A S Z O M J Ú S Á G (ÉS A Z É H S É G ) ORVOSOK ÉRTÉKELÉSÉREN
INDIAI
í r t a : Prof. R E I N H O L D F. G. M Ü L L E R (Einsiedel bei Karl-Marx-Stadt, Német Demokratikus Köztársaság).
A
szomjúság (és az éhség) megjelölésére használt szanszkrit szavak értelmezésénél tekintettel kell lennünk a r é g m ú l t időkre. A régi fogalmaknak a jelenben való alkalmazása t ö r t é netileg aggályos ugyan, de mégsem nélkülözhető; az ősidők ből származó hagyományok ebben segítséget n y ú j t a n a k . F e l tétlenül elfogadható az az állítás, hogy a védikus korszak árja törzsei hűvösebb éghajlat alól, északnyugat felől hatoltak be Indiába. (Nem kívánjuk ezen események időbeli és térbeli sor rendjét érinteni.) Az ásatások tanúsága szerint az Indus vidékén akkoriban létezett civilizáció t á g életlehetőséget n y ú j t o t t . A v é d i k u s árják létalapját a nagy marhaállományaik képezték, amelyek kel vándorlásaik idején, de később is rendelkeztek. L a s s a n k é n t azonban letelepedtek, s kényszerültek alkalmazkodni a dél ázsiai viszonyokhoz. Az éhségtől való félelem — amelyet ere detileg valóságos, k o n k r é t a n létező lénynek tekintettek — ekkor k e r ü l h e t e t t előtérbe. H a a legrégibb írásbeli h a g y o m á n y o k ban, a R g v e d á b a n és A t h a r v a v e d á b a n az éhség (ksudh) é s szomjúság (trs) szóképzéseinek gyakoriságát és kifejezésmódjait számba vesszük: a szomjúságé sokkal gyakoribb, t e h á t fontosabbnak látszik. A R g v e d á b a n p l . ( I V . 9. 7.) azt olvassuk, hogy Indra isten „megöntözte a szomjazó sivatagokat és síkságo k a t " és „ m e g i t a t t a az elszáradt steppéket és l a p á l y o k a t " . 1
2
3
4
5
6
7
8
Hasonló irányba mutat, hogy — miként a modern nyelvek ben is — p l . a M a h a b h a r a t á - b a n a „ m o h ó s á g " szó szerepel, amely az előzőkben nem fordult elő az éhség megjelölésére.. A mindennapi életben szükség volt m i n d k é t kifejezésre. A M a h a b h a r a t á - b a n (V. 43. 24—25.) a szomjúságot be teges hiánynak nevezik (dosa ) egyéb tulajdonságokkal egye temben, melyek általában szellemiekre (nem testiekre) vonatkoz nak. Az indusok a szellemieket és testieket szétválasztják, ha nem is egészen mai értelmezésünk szerint. Az említett m ű ben ( X I I . 174, 55.) a szomjúság kifejezetten m i n t betegség (roga) szerepel, úgyhogy annak hiánya (dosa, p l . 179, 36.) orvosi szempontból figyelemre m é l t ó , — habár ez m é g nem lát szik t u d o m á n y o s a n megalapozottnak. A szomjúság védikus értelmezésének bizonyosfajta összefoglalását a Kausika-Sutra adja; a m ű keletkezési ideje ismeretlen, de az indus orvostudo m á n y kibontakozása utáni időkből, kb 1400-ból származó k o m m e n t á r o k fennmaradtak. Az A t h a r v a v e d á b a n t ö b b szó esik az orvospapok gyógyí tási eljárásairól, ezekkel azután a Kausika-Sutra is foglalkozik, összefoglalva a gyógyítás alapjául szolgált énekeket; a tanszöve gekből, rövidségük miatt, nehéz tárgyilagos megállapításokat t e n n i . Ezért Ca land az e m l í t e t t Sutra-szöveget (27, 9—13) magyarázatokkal l á t t a el, amelyeket alább közlünk. A szöveg c í m e : A szomjúság gyógyítására. 9. A I I . 29. alatti énekben (az A t h a r v a v e d á b a n található Földiekről kezdetű ének alapján idézve) elmondják, hogy (a pap vagy az orvos) a k é t személyt a földre ültetik ú g y , hogy h á t t a l egymáshoz t á m a s z k o d n a k . 10. A beteg arccal keletnek fordul, az egészséges nyugat nak, ez utóbbi ágakon ül (a Calamus rotang vetasa ágain). Az orvos egy vetasából készült csészében, vetasából készült pálcika segítségével a szomjúságtól gyötört személy fején lisz tet vízzel kever össze, megáldja a megfelelő énekkel ( I I . 29.), és átnyújtja annak, akit nem b á n t a szomjúság. 11. Ezáltal a szomjúságot ez u t ó b b i fogja érezni. 12. (Az orvos) egy szomjúságtól gyötört személynek vizet ad inni (melyet folyóból merített és a I I . 29. szerint megszentelt). 9
10
11
12
13
14
15
13. A I I . 29. 6. c, d félstrófa kíséretében a szöveg szavai szerint cselekszik (vagyis a 9. és 10. S u t r á b a n e m l í t e t t k é t személlyel —- akik mindketten egy t a k a r ó alatt vannak — megeteti a fentiek szerint elkészített eledelt) a félstrófa halk elmondása közben. Caland ez eljárást m a i szemmel nézve „varázsszertartás n a k " minősíti; a beteg szomjúsági érzésének egészséges emberre t ö r t é n ő á t v i t e l e esetében a k á r a mai pszichoterápiát is segít ségül h í v h a t n á n k . A gyógyeljárások tekintetében a történelem t u d o m á n y szempontjából csak az eredeti védikus alapokra lehet t á m a s z k o d n i a n n á l is inkább, mert ez az alap m á r a régi sebészorvosi tanokban is fellelhető. A Kausika-Sutra-szöveg bizonyítja, hogy a szomjúság betegségnek számított. H a b á r k r i t i k a i szempontból az éhséget is a betegség fogalmához sorol hatjuk, s a gyakorlatban is így t ö r t é n t , „ é h e z ő t " a Kausika-Sutra 48, 42 vagy 49, 22-ben csak mellékesen említ, de nem a gyógyí tással kapcsolatban. A szomjúságot külön betegségként említi. Az orvospapok tevékenységének és a hivatásos orvos meg jelenésének ideje közötti periódus az ú n . „üres é v s z á z a d o k " . Ez időből kevés szöveg maradt fenn; ezek némely vonatkozásban felvilágosítást n y ú j t a n a k ugyan , de nem adnak á t t e k i n t é s t az o r v o s t u d o m á n y fejlődéséről, — e tekintetben a régi orvostudo m á n y gyakran e m l í t e t t 8 t r a k t á t u s á h o z kell folyamodnunk. E t r a k t á t u s o k teljes szövege közvetlenül nem maradt fenn, csak közvetve, így ezért a szövegek csak kritikai módszerrel közelíthetők meg. A nagy összefoglaló művek többé-kevésbé mind a 8 t r a k t á t u s r a épültek, különösen a Sutrák és V a g b h a t á k . E k é t t a n g y ü j t e m é n y eredeti részei hozzávetőleges becslés szerint az első évezred közepén keletkeztek. A hagyományos szövegeket a jelen évezred kezdetén k o m m e n t á t o r o k feldol gozták, így bizonyos k r i t i k a i á t t e k i n t é s született a tantételek ben a hosszú időszak alatt t ö r t é n t változásokról. Minden való színűség szerint a régi medicina nyolcrészes beosztása a gyó g y í t á s t vette alapul. Későbbi feldolgozásukat bizonyítja, hogy a betegségek okait külön fejezetben csoportosítják — ahogy ez gyakran a Yagbhata-iskolánál is előfordul —, h a b á r a nyolc részes beosztást f e n n t a r t o t t á k . Viszont a Susruta-iskola, egyes 16
17
18
19
20
21
szövegrészek átcsoportosításával, egységesen tárgyalja a beteg ségek tüneteit (amelyeket esetleg m á r a régi orvosi szövegek is megemlítettek), főleg a szöveget kiegészítő u t t a r a - t a n t r á b a n , t o v á b b á egy külön (48.) fejezetben, amely a "szomjúság elűzé séről" szól, és ezért talán az orvostan legrégibb szövegének tekinthető. 1. Most a szomjúság elűzéséről szóló fejezetet magyaráz zuk, 2. mint ahogy az egészséget-osztó (istenek orvosa) Dhanvantari mondotta: 3. aki folyton iszik, s nem t u d vele betelni, és minél t ö b b vizet kíván, a n n á l a szomjúság betegségnek számít. 4. Izgalom, hőség, kimerültség és bódító ital, valamint érdes, savanyú, szárító, melegítő vagy erős (ital) következté ben — a (test) átváltozási fokozatainak eltűnése következté ben —, a böjt és a nap okozta hőségérzés m i a t t a betegség t ü netei — epe és szél — nagymértékben erősödnek. 5. Vannak folyamatok, amelyek a test folyadékvezetőire rossz h a t á s t gyakorolván, jó folyamként rossz folyadékveze tőkben t a l á l t a t n a k ; ezáltal erős szomjúság t á m a d . 6. Háromféle szomjúság van, a k o m m e n t á t o r szerint (szél, epe és nyálka), a negyediket a (nedv-) hiány okozza vagy sérü lés, mint hetedik ok a meg nem emésztett ételek szerepelnek. Az előzetes t ü n e t e k e t fel kell ismerni. 7. Szájpadláson, ajkakon, torokban szárazság, égés, forró ság érzése, — tébolyultság, szédülés, jajgatás az előzmények, főleg a keletkezési idő alatt. 8. Szél okozza gyakorta a száj kiszáradását, valamint szúrást a halántékban és a k o p o n y á b a n a (fül) váladék kifo lyásának megakadását, rossz szájízt és hideg u t á n i v á g y a t . 9. Tébolyultság, jajgatás, undor, forró szájíz, sárgaság, verejték kitörése, hideg utáni v á g y , csípős, füstös szájíz jellem zik az epét. 10. A nyálkára ható szél és t ű z (epe) által a nyálka fel melegszik és szomjúságot okoz, a beteg aludni vágyik, szájíze édeskéssé válik, s ezáltal túlságosan kiszárad. 11. A torok bemázolódása, a szájnak nyálkával való meg22
23
12
3 Orvostört. közi.
telese, hidegrázás, h á n y á s és undorérzés, t o v á b b á nehéz v é g tagok jellemzik a n y á l k á t , valamint daganatok a végtagokon és rossz emésztés. Mindezen tünetek m i a t t a szenvedő nemigen kíván inni. 12. Sebesüléskor ásványi anyagok és v é r távoznak, í g y értelmezendő a szomjúság negyedik, sebesülés által t ö r t é n t keletkezése; a letepert (beteg) éjjel-nappal rosszul érzi m a g á t és csak vizet iszik. 13. H a nedveket veszít, akkor keletkezik a hiány á l t a l okozott szomjúság, — a szenvedő kiszárad, hőséget érez, heves vágya t á m a d víz u t á n ; fenti okok e g y ü t t e s előfordulása jelzi a szomjúságot. 14. A nedvhiány említett okait is fel kell az orvosnak ismernie, mint szomj úságokozókat, t o v á b b á három m á s jelen séget : a meg nem emésztett anyagok keletkezését, a szívszúrás érzését és az orrfújást. 15. Savanyú és sós, valamint nehéz ételek szomjúságot okoznak. Kimerült, ö n t u d a t á t vesztett, elbódított szomjazót, akinek a nyelve is kilóg, (az orvos) kerüljön el. A reménytelen esetről való lemondás — amilyent az indiai orvostudomány gyakran említ — fejezi be a szomjúság-betegségek felsorolását. Az élethű leírásból közvetlen megfigyelőre k ö v e t k e z t e t h e t ü n k . A szomjúság-betegségek ismeretének alap vető feltételei azonban mélyebbre látszanak nyúlni, semminthogy egy (régebben elfogadott) ősi szöveg az orvostudomány fejlődésének során k r i t i k a i szempontból megfelelő, i l l . elfogad h a t ó legyen. Tény, hogy a ,,rasa" fogalmának értelmezése fenntartja az eredeti kapcsolatot egyrészt az ízlelés, másrészt a tápláléknedv fogalma között. Az ízlelésmódok és a beteg ségek (dosa) kapcsolatban vannak, befolyásolják az emésztést — amely a test felépítéséhez szükséges nedvvel k e z d ő d ö t t (utalva az a m a k é n t - ismert fogalomra); e t~nok kezdetei m á r egy i . u. 200-ban keletkezett kézirattal bizonyíthatók, és a k é sőbbiekben továbbfejlődtek. E régi szöveg ellen nem lehet lénye ges kifogásunk. 4
Nehezebb felelni arra a kérdésre, mikor kezdték e gyógyító eljárásokat alkalmazni. Emlékeztetnünk kell arra a kifejezés
re, amely elhárítást jelenthet (pratisedha), — mintha a szomjú ság okozta betegséget önmagát, önállóan értékelnék; a védák idején rendszerint így jártak el akkor, amikor a bajnak nem volt feltűnő külső ismérve. A m ű függelékében csakis ez a k i fejezés fordul elő, a k o m m e n t á r c i k i t s á n a k mondja; ez volt később a „gyógyításra irányuló igyekezet"-nek a szakmai meg jelölése, s az ún. „ t h e r á p i a " értékelésének bizonyos fokú megvál tozására utal. Vessünk egy pillantást a m ú l t b a . A védikus hagyományok szerint a gyógyító h a t á s ú éneken kívül kezelést is alkalmaztak (a szó szoros értelmében), például az ,,eltörlő"-nek nevezett növény külsőleges alkalmazásával. Elismert tény, hogy a bennszülött lakosság gyógynövényeket eszik, b á r ez a szokás csak lassan terjed; gyakran fűszerekkel élnek, a táplálkozás bővülő keretén belül. A kb. 400-ból szár mazó Bower-kézirat 400 gyógynövényt sorol fel. E z é r t nem tekinthetjük a szöveg újabbkori kiigazításának, ha a szomjúság-betegségek leküzdésére főleg n ö v é n y i gyógyszereket említ. A szövegnek csupán a kezdetét közöljük. 16. Fokozott szomjúságnál akkor is, ha (annak enyhíté sére) a has teli van, a beteget magadhikodaka segítségével h á n y t a s s u k ; különösen jó hatással lehet a dadima , az amratak a és a matulunga is. A gyógynövényeket a modern t u d o m á n y botanikailag meghatározta, s némely régi elnevezés elfogadható, mégis a nevek jó részénél ez az eljárás történetileg aggályos. Felmerül még t ö b b fejlődéstörténeti probléma is, amelyek eddig nem nyertek kielégítő megoldást. P é l d a k é p p e n az említett magadh i k á t hozzuk fel, amely a k o m m e n t á r o k b a n mint bors (pippala) szerepel; az indusok gyakran éltek vele, s e néven ismerték a régi időkben. Hoernle a modern botanika meghatározásaira támaszkodik és utal arra, hogy m á r a Bower-kéziratban is többféle elnevezés fordul elő, úgyhogy m á s nevek, illetőleg növények behelyettesítésére is gondolhatunk. A k u t a t á s o k során e kérdés gyakran felmerül. A „gyógynövények k i r á l y a " , a soma k é t tucat néven szerepel. Némelyek a Somának hold aspektusához kapcsolódnak, de legtöbbjénél nem világos, hogy pótló elnevezésekkel van-e dolgunk, vagy elcserélt gyógynövé25
26
28
29
30
31
28
32
33
•A*
35
34
nyekkel. Ha ilyen szempontból nézzük végig a szöveget, látjuk, hogy a későbbiekben említett számos gyógynövény rendszerint ugyanazzal a névvel szerepel. A szomjúság leküzdéséről szóló t a n m á r sok gyógynövényt említ, ezek t e h á t m á r használatosak voltak, így e szöveget eredetinek és réginek t e k i n t h e t j ü k . A többi nagy orvosi iskola közül a Caraka-Samhita csak a szomjúság gyógyító eljárásait t á r g y a l j a (cikitsa 23), amit egy k ó r t a n előz meg. A régi gyűjteményes m u n k á t eredetileg Caraka, a legendás hírű orvos írta, azonban csak az Atreya-iskolából származó s az Agnivesáról szóló t r a k t á t u s t dolgozta á t . A szomjú ság gyógyításáról szóló tan D r d h a b a l á t ó l származik, a I X . s z á z a d b a n alighanem még egyszer átdolgozták és kiegészí t e t t é k . Ez alkalommal a régi orvostant is felvették a gyűjte m é n y b e , és a jelek szerint a gyógynövények alkalmazásáról szóló részt tetemesen kibővítették. A Vaghbata-iskoláknál ilyen bővítés nemigen t ö r t é n t . F e l t ű n ő viszont, hogy a betegségek okairól (nidana) szóló tant m i n d k é t szöveggyűjteményben teljesen elkülönítik a gyógyító eljárásoktól, ami nem felel meg a régi orvosi irányzatnak, hanem ( m i n t m á r említettük) alapvető fejlődést jelent, a n n á l is inkább, mert a k é t szöveg között formai tekintetben sincs lényeges eltérés. A szomjúság okozta betegségről a Hrdaya, nidana 5. szól, ugyané szakaszban a Samgraha is, a gyógyítás t a n á t viszont a cikitsa 6, i l l . 8. tartalmazza. A négy tanszöveg egyike sem tárgyalja a szomjúságot külön, hanem a sorvadásos beteg ségekről (raja-yaksman, stb.) szóló fejezetben, a szívbajokkal e g y ü t t , s felemlíti még a hányással (chardi) kapcsolatban a gyógyítást t á r g y a l ó szakaszban. Kritikailag nézve a dolgot, a szomjúság önálló jelentőségének bizonyos lefokozására követ k e z t e t h e t ü n k . Mivel azonban a gyakorló orvos részére a Hrdaya szolgált t a n k ö n y v k é n t , a szomjúságnak betegségként való értékelésénél e csökkentés m é r v e lényegtelen. 35
36
3 7
21
38
39
A szomjúság külön betegségként való hangsúlyozott k i emelése furcsán hat, mert feltehető, hogy az indusoknál nem v o l t ritka eset az egyidejű éhezés és szomjazás. Erre vonatkozólag számos adat áll rendelkezésre; i t t csak n é h á n y régi sebész orvosi jelentésre utalunk. A Susruta-Samhita sutra 31, 28. a
kimerült ember „éhségéről és szomjúságáról" beszél, az ú n . konyha-medicina-sutrában (46, 342) m i n d k e t t ő r ő l azonos kifeje zéssel szól, habár az „ i h a t ó " étel a szomjúságot veszi elsősorban figyelembe. Az éhséget és a szomjúságot azonban nemcsak gyakorlatilag kapcsolják össze, hanem elméletileg is. A sutra 1. 25. bevezetésében önálló jelleget tulajdonít az „éhségnek, szomjúságnak, öregedésnek, halálnak, á l o m n a k stb.". Azonos cím alatt ugyanezeket sorolja fel a sutra 24, 9., amely a beteg ségeket erőkifejtésük szerint különleges m ó d o n csoportosítja. Orvosilag nagy figyelmet szenteltek az öregedésnek, h a l á l n a k és álomnak is, és így nagyon feltűnő, hogy a szomjúság mellett az éhséget külön nem emeli k i . Ha az orvosi tanítószövegek nem is indokolják meg kifeje zetten ezt a hiányt, az általános felfogás alapvető tételei figye lembe vehetők, de csupán az egyik i r á n y z a t r a történik r ö v i d utalás. A történeti k u t a t á s o k n á l sohasem teljesen nélkülözhető időszerű visszapillantások gyakran meggyőzőek, de az indiai gondolkodásmód fejlődéséről nem t á j é k o z t a t n a k . A p a p o k t ó l származó régi utasításokban a „ b ö j t " lélektanilag figyelemre méltó. De csak a Satapathabrahmana I , 1, 1/7-ben ' előforduló kifejezés: anasana —• nem-evés — bőjtölés kapcsolható az éhség szó jelentéséhez, főleg mert folytatólagosan még m á s i k „etimológiával" is bizonyítják ugyanazt. A papok befolyása az erkölcsökre ugyancsak hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Susruta-Samhita cikitsa 24, 118. megtiltsa a nemi közösülést elsősorban az éhes férfinek, a továbbiakban pedig rendelkezik a betegségben szenvedő férfiak ez irányú m a g a t a r t á s a t e k i n t e t é ben. Az éhezést nagyra értékelték még az újkorban is. Nem ritkák a híradások a szándékos — 40 napig is t a r t ó — böjtölésről, ami Indiában nagy csodálatot keltett. Az éhezésnek ilyetén magyarázata hozzájárulhatott ahhoz, hogy a régi orvosok sem ismerték el külön betegségnek, mint a szomj ázást. 40
41
4
43
Mint m á r kimutattuk, a védák felfogásában a szomjúság valóságos betegség számba ment (Kausika-Sutra, 27, 9—-13.), és így tárgyalják az o r v o s t u d o m á n y nagy gyűjteményes m ű v e i is. Történetileg az éhség-betegség értékelése t o v á b b r a is nyomon követhető. A Vagbhata-iskolák tanaiba 1800 körül friss v é r
k e r ü l t Paramesvara által, aki Hrdaya-priya című művében a szomjúság-betegséggel is foglalkozik ( I I , 8, 36—57.). De egyéb bizonyítékokkal is találkozunk. Már a X V I . században Bhamavisra nagy tekintélynek örvendő Bhavaprakasa c. m ű v é b e n is átveszi a szomjúságról szóló régi tanokat, kifejezetten utalva a Susrutára és a Carakára. Ma a szomjúságról szóló szövegeket többnyire a Susruta-Samhitának B . L . Sen által kommentált formájában t a n í t j á k . Az indusok t e h á t sok évszázadon keresztül betegségként értékelték a szomjúságot, s ennek bizonyítása igen értékes adat t a l gazdagította a t ö r t é n e l e m t u d o m á n y t . 45
46
47
JEGYZETEK 1. Trsna = szomjúság (ksut, ksudh, ksudha = éhség); 1. Mayrhofer: Kurzgefasstes etymologisches Wörterbuch des A l t indischen, S. 524-525 (291-292). Heidelberg, 1956-tól, to vábbá Hauschild: Handbuch des Sanskrit. Glossar, S. 234 (212), 2. kiadás (Thumb). 2. Mitteilungen des Institutes für Orient forschung. Bd. I V . S. 310. Berlin, 1956. 3. ,,Árjá"-nak csak azokat a törzseket tekinthetjük, amelyek önmagukat így nevezték; 1. Nova Acta Leopoldina. N . F. 138. S. 9., Anm. 8. u. 9. Leipzig, 1958. Az ,,árja" megjelölés értelmezését a nyelvészek erősen vitatják; 1. pl. Hauschild S. 184. 4. Mackay, Die Induskultur. S. 34 ff. Leipzig, 1958. 5. Asia Major. Vol. V I . S. 346-347. Leipzig, 1930. 6. Grassmann, Wörterbuch zum Rig-Veda. Leipzig, 1673., és Whitney, Index verborum to the Atharva-Veda. New Haven, 1881. 7. Ludwig, Der Rigveda. Prag, 1876. 8. Geldner, Der Rig-Veda. Cambridge (Mass.), 1951 — 1957. 9. Deussen (und Strauss), Vier philosophische Texte des Mahabharatam. Leipzig, 1922; az indexben „ t r i s h n a " alatt számos bizonyítékot hoz fel, amelyek az „éhség" szó értelmezésénél (megokolva) hiányoznak. 10. J. J. Meyer, Das altindischc Buch vom Welt- und Staatsleben. 1
11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
23.
Leipzig, 1926. Magyarázza a „vízellátás"-! és valamivel kevésbé részletesen az ,,éhezés"-t. R. Kinjawadekar által kiadott szöveg. Poona,'1929 —1933. Jahrbuch des Museums für Völkerkunde. Bd. X V I I . S. 76 ff. Berlin, 1960. L . Bloomficld bevezetését az általa kiadott szöveghez. New Haven, 1890. Acta historica scient, natural, et medicin. Vol. V I I I . S. 10 ff. Kopenhagen, 1951. Caland, Altindisches Zauberritual. Amsterdam, 1900. A sajátos indiai kifejezésmód szerint az egészséges ember: a-vyadhita = nem beteg. Nova Acta Leopoldina. N F . Nr. 138. S. 13 ff. Leipzig, 1958. Mitteilungen des Instituts für Orientforschung. Bd. V. S. 225 ff. Berlin, 1957. Wust, Indisch. S. 37. (Grundriss der indogermanischen Sprach- und Altertumskunde. Bd. 4. 1.) Berlin, 1929. Mitteilungen des Instituts für Orientforschung. Bd. V I I . S. 198 ff. Berlin, 1980. Centaurus. Vol. I . S. 97 ff. Copenhagen, 1950-1951. L . Nova Acta Leopoldina. N . F. Nr. 138. S. 57 ff., különösen a Susruta-Samhita t a r t a l m á r a vonatkozólag ( I . tábla). Leip zig, 1958. A fordításhoz használt szöveget 1. The Sushrutasamhita by J. T. Acharya. Bombay, 1931. A test átváltozásának fokozatai a sokszor használt dhatuszakkifejezésre vonatkoznak (1. Nova Acta . S. 55 ff. és 98 ff., erről rövid cikk jelenik meg a PHMA-ban, München). Mayrhofer szerint: ama = nyers, nem főtt, azaz meg nem emésztett, emészthetetlen táplálékot jelent; etimológiai levezetése: szorongó érzés (am-), vagy szorongás, betegség (amaya). Indo-Iranian Journal. Vol. V I I I . S. 280. 'S-Gravenhage, 1959. Nova Acta . S. 13. ff. L . Hoernle, General Sanskrit Index zum Bow er Manuscript. Calcutta, 1908. A kommentár szerint a Magadhika-víz (udaka) „borssal (pippali) kevert víz", a magadhika szónak a seb-orvosok általi gyakori értelmezése alapján, habár a szó önmagában csak Magahda-ból (déli Bihar) származót jelent. Dadima — növénytani elnevezése: „Punica Granatum, L i n n . " , (gránátalmafa). 22
24.
25. 26. 27. 28.
29.
1
22
T
30. Amrataka — növénytani elnevezése: „Spondias magnifera, Willd." 31. Matukunga — növénytani elnevezése: „Citrus medica, Linn.". 32. Hoernle szerint magadha „valamiféle kombinált por, mely áll magadhiból, borsból és más gyógynövényből", magadika = Cuminum Cyminum = ajaji, vagy ajaji és krsnajagandha (Carum Carui). 33. Mitteilungen . Bd. I V . S. 304. 34. Asiatica, Festschrift Friedrich Weller. S. 428 ff. Leipzig, 1945. 35. N . Sastri szövegkiadványa. Lahore, 1929. 36. Hoernle, Journal Boyal Asiatic Society. 1909. p. 858. 37. Hoernle, Archiv f. Geschichte der Medizin. B d . I . S. 2 9 - 4 0 . Leipzig, 1908. 38. Astanga-Hrdaya, A. M . Kunte szerkesztésében. Bombay, 1925. F o r d í t o t t á k Hilgenberg és Kirfel. Leiden, 1941. 39. Astanga-Samgraha. T. R. Párasává szerkesztésében. 40. Centaurus. Vol. I I . S. 289 ff. Copenhagen, 1953. 4 L Odenberg, Die Religion des Vedas. Register: Fasten. Berlin, 1894. 42. Weber szövegkiadása. Leipzig, 1942. 43. Fordította Eggeling, p. 4 — 5. (The Sacred Books of the East. Vol. X I I . Oxford, 1882.) 44. Honigberger, Früchte aus dem Morgenlande. S. 137. Wien, 1851. L . m é g : Über sogenannte Yogawunder (Der Erdball. I . S. 81 ff. Berlin-Lichterfelde, 1925.) és Rosu, IndioAsian Culture. Jan. 1960. p. 283 ff., Honigberger ábráival. 45. The Hridavapriya of Paranesvara. Kiadta. K . S. Sastri. Trivandrum, 1931. 46. Bhavaprakasa : Madhyakhanda 2., p. 686. (Kiadta L . Saligrama, Bombav, 1930.) 47. Ayurveda Vijnanam. B. L . Sen. Vol. I I . p. 180-183. (Kalikatayam, 1916.) 27
2
