A szorongásosság elméletei és faktorai

A szorongásosság elméletei és faktorai

Gáspár Mihály 2003

A szorongásosság elméletei és faktorai Sigmund Freud szorongás elmélete, mely a pszichoanalitikus elmélet egyik központi témaköre, a késıbbi szorongás elméleteket is áthatja (Oláh 1993). Ugyanakkor a szorongás elméletek másik fı forrása a kísérleti pszichológia, melyen belül a tanulási folyamatokat részletesen tárgyaló behaviorizmus, illetve az objektivitásra törekvı másik irányzat a fiziológiai megközelítés segít sokat a szorongásosság megértésében. A kísérleti pszichológiai értelmezések az érzelem és motiváció keretein belül írják le a szorongás jellemzıit és funkcióit.

Minden elméleti megközelítés lényegében két szempontból elemzi a szorongásosságot, egyrészt leíró jellegően, másrészt funkcionálisan. A leíró elemzés a viselkedési, fiziológiai jellegzetességek mellett olykor a szituatív feltételeket is számba veszik. A leíró elemzésbıl eredeztetik a mérési eljárások kérdıíves megfogalmazásait. A funkcionális elemzés azt vizsgálja, hogy mi a szorongásosság adaptív funkciója. Funkcionálisan már Freud is megkülönbözteti a reális és a neurotikus szorongást (Oláh, 1993). A reális szorongás a lényeges veszélyeztetés emocionális viselkedéses vetülete, ami segítheti a veszély elhárítását.

A neurotikus szorongást Freud célszerőtlennek nevezi, és jellegzetességeit bıven részletezi. A szorongásosság fı funkcióját talán az a közmondás fejezi ki tömören, miszerint, ”Jobb félni, mint megijedni!”. Szorongást tehát akkor élünk meg, amikor egy tényleges, vagy vélt, a személyünket érintı bajt, károsodást anticipálunk. Az anticipáció nagyon fontos, hiszen a baj bekövetkezése után legfeljebb a rossz folytatástól félhetünk. Ilyen megközelítésben a félelem és a szorongás egymás szinonimái lehetnek, mint ahogy Watson, a behaviorizmus atyja nem is tesz különbséget a két fogalom között. Más elemzık úgy különböztetik meg a két fogalmat, hogy a félelemnek ismert oka van, míg a szorongás nem “ismeri” az okát. Éppen a behavioristák mutatták ki, hogy a félelem könnyő kondicionálhatósága révén sokszor nem a valódi okot mutatja. Leginkább látványosan a feszültség és a kiváltó ok kapcsolatának bizonytalanságát Schachter és munkatársai (1962, ismerteti: Ranschburg, 1975) adrenalin injekciós kísérlete igazolja. E szerint a logika szerint a “szabadon lebegı” feszültség, mint szorongás megkeresi a maga tárgyát, illetve fordítva, bizonyos helyzetek, feltételek növelik a feszültség, a szorongás szintjét. A szorongás kondicionálhatósága mutat rá az adaptív funkciójára. A tanuláselméleti

Webes változat: 2005-11-22 (SZTE-JGYTFK-Pszicholóia Tanszék hallgatói részére, a szerzı engedélyével)

30



megközelítésbıl szinte közvetlenül származik a szorongás drive - elméleti értelmezése. A szorongásnak, mint drive-nak az értelmezése eléggé általános a kísérleti pszichológia mővelıi körében. Ebbıl is adódik a fiziológiai háttérfolyamatok elemzése. A szorongás, mint motiváció, tehát mind élményszintő, mind magatartási, mind fiziológiai értelmezést nyert.

A szorongás mérése szempontjából fontos irányzatot képvisel Spence (1953, ismerteti: Oláh, 1993), aki a szorongást, mint az általános drive komponensét értelmezte.

A Taylor által kidolgozott Manifeszt Szorongás Skála (MAS) elméleti alapját a Spence által képviselt felfogás adta (Taylor 1953). A MAS tehát az általános drive szintjét volt hivatva mérni, ami a teljesítményt a Yerkes – Dodson törvény szabályai szerint befolyásolja. A törvény alapján, teljesítmény szempontjából létezik a szorongási szintnek egy optimuma.

Jól illeszkednek ebbe a felfogásba azok a kísérleti eredmények, miszerint a feszültség, a szorongás szintjét a feladatok nehézségi foka, begyakorlottsága befolyásolja. A Spence-Taylor elmélet szerint tehát a feladat begyakorlottsága, nehézségi foka, valamint a személy izgulékonysága, szorongásra való hajlama, együttesen határozzák meg a tényleges szorongás szintjét. A szorongási hajlam, mint személyiségvonás, jól illeszkedik a vonáselméletek rendszereihez, különösen az Eysenck (1969) által favorizált szupervonásokhoz. Az idegélettanilag is jól értelmezhetı reaktibilitás és a mögötte lévı struktúrák, aktivációs mechanizmusok karakterképzı tulajdonságát éppen az Eysenck féle elmélet módosításaként Gray (1970 magyarul: 1978) írta le. A szorongásosság tehát, mint a temperamentumhoz kötıdı vonás erıs biológiai, genetikai determinációt mutat. A szorongás szintje fiziológiai paraméterek mentén is jól diagnosztizálható (EEG, GBR, szívritmus, vérnyomás, légzésritmus stb.). Erre az összefüggésre épül a poligráf, közismert nevén “hazugságvizsgáló” készülék. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy itt is kölcsönhatás jellegő folyamatokról beszélünk. Ezt igazolják azok a terápiás és más gyakorlati tapasztalatok, miszerint a fiziológiai folyamatok tudatos kontrolljával (például autogén tréning, vagy a keleti kultúrák jóga gyakorlatai) a pszichikus élmény a befolyásolható.

Újból hangsúlyozzuk tehát, hogy bármennyire is kimutatható egy pszichikus élmény és a mögöttes biológiai folyamatok kapcsolata, az oksági viszony értelmezése hordoz egy sor


31



bizonytalanságot. Éppen a külsı és belsı meghatározottság indokolta a szorongás, állapot – vonás (state – trait) elméletének és mérési eljárásának a megszületését. Ezt az elgondolást Spielberger (1966) publikálta, de utána többen, pl. Zuckerman (1976) részletesen is indokolták.

Az általános és helyzethez kötött szorongás megkülönböztetésébıl, illetve a teljesítményre gyakorolt hatásának ismeretébıl adódott egy speciális szorongás, a tesztszorongás értelmezése (Sarason és mtsai, 1986. Sipelberger, 1980), és hozzá kapcsolódó skálák létrehozása.

Mindez együtt, tehát az állapot – vonás-, illetve az általános és tesztszorongás már az interakcionista értelmezést hordozza. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a személyiség fı vonásához hasonlóan a szorongás is ebben, a helyezet – vonás interakcionista megközelítésben értelmezhetı reálisan.

Ebben az értelmezésben az emberekre, sıt a kultúrákra lehet jellemzı, hogy milyen helyzetek váltanak ki belıle számottevı feszültséget, szorongást, ezért nemcsak az általános szorongásosság szerint különböznek az emberek, hanem abban is, hogy milyen helyzetben milyen mértékben hajlamosak a szorongásra.

Az elsı ilyen helyzethez kötött szorongást, a tesztszorongást vizsgálva, annak eredményeit faktoranalizálva, Lieber és Morris (1967 ismerteti: Oláh, 1993) két komponensre osztotta, azaz megkülönböztette a teszt-emocionalitást és a tesztaggodalmat. Az aggodalmaskodás a szorongás kognitív oldala, míg az emocionalitás a testi, fiziológiai folyamatok közvetlenebb szubjektív tükrözıdése. Ennen nyomán a tesztszorongás mérésében mások is elkülönítik a két faktort az emocionalitást (izgalmat) és az aggodalmat (Spielberger 1980). A teljesítménnyel inkább az aggodalmat hozzák kapcsolatba, míg az izgalmat erısebb biológiai kötöttségek jellemzik. Azt lehet mondani, hogy az izgalom, még magasabb fokon is, ha az aggodalom alacsony szintjéhez kapcsolódik, akkor facilitálja a teljesítményt, míg magas értékő aggodalom esetén debilizálja. Eredetileg a teljesítményszorongás debilizáló – facilitáló jellegének felismerésébıl Alpert és Haber (1960) készített kétdimenziós skálát. Ennek a kutatási technikának a tapasztalataira építve vált késıbb egydimenzióssá a teljesítményszorongás, melynek komponensei az izgalom és az aggodalom.


32



Sarason, a kutatás másik nagy alakja a tesztszorongás jelentését vizsgálatai alapján további komponensek mentén értelmezte. Kutatásának új kérdése a “miért” volt. Miért okoz teljesítményromlást a magas szintő tesztszorongást? Sarason szerint, a teljesítményromlást az okozza, hogy a fenyegetettség érzése nyomán olyan további belsı kognitív asszociációkat indukál, amely a figyelmet leköti, és nem tud a feladatra koncentrálni. A következmény körüli gondolatok elvonhatják a figyelmet a feladatról, ami különösen reálisan nehéz feladathelyzetben, rontja a teljesítményt. Megjegyezzük, hogy felfogásunk szerint nemcsak a negatív, a kudarccal kapcsolatos gondolatok lehetnek figyelemelterelı tényezık, hanem a siker korai és túlzott intenzitású anticipációja is. Az egyébként nagy teljesítményekre képes, és arra felkészült sportolók is a reális esélyesség érzése révén olyakor “elıbb ünnepelnek”, mert el sem tudják képzelni a kudarcot. Talán ilyen váratlan kudarc tapasztalatok teszik az embereket szorongóvá, óvatossá és felerısödik a “jobb félni, mint megijedni” gondolat. A reálisan magas szintő teljesítmény tehát nem egyszerően a képességek függvénye, hanem az energetizálás szabályozottsága is alapvetıen befolyásolja.

Ezekre a folyamatokra volt kíváncsi Irvin Sarason és 1984-ben megszerkesztette a “Tesztekre adott reakciók” (Reactions to Tests) kérdıívét. Ezek alapján a tesztszorongás négy komponensét értelmezte: a feszültség, az aggodalom, az irreleváns gondolatok, testi tünetek. Sarason (1995, ism.: Matthews és Deary, 1998) elméletében végül is új elem a kognitív feldolgozás, a szorongáshoz kacsolódó kognitív interferencia volt. A tesztszorongás és a teljesítmény kapcsolatát a 2. táblázat mutatja. Sarasonék úgy gondolják, hogy az aggódás abból az anticipált helyzetbıl következik, hogy a várható teljesítmény alapján önmagát a jövıben inkompetensnek kell értékelnie.

Az interakcionista értelmezés további differenciálódást is eredményezett. Izard (1972, ismerteti Oláh, 1993) többdimenzós vonásként értelmezte a szorongást. Tíz általa definiált alapérzelem közül hat kölcsönhatásként értelmezi a szorongást. A hat érzelem a következı: félelem, düh, szomorúság, szégyen, bőnösség, kíváncsiság. Az egyénre jellemzı, hogy a szorongásban melyik alapérzelemnek milyen a súlya. Izard, az elméletéhez igazodó kérdıívvel a tesztszorongás belsı tagozódását tovább árnyalta. Mind Izard, mind Sarason modellje, az interakcionista felfogásban a külsı és belsı tényezık kölcsönhatását már nem statikusan, hanem részben dinamikus vonásaiban is megmutatja. Ebben


33



az interakcionista megközelítésben született, alapvetıen svéd-magyar együttmőködésben egy dinamikus szorongásmodell; a szorongás szituáció - következményelvárás modellje (Oláh 1993). Ez a modell egységes keretbe foglalja egyrészt a helyzet karakterisztikumaiból fakadó szituációspecifikus szorongást, másrészt a diszpozicionális, illetve az egyén elıtörténetébıl fakadó vonás jellegő szorongást.

Értékelı környezet

Teszt szorongási hajlam

Túlzott én bevonódás / aggódás az értékelés miatt

Teljesítmény

Kognitív interferencia

értékelés Figyelem kapacitás romlás

Teljesítmény gyengülés

2. táblázat A tesztszorongás hatása a teljesítményre Sarason modelljében. (Forrás: Matthews, Deary 1998. 235. oldal)

Többféle helyzetet, mint aktiváló feltételeket, kapcsolatba hoztak a lehetséges elvárt következményekkel, és azt találták, hogy jellegzetes életkori, nemi és nemzeti-kulturális társulási gyakoriságok vannak. Az interakcionista megközelítésen túl a dinamikus, folyamatjellegő értelmezés elınyeit Oláh abban látja, hogy lehetségessé válik a szorongás és a coping stratégiák együttes értelmezése. Eszerint a szorongás dinamikájában elsıdleges értékelés során dıl el, hogy az aktiváló feltételekhez az egyén jótékony vagy kártékony következményt társít. A következı értékelési szakasz, hogy amennyiben negatív következmény elvárás van, akkor lehetséges-e egyáltalán a negatív következmény elhárítása. Ebben a második szakaszban dıl el, hogy az elsıdleges veszélyérzet átértékelıdik-e kedvezı következményelvárássá, vagy rögzül a szorongásos állapot, ami az inkompetencia, a tehetetlenség érzésével, a kognitív interferencia


34



révén, a teljesítmény romlását eredményezi. A szorongás és megküzdés egységes kezelését, ezért hangsúlyozza Oláh (1993).

A megküzdés és szorongás együttes értelmezése esetén feloldható az a probléma is, amit Mueller (1992) a tesztszorongás nem vizsgált hátterében vél felfedezni. Szerinte meg kellene különböztetni azt a személyt, aki egy vizsgahelyzetben azért szorong, mert nem készült fel, tehát a megfelelés tényleges feltételeivel nem rendelkezik, attól, aki tulajdonképpen felkészült, csak hajlamos az izgulásra. A két személynek más-más megküzdési esélyei vannak. Saját vizsgálatunkban a szorongásosság diszpozicionális jellegzetességeit vizsgáltuk, egyrészt az általános, nem helyzethez kötött formáját (Sipos, Sipos, Spielberger, 1988/b), másrészt a tesztszorongásra való hajlamot (trait) és ennek is két alfaktorát a teszt emocionalitást (izgalomra való hajlamot) és a teszt aggodalomra való hajlamot (Sipos, Sipos, Spielberger, 1988/a). Tehát a state-trait kettısbıl mi a trait-re a vonás jellegő diszpozíciókra voltunk kíváncsiak.


35

A szorongásosság elméletei és faktorai

Recommend Documents