A SZŐLŐ- ÉS BORTERMÉKPÁLYA JÖVEDELMEZŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

Szent István Egyetem Gödöllő Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola

A SZŐLŐ- ÉS BORTERMÉKPÁLYA JÖVEDELMEZŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

Doktori (PhD) értekezés tézisei

Nagy-Kovács Erika

Gödöllő 2011

Bevezetés

A doktori iskola

Megnevezése:

Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola

Tudományága:

gazdálkodás- és szervezéstudományok

Vezetője:

Dr. Szűcs István egyetemi tanár, az MTA doktora SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtudományi és Módszertani Intézet

Témavezető:

Dr. Szűcs István egyetemi tanár, az MTA doktora SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtudományi és Módszertani Intézet

....................................................... Az iskolavezető jóváhagyása

...................................................... A témavezető jóváhagyása

Bevezetés

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS

1.

1. IRODALMI ÁTTEKINTÉS

5.

1.1. Az élelmiszertermelés kapcsolatrendszere és befolyásoló tényezői 1.2. Kooperáció, integráció, koordináció és ellátási lánc az élelmiszergazdságban 1.3. Ár-, költség- és jövedelemviszonyok a hazai élelmiszergazdaságban

5. 9. 25.

2. ANYAG ÉS MÓDSZER 2.1. A szőlő-bor termékpálya elemzésének módszertana 2.2. Az integráció és szerződéses kapcsolatok vizsgálatának módszertana 2.3. Az ártranszmisszió vizsgálati módszere és ökonometriai alapjai

37. 36. 36. 39.

3. EREDMÉNYEK 3.1. A szőlő- és borágazat helyzete 3.2. A magyar szőlő- és borágazat üzemgazdasági kérdései 3.3. A szőlő-bor termékpálya egyes szakaszainak költség- és jövedelemszerkezete 3.4. Vertikális ártranszmisszió a szőlő-bor vertikum piaci szereplői között 3.5. A vertikális koordinációk elemzése, szerződéshasználat a szőlő-bor vertikumban

45. 45. 56. 69. 80. 89.

Új és újszerű tudományos eredmények

111.

4. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK

113.

ÖSSZEFOGLALÁS

115.

SUMMARY

119.

MELLÉKLETEK

123.

M.1. Irodalomjegyzék

1.

M.2. Feldolgozott kérdések

17.

M.3. Termelési rendszerek, koordinációs szerveződések Magyarországon a rendszerváltásig, különös tekintettel a szőlő-bor ágazatra

23.

M.4. A világ szőlő- és bortermelésének földrészenkénti megoszlása (2009)

29.

M.5. A szőlőterületek és a gazdaságok száma ültetvényméret-kategóriánként

31.

M.6a. A borszőlő-ültetvény területe borvidékenként

32.

M.6b. A borszőlő termésátlaga borvidékenként

33.

2

Bevezetés

M.7a. A világ piacvezető országainak mennyiségi bortermelése 2004-2009. között

34.

M.7b. A világ szőlőtermésének értékbeli és mennyiségbeli rangsora 2008-ban

34.

M.8. A borászati termékek külkereskedelme

35.

M.9a. A borszőlőtermesztés költsége és jövedelme az egyéni gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján

37.

M.9b. A borszőlőtermesztés költsége és jövedelme a társas gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján

38.

M.10a. A borszőlőtermesztés költségszerkezete az egyéni gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján

39.

M.10b. A borszőlőtermesztés költségszerkezete a társas gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján

40.

M.10c. A szőlő-bor ágazatok tesztüzemi adatainak átlagos értékeinek elemzése az AKI felmérése alapján

41.

M11. A lédig kiszerelésű borok értékesítési ára néhány európai országban

47.

M.12. Táblázatok jegyzéke

48.

M.13. Ábrák jegyzéke

49.

3

Bevezetés

BEVEZETÉS A szőlő-bor ágazat nehéz helyzete több tényező együttes következménye. Szerepet játszott ebben a rendszerváltás gazdasági hatása, a világszintű túltermelés, a fogyasztás mérséklődése, a piaci igények változása, a szőlő- és bortermelő országok körének bővülése, a globális felmelegedés, s a nehezedő financiális kérdéseket tovább mélyítő gazdasági válság. 1989-től megszűntek a mesterséges piacok, s az általuk fenntartott kereslet és ár. A keleti piacok elvesztésével a borexport 70%-kal csökkent. Az új értékesítési lehetőségek felkutatása komoly nehézséget jelentett, különösen a megváltozott szabályozások és igények mellett. A politikai és gazdasági változások negatív hatására a támogatások csökkentek, a mezőgazdasági hitelpiacok szétestek, a hazai élelmiszerfogyasztás csökkent, a kárpótlás és a privatizáció a tulajdonviszonyokat módosította, a korábbi piaci kapcsolatok felbomlottak, az új piaci intézmények és irányítási struktúrák lassan alakultak ki. (Fertő, 2005). A piacmegosztás és megnövekedett kínálat adta intenzív verseny nehéz helyzetbe hozta a magyar szőlő-bor ágazatot. Az állami és szövetkezeti tulajdon magánkézbe kerülésével az integrált vertikum szétesett a szőlő- és borágazatban is, mivel a földet, az ültetvényeket és a borászatokat más és más birtokolta. A rendszerváltás előtt 30 állami gazdaság és 50 termelőszövetkezet foglalkozott szőlészettel és borászattal. 2000-ben a közel 120 ezer szőlőtermesztő háromnegyede 0,5 ha alatti területen gazdálkodott, a megtermelt szőlőt értékesítésre kínálva. A szőlőtermesztők, a borászatok és a kereskedelmi egységek közötti kiegyensúlyozatlan erőviszonyok lehetőséget teremtettek az egyes fázisok közötti profit aránytalan megszerzésére. A szőlő szinte önköltségi áron kerül felvásárlásra, az értékesített, sőt versenyeket nyert palackos borok árából egyáltalán nem részesednek a termesztők. Az ágazat kiegyensúlyozatlan helyzetére utal, hogy már 2009-ben 10%-kal kevesebb bor készült, ennek ellenére nem oldódott meg a borászatot terhelő túltermelés. A közel 2,5 millió hl készletből eredő problémát növelte a belföldi fogyasztás 10-15%-os mérséklődése. A felesleges borkészletek csökkentése érdekében az adott évi bortermésből közel százezer hektoliter került lepárlásra, s még a korábbi évek igazolt eredetű bormennyiségének egy részére is adódott lepárlási lehetőség. A kedvezőtlen időjárás miatt 2010-ben az átlagoshoz képest csupán fele annyi szőlő termett és a minőség is elmaradt a szokásostól. A felvásárlási árak közel duplájára emelkedtek, azonban a költségnövekedés miatt veszteséget kénytelen elkönyvelni a gazdák zöme. Megjelentek a külföldi felvásárlók is, akik szőlőt és mustot is kerestek, magas árat és azonnali fizetést ígérve. Az egri borvidék szőlőtermésének 60%-a került más hazai borvidékre, vagy külföldre. Több magyar élelmiszert – köztük a szőlőt is – azért vásárolnak fel a külhoniak, hogy feljavítsák saját termékeik minőségét. Ezen termékek egy észe a hazai polcokon jelenik meg idegen jelzettel. Magyarországon 2010-ben 1,645 millió hl bor készült, az átlagos évjáratokban megszokottnak a fele. A józanész azt diktálná, hogy egyensúlyba került a kínálat és a kereslet. Ezzel szemben napjainkban borhiányról szólnak a hírek, mely a borok árának növekedését okozza, s az addig tehernek mondott borimportot emlegeti a szakma. 4

Bevezetés

Az integrációs kapcsolatok szűkülése, a kifizetetlen szőlőtermés és értékesítési gondok az ültetvénykivágás felé vezérlik a gazdákat. A versenyhelyzetet tovább rontja az egyre nyíló agrárolló, valamint az alacsony termelői ár és a jövedelem. A mindennapi fogyasztás mérséklődött, az alkalmi fogyasztók pedig a minőségi borokat részesítették előnyben, még a hagyományosan bortermelő és borfogyasztó országokban is. (Laport et al., 2000) A borpiacot a sokszínűség, a különböző fajták és a termékhelyből adódó más és más ízvilág jellemzi. A piac kinyílt, a termelők eltérő kulturális háttere, életmódja és értékrendje, a környezetvédelem preferálása nagy kihívást jelent az individuális borok piacán. (Nagy, 2008) Az újvilág (Észak-Amerika, dél-amerikai országok, Dél-Afrika, Ausztrália, Új-Zéland) exponenciálisan növelte bortermelését és exportját, átvéve az európai hagyományos bortermelő országok vezető szerepét. Korábban sem a borfogyasztásban, sem a borexportban nem töltöttek be jelentős szerepet. (Montaigne-Martin, 2002) Boraikkal rövid időn belül visszaszorították európai versenytársaikat az EU hagyományos piacain. A hagyományosan szőlő- és bortermeléssel foglalkozó országok termelését meghaladó mértékben árasztják el – egyre jobb minőségű – tömegboraikkal, s mindent elkövetnek, hogy az európai piacra is betörjenek. Az EU nagy bortermelő országai felismerték a vertikális koordináció, a hosszú távú együttműködés lehetőségeit az újvilági sikereket tanulmányozva. A magyar borvertikum fázisainak együttműködése gyenge, ezért a termékpályán keletkező jövedelemből való részesedést a dominanciával rendelkező szereplők határozzák meg, visszaélve piaci fölényükkel. A termelő a feldolgozónak meghitelezi az értékesített szőlőt, illetve bort, s a feldolgozó ugyanúgy halasztott fizetés ellenében adja tovább termékét a kereskedőnek. Mivel mind a termelő, mind a feldolgozó nettóhitelező pozícióban van, a többletköltségek indokolatlanul emelkednek. Mindez megnöveli a külső források iránti igényt, ezek kamatai pedig tovább terhelik az amúgy is alacsony jövedelmezőséget. A megoldatlan pénzügyi problémákból érdekellentétek származnak, ezért kulcskérdésnek tartom annak vizsgálatát, hogy milyen módon érinti pénzügyileg mindez a vertikum közreműködőit és magát a fogyasztót. Doktori értekezésemben az alábbi célok vizsgálatát tűztem ki: – A szőlő- és borvertikum átfogó ágazati elemzése, költség- és jövedelemarányainak kimutatása a termelői, a feldolgozói és a kereskedelmi szinteken. – A termékút szakaszainak árai közötti kapcsolat feltárása. Az árváltozás szimmetriájának, irányának és mértékének, valamint időbeliségének számszerűsítése a ráépülő fázis áraiban az ártranszmisszió módszerével. – A termékpálya fázisai közötti koordinációs stratégiák vizsgálata, a szerződéses gyakorlat elemzése kérdőíves felmérés adataira alapozva.

5

Bevezetés

A szakirodalmi feldolgozás tapasztalataira is támaszkodva a célkitűzéseim kapcsán az alábbi kutatási hipotéziseket fogalmaztam meg és vizsgáltam értekezésemben: 1. Hipotézis (H1)

Aránytalanság van a szőlő-bor vertikum jövedelmezőségét tekintve a termékpálya egyes fázisai között.

2. Hipotézis (H2):

A termékutat az összefogás, az integráció hiánya jellemzi. A szőlészek kiszolgáltatott helyzetben vannak, alkupozíciójuk minimális.

3. Hipotézis (H3):

A szőlő-bor vertikumban aszimmetrikus ártranszmisszió van, a szőlőtermesztők elégtelen piaci pozíciója számadatokkal pontosan kimutatható.

Módszerként a mezőgazdaságban már elfogadott, de nem kellő mértékben alkalmazott a kointegrációs elméletre épülő aszimmetrikus átranszmissziót választottam, melynek segítségével végzem el a szőlő-bor vertikum szereplőinek árdiktáló, illetve árelfogadó helyzetét, s meghatározom a domináns fél erőfölény forintban kifejezve. A kutatómunkám tematikai felépítését, az adatbázis kialakítását és az alkalmazott módszertani eljárásokat a hipotézisekben megfogalmazott, a szőlő és borgazdaság egészét jellemző problémák bizonyításának igényével állítottam össze.

6

Irodalmi áttekintés

1. IRODALMI ÁTTEKINTÉS A szakirodalom feldolgozása során a témakörök szerinti irodalomrendszerezés módszerét követtem, tehát a hangsúlyt elsősorban a kutatási feladatokhoz tartozó főbb gazdasági problémakörök hazai és nemzetközi irodalmának áttekintésére helyeztem. 1.1. Az élelmiszertermelés kapcsolatrendszere és befolyásoló tényezői Az élelmiszerellátás és a mezőgazdasági termelők megélhetésének, jövedelmének biztosítása az agrárpolitika fő célkitűzése, ezért az államok többnyire beavatkoznak az agrárpiaci folyamatokba. Gyakori módszer a kereslet és kínálat viszonyaira való hatás az ártényezőn keresztül, mely befolyásolja a vertikum szereplőinek gazdasági helyzetét és közvetetten a fogyasztókat is. (Campbell, 1972, Mitchell, 1983). A közvetett hatások az adott ágazatban holtteher-veszteséget, míg más ágazatban negatív hatást jelenthetnek. (Fertő, 1995a; Timmer, 1989, in: Fertő-Éder, 1999) Az árstabilizációs eszközök alkalmazásakor az a meghatározó tényező, amely a legkisebb negatív hatást eredményezi a célul tűzött jövedelem-megosztásban. A beavatkozások a legnagyobb kockázatot azon országokban hordozzák, ahol a mezőgazdaság kereskedelmi és pénzügyi közvetítő rendszere elmarad más nemzetgazdasági ágaktól (Fertő, 1995b). Burrel (1995) a KAP piaci rendtartását ezen eszközök közé sorolta, mivel a mezőgazdasági árak magasan tartásával hosszú időn keresztül stabilizálta a mezőgazdasági termelők jövedelmét, fenntartotta az élelmiszerkínálatot, azonban hosszú távon nem számolt a finanszírozás kérdésével. (Kay, 1998; Székely, 2005) A gazdálkodók nem képesek a szükséges tőkefelhalmozásra, pedig ez a jövedelempozíció megtartásának és javításának elengedhetetlen feltétele. (Borszéki et al. 2003, Borszéki, 2003) A mezőgazdasági finanszírozás legfőbb eszköze a banki közvetett és közvetlen finanszírozás. A közvetett finanszírozás a lízing vagy faktoring cégeket, jobb esetben az integrátorokat illeti, a nem-banki finanszírozás a mezőgazdasági inputgyártókhoz és szállítókhoz kerül. A válság a kis egyéni vállalkozásokat érintette a legnagyobb mértékben, akik kevésbé hitelképesek. Tovább romlott a helyzetük, mivel kismértékű hitelképességük miatt a forrásokhoz csak közvetítőkön keresztül tudnak hozzájutni. (Alvincz et al., 2007; Kemény 2010a). A támogatási pénzek faktorálásával, előfinanszírozásával a 2005-2009 közötti időszakban a támogatások 10-20%-a a bankokhoz került, s tisztázásra vár a gazdák-bankok, illetőleg a gazdák-MVH (mint kifizető hely) kapcsolatában a késedelmes kifizetések oka. (Székely, 2010) Mivel a mezőgazdasági termelés magas forgó- és befektetett eszköz-lekötést igényel, ráadásul a finanszírozási igény szezonális és nagymértékű, súlyosan érintette a magyar mezőgazdasági termelőket a 2007-ben induló pénzügyi válság. Az ágazatot alacsony jövedelmezőség jellemzi, a romló jövedelem pedig a tartalékok felélését hozta. Nem tudták saját erővel pótolni a hitelszűkülést, mely csak a tőkével rendelkező gazdasági társaságoknak állt a rendelkezésére, hiszen a mezőgazdasági üzemek zöme nem minősíthető elsőrendű adósnak. Így a finanszírozási struktúra és a források csatornái különböző mértékben érintették az agrárvállalkozókat. (Kemény, 2010b) 1


A mezőgazdasági árak és ezen keresztül a termelők jövedelmének stabilizálása az agrárpolitikai koncepciók régi célkitűzése. Az agráriumban dolgozók életszínvonalának minőségét a termelői jövedelem nagysága és alakulása határozza meg. A támogatások révén a ráfordítások kedvezőtlen érvényesülését kívánják ellensúlyozni. Az Európai Gazdasági Közösség (EGK) alapító szerződésének 39. cikkelye kimondja, hogy stabilizálni kell az agrárárakat, és megfelelő jövedelmet kell biztosítani a mezőgazdaságban tevékenykedők számára. (Erdészné et al., 2001) Az EU-ban a tagországok agrárágazataiban különböző módon vállal szerepet az állam. Ez a jelenlét részben a hatékonyság javítását szolgálja, részben a mezőgazdaságban keletkező jövedelem újraelosztását az ágazatban dolgozók részére. Ebből adódóan Fertő-Mohácsi már 2001-ben szorgalmazta az egyes tagországokban szokásos támogatások és állami intézkedések területének számbavételét és azok hazai bevezetésének újragondolását. Az OECD-országok többségében hivatalosan is deklarálják a mezőgazdasági árak és a termelők jövedelmének stabilizálását. A fejlett országok gyakorlatát átveszi az 1993-ban elfogadott magyar agrárpiaci rendtartásról szóló törvény is, amikor a jogszabály indoklásában az árak és a jövedelmek stabilizálására hivatkozik. (Fertő, 1995a) Ennek ellenére az állami támogatások hatása nem érte el a kívánt célt. Ferencz 2004-es kutatása során javasolta, hogy a kertészeti termesztés rendszerváltás utáni alacsony jövedelmezőségét támogatások nyújtásával szükséges ellensúlyozni, a versenyképes fajták arányának javítása mellett. Az agrárpolitikának érdekérvényesítő funkcióját is el kell látnia a jövedelem emelésében, mert e mögött biztosítható az élelmiszerárak és a valós költségek közelítése, azaz a mezőgazdasági költségek így válnak elismertté. Ez több kockázatot is magában foglal, azonban egy jól szervezett agrobusiness rendszerben a termékpályák szintjei kölcsönösen érdekeltek a vertikum minőségi és mennyiségi, illetőleg piaci kritériumainak megteremtésében. (Villányi et al. 2002) Farkasné et al. (2003, 2009) megállapították, hogy a magyar termékek versenyképességét többek között az alacsony támogatottsági szint mérsékli. A nyugateurópai termékek jobb pozícióját segíti az alkalmazott nemzeti támogatás mértéke, a termelés koncentrálására való törekvés mellett. Magyarországon a hatékonyság hosszú távú érvényesülésének határt szab a decentralizáció és a rövid távú jogszabályokhoz való kényszerű, gyors igazodás. (Erdészné et al., 2004) Az agrárágazat jövőjében döntő a jó agrárstratégia, amelyben szerepet kellene vállalnia az állami támogatásnak. A lehetőségek és feltételek 2007-2013. közötti szigorodására hívta fel a figyelmet Forgács 2006-ban. Kulcskérdés volt és ma is az, hogy az agrárágazat szereplői képesek-e az érdekérvényesítésre? Csatlakozom a kritikai megfogalmazásához, mely szerint az ágazat szereplőinek egy része szociális háló biztosítását igényli, miközben a minőségi termelésen, a versenyképességen múlik a mezőgazdaság jövője. Az EU-tagországainak jövedelem stabilitását összevetve kiderült, hogy a magyar mezőgazdasági üzemek helyzete rossz, 1998 óta folyamatosan romlik. A magyar agrárpolitika nem segítette a mezőgazdaságból élők nominális jövedelmének 2


növekedését, de még stabilizálását sem, mely elsősorban törvénykezési, szabályozási okokra vezethető vissza. (Lámfalusi, 2007) A tömegtermelés kiváltotta a termelésszervezés és üzemszervezés korszerűsödését, mely együtt járt az üzemi méretek és szakosodás növekedésével. Átrendeződtek a gazdasági kapcsolatok, a munkamegosztás és a kooperáció fejlődött mind a makro-, mind a mikroszférában. (Csizmadia, 1970) A teljesítménykövetelmény a racionális erőforrás-allokáció, a kereslet-kínálat egyensúlyát biztosító áralakító mechanizmusokhoz igazodik az élelmiszergazdaságban is. (Yon, 1980) Ennek azonban feltétele, hogy a hozzáadott-értéklánc szereplői együttműködjenek, miközben saját gazdasági érdekeiket is szem előtt tartják a vertikális struktúrában. (Caillaud-Rey, 1994, in: Búzás, 2004) Porter (1990, in: ElekesPálovicsné, 2001) véleménye szerint a globális értékesítés közben képes érvényesülni a versenyképesség, mégpedig a méretgazdaságosság folytán. A mezőgazdaság integrálódott a nemzetgazdaság árucsereforgalmába, ezért annak szerepét az ipari fejlődésben és az egész gazdaság növekedésében, az ágazatok kölcsönhatásában kell vizsgálni. Az élelmiszertermelés korábban elkülönült fázisai magasabb szinten egyesültek, melyet az agrobusiness végez el. Benet (1973) az agrobusiness fogalmát népgazdasági ágazatként definiálja, mely magában foglalja az élelmiszertermelés minden vertikumát, így a mezőgazdasági termelésnek egy fázisát képezi. Villányi-Vasa (2007) szerint az agrobusiness az ellátó ágazatok, a mezőgazdasági nyersanyag-termelő és az élelmiszeripari feldolgozó, valamint a forgalmazó tevékenységből épül fel. Tracy (1994) és Cramer-Jensen (1988) makrogazdasági tényezőként kategorizálják, elemezve az általa integrált piacok versenyképességét. Meulenbert (1992) a marketingkapcsolatait kutatta Európa országaiban, Lehota (1992) a magyar mezőgazdasági termékek forgalmazásának jellemzőit foglalta össze. A mezőgazdasági termelés az élelmiszeripar nyersanyagtermelő ágazatává vált, amelyből a feldolgozóipar különféle termékeket készít, bővítve az élelmiszerek választékát. Az élelmiszeripar fejlettsége kulcsfontosságú a mezőgazdaság számára történő piacteremtésben és bővítésben, azonban az ágazat maga is függ a minőségi alapanyagot biztosító mezőgazdaságtól. (Komló 1971, in: Benet, 1973) Ebből adódóan az élelmiszertermelés fázisai (termelés, feldolgozás, értékesítés) egymással inputoutput kapcsolatban állnak. (McCorriston-Sheldon, 1989) A mezőgazdaság és a szolgáltató ágazatok differenciálódása, szakosodása a termékpályák szereplői között szorosabb kapcsolatot követelt meg. (Németi, 2006) A nemzetgazdaság minden hetedik munkahelye – közvetlenül vagy közvetve – az agráriumhoz kapcsolódott. Így a mezőgazdaság hatékonysága és versenyképessége, fejlesztése nagymértékben befolyásolta a nemzetgazdaság eredményességét. Az agrobiznisz-koncepció tehát rámutat arra, hogy a gazdasági helyünk a teljes értéklánc összehangolásától, arányos fejlődésétől is függ. (Kovács, 2010a; Kovács, 2010b)

3


A kölcsönhatásokban kulcsfontosságú szerepe van az áraknak. Az élelmiszerárak relevánsak a szociálpolitika szemszögéből, így az árarányok torzulása nemzetgazdasági szinten komoly vitát vált ki. (Tomek-Robinson, 1999; in: Búzás, 2004) A termékpálya termelői és fogyasztói árak összefüggéseinek vizsgálatához az alapanyagok árviszonyai adják a kiindulópontot. A globális piac hatással van a nemzeti piacokra, így a világpiaci árak és ármechanizmusok ismerete nélkül nem végezhető el az egyes termékpályák elemzése. A végtermékek árának emelkedése az alapanyagok árának növekedésével jár, s viszont. Ha az energia- és műtrágyaárak emelkednek, s a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nem képes megtartani saját részesedésének arányát a végtermék árából, a termelőknél maradó jövedelem mérséklődik. Tehát a magasabb nyersanyagár a gyenge alkupozícióban lévő termékpálya szereplőket jobban sújtja. (Peerlings, 1993; Burrel, 1995) A piaci koncentráció piaci erőfölény kialakulását teheti lehetővé (ha méretében nem sérti a versenyt), az output korlátozás az árakon keresztül profitnöveléshez vezet, a fogyasztóknak pedig holtteher veszteséget okoz. (SextonZhang, 2000) A mezőgazdaság piaca részben maga a mezőgazdaság, részben pedig az ipar, mely egyre nagyobb ütemben növekszik. Az élelmiszeripar pedig a mezőgazdasági termékek feldolgozásával nagymértékben megnöveli azok értékét. Stummer et al. (2010) Az árrendszertől függ az össztermelés és a nemzeti jövedelem aránya is. Az ipari árak a költségeken kívül tetemes tiszta jövedelmet is tartalmaznak, mely annak eredményeként jelentkezik, pedig a jövedelem egy részét az ipari termékeket felhasználó és ráfordításaik által fedező ágazatok termelik meg. Így az alkalmazott árrendszer miatt a mezőgazdaságban keletkezett többlettermelés nem jelent új értéket és jövedelemnövekedést. (Villányi-Vasa, 2007) A kereskedelem domináns pozíciójának létrejöttével Hajdú-Lakner (1999) szerint lehetőség nyílt arra, hogy az élelmiszer-előállító termékpályát mindinkább a nagy kereskedelmi vállalatok koordinálják az élelmiszeripari termékelőállítók helyett. Ez azonban felveti a versenyszabályozás és a fúziókontroll elsődleges hibáját, mely szerint a verseny tisztasága és szabadsága, illetőleg a nemzetközi versenyképesség egyidejűleg nehezen biztosítható. Györe et al. (2009) az élelmiszer-kiskereskedelem beszerzés- és árpolitikáját elemezve megállapították, hogy a kiskereskedelem ármeghatározó a termékpályán vertikálisan, s részben horizontálisan is. Az egyes vertikumok fázisaiban a koncentráció a termelési szinten mérséklődik, ugyanakkor a kereskedelmi szférában folyamatosan emelkedik. Egyetértek megállapításukkal, hogy ez a koncentrációbeli különbség az egyes termékutak szintjeinek alkupozícióját, s ezzel az integrált ágazati jövedelemből való részesedését határozza meg. Fertő (2011) vizsgálatai során arra a következtetésre jutott, hogy az alkuerő inkább negatívan fejti ki hatását a koordinációban lévőkre. A termelők és felvásárlók közötti kapcsolatot döntően befolyásolja a reputáció, amely megoldást nyújthatna az élelmiszerlánc szintjei közötti fennálló problémák egy részére. A feldolgozók és kereskedők kihasználják piaci erejüket a mezőgazdasági termelőkkel szemben, azonban a nagyobb alkuerővel rendelkező mezőgazdasági vállalatok eltekintenek a 4


szerződéshasználattól és nem törekszenek termelői társulások létrehozására se. A szerződéskötés kényszere a jogrendszer egyik fontos eleme lenne, azonban kutatómunkám során arra a következtetésre jutottam, hogy a gazdák egy része a szerződést kiszolgáltatott helyzetüket tovább nehezítő bürokrácia-eszközként ítéli meg, amely nem biztosít számukra jogi védelmet az eladott termék ellenértékének kifizetése érdekében. Viatte (2001, in: Popp, 2002) szerint várhatóan csökken a mezőgazdasági termék reálára a termelékenység emelkedésével párhuzamosan, az árszinteket pedig elsődlegesen a makroökonómiai trendek befolyásolják. Lakner-Sarudi már 2004-ben a kooperáció fejlesztését és egyedi termékek kialakítását javasolta a kis- és középvállalkozásoknak a globalizáció és az európai integráció hatásának vizsgálatát követően. A belkereskedelem tőkekoncentrációja az élelmiszerfeldolgozók szerepvesztéséhez vezetett. (Kapronczai et al. 2009) A gazdasági növekedés feltétele a folyamatos innováció, amelynek központi szerepet kell kapnia a vállalkozások működésében és fejlesztésében. Ez teszi lehetővé a fogyasztói igényekhez való alkalmazkodást, illetve azok nyereséges kielégítését. A nagyobb mezőgazdasági üzemek tudatosan keresik az innovációs lánc (termékfejlesztés, technológiai megújítás, szervezeti modernizálás) alkalmazását, azonban a kis- és közepes vállalkozásoknál ennek nagymértékben gátat szabnak a financiális kérdések. (Hajdúné-Lakner, 2004; Szűcs et al. 2008c) Székely-Pálinkás 2007-ben hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar gazdálkodók nem fordítottak kellő figyelmet a piacváltozás tendenciáira. Egyetértek megállapításukkal, miszerint stratégia kialakítására van szükség a fajta, a termesztéstechnológia és az együttműködés területén is. Az Agrárgazdasági Tanács megállapította, hogy még napjainkban sem készült el az agrárstratégia, amely hosszú távon rögzíti a piacvédelem, a birtokpolitika és a támogatások célkitűzését. (Székely, 2010) Lányi 2001-ben fogalmazta meg, hogy a termékpályák globális integrációja felé halad az agrártermelés. Hosszú távon így átrendeződnek a vertikális kapcsolatok, ezáltal egyes nemzeti piachoz tartozó, főként termelői és feldolgozói ágazatok kikerülhetnek a hozzáadott-értéklánc folyamatából, mint ahogy ez be is következett. Porter (1990, in: Elekes-Pálovicsné, 2001) szerint a komparatív előnyöket a kompetitív előnyök háttérbe szorították. 1.2. Kooperáció, integráció, koordináció és ellátási lánc az élelmiszergazdaságban A fogalmak egyértelmű elkülönítése nehéz, hiszen valamennyi a gazdasági együttműködés valamely formáját jelenti. Az irodalmi forrásokban is jellemzően a fogalmak eltérő értelmezése jelenik meg. Abban azonos a vélemény, miszerint minden együttműködés valamely érdekeltség mentén létrehozott és működtetett gazdasági kapcsolat, melynek alapja és fenntarthatóságának záloga az érdekek kölcsönös biztosítása. Ezen kritérium beteljesedése nélkül nem beszélhetünk együttműködésről. Az együttműködésben a résztvevők olyan - részben vagy egészben - egyenrangú felek, 5


akik/amik hosszabb időszakra kiterjedő közös, egymás mellett is életképes tevékenység végzésére vállalkoznak. (Ferenczi, 1995) Kooperáció esetében több önálló vállalat/vállalkozás működik együtt, a szokásos piaci kapcsolatokat meghaladó módon, azonos jogokkal. Ennek érdekében közbenső célokat és azonos végcélt tűznek ki. A közös érdekeltséget alakítva (rész)áldozatot hoznak, összehangolt stratégiát követve cselekszenek, s a keletkezett hasznon közösen osztoznak. Az integrációban az együttműködők önállósága gyengébb. Az integrátor a saját érdeke mentén szervezi és irányítja a - jellemzően beszállítói - feladatokat elvállalók tevékenységét, a saját vállalati céljainak megfelelő termék/szolgáltatás előállítására. Az együttműködés csak mindkét fél érdekeltsége mentén lehet csak tartós, azonban az irányított integráció veszélyezteti az adott mikro térség közepes méretű és önállóan gazdálkodni kívánó vállalkozásait. Ez fokozott specializációra való kényszerítést is jelent, ugyanakkor termelésbiztonságot, piaci hátteret és esetenként egyszerűbb műszaki fejlesztést eredményez. (Búzás et al., 1997) A nagyobb önállóságra törekvők a különleges és keresett termékek előállításával igyekeznek kihasználni a nagyvállalatok által le nem fedett piaci lehetőségeket, vagy a mikro-térségen kívüli integrációs együttműködésekre, illetőleg a saját maguk által kontrollált integrációs hálózat kiépítésére törekednek. A helyben lévő nagy vállalkozásokkal kialakított kooperációt a költségek, felelősségek és kockázatok kölcsönös megosztása jellemzi. Egy-egy mikro-térség agrártársadalmának legalsó fokán helyet foglaló vállalkozások helyzetének stabilizálásának egyetlen eszköze – a szakmai-anyagi-kapcsolati tőke híján - az integráció. (Fertő, 1996; Baranyai-Takács, 2010) Fekete (1979) az integráció fogalomkörének csupán a szervezetek integrációját tekinti. Csizmadia (1973) a termelés integrációját a specializáció magasabb fokaként, az elkülönült gazdasági tevékenységek egységes láncolataként, több vállalat egymásba illeszkedő tevékenységének összehangolásaként definiálja. Megfogalmazásában az integráció elsősorban a gazdasági tevékenységek koordinációja, a feladatok összehangolása, melynek nem előfeltétele és nem is következménye az azonos tulajdonviszonyok kialakulása, vállalatok egybeolvadása. Lakatos (2004) szerint az integráció gazdaságirányítási, tervezési kategória, melyben vállalatok feletti irányítás valósul meg. A részleges önállósággal rendelkező résztvevők gazdasági érdekközösséget alkotnak. Alapját az élelmiszergazdaság szerkezeti fejlettsége biztosítja. A koncentrált alapanyag termelés, illetőleg a vertikálisan integrált kistermelők a szinkronizált technológiákkal egységes, azonos minőségű termékeket biztosítanak, és így kapcsolódnak a feldolgozáshoz. Mind az integrált partnerek, mind a feldolgozó szervezetek törekszenek a keletkező melléktermékek hasznosítására is. Az integráció A horizontális integráció jellemzően az adott termékpályán belül az egymás mellett párhuzamosan működő vállalkozások együttműködése, amely a tevékenység mennyiségi és minőségi paramétereinek stabilizálását segíti, a piaci pozíció megtartása 6


és lehetőség szerinti fejlesztése érdekében. Egy ily módon integrált gazdasági modell elvileg alkalmas a munka- és eszközráfordítások arányainak egymást kiegészítő elkülönülésére és a megfelelő nyereségelosztására, különösen akkor, ha az egy zárt, egycsatornás rendszer. (Borsos, 1997) A vertikális integrációt ezzel szemben a termelési folyamatok egymásra épülő fázisainak tartós és esetenként több oldalú összetartozása jellemzi. A mezőgazdasági termelő előzetesen egyeztetett feltételekkel megkötött és tartós szerződéssel állít elő alapanyagot (inputot) a feldolgozó számára, melyet az élelmiszeripari vállalat késztermék előállításához használ. Az együttműködés alapja a tartós megállapodás és a sokoldalú szerződés. A koordinációt elkülönült vezető szervezet irányítja és működteti, közös érdekeltség alapján. Borsos (1997) szerint az egyszerű horizontális együttműködés keretében gazdálkodók közötti kapcsolat lehet eseti, vagy tartós, de szinte mindig kétoldalú. Például a mezőgazdasági termelő vetőmagot ad el egy másik üzemnek, vagy valamely termeltető vállalatnak. A vertikális integráció tartós szerződésen alapul, az együttműködés alapja a tartós megállapodás és a többoldalú szerződés. A koordinációt elkülönült önálló szervezet irányítja és működteti, közös érdekeltség alapján. A koncentráció elvei a vállalati önállóság megőrzése mellett jutnak érvényre. A közgazdasági irodalom egy jelentős része a vertikális integrációban a piaci erőfölény kiterjesztésének eszközét látja. Részben egy monopolista szállító előre történő integrációjával (jellemzően az elosztásba, vagy következő termelési fázisba), vagy egy monopszonista hátrafelé történő integrációjával (pl. nagykereskedelembe vagy megelőző termelési fázisba). Az integráció legfőbb motivációja az árdiszkrimináció terének bővítése és a termékdifferenciálás javítása. A vertikális integráció költségekkel jár, amit a felvásárló összevet az integráció hasznaival. Az integrációs tevékenység során a monopolhelyzetben lévő felvásárló befolyásolni tudja a termelők által alkalmazott inputkombinációt, tehát kiválaszthatja a lehetséges alternatív tényezőarányok közül a leghatékonyabbat, növelve nyereségét. A piaci erőfölény termelési vertikumok között történő átcsoportosítása a fogyasztói árak emelkedésével jár együtt. (Bökönyi 2004) Williamson (1985) a vertikális integrációt a tranzakciós költségek csökkentésére irányuló eszköznek, a koordináció szélsőséges típusának tekinti. Szakál (1994) a termékpályát rendszerként definiálja, melynek a rendező elve maga a fogyasztói végtermék, s minden elem és részfolyamat, amely a hatékony termelésre irányul. A végtermék minőségét döntően meghatározza az alkalmazott technológia, illetőleg annak fejlettsége. Az optimális megoldást az egy vállalkozás keretében működő teljes termékpálya adó, azoban problémát jelenthet a megvalósítás nagy tőkeigénye, valamint a mezőgazdasági termelési ciklusok hosszú ideje. A gazdasági hatékonysághoz folyamatos és magas kapacitáskihasználás szükséges, amely csak nagy volumenű kibocsátásnál valósítható meg. A mérethatékonyság meghatározó jelentőségű feltétel a termék kibocsájtó folyamatban. (Szabó, 2000a)

7


McFertidge (1994) szerint a hátrányos versenykörülmények segítik a vertikális integráció kialakítását, mert nemcsak gazdasági, hanem társadalmi előnyt is jelent. Klasszikus értelemben az integráció képes összehangolni a termékpálya szereplőinek érdekeit, az élelmiszeripar a piaci információkat a vertikális láncolaton keresztül közvetítette a termelés felé, biztonságot nyújtva a termelőknek. Az információs előny egészen addig javítható, amíg az egy vállalkozó az egész iparágat felvásárolja. Az irányítási struktúrák az alkalmazkodóképességben különbözhetnek egymástól, melynek legalkalmasabb eszköze az árrendszer. Ez közvetíti hatékonyan az információkat (az áron keresztül), így a változások szükségessége az egész rendszeren gyorsan végigvonult. (Arrow 1975, Bökönyi 2004 alapján) Szabó (2001) megállapította, hogy a szövetkezeti integráció a termelői kockázat csökkentése és a jövedelmi pozíció fenntartása mellett pozitívan hatott a technikai és piaci hatékonyságra. Előfordulhat, hogy a nyersanyagot, alapanyagot versenypiaci keretek között cserélik, így a felvásárló előnye csak a javuló információs pozícióból és az ebből adódó hatékonyabb beruházási döntésekből fakad, nem a nyersanyag árának befolyásolásából. A hosszútávon életképes integrációk jellemzően piaci áron való felvásárlási, értékesítési árakat alkalmaznak. Enélkül ugyanis nem biztosítható a kölcsönös érdek megtestesülése, így az együttműködés fenntarthatósága sem. Klein-Crawford-Alchan (2001) a vertikális integráció hatékonyságát emelik ki. Véleményük szerint a hagyományos piaci csere vertikális integrációval való helyettesítésének oka az ex post szerződéses optimizmusban van. Ha az egyik fél speciális beruházásokat eszközöl – és kvázi-járadék keletkezik –, a másik fél kihasználva a helyzetet kisajátíthatja a járadék egy részét vagy egészét. Ezt a problémát oldja fel a vertikális integráció, vagy hosszú távú együttműködési szerződés. Amennyiben a járadék mértékének növekedésével arányosan emelkednek a tranzakciós költségek, a vertikális integráció valószínűbb. Előfordul, hogy a beruházásokat egyidejűleg, kooperáció nélkül valósítják meg. A tulajdonosi jogok nem befolyásolják az ex ante beruházásokat, csak az ex post termelési döntéseket, így nem közvetlenül oldja meg a nem hatékony beruházás gondjait. A vertikális integráció előnyét az jelenti, hogy a tulajdonosi jogok nagy kontrollt biztosítanak, így ex post a saját érdekének megfelelően tudja befolyásolni a termelési döntéseket. Az optimális döntést nem érik el így sem, de összességében magasabb haszonra tehetnek szert, mint vertikális integráció nélkül. Az integráció létrejöttének társadalmi feltételei is vannak. Ilyenek, mint a munkamegosztás gyors és a céloknak megfelelő átrendeződése, a szakképzettség fejlődése, a fogyasztói piacok centralizációja, a minőségi termékek és a választékbővítés igényének gyorsulása. Az élelmiszer előállítást a termékpálya szervezettsége, az alapanyag termelés, feldolgozás és forgalmazás együttműködése, illetőleg a termelők szövetkezése jellemzi. A vertikális integrációk az ágazatoktól függetlenül hasonló működési elvűek, azonban belső sajátosságaihoz igazodva eltérő fejlődési stádiumig jutottak el az élelmiszergazdaság különböző szektoraiban. Létrejöttében mind az alapanyag termelő, mind a feldolgozóipar érdekelt, ezt azonban más és más tényezők indukálják. 8


(Szentirmay-Gergely, 2005) A vertikális integráció előnye, hogy az integrátor a piac igényeit a termelés megkezdése előtt közvetíti az alapanyag-termelőknek, ezzel csökkentve a termelő kockázatát. Tátrai (2006) összevetette a vertikális integrációt a fejlettebb ipari beszállítói kapcsolatokkal. (1. táblázat) Megállapítása szerint közös vonás, hogy a kapcsolat mindkét esetben hosszú távú, az integrált az inputot szigorú minőségi előírások szerint állítja elő, mennyiségi kötelezettség mellett. Az integrátor szolgáltatásokat nyújt és kötelezi magát az előállított termék átvételére. 1. táblázat Az ipari fejlett vertikális integráció és a magyar mezőgazdasági vertikális integráció közötti lényeges különbségek Különbségek Stratégia kialakítása Kockázatviselés Termékfejlesztés Integrátori szerep Tőkeerő a fejlesztéshez Integráltak közötti kapcsolat Információ Forrás: Tátrai (2006)

Mezőgazdasági vertikumok Közös Integrátor végzi Közös Integrátoré Közös Integrátor végzi Elsődleges beszállítóé Integrátoré Közös vagy az Integrátoré elsődleges beszállítóé Vertikális, piramisszerű Horizontális, vagy nincs Mindenkihez eljut Integrátoré Ipari beszállítói lánc

A termék előállítók számára a legnagyobb biztonságot a termékpálya minél magasabb szintjén való elhelyezkedés adja, a legkiszolgáltatottabb helyzetben az input előállítók vannak. Bizonyos termelési méret alatt a vállalkozó vagy az agrártermelő piacra jutása nem releváns. Az integrációt eredményesebbé teszi az együttműködők viszonylagos erőegyensúlya, az érdekfeszültségek elkerülése vagy kivédése, a szinkronizált technológiai láncok megvalósítása, valamint a szervezéstudomány eredményeinek alkalmazása a termékpálya során. Samuelson-Nordhaus (1993) a vertikális integrációt új növekedési tényezőként definiálja, véleménye szerint segítségével a kiskereskedelmi üzlethálózat kialakítható, az értékesítés két szintre is kiterjeszthető. A horizontális integrációval pedig az egyes versenytársak megvételével adódik előnyös lehetőség a vállalati növekedésre (akvizíciók). A vertikális integráció társadalmi előnye, hogy a gazdaságosság kiaknázása révén nő a hatékonyság, a tranzakciós költségek csökkenthetők, az egymás utáni monopóliumok megszüntetése után csak egy monopólium marad, jobban kontrollálható a minőség, az integrált termék komfortosabb. Potenciálisan káros hatást jelent a monopolerő átvitele vagy kiterjesztése (leveraging) az integrált tevékenység piacán, a versenytársak kizárásában (egy vagy mindkét szinten piaci erőt feltételez) és árukapcsolás vagy árdiszkrimináció lehetőségében (mely nem mindig káros).

9


Búzás et al. (1997) a koordináció fogalmán egy vagy több egyén, szervezet egymásra hatásával járó mikrofolyamatok szabályozását érti. Magában foglalja a ráfordítások és kibocsátások allokációját, szokványos értelemben a gazdasági javak előállításának és forgalmazásának meghatározását. A koordináció az ellátás szintjeinek harmonizációjára vonatkozik, a tudományos fejlesztésektől az új mezőgazdasági inputok (pl. szőlőfajták) előállításáig, az alapanyag és a végtermék előállítás akvizíciója révén a kiskereskedelmi elosztásig, a végső fogyasztóhoz való eljuttatásig. A vertikális integráció az egyes szintek közötti koordinációt explicitté teszi és a vállalaton belül döntések sorozatától teszi függővé. A készárupiac implicit koordinációt valósít meg a termékek és szolgáltatások árán keresztül. A szerződések az árak és a termelési döntésekre, ütemezésre és kompenzációra vonatozó explicit szabályok kombinációja révén koordinálnak. (Hajós-Ferencz, 1999) Az élelmiszergazdaságban három koordinációs rendszer alakult ki Magyarországon, a szerződéseket, a hierarchiát és az autoritást preferáló mechanizmus. A piaci koordináció szerepe elsődleges, hiszen leghatékonyabban a szerződések által végezhető el a koordináció a legkönnyebben. Az autoritás akkor valósul meg, ha egy faktor kényszerű hatására megváltozik egy másik szereplő spontán magatartása. A hierarchia során a sorrendet döntéssel határozzák meg. Az irányítási konkrét eseteiben formákban fenti koordinációk különböző kombinációi működnek, azonban elsődleges szerepet a piaci koordináció tölt be. (Csáki, 1997) Az állami koordinációs eszközök nem érvényesültek megfelelően. A szabadpiaci értékesítés helyett a szerződés mérsékli az ár- és ezzel a jövedelem-kockázatot (kockázatmegosztó megközelítés), másrészt a készárupiaci tranzakció költségét csökkenti (tranzakciós szemlélet). Ezáltal alacsonyabb lesz a termelési költség, valamint felgyorsul a termelés fázisai közötti koordináció (új technológia adoptálása, információáramlás, minőségmenedzsment, hitelek elérhetősége stb.), javul a termelékenység és a minőség. (Györe et al., 2009) Koncentrált piacon a szerződés piaci erőfölényt juttat a vevő számára. (Szabó-Bárdos (2005) Lehota (2000) szerint a szerződések elsősorban a termelők és a feldolgozók közötti koordinációt elősegítő köztes, azaz a nyílt piaci termelés és a teljes vertikális integráció közötti eszközök. A komplex szerződések a rejtett monopolerőt juttatják érvényre és felderítik az eltérő fogyasztói értékítéleteket. Céljuk a tulajdonjogok megfelelő allokációjának kialakítása, azaz azok kezébe csoportosítása, akik a legproduktívabban használják fel azokat. Szövetkezés A szövetkezés a termelési együttműködés egyszerű, ugyanakkor nagyon célravezető formája. Németországban 1868-ban alakították ki az első szövetkezeti formát az ott működő szőlőtermesztői csoportok. Az USA-ban már 1867-ben voltak az első próbálkozások, Katalóniában az 1890-es évek elején, Elzászban 1895-ben. A szövetkezetek elterjedése a XX. század elejére tehető. A dél-afrikai szőlőtermesztők 1906-ban, az ausztrálok és az argentinok 1916-ban hozták létre az első szövetkezeteket. A két világháború között eltérő ütemben fejlődtek: a német, katalóniai, dél-afrikai szövetkezetek nagy számban alakultak, ugyanakkor túl nagy súlyt nem képviseltek a francia, ausztrál, brazil és 10


bolgár szövetkezések. Ezekben az országokban inkább a korábbi birtokok, magánborászatok, kereskedőkkel szerződött pincészetek maradtak dominánsak. Chile és Mendoza szövetkezeteit a megalakulás-feloszlás jellemezte ebben az időben a bizonytalan politikai helyzet miatt, az USA-ban pedig az alkoholtilalom fejtette ki negatív hatását. A XX. század második felében privatizációs döntések okán a szövetkezetek elvesztették jelentőségüket a nagyborászatokkal szemben (Chile, Kalifornia, Ausztrália), míg máshol az állami támogatás elősegítette az ágazat megerősödését és a termelői szövetkezések megszilárdulását (Portugália, Argentína, Brazília, Bordeaux). Kelet-Európában a szocialista érában, az 1960-80-as évek között termelőszövetkezetek jöttek létre, a korábbi nagybirtokokra, szak- és pinceszövetkezetekre alapulva (például Bulgária, Magyarország). Erdei et al. 1962-ben így fogalmazták meg a közös gazdálkodás célját: „a szövetkezet tagjainak minél teljesebb foglalkoztatásával, a tsz földterületén minél nagyobb termékmennyiséget, illetve termékértéket, minél kisebb anyag-, eszköz- és élőmunka-ráfordítással állítsanak elő”. A EU-ban is létrejöttek és megerősödtek a gazdálkodók által létrehozott koordinációsintegrációs szervezetek. Két alapvető termelői-szövetkezeti integráció különíthető el, az ún. piaci ellenerővel jellemezhető (countervailing power cooperative model) és a vállalkozói (entrepreneurial co-operative model) szövetkezeti modell. Sikerük titka az alkalmazkodóképesség, a piaci körülményekhez igazodó marketing, a finanszírozási és szervezési stratégiák kidolgozása és végrehajtása. (Zsarnóczai, 2004; Szabó-Bárdos, 2005) A családi magángazdaságok szövetkezeti formában hozták létre a feldolgozó, értékesítő, szolgáltató és információs tanácsadó szervezeteiket. Ezeket a non-profit szemlélet jellemzi, mivel a feldolgozó és értékesítő szövetkezetek jövedelmét az alapítótőke, a beszállított és az értékesített áru arányában az alapanyag-termelőknek visszaosztják. (Szűcs-Udovecz, 1998) Az EIF (Európai Szervezet az Integrált Mezőgazdaságért) szorgalmazza az integrált gazdálkodás módszereinek bevezetését, ezzel javítva a termelés minőségét, biztonságát és hatékonyságát. Az összhanggal egyensúly teremthető a gazdaságosság és a környezetkímélés között. Az életképes gazdálkodás a falusi körzetekben munkahelyeket őriz meg, melyben a helyi megoldások sokszínűségén van a hangsúly. A fejlett mezőgazdasággal rendelkező EU országokban a széttagolt kis- és középvállalkozók közvetlen piaci kapcsolódását és versenyképességét a feldolgozó- és értékesítő szövetkezetek (TÉSZ) biztosítják. Az irányító szerepét általában önálló szervezet tölti be. Naprakész piaci ismeretekkel rendelkezik, s ez alapján határozza meg a tagok által termelt termékek mennyiségi és minőségi paramétereit, valamint a termelés időbeli eloszlását, ellenőrizve a termelés előírásainak szigorú betartását. Az észak-amerikai országokban élelmiszerkonszernek jöttek létre, ahol a feldolgozó és a kereskedelmi tőke integrálja az alapanyag-termelőket. A kaliforniai szőlő-bor termékpálya szerződéshasználatát vizsgálta Goodhue-Heien-Lee 1990-ben. A teljes termékpálya kialakulhat országon belül, de több országban létrehozott vállalatokat átfogva is. Az integrációs szervezetek jelentős piaci információs és egyben tanácsadó központként is működnek. Az USA-ban óriási méretű rendszerek teszik lehetővé az 11


agrárvállalkozások fejlesztését, a minőségi és árversenyben való helytállást. Az integrációra jellemző a nagy tőkekoncentráció, mely közvetítője a piaci versenynek. (Gale, 1965; McCorriston-Sheldon, 1997). A világcégek a fejlődő országok mezőgazdaságába rendkívüli dinamizmust visznek, integrálják az egyéni farmereket, melyek függő helyzetük ellenére törekszenek individuális vonásaik és társadalmi erejük megőrzésére. Az egész termékpályát a multinacionális, globális integrációk uralják, amelyek mellett szerepet kap a nemzeti tőke is. (McCullen, 1988; Lakatos, 2004) A kereskedelem gyorsan reagál a környezeti változásokra. A gazdasági fejlődés hatására, a fogyasztói szokások változásával párhuzamosan erős koncentráció indul meg, melyet az egyes államok különbözőképpen segítettek. A nagyméretű üzletek hatékonyabb működésével csökkentek az árak, fékezve az inflációt, mely felgyorsította az élelmiszertermelés modernizálását. (Búzás, 2004) Kelet-Európában a volt termelőszövetkezetek, állami gazdaságok privatizációja után az új típusú szövetkezés kevéssé volt sikeres. Magyarországon a rendszerváltás után mindössze 30 ilyen alakult. A korábbi integratív kapcsolatok szétesése miatt a rendszer újjászervezésére lett volna szükség. Megoldást a tőke által szervezett vertikális integrációk újbóli létrehozása hozhatott volna, ezt azonban a mezőgazdasági és a magyar tulajdonú élelmiszeripari vállalkozások tőkehiánya akadályozta. A fejlődés nagyrészt a multinacionális külföldi vállalkozások birtokába került élelmiszeripari ágazatokban érhető tetten. (Németi, 2003) A beszűkült piaci lehetőségekkel és a forráshiánnyal küszködő alapanyag-előállítók nem tudták kapacitásaikat működésbe hozni, a termeltetést, az alapanyagellátást a feldolgozó szervezeteknek kellett megelőlegezni. A rendszerváltás után és az uniós integrálódás előtt megvalósíthatónak tűnt a korábban jól működő integrációk, szövetkezeti szakcsoportok, háztáji és egyéb kistermelői formák újjászervezése és dinamizálása, relatíve mérsékelt külső erőforrásigénnyel. Lényeges volt az alapanyag-termelők, így a kistermelők helyzetének stabilizálása, jövedelem érdekeltségének biztosítása, és a piaci igényeknek megfelelő „szelektálása”. A kölcsönös érdekek hosszú távú alapfeltétele a közös kockázatvállalás és a vertikumban képződő profit megosztása. (Ferenczi, 1995; Ernyei-Nagy, 1999) Lakner-Kocsondi (1997) vizsgálata szerint a dinamikus fejlesztést és bővítést tervező vállalkozók viszonylag nyitottak voltak a különböző együttműködési formák iránt. Feltételezték, hogy az akkori gazdaságpolitika elősegítette és támogatta a gazdálkodók horizontális együttműködését. Az ellátási lánc Az ellátási lánc (supply chain) egymással összefüggő folyamatok és erőforrások összessége, amely az alapanyagok beszerzésétől a feldolgozáson és disztribúciós tevékenységen keresztül a végtermék fogyasztóhoz való eljutásáig tart. Az ellátási lánc optimális működése során a termékpályán közreműködők között nincs alá- és fölérendeltségi viszony, nincs formális szervezet. A működés alapja a kölcsönös függőség a vállalatok között, a vezető szerepet a domináns, a végterméket előállító 12


vagy a forgalmazó vállalkozás tölti be. A szakirodalmi források nagy része az értéklánc lényegét a hozzáadott érték növelésében és az értékvesztés elhárításában fogalmazza meg. (Porter, 1990; Barakonyi-Lorange, 1991; Peremiczki, 2001; Markovszky, 2004). Chikán-Demeter (2001) az ellátási láncot az elvárt fogyasztói kiszolgálási szint, a lánc hatékonyságának emelése, az erőforrás áramlás együttes kezelése, valamint a teljes lánc egységes működését szolgáló folyamatok optimalizálásaként definiálja. Az ellátási lánc hibája lehet az ún. ostorhatás. Ezt a piaci igények változása váltja ki, s visszafelé haladva a termékpályán, egyre nagyobb bizonytalanságot és kockázatot jelent a résztvevők számára. Súlyosbíthatja a problémát, hogy az információ elsőként a végtermék forgalmazójánál jelenik meg, s ha az információáramlás nem működik megfelelően, a késés felesleges készlet-felhalmozódást, költségtöbbletet jelenthet. (Gorton, 2001; Guba, 2001) Az együttműködési formák aktuális kérdései A nagyszámú mezőgazdasági kistermelő esetében a szűk keresztmetszetet az érdekképviselet hiánya jelenti. A már megalakult érdekképviseletek az elmúlt évek során többnyire egymással vitáztak, saját érdekeiket előbbre helyezték a szakmai összefogásnál. Tovább nehezíti helyzetüket, hogy nem tisztázódott sem a megfelelő nyilvántartás, sem a taglétszám. A terméktanácsok nem látták el az Európai Unióban gyakorlattá vált funkciókat. (Udovecz, 2000) A vertikum kapcsolatrendszerének formális koordinációs eszközei a nyílt piaci értékesítéstől a vertikális integráció felé haladva: az ár és az ezzel kapcsolatos piaci és árinformáció, a szerződés és a belső adminisztrációs eszköz. E szemszögből kiindulva Juhász (1999) a koordinációs típusokat az alábbiak szerint csoportosította: – termelői értékesítés – nyílt piaci termelés, – felvásárló nagykereskedők, belföldi exportértékesítésre – informális, rendszeres kapcsolat és keret- vagy hagyományos szerződéses kapcsolat, – kiskereskedelmi láncok koordinációs funkciója – keretszerződéses kapcsolat, – feldolgozóipar termelői koordinációja – termeltetési (integrátori) és erőforrást biztosító szerződéses kapcsolat, – szövetkezeti koordinációs modellek – szervezeti együttműködés vagy különböző szerződéses kapcsolatok a modelltől függően, – termelői értékesítő szervezetek – szervezeti együttműködés keretében, – vertikálisan integrált vállalatok – vertikális (szervezeti) integráció. Lakatos (2004) az uniós csatlakozás után várható kooperációkat a hatékonyság, a támogatási igény szempontjából három típusba sorolta: – Hagyományos gazdálkodást folytathatnak az őstermelők, kis mennyiségű árut előállítva a belső piacra jövedelem-kiegészítő tevékenységként, főként az önellátásra törekedve. – Az árutermelő gazdaságok – fentieken kívül – elsősorban a kiskereskedelembe kapcsolódnak be, esetenként integráló feldolgozó vállalathoz csatlakozva, nem csak alapanyagot, hanem feldolgozott árut értékesítve. 13


–

Az integrációkba szervezett gazdasági vállalkozások élelmiszeripari, ágazati megosztásban képesek csatlakozni a versenyszférához.

Péter-Tóth (2001) a termékpályás szövetkezetés előnyeit foglalta össze, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy ez megszünteti az egyes pályaszakaszok közötti érdekellentéteket. Ezzel a megállapításával nem értek egyet. Véleményem szerint a magyarországi vertikumok különböző szférái között a jövedelemérdekeltség miatt érdekellentét áll fenn. Ellenben osztom azt a megállapítását, hogy a kistermelők szövetkezései nagyobb alkupozíciót és így magasabb ár elérését teszik lehetővé. A privatizáció az élelmiszerkereskedelemben is nagy változást okozott mind a szervezeti átalakulás, mind az új üzleti és vállalkozás típusainak adaptálásában, mind az élelmiszerláncok és –kereskedelem koncentrálódásában. Stauder (2003) a várható tendenciák szerint további piaci centralizációt, a honi és nemzetközi láncok térnyerését, a kereskedelmi márkák arányának térhódítását, fokozódó versenyt és a kiskereskedelem globalizálódását vetítette előre. Juhász et al. (2005) vizsgálata szerint az élelmiszer jellegű kiskereskedelemben legnagyobb a koncentráltság mértéke, melyben meghatározó a multinacionális és tőkeerős nagyvállalatok nagyarányú jelenléte. Hajós (2000) a mezőgazdasági szövetkezetet üzleti formaként vizsgálták. Megállapításával egyetértek, miszerint bármilyen méretű a vállalkozás, a kereskedelmi partnerekhez képest kicsi, sebezhető és alkupozíciót eredményez, ha egyedül tárgyal. 2001-ben hatályba lépett FVM rendeletet hoztak az integráció működéséről, melyben garantálták, hogy az integrátor piaci és/vagy termelési biztonságot nyújtott, valamint különböző szolgáltatásokkal és/vagy finanszírozással segítette a magántermelőt, vagy gazdálkodó szervezetet. Az integrátornak évente legalább 50 millió forint értékű mezőgazdasági termék forgalmat kellett lebonyolítania. A törvény a termék átvételtől számított 30 napon belüli minimális 70%-os kifizetést, a fennmaradó összeg kiegyenlítésére pedig további 30 napot írt elő. Az igénybe vett támogatásokat és kedvezményeket továbbították a termelők felé, melyeket ők maguk is igénybe vehettek. Integrációs adatbázist hoztak létre a megyei földművelésügyi hivatalok, évenként jelentési kötelezettséggel. (15/2001. FVM rendelet 20. melléklet) Az újonnan alakuló szövetkezetek különleges szerepet töltenek be az integrációban. Eleinte csak piaci ellensúlyozó erőt jelentettek a nyersanyagok piacra juttatásában és a piaci részesedés növelésében. Majd a nyugati szövetkezethez hasonlóan az előállított termékek jobb minőségének és magasabb hozzáadott értékének növelésében játszanak szerepet. A vertikális integráció így valósult meg a tejgyűjtő-, vágóhídi- vagy pinceszövetkezeteken, illetőleg a gépkörökön át. (Szabó, 2000b.) Jellemző rájuk a részleges tulajdoni összefonódás, a tag-szövetkezeti viszony, ahol a tagok egymással is versenyeznek, hiszen a minőségi termék feltétele a piacon maradásnak. (Kiss-Szabó, 2001) Az 1990-es évektől a szövetkezeteknek versenyorientáltabbá kellett válniuk, hogy az egyre erősödő kihívásoknak megfeleljenek. Ezért szükséges volt a termékelőállítás, illetőleg a profit elérésének és a külső tőke bevonásának szétválasztása, melynek feltétele a termelési szerkezet és a szervezet átláthatóvá tétele. (Szabó, 2002) 14


Az integrációs kapcsolatok széleskörű kialakulásának gazdasági előnyeit foglalta össze Szűcs-Dimény-Széles 2003-ban. Megfogalmazásukkal egyetértek, miszerint az olyan társas gazdasági vállalkozás, amelyben az egyéni gazdák tulajdonosként vesznek részt, modellszerű az integráció újbóli kialakításában és működésében. Megállapításuk a mai napig érvényes, azonban ez még mindig csak kitűzött cél. Ezt igazolja Gazdag (1997, 2010) vizsgálatának eredménye is. Egyetértek azokkal az elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal, amelyek a kooperáció, az integráció szükségességét bizonyítják. Széles (2003) az integráció üzemgazdasági összefüggéseit vizsgálta, Szentirmay-Gergely (2005) az élelmiszergazdaság területén elemezte a termékpálya lehetőségeit. Markovszky 2004-ben, Villányi-Vasa 2007-ben tanulmányozták a termékpálya integrációk vizsgálatának módszertanát. Palánkai (2010) az integráció lehetőségeit az integrációs folyamat tartalma, a szabályozás, az előnyök és hátrányok, valamint az integrációérettség (integrációs kapacitásokkal és képességekkel) területén mutatta be. Véleményem szerint az egyes tényezők feltárt mérési lehetőségeit célszerű lenne a különböző termékpályák esetében, így a szőlő-bor ágazat keretében is alkalmazni, mely egy következő kutatási témát indukál. Marselek et al. (2008) a vertikális koordinációk különböző szervezeti megoldásait és típusait elemezték. A vertikális integrációt a legszorosabb belső koordinációs formaként értékelték, mint a termelés koncentrációjának és centralizációjának sajátos formáját, amely összekapcsolja az élelmiszerlánc fázisait. (Dorgai, 2010) Hasonlóan ítélem meg Lakner et al. (2007) megállapítását, miszerint a vidéki lakosság megtartásában kiemelkedő jelentősége van a kis- és közepes élelmiszeripari vállalkozásoknak. Ebben nagy szerep hárulna a szövetkezésekre, amelyek a termékek hozzáadott értékének növelésével felölelnék az egész termékpályát. A gazdálkodók üzleti döntéseinek megalapozásában elengedhetetlen az információhoz való hozzájutás biztosítása, mely Magyarországon még mindig nem került kialakításra. A kooperáció értelmezésének radikális módosítását és azok támogatását javasolta Székely-Pálinkás (2007). Következtetéseikkel egyetértek, mivel hasonló következtetésre jutottam korábbi (Nagy-Kovács–Wachtler, 2005a, 2005b) és jelenlegi vizsgálataim során is. Napjaink szövetkezési elégtelenségében nagy szerepe van az alacsony együttműködési készségnek, a korábbi kedvezőtlen tapasztalatoknak, valamint a gazdaságpolitikai szereplők eltérő álláspontjának is. A bizalomhiány a magyar gazdaságok nagy részét jellemzi (Tóth, 2007; Takács–Baranyai, 2010a, 2010b, 2011). Az Európai Unió jelenlegi termelői és szakmai szervezetei alulról jövő kezdeményezéssel, önkéntes alapon jöttek létre. Szolgáltatást nyújtanak a termelőknek, hogy a piaci igényeknek megfelelő minőségű szőlőt termesszenek. (Popp 2004a) Ösztönzik a kínálati oldal koncentrációját, a tagok termékeinek forgalmazását és piacra jutását. Érvelnek a hatékony működés és a költségcsökkentés mellett, illetőleg közreműködnek a termelői árak stabilizálásában, az integrált termesztési módok ösztönzésében. A szakmai szervezetek felhívják a gazdák figyelmét a környezetkímélő termelési módszerekre (ökológiai gazdálkodás), a hulladék-feldolgozás technikai megoldásaira a környezetvédelem érdekében. 15


A megalakulásuk feltétele országonként eltérően szabályozott taglétszám és egy meghatározott mennyiségű forgalmazott termésmennyiség. A tagállamok rendszeresen ellenőrzik a szakmai szervezeteket, hogy megfelelnek-e az előírt feltételeknek, betartják-e az előírásokat. Ellenőrzik az alkalmazott módszereket, melyek a minőségjavítást a termék előállítás és a forgalmazás minden szakaszában segítik. A szükséges feltételek elégtelen volta szankciókat von maga után, végső esetben az elismerést megvonják a szervezettől. (Zsarnóczai, 2004) Az egyes tagállamok szakmai szervezetei saját, illetőleg az Európai Bizottság kezdeményezéseként tartott fórumokon egyeztetnek egymással. Az atomizált termelők rugalmatlanok, érdekképviseleti és érdekérvényesítési esélyük gyenge, az élelmiszeripar viszonylagos koncentráltsága és centralizáltságával szemben esetenként kiszolgáltatottak. Az alapanyag termelők nem érdekeltek a végtermék minőségében, árában stb. Az előrelépéshez a termelők megfelelő szervezettsége és az egyenjogú kapcsolatokat tiszteletben tartó vállalati magatartás által kezdeményezett vertikális integráció szolgálhat megfelelő alapot. Az eltérő érdekviszonyra való hivatkozás látszólagos ellentétet mutat – az élelmiszeripar alacsony, a termelővállalkozás magas felvásárlási árra törekszik –, az ágazatok fennmaradása és fejlesztése azonban közös platformra kell hoznia a termékpálya résztvevőit. Megoldást több feltétel egyidejű jelenléte hozhat, melyből a legfontosabbak a termelők, illetőleg a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a kereskedelem közötti tartós együttműködés, amelynek a lényege: a vertikumban szereplők érdekeinek megteremtése és hosszú távú biztosítása. (Ferenczi, 1995; Baranyai-Takács, 2010) A magyar termékvertikumok térbeli és kapcsolati szerkezetének rosszabbodását, illetőleg a feszültségek növekedését Villányi et al. (2003) az élelmiszergazdaság szerkezeti aránytalanságában látják. Az együttműködés lehetősége a szőlő-bor vertikumban Az Európai Unióban az elmúlt két évtizedben előrehaladott együttműködési formák alakultak ki. A koordinációs mechanizmusok közül leginkább a szerződéses kapcsolatok és a vertikális integráció terjedt el. A kettő közötti különbség a tulajdonjog megszerzésében van. Szerződéses kapcsolatnál a megtermelt szőlő átkerül a felvásárló tulajdonába, még akkor is, ha nem ő a végső fogyasztó, csupán feldolgozza a szőlőt és bort készít, majd palackozva értékesíti a fogyasztó számára. A vertikális integráció során a termelő átadja a megtermelt szőlőt a feldolgozónak, de a tulajdonátadás nem történik meg. A vertikális integráció során csupán „kapcsolaton belüli” termékcsere történik. A termelő a szőlő értékének kb. egyharmad részét kapja meg azonnal, majd a már kész bor értekésítése után történik az elszámolás, minden termelővel a mennyiség és a minőség figyelembe vételével. Természetesen fontos a termelői elkötelezettség is, tehát a megkötött szerződés szerint át kell adnia a termést a feldolgozónak. Az Unió értékesítési szövetkezései hasonló elven működnek. Az integráció ezen formája jelentős tőke befektetést igényel, ezért a fejlett tőkés országok szőlő-bor ágazatában

16


– – – – – –

a széttagolt kis- és középvállalkozások közvetlen piaci kapcsolódását és versenyképességét segíti elő a feldolgozó- és pinceszövetkezetek közreműködésével, naprakész információt továbbít a termelők felé a minőségi és mennyiségi paraméterekről, a palackozott borok időbeli elosztásáról, technikai és biológiai eszközöket, technológiát közvetít, melyet a szaktanácsadás és a termésminősítés során számon is kér, szelektál, költségcsökkentés, illetőleg egységes és nagy tömegű szőlőtermés állítható elő; közvetíti a kíméletlen piaci versenyt és a piaci hatásokat a termelők felé, ezért csak gazdaságos méretű vállalkozások képesek az árverseny fenntartására, szervezettségi fok emelésével növelhető a biztonság, mérsékelhető a kockázat és fenntartható a piaci pozíció. (Harcz, 2002)

Magyarországon sajnos ma még többnyire szerződéses kapcsolatok alapján értékesítenek a kistermelők. Mivel az intézményi jellegű integráció legtöbb helyen életképtelenné vált, a termelők mindössze szállítói kapcsolatba kerül a felvásárlóval. Ebben az esetben az együttműködés semmilyen előnyt nem jelent számára, sőt esetenként a más irányú termékértékesítés kedvezőbb lehet. Ugyanakkor a felvásárlók visszaélnek a termelő kiszolgáltatott helyzetével, és sokszor csak félév-egy év múltán fizetik a szőlőtermés árát, természetesen kamatok nélkül. Ennek megakadályozására a hosszú távú szerződések keretében alakultak ki különböző megoldási módok a vertikális integráció újkori alternatívájaként. Mindebben kiemelt szerepet tölthetne be a szaktanácsadási rendszer továbbfejlesztése, kiszélesítése, különösen nagy hangsúlyt helyezve a termelők szakmai felkészítésének, szakismeretének növelésére, valamint az Unión belüli szabályozás megismertetésére. A rendelkezésre álló forrásokat a piaci igényeket kielégítő szőlőfajták telepítésére, a korszerű szőlőfeldolgozók és borászatok létesítésére, a termelési technológiák javítására szükséges fordítani. A pinceszövetkezetek megkönnyítik az integráció létrejöttét, az ellenőrzést, egyszerűsítik az adminisztrációt, elősegítik a minőségi szőlő termelését, a gazdaságos eszközkihasználást, a környezetkímélő tápanyag visszapótlást stb. A termelői szövetkezések érdekvédelmet is jelentenek a gazdálkodók számára, növelve ezzel az alkupozíciót. A jellemzően egy hektár szőlőterület alatti gazdálkodók (őstermelők) termelői vagy értékesítési szövetkezetés, illetőleg integrátor nélkül teljesen életképtelenek, kiszolgáltatottak. A megoldás másik formáját az EU által is elismert termelői csoportok létrehozása jelentheti, amelyek az összefogás, a szövetkezés előnyeit kihasználva ugyancsak alkalmasak a mélypontra került szőlőtermelés válságmegoldására. A termelői csoportok alkalmasak lehetnek a jelenlegi EUszabályozás szerinti önálló feladatokra, mint pl. a pályáztatás, közös marketing, a piackeresés. (Radóczné, 2002; Radóczné et al., 2006; Barócsi et a., 2008) Nem csupán termelői koncentrációra van szükség. A magyar minőségi bor készítésének agro-ökológiai feltételei kiválóak. A szőlőtermesztés négy szőlőtermő tájban, ezen belül 22 borvidéken folyik, azonban ez az uniós piac volumenében túlzottan kicsi. A koncentráció már elkezdődött. Folyamatban van a Duna-menti Borvidék létrehozása, a kunsági, a hajós-bajai és a csongrádi egyesülésével. A Pannon 17


Borvidék a szekszárdi, a villányi, a tolnai és a mecsekaljai borvidék egybeolvadásából jött létre. A Balatoni-régió kialakítása is megkezdődött a badacsonyi, a balatonfüredcsopaki, a Balaton-felvidéki és –melléki, illetőleg a Dél-Balatoni borvidék csatlakozásával. Más borvidékeknek is indokolt követni a példát, pl. az ÉszakMagyarországi Régió három (egri, mátrai és bükkaljai) borvidékének összefogásával. A Tokaji Kereskedő Ház 2010-ben 2300 kistermelőt integrált. A nemzetközi exportpiacon a verseny kiélezett, de a kiváló minőségű, zamat gazdag, különleges palackos borok iránt van kereslet. Ehhez mindezeken túl jelentős marketing szükséges. Magyarországon a továbbiakban a hasonló folyamatok erősödése lenne célszerű, mivel bizonyos termelési méret alatt nem lehet magas minőségű termékeket gazdaságosan előállítani és a piacokon érdemi szereplőként megjelenni. A szőlő- és bortermelő kisgazdaságok ár- és jövedelmi hátrányának csökkentéséhez, és az alapanyag termelői alkupozíció növeléséhez szükség van a vertikális integráció ismételt kialakulására. Ehhez azonban mindenképp indokoltnak látszik a minőségi árutermelésben résztvevő szőlőtermelők számának csökkenése, a területkoncentráció, másként fogalmazva a gazdaságos üzemméret kialakulása. A túlélésre csupán az számíthat hosszútávon, aki a változásokhoz pozitívan és aktívan tud hozzájárulni. A nemzetközileg is jelentős borászat csak jól működő vertikális integráció (fajta, technológia, szaktanácsadás, minőség-ellenőrzés, közösségi marketing stb.) mellett lehetséges. Ezek együtt tehetik érdemi versenytárssá a magyar szőlő- és bortermelő gazdaságokat. A termékelőállítók számára a legnagyobb biztonságot a termékpálya minél magasabb szintjén való elhelyezkedés adja, a legkiszolgáltatottabb helyzetben az input előállítók vannak. Egyetértek Erdészné et al. (2000) megállapításával, hogy az előbbre lépéshez, azaz a termék minél magasabb fokú feldolgozásához tőke kell. Az állami támogatások leszűkülése miatt az uniós pályázatokból juthatnak forráshoz a termelők, azonban ezek zöme utófinanszírozású, tehát bizonyos mennyiségű saját tőke meglétét feltételezi. Az integrációban résztvevő termelők gazdálkodási, finanszírozási és piaci körülményeit kiegyensúlyozottabbá kell tenni. Ezzel a minőségi termelés feltételei hosszú távon is biztosíthatók, javítva a jövedelmezőségi viszonyokat. A magyar szőlő-bor ágazatban létrejött termelési rendszerek, koordinációs szerveződések rendszerváltásig végzett tevékenységét az 3. mellékletben mutatom be. Az integrált árutermelő kisgazdaságokban a borszőlőtermesztés költség és jövedelemviszonyait vizsgálva Radóczné-Erdészné (2000), Radóczné (2008) megállapítja, hogy az 1990-es évek második felében – az átlagos órabérrel számolt saját munkadíjat is figyelembe véve – gyakorlatilag nem képződött jövedelem. A szőlőtermesztés jövedelemtermelő-képessége csak a minőség javításával (minőségi szemlélet, ésszerű terméskorlátozás) és ebből levezethető árak emelkedésével növelhető. A szőlő- és borvertikum gazdasági pozíciójának javításában kiemelt szerepet kap az ültetvénytelepítések támogatása, a pinceszövetkezetek alapítása és piacra jutásuk segítése, a mezőgazdasági tevékenység diverzifikálása és a környezetbarát termelési eljárások alkalmazása. (Popp, 2004b, Magda-Gergely 2004a). A minőségnek az árban történő elismertetését nehezíti a vertikum szakaszainak (szőlészet-borászat) szervezeti és tulajdonosi szétválása, tagoltsága. A szakaszaira 18


bontott termelési fázissal szemben a feldolgozó-, tároló- és palackozó kapacitás 7080%-a a nagy feldolgozó pincészetek tulajdonában van. A pinceszövetkezetek megalakításával a termelők javíthatják a készített bor minőségét, értékesítési biztonságot teremtenek számukra, javul a borászati eszközök kapacitásának kihasználtsága. Ezek költségcsökkenést eredményeznek, így a termelők nagyobb jövedelmet realizálhatnak. Az élelmiszerláncokkal való tárgyalási pozíció javul és a támogatásokhoz való jutás lehetősége is bővül. Az EU-ban a szőlőtermés mintegy fele a pinceszövetkezetek által kerül feldolgozásra. A termelői érdekeltség javítására a földalapú és az agrárfinanszírozási támogatások helyett előírt feltételek teljesítéséhez kötött jövedelempótló támogatások bevezetését javasolják Popp et al. (2010), amely 30 ezer Ft/ha automatikus kifizetést jelentene 1500 m2 termő ültetvényterület felett. A szőlő-borvertikumban a minőségi fejlődés egyik kulcsfeladata a borhamisítás felszámolása. Az eredet tanúsítás, a minőség-ellenőrzés jól megoldható, amit a hegyközségek és a pinceszövetkezetek elősegíthetnek. A megújulás lehetőségét Brazsil (2000) szerint a következőkben foglalta össze. – a reális helyzetfelmérés alapján készített pontos célok megfogalmazásában, – az igényekhez igazodó fajtaszerkezet kialakításában, – a szőlő minimális önköltséggel való termesztésében (melyet az optimális termőhely és ökológiai feltételek biztosítanak), – a legalkalmasabb fajták, valamint a fajtákhoz és a termőhelyhez igazodó termesztéstechnológia alkalmazásában látta.) Egyetértek az akkori, igen előrelátó megállapítással, mely még napjainkban is aktuális feladat. Annak ellenére, hogy az 1990-es évek óta megjelenő, borászattal foglalkozó szakirodalmak nagy részében megfogalmazásra kerültek az ágazat gyengeségei (Magda-Gergely, 2004b), mint például a területi elaprózódottság, a marketing tevékenység elégtelensége, a stratégia hiánya, az eltelt évek során alig történt előrelépés az ágazat helyzetében. Gaál már 2007-ben felhívta a figyelmet a korábban versenyképes ágazat leépülésének bekövetkezésére. Dupcsák et al. (2010) szerint az agrárgazdaság versenyképességét a horizontális szövetkezés hiánya nagymértékben csökkenti. Egyetértek javaslatukkal, miszerint az állam gazdaságszervező szerepének növelése, illetve a klaszterszervezés különösen a szőlő-bor ágazatot segítené nagymértékben. A gazdasági válság miatt a kereskedelmi láncok eredményességük megtartása érdekében a beszállítóikat is további árcsökkenésre kényszerítik, ezáltal azok igen nehéz helyzetbe kerülhetnek. Véleményem szerint a termelőknek a kockázatkezelési, az előrejelzési és tervezési képességük javítására; a munkatársak és vezetők, a beszállítók rendszerének (ösztönző) átalakítására; az adósság/eszköz arány csökkentésére, valamint a készpénz menedzselés előtérbe kerülésére kell törekedniük. Helyeslem Székely (2010) azon javaslatát, hogy az élelmiszeripar-ellátási lánc elemzésébe értelemszerűen be kell vonni az élelmiszerkereskedelem vizsgálatát is. Az EU élelmiszer-piaci árfigyelőt kíván létrehozni a hipermarketek visszaéléseinek megakadályozása érdekében. Az Európai Parlament vizsgálatai szerint a szuper- és hipermarketek tisztességtelen piaci magatartása következtében az élelmiszerárak a 19


fogyasztók szempontjából túl magasak, a termelői oldalról pedig túlzottan alacsonyak. Franciaországban a termelők és a kereskedelem közötti együttműködését segíti az a 2010es kormányfői kezdeményezés, miszerint az akut piaci krízis esetén árrés-csökkentő kötelezettség terheli a diszkont áruházláncokat. Ezzel a szerződéses rendszer keretében a termelők méltányos térítésben részesülhetnek. (d’Hauteville et al., 2004; Schütz, 2010) A szőlő-bor termékpálya helyzetét egyre inkább befolyásolja a globális felmelegedés. Ez részben az időjárás közvetlen tényezőinek hatásából áll, mint például a csapadék mérséklődése és intenzitásának szélsőségessége, a hőmérsékletingadozás. A közvetett hatások a fajtaszerkezet-átalakítását, az ökológiai feltételekhez igazodó területváltást és a technológia módosítását jelentik. A hőmérsékletváltozás egyre északabbra tolja a szőlőtermesztés ökológiai határát, mely a természetes vízforrások használatának és megtartásának előtérbe kerülését vonja maga után. (Hajdú-Botos, 2005; Botos-Hajdú, 2006) Mindez a költségek növekedésével, s a versenytársak számának növekedésével jár. (Csete-Nyéki, 2006; Láng et al., 2007; Radóczné, 2008) Az európai mediterrán országokban az 1980-as évek közepétől igen erőteljes fúzió indult el, melynek következtében több száz szövetkezet szűnt meg. A korábban asztali bor előállítására szakosodott szövetkezetek egyesüléseket hoztak létre, mely nemcsak szervezeti megújulást, hanem technológiai fejlesztést és a borkategóriák diverzifikációját is jelentette. Ma a szövetkezetek a termelés 50-70%-át állítják elő, ezzel együtt átalakult a termelés szerkezete, csökkent a névtelen borok mennyisége. A francia mezőgazdaságban meghatározó szerepet játszanak a különböző társulások, szövetkezetek. A társulási formák előnyeit, a kiegészítő és melléktevékenységek további fenntartását, a vidék elnéptelenedésének megakadályozását igyekszik a francia kormány támogatási politikájával elősegíteni a mezőgazdaság szerkezetátalakítása során. (Sidlovits, 2008) Coelho-Hannin-Touzard (2008a, 2008b) felmérésének eredménye alátámasztotta azt a problémát, hogy a termelői érdekeket védő szövetkezetek szembekerültek a borpiacok globalizációjával, ezért a szervezeti és stratégiai megújulás, a versenyképesség növelése elkerülhetetlen. A versenyképes, az egész termékpályát átfogó magyar borászatok zöme nem felel meg a fenti feltételeknek. A birtokkoncentráció már elindult, azonban a vállalkozásokon belül a szőlőterületek egymástól távol való elhelyezkedése, az elaprózott parcella és birtok méret, a magas fajlagos költségek, a kevés valódi magas minőségű – pl. dűlőszelektált - borok alacsony aránya jellemzően nem biztosítják az ágazat elvárt eredményét. Mindezek ellenére vannak sikeres példák Magyarországon is, jelen vannak a jól menedzselt családi vállalkozások (Villány, Eger, Sopron, Balaton-régió, Szekszárd, stb.) igazolva a korábban megfogalmazottakat.

20


1.3. Ár-, költség- és jövedelemviszonyok a hazai élelmiszergazdaságban Az 1968-as árreform elősegítette az árrendszer piaci viszonyokhoz közelítését, a mezőgazdasági termelői árakat felemelték az értékszinthez, így az ár-értékarány közelített egymáshoz. Ezzel egy időben került sor a felhalmozódott hitelek rendezésére, illetőleg egy részének elengedésére. Az áremelés közvetve járult hozzá a nagyobb jövedelem eléréséhez, mégpedig a termelés növekedésével. A nagyobb mennyiségű termelés magasabb árbevételt biztosított, változott a termelési szerkezet, a kapacitások jobb kihasználásával. A dinamikus fejlődés a többletjövedelemből lehetővé tette a korszerűsítést, új berendezések vásárlását, a dolgozók anyagi helyzetének javítását. Az állami vezetés a 60-70-es években arra törekedett, hogy az árak a társadalmi szükséges munkaráfordításokat, illetve azok arányát pontosan tükrözzék (ami többe kerül az államnak, annak legyen magasabb az ára és fordítva). Ezen időszakban jelentős volt az állami támogatás, mely a többlettermeléssel egy időben a közös értékesítés fejlesztését, az árutermelés növelését szolgálta. Különböző gazdaságpolitikai eszközöket alkalmaztak, például felárakat, előlegeket nyújtottak. A többszöri mezőgazdasági áremelés ellenére az ipari és mezőgazdasági árak között továbbra is jelentős, mintegy 25%-os különbség maradt fenn. A társadalom meghatározott összetételű és arányú mezőgazdasági termékeket igényelt, így olyan árarányt alakítottak ki, „amely mellett az egységnyi területre kisebb foglalkoztatást biztosító termékeknél egységnyi munkaráfordításra számítva lényegesen több bruttó jövedelem jutott, mint a nagyobb munkaigényűeknél”. (Csizmadia, 1973) A szövetkezeti forma előnyösen kapcsolta össze a tagok közös és egyéni, illetőleg az állam és a termelőszövetkezet érdekeit. A tagok a bruttó jövedelem alakulásától függtek. Az intenzív gazdasági fejlődés esetében kevesebb mezőgazdasági termelő egyre több – más ágazatban foglalkoztatott – élelmiszerellátását biztosítja, egyre magasabb színvonalon. Az 1970-es években az USA-ban egy mezőgazdasági foglalkoztatotthoz 2 fő munkája kapcsolódott, míg Magyarország ez mindössze 0,4 fő volt. (Z. Kiss, 2001, Búzás, 2004) Az árak típusait az értékesítés formái befolyásolták, mivel az egyezkedési jog nem érvényesülhetett, a mezőgazdasági termelők kénytelenek voltak elfogadni a felvásárló ajánlatát. Rögzített árakat állapítottak meg az alapanyagok többségére, az alapvető mezőgazdasági termékekre, a fogyasztási cikkekre és a szolgáltatásokra, melyet hosszú távú szerződésekben rögzítettek, többek között a termelés biztonsága miatt. Hatóságilag behatárolt árak esetében az árhatóság az irányárat (eladó-vevő között) plusz-mínusz eltéréssel szabta meg, kevésbé szigorú feltételeknél védőárat határoztak meg, melynél alacsonyabb árat nem lehetett fizetni. Több termék esetében merevebb volt az ármeghatározás, így például a bor, vöröshagyma, óburgonya, téli alma stb. Szabad árak alkalmazását abban az esetben engedélyezték, ha a központi felvásárlás jelentéktelen volt, így például a szőlő, az újburgonya, a szerződéssel le nem kötött zöldségféléknél, gyógynövényeknél stb. (Csizmadia, 1973) 1980-as évek második felében a veszteséges és kevésbé jövedelmező az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek száma csökkent, a legkedvezőbb jövedelmezőségűek 21


nagymértékben nőtt. A vállalkozások jövedelmezőségi differenciáltsága fokozódott, az egyszerű újratermelést sem biztosítók száma csökkent, mintegy 25%-ot tettek ki a termelésben való részvételük alapján. Fennmaradásukat az eszközpótlások leállítása, eladósodásuk tette lehetővé, mely szerint a válság mérséklődött, de nem szűnt meg. A piacgazdálkodás kialakulásával 1989-ben liberalizálták a mezőgazdasági termékek áralakítását, hogy az ipari előállítású eszközök áremelkedését a mezőgazdasági termékek árainak emelésével a feldolgozókra és a fogyasztókra háríthatják át. Azonban a lakosság élelmiszerfogyasztása nagymértékben csökkent a fizetőképes kereslet szűkülése miatt. A kereslethiány letörte a mezőgazdasági termékek árait, amely a reálértékű termelői árszínvonalat tartósan és nagymértékben csökkentette. A feldolgozók és a kereskedők alacsony áron vásárolták fel a termékeket. A mezőgazdasági termelők a rendszeresen későn kapott vagy a behajthatatlan követelések miatt az eladott termékek reprodukcióját sem tudták előteremteni. Tovább tetézték gondjukat a bizonytalan tulajdonosi és tulajdonhasználati viszonyok, így megnövekedtek a magára hagyott termőterületek, csökkentek a hozamok és a tenyészállat- és haszonállat-állomány nagy részben megsemmisült, mintegy 350 ezer kistermelő számolta fel tevékenységét. Az üzemi átszervezést alárendelték a kárpótlásnak, mely a tulajdoni viszonyok, a föld- és eszközhasználat rendezetlenségét, a termelési tényezők szétszakadását okozta. Mindez meggátolta az átalakuló szervezeteket abban, hogy a nagymértékű piaci árletörés következményeinek kivédésére koncentráljanak. (Lehota-Komáromi, 2004) 1994 után a válság enyhülése elindult, a veszteséges termelés erőteljesen csökkent, azonban a nyereséges vállalkozások aránya alig haladta meg a veszteségesek részarányát. A termelési tényezők elhasználódott termeléstechnikai és technológiai megújítása beruházást igényelt, amely a fajlagos költségek emelkedését vonta maga után. Az értékesítési árak növekedését az élelmiszerek iránti fizetőképes kereslet tartós és erőteljes fokozódása válthatná ki. Ezt sem a belpiac, sem a külpiac nem realizálja. (Vági, 1996) Az 1990-es évek második felében a mezőgazdasági vállalkozások egyre nagyobb hányadát jellemezte, hogy sem a fejlesztésükhöz nem volt jövedelmük, sem a gazdálkodás stabilitásához nem rendelkeztek megfelelő tőkével, így a mezőgazdasággal foglalkozók munkájuk feladására kényszerültek Az USA-ban az élelmiszerárakat kétféle módon elemzik. Egyrészt egy adott időintervallumra meghatározzák a mezőgazdasági termelés és a marketing szolgáltatás arányát, mely számítás alapját a kiskereskedelmi áron kalkulált, kumulált élelmiszerfogyasztás képezi. Másrészt ugyancsak ezen alapokból kiindulva termékcsoportra, vagy egyedi termékre kalkulálnak, melyet az áreloszlással (farm-toretail price spread), azaz a termelői ár és a kiskereskedelmi fogyasztói ár különbségével egészítenek ki. Ez tartalmazza mind a feldolgozás, csomagolás, mind a kis- és nagykereskedelmi költségeket is. A makrogazdasági adatokból különböző elemző módszerekkel lehetőségük van az élelmiszerek termelői és fogyasztói árának ok-okozati összefüggéseinek feltárására. Mindez lehetőséget biztosít a fogyasztói szokásváltozás által indukált gazdasági folyamatba való beavatkozásra, mivel a 22


nagyobb feldolgozottsági fokú élelmiszerek keresletének emelkedése a hozzáadott értékláncban marketingszféra döntő szerepét váltotta ki. (Heien, 2006) A vertikális integrációban az árhatás következtében a termékpálya egymást követő szféráiban elérendő árrés csökken (Fertő, 1996) A termelők stratégiájuk módosítására kényszerülnek, de elengedhetetlen a vertikális és horizontális integráció kialakítása a kockázat mérséklése érdekében. (Balling, 1994, Andersson, 1995) A kockázatoknak az egyes termékpálya szakaszok közötti megosztását, a ráfordítások hatékonyabb felhasználását, s ezáltal a költségek csökkentését is elősegítik a stratégiai szövetségek, melyek végül az árakban is kedvezően fejtik ki hatásukat. (van Duren et al., 1994) Varga et al. (2007b) és Tunyoginé (2010) vizsgálják a fontosabb hazai termékpályák áralkuinak jellemzőit s az élelmiszerek fogyasztói árait és a kiskereskedelmi árversenyt. A mezőgazdasági termelés jövedelem stabilitását elsődlegesen a kibocsátás kiegyensúlyozottsága befolyásolja, mely magában foglalja az ár és a volumen kölcsönhatását. (Lámfalusi, 2007) Popp et al. (2010) vizsgálatai során megállapították, hogy az üzletláncok piaci stratégiája egyoldalúan fogyasztó centrikus, árkövető magatartást folytatnak. A termékpályák árviszonyait közvetett tényezők is befolyásolják, mint a szereplők közötti kapcsolat, a piac szerkezete és a versenyszabályozás. (Búzás, 2004) Kardeván (2011) kifejti, hogy az árverseny megnyerését a magyar élelmiszergazdaság jelen kapacitásai és erőforrásai gátolják. Ezért célszerű lenne – a kis- és középvállalkozások esetében különösen – az árra kevésbé érzékeny termékeket előtérbe helyezni. Osztom a szerző megállapítását, mivel a tömegtermékek esetében nem lehetnek versenyképesek a magyar gazdálkodók, ezért a magasabb hozzáadott értékű, különleges igényeket kielégítő termékek előállításával lehetne betörni a réspiacokra. A gazdasági folyamatok vizsgálatának egy igen fontos területe a termelési tényezőknek az outputhoz való hozzájárulásának mérése. A kibocsátott termékek piacának ismerete szabad döntést biztosít a termelési tényezők felhasználását illetően. (Szűcs et al., 2008a) A termelési tényezők árai az általuk előállított termékmennyiség nagyságából és értékéből vezethetők le. A termelési függvények vizsgálata az alapja a termelési tényezők és az eredmény közötti kapcsolat feltárásának. (Szűcs et al. 2008b) A hatékonyság növelésének feltétele ágazati szinten a költségek és az árak relatív csökkenésének elérése, mely a versenyképesség és a magas növekedési potenciál elérését biztosítja. Vállalati szinten az életképesség feltétele, a gazdasági profit forrása. (Farkasné et al., 2008) A hatékony agrárpolitika meghatározója a mezőgazdasági termelői és a fogyasztói árak összefüggéseinek feltárása. A belföldi termelés értékéből és a lakossági összfogyasztásból kiindulva statisztikai módszerekkel határozzák meg a részarányokat, azok súlyát egységnyi termékekre vagy élelmiszercsoportokra, kitérve a felhasznált inputok elemzésére is. (Joutz et al., 2000) Nábrádi et al. (2008) szerint a gazdálkodás eredményességének kifejeződése a hatékonyság. 23


A költség-jövedelem elemzéskor vizsgálni szükséges az ágazati jövedelempozíció és változásának költségszerkezeti hátterét; az optimális technológiára kalkulált költségektől, jövedelmektől való eltérések eredetét; a naturális ráfordítás hátterének közgazdasági, vállalati és technológiai okait, az ágazati termelést, a hozamokat; valamint az árösszefüggéseket, az értékesítési csatornák árdifferenciáinak és árváltozásainak hatását. (Puskás-Kaiser, 1996, Szénay-Villányi, 2000 alapján) Székely et al. (2008) megalkották a komplex költségelemzés sémáját a menedzsment információs rendszerek gazdasági hatékonysága szempontjából. A költségeket különböző csoportokba sorolták: a nehezen strukturálható problémák által okozott költségekre (nagy hibaforrást jelentők), korábbi évek információiból, következtetések alapján meghatározható költségekre, tevékenység alapú és az ágazathoz kötődő, valamint a beruházási döntésekhez kapcsolódó tételekre. A kialakított „költség, haszon, paraméter, összegzés és jelentés modul” segíthetné a mezőgazdasági üzemek informatikai rendszerekhez kötődő költségek gyűjtését és rendszerezését, melyre a kisés középvállalkozások napjainkban nem fordítanak kellő figyelmet – tapasztaltam a kutatómunkám során. A mezőgazdasági üzemeknek célszerű lenne alkalmazni a korszerű elemzési és szervezési módszereket, mert nemzetközi összehasonlításban a magyar szőlészet és borászat magas költséggel állítja elő a termékeit. A szakirodalomban nagy számú módszer került publikálásra, például (a teljesség igénye nélkül) Szűcs (1972), Klenczer (1989), Udovecz et al. (1995), Leeflang-Raaji (1995), Puskás-Kaiser (1996), Brazsil (2000), Brazsil et al. (2000), Búzás et al. (2000), Szabó (2000a), Brazsil (2001), Villányi-Szénay-Molnár (2002), Sipos-Dedák-Bozsik (2002), Ramathan (2003), Tamási (2005), Heien (2006), Oroszné (2007), Villányi-Vasa (2007). A vállalkozások jövedelemszerzését az befolyásolja, hogy az árutermékeik önköltsége mekkora többlettel térül meg az árban, illetőleg mennyi az értékesítés volumene. A termelők egyéni költségeit a vevők úgy ismerik el, ha a piaci árban fedezetet nyernek. Ha rögzített az ár, akkor a termelőt egyoldalú alkalmazkodásra készteti a költségei tekintetében, piaci árnál azonban szerepet kap a költségek megtérülésében az ismertség, a termékelhelyezés lehetősége, a kereslet, a fizetőképesség. (Vági, 1996) A gazdasági szervezetek termékelőállításhoz kapcsolódó költségeiben másként történik a felhasznált termelési tényezők, illetve a tevékenységhez kapcsolódó pénzügyi terhek (adó, kamat, tb., bérleti díj pl.) finanszírozása. A termeléshez kapcsolódók előre meghatározott kiadásként merülnek fel, az utóbbiak pedig a ráfordítások költségei feletti bevételből fizetendők különösen, ha a terméshozamok függvényében kerül meghatározásra. Nem csökkentik az árbevétel és a jövedelem realizálását, ellenben mérséklik a vállalkozók fejlesztéséhez felhasználható profitját. Tehát a pénzügyi terhek alakulása ugyanúgy befolyásolja a vállalkozások jövedelemtömegét, mint az értékesítési árak változása. Ha az értékesítési árak csökkennek, vagy mértékük elmarad az általános áremelkedéstől, a pénzügyi terhek pedig progresszíven növekedtek, ezt a ráfordítások visszafogásával, azaz a költségek csökkentésével sem lehet ellensúlyozni. A felhalmozható nettó jövedelem csökken vagy megszűnik, így az elhasznált eszközök pótlása elmarad, s a vállalkozás a saját vagyont éli fel. 24


Ahol az elevenmunka költsége a realizált bruttó jövedelem függvénye, nem pedig fix, a pénzügyi terhek a munka javadalmazásának rovására kerülnek finanszírozásra. A családi munkaerő-potenciál kihasználása és a megélhetés biztosításához szükséges jövedelem terhére is folytatni kényszerülnek termelőtevékenységüket. Például a földbérleti díj jövőbeni megtérülésének rovására is vállalnak bérletet, illetőleg olyan munkaintenzív termelési szerkezetet hoznak létre, melyben a jövedelmezőség alárendelődhet a bruttó jövedelem realizációjának. A családtagok megélhetési alapjának feltétele a munkateljesítő-képességük kihasználtságának mértéke. Ebből adódik, hogy a vállalkozások gazdálkodásának nem lehet egyedüli meghatározó tényezője a tőke értékesülése, hanem a család megélhetését biztosító, illetve a fejlesztést fedező mértékű bruttó jövedelmet kell realizálniuk. Ebből következik, hogy a jövedelmezőséget és a bruttó jövedelem tömegét egyensúlyban kell tartani. Ha a vállalkozásoknak, családi gazdaságoknak tőke és a föld használatáért is fizetni kell, még a sikeres gazdálkodás is kevésbé biztosít lehetőséget arra, hogy a bruttó jövedelem növelését a jövedelmezőség rovására érvényesítsék. (Vági, 1996) Magyarországon elsőként Szénay (1976) végzett vertikális árszerkezet elemzést, mely tekintélyes költség- és jövedelem aránytalanságokra hívta fel a figyelmet. Vizsgálatai szerint több termék esetében a termékpályán keletkező költség magasabb volt a végtermék fogyasztói áránál. A termékpályán keletkezett jövedelmek értékelésekor figyelemmel kell lenni a hozzáadott értékre, mely a vállalkozások eladásai és más vállalkozásoktól vásárolt anyagok és szolgáltatások értéke közötti különbség. A hozzáadott értékből való kiindulással megelőzhető a kettős számbavétel, tehát csak a végtermék értéke kerül figyelembevételre. A közbülső fázisokban mindig le kell vonni a más cégektől vásárolt alapanyagok költségeit. Jövedelem oldaláról vizsgálva csak egyszer, a végterméknél számítandók a bérek, a kamatok, a járadékok és a nyereség. Samuleson-Nordhaus (1993a) a vertikális integrációt új növekedési tényezőként definiálja. A horizontális integrációval pedig az egyes versenytársak megvételével adódik előnyös lehetőség a vállalati növekedésre. (Samuleson-Nordhaus, 1993b) A végtermékszemlélethez a termékpálya fázisainak költség- és jövedelemviszonyainak összehangolása szükséges, az ágazat közgazdasági és vállalatgazdasági sajátosságainak ismeretében. A termelői és fogyasztói árak tartós eltérése miatt a termelési szakaszok költségeinek és árainak jelentős változásában szerepe van az adóknak és támogatásoknak, mivel az egyik kiegészíti a jövedelmet, a másik mérsékli. Mindez információt nyújt az adott termék nemzetgazdasági hatékonysága és az egyes szakaszok költségeinek társadalmi elismerése közötti kapcsolat értékeléséhez. Az árszerkezet a termelői ár esetében tartalmazza a termékegységre jutó önköltséget, tehát a közvetlen anyag- és munkabér költségeit, az általános költségeket, az értékcsökkenési leírást, a terméket terhelő egyéb kifizetéseket, a vállalati nyereséget és a készletezés költségeit. A fogyasztói ár ezeken kívül tartalmaz még forgalmi adót és kereskedelmi költségeket is. (Szénay-Villányi, 2000)

25


A mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripari feldolgozás egy árszerkezetben való összekapcsolásához a mezőgazdasági fázis értékeinek visszaszámításához szükséges az élelmiszeripar anyag-kihozatali mutatóinak számítása. Az anyag-kihozatali mutatók segítségével az egységnyi mezőgazdasági termékekre vonatkozó értékeket végig kell szorozni, melynek segítségével az egységnyi élelmiszeripari végtermék alapanyagigényének megfelelő termékmennyiség költségei és jövedelmei határozhatók meg. A kihozatallal korrigált költségek és jövedelmek összevonásával az élelmiszeripari alapanyagköltség számítható ki. Ezáltal lehet a mezőgazdasági termelést és az élelmiszeripari feldolgozás folyamatát összekapcsolni a vertikális szerkezetben. (Villányi et al., 2002) A jövedelem-termelés képességével mérhető a gazdálkodás színvonala, a gazdaságok kondíciója, kifejezi a költséggazdálkodási és piaci meghatározottságot is. A jövedelemrelaizáló-képesség meghatározója részben az árutermékek egyedi költségeinek alakulása (ésszerű csökkentés), részben a piaci ár alakulása, az értékesítési lehetőségek megismerése és kihasználásának szervezése. Ezért is okoz nagy gondot, hogy a mezőgazdasági jövedelelem-információs rendszerek között diszharmónia van. (Garay et al., 2007) Szükséges lenne, ha az alapanyagtermeléstől a feldolgozáson át a fogyasztóhoz eljuttatott végtermékig egységes lenne az adatnyilvántartás mind a költség-, mind az árszerkezet összeállításánál. Az élelmiszer termékpályák ártranszmissziós vizsgálatai Célkitűzéseim eléréshez fontosnak tartom a termékpályák különböző szférái közötti ár- és erőviszonyok feltárását. A rendszerváltást követő piacmegosztás és megnövekedett kínálat adta intenzív verseny nehéz helyzetbe hozta a magyar szőlő-bor ágazatot, így a szőlőtermesztők, a borászok és a kereskedelmi egységek közötti kiegyensúlyozatlan erőviszony lehetőséget teremtett az egyes fázisok közötti profit aránytalan megszerzésére. A szőlő szinte önköltségi áron kerül felvásárlásra, miközben az értékesített és versenyeket nyert palackos borok árából egyáltalán nem részesednek a termesztők. Világjelenségként elfogadott, hogy az élelmiszer termékpályákban a koncentráció mértéke igen eltérő. Ezt a változó mértéket legjobban egy vázaszerű ábra fejezi ki, amelynek függőlegesen változó szűkülései és öblösödései a vertikális szintek piaci szereplőinek eltérő számát, s így koncentrációjának mértékét érzékeltetik. (1. ábra) A magyar szőlő-bor vertikumot hasonló piac jellemzi. A piaci szereplők dominanciája az árakon keresztül végbemenő értékátadással vagy értékvesztéssel határozható meg, melyet az ártranszmisszió fejez ki. Az ártranszmisszó, áráttétel (price transmission) vagy költségtovábbítás (cost pass) vizsgálja a termelői és fogyasztói árak eltérő mozgását előidéző okokat, így a termékés tényezőpiac versenyegyensúlyának változását és hatását. Gardner (1996) a keresleti és kínálati viszonyok változását követi nyomon Allen és Hicks modellje alapján. Megállapította, hogy a termékpályák különböző szintjein a termelői és élelmiszerárak 26


eltérő arányt képviselnek, eltérően a haszonkulcsos árképzésből vagy a marketing rés (marketing margin) hozzáadásából várhatótól.

1. ábra. A koncentráció mértéke az élelmiszervetikumban Forrás: Food. Inc. Corporate concentration from farm to consumer. In: Varga et al., 2007a

A szőlő-bor vertikumban az egyes piaci szinteken létrejött piaci erőfölény jelentősen befolyásolhatja az ár alakulását. Az árakon keresztül végbemenő értékátadás az áridősorok kointegrációján alapuló ártranszmissziós vizsgálatokkal mérhető. Az árnak a helyi árcentrum fölé és alá kerülései, számarányukkal és mértékükkel adhatnak képet ezeknek az értékvesztő, vagy értéknövelő folyamatoknak a helyzetéről. (Varga, 2007c) Az ártranszmisszió továbbfejlesztéseként Heien (1980) más tényezőket is vizsgált a piaci tényezőkön túl, Holloway (1989, 1991) regressziós egyenletében a marketing rés, a termelői és fogyasztói ár összefüggései és azok hatásai együtt mérhetők. Popovics, 2007; Popovics-Tóth, 2006 továbbfejlesztették a módszert. Az élelmiszerek kiskereskedelmi árai és a mezőgazdasági input-output árak közötti hosszú távú egyensúlyi kapcsolatot és a kereskedelmi árak domináns szerepét Bakucs (2005a) tárta fel. Megállapítása szerint a mezőgazdasági árak rugalmassága gyenge a változó piaci egyensúlyi keretek közepette, s az input árak merevsége nagyobb az output árakénál. A különböző mezőgazdasági termékeknél az árváltozások a vertikum különböző szakaszaiban eltérő módon következnek be. A termelői, feldolgozói és kereskedelmi ár-áttétel azonnal vagy késleltetve fejti ki hatását, s eltérő intenzitással és irányban halad tovább a különböző szakaszok felé. (Barros-Martines, 1989). Short (2002) a vizsgálatot a támogatások, kompenzációk hatásainak mérésével egészítette ki, mind az adott szinten, mind a vertikum egészének árviszonyaiban. Wohlgenant (1999) a mezőgazdasági nyersanyagok árai és az áreloszlás kapcsolatában meghatározó tényezőként definiálta az inputok helyettesíthetőségét.

27


Az áráttételt, a költségtovábbítást befolyásolhatják a termékpályán kívüli tényezők is. Reed-Clard (2000) megállapította, hogy a fogyasztói preferenciák változásának hatása strukturális átalakítást von maga után, mely a piaci egyensúly áthelyeződésével kihat az árelosztásra, a költségtovábbításra is. Az ártranszmisszióval foglalkozó közgazdász szakirodalom szerint a hatékony árak vertikális és horizontális irányban is integrálják a különböző piacokat (Tóth, 2003). Az élelmiszerpiacok működésének elemzésében a vertikális ártranszmisszió vizsgálata a jellemző, mivel a termelő és a fogyasztók véleménye szerint a feldolgozó és a kereskedelmi szektorban nincs tökéletes verseny, s a kereskedő szféra visszaél piaci erőfölényével. Szimmetrikus az ártranszmisszió, ha az egyik piacon (például a borszőlő piacán) bekövetkező áremelkedésekre vagy árcsökkentésekre a másik piac (lédig bor vagy palackos bor piaca) azonos módon reagál. Az áremelkedésekre és árcsökkenésekre való azonos reagálás vonatkozik az árreakciók irányára, mértékére és sebességére is. Ellenkező esetben az ártranszmisszió aszimmetrikus, melynek hátterében a piac működésének torzulása húzódik meg. (Tóth, 2003) Az ártranszmisszió jellemzőihez kapcsolódó feltételezések: – a szimmetrikus ártranszmisszió a tökéletesen versenyző piacokat jellemzi, az aszimmetrikus ártranszmisszió pedig a tökéletlen, nem kompetitív piacokra utal, – a tökéletes (teljes) ártranszmisszió inkább hosszabb távon érvényesül, ezzel szemben az aszimmetrikus, nem teljes mértékű ártranszmisszió rövid távon gyakoribb; – az ártranszmisszió iránya: ha a kínálati (termelői) oldal az ármeghatározó, akkor az ártranszmisszió folyamatában a költség továbbgyűrűzése (cost-push) a jellemző. Ha a keresleti (fogyasztói) piac a domináns, akkor az ártranszmissziót a kereslet szívóhatása (demand-pull) határozza meg (Popovics-Tóth 2006, Kinuchan-Forker, 1987 alapján). Palaskas (1995) az ártranszmisszió mérésével annak sebességét, mértékét és szimmetria-viszonyait határozta meg. A mérték kifejezése az ártranszmissziós elaszticitás (price transmission elasticity) mutatóval történhet, amely %/% mértékegységgel bír, s nemzetközi összehasonlításra alkalmas. Az elaszticitással kifejezhető, hogy a mezőgazdasági termelői ár 1%-os változása hány %-os módosulással jár együtt a feldolgozott termék fogyasztói árában (Mészáros-Popovics, 2004). Az ártranszmissziós elaszticitás tehát döntő jelentőséggel bír a mezőgazdasági termékek származtatott keresletének kialakulásában (Colman, 1985). Az aszimmetrikus áráttétel egy adott termék vagy termékcsoport áraiban a marketing rés növekedését vonhatja maga után, amely a jövedelemelosztás torzulását jelenti. (Cotterill-Franklin, 2001). A költségek emelkedése és továbbítása (cost pass) a fogyasztói árak növekedését vonja maga után, melynek mértéke egyértelműen függ a termékpályán belüli erőviszonyoktól. A költségnövekedés oka lehet iparági és vállalati. Dhar-Cotteril 28


(2000, in Búzás, 2004) lineáris modell alapján végzett – a piaci struktúra hatását a feldolgozóipar és a kereskedelem stratégiai magatartására – vizsgálata szerint az előbbi jóval nagyobb arányban fejti ki hatását (80%), ezzel szemben a vállalati költségnövekedés mindössze 29-40%-ban módosította a költségeket. A tranzakciós kapcsolatok típusai különböző időeltolódást eredményeznek az áráttételekben, melyet az árak szinten tartásával a kereskedelem bizonyos mértékig kompenzálhat a vásárlók megtartása érdekében. Az áringadozást kiegyenlítő beavatkozáson túl a különböző árképzési technikák is befolyásolják az áreloszlást. Így például a haszonkulcsos (markup pricing) eljárás, mely bizonyos mértékű nyereség elérését is lehetővé teszi az értékesítési költségek megtérülésén túl. (Douglas-Donald, 1969, Hosken et al., 1999) Az alkalmazott árrés maximumát a versenytársak árai, illetőleg a fogyasztói keresletrugalmasság, míg a minimumot a beszerzési ár alatti eladási ár tilalma határozza meg. (CollinsOustapassidis, 1997) Popovics-Tóth (2006) a vertikumon belül a piaci hatásokat vizsgálták. Bakucs (2005b) az ártranszmisszió és a kereskedelmi árrést vizsgálta a hazai sertéshúspiacon, ahol mind a szereplők nagy aránya, mind a feldolgozó ipari alacsony koncentráció és annak a kihasználatlan kapacitásai ez utóbbiak dominanciáját gátolják. Eredményei szerint szimmetrikus ártranszmisszió jellemzi a húspiacot. Varga et al. (2007a) az áridősorok kointegrációs mechanizmusához kapcsolódó horizontális és vertikális ártranszmisszió módszereit foglalták össze tanulmányukban. Az értékátadás megmutatja, hogy a termékpálya egyes szférái között az árakon keresztül mekkora annak a mértéke. Kutatómunkájuk során Rapsomanikis et al. (2003) által felépített módszert (3. ábra) módosították, s alkalmazták több termékpálya elemzésénél. Az erőfölényt annak a termékpálya szereplőnek tulajdonították, amelyiknek az ára az árváltozások hatásától jobban tudta függetleníteni magát. Az árnyomást a piaci erőfölényben levő gyakorolja a gyengébbel szemben, aki tartósan az árcentruma fölötti értéket nagyobb mértékben éri el, mint az alattit, valamint a számára kedvező ár visszarendeződését jobban tudta lassítani, a számára kedvezőtlen ár visszarendeződését pedig jobban tudta gyorsítani. (Varga et al., 2007b) Az élelmiszer termékpályák piaci szereplői közötti ártranszmissziót, azaz a tökéletlen ár-visszarendeződésből adódó értékelszívást, illetőleg annak elfogadását a 2. ábra szemlélteti bemutatva a vertikum egyes szereplőinek alkupozícióját, illetve az örökös visszarendeződési kényszer pozícióját. Popp-Juhász 2011-ben megállapította, hogy a kiskereskedelem horizontális, piacújraelosztó versenyének eszköze az alacsonyan tartott ár. A nagy és tőkeerős, főként nemzetközi élelmiszeripari és mezőgazdasági beszállítóknak igen kedvező a kereskedelmi lánc biztosította széles körű piaci jelenlét. A magyar tőkeerős beszállítók alkuereje elmarad a kereskedelmi szférától, azonban még a veszteség ellenére is fontos számukra a piacon való megjelenés. A beszállítók többsége kénytelen a nyomott és késedelmesen fizetett átvételi árat elfogadni, mivel az alternatív értékesítési lehetőségek korlátozottak vagy nincsenek. Ezért célszerű lenne a borászok számára a 29


magyar piacra való termelés és az egyéb értékesítési csatornák igénybevétele, mint például vinotékák, vendéglátóipari egységek, borturizmus. A élelmiszerlánc szereplői között eltérő irányú folyamatok zajlottak le. A kereskedelem nagyobb és gyorsabb, a feldolgozóipar kisebb mértékben koncentrálódott, azonban a mezőgazdasági termékek dekoncentrációja és alacsony versenyképessége jövedelem-vesztéshez, s a piacról való kiszoruláshoz vezethet. Ebben nagy szerepet játszott a vertikális fázisok közötti eltérő – koncentrációs szinttel összefüggő – áreltérések is. A beszállítói árak nem, vagy csak kis mértékben jelennek meg a fogyasztói árban. A termelői árváltozás késleltetve és eltérő intenzitással hat a fogyasztói árra. Az ártranszmisszió a visszafelé, a végső fogyasztótól kiindulva vizsgálódik az alapanyag előállítók elé, ezért a kisebb mértékű kereskedelmi árcsökkenés sokkal nagyobb áresést idéz elő beszállító szintek között, s a termelői szinten mutatkozik meg a legnagyobb mértékben. A beszállító által nyújtott árengedmény nagy része megoszlik a termékpálya szintjei között, s csak töredékét kapja a termelő, így a költségváltozás csak mérsékelten befolyásolja a kiskereskedelmi fogyasztói árakat. piaci erőfölénnyel rendelkező ár árnyomása

eredeti ár árcentruma visszarendeződő ár árcentruma visszarendeződő ár

2. ábra. A tökéletlen árvisszarendeződés formájában jelentkező értékelszívás elfogadása Forrás: Varga, 2007.b (Keszthely)

30


3. ábra. Az ártranszmisszió vizsgálatának Rapsomanikis által alkalmazott menete Forrás: Rapsomanikis et al., 2003

31

Anyag és módszer

2. ANYAG ÉS MÓDSZER A vizsgálat elkészítéséhez szükséges információk körét, tartalmát és struktúráját a szőlő-bor ágazat vertikális elemzésének módszere határozta meg. A vertikális elemzés kiterjed a szőlőtermesztésre, a borkészítésre és a kereskedelemre, illetőleg a termékpálya szféráinak kapcsolataira. Az információgyűjtés- és feldolgozás az ár-, a költség- és nyereségviszonyok meghatározásának munkafolyamatát végigkövette, mivel az egyes elemzések újabb, bizonyos mértékig eltérő információigényt támasztottak. A szőlő-bor ágazat helyzetére vonatkozó szőlőtermesztési és borászati adatokat egészen 1990-ig visszamenőleg gyűjtöttem össze. A vertikum elemzése az 1990-1999., illetve 2000-2009. közötti időszakra terjedt ki. Az előzetes adatgyűjtés, a nemzetközi és magyar szakirodalom rendszerezett elemzése után alakítottam ki a munkahipotézist. Ezután tértem rá a konkrét módszertani kérdésekre, a vizsgálati módszerek megválasztására. Szükségesnek láttam többféle módszer egymást kiegészítő, egymásra épülő alkalmazását. A matematikai-statisztikai eljárásokra épülő elemzés alapvető feltétele a megfelelő adatbázis kialakítása volt. A használt módszerek kiválasztásának szempontjai között szerepelt, hogy azok a hipotéziseim ellenőrzésére alkalmasak legyenek, a feltevések jellegétől, szakmai természetétől függően. A választott módszerekkel szemben az alábbi elveket fogalmaztam meg: – Lehetőséget adjon csoportok képzése, mind a változók, mind a megfigyelési egyedek esetében. – Az eljárás a két- és többváltozós sztochasztikus kapcsolatok elemzését tegye lehetővé. – A tényezők időbeli változásának vizsgálatára adjon módot. – A kapott eredmény legyen közgazdaságilag értelmezhető és általánosítható. Mivel nem akadt olyan eljárás, amely valamennyi feltételnek megfelelt volna, ezért több elemzési eszközt is alkalmaztam a vizsgálat során. A fenti elvek teljesítéséhez a változók jellegének figyelembe vételével – a mennyiségi ismérvek közötti kapcsolatok vizsgálatára a korreláció, illetve a regresszió számítást, – az időbeli változások bemutatására a sztochasztikus idősorelemzési eljárásokat, – a változók számának csökkentésére a faktoranalízist és – a csoportok képzésére a klaszteranalízist választottam. Az alkalmazott eljárásokat az egyes vizsgált témaköröknél fejtem ki részletesen. Egyetértek Székely-Takácsné (2008) fogalomhasználatával, miszerint az üzem a gazdálkodó egységet jelöli, annak jogi formájától és méretétől függetlenül. Véleményük szerint szinonim fogalomként alkalmazható a gazdaság, a mezőgazdasági vállalkozás és vállalat kifejezések is. Dolgozatom során a fenti elveket alkalmaztam.

32

Anyag és módszer

2.1. A szőlő-bor termékpálya elemzésének módszertana A szőlő-bor ágazat helyzetét a KSH, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az AKI adatai segítségével vizsgálom. További információkat gyűjtöttem a különböző nemzetközi szervezetek Internetes honlapjáról. Segítségükkel határoztam meg a költség- és jövedelemviszonyokat, valamint a fontosabb gazdasági mutatókat. A vertikum gazdasági elemzésénél problémát jelentett, hogy a rendszerváltás előtti állami nagyüzemek átalakultak. Megváltoztak a tulajdonosi viszonyok, a rendelkezésre álló adatok és tartalmuk, a termékpályán végzett tevékenységek köre, illetőleg a vállalkozási forma. A szövetkezeti formát választók például nem birtokolhatnak termőföldet, tehát szőlőtermesztéssel nem foglalkozhatnak csak bérelt területen. Módosult az adatnyilvántartási kötelezettség. A vállalkozásoknak lehetőségük van az összköltség-, vagy a forgalmi költség eljárás szerint készíteni az eredménykimutatást. Mivel az előbbi egyszerűbb, a vállalkozások ezt helyezik előtérbe, ezért nem vezetik a 6. (költséghelyek) és 7. (költségviselők) számlaosztályt. Bár az 5. számlaosztály tovább bontható lenne, azonban a vállalkozások nem igénylik ezt a könyvelőiktől. A közvetett és közvetlen költségek hiányában elesnek a termékenként, illetve tevékenységenkénti közvetlen jövedelmezőség megállapításának lehetőségétől. Az adatfeldolgozást az SPSS 16.0 (PASW Statistics 18) statisztikai programcsomag, valamint a MS Excel táblázatkezelő program segítségével végeztem. Az idősorokat táblázatba rendeztem, az adatok feldolgozását a leíró statisztikai mutatók (átlag, szórás, relatív szórás stb.) kiszámításával kezdtem el. Az értékek szóródását a relatív szórás alapján vizsgáltam. A regressziós elemzéseknél tesztelt lineáris, exponenciális és hatványfüggvények közül azt a függvényt választottam, amelynek alkalmazása a relatív reziduális szórás (Vse), valamint a determinációs együttható (R2) alapján a legjobb illesztést eredményezte. 2.2. Az integráció és szerződéses kapcsolatok vizsgálatának módszertana Kutattam a szőlő-bor termékpályán a szerződéskötés rendszerét és anomáliáit. Ennek érdekében 2010-ben kérdőíves felmérést végeztem, melyet a szőlészekkel, borászokkal folytatott mélyinterjú módszerével egészítettem ki. A kérdőívet a 2. mellékletben mutatom be. A kiküldött kérdőívek száma 514, a beérkezett kérdőíveké 453 db volt, melyek között figyelembe vettem a hiányosan, illetőleg nemleges választ tartalmazó kérdőíveket is. A reprezentatív megfigyelés kulcskérdése a minta kiválasztása az elemezni kívánt sokaságból, melyet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatbázisa biztosított. A kiválasztást Telegdi (1993, 2004) módszere alapján rétegzett mintavétellel végeztem. A rétegeket az üzemszám és a művelt terület adta borvidékenként és üzemnagyságonként, így az egyes rétegekbe kisebb szórású, homogénebb csoportok kerültek. A módszer alkalmazásával az országos adatokból levonható információ pontatlanabb lett, mintha kifejezetten erre fókuszáltam volna, azonban a borvidékenkénti következtetések levonása pontosabbá vált. A kérdőívek feldolgozását a fent ismertetett eljárással végeztem el. 2.3. Az ártranszmisszió vizsgálati módszere és ökonometriai alapjai 33

Anyag és módszer

A vertikális ártranszmisszió elemzésére speciális módot használtam, aminek lényegét a következőkben foglalom össze. A módszer részletes leírása Varga et al. (2007a és Nagy-Kovács–Varga (2010) publikációkban került bemutatásra. Az élelmiszer vertikumokban a külső hatásokra visszavezethető árváltozások tovagyűrűzése kétféleképpen mehet végbe. Az egyik esetben az árak változása megtartja a korábban fennállott értékarányokat. A másik esetben változnak ezek az értékarányok, mert a piaci szereplők saját erőfölényük birtokában módosítani tudják, vagy erőhátrányuk következtében elszenvedni kénytelenek azokat. Piaci erőfölény hiányában egyik vertikális piaci szereplő sem tudja az ármozgásokat befolyásolni. Ilyenkor az ártranszmisszió, az árváltozás formájában történő többletérték-átadás szimmetrikus. Gyakoribb eset, hogy az áremelkedések és árcsökkenések mértékét és/vagy sebességét bizonyos vertikális szinteken befolyásolni lehet. Ebben az esetben a vertikális ártranszmisszió aszimmetrikus, amely aránytalanság vizsgálható, alkalmas eljárásokkal bizonyos egzaktsággal számszerűsíthető, és így kimutatható. A vertikális ártranszmisszió általam is alkalmazott, legelterjedtebb vizsgálati módszere a kointegrációs elméletre támaszkodik, mely szerint létezhet összefüggés olyan idősorok között is, amelyek között az együttmozgás korrelációs együtthatóval nem mutatható ki. Ezek az idősorok nem korreláltak, de lehetnek kointegráltak. Korrelációt azért nem mutat a kapcsolatuk, mert ezt a kapcsolatot jellemzi egy sokkszerű változás és annak fokozatos visszarendeződése, amely mozgás rátelepedve a függvénykapcsolatra, zavarja annak kimutathatóságát. Amennyiben sikerül ezt a rövidtávon zavaró mozgást elkülöníteni a trendmozgásoktól, azok függvénykapcsolata feltárható. A vertikális kointegráció vizsgálata során a terméklánc két egymással függőlegesen kapcsolatban lévő aggregált piaci szereplő áridősorait kell összehasonlítani. Kapcsolatuk jellemzéséhez az ártrendekben és a konkrét időpontokban realizálódott áraknak a trendektől való eltéréseiben rejlő információk használhatók fel. Ezért, csak olyan idősorok kezelhetők, amelyek viselkedését a statisztikai mutatók értékstabilitása, behatárolhatósága jellemzi. Ezek időben stabil, ún. stacionárius folyamatok. A kointegráció módszerével vizsgálhatók nem stabil (nem stacionárius) idősorok. Az ilyen idősoroknak a vizsgálatokba történő bevonását az teszi lehetővé, hogy bizonyos átalakításokkal a hivatkozott statisztikai értelemben létező stabilitásuk elérhető. Az előző időpontbeli értékük által alapvetően meghatározott közvetlen befolyású (autoregresszív) idősorok esetében a statisztikai instabilitás egyrészt abból adódik, hogy a korábbi időponthoz tartozó érték szóródása hozzáadódik a tárgyidőpontban jelentkező bizonytalanságok (véletlen hatások) szóródásához. A tárgyidőpontban a két szóródás egymást felerősítve jelentkezik, ami azt eredményezi, hogy ebben az időpontban az idősor egy, a korábbiaknál sokkal szélesebb skáláról kaphatja az éppen bekövetkező értékét. Belátható, hogy ez a skála az idő előrehaladtával folyamatosan szélesedik, így egyre nehezebb becsülni az egymást követő időpontokban várható értékeket. A véletlen hatások (a még nem számszerűsített, vagy nem számszerűsíthető 34

Anyag és módszer

befolyásoló tényezők) okozta bizonytalanság nem csökkenthető, viszont a másik, a megelőző időpont értéke által behozott bizonytalanság igen. Abban az esetben, ha a megelőző időpont értéke teljes mértékben befolyásolja a tárgyidőpont értékét, a fent leírt helyzet áll fenn. Viszont, ha a korábbi érték csak részben fejti ki hatását, akkor értéke időben előrehaladva fokozatosan csökken (minden határon túl csökkenthető). Ezúton elérhető, hogy az idősor értékei fokozatosan közelítsenek egy határhoz, amely körül már csak a véletlenszerű hatások következtében ingadozik. Visszatérve ahhoz a helyzethez, amikor a megelőző időpont értéke teljes mértékben befolyásolja a tárgyidőpont értékét, az idősor a fentiekben vázolttól eltérően alakul. A megelőző időpont értéke változatlanul kerül át a tárgyidőpont értékébe, azt nem csökkenti, de nem is növeli. A véletlen hatások várható értéke (átlaga) nulla, ezért hosszabb távon az idősor a kiindulási értékétől nem távolodik el. Rövidtávon viszont – azáltal, hogy az értékek szóródásának sávja fokozatosan tágul – az idősor egyre nagyobb értékeket is felvehet. Abban az esetben, amikor trendhatás nincs a bizonytalanságok halmozódása miatt, két ilyen típusú idősor esetleges együttmozgását már nem lehet kellő biztonsággal megállapítani. Ezeknek az idősoroknak az egyenletében a megelőző időszak együtthatója 1,0. Az ilyen egyenleteket egységgyököt tartalmazó egyenleteknek nevezik. A korábban bemutatott idősorok egyenleteiben ugyanez az együttható -1,0-nél nagyobb, de 1,0-nél kisebb értékeket vehetett csak fel, ezért azok egységgyököt nem tartalmazó (ún. elsőrendűen integrált) egyenleteknek tekinthetők. Az egységgyök jelenléte egy idősorban arra alkalmas tesztekkel – kellő biztonsággal – megállapítható. Vizsgálataim során az egységgyökpróbák közül a kiterjesztett Dickey-Fuller-tesztet (Augmented Dickey-Fuller, ADF) alkalmaztam. Egy nem stabil állapotú idősort – Granger nyomán – elsőrendű integráltnak nevezünk és I (1) -val jelöljük, ha növekménye (az egymást követő értékeinek különbségéből képzett idősor) stabil állapotú. Azt az idősort, amely önmagában is stabil állapotú, nulladrendű integrált idősornak hívjuk és I (0) -val jelöljük. Tehát egy elsőrendűen integrált idősorból (első differenciáit képezve) egy nulladrendű integrált idősort hoztam létre. Így már vizsgálható a két egységgyököt tartalmazó idősor (kointegrált folyamat) kointegrációs egyenletének létezése, azaz a kointegráció fennállása. A tesztelési feladat alkalmas próbákkal kellő biztonsággal végezhető. Én a Johansen-kointegrációs tesztet használtam vizsgálataimban. Ha megállapításra került a két áridősor kointegráltsága, feltételezhető, hogy a két ár folyamatosan kölcsönösen hat egymásra. A két ár kölcsönhatása megengedi az eltérő irányú hatások aránytalan gyakoriságát és mértékét. A feltételezéssel akkor is lehet élni, ha a gyakorlatban szinte kizárólag csak az egyik, az erőfölényben lévő piaci szereplő ára fejt ki hatást a másikra, sokkszerű árimpulzus (emelkedés, vagy csökkenés) formájában. Az aránytalanság a számszerűsített hatások értékkülönbözőségében jut kifejezésre. Ekkor az egyik ár növekményeire felírható egy összefüggés, amelyben az a másik ár tárgyidőponti és múltbeli növekményeinek, 35

Anyag és módszer

valamint a saját múltbeli növekményeinek lesz a függvénye. Ez az összefüggés tartalmaz egy hosszú távú függvényt a két ár kapcsolatára (kointegrációs egyenlet), és egy rövid távú árkiegyenlítődési függvényt, amelyben – az egyik ár sokkszerű változása következtében – felbomlott egyensúlyi árarány (hiba) fokozatos visszarendezésének (korrekciójának) tendenciája fogalmazódik meg. Ezeket az összefüggéseket az ún. hibakorrekciós modell írja le. (4. ábra) bor árak

2001

2002

…

2009

2010

szőlő árak

2001

2002

…

2009

2010

Hibakorrekciós modell

=

Kointegrációs egyenlet

Sokk hatás

+

Tényleges piaci ár

Visszarendeződés

–

árcentrum

4. ábra. Hibakorrekciós modell (Error Correction Modell) Forrás: Nagy-Kovács– Varga (2010)

A hibakorrekciós modell rövid távú árvisszarendeződési blokkja felbontható külön az áremelkedések, és külön az árcsökkenések részösszefüggéseire. Így azokban az áremelkedésnek és az árcsökkenésnek a sebessége külön-külön számszerűsíthető. E sebességeknek a különbözősége esetén az árhatások aszimmetrikus jellege valószínűsíthető. A kointegrációs egyenletek által egy élelmiszer termékvertikum bármelyik vertikális szintjének hosszú távú beszerzési és értékesítési árai meghatározhatók. Ezek az árak azok, amelyek egymással állandó függvénykapcsolatban állnak, a termelési tényező és a késztermék árai közötti technológiai összefüggést fejezik ki. Ez a függvénykapcsolat a lokális piac vertikális szereplői között kialakult egyensúlyi beszerzési és egyensúlyi értékesítési ár közötti összefüggés. Ilyen értelemben tekinthetők ezek az árak saját hosszú távú árcentrumaiknak. A beszerzési ár árcentruma x = f ( y ) az értékesítési ár függvényében, az értékesítési ár árcentruma y = f (x) pedig a beszerzési ár függvényében határozható meg a hibakorrekciós modellben. A tényleges ármozgásban ezekhez az árcentrumokhoz viszonyítva beszélhetünk áremelkedésekről és árcsökkenésekről. A tényleges áraknak az árcentrum fölötti és alatti értékei meghatározhatók. Ezeknek az áreltérítődéseknek (árnyereségeknek, árveszteségeknek) a mértéke a vizsgált időpontokban, valamint az azonos irányú áreltérítődéseknek a gyakorisága a vizsgált időszakon belül mérhető. Az időszak 36

Anyag és módszer

egészére vonatkozó értéke pedig a piaci erő létezésére és hollétére vonatkozóan ad utalást. A hibakorrekciós modell, az ár-visszarendeződésnek, árrés-kiegyenlítődésnek a – vizsgált időszak egészére jellemző – sebességére vonatkozóan is tartalmaz értékeket. Ezekből a visszarendeződési idő átlagos hossza kiszámítható, melynek értéke a piaci erő létezésére és hollétére vonatkozóan tartalmaz utalást. Elemező munkám során – melynek folyamatát az 5. ábra mutatja be – nem követtem teljes mértékben a szakirodalomban elterjedt metodikai eljárásrendet (Rapsomanikis, 2003), és döntöttem úgy, hogy a hibakorrekciós modell eredményeit közvetlenül felhasználom, továbbá nem bontom ketté a hibakorrekciós blokkját áremelkedésekre és árcsökkenésekre, és nem a von Cramon-Taubadel (1999) által javasolt módon folytatom tovább vizsgálataimat. A Varga et al. (2007a) által kidolgozott módszer szerint jártam el, azaz megvizsgáltam, hogy az árcentrum-sornak tekinthető kointegrációs egyenlet által meghatározott ár értékei a vizsgált időszak egészében milyen részarányban voltak az árcentrum-érték fölött és alatt. Ennek a mutatónak mindkét egyenlete ugyanazt az értéket adja. Majd megvizsgáltam, hogy az árvisszarendeződés sebességére melyik egyenlet milyen értéket ad: a két egyenletnek különböző az értéke. Az erőfölényt annak a piaci szereplőnek tulajdonítottam, amelyiknek az ára az árváltozások hatásától jobban tudta függetleníteni magát, másként: amelyik tartósan az árcentruma fölötti értéket nagyobb mértékben érte el, mint az alattit, továbbá a számára kedvező ár visszarendeződését jobban tudta lassítani, a számára kedvezőtlen ár visszarendeződését pedig jobban tudta gyorsítani. Meghatároztam az erőpozíció kifejezésére Varga et al. (2007b) által képzett mutatók közül az alábbiakat: – áreltérés: a vizsgált időszakra eső árnyereségek és árveszteségek különbsége pénzegységben kifejezve. – átlagos áreltérítettség: a vizsgált időszak egészére vonatkozóan jellemző átlagos áreltérés (árnyereség, vagy árveszteség) mértékét fejezi ki pénzegységben. – áreltérítettségi arány: az árcentrumtól való eltérések 50%-át meghaladó eltérések irányát és mértékét kifejező mutató. Pozitív előjellel az árnyereség, negatív előjellel az árveszteség dominanciáját jelzi. Számértéke az adott típusú áreltérés összes áreltérésen belüli részarányát fejezi ki százalékban. – áreltérítettségi gyakoriság: a vizsgált időszak egészében a domináns áreltérés (árnyereség, vagy árveszteség) előfordulásának számarányát fejezi ki százalékos formában. – árváltozási arány: az átlagos áreltérítettségnek az árhoz viszonyított aránya – áreltérés stabilitás: az áreltérítettségi arány és az áreltérítettségi gyakoriság hányadosa. Értéktartománya: 0,5 < áreltérésstabilitás ≤ 100 – árvisszarendeződési idő: az árréskiegyenlítődés ideje (vizsgálatainkban) hónapokban kifejezve. 37

Anyag és módszer

Számításaim során 2001. január–2010. december közötti – havi maginfálóciókkal deflált – adatokat alkalmaztam, a kointegrációs egyenleteknek 12-ig növelt havi késleltetéseivel számoltam. Így 282 db egyenletet becsültem, amelyekből az említett tesztekkel kellett volna kiválasztanom az elfogadható hatot (a fehérbor és vörösbor vertikumonként hármat-hármat). A nagy tömegű és többségében elvetésre kerülő eredményt produkáló tesztvizsgálat elkerülése érdekében a közgazdasági tartalma alapján legvalószínűbb verzióktól kezdve kezdtem tesztelni a kointegrációs egyenleteket, és a termékvertikumonként az első szignifikánsan elfogadhatókat választottam ki.

5. ábra. Az ártranszmisszió módosított eljárásának menete Forrás: Varga–Tunyoginé Nechay–Mizik (2007b)

38

Eredmények

3. EREDMÉNYEK A kutatási eredményeim egy része a szakirodalom feldolgozásából nyert információk feldolgozásával végzett szekunder kutatásokból, másik része viszont elsődleges információk alapján, az ismertetett módszerek felhasználásával végzett primer kutatásokból származnak. 3.1. A szőlő- és borágazat helyzete A szőlő-bor ágazatban a mennyiség és minőség fogalma eltér a szokásostól. A borpiacot a sokszínűség, a különböző fajták és a termékhelyből adódóan más és más ízvilág jellemzi. A piac kinyílt, a termelők eltérő kulturális háttere, életmódja és értékrendje, a környezetvédelem preferálása nagy kihívást jelent az individuális borok piacán. (Nagy, 2008) A szőlő-bor ágazat nehéz helyzete több tényező együttes következménye. Szerepet játszott ebben a rendszerváltás gazdasági hatása, a világszintű túltermelés, a fogyasztás mérséklődése, a piaci igények változása, a szőlőés bortermelő országok körének bővülése és az eltérő szabályozás, a globális felmelegedés, a nehezedő financiális kérdéseket továbbmélyítő gazdasági válság. A hagyományosan szőlő- és bortermelő országok előállítását meghaladó mértékben árasztják el (egyre jobb minőségű) tömegboraikkal az új világ (USA, Dél-Afrika, Argentína, Ausztrália, Brazília, Chile, Új-Zéland, Peru, Uruguay) képviselői, akik mindent elkövetnek, hogy az európai piacra is betörjenek. A világ szőlőtermő területe 2009-ben 7,66 millió hektár volt, 1,2%-kal kevesebb a 2008. évihez képest. Hozzájárult ehhez a borpiac mérséklődése, valamint az Uniós piacszabályozás által támogatott ültetvény kivágási program, mely következményeként 2,5%-kal esett vissza az EU szőlőtermő területe. A legnagyobb területi mérséklődés a spanyol, az olasz és a francia gazdálkodókat érintette. A szőlőtermés 2009-ben 67,53 millió tonna volt, amely 1,5%-kal maradt el a 2008. évitől. 2008-ban 68,57, 2007-ben 66,52 és 2006-ban 66,75 millió tonna, tehát az utóbbi években kismértékben változott. [OIV, 2010a] A világ bortermelése az 1990-es évektől folyamatosan mérséklődik. A gazdasági visszaesés mélyen érintette a borágazat helyzetét, a bor csereüzletek beszűkültek. (6. ábra) Az OIV helyzetértékelése szerint 2009-ben 268,7 millió hl bor (szőlőlé és must nélkül) volt a bortermés, mely 1,1 millió hl-rel emelkedett az előző évihez képest. A világranglista élén 2009-ben Olaszország, Franciaország, Spanyolország és az USA állt. Bortermelésük adta az előállított mennyiség 56%-át. Az USA-ban és Chilében nagymértékben nőtt a bortermelés. Chile a literenkénti átlagár rovására is fokozta termelését. Ezzel szemben a brazil, az argentin, az ausztrál és a dél-afrikai mennyiség csökkent, az új-zélandi megegyezett az előző évivel. A világ 2010. évi bortermelését 254,9-263,5 millió hektoliter közé becsülik. [OIV, 2010a] A globális borfogyasztás csökkent 2009-ben, összesen 236,5 millió hl bort fogyasztottak el, mely 8,7 millió hektoliterrel maradt el a 2008. évitől. A világ összes borimportja 83,8 millió volt 2009-ben, mely 0,17 millió hektoliterrel maradt el az 45

Eredmények

előző évitől. A globális borexport 86,4 millió hl bor volt 2009-ben, amely – a fogyasztás és az import tendenciáját követve – szintén mérséklődött, méghozzá 3,47 millió hektoliter borral. A világkereskedelem szűkülése mellett 2009-ben minden 10 palack borból 3,5 palack a termelő ország területén kívül került elfogyasztásra. [OIV, 2010a] 300 250

Millió hl

200 150 100 50 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 A világ bortermelése

A világ borfogyasztása

Világ borexportja

6. ábra. A világ bortermelése, fogyasztása és exportja Forrás: OIV 2009-2010. évi jelentései

A nagy tömegű előállítás, az európai szemmel óriásinak tűnő üzemi és táblaméretek lehetővé tették a termékegységre jutó költség csökkentését. Így a nagy szállítási távolság ellenére is képesek az új világ képviselői a kontinens szőlő- és bor önköltségei alatt maradni. Kaliforniában 4-5 ezer hektár között szóródik a birtokméret, de előfordul 11 ezer hektáros is. Egyes dél-amerikai országokban (Chile, Argentína) hasonló birtokméretek találhatók, Dél-Afrikában az átlagos birtokméret 150 ha. A kínai szőlőtermesztés centruma Kaliforniával azonos szélességi fokon fekszik, déli lejtői és tengeri klímája lehetővé teszi a borszőlő előretörését. A korábban beharangozott keresletnövekedés elmaradt a várttól, mivel saját termeléssel kívánják kielégíteni a piaci igényeket (Dominé, 2004) Ma már 6. a világ legnagyobb bortermelő országainak rangsorában. A világ szőlő- és bortermelésének földrészenkénti megoszlását, valamint az adott kategória első 10 országát a 4. mellékletben mutatom be. A Európai Unió 27 tagállamában 2008-2011 között 175 millió hektár szőlőültetvény kivágására kerül sor. A kivágott terület nem érheti el a helyi termőterület 10%-át, mely a túlzott ültetvénycsökkentés elkerülését szolgálja. 2010-ben az ültetvények kivágási támogatásának legnagyobb igénylői a spanyolok 48 ezer ha (1215 millió euró értékkel, az összterületük 4,3%-a), az olaszok 16 ezer ha (137 millió euró értékkel, az összterület 1,95%-a) és a franciák 11 ezer ha (62 millió euró értékkel, az összterület 1,3%-a) területtel. (Horváth, 2010b) Az EU bortermelő országai számára 2010/2011. borpiaci évre 274 millió eurós kivágási támogatási keretet biztosít mely 60-70 ezer hektár felszámolására. (Zöldség, gyümölcs és borpiaci jelentés. 2010a, 2010b) 46

Eredmények

Millió hl

Az elmúlt 6 évet vizsgálva az Európai Unió továbbra is a világ mennyiségi bortermelésének több mint a felét adja (2004-2009 között átlagban 61,34%), és fogyasztása a világ fogyasztásának a kétharmada. A 7. ábra az Európai Unió bortermelését mutatja a világ termeléséhez képest. Az EU-27-en kívül a bortermelés 2010-es szintje alacsonyabb az előző évinél. Összességében az EU-27 által előállított bor 152 millió hektoliter, mely mintegy 6%-kal kevesebb (9,7 millió hl) az 2009. évinél, az előzetes várakozások szerint. Olaszországban csökkent 2010-ben a legnagyobb mértékben a bortermelés (-11%), Németországban 5%-kal, Franciaországban 2%-kal, a spanyoloknál szinten maradt. Jelentősen visszaesett a magyar, az osztrák és a román borkészítés mértéke is. [OIV, 2010b] 350

64,00%

300

63,00%

250

62,00%

200

61,00%

150

60,00%

100

59,00%

50

58,00%

0

57,00% 2004

2005 Világ bortermelése

2006

2007

EU bortermelése

2008

2009

EU/világ bortermelés, %

7. ábra. Az EU és a világ mennyiségi bortermelésének aránya Forrás: IWSR adatai alapján saját szerkesztés

Az EU tagországai által forgalmazott borok egységárainak rangsorában 2000-2006 között (8. ábra) az átlagár 0,85 EUR/liter volt, melynek emelkedése a minőség javulását mutatja. Franciaország egységára meghaladja az 1 EUR/litert, tehát az átlagtól nagyobb mértékben drágább minőségű bort, míg a harmadik helyen lévő Spanyolország többségében olcsó asztali bort termelt adott időszakban 0,25 EUR/liter átlagáron. Magyarország messze elmarad az EU átlagától a 0,38 EUR/liter egységár miatt, a kiváló borok magasabb áron való értékesítését nagymértékben gátolja a gyenge marketing. Európában az 1980-as években volt a legnagyobb a szőlő- és bortermelés támogatása, a közösség és az egyes államok is aktívan részt vettek a piacvédelem és a külkereskedelem alakulásában. A GATT-WTO megállapodások alapján a piacvédelem és a támogatások leépítésre kerültek. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a nem tarifális típusú akadályokat is felszámolták a harmadik országokkal kötött kétoldalú borkereskedelmi megállapodások keretében (EU-USA, EU-Ausztrália stb.). (GiraudHéraud – Soler, 2003) Ennek ellenére a világ bortermelésének emelkedése és a 47

Eredmények

borfogyasztás eklektikus volta miatt közel 60 millió hl borfelesleg keletkezik évről évre a borpiacon, mely a kiélezett versenyt tovább növelve a kereskedelmet is érintette. Az élelmiszer kiskereskedelmi láncok, a hiper- és szupermarketek feltételei a beszállítókkal szemben (például az árkialakítás, belistázás, fizetési kondíciók) alkalmazkodásra késztették a borászatokat. (Aigrain, 2007) 2,2 2 1,8 1,6

EUR/liter

1,4 1,2 1 0,8 0,6 0,4 0,2 0

ia

g zá rs

rg

ág sz or ög g ör zá G rs lo yo an g Sp zá rs ro ya ag M ia g án sá om sa R ár zt Kö h se g C á sz or sz en la es O sz ös 27 EU a ni vé lo ág Sz sz

ál

or et m

ao ci

g rtu

Né

Po

an Fr

a tri

bu m xe

sz Au

Lu

8. ábra. Az EU országai által forgalmazott borok 2000-2008 közötti átlagos egységára Forrás: Európai Bizottság 2009. évi adatai alapján saját számítás

A szőlő-bor ágazat versenyképességének elemzésére Franciaországban több tanulmányt készítettek, melyben külön figyelmet szenteltek a vertikális koordinációk jelentőségének. Az ONIVINS tanulmányaiban megállapították, hogy a francia borászatok és borkereskedő vállalkozások csupán töredékét költik kereskedelmi beruházásaikra, mint az amerikai, dél-afrikai és ausztrál, de még az új-zélandi cégek is. (Sidlovits, 2008). A magyar borászatok még a franciákhoz képest is alulmaradnak. Magyarország szőlőterülete erőteljesen csökkent az utóbbi években. 2000-ben a HNT adatai szerint 83.300 ha volt Magyarországon, amely az Unióhoz való csatlakozás után érte el a mélypontját. (9. ábra) A 2004. évi 81.717 hektárról 2010-re 71.296,7 hektárra csökkent a borvidékek termőszőlő területe. (2. táblázat) Ezen túlmenően jelentősen visszaesett a borvidéken kívüli terület nagysága is, mely egyértelműen a változó szabályzat következménye. Az összes terület és az összes szőlőtermés egyes időszakokban diszharmóniát mutat. Ebben szerepet játszik az időjárás okozta terméskiesés (2005, 2010), illetve az új telepítések alacsony termésmennyisége. 2004/2005 borpiaci évben lehetett először a kivágási támogatást igényelni, mellyel akkor sok szőlész élt. Az ültetvények kivágását és telepítését közvetlenül befolyásolja a 48

Eredmények

meghirdetett támogatások típusa. A 2010-ben nyilvántartott 71.296,7 hektár helyett mintegy 63 ezer hektárról jelentettek termést, ami a magára hagyott területekre hívja fel a figyelmet. (Tízezer hektárról eltűnt a szőlő. 2011) 130000

750000 700000

120000

Össz-terület, ha

600000

100000

550000

90000

500000 450000

80000

Össz-szőlőtermés, t

650000 110000

400000 70000 60000 2000

350000 300000 2001

2002

2003

2004

2005

Terület, ha

2006

2007

2008

2009

Szőlőtermés, t

9. ábra. A szőlőterület és a szőlőtermés alakulása Magyarországon Forrás: HNT alapján saját szerkesztés

2. táblázat Szőlőtelepítések és kivágások megoszlása Borvidéki ültetvény statisztika Év új teterület kivágás lepítés ha ha ha 2004 81716,6 3653,1 44,8 2005 80661,9 1459,5 221,2 2006 83373,8 368,9 1050,4 2007 82354,2 210,6 637,3 2008 73250,3 380,1 80,8 2009 72392,1 784,5 69,8 2010 71296,7 1032,5 111,4 Forrás: HNT, 2010

Borvidéken kívüli ültetvény statisztika új teterület kivágá lepítés ha s ha ha 866,9 51,7 2,5 1034,2 151,1 0,5 1016,1 6,6 1,8 1001,8 0,0 0,5 1027,3 3,9 0,3 540,6 1,1 0,3 457,8 8,6 0,0

Teljes ültetvény statisztika terület ha 82586,0 81706,1 84389,9 83356,0 74277,7 72932,7 71754,2

új tekivágás lepítés ha ha 3702,7 47,3 1610,6 221,7 375,5 1052,3 211,0 637,8 384,0 81,1 785,6 70,1 1041,2 111,4

Magyarországon az uniós csatlakozás óta 10.832 ha szőlőültetvény kivágására került sor, mely az eredeti termőterület mintegy 10%-a. A magyar szőlőtermesztők a 2005/2006-os borpiaci év óta átlagosan 3,485 MFt-ot igényeltek kivágási támogatás címén évente, mely mintegy 2193 ha/év ültetvény felszámolását jelentette. (Horváth, 2010b) Az értékesítési nehézségek előrevetítik a kivágási támogatások iránti igény emelkedését. Kedvező, hogy támogatással tudják felszámolni a gazdák a gazdaságtalan ültetvényeket. Az ültetvények kétharmada, 30 év körüli és tőkehiányos. A gazdaságos művelést össze kell hangolni a piaci céllal a külföldi piacon való sikerek eléréshez. (BASF Szőlészeti és Borászati Konferencia, 2010)

49

Eredmények

Az ágazatot folyamatos átalakulások jellemzik. 2000-ben a termelés igen elaprózott hazai méretek között folyt. (10. ábra, 5. melléklet) Az egy üzemre jutó terület átlagos nagysága alig változott, 0,66-ról 1,01 ha-ra emelkedett, s az 1 ha alatti üzemek részesedése – az adott évi összes területből – 41%-ról 24%-ra csökkent 2009-re. Az 1-5 hektáros őstermelők száma kismértékben csökkent, a területváltozás minimális mérséklődése mellett. Kedvező, hogy emelkedett az 5-10 ha közötti vállalkozók száma, s ennél is nagyobb arányban az általuk művelt ültetvények területe. Az ágazat jövője szempontjából ennél lényegesebb, hogy a 10-30 ha közötti üzemek száma több mint 2,5-szeresére, a művelt terület pedig háromszorosára nőtt; illetőleg a 30-100 ha-os vállalkozások száma 2,6-szeresére, az összterületük pedig 2,7-szerezése emelkedett. Bár ezt a közel azonos növekedési ütemet nem éri el a 100 ha felettiek száma, 2000. évihez képest mind az üzemek száma, mind az összterületből való részesdésük csekély mértékben (1,2) növekedett. 75000 70000 65000

30000 70085

59475

60000

25000

23910 ha 21145 ha

55000

20634

20000

45000 17536 ha

40000

15000 35000

Terület, ha

Üzemszám, db

50000

12399 ha

30000 25000

10000

10626 ha

20000

17714

7966 ha

15000 10123

10000

4777 ha

5000

4027 ha

3266 ha

2997 ha

5000

922 1548

295 773

5,1-10,0 ha

10,1-30, 0 ha

0 0,5-1,0 ha 2000_Üzemszám, db

1,1-5,0 ha

2009_Üzemszám, db

62

161

30,1-100,0 ha

2000_Összes terület,ha

2669 ha 18

22

0

100,0 ha< 2009_Összes terület,ha

10. ábra. A szőlőtermesztő vállalkozások számának és területének megoszlása 2000-ben és 2009-ben Forrás: HNT adatai alapján sajátszerkesztés

A nagygazdaságok kihasználhatják a méretökonómiai előnyöket, azonban ennek az a feltétele, hogy a szőlőterület egy táblában, vagy legalább egymáshoz közel helyezkedjen el. A birtokkoncentráció elindult, de még mindig túl sok a törpegazdaság. Az egy hektár alatti szőlőterület árbevétele, illetve jövedelme nem biztosítja a gazdálkodók megélhetését, mivel az ágazati eredmény hektikus, 2009-ben az egyéni gazdaságokban csupán 6539 Ft/ha volt. Az őstermelőknek biztosított 600 EFt/év árbevétel alatti adómentesség (SzJA. Tv. 11-12.§.) lehetőségét kihasználva az 1 ha alattiak nyugdíj- vagy kereset-kiegészítés, hobbi vagy saját bor előállítása céljából 50

Eredmények

foglalkoznak szőlőtermesztéssel. Vannak köztük olyan ültetvények is, melyeket a régi háztáji rendszerben művelő idős emberek már nem tudnak, utódaik pedig nem akarnak megművelni. Felszámolásukra voltak próbálkozások (például földet életjáradékért), melynek igénybevételét akadályozza az előírt 1 ha-os minimális terület nagysága és a területek szétszórtsága. A Lorenz-görbék (11. ábra) a szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdaságok földhasználat- koncentráltság mértékének növekedését mutatják a 2000-ről 2009-re. 100,00 90,00

Összes terület %-a

80,00 70,00 60,00 50,00 40,00 30,00 20,00 10,00 0,00 0,00

10,00

20,00

30,00

40,00

50,00

60,00

Üzemszám %-a 2000. év

70,00

80,00

90,00

100,00

2009. év

11. ábra. A magyar szőlőtermő-területek koncentráltságának Lorenz-görbéi 2000. és 2009. években Forrás: HNT adatok alapján saját szerkesztés

A szőlőtermés 2009-re 2000-hez viszonyítva 2,15%-kal nőtt, ez a növekedés az évek során jelentős ingadozást mutat. 2002-ben 68,7%-a volt a 2009. évi bázisnak, ugyanakkor 2004-ben 26%-kal meghaladta azt. Ezek az adatok jól bizonyítják a szőlőtermesztés eredményének szélsőséges változásait. Hasonló következtetés vonható le a dinamikus viszonyszámokból is. A láncviszonyszámok mértani átlaga alapján számolt szőlőtermés éves átlagos növekedési üteme a vizsgált 10 évben 3,16% volt. (3. táblázat) Magyarország ökológiai adottságai a szőlőtermesztésre kiválóan alkalmasak. Az évszázadok során különféle minőségileg eltérő borvidékek különültek el, amelyeknek sajátos fajtaösszetétele a világon egyedülálló minőségi borkészítést tesz lehetővé. A kép teljesebbé tétele érdekében bemutatom a borvidékeink jellemző adatait. Borvidékenként is jelentősen változott a borszőlőültetvények területe. (6.a melléklet) Ezt egyértelműen befolyásolja a borászatok koncentrációja. Azon a borvidéken, ahol a szőlőfelvásárló gazdasági táraságok nagy része felszámolásra kerül, a szőlészek nagyobb mértékben igényelték a kivágási támogatást. Bár legnagyobb visszaesés a Kunsági borvidéket jellemzi, még mindig jelentős a többihez képest, mely részben a homoki bor viszonylagos versenyképességére utal. A borszőlő élőmunkaigényes növény, ezáltal jelentősen hozzájárul a foglalkoztatáshoz. A történelmi borvidékek kisebb változása figyelhető meg, melynek oka elsősorban az, hogy be van határolva a 51

Eredmények

terület, korlátozottan vagy egyáltalán nem növelhető (például Tokaj). Ezért sok termelő nem tud megjelenni piacbefolyásoló mennyiségű termékkel, ezáltal a szőlő- és bortermeléssel foglalkozó jövedelmi helyzetén és alkupozícióján nem képes javítani. 3. táblázat A szőlőtermés alakulása 2000-2009 között Megnevezés Szőlőtermés, t

Bázis viszonyszám Lánc viszonyszám

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

559697 688232 384352 485736 706949 448123 503191 527975 501488 571706

100

123,0

68,7

86,8

126,3

80,1

89,9

94,3

89,6

102,1

100

123,0

55,8

126,4

145,5

63,4

112,3

104,9

95,0

114,0

Forrás: AKI adati alapján saját számítás

Magyarország a 90-es években még a világ 6. legnagyobb bortermelő országa volt, jelenleg a világ bor-piacvezető országainak rangsorában a 14-15. helyen áll, míg az EU tagországok között a 7. helyet foglalja el. (7. melléklet) A bortermelés az 1990-es évektől kezdődő mérséklődése jelenleg is tart. A 2004-es legmagasabb mennyiség után fokozatos visszaesés következett be. (4. táblázat). A 2010-es rendhagyó időjárási viszonyoknak köszönhetően a HNT adatai szerint 1,645 millió hektoliter bor készült, mely az átlagos évjáratok mennyiségének a fele. Horváth (2010a) megítélése szerint ennél több bort állítottak elő, azonban nem tudható, hogy magyar szőlőből mennyi forrt a magyar határokon túl, mivel jelentős mennyiséget vásároltak fel illegálisan szlovák, román és cseh felvásárlók. 4. táblázat Magyarország bortermelésének aránya az EU és a világ bortermeléséhez viszonyítva 2004-2009 között Megnevezés Magyarország (millió hl) EU 27 ország (millió hl) A világ bortermelése (millió hl) Magyarország részesedése az EU bortermeléséből (%) Magyarország részesedése a világ bortermeléséből (%)

2004

2005

2006

2007

2008

2009

4,34 189,0 296,9

3,10 172,3 282,2

3,14 176,8 283,1

3,22 161,3 266,1

3,45 159,5 267,4

3,5 160,6 266,0

2,30

1,80

1,78

2,00

2,16

2,18

1,46

1,10

1,11

1,21

1,29

1,32

Forrás: OIV és KSH adatbázis alapján A borfogyasztás 2002-ig emelkedett, 2006-ig gyakorlatilag szinten maradt, azonban 2008-2009-ben drasztikusan visszaesett. Ez még a szakmai körökben mélypontnak ítélt 1995-ös (26,3 l/fő) fogyasztást sem érte el. (12. ábra) Az ábra szerint a vizsgált időszakban Magyarországon 2002-ben volt a legmagasabb az egy főre jutó borfogyasztás. Csökkenésében nagy szerepet kapott a szűkülő vagy stagnáló reálbér. A fogyasztói árak emelkedése és a háztartások mérséklődő reáljövedelme a végső 52

Eredmények

fogyasztást visszafogásra, de mindenképpen átalakításra késztette. (KSH, 2010) A fogyasztás szerkezete szintén módosult, az élvezeti cikkek közül megnőtt az alkoholmentes italok részaránya, s a borfogyasztás jelentős hátrányt szenvedett el a sör javára. A fogyasztók a minőségi borokat (60%) előtérbe helyezték az asztali borokhoz képest, mely a fogyasztói szokások változását jelzi. (Szabó Z. 2003) 40 35 30

liter/fő

25 20 15 10 5 0 1990

1995 2000

2001 2002

2003 2004

2005 2006

2007 2008

2009

12. ábra Egy főre jutó borfogyasztás Magyarországon (1999-2009) Forrás: KSH adatai alapján saját szerkesztés

A visszaesés egyik oka az újvilágból érkező borimport nagy mennyisége volt. A 2008/2009-es évi forintgyengülés következtében azonban csaknem 30%-kal csökkent a behozott borok mennyisége 2009 év elején, mely kedvező hatással volt a hazai borpiacra. Magyarország exportja éves szinten átlagban 700 ezer hektoliter, mely az átlagtermelés 20%-a. 2007-től visszaesés tapasztalható, viszont a kiviteli átlagár 2008ban átlépte az 1 EUR-t, mely a minőségi kereslet mérsékelt növekedését jelenti. Az export és import alakulásáról a 8. melléklet tájékoztat. A borászati termékek cserearány indexében szerepet játszó forint árfolyam hatását vizsgálta Bozsik et al. (2002), Bozsik (2004). Megállapításuk napjainkban is érvényes, miszerint a palackos borok komparatív előnye mérséklődött, a hordós boroké pedig stabilan alacsony. A magyar szőlő-bor termékpálya feszültségei A borászatok privatizációjakor a szőlőtermesztők kizárásra kerültek, így teljesen kiszolgáltatottá váltak. Alkupozíciójuk a borászatokkal szemben is minimális, mert bár előírások szabják meg a borvidékek közötti szőlőfelvásárlások lehetőségét, a (külföldi) tulajdonos gazdaságossági szempontok alapján bezárhatja azt, más forrásból pótolva az alapanyagot vagy akár a készterméket. A nyugat-európai szőlészetek és borászatok egy része szövetkezeti alapon működik, ahol a szőlő leadásakor előleget kapnak a termelők, majd a bor értékesítése után keletkezett profitot visszaosztják a tulajdonos tagoknak. Az integrációs kapcsolatok szétesése a szőlőtermelőket nem kényszeríti rá az egységes minőség elérésére, az értékesítési bizonytalanság pedig az ültetvénykivágás, a szőlőtermesztés felszámolása felé vezérli. A jövő által diktált kihívásokat csak azok a pincészetek, szőlőtermesztők tudják teljesíteni, akik képesek szövetkezni, a termelést koncentrálni, a végtermék kínálatát a kereslethez igazítani. 53

Eredmények

A hazai szőlőterület csökken, hazai borok fogyasztása visszaesett, míg az importborok aránya gyorsan növekszik. A behozott borok ára sokszor a felét sem éri el a minőségi magyar palackos borok árának, s a nehéz gazdasági helyzetben árérzékeny vásárlók inkább az olcsóbbat választják. Véleményem szerint részben a gépesítéssel elérhető hatékonyság növelése lehetne megoldás, másrészt a különleges igények kielégítésére való törekvés. A presztízs termékek fogyasztását a likviditási gondok visszavetették. A gépesítés nem hozta a várt eredmény, a gépi szüret és az ápolási munkák gépesítésének elterjedése ellenére sem. Véleményem szerint a területek elaprózódottsága a gépi munkák hatékonyságát rontják, például a különböző dűlők messze vannak mind a telephelytől, mind egymástól, megnövelve az útiköltséget. A magyar piacon lévő borfeleslegek árletörő hatását az újborra meghirdetett borlepárlási támogatás segítségével mérsékelték, 2009-ben mintegy 100 ezer hl bor került kivonásra. A 2004/2005-2009/2010 borpiaci év átlagában 144 MFt támogatással 33.717 hl bor került lepárlásra évente. A 2010. évi igénylés is alatta maradt az előző évi 1,85 millió eurós lepárlási igénynek. (Horváth, 2010b) Napjainkra bebizonyosodott, hogy az agrárpolitika eredeti célkitűzése nem teljesült, mivel a tagállamok között esélyegyenlőtlenség jött létre a támogatottsági szintben, a termelői jövedelemben és a versenyképességben. Az újonnan csatlakozók mezőgazdasági termelői versenyhátrányban vannak a régi tagállamokkal szemben, mely egyes szektorokban behozhatatlanná vált. A tanácskozás résztvevői jogi garanciát sürgetnek a multinacionális kereskedelmi láncok lefölöző magatartása ellen, a túlzott adminisztrációs terhek mérséklésében. Elutasították a közvetlen támogatások kiegyenlítésének 2013 utáni átmeneti időszakát, s annak kiterjesztését kérték az EU27-re, elvetve a történelmi bázis elvét. A lakosságban tudatosítani szükséges az agrárium élelmiszer-előállításon kívüli jelentőségét a fenntartható vidék, a környezetvédelem biztosításában. (Brnoi tanácskozás, 2010) Nagy ellentmondás, hogy miközben 1,3 milliárd euróval segíti a termelést az unió évente, ebből mintegy 500 milliót fordítanak a borok piacról való kivonására, az ágazat versenyképességének megteremtése helyett. A szőlőtelepítés és termesztés, majd a lepárlás egyidejűleg való támogatása elfogadhatatlan. Ehhez kívánták igazítani a korábbi uniós bortermelő tagországok a támogatási gyakorlatot, mely szerint a támogatásokat a történelmi jogosultság alapján osztották volna szét. (Nagy, 2008) Az atomizált termelők rugalmatlanok, érdekképviseleti esélyük gyenge, az élelmiszeripar viszonylagos koncentráltsága és centralizáltságával szemben kiszolgáltatottak. A szőlőtermesztők nem érdekeltek a végtermék minőségében. Végeredményben az alapanyag-termelők veszteséget szenvednek a vertikum minden láncszemében. Az élelmiszeripar alacsony, a termelő magasabb árra törekszik, de elkülönül az érdekeltség a minőségi vagy mennyiségi átvételben is. Azonban éppen ezen ellentét feloldásában van a gazdasági hajtóerő. Megoldást jelenthet a termelői, illetőleg a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem közötti tartós együttműködés, amelynek a lényege: minden szereplő alárendelése a végcélnak.

54

Eredmények

Jogszabály módosítást javasolnak a szakma képviselői, melyet hasonlóan ítélek meg. A szőlő-bor termékpálya szabályozó rendszerét ésszerűsíteni szükséges. A pincekönyv egyes tételei túlbonyolítottak, a veszteségnormák újraszabályozásra, a borkísérő okmányok egyszerűsítésre szorulnak. A versenyhátrányt tovább növeli az ellenőrző hatóságok duplikációja, a minősítési díjak túlzott mértéke. Az EU borpiaci reform második szakaszának feladataival (termékleírások, termőhelyi és ültetvénykataszter javítása például) egyidejűleg a szabályozó rendszer racionalizálása is elvégzendő. (Tele lett a pincekönyvük! 2010) Elősegíthetné az értékesítést, ha a borfeldolgozók értékesíthetnék saját termékeiket, illetve a termelői borkimérések száma gyarapodna. Az 500 hl-es mennyiség alatti termelőket a minőségi borok előállítására kívánják ösztönözni azzal, hogy az első négy tétel minősítése ingyenes lesz. (Agroline, 2010) A borhamisítás, a nem megfelelő borkezelés felröppenő híre óriási veszteséget okoz nem csupán az adott borászatnak, hanem a borvidéknek, sőt a magyar borok hírnevének is. Az 1990-es években kiderült osztrák borhamisítást kísérő piacvesztést 10 év alatt sikerült visszaállítaniuk, melyet nagy szigorítással és igen drága marketing munkával értek el. Nagy (2008) szerint Magyarországot gabonatermelő országként ismerik, a magyar bor világhíre feledésbe merült, ezért további feladatokat ró a törvényalkotókra és a borászatokra a minőségi termék előállítása, a borhamisítás visszaszorítása. A globalizációs hatások alkalmazkodásra kényszerítik a termelőket. Ma a vevői igények a multinacionális áruházláncokon keresztül jutnak el a borászatokhoz és a szőlőtermesztőkhöz. A szuper- és hipermarketek tömeges, azonos minőségű, olcsó borok folyamatos kínálatát követelik meg. Ennek biztosítására a magyar borászatok zöme nem képes. Egyrészt, mert Magyarország adottságai különlegesek, s bár a 22 borvidék nem feltétlenül indokolt, azonban a helyi klimatikus és talajviszonyok eltérő ízvilágot jelenítenek meg ugyanazon szőlő- és borfajtánál a legtöbb borvidéken. Másrészt a szőlőültetvények elaprózottak, a borászatok mérete sem mindig éri el a gazdaságos termelési méretet, ezt a gazdák nagy száma is mutatja. Mindezek elősegítik az olcsó importborok keresletének emelkedését. A dél-amerikai, a kaliforniai és az ausztrál palackos borok 400-700 Ft/palack áron kaphatók. A piaczavaró hatást Magyarországon mégsem ezek, hanem a hiányos eredet-megjelölésű és kétes minőségű beáramló olasz lédig borok okozzák. Egyes áruházláncok polcain megjelentek az ízesített, bor alapú ázsiai italok, többféle ízben, 400-500 Ft/palack áron, alacsony (10%) alkoholtartalommal. (Import borok pótolják a hazai hiányt. 2010) Törvényi szabályozás módosítására lenne szükség – osztrák példára –, hogy amíg a magyar szőlőtermelők képesek biztosítani a borászatok alapanyag-szükségletét, addig ne lehessen olcsó importbort forgalomba hozni. A szőlőültetvények jelentősen csökkentek, a borászat mégis túltermeléssel küzd egyes borvidékeken. Érdekes ellentmondás, hogy miközben a borászatok egy része a benn maradt borkészletektől szenved, mások hiányról beszélnek. Importra szorul a borvidék, nem képesek az éves piaci igényt kielégíteni, ezzel szemben lehetőség van 1000 tonna szőlő ausztriai kivitelére. A szőlő-exportot a kényszer is magával hozhatta, hiszen az osztrák szövetkezet (bár nem adta még el a tavalyi borkészletet), lehetővé tette a kedvezményes hitel felvételét. 55

Eredmények

Az agrárinformációs rendszer, a szőlősgazdák és a felvásárlók közötti információcsere elégtelenségét bizonyítja, hogy bár számítottak a terméskiesésre, a borászatok mégis jóval az önköltséget fedező szőlőár helyett annak csupán töredékét fizették kilogrammonként. 2010 rendhagyó időjárási viszonyai miatt emelkedtek a szőlő felvásárlási árak, azonban a szőlőtermesztők anyagi gondjai továbbra is fennállnak, mivel a terméskiesést a mérsékelten emelkedő átlagárak nem képesek kompenzálni. Felmerül a kérdés, hogy a szőlősgazdák vajon miért nem érdeklődnek az értékesítési lehetőségek után, illetve a borászatok miért nem integrálják a szőlősgazdákat a szükséges alapanyag biztosítása érdekében? A nyilvántartások pontos vezetése, a szükséges adatközlés, a szakmai piaci viszonyok ismerete nélkül több hasonló esetre kerülhet sor. Integrációs kapcsolatok, szövetkezés nélkül a gazdák magukra maradnak, azonban a szüreti értékesítési lehetőségek figyelmen kívül hagyása nem menti fel őket saját felelősségük alól. A szőlőültetvény hosszú távú gazdasági tevékenységet kíván, érthetetlen a rövidtávon való gondolkodás. A hitel túl drága, a banki előírásoknak a legtöbb termelő nem felel meg. A több éve gazdaságosan működő borászatokban elindították a korszerűsítést, hiszen a piac azon vállalkozásokat jutalmazza, akik képesek előre tervezni, felkészülnek a változásra. Azonban a hitelek visszafizetése az utólagos és késedelmes árbevételek miatt egyre nagyobb financiális gondokat jelent a vállalkozások számára. 3.2. A magyar szőlő- és borágazat üzemgazdasági kérdései A szőlőtermesztés költség-jövedelem elemzése során alapvetően három fő adatbázisra támaszkodtam: 1. a szőlő-bor ágazat helyzetét leíró országos szintű KSH, AKI, HNT adatbázisára, 2. az AKI tesztüzemi rendszeréből a szőlőtermesztésre vonatkozó üzemsoros adataira, valamint 3. az esettanulmány során gyűjtött speciális adatokra. Bár a rendelkezésre álló adatok eltérő időpontokra vonatkoznak, az elemzés során a vizsgálat céljától tettem függővé az időtávlatok kiválasztását. A szőlőtermesztés jövedelemhelyzetét alapvetően a szőlő értékesítési ára, a területegységre eső költség és az átlaghozam határozza meg. Az alacsony hatékonysággal, magas önköltséggel termelt szőlő felhasználása a borászat jövedelemhelyzetére hat negatívan. Az AKI tesztüzemi gazdaságaiban a szőlőtermesztés a kedvező hozamok (9. melléklet) ellenére veszteséges, vagy csak minimális hasznot hozott a 2000. évi eredményt kivéve. (5. táblázat) A veszteség oka a szőlő alacsony felvásárlási árának és költségek erőteljes növekedésének tulajdonítható. A szakmailag elfogadható 25%-os költségarányos jövedelmezőségi színvonal eléréséhez 227%-os árnövekedésre lenne szükség a társas gazdaságoknál 2009-ben. Ezzel szemben az értékesítési ár az egyéni gazdaságoknál nem változott, a társas gazdaságok esetében mindössze 4%-kal növekedett. Az 56

Eredmények

önköltség éves átlagos növekedési üteme a vizsgált időszakban 4% volt az egyéni, és 17% a társas gazdaságoknál. (6. táblázat) Az önköltség éves átlagos növekedés mértéke az egyéni vállalkozásoknál 1760 Ft/t volt, az értékesítési áré pedig 5,56 Ft/t. A társas gazdaságoknál az önköltség 7951 Ft/t-val nőtt évente, az egységár csupán 2453 Ft/tval. A termelési költség (Ft/ha) és a termelési érték (Ft/ha) változásának üteme és mértéke szintén a romló jövedelemhelyzetre mutat rá. 5. táblázat A borszőlőtermesztés jellemző mutatói

Megnevezés

2000 Egyéni Társas gazdaság gazdaság


Termésátlag, t/ha 9,31 11,57 Termelési érték, Ft/ha 463 374 565 725 Termelés költség, Ft/ha 386 994 277 042 Ágazati eredmény, Ft/ha 76 380 288 683 Fedezeti hozzájárulás, Ft/ha 369 131 499 760 100 Ft költségre jutó eredmény, Ft/ha 19,7 104,2 Főtermék önköltség, Ft/t 41860 23938 Értékesítési átlagár, Ft/t 49379 48559 Egységnyi termékre jutó jövedelem, Ft/t. 7519 24621 Forrás: AKI (2010) adatai és saját számítás


10,43 474 331 528 291 -53 960 370 465

11,09 664 070 626 542 37 528 497 000

9,27 539 974 533 436 6539 427 097

6,58 558 997 628 065 -69 068 428 938

-10,2 50780 43277

6,0 56474 57555

1,2 57699 49429

-11,0 95498 70638

-7503

1081

-8270

-24860

6. táblázat A borszőlőtermesztést jellemző mutatók éves átlagos változásának üteme és mértéke 2000-2009 között

Megnevezés

Egyéni gazdaságok Éves átlagos Éves átlagos növekedés növekedés üteme mértéke % Ft/egység 2 8511

Termelési érték, Ft/ha Termelési költség, 4 Ft/ha Értékesítési átlagár, Ft/t 0 Önköltség, Ft/t 4 Ágazati eredmény Forrás: AKI adatai alapján saját számítás

Társas gazdaságok Éves átlagos Éves átlagos növekedés növekedés üteme mértéke % Ft/egység -1 -748

16271

10

39003

5,56 1760 -7760

4 17 -

2453 7951 -39750

A 100 Ft költségre jutó eredmény (5. táblázat) 2000-ben 19,7 Ft/ha, 2009-ben csupán 1,2 Ft/ha volt az egyéni gazdaságoknál, míg ugyanezen időszakban 104,2 Ft/ha a társas 57

Eredmények

gazdaságokban, amely 2009-re -11 Ft/ha veszteséget jelentett. Ennek megfelelően alakult az egységnyi termékre jutó jövedelem, mely 2000-2009. között mindkét üzemtípusnál negatív eredményt hozott (-8270 és -24.860 Ft/ha) az időszak végére. A vizsgált időszakban az egyéni gazdaságok által elért termelési érték növekedés éves átlagos mértéke 8511 Ft/ha volt, szemben a termelési költség több mint 50%-os emelkedésével, mely 16.270 Ft költségnövekedést jelentett hektáronként. A termelési érték növekedésének üteme 67%, a termelési költségé pedig 73%-ot tett ki évente. Az értékesítési ár évente 5,6 Ft-tal, az önköltség 1760 Ft-tal emelkedett tonnánként. Az ágazati eredmény a fenti adatokból következően 7760 Ft-tal csökkentette a hektáronkénti jövedelmet. A társas vállalkozásoknál még ennél is kedvezőtlenebb a helyzet. Az árbevétel mértéke 748 Ft-tal csökkent hektáronként évente, a termelési költség ezzel szemben 39.003 Ft-ot tett ki hektáronként. Ebben nagy szerepet játszik a gazdasági társaságok 2004. évtől indított beruházása, az értékcsökkenési leírás (7. táblázat) az előző időszakhoz képest több mint hatszorosára nőtt, azóta is tartva ezt a magas szintet. Felmerül a kérdés, hogy a fejlesztési döntések mennyire voltak megalapozottak, illetve ebben mekkora szerepet játszottak a meghirdetett pályázatok. 7. táblázat A borszőlőtermesztés költségalakulása Megnevezés

2000 2004 2009 Egyéni g. Társas g. Egyéni g. Társas g. Egyéni g. Társas g. Termelés költség, Ft/ha 386994 277042 528291 626542 533436 628065 Műtrágya költség, Ft/ha 5958 10282 13234 5669 9280 10055 Növényvédőszer ktg.,Ft/ha 79151 43226 77465 69515 92452 98105 Szervestrágya ktg., Ft/ha 12016 3931 3058 154 Munkabér+közterhe, Ft/ha 97305 78337 154112 124530 132598 162479 Földbérleti díj, Ft/ha 15784 25960 3534 42916 1800 55738 Értékcsökkenési leírás, Ft/ha 36914 23029 127594 145416 136659 136759 Gépköltség (változó), Ft/ha 9181 24277 36440 48270 112878 49704 Idegen gépi szolg. ktg., Ft/ha 51956 6853 38862 41826 46785 27385 Főtermék önköltsége, Ft/t 41860 23938 50780 56474 57699 95498 Forrás: AKI, 2010

A termelési költség meghatározó tényezői a növényvédőszer, az élőmunka és a gépi költségek, a már említett értékcsökkenési leírás mellett. Mindhárom állandó emelkedést mutat, amely összefügg a felhasznált anyagok és energiahordozók árának, valamint a munkabér közterhének növekedésével. A borszőlőtermesztés költségszerkezetét az egyéni és társas vállalkozásokban a 10. melléklet tartalmazza. Ebből kitűnik, hogy mindkét üzemtípusnál a termelési költségek között a legnagyobb hányadot a munkabér és közterhei, a növényvédőszer költségei és a gépüzemeltetéssel összefüggő költségek teszik ki. 2003-2009 között a növényvédőszer magas költségei szinten maradtak, a munkabérrel kapcsolatos terhek a 58

Eredmények

társas vállalkozásokban 15%-kal (12.520 Ft/ha) emelkedtek évente átlagosan, az egyéni gazdaságokban gyakorlatilag nem változtak. A gépüzemeltetés költségei éppen ellenkezőleg alakultak, az egyéni gazdaságban emelkedtek 14%-kal évente átlagosan, míg a társas gazdaságokban mérsékelten (3%) növekedett. Az értékcsökkenési leírás mindkét üzemtípusnál fokozódott. Az egyéni gazdaságokban az éves átlagos növekedés üteme 15%, azaz 13.139 Ft/ha volt évente. A társas gazdaságokban ezt meghaladó, 21% volt a változás üteme, mértéke pedig 15.689 Ft/ha évente. A szőlőtermesztés főbb költség összetevőinek megoszlását a 13. ábra mutatja.

100% 90% 80%

Többi költség

70%

Gazdasági általános költség

60%

Értékcsökkenési leírás

50%

Földbérleti díj

40%

Gépi szolgáltatás költsége

30%

Munkabér költségei Növényvédőszer-költség

20% 10% 0% 2003

2009

Egyéni gazdaságok

2003

2009

Társas gazdaságok

13. ábra. A szőlőtermesztés főbb költség tényezőinek megoszlása Forrás: AKI tesztüzemi adatai alapján saját számítás

Az 1 ha-ra jutó termelési költségek az egyéni gazdaságoknál a 2003. évi 404.772 Ft/ha-ról 2009-re 491.703 Ft/ha-ra nőttek, míg a társas gazdaságok esetében 329.813 Ft/ha-ról 706.979 Ft/ha-ra emelkedtek. A termelési költség éves átlagos üteme az egyéni gazdaságok esetében 6,2% volt, mely évente 27.068 Ft/ha, a bázishoz képest ez 44%-os költségnövekedést jelentett. A társas gazdaságoknál a költségek éves átlagos üteme 12% volt, mely évente 52.321 Ft-tal, a bázishoz képest 93%-kal emelte a hektáronkénti költségeket. Utóbbi esetben ez a növekedés komoly gondok elé állította a társas gazdaságokat. A 14. ábrán bemutatom a termelési költségek időbeni változását leíró trendegyenleteket, melyek időben növekvő, de nem egyenletes változásról tanúskodnak. A különböző trendegyenletek közül a harmadfokú parabola egyenletek idomultak leginkább az idősorokhoz.

59

Eredmények 800 000 700 000 600 000

Ft/ha

500 000 400 000

y = 282,24x3 - 2E+06x2 + 3E+09x - 2E+12 R2 = 0,8043

300 000 3

2

y = -1013,5x + 6E+06x - 1E+10x + 8E+12 2

200 000

R = 0,8106

100 000

y = 3,2455x - 21481x + 5E+07x - 3E+10

3

2

2

R = 0,7462 0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

Egyéni gazdaságok

Társas vállalkozások

Országos átlag

Polinom. (Társas vállalkozások)

Polinom. (Egyéni gazdaságok)

Polinom. (Országos átlag)

2009

14. ábra. Termelési költség alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban Forrás: AKI adatai alapján saját szerkesztés

A borszőlő termésátlagának éves átlagos növekedési üteme 2003-2009 között csupán 4% volt az egyéni gazdaságoknál, mely a bázishoz képest 27%-kal növekedett. A társas gazdaságokban ezzel szemben évente 4%-kal, a bázishoz képest pedig 24%-kal csökkent. Az egyéni gazdaságok termésátlaga közelebb áll a vizsgált időszak folyamán mind az országos átlaghoz, mind a piacmeghatározó gazdaságok termésátlagához, mint a gazdasági társaságok átlagához. (15. ábra) A termésátlagokat és így az összes szőlőtermést 2000-2005 közötti időszakban nagy ingadozások jellemzik, az utóbbi 5 évben kiegyenlítettebbé vált. Az átlagtermés országos átlaga a minőségi termelés elérését szolgáló terméskorlátozás felé mutat. A szőlészek és borászok egy része a fajta minőségi adottságait leginkább tükröző termésmennyiségre törekszik. Azon években, ahol a szőlőtermés változása nem követi az összterület változását és az átlagtermés ingadozását, valószínűsíthető, hogy a szőlészek a mennyiséggel igyekeztek az önköltség közeli szőlőfelvásárlási árakból adódó árbevétel kiesést pótolni. Vizsgálataim szerint sem a vizsgált időszakban az egyes szektorok termésátlagai időben határozott tendenciát nem mutatnak, viszont megfigyelhető bizonyos kiegyenlítődési folyamat. A termésátlagok borvidékenkénti megoszlását a 6b. mellékletben mutatom be.

60

Eredmények

12,00 11,00 10,00

t/ha

9,00 8,00 7,00 6,00 5,00 4,00 1999

2000

2001

2002

Egyéni gazdaságok

2003

2004

2005

2006


2007

2008

2009

Országos átlag

15. ábra. A borszőlő átlaghozama a tesztüzemekben Forrás: AKI adatai alapján saját szerkesztés

A termelési érték az egyéni gazdaságokban a vizsgált években meglehetősen változékony képet mutat, a 2003. évi 505.015 Ft/ha-ral szemben 2009-ben már csak 489.615 Ft/ha volt. (16. ábra) A társas gazdaságokban a 2003. évi 377.557 Ft/ha-ról 653.288 Ft/ha-ra nőtt. A termelési költségek magas éves átlagos növekedési ütemétől eltérően az egyéni gazdaságoknál mindössze 3,7%, a társas gazdaságoknál ennél is kevesebb, alig 2% árbevétel emelkedést tapasztalható. Az egyéni gazdaságokban ez évente 17.829 Ft/ha-os, a bázishoz képest 25%-os termelési érték növekedést jelentett. A társas gazdaságok a szinte megduplázódott költségnövekedésével szemben 9.886 Ft/ha-ral, a bázishoz képest 12%-kal könyvelhettek el több árbevételt. 1 200 000 1 000 000

Ft/ha

800 000 600 000 400 000 200 000 0 1999

2000

2001

2002

Egyéni gazdaságok

2003

2004

2005

2006

Társas gazdaságok

2007

2008

2009

Országos átlag

16. ábra. Termelési érték alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban Forrás: AKI adatai alapján saját szerkesztés 61

Eredmények

Ennek megfelelően az ágazati eredmény mind az egyéni, mind a társas gazdaságoknál jelentősen ingadozott. (5. táblázat) Mindkét üzemtípusnál két évben is jelentős ráfizetéssel gazdálkodtak. Évente átlagosan – a vizsgált időszakban – több mint 30%kal (5190 Ft/ha) kevesebb volt az eredmény az egyéni gazdaságok esetében annak ellenére, hogy az időszak elejéhez képest 11%-kal több volt a nyereség. A társas gazdaságokban 10,5%-kal (30.789 Ft/ha) mérséklődött az eredmény évről évre átlagosan, azonban a bázisévhez képest 140%-kal szűkült az elérhető nyereség. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a főtermék önköltsége folyamatosan nőtt. (17. ábra) Társas vállalkozások esetében az önköltség évente átlagosan 17%-kal emelkedett, azonban a szőlő ára gyakorlatilag szinten maradt. Némileg kedvezőbb volt a helyzet az egyéni gazdaságoknál, ahol az önköltség 2%-kal emelkedett évente átlagosan, szintén változatlan, vagy kissé mérséklődő szőlő felvásárlási árak mellett. A bázishoz képest az önköltség 12%-kal emelkedett, míg az ár 16%-kal visszaesett. A társas gazdaságoknál pedig 153%-kal, tehát igen erőteljesen növekedett az önköltség, az árak ellenben csak 30%-kal nőttek. 100000 90000 80000 70000 60000 Ft/t 50000 40000 30000 20000 10000 0

Egyéni Társas Egyéni Társas Egyéni Társas gazdaság gazdaság gazdaság gazdaság gazdaság gazdaság 2000

2003

Értékesítési átlagár, Ft/t

2009

Önköltség, Ft/t

17. ábra. Az önköltség és az értékesítési ár alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban Forrás: AKI adatok alapján saját szerkesztés

Az értékesítési ár és az önköltség elemzésekor arra a megállapításra jutottam, hogy országos szinten a kedvezőtlen helyzet kialakulásának fő oka, hogy a termelési költségeket nem fedezik a felvásárlási árak. 2000-ben az értékesítési átlagár mind az egyéni, mind a társas gazdaságoknál meghaladta az önköltséget, tehát valamilyen szintű jövedelmet tudtak realizálni. (18. ábra) 2009-re ez a tendencia megfordult, ahol a termékegységre jutó költséget nem fedezi a borszőlő felvásárlási ára. Szervezeti formánként van eltérés az önköltség és a borszőlő értékesítési ára között, azonban a 62

Eredmények

tendencia mindenhol egyforma. Az árak és az önköltség összevetése azt mutatja, hogy a szőlőtermesztés költségnövekedését az árak később és jóval kisebb mértékben követik. Tehát mind sebességében, mind arányában aszimmetriában vannak egymással. Ez nemcsak az ártranszmisszióra utal, hanem arra a természetes jelenségre, hogy az adott év szőlőtermesztésének eredményei a következő év termelésében érvényesülnek, a borok termelői árában. 140 000

130 000

Egyéni gazdaságok értékesítési ára, Ft/t Társas gazdaságok értékesítési ára, Ft/t

120 000

110 000

Országos átlagos értékesítési ár, Ft/t

100 000

Egyéni gazdaságok önköltsége, Ft/t Társas gazdaságok önköltsége, Ft/t

90 000

Ft/t

Országos átlagos önköltség, Ft/t 80 000

70 000

60 000

50 000

40 000

30 000

20 000 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

18. ábra. A borszőlő értékesítési árának és önköltségének alakulása Forrás: AKI adatai alapján saját szerkesztés

A szőlő-bor termelésben az alapanyagtermelők pozícióját lényegesen meghatározza a termésátlag, a termelési költség és az önköltség. Az alapanyaghelyzetet vizsgálva az AKI 2003-2009. évi üzemsoros adatai alapján a következő korrelációs és regressziós elemzéseket végeztem el. 63

Eredmények

A termelési költség és a termésátlag kapcsolatát vizsgálva a pótlólagos ráfordítások termésátlagra gyakorolt hatását kívántam elemezni, hogy a többletköltséghez magasabb hozamnövekedés párosul-e. A társas gazdaságoknál nem találtam összefüggést a költségnövekedés és a termésátlag között. Az egyéni gazdaságoknál gyenge-közepes összefüggés mutatható ki mindkét évben. (19. ábra)

19a. ábra

19b. ábra

Átlaghozam (t/ha) = 2,293*1.0028^Összes költség (EFt/ha)

Átlaghozam (t/ha) = 11,31 - 1006,23/Összes költség (EFt/ha)

19. ábra. Az átlaghozam változása a termelési költségek függvényében Forrás: saját számítás

1000 Ft/ha többletköltség átlagosan 20 kg/ha termésnövekedést eredményez 2003-ban, 2009-ben 4 kg/hektárt. Figyelembe véve az adott évi árakat (2003-ben 58,55 Ft/kg, 2009-ben 49,43 Ft/kg), számításaink szerint 2003-ban 1000 Ft/ha többletköltséggel 1171 Ft/ha termelési érték érhető el, mely mindössze +171 Ft/ha többlet eredményt hozott. Ezzel szemben 2009-ben a marginális költség alatt maradt a marginális bevétel. Tehát a pótlólagos ráfordítás kiadása nem célszerű, sőt a korrelációs együttható sem mutat ki értékelhető összefüggést a 2009. évi adatok szerint. Vizsgáltam az önköltség alakulását az átlagtermés függvényében az egyéni és a társas vállalkozások esetében 2003-ban és 2009-ben. A függvényillesztés eredménye alapján az átlaghozam és az önköltség közötti kapcsolat legjobban a hiperbolikus függvénnyel írható le. (20. ábra) A számítások szerint az átlaghozam és az önköltség között közepesnél erősebb pozitív összefüggés van, tehát az átlaghozamok növekedése jelentős hatást gyakorol a főtermék önköltségére. Ezt mutatják az ábrán feltüntetett determinációs együtthatók is.

64

Eredmények

129329 xi

yˆ i = 23801 +

254774 y xi

yˆ i = 44145 +

yˆi = 35741 +

R2 = 44,0%

yˆ i = 28787 +

230999 xi

R2 = 65,5%

R2 = 29,0%

408447 xi

R2 = 31,8%

20. ábra. Az önköltség alakulása az átlaghozamok függvényében Forrás: saját számítás

Vizsgáltam a termésátlag, az önköltség és az árak összefüggéseit is. A 21. ábrán látható, hogy az önköltség lényegesen függ a termésátlagtól, míg az árak kevésbé, ami arra utal, hogy a termésátlagok függvényében a termékegységre jutó jövedelem elsősorban az önköltség-ár viszonyától függ. Egyszerű ránézésre is látható, hogy ha a szőlő ára az önköltség szintje alatt van, akkor veszteséges a termelés, illetve fordítva, ha az ár az önköltség felett van, akkor nyereséges a termelés. Az összefüggések szerint a legnagyobb probléma a társas vállalkozások 2009. évi gazdálkodásában van, illetve a legkedvezőbb a helyzet az egyéni gazdaságok 2003. évi termelésében tapasztalható.

65

Eredmények Egyéni gazdaságokban 2009-ben

140 000

120000

120 000

100000

100 000

80000

80 000

F t/t

Ft/t

Egyéni gazdaságokban 2003-ban

60 000

60000 40000

40 000

20000

20 000

0

0 0

2

4

6

8

10

12

14

16

0

18

2

4

6

8

10

12

14

16

18

Átlaghozam, t/ha

Átlaghozam, t/ha

Becsült önköltség, Ft/t (hiperbolikus függvény) Értékesítési átlagár, Ft/t

Becsült önköltség, Ft/t (hiperbolikus függvény) Értékesítési átlagár, Ft/t Értékesítési ár, Ft/t

Értékesítési ár, Ft/t

Társas gazdaságokban 2009-ben

Társas gazdaságokban 2003-ban 120000 100000

Ft/t

Ft/t

80000 60000 40000 20000 0 0

2

4

6

8

10

12

14

16

240000 220000 200000 180000 160000 140000 120000 100000 80000 60000 40000 20000 0 2

18

4

6

8

10

12

14

16

18

Átlaghozam, t/ha

Átlaghozam, t/ha Becsült önköltség, Ft/t (hiperbolikus függvény)

Becsült önköltség, Ft/t (hiperbolikus függvény) Értékesítési átlagár, Ft/t

Értékesítési átlagár, Ft/t Értékesítési ár, Ft/t Polinom. (Becsült önköltség, Ft/t (hiperbolikus függvény))

Értékesítési ár, Ft/t Polinom. (Becsült önköltség, Ft/t (hiperbolikus függvény))

+ 21. ábra. Az önköltség és az értékesítési ár alakulása az átlaghozam függvényében Forrás: saját számítás az AKI adatai alapján

A szőlőtermelő gazdaságok jövedelem-helyzete Az AKI 1999-2009 évi adatsorai alapján a borszőlő termelés jövedelmi viszonyai országos átlagban viszonylag jól követhetők. A jövedelemviszonyokat a termelési költségen túlmenően elsősorban a szőlő- és bortermelés piaci értékesítési viszonyai határozzák meg. A rendelkezésre álló adatok alapján kétirányú megközelítést tudtam végezni: – országos átlagadatok értékelése egyéni és társas gazdaságok viszonylatában, – saját adatgyűjtés alapján, konkrét szőlőfajtára leszűkítve a vertikális árszerkezet vonatkozásában. 66

Eredmények

1999-2009 között az egyéni gazdaságok ágazati eredményét elemezve látható, hogy évenként jelentős jövedelemingadozást könyveltek el a vállalkozók. A 11 évből négyben fordult elő komoly veszteség, a többi években kisebb-nagyobb ágazati eredményt értek el, a legtöbbet 2007-ben, illetőleg 2008-ban. A társas vállalkozások esetében nagyjából hasonló a helyzet azzal a különbséggel, hogy nagyobbak a szélsőértékek. Legmagasabb eredményt ők is 2007-ben értek el, de 2,5-szer többet az egyéni gazdaságoknál. Időben hektikus változást mutat a 22. ábra. Az ágazati eredmény éves átlagos mértéke (6. táblázat) a vizsgált időszakban egyéni gazdaságoknál -7760 Ft/ha, a társas gazdaságok vesztesége még magasabb, -39750 Ft/ha.

400 000 300 000

Ft/ha

200 000 100 000 0 -100 000 -200 000 -300 000

1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 Egyéni gazdaságok


22. ábra. Az ágazati eredmény alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban Forrás: saját szerkesztés AKI adatai alapján

A szőlőtermesztő gazdaságok működésének eredményességéről további támpontot ad a fedezeti hozzájárulás vizsgálata. A 8. táblázatban bemutatom, hogy a fedezeti pont a termésátlagok milyen színvonalán következik be az egyéni és a társas vállalkozásoknál, illetőleg országos szinten. A táblázat adatai jól mutatják, hogy a gazdálkodók helyzete az évek folyamán nagyon különbözőképpen alakult, volt időszak, amikor 5-6 t/ha átlaghozam mellett egyensúlyba kerültek az önköltségek és az árak, voltak azonban olyan évek, amelyekben 10-11 t/ha átlagtermésnél következett be. A jobb szemléltetés érdekében a fedezeti pontokhoz szükséges termésátlagok alakulását a 23. ábrán is szemléltetem.

67

Eredmények

8. táblázat A fedezeti pont és az átlagtermés alakulása 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009

Megnevezés Fedezeti pont, t/ha Egyéni gazdaságok

6,1

7,8

7,7

7,8

6,3

12,2 10,8

6,9

6,5

8,7 10,8

Társas gazdaságok

10,7

5,7

8,4

7,8

6,0

10,9 10,0

7,4

6,2

9,9

7,9

7,5

6,0

11,9 10,7

7,0

6,4

8,9 10,5

Országos átlag

8,9

Termésátlag, t/ha Egyéni gazdaságok 4,57 Társas gazdaságok

9,31

9,37 6,42 7,29 10,43 6,06 7,58 7,30 9,30 9,27

8,33 11,57 11,67 6,87 8,64 11,09 3,90 7,79 8,30 9,38

7

Országos átlag 9,86 7,31 7,74 10,52 5,56 7,61 7,50 9,31 8,72 Forrás: saját számítás az AKI adatai alapján

1999 14,0

2009

2000

12,0 10,0 8,0

2008

2001

6,0 4,0 2,0 0,0

2007

2002

2006

2003

2005

2004

Egyéni gazdaságok Társas gazdaságok Országos átlag

23. ábra. A fedezeti ponthoz szükséges termésátlag alakulása Forrás: saját számítás az AKI adatai alapján

A szőlőtermesztés jövedelmezőségi viszonyai, illetve a bemutatott fedezeti pontok szélsőséges ingadozásai növelték a szőlőtermesztők és a borászatok közötti feszültséget. 2010-ben 2,3-2,4 millió hektoliter bor volt a szüret eredménye. A szőlőtermesztők egy része megelégelte a kései kifizetéseket, s annak a felvásárlónak adta el a termést, aki többet fizetett érte. Még akkor is, ha a vevő külhoni volt, hiszen azonnal megkapta a szőlő, vagy az egyszer préselt must árát. Más borvidékekről is vásároltak fel szőlőt a hiány pótlására, pedig így csak asztali kategóriaként kerülhet a bor forgalomba. A felvásárlói vélemény szerint igen magas árat fizettek a szőlőért, azonban még ez az ár sem fedezte a kivételesen magas költségeket. A borászok évek óta eladatlan készletekről panaszkodnak, ebből adódóan a borkiesés mértéke alatta marad a borszőlőhiány arányának. Azonban már több pincészet 68

Eredmények

késlekedés nélkül véget vetett az engedményeknek és áremelést tervez borhiányra hivatkozva. Mindez a borászok domináns szerepét tükrözi, s a szőlészek további kihasználtságát vetíti előre. Most lehetőség nyílik a bennrekedő borkészletek értékesítésére, így árbevétel kieséssel nem feltétlenül kell számolni. Az 1000 Ft/l feletti és a 300 Ft/l alatti árszegmens nagy felhalmozott készleteivel rendelkezők tovább növelték a tárolókapacitást. Egyes pincék növelni tudták mind a belföldi, mind a külhoni értékesítést, így kismértékű árbevétel növekedést könyvelhettek. Félő, hogy a szőlőtermesztők a kivágási támogatások további igénylésével olyan mértékű lesz az ültetvények visszaesése, hogy a borászatok alapanyag nélkül maradnak. Hozzá kell tenni azonban, hogy nő a saját területtel rendelkezők száma, s az esetleges hiányt inkább olcsó import borral fogják kipótolni, mely aztán magyar jelzettel kerül forgalomba. További gondot jelent, hogy veszélyesen lecsökkent a szőlőtermesztéssel foglalkozók száma, akik munka nélkül maradhatnak. 3.3. A szőlő-bor termékpálya egyes szakaszainak költség- és jövedelemszerkezete A vertikum költség- és árszerkezete a mezőgazdasági termelés, az élelmiszeripari feldolgozás és forgalmazás folyamata egyetlen rendszereként értelmezendő. Kutatásaim során arra kerestem a választ, hogy a vizsgált borok előállítása és a fogyasztóhoz való eljuttatása során felmerült költségek hogyan osztottak meg a termékút egyes fázisai között, illetve a képződött jövedelmek milyen arányban szolgálták a szőlő-bor vertikum különböző szakaszainak közvetlen érdekeit. A fenti számítások elvégzéséhez szükséges adatbázis nincs Magyarországon. Ezért a termékpálya szintjeinek költség- és jövedelem vizsgálatát esettanulmány keretében végeztem el. Egy villányi Kékfrankos és egy balatonfüred-csopaki Olaszrizling költségszerkezetét, valamint jövedelmezőségének alakulását családi gazdaságok technológiai és költségjövedelem adataira alapozva elemzem. Kutattam, hogy a termékpálya során az egyes szakaszokban mekkora költséggel és nyereséggel lehet számolni. (9. táblázat) Mindkét gazdálkodó saját termelésű és vásárolt szőlőt is feldolgozott, hogy borpiaci igényeket ki tudják elégíteni. A feldolgozás egy időben történt, ezért a szőlőfelvásárlási árat vették figyelembe számításaik során. A szőlőtermesztés és a borászati feldolgozás egy árszerkezetben történő összekapcsolásához a szőlőtermesztés értékeinek visszaszámítására az anyag-kihozatali mutatót alkalmaztam. Szakmai tapasztalatok szerint 65-75%-os lékihozatallal lehet számolni. A vörös bor esetében 70%-os, a fehér bornál pedig 75%-kal számoltam. Tehát az 1 kg szőlőre vonatkozó tényezőket végigszoroztam 0,70-tel, illetve 0,75-tel. Ezáltal egy liter bor alapanyag-igényének megfelelő szőlő mennyiség költségét és jövedelmét tárhattam fel, azaz a szőlő korrigált költségeinek és jövedelmének összege így kapcsolható össze a borászatban keletkező költséggel és jövedelemmel a vertikális árszerkezetben.

69

Eredmények

A termékpálya költségszerkezetét a következőképpen határoztam meg: ahol KV = KA + KF + KP

KV = a végtermék teljes költsége (palackos bor önköltsége) KA = az egy palackos bor előállításához szükséges borszőlő költsége KF = egy palackos bor feldolgozási, kezelési költsége (szőlőtermesztés költsége nélkül) KP = egy palackos bor palackozási költsége

A vertikális költség- és árszerkezet vizsgálatánál a forgalmazási szintet a nagy- és kiskereskedelmi árréssel jellemeztem, mivel tényleges termékszintű adatnyilvántartás nem állt a rendelkezésemre. A költségszerkezetben a legnagyobb hányadot mindkét esetben a munkabér és az anyagköltség tette ki. A borászatok a költség-nemenkénti megbontást nem tartották lényegesnek, azonban a mélyinterjú során a villányi borász kifejtette: egyre inkább fontosnak tartja a költségek részletes gyűjtését (akár az 5. számlaosztály további bontásával), mivel jelentős költségtételek takaríthatók meg, ha láthatóvá válnak a kimutatásokban. Tapasztalataim szerint csak a nagyobb vállalkozások, gazdasági társaságok végeznek költségszámítást, a kis és közepes, családi gazdaságok nem, mivel a termékszintű adatnyilvántartással járó többletmunka finanszírozása további költségnövekedést jelentene. 9. táblázat A szőlőtermesztés költségszerkezete a vizsgált családi vállalkozásokban 2009-ben Megnevezés Anyagköltség (trágya, növényvédőszer, egyéb ktg.) Üzem-, kenőanyag- és energia-, segédüzemi ktg.) Munkabér, TB-járulék, egyéb személyi jellegű ktg.) Értékcsökkenési leírás Javítás, karbantartás (fenntartó üzemi költség) Egyéb költség* Általános költség Teljes költség (önköltség)

Kékfrankos Ft/kg % 31 24,6 9 7,1 33 26,2 24 19,0 5 4,0 14 11,1 10 7,9 126 100,0

Olaszrizling Ft/kg 25 15 30 0 3 25 10 108

% 23 14 28 0,0 3 23 9 100

* Biztosítás, kamat, támberendezés javítása, pótlás, 3 évenkénti tápanyagfeltöltés, földbérlet. Forrás: saját gyűjtés

A szőlőtermesztés költségei közül a legnagyobb terhet a munkabér és az anyagköltség jelenti. A borászatban az alapanyag költsége közel fele a felmerülő költségeknek. A tanulmányozott családi gazdálkodás kettős könyvvitelt vezet, ezért minden termelési szakaszban megjelennek az általános költségek és a munkabér terhei, amelyekkel a magángazdaságok nem számolnak. Az értékcsökkenés jelenléte és hányada mutatja többek között, hogy egy dinamikusan fejlődő gazdaságról van szó, hiszen volt tőkéje a pályázati eszközök lehívásához. Az egyéb költségek a támberendezés karbantartására, a tőkehiány pótlására, a három évenkénti talaj tápanyag-utánpótlására is fedezetet 70

Eredmények

nyújtanak. A vörösbor esetében a borász fürtválogatást is végzett, azonban tapasztalata szerint a plusz költséget csak kiváló évjáratú palackos borokban tudta érvényesíteni. A borkészítés költségei közül az alapanyag jelenti a legnagyobb terhet a borászok számára. (10. táblázat) 10. táblázat A borkészítés költségszerkezete a vizsgált családi vállalkozásokban 2009-ben Kékfrankos Ft/liter % 88 40,0 33 15,0 35 15,9 9 4,1 8 3,6 17 7,7 10 4,5 20 9,1 220 100,0

Megnevezés Szőlő költsége Anyagköltség Munkabér és közterhe Borkezelés költsége Értékcsökkenés Egyéb költség Adó Általános költség Teljes költség összesen

Olaszrizling Ft/liter % 81 60,0 20 14,8 11 8,1 7 5,2 0 0,0 3 2,2 8 5,9 5 3,7 135 100,0

Forrás: saját gyűjtés

A palackozás költségeit a 11. táblázatban mutatom be. A Kékfrankos bor esetében a palackozás költségének közel 50%-át az anyagköltség teszi ki, melynek volumene a késztermék költségszerkezetében is megmutatkozik. 11. táblázat A palackozás csomagolóanyag és munkabér költsége Megnevezés

Palack Dugó Kapszula Címke - has - hát - nyak Karton Egyéb Munkabér Összesen

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 27,0 28,0 32,0 33,0 35,0 37,0 39,0 41,0 43,0 49,0 10,0 13,0 15,0 15,0 15,5 14,0 14,0 14,2 16,0 17,0 3,0 3,1 3,2 3,1 3,3 3,4 3,4 3,5 3,2 3,9 5,0 2,2 3,0 7,0 1,0 16,5 74,7

5,5 2,4 3,1 7,0 1,0 16,8 79,9

6,0 2,5 3,0 8,5 1,2 17,0 88,4

6,0 2,7 3,1 9,0 1,2 17,5 90,6

6,2 2,8 3,5 9,1 1,3 18,0 94,7

6,0 35,0 6,9 7,0 7,3 2,5 3,0 3,2 3,0 3,5 3,8 4,0 4,4 3,5 4,6 9,5 9,8 10,0 12,0 12,4 1,3 1,4 1,5 1,5 2,3 18,6 19,0 20,4 23,4 24,0 96,1 128,6 105,0 112,6 124,0

Forrás: saját gyűjtés

A palackban való értékesítés jelentős többletköltséget jelent a borászok számára (12. táblázat), sőt nagybornál, díjazott bornál további plusz költséget jelent a díszdoboz beszerzése. Ez utóbbi esetben a többletköltség érvényesíthető a bor árában. A 71

Eredmények

gazdálkodónak akkor éri meg palackoznia a borát, ha költségeit a piaci árak (jövedelemtartalommal együtt) fedezik. A kiváló minőségű vörösbort a pincénél és a borturizmus során lédig borként is tudja értékesíteni, mely nyereséget is jelent a számára. A két borász borturizmus keretében is értékesít, s a pincénél, helyben is kiszolgálják a vásárlókat. 12. táblázat A palackozás költségszerkezete Kékfrankos bor esetében a vizsgált családi vállalkozásban 2009-ben Kékfrankos Ft/palack % 124 49,6 69 27,6 5 2,0 25 10,0 27 10,8 250 100,0

Megnevezés Anyagköltség (palack, dugó, címke, stb.) Munkabér és közterhe Értékcsökkenés Egyéb költség Általános költség Palackozás költsége összesen Forrás: saját gyűjtés

A termékpálya költségszerkezetét vizsgálva a Kékfrankos esetében az szőlő alapanyag beszerzési árát messze felülmúlja a szőlőfeldolgozás, a borkészítés és borkezelés költsége. (13. táblázat) A borászat majd 20%-kal, a palackozás 52%-kal részesedik a költségekből. A költségarányokat szemlélteti a 16. és 17. ábra. 13. táblázat A Kékfrankos palackos bor teljes költségszerkezete 2009-ben Kékfrankos Ft/palack Ft/kg Szőlőtermesztés költsége egy palack borra vetítve 88 14,1 Borelőállítás költsége 220 35,3 Palackozás költsége 250 40,1 Egyéb költség* 30 4,8 Általános költség 35 5,6 Teljes költség összesen 623 100,0 *Egyéb költség: (például környezetvédelmi díj, bevizsgálási díj stb.) Forrás: saját gyűjtés Megnevezés

A termékpálya egyes fázisainak költségeit és jövedelemhányadát ábrázolva is látható, hogy a legnagyobb költséget nem a szőlőtermesztés adja, annak ellenére, hogy a legnagyobb kockázatot ők vállalják, a hosszú élettartamú ültetvények fenntartásával. Ehhez képest az általuk realizált jövedelem minimális. A borászat költségei nagyobb arányú nyereség elérését eredményezik, a palackozás többletköltségét pedig alig fedezi a fizetett értékesítési ár. (24. ábra)

72

Eredmények Borászat költségszerkezete Kékfrankos bornál

Kékfrankos szőlőtermesztésének költségszerkezete Általános költség 8%

Egyéb költség* 11%

Egyéb költség 8%

Anyagköltség 25% Fenntartó üzemi ktg. 4%

Munkabér 26%

Egyéb költség 10%

Szőlő költsége, Ft/kg 39%

Borkezelés költsége Munkabér és 4% közterhe 16%

Anyagköltség 15%

Egy palack Kékfrankos költségszerkezete

Borpalackozás költségszerkezete Általános költség 11%

Általános költség 9%

Értékcsökkenés 4%

Segédüzemi ktg. 7%

Értékcsökkenés 19%

Adó 5%

Anyagköltség (palack, dugó, címke, kupak stb.) 49%

Egyéb költség 5%


Szőlőtermesztés 14%

Értékcsökkené s 2% Munkabér és közterhe 28%

Palackozás költsége 40%

Borelőállítás költsége 35%

24. ábra. Kékfrankos palackos vörösbor költségszerkezete Forrás: saját gyűjtés

Számításaim szerint a kereskedelemben csapódik le a legnagyobb haszon, melyből sem a borászok, sem a szőlőtermesztők nem részesednek. Ezért kellene a szőlészek és borászok szövetkezését, integrációs kapcsolatát erősíteni. Az értékesítési módokat megválasztva, egymást segítve, a jövőbeni fejlesztések egyensúlyára figyelve jobb alkupozíciót érhetnének el a kereskedelemmel szemben. A borászok zöme (a szőlészekhez hasonlóan) több fajta szőlőt termeszt és több féle bort készít, hiszen a piaci igények változnak, s az egyik évben a fehér, a következőben talán a vörösbor hoz annyi hasznot, hogy ellentételezni tudja a másik veszteségét, vagy alacsony árbevételét. A levont következtetések csak mérsékelten általánosíthatók, hiszen befolyásolják a költségeket, az árakat, s így a jövedelmezőséget a borvidék adottságai és hírneve, s mindenekelőtt a fajta és a piaci lehetőségek. Ennek ellenére elhangzott olyan vélemény is, hogy a „költségek nem fajtaérzékenyek”. Ezzel én nem értek egyet, mert a termelési költségek nagy hányada valóban állandó, eltekintve az időjárás okozta többletnövényvédelmi költségektől, mégis vannak kevésbé rezisztens fajták, melyek nagyobb odafigyelést és ez által több költséget igényelnek.

73

Eredmények

2000 105 200 2001 100 210 2002 100 210 2003 110 210 2004 110 220 2005 110 220 2006 115 240 2007 120 240 2008 123 250 2009 126 258 Forrás: saját gyűjtés

Ft/egység 220 760 220 800 600 800 600 850 750 900 750 1000 800 1250 800 1400 825 1575 845 1750

1285 1330 1710 1770 1980 2080 2405 2560 2773 2979

8,2 7,5 5,8 6,2 5,6 5,3 4,8 4,7 4,4 4,2

%-os megoszlás 15,6 17,1 15,8 16,5 12,3 35,1 11,9 33,9 11,1 37,9 10,6 36,1 10,0 33,3 9,4 31,3 9,0 29,8 8,7 28,4

59,1 60,2 46,8 48,0 45,5 48,1 52,0 54,7 56,8 58,7

Szőlő-bor termékpálya teljes önköltsége költsége, Ft/kg

Palackos vörösbor önköltsége, Ft/0,75 liter

Hordós vörösbor önköltsége, Ft/0,75 liter

Egyszerfejtett szőlőbor önköltsége, Ft/liter

Borszőlő önköltsége, Ft/kg

Szőlő-bor termékpálya teljes önköltsége költsége, Ft/kg

Egyszerfejtett szőlőbor önköltsége, Ft/liter Hordós vörösbor önköltsége, Ft/0,75 liter Palackos vörösbor önköltsége, Ft/0,75 liter

Borszőlő önköltsége, Ft/kg

Év

A Kékfrankos bor termékpálya esetében a költségszerkezet alakulását hosszú távú idősorban is be tudom mutatni. A 14. táblázatból jól látható, hogy a szőlő-bor termékpálya palackos borral bezáruló termékpálya összes költségéből a borszőlő alapanyag teszi ki a legkisebb hányadot, s a palackos bor előállítási költsége a legnagyobb. Az előbbi még a 10%-ot sem éri el, az utóbbi pedig 45-60% közötti arányban részesedik. Ezek a főbb számok a vizsgált 10 év alatt gyakorlatilag nem változtak. 14. táblázat A Kékfrankos bor költségeloszlása a vertikumban

100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Hasonló következtetésre jutottam egy balatonfüred-csopaki vállalkozás Olaszrizling termesztésénél is. Sajnos, ebben az esetben csak a szőlőtermesztés és a borászat költségszerkezetét tudtam vizsgálni, ami nagy hasonlóságot mutat a korábban bemutatott Kékfrankos szőlőfajta adataival. (25. ábra) A vertikum szakaszok közötti helyzettel az ártranszmissziós vizsgálatok során részletesen fogok foglalkozni. Jövedelem eloszlás az egyes vertikum szakaszokban A vertikumszakaszok költség- és ármegoszlási adatai alapján kalkuláltam az egyes vertikum szakaszokban képződő jövedelmek nagyságát. Az egész vertikumszintű vizsgálatoknak a kulcskérdése és egyúttal célja is a különböző szereplők közötti jövedelmezőségi pozíció bemutatása, ami rámutat a termékpályán belüli feszültségek gyökerére. A vizsgálatnak külön érdeme és előnye, hogy ezeket a számításokat idősorosan is be tudtam mutatni. (15. táblázat) 74

Eredmények Borászat költségszerkezete Olaszrizling bornál

Olaszrizling szőlőtermesztésének költségszerkezete

Egyéb költség 23%


Anyagköltség 23%


Borkezelés költsége 5%

Segédüzemi költség 14%

Fenntartó üzemi ktg. 3%

Adó 6%

Egyéb költség 2%

Szőlő költsége, Ft/kg 60%

Munkabér és közterhe 8%

Munkabér költségei 28%

Anyagköltség 15%

25. ábra. Az Olaszrizling hordósbor költségeloszlása Forrás: saját számítás 15. táblázat

Ft/egység 2000 10 20 2001 15 20 2002 15 20 2003 15 20 2004 10 30 2005 10 30 2006 20 60 2007 15 60 2008 20 75 2009 23 87 Forrás: Saját gyűjtés

200 200 580 580 720 720 740 740 750 758

240 450 500 550 580 550 390 490 395 352

470 685 1115 1165 1340 1310 1210 1305 1240 1220

2,1 2,2 1,3 1,3 0,7 0,8 1,7 1,1 1,6 1,9

%-os megoszlás 4,3 42,6 2,9 29,2 1,8 52,0 1,7 49,8 2,2 53,7 2,3 55,0 5,0 61,2 4,6 56,7 6,0 60,5 7,1 62,1

51,1 65,7 44,8 47,2 43,3 42,0 32,2 37,5 31,9 28,9

Szőlő-bor termékpálya összes jövedelme, Ft/egység

Palackos vörösbor jövedelme, Ft/0,75 l

Hordós vörösbor jövedelme, Ft/0,75 l

Egyszerfejtett szőlőbor jövedelme, Ft/l

Borszőlő termesztés jövedelme, Ft/kg

Szőlő-bor termékpálya összes jövedelme, Ft/egység

Palackos vörösbor jövedelme, Ft/0,75 liter

Hordós vörösbor jövedelme, Ft/0,75 liter

Egyszerfejtett szőlőbor jövedelme, Ft/liter


Év

Jövedelemképződés a vertikum egyes szakaszaiban a Kékfrankos bor esetében

100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

A 15. táblázat alapján a főbb tanulságok a következők – 100%-nak feltételezve a vertikumban képződő összes jövedelmet, a borszőlő alapanyag termeléssel foglalkozó gazdák az összjövedelemnek mintegy 0,82,2%-át realizálták 10 év távlatában. – A legmagasabb jövedelmet minden évben a palackos bort előállító vállalkozások realizálták. 75

Eredmények

–

Az egyszerfejtett bort értékesítők helyzete közel áll az alapanyagtermesztők helyzetéhez, de azoknál valamivel kedvezőbb (1,7-7,1%), míg a hordós bort előállítóké inkább a palackos bort előállítók jövedelemhelyzetéhez áll közelebb.

Ezek az összefüggések már előrevetítik annak az árnyékát, hogy a vertikumszakaszon belül lényeges különbségek alakulnak ki a ráfordítások megtérülésében, a jövedelmezőségi szintek alakulásában. 100 Ft termelési költséggel eltérő mennyiségű jövedelmet képesek megtermelni az egyes vertikumszakaszok szereplői. (16. táblázat) 16. táblázat A 2000/2009-es évek jövedelmezőségi színvonal alakulása

Év

Borszőlő termesztés jövedelme

2000 9,5 2001 15,0 2002 15,0 2003 13,6 2004 9,1 2005 9,1 2006 17,4 2007 12,5 2008 16,3 2009 18,3 Átlag 13,6 Forrás: saját számítás

Egyszerfejtett szőlőbor jövedelme

Hordós vörösbor jövedelme

Palackos vörösbor jövedelme

10,0 9,5 9,5 9,5 13,6 13,6 25,0 25,0 30,0 33,7 18,0

% 90,9 90,9 96,7 96,7 96,0 96,0 92,5 92,5 90,9 89,7 93,3

31,6 56,3 62,5 64,7 64,4 55,0 31,2 35,0 25,1 20,1 44,6

Szőlő-bor termékpálya összes jövedelme 36,6 51,5 65,2 65,8 67,7 63,0 50,3 51,0 44,7 41,0 53,7

A jövedelmezőségi adatok jól bizonyítják, hogy a jövedelmezőségi színvonal kialakulásában a termelési költségeknek is jelentős szerepük van. Ezzel függ össze az, hogy a jövedelmezőségi mutatók részben más képet mutatnak, mint a jövedelmek abszolút értékei. A jövedelmezőségi színvonalat tekintve minden vizsgált évben kimagaslóan jobb pozíciót mutat a hordós borok előállítására való berendezkedés. Ennél a vertikumszakasznál 100 Ft termelési költséggel 90-100 Ft körüli jövedelmet tudnak realizálni (átlagban 93,30 Ft), míg palackos bor esetében ennek csak a felét (44,60 Ft). Az alapanyag-termelők ebben az összefüggésben is rossz helyzetben vannak, a jövedelmezőségi szint a vizsgált évek átlagában 13,6%. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet az egyszerfejtett szőlőbor esetében sem, ahol a jövedelmezőségi szint 18,0%, igaz, hogy ebben az esetben az egyes évek között nagyon lényeges (2-3szoros) különbségek is előfordulnak. Mindezeket bemutatom a jobb szemléltetés kedvéért a 26-29. ábrákon is.

76

Eredmények

26. ábra Kékfrankos palackozott bor költség- és jövedelemhányada 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 2000

2001

Borszőlő Ök, Ft/kg Nyereség Palackos vörösbor Ök, Ft/0,75 liter

2002

2003

2004

Nyereség Hordós vörösbor Ök, Ft/0,75 liter nyereség

Forrás: saját számítás

77

2005

2006

2007

Egyszerfejtett szőlőbor Ök, Ft/liter nyereség

2008

2009

Eredmények

27. ábra Olaszrizling hordós bor költség- és jövedelemhányada 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% -10% 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Borszőlő Ök, Ft/kg

Borszőlőt. nyeresége, Ft/kg

Félkész szőlőbor Ök, Ft/liter

félkész szőlőbor nyeresége, Ft/liter

hordósbor Ök, Ft/liter

hordós nyeresége, Ft/liter

Forrás: saját számítás 78

2008

2009

Eredmények

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

2000

2001 2002 2003

2004 2005

2006 2007 2008

2009

Bors zőlő Ök, Ft/kg

Egys zerfejtett szőlőbor Ök, Ft/liter

Hordós vörös bor Ök, Ft/0,75 liter

Palackos vörösbor Ök, Ft/0,75 liter

28. ábra. A szőlő-bor termékpálya (Kékfrankos vörösbor) költségszerkezete Forrás: saját számítás

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009


Egyszerfejtett szőlőbor jövedelme, Ft/liter

Hordós vörösbor jövedelme, Ft/0,75 liter

Palackos vörösbor jövedelme, Ft/0,75 liter

29. ábra. A szőlő-bor termékpálya (Kékfrankos vörösbor) jövedelemszerkezete Forrás: saját számítás

81

Eredmények

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a szőlő- és bor termékpályán az alapanyagtermelésen túlmenően jelentősen befektetések, illetve ráfordítások szükségesek a borkészítéshez. A termelési költségek a vertikumban szereplők mindenkori alkupozíciójától függően térülnek meg, illetve hoznak több-kevesebb jövedelmet. A jövedelemösszegeket tekintve vizsgálataim alapján legkedvezőbb pozícióban a palackos bort előállító vállalkozások vannak, míg a ráfordítások megtérülését mutató jövedelmezőségi szint tekintetében a hordós bort előállító mezőgazdasági üzemek vannak a legkedvezőbb pozícióban. Ebből az következik, hogy a szőlőalapanyagtermelőknek törekedni kell arra, hogy termésüket ne szőlő formájában értékesítsék, hanem különböző összefogásokkal, társulások szervezésével, közös feldolgozó- és palackozó üzemek létrehozásával javítsák az alkupozíciójukat. Megjegyzem tovább, hogy a szakmai konzultációk során az a vélemény formálódott ki, hogy a szőlőtermesztők csak a szőlő termesztésére szakosodtak, nem rendelkeznek sem feldolgozás eszközeivel és tárolókapacitással sem, teljesen kiszolgáltatottak, a szüretkor kénytelenek értékesíteni a szőlőt. A kis- és közepes borászatoknál a tárolókapacitás jelenti a szűk keresztmetszetet, mivel szüret előtt értékesíteniük kell a borkészletet, hogy az új termésnek legyen helye. Ezt néhány nagyborászat kihasználhatja, s nyomott árat kínál a borért. A túlzott tárolókapacitás létesítése azonban nagy állandó költséget jelent. Véleményem szerint ez még inkább alátámasztja a szövetkezésekben rejlő lehetőségek kihasználásának szükségességét. A vertikumszakaszok közötti jövedelem vizsgálat már átvezet az ártranszmisszió témaköréhez, amit a KSH hosszú ár idősorai alapján vizsgáltam, a módszertani részben leírtak szerint.

3.4. Vertikális ártranszmisszió a szőlő-bor vertikum piaci szereplői között A piacmegosztásból és a megnövekedett kínálatból eredően intenzív verseny alakult ki a borpiacon mind Magyarországon, mind az uniós országokban. További probléma, hogy az eltolódó erőviszonyok kiegyensúlyozatlanná tették a kapcsolatot a termelők, a feldolgozók és a kereskedelmi egységek között, valamint a termékpálya egyes fázisai között aránytalanná vált a profit megosztása, melyet a korábbi, költség-jövedelem elemzés során megállapítottam. Az aránytalanul kis termelői árrésből adódóan az ágazaton belüli legnagyobb probléma az alapanyagtermelők kiszolgáltatott helyzete. A vertikum jelentős átszervezésére, illetőleg a szőlőtermesztők összefogására és hatékony érdekvédelmi szervezetek létrehozására lenne szükség, hogy fel tudják venni a versenyt a feldolgozókkal és a kereskedőkkel. A termelőktől a szőlőt mintegy önköltségi áron vásárolják fel, az értékesített palackos borok ára többszöröse a szőlő felvásárlási árának. Ez az ellentmondás adta a vizsgálat tárgyát, miszerint az egymásra épülő termékpálya szakaszok árait összehasonlítva végezzem el az egész termékpályát átfogó ártranszmissziós elemzést, amely az egyes fázisok közötti árak módosulásának (növekedés, csökkenés) átgyűrűzésének mértékét tartalmazza. 82

Eredmények

Az aszimmetrikus ártranszmissziós elemzés kiinduló alapja a meghatározó termelési tényező áralakulásának vizsgálata. Jelen esetben a gombaölőszer a legmeghatározóbb költségelem, ezért a tényezőhatást ezen költségnem áralakulásán keresztül végzem el. Ennek megfelelően az ártranszmissziós képletek és tesztek számításának alapját a gombaölőszer ára, a borszőlő felvásárlási ára, a bor ára és a palackos bor fogyasztói ára adja. Az ármozgások alakulásának elemzését a 2001-2010. közötti évek havi áridősorai képezték. (30. és 31. ábra) 800,0 700,0 600,0 500,0 400,0 300,0 200,0 100,0

20 01 20 _ja 01 n 20 _m 01 a _s j 20 zep 02 t 20 _ja n 0 20 2_m 02 a _s j 20 zep 03 t 20 _ja n 0 20 3_m 03 a _s j 20 zep 04 t 20 _ja n 0 20 4_m 04 a _s j 20 zep 05 t 20 _ja n 0 20 5_m 05 a _s j 20 zep 06 t 20 _ja 06 n 20 _m 06 a _s j 20 zep 07 t 20 _ja n 0 20 7_m 07 a _s j 20 zep 08 t 20 _ja 08 n 20 _m 08 a _s j 20 zep 09 t 20 _ja n 0 20 9_m 09 a _s j 20 zep 10 t 20 _ja n 1 20 0_m 10 a _s j ze pt

0,0

Gombaölőszer ára

Fehér borszőlő átlagára, Ft/kg

Fehérbor átlagára, Ft/l

Fehérbor bor átlagos fogyasztói ára, Ft/l

30. ábra. A termelési tényező (gombaölőszer), a fehér borszőlő, fehér asztali bor és fehér palackos bor ára (2001-2010) Forrás: KSH adatai alapján saját szerkesztés 800,0 700,0 600,0 500,0 400,0 300,0 200,0 100,0 0,0 0

12

24

36

48

60

72

84

Kék borszőlő átlagára, Ft/kg

Vörösbor átlagára, Ft/l

Vörösbor bor átlagos fogyasztói ára, Ft/l

Gombaölőszer ára

96

108

120

31. ábra. A termelési tényező (gombaölőszer), a kék borszőlő, vörös asztali bor és a vörös palackos bor ára (2001-2010) Forrás: KSH adatai alapján saját szerkesztés

Az ökonometriai elemzés szerint a szőlő- és bortermelés piacán az árak a vertikum alsó szakaszán felfelé, míg a termékpálya felső szakaszán fentről lefelé hatnak. A vertikum két végpontja és az egyes termékpálya szakaszok közötti ártranszmisszió aszimmetrikus és időben késleltetett, s ez jelentős hatással van a szőlő- és borpiac helyzetére. 83

Eredmények

A vertikális ártranszmissziót visszafelé, azaz a forgalmazott termék (palackos bor), a feldolgozott termék (hordós bor), a mezőgazdasági termék (borszőlő) és ez utóbbi döntő termelési tényezője (gombaöldőszer) árai segítségével végeztem el. (32. ábra)

4. szint

Forgalmazott termék Vörös/fehér palackos bor

3. szint

Feldolgozott termék Asztali fehér/vörös bor

2. szint

Mezőgazdasági termék Fehér/kék borszőlő

1. szint

Termelési tényező Gombaölőszerek

Vertikális szint vizsgált terméke Vertikális szint vizsgált termelési tényezője Vertikális szint egyéb termelési tényezője

32. ábra. A borvertikum vertikális ártranszmissziós vizsgálatának szint- és terméklehatárolása Forrás: Nagy-Kovács - Varga (2010)

Az ártranszmissziós vizsgálat során külön figyelmet szenteltem az – árváltozási aránynak, mely az átlagos áreltérítettségnek az árhoz viszonyított arányát %-ban fejezi ki, valamint – árvisszarendeződési időnek, hogy mennyi idő (hónap) szükséges az árréskiegyenlítéshez. A számítás eredményeit: a kointegrációs egyenleteket, az árvizsgálatokat, az áreltérítettség gyakoriságát és stabilitását, valamint az árvisszarendeződési időt a 17. táblázatban mutatom be. A táblázat adataiból leolvasható, hogy az aszimmetrikus ártranszmisszió számításánál csak a tiszta ármozgásokat vizsgáltam, nem a felhasznált mennyiségeket. Vizsgálataim során megállapítottam, hogy a szőlő-bor vertikumokon belüli ártranszmisszió a termelői szinttel szemben – annak mind az alsó (inputok), mind a felső (borkereskedelem) vertikális partnerénél – erőfölény létrejöttét idézte elő. Az árcentrumtól való eltérés irányát és mértékét – a különböző végtermékek esetében – a 32-37. ábrákon mutatom be, amelyek egyértelműen visszaigazolják a fenti megállapításokat. 84

Eredmények

17. táblázat

2 789 - 52 - 1 365 - 1 187 - 31 - 1 361

29,1 - 0,5 - 14,2 - 12,4 - 0,3 - 14,2

Jelmagyarázat: * Vertikális szintek: Ex = alapanyag (gombaölőszer értékesítés) (expenditure) Pd = termelés (szőlőtermelés) (production) Pc = feldolgozás (bortermelés) (processing) Rt = kiskereskedelem (palackozott asztali bor értékesítés) (retailing) ** késleltetések száma *** konstans a kointegrációs egyenletben: a = nincs; b = van 85

14,7 -1,1 -23,0 -11,5 -0,7 -23,0

99,0 -58,3 -78,1 -97,9 -58,3 -78,1

100,0 -53,7 -91,8 -99,7 -52,2 -91,5

1,010 0,920 1,175 1,018 0,895 1,171

árvisszarendez ődési idő (hónap)

áreltérés stabilitás

áreltérítettségi arány

áreltérítettségi gyakoriság

árváltozási arány

Rt = 1,9997 * Pc Pd = 0,4862 * Pc Pd = 0,0245 * Ex Pc = 0,4395 * Rt Pd = 0,5022 * Pc Pd = 0,0244 * Ex

átlagos áreltérítettség (Ft)

kointegrációs egyenlet

asztali_fehér_Rt_Pc_a**_2*** asztali_fehér_Pd_Pc_a_6 asztali_fehér_Pd_Ex_a_6 asztali_vörös_Pc_Rt_a_7 asztali_vörös_Pd_Pc_a_6 asztali_vörös_Pd_Ex_a_6 Forrás: saját számítás

áreltérés (Ft)

vertikális* szintköz (a késleltetések számával)

Az ártranszmisszióból adódó erőpozíciót kifejező mutatók értékei 2001. január – 2010. december között

1 248 33 - 307 615 31 - 293

Eredmények

Az input és a borszőlő árának vizsgálata mutatja – mind a fehér, mind a vörös bor esetében –, hogy a vizsgált időszak elején a borszőlő ára hosszú ideig az árcentrum felett van. (33. és 34. ábra) Azonban a ráfordítások árait saját áraival nem tudta követni, ezért a gazdák csupán a legszükségesebb ráfordításokat eszközlik a termesztés során, mely hosszútávon jövedelemkiesést és minőségromlást okozhat. A termelési tényező szerepére választott gombaölő szereken kilógrammonként 14,4 Ft árnyereség képződött, ami az ár 23,2%-a volt. Az árnyereség a tíz év 78,1%-ában létezett, és 91,5%-át adta a teljes áreltérésnek. A gombaölő szerek ármozgását az áreltérés elfogadható mértékű stabilitása, és 293 hónapon belüli árvisszarendeződés jellemezte. 500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0

{

2001

}{

2002

}{

2003

}{

2004

}{

2005

}{

fehér borszőlő ára, Ft/kg

2006

}{

2007

árcentrum

}{

2008

}{

2009

}{

2010

gombaölőszer ára

33. ábra. A gombaölőszer, a fehér borszőlő ár és az árcentrum alakulása. Forrás: saját számítás 500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0 { 2001 }{ 2002 }{ 2003 }{ 2004 }{ 2005 }{ 2006 }{ 2007 }{ 2008 }{ 2009 }{ 2010 kékszőlő ára, Ft/kg

árcentrum

gombaolőszer ára

34. ábra. A gombaölőszer, a kék borszőlő ár és az árcentrum alakulása. Forrás: saját számítás 86

Eredmények

A szőlő felvásárlási és borászati árak elemzésnél egyértelműen látható, hogy a termelői szféra árnyomást szenved el a feldolgozótól, azonban nem átütő a dominanciája a vizsgált időszakban, mivel a borszőlő ára az árcentrum fölé és alá került több esetben. Bizonyos körülmények, így például az időjárás okozta kevés termés is okozhat aszimmetriát. Ebben az esetben a termelői ár visszarendeződik, azonban sokáig nem sikerült kiegyenlítenie a sokkhatást. (35. és 36. ábra) 120 100 80 60 40 20 0 { 2001 }{ 2002 }{ 2003 }{ 2004 }{ 2005 }{ 2006 }{ 2007 }{ 2008 }{ 2009 }{ 2010 fehér borszőlő ára, Ft/kg

árcentrum

fehér bor ára, Ft/l

35. ábra. A fehér borszőlő és a fehér asztali bor árának alakulása 2001-2010 között Forrás: saját számítás KSH adatok alapján 120 100 80 60 40 20 0 { 2001 }{ 2002 }{ 2003 }{ 2004 }{ 2005 }{ 2006 }{ 2007 }{ 2008 }{ 2009 }{ 2010 kékszőlő ára, Ft/kg

árcentrum

vörös bor ára, Ft/l

36. ábra. A kék borszőlő és a vörös asztali bor árának alakulása 2001-2010 között Forrás: saját számítás KSH adatok alapján

A borszőlő értékesítési, és az asztali fehér bor feldolgozói ára közötti viszonyt a borszőlő árának 0,5 Ft-os árvesztesége fejezi ki. Ez az árveszteség a szőlő ár 1,1%-ának felel meg, a vizsgált hónapok 58,3%-ában fennállt, és az áreltéréseken belül 53,7%-os részarányt képviselt. Az áreltérések stabilnak voltak tekinthetők (0,92), az áreltérések visszarendeződése 33 hónap 87

Eredmények

alatt megtörtént. Ugyanez az árkapcsolat az asztali vörös bor feldolgozói ára esetében is a borszőlő árveszteségével járt. Az árveszteség itt 0,3 Ft volt, a szőlő árában kifejezve 0,7%. Az árveszteséges hónapok aránya 58,3%, az árveszteség részaránya 52,2%, az áreltérés stabilitásának értéke 0,90 volt. Az átlagos árvisszarendeződés 31 hónapig tartott. A kereskedelmi szféra dominanciája egyértelműen kitűnik a borok fogyasztói és borászati átvételi árának elemzéséből. A vizsgált időszak alatt csupán az utolsó pár hónapban tudta megközelíteni a saját árcentrumát. A 37. és 38. ábrán megfigyelhető, hogy a borászati árak emelkedésére a kereskedelem azonnal és nagyobb arányban reagált, míg az árcsökkenést időben elhúzva, időben kisebb arányban követte. 350 300 250 200 150 100 50 0

{ 2001 }{ 2002 }{ 2003 }{ 2004 }{ 2005 }{ 2006 }{ 2007 }{ 2008 }{ 2009 }{ 2010 asztali fehér bor fogyasztói ára, Ft/l asztali fehérbor borászati ára, Ft/l

árcentrum

37. ábra. A fehér bor fogyasztói és borászati árának alakulása 2001-2010 között Forrás: saját számítás KSH adatok alapján 400 350 300 250 200 150 100 50 0 {

2001}{

2002}{

2003}{

vörös bor fogyasztói ára, Ft/l

2004}{

2005}{

árcentrum

2006}{

2007}{

2008}{

2009}{

2010

asztali vörös bor fogyasztói ára, Ft/l

38 ábra. A vörös bor fogyasztói és borászati árának alakulása 2001-2010 között Forrás: saját számítás KSH adatok alapján 88

Eredmények

Az asztali fehér bor feldolgozói értékesítési árában 29,1 Ft árveszteség volt elkönyvelhető. Ez az ár 14,7%-ának felelt meg. Az árveszteséget a vizsgált időszak 99,0%-ában tapasztalhattuk. Az áreltéréseken belül a veszteségarány 100%-os volt. Az áreltérést stabilitás jellemezte (1,01). Az árvisszarendeződéshez 1248 hónapra lett volna szükség. Ugyanakkor az asztali vörösbor árában 12,4 Ft árveszteség realizálódott. Ez az árnak a 11,5%-át kitevő árveszteség a vizsgált tíz év 97,9%-ában létezett Az árcentrum fölötti értékek aránya 99,7% volt. Az áreltérésekre a stabilitás gyengén volt jellemző, a gyakori, kismértékű árhullámzás az erőpozíció státuszát könnyen megingathatja. Az árvisszarendeződés 615 hónap alatt történhetne meg. Vizsgálatom eredményét a 39. ábrában foglaltam össze, melyből kitűnik a fenti megállapítás, hogy a borszőlőtermesztők a vertikum legkiszolgáltatottabb fázisát adják.

Palackos fehér asztali bor

Palackos vörös asztali bor

14,7%

11,5% Vörös asztali bor

Fehér asztali bor 1,1%

0,7% Borszőlő 23% Gombaölő szerek

Jelmagyarázat:

erőfölény iránya % = árnyomást elszenvedő partner árnyeresége saját árának %-ában

39. ábra A piaci fölény mértéke az asztali bor vertikumban 2001-2010 között Forrás: saját számítás KSH adatai alapján.

Megállapítható, hogy a borvertikumon belüli ártranszmisszió a termelői szinttel szemben - annak mind az alsó, mind a felső vertikális partnerénél - erőfölény létrejöttét idézte elő. A feldolgozói szint, mind az asztali fehér, mind az asztali vörös bor esetében a feldolgozott termék forgalmazói szintjétől volt kénytelen árnyomást elviselni. A szőlőtermelőt mind a termelési tényezők értékesítői oldaláról, mind a borforgalmazók irányából – a feldolgozói szint által nagyobb részben csillapított – de közvetlenül mégis a feldolgozók részéről jelentkező, tehát felülről jövő, erős árnyomás 89

Eredmények

éri. Vizsgálataim csak megerősíteni tudják azoknak a hatásoknak a létezését, amelyeket a termelők a beszerzési és értékesítési áraik alakulásán keresztül maguk is éreznek. Véleményem szerint ezen hatások számszerűsítése felhívja a szőlőtermesztők figyelmét a szövetkezés, az integráció sürgető szükségességére. A termelők ebben a helyzetben – az uniós perspektívákat is figyelembe véve – lényeges külső segítségre, a folyamatokba történő központi beavatkozásra nem számíthatnak. Az pedig látható, hogy a jövő által diktált kihívásokat csak azok a szőlőtermesztők és pincészetek tudják majd teljesíteni, akik képesek szövetkezni, a termelést koncentrálni, továbbá termékkínálatukat a kereslethez igazítani. Az eredmények alapján levont következtetések Szőlőtermesztők a vertikális partnerek piaci árnyomásának kettős ollójában vannak, egyrészt a termelési tényezők értékesítői részétől (az ilyen árnyomások átlagosan 1,5-2 év alatt rendeződnének vissza), másrészt a borászatok irányából, nagyobb részben csillapított módon. Közvetlenül mégis a borforgalmazók részéről jelentkező árnyomás befolyásolja a szőlő felvásárlói árát. Az ilyen árnyomások visszarendeződése 2,5-3 év alatt mehet végbe. Hosszú időszak alatt nagy valószínűséggel ismét bekövetkezhet egy újabb sokkhatás, mely további lemaradást okoz. Az erőfölény az időjárás ingadozását tükröző árváltozások függvényében is változhat. A borászatok a kereskedelmi szféráról szenvednek el árnyomást, melyet igyekeznek továbbítani a szőlőtermesztők felé. A sokkszerű árváltozásokat követő teljes árvisszarendeződésekre a következő ársokkig szinte soha nincs elegendő idő. Vizsgálatom eredménye megerősítette és adatokkal alátámasztotta azon feltételezéseket, amelyek a borvertikumban létező és a szakemberek előtt eddig is ismert piaci erőviszonyok helyzetét jellemzik. Az elemzés során számszerűsítettem a szőlő-bor vertikumban jelentkező erőfölény mértékét. A szőlőtermelők piaci alkupozícióját növelhetné a gazdaságos üzemméret, a birtokkoncentráció és a termelői közös érdekérvényesítés, valamint a borászatokkal együtt a vertikum egyes szereplői közötti hosszú távú integrációs kapcsolatok kialakítása. 3.5. A vertikális koordinációk elemzése, szerződéshasználat a szőlő-bor vertikumban A magyar szőlő-bor vertikumban megtalálhatók a gazdasági kooperációk különböző formái. A hosszú távú kapcsolati formák többnyire borszőlő termeltetésére és felvásárlására irányulnak. Az együttműködés a szőlő és a bor átvételét, értékesítését segíti, míg a felvásárlók a nagyobb vállalkozások árualapját biztosítja. Az érdekazonosságon nyugvó tartós együttműködés ennek ellenére nem nyújt biztonságot a beszállítóknak, s nem hat kedvezően a gazdák jövedelmezőségére. A többszöri késedelmes, vagy esetenkénti fizetéselmaradás bizalmatlansághoz vezet, az összefogás hiánya gyenge alkupozíciót eredményez, mely kedvezőtlenül befolyásolja a magyar borászat helyzetét. 90

Eredmények

A gazdasági együttműködés különböző formáit kérdőíves felmérés segítségével kutattam, a HNT tagnyilvántartásának adatbázisából képzett mintaszám alapján. Törekedtem arra, hogy a termékpálya minden fázisát bevonjam a kutatásba, azonban a kereskedelmi szféra elzárkózott a válaszadástól. Ezért a szőlőtermesztők és a borászatok közötti együttműködési formák és szerződéses kapcsolatok feltárására nyílt lehetőségem. A beérkezett kérdőívek szerint a válaszadók tevékenységi körének vállalkozási formák szerinti megoszlását a 40. ábra, a gazdasági méret szerinti eloszlását a 40. ábra mutatja. A csemegeszőlő-termesztéssel az őstermelők foglalkoznak a legnagyobb arányban, azonban az erre vonatkozó válaszok értékelésére a dolgozat témaköre és a terjedelmi korlátok miatt nem térek ki. Oltványtermesztéssel csak főtevékenységként foglalkoznak. Kedvezőtlen, hogy kereskedelemmel csak a közepes vagy a nagy gazdaságok foglalkoznak. 100% Szövetkezet

90% 80%

Gazdasági társaság

70% 60%

Egyéni vállalkozó

50% 40% 30%

Családi gazdálkodó

20%

Őstermelő

10% 0% Oltv

Cse Bor Bor Pal Ker ack sző á sz e sk me ány ozá at ede g es lőte term s r lem z m ő esz l e ő s t té s ztés e rm .

40. ábra. A tevékenységi kör megoszlása a vállalkozási forma szerint Forrás: saját számítás

Kereskedelem Palackozás Borászat Borszőlőtermesztés Csemegeszőlő termesztés Oltványtermesztés 0% Mikro (10 főnél kevesebb)

10%

20%

30%

Kis (10-50 fő)

40%

50%

60%

Középes (51-250 fő)

70%

80%

90%

100%

Nagy (250 főnél nagyobb)

41. ábra. A tevékenységi kör megoszlása a szervezeti méret szerint Forrás: saját számítás 91

Eredmények

A megkérdezett őstermelők 51%-a kénytelen borszőlőként, 30%-uk hordós borként értékesíteni, s mindössze 19% tevékenysége öleli fel a termékpályát. (42. ábra) A családi gazdálkodóknál az arányok kedvezőbbek: 44% lédig bort, 28% pedig palackos bort is értékesít. Az egyéni vállalkozók 52%-a, a gazdasági társaságok 79%-a az egész termékpályát működteti. Az őstermelőknek célszerű lenne szövetkezéssel magasabb hozzáadott értékű terméket forgalmazni jövedelmi helyzetük javítása érdekében. A szőlő-bor termékpálya egyes szintjeinek birtoklása szerinti megoszlását borvidékenként a 43. ábrán mutatom be. A palackos borok forgalmazásával legnagyobb arányban a Tokaji borvidéken foglalkoznak. borszőlőtermesztés borelőállítás palackozás kereskedelem borszőlőtermesztés borelőállítás

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40%

borszőlőt termeszt és eladja

30% 20% 10% 0%

Őstermelő




42. ábra. A szőlő-bor termékpálya egyes szintjeinek birtoklása működési formák szerint Forrás: saját számítás

%

43. ábra. A szőlő-bor termékpálya egyes szintjeinek birtoklása borvidékenként Forrás: saját számítás

92

Eredmények

Kutattam, hogy a termékpálya szereplői közötti kapcsolatok mennyire stabilak, milyen pozíciót jelentenek a szerződő feleknek. A válaszadók átlagosan 15 éve folytatják tevékenységüket. (44. ábra) A szórás igen magas (10,4 év), mely az ágazatot jellemző, a rendszerváltás óta szinte folyamatos átalakulásokra hívja fel a figyelmet.

14

20 év felett

35

Év

11-20 éve 5-10 éve

38

12

1-4 éve 10

20

30

40

Százalék

44. ábra. Szőlész-borász tevékenység folytatásának ideje Forrás: saját számítás A szőlő-bor termékpálya integrációs kapcsolatainak vizsgálata Vizsgálatom során arra kerestem a választ, hogy a szőlő-bor termékpálya egyes szférái igénylik-e a vertikális integrációt, a szőlőtermesztők és a borászatok milyen koordinációs stratégiát tartanak elfogadhatónak, valamint a kialakítandó integrációs kapcsolatok hogyan segíthetik a beszállítók, a felvásárlók gazdasági eredményét. A korábbi nagyüzemek által fenntartott integrációs kapcsolatok szétestek, a termesztés felügyelete, a különböző szolgáltatások nyújtása, illetőleg az irányított szőlőfajta-telepítés megszűnt. A szőlő-bor termékút termelési szakaszainak eltérő tulajdonlásából adódóan a csupán szőlőtermesztéssel foglalkozók magukra maradtak, különösen az 1 ha alatti, de még az 1-5 ha között gazdálkodók is. Ha a piaci információ elérhetetlen számukra, csak a felvásárlókra hagyatkozhatnak. Mindebben kiemelt szerepet tölthetne be a szaktanácsadási rendszer továbbfejlesztése, kiszélesítése, különösen nagy hangsúlyt helyezve a termelők szakmai felkészítésének, szakismeretének növelésére, valamint az igen gyakran változó törvényi szabályozás megismertetésére. A vállalkozók egyértelműen szükségesnek tartják a termékpályák résztvevői közötti kooperációt. A megkérdezettek 65%-a nem vett részt a korábbi, rendszerváltás előtti háztáji ágazatokat összefogó integrációs kapcsolatban. Jelenleg 28,2% kapcsolódik valamely borászathoz koordinációs szerveződéssel. Mindez az ágazat mozgásából adódik, s előrevetíti a szőlőtermesztéssel foglalkozók és a borászatok közötti hosszú távú együttműködés igénylését.

93

Eredmények

A koordinációs mechanizmusok közül a szerződéses kapcsolat és a vertikális integráció terjedt el. A kettő közötti különbség a tulajdonjog megszerzésében van. Szerződéses kapcsolatnál a megtermelt szőlő átkerül a felvásárló tulajdonába, még akkor is, ha nem ő a végső fogyasztó, csupán feldolgozza a szőlőt és bort készít, majd palackozva értékesíti a fogyasztó számára. A vertikális integráció során a termelő átadja a megtermelt szőlőt a feldolgozónak, de a tulajdonátadás nem történik meg. A vertikális integráció során csupán „kapcsolaton belüli” termékcsere történik. A termelő a szőlő értékének közel egyharmad részét kapja meg azonnal, majd a már kész bor értekésítése után történik az elszámolás, minden termelővel a mennyiség és a minőség figyelembevételével. Természetesen fontos a termelői elkötelezettség is, tehát a megkötött szerződés szerint át kell adnia a termést a feldolgozónak. Az Unió értékesítési szövetkezései hasonló elven működnek. A kérdőívek alapján elemeztem, hogy milyen koordinációs stratégiát tartanak elfogadhatónak a szőlőtermesztők és a borászok. (45. ábra) A válaszadók 43%-a a szerződéses kapcsolat fenntartását tartotta kívánatosnak, melyben a felvásárló és a szőlőtermesztő egyaránt kötelezi magát a kereskedelmi ügylet lebonyolítására. A termékpályán való összefogást a megkérdezettek több mint harmada választotta. A szerződéses termelésben a két fél kereskedelmi kapcsolatot tart fenn, az értékesítés pedig az előre kialkudott árképzés alapján történik. a termékpályán történő összefogás 33%

nyílt termelés fenntartása 24%

szerződéses termelés 43%

45. ábra. A gazdák koordinációs stratégiai elképzelése Forrás: saját számítás

A vertikális koordinációs stratégia megítélésének működési forma szerinti megoszlását a 46. ábrán mutatom be. A szerződéses termelést az őstermelők választották a legnagyobb arányban. Kedvező, hogy a termékpályán történő összefogást közel azonos, 30-33%-kal választották mind az őstermelők, mind az egyéni és mind a gazdasági vállalkozások. Ez egy ideális állapot feltételezése, amelyben az élelmiszerlánc tagjai a termékpálya szereplőit egy szervezeti egységként integrálják. A családi gazdálkodók sem zárkóznak el az összefogástól, azonban a mélyinterjú során azt tapasztaltam, hogy nagy részük a termékpálya teljes kiépítésére törekszik. Nyílt

94

Eredmények

termelés fenntartását a válaszadók közel egynegyede tartja elképzelhetőnek, mely során az értékesítő és felvásárló kapcsolatát az aktuális piaci ár befolyásolja. 100 90 80 üzemszám

70 60 50 40 30 20 10 0 Őstermelő

nyílt termelés fenntartása



szerződéses termelés


Szövetkezet

a termékpályán történő összefogás

46. ábra. A koordinációs stratégiák megoszlása a működési forma szerint Forrás: saját számítás

A koordinációs stratégia szervezeti méret szerinti arányát vizsgálva megállapítható, hogy a szerződéses termelés a leggyakoribb. (47. ábra) A termékpályán történő összefogásban rejlő előnyöket egyre több vállalkozás ismeri fel, amely biztos értékesítési lehetőséget ad a szőlőtermesztőknek, s a borászatok alapanyaggal való ellátásában is nagy szerepet játszik. 80 70

üzemszám

60 50 40 30 20 10 0

Mikro (10 főnél kevesebb)

Kis (10-50 fő)


Középes (51250 fő)



a termékpályán történő összefogás

47. ábra. A koordinációs stratégiák megoszlása a gazdasági méret szerint Forrás: saját számítás 95

Eredmények

A koordinációs típusok borvidékenkénti megoszlása szerint a legelterjedtebb a szerződéses termelés fenntartása, különösen a Kunsági, a Tokaji és a Mátrai borvidéken. (48. ábra) A termékpályán történő összefogás a legnagyobb borvidékeken is szerepet kapott. Vannak olyan borvidékek, ahol a kooperáció az egyedüli, ami túlzottan kedvező képet mutat, azonban a vizsgálat eredményéből levont következtetést fenntartásokkal kell fogadni, annak ellenére, hogy a felmérés reprezentatív volt.

%

48. ábra. A koordinációs stratégiák megoszlása borvidékenként Forrás: saját számítás

A termelői szövetkezések bizonyos érdekvédelmet jelenthetnének a gazdálkodók számára, növelve ezzel az alkupozíciót, vagy a termelői kifizetések kedvezőbb voltát. A termelők között azonban nagy a bizalomhiány és az elkeseredettség. Elemzésem eredményei egybe esnek Baranyai-Takács (2010) megállapításával. A nem megfelelő méretű területen gazdálkodók termelői vagy értékesítési szövetkezetés, integrátor nélkül teljesen életképtelenek, kiszolgáltatottak. A pinceszövetkezetek megkönnyíthetnék az integráció létrejöttét, az ellenőrzést, egyszerűsítve az adminisztrációt, s orientálva a szőlőtermesztőket a minőségi szőlő termesztésére, a gazdaságos eszközkihasználásra, a környezetkímélő műtrágyázás használatára stb.

96

Eredmények

A szőlőtermesztők többsége szerződéses kapcsolatok alapján értékesít. A válaszadók 51%-a írásbeli, 40%-a pedig szóbeli szerződést köt. 9% ad hoc adja el a megtermelt szőlőt, annak, aki azonnal, készpénzben fizet érte. A fizetési morál nagyon kedvezőtlen Magyarországon a gazdák tapasztalatai szerint. (49. ábra) Mivel az intézményi jellegű integráció életképtelenné vált, a legtöbb termelő mindössze szállítói kapcsolatba kerül a felvásárlóval. Ebben az esetben a vertikális integráció semmilyen előnyt nem jelent számára, sőt más irányú termékértékesítés kedvezőbb lehet. Szerződésszegést követnek el, ha néhány forinttal többet ígér egy másik felvásárló. Ugyanakkor a felvásárlók visszaélnek a termelő kiszolgáltatott helyzetével, többször csak félév-egy év múltán fizetik a szőlőtermés árát, természetesen kamatok nélkül, mely adódhat a gazdaságot jellemző körbetartozásból is. Ennek megakadályozására a hosszú távú szerződések keretében alakultak ki különböző megoldási módok a vertikális integráció alternatívájaként. Nem használ szerződést

Írásban köt szerződést

Szóbeli szerződét köt

49. ábra. A szőlőtermesztők értékesítéskori szerződéshasználatának megoszlása Forrás: saját számítás

A koordinációs mechanizmusok megoszlását a termékpálya különböző szintjeit felölelő vállalkozások szemszögéből is vizsgáltam. A csupán szőlőtermesztéssel foglalkozók érzik a nyílt termelés fenntartását a legkockázatosabbnak. (50. ábra) A szerződéses termelés a szőlő-bor termékpályán a leggyakoribb. a termékpályán történő összefogás



0

20

40

60

80

100

120

140

160

180

vállalkozások száma borszőlőt termeszt és eladja borszőlőtermesztés-bor előállítás borszőlőtermesztés-borelőállítás-palackozás-kereskedelem

50. ábra. A szerződéses koordinációk megítélése a szőlő-bor termékpályán Forrás: saját számítás 97

200

Eredmények

A következő kérdésem a szerződések típusára vonatkozott. A megkérdezettek 42,4%-a a hagyományos termeltetési szerződést választotta, melyben rögzítésre kerülnek az árak vagy az ármeghatározás feltételei, a mennyiségi és minőségi jellemzők. Esetenként tartalmazhat védőárat is. További két szerződésfajtára vonatkozó kérdéssel a felvásárló integrátori szerepének igénylését kutattam, annak eltérő mértékére irányítottan. 20% kötne olyan szerződést, mely a termelési folyamat során az ellenőrzés jogát magában foglalja. (51. ábra) az inputok meghatározását is magában foglaló szerződést az ellenőrzés jogát magában foglaló szerződést hagyományos szerződést keretszerződést 0

20

40

60

80 100 120 140 160 180 200

vállalkozások száma

51. ábra. A szerződéstípusok szerinti megoszlás Forrás: saját számítás

Közel ugyanennyien (18,8%) a hagyományos és az előző típuson túlmenően még több segítséget várnak el a borászattól. A hosszú távú, bizalomra épülő, „nyerő-nyerő” kapcsolatot feltételező szerződés következtében a kiváló minőségű szőlőből készült minőségi bor hozzáadott értéke valamilyen módon megjelenne a szőlő felvásárlási árában, esetleg egy későbbi jövedelem-visszaosztásban. Ez a szoros együttműködés hasonlít leginkább a korábbi vertikális integráció kereteire, melyben az inputok is meghatározásra kerülnek, illetőleg a termelési technológiát is felügyelték (például rügyterhelés, növényvédőszer stb.), különösen a minőségi borszőlőtermesztésben. Így működnek az osztrák szövetkezetek is. A továbbiakban a gazdák integrációs kapcsolatok kialakítására vonatkozó elképzeléseit kívántam feltárni. (52. ábra) A szőlőtermesztők legnagyobb része a szőlőtermesztőkborászatok együttműködésében látja az értékesítés biztonságát. Várakozásommal ellentétben, csupán 26% voksolt a kereskedőkhöz történő kapcsolódás mellett, pedig a válaszba a termelők és fogyasztók közötti közvetítők kiiktatásának lehetőségét is belefogalmaztam. A borászatok és kereskedők kapcsolatát a borászok egynegyede választotta, a 75% a kereskedelemmel kialakított szoros együttműködést jelölte meg. Működési forma szerint vizsgálva az integrációs kapcsolódásokat, látható az 53. ábra adataiból, hogy a legnagyobb arányban a termelői-feldolgozói együttműködést találták a legjobb megoldásnak. Az értékesítési gondokra hívja fel a figyelmet a kereskedő házakhoz történő csatlakozás 20% körüli aránya minden működési forma esetében.

98

Eredmények

a feldolgozók-kereskedők kapcsolatában a termelők-feldolgozók együttműködésében egy kereskedőhöz, kereskedőházhoz történő kapcsolódással egy-egy nagyobb feldolgozóhoz való egyéni termelői csatlakozással ,0

10,0

20,0

30,0

40,0

50,0

60,0

%

52. ábra. Integrációs kapcsolódási típusok szerinti megoszlás Forrás: saját számítás

60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% ,0% Őstermelő




egy-egy nagyobb feldolgozóhoz való egyéni termelői csatlakozással egy kereskedőhöz, kereskedőházhoz történő kapcsolódással a termelők-feldolgozók együttműködésében a feldolgozók-kereskedők kapcsolatában

53. ábra. Integrációs kapcsolódások megoszlása működési forma szerint Forrás: saját számítás

Az integrációs szerveződések típusát vizsgálva a szervezeti méret függvényében a legnagyobb arányban a termelői-feldolgozói (szőlőtermesztő-borászat) együttműködési formát választották. (54. ábra) Hasonló volt az integrációs kapcsolatok borvidékenkénti megoszlása is, melyben nagy szerepet játszik, hogy néhány borvidéken a gazdálkodók maguk dolgozzák fel a szőlőt. (55. ábra)

99

Eredmények 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% ,0%

Mikro (10 főnél kevesebb)

Kis (10-50 fő)

Középes (51250 fő)


egy-egy nagyobb feldolgozóhoz való egyéni termelői csatlakozással egy kereskedőhöz, kereskedőházhoz történő kapcsolódással a termelők-feldolgozók együttműködésében a feldolgozók-kereskedők kapcsolatában

54. ábra. Integrációs kapcsolódások megoszlása szervezeti méret szerint Forrás: saját számítás

%

55. ábra. Integrációs kapcsolódások megoszlása borvidékenként Forrás: saját számítás

Fontosnak tartottam feltárni, hogy egy létrejövő integráció hogyan tudná segíteni az integrációban résztvevők tevékenységét. A 56. ábra szemlélteti a választott tényezőket, s azok rangsorát is. A legfontosabb tényezőnek az értékesítés biztonságát jelölték meg, s ehhez kapcsolódóan másodikként a piaci információk nyújtását, az értékesítési lehetőségek felvázolását. Ehhez azonban szükség lenne új termék kialakítására és 100

Eredmények

magas színvonalú marketingre, mely a rangsor közepére került. Véleményem szerint a gazdálkodók egy része mástól várja a segítséget, ahelyett, hogy helyzetének javításában ő maga is tevékenyen venne részt. Kedvező, hogy a pályázati lehetőségek egyre fontosabbak a vállalkozók számára. A szövetkezéstől való idegenkedés a gazdálkodók bizalmatlanságát mutatja, erre utal, hogy a gépi szolgáltatások igénylése, illetőleg a gépek kihasználtságának növelése az utolsók között végzett. Alátámasztja ezt korábban végzett vizsgálatunk (Nagy-Kovács – Wachtler, 2005a, 2005b), mely során minden szőlőtermesztő és borász saját géppark fenntartására törekedett, elutasítva a gépszövetkezetek megalakítását. Nem bíztak abban, hogy az adott gépi munka időben és megfelelő minőségben kerül elvégzésre. Ebben szerepet játszott korábbi, még a nagyüzemi tevékenységek során szerzett negatív tapasztalatuk is. 90%

80%

70%

60%

50%

40%

30%

20%

10%

0% 16

10

4

1

12

2

3

15

14

18

9

7

17

8

11

5

6

13

Jelmagyarázat: az x-tengelyen a kérdőívben szereplő kérdések sorszáma szerepel. 16. Értékesítés biztonsága (megfelelő értékesíti ár kialakítása), mely hosszútávon biztosítja a megélhetést. 10. Piaci információk nyújtása, értékesítési lehetőségek felvázolása. 4. Pénztőke megteremtése (pl. pályázat). 1. költségek csökkentése (nagy mennyiség olcsóbban szerezhető be; közös géphasználat). 12. Finanszírozás. 2. Minőségi termelés szakmai felügyelet garantálása (pl. a tőketerhelés). 3. Korszerű termesztéstechnológia biztosítása. 15. Magas színvonalú marketing nyújtása. 14. Új termék kialakítása és piacra történő bevezetése. 18. Profit növekedése. 19. Munkahelyek megteremtése. 9. Szerződéses fegyelem fenntartása. 7. Szaktanácsadás (pl. fajtaválasztás, növényvédelem). 17. Termékpályán keletkező jövedelem igazságosabb eloszlása. 8. Szakmai tanfolyamok megszervezése. 11.Törvények, rendeletek stb. változásairól való folyamatos tájékoztatás. 5. Gépi szolgáltatások nyújtása. 6. Gépek kihasználtságának fokozása. 13. Szakmai megmérettetés megteremtése (pl. borversenyek szervezése).

56. ábra. Integrációban lévők tevékenységét segítő tényezők megoszlása Forrás: saját számítás

101

Eredmények

A szőlőtermesztők és borászatok közötti szerződések A szőlőtermesztő a szerződés segítségével a szőlőültetvény művelésének biztos finanszírozásához juthat, s megerősíti, hogy a felvásárló a rögzített árat kifizeti a szőlősgazdának. A borászatnak pedig biztosítékot jelent a megfelelő szőlő leszállítására, meghatározott költséggel számolhat, s a prémiumok és büntetések révén biztosan minőségi alapanyagra tesz szert. A mezőgazdaságban szinte minden termékpályán, minden árucikk esetében más és más szerződések köttetnek a termesztők és a feldolgozóipar között. Vizsgálataim arra irányultak, hogy a borvertikum szereplői milyen tényezőket tartanak elsődlegesnek rögzíteni a szerződésben, milyen tényezők befolyásolják az árakat. A megkérdezett szőlőtermesztők átlagosan 2 évre kötnek szerződést, 71% évente, 24% több évente újra tárgyalja a feltételeket, 9% pedig szerződéskötés nélkül értékesít. A szerződések időtartamát összevetettem a szőlőterület nagyságával (57. ábra). Az 1 ha alatti termelők mindegyike évente foglalja írásba az értékesítés feltételeit. Csupán a vállalkozók 20%-a köt több évre szerződést. A franciáknál Sidlovits (2008) vizsgálatai szerint többnyire az írásos szerződések a nagyobb borászatoknál jellemzőek, ahol ügyvédek segítségét veszik igénybe. A kis- és középméretű vállalkozásoknál a szóbeli megállapodást helyezik előtérbe, azonban a méret növekedésével az írásos megegyezésre térnek át. 0% 20%

Több évre kötött

25%

14%

21%

-1,0 ha 1,1-5,0 ha

Egy évre kötött szerződések

5,1-10,0 ha

19%

10,1-49,0 ha 49,1- ha 30% 20%

16%

35%

57. ábra. A szerződések időtartam és ültetvényméret szerinti megoszlása Forrás: saját felmérés

Goodhue et al. (1999) a kaliforniai borszőlőgazdaságokban végzett kutatása során azt tapasztalta, hogy a gazdák 70%-a csak írásban, 11%-a csak szóban, 9%-a mindkét formában, 10%-a pedig nem köt szerződést. Az összes borszőlőszerződés 30%-ában a feltételek kerültek megújításra (evergreen clause), 10 % pedig egyeztetett a borászattal

102

Eredmények

még a szőlőtelepítés előtt (planting contract). A magyar szőlőtermesztők egy része kielégítőnek tartja az oltványtelepeken kapott információt a fajták keresletét illetően. A szerződések fontos eleme az ár meghatározása. A megállapodások negyede tartalmaz fix árat, melyet a borászatok állapítanak meg. Az egyezmények 3,5%-ánál fordult elő, hogy részletezésre került az adott ciklus maximált vagy minimalizált ára. Ha a szőlőtermesztő nem tárta fel az értékesítés lehetőségeit, kénytelen közvetítő segítségét igénybe venni. Vizsgálataim szerint a válaszadók 6%-a élt ezzel a lehetőséggel, így a szőlő felvásárlási ára a közvetítő hasznával kevesebb volt a közvetlen szőlész-borász alkuban elért árnál. A szőlőtermesztők és borászatok 40,5%-a évenkénti tárgyalással igyekszik kialakítani a korrekt piaci árat. A kötött szerződések 31%-ánál az árat különböző ár-referenciák befolyásolják, melyet például valamilyen minőségi tényezőhöz kötnek. A szőlőtermesztők ebben az esetben is árelfogadóak, azonban az év során az alkalmazott technológiával hatással lehetnek a jobb minőség elérésére. Legnagyobb mértékben a mustfok (97,6%) és a fajta (92,9%) befolyásolja a kialakítandó vételárat. (58a. ábra) A minőségi termelés előtérbe kerülését mutatja, hogy a vizsgált konvenciók 24%-ánál a termésátlag, s az utóbbi években már a terület, dűlő (3,6%), valamint a préselt mennyiség (1,2%) is hatással bír a felvásárlási árra. A kaliforniai szerződések ármeghatározó tényezői a következők szerint alakultak: referenciaár 30%, rögzített ár 24%, évenként tárgyalt ár 22%, minimum ár 11%, maximum ár 7%, egyéb tényezők 4% és hektáronként rögzített ár 2%. (Goodhue et al., 1999) (59. ábra) A vizsgált felvásárlásoknál rögzítették az adott fajtára jellemző mennyiséget (29%), de emellett a – minőséget befolyásoló – megtermelhető maximális mennyiséget (39%) és a termésátlagot (32%) is. A szerződések több mint 40%-a maximált mennyiséget ír elő. (58b. ábra) Referencia ár 31%

Maximális mennyiség 39%

Fix ár 25% Maximált és/vagy minimált ár 4%

Korrekt piaci ár 40%

Mennyiség 29%

Termésátlag 32%

a) Ármegállapítás módja

b) Szerződésben rögzített tényezők

58. ábra. A szerződések tartalmi tényezői Forrás: saját számítás

103

Eredmények

Hektáronként rögzített ár

Egyéb tényezők

Maximum ár Referencia ár Minimum ár

Évenkénti ár Rögzített ár

59. ábra. A kaliforniai szerződések tartalmi tényezői Forrás: saját számítás

A borszőlő felvásárlók és borászatok által kívánt minőségi jellemzők igen összetettek, több mérési problémát jelentenek, így a méréskori hibák erkölcsi kockázatot vagy kontraszelekciót okozhatnak a szőlőtermesztő és a borászat kapcsolatában. Ha változik a fogyasztók igénye, vagy új termék kerül bevezetésre, az a borszőlő minőségi meghatározásának változását vonja maga után, kifejtve hatását mind a borászati, mind a szőlőtermesztési technológiára. A minőségfejlesztés sajátos és többször irreverzibilis beruházást kíván, mely mind a szőlőtermesztésben (ültetvények, termőhely, fajta, térállás, művelésmód változása), mind a borászatban (technológiai eljárások, kereskedelmi kapcsolatok, termék kialakítás és bevezetés) új feladatot és többletköltséget von maga után. Minél közelebb állnak az új projekt megvalósulásához, annál nagyobb a kockázat, mivel az egyik fél – kihasználva a függőségi helyzetet – saját előnye érdekében törekedhet a korábbi megegyezés megváltoztatására. (Sidlovits 2008) Az alkalmazott árstratégia eltérő az újvilág és az európai borok esetében. Az európai termelők az alacsonyabb áru Popular prémium és a magas minőségű, drága Ultra prémium kategóriákra összpontosítanak. Ezzel szemben az újvilági termelők a Szuper prémium szegmensét helyezik előtérbe, a magasabb minőségű és árfekvésű borok kínálatának bővítésével. Közép-Kelet Európa borait alacsony árunak ítélik meg, a borimázs hiányában, amely hozzáadott értékként többletjövedelmet hozhatna a gazdáknak. Ez a magyar borokra is jellemző, mert csupán néhány pincészet bora ér el 5-7$-t a nemzetközi piacon. (Sidlovits 2008) Az árkialakítás leginkább a cukorfok (M°) nagyságától és a minőségi (fajta) besorolástól függ (60. ábra), amelyet az adott évi árak meghirdetésekor már közzétesznek a felvásárlók. Vannak borászatok, ahol a termésátlag szabályozásával kívánják elérni a jó minőséget, azonban egyes szakmai tapasztalatok szerint a zöldszüret nem bizonyult hatékonynak, a többletmunka költsége nem térült meg a bevételekben. A kiváló szőlőtermés biztosítása érdekében a dinamikusan fejlődő neves borászatok dűlőszelektált bort készítenek, ezért hajlandók bónuszt fizetni a kiváló szőlőért. Ritkán, de előfordul, hogy mustot vásárolnak fel, itt a préselt mennyiség a meghatározó tényező. 104

Eredmények

Préselt mennyiség 1%

Terület (dűlő) 2%

Terméstálag 11%

Fajta 42%

Mustfok 44%

60. ábra. Árbefolyásoló tényezők Forrás: saját számítás

A minőségi termést biztosítja az átvételi feltételek rögzítése, például a fajtatisztaság (maximálisan 5% idegen fajta elfogadott), a taposás és törésmentesség. A bizalmi, így a borászati termékek piacán is a termékek jellemzőit nem lehet önhatalmúlag módosítani, hiszen a minőségi paraméter a vevő és az értékesítő közti megegyezés feltétele (magánjogi standard). A vevők folytonosan megújítják a termék bizalmi tulajdonságait, így amelyek korábban a minősítési előírások és ellenőrzések szempontjait alkották, a változás folyamán minimumkövetelményekké alakulnak át. Így a minőségjavítás a termék sikeres értékesítésében nagy szerepet játszhat. Ez a megállapítás egybe esik Sidlovits 2008-ben közzétett kutatási eredményeivel. A minőségi szőlőtermést hivatott biztosítani az írásbeli megállapodásban a felár és a levonandó büntetés részletezése. A szerződések 58,3%-a biztosít prémiumot a minőségi tényezőkért: cukorfok, savak, cukor-sav arány, illetve az egészséges és idegen anyagoktól mentes borszőlőért. Némileg kisebb arányban, 33,3% pedig levonást eszközöl az elégtelen minőségi paraméterek, a rothadt és/vagy penészes fürtök, valamint az idegen anyagok előfordulásáért. (61. ábra) A kaliforniai eredmények szerint a levonások aránya jóval nagyobb, mint a magyar szerződésekben. A cukorhiány büntetéséből is látszik, hogy az amerikai szőlészek akkor szüretelnek, amikor a szőlő az előállítandó bornak a legjobban megfelel. Magyarországon ellenben a szőlősgazdák akkor szedik a szőlőt, amikor a felvásárló kijelöli napot, vagy az igen rövid átvételi időszakot. A bónuszok alacsony aránya pedig arra enged következtetni, hogy az átvételi árak biztosítják a szőlőtermesztők jövedelmét. A hosszú távú kapcsolatok, a szőlész és a borász szoros együttműködése nyerő-nyerő helyzetet jelent mindkét félnek. A minőségi szőlőtermesztést biztosítandó a borászatok több mint 58%-a javaslatot tesz az alkalmazott technológiára, 8,3%-a pedig megköveteli az általa előírtak betartását. Az integrált szőlőtermesztés keretében a szerződések 26%-a tartalmaz a kemikáliák használatáról folyamatos jelentési kötelezettséget, nemcsak a termesztés előtt, hanem a szüret után is. (62. ábra) 105

Eredmények

Rothadás, penész stb.

Levonás

Egyéb anyagok Savak Cukor Egészségi állapot

Felár

Egyéb Savak Cukor 0

Magyarországon

5

10

15

20

25

30

35

40

45

45

50

%

Rothadás, penész stb.

Levonás

Egyéb anyagok Savak Cukor Egészségi állapot

Felár

Egyéb Savak Cukor 0

Kaliforniában

5

10

15

20

25

30

35

40

%

61. ábra. A felárak és levonások tényezői a magyar és a kaliforniai szerződésekben Forrás: saját számítás

30 25 20 % 15

Termelés után Kemikáliák Termelés előtt használatának előírása Javasol

10 5

Megkövetel

0

Technológiai előírás

1

62. ábra. Technológiai előírások aránya Forrás: saját számítás

Fontosnak tartottam a szőlőtermesztők és borászatok közötti kooperáció időintervallumának feltárását is. A megkérdezettek közel 40%-a 5 évnél régebben van beszállítói kapcsolatban a borászatokkal. Az ágazatot jellemző átalakulások, az 106

Eredmények

újonnan létrejövő borászatok is a megbízható partneri viszonyt részesítik előnyben. Tíz év feletti szerződéses viszony a korábbi nagyüzemek utód-gazdaságaihoz kötődik. (63. ábra) A fennálló bizalomhiányt növeli azonban, hogy a kötött szerződések sem adnak biztosítékot a leadott szőlőtermés árának kifizetéséről. Még a hosszú távú koordinációnál, az írott szerződések esetében is nagyszámban fordul elő a késedelmes fizetés. Ez rendkívül káros, hiszen a szőlőtermesztők évente csupán egyetlen árbevételre számíthatnak, melyből a következő év termelési költségeit is finanszírozni kell. Ez biztosítaná a család megélhetését, illetőleg a kisebb területen gazdálkodóknál a kiegészítő jövedelmet. A késedelmes, sőt a teljesen elmaradó árbevétel csak a minimális ráfordítás kiadására sarkallja a kiszolgáltatott termesztőket.

11-20 éve szerződéses kapcsolat ideje

5-10 éve 1-4 éve Nincs szerződés ,0

10,0

20,0

30,0

40,0

50,0

%

63. ábra. A szerződéses kapcsolatok időtartamának megoszlása Forrás: saját számítás.

Az átalakulások száma a birtokkoncentráció előtérbe kerülésével lassan mérséklődik, rendeződnek a termeltetői kapcsolatok, az integráció mélyül a két fél között. Bár a szerződések közel kétharmada évenként újrakötésre kerül, a termékpálya szereplőinek egymásra utaltsága együttműködést követel meg. Nézeteltérések miatti felbonthatósági záradékot mindössze a szerződések 32%-a foglal magában. A dinamikusan fejlődő borászatok az utóbbi években a saját termőföld, ültetvény birtoklására törekszenek, így biztosítva a minőségi és elegendő mennyiségű alapanyagot. A telepítések aránya jelentősen nőtt, s amint termőre fordul, tehát nincs szüksége felvásárolt szőlőre, azonnal felbontják a szerződést. A szőlőtermesztők így piac nélkül maradnak, s kiszolgáltatott helyzetük még inkább előtérbe kerül, mert új és új felvásárló után kell nézniük. Tetézi a gondot a szőlőbirtokok elaprózottsága és néhány nagyméretű, integrátori kapcsolatot fenntartó vállalkozás felszámolása. A magukra maradt gazdák vagy kivágási támogatást, vagy lepárlási támogatást igényelnek. A naponta változó ár kényszere a szőlészek teljes kiszolgáltatottságát mutatja, hiszen ha a szerződés feltételeit be akarja tartani, kénytelenek odaadni a szőlőt, még akkor is, ha más felvásárló jelenik meg az ültetvényeken és magasabb árat kínál. Ebből adódóan többször előfordulnak szerződésszegések, a kisebb termésmennyiségre hivatkozva. 107

Eredmények

Máskor néhány élelmes szőlész az ültetvény pár sorát, a legjobb termést másnak értékesíti, vagy saját maga dolgozza fel. Tehát az aszimmetrikus piaci súly miatt a tranzakció során a szőlőtermesztők árelfogadóvá válnak a domináns borászatokkal, felvásárlókkal szemben. A borászatok ellenben a kevésbé hatékony termelést hiányolják. Az alacsony ár ellenben magas termésmennyiség elérésére sarkallja a szőlőtermesztőket, hogy az önköltséget éppen meghaladó felvásárlási árak miatt szert tegyenek némi jövedelemre. Az alacsony terméshozam – a minőség ellenére – a borászatok költségeit és kockázatát növeli meg, mivel alapanyag nélkül maradhatnak. A borászatok a biztosítékok, a termelői kötelezettségek tekintetében is meghatározó szerepet játszanak. A biztosítékok inkább a több (3-5) éves szerződéseket jellemzik, az évente megújításra kerülőkre, melyek csupán az értékesítésre, felvásárlásra vonatkoznak, nem. Ezek az írásbeli megállapodások a spot piachoz állnak közel, nem pedig a hibrid irányítási struktúrákhoz. A közép távú (3-5 éves) együttműködési megállapodásokat évente újrakötött felvásárlási és technológiai ellenőrzési feltételeket tartalmazó szerződésekkel egészítik. Ebben is, s a csupán eleve egy évre kötött termeltetői szerződésekben is részletes taglalják a két fél kötelezettségét. A termeltetők a napi áron való felvásárlásra, a borszőlő vételárának 30-90 napon belüli átutalással történő kifizetésre adnak kötelezettséget. A minőség meghatározása egyszeri vagy kétszeri fokolás, a fajtatisztaság és egészségi állapot megállapítása szerint történik. A termelői kötelezettségek jóval részletesebbek. Előfordul, hogy a felvásárló jogot formál a borszőlőtermesztő Hegyközségnél lévő, az adott gazdasági évre vonatkozó termeltetési és értékesítési adatainak betekintésére. A borászatok az elegendő alapanyag biztosítása érdekében előírják a termésbecslés adatainak, illetőleg a tervezett szőlőtermés várhatóan 20%-ot meghaladó mértékű csökkenésének közlését. Összességében elmondható, hogy a magyar szerződésekben konkrét stratégiai cél nem igen fogalmazódik meg, többnyire csak termeltetői és felvásárlói megállapodást takarnak. A minőségi kategóriához tartozó borszőlők felvásárlásánál sincs a hozzáadott értékre vonatkozó szövegezés, tehát hogy a szőlőből milyen bor készül, kivéve az aszúszem, a bikavér vagy a késői szüretelésű szőlők esetében. Az integrációs kapcsolatban szükséges lenne a stratégiai, a szervezési és működési együttműködés részletes leírása. A borászatok és a kereskedelem közötti szerződések A borászatok és a kereskedelem közötti megállapodások vizsgálatát is elengedhetetlennek tartottam az egész termékpályát felölelő szerződésviszonyok megítélése érdekében. A borászatok a palackos értékesítés mellett hordós és kannás (pet palackos) értékesítést is alkalmaznak, egyrészt a gazdasági válság miatti financiális problémák miatt, másrészt a magyar borok ára magasabb a versenytársak árainál. A magyar fogyasztók nagy része árérzékeny, ezért az olcsóbb dél-európai és újvilági borokat veszik le a polcról. A magyar szőlősgazdákat gyakran éri az a vád, hogy drágán termelnek, nem hatékony az eszközkihasználás. A jelenlegi ültetvények egyrésze elöregedett, széles sortávolságú, tőkehiányos, így a terméshozam alacsony 108

Eredmények

lesz. (11. melléklet) Az olasz, a spanyol borok árai együtt mozognak, a francia árak ennél jóval magasabbak. Azonban a magyar borok ára igen eklektikus, ami nagyon szembetűnő az eléggé kiegyensúlyozott külföldi borok árához képest. Mind fehér, mind vörös és rozé boraink ára magasabb a külföldi lédig kiszerelésű borok áránál. A borászatok 41%-a nem köt szerződést. Az írásbeli megállapodást választók maximálisan 3 évig kötelezik el magukat, de ez igen csekély (2%), csakúgy, mint a két évet vállalók aránya (4%). Nagyrészük, 52% csupán egy éves szerződéssel kénytelen beérni, mely évről évre újra köttetik. A következő kérdésem arra irányult, hogy milyen módon értékesítenek a vizsgálatba vont borászatok. A megkérdezettek 42%-a hordós borként értékesít, a kisebbek zömmel egyszerre nagy mennyiséget az egyszerű adóraktárnak szállítanak. A kannás és a palackos értékesítés közel azonos arányú. A jól működő, dinamikusan fejlődő családi vállalkozásoknál is előfordul, hogy kis mennyiségben maguk kénytelenek szállítani az értékesítési nehézségek miatt. A kapott válaszok szerint a borosgazdák közel fele helyben, a pincénél értékesít, egynegyedük pedig kiskereskedelmi hálózatban. A vendéglátóipar nehéz helyzete érezteti hatását, itt csupán 14%-ban tudnak borral kereskedni. A borturizmus bár lassan, de töretlenül fejlődik, a borászatok 36%-a forgalmaz ennek keretében. (64. ábra) Az értékesítés módját összevetettem a gazdasági mérettel és a működési formával. (65. ábra) A közepes méretű vállalkozások nagymértékű hordós bor értékesítése többnyire adóraktárnak történő, nagy tételű eladást takar. Kedvezőnek ítélem meg a palackos borok közel 30%-os arányát. Borértékesítés módja szerinti megoszlás

Borértékesítés helye szerinti megoszlás

vendéglátóipar keretében; 14

Hogyan értékesíti a bort? hordós borként; 48%

palackban; 33%

Értékesítés pincénél; 47

kiskereskedelmi hálózatban; 32

kannás kiszerelésben; 32%

borturizmus során; 36

64. ábra. A borértékesítés módja és helye szerinti megoszlás Forrás: saját számítás

A szerződések több előírást tartalmaznak, melynek kategóriáit a 66. ábra szemlélteti. A termék minőségére és mennyiségére, a palack küllemére vonatkozó tényezők mellett rögzítésre került a kifogások miatti levonás. Néhány esetben a külföldi (főként keleti) partnerek a legjobb minőséget is kifogásolták, így a szállítmány olcsóbb áron került értékesítésre, minthogy visszáruként még nagyobb legyen a bevételkiesés.

109

Eredmények

Nagy (250 főnél nagyobb) Középes (51-250 fő) Kis (10-50 fő) Mikro (10 főnél kevesebb) Szövetkezet Gazdasági társaság Egyéni vállalkozó Családi gazdálkodó Őstermelő 0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100 110

üzemszám

hordós borként

kannás kiszerelésben

palackban

65. ábra. A borértékesítés módjának megoszlása gazdasági méret és működési forma szerint Forrás: saját számítás

akció időtartama akcióhoz kötött mennyiség biztos íték kifogások miatti levonás értékes ítés időtartama polcdíj mértéke szállítási határidő alkoholtartalom címke tartalma cukorfok borfajta ár minőség mennyiség

0

5

10

15

20

25

30

%

66. ábra. A borértékesítés szerződéseinek tényezői Forrás: saját számítás

110

35

40

Eredmények

Nemcsak a szőlősgazdák szenvednek el hátrányt az árbevétel késedelme miatt, hanem a borászatok is. A nagy áruházláncok legalább 30 napos fizetési határidőt kérnek a számla kézhez vételétől számítva, vagy bizonyos naptári napot jelölnek ki az átutalás határidejére. Előfordul azonban ennél jóval nagyobb csúszás a tartozás kiegyenlítésére. (67. ábra) Kereskedői szféra fizetési késedelme

60 nap 7%

Fizetési határidő bertartása, késedelme 30 napon túli késedelem

több 5% x. naptári nap 37%

30 napon belüli késedelem késnek

30 nap 51%

betartják 0

5

10

15

20

25

30

%

67. ábra. A szállítási határidő és fegyelem Forrás: saját számítás

A szerződés feltételeiről a borászattal a kereskedelem az esetek 95%-ában csupán évente egyszer tárgyal. Ezzel szemben a borosgazdák ugyanilyen arányban legalább kétszer igényelnék az egyeztetést, például a kereslet előrejelzéséről, a piaci igények változásáról, az akció sikeréről. A 68. ábra nemcsak a gazdák számára legfontosabb tényezők arányát mutatja, hanem egyben rangsort is kifejez: milyen sorrendben jelölték a gazdák a „védelmüket” szolgáló kereslet-előrejelzést, az integráció hatékonyabb működését, valamint a szerződésben rögzített feltételek betartását. A gazdasági szférát jellemző bizalmatlanság szembetűnő, a legtöbb termelő csupán szeretné, azonban megvalósításáért nem tesz semmit.

keresleterlőrejelzés

integráció

szerződési feltételek betartása

termelői összefogás 0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

%

68. ábra. Termelői pozíció erősítésének tényezői a kereskedelemmel szemben Forrás: saját számítás

111

Eredmények

A koordinációt, az integrációt tehát a szőlő-bor termékpálya minden szereplője igényli, s amilyen helyzetben vannak a borászok a kereskedelemmel szemben, ugyanilyen helyzetben tartják a szőlőtermesztőket. A szőlő- és bortermelő kisgazdaságok ár- és jövedelmi hátrányának csökkentéséhez, illetőleg az alapanyag-termelői alkupozíció növeléséhez szükség van a vertikális integráció kialakulására. Ennek azonban feltétele a minőségi árutermelésben résztvevő szőlőtermelők számának csökkenése, a területkoncentráció, vagy másként a gazdaságos méret kialakulása. A túlélésre csupán az számíthat hosszú távon, aki a változásokhoz pozitívan és aktívan tud hozzájárulni, nem pedig passzív résztvevője az eseményeknek. Nem elég a végtermék értékesítését jól megszervezni, a bort a fogyasztók igényei szerint kell elkészíteni. A stabil piaci jelenléthez elengedhetetlen a megfelelő alapanyag-termelő bázis, így a vevők kitűnő és mindig azonos minőségű, nagy mennyiségű borral találkozhatnak az üzletek polcain. A jól működő vertikális integráció (szaktanácsadással, minőségellenőrzéssel) nemzetközileg is jelentős versenytárssá teheti a magyar szőlő- és bortermelő gazdaságokat. A piacot alapvetően a fizetőképes kereslet és a kínálat határozza meg, amely tükrözi a vásárlók és fogyasztók szokásait, s befolyásolja a magyarországi borágazat értékesítési sajátosságait, hagyományait. Ebben meghatározó szerepet vállalhatnának a hegyközségek, a különböző egyesületek, borlovagrendek. A rendelkezésre álló forrásokat a piaci igényeket kielégítő szőlőfajták telepítésére, a korszerű szőlőfeldolgozók és borászatok létesítésére, a termelési technológiák javítására szükséges fordítani.

112

Eredmények

ÚJ ÉS ÚJSZERŰ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK Vizsgálataim alapján az alábbi új és újszerű tudományos eredményeket fogalmazom meg: −

Szekunder adatbázisra alapozva korszerű módszerek segítségével igazoltam, hogy a magyar szőlő-bor termékpálya egymásra épülő fázisai közötti egyensúly megbomlott. A vállalkozások a saját érdekeiket előtérbe helyezve, szinte jövőkép nélkül, a rövidtávú piaci igényekhez igazodva gazdálkodnak. Jövedelmet csak azok a dinamikusan fejlődő családi gazdaságok és társas vállalkozások érnek el, akik a szőlőtermesztéstől a borértékesítésig alakították ki tevékenységüket.

−

Bizonyítást nyert, hogy az integrációs kapcsolatot a termékpálya termelői és feldolgozói szférája igényli, azonban a stratégiai célok és hosszú távú kapcsolatok nélküli egymásra utaltság mégsem kényszeríti ki az együttműködést. A szőlőtermesztők szövetkezés és integrátor nélkül nem képesek befolyásolni a szőlőpiacot és megfelelő jövedelempozíciót elérni.

−

Az ártranszmissziós vizsgálattal bizonyítottam, hogy a szőlő-bor termékpálya szereplői között aszimmetrikus ártranszmisszió van. A szőlő-bor vertikumon belüli ártranszmisszió az alapanyag-termelőkkel szemben – annak mind az alsó, mind a felső vertikális partnerénél – erőfölény létrejöttét idézte elő, melynek eredményeképpen a vertikum különböző szakaszainak szereplői eltérő jövedelempozícióba kerülnek. Számításaim alapján a jövedelmezőségi sorrend (villányi kékfrankos adatai alapján) a kétszer fejtett lédig bor, palackozott bor, egyszerfejtett bor, illetve a borszőlő. A vertikumszakaszok közötti jövedelmezőségi pozíció az abszolút jövedelem adatokhoz képest más sorrendet alakít ki. Ezen általános helyzeten túlmenően a legkedvezőbb pozícióban a történelmi tradíciókkal, jó márkanévvel, magas árfekvésű, kiváló minőségű palackozott borok vannak

−

Kutatásaim során bizonyítottam, hogy a szerződéskötés sem a szőlő ellenértékének megfizetését, sem a borászatok minőségi alapanyaggal való ellátását nem biztosítja. A szerződéses fegyelem hiánya a szőlő-bor termékpálya minden szintjét jellemzi, mely továbbnöveli az értékesítési bizonytalanságot. A határidőn túli árbevételek, s esetenként azok teljes elmaradása a következő gazdasági év finanszírozását veszélyezteti, amely a gazdálkodókat a tevékenység feladására (ültetvénykivágás, olcsó külföldi bor felvásárlása), vagy a legszükségesebb ráfordítások eszközlésére ösztönzik.

A fenti kutatási eredmények a kutatómunka kezdetekor megfogalmazott három fő hipotézis valódiságát is igazolják.

113

Következtetések, javaslatok

4. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK Értekezésemben kifejtett témakörök szerteágazó és egyúttal komplex következtetésekre adnak lehetőséget, amelyekkel kapcsolatban a következő megállapításokat teszem: A szőlő-bor ágazat szereplői közül a termelők a felmerült problémákra a megoldást várják, azonban alig tesznek a saját érdekvédelmükért valamit. Sem fajtaszerkezetükben, sem méretükben nem versenyképesek, szövetkezési hajlandóságuk alacsony. A versenyképesség megtartásának elengedhetetlen feltétele a nagyobb termelési méret, a minőségi termék, s a termék megkülönböztetésének lehetősége. Az elosztási hálózathoz való kapcsolódás a kisborászatok számára majdnem lehetetlen, hiszen nagy tömegű, kiegyenlített minőségű borkészlettel kell rendelkezniük. A beszállítók alkuereje alacsony, mivel a fajtaösszetételük rossz, az ültetvények elaprózottak. Az import és a piacon tért nyert helyettesítő termékek rontják az értékesítési feltételeket. A borászatoknak célszerű lenne az észlelési térkép vevőszegmensenkénti kidolgozása, mely vizuálisan mutatja számukra azon piaci struktúrát, melyben termékeik versenyeznek. A pozicionálási stratégiájukat erre kihegyezve kellene kialakítaniuk, az integrációs kapcsolataikat kialakítva orientálni a szőlőtermesztőket. Javaslom legalább az 5. számlaosztály megbontását a költségek folyamatos figyelemmel kísérésénél, ami az erőforrás-felhasználást és ezáltal a költséggazdálkodást is racionálissá tehetné. Az önköltség meghatározásakor nem teljesen korrekt a számítás, hiszen nem vonják le a költségcsökkentő tényezőket, így például a kapott támogatásokat, nem veszik figyelembe az eladott must és/vagy borseprő árbevételét. A szőlőtermesztők a vertikális partnerek piaci árnyomásának kettős ollójában vannak, egyrészt a termelési tényezők értékesítői részétől, mivel a ráfordítás árának növekedését nem tudják érvényesíteni a szőlő termelői árában. Másrészt a borforgalmazók részéről jelentkező árnyomás befolyásolja a szőlő felvásárlói árát. A borászatok koncentrációja nagyobb, az atomizált szőlőtermesztők alkupozíciója kicsi, árelfogadókká válnak. Az erőfölény az időjárás ingadozását tükröző árváltozások függvényében is változhat. A borászatok a kereskedelmi szférától szenvednek el árnyomást, melyet igyekeznek továbbítani a szőlőtermesztők felé. A sokkszerű árváltozásokat követő teljes árvisszarendeződésekre a következő ársokkig szinte soha nincs elegendő idő. Vizsgálatom eredménye megerősítette, adatokkal alátámasztotta azon feltételezésemet, amely a borvertikumban létező és a szakemberek előtt eddig is ismert piaci erőviszonyok helyzetét jellemzi. Az elemzés során számszerűsítettem a szőlő-bor vertikumban jelentkező erőfölény mértékét. A szőlőtermelők piaci alkupozícióját javíthatná a gazdaságos üzemméret elérése, a birtokkoncentráció és a termelői közös érdekérvényesítés, valamint a borászatokkal 114

Következtetések, javaslatok

együtt a vertikum egyes szereplői közötti hosszú távú integrációs kapcsolatok kialakítása. Az ágazatot a szereplők közötti nagymértékű bizalomvesztés jellemzi, a szerződéses fegyelem minimális. A termékpálya szerepelői a saját érdekeiket érvényesítik, tovább rontva az ágazat helyzetét. Bár az uniós pályázatok segíthetnék a vertikum fejlődését, a szőlőtermesztés és a borászat megbomlott egyensúlya kedvezőtlen fejlődési irányt alakított ki. Ebben a helyzetben különösen hiányzik a jövőkép és az abban való részvétel szereposztása, a fejlődés koncepciója és a megvalósítás stratégiája. A nemzetközi és hazai helyzetből kiindulva mérlegelésre vár, hogy a hazai szőlészek-borászok (1) történelmi hagyatékként, hagyomány és kultúra megőrzéseként, helyi különlegességként, más eseményekhez, tevékenységekhez kapcsolódóan foglalkoznak a szőlővel, borral családi keretekben, fő- vagy mellékfoglalkozásként, kiegészítő tevékenységként vagy kedvtelésként; (2) vagy pedig a hazai fogyasztás meghatározó tényezőjeként és a különleges minőségű borok exportálójaként kívánnak részt venni a borpiacon; (3) illetve a kétféle irány, lehetőség kombinációjaként a szőlészetekborászatok egy része a helyi hagyományos igények mellett a tágabb körű fogyasztói igények kielégítésében és az exportlehetőségek kiaknázásában kíván részt venni. A lehetséges változatok eltérő megoldásokat, feltételeket, tennivalókat, támogatásokat igényelnek. A fejlődési irányok megjelölésében, a hosszabb távú jövőképben szükségszerű számolni a klímaváltozás tényével, az extrém időjárási jelenségek gyakoriságának növekedésével. Ez számtalan válaszokat, döntéseket váró kérdést vet fel, mert a változások érintik a termőhelyeket, a fajtákat, azok összetételét és tulajdonságait, a technológiákat, különösen a növényvédelmet, a borkínálat összetételét. Fontos hangsúlyozni, hogy ha a hazai szőlészek és borászok, felismerve a klímaváltozás tényét, felkészülnek és cselekszenek, származékos előnyhöz juthatnak, ami segíthet a nehéz helyzetből való kilábalásban és a versenyben. Az ártranszmissziós számításaim azt igazolják, hogy a termelők horizontális integrációja és az erre épülő feldolgozó és palackozó felépítése, közös tulajdonban való megjelenése képezheti a problémákból való kivezető út alapját.

115

Összefoglalás

ÖSSZEFOGLALÁS A szőlő- és borágazat válságban van. Az ágazatot folyamatos átalakulások jellemzik. 2000-ben a termelés igen elaprózott hazai méretek között folyt. A kisüzemi méretekben nem érvényesülnek az ökonómiai szempontok, még akkor sem, ha jövedelemkiegészítés a cél. 2004-ben az árutermelő gazdálkodók 0,73%-a művelt 10 hektárnál nagyobb területet (összterület 23,4%-a), 2009-ben pedig 1,32 %, az összes szőlőterület 32,4%-án. A nagygazdaságok kihasználhatják a méretökonómiai előnyöket, azonban ennek az a feltétele, hogy a szőlőterület egy táblában, vagy legalább egymáshoz közel helyezkedjen el. A birtokkoncentráció elindult, de még mindig túl sok a törpegazdaság. A 2000. évi egy hektár alattiak száma 70.085 üzemszámról 2009-re 59.457-re csökkent, azonban az általuk művelt ültetvény terület csak kissé mérséklődött. Ez arra enged következtetni, hogy az 1 ha alattiak közül többen próbálnak nyugdíj-, illetve kereset-kiegészítéshez jutni, családi keretek között. Vannak hobbi, saját ültetvények, melyeket a régi háztáji rendszerben művelő idős emberek már nem, utódaik pedig egyáltalán nem akarnak megművelni. Voltak próbálkozások (pl. földet életjáradékért), azonban a minimális terület nagysága egy hektár volt; csakúgy, mint a kivágási támogatás esetében. A 10 ha feletti üzemszám fokozatosan emelkedik, a vizsgált időszakban ötszörösére emelkedett, az általuk művelt ültetvények összterületből való részesedése ellenben a kétszeresére. Nagyrészük valószínűsíthetően azon dinamikusan fejlődő családi gazdaságokból kerül ki, amelyek feldolgozzák a megtermelt szőlőt, felölelve az egész termékpályát. A szőlő- és bortermelés gazdasági struktúráját úgy kell kialakítani, hogy mind a szőlészek, mind a borászok megfelelő jövedelemre tegyenek szert, egyébként megbomlik az egyensúly a két fázis között, s fejlesztési aránytalanságok alakulnak ki. A termékpályán bekövetkező változások és hatótényezők nyomon követésével, azok értékelésével, az egyes szakaszok külön-külön történő elemzésével pontosabban határozhatók meg a költség- és jövedelemviszonyok. A vertikum költség- és jövedelemviszonyainak elemzése alapján vizsgáltam az egyes résztvevők önköltségének alakulását, a költségstruktúrák eredményre gyakorolt hatását, a jövedelmezőség meghatározó tényezőjét, illetve a termékpályán képződő integrált ágazati jövedelemből való részesedését. A szőlőtermesztés jövedelemhelyzetét alapvetően a szőlő értékesítési ára, a területegységre eső költség és az átlaghozam határozza meg. Az alacsony hatékonysággal, magas önköltséggel termelt szőlő felhasználása a borászat jövedelemhelyzetére hat negatívan. A termelési költség meghatározó tényezői a növényvédőszer, az élőmunka és a gépi költségek, a már említett értékcsökkenési leírás mellett. A költségek emelkedést mutatnak, amelyek összefüggnek a felhasznált anyagok és energiahordozók árának, valamint a munkabér közterhének növekedésével. 2000-ben az értékesítési átlagár mind az egyéni, mind a társas gazdaságoknál meghaladta az önköltséget, tehát valamilyen szintű jövedelmet tudtak realizálni a termelők. 2009-re ez a tendencia megfordult, ahol 116

Összefoglalás

a termékegységre jutó költséget nem fedezi a borszőlő felvásárlási ára. Szervezeti formánként eltérés van az önköltség és a borszőlő értékesítési ára között, azonban a tendencia mindenhol egyforma. A szőlőtermesztés költségnövekedését az árak később, és jóval kisebb mértékben követik. Tehát mind sebességében, mind arányában aszimmetriában vannak egymással. Ez nemcsak az ártranszmisszióra utal, hanem arra a természetes jelenségre, hogy az adott év szőlőtermesztésének eredményei a következő év termelésében érvényesülnek, a borok termelői árában. Félő, hogy a szőlőtermesztők élnek a kivágási támogatásokkal, ami miatt olyan mértékű lesz az ültetvények visszaesése, hogy a borászatok alapanyag nélkül maradnak. További gondot jelent, hogy így veszélyesen lecsökken a szőlőtermesztéssel foglalkozók száma, akik munka nélkül maradnak. Hozzá kell tenni azonban, hogy nő a saját területtel rendelkezők száma. A termékpálya költségszerkezetét vizsgálva eltéréseket mutattam ki. A Kékfrankos szőlőtermesztés költséghányadát messze felülmúlja a szőlőfeldolgozás, a borkészítés és borkezelés költsége. A borászat majd 20%-kal, a palackozás 52%-kal részesedik a költségekből. A legkisebb jövedelemhányadot a szőlőtermesztők érik el, annak ellenére, hogy a legnagyobb kockázatot ők vállalják a hosszú élettartamú ültetvények fenntartásával. A borászat nagyobb arányú nyereség elérésére képes, a palackozás többletköltségét pedig csak a nagyborokért fizetett értékesítési ár fedezi hazánkban. A válság hatására a borpiac struktúrája módosult, a palackos borok forgalma mérséklődött, ugyanakkor az olcsóbb kiszerelésű termékek kereslete 5%-kal növelte a borfogyasztást. Véleményem szerint a kereskedelemben csapódik le a legnagyobb haszon, melyből sem a borászok, sem a szőlőtermesztők nem részesednek. Ezért kellene a szőlészek és borászok szövetkezetését, integrációs kapcsolatát erősíteni. Az értékesítési módokat megválasztva, egymást segítve, a jövőben fejlesztések egyensúlyára figyelve nagyobb alkupozíciót érhetnének el a kereskedelemmel szemben. A borászok zöme (a szőlészekhez hasonlóan) többfajta szőlőt termeszt és több féle bort készít, hiszen a piaci igények változnak, s az egyik évben a fehér, a következőben talán a vörösbor hoz annyi nyereséget, hogy ellentételezni tudja a másik veszteségét, vagy alacsony árbevételét. Befolyásolja a költségeket, az árakat, s ezen keresztül a jövedelmezőséget a borvidék adottsága és hírneve, s mindenekelőtt a fajta és a piaci lehetőségek. Ezért az esettanulmányból levonható következtetések mérsékelten általánosíthatók. A mélyinterjú során elhangzott olyan vélemény is, hogy a „költségek nem fajtaérzékenyek”. A termelési költségek nagy hányada valóban állandó, eltekintve az időjárás okozta többlet-növényvédelmi költségektől, mégis vannak kevésbé rezisztens fajták, melyek nagyobb odafigyelést és ezáltal több költséget igényelnek. A piacmegosztásból és a megnövekedett kínálatból eredően intenzív verseny alakult ki a borpiacon mind Magyarországon, mind az uniós országokban. További gondot jelent, hogy az eltolódó erőviszonyok kiegyensúlyozatlanná tették a kapcsolatot a termelők, a 117

Összefoglalás

feldolgozók és a kereskedelmi egységek között, illetve a termékpálya (vertikum) egyes fázisai között aránytalanná vált a profit megosztása. Az aránytalanul kis termelői árrésből adódóan az ágazaton belüli legnagyobb probléma a szőlőtermesztők alacsony részesedése a vertikumban képződő jövedelemből. Szükség van a vertikum jelentős átszervezésére, a szőlőtermesztők összefogására és hatékony érdekvédelmi szervezetek létrehozására, hogy fel tudják venni a versenyt a feldolgozókkal és a kereskedőkkel. A termesztőktől a szőlőt önköltségi áron vásárolják fel, miközben az értékesített palackos borok ára többszöröse a szőlő felvásárlási árának. Ez az ellentmondás adta a vizsgálat tárgyát, miszerint az egymásra épülő termékpálya szakaszok árait összehasonlítva végezzem el az egész termékpályát átfogó ártranszmissziós elemzést, amely az egyes fázisok közötti árak módosulásának (növekedés, csökkenés) átgyűrűzési mértékét tartalmazza. Kutatómunkám során elért eredmények közül teljesen újszerű és eddig kevésbé kimutatott, hogy a vertikumszakaszok közötti jövedelempozíció lényegesen különbözik aszerint, hogy a jövedelemtömeg előállítására, vagy a termelési költségek jövedelmezőségi szintjének növelésére irányul a gazdasági célkitűzés. A mezőgazdasági üzemek ebben a helyzetben – az uniós perspektívákat is figyelembe véve – lényeges külső segítségre, a folyamatokba történő központi beavatkozásra nem számíthatnak. Az pedig látható, hogy a jövő által diktált kihívásokat csak azok a szőlőtermesztők és pincészetek tudják majd teljesíteni, akik képesek szövetkezni, a termelést koncentrálni, továbbá termékkínálatukat a kereslethez igazítani. Az élelmiszervertikum helyzete ellentmondásokkal, érdekellentétekkel terhelt. A jövedelem- és forgóeszközhiány elsősorban – és különösen a kis területen – gazdálkodó alapanyag-termelőket sújtja. A piaci igény mennyiségi és minőségi igényének folyamatos kielégítése a feldolgozottság növelését, a pontos és folyamatos szállítás ütemezését igényli. A szőlő-bor termékpálya integrálását tehát a hordós vagy palackos bor piacra jutása és a tőkeigény határozza meg. Az integrációs kapcsolatokat felmérő primer kutatásom során megállapítottam, hogy az integrátortól a szőlészek elsősorban az értékesítés biztonságát és a piaci információk, értékesítési lehetőségek felvázolását várják el. A fogyasztói változásokra való gyors reagálást lehetővé tevő információs technológiák feltétele a termékpályák szoros együttműködése. Az integrációban előállított jövedelem felosztása az üzleti kapcsolaton belüli erőviszonyoktól függ. A termékpálya szereplői sikerességük vagy sikertelenségük szerint differenciálódnak. Az integrátor – saját pozícióját is javítva – üzleti partnereit szelektálja: a megbízhatóbb, egységes és kiváló minőségű, nagy volumenű termékelőállításra képes beszállítóit megtartja, a versenyképteleneket pedig leépíti. Ezért nagyobb szerephez juthatnak a termelői szövetkezések és a pinceszövetkezetek. Számukra a legsürgetőbb feladat az alapanyag-termelés stabilizálása lenne, a jövedelempozíció és a likviditás javításával. Optimális megoldást hozna, ha az egyes integrációk egy-egy termőtájon alakulnának ki az önkéntesség és a közös érdekeltség alapján. 118

Summary

SUMMARY The grape and wine sector is in a crisis. It is characterised by continuous transformation. In 2000 production was carried out on tiny domestic vineyards. In the small-sized enterprises economic considerations do not prevail even if the objective is to gain extra income. In 2004 0.73 percent of producers cultivated an area bigger than 10 hectares (23.4 percent of the total area) while this number amounted to 1.32 percent in 2009, which is 32.4 percent of the total area. Big enterprises take on the advantages of economies of scale although its condition is that the vineyards should be situated at one place or quite close to one another. Estate concentration has been started but there still are a lot of tiny ones. The number of those smaller than one hectare decreased from 70,085 in 2000 to 59,457 by 2009 although the size of the cultivated vineyard was modified only to a small extent. All this suggests that many of the estate owners who own smaller than 1 hectare areas are trying to supplement their pensions or salaries within the framework of a family run enterprise. There are vineyards just for a hobby that the old owners can no longer cultivate and their successors are not willing to do so at all. There were several attempts made, such as land for perpetuity, although the size of the maximum area was fixed at one hectare like in the case of supporting cutting down the vines. The number of vineyards above 10 hectares is continuously increasing and during the examined period it was fivefold but its share of the total area of the cultivated area only doubled. A big part of them is likely to be one of the dynamically developing family farms that also process grape by embracing the entire product line. The economic structure of wine and grape production must be created in a way so that both viniculturists and viticulturists can make a decent living. Otherwise, the balance between the two phases cannot be maintained and unevenness in development can occur. The cost and income relations can more precisely be defined by monitoring the changes and impacts of the product line, their assessment and separate analysis of the single stages. On the basis of analysing the cost and income relations of the verticum I examined the changes in production cost of the single participants, the effect of cost structures on revenues, the decisive factor of profitability and the share of integrated sectoral income that is generated on the product line. Basically, the income relations of grape production are decided by the selling price of grape, the cost per unit of land and the average yield. Processing grape that was produced with low efficiency and high production cost has a negative impact on the income relations of viniculture. The decisive factors of production cost are pesticides, labour and mechanical costs in addition to amortisation mentioned before. Costs are on the rise, which is the consequence of the price rise in materials used and energy resources as well as the taxes assigned to wages and salaries. In 2000 average sales price exceeded production cost in the case of both entrepreneurs and partnerships, so they were able to make income to a certain extent. By 2009 this tendency was reversed when unit costs were not covered by the purchase price of wine grapes. However, there is a difference 119

Summary

between production cost and the sales price of wine grapes at different organisational forms but the tendency is the same everywhere. Prices follow the rise in the costs of grape production only later and to a significantly smaller extent. Therefore, they are in an asymmetric relationship regarding pace and proportion. It does not only refer to price transmission but also to the natural phenomenon according to which the results of grape production in the given year will prevail in next year’s production in the production price of wines. It is feared that grape producers will take on the support provided for cutting down vine stock so the decrease in vineyards will be so huge that wineries will be left without raw material. However, we must admit that the number of those having own areas is growing. A further problem is the drastic decrease in the number of those who are engaged in grape production but find themselves unemployed. I pointed out differences when examining the cost structure of the product line. The cost of grape processing, wine making and treatment exceeds the cost proportion of producing Kékfrankos grape to a great extent. Viniculture has a share of almost 20 percent in the costs while bottling has 52 percent. Grape producers accomplish the smallest income ratio despite the fact that they take the greatest risks when they maintain vineyards of long life expectancy. Viniculture is able to reach greater profit and the extra expenses of bottling are covered only by the sales price paid for great wines in our country. The structure of the wine market has been modified as a result of the crisis, the turnover of bottled wines has been moderated and, at the same time, demand for lower priced products has boosted wine consumption by 5 percent. In my opinion the greatest profit is realised in trade from which neither viniculturists nor viticulturists benefit. That is why the alliance and integrated relations of viniculturists and viticulturists should be strengthened. Better positions in negotiation with trade could be gained by selecting the ways of sale, helping one another and taking the balance of developments into consideration. A great part of viniculturists, similarly to viticulturists, produce a lot of grape varieties and make different types of wine as market needs also change. In a year it is white wine, in the next it may be red wine that make such profit which would counterbalance losses or lower income. Costs, prices and indirectly profitability are also affected by the natural conditions and reputation of the wine region but first of all, by the opportunities of the variety and the market. That is why the conclusions drawn from the case study can only moderately be generalised. During the in-depths interviews there was such an opinion according to which costs are not dependent on variety. In fact, most of the production costs are fixed disregarding the extra costs of pesticides due to the weather but there are less resistant varieties that require greater care and therefore higher costs. As a consequence of market division and greater demands an intensive competition is present in the wine market both in Hungary and in the member countries of the Union. Furthermore, another problem is that shifting power relations have made the connection between producers, processors and commercial units unbalanced and also the share of profit has become disproportionate between the single stages of the 120

Summary

product line (verticum). Due to the disproportionally low production margin the low share of grape producers in the income generated in the verticum is the gravest problem. The significant restructuring of the verticum, the cooperation between grape producers and the establishment of efficient interest groups are necessary to compete with the processors and merchants successfully. Grape is bought at production cost from the producers but the price of bottled wines marketed is many times the purchase price of grape. This contradiction became the subject of the examination in which a price transmission analysis that embraces the entire product line was carried out by comparing the prices of the consecutive product line stages. The analysis reflects the extent of repercussions of price modifications, rise or fall, between the single phases. A totally new and novel result of all my research results that has not been pointed out so far is that the income position between the stages of the verticum significantly differs depending on whether the economic objective is directed at generating income or increasing the level of profitability in production costs. The producers cannot count on substantial external assistance and a central interference in the processes in this situation when taking the Union perspectives into consideration. It can be seen that the challenges of the future can only be met by the grape producers and wineries that are able to make alliances, concentrate production and harmonise their product supply with the demand. The situation of the food verticum is full of contradictions and clashes of interests. The lack of income and current assets primarily hits raw material producers, especially those who operate on a small plot of land. Meeting the continuous market needs for quantity and quality requires greater processing and punctual and continuous timing of transportation. The integration of the grape and wine product line is determined by marketing bottled wine or wine in casks and its capital requirements. During my primary research that surveys integrated relations I have concluded that viticulturists expect the integrator to secure sales most of all and also to outline market information and sales opportunities. The prerequisite of information technology that makes a quick reaction to consumers’ preferences possible is the close cooperation between product lines. The distribution of income generated in the integration depends on the power relations of business contacts. The players of the product line are differentiated on the basis of their success or failure. The integrator selects business partners by improving his own position when he keeps the suppliers who are capable of producing more reliable, standardised and high quality products in great volumes and gets rid of the uncompetitive ones. That is why producers’ alliances and co-operations can play a greater role. For them an urgent task would be stabilising the production of raw materials by improving income position and liquidity. An optimal solution could be if the single integrations were formed in a production region on the basis of volunteerism and common interests. 121

Mellékletek

MELLÉKLETEK

Mellékletek

M.1. IRODALOMJEGYZÉK Aigrain, P. (2007): Conjoncture Mondiale marc 2007. Viniflhor Infos, No. 143. mai 2007. 14 p. Alvincz J. – Antal K. – Hasza L. – Mészáros S. – Péter K. – Spitálszky M. – Varga T. (2007): A mezőgazdasági jövedelemhelyzet és az arra ható tényezők. AKI, Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok, 7. sz. ISBN 963-491-436-5. Andersson H. (1995): Primary and Secondary Producers: Exonomic implications of contracts in the Food Marketing chain. European Review of Agricultural Economics 22 (3) 310-317. p. Arrow, Kenneth J.: Vertical Integration and Communication. The Bell Journal of Economics, Vol. 6., No. 1.: 173-183. p. Az EU-nak nyitnia kell a saját piacát. (N.N.) (2010) www.boraszportalok.hu. 2010.11.16. Bakucs, L. Z. (2005.a): Aszimmetrikus ártranszmisszió a mezőgazdasági piacokon. Külgazdasági Szemle, XLIX. évf. 7-8. sz. 99-115. p. Bakucs, L. Z. (2005.b): Kereskedelmi árrés és ártranszmisszió a magyar sertéshúspiacon, Közgazdasági Szemle, LII. évf. Közgazdasági Szemle, 10. sz. 648-663. p. Balling R. (1994): Horizontale und vertikale Kooperation bei der Vermarktung von Agrarprodukten in den neuen Bundesländern. Agrarwirtschaft. 43 (3) 149-155. p. Barakonyi K. - P., Lorange: Stratégiai menedzsement. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991. Baranyi J.: Pincegazdasági kooperációk a bortermelésben. Kertgazdaság, 1973. 5. évf. 4. sz. 53-65. p. Baranyai Zs. – Takács I. (2010): Willingness to cooperate among fieldcrop farms. An illustration from Hungary. Acta Agriculture Scandinavica Section c Food Economics 7:(1) pp. 11-24. Barócsi Z. – Wachtler I. – Pálinkás I. (2008): A magyarországi szőlő- és bortermelés értékelése. XI. Nemzetközi Tudományos Napok, Gyöngyös. 304-311. p. Barros G.S.A.C. – Martines J. G. (1989): Price Transmission for Agricultural Products in Brazil. International Association of Agricultural Economics. Occasional Paper. No. 5. 282-285. p. BASF X. Szőlészeti és Borászati Konferencia, Balatonalmádi. 2010. 02. 14. www.basf.com Benet I. (1973): Az élelmiszertermelés és a mezőgazdaság. Az eszközigényesség vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest. 151 p. Borsos J. (1997): A hazai dohánygazdaság integrációs válságának összefüggései. Gazdálkodás, 41. évf. 1. sz. 57-63. p. Borszéki É. (2003): Az agrárgazdaság jövedelmezőségi és felhalmozási viszonyai. MTA előadás, június 7. In: Burgerné Gimes A. (2003): Földhasználati és földbirtok-politika az Európai Unióban. Közgazdasági Szemle. 50 (7) 819-832. p.

Mellékletek

Borszéki É. (2003): Az agrárgazdaság jövedelmezőségi és felhalmozási viszonyai. Gazdálkodás, 47. évf. 4. sz. 1-14. p. Botos E. P. – Hajdú E. (2006): A klímaváltozás hazai kilátásai és az azokra adható válaszok a szőlészetben, valamint a borászatban. In: Csete L. – Nyéki J. (szerk.) (2006): Klímaváltozás és a magyarországi kertgazdaság. ISBN 963229-355X 102-134. p. Bozsik N. – Marselek S. – Pummer L. (2003): A szőlő- és bortermelés vizsgálata. Gazdálkodás, 47. évf. 7. sz. 41-59. p. Bozsik N. (2004): Borászati termékek külkereskedelmének vizsgálata az EU piacán. Gazdálkodás, 48. évf. 4. sz. 52-58. p. Bökönyi G.: A vertikális integrációk elméletei. DE-KTK, 2004. 29 p. Brazsil J. – Kocsondi J. – Lakner Z. (2000): A korszerű elemzési és szervezési módszerek alkalmazásának lehetőségei a szőlőtermesztésben. XXVIII. Óvári Tudományos Napok. Mosonmagyaróvár. In: Az élelmiszergazdaság fejlesztésének lehetőségei. IV. kötet. 39-44. p. Brazsil J. (2000): A dombvidéki borszőlőtermesztés jövedelmezőségének változása a kilencvenes években. XXVIII. Óvári Tudományos Napok. Mosonmagyaróvár. In: Az élelmiszergazdaság fejlesztésének lehetőségei. IV. kötet. 35-38. p. Brazsil J. (2001): A balaton-felvidéki borszőlőtermelés technológiai rendszereinek ökonómiai értékelése és munkaszervezési modellezése a fenntartható gazdálkodás követelményrendszerében. Doktori értekezés. Keszthely. 115 p. Brnoi Tanácskozás. (N.N.) IV-ek Brnoi Tanácskozásának Nyilatkozata. Csehország. Agromozaik Hírlevél. 2010.03.24. www.basfh.com Burrel A. (1995): EU agricultural policy in 1993-1994: Implementing CAP reform. Review of Marketing and Agricultural Economics. 63 (1) 7 p. Búzás F. E. (2004): A hazai tej- és cukorvertikum gazdasági elemzése. PhD értekezés. Debreceni Agrártudományi Egyetem. 186 p. Búzás GY. – Kocsis L. – Radics T. (1997): Mezőgazdasági termelővállalkozások szerepe és lehetőségei az integrációs folyamatban. Gazdálkodás. 41. évf. 1. sz. 54-56. p. Buzás GY. – Nemessályi Zs.- Székely Cs.: Mezőgazdasági üzemtan I. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2000. (Szakál F.: A vállalat, mint gazdasági rendszer.) Caillaud B. – Rey P. (1994): Strategic aspects of vertical delegation. European Economic Review. 39. 421-431. p. Campbell K. O. (1972): Agricultural marketing and prices. Longman Cheshire, Melbourne. 74-78. p. Chikán A. – Demeter K. (szerk.) (2001): Az értékteremtő folyamatok menedzsmentje. Termelés, szolgáltatás, logisztika. Aula Kiadó, Budapest. Christensen D. A. – Schatzer R. J.– Heady E. O. – English B. (1981): The Effects of Increased Energy Prices on U. S. Agriculture: An Economic Approach. CARD Report. No. 104. 1-147. p. Coelho, A. – Hannin, H. – Touzard, J. M. (2008a): A szövetkezetek a szőlő- és borszektorban – nemzetközi összehasonlító elemzés 1. Bor és Piac. 5. sz. 2225. p. 2

Mellékletek

Coelho, A. – Hannin, H. – Touzard, J. M. (2008b): A szövetkezetek a szőlő- és borszektorban – nemzetközi összehasonlító elemzés 2. Bor és Piac. 6-7. sz. 4044. p. Collins A. – Oustapassidis K. (1997): Below Cost Legislation and Retail Performance. Agribusiness Discussion Paper. No. 15. 1-21. p. Colman, D. (1985): Imperfect transmission of policy prices. European Review of Agricultural Economics 12. Cotterill R. W.-Franklin A. W. (2001): The Public Interest at Private Economic Power: A Case Study of the Northeast Dairy Compact. Food Marketing Policy Issue Paper. No. 22. 3. p. Cramer G. L. – Jensen C. W. (1988): Agricultural Economics and Agribusiness. John Willeys&Sons publ. New York, 105-127. p. Csáki Cs. (1997): Piac és agrárium. In: A magyar agrárgazdaság jelene és kilátásai. Szerk.: Glatz. F. MTA Stratégiai Kutatások. 149. p. Csete L. – Nyéki J. (2006): Klímaváltozás és a magyarországi kertgazdaság. AGRO20 Kutatási Programiroda, Budapest. Csizmadia E. (1970): Gazdasági koncepciónk és az élelmiszer-gazdaság. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 238 p. Csizmadia E. (1973): Bevezetés az élelmiszergazdaságba. Akadémiai Kiadó, Budapest. 372 p. Dhar T. P. – Cotterill, R. W. (2000): A Structural Approach to Price Transmission in Non-Competitive Market Channels: A Study of the Fluid Milk Market. University of Connenticut. Food Marketing Polidy Center, Research Report No. 45. 1-30. p. d’Hauteville, F. – Couderc, J.P. – Hannin, H. – Montaigne, É. (2005): Enjeux, stratègies et praques dans la filière vitivinicole. Bacchus La Vigne. Dunod, Paris. ISBN 2-10-0076035 Dominé, A. (2004): Bor. Vince Kiadó, Budapest. 927 p. Dorgai L. (2010): Termelői –csoportok és a zöldség-gyümölcs ágazatban működő szerveződések Magyarországon. AKI, 6. sz. Douglas J. D. – Donald L. T. (1969): Retailing an Economic View. Indiana Univ. Publ. 173 p. Dupcsák Zs. – Kerek Z. – Marselek S. (2010): A hazai agrárgazdaság versenyképességének javítása, klaszterek lehetséges szerepe. Őstermelő. 14. évf. 6. sz. 119-121. p. Elekes A. – Pálovics Bné (2001): Agrárgazdasági versenyképesség és a CAP belsőpiaci szabályozásának átvétele. SZIE GTK Európai Tanulmányok Központjai. Gödöllő, 15. p. Erdei F. – Csete L. – Tóth M. – Enese L. – Pálinkás I. – Roskoványi E. (1962): A termelőszövetkezetei üzemszervezés gyakorlati kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest. Erdész Fné - Laczkó A. - Popp J. – Potori N. – Radóczné Kocsis T. (2001): Az agrárszabályozási rendszer értékelése és továbbfejlesztése 2002-re. Agrárgazdasági tanulmányok. AKII, Budapest. 5. sz.

3

Mellékletek

Erdész Fné – Nyárs L. - Popp J. – Potori N. – Papp G. – Radóczné Kocsis T. – Udovecz G. – Vőneki É. (2004): A főbb mezőgazdasági ágazatok versenyképességének alakulása az európai uniós csatlakozást követően. Európai Agrárpolitikai Tanulmányok. 50. sz. Erdész Fné-Radóczné Kocsis T. (2000): A zöldség-gyümölcs és a szőlő-bor ágazatok hatékonyságának növelése és szabályozásának EU-konform továbbfejlesztése. Agrárgazdasági Tanulmányok. AKII, Budapest. 5. sz. Ernyei Gy.- Nagy Z.: Termékpálya menedzsment az élelmiszergazdaságban. Gazdálkodás, XLIII. évf. 1999. 2. sz. 20-27. p. Európai Bizottság 2009. évi jelentése. http://ec.europa.eu/agriculture Farkasné Fekete M. – Molnár J. – Szűcs I. (2003): Gazdasági környezet és a nemzetközi versenyképesség alakulása az élelmiszergazdaságban. AVA Konferencia, Debrecen. 1-11. p. (CD-kiadvány) Farkasné Fekete M. – Szűcs I. – Varga T. (2008): Measuring methods of relative efficiency and their practical application: Investigation of efficiency components by application of the Malmquist index in the most important agricultural branches. In: Szűcs I. – Farkasné Fekete M. (eds.) (2008): Efficiency in Agriculture (Theory and practice). Agroinform Publisher, Budapest. 105-113. p. Farkasné Fekete M. – Szűcs I. – Varga T. (2009): A visegrádi országok mezőgazdaságának hatékonysága uniós összehasonlításban. Georgikon Napok, Keszthely. http://georgikon.hu/napok2/pub/farkasné.doc Fekete F. (1979): Mezőgazdasági termelőszövetkezetek. Akadémiai Kiadó, Budapest. Ferencz Á. (2004): Az állami támogatás hatásának vizsgálata a kertészeti ágazatokban. XXVIII. Óvári Tudományos Napok. Mosonmagyaróvár. In: Az élelmiszergazdaság fejlesztésének lehetőségei. IV. kötet. 63-68. p. Ferenczi M. (1995): A kistermelés integrációjának átalakulása egyes kertészeti ágazatokban. Kandidátusi értekezés. Gyöngyös. Fertő I. (1995.a): A mezőgazdasági árak stabilizálásának problémáiról. Közgazdasági Szemle, XLII. éf., 3. sz. 256-269. p. Fertő I. (1995.b): Kolbászból font kerítés? A Közös Agrárpolitika hatásai. Beszélő. III. (3) 5. 54 p. Fertő I.(1996): A vertikális koordináció a mezőgazdaságban. Közgazdasági Szemle, 1996. november 957-971. p. Fertő I. (2005): Dinamikus ágazaton belüli kereskedelem és alkalmazkodási költségek – a magyar élelmiszeripar esete. Külgazdaság, XLIX. évf., 10. sz. 47-65. p. Fertő I. – Éder T. (1999): Az agrárpolitika gazdaságtana. Századvég Kiadó, Budapest. Fertő I. (2011): Hogyan tudnak a termelők bekapcsolódni a modern élelmiszerláncokba? Külgazdaság, 55. évf. január-február sz. 65-82. p.

4

Mellékletek

Fertő I. – Mohácsi K. (2001): Az állami szerepvállalás néhány eleme az EUtagországok agrárágazatában. Külgazdaság, 45. évf. 10. sz. 56-65. p. Forgács Cs. (2006): Az agrárágazat jövőjének kulcsa a jó agrárstratégia. Gazdálkodás, 50. évf. 3. sz. 58-62. p. Gaál B. (2007): A magyar borok, borászatok és a bormarketing. Gazdálkodás Jubileumi Évkönyve 1957-2007. 59-62. p. Gábor J. – Stauder M. (1999): A kereskedelmi láncok és az élelmiszertermelők kapcsolatának változásai. AKI, Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok, 1. sz. Gale, H. F. (1965): The Farm Food Marketing Bill and its Components. USDAAgricultural Economic Report, No. Wachington. 105. 1-57. p. Garay R. – Kapronczai I. – Kemény G. – Petőné Varga É. – Porkoláb E. – Suga G. (2007): Ellentmondások és összefüggések a mezőgazdasági jövedeleminformációs rendszerek között. AKI, Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok. Gardner B. L. (1996): European Agriculture. Routledge, London. In: Fertő I. (1995): Kolbászból font kerítés? A Közös Agrárpolitika hatásai. Beszélő. III. (3) 5. 54 p. Gazdag L. (1997) Agrárdilemmák. A vertikum kiépítése. Gazdálkodás, 41. évf. 3. sz. 53-55. p. Gazdag L. (2010): Kiút az integrált agrártermelés modellje. Gazdálkodás. 54. évf. 5. sz. 561- 563. p. Gilbert, Y. (1989): Le Languedoc et ses images - entre terroir et territoire. Editions l’Harmattan. 1989/17. 19. p. Giraud-Heraud, E. – Soler, L. G. (2003): Qelle légitimté à des méchanismes de la régulation de l’offre dans les Appellation d’Origine Protégée? Économie Rurale. (200-279.) 123-134. p. Goodhue, R. – Heien, D. – Lee, H. (1990): Contract use in the California winegrape economy. University of California, Agricultural Issues Center. AIC Issues Brief, no 11. pp 5. Gorton, M. (2001): Structural change in European Food Supply Chains. www.staff.nlc.ac.uk/matthew .gorton/fmp.ppt Guba F.: Transzferek és hatékonyságzavarok az élelmiszer-termékpályákon. Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf., 2001. 1. sz. 44-62. p. Györe D. – Popp J. – Stauder M. – Tunyoginé Nechay V. (2009): Az élelmiszerkiskereskedelem beszerzési és árképzési politikája. AKI, Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok. 10. sz. Hajdú E. – Botos E. (2005): Klímahatások a szőlőtőkék teljesítményére. Agro-21 Füzetek. 45. sz. 198-208. p. Hajdú Iné – Lakner Z. (1999): Az élelmiszeripar gazdaságtana. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. Hajdú Iné – Lakner Z. (2004): A magyar élelmiszeripari vállalkozások innovációs tevékenységének lehetőségei és korlátai. Gazdálkodás, 48. évf. Hajós L. – Berde Cs. (2008): Emberi erőforrás gazdálkodás. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. 5

Mellékletek

Hajós L. – Ferenc Á. (1999): Work organisation and economic valuation of vine graft production in Hungary. XXVIII. CIOSTA-CIGR V. Congress, Horsens, Denmark, Wageningen Pers 35-41. p. Hajós L. (2000): Mezőgazdasági szövetkezetek az Európai Unióban. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. Harcz Z. (2002): Szőlészeti-borászati szabályozása az Európai Unióban. FVM Európai Integrációs Főosztálya. Szaktudás Kiadó Rt., Budapest. 2001/2002. Heien, D. M. (1980): Markup Pricing in a Dynamic Model of the Food Industry. American Journal of Agricultural Economics. 62 (1) 10-18 p. Heien, D. (2006): Price formation in the California winegrape economy. Journal of Wine Economics. Volume 1, Number 2, Fall 2006. Pages 162-172. Holloway G. J. (1989): Distribution of reseacrh gains in multistage production system: Further results. American Journal of Agricultural Economics 71 (2) 338-343. p. Holloway G. J. (1991): The farm-Retail Price Pread ina n Imperfectly Competitive Food Industry. American Journal of Agricultural Economics 73. 979-989. p. Horváth Cs. (2010a): A 2009/2010 borpiaci év értékelése az EU-s események tükrében. Borászati Füzetek. 20. évf. 5. sz. 2-3. p. Horváth Cs. (2010b): Tudjuk, hogy mit iszunk? Világgazdaság. 42. évf. 190. sz. 1., 6. p. Hosken D. – Matsa D. – Reiffen D. (1999): Pricing Behavior of Multi-Product Retailers. US Federal Trade Commision. Working Paper. 225. Import borok pótolják a hazai hiányt. Gazdakör. 2010.08.28. www.basf.com Joutz F. – Trost R. P. – Hallahan C. – Clauson A. – Denbaly M. (2000): Retail Food Price Forecasting at ERS-USDA. Technical Bulletin No. 1885. 5-7. Juhász A. – Seres A. – Stauder M. (2005): A kereskedelmi koncentráció tendenciái. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest. Műhelytanulmányok. 7. sz. 97 p. Juhász A. (1999): A vertikális kapcsolatok változásai a zöldség-gyümölcs ágazatban. Agrárgazdasági tanulmányok. AKII, Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok, 10. sz. Kapronczai I. – Bojtárné Lukácsik M. – Felkai B. O. – Gáborné Balog V. – Székelyné Raál É. – Tóth P. – Vágó SZ. (2009): Az élelmiszerfeldolgozó kis- és középvállalkozások helyzete, nemzetgazdasági és regionális szerepe. AKI Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok, 9. sz. ISBN 978-863-491-542-3. Kardeván E. (2011): Gondolatok a magyar élelmiszerlánc kibontakozási lehetőségeiről. Gazdálkodás. 55. évf. 1. sz. 2-7. p. Kay, R. D. (1988): Farm management. Texas A&M University,USA. ISBN 0-07100528-2 Kemény G. (2010a): A hazai mezőgazdaság finanszírozásának főbb elemei a pénzügyi válságban. Gazdálkodás, 54. évf. 5. sz. 479-487. p. Kemény G. (szerk.) (2010b): A hazai mezőgazdaság finanszírozási csatornái és a pénzügyi válság ezekre gyakorolt hatása. AKI Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok, 2. sz. 6

Mellékletek

Kertész R. – Pátkai Jné. (1998): Gondok és problémák a mezőgazdasági kistermelésben. A Falu. 13. évf. 1. sz. 13-15. p. Kinuchan, H. W. – Forker, O. D. (1987): Asymmetry in Farm-Retail Price Transmission for Major Dairy Product, American Journal of Agricultural Economics, Vol. 5. 285-291. p. Kiss T. – Szabó G. G. (2001): Versenyszabályozás és szövetkezeti vertikális integráció az Európai Unió élelmiszer-gazdaságában. Acta Agraria Kaposváriensis. oldal Klein, B. – Crawford, R. – Alchin, Armen: Vertical Integration, Appropriable Rents and the Competitive Contracting Process. Journal of Law and Economics 21:297-326. Klenczer Ané (1989): Szőlő- és bortermelés ökonómiája. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Ökonómiai Intézete, Budapest. Egyetemi jegyzet. 107 p. Komló L. (1971): A mezőgazdaság iparosodása a tőkés gazdaságban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1971. In: Benet I. (1973): Az élelmiszertermelés és a mezőgazdaság. Az eszközigényesség vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest. 151 p. Kovács G. (2010a): A mezőgazdasági szektor nemzetgazdasági jelentősége (A magyar agrobiznisz mérete és szerkezete). AKI, Budapest. Agrárgazdasági Információk, 9. sz. Kovács G. (2010b): A mezőgazdasági szektor nemzetgazdasági szerkezete. Gazdálkodás, 54. évf. 5. sz. 466-478. p. Lakatos D. (2004): Gazdaságszervezési folyamatok. (2004. I. 29.) www.date.hu/szervez/agrvid/közgaz/07.htm Lakner Z. – Hajdú Istvánné – Kajári K. – Kasza Gy. – Márkusz P. – Vízvári B. (2007): Versenyképes élelmiszergazdaság – élhető vidék. Gazdálkodás, 51. évf. 4. sz. Lakner Z. – Kocsondi J. (1997): A mezőgazdasági kis- és középvállalkozások helyzete, szerepe, lehetősége és korlátai a magyar gazdasági-társadalmi modernizációban. Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Budapest. Lakner Z. – Sarudi Cs. (2004): Utak és zsákutcák a magyar élelmiszerlánc stratégiai fejlesztésében. Gazdálkodás, 48. évf. 8. sz. Laport, J. (2000): La consommation de vin en France, Résultats d’enquête ONIVINSINRA 2000, Évolution 1998-2000 et Projection 2010. Rapport Séries Etudes, 2001-01, INRA-UMR MOISA, Montpellier, France – 2 kötet, 145 p. (A borfogyasztás Franciaországban, Kutatási eredmények, trendek 1998-2000 és előrejelzés 2010-re). Lámfalusi I. (2007): A mezőgazdasági jövedelmek stabilitása. Gazdálkodás, 51. évf. 3. sz. 15-31. p. Láng I. – Csete L. – Jolánkai M. (2007): A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok. A VAHAVA jelentés. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. ISBN 978963-9739-17-7. Láng I. – Csete L. (1998): Minőség minden mennyiségben. AGRO-21 Füzetek. 24. szám. 10. p. 7

Mellékletek

Lányi K. (2001): Globalizáció az élelmiszergazdaságban. Külgazdaság. 45. (7-8) 7 p. Leeflang P. S. H. – Van Raaij F. W. (1995): The changing comsumer in the EU: A „meta-analysis”. International Journal of research in Marketing 12 (5) 373387. p. Lehota J. – Komáromi N. (2004): A piaci orientáció mérése és jellemzői a magyar borászatokban. Marketing & Menedzsment. 4. sz. 4-13. p. Lehota J. (1992): Characteristics of Agricultural Marketing in Hungary During the Formation of Market Economy. In: Meulenberg. M. (1992): Food and Agribusiness Marketing in Europe. IBP-Haworth Press, Inc. New YorkLondon-Norwood. 179-213 p. Lehota J. (2000): A piaci intézményrendszer, szervezetek szerepe és funkciói. Élelmiszermarketing-tudomány 1. sz. 3-11. p. Magda S. – Gergely S. (2004a): Scientific approach to the strategy of the vine and wine sector with special regard to the Matraalja wine region. Gazdálkodás, 48. évf. 8. különszám, 95-109. p. Magda S. - Gergely S. (2004b): A Mátrai Borvidék szőlő-bor vertikumának fejlesztési stratégiája. Gazdálkodás, 48. évf. 11. sz. 1-57. p. Markovszky Gy. (2004): A termékpálya integrációk vizsgálatának lehetőségei. Gazdálkodás, 48. évf. 3. sz. 25-32. p. Marselek S. – Bozsik N. – Pummer L. (2003): A szőlő és bortermelés helyzete ÉszakMagyarországon statisztikai és tesztüzemi adatok alapján. Nemzetközi Tudományos Konferencia, Debrecen. 1-10. p. CD lemezen. Marselek S. – Tégla Zs. – Kovács E. – Miller Gy. – Deme P. (2008): Adaptable technological systems. In: Szűcs I. – Farkasné Fekete M. (eds.) (2008): In: Efficiency in Agriculture (Theory and practice). Agroinform Publisher, Budapest. 147-200. p. McCorriston S. – Sheldon I. M. (1989): Industrial Organization of the United Kingdom Food System. Integration and Competition in the Agrofood Industry. 21. Seminar of EAAE, Kiev. 353. p. McCorriston S. – Sheldon I. M. (1997): Vertical Restraints and Competition Policy int he US and UK Food Marketing Systems. Agribusiness. 13 (2) 237-241. p. Nottingham. Discussion Paper in Economics, Nr. 17. 1-27. p. McCullen (1988): Food Prices. Agri Aware. Dublin. 5 p. McFETRIDGE D. G. (1994): The economics of vertical integration. Canadian Journal of Agricultural Economics. 42 (4) 527 p. Mészáros, S. – Popovics, P.A.: (2004): Price Transmission and its analysis in the milk and dairy sector: a survey. Studies of Agricultural Economics, No. 101. Meulenberg M. (1992): Food and Agribusiness Marketing in Europe. IBP-Haworth Press, Inc. New York-London-Norwood. 213 p. 1-98 p. Mitchell J. (1983): The political economy of food prices. In: The food industry economics and politicies. Universitiy of Reding. 188-189. p. Montaigne, E.- Martin, G. (2002): Les tendance du marché mondial des ins et qualité. Revue Francaise D’Oenologie, janvier/fevrier, 2002. No. 192., Paris, France. 10-19. p.

8

Mellékletek

Nábrádi A. – Pető K. – Balogh V. – Szabó E. (2008): Efficiency indicators of various levels (partial, complex, social, corporate, regional and macro-economical). In: Szűcs I. – Farkasné Fekete M. (eds.) (2008): In: Efficiency in Agriculture (Theory and practice). Agroinform Publisher, Budapest. 23-51. p. Nagy F. (2008): Kihívások és távlatok a szőlő- és bortermelésben. Gazdálkodás. 52. évf. 1. sz. 60-67. p. Nagy, L. (ed.) (1983): Agricultural cooperation in Hungary. National Council of Agricultural Cooperatives. Budapest. ISBN 963-502-333-2. Nagy-Kovács E. – Varga T. (2010): Ártranszmisszió a szőlő-bor vertikum piaci szereplői között. XII. Nemzetközi Tudományos Napok. Gyöngyös, 8 p. CDkiadvány. Nagy-Kovács E. – Wachtler I. (2005a): Kooperáció a Mátrai Borvidéken. Gazdálkodás. 49. évf. 13. sz. 50-57. p. Nagy-Kovács E. – Wacthler I. (2005b): Az együttműködés különböző formái az Észak-Magyarországi Régió borvidékein. Gazdálkodás. 2005. 49. 14. sz. 29. p. Nagy-Kovács E. (2003a): Integration in the Grape and Wein Verticum. In: Aktivovanie zdrojov trvalo udržatel’ného rozvoja národného hospodárstva. Szlovákia, Pol’ana. ISBN80-89162-03-7. 177-180. p. Németi L. (1996): Az élelmiszergazdaság vertikális integrációja. GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös. 14 p. Németi L. (2003): A magyar agrárgazdaság az ezredfordulón. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. Németi L. (2006): A magyar agrárgazdaság 45 éves történetének néhány összefüggése. In: Az agrárinnovációtól a társadalmi asszimetriáig. DATE Centrum Tudományos Ülése, Debrecen. 360 p. 265-270. p. OIV (2010a): OIV summary on the global situation of the vine and wine industry in 2009. Tbilisi, Georgia. the 21st of June 2010. http//:news.reseauconcept.net/images/oiv_uk/Client/Communique_Stats_Tbilisi_EN.pdf. 7 p. OIV (2010b): Global vitiviniculture economic data available as of early October 2010. http//:news.reseauconcept.net/image/oiv_uk/Client/Communique_DE_PRESSE_9_2010_EN.pdf 10 p.

Oroszné Csesznák A. (2007): A mezőgazdasági jövedelemhelyzetet jellemző módszertani elemzések. PhD értekezés tézisei. SZIE, Gödöllő. 35 p. HU ISSN 14182122 ISBN 963 491 4543 Palánkai T. (2010): Az integráció mérésének lehetőségei. Köz-Gazdaság. Tudományos Füzetek. 5. évf. 4. sz. 47-72. p. Palaskas T. B. (1995): Statistical Analysis of Price Transmission in the European Union. Journal of Agricultural Economics. 46. 61-63.p. Peerlings J. (1993): An applied general equilibrum model for dutch agribusiness policy analysis. Thesis, Wageningen. 1-220. p. Peremiczki P. (2001): A vertikális kartellek megítélése az Európai Unióban és Magyarországon. http.ajk.elte.hu/TudomanyosProfil/hallgatoktevekenysge/tdk. 7 p. Péter B. – Tóth T. (2001): Szövetkezetek, lehetőségek. VISION-2000. III. Szent István Egyetem, Gödöllő. In: A kooperáció, a koordináció és az integráció szerepe és lehetőségei az agrár- és a vidéki gazdaságban. I. kötet. 81-88. 9

Mellékletek

Popovics P. A. - Tóth J. (2006): Az ártranszmisszió és az árak aszimmetrikus alakulása Magyarország tejvertikumában. Közgazdasági Szemle. LIII. évf. 4. sz. 349-364. p. Popovics P. A. (2007): A tejtermékpálya ökonómiai elemzése, különös tekintettel az ártranszmisszióra. Doktori (PhD) értekezés. Debrecen: DATE, 149 p. Popp J. (2002): A főbb mezőgazdasági ágazatok fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel az EU csatlakozásra. Gazdálkodás, 44. évf. 2002. 4. sz. 1-12. p. Popp J. (2004a): Az EU Közös Agrárpolitikájának elmélete és nemzetközi mozgástere. Európai Agrárpolitika Kft., Budapest. Popp J. (2004b): Vidékfejlesztés az Európai Unióban. A Falu. 19. évf. 3. sz. 45-62. p. Popp J. – Potori N. – Papp G. (2010): A magyar tejvertikum diagnózisa. Gazdálkodás. 1. sz. 54. sz. Popp J. – Juhász A. (2011): Az élelmiszerlánc szereplői közötti kapcsolatok hazánkban. Gazdálkodás. 55. évf. 1. sz. 8-18. p. Porter M. E. (1990): The Competitive Advantage of Nations. The Free Press. New York. In: Elekes A. – Pálovics Bné (2001): Agrárgazdasági versenyképesség és a CAP belsőpiaci szabályozásának átvétele. SZIE GTK Európai Tanulmányok Központjai. Gödöllő, 15. p. Puskás J. – H. M., Kaiser: Árelemzés. Egyetemi jegyzet. GATE Agrárgazdaságtani Tanszék, Gödöllő. 1996. Rácz K.: Üzemméretek és gazdálkodói stratégiák. http://szif.hu 7 p. Radóczné Kocsi T. (2008): A borpiac középfokú kilátásai. Gazdálkodás. 52. évf. 4. sz. 312-321. p. Radóczné Kocsis T. - Erdész Fné (2000): A zöldség-gyümölcs és a szőlő-bor ágazatok hatékonyságának növelése és szabályozásának EU-konform továbbfejlesztése. Agrárgazdasági tanulmányok. AKII, Budapest. 14. sz. Radóczné Kocsis T. – Györe D. (2006): A borpiac helyzete és kilátásai. AKI Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok, 6. sz. Radóczné Kocsis T. (2002): Az Európai Unió új közös borpiaci rendtartásának termelési potenciált befolyásoló elemei és azok várható hatása a hazai termelőalapok változására. AKI Budapest. Agrárgazdasági Tanulmányok, 5. sz. Ramanathan, R. (2003): Bevezetés az ökonometrikába. Panem Kiadó, Budapest. Rapsomanikis, G. – Hallam, D. – Conforti P. (2003): Market integration and price transmission in selected food and cash crop markets of developing countries: review and application. FAO Corporate Document Repository, Economic and Social Department, Commodity market review Reed J. A. – Clark J. S. (2000): Structural Change and Competition in Seven U. S. Food Markets. USDA-ERS. Technical Bulletin No. 1881. 16-18. p. Samuelson, A. - Nordhaus, W. D. (1993): Közgazdaságtan. I. Alapfogalmak és makroökonómia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.171-172. p. Samuelson, A. - Nordhaus, W. D. (1993): Közgazdaságtan. II. Mikroökonómia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 625. p. Sárkány P. (szerk.) (1975): Termelési rendszerek a kertészeti ágazatokban. (szerk.: Sárkány P.) Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1975. 10

Mellékletek

Schütz N. (2010): Sarkozy megzabolázza a diszkontláncokat. EU Agrárium és piacszabályozás. 5. évf. 5-6. sz. 15. p. Sexton R. – Zhang M. (2000): An Assesment of Market Power in the US Food Industry and its Impact on Consumers. In: The American Consumer and the Changig Structure int he Food System Conference. Paper. Arlington. 1-53. p. Short C. (2002): A Methodology to Evaluate the Impact of Cost Recovery in Canadian Agriculture and Agri-Food Chains. Agriculture and Agri-Food Canada. Ottawa. 1-43. p. Sidlovits D. (2008): Vertikális koordináció a szőlő- és borágazatban. Doktori értekezés. Budapesti Corvinus Egyetem. 309 p. Sipos A. – Dedák I. – Bozsik N. (2002): Világgazdaságtan. Főiskolai jegyzet. SZIE Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös. Stauder M. (2003): Az agrár- és élelmiszertermékek belföldi kereskedelme a kilencvenes években és napjainkban. Agrárgazdasági Tanulmányok 6. AKII, Budapest, 100 p. Stummer I. – Molnár Zs. – Mándi-Nagy D. – Isépy A. – Módos R. - Thury E. – Németh N. – Ecsediné Wanek Zs. (2010): A fontosabb termékpályák 2009. évi piaci folyamatai. AKI, Budapest. Agrárgazdasági Információk, 3. sz. ISBN 978-491-550-8 Szabó G. (2002): Élelmiszergazdaságtan. Egyetemi jegyzet. Kaposvár-Debrecen. 8 p. Szabó G. (2001): Szövetkezeti vertikális koordináció és integráció az élelmiszergazdaságban. Élelmiszermarketing-tudomány, 1-4. sz. 31-44. p. Szabó G. G.– Bárdos K. (2005): Tejtermelők szerződéses kapcsolatai és pici ellensúlyozó ereje Magyarországon: termelői tulajdonú szervezetek szükségessége. Élelmiszeripar, Táplálkozás és Marketing II. évfolyam. 1-2 sz. 81-88. p. Szabó G. G. (2000a): Tranzakciós költségek és a szövetkezetek. V. Falukonferencia Integrált Vidékfejlesztés. MTA Regionális Kutatási Központ, Pécs. Szabó G. G. (2000b): A szövetkezeti vertikális integráció lehetőségei a magyar élelmiszer-gazdaságban. Szövetkezés, 21.évf. 1-2.sz. 30-42. p. Szabó Z. (2003): Comparing wine consuming habit sin hypermarkets of the Netherlands and Hungary. 14th International Farm Management Congress, Perth, Australia. No 24354. Szakál F. (1994): A tranzakciós és szervezési költségek szerepe a mezőgazdasági struktúra átalakításában. Gazdálkodás, 38. évf. 1994. 1. sz. 28-38. p. Székely Cs. – Györök B. – Kovács A. – Pető I. – Szalay Zs. G. (2008): The role of information in the improvement of efficiency. In: Szűcs I. – Farkasné Fekete M. (eds.) (2008): In: Efficiency in Agriculture (Theory and practice). Agroinform Publisher, Budapest. 257-278. p. Székely Cs. – Takácsné György K. (2008): A mezőgazdasági üzem fogalmának változása. Gazdálkodás, 2. sz. 52. évf. Székely Cs. (2005): A családi gazdaságok létesítésének tőkeszükséglete. DATE, Debrecen. In: Jávor A. (szerk): A mezőgazdaság tőkeszükséglete és hatékonysága. ISBN 963-472-896-0. 230-241. p.

11

Mellékletek

Székely Cs. (2010): Az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalása az agrárgazdaság 2009. évi helyzetéről készült jelentéshez. Gazdálkodás. 54. évf. 7. sz. 731-739. p. Székely P. – Pálinkás P. (2007): A hazai mezőgazdasági vállalkozások menedzsmentje európai összehasonlításban. Gazdálkodás, 51. évf. 6. sz. Széles Gy. (2003): Az integráció üzemgazdasági összefüggései. Gazdálkodás. 47. évf. 4. sz. 28-36. p. Szénay L. (1976): A vertikális kapcsolatok érdekeltségi problémái az élelmiszertermelésben. Akadémiai Kiadó, Budapest. Szénay L.-Villányi L.(2000): Agrárgazdaságtan. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 242 p. Szentirmay A. – Gergely I. (2005): Vertikális integrációk az élelmiszergazdaságban. Gazdálkodás. 49. évf. 2. sz. 63-71. p. Szűcs I. – Farkasné Fekete M. – Vinogradov Sz. – Naárné Tóth Zs. (2008b): Evaluating the production factors. In: Szűcs I. – Farkasné Fekete M. (eds.) (2008): Efficiency in Agriculture (Theory and practice). Agroinform Publisher, Budapest. 64- 94. p. Szűcs I. – Járási É. Zs. – Késmárki-Gally Sz. (2008c): Destiny and benefit of research results. Special Issue. Part II. In: Bulletin of the Szent István University, Gödöllő, 2008. 679-686. p. Szűcs I. – Udovecz G. (1998): Az agrárgazdaság jelenlegi helyzete és várható versenyesélyei. Agrárgazdasági tanulmányok. AKII, Budapest. 1998. 16. sz. Szűcs I. – Villányi L. – Járási É. – Balyi Zs. (2008a): Use of C-D functions to measure efficiency: The possibility to substitute production factors and the increase of the freedom of decision making. In: Szűcs I. – Farkasné Fekete M. (eds.) (2008): Efficiency in Agriculture (Theory and practice). Agroinform Publisher, Budapest. 52-63. p. Szűcs I. (1972): A szőlő- és bortermelés jövedelmezősége a nagyüzemekben. Kandidátusi értekezés. Budapest, 210 p. Szűcs I. – Dimény I. – Széles Gy. (2003): Kihívások az agrár- és üzemgazdaságtan területén. Gazdálkodás, 47. évf. 5. sz. 7-14. p. Szűcs I. – Farkasné Fekete M. - Molnár J. (2003): A birtok- és üzemi struktúra mozgásának prognosztizálható irányai. Gazdálkodás, 47. évf. 5. sz. 26-30. p. Takács I. – Baranyai Zs. (2010a): A bizalom és függőség szerepe a családi gazdaságok együttműködésében végzett gépi munkákban. Gazdálkodás, 54. évf. 7. sz. 740-749. p. Takács I. – Baranyai Zs. (2010b): Role of trust in cooperation of farmers from the aspect of new institutional economics. Annals of the Polish Association of Agricultural and Agribusiness Economistis 12: (6) pp. 179-184. Takács I. – Baranyai Zs. (2011): A gazdasági-társadalmi fenntarthatóság, az együttműködési hajlandóság és az innováció sikerességének összefüggései. In: Innováció a Károly Róbert Főiskolán. Gyöngyös. pp. 107-111. ISBN 9789941-19-9. Tamási B. (2005): A szőlő- és borágazat szervezése és ökonómiája. Kaposvári Egyetem. Előadás ppt-anyag. Kézirat. 12

Mellékletek

Tarján B. (1982): A szőlő-borágazat gazdasági együttműködéseinek néhány kérdése. Borgazdaság, 1982. 30. évf. 1. sz. 37-39. p. Tassy S. (2010): Jelentés az agrárgazdaság 2009. évi helyzetéről. Vidékfejlesztési Minisztérium. Munkaanyag. 90 p. Tátray A. (2006): A folyamati (általános, generikus) benchmarking alkalmazása sikeres ipari SCM-módszerek átültetésére élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalatok gyakorlatában. http://kkf..hu/04/TATRAI.pdf. 12 p. Tele lett a pincekönyvük! (2010). In Gazdakör. 2010.08.30. www.basf.hu Telegdi L. (1993): Az ipari és építőipari kisszervezetek reprezentatív megfigyelése. Statisztikai Szemle, 71. évf. 3. sz. 226-244. p. Telegdi L. (2004): A kisszerveztek integrált reprezentatív évközi megfigyelése. Statisztikai Szemle, 82. évf. 8. sz. 668-688. p. The 33rd World Congress of Wine and Vineyards and the 8th General Meeting of the OIV. 20-25th June, 2010. Georgia, Tbilisi. www.oiv2010.ge The Global economic situation of viticulture in 2009. Press Release. Paris, 30th of March, 2009. www.oiv Timmer, P. C. (1989): Food Price Policy. The Rationale for Government Intervention. Food Policy. 16. évf. l. sz. 17-27. o. In: Fertő I. (1995): A mezőgazdasági árak stabilizálásának problémáiról. Közgazdasági Szemle, XLII. éf., 3. sz. (256269. o.) Tízezer hektárról eltűnt a szőlő. Vnegyed/AgroLine. 2011-03-07. www.basf.hu Tomek W. G. – Robinson L. K. (1990): Agricultural Product Prices. Cornell University Press. Ithaca. 107-109. p. In: Búzás F. E. (2004): A hazai tej- és cukorvertikum gazdasági elemzése. PhD értekezés. Debreceni Agrártudományi Egyetem. 186 p. Tóth A. (2007): Társadalmi tőke az élelmiszergazdaságban: bizalom, szervezettség és összefogás. I. Gazdálkodás, 51. évf. 6. sz. 37-44. p. Tóth J. (2003): Aszimmetrikus árhatások az osztrák húsiparban – hazai tanulságokkal. Közgazdasági Szemle, 50. évf. 4. sz. 370-380. p. Tóth S. (1981): Merre tart az állami gazdaságok szőlő- és bortermelése? Borgazdaság. 29. évf. 4. sz. 126-134. p. Tracy M. (1994): Élelmiszertermelés és mezőgazdaság a piacgazdaságban. PATE, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely, 67-104. p. Tunyoginé Nechai V. (2010): Az élelmiszerek fogyasztói árai és a kiskereskedelmi árverseny. Gazdálkodás, 54. évf. 3. sz. 309-321. p. Udovecz G. (szerk.) (2000): Jövedelemhiány és versenykényszer a magyar mezőgazdaságban. Agrárgazdasági tanulmányok. AKII, Budapest. 2000. 1. sz. Udovecz G. et al. (1995): Költség- és jövedelemarányok az átalakuló agrárgazdaság főbb termékpályáin. AKII, Budapest. 1-45. p. Van Duren E. – Howard W. – McKay H. (1994): Creating Vertical Strategic Alliances: Theory and Cases from Canada’s Agro-Food Sector. Canadian Journal of Agricultural Economics. 42 (4) 577-582. p. Varga Gy. (s.a.): Az integráció a magyar agrárgazdaságban. http\\:agrar.bkae/hu/docs/6_integracio.ppt 13

Mellékletek

Varga T. (2007c): Vertical price transmission between market operators in Hungarian agricultural product chains. Studies in Agricultural Economics. No. 106. p. 4170. Varga T. – Tunyoginé Nechay V. – Kemény G. (2007b): A fontosabb hazai termékpályák áralkuinak jellemzői. Gazdálkodás, 51. évf. 6. sz. 16-28. p. Varga T. – Tunyoginé Nechay V. – Mizik T. (2007a): A mezőgazdasági árképzés elméleti alapjai és hazai gyakorlata. Agrárgazdasági tanulmányok. AKI, Budapest. 2. sz. 184 p. Vági F. (1996): Jövedelemrealizáció és újratermelési válság a mezőgazdaság gazdasági szervezeteiben. 137-147. p. In: BOGYÓ T. (szerk.): Agrárártalakulás, stabilizáció, modernizáció. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Agrárközgazdasági Bizottság. …. p. Viatte G. (2001): Az OECD mezőgazdasági prognózisa és a legfontosabb agrárpolitikai kérdések. In: Nemzetközi Agrárpiaci Kilátások. Szerk.: Popp J. FVM-AKII. Budapest. 28-30 p. Villányi L. – Tóth T. – Villányi I. (2003): Élelmiszer termékpályák érdekeltségi problémái. Gazdálkodás. 5. sz. különkiadás. Villányi L. – Szénay L. – Molnár J. (szerk.) (2002): Egyes élelmiszeripari termékek vertikális költség-, ár-, jövedelem-viszonyainak vizsgálata. Kutatási zárójelentés. Szent István Egyetem, Gödöllő. 200 p. Villányi L. – Vasa L. (szerk.) (2007): Agrárgazdaságtan. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. ISBN 963-963-9736-50-4 Vincze M. (szerk.) (2006): Az Európai Unió közös agrárpolitikája. Dióhéjban az Európai Unióról. Kolozsvár, 28-30. p. Von Cramon-Taubadel, S.(1998): Estimating Asymmetric price response with the error correction representation: an application to the German pork market. European Rview of Agricultural Economics, 25. pp 1-18. Williamson O. E. (1985): The vertical integration of production: Market failure consideration. American Economic Review. 61, 112 p. Wohlgenant M. K. (1999): Product Heterogeneity and the Relationship Between Retail and Farm Prices. European Review of Agricultural Economics 26 (2) 219-227. p. Yon, B. (1980): Price formation and the performance of the agro-good system. In: Price formation processes and the changing nature of food systems OECD Seminar. Report. Paris, 8-10. p. Z. Kiss L. (2001): Az integráció lehetőségei és akadályai a kertészeti ágazatokban. VISION-2000. III. Szent István Egyetem, Gödöllő. In: A kooperáció, a koordináció és az integráció szerepe és lehetőségei az agrár- és a vidéki gazdaságban. I. kötet. 44-49. Zöldség, Gyümölcs és Bor piaci jelentés. (2010a). AKI, Budapest. 2010. XIV. évf. 6. sz. 16-18. p. Zöldség, Gyümölcs és Bor piaci jelentés. (2010b) AKI, Budapest. 2010. XIV. évf. 10. sz. 14. p. Zsarnóczai J. S. (2004): Szövetkezetek az Európai Unióban. Falu. 19. évf. 1. sz. 6975. p. 14

Mellékletek

Felhasznált, de nem hivatkozott források: 1. Székelyi M. – Barna I. (2004): Túlélőkészlet az SPSS-hez. Typotex Kiadó, Budapest. isbn 963-9326-42-9. 2. Kovácsné Cohner J. – Ozsváht M. (1995): Az excel 5.0 függvényei. ComputerBooks, Budapest. ISBN 963-618-030-X 3. Szűcs I. (2002): Alkalmazott statisztika. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft. Budapest. ISBN 963-502-761-3 Egyéb források 1. Agroline, 2010. www.agro.basf.hu/hu/news 2. FAOSTAT. http://fao.org/site/339/default.aspx 3. Hegyközségek. www.kee.hu. 2002 április 4. http\\:193.224.162.51.eue.html 5. http\\:ec.europa.eu/agriculture 6. ISWR borpiaci jelentése. 2009. www.winexpo.com 7. KSH évkönyvei. http://portal.ksh.hu 8. MVH (2010a): 119/2010. (VIII.) 9. sz. közleménye. www.mvh.gov.hu 9. MVH (2010b): 120/2010. (VIII.) 17. sz. közleménye. www.mvh.gov.hu. 10. www.5.ibmn.com/hu 11. www.agro.basf.hu/hu/news 12. www.aki.hu 13. www.basf.hu 14. www.elelmiszer.hu 15. www.elelmiszer.hu 16. www.elelmiszerbiztonsag.hu 17. www.eurostat.eu 18. www.fvm.gov.hu 19. www.gfk.com/group 20. www.mediainfo.hu 21. www.ogk.hu 22. www.oiv.int/uk/accueil/ 23. www.supplychain.hu 24. www.vino.hu 25. www.winexpo.com Jogszabályok 1. 1995. évi CXVII. SZJA törvény 2. 15/2001. (III.3.) FVM rendelet 20. melléklet: Az integrációval kapcsolatos fogalmi meghatározások. 4. 15/2001. (III. 3.) FVM rendelet 21. melléklete: Az integrátorok bejegyzésének rendje. 5. 15/2001. (III. 3.) FVM rendelet 22. melléklete: Kérelem az integrátori bejegyzésre. 6. 2003. évi CXXVII. tv. a jövedéki adókról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól 15

Mellékletek M.2 FELDOLGOZOTT KÉRDÉSEK SZŐLŐSZERZŐDÉSEK

Borvidék Csongrádi Móri Bükki Hajós-Bajai Pannonhalmi Egri Kunsági Nagy-Somlói Mátrai Ászár-Neszmélyi Soproni Tokaji Badacsonyi Balatonboglári Zalai Balatonfüred-Csopaki Pécsi Tolnai Balatonfelvidéki Szekszárdi ~ termőhely* Etyek-Budai Villányi * - Ha borvidékhez kapcsolódó termőhely, legyen szíves jelölni a borvidékkel együtt. 1. Ön szőlőtermelő és/vagy borász? 2. Ön írott szerződést használ? 3. Ön szóbeli szerződést használ? 4. Hány évre kötötte a szerződést? ………

szőlőtermelő igen igen

borász nem nem

5. Szerződésében hogyan került meghatározásra az ár? • Fix árat tartalmaz a szerződés. • Részletes maximált és/vagy minimált ár került meghatározásra (egy ciklusban). • Korrekt piaci ár került kialakításra, pl. évenkénti tárgyalás útján. • Az árat néhány ár-referencia befolyásolja Árbefolyásoló tényezők: (Többet is jelölhet.) • termésátlag • mustfok • fajta • préselt mennyiség • terület (dűlő) 6. A szerződés rögzít

mennyiséget (tonnát)? termésátlagot (t/ha)? max. mennyiséget (tonnát)?

igen igen igen

nem nem nem

7. Tartalmaz a szerződés felárat

igen - nem

büntetést?

igen

– nem Mire vonatkozik a felár/büntetés? • cukorra - nem • savakért - nem • más anyagkért szőlőnél - nem • tökéletlenségért (pl. rothatás, penész) igen - nem 16

igen - nem

igen

igen - nem

igen

igen - nem

igen igen - nem

Mellékletek

8. Az Ön szerződése harmadik fél által közvetített szerződés?

Igen - nem

9. Tartalmaz nézeteltérések miatti felbonthatósági záradékot a szerződés?

Igen - nem

10. Előír a szerződés sajátos szőlőtermesztési technológiát? megkövetel - javasol - nem

11. A szerződés előírja a kemikáliák használatáról való folyamatos tájékoztatási kötelezettséget? • Előtte: igen – nem • Utána: igen - nem 12. Milyen fajtákat értékesít/vásárol? Jelölje be az 5 legfontosabbat! Ha nem találja, írja be. Bianka Királyleányka Zöldveltelini Cabernet frank Kövidinka Zweigelt Cabernet sauvignon Leányka Chardonnay Merlot Chasselas Olaszrizling Cserszegi fűszeres Ottonel muskotály Ezerjó Pinot noire Furmint Rajnai rizling Hárslevelű Rizlingszilváni Kadarka Szürkebarát Kékfrankos Tramini Kékoportó Zala gyöngye

13. Teljes szőlőtermő terület? • 1 ha alatt • 1,1-5 ha • 5,1-10 ha • 11-25 ha

• • • •

26-49 ha 50-99 ha 100 ha felett 300 ha felett

14. Mióta van szerződéses kapcsolatban az adott vásárlóval/eladóval?

……. év

15. Hány éve foglalkozik a szőlő/bor üzletággal?

….… év

BORÁSZATOK ÉS A KERESKEDELMI SZFÉRA ÁLTAL KÖTÖTT SZERZŐDÉSEK 1. Hogyan értékesíti a bort? (többet is megjelölhet) • hordós borként • kannás kiszerelésben 17

Mellékletek •

palackban

2. Hol kerül sor az értékesítésre? (több is megjelölhető) • pincénél • borturizmus során • kiskereskedelmi hálózatban • vendéglátóipar keretében 3. Szokott szerződést kötni? igen / nem 4. Hány évre kötötte a szerződést? ……… 5. A kereskedő szerződésben vállalt fizetési határideje: a számla kézhezvételétől számított • x. naptári nap • 30 nap • 60 nap • több 6. Fizetési határidőt • betartják • késnek • ha késnek o 30 napon belüli késedelem o 30 napon túli késedelem 7. Milyen előírásokat rögzít szerződés? (többet is bejelölhet) • cukorfok • értékesítés időtartama • alkoholtartalom • mennyiség • borfajta • minőség • címke tartalma • bónusz • ár • akció időtartama • polcdíj mértéke • akcióhoz kötött mennyiség • szállítási határidő • biztosíték • kifogások miatti levonás • higiénia • …………………………… • ……………………………………. • …………………………… • ……………………………………. 8. A szerződés feltételeiről évente hányszor tárgyalnak? több alkalommal

évente 1x /

9. Ön hányszor igényelné a kereskedelem tájékoztatását (pl. keresleti igényekről, forgalomról stb.)? 10. Milyen adatok segíthetnék az Ön munkáját a folyamatos értékesítés fenntartásához? • • • • •

• • • • • 18

Mellékletek

11. Mi lenne az az 5 legfontosabb tényező, amely az Ön érdekeit szolgálná, illetve védené a kereskedelmi szférával szemben? 1. ………………………………………………………….. 2. ………………………………………………………….. 3. ………………………………………………………….. 4. ………………………………………………………….. 5. ………………………………………………………….. INTEGRÁCIÓ

1. Véleménye szerint szükség van a vertikális integrációra, azaz a termelőknek a szőlőbor termékpályán történő összefogására? Igen - nem 2. Milyen vertikális koordinációs stratégiát tart elfogadhatónak? (Egyet válasszon.) • nyílt termelés fenntartása, ahol az aktuális piaci árak befolyásolják az eladó és a vásárló kapcsolatát; • szerződéses termelést, amelyben a vásárló és a termelő egyaránt kötelezi magát a kereskedelmi ügylet lebonyolítására (felvásárlás/értékesítés), az előre kialkudott árképzés alapján; • a termékpályán történő összefogást, amelyben az élelmiszerlánc egyes tagjai az őket megelőző szereplőt egy szervezeti egységben integrálja. 3. Milyen szerződést kötne szívesen? (Egyet válasszon.) • Ún. keretszerződést, amely nem tartalmaz árat (referencia vagy védőárat sem), mennyiségi előírást szintén nem, azonban minőségi követelményt és fizetési feltételeket igen. • Hagyományos szerződést, amely rögzíti az árat vagy az ármeghatározás feltételeit, a mennyiségi és minőségi jellemzőket, a szállítási időpontot. (Védőárkikötés.) • Olyan szerződést, amely a termelési folyamat során az ellenőrzés jogát magában foglalja, s a benne található előírások be nem tartásakor a vásárlás megtagadásának jogát is fenntartja (pl. penészes és rothadt szemek magas aránya, alacsony cukorfok stb.). • Az előző két szerződéstípus tartalmán túl az inputok meghatározását is magában foglaló szerződést (pl. rügyterhelés, növényvédőszer stb.). 4. Hogyan képzeli el az integráció létrehozását? (Egyet válasszon.) • egy-egy nagyobb feldolgozóhoz való egyéni termelői csatlakozással • egy kereskedőhöz, kereskedőházhoz történő kapcsolódással, a termelő és a fogyasztó közötti közvetítők kiiktatásával • a termékpályát átölelő integráció kialakításával • a szőlőtermesztők - borászatok együttműködésével 5. Vett már részt korábban integrációban (pl. a háztáji termelés során)? Igen - nem 6. Jelenleg közreműködik valamilyen integrációban? Igen - nem 19

Mellékletek

7. Hogyan segítheti a szőlőtermelő munkáját az integrátor? (több válasz is megadható) 1. költségek csökkente (nagy mennyiség olcsóbban szerezhető be; közös géphasználat) 2. a minőségi termelés szakmai felügyelet garantálásával (pl. a tőketerhelés) 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.

korszerű termesztéstechnológia biztosítása pénztőke megteremtésében (pl. pályázat) a gépi szolgáltatások nyújtásával a gépek kihasználtságának fokozásában szaktanácsadással (pl. fajtaválasztás, növényvédelem) szakmai tanfolyamok megszervezésével szerződéses fegyelem fenntartása piaci információk nyújtásában, értékesítési lehetőségek felvázolásában törvények, rendeletek stb. változásairól való folyamatos tájékoztatásban

12. 13. 14. 15. 16.

finanszírozással szakmai megmérettetés megteremtésével (pl. borversenyek szervezése) új termék kialakításában és piacra történő bevezetésében magas színvonalú marketing nyújtásával az értékesítés biztonsága (megfelelő értékesíti ár kialakítása) hosszútávon biztosítja a megélhetést 17. a termékpályán keletkező jövedelem igazságosabb eloszlásában 18. a profit növekedése 19. munkahelyek teremtésében

A fenti tényezők közül írja fel fontossági sorrendben az 5 legfontosabb sorszámát: 1. … 2. … 3. … 4. …. 5. …. DEMOGRÁFIAI KÉRDÉSEK

1. Működési forma • Őstermelő • Családi gazdálkodó • Egyéni vállalkozó • Gazdasági társaság • Szövetkezet 2. Hogyan foglalkozik szőlőtermesztéssel és/vagy borászattal? • főtevékenységként • melléktevékenységként 3.

Szervezeti méret Mikro (kevesebb 10 főnél) Kis (10-50 fő) Közép (50-250 fő)

• • •

20

Mellékletek •

6.

Nagy (nagyobb 250 főnél)

Tevékenységi kör (a tevékenységének megfelelően több is jelölhető)? • oltványtermesztés • csemegeszőlő termesztése • borszőlőtermesztés • szőlőfeldolgozás és mustként való értékesítés • bor előállítás • palackozás • kereskedelem • csak családi fogyasztásra készít bort SZŐLŐTERMESZTÉS, SZŐLŐFELDOLGOZÁS, BORÁSZAT ÉS PALACKOZÁS KÖLTSÉGEI 2010. ÉVBEN

Kérem, hogy a borvidékre jellemző, az Ön vállalkozásának zászlós borát, illetőleg szőlőfajtáját, és csak az arra vonatkozó adatokat írja be. SAJÁT TERMESZTÉSŰ SZŐLŐ ÖNKÖLTSÉGE* Fajta: …………………………………………… Megnevezés

Ft/kg

1. Anyagköltség (trágya, növényvédőszer, egyéb) 2. Üzem-, kenőanyag- és energia költség (üzemeltetési, segédüzemi költség) 3. Munkabér, TB-járulék, egyéb személyi jellegű költség 4. Értékcsökkenés 5. Javítás, karbantartás (fenntartó üzemi költség) 6. Egyéb költség (biztosítás, kamat, idegenszolgáltatás, földbérlet, egyéb ktg.) 7. Adók 8. Közvetlen termelési költség (1+2+3+4+5+6) 9. Általános költség 10. Önköltség (8+9) Átlagtermés, t/ha Szőlő felvásárlási ára, Ft/kg *Az adatok úgy is megadhatók, ha az önköltség összegét Ft-ban megadja, a költségtényezőket pedig %-os megoszlásban, ebben az esetben az önköltség = 100%. BORELŐÁLLÍTÁS ÖNKÖLTSÉGE

21

Mellékletek Fajta: …………………………………. Megnevezés

Ft/liter

Szőlő költsége, Ft/kg Anyagköltség Munkabér és közterhe Borkezelés költsége Értékcsökkenés Egyéb költség Adó Általános költség Teljes költség összesen PALACKOZÁS ÖNKÖLTSÉGE (BOR ÖNKÖLTSÉGE NÉLKÜL) Megnevezés

Ft/liter v. Ft/palack*

Anyagköltség (palack, dugó, címke, kupak, stb.) Munkabér és közterhe Értékcsökkenés Egyéb költség Általános költség Teljes költség összesen *kérem, húzza alá, hogy költségeit mire vetítette. EGYSÉGNYI TERMÉKRE VONATKOZÓ ÖSSZES KÖLTSÉG Megnevezés Szőlőtermesztés költsége v. felvásárlási ára (….…. literre vetítve)

Ft/liter v. Ft/palack*

Borelőállítás költsége Palackozás költsége Egyéb költség** Általános költség Teljes költség összesen **Egyéb költség tételei, amelyek növelik egy palack bor önköltségét (pl. környezetvédelmi díj, bevizsgálási díj stb.) Kommentár:

22

Mellékletek M.3.

Termelési rendszerek, koordinációs szerveződések Magyarországon a rendszerváltásig, különös tekintettel a szőlő-bor ágazatra

Az 1945-ös földreformot követő években a növekvő szükségletet nem elégítették ki a kisárutermeléssel foglalkozó gazdaságok, így nagy tömegű árut előállító, felhalmozásra képes mezőgazdasági nagyüzemeket hoztak létre: földműves szövetkezetek, bérlő szövetkezetek, egyszerű társulások, közösen gazdálkodó csoportok, kollektív gazdaságok, majd 1951 után termelőszövetkezetek, állami gazdaságok. A szőlőés gyümölcstermelésben szakszövetkezeteket, egyszerű társulásokat (hegyközségeket) alakítottak, melyek eleinte csupán közös beszerzéssel és értékesítéssel foglalkoztak. Kialakítottak bizonyos munkakooperációt és közös tevékenységet is, azonban a tagok kisárutermelő gazdálkodása önálló volt. Sok szövetkezet szűnt meg az 50-es években (különösen 1953., 1956. években), de 1961-62-ben ismét termelőszövetkezeti csoportok és szakszövetkezetek jöttek létre, elsősorban a szőlő- és gyümölcstermő területeken. A szakosodás segítette a vállalatok közötti munkamegosztást és kooperációt. A vertikális integráció az 1960-as évek második felétől alakult ki Magyarországon. Ellenzőiben komoly ellenvetések fogalmazódtak meg, így például hogy a mezőgazdasági termelők kiszolgáltatottak lesznek, az ipar diktál és uniformizál, a kereskedelem kizsákmányolja a termelőt és a fogyasztót egyaránt, a monopolhelyzetek válnak uralkodóvá. Az akkori integráció létjogosultságát azonban erősítette az árutömeget igénylő keleti, illetőleg a minőségi terméket kívánó nyugati export. A technológiai fejlődés magas követelményeket támasztott a beszállítókkal szemben, elindult a gazdaság piaci orientációja. Kialakultak az integráció feltételei: az ipari technikai haladás, a magyar mezőgazdaság felzárkózása a világszinthez, a jövedelemben való érdekeltség és növekedett a lakossági kereslet. A gazdaságok érdekeltek voltak az eredményekben, önállósággal és viszonylagos döntési szabadsággal rendelkeztek, melyet a fejlődést segítő és toleráló politika támogatott. A korábbi direkt szabályozás negatív hatásait igyekeztek kiküszöbölni az 1968. évi gazdasági reform politikával, amelyben az adminisztratív irányítást a közvetett, közgazdasági eszközök váltották fel. A tervkötelezettség megszűnése, a termelői árak emelkedése és a hitelterhek csökkentése által fokozatosan teremtődtek meg az önálló vállalati gazdálkodás feltételei, melyet az 1968. évi 1028-as Kormányrendelet szabályozott. Javult az agrárgazdaság közgazdasági helyzete, és csökkent az ipar és a mezőgazdaság közötti jövedelemdiszparitás. A fennmaradó mintegy 24%-os árdiszparitás nem érte el az elvonások szintjét, s elkezdődött az állami támogatások juttatása is. (Németi, 1996) A nagyüzemi fejlődés első periódusában főként a beruházások (ültetvények, épületek) létesítésére került sor, a második szakaszban pedig a korszerű technika és technológia alkalmazására. A harmadik ciklusban – a szabályozókhoz igazodó – szerkezetváltás és a hatékony, önálló gazdálkodás alapozódott meg. Elkezdődött a szakosodás a kertészeti ágazatokban, a zöldségfélék termesztésénél az egyes tájtermő körzetekben létrejöttek egyszerűbb társulások (például makói vöröshagyma, kalocsai paprika). A szőlészet-borászat területén leginkább a szőlőtermesztéssel foglalkozó nagyüzemek, az állami gazdaságok koncentrálódtak. Az ágazatban javult az ágazati jövedelem, mivel nem a szőlő volt a végtermék, folyóbort vagy palackos bort értékesítettek. (Sárkány, 1975) Az integráció megjelenése a mezőgazdasági kistermelésben is létjogosulttá vált, hiszen saját erőből nem voltak képesek a fejlődésre. Nagy részüket tőke és eszközhiány, elmaradott technológia, kis ágazati méret jellemezte. Hiányoztak a piaci kapcsolataik, s különböző típusú, mennyiségű és minőségű terméket állítottak elő. A kisüzemeket a munkaerőbőség jellemezte, melynek kihasználásával és az integráció segítségével az eredetileg önellátó gazdálkodók 23

Mellékletek árutermelővé válhattak. A sok kisüzem együtt már megfelelt a piaci követelményeknek. Az integráció elsősorban tőkepótlásban, szolgáltatásban nyilvánult meg. Specializálódtak, tevékenységük összehangolására került sor, erőforrásaikat közösen szerezték be. Az integrátor segítségével közösen értékesítették termékeiket. A koordináció kiterjedt a szolgáltatások nyújtására, a termelés-szervezésre, a műszaki fejlesztésre és a szaktanácsadásra is. Az integrációban érdekelt volt tehát az integrátor és az integrált termelő egyaránt. A szőlőtermelési rendszerek nagy szerepet töltöttek be a nagyüzemek eredményes gazdálkodásában. Szakember-ellátottságuk átlagon felüli, a termelés gépesítettsége magas színvonalú volt. A termesztés kiegészült a feldolgozás és a forgalmazás szakaszával, tehát egy vállalaton belül kiépült a teljes termékpálya. De a kisebb területű és kedvezőtlen adottságú nagyüzemek számára mindez valamely termelési rendszerhez való kapcsolódással vált elérhetővé. A fejlett technológiával termelő nagyüzemek szintén érdekeltek voltak az integrációban, mivel javult a kapacitás-kihasználtság és stabilizálódott a megfelelő alapanyagellátás. (Varga, s.a.) A szőlőtermelési rendszerek integrációs bázisként, gazdasági előnyszerzés és jogi biztosítékok alapján működtek. A résztvevők jogait és kötelezettségeit kétoldalú vállalkozási szerződés, egyes esetekben társasági szerződés rögzítette, vállalati önállóságuk megtartása mellett. Ez a kooperáció eltért a felvásárlási árukapcsolattól. A szőlő- és borgazdasági termelési rendszereket a termelés növelése, a korszerű technológia adaptálása, a megtermelt szőlő feldolgozása, a végtermék (hordós és/vagy palackos bor) előállítása, illetőleg az értékesítésből származó eredmény egzakt meghatározása és felosztása jellemezte. Egy-egy termelési rendszer optimális területét előre nem lehetett meghatározni, többek között a helyi adottságok miatt. Ezért a termelési méret kialakításában a teljes géprendszer maximális kihasználása befolyásolta döntően. A növényvédelem legnagyobb területteljesítményű gépe a helikopter volt, amely 1000 ha felület növényvédelmének bázisát adta. Ehhez igazodva – ebben a modellben – egy szőlőtermelési rendszer-egysége 1000 ha, illetőleg ennek egész számú többszörösen lehetett, azonos termelési feltételekkel, egy rendszerközponttal és több leányvállalattal, alegységgel. Ez azonban a feldolgozás fázisában nagyfokú koncentrációt, s ehhez kapcsolódva nagy palackozó- és tárolókapacitás meglétét feltételezte. A példához kapcsolódva egységenként 120-150 ezer hl tárolótér, valamint nagy teljesítményű, alacsony fajlagos élőmunka-igényű palackozó létesítésére volt szükség. Ez egyműszakos megoldásnál 10 ezer palack/óra, két műszaknál 6 ezer palack/óra teljesítményű kapacitás biztosítását indokolta, a kezelőpincékkel azonos vagy annál még koncentráltabb telepítésben. (Sárkány, 1975) Integráció a szőlő-bor termékpályán Az 1970-es években szőlő-bortermelésben elkerülhetetlenné vált a termelő gazdaságok és a forgalmazást ellátó kereskedelem közötti, egyenlő érdekeken alapuló ágazati kooperációk megteremtése. Az ágazatban az integráció kezdeti formái a szerződéses kapcsolatokra alapultak, melyek a mezőgazdasági, a felvásárló és a feldolgozó vállalatok közötti termékértékesítési szerződésekben nyilvánultak meg. Jogszabály segítette elő a hosszú távú értékesítési megállapodások létrejöttét, mely eleinte 5, majd 10 évre terjedt ki. 1972-ben 473 mezőgazdasági üzemmel, 198 háztáji és egyéni gazdasággal kötöttek termékértékesítési megállapodást a pincegazdaságok. Ez mintegy 1,5 millió hl bormennyiséget jelentett, mely az előirányzott mennyiség 80%-át tette ki. (Baranyi, 1973) Hosszú lejáratú szerződésekben biztosították a differenciált termelői érdekeltséget és a felártérítést, a nagyüzemi együttműködési árkiegészítést utólag, a nyereségből osztották vissza. (Az 1972. évi eredményből 414 termelőszövetkezet kapott összesen 41 millió Ft térítést. A termelés biztonsága és a jövedelmezőség megtartása érdekében a pincegazdaságok garantálták a 24

Mellékletek szőlő, a must és a bor átvételénél a védőárat. A szükséges árualap megtermelését a szövetkezetek és magángazdaságok biztosították. A pincegazdaság vállalta a bérfeldolgozást, a bértárolást, a készrekezelést és a palackozást. Az integráció keretében ingyenes szaktanácsadást nyújtottak, vagy biztosították annak költségét, téli időszakban pedig tanfolyamokat szerveztek a termelők részére. Kutatási kooperáció alakult ki a technológiai módszerek fejlesztésében (helikopteres növényvédelem, gépi betakarítás), új szőlőfajták termelésben való tesztelésében, vagy az előrejelző állomások (peronoszpórajelző) kihelyezésében stb. Egyéb együttműködések egészítették ki a pincegazdaságok konkrét árukapcsolatait. Ennek során a vállalatok megtartották önállóságukat, a kitűzött feladatok megvalósításához nem kellett nagy eszközigény. (Baranyi, 1973) • Az Eger-Gyöngyös Vidéki Pincegazdaság közreműködött az andornaktályai Búzakalász Tsz szőlőfeldolgozójának és bortárolójának építésében. Ezáltal a pincegazdaság szabad kapacitásának kihasználására a környező szövetkezetek szőlőtermését feldolgozta és tárolta. A pincegazdaság a hajdúsági homokvidéken bérelte ki a Létavértesi Tsz túlméretezett szőlőfeldolgozóját. Egyszerű társasági szerződés kertében dolgozták fel a környező szövetkezetek alkotta Bortársulás termését, amely a pincegazdaságnak árualapot és gazdaságos kapacitás-kihasználást jelentett, a szövetkezeteknek pedig kedvezőbb áruértékesítési lehetőséget. • A Középmagyarországi Pincegazdaság kötött szerződést a mélykúti Alkotmány Szövetkezettel a szőlőtermés feldolgozására, annak 50%-a fejében. A fennmaradó szövetkezeti rész készrekezelését a pincegazdaság végezte díj ellenében. • A Magyar Állami Pincegazdaság készíttette el a Kiskőrösi Szakszövetkezet építtetendő szőlőfeldolgozó és bortároló terveit, melyért a kiskőrösiek mintegy 190 ezer hl bortermést adtak át. A szőlőfeldolgozást és bortárolást összehangoló kooperációs megállapodáson túl kereskedelmi és értékesítési tevékenységet is magában foglaló együttműködések megkötésére is sor került. •

•

A Badacsonyvidéki Pincegazdaságnak a soproni Haladás Tsz vállalta – hosszú távú szerződésben – a teljes termésének átadását, ellenértékként a szövetkezet vendéglátó üzemét ellátta tájjellegű hordós és palackos borral. A pincegazdasággal dolgoztatta fel szőlőtermését az ászári Aranykalász Tsz és kővágóőrsi Béke Tsz, mely szerint a minőségi tájjellegű palackos borok a szövetkezet nevének és származási helyének feltüntetésével kerültek forgalomba. A Csongrád-Szolnok Vidéki Üzem a borozója üzemeltetésénél keletkezett nyereségből a szőlőt termelő Szegedi Városellátó Szövetkezettel közösen, a forgalom arányában osztozott. A forráskúti Haladás Mg. Tsz. az Üzemmel – az árufelvásárlás hatékonysága okán – jutalékos szerződést kötött: a termés leszállítása után alapáron számítva 5%-os jutalékot térített.

Szorosabb kooperációk is létrejöttek a pincegazdaságok és a szövetkezetek között. Közös beruházásokat létesítettek, ahol a tőkenyújtás fejében szőlő- és borértékesítésre került sor (Badacsonyvidéki Pincegazdaság-Komáromi Állami Gazdaság, 1968). Más esetben kapacitásfejlesztés, célgépek kihelyezését rögzítették a szerződések (Badacsonyi Pincegazdaság-Neszmély, Szőny, Baja). 5-10 éves hosszú lejáratú szerződéskötésre is sor került 1971-ben a homokvidéki korszerűsített ültetvények termőképességének javítására. 25

Mellékletek Kooperációban telepítettek szőlőt, illetőleg (vegyes vállalat alapításával) egy-egy szövetkezeten belül létrehozták az egész szőlő- és borgazdasági vertikumot. • A Közép-Magyarországi Pincegazdasággal árukapcsolatban lévő szövetkezeteknek kamatmentes műtrágyát biztosított a tápanyag-feltöltéshez, melyért a megtermelt szőlőt teljes mértékben a pincegazdaság dolgozta fel. (A kijuttatott műtrágya mennyisége a talajvizsgálat és a levélanalízis alapján került meghatározásra.) • A pincegazdaság a kiskunmajsai Jonathán Tsz-szel kötött hosszú távú szerződést az alapanyag (szőlő) biztosítása érdekében. Ebben rögzítették a sor- és tőtávolságot, a fajtákat, a művelési rendszert, a talajerővisszapótlás mértékét, a működéshez szükséges gép- és eszközszükségletet, illetőleg az összes ráfordítást. Ennek fejében olyan felvásárlási árat fizetett a termelt szőlőért, amely nem lehetett alacsonyabb az önköltségnél. Amennyiben az ár mégis alacsonyabb volt a pincegazdaság átvételi áránál, azt nyereségként kezelték. Ebből 51%-os termelési értéktöbblet a szakszövetkezetet illette meg. A fennmaradó 49% 75%-a a pincegazdaságra jutott, 25% a szakmai irányítás és a könyvelés díja volt. • Fenti pincegazdaság a palotaszállási Aranyhomok Tsz-szel vegyes vállalatot hozott létre, amely szőlő- és gyümölcs termesztésével, feldolgozással, borkészítéssel és tárolással, valamint értékesítéssel foglalkozott. A belépett tagok vagyoni betétjük erejéig voltak tulajdonosai a vállalatnak, a nyereséget – a közös érdekek figyelembe vételével – és a veszteséget is eszerint osztották fel, illetőleg a képződött jövedelem egy részét felújításra és fejlesztésre fordították. • A Bükkaljai Mg. Tsz. borgazdasági vertikumot alakított ki Sályon, részben állami támogatással, részben hosszú lejáratú hitel igénybe vételével. A folyamatos üzemeltetéshez kölcsönösen előnyös együttműködéseket alakított ki a környező szövetkezetekkel, illetőleg az Eger-Gyöngyös vidéki Pincegazdasággal. (Baranyi, 1973) A szőlő- és borgazdaság fejlődésének elengedhetetlen feltétele volt, hogy kölcsönösen előnyös együttműködéseket alakítsanak ki a csekély eszközellátottságú és tőkeszegény termelő- és szakszövetkezetek a pincegazdaságokkal. Ezek a kooperációk pedig egybeestek a pincegazdaságok törekvésével: a termelési és forgalmazási kapcsolataik kiszélesítésével, illetőleg a vertikális kapcsolatok szélesítésével. Az állami gazdaságok és a szövetkezetek hozták létre a kereskedelmi értékesítő szervezeteket (ÁGKER, TSZKER), amelyek bizományosi formában forgalmaztak különböző termékeket (zöldség, gyümölcs, bor stb.) (Németi, 2003) A KSH adatai szerint a kistermelés 1982-ben, az ország lakosságának mintegy 40%-át érintette. A kisgazdaságokban előállított termékek jelentős része értékesítésre került, ami nagyarányú kiegészítő jövedelmet jelentett a háztartások számára. A szerzett többletjövedelem elindította a falvak urbanizálódását, a vidéki települések szinte önerőből való fejlődését. A nagyüzemi kistermelők részére végzett szolgáltatások értéke meghaladta a 2 milliárd forintot. Az ÁFÉSZek és nagyüzemek keretében 1982-ben 2780 szakcsoport 219 ezer taggal működött. A kistermelők 55 milliárd Ft értékű tárgyi eszközzel rendelkeztek, amely az egész mezőgazdaság tárgyieszköz-állományának 17%-át tette ki. A kistermelésben felhasznált munkaóra mennyisége meghaladta a 2,7 milliárdot, amely a mezőgazdasági nagyüzemekben teljesített óra közel kétszeresét adta. Ez évben több mint 800 ezer hl mustot és bort vásároltak fel a kistermelőktől. Az integrációs kapcsolat bizonyította, hogy fejlett nagyüzemi termelés nélkül nem lehetett volna ilyen hatékonyan kihasználni a kistermelésben rejlő lehetőségeket. AZ 1970-es és 1980as években az önálló kisvállalkozások gyorsabban alkalmazkodtak a körülményekhez, bátrabban működtek együtt, kooperáltak, különösen a termelési és értékesítési vertikumban. A 26

Mellékletek magyar agrárpolitika világhírű eredményét hozó megoldásait nem központilag irányították, hanem a gyakorlat, a piac igényét figyelve, a tapasztalatokra támaszkodva a vállalati kezdeményezéseket állami, politikai rangra emelték. Magyarországon három agrárintegrációs irányzat alakult ki Lakatos (2004) szerint. Elsőként az ágazati jelleg határozta meg, a nyersanyagtermelésre irányult, piaci motiváció nélkül, döntően a kibocsátás mennyiségi növelésével bővítve a választékot. A hozam-költség relációt helyezte előtérbe az árbevétel-költség viszony helyett. Szervezett kapcsolatot nem alakított ki a feldolgozó élelmiszeriparral, mégis óriási szerepe volt a mezőgazdasági vállalkozások fejlődésében, s megteremtette az alapot a korszerűsítésre. A másik forma a háztáji, a térségi integráció volt, mely kiegészítő jövedelmet jelentett a kistermelőknek, illetőleg lehetőséget adott a nagyüzemek és kistermelők kooperációjára. A nagyüzemek gazdasági bázisán kialakult a vertikális integráció, melyben lehetőség nyílt a termékpálya minden fázisának létrehozására, ezáltal többletjövedelem realizálására, a forgalmazás jövedelméből az alapanyag-termelőknek való visszaosztására. Meg kell azonban említeni, hogy ez a típusú tőkefelhalmozás a rendszerváltást követő átalakulás során mobilizálhatatlan vagyont eredményezett, így gazdasági szempontból holt tőkének bizonyult. Magyarországon a tervgazdaságban a népgazdasági szintű folyamatszabályozás, illetőleg termelési, feldolgozási és forgalmazási szakaszt átfogó gazdaságszervezési eszköz volt az élelmiszergazdaság vertikális integrációja. Azonban a vállalatok, az ágazatok érdekeik által determinált gazdasági optimumra törekedtek. A végtermékszemlélet erősítése a meghatározott integrációs szervezeti formákhoz kötődő szabályozással a népgazdasági érdek érvényesítését mozdította elő. Ehhez össze kellett hangolni az egyes tevékenységeket az élelmiszergazdasági vertikumok fázisonkénti költség- és jövedelemviszonyainak, az ágazatok közgazdasági és vállalatgazdasági sajátosságainak figyelembevételével. (Szénai, 1976) A már megkezdődött magasabb szintű kooperáció által szorosabbá váltak a termelői kapcsolatok. Azonban a termelőszövetkezetek nagy része – szőlőterületük és termésük arányához viszonyítva – nem kellő mértékben vett részt a termékpálya borászati fázisaiban. Az akkori szőlőtermés majd egynegyedét biztosító kisegítő és egyéni gazdaságok integrálása elégtelen volt, annak ellenére, hogy az egyszerű árufelvásárlást felváltották a hosszú lejáratú szerződések. Ezek bizonyos fokú biztonságot nyújtottak a termelőknek és a feldolgozóknak, a termelők az alapáron kívül nagyüzemi felárat, fajtafelárat, fuvartérítést és szaktanácsadást kaptak. A megkötött társasági szerződések előtérbe helyezték az egyes objektumok közös kihasználását, amely vonatkozhatott szőlőtelepítésre és áruátadásra, csak áruátadásra és csak szolgáltatásra. Az alapanyagot termelők a végtermék értékesítésekor képződő eredményből árués eszközarányos visszatérítésben részesültek. A közös végtermék-érdekeltség tehát a vertikum minden fázisában érvényesült, az ágazat komplex eredményessége kapott hangsúlyt. (Tarján, 1982) AZ 1980-as években a kooperáció, integráció eredményei megmutatkoztak az eszközérték, az árbevétel és az eredmény nagyarányú növekedésében. A vertikum az 1980. évi összes eredményéből 58% a szőlőtermelést illette, amely a bor értékesítése kapcsán realizálódott. Azonban a nyíló agrárolló, az emelkedő költségek a versenyképesség fokozásának gátjává váltak, mely rontotta az ágazat eredményességét az ésszerű takarékoskodás és az emelkedő hozamnövekedés ellenére is. (Tóth 1981, Nagy 1983) 1982-ben már jócskán csökkentek a támogatások, a saját erő a források 65%-át is elérte az egyes nagyüzemeknél. A források szűkülése is elősegítette a kisüzemi tevékenység létrejöttét a 27

Mellékletek további magas költségű beruházások megvalósítása helyett. A főként kézimunka- és eszközigényes ágazatoknál a nagyüzemi termelés gazdaságtalannak bizonyult. Az alaptevékenység romló jövedelempozícióját bizonyítja, hogy ebben az évben az állami gazdaságok vállalati eredményének 58%-a, a termelőszövetkezeteknél pedig 64%-a származott az alaptevékenységekből, tehát 42%, illetőleg 36% volt az alaptevékenységen kívüli tevékenység hozzájárulása az eredményhez. (Németi, 2003) Az 1980-as évek elején a szőlő-borágazat gazdasági együttműködésében is felmerültek problémák, többek között a szűkös pénzeszközök összehangolt és hatékony felhasználásának megoldatlansága, a termelők elégtelen exportérzékenysége és érdekeltsége miatt. Az ágazat költségvetési kapcsolatainak rendszere nem vonta be megfelelő módon a vertikum egyes szakaszaiban működőket, ezért azok önfinanszírozó képessége csekély volt. A szőlőborgazdaságok tulajdonjogi, szervezeti és irányítási szempontból már akkor is igen széttagolt volt. Szőlő- és bortermelést a szövetkezetek, az állami gazdaságok, a pince- és szakszövetkezetek, valamint a kistermelők végezték. A területi széttagoltság végső soron az együttműködést segíthette volna elő, mégis bizonyos mértékig a kooperáció gátját jelentette. A Borgazdasági Vállalatok Trösztje megszűnésével a pincegazdaságok önállóvá válhattak, s egységessé vált a borászati nagyüzemek szabályozása. A vállalatok jövedelemérzékennyé váltak, a nagyüzemek vállalati és vállalaton belüli kapcsolataiban az érdekeltség volt az elsődleges, ehhez igazodva változott a vállalati szervezet, a korszerű díjazási rendszer. A vidéki családoknál a mezőgazdasági kistermelés meghatározott szerepet játszott a jövedelem-kiegészítésben, a hagyományok és az önellátás mellett. Ma a mikro-körzetek élelmiszer-ellátásában még mindig jelentős szerepe van, azonban ennek mennyiségi és területi korlátai vannak, nem szólva az uniós minőségi előírásokról. (KertészPátkainé, 1998) Az 1980-as évek végéig a nagyüzemi termelés és a háztáji gazdálkodás kettősségében élő, azaz a redisztributív és a piaci szektorban otthonosan mozgó termelői csoportok a megváltozott gazdasági és piaci környezethez eltérő stratégiákkal alkalmazkodtak. A háztáji ágazatban kiemelkedő eredményeket elérő szövetkezeti dolgozókat a nagyüzemi integráció megóvta a kockázattól, garantálta az értékesítést és termelői infrastruktúrát nyújtott. A szövetkezeti háttér megszűnésével – a kárpótlás és a privatizáció során – földhöz jutott termelők nem tudtak megfelelni az új elvárásoknak. A megélhetési nehézségekkel fenyegetett termelők egy része más ágazatban kereste egzisztenciája megőrzésének lehetőségeit. Az agrárgazdaságban maradók az együttműködés kereteinek bővítésével igyekezett a termelői pozíciókat stabilizálni. Közülük azok vezetnek sikeres vállalkozást, akik képesek voltak saját tőkéjük befektetésére és visszaforgatására, konvertálására, tőkefelhalmozásra, a pénzügyi, kereskedelmi és értékesítési csatornák kiépítésére, vállalkozói ismereteik bővítésére; s nem utolsó sorban hosszú távú gazdasági koncepciójuk megvalósításának érdekében nem riadnak vissza a potenciális versenytársakkal való együttműködéstől sem. (Rácz s.a.)

28

Mellékletek

M.4a. A világ szőlő- és bortermelésének földrészenkénti megoszlása (2009)

Óceánia 2,7%

Afrika 5,2%

Amerika 13,0%

Ázsia 21,3%

Európa 57,8%

1. ábra. A világ 7660 ezer ha szőlőtermő területének földrészenkénti megoszlása Forrás: OIV 2010 Óceánia Afrika 2,8% 6,0% Amerika 20,7% Európa 44,0%

Ázsia 26,5%

2. ábra. A világ 67,53 millió tonna szőlőtermésének földrészenkénti megoszlása Forrás: OIV 2010

Óceánia Afrika 4,1% 5,1%

Amerika 17,9% Ázsia 5,1%

Európa 67,8%

3. ábra. A világ 268,733 millió hl bortermelésének földrészenkénti megoszlása Forrás: OIV 2010

29

Mellékletek

Óceánia Afrika 2,5% 2,9%

Amerika 21,3%

Ázsia 7,8% Európa 65,5%

4. ábra. A világ 236,5 millió hl borfogyasztásának földrészenkénti megoszlása Forrás: OIV 2010

Óceánia 1,2%

Afrika 3,0%


Európa 71,5%

5. ábra. A világ 83,8 millió hl bor importjának földrészenkénti megoszlása Forrás: OIV 2010

Óceánia 10,4%

Afrika 4,8%


Európa 67,8%

6. ábra. A világ 86,4 millió hl bor exportjának földrészenkénti megoszlása Forrás: OIV 2010

30

Mellékletek M.5a. A szőlőterületek és a gazdaságok száma ültetvényméret kategóriánként Ültetvény mérete, (ha 0,5001-1,0 1,0001-5,0 5,0001-10,0 10,0001-30 30,0001-100,0 100,0001< Összesen Ültetvény mérete, (ha 0,5001-1,0 1,0001-5,0 5,0001-10,0 10,0001-30 30,0001-100,0 100,0001< Összesen Ültetvény mérete, (ha 0,5001-1,0 1,0001-5,0 5,0001-10,0 10,0001-30 30,0001-100,0 100,0001< Összesen Ültetvény mérete, (ha 0,5001-1,0 1,0001-5,0 5,0001-10,0 10,0001-30 30,0001-100,0 100,0001< Összesen

Üzemek száma db 59475 10123 1548 773 161 22 72102

Üzemek száma db 85001 11311 1541 732 149 20 98754

Üzemek száma db 93734 12927 1406 648 124 19 108858

Üzemek száma db 70085 17714 922 295 62 18 89096

Összes terület ha 17536 21145 10626 12399 7966 3266 72938

2009 Üzemszám megoszlása % 82,49 14,04 2,15 1,07 0,22 0,03 100,00

Összes területből való részesedés % 24,04 28,99 14,57 17,00 10,92 4,48 100,00










Forrás: HNT, 2010

31

18000

16000

14000

12000 terület, hektár

Mellékletek 30000

28000

26000

24000

22000

20000

10000

8000

6000

4000

2000

0

M6a. melléklet. A borszőlő-ültetvény területe borvidékenként

ke ai lé ln el To m on at al B ji ka To ljai a ra át M i gr i E lja ka ük B yi án i ill rd V zá ks ze S i si ár gl éc P bo on at al B ni ro op S i ló a om alm S nh no an P i i ór da M u ki -B ek dé vi ty E el f ki on pa at al so B C dre yi .fü n B yi so él ac zm ad B es -N ár sz Á gi sá un ai K aj -B ós aj di H rá ng so C

32

2010 2009 2008 2007 2006 2005 2004

18000

16000

14000

12000 terület, hektár

Mellékletek 30000

28000

26000

24000

22000

20000

10000

8000

6000

4000

2000

0

33

ke ai lé ln el To m on at al B ji ka To ljai a ra át M i gr i E lja ka ük B yi án i ill rd V zá ks ze S i si ár gl éc P bo on at al B ni ro op S i ló a om alm S nh no an P i i ór da M u ki -B ek dé vi ty E el f ki on pa at al so B C dre yi .fü n B yi so él ac zm ad B es -N ár sz Á gi sá un ai K aj -B ós aj di H rá ng so C

Forrás: HNT adatai alapján saját szerkesztés

2010 2009 2008 2007 2006 2005 2004

7,0 t/ha

Mellékletek 14,0

13,0

12,0

11,0

10,0 9,0

8,0

6,0

5,0

4,0

3,0

2,0

1,0

-

ai ln To

M6b. melléklet. A borszőlő termésátlaga borvidékenként

i la Za ji ka To i ra át M ri Eg i kk Bü yi án ill di V ár sz ek Sz i si ár l éc P og nb ék to id la rv Ba bo ni ro i ló op S m o S yi m ag al N nh no an P i i ór da M u -B ki ek dé ty vi E el nf ki to pa la so Ba C dre i fü y B. on y cs él da zm Ba es r-N zá Ás gi sá un ai K aj -B ós aj H di rá ng so C

34

2009 2008 2007 2006 2005 2004

Mellékletek M7.a. A világ piacvezető országainak mennyiségi bortermelése 2004-2009 között Rangsor 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.

2004

Megnevezése Franciaország Olaszország Spanyolország USA Argentína Ausztrália Kína Dél-Afrika Németország Chile Románia Portugália Görögország Magyarország Brazília

2005

57,39 53,14 42,99 20,11 15,46 13,81 11,70 9,28 10,05 6,30 6,17 7,48 4,30 4,34 3,93

2006 2007 millió hl 52,13 45,67 52,04 45,98 38,17 34,76 19,44 19,87 15,40 15,05 14,26 9,61 12,00 9,41 9,78 8,92 10,26 8,45 8,23 5,01 5,29 7,54 6,07 3,94 3,51 3,14 3,22 2,37 3,52

52,11 50,57 37,81 22,89 15,22 14,30 12,00 8,41 9,15 7,89 2,60 7,27 4,03 3,10 3,20

2008

2009

41,64 46,97 36,24 19,33 14,68 12,43 10,26 9,99 8,68 5,20 5,62 3,87 3,45 3,68

Forrás: Az OIV 2006-2010 között kiadott statisztikai adatai alapján saját számítás 8000000 7000000 6000000 5000000 4000000 3000000 2000000 1000000

Portugal

Moldova

Greece

Uzbekistan

Brazil

Romania

Germany

9

India

8

Egypt

7

Iran

6

South Africa

Chile

5

Australia

4

Turkey

3

Argentina

2

Spain

USA

1

France

Italy

China

0

10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

Szőlőtermés értéke, 1000 $

Szőlőtermés, millió tonna

M7.b. A világ szőlőtermésének értékbeli és mennyiségbeli rangsora 2008-ban. Forrás: FAOSTAT

35

45,73 45,50 34,20 20,60 13,90 11,70 9,90 9,40 8,80 6,11 6,10 3,80 3,50 3,20

Mellékletek M8. A borászati termékek külkereskedelme Export 1998-2009 között Megnevezés

1998. I-XII. hónap e USD

átlagár

hl

19190 450111

2765 63669

1,44 1,41

15835 517040

2592 62289

1,64 1,20

14593 510208

2207 50227

1,51 0,98

hordós bor

541424

25525

0,47

310224

14456

0,47

252859

11925

0,47

1010725

91959

0,91

843098

79336

0,94

777661

64359

0,83

Megnevezés

2001. I-XII. hónap hl

e USD átlagár

2000. I-XII. hónap

pezsgő palackos bor

Összesen

hl

1999. I-XII. hónap

2002. I-XII. hónap

e USD

átlagár

hl

e USD átlagár

hl

e USD átlagár

2003. I-XII. hónap hl

e USD átlagár

pezsgő palackos bor hordós bor

14658 402432 276306

2091 43916 13097

1,43 1,09 0,47

17964 353454 394594

2794 43705 17459

1,56 1,24 0,44

17064 273713 351353

3367 41688 21392

1,97 1,52 0,61

Összesen

693395

59105

0,85

766012

63957

0,83

642129

66448

1,03

Megnevezés

2004. I-XII. hónap e€ €/l hl




25639 266317 334393

4300 37000 19389

1,68 1,39 0,58

26906 259568 282845

4483 32835 17726

1,67 1,26 0,63

33280 354526 357064

5780 39858 18062

1,74 1,12 0,51

Összesen

626349

60688

0,97

569319

55044

0,97

744870

63701

0,86

Megnevezés


2008. I-XII. hónap e€ €/l hl 23185


40439 343438 300246

6991 42097 16494

1,73 1,23 0,55

13737 33826

Összesen

684123

65581

0,96

70748

Forrás: HNT, 2010

36

3776 1537 1372 6685

1,63


1,12 0,41

23099 50631 30671

3008 6123 1083

1,30 1,21 0,35

0,94

58212

5241

0,90

Mellékletek M9a. A borszőlőtermesztés költsége és jövedelme az egyéni gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32.

Megnevezés Termelési érték Értékesítési átlagár Közvetlen állami támogatás Az ágazat egyéb bevételei Melléktermék értéke Az ágazat összes árbevétele Szaporítóanyag költség Műtrágyaköltség Növényvédőszer-költség Öntözési költség Közvetlen marketing költség Közvetlen fűtési költség Közvetlen biztosítási költség Egyéb közvetlen változó költség Közvetlen változó költség össz. Szervestrágya költsége Gépköltségek (változó) Fenntartó tevékenység költsége Idegen gépi szolgáltatások ktg. Munkabér Munkabér közterhei Földbérleti díj Értékcsökkenési leírás Egyéb költség Tevékenység általános költsége Gazdasági általános költség Termelési költség összesen Fedezeti hozzájárulás Ágazati eredmény A főtermék önköltsége Átlaghozam Átlagos aranykorona érték

M.e. Ft/ha Ft/t Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/t t/ha Ark/ha

1999 2000 2001 2002 2003 2004 180 076 463 374 436 552 310 179 433 002 474 331 37 769 49 379 46 920 45 804 58 549 43 277 7 596 6 885 7 627 14 565 10 069 24 093 0 0 0 3 391 0 0 0 2 0 0 0 0 164 734 416 347 347 325 262 743 355 915 284 409 1 213 89 418 230 0 1 880 6 964 5 958 6 728 19 284 11 238 13 234 55 823 79 151 61 586 60 218 63 770 77 465 0 0 0 0 1 470 33 0 0 0 354 78 237 0 89 94 0 0 0 195 1 162 1 929 3 434 3 291 2 677 18 803 7 794 3 894 7 056 7 536 8 340 82 998 94 243 74 648 90 577 87 382 103 866 0 12 016 5 193 9 181 19 993 25 151 19 494 36 440 1 341 1 604 1 337 3 390 1 352 942 42 614 51 956 49 129 24 463 41 771 38 862 36 303 80 432 70 033 99 830 116 115 133 562 8 552 16 873 14 457 10 220 16 345 20 550 0 15 784 4 489 2 454 3 367 3 534 17 410 36 914 34 458 11 758 57 825 127 594 25 336 44 993 61 937 54 122 1 086 773 2 037 1 788 7 490 16 898 8 605 9 634 8 032 33 226 25 551 18 102 17 689 40 517 229 816 386 994 363 524 356 965 371 031 528 291 97 078 369 131 361 904 219 603 345 620 370 465 -49 740 76 380 73 028 -46 785 61 972 -53 960 50 324 41 860 39 772 55 944 51 364 50 780 4,57 9,31 9,37 6,42 7,29 10,43 33,55 29,06 29,51 35,84 32,38 29,58

37

2005 332 130 45 619 57 356 0 0 194 662 558 5 965 80 160 7 2 612 0 466 4 269 94 037 9 866 46 946 1 627 45 557 85 538 14 701 2 751 126 626 1 538 12 169 49 283 490 639 238 093 -158 509

81 459 6,06 28,69

2006 553 608 66 092 59 453 0 0 365 411 597 6 215 71 817 0 2 510 0 825 4 349 86 314 4 959 48 268 1 663 30 477 92 733 14 040 2 074 118 272 283 16 141 42 586 457 810 467 294 95 798 61 231 7,58 28,17

2007 613 221 76 085 58 056 1 704 0 379 558 770 7 764 94 081 0 2 147 0 1 384 7 609 113 756 4 597 42 548 1 863 38 830 94 288 21 895 1 669 112 788 135 14 770 44 481 491 620 499 466 121 601 67 584 7,30 28,78

2008 631 455 60 705 69 160 0 0 360 979 2 382 15 244 102 471 56 2 925 0 1 096 8 288 132 462 4 365 49 252 2 263 35 419 97 064 21 414 1 640 134 223 479 12 879 36 134 527 592 498 993 103 863 56 958 9,30 28,36

2009 539 974 49 429 82 910 84 0 324 773 373 9 280 92 452 0 3 620 0 2 232 4 921 112 878 3 058 43 814 3 097 46 785 108 269 24 329 1 800 136 659 225 10 853 41 666 533 436 427 097 6 539 57 699 9,27 30,56

Mellékletek M9b. A borszőlőtermesztés költsége és jövedelme a társas gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32.

Megnevezés Termelési érték Értékesítési átlagár Közvetlen állami támogatás Az ágazat egyéb bevételei Melléktermék értéke Az ágazat összes árbevétele Szaporítóanyag költség Műtrágyaköltség Növényvédőszer-költség Öntözési költség Közvetlen marketing költség Közvetlen fűtési költség Közvetlen biztosítási költség Egyéb közvetlen változó költség Közvetlen változó költség össz. Szervestrágya költsége Gépköltségek (változó) Fenntartó tevékenység költsége Idegen gépi szolgáltatások ktg. Munkabér Munkabér közterhei Földbérleti díj Értékcsökkenési leírás Egyéb költség Tevékenység általános költsége Gazdasági általános költség Termelési költség összesen Fedezeti hozzájárulás Ágazati eredmény A főtermék önköltsége Átlaghozam Átlagos aranykorona érték

M.e. Ft/ha Ft/t Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/ha Ft/t t/ha Ark/ha

1999 2000 2001 2002 2003 2004 291 100 565 725 578 180 335 893 499 683 664 070 34 928 48 559 48 461 48 502 54 179 57 555 0 3 760 7 429 2 660 18 629 22 396 0 0 5 349 0 13 091 3 148 0 0 0 0 0 0 290 347 389 177 564 798 308 147 443 702 297 784 0 0 0 0 0 0 10 681 10 282 16 904 15 552 33 064 5 669 97 738 43 226 68 966 81 828 76 210 69 515 0 0 0 0 133 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 224 0 0 0 920 5 761 34 088 7 723 1 901 8 388 5 449 6 696 21 381 5 870 2 507 83 498 114 788 65 965 145 563 110 973 113 816 167 069 2 920 3 931 55 599 24 277 41 375 34 048 41 044 48 270 36 559 41 233 0 1 073 3 980 0 9 627 6 853 22 810 10 858 28 390 41 826 58 134 57 144 57 780 74 430 54 995 93 022 24 230 21 193 22 458 27 458 20 630 31 508 3 843 25 960 49 375 81 528 8 906 42 916 23 551 23 029 5 172 18 132 42 626 145 416 27 532 6 818 46 533 10 692 1 399 851 6 522 2 621 1 278 3 126 3 122 21 754 14 091 1 949 14 316 7 446 4 312 29 977 374 476 277 042 406 661 379 764 326 139 626 542 176 312 499 760 432 616 224 920 385 867 497 000 -83 376 288 683 171 519 -43 871 173 544 37 528 44 928 23 938 34 855 55 273 37 759 56 474 8,33 11,57 11,67 6,87 8,64 11,09 23,37 20,76 36,46 51,03 20,74 38,07

38

2005 284 232 52 005 81 644 0 0 120 258 5 230 2 982 75 464 0 453 0 4 500 8 140 96 769 1 319 46 239 598 25 261 122 254 36 842 29 241 88 719 76 24 853 46 916 519 085 187 463 -234 853

133 251 3,90 35,73

2006 589 965 72 408 68 362 0 0 301 812 5 598 1 887 81 371 0 276 0 3 217 10 341 102 690 1 396 25 754 1 541 32 881 140 225 45 333 46 611 106 128 733 1 905 28 989 534 187 487 275 55 778 74 155 7,79 41,66

2007 980 351 108 818 63 884 0 13 281 608 572 0 13 140 111 345 0 0 0 989 15 271 140 745 5 205 54 916 3 887 36 152 139 933 47 435 54 013 129 804 325 8 382 59 250 680 047 839 606 300 304 80 333 8,30 36,48

2008 733 393 67 601 92 986 0 6 246 440 691 569 19 307 127 681 0 0 0 1 553 19 006 168 116 468 64 051 288 36 383 129 837 30 059 34 104 136 097 4 760 2 345 63 444 669 952 565 278 63 441 70 751 9,38 32,28

2009 558 997 70 638 86 355 8 077 0 258 967 4 842 10 055 98 105 0 0 0 2 150 14 906 130 059 154 49 704 1 543 27 385 130 112 32 367 55 738 136 759 6 818 4 456 52 970 628 065 428 938 -69 068 95 498 7 30

Mellékletek M10a. A borszőlőtermesztés költségszerkezete az egyéni gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján M.e. % Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.

Megnevezés Szaporítóanyag költség Műtrágyaköltség Növényvédőszer-költség Öntözési költség Közvetlen marketing költség Szárítási költség Közvetlen fűtési költség Közvetlen biztosítási költség Egyéb közvetlen változó költség Közvetlen változó költség összesen Szervestrágya költsége Gépköltségek (változó) Fenntartó tevékenység költsége Idegen gépi szolgáltatások költsége Munkabér Munkabér közterhei Földbérleti díj Értékcsökkenési leírás Egyéb költség Tevékenység általános költsége Gazdasági általános költség Termelési költség összesen

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

0,53 3,03 24,29 0,00 0,00 0,00 0,00 0,08 8,18 36,11 0,00 2,26 0,58 18,54 15,80 3,72 0,00 7,58 11,02 0,89 3,49 100,00

0,02 1,54 20,45 0,00 0,00 0,00 0,02 0,30 2,01 24,35 0,00 2,37 0,41 13,43 20,78 4,36 4,08 9,54 11,63 0,46 8,59 100,00

0,11 1,85 16,94 0,00 0,00 0,00 0,03 0,53 1,07 20,53 0,00 5,50 0,37 13,51 19,27 3,98 1,23 9,48 17,04 2,06 7,03 100,00

0,06 5,40 16,87 0,00 0,10 0,00 0,00 0,96 1,98 25,37 0,00 7,05 0,95 6,85 27,97 2,86 0,69 3,29 15,16 4,73 5,07 100,00

0,00 3,03 17,19 0,40 0,02 0,00 0,00 0,89 2,03 23,55 0,00 5,25 0,36 11,26 31,30 4,41 0,91 15,58 0,29 2,32 4,77 100,00

0,36 2,51 14,66 0,01 0,04 0,00 0,00 0,51 1,58 19,66 2,27 6,90 0,18 7,36 25,28 3,89 0,67 24,15 0,15 1,82 7,67 100,00

0,11 1,22 16,34 0,00 0,53 0,00 0,00 0,09 0,87 19,17 2,01 9,57 0,33 9,29 17,43 3,00 0,56 25,81 0,31 2,48 10,04 100,00

0,13 1,36 15,69 0,00 0,55 0,00 0,00 0,18 0,95 18,85 1,08 10,54 0,36 6,66 20,26 3,07 0,45 25,83 0,06 3,53 9,30 100,00

0,16 1,58 19,14 0,00 0,44 0,00 0,00 0,28 1,55 23,14 0,94 8,65 0,38 7,90 19,18 4,45 0,34 22,94 0,03 3,00 9,05 100,00

0,45 2,89 19,42 0,01 0,55 0,00 0,00 0,21 1,57 25,11 0,83 9,34 0,43 6,71 18,40 4,06 0,31 25,44 0,09 2,44 6,85 100,00

0,07 1,74 17,33 0,00 0,68 0,00 0,00 0,42 0,92 21,16 0,57 8,21 0,58 8,77 20,30 4,56 0,34 25,62 0,04 2,03 7,81 100,00

Forrás: AKI adatai alapján saját számítás

39

Mellékletek M10b. A borszőlőtermesztés költségszerkezete a társas gazdaságokban az AKI tesztüzemi rendszere alapján M.e. % Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.

Megnevezés Szaporítóanyag költség Műtrágyaköltség Növényvédőszer-költség Öntözési költség Közvetlen marketing költség Szárítási költség Közvetlen fűtési költség Közvetlen biztosítási költség Egyéb közvetlen változó költség Közvetlen változó költség összesen Szervestrágya költsége Gépköltségek (változó) Fenntartó tevékenység költsége Idegen gépi szolgáltatások költsége Munkabér Munkabér közterhei Földbérleti díj Értékcsökkenési leírás Egyéb költség Tevékenység általános költsége Gazdasági általános költség Termelési költség összesen

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

0,00 2,85 26,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,25 1,46 30,65 0,00 14,85 9,76 2,57 15,52 6,47 1,03 6,29 7,35 1,74 3,76 100,00

0,00 3,71 15,60 0,00 0,00 0,00 0,00 2,08 2,42 23,81 0,00 8,76 14,88 2,47 20,63 7,65 9,37 8,31 2,46 0,95 0,70 100,00

0,00 4,16 16,96 0,00 0,00 0,00 1,04 8,38 5,26 35,79 0,00 10,17 0,00 5,61 14,21 5,52 12,14 1,27 11,44 0,31 3,52 100,00

0,00 4,10 21,55 0,00 0,00 0,00 0,00 2,03 1,55 29,22 0,00 8,97 0,28 2,86 19,60 7,23 21,47 4,77 2,82 0,82 1,96 100,00

0,00 10,14 23,37 0,04 0,00 0,00 0,00 0,58 0,77 34,90 0,90 12,58 1,22 8,70 16,86 6,33 2,73 13,07 0,43 0,96 1,32 100,00

0,00 0,90 11,10 0,00 0,00 0,00 0,00 1,34 13,33 26,67 0,63 7,70 0,00 6,68 14,85 5,03 6,85 23,21 0,14 3,47 4,78 100,00

1,01 0,57 14,54 0,00 0,09 0,00 0,00 0,87 1,57 18,64 0,25 8,91 0,12 4,87 23,55 7,10 5,63 17,09 0,01 4,79 9,04 100,00

1,05 0,35 15,23 0,00 0,05 0,00 0,00 0,60 1,94 19,22 0,26 4,82 0,29 6,16 26,25 8,49 8,73 19,87 0,14 0,36 5,43 100,00

0,00 1,93 16,37 0,00 0,00 0,00 0,00 0,15 2,25 20,70 0,77 8,08 0,57 5,32 20,58 6,98 7,94 19,09 0,05 1,23 8,71 100,00

0,08 2,88 19,06 0,00 0,00 0,00 0,00 0,23 2,84 25,09 0,07 9,56 0,04 5,43 19,38 4,49 5,09 20,31 0,71 0,35 9,47 100,00

0,77 1,60 15,62 0,00 0,00 0,00 0,00 0,34 2,37 20,71 0,02 7,91 0,25 4,36 20,72 5,15 8,87 21,77 1,09 0,71 8,43 100,00


40

Mellékletek M10.c A szőlő-bor ágazatok tesztüzemi adatainak átlagos értékeinek elemzése az AKI felmérése alapján Átlag

Megnevezés

Termelési érték, Ft/ha

Műtrágya-költség, Ft/ha

Növény-védőszer költség, Ft/ha

Közvetlen marketing költség, Ft/ha

Közvetlen biztosítási költség, Ft/ha

Év

egyéni gazdaság

Relatív szórás=variációs koefficiens (%)

Szórás

társas vállalkozás

egyéni gazdaság


egyéni gazdaság


2003

484498,3

498077,8

281849,8

191304,2

58,17

38,41

2004

474330,9

664069,7

220325,5

506878,5

46,45

76,33

2005

332129,7

284231,8

145494,8

167081,3

43,81

58,78

2006

553221,2

589964,8

266273,2

321848,2

48,13

54,55

2007

610261,8

980350,8

275223,9

657586,4

45,10

67,08

2008

630188,0

733393,3

236150,1

289928,8

37,47

39,53

2009

541728,8

558997,1

166006,3

256545,6

30,64

45,89

2003

10895,6

28419,1

13275,6

19359,1

121,84

68,12

2004

13233,9

5669,2

21768,3

8010,4

164,49

141,30

2005

5965,5

2982,4

9689,1

4796,8

162,42

160,83

2006

6110,4

1886,8

10748,7

4801,5

175,91

254,47

2007

7660,0

13140,2

12017,7

14409,1

156,89

109,66

2008

15357,8

19306,6

22101,3

14658,0

143,91

75,92

2009

9072,1

10055,2

18150,3

13289,5

200,07

132,17

2003

60183,3

71014,5

36724,6

18788,9

61,02

26,46

2004

77464,8

69515,1

41365,9

23373,3

53,40

33,62

2005

80160,2

75464,1

39299,1

43727,6

49,03

57,94

2006

71360,0

81371,2

38720,1

43314,9

54,26

53,23

2007

93595,5

111344,6

40806,0

47746,0

43,60

42,88

2008

102164,5

127680,9

46359,1

41665,2

45,38

32,63

2009

91725,8

98105,5

42457,0

46361,6

46,29

47,26

2003

55,7

,0

563,1

,0

1 011,49

-

2004

237,4

,0

1034,7

,0

435,81

-

2005

2611,8

453,0

7286,9

2297,3

278,99

507,16

2006

2510,5

276,4

8313,8

1363,2

331,15

493,28

2007

2154,8

,0

8573,9

,0

397,90

-

2008

3321,9

,0

19834,8

,0

597,08

-

2009

3971,0

,0

13008,7

,0

327,59

-

2003

2361,6

2972,2

6514,8

5876,3

275,86

197,71

2004

2676,6

8387,6

7131,6

13133,5

266,44

156,58

2005

466,1

4499,8

2728,2

7466,1

585,38

165,92

2006

811,0

3216,6

5057,2

7767,1

623,61

241,47

2007

1365,5

989,4

5575,3

2034,6

408,31

205,63

2008

1086,9

1552,7

4981,7

2706,7

458,34

174,32

2009

2182,3

2150,2

8932,7

4410,2

409,32

205,11

41

Mellékletek Átlag

Megnevezés

Egyéb közvetlen változó költség, Ft/ha

Közvetlen állami támogatás, Ft/ha

Ágazat összes árbevétele, Ft/ha

Szaporítóanyag költsége, Ft/ha

Közvetlen változó költség összesen, Ft/ha

Év

egyéni gazdaság


Szórás


egyéni gazdaság


egyéni gazdaság


2003

6684,5

3965,7

15272,4

6692,8

228,47

168,77

2004

8340,3

83497,6

22112,8

205164,8

265,13

245,71

2005

4268,6

8140,3

7928,7

9758,0

185,74

119,87

2006

4305,6

10341,3

6614,9

17376,3

153,64

168,03

2007

7611,9

15270,6

17862,8

23679,9

234,67

155,07

2008

8357,1

19006,2

29724,3

32900,9

355,68

173,11

2009

5681,9

14906,2

14781,2

24471,0

260,15

164,17

2003

7226,1

32274,5

15339,5

68447,2

212,28

212,08

2004

24093,3

22396,2

4476,8

6034,2

18,58

26,94

2005

57355,8

81644,3

46557,7

44045,9

81,17

53,95

2006

59629,0

68362,5

55057,9

36680,7

92,33

53,66

2007

58654,5

63884,4

44265,4

45918,5

75,47

71,88

2008

69286,4

92986,5

44832,6

49958,4

64,71

53,73

2009

83898,1

86354,6

49118,0

63050,7

58,54

73,01

2003

339627,0

385350,1

322870,0

201588,9

95,07

52,31

2004

284409,4

297783,7

256267,8

290550,1

90,11

97,57

2005

194662,5

120258,2

162050,0

159323,7

83,25

132,48

2006

361590,5

301812,1

303958,8

355515,3

84,06

117,79

2007

376370,6

608572,1

311778,7

730306,2

82,84

120,00

2008

358142,2

440690,6

280357,6

353315,9

78,28

80,17

2009

327826,7

258967,0

205365,8

302555,8

62,64

116,83

2003

1962,9

,0

9925,7

,0

505,66

-

2004

1879,8

,0

14094,7

,0

749,81

-

2005

558,1

5229,6

4956,2

13282,1

888,08

253,98

2006

587,2

5597,7

2412,0

11192,9

410,75

199,96

2007

760,0

,0

3932,3

,0

517,44

-

2008

2714,0

569,1

11955,7

1781,9

440,52

313,12

2009

1105,9

4842,0

5997,1

11156,7

542,30

230,42

2003

83198,8

106484,9

49486,3

33429,8

59,48

31,39

2004

103866,2

167069,5

47883,3

239937,1

46,10

143,62

2005

94037,1

96769,2

43052,0

57404,6

45,78

59,32

2006

85684,7

102690,0

46904,8

63087,8

54,74

61,44

2007

113147,7

140744,8

50808,7

60118,6

44,90

42,71

2008

133057,8

168115,5

67901,6

58378,2

51,03

34,73

2009

113739,0

130059,0

57846,0

70260,7

50,86

54,02

42

Mellékletek

Átlag

Megnevezés

Szervestrágya költsége, Ft/ha

Gépköltségek változó költsége, Ft/ha

Fenntartó tevékenység költsége, Ft/ha

Idegen gépi szolgáltatások költsége, Ft/ha

Munkabér, Ft/ha

Év

egyéni gazdaság


Szórás


egyéni gazdaság


egyéni gazdaság


2003

1929,5

3211,0

8041,2

8171,6

416,76

254,49

2004

12015,9

3930,7

34612,2

8232,9

288,05

209,45

2005

9866,4

1318,7

28464,0

3471,8

288,49

263,27

2006

4878,7

1396,0

13375,8

2257,9

274,17

161,74

2007

4535,7

5205,1

14168,4

9097,0

312,38

174,77

2008

4404,5

467,8

13598,3

2160,5

308,73

461,80

2009

3401,6

154,1

10030,0

611,9

294,86

397,19

2003

22090,7

42584,3

25389,4

8300,1

114,93

19,49

2004

36440,4

48270,3

29011,7

42463,6

79,61

87,97

2005

46946,0

46239,0

42210,8

23785,4

89,91

51,44

2006

48610,2

25754,2

32511,6

21204,4

66,88

82,33

2007

43588,7

54915,7

36371,5

37986,9

83,44

69,17

2008

49119,6

64051,4

39993,9

44035,5

81,42

68,75

2009

43801,7

49703,9

30506,8

35114,7

69,65

70,65

2003

1047,7

3433,2

3126,5

2918,5

298,43

85,01

2004

942,0

,0

2715,7

,0

288,28

-

2005

1626,7

597,5

4799,0

2904,5

295,01

486,08

2006

1686,7

1541,2

5151,8

4471,2

305,44

290,12

2007

1887,9

3887,3

5312,5

12834,4

281,40

330,16

2008

2256,4

288,0

5930,5

948,5

262,83

329,35

2009

3035,6

1543,5

9289,0

4237,2

306,00

274,52

2003

40684,3

25595,9

45872,1

15782,2

112,75

61,66

2004

38862,5

41826,3

69634,1

54345,8

179,18

129,93

2005

45556,8

25260,9

70486,8

35784,1

154,72

141,66

2006

30284,2

32880,9

51391,4

39070,1

169,70

118,82

2007

38351,1

36151,8

47092,9

51301,1

122,79

141,90

2008

35190,9

36383,2

51806,0

31525,8

147,21

86,65

2009

48168,2

27385,5

63664,7

40581,9

132,17

148,19

2003

121612,8

62010,2

55673,4

29072,8

45,78

46,88

2004

133562,3

93022,5

69887,5

81465,8

52,33

87,58

2005

85538,3

122253,5

63542,5

116972,6

74,29

95,68

2006

92224,4

140225,1

75565,1

112454,9

81,94

80,20

2007

93405,1

139932,6

74402,4

74303,6

79,66

53,10

2008

96553,5

129837,4

78337,8

53728,6

81,13

41,38

2009

110303,5

130111,7

86186,4

52639,1

78,14

40,46

43

Mellékletek

Átlag

Megnevezés

Munkabér közterhei, Ft/ha

Munkabér és közterhei összesen, Ft/ha

Földbérleti díj, Ft/ha

Értékcsökkenési leírás, Ft/ha

Egyéb költség, Ft/ha

Év

egyéni gazdaság


Szórás


egyéni gazdaság


egyéni gazdaság


2003

14081,1

23090,2

13695,3

11077,0

97,26

47,97

2004

20550,0

31508,4

23103,1

30957,4

112,42

98,25

2005

14701,0

36841,8

19315,2

41937,0

131,39

113,83

2006

13803,3

45333,5

20581,1

38752,1

149,10

85,48

2007

21609,3

47435,3

23347,4

30313,2

108,04

63,90

2008

21277,4

30059,1

22864,9

19285,7

107,46

64,16

2009

23853,8

32366,7

23921,7

20825,5

100,28

64,34

2003

135693,9

85100,4

59128,3

40062,9

43,57

47,08

2004

154112,3

124530,9

82781,0

112175,1

53,71

90,08

2005

100239,3

159095,4

78130,4

158302,0

77,94

99,50

2006

106027,7

185558,6

89021,9

151017,6

83,96

81,39

2007

115014,4

187367,9

93178,3

103421,3

81,01

55,20

2008

117830,9

159896,5

97949,9

67216,3

83,13

42,04

2009

134157,2

162478,5

104870,5

69064,5

78,17

42,51

2003

2670,7

9390,0

9001,8

9617,6

337,06

102,42

2004

3533,7

42916,0

9870,8

54815,8

279,33

127,73

2005

2751,3

29240,6

7798,9

36965,9

283,47

126,42

2006

2038,8

46610,9

7107,8

68462,2

348,63

146,88

2007

1646,2

54013,2

4709,6

60871,4

286,09

112,70

2008

1626,7

34103,8

5548,5

37064,7

341,09

108,68

2009

1759,8

55737,9

5625,3

64526,9

319,65

115,77

2003

66399,3

52206,8

52427,4

38253,0

78,96

73,27

2004

127593,7

145416,2

84003,7

104224,9

65,84

71,67

2005

126625,6

88719,0

75080,9

75763,3

59,29

85,40

2006

119299,1

106128,4

74542,0

67984,9

62,48

64,06

2007

112298,8

129803,9

84278,8

70725,7

75,05

54,49

2008

134521,1

136097,0

104496,5

107457,6

77,68

78,96

2009

135495,9

136758,8

118503,1

91672,8

87,46

67,03

2003

1792,1

1192,2

5466,0

1092,2

305,02

91,61

2004

772,8

851,0

2279,6

2087,8

294,97

245,32

2005

1537,6

75,7

5735,9

147,0

373,05

194,28

2006

283,9

732,8

1626,1

2990,4

572,78

408,10

2007

133,4

325,3

914,1

1111,0

685,27

341,52

2008

610,0

4759,6

3945,0

13399,9

646,70

281,53

2009

298,4

6818,1

976,3

15645,4

327,17

229,47

44

Mellékletek

Átlag

Megnevezés

Tevékenység általános költsége, Ft/ha

Gazdasági általános költség, Ft/ha

Termelési költség összesen, Ft/ha

Fedezeti hozzájárulás, Ft/ha

Ágazati eredmény, Ft/ha

Év

egyéni gazdaság


Szórás


egyéni gazdaság


egyéni gazdaság


2003

6378,6

4220,4

14579,7

7809,1

228,57

185,03

2004

9634,5

21754,4

16520,2

55999,4

171,47

257,42

2005

12169,4

24853,2

15122,8

48320,5

124,27

194,42

2006

16099,9

1904,7

21388,7

4013,1

132,85

210,70

2007

15230,0

8381,8

28788,4

27239,8

189,03

324,99

2008

12879,5

2345,0

24837,2

5132,9

192,84

218,89

2009

10663,4

4456,2

18381,9

14267,0

172,38

320,16

2003

17024,8

9374,2

18840,3

17340,2

110,66

184,98

2004

40516,5

29976,6

32947,9

25559,7

81,32

85,27

2005

49282,5

46916,1

78473,3

28727,9

159,23

61,23

2006

42133,9

28989,2

46999,1

23832,4

111,55

82,21

2007

44196,1

59250,2

40632,6

64117,3

91,94

108,21

2008

35928,0

63444,1

31668,5

56697,9

88,14

89,37

2009

41326,7

52969,5

40649,6

61013,2

98,36

115,19

2003

378910,4

342793,3

116634,4

70407,9

30,78

20,54

2004

528290,6

626541,8

141149,8

278903,5

26,72

44,51

2005

490638,7

519085,2

162900,4

286371,4

33,20

55,17

2006

457027,8

534186,9

150651,3

228752,6

32,96

42,82

2007

490029,9

680046,9

182533,8

187847,0

37,25

27,62

2008

527425,5

669952,0

213135,3

180959,2

40,41

27,01

2009

535847,5

628064,9

202246,1

231609,9

37,74

36,88

2003

401299,5

391592,9

259623,2

176295,6

64,70

45,02

2004

370464,8

497000,2

214282,5

373989,7

57,84

75,25

2005

238092,6

187462,6

136742,5

118425,3

57,43

63,17

2006

467536,5

487274,8

270479,3

275300,8

57,85

56,50

2007

497114,1

839606,0

263163,3

629864,4

52,94

75,02

2008

497130,2

565277,8

231871,3

252773,6

46,64

44,72

2009

427989,8

428938,1

156328,6

220898,7

36,53

51,50

2003

105587,9

155284,5

229948,1

145503,4

217,78

93,70

2004

-53959,7

37527,9

251438,2

333966,8

-465,97

889,92

2005

-158509,0

-234853,3

211245,4

238640,9

-133,27

-101,61

2006

96193,5

55778,0

258119,6

179612,7

268,33

322,01

2007

120231,9

300304,0

273206,8

548045,2

227,23

182,50

2008

102762,5

63441,4

263652,6

157960,2

256,56

248,99

2009

5881,3

-69067,8

220818,0

177580,3

3 754,56

-257,11

45

Mellékletek

Átlag

Megnevezés

Főtermék önköltsége, Ft/t

Átlaghozam

Átlagos aranykorona érték Ark/ha

Év

egyéni gazdaság


Szórás társas vállalkozás

egyéni gazdaság


egyéni gazdaság

egyéni gazdaság

2003

59717,6

48951,2

24089,0

22519,3

40,34

46,00

2004

61298,4

78885,9

28817,0

44834,7

47,01

56,83

2005

94259,0

145073,5

52276,6

45958,0

55,46

31,68

2006

78237,5

82907,7

48540,0

32682,5

62,04

39,42

2007

95661,3

89687,9

89402,8

35896,1

93,46

40,02

2008

62935,6

84083,2

32528,2

43174,4

51,68

51,35

2009

64256,6

107258,3

30739,0

49567,4

47,84

46,21

2003

7,6

8,2

3,8

2,9

50,02

35,10

2004

10,5

11,1

4,7

7,3

44,82

65,67

2005

6,1

3,9

2,3

1,8

37,58

46,94

2006

7,6

7,5

4,1

2,5

54,51

33,43

2007

7,3

8,3

3,2

3,3

44,49

39,42

2008

9,3

9,4

3,2

3,7

34,45

38,94

2009

9,2

6,6

3,0

2,6

32,02

40,04

2003

30,9

25,0

15,3

13,0

49,51

51,74

2004

29,6

38,1

18,0

20,4

61,02

53,66

2005

28,7

35,7

17,2

20,2

59,99

56,52

2006

27,9

41,7

14,0

19,8

50,07

47,52

2007

28,6

36,5

14,0

18,6

48,78

50,88

2008

28,2

32,3

13,9

16,4

49,16

50,72

2009

30,2

29,5

15,3

17,8

50,54

60,39


46

Mellékletek

M.11. A lédig kiszerelésű borok értékesítési ára néhány európai országban

fehér asztali bor értékesítési ára

vörös és rozé asztali borok értékesítési ára Forrás. AKI, 2010

47

Mellékletek

M.12. TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. Az ipari fejlett vertikális integráció és a magyar mezőgazdasági vertikális integráció közötti lényeges különbségek 2. Szőlőtelepítések és kivágások megoszlása 3. A szőlőtermés alakulása 2000-2009. között 4. Magyarország bortermelésének aránya az EU és az világ bortermeléséhez viszonyítva 5. A borszőlőtermesztés jellemző mutatói 6. A borszőlőtermesztést jellemző mutatók éves átlagos változásának üteme és mértéke 2000-2009. között 7. A borszőlőtermesztés költségalakulása 8. A fedezeti pont és az átlagtermés alakulása 9. A szőlőtermesztés költségszerkezete a vizsgált családi vállalkozásokban 2009-ben 10. A borkészítés költségszerkezete a vizsgált családi vállalkozásokban 2009-ben 11. A palackozás csomagolóanyag és munkabér költsége 12. A palackozás költségszerkezete a Kékfrankos bor esetében a vizsgált családi vállalkozásban 2009-ben 13. A Kékfrankos palackos bor teljes költségszerkezete 2009-ben 14. A Kékfrankos bor költségeloszlása a vertikumban 15. Jövedelemképződés a vertikum egyes szakaszaiban a Kékfrankos bor esetében 16. A 2000/2009-es évek jövedelmezőségi színvonal alakulása 17. Az ártranszmisszióból adódó erőpozíciót kifejtő mutatók értékei 2001. január – 2010. december között

48

13. 49. 52. 52. 57. 57. 58. 68. 70. 71. 71. 72. 72. 74. 75. 76. 83.

Mellékletek

M.13. ÁBRÁK JEGYZÉKE 1. A koncentráció mértéke az élelmiszervertikumban 2. A tökéletlen árvisszarendeződés formájában jelentkező értékelszívás elfogadása 3. Az ártranszmisszió vizsgálatának Rapsomanikis által alkalmazott menete 4. Hibakorrekciós modell (Error Correction Modell) 5. Az ártranszmisszió módosított eljárásának menete 6. A világ bortermelése, fogyasztása és exportja 7. Az EU és a világ mennyiségi bortermelésének aránya 8. Az EU országai által forgalmazott borok 2000-2008. közötti átlagos egységára 9. A szőlőterület és a szőlőtermés alakulása Magyarországon 10. A szőlőtermesztő vállalkozások számának és területének megoszlása 2000-ben és 2009-ben 11. A magyar szőlőtermő-területek koncentráltságának Lorenz-görbéi 2000. és 2009. években 12. Egy főre jutó borfogyasztás Magyarországon (1999-2009) 13. A szőlőtermesztés főbb költségtényezőinek megoszlása 14. A termelési költség alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban 15. A borszőlő átlaghozama a tesztüzemekben 16. A termelési érték alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban 17. Az önköltség és az értékesítési ár alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban 18. A borszőlő értékesítési árának és önköltségének alakulása 19. Az átlaghozam változása a termelési költségek függvényében 20. Az önköltség alakulása az átlaghozamok függvényében 21. Az önköltség és az értékesítési ár alakulása az átlaghozam függvényében 22. Az ágazati eredmény alakulása a szőlőtermesztő gazdaságokban 23. A fedezeti ponthoz szükséges termésátlag alakulása 24. Kékfrankos palackos vörösbor költségszerkezete 25. Az Olaszrizling hordós bor költségeloszlása 26. Kékfrankos palackozott bor költség- és jövedelemhányada 27. Olaszrizling hordós bor költség- és jövedelemhányada 28. A szőlő-bor termékpálya (Kékfrankos vörösbor) költségszerkezete 29. A szőlő-bor termékpálya (Kékfrankos vörösbor) jövedelemszerkezete 30. A termelési tényező (gombaölőszer), a fehér borszőlő, fehér asztali bor és fehér palackos bor ára (2001-2010) 31. A termelési tényező (gombaölőszer), a kék borszőlő, vörös asztali bor és vörös palackos bor ára (2001-2010) 32. A borvertikum vertikális ártranszmissziós vizsgálatának szint- és terméklehatárolása 33. A gombaölőszer, a fehér borszőlő ára és az árcentrum alakulása 49

31. 34. 35. 41. 43. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 53. 59. 60. 61. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 73. 75. 77. 78. 79. 79. 81. 81. 82. 84.

Mellékletek

34. A gombaölőszer, a kék borszőlő ára és az árcentrum alakulása 35. A fehér borszőlő és a fehér asztali bor árának alakulása 2001-2010 között 36. A kék borszőlő és a vörös asztali bor árának alakulása 2001-2010 között 37. A fehér bor fogyasztói és borászati árának alakulása 2001-2010 között 38. A vörös bor fogyasztói és borászati árának alakulása 2001-2010 között 39. A piaci fölény mértéke az asztali bor vertikumban 2001-2010 között 40. A tevékenységi kör megoszlása a vállalkozási forma szerint 41. A tevékenységi kör megoszlása a szervezeti méret szerint 42. A szőlő-bor termékpálya egyes szintjeinek birtoklása működési formák szerint 43. A szőlő-bor termékpálya egyes szintjeinek birtoklása borvidékenként 44. Szőlész-borász tevékenység folytatásának ideje 45. A gazdák koordinációs stratégiai elképzelése 46. A koordinációs stratégiák megoszlása a működési forma szerint 47. A koordinációs stratégiák megoszlása a gazdasági méret szerint 48. A koordinációs stratégiák megoszlása borvidékenként 49. A szőlőtermesztők értékesítéskori szerződéshasználatának megoszlása 50. A szerződéses koordinációk megítélése a szőlő-bor termékpályán 51. A szerződéstípusok szerinti megoszlás 52. Integrációs kapcsolódási típusok szerinti megoszlás 53. Integrációs kapcsolódások megoszlása működési forma szerint 54. Integrációs kapcsolódások megoszlása szervezeti méret szerint 55. Integrációs kapcsolódások megoszlása borvidékenként 56. Integrációban lévők tevékenységét segítő tényezők megoszlása 57. A szerződések időtartam és ültetvényméret szerinti megoszlása 58. A szerződések tartalmi tényezői 59. A kaliforniai szerződések tartalmi tényezői 60. Árbefolyásoló tényezők 61. A felárak és levonások tényezői a magyar és a kaliforniai szerződésekben 62. Technológiai előírások aránya 63. A szerződéses kapcsolatok időtartamának megoszlása 64. A borértékesítés módja és helye szerinti megoszlás 65. A borértékesítés módjának megoszlása gazdasági méret és működési forma szerint 66. A borértékesítés szerződéseinek tényezői 67. A szállítási határidő és fegyelem 68. Termelői pozíció erősítésének tényezői a kereskedelemmel szemben 50

84. 85. 85. 86. 86. 87. 88. 89. 90. 90. 91. 92. 93. 93. 94. 95. 95. 96. 97. 97. 98. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 104. 105. 107. 108. 108. 109. 109.

A SZŐLŐ- ÉS BORTERMÉKPÁLYA JÖVEDELMEZŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

Recommend Documents