A TELEPÜLÉS MINT TÉRI VILÁG
Benkő Melinda PhD BME Urbanisztika Tanszék
TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK
ÚTHÁLÓZAT
TELEKRENDSZER
ÉPÜLETEK
Debrecen Szombathely
Mosonmagyaróvár
Eger Komló
Szeged
„Hiába való kísérlet… leírni neked, milyen magas bástyafalakkal körülkerített Zaira városa. Elmondhatnám, hány lépcsőfokból állnak a lépcsőzetesen épült utcák, milyenek az oszlopcsarnokok ívei, miféle Horganylemezzel fedettek a háztetők; de máris tudom, hogy mindezzel semmit se mondanék. Nem Ilyesmikből áll ez a város, hanem terjedelmének méretei és múltjának eseményei közötti kapcsolatokból: abból, hogy milyen magasan függ a talaj fölött egy utcai lámpa és csüng alá egy felakasztott bitorló lába; milyen hosszú a lámpás és a szemközti korlát között kifeszített huzal, no meg a lombfüzérek, amelyek a királynő esküvői menetének útvonalát díszítik; milyen magas az az erkélykorlát, és mekkorát kell ugrania a házasságtörőnek, hogy átjusson rajta hajnalban; …”
Italo Calvino: Láthatatlan városok
„…az „emlékműveknek” csak a nem-monumentális struktúrákkal, csak a város „prózai építészetével” összefüggésben van jelentőségük: a várost nem bizonyos pontok határozzák meg, hanem e pontok egymáshoz való viszonya teszi „olvashatóvá.” Moravánszky Ákos
Cesky Krumlov /Cz
telek – épület - beépíthetőség építési előírások OTÉK – Országos Településrendezési és Építési Követelmények – 2008 / 1997 szabályozási terv /min. egy tömbre készül/ HÉSZ - helyi építési szabályzat szabályozási vonal - a közterületet választja el a nem közterülettől építési övezet - felhasználás / rendeltetés és a beépítés feltételei és módja beépítési mód - telek és épület viszonya építési hely építési vonal - kötelező elő-, oldal-, hátsókert - min. min. telekterület m2 - beépíthetőség % - szintterületi mutató m2/m2 - max. építménymagasság m min. zöldfelület nagysága % oldalhatáron álló
szabadonálló
csoportos
ikresen csatlakozó
zártsorú
szabadon álló beépítés / előkert – kialakult vagy 5,0 m, oldalkert – min. 3,0 m + … hátsókert – min. 6,0 m + …
Hédervár
Noszvaj
Paks
Faak am See /A
ikresen csatlakozó beépítés
Budapest - Albertfalva
Budapest - Wekerle
két telek – „egy ház”
oldalhatáron álló beépítés
Dunaföldvár
Noszvaj
Solymár
Siklós
Meggyesi Tamás rajzai
zártsorú beépítés
Szekszárd
Kőszeg
Mosonmagyaróvár
Budapest
csoportos beépítés
Budapest - Graphisoft
Budapest - Klinikák
Budapest - Káposztásmegyer
Budapest - Prestige
Szergény
oldalhatáron álló
Göd
szabadonálló
Budapest - Rákoskeresztúr
szabadonálló
Mosonmagyaróvár
oldalhatáron álló + zártsorú + szabadon álló
Székesfehérvár
zártudvaros + zártsorú + szabadon álló + csoportos
Budapest - Erzsébetváros
zártudvaros + zártsorú
Budapest - Újpest
csoportos + oldalhatáron álló + zártsorú
Albertfalva, Budapest
családi házak
1920-as évek kertváros OTI lakótelep
gyárak
1970-es évek panelos ltp. 1950-es évek szocialista realista ltp.
Collage City Körner Zsuzsa: A telepszerű lakásépítés története…, Terc
telkekre osztott tömb telkenkénti zártudvaros beépítés zárt hatású utca
telkekre osztott tömb telkenkénti zártsorú beépítés csatlakozó nagy zöld udvarok zárt hatású utca jellemzően a 20. század elejétől
telkekre osztott tömb telkenkénti zártsorú beépítés csatlakozó udvarok felnyíló tömbbelső 1920-as évektől telkekre osztott tömb telkenkénti zártsorú beépítés előkerttel csatlakozó kis udvarok felnyíló tömbbelső 1930-as évektől tömb és utca felbomlása úszótelkek szabadonálló beépítés Sávházak
TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK
ÚTHÁLÓZAT
TELEKRENDSZER
ÉPÜLETEK
TEREK
TÉRTÍPUSOK „A térbeliség az építészetben nem belső térből és külső testből áll, hanem belső és külső térből. Az utcára, a köztérre és a tájra alapvetően ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint a belső térre.” Herman Sörgel 1918
BELSŐ TÉR mindhárom téri dimenzióban határolt, zárható tér
ÁTMENETI TÉR belső és külső tér közti kapcsolatteremtő tér
KÜLSŐ TÉR felülről nyitott, épület belső teréhez viszonyított tér
KÜLSŐ TÉR /exterior space városépítészet
/külső - belső – Dr. Meggyesi Tamás /2003
SZABAD TÉR /open space tájépítészet
/fedetlen – fedett – Dr. Jámbor Imre /2000
KÖZTERÜLET /public domain /magán – nyilvános közlekedésre bárki által használható köztulajdonban levő terület KÖZTÉR /public space /használat… mindenki számára elérhető - használata nem korlátozott többrétegű rendeltetés - flexibilitás
szabad tér közterület
külső tér szabad tér közterület
külső tér szabad tér közterület köztér
Orvieto /I
tömeg a térben
TÉR – TÖMEG VISZONYOK
Barcelona
tér a tömegben
MVRDV: Átriumház
Place des Vosges, Párizs
TÉR – TÖMEG VISZONYOK
tér a térben
Millenáris Park, Budapest
Barcelona
Velence
tömeg a tömegben
New York
utcák tipológiája rendeltetés keletkezés forma alaprajzi vonalvezetés /geometria, szélesség, hossz, … magassági vonalvezetés /hosszmetszet keresztmetszet /mintakeresztszelvény, légtérarány, űrszelvény térfal
Barcelona
London
Malmö
utca – út - sikátor – köz – passzázs – dűlő – gyalogos utca – lakóutca – vegyes forgalmú utca – sugárút - körút
utca rendeltetése - közlekedés / motorizáció - kereskedelem - találkozás
keletkezés – mezőgazdaság – egyutcás falu
FEKED
keletkezés – mezőgazdaság – utólagos kijelölés
halmazfalu
MEZŐTÁRKÁNY
keletkezés – természeti kötöttségek: topográfia, vízrajz, …
EGER
keletkezés – épített kötöttségek: vasút, épület, tulajdon…
PILISVÖRÖSVÁR
keletkezés – átalakítás: bevágás, szélesítés
BUDAPEST – Andrássy út
keletkezés – építés / elméletek
Budapest - Wekerle
PÉCS - Kertváros
keletkezés – építés / elméletek
BUDAPEST – József Attila lakótelep
keresztmetszet térfal járda szegély parkolósáv zöldsáv - fasor forgalmi sáv …
Kossuth Lajos utca
Bástya utca
Gerlóczy utca
RÓMA /I – Via del Corso
PÁRIZS /F – Boulevard Saint-Michel
AMSZTERDAM /Nl
BARCELONA /E – La Rambla
BÉCS /A - Ringstrasse
szuburbánus lakóutca /USA
térfal: épített / zöld - rétegzettség
Piazza Bra
Piazza Erbe
VERONA
Boris Podrecca: Verona - via Mazzini, 1995-98
Bordeaux /F – új villamos hálózat
minta keresztmetszetek
terek tipológiája rendeltetés keletkezés térforma /alaprajzi geometria, magassági viszonyok, légtérarány térfal
Cesky Krumlov
tér – főtér – körtér – agóra - fórum
Koppenhága
Róma
tér rendeltetése - közlekedés - kereskedelem - találkozás / életmód átalakulása
TÉRRENDSZER
Koppenhága 1962 -
Barcelona 1975 -
Lyon 1990 -
Pécs „tengely” 2007 Archimago
keletkezés / forma – utca kiszélesedése
DUBROVNIK /CR - Placa
keletkezés / forma – utak elágazása
BRUGES /B – Grand Place
keletkezés / forma – organikus fejlődés / topográfiai adottságok
SIENA /I – Piazza del Campo
keletkezés / forma – organikus fejlődés / meglévő épület / hiány körbeépítése
RÓMA /I – Piazza Navona
keletkezés / forma – tömbkihagyás / tervezett
CESKE BUDEJOVICE /CZ – Namesti Premysl Otakar II
keletkezés / forma – építés / tervezett
RÓMA /I – Piazza del Campidoglio
keletkezés / forma – bevágás / tervezett
MADRID /E – Plaza Mayor
keletkezés / forma – útkereszteződés / tervezett
KOPPENHÁGA /DK – Amalienborg Slotsplads
keletkezés / forma – organikus fejlődés / tervezett
VELENCE /I – Piazza San Marco
keletkezés / forma – építés / tervezett
NEW YORK /USA – Rockefeller Center
VÁROSSZÖVET
kötelező irodalom: Meggyesi Tamás: Városépítészeti alaktan, Terc 2009 hely és tér 22 – 34. o. utcák városépítészete : 152 – 165. o. városi közterek : 135.– 152.o.
VÁLTOZÁS társadalmi környezet hatása
Teampannon, Studio73 /H
„Budapest Szíve” 2007 - 2010
Budapest Szíve – ötletpályázat 2006 Budapest Szíve Fejlesztési Program 2006 Városrehabilitációs Kézikönyv - akcióterületi tervek kijelölése Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft. alapítása Belváros Új Főutcája Akcióterületi Terv átadás 2010 tavasz
Budapest Belváros új főutcája
Erzsébet tér
Ferenciek tere
A szabadtér tervezést a Város-Teampannon Kft. (Koszorú Lajos, Mlakár Vivien, Üveges Péter, Zöldi Péter) és a s73 Kft. tájépítész stúdió (Balogh Péter István, Mohácsi Sándor, Pécsi Máté, Pintér Sára Katalin, Radics Mónika) végezte, akik a Kolbászból kerítést! Stúdió dizájnereit (Kukorelli Péter és Orlay Balázs) is bevonták a munkába.
Pest a késő Középkorban
GÖDÖR
Schilson terve 1787 – Erzsébet tér születése négyzetes piactér
Marokkó udvar a mai „Gödör” helyén 1960-ban bontották el
Nemzeti Színház pályázat /1997 – 71 pályázó/ nyertes terve tervező: Bán Ferenc, látványok: Dűne Stúdió
tervpályázat 2000 5 pályázó nyertes: Firka Építész Stúdió és Balogh Péter István