I.10.) számú határozat hagyta jóvá, amelyet azóta a 40/2002. (VII.11.), 44/2002. (VII.11.), 48/2002. (X.11.), 50/2002. (X.11.), valamint az 57/2002. (XII.5.) számú határozatok módosítottak. A módosított alapszabály hatályba lépésének időpontjai: 2002. december 5. A Tanács kötelező és vállalható feladatait az alapszabály rögzíti. A legfontosabb feladatok az alábbiakban összegezhetők: -

a régió megismertetése, társadalmi – gazdasági helyzetének folyamatos értékelése;

-

a

régió

tervdokumentumainak

kidolgozása,

elfogadása,

a

programok

megvalósítása; -

pénzügyi terv készítése, a különböző források összehangolása;

-

felügyelet a források felhasználása felett, beszámolás a forrásokat biztosító szervek felé;

-

különböző ágazati és regionális fejlesztési koncepciók véleményezése;

-

a régió települései számára a regionális együttműködésben rejlő előnyök biztosítása;

-

a feladatok ellátásában az együttműködés megteremtése a területfejlesztési társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanácsokkal, a régió fejlesztésében közvetve közreműködő területi államigazgatási szervekkel, valamint a területi kamarákkal.

Mindebből jól látszik, hogy a Tanács feladatai három nagy csoportra oszthatók: régióépítés (a régiótudat kialakítása), területfejlesztés (tervezés, pénzelosztás, stratégiai és operatív menedzsment, monitoring, értékelés), valamint a területfejlesztésben érintett intézmények tevékenységeinek koordinálása. A Tanács jelenlegi összetételét az 1999. évi XCII. Törvény, a tagok delegálásának, illetve visszahívásának szabályait pedig a képviseletre jogosult szervezetek belső szabályai határozzák meg. Ennek alapján a Tanács tagjainak a száma 21 fő, akik: -

a Tanács illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei (3 fő)

-

a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a Belügy, a Környezetvédelmi Gazdasági- és Közlekedési, az Informatikai és Hírközlési, az Egészségügyi Családügyi, az Oktatási, a Gyermek - Ifjúsági, és Sport, a Pénzügy-, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi miniszter képviselője (10 fő)

-

az érintett területfejlesztési önkormányzati társulások megyénként egy-egy képviselője (3 fő)

28 -

Székesfehérvár,

Dunaújváros,

Tatabánya,

Veszprém

Megyei

Jogú

Önkormányzatainak Polgármesterei (4 fő) -

a Közép – Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság Elnöke (3. ábra) 3. ábra

A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Tagjai (2003.) A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke: Szabó Gábor A Fejér megyei Területfejlesztési Tanács elnöke A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács alelnöke: alelnöke: Agócs István Kuti Csaba A Komárom – Esztergom megyei Területfejlesztési A Veszprém megyei Területfejlesztési Tanács elnöke Tanács elnöke Warvasovszky Tihamér Bencsik János Dióssy László Dr. Kálmán András polgármester Polgármester polgármester polgármester Székesfehérvár Tatabánya Megyei Veszprém Megyei Jogú Dunaújváros Megyei Megyei Jogú Város Jogú Város Város Jogú Város Önkormányzata Önkormányzata Önkormányzata Önkormányzata Kistérségi társulások képviselője, Fejér megye:

a Belügyminiszter képviselője: Leszkovszki Tibor a Miniszterelnöki Hivatal képviseletében: Dr. Vida Gábor

Kistérségi társulások képviselője, Komárom – Esztergom megye:

Kistérségi társulások képviselője, Veszprém megye:

a Környezetvédelmi és a Gazdasági és a foglalkoztatáspolitikai és vízügyi miniszter Közlekedési miniszter munkaügyi miniszter képviselője: képviselője: képviseletében: Baky György Kerti Katalin Zimmermann József az Egészségügyi a Gyermek, Ifjúsági az Oktatási miniszer a Pénzügyminiszter miniszter és Sportminiszter képviselője: képviselője: képviselője: képviselője: Dr. Tölgyesi József Reich Lajosné Németh Ilona Boldizs Kálmánné Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium képviseletében: Debrődy István

A Közép – Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Szabó Gábor Forrás: Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

A regionális fejlesztési tanácsok szervezetét, összetételét a területfejlesztési törvény 1999-es módosítása óta számos kritika érte. Nem feladatunk, hogy a kérdéssel foglalkozó tanulmányokat, állásfoglalásokat, vitákat átfogóan bemutassuk (Rechnitzer 2001., Zongor 2001., Pálné 2002.). Csupán megjegyezzük, hogy a törvénymódosítás legfőbb tartalmi eleme – a regionális szint erősítése az állami szerepvállalás megnövelésével – az alábbi ellenvetéseket váltotta ki: a területfejlesztés „elpártosítása”, az ágazati és dekoncentrált szervek befolyásának növekedése, a nem kormányzati szektor háttérbe szorulása. Gyakran felmerül a tanácsokkal kapcsolatban a delegációs eljárásból adódó legitimáció – deficit, a felelősségformák és feladatok tisztázatlansága, a személyes érdekeltségek hiánya.

29 A Tanács döntései egy előminősítési folyamaton mennek keresztül, amelynek elsődleges színterei a bizottságok. Elnökeit és tagjainak több mint felét a Tanács saját tagjai sorából választja meg, működésük során külső szakértők felkérésére jogosultak. Jelenleg az alábbi állandó bizottságok működnek: Regionális Innovációs, Programozási és Tervezési Bizottság, melynek fő feladatai: -

a régió innovációs fejlődési irányainak meghatározása

-

a területét érintő döntések előkészítése, programjainak megvalósítása

-

a régió fejlesztési koncepciójának folyamatos felülvizsgálata

-

a fejlesztési programok kiválasztási és tervezési irányainak meghatározása és felügyeletének megvalósítása

-

javaslatok előterjesztése a Tanács ülésének napirendjére

-

előterjesztések készítése és véleményezése a Tanács megbízása alapján

-

részvétel a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség szakirányú tevékenységének felügyeletében.

EU Előcsatlakozási és Koordinációs Bizottság, melynek főbb feladatai az EU-csatlakozás tematikus területéhez kapcsolódva az alábbiak: -

javaslatokat terjeszt elő a Tanács üléseinek napirendjére

-

előterjesztéseket készít a Tanács részére, s annak felkérése alapján véleményez más előterjesztéseket

-

szakmai területén részt vesz a döntések előkészítésében

-

részt vesz a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség szakirányú tevékenységének felügyeletében.

Kiemelt Térségek Bizottsága, mely az illetékességi területen lévő kiemelt térségekre – Velencei – tó, Vértes, Balaton, M8-as – vonatkozó területrendezési, területfejlesztési kérdések összehangolása során: -

javaslatokat terjeszt elő a Tanács ülésének napirendjére

-

előterjesztéseket készít a Tanács részére, s annak felkérése alapján véleményez más előterjesztéseket

-

szakmai területén részt vesz a döntések előkészítésében, és feladatkörét érintően részt vesz a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. szakirányú tevékenységének felügyeletében

A Tanács az állandó bizottságokon kívül munkacsoportokat is kialakított saját tagjaiból, államigazgatási szervek köztisztviselőiből, külső szakértőkből, valamint a területfejlesztési tanácsok és saját munkaszervezete szakembereiből.

30 A Tanács munkáját jelenleg az alábbi, tematikus munkacsoportok segítik: -

Közlekedési Munkacsoport

-

Egészségügyi Munkacsoport

-

Közművelődési Munkacsoport

-

Szociális- és Foglalkoztatási Munkacsoport

-

Gazdasági Versenyképesség Munkacsoport

-

Felsőoktatási Munkacsoport

Ha összevetjük az állandó bizottságok és a munkacsoportok tevékenységének tartalmát a területfejlesztési program prioritásaival és intézkedéseivel (2. ábra), szembetűnik bizonyos aránytalanság. A három állandó bizottság közül az első kettő az 1. és 4. prioritásnak felel meg, a harmadik azonban legfeljebb áttételesen, illetve részben a 3. prioritás 3. intézkedésében kapcsolódik a programhoz. A 2. és 3. prioritás nem kap állandó bizottságot, ezt viszont ellensúlyozzák a tematikus munkacsoportok, ahol hatból öt a nevezett prioritások és intézkedéseik megvalósítását szolgálja. Magunk részéről csak találgatni tudjuk, mi lehet az oka a Tanács szervezeti felépítése és a területfejlesztési program prioritásai között fellépő aszimmetriának; talán szerencsésebb lett volna az egy prioritás – egy bizottság – közel azonos számú munkacsoport felosztás. A Tanács mint testület látja el az alapszabályban meghatározott feladatokat és hatásköröket, döntéseit – meghatározott esetek kivételével – egyszerű szótöbbséggel hozza meg. Üléseit szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tartja, amelynek összehívása, vezetése, a Tanács határozatainak végrehajtása a Tanács elnökeinek, illetve a két alelnökkel együtt alkotott Elnökségnek a feladata. A Tanács elnökének tisztét 18 hónapos rotációval az illetékességi területen működő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei töltik be. Ez utóbbival kapcsolatban például a területfejlesztési törvény továbbfejlesztésének koncepciójában is megfogalmazódott, hogy ahol rotációs elnöki rendszer van, ott nem erős az elnöki intézmény. Az elképzelések szerint bárki lehetne elnök a Tanács tagjai közül. Ez a javaslat szerintünk a jelenlegi szabályozás alapján nem valósítható meg, mivel alapjaiban kérdőjelezné meg a megyékre alapozott regionalizációt, másrészt ilyen alapon egy ágazati minisztérium képviselője is lehetne régióelnök, ami viszont a legkevésbé sem harmonizál az EU által szorgalmazott regionális önszerveződéssel. A döntéshozatal lényeges szavazati joggal rendelkező szereplői a tanács 21 tagja (mindenkinek egy szavazata van). A végleges döntés kialakításában azonban fontos szerepet játszanak a tanácskozási joggal rendelkező meghívottak, akik a tárgyalt témában az

31 általuk képviselt álláspontot szóban vagy írásban kifejthetik, szavazásra azonban nem jogosultak. A Tanács ülésein tanácskozási joggal vesznek részt: -

a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát vezető miniszter képviselője,

-

a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője,

-

a területfejlesztési önkormányzati társulások képviselői, a területüket érintő programok tárgyalása során,

-

a veszprémi székhelyű területi főépítész,

-

a Tanács illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanács munkaszerveinek vezetői,

-

a Tanáccsal Együttműködési Megállapodást kötött szervezetek,

-

az elnök által felkért szakértők,

-

a Tanács bizottságainak nem tanácstag tagjai,

-

a Tanács munkacsoportjainak vezetői.

Az alapszabályból kitűnik, hogy a Tanács döntéshozatalában kiemelt szerepe van a régió megyei területfejlesztési tanácsaival és kistérségeivel való együttműködésének. A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és Fejér, Komárom – Esztergom, valamint Veszprém megye területfejlesztési tanácsai 2000. július 3-án együttműködési megállapodást írtak alá az 1996. XXI. Törvényben megfogalmazottakkal összhangban annak érdekében, hogy a régió kiegyensúlyozott területi fejlődését biztosítsák, területfejlesztési és területrendezési feladataikat minél hatékonyabban oldják meg. Az együttműködési megállpodás rögzíti, hogy a Regionális Fejlesztési Tanécsra, valamint a megyei területfejlesztési tanácsokra vonatkozó feladat- és jogköröket kölcsönösen tiszteletben tartják. Az együttműködés a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöksége, a tanácsok munkabizottságai, és a tanácsok munkaszervezetei működése útján valósul meg. Az együttműködés tartalmi keretei: -

döntéstervezetek egyeztetése

-

egymás ülésein való részvétel

-

kölcsönös tájékoztatás a Bizottságok és a Tanácsok döntéseiről

-

munkaszervezetek periodikus közös megbeszélései

-

együttműködés a programozásnál és tervezésnél

-

területfejlesztési pályáztatás összehangolása

32 -

szakmai koordináció különböző EU pénzügyi források (SAPARD, PHARE, ISPA) elnyerése érdekében

-

közös továbbképzése, workshopok szervezése

-

kistérségek munkájának összehangolt támogatása.

Az Együttműködési Megállapodás a fenti tevékenységek részletes, pontos meghatározását is tartalmazza. A kistérségekkel való kapcsolat folyamatos, a kistérségek választott vezetőin keresztül történik. A kistérségi vezetők szakmai fórumán („Kistérségi Együttműködési Fórum”), amely általában negyedéves gyakoriságú, történik az információ csere és az együttesen végzendő feladatok egyeztetése. Újabban a régiótudat erősítését célzó kormányzati – és egyben közép – dunántúli – szándéknak megfelelően a Tanács elnöke és a Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója végiglátogatja a kistérségeket, megteremtve ezzel a kölcsönös információáramlás intézményes fórumait. Még ennél is intenzívebbnek és formálisabbnak tűnnek a régió és a megye közötti kapcsolatok. A régió minden megyében képviseleti irodákat hozott létre és működtet. A régió képviselői a megyék, a megyék képviselői a régió tanácsülésein részt vesznek, a döntés előkészítés során konzultálnak. A régió a megyei tanács ülésén minden alkalommal tájékoztatást ad az előző időszak regionális tevékenységéről. A régió tanácsának elnökségében a megyék képviselői jelen vannak. Egymás programjait, stratégiáit, operatív programjait, nagyhatású projektjeit egyeztetik, véleményezik. A régió ügynökségének kéthetente tartott feladategyeztető megbeszéléseire a Tanács elnöke, a megyei munkaszervezetek vezetői, azok érintett munkatársai, a képviseleti irodák vezetői meghívást kapnak. A regionális pályázatokat a megyék is véleményezik, teljesítésüket ellenőrzik, a régió szakértői stábját a megyék által javasolt szakemberekből alakították ki. A régió egyes tervezési, programozási, szervezési feladatokkal megbízza a megyei munkaszervezeteket, és azok elvégzésére pénzügyi forrásokat ad át a megyei fejlesztési tanácsnak. A regionális és megyei szervezetek, intézmények közötti koordinációt a „mandátumhalmozás” is erősíti. A jelenlegi Tanács tagjai közül például ketten (Leszkovszki Tibor, Baky György) tagjai a Veszprém megyei Területfejlesztési Tanácsnak, Zimmermann József pedig a Fejér megyei Területfejlesztési Tanács állandó meghívottjai között szerepel.

33 Az együttműködési formák további, jól kommunikálható sorába tartoznak a kistérségi „road show”-k mellett a három megyei elnök (akik közül az egyik a rotációs rendszer alapján a Tanács elnöke) és a négy megyei jogú város polgármesterének részvételével megtartott régiós „csúcstalálkozók”. Figyelemre méltó, hogy a legutóbb, 2003. május 15-én megtartott egyeztető megbeszélésen egybehangzóan kijelentették, hogy az erős megyék alapvetően feltételei a jól működő régióknak, amelyeknek a területfejlesztésben kell meghatározó szerephez jutniuk. A megyei fejlesztési tanácsok munkaszervezeteinek a regionális együttműködésre irányuló feladatai az utóbbi három évben jelentősen megszaporodtak. A törvény szerint „a megyei területfejlesztési tanács maga alakítja ki munkaszervezetét, amely ellátja a területfejlesztési tanács döntés-előkészítési feladatait”. Úgy gondoljuk, nem érdektelen áttekinteni, hogy a munkaszervezetek kapacitása vertikális és horizontális kapcsolatai mennyire felelnek meg a megyéken túlmutató feladatoknak. Ennek megfelelően a munkaszervezetek eltérő rendszerben működnek az egyes megyékben. Fejér megyében a területfejlesztési tanács döntés-előkészítési feladatait 2000 végéig önálló munkaszervezet, a Fejér Megyei Területfejlesztési Iroda látta el 5 fővel! Ez a munkaszervezeti feladatkör 2001. elejétől a megyei önkormányzatnál létrehozott új Területfejlesztési Koordinációs Főosztályhoz került. A fejlesztési tanács és a megyei önkormányzat között megkötött együttműködési megállapodás alapján a 10 főállás költségeit a Tanács működési kiadásai fedezik. A munkaszervezet tevékenységét a megyei fejlesztési tanács döntései, szervezeti és működési szabályzata, ügyrendje szabja meg. Komárom

–

Esztergom

megyében

szintén

nem

rendelkezik

önálló

munkaszervezettel a fejlesztési tanács, a Fejér megyei példát követve a megyei önkormányzaton belül működik 7 fő teljes állású munkatárssal a Területfejlesztési Főosztály. Veszprém megyében ezzel szemben a fejlesztési tanács munkaszervezete önálló Titkárság szervezeti formában működik, létszáma 6 fő (titkárságvezető, pénzügyi – számviteli vezető, három területfejlesztési menedzser, valamint egy fő területfejlesztési asszisztens). A fejlesztési tanács és a Titkárság munkáját – állandó jellegű megbízási szerződéssel – még egy tanácsadó segíti. Esetenként – elsősorban a területfejlesztési pályázatok szakmai elbírálására – alkalmi jelleggel a Tanács igénybe veszi 6 szakértő és a Területi Államháztartási Hivatal munkáját.

34 A munkaszervezetek részéről egybehangzóan megfogalmazódott, hogy miután a megyei területfejlesztési tanácsok működési költségei minimálisak, ezért nem alakítható ki a szükséges szakértői rendszer. Éppen ezért indokolt lenne – a regionális fejlesztési tanácsokhoz hasonlóan – a decentralizált források bizonyos hányadát erre a célra elkülöníteni. Ezt legfőképpen az indokolja, hogy a munkaszervezetek tevékenységében egyre növekvő arányban szerepel a területfejlesztési programozásban való részvétel, a decentralizált forrásokkal kapcsolatos döntések szakmai előkészítése és végrehajtása, a támogatásokkal megvalósuló beruházások figyelemmel kísérése, ellenőrzése, valamint a megyei és kistérségi programok, projektek, rendezési tervek szakértői véleményezése, szakmai segítése. A munkaszervezetek teherbíró képességét az is próbára teszi, hogy a decentralizált területfejlesztési pénzügyi forrásokból nyújtható támogatások (TFC, TEKI, CÉDE)

pályázati

rendszerében

számos

intézménnyel

kerülnek

napi

kapcsolatba:

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Belügyminisztérium, Államháztartási Hivatal, Magyar Államkincstár Rt. Megyei Fiókja, Pénzügyminisztérium Támogatásokat Vizsgáló Iroda. Mindez jól tükrözi, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok munkaszervezetei számára a pályázatok kezeléséből és elbírálásából adódó munkateher néha szinte irreálisnak mondható. Paradox módon a decentralizált keretek erős korlátozottsága miatt nem is lehetséges a megyék fejlődését jelentős mértékben előmozdító fejlesztések érdemi támogatása. Ezzel párhuzamosan a megyei fejlesztési tanácsok működési költségei az egyre növekvő feladatok miatt tovább emelkedtek, ezért egyre nehezebben biztosíthatók. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a területfejlesztési törvény módosítása következtében a megyei fejlesztési tanácsok működési költségeihez hozzájáruló tagok száma nagymértékben csökkent. Ugyanakkor minden évben nőnek a regionális fejlesztési tanácsok működési költségeihez való hozzájárulások. A megyei fejlesztési tanácsok alapfeladataihoz tartozik a megye területén működő

kormányzati,

önkormányzati

és

gazdasági

szervezetek

fejlesztési

elképzeléseinek összehangolása. Ez egyrészt más – nemcsak megyei szintű – területfejlesztési szervezetekkel való együttműködési formákban, másrészt a fejlesztési tervek, koncepciók kölcsönös véleményezésében, adott esetben az elkészítésben való közreműködésben nyilvánul meg. A területfejlesztési szervezetekkel való együttműködés megyénként változó formában és tartalommal jelenik meg.

35 A Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács alapító tagja -

a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak

-

a Velencei tó – Vértes Térségi Fejlesztési Tanácsnak

-

a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanácsnak

-

az UTAK – HIDAK – Régiók Kht-nak

A Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács együttműködési megállapodást kötött az alábbi intézményekkel: -

Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

-

Balatoni Fejlesztési Tanács

-

Közép – Pannon Regionális Fejlesztési Rt.

-

Balatoni Regionális Fejlesztési Rt.

-

Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

-

ITD Hungary Kft.

-

„8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács

-

Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Fiókja

-

Veszprém Megyei Munkaügyi Tanács és Munkaügyi Központ

A Komárom – Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács alapító tagja -

a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak

-

a Velencei tó – Vértes Térségi Fejlesztési Tanácsnak

Mindhárom Tanács csatlakozott a Vág – Duna – Ipoly Eurorégióhoz, a Tanácsok elnökei pedig állandó meghívottak a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Térségi Fejlesztési Tanácsban, csakúgy, mint a munkaszervezetek képviselői a területfejlesztési tanácsok ülésein. A közös részvételi és együttműködési formák mellett a régió megyéi között „kettős kötések” is kialakultak. Mint a felsorolásból látható, Fejér és Veszprém együtt a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács tagja, a Velencei tó – Vértes Térségi Fejlesztési Tanácsban Fejér és Komárom érdekelt, ezenkívül a Fejér által létrehozott Infrastrukturális és Idegenforgalmi Khtban Veszprém konzultációs, egyeztető és tanácskozási joggal vesz részt. A kistérségek (területfejlesztési társaságok) és a megyei területfejlesztési tanács közötti

intézményes

kapcsolatok

alapját

a

törvény

szabályozza.

A

megyei

területfejlesztési tanács tagja a megyében működő területfejlesztési önkormányzati társulások három képviselője. Az SZMSZ-ek szerint állandó tanácskozási jogú meghívottak a további, tagsággal nem rendelkező területfejlesztési önkormányzati társulások képviselői. Ugyancsak állandó meghívottak a MEH-hez tartozó kistérségi megbízottak, valamint az FVM-hez tartozó

36 kistérségi menedzserek. A megbízottak és menedzserek ezenfelül véleményezik a fejlesztési tanács elé kerülő programokat, részt vesznek a projektek összegyűjtésében, összeállításában. A tanácsok munkaszervezeteihez azonban csak informális rendszereken keresztül tudnak a kistérségek integrálódni. Félinformálisnak mondható a Fejér megyei gyakorlat, ahol a Területfejlesztési Koordinációs Főosztály munkaköri leírásában rögzíti, hogy a munkaszervezet tagjai, mely kistérségek koordinációjáért felelnek. Mint említettük, a megyei fejlesztési tanácsok feladataihoz más térségek tervdokumentumainak véleményezése is hozzátartozik. A hatályos jogszabályok szerint elkészíti a megye területfejlesztési alapdokumentumait, a tervek összhangja érdekében véleményt nyilvánít: -

az országos területfejlesztési koncepcióról

-

a régió területfejlesztési koncepciójáról, programjáról

-

a kiemelt térségre vonatkozó területfejlesztési koncepcióról és programról

-

a szomszédos megye területfejlesztési koncepciójáról és programjáról

-

a kistérségek területfejlesztési koncepcióiról és programjairól

-

az országos területrendezési tervről

-

több megye közös területrendezési tervéről

-

a kiemelt térség területrendezési tervéről

-

a szomszédos megyék területrendezési tervéről

-

több település közös területszerkezeti tervéről, helyi építési szabályzatáról

A Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács 1999 óta az alábbi programok előkészítésében vett részt, illetve véleményezett: -

Országos Területrendezési Terv egyeztetési változata

-

Veszprém Megye Területrendezésének egyeztetési változata

-

Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet területfejlesztési koncepciója

-

Közép – Dunántúli Regionális Átfogó Fejlesztési Terv

-

Közép – Dunántúli Régió Stratégiai Programja

-

Közép – Dunántúli Előzetes Regionális Fejlesztési Terv

-

Veszprém Megye Környezetvédelmi Programja

-

Veszprém Megye Önkormányzatának Gazdasági Programja

-

Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet repülőtereinek hasznosítási programja

-

Nyugat – Dunántúli Régió Területfejlesztési Programja

-

Győr – Moson – Sopron Megye Területfejlesztési Programja

-

Vas Megye Területfejlesztési Programja

37

A Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács a következő dokumentumok elkészítésében és véleményezésében játszott szerepet: -

Fejér Megye Hosszútávú Területfejlesztési Koncepciója

-

Közép – Dunántúli Régió Területfejlesztési Koncepciója

-

Közép – Dunántúli Régió Stratégiai Programja

-

Fejér Megye Agrárstruktúra és Vidékfejlesztés Stratégiai Programja

-

Közép – Dunántúli Regionális Átfogó Fejlesztési Terv

-

Országos Területrendezési Terv egyeztetési változata

-

Dunaújváros és környéke komplex fejlesztési programja

-

Térségfejlesztési

központok

kialakításának

modellje

a

Fejér

Megyei

kistérségekben -

Zsámbéki medence Regionális Térségfejlesztési Társulás

-

Közép – Magyarországi Régió Stratégiai Terve

-

Veszprém Megye és kistérségei Stratégiai Programja

-

Veszprém megye területrendezési terve

-

Somogy megye területrendezési terve

-

Velencei tó – Vértes térség területfejlesztési koncepciója

-

Fejér megyei kistérségek összehangolt stratégiai programja

-

Fejér megye turisztikai koncepciója

-

Komárom – Esztergom megye stratégiai programja és fejlesztési terve

-

Tolna megye területrendezési terve

8. A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács munkaszervezete: az Ügynökség A területfejlesztési törvény 1999-es módosításának egyik elsődleges célja volt a regionális fejlesztési tanácsok megerősítése és a megfelelő munkaszervezet létrehozása. A Regionális Fejlesztési Ügynökségek a döntéshozó funkciókkal rendelkező tanácsok mellett, azok operatív munkaszervezeteként jöttek létre mind a hét tervezési – statisztikai régióban, ellátva egyben a tanácsok titkársági feladatait is. A regionális fejlesztési tanácsok tulajdonában álló ügynökségek jog szerint non-profit szervezetek, igazgatójukat – általában nyílt pályázat útján – a tanácsok jelölik ki. A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a „területfejlesztésről és területrendezésről” szóló, 1996. XXI. törvény 16. és 17. §-aiban foglalt rendelkezések alapján,

38 10/1997. (XII.2.) számú határozatával létrehozta a 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságát, a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht-t. A későbbiekben az 1999. XCII. törvénnyel módosított Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács az 1999. december 10-i alakuló ülésén jóváhagyta az előző összetételű Tanács azon határozatát, amely szerint Tanács Munkaszervezete a Közép - Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. Az Ügynökség az 1997. évi CLVI. törvényben meghatározott közhasznú tevékenységek közül az alábbiakat is végzi: -

Euroatlanti integráció erősítése

-

Vállalkozásélénkítést, innovációt szolgáló kül- és belföldi alapok rendeltetésszerű felhasználása

-

Területfejlesztési feladatok ellátása

A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a Társasággal Közhasznúsági szerződést kötött, ez alapján végzi feladatait a Tanács számára. A Társaság a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács – elnökén keresztül gyakorolt – tulajdonosi irányításával a Tanács Ügyrendjében és Alapszabályában foglaltaknak megfelelően javaslattevő, véleményező, koordináló és ellenőrző feladatokat végez, és ellátja a Tanács gazdálkodásával, ügyvitelével kapcsolatos teendőket az alapító okirat által meghatározott kereteken belül. A Kht. köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. Az alapító 5 tagú felügyelő bizottságot jelöl ki határozott időtartamra: jelenleg 2003. január 1-jétől 2006. december 31-ig, melynek elnöke és négy tagja van. Az Ügynökség szervezeti egységei feladatainak összefoglalása az SzMSz-ben foglaltak szerint: (4. ábra) Regionális Fejlesztési Tanács Titkárság: -

Előkészíti a Tanács, a Bizottságok, a Munkacsoportok üléseit, gondoskodik annak helyszínéről, a döntéstervezetek, előterjesztések előkészítéséről;

-

Biztosítja – a jogi szolgálat útján – a Tanács és Bizottságai elé kerülő előterjesztések törvényességi szempontból történő véleményezését;

-

Ellátja a Tanács; a Bizottságai és Munkáscsoportjai működésével kapcsolatos szervezési és ügyviteli feladatokat;

39 -

Gondoskodik a Tanács, a Bizottságok és a Munkacsoportok jegyzőkönyveinek elkészítéséről, a Tanács és Bizottságai jegyzőkönyveinek a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalhoz történő felterjesztéséről;

-

A nemzetközi együttműködés területén szükséges intézkedések előkészítését végzi.

Tervezés – Programozási Egység: -

Részt vesz a Nemzeti Fejlesztési Terv és a hozzá kapcsolódó alprogramok kidolgozásában való részvétel;

-

Végzi a PHARE 2000 – 20003 és a hozzá kapcsolódó alprogramok kidolgozását;

-

Támogatja a regionális projekt előkészítését, a regionális szintű források felkutatását;

-

Előkészíti a Tanács, a Bizottságai, valamint az érintett Munkacsoportok ülésére a szakterületet érintő előterjesztéseket, valamint a Tanács NFT-t érintő döntéseit követően felterjeszti a határozatot az érintett szakágazathoz;

-

Folyamatosan gondozza a Közép – Dunántúli régió kiemelt alprogramjait;

-

Előkészíti a nemzetközi pályázatokat, eredményes pályázat esetén gondoskodik a megvalósításról;

-

Kidolgozza a régió humánerőforrásainak hasznosítási lehetőségeit, a régió területfejlesztésében résztvevők számára képzési programokat szervez.

Fejlesztési, Pályázati, Gazdálkodási szervezeti egység: -

A szervezeti egységen belül a Pályázati Titkárság látja el a Tanács által a területfejlesztési előirányzatok felhasználására kiírt pályázatok meghirdetésével, a benyújtott pályázatok döntésre történő előkészítésével, a Szakértői Bizottság működtetésével, majd a támogatás odaítélését követően a támogatási szerződés előkészítésével kapcsolatos feladatokat;

-

Ellenőrzési

feladatai

körébe

tartozik

a

kedvezően

elbírált

pályázatok

végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérése, a megvalósuló projektek előrehaladási jelentései alapján a benyújtott számlák ellenőrzése és azok alapján a lehívások bonyolítása; -

Előkészíti a Monitoring Bizottság üléseit, a Tanács elé kerülő előterjesztéseket;

-

A gazdálkodási szakterület feladata az Ügynökség és a közhasznú szerződés alapján

az

Ügynökség

részére

átadott

területfejlesztési

célelőirányzati

40 pénzeszközök gazdasági ügyeinek intézése, könyvelésének, egyéb pénzügyi nyilvántartásai vezetésének biztosítása; -

Folyamatosan egyeztet a Magyar Államkincstárral, teljesíti a beszámolási kötelezettségeket, elemzi az éves gazdálkodást;

-

Javaslatot tesz a vagyonhasznosításra, figyelemmel kíséri a szerződéses kötelezettségek betartását;

-

Az állami költségvetésből származó pénzeszközök kezelése körében az „államháztartásról” szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, és az „államháztartás működéséről” rendelkező 217/1998. (XII.20.) Korm. Sz. rendeletben a gazdálkodásra, s a gazdasági szervezet feladat- és hatáskörére vonatkozó szabályok maradéktalan betartásával jár el, felelős a jogszabályi rendelkezések maradéktalan érvényesítéséért.

Az ügyvezető – igazgató közvetlen irányítása alatt működő Titkárság: -

Segíti az igazgató szervezeti egységekkel, továbbá a hozzá közvetlenül kapcsolódó személyekkel történő napi kapcsolattartást, a tevékenysége ellátásához szükséges adminisztratív teendők ellátását;

-

Figyelemmel kíséri az ügyvezető – igazgató munkáltatói jogkörben hozott döntési végrehajtását.

41 4. ábra A Közé p – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. szervezeti felépítése Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. outsourcing Fejér Megyei Képviseleti Iroda RFT Elnöke 1 fő Titkárság 2 fő

RFÜ Ügyvezető Igazgató 1 fő

Veszprém Megyei Képviseleti Iroda 1 fő K-E Megyei Képviseleti Iroda 1 fő

RFT Titkárság 2 fő

Tervezés, Programozás 7 fő

Fejlesztési, pályázati, gazdálkodási 8 fő

Jogi szolgálat 1 fő Könyvvizsgáló 1 fő

Pályázati Titikárság 2 fő

Ellenőrzés 4 fő

Gazdálkodás 2 fő

Forrás: Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Ezek szerint a szervezet személyi állományát tekintve különbséget kell tenni belső munkatársak és és külső személyek / szervezetek (outsourcing) között. A humánerőforrás – kapacitások az alábbiakban összegezhetők: 1. A belső munkatársak száma 2003. január 1-jén: 20 fő 2. A munkatársak átlagos életkora: 33 év 3. A munkatársak jelenlegi iskola végzettsége: Végzettség

Szakirányú

Nem szakirányú

Egyetem

7 fő

-

Főiskola

10 fő

-

Középfokú + szakmai felsőfokú

2 fő

-

Középfokú végzettség

1 fő

-

4. A munkatársak iskolai végzettsége tanulmányaik befejezése után: Végzettség Szakirányú Nem szakirányú Egyetem 13 fő Főiskola 4 fő Középfokú + szakmai felsőfokú 2 fő Középfokú végzettség 1 fő -

42 5. A munkatársak nyelvismerete Nyelv

Alapfok

Középfok

Szakmai középfok

Felsőfok

Angol

3 fő

7 fő

3 fő

2 fő

Német

2 fő

1 fő

-

1 fő

Francia

-

-

-

1 fő

Egyéb (olasz, spanyol, szlovák)

4 fő

-

-

3 fő

6. Számítógépes felhasználói ismeretek: Word, Excel, Memor 7. Tapasztalatok szerzése az előcsatlakozási eszközökkel kapcsolatos területeken évek szerinti megoszlásban Évek száma Kevesebb, mint 1 év

5 fő

1 év

8 fő

2 év

2 fő

3 év

1 fő

4 év

1 fő

5 év

1 fő

Több mint 5 év

2 fő

8. Az iroda vezetőjének és helyetteseinek szerzett tapasztalata évek szerinti megoszlásban az EU integrációs területeken Igazgató

8 év

Helyettes

5 év

Helyettes

3 év

Az Ügynökség a tervek szerint 2003-ban és 2004-ben 6 – 6 fővel fog bővülni. A humánerőforrás – politika fontos része egyrészt a munkatársak teljesítményének folyamatos (projektszintű) és év végi (az össztevékenységre vonatkozó) értékelése, másrészt a szakmai fejlődés feltételeinek (belső képzések, tanulmányutak, nyelvtanfolyamok). Az outsourcing jellegű tevékenységek feladatai három részre oszthatók.

43 A könyvvizsgáló -

A könyvvizsgáló működéséhez szükséges feltételek biztosításáról az ügyvezető igazgató köteles gondoskodni;

-

Tevékenységét, mind a Tanácstól, mind az Ügynökség Kht-tól függetlenül a reá irányadó jogszabályi rendelkezések alapján látja el;

Jogi szolgálat Feladata: -

Az Ügynökség Kht. megbízási jogviszonyban ügyvéd útján biztosítja a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntései, működése és döntései végrehajtásának jogszabályszerűségét;

-

Az ügyvéd feladata a Tanács alapító jogkörében hozott határozatai ellenjegyzése s a törvényességi felügyeletet ellátó Fejér Megyei Bírósághoz, mint Cégbírósághoz való benyújtása;

-

Az Ügynökség Kht. feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben jogi segítség nyújtása;

-

Az

ügyvezető

igazgató

munkáltatói

jogkörébe

tartozó

döntések

jogi

előkészítésében való közreműködés; -

Eseti meghatalmazással a Tanács és az Ügynökség Kht. jogi képviseletének ellátása.

Megyei Irodai Képviseletek A régióba tartozó Fejér, Komárom – Esztergom és Veszprém megye közigazgatási területén vállalkozási szerződés keretében az Ügynökség Kht. tevékenységének jelenlétét, általános képviseletét megyénként egy-egy személy biztosítja. A vállalkozási szerződés értelmében tevékenységüket közvetlenül az ügyvezető igazgató irányítja, tevékenységüket az utasításainak megfelelően látják el. Fejér Megyei Iroda: 1 főállású programmenedzser munkaidejének felel meg Veszprém Megyei Iroda: 1 főállású programmenedzser munkaidejének felel meg Komárom–Esztergom Megyei Iroda: 2 főállású programmenedzser munkaidejének felel meg A Strukturális Alapok végrehajtásába nem tervezik bevonásukat.

44 Feladatkörükbe tartozik: -

Az érintett megyék területfejlesztésében való közreműködés, részvétel a Megyei Területfejlesztési Tanácsok ülésein

-

A megye területén a befektetésre alkalmas projektek felkutatása

-

Pályázatokhoz kapcsolódó tanácsadás

-

Olyan regionális projektek felderítése, melyek a Nemzeti Fejlesztési Tervben, vagy a PHARE programban, valamint az ezután meghirdetésre kerülő egyéb, országos szintű programokban felhasználhatóak.

Informatikai csoport: Optra Kft: 2 db főállású informatikus alkalmazott munkaidejének felel meg. 9. A horizontális kapcsolatok rendszere, a partnerség alakulása A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és Ügynökség kiemelt feladatának tekinti, hogy a régió igényeire, megoldásra váró feladataira a horizontális partnerségen alapuló tevékenységek ösztönzése és fejlesztése útján keressen válaszokat. A partnerségen alapuló vállalt feladatokat az alábbi tematika mentén rendszerezhetjük: programozási, tervezési feladatok; nemzetközi projektek, pályázatok; projekt–alapú hazai együttműködések; régióépítés, szervezetfejlesztés. Elsőként érdemes áttekinteni, hogy a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács mely szervezetekkel kötött együttműködési megállapodást: 1. A területfejlesztés intézményei -

Fejér-, Komárom – Esztergom-, és Veszprém megyék Területfejlesztési Tanácsai

-

Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács

-

Észak – Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács

2. Kamarák -

Fejér-, Komárom – Esztergom-, és Veszprém megyék kereskedelmi és iparkamarái

-

Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara

-

Fejér-, Komárom – Esztergom-, és Veszprém megyék agrárkamarái

3. A gazdaság- és vállalkozásfejlesztés szervezetei -

Fejér-, Komárom – Esztergom-, és Veszprém megyék vállalkozásfejlesztési alapítványai

-

Nemzetközi Kereskedelem Fejlesztési Kht. (ITD Hungary)

45 -

Közép – Pannon Regionális Fejlesztési Rt.

4. Területi (regionális) államigazgatási szervek (DEKO-k) -

Közép – Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság

-

Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság

-

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép – Dunántúli Regionális Irodája

-

Közép – Dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács

5. Felsőoktatási intézmények -

Veszprémi Egyetem

-

Dunaújvárosi Főiskola

-

Kodolányi János Főiskola

-

Modern Üzleti Tudományok Főiskolája

-

Nyugat – Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kara

-

Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kara

A szervezetek köre megfeleltethető a területfejlesztési program prioritásának, bár érzékelhető a hangsúlyeltolódás az 1. („A gazdasági környezet innováció – orientált fejlesztése”) és a 2. („Humánerőforrás fejlesztés”) prioritás irányába. Az együttműködési megállapodásokból ugyanakkor hiányoznak a civil szféra képviselői, márpedig részvételük mind a 2., a 3. („A minőségi élet feltételeinek megteremtése”) és a 4. („Az EU csatlakozás és a tagsággal járó követelmények teljesítése”) prioritás intézkedéseinek egy részében kívánatos és támogatandó. Kérdéses, hogy az együttműködési megállapodásokat mennyire tudják helyettesíteni az Ügynökség megyei képviseleti irodái, amelyek egyik legfontosabb feladata az önkormányzatok és civil szervezetek együttműködésére épülő programok kidolgozása. 9.1. A programozási, tervezési feladatok A Területfejlesztési Célelőirányzatból a „Támogatás 2000”, „Támogatás 2001” és a „Támogatás 2002” programok megvalósítására a Közép – Dunántúli Régió 100 M Ft-os támogatást nyert.

A támogatási keret pályáztatásához, a programok lebonyolításához

szükséges feladatok a megyei fejlesztési tanácsok munkaszervezeteinek bevonásával valósultak

meg.

Példaként

lássuk

a

„Támogatás

költségmegoszlását: 5. ábra

2001”

programstruktúráját

és

46 A Területfejlesztési Célelőirányzat 2001. évi felhasználása A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a Területfejlesztési Célelőirányzat 100 millió Ft-os keretéből 45 millió Ft-ot fordított a következő operatív programok kidolgozására: Regionális befektetési információs adatbázis létrehozása ..................................... 7 Millió Ft. Területhasználati viszonyok változására vonatkozó javaslatok ............................. 8 Millió Ft. Intelligens régió kialakításának programja ............................................................ 3 Millió Ft. Környezetgazdálkodás, tájhasznosítás programja.................................................. 4 Millió Ft. Magyar-szlovák határmenti együttműködés kialakításának programja ................. 8 Millió Ft. Biomassza feldolgozó kísérleti üzem kialakításának programja............................ 7 Millió Ft. Regionális repülőterek felmérésének programja.................................................... 5 Millió Ft. Épített örökség védelmének programja.................................................................. 3 Millió Ft. A fennmaradó 55 millió Ft a következő struktúrában került felhasználásra Intézményfejlesztésre: 13 Millió Ft 1 Millió Ft 1,5 Millió Ft

a 26 kistérség számítástechnikai kommunikációs eszközfejlesztésére a kistérségek informatikai helyzetfelmérésére a Velencei tó – Vértes Térségi Fejlesztési Tanács munkaszervezetének informatikai fejlesztésére

Programozási feladatra: 5,5 Millió Ft

Velencei tó – Vértes Kiemelt Térség területfejlesztési terveinek aktualizálására

Nemzetközi kapcsolatok, régión belüli kapcsolatok fejlesztésére: 12 Millió Ft

PR és marketing program végrehajtása, Brüsszeli bemutatkozás

14 Millió Ft

RIS (Regionális Innovációs Stratégia)

3 Millió Ft Lebonyolításra:

a Közép – Dunántúli Régió hírműsora, a Pannon Híradó számára 5 Millió Ft

Forrás: Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Az Előzetes Regionális Fejlesztési Terv első változata 2000-ben készült el. Az Ügynökség külső szakértők bevonásával, a VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság szakmai

47 koordinálásával 2001. első negyedévében átdolgozta a tervet, amelynek végleges változata – Előzetes Regionális Fejlesztési Program néven – alkalmassá vált az egyes intézkedésekhez kapcsolódó pályázatok kiírására. A pályázatok a „PHARE-tükörrégió” program keretében 2001 augusztusában kerültek először meghirdetésre. Az Ügynökség egyik legfontosabb programját 2002-ben az Előzetes Regionális Fejlesztési Program alapján 2001-ben és 2002-ben kiírt pályázatokhoz kapcsolódó teljeskörű ügyintézés jelentette. Ez magában foglalta a pályázati dokumentációk és felhívások elkészítését, a tárcákkal történő egyeztetését, a pályázatok meghirdetését és befogadását, formai és tartalmi ellenőrzését. Az Ügynökség látta el a döntés-előkészítéshez szükséges titkársági feladatokat a Szakértői Bizottság számára és gondoskodott a program végrehajtásának és hatásainak ellenőrzésével megbízott Regionális Monitoring Bizottság titkársági teendőiről is. A Tanács döntése alapján az Ügynökség végezte Közreműködő Szervezetként a nyertes pályázókkal a szerződések előkészítését, és a támogatási szerződések szakmai és pénzügyi ellenőrzését. A 2002. év folyamán mintegy 250 pályázatot minősítettek a döntéselőkészítés szakaszában, kb. 300 támogatási szerződést készítettek elő, és mintegy 200 kedvezményezett tevékenységet ellenőriztek. A program 2003. évre is áthúzódott, jelentős feladatot adva ezzel a Fejlesztési Ügynökség Kht. személyi állományának. Az Előzetes Regionális Fejlesztési Program lebonyolítására a három év alatt összességében közel 4 milliárd Ft értékben került sor. A PHARE 2002 – 2003 (Orpheus) program mintegy 2 milliárd Ft-os kerettámogatásának lebonyolításában az Ügynökség szintén a Közreműködő Szervezet funkcióját látja el. A pályázati kiírás kereteit ugyan az Irányító Hatóság (a MEH) dolgozza ki, regionális szinten azonban az Ügynökség tesz javaslatot a kiválasztási kritériumok tartalmára és súlyozására, ezen felül véleményezi a végleges pályázati kiírási dokumentumot. A pályáztatás során az Ügynökség információkat és felhasználható ismereteket nyújt a lehetséges Végső Kedvezményezettek (projektgazdák) számára, végzi a pályázatok befogadását, iktatását, nyilvántartását, állandó megfigyelői státusszal rendelkezik az Irányító Hatóság keretében működő Értékelés – Irányító Csoportban. Az Ügynökség felelős a jóváhagyási jogkörébe tartozó tenderek és vállalkozói szerződések megvalósításáért, ennek folyamán pedig, mint valódi regionális szervezet, közvetlen kapcsolatban áll az Irányító Hatósággal.

48 A fentebb ismertetett programok mellett fontos szerepet jártszik a Nemzeti Fejlesztési Terv megalapozásához szükséges projekt – generálási tevékenység beindítása, valamint a már meglévő fejlesztési tervdokumentumok felülvizsgálata és aktualizálása. 9.2. Nemzetközi projektek, pályázatok A Közép – Dunántúli és a Közép – Magyarországi Régió olasz (Umbria) és német (Brandenburg) régiós partnerekkel közösen elnyerte az Európai Unió 5. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramjának pályázatát, amely a Regionális Innovációs Stratégia elkészítéséhez nyújt támogatást. A RIS (Regionális Innovációs Stratégia) nem más, mint a régiós innovációs kapacitását, a kis- és középvállalkozások innovációs kézségének fejlesztését célzó komplex program, melynek megvalósulásával a régiók intézményei, és vállalkozásai javíthatják nemzetközi versenyképességüket. A RIS lényege, hogy a kedvezményezettekkel szoros együttműködésben kialakít egy olyan stratégiát, amely az innovációban érdekelt szervezeteknek, végső soron a vállalkozóknak az Unió piacán való sikeres szereplését segíti elő. A projekt 2002. január 1-jén kezdődött. A Közép – Dunántúli Régió, a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkája révén három új, 2002 őszén induló projektbe kapcsolódott be. Mindhárom projekt az INTERREG IIIB CADSES program keretében került meghirdetésre, finanszírozásuk – sikeres pályázat esetén – alapvetően hazai költségvetési és PHARE – forrásokból fog megtörténni. Az INTERREG IIIB CADSES egy olyan Közösségi Kezdeményezés, amelynek célja a területfejlesztés eszközeinek felhasználásával a transzeurópai együttműködés támogatása az európai térség gazdasági és társadalmi kohéziója, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődése, valamint versenyképességének növelése érdekében. Elsősorban a közlekedés – fejlesztés, természet- és környezetvédelem, az információs társadalom kiépítése, és a területfejlesztési akciók támogatása jelölik ki a kezdeményezés fő irányvonalait. Ez a program területileg az ún. CADSES térségre koncentrál, ami Közép- és Dél – Kelet Európa, valamint a dunai – adriai térség országait fogja össze Németországtól – Ukrajnáig, Olaszországtól – Görögországig.

49 A Közép – Dunántúli Régió az alábbi három projektben kíván részt venni: •

I – LOG (Ipari Logisztika)

•

ECN (Energetikai Kompetencia Hálózat)

•

RDA – CEDA2 (A CEDA térség regionális fejlesztési ügynökségeinek hálózata)

Az angliai Enterprise Plc. közhasznú társasággal 2003. tavaszán megkötött szerződés az alábbi együttműködési területekre vonatkozott: •

segítségnyújtás az uniós eljárási formák megismerésében és adaptációjában;

•

regionális érdekérvényesítés az Európai Uniós pályázati rendszerekben;

•

közös Európai Uniós pályázatok kidolgozása, és kedvező döntés esetén a pályázatban foglalt projektek végrehajtása;

•

a legjobb elérhető megoldások (best practice) tanulmányozása, a munkatársak helyszíni továbbképzése;

•

a Közép – Dunántúli Régió jelentősebb projektjeinek előkészítése.

Az olaszországi Veneto Régióval 2002. Április 30-án aláírt együttműködési megállapodás rögzíti az oktatási és kulturális intézmények közötti kapcsolatokra, valamint az információira és tapasztalatcserére és a kereskedelmi együttműködés megkönnyítésére vonatkozó fejlesztéseket, különös tekintettel a Strukturális Alapból származó erőforrások hatékonyabb felhasználásával és átadásával kapcsolatos információk átadására. 9.3. Hazai projektalapú együttműködések A hazai és nemzetközi gazdasági területeken bekövetkezett változások előtérbe helyezték a 8-as, 4-es és 42-es főutak alkotta kelet – nyugat irányú közlekedési tengely fejlesztésének szükségességét. Ezt az egyre feszítőbb igényt ismerték fel Fejér, Vas, Veszprém megyék területfejlesztési tanácsai, amikor kezdeményezték a „8-as főút” Térségi Fejlesztési Tanács megalakítását, s 1998-ban Veszprémben megalakult a Térségi Tanács. A kezdeményezés életképességét mutatja, hogy rövid időn belül Zala Megye Területfejlesztési Tanácsa is csatlakozott az alapítókhoz. Az elmúlt időszak legfontosabb eredményei:

50 •

kormányhatározat tartalmazza a 8-as főút gyorsforgalmi úttá történő fejlesztését, helyenként autópálya-szinten

•

az útvonal része lesz a TINA hálózatnak

•

a 2003-as év végére a 8-as főút teljes szakaszára elkészülnek az aktualizált tanulmánytervek, és megkezdődhet a megvalósítási tervek készítése

-

a

Nemzeti

Fejlesztési

Terv

infrastruktúra-fejlesztési

programjában

–

a

dunaújvárosi híddal együtt – megfogalmazódik a gyorsforgalmi út kiépítésének terve. A Tanács munkájában az alábbi intézmények működtek közre: -

Fejér Megye Területfejlesztési Tanács

-

Vas Megye Területfejlesztési Tanács

-

Veszprém Megye Területfejlesztési Tanács

-

Zala Megye Területfejlesztési Tanács

-

Fejér, Vas, Zala és Veszprém Megye Önkormányzata és Önkormányzati Hivatala

-

Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

-

Nyugat – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

-

Főút menti Kistérségi Területfejlesztési Társulások

-

Az alapító megyék kamarái

-

A Térségi Tanácsban tagként közreműködő minisztériumok

-

Az UKIG és a Közút Kht.

A Közép – Dunántúli Régiónak egy országgal – Szlovákiával – van közös országhatára. A határok mellett élők együttműködésének fokozására, közös fejlesztések elindítására jött létre a Vág – Duna – Ipoly Eurorégió. Az Eurorégiót Komárom – Esztergom megye, Nyitra kerülte, valamint Pest megye önkormányzata hozta létre 1999-ben. Az együttműködés folyamatosan fejlődött. Az év második felében a régió két további megyéje is bejelentette, hogy az együttműködésben részt kíván venni, s ezek után szorosabbá vált a Regionális Területfejlesztési Tanáccsal való együttműködés is. A Komárom – Esztergom Megyei Közgyűlés 1999 novemberében létrehozta a Vág – Duna – Ipoly Eurorégió Fejlesztési Kht-t abból a célból, hogy elősegítse a megye és a régió Európai Unióhoz történő sikeres csatlakozását, valamint az európai integrációs felkészülés megyei önkormányzati feladatainak koordinálását.

51 A Fejlesztési Kht. Programjait 1999 és 2001 között a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, a Komárom – Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács, a PHARE CBC, valamint a Széchenyi terv támogatta. Az Eurorégió együttműködik a Bocholti Európa Intézettel (Németország), a Tátra Eurorégió Határmenti Társulással (Szlovákia, Lengyelország), valamint a Sziléziai Eurorégióval (Csehország, Lengyelország). A 2000. március 31-én megnyitott Komárom – Esztergom Megyei Európai Információs Pont (EIP) Irodát együttműködési megállapodás keretében a Vág – Duna – Ipoly Eurorégió Fejlesztési Kht. működteti, szoros kapcsolatban a Közép – Dunántúli Régióban működő Fejér megyei és Veszprém megyei EIP irodákkal. A módosított területfejlesztési törvény értelmében csupán a Balaton kiemelt üdülőkörzetében tevékenykedik kötelező jelleggel térségi fejlesztési tanács. A kiemelt üdülőkörzet 164 települése közigazgatásilag három megyéhez (Veszprém, Somogy, Zala) kapcsolódik, az egyes megyék pedig szintén három különböző régióhoz (Somogy Dél – Dunántúlhoz, Veszprém Közép – Dunántúlhoz, Zala Nyugat – Dunántúlhoz) tartoznak. A Balatoni Fejlesztési Tanács a térség fejlesztésével kapcsolatos témákat a három régióval való egyeztetés után, azokkal egyetértésben kezeli. A három régió egy – egy képviselője tagja a Balatoni Fejlesztési Tanácsnak. A közös feladatok ellátása érdekében a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és a Balatoni Fejlesztési Tanács együttműködési megállapodást kötött. Az Ügynökség 2001-ben elkészítette a balatoni térség Vállalkozásélénkítési Stratégiai Programját, amely a Kiemelt Üdülőkörzet stratégiai programjának részévé vált. A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács is kezdeményezője volt a Velencei tó – Vértes Térségi Fejlesztési Tanács megalakításának. A Regionális Fejlesztési Tanácsok és Ügynökségek kiemelt feladatuknak tekintik a régió igényeinek, megoldásra váró feladatainak „bottom up” rendszerű feltérképezését, megismerését és egy olyan indikatív projektlista, projekt adatbázis készítését, amely segíti a régió fejlesztési dokumentumainak pontosítását, a forrásszükséglet meghatározását, a pályázati kiírások alapjául szolgáló intézkedések kialakítását. A Közép – Dunántúli Régióban már hagyományai vannak a „projekt pipeline” kidolgozásának és működtetésének. Az EU-csatlakozás keretében végrehajtott, számos részprogramból álló felkészülés egyik elemét a HU9808/SPP/IB/03 PHARE projekt, az ún. Regionális Cselekvési Terv (Regional Action Plan), a hazánkban egyedülálló célrégióként a Közép – Dunántúli Régióban megvalósult mintaprogram képezte.

52 A projekt végrehajtásában a Special Preparatory Program Non-twinning külföldi és hazai szakértői, a Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht., a VÁTI Területfejlesztési Főigazgatóság, az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat – Magyarországi Tudományos Intézete, és az Ügynökség külső szakértői vettek részt. A Regionális Felkészítő Program (RPP) olasz szakértőinek közreműködésével 2002. május eleje és június vége között megtörtént a meglévő projekt – adatbázis aktualizálása. Az adatbázis aszerint került megosztásra, hogy az adott projektjavaslat a régió fejlesztési irányvonalai mentén, a PHARE 2002 – 2003, az NFT regionális vagy valamely szektoriális operatív programja keretein belül tűnik-e megvalósíthatónak. Ezzel kapcsolatban az Ügynökség számára új feladatként jelenik meg a befogadott projektjavaslatok

gondozása,

valamint

a

lehetséges

végső

kedvezményezettek

(projektgazdák) és a program végrehajtásába tendereztetés útján bekerülő és ott projektgeneráló

szerepet

játszó

külső

szakértői

csoportok

közötti

kapcsolatok

megszervezése. A projektalapú kezdeményezések terén az Ügynökség konzorciális együttműködések keretében benyújtott pályázatokkal segíti elő a vállalkozásfejlesztést szolgáló klaszterek létrehozását. Az Elektronikai Klaszter 2001-ben a Gazdasági Minisztériumhoz, a Fa és Bútoripari Klaszter és a Pápai Hús-, Élelmiszer Klaszter 2002-ben a Széchenyi tervhez benyújtott sikeres pályázatok eredményeként kezdte meg működését. 9.4. Régióépítés, szervezetfejlesztés Az Ügynökség a régió elismertségét elsősorban az általa nyújtott szakmai szolgáltatásokon keresztül szeretné megalapozni, azonban ezt elősegítendő hangsúlyt kapnak az írott és elektronikus médiában történő rendszeres bemutatkozások és célzott hirdetések, a régiót bemutató kiadványok terjesztése, szakmai és szakmapolitikai rendezvények szervezése és az ezek való részvétel. A régió arculati elemeinek rendszeres alkalmazása mellett szerepet kap a nemzetközi országos, regionális, kistérségi kiállítások és egyéb rendezvények támogatása, illetve a rendezvényeken történő megjelenés. A belső kapcsolatok építése keretében elsősorban a TFC (Területfejlesztési Célelőirányzat) keret terhére néhány olyan kulturális programot is támogat az Ügynökség, melynek során a régió szereplői közötti kapcsolatok tovább mélyíthetők, ill. új kapcsolatok létesíthetők, erősítve a régióépítés folyamatát.

53 Az Ügynökség szintén kiemelt kérdésnek tekinti a régió külföldi bemutatását is. Ezek közül is említést érdemel a Közép – Dunántúl brüsszeli bemutatkozása 2001-ben, valamint az új normáknak is megfelelő internetes honlap elkészítése, folyamatos frissítése. A régió további fejlődéséhez elengedhetetlen a területfejlesztési szakemberek képzése és továbbképzése. Az Ügynökség minden év tavaszán „Zánkai Szakszeminárium” elnevezéssel képzési programot tart, a „Tudomány Napja” alkalmából rendszeresen szervez terület- és gazdaságfejlesztési, valamint több, a régió területét érintő befektetési konferenciát szervez, esetenként fontos partnerek bevonásával (pl.: ITD Hungary, Észak – Dunántúli Bányavagyonhasznosító Rt.). A Strukturális Alapokra történő felkészülés jegyében az Ügynökség munkatársai részt vettek a Tempus Közalapítvány, az SPP (Special Preparatory Program) és az RPP (Regional Preparatory Program) képzésein. Ezt egészítik ki a külföldi tanulmányutak, amelyek speciális területeken (regionális operatív programok, határon átnyúló együttműködések, regionális innovációs hálózatok, minőségi turizmus) segítették a tapasztalatok kiegészítését. Különösen fontosnak tekinthető a Brüsszelben négy fő számára létesített gykornoki státus, valamint a részvétel a Magyarországi Régiók Brüsszeli Irodájának létrehozásában. Az Ügynökség rendelkezik a jelenlegi feladatainak elvégzéséhez szükséges informatikai rendszerrel. A tervezés területén komoly segítséget nyújt a TeIR (Területi Információs Rendszer). A pályázatkezelés és monitoring munka terén az ERFP 2001-03 program kapcsán kialakított és bevezetett, Lotus Notes alatt működő pályázatkezelő rendszert az Állami Számvevőszék vizsgálata során hibátlannak minősítette. A monitoring munka támogatásának megalapozásához a munkatársak elsajátították a MEMOR rendszer jelenlegi verziójának kezelését, a működtetéshez szükséges hardware és software feltételek rendelkezésre állnak. Az

Ügynökség

jelenleg

munkafolyamat-szabályozási

nem rendelkezik

rendszerrel,

akkreditált

ugyanakkor

az

minőségbiztosítási

egyes

és

munkafolyamatok

szabályozására, a feladatok végrehajtására több írásos dokumentum (SzMSz, munkaköri leírások, belső szabályzatok) ad iránymutatást. A szervezetfejlesztéshez (humán erőforrások, infrastruktúra, tárgyi feltételek, működési költségek) kapcsolódó elképzelések az Ügynökség által ellátandó alábbi feladatokat veszik alapul: 1. A pályázati felhívás közzététele 2. A pályázati felhívással összefüggő tájékoztatási és publicitási feladatok 3. Pályázatok fogadása és nyilvántartásba vétele

54 4. A pályázatok pontosságának ellenőrzése 5. Előzetes helyszíni ellenőrzések 6. A hiányos vagy nem jogosult pályázatokat benyújtott pályázók értesítése 7. A pályázatok értékelése, javaslattétel 8. Pályázók értesítése a döntésről 9. A szerződéskötés előkészítése vagy módosítása 10. Dokumentációk készítése 11. Az intézkedésekre vonatkozó rendszeres jelentéstétel 12. Az intézkedésekkel összefüggő adatok bevitele az elektronikus információs rendszerbe A fentiekben felsorolt feladatok elvégzéséhez a számítások – és az erre vonatkozó intenciók – figyelembevételével mintegy 21 fő szükséges, (ROP intézkedésenként 1-1 fő + prioritásonként 2-2 fő asszisztens). Mivel az Ügynökség jelenlegi feladatainak egy része időközben befejeződik – kifutnak a tükörrégiós (ERFP) projektek – más munkák pedig az induló Strukturális Alapok programjához kapcsolódnak. Az Ügynökség számításai szerint – mint említettük – a kibővülő feladatok maradéktalan ellátására 12 fő felvétele látszik szükségesnek. Ezáltal biztosítható, hogy a Strukturális Alapok felhasználására a kellő időben megfelelően képzett és folyamatosan gyakorlatot szerző munkatársak álljanak rendelkezésre. 10.

Következtetések Elemzésünk alapvető célja az volt, hogy feltérképezzük a számottevő előzmények

nélkül, külső körülmények hatására szerveződött, NUTS II (tervezési-statisztikai) típusú közép – Dunántúli Régió területfejlesztési intézményrendszerének tartalmi elemeit, feltárjuk a Strukturális

Alapok

fogadása

és

kezelése

szempontjából

releváns

szervezeti

és

humánerőforrás kapacitásokat, és mindezek alapján következtetéseket fogalmazzunk meg a tervezett közigazgatási, illetve sok tekintetben államreform nézőpontjából. Alapvetésként fenntartjuk azt az állításunkat, miszerint a jelenlegi normatív, területi (megyei) közigazgatási beosztásra alapozott regionalizáció NUTS II-es térstruktúrájába a Közép – Dunántúli Régió beilleszthető. Azt sem zárjuk ki, hogy a gazdasági, társadalmi, földrajzi, infrastrukturális és intézményi kapcsolatrendszerek indokolttá tehetik a közigazgatási (jelenleg megyei) határok kismértékű (települési, legfeljebb kistérségi) léptékű megváltoztatását. Ezzel összefüggésben indokoltnak tűnik a régió puszta

55 létezése körül megjelent két alapprobléma (mekkora legyen a központi régió, hány részre tagolódjon a Dunántúl) mielőbbi szakmai – társadalmi megvitatása és lezárása. Magunk részéről úgy látjuk, hogy a területfejlesztés szempontjából reálisnak tűnik a régió jövőképében szereplő stratégiai célok („az innováció régiója”) megvalósítása. Bonyolultabbá válik a kérdés, ha a felmerült szempontokat a közigazgatási vagy netán önkormányzati régió bevezetése oldaláról vizsgáljuk. megkockáztatjuk, hogy ebből a szempontból nem a régió és/vagy megye kettőssége vagy kizárólagossága a lényeg, hanem a hozzájuk rendelt, alkotmányhoz rögzített hatáskörök, kompetenciák, anyagi források. Mindezek függvényében csupán emlékeztetni szeretnénk a szakmailag megalapozott lehetséges forgatókönyvekre (Pálné 1999.), valamint ennek fényében a Közép – Dunántúl „régiós csúcstalálkozóin” elhangzott állásfoglalásokra. Le kell szögeznünk: esetünkben egyértelműen kimutathatók a regionális és megyei területfejlesztési tanács között szoros együttműködés jogi intézményi és tartalmi (projekt – alapú) formái, amelyek ráadásul a területfejlesztési és részben a nemzetközi pályázatok rendszerében képesek a területfejlesztés, közigazgatás és államigazgatás szereplőinek integrálására. Azt is látnunk kell, hogy a régió – megye – kistérség – település vertikumban rendkívül erősek a megye – település kapcsolatrendszerek, kiváltképp a TEKI és CÉDE pályázatok, valamint a személyi átfedések („mandátumhalmozás”) következtében. Ha abból indulunk ki, hogy a jelenlegi normatív (területi közigazgatási) területfejlesztési régiókat közigazgatási vagy önkormányzati régiókká kívánjuk átalakítani, a választott törvényhozó testület mellett alapvető fontosságú a regionális hivatalszervezet kialakítása, immár nyilvánvalóan területfejlesztési, közigazgatási és államigazgatási feladatok címzettjeként. Ez értelemszerűen nagymértékű szervezetfejlesztést igényel, amelynek mag – intézményét – a Közép – Dunántúl tapasztalatai által is megerősítve – a regionális fejlesztési ügynökségek alkothatják. Ha a megyei területfejlesztési tanácsok megszűnnek, feladataik illetve munkaszervezeteik a regionális illetékességű államigazgatási szervek dekoncentrált intézményeihez hasonlóan a megerősített ügynökségek vagy az új, regionális hivatalszervezet struktúrájába kerülnének. Abban az esetben, ha a jelenlegi állapot stabilizálódik, sem lehet elodázni a regionális fejlesztési ügynökségek

és

a

megyei

területfejlesztési

tanácsok,

továbbá

a

kistérségek

munkaszervezeteinek megerősítését. Mindez természetesen a közigazgatási- és államreform meghatározatlan időre szóló elodázását vonná maga után. A következő kérdés arra irányul, hogy a jelenleg működő területfejlesztési intézmények mennyire alkalmasak a Strukturális Alapokra vonatkozó közösségi

56 szabályozásban megjelölt intézménytípusok (Irányító Hatóság, Kifizető Hatóság, Monitoring Bizottság, Közreműködő Szervezet) feladatainak ellátására. A Közép – Dunántúli Régió területfejlesztési programjának megvalósításáért a Regionális Fejlesztési Tanács, a programok operatív menedzsmentjéért a Tanács által kijelölt Irányító Testület (Hatóság) visel felelősséget, míg a megvalósítás végrehajtási feladatai az Ügynökség hatáskörébe tartoznak. A program stratégiai menedzsmentjét a Monitoring Bizottság látja el, amelyet a Tanács Bizottságai alkotnak. A 2004 – 2006 közötti időszakban, mint említettük, Magyarországon csak egy központilag irányított regionális operatív program (ROP) fog működni egy központi Irányító Hatóság (MEH, európai integrációs ügyek koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszter, EU – támogatások és Nemzeti Fejlesztési Terv Hivatala, Nemzeti Területfejlesztési Hivatal) és Kifizető Hatóság (Pénzügyminisztérium) vezetésével. A Regionális Fejlesztési Tanács ebben a struktúrában tehát szerepeinek átértékelésére kényszerül azzal, hogy le kell mondania az Irányító Hatóság funkciójáról, a Monitoring Bizottságokban pedig osztoznia kell az érintett minisztériumok, regionális illetve gazdasági – társadalmi partnerek, civil szervezetek illetve az Európai Bizottság képviselőivel. Felértékelődik viszont az Ügynökség, amely mint Közreműködő Szervezet, az Európai Bizottság ajánlása szerint elsősorban a programok kidolgozásában, a partnerség kialakításában, valamint a projektek előkészítésében, kiválasztásában játszanak majd szerepet. A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség az elmúlt két évben az Előzetes Regionális Fejlesztési Program (ERFP) 2001. és 2002. évi lebonyolítása során a KTK – tanulmányban a Közreműködő Szervezetek számára felsorolt feladatok csaknem mindegyikét szabályozta, és ennek alapján elvégezte. Az Ügynökség ez alapján a ROP-ban vállalható és vállalandó feladatok szemszögéből az alábbi erényeket mondhatja magáénak: -

fejlett

a

működéshez

szükséges

horizontális

és

vertikális

szervezeti

kapcsolatrendszere, (kistérségi, települési, megyei, országos szintű kapcsolatok, regionális fejlesztő szervezetekkel, civilekkel, szakértői csoportokkal való együttműködés) -

információs ellátottsága magasszintű

-

különös gondot fordít munkatársai tudásának szervezeti cél-orientált növelésére, speciális tudással vérteződött fel a Strukturális Alapokhoz kapcsolódó feladatok tervezése és végrehajtása terén

-

speciális tapasztalatszerző, ismeretszerző projektekben vesz részt, különös tekintettel a Felkészülést segítő együttműködésekre, pl.: SPP, RPP

57 -

speciális helyismerettel rendelkezik, melyet kistérségi látogatások, projektszemlék, információs fórumok támasztanak alá és tesznek fenntarthatóvá

-

regionális ismereteken alapuló projekt – adatbázist kezel, melyet a regionális forrásabszorbciós képesség növelése érdekében, a projekt-pipeline metodikája alapján valósít meg

-

több esztendős pályázati rendszer működtetést tudhat magáénak, melyet EUirányelvek alapján, a Strukturális Alapok működtetésének modellezésére hoztak létre

Az Ügynökségek szerepének felértékelődése a ROP intézményrendszerében viszont magával húzza a Regionális Fejlesztési Tanácsot, lévén az eredendően titkársági és munkaszervezeti funkciókat betöltő RFÜ-k száz százalékos tulajdonosai. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a jelenlegi elképzelések szerint a Közreműködő Szervezetre háruló feladatok megoszlanának az Ügynökségek és a VÁTI Területfejlesztési Igazgatóságának regionális intézményei között, amely óhatatlanul magában hordozza a feladatok szétaprózódásának, a párhuzamos működésnek, az intézmények közötti rivalizálásnak a veszélyeit. Az Irányító Hatóságnak ezek szerint ténylegesen három Közreműködő Szervezettel lesz dolga régiónként. Ahhoz, hogy tevékenységük ellátását megfelelően lehessen ellenőrizni és befolyásolni, valamennyinek többségi állami tulajdonba kellene kerülnie. Ezzel viszont maga a decentralizáció, a régiók önállósága kérdőjeleződne meg (Heil – Kullamann, 2002.). Amennyiben a 2007-től kezdődő programozási időszakban önálló regionális operatív programokkal számolunk, feltétlenül indokolt a jelenlegi Regionális Fejlesztési Tanácsok megerősítése ahhoz, hogy megfeleljenek az Irányító Hatóság (esetleg a Kifizető Hatóság) követelményeinek. Ez további érvként szolgálhat a közigazgatási vagy önkormányzati régiók felállításához. Az Ügynökségek – mint regionális hivatalszervezet – továbbra is elláthatnák a Közreműködő Szervezet feladatait. Végül pedig elemzésünk arra keres választ, milyen lehetőségei vannak a hazai régióknak arra, hogy bekapcsolódjanak a többszintű kormányzás (multi-levelgovernance) kialakulóban lévő magyarországi rendszerébe. (5. ábra)

58 5. ábra Magyar döntéshozatali szintek uniós témákban Kormány

Integrációs kabinet vezeti: külügyminiszter

Tárcaközi koordinációs bizottság vezeti: integrációs miniszter

Szakmai munkacsoportok Forrás: Magyar Hírlap Véleményünk szerint a regionális fejlesztési tanácsok és ügynökségek képviselőinek teljes jogú tagként az ROP-val kapcsolatos kérdések tárgyalásakor helyet kell hogy kapjanak a szakmai munkacsoportokban, nagyobb horderejű kérdések tárgyalásakor pedig a Tanácsok elnökei tanácskozási joggal vehetnének részt a tárcaközi koordinációs bizottság ülésein. Önkormányzati régiók esetében ez már teljes jogú tagsággá bővülne, emellett megfontolandó – a jelenlegi osztrák, olasz, spanyol minták alapján – olyan egyeztető fórumok, testületek létrehozása, amelyek alkalmasak a régiók egységes, aggregált álláspontjának kialakítására. Mindezek alapján bízunk abban, hogy a Közép – Dunántúli Régió területfejlesztési intézményrendszerét bemutató esettanulmányunk során felmerült kérdések hozzájárulnak a szakmai érvek és viták tematikájának alakulásához, a közigazgatási reform-projekt részleteinek kimunkálásához.

59 Felhasznált irodalom Szegvári P. 2002: Milyen régiót akarunk?; Önkormányzat, július – augusztus Verebélyi I. 2001: Önkormányzati rendszerváltás és modernizáció, különös tekintettel a magyar megyék megerősítésére; Comitatus, október Horváth Gy. 2001: Decentralizáció, regionalizmus és a területi gazdaság modernizációja II., Comitatus, IX. évfolyam, 11-12. szám Jeffery, Ch. 2000: Sub – National Mobilization and European Integration: Does it Make Any Difference? Journal of Common Market Studies, Vol.38. No.1. Ágh A. 1999: Önkormányzatiság a magyar demokratizálásban: helyi önkormányzatok és alkalmazkodás az EU-hoz; Politikatudományi Szemle, VIII. évfolyam, 2. szám Regional and Local Government in the European Union. Responsibilities and Resources; CdR-Studies E-1/2001 Committee of the Regions 2001: 83 final Proposal for a Regulation of the European Parlamnet and of the Council on the establishment of a common classification of Territorial Units for Statistics (NUTS); (www.europa.eu.int/eur-lec/en/) Pálné Kovács I. 1999: Regionális politika és közigazgatás; Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs Grasse, A. 2001: The Future of the Regional Dimension in the EU: Nice and Beyond; European Integration, Vol.23. Rechnitzer J. 1998: Területi stratégiák; Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs Szigeti E. 2001: a közigazgatási térstruktúra regionalizálásának feltételei és alternatívái; in.: Szigeti E. (szerk).): Régió, Közigazgatás, Önkormányzat, Magyar Közigazgatási Intézet

60

Agg. Z. 2002: Megyei helyett regionális választási rendszer Magyarországon? Comitatus, XIII. évfolyam, 11-12. szám Nemes Nagy J. 1997: Javaslat a hazai nagytérségi térfelosztásra: Nyugat – Központ – Kelet; Comitatus, VIII. évfolyam, 1. szám Kovács T. 2001: A régiók szerepe a területfejlesztésben, a közigazgatásban és a statisztikai információrendszerben; in.: Szigeti E. (szerk.): Régió, Közigazgatás, Önkormányzat, Magyar Közigazgatási Intézet Csabina Z. 2001: Humán erőforrás fejlesztés a közép – dunántúli régióban; Comitatus, XI. évfolyam, 11-12. szám Menyhártné Zsíros M. 2002: Azonosságok és különbségek a Közép – Dunántúli Régió foglalkoztatási és szociális adottságaiban; in.: Gergó Zs. (szerk.): Az innováció régiója – kihívások és esélyek (Tanulmánykötet), Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európai Tanulmányok Tanszék A Közép – Dunántúli Regionális Fejlesztés internetes honlapja (www.kdrfu.hu) Heil P. – Kullann Á. 2002: A regionális politika kihívásai az uniós csatlakozás küszöbén; in.: Gergó Zs. (szerk.): Az innováció régiója – kihívások és esélyek (Tanulmánykötet), Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európai Tanulmányok Tanszék, Veszprém Pálné Kovács J. 2002: A politikai regionalizáció esélyei Magyarországon; Comitatus, XII. évfolyam, 1-2. szám Rechnitzer J. 2001: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben; Tér és Társadalom, XV. évfolyam, 2. szám Zongor G. 2001: a kérdés változatlan, avagy kell-e működő közigazgatás Magyarországon? Comitatus, XI. évfolyam, 11-12. szám

61

Dokumentumok Előterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2001. december 6-ai ülésére (VI/6. 2001.XII.06.). Tárgy: Beszámoló a Megyei Területfejlesztési Tanács munkájáról, a támogatott fejlesztésekről; a Regionális Fejlesztési Tanács működéséről, döntéseiről. Beszámoló a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács 1999 – 2002 ciklusban végzett munkájáról. Székesfehérvár, 2002. szeptember 26. (20 – 6/2002.) Előterjesztés a Komárom – Esztergom Megyei Közgyűlés 2002. június 27-ei ülésére. (VII.156/2002.). Napirend: Beszámoló a Komárom – Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács 4 éves munkájáról Közép – Dunántúli Régió Éves Jelentés, 2001, 2002.