A tájváltozások és a társadalmi gazdasági viszonyok alakulásának összefüggései a Duna-Tisza köze középsó részén

A tájváltozások és a társadalmi– gazdasági viszonyok alakulásának összefüggései a Duna-Tisza köze középso´´ részén Dóka Richárd, Aleksza Róbert, Kôhalmi Fruzsina, Keveiné Bárány Ilona 1. Bevezetés A Duna-Tisza köze térségét érintô, a tájváltozással is foglalkozó legújabb kutatások és tanulmányok a több mint 12 ezer km2-es terület különféle adottságú részeire terjednek ki és más-más megközelítési módokat, célkitûzéseket és módszereket alkalmaznak. Az eltérô módszerek és megközelítési módok révén eredményeik jól kiegészítik egymást (Mezôsi et al. 1996, Biró-Molnár 1998, Iványosi Szabó 2001, Kertész et al. 2001, Kovács-Rakonczai 2001, Rakonczai-Bódis 2001, Deák 2003, 2004, Keveiné Bárány et al. 2004, Schrett 2005, Biró 2006, Biró et al. 2006, Czúcz et al. 2006, Czúcz et al. 2006, Deák-Keveiné Bárány 2006, Hoyk 2006, Mucsi-Kovács 2006, Pándi 2006, Kovács 2008, Ladányi 2008, Duray 2009, Ladányi 2009, Varga 2009, Vámos-Keveiné Bárány 2009, Zsákovics et al. 2009). Ezek a kutatások a horizontális és vertikális tájszerkezet változáselemzését valamint a hátsági és a folyóvölgyi (Dunamenti-síkság, Alsó-Tisza-vidék) területek vizsgálatát is elvégezték. A komplex tájszemlélet alkalmazásán túl többségük térinformatikai eszközöket is felhasznált az értékelésben. Jelen kutatásunk egy Duna-Tisza közi mintaterület térinformatikai alapú tájelemzésével foglalkozik, melyben egyaránt megtalálható városi térség és nemzeti parki terület, emellett a társadalomtudomány által feltárt eredményeket és megközelítési módokat is figyelembe veszi. A természeti és antropogén hatótényezôket együtt kezelô kutatatásunkban a tájváltozást, mint a horizontális tájszerkezet (tájhasználati térstruktúra) változását értékeljük. Vizsgálatunk történeti idôtávra terjed ki: a 18. század végétôl elemezzük a tájhasználatra és a tájszerkezetre ható legfontosabb tényezôket. Egyik fô célkitûzésünk a tájhasználati módokat reprezentáló tájszerkezet történeti változása, valamint a társadalmi-gazdasági tényezôk alakulása közötti összefüggések feltárása volt. Ebben a munkában a társadalomtudományi (történeti földrajz, gazda-

228

Dóka Richárd, Aleksza Róbert, Kôhalmi Fruzsina, Keveiné Bárány Ilona

ságtörténet, településföldrajz stb.) és a tájkutatási szakirodalom eredményeit is felhasználtuk. Térinformatikai eszközökkel kapcsolatot kerestünk a tájhasználat és a termôhely-minôség (agroökológiai potenciál), a településmorfológiai értelemben vett szórványok (tanyák) és a termôhely-minôség, valamint a szórványok és az egyéb tájhasználati módok területi elrendezôdése között. A szórvány-hálózat kiépülése és területi változásának térinformatikai elemzése szintén a kutatás része volt. Az eredmények alapján választ kerestünk arra, hogy Kecskemét térségében mely tényezôk jöhetnek számításba a tájszerkezeti változások hajtóerejeként (Bürgi et al. 2004, Duray 2009).

2. A mintaterület kiválasztásának szempontjai A tájszerkezet és a tájhasználat változását 25x25 km-es mintaterületen vizsgáltuk. A terület kiválasztásának szempontjai között szerepelt, hogy tájföldrajzi alapon viszonylag egységes területet fedjen és a választott tájrészletet tájhasználati szempontból heterogén viszonyok jellemezzék (Rakonczai 1997). További szempont volt, hogy Kecskemét zárt beépítésû belterülete és közvetlen környezete is része legyen a mintaterületnek, lehetôvé téve a városi-városkörnyéki területhasználat (tájhasználat) elemzését. Az így lehatárolt területen belül a különbözô termôhelyi adottságokkal rendelkezô tájrészek tájhasználati, tájszerkezeti jellemzôi is összehasonlíthatóak. Az 1. ábrán feltüntetett terület a Duna-Tisza közi síkvidék középtáj része, melyet gyakran Kiskunság, illetve Homokhátság névvel is illetnek. A mai közigazgatási határokat tekintve a kutatási területen belül teljes közigazgatási területével Ballószög és Helvécia községeket találjuk, legnagyobb részben azonban Kecskemét közigazgatási területe fedi. Emellett Kerekegyháza, Ágasegyháza, Orgovány, Jakabszállás, Fülöpháza, Városföld, Fülöpjakab, Kunszállás, Kunbaracs és Szabadszállás településhatárának egy része is a kutatási területre esik. Egyaránt megtaláljuk a területen belül egy magyarországi nagyváros, Kecskemét urbánus térségét és a Kiskunsági Nemzeti Park Ágasegyházi-Orgoványi rétek elnevezésû területegységét, ahol viszont az extenzív tájhasználati módok jellemzôek.

A tájváltozások és a társadalmi—gazdasági viszonyok alakulásának összefüggései ...

229

1. ábra. A fôbb települések és közlekedési vonalak a mintaterületen.

3. Alkalmazott módszerek 3.1. Módszertani elôzmények A termôhely-minôség és a tájhasználat térinformatikai alkalmazással történô egybevetésének módszere a hazai tájváltozás-kutatásokban is megjelent (Szilassi 2006) és találkozhatunk a szórványok térinformatikai interpretációjának módszerével, történeti változáselemzésével is (Baukó—Tímár 1988, Mucsi—Kovács 2005). A zárt beépítésû települések fejlôdésének táji (természetföldrajzi) adottságokkal való összefüggését Gyenizse és szerzôtársai (2008) elemezték. A társadalmi—gazdasági és infrastruktúrális tényezôk figyelembevétele is mind inkább elterjed a tájváltozások vizsgálatában (Révész et al. 2004, Czúcz et al. 2006, Czúcz et al. 2006).

230


3.2. Térinformatikai adatbázis felépítése A mintaterületen történeti és aktuális térképi források felhasználásával a tájhasználat jellemzôire, a települési szférára (szórványokra), a termôhely-minôségre vonatkozóan gyûjtöttünk adatokat. A felhasznált térképi adatforrásokat az 1. táblázat tartalmazza. A térinformatikai adatbázis tartalmát a térségre vonatkozó társadalomtudományi és tájkutatási eredményekkel állítottuk párhuzamba. 1. táblázat. A felhasznált térképi adatforrások A térkép megnevezése I. katonai térképfelmérés térképei II. katonai térképfelmérés térképei III. katonai térképfelmérés térképei Katonai topográfiai térképmû a II. világháború idôszakából Katonai topográfiai térképmû az 1950-es évek végérôl EOV és GAUSS vetületi rendszerû topográfiai térképek FÖMI ortofotó Külterületi és belterületi vektoros ingatlan- nyilvántartási adatbázis (KÜVET, BEVET) MTA-TAKI AGROTOPO-adatbázis

Térkép méretaránya 18. század második fele M = 1: 28 800 19. század közepe M= 1: 28 800 19. század második fele M = 1: 25 000 Bemutatott korszak

1940—1944

M=

1: 50 000

1958—1959

M=

1: 25 000

1989 1992—1996 2005

M= 1: 25 000 M= 1: 10 000 M = kb. 1: 10 000

2008

M= M=

1: 4 000 1: 1 000

—

M=

1: 100 000

A térképi adatforrások hét idôsíkot jelölnek ki és a 18. század vége óta eltelt több mint két évszázados idôszakot osztják fel. A hét idôsík: 1. 18. század második fele (1783) 2. 19. század közepe (1860—1864) 3. 19. század második fele (1883) 4. 1940—1944 5. 1958—1959 6. 1989—1996 7. 2005—2008 A különbözô rendeltetésû és tartalmú térképek összehasonlítása érdekében egységes tájhasználati kategóriarendszer kidolgozására volt szükség (Nagy 2003). A


231

tapasztalatok alapján a térségben a történeti és területi változások elemzéséhez az alábbi tájhasználati kategóriarendszer alkalmazása javasolható: 1. erdôhasználat, fásítás 2. gyephasználat 3. szántómûvelés 4. szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra 5. vegyes tájhasználat 6. település, beépítés 7. rendszeres vízborítású, természetes eredetû állóvizek 8. mesterséges állóvizek 9. szórványok 1—4. kategóriák használata nem szorul különösebb magyarázatra, de az 5—8. kategóriákhoz némi megjegyzés kívánkozik. Vegyes tájhasználaton olyan egykori zártkerteket kell értenünk, ahol a tájhasználatot kisméretû parcellák (kb. 6000 m2-nél kisebb) és komplex mûvelési szerkezet (szôlô, gyümölcsös, kert, erdô, szántó, tanya) jellemzi. A zártkerteket 1967 után alakították ki, ezért csak az ennél késôbbi származású térképeken tüntettük fel ôket. A településeket, beépítéseket a térképi jelek és attribútumok alapján különítettük el a szórványoktól, de az aktuális állapotot (2005—2008) légifotók vizuális interpretációjával határoztuk meg. A táj vonalas beépítéseit, a mûutakat — az autópálya kivételével — generalizáltan ábrázoltuk. A tájhasználatot bemutató térképeken a rendszeres vízborítású, természetes eredetû állóvizeket is feltüntettük. Tapasztalataink szerint a szárazodás idôszaka alatt (az 1970-es évektôl) készült térképeken a rendszeres vízborítású, természetes eredetû állóvizekként interpretált területfoltok a valóságnak már nem felelnek meg. Az adatbázis egységessége, a koronkénti összehasonlítás kritériuma miatt mégis szükséges ôket szerepeltetni. A korábbi idôszakban ezek egyértelmûen eu- és szemisztatikus, édes- és sós felszíni vizek voltak, míg késôbb már csak a térképek jelzése szerint tartós, illetve évenkénti rendszeres vízborításúak. Hasznosításukra a rét- és nádgazdálkodás a jellemzô, melyet napjainkban a természetvédelmi rendeltetés egészít ki, de elôfordulhat, hogy tájhasználati szempontból funkció nélküliek. A mesterséges állóvizek jellemzôen az 1959 utáni idôszak térképein azonosíthatóak. Különféle funkciókat látnak el: általában víztározási, halászati vagy rekreációs céllal létesültek. A szórványokat a tájban sporadikusan megjelenô, településjellegû, de nem zárt beépítésû egységeknek tekinthetjük, melyeket túlnyomó részben a tanyák jelentenek. Napjainkban a térség külterületein szaporodó lakóépületeket is ide sorolhatjuk, ahogyan a régi idôk majorjait is. Funkcionális szempontból sokfélék: lakó- és/vagy mezôgazdasági hasznosítással, rekreációs funkcióval egyaránt rendelkezhetnek. Elkü-

232


lönítésük a településektôl, beépítésektôl — az aktuális állapot kivételével — településmorfológiai alapon, a térképek jelkulcsa alapján történt. Megemlítendô, hogy a forrástérkép méretaránya nem elhanyagolható az azonosítás, ezáltal az értékelhetôség szempontjából. A EOV vetületi rendszerû, 1: 10 000 méretarányú térképeken a számtalan melléképület és egyéb építmény ábrázolása miatt a zártkertekben nem egyértelmû az elkülönítésûk. Ezért az idôszakra vonatkozóan a EOV vetületi rendszerve illesztett, GAUSS 1: 25 000-es méretarányú térképet használatuk a szórványok és a települések, beépítések digitalizálásához. A külföldi és a hazai tájkutatásban egyaránt megkülönböztetik egymástól a tájhasználat és felszínborítás fogalmát (Lambin et al. 2006, Duray 2009). A fogalmi eltérés könnyen érthetô, mivel az elôbbi kifejezéshez az emberközpontúság társítható, míg az utóbbi inkább fizikai-fiziognómiai jellegû fogalom. Tanulmányunkban a tájhasználat kifejezést használjuk, mivel a társadalomtudományi, történeti forrásmunkák is inkább a tájhasználatról, mintsem a felszínborításról szólnak. Kutatási területünkön a tájhasználati módok (pl. legeltetés) és a felszínborítás típusok (pl. gyepterület) többnyire jól egyeznek, „a használaton kívüliségre” (parlag) a térképi jelkulcsból és a szakirodalmi információk alapján következtethetünk. A térképi adatforrások hét idôsíkján, a tájhasználati kategóriák szerint tájhasználati területfoltokat és szórványpontokat határoltunk le, illetve jelöltünk meg. Elôbbiek poligonként, utóbbiak pontként jelennek meg a digitális térképeken. Szintén poligonként szerepelnek adatbázisunkban az AGROTOPO-adatbázis (Szabó et al. 1994) talajfoltjai és a talajértékszám attribútumok felhasználásával képezett termôhely-minôségi (agroökológiai) térképek. Az adatbázisban a fizikai talajféleség attribútum ugyancsak a talajfolthoz rendelhetô. A talajértékszám (késôbbiekben: TÉSZ) alapján összevonással három termôhely-minôségi kategóriát képeztünk: 1. 0—10 TÉSZ 2. 11—40 TÉSZ 3. 41—80 TÉSZ Az így kialakított kategóriák területi részesedése jelentôsen eltér (55—24—21%), ezért az elemzéseknél a statisztikai kritériumok miatt a területi arányok alapján súlyozást (0,6—1,57—1,375) végeztünk. Emellett a három kategóriához különbözô talajtípusokat is rendelhetünk az alábbiak szerint: 1. futóhomok, szoloncsák, szoloncsák-szolonyec, csernozjom jellegû homoktalaj 2. réti talaj, szolonyeces réti talaj, lápos réti talaj, humuszos homok 3. mélyben szolonyeces réti csernozjom, mészlepedékes csernozjom

A tájváltozások és a társadalmi—gazdasági viszonyok alakulásának összefüggései ... A talajtípusok és a termôhely-kategóriák térképét a 2. és 3. ábra mutatja.

2. ábra. A talajtípusok elterjedése.

3. ábra. A termôhely-minôségi kategóriák.

233

234


3.3. Statisztikai elemzés A felépített adatbázis lehetôvé tette a tájhasználati módok idôbeli változásának és számszerû összefüggések elemzését (1) a termôhely-minôség és a tájhasználat, (2) a termôhely-minôség és a szórványok elterjedése, továbbá (3) a tájhasználati módok és a szórványok elterjedése között. Az információnyerés leggyakoribb eszköze a térinformatikai szelekció és a metszetek („intersect”) képzése volt. A statisztikai elemzéseknél a forrástérképek méretarányának különbözôségét is figyelembe vettük. A szórványok pontadatbázisának felhasználásával, a „density” térinformatikai alkalmazás segítésével raszteres szórvány-sûrûségi térképet képeztünk az egyes idôsíkokra vonatkozóan. A különbözô idôsíkokra érvényes raszteres állományok kivonása („minus”) az idôbeli sûrûség-változásokat adja meg. Ezzel az alkalmazással térben folytonosan, a közigazgatási határoktól függetlenül jeleníthetjük meg és elemezhetjük a szórványok (tanyák) elterjedésének, számszerû eloszlásának változásait.

4. Eredmények A tájhasználati változásokat a 18. század végétôl tekintjük át napjainkig. Ehhez az értékeléshez a korabeli és aktuális térképanyagokból származtatott tájhasználati térképeket és egyéb, tájtörténeti szempontból fontos információkat használtuk fel. 4.1. A tájhasználat fôbb jellemzôi a 18. század végén Az I. katonai felmérés alapján szerkesztett tájhasználati térkép — a forrástérkép torzításai ellenére is — jól jellemzi Kecskemét és térsége korabeli gazdasági szerkezetét. A gyephasználatú területek (gyepterületek) magas részaránya (87%) utal a döntô tájhasználati módra, a külterjes legeltetéses nagyállattartásra, mely a török hódoltság kényszerû gazdasági berendezkedésének a maradványa (Lettrich 1968, Beluszky 2001). A ténylegesen gyepként használt területek aránya ennél kisebb, hiszen az erôsen tagolt domborzatú, száraz, futóhomokos térszíneket feltehetôen nem legeltették. A növényzetmentes futóhomok-térszíneket gyephasználatú területként térképeztük.


235

4. ábra. Tájhasználat a 18. század végén.

A térkép szerint a szántók részaránya csak kb. 6%, de a forrástérkép méretaránya és torzítása, valamint a tanyák elterjedése alapján ennél valamivel nagyobb szántórészesedéssel számolhatunk a gyepterületek rovására. A határhasználat — beleértve a szántó- és szôlômûvelést, tanyás gazdálkodást is — ekkoriban szorosan összefüggött a termôhely-minôséggel (Lettrich 1968), melyet adataink is alátámasztanak (2. táblázat). A szántók földrajzi elôfordulása is jelzi, hogy legkorábban a jobb talajadottságú területeket vonták mûvelés alá (Biró 2006). 2. táblázat. A szántók és a szórványok aránya termôhely-minôségi kategóriánként (18. sz. vége) A szántók aránya A szórványok aránya

TÉSZ 0—10 6% 14%

TÉSZ 11—40 38% 42%

TÉSZ 41—80 56% 44%

236


A szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra területei (továbbiakban röviden: szôlôterületek) két különálló, de önmagukban összefüggô zónát képeztek az egyetlen zárt beépítésû település, Kecskemét körül. A szôlôterületek egyértelmûen a homokos talajú térszínekhez kötôdtek. Szembetûnô ezek mellett a táj szinte erdôtlen, puszta-jellege is. A kutatási területen csak három nagyobb erdôterületet találunk: az „Ôreg-erdôt” (a mai Nyíri-erdô), a „Kis-erdôt” és a „Nagy-Talfája-erdôt”. A kiterjedt mocsarakat és tavakat a rétgazdálkodás jellemezte (Beluszky 2001). A rétgazdálkodás nem azonos a rét mûvelési ágú területek gyephasználatával, ugyanis az elôbbi a rendszeres vízborítású, természetes eredetû állóvizek haszonvételeit pl. halászatot, pákászatot, nádvágást jelenti. A tájhoz és a természethez leginkább kötôdô hazai településforma a tanya, mely településmorfológiai értelemben szórványnak tekinthetô. Településtörténeti elôzményei a mezei kertek és az állattartó szállások (Beluszky 2001, Csatári 2006). A évszázadok folyamán Kecskemét a tanyarendszer felbomlásáig a legjellegzetesebb tanyás települések egyikének tekinthetô. Az I. katonai felmérés térképei a tanyásodás kezdeti stádiumát mutatják. A tanyák földrajzi helyzetét két tényezô határozta meg ekkor, a szántómûvelésre leginkább alkalmas löszfelszínek elhelyezkedése és a vízállások-szárazulatok találkozási vonala, mely diverz tájhasználatot tesz lehetôvé. Ezek alapján két tanyatípus ismerhetô fel: a „szántóföldi és réti tanyák”. A tanya nélküli, nagy kiterjedésû homoki gyepterületek a közösségi használatú legelôk színterei és földrajzilag jól körülhatárolhatók. Kecskemét a 18. század végén vizesárokkal körülvett, halmazos alaprajzú, a mainál jóval kisebb település. Területe ebben az idôszakban a mai központi belterület kb. 1/10-e. A városkörüli vizes árokba a központi részrôl két másik árok torkollik. Ezek egyike a Dellô-tó vizét szállítja el (Juhász 1998). Az erek folyásirányára a mai domborzati viszonyokból következtethetünk. 4.2. A 19. század közepéig lezajló változások A külterjes nagyállattartás szerepének csökkenése és a 18. század eleji gabonakonjunktúra hatására a szántómûvelés térhódítása indult meg a gyephasználat rovására, szoros összefüggésben a tanyásodással (Lettrich 1968). A gyepek részaránya nyolc évtized alatt 87%-ról 42%-ra zuhant, miközben a szántók részaránya 6%-ról 41%-ra nôtt a kutatási területen. A homoki és a rossz termôhelyi adottságú területeken is jelentôs a szántók és a tanyák terjeszkedése, a tanyásodás folyamata felgyorsult. A termôhely-minôség és a tanyák elterjedése között viszony „fellazult” (3. táblázat), köszönhetôen a homoki szôlôültetvények tanyásodásának, ahol a tanyasûrûség a 0-ról 19 tanya/km2-re nôtt, szemben az átlagos 3 tanya/km2-es értékkel. A legsûrûbb tanyahálózat a „Széktói-szôlôkben” és a Kecskemétet északról övezô szôlôk városhoz közelebb esô részén alakult ki.


237

3. táblázat. A szántók és a szórványok aránya termôhely-minôségi kategóriánként (19. sz. közepe) A szántók aránya A szórványok aránya

TÉSZ 0—10 17% 30%

TÉSZ 11—40 31% 30%

TÉSZ 41—80 52% 40%

Megjegyzendô, hogy a tanyásodás spontán folyamatát kezdetben a politikai akarat, a helyi vezetôk döntései sem tudták megállítani, késôbb a helyzetet elfogadva pedig már szervezett telepítések történtek a város és földbirtokosok által is. A szôlôültetvények parcellázásai a szôlôs vagy kertségi tanyák típusát hozta létre (Lettrich 1968, Für 1983). A mûvi struktúrák (úthálózat, parcellarendszer) kialakítása településszerkezeti jellegzetességek megjelenésével, tanyasorok formálódásával járt. A kialakuló dûlôút-hálózat is a tanyasorok létrejöttét segítette. A szórványok pontadatbázisa felismerhetôen rajzolja ki ezeket a tanyasorokat pl. a Csôdôri Szôlôhegy, Halesz szôlôk, Köncsög-puszta területén vagy a kerekegyházai Bogárzó mentén. Szórványokban szegény területeket értelemszerûen a vízállások, valamint a homoki legelôk, homokbuckások térségében találunk. Az erdôterületek részarány-változása jelzi (1%-ról kb. 3—4%-ra), hogy az 1790-es évektôl megindult a futóhomok-fásítás a „homokveszedelem” meggátlására (Lettrich 1968, Biró, Molnár 1998, Biró 2006). Az erdôterületek számított részaránya (9%) ennél azért jóval nagyobb, mert a II. katonai felmérés már azokat a borókás-nyaras futóhomok-buckásokat is erdôként ábrázolja, amelyek az I. katonai felmérésen még gyepként szerepelnek. A telepítésekkel létrejött fásítások részarányát az erdôfoltok geometriája alapján 2—3% körülire becsülhetjük. Jellemzô változás a zárt beépítésû településterület növekedése is. Az 1856-ban tervszerûen létrehozott Kerekegyháza szabályos utcahálózatával jelenik meg a térképen. Kecskemét „ôsi” településmagja a 19. század elején Máriaváros, Ürgés, Muszáj, Rávágy szabályos utcahálózatú településrészeivel gyarapodik. A szórványhálózat bôvülését jelzi, hogy a tanyák száma megnégyszerezôdött az elôzô idôszakhoz képest. A vasúti közlekedési hálózat kiépülése is ebben az idôszakban kezdôdött az 1853—54-ben átadott, Kecskemétet Cegléddel és Szegeddel összekötô vasútvonal létesítésével (Juhász 1998).

238


5. ábra. Tájhasználat a 19. század közepén.

4.3. A 19. század második feléig lezajló változások A század közepétôl eltelt két évtized is feltûnô változásokat eredményezett a tájban. A szántók tovább terjeszkedtek a gyepterületek helyenkénti elszigetelôdését okozva. A szántók és gyepek részaránya ebben az idôszakban 47% és 36%. Az erdôterületek aránya is nôtt kissé, azonban ez az 1%-ot el nem érô aránybeli változás nem tükrözi a lényegesebb lokális és természetességi változásokat. A „Görögök homokja” mozgó futóhomokos buckásában nagyarányú erdôtelepítés történt és feltételezhetô a szintén mozgó homokbuckás izsáki Csírahomok fásítása is. Ezzel szemben a természetes eredetû „Nagy-Talfája-erdô” fogyatkozásnak indult, továbbá látványos eltûnt egy Kerekegyházától keletre fekvô erdôterület is, nagyobb részt szôlôsnek, kisebb részt szántóknak adva át a helyét. Feltehetôen a 19. század elején telepített, 540 hektáros „Szarkás-erdô” a század végére fragmentálódni kezdett. A letermelt erdôrészek helyét szántók és szôlôk foglalták el. A szôlôterületek részaránya csak kis mértékben nôtt, de ez a változás a szôlôterületek átrendezôdésével is járt. Voltak olyan területek, mint például Kecskemét zárt


239

településével északról határos, sûrû tanyás terület, ahol a szôlômûvelés a szántógazdálkodásnak adta át a helyét. Az egyetlen jelentôs beépítési változás a mai Szent László-város településrész helyén kialakított, a zárt településmagtól elszakadt lakóterület. A tanyák számának gyors emelkedése mellett fontos funkcionális változások következtek be a formálódó tanyarendszerben. Lettrich az 1850—1890 közötti idôszakot a tanyarendszer fejlôdése második szakaszának nevezi (Lettrich 1968). Ebben az idôszakban indul meg erôteljesen Kecskemét népességének kirajzása, miáltal a tanyák állandó jelleggel lakott, funkcionális értelemben is valódi településekké váltak. Ez a változás a késôbbi, más típusú szórványok (21. századi, mezôgazdasági funkció nélküli, modern lakóhelyek) tájban való megjelenését is megalapozta.

6. ábra. Tájhasználat a 19. század második felében.

240


4.4. A 2. világháború idôszakáig lezajló változások A 19. század második felétôl eltelt hat évtized mélyreható változásokat hozott. A mezôgazdasági termelés intenzifikálódása, a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra felvirágzása (Lettrich 1968, Für 1983, Csatári 2006), a legeltetô állattartás jelentôségének csökkenése a gyephasználat drasztikus visszaeséséhez vezetett, a gyepterületek aránya 17%-razuhant. A gazdasági változások részeként a gabonatermelés uralma is gyengült, az extenzív állattartás lényegében elvesztette jelentôségét (Lettrich 1968). A homoki gyepterületek eltûnését a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra elôretörése valamint a szántók terjeszkedése együttesen okozta. Matkó- és Szabadjakabszállás-puszta homoki legelôi elsôsorban a szántómûvelés köszönhetik pusztulásukat, míg Ballószeg-puszta és Vágójárás gyepterületei fôként a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra térhódítása nyomán fogyatkoztak meg. Ez utóbbi térségekben azonban a homokos talajú szántók jelentôs részét is szôlôterületek váltották fel. A szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra elôretörését bizonyítja, hogy a szôlôterületek 4—4,5%-os részesedése 18%-ra ugrott. Ezt az arányt a valóságnak megfelelôen kicsivel alacsonyabbnak kell tekinteni, ugyanis a forrástérkép méretarányából követ-

7. ábra. A szôlôterületek elterjedésének összefüggése a homokos fizikai összetételû talajok elôfordulásával a 2. világháború idôszakában.


241

kezô generalizáltság a szôlôterületek részesedését felülreprezentálja. A növekedés azonban még így is legalább három és fél-négyszeres. Szembetûnô a szôlôterületek egybeesése a homokos talajféleségek elterjedésével (7. ábra). Adataink alapján a 2. világháború idôszakában a szôlôk 93%-ban homokos talajféleségeken fordulnak elô. Ennek magyarázatát az adja, hogy az 1880-as években a filoxéra pusztítása nyomán borkonjunktúra következetett be és az új szôlôültetvények ésszerûen a filoxérára immunis homoktalajokon létesültek (Lettrich 1968, Berényi 1980). Az erdôterületek látszólagos részarány-vesztése annak tudható be, hogy az 1940es évekbôl származó forrástérkép a zártabb cserjéseket, borókás-nyarasokat már nem erdôként ábrázolja, hanem -mint az I. katonai térkép — gyephasznosítású területként. Valójában nem csökkenés, hanem az ültetvényszerû erdôk területének növekedése következett be (pl. Matkói-erdô, Farkasné-erdô, Ménteleki-erdô). A településterület megduplázódását (0,7—0,8%-ról 1,6%-ra hat évtized alatt) Kecskemét élénkülô urbanizálódása és új, falusias jellegû zárt települések megjelenése eredményezte. A gazdasági fellendülés által mozgatott urbanizálódás Kecskemét központi várostestének kibôvülésével járt. A központi belterület bôvülését elsôsorban Máriaváros terjeszkedése, a Villanegyed, Rendôrfalu és a laktanyák kialakítása, továbbá a déli és keleti városrészen kiterjedt iparterületek létrejötte jelenti. A különbözô ipari üzemek, konzervgyárak részben a környezô vidék mezôgazdasági terményeit, ásványi-nyersanyagait dolgozták fel. A központi belterület körül „szatellittelepülések” sora jelent meg: Kiskecskemét, Sutusfalu, Szeleifalu, Lázárfalu, Méhestelep, Dárdaifalu, Vacsi- és Budaihegy zárt településmagjai. Hetényegyháza zárt beépítésû része (Újtelep) a Nyíri-erdô szomszédságában, ezekben az évtizedekben kezdett kialakulni. Orgovány zárt települése a század elején a Kunszentmiklóshoz tartozó Orgovány puszta központjában spontán folyamat eredményeképp, tervszerûtlenül jött létre a kiterjedt tanyavilág ellátására (Beluszky 2001). A településmag formálódását a község 1901-es közigazgatási önállósulása is segítette. A népesség térbeli elrendezôdésére a vasúthálózat 1895—1905 közötti bôvülése is hatással volt. A forgalmilag kedvezô helyzetbe került területek benépesülése gyorsabb ütemben zajlott, mint a forgalmi árnyékban lévôké (Lettrich 1968), különbözô mértékû tájváltozást okozva. A század elejétôl megindult a mûúthálózat kiépülése is. Jelentôsége a tájváltozások szempontjából a motorizáltság elôrehaladásával nô meg. Az 1890-tôl 1949-ig tartó idôszak tájhasználati jellemzôi (a mezôgazdasági termelés és a tájalakítás intenzifikálódása) a tanyafejlôdés harmadik szakaszát jelölik ki (Lettrich 1968). A szórvány-hálózat változását az általános sûrûsödési folyamat mellett, elsôsorban a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra térhódítása határozza meg. Ennek megfelelôen fôként a szôlôterületeken jelentek meg új tanyák, aminek magyarázatát az adja, hogy a belterjes szôlô-, gyümölcs- és kertkultúrának nagy az élômunka-

242


igénye. A lakosság letelepedését parcellázásokkal, gazdasági kedvezmények nyújtásával ösztönözték. A szôlôterületeken való koncentrálódás mértékét mutatja, hogy míg az egész kutatási területen a 10—11 tanya/km2-es tanyasûrûséggel számolhatunk, addig itt 26—27 tanya/km2-es sûrûséggel. Ezzel szemben a szántóterületek tanyásodása 9—10 tanya/km2-es értékkel jellemezhetô. A szôlôterületeken kívül a leglátványosabb szórványosodás Matkó- és Szabadjakabszállás-puszta gyepfeltöréseihez kötôdik. A természeti adottságokhoz, benne a talajtani jellemzôkhöz igazodó tájhasználat sajátos zónarendszert hozott létre. Az egyes zónákat nemcsak az uralkodó földhasználati mód, hanem a szórványhálózat sûrûség-különbsége is jellemzi. Ezt ismerte fel Lettrich, aki a szôlôstanyák, a szántóföldi tanyák, valamint szikes tavak, laposok zónájáról beszél. Említést tesz a „központi homokvidékrôl” is, ahol a tanyák, illetve a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra térhódítása elôtt részben a közös legelôk húzódtak (Lettrich 1968).

8. ábra. Tájhasználat a 2. világháború idôszakában.


243

4.5. Az 1950-es évek végéig lezajló változások A 2. világháború óta eltelt idôszak alatt a gyepterületek aránya jelentôs mértékben ugyan nem változott, de a területi átrendezôdés is mutatja, hogy számos helyen bizonyíthatóan már másodlagos gyepekkel kell számolni. A szántómûvelés mind gyakoribb felhagyására utal, hogy fôként Kecskemét környékén külön mûvelési ágként parlagot tüntet fel a forrástérkép-állomány. A szántógazdálkodás jelentôségének kis mértékû csökkenését a szántómûvelésû területek arányvesztése (56%-ról 53%-ra) is érzékelteti. A szántógazdálkodás visszaesésével párhuzamosan az erdôgazdálkodás fokozatosan teret nyert. A gyepek eltûnéséért is fôként az erdôsítések a felelôsek ebben az idôszakban. Többek között az ágasegyházai-orgoványi homokbucka-vidék újabb erdôsítéseit is jellemzôen a gyepterületeken végezték. Elôfordul azonban gyepterület megjelenése is egykori erdôterület helyén. A térképek szerint a Csalánosi-legelô és a Kadafalvától északnyugatra lévô gyepterület 15—20 évvel korábban erdôterület volt. Az erdôterületek kiterjedése (5—6%-ról 8—9%-ra) a gyepterületek és a szántóterületek rovására már az intenzív erdôtelepítések megindulását jelzi. 1940—44 és 1958—59 között jelentôs erdôsítés például a mai Ballószög külterületének déli részén, Jakabszállástól keletre a homokos talajú, rossz termôhelyi adottságú szántóföldek helyén történt. A szántók erdôsítésével ellentétes irányú folyamat is megfigyelhetô: a letermelt faállomány a szántóhasznosítás számára adta át a helyét például a mai Hetényegyházától északra. Adataink alapján az 1940—44 és 1958—59 közötti új erdôtelepítések 95%-ban homokos talajféleségû talajokon történtnek, tehát fôként homoki gyepek és homoki szántók adták át helyüket az erdôsítéseknek. Az új erdôsítések a számításaink szerint a gyephasználatú, szántómûvelésû és szôlôterületek között 24—59—17%-ban oszlanak meg. Szembetûnô változás a beépítések, települési területek növekedése is. A települési változásokat Kecskemét fokozódó urbanizálódása, Kecskemét körül és az új tanyaközségekben a zárt településmagok formálódása és a nagyüzemi mezôgazdasági központok külterületen való megjelenése eredményezte. Kecskemét esetében a városi településtest változása keleti és déli irányban volt jelentôsebb. A keleti városrészen a települést az 1900-ban létesített konzervgyár bôvülése gyarapította, melyet vasúti pálya kapcsolt a gazdasági vérkeringésbe. A déli részen Rendôrfalu lakóterülete terebélyesedett. A várostesttôl különálló Homokbánya forgalmilag kedvezô fekvéssel, szovjet katonák lakótelepeként létesült. A beépítések sora a Kerekegyházát Kecskeméttel összekötô vasút mentén szintén a mûszaki infrastruktúra-hálózat és a forgalmi helyzet tájváltozásokban betöltött kiemelkedô szerepét jelzi.

244


9. ábra. Tájhasználat az 1950-es évek végén.

Az 1948—54 között önállósuló községekben zárt beépítésû településmagok jelentek meg, melyeket többnyire a közigazgatási területük központi részén jelöltek ki. Vizsgálati területünkön ezek Ágasegyháza, Ballószög, Fülöpháza, Helvécia falumagjai. Fülöpjakabszállás zárt falumagja az 1945-ben önállósult Majsajakabszállás (Kunszállás) közigazgatási területen jött létre. Az 1922-ben önállósult Jakabszállás (Szabadjakabszállás) területén a zárt falumag formálódása is csak az 1950-es években indult meg. A mezôgazdaság világháború utáni szocialista átszervezése mezôgazdasági nagyüzemek (állami gazdaságok, téeszek) sorát hozta létre. Az 1960-as évek elôtt, a „szocialista” nagyüzemi gazdálkodás tájszerkezeti következményei elsôsorban az új beépítésekben, a külterületi üzemközpontok létrehozásában nyilvánultak meg, késôbb azonban már nagyobb területekre kiterjedô, a tájhasználatot több vonatkozásban is érintô változásokkal számolhatunk. A tanyarendszer az 1945-ös földreform után épült ki teljesen, amikor kisbirtokok százai jöttek létre (Lettrich 1968). Az 1860—61-tôl számított közel egy évszázad alatt kutatási területünkön a tanyák száma több mint 4,5-szeresére nôtt, a 18. század végétôl számítva pedig a változás közel húszszoros. A szórványhálózat formálódását, a 18. század végétôl az 1950-es évek végéig tartó idôszakban, a 10. ábra szemlélteti.


245

10. ábra. A szórvány-hálózat kiépülése a 18. század végétôl az 1950-es évek végéig.

A szórványhálózat kiépülése, amint az eddigiekben is láttuk, a táj fokozódó átalakításával járt. A szórványok terjedésével, a népsûrûség növekedésével párhuzamosan a táj természetközeli területei fragmentálódni, zsugorodni kezdtek, amit a gyepterületek visszaszorulása is jelez. A népsûrûség és a gyepterületek arányának változását a 19. század közepe és az 1950-es évek vége között Ballószög és Helvécia példáján keresztül mutatjuk be (4. táblázat). 4. táblázat. A népsûrûség* és a gyepterületek arányának változása négy különbözô idôszakban, Ballószögön és Helvécián Népsûrûség (fô/km2)* település/év 1869 1890 1949 1960 Ballószög 22,6 26,9 61,9 67,1 Helvécia 13,7 14,5 51,5 61,9 A gyepterület aránya a közigazgatási területhez viszonyítva (%) település/év 1860—1861 1883 1940—1944 1958—1959 Ballószög 51 45,9 12,1 12 Helvécia 63,1 60,9 20,4 19 * A népsûrûségi adatok forrása: Lettrich 1968.

246


A szórványok számának emelkedése, sûrûsödése fôként a Kecskemét körüli „kertségeket” (Szolnokihegy, Kôrösihegy, Vacsihegy, Máriahegy, Úrihegy, Hetényegyháza, Felsôszéktó, Csalános, Alsószéktó) és a táj egyéb, szôlô-, gyümölcs- és kertkultúrával jellemezhetô területeit érintette. Kecskemét urbanizálódása és népesség-vonzó hatása a város körüli területek funkcionális átalakulásával, a kétlakiság térhódításával is járt, melynek eredményeképpen a külterületi lakóhelyek egyre nagyobb hányadban vesztették el tanya-jellegüket (Lettrich 1968). A tanyák változó megítélése, a községesítések, a külterületi építkezések tiltása és a kollektivizálás is a tanyarendszer helyzetének drasztikus megváltozását segítette elô (Beluszky 2001). 1949 és 1960 között országos viszonylatban jelentôsen csökkent a népesség, de kutatási területünkön a helyi adottságok (nagyüzemi mûvelésre kevésbé alkalmas, sûrû szórványhálózatú homokterületek) továbbá az épületállomány népességmozgáshoz képest lassabb „reakciója” miatt a tanyák számában ezek a változások még nem mutatkoztak meg. 4.6. A rendszerváltás idôszakáig lezajló változások Az 1950-es évek végéhez képest elôször tapasztalható a gyepterületek arányának növekedése, amely azonban nem mindenhol a gyephasználat térnyerését jelenti. Feltehetô, hogy a gyepként térképezett területek egy jelentôs része valójában parlag. Az újonnan megjelenô gyepterületek fôként szántó- és szôlôterületek felhagyásával jöttek létre. A gyepek terjedése emellett a termôhely-minôséggel mutat szoros összefüggést. Adataink alapján az újonnan létrejött gyepek 83%-ban homokos, rossz termôhelyi adottságú talajon jelent meg. Lokálisan a gyepek fogyatkozása — hasonlóan a korábbi idôszakokhoz — fôként a homoktalajú területek erdôsítésének következménye. A szántóterületeken a legjellemzôbb a mûvelés felhagyása a rossz termôhelyi adottságú térszíneken. E folyamat eredményeképp a szántóterületek elhelyezkedése ismét jobban idomul a termôhelyi adottságokhoz (5. táblázat). A szántóparlagok megjelenésével leginkább azokban a homokos talajú térségekben számolhatunk, ahol a kevésbé rentábilis kisüzemi mûvelés a kedvezôtlen fekvéssel (forgalmi helyzettel) párosult. 5. táblázat. A szántók és a szórványok aránya termôhely-minôségi kategóriánként (a rendszerváltás környéke) A szántók aránya A szórványok aránya

TÉSZ 0—10 20% 51%

TÉSZ 11—40 38% 27%

TÉSZ 41—80 42% 22%


247

A szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra területi elrendezôdésében is jelentôs változások történtek az 1950-es évek végétôl a rendszerváltásig terjedô idôszakban. Az 1960 utáni nagyüzemi szôlôtelepítések egybefüggô szôlôterületeket hoztak létre azokon a helyeken, ahol a rossz termôhely-minôségû, homokos talajt korábban szántóként hasznosították. Ilyen új, nagy kiterjedésû szôlô- illetve gyümölcsfaültetvény jött létre többek között Orgovány és Jakabszállás külterületén, valamint Kecskemét Külsônyír, Matkó és Törökfái tanyakerületeiben. A szôlôültetvények, gyümölcsösök lokális felszámolódását elöregedésük, a tulajdonviszonyok megváltozása, az urbanizáció és a szuburbanizáció okozta. Sok megváltozott tájhasználatú szôlôterületet szántóként mûveltek tovább, de fogyásukat a zártkertté minôsítéssel együtt járó földhasználati változások és beépítésük is okozta. Emellett a mûvelés felhagyását, parlagok létrejöttét valószínûsíthetjük azokon a helyeken, ahol a tájhasználati térkép gyephasználatot mutat. A legnagyobb változás a Kecskemét körüli kertségekben zajlott le. A várost övezô egykori szôlô- gyümölcsés kerthasználatú zónában a szôlômûvelés gazdasági jelentôségét elvesztette, csak háztáji szinten, a zártkertek kis parcelláin ôrzôdött meg (Csatári 2006). A várossal határos területeken az új városrészek kialakítása miatt is megfogyatkoztak a szôlôterületek. Ezek a változások a legkorábbi idôktôl számítva a szôlô-, gyümölcs- és kerthasználat teljes területi átrendezôdését, a városi térségbôl való kiszorulását jelenti, miközben maga a tájhasználati forma mindvégig fennmaradt a technológiai változások mellett is. Az erdôsítések tendenciája nem változott az 1950-es évek vége óta. Az intenzív erdôsítések eredményeként az erdôterületek részaránya az eltelt idôszak alatt 8—9%ról 15—16%-ra nôtt. Az új erdôtömbök megjelenése mellett, a már korábban kialakított erdôtömbök fokozódó összeolvadása is érzékelhetô folyamat. A zártkert mint ingatlan-nyilvántartási kategória létrehozása 1967-ben sajátos tájhasználati mód, a vegyes területhasználati forma kialakulását tette lehetôvé. A zártkertek mai jellemzôi: a sûrû szórványhálózat, a kisparcellás telekstruktúra és a diverz tájhasználat nem minden zártkert esetében vált a rendszerváltás környékére jellemzôvé. Az ilyen vegyes tájhasználatú területek fôként Kecskemét (pl. Halasi úti kiskertek, Felsôszéktó, Máriahegy), valamint Ballószög és Helvécia közigazgatási területén találhatók meg. A zártkertekhez hasonló, vegyes tájhasználattal jellemezhetô tájszerkezet alakult ki Kecskemét környékén, több helyen is (pl. Alsószéktó), melyek pontos lehatárolása csak a parcellastruktúra ismeretében lenne lehetséges.

248


10. ábra. Tájhasználat a rendszerváltás környékén.

A beépített területek aránya 2%-ról 6,4%-ra nôtt. A központi belterületek kibôvülését Kecskemét és Kerekegyháza esetében is az urbanizáció folyamata mozdította elô. Kecskeméten a 60-as évek végétôl — 70-es évek elejétôl kezd kiépülni a külsô lakóövezet (Széchenyiváros, Hunyadiváros, Mûkertváros, Petôfiváros, Alsószéktó és a mai Bethlenváros külsô része) és gyarapodnak az iparterületek is (Szent László város, Szent István város ipartelepei). Az 1950-es években kialakult falumagok területe is jelentôsen kiterjedt, felerôsödött a korábban megindult községesedési folyamat. E változások mozgatórugói az 1970-es évektôl új tényezôvel, a szuburbanizáció térbeli hatásával is kiegészülnek. A szuburbanizáció folyamatát a Kecskemét környéki zárt beépítésû lakóhelyek (szuburbiák) esetében is feltárták (Tímár 1993). A községesedés, majd a szuburbanizáció révén a leglátványosabb területi változások ezeket a város környéki településeket (pl. Hetényegyháza, Katonatelep, Ballószög, Helvécia) érték (6. táblázat).


249

6. táblázat. Települési változások a Kecskeméthez közel (<15km) és távolabb esô (15—25km) térségben (1959—1996) település 15 km-en belül változás %-ban település 15—20 km között változás %-ban Katonatelep 98% Kerekegyháza 51% Talfája 100% Fülöpháza 96% Hetényegyháza 94% Ágasegyháza 88% Szarkás 100% Orgovány 80% Kadafalva 100% Jakabszállás 88% Ballószög 90% — — Szabó Sándor telep 95% — — Helvécia 96% — — Matkó 100% — — átlag 95% átlag 70%

A szórványhálózat változásának legfontosabb tényezôje a rendszerváltás elôtt a nagyüzemi mûvelésre alkalmas, jó termôhely-minôségû löszterületeken létrejött állami gazdaságok, téeszek elimináló hatása (5. táblázat). Az állami gazdaságok, téeszek a nagytáblás mûvelést „akadályozó”, jó termôhelyen fekvô tanyák megszüntetését szorgalmazták, aminek eredményeképpen a szórványhálózat helyi felszámolódása térben differenciáltan zajlott. Azokon a helyeken, ahol a szakszövetkezetek kialakítására volt lehetôség (sûrûn tanyásodott, homokos térszínek) a tanyák felszámolódási folyamata is lassabb volt (Csatári 2006). Ehhez társul még a központi szerepkörû Kecskemét urbanizáló, szuburbanizáló hatása: a város környéki területek szórványainak terjedése. Mindezen folyamatok a szórványok térségi koncentrációjának növekedéséhez járultak hozzá. A Duna-Tisza közi hátság térségében az 1970-es évek elejétôl érzékelhetôen jelentkezik az aridifikáció folyamata annak szerteágazó ökológiai és gazdálkodási következményeivel (Rakonczai-Bódis 2001, Kertész et al. 2001). Az aridifikáció (szárazodás) részben természetes, részben antropogén folyamat, mely tömören meghatározva drasztikus mértékû talajvízszint-süllyedést és hatásait jelenti. A kiváltó okok között mindenképp az antropogén hatásokat kell hangsúlyozni. A változás jellegébôl fakadóan az idôszakos, kiemelt domborzati helyzetben elhelyezkedô felszíni vizek tûntek el legnagyobb arányban. Feléledésük csak a legcsapadékosabb években tapasztalható és a klímamódosulás miatt a jövôben is csak a nedvesebb periódusokban várható. A kutatási területen térképezett, egykor rendszeres vízborítású, természetes eredetû állóvizek is hasonló sorsra jutottak, de ez a változás — a forrástérképek készítési módszere miatt — az adatbázisunk tartalmában kevésbé tükrözôdik. Az 1960 utáni idôszakban újabb típusú tájszerkezeti elemek jelentek meg a tájban, a sajátos tájhasználati formáként is felfogható mesterséges állóvizek. Kialakí-

250


tásuk kevésbé kötôdik meghatározott tájhasználathoz, habár jelentôs hányaduk egykori vizes élôhely, vizenyôs gyepterület vagy természetes állóvíz helyén jött létre. Megjelenésük szempontjából a hidrológiai adottságoknak (a felszínközeli talajvízhez) és a speciális tájhasználati igényeknek kell nagyobb szerepet tulajdonítanunk. A tájhasználat, ezáltal a tájszerkezet szempontjából is jelentôs tényezô az intézményes természetvédelem 1975-tôl számítható megerôsödése a térségben. A kutatási terület az 1976-ban létesített Orgoványi Tájvédelmi Körzettel (1990-tôl a Kiskunsági Nemzeti Park része) és számos ex lege védett természeti területtel (szikes tavakkal, lápokkal, kunhalommal) érintett. Mellettük a természeti területek is természetvédelmi oltalom alatt állnak. A természetvédelem tájszerkezetre gyakorolt rövid- és középtávú hatása egyértelmû (egyes területeken a mûvelési mód konzerválása, befolyásolása), azonban jelentôsége térben erôsen differenciáltan jelentkezik. A kihirdetett védettségû területek nagyobb eséllyel számíthatnak a rövid- és középtávú fennmaradásra, mint a hasonlóan értékes, de védetté nem nyilvánított természeti területek. 4.7. Napjaink tájhasználata és az elmúlt szûk két évtized változásai A gyephasználatú vagy gyepesedett parlagterületek visszaesése (23,6%-ról 18%ra) fôként az elôzô idôszaktól kezdve felgyorsuló, intenzív fásítások és részben a beerdôsülés számlájára írható. A természetközeli állapotú gyepek is tovább fogynak a cserjésedés-erdôsülés és az erdôsítések — és csak kisebb mértében — de a beszántások, beépítések hatására is (Biró 2006). A szántóterületek kis mértékû csökkenése a fásításoknak és a beépítéseknek egyaránt köszönhetô. A szôlô-, gyümölcs- és kertkultúrájú és a vegyes területhasználatú területek, valamint a mesterséges állóvizek arányában jelentôs változás nem mérhetô az elmúlt idôszakban. A szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra területi elrendezôdésében csak kisebb mértékû változások érzékelhetôek a rendszerváltás környékére kialakult szôlôterületek övezetében. A vegyes területhasználat térbeli megjelenését, illetve kibôvülését jelentette a Kecskemét-Alsószéktótól délre fekvô és a Kerekegyházán kijelölt zártkert területén a homogén tájszerkezet diverzifikálódása. Napjainkban — a települési területek növekedése mellett — az erdôterületek változása a jelentôsebb tájváltozási folyamat. Az erdôterületek aránya 5,5%-kal nôtt, ami az eltelt nem egészen két évtized alatt igen jelentôs növekedésnek számít.


251

11. ábra. Tájhasználat napjainkban.

A települések, beépítések változása a városkörnyéki településmagok fokozódó növekedésével és az erôteljes szuburbanizációval van összefüggésben. Területi részarányuk a kutatási területen — az autópályát nem számítva — már közel 8%. A szórványok nagy számban történô megjelenését is a szuburbanizáció folyamata mozgatja (Csatári 2006). Adatbázisunk alapján a szórványok aktuális száma (9322) a Kecskemét környéki sûrûsödési folyamat hatására már meghaladja az 1958—59-es adatok alapján mért addigi maximumot (9277) (12. ábra). Tekintettel a két idôszak között helyenként lejátszódott felszámolódási folyamatra, jóval egyenlôtlenebb eloszlást tapasztalhatunk a szórványhálózatban, mint 40 évvel ezelôtt. 12. ábra. A szórványok számának változása.

252


5. Tájtörténeti korszakok a Duna-Tisza köze középsô részén A társadalmi—gazdasági változásokból eredôen a tájhasználati formák is eltérô súllyal jelennek meg a tájban, melynek eredménye a tájszerkezet megváltozása is. A tájszerkezetben tükrözôdô gazdálkodási szerkezet és települési struktúra változása alapján tájtörténeti korszakok jelölhetôk ki. A kutatási terület megválasztásától, a társadalmi-gazdasági tényezôktôl függôen válik a legújabb korszakban az urbanizáció—szuburbanizáció és a külterületeket is érintô „modernizáció” tájra való hatása nyilvánvalóvá. Példaként említhetô a társadalmi átrétegzôdés, a vidéki népesség városokba áramlása, mely a mezôgazdaság jelentôségének csökkenése, a mûvelés felhagyása révén a táj képére, szerkezetére is hatással van. 7. táblázat. Tájtörténeti korszakok a Duna-Tisza köze középsô részén korszak megnevezése*

1

Külterjes legeltetés korszaka

2

Tanyasi gazdálkodás korszaka

Urbanizáció, a nagyüzemi mezôgazdaság 3 és az intenzív fásítások korszaka Szuburbanizáció, a külterületi 4 modernizáció és az aridifikáció korszaka * **

gazdálkodás és korszak ideje a földhasználat jellemzôi** döntôen külter— 19. század jes legeltetés, közepéig rideg nagyállattartás gabonatermesz19. század tés, istállózó álközepétôl lattartás, kerta 20. század kultúra, gyepközepéig gazdálkodás Az 1950-es évektôl az 1980-as évekig

szántóföldi növénytermesztés, kertkultúra, erdôgazdálkodás

szántóföldi nöAz 1980-as vénytermesztés, évektôl erdôgazdálkonapjainkig dás, kertkultúra

legfôbb táji folyamatok, jellemvonások fátlan táj, mozgó homokfelszínek; a falvak hiánya, szórványok kisebb jelentôséggel, mezei kertek A szántóföldi termelés és a kertkultúra térhódítása, tanyarendszer formálódása és kiteljesedése, fásítások és a cserjésedés megindulása nagyüzemi mezôgazdaság, zártkertes övezetek kialakítása, urbanizáció, községesítések, fásítások intenzívebbé válása, mozgó homokfelszínek eltûnése éghajlatváltozás-aridifikáció, szuburbanizáció, tanyarendszer elsorvadása, a mezôgazdaság visszaesése — parlagosodás, cserjésedés, tájvédelem

A korszakok beosztása (Biró—Molnár 1998) után kiegészítve a szerzôk által Lettrich E. és Berényi I. után (Lettrich 1968, Berényi 1980)


253

Ma már több olyan rurális térség is akad a Duna-Tisza közén, ahol fokozottan érvényesül az urbanizált központi település hatása, jelentôs az új mûszaki infrastrukturális elemek külterületi megjelenése és a vidéki népesség urbanizált térségekkel való intenzív kapcsolata. Ahol ez hiányzik, ott éppen a külterületi szórványok lepusztulása, a korábban mûvelt területek felhagyása, a vegetáció megváltozása jellemzô az elôbb említett térfolyamatokkal, társadalmi-gazdasági hatásokkal összefüggésben. A fenti szempontok alapján úgy véljük, hogy az újabb településeket is érintô urbanizáció, szuburbanizáció és a fôként mûszaki tartalmú modernizáció az 1980-es évektôl kezdve a táj egésze szempontjából is jelentôs tényezô, és ennél fogva korszakalkotó jelentôségû.

6. A szórványhálózat változásának új térbeli elemzési lehetôsége A szórványok pontadatbázisában szereplô nagy mennyiségû adat alkalmas eszköz a szórványhálózat térbeli elrendezôdésének és idôbeli változásának elemzéséhez. A pontadatbázisból a szoftver „density” funkciója segítségével raszteres sûrûség-térkép készíthetô. Az elkészített eredménytérképek plasztikusan ábrázolják a szórványsûrûség területi eltéréseit (13. ábra).

13. ábra. A szórvány-sûrûség változása a 19. század közepétôl.

254


A szórványsûrûség napjainkban és a korábbi évtizedekben is tapasztalható nagyfokú térbeli differenciáltsága feltûnô különbségek megjelenését okozza. A térbeli különbségek és a változások mértéke a kevésbé látványos esetekben is a számszerûsíthetô. Az egyes idôsíkok közötti változásokat a raszteres állományok kivonási mûveletével mutathatjuk ki. A különbözô idôsíkok közötti változások pozitív és negatív irányúak egyaránt lehetnek. A változások irányát számszerûsített módon a generált eredménytérképek is feltüntetik (14. ábra). Az eredménytérképek kiértékelését a közeljövôben tervezzük. Elôzetesen érdemes azonban annyit rögzíteni, hogy az adatbázis megfelelô értékeléshez ismernünk kell annak sajátosságait és a szórványhálózat egyéb tájhasználati módokhoz (pl. beépített területek) való viszonyát. A fent vázolt elemzési eszközök elônye, hogy az eredmények a közigazgatási határoktól függetlenül, térben folytonosan jeleníthetôk meg, továbbá a lokális szintû (néhány száz métertôl kilométeres nagyságrendig) változások elemezését is lehetôvé teszik.

14. ábra. A szórvány-sûrûség különbségei az egyes idôsíkok között.


255

7. Összegzés Tapasztalataink szerint a tájhasználati módok által meghatározott horizontális tájszerkezet nem véletlenszerû, hanem a természeti adottságokhoz — közülük kiemelten: a talajadottságokhoz — igazodik, tájhasználati zónákba rendezôdik. Ha egyegy tájhasználati mód dominánssá válik, a zónák is markánsabbak. Egy korábban uralkodó tájhasználati mód visszaesése miatt az ezzel a tájhasználati móddal jellemezhetô zóna is eltûnhet. Lássunk két példát a tájhasználati zónarendszer változására. A 19. század második felének tájhasználati térképe (6. ábra) a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra (1), a szántómûvelés (2), a homoki legelôk (3) és a mélyfekvésû, laposok, rétségek zónáját (4) rajzolja ki. A 2. világháború idôszakának tájhasználati térképe (8. ábra) a tájhasználatban bekövetkezett változások eredményeként már csak három zónát ábrázol: a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra (1), a szántómûvelés (2), és a mélyfekvésû, laposok, rétségek zónáját (3). Napjainkban a központi homokvidék — ahol korábban a közösségi legelôk gyephasználata valamint a szôlô-, gyümölcs- és kertkultúra volt a jellemzô — már egyre inkább az erdôgazdálkodás színtere a nagyszabású erdôtelepítések következtében (11. ábra). Bár a zónarendszer-változásokban kiemelkedô a szerepe, a tájhasználat-változásokért nem csak a termôhely-minôség — vagy másképp — a talajadottság a felelôs. Mellette másik két, nem kevésbé fontos tényezô befolyásolja a horizontális tájszerkezet alakulását. A tájtörténeti és az elmúlt idôszakok tájhasználat-változásain végigtekintve három nagyobb tényezôt illetve tényezôcsoportot azonosítottunk a tájváltozások hajtóerejeként. Ezek: — termôhely-minôség (agroökológiai potenciál vagy talajadottság) — antropogén igények és szükségletek — a tájszerkezet és a mûszaki-települési struktúrák helyzete (forgalmi helyzet, fekvés) A termôhely-minôség mint a legfôbb természeti potenciál a mezôgazdaság lehetôségeit, ezáltal a tanyák földrajzi eloszlását is meghatározta az évszázadok során. A mezôgazdaság jelentôségének csökkenésével, az agrotechnológiai fejlôdés elôrehaladásával az idôk folyamán ez a tényezô veszített jelentôségébôl. A mezôgazdaság azonban soha nem függetlenedhet teljesen a természeti környezettôl (Lóczy 2002), így — a mai ismereteink szerint — a termôhely-minôség mindig fontos tényezô marad a tájszerkezet változása szempontjából is. Tájvédelmi szempontból kiemelendô, hogy a kedvezôtlen termôhelyi adottságok, a mezôgazdasági mûvelést, a természetes-természetközeli élôhelyek átalakítási lehetôségét korlátozó hatásuk révén, a természeti területek fennmaradásában játszottak fontos szerepet. A talajadottságok jelentôsége a tájhasználat és tájszerkezet megváltozásában, nagyobb (regionális) léptékben is érvényes (Duray 2009).

256


A termôhely-minôséghez, talajadottságokhoz való alkalmazkodás a terület- és környezetpolitika valamint az általuk befolyásolt antropogén igények és szükségletek változása folytán idôben is változik. A tájjal — benne a termôhellyel — szemben támasztott antropogén igények és szükségletek a társadalmi—gazdasági viszonyok függvénye (Duray 2009). A társadalmi— gazdasági viszonyok változásából következôen az igények és szükségletek is természetszerûleg változnak nemcsak egy adott földrajzi hely hasznosítási jellege, hanem a kölcsönhatás erôssége szerint is. Az antropogén igények és szükségletek között a prioritásokat és a területfejlesztést jellegét meghatározó terület- és környezetpolitika közel azonos természeti adottságok mellett is eltérô tájalakítást eredményezhet, különbözô irányba terelve a tájváltozásokat. A tájszerkezetet és a mûszaki-települési struktúrák elhelyezkedését mint a korábbi idôszakok tájhasználatából következô földrajzi adottságokat is definiálhatjuk. A földrajzi adottságok hatása, a központ-periféria viszonyok szerepe közismert (a városok népesség-vonzó hatása), de kevésbé nyilvánvaló hatásokkal is számolnunk kell: pl. a tájszerkezeti elemek helyzete, mint a tájhasználat pszichológiai tényezôje, vagy az „üres tér” vonzereje a tanyásodás kezdeti idôszakában. A táj változása függ a fejlesztéseket generáló mûszaki-települési struktúrákhoz viszonyított forgalmi helyzettôl is. A Duna-Tisza közén a települések és az úthálózat gyepek pusztulásában betöltött kiemelkedô szerepét Révész és munkatársai bizonyították (Révész et al. 2004). Tájszerkezet és a mûszaki-települési struktúrák elhelyezkedése, a területi fejlôdés és területfejlesztés irányító tényezôjeként is értelmezhetô. A tudatos területfejlesztés régóta alkalmazza a mûszaki-települési struktúrák befolyásolásával a tájhasználatot, de az ahhoz való alkalmazkodás elôírásával is hatást gyakorolhat a tájhasználatra és a tájszerkezetre. A mûszaki-települési struktúrákhoz való idomulás spontán folyamat eredménye is lehet. A hajtóerôk szerepét összefoglalva megállapíthatjuk, hogy egy adott földrajzi hely minden egyes jellemzôje: pl. a tájszerkezetben elfoglalt helyzete, termôhely-minôsége, egyéb természeti és mûszaki potenciálja együtt befolyásolja a hellyel szemben támasztott antropogén igények és szükségletek érvényesülését. A tájhasználat és annak változása értelemszerûen szoros kapcsolatban áll az antropogén igényekkel és szükségletekkel, melyeket a tájváltozások mozgató hajtóerôinek sorában elsôdleges tényezôknek tekintünk. Köszönetnyilvánítás Köszönet illeti: Biró Csaba, Faggyas Szabolcs, Folberth Gergely, Kis János Tamás, Kitka Gergely, Pálinkás Csaba, Sipos Ferenc, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.


257

Irodalom BAUKÓ T., TÍMÁR J. 1988: Távérzékeléssel kombinált vizsgálati módszer alkalmazási lehetôségei a tanyák társadalom-földrajzi kutatásában. Alföldi Tanulmányok 12. pp. 160—180. BELUSZKY P. 2001: A Nagyalföld történeti földrajza. Dialógus Campus Kiadó 274 p. BERÉNYI I. 1980: A területhasznosítás átalakulásának fôbb irányai az Alföldön. Alföldi Tanulmányok 4. pp. 63—84. BIRÓ M. 2006: A történeti térképekre alapuló vegetációrekonstrukció és alkalmazásai a Duna-Tisza közén. Doktori (PhD) értekezés. PTE — Botanikai Doktori Iskola, Pécs 139 p. BIRÓ M., MOLNÁR ZS. 1998: A Duna-Tisza köze homokbuckásainak tájtípusai, azok kiterjedése, növényzete és tájtörténete a 18. századtól. Történeti Földrajzi Füzetek 5. pp. 1—34. BIRÓ M., HORVÁTH F., PAPP O., MOLNÁR ZS. 2006: Tájváltozás vizsgálata az 1780-as évektôl napjainkig a Duna-Tisza közi hátság egy reprezentatív területén, Fülöpházán. A II. Magyar Tájökológiai Konferencia összefoglalói. Debrecen, p. 108. BÜRGI, M., HERSPERGER, M. A., SCHNEEBERGER, N. 2004: Driving forces of landscape change — current and new directions. Landscape Ecology 19. pp. 857—868. CSATÁRI B. 2006: A magyar tanyák fejlôdése és napjaink alföldi szórványtelepülései. Tanyakutatás 2005. Kutatási jelentések 5. MTA RKK ATI, Kecskemét pp. 1—18. CZÚCZ B., RÉVÉSZ A., HORVÁTH F., BIRÓ M., KRÖEL-DULAY GY. 2006: A gyeppusztulás vizsgálatának elsô tanulságai a Duna-Tisza közén. A II. Magyar Tájökológiai Konferencia összefoglalói. Debrecen, p. 60. CZÚCZ B., HORVÁTH F., BIRÓ M., TÔKEI L., NAGY ZS., JUNG A. 2006: A társadalmi—gazdasági környezet hatása a Duna-Tisza közi gyepterületek pusztulására. A II. Magyar Tájökológiai Konferencia összefoglalói. Debrecen, p. 75. DEÁK J. Á. 2003: Landscape Changes of the Lódri-tó — Kisiván-szék — Subasa area in the Dorozsma—Majsain Sandlands. Acta Climatologica et Chorologica. Universitas Szegediensis, Tom. 36—37. pp. 27—36. DEÁK J. Á. 2004: Aktuális és tájtörténeti élôhelytérképezés Csongrád környékén. Természetvédelmi Közlemények 11. pp. 93—105. DEÁK J. Á., KEVEINÉ BÁRÁNY I. 2006: A talaj és a növényzet kapcsolata, tájváltozás, antropogén veszélyeztetettség a Dorozsma-Majsa homokhát keleti részén. Tájökológiai Lapok 4. évf. 1. sz. pp. 195—209. DURAY B. 2009: Tájdinamikai vizsgálatok — a tájhasználat-változás és regenerációs potenciál összefüggéseinek modellezése. Doktori (PhD) értekezés. SZTE, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék (Földtudományok Doktori Iskola) Szeged, 136 p. FÜR L. 1983: Kertes tanyák a futóhomokon. Tájtörténeti tanulmány. Agrártörténeti tanulmányok 12. Akadémiai Kiadó 258 p. GYENIZSE P., ELEKES T., NAGYVÁRADI L., PIRKHOFFER E. 2008: Pécs alaprajzi fejlôdését befolyásoló természetföldrajzi adottságok térinformatikai vizsgálata. Területfejlesztés és innováció. A PTE—TTK—FI Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszékének valamint Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszékének elektronikus folyóirata. 2. évf. 1. szám. pp. 21—34. HOYK E. 2006: A szárazodás hatása a vegetáció alakulására homokhátsági szikes tavak példáján. in. Kiss A.—Mezôsi G.—Sümeghy J. (szerk.) Táj, környezet és társadalom: ünnepi tanulmányok Keveiné Bárány Ilona professzor asszony tiszteletére. SZTE, Szeged pp. 293—303. IVÁNYOSI SZABÓ A. 2001: Antropogén táj- és életföldrajzi változások a Duna-Tisza közén (tájtörténeti vázlat). in. Fodor I.—Tóth J.—Wilhelm Z. (szerk.): Ember és környezet — Elmélet, gya-

258


korlat. Tiszteletkötet Lehmann Antal professzor úr 65. születésnapjára. PTE—TTK—Földrajzi Intézet és Duna-Dráva Nemzeti Park pp. 201—207. JUHÁSZ I. 1998: Kecskemét város építéstörténete. Kecskemét Monográfia Szerkesztôség, Kecskemét, 362 p. KERTÉSZ Á., PAPP S., SÁNTHA A. 2001: Az aridifikáció folyamatai a Duna-Tisza közén. Földrajzi Értesítô 50. 1—4. sz. pp. 115—126. KEVEINÉ BÁRÁNY I., SZEBELLÉDI T., BIRÓ CS. 2004: Tájváltozások a Kolon-tó környékén. Földtani Kutatás XLI. 3—4. sz. pp. 35—40. KOVÁCS F. RAKONCZAI 2001: Geoinformatikai módszerek alkalmazása a tájváltozások értékelésében a Kiskunsági Nemzeti Park területén. A földrajz eredményei az új évezred küszöbén. A Magyar Földrajzi Konferencia anyaga CD-n. 15 oldal, Szeged KOVÁCS F. 2008: A vegetáció multispektrális értékelése a Duna-Tisza közén (Nagy idôfelbontású regionális biomassza-monitoring). In Csorba P. — Fazekas I. (szerk.): Tájkutatás — Tájökológia. Debrecen. pp. 367—374. LAMBIN E. F., GEIST H., RINDFUSS R. R. 2006: Local Processes with Global Impacts. In LandUse and Land-Cover Change. Springer Verlag, Berlin pp. 1—8. LADÁNYI ZS. 2008: Természeti értékek vizsgálata a tájváltozás tükrében röszkei mintaterületeken, IV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia, II. kötet pp. 368—374. LADÁNYI ZS. 2009: Klímaváltozás hatása egy Duna-Tisza közi mintaterületen. In. Kiss T. (szerk.): Természetföldrajzi folyamatok és formák. Geográfus Doktoranduszok IX. Országos Konferenciájának Természetföldrajzos Tanulmányai. pp. 93—98. LETTRICH E. 1968: Kecskemét és tanyavilága. Földrajzi Tanulmányok 8. 125. p. LÓCZY D. 2002: Tájértékelés, földértékelés. — Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 307 p. MEZÔSI G., KEVEINÉ BÁRÁNY I., GÉCZY R. 1996: The future ecological value of the Hungarian landscape. Acta Geographica Szegediensis, Tomus XXXV. pp. 21—44. MUCSI L., KOVÁCS F. 2006: Homokhátsági tanyás térségek tájhasználat változásai. (Fogalmak, idôtávok, valamint három tanyás pilot-terület jellemzôi és tendenciái légi-ûrfelvételek és digitális térképek feldolgozása alapján). Tanyakutatás 2005. Kutatási jelentések 1. MTA RKK ATI, Kecskemét pp. 61—96. NAGY D. 2003: A történeti tájhasználat és felszínborítás rekonstrukciójának lehetôségei archív térképek feldolgozásával. Környezetállapot Értékelési Program keretében készült pályázati tanulmány. (http://www.kep.taki.iif.hu) PÁNDI I. 2006: Dél-Kiskunsági homokbuckások vegetációja és tájhasználat-története. A II. Magyar Tájökológiai Konferencia összefoglalói. Debrecen, p. 90. RAKONCZAI J. 1997: A mintaterület kiválasztásának szempontjai és földrajzi jellemzése. In. MEZÔSI G. — RAKONCZAI J. (szerk.): Geoökológiai térképezés elmélete és gyakorlata. JATE, Szeged pp. 79—80. RAKONCZAI J. — BÓDIS K. 2001: A geoinformatika alkalmazása a környezeti változások kvantitatív értékelésében. A földrajz eredményei az új évezred küszöbén. A Magyar Földrajzi Konferencia anyaga CD-n 19 oldal, Szeged RÉVÉSZ A., CZÚCZ B., HORVÁTH F. 2004: A települések és az úthálózat szerepe a Duna-Tisza közi természetközeli gyepek pusztulásában. I. Magyar Tájökológiai Konferencia összefoglalói, Szirák, pp. 59. SCHRETT A. 2005: Vízhiány okozta élôhelyváltozások a Kiskunsági-homokháton. ÖKO. 13. évf. 1—2. sz. pp. 100—119. SZABÓ J. ÉS MTSAI 1994: Magyarország AGROTOPO-adatbázisa. — Készült az MTA TAKI GIS Laborjában Szabó József vezetésével, Budapest


259

SZILASSI P. 2006: A területhasználat változása és az agroökológiai potenciál kapcsolata a Balatonvízgyûjtôjén. In. Csorba P.—Fazekas I. (szerk.): Tájkutatás — Tájökológia. Debrecen, pp. 103—111. TÍMÁR J. 1993: Az alföldi szuburbanizáció néhány sajátossága. Alföldi Tanulmányok 15. pp. 217—232. VARGA Á. 2009: Vizes élôhelyek a Duna-Tisza közén, egy kiskunhalasi mintaterület példáján. in. Kiss T. (szerk.): Természetföldrajzi folyamatok és formák. Geográfus Doktoranduszok IX. Országos Konferenciájának Természetföldrajzos Tanulmányai. pp. 99—111. VÁMOS T., KEVEINÉ BÁRÁNY I. 2009: Az élôhelyek és a talajvíz összefüggése a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben. Tájökológiai Lapok 7. évf. 1. sz. pp. 103—115. ZSÁKOVICS G., KOVÁCS F. KISS A. 2009: A szárazodás veszélyének többszempontú térbeli elemzése a Duna-Tisza közén. Tájökológiai Lapok 7. évf. 1. sz. pp. 117—126.

A tájváltozások és a társadalmi gazdasági viszonyok alakulásának összefüggései a Duna-Tisza köze középsó részén

Recommend Documents