A társas kapcsolatok szerepe a roma közösségek életében
Human Contact 2001 Bt
Tartalom Bevezető .................................................................................................................................................. 4 Elméleti háttér......................................................................................................................................... 5 Társadalmi tőke és kapcsolati háló...................................................................................................... 5 Az úttörők ............................................................................................................................................ 5 Társadalmi tőke, mint erőforrás.......................................................................................................... 6 Coleman tőkeelmélete ........................................................................................................................ 7 Az aktív tőke ........................................................................................................................................ 8 Társadalmi tőke és bizalom ................................................................................................................. 9 A bizalomhiány ára ............................................................................................................................ 10 A társadalmi tőke, mint fejlesztéspolitikai eszköz............................................................................. 12 Társadalmi tőke definíciói ..................................................................................................................... 13 Világbank, 1999 ................................................................................................................................. 13 OECD – Well‐being kutatás................................................................................................................ 13 Európai Bizottság, 2005..................................................................................................................... 13 A társadalmi tőke haszna/kára.............................................................................................................. 14 A társadalmi tőke típusai....................................................................................................................... 14 Összetartó társadalmi tőke ............................................................................................................... 14 Összekötő (bridging) társadalmi tőke ............................................................................................... 15 Összekapcsoló (linking) társadalmi tőke ........................................................................................... 15 A társadalmi tőke forrása ...................................................................................................................... 15 A társadalmi tőke mérése ..................................................................................................................... 16 Tárki Európai Társadalmi Jelentés, 2009............................................................................................... 16 Bizalom .............................................................................................................................................. 16 Kapcsolati tőke .................................................................................................................................. 17 Társadalmi normák............................................................................................................................ 17
Civil társadalmi aktivitás.................................................................................................................... 18 Az etnikai csoport, mint a társadalmi tőke forrása ............................................................................... 19 Releváns kutatások................................................................................................................................ 20 A kapcsolati tőke dimenziói etnikai metszetben............................................................................... 20 Társadalmi tőke erőforrásai .............................................................................................................. 20 Családi kapcsolatok ....................................................................................................................... 20 Társadalmi tőke dimenziói ................................................................................................................ 21 Kapcsolati tőke .............................................................................................................................. 21 Roma társadalom 2010 ..................................................................................................................... 23 Társadalmi tőke erőforrásai .............................................................................................................. 24 Családi kapcsolatok ....................................................................................................................... 24 Iskolázottság.................................................................................................................................. 24 Vallás ............................................................................................................................................. 24 Negatív erőforrás: a szegregáció ................................................................................................... 25 Társadalmi tőke dimenziói ................................................................................................................ 25 Bizalom .......................................................................................................................................... 25 Kapcsolati tőke .............................................................................................................................. 28 Társadalmi normák........................................................................................................................ 29 Civil társadalmi aktivitás................................................................................................................ 29 Összegzés............................................................................................................................................... 31 Bibliográfia............................................................................................................................................. 32
Bevezető
A társadalmi élet, társas kapcsolatok elemzésében nem csak azok tartalma, hanem a kapcsolódások módjainak elemzése is a kutatás sajátos tárgyát képezheti. Tanulmányunkban a hálózatelemzés és társadalmi tőke szemléletmódját használva az egyén és közösség kapcsolatára fókuszálunk, arra keressük a választ, a roma közösségek életében hogyan működnek a társas kapcsolatok, milyen társadalmi tőkéket birtokolnak/birtokolhatnak az egyes egyének, ezek milyen jellegű erőforráskánt jelennek meg életükben – azaz hogyan jellemezhető a roma közösségeken belül az egyéneket körülvevő társadalmi háló.
A roma közösségek kutatása ritkán érinti az egyes személyek közötti kapcsolatháló elemzését. Az egyéni és csoportszintű, közösséget kollektív egységként tekintő vizsgálatok nem fektetnek kellő hangsúlyt az etnikai szolidaritásban, egyéneket összekapcsoló társadalmi tőkében rejlő erőforrásra – amely kétélű fegyver: egyaránt lehet forrása a sikeres integrációnak éppúgy, mint az önkéntes kirekesztődésnek, a romák felé irányuló szegregációnak.
A tanulmány a társadalmi tőke elméletekből kiindulva két nagymintás, reprezentatív kutatás adatainak másodlagos elemzésével leíró jelleggel mutatja be a roma etnikus kapcsolati háló és társadalmi tőke főbb jellegzetességeit. Hitünk szerint a roma közösségek integrációja az ebben rejlő erőforrások megfelelő felhasználásával nagymértékben elősegíthető (hiszen a tőke birtoklása nem statikus jellemző, hanem aktiválható lehetőség) – ennek részletes kidolgozása és bemutatása azonban egy célzott kutatás feladata kell, hogy legyen.
Elméleti háttér Társadalmi tőke és kapcsolati háló A társadalmi tőke olyan kollektív jellemző, melyet kulturális mechanizmusok hoznak létre – bizalmon és együttműködésen, átláthatóságon alapul. Képesség, amely a társadalomban, vagy annak egyes részeiben élő bizalomból származik, „az egyéneket együttműködésre és közös célok elérésére sarkalja” (Lengyel‐Szántó, 2006:17). Fukuyama szerint ahol a társadalmi tőke és bizalomszint magas, ott versenyképes termelékenység valósul meg (Fukuyama, 2007:149), Ebben az értelemben tehát közjószág is, amely a társadalom hatékonysági szintjét, a gazdasági termelékenységet egyaránt növeli (Lengyel‐Szántó, 2006:17). Hiánya növeli a tranzakciós költségeket,’adókat’ generál, amelyeket hiánya következtében előálló társadalmi jelenségek költségei jelentenek , túlzott jelenléte viszont verseny‐és megújulási képességet korlátozó tényező A társadalmi háló az egyének véges számú készletéből és a köztük fennálló kapcsolatokból áll (Wasserman‐Faust, 1994). A kötések (tie) a cselekvők között létesítenek összeköttetést. Ezt az összeköttetést láthatjuk „csöveknek” – ebben az esetben erőforrások; különböző tőkefajták áramolhatnak keresztül rajtuk, vagy vélhetjük őket „tartógerendáknak” – ebben az értelemben a kötések struktúrákat, rendszereket építenek fel, amelyek kijelölik az egyén pozícióit (Csizmadia 2008). A társadalmi kapcsolatokat érintő kutatási modellek között/fölött nem kristályosodott ki metaelmélet, egy általánosan érvényes vonatkoztatási rendszer, mindenki által elfogadott elméleti paradigma. Angelusz Róbert és Tardos Róbert megfogalmazása szerint a hálózatelemzés átmetszi a hagyományos teoretikus módszereket – abban egymásra épülő, egymással kapcsolatban álló részelméletek dominálnak. A tőke‐és hálózatelméletek korai irodalmaiban erősen individualista megközelítésekkel találkozhattunk, amelyekben a kutatások ez egyének, vagy a különböző társadalmi csoportok kapcsolatrendszerének terjedelmét kívánták méri: sűrűségét, a kötések erejét, erőforrás‐ értékét – egohálózati modellt alkotva. Az utóbbi években elmozdulás figyelhető meg a terjedelem helyett a mélység és komplexitás feltárása felé. Coleman, Fukuyama, Granovetter, Putnam munkái a vizsgált aktorok közötti kapcsolatok, relációk, függőségi viszonyok struktúráját, tartalmát, irányát, dinamikáját vizsgálják – a szereplők közötti komplex hálózati kapcsolatrendszereket.
Az úttörők Az elmélettörténet már az 1900‐as évek elején fellelte a társadalmi tőkével kapcsolatos első kutatásokat. Hanifan a vidéki iskolaközösségi központok elemzése során használta először ezt az elméletet/módszert, a mindennapi élethez kapcsolódó interkaciók, barátságok, kötődések leírására. A társadalmi tőkét az emberek számára fontos mindennapi dolgokkal azonosította: jóakarattal, barátsággal, kölcsönösséggel és kölcsönös odafigyeléssel. Az egymáshozközeliség, a szomszédsági viszonyok kutatásában bukkan fel újra a társadalmi tőkével kapcsolatos vizsgálati keret az 1900‐as évek közepén Jacobs (1961) kutatásaiban; az évszázad harmadik harmadában már erőforrásként tekintenek rá. Loury (1987) szerint a társadalmi tőke az erőforrásoknak a családi kapcsolatokban és közösségi/társadalmi szervezetben rejlő készletei, amely a szocializáció szempontjából is meghatározó.
Társadalmi tőke, mint erőforrás Bourdieu(1983) a társadalmi tőke egyes speciális típusait azonosította (a gazdaságin túl kulturális, társadalmi és szimbolikus tőkét határozott meg), és felismerte, hogy az egyes tőkefajták egymásba konvertálhatók. A társadalmi tőke azon jelenlegi és lehetséges erőforrások együttese, amelyek a kapcsolatok olyan tartós hálójához kötődnek, amelyek kölcsönös ismertségen, elismerésen alapulnak, és többé‐kevésbé intézményesítve vannak. Az intézményesítettség alapját a közös tulajdonságok, tartós és hasznos kötések jelentik. A társadalmi tőke Bourdieu művében olyan erőforrás, amely csoporthoz való tartozáson alapul, amelyen keresztül tőke birtoklására válik képessé, és ezek összessége hitelképességet kölcsönöz a birtoklójának. Az egyén által birtokolt társadalmi tőke nagysága egyrészt az egyén közvetlen kapcsolathálójának kiterjedésétől függ, amelyet közvetlenül mozgósítani tud; másrészt a vele kapcsolatban állók által birtokolt tőkefajták nagyságától (Bourdieu, 2006:140). Bourdieu‐nél a társadalmi tőke főképp egyéni jellemző, amely képessé teszi az embereket kölcsönösségen és viszonosságon alapuló társadalmi összeköttetések hatékony kiaknázására (Lengyel –Szántó 17). Értelmezésében az egyének saját céljaik elérése érdekében halmozzák fel és mozgósítják – ezért inkább magánjószágnak, mint közjószágnak tekinthető. A birtoklás és mozgósíthatóság feltétele a csoporthoz tartozás. A csoport képes a társadalmi tőke koncentrálására, az ebből eredő multiplikatív hatás kiaknázására, mindebből anyag és szimbolikus profitok származtatására. A társadalmi tőke intézményesülési aktusok révén társadalmiasulhat. Az
intézményesülés folyamatában kvázi‐valóságos létezést nyer, létezése továbbra is az állandó csereaktusokban rejlő folytonos kapcsolattartás függvénye, amely során a kölcsönös elismerés megerősítésével termelődik újra és újra. A – bourdieu‐i kifejezéssel élve – intézményesítési rítusok felelősek a csoporthatárok kijelöléséért és azok őrzéséért, amelyek meghatározzák a csoporton belüli kötelezettségek rendszerét, a csoporthoz tartozás és csatlakozás kritériumait, legitim csoportképviselet rendjét is. Az egyén társadalmi tőkéjének nagysága egyaránt függ a kapcsolatai kiterjedtségétől, valamint azon személyek tőkéjétől, akikkel az egyén kapcsolatot tart.
Coleman tőkeelmélete Coleman (1988) szerint társadalmi tőke akkor jön létre, amikor az emberek közötti viszonyok úgy változnak meg, hogy elősegítik a cselekvést. Azon csoportok, amelyek megbízhatónak mutatkoznak és megbíznak egymásban nagyobb teljesítmények elérésére képesek, többre képesek, mint egy hasonló – de társadalmi tőkével, bizalommal kevésbé ellátott csoport. Coleman megalapozta a társadalmi tőke, mint erőforrás vizsgálatát, és felrajzolta a társadalmi tőke formáit, amelyekben megjeleni/létezik: a kötelezettségeket és elvárásokat, normákat és szankciókat, valamint információs csatornákat értve ez alatt. A kötelezettségek és elvárások két tényezőtől függnek: egyrészt a társadalmi környezet megbízhatóságának szintjétől, másrészt a fennálló kötelezettségek tényleges mértékétől. Léteznek olyan társadalmi struktúrák, amelyek elősegítik az egyéni érvényesülést, segítik az egyént életének könnyebbé válásában. Dél‐kelet Ázsiában a baráti és szomszédsági csoportok hiteltársulásokat hoznak létre – ezek a hitelszövetkezetek olyan társadalmi csoportoknak jelenthetnek gazdasági erőforrást, amelyek a piacon egyébként nem jutnának hitelhez, pénzhez, támogatáshoz (migrált etnikai közösségek esetében is gyakori) – egymást segítve a befizető tagok elősegíthetik vállalkozás indítását, a későbbi életvitel‐munka megalapozását. Feltétele, hogy a csoport minden tagja bízzon egymásban, és kötelezettségét akkor is teljesítse, ha a rotáció alapján az egyén már megkapta a neki járó anyagi támogatást – és a többiek bízhatnak abban, hogy kötelezettségét folyamatosan teljesíteni is fogja. Coleman szerint a különböző társadalmi rendszerekben az egyének nagyszámú, bármikor beváltatlan váltó felhalmozására képesek. Példaként a hierarchikusan strukturált nagycsaládi környezetet, erősen rétegzett hagyományos falusi környezetet hozza fel. Ezekben a váltó tulajdonosa (patriarcha,
keresztapa, vagyonosabb falusi családok) bármikor kötelezettség teljesítésére kérheti a korábban szívességet kapó egyéneket. A társadalmi tőke fontos formái a normák, különösen az előíró normák a közösség életében. Ezek elősegítik a kívánt viselkedésnormák rögzülését, szankcionálják az általánosan elfogadott normák megsértését – védve és biztosítva a közösség elvárt céljait, mintegy rákényszerítve az egyént arra, hogy önérdekét háttérbe tolva a közösség érdekében cselekedjen. A társadalmi struktúrák bizonyos típusai jobban előmozdítják, elősegítik a társadalmi tőke megerősödését. A zárt kapcsolatrendszerrel jellemezhető közösségek például ilyenek; mégpedig azért, mert a szűk, sűrű és erős kapcsolatokkal jellemezhető közösségekben hatékonyabban fenntarthatók a kívánt előíró normák, erősíti a megbízhatóságot – megsokszorozva ezzel a kötelezettségek és elvárások mértékét. Hasonlóképpen a társadalmi tőke megőrzését teszik lehetővé a „kisajátítható társadalmi szervezetek”, hatalmi viszonyok, ideológiák. Ezek működési mechanizmusát Gluckman elemzését felhasználva mutatja be Coleman: a multiplex (többszörös) viszonyok esetén az egyének több kontextusban is kapcsolatban állnak egymással (egyszerre szomszéd, munkatárs, szülőtárs, stb), így lehetővé válik, hogy az egyik viszonyban létrejött erőforrás más viszonyokban is felhasználható legyen. A társadalmi tőke fontos jellemzőjeként kiemeli Coleman, hogy hatást gyakorol a következő nemzedék emberi tőkéjének termelésére. A – ma már – szocializációnak hívott folyamat fontos szereplői a család, a családon kívül kialakuló társadalmi tőke forrása és hordozói lehetnek az iskola, az informális szülőket tartalmazó közösségek, a szülők közötti társadalmi kapcsolatok, a szülők és közösségi intézmények viszonya.
Az aktív tőke A társadalmi tőkével kapcsolatos fogalom‐és kutatási irányváltás Putnam munkásságában teljesedik ki. Putnam könyvei széles körben ismertté és használttá teszik a társadalmi tőke koncepciót, értelmezése túllép a szociológiai/módszertani kereteken és egyfajta társadalompolitikai vezérfonallá válik – annak ellenére is, hogy ő maga sohasem definiálta egzakt módon az általa használt társadalmi tőke fogalmát. Elmélete középpontjában az általános reciprocitás és kölcsönös bizalom szerepel. A bizalom, normák, hálózatok a hatékony cselekvés lehetőségét hordozzák magukban, a társadalom tagjainak sajátos összekapcsolódását eredményezve. Az amerikai 1992‐es etnikai megmozdulásokat Putnam a társadalmi tőke eróziójának jeleként értékeli; ezt követően megszaporodnak azok az
értelmezések, amelyek a társadalmi tőkében a szegénység, kirekesztettség felszámolásának egyik lehetséges alternatíváját látják. Putnam első elemzése az olasz társadalmi tőkét érinti (1993), ezt követően több tanulmányban, cikkben értekezik az amerikai társadalmi tőkéről (1995, 2000). Éles határt húz az emberhez köthető emberi tőke (amely az egyedi sajátosságokra utal) és a társadalmi tőke közé: ez utóbbit közjószágnak tekinti, kollektív ismérvként aposztrofálja: egyének közötti kapcsolatokat, társadalmi kapcsolathálókat, civil szervezeteket, valamint a kölcsönösség, szolidaritás és bizalom normáit jelenti. A társadalmi tőke kulturális jelenség is: jelentheti a kollektív cselekvésre való készséget, a közintézményekbe vetett bizalmat, az egyén beágyazottságát mindezekbe. Putnam szerint tehát nem csak az egyén, hanem a közösség számára is erőforrást jelenthet a társadalmi tőke – amely lehet negatív erőforrás is: hátrányai között említi a korrupciót, társadalmi kirekesztést is. Hasonló szerkezetben vizsgálja Fukuyama is a társadalmi tőkét. Fukuyama Coleman‐adaptációjában a társadalmi tőke legfőbb jellemzője a spontán társulási készség, az a képesség, „hogy csoportokban és szervezetekben együtt tudunk dolgozni embertársainkkal közös célok elérése érdekében”. A társulás képessége attól függ, hogy mennyire azonosak a közösségi értékek és normák, és hogy az egyén az egyéni érdekeit menyire képesek a csoportérdek alá rendelni. Fukuyamánál a hangsúly tehát az együttműködésen van, lényege, hogy a reciprocitáson, bizalmon, valláserkölcsön (mozgósított informális és társadalmi normák együttesén) alapulva elősegíti a kooperációt. Putnamnál és Fukuyamánál is a társadalmi tőke mozgósító, aktív szerepét láthatjuk viszont, eszközt, amely közösségi haszonnal járó cselekvést eredményez.
Társadalmi tőke és bizalom Fukuyama közösség‐orientált társadalmi tőke értelmezése már messze jár a Bourdieiu‐i önérdekkövető tőkefelhasználásától. A társadalmi tőkét és bizalmat szinonimaként használva Fukuyamánál olyan képességet jelent, amely a társadalomban, vagy annak egyes részeiben élő bizalomból származik. A társadalmi tőkét kulturális mechanizmusok hozzák létre, a társadalmi tőke a moralitáson, kölcsönösségen alapuló közösségek létrehozásának feltétele (Fukuyama, 2007:47). A társadalmi tőke koncentrált jelenléte gazdasági felvirágzásához és általános jóléthez vezet (Fukuyama, 2007:151), hiánya kimutathatóan növel bizonyos társadalmi összköltségeket. A társadalmi tőke jelenlétének jótékony hatását annak hiányával igazolja: ha nincsen bizalom a
társadalom tagjai között, akkor költségesebb és hosszabb a bürokratikus eljárás, hiszen minden apró részlet szabályozására ki kellene térni a dokumentumokban. Nem fordulhatna elő, hogy többet teszünk partnerünkért, mint ami a szerződésben szabályozott félve a kihasználástól; nem fogadnánk el konstruktív javaslatokat működésünkre vonatkozóan, mert trükknek tartanánk azokat (Fukuyama, 2007:218). A társadalmi tőke megrendülésének jelét látja az Egyesült Államok jelenkori jelenségei mögött: a bizalomhiány árának, adójának tartja azt a tényt, hogy az USA többet költ rendőrségre mint az ipari országok, és hogy teljes lakosságának „több mint 1%‐át rács mögött tartja” (Fukuyama, 2007:25). A magas társadalmi tőkével rendelkező társadalmak innovatívak, mert rugalmas szervezeti formák létrehozására képesek, gazdaságilag stabilabbak, mert az elérhető alternatívák között a közösségi szempontok motiválják döntéseiket, nem pusztán a gazdasági racionalitás (erre példaként a Daimler‐ Benz és Mazda megmentését említi. A két gyár csődközeli helyzetbe került az 1970‐e olajválság következtében. Segítséget a vállalatok azoktól a cégektől kaptak, amelyekkel rendszeres üzleti kapcsolatban álltak – a közvetlen üzleti haszonszerzés helyett a régi partner megmentését tartották fontosnak). A partnerség és bizalom volt a fő oka a cégek megmentésének – a példákkal azt a tételt kívánja bizonyítani, hogy a bizalom (társadalmi tőke) szintje olyan kulturális tényező, amely meghatározza egy nemzet jólétét és versenyképességét. Ahol a bizalom és szolidaritás szintje magas, ott gazdaságilag hatékony csoportokat találhatunk. Ha azonban a lojalitás a gazdasági racionalitás felé kerekedik, akkor egyszerűen „a kommunitárius szolidaritás nepotizmushoz vagy haverpártoláshoz vezet” (Fukuyama, 2007:224). A fenti kirívó esetektől eltekintve a bizalom és a társadalmi tőke az, amely eredményessé teszi a közös munkát. Az iparosodás folyamatát, a tömegtermelés elterjedését a szabályok, szabályozott munkaadói és munkavállalói kapcsolatok rendszere jellemzi, és Fukuyama feltette a kérdést, hogy vajon miért nem tűnt el az informalitás hatalma, a személyek közötti bizalmi viszonyok rendszere ebben a bürokratizált és szabályokkal jól körülhatárolt világban? Válasza szerint a szabályozások lehetővé, a bizalom eredményessé teszi a közös munkavégzést. Ford és Taylor kötött rendszerű, túlszabályozott munkaszervezési alapelveinek áttekintése után megállapítja, hogy a mainstream ipari termelési modellek mellett fennmaradtak a bizalmon alapuló termelési modellek, így a karcsúsított gyártás Japánból importált termelési modellje könnyedén teret nyert az amerikai gyártástechnológiában – sőt, a fordista‐taylorista korszakot Fukuyama nem is az amerikai termelés mélyen gyökerező jellegzetességének tekinti, hanem történelmi kisiklásnak. Összegzése szerint a társadalmi tőke lehetővé teszi, hogy az emberek bízzanak egymásban és szervezeteket hozzanak létre. Széleskörű bizalom és spontán társulási készség hiányában a szervezeti
innováció motorja vagy az állam – a maga közvetlen beavatkozásával, vagy a közvetlen külföldi beruházás – önállóan vagy vegyesvállalatok létesítésével (Fukuyama, 2007:470). A társadalmi tőke / spontán társulási készség egyike a GDP‐t meghatározó tényezőknek, hatása az ipari struktúra kialakulásában ragadható meg (milyen méretű cégstruktúra jön létre, a vállalkozások egymással hogyan kooperálnak, milyen szervezeti hálózatokat alkotnak). Az ipari struktúra jellege viszont meghatározó abban, hogy az adott ország a globális gazdaság melyik szektorába tagolódik be (Fukuyama, 2007:473).
A bizalomhiány ára A társadalmi tőke hiányára/rossz felhasználására Putnamhoz hasonlóan Fukuyama is több helyen felhívja figyelmet. Az anyagi tőkével éppúgy lehet építeni házakat, mint nukleáris fegyvereket; a tudós szellemi tőkéjét egyaránt állíthatja az orvostudomány és a biológiai fegyverek gyártására is. A társadalmi tőke ebből következően eszköze lehet a társadalmi fejlődésnek – de akár a társadalmi kirekesztésnek is. etnikai konfliktusokat, törzsi háborúkat, korrupciót, bűnözést idézhet elő1. A „rossz felhasználás” egyik példája az olasz maffia kialakulásában figyelhető meg. Diego Gambetta (1988) olasz maffiáról írott tanulmányában világosan nyomon követhető a torzulás folyamata és következménye. Megállapítása szerint az olasz társadalomban különböző történelmi okok miatt (pl. az udvar tudatos bizalom‐megosztó, olasz egységet ellehetetlenítő politikája) olyan akaratlan és spontán mechanizmusok gyökeresedtek meg, amelyek tartósan bebetonozzák az emberek közé a bizalomhiányt egymás felé – és ezt kihasználva a maffia kihasználja és újra megerősítve a bizalomhiányt több, mint száz éve képes fennmaradni és működni (a rövid erősen centralizált, fasiszta rezsimet leszámítva). Az olasz nemességet már az 1700‐1800‐as írások is kettős jellemként mutatják be (Paolo Mattia Doria, Antonio Genovesi). Az olasz nemesség különös alkalmazkodási folyamat során Nápoly és Szicília inkább alkalmazkodott az elnyomó hatalomhoz, mintsem fellázadt volna ellene, a magánügyek mindig megelőzték a közügyeket az udvar körül egyedül hírnévre és jóllétre váró olasz nemesek körében, egymás elleni játszmákban a bűn és gyilkolás természetes eszközzé vált a győzelem elérése érdekében. A nemkívánatos olasz egység kialakulását mind a Bourbon, mind a Habsburg udvar a bizalom folyamatos megosztásával érte el. Ez jó alapot adott a maffiának, amely a 19. században teljesedett ki – Franchetti okfejtése alapján két összefüggő okcsoport együttes 1
Orbán Annamária‐ Szántó Zoltán: Társadalmi tőke. http://erdelyitarsadalom.adatbank.transindex.ro/pdfdok/et6‐4_tanulmany_1_4.pdf
jelenléte alapján. Egyrészt hiányzott az elfogultatlan és következetes igazságszolgáltatás; másrészt lezáródtak a társadalomban a gazdasági mobilitási csatornák. Az első miatt folyamatos védekezésre volt szükség, a második ok azt eredményezte, hogy előre jutni csak az egyívásúak legyőzésével lehetett – nem a versenytársak felülmúlásának kultúrája gyökeresedett meg, hanem azok becsapásának módozatai terjedtek el. Gambetta szerint azokban a társadalmakban/azon társadalmi csoportokban, ahol erős patriarcha vezető jelen volt a közösség életében, ahol teljesen lefolyódott a társadalmi és gazdasági mobilitás. A bizalomhiány és korlátozott társadalmi mobilitás ott nem eredményezett maffia‐jellegű rendszerek kialakulását, ahol vagy erős központi vezetés volt, vagy önellátó gazdálkodás. Ezeken a helyeken széttöredezett társadalmi világot teremt és a nyomorúságos viszonyok folyamatos újratermelését eredményezi. Ahol
megnyílt
a
lehetősége
a
társadalmi
mobilitásnak,
de
egyébként
társadalmi
tőkehiányos/bizalomhiányos társadalmi formáció alakul ki, ahol a kedvezmények nyújtása és ennek rendszere felülírja a törvényt – ott az emberek csoportokba verődnek és ott keresnek oltalmat, akik a közösségen belül tiszteletet vívtak ki maguknak. A maffiózók a szicíliai társadalomban nem bűnözőknek látják magukat, hanem olyan egyéneknek, akik képes egyénileg érvényesíteni azt az igazságszolgáltatást, amely feladatát a központi szervek nem képesek ellátni. A maffia az odatartozást, befogadást, az üzletek feletti garanciavállalást jelenti – ott, ahol nincsen bizalom a társadalom tagjai között beiktatnak egy harmadik személyt az üzletbe. A harmadik fél (a vezető) mindkét érintett szereplőért garanciát vállal, garanciát vállal az üzlet betartására, a fizetésre – különben a maffia szigora minden érdekeltre lesújt. Legitim tekintélyt jelent, amely védelmet ad – a bizalomhiányos környezetben egyébként korlátlanul kiszolgáltatott és védtelen egyénnek. Gambetta szerint a maffia sikeresen alkalmazza a Williamson által azonosított négy együttműködési motivációt: a kapcsolatok fenntartásának oka a félelem a szankciótól, kölcsönös gazdasági érdekek előmozdítása, együttműködés pozitív jellegének érzete, rokoni vagy baráti kapcsolatok jelenléte az üzletfelek között. Ennek a rendszernek a fenntartása (a bizalomhiány ára) itt is magas költségekkel jár: nő az erőszak, megnő az egyes üzletekre vetített tranzakciós költségeket, a maffiózónak megéri fenntartani a rendszert, mert a biztosítás az ő közvetlen hasznát jelenti. Ahogy Gambetta fogalmaz, az egyéni racionalitások összegződéséből előálló rendszer fenntartása kollektív katasztrófa – mert magas a gyilkosságok száma, drágább az üzletkötés, gyenge az ösztönzés az innovációra, humán tőke legjava elvándorol, magas a csalások aránya, száma, gyenge az áruk és szolgáltatások minősége – mindez szándékolatlan következménye a társadalmi tőke hiányának.
A társadalmi tőke, mint fejlesztéspolitikai eszköz Mindezek után láthatóan nem véletlen, hogy a társadalmi tőke leíró jellegű megközelítését egyre inkább felváltották az aktív, beavatkozási eszközként rátekintő értelmezések. A közpolitika felismerte, felfedezte és újrakeretezte a fogalmat: központba azt a kérdést helyezve, hogyan segítheti elő a fejlesztéspolitika a társadalmi tőke erősítésével a közös célok (fejlődés, együttműködés elősegítése, szegénység, kirekesztődés felszámolása) elérését? Hogyan lehet eszköze a társadalmi tőke a fejlődésnek? „A társadalmi tőke szegény országban a fejlődés záloga, gazdag országban a gazdagodás negatív hatásainak ellenszere, jóléti gazdaságban az állam egy lehetséges helyettesítője, piaci gazdaságban a tranzakciók hatékonyságát fokozó intézmény, az USA‐ban a terrorizmus és a természeti katasztrófák okozta társadalmi sokkok elleni védelem eszköze, poszt‐szocializmusban az újraépítendő civil társadalom alapköve” – mondja egy, a társadalmi tőke fejlesztési lehetőségeit megvizsgáló tanulmány2. A fentiek felismerése után dinamikusan nőtt a társadalmi tőkével foglalkozó kutatók, kutatások száma – ismét újradefiniálva a társadalmi tőke fogalmát. Továbbra is jellemző az egységes definíció hiánya, egymás mellett élő párhuzamos meghatározások, dimenziók azonosítása figyelhető meg a klasszifikációkban.
2
www.tarki.hu/adatbank‐h/kutjel/pdf/a768.pdf
Társadalmi tőke definíciói
Világbank, 1999 A Világbank definíciója szerint a „a társadalmi tőke azokra az intézményekre, kapcsolatokra és normákra utal, amelyek adott társadalom társas interakcióinak mennyiségét es minőséget alakítják”3. Tágabb értelemben a csoportokon belüli és közötti kapcsolatokat is jelenti, ezen túl magában foglalhatja a társadalmi, politikai környezetet – a kapcsolatokon túl tartalmazva a bizalmat, hagyományokat, szokásokat is.
OECD – Well‐being kutatás Az OECD well‐being kutatási projektjében foglalkozik a társadalmi tőke mérésével. Az OECD a társadalmi tőke közjószág‐értelmezése mellett foglal állást (elkülönítve az emberi és anyagi tőkéktől), nem egyénekhez, hanem az egyének közötti kapcsolatokhoz kötve azt4. A társadalmi tőke fogalom‐jelentés‐ és értelmezésváltozásának jó összegzését adja Narayan definíciója: „a társadalmi tőke a társadalmi viszonyokba/struktúrákba és a társadalom intézményrendszerébe ágyazódva lehetővé teszik a társadalom tagjai számára egyéni és közösségi céljaik elérését” (idézi Hobbs 2000:1)5.
Európai Bizottság, 2005 Az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottsága meghatározásában a társadalmi tőke „egy közösség vagy társadalom kooperációs es kollektív cselekvési képessége” (Europaeische Komission 2005, idézi Orbán‐Szántó).
3
www.worldbank.org/prem/poverty/scapital/whatsc.htm http://www.oecd.org/dataoecd/2/47/2380584.pdf 5 Orbán Annamária‐ Szántó Zoltán: Társadalmi tőke. http://erdelyitarsadalom.adatbank.transindex.ro/pdfdok/et6‐4_tanulmany_1_4.pdf 4
A társadalmi tőke haszna/kára
A Tárki kutatásában a társadalmi tőke fejlesztéspolitikai előnyeit/hátrányait vizsgálata, és adott katalógust az azonosítható előnyeiről/hátrányairól. A főbb megállapításokat táblázatos formában összegezzük: Előny
Hátrány
Általános gazdasági növekedés
Zárt
gazdasági
közösségek,
torz
információáramlás alakul ki (pl. kartellek) Alacsonyabb bűnözés
Túl erős kontroll a személyen, korlátozott individualizmus
Fokozódó iskolai teljesítmény
Iskolai innováció beszűkülése
Jobb lelki, egészségi állapot
‐
Hatékonyabb közigazgatás
bezáródó, öncélú vagyonszerző közösségek kialakulása
Magasabb színvonalú közszolgáltatások
Korlátozott hozzáférés a magasabb szintű szolgáltatásokhoz
Demokratikusabb politikai kultúra
Ha
csalódnak
az
emberek
az
alapintézményekben, könnyen visszafordulhat az irány, és erős antidemokratikus attitűdök alakulhatnak ki (Weimar)
A társadalmi tőke típusai A társadalmi tőke lehet összetartó, összekötő és összekapcsoló társadalmi tőke.
Összetartó társadalmi tőke Az összetartó (bonding) társadalmi tőkét erős kötések jellemzik (családon, rokonságon belüli kapcsolatokra, nemzetiségeken ‐ etnikai csoportokon belüli kapcsolatrendszerre jellemző leginkább).
A csoporton belül a kölcsönös segítséget, szolidaritást jelent – emiatt forrása lehet a kirekesztő, másokat kizáró homogén csoport‐és közösségi tudat kialakulásának is, az általános másikkal szembeni ellenséges magatartásnak is (Tóth, 2009)6.
Összekötő (bridging) társadalmi tőke A különböző társadalmi csoportok közötti együttműködési képességet, kapcsolatteremtést kifejező tőketípus. A kapcsolatok kevésbé erősek és sűrűk, mint az összetartó társadalmi tőke esetében – ezért alkalmasabb a társadalmi csoportok, rétegek közötti kapcsolatteremtésre, integrációra.
Összekapcsoló (linking) társadalmi tőke A társadalmi tőke aktív megjelenésének terepe – a társadalom különböző vertikumai közötti kapcsolatok kiépítésére és fenntartására alkalmas tőkefajta. Tipikusan a kormányzat és civil társadalom közötti hierarchikus egységek összekapcsolására alkalmas, ezek együttműködését elősegítő áttételt jelent.
A társadalmi tőke forrása
A Világbank már idézett kutatásában a társadalmi tőke nyolc forrását különbözteti meg, ezek: ¾ Család ¾ Közösség ¾ Etnikai csoport ¾ Civil társadalom ¾ Vállalkozások 6
phd.lib.uni‐corvinus.hu/367/1/toth_aniko.pdf
¾ Közszféra ¾ Nemi szerepek ¾ Oktatás
Tanulmányunk szempontjából legfontosabb forrásterületek a család és az etnikai csoport. A család a társadalmi szocializáció színtere. A gyermek ebben a tanulja meg, hogy mennyire bízhat a családon kívüli kapcsolatokban, a társadalomban általában. Az etnikai csoport rendkívül hasznos erőforrás lehet‐ például a rokoni kapcsolatok szorosabbra fűzésével, gazdasági erőforrás biztosításával. Elemzésünk szempontjából az etnikai csoport, mint a társadalmi tőke egyik forrása, ezért ezzel külön, részletesen foglalkozunk.
A társadalmi tőke mérése A társadalmi tőkét többféleképpen mérhetjük. Legelterjedtebb dimenziói a következők: ‐
Általánosított bizalom
‐
Politikai intézményekbe, civil társadalomba vetett bizalom
‐
Személyes kapcsolatok kiterjedtsége, mélysége,
‐
Kapcsolati tőke szerkezete, benne áramló minőségek azonosítása és mérése (pl. segítségkérés)
‐
Társadalmi normák
Tárki Európai Társadalmi Jelentés, 2009 A társadalmi tőke mérésének legfrissebb adatait a Tárki 2009‐es kutatási eredményei alapján ismertetjük7. A kutatás adatsorai az Európai Unió tagállamainak átlagához viszonyított értékeket mutatnak be, illetve elkülönített almintán vizsgálták az újonnan csatlakozott/volt Szovjetunió tagállamaira jellemző adatokat.
7
http://www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/gazdkult_gici_sik.pdf
Bizalom ¾ általánosított bizalom mértéke a skandináv országokban a legnagyobb, a kelet‐közép‐európai és a dél‐európai országokban pedig a legkisebb ¾ a (politikai) intézmények iránti bizalom kisebb eltérésekkel, de többé‐kevésbé azonos mintázatot mutat mind a nyugat‐ mind a kelet‐közép európai országok esetében, Magyarországon a keleti tömbtől eltérő módon a politikai intézményekbe vetett bizalom szintje az átlagosnál (az EU15 átlagánál is) magasabb. ¾ A partikuláris bizalom (amely a családban, szomszédokban, ismerősökben való bizalom szintjét méri) mértéke Finnországban és Svédországban a legmagasabb, Hollandiában, Szlovéniában és Lengyelországban a legalacsonyabb ¾ Magyarország az inkább bizalomhiányos országok között, az utolsó harmadban helyezkedik el mindhárom bizalomtípust illetően. „Az általánosított bizalom szintje az EU25 országainak átlaga (30%) alatt, de az újonnan csatlakozott országok átlaga (15%) felett van (25%). Ha a bizalom szintje alapján három csoportba soroljuk az európai országokat (3 ábra), akkor Magyarország az alacsony bizalomszintű (Lengyelországtól Magyarországig terjedő) csoport tetején található” – áll a következtetések között. ¾ A Európai Unióhoz csatlakozott új tagállamok megkérdezettjeinek több mint kétharmada (68%) szerint a korrupció széleskörű. A magyarországi közvélemény ennél valamivel kisebbnek látja a korrupció elterjedtségét (64%).
Kapcsolati tőke A Tárki a kapcsolati tőke mérésekor a barátokkal és szomszédokkal való találkozás gyakoriságát méri. ¾ A barátokkal való találkozás gyakorisága egész Európában magas ¾ A szomszédokkal való kapcsolattartás Hollandiában a legmagasabb, és a mediterrán, valamint közép‐európai országokban alacsony. Ennek okát a kutatók azzal magyarázták, hogy a szomszédokkal való kapcsolattartást megelőzi a család. ¾ Magyarország a barátokkal való kapcsolattartásban 24 helyen szerepel a 27 országból, a szomszédokkal való kapcsolattartás és a segítőkészség feleakkora hajlandóságot mutat, mint
a legkevésbé szomszédsági kapcsolatokat igénylő és legkevésbé segítőkész országok értékei alapján. ¾ A barátokkal gyakran találkozók aránya átlagos, de a barátokkal ritkán vagy sosem találkozók aránya magas. A munkatársakkal való munkahelyen kívüli barátság elterjedtsége és a szomszédokkal való társasági kapcsolatok szintje nagyon alacsony. A bizalmas társalgás nem jellemző a kapcsolatokban. ¾ A vizsgált tizenhárom ország megkérdezettjeinek valamivel több mint ötöde véli úgy, lenne olyan barátja vagy rokona, akitől kb. egy havi jövedelemnek megfelelő összeget tudna kölcsönkapni. Magyarországon ez az érték jóval magasabb (31%), s ebben csak Szlovénia (34%) előzi meg. ¾ A többség (71%) bízik személyes ismerőseikben, s ebben Magyarország sem tér el az átlagostól (74%). Az összes megkérdezett közel harmada (30%) általában nem bízik az emberekben (az adott ország lakosaiban). Magyarország esetében a bizalmatlanok aránya sokkal alacsonyabb (19%).
Társadalmi normák A társadalmi normák között a segítőkészséget, mint az altruista magatartás kifejeződését kutatták le az összehasonlító európai vizsgálatban.
¾ A segítőkészsége mértéke eltérő, de jellege hasonló az európai országokban: családon belül magas az értéke, családon kívül leginkább a betegek és fogyatékkal élők felé irányul. ¾ Az előzőeknél valamivel kevesebben segítenék az időseket (63%), a szomszédjuknak még kevesebben nyújtanának segítséget (53%) a bevándorlókat pedig csak igen kis hányad támogatná (26%). ¾ A segítségnyújtás mértéke is alacsony, a kapott segítség az EU átlagnál közel 30%‐al alacsonyabb, a nyújtott segítség az átlag kevesebb, mint fele!
Civil társadalmi aktivitás A negyedik vizsgált dimenzió a civil társadalmi aktivitás, amelyben a civil szervezete aktív tagságának számát vetették össze a megfigyelt EU tagállamokban. ¾ A civil társadalmi aktivitás a skandináv országokban a legmagasabb, Bulgáriában és Magyarországon a legalacsonyabb. ¾ A civil társadalom terjedelme igen alacsony. Amíg a huszonhét vizsgált európai országban átlagosan a megkérdezettek 55%‐a nem tagja semmilyen civil szervezetnek, addig Magyarországon ez az érték 79%!
A tanulmány összegző megállapítása a társadalmi tőke vonatkozásában: „Összességében a magyarországi társadalmi tőke az Európai Unió országaival való összehasonlításban olykor alacsonynak tűnik (általánosított bizalom, civil társadalmi aktivitás, barátság (különösen annak intimebb, illetve segítségnyújtásban megnyilvánuló formái)), olykor átlagos vagy annál valamivel magasabb (politikai intézményekbe vetett bizalom, munkatársi barátság).”
Az etnikai csoport, mint a társadalmi tőke forrása A társadalmi tőkével kapcsolatos első elemzések Magyarországon a nyolcvanas években jelentek meg; a társadalomtudósok úttörőek voltak a network‐kutatások adatptálásában is – ugyanakkor a kapcsolathálók etnikai alapú elemzése, a társadalmi tőke, mint erőforrás – vagy esetenként mint korlát – kutatása viszonylag későn került az érdeklődés homlokterébe. Michael Stewart Daltestvérek című könyve (1994) messze megelőzte az etnikai alapú társadalmi tőke kutatás széles körű elterjedését. A kapcsolathálók meghatározóak lehetnek az egyéni életút alakulásában. Az egohálózatok elmélete szerint a kapcsolatok mintázata és minősége befolyásolja az egyén helyzetét, magatartását, társadalmi mobilitását és tanulmányi eredményét. Granovetter szerint „a kapcsolatok erejét a beléjük fektetett idő, érzelem, intimitás határozza meg. A gyenge kötések nagy társadalmi távolságok áthidalására képesek és a mobilitás szempontjából meghatározók. A szoros baráti vagy családi zárt kapcsolatok, az erős kötések nem alkalmasak külső információk kanalizálására. Ezért a kevés gyenge kötéssel rendelkező egyének helyzete hátrányos, mert kimaradnak az információkból, hisz körülzárja őket a szoros kapcsolatok gyűrűje. Így az elszigeteltség hátrányos helyzetben tarthatja őket, ha társadalmi helyzetükön szeretnének változtatni. A szoros zárt kapcsolatok nem segítik az egyén mobilitását”8. Az etnikai ’tőke’, mint erőforrás megítélése két toposz köré szerveződik. A kutatók egy része mobilizálható társadalmi és gazdasági erőforrásként tekint rá (Borjas, 1992, Stewart 1994, Fleck – Virág 2000, Sik 1992, Baumgartner – Kovács – Vári 2002; Kovács 2004); más esetekben az etnikai tőke, mint erőforrás kirekesztő jellegét (veszélyét) hangsúlyozzák – hiszen az erős etnikai kötés magában hordozza a kirekesztődés, önkéntes szegregálódás veszélyeit is. Az erős családi kötések, a homogén etnikai közeg nem teszi lehetővé a heterogén etnikai kapcsolatok kialakítását a többségi, nem roma társadalommal.
Tanulmányunk további részében összehasonlító adatok alapján megnézzük, hogyan jellemezhető Magyarországon az etnicitás, mint társadalmi tőke, erőforrás. Magyarországon nem zajlott még olyan kutatás, amely kifejezetten a roma közösségek esetében mérte volna a társadalmi tőkét, a
8
epa.oszk.hu/01500/.../educatio_EPA01551_2011‐02‐Kutkozben1.pd...
kapcsolatháló erejét – így a különböző vizsgálatokból válogattuk össze a társadalmi tőke és kapcsolatháló jellegére vonatkozó kutatási eredményeket. Az első, résztvevői megfigyelésen alapuló kutatás Michael Stewarté volt, aki a gyöngyösi roma közösségben eltöltött tapasztalatai alapján a Daltestvérek című könyvében összegezte tapasztalatait.
Releváns kutatások A kapcsolati tőke dimenziói etnikai metszetben A 2004‐ben megvalósult reprezentatív kutatás előnye, hogy a társadalmi tőke interperszonális viszonyait vizsgáló dimenziókat etnikai metszetben, roma almintán is lekérdezték – összehasonlítható adatsorokat adva a többségi és kisebbségi társadalomban rejlő különbségek feltárásához9. A kutatás hólabda módszerrel végzett kvalitatív adatfelvétel volt, elsőként a becsült roma népesség arányában statisztikai kistérségekben választották ki azokat a településeket, amelyekben Omnibusz‐kérdezés is folyt. A második lépésben a statisztikai kistérségekben 3 kezdőponttal régiónként 42 fős hólabda‐ mintavételt valósítottak meg.
Társadalmi tőke erőforrásai Családi kapcsolatok A roma közösség az erős (családi) kötések szempontjából a többségi társadalomnál előnyösebb helyzetben van. A romák 4%‐a él egyedül (a teljes társadalomban ez az arány 14%); többségük házasságban/élettársával (a teljes társadalomban mindössze 50%). ¾ A családméretben is vannak különbségek a roma és teljes társadalom között. A roma családokban átlagosan két fővel több a családi létszám, mint a teljes népességben (roma családok körében 5,1 fő volt az együtt élők aránya 2004‐ben). ¾ Kapcsolata a roma megkérdezettek 78%‐nak volt, míg a teljes felnőtt népesség 61%‐nak. ¾ A roma népesség családi beágyazottsága fokozottabb, nagyobb az elő rokonok száma és aránya a roma almintában. 9
nyilvanos.otka‐palyazat.hu/index.php?menuid=930
¾ A bizalmas kapcsolatok mintázata hasonló a roma és nem roma almintában; eltérés a teljes népességhez képest, hogy míg ebben a magasabb iskolai végzettség több bizalmas kapcsolatot eredményez, addig a romák körében ilyen összefüggés nem tapasztalható.
Társadalmi tőke dimenziói Kapcsolati tőke ¾ A tanulmány megállapítása szerint a romák valódi kapcsolati nagytőkések ‐ főleg a teljes népességhez viszonyítva. A teljes népességen belül a megkérdezettek harmadának nincs barátja – a romák körében ez a szám alacsonyabb, 14%. ¾ A barátok számában is van eltérés ‐ a teljes népességben átlagosan négy barátról számolnak be, a romák átlagosan 35 barátról! ¾ Figyelemre méltó adat, hogy a romákon belül kevesebben vannak azok, akiknek van nem roma barátja – vagyis a baráti kapcsolataik etnikailag inkább zártak. Az etnikailag homogén baráti körű romák viszont kevesebb barátról számoltak be, mint a homogén, csak roma baráti körrel rendelkezők. ¾ Az iskolai végzettség és homogén/heterogén baráti kör között szingifikáns összefüggés van: azok körében, akik általános iskolai végzettséggel rendelkeznek inkább jellemző a homogén etnikai baráti kapcsolat. A középfokú végzettségűek rendelkeznek inkább nem roma barátokkal. ¾ A szomszédsági kapcsolatok a romák körében gyakoribbak és kiterjedtebbek, amely azonban eredhet abból is, hogy alacsonyabb iskolai végzettségűek és kevésbé részei a munkaerőpiacnak – ezért egyéb a kapcsolatrendszerek eleve nem adottak a megkérdezett roma válaszadók számára. ¾ A roma népesség tagjai tágabb és szélesebb ismeretségi körrel rendelkezik, mint a teljes népesség, vannak foglalkozási csoportok, ahol azonban szűkebb az ismeretségi körük (értelmiségiek, ügyvédek, mérnökök körében).
¾ A lakókörnyezet az alapösszefüggéseket nem módosítja. A homogén roma szomszédságban élőkhöz képest az etnikailag heterogén szomszédságban lakóknak jelentősen több nem roma barátja van. ¾ A homogén roma lakókörnyezetben élők átlagosan több bizalmas kapcsolatot neveztek meg, viszont gyenge kötéseik száma kevesebb, mint az etnikailag heterogén szomszédságban lakóké.
A kutatók a kapcsolatháló jellegzetességei alapján klaszteranalízist végeztek, négy kategóriát kialakítva: szociábilis, erős család, csak barát, kapcsolat‐deprivált kategóriákkal. A teljes népességen belül és a romák között is a legnagyobb a leginkább erős, élő családi kapcsolatokkal jellemezhető csoport (romák körében 36%, teljes népességen belül 42%). „Csak barát”‐tal rendelkezőnek azt a csoportot nevezték, amelyre a baráti kapcsolatok megléte és a tágabb családi kapcsolatok hiánya jellemző: a teljes felnőtt népesség 24, a roma népesség 27% sorolható ide. A roma népességben kétszer nagyobb a kiterjedt rokoni és nem rokoni kapcsolatokkal rendelkező, kifejezetten szociábilisnak nevezett csoport. A kapcsolati szempontból kifejezetten hátrányos helyzetű csoport mindkét vizsgált népességben jelentős szegmenst képvisel: a teljes lakosságban minden negyedik, a roma népességben minden ötödik válaszadó. A kutatás empirikusan mutatta be a vizsgálatba bevont roma válaszadók kapcsolathálójának terjedelmét, esetenként mélységeibe is bepillantást engedett ‐ de nem szolgált információkkal (nem is volt célja) az etnikai csoport társadalmi tőkéjének erőforrás/hátrány jellegéről.
Roma társadalom 2010 2010‐ben a Marketing Centrum átfogó, reprezentatív kvalitatív kutatásban vizsgálta a magyarországi romák életkörülményeit és véleményét. A tanulmány megállapítja, hogy a magyar romák életkörülményei, helyzete kedvezőbb, mint a legújabban csatlakozott EU tagállamokéban élő cigány kisebbségé, de kedvezőtlenebb, mint a Visegrádi Négyek országainak többségéé. A kutatás érint társadalmi tőkére mutató mérőszámokat is, ezeket ismertetjük az alábbiakban. A települési szintű interjúkból látható, hogy a cigány önkormányzati vezetők a roma társadalom problémáinak katalogizálásában a társadalmi tőke hiányára visszavezethető feszültségeket is megjelöltek. A rossz társadalmi közhangulat, a roma és nem roma lakosság feszült viszonya, a diszkrimináció, szegregáció, a többségi társadalom elfogadásának hiánya minden tizedik vezető számára a legsúlyosabb problémaként jelenik meg. A vezetők érzékelik a problémákat a roma társadalmon belül is. A válaszadók 6 százaléka tartja súlyos problémának a romák életvitelét, értékrendszerét, és a gyerekek neveltetését; 4% a roma társadalom széthúzását is megemlítette a legsúlyosabb problémák körében. A megkérdezettek a települések 70 százalékában barátságosnak vagy feszültségmentesnek ítélte a roma és nem roma lakosság közti viszony, minden negyedik településen feszült a légkör, két településen ellenségesnek ítélték a viszonyt (a 125‐ből). A romák és nem romák viszonya nagyban függ a település nagyságától. A kisebb települések felé haladva a kapcsolat egyre pozitívabb – amely a sűrűbb és intenzívebb többségi és kisebbségi társadalom közötti kapcsolati hálóra, összekötő társadalmi tőkére utal. A társadalmi tőke pozitív, integratív funkciójának hatását láthatjuk a településnagyság szerinti adatsorokban. A megyei jogú városok esetében a vezetők fele feszültnek vagy ellenségesnek ítélte a többségi‐kisebbségi viszonyt, a kisvárosok esetén minden harmadik, a kistelepülések esetén viszont csak minden hatodik. A kistelepülések több mint a felében kifejezetten barátságosnak ítélték a viszonyt. Az ötezer lakos alatti kistelepüléseken – ahol a közösség tagjai ismerik egymást és többnyire személyes kapcsolatban is állnak egymással – a romák és nem romák viszonya többnyire konfliktusoktól mentes, mi több: barátságos.
A konfliktusokról szóló beszámolók hasonló mintázatot követnek. A konfliktusok kialakulásának leggyakoribb indoka a Magyar Gárda, Jobbik megjelenése ‐ amely a bizalom megrendülésére, a kölcsönös elfogadás és megértés normáinak felborulására vezethető vissza.
Társadalmi tőke erőforrásai Családi kapcsolatok ¾ A romák számára vonatkozó becslések nagyon becsült aránya a magyar társadalomban 750.000‐1,300.000 millió fő közé tehető ¾ A 16 év feletti roma lakosság közel fele házas (49%). ¾ A házasságok stabilak, a megkérdezettek 45%‐a házastársával él, összességében 78%‐a házastárssal vagy élettárssal él, 7%‐uk egyedülálló ¾ A tipikus roma háztartás szülőkből és gyerekeikből áll (48%). A háztartások negyedében nincs gyermek (23%). A roma családok 10%‐ban található gyermekét egyedül nevelő szülő, 11% a háromgenerációs családok aránya. ¾ A háztartások mérete átlagosan 4,2 fő; leggyakoribb a három‐négygyermekes modell, a roma családok 30%‐ban egy vagy két gyermek van, 22%‐ban öt vagy ötnél több a gyermek.
Iskolázottság ¾ A 16‐64 éves roma lakosság 17 százaléka 8 általánosnál alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik; 53%‐uk 8 osztályt végzett. ¾ A megkérdezettek 26 százaléka szerzett szakképzettséget/szakképesítést. ¾ Az érettségizettek aránya viszont mindössze 2%, a diplomásoké 1%. Az iskolázottság javult az előző generációkhoz képest – ámbár még mindig nagyon alacsony az esélye/valószínűsége a magasabb iskolai végzettség megszerzésének. A társadalmi tőke újratermelődésében azonban előny az, hogy a gyermekek iskolai környezetben (is) szocializálódnak, elősegítve a heterogén kapcsolatok kialakulását.
Vallás ¾ A 16 – 64 éves romák 59 százaléka tartozik (saját vélekedése szerint) valamelyik egyházhoz, gyülekezethez. Ez az arány magasabb, mint a teljes társadalomra jellemző arány. ¾ Ennek oka lehet az, hogy a romák jelentős része olyan kistelepüléseken él, ahol kevésbé szekularizálódott a társadalom mint a nagyobb városokban. ¾ A hitéleti aktivitása nem tér el jelentősen a többségtől, valamilyen gyakorisággal a romák kétharmada szokott szertartásokra járni, mindössze 11% rendszeres templomjáró. A vallás egyik forrása lehet a társadalmi tőkének – hiszen kölcsönös garanciavállalást, segítségnyújtási keretet, egyén feletti közvetett kontrollt jelenthet.
Negatív erőforrás: a szegregáció ¾ A kutatás fontos megállapítása, hogy a magyarországi romák jelentős része területileg elkülönülve, telepszerű körülmények között él Magyarországon. Az etnikai zártságot mutatja, hogy a felkeresett háztartások 30%‐ban a válaszadó közvetlen környezetében csak romák / cigányok élnek‖. A roma háztartások további 32%‐ra jellemző, hogy a közvetlen környezetükben élők többsége roma. A nem roma környezetben elő háztartások arány 7%. ¾ Kisvárosokban és a kistelepüléseken különösen jellemző a területi szegregáció/elkülönülés.
Társadalmi tőke dimenziói
Bizalom ¾ A romák és a helyi intézmények valamint hivatalt viselő személyek kapcsolata inkább jónak, mint rossznak mondható. A válaszok ‐100‐tól +100‐ig terjedő mérlegindexre vetítve egyetlen intézmény sem kapott negatív átlagot. A legmagasabb pontot az egészségügyi dolgozók kapták, őket követik a helyi önkormányzatok. Kevésbé jó a megítélése a rendőrségnek és a polgárőrségnek. ¾ A 16‐64 éves romák 99 százaléka érdemi válaszokat az általánosított bizalmat mérő kérdésekre.
¾ Megfigyelhető az etnikai zártság: a romák nagyobb valószínűséggel bíznak a roma emberekben, mint a nem romákban ¾ Az intézményrendszer legtöbb tagja felé is inkább a bizalmatlanság, mint bizalom jellemző – amely gátolja a társadalmi integrációt. ¾ Negatív a helyi roma szervezetek bizalom‐indexe, a háziorvosok és a helyi iskolák mérlege pozitív. Mennyire bízik Ön általában az emberekben? És mennyire bízik … N=1.936, %
egyáltalán
teljesen
mérleg
nem a
roma 10
13
21
26
16
9
5
-10
12
25
28
16
6
3
-14
14
26
26
15
6
3
-15
emberekben? általában
az 10
emberekben? a nem roma 10 emberekben? Forrás: Zárótanulmány.
¾ A 16‐64 éves romák 60 százaléka körében nincs különbség a között, hogy mennyire bíznak általában az emberekben és mennyire bíznak a roma emberekben. ¾ 23% jobban bízik a roma emberekben, mint általában az emberekben, 17% inkább az emberekben bízik. ¾ Az alacsony iskolai végzettség, a zárt kapcsolati háló a korábbi kutatásoknak megfelelő összefüggéseket mutat: az alacsony iskolai végzettség etnikai zártságot, a külső csoporttal szembeni bizalmatlanságot eredményez: a 8 osztályt vagy kevesebbet végzett romák körében ‐10 pont a különbség átlaga (azaz ők hajlamosabbak jobban bízni a romákban, mint általában az emberekben). A szakképzettség javítja a bizalmi indexet: középfokú végzettségűek esetében a romák átlaga +4 pont, a magasabban iskolázottabbaké pedig +17 pont. A tendencia tehát az, hogy a magasabb végzettséget szerző romák hajlamosak kevésbé bízni a saját etnikai csoportjuk tagjaiban. ¾ A válaszadó romák 59 százaléka nem tett különbséget a roma emberek és a nem roma emberek között. 24 százalékuk viszont jobban bízik a roma emberekben, mint a nem romákban, 17 százalékuk pedig pont fordítva. A különbségek átlaga +6 pont (a romák javára).
A különbség átlagára itt is az iskolázottság hat a legerősebben. A 8 osztályt vagy kevesebbet végzettek átlaga ismét csak +10 pont, a szakképzetteké viszont ‐4 pont, az ennél is tanultabbaké pedig ‐17 pont.
És mennyire bízik Ön a következő intézményekben, illetve szervezetekben? N=1.936, %
Egyáltalán
Teljesen
Mérleg
nem saját
családi 4
5
11
18
16
20
27
34
vagy
körzeti helyi 6
8
18
24
16
14
13
11
4
4
9
58
9
7
9
7
11
20
23
16
8
8
-9
orvosában itteni iskolák saját munkaadójába n itteni,
helyi 14
roma szervezetek bíróságok
12
14
22
23
13
8
8
-10
munkaügyi
11
15
22
24
13
7
8
-11
12
15
22
22
15
8
7
-12
15
16
20
20
13
10
7
-14
országos roma 14
13
22
23
15
7
6
-16
központok helyi (kerületi) települési önkormányzat rendőrség szervezetek kormány
17
19
24
21
10
6
4
-26
országgyűlés
16
21
24
19
10
6
4
-27
politikai
22
23
23
19
7
3
3
-37
pártok
Az egyes bizalom‐válaszok három egymással korreláló faktorba rendezhetőek.
A kutatók az első faktorba politikai intézmények iránti bizalmat – bizalmatlanságot rendelték, a másodikba az emberek iránti bizalmat, a harmadikba pedig a helyi intézmények iránti bizalmat. Megállapították, hogy a három faktor viszonylag szorosan korrelál egymással azt jelenti, hogy mindhárom faktorra erősen hat az általános bizalom – bizalmatlanság attitűd. ¾ „A politikai intézmények felé irányuló bizalom: a skála átlaga ‐22 pontnak adódott. A skála értéke a válaszadók 62 százaléka körében egyértelműen negatív, és ebből 3% körében a minimális ‐100 pontos értéken áll a mutató. A válaszadók 17 százaléka körében nulla körüli értéken állt meg a skála, és ez leginkább ambivalenciát, illetve véleménynélküliséget jelez. Végül a mutató értéke a megkérdezettek 21 százaléka körében egyértelműen pozitív, de csak a válaszadók 1 százaléka körében állt be a mutató a maximális +100 pontra. ¾ Az „emberek‖ iránti bizalmat mérő skála átlaga is negatív: ‐13 pont. A skála értéke a válaszadók 53 százaléka körében egyértelműen negatív, és ebből 7% körében ‐100 pont. A válaszadók 18 százaléka körében nulla körüli értékre állt be a mutató, 29 százalékuk körében viszont egyértelműen pozitív a skálaérték. Ugyanakkor mindössze a romák 2 százaléka bízik maradéktalanul az „emberekben‖. ¾ A helyi intézmények iránti bizalmat mérő skála átlaga átbillent a pozitív tartományba: +5 pont. A skála értéke a válaszadók 36 százaléka körében negatív, ötödük körében nulla körüli, 44 százalékuk körében viszont egyértelműen pozitív. Ebből azonban csak 1% körében +100 pont, és ugyanennyi válaszadó körében ‐100 pont a skálaérték”.
¾ Korreláció található a politikai és helyi intézmények iránti bizalmat mérő skálák között (r=0,73). Mindkettő korrelál az emberek iránti bizalom‐skálával is, de lazábban (r=0,47 illetve r=0,44 szinteken). ¾ A politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság vidéken jellemzőbb, mint a fővárosban: a budapesti átlag ‐9 pont, míg a vidéki ‐24 pont. ¾ Nemi különbségek is felfedezhetőek: a roma nők valamivel jobban hajlanak bízni a helyi intézményekben, mint a férfiak.
A bizalom – bizalmatlanság attitűdre az iskolázottság hat a leginkább. A legalább köziskolát végzett cigányok körében mindhárom mutató átlaga lényegesen magasabb, mint a kevésbé iskolázott romák körében. A fiatalabb korosztályok (16‐29 éves romák) egy kicsit bizalmatlanabbak, mint az idősebbek. Figyelemre méltó a tanulmány ezen pontjának összegzése: „A végül a roma emberek – nem roma emberek iránti bizalom különbsége r=‐0,17 szinten – tehát szignifikánsan negatívan, de nem túl szorosan – korrelál a helyi intézmények iránti bizalommal. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a helyi intézményeknek (pl. az önkormányzatnak) nehezebb szót érteni a magukba forduló, a nem romák iránt bizalmatlan romákkal, tehát extra erőfeszítéseket kellene tenniük a legképzetlenebb és egyben leginkább bizalmatlan romák bizalmának megnyeréséért, ha céljuk a leginkább leszakadt romák felzárkózásának segítése”.
Kapcsolati tőke ¾ A magyarországi roma gyermekek 16%‐a homogén környezetben tanul, 62%‐uk jár többségében többségi gyermekeket tartalmazó osztályba ¾ A magyarországi romák többsége magyar cigány (romungro) ennek ellenére sokan, a válaszadók 30%‐a nyilatkozott úgy, hogy otthonában a cigány nyelvet használja. ¾ A válaszadók több, mint 98%‐a dolgozna együtt többségi társadalom tagjával, vagy élne közvetlen szomszédságában. ¾ Alacsonyabb mértékben, de a romák 94%‐a támogatná a vegyes házasságot – akár fiú, akár leánygyermekéről lenne szó. ¾ Társas kapcsolatok: a megkérdezettek fele (53%) nem szokott szórakozni, vendéglátóhelyekre járni. ¾ A roma nőkhöz képest a roma férfiaknak több olyan barátjuk van, akikkel többé‐kevésbé rendszeresen találkoznak és/vagy tartják a kapcsolatot. ¾ A kutatók szerint a rokonszenvi választáson alapuló baráti kapcsolatokban tehát nagyon is erősen hatnak a szegregációs tényezők.
Társadalmi normák A már hivatkozott, és módszertani vezérfonalként használt Tárki kutatás társadalmi normák körében a segítőkészséget (segítségnyújtást és segítségadást) vizsgálta. Miután az elemzett kutatás sem a társadalmi tőke mérésére készült, eredmények tekintetében korlátozottan elemezhető a segítség elfogadására vonatkozó adatsor ‐ leginkább azért, mert pusztán az állami intézményektől való segítség elfogadását kutatták. ¾ A roma háztartások 76%‐a nem vette igénybe sem a családsegítő szolgálat, sem a gyermekvédelmi szolgálat segítségét a kutatást megelőző 12 hónapban. ¾ A roma családok 52 százaléka nem kért – és így nem is kapott – semmilyen támogatást a kérdőíven szereplő 9 lehetőség közül, a kérelmező családok 12 százalékának elutasították egy vagy több kérelmét. ¾ A vidéken élő roma családok sokkal nagyobb valószínűséggel kértek és kaptak szociális étkeztetési támogatást, mint a budapestiek. Hasonló a helyzet a védőnői szolgáltatásnál és a közgyógyellátásnál is. ¾ Támogató szolgáltatást a kisebb vidéki városokban élő romák kértek a legnagyobb valószínűséggel, de e körben is csak 9% kért, és ebből mindössze 5% kapott. ¾ Adósság kezelési szolgáltatásban viszont a nagyvárosokban élő roma családok részesültek az átlagosnál nagyobb valószínűséggel: Budapesten 7%, a megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban pedig 8%, míg a kisebb városokban és a kistelepüléseken csak 3%.
Civil társadalmi aktivitás ¾ A 16‐64 éves romák 59 százaléka nem vett részt semmilyen kulturális, sport vagy politikai programban az elmúlt 12 hónapban. ¾ 19 százalékuk csak egy féle programon vet részt a kérdőíven szereplő hat lehetőség közül, 13 százalékuk viszont kétféle programon is, 9 százalékuk pedig három vagy többfélén is. ¾ A férfiak 16 százalékával szemben a nők körében csak 6% volt legalább egy sporteseményen az elmúlt év során, és a férfiak 19 százalékával szemben a nők körében csak 14% volt politikai, választási rendezvényen.
¾ A roma családok 85 százalékában senki semmilyen közéleti tevékenységben sem vett részt az elmúlt egy évben (a kérdőíven szereplő lehetőségek közül). A háztartások 8 százalékában egy féle tevékenységben való részvételről számoltak be, 4 százalékuknál kétféléről, 3 százalékuknál pedig három vagy több féléről is. Azaz van néhány roma család, ahol nagyon aktívak a közéletben, de a döntő többség teljesen passzív. ¾ Életkor szerint itt nem jelentősek a különbségek de természetesen az iskolázott romák számoltak be a legnagyobb valószínűséggel valamilyen közéleti aktivitásról. Ezen túlmenően az is megállapítható, hogy a megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban élők és a Közép‐ Dunántúlon élő romák aktívabbak, mint a máshol élők.
Összegzés
Tanulmányunkban a már meglevő kutatásokban feltett kérdések alapján összegeztük a roma társadalomban rejlő etnikai tőke, kapcsolati háló jellegzetességeit. Megállapítások, következtetések levonására ezek az adatok korlátozottan alkalmasak, hiszen nem kifejezetten a tőke mérésére kialakított kérdéssorokban mérték őket. Ez alól kivételt képez a Marketing Centrum 2011‐es kutatása, amelynek Bizalom kérdésblokkja kifejezetten a társadalmi tőke indikátorait is méri – messzemenő következtetéseket azonban még önmagában ebből nem lehet levonni. Szükség lenne további, célzott kutatásokra ezen a területen. Hipotézisünk szerint a társadalmi tőke fejlesztése hatékony beavatkozási, közpolitikai eszköz. A magyarországi kutatások sokat (többet) foglalkoznak az egyedi, individuális, racionális viselkedéssel (megélhetési módozatokkal, egyéni identitás alakulásával); valamint a csoportszintű etnikai stratégiákkal, lehetőségekkel (kisebbségi önkormányzatok, kollektív identitás stb). A magyarországi roma kutatási kánonnak nem szerves része a ’tie’, a kapcsolatok elemzése, az etnikai tőke, mint erőforrás szerepe – akkor is, amikor a modern szociológiai paradigmák már nagyobb hangsúlyt fektetnek a mikro‐makroszintek összekapcsolására, határterületeik elemzésére, és túllépnek a hagyományos mikro és makroszintű elemzések keretein. Ugyanakkor társadalmi tőkével kapcsolatos állításokat majd minden szerző megfogalmaz. Barany a kelet‐európai cigányságról írott könyvében azt írja, hogy „a romák között alacsony az etnikai szolidaritás, bár a csoport kohéziója és ugyanazon alcsoportba tartozók egymás iránti bizalma igen erős lehet”. Stewart a Daltestvérekben arról ír, hogy a felhalmozás kultúráját tulajdonképpen a csoport normarendszere nem engedi – ez egy másik megnyilvánulása a társadalmi tőkének. A kutatások szerint a romák köztudomásúan családcentrikusak – a többségi társadalom a családot a megélhetés forrásának, eszközének tartja. A bemutatott adatok elemzése alapján nem tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy az etnikai alapú társadalmi tőke a magyarországi romák körében milyen erőforrás – milyen előnyei, hátrányai vannak. Azt viszont kijelenthetjük, hogy erős erőforrásmotorok hajtják a tőkeképződést. A tőke felhasználásnak irányát pedig tudatos tervezéssel, nüansznyi változások elősegítésével elősegíthetné egy összehangolt, erre a célra irányuló fejlesztéspolitikai csomag.
Bibliográfia Albert, Fruzsina – Dávid, Beáta (2006): A kapcsolati tőke dimenziói etnikus metszetben. In: Kolosi Tamás‐Tóth István György‐Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2006. Barany, Zoltan (2003): A kelet‐európai cigányság. Athenaeum Kiadó, Budapest. Bognár Adrienn: Bowling Alone. www.publikon.hu/application/essay/511_1.pdf Bourdieu, P. (1998): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 155–176. Coleman, J. S. (1998): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 11–43. Elekes Györgyi (2011): Roma integráció és iskolai mobilitás. Educatio, 20. Évf. 2. Szám Fukuyama, Francis (2007): Bzialom. Európa Kiadó, Budapest. Füzér Katalin ‐ Gerő Márton ‐Sik Endre Zongor Gábor (2005): A társadalmi tőke növelésének lehetőségei fejlesztéspolitikai eszközökkel. www.tartki.hu Giczi Johanna ‐Sik Endre (2009): Bizalom, társadalmi tőke, intézményi kötődés. Tárki Európai Társadalom Jelentés 2009. www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/gazdkult_gici_sik.pdf Kis Krisztián (2006): A társadalmi tőke mint a társadalomban fellelhető nem anyagi erőforrás. http://www.pafi.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/e865e1dacf38e2818525663b007896c5/439 a0f7263c1f0fcc1257133002eaba8?OpenDocument Messing Vera – Molnár Emília: Válaszok a pénztelensége: cigány és nem cigány családok megélhetési stratégiái. Esély, 2011/1 Némedi Dénes (2008): Modern szociológiai paradigmák. Napvilág Kiadó, Budapest. OECD (1999): Social Capital : The Challenge of international measurement. Orbán Annamária – Szántó Zoltán. Társadalmi tőke. rdelyitarsadalom.adatbank.transindex.ro/.../et6‐ 4_tanulmany Stewart, Michael (1994) Daltestvérek. T‐Twins Kiadó, Budapest.
i
Orbán Annamária‐ Szántó Zoltán: Társadalmi tőke. http://erdelyitarsadalom.adatbank.transindex.ro/pdfdok/et6‐4_tanulmany_1_4.pdf
