4. számú melléklet A tanulmányok alatti vizsgák fogalma és rendje a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban Bevezető fogalmak
Tanulmányok alatti vizsgák: az osztályozó vizsgát, a különbözeti vizsgát, a pótló vizsgát és a javítóvizsgát együtt tanulmányok alatti vizsgának nevezzük Osztályozó vizsga: - Az intézményvezető engedélyezheti a kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól felmentett magántanulók számára. - A nevelőtestület a jogszabályban rögzítetteknek megfelelően engedélyezheti a megengedettnél többet hiányzó tanulóknak a félévi és az év végi osztályzat megszerzése céljából. Pótló vizsga: Ha a vizsgázó fel nem róható okból elkésik, távol marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel távozik, akkor az adott tárgyból pótló vizsgát tehet. A vizsgázónak fel nem róható minden olyan ok, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos, vagy gondatlan magatartására. Javító vizsga: A tanítási év végén, vagy az osztályozó vizsgán elégtelen osztályzatot szerző tanuló számára szervezett vizsga. Ennek sikeres letétele a következő évfolyamba való lépés feltétele. Különbözeti vizsga: A különbözeti vizsga célja annak a megállapítása, hogy a tanuló például emelt szintű képzés váltása esetén rendelkezik-e a tanulmányok folytatásához szükséges ismereti szinttel. Iskolaváltáskor az intézményvezető határozhatja meg az átvételhez szükséges szintfelmérés feltételeit.
Vizsgaidőszakok Az intézmény három időszakot biztosít a tanulmányok alatti vizsgák lebonyolítására: augusztus, január és április folyamán. A jelentkezés időpontját az aktuális tanév rendje rögzíti. A vizsgára történő jelentkezés írásban történik, kiskorú tanuló esetén a szülő aláírásával.
A vizsgák rendje Valamennyi vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. Általános számítási elv: Időtartam Aránya
Írásbeli 45 perc 60%
Szóbeli 15 perc 40%
Az egyes tantárgyak speciális elvárásai alapján a munkaközösségek más arányokat is felállíthatnak, ezeket a tantárgyi követelmények tartalmazzák.
A vizsgák értékelésének általános irányelvei
Osztályozó és pótló vizsga esetén: Osztályzat jeles (5) jó (4) közepes (3) elégséges (2) elégtelen (1)
%-os határok 80%-100%-tól 60% - 79% 40% - 59% 25% - 39% 0% - 24%
Javító vizsga esetén: Osztályzat közepes (3) elégséges (2) elégtelen (1)
%-os határok 65% -tól 40% - 64% 0% - 39%
Különbözeti vizsga esetén: engedélyezhető váltás nem engedélyezhető váltás
%-os határok 40%-tól 0% - 39%
Témák javító- és osztályozóvizsgára MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A vizsga két részből áll. Az első fele egy feladatlap kitöltése (9-10. évfolyamon), ill. egy értekezés vagy esszé megírása (11-12. évfolyamon). Az írásbeli anyagát a szóbeli tételek alapján állítjuk össze. A vizsga második fele szóbeli, a kihúzott tételt 20 perc felkészülési idő alatt kell kidolgozni. Az írásbeli 45 perces, és 60%-ot ér, a szóbeli pedig 5-10 perc, és 40%-ot százalékot ér. 9. AJTP évfolyam – magyar irodalom 1. A műnemek csoportosítása, jellemzői 2. A lírai műfajok 3. Az epikai műfajok 4. A nép- és műköltészet 5. A verselemzés lépései 6. A novellaelemzés lépései 7. Verselés, rímek 8. Egy lírai mű elemzése 9. Egy epikai mű elemzése 10. Egy drámai mű elemzése (Moliére: A fösvény) 9. AJTP évfolyam – magyar nyelvtan 1. Magánhangzó- és mássalhangzótörvények 2. Helyesírásunk alapelvei 3. Szótagolás, elválasztás 4. A toldalékok szerepe, fajtái 5. Hangalak - jelentés 6. Közmondások, állandósult szókapcsolatok 7. A szófajok. Az igék és a névszók 8. A szófajok. Egyéb szófajok 9. Az egyszerű mondat 10. Az összetett mondat 9. évfolyam – magyar irodalom 1. Mítosz, mitológia; görög mitológia (istenek születése) 2. Homérosz i eposzok (Iliász és/vagy Odüsszeia) 3. Ókori görög líra 4. Ókori görög színház; Szophoklész: Antigoné 5. Római irodalom. Horatius 6. Római irodalom. Vergilius 7. Biblia. Ószövetség 8. Biblia. Újszövetség 9. A középkori egyházi irodalom 10. A középkori világi irodalom 11. Dante 12. Villon 13. Középkori nyelvemlékeink 14. Boccaccio 15. Petrarca 16. Janus Pannonius 17. Balassi Bálint 9. évfolyam – magyar nyelvtan 1. A kommunikáció fogalma, tényezői, funkciói 2. A tömegkommunikáció fogalma, funkciói 3. A média típusai
4. A média műfajai 5. Magán- és mássalhangzórendszerünk, hangtörvényeink 6. A szóelemek 7. Szóalkotásmódok 8. A szófajok rendszere 9. A mondat fogalma, csoportosítása 10. Szószerkezetek 11. Mondatrészek – az alany és állítmány 12. Mondatrészek – tárgy, határozók, jelzők 13. Az összetett mondat fajtái 14. A szöveg fogalma, jellemzői 15. A szöveg szerkezete 16. A szövegösszetartó erő 17. Helyesírásunk alapelvei, a központozás 18. Egybe- és különírás, az idegen szavak helyesírása 9.(nyek.) évfolyam – magyar irodalom 1. A műnemek csoportosítása, jellemzői 2. A lírai műfajok 3. Az epikai műfajok 4. A nép- és műköltészet 5. A verselemzés lépései 6. A novellaelemzés lépései 7. Verselés, rímek 8. Egy lírai mű elemzése 9. Egy epikai mű elemzése 10. Egy drámai mű elemzése (Moliére A fösvény) 9.(nyek.) évfolyam – magyar nyelvtan 1. Magánhangzó- és mássalhangzótörvények 2. Helyesírásunk alapelvei 3. Szótagolás, elválasztás 4. A toldalékok szerepe, fajtái 5. Hangalak - jelentés 6. Közmondások, állandósult szókapcsolatok 7. A szófajok. Az igék és a névszók 8. A szófajok. Egyéb szófajok 9. Az egyszerű mondat 10. Az összetett mondat 10. 1. 2. 3. 4. 5.
évfolyam – magyar irodalom A reneszánsz színház és Shakespeare (Rómeó és Júlia) Zrínyi Miklós és a barokk irodalom A felvilágosodás eszmerendszere és irodalma (pl. Rousseau, Voltaire, Goethe) A magyar felvilágosodás irodalmából (pl. Kazinczy, Batsányi, Kármán) Csokonai Vitéz Mihály költészete (műfaji sokszínűsége, a felvilágosodás eszméi, szentimentalizmus) 6. Berzsenyi Dániel költészete (hazafias ódái, elégiái, horatiusi életszemlélete) 7. A romantika fogalma, korszakolása, jellemzői 8. Az angol romantika (pl. Byron, Shelley, Keats) 9. Puskin és az Anyegin 10. Katona József és a Bánk bán (a mű szerkezete, jellemek rendszere) 11. Kölcsey Ferenc költészete (a Himnusz és Szózat összehasonlító elemzése; Vanitatum vanitas; Zrínyi-versek; szónoki művei) 12. Vörösmarty Mihály (Csongor és Tünde; gondolati költészete; költészete a neoabszolutizmus idején)
13. Petőfi Sándor tájköltészete 14. Petőfi Sándor szerelmi lírája 15. Petőfi Sándor forradalmi költészete 16. Petőfi Sándor és Az apostol 17. Jókai Mór: Az arany ember 10. évfolyam – magyar nyelvtan 1. Jelek és jelrendszerek 2. A hangalak és a jelentés kapcsolata 3. A szövegtípusok - digitális és nem digitális szövegek 4. Mi a stílus? (A beszéd, a nyelv, a szöveg és a stílus) 5. A szókincs mint stíluseszköz 6. A szóalakok és mondatformálás mint stíluseszköz 7. Az alakzatok 8. A szóképek 9. A nem nyelvi stíluseszközök 10. A bemutatkozás szövegtípusai 11. A hivatali levél 12. A magánéleti szövegek stílusa 13. A hivatalos szövegek stílusa 14. A közéleti szövegek stílusa 15. A sajtószövegek stílusa 16. A tudományos szövegek stílusa 17. A szépirodalmi szövegek stílusa 18. Az értekezés és a tanulmány 11. 1. 2. 3. 4. 5.
évfolyam – magyar irodalom Arany János lírai költészete (az 1850-es évek versei, az Őszikék lírája) Arany János balladái (az 1850-es évek balladái, az Őszikék balladái) Arany János nagyepikája (Toldi estéje) Madách Imre: Az ember tragédiája (műfaj, szerkezet, szereplők) Madách Imre: Az ember tragédiája (történeti színek, történelemszemlélet, filozófiai háttér) 6. A XIX. század második felének világirodalma - líra (szimbolizmus, szecesszió, impresszionizmus, Baudelaire, Verlaine, Rimbaud) 7. A XIX. század második felének világirodalma - epika (Tolsztoj, Dosztojevszkij) 8. A XIX. század második felének világirodalma - dráma (Ibsen, Csehov) 9. Mikszáth Kálmán (A jó palócok, Tót atyafiak) 10. Mikszáth Kálmán egy regénye 11. Vajda János költészete 12. Tóth Árpád, Juhász Gyula 13. Ady Endre ars poetica – a költő szerepvállalás versei 14. Ady Endre szerelmi költészete (Léda-, Csinszka-versek) 15. Ady Endre világháborús költészete 16. Móricz Zsigmond novellái 17. Móricz Zsigmond egy regénye 18. Az avantgárd irodalma 19. Kosztolányi Dezső Számadás című ciklus néhány verse 20. Kosztolányi Dezső egy regénye 21. Babits Mihály tematikai és műfaji sokszínűség az első kötetekben 22. Babits Mihály a humánum őrzése, a prófétaszerep vállalása
11. 1. 2. 3. 4. 5.
évfolyam – magyar nyelvtan Kommunikációs zavar Manipuláció A szónoki beszéd A szónok tulajdonságai és feladatai A beszéd megszerkesztésének menete az anyaggyűjtéstől a megszólalásig
6. A beszéd felépítése 7. Az érvelés 8. A nyelv függőleges tagolódása 9. A nyelv regionális tagolódása 10. Kettősnyelvűség, kétnyelvűség, kevert nyelvűség 11. Nyelvi tervezés, nyelvpolitika 12. A nyelvi norma, nyelv fejlődése, a nyelvművelés 13. Az előadás 14. A hozzászólás és a felszólalás 15. Az értekezés 12. 1. 2. 3.
évfolyam – magyar irodalom Karinthy Frigyes Krúdy Gyula József Attila: költői magatartásformák, költészetfelfogás (pl. Tiszta szívvel, Ars poetica, Tudod, hogy nincs bocsánat, Thomas Mann üdvözlése) 4. József Attila nagy gondolati költeményei 5. József Attila kései költészete – közéleti versek, szerelmi költemények 6. József Attila: kései költészete - A tragikus önsors versei, az utolsó vershármas 7. XX. századi világirodalom – egy epikus mű bemutatása (pl. Kafka / Thomas Mann) 8. Egy XX. századi dráma (pl. Brecht / Beckett / Dürrenmatt) 9. Költői magatartásformák, idill és tragikum Radnóti Miklós verseiben 10. Radnóti Miklós eclogái 11. Szabó Lőrinc 12. Pilinszky János 13. Weöres Sándor 14. Márai Sándor 15. Illyés Gyula 16. Nagy László 17. Örkény István 18. A XX. század második felének magyar irodalma - egy szerző bemutatása (pl. Nemes Nagy Ágnes, Mészöly Miklós, Szilágyi Domokos) 19. A kortárs irodalom egy alakjának bemutatása (pl. Kertész Imre, Szabó Magda, egy drámai alkotás és szerzője) 20. Regionális kultúra: a régió kulturális hagyományai, irodalmi emlékhelyek 21. Az irodalom határterületei (pl. szórakoztató irodalom, filmes feldolgozások, detektívregény)
12. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
évfolyam – magyar nyelv A nyelv és a beszéd. A nyelv mint változó rendszer A beszéd mint cselekvés A nyelvcsaládok és a nyelvtípusok A magyar nyelv rokonsága. A nyelvrokonság bizonyítékai A magyar nyelvtörténet korszakai Kézírásos és nyomtatott nyelvemlékek A szókészlet változásai a magyar nyelv történetében A nyelvújítás Az információs társadalom hatása a nyelvhasználatra
ANGOL NYELV a vizsga időtartama aránya az értékelésnél
írásbeli rész 60 perc 70 %
szóbeli rész 15 perc 30 %
A vizsga felépítése: 9-11. évfolyam Az írásbeli vizsga felépítése Az adott évfolyamon használt tankönyv(ek) anyagából nyelvhasználati, szókincset mérő, olvasott szöveg értését és íráskészséget mérő feladatok A szóbeli vizsga felépítése Az adott évfolyamon használt tankönyv(ek) anyagából szövegek alapján önálló témakifejtés; megadott témákról való beszélgetés a vizsgáztatóval 12. évfolyam Az írásbeli vizsga felépítése 2 nyelvhasználati/nyelvhelyességi (Use of English) feladat 2 szövegértési (Reading) feladat 1 szövegalkotási (Writing) feladat B1 szintig: középszintű feladatok (A2 – B1) B2 szinttől: középszintű és emelt szintű feladatok (A2-B2) A szóbeli vizsga felépítése B1 szintig: középszintű feladatok önálló témakifejtés képes illusztrációk segítségével szituáció B2 szinttől: középszintű és emelt szintű feladatok önálló témakifejtés képes illusztrációk segítségével érvelés, véleménykifejtés megadott téma/állítás alapján
Részletes követelmény : Level A1 – A2 Grammar Present Simple Plurals Possessive pronouns Past Simple Regular & irregular verbs Object pronouns Writing completing a form informal e-mail / letter postcard Topics and situations Giving personal information Making a reservation / At a hotel reception Daily routine My favourite season / day Music questionnaire Describing a friend
New English File Elementary There is/are structure Present Continuous Quantifiers Comparative & superlative forms Future: to be going to Present Perfect describing a friend holiday report magazine article Texts Typically British The mystery of Okinawa Fascinating festivals Shopping: Men & Women are different A tale of two Sydneys A night in a haunted hotel
Holiday report In a gift shop At a restaurant Introducing your city or village
Murder in a country house Neighbours from hell Food can be dangerous for your health The Acatama desert
Vocabulary vocabulary list available on https://elt.oup.com Level A2 – B1 Grammar question formation present simple and continuous defining relative clauses past simple and continuous so, because, but, although expressing future (going to, present continuous, will) uses of will / won’t present perfect
New English File Pre-Intermediate
Writing informal letter describing place of living formal e-mail Topics for conversation Introduce yourself and a family member (who knows you better – your friends or your family? Why?) Picture description (Bring your own picture and compare and contrast it with the one your teacher gives you) Your last holiday – what can go wrong during a holiday? Talk about your plans for the weekend / next year. Make arrangements for a friend’s birthday. Your town or village – describe where you live. Is it a friendly place? What can a tourist see and enjoy there? Talk about the last party you went to. Are you a party animal? How can you survive at a party if you don’t know anybody there? Talk about your sleeping habits and dreams. Is it healthy to sleep a lot? What can you do if you can’t sleep well? How can a pharmacist help? The good and bad sides of weekends. Talk about your lifestyle – food, exercise, stress, body age, calendar age. Say what you have to do to learn a language.
comparatives, superlatives infinitive and gerund Conditional I and II may/might, should used to the passive something, anything, nothing etc. too, enough; so / neither past perfect describing a building giving your opinion Texts Who wrote Imagine? One October evening Mountain climbers rescued ... Problems with your teenage children We’re living faster but are we living better? Your most exciting sporting moments
Nature’s perfect killing machine
A famous rebel World’s most experienced driver Trapped in a lift - Listening 8.3 (szövegátirata a 125. oldalon!)
Vocabulary vocabulary list available on https://elt.oup.com Level B1 – B2 New English File Intermediate Grammar Present Simple and Continuous Conditionals action and non-action verbs Future Time Clauses Past tenses: Simple, Continuous, Usually and used to Perfect Quantifiers Future forms: be going to, present Articles: a, an, the, no article continuous, will/shall Gerund and Infinitive Present Perfect and Past Simple Reported Speech: statements, Present Perfect Continuous questions commands Comparatives and superlatives of Passive Voice adjectives Relative Clauses: defining, nonObligation (must, have to, should) defining Deduction (must, may, might, can’t) Question-tags Ability, possibility (can, could, be able Indirect Questions to) Writing Informal email / letter Describe a person Telling a story Topics for conversation Food and Restaurants Family and Friends Sport Transport and Travelling School and Education House and Furniture Jobs Shopping Cinema and television Judging by appearances, describing people
Describing a house or a flat A film review An article for a magazine Texts Famous cheating moments in sport Families have a great-great future My life without money Race to the Sun Never give up Houses you’ll never forget Slow down… From Librarian to…. Making a complaint Couple switch on….
Vocabulary vocabulary list available on https://elt.oup.com Level B2 New English File Upper-Intermediate Grammar Question formation Adverbs and adverbial phrases Auxiliary verbs (adverbs of manner, frequency, time, so and neither degree and comment adverbs) Present Perfect Simple / Passive (all forms); it is said that…. Continuous Future perfect and future Adjectives as nouns; adjective order continuous Narrative tenses: past simple, past Zero and first conditionals; Future continuous, past perfect, past time clauses (as soon as, when, until, perfect continuous unless, in case)
Unreal conditionals Past modals (must/might/can’t/etc.+have+past participle) Verbs of the senses Verbs followed by the gerund or by the infinitive, or both with or without a change in meaning used to/be used to/get used to Reporting verbs Articles
Uncountable and plural nouns; collective nouns Quantifiers (all/every, most; no/none/any; both/neither/either) Structures after wish Clauses of contrast (although/even though/though/in spite of/despite) and purpose (to/in order to/so as to/for/so that/so as not to) Defining and non-defining relative clauses
Writing Informal letters Expressing opinion Formal letters
Reports „For and against”
Topics for conversation Dating; getting to know someone Personality and body language Illness and treatment Air travel Crime and punishment Weather Taking risks Sleeping habits and sleeping problems The media / Business and advertising Science
Texts Three minutes to get to know the love of your life Watching the English: how the English dress Making the punishment fit the crime The risk factor How to get out alive What’s your soundtrack? Sleepy people-the dangers of sleep deprivation Suffering for science
Vocabulary vocabulary list available on https://elt.oup.com Level C1 New English File Advanced Grammar Discourse markers: linkers conditional sentences uses of have expressing permission, obligation, pronouns necessity the past: narrative tenses, used to, gerunds and infinitives would expressing future plans and expressing speculation and deduction arrangements inversion cleft sentences unreal uses of past tenses comparison verb + object + infinitive or gerund Writing a letter of application for and against – arguments writing a complaint
writing a review writing a report
Topics for conversation a job you would love / hate to do your childhood (family occasions, holidays, activities, illnesses, toys etc.) your reading habits Are you suffering from Affluenza? your favourite historical film / period in history gadgets you can’t live without your opinion about alternative medicine famous tourist sights going to and living in another country animal debates
Texts Whose language? Multitasking (A or B) The sick society History Goes to the Movies A single word will help your persuasion / Asking for a little can go a long way Are we hooked on addiction? Welcome to Nannyfornia Trick or treatment
Vocabulary vocabulary list available on https://elt.oup.com
NÉMET NYELV Az osztályozó vizsga értékelésekor az érettségi vizsga elveit, százalékait alkalmazzuk. 24%-ig elégtelen 25-39% elégséges 40-59% közepes 60-79% jó 80-100% jeles NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ 9. NYEK:
Kon-Takt 1 1-8. lecke Kon-Takt 2 1-6. lecke Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag. Szóbeli témakörök: - Család - Hónapok, évszakok, időjárás - Vásárlás, ruhavásárlás - Szállástípusok, szolgáltatások - Étkezések, élelmiszerek - Szabadidő, hobbik, sportágak - Napirend - Szabadidős programok - Nyaralás, vakációs tervek - Lakás, lakókörnyezet - Háztartási munkák - Internet, számítógépes tevékenységek - Egy város jellemzése - Tömegközlekedés, járművek - Repülőtér, utazási előkészületek - Tanulás, iskola - Foglalkozások, diákmunka, állásinterjú 9. évfolyam:
Kon-Takt 2 7-8. lecke Kon-Takt 3 1-3. lecke Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag. Szóbeli témakörök: - Testrészek, betegségek, panaszok, tünetek - Egészséges életmód - Sportágak, sporteszközök, extrém sport - Az egyéni és a társasutazás előnyei, hátrányai - Nyelvtanulás külföldön - Időjárás, évszakok - A városi és a falusi élet előnyei, hátrányai - Állattartás, virtuális állattartás - Családi ünnepek: Karácsonyi, szilveszteri hagyományok 10. évfolyam: Kon-Takt 3 4-8. lecke Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag. Szóbeli témakörök: - A pénz, mint fizetőeszköz, folyószámlanyitás
-
Internetes vásárlás, a jövő áruháza Háztartási gépek, eszközök használata Fiatalok médiahasználata, televíziós szokások Szülő – gyerek kapcsolat, kapcsolat a testvérrel, nagyszülővel Tanulás, pályaválasztás, ötletek a tanuláshoz Számítógépes tevékenységek, a számítógép részei Környezetszennyezés, ötletek az energiatakarékossághoz
11. évfolyam: Kon-Takt 4 1-4. lecke Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag Érettségi feladatok: szövegértés, nyelvhelyesség, rövid levél Szóbeli témakörök: - Az élet stációi: egy patchwork, illetve egy modern család működése - Nemi szerepek a családban, munkamegosztás - Generációs konfliktusok, a fiatalok értéknormái - Ruhadarabok, öltözködési stílusok, márkatudatosság, iskolai egyenruha - Lakberendezés, bútorok, a Feng Shui elve, intelligens ház - Élet a nagyvárosban, illetve falun, a jövő városa - Utópisztikus jövőkép, környezeti ártalmak - Élethosszig tartó tanulás, a német, ill. a magyar iskolarendszer, az ideális tanár - Egyetemi szakok, pályaválasztás, diákmunkák 12. évfolyam: Kon-Takt 4 5-8. lecke Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag Érettségi feladatok: szövegértés, nyelvhelyesség, levél Szóbeli témakörök: - Egészséges életmód, betegségek, népi gyógymódok - A stressz oka, leküzdése, legális, illegális drogok - Az egészséges táplálkozás szabályai, táplálkozási szokások, a magyar konyha - Szabadidős tevékenységek, kedvenc olvasmány, a zene hatása - Európa, Európai Unió, a haza fogalma - A tömegturizmus problémái, az idegenforgalom hatásai, utazási trendek - Közösségi háló, virtuális barátság a tanárral, technikai eszközök a jövő iskolájában - Technikai fejlesztések a jövőben + érettségi témakörök HALADÓ NÉMET 9. évfolyam:
KON-TAKT 1 1-8. lecke KON-TAKT 2 1-4. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag Szóbeli témakörök: - Család - Külső-belső tulajdonságok - Foglalkozások - Nevezetességek Németországban - Vásárlás - Zsebpénz - Étkezés, ételek - Szabadidő. hobbik - Vakáció, nyaralás
- Lakás, bútorok - Számítógép, Internet - Közlekedés 10. évfolyam: KON-TAKT 2 5-8. lecke KON-TAKT 3 1-2. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag Szóbeli témakörök: - Iskola - Foglalkozások - Diákmunka - Betegségek - Testrészek - Egészséges életmód - Sport - Nyaralás, előkészületek - Időjárás, évszakok - Városi és falusi élet - Állatok a lakásban 11. évfolyam: KON-TAKT 3 3-6. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag szövegértés, nyelvhelyesség, rövid levél Szóbeli témakörök: - Családi ünnepek - Karácsonyi, szilveszteri hagyományok - Vásárlás - Szolgáltatások - Háztartási gépek, eszközök - Fiatalok médiahasználata, televíziós szokások - Személyleírás, jellemvonások - Szülő-gyerek kapcsolat - Generációs konfliktusok 12. évfolyam: KON-TAKT 3 7-8. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag érettségi feladatok: szövegértés, nyelvhelyesség, levél Szóbeli témakörök: - Tanulási szokások, ötletek a tanuláshoz - Pályaválasztás, foglalkozások - Érettségi hagyományok - Számítógépes tevékenységek - Közlekedés autóval, az autó részei - Környezetszennyezés, környezetvédelem + érettségi témakörök ARANY JÁNOS TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM 9. AJTP:
KON-TAKT 1 Lektion 1-8 KON-TAKT 2 Lektion 1-2 Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag. Szóbeli vizsga témakörei: - Család - Németország, nyelvtanfolyam
-
Vásárlás Öltözködés Szállástípusok Ételek, étkezések Szabadidő, hobbi Napirend Nyaralás Lakás Internet
9. évfolyam: KON-TAKT 2 Lektion 3-7 Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag. Szóbeli vizsga témakörei: - Nyelvtanulás - Tömegközlekedés, repülés - Iskola - Munka, foglalkozások - Egészséges életmód, betegségek 10. évfolyam: KON-TAKT 2 Lektion 8 KON-TAKT 3 Lektion 1-4 Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag. Szóbeli vizsga témakörei: - Sport, extrém sport - Nyaralás, utazás - Időjárás, évszakok - A városi és a falusi élet (előnyei, hátrányai) - Állattartás - Családi ünnepek; nemzeti ünnepek Magyarországon és a német nyelvterületeken; - Karácsony, szilveszter - A pénz, mint fizetőeszköz; folyószámlanyitás a bankban - Vásárlás; vásárlás interneten - Szolgáltatások; háztartási gépek 11. évfolyam: KON-TAKT 3 Lektion 5-8 Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag. Szóbeli vizsga témakörei: - Médiák: internet, mobiltelefon, televízió - Barátság, szerelem - Család, családtagok jellemzése; generációs konfliktusok - Tanulás, vizsga-stressz; pályaválasztás - Számítógép - Közlekedés autóval - Környezetvédelem 12. évfolyam: KON-TAKT 4 Lektion 1-8 Írásbeli: A leckékhez tartozó nyelvtani anyag Érettségi feladatok: szövegértés, nyelvhelyesség, levél Szóbeli vizsga témakörei: - Családi élet, munkamegosztás, generációs konfliktusok - Öltözködés, divat, márkatudatosság - Iskola, élethosszig tartó tanulás, a német, ill. magyar iskolarendszer - Diákmunkák, foglalkozások
-
Egészséges életmód; betegségek, stressz, drogok Egészséges táplálkozás Szabadidős tevékenységek Zene, zenehallgatás Európa, Európai Unió Közösségi háló, a fiatalok médiahasználata
MÁSODIK IDEGEN NYELV 9. évfolyam: KON-TAKT 1 1-5. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag Szóbeli témakörök: - Magamról - Ország ismeret: Németország - Látnivalók Németországban - Európai országok - Német városok - Öltözködés - Zsebpénz - Szállás lehetőségek 10. évfolyam: KON-TAKT 1 6-8. lecke KON-TAKT 2 1-2. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag Szóbeli témakörök: - Étkezési szokások - Menza - Nemzetközi ételek - Szabadidő - Napirend - Nyaralás-szabadság - Német utazási szokások - Lakóközösség - Kollégium - Számítógép, internet - Virtuális városok - Németország a 2. világháború után - A Fal leomlása 11. évfolyam: KON-TAKT 2 3-7. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag Szóbeli témakörök: - Német tanfolyam - Kultúra, múzeumok - Közlekedés - Jogosítvány - Repülőtér - Az én iskolám - Diákmunka - Pályaválasztás - Egészség, betegség - Bohócdoktorok
12. évfolyam: KON-TAKT 2 8. lecke KON-TAKT 3 1-4. lecke Írásbeli: a leckékhez tartozó nyelvtani anyag Szóbeli témakörök: - Sport, sportfajták - Extrém sport - A berni csoda - Nyaralás a szülőkkel - München - Egyéni út, csoportos út - Nyelvtanulás - Évszakok - Falu, város - Állatok a lakásban
BIOLÓGIA 10-11. évfolyam: 1. A rendszerezés alapjai, az élő rendszerek 2. A vírusok, a vírusfertőzés 3. Baktériumok, kékbaktériumok 4. Az eukarióta egysejtűek, csillósok, gyökérlábúak, ostorosok, kovamoszatok 5. A gombák és a zuzmók, a gombák gyakorlati jelentősége 6. A szivacsok felépítése, életmódja 7. Az állatok szövetei I.: hám-, kötő-, támasztó szövetek 8. Az állatok szövetei II.: izom-, idegszövet 9. A csalánozók, laposférgek, fonálférgek rendszertana 10. A puhatestűek és a gyűrűsférgek rendszertana 11. Az ízeltlábúak törzsének rendszertana 12. A tüskésbőrűek, előgerinchúrosok, fejgerinchúrosok rendszertana 13. Halak osztálya és kétéltűek osztálya 14. Hüllők osztálya és madarak osztálya 15. Emlősök osztálya 16. Az állatok kültakarója és mozgása 17. Az állatok táplálkozása 18. Az állatok légzése 19. Az állatok anyagszállítása 20. Az állatok kiválasztása 21. Az állatok szaporodása és egyedfejlődése 22. Az állatok hormonális és idegi szabályozása 23. Az öröklött és tanult magatartásformák 24. Az állatok létfenntartó viselkedései 25. Az állatok szaporodási viselkedései 26. A társas viselkedés alapjai 27. Az állatok kommunikációja 28. Az ember viselkedése 29. A növényi sejt jellemzői 30. A moszatok 31. A növények szövetei 32. A mohák 33. A növények szervei: a gyökér és a szár 34. A növények szervei: a lomblevél 35. A harasztok 36. A nyitvatermők, a virág 37. A zárvatermők, a termés 38. Kétszikű és egyszikű növények 39. A növények vízháztartása 40. A növények táplálkozása és gázcseréje 41. A növények anyagszállítása, növényi hormonok 42. A növények szaporodása, növények egyedfejlődése 11-12. évfolyam: 1. Az öröklött magatartásformák, a tanult magatartásformák 2. Az állatok létfenntartó viselkedései 3. Az állatok szaporodási viselkedései 4. A társas viselkedés alapjai 5. Az állatok kommunikációja 6. Az ökológiai rendszerek
7. A napsugárzás, mint környezeti tényező 8. A levegő és a víz hatása az élőlényekre 9. A talaj alapvető jellemzői 10. A populációk szerkezete és változásai 11. A populációk kölcsönhatásai 12. A társulások szerkezete és változásai 13. A hazai fás társulások főbb típusai 14. A hazai fátlan társulások főbb típusai 15. Az ökoszisztémák, mint biológiai rendszerek 16. Az ökoszisztémák anyagforgalma 17. A biogén elemek, a víz néhány tulajdonsága 18. A lipidek 19. A szénhidrátok 20. A fehérjék 21. A nukleinvegyületek 22. A sejtplazma és a biológiai membránok 23. Anyagforgalom a membránon keresztül 24. A színtest és a mitokondrium 25. A sejtmag és a kromoszómák 26. A sejtosztódás 27. Az anyagcsere általános jellemzői 28. A szénhidrátok felépítése energiát igényel 29. A szénhidrátok lebontása energiatermelő folyamat 30. A nukleinsavak felépítése és jelentősége a sejt életében 31. A fehérjék felépítése a sejtben 32. A genetikai kód, gének és allélek 33. A génműködés szabályozása 34. A gének megváltozása 35. A génösszetétel megváltozása 36. A géntechnológia és a gyakorlati alkalmazása 37. A GMO növények, a Humán Genom Program 38. Az öröklődés alaptörvényei 39. A domináns-recesszív öröklésmenet 40. Az intermedier és a kodomináns öröklésmenet 41. Az öröklésmenetek néhány példája 42. Génkölcsönhatások 43. A nemhez kötött öröklődés 44. A kapcsolt öröklődés 45. A mennyiségi jellegek öröklődése 46. Genetikai eredetű megbetegedések 47. Az emberi öröklődés vizsgálata 12-13. évfolyam: 1. Hormonális szabályozás központja 2. Az agyalapi mirigy és a hipotalamusz kapcsolata, a hátulsó lebeny hormonjai 3. Az agyalapi mirigy elülső lebenyének hormonjai, a növekedési hormon, betegségek 4. A pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, hasnyálmirigy és betegségei 5. A mellékvese és betegségei 6. Nemi mirigyekre ható hormonok, terhesség alatti hormonális szabályozás 7. Az idegszövet felépítése 8. Az elemi idegjelenségek 9. A gerincvelő felépítése 10. Az agyvelő és felépítése
11. Gerincvelői idegek, agyideg, vegetatív idegrendszer 12. Vegetatív központok, a vérnyomás-szabályozás, a keringés szabályozása 13. Az idegrendszer mozgató működése 14. Piramidális, extrapiramidális rendszer, a szívműködés szabályozása 15. Az idegrendszer érzőműködése(bőr-és izom), szaglás, ízlelés 16. A látás érzékszerve a szem 17. A hallás és egyensúlyozás érzékszerve, a fül 18. Az emberi magatartás idegrendszeri alapjai 19. A genetika alaptörvényei 20. Az öröklésmenetek néhány példája (intermedier, domináns-recesszív, kodomináns) 21. Nemhez kötött öröklődés 22. Kapcsolt öröklődés és rekombináció 23. Mutációk 24. Mennyiségi jellegek öröklődése 25. Géntechnológia 26. Géntechnológia gyakorlati alkalmazása 27. A környezet és tűrőképesség 28. A fény, mint környezeti tényező 29. A hőmérséklet, mint környezeti tényező 30. A levegő hatása az élőlényekre, a víz hatása az élőlényekre 31. A talaj alapvető jellemzői 32. Az ökológiai rendszerek anyagforgalma 33. Az ökológiai rendszerek energiaáramlása 34. Populációk szerkezet és változásai 35. Populációs kölcsönhatások 36. A társulások szerkezete és változásai 37. összefoglalás, témazáró 38. Az evolúció alapjai, bizonyítékai 39. Az adaptáció és a fajok kialakulása 40. A bioszféra evolúciója, az ősidő eseményei 41. A bioszféra evolúciója, az óidő és középidő eseményei 42. A bioszféra evolúviója, az újidő folyamatai , az ember evolúciója 43. Az ember környezetének változása
KÉMIA 9. évfolyam: 1. Az atom felépítése, atomszerkezet, elektronburok, periódusos rendszer. 2. Elsőrendű kémiai kötések és jellemzőik. 3. Molekulák térbeli alakja, kötés és molekulapolaritás, másodrendű kémiai kötések 4. Kristályrácsok felépítése, jellemzői. Összetett ionok. 5. Anyagi rendszerek, Halmazállapotok, gázok és a folyadékok jellemzői. 6. Oldatok, oldódás, töménység meghatározása, Diszperz rendszerek, Kolloidok. 7. A kémiai reakciók jellemzői. (feltételei, sebessége, energiaviszonyai) 8. A kémiai egyensúly, és a befolyásolása. 9. Sav-bázis reakciók, víz disszociációja, kémhatás, közömbösítés. 10. Oxidáció, redukció, oxidációs számok. 11. Galvánelem, elektrolízis. 12. A hidrogén, a nemesgázok 13. Halogének, halogén vegyületek 14. Oxigéncsoport elemei 15. Nitrogéncsoport elemei
10. évfolyam: 1. A szén és fontosabb vegyületei 2. Alkálifémek és az alkáliföldfémek 3. Az alumínium, az ón és az ólom, 4. Vas-, réz-, cinkcsoport elemei 5. Szénvegyületek csoportosítása, elnevezése, az izoméria. 6. Telített szénhidrogének tulajdonságai, a kőolaj 7. Alkének, diének, poliének, kaucsuk és a gumi 8. Alkinek, Aromás szénhidrogének, A benzol 9. Halogénezett szénhidrogének 10. Alkoholok, Fenolok 11. Az éterek, aldehidek, ketonok. 12. Karbonsavak és sóik, fontosabb alkánsavak. 13. Észterek, Gliceridek, Felületaktív anyagok 14. A szénhidrátok, a szőlőcukor, fontosabb monoszacharidok 15. Diszacharidok, poliszacharidok 16. Aminok, amidok, 17. Aminosavak, peptidek, fehérjék
FÖLDRAJZ 9. évfolyam: 1. Csillagászati ismeretek, Naprendszer, A Nap felépítése 2. A Föld alakja, mozgásai, A Föld holdja. 3. A térképkészítés fejlődése, A térkép jellemzése, Tájékozódás a földgömbön és a térképen 4. A Föld szerkezete, Lemeztektonika alapjai, Hegységképződés folyamatai. 5. Földrengések, A belső és külső erők, ásványok és kőzetek 6. Földtörténet, Földünk nagyszerkezeti egységei 7. Légkör felépítése, levegő felmelegedése, a légnyomás és a szél 8. A csapadékképződés, ciklonok, anticiklonok és időjárási frontok. 9. A nagy földi légkörzés, a légkör globális problémái 10. A vízburok, a tengervíz mozgásai, Felszín alatti vizek 11. A folyóvizek, a tavak, tengerpart formálása 12. Karsztjelenségek, a jég munkája, gazdálkodás a vízkészlettel 13. Földrajzi övezetesség, a Trópusi övezet 14. A Mérsékelt övezet 15. Hideg övezet 10. évfolyam: Társadalmi folyamatok a 21. század küszöbén 1. Mutassa be Földünk népesedési viszonyait és a népesség jellegzetességeit! 2. Mutassa be Földünk településeinek jellegzetességeit és az egyes településtípusok fejlődési tendenciáit! 3. Mutassa be a gazdasági fejlettség mérésére használt mutatókat és az ezekben rejlő ellentmondásokat! 4. Hogyan befolyásolják a telepítő tényezők a gazdasági tevékenységek térbeli szerveződését? A világgazdaság jellemző folyamatai 5. Mutassa be a piacgazdaság működését! 6. Mutassa be a gazdasági integrációk jellegzetességeit!
7. Mutassa be a világcégek működési jellegzetességeit! 8. Mutassa be a globalizáció jellegzetességeit! 9. Mutassa be a pénz és az értékpapírok világának fő jellegzetességeit! 10. Vázolja a nemzetközi tőkeáramlások jellegzetességeit! 11. Mutassa be a legfontosabb nemzetközi szervezeteket! 12. Mutassa be a nemzetközi munkamegosztás jellegzetességeit és a kialakult gazdasági érőtereket! Magyarország 13. Mutassa be a magyarság legfontosabb jellegzetességeit! 14. Mutassa be Magyarország demográfiai jellegzetességeit! 15. Mutassa be Magyarország foglalkoztatási viszonyait! 16. Mutassa be az 1989-es rendszerváltás magyarországi hatásait! 17. Mutassa be Magyarország ökológia viszonyait! 18. Mutassa be Magyarország energetikai jellegzetességeit! 19. Mutassa be Magyarország globális világgazdaságban betöltött szerepét! 20. Mutassa be Magyarország Európai Unióban betöltött szerepét! 21. Mutassa be Magyarország településföldrajzának jellegzetességeit! 22. Mutassa be a Budapest és a budapesti agglomeráció jellegzetességeit! 23. Mutass be az Alföld gazdasági jellegzetességeit! 24. Mutassa be Magyarország gazdasági válságövezeteit! 25. Mutass be a Dunántúl gazdasági jellegzetességeit! Európa 26. Mutassa be az Európai Unió kialakulásának folyamatát! 27. Mutassa be az EU mezőgazdasági és regionális politikáját! 28. Mutassa be az EU világpolitikában betöltött szerepét! 29. Mutassa be az EU iparának szerkezeti és térbeli átrendeződését! 30. Mutassa be az EU dél-európai tagállamainak problémáit és lehetőségeit! 31. Mutassa be Ausztria és Svájc gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 32. Mutassa be Kelet-Közép-Európa országainak gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 33. Mutassa be a Balkán-félsziget szláv államainak gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 34. Mutassa be Ukrajna gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 35. Mutassa be Oroszország gazdaságföldrajzi jellegzetességeit és világgazdaságban betöltött szerepét! Európán kívüli országok 36. Mutassa be Délnyugat-Ázsia (Közel-Kelet) országainak közös jellegzetességeit! 37. Mutassa be Törökország gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 38. Mutassa be Izrael gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 39. Mutassa be Japán gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 40. Mutassa be Kelet- és Délkelet-Ázsia újonnan iparosodott országainak gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 41. Mutassa be Kína gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 42. Mutassa be India gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 43. Mutassa be az USA gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 44. Mutassa be Kanada gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 45. Mutassa be Mexikó gazdaságföldrajzi jellegzetességeit! 46. Mutassa be Latin-Amerika társadalomföldrajzának jellegzetességeit! 47. Mutassa be Afrika társadalomföldrajzának jellegzetességeit!
Globális problémák 48. Mutassa be a Föld népesedési problémáit! 49. Mutassa be Földünk élelmezési helyzetét! 50. Mutassa be Földünk urbanizációs problémáit! 51. Mutassa be a fenntartható fejlődés dilemmáit! 52. Mutassa be a földi környezet és a természetvédelemével kapcsolatos törekvéseket és eredményeket!