A SZERZŐI JOGOK HAZAI BÜNTETŐJOGI VÉDELME A FÁJLCSERÉLŐ RENDSZEREK KÖRÉBEN

dr. Ott István

A SZERZŐI JOGOK HAZAI BÜNTETŐJOGI VÉDELME A FÁJLCSERÉLŐ RENDSZEREK KÖRÉBEN doktori értekezés

Témavezető: dr. Vókó György egyetemi tanár

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Doktori Iskola

Budapest, 2012.

2

TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék………………………………………………………….2. 1. Bevezető…………………………………………………………………..4. 2. Nemzetközi keretek…...…………………………………………………..6. 3. Szerzői jogok rendszere………..………………………………………..10. 3.1. A védelem tárgya...…………...…………………………………….10. 3.2. A szerző………………………...……………………………...........13. 3.3. A szerzői jogok…………………...…………………………………14. 3.3.1. személyhez fűződő jogok……………………………………..15. 3.3.1.1. A mű nyilvánosságra hozatala………………………......15. 3.3.1.2. A név feltüntetése……………………………………….16. 3.3.1.3. A mű egységének védelme……………………………...16. 3.3.2. Vagyoni jogok..………………………………………………17. 3.3.2.1. A terjesztés joga………………………………………....21. 3.3.2.2. A nyilvános előadás joga………………………………..22. 3.3.2.3. A mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga……….22. 3.3.2.4. Az átdolgozás joga…………………………………...…23. 4. Szabad felhasználás a szerzői jogi törvény szerint ……………………..25 4.1. Szabad felhasználás a kontinentális jogrendszerekben és az USA szerzői jogában ……………………………………………………..27. 5. A szerzői jog sérelmének szankciórendszere a szerzői jogi törvényben...32. 6. Büntetőjogi szankciórendszer…………………………………………...33. 6.1. Kialakulása…………………………………………………….........33. 6.2. Hatályos törvényi tényállás, tényállási elemek, jogalkalmazási kérdések……………………………………………………………….....40. 6.2.1. A szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogok sérelme………….....40. 6.2.1.1. Fájlcserélő rendszerek, generációk……………………..42. 6.2.1.1.1. Első generációs fájlcserélő rendszerek………..44. 6.2.1.1.2. Második generációs fájlcserélő rendszerek…...45. 6.2.1.1.1. Harmadik generációs fájlcserélő rendszerek….47. 6.2.1.2. A letöltés jogi megítélése…………………………….....51.

3

6.2.1.2. A feltöltés jogi megítélése………………………………67. 6.2.1.4. A fájlcsere komplex folyamata………………………….70. 6.2.1.4.1. Fájlcsere, szabad felhasználás, és jogellenes forrás a Szerzői Jogi Szakértői Testület véleményeiben……………75. 6.2.1.4.2. Fájlcsere és szabad felhasználás a jogirodalomban 98. 6.2.1.5. A szoftver sajátos jogi helyzete……………...………...109. 6.2.1.6. A szolgáltató felelőssége…………………………….. 118. 6.2.2. Vagyoni hátrány ……………………………………………. 126. 6.2.2.1. A Szerzői Jogi Szakértői Testület véleményei tükrében128. 6.2.2.2.

A

vagyoni

hátrány

megállapításának

gyakorlati

szempontjai……………………………………………………..136. 6.2.3. Szakértő alkalmazása és a bizonyítási teher………………….140. 6.2.4. A dinamizmus megtörésének elvi lehetőségei……………….152. 6.2.5. Üreshordozó díj………………………………………………154. 7. Társadalomra veszélyesség, látencia, megoldási javaslatok…………...161. 8. Irodalomjegyzék ……………………………………………….............178.

4

1. Bevezető Sokan emlékszünk még azokra az időkre, amikor a karácsony előtti hetekben futótűzként terjedt a hír: banán érkezett a sarki kisboltba. A banán egy felfoghatatlan valami volt. Valami, amire mindenki vágyik, amit mindenki szeret. Még annak is összefutott a szájában a nyál a banán szó hallatán, aki egyébként idegenkedett a gyümölcsök fogyasztásától. Tömött sorok kígyóztak az üzlet előtt. A szerencsések, akiknek rokonuk vagy ismerősük dolgozott a boltban a hátsó ajtónál vették át a „csempészárút”. A sor végén állóknak többnyire csak az üres dobozok látványával kellett beérniük. A banán nem gyümölcs volt. Nem élelmiszer. Valami, ami ünnepet vitt az ember életébe. Újdonságot, vágyott jólétet. Azután egyre gyakoribbak lettek a banánszállítmányok, a kígyózó sorok eltűntek. Teltek az évek és lassan mindenütt lehetett banánt kapni. Megszokottá vált. Ma már inkább választunk valamilyen friss idénygyümölcsöt, mintsem a megszokott banánt. Furcsának tűnhet, hogy értekezésemet egy déli gyümölcs iránti kereslet változásának ismertetésével kezdem. Az ok egyszerű. A számítógép és az internet valahol olyanok mint a banán. Az elképzelhetetlen szinonimái voltak egykor. Mára viszont az életünk szerves részévé váltak, oly annyira, hogy – a banántól eltérően, amely koránt sem futott be ekkora karriert – függőségben élünk a számítógépektől és az általuk lehetővé tett információ-áradattól. Ezek az eszközök uralják a mindennapjainkat. Tömeges elterjedésük ugyanakkor nélkülözhetetlenné tette a felhasználásukkal megvalósítható magatartások jogi szabályozását. E szabályozás alakulása kapcsán kiemelkedő szerepet kell tulajdonítanunk annak a ténynek, hogy a számítógépes világháló használata során szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások tömeges – a szerzői jogi törvény keretei között értékelendő felhasználására kerül sor. A számítógépes világháló megjelenését követően rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy az internet nem feltétlenül csak a jogszerű magatartások előtt nyitja meg a lehetőségek kapuit. A jogsértő magatartások közül különös jelentőséghez

5

jutottak a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások internetes „forgalmazásával” összefüggő cselekmények, különös tekintettel arra, hogy a többszörözés és közzététel korábban nem ismert, olyan új formáiról van szó, amelyek rendkívüli hatékonyságuknak is „köszönhetően” mérhetetlen károkat idéztek és idéznek elő a szerzői jogi jogosultak oldalán. Rendkívül fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások digitalizált másolatainak továbbításában megnyilvánuló cselekmények igen sajátos megítélés alá esnek a társadalom részéről. Az effajta magtartásokat – amelyek adott esetben bűncselekményként értékelendőek - inkább divatos csínyként fogja fel a társadalom

többsége,

semmint

üldözendő

bűncselekményként.

Ennek

a

tendenciának a valós veszélyeit a James Q. Wilson politológus és George L. Kelling kriminológus által kidolgozott „törött ablak” elmélet keretei között vázolhatjuk fel a maguk valódi jelentőségében. Az elmélet lényege szerint ha egy városrészben a betört ablakok kijavítását elmulasztják, az az apró kihágásokkal szembeni tolerancia üzenetét közvetíti a társadalom tagjai felé. A kihágások következményeinek elmaradása jó eséllyel olyan káros folyamatot indukál, amely a renitens magatartások számának emelkedésében és a tömegessé váló szabályszegések súlyának növekedésében csúcsosodik ki. Bár bízvást állíthatjuk, hogy a hazai jogalkotó a maga részéről mindent megtett a törött ablakok kijavítása érdekében, a jogalkalmazói oldalról ugyanez már kevésbé állítható teljes magabiztossággal. Jelen értekezés elsődleges célja a szerzői jogok hazai büntetőjogi védelmének bemutatása és kritikája, valamint megoldási javaslatok keresése a fájlcserélő rendszerek működésével összefüggésben megvalósuló bűncselekmények kapcsán felmerülő problémákra.

6

2. Nemzetközi keretek A bevezetőben említett célt következetesen szem előtt tartva, a nemzetközi és a közösségi szabályok ismertetésére pusztán említés szintjén kívánok sort keríteni, hangsúlyozva azt a körülményt, hogy a hazai szabályozás nemzetközi és közösségi szabályokkal maradéktalanul harmonizál. Az igen terjedelmes külföldi joganyag és releváns gyakorlat részletes ismertetéséről emellett azért is indokolt lemondani, mert a cél egy napjainkra tömegjelenséggé váló magatartásnak a hazai jogszabályi környezet keretei között történő értelmezése és értékelése. A nemzetközi

joganyag

legfontosabb

elemeinek

megemlítése

ugyanakkor

elengedhetetlen, hiszen ezen szabályok adják azokat a kereteket, amelyek között a hazai jogalkotó és jogalkalmazó egyáltalán mozoghat. A

szerzői

jog

tárgykörében

létrejött

legfontosabb

nemzetközi

megállapodások – hazai kihirdetésük sorrendjében – a következők: •

az 1970. évi 18. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a szellemi tulajdon világszervezetének létesítésére Stockholmban, 1967. július 14-én aláírt egyezmény,

•

az 1975. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett Egyetemes Szerzői Jogi Egyezmény,

•

az 1998. évi IX., az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében

kialakított,

a

Kereskedelmi

Világszervezetet

létrehozó

Marrakesh-i Egyezmény és mellékletének kihirdetéséről szóló törvénnyel kihirdetett, a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseit szabályozó egyezmény (TRIPS Megállapodás), •

az 1975. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezmény,

7

•

az 1975. évi 18. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a hangfelvételek előállítóinak védelmére, hangfelvételeik engedély nélküli sokszorosítása ellen

•

létrejött

Genfi

az 1998. évi XLIV. törvénnyel kihirdetett, az

Egyezmény előadóművészek, a

hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény •

a 2004. évi XLIX. törvénnyel kihirdetett WIPO Szerzői Jogi Szerződés, valamint

•

a 2004. évi XLIX. törvénnyel kihirdetett WIPO Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló Szerződés.

A legfontosabb közösségi jogszabályok: •

az Európai Parlament és a Tanács 2009/24/EK irányelve a számítógépi programok jogi védelméről,

•

a Tanács 93/83/EGK irányelve a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra és a szerzői joggal kapcsolatos jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról,

•

a Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve az adatbázisok jogi védelméről,

•

a Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve az információs társadalommal kapcsolatos szerzői és szomszédos jogokról,

8

•

az Európai Parlament és a Tanács 2001/84/EK irányelve az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról,

•

az Európai Parlament és a Tanács 2004/48/EK irányelve a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről,

•

A Bizottság ajánlása (2005/737/EK) a jogszerű online zeneszolgáltatás érdekében a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezeléséről,

•

a Bizottság ajánlása (2006/585/EK) a kulturális anyagok digitalizálásáról és online hozzáférhetőségéről, valamint a digitális megőrzésről,

•

az Európai Parlament és a Tanács 2006/115/EK irányelve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról,

•

az Európai Parlament és a Tanács 2006/116/EK irányelve a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről, valamint

•

az Európai Parlament (2005/737/EC) 2007. március 13-i állásfoglalása a Bizottság 2005. október 18-i, a jogszerű online zeneszolgáltatás érdekében a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezeléséről szóló ajánlásáról.

Mint az jól látható, a szabályozás igen széleskörű és terjedelmes, amelynek elsődleges oka, hogy a szerzői jog – nem kis mértékben a technikai fejlődésnek köszönhetően - olyan új területeken igényel szabályozást és védelmet, ahol ennek igénye korábban fel sem merült. Ez az igen gyorsnak mondható fejlődés egyúttal

9

azt az igényt is támasztja, hogy a normák megalkotása és a gyakorlat kidolgozása során olyan jogalkotói és jogalkalmazói elvek érvényesüljenek, amelyek a szabályozásnak kellő állandóságot és fejlődőképességet biztosítanak. Évekkel korábban az internet vagy a digitalizálás futurisztikus utópiának tűnhetett, napjainkra azonban ez az utópia kézzel fogható valósággá vált és sokszor megoldhatatlannak tetsző feladatok elé állítja úgy a jogalkotót, mint a jogalkalmazót.

10

3. Szerzői jogok rendszere A szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások felhasználásának, illetőleg a felhasználás korlátainak részletes szabályait a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény határozza meg. Ezen jogszabály – témánk szempontjából releváns – rendelkezéseinek részletes ismertetése elengedhetetlen, hiszen a Btk. 329/A. § (1) bekezdése expressis verbis egyértelművé teszi, hogy a büntetőjogi felelősség kérdésében a szerzői jogi törvényben meghatározott jogok sérelme lesz a kiinduló pont. Ebben a szabályozási technikában jól tetten érhető az az igény, hogy a büntetőjogi védelem ne pusztán egyes, meghatározott, konkrét jogsértések kapcsán illesse meg a szerzői jog jogosultját, hanem minden, illetve bármely olyan cselekmény kapcsán, amely a törvényben biztosított jogára nézve sérelmes. A jogszabály a szerző jogait alapvetően két csoportba, a személyhez fűződő jogok illetve a vagyoni jogok körébe sorolja. Ennek alapvető oka, hogy az a többlettartalom, amely az ember alkotó munkája folytán jellemzi ezen alkotásokat, nem fejezhető ki pusztán vagyoni kategóriákkal. A személyhez fűződő és vagyoni jogok tárgyalását megelőzően tisztázni kell, hogy a törvény mely műtípusokat részesít védelemben és kit tekinthetünk egyáltalán e jogok gyakorlására felhatalmazott szerzőnek vagy más jogosultnak.

3.1. A védelem tárgya A szerzői jogi törvény úgymond gálánsan fogalmaz amikor úgy rendelkezik, hogy a szerzői jogi védelem az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotására kiterjed, tekintet nélkül arra, hogy azt a törvény nevesíti-e vagy sem. Gondolhatnók, a törvényalkotó mégsem bízott annyira a jogalkalmazó kreativitásában, hogy a védelemben részesített alkotásokat, de még inkább a védelemmel érintett alkotások meghatározásánál irányadó gondolatmenetet meg ne határozza. A törvény (1) §-ának (2) bekezdésében rögzített, legtipikusabb

11

műtípusok tehát elsődlegesen irányvonalként szolgálnak, de a felsorolás nem tekinthető kimerítő jellegűnek.1 Az igen nagy körültekintéssel összeállított felsorolás mellett az Szjt. 1. § (3) bekezdésében olyan általános, átfogó meghatározást alkalmaz, amely a fel nem sorolt esetekben is alapját képzi a jogi védelemnek. Eszerint szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől. A kiindulási pont tehát az esetenként vizsgálandó, szellemi tevékenységből fakadó egyéni, eredeti jelleg. Ez alapozza meg a mű jogi oltalmát, még abban az esetben is, ha az adott – az irodalom, a tudomány vagy a művészet területére eső - műtípust a törvény nem nevesíti. A jogszabály-alkotási technikát a bölcs előrelátás jellemzi. A törvényhozó egyrészről minimálisra kívánta csökkenteni annak lehetőségét, hogy az egyéni eredeti jellegű, de sajátossága vagy éppen újdonsága folytán (még) nem nevesített műtípusok védelem nélkül maradjanak, másrészről igyekezett elejét venni annak, hogy a törvény módosításának visszatérő igénye jelentkezzék az új műtípusok esetleges megjelenésével. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a szabályozási technika elérte a célját. A rohamosan technikai fejlődés ellenére sem találkozunk olyan védendő alkotásokkal, amelyek az igen nagy gonddal megalkotott konstrukcióban ne lennének értelmezhetőek.

1

Védelemben részesülő alkotásnak minősül különösen: az irodalmi mű, a nyilvánosan tartott

beszéd, a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármely más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is, a színmű, a zenés színmű, a táncjáték és a némajáték, a zenemű szöveggel vagy anélkül, a rádió- és a televíziójáték, a filmalkotás és más audiovizuális mű, a rajzolás, festés szobrászat metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve, a fotóművészeti alkotás, az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épületegyüttes, illetve a városépítészeti együttes terve, a műszaki létesítmény terve, az iparművészeti alkotás és annak terve, a jelmez és díszletterv, és az ipari tervezőművészeti alkotások.

12

Ezen szabályozási technikától eltérően határozottan és kimerítő jelleggel rendelkezik a törvény azon alkotásokról és szellemi termékekről, amelyek – bár adott esetben ki is állhatnák az egyéni, eredeti jelleg próbáját, - mégsem részesülnek törvényi oltalomban. Így kizárja a törvényhozó a szerzői jogi védelem köréből a jogszabályokat, az állami irányítás egyéb jogi eszközeit, a bírósági vagy hatósági határozatokat, a hatósági vagy más hivatalos közleményeket és ügyiratokat, valamint a jogszabállyal kötelezővé tett szabványokat és más hasonló rendelkezéseket.2 Mint arra törvényhez fűzött kommentár egyértelműen utal, nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ezek kötelező érvényű rendelkezések mind szélesebb körben és felhasználási módon váljanak ismertté, mint ahhoz, hogy a bennük megtestesülő kreativitás védelmet nyerjen. Nem hagy kétséget ugyanakkor a törvényhez fűzött magyarázat abban a tekintetben, hogy ezen alkotások adott esetben magas színvonalú, kreatív szellemi munkát feltételeznek. A korlátozás oka tehát jogalkotói döntés és nem a védelemhez szükséges jogszabályi feltételek hiánya.3 Nem terjed ki ezen túlmenően a védelem a sajtótermékek közleményeinek alapjául szolgáló tényekre vagy napi hírekre4, bármely ötletre, elvre5, elgondolásra, eljárásra, működési módszerre vagy matematikai műveletre, illetve a folklór kifejeződéseire.6

2

A nem kötelező szabványok szerzői jogi védelmének kérdéseit a Szerzői Jogi Szakértői Testület

SZJSZT 19/03. számú véleménye tárgyalja részletesen. 3

Megjegyzendő, hogy jogszabályok illetve bírósági határozatok gyűjteményes műként vagy

adattárként már szerzői jogi védelemben részesülhetnek, ha a szerkesztés illetve a válogatás egyéni eredeti jellegű. 4

A Berni Egyezmény szerint az egyszerű sajtóközlemény jellegű napi hírek nem tartoznak a

védett művek körébe. Ugyanakkor a hírt egyéni eredeti jelleggel feldolgozó, felhasználó cikk vagy tudósítás már szerzői jogi oltalom alatt áll. Ezzel összhangban álló értelmezést tartalmaz az SZJSZT 19/03. számú vélemény. 5 6

A főszabály alól a szoftver esetében láthatunk kivételeket. Ez utóbbi esetkör kapcsán fontos, hogy a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű

szerzőjét megilleti a szerzői jogi védelem.

13

3.2. A szerző

A szerzői jogi törvény szerint a szerzői jogok a szerzőt, tehát a művet megalkotó személyt illetik meg. Ezen általános megállapítás mellett részletesen rendezi a jogszabály a közös művek, a gyűjteményes művek, illetve a név nélkül, vagy felvett néven nyilvánosságra hozott művek szerzőinek jogi helyzetét.7 E körben kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy az alkotás folyamata a szerző és a mű közti kreatív, intellektuális kapcsolatot feltételez, így a szerző kizárólag természetes személy lehet. Nem minősülhet szerzőnek sem a jogi személy, sem pedig a jogi személyiséggel nem rendelkező társaság. Emellett: „nem lehet szerzőnek

tekinteni

(továbbá)

a

számítógépet,

akármekkora

mértékben

„részesedik” is az alkotásban. A számítógép generálta művek … szerzője vagy az, aki a szükséges hardver és szoftver megoldásokat megalkotta, vagy – az eset körülményei alapján – az, aki az adott hardver és szoftver környezetbe a konkrét mű megalkotásához szükséges kiinduló adatokat betáplálta.”8 Összességében azt mondhatjuk, hogy az egyéni eredeti jellegű, - tehát jogi védelemre egyébként alkalmas – mű alkotója a mű létrehozásához szükséges kreatív szellemi tevékenysége folytán válik - a jogszabályi rendelkezések körében értelmezhető – szerzővé.

7

Ezen esetkörök témánk szempontjából kevésbé bírnak relevanciával, ezért részletesebb

ismertetésük nem indokolt. 8

Dósa Imre, Polyák Gábor, Informatiaai jogi kézikönyv. KJK Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft.

Budapest, 2003. (80.oldal)

14

3.3 A szerzői jogok A szerzői jogokat a törvény a személyhez fűződő és a vagyoni jogok összességeként határozza meg, amelyek a szerzőt a mű létrejöttétől kezdve illetik meg. A személyhez fűződő és a vagyoni jogok közti különbségtétel oka és indoka, hogy az előbbiek tekintetében biztosított fokozottabb védem csak ilyen szabályozási technikával biztosítható hatékonyan. A személyhez fűződő jogok – mint az megnevezésükből is kiderül, - a szerző személyéhez kötődnek, nem ruházhatóak át és lemondani sem lehet róluk.9 A törvény ezzel azonos tilalmat tételez főszabályként a vagyoni jogok esetében, amelyek eredendően szintén a szerző személyéhez kötődnek – ugyanakkor hármas kivételrendszert fogalmaz meg, amely a vagyoni jogok hatékony és teljes körű védelmét hivatott előmozdítani. Ennek megfelelően egyrészről a vagyoni jogok örökölhetőek, róluk halál esetére rendelkezni lehet. Másrészt a vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek. Harmadrészt a törvény 9. § (3) bekezdése szerint a vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók illetve átszállnak. A személyhez fűződő jogok között szabályozza a törvény a mű

nyilvánosságra hozatalához, a név feltüntetéséhez és a mű egységének védelméhez fűződő jogokat, míg a vagyoni jogok között rendezi a többszörözés, a terjesztés, a nyilvános előadás és nyilvánossághoz való közvetítés és továbbközvetítés, az átdolgozás és kiállítás kérdéskörét. Bár a fájlcserélő rendszerek működése kapcsán az említett jogok közül szinte kizárólag a vagyoni jellegűek, - azon belül is a többszörözésre és a hozzáférhetővé tételre vonatkozóak – nyernek aktualitást, tekintettel a törvényi tényállás átfogó, valamennyi jogsértést értékelni rendelő jellegére, a szerzőt megillető valamennyi jog alapvető ismertetése szükséges.

9

A személyhez fűződő jogok átszállásának tilalma a szerző akaratától független, kivételt nem tűrő

főszabály.

15

3.3.1. Személyhez fűződő jogok 3.3.1.1. A mű nyilvánosságra hozatala A szerzői jogi törvény 10. §-ának (1) bekezdése szerint a szerző határoz arról, hogy a műve nyilvánosságra hozható-e vagy sem. Kizárólagos jogkörében a szerző tehát nem pusztán annak eldöntésére jogosult, hogy művét nyilvánosságra hozza-e vagy sem, hanem arról is, hogy ezt rajta kívül álló személyek megtehetike vagy sem. Fontos körülmény, hogy a nyilvánosságra hozatalhoz adott hozzájárulással a szerző egyúttal a szabad felhasználás lehetőségét is megteremti – feltéve természetesen, hogy annak egyéb törvényi feltételei fennállnak. Témánk szempontjából ez a momentum kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a szabad felhasználás lehetősége az internetes műfelhasználások egyik legkritikusabb – ha nem épp a legkritikusabb – pontja. A jogszabály a szerző jogkörét nem korlátozza a mű nyilvánosságra hozásához történő hozzájárulásra, így az kiterjed a már nyilvánosságra hozott mű esetében a hozzájárulás visszavonásának, illetve a további felhasználás megtiltásának lehetőségére is. Rendkívüli jelentőséggel bír, ezért már ehelyütt kiemelendő, hogy a bárki általi hozzáférés kritériumát nem elégíti ki, ezért nyilvánosságra hozatalnak sem tekinthető „ azoknak a szolgáltatásoknak az igénybe vétele, amelyek – az adott felhasználás során – meghatározott összetételű, zárt felhasználói körön belüli kommunikációt biztosítanak.”10 Mint azt a későbbiekben látni fogjuk a fájlcserélő rendszerek használóinak egyik meghatározó - tevékenységük jogellenességét cáfolni hivatott - érve, hogy a rendszerek működése során korlátozott számú, zárt csoport tagjai közötti információáramlás történik, amely nélkülözi a bárki általi hozzáférés jellemzőit.

10 10

Dósa Imre, Polyák Gábor, Informatiaai jogi kézikönyv. KJK Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2003.

16

3.3.1.2. A név feltüntetése A szerzőt megilleti az a jog, hogy művén szerzőként feltüntessék, ahogy az is, hogy művét neve feltüntetésének mellőzésével, vagy felvett név feltüntetésével hozzák nyilvánosságra illetve használják fel. Ez a jog – a nyilvánosságra hozatalhoz adott hozzájáruláshoz hasonlóan – nem csak a nyilvánosságra hozatalkor illeti meg a szerzőt, de a már nyilvánosságra hozott mű tekintetében is. A név feltüntetéséhez való jog ugyanakkor nem merül ki a szerző nevének puszta megjelölésében, ugyanis a szerző azt is követelheti a törvény vonatkozó szabályai értelmében, hogy szerzői minőségét senki ne vonja kétségbe. E jog büntetőjogi védelmét a Büntető Törvénykönyv bitorlásra vonatkozó rendelkezései hivatottak biztosítani, melynek vonatkozó szabályai szerint bűntettet követ el, aki más szellemi alkotását, találmányát, újítását vagy ipari mintáját sajátjaként tüntet fel és ezzel a jogosultnak vagyoni hátrányt okoz. A név feltüntetésének joga kapcsán megjegyzendő, hogy ez az egyetlen személyhez fűződő jogosultság, amely a védelmi idő letelte után is érvényesíthető.

3.3.1.3. A mű egységének védelme Az Szjt. 13. §-a szerint a szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes. Kétségtelen, hogy a szerzői jogot sértő eltorzítás, megcsonkítás vagy megváltoztatás akár fizikai, akár szellemi formában történhet. A SZJSZT 23/94. számú szakvélemény szerint:” Valamely mű lényegéhez annak felépítése, rendszere, szerkezete éppúgy hozzátartozik, mint egyéb tartalmi vonatkozásai. A mű szempontjából nyilvánvalóan nem közömbös, hogy mondanivalóját a szerző hogyan taglalja. A mű felépítéséhez, rendszeréhez, szerkezetéhez pedig az egyes anyagrészek elhelyezése, azok egymáshoz viszonyított sorrendje, stb. szorosan hozzátartozik.” A szakértői véleményre is figyelemmel megállapítható, hogy a mű integritása olyan esetben is sérelmet szenvedhet, amikor az alkotás konkrét eltorzítására

17

vagy megcsonkítására nem kerül ugyan sor, de például a közzététel körülményei a mű szellemiségét sértik, vagy annak mondanivalóját a szerző hírnevének sérelmét eredményező módon befolyásolják.

3.3.2. Vagyoni jogok A törvény főszabályként rögzíti, hogy a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi vagy nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. Felhasználási engedély erre vonatkozó szerződéssel szerezhető. Ez a szabály lesz az összes többi vagyoni jogosultság - és bizonyos értelemben a személyhez fűződő jogok – eredője, oka és indoka. Kiinduló pontja, hogy a szerző művével teljes jogkörrel rendelkezhessék, tekintet nélkül a felhasználás terjedelmére, vagy annak módjára. A rendelkezési jog teljességében az is benne foglaltatik, hogy a szerző ezen jogosultságát – erre irányuló szerződéssel – másra átruházza. E szabály alól ugyanakkor találhatunk kivételeket, így a szabad felhasználás esetében – ahol a felhasználás nem engedélyköteles, vagy az üres kazetta jogdíj esetében, ahol a jogdíj alapja elválik a mű tényleges felhasználásától.

A hivatkozott cikk (5) bekezdése szerint a törvényben

meghatározott esetekben a mű felhasználásáért megfelelő díjazás illeti meg a szerzőt anélkül, hogy a felhasználás engedélyezésére kizárólagos joga volna. E tipikusan a tömeges felhasználás körében értelmezendő és alkalmazandó szabállyal összefüggésben azt is rögzíti a törvény, hogy a díjazásról való lemondás joga bizonyos esetekben kizárható.

Amennyiben a szerző a mű felhasználására másnak engedélyt ad, ennek fejében díjazás illeti meg. E díjazásnak – a felek eltérő megállapodásának hiányában - azokhoz a bevételekhez kell igazodnia, amelyeket a felhasználási engedéllyel jogosított a felhasználás útján realizál. Fontos kiemelnünk, hogy a felhasználás után járó díjra való jogosultság nem lehetőségként jelenik meg. A

18

törvény kiindulópontként nem azt a helyzetet szabályozza, hogy a szerző díjazásra tarthat igényt, hanem azt, hogy a díj a törvény alapján jár, arról a szerző csak erre irányuló kifejezett jognyilatkozattal mondhat le. Vagyis a jogdíjfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a szerző erre irányuló jogosultságát bármely okból érvényesíteni elmulasztaná.

Indokolt figyelmet fordítani a szabályozás azon sajátosságára is, hogy a felhasználást eleve bevétellel járó tevékenységként tételezi fel, ehhez kell ugyanis igazodnia főszabályként a felhasználásért járó díjazásnak.

A jogszabály a jogosulatlan felhasználás körében nevesíti azokat az eseteket, ha a szerző a felhasználásra engedélyt nem ad, vagy ha az engedély jogosultja a felhasználási engedély kereteit túllépve használja fel a művet.

Felhasználásnak minősül különösen a többszörözés, a terjesztés, a nyilvános előadás, a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy más módon, a továbbközvetítés az átdolgozás, valamint a kiállítás.

Többszörözés alatt a műnek bármely

közvetve, vagy közvetlenül

megvalósuló érzékelhetővé tételét kell értenünk, amely tipikusan rögzítés illetve a másolat készítés formájában valósul meg. A terjesztés a mű eredetijének vagy másolatának a közönség számára történő hozzáférhetővé tételeként, a nyilvános előadás pedig a mű bemutatásaként értelmezendő. Témánk szempontjából - a többszörözéshez hasonlóan – rendkívüli jelentőséggel bír a nyilvánossághoz

19

közvetítés sugárzással vagy más módon, e körben értékelhető ugyanis a műnek az interneten történő egyedi lehívásos módszerrel történő hozzáférhetővé tétele.11

A többszörözés jogának gyakorlásával összefüggésben kiemelendő, hogy annak technikai módszere a vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából nem bír relevanciával, ezért többszörözésre sor kerülhet digitalizálás útján is.

Így

többszörözésnek minősül, ha a műről készült másolat a mű eredeti formátumától elétérő formában jön létre. A lényeg az, hogy

adott esetben eltérő

„csomagolásban” ugyan, de ugyanarról a szerzői jogi oltalom alatt álló műről van szó, amelynek jogi védelme mit sem veszít teljességéből annak folytán, hogy különféle technikai megoldások következtében nem feltétlenül a segédeszköz nélkül felfogható és azonosítható művel állunk szemben.12 Témánk kifejtése körében az is elsőrangú körülmény, hogy a többszörözés megállapíthatósága szempontjából nincs jelentsége a többszörözés időtartamának, vagyis bármilyen rövid ideig tartó reprodukálás többszörözésnek minősülhet. Hasonlóan irreleváns körülmény, hogy a többszörözés a szerzői jogi oltalom alatt álló teljes művet, avagy annak csak – azonosítható - részét érinti.13

11

Szjt. 26. § (8) bekezdés: A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy a művét – másként mint

sugárzással vagy a (7) bekezdésben szabályozott módon – a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. 12

A gyakorlatban tömegesen fordul elő felvételek konvertálása abból a célból, hogy a mű például

MP3 vagy MP4 lejátszóval lejátszható legyen. A többszörözés aggálytalanul megállapítható abban az esetben is, ha számítógépes program segítésével a digitalizált műpéldányt becsomagolják vagy feldarabolják. 13

Szjt. 16. § (1) bekezdés: A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű

egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden felhasználás engedélyezésére.

20

Többszörözés alatt érti a törvény első sorban

a mű anyagi hordozón való

közvetlen vagy közvetett rögzítését akár végelegesen akár időlegesen, illetve másolat készítését a rögzítésről. Különös jelentőséggel bír a tárgyalt téma vonatkozásában a Szjt. 18. § (2) bekezdése, amely szerint többszörözésnek minősül – többek között – a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása. Ez a rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a mű letöltése a számítógép merevlemezére többszörözésnek minősül.

A szerzői jogi törvény 20. §-ának (1) bekezdése szerint: a rádió- és a televízió-szervezetek műsorában sugárzott, a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítők műsorába belefoglalt, valamint a kép- vagy hanghordozón forgalomba hozott művek szerzőit, előadó-művészi teljesítmények előadóművészeit, továbbá filmek és hangfelvételek előállítóit műveik, előadóművészi teljesítményeik, illetve filmjeik és hangfelvételeik magáncélú másolására tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. Az un. „üres kazetta jogdíj” szabályozásának

oka

és

indoka

a

későbbiekben

tárgyalandó

szabad

felhasználásban keresendő. Célja első sorban a díj és engedélymentes felhasználással szükségképpen együtt járó, a forgalmazásra jogosultakat érintő vagyoni hátrány kompenzálása. Alapját egyebek mellett az a vélelem képzi, hogy a szabad felhasználás körében történő, - épp ezért engedély és díjmentes magáncélú másolás a jogdíjjal terhelt üres adathordozók felhasználásával történik. A szabályozás kapcsán alapvető kételyek fogalmazhatóak meg, hiszen egyrészről az üres adathordozókat az esetek jelentős részében nem szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások többszörözéséhez használják fel, másrészről a kereskedelmi forgalomban kapható egyes nagy kapacitású adathordozókat – érthetetlen módon nem terheli üres-kazetta jogdíj. A felvetett problémák részletes kifejtésére és a megoldási javaslatok felvázolására a későbbiekben kívánok sort keríteni.

21

3.3.2.1. A terjesztés joga

A szerzőnek kizárólagos joga van arra, hogy művét terjessze, vagy erre másnak engedélyt adjon. E körben értékeli a hatályos szabályozás a mű eredeti vagy többszörözött példányának a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételét forgalomba hozatal, vagy forgalomba hozatalra felkínálás útján. A törvényhez fűzött kommentár a terjesztés fogalmi elemeit három csomópont mentén interpretálja. Ide sorolja egyrészről a mű anyagi hordozón történő rögzítését, másrészt a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételt – amelynek megvalósulásához a családi, társasági, ismerősi körnél szélesebb csoport általi hozzáférés szükséges, - harmadrészről pedig a forgalomba hozatal bármely módjának – különösen a műpéldány tulajdonjoga átruházásának, a műpéldány bérbeadásának, illetve az országba forgalomba hozatal céljával történő behozatalának – a megvalósulását. A vonatkozó jogirodalmi álláspont szerint : „A digitális tartalmak többszörözött példányainak forgalomba hozatala, például a digitális mű másolatának a megrendelő részére e-mailben történő elküldése szintén terjesztés”14

Fontos rámutatnunk arra, hogy a hatályos törvény 23. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel a jogellenes terjesztés megállapíthatóságához nem kell ténylegesen megvalósulnia a forgalomba hozatalnak, elegendő ehhez a jogsértéssel előállított műpéldány kereskedelmi céllal történő birtoklása is, ha a birtokos tudta, vagy az adott helyzetben elvárható gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy az általa birtokolt műpéldány jogsértés útján jött létre.

14

Dósa Imre, Polyák Gábor, Informatiaai jogi kézikönyv. KJK Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft.

Budapest, 2003.

22

3.3.2.2. A nyilvános előadás joga

A szerzőnek kizárólagos joga a mű nyilvános előadása, illetőleg

a

nyilvános előadás engedélyezése. A törvény általánosságban a mű jelenlevők számára történő érzékelhetővé tételét határozza meg előadásként, emellett annak legtipikusabb formáit nevesíti is. Így e körben kell értékelni egyrészről a mű közönség jelenlétében történő személyes előadását, másrészről pedig a mű bármely műszaki eszközzel vagy módszerrel történő érzékelhetővé tételét. E helyütt is irányadóak a nyilvánosság fogalmával összefüggésben korábban kifejtettek. Az előadás akkor tekinthető nyilvánosnak, ha a hozzáférés a családi, társasági, illetve ismerősi kört meghaladó személyek számára biztosított.

3.3.2.3. A mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga

Nyilvánossághoz közvetítés alatt értenünk kell egyrészről az ún. elosztott szolgáltatások, másrészről az ún. lekérhető szolgáltatások esetkörét. Míg az első esetben a felhasználókhoz egy időpontban, koncentrikus jelleggel jut el a közvetítés, addig a második esetben a nyilvánosan elérhetővé tett műhöz az egyes felhasználók decentralizált módon, saját maguk által megválasztott helyen és időben férhetnek hozzá.

A szerző kizárólagos jogai között szabályozza a törvény a mű sugárzással történő nyilvánossághoz közvetítését, illetve ennek más számára történő engedélyezését. A sugárzás a mű érzékelhetővé tétele távollévők számára hangoknak, képeknek és hangoknak, vagy technikai megjelenésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével. A jogszabály ezen körtől elkülönítetten rendezi azokat az eseteket, ahol a felhasználók egyénileg választhatják meg a műhöz,

23

vagy annak technikai megjelenéséhez történő hozzáférés helyét és idejét. E vonatkozásban úgy rendelkezik, hogy a szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy művét – másként, mint sugárzással – a nyilvánossághoz közvetítse és hogy erre másnak engedélyt adjon. Témánk szempontjából kiemelkedő jelentőségűek ezek a felhasználási formák, hisz a törvény ehelyütt – nevesítésük nélkül -

a

későbbiekben részletezendő online felhasználás, az egyedi lehívásos (on demand) illetve az igény szerinti videó szolgáltatás (video-on-demand) valamint a fájlcserélő rendszerek (peer-to-peer) esetkörét érintő általános szabályokat rögzít. Fontos rámutatnunk a szabályozási technika azon sajátosságára, hogy a törvényhozó bölcs előrelátással meg sem kísérli nevesíteni, illetve pontosan körülhatárolni azokat a felhasználási módszereket és technikákat, amelyek relevanciával bírhatnak. Ez egyúttal azt is eredményezi, hogy a hivatkozott rendelkezések általánosságuk folytán a megállíthatatlan technika fejlődés eredményeitől viszonylagos függetlenségben képesek megőrizni időszerűségüket és alkalmazhatóságukat. 3.3.2.4. Az átdolgozás joga A szerzői jogi törvény a szerző kizárólagos jogainak körében szabályozza az átdolgozást, vagyis a mű bármely olyan megváltoztatását, amelynek eredményeként az eredeti műből származó más mű jön létre. Az újonnan létrejött mű akkor minősül átdolgozásnak, ha kielégíti a szerzői jogi oltalom alapvető kritériumait, vagyis egyéni, eredeti jellegű. Fontos szem előtt tartani ezzel összefüggésben, hogy „a digitalizálás és a tömörítés eredményeként létrejött állomány ezt a feltételt nem elégíti ki, azaz a digitalizálás és a tömörítés az Szjt. alapján nem minősül engedélyköteles átdolgozásnak.”15 Ennek oka, hogy a digitalizálás és a tömörítés nem más mű létrejöttéhez, hanem ugyanazon mű más formában történő „materializálódásához” vezet. 15

Dósa Imre, Polyák Gábor, Informatiaai jogi kézikönyv. KJK Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft.

Budapest, 2003.

24

4. Szabad felhasználása szerzői jogi törvényben

A szerző jogainak legmarkánsabb korlátját a szabad felhasználás képzi. E körben ugyanis a felhasználás egyrészről díjtalan, másrészről pedig nem igényli a szerző engedélyét, tehát a két legjelentősebb jogosultság korlátozásával jár. A szabad felhasználás lehetősége ugyanakkor csak annyiban nyitott a felhasználó számára, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására, indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá ha megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a rendeltetésével össze nem egyeztethető célra. Az Szjt. 33. §-ának (3) bekezdése szerint a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az említett előírások igen kényes jogalkalmazási helyzetet teremthetnek, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a törvény rendkívül nehezen definiálható, az adott eset konkrét körülményeitől nehezen függetleníthető kritériumokat állít a felhasználás díjtalan és engedélyhez nem kötött formájának lehetősége elé. Főként annak kategorikus megállapítása jelenthet problémát, hogy pontosan milyen körülmények között károsítja a felhasználás indokolatlanul a szerző jogos érdekeit, továbbá, hogy mit kell adott esetben tisztesség, illetve rendeltetéssel össze nem férő cél fogalma alatt értenünk. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy szabad felhasználás a szerző érdekeinek bizonyos fokú sérelmével szükségképpen és kétségtelenül együtt jár. Jogalkalmazói kérdés, hogy ez a sérelem mikor lépi át az indokolatlanság határát, mikortól beszélhetünk a rendeltetési céltól eltérő, adott esetben tisztességtelen joggyakorlásról. Ezek a kritériumok – bár szélsőséges esetekben kétséget kizáró módon

fennállhatnak,

-

határterületeiken

nehezen

megállapíthatóak

a

jogegyenlőség és a jogbiztonság sérelmének reális veszélye nélkül. Még inkább jelentőséget

kell

tulajdonítanunk

e

relatív

határozatlanságból

fakadó

bizonytalanságnak, ha figyelembe vesszük, hogy a szabad felhasználás feltételeinek hiánya büntetőjogi felelősséget alapozhat meg. Az, hogy egy adott felhasználási forma, - adott esetben a másolatkészítés – minden tekintetben megfelel-e szabad felhasználás feltételrendszerének, szükségképpen csak a felhasználás megtörténte után ítélhető meg. Ha valamely kritérium nem teljesül

25

adott cselekmény kapcsán, az nem pusztán azzal a következménnyel jár, hogy a felhasználás nem díj és engedélyköteles, hanem azzal is, hogy a már bekövetkezett jogsértő cselekmény – jogdíjfizetés és a jogosult engedélyének hiányában – büntetőjogi felelősség alapját képezheti.

A szerzői jogi törvény az egyes műtípusok sajátosságainak figyelembe vételével részletesen szabályozza a szabad felhasználás különböző esetköreit (idézés, átvétel, átdolgozás, magán- illetve közcélú másolás stb.)16. A továbbiakban a szabad felhasználásnak kizárólag azon eseteivel kívánok részletesebben

foglalkozni,

amelyek

témánk

szempontjából

leginkább

relevanciával bírnak.

A törvény 35. §-ának (1) bekezdése szerint: természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Kizárja a törvény a magáncélú másolatkészítésre vonatkozó rendelkezések alkalmazási köréből az építészeti műveket, a műszaki létesítményeket, a szoftvereket és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisokat, a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra történő rögzítését, valamint teljes könyv, folyóirat vagy napilap másolását, amennyiben az nem kéz-

vagy gépírással jön létre. További

korlátozást tartalmaz a hivatkozott törvényhely (3) bekezdése, amennyiben kizárja a szabad felhasználás köréből azt az esetet, ha a műről – függetlenül attól, hogy magáncélból történik-e, - más személlyel készíttetnek másolatot számítógépen vagy elektronikus adathordozóra.

A szoftverrel összefüggésben megjegyzendő elöljárójában, hogy a törvény 59. §-ának (2) bekezdése szerint a felhasználási szerződésben sem zárható ki,

16

a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény IV. fejezet

26

hogy a felhasználó egy biztonsági másolatot készíthessen a szoftverről, ha az a felhasználáshoz szükséges. E szabály mindamellett feltételezi, hogy a felhasználó jogszerűen rendelkezik a szoftver egy példányával és a biztonsági másolat ennek rendeltetésszerű használatához szükséges.

A szabad felhasználás körében értékelhető a mű járulékos vagy közbenső időleges többszörözése, ha annak kizárólagos célja a harmadik személyek között hálózaton történő átvitele, vagy más megengedett felhasználás lehetővé tétele.17 Mindkét esetben további feltétel, hogy az időleges többszörözés a felhasználásra irányuló műszaki folyamat elválaszthatatlan és lényeges részét képezze, továbbá, hogy nélkülözzön minden önálló gazdasági jelentőséget. Az internet használata során ilyen ideiglenes másolatok – akár a szerző tudomásán kívüli – létrejötte műszakilag elengedhetetlen. E körülmény különösen a szolgáltatók felelősségének utóbb tárgyalandó témakörében, leginkább a törvény azon rendelkezésére figyelemmel nyer kiemelt jelentőséget, amely szerint az időleges többszörözés a szerző által engedélyezett, illetőleg a törvény rendelkezései alapján egyébként megengedett felhasználás esetén tartozhat a szabad felhasználás körébe.

4.1.

Szabad felhasználás

a kontinentális jogrendszerekben és az

Egyesült Államok szerzői jogában

A szabad felhasználás az alábbiakban definiálható a kontinentális jogi szemléletben: „A szabad felhasználás alapján bárki szabadon, a szerző engedélye nélkül és ingyenesen, a törvényben meghatározott esetekben felhasználhatja a szerzői jogi védelemben részesülő, nyilvánosságra hozott műveket és az ezzel egy tekintet alá eső szomszédos jogi védelemben részesülő teljesítményeket, feltéve, hogy ezt a törvényben - általában – meghatározott, és nem haszonszerzési célból

17

Szjt. 35. § (6) bekezdés

27

teszi.

A

felhasználási

tevékenység

–

a

három-lépcsős

teszt

további

követelményeinek megfelelve – nem lehet sérelmes a mű rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit.”18

A hazai szabályozáshoz hasonlóan

szabad felhasználásként kizárólag

szerzői művek, illetőleg a szomszédos jogi védelemben részesülő teljesítmények törvényben meghatározott felhasználási formái minősülhetnek. Általánosságban elmondható, hogy a szabad felhasználás kizárólag azon alkotások kapcsán merülhet fel lehetőségéként, amelyek egyéni eredeti jelleggel bírnak. Egyezően a hazai szabályokkal, az egyéni eredeti jelleggel bíró alkotás védelme nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől. A műként való elismerés további kritériuma a mű rögzítettsége. Ennél fogva az ötlet, az elgondolás és a stílus nem részesülhet jogi védelemben, legyen bármily egyéni és eredeti jellegű is.

A

kontinentális

hagyományosan

nem

jogrendszerekben

feltétele

a

jogi

a

nyilvánosságra

védelemnek,

ugyanakkor

hozatal szabad

felhasználásra kizárólag a már nyilvánosságra hozott művek esetében kerülhet sor. Ennek oka, hogy a nyilvánosságra hozatal személyhez fűződő joga igen komoly védelemben részesül. Ezzel összefüggésben szükséges megjegyezni, hogy a szabad felhasználás kizárólag a vagyoni jogokat érintheti.

A vizsgált jogrendszerek általánosságban célhoz kötik a szabad felhasználás lehetőségét, ennek során a magáncél illetőleg az egyéb saját használat tekinthető meghatározónak. Bizonyos mértékben ennek tudható be, az az általános előírás, hogy

közvetlen vagy közvetett kereskedelmi haszon

szerzésére nem irányulhat illetőleg azzal nem járhat a szabad felhasználás.

18

Mezei Péter: Digitális sampling és fájlcsere 29.o.

28

A három lépcsős teszt kritériumrendszere szerint „…kizárólag az előzetesen meghatározott kivételekben tekinthető jogszerűnek a felhasználás, az nem lehet sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsíthatja a szerző jogos érdekeit.{…} Míg az Szjt. külön „általános részt” szentel e kritériumoknak, addig a három lépcsős teszt a német és az osztrák felhasználókat – kifejezett törvényi rendelkezés hiányában – a nemzetközi szerzői jogi egyezményekben való részvételre tekintettel köti, illetve ad iránymutatást a jogalkalmazóknak a jogviták elbírálásakor.”19

Összességében elmondható, hogy a szabad felhasználás szabályrendszere azonos határvonalak mentén rajzolódik ki a kontinentális jogrendszerekben. A szabályozás elsődleges célja és rendeltetése, hogy a szerzői jogi jogosultak érdekeinek és jogainak szem előtt tartása mellett tegye lehetővé a törvényben meghatározott esetekben és indokok alapján a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások engedély és jogdíjfizetés-mentes felhasználását.

Az Egyesült Államok szerzői jogának vonatkozó szabályai egy 1841-es jogesetre vezethetőek vissza. Ennek lényege, hogy Charles Uphem író 353 oldalt szó szerint vett át Jared Sparks könyvéből. Az ügyben hozott ítéletben nyert megfogalmazást az eredeti forrás igazolható használatának tétele, amely szerint a felhasználás megítélése kapcsán a forrásmű természetét a felhasználással érintett mű terjedelmét, illetve a használatnak a forrásmű gazdasági értékére gyakorolt hatását indokolt és szükséges vizsgálni. Ezen ítélet alapján munkálta ki a gyakorlat az un. fair use tesztet, amely – a Supreme Court szerint - „az ésszerűség egy méltányos szabálya, amely lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy elkerüljék a szerzői jogi törvény merev alkalmazását olyankor, amikor esetleg ez elnyomhatja az igazi kreativitást, amit a törvény támogatni hivatott.” A

19

Mezei Péter: Digitális sampling és fájlcsere 38.o.

29

fokozatosan alakuló gyakorlat azután az alábbi törvényi megfogalmazásban rögzült: „A 106. és 106/A. szakaszok rendelkezései ellenére a szerzői joggal védett művek kritikai, magyarázati, híradási, oktatási (beleértve a tantermi használatra történő többszörözést is), tudományos vagy kutatási célú fair használata, beleértve a másolatok vagy hangfelvételek készítésével, avagy az említett szakaszban meghatározott más módon való reprodukálással való felhasználását, nem képzi a szerzői jogok megsértését.

Annak meghatározásakor, hogy a mű felhasználása az adott esetben fair volt-e vagy sem, a vizsgálandó tényezők magukban foglalják az alábbiakat: (1)

a használat célja és jellege, beleértve, hogy e használat kereskedelmi természetű vagy non-profit oktatási célú-e;

(2)

a szerzői joggal védett mű természete;

(3)

a felhasznált résznek a mértéke és lényegessége a szerzői joggal védett műhöz, mint egészhez viszonyítva; és

(4)

a használatnak a szerzői joggal védett mű potenciális piacára vagy értékére kifejtett hatása.

Az a tény, hogy a művet még nem publikálták, nem akadálya a fair használat megállapításának, ha ezt a fent említett tényezők alátámasztják.”20 E rendelkezés kapcsán fontos rámutatnunk arra, hogy ebben a szabályrendszerben minden engedély nélküli felhasználás automatikusan jogsértést valósít meg. Ha azonban ezen felhasználás kiállja a fair use teszt próbáját, úgy legálisnak tekintendő. A fair használatra való hivatkozás tehát egyfajta kimentésként értékelhető. Az idézett törvényhely gyakorlati alkalmazása körében szem előtt tartandó elveket a Rubin v. Brooks ügyben hozott ítélet az alábbiakban összegzi: „ a felhasználás

20

USCA 107. §

30

fair voltának eldöntésekor a törvényi tényezők nem tekinthetők kizárólagosnak, és önmagában egyik faktor sem tekinthető döntőnek. A tényezőket sokkal inkább a fair use teszt céljának fényében kell megítélni, amely szerint el kell tekinteni a szerzői jog merev végrehajtásától, amennyiben ez a tudományok és a hasznos művészetek fejlesztését, vagyis a szerzői jog lényegét gátolná.”

31

5. A szerzői jog sérelmének szankciórendszere a szerzői jogról szóló törvényben A szerzői jogról szóló törvény a szerzői jog megsértésének polgári jogi következményeiként határozza meg, hogy a jogosult a jogsértővel szemben követelheti -

a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását,

-

a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől,

-

hogy a jogsértő – nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségének az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

-

hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások

előállításában,

forgalmazásában,

illetve

teljesítésében

résztvevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról; -

a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;

-

a

sérelmes

helyzet

megszüntetését,

a

jogsértést

megelőző

állapot

helyreállítását, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel előállott dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmei forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését. A törvény 94. § (2) bekezdése szerint a szerzői jog megsértése esetén a szerző a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is követelhet. A polgári jogi jogkövetkezmények részletes ismertetését mellőzve, témának szempontjából elegendő annyit szem előtt tartani, hogy az igen széles körű polgári jogi jogkövetkezmények a személyhez fűződő illetőleg a vagyoni jogok sérelme kapcsán egyaránt fennállhatnak. A jogsértés büntetőjog értékelése viszont - az alább kifejtettek szerint – kizárólag haszonszerzési célzat fennállása, illetőleg vagyoni hátrány bekövetkezése esetén, tehát tipikusan és szinte kizárólag a vagyoni jogok sérelme kapcsán merülhet fel.

32

6. A büntetőjogi szankciórendszer 6.1. kialakulása A szerzői jogok büntetőjogi védelme először az 1993. évi XVII. törvényben jelenik meg a magyar büntetőjogban. Ugyanakkor a 329/A. § 1993. május 15. napjával történő hatálybalépését megelőzően sem beszélhetünk szabályozatlanságról

a

védendő

jogtárgy

kapcsán,

hiszen

az

egyes

szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV.14.) számú kormányrendelet – a 19/1983. MT rendelet által beiktatott - 165. §-ában rendelkezett a szerzői művek jogosulatlan

használatáról,

illetve

az

e

szabálysértés

miatti

felelősség

megállapítása esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezményekről. Az 1983. szeptember 1. napjával hatályos rendelkezés szerint : aki más szerzői jogi védelem alatt

álló művét jövedelemszerzés céljából jogosulatlanul hang-, vagy

képhordozóra lemásolja, a mű másolatát forgalomba hozza, vagy nyilvánosan előadja, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A törvény csupán lehetőségként és nem kötelezettségként írta elő az eszközül használt másolóberendezés valamint a szabálysértés elkövetése útján előállott hang- vagy képhordozó elkobzását. Ezt a szabályozást a 6/1986. MT rendelet módosította 1986. március 9. napjával, annyiban, hogy a jogosulatlan másolat forgalomba hozatala miatti eljárást a kereskedelmi felügyelőség hatáskörébe utalta. E szabályozásban lényegi változás az 1993. évi XVII. törvény 72. §-a alapján következett be, amely 1993. május 15. napjától kezdődő hatállyal integrálta a Büntető Törvénykönyvbe a szerzői és a szomszédos jogok megsértését, bűncselekményé minősítve a korábban szabálysértési felelősséget megalapozó magatartást. Ennek okát a törvény indokolása abban határozza meg, hogy egyrészről a szabálysértési tényállás nem terjed ki mindazokra a magatartásokra, amelyek szankcionálása indokolt, másrészről a szabálysértési törvény által kilátásba helyezett joghátrány alkalmatlan a speciális és generális prevenció céljainak megvalósítására. A 329/A. § (1) bekezdése szerint: aki irodalmi,

tudományos

vagy

művészeti

alkotás

szerzőjének

művén,

33

előadóművésznek

előadói

teljesítményén,

hangfelvétel

előállítójának

hangfelvételén, rádiónak vagy televíziónak a műsorán fennálló jog megsértésével vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A jogszabály a nemzetközi egyezmények rendelkezéseit szem előtt tartva differenciál az egyéni, eredeti alkotáson fennálló és az un. műközvetítői teljesítményre vonatkozó jogok között, amely utóbbiak alkotják a szomszédos jogok kategóriáját. Az egyik leglényegesebb változás a szabálysértési tényálláshoz képest az, hogy a törvény a büntetőjogi felelősség megállapításának nélkülözhetetlen feltételeként határozza meg a bűncselekmény eredményeként bekövetkező vagyoni hátrányt, amely - a jelenleg hatályos szabályozáshoz hasonlóan – értékhatárhoz nem kötött, tehát bármilyen csekély összegű lehet. A 329/A. § (2) bekezdése minősített esetként rendelte büntetni az üzletszerű, illetve a jelentős vagyoni hátrányt eredményező elkövetést, a (3) bekezdés pedig a gondatlan elkövetést is a büntetőjogilag értékelendő magatartások körébe vonta. A szabálysértési törvénytől eltérően már nem pusztán lehetőségként merül fel az elkobzás; az (5) bekezdés szerint: el kell kobozni azt az elkövető tulajdonában lévő dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövetik. E dolog elkobozható abban az esetben, ha nem az elkövető tulajdona ugyan, de a tulajdonos a bűncselekmény elkövetéséről előzetesen tudott. Az 1998. évi LXXXVII. törvény 93. §-ának (2) bekezdése 1999. március 1. napjával hatályon kívül helyezte az elkobzásra vonatkozó speciális rendelkezést, így e vonatkozásban a Btk. 77. §-ában tételezett általános szabályok érvényesültek a módosítást követően.

34

A 2000. március 1. napjáig hatályos törvény az irodalmi, tudományos vagy művészeti

alkotás

teljesítményén,

szerzőjének

hangfelvétel

művén,

előállítójának

előadóművésznek hangfelvételén,

előadóművészi rádiónak

vagy

televíziónak a műsorán fennálló jogának vagyoni hátrány bekövetkezésével járó megsértését rendelte büntetni. A 1999. évi CXX. törvény 36. §-ával végrehajtott módosítás az elkövetési magatartások körébe vonta a film előállítójának a teljesítményén fennálló joga megsértését, egyúttal - a vagyoni hátrány értékelése mellett – tényállási elemként tételezte a haszonszerzési célzatot. A módosítás tovább differenciált a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány nagysága szerint, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetve a különösen jelentős vagyoni hátrány bekövetkezését. A 2001. évi CXXI. törvény a bűncselekmény megnevezését szerzői vagy szomszédos jogok megsértéséről szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésére változtatta és a védendő jogi tárgyak körében tételezte az adatbázis előállítójának a teljesítményén fennálló jogát. A törvényhez fűzött indokolás szerint „a szerzői jogi törvény a védelem alá tartozó szomszédos jogi és más hasonló teljesítményeket tételesen felsorolja, és ezt a kimerítő jellegű felsorolást a Btk. hatályos szövege is átveszi”21 A bűncselekmény megnevezésének változását ugyancsak a szerzői jogi törvény szóhasználatának módosítása tette szükségessé. A 2007. június 1. napjával a 2007. évi XXVII. törvény 89. §-a lényegesen leegyszerűsítette a törvényi tényállást, amennyiben az egyes műtípusok taxativ felsorolását mellőzve, kizárólag a szerzői jogi törvényre hivatkozással határozza meg a büntetőjog szempontból releváns jogsértések körét. Ezzel a módosítással a jogalkotó a korábban is meghatározó kerettényállási jelleget még határozottabbá tette, a szankcionálás körét a szerzői jogi törvényben meghatározott valamennyi jog sérelmére kiterjesztette, egyidejűleg a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok gondatlan megsértésének büntetőjogi fenyegetettségét megszüntette.

A

törvényi tényállás szerint: aki másnak a szerzői jogról szóló törvény alapján

21

2001. évi CXXI. törvény indoklása

35

fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt

okozva

megsérti,

vétséget

követ

el,

és

két

évig

terjedő

szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A törvény a bűncselekmény minősített esetei között rendelte büntetni az üzletszerű elkövetést illetőleg az okozott vagyoni hátrány nagysága szerint differenciált, anélkül, hogy az elkövetési érték alsó határát meghatározta volna. A törvényi tényállás alakulása kapcsán egyértelműen felismerhető az a törvényhozói szándék, amely a védendő jogtárgyak körét kerettényállás megalkotásával igyekszik a lehető legszélesebben, illetve teljes körűen meghatározni. A szerzői jogról szóló törvényben foglalt jogokra való általános hivatkozás nem csak azt a veszélyt minimalizálja, hogy valamely a büntető törvényben nem nevesített műtípusra vagy felhasználási módra vonatkozó jog a büntető törvénykönyv módosításának hiányában büntetőjogi védelem nélkül marad, de egyfajta nélkülözhetetlen állandóságot és folyamatos időszerűséget is biztosít a jogszabálynak. A technikai fejlődés olyan új műtípusok és felhasználási módok megjelenésével jár, amelyek nem feltétlenül lennének értékelhetőek az alkalmazott kerettényállási technikától eltérő szabályozási megoldás adta lehetőségek között. A korábbi szabályozási formák minden olyan esetben szükségessé tették a büntető törvénykönyv módosítását, amikor a szerzői jogi törvény

releváns

rendelkezései

megváltoztak.

A

jogalkotó

mindezekre

figyelemmel a kerettényállási szabályozási módszer nyújtotta lehetőségek maximális kihasználásával a társadalmi és technikai változásokat jellegénél fogva jobban figyelembe vevő szerzői jogi törvényre alapoz. Mint arra a 2007. évi XXVII. törvény indokolása - a 2004. évi XLIX. törvénnyel kihirdetett Szerzői Jogi Szerződés 12. cikkéhez fűzött közös nyilatkozattal összhangban – rámutat: „A vagyoni jogok gyakorlási módjai a felhasználás engedélyezésére való kizárólagos jog, illetve a megfelelő díjazásra való jogosultság a felhasználás engedélyezésére való jogosultság nélkül. A jog megsértésének kérdése független a szerzőnek rendelkezésére álló gyakorlási módoktól: a szerzői jog megsértése megvalósul akkor is, ha egy engedélyköteles

36

cselekményhez nem kérték a jogosult engedélyét és abban az esetben is, ha a díjigényt nem teljesítették. […] A Btk. 329/A. § bevezető szövegének átalakítása tehát annak egyértelművé tételét szolgálja, hogy szerzői vagy a szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése megvalósulhat a díjigény megsértésével is.” 22 Megjegyzendő, hogy a bírói gyakorlat már a hivatkozott jogszabály hatályba lépése előtt is követte az indokolásban kifejtett elvet. A BH2002. 301. számú eseti döntés szerint : a szerzői vagy szomszédos jogok megsértése vétségének elkövetési magatartása a jogdíj megfizetésének elmulasztása, amelyet az a természetes személy valósít meg, akinek kötelessége lett volna a fizetési aktus teljesítése, és közömbös, hogy a jogdíj megfizetése kinek a vagyonát terhelte volna. További nagy jelentőségű változás, hogy a 2007. évi XXVII. törvény kirekeszti a büntetendő cselekmények köréből a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését, ha annak elkövetésére gondatlanságból kerül sor. Ennek okát az indokolás abban jelöli meg hogy a korábbi szabályozás – a cselekmény vagyoni jelentőségétől és társadalomra veszélyességétől függetlenül bármilyen szerzői jogi jogsértés esetén lehetővé tette büntetőjog szankciók alkalmazását, amely gyakorlat ellentétben áll az Alkotmánybíróság 18/2000. (VI.6.)

és

11/1992.

(III.5.)

számú

határozataiban

a

bűncselekménnyé

nyilvánítással és a büntetéssel való fenyegetéssel összefüggésben kifejtettekkel. A 2008. évi XCII. törvénnyel 2009. január 12. napjától beiktatott változtatás szerint a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétségi alakzatát valósítja meg, aki a szerzői jogi törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja. A módosítás jól látható célja az volt, hogy a már korábban is érzékelhető, az átfogó védelem biztosításának irányába ható tendenciát erősítse. A kerettényállási szabályozás az

22

2007. évi XXVII. törvény indokolása

37

üreshordozó jogdíj megfizetése elmaradásának szankcionálása körében nem volt kifogástalannak mondható. Ennek oka első sorban arra vezethető vissza, hogy az üreshordozó díj nem kapcsolódott egyetlen konkrét, kézzel fogható szerzői jogi oltalom alatt álló alkotáshoz sem, bár megfizetésének elmaradása nyilvánvalóan vagyoni hátrányt generált a jogosulti oldalon. A jogszabályi módosítást az a jogalkalmazási anomália tette szükségessé, hogy konkrét, szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás hiányában felhasználásról sem eshetett szó, márpedig a jogdíjfizetési kötelezettséget a mű felhasználása alapozza meg. Jól példázza ezt a BH2007.116. számú eseti döntés, amely szerint szerzői jogok megsértésének vétsége nem valósul meg, ha a terhelt saját célú felhasználásra vásárol – más által jogdíj fizetése nélkül másolt és forgalomba hozott – CD lemezeket. A döntés indokolása szerint : a másolt mű megszerzése önmagában nem illeszthető a szerzői jogi törvényben meghatározott tevékenységi körbe, így nem minősül felhasználásnak és nem sérti az alkotás szerzőjének jogát. Ehhez hasonlóan az üreshordozó után járó jogdíj megfizetésének elmaradása – konkrét szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás, illetőleg a szerzői jogi törvény körében értelmezhető felhasználási tevékenység hiányában – nem volt aggálytalanul szankcionálható az alaptényállás alkalmazásával. Ezt a bizonytalanságot a 2008. évi XCII. törvény egyértelműen megszüntette.

Az újonnan beiktatott (2) bekezdés „a törvény

eredeti szövege helyett nem azt mondja ki, hogy az engedélyezési jog nélkül fennálló bármely díjigény megsértése is a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértésének minősül, hanem kifejezetten rögzíti azt, hogy a szerzői jogban szabályozott két átalánydíj típusú díj megfizetésének elmaradását is ugyanúgy kell szankcionálni, mint a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jog megsértését. […] Ez a kiemelés természetesen nem érinti azt, hogy a jogosultakat az Szjt. alapján megillető kizárólagos jogok, illetve a többi, nem átalányjellegű díj megfizetésének elmulasztása az (1) bekezdés szerint szankcionálandó, ha az ott megjelölt többi tényállási elem is megvalósul”23

23

2008. évi XCII. törvény indokolása

38

A törvényi tényállás ezt követően a 2009. évi LXXX. törvénnyel, a differenciáltabb szankciórendszer kialakításának jegyében módosult annyiban, hogy a kiszabható büntetések köréből kikerült a közérdekű munka illetve a pénzbüntetés. Ez a változtatás ugyanakkor vajmi kevés gyakorlati jelentőséggel bír. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények miatt kiszabott büntetések körében a pénzbüntetés továbbra is meghatározó jelentőséggel bír. Az Országos Kriminológiai Intézet szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekményeket érintő 2010. évi empirikus elemzése szerint a büntetések 55 %-a pénzbüntetés, 1 %-a közérdekű munka, felfüggesztett szabadságvesztés 15 %-a volt. Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására elenyésző mértékben, mindössze az esetek 1 %-ában került sor. Bár a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése csak egy részét – bár igen jelentős részét – teszi ki a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekményeknek, az Országos Kriminológiai Intézet kutatásának eredményei a szerzői jogsértések miatt alkalmazott joghátrányok jellegére is következtetni engednek.24

24

A szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények körében vizsgálta az Országos Kriminológiai

Intézet az áru hamis megjelölését, a bitorlást, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok védelmét biztosító műszaki intézkedés kijátszását, a jogkezelési adat meghamisítását, illetve az iparjogvédelmi jogok megsértését.

39

6.2.

Hatályos törvényi tényállás, tényállási elemek, jogalkalmazási

kérdések: A Btk. 329/A. § (1) bekezdésének jelenleg hatályos szövege szerint: aki másnak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A (2) bekezdés szerint: az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a szerzői jogi törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja. Az egyes tényállási elemek tárgyalása kapcsán igyekszem felhívni a figyelmet az azok megállapításával, illetve értelmezésével kapcsolatos időszerű jogalkalmazási problémákra.

6.2.1. A szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog sérelme

Mint arról korábban szó volt, a törvényi tényállás módosítása következetesen abba az irányba mutat, hogy a büntetőjog a lehető legszélesebb körben, illetve teljes körűen biztosítsa a szerzői jogi törvényben biztosított jogok védelmét. A Btk. 329/A. §-ának (1) bekezdése értelmében bármely a szerzői jogi törvényben nevesített jog sérelme – legyen az akár személyhez fűződő, akár vagyoni jog – büntetőjogi felelősség megállapításának alapját képezheti, amennyiben a jogsértő cselekmény haszonszerzési célzatú vagy vagyoni hátrány okozásával jár. A szerzői jog sérelme a bűncselekmény alapesetében valamely konkrét szerzői jogi oltalom alatt álló alkotással összefüggésben és valamely a törvényben nevesített felhasználási mód kapcsán valósulhat meg. Ezen felhasználási módok közül témánk szempontjából különösen a többszörözés illetőleg az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel releváns, hiszen a

40

fájlcserélő rendszerek működése ezen felhasználási formákat feltételezi, illetve követeli meg. Erre figyelemmel a továbbiakban kizárólag ezen felhasználási módokkal

összefüggésben,

illetve

az

üreskazetta

jogdíj

megfizetésének

elmulasztásával megvalósuló cselekmények büntetőjogi szempontú vizsgálatára kívánok szorítkozni. Az interneten hozzáférhető szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások puszta ténye egyértelmű és félreérthetetlen bizonyítéka annak, hogy az adott művekkel összefüggésben

felhasználásként

értékelendő

egyedi

lehívásra

történő

hozzáférhetővé tétel valósult meg. A hozzáférhetővé tételnek igen változatos formái alakultak ki a gyakorlatban, amelyek közül témánk szempontjából kizárólag a fájlcserélő rendszerek relevánsak.25 E rendszerek azért is kiemelt jelentőséggel bírnak, mert egyrészt ezek működése során valósul meg az internettel összefüggésben elkövetett szerzői jogsértések túlnyomó többsége, másrészt technikai sajátosságaik folytán párhuzamos felhasználásokat valósítanak meg. Ez utóbbi körülmény akként értendő, hogy a rendszerek tagjai egyidejűleg több, a szerzői jogi törvény értelmében felhasználásnak minőülő tevékenységet folytatnak, így többszöröznek és egyedi lehívásra hozzáférhetővé tételt végeznek. Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy e két felhasználási forma közül csak a többszörözés minősülhet szabad felhasználásnak, míg az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel esetében a szerzői jog jogosultjának hozzájárulása és - főszabályként – a jogdíjfizetés nélkülözhetetlen. A letöltésben megnyilvánuló többszörözés esetleges szabad felhasználáskénti értékelése – mint arra a későbbiekben rávilágítani igyekszem – kevéssé bír gyakorlati jelentőséggel, tekintettel arra, hogy a fájlcsere komplex folyamatában a többszörözés és az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel párhuzamosan zajló, egymástól 25

A fájlcserélő rendszereken kívül működő, tipikusan szerzői jogi oltalom alatt álló művekhez

való hozzáférést biztosító oldalak – mint például a „fizetős” ftp vagy direct download oldalak jogi megítélése egyszerűbbnek tűnik, hiszen ezek esetében nem egyenrangú felek közötti „fájlcsere” bonyolódik és a jogellenesen hozzáférhetővé tett alkotások letöltésének nem feltétele az egyidejű hozzáférhetővé tétel. A jogellenes forrásból történő másolatkészítés – alább kifejtett problémaköre azonban ezek kapcsán is felmerül.

41

elválaszthatatlan folyamatként jelentkezik. Ez azzal a következménnyel jár hogy a fájlcsere következtében szükségképpen több szerzői jog is sérül illetve több többféle vagyoni hátrány áll elő.

6.2.1.1. fájlecserélő rendszerek, generációk A fájlcserélő rendszerek igen gyors fejlődési folyamaton mentek keresztül az utóbbi években. A technológia alakításának mindig is egyik lényegi eleme volt, hogy a szerzői oltalom alatt álló alkotások megszerzését olyan módon tegyék lehetővé, amely a tevékenységgel szemben megfogalmazott jogi természetű kifogások kiüresítésére nyújthat alapot.26 Ezek a törekvések azonban sorra kudarcot vallani látszanak a szerzői jogi jogosultak és a jogvédők ellenlépéseivel szemben. Folyamatos háborús helyzetről beszélhetünk tehát, ahol az egyik fronton a bevételeikért aggódó jogosultak, a másikon pedig - leggyakrabban az információszabadság jelszavát zászlajukra tűző – fájlcserélők törnek lándzsát. Elöljárójában tisztázni kell, hogy nem minden fel- és letöltés, illetve nem minden azonos felek közötti párhuzamos kommunikáció azonosítható a fájlcseréléssel.27 Ezért a dolgozat csak említés szintjén, az egyes felhasználási cselekmények kapcsán

ejt szót a letöltés lehetőségét nem egyenrangú felek

között biztosító hozzáférhetővé tételről, mint az un. Direct Download Link illetve a File Transfer Protocol szolgáltatásokról, amelyek esetében a hozzáférhetővé tétel, illetőleg a letöltés központi szerveren történik. Ezen rendszerek működése 26

Tipikusan ilyen hivatkozási pont volt például a rendszerek zárt jellege, amely – a vélemény

megfogalmazó szerint – kizárttá tette annak lehetőségét, hogy a hozzáférhetővé tett adatokhoz a nyilvánosság tagja hozzájussanak, továbbá a fájlok darabolása, amely azzal járt, hogy a felhasználók önmagukban értelmezhetetlen adatokat cseréltek egymás között, tehát – az érvelés szerint – szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásokat nem tettek hozzáférhetővé. 27

Mint arról korábban szó volt, témánk szempontjából releváns tevékenység nem is nevezhető a

szó szoros értelmében vett cserének, itt ugyanis nem a műpéldányok változatlan számát feltételező cseréről, hanem többszörözésről van szó.

42

során egyedi lehívásra történő jogellenes hozzáférhetővé tétel, illetve jogellenes forrásból történő másolatkészítés valósul meg, amely cselekmények részletes elemzésére a későbbiekben kívánok sort keríteni. Annyi azonban elöljárójában megjegyzendő, hogy a hozzáférhetővé tevő és a letöltést végző személye ezen felhasználási formáknál elválik egymástól, tehát a letöltést végző kizárólag többszörözést, a feltöltő kizárólag egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tételt valósít meg. Ezzel szemben a fájlcserélő rendszerek jelenleg elterjedt generációjában minden felhasználó egyidejűleg valósítja meg a két szerzői jogi szempontból releváns magatartást. Kizárandók a vizsgált fájlcserélők köréből azok az elsődlegesen chat jellegű adatforgalmazások, - mint például a Skype - amelyek egyenrangú felek között mennek ugyan végbe, de céljuk és eredményük nem szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások „cseréje”. Ezek az alkalmazások – bár adatok küldését és fogadását teszik lehetővé, - tipikusan nem kapcsolódnak szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásokhoz, és használatuk során nem valósul meg a szerzői jogi törvény fogalomrendszerében értékelhető felhasználói magatartás. Ami tehát ezt a cserét kizárja a Btk. 329/A. § körében való értékelhetőség köréből, az a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás hiánya.

A

témánk

szempontjából

releváns

fájlcserélő

rendszerek

egyes

generációinak ismertetése és a fájlcsere során megvalósuló cselekmények jogi minősítése különösen arra tekintettel fontos, hogy a rendszer folyamatos fejlődést mutat, amely mindig újabb és újabb kihívások elé állítja a jogalkalmazót. Mint az az eddig tárgyaltakból is egyértelműen kiviláglott, a dolgozat kizárólag a hazai szabályozást veszi górcső alá és tudatosan mellőzi a vonatkozó külföldi szabályok részletes ismertetését. Ennek oka, hogy a szerzői jogok védelmének rendkívül széles és változatos gyakorlata alakult ki az egyes országokban, amelyeknek kimerítő ismertetése meghaladja a tanulmány kereteit. Ezt az elvet követve kizárólag az egyes generációk rövid technológiai ismertetésére vállalkozom,

43

anélkül, hogy az azokkal kapcsolatos külföldi jogalkalmazási problémákat felvázolnám.

6.2.1.1.1. Első generációs fájlcserélő rendszerek Az első generációs fájlcserélő rendszerek esetében – mint például a Napster - egy központi szerver végezte a „forgalomirányító” munkát. Az egyes felhasználók a megosztani szánt adatokat számítógépük merevlemezének külön erre a célra kijelölt könyvtárába mentették. A megosztott könyvtár tartalmáról egy központi szerver tárolt információkat, és más felhasználó által eszközölt releváns keresés esetén megküldte a megfelelő elérési útvonalat, azonban a konkrét szerzői műveket nem tartalmazta.

első generációs fájlcserélő működése Bár a letöltés már a szervertől függetlenül történt az egyes felhasználók között, a rendszer centralizált volt, központi szerver irányította az adatforgalmat. E szerver nyilvánvalóan elsődleges szerepet töltött be, illetve a fájlcsere lebonyolításához elengedhetetlen volt, hiszen ez küldte meg az egyes felhasználóknak az általuk

44

keresett fájl elérési útvonalát (metaadatok). E rendszernek tagadhatatlan előnye volt, hogy a központi szerver egységesen tartalmazta a résztvevők által hozzáférhetővé tett alkotásokra vonatkozó valamennyi információt. Hátránya ugyanakkor szintén ezen sajátosságnak volt betudható, hiszen amennyiben az utolsó frissítést követően változás állott be a metaadatokban, vagy a hozzáférhetővé tétel a mű más általi letöltése közben megszűnt, az addig letöltött adatok veszendőbe mentek.

A második generáció megjelenésének irányába mutató változás volt e rendszerek működésében az un. Direct Connect szolgáltatás feltűnése. Ennek lényege, hogy – bár az adatforgalom ugyancsak központi szerverek (hubok) irányítása alatt zajlik, - ilyen szervert gyakorlatilag bárki üzembe állíthatott. A hubok rendszerint meghatározott, konkrét tartalom szerint specializálódtak, megkönnyítve ezáltal a keresett tartalom megtalálását. Jelentős hátrányként említhetjük ugyanakkor, hogy minden felhasználó korlátozott számú „folyosóval” (slott) rendelkezett, az egyes felhasználók által hozzáférhetővé tett adatokat letöltők száma pedig nem haladhatta meg a nyitott slotok számát.

6.2.1.1.2. Második generációs fájlcserélő rendszerek A második generáció sajátossága a decentralizáció volt, amelynek lényege, hogy a központi szerver feladatát az egyes felhasználók számítógépei vették át, bár a hatékonyabb működés érdekében un. supernode-ok, központi csomópontszerverek is üzemeltek. Ilyenek voltak például a KaZaA, a Grokster, a Gnutella vagy a Morpheus. A decentralizáció lényegesen stabilabbá tette a folyamatot és nagyobb adatforgalmat tett lehetővé. A rendszer belső ellenségeként megjelentek hamis (fake) fájlok a rendszerben, amelyek nem a címüknek megfelelő, vagy egyáltalán

nem

hasznosítható

adatokat

tartalmaztak.

Elterjedésükkel

párhuzamosan fokozódott az igény a hozzáférhetővé tett adatok megfelelőségének ellenőrzésére.

45

Egy 2006-ban folytatott nyomozás során a hazai nyomozó hatóság az egyik fájlcserélő felhasználóit „csere” közben igyekezett azonosítani illetve tetten érni. Ennek érdekében a kirendelt számítástechnikai szakértő hamis, fake adatokat tett hozzáférhetővé, így biztosítva a maga számára a letöltés lehetőségét. A bizonyítékok begyűjtése 90 másodpercig tűnt egyszerű feladatnak. Ennyi időre volt ugyanis szükség, hogy az erre hivatott felügyelők felismerjék a szakértő által hozzáférhetővé tett adatok értéktelenségét és kipenderítsék a csalót, aki a becsületes felhasználókat átejteni igyekezett.

Második generációs fájlcserélő működése Az első és a második generációs fájlcserélő rendszerek tehát mások által hozzáférhetővé tett adatok letöltését tették lehetővé, ugyanakkor nem tették kötelezővé a letöltött adatok egyidejű hozzáférhetővé tételét.28 Nem lehetett tehát bizonyíthatóan kizárni annak lehetőségét, hogy a rendszer egyes tagjai hozzáférhetővé tétel hiányában, kizárólag – szerzői és büntetőjogi szempontból kevésbé egyértelműen megítélhető – jogellenes forrásból történő másolatkészítést

28

A második generációs rendszerekben a letöltés befejezése után válhatott forrássá a letöltő, de ennek lehetőségét azonnal ki is zárhatta a teljes adattartalom megszerzésével egyidejűleg.

46

végeztek, így a büntetőjogi felelősség megállapítására is kisebb eséllyel kerülhetett sor. A forrás jogellenességének a másolatkészítés jogszerűségére gyakorolt hatása sokáig vitatott kérdés volt a jogalkalmazók körében és jelenleg is számos problémát vet fel.

6.2.1.1.3. Harmadik generációs fájlcserélő rendszerek A harmadik generáció megjelenését a BitTorrent technológia jelentette, amelynek jelentős újdonsága volt, hogy – bár a letölteni szánt adatok megtalálásában továbbra is tevékenykedett decentralizált szerver – a letöltés egyrészt már nem a teljes adatállományra, hanem annak egy-egy részére, szeletére vonatkozott, másrészt több forrásból is történhetett egyidejűleg.29

harmadik generációs fájlcserélő rendszer működése

29

Rendkívül fontos sajátosság, hogy a szeletekben történő letöltés folytán nem csak azok a

felhasználók végeztek hozzáférhetővé tételt, akik a megosztott mű egészével rendelkeztek (seeder), hanem mindenki, aki a mű letöltését megkezdte, de még nem fejezte be (leecher).

47

Fontos, a tevékenység jogi megítélése szempontjából is jelentős újdonság volt a „tit-for-tat” elv kialakulása, amelynek értelmében a letöltésnek nélkülözhetetlen előfeltétele a letöltött adatok azonnali, egyidejű hozzáférhetővé tétele. Ez egyúttal a fake fájlok elleni közdelem hatékony eszközének is bizonyult, hiszen a felhasználók jelentős része olyan adatokat tett hozzáférhetővé, amelyre maga is igényt tartott. A viszonosságot nem pusztán a betyárbecsület garantálta. A megosztás korlátozása vagy kizárása a rendszerből történő kizárást vonhatta maga után. Mindezen

változások

az

adatforgalom

ugrásszerű

növekedését

eredményezték, hiszen minden egyes letöltés új hozzáférhetővé tételt valósított meg, a rendszer tehát önmagát generálta. A hatékonyságnövekedést eredményező hozzáférhetővé tétel ugyanakkor kizárta annak lehetőségét hogy a rendszer tagja tevékenységüket

a

magáncélú másolatkészítés

jogszerűségére

hivatkozva

folytathassák, hiszen itt már nem pusztán jogellenes forrásból történő másolatkészítésről, hanem egyidejűleg egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tételről beszélhetünk, amely utóbbi nyilvánvalóan kívül esik az engedély és díjmentes szabad felhasználás esetkörén. Új fegyvernek látszott viszont a megosztók kezében az a tény, hogy nem teljes adatállományok, hanem önmagukban értelmezhetetlen adatok cseréjére került sor. Viták természetesen ez utóbbi érv mentén is szép számmal akadtak, különös tekintettel arra tényre, hogy a szerzői jogi törvény felhasználás alatt nem kizárólag a mű egészének, hanem valamely azonosítható részének a felhasználását is érti. Mint látható, a fejlődés a teljes decentralizáció irányába halad. Ennek célja és következménye, hogy az egyes részfeladatok megosztása és a központi vagy relatív központi szerver kiiktatása révén az egyes részcselekmények miatti felelősség is egyre viszonylagosabbá válik. Egyetlen szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás letöltése adott esetben több száz, vagy több ezer felhasználó aktív, hozzáférhetővé tételben megnyilvánuló cselekvőségét feltételezi, amely a felelősség kérdését legalább is jelentősen megnehezíti. A helyezet csupán abból a szempontból

egyszerűsödött,

-

már

amennyiben

ezt

egyszerűsödésnek

48

nevezhetjük, - hogy valamennyi letöltést végző felhasználó szükségképpen hozzáférhetővé tételt is végez, amely cselekmény a szerzői jog jogosultja hozzájárulásának hiányában akkor is jogellenessé teszi a magatartást, ha a jogellenes forrásból történő magáncélú másolatkészítés jogszerűségét reális lehetőségként kezeljük. A harmadik generáció működési elvei kapcsán válik megkerülhetetlenné az – a későbbiekben kifejtendő – kérdés, hogy a fájlcserét az egyes felhasználók egyedi cselekményeként, vagy tömegjelenségként indokolt-e értékelnünk. Egyetlen mű letöltése egyedi jelenségnek tűnhet a letöltést végző szemszögéből, ugyanakkor – adott esetben – tömeges hozzáférhetővé tétel árán valósul meg.

Az ábrán látható kliens egyetlen letöltést végez, azonban 14 forrásból teszi ezt. Ezen források maguk is letöltést végeznek az egyidejű hozzáférhetővé tétellel egyidejűleg. A fájlcsere jogi megítélése kapcsán fontos megjegyeznünk, hogy a jogalkalmazó illetve bűnüldöző szervek – úgy a nemzetközi, mint a hazai keretek között – lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetnek a rendszerek üzemeltetőinek

49

üldözésére, mint az egyes felhasználók felelősségre vonására. Ez a látszólag lényegtelen körülmény akkor nyeri el valódi jelentőségét, ha figyelembe vesszük, hogy az üzemeltetők „csupán” azokat a technikai feltételeket teremtik meg, amelyek az egyes felhasználók közötti, tömeges méreteket öltő „cserét” lehetővé teszik. Madách szavaival:” Látád a hangyát s a méherajt. Ezer munkás jár dőrén össze-vissza, vakon cselekszik, téved, elbukik. De az egész, mint állandó egyén, együtleges szellemben él, cselekszik, kitűzött tervét bizton létesíti…”. A cél láthatólag nem az egyes felhasználók jogellenes cselekményének szankcionálása, annak ellenére, hogy ezen jogellenes cselekmények determinálják a rendszer egészét. A felhasználókkal szembeni passzivitás oka a bizonyossághoz közeli valószínűséggel a használat tömeges jellegére vezethető vissza, hiszen a jogalkalmazónak nem célja – és nem elhanyagolható mértékben gazdasági megfontolásokból soha nem is lesz célja – internethasználók széles táborát jellemző magatartások kriminalizálása. A jogellenes letöltést illetve fájlcserét végző egyéni felhasználók ilyetén törvényen felül helyezését számos, jogilag kevéssé indokolható megfontolás generálja, amelyekről a későbbiekben – a társadalomra veszélyesség és a látencia témaköre kapcsán - kívánok szót ejteni.

50

6.2.1.2. letöltés büntetőjogi megítélése A letöltésben megnyilvánuló cselekmény a szerzői jogi törvény fogalomkörében többszörözésként értékelendő. A törvény többszörözésként határozza meg a mű anyagi hordozón

való – közvetlen vagy közvetett –

rögzítését, bármilyen módon, akár véglegesen akár időlegese, valamint egy vagy több másolat készítését a rögzítésről. Közvetett többszörözésről akkor beszélhetünk, ha a többszörözés „nem magáról az eredeti műpéldányról, vagy akárcsak nem is műpéldányról”30 történik. A fájlcserélő rendszerek körében a többszörözés nyilvánvalóan digitális technikával történik.31 Ezzel összefüggésben rendkívül fontos rámutatni arra, hogy a szerzői jogi törvény 16. § (1) bekezdése szerint a szerzőt – illetőleg a szerzői jogi jogosultat – megillető kizárólagos felhasználási jog a mű egészének illetőleg valamely azonosítható részének felhasználására terjed ki. A rendszerek működésének jogszerűsége mellett lándzsát törő vélemények ugyanis gyakorta hivatkoznak arra, hogy a felhasználók kizárólag önmagukban értelmezhetetlen adattöredékeket töltenek le a rendszer más tagjaitól, illetőleg ilyen adatokat tesznek hozzáférhetővé.

E körben az

azonosíthatóság kérdése vet fel problémát, hiszen kétségtelen, hogy például egy digitális és a könnyebb kezelhetőség érdekében feldarabolt adatcsomagok formájában tárolt film – vagy más alkotás - egyes adatcsomagjai

kizárólag

elnevezésük alapján azonosíthatóak.32 Ha az elnevezés nem fedi a valós tartalmat az

önmagában

értelmezhetetlen

adatcsomag

a

tényleges

tartalom

megállapításához nehezen vezethet. 30

A szerzői jogi törvény magyarázata, szerk.: Gyertyánfy Péter, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti

Kiadó Kft., Budapest, 2000., 111.o. 31

Megjegyzendő, hogy a digitális többszörözés korlátlan számú, minőségromlás nélküli

másolatkészítés lehetőségével biztosítja. A digitális technika megjelenése előtt épp az tette problémamentesen alkalmazhatóvá a szabad felhasználás, illetőleg a magáncélú másolatkészítés szabályait, hogy a rendelkezésre álló technika eszközök kizárólag minőségromlással együtt járó, tehát véges számú másolatkészítésre adtak lehetőséget. A digitális másolás esetében a másolás forrásának minőségével tökéletesen egyező minőségű, korlátlan számú másolat készíthető. 32

Az egyes adatcsomagok kizárólag akkor válnak értelmezhetővé és tényleges tartalmuk szerint

vizsgálhatóvá, ha valamennyi adatcsomag rendelkezésre áll és azok összeillesztése megtörtént.

51

ZIP formátumban csomagolt file

darabolt file

Az esetek túlnyomó többségében ugyanakkor nem jut olyan jelentőséghez az azonosíthatóság kérdése, amely - a fájlcserélő rendszerek híveinek szándéka szerint – a cselekmény jogi minőségét érinthetné. Ennek oka, hogy a letöltés végső és tényleges célja nem adatdarabok megszerzése, hanem az egész mű digitalizált formában történő másolása. Hogy ez a végső cél szerinti cselekmény

52

önmagukban értelmezhetetlen adathalmazok megszerzése útján valósul meg, a cselekmény

megítélése

szempontjából

közömbösnek

látszik.

Emellett

a

gyakorlatban szinte kizárt, hogy az egyes adatcsomagok elnevezése ne fedné valós tartalmukat, hiszen ennek hiányában – nemcsak a jogalkalmazó de a fájlcserélő rendszerek tagjai számára is – lehetetlen lenne az adatok azonosítása és a végső cél szerinti adathalmaz valamennyi összetevőjének megszerzése. Megjegyzendő, hogy mivel a szerzői jogi törvény a felhasználás kapcsán nem a teljes műről, hanem annak azonosítható részéről beszél, az egyes részek többszörözése akkor is felhasználásként értékelendő, ha ezen részek önmagukban élvezhetetlenek.

De még ha hajlanánk is annak elfogadására, hogy az

önmagukban értelmezhetetlen, de azonosítható részek letöltése nem értékelhető befejezett cselekményként – amely a fentiek szerint kevéssé védhető álláspont – arra végkövetkeztetésre kell jutnunk, hogy az értelmezhetetlen részek letöltésével a felhasználó megkezdi a teljes mű letöltését, így cselekménye

a befejezett

cselekménnyel azonos módon fenyegetett kísérletként értékelendő. 33 Az azonosítható, de önmagukban értelmezhetetlen részek egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétele éppen úgy felhasználásként értékelendő, mint az ilyen adatok letöltéssel megvalósuló többszörözése. A hozzáférhetővé tett adatok jellege itt talán még kevésbé bír jelentőséggel, hiszen ez esetben a felhasználó elsődleges célja nem feltétlenül a teljes mű hozzáférhetővé tétele. Magára a hozzáférhetővé tételre az esetek jelentős részében kizárólag azért kerül sor, hogy az a letöltés lehetőségét biztosítsa. Ettől függetlenül, illetve ezzel együtt a hozzáférhetővé tétel akkor is szándékos és célzatos cselekményként ítélendő meg, ha az a többszörözés szükségszerű technikai velejárója. A szándékosság megállapíthatósága szempontjából közömbösnek tetszik, hogy az egyedi lehívásra

33

Btk. 16. § Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de

nem fejezi be. Btk. 17. § (1) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.

53

történő hozzáférhetővé tételt a megosztás vagy a letöltés lehetővé tételének szándéka motiválja. Mint arról korábban szó volt, a fájlcserélő rendszerek működése során a gyakorlatban a többszörözés és az egyedi lehívásra hozzáférhetővé tétel párhuzamosan valósul meg. Nem zárható ki ugyanakkor annak lehetősége, hogy a felhasználó kizárólag többszörözést végez. Ezen esetek száma gyakorlatilag elhanyagolható, hiszen a letöltött mű egyidejű hozzáférhetővé tételének hiánya a letöltés lehetőségének megszűnését eredményezheti. „Ezzel függ össze a Bit To rrent egy további fontos elve, mely szerint letölteni csak akkor lehet, ha az adott fájlt (a részadat megérkezését követően azonnal) meg is osztja a felhasználó („tit-for-tat” elv). Ezt a feltételt a korábbi generációkhoz képest sokkal hatékonyabban lehet ellenőrizni, leginkább a közösségi oldalak segítségével. Ezen zárt rendszerekből ugyanis a tartósan alacsony megosztási ráta esetén a tagot az adminisztrátorok kizárhatják.”34

34

Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle 114. évfolyam 3. szám, 17.o.

54

Ezzel a ténnyel együtt ugyanakkor - a cselekmény átfogó jogi megítéléséhez - nélkülözhetetlen a többszörözés önálló cselekményként történő vizsgálata. Önmagában a „fáljcsere”35 folyamán megvalósuló letöltés – az egyidejű hozzáférhetővé tétel figyelmen kívül hagyásával - többszörözésként értékelhető, s mint ilyen a szerzői jogi törvény 35. § (1) bekezdésében meghatározott szabad felhasználás körébe tartozónak is minősülhet, ha nem sérelmes a mű rendes felhasználására, indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá ha megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a rendeltetésével össze nem egyeztethető célra. Ez utóbbi körülmények megléte vagy hiánya egyedi megítélés kérdése, azonban annyi minden bizonnyal elmondható, hogy önmagában a többszörözés nem feltétlenül esik kívül a szabad felhasználás esetkörén. Nem állítható ugyanis általános érvénnyel, hogy az ilyen típusú felhasználás

egyértelműen

sérelmes

lenne

a

szerző

jogos

érdekeire,

tisztességtelen, vagy a szabad felhasználás rendeltetésével egyértelműen ellentétes lenne. Ami a cselekmény jogszerűségének kérdése kapcsán kiemelt jelentőséggel bír, az a forrás jogellenességének kérdése lesz, amellyel részletesebben a Szerzői Jogi Szakértői Testület e vonatkozásban kifejtett álláspontjának ismertetése kapcsán kívánok foglalkozni. Elöljárójában azonban megjegyzendő, hogy a Testület – utóbb tárgyalandó – véleménye szerint a szabad felhasználás feltételeinek egyébként mindenben megfelelő, jogellenes forrásból történő másolatkészítést éppen a forrás jogellenességének ténye zárja ki a szabad

35

Mint az a Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 07/08/1. számú szakértői véleményéből

kitűnik, sem a „fájlcsere”, sem pedig a megosztás kifejezések nem alkalmasak a vizsgált felhasználás során végbemenő folyamat lényegének megragadására, hiszen ezek a megjelölések nem juttatják kifejezésre azt a lényegi körülményt, hogy a fájlcsere során illetve eredményeképpen tömeges többszörözésre kerül sor.

55

felhasználás köréből annak ellenére, hogy a forrás jogszerűségének követelményét a hatályos jogszabályok kifejezetten nem írják elő.36 A kérdés lényege tehát az, hogy minősülhet-e engedély és díjmentes szabad

felhasználásnak

az

interneten

hozzáférhetővé

tett

alkotások

–

hozzáférhetővé tétel nélküli - magáncélú többszörözése, ha maga a forrás, tehát a másolás alapjául szolgáló műpéldány hozzáférhetővé tételére a szerzői jogi törvény vonatkozó szabályainak megsértésével került sor. A kérdést tovább árnyalja az a tény, hogy a jogalkalmazó nem elégedhet meg pusztán annak vizsgálatával, hogy a forrás maga jogellenes-e vagy sem, hanem vizsgálni kénytelen a felhasználó tudattartalmát is, tehát azt, hogy a másolatot készítő tudomással bír-e, - vagy adott esetben tudomással kell-e bírnia arról, hogy a másolat alapjául szolgáló forrás jogellenes. A letöltés jogi megítélése kapcsán a felhasználó tudattartalma már csak azért is rendkívüli fontossággal bír, mert a tét nem kisebb, mint az esetleges büntetőjogi felelősség kérdése. A nemo plus iuris jogelv következetes és kizárólagos alkalmazásával arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés szükségképpen és minden esetben jogellenes, tekintete nélkül arra, hogy annak a szabad felhasználás kritériumrendszerébe való ütközés egyébként nem állapítható meg. Ez esetben a forrás jogellenességének vonatkozásában esetlegesen fennálló tévedés lesz (lehet) az a körülmény, amely a cselekmény büntetlenségét eredményezi. A Btk. 27. § (1) bekezdése szerint ugyanis nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.37 Ha tehát a 36

A gondolatrendszer alapját a nemo plus iuris elv képzi, amelynek értelmében jogszerű

magatartás – tehát engedély és jogdíjfizetési kötelezettség nélküli szabad felhasználás nem képzelhető el jogellenes forrás felhasználásával. 37

A tévedés témánk szempontjából releváns további kérdéseivel a későbbiekben kívánok

foglalkozni.

56

másolatkészítésre jogellenes forrás felhasználásával kerül sor, de a többszörözést végző a forrás jogellenességével bizonyíthatóan nem volt tisztában, csupán a büntethetőség kizártságáról, de nem bűncselekmény hiányáról beszélhetünk. A Szerzői Jogi Szakértői Testület e vonatkozásban kifejtett álláspontja ugyanakkor arra enged következtetni, hogy nem zárható ki a szabad felhasználás esetkörei közül a jogellenes forrásból történő többszörözés, ha az elkövető nem tudja, illetve az adott helyzetben elvárható gondosság mellett nem kellene tudnia, hogy a másolás illegális forrásból történik. Ez a tévedés tehát nem büntetlenség hiányát eredményezi, hanem a bűncselekmény megállapíthatóságát teszi kizárttá. Ha ugyanis a többszörözés – a forrás jogellenessége ismeretének hiányában szabad felhasználásként minősül, annak kapcsán szerzői jogsértés, illetve – tényállási elem hiányában - bűncselekmény megállapítására nem kerülhet sor.

A tárgyalt jogelv szerint jogot jogtalanra nem lehet alapítani. Ha tehát a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás hozzáférhetővé tételére a szerző engedélyének, illetve jogdíjfizetés hiányában került sor, az annak felhasználásával végzett többszörözés nem tekinthető jogszerűnek. Elképzelhető

azonban

olyan

tényállás,

ahol

az

említett

jogelv

maradéktalan alkalmazása kétséges jogi helyzetet eredményez. A Legfelsőbb Bíróság EBH2006.1494. számú határozata szerint nem követi el a szerzői és szomszédos jogok megsértését az, aki olyan hanganyagokat tartalmazó CD lemezeket vásárol saját célra, amelyek után nem fizettek szerzői jogdíjat. Az alapul szolgáló tényállás szerint a terhelt ismeretlen személytől, darabonként 500.forintos áron,

szerzői jogi oltalom alatt álló hangfelvételekről jogellenesen

készített másolatokat tartalmazó CD lemezeket vásárol, amelyek tartalmával, illetve ezen tartalom jogellenes létrejöttének tényével tisztában volt. A terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító ügydöntő határozat indokolása szerint a terhelt azzal a magatartásával, hogy általa is tudottan hamisított, azaz olyan módon hamisított CD lemezeket vásárolt, amelyért nem fizették meg a jogdíjat,

57

elkövette a szerzői és szomszédos jogok megsértésének vétségét. A másodfokú bíróság megállapítása szerint a bűncselekmény megvalósulása szempontjából közömbös, hogy a terhelt az általa vásárolt lemezeket egyedül, vagy mással kívánta utóbb meghallgatni, a jogdíjfizetés hiányában létrejött másolatokat tartalmazó adathordozók megszerzésével a Btk. 329/A. § (1) bekezdésében meghatározott valamennyi tényállási elem megvalósult. A Legfelsőbb Bíróság az ügyben lefolytatott felülvizsgálati eljárás során több vonatkozásban sem osztotta a másodfokú bíróság álláspontját; döntésének alapját az a megfontolás képzi, hogy a terhelt nem tanúsított olyan magatartást, amely

jogdíjfizetési

kötelezettséggel

járó

felhasználásnak

minősülne,

következésképpen cselekménye nem sérti az alkotások szerzőinek jogait. A díjfizetés elmaradása – amely egyéb iránt a BH2002. 301. számú eseti döntés alapján a bűncselekmény elkövetési magatartásaként értékelendő – nem alapozhatja meg a terhelt büntetőjogi felelősségét, hiszen a díjfizetési kötelezettség

nem az eljárás alá vontat, hanem a másolatok készítőjét és

terjesztőjét terhelte. Mint arra a határozat indokolása rámutat, az elkövetéskor hatályos szerzői jogi törvény vonatkozó rendelkezései szerint felhasználás alatt a többszörözés, a terjesztés, a nyilvános előadás, a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként, a sugárzott mű továbbközvetítése, az átdolgozás, valamint a kiállítás minősül. Ebből következően a műpéldány puszta megszerzése nem tekinthető felhasználásnak s így nem is sérti az alkotás szerzőjének a jogát. A terhelt részéről a haszonszerzési célzat vagy vagyoni hátrány okozása is hiányzik. A cselekmény megítélése kapcsán nincs jelentősége annak, hogy a megszerzett másolatok jogellenesen vagy jogszerűen állottak-e elő, illetve, hogy azok forgalmazására jogszerűen került-e sor. 38 38

A határozat indokolásában kifejtettek kapcsán szükséges megjegyezni, hogy a jogsértéssel

előállott műpéldány puszta birtoklása is sérelmes a szerzői kizárólagos jogaira, ha az kereskedelmi céllal történik. Az Szjt. 23. § (1) bekezdése szerint a szerző kizárólagos joga, hogy a művet

58

A Legfelsőbb Bíróság a EBH2006.1494. számú döntésében a terheltet az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette és a terhelttől lefoglalt CD lemezek kiadásáról rendelkezett. Ez utóbbi döntés sajátos kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy önmagában az a körülmény, hogy a terhelt az általa megszerzett másolatok birtoklásával bűncselekményt nem követett el, s így a nyomozás során lefoglalt példányok lefoglalásának megszüntetésére került sor – jelentéktelenné teszi-e azt a tényt, hogy a másolatok jogellenesen állottak elő. A másolatok jogellenességének tényét a bíróság nem vitatta az eljárás során. Az sem kérdéses, hogy az értékesítés céljával jogellenesen előállott másolatok tulajdonjogának átruházására a terjesztés kizárólagos jogának megsértésével, haszonszerzési végett került sor. Mindezek alapján viszont megállapítható, hogy a másolatok bűncselekmény elkövetése útján állottak elő, amely körülmény a Btk. 77. §-ában meghatározott kényszerintézkedés alkalmazását indokolná, akár a többszörözés, akár a terjesztés jogának sérelmével megvalósult bűncselekményt vesszük alapul. Az a körülmény, hogy mindezek ellenére a lefoglalt adathordozók kiadására került sor, arra enged következtetni, hogy a terhelt a tőle lefoglalt terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással. Terjesztésnek minősül – többek között – a műpéldány tulajdonjogának átruházása. A (2) bekezdés II. fordulata szerint a terjesztés jogának megsértését jelenti a mű jogsértéssel előállott példányának kereskedelmi céllal történő birtoklása is, ha a birtokos tudja vagy neki az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a példány jogsértéssel állott elő. Amennyiben tehát a vizsgált esetben a terhelt nem kizárólag magáncélú felhasználás szándékával vásárolta volna a jogellenes másolatokat tartalmazó adathordozókat, hanem a kereskedelmi célzat is megállapítható lenne, a másolatok puszta birtoklása is megalapozná büntetőjogi felelősségét, hiszen a terjesztés kizárólagos joga sérelmet szenved. Ilyen esetben nem bír különösebb jelentőséggel, hogy a jogsérelem folytán milyen összegű vagyoni hátrány következett be, hiszen a cselekmény elkövetése - a kereskedelmi jellegből adódóan – haszonszerzési célzattal történik, amely körülmény - a szerzői jogi jogsértés megvalósulására is figyelemmel - a büntetőjog felelősséget vagyoni hátrány megállapításának hiányában is megalapozza.

59

másolatok tulajdonjogát jogszerűen megszerezte, ezért azokat – az eljárás vonatkozásában, bűncselekmény hiányában történő megszüntetésére figyelemmel – részére kellett kiadni. Ha a jogellenes másolatokat birtoklása nem sért szerzői jogot, akkor a jogszerűen birtokolt példányok utóbbi szabad felhasználása sem zárható ki jogszerűen. Ennek körében a jogszerű birtokos a műről engedély és díjmenetesen másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, nem sérelmes a mű rendes felhasználására, indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra. Az ilyen magáncélú másolatok ugyanakkor – a Legfelsőbb Bíróság által megállapítottan jogellenesen létrejött másolatokról készülnek, tehát nyilvánvalóan jogellenes forrásból származnak. E gondolatmenet a nemo plus iuris

elv maradéktalan

alkalmazhatóságával összefüggésben - megítélésem szerint – ésszerű aggályokat vet fel. A Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 17/2006. számú, a jogellenes forrásból történő másolás kérdését taglaló véleménye szerint : „… a jogellenes forrásból történő magáncélú másolás megengedése – akár kivétel (szabad felhasználás) akár (jogdíjigényre való) korlátozás formájában – ellentétben állna a „háromlépcsős teszt” mindhárom lépcsőjével.” Mindezek alapján – különös tekintettel a Legfelsőbb Bíróság döntéséből levonható következtetésekre - az a ténymegállapítás tűnik helytállónak, hogy a jogellenes forrásból történő másolás nem általánosságban és nem feltétlenül esik kívül a szabad felhasználás körén, tehát nem szükségképpen jogellenes. A jogellenes forrásból történő másolás megítélésénél véleményem szerint nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy a forrás jogellenessége mennyire nyilvánvaló a másolatkészítő számára. Ez a probléma különösen olyan esetekben merülhet fel, ahol a másolást végző díjat fizet a letöltés lehetőségének

60

fejében. Kérdéses, hogy nyilvánvaló-e a szolgáltatás

igénybevételének

jogellenessége, ha azért a kereskedelmi televíziók által szabott előfizetési díjjal nagyságrendileg megegyező összeg megfizetésére kerül sor. Véleményem szerint nem feltétlenül. Kinek jutna eszébe azon töprengeni, hogy az általa előfizetett televíziós csatorna vajon jogszerűen sugározza-e műsorát vagy sem. Nem állítható, hogy az Internet-felhasználóktól elvárható magatartás a forrás jogszerűségének maradéktalan ellenőrzése, különösen, ha ellenérték fejében veszik igénybe a szolgáltatást. A felvetés persze álságosnak tűnhet. Nyilvánvaló, hogy az internet által lehetővé tett felhasználási formák mennyiségi és minőségi jellemzőiktől függően meghaladhatják a három lépcsős tesztnek való megfelelés határát, ugyanakkor – véleményem szerint – minden esetben egyedileg indokolt vizsgálni, hogy az adott felhasználás

milyen fokban sérelmes a mű rendes

felhasználására, mennyiben károsítja a szerző jogos érdekeit és mennyire nevezhető tisztességesnek. E szempontok értékelésekor nem hagyható figyelmen kívül az az egyre markánsabban megjelenő álláspont, amely szerint a fájlcserélő rendszerek működése sok esetben nem hogy hátrányosan hatást gyakorolna egyes jogosultakra, de számukra kedvezőbb helyzetet eredményez. Több statisztikai elemzés ugyanis arra enged következtetni, hogy az interneten hozzáférhető művek „rendes” kereskedelmi forgalma a hozzáférhetővé tételt követően pozitív irányú változást mutat. Felmerül a kérdés, hogy egy szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás jogellenes hozzáférhetővé tétele miként ítélendő meg, ha annak folytán nem hogy vagyoni hátrány nem éri a forgalmazásra jogosultat, de előnyre tesz szert. Az engedély nélküli egyedi lehívásra hozzáférhetővé tétel nyilvánvalóan jogellenes, azonban a vagyoni hátrány megítélése kapcsán már árnyaltabb a helyzet. A felhasználás után járó jogdíj megfizetésének elmaradásával természetesen vagyoni hátrány éri a forgalmazásra jogosultat, azonban a hozzáférhetővé tétellel adott esetben bekövetkező előny számszerűségét tekintve többszöröse lehet ennek a hátránynak.39 A büntető jogalkalmazó természetesen nincs abban a helyzetben, 39

Az interneten, illetőleg a fájlcserélő rendszerekben a premier- , illetve mozijogos filmekről

készített másolatok első alkalommal rendszerint un. „CAM” formában jelennek meg. Ezek a másolatok tipikusan kézi kamerával, moziban készített felvételek, amelyek minőségüket illetően meg sem közelítik a kereskedelmi forgalomban utóbb megvásárolható műpéldányokat. A „CAM”

61

hogy egy jogellenes hozzáférhetővé tétel valamennyi gazdasági vonatkozását, így adott esetben pozitív vagyoni következményét - vizsgálni és tisztázni tudja, pedig ezen körülmények – ha a hozzáférhetővé tétel jogellenességének kérdésében nem is bírnak relevanciával – a vagyoni hátrány bekövetkezése szempontjából jelentőséggel bírhatnak. Az a kérdés, hogy a forrás jogellenessége mennyire nyilvánvaló a letöltést végző számára, viszonylag egyszerűen feloldhatónak tűnik azzal – a Szakértői Testület által is hivatkozott – kijelentéssel, hogy ezen esetkör vizsgálata szerzői jogi szempontból szükségtelennek nevezhető, hiszen a tévedés, mint a büntetőjogi felelősséget kizáró ok egy csapásra feloldja a parttalan vitát. Ha tehát a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megalapozott következtetés vonható le arra nézvést, hogy az internetről jogellenesen hozzáférhetővé tett adattartalmat letöltő felhasználó a hozzáférhetővé tétel jogellenességével nem volt tisztában, büntetőjogi felelősségének megállapítására nem kerülhet sor. Ez az egyszerűnek látszó megoldás elfogadható ugyan elméleti síkon, gyakorlati alkalmazása azonban több problémát is felvet. Ezek közül az egyik legjelentősebb ahhoz a több hazai jogvédő szervezet által is hangoztatott határozott állásponthoz köthető, miszerint bizonyos típusú forrás – tipikusan a fájlcserélő rendszerek – esetében a jogellenesség ténye szükségképpen nyilvánvaló a felhasználó számára, így annak tekintetében fel sem merülhet a tévedés lehetősége. Kérdéses ugyanakkor, hogy mennyire szerencsés vagy célravezető dolog ilyen kollektív tudat létét feltételezni az internet-használók részéről, különös tekintettel arra, hogy a hazai jogirodalomban egymással szöges ellentétben álló álláspontok alakultak ki és juthattak a felhasználók tudomására. Így például ha a másolat és a jogszerűen kiadott példányok minősége közti óriási különbség miatt az ilyen felvételek hozzáférhetővé tétele az esetek jelentős részében nem gyakorol hátrányos hatást a mű kereskedelmi forgalmára, sőt pozitív irányba befolyásolja azt. Az interneten történő, - akár jogellenes - hozzáférhetővé tétel hasznaként szokás még hivatkozni – egyebek mellett – a hozzáférhetővé tétellel megvalósuló széles körű publicitásra, amely igen hatékony promóciós eszközként fogható fel.

62

letöltés jogszerűsége tekintetében döntésképtelen felhasználó kezébe veszi a Gyakorlati útmutató a szerzői joghoz című, méltán autentikus forrásnak tekinthető jogi szakkönyvet, annak 40. oldalán egyértelmű választ talál. Eszerint: „ … nem feltétele e szabad felhasználásnak, hogy a másolatkészítés forrása maga jogszerű legyen…. ugyanígy jogszerű – és ezt talán többen nem tudják – az internetre jogsértő módon feltöltött zenefájlok magáncélú letöltése is.” Valószínűsíthetjük, hogy a jogban járatlan felhasználók nem tulajdonítanak olyan jelentőséget a kérdésnek, hogy a gyakorlati útmutató cáfolatát ernyedetlen szorgalommal kutassák a Szerzői Jogi Szakértői Testület véleményei között. Ha tehát

-

véleményem szerint kevéssé elfogadható módon - mindenfajta bizonyítás nélkül, megdönthetetlen vélelemként állítjuk is a forrás jogellenességének ismeretét, a jogellenes forrásból történő letöltés jogellenességének kérdésében fennálló tévedés lehetősége nem zárható ki, sőt a fentiek szerint okkal valószínűsíthető. A felhasználó tehát adott esetben nem lehet aggálytalanul biztos sem abban, hogy a letölteni szándékolt művet kétségtelenül jogellenesen tették hozzáférhetővé, sem pedig abban, hogy a valószínűsíthetően jogellenesen hozzáférhetővé tett alkotás letöltése kiállja-e a jogszerűség próbáját. Annyi minden esetre leszögezhető, hogy a cselekmény jogellenességének általános ismeretére vonatkozó feltételezés – a fentiek szerint - legalább is vitatható. A szabad felhasználás általános szabályai szerint a felhasználás – így a másolatkészítés is – a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezése alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményének és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra. Ezen feltételek megvalósulása kizárólag az egyes konkrét esetek összes körülményeinek vizsgálata és értékelése alapján állapítható meg, viszont álláspontom szerint fennállásukat a másolat forrásának jogellenessége nem zárja és nem zárhatja ki feltétlenül. A szabad felhasználás feltételei megvalósulásának vizsgálata során nem hagyhatóak figyelmen kívül, hogy a másolatkészítésre milyen gyakorisággal, milyen példányszámban, milyen jellegű művek felhasználásával, milyen célból

63

etc. került sor. E részletek nem kendőzhetőek el azzal a felkiáltással, hogy a jogellenes másolás tömegjelenség, ezért sérelmes a mű rendes felhasználására, indokolatlanul károsítja a szerző érdekeit és tisztességtelen.40 A Szerzői Jogi Szakértői Testület e vonatkozásban kifejtett véleményeiben megfogalmazott általánosítások és kategorizálások nem nyújthatnak kizárólagos és szilárd alapot az egyes cselekmények büntetőjogi megítéléséhez, már csak azért sem, mert a fájlcserével mint tömegjelenséggel és nem az egyes felhasználók egyedi konkrét cselekményeivel foglalkoznak. Felmerül a kérdés, hogy mennyivel inkább felel meg a három lépcsős teszt kritériumrendszerének annak a cselekménye, aki a könyvtárból kikölcsönzött műpéldányokról készít magáncélú másolatokat, mint aki az interneten hozzáférhetővé tett alkotások felhasználásával teszi ugyanezt. A könyvtári műpéldányok másolása épp úgy sérelmes lehet a mű rendes felhasználására és indokolatlanul károsíthatja a szerző jogos érdekeit, illetve ellentétben állhat a tisztesség követelményével, ahogy az interneten jogellenesen hozzáférhetővé tett alkotások másolása. Ahogy jogszerű forrás esetén sem valósulnak meg feltétlenül a szabad felhasználás feltételei, ugyanúgy a jogellenes forrás felhasználása kapcsán sem állítható kétséget kizáróan, hogy a másolatkészítés – tekintet nélkül a forrás jogellenességére – szükségképpen a három lépcsős tesztbe ütközik. E gondolatrendszer ismételten arra a konklúzióra vezet, hogy az interneten hozzáférhetővé tett alkotások letöltésének jogellenességét nem pusztán és nem első sorban a forrás jogellenessége generálja. Ha adott eset összes körülményeinek alapos vizsgálata alapján arra következtetésre is kellene jutnunk, hogy a konkrét, jogellenes forrásból történt másolatkészítés nem felel meg az Szjt. 33. §-ában meghatározott feltételeknek, ezért – a Szerzői Jogi Szakértői Testület véleményében foglaltak szerint

-

szerzői jogi jogsértést valósít meg, még nem feltétlenül beszélhetünk büntetőjogi 40

A cselekmény tömegjelenség jellegéből levonható következtetésekkel a későbbiekben kívánok

foglalkozni.

64

felelősség fennállásáról. Mint arra a fentiekben rávilágítani igyekeztem, akár a hozzáférhetővé

tétel

jogszerűsége,

akár

a

cselekmény

jogi

megítélése

vonatkozásában fennálló tévedés a büntetőjogi felelősség megállapításának lehetőségét kizárja. A szabad felhasználás feltételeinek egyébként megfelelő cselekmény bűncselekményi minősítéséhez – a fentiek szerint - nélkülözhetetlen annak bizonyítása, hogy a jogellenes forrásból másolást végző mind a jogellenes hozzáférhetővé tétel tényével, mind pedig az ilyen forrásból történő másolatkészítés jogellenességének tényével tisztában volt a másolatkészítés során. Ezen körülmények bizonyítása rendkívüli nehézségekkel jár, különösen akkor, ha a nyomozó hatóságnak egy lefoglalt adathordozó tartalma alapján kell a cselekményt megítélnie. Az adathordozó tartalma alapján szükségképpen csak annyi állapítható meg, hogy az tartalmaz-e szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásokat vagy sem.41 A szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásról készült másolatok létrejöttének jogszerűsége vagy jogellenessége kérdésében az adathordozó tartalma alapján nem lehet állást foglalni. Ehhez nélkülözhetetlen a másolatot készítő személy tanúkénti – adott esetben gyanúsítotti - kihallgatása, illetőleg az eset további körülményeinek tisztázása. E bizonyítási nehézség egyszerűen feloldhatónak tűnik, ha a nyomozó hatóság dinamikájában vizsgálja és dokumentálja a másolatkészítés folyamatát. Ez a fájlcserélő rendszerek esetében egyszerű feladatnak ígérkezik, hiszen nincs más feladat, mint egy konkrét szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás letöltésének megkezdése. A folyamat során a kliensprogram egyértelmű adatokat szolgáltat azon felhasználókról, akik az adott műről másolatot készítenek.42 Ezen bizonyítási eljárás azonban – amellett, hogy a felhasználók rendkívül nagy számára figyelemmel kilátástalan feladatnak mutatkozik – csak a felhasznált internetelérési pont azonosításához nyújt elegendő alapot, a felhasználó személyének azonosításához nem. Ezért - már ha a jogellene többszörözés miatt büntetőeljárás 41

Bármely adathordozón tárolt alkotás természetszerűleg kizárólag másolatként gondolható el,

ezért a másolati minőség nem lehet a jogszerűség vagy a jogellenesség fokmérője. 42

Mint arra a későbbiekben rávilágítani igyekszem, a másolatkészítés mint önálló cselekmény

gyakorlatilag kizárt, a letöltéssel szükségszerűen együtt jár az egyidejű hozzáférhetővé tétel.

65

megindítására egyáltalán sor kerül, - kézenfekvő védekezésként adódik azon hivatkozás, hogy a háztartásban üzemeltetett és a letöltéshez eszközül használt számítógépet család több tagja használja, akik nyilvánvalóan nem kötelezhetőek arra, hogy egymásra terhelő vallomást tegyenek. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fent vázolt eljárás kizárólag azon gyanú alátámasztásához elegendő, hogy a többszörözés jogellenes forrásból történik, azonban nem nyújt alapot annak megállapításához, hogy a letöltést végző a forrás, illetőleg a cselekmény jogellenességének tényével tisztában van-e. Merőben hipotetikus, de a cselekménysor jogi megítélése kapcsán igen sajátos következtetések levonására alapot nyújtó elgondolás, hogy hogyan minősíthető a letöltés, ha az e tevékenységet végző jogdíjat fizet(ne) a jogellenesen hozzáférhetővé tett alkotás letöltésének fejében.43 Ez esetben a szabad felhasználás feltételeinek való megfelelés a cselekmény megítélése kapcsán tökéletesen irreleváns, kizárólag a forrás jogellenességének kérdése kerül előtérbe. Ha a többszörözés az ennek fejében járó jogdíj megfizetése mellett történik, aggályosan állítható, hogy pusztán a forrás jogellenességének ténye jogszerűtlenné - még kevésbé bűncselekménnyé - tenné ezt a felhasználói magatartást.

6.2.1.3. feltöltés jogi megítélése Továbbra is szem előtt tartva azt a tényt, hogy a fájlcsere folyamatában a többszörözés és az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel egymástól el-nem választható tevékenységek, indokolt figyelmet fordítani a pusztán hozzáférhetővé tételben megnyilvánuló magatartások jogi megítélésére.

43

Ennek gyakorlati előfordulása nagy valószínűséggel kizárt ugyan, de nem elképzelhetetlen.

66

A „feltöltés” a szerzői jogi törvény 26. § (8) bekezdésében44 meghatározott egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tételként értelmezhető. A feltöltés kifejezés – a fájlcseréhez hasonlóan – nem juttatja kifejezésre a tevékenység valódi mibenlétét, hiszen nem arról van szó, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjai központi szerverre töltik fel a megosztani kívánt adatokat. A „feltöltő” csupán lehetővé teszi, hogy a személyi számítógépén digitalizált formában tárolt adatokról a rendszer más tagjai másolatot készítsenek. A magatartás felhasználásnak minősül, s mint ilyen, a szerző engedélyéhez kötött és – főszabályként - díjfizetési kötelezettséggel jár. Ezen felhasználási forma esetében a törvény - többszörözéstől eltérően – nem ad lehetőséget a szerző kizárólagos jogainak korlátozására, a szabad felhasználás lehetősége fel sem merül, így a cselekmény büntetőjogi megítélése is lényegesen egyszerűbb. Ha az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tételre a szerzői jog jogosultjának engedélye nélkül kerül sor, a szerzői jog sérelme nyilvánvalóan megvalósul. Ha ehhez vagyoni hátrány vagy haszonszerzési célzat is párosul, büntetőjogi felelősség megállapítására kerülhet sor.45 A feltöltő cselekvősége igen sajátosként jellemezhető. Történhet ugyanis egyrészről úgy, hogy a teljes művel rendelkező felhasználó mások számára hozzáférhetővé teszi az alkotást, másrészről úgy, hogy mások által hozzáférhetővé tett adatok letöltését megkezdi. A letöltést végző célja – az esetek túlnyomó többségében - nem a hozzáférhetővé tétel, hanem a mások által hozzáférhetővé tett alkotás többszörözése. Ennek a többszörözési cselekménynek ugyanakkor szükségszerű velejárója az egyidejű hozzáférhetővé tétel, amelyre viszont az elkövető szándéka már nem feltétlenül terjed ki, abba -

44

Szjt. 26. § (8) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy a művét – másként mint sugárzással

vagy a (7) bekezdésben szabályozott módon – a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. 45

Mint azt a letöltés jogi megítélése kapcsán kifejtettem, nincs jelentősége annak, hogy a

hozzáférhetővé tétel adott esetben nem az egész mű, hanem annak azonosítható részei vonatkozásában valósul meg, ez utóbbi éppen úgy felhasználásként értékelendő.

67

mint szükséges rosszba – egyszerűen belenyugszik. Ez a belenyugvás – véleményem szerint - okkal kelti az eshetőleges szándék gyanúját. A letöltéssel egyidejűleg megvalósuló hozzáférhetővé tétel tehát a letöltés olyan velejárója, amely eleve a letöltés lehetőségét teremti meg. „… bár egyesek nem látnak semmi kivetnivalót abban, ha valaki magának lement egy dalt az internetről (amivel általánosságban egyet is lehetne érteni), valójában figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy ezt követően maguk is feltöltőkké válnak.”46 E gondolatmenet ugyanakkor nem vezethet arra a téves következtetésre, hogy a leés feltöltést végző személy szándéka pusztán a letöltésre terjedt ki, hiszen a két folyamat elválaszthatatlansága a rendszer tagjai számára nyilvánvaló. Ez a tény viszont gyakorlatilag feleslegessé teszi annak vizsgálatát, hogy a letöltést végző a forrás

jogellenességével,

avagy

a

jogellenes

forrásból

történő

letöltés

jogellenességének tényével tisztában van-e, vagy sem. A lényeg az, hogy a feltöltés, tehát az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel tudatos. A tévedés lehetősége legfeljebb ezen felhasználási cselekmény jogszerűsége kapcsán állhat fenn,

azonban

a

letöltés

esetében

tapasztaltnál

lényegesen

csekélyebb

valószínűséggel. Míg ugyanis a letöltés kapcsán egymásnak szöges ellentétben álló vélekedések váltak köztudomásúvá, addig a feltöltés kapcsán ilyen bizonytalanságról nem beszélhetünk. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a cselekmény társadalomra veszélyesség tekintetében fennálló tévedés lehetősége – a cselekmény társadalmilag elfogadott és tömeges jelege folytán – nem zárható ki.47 E körülménnyel a társadalomra veszélyesség és látencia című fejezetben kívánok részletesebben foglalkozni. A hozzáférhetővé tett adatok jellegét illetően indokolt hivatkozni a többszörözés körében kifejtettekre, miszerint a hozzáférhetővé tett adatcsomagok önmagukban való értelmezhetetlensége nem bír relevanciával. Mint arról már szó 46

Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle 114. évfolyam 3. szám, 52.o. 47

Btk. 27. § (2) Nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a

társadalomra nem veszélye és erre a feltevésre alapos oka van.

68

volt, a felhasználásra vonatkozó kizárólagos jog nem csak az egész művet, hanem annak egyes azonosítható részeit is érinti, így a még teljes egészében le nem töltött alkotás már megszerzett részeinek engedély nélküli hozzáférhetővé tétele ugyanúgy jogsértő, mint a teljes mű hozzáférhetővé tétele. Indokolt itt hivatkozni az azonosíthatóság kérdésével összefüggésben korábban kifejtettekre, miszerint valószerűtlen, hogy az egyes letöltött és egyidejűleg hozzáférhetővé tett „szeletek” ne állnák ki az azonosíthatóság próbáját, hiszen ennek hiányában a letöltést végzőt képtelenné tennék valamennyi szelet megszerzésére. Összességében tehát elmondható, hogy az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel – akár önállóan, akár egyidejű többszörözéssel valósul meg, illetve függetlenül attól, hogy a teljes művet, vagy annak azonosítható részét érinti – a szerzői jogi jogosult engedélyének hiányában jogellenes, s mint ilyen, büntetőjogi felelősség alapját képezheti.

6.2.1.4. A fájlcsere komplex folyamata Mint arról már korábban több esetben szó volt, a jelenleg használatos fájlcserélő rendszerek működése során a többszörözés és a hozzáférhetővé tétel egymástól elválaszthatatlanul és egyidejűleg valósul meg. „A fájlcserét ugyanis sosem részelemeire bontva, statikusan, hanem csak egészében, dinamikájában kell nézni. Már az első- és második generációs programoknál is megjelent, a BitTorrent esetében pedig – a technológia jellegéből, valamint a közösségi oldalak

69

„etikájából” eredően – kifejezetten rögzült, hogy a felhasználók megosztani is kötelesek az általuk letöltött adatokat”48 Lényegében tehát két, a szerzői jogi törvényben nevesített felhasználási cselekmény történik egy időben, nevezetesen többszörözés és egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel. Ismeretes, hogy az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel a szerzői jog jogosultjának engedélye nélkül minden esetben szerzői jogsérelmet eredményez, a szabad felhasználás biztosította engedélymentesség lehetősége fel sem merül. Erre a tényre figyelemmel a fájlcsere mint komplex folyamat eleve nem lehet jogszerű. Ettől függetlenül érdemes külön figyelmet fordítani a folyamat során lezajló többszörözés jogi minőségére. A korábban tárgyaltak szerint a műről természetes személy magáncélra akkor készíthet másolatot a szerzői jog jogosultjának engedélye nélkül, ha ez jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, nem sérelmes a mű rendes felhasználására, indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a rendeltetésével össze nem egyeztethető célra. A fájlcsere folyamatában végbemenő többszörözésről okkal állítható, hogy nem felel meg ezen feltételek mindegyikének, annak ellenére, hogy természetes személy által, magáncélra történő másolatkészítésről beszélünk. A jövedelemszerzés illetve a jövedelemfokozás kapcsán elöljárójában eloszlatandó félreértés, hogy az e körben értékelhető jövedelem nem a másolt mű forgalmi értékében realizálódik. Így nem tekinthető jövedelemnek annak a kiadásnak

az

elmaradása,

amely

a

másolt

mű

eredeti

példányának

megvásárlásával állana elő. A szerzői jogi törvény 38. § (2) bekezdése szerint jövedelemfokozás célját szolgálja a felhasználás, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy pedig az üzlethelyiséget 48

Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle 114. évfolyam 3. szám, 52.o.

70

látogató

vendégek

vagy

más

fogyasztók

szórakozását

szolgálja.

Jövedelemszerzésnek minősül különösen a belépődíj szedése, akkor is, ha egyéb elnevezés alatt történik. Nyilvánvaló, hogy az effajta jövedelemszerzés illetve jövedelemfokozás a fájlcserének nem célja és nem is eredménye. Ezen feltétel hiánya tehát nem rekeszti a szabad felhasználás esetkörén kívülre a letöltést. A szerzői jogi törvény 33. § (2) bekezdéséhez49 fűzött magyarázat a rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmének objektív ismérveit nem határozza meg, csupán példaként említi a másolatok indokolatlanul nagy számát. A szabad felhasználás

körében

megvalósuló

többszörözés

bizonyos

mértékben

szükségképpen károsítja s szerző jogos érdekeit, hiszen – ingyenessége folytán bevételkiesést generál a szerzői jog jogosultjának oldalán. Szükségképpen a jogalkalmazó megítélésétől függ, hogy a felhasználás mikor lépi át a tisztesség határát, mikor eredményez indokolatlan érdeksérelmet, illetve mikor irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra. Mindezekkel együtt – illetve mindezektől függetlenül – a fájlcsere folyamatában végbemenő többszörözés jogszerűségének vagy jogellenességének kérdése teljes mértékben jelentőségét veszti, ha számba vesszük azt a tényt, hogy az egyidejűleg végbemenő egyedi lehívásra történő hozzáférésre figyelemmel a komplex folyamat nem minősülhet jogszerűnek, illetve büntetőjogi felelősség alapját képezheti. Indokolt ismét felidézni Mezei Péter szavait: „A fájlcserét ugyanis sosem részelemeire bontva, statikusan, hanem csak egészében, dinamikájában kell nézni.”50

49

Szjt. 33. (2) A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak

annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem egyeztethető célra. 50

Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle 114. évfolyam 3. szám, 52.o.

71

A komplex folyamat egye részcselekményeinek elemzése azonban mégsem tekinthető feleslegesnek, különösen, ha a rendbeliség illetőleg – az utóbb tárgyalandó – vagyoni hátrány kérdéskörét vesszük górcső alá. A fájlcsere folyamatában – már ha a jogellenes forrásból történő másolatkészítés jogellenességének tételét elfogadjuk, - egyidejűleg két kizárólagos vagyoni jog – a többszörözés és a hozzáférhetővé tétel joga sérül. Ez a tény arra enged következtetni, hogy – a terjesztés és a hozzáférhetővé tétel után járó jogdíjak megfizetésének hiányában – minden egyes fájlcsere két bűncselekményt valósít meg, tehát valóságos homogén alaki halmazat létesül. Mivel

két egymástól

különálló szerzői jog sérelme valósul meg egyidejűleg a cselekmény folytán, a valóságos alaki halmazat megállapíthatóságát sem az összeolvadás,

sem a

folytatólagosság törvényi egysége nem zárja ki. A gyakorlatban – már amennyiben a fájlcsere kapcsán egyáltalán sor kerül büntetőeljárás lefolytatásra – ezzel a körülménnyel nem igen bíbelődik a jogalkalmazó, leginkább azért, mert az esetleges halmazat megállapíthatósága szempontjából az említett alaki halmazat rendszerint nem bír jelentőséggel. A nyomozások során lefoglalt adathordozók ugyanis az esetek jelentős részében olyan nagy mennyiségben tartalmaznak büntetendő

módon

előállott

másolatokat,

hogy

–

már

amennyiben

a

hozzáférhetővé tétel ténye egyáltalán bizonyítható, - a valóságos homogén alaki halmazat a büntetés kiszabása körében nem bír jelentőséggel. Érdekes kérdés, hogy a valóságos homogén alaki halmazat megállapíthatóságát kizárhatja-e a folytatólagosság egysége, ha a hozzáférhetővé tételhez illetve a többszörözéshez fűződő kizárólagos jogok sérelmére nem rövid időközökben többször, hanem egyidejűleg kerül sor. Véleményem szerint nem, hiszen a folytatólagosság bizonyos időbeli eltérést feltételez az egyébként alaki halmazat megállapítását lehetővé tevő cselekmények között, míg a fájlcsere esetében a cselekmények szükségszerűen egyidejűleg valósulnak meg. A többszörözéssel egyidejűleg megvalósuló hozzáférhetővé tétel, egyfajta előkészületi magatartásnak tűnhet, hiszen az elkövető ezen cselekményével a rendszer más tagjai számára teszi lehetővé a jogellenes többszörözést, tehát a jogellenes forrásból történő másolatkészítés bűncselekményének elkövetéséhez

72

szükséges feltételeket biztosítja.

Ezt a megközelítést azonban tévesnek kell

ítélnünk, hiszen a hozzáférhetővé tétel abban az esetben is felhasználási cselekménynek minősül, ha a hozzáférhetővé tett adatot senki sem tölti le. A magatartás ilyetén értékelése egyébként is pusztán elméleti síkon nyer értelmet, mivel a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése körében a törvényalkotó az előkészületi cselekmény üldözését nem írja elő. A folytatólagosság megítélése különösebb problémát nem jelent a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése körében. A sértett „azonosságát” a vagyoni jogok fogják meghatározni, tehát amennyiben a jogellenes többszörözés illetve a hozzáférhetővé tétel azonos forgalmazásra jogosult jogait sérti, a folytatólagosság egysége gond nélkül megállapítható. Megjegyzendő, hogy a fájlcserélő kliens működése során egyidejűleg több alkotás letöltését és egyidejű hozzáférhetővé tételét is lehetővé teszi, sőt a gyakorlatban szinte kizárt, hogy a rendszer tagjai egyszerre kizárólag egy művet érintően végeznének „fájlcserét”. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a letöltéssel érintett művek számához és a forgalmazásra jogosult személyéhez igazodóan - az esetleges folytatólagosságot is figyelembe véve – bűnhalmazat létesül. Mindezen, a halmazat szempontjából releváns körülmények természetesen csak akkor állapíthatóak meg, ha a nyomozó hatóságnak alkalma nyílik dinamikájában vizsgálni a felhasználók tevékenységét, ami viszont – különös tekintettel a rendszerek által lehetővé tett rendkívül gyors adatforgalomra és a felhasználók nagy számára, - leküzdhetetlennek tűnő nehézségekbe ütközik. Elegendő, ha a fájlcserélt végző személy kockáztatásával

- a megosztási ráta romlásának

- törli a már letöltött alkotásokat az egyidejűleg megosztott

állományok közül, így a lefoglalt merevlemezeken kizárólag a többszörözött

73

műpéldányok lesznek megtalálhatóak, amelynek eredete gyakorlatilag nyomonkövethetetlen. 51 A cselekmény kettőssége a vagyoni hátrány megállapítása során is kérdéseket vet fel. A fájlcserét végző ugyanis elmulasztja egyrészről az egyedi lehívásra hozzáférhetővé tétel, másrészről a – szabad felhasználás esetkörén a fentiek szerint kívül eső – többszörözés után járó jogdíj megfizetését. A gyakorlatban ennek a kettőségnek a problémája sem merül fel elvi éllel, a nyomozó hatóságok rendszerint a mű kiskereskedelmi forgalmi értékét tételezik vagyoni hátrányként, ahelyett, hogy a valóságos homogén alaki halmazatot képző cselekmények folytán ténylegesen felmerülő vagyoni hátrány megállapítására koncentrálnának. Ez a nagyvonalúság indokolhatónak látszik ugyan hatékonysági és gyorsasági szempontokkal a nyomozás során, - hiszen a vagyoni hátrány pontos összege az esetek túlnyomó többségében irreleváns a cselekmény minősülése szempontjából, - azonban a tényállás teljes körű, hiánytalan és pontos feltárását, illetőleg

az

elkövetési

érték

büntetéskiszabási

szempontú

értékelésének

lehetőségét nem elhanyagolható mértékben hátráltatja.

6.2.1.4.1. Fájlcsere és szabad felhasználás, valamint a jogellenes forrás kérdésköre a Szerzői Jogi Szakértői Testület véleményeiben

51

Megjegyzendő, hogy a letöltött alkotások megnevezésből, illetve formátumából esetenként

következtetni lehet ugyan a jogellenes forrásra, ugyanakkor egyrészről ezen adatok gond nélkül módosíthatóak, másrészről módosításuk hiányában sem teszik lehetővé a hozzáférhetővé tétel tényének egyértelmű bizonyíthatását.

74

A Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 07/08/1. számú véleménye – egyebek mellett – a megbízó által feltett, alábbi kérdésekre ad választ: - Engedélyköteles felhasználásnak tekinthető-e tekintendő-e, ha valaki hangfelvételekbe foglalt zeneműveket, illetve filmalkotásokat a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz fájlcserélő rendszerben?

- Mely felhasználási (rész)cselekmény(ek) releváns(ak) a kérdés eldöntésében az előbb leírt folyamat során? Az adott választ befolyásolja-e, hogy adott fájlcserélő rendszer milyen technológiát alkalmaz? - Változtat-e a kérdés jogi megítélésén, hogy a művek/ teljesítmények engedély nélküli megosztása vagyoni előny szerzése érdekében történt vagy sem? - Fennáll-e a fájlcserélő rendszer „üzemeltetőjének” felelőssége, és milyen mértékben, ha a fájlcserélő rendszer segítéségével jogsértő módon használnak fel műveket, szomszédos jogi teljesítményeket? Az eljáró tanács a fájlcserélő rendszerek működése kapcsán már elöljárójában kifejti, hogy sem a „fájlcsere”, sem pedig a megosztás kifejezések nem alkalmasak a vizsgált felhasználás során végbemenő folyamat lényegének megragadására. „Szó sincs a védett műveket, illetve szomszédos jogi teljesítményeket tartalmazó fájlok cseréjéről. Az ilyen fájlok az azokat a többi Internet-használó (számára) hozzáférhetővé tevő személyek számítógépén maradnak. Csere esetén a műpéldányok száma nem változik. Abban az esetben viszont, amire félrevezető módón a „fájlcsere” kifejezés utal, az érintett művek és teljesítmények

óriási mértékű többszörözéséről és az erre a célra való

hozzáférhetővé tételről, mint szerzői jogi szempontból releváns – a művek és teljesítmények rendes felhasználása és a jogosultak jogos érdekei szempontjából

75

fontos – cselekményekről van szó. Hasonló okból szintén pontatlan a fájlok”megosztására” való utalás.” 52 A felelősség vizsgálatát megelőzően részletesen taglalja a szakértői vélemény a „csere” technológiai folyamatát, külön figyelmet szentelve annak a jelentős ténynek, hogy a felhasználók nem központi szerveren tárolt adatokat töltenek le, hanem a tagok közvetlenül egymás személyi számítógépének merevlemezéről szerzik meg az adatokat a letöltés során. Ennek a ténynek az tulajdonít különös jelentőséget, hogy míg a központi szerveren hozzáférhetővé tett alkotás eltávolításával, illetőleg a hozzáférhetővé tétel megszüntetésével egyetlen aktussal kizárható a jogellenes forrásból történő letöltés lehetősége, addig a decentralizált rendszerben ez gyakorlatilag lehetetlen.

A

fájlcsere

folyamatát

két

szerzői

jogi

szempontból

releváns

tevékenységre osztja a szakvélemény. Elhatárolja egymástól az adatok letöltését illetve az adatok nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételét. Rendkívül fontos

körülmény

e

vonatkozásban,

hogy

míg

a

letöltés

kizárólag

többszörözésként értékelhető, a hozzáférhetővé tétel a folyamat technikai sajátosságai révén egyúttal szükségképpen többszörözést is magában foglal. Ahhoz

ugyanis,

hogy

a

felhasználó

mások

számára

adatokat

tegyen

hozzáférhetővé, azokról megelőzően elengedhetetlenül másolatot kell készítenie személyi számítógépe merevlemezének azon részére, amelyhez hozzáférést biztosít.53 Lényeges azonban, hogy a szakértői testület kifejezetten elzárkózik annak vizsgálatától és értékelésétől, hogy a megosztásra kerülő mű miképpen került a megosztást végző személyi számítógépére. Ennek ugyanakkor komoly jelentősége lehet abban az esetben, ha a merevlemezen tárolt másolatok szabad felhasználás körében végzett másolatkészítés körében állottak elő és a felhasználó

52 53

Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 07/08/1. számú szakvéleménye, 2. oldal lábjegyzet Mint arról már korábban többször szó volt, a fájlcsere folyamatában a két felhasználási

cselekmény egyidejűleg megy végbe.

76

utóbb e másolatokat tette hozzáférhetővé.54 Ebben az esetben ugyanis a többszörözés – ha az eredendően nem az utóbbi hozzáférhetővé tétel szándékával történt és a szabad felhasználás egyéb feltételeinek is megfelel, - aggályosan minősíthető jogellenesnek azért, mert az eredetileg jogszerűen készített másolatok utóbb jogellenesen kerültek felhasználásra. Ennek az elhatárolási kérdésnek természetesen csak abban az esetben van jelentősége, ha a homogén alaki halmazat megállapítására energiát áldoz a jogalkalmazó. A szakvélemény mind a letöltésben megnyilvánuló többszörözés, mind pedig a hozzáférhetővé tétel tekintetében egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, hogy e tevékenységek szerzői jog jogosultjának engedélyéhez kötöttek, ilyen engedély hiányában jogellenesek. Nincs jelentősége a letöltés kapcsán a fájlcserélő rendszer által alkalmazott technológiának. Közömbös tehát, hogy a letöltést végző egy vagy több „darabban” szerzi meg a művet, mint ahogy az is, hogy az egyes adatcsomagokat egy vagy több felhasználótól tölti-e le. Ezen álláspont helytállósága aggálytalanul igazolható a szerzői jogi törvény azon – már hivatkozott – rendelkezése alapján, amely szerint felhasználásnak minősül a művel, vagy a mű bármely azonosítható részével összefüggésben végzett, a törvényben meghatározott bármely tevékenység. Erre figyelemmel nem védhető a fájlcserélő rendszerek tagja által gyakorta hangoztatott azon okfejtés, hogy a rendszerek tagjai kizárólag önmagukban értelmezhetetlen adatcsomagokat töltenek le, illetve tesznek hozzáférhetővé. Nyilvánvaló, hogy az azonosíthatóság hiánya, a cél szerinti cselekvésnek – tehát a konkrét alkotás egésze megszerzésének

–

lehetőségét

kizárná.

Nyilvánvaló

azon

megállapítás

helytállósága is, miszerint közömbös, hogy a letöltést végző egy vagy több személytől szerzi-e meg a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotást. Ez a körülmény a szerzői jogok sérelme – s így a bűncselekmény esetleges megvalósulása szempontjából semmiféle relevanciával nem bír.

54

A fájlcserélő rendszerekben nem szükségképpen csak olyan állományok hozzáférhetővé tételére

kerülhet sor, amelyet a felhasználó egyidejűleg letölt.

77

Érthető okból nem tulajdonít jelentőséget a Testület annak, hogy a hozzáférhetővé tett adatok lehívására milyen számban került sor, illetve sor került-e egyáltalán, hiszen a jogsértés alapját a hozzáférhetővé tétel esetében nem a hozzáférhetővé tett adatok letöltése, hanem a hozzáférés nyilvánosság számára történő lehetővé tétele képzi. letöltésének száma

kizárólag

A hozzáférhetővé tett alkotások mások általi abban

az

esetben

bírna

jelentőséggel

a

hozzáférhetővé tétel megítélése során, ha e cselekményt – el nem fogadható módon - bűnsegédi vagy előkészületi magatartásként értékelnénk. Azokban az esetekben tehát, ahol a rendszer tagja szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásokat a szerző engedélye nélkül hozzáférhetővé tesz, bűncselekmény megállapítására kerülhet sor, tekintet nélkül arra, hogy a hozzáférhetővé tett alkotás más általi letöltésére sor került-e vagy sem. Csupán érintőlegesen szól a szakvélemény arról a lehetőségről, hogy a rendszer tagja csupán letöltést végez, anélkül, hogy mások számára adatokat tenne hozzáférhetővé. Ennek oka, hogy – mint arról már szó volt - a fájlcserélő rendszerek többsége rendszerint meghatározott mennyiségű és minőségű adatok megosztásához köti a tagságot, amely körülmény a kizárólag letöltésben megnyilvánuló magatartást valószerűtlenné teszi. Ha ilyen cselekményről mégis beszélhetünk, az a szakértői vélemény által kifejtettek szerint ugyancsak jogsértőnek minősül, hiszen a Testület –

a 17/2006. számú véleményében

kifejtetteket megerősítve – határozottan állást foglal a jogellenes forrásból történő másolatkészítés törvénytelen volta mellett. Mint a szakvélemény fogalmaz: „… a magáncélú másolásra vonatkozó szabad felhasználásról nem lehet szó akkor, ha a másolást végző tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a másolás illegális forrásból történik.”55 Ez a tényállítás igen komoly büntetőjogi következtetések levonására nyújt alapot. Aggálytalanul állítható ugyanis, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjai az elvárható gondosság mellett sem tudhatnak teljes bizonyossággal arról, hogy az általuk letöltött adatokat hozzáférhetővé tevő személyek e tevékenységüket a szerzői jogi

55

Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 07/08/1. számú szakvéleménye, 7. oldal

78

jogosult engedélyének birtokában végzik-e vagy sem. E körben – különös tekintettel arra, hogy az esetleges büntetőjog felelősség megállapíthatósága a tét – elégtelen érvnek tűnik, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjai rendszerint engedély nélkül szokták hozzáférhetővé tenni a különféle szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásokat, illetve hogy az engedély hiánya nyilvánvaló a rendszer tagjai számára. A büntetőjogi felelősség kérdésében ugyanis nem az általában szokásos magatartások, hanem kizárólag konkrét tények és bizonyítékok alapján lehet állást foglalni. Kizárólag az eset összes körülményeinek ismeretében zárható ki, hogy a rendszer tagja a hozzáférhetővé tételt a szerzői jog jogosultjának engedélye nélkül végzi.

Ezen elv következetes érvényesítése viszont szükségképpen azt

eredményezné, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés gyanúja esetén a nyomozó hatóságnak minden olyan forrást vizsgálni kellene, amelytől a letöltést végző adatokat tölt le. Tekintettel ezen források viszonylag nagy számára, illetőleg a letöltés során „személyükben” jó eséllyel végbemenő változásokra, ennek gyakorlati megvalósíthatósága a bizonyossághoz közeli valószínűséggel kizárható. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a források nem feltétlenül belföldi személyekhez köthetőek. Valamennyi forrás „tisztaságának” ellenőrzése aránytalan feladatot jelentene a nyomozó hatóság számára, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a felvázolt vizsgálatot minden egyes letöltött alkotás vonatkozásában indokolt lenne elvégezni a tényállás maradéktalan tisztázása érdekében.56

56

Érdekes kérdés, hogy hogyan minősül annak a cselekménye, aki egyes szeleteket jogszerű, míg másokat jogellenes forrásból szerez meg.

79

A letöltést végző felhasználó számára tehát ismert (lehet) az adatokat hozzáférhetővé tevő más tagok IP címe, honossága, etc. de az nem, hogy a hozzáférhetővé tételt végzők rendelkeznek-e a szerzői jog jogosultjának engedélyével. Mindezekre figyelemmel nem állapítható meg kétséget kizáró bizonyossággal, hogy a letöltést végző a forrás jogellenességével kétségtelenül tisztában van. Sőt! A fentiek miatt egészen biztosan nem is lehet tisztában. Már pedig, ha a forrás jogellenességének ténye a felhasználó előtt a kellő gondosság mellett sem ismert egyértelműen – illetve a forrás jogellenességének ismerete kétséget kizáróan nem bizonyítható, - a magáncélú másolatkészítés szabad – s így engedély és díjmentes – felhasználásként való értékelése nem zárható ki. Ez a dilemma természetesen csak abban a szokásosnak egyáltalán nem nevezhető esetben merül fel, amikor a felhasználó kizárólag letöltést végez, anélkül, hogy az általa megszerzett adatokat egyidejűleg hozzáférhetővé is tenné. Mivel a büntetőeljárásban kétséget kizáróan nem bizonyított tény a terhelt terhére

nem

értékelhető,

megállapításának

lehetősége

kizártnak a

tetszik

kizárólag

a

büntetőjogi

letöltést

végző

felelősség személyek

vonatkozásában, akik a forrás jogellenességéről az elvárt gondosság mellett sem tudhatnak. Emellett fontos megjegyezni, hogy a büntetőjogi felelősség

80

megállapítását ez esetben nem a bizonyítottság – fentiekben kifejtett - hiánya zárja ki, hanem az a tény, hogy az effajta többszörözés nem esik kívül a szabad felhasználás körén, így nem is minősülhet bizonyítást igénylő bűncselekménynek. Erre ugyanis a Szerzői Jogi Szakértői Testület tárgyalt véleményére figyelemmel csak akkor kerülne sor, ha a forrás jogellenességével a másolást végző tisztában van, avagy az elvárható gondosság mellett tisztában kellene lennie. Ezen ismeret hiányában tehát a többszörözés szabad felhasználásnak minősül, így szerzői jogi jogsértésről és annak alapján büntetőjogi felelősségről nem beszélhetünk a letöltés kapcsán.

A

hub-ok57

üzemeltetőinek

büntetőjogi

felelőssége

kapcsán

a

szakvélemény kifejti, hogy „… a hub üzemeltetője tettesként nem, csupán bűnsegédként

felelhet,

amennyiben

szándékosan

nyújtott

segítséget

a

bűncselekmény elkövetéséhez, vagyis, ha tudta, hogy az általa nyújtott és üzemeltetett hub szolgáltatást konkrétan bűncselekmény, „fájlcsere” útján az adott szerzői mű vagy szomszédos jogi teljesítmény tekintetében a konkrét jogsértés elkövetésére használták fel.”58 A

hub

szakvéleményben

üzemeltetők kifejtett

büntetőjog

határozott

felelősségének

álláspont

ellenére

kérdése –

–

a

meglehetősen

problémásnak tűnik. A hub ugyanis – bár lehetővé teszi az adatok keresését és letöltését, így a fájlcsere lebonyolításában lényeges szerepet tölt be, – nem determinálja, hogy felhasználásával kizárólag jogellenes cselekmény végezhető. A hub az üzemeltető szándékától függetlenül teljesíti a felhasználók által adott parancsokat, az egyes felhasználók közötti kapcsolat során végbemenő adatforgalom tehát a hub üzemeltetőjének ellenőrzési- és hatókörén kívül esik. 57

A hub a számítástechnikai hálózatok olyan hardvereleme, amely lehetővé teszi, hogy a

felhasználók egymás adati között keressenek, illetőleg egymással kapcsolatot teremtsenek, egymástól letöltsenek. A hub adatokat nem tartalmaz, a letöltés közvetlenül a felhasználók számítógépei között megy végbe. 58

Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 07/08/1. számú szakvéleménye, 18. oldal

81

Önmagában az a körülmény, hogy a hub olyan kapcsolat létesítésére is lehetőséget nyújt, amelynek használatával szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások „cseréjét” végzik, a bűnsegédi minőség megállapíthatóságát meglehetősen aggályossá teszi, még akkor is, ha ilyen kapcsolat létrehozására nyilvánvalóan sor kerül. Kissé szarkasztikus a felvetés, de ha a hub üzemeltetőjének büntetőjog felelősségét megalapozza a fájlcsere lebonyolításához szükséges technikai feltételek megteremtése, akkor a billentyűzet- vagy merevlemezgyártók esetleges felelősségének vizsgálata is időszerű. Ezen eszközök ugyanis legalább annyira nélkülözhetetlenek a fájlcsere lebonyolításához, mint a tagok közötti célzott kapcsolat megteremtéséhez szükséges hub-ok, és éppúgy használhatóak jogellenes cselekmények végrehajtására. A Szerzői Jogi Szakértői Testületnek az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány megbízása alapján készített 17/2006. számú szakértői véleménye a jogellenes forrásból történő másolás jogszerűségének kérdéskörét taglalja. A megbízó arra a kérdésre várt választ a testülettől, hogy a digitális környezetben tömegessé váló másolási cselekmények azon eseteinél, amelyekben a műpéldányokról készített másolatok száma, vagy a felhasználás egyéb mennyiségi vagy minőségi kritériumai alapján nem állapítható meg egyértelműen a szabad felhasználás feltételeibe való ütközés, levezethető-e az, hogy a nem jogszerű forrásból származó, azaz jogellenesen előállított hordozóról vagy műpéldányról való másolat készítés már nem felel meg a szabad felhasználás

általános

feltételrendszerének.

A

testülettől

remélt

válasz

alátámasztásául hivatkozik a megbízó – többek között - a német szerzői jogi törvényre, amely kizárja a magáncélú másolatkészítés lehetőségét olyan esetben, ha másolat alapjául szolgáló műpéldány nyilvánvalóan jogellenesen állott elő. A kérdés tehát az, hogy olyan másolatkészítés kapcsán, amely egyébként mindenben megfelel a szabad felhasználás feltételrendszerének, - vagy legalább is ezen feltételekbe való ütközése nem nyilvánvaló - beszélhetünk-e jogellenességről kizárólag arra a körülményre tekintettel, hogy a másolat alapjául szolgáló műpéldány jogellenesen állott elő.

82

A kérdéskör pontosítása kapcsán kifejti a megbízó, hogy a polémia nem azon esetek kapcsán merül fel, ahol nagy példányszámban, tömegével történik a letöltés díjfizetés ellenében, zártláncú FTP szerveren keresztül, hiszen ennek jogszerűtlensége kapcsán kétely fel sem merül.59 A jogértelmezési probléma olyan esetek kapcsán nyeri el jelentőségét, ahol a másolatkészítés kivételes és egyszeri – vagy legalábbis nem tömeges. Az esetkör ilyen korlátozása kapcsán azonban igen komoly kifogás fogalmazható meg. Nevezetesen az, hogy a tömegesnek tűnő másolatkészítés nem feltétlenül jelent tömeges jogsértést az egyes forgalmazásra jogosultak esetében, ahogy az egyes felhasználók vonatkozásában sem. Nem zárható ki, hogy a felhasználó viszonylag nagy számban tölt le szerzői jogi oltalom alatt álló műveket, amelyek azonban nem ugyanazon jogtulajdonoshoz köthetőek. Ilyen esetben az egyes forgalmazásra jogosultak szemszögéből a jogsértő magatartás koránt sem nevezhető tömegesnek. Nem tekinthető egyenértékűnek például ötven filmalkotás letöltése, ha az ily módon végbemenő másolatkészítés egyetlen forgalmazásra jogosult jogait sérti, illetve ha ötven különbözőét. Ez utóbbi esetben az egyes forgalmazásra jogosultak szempontjából a magatartás annak ellenére sem tekinthető tömegesnek, hogy másolatkészítés a letöltő viszonylatában ilyennek tetszik. Az egyes felhasználók esetleges büntetőjogi felelőssége minden esetben egyedi elbírálást igényel, annak során nem játszhat szerepet a rendszer más tagjainak tevékenysége, illetve e tevékenység tömeges jellege. Az egyes felhasználók részéről megvalósuló tömeges letöltés és az alkalmi letöltést végző személyek nagy száma két különböző kategória, amely tényt a megbízó csak úgy figyelmen kívül hagyni látszik, mint a szakértői testület. 59

Megjegyzendő, hogy a megbízó által eleve jogellenesnek feltételezett FTP szerveren keresztüli,

de a szabad felhasználás feltételrendszerét nem sértő letöltés aggályosan minősíthető jogellenesnek kizárólag a forrás jogellenessége kapcsán. Ez esetben ugyanis a felhasználó kizárólag többszörözést végez, az egyidejű hozzáférhetővé tétel kényszere - és adott esetben lehetősége – nélkül, amelynek fejében ráadásul díjat is fizet. A jogellenes forrás ismeretének hiánya – a díjfizetésre is figyelemmel – okkal valószínűsíthető. Az effajta letöltések jogszerűségének tényét több hazai jogirodalmi állásponti is meggyőző magabiztossággal állítja, így a cselekmény jogszerűségének kérdésében fennálló esetleges tévedés lehetősége sem zárható ki.

83

A fájlcserélő rendszerek tagjait nem kezelhetjük olyan csoportként a büntetőjogi felelősség megítélése során, amely egységes akarat-elhatározással, csoportosan követi el a cselekményt. A tárgyalt szakértői véleménnyel – illetőleg a megbízó által feltett kérdéssel – összefüggésben megfogalmazható elsődleges kritikai észrevétel tehát az, hogy nem az egyes felhasználók, hanem a felhasználók hipotetikus csoportjának cselekményeit firtatják. A szerzői jogi törvény 33. § (1) bekezdés szerint a szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem szükséges. A (2) bekezdés szerint a felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem egyeztethető célra. A Szakértői Testület szerint a jogellenes forrásból történő másolatkészítés ezen feltételrendszer

egyik

próbáját

sem

állja

ki.

Ezen

általános

érvényű

megállapítással összefüggésben szintén az a kifogás vethető fel, hogy a testület egy csoport tevékenységét minősíti, ahelyett, hogy az egyes felhasználók egyedi konkrét, egymástól viszonylag függetlenül megvalósuló cselekményeit venné górcső alá. Határozottan cáfolja a szakértői vélemény, egy olyan jogértelmezés helytállóságát, amely szerint az Szjt. 20. §-ában szabályozott un. üres-kazetta jogdíjra figyelemmel, - amely műveik magáncélú másolására tekintettel illeti meg a jogosultakat – a magáncélú másolásnak ne kellene megfelelnie a 33. § (2) bekezdésében rögzített három lépcsős tesztnek. Ezen vitatott jogértelmezési verzió alapját az az elgondolás képzi, hogy a szabad felhasználás díjtalan, viszont a magáncélú másolatkészítés nem, így ez utóbbi akkor is jogszerű lehet, ha sérelmes a mű rendes felhasználására, károsítja a szerző jogos érdekeit, nem felel meg a tisztesség követelményeinek és egyébként a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem egyeztethető célra irányul. Fordított logikával élve a magáncélú másolás nem minősülhet szabad felhasználásnak, hiszen ez utóbbi az

84

Szjt. 33. § (1) és (2) bekezdése alapján díjtalan, míg a magáncélú másolásra tekintettel a jogosultakat megfelelő díjazás illeti meg. Következésképpen a magáncélú másolatkészítésnek nem is kell megfelelnie a három lépcső tesztnek. A szakértői testület e vonatkozásban kialakított határozott álláspontja nem vitatható. A fentebb vázolt látszólagos ellenmondás már jogdogmatikai alapon is nyilvánvalóan feloldható, hiszen a törvény a szabad felhasználás esetkörei között szabályozza a magáncélú másolatkészítést, következésképpen ez utóbbinak meg kell felelnie a három lépcsős teszt követelményrendszerének. Fontos megjegyezni ennek kapcsán, hogy a törvény az üres kazetta jogdíj megfizetését nem a szabad felhasználás feltételéül, hanem annak mintegy jogkövetkezményeként határozza meg. Az üres-kazetta jogdíj megfizetése tehát nem teszi jogszerűvé a jogellenes magáncélú másolatkészítést. Ez a jogdíj a három-lépcsős tesztnek egyébként megfelelő felhasználási forma által generált jogszerű vagyoni hátrány kompenzálását célozza. Magáncélú

másolatkészítésre

üres

kazetta

jogdíjjal

nem

terhelt

adathordozó felhasználásával is sor kerülhet, amely tény ugyancsak azt támasztja alá, hogy az Szjt. 20. §-ában meghatározott díj nem szükségképpeni előfeltétele, hanem a törvényben meghatározott esetekben következménye a magáncélú másolatkészítésnek. Az egyre inkább elterjedőben lévő MP3, MP4, lejátszók, vagy a személyi számítógép merevlemeze után üres-kazetta díj fizetési kötelezettség nem áll fenn, holott ezek - adathordozói jellegükben - nem térnek el a kereskedelmi forgalomban kapható DVD vagy CD lemezektől. Megjegyzendő ezzel összefüggésben, hogy – mint azt a későbbiekben kifejteni szándékozom – az üres-kazetta jogdíj alkalmazásának kiterjesztése igen jelentősen csökkentené a jogellenes többszörözésekkel okozott vagyoni hátrány összegét, akár olyan mértékben is, amely lehetővé tenné a cselekmények dekriminalizálását vagyoni hátrány okozásának hiányában. A valamennyi adathordozóra kiterjesztett üreshordozó díj természetesen nem tenné jogszerűvé a jogellenes forrásból történő, engedély nélküli többszörözést, - hiszen a kizárólagos vagyoni jog sérelme változatlanul megállapítható maradna, - azonban a büntetőjogi szankciók

85

alkalmazását szükségtelenné tenné. Ezen megoldásnak nyilvánvaló velejárója az érintett adathordozók árának drasztikus emelkedése, amely hátrányos hatással lenne azok kereskedelmére. A díj mértéke egy átlagos, 700 Mb kapacitású írható CD lemez esetében jelenleg 35.- forint. Egy átlagosnak mondható 500 Gb kapacitású merevlemez 714 darab CD lemeznek felel meg, az utána fizetendő jogdíj összege megközelítőleg 25.000.- forint lenne, míg maga az adathordozó 20.000.- forint körüli összegért megkapható. A jogdíj összegét ezen túlmenően természetes jelentős mértékben felfelé kellene korrigálni, tekintettel arra körülményre, hogy a merevlemez tartalma - az átlagos írható CD-től eltérően szabadon módosítható. Emellett nem hagyható figyelmen kívül, hogy egyre nagyobb kapacitású merevlemezek kaphatóak a kereskedelmi forgalomban. A Buffalo Drive Station Quad 8TB típusú eszköz például megközelítőleg 8000 Gb adat tárolására alkalmas, így az utána fizetendő jogdíj összege a fenti számítások alapján legkevesebb 400.000.- forint kellene, hogy legyen, míg maga a berendezés 180.000.- forintért kapható. Vitathatatlannak látszik a testület azon álláspontja, miszerint a magáncélú másolatkészítésnek

meg

kell

felelnie

a

szabad

felhasználás

követelményrendszerének, tekintet nélkül arra, hogy a szerzői jogi jogosultak nem ingyenesen kötelesek eltűrni kizárólagos jogaik korlátozását. Az üres-kazetta jogdíj léte nem teszi ellentmondásossá azt a törvényi rendelkezést, miszerint a szabad felhasználás nem igényli a szerző engedélyét és díjtalan, hiszen két különböző jogviszonyról van szó. Magáncélú másolatkészítésre nyilvánvalóan sor kerülhet üres-kazetta jogdíjjal nem terhelt adathordozó felhasználásával is. A jogdíj nem a konkrét másolatkészítéshez kapcsolódik, hanem a díjmentes magáncélú

másolatkészítéssel

globálisan

okozott

vagyoni

hátrány

kompenzációjára szolgál. Nehezen illeszthetők viszont ebbe a gondolatrendszerbe a véleménynek az üres- kazetta jogdíj létjogosultságát taglaló ténymegállapításai. Az e vonatkozásban kifejtettek szerint a magáncélú másolásra tekintettel fizetendő díj esetében nem a többszörözési jogra fennálló kivételről, hanem annak puszta díjigényre korlátozásáról van szó. „A kizárólagos többszörözési jognak az ebben az esetkörben való díjigényre korlátozása azt a felismerést tükrözi, hogy az ilyen

86

módon sugárzott, nyilvánossághoz közvetített, illetve nyilvánosságra hozott művek esetében nem lehet ellenőrizni a magáncélú másolást, s bár az ilyen másolás tömegessé válása már indokolatlanul károsítja a jogosultak jogos érdekeit, az így okozott sérelem mértékét az indokolt mértékre lehet – és kell – korlátozni a díjigény bevezetésével és érvényesítésével.” Ezek szerint tehát nyilvánvaló, hogy a tömegessé váló magáncélú másolatkészítés indokolatlanul károsítja a szerző jogos érdekeit, - épp ez a tény indokolja az üres kazetta jogdíj létét-, ennél fogva azonban nyilvánvalóan nem valósul meg az Szjt. 33. § (2) bekezdésében meghatározott, a szerző jogos érdekei indokolatlan sérelmének hiányára vonatkozó feltétel, következésképpen a magáncélú másolatkészítés nem minősülhet szabad felhasználásnak. A szakértői testület nem ad választ arra a kérdésre, hogy a magáncélú másolatkészítés formájában megvalósuló szabad felhasználás kapcsán fennálló díjigény jogszerűségét miként indokolhatja egy olyan körülmény, amely a szabad felhasználáskénti elismerést nyilvánvalóan lehetetlenné teszi. Fordított logikával élve azt mondhatjuk, hogy amennyiben a tömeges jelleg és a szerző jogos érdekeinek károsítása kiszorítja a magáncélú másolatkészítést a szabad felhasználás köréből, úgy azután üres-kazetta jogdíj sem fizetendő, hisz ez utóbbi egyértelműen a szabad felhasználás körében megvalósuló magáncélú többszörözéshez kötődik. Aggályt vet fel a testület azon álláspontja, miszerint a tömeges másolatkészítés által okozott hátrányok ellentételezése azért díjigényre korlátozás formájában gondolható el, mert a másolatkészítés – éppen tömegessé válása folytán – ellenőrizhetetlen. Kevéssé tűnik elfogadhatónak egy olyan megközelítés, miszerint egy a jogosultak érdekeit éppen tömegessége folytán indokolatlanul sértő magatartás az üres kazetta jogdíjra figyelemmel azért minősülhet szabad felhasználásnak, mert ellenőrzéséhez nem rendelkezünk megfelelő eszközrendszerrel. A testület megállapítja ugyan, hogy a tömeges másolatkészítés indokolatlanul sérti a jogosultak érdekeit, - tehát semmiképpen nem felelhet meg a három lépcsős tesztnek, - de ezt a jogsértést egy logikai bakugrással az üres kazetta jogdíjra való

87

hivatkozással „jogszerűesíti”. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a megbízó eleve olyan esetek kapcsán kéri ki a Testület véleményét, ahol a műpéldányról készített másolatok száma, vagy a felhasználás egyéb mennyiségi vagy minőségi kritériumai alapján nem állapítható meg a szabad felhasználás általános feltételeibe való ütközés. A Testület által az üres kazetta jogdíjjal kapcsolatban kifejtettek komoly jelentőséggel bírnak a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatti büntetőjogi felelősség megállapíthatósága körében. Amennyiben a másolatkészítésre olyan adathordozó felhasználásával kerül sor, amely után az Szjt. 20. §-ában meghatározott jogdíjat megfizették, a törvényi tényállás körében értékelhető vagyoni hátrány okozásáról abban az esetben is aggállyal beszélhetünk, ha a másolatkészítés jogellenes forrás felhasználásával történik. Ha ugyanis azt mondjuk, hogy a szerző jogos érdekeit indokolatlanul károsító magáncélú másolatkészítéssel okozott vagyoni hátrányok ellenételezésére megfelelő eszköz az üres-hordozó díj, akkor az alkalmasnak látszik a szabad felhasználás feltételrendszerének egyébként megfelelő, ámde jogellenes forrásból történő másolatkészítéssel okozott hátrányok kompenzálására is. Ha pedig a Btk. 329/A. § (1) bekezdésében meghatározott, a bűncselekmény megvalósulásához szükséges vagyoni hátrány bekövetkezése - a megfizetett üres kazetta jogdíjra figyelemmel - nem állapítható meg, haszonszerzési célzat hiányában büntetőjogi felelősség megállapítására sem kerülhet sor. A vagyoni hátrány bekövetkezése vagy be nem következése szempontjából közömbösnek tetszik az a tény, hogy az üres kazetta jogdíj megfizetésére olyan másolatkészítés kapcsán kerül sor, amelyhez üres-kazetta díjfizetési kötelezettség – kizárólag a forrás jogellenessége miatt - nem párosul. E gondolatmenet alapján tehát a bűncselekmény megállapításához szükséges vagyoni hátrány a szabad felhasználás körén kívül eső másolatkészítés kapcsán sem állapítható meg, ha a másolat készítéséhez felhasznált adathordozó után az Szjt. 20. §-ában meghatározott jogdíjat megfizették.

88

Ez a gondolatmenet viszonylag könnyen támadható azon az alapon, hogy a jogalkotó szándéka a jogszerű felhasználások kapcsán keletkező vagyoni hátrány kompenzálásához elegendő mértékű üres-kazetta jogdíjat „álmodott meg”, így az jogellenes többszörözéssel okozott vagyoni hátrányok kompenzálására nem lehet alkalmas. Ez a kritika azon a feltételezésen alapul, hogy a jogalkotó a jogdíj összegének megállapításához szükséges mértékben tisztában van (volt) a jogszerű és a jogellenes többszörözések arányával, azonban ennek lehetőségét még a szakértői testület is kizárja véleményében. A

Testület

álláspontja

szerint

a

jogellenes

forrásból

történő

másolatkészítés az Szjt. 33. § (2) bekezdésében meghatározott három lépcsős teszt egyetlen kritériuménak sem felel meg az alábbiak miatt. A szakvélemény alapvető, a nemzetközi jogalkalmazással összhangban álló igényként fogalmazza meg, hogy a szabad, illetve a jogdíjigény ellenében történő magáncélú másolás csak különleges esetekre korlátozódjék. Ennek az elvárásnak ellentmondana a jogellenes forrásból történő másolás megengedése, amely így már kívül esne a különleges eset körén és nem felelne meg annak az elsődleges követelménynek sem, hogy a kivételes esetek alapját társadalmi és jogpolitikai megfontolások képezzék. Az érvrendszer kifejtése kapcsán hivatkozik a Testület arra, hogy a jogellenes forrásból történő másolás engedélyezése antagonisztikus ellentétben állna a szerzői jog értelmével, céljaival és alapvető jellegével, azáltal az egyértelmű üzenet által, hogy az Internet szabadságát nem korlátozhatja olyan „másodlagos tényező”, mint a szerzői jog. Sajátos logikai ugrást alkalmaz ugyanakkor a testület ezen álláspontjának kifejtése során. Elsődlegesen arra koncentrál, hogy a jogellenes forrásból történő letöltés legalizálásával felmerülő felhasználói igények tömegessé tennék a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások jogellenes hozzáférhetővé tételét, ami szükségképpen károsan hatna a szerzői jogi jogosultakra nézve. Ez a megfontolás – bár kétséget kizáróan valós veszélyt prognosztizál, - a jogellenes forrásból történő másolatkészítés jogszerűségének megítélése kapcsán kevéssé bírhat relevanciával, hiszen a jogellenes hozzáférhetővé tétel szerzői jogot sértő, bűncselekményi

89

jellegén mit sem változtat az, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítést törvénytelennek minősítjük-e vagy sem. A megoldás tehát – megítélésem szerint nem abban keresendő, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés jogellenessé nyilvánításával korlátozzuk az igény kielégítését célzó, jogellenes hozzáférhetővé tételben megnyilvánuló magatartásokat. Okkal valószínűsíthető ugyanis, hogy önmagában a „kereslet” pönalizálása nem eredményezi a „kínálat” csökkenését.60 Az Internet hatékonyabb ellenőrzésével, a jogellenes hozzáférés lehetőségének minimalizálásával a jogellenes letöltés kérdése is megoldódik. Ha az internethasználók nem találnak a hálózaton jogellenesen hozzáférhetővé tett adattartalmat, arról nem is készíthetnek jogellenesen másolatot. Ezen megoldási javaslat kapcsán felvetődhet a kérdés, hogy az megvalósítható-e egyáltalán, korlátozható-e az információ-szabadság jelszavát zászlajára tűző világháló. Megítélésem szerint nem csak korlátozható, de a korlátozás nélkülözhetetlen. A fájlcserélő rendszerek, illetve az SMS alapú letöltő központok felszámolásával nyilvánvalóan könnyebben és gyorsabban oldható meg a probléma, mint az egyes felhasználók elleni eljárásokkal. A nyomozó hatóságok viszonylag egyszerűen azonosíthatják az SMS alapú letöltési felületeket üzemeltetőket – akár a szerver helye, akár az emelt díjas SMS-ekhez fűződő adatok alapján. Egyetlen ilyen portál felszámolásával és a jogellenesen hozzáférést biztosító számítástechnikai berendezések lefoglalásával felhasználók tízezreit fosztanák meg attól a lehetőségtől, hogy jogellenesen hozzáférhetővé tett adatokat töltsenek le. Ennek a megoldásnak

az

egyetlen,

bár

leküzdhetetlennek

tetsző

korlátja,

hogy

megvalósítása a szerzői jogi jogosultakon kívül, senkinek sem áll érdekében. A jogellenes letöltés tömegjelenség, amelynek technikai feltételeit az Internetszolgáltatók által biztosított,

mind nagyobb sávszélesség teremti meg. Egy

átlagos internet-felhasználó számára viszont ez az óriási, akár 20 megabit/sec-os letöltési sebesség tökéletesen felesleges, hacsak nem egy – vagy több - 5 Gb. méretű DVD filmet, vagy más, hasonlóan nagy terjedelmű alkotást kíván letölteni. A nagyobb sávszélességhez nyilvánvalóan nagyobb előfizetési díj párosul, ami viszont érdekeltté teszi a szolgáltatót a nagy sávszélesség iránti igény

60

Különös tekintettel arra is, hogy a kereslet és a kínálat egyidejű, egymást generáló tényező.

90

fenntartásában. Nyilvánvaló tény, hogy a jogellenes letöltés tényével maguk a szolgáltatók is tisztában vannak, azonban annak felszámolása komoly üzleti érdekeket sértene. Némi szarkazmussal élve: ha gyufát adunk a gyerek kezébe, ne csodálkozzunk, ha leég a lakás. A jogellenes letöltés és a jogellenes hozzáférhetővé tétel egymást generáló tényezők. Nem állítható ugyanakkor, hogy a jogellenes letöltés üldözése hatékonyabb megoldás lenne, mint a hozzáférhetővé tétel felszámolása. E körben megdöbbentő a hatóságok tétlensége és tehetetlensége. Ma egyetlen újságárusnál sem juthatnánk hozzá olyan folyóirathoz, amelynek címlapján horogkereszt „díszeleg”, annak ellenére, hogy hazánkban a sajtószabadság alapvető joga nem szenved csorbát. Ehhez képest a gyakorlatlan Internet-felhasználó percek alatt találhat olyan portált, ahonnan jogellenesen hozzáférhetővé tett alkotásokhoz juthat hozzá. Ha egy átlagember képes erre, valószínűleg a hatóságok is. Ezen probléma megoldását nyilvánvalóan nem teszi lehetővé az un. értesítésieltávolítási eljárás. A jogellenes hozzáférhetővé tétel bűncselekmény, amellyel szemben büntetőjogi fellépésnek van helye. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a hozzáférhetővé tétel mind jellegében, mind súlyában megelőzi a jogellenes másolatkészítést. A hozzáférést biztosító adott esetben több tízezer személy számára teszi lehetővé a letöltést. Figyelemre méltó az is, hogy míg az egyes letöltők büntetőjogi felelősségének megállapítására - feltéve hogy cselekménye kizárólag magáncélú jogellenes letöltésre szorítkozik – igen csekély eséllyel kerül sor. A nyomozás bizonyítottság hiányában történő megszüntetéséhez elegendő annak hangoztatása, hogy a gyanúsított a többszörözéshez használt személyi számítógépet nem kizárólagosan használja. A hozzáférhetővé tevők esetében viszont lényegesen komolyabb esélyek mutatkoznak, hiszen ez a cselekmény bizonyos állandóságot feltételez, amely körülmény nagy mértékben elősegíti az elkövető személyének azonosítását. A letöltés kétséget kizáró módon csak akkor bizonyítható, ha annak folyamata nyomon követhető. Ugyanakkor az eljárás alá vont számítógépén vagy birtokában lévő más adathordozókon tárolt másolatok keletkezési körülményei vajmi kevés eséllyel azonosíthatók, azok jogszerű keletkezésének lehetősége – az esetek túlnyomó többségében - nem zárható ki.

91

Ezen a tényen nem változtat, hogy a büntető ügyekben eljáró hatóságok rendszerint törvénytelenül változtatnak a bizonyítási teher irányán, gyanúsítottnak kell igazolnia, hogy az eseti szakértői véleményben jogellenesként azonosított másolatok jogszerűen állottak elő. Mindezekre figyelemmel – legalábbis a büntetőjogi jogalkalmazás szempontjából – nem osztható teljes mértékben az a szakértői véleményből következő megállapítás, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés tilalmát az általa hordozott káros üzenet alapozná meg aggálytalanul. Ami a különleges esetkénti minősítést illeti, annak feltételei nyilvánvalóan nem határozhatóak meg objektív ismérvek alapján, kizárólag az adott eset összes körülményeinek ismeretében. Megítélése kapcsán különbséget kell tennünk a jogellenes forrásból történő másolatkészítés általános és egyedi jelensége között. Az egyes felhasználók által megvalósított másolatkészítés – adott esetben kivételes jellegén nem változtat az a tény, hogy a másolatkészítés a felhasználói társadalmat tekintve a kivételes minőséget nélkülöző tömegjelenség. A testület által a „második lépcső” sérelme kapcsán kifejtettek szerint annak elfogadása és meghirdetése, hogy az adott művek esetében akár jogszerű forrásból,

akár

megengedett,

jogellenes

nyilvánvalóan

forrásból sértené

való a

magáncélú

művek

rendes

másolás

egyaránt

felhasználást.

E

ténymegállapítással összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szabad felhasználás bizonyos szinten szükségképpen káros hatással van a művek rendes felhasználására, ellenkező esetben nem képezné a kizárólagos szerzői jogok korlátját. Véleményem szerint egy magatartás jogszerű vagy jogellenes voltának megítélése nem alapulhat azon a megfontoláson, hogy az adott magatartás jövőbeni következményei folytán várhatóan olyan jelleget ölt majd, amely jogszerűként való elismerését valószínűsíthetően kizárja. A megoldás keresését sokkal inkábban annak tudomásul vételével kellene kezdeni, hogy jogellenes forrásból történő letöltés volt, van és mindig is lesz. Célszerűbbnek tűnik ezért a jogellenes cselekménnyel okozott hátrányok kompenzációjának

92

előtérbe helyezése, mint egy felszámolhatatlan társadalmi tömegjelenség elleni szélmalomharc kilátástalan folytatása. A forrás jogellenességétől független szabad felhasználás kimondásával – amelyhez természetesen az üres-kazetta jogdíj megfelelő korrigálása is párosulna – véleményem szerint lényegesen kisebb sérelem következne be a művek rendes felhasználása körében, mint a jelenlegi rendszer fenntartásával. A harmadik lépcső kapcsán fejti ki a testület azon álláspontját, miszerint nincs olyan jogos érdek sem a társadalom részéről, amely a kivételek és (szerzői jogot érintő) korlátozások bevezetését indokolttá tenné. Annak elfogadásával együtt, hogy a szabad felhasználás a szerzői jog korlátja és nem a felhasználókat megillető külön jog, megállapítható, hogy a szabad felhasználás a felhasználó számára biztosított lehetőség a mű engedély nélküli és ingyenes felhasználásra. Ha pedig a törvény nem tiltja kifejezetten jogellenes forrásból történő másolatkészítést, - a mindent szabad, ami nem tilos elv alapján másolatkészítés lehetőségére vonatkozó társadalomi igény

- a

nem hagyható

figyelmen kívül. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez az igény jogosnak tekinthető-e jogellenes forrás esetén vagy sem.

Általánosságban megállapítható, hogy a testület olyan tényezők és körülmények általánosításával jut a jogellenes forrásból történő másolatkészítés megengedhetetlenségére

vonatkozó

végkövetkeztetéséig,

amelyek

nem

általánosíthatóak. Véleményem szerint nem határozható meg maradéktalanul általános jelleggel, hogy mely magatartás sérti indokolatlanul a szerző jogos érdekeit, vagy tisztességtelen a jogellenesség határát átlépően etc. Ezek a ténymegállapítások szükségképpen az eset összes körülményeire figyelemmel tehetőek meg. Az tiltás fenntartását igazoló okok leginkább olyan hipotetikus következményekre vonatkozó feltételezések, amelyeket csak a tiltás feloldását követően kialakuló gyakorlat támaszthatna alá.

93

A szakértői vélemény kitér a jogellenes forrásból történő másolatkészítés és a díjigény összefüggésében felmerülő azon kérdésre, hogy a szerzői jogi jogosultak igényt tarthatnak-e jogdíjra abban az esetben, ha a másolatkészítés jogellenes forrásból történik, s így nem tekinthető a szabad felhasználás körébe tartozó magáncélú másolásnak. Az e tekintetben kifejtett határozott álláspont szerint a nemzetközi szabályokkal összhangban nincs alapja a díjigény csökkentésének vagy kizárásának. Az adathordozók árában beépített un. üres kazetta jogdíj kizárólag a jogszerű forrásból történő másolásra jogosítja fel a fogyasztót. Ez a körülmény ugyanakkor nem eredményezheti a jogdíj-igény kizárását vagy csökkentését azon az alapon, hogy az üres kép- és hanghordozót jogellenes forrásból történő magáncélú másolásra, vagy arra is használják. A vélemény a megfizetett üres-kazetta jogdíjat illetően három lehetséges megoldást vázol fel arra az esetre, ha a jogdíjjal terhelt adathordozót jogellenes forrásból történő másolás során használják fel. Az első verzió szerint – amelyet egyébként a testület elfogadhatatlannak tart – a vásárló a magáncélú másolásra tekintettel megfizetett jogdíj elengedését kérhetné, azon az alapon, hogy az adathordozót kizárólag jogellenes forrásból történő másolatok készítésére kívánja használni. Az ezzel a megoldással kapcsolatban felmerülő ellenérvek részletes taglalását az elgondolás abszurditására hivatkozással mellőzi az eljáró tanács. Ez az abszurditás ugyanakkor ködbe veszni látszik, ha az adathordozót kizárólag szerzői jogi védelem alatt nem álló adatok tárolására kívánjuk felhasználni. Ilyen felhasználás esetén a jogdíj megfizetésére nehezen találunk elfogadható érveket. Hasonlóan nevetségesnek minősíti és részletes tárgyalásra alkalmatlannak találja a testület azt a variációt, miszerint a jogellenes forrásból másolók utóbb visszakövetelhetnék a megfelelő összeget a közös jogkezelést végző szervezettől. A harmadik – még mindig aggályosnak tartott, de nem abszurdként jellemzett – megoldás szerint a díjigényt általános jelleggel csökkenteni kellene a jogellenes másolás arányának megfelelően. Mint a vélemény rámutat, ez azzal a reális veszéllyel járna, hogy a jogosultak az esetek túlnyomó többségében sem a

94

jogdíjigény, sem pedig a jogsértés miatti kárigény érvényesítése alapján nem jutnának semmilyen jövedelemhez.

Erre is figyelemmel a legkézenfekvőbb

megoldásnak az mutatkozik, ha a jogdíjigény ugyanúgy terheli a jogszerű forrás felhasználásával másolatokat készítőket, mint akik jogellenes forrásból történő másoláshoz

használják

fel

az

adathordozókat.

A

kárigény

esetleges

érvényesítéskor azután figyelembe kellene venni azt a díjat, amit a jogellenes forrásból másolók a kép- hanghordozó árába építetten megfizettek. A testület e vonatkozásban kifejtett álláspontja szintén további kérdéseket vet fel.

A harmadik megoldási módszer körében tárgyaltak szerint a jogellenes forrásból történő másolás nem megengedett, a szabad felhasználás körében értékelhető magáncélú másolatkészítésnek nem minősülhet. Következésképpen üres-kazetta jogdíj alapját nem képezheti, azonban általános megfizetése indokolt, mert a fogyasztók vélelmezett magatartása csak a jogszerű forrásból történő másoláskészítésig terjed, amely viszont maga után vonja a jogdíj indokoltságát. Ha utóbb az bizonyosodik be, hogy a másolatkészítés jogellenes forrásból történt, a

jogdíj

visszajár,

azt

a

másolóval

szemben

érvényesített

kárigény

megállapításakor kell figyelembe venni. A felmerülő probléma az, hogy a testület olyanként kezeli az üres-kazetta jogdíjjal terhelt kép- és hanghordozókat, amelyeket kizárólag szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások másolására használnak. A dilemma első sorban nem a jogellenes forrásból történő másolás kérdéskörét hanem a jogdíjigény jellegét érinti. Nem zárható ki ugyanis, hogy a magáncélú másolásra figyelemmel jogdíjjal terhelt üres hang- és képhordozókat a fogyasztó kizárólag saját készítésű, vagy olyan adatok tárolására használja fel, amelyek nem állnak szerzői jogi oltalom alatt. Ebben az esetben okkal merül fel a kérdés, hogy - ha a jogellenes másolatkészítés bizonyítottsága esetén a jogdíj visszajár, akkor - milyen alapon kell azt megfizetni jogilag nem védett adatok másolása, tárolása esetén. A testület fentebb kifejtett álláspontjából következően ilyen esetben az lenne a jogdíjfizetés alapja, hogy a fogyasztók rendszerint szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások másolására használják az adathordozókat, illetve arra is használhatják. A jogilag nem védett adatok esetében ugyanakkor nincs

95

olyan utólagos eljárás, amelynek keretében az „alaptalanul” megfizetett jogdíj beszámítására sor kerülhetne, így a közös jogkezelő szervezet jogalap nélkül gazdagodik a jogdíj összegével. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a jogdíjfizetés alapja az üres kép- és hanghordozók esetében fikció. Ez a megoldás viszont legalább annyira abszurd, mint ha csak úgy vásárolhatnánk feszítővasat, ha a betöréses lopások áldozatainak kárát enyhítendő egyidejűleg megfelelő átalánydíjat is meg kellene fizetni. Az analógia nevetséges ugyan, de nem irreális. Vannak ugyanis olyanok, akik arra használják a feszítővasat, hogy mások lakását feltörjék és onnan értékeket tulajdonítsanak el. Ha utóbb bebizonyosodik, hogy a feszítővas dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás eszköze volt, a kárenyhítésre – a feszítővas árába beépítetten - megfizetett átalánydíjat az elkövetővel szemben érvényesített polgári jogi igény megállapítása során kellene figyelembe venni. A jogellenes forrásból történő másolás megítélése során kiinduló pont lehet a hatályos törvényi rendelkezések szó szerinti, kiterjesztéstől mentes értelmezése. Az Szjt. 35. § (1) bekezdése szerint természetes személy magáncélra a műről – bizonyos kivételekkel - másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Ez a rendelkezés – a szakértői testület által hivatkozott német szerzői jogi törvénytől eltérően – nem tartalmaz olyan kitételt, amely a magáncélú másolás jogszerűségét az annak alapjául szolgáló forrás jogszerűségéhez kötné. Amennyiben a törvényhozónak határozott szándéka lett volna a másolatkészítés jogszerűségét a forrás jogszerűségéhez kötni, valószínűleg a számítógépi programalkotásokra vonatkozó szabályokhoz hasonlóan kifejezetten rendelkezett volna arról. Az Szjt. vonatkozó szabályai szerint a szoftverről kizárólag biztonsági másolat készíthető. Ennek fényében a számítógépi programalkotás másolása csak akkor jogszerű, ha a másolást végző másolat alapját képző példány vonatkozásában jogszerű felhasználónak minősül. Önmagában az a körülmény, hogy a törvény expressis verbis nem zárja ki a másolatkészítés jogszerűségét a forrás jogellenességére figyelemmel, – mint ahogy megteszi ezt a szoftver esetében - kétségessé teszi hogy valamennyi jogellenes forrásból történő másolatkészítés

szükségképpen

jogellenes lenne. Ez a megközelítés azonban nem problémamentes. A forrás

96

jogellenességének ténye olyan körülmény amely iránymutatást nyújt a jogszerűség kérdésében, még ha a három lépcsős teszt egyetlen lépcsőjének sérelme sem állapítható meg. Ez a sajátosság azon a megfontoláson alapul, hogy jogszerű magatartás alapja nem lehet jogellenes állapot. Ha magáncélú másolat készítőjének cselekmény egyébként meg is felelne a három lépcsős teszt kívánalmainak, a joggyakorlás objektíve jogellenes alapon áll, így nem is tekinthető jogszerűnek. Ennek az okfejtésnek a helytállósága levezethető – egyebek mellett – a Legfelsőbb Bíróság EBH2002. 616. számú, a számítógépi programok szabad felhasználásának kérdéskörét taglaló határozatából is. Eszerint : „ azokban az esetekben, amikor valaki a számítógépi program lemezét vagy más hordozót másolás céljára mástól ellenszolgáltatás nélkül megszerzi, a megszerzés jogi formája a haszonkölcsön. A haszonkölcsönbe adás és a haszonkölcsönbe vétel pedig ugyanannak a dolognak a két oldala, ha az egyik tiltott, a másik is szükségszerűen az. „ A jogellenes forrásból történő másolás jogellenességét véleményem szerint nem feltétlenül és nem első sorában a három lépcsős teszt körében meghatározott feltételek megvalósulásának hiánya alapozza meg, hanem önmagában az a körülmény, hogy a forrás jogellenes. Nem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül, hogy a jogalkotó nem zárja ki expressis verbis a jogellenes forrásból történő magáncélú másolás jogszerűségének lehetőségét, annak ellenére, hogy ilyen szabályozási technika alkalmazására – mint azt a német szerzői jogi törvény is jól példázza – mód van. Akár a konkrét jogalkotói szándék hiányára, akár hiányos szabályozásra következtetünk ebből a tényből, annyi bizonyossággal elmondható, hogy kizárólag a törvény szövege alapján nem állítható kétséget kizáró módon, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés szükségképpen és minden esetben nyilvánvalóan jogellenes. Ezen állítás helytállóságát látszik alátámasztani az EBH2006.1494. számú döntés is, amelyben a Legfelsőbb Bíróság a más által jogellenesen készített másolatokat magáncélra, ellenérték fejében megszerző terheltet az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, az eljárás során lefoglalt, jogellenes másolatokat tartalmazó adathordozókat pedig kiadni rendelte. Ha a kiadni rendelt jogellenes másolatok birtoklása nem sért szerzői

97

jogot, akkor a jogszerűen birtokolt példányok utóbbi szabad felhasználása sem zárható ki. Ennek keretében a jogszerű birtokos a műről engedély és díjmenetesen másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, nem sérelmes a mű rendes felhasználására, indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra. Az ilyen magáncélú másolatok ugyanakkor – a Legfelsőbb Bíróság által megállapítottan jogellenesen létrejött másolatokról készülnek, tehát nyilvánvalóan jogellenes forrásból származnak.

6.2.1.4.2. fájlcsere és szabad felhasználás a jogirodalomban A Mezei Péter által megfogalmazott, a magyar, a német és az osztrák jogban irányadó definíció szerint: „… bármely természetes személy, illetve meghatározott esetekben bárki jogosult magáncélból, illetve egyéb saját használatra egy nyilvánosságra hozott műről másolatot készíteni, amennyiben ezzel se közvetlen, se közvetett haszonszerzési célokra nem törekszik, és mindehhez jogszerűen előállított vagy nyilvánosan hozzáférhetővé tett forrást használ fel.”61 A meghatározás gyakorlatilag megfelel a törvényi szabályozásnak, a forrás jogszerűségére vonatkozó kiegészítéssel. A szerző határozott álláspontja szerint a fájlcserélés arra tekintettel esik kívül a szabad felhasználás esetkörein, hogy a jogszerű forrás követelményének, valamint a nyilvánosságra hozatal tilalmának szigorú feltételeit nem képes egészében kielégíteni. A nyilvánosságra hozatallal kapcsolatban kifejtettek vonatkozásában ellenérveket nehezen lehetne felhozni, hiszen mint arról korábban szó volt, ez a felhasználási forma minden esetben a szerzői jog jogosultjának engedélyéhez kötött, ilyen hiányában pedig jogellenes. Ugyanakkor a forrás jogellenességének problémaköre – véleményem szerint – nem ennyire egyértelmű. 61

Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle 114. évfolyam 3. szám, 36.oldal

98

Mint a szerző fogalmaz: „… jogellenes forrásból jóhiszemű cselekvés mellett sem lehet jogszerű másolatot készíteni.”

62

Ez a ténymegállapítás

ugyanakkor ellentmondani látszik a Szerzői Jogi Szakértői Testület által kifejtett azon határozott álláspontnak, miszerint „… a magáncélú másolásra vonatkozó szabad felhasználásról nem lehet szó akkor, ha a másolást végző tudja, vagy az adott helyzetben elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a másolás illegális forrásból történik.”63 A szakvéleményből kitűnően a másolást végző jóvagy rosszhiszeműsége nem tekinthető irreleváns körülménynek a többszörözés jogi megítélése, így az esetleges szabad felhasználáskénti értékelés kapcsán. Olyannyira nem, hogy a Szerzői Jogi Szakértői Testület épp ezt a körülményt határozza meg olyanként, ami az elhatárolás alapját képzi. A Testület kifejezetten olyan többszörözési cselekményekkel összefüggésben fogalmazta meg SZJSZT 17/2006. számú szakvéleményét, ahol a másolatok száma, illetve a felhasználás egyéb mennyiségi vagy minőségi

kritériumai alapján nem állapítható meg

egyértelműen a szabad felhasználás általános feltételeibe való ütközés. Ennek során kimondta, hogy a szabad felhasználás feltételeinek egyébként – tehát mennyiségi és minőségi kritériumai tekintetében – megfelelő többszörözések esetében a felhasználási cselekményt végző tudattartalma lesz az elhatárolási szempont. Az ilyen többszörözés tehát attól függően tekinthető szabad felhasználásnak, hogy a többszörözést végző a forrás jogellenességével tisztában van-e vagy sem. Mindezek alapján Mezei Péter idézett ténymegállapításának helytállósága kapcsán ésszerű kétely merül fel, hiszen a forrás jogellenessége – a szakértői véleményben foglaltak szerint - nem feltétlenül és nem szükségképpen eredményezi az ilyen forrásból történő többszörözés jogellenességét. Az idézett két vélemény közül – meggyőződésem szerint - a Szerzői Jogi Szakértői Testület által megfogalmazottat kell irányadónak tekintenünk, tehát ragaszkodnunk kell ahhoz, a korábban már megfogalmazott állásponthoz, hogy a jogellenes forrás

62

Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle 114. évfolyam 3. szám, 51.o. 63

A Szerzői Jogi Szakértői Testület SZJSZT 07/08/1. számú szakértői véleménye 7. oldal

99

felhasználásával történő többszörözés megítélésénél elsőrendű szempontként veendő figyelembe a felhasználó tudattartalma, a forrás jogellenességének ismerete. A letöltést végző tudattartalma kapcsán azonban felmerül az a korábban már tárgyalt probléma, hogy e személy mennyire van, - illetve lehet - tisztában azzal, hogy az általa letöltött adatokat hozzáférhetővé tevő más személyek az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tételt a szerzői jog jogosultjának engedélyével vagy annak hiányában végzik. A kérdésre mind pozitív mind negatív előjellel indokolt válasz adható az érdekviszonyok függvényében. Egyrészről ugyanis okkal állíthatjuk, hogy a letöltést végző a feltöltők személyével, cselekményük jogszerűségével vagy jogellenességével nincs és nem is lehet tisztában. A kliens program ugyanis – bár szolgáltat bizonyos adatokat a feltöltők személyéről – nem nyújt támpontot ahhoz, hogy az engedély hiányára vagy meglétére következtetést vonjunk le. Mivel a jogszerű hozzáférhetővé tétel lehetősége nem zárható ki, az sem állapítható meg

kétséget kizáró

bizonyossággal, hogy a hozzáférhetővé tétel jogellenességével a letöltést végző tisztában van.64 Már pedig a büntetőeljárásban garanciális alapelv, hogy kétséget kizáróan nem bizonyított tény a terhelt terhére nem értékelhető. Ha pedig a többszörözést kizárólag a forrás jogellenességének ismerete zárja ki a szabad felhasználás köréből, annak híján a szerzői jog - szabad felhasználás hiányában megvalósuló – sérelme sem állapítható meg, így büntetőjogi felelősség megállapítására sem kerülhet sor. Mindezekkel

összefüggésben

felmerülő

érdekes

kérdés,

hogy

a

büntethetőséget az említett estekörben a büntetőjog értelemben vett tévedés65, vagy a bűncselekmény hiánya zárja ki. Kézenfekvő válasznak tűnik, hogy a tévedés, hiszen az elkövetéskor – tehát a többszörözés végzésekor – a letöltést 64

A hozzáférhetővé tétel jogszerűségének vagy jogellenességének kérdésében maga a nyomozó

hatóság is csak az e felhasználási cselekményt végző személytől szerezhet érdemi információt. 65

Btk. 27. § (2) Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem

tudott.

100

végző nem tud – és a fentiek szerint nem tudhat – kétséget kizáróan arról, hogy a forrás jogellenes-e vagy sem. Tévedésről, mint büntethetőséget kizáró körülményről csak akkor beszélhetünk, ha a cselekmény bűncselekmény. Ha viszont a Szerzői Jogi Szakértői Testület véleményére tekintettel a jóhiszemű letöltő cselekménye engedély és díjmentes szabad felhasználásként minősül, hiszen

a

szabad

felhasználás

feltételrendszerének

egyébként

megfelelő

többszörözést a forrás jogellenességének ismerete nem zárja ki a szabad felhasználás köréből, - akkor a tévedés, mint büntethetőséget kizáró ok fel sem merülhet, hiszen a többszörözés nem sért szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogot, tehát nem bűncselekmény. Ebben a körben tehát a forrás jogellenességét illetően fennálló tévedés nem büntethetőséget kizáró okként jelenik meg, hanem önmagában a többszörözést emeli ki a büntetendő cselekmények köréből. A fenti okfejtés természetesen minden tekintetben értelmét veszti, ha a ProArt Szövetség e vonatkozásban kifejtett – és szintén nehezen támadható – álláspontját vesszük alapul. Eszerint – a Be. 75. § (3) bekezdése alapján – nem kell bizonyítani azokat a tényeket, amelyek köztudomásúak, vagy amelyekről az eljáró bíróságnak, ügyésznek, illetőleg nyomozó hatóságnak hivatalos tudomása van. A Szövetség által kialakított álláspont szerint az a tény, hogy a fájlcserélő rendszerekben letölthető alkotások hozzáférhetővé tételére jogellenesen kerül sor, épp annyira nyilvánvaló, mint az, hogy Magyarországon csökken a népesség. Amennyiben pedig a forrás jogellenessége bizonyítást nem igénylően nyilvánvaló, az sem hagy maga után kétséget, hogy a jogellenes forrásból letöltők cselekménye kívül esik a szabad felhasználás esetkörén. Ha ezt az álláspontot tesszük magunkévá, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Szerzői Jogi Szakértői Testület teljesen feleslegesen alkotta meg az SZJSZT 17/2006. számú szakvéleményét, hiszen az a körülmény, amely a szabad felhasználás feltételrendszerébe egyébként illeszkedő felhasználási formát kirekeszti a díjmentes felhasználások köréből - ti. a forrás jogellenességének nyilvánvaló ismerete - szükségképpen minden esetben megállapítható. Ennek maradéktalan elfogadása ugyanakkor nem csupán a hivatkozott szakvéleményt teszi értelmetlenné azáltal, hogy az értékelni rendelt jóhiszeműség vizsgálatát

101

feleslegessé

degradálja,

hanem

valamennyi

letöltés

jogellenességének

vélelmezésével jár, ami nem kívánatos általánosításokhoz vezet. A Szerzői Jogi Szakértői Testület álláspontja szerint elhatárolási pontként értékelendő jó vagy rosszhiszeműség vizsgálatának a nyilvánvalóságra hivatkozással történő kizárása elfogadhatatlannak látszik. A letöltést végző személy tudattartalmát kizárólag az eset összes körülményeinek ismeretében ítélheti meg a jogalkalmazó, - már ha a büntetőeljárásban

irányadó

garanciális

alapelvek

sérelmét

nem

kívánja

kockáztatni. Kollektív tudat létének általános feltételezése – legalább is büntetőjogi szempontból - abban az esetben sem tűnik célravezetőnek, ha a fájlcserélő rendszerek működése azt valószínűsíti. A nemo plus iuris elvvel összefüggésben kifejtettek nehezen vitathatóak. Jogellenes állapot - legalább is - aggályosan eredményezhet jogszerű felhasználást.

Ugyanakkor kézenfekvő kérdésként merül fel, hogy ha az elv

maradéktalan alkalmazásának szükségessége annyira nyilvánvaló, mint ahogy az Mezei Péter okfejtéséből, illetve a Szerzői Jogi Szakértői Testület álláspontjából kitűnik, milyen megfontolások vezették a törvényhozót, amikor a forrás jogszerűségének kitételét mellőzte a szabad felhasználás körében értékelhető többszörözés szabályainak megalkotásánál. Ha pedig a hatályos jogszabály pusztán tévedés következtében nélkülözi a forrás jogszerűségének feltételként szabását, mi akadályozza a törvényhozót, hogy a számos félreértésre okot adó szabályozási hiányt megszüntesse. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy – amint arról már szó volt – a forrás jogszerűségének feltételül szabása nem idegen a kontinentális jogrendszerektől, de - a számítógépi programalkotások esetében - a hazai szabályozástól sem. Egyet kell értenünk Magyar Csaba azon határozott álláspontjával, miszerint „ha egy magatartást a jogszabály nem tilt, akkor az abban az esetben is megengedett, ha annak esetleges tömeges elterjedtsége bizonyos körben sérelmet okoz.”66 Bízvást állítható, hogy a jogszerű forrás kitételének elmaradását nem a feledékenység generálta. Mindazon által, még ha így is lenne, ez a körülmény sem szolgáltathat alapot a jogszabály olyan 66

Magyar Csaba: Fájlcsere és szabad felhasználás, Infokommunikáció és jog, 2008/3. 135.oldal

102

kiterjesztő értelmezésére, amely adott esetben többszázezer többszörözési cselekmény jogellenességét eredményezné. Különösen azért nem, mert itt nem csupán elvi kérdésről, hanem felhasználók tízezreinek esetleges büntetőjogi felelősségéről van szó. A tárgyaltakkal szöges ellentétben álló véleményt fogalmaz meg a Gyakorlati útmutató a szerzői joghoz című szakkönyv. Az ebben foglaltak szerint: „ … nem feltétele e szabad felhasználásnak, hogy a másolatkészítés forrása maga jogszerű legyen…. ugyanígy jogszerű – és ezt talán többen nem tudják – az internetre jogsértő módon feltöltött zenefájlok magáncélú letöltése is.”

67

Ezen

határozott vélemény a jogellenes forrásból történő letöltés jogszerűségének tényét olyan magabiztossággal állapítja meg, ami a Szerzői Jogi Szakértői Testület által e vonatkozásban kifejtettek ismeretének hiányát okkal valószínűsíti. A kijelentés helytállósága olyannyira kézenfekvő a szerző számára, hogy az igen mélyre ható következtetések levonására alapot adó ténymegállapítás

részletes indokolását

nem is tartja szükségesnek. Itt indokolt néhány szóval visszautalnunk a tévedés kapcsán elmondottakra. Mint arról szó volt, a felhasználó nincs – és nem is lehet - abban a

helyzetben, hogy a forrás jogszerűségéről vagy jogellenességéről

egyértelműen és hitelt érdemlően meggyőződhessék. De, ha idealizált helyzetben erre lehetősége is nyílna, a cselekmény jogi jellege kapcsán esetlegesen felmerülő kérdéseket megnyugtatóan válaszolja meg a szakkönyv idézett mondata. Félő, hogy az említett kijelentés az internetről történő letöltés jelenségét elsődlegesen nem jogi szempontból vizsgáló csoportok körében sem arat osztatlan sikert. Annak következetes elfogadása és deklarálása ugyanis, hogy az interneten bármilyen módon – tehát akár jogellenesen – hozzáférhetővé tett alkotások letöltésének jogszerűségéhez nem férhet kétség, nagy valószínűséggel óriási zavart okozna a letöltés – egyébként is ellentmondásosnak nevezhető – társadalmi megítélésében. Fontos utalnunk e körben a Szerzői Jogi Szakértői Testület által kifejtett azon álláspontra, miszerint a letöltés korlátok nélküli jogszerűségének 67

Szinger András – Tóth Péter Benjámin: Gyakorlati útmutató a szerzői joghoz, Novissima Kiadó,

Budapest, 2004.

103

elismerése olyan káros hatásokkal járna a szerzőkre és az egyéb jogosultakra, amelynek kompenzálására az üres-kazetta jogdíj nyilvánvalóan nem lenne képes. A „szabad a vásár” hangulat alapjaiban rendítené meg a hazai film- és zeneipart. Bár ezen okfejtést több vonatkozásban is kritikával illettem a korábbiakban, a Gyakorlati útmutatóban kifejtettek kapcsán kénytelen vagyok részben igazat adni annak. Fontos látni, hogy a letöltés olyan társadalmi tömegjelenség, amelynek – adott esetben - jogellenes jellege nem vált ki olyan helytelenítő értékítéletet a társadalom részéről, amelyekkel más büntetendő cselekmények kapcsán kénytelen szembesülni az elkövető. Ennek ellenére mégis működnek bizonyos fékek és ellensúlyok, amelyek a már most is tömegesnek mondható tevékenységet az elviselhetőség keretei közé szorítják. Ezen fékek és ellensúlyok maradéktalan eltörlésének hirdetése nyilvánvalóan nem az elfogadható megoldások közé tartozik. A Szerzői Jogi Szakértői Testület tárgyalt véleménye kapcsán fennálló – látszólagos – önellentmondás a következőkkel magyarázható. A Testület álláspontja szerint annak elfogadása és meghirdetése, hogy a jogellenes forrásból való magáncélú másolás megengedett, nyilvánvalóan sértené a művek rendes felhasználást, így nem felelne meg a szabad felhasználás általános kritériumainak, következésképp nem is lehetne jogszerű. A körkörös indokolás lényege, hogy azért indokolt egy bizonyos magatartás tilalmának fenntartása, mert a tilalom megszüntetése esetén előre láthatólag bekövetkező tömegessé válás nagy valószínűséggel a tilalom bevezetését indokolná. Itt tehát kizárólag egy bizonyos típusú cselekmény – véleményem szerint kevéssé védhető - jogi megítéléséről van szó, amelynek középpontjában a jogi minősítés módosításával összefüggő feltételezések állnak. A

Gyakorlati

útmutató

idézett

mondatával

összefüggésben

megfogalmazható kritika merőben más jellegű. Annak lényege, hogy egy kétséget kizáró magabiztossággal megfogalmazott, ám a kialakult gyakorlatnak és a Szerzői Jogi Szakértői Testület méltán kimagasló szakmai szintű véleményeiben

104

foglaltaknak tökéletesen ellentmondó főszabály68 kellő publicitás melletti deklarálása nagy valószínműséggel nem kívánt zavart idézne elő a hazai internethasználó társadalomban. E kritika annak ellenére fogalmazható meg, hogy a jogellenes forrásból történő magáncélú másolás jogszerűségének lehetősége – véleményem szerint legalább is – egyáltalán nem zárható ki. A Gyakorlati útmutatóban kifejtettekhez hasonló álláspontra helyezkedett dr. Ormós Zoltán, aki a Magyar Televízió Kultúrház Extra című műsorában a következőképpen fogalmazott: „Függetlenül a forrás legalitásától a lefele irányú, magáncélú másolás keretében végzett letöltés az legális.” Még ha a „lefele irányuló” magáncélú másolás zavarba ejtő kifejezése felett el is siklunk, az semmi esetre sem közömbös, hogy a nyilatkozó egy a Szerzői Jogi Szakértői Testület által kifejezetten jogellenesnek minősített

cselekmény jogszerűségét állítja

meggyőző magabiztossággal. Nehezen állítható, hogy egy országos televízió műsorában tett, ilyen elvi éllel megfogalmazott kijelentés ne lenne a cselekmény társadalomra veszélyességét illetően fennálló tévedésre alappal okot adónak minősíthető.69 A ilyen jellegű és tartalmú nyilatkozatok kapcsán a probléma leginkább ott ragadható meg, hogy letöltők többsége nagy valószínűséggel rendszeresebben gyűjt információt saját tevékenységét illetően a televízió adásaiból, mint a Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményeiből. A jogellenes forrásból történő másolás kétségtelen jogszerűségét hirdető, igen

nagy

publicitáshoz

jutó

véleményeknek

a

büntetőjogi

felelősség

megállapíthatósága körében játszott szerepe az alábbiakban foglalható össze. A Btk. 27. § (2) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes és erre a feltevésre alapos oka van. A cselekmény társadalomra veszélyességének hiányára vonatkozó 68 69

Amely szerint a jogellenesen hozzáférhetővé tett zene- és filmalkotások letöltése jogszerű. Btk. 27. § (2) Nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a

társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van. A sor furcsa fintora, hogy végeredményben igaza lehet dr. Ormós Zoltánnak, hiszen nyilatkozata alapján fennálló tévedés büntetlenséget eredményezhet, bár maga a nyilatkozat nem feltétlenül megalapozott.

105

feltevésre meglehetősen alapos oknak tűnik ha szerzői joggal foglalkozó jogász szakemberek állítják egy ország nyilvánossága előtt, hogy a jogellenes forrásból történő többszörözés tökéletesen jogszerű. Erre figyelemmel viszont a jogellenes forrásból történő, - a szabad felhasználás feltételrendszerének egyébként megfelelő - letöltés kapcsán egyetlen felhasználó büntetőjogi felelősségének megállapítására sem kerülhet sor, már ha a tévedésre vonatkozó törvényi előírásokat legalább annyira komolyan vesszük, mint a hivatkozott véleményeket. Némi

szarkazmussal

azt

mondhatjuk,

hogy

az

említett

vélemények

végeredményben hasznosak, hiszen lényegesen leegyszerűsítik a jogellenes forrásból történő másolás kapcsán kialakult vitás jogi helyzet megoldását. Ha ugyanis a társadalomra veszélyesség vonatkozásában fennálló tévedés folytán egyetlen jogellenes forrásból történő másolatkészítés sem büntethető, akkor a jogszerűség kérdésében folytatott vita – büntetőjogi szempontból - tökéletesen feleslegessé válik. A jogellenes forrásból történő másolatkészítés körében kialakult jogértelmezési dilemmát Magyar Csaba a következők szerint összegzi: „Mivel a mérlegelést lehetővé tevő gumiparagrafusokat bajosan lehet kikerülni, így a másolás eredeti példányának jogi minőségével kapcsolatban egyértelmű, minden fél számára megnyugtató választ nem találhatunk. Az Szjt. közvetlenül nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést. Sehol sincs leírva benne, hogy „szabad felhasználás körébe eső többszörözés kizárólag abban az esetben lehetséges, ha az eredeti műpéldány jogszerű körülmények között jött létre”, sem ehhez hasonló. A megoldást az egyéb rendelkezések között tallózva kell megtalálni.”70 A hivatkozott cikk sajnos nem arra enged következtetni, hogy ez utóbbi törekvést siker koronázta volna. A szerző a Szerzői Jogi Szakértői Testület

SZJSZT

17/2006. számú szakvéleménye kapcsán kifejti:”Maga a főmegállapítás, amely szerint „a jogellenes magáncélú másolás nem megengedett, sem szabad felhasználásként, sem pedig a jogdíjigényre való korlátozás alapján” nem más,

70

Magyar Csaba: Fájlcsere és szabad felhasználás, Infokommunikáció és jog, 2008/3. 133.oldal

106

mint körkörös indokolás, lényege, hogy a jogellenes másolás nem megengedett.”71 Ez utóbbi ténymegállapítással maradéktalanul egyet kell értenünk. A Testület határozottan állítja, hogy a fekete nem fehér, a jogellenes nem jogszerű. Viszont hiába való törekvésnek látszik arra keresnünk a választ a testületi véleményben, hogy mitől fekete a fekete, mitől jogellenes a jogellenes. Az idézett vélemény egyfajta görcsös ragaszkodást tükröz az idealizált állapothoz. A vélemények között mutatkozó antagonisztikus ellentét súlyát különösen az a körülmény adja meg, hogy a jogértelmezés végeredményének tétje nem kisebb,

mint

a

többszörözést

végző

büntetőjogi

felelősségének

megállapíthatósága. Mint arra már többször utaltam, itt nem néhány vagy néhány száz letöltést végző büntetőjogi felelősségéről, hanem az ország lakosságának jelentős részéről kell beszélnünk, ráadásul olyan cselekmény kapcsán, amelyhez gyakorlatilag semmiféle társadalmi helytelenítés nem párosul. A jogellenes forrás felhasználásával megvalósuló többszörözés kapcsán indokolt hivatkoznunk dr. Fodor Klaudia Franciskára, akinek szavaiból már a megoldás lehetősége körvonalazódik:” Dogmatikailag alapvetően ellentmondásos ugyan az illegális forrásból történő, de ellentételezett (díjköteles) cselekmény, azonban az ilyen ellentmondások feloldásakor nyerne igazán értelmet az, amit a digitális környezetnek a jogra gyakorolt forradalmi változásával oly sokan előirányoznak: internetes díjba felszámolt átalánydíj vagy winchester után fizetett jogdíj.”72 A dogmatikai ellentmondás a hatályos szabályozási környezetben véleményem szerint nem oldható fel. Nem tekinthetünk ugyanis jogszerűnek olyan cselekményeket, amelyek után a jogszerű felhasználás esetén járó jogdíjjal azonos összegű díjat fizetnek meg. Az üreshordozó-díj megfizetése nem változtat és nem is változtathat azon a tényen hogy a másolatkészítés jogellenes-e vagy sem. El kellene dönteni, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés

71

IM. 134.o.

72

Dr. Fodor Klaudia Franciska: A digitális magáncélú másolás kompenzációjának lehetőségei,

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (114.) évfolyam 4. szám, 2009. augusztus, 78. oldal.

107

díjköteles-e vagy sem. Ha ugyanis díjköteles, akkor jogellenessége kapcsán, ha pedig nem díjköteles akkor jogszerűsége kapcsán merül fel ésszerű kétely.73 Igen előremutató a dr. Fodor Klaudia Franciskára azon felvetése, hogy „Az internetes letöltéseket nem bűnként, hanem létező és mérhető fogyasztói magatartásként kellene kezelni.” Addig azonban, amíg a jogellenes forrás kapcsán felmerült

probléma

nem

tisztázható

egyértelműen

ezek

a

„fogyasztói

magatartások” jó eséllyel értékelhetőek a Btk. 329. § (1) bekezdésébe ütköző cselekményekként. Természetesen nem cél és nem lehet cél bűncselekményként értékelhető magatartások varázsütésre történő dekriminalizálása, pusztán azért, mert azok a fogyasztói társadalomban rendkívül elterjedtek. A választ tehát szükségképpen a jogi szabályozás újragondolásában kell keresnünk. E körben a dr. Fodor Klaudia Franciska által felvázolt elgondolások véleményem szerint célravezetők.

6.2.1.5. A szoftver sajátos jogi helyzete

Mint arról korábban már szó volt, a hatályos szabályozás kiemeli a szerzői jogi oltalom alatt álló művek köréből a számítógépi programalkotásokat és az e műcsoporttal kapcsolatos kérdések rendezésének külön fejezetet szentel. A szoftver jogi helyzetének egyértelmű tisztázása többek közt azért nevezhető bonyolultabbnak a zene- és filmalkotásokénál, mert egyrészről ez a műtípus többféle formában jelenhet meg, másrészről az egyes programalkotások eltérő jogi oltalom alatt állhatnak. Emellett viszont már elöljárójában megjegyzendő, hogy a számítógépi

programalkotások

vonatkozásában

megvalósuló

szerzői

jogi

73

Nyilvánvaló, hogy egy jogellenes cselekményhez semmiféle jogszerű díjfizetési kötelezettség

nem társulhat, hisz az önmagában kérdőjelezné meg – ha nem annullálná - a jogellenességet. A témát részletesen az üres-hordozó jogdíjjal foglalkozó fejezetben kívánom tárgyalni.

108

jogsértések büntetőjogi szempontú megítélése - a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány kérdéskörét ide nem értve - lényegesen kevesebb problémát okoz a jogalkalmazónak, tekintve, hogy ezen alkotások vonatkozásában minden a szerzői jogi törvényben meghatározott felhasználói magatartás a szerzői jog jogosultjának engedélyéhez kötött és – főszabályként – díjfizetési kötelezettséggel jár. Tehát – szemben a hang- és filmfelvételeknél tapasztaltakkal – a kizárólagos vagyoni jogok körében nem érvényesülnek olyan korlátozások, amelyek a szerzői jog jogosultjának engedélyét nélkülöző felhasználást jogszerűvé tennék. Ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy – a vagyoni értékkel bíró – számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása főszabályként automatikusan együtt jár vagyoni hátrány okozásával. Ezen vagyoni hátrány pontos összegének meghatározása körében azonban több problémával is kénytelen szembesülni a jogalkalmazó, amelyeket a későbbiekben kívánok részletesen tárgyalni. A szoftver – tehát a számítógépi programalkotás - fogalma alatt értenünk kell egyrészről a forráskódot, másrészről magát a tényleges programot, - amely a forráskód számítógép általi feldolgozása útján „tárgyiasul”, harmadrészről pedig a programalkotáshoz kapcsolódó dokumentációt. Az „elkövetési tárgy” ilyen meghatározása szükségszerűen együtt jár azzal, hogy az említett megjelenési formák bármelyikének jogszerűtlen felhasználása meglapozhatja a felhasználó büntetőjogi felelősségét. Tehát a forráskód engedély nélküli többszörözése ugyanúgy szerzői jogsértést valósít meg, mint a szoftver engedély nélküli használata. A fentiek szerint meghatározható programalkotások alapvetően

négy

kategóriába sorolhatók, a szerzői jogi oltalom terjedelme szerint. A szó szoros értelmében vett „software” élvezi a legszélesebb körű jogi oltalmat, bár ennek tekintetében is több korlátozás érvényesül a többszörözés, az át- és feldolgozás vagy más módosítás vonatkozásában. Az ebbe a kategóriába tartozó programalkotások kereskedelmi forgalomban ugyanúgy áruként jelennek meg, mint bármely más szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás; a másolatkészítés és a

109

terjesztés joga – a törvényben meghatározott kivételekkel74 – a szerzői jog jogosultját, illetve a forgalmazásra jogosultat illetik meg. Ezen jogosultak engedélyének hiányában a programalkotás bármilyen – a szerzői jogi törvényben nevesített - felhasználása jogsértést valósít meg.75 A kialakult gyakorlat szerint az ilyen típusú programalkotások jogellenes többszörözésével okozott vagyoni hátrány azok kiskereskedelmi forgalmi értékével azonosítható. Ez a megoldás azonban számos további kérdést vet fel, különösen azon programalkotások esetében, amikor a büntetőjogi szempontból releváns felhasználás időpontjában az adott műpéldány kereskedelmi forgalomban nem kapható. A számítás alapja ilyen esetekben nyilvánvalóan fikción kell, hogy alapuljon. Az úgynevezett „shareware” programok másolása illetve terjesztése nem korlátozott. Ezen programok egyébként „softwareként” forgalomba hozott termékek olyan kiadmányai, amelyek bizonyos korlátozásokkal teszik lehetővé a felhasználást. Ezek a korlátok rendszerint vagy időbeliek, vagy funkciókhoz kötöttek. A felhasználó megismerheti ugyan a program működését, de ha azt huzamosan, vagy teljes egészében kívánja használni, kénytelen annak árát a forgalmazásra jogosultnak megfizetni.76 A programalkotások harmadik és 74

A szerzői jogi törvény vonatkozó rendelkezései szerint a szoftverről kizárólag biztonsági

másolat készíthető. Ezen túlmenően a többszörözés körében semmilyen korlát nem érvényesül. Megjegyzendő, hogy biztonsági másolat készítése engedély és díjmentes ugyan, azonban csak abban az esetben – m,int arra már a biztonsági jelző is utalni enged, ha a másolás alapjául szolgáló műpéldány tekintetében a többszörözést végző jogszerű felhasználónak minősül. Így az is nyilvánvaló, hogy más által jogszerűen használt programalkotásról nem készíthető biztonsági másolat jogszerűen. 75

A szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás olyan jellegű „felhasználása” amelyet a szerzői jogi

törvény nem nevesít, nem eredményezhet szerzői jogi jogsértést, így büntetőjogi felelősség alapját sem képezheti. Mint arra a Legfelsőbb Bíróság elvi éllel rámutatott, a más által jogellenesen másolt műpéldányok puszta megszerzése és birtoklása nem tekinthető a szerzői jogi törvény körében értékelhető felhasználásnak, így abban az esetben sem valósít meg jogsértést, ha a szerző engedélye nélkül történik. 76

Igen gyakori eset, hogy a felhasználást érintő korlátozásokat un. „Crack” fájlok alkalmazásával

oldják fel, minek révén az adott program teljes értékűvé válik. Nyilvánvaló, hogy a felhasználási korlátok ilyetén feloldása szerzői jogsértést valósít meg.

110

negyedik csoportjába tartozó szoftverek („freeware” illetve „public domain”) közös sajátossága, hogy esetükben a szerzői jog jogosultjának vagyoni jogai elenyésznek. Így ezen alkotások esetében a két leggyakoribb felhasználási forma – a többszörözés és az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel – nem igényli a szerzői jog jogosultjának engedélyét és díjfizetési kötelezettséggel sem jár. A két csoport közti különbség abban ragadható meg, hogy amíg a „freeware” programok esetében a jogosult fenntartja személyhez fűződő jogait, a „public domain” estében - a technológiai fejlődést elősegítendő – ezekről is lemond. Látható, hogy a szerzői és szomszédos jogok megsértésének kérdése – a haszonszerzési célzat illetve vagyoni hátrányban megnyilvánuló eredmény tényállási elemekre tekintettel – szinte kizárólagosan a szűkebb értelemben vett, ellenérték fejében forgalmazott „software”-ek esetében merül fel. A számítógépi programalkotásokkal

összefüggésben megvalósuló

bűncselekmények igen jelentősnek tekinthetők, egyrészről különösen azért, mert a szoftverek

minőségromlás

nélkül,

gyakorlatilag

korlátlan

számban

többszörözhetőek,77 másrészről mert ezek az alkotások az esetek túlnyomó többségében igen jelentős vagyoni értékkel bírnak. Az adatok terjedelmét tekintve egy számítógépi programalkotás sokszor azonos méretű, mint egy DVD formátumú film (kb. 4-5 Gb) értéke azonban ez utóbbinak több tízezerszeresét is elérheti. Emellett figyelemmel kell lennünk arra a tényre is, hogy az említett műtípusok funkciójukat illetően olyan lényeges eltérést mutatnak, amely alapvető kihatással van az okozott vagyoni hátrány nagyságára. Egy operációs rendszer, vagy egy képszerkesztő program jogellenes másolása és használata adott esetben évekre leveszi a felhasználó válláról azt a terhet, hogy a jogszerű beszerzésen törje a fejét. Nincs meg tehát az a forgalmazási rotáció, ami a zene- és filmalkotások kapcsán nyilvánvalóan tapasztalható. Másként fogalmazva azt mondhatjuk, hogy 77

A minőségromlás hiányának „problémája” a hang- és filmfelvételek esetében is azonos módon

fennáll. Megjegyzendő, hogy éppen ez – az egyébként igen kedvezőnek látszó – körülmény tette szükségessé a szerzői jogi szabályozás alapvető újragondolását a digitális technológia megjelenésével egyidejűleg. A korábban hozzáférhető másolási módszerekkel együtt járó minőségromlás ugyanis kizárttá tette egy bizonyos mennyiségen túli másolatkészítés lehetőségét.

111

a számítógép programalkotások esetében a szerzői jogi jogosult bevételei lényegesen ritkábban realizálódnak, mint zene- és filmalkotások forgalmazóié.78 Ez természetesen azzal a következménnyel is jár, hogy a számítógépi programalkotásokkal

kapcsolatban

megvalósuló

cselekmények

ritkábbnak,

azonban gazdasági hatásukat tekintve jelentősebbnek tekinthetőek. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a programok esetében lényegesen kisebb mértékben befolyásolja a forgalmat az újdonság, mint a másik két említett műtípusnál. Egy operációs rendszer korábbi verziójának használóját nem feltétlenül motiválja ugyanazon program újabb verziójának megjelenése, különösen akkor, ha a korábbi verzióval tökéletesen elégedett volt. E körben a megszokás és az „előszereteti érték” jelensége sem hagyható figyelmen kívül. A

szoftverek

egyedi

lehívásra

történő

hozzáférhetővé

tétele

vonatkozásában a zene- és filmalkotások ilyen jellegű felhasználása körében említettek irányadónak tekinthetőek. Ezen alkotások egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétele minden esetben a szerzői jog jogosultjának engedélyéhez kötött és – főszabályként – díjfizetési kötelezettséggel jár.

Az engedély és

díjfizetés nélküli hozzáférhetővé tétel szerzői jogi jogsértést valósít meg, így - ha a felhasználás vagyoni hátrány okozásával jár együtt, vagy haszonszerzési célzatú, – büntetőjogi felelősség alapját képezheti. Hasonlóan a korábban tárgyaltakhoz, a programok esetében sem bír relevanciával, hogy a hozzáférhetővé tétel a teljes alkotásra, vagy csupán annak valamely azonosítható részére vonatkozik79 és

78

Ez a körülmény egyértelműen hatást gyakorol a számítógépi programalkotások kereskedelmi

árának meghatározására. 79

Mint arról korábban szó volt a szerzői jogi törvény felhasználás alatt a mű egészének, vagy

valamely azonosítható részének felhasználását érti, így a feldarabolt alkotás egyes azonosítható részeinek hozzáférhetővé tétele ugyanúgy felhasználásként értékelendő, mint a teljes mű hozzáférhetővé tétele. Az egyes részek azonosíthatósága mind a fel- mind a letöltést végző felhasználónak elemi érdeke, ennek hiánya magát a fájlcserét hiúsítaná meg.

112

irreleváns, hogy a hozzáférhetővé tett számítógépi programalkotás más általi letöltésére sor kerül-e vagy sem.80 Lényegesebb eltérések és kérdések inkább a letöltés illetve többszörözés körében merülnek fel. A szerzői jogi törvény 35. § (1) bekezdése kifejezetten kirekeszti a szabad felhasználás lehetőségét a szoftver és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázis esetében. A tilalom alól ugyanakkor két vonatkozásban is kivételt tesz, egyrészről amikor lehetővé teszi a szoftvert jogszerűen megszerző személy általi, a szoftver rendeltetésével összhangban álló többszörözést, átdolgozást, feldolgozást, fordítást vagy más módosítást (Szjt. 59. § (1) bekezdés)81, másrészről, amikor garantálja a felhasználáshoz szükséges biztonsági másolat készítésének jogát (Szjt. 59. § (2) bekezdés)82. Rendkívül fontos e körben rámutatni arra, hogy ezek a kivételes felhasználások, - bár nem kötöttek a szerző engedélyéhez

és jogdíjfizetési kötelezettséggel sem járnak

együtt – nem minősülnek a szerzői jogi törvény által meghatározott szabad felhasználásnak. Ez esetben olyan kivételekről van szó, amelyek a számítógépi programalkotás

jogszerű

megszerzéséhez

és

felhasználásához,

mint

elengedhetetlen előfeltételekhez köthetők, illetőleg azon alapulnak. Lényeges rámutatnunk

arra,

hogy

az

említett

esetekben

kifejezetten

jogszerű

felhasználóként végzett cselekményekről rendelkezik a jogszabály, ami eleve determinálja az alkotás előzetes jogszerű megszerzését és felhasználását. Ebben a körben tehát fel sem merül annak lehetősége, hogy a természetes személy a nem a 80

A jogsértés illetőleg a vagyoni hátrány önmagában a hozzáférhetővé tételben megnyilvánuló

felhasználói cselekménnyel bekövetkezik, a hozzáférhetővé tett adatok más általi letöltése már egy újabb bűncselekményt valósít meg. Nem azonosítható a két – viszonylag független cselekménnyel okozott vagyoni hátrány mértéke sem. 81

Szjt. 59. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a

többszörözésre, az átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására – ideértve a hiba kijavítását is-, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben ezen felhasználási cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi. 82

Szjt. 59. § (2) A felhasználási szerződésben sem zárható ki, hogy a felhasználó egy biztonsági

másolatot készíthessen a szoftverről, ha ez a felhasználáshoz szükséges.

113

tulajdonában lévő szoftverről jogszerűen másolatot készíthetne. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy szerzői jogi oltalom alatt álló, szűk értelemben vett, - tehát vagyoni értékkel bíró - „software” – legyen az forráskód, tárgyi program vagy dokumentáció - letöltése esetén a szerzői és szomszédos jogok megsértésének bűncselekménye megvalósul. Érdekes kérdés, hogy hogyan ítélendő meg annak cselekménye, aki a szoftver jogszerű birtokosaként ugyanazon program jogellenesen hozzáférhető példányáról készít másolatot. A törvény betűjének szigorú értelmezése arra enged következtetni, hogy az ilyen másolatkészítés ugyancsak jogellenes, hiszen a többszörözés alapjául kizárólag a jogszerűen birtokolt illetve használt műpéldány szolgálhat. Ugyanakkor a jogellenesen hozzáférhetővé tett műpéldányról készített másolat a jogszerűen birtokolttal tökéletesen megegyezik, annak eltérés nélküli másolata. A probléma hipotetikusnak tűnik ugyan, de csak addig, amíg nem szembesülünk a szoftverekkel összefüggő szerzői jogsértés miatt felelősségre vont személyek típusvédekezésével. A kialakult gyakorlat szerint a házkutatás során lefoglalt illegális másolatok eredetijét a gyanúsítottak még a nyomozás során bemutatják az eljáró nyomozó hatóságnak, cáfolhatatlan bizonyítékaként annak, hogy a nyomozás során lefoglalt példány pusztán biztonsági másolat, amely jogszerűen jött létre, az utóbb bemutatásra kerülő műpéldányról. Az esetek túlnyomó többségében nyilvánvaló ugyan, hogy a nyomozó hatóságnak bemutatott eredeti példány a büntetés elkerülése érdekében, a lefoglalást követően beszerzett műpéldány, ennek ellenére az effajta védekezés rendszerint eredményre vezet.83

83

Ennek alapvető oka, hogy a nyomozás során lefoglalt és az utóbb bemutatott példány tökéletes

egyezősége. A látszólag tökéletes egyezést mutató példányok között adott esetben fellelhetőek olyan különbségek, amelyek valószínűtlenné tehetik, hogy a másolás forrása valóban az utóbb bemutatott műpéldány volt, ezek vizsgálatára azonban a nyomozó hatóság nem fordít különösebb gondot.

114

Az sem példa nélküli a hazai gyakorlatban, hogy a nyomozó hatóság kifejezetten felhívja a lefoglalást szenvedőt a lefoglalt másolatok eredeti műpéldányainak bemutatására, egyértelmű útbaigazítást adva ezzel a gyanúsított részére. A fentebb részletezettekre figyelemmel a szoftver fájlcserélő rendszerben történő le- illetve feltöltése viszonylag kényelmes helyzetet teremt a jogalkalmazó számára. A hozzáférhetővé tétel nyilvánvalóan jogellenes a forgalmazásra jogosult engedélyének hiányában, a jogellenes forrásból történő magáncélú másolatkészítés lehetősége pedig fel sem merül, hiszen a szoftverről kizárólag biztonsági másolat készíthető.84 A két felhasználási forma (többszörözés és hozzáférhetővé tétel) szerinti differenciálásnak a fájlcsere, mint komplex cselekmény

bűncselekménykénti

minősülése

kapcsán

sincs

különösebb

jelentősége, hiszen a fájlcsere harmadik generációjában ezen felhasználási cselekmények szükségszerűen egyidejűleg, egymástól elválaszthatatlanul mennek végbe. Komolyabb problémát a gyakorlatban a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány megállapítása okozhat, különösen olyan esetekben, amikor a cselekménnyel érintett számítógépi programalkotás a kereskedelmi forgalomban nem kapható, vagy annak újabb verziói jelentek meg. Kétségtelen, hogy egy operációs

rendszer

korábbi

és

későbbi

verziója

bizonyos

mértékben

egyenrangúnak tekinthető az általa nyújtott szolgáltatás jellege szempontjából. A Windows operációs rendszer 98-as verziójának letöltésével bekövetkező vagyoni hátrány megállapítására nyilvánvalóan nem kerülhet sor a kiskereskedelmi érték figyelembevételével, hiszen a program ezen verziója kereskedelmi forgalomban nem kapható. A bevételkiesést viszont indokolatlannak tűnik a jelenleg forgalmazott, lényegesen fejlettebb és értékesebb verzió ára alapján meghatározni, ez ugyanis méltánytalanul hátrányos helyzetet teremtene az elkövető számára, nem is beszélve arról, hogy a két verzió tényleges értéke között egyértelmű 84

Mint arról szó volt, ez a többszörözés egyértelműen kívül esik a szabad felhasználás esetkörén,

annak ellenére, hogy engedélyhez nem kötött és díjtalan.

115

különbség állapítható meg. Ilyen esetben tehát, bár a jogsértés ténye aggálytalanul megállapítható, a vagyoni hátrány összegét szükségszerűen csak fiktív módon határozhatjuk meg. Elgondolhatónak tűnik, hogy a kereskedelmi forgalomban már nem kapható számítógépi programalkotás értékét a forgalmazás utolsó napján irányadó kiskereskedelmi árban jelöljük meg, ez a megoldás azonban szintén kétségeket vet fel, hiszen az így megállapított összeg lényegesen eltér(het) a bűncselekmény elkövetésekor irányadótól. Bizonyos tekintetben védhetőnek látszik azon álláspont is miszerint a kereskedelmi forgalomban már nem kapható verzió jogellenes többszörözésével okozott vagyoni hátrány összegét a forgalomban lévő újabb verzió értékével azonosítjuk. Eszerint a felhasználó a korábbi verzió jogellenes másolással pontosan annyi vagyoni hátrányt okozott a fogalmazásra jogosultnak, mint amennyi kiadás terhelte volna a jogszerű megszerzés esetén. Fordított logikával élve a forgalmazásra jogosultat azáltal éri vagyoni hátrány, hogy az általa forgalmazott újabb verzió helyett a felhasználó egy korábbi verziót másol díjfizetés mellőzésével. Így a vagyoni hátrány összege a forgalmazott verzió árával azonosítható. Ez a megoldás, - bár kézenfekvőnek látszik – igen méltánytalan helyzetet eredményezne

a jogellenes másolást végző számára,

hiszen az újabb verzió forgalmi értéke jelentősen meghaladhatja a korábbiét. Védhetőnek tűnik ugyanakkor az az álláspont is, hogy a kereskedelmi forgalomban

nem

kapható

számítógépi

programalkotás

jogellenes

többszörözésével semmiféle vagyoni hátrány nem éri a forgalmazásra jogosultat, így a cselekmény nem is minősülhet bűncselekménynek. Vagyoni hátrányról ugyanis csak és kizárólag abban az esetben beszélhetünk, ha a többszörözést végzőnek reális lehetősége lenne a szoftver jogszerű, ellenérték fejében történő megszerzésére. Ilyen lehetőség hiányában elmaradt vagyoni előnyről aggályosan beszélhetünk, hiszen a másolás alapját képző műpéldány kapcsán a forgalmazásra jogosult bevételt – a másolástól függetlenül - nem realizál.

116

Ugyancsak a vagyoni hátránnyal összefüggésben felmerülő sajátos kérdés, hogy milyen összegű vagyoni hátrány következik be a forráskód másolásával, indokolt-e ilyen esetben a program forgalmi értékét alapul venni vagyoni hátrányként. A program forgalmazóját nyilvánvalóan azáltal éri vagyoni hátrány, hogy a szoftver jogszerű használatáért fizetendő díjtó esik el. A forráskód viszont csak annak telepítését követően válik alkalmassá a használtra, így kérdéses, hogy a jogellenesen másolt, de nem telepített forráskód révén bekövetkezik-e egyáltalán vagyoni hátrány. A kérdésre mind pozitív, mind negatív előjellel védhető válasz adható.

Egyrészről

ugyanis

állítható,

hogy

a

felhasználó

a

program

megvásárlásával válik jogosulttá a tényleges használtra, és viszont, a használat fejében fizeti meg a kereskedelmi árat. Ha viszont a forráskód tényleges telepítésére és használatára nem kerül sor, úgy vagyoni hátrány sem éri a forgalmazásra jogosultat. Másrészről viszont a törvény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a felhasználási szerződésben sem zárható ki biztonsági másolat készíthetésének lehetősége, ha ez a program rendeltetésszerű használatához szükséges. Az e kritériumokat nélkülöző, illetve egyébként a szerzői jog jogosultjának

engedélye

és

jogdíjfizetés

nélkül

végzett

többszörözés

nyilvánvalóan szerzői jogot sért és a többszörözésre adott engedély fejében fizetendő jogdíj elmaradás folytán vagyoni hátrányt is okoz. Bár a gyakorlatban viszonylag ritkán fordul elő, hogy a jogellenesen másolt forráskód telepítésére és a program használatára nem kerül sor, a kérdéskör mégsem elhanyagolható. Amennyiben a hatályos törvényi rendelkezéseket vesszük alapul, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a forráskód engedély nélküli másolása épp úgy szerzői jogsértést – és vagyoni hátrány felmerülése esetén – bűncselekményt valósít meg, mint a program jogellenes telepítése és használata. A szerzői jogi törvény ugyanis egyértelműen díjfizetési kötelezettséggel járó felhasználásként értelmezi önmagában a többszörözést, tekintet nélkül arra, hogy az konkrétan milyen céllal történik, illetve, hogy a többszörözött adathalmaz utóbb milyen módon hasznosítható.

117

6.2.1.5. A szolgáltató felelőssége A szolgáltatók esetleges büntetőjogi felelősségének a kérdése attól függően nyeri el valódi jelentőségét, hogy mit is értünk szolgáltatás alatt. Egyrészről természetesen olyan tevékenységet amelynek folytán a felhasználó egyáltalán képessé válik arra, hogy az interneten tárolt adatokhoz hozzájusson, másrészről

olyan

magatartást,

amely

konkrétan

a

jogvédett

alkotások

megszerzésének lehetőségét biztosítja. A internet-szolgáltatók három nagyobb csoportját különböztethetjük meg, aszerint, hogy milyen jellegű szolgáltatást nyújtanak. Az un. hozzáférés-szolgáltatók egyszerű adatátviteli szolgáltatást végeznek, az ehhez szükséges technikai, távközlési feltételek biztosításával. A tárhely-szolgáltatók tárhelyet biztosítanak a felhasználói tartalmak számára, míg a tartalomszolgáltatók maguk is saját tartalmat tesznek közzé a világhálón. A honlapot, illetőleg közzététel célját szolgáló tárhelyet, szervert üzemeltetők által megvalósított, szerzői és szomszédos jogok megsértésének gyanúját keltő magatartások kapcsán talán az egyik legkényesebb kérdés, hogy az egyes szolgáltatók mennyiben és hányad íziglen vonhatóak felelősségre azért, mert pusztán azáltal, hogy jogellenesen hozzáférhetővé tett anyagok számára tárhelyet biztosítanak vagy egyéb szolgáltatói tevékenységet végeznek, bizonyos fokig maguk is közreműködnek a bűncselekmény elkövetésében. Fontos szem előtt tartanunk, hogy a hozzáférés- és tárhely-szolgáltatók – a tartalomszolgáltatókkal szemben - konkrét, a szerzői jogi törvényben nevesített felhasználási cselekményt nem végeznek, így cselekményük – már amennyiben bűncselekmény elkövetésére került sor - szükségképpen csak bűnsegédi85, vagy előkészületi86 jellegű lehet.87 85

Btk. 21. § (2) Bűnsegéd az, aki a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.

86

Btk. 18. § (1) Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény

elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. 87

A Legfelsőbb Bíróság korábban tárgyalt eseti döntése szerint a szerzői jogi törvényben

meghatározott felhasználási cselekmény hiányában büntetőjogi felelősség megállapítására sem

118

A büntetőjogi felelősség kérdése a tartalomszolgáltatók esetében problémamentesnek nevezhető. Ha a tartalomszolgáltató a szerzői jog jogosultjának engedélye nélkül tesz egyedi lehívásra hozzáférhetővé szerzői jogi oltalom alatt álló alkotást, cselekménye tényállásszerű; kizárólagos vagyoni jog sérelmével és vagyoni hátrány okozásával jár. A tárhely-szolgáltatás esetében a szolgáltató elvileg nem tud arról, hogy az általa nyújtott szolgáltatás keretében milyen tartalmakat tesznek hozzáférhetővé az interneten, így az esetleges felelősség alóli mentesülés érdekében sikerrel hivatkozhat arra, hogy tudtán kívül közreműködött jogvédett anyagok lehívásra hozzáférhetővé tételében. A büntető törvény garanciális szabálya ugyanis, hogy nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.88 A jogellenes letöltés lehetőségét biztosító portálok rendszerint kifejezetten a jogszerűség látszatát igyekeznek kelteni, amikor minden felhasználó számára észlelhető felületen hirdetik azt az – általában - nyilvánvalóan valótlan tényt, hogy az oldal nem közreműködik jogellenes hozzáférhetővé tételben.

A ProArt Szövetség gondolatmenete szerint ez a védekezés arcpirító egyszerűséggel cáfolható, ha abból a szabályból indulunk ki, hogy nem kell bizonyítani azokat a tényeket, amelyek köztudomásúak, vagy amelyekről az eljáró bíróságnak, ügyésznek, illetőleg nyomozó hatóságnak hivatalos tudomása van. A Szövetség álláspontja szerint az, hogy a fájlcserélő rendszerek révén szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások tömeges jogellenes hozzáférhetővé tételére kerül sor, legalább annyira köztudomású tény, mint hogy Magyarországon a korösszetétel egyre kedvezőtlenebb. Már pedig, ha a felhasználók, - tehát a fel- és letöltést

kerülhet sor. A cselekmény előkészületi cselekményként történő értékelése nyilvánvalóan csak elméleti síkon képzelhető el, hiszen a Btk. 329/A. § a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének előkészületét nem rendeli büntetni. 88

Btk. 27. § (1) bekezdés

119

végzők - számára nyilvánvaló a jogellenes hozzáférhetővé tétel ténye, nehezen képzelhető el, hogy a szolgáltató ne lenne ezzel tisztában. A szolgáltatók felelőssége nem feltétlenül és nem szükségképpen korlátozható és korlátozandó pusztán az értesítési-eltávolítási kötelezettség következetes érvényesítésére, az esetleges büntetőjogi felelősség lehetősége okkal merül fel.89 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény a szolgáltató és a közvetítő szolgáltató felelőssége tekintetében úgy rendelkezik, hogy a szolgáltató felelős ugyan az általa rendelkezésre bocsátott, jogellenes tartalmú információval okozott kárért, (információ alatt értve bármely elektronikus úton feldolgozható, tárolható, továbbítható adatot, jelet és képet,), azonban a törvény 7. §-ának (2) bekezdése szerint a közvetítő szolgáltató nem felel a más által rendelkezésre bocsátott, a közvetítő szolgáltató által nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatással továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett, jogszabályba ütköző tartalmú információval harmadik személynek okozott jogsérelemért, illetve kárért, amennyiben eleget tesz az értesítési-eltávolítási eljárás törvényben meghatározott szabályainak, és úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.90 Az adott helyzetben általában elvárható magatartás kereteit – témánk szempontjából is - alapjaiban meghatározza a törvény 7. §-ának (5) bekezdése, 89

A szolgáltatók büntetőjogi felelősségének lehetősége nyilvánvalóan azzal a pozitív hatással

járna, hogy a jogellenes szolgáltatást igénybe vevők köre is számottevően csökkenne. 90

Kétséges, hogy a hivatkozott törvényhely egyértelmű útbaigazítást adna az esetleges büntetőjogi

felelősség kérdésében is. Célszerű szem előtt tartani, hogy a büntetőeljárási törvény egyértelmű, garanciális rendelkezése szerint : abban a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el és milyen bűncselekményt, a bíróságot, az ügyészt, a nyomozó hatóságot nem köti a más eljárásban, így különösen a polgári eljárásban, a szabálysértési vagy a fegyelmi eljárásban hozott határozat, illetőleg az abban megállapított tényállás.

120

amely szerint a közvetítő szolgáltató nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információ tartalmát, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak. A törvény említett rendelkezéseinek értelmezéskor érdemes figyelemmel lennünk arra a korábban már hivatkozott BH2002.301. számú eseti döntésre, amely szerint a büntetőjogi és polgári jogi felelősség nem azonos fogalmak és a polgári jogi felelősség hiányából nem lehet a büntetőjogi felelősség hiányára következtetni. Felmerül a kérdés, hogy az Ektv. 7. §-ának a felelősség kizárására vonatkozó szabályai aggálytalanul alkalmazhatók-e a büntetőjogi felelősség körében is. A jogellenes tartalomnak tárhelyet biztosító természetes vagy jogi személy cselekménye büntetőjogi szempontból kétféleképpen is értelmezhető. Egyrészről ugyanis állíthatjuk, hogy az egyes szolgáltatóknak - az Ektv. 7. § (5) bekezdésében foglaltak mellett is – bizonyos fokig objektív módon tisztában kell lenniük azon honlapok tartalmával amelyek számára tárhelyet biztosítanak. Ez nem pusztán elvárható részükről, de az általuk hozzáférhetővé tett honlapok látogatottságához szorosan kötődő különféle célok folytán jól felfogott érdekük is. Ha pedig a szolgáltató adott esetben – már az erre vonatkozó, az Ektv-ben meghatározott értesítést megelőzően is - tisztában

van azzal, hogy az általa

hozzáférhetővé tett honlap révén szerzői és szomszédos jogokat sértő művek érhetőek el, cselekménye bűnsegédi magatartásként látszatát kelti. Ugyanerre a következtetésre juthatunk abban az esetben, ha a közvetítő szolgáltató nem tesz eleget az értesítési-eltávolítási eljárás körében meghatározott kötelezettségeinek, hisz ebben az esetben már kétséget kizáróan tudomással bír a jogsértő tartalomról. A szolgáltatók felelősségének körében felmerülő dilemmák egy részére választ ad a közzététel vonatkozásában már hivatkozott BDT2005.1122 számú

121

eseti döntés. Eszerint amennyiben csak az internetes szolgáltató aktív közreműködésével válik lehetővé a szerzői műnek a weboldalon történő megjelenítése, és a szolgáltatónak megfelelő lehetősége és ráhatása van arra, hogy a honlapján csak olyan szerzői mű jelenhessen meg, amellyel szerzői jogsértés nem valósul meg, felelőssége – szerzői jogsértés esetén megállapítható. Mindazonáltal a megfelelő lehetőség és ráhatás puha feltételrendszerének meghatározása

olyan

bizonytalansági

tényező,

amely

a

felelősség

megállapíthatóságának vonatkozásában számos kérdést nyitva hagy - ha éppen nem újakat keletkeztet.

Büntetőjogi szempontból a szolgáltató magatartása egyfajta bűnsegédi magatartásnak tűnhet. A Btk. 21. § (2) bekezdése szerint bűnsegéd az, aki másnak a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. A probléma ezzel a megközelítéssel kapcsolatban az, hogy a fájlcserélő portál üzemeltetője semmiféle cselekményt nem végez azon túlmenően, hogy önmagában a felhasználók közötti kapcsolatteremtés lehetőségét biztosítja. Nem elhanyagolható körülmény ebből a szempontból, hogy a felhasználók közötti kapcsolat nem kizárólag és nem feltétlenül olyan jellegű, amelynek eredményeként jogvédett tartalmak „cserélnek gazdát”, annak ellenére, hogy az említett álláspont szerint ez köztudomásúnak tűnhet. A portál üzemeltetője az egyes fájlcsere cselekményekhez – amelyeket közvetlenül a felhasználók végeznek egymás között –nem nyújt olyan jellegű segítséget, amely bűnsegédi magatartásként lenne értékelhető, ráadásul az esetleges jogszerű fájlcsere lehetőségének kizárhatósága hiányában az sem állítható általános érvénnyel, hogy bűncselekmény elkövetéséhez nyújtana szándékosan segítséget.91

91

A korábban köztudomásúként aposztrofált tény, - amely szerint a fájlcserélő rendszerek

használata során a jogvédett tartalmak „cseréje” nyilvánvaló – nem determinálja, hogy ezen rendszerek használata során kizárólag szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások hozzáférhetővé tétele illetve többszörözése történik. A jogszerű fájlcsere lehetősége szerint nem zárható ki.

122

Sokkal

kézenfekvőbbnek

tűnik

a

portál-üzemeltető

cselekményét

előkészületi cselekményként értékelni. A Btk. 18. § (1) bekezdése szerint, ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre

felhív

ajánlkozik,

vállalkozik,

vagy

a

közös

elkövetésben

megállapodik. Aggálytalanul állítható, hogy a kapcsolatteremtés – s így a fájlcsere – lehetőségének biztosítása a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges feltétel biztosításának tekinthető. A kérdés ez esetben is az, hogy mi az üzemeltető célja. Amennyiben megállapítható, hogy az oldalt kifejezetten illegális fájlcsere céljából üzemeltetik, véleményem szerint az előkészületi cselekmény elkövetése, s így az üzemeltető büntetőjogi felelőssége aggálytalanul megállapítható lenne.92 Ebben az esetben viszont azzal a problémával találjuk szembe magunkat, hogy pontosan milyen irányvonal mentén határozzuk meg a rendbeliséget és az elkövetési értéket. Ezen tényezők ugyanis kizárólag akkor állapíthatóak meg, ha a tisztában vagyunk azon bűncselekmény részletkörülményeivel, amelynek elkövetéséhez az üzemeltető segítséget nyújtott. Ehhez viszont szükségképpen fel kellene deríteni a felhasználók által megvalósított valamennyi bűncselekményt, tisztázni kellene a sértettek számát és az elkövetési értéket. Ez utóbbi viszont – tehát valamennyi felhasználó következetes üldözése – mint azt később kifejteni szándékozom, nem célja és nem is lehet célja a jogalkalmazónak. Érdekes kérdés, hogy hol húzzuk meg azt a határvonalat, amely a fizikai kapcsolat lehetőségének biztosítása körében a jogos és a jogtalan elhatárolására szolgál. Kétségtelen ugyanis, hogy maguk az internetszolgáltatók is – önmagában az internet elérésének biztosításával – az elkövetéshez szükséges feltételeket biztosítanak,

ráadásul

kecsegtetnek,

hogy

az

reklámjaikban általuk

kifejezetten

biztosított,

egyre

azzal

a

lehetőséggel

nagyobb

sávszélesség

igénybevételével pillanatok alatt letölthetjük kedvenc filmjeinket. Ugyanakkor

92

A felvetés természetesen csak fikció, hiszen a jelenleg hatályos büntető törvény a szerzői vagy

szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének előkészületét nem rendeli büntetni.

123

nyilvánvalóan nevetséges vállalkozás lenne büntetőeljárást indítani a hazai internetszolgáltatók ellen. Mint arról szó volt, a fenti okfejtést bizonyos szempontból értelmetlenné teszi, az a körülmény, hogy előkészület miatt büntetőjogi felelősség megállapítására kizárólag akkor kerülhet sor a hatályos szabályok szerint, ha ezt a törvény külön elrendeli. Így bármennyire is illeszkedik a fájlcserélő portál üzemeltetőjének

cselekménye

az

előkészület

körében

maghatározott

cselekmények közé, a büntetendőségre vonatkozó külön törvényi rendelkezés hiányában büntetőjogi felelősség megállapítására akkor sem kerülhet sor, ha a cselekmény célja kifejezett jogellenes fájlcsere lehetővé tétele. Amennyiben viszont a Btk. 329/A. § kiegészülne az előkészületi cselekmény büntetendőségére vonatkozó előírással, az még kiélezettebbé tenné azt az elhatárolási problémát amely a szolgáltatás jellege mentén kristályosodik, és a – jogellenes cselekmény tekintetében fennálló – tévedésben csúcsosodik ki. A tévedés szubjektív kategória, amelynek fennállása - vagy fenn nem állása - nyilvánvalóan az elkövető tudattartartalmától függ. Lehetősége annak ellenére sem zárható ki, hogy a szolgáltatók által folytatott kommunikáció sok esetben nyilvánvalóan kizárhatóvá teszi megállapíthatóságát. A

szolgáltatók

felelőssége

kapcsán

fokozott

jelentőséget

kell

tulajdonítanunk annak a ténynek, hogy a vizsgált cselekmény milyen következményekkel jár. Büntetőeljárások ezreit indíthatjuk és folytathatjuk le eredménnyel az egyes felhasználók ellen, anélkül, hogy igen költséges és fáradságos munkánk bármiféle kézzelfogható eredményt hozna az illegális fájlcsere visszaszorításában globális szinten. Ezzel szemben egyetlen, jogellenes fájlcsere

lehetővé

tételé

érdekében

üzemeltetett

portál

felszámolásával

felhasználók tízezreit fosztanánk meg attól a lehetőségtől, hogy jogellenesen osszanak

meg

illetve

töltsenek le

adatokat.

A

fájlcserélő

rendszerek

üzemeltetőinek következetes üldözése tehát nem pusztán a már elkövetett cselekmények miatti büntetőjogi igény érvényesítése szempontjából elsőrangú, de mérhetetlenül nagy prevenciós hatással bírna. Ugyanakkor – mint azt már

124

megszokhattuk, - a kígyó itt is saját farkába harap. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy egy kommunikációs rendszert az információszabadság alkotmányos jogának jelentős sérelme nélkül korlátozhatnánk azon az alapon, hogy az adott rendszer nem pusztán jogszerű felhasználások véghezvitelére, de jogellenes cselekmények megvalósítására is alkalmas. Némi szarkazmussal azt mondhatjuk, hogy nem zárhatjuk be a postahivatalokat azért, mert levélbombák is keringenek a rendszerben, még ha tisztában vagyunk is létezésükkel. A megoldás tehát nem lehet az, hogy egy egyre erőteljesebben jelentkező fogyasztói magatartást az annak lebonyolítására szolgáló portálok felszámolásával korlátozunk. Ez nyilvánvalóan azzal az eredménnyel járna, hogy – mint Mezei Péter fogalmaz – a sárkány levágott feje helyére kettő új nőne. Hamarosan újabb és újabb formái jelennének

meg

az

illegális

fájlcserének,

amelyek

talán

még

inkább

kezelhetetlenek lennének a jogalkalmazó számára, mint a mostaniak. A megoldást tehát – osztva dr. Fodor Klaudia Franciska e vonatkozásban kifejtett nézeteit – abban kellene keresnünk, hogy a fájlcserét létező fogyasztói igényként kezeljük, jogi szabályozását pedig a társadalmi igényeknek és gyakorlatnak megfelelően, ugyanakkor a szerzői jogi jogosultak érdekeit is szem előtt tartva újragondoljuk. Ennek során természetesen arra kell törekedni, hogy ne valamiféle Coffee Shop jellegű rendszert hozzunk létre, amelyben az egyébként illegális tevékenységek szabad gyakorlásának engedünk teret, ez ugyanis nem sokban különbözne a jelenlegi

gyakorlattól,

tettenérhetőek.

amelynek

hibái

és

hiányosságai

egyértelműen

125

6.2.2. Vagyoni hátrány A jogsértéssel okozott vagyoni hátrány93 vizsgálatánál elöljárójában szükséges utalnunk arra, hogy e körben differenciált számítási módok alkalmazása indokolt

egyrészről

a

felhasználási

cselekmény

felhasználással érintett mű típusától függően.

jellegétől,

másrészt

a

Ez a szemlélet ugyanakkor a

jelenlegi gyakorlattól idegennek mondható, amennyiben az elmúlt évek jogeseteinek tükrében elmondható, hogy a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indult büntetőeljárásokban a – véleményem szerint indokolatlanul és jogellenesen kirendelt – számítástechnikai szakértők rendszerint és általában a felhasználási cselekménnyel érintett műpéldány kiskereskedelmi forgalmi értékét határozták meg vagyoni hátrányként, tekintet nélkül a felhasználás módjára és a cselekménnyel okozott tényleges vagyoni hátrány keletkezésének körülményeire.94 Mivel a Btk. 329/A. § (1) bekezdése alsó elkövetési értékhatárt nem határoz meg, - tehát akár 1 forint vagyoni hátrány bekövetkezése is megalapozhatja a bűncselekményi minősítést95, - csekély jelentőségűnek tűnhet a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány pontos összegének meghatározása. Ez az igény azonban húsbavágó módon jelentkezik, ha az eltérő számítási módok nem néhány vagy néhány száz forint számszerű különbséget eredményeznek, de a cselekmény súlyosabb minősítését eredményezik. Így ha például egy 1.500.000.forint forgalmi értékű számítógépi programalkotást érint a felhasználási 93

Btk. 137. § 5) : vagyoni hátrány: a vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előny.

94

Általánosnak volt mondható például az a gyakorlat, hogy az egyedi lehívásra hozzáférhetővé tett

számítógépi programalkotások kapcsán bekövetkező vagyoni hátrány összegét – a hozzáférhetővé tétel fejében fizetendő jogdíj összege helyett – a program fogalmi értékével azonosították, abból a megfontolásból kiindulva, hogy a hozzáférhetővé tételhez nélkülözhetetlen az előzetes jogellenes többszörözés, az ezzel okozott vagyoni hátrány pedig a kiskereskedelmi forgalmi értéknek felel meg. 95

Az adott esetben elhanyagolható összegű vagyoni hátrány véleményem szerint alappal teheti

megkérdőjelezhetővé a cselekmény társadalomra veszélyességét, így büntetendőségét is.

126

cselekmény – a kialakult gyakorlatra figyelemmel – a vagyoni hátrány összege megállapításának módja kiemelt jelentőségre tesz szert. Mint arról a későbbiekben szót kívánok ejteni, a kirendelt számítástechnikai szakértők rendszerint jogellenes másolatként tételeztek minden olyan, a vizsgált adathordozón fellelhető másolatot, amely másolatok jogszerű keletkezésének tényét egyértelműen nem tudták megállapítani. Így ha például az Adobe cég CS5 Design Premium programja megtalálható volt a nyomozás során lefoglalt és a számítástechnikai szakértő rendelkezésére bocsátott adathordozón, - az eredeti telepítő lemez bemutatásának hiányában96 - a szakértői vélemény jó esetben a program nettó kiskereskedelmi árát, tehát 2.620.600.- forintot, rosszabb esetben a bruttó árat, 3.111.963.- forintot jelölt meg vagyoni hátrányként.97 Elsőrendű kérdés tehát, hogy milyen esetekben beszélhetünk egyáltalán vagyoni hátrány bekövetkezéséről, illetve, hogy ha ilyen következmény megállapítható a jogsértéssel összefüggésben, a vagyoni hátrány pontos összegének meghatározásakor milyen módon indokolt eljárni.

96

Ez a gyakorlat szintén alapvető aggályokat vet fel, amelyeket a későbbiekben kívánok

részletezni. 97

Az eltérő számítási módok különösen azokban az esetekben bírnak kiemelt jelentőséggel, ha

azok eredményeként a bűncselekmény súlyosabban minősülő, bűntetti alakzata válik megállapíthatóvá. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését jelentő vagyoni hátrányt okozva, öt évig terjedő szabadságvesztés, ha különösen nagy vagyoni hátrányt okozva, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha különösen jelentős hátrányt okozva követik el.

127

6.2.2.1.

Vagyoni

hátrány

a

Szerzői

Jogi

Szakértői

Testület

véleményeinek tükrében A jogsértéssel okozott vagyoni hátrány megállapításának általános szempontjait a Szerzői Jogi Szakértői Testület 31/2003. számú szakvéleményében a következők szerint fogalmazza meg: „a jogdíj mértéke meghatározható számítással, vagy becsléssel. Nyilvánvaló, hogy a royalty típusú, tehát a felhasználással elért bevétel arányában meghatározható jogdíj mértékét csaknem mindig ki lehet számítani. […] Az SzJSzT gyakorlata alapján számítással lehet meghatározni az elmaradt licencia díj (jogdíj) mértékét pl. olyan esetben, amikor kereskedelmi forgalomban kapható ún. „dobozolt” szoftverek engedély nélküli felhasználása tárgyában kell dönteni (SzJSzT 5/95.). Ugyancsak így lehet eljárni olyan esetekben, ahol a közös jogkezelés körében a hivatalos lapban közzétett jogdíjak alapján lehet az elmaradt jogdíj mértékét meghatározni (SzjSzT 27/95.).”98 Fontos szem előtt tartanunk, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjai a felhasználással nem érnek el olyan jellegű bevételt, amely a jogdíj mértékének – s így a jogellenes cselekménnyel okozott vagyoni hátrány összegének – megállapításánál kiinduló alapként szolgálhatna. E rendszerek fő jellemvonása éppen az ingyenesség, vagyis az, hogy az egyes felhasználók más tagok „jóindulatának” köszönhetően juthatnak hozzá a kívánt adattartalomhoz. Ez a jóindulat - mint arra korábban rávilágítani igyekeztem – természetesen nem önös érdek nélküli, hiszen minden esetben a hozzáférhetővé tétel teremti meg a letöltés lehetőségét. A jelenleg használatban lévő rendszerek hatékony működését éppen a „tit for tat”99 elv következetes érvényre juttatása biztosítja.

98

SzjSzT 31/2003.

99

Tit for tat elv: szemet szemért, adj, hogy kapj.

128

A jogdíj mértékének meghatározása azért elsőrendű kérdés, mert a meg nem fizetett jogdíj összegét kell vagyoni hátrányként értékelnünk az esetlegesen megvalósult bűncselekmény minősítése során.100 Ez azonban csak látszólag egyszerű feladat, különösen azért, mert - mint arról korábban már szó volt, - a fájlcserélő rendszerek használata során szükségképpen többféle felhasználási folyamat zajlik, amelyekhez eltérő jogdíjfizetési kötelezettség párosul. A többszörözésként értékelhető letöltés esetében tűnik a legegyszerűbbnek a számítás. Az alapelv ez esetben az, hogy a felhasználási cselekmény101 pontosan akkora vagyoni hátrányt generál, mint a többszörözött mű – általános forgalmi adóval csökkentett - kiskereskedelmi forgalmi értéke. „A szerzőt, illetve jogutódját az által éri vagyoni hátrány (s ezen belül azért marad el haszna), mert a piacon a jogosulatlan műpéldányok (amelyek éppen azért, mert a szerzői jog tiszteletben tartása esetén felmerülő terhek nem érintik a jogsértőt, sokszor jóval olcsóbbak is) akadályozzák a jogosított műpéldányok értékesítését. A vagyoni hátrány mértékét nem lenne indokolt csökkenteni azokkal a költségtételekkel, , amelyek a jogosított példányok piacra vitelével felmerülnek (…) hiszen ezeknek a megtérülése nélkül épp úgy kár éri a szerzőt, illetve jogutódját. […] Összefoglalva: az eljáró tanács azt a véleményt erősíti meg, hogy a szoftver jogosulatlan többszörözése és terjesztése útján a szerzőnek, illetve jogutódjának a szerzői jogok megsértésével okozott vagyoni hátrány mértékének a szoftver példányok kiskereskedelmi árát kell lapul venni, annak összegéből azonban az Áfa-t le kell vonni.”102 jogosulatlan

Bár az idézett vélemény kifejezetten a szoftver

többszörözése

kapcsán

keletkezett

vagyoni

hátrány

meghatározásának szempontjait taglalja, az SzJSzT 01/00. illetőleg az SzJSzT

100

BH 2002. 301.: Az elkövetési magatartás a jogdíj megfizetésének elmulasztása, amelyet az a

természetes személy valósít meg, akinek kötelessége lett volna fizetési aktus teljesítése, és az közömbös, hogy a jogdíj megfizetése kinek a vagyonát terhelte volna. 101

A vagyoni hátrány összege megállapításának szükségessége természetesen csak abban az

esetben merül fel, ha a többszörözés nem minősül szabad felhasználásként, hiszen csak ebben az esetben jár jogdíjfizetési kötelezettséggel. 102

SZJSZT 15/2000/1-2. számú szakvélemény.

129

10/01. számú szakvéleményekben foglaltakra figyelemmel a fogyasztói ár alapulvétele elfogadható a film- és zeneművek jogosulatlan többszörözésével okozott vagyoni hátrány kiszámítása során is. A Testület által kifejtettek kapcsán számos, jelentéktelennek nem mondható kérdés merül fel. Így többek között az, hogy az idézett vélemény a jogosított műpéldányok értékesítésének akadályozását tételezi vagyoni hátrányt generáló körülményként.

Ez a kiinduló pont arra enged következtetni, hogy

vagyoni hátrány abban az esetben keletkezik, ha a többszörözést végző egyébként képes lenne a forgalmi érték megfizetésére, azonban ezt elmulasztja. A jogosított műpéldány értékesítését kevéssé látszik akadályozni a többszörözés egy 1.500.000.- forint értékű szoftver esetében, ha a többszörözést végző személy vagyoni viszonyai a program jogszerű megszerzését nyilvánvalóan nem teszik lehetővé. Egyszerűbben fogalmazva: a jogellenes többszörözéssel okozott vagyoni hátrány – a feltételezett esetben - azon egyszerű oknál fogva nem lehet azonos azzal az árral, amit a termék megvásárlása esetén fizetne ki a felhasználó, mert a termék megvásárlásának reális lehetősége fel sem merül. Filmek és hangfelvételek esetében – bár az értékarányok lényeges eltérést mutatnak, - ez a logika szintén nem ördögtől való. Önmagában az a körülmény, hogy az adott műről azért készítenek jogellenes másolatot, hogy annak fogyasztói árát ne kelljen megfizetni, nem szükségképpen jelenti azt, hogy a felhasználó abban az esetben is kétségtelenül élvezni akarná a művet, ha annak árát meg kellene fizetnie. Fordított logikával élve: a mű élvezetének lehetőségét épp az teszi vonzóvá – illetve adott esetben lehetővé – hogy a hozzáférés ingyenes. Ha nem lenne az, a mű jogszerű élvezetéről nagy valószínűséggel lemondana a felhasználó, vagy arról vagyoni lehetőségei szűkössége miatt kénytelen lenne lemondani. Mindezek alapján viszont a vagyoni hátrány bekövetkezésének kétségtelen ténye a jogellenes forrásból történő többszörözés kapcsán legalább is aggályosnak mondható.

130

Nem ad támpontot a Szerzői Jogi Szakértői Testület abban a kérdésben, hogy mely időpontban irányadó kiskereskedelmi árat indokolt alapul venni a vagyoni hátrány meghatározásakor. Ez a probléma különösen akkor jelentkezik, ha a vagyoni hátrány megállapításának időpontjában az adott termék kereskedelmi forgalomban nem kapható. Így ha a felhasználó letölti, majd számítógépére telepíti például a Windows operációs rendszer 1995-ös kiadását, az hátrányosan fogja érinteni, illetve akadályozni fogja az újabb verziók kereskedelmét, ugyanakkor a többszörözött műpéldány forgalmi értéke – tekintve, hogy kereskedelmi forgalomban nem kapható – nem állapítható meg. Aggályosnak mutatkozik ilyen esetben az újabb, hozzáférhető verziók forgalmi értékének alapulvétele, amelyek – bár rendeltetésüket tekintve lényegileg egyezőek – lényegesen nagyobb értéket képviselnek. A probléma még határozottabban jelentkezik, ha az azonos rendeltetésű műpéldányhoz a jogszerű hozzáférés lehetősége nem adott. Míg ugyanis az azonos rendeltetésű programok korábbi verziói alkalmasak lehetnek az újabb verziók kiváltására, - így egy operációs rendszer vagy egy munltimédiás program korábbi és későbbi kiadása, - addig a film- és zeneművek esetében erről nem beszélhetünk. Egy kereskedelmi forgalomban nem kapható film vagy hangfelvétel jogosulatlan többszörözésével okozott vagyoni hátrány véleményem szerint nem azonosítható azzal az árral, amit akkor kellett volna megfizetni, amikor az alkotást utoljára forgalmazták. Ennek legkézenfekvőbb oka, hogy mivel az alkotás kereskedelmi forgalomban nem kapható, a forgalmi érték megfizetésének a lehetősége sem adott, a jogellenes többszörözés a forgalmazást szükségképpen nem akadályozhatja, így vagyoni hátrányt sem generálhat. Ezzel összefüggésben nem mellékes szempont, hogy azonos alkotások kereskedelmi forgalomban kapható példányai között jelentős árbeli különbségek lehetnek. A vagyoni hátrány meghatározásánál további problémát jelent a jogellenesen többszörözött műpéldányok száma. Így ha a felhasználó egy szerzői jogi oltalom alatt álló hangfelvételt jogellenes forrásból letölt, majd azt egy CD lemezre és egy MP3 lejátszóra is másolja, összesen három jogellenes forrásból származó másolat jön létre. Kérdéses, hogy ilyen esetben a cselekménnyel okozott

131

vagyoni hátrány a kiskereskedelmi ár általános forgalmi adóval csökkentett összege, vagy annak háromszorosa. A Szerzői Jogi Szakértői Testület véleményét alapul véve a háromszoros összeget kell elfogadnunk, tekintettel arra, hogy a vagyoni hátrány az egyes példányok jogellenes létrejötte folytán generálódik. Ugyanakkor a testültei vélemény ezzel ellentétes következtetés levonására is lehetőséget ad, ha figyelembe vesszük, hogy a vagyoni hátrány az adott mű jogosított példányainak kereskedelme körében ható akadályoztatás formájában realizálódik. Véleményem szerint ilyen esetben az egyszeres szorzó alkalmazása indokolt, tekintettel arra, hogy a felhasználási cselekmény azonos személyhez és azonos

alkotáshoz

köthető. Nem hagyható figyelmen kívül a kérdés

megválaszolása során, hogy a jogosított műpéldányok többszörözése is történhet olyan adathordozóra, amelyet nem terhel üres-hordozó díj, tehát amelynek esetében a magáncélú másolás által generált vagyoni hátrány kompenzációja nem történik

meg.103

Ha

pedig

ilyen

esetben

a

jogosított

műpéldányok

kereskedelmének akadályozása – amely mint láttuk a vagyoni hátrány bekövetkezésének origójaként jellemezhető – nem áll fenn, megállapíthatósága aggályosnak látszik pusztán azért, mert a többszörözés forrása eredendően jogellenes. Mint azt láthattuk, a Szerzői Jogi Szakértői Testület álláspontja szerint a vagyoni hátrány – a jogellenes többszörözés körében - a jogosított műpéldányok kereskedelmének akadályozása folytán következik be. Ez a túlzóan egyszerűnek tűnő ténymegállapítás ugyanakkor azt a látszatot keltheti, hogy a szerzői jog jogosultját sújtó vagyoni hátrány előidézésére épp úgy alkalmas egy kellő nyilvánossághoz jutó rossz kritika, mint a jogosulatlan másolatkészítés. A kritika megfogalmazása természetesen nem illeszthető a szerzői jogi törvényben meghatározott felhasználási cselekmények közé, így jogi relevanciákkal sem bírhat. Ugyanakkor a testületi álláspont lehetőséget nyújt olyan következtetések levonására, miszerint a jogosulatlan többszörözés csak abban az esetben okoz 103

Tipikusan ilyen eset a jogosított műpéldány tartalmának MP3 vagy más lejátszóra történő

másolása.

132

vagyoni hátrányt, ha az a jogosított műpéldányok kereskedelmét akadályozza. Ez a kijelentés viszont nehezen egyeztethető össze a Testület által a jogellenes forrásból történő másolatkészítés kapcsán kifejtettekkel, illetőleg azzal a sokak által általánosan elfogadott elvvel, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés bűncselekményként értékelhető. Ha ugyanis a szabad felhasználás kritériumainak egyébként megfelelő, jogellenes forrásból történő másolatkészítés nem generál vagyoni hátrányt, – hiszen a szabad felhasználáskénti elismerését kizárólag a forrás jogszerűségének hiánya alapozza meg – annak kapcsán tényállási

elem

hiányában

bűncselekményről

sem

beszélhetünk.

Még

egyértelműbb a helyzet, ha a jogellenes forrás felhasználásával üres-hordozó díjjal terhelt adathordozóra készítünk másolatot. Ez esetben a bűncselekmény megállapíthatóságához szükséges vagyoni hátrány bekövetkezése nem csak a fenti okfejtésre figyelemmel, a de a kompenzáció tényére tekintettel is kizárható. Természetesen ezen okfejtéssel szemben is könnyű szerrel hozhatunk fel ellenérveket. Elsőként azt, hogy az üres-hordozó díj nem egy konkrét másolat készítésével okozott vagyoni hátrány kompenzációját, hanem a magáncélú másolás által globálisan generált bevételkiesés kiküszöbölését szolgálja, így az egyes jogellenes forrás felhasználásával végbemenő többszörözések jogszerűvé tételére alkalmatlan. Emellett az üres-kazetta díj egy jogszerű cselekménnyel okozott vagyoni hátrány kompenzációját szolgálja, már pedig a Szakértői Testület véleménye szerint a jogellenes forrásból történő másolatkészítés nem tekinthető ilyennek, következésképpen az üres-kazetta díj nem is kompenzálhatja az általa generált vagyoni hátrányt. Sajátos helyezettel állunk szemben abban az esetben, ha a számítógépi programalkotás jogosulatlan többszörözése kapcsán felmerülő vagyoni hátrányt kívánjuk meghatározni a Szerzői Jogi Szakértői Testület tárgyalt véleményének tükrében. Ha ugyanis a többszörözést végző anélkül tölti le a program forráskódját, hogy azt utóbb számítógépére telepítené, tehát a program tényleges használatára sor kerülne vagyoni hátrány bekövetkezéséről nehezen beszélhetünk. Ez esetben jogellenes többszörözés megvalósul ugyan – hiszen számítógépi programalkotásról jogszerűen kizárólag biztonsági másolat készíthető – azonban

133

indokolatlannak tűnik a szoftver forgalmi értékének vagyoni hátrányként tételezése.104 Ez az probléma azon - nyilvánvalóan elhanyagolható számú

-

esetekben fordulhat elő, ahol a felhasználó – a bizonyossághoz közeli valószínűséggel az utóbbi telepítés és használat szándékával - letölti a program telepíthető verzióját, tényleges telepítésre és használatra ennek ellenére mégsem kerül sor. Valódi jelentőséghez akkor jut, ha a nyomozás során lefoglalt adathordozón telepíthető formában tárolt számítógépi programalkotás jelentős forgalmi értékkel bír. Ha - a már példaként említett - CS5 Design Premium programot vesszük alapul, annak puszta letöltésével elvileg jelentős vagyoni hátrány következnék be, amely a szerzői vagy szerzői jogok megsértése bűncselekményének bűntetti alakzatát tenné megállapíthatóvá. Véleményem szerint ugyanakkor a számítógépi programalkotás telepíthető verziójának puszta letöltése a program telepítésének és használatának hiányában nem akadályozza a jogosított műpéldányok kereskedelmét, így vagyoni hátrányt sem generál. Fontos azonban továbbra is szem előtt tartani, hogy a számítógépi programalkotás bármilyen megjelenési formájának többszörözése attól függetlenül engedély és díjköteles, hogy a program tényleges felhasználására sor kerül-e vagy sem. Így a hatályos törvényi rendelkezésekre figyelemmel a forráskód engedély és díjfizetés nélküli többszörözése ugyanúgy bűncselekményként értékelhető, mint a program jogosulatlan használata, tekintet nélkül arra, hogy a jogosított műpéldányok kereskedelmének akadályozása megállapítható-e vagy sem. A jogellenes forrásból történő többszörözés kapcsán szükséges foglalkozni azzal

- a későbbiekben részletezendő – esetkörrel, ha a többszörözés üres-

hordozó jogdíjjal terhelt adattároló felhasználásával történik. Ez esetben a felhasználó a művek magáncélú másolására figyelemmel megállapított jogdíjat – a hordozó árába építetten megfizeti, azonban cselekménye – a forrás jogellenességére illetve a Szerzői Jogi Szakértői Testület által e vonatkozásban

104

Fontos szem előtt tartani, hogy a szerzői jogi törvény önmagában a többszörözést tekinti

engedély és jogdíjköteles felhasználásnak, függetlenül attól, hogy az az érintett mű kereskedelmi forgalmára hátrányos hatással jár-e vagy sem.

134

kifejtettekre figyelemmel – nem minősülhet szabad felhasználásnak. Felmerül a kérdés, hogy ha az üres-hordozó díj alkalmas és elégséges eszköz a művek magáncélú másolása által generált vagyoni hátrány kompenzációjára a szabad felhasználás esetköreiben, akkor ezen jogdíj megfizetése esetén beszélhetünk-e egyáltalán vagyoni hátrányról, pusztán arra a tényre figyelemmel, hogy a szabad felhasználás feltételeinek egyébként megfelelő többszörözés jogellenes forrásból történik. Kézenfekvőnek látszik az a válasz, miszerint ilyen esetben – az üreshordozó díj megfizetésére figyelemmel

- büntetőjogi szempontból releváns

vagyoni hátrány nem keletkezik, tehát büntetőjogi felelősség megállapítására sem kerülhet sor. Indokolt azonban továbbra is figyelemmel lenni arra a tényre, hogy az üres-hordozó díj nem egy konkrét másolat készítésével okozott vagyoni hátrány

kompenzációját,

hanem

a

jogszerű

magáncélú

másolás

által

összességében generált bevételkiesés kiküszöbölését szolgálja. Mint ilyen, - tehát jogszerű cselekményhez kötött jogdíj, - a jogellenes többszörözés által generált vagyoni hátrány kompenzációját nyilvánvalóan nem eredményezi, így a cselekmény bűncselekménykénti minősítésének – vagyoni hátrány hiányára alapozott - annulálására is alkalmatlan a jelenleg hatályos szabályok szerint.

135

6.2.2.2. A vagyon hátrány megállapításának gyakorlati szempontjai A jogellenes többszörözés és a hozzáférhetővé tétel által okozott vagyoni hátrány megállapításának szempontjai között jelentős különbség mutatkozik, amely abban összegezhető, hogy míg az előbbi esetben a vagyoni hátrány azzal az összeggel azonosítható, amely a forgalmazásra jogosultat a termék jogszerű megszerzése esetén illetné meg, tehát a forgalmi értékhez igazodik, az utóbbi esetben konkrétan meghatározott jogdíj összegében állapítható meg, viszonylagos függetlenségben a forgalmi értéktől. A hozzáférhetővé tétel után fizetendő jogdíj összegének megállapításánál irányadó szempontok lényegesen eltérőek a fájlcserével leginkább érintett műtípusok,

a

filmalkotások,

a

hangfelvételek,

illetve

a

számítógépi

programalkotások esetében. Az eltérés elsődleges oka, hogy a fájlcsere folyamán megvalósuló lehívásra hozzáférhetővé tételnek kizárólag a filmalkotások esetében létezik „intézményesített” formája. A Filmjus a szerzői jogi törvény 16. § (1) bekezdése, a 26. § (8) bekezdésének második mondata és a 90. § (1) bekezdése alapján állapítja meg a filmalkotások

nyilvánosság

számára

lehívásra

hozzáférhetővé

tétele

engedélyezése fejében fizetendő jogdíjak mértékét.105 Az évente a Magyar 105

Szjt. 16. § (1) A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének

vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető. Szjt. 26. § (8) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy művét – másként mint sugárzással vagy a (7) bekezdésben szabályozott módon - nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Szjt. 90. § (1) A szerzői és szomszédos jogok közös kezelését végző szervezet abban a körben, amelyben a nyilvántartás szerint jogkezelésre jogosult, rendszeres időközönként megállapítja és az e § szerinti jóváhagyási eljárás lefolytatása céljából megküldi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának az egyes felhasználási módok tekintetében a -

136

Közlönyben közzétett jogdíjközlemény különbséget tesz a letöltést, tartós másolatkészítést engedő illetve nem engedő hozzáférhetővé tétel között és aszerint is differenciál, hogy a filmalkotások díjfizetés ellenében, vagy ingyenesen hívhatóak le. A fájlcserélő rendszerben történő hozzáférhetővé tétel nyilvánvalóan a letöltést, tehát tartós másolatkészítést engedő hozzáférhetővé tétel kategóriájába tartozik, ezen belül pedig azon esetkörbe, ahol a lehívás ingyenes. Az irányadó szabályozás szerint:”Amennyiben a szolgáltató a felhasználáshoz kapcsolódóan nem ér el bevételt, akkor a fizetendő jogdíj lehívott műpercenként 0,26 Ft. Abban az esetben, ha a szolgáltató nem szolgáltat adatot a Filmjus-nak a lehívott műpercek számáról, a filmalkotás teljes hosszát vesszük figyelembe.”106 A jogdíjközlemény alkalmazhatósága

szabályainak az

a

egyértelmű

fájlcserélő szabályozás

rendszerek ellenére

körében is

történő

meglehetősén

problémásnak tűnik. A rendszerek illegitim működése ugyanis szinte lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy a hozzáférhetővé tett filmalkotást milyen terjedelemben és hányan töltötték le, tehát a fizetendő jogdíj összege sem állapítható meg kétséget kizáró bizonyossággal. Rendkívül fontos szempont, hogy az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel attól függetlenül engedély- és díjköteles tevékenység, hogy a hozzáférhetővé tett alkotások bárki általi letöltésére sor került-e vagy sem. Emellett nem hagyható figyelmen kívül, hogy a közlemény alapján megállapítható jogdíj az engedéllyel, tehát jogszerűen végzett felhasználások után fizetendő, a fájlcsere esetében pedig ilyen engedélyről nem beszélhetünk, így a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány összege aggályosan azonosítható a közlemény alapján fizetendő jogíj összegével. A jogellenes hozzáférhetővé tétellel okozott vagyoni hátrány kalkulálásánál ezért az érintett másik két műtípus, tehát a hangfelvételek és a számítógépi programalkotások esetében alkalmazandó szempontokat indokolt irányadónak tekintenünk.

felhasználókra indokolatlan megkülönböztetés nélkül vonatkozó – jogdíjakat és a felhasználás egyéb - az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő – feltételeit (a továbbiakban együtt: díjszabás). A tervezett alkalmazás időpontja nem lehet korábbi, mint a megküldéstől számított három hónap. 106

FilmJus jogdíjközlemény 2011. 2.2.1 pont

137

A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadó-művészi Jogvédő Irodájának és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének közös díjszabása a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy az arról készült másolatnak sugárzás útján, továbbá vezetékkel vagy bármely más hasonló eszközzel vagy módon

a

nyilvánossághoz

közvetítéséért

fizetendő

előadó-művészi

és

hangfelvétel-előállítói jogdíjakról és e felhasználások egyéb feltételeiről szóló közleménye107 szerint: „ A jelen díjszabásban meghatározott jogdíj megfizetése a felhasználót nem jogosítja arra, hogy a hangfelvételt olyan módon tegye a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a közönség tagjai mind az egyes hangfelvételeket, mind pedig a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg („lehívás”). A hangfelvétel elhívásához engedélyt kell kérni az érintett szerzőktől, előadóművészektől és hangfelvétel előállítóktól.” Figyelemmel arra is, hogy a számítógépi programalkotások esetében közös jogkezelésről nem beszélhetünk, azt a megállapítást kell tennünk, hogy a fájlcserével érintett műtípusok puszta hozzáférhetővé tétele után fizetendő jogdíj összege egzakt módon nem állapítható meg. Ezen problémát orvosolandó alakította ki a joggyakorlat azt a megoldást, amely a hozzáférhetővé tétel esetében a forgalmi értéket veszi alapul. Az elmélet kiinduló pontja az, hogy az alkotásról nyilvánvalóan másolatot kellett készíteni a számítógép merevlemezén abból a célból, hogy az adott műhöz a rendszer más tagjai hozzáférhessenek. Ez a többszörözés – a felhasználás céljára és a Szerzői Jogi Szakértői Testület által e vonatkozásban kifejtettekre figyelemmel, valamint a szerzői jogi törvény releváns előírásai alapján – egyértelműen kívül esik a szabad felhasználás esetkörén108, tehát – az általános szabályok szerint - engedély és díjköteles. A hozzáférhetővé tétellel okozott vagyoni hátrányként tehát – jobb híján – a többszörözés után 107

A közlemény kiadásának jogalapját az Szjt. 77. § (1) és (3) bekezdésében, valamint a 90. § (1)

bekezdésében foglaltak teremtik meg. 108

Számítógépi programalkotás esetében a szabad felhasználás lehetőségét a törvény

kategorikusan kizárja. Szoftverről kizárólag biztonsági másolat készíthető, a hozzáférhetővé tételt szolgáló többszörözés eredményeként létrejött másolat pedig kétségtelenül kívül esik a biztonsági másolat fogalomkörén.

138

fizetendő jogdíj összege határozható meg. Az így kalkulálható összeg azonban természetesen köszönő viszonyban sincs a cselekménnyel adott esetben ténylegesen kiváltott vagyoni hátrány összegével. A közelmúltban az Üvegtigris című filmalkotás kapcsán nyert publicitást az alkotás fájlcserélő rendszerben történt hozzáférhetővé tétele, amelynek következtében több ezren töltötték le a filmet még a hivatalos bemutató előtt. Nyilvánvaló, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetekben a hozzáférhetővé tétellel okozott vagyoni hátrány messze meghaladja

a

filmalkotás

forgalmi

értékét,

azonban

gyakorlatilag

meghatározhatatlan marad. A probléma lényege tehát az, hogy a hozzáférhetővé tétel céljából végzett többszörözés egyszeri cselekmény, míg a hozzáférhetővé tett alkotás mások általi letöltése adott esetben tömeges, ámde felbecsülhetetlen nagyságú. Nem tűnik jó megoldásnak, ha a büntetőeljárás során a forgalmazásra jogosult nyilatkozatát vesszük alapul a hozzáférhetővé tétellel okozott vagyoni hátrány meghatározásakor. Ennek oka hogy a rendszerek minden tagja a letöltéssel egyidejűleg hozzáférhetővé tételt is végez, így az egyénenként okozott vagyoni hátrány meghatározása gyakorlatilag lehetetlen, még a forgalmazásra jogosult számára is. Amennyiben a sértett nyilatkozatát vennénk alapul a vagyoni hátrány meghatározásakor, az nyilvánvalóan azzal a veszéllyel járna, hogy a forgalmazásra jogosult valamennyi bevételkiesést azon a néhány elkövetőn igyekezne behajtani, akik a hatóság hálójába kerültek. Ennek következtében nem csak az eljárás alá vontak kerülnének indokolatlanul hátrányos helyzetbe, - hiszen nem a cselekménnyel ténylegesen okozott vagyoni hátrány alapján kerülne sor büntetőjogi felelősségük megállapítására, - de a tényállás teljes körű feltárásához fűződő érdek is csorbát szenvedne. Gyakorlati problémaként jelentkezik továbbá a sértett nyilatkozatának beszerzése kapcsán, hogy a forgalmazásra jogosultak rendszerint igen nagy számban érintettek az egyes cselekmények kapcsán, nyilatkoztatásuk az eljárás jelentős elhúzódását eredményezné.

139

6.2.3. szakértő alkalmazása és a bizonyítási teher kérdésköre Unalomig ismételt kijelentés, hogy a Btk. 329/A. §-ában meghatározott szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének törvényi tényállása olyan kerettényállás, amelyet a szerzői jogi törvény tölt meg konkrét tartalommal. Ez a ténymegállapítás azt a látszatot keltheti, hogy a büntetőjogi jogalkalmazónak vajmi kevés szerepe van az egyes esetek és elkövetési magatartások megítélésénél és egyfajta automatizmus érvényesülhet ezen a területen. Ha ugyanis a szerzői jogi jogsértés megvalósulása megállapítást nyer és egyidejűleg vagyoni hátrány okozása vagy haszonszerzési célzat is fennáll, a bűncselekmény valamennyi tényállási eleme megvalósul. A büntető jogalkalmazó tehát egyszerű helyzetbe kerül, nem kell bíbelődnie a szerzői jogi törvény szakaszainak értelmezésével és alkalmazásával, ha ezt más hatóság vagy szerzői jogi szakértő megteszi helyette. Ez a könnyű út azonban több szempontból is igen aggályosnak nevezhető. A büntetőeljárási törvény garanciális alapelvként rögzíti, hogy abban a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el és milyen bűncselekményt, a bíróságot, az ügyészt, a nyomozó hatóságot nem köti a más eljárásban, így különösen a polgári eljárásban, a szabálysértési vagy a fegyelmi eljárásban hozott határozat, illetőleg az abban megállapított tényállás. A büntető ügyben eljáró hatóságnak tehát önállóan kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy szerzői jogi jogsértésre sor került-e vagy sem. Ennek során nyilvánvalóan nem hagyhatóak figyelmen kívül a polgári joggyakorlat eredményei és elvei, azonban azok „pusztán” zsinórmértékül szolgálhatnak a büntető jogalkalmazónak. Indokolt szem előtt tartani, hogy a szerzői jog alapvetően nem büntetőjogi kategória. Ami azt - az egyébként polgári jogérvényesítésre tartozó - cselekményt, amely a szerzői jog megsértésével valósul meg, a büntetőjog területére utalja, az a vagyoni hátrány okozása, illetve a haszonszerzési célzat. Nem állítható ugyanakkor, hogy a büntető ügyben eljáró hatóságok feladata arra korlátozódik, hogy e két szegmenst vizsgálják. Ez a tény egyértelműen megállapítható a büntetőjogi felelősség önálló elbírálásának alapelvéből, amely elv következetes alkalmazásának igénye a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok

140

megsértésének bűncselekménye kapcsán konkrétan kifejezésre jut a büntető joggyakorlatban. Mint az EBH2000. 188. számú eseti döntés fogalmaz: „ szerzői (szomszédos) jogok megsértésének bűncselekménye miatt emelt vád esetén a büntetőbíróságoknak önállóan kell vizsgálni, hogy a büntetőjogi felelősséget megalapozó szerzői jogi vagy szomszédos jogi jogsértés megvalósult-e. E jogkérdések eldöntése más (polgári) eljárástól nem tehető függővé.” Mindezek alapján nyilvánvaló tény, hogy a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétsége miatt eljáró büntető hatóságnak egyszersmind polgári jogalkalmazási feladatai is vannak. A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indult büntetőeljárásokban jellemzően számítástechnikai szakértők, illetőleg - ritkábban - a Szerzői Jogi Szakértői Testület ténymegállapításai képzik a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságának alapját.109 Ez a gyakorlat azonban – bár különböző okokból - mindkét forrás esetében kifogásolható az alábbiak miatt.

A Szerzői Jogi Szakértői Testület nyilvánvalóan nem büntető ügyben eljáró hatóság. Annak ellenére, hogy a jogsértés megítélésénél komoly szerepet játszhatnak az általa kialakított elvi élű álláspontok, véleményei – a már korábban kifejtettekre figyelemmel – kizárólag iránymutatásként szolgálhatnak a büntető jogalkalmazónak, de nem jelenthetnek korlátot az egyes, jogsértés gyanúját keltő cselekmények megítélésénél. Ez az igény különösen arra tekintettel jogos és kiemelkedő, hogy a testület számos esetben cselekménytípusok vonatkozásában fejti ki- egyébiránt rendkívül alapos és igényes – álláspontját, minek következtében alappal merül fel a jogalkalmazási automatizmus reális veszélye. A legkézenfekvőbb példa erre a veszélyre a testület SZJSZT 17/2006. illetve SZJSZT 07/08/1. számú véleményei kapcsán merül fel. Az elsőként említettben a jogellenes forrásból történő másolatkészítés kérdéseit elemzi a testület, megállapítva, hogy az e-fajta cselekmény minden esetben jogsértést valósít meg,

109

Igen kis számú esetben film- illetve videoszakértők kirendelésére is sor kerül.

141

míg az utóbbiban a fájlcserélő rendszerek használatával kapcsolatos álláspontját ismerteti, kifejezésre juttatván azon véleményét, miszerint e magatartás ugyancsak általánosságban törvénysértő. Kézenfekvőnek és igen kényelmes megoldásnak látszik

mindezek alapján az a ténymegállapítás, hogy a jogellenes forrásból

származó másolatok készítői, valamint a fájlcserélő rendszerek tagjai kivétel nélkül megvalósítják a Btk. 329/A. §-ában meghatározott bűncselekményt, s így a nyomozó hatóságoknak és az ügyészségeknek nincs is más dolga, mint a fájlcserélő rendszerek néhány százezer tagját gyanúsítottként kihallgatni illetve vádiratokat szerkeszteni. Ez az eljárás azonban nem csak a büntetőjogi felelősség önálló elbírálásának elvét sértené, de kizárná annak lehetőségét is, hogy az eljáró hatóság a bizonyítékok mérlegelése alapján foglalhasson állást a büntetőjogi felelősség kérdésében. A büntetőeljárási törvény garanciális szabályként mondja ki, hogy a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. A vád akkor tekinthető törvényesnek, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. Abban a kérdésben, hogy a terhelt cselekménye a büntető törvénybe ütközik-e, nyilvánvalóan a vádemelésre jogosultnak

kell

első

ízben

állást

foglalnia,

a

büntetőjogi

felelősség

megállapítására csak ezt követően kerülhet sor. A szerzői jogsértés megítélésénél– különösen a már említett jogalkalmazási mechanizmust elkerülendő – a vádemelésre jogosultnak az EBH2000. 188. számú eseti döntésben foglaltakkal összhangban, a konkrét cselekmény kapcsán, önállóan kell döntést hoznia, tekintet nélkül arra, hogy a cselekmény adott esetben a Szerzői Jogi Szakértői Testület által általában jogsértőként tipizált. A testületi vélemények tehát iránymutatásul szolgálhatnak ugyan, de szerepük ezen túl nem terjedhet.

Lényegesen komolyabb veszélyt rejt magában a számítástechnikai szakértők alkalmazása a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése

142

miatt indított büntetőeljárások során. Az általánosnak nevezhető gyakorlat szerint a nyomozó hatóság a nyomozás során lefoglalt adathordozók vizsgálata céljából ilyen szakértők alkalmazásához folyamodott. A Be. 99. § (1) bekezdése szerint akkor kell szakértőt alkalmazni, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges. A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekményének megállapíthatóságához – alapesetben - azt kell bizonyítani, hogy a vád tárgyává tett cselekmény egyrészről másnak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát sérti, másrészről haszonszerzési célzatú, vagy vagyoni hátrány okozásával jár. E tények megállapítása

természetesen

szükségessé

teszi

a

gyanúsítottól

lefoglalt

adathordozók tartalmának megállapítását és dokumentálását, amely bizonyos adathordozók

és

adatfajták

esetében

indokolttá

és

szükségessé

teheti

számítástechnikai szakember alkalmazását. Ez különösen azokban az esetekben igaz, ahol a gyanúsított titkosítja az adatokat, vagy az adathordozókon tárolt adatokhoz való hozzáférést más módon megnehezíti vagy avatatlan személy számára lehetetlenné teszi. „Valóban vannak olyan esetek, amelyekben a szakértő kirendelésére már az eljárás kezdeti stádiumában feltétlenül szükség van. Például, amennyiben számítástechnikai rendszerek, hálózatok (pl. internet) útján követik el a bűncselekményt, úgy csak szakértői eszközökkel és megfelelő ismeretek birtokában lehetséges az adott rendszer működésének feltérképezése, az egyes kapcsolódó

kliensek

szerepének

meghatározása,

az

azokon

bonyolódó

adatforgalom ellenőrzése.”110 Kétségtelen ugyanakkor, hogy egy átlagos felhasználó számára nem jelent különösebb kihívást a számítógép adattartalmának megállapítása és dokumentálása. A vizsgált esetekben a szakértőnek rendszerint az alábbi kérdésekre kell választ adnia a kirendelő határozat alapján: „A lefoglalt adathordozókon találhatóak-e szerzői és szomszédos jogokat megsértő, illegális programok 110

Kovács Gyula: Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmények nyomozása http://5mp.eu/fajlok/kgyula/szerzoi_vagy_szerzoi_joghoz _kapcsolodo...

143

(filmek, játékok, zene, szoftverek stb.) Amennyiben igen, úgy mely kiadó jogait sértik, továbbá mennyi a bűncselekménnyel okozott kár összege. Ha lehetséges készítsen listát az illegális programokról, a sértettekről és az okozott kár összegéről” Más ügyben: „a lefoglalt adathordozók tartalmaznak-e szerzői jogi oltalom alatt álló audio-vizuális műveket. Amennyiben igen, kérem megállapítani, azok eredetiek vagy másolatok-e. Amennyiben másolatok, azok mely forgalmazó jogait milyen mértékben sértik.” Ismét más ügyben: „A lefoglalt merevlemezeken (adathordozókon) található-e szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogot sértő szoftver vagy illegális másolat? Amennyiben a talált szoftverek stb. nem eredetiek, kik a sértett kiadók, miben áll a jogsértés és mennyi a vagyoni hátrány összege?” Az

általánosnak

nevezhető

kérdések

nagy

részéről

ugyanakkor

aggálytalanul elmondható, hogy azok egyrészről nem tekinthetők különleges szakértelmet igénylő szakkérdéseknek, másrészről nem tartoznak a szakértő kompetenciájába. A

kirendelő

határozatokban

megfogalmazott

kérdések

kapcsán

elöljárójában leszögezendő, hogy a számítógép merevlemezén digitalizált formában tárolt bármely alkotás kizárólag másolatként gondolható el, így azok kapcsán a másolt minőség nem lehet a jogsértő jelleg, illetve a bűncselekmény megvalósulásának kritériuma. A kialakult gyakorlat szerint az egyes szakértők minden olyan szerzői jogi alkotásról készült másolatot, amelyről a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg kétséget kizáró módon hogy jogszerűen állott elő, jogsértőnek minősítettek, forgalmi értékét pedig vagyoni hátrányként tételezték. Ez a gyakorlatban a következők szerint történik: „Az összes olyan megtalált tételt – programot, játékot, filmet, zenét – amelyhez nem mellékeltek a legalitását igazoló okmányt vagy eredeti CD/DVD-t, jogellenesen használtnak tekintettem.”

144

Nem

elhanyagolható

szempont,

hogy

az

e

fajta

szakértői

ténymegállapítások az adott esetben ténylegesen bűncselekményt elkövetők büntetőjogi felelősségre vonás alóli mentesülésének lehetőségét teremtik meg. Az elkövetőnek nincs más dolga, mint hogy a szakértői vélemény megállapításainak ismeretében az adott műveket tartalmazó eredeti adathordozókat szerezzen be, majd azoknak a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátásával bizonyítsa a tőle korábban lefoglalt adathordozón szereplő másolatok jogszerűségét. Eljárási alapelv, hogy a szakértő kizárólag a rendelkezésére bocsátott adathordozók vizsgálata alapján mond és mondhat véleményt. „A szakértő feladata, hogy a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleményével segítse a tényállás megállapítását és a szakkérdés eldöntését.”111 Az a körülmény, hogy a rendelkezésére álló adatok nem nyújtanak kellő alapot a másolatok jogszerűségének megállapításához, nem vezethet automatikusan a jogsértő jelleg deklarálásához, - nem beszélve arról, hogy az egyes alkotások jogsértő jellegének kérdése az alább kifejtettek szerint nem is tartozik az informatikai és számítástechnikai szakértő kompetenciájába. A fentebb kifejtettek szerint bizonyos körülmények indokolttá tehetik számítástechnikai szakértő bevonását annak érdekében, hogy a nyomozás során lefoglalt adathordozók pontos tartalma megállapíthatóvá és dokumentálhatóvá váljék. Ugyanakkor annak a kérdésnek

a megválaszolása, hogy az

adathordozókon tárolt művek szerzői jogi oltalom alatt állnak-e, - még kevésbé annak megítélése, hogy azok jogellenes állottak-e elő – nem igényel informatikai, számítástechnikai szakértelmet, illetőleg nem ilyen jellegű szakértelmet igényel. „Tény azonban, hogy a büntetőeljárások során a hatóság jogismeret hiányában eddig sokszor kirendelt igazságügyi szakértőt, akinek legtöbbször nem csak az volt a feladata, hogy például az eredetiségről nyilatkozzon, hanem a szakértői 111

Dr. Horváth Gyöngyi: Az igazságügyi szakértői tevékenység egyes kérdései a szerzői és

szomszédos jogok, valamint az iparjogvédelem területén – Iparjogvédelmi és szerzői jogi szemle (112.) évfolyam 3. szám, 2007. június (16. oldal)

145

vizsgálat részét képezte a szerzői jogi és iparjogvédelmi vonatkozások bemutatása is, ami álláspontunk szerint túlterjeszkedik az igazságügyi szakértőnek büntetőeljárásban betöltött szerepén és jogosultságán.”

a

112

Az utóbbi időben örvendetes módon olyan törekvések jelentek meg szerzői jogvédő szervezetek részéről, amelyek az egyes cselekmények körében értékelendő adatokat (forgalmazásra jogosult, forgalmi érték stb. ) tartalmazó, a nyomozó hatóságok számára hozzáférhető

adatbázis kialakítására irányulnak.

Ilyen adatbázisok remélt létrehozásával a szerzői jogi oltalom fennállása illetve az esetleges jogsértéssel okozott vagyoni hátrány megállapításához szükséges különleges számítástechnikai szakértelem hamis illúziója szerte foszlana. Az, hogy a lefoglalt adathordozón található alkotások szerzői jogi oltalom alatt állnak-e vagy sem, illetőleg hogy azok jogszerű módon állottak-e elő, véleményem szerint kívül esik a számítástechnikai szakértő kompetenciáján. Ezek ugyanis nem szakértői tény-, hanem olyan jogkérdések amelyekre a szakértő kizárólag feladat- és hatáskörének túllépésével adhat választ. Ezért megítélésem szerint – különösen a számítástechnikai szakértők vonatkozásában - nem osztható az a jogirodalmi álláspont, amely szerint: „… indokolt, hogy a lefoglalt műpéldányok eredetiségének megállapítása vagy az okozott vagyoni hátrány megbecsülése kérdésében igazságügyi szakértők járjanak el.”113 Álláspontom szerint azon túlmenően, hogy a másolatok létezésének tényét megállapítja, a szakértő nem tehet további ténymegállapításokat, különösen nem a másolatok jogi státuszát illetően. Ez egyrészről nem feladata, másrészről az esetek 112

Dr. Horváth Gyöngyi: Az igazságügyi szakértői tevékenység egyes kérdései a szerzői és

szomszédos jogok, valamint az iparjogvédelem területén – Iparjogvédelmi és szerzői jogi szemle (112.) évfolyam 3. szám, 2007. június (20. oldal) 113

Dr. Horváth Gyöngyi: Az igazságügyi szakértői tevékenység egyes kérdései a szerzői és

szomszédos jogok, valamint az iparjogvédelem területén – Iparjogvédelmi és szerzői jogi szemle (112.) évfolyam 3. szám, 2007. június (19. oldal)

146

jelentős részében a keletkezés jogszerűségének megítéléséhez szükséges adatokkal

sem

rendelkezik.

Így

például

ugyanazon

filmalkotásnak

a

forgalmazásra jogosult engedélyét nélkülöző másolása bűncselekményt valósíthat meg, ha az forgalmazás céljával történik, míg a szabad felhasználás körébe tartozhat, ha célja kizárólag magáncélú használat. Nyilvánvaló, hogy kizárólag az adathordozó tartalma alapján lehetetlen állást foglalni a felhasználó célját illetőn. Ennek ellenére a problémát erősen kifogásolható módon, úgy oldja meg a gyakorlat, hogy a szakértők túlnyomó többsége – jogalkalmazóvá lépvén elő - a lefoglalt adathordozókon tárolt valamennyi szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás jogsértő mivoltát vélelmezi. A szakértői vélemények rendszerint táblázatban rögzítik, az adathordozón tárolt alkotásokat, majd az azok forgalmazására jogosultakat sértettként azonosítják, forgalmi értéküket pedig vagyoni hátrányként jelölik meg, elfogadhatatlan módon tényként rögzítve olyan körülményeket, amelyek tisztázása a bizonyítási eljárás feladata kellene hogy legyen. A másolat jogszerű vagy jogszerűtlen volta kizárólag létrejöttének körülményei vizsgálata alapján ítélhető meg, de akkor sem számítástechnikai szakértő által. A Btk. 329/A. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény körében értékelhető vagyoni hátrány kapcsán kiemelendő az a gyakran figyelmen kívül hagyott, ám annál jelentősebb tény, hogy a törvényi tényállás az alapesetben nem határozza meg a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány alsó határát, felső határát pedig a jelentős mértéknél húzza meg. E körülmény – bár a cselekmény társadalomra veszélyességének megítélése körében több problémát is felvet, - a valamennyi tárolt adat részletes vizsgálatán alapuló, teljes körű szakértői vélemények beszerzésének szükségességét sok esetben annullálja. Különösen zene- és filmalkotások esetében – amelyek forgalmi értéke nem mutat nagyságrendi változásokat, - már az alkotások száma és azok átlagos forgalmi értéke alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy az egyes sértetteknek okozott vagyoni hátrány nem haladja meg a 2.000.000.- forintot. Ezekben az esetekben - bár a büntetéskiszabás körében értékelhető és értékelendő körülmények megállapítására alapot adhat, - a cselekmény jogi minősítése szempontjából az egyes sértetteknek okozott vagyoni hátrány pontos összege

147

közömbös.

Különösen

igaz

ez

az

alaptényállást

megvalósító

azon

bűncselekmények eseteiben, ahol a sértett polgári jogi igényt nem terjeszt elő. Az ideálisnak gondolt esetben az adathordozón tárolt jogellenes másolatokat a forgalmazásra jogosultak szerint kellene csoportosítani, majd - amennyiben nyilvánvaló, hogy az egyes forgalmazásra jogosultaknak okozott vagyoni hátrány a 2.000.000.- forintot nem éri el, – legkevesebb két alkotás forgalmi értékét kellene megállapítani. Ily módon elegendő adat állna rendelkezésre mind a sértettek számához igazodó rendbeliség, mind pedig az esetleges folytatólagosság megállapításához, anélkül, hogy az adathordozókon tárolt valamennyi alkotás részletes vizsgálatára sort kellene keríteni. Nem elhanyagolható szempont a szakértő alkalmazása körében, hogy az előterjesztett véleményekhez rendszerint igen tetemes költség párosul, amelyet a nyomozás megszüntetésének esetében az állam kénytelen viselni. Nem tekinthető egyedi esetnek, hogy a szakértői vélemény alapján gyanúsítottként kihallgatott személy érdemi védekezése a szakvéleményben tett, a bűncselekmény elkövetésének tényét rögzítő megállapítások ellenére a nyomozás – leggyakrabban bizonyítottság hiányában történő – megszüntetését alapozza meg. Összességében azt mondhatjuk, hogy ideális esetben a szakértőknek kizárólag azt kellene megállapítaniuk – már amennyiben ehhez különleges számítástechnikai szakértelem szükséges, -

hogy a nyomozás során lefoglalt

adathordozókon milyen adatok találhatóak. Ezen adatok jogi minőségének, illetve a másolatok esetleges jogellenességének megítélése, valamint a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány megállapítása azonban már a nyomozó hatóság feladata kellene, hogy legyen. A szakértő által vizsgált adathordozó sem célzatot, sem szándékot nem tárol; e körülményekre, s így a bűncselekmény megvalósulására vonatkozóan is kizárólag a gyanúsított kihallgatása és a rendelkezésre álló egyéb adatok értékelése alapján vonható le megalapozott következtetés. A Be. 4. § (1) bekezdése szerint a vád bizonyítása a vádlót terheli. Ez az elemi fontosságú alapelv ugyanakkor csorbát szenvedni látszik azokban az

148

eljárásokban, ahol a megalapozott gyanú, majd utóbb a vádemelés alapját olyan szakértői vélemények képzik, amelyek tényként állapítják meg a gyanúsítottól lefoglalt másolatok jogellenes keletkezésének tényét. Ezeket a másolatokat ugyanis a szakértői vélemények eleve jogsértőként azonosítják, a védelemre róva ezzel a bizonyítási terhet. Az eljárás alá vontnak kell bizonyítania a továbbiakban, hogy a tőle lefoglalt másolatok a szakértői véleményben foglaltakkal szemben nem jogellenes cselekmény folytán állottak elő. A másolatok jogszerűségének bizonyíthatósága viszont legalább annyira viszonylagos, mint a jogellenesség bizonyítása. Önmagában ugyanis a másolat létrejöttének ténye a keletkezés körülményeit illetve a másolat készítésének jogszerű vagy jogellenes módját illetően semmiféle információval nem szolgál. Erre következtetni engedhetnek ugyan bizonyos körülmények, de semmi esetre sem mondható megalapozottnak egy olyan szakértői vélemény, amely valamennyi az eljárás során lefoglalt példány jogszerűtlen keletkezését tételezi fel. Az ilyen szakértői vélemények alapját az – a fentebb már kifejtett - megfontolás képzi, hogy a szakértőnek átadott adathordozók vizsgálata alapján nem állapítható meg kétséget kizáró módon a másolatok jogszerűsége, így azok – kizárásos alapon – csak jogellenesek lehetnek. Rendkívül fontos megjegyezni ezzel összefüggésben, hogy még ha a másolatok jogellenességére vonatkozóan tett szakértői ténymegállapítás valósnak bizonyul is, az önmagában nem alapozhatja meg a lefoglalást szenvedő büntetőjogi felelősségét. Mint arra az EBH2006. 1494. számú döntés rámutat: „a másolt mű megszerzése önmagában nem illeszthető a szerzői jogi törvényben meghatározott tevékenységi körbe, így nem minősül felhasználásnak és nem sérti az alkotás szerzőjének jogát.” A

bizonyítási teher megfordítása rendszerint úgy jelentkezik a

gyakorlatban, hogy a nyomozó hatóság a szakértői véleményben foglaltak szerint jogellenesen előállott műpéldány eredetijének bemutatására szólítja fel a gyanúsítottat, majd ennek megtörténte esetén – feltéve, hogy a másolatkészítés céljára vonatkozóan rendelkezésre álló adatokból, így különösen a másolatok számából más nem következik, - a kép- és hangfelvételekről készült másolatokat magáncélú másolatnak, a számítógépi programalkotásokról készült másolatot

149

biztonsági másolatnak minősíti. Ez a megoldás azonban azért is aggályos mert olyan másolatok jogszerűségének elismerését eredményezheti, amelyeket a szakértő korábban jogsértő módon előállottként azonosított. (Ez az ellentmondás azonban csak látszólagos, hiszen a jogellenesség kérdése nem tartozik a szakértő kompetenciájába.) A másolat alapjául szolgáló eredeti példány hiánya nem bizonyítja és nem is bizonyíthatja feltétlenül a másolat jogszerűségének hiányát. Ha pedig a másolatkészítés jogellenessége nem bizonyítható kétséget kizáró módon, a Be. 4. § (2) bekezdésére figyelemmel a nyomozás megszüntetésének van helye. A Be. 4. § (1) bekezdésében meghatározott garanciális alapelv érvényesüléséhez nélkülözhetetlen lenne, hogy a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűncselekménye miatt indult nyomozás során a szakértők kizárólag olyan ténymegállapításokra szorítkozzanak, amelyek a rendelkezésükre álló adatok alapján bizonyossággal megtehetőek. Álláspontom szerint a vizsgálat tárgyát

képző

adathordozón

lévő

másolatok

jogszerűségének

vagy

jogellenességének kérdése kétséget kizáróan kizárható és kizárandó ebből a körből. A fájlcserélő rendszerek használatával létrehozott másolatok esetében további problémák merülnek fel. A rendszer ugyanis kizárólag dinamikájában alkalmas arra, hogy egy a személyi számítógépen tárolt digitalizált alkotások forrásáról egyértelmű információt szolgáltasson. Amennyiben a felhasználó az általa letöltött adattartalom hozzáférhetőségét megszünteti, az adathordozót vizsgáló nyomozó hatóság kizárólag annak megállapítására képes, hogy az adathordozó az adott művet tartalmazza, viszont a másolatkészítés forrására, illetőleg az esetlegesen megvalósult hozzáférhetővé tételre vonatkozóan - azon ritka esetektől eltekintve, amikor az adatállomány címéből a forrás megállapítható – nem rendelkezik adatokkal.

150

Ideális esetben a tényállás teljes körű felderítéséhez, valamint a jogellenes többszörözés és hozzáférhetővé tétel bizonyításához arra lenne szükség, hogy a felhasználó által folyamatba helyezett le- illetve feltöltéseket dinamizmusában dokumentálja a nyomozó hatóság. Ez igen egyszerű feladatnak látszik. A teendő csak annyi, hogy meg kell kezdeni egy alkotás letöltését a rendszerben. A kliensprogram egyértelmű adatokat szolgáltat arról, hogy az éppen folyamatban lévő letöltés során milyen IP címmel rendelkező személyi számítógépekről érkeznek adatcsomagok. Ezek a kliensek nyilvánvalóan és egyértelműen megvalósítják az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tételt. Az IP címek használói könnyű szerrel azonosíthatóak, az eljárás során a szerzői jog jogosultjától esetlegesen kapott engedélyről nyilatkoztathatóak. Hamis illúzió tehát, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjai nem azonosíthatóak, illetve nem vonhatóak büntetőjogi felelősségre. A probléma pusztán az, - amelyet a későbbiekben kívánok részletesen kifejteni – hogy a jelenleg működő rendszerek rendkívül nagy számú tagsággal működnek és a kialakult gyakorlat szerint sem a nyomozó hatóságoknak, sem maguknak a sértett forgalmazásra jogosultaknak nem érdeke következetes üldözésük.

151

6.2.4. A dinamizmus megtörésének elvi lehetőségei Mint arról korábban több ízben szó volt, a fájlcserélő rendszerek használata során egyidejűleg megy végbe a többszörözés és a hozzáférhetővé tétel. Attól függetlenül, hogy e két folyamat a rendszer technikai sajátosságai folytán nehezen választható el, a két felhasználási forma eltérő jogi minősítésének elvi lehetősége érdekes kérdéseket vet fel. A fentebb kifejtettekre – különösen a Szerzői Jogi Szakértői Testület által a forrás jogellenessége tekintetében ki nem zárható tévedés lehetőségére – figyelemmel elmondható, hogy a jogellenes forrásból történő másolatkészítés

- amely a szabad felhasználás általános

feltételeinek egyébként megfelel – nem feltétlenül esik kívül a szabad felhasználás esetkörén. Ha viszont adott esetben a hozzáférhetővé tétellel egyidejűleg megvalósuló többszörözés szabad felhasználásként értékelhető, akkor a valóságos homogén alaki halmazatot alkotó két bűncselekmény közül csak a hozzáférhetővé tétel állapítható meg. Ez egyúttal arra enged következtetni, hogy a cselekménnyel okozott vagyoni hátrány nem azonosítható a fájlcserével érintett mű kiskereskedelmi forgalmi értékével, hanem az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel után fizetendő jogdíj összegére korlátozódik. Ez a jogdíj azonban lényegesen alacsonyabb lehet a kiskereskedelmi forgalmi értéknél, tehát a jogellenes hozzáférhetővé tétellel megvalósuló bűncselekmény súlya is csekélyebb.114 Mindezek arra engedhetnek következtetni, hogy a fájlcserélő rendszerek jogellenes működése egy csapásra megoldható, ha a rendszer tagjai az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel fejében járó jogdíjat megfizetik. Ezzel nem csak a hozzáférhetővé tétel jogszerűségét teremtenék meg, de a forrás jogellenessége kapcsán kialakult polémiát is aggálytalanul felszámolnák, hiszen a forrás minden esetben jogszerű lenne. Ennek az idealizált elgondolásnak reális 114

Mint arról korábban már szó volt, az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel után

fizetendő jogdíjnak kizárólag a filmalkotások esetében létezik intézményesített formája. A zene- és számítógépi programalkotások ilyen jellegű felhasználása csak a szerzői jog jogosultjának engedélyével és az általa meghatározott egyedi jogdíj fejében végezhető jogszerűen.

152

akadályát képzi – egyebek mellett - az a tény, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjainak elsődleges célja nem a hozzáférhetővé tétel, hanem a mások által hozzáférhetővé tett adatok megszerzése, amely utóbbinak az előző - mintegy szükséges rosszként felfogott – feltétele. Kérdéses, hogy a rendszerek tagja milyen mértékben mutatnának hajlandóságot a hozzáférhetővé tétel fejében teljesítendő jogdíj megfizetésére a jogszerű letöltés érdekében, ha egy illegális módon működtetett rendszer keretében ezt minimális kockázattal, ingyen megtehetik. A „tit for tat” elv hatékony működésének következtében a fájlcserélő rendszerek használata öngerjesztő

folyamat. A letölteni kívánt adatok

mennyiségének növekedése szükségképpen maga után vonja az egyedi lehívásra hozzáférhetővé tett állományok számának, így a hozzáférhetővé tétel után fizetendő jogdíj összegének emelkedését. A gyakorlati megvalósíthatóság hiánya ugyancsak valószerűtlenné teszi ezen megoldás életképességét, hiszen a tömeges használat folytán a szerzői jogi jogosultak rendkívül nagy számban érintettek. Mivel minden letöltés egyúttal meghatározhatatlan számú hozzáférhetővé tételt is jelent, a felhasználónak valamennyi letöltött alkotás esetében rendelkezni kellene a forgalmazásra jogosult engedélyével. Az engedélyek beszerzése nem csak rendkívüli nehézséggel járna, de nagy valószínűséggel állítható, hogy a felhasználók túlnyomó többsége még arra figyelemmel sem mutatna erre hajlandóságot, hogy az engedély beszerzése a letöltés jogszerű lehetőségét biztosítaná.

153

6.2.5. Üreshordozó díj A Btk. 329/A. § (2) bekezdése 2009. január 12. napjával kezdődő hatállyal büntetni rendeli a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó díj, illetve reprográfiai díj megfizetésének elmulasztását.115 Alappal állítható, hogy ezen szakasz beillesztésével számos, korábban megoldhatatlannak látszó jogalkalmazási dilemma nyer kielégítőnek látszó megoldást, ugyanakkor az is valószínűsíthető, hogy az új rendelkezés alkalmazása több kérdést is felvet. A szerzői jogi törvény 20. §-ának (1) bekezdése szerint a rádió- és a televízió-szervezetek műsorában sugárzott, a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítők műsorába belefoglalt, valamint a kép- vagy hanghordozón forgalomba hozott művek szerzőit, előadó-művészi teljesítmények előadóművészeit, továbbá filmek és hangfelvételek előállítóit műveik, előadóművészi teljesítményeik, illetve filmjeik és hangfelvételeik magáncélú másolására tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. Ezen rendelkezés oka és indoka, hogy a jogi oltalom alatt álló művek – bizonyos kivételekkel – a szerzői jog jogosultjának engedély nélkül és jogdíjfizetés hiányában is felhasználhatóak. A szerzői jogi törvény szerint a felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra. Az ilyen felhasználás tehát szükségképpen együtt jár bizonyos mértékű bevételkieséssel, amely pusztán jogellenesség hiányában nem értékelhető vagyoni hátrányként. A szabad felhasználás körében a természetes személy – ugyancsak a törvényben 115

Bár az üreskazetta jogdíj megfizetésének elmulasztásával megvalósuló bűncselekmény a

fájlcserélő rendszerek büntetőjogi megítélése kapcsán nem tűnik relevánsnak, részletes tárgyalását nélkülözhetetlennek

tartom,

különös

tekintettel

arra,

hogy

véleményem

szerint

ezen

jogintézményben rejlik a fájlcserével kapcsolatos jogalkalmazási problémák egyik lehetséges megoldása.

154

nevesített kivételekkel – másolatot készíthet a műről, ha ez jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Bár a Szerzői Jogi Szakértői Testület meglehetősen határozott álláspontot képvisel abban a kérdésben, hogy a magáncélú másolatkészítés jogszerűségének alapvető feltétele a forrás jogszerűsége, véleményem szerint ez az álláspont a törvény szövegéből nem vezethető

le aggálytalanul. Mindazon által annyi bizonyossággal

megállapítható, hogy a művek magáncélú másolása által generált bevételkiesés jelentős sérelmet okozna a szerzői jogi jogosultakra nézve, ha a törvényhozó annak kompenzálásáról nem gondoskodott volna az üres-kazetta jogdíj alkalmazásával. Az un. üres-hordozó vagy üres-kazetta jogdíj a gyakorlatban az adathordozók árába építetten realizálódik A korábbi jogalkalmazási probléma ezen jogdíj megfizetésének elmaradása kapcsán egyrészről abban jelentkezett, hogy bár a jogdíj megfizetésének elmaradása folytán a vagyoni hátrány bekövetkezése kétségen felül állt, nem valósult meg olyan felhasználási forma, amely a hatályos szerzői jogi törvényben rögzített szerzői jogokat büntetőjogi szempontból értékelhető módon sértené.

Mint arra több bírósági döntés is

határozottan rámutat, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűncselekménye eredmény-bűncselekmény, amely a jogdíj megfizetésének elmaradásával válik befejezetté. Amennyiben a korábbi szabályozás116 alapján kísérelnénk meg az üreshordozó jogdíj megfizetésének elmulasztását a büntetőjogi értékelés körébe vonni, komoly gondot okozna a sértett személyének, s így a bűncselekmény rendbeliségének meghatározása is. A művek magáncélú másolására figyelemmel megfizetett üres-hordozó jogdíj ugyanis közös jogkezelő szervezetek útján jut el a szerzői jogi jogosultakhoz. Így ezen jogdíj megfizetésének elmaradása pontosan meg nem határozható, illetve elvileg minden, az üreshordozó jogdíjból részesülő szerzői jogi jogosult jogaira nézve sérelmes, valamennyinél vagyoni hátrányt generál.

116

2009. január 9-i módosítást megelőző.

155

A másik rendkívül fontos körülmény, hogy az üres adathordozó puszta megszerzése vagy birtoklása még csak összefüggésbe sem hozható egyetlen konkrét, egyéni, eredeti jellege alapján jogi oltalomban részesülő irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotással, így nem sértheti a szerzői jog jogosultjának konkrét művel összefüggésben fennálló személyi vagy vagyoni jogait. Összességében tehát megállapítható, hogy – mint arra a Bfv.I.1241/2005. számú Legfelsőbb Bírósági ítélet rámutat – az üres-hordozó jogdíj megfizetésének elmulasztása – kizárólag a 329/A. § (1) bekezdésének körében - jogsértő ugyan, de elkövetési tárgy és elkövetési magatartás megállapíthatóságának hiányában nem tényállásszerű. Ezt a hiányt oldotta fel a (2) bekezdés, amely – mintegy függetlenítve a cselekményt bármely konkrét szerzői jogi oltalom alatt álló alkotástól, illetve felhasználási formától -

az (1) bekezdésben eredményként

értékelt körülményt tételezi elkövetési magatartásként. A 329/A. § (2) bekezdése nem határozza meg az elkövetési érték alsó határát, így akár egyetlen CD vagy DVD lemez díjfizetés nélküli megszerzésével megvalósul a bűncselekmény. Valószínűsíthető ugyanakkor, hogy a törvényhozó célja nem ezen esetekre, hanem az üres hordozók jogdíjfizetés nélküli tömeges importjára vonatkozott. Ugyanakkor mindkét esetben központi kérdés, hogy a jogdíjfizetési kötelezettség konkrétan kivel szemben és milyen alapon áll fenn. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője csak olyan személy lehet, akit az üres adathordozó megszerzésével összefüggésben díjfizetési kötelezettség terhel. E kötelezettség fennállásának vagy fenn-nem állásának megállapíthatósága tehát kulcsfontosságú kérdés a büntetőjogi felelősség szempontjából. A Szerzői Jogi Szakértői Testületnek az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány megbízása alapján készített 17/2006. számú szakértői véleményében kifejtettek szerint a magáncélú másolatkészítés jogellenes forrás felhasználása esetén még abban az esetben is jogellenesnek minősül, ha a szabad megfelel.

felhasználás A

követelményrendszerének

szakértői

vélemény

kitér

a

egyébként jogellenes

maradéktalanul

forrásból

történő

156

másolatkészítés és a díjigény összefüggésében felmerülő azon kérdésre, hogy a szerzői jogi jogosultak igényt tarthatnak-e jogdíjra abban az esetben, ha a másolatkészítés jogellenes forrásból történik, s így nem tekinthető a szabad felhasználás körébe tartozó magáncélú másolásnak. Az e tekintetben kifejtett határozott álláspont szerint a nemzetközi szabályokkal összhangban nincs alapja a díjigény csökkentésének vagy kizárásának. Az adathordozók árában beépített üres-kazetta jogdíj kizárólag a jogszerű forrásból történő másolásra jogosítja fel a fogyasztót. Ez a körülmény ugyanakkor nem eredményezheti a jogdíj-igény kizárását vagy csökkentését azon az alapon, hogy az üres kép- és hanghordozót jogellenes forrásból történő magáncélú másolásra, vagy arra is használják. A vélemény a megfizetett üres-kazetta jogdíjat illetően három lehetséges megoldást vázol fel, arra az esetre, ha a jogdíjjal terhelt adathordozót jogellenes forrásból történő másolás során használják fel. Az első verzió szerint – amelyet egyébként a testület elfogadhatatlannak tart – a vásárló a magáncélú másolásra tekintettel megfizetett jogdíj elengedését kérhetné, azon az alapon, hogy az adathordozót kizárólag jogellenes forrásból történő másolatok készítésére kívánja használni. Az ezzel a megoldással kapcsolatban felmerülő ellenérvek részletes taglalását az elgondolás abszurditására hivatkozással mellőzi az eljáró tanács. Bár szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások jogellenes forrásból történő többszörözése esetén a fenti igény valóban abszurdként jellemezhető, abban - a testület által említeni elmulasztott – esetben mégsem ördögtől való, ha az üreshordozó díjjal terhelt adathordozót szerzői jogi oltalom alatt nem álló adatok jogszerű többszörözésére kívánják felhasználni. A kérdés különösen azért érdekes, mert a jogalkotó csak az adathordozó bizonyos típusainak esetében tartotta szükségesnek ilyen jogdíj kivetését. Ha tehát valaki saját fényképeit számítógépének merevlemezére másolja, azt díjfizetés nélkül megteheti, ha viszont CD vagy DVD lemez felhasználásával teszi ugyanezt, kénytelen megfizetni az adathordozó árába épített jogdíjat. Ilyen esetekben az üreshordozó díj megfizetése okkal tűnhet indokolatlannak, visszaigénylésének lehetősége pedig kikapaszkodni látszik az irrealitás szakadékából.

157

Hasonlóan nevetségesnek minősíti és részletes tárgyalásra alkalmatlannak találja a testület azt a variációt, miszerint a jogellenes forrásból másolók utóbb visszakövetelhetnék a megfelelő összeget a közös jogkezelést végző szervezettől. A harmadik – még mindig aggályosnak tartott, de nem abszurdként jellemzett – megoldás szerint a díjigényt általános jelleggel csökkenteni kellene a jogellenes másolás arányának megfelelően. Mint a vélemény rámutat ez azzal a reális veszéllyel járna, hogy a jogosultak az esetek túlnyomó többségében sem a jogdíjigény, sem pedig a jogsértés miatti kárigény érvényesítése alapján nem jutnának semmilyen jövedelemhez.

Erre is figyelemmel a legkézenfekvőbb

megoldásnak az mutatkozik, ha a jogdíjigény ugyanúgy terheli a jogszerű forrás felhasználásával másolatokat készítőket, mint akik jogellenes forrásból történő másoláshoz

használják

fel

az

adathordozókat.

A

kárigény

esetleges

érvényesítéskor azután figyelembe kellene venni azt a díjat, amit a jogellenes forrásból másolók a kép- hanghordozó árába építetten megfizettek. A testület e vonatkozásban kifejtett álláspontja szintén további kérdéseket vet fel. A harmadik megoldási módszer körében tárgyaltak szerint a jogellenes forrásból történő másolás nem megengedett, a szabad felhasználás körében értékelhető magáncélú másolatkészítésnek nem minősülhet. Következésképpen arra figyelemmel üres-kazetta jogdíj alapját sem képezheti, azonban általános megfizetése indokolt, mert a fogyasztók vélelmezett magatartása csak a jogszerű forrásból történő másoláskészítésig terjed, amely viszont maga után vonja a jogdíj indokoltságát. Ha utóbb az bizonyosodik be, hogy a másolatkészítés jogellenes forrásból történt, a jogdíj visszajár, azt a másolóval szemben érvényesített kárigény megállapításakor kell figyelembe venni. A felmerülő probléma első sorban az, hogy a testület olyanként kezeli az üres-kazetta jogdíjjal terhelt kép- és hanghordozókat, amelyeket kizárólag szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások másolására használnak. A dilemma első sorban nem a jogellenes forrásból történő másolás, hanem a jogdíjigény jellegét érinti. Nem zárható ki ugyanis, hogy a magáncélú másolásra figyelemmel jogdíjjal terhelt üres hang- és képhordozókat a fogyasztó kizárólag saját készítésű, vagy olyan adatok tárolására használja fel,

158

amelyek nem állnak szerzői jogi oltalom alatt. Ebben az esetben okkal merül fel a kérdés, hogy ha a jogellenes másolatkészítés bizonyítottsága esetén a jogdíj visszajár, akkor milyen alapon kell azt megfizetni jogilag nem védett adatok másolása, tárolása esetén. A testület fentebb kifejtett álláspontjából következően ilyen esetben az lenne a jogdíjfizetés alapja, hogy a fogyasztók rendszerint szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások másolására használják az adathordozókat, illetve arra is használhatják. A jogilag nem védett adatok esetében ugyanakkor nincs olyan utólagos eljárás, amelynek keretében az alaptalanul megfizetett jogdíj beszámítására sor kerülhetne, így a közös jogkezelő szervezet jogalap nélkül gazdagodik a jogdíj összegével. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a jogdíjfizetés alapja az üres kép- és hanghordozók esetében fikció. Ez a megoldás viszont legalább annyira abszurd, mint ha csak úgy vásárolhatnánk feszítővasat, ha a betöréses lopások áldozatainak kárát enyhítendő egyidejűleg megfelelő átalánydíjat is meg kellene fizetni. tekintettel arra, hogy a kérdéses eszközt lakásfeltöréseknél is használni szokás. Büntetőjogi szempontból ugyanakkor a probléma csak látszólagos, hiszen - bár a törvény a magáncélú másolatkészítés folytán bekövetkező jövedelemkiesés kompenzálásának eszközéül aposztrofálja az üres hordozó díjat – a jogdíjfizetési kötelezettség fennállása szempontjából teljességgel közömbös, hogy a hordozó felhasználása milyen módon valósul meg. A jogdíjfizetési kötelezettség tehát a törvény rendelkezése szerint attól függetlenül fennáll, hogy az adathordozót szerzői jogi oltalom alatt álló alkotás, vagy e körön kívül eső adat tárolására használják. Igen figyelemre méltó és nehezen magyarázható jelenség, hogy hazánkban jelenleg nem terheli üres-hordozó díj a számítógépi merevlemezeket. Ez a tény különösen arra figyelemmel megdöbbentő, hogy egy merevlemez tárolókapacitása adott esetben több százszorosa lehet egy CD lemeznek. Egy napjainkban szokványosnak mondható merevlemez 500 Gbyte mennyiségű adat tárolására alkalmas. Ez a tárhely, például Mp3 formátumba tömörített hanganyag esetén megközelítőleg 10.000 db. kereskedelmi forgalomban kapható CD lemez

159

hanganyagának tárolását teszi lehetővé, s így 10.000 db írható CD után fizetendő, megközelítőleg 350.000.- forint összegű üres-hordozó jogdíjat húz ki a közös jogkezelő szervezet, illetve a szerzői jogi jogosultak zsebéből. Mivel jelenleg szinten minden háztartás rendelkezik legkevesebb egy személyi számítógéppel, könnyen belátható, hogy a számítógépi merevlemezek után fizetendő üreshordozó díj bevezetése nem csak megoldaná a magáncélú másolással okozott vagyoni hátrány problémáját, de a jogdíjból részesedőket a legjövedelmezőbb szakma boldog képviselőivé avatná. Már csak azért is érdemes elgondolkodni ezen, mert a jogalkotó büntetőjogi szempontból értékelendőnek tartotta a CD és DVD lemezek után járó jogdíjak megfizetésének elmaradását. További, érdekes kérdés, hogy miként értékelhető annak a cselekménye, aki olyan személytől vásárol adathordozót, akit az üres-hordozó jogdíj fizetési kötelezettség terhelt ugyan, de annak nem tett eleget. A 329/A. § (1) bekezdésével összefüggésben kialakult bírói gyakorlat analógiájára ez esetben nem állapítható meg büntetőjog felelősség. Mint arra a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen rámutatott, nem követi el a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését, aki más által jogellenesen készített másolatot vásárol saját célra. Erre figyelemmel

kizártnak

tetszik

azon

személy

büntetőjogi

felelősségének

megállapítása, aki olyan adathordozókat szerez meg, amelyek után az üreshordozó jogdíjat nem fizették meg. A helyzetet bonyolítja, ha az így megszerzett adathordozókat a szabad felhasználás körébe tartozó magáncélú másolat készítésére használják fel. A magáncélú másolatkészítés a szabad felhasználás szabályai szerint díjmentes, így akkor sem állapítható meg jogsértés, ha a másolatkészítéshez olyan adathordozót használtak fel, amely után üreshordozó díj megfizetésére jogellenesen nem került sor.

160

7. Társadalomra veszélyesség, látencia, megoldási javaslatok

Az Internet-szolgáltatók mind nagyobb és nagyobb sávszélességgel kínálják az világháló elérhetőségét, nem rejtve véka alá annak lehetőségét sem, hogy a felhasználó filmeket zenéket, programokat töltsön le. Az adatok letöltése kapcsán fontos szem előtt tartanunk, hogy, az interneten túlnyomó többségben ilyen

jellegű

adatokhoz

férhetünk

hozzá.

A

tudományos

vagy

üzleti

felhasználások sávszélesség-igénye meg sem közelíti a szolgáltatók által biztosítottat. Egy üzleti jelentés, vagy egy tudományos dolgozat továbbítása a jelenleg

rendelkezésre

álló

lehetőségek

töredékének

biztosításával

is

kifogástalanul és zavartalanul működne. Nyilvánvaló, hogy a világháló a hétköznapi ember számára nem pusztán és nem feltétlenül első sorban a munka, hanem a szórakozás színhelye is. Az óriási sávszélesség indoka egyértelműen az, hogy nagy adathalmazok gyors továbbítását tegye lehetővé, viszont az olyan mennyiségű adatok, amik ezt indokolják, az esetek túlnyomó többségében szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások. Kétségtelen tény, hogy az interneten keresztül jogszerűen,

díjfizetés

ellenében

is

hozzáférhetőek

egyes

szerzői

jogi

teljesítmények, ugyanakkor a „beszerzés” jogszerű és jogszerűtlen formája összehasonlíthatatlanul eltérő arányú. A

világháló

kivitelezhetetlen,

megfelelő

másrészről

a

és

hatékony

rendszer

ellenőrzése

létrehozásának

egyrészről

alapvető

elvi

megfontolásaival ellentétes. Az értesítési és eltávolítási eljárás hatékonynak tűnhet ugyan, de valójában teljesen felesleges procedúra. Minimális idő alatt ugyanis azonos tartalom bármikor elhelyezhető más weboldalon, amelynek jogellenes volta az eljáró hatóságok előtt még csak fel sem merül. Az adattartalom ilyen

„vándoroltatása”

oldalról

oldalra

kontrollálhatatlan

és

egyúttal

megállíthatatlan is, hiszen a hozzáférhetővé tételt végzőknek komoly anyagi érdekeik fűződnek

tevékenységük fenntartásához. A hatékony ellenőrzés

161

problémája még hangsúlyosabb a fájlcserélő rendszerek körében, hiszen itt az adatforgalom a letöltőközpontokat általánosan jellemző publicitás kizárásával, egyéni felhasználók között történik. Ez a tény - figyelemmel a felhasználók rendkívül nagy számára és a köztük végbemenő adatforgalom nagyságára is, gyakorlatilag kizárttá teszi a felhasználók tevékenységének ellenőrzését. A jogellenes letöltés társadalmi megítélése össze sem mérhető más bűncselekményekkel. A bolti tolvajt a társadalom többsége viszonylag egyöntetűen veti meg, de azt, aki fájlcserélő rendszerben tesz szert több ezer darabos film vagy zenegyűjteményére szinte semmiféle helytelenítő értékítélet nem éri. E körben nem hagyható figyelmen kívül a felbecsülhetetlen látencia, ami a jogellenes letöltési cselekményeket övezi. Jelenleg több százezerre- ha nem millióra – tehető azoknak a száma, akiknek büntetőjogi felelősségre-vonására – elvileg - csak azért nem kerül sor, mert cselekményük felfedetlen marad. A jogellenes hozzáférhetővé tétel és letöltés általánosan megtűrt, vajmi kevés társadalmi megvetést kiváltó cselekményekként jellemezhetőek. Fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásokhoz jogellenes hozzáférést biztosító honlapok általában semmiféle információt nem tartalmaznak, amelyből a felhasználó egyértelmű következtetést vonhatna le az általa igénybe vett szolgáltatás jogellenes voltára vonatkozóan. Emellett – mint arra fentiekben rávilágítani igyekeztem, - a forrás – adott esetben – jogellenes voltának ismerete sem állítható általános jelleggel és kétségtelenül. Erre a tényre és arra a körülményre is figyelemmel, hogy a tömeges méreteket öltő letöltés megszokott és deviánsnak egyáltalán nem mondható cselekményként él a köztudatban, okkal állítható, hogy a cselekmény bűncselekményi jellege tekintetében fennálló tévedés lehetősége nem zárható ki. A Btk.

10. § (1)

bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok

162

személyét vagy jogait veszélyezteti. A Btk. 27. § (2) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van. Önmagában az a körülmény, hogy az internetről történő letöltés tömeges és általánosan elfogadott cselekmény a társadalom körében, igen alapos oknak tűnik a cselekmény társadalomra veszélyessége tekintetében fennálló tévedésre.

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Kutatási jelentése 2010.

163

A szolgáltatás esetlegesen jogellenes voltára az igen közkedvelt letöltőközpontok esetében talán csak a szolgáltatás árának alacsony volta utal, hiszen a letöltési jogosultság napi díja megközelítőleg 150-300.- forint között mozog. Így tehát egy mozijegy árának töredékéért 24 órán keresztül tölthet le a felhasználó, ami átlagosnak számító sávszélesség mellett is több film vagy program, illetőleg jelentős mennyiségű zene letöltését teszi lehetővé. A díj rendkívül alacsony volta nyilvánvalóan gyanúra adhat okot a szolgáltatás jogszerűségét illetően, azonban a díjfizetés ténye által a felhasználó felmentve érezheti magát a gyanús szolgáltatás igénybe vételének terhe alól, hiszen fizetett a szolgáltatásért. A z anyagi ellenszolgáltatás ténye a cselekmény társadalomra veszélyessége illetve bűncselekményi jellege kapcsán fennálló tévedés lehetőségét csak tovább erősíti. A fájlcserélő rendszerek esetében – bár azok használata fejében rendszerint semmiféle díjat nem fizet a felhasználó – általánosan elfogadott nézet, hogy azok használata legfeljebb ártatlan csínyként értékelhető. Nehéz bűncselekményként tekinteni, egy olyan divatszámba menő cselekményre, amelynek - jogkövető életmódra hivatkozással történő - mellőzése leginkább az élhetetlenség nyilvánvaló bizonyítéka. Ezen ártatlannak tűnő magatartások, illetőleg azok általános megítélése azonban olyan jelentős társadalmi és gazdasági következményekkel jár, amelyek nélkülözhetetlenné teszik a cselekmény mögött rejlő társadalomra veszélyesség jelentőségének újragondolását. 2009. évben az összes ismertté vált bűncselekmények száma 390.000-re tehető. Ebből a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények száma megközelítőleg 31.000.

164

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület éves jelentése 2009.

A szellemi tulajdonjogokat sértő 31.000 bűncselekmény 90 %-a a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok sérelmével valósult meg.117 Ez a szám természetesen

nem

kizárólag

az

internetes

környezetben

megvalósuló

bűncselekményekre vonatkozik, de még abban az esetben is jelentős, ha figyelmen

kívül

hagyjuk

ez

utóbbiak

körében

nyilvánvalóan

fennálló

118

mérhetetlenül nagy látenciát. 117

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület éves jelentése 2009. (11. oldal)

118

Egy szemináriumi előadás alkalmával kérdést intézetem a hallgatósághoz arra vonatkozóan,

hogy ki nem töltött még le szerzői jogi oltalom alatt álló alkotásokat jogellenes forrásból, illetőleg kik használják teljesen jogszerűen a számítógépükre telepített operációs rendszert. A 25-fős társaságból egy személy emelte fel a kezét. Ez a ki közvélemény-kutatás természetesen koránt sem volt reprezentatív jellegű, azonban arra is figyelemmel, hogy joghallgatók körében történt, legalább is jelzés értékű.

165

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület éves jelentése 2009.

A rendelkezésre álló statisztikai adatok nem nyújtanak lehetőséget annak megállapításához, hogy a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése

körében

a

kizárólag

internetes

környezetben

megvalósuló

bűncselekmények aránya. A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt büntetőjogi felelősségre vont személyek száma 2009-ben 812 volt. E számnak a későbbiekben kiemelt jelentősége lesz. A büntetőjogi felelősségre vont személyek cselekményével okozott, felderített elkövetési érték 743.927.405.- forintra tehető.119

119

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület éves jelentése 2009. (13. oldal)

166

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület éves jelentése 2009.

E számok önmagukban is megalapozottá teszik azt a kijelentést, hogy a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének társadalomra veszélyessége nem tekinthető csekélynek. A statisztikai adatok azonban akkor nyerik el valódi jelentőségüket – s válnak egyszersmind témánk szempontjából különösen relevánssá – ha a szerzői jogi oltalom alatt álló alkotások internetes felhasználásának jelenlegi tendenciáival is tisztában vagyunk.

Kizárólag a hazai illetőségű azon belül is csak a 16 legjelentősebb torrentet120 vizsgálva megállapítható, hogy ezen felhasználói közösségnek 2010. októberében megközelítőleg 1.054.000 aktív tagja volt. A korábban kifejtettekre tekintettel úgy is fogalmazhatunk, hogy 2010. októberében 1.054.000.- személy

120

Fájlcserélő portál megnevezése.

167

követte el a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének legalább a vétségi alakzatát.121 Nem hagyható figyelmen kívül, hogy ez a szám kizárólag a fájlcserélő rendszerek tagjaira vonatkozik, de nem tartalmazza azon elkövetőket, akik más módon, de ugyancsak illegális forrás felhasználásával végzik a többszörözést internetes környezetben. Ha feltételezzük, hogy a bűncselekményt elkövető 1.054.000.- aktív fájlcserélő tag cselekményével okozott vagyoni hátrány összege nem marad el a 2009. évben szerzői jogsértés miatt büntetőjogi felelősségre vont 812 személy cselekményével okozott vagyoni hátrány összegétől, arra következtetésre kell jutnunk, hogy a tizenhat legjelentősebb fájlcserélő tagjai által okozott vagyoni hátrány

összege

megközelítőleg

965.000.000.000-

forint.

A

számítást

természetesen fiktív és viszonylagos. De ha pusztán azt vesszük alapul, hogy az aktív tagok mindegyike csupán egyetlen és legfeljebb 1000.- forint forgalmi értékű filmet vagy zenei albumot tölt le, akkor is arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjai által okozott vagyoni hátrány összege csak 2010. október hónapban legkevesebb 1.054.000.000.- forint volt.122 Ezen jórészt feltevéseken alapuló – számítások eredményei nyilvánvalóan alaptalanná teszik azon állítást, hogy a fájlcserélő rendszerek felhasználásával elkövetett cselekmények a gyermekcsíny kategóriába lennének sorolhatóak, társadalomra veszélyességük alacsony fokú lenne.

121

Rendkívül fontos körülmény, hogy a törvényi tényállás elkövetési alsó értékhatárt nem határoz

meg, így akár egyetlen forint összegű vagyoni hátrány bekövetkezése esetén bűncselekmény valósul meg. 122

Hangsúlyozandó, hogy a számítás kizárólag a fájlcserélő rendszerek által generált vagyoni

hátrányra vonatkozik és a végösszeg nem tartalmazza az egyéb jogellenes forrásból történő másolatkészítéssel okozott vagyoni hátrány összegét.

168

Kétségtelen, hogy a tudottan megvalósult bűncselekmények elkövetőivel szemben büntetőeljárás kell(ene) indítani. A fájlcserélő rendszerek tagjai könnyű szerrel azonosíthatóak, a cselekmény elkövetését alátámasztó bizonyítékok szinte teljes bizonyossággal rendelkezésre állnak.123 Úgy tűnik, hogy a nyomozó hatóságok tétlenségét kizárólag a feljelentések hiánya indokolja, ennél azonban jóval árnyaltabb a helyzet. Nyilvánvaló, hogy az állami büntető igény érvényesítése elé nem gördíthetnek akadályt olyan szempontok, hogy sok az elkövető vagy költséges az eljárás.124 Ugyanakkor több olyan körülmény bír relevanciával e kérdésben, amelyek nem hagyhatóak figyelmen kívül, bár a cselekménytípus büntetőjogi megítélése körében nem bírnak különösebb relevanciával. Ezek közül csak az egyik az a hangzatos érvelés, miszerint a demokrácia az az államforma, amelyben a felnőtt lakosság túlnyomó többsége szabadlábon van. Ha nem is hajlunk az efféle szarkasztikus érvek elfogadására, annyit mégis tudomásul kell vennünk, hogy a fájlcserélő rendszerek tagjai nem a tipikus bűnelkövetők közül kerülnek ki.

123

A letöltéshez használt számítástechnikai eszközök által rögzített adatok, illetőleg a letöltött

adatállományok tartalma alapján a bűncselekmény elkövetésének gyanúja a nyomozás elrendeléséhez szükséges és elégséges mértékben rendszerint megállapítható. A komolyabb probléma az elkövető kilétének megállapítása kapcsán vetődhet fel - különösen akkor, ha a fájlcseréhez használt személyi számítógépet az adott háztartásban többen is használják – azonban a bizonyítás nehézségeire hivatkozással a nyomozás elrendeléséhez elégséges gyanú nem annulálható. 124

Amennyiben a hagyományosnak nevezhető eljárási metodikát alkalmaznánk – amely egyéb

iránt nézetem szerint téves – és minden ügyben szakértő kirendelésére kerülne sor, a bűnügyi költség több milliárdos nagyságrendű lenne.

169

Már maga az elkövetés ténye feltételez egyfajta szellemi és gazdasági „tőkét”, megkövetel egy minimális számítástechnikai ismeretet, valamint a megfelelő számítástechnikai eszközök létét. Az elkövetők túlnyomó többsége viszonylagos gazdasági jólétben élő fiatal felnőtt, az esetek többségében diák, aki – attól eltekintve, hogy egy fájlcserélő rendszer tagja, - semmilyen módon nem kerül összetűzésbe a törvénnyel. Mindezekre figyelemmel alappal merül fel a kérdés, hogy a büntető jogalkalmazónak célja-e, - vagy célja lehet-e – ezen bűncselekmények maradéktalan és következetes üldözése. Nyilvánvaló, hogy egy cselekménytípus elszaporodottsága az adott bűncselekmény üldözésének igényét nem hogy gyengítené, hanem erősíti. Ezen a tényen az sem változtat, hogy egy film vagy zeneszám társadalmi

jogellenes forrásból történő letöltésének erkölcsi illetve

megítélése

köszönő

viszonyban

sincs

más

vagyon

elleni

bűncselekmények megítélésével. Az internetről letölteni manapság inkább divat, mint elítélendő, - horribile dictum bűn - cselekmény.

170

Szinger András, az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület főigazgatójának az Origo hírportálnak adott 2008-as nyilatkozata szerint az ARTISJUS-nak nem célja a letöltő magánszemélyek kriminalizálása, amelynek egyébként is nehéz lenne érvényt szerezni a gyakorlatban. Hasonló véleményt formált Horváth Péter a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója is, azzal együtt, hogy az illegális letöltés károkozó jellegét tudatosítani szükséges. Ezt az engedékenység azonban tiszavirág életűnek tűnik az Uri-Kovács Márta tanulmányában foglaltak fényében: „A letöltők ellen indított perek idejét akkor látják elérkezettnek és jogosnak a szakemberek, ha már Magyarországon is lesznek széles kínálatot biztosító legális zeneáruházak, amik megfelelő és jogszerű alternatívát jelenthetnek a mai illegális letöltésekre.”125 Sár Csaba szerint: „ Ahelyett, hogy a bajokért az internetet, a digitális technikát, a felhasználókat vagy a szerzői jogi rendszert hibáztatnánk, a szerzői jogosulti szervezetek és a felhasználók közötti „klasszikus felálláson”, a gyenge szerző és a gazdasági erőfölénnyel visszaélni hajlamos felhasználó modelljén alapuló szemléletmódon kellene alapvetően változtatni. E szemléletváltásban kezdeményező, de legalábbis az eddiginél sokkal együttműködőbb

szerepet

kellene vállalniuk a szerzők jogaival rendelkező, illetve azokat képviselő szervezeteknek, amelyek mára már maguk is a felhasználókkal azonos gazdasági súlycsoportba tartozó versenyszereplők.”126 Mint Hubert Humphrey fogalmazott: „Nincs annyi börtön, annyi rendőr és annyi bíróság, ami képes lenne érvényt szerezni egy olyan törvénynek, melyet nem támogat a nép.” A társadalmi hozzáállás és az állami büntető igény között mutatkozó antagonisztikusnak látszó ellentét feloldására több megoldási javaslat is elgondolható – a teljesség igénye nélkül – az alábbiak szerint.

125

Uri-Kovács Márta: (Il)legális? – A zeneletöltés Magyarországon – Infokommunikáció és jog

2007/3. (90. oldal) 126

Sár Csaba: A szerzői jog kihívásai a XXI. században – Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle

171

Megoldásként kínálkozik az internet-szolgáltatók – akár büntetőjogi felelősségének

fokozottabb

érvényre

juttatása.

A

jelenlegi

jogszabályi

környezetben a szolgáltató semmilyen módon nem érdekelt abban, hogy közreműködésével kizárólag „jogtiszta” adatforgalom történjék. Sőt! A mind nagyobb és nagyobb sávszélesség lehetőségével kecsegtető reklámok épp az ellenkező szándék meglétére engednek következtetni. Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy a szolgáltatók álszent tudatlansága felbujtással, avagy bűnsegédi magatartással lenne egyenértékű, hiszen a szélessávú internet hozzáférés nem determinálja

a

felhasználó

magatartását.

Ugyanakkor

a

szolgáltatók

a

bizonyossághoz közeli valószínűséggel tisztában vannak az általuk nyújtott szolgáltatás kihasználásával megvalósuló tömeges jogsértések tényével. A jelenlegi jogi szabályozás által lehetővé tett un. értesítési-eltávolítási eljárás nyilvánvalóan tökéletesen alkalmatlan a társadalmi tömegjelenséggé vált bűncselekmények számának érzékelhető visszaszorítására. További sokat hangoztatott ellenérv a tartalomszűrés kapcsán, hogy az az internet lényegi sajátosságát, az információ korlátlan és szabad áramlásának lehetőségét – alkotmányos jogokat is érintve - korlátozná. Véleményem szerint ugyanakkor a korlátozás nem elképzelhetetlen, ha alkotmányos jogainkkal élni és nem visszaélni kívánunk. További megoldási lehetőségként kínálkozik az un. üres kazetta jogdíj alkalmazási területének kiterjesztése. Az elgondolás lényege, hogy hatékonyabb megoldás egy bűncselekményként értékelhető cselekménytípus szigorúan szabályozott keretek között történő engedélyezése, mint a kilátástalan szélmalomharc. Mint ismeretes, az üres kazetta jogdíj a szerzői jog jogosultjának műve magáncélú másolására figyelemmel keletkezett bevételkiesését hivatott kompenzálni. Amennyiben ezen kompenzációs jogdíjat – a tárolási kapacitással arányos mértékben - valamennyi adathordozóra kiterjesztené a törvényi szabályozás, úgy a ténylegesen előállott vagyoni hátrány jelentős mértékben

172

csökkenthető lenne.127 Ez egyúttal azt is jelentené, hogy – a cselekménnyel okozott tényleges vagyoni hátrány nagymértékű csökkenésével a cselekmény társadalomra veszélyessége, így az értékhatártól független büntetés iránti igény is csökkenne.128 Ez természetesen kizárólag abban az esetben jelentene megoldást, ha a törvényhozó megelégednék a vagyoni hátrány ilyen jellegű csökkentésének eredményével és bizonyos elkövetési értékhatár alatt mellőzné a büntetőjogi felelősségre vonást. Az ezen megoldási javaslat kapcsán megfogalmazható legjelentősebb ellenérv, hogy a kompenzációs jogdíj megfizetésének objektív kötelezettsége mintegy kollektív büntetésként nehezednék azon számítógéphasználók vállára, akik e tevékenységükkel semmiféle vagyoni hátrányt nem generálnak a szerzői jogi jogosultak terhére. Bár valószínűsíthető, hogy tényleges eredményt csak az egyes megoldási javaslatok kombinált alkalmazása hozna, - az előbbi esetekben vázoltaktól függetlenül - kívánatosnak tűnik a vonatkozó büntetőjogi szabályok módosítása. Ennek elsődleges oka, hogy bár a jogellenes forrásból történő másolatkészítés valóban komoly vagyoni hátrányt okozó tömegjelenségként értékelhető a szerzői jogi jogosultak szemszögéből, az egyes felhasználók oldaláról koránt sem feltétlenül. Épp a nem szignifikánsan negatív előjelű társadalmi megítélés okán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a letöltést eseti jelleggel, viszonylag alacsony vagyoni hátrányt okozva végző személyek esetében valóban a büntetőjogi felelősségre vonás-e az ultima ratio. Véleményem szerint nem.

127

Ez a megoldás természetesen önmagában mit sem változtat a cselekmény jelenlegi szabályok

szerinti megítélésén, tehát a bűncselekményi jellegen. 128

Továbbra is indokolt szem előtt tartani, hogy az üres-kazetta jogdíj kizárólag jogszerű

felhasználáshoz

kapcsolódik,

ezért

alkalmazása

dekriminalizációval egyidejűleg gondolható el.

ilyen

irányú

kiterjesztése

kizárólag

173

A Büntető Törvénykönyv tervezett módosítására vonatkozó előterjesztés lényeges változásokat prognosztizál a szerzői jogok büntetőjogi védelme körében. Elöljárójában kiemelendő, hogy a tervezet szerint a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények szabályozásának külön fejezetet szentel, eltérően a jelenlegi szabályozási technikától, ahol a releváns bűncselekményekre vonatkozó szabályok a vagyon elleni bűncselekmények között jelenek meg. Ennek okát az előterjesztés abban jelöli meg, hogy ezen cselekmények egységes jogi tárgya – tehát a szellemi alkotások jogosultjainak védelme – jellegében eltér a vagyoni jogok klasszikus védelmétől. A tervezett új, önálló fejezetben a bitorlás, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, a hatásos műszaki intézkedés kijátszása, a jogkezelési adat meghamisítása valamint az iparjogvédelmi jogok megsértése szerepel. Az új törvényi tényállás tervezete szerint, aki más vagy mások szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát rendszeres haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ugyanígy büntetendő, aki a szerzői jogi törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt vagy a kapcsolódó jogosultat megillető üres-hordozó díj, illetve reprogárfiai díj megfizetését elmulasztja. A tervezet 148. § d) pontja szerint nem bűncselekmény, hanem szabálysértés valósul meg, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését százezer forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozva követik el. Úgy tetszik tehát, hogy az elkövetési alsó értékhatár megvonásával a törvényhozó normalizálja azt a helyzetet, amelynek alapvető hibáit a tanulmány kifejteni igyekezett. Mint arra a tervezet indokolása rávilágít, az elkövetési alsó értékhatár meghatározásának mellőzése nem fér össze a büntetőjog ultima ratio jellegével és a hatóságokra is indokolatlan többlet terheket jelent. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy - a korábban kifejtettek szerint – a büntető ügyben eljáró hatóságoknak eddig sem volt céljuk az internet felhasználásával összefüggésben megvalósuló szerzői jogsértések következetes és maradéktalan üldözése. A

174

tervezett módosítás tehát inkább egy kilátástalannak ígérkező harc feladásának tetszik, mintsem ténylegesen fennálló többletteher csökkentésének. A tervezet gálánsan szemet huny olyan lényeges, a szabályozás alapvető módosítását szükségessé tevő körülmények felett, mint a cselekmény társadalmi megítélése, társadalomra veszélyessége vagy éppen tömegjelenségi jellege. Elgondolkodtató, hogy a tervezet vajon nem esik-e át a ló túloldalára az elkövetési alsó értékhatár megállapításakor. A jelenleg hatályos szabályozás szerint az 1.forint vagyoni hátrány okozásával járó cselekmény is büntetőjogi felelősség alapját képezheti, míg például az 50.000.- forintot meg nem haladó értékre elkövetett lopást szabálysértésként rendeli értékelni. A tervezetben foglaltak szerint az elkövetési alsó értékhatár 100.000.- forint, míg a lopásnál ezen értékhatár változatlanul 50.000.- forint marad. A 100.000.- forintos értékhatár további alapvető aggályt vet fel, nevezetesen, hogy a szerzői jogok hatékony büntetőjogi védelmének a gyengülését eredményezheti. Ha az eddig is tömegjelenségként jellemezhető fájlcsere használata a jövőben pusztán szabálysértéséként értékelhető 100.000.- forintot meg nem haladó összegű vagyoni hátrány esetén, úgy a jogsértések számának növekedése – büntetőjogi fenyegetettség hiányában - okkal valószínűsíthető. Bár egyértelműen üdvözlendő az elkövetési alsó értékhatár bevezetése, kérdéses, hogy a 100.000.- forint nem tekinthető-e eltúlzottan magasnak. Bizonyossággal állítható, hogy azon cselekmények dekriminalizálása, amelyek jellegüknél és az eset összes körülményeinél fogva nem esnek távol a szabad felhasználás eseteitől, alacsonyabb értékhatár megállapításával is biztosítható lenne. Az elkövetési alsó értékhatárral összefüggésben felmerülő aggályok kapcsán nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tervezet – a jelenleg hatályos törvényszövegtől eltérően – más, vagy mások szerzői jogainak sérelméről beszél, tehát törvényi egységet hoz létre. Az azonos alkalommal egy vagy több jogosult szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát sértő cselekmények egységet alkotnak. Ez a törvényi

175

egység a fájlcserélő rendszerek használata körében viszonylag nehezen értelmezhető, tekintettel a cselekmény komplex jellegére. Mint azt a korábbiakban láttuk, a fájlcsere során egyidejűleg valósul meg az egyedi lehívásra történő hozzáférhetővé tétel és a többszörözés. Ha azonban a letöltés befejeztével a felhasználó továbbra is hozzáférhetővé teszi az általa már teljes egészében megszerzett művet, az elkövetés a hozzáférhetővé tétel vonatkozásában továbbra is folyamatos, míg a többszörözés befejezett. Kérdéses, hogy a párhuzamosan megvalósuló több hozzáférhetővé tétel és többszörözés mely időpillanatban vizsgálandóa törvényi egység szempontjából. Az elkövetési értékhatár összege kapcsán érdemes figyelemmel lenni arra, hogy az egyidejűleg megvalósuló fájlcserék száma szükségképpen véges. Kérdéses, hogy a rendszer technikai jellemzői által lehetővé tett mennyiségű, egyidejű fájlcsere milyen gyakorisággal generálhat 100.000.- forintot meghaladó összegű vagyoni hátrányt a jogosultak oldalán. Annyi minden esetre aggálytalanul megállapítható,

hogy

a

fájlcserélő

rendszerek

felhasználói

minimális

odafigyeléssel biztosíthatják a maguk számára, hogy cselekményük ne képezhesse büntetőjogi felelősség alapját. Ennek érdekében csak annyit kell tenniük, hogy az egyidejűleg megvalósuló fájlcserék számát ésszerűen korlátozzák, úgy, hogy a fájlcserével generált vagyoni hátrány összege a 100.000.- forintos értékhatárt ne haladja meg. Összességében a tervezett jogszabályi módosítás kapcsán elmondható, hogy az jó eséllyel nem az illegális fájlcsere visszaszorításának irányába hat, sőt, ellenkező előjelű

folyamat

elindulásával

fenyeget.

A

elkövetési

alsó

értékhatár

meghatározása véleményem szerint nélkülözhetetlenül szükséges. Ez a lépés azonban – bár a cselekmény büntetőjogi és társadalmi megítélése között mutatkozó szakadékot jelentős mértékben csökkenti, - a szerzői jogok büntetőjogi védelmének hatékonyságát – legalább is a fájlcserélő rendszerek körében egyidejűleg jelentős mértékben visszaveti.

-

176

Megítélésem szerint, bár az összeghatár nagysága vitára adhat okot, a büntető jogalkotó a maga részéről szükséges legfontosabb lépéseket megteszi a tervezet módosításokkal. Ahhoz, hogy a fogyasztói igényként illetve magatartásként felfogott fájlcsere kapcsán felmerülő problémák maradéktalanul megoldhatóak legyenek, nagy valószínűséggel egyéb jogszabályi módosításokra is szükség lenne, különösképp az üres hordozó jogdíjra vonatkozó előírások körében. Bármi legyen is a megoldás, annyi minden bizonnyal elmondható, hogy a problémák nem oldódnak meg pusztán azért mert nem találunk rájuk jó megoldást. Felelőtlenség és önámítás lenne nem észrevenni azt az arcpirító különbséget, amely a szerzői jogsértés miatt büntetőjogi felelősségre vont személyek

száma

és

a

fájlcserélő

tevékenységüket

(büntető-)

jogi

következmények nélkül végzők száma között mutatkozik. Ha mégis így tennénk, azt csak egyfajta gondolatrendszer mentén igazolhatjuk, a következők szerint: „ Ugyan kit csaptunk mi be? Magunkat? Mi tudjuk miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Hm… azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!”129

129

Részlet Bacsó Péter A tanú című filmjéből

177

Irodalomjegyzék 1. A Büntető Törvénykönyv Magyarázata, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2004. 2. A szerzői jog a gyakorlatban. A szerzői Jogi Szakértői Testület Véleményeinek Gyűjteménye. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest 2004. 3. A szerzői jogi törvény magyarázata. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest 2006. 4. A szerzői jogi törvény magyarázata, szerk.: Gyertyánfy Péter, KJKKerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000., 5. ARTISJUS

Magyar

Szerzői

Jogvédő

Iroda

Egyesület

(I.07)

jogdíjközleménye 6. Az Internet Szolgáltatók Tanácsa által támogatott hálózathasználati irányelvek 7. Békés

Gergely:

Előadóművészi

jogok

internetes

környezetben.

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 106. évfolyam 5. szám 8. Bayer Judit: A háló szabadsága. Az internet tartalmának szabályozási problémái a véleménynyilvánítás szabadsága tükrében. Új Mandátum Könyvkiadó Budapest, 2005. 9. Bérczes László, Gyenge Anikó : A szerzői jogi jogsértések esetén alkalmazható jogi eszközökről. http://mek.oszk.hu/03400/03428

178

10. Borovszky Jenő: Az enyém, tied és a mienk a szellemi tulajdonban Áttekintés a közkincs és a szellemi magántulajdon egyes összefüggéseiről az Internet tükrében 11. Dósa Imre, Polyák Gábor : Informatikai Jogi Kézikönyv. KJK KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2003. 12. Dr. Boytha György: Az interneten hozzáférhető tartalom Jogi védelmének szerteágazó szabályai 13. Dr. Faludi Gábor: A szerzői jogi szabad felhasználás egyes szabályai az európai csatlakozás után 14. Dr. Faludi Gábor - Dr. Szinger András – Dr. Tóth Péter : Az internetes lehívásra

hozzáférhetővé

tétel

közös

jogkezelés

útján

történő

engedélyezésének egyes gyakorlati kérdései 15. Dr. Fazekas Judit – Dr. Gyenge Anikó: Büntetőjogi jogérvényesítés a szellemitulajdon-jogok

területén

európai

és

nemzeti

szinten,

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (111.) évfolyam 6. szám, 2006. december 16. Dr.

Fodor

Klaudia

Franciska:

A

digitális

magáncélú

másolás

kompenzációjának lehetőségei, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (114.) évfolyam 4. szám, 2009. augusztus, 17. Dr. Horváth Gyöngyi: Az igazságügyi szakértői tevékenység egyes kérdései a szerzői és szomszédos jogok, valamint az iparjogvédelem területén – Iparjogvédelmi és szerzői jogi szemle (112.) évfolyam 3. szám, 2007. június

179

18. Dr. Kiss Zoltán: Szerzői jogdíjak és giccsadó: bővülő kulturális adóterhek, http://209.85.129.104 19. Dr. Tattay Levente: A szellemi alkotások teljes körű újraszabályozása Magyarországon, Iustum Aequum Salutare V.2009/2. 20. Dr. Tattay Levente: Az információs társadalom és az Európai Unió szerzői joga 21. Dudás Ágnes: A szoftver szerzői jogi védelme. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 110. évfolyam 3. szám, 2005. június 22. Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1987. 23. Faludi Gábor, Szinger András, Tóth Péter Benjámin: Az internetes lehívásra

hozzáférhetővé

tétel

közös

jogkezelés

útján

történő

engedélyezésének egyes gyakorlati kérdése. Védjegyvilág – A Magyar Védjegy Egyesület Negyedéves tájékoztató kiadványa, XII. évf. 2002. 2. szám 24. FilmJus Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületének jogdíjközleménye a filmalkotások nyilvánosság számára lehívásra („on demand”) hozzáférhetővé tétele fejében fizetendő jogdíjakról és e felhasználások egyéb feltételeiről. 25. Gyertyánfy Péter (szerk.) A szerzői jogi törvény magyarázata. KJK KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2000. 26. Gyertyánfy Péter, Faludi Gábor, Kabai Eszter, Szinger András, Tóth Péter Benjamin: Szerzői művek, védjegyek és szellemi teljesítmények az interneten. Magyar Jog, 2005/3.

180

27. Gyenge Anikó: Digitális jogkezelési rendszerek a szerzői jogban, Infokommunikáció és jog 2004/2. 28. Gyenge Anikó: A média-konvergencia hatása a szerzői jogban: az ismeretlen

felhasználási

módra

vonatkozó

szerződési

kikötések

érvénytelenségének problémája, Infokommunikáció és jog 29. Gyenge

Anikó:

szerzői

jog

az

új

Polgári

Törvénykönyvben,

Infokommunikáció és jog 2007/5. 30. Információs társadalom és jogrendszer, MTA Társadalomkutató Központ, Budapest 2002. 31. Jukka Liedes: A szerzői jog időszerű kérdései az Európai Unióban és nemzetközi szinten, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (111.) évfolyam 6. szám, 2006 december 32. Kiss Daisy (szerk): E-akták, Tanulmányok az internet világából. Bibó István Szakkollégium Internetjogi Kutatócsoport, Budapest, 2003. 33. Kiss Zoltán: A vagyoni hátrány megállapítása a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt indított eljárásokban. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 106. évfolyam 3. szám 34. Kiss Zoltán: A szerzői jogi törvény változásai 35. www.ki.oszk.hu/kf/kfarchiv/2000/3/kiss_z_2.html 36. Kovács Gyula: Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmények nyomozása _kapcsolodo...

http://5mp.eu/fajlok/kgyula/szerzoi_vagy_szerzoi_joghoz

181

37. Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára 38. Magyar Csaba: Fájlcsere és szabad felhasználás, Infokommunikáció és jog, 2008/3. 39. Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 114. évfolyam 3. szám, 40. Mezei Péter Mitől fair a fair? Szerzői művek felhasználása a fair use-teszt fényében, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (113.) évfolyam 6. szám, 2008. december 41. Mezei Péter – Németh László: Mozgásban a fájlmegosztók – negyedik generációs fájlcserélés a láthatáron? - Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (115.) évfolyam 2. szám, 2010. április 42. Művészeti

Szakszervezetek

Szövetsége

Előadó-művészi

Jogvédő

Irodájának és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének közös díjszabása a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy az arról készült másolatnak sugárzás útján, továbbá vezetékkel vagy bármely más hasonló eszközzel vagy módon a nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő előadó-művészi és hangfelvétel-előállítói jogdíjakról és e felhasználások egyéb feltételeiről szóló közleménye 43. Parti Katalin: A számítógépes bűnözés és az internet. Krim. tanulm. 40. köt. 2003. 44. Parti Katalin: Gondolatok a szerver-lefoglalásokról, INfokommunikáció és jog 2004/3.

182

45. Sár Csaba: A szerzői jog kihívásai a XXI. században, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (112.) évfolyam 1. különszám, 2007. május 46. Spánitz Gergely: Digitális tartalmak szerzői jogi védelme online környezetben. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2.(112.) évfolyam 4. szám, 2007. június, augusztus; 47. Spánitz Gergely: Digitális tartalmak szerzői jogi védelme Online környezetben, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (112.) évfolyam 4. szám, 2007. augusztus 48. Szathmáry Zoltán: Bűnözés az információs társadalomban, Az információs társadalom devianciái, Infokommunikáció és jog 2008/4. 49. Szentkuti Dániel, Szüts Márton: Az internet és a büntetőjogi felelősség egyes kérdései 50. Szerzői Jogi Szakértői Testület 17/2006. számú szakértői véleménye a jogellenes forrásból történő másolás kérdéseiről 51. Szerzői Jogi Szakértői Testület 13/05. számú szakértői véleménye a hangfelvételek forgalmazásáról 52. Szerzői Jogi Szakértői Testület 26/05. számú szakértői véleménye a Btk. 329/A. §-ában ütköző szerzői és kapcsolódó jogok megsértésével okozott vagyoni hátrány megállapításáról 53. Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményei (SZJSZT 6/2003/1-2.; SZJSZT 24/2003.;)

37/2004.;

SZJSZT

29/2005.;

SZJSZT.7/2006.;

SZJSZT

183

54. Szinger András, Tóth Péter Benjamin: Gyakorlati útmutató a szerzői joghoz. Novissima Kiadó, Budapest, 2005. 55. Szigeti Tamás: Az információs hatalom korlátozása tengeren innen és túl, Infokommunikáció és jog 2009/4.

56. Tóth Péter Benjamin: A digitalizálás és a digitális közzététel szerzői jogi vonatkozásai / a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. július 14. napján tartott tanácskozásán elhangzott előadás/ 57. Uri-Kovács Márta: (Il)legális? – A zeneletöltés Magyarországon, Infokommunikáció és jog 2007/3. 58. Verebics János: Az Internet-szolgáltatók hírközlési jogi jogállásának újraszabályozásához. /www.iszt.hu/iszt/tanulm-vereb-hkt.pdf

(legutóbbi

elérhetőség 2006. 12. 20.)/ 59. Verebics János: Leszünk az ördög zsákmányai? – A „digitális vihar” és a szerzői jog, - TMT 46. évfolyam 11-12. szám 60. Zachar Balázs: Internetes zenefelhasználás az elmúlt évek jogeseteinek tükrében. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 107. évfolyam 6. szám