Indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra

Indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra Szalai Éva Emese

Absztrakt A kínai után az indiai diaszpóra a második legnépesebb a világon. Földrajzilag rendkívül szerteágazó: öt kontinensen, száztíz országban, együttesen több mint 27 millió indiai vagy indiai származású lakos él, éppen ezért gazdasági hatásuk és politikai befolyásuk a kibocsátó, illetve a befogadó állam esetében is figyelmet érdemel. A fejezet az indiai migráció történetét, folyamatát és az indiai migránsok helyzetét tárja fel.

Abstract The Indian diaspora is the second largest in the world after the Chinese. Geographically it is widely spread across the globe: on 5 continents, in 110 countries there live more than 27 million Indians or people of Indian origin. Consequently, their political and economic influence gains attention in both the host countries and in India. The chapter offers an overview of the history, progress and situation of Indian migrants in different corners of the world.

Kulcsszavak: diaszpórakutatás, diaszpóra, India, minőségi bevándorlás, mennyiségi bevándorlás, spontán és szervezett kivándorlás, csónakosok, el nem kötelezettek mozgalma Keywords: diaspora research, diaspora, India, quality migration, quantity migration, spontaneous and organized migration, boat people, Movement of Non-Aligned Countries

Bevezetés A történelemben számos migrációs hullámot ismerünk, amelyek során sok millió ember talált új hazára. Jelen fejezet elsősorban a modernkori migrációs hullámok bemutatására koncentrál, azonban a mai folyamatok értelmezéséhez elengedhetetlen egy rövid történeti áttekintés. A diaszpóra fogalma koronként változott. A kifejezés a görög diasperiein szóból származik, amely a dia (magok), illetve a speriein (elvetés, szétszórás) összetételből áll. Már az ókorban olyan népcsoportokra, közösségekre utalt, amelyek elhagyni kényszerültek szülőföldjüket, majd a világ más tájain szétszóródva, kisebb csoportokban folytatták életüket.

136 | szalai éva emese

Kezdetben a görög értelmezés egy adott uralkodó városállam polgárára vonatkozott, aki gyarmatosító szándékkal a meghódított területekre költözött, így integrálva azokat a birodalomba. Az első írásos feljegyzés a héber Biblia görög fordításához kapcsolódik. Ekkor a Diaszpóra szó (nagy kezdőbetűvel) kizárólag az (Izraelből i.e. 587-ben, Júdeából i.sz. 70-ben) elűzött zsidókra utalt, és évszázadokig ez is maradt a szó elsődleges jelentése. Robin Cohen (2008) a diaszpóra fogalmának fejlődését alapvetően négy fázisra osztotta. A klasszikus „diaszpóra” terminológiát kezdetben kizárólag a zsidó diaszpórára használták. Napjainkra, különösen az 1960-as és 1970-es évekre, a szóhasználat kibővült, és egyre inkább szolgált az afrikai, örmény, ír, végül pedig a palesztin kivándorló/menekült közösségek leírására. A kutatások későbbi szakaszában, az 1980-as évektől kezdve, a kifejezés már sokkal általánosabb értelemben, mintegy gyűjtőfogalomként tűnt fel: politikai menekülteket, száműzötteket, bevándorlókat, „hazátlanokat”, etnikai és vallási kisebbségeket értettek alatta. Összességében azokat az embereket vagy embercsoportokat hívták így, akik valamiben különböztek a fogadó ország lakosságától. A diaszpórakutatásokhoz számos egyéb fogalom is kapcsolható. A boat people vagyis a csónakosok kifejezést azokra a menekültekre használják, akik csónakkal – vagy sokszor csak valamilyen összetákolt lélekvesztőn – hagyják el a hazájukat. A hetvenes években a kommunista rezsim elől menekülő vietnamiakat hívták így először. Az Egyesült Államokon kívül Ausztrália, Kanada, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Japán fogadta be a legtöbb indokínai származású csónakos menekültet. Mára a fogalom kiterjed a Kubából, Haitiről és Dominikáról útnak induló menekültekre is. Európába leginkább Észak-Afrikából érkeznek csónakosok, azon belül is Spanyolországba, Franciaországba és Olaszországba. A diaszpórák kialakulásának több oka lehet, mégis érdemes itt megemlítenünk néhány kapcsolódó fogalmat. Leggyakrabban politikai vagy vallási-etnikai konfliktusok eredményezik a nagyobb méretű kivándorlást. Közülük az utóbbi gyakori velejárója az etnikai tisztogatás. Ezt nem szabad összekeverni a népirtással (genocídium), habár sokszor a kettő egyszerre folyik, ezért a jelentésük összemosódik. A tisztogatás során etnikai hovatartozásuk miatt embereket vagy egy egész embercsoportot erővel vagy megfélemlítéssel arra kényszerítenek, hogy otthonukat elhagyják. Ilyen módon etnikailag homogén közösség létrehozása a cél (pl. a volt Jugoszlávia területén). Az erőszakos kitelepítések során szintén sokan kénytelenek új hazát keresni. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) meghatározása szerint: „ha valaki vagy valakik üldöztetés, elnyomás, természeti vagy emberi erő által előidézett katasztrófa, vagy egyéb, az életüket, szabadságukat és megélhetésüket veszélyeztető okok miatt kényszerülnek menekülésre” (IOM, 2012), azok erőszakos kitelepítés áldozatai.

indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra | 137

A diaszpórák típusai A kivándorlók eredeti célja – ha nem száműzöttekről vagy politikai üldözöttekről van szó – szegénységük csökkentése, a szociális és gazdasági jólét elérése (IOM, 2007). Azt figyelhetjük meg azonban, hogy a diaszpórák egyre fontosabb szempontként jelennek meg a kibocsátó vagy anyaország politikájában, és a velük kialakított jó kapcsolat központi kérdése lett a fogadó országok nemzetpolitikájának is, valamint nagyban befolyásolja az anyaország és a fogadó állam közti kapcsolatokat is. A kivándorlás a megvalósulás szempontjából lehet spontán, amely gyakran a kormányzat beleegyezése ellenére vagy annak tudta nélkül történik, esetleg politikai okok miatt nem engedélyezi a kivándorlást. Szervezett kivándorlásról akkor beszélhetünk, amikor azt a kormány a demográfiai feszültségek enyhítése érdekében elnézi, vagy kifejezetten támogatja. Elmondható, hogy egy kormány emigrációs politikájában akkor jelenik meg tudatosság, amikor egy diaszpóra jelentősége fontos politikai vagy gazdasági tényezővé kezd válni. William Safran az 1991-es Diasporas in Modern Societies: Myths of Homeland and Return című tanulmányában a diaszpórák hat közös jellemzőjét gyűjtötte össze (Safran, 1991): • elszakadás az anyanemzettől; • a kollektív emlékek és mítoszok megtartása, ápolása; • az az érzés, hogy a fogadó ország nem tekinti őket teljes mértékben a saját közösségének anélkül, hogy elidegenednének az anyaországuktól; • a származási ország iránti nosztalgia: úgy van jelen a tudatukban, mint az igazi és örök haza, ahová egyszer visszatérhetnek; • elkötelezettség az anyaország mellett, biztosítva annak biztonságát és virágzását; • az etnikai identitástudat őrzése (a diaszpóra mint közösség jelenti az anyaországhoz fűződő kapcsolatok fenntartását).

A diaszpórák más módon is csoportosíthatók (Cohen, 2008: 39). A zsidó, ír, palesztin, afrikai és örmény diaszpórák alapvetően áldozatnak tekinthetők, létrejöttükben valamiféle trauma és üldözöttség játszott szerepet. Az indiai diaszpóra kialakulása viszont elsősorban a munkaszerződéseknek és a gyarmatosításnak tudható be. A 20–21. században változni látszik: a tömeges kivándorlást egyre inkább felváltja a minőségi, képzett szakembereké. A kereskedésben és a világkereskedelem kialakításában élen járnak a kínai és a libanoni diaszpórák. A hatalmassá váló kivándorlási mozgalmak miatt a diaszpórák formálódása és alakulása ma is zajlik. Mindez a globalizáció kísérőjelensége, ami lehetővé teszi a vállalatok terjeszkedését, a tőke és a képzett munkaerő határokon átívelő áramlását. Talán az összes diaszpóra közül az ázsiait, azon belül pedig a kínait tarhatjuk a legősibbnek. Megjelenése a világ különböző tájain évezredekkel ezelőttre tehető. A modernkori tömeges kínai kivándorlás a 19. századtól 1949-ig tartott. Főbb okai


az éhínség és az országban dúló háborúk, illetve a politikai bizonytalanság voltak. A kivándorlók java része alacsonyan képzett munkás („kuli”) volt, akik a fejlődő országokban (Amerikai Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság, Malajzia stb.) reméltek jobb megélhetést. A második legjelentősebb ázsiai diaszpóra az indiai: mintegy 25 millió főre tehető a száma.

Az indiai diaszpóra A kínai után az indiai diaszpóra a második legnépesebb a világon (World Bank, 2011). Földrajzilag rendkívül szerteágazó: öt kontinensen, száztíz országban, együttesen több mint 27 millió indiai vagy indiai származású lakos él (MOIA, n.a. a). Tizenöt országban a számuk meghaladja az ötszázezer főt; Trinidad és Tobago, Guyana és Suriname esetében a lakosság jelentős hányadát ők teszik ki. Bár India különböző részéről és államaiból származnak, eltérő nyelven beszélnek, más-más hivatást és foglalkozást űznek, mégis összeköti őket közös identitástudatuk: indiai származásuk és kulturális örökségük. Ábra 1: Munkaszerződéssel érkezett indiaiak a Spring Garden épületénél, Jamaica, 1880.

Forrás: www.nationalarchives.gov.uk/


Történelmi háttér Az indiai diaszpóra mai állapota évszázados migrációs hullámok eredménye, amelyek oka időszakonként változott. Ezek közé tartozott a gyarmatosítás, mint ahogy napjainkban a globalizáció, illetve a világpiac igényei szerinti „munkaerő-gazdálkodás” lehetőségei. Ezért különböztetünk meg „régi” és „új” diaszpórákat (MOIA, n.a. b). Az ún. „régi” diaszpóra-országok közé tartozik Malajzia, Mauritius, Fidzsi-szigeteki Köztársaság, a Karib-térség államai (Trinidad és Tobago, Guyana, Suriname, Jamaica stb.) és Dél-Afrika, ahová a gyarmati idők során – a rabszolgaság betiltása után munkaszerződéssel – tömegesen vándoroltak be indiaiak. Az „új” diaszpóraországok egytől egyig a fejlett államok közé tartoznak, mint például az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland. Ezekben az országokban már jól képzett szakemberek alkotják a diaszpórát. A Perzsa-öböl térségének országaiban lévő indiai diaszpóra egy harmadik csoportot alkot: oda az 1970-es években, az olajárrobbanás idején kezdődött el a közepesen képzett vagy teljesen képzetlen munkások kivándorlása. A „régi” diaszpórák lakóira jellemző, hogy kivándorlásuk végleges volt (Lal, 2006). Az elvesztett szülőhaza fájdalma felülírta az új haza varázsát, a diaszpóra tagjai megragadtak a nosztalgikus múltban, az idealizált anyaországban. Tovább nehezítette a helyzetüket a bevándorlás módja is: nagy részük ugyanis munkaszerződéssel érkezett az új hazába (pl. Trinidad, Fidzsi-szigetek cukorültetvényeire), amelyet azonban soha nem érezhettek a sajátjuknak, hiszen az már „valaki más hazája” volt. Az „új” diaszpórában élőket ugyanakkor egyfajta kettősség jellemzi1: pl. indo-amerikai, hindu-amerikai, stb. A gyökereik révén kötődnek az anyaországhoz (ahol talán még sosem jártak), de születésük révén mégis az új hazához tartoznak, azt tartják szülőhazájuknak, ugyanakkor mégis kívülállónak érezhetik magukat. Alapvetően három kategóriába sorolhatóak a diaszpórákban élő indiaiak. Az első csoportot azok alkotják, akik rendelkeznek indiai állampolgársággal, de határozatlan ideig külföldön tartózkodnak. Ez a jelenség viszonylag új, a második világháború után kezdődött el, de csupán 1973-tól, a Foreign Exchange Regulation Act hatálybalépésétől létezik a Non-Resident Indian (NRI) kifejezés (Mohta–Sinha, 2007: 1112). Jelentős az ilyen státuszú indiaiak száma Délkelet-Ázsiában, a fejlett országokban (USA, Kanada, Egyesült Királyság) és a Perzsa-öböl államaiban. A második a Persons of Indian Origin (PIO), vagyis az indiai származásúak csoportja (Uo.: 1118). Nagyrészük a gyarmati időkben vándorolt ki brit, francia, holland vagy portugál területekre, illetve a világ más-más részeire. A harmadik csoportot a Stateless Persons of Indian Origins (SPIO) alkotják. Ők az ún. hontalanok, akik hivatalosan semmilyen dokumentummal nem tudják igazolni Az angol kifejezés erre a „hyphenated”, ami az „Indo-American”, Muslim-Briton”, „Irish-American” stb. kifejezésekben található kötőjelre utal.

1


indiai származásukat. Emiatt az indiai állampolgárságtól automatikusan elesnek, és sok esetben a fogadó ország is elutasítja őket. Mára az ilyen esetek előfordulása Srí Lanka és Mianmar területére szűkült. Táblázat 1: Tengerentúli indiaiak becsült száma (MOIA, n.a. c)

Ország Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Bahrein Dél-afrikai Köztársaság Egyesült Arab Emirátus Egyesült Királyság Fidzsi-szigetek Réunion (Fr.) Martinique (Fr.) Guyana Hollandia Jemen Kanada Katar Kuvait Malajzia Mauritius Mianmar Nepál Omán Srí Lanka Suriname Szaúd-Arábia Szingapúr Thaiföld Trinidad és Tobago Új-Zéland

* Non-Resident Indians

** Person with Indian Origin

Tengerentúli indiaiak száma összesen (fő) 2 245 239 448 430 350 000 1 218 000 1 702 911 1 500 000 313 798 275 000 145 000 320 200 201 000 111 000 1 000 000 500 000 579 390 2 050 000 882 220 356 560 600 000 557 713 1 600 500 140 300 1 789 000 590 000 150 000 551 500 107 000

NRI*

PIO**

927 283 213 710 350 000 18 000 1 700 000 n.a. 800 200 0 200 6000 11 000 200 000 500 000 579 058 150 000 15 000 3160 112 500 556 000 500 300 1 789 000 270 000 90 000 1500 37 000

1 317 956 234 720 n.a. 1 200 000 2911 n.a. 312 998 275 000 145 000 320 000 195 000 100 000 800 000 n.a. 332 1 900 000 867 220 353 400 487 500 1713 1 600 000 140 000 n.a. 320 000 60 000 550 000 70 000

Az indiai kivándorlás története két nagy periódusra bontható: a gyarmati uralom alatti és a függetlenség elnyerése utáni időszakra (Mohta–Sinha, 2007: 1118–1120). Az indiai migráció főbb célországai között az első időszakban megtalálhatóak a kelet-afrikai országok (Kenya, Uganda, Tanzánia), Dél-afrikai Köztársaság, USA, Kanada, Egyesült Királyság, néhány karibi (Trinidad és Tobago, Guyana, Suriname, Martinique, Réunion) és számos délkelet-ázsiai ország, köztük Srí Lanka, Malajzia és


Indonézia. A második időszakban leginkább az Egyesült Királyság, Új-Zéland, Kanada, Ausztrália, USA, Hollandia és a Perzsa-öböl országai váltak célállomássá. Kezdetben az indiai kivándorlás fő oka a kereskedelem volt, főként a fűszerek és nemesfémek kereskedelme. Később, a rabszolgaság betiltásával a brit (1834), francia (1846) és holland (1873) gyarmatokon munkaerőhiány lépett fel, ezért nagyszámú indiait toboroztak, majd szállítottak – többek között – a Brit Birodalom különböző részeire (Uo.: 1115). Sok esetben a toborzók hamis ígéretekkel vették rá a munkásokat India elhagyására, a szerződés részleteit meghamisították, sőt azzal kapcsolatban is megtévesztették őket, hogy melyik országba fognak kerülni. Sokan az utazást sem élték túl az embertelen körülmények miatt, és helyzetük a megérkezésük után sem változott. A kivándorlók eleinte Bengáli államból kerültek ki, később pedig már a nyugati államokból és a hindi nyelvterületekről (Nyugat-Bihar, Uttar Pradesh) és a keleti-délkeleti (Kalkutta, Madrasz) térségekről is. A francia gyarmatok közül Réunion, Martinique és Guadeloupe szigetére, a hollandok Suriname-ba, a portugál gyarmatosítók pedig elsősorban Afrikába toboroztak indiai munkaerőt. Eleinte kizárólag férfiak köthettek munkaszerződést, később azonban emiatt fokozatosan felborult a nemek aránya, és a kialakult feszültségek csökkentésére nőket is toboroztak. A munkaszerződések gyakorlatilag egy újfajta, szerződéses rabszolgaságot honosítottak meg, ráadásul gyakran még annál is mostohább körülmények és feltételek közepette. Hivatalosan 1917-ben szüntették be a toborzásokat. Ábra 2: Sabeer Bhatia, a Hotmail levelezőrendszer megalkotója. 1998-ban adta el a Microsoftnak 400 millió dollárért

Forrás: www.rediff.com


A kivándorlás második szakaszának kezdete India függetlenségének elnyerése idejére (1947) datálható. Ekkor a magasan képzett szakemberek vándoroltak elsősorban az európai országokba, hogy a világháború utáni munkaerőhiányt pótolni tudják (Uo.). Ennek tulajdonítható többek között, hogy mára például a brit egészségügyben domináns szerepet töltenek be az indiai orvosok. Kanadába és az Egyesült Államokba főleg ösztöndíjas diákok kerültek ki, míg Hollandiában a gudzsaráti közösségnek nagy szerepe van a gyémántkereskedelemben. Ettől az időszaktól kezdve jelenik meg az ún. „minőségi bevándorlás”. Mára mérnökök, orvosok, bankárok, informatikusok és az információs technológiában jártas szakemberek teszik ki a bevándorlók jelentős részét. Sokat változott az indiai szakemberek elfogadása és megítélése a fogadó országokban. 2000-ben az Indiai Diaszpóra Főbizottságának jelentésében az alábbi becsült adatok olvashatók: a NASA alkalmazottak 36 százaléka, a Microsoft 36 százaléka, az IBM munkatársainak 28 százaléka indiai származású (Lal, 2006: 74).

Az indiai diaszpóra szerepe Az ezredforduló után már markánsan látszanak egy új indiai külpolitika kontúrjai. Az Indian Foreign Affairs Journal2 (IFAJ) az indiai diplomaták szövetségének (Association of Indian Diplomats) negyedévente megjelenő folyóirata. A folyóirat létrehozásának célja az, hogy olyan fórumot kínáljon a kutatóknak, államférfiaknak, diplomatáknak, amelynek keretében véleményt cserélhetnek, tájékozódhatnak, és hogy tapasztalatukkal, eltérő látásmódjukkal kibonthassák az Indiát érintő kül- és biztonságpolitikai kérdéseket. A folyóirat témái jól tükrözik az aktuális indiai külpolitika érdeklődését és érdekeit: India kapcsolata Pakisztánnal, az Egyesült Államokkal, Kínával, Japánnal, a muszlim országokkal, de újabban feltűntek latin-amerikai témák is, például India és Brazília vagy India és Chile kapcsolata. A kétoldalú kapcsolatokon kívül az indiai külpolitikai folyóirat kiemelten foglalkozik az energiapolitikával, az indiai diaszpóra helyzetével (IFAJ, 2008a; IFAJ, 2008b; Desai, 2006), illetve a nemzetközi szervezetekkel, mint például az ENSZ, az Európai Unió vagy a Brit Nemzetközösség (Commonwealth) (Gonsalves, 2006; Mukhopadhyay, 2008; Sachdeva, 2007; Srinivasan, 2007). Külön említést érdemel a folyóirat írásai közül a 2011. március 11-én az indiai diplomaták szövetségének éves kongresszusa, ahol Shri M. Hamid Ansari indiai miniszterelnök-helyettes előadásában felhívta a figyelmet India növekvő befolyására a nemzetközi politikában. Kiemelte, hogy az elmúlt két évtizedben India gazdasága és népessége rohamosan nőtt, népessége 2050-re eléri az 1,8 milliárd főt, és ezzel India a világ második legnagyobb gazdaságává fog válni. Az új külpolitikában fontos szerepet szánnak a diaszpóráknak mind politikai, mind gazdasági téren. A folyóiratról bővebben: Indian Foreign Affairs Journal (IFAJ). Elérés: http://www.associationdiplomats. org/default.htm

2


A diaszpórák politikai szerepe az indiai kormány érdekeinek képviseletében nyilvánulhat meg. A diaszpórák néhány befolyásos tagja mára több fogadó ország magas szintű döntéshozó testületében is jelen van, így megkönnyíthetik a szerződések és megállapodások létrejöttét Indiával, vagy előkészíthetik a kétoldalú találkozásokat, és segíthetnek zökkenőmentes lebonyolításukban. A diaszpórák politikai szervezetei pedig felhasználhatják befolyásukat és lobbierejüket. Erre jó például szolgálnak az USA Kongresszusának indiai származású tagjai, akik 2005-ben előkészítették az Egyesült Államok és India közötti civil nukleáris megállapodást (Mohta–Sinha, 2007: 1118–1120; 1126). Számos esetben előfordult már, hogy a fogadó ország parlamenti képviselői, például Kanadában, az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában, az ott élő indiai közösségen keresztül nyerhettek mélyebb bepillantást az indiai belpolitika egyes kérdéseibe (Uo.). Az indiai politikai pártok a választások előtt különös figyelmet fordítanak a diaszpórákban élő állampolgárokra, nem csupán a szavazatok, hanem az anyagi támogatás reményében is. Cserébe az anyaország sokat tesz a fogadó országban élőkért. Mind India, mind a diaszpórák kölcsönös érdekét szolgálja az egymással való jó viszony kialakítása. A diaszpórák gazdasági szerepe is jelentős. India az 1991-es reformokat követően kezdett intenzíven bekapcsolódni a világgazdaságba (Székely-Doby, 2009: 55-59). Növekedése ekkor gyorsult fel: ennek az infrastruktúra fejlesztése, a szegénység elleni harc, az államadósság csökkentése a fő jellemzője. A nyitás következtében megélénkült a külkereskedelem és a külföldi tőke beáramlása az országba, nőttek az ország valutatartalékai.3 „Többé már nem a politikától függ a gazdaság, hanem a gazdaságtól a politika” áll az Indiai Diplomaták Szövetsége „Gazdasági diplomácia” című tanulmányában (Association of Indian Diplomats, 2005). Eszerint az indiai külpolitika meghatározó pontja a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése és az ehhez szükséges környezet megteremtése, különös tekintettel a nyersanyagokra, valamint az áruk és szolgáltatások piacának bővítésére (Ansari, 2011). A gazdasági diplomácia fő célkitűzései többek között az indiai tőke és befektetések részvételének megkönnyítése és ösztönzése a nemzetközi kereskedelemben, az indiai humán erőforrás mozgásának elősegítése, illetve a külföldi tőke, technológia, és szaktudás befogadására alkalmas hazai környezet biztosítása (Association of Indian Diplomats, 2005). E törekvésekben fontos szerepet szánnak az indiai diaszpóráknak (Mohan, 2006), hiszen a határain túl élő indiaiak jelentik az összekötő kapcsot az ország és a világ többi része között. A diaszpórák jelentősen hozzájárulnak az indiai gazdaság növekedéséhez, segítenek a bilaterális megállapodások (és kereskedelmi kapcsolatok) megvalósításában. Megfigyelhető, hogy legnagyobb számban az informatikusok, Valutatartalékai 1991-ben 6 milliárd dollárt tettek ki, 2008 végére viszont közel 300 milliárdra nőttek (Székely-Doby, 2009: 55-59).

3


mérnökök és üzletemberek költöznek külföldre, elsősorban a Brit Nemzetközösség országaiba, azon belül is a Karib-térség államaiba. Trinidad és Tobago lakosságának 40, Guyana 51, Suriname 37 százaléka indiai bevándorló vagy indiai bevándorlók leszármazottja). 4 Az általuk hazaküldött pénzátutalások jelentős szerepet kapnak a gazdasági mutatókban is.5 Mára Indiába érkezik a világon a legtöbb pénzátutalás; ezek a külföldön élő és dolgozó indiaiaktól erednek. Míg 2001–2002-ben az átutalások összege 15,8 milliárd dollár volt, addig 2009–2010-re ez az összeg közel 54 milliárd dollárra nőtt. A részletekről az alábbi táblázat tájékoztat: Táblázat 2: Magánjellegű pénzátutalások Indiába (2001/02 és 2012/13 között)6 Év 2001–2002 2002–2003 2003–2004 2004–2005 2005–2006 2006–2007 2007–2008 2008–2009 2009–2010 2010-2011 2011-2012 2012-2013

Forrás: Reserve Bank of India, 2010

Milliárd USD 15,8 17,2 22,2 21,1 25,0 30,8 43,5 46,9 54,1 55 67,66 70

A diaszpórák gazdasági szerepét az új indiai külpolitika is felismerte, hiszen a gazdasági diplomácia útmutatói külön fejezetben fejtik ki azok konkrét feladatait (Association of Indian Diplomats, 2005: 3). A diaszpórák egyúttal virágzó piacokat is jelentenek, és hozzájárulnak a turizmushoz és az infrastruktúra bővüléséhez (Mohta–Sinha, 2007: 1129). Az első indiaiak az 1840-es években érkeztek a Karib-térségbe, hogy olcsó munkaerőként dolgozzanak a fehérek cukornád-ültetvényein. Az afrikai rabszolgákhoz képest kevesebb bérért dolgoztak, de 5 év után választhattak, hogy visszatérnek Indiába, vagy ottmaradnak és földet művelnek. Feszültségeket okozott tovább az etnikai és vallási hovatartozás a hindu és muszlim indiaiak, illetve a katolikus afrikaiak között. A múlt századbeli mennyiségi bevándorlást a 21. században felváltotta a minőségi bevándorlás, vagyis az értelmiségiek (üzletemberek, orvosok, mérnökök, stb.) kivándorlása ezekbe az államokba a jobb megélhetés reményében. East Indians of the Caribbean. World Directory of Minorities. Elérés: http://www.faqs.org/minorities/South-and-Central-America/East-Indians-of-the-Caribbean. html (Letöltve: 2011.08.08.) 5 Becslések szerint a pénzátutalásokból befolyó összeg Indiába (27 milliárd USD), Kínába (25,7 milliárd USD), és Mexikóba (25 milliárd USD) áramlik. Asien, 2008. 6 MOIA, 2013 4


India jelentős fejlődésen megy keresztül az információs és a számítástechnika területén. Mára az „új” diaszpórákat elsősorban magasan képzett szakemberek és kutatók alkotják (Uo.). Ebből következtében fontos a kulturális és tudományos kapcsolatok erősítése India és a diaszpórák országai között. Tudományos intézeteket, kulturális központokat alapítottak, és megkönnyítik a csereprogramokban és az oktatási együttműködésekben való részvételt, mind az oktatók, mind a diákok számára.

A kapcsolatok fejlesztése a diaszpórákkal Új fejezetet jelent az indiai külpolitikában a diaszpórákkal tudatos fenntartott kapcsolat és annak fejlesztése. A globalizálódó világ és a liberalizáció új dimenzióba helyezte a diaszpórákat, és segített felismerni a tengerentúlon élő indiaiak fontosságát. A diaszpórákkal foglalkozó intézményeket, kezdeményezéseket hoztak létre, amelyek nagyban hozzájárulnak a kapcsolatok alakításához. 2000 augusztusában Dr. L.M. Singhvit indiai parlamenti képviselő és volt brit high commissioner vezetésével főbizottságot hoztak létre azzal a feladattal, hogy készítsen átfogó tanulmányt az indiai diaszpórákról, abban tárja fel a problémákat, és egyben javaslatokat is tegyen az orvoslásukra.7 A beszámoló huszonegy országot vizsgált szerte a világon (Afrika, a Perzsa-öböl térsége, Izrael, Nagy-Britannia, Európa egyéb országai, USA, Kanada, Dél-Amerika és a Karib-térség országai, Délkelet-Ázsia), és végül globális összegzést is adott. Ez a tanulmány volt az első, amely nagyobb mélységben tárgyalta az indiai diaszpórák helyzetét és kapcsolatukat az anyaországgal. Emellett további intézkedések megszületéséhez, illetve megvalósításához járult hozzá. A kettős állampolgárság kérdése minden ország esetében kényes téma, mivel nem csupán az anyaországra, de a fogadóra is hatással van. A tanulmány leszögezte, hogy indiai állampolgárság csak azoknak adható, akik teljesítik az 1955-ös állampolgársági törvényben lefektetett feltételeket és kritériumokat. Azt is fontos kiemelni, hogy az Indián kívül élő kettős állampolgárságú indiaiak nem kapnak politikai jogokat, és a kormányban sem vállalhatnak feladatot. Ezért a bizottság azt a javasolta, hogy hozzák létre a tengereken túl élő indiaiak egy új csoportját, és egységesen „India tengerentúli állampolgárainak” hívják őket. 2003-ban elfogadták a kettős állampolgárság intézményét elfogadó országok listáját. Néhány országban azonban problémát jelent az indiai diaszpórában élők kettős állampolgársága – elsősorban Trinidad és Tobago, Guyana, Fidzsi-szigetek és a Dél-afrikai Köztársaság esetében. Ezekben az országokban az indiaiak száma olyan magas, hogy néha a teljes lakosság több mint felét ők teszik ki, ez pedig már veszélyeztetheti az őslakosok érdekeit. The Indian Diaspora. Report of the High Level Committee. Elérés:http://indiandiaspora.nic.in/ contents.htm (Letöltve: 2004.10.05.)

7


Egy másik kezdeményezés eredményeként január 9-ét hivatalosan is az indiai diaszpórák napjává (Pravasi Bharatiya Divas) tették. Ez a dátum szimbolikus, hiszen Gandhi 1915-ben, 21 év után ezen a napon tért vissza Dél-Afrikából Indiába. Az első ünnepségeket 2003-ban rendezték meg, melyen hatvankét országból, mintegy kétezer indiai vett részt. A plenáris ülések témája egytől egyig az India és diaszpórái közötti együttműködés elősegítése volt, különös tekintettel az ipari fejlesztésekre, befektetésekre a kisebbségi média, az önkéntesség és az egészségügy területén. A külügyminiszter beszédében mérföldkőnek nevezte a rendezvényt India és diaszpórái kapcsolatának történetében. Egy évvel később, 2004-ben pedig Delhiben létrehozták az Indiai Diaszpórák Központját. Az indiai diaszpórákkal külön minisztérium, a Ministry of Overseas Indian Affairs8 foglalkozik. 2004-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy állandó összeköttetést biztosítson a diaszpórák és az anyaország között (MOIA n.a. d). A minisztérium főbb funkciói: az Indiából történő ki- és bevándorlás felügyelete, önkéntes programok szervezése Indiában a diaszpórában élő indiaiaknak, a külügyminisztériummal együttműködve adminisztratív központok felállítása a nagyobb létszámú diaszpórákkal rendelkező országokban, ösztöndíjak az NRI/PIO-diákoknak, marketing- és kommunikációs stratégiák fejlesztése a diaszpórákkal való kapcsolatok erősítésére, a diaszpórában élők és dolgozók jólétének biztosítása és figyelemmel követése, stb. A minisztérium éves jelentésében számol be tevékenységéről (MOIA, 2013).

Néhány indiai diaszpóra rövid jellemzése • Malajzia: Az 1940-es években Malajzia lakosságának 14 százalékát tették ki az indiaiak, 2000-ben a számuk 1,8 millióra nőtt, és ezzel a lakosság 7,7 százalékát teszik ki (Lal, 2006: 156-167). Nagy részük India déli részéről származik. A bevándorlás három nagy hullámban zajlott, ám mindegyiknek gazdasági okai voltak. A munkaerő áramlását könnyítette, hogy Malajzia és India is Brit gyarmat volt. Az első hullámban munkaszerződéssel érkeztek indiaiak a cukornádültetvényekre. A második hullámban főként észak-indiaiak érkeztek, akiket a maláj rendfenntartó erőkhöz, illetve civil szervekhez toboroztak, míg a harmadik hullámban kereskedők és pénzkölcsönzők érkeztek a déli államokból. A maláj indiai diaszpóra nem volt egységes: vallási (hindu, muszlim, szikh), nyelvi és kasztbeli különbségek jellemezték. Jelenleg az indiai diaszpóra megosztott az indiai kormány diaszpóra-politikáját illetően: úgy érzik, a kormány csak a jómódban élő nyugati diaszpórákkal keresi a kapcsolatok fejlesztését, és a szegényebbeket elhanyagolják, továbbá a kettős állampolgárság lehetőségét is csupán a befolyásos (és az indiai érdekeknek számító) országok diaszpóráinak ajánlják fel. Az Indiai Külügyminisztérium hivatalos honlapja: http://moia.gov.in/accessories.aspx?aid=10

8


• Szingapúr: a szingapúri cenzus miatt nehéz megbecsülni az indiai diaszpóra számát. 2007-es adatok alapján a lakosság 9 százaléka indiai9. Ez azonban nem a teljes képet tükrözi: indiainak számítanak a nepáli, bangladesi, pakisztáni és Srí Lanka-i származásúak is, mivel Szingapúrban hivatalosan négy csoportba sorolják a lakosokat: kínai, maláj, indiai, és egyéb. Az indiai lakosok számának meghatározásánál nem veszik figyelembe továbbá az ideiglenes munkavállalókat, akik szerződéssel dolgoznak Szingapúrban, általában az IT-szektorban. Az első bevándorlók a 19. század elején érkeztek Szingapúrba (Lal, 2006: 176-188): az angolok ugyanis ekkor látták megfelelőnek az időt, hogy egy biztonságos kikötővárost létesítsenek a régióban, amely az India és Kína közötti kereskedelmet kön�nyítené meg. 1819-ben jelent meg a gyarmati milícia: a Bengáli Gyalogságból 120 fős szipoly fegyveresek érkeztek a mai Szingapúr területére Sir Thomas Stamford Raffles vezetésével. Származásuk alapján nagy részük azonban nem bengáli volt, hanem Uttar Pradesh-i és Bihor-i államból valók. Habár az indiaiak közössége a teljes lakosság kis hányadát teszi ki, mégis erős befolyásuknak köszönhető Szingapúr fejlődése. Kezdetben fizikai munkások, kereskedők és üzletemberek vándoroltak Indiából Malajziába, míg manapság az elsődleges bevándorlók az IT-szektor szakemberei.

• Szaúd-Arábia, Omán, és az Öböl-államok: 2001-ben Szaúd-Arábia, Omán, Kuvait, Bahrein, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok területén élő indiaiak száma meghaladta a 3,3 millió főt (Uo.: 222–233). Legnagyobb számban Szaúd-Arábia és az Emirátusok területére koncentrálódik az arányuk. Az 1930-as évekig főleg indiai kereskedők telepedtek le a térségben (elsősorban Dubaiban). Omán, Bahrein és India közötti kereskedelmi kapcsolatok a brit uralom alatt mélyültek el igazán (mindkettő brit protektorátus volt). Miután az 1930-as években felfedezték a térség kőolaj tartalékait és megalakult a Bahrein Petroleum Company, az indiaiak tömegesen vándoroltak ki: a cég irodai és műszaki alkalmazottainak 94, a műszerészek közel 91 százalékát indiai bevándorlók tették ki, és hasonló tendenciát mutatott a térség többi nagy olajvállalata is (pl. Kuwait Oil Company). Az arab-térségben alkalmazott indiaiak legnagyobb részét azonban továbbra is a képzetlen munkaerő, a betanított munkások és a háztartási alkalmazottak jelentették (mára az összes indiai bevándorló mintegy 70 százalékát ők teszik ki). A képzett szakemberekre mindig van igény. A képzetlen munkaerő helyzete rendkívül siralmas: zsúfolt tömegszállásokon laknak, a lakó- és munkahelyük körülményei egyaránt embertelenek, hasonlóak a korábban munkaszerződéssel külföldre került munkásokéhoz. Éppen ezért azt Singapore Department of Statistics, Population Trends 2007. Elérés: http://unpan1.un.org/intradoc/ groups/public/documents/apcity/unpan030879.pdf (Letöltve: 2014.04.20.)

9


várják az indiai kormánytól, hogy gondoskodjon a fogadó államban a jogaik érvényesítéséről, és létesítsen helyi érdekképviseleteket. Olyan kétoldalú szerződés megkötését sürgetik India és az arab államok között, amelyben garantálják a minimumfizetést, ingyenes szállást, heti szabadnapokat, repülőjegy hozzájárulást a hazaútra és a baleset biztosítást a betanítás időszakára is. Az indiai diaszpóra Indiába irányuló pénzátutalásainak nagy része ezekből az arab államokból érkezik.

• D él-Afrikai Köztársaság: az itt élő indiai származásúak száma eléri az 1,2 millió főt (Lal, 2006: 242-253). Legtöbbjük KwaZulu-Natal (72 százalékuk) és Gauteng provinciában (20 százalékuk) telepedett le. Az első indiaiak rabszolgákként érkeztek Dél-Afrikába a 17. században Bengálból és a dél-indiai államokból a Dutch East India Company hajóin. 1860 és 1911 között érkeztek a legtöbben munkaszerződéssel, ők a cukornádültetvényeken dolgoztak. A bevándorlók 60 százaléka a déli Tamil Nadu és Andhra Pradesh államokból származott, a maradék az északi Bihar és Uttar Pradesh-ból. 80 hindu, 15 százalék muszlim vallású volt. Az 1870-es évektől nagy számban érkeztek vállalkozók Gudzsarát (Gujarat) államból (saját költségükön): hitelt, munkát adtak a többi indiainak, és nekik köszönhető az oktatási és vallási intézmények létrehozása is. Mivel nem kötötte őket munkaszerződés, bármikor visszatérhettek Indiába, pénzt küldhettek haza, hogy ezzel is segítsék saját településük fejlődését. A munkaszerződések tíz év után lejártak, ekkor választhattak: szabad emberként letelepednek az országban, vagy visszatérnek Indiába. Sokan a maradást választották, egyrészt mert egy évtized alatt családot alapítottak, vagy nehézkesnek vélték az újbóli beilleszkedést az indiai társadalomba. Akik maradtak, földet béreltek és zöldség- és gyümölcstermesztésből tartották fenn magukat. Az indiai kereskedők rizst, fűszereket és egyéb felszerelést importáltak Indiából, a kiskereskedők pedig bonyolult kereskedelmi és hitelrendszeren keresztül szorosan kapcsolódtak egymáshoz. A fehér dél-afrikaiaknak nem tetszett a szabad indiaiak letelepedése: alkohol függőnek és becstelennek bélyegezték meg őket, és szinte mindenben bűnbakként tüntették fel őket. Szorgalmazták az ázsiai bevándorlás szigorítását, számos településen megtiltották az indiaiak letelepedését, és számos módon próbálták ellehetetleníteni a kereskedésüket. 1894-ben tűnt fel Mohandas K. Gandhi, aki válaszul megalapította a Natal Indian Congress (NIC) elnevezésű politikai szervezetet. Gandhi egységre szólította fel az indiaiakat, ugyanakkor egyediségüktől (vallási, nyelvi, területi) sem akarta őket megfosztani. Közös gyökereikre és származásukra, „indiaiságukra”10 hívta fel a figyelmet: a szubkontinensen élők mindig is egy nemzetet alkottak, és A fogalom angolul ‚Indianness’

10


ehhez a nemzethez tartoznak azok is, akik elvándoroltak és máshol telepedtek le. Az apartheid során (1950–1980 között) 140 ezer indiainak kellett elhagynia az otthonát és elkülönített városokba költöznie. Ezek általában távol estek a korábbi lakhelyüktől, munkahelyüktől, emiatt megnövekedtek az utazási költségek, és sok család szakadt el egymástól a nagy távolságok miatt. A dél-afrikai indiaiak közül vannak egyértelmű nyertesei, ugyanakkor vesztesei is a apartheid korszaknak. Nyertesek azok, akik alkalmazkodni tudtak a folytonos változásnak, éltek a gazdaság liberalizációjával. Az elszigetelődés azokat érte el, akiknek nincs elég tőkéjük egy új élethez, nem elég képzettek, hogy szakemberként a fejlett országok ‘új’ diaszpóráihoz csatlakozzanak, az Indiához való viszonyuk pedig túlságosan törékeny és elhanyagolt ahhoz, hogy visszatérjenek oda.

• Trinidad és Tobago (Lal, 2006: 278-286): az első indiaiak 1845-ben érkeztek a szigetre munkaszerződéssel. Mintegy három évtized alatt az indiai bevándorlók száma a trinidadi lakosság egyharmadát tette ki, mára a számuk meghaladja a fél millió főt, ezzel ők váltak a legnépesebb népcsoporttá az országban. A kezdeti időkben a cukornád- és kakaóültetvényeken dolgoztak, ám nagyon hamar kiszorultak a mezőgazdasági szektorból, és manapság főleg az olajiparban és szénhidrogén-kitermelésben vesznek részt. Sokáig Kalkuttából, majd az 1870-es évektől Bihar és Uttar Pradesh államokból vándoroltak ki a legtöbben. A kivándorlásnak számos oka volt, első helyen azonban a 19. században Észak-Indiát sújtó szárazság nyomán kialakult súlyos élelmiszer-hiány áll. Tömegesen érkeztek brit kézműves termékek, és ennek következtében a helyi kisiparosok és kézművesek munka nélkül maradtak, emiatt más megélhetést kellett találniuk. A brit adórendszernek „köszönhetően” egyfajta földesúri rendszer alakult ki, vagyis a hatalmas földterületek néhány gazdag földesúr kezében összpontosultak. Emiatt irreálisan magasra szöktek a földbérleti díjak és az eladósodott tulajdonosok kénytelenek voltak megválni földjeiktől. Mindezek ismeretében nem meglepő tehát, hogy sokan estek áldozatául a csalárd toborzóknak. A kivándorlók között sok özvegyasszonyt is találunk, akik a rájuk nehezedő társadalmi nyomás elől menekültek.11 A kivándorlók jelentős része, kb. 85 százaléka hindu, 14 muszlim és kevesebb, mint 1 százaléka keresztény volt. A sati a hindu hagyományokhoz kapcsolódik, de más, nem-hindu közösségekben is találkozhatunk vele. Lényege, hogy a férj halála után az özvegyeknek egész életükben gyászolniuk kell, csak fehér ruhában járhatnak (Indiában ez a gyász színe), nem házasodhatnak újra, és sok esetben a társadalom is kirekeszti őket. A sati egyik extrém formája, hogy az özvegyek rituális öngyilkosságot követnek el férjük halotti máglyáján, ezzel is bizonyítandó férjük iránti hűségüket és elkötelezettségüket. Habár a sati e formáját már az 1800-as évek elején betiltották, mégis találkozhatunk még a hírekben ilyen esetekkel: India wife dies on husband’s pyre. BBC, 2006.08.22. Elérés: http://news.bbc.co.uk/2/hi/ south_asia/5273336.stm (Letöltve: 2014.06.10.); Indian women still commit ritual suicide. RT.com, 2009.09.10. Elérés: http://rt.com/news/india-ritual-suicide-sati/ (Letöltve: 2014.06.10.)

11


Miután lejártak a munkaszerződések, az indiaiak nagy része úgy döntött, nem tér vissza Indiába, hanem letelepednek és földművelésből élnek meg. Az 1920-as évektől változott az indiaiak helyzete: egyre többen költöztek városokba, ahol kereskedni kezdtek, majd a következő évtizedekben a keresztény misszionáriusok tanították őket írni-olvasni. Az 1970-es években (az olajárrobbanás következtében) Trinidadban hatalmas gazdasági bumm ment végbe, és számos indiai család ki is használta ezt a helyzetet. Az 1980-as évekre azonban megtorpant ez a fejlődés, emiatt sokan az Egyesült Államokba vándoroltak (nem csak Trinidadra, hanem az egész Karib-térségre jellemző volt ekkoriban a kivándorlás).

India és Latin-Amerika kapcsolata „India következő lépése Latin-Amerika lesz?” – teszi fel a kérdést az Indian Foreign Affairs Journal egyik számában. A kereskedelmen és befektetési lehetőségeken túl a latin-amerikai térség fontos szerepet játszhat az energiabiztonság és élelmiszeranyag ellátás területén. További együttműködés, ugyanakkor versengés képzelhető el a két szubkontinens között a multilaterális nemzetközi intézményekben, illetve a globális kormányzás és a klímaváltozás kérdéseiben. Tekintettel a Karib-térség brit Nemzetközösségi államaiban és Suriname-ban élő nagyszámú indiai diaszpórára, ez a terület külön figyelmet érdemel az indiai külpolitikában. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a japán és kínai terjeszkedés után India túl későn érkezett a kontinensre, és emiatt háttérbe szorulhat mind a diplomácia, kultúra, politika, mind az üzleti tevékenység terén. Kétségtelen, hogy a legvonzóbb ok a kontinens kőolaj- és földgázlelőhelyeik, ám ezen túl más érdekek is fűződhetnek India latin-amerikai terjeszkedéséhez. Kétezer óta a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok évi 22 százalékkal nőttek, és a kétoldalú befektetések is növekvő tendenciát mutatnak különösen Chile és Brazília esetében. Elsősorban indiai telekommunikációs és számítástechnikai cégek telepedtek le a régióban, de a latin-amerikai vállalatok is feltűntek már Indiában. India számára a nyersanyag-lelőhelyek mellett nem elhanyagolható Latin-Amerika hatalmas gazdasága, ami jelentős piacot kínál az indiai áruknak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a kereskedelmet akadályozó tényezőket sem, nevezetesen a magas védővámokat (különösen az indiai oldalon), és a kiugróan magas szállítási költségeket (fejlett infrastruktúra hiánya). India kereskedelme a latin-amerikai régióval 1996/97 óta 1072.45 millió USD-ról 2005/06-ra 5365.44 millió dollárra nőtt, ami több mint 400 százalékos növekedést jelent egy évtized alatt. 2009-ben az indiai áruk elsődleges importőre Brazília volt, ezt követi Mexikó és Kolumbia, míg India számára Brazília, Venezuela, Mexikó, és Chile importált legnagyobb mennyiségben.


Táblázat 3: Az indiai lakosság aránya egyes dél-amerikai kis államokban Ország Trinidad és Tobago Suriname Guyana

Teljes népesség* 1 2 2 7 505 491 989 74 4 76 8

NRI/PIO** 551 500 140 300 320 200

Százalék 45 28 43

* 2011. júliusi becsült adatok. Forrás: „The World Factbook. Central America and Caribbean”. United States of America. Central Intelligence Agency, https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/ geos/td.html, 2012. május 8. ** Forrás: „Estimated Number of Overseas Indias”. Ministry of Overseas Indian Affairs, http://moia.gov.in/ writereaddata/pdf/NRISPIOS-Data.pdf. Letöltés ideje: 2012. május. 8.

Az el nem kötelezett országok mozgalma Az el nem kötelezettek mozgalmának ötlete és ideológiája Jawaharlal Nehrutól, a független India első miniszterelnökétől származik (Uo.). 1955 áprilisában az indonéziai Bandungban 29 ország részvételével konferenciát rendeztek,12 ahol először fogalmazódtak meg a későbbi mozgalom alapjait képező alapelvek: gyarmati felszabadítás, a béke, a kulturális, a gazdasági és politikai együttműködés. Ezt követően 1961-ben Belgrádban sor került az első el nem kötelezett országok mozgalmának konferenciájára. Az állam- és kormányfők közül jelen volt Nehru, Tito és Nasszer is. Együttes javaslatukra elfogadták a szervezet hivatalos kereteit és létrehozták az el nem kötelezettek mozgalmát (Non-Aligned Movement – NAM). A későbbi találkozók a mozgalom legfelső fórumaként szolgáltak, ahol a résztvevő tagországok az elfogadott dokumentumokat követve tevékenykedtek (Tarrósy, 2006: 64). A mozgalom elsődleges célja az volt, hogy alternatívaként szolgáljon a gyarmati sorból függetlenné vált országoknak a hidegháborús tömbök politikájától való elhatárolódására. Az 1980-as évekre azonban megtorpantak az új világrend kiépülése felé mutató folyamatok. Az Észak-Dél megosztottság fő problémája, az életszínvonal-szakadék továbbra is fennállt, sőt egyre tágult és mélyült, így az elmaradott országok még inkább lemaradtak a fejlett államoktól (Uo.: 67). A hidegháború lezárultával pedig úgy tűnt, hogy gyakorlatilag fölöslegessé vált a mozgalom további működése, holott az elmaradottság problémáit a 2000-es évekre sem sikerült megoldani. Szükséges lett olyan pénzügyi mechanizmusok alkalmazása, amelyek támogatják a déliek hosszú távú fejlődési programjait, ezért létrehozták 12

A résztvevő országok három csoportra oszthatók: szocialista országok (Kínai Népköztársaság, Vietnámi Demokratikus Köztársaság), a Nyugat mellett elkötelezett vagy nyugati orientációjú országok (Fülöp-szigetek, Japán, Pakisztán, Thaiföld, Törökország, Dél-Vietnam, Ceylon, Irán, Szaúd-Arábia, Aranypart, Irak, Jordánia, Libanon, Libéria, Szudán), és a független vagy semleges politikát követő országok (India, Afganisztán, Burma, Kambodzsa, Egyiptom, Indonézia, Laosz, Nepál, Szíria). Tóthné Nagy, 1984: 15)


az ún. Új Globális Humán Rendet (NGHO),13 melynek célja a gazdagok és szegények közötti egyenlőtlenségek felszámolása. Milyen szerep vár az el nem kötelezettek mozgalmára az új világrendszerben, vetődött fel a kérdés. Thabo Mbeki dél-afrikai elnök 2003-ban arra figyelmeztetett, hogy „a mozgalom jövője azon múlik, milyen válaszokat képes adni a globális kihívásokra”. A dél-afrikai elnökség (2004) külön hangsúlyt fordított a Dél-Dél kapcsolatok erősítésének szükségességére, ekkor azonban még nem mutatkozott konkrét megoldás. Ám az 1990-es években a szabadkereskedelem térnyerésekor megmutatkozott, hogy a déli félteke országai (Argentína, Brazília, Kína, India és Dél-Afrika különösen aktívnak bizonyult) közös erővel képesek eredményesen szembeszállni az északi, mezőgazdasági érdekeket tükröző liberális állásponttal. Habár az el nem kötelezettek mozgalmának ideológiája háttérbe szorult az új indiai külpolitikában, továbbra is fontos szerep jutott a harmadik világ iránti szolidaritásnak. Ugyanakkor számos új szerveződésben fedezhető fel az el nem kötelezettség újjászületése. 2003-ban tűnt fel az IBSA (India-Brazil-South Africa), egy informális multilaterális szervezet, amelyet új el nem kötelezett mozgalomként is emlegetnek. Célja a tagok közötti együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás és fejlődés biztosítása. Számos kritika érte a mozgalmat azért, hogy éppen Kínát zárta ki a fejlődő országok koalíciójából. Argentínát ideológiai okokból (az utolsó katonai kormány szimpátiája az apartheiddel), Kínát pedig tekintélyuralmi rendszere és világuralmi törekvései miatt hagyták ki a társulásból. Míg az IBSA a fejlesztési és politikai együttműködést tartja szem előtt, addig egy másik tömörülés, a BRICS (Brazil-Russia-India-China-South Africa), gazdasági intézkedéseket sürget. Úgy tűnik, hogy a két csoportosulás között verseny uralkodik, és mindkettő egyre nagyobb befolyást szeretne magának kiharcolni a nemzetközi fórumokon. Kína szempontjából ez érthető, hiszen India növekvő gazdasága a jövőben sértheti érdekeit. Összegzés A diaszpóra olyan kisebbséget jelent, amely az anyaországtól távol, szétszórtan él a világban, és nem egyezik meg az anyaország határai mentén élőkkel (szomszédságpolitika). A diaszpórák célja az emberiség mindenkori evolúciójában a szegénység csökkentése, a szociális és gazdasági fejlődés voltak, ám ezek a célok mára globális szintre emelkedtek. A diaszpórák integrációja központi kérdése a fogadó ország nemzetpolitikájának, és nagyban befolyásolja az anyaország és a fogadó állam közti kapcsolatokat. Az Új Gazdasági Humán Rendről bővebben: http://www.acs-aec.org/about/sg/Girvan/Speeches/nworder_ eng.htm és http://jagan.org/articles3.htm (Letöltve: 2011.07.21.)

13


Egyre növekszik azoknak a száma, akik Kína világméretű fejlődése és növekedése után a következő gazdasági óriás, India felemelkedésére és ennek világméretű hatásaira hívják fel a figyelmet. India növekedése jelentős, gazdasági és politikai szerepe a világban egyre nő, mindez pedig azt mutatja, hogy figyelmet érdemel. Az indiai diaszpóra mai állapota évszázados migrációs hullámok eredménye, amelyek oka időszakonként változott. Ezek közé tartozott a gyarmatosítás, mint ahogy napjainkban a globalizáció, illetve a világpiac igényei szerinti „munkaerő-gazdálkodás” lehetőségei. Ezért különböztetünk meg „régi” (pl. Szingapúr, Malajzia, Fidzsi-szigetek, Dél-afrikai Köztársaság, és a Karib-térség államai) és „új” diaszpórákat (USA, Egyesült Királyság, Kanada). Az indiai diaszpóra politikai-gazdasági szerepe is jelentős: a pénzátutalások jelentős részét képezik az ország GDP-jének, illetve az indiai diaszpóra a fogadó és az anyaország politikai életét is befolyásolhatja. Összességében elmondhatjuk, hogy a diaszpórák szerepe egyre inkább felértékelődik ebben a globalizált világban. A diaszpóra-kutatás egyelőre rövid múlttal rendelkezik, ám mindig része az adott ország külpolitikájának. Azok az országok, amelyek nagy tengerentúli diaszpórákkal vagy közösségekkel rendelkeznek, könynyebben és szélesebb körben érvényesíthetik nemzeti érdekeiket.

1.

Melyek a diaszpóra fogalmának főbb fejlődési szakaszai?

4.

Sorolja fel az indiai diaszpóra politikai-gazdasági szerepeit!

2. 3.

5.

Hogyan jellemezné az indiai kivándorlás szakaszait?

Mik jellemzik a „régi” és „új” diaszpóra közösségeket?

Hasonlítson össze két indiai diaszpóra közösséget (a diaszpóra története, aktuális helyzete stb.)!


Ajánlott linkek az interneten Country Specific Indian Diaspora, http://moia.gov.in/accessories.aspx?aid=11 Federation of Indian Chambers of Commerce and Industry, http://ficci.com Foundation for Indian Diaspora in Europe, http://www.indiandiaspora.eu High Level Committee On Indian Diaspora, http://indiandiaspora.nic.in Indian Council of World Affairs, http://icwa.in/index.html Indian Foreign Affairs Journal, http://www.associationdiplomats.org/publications/ifaj/ifajgeneral.htm International Diaspora Engagement Alliance, http://diasporaalliance.org Ministry of External Affairs, Government of India, http://www.mea.gov.in Ministry of the Overseas Indian Affairs, http://moia.gov.in/index.aspx The Indian Diaspora, http://theindiandiaspora.com

Felhasznált irodalom

Anderle, Ádám (2002): Spanyol bevándorlók Latin-Amerikában a 19–20. században. In. Anderle, Ádám (ed.): Latin-amerikai utakon. Hispánia, Szeged. Anderle, Ádám (2010): Latin-Amerika története. JATE Press, Szeged. Ansari, Shri M. Hamid (2011): The Challenges to Indian Diplomacy in the 21st Century. Address at the Annual Lecture 2011 of the Association of the Indian Diplomats in New Delhi, March 11, 2011. Asien, Ernesché Rodríguez (2008): Las remesas en el mundo. Elérés: http://www.cadtm.org/ Las-Remesas-en-el-mundo (Letöltve: 2014.06.20.) Association of Indian Diplomats (2005): Economic Diplomacy. Ten-Point Plan for Making It more Effective. The Association of Indian Diplomats. Elérés: http://www.associationdiplomats.org/publications/ifaj/Vol1/ecodiplomacy.htm. (Letöltve: 2012.01.11.) Cohen, Robin (2008): Global Diasporas. An Introduction. Routledge, New York. Desai, Niranjan (2006): India and its Diaspora. IFAJ, Vol. 1., No. 2. Gonsalves, Eric (2006): India and the UN Reforms. IFAJ Vol.1., No. 2. IFAJ (2008a): India’s Energy Security: The External Dimension. Debate. IFAJ, Vol. 3., No. 1. IFAJ (2008b): India’s Diaspora Policy. Debate. IFAJ, Vol. 3., No. 2. IOM (2007): Diaspora y desarrollo – Diásporas como Agentes para el Desarrollo en América Latina y el Caribe. Ginebra (Svájc): Organización Internacional para las Migraciones. Elérés: http://www.iom.int/jahia/webdav/site/myjahiasite/shared/shared/mainsite/media/ docs/news/4diaspora_desarrollo.pdf (Letöltve: 2013.04.03.) IOM (2012): Key Migration Terms: Forced migration. International Organization for Migration. Elérés: http://www.iom.int/jahia/Jahia/about-migration/key-migration-terms/lang/en#Forcedmigration. (Letöltve: 2012.06.10.) Lal, Brij V. (ed.) (2006): The Encyclopedia of the Indian Diaspora. Editions Didler Millet. Mohan, C.Raja (2006): India’s New Foreign Policy Strategy. Draft Paper Presented at a Seminar in Beijing by China Reform Forum and the Carnegie Endowment for International Peace, Beijing, May 26, 2006. Carnegie Endowment for International Peace. Elérés:_https://www. carnegieendowment.org/files/Mohan.pdf (Letöltve: 2012.04.20.) Mohta, Madhup – Sinha, Atish (eds.) (2007): Indian Foreign Policy. Challenges and Opportunities. Foreign Service Institute, New Delhi MOIA (n.a. a): India and Its Diaspora. The Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http:// moia.gov.in/accessories.aspx?aid=10 (Letöltve: 2012.01.09.)


MOIA (n.a. b): To Know Country Specific Indian Diaspora. The Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http://moia.gov.in/accessories.aspx?aid=11 (Letöltve: 2012.01.09.) MOIA (n.a. c): Estimated Numbers of Overseas Indians.The Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http://moia.gov.in/writereaddata/pdf/NRISPIOS-Data.pdf (Letöltve: 2012.04.30.) MOIA (n.a. d): An Overview. The Ministry of Overseas Indians. Elérés: http://moia.gov.in/ services.aspx?id1=7&idp=7&mainid=6 (Letöltve: 2012.04.30.) MOIA (2013): Annual Report of the Ministry of Overseas Indian Affairs, 2012-2013. Ministry of Overseas Indian Affairs. Elérés: http://moia.gov.in/writereaddata/pdf/Annual_ Report_2012-2013.pdf (Letöltve: 2014.07.01.) Mukhopadhyay, Alok Rashmi (2008): EU India Relations: A Critique by Shazia Aziz Wülbers. IFAJ, Vol. 3., No. 4. Reserve Bank of India (2010): Reserve Bank of India Bulletin, Vol. 64., No. 1. Elérés: http:// rbidocs.rbi.org.in/rdocs/Bulletin/PDFs/JANBL110110_Full.pdf (Letöltve: 2012.04.20.) Sachdeva, Gulshan (2007): India and the EU: Boosting Relations through CECA. IFAJ, Vol. 2., No. 1. Safran, William (1991): Diasporas in Modern Societies: Myths of Homeland and Return. Diaspora, Vol. 1., No. 1. Elektronikus változat elérés: http://www.rhetoricalens.info/ images/Safran.pdf (Letöltve: 2012.04.30.) Schomburg Center (n.a.): In Motion. The Great Migration. The African-American Migration Experience. The Schomburg Center for Research in Black Culture. Elérés: http://www. inmotionaame.org/migrations/landing.cfm?migration=8 (Letöltve: 2012.04.30.) Srinivasan, Krishnan (2007): Rethinking India’s Leadership Role in the Commonwealth. IFAJ, Vol. 2., No. 4. Székely-Doby, András (2009): India és a válság. In. Székely-Doby, András – Szilágyi, Judit (eds.): A globális válság: hatások, gazdaságpolitikai válaszok és kilátások. 6. kötet. A válság hatása a meghatározó és a feltörekvő nem európai országokban. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest. Elérés: http://www.vki.hu/kot/ecostat/06-Szekely-DobyAndras-es-Szilagyi-Judit.pdf (Letöltve: 2012.04.30.) Tarrósy, István (2006): Az el nem kötelezettek mozgalma (1955-2005). In. S. Szabó, Péter (ed): Pécsi Politikai Tanulmányok III. PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszék, Pécs. pp. 63–72. Elérés: http://www.publikon.hu/application/essay/179_1.pdf (Letöltve: 2014.06.20.) Thomas, Hugh (1997): Trans-Atlantic Imports by Region, 1450–1900. In: Thomas, Hugh (ed.): The Slave Trade. Simon & Schuster, New York. Elektronikus változat elérés: http://0.tqn. com/d/africanhistory/1/0/6/M/SlaveryTable002.jpg (Letöltve: 2012.04.20.) Tóthné Nagy, Magdolna (1984): Belgrádtól Delhiig. Az el nem kötelezettek mozgalma. Kossuth Kiadó, Budapest. World Bank (2011): Migration and Remittances Factbook 2011. The World Bank. Elérés: http://issuu.com/world.bank.publications/docs/9780821382189?mode=embed&layo ut=http%3A%2F%2Fskin.issuu.com%2Fv%2Flight%2Flayout.xml&showFlipBtn=true (Letöltve: 2013.03.30.)

Adatbankok

„Migration and Remittances Factbook 2011”. The World Bank, http://issuu.com/world.bank. publications/docs/9780821382189?mode=embed&layout=http%3A%2F%2Fskin.issuu. com%2Fv%2Flight%2Flayout.xml&showFlipBtn=true.


„The World Factbook”. United States of America. Central Intelligence Agency, https://www.cia.gov/ library/publications/the-world-factbook/. East Indians of the Caribbean’. World Directory of Minorities. Estimated Numbers of Overseas Indians”. Ministry of Overseas Indian Affairs http://moia.gov.in/ writereaddata/pdf/NRISPIOS-Data.pdf. http://www.faqs.org/minorities/South-and-Central-America/East-Indians-of-the-Caribbean.html, Singapore Department of Statistics, Population Trends 2007. http://unpan1.un.org/intradoc/groups/ public/documents/apcity/unpan030879.pdf.

További ajánlott irodalom Ludden, David (2002): India and South Asia: A short history. Oneworld, Oxford. Robb, Peter (2002): A History of India. Palgrave, London and New York. Tinker, Hugh (1974): A New System of Slavery: The Export of Indian Labour Overseas, 1830–1920. Oxford University Press, London. Bates, Crispin (ed.) (2001): Community, Empire and Migration: South Asians in Diaspora. Palgrave, New York. Brown, Judith M. – Foot, Rosemary (eds.) (1994): Migration, the Asian Experience. St Martin’s Press, New York. Cohen, Robin (ed.) (1995): The Cambridge Survey of World Migration. CUP, Cambridge. Clarke, Colin – Peach, Ceri – Verovec, Steven (eds.) (1990): South Asians Overseas: Migration and Ethnicity. CUP, New York. Motwani, Jagat K. (ed.) (1993): Global Indian Diaspora, Yesterday, Today and Tomorrow. Global Organization of People of Indian Origin (GOPIO), New York. Diaspora: A Journal of Transnational Studies, published by University of Toronto Press, Toronto. Rukmani, T.S. (ed.) (2001): Hindu Diaspora: Global Perspectives. Munshiram Manoharlal, New Delhi. Vertovec, Steven (2000): The Hindu Diaspora: Comparative Patterns. Routledge, London and New York. Dabydeen, David – Samaroo, Brinsley (eds.) (1996): Across the Dark Waters: Ethnicity and Indian Identity in the Caribbean. Macmillan, Basingstoke. Fluderlink, Monika (ed.) (2003): Diaspora and Multiculturalism. Rodopi, Amsterdam. Mishra, Sudesh (2006): Diaspora Theory. Edinburgh University Press, Edinburgh.

A diaszpóra irodalmából Birbalsingh, Frank (ed.) (2000): Jahiji: An Antology of Indo-Caribbean Fiction. TSAR Publications, Toronto. Dabydeen, Cyril (2000): My Brahmin Days and Other Stories. TSAR Publications, Toronto. Essop, Ahmed (1984): Noorjehan and Other Stories. Ravan Press, Johannesburg. Lahiri, Jhumpa (1999): Interpreter of Maladies. Houghton Milffin, USA. Rushdie, Salman (1991): Imaginary Homelands: Essays and Criticism 1981–1991. Granta/ Viking, London.

Indiai migrációs folyamatok és az indiai diaszpóra

Recommend Documents