A szervezőbizottság nevében én is szívélyesen üdvözlöm Önöket. A rendezvény megnyitásaként íme néhány kiemelt gondolat a mai nap jelentőségéről

“Együtt Európáért” – Stuttgart, 2007. május 12

Gerhard Proß: Bevezető Stuttgart II Püspök Urak, Bíboros Urak, … (elnök Úr....,) Hölgyeim és Uraim, kedves Testvéreim és Nővéreim! A szervezőbizottság nevében én is szívélyesen üdvözlöm Önöket. A rendezvény megnyitásaként íme néhány kiemelt gondolat a mai nap jelentőségéről. A ”Felelősök találkozója” (Treffen von Verantwortlichen, TvV) Németországban, az egyházi mozgalmak találkozója 1998-as Pünkösdjén Rómában, elindította a kölcsönös kapcsolatok áramát, a kommuniót., Ez vezetett oda, hogy megkötöttük a kölcsönös szeretet szövetségét 2001. december 8-án Münchenben,, majd megrendeztük az „Együtt Európáért“ találkozót 2004. májusában. Ott átélhettünk egy hatalmas dolgot: Láttuk, ahogy Isten egybegyűjti és egyesíti népét. • Már most egybegyűjt bennünket keletről, nyugatról, északról és délről, • Mi itt csak kicsiny, de látható jele vagyunk az Ő szándékának • Isten egybegyűjti a népét mindenféle nyelvből és nemzetből • Isten egyetlen népe van itt mindenféle egyházból és felekezetből Világosan kimondom, rögtön, a mai találkozó elején: minket Isten hívott és gyűjtött egybe.. Mint felelősök, mi megtapasztaltuk ezt! Isten egybegyűjt és egyesít, mégsem szab egyformára minket! Az elmúlt két nap során ismételten tapasztaltuk ezt, itt Stuttgartban, az “Együtt az úton” témában megrendezett kongresszusunkon: Isten örül a sokszínűségnek – és mi is • Nem tölt el félelemmel az, ami idegen és különbözik tőlünk • Nem kell korlátokat állítanunk és ítélkeznünk • Sokat kapunk, amikor mások adományait felfedezzük • Csodálattal állunk a ragyogó sokszínűség előtt, ahogy Isten megteremtette népét. De megtapasztaltuk a korlátokat, az árkokat, a falakat és szakadásokat is, amik jelen voltak és vannak közöttünk. A megszülető közösség kezdeti tapasztalatát főként ezért kísérte köztünk a mély bűnbánat és a kiengesztelődés. Meghívásunk a különbözőségben való kiengesztelődésre szól. Isten működésében közöttünk máris felfedezzük Isten népének jövőjét. • Együvé tartozás a különbözőségben és az egységben • Az egyházak és mozgalmak vezetőinek együvé tartozása • Papok és világiak, férfiak és nők, idősek és fiatalok együvé tartozása

A Jelenések könyve 5,9-ben ezt olvassuk: “Új éneket énekeltek”. Megtartották az anyanyelvüket, együtt mégis új éneket tudnak énekelni Isten dicsőítésére: Isten mindenekelőtt! De ez a gazdagság nem marad a templomok és a közösségek falai között! Együtt érzünk felelősséget a társadalomért, együtt egész Európáért. Egy olyan korban, amikor Európában a tehetetlenség, a sötétség, és a halál kultúrája terjed, el akarjuk vinni az evangélium tiszta fényét a társadalom különböző területeire, életre akarjuk hívni ismét Európát. Ez bontakozik ki a délelőtti előadásokból. • Készek vagyunk rá, hogy a társadalomban kamatoztassuk az adományokat és a lehetőségeket, mindazt, amit csak a kaptunk. • Készek vagyunk arra, hogy együttműködjünk, és segítsünk. • Készek vagyunk rá, hogy kivegyük részünket a szükséget szenvedők, az idősek, a gyengék vagy a fiatalok megsegítésében, városaink .gyakran hátrányos és kritikus pontjaiból. Valamit bemutatunk itt a nap folyamán. Még nem tökéletes kezdeményezések, mégiscsak a remény látható jelei. Isten hívott bennünket, ezért vagyunk itt. Isten hívott bennünket, ezért vállalunk felelősséget az értékekért, amiket az embereknek Ő adott, hogy javukra és áldásukra szolgáljon. Isten hív ma bennünket, és mondja: “Kelj föl, Isten népe! Kelj föl, és vidd az evangélium fényét annak minden hatásával együtt Európa országainak társadalmába”. Együtt Európáért! Keljünk föl az evangélium reményének nevében, keljünk föl az evangélium igazsága és értékei nevében! Adjuk a remény jelét ezen a találkozón! • •

Isten dicsőségére és az emberek javára és áldására

Ezért szeretnénk Istent dicsőítő énekekkel kezdeni mai rendezvényünket – Albert és Andrea Frey zenekarával, majd egy imával, amit Christophe D’Aloisio mond velünk.

VIDEO – VISSZAPILLANTÁS STUTTGART 2004 Felirat (németül és angolul): - 9000 résztvevő - 180 mozgalom a különböző egyházakból - Világméretű műholdas összeköttetés Andreas: (németül) “Olyan Európáról álmodom, ahol a keresztények elfogadják a kihívást, és ott, ahol élnek, meggyőződéssel és őszintén elkötelezik magukat”.

2

Maia: (szlovákul) “Meg vagyok győződve - már meg is tapasztaltam -, hogy a kultúrában és a gondolkodásban mutatkozó különbözőségek gazdagítóak kölcsönösen (gazdagsággá válnak), ha egymást tiszteletben tartjuk, minden megkülönböztetés nélkül ” Felirat (németül és angolul) - A Lélek Európája - Kihívások és javaslatok Chiara Lubich: (olaszul) Ezek a mozgalmak, közösségek, társulások, csoportok, saját karizmájukat követve, különböző formában valósítják meg az evangéliumi szeretetet. Mindegyikük rendkívül hasznos, sőt szükséges a „lélek Európájának” megteremtéséhez. Andrea Riccardi: (olaszul) A lélekből való Európa akkor kezdődik, amikor az ember Isten igéjének megnyitja a szívét, amikor visszatalál a(z Ő?) szívéhez, már többé nem magának él. Gerhard Proß: (németül) Az egységben nem elveszítjük az önazonosságot (identitásunkat), ellenkezőleg: épp a másikkal találkozva emelkedik ki még inkább, ami a sajátunk. Közös látásmód vezérel bennünket ilyenkor. Ulrich Parzany: (németül) Úgy látom: Európa közös növekedése nagy lehetőség és kihívás Isten népe számára. Chiara Lubich: (olaszul) Az egyetemes testvériség megvalósításához Jézus ajánlott, a szeretetet: új és mély szeretetet (…):„Szeressétek egymást, ahogy én titeket” (…) Erre a kölcsönös szeretetre nemcsak az egyének hivatottak, hanem a mozgalmak, városok, régiók, államok… is. (…) Soha nem tűnt még ilyen szükségesnek, hogy ugyanúgy szeressük a másik hazáját, mint a sajátunkat.

eszközt is szerettelek csoportok, sürgetően

Kitty: (angolul) Mi, akik összegyűltünk itt Stuttgartban, (…) együtt akarunk dolgozni minden jó szándékú emberrel, hogy Európa a szeretet és testvériség hona legyen, hogy tudatában legyen felelősségének és nyitottnak mutatkozzék az egész világ előtt. Helmut Niklas: (németül) “Érezzük-e a kihívást, hogy ezt az utat együtt folytassuk? Útját a kölcsönös bizalomnak, barátságnak, tiszteletnek és nagyrabecsülésnek; a kölcsönös szeretet szövetségének az útját (…), az adást és viszonzást, a kölcsönös gazdagodást, egymás segítését és az életünket egymásért.. Nem érezzük, hogy erre vagyunk hivatva?” Vox: Benjamin Romer: (németül), Olyan nap volt ez ma, ami, – úgy gondolom – elfoglalhatja a maga helyét a történelemben, még hosszú időkre. Marilisa: (olaszul) Remélem, sikerül ezt a nagy tervet megvalósítanunk. Én benne vagyok!

3

„VISSZAPILLANTÁS” A Stuttgart I. video után Herbert: Ezek a felvételek 2004. május 8-án készültek pontosan itt, a Hanns-MartinSchleyer Csarnokban. Közös úton indultunk el ezekkel a valóságokkal a szívünkben, mi, mozgalmak és közösségek. Ővele, a köztünk lévő Feltámadottal haladunk. Ez a felhívás akkor és most szeretné felébreszteni az Európában élő keresztényeket Európáért, felébreszteni Isten népét, mely a maga sokszínűségében egybegyűlt. Sarina: Sokkal „egybehangzóbb”, és ezáltal még „európaibb” lett a közös útról tett tanúságtételünk. Bekapcsolódott több anglikán és ortodox mozgalom, számos európai ország több mint 50 keresztény közössége : Albániából, Fehéroroszországból, Ausztriából, Hollandiából, Luxemburgból, Spanyolországból, Svájcból, és Szlovákiából. Az általános hitetlenkedés európai légkörében új módon nyilvánították ki, hogy mennyire a szívükön viselik Európa sorsát. Herbert Ez a „közös út” nem volt derűs és idilli. Utazni kellett, hogy megismerjük egymást. A találkozás azt igényelte, hogy – olykor kockáztatva – készek legyünk találkozni a másikkal, teret engedjünk neki, és ismét ráhangolódjunk az Istennel való találkozásra és saját karizmánkra. Ezt tapasztaltam Budapesten, Brüsszelben, vagy felejthetetlen módon Versailles-ban a „Fondacio”-hoz tartozó barátainkkal. Ugyanezt tapasztalták sokan a különböző városokban – Németországban és Európában: a vendéglátás arra jó hogy megosszuk egymással az Istennel megélt történetünket. Így ismerjük fel a „testvért” a másikban, éppen hogy a különbözőségeivel együtt, legyőzve a kölcsönös meg nem értéseket. És ezeknek a találkozásoknak köszönhetően egy kreatív és termékeny egység kezd beérni; olyan egység, mely kihat a társadalom különböző területeire, például a családra és a városra is. Sarina: Magával ragadott ez a tapasztalat bennünket, fiatalokat is. Megtettük az első lépéseket egymás felé. Például az FCJG (Freie Christliche Jugend Gemeinde Lüdenscheid) fiataljai ellátogattak a Schönstatthoz. Ezzel legyőztük az előítéleteket és a félelmeket, elkezdtük kölcsönösen megismerni, tisztelni egymást, és csodálatos pillanatokat töltöttünk együtt. De főként meggyőződtünk arról, hogy nagyon sokféle és előre nem is sejtett utakon járva juthatunk el Jézushoz, és erre a közösségre. Herbert: Az elmúlt három év alatt egyre sűrűbb háló szövődött a mozgalmak között Európában, és ez megváltoztatta a bizalmatlanság és a kétkedés légkörét. Például a közép-európai országokat tekintve: néhány lengyelországi, magyar és szlovákiai találkozás alkalmával megfigyeltem, micsoda érzékenységgel fogadják – a közelmúlt európai történelmét figyelembe véve – ezt a közösségi tapasztalatot a keresztény mozgalmak között. Sokan a remény jeleit, „népük” újraébredését is látják a keresztény közösségek előrehaladásában. Úgy tűnik, mintha itt megtalálható lenne a kapocs a szabadság és az egyenlőség eszméihez, melyek mélyen meghatározták a kontinensünk szívében végbemenő 1989/90-es békés forradalmakat. Sarina: Közösségi tapasztalatunk kezdettől fogva a „kölcsönös szeretet szövetségén” alapszik. Ez azt jelenti, hogy nem zárkózunk be saját magunkba, hanem teret engedünk, megnyílunk a köztünk lévő Jézusnak. A Jézusnak kimondott „igen”, a

4

köztünk megvalósuló közösségre kimondott „igenünk” képessé tett bennünket arra, hogy „igent” mondjunk Európára. És ezt az „igenünket” szeretnénk kimondani itt és most mi is, teljesen új módon. „Igent” az Istennel való közösségre és a köztünk megvalósuló közösségre, „igent” a közös tanúságtételünkre Európában és Európáért. ULRICH PARZANY előadása Kihez menjünk? Hová menjünk? Ezt a kérdést tesszük fel személyes életünkre vonatkozóan, és ezt kérdezzük Európával kapcsolatban is, mert a válasz ma már nem magától értetődő. Európa jövőjéért folyik a harc, és az út gyakran heves vita tárgya. A mi válaszunk, keresztényeké, egyedül Jézus Krisztusban gyökerezhet, és Hozzá vezet. Abban a nehéz és kritikus pillanatban, amikor a tömeg elfordult Jézustól, ő azt kérdezte tanítványaitól: “Ti is el akartok menni?” Nehéz kérdés volt ez az akkori közhangulat közepette, amikor az emberek többsége otthagyta Jézust. Simon Péter így felelt: "Uram, kihez menjünk? Neked Örök életet adó igéid vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,67-69). A hit merészsége – ami azt jelenti, hogy bizalommal alkalmazzuk Jézus Krisztus szavait a mindennapi élet gyakorlatára –, ez segítette a tanítványokat, hogy Jézusban felismerjék életük Istentől jövő kulcsfiguráját. Ő minden ember, sőt az egész emberi közösség sikeres életének kulcsa. A tanítványokat a bizalomra épülő elkötelezettség vezette el ahhoz a meggyőződéshez, amely akkor sem inog meg, ha a többség más utat választ. Jézus Krisztus Evangéliuma minden emberhez szól, és arra hív, hogy Krisztus követésével személyesen is válaszoljunk rá. Az Evangélium az egyéni méltóság sérthetetlenségének tartós garanciája, olyan pozitív erő, mely semmilyen “közösségi intézmény” javára - sem az állam, sem a nép, semmilyen párt vagy más intézmény oltárán - nem engedi feláldozni az emberi méltóságot. Ugyanakkor Jézus Krisztus a Szentlélek által saját testében, Isten népének közösségében egyesíti minden követőjét. Ha az Egyházak és keresztény közösségek csak arra korlátozódnak, hogy az individualizmus által széttöredezett társadalom tükörképei legyenek, akkor elveszítik a Jézus által tanítványainak szánt funkciójukat, hogy a föld sója legyenek. Európában sok helyütt a különböző felekezetű egyházak közötti kapcsolat még előítéletektől és diszkriminációtól terhes. Nem tudjuk Európát és a világot szolgálni, ha mindenki csak a saját útjára figyel és a saját érdekeit követi. Valóban oly nagy, annyira erős és fontos számunkra Jézus és a közösség iránti szeretetünk, hogy a tanításbeli és a hétköznapi gyakorlat különbözőségeivel szemben abszolút elsőbbséget adunk neki? Tudjuk, hogy az emberekben - ha valamikor létezett - alábbhagyott az Európa iránti lelkesedés. Helyébe a kétely, sőt néha a félelem lépett, hogy hátrányt szenvedhetnek. Ebben a kritikus helyzetben nekünk keresztényeknek fel kell tennünk a kérdést, hogy Krisztushoz tartozásunk valóban erősebb-e a bennünket egymástól elválasztó erőknél, amelyeket a gazdasági, etnikai, kulturális és felekezetbeli különbözőségek csak tovább fokoznak. Mozgalmaink hozzájárulhatnak, és hozzá kell járulniuk, hogy Európa lelki megújulása a magánéletünkben és a nyilvános életben egyaránt megélt és hírül adott Evangéliumon alapuljon. Igen, meg vagyok róla győződve, hogy mi keresztények azzal tehetünk legtöbbet a hívő Európáért, ha szeretettel, hitelesen, világosan és vonzón hirdetjük a keresztre feszített, feltámadt és eljövendő Urunk Jézus Krisztus Evangéliumát.

5

Minden európainak adósa vagyunk a jézusi Evangéliummal. Ettől függ az ember üdvössége és jóléte. “Kihez mennénk?” Nyolcvan évvel ezelőtt egy indiai keresztény, Sadhu Sundar Singh átutazott Európán. Utazásáról készült feljegyzéseiben keserűen jegyzi meg, hogy Európában “Krisztus nélküli keresztényekkel” találkozott. Olyan keresztényekkel, akik talán tudnak valamit Krisztusról – sajnos ma ez is egyre kevésbé jellemző -, de nem ismerik Őt. Ismerni Őt azt jelenti, hogy bízunk igéjében és a mindennapjainkban Vele és tanítványaival közösségben haladunk előre. Singh azt írja: “a Kereszténység Krisztus”. Ha a keresztények a keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatból megújulnak, ezzel a kereszténység a lehető legnagyobb szolgálatot teszi a mai Európának. Korunk áramlatai ide-oda rángatnak. Mi azonban nyugodtan és derűs bizalommal az apostolok szavaival ellenállunk nekik: "Uram, kihez menjünk? Neked Örök életet adó igéid vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,67-69). Ezt Európának tudnia kell.

NICKY GUMBEL előadása Pál apostol azt mondta: „Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek” (Róm 1,16). Európai vagyok. Édesapám német volt, Stuttgartban született. Édesanyám Skóciában élt és az Egyesült Királyságban született. A szüleim nem jártak templomba. Apám zsidó és agnosztikus volt. Édesanyám anglikán, de nem gyakorolta a vallását. Tehát nem részesültem keresztény nevelésben. Amikor azonban egyetemista lettem, találkoztam egy csoporttal, akik igazán hittek Jézusban. Ezért elhatároztam, hogy mélyen áttanulmányozom a kereszténységet. A könyvespolcomon akadt véletlenül egy Biblia, teljesen belepte a por. Egyik este a kezembe vettem, és elkezdtem olvasni. Végigolvastam Máté, Márk és Lukács evangéliumát, Jánosét pedig félig. Aztán elaludtam. Amikor felébredtem, befejeztem János evangéliumát, majd az Apostolok Cselekedeteivel, a Rómaiakhoz és a Korintusiakhoz írt levelekkel folytattam. Teljesen magával ragadott, amit olvastam. Amikor befejeztem az Újszövetséget, azt a következtetést vontam le, hogy igaznak kell lennie. Azonnal nagy rajongással fordultam Jézus felé. Amikor pedig megtapasztaltam az életemben az Evangélium erejét, nagy vágyat éreztem, hogy másokkal is megismertessem Jézust. Tovább akartam adni, hogy Jézus meghalt és új életre támadt a bűneimért, és én ma kapcsolatba léphetek vele. Ezért nagyon lelkes voltam, amikor felfedeztem, mekkora ajándék az Alpha kurzus. Ma az evangélium hirdetésének egyik módja (természetesen nem egyedüli), az Alpha kurzus. Úgy tartom, hogy „felfedeztem”, hisz nem én találtam ki. 1977-ben kezdődött és sokakat magával ragadott – mintegy egy millió ember munkálkodik elkötelezetten az egész világon az Alpha vezetésében. A plébániai közösségünkben bontakozott ki és ma már 33.000 templomban működik az egész világon.

6

Az Alpha egy mód arra, hogy a Szentlélek ereje által Jézus Krisztuson keresztül élő kapcsolatot tapasztalhassunk meg Istennel. Gyakorlati útmutatást nyújt a keresztény hithez. Elsősorban azokat szólítja meg, akik nem tartják magukat kereszténynek és az egyházhoz tartozónak. Az Alpha mindenféle felekezetű egyházban működik (a katolikus, ortodox, evangélikus, baptista, metodista és anglikán egyházban). A kurzus arra összpontosít, ami egyesít bennünket, keresztényeket – Jézus Krisztus személyére. Mert sokkal több az, ami egyesít, mint ami szétválaszt. Éppen ez az, ami annyira lelkesítő a mai eseményben is. Nagyszerű látni a különböző felekezetek vezetőit, akik itt egybegyűltek egy közös cél érdekében. Látni, hogy Jézust újból tisztelik Európában, különösen a fiatalok körében. Az Alpha kurzushoz tartozók 75 százaléka 18-35 év közötti.

350

No. of guests

300 250 200 150

Età

100 50 0 15

20

25

30

35

40

45

50

55

60

65

70

75

80

Age

Ma a fiatalok az egész világon, beleértve az európaiakat is, azt kérdezik maguktól: „Létezik az életben valami több?” Keresnek valamit ezen az anyagi világon kívül: a transzcendenciát, az élet célját és a közösséget. Ez a keresés mintegy 10 millió embert vezetett arra, hogy a világ 168 országában részt vegyen az Alpha kurzusán. Számomra nem létezik annál meghatóbb, mint látni azt, hogy megváltozik az emberek élete, ahogy Jézus Krisztuson keresztül megtapasztalják az Istennel való egységet. Engedjétek meg, hogy elmondjak egy példát: Paul Cowley sok nehézségel küzdött az életében. Egy Machester közeli, problémákkal teli városban nőtt fel, börtönben is ült, több kapcsolata rosszul végződött, és volt egy fia, akit 12 éve nem látott. Aztán eljött a templomunkba egy Alpha kurzusra. Megtalálta a hitét Jézus Krisztusban, és az élete teljesen megváltozott. Paul aztán bevitte az Alpha kurzust a börtönökbe. Az Alpha eljutott az Egyesült Királyság börtöneinek nyolcvan százalékába, de Európa és a világ más börtöneibe is. Paul elindított egy szervezetet, mely a börtönből kikerültek gondját viseli az Egyesült Királyságban és az egész világon. Az evangélium megváltoztatta az életét, és rajta keresztül sokak élete átalakult, ahogy kapcsolatba kerültek Jézus Krisztussal. Pault pappá szentelték az anglikán egyházban. A társadalom megújulásáért dolgozik országában; az AIDS betegekkel, a hajléktalanokkal és London hátrányos helyzetű negyedeiben. Kiengesztelődött a fiával, aki szintén az Alpha egyik vezetője ma.

7

Íme, tehát Európában egy evangéliumra nyitott ember: az evangéliumi üzenet nem csak a saját életét változtatta meg, hanem a családjáét és a körülötte lévő társadalmat is. Hatással van a börtönök foglyaira, a hajléktalanokra, a bűncselekmények számára és a családi életre. Szent Pál azt mondta a Rómaiaknak írt levélben: „Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek”. Hisszük, hogy Isten, mint új Pálokat arra hív minket, hogy veletek együtt tovább hirdessük az Evangéliumot, és így megláthassuk Európa újraevangelizálódását és a társadalom átalakulását.

ANDREA RICCARDI: Milyen jövő vár ránk? Mindenekelőtt köszönet azért, hogy ismét és ilyen sokan itt lehetünk az „Együtt Európáért” 2004-es rendezvény után, hogy elmondjuk: érdekel bennünket ez az Európa, mi több, ez életünk horizontja. E találkozáshoz való hűséget egy nagy személyiségnek is köszönhetjük, barátunknak, Chiara Lubichnak, aki állhatatosan szerette volna ezt az újbóli találkozást. Chiara, születése szerint olasz, De Gasperi városában, de a német világ kapujában Trentóban látta meg a napvilágot és fiatalon átélte az európaiak közti háború tragédiáját. Bombák között érlelődött ki egy kontinens keresztény reménye, Mozgalmának karizmája, az egység. Köszönjük, Chiara! Egy egész nemzedék, II. János Pálé, mely egyben Chiara nemzedéke is, megismerte az európaiak közötti háború borzalmát, a gyűlöletet franciák és németek között, a bombázásokat, a koncentrációs és haláltáborokat. A XX. században az európaiak közti háború kétszer is világháborúba torkollott, magával ragadva az egész világot. Az európaiak azt hitték, hogy majd új rendet fognak teremteni egymás fölött. Ez volt a nacionalizmus őrültsége. A háború után eljött az újjáépítés ideje. A világháború bemutatta a rossz apokaliptikus poklát: Auschwitz…, mely gyermekek, nők és férfiak millióinak életét oltotta ki, akiknek egyetlen vétke az volt, hogy Levinek vagy Coennek hívták őket, hogy zsidók, cigányok, vagy szlávok voltak. Ezután a szakadék után visszatérhettünk-e korábbi életünkhöz, harcolhattunk-e egymás ellen tovább, ahogy azt korábban tettük? „A ti gonoszságaitok ütöttek szakadékot köztetek…“ – mondja Izajás próféta (59,2). Be kellett temetni a szakadékot! Az auschwitzi szakadékból indult el az a konstruktív építési folyamat, mely 1957-ben elvezetett a Római Szerződéshez, majd az azt követő lépéseken keresztül egészen az Európai Unióig. De Közép-Kelet Európa le lett amputálva amit elnyelt a kommunista rendszer. Sokan beletörődtek. Csak 1978-ban egy püspök, egy lengyel, a katolikus és az európai szellemet megtestesítő II. János Pál kiáltotta fennhangon, hogy Európa nem lélegezhet fél tüdővel. Európa természetellenes volt és beteg. Majd elérkezett 1989, az egyik legnagyobb forradalom, mely – az emberek intelligenciájának és Isten ajándékának köszönhetően – vérontás nélkül ment végbe. Az a nem kiontott vér azt kéri, azt követeli, hogy se ma és soha ne létezzen a bosszú lelkülete. Akkor sem, ha az emberek gyengék voltak, akkor sem, ha az tűnne az igazságosnak. Egy ilyen rendkívüli forradalom a béke ajándéka egész Európa számára.

8

Néhány napon belül megváltozott Európa. Emlékszem Enver Hodzsa Albániájára, ahol a rendőrség még az eget is lezárta és tilos volt imádkozni. És hogy ne emlékeznénk a lelki újjáépítésre, melyet egy nagy püspök, Anastasiosz, az albán ortodox egyház feje hajtott végre, akit nagy megtiszteltetés számomra, hogy barátomnak tekinthetek. Anastasiosz, aki most itt van közöttünk, és a liturgiára épülő ortodox szellemet képviseli, nem hátrál meg az emberekkel való találkozásában. Ha az európai keletnek szüksége van a nyugatra, a mi nyugatunknak szüksége van a keletre, a katolikusra, de ugyanúgy a görög, orosz, szláv, román ortodox szellemre is. Vajon nem ezt mutatja nyugaton otthonainkban és templomainkban az ikon elterjedése ? Azt kérdezem magamtól: mi, európaiak, annak a földnek a gyermekei, ahol a második évezred kezdetén, majd az 1600-as években Róma és Konstantinápoly keresztényei egymástól elszakadtak … vajon lemondhatunk-e az azok között felépülő egység álmáról akikért Jézus így imádkozott: Legyenek mindnyájan egy? Emlékszem micsoda örömet jelentett, amikor tizennégy éves voltam és 1964-ben VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka találkoztak. Akkor történt valami! A történelem szele most talán visszafelé fúj? Kasper bíboros, az ökumenikus találkozók nagy előmozdítója, meghatottan emlékszik vissza Augsburgra. Emlékszik Huber püspök is. Akkor most merre fúj a szél? Ha közösségeink jobban egymás nővérei lesznek, akkor az európai népek jobban testvérekké válnak. A keresztények közötti egységnek kell az embereket testvérré formáló mindennapi együttműködésnek és az egymással összehozó közös imának édesanyjává válnia. Ez az egyesült Európa összetartó ereje. Huszonöt országban vagyunk jelen: ez az egységben és a különbözőségben élő emberek tág horizontja. Békében és szabadságban élünk, megvannak a szükséges gazdasági erőforrásaink, hogy országaink, a fiatal nemzedékek számára egy szép jövőről álmodhassunk. Álmodhatunk! Szabadok vagyunk, hogy megtegyük. A szabadság nagy ajándék. A szabadságot megszenvedtük. De Clérmont lelkész a református egyházzal és a családjával együtt visszaemlékezik a katolikus föld református kisebbségeinek nehéz történetére: Isten igéjének és a szabadság elsődlegességének értékes tapasztalata ez. Atyáink megfizettek a szabadságért. Gondolok itt a Buchenwaldban megölt Paul Schneider lelkészre, Bonhoeffer szabadság iránti szeretetére, keresztények százaira, katolikusokra és evangélikusokra egyaránt, akiket szovjet földön és Kelet-Európában öltek meg. A szabadság olyan örökség, melyet felelősséggel fel kell vállalni, nem pedig élvezeti cikk, amit el lehet herdálni. Emlékeztek Szent Pálra? „Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak“ (Gal 5,13). Így ír az első században az európaiak és a Földközi-tengert övező népek nagy apostola. Mit kezdjünk a szabadságunkkal? Valaki azon panaszkodik, hogy korunkban hiányoznak azok a távlatok, amelyekért az ember az életét áldozhatná. Hiányoznak a világos célok és a próféták. Ez nem igaz!. Talán nem látjuk őket, mert lesütött szemmel járunk. Az evangéliumban van egy meggörnyedt asszony, aki nem tudott kiegyenesedni. Jézus meglátta és meggyógyította: ő kiegyenesedett és dicsőítette az Istent (Lk 13,10). Gyakran azért nem látszanak a távlatok, mert rágörnyedünk a mindennapi életünkre, önmagunkra, a

9

legközelebbiek világára. Hagynunk kell, hogy meggyógyítsanak minket és fölegyenesedjünk, hogy végre lássunk! Ha végignézek az itt egybegyűlteken, máris távlatokat látok: az egységben élő európai emberek távlatát! Az egyesült Európát: ahol európaiként vagyunk németek, franciák, olaszok, spanyolok, osztrákok, lengyelek, románok, britek… Bocsássanak meg, akiket nem említettem. Ha az intézmények merevek, ha késedelmesek az eljárások, ha a politikusok határozatlanok, ha a problémák miatt egyik csoport a másikra hárítja a felelősséget, akkor nekünk, európai keresztényeknek kell bátran megteremtenünk a közös európai érzületet a szívekben és az elmékben. Azt mondjuk: hiányoznak a próféták. Talán nem nekünk kell prófétai népnek lennünk? Akkor leszünk prófétaiak, ha Isten igéjével oltjuk szomjunkat és nem a nagyhangú, üres vitafórumok fecsegéseivel. Aki az igét hallgatja, élhet prófétaként. Kedves barátaim, prófétai jelentése van annak, hogy együtt vagyunk európai keresztények Európáért. A prófétai nép azt is jelenti, hogy teremteni tudunk egy olyan közös, egyesítő érzületet, mely keresztény és nem keresztény, hívő és nem hívő európai honfitársunk között élettel teli áramlattá tud válni,. Talán nem kellene mozgalmaink feladataihoz és szolgálatához hozzácsatolni ezt a döntő európai próféciát? Vajon nem kellene-e prófétai módon „európai keresztényeknek” éreznünk magunkat? Nem kellene-e prófétai népnek lennünk? Voltak prófétáink. Roger Schutz fáradhatatlanul járta Európát. Megimádkoztatta és egybegyűjtötte a kelet és nyugat-európai fiatalokat: Roger testvér, svájci evangélikus, aki nagyon szerette a katolikusokat, az ortodoxok barátja volt, az imát tartotta az egység gyökerének. Ki ölti fel prófétai palástját? Talán túl szerények lettek az álmaink. Bezárkózunk csoportjaink biztonságot nyújtó identitásába? Ezek nagyon szép identitások, az én identitásom. El kell mélyítenünk és meg kell őriznünk őket. De mindannyiunknak fel kell öltenünk a prófétai palástot, és egyetlen népét kell alkotnunk az európai keresztényekből. Egy különböző hagyományokban, karizmákkal, lelkiségekkel, egyházakban élő, de olyan prófétai népet kell alkotnunk, melyben mindannyian egy közös sorsban tudjuk mozgósítani az európaiakat. Közös a sorsunk. Ezt meggyőződésként, távlatként, mint egy új szenvedélyt kell átadnunk európai honfitársainknak Milyen jövő vár ránk, németekre, belgákra, hollandokra, magyarokra, portugálokra… és más európaiakra egy közös európai cél nélkül, milyen lesz a jövő nagy találkozása a nagyrészt ázsiai kultúrákkal és néptömegekkel? Európa nem a világ közepe, és a holnap történelme a miénktől eltérő nagy világoké lesz. Ezt nem azért mondom, mintha a civilizációk ütközését várnám. De nem a mi világképünké a jövő. Európaiaknak kell lennünk! Mi a szabadság, a hit, a szolidaritás, a kultúra, a humanizmus nemes értékeivel rendelkezünk, melyek fontosak a világ jövője szempontjából. Nem veszhetünk el, mert korunk humanizmusának fontos része veszne el. Ám megosztottan szétforgácsolódunk, és elveszítjük azt, aminek a hordozói vagyunk. Ha félünk elveszíteni nemzeti világunkat, az lefékezi az egyesülést. De idővel elveszítjük nemzeti világunk gazdagságát is, mely először csak peremre szorul, később pedig ostromlott gettóvá válik. Ha viszont a különbözőségekben egyesült európaiakká válunk, akkor korunk nemes, szilárd emberi ereje, a humanizmus forrása leszünk.

10

Növelnünk kell az Európa iránti szenvedélyes szeretetünket, a népeink közötti egyesítő erőt. Ez nem egy általános szenvedély. Hivatássá lesz európainak lenni a világban! Korunkban kevesen is (és mi nem vagyunk kevesen!) meghatározhatják a jövőt. Ha a terrorizmussal 2001. szeptember 11-én kevesen fel tudták zaklatni az egész világot és halált hintettek…, az egyesült Európa álmával – legyünk kevesen vagy sokan -, sok európainak békét és távlatokat nyithatunk. Ezt jelenti az európai humanizmus, képes békét teremteni! Ennek a humanizmusnak a szíve lehet a keresztény ember. Aki szereti az Evangéliumot, szereti az embert. Így szól egy régi keresztény írás: „Csak akkor legyetek elégedettek, ha szeretettel tekintetek testvéretekre”. A keresztény humanizmus öröme és ereje abban áll, hogy szeretettel tekintünk a testvérre. Ezért kell kérnünk, hogy Európában növekedjen az igazságosság: meg kell szűnnie a nagy szegénységnek, ennek a gyalázatnak. Igazságosságot kell kérnünk az életnek, amikor az túl gyenge: a születendők, a gyermekek, a betegek és az idősek életének. Az európai humanizmus nem csak azoké, akik egészségesek és pénzük van. Az egyesült Európa azt az Európát is jelenti, mely nem különül el, nem távolodik el a legkisebbjeitől, nem távolodik el a gyenge és születendő élettől, az időseitől, a szegényeitől. Szeretettel kell tekintenünk ezekre az elesettekre. Ezt nem egyszerűen csak kérnünk kell, hanem nap mint nap meg kell élnünk a szeretet elkötelezettségét. Hogyan örülhetnénk, amikor a nagy szomszéd rosszul van? A nagy szomszéd Afrika, a Szaharától délre eső övezet. 2004 óta nem növekedett, hanem talán csökkent az európaiak Afrika iránti érdeklődése. Megfordult talán a politika? Számunkra, keresztények számára, Európa nem élhet egyedül csak önmagának. Van egy nagy szomszédunk: Afrika, a háborúk Afrikája (a még mindig megoldatlan konfliktusokkal, mint pl. Darfurban). A 30 millió HIV fertőzött Afrikája (a világon élő 42 millióból). Afrika, ahol a lakosság több mint kétharmada ki van zárva a jólétből. Mi, mint Európa, akkor leszünk egy, és akkor leszünk majd boldogok, ha figyelmet fordítunk Afrikára. Afrikának közös a sorsa a miénkkel: vagy együtt élünk, vagy együtt veszünk el. A második világháború után egy nagy afrikai és nagy keresztény, a szenegáli Senghor, felrajzolta az „Eurafrika” távlatát: Európa és Afrika együtt. Európának olyan mértékben erősödik az egysége, amilyen mértékben együtt tud élni Afrikával. A mai rendezvény után az európai országokban az „Együtt Európáért” a szeretet és találékonyság mozgalmává kell, hogy váljon, hogy Európa Afrikára tekintsen, hogy lelkét humanizmussal táplálja, hogy az egység iránti szenvedély elsöpörje a ridegséget és a határokat. Kedves barátaim, az Együtt Európáért nem egy szép rendezvény, hanem a sors kifejeződése, mely nekünk, keresztényeknek a hivatásunkat jelenti, európai honfitársainknak remény, az egész világ számára pedig ajándék lehet. A történelemnek mély áramlatáról van szó. Végül magával ragadó és vonzó lesz ez az áramlat.

11

CHIARA LUBICH: A közösségi kultúráért Stuttgart, 2007. május 12. Chiara Lubich: Per una cultura di comunione

A közösségi kultúráért

Kedves Barátaim, Testvéreim és Nővéreim! A témánk címe magával ragadó. Különleges ez a téma, éppen nekünk való, akik újabb és újabb problémákba merülünk. Ha szemügyre vesszük a mai világot, látjuk, hogy az valóban olyan, amilyennek XVI. Benedek pápa még bíborosként leírta. Így fejezte ki magát: „Hányféle tanítás szelét hozták az utóbbi évtizedek (…): a marxizmustól a liberalizmusig, egészen a szabadosságig; a kollektivizmustól a radikális individualizmusig; az ateizmustól a ködös vallási miszticizmusig; az agnoszticizmustól a 1 szinkretizmusig, és még folytathatnánk” . Isten - elsősorban nekünk, európaiaknak - már nem az, akit megszólítunk, akitől választ várunk problémáinkra és a szívünkben hordott kérdésekre. Aggodalommal állapíthatjuk meg, hogy egyre kevésbé szolgálnak példaként a keresztény értékek, és az emberek elég ritkán vallják magukat kereszténynek. Tehát olyan világban élünk, amelyikből úgymond hiányzik Isten, és ahol az Evangéliumot már nem tekintik vonatkoztatási alapnak. A legfőbb keresztény ünnepeknek is még fennmaradt ugyan a nevük, de egyre inkább elveszítik vallásos jelentésüket. Manapság az etika képtelen lépést tartani a tudományos és technológiai felfedezések gyors és korlátlan fejlődésével. Így szakadék keletkezik a tudomány és a bölcsesség között, az értelem és a szív között, mint például az atombomba vagy a génmanipulációk esetében, ahol az emberiség azt kockáztatja, hogy elveszti az ellenőrzését felettük. Emiatt, meg más okokból is fájdalmasan igazolódik a XX. századbeli spanyol filozófus, Maria Zambrano panasza: olyan sötét éjszakát élünk most, amilyenben még soha 2 nem volt részünk . Ám Isten nem hiányzik a történelemből. Új élet pezsdül sok helyen a mai világban egy új kultúra, egy közösségi kultúra megteremtéséért. Tanui lehetünk, ahogy a Szentlélek nagylelkűen megajándékozta .az emberiség családját sokféle karizmával, éppen a mi korunkban, s ezekből mozgalmak, lelkiségi áramlatok, új közösségek, új művek születtek. ____________________ 1 2

Joseph Ratzinger bíboros homíliája a pro eligendo romano pontefice szentmisén, 2005. április 18. Vö. Maria Zambrano, Persona e democrazia, Milano 2000, 2. o.

12

Minden mozgalom, közösség és mű egyben válasz a világot uraló kulturális éjszakára. A Szentlélektől születő fényt áraszt, így felel erre a sötétségre, és szövi a testvériség hálóit. Ezeket a hálókat, jobban mit valaha, ki kell terjeszteni, és kialakítani belőlük az egyetemes testvériség hálóját a kölcsönös szeretetben. 3

II. János Pál pápa is kiemelte: „Segíteni kell a közösségi lelkiség kialakulását” , és rámutatott a vezérlő csillagra, a keresztre feszített Jézusra, aki elvezet az egységhez. Ezt mondja: „Sohasem leszünk képesek kifürkészni ennek a misztériumnak mérhetetlen mélységét (…)”. Jézus kiáltását: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Majd így 4 magyarázza: „Atyjától ’elhagyatva’ (…) ’ráhagyatkozik’ az Atyára” Erről a misztériumról írta I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka a következőket: „Jézus, a megtestesült Ige megtette a legnagyobb távolságot, melyet az elveszett emberiség 5 megtehetett. ’Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?’” Az elmúlt századokban az elhagyott Jézusra irányította a keresztények figyelmét néhány nagy misztikus, és az elmúlt évtizedekben több egyház néhány teológusa is. Ezt mondja Hermann Bezzel evangélikus teológus: „Ez az Istentől való elhagyatottság (…) örömmé változtatta nyomorúságomat, hogy olyan messze vagyok Istentől: a világ kiengesztelődött Istennel, az idegen ország hazámmá lett, a sivatag zöldellő völgyé, és a 6 messzeség Istentől közelséggé változott” . Pontosan ezt, az elhagyottság kiáltását szeretnénk felajánlani ma mindenkinek. Talán nem borult sűrű homály Jézusra a kilencedik órában, mely végtelenül túlszárnyalta minden fogalmunkat a sötétségről? „Vajon nem Őhozzá hasonlítanak-e az éhezők, a kétségbeesettek, a szomorúak, a csalódottak…? Nem Őrá emlékeztet minden fájdalmas megosztottság a testvérek, az egyházak, és az ellentétes ideológiát vallók között? Nem Jézusra hasonlít az emberiség sok sebe, az elhagyott Jézusra, aki – mint Szent Pál mondja – „bűnné” lett értünk? Életünk folyamán mi is mindnyájan átélünk az övéhez legalább kicsit hasonló fájdalmakat. Ki ne érezné valamiképp az Istentől való elszakadást, amikor sötétség árasztja el a lelkét? Ki nem élt még át kétségeket, határozatlanságot, zaklatottságot, mint Jézus, aki a kereszten kételkedett, tétovázott, és azt kérdezte, „miért?”. Amikor szenvedünk, és átéljük ezeket a fájdalmakat, Őrá emlékezzünk, aki mindezt magára vette: szinte Ő van jelen, az Ő fájdalmában részesedünk. Tegyünk úgy, mint Jézus, aki nem maradt ott megkövülten, hanem ahhoz a kiáltáshoz még hozzáfűzte: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46), és újra ráhagyatkozott az Atyára. ____________________ 3

II. János Pál, Az új évezred kezdetén, 43. U.o. 25. és 26. 5 Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka: Gloria a Dio per ogni cosa, Qiqajon, Comunitá di Bose, Magnano 2001. 152.o. 6 Hermann Bezzel, Die Wort am Kreuz, Verlag Ernst Franz, Metzingen/Württ. 1967. 4

13

Hozzá hasonlóan mi is túlléphetünk a fájdalmon, és legyőzhetjük a megpróbáltatást azzal, hogy kimondjuk: „Szeretlek, elhagyott Jézus, téged szeretlek ebben, ez a fájdalom rád emlékeztet, a te megnyilvánulásod, a te arcod”. És ha a következő pillanatban tovább szeretjük a testvéreinket, és azt tesszük, amit Isten akar, a legtöbbször megtapasztaljuk, hogy a fájdalom egy isteni alkímia által örömmé változik. Ugyanis az elhagyott Jézus iránti szeretetünkből fakadóan kibontakoznak lelkünkben a Szentlélek ajándékai. Így az éjszaka számunkra is csak átmenet lesz, és a feltámadás fénye ragyog be minket. Tanui leszünk egy új kultúra, egy közösségi kultúra születésének. Azokban a kis közösségekben is, ahol élünk - a családban, a hivatalban, az üzemben, az iskolában, a központjainkban - találkozhatunk kisebb vagy nagyobb széthúzással. Ezekben a fájdalmakban is az Ő arcát fedezhetjük fel, legyőzhetjük magunkban a fájdalmat, és azon lehetünk, hogy helyreállítsuk a testvériséget a többiekkel. Ugyanígy a nagyobb megosztottságok esetében, amik az egyházak között is fennállnak: azért kell dolgoznunk, hogy helyreállítsuk a teljes és látható közösséget. És a különféle mozgalmak, csoportok között is, mindenütt. Megtapasztaljuk majd, hogy az elhagyott Jézus, ha szeretjük Őt, mindig az egység kulcsa lesz: Őbenne megtaláljuk a belső indíttatást és erőt ahhoz, hogy ne meneküljünk az ilyen bajok elől, hanem gyógyítsuk személyes és közösségi hozzájárulásunkkal. A közösségi kultúra útját és modelljét a keresztre feszített és elhagyott Jézusban találjuk. Olykor azt gondolják, hogy az evangélium nem oldja meg az emberi problémákat, hanem kizárólag a vallásos értelemben vett Isten országát hozza el. Pedig nem így van. Minden keresztény másik Krisztusként, az Ő misztikus testének tagjaként adhatja sajátos hozzájárulását a közösségi kultúrához az élet legkülönfélébb területein: a tudomány, a művészet, a politika, a kommunikáció terén, és még folytathatnánk a sort. Hatásosabban teheti mindezt, ha együtt dolgozik más, Krisztus nevében egyesült emberekkel. Így a világban megszületik és elterjed az, amit a „Feltámadás kultúrájának” nevezhetünk: a Feltámadott, az új Ember kultúrája, és Őbenne az új emberiség kultúrája. Hogyan terjeszthető el ez a kultúra a társadalomban, ott, ahol én élek? Mit tehetek érte? A gazdaság területén például: azok körében, akik az evangéliumot élik, spontán módon megteremthetjük az anyagi javak közösségét az első keresztények példájára, akikről azt írták, hogy „nem akadt köztük szűkölködő” (ApCsel 4,34). A vállalatokon belül meg lehet próbálni gyakorlattá váltani a kölcsönös szeretet parancsát minden szinten, és törekedni arra, hogy Jézus jelen legyen közöttünk, ahogy az evangéliumban megígérte: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Amikor a gazdaság világának gyeplőjét majd Krisztus veszi kézbe – és ez lassanként megvalósul, ahogy megsokszorozódik azok száma, akik magukat bölcsen az Ő rendelkezésére bocsátják –, akkor reménykedhetünk majd, hogy kivirágzik az igazságosság, és tanúi lehetünk a javak igazságos szétosztásának, melyre a világ oly sok részén sürgősen szükség lenne.

14

„Az éhezőket jóllakatta, a gazdagokat pedig elbocsátotta üres kézzel” (Lk 1,53). Erre a társadalmi forradalomra vagyunk meghívva. A kommunikáció terén az isteni gondviselés jelének tekintettük mindig a hatékony tömegkommunikációs eszközök látható fejlődését, melyek elősegítik az emberiség családjának egységét. Ugyanakkor nyilvánvaló – és a tényekből világosan kitűnik – hogy ezek az eszközök önmagukban nem elegendőek, hogy egyesítsék a népeket és az embereket, és növeljék az életminőséget. A közjó szolgálatába kell állítani őket, és fontos, hogy a szeretet vezesse azokat, akik használják. Az igazi szeretetet kell a szívekbe elültetni, és ezzel együtt az érdeklődést minden ember és az emberiség minden ügye iránt. Ha szeretet vagyunk, ahogy azt az evangélium tanítja, kreatív, tartós és építő kapcsolatokat teremtünk, és elsajátítjuk a kommunikáció művészetét, mely tud kapni, a másikat és a világ eseményeit befogadni, és tud adni, azaz a legmegfelelőbb módon és időben beszélni és írni. Ezáltal növekszik majd a kommunikáció, és jobban értékelni fogjuk azokat az eszközöket, melyekkel ez lehetővé válik. Ugyanakkor, és elsősorban gyümölcsözőbb lesz a párbeszéd, jobban megértjük egymást, még inkább részt veszünk egymás életében és nagyobb lesz a kommunió. Elképzelhetjük, hogy amikor egyre több szakember éli majd a kommunikáció művészetét, a média még inkább meg fogja mutatni, hogy képes megsokszorozni a jót. Isten hangja felerősödik, és a médiában dolgozók jobban teljesítik hivatásukat, hogy az egység eszközeként munkálkodjanak az egész emberiség javára. És itt van a politika világa. Talán nem a politika feladata, hogy egyetlen terv harmóniájába fogja össze a társadalom különböző elemeinek sokszínűségét és jogos törekvéseit? És nem a politikusnak kellene - éppen a különböző társadalmi területek között betöltött „közvetítő” szerepe miatt kimagaslani a párbeszéd és a mindenkivel azonosulás művészetében? Azok a politikusok, akik így akarnak élni, tartozzanak bármilyen párthoz, a kölcsönös szeretet mellett döntenek, és azt elébe helyezik minden személyes teendőjüknek és érdeküknek. Ezért, még ha áldozatok árán is, de meg tudják szilárdítani Jézus jelenlétét maguk között. Jézus pedig, aki a világ világossága, kiemeli mindazt, ami igaz lehet a különböző álláspontokban: megvilágosítja, előtérbe állítja a közjót és erőt is ad annak munkálásához. S még nagyobb jó származik abból, ha sok politikus veszi majd a bátorságot, hogy saját személyét és kapott hatalmát a végső cél, azaz Isten és az egyetemes testvériség szolgálatába állítsa. Akkor valóban remélhetjük, hogy megvalósul a népek közötti kölcsönös szeretet, ami elhozza a békét, és megoldást nyújt az emberiséget ma is gyötrő sok problémára. Íme néhány példa, amit ki lehetne terjeszteni más területekre is. Az elhagyott Jézus, korunk Megfeszítettje, a Feltámadott fényét árasztja ránk, és alkalmassá tesz, hogy nagylelkűen szétosszuk ajándékait. 2004-ben megtettünk egy lépést, és elhatároztuk, hogy a testvériségre törekszünk, az egyetemes testvériségre. Most megint tovább lépünk: első helyen és mindenek fölött szeretni

15

és követni akarjuk példaképünket, a megfeszített és elhagyott Krisztust. Így befogadhatjuk a mai emberiség kiáltását; az Ő „kiáltása” által pedig, mellyel mindent megváltott, megteremthetjük magunk körül azt a megújított társadalmat, amelyre a világ vár. Akkor valóban elmondhatjuk, amit Szent Lőrinc, a III. században élt ifjú vértanú 7 mondott: „Az én éjszakámban nincs sötétség, hanem minden fényben ragyog” .

____________________ 7

Szent Lőrinc, római diakónus, mártírhalált halt 258-ban: „Mea nox obscurum non habet, sed omnia in luce clarescunt”, az imaórák liturgiája, Vesperás, Augusztus 10.

16

DÉLUTÁN Marco Impagliazzo A közösség nagy napját éljük ma. Nem zárul be itt ezen a helyen, hanem kitekint egész Európára és innen pedig az egész világra. Hosszú utat tettünk meg ennek a közösségnek az építéséhez, mely 2004-ben és ma is elvezetett minket ide Stuttgartba. Azoknak az európai keresztényeknek a hősiességéből született, akik a második világháború romjain és a Shoah mérhetetlen fájdalmán megvalósították kontinensünk békéjének és egységének álmát. Köztük: Adenauer, De Gasperi e Schuman, egy német, egy olasz és egy francia, három nagy európai keresztény hagyomány képviselői. De a béke és az egység igénye abból a szenvedésből és vértanúságból is született, melyet mindenféle felekezetű keresztények átéltek az elmúlt században Kelet és Nyugat Európában. Távolról jövünk és nagy reménnyel tekintünk a jövőbe. Stuttgart az egység és a béke öröksége. Mindannyiunk hozzájárulásának köszönhetően ahhoz a közösségi kultúrához adja részét, amire Chiara Lubich buzdított minket. Az evangéliumba gyökerezik, ahogy Ulrich Parzany mondta, és ágai kontinensünk életének sok területéhez jutnak el. Az a meggyőződés mozgat minket, amit Andrea Riccardi fejezett ki: “Ha közösségeink jobban egymás nővérei lesznek, akkor az európai népek jobban testvérekké válnak”. Ezért most szeretnénk megállni egy kicsit, hogy megfontoljuk az európaiak életének néhány aspektusát, azokat a területeket, melyekben mozgalmaink és közösségeink életszerűsége mutatkozik meg. 5 területet jelöltünk meg: a család, a gazdaság és munka, a szegények, a béke és igazságosság és a város területét. Néhány olyan távlatot, melyekben nap mint nap megfordulunk, különbözőképpen de egymást kiegészítve, Isten igéjétől vezérelve, mely “lámpás az utunkon” (Sal 118). Nem önmagunkat akarjuk magasztalni, de azt érezzük, hogy itt egy emberibb, igazságosabb, nyitottabb, szolidárisabb Európa kihívása forog kockán. Olyan európai humanizmust akarunk építeni, mely barátian és szolidárisan szól a világhoz. Stuttgart a különbözőségben de ugyanakkor az interdipendenciában megvalósuló egység modelljévé válhat, és nagyban hozzájárulhat Európa útjához.

TÉMAKÖR: HÁZASSÁG ÉS CSALÁD Bemondó: Mariette Rausch Valamennyi mozgalmunk és közösségünk ilyen vagy olyan formában pártfogolja a házasságot és a családot. Mi több, vannak olyan mozgalmak, amelyek kimondottan a család felé irányulnak. A család, a társadalom és az egyházak alapsejtje tehát különösképpen is támogatást élvez. Ennek a hogyanja sokféleképpen történhet. Jó irányba történő változásokat gyakran a személyes beszélgetések eredményeznek a házaspárok között, vagy a családcsoportokon belül más házaspárokkal. Kezdjük azzal, hogy meghallgatjuk Maria Carla és Carlo Volpini tapasztalatát az Équipes Notre Dame mozgalomból. 35 éve házasok: elő kellett, hogy forduljanak nehézségek is ezen a hosszú közös úton. Maria Carla és Carlo Volpini

17

Pontosan így történt a mi esetünkben. Mégis, Péter apostol levelének gondolata volt mindig is az életünk vezérfonala: „Legyetek készek mindig számot adni a bennetek lévő reményről” (vö. 1 Pét 3,15). A szerelem és a lelkesedés pillanatai mellett átéltük a csalódást, a magányt, a szenvedést és a fájdalmat is. Ma mégis „köszönetet” tudunk mondani ezekért az utóbbiakért is, mert ezek együtt teszik lehetővé, a fájdalom és az öröm, hogy emberileg egyre jobban kiteljesedhessünk. Kis nehézséggel járt, különösen a házasságunk első éveiben, hogy férfi és női mivoltunkból adódó különbözőségeinkre úgy tekintsünk, mint amivel gazdagítjuk és kiegészítjük egymást, ne pedig úgy, mint valami akadályra. Ám Isten talán épp a legkeserűbb és legcsalódottabb pillanatokban jött segítségünkre a házaséletünkben, és képessé tett, hogy szembesülhessünk egymással, felfedezve a különbözőségünkben rejlő gazdagságot. Ajándék volt nekünk, hogy megérthettük, a találkozásunk egyedüli útja az, hogy a másik előtt az igazságban mutatkozzunk, a korlátainkkal, a képtelenségeinkkel, védekezés és félelem nélkül. Csak ez a teljes és hiteles nyitottság engedi meg, hogy mindig újként találkozzunk és szeressük egymást, és újrakezdjük a közös utunkat. Minden alkalommal ámulattal fedezzük fel, hogy az Úr vár bennünket, és mindig várja a szeretetre kimondott újabb „igen”-ünket. Várakozására úgy tekintünk, mint aki újból és újból meghív bennünket, hogy „tudatára ébredjünk a bennünk élő reménynek” túl minden csalódáson, fáradságon és nehézségen. Bemondó: Arnulf Rausch Több mozgalom is felkészít a házasságra, vagy segít a mai családoknak, hogy legyőzzék a különféle nehézségeket. Jegyestanfolyamokat szerveznek, vagy képzést tartanak házaspároknak, akik már elindultak a családi élet útján és a házasság különböző időszakait élik. Emma és Jez Barnes mindössze öt hónapja kötöttek házasságot. Miért volt fontos számotokra a házasságra előkészítő Alpha kurzus? Emma és Jez Barnes Öt pontot véstünk különösen is az emlékezetünkbe: 1) Jó, hogy különbözőek vagyunk. Nem arról van szó, hogy a másikat hasonlóbbá tegyük önmagunkhoz, hanem inkább támogassuk a másikat abban, amiben mi erősek vagyunk, és engedjük, hogy ő is segítsen nekünk a gyengeségeinkben. 2) Minden héten tegyünk szabaddá egy estét a kapcsolatunk erősítésére; olykor menjünk el együtt vacsorázni, vagy moziba, esetleg keressünk közös otthoni szórakozást. Fontos, hogy kikapcsoljuk a mobiltelefonokat és teljesen egymásért létezzünk. 3) Megtanultuk, hogy a megbocsátás az egyik leghatásosabb gyógyszer a bajainkra. A kurzus segített, hogy készek legyünk bocsánatot kérni és megbocsátani. 4) Ahhoz, hogy a szeretetünk élő maradjon, fontos, hogy megértsük a másik szeretetének nyelvezetét, azt, ahogy a másik szeretve érzi magát. Meg kell tanulnunk a szeretet nyelvének művészetet, amelyen a házastársunk beszél. 5) A kurzus alatt azt kérték, gondoljuk át, hova rangsoroljuk a házasságot. Ezeknek a prioritásoknak a kiemelésében olyan irányvonalakat találtunk, melyekre a közös életünket felépíthetjük. Bemondó: Mariette Rausch A Családakadémia 1992-ben alakult Bécsben a Schönstatt mozgalom kezdeményezésére. Az úgynevezett „családtrénerek” készítik fel a kurzusok résztvevőit, hogy képzettek legyenek a

18

házasság különböző területein, a család és a foglalkozás, a családi élet irányítása és a nevelés kérdéseiben. Eva és Erich Berger, Schönstatt: „Evezz a mélyre” (Lk 5,4) szavaival Krisztus buzdít bennünket, keresztény családokat, hogy úgy alakítsuk Európát, hogy tanúságot tegyünk az Ő működéséről és jelenlétéről a családjainkban. A családakadémia kétéves kurzusain általában 6-10 házaspár vesz részt. Több mint 400 házaspárt képeztünk eddig Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Svájcban és Szlovéniában. A tanfolyamok Kentenich atyának, a Schönstatt mozgalom alapítójának és lelki atyjának a pedagógiájára épülnek. Hogyan élhetjük a hétköznapjainkat a családban és a házasságban a keresztény hitre alapozva? Hogyan teremthetünk olyan légkört otthonunkban, melyben kifejlődhet egy újszerű, intenzív élet? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni az első tanév. A második évben a házaspárok lelki fejlődést tapasztalnak a házastársukkal való kapcsolatukban, megtanulnak beszámolni a tapasztalataikról, és megerősítenek más házaspárokat. Programunkban szerepel, hogy Horvátországban akadémiát alapítsunk, ami újabb lépés a cél felé: hogy Európát hozzáértő keresztény családok formálják. Bemondó: Arnulf Rausch. Most hallgassuk meg Tóth Judit és Tóth Pál tapasztalatát Magyarországról. Arról beszélnek, hogyan lehet a család hatással a társadalomra még a totális államban is. Tóth Judit és Pál A hetvenes évek elején kerestük, hogyan lehet a kereszténységet autentikusan megélni. Azokban az időkben, hazánkban, Magyarországon nem lehetett a hitet nyíltan megvallani. Egy napon találkoztunk a Fokoláre Mozgalom tagjaival, akik a köztük levő szeretettel magukkal ragadtak. Nemsokára felfedeztük, hogy erejük egy titokból táplálkozik, melyet később mi is magunkévá tettünk. Ez a titok az elhagyott Jézus volt. Az a fájdalom, hogy a demokratikus országoktól el voltunk szigetelve, az a fájdalom, hogy nem tehettünk tanúságot hitünkről, hogy a rendőrség megfigyelés alatt tartott, a megfeszített és elhagyott Jézust fejezték ki. Ő is azt érezte, hogy el van szigetelve, el van szakítva az Atyától és Ő is azt kiáltotta, miért? Népünknek és a híveknek ez a fájdalma, melyre korábban nem találtunk választ és a szorongást váltotta ki, mostantól fogva átalakult és a szeretet forrásává vált. Nem a fájdalom, hanem Jézus személye, az elhagyott Jézusé, akit a fájdalommal azonosítottunk. Miután képesek voltunk arra, hogy felismerjük, és megtanultuk, hogy elfogadjuk Őt, megtanultuk azt is, hogy Őt szeressük, és túllépjünk a fájdalmon, szeressük azt az embert, akivel találkozunk. Tanúi voltunk annak, hogyan változott meg sokak élete: Házasságok elrendeződtek, egy lány-anyát befogadott egy család, egy fiatal kereskedő, aki becsapta árujával az embereket, megtalálta a becsületes utat és folytathatnánk. (Ez az élet a kommunista társadalomban terjedt el.) A berlini fal leomlása után, ez a fényt, amely az elhagyott Jézus iránti szeretetből gyulladt ki, és amely arra ösztönöz, hogy mindenkit szeressünk, ma úgy, mint még soha, szükséges ebben az értékek éjszakájában. A többi családdal és a közösséggel együtt folytatni akarjuk azt, hogy Isten szeretetét és fényét vigyük az emberek és a társadalom életébe.

19

Bemondó: Mariette Rausch A családok is békét, szolidaritást és testvériséget sugároznak a környezetükben. Így egy olyan Európa szereplői lesznek, melynek van jövője, mert mondhatnánk, egyre inkább “családdá” válik. Maria és Gianni Salerno Minden a családcsoportunk találkozóján kezdődött Milánóban, 2001-ben, a szeptember 11-i drámai esemény után. Az első pillanatban azt éreztük, tehetetlenek vagyunk. De nem akartuk feladni. Ahogy mély közösségben megosztottuk egymással fájdalmunkat, világossá vált, hogy ez a drámai esemény valóban a keresztre feszített és elhagyott Jézus arca, aki tőlünk kérte, hogy úgy szeressük őt, ahogy megjelent előttünk. Mi, kisgyerekes családok, mit tudtunk tenni? Kiindultunk abból, amink volt: abból a vágyból, hogy békés kapcsolatokat építsünk magunk között, a családjainkban, mindenkivel. Így születtek az ún. Béke Műhelyei: azok az alkalmak, amikor mi, családok találkozunk barátainkkal, akikkel azonosak az ideáljaink és értékeink. Ezeken a találkozókon elmélyülünk Isten igéjében, és segítjük egymást, megosztva az ebből fakadó lelki és konkrét gyümölcsöket. Kezdeményezéseket teszünk azért, hogy a béke és a testvériség üzenetét vigyük városunkba. Először 50-en kezdtük, 20 gyerekkel közöttnük. Karácsonyi képeslapokat készítettünk, gipszmintákat és galambformákat festettünk „Építsük a békét” felirattal. Aztán növekedni kezdett a létszám is, meg a termékeink száma is. Erősödött a szeretet és a szolidaritás lelkülete közöttünk. Többen is észrevették a kezdeményezéseinket a városban, csatlakoztak hozzánk és támogattak bennünket. Sokan változtattak a családi életükön is; a köztünk lévő szeretet került az első helyre. Legnagyobb csodálkozásunkra egy üzlethálózat a „békegalamb”-jainkkal ajándékozta meg 1.500 alkalmazottját karácsonykor. A kezdeti fájdalomból a béke üzenete fakadt. Mindig lehet valamin változtatni. Bemondó: Arnulf Rausch A családok egymásért élve felfedezik Isten jelenlétét és Krisztus szeretetét. A kölcsönös bizalmat garantálja ez, és a készséget, hogy szembenézzenek azokkal a szükségletekkel, amikkel ezek a családok találkoznak. Így valóban lefektetik egy szilárd és a jövőre nyitott társadalom alapját, és egy emberibb Európát építenek.

TÉMAKÖR: MUNKA ÉS GAZDASÁG Eva Gullo A keresztény mozgalmak és közösségek hatással vannak a munka és a gazdaság világára is. Az itt jelentkező kihívásokról és a mozgalmak adta válaszokról hallgassuk meg most Luigino Bruni professzort.

20

Luigino Bruni Az első számú kihívás: az ősi európai hagyománynak emlékeznie kell, ma a világot is emlékeztetnie kell a világgazdaságra jellemző piacorientált időben, hogy az anyagiak növekedése nem azonos az egyes emberek és népek jólétével és boldogságával. Ami több és értékesebb annál. Európa ma gazdasági jólétet élvez általában. Viszont állampolgárai (történelme során) soha nem tapasztalt mértékben élik meg a szegénység új formáit: a magányt, az élet értelmének elvesztését, sőt a legdrágább értékek hiányát , a kapcsolatokét és a lelki gazdagságét. Nem csak élelem hiányában hal meg az ember, hanem valódi kapcsolatok híján is. A keresztény mozgalmak, gazdasági téren az első keresztény közösség tapasztalatához visszanyúlva, képesek arra, hogy iránymutatást és hozzájárulást adjanak a mai Európának. Olyan piacgazdasági modellt keresve, mely nemcsak az áruk mennyiségét akarja növelni, hanem legelőbb az állampolgárai boldogságát: “A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt ... mindenük közös volt … Nem akadt köztük szűkölködő … Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten.” (ApCsel 4,32). A második kihívás: Európa nem felejtheti el, sőt tudatosítania kell még inkább, hogy ma is több mint egy milliárdan élelem nélkül maradnak, és az alapvető emberi jogok valamint az anyagiak hiányában az éhhalállal küzdenek. Európának ma és a holnap testvériességet kell tanúsítania (szolidárisabbnak kell lennie) a szegényebb országokkal, különösen Afrikával. Többet kell tennie, és másként is, mint ez ideig: csökkentve, majd teljesen megszüntetve a vámakadályokat, amik a mai napig fennállnak a fejlődőben lévő országok felé. Magára kell vállalnia a radikális AIDS ellenes küzdelmet teljes komolysággal, biztosítania kell, a körülményeivel együtt, hogy minden kisgyermek iskolába járhasson, és azt is, hogy a nyugati vállalatok ne használhassák ki ezeket a gyerekeket. Egy emberközpontúbb fejlődést a gyermekekkel kell elkezdeni: “Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. (vö. Mt 25,40). Eva Gullo A mozgalmakban sok kezdeményezéssel találkozunk, ami szolidárisabb gazdaságot teremt. A Fokoláre Mozgalom Közösségi Gazdaságához mintegy nyolcszáz vállalkozás csatlakozott. Koen A “Közösségi Gazdaság” mellett szabadon döntő vállalkozások elköteleződnek, hogy a nyereséget három célra fordítják: 1. fejlesztik a saját vállalkozásukat (fenntartva és növelve a munkahelyeket); 2. valódi választ adnak a nyomorra az ún. “adás kultúráját” terjesztve. Egyszóval: az evangéliumi kultúra növekedését segítik a saját (körükben és) környezetükben; 3. végül: a szükséghelyzetben élőket (vagy a szükséget szenvedőket) segítik a világ különböző pontjain. Koen van Reuselnek például tizenhat fős fűtéstechnikai vállalkozása van Belgiumban, amit a Közösségi Gazdaság szellemében vezet.)

21

Eva Gullo Mi késztetett téged, hogy csatlakozz a “Közösségi Gazdasághoz?” Koen Esküvőnk előtt néhány évvel a mennyasszonyommal együtt megismerkedtünk egy közösséggel, ami az Evangéliumot élő fiatalokból állt. Az volt a leginkább lenyűgöző bennük, ahogy az anyagiakhoz viszonyultak. Az első keresztény közösségre emlékeztettek minket. Ez a tapasztalat átragyogott a családunkra is. Fizetésünket a Mennyei Atya ajándékának tekintettük. Egy részét mindig a lakótelep szegényeire és a fejlődő országok javára fordítottuk. Kaptunk sok szükséges dolgot cserébe, amit úgy fogadtunk, mint a mennyei Atya gondoskodását. Egyben bátorított is, hogy menjünk tovább ebben a tapasztalatban: “Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe” (Lk 6,38). Így azonnal érdekelt 1991-ben, amikor, meghirdetésre került a “Közösségi Gazdaság”, mert pont akkor közös vállalkozásba fogtunk egy barátommal. Eva Gullo Kérdés:

Milyen tapasztalatokat szereztél ezzel kapcsolatban?

Koen Válasz: Mi is részesülünk nehézségekben, ahogy ez is jellemez minden vállalkozást . Nem olyan régen felfigyeltünk például, hogy az egyik cég a kifizetést jogtalanul visszatartotta, és egy nagyobb összeget nem utalt át. Kérdésünkre a cégvezető elmondta, hogy anyagi nehézségeik voltak, és szükségük volt arra a pénzre. Igyekeztünk közösen megoldást találni, a körülményekre tekintettel. Haladékot adtunk a vállalkozásuk anyagi stabilizálására. Egy másik eset: igen szigorú adóellenőrzésben részesültünk egy konkurensünk igaztalan vádja miatt Ez hónapokra rengeteg munkát adott, jó néhány álmatlan éjszakával. Újra és újra feltettük a kérdést feleségemmel: Miért történik ez velünk? Miért nem lép közbe Isten? Nem ismertük eléggé a módját, hogy a dolgok valóságos, igazi állását bebizonyíthassuk. Egészen váratlanul találkoztunk mégis valakivel, aki jártas volt e téren, és segítségünkre sietett. Ebben megláttuk az annyira várt isteni közbelépést! A Közösségi Gazdaság szellemében bizalommal fordulunk vállalkozásunk konkrét ügyeiben a “Láthatatlan társtulajdonoshoz”, az Isten gondviseléséhez. Máskor egyik legjobb munkatársunk kapott ajánlatot egy konkurens cég részéről. Ő azonban elutasította az előnyös ajánlatott – ahogy később elmondta -, mert hiányzott volna neki ez a mi eredeti együtt-dolgozási stílusunk. Eva Gullo Megszilárdult és eredményes a vállalkozásod néhány éve. Mire fordítjátok a nyereséget?

22

Koen Nem is könnyű ez mindig, a nyereség felhasználásában szabadon és személyesen döntünk. Nagy az örömünk, amikor évről évre újra megtesszük ezt a lépést, hogy a nyereséget a Közösségi Gazdaság szellemében használjuk fel. Eva Gullo A sok egyéb kezdeményezés közül hallgassunk most meg még kettőt: az egyik az Evangélikus Egyház Karizmatikus Megújulásától , a másik az evangélikus Jesus-Bruderschaft Közösségtől származik. Sullo sfondo foto del congresso Az ún. “Keresztyény vezetők kongresszusát”.az Evangélikus Egyház Karizmatikus Megújulásának tagjai, az evangélikus IDEA sajtó, a TEMPUS vállalat és a Keresztyény Vállalkozók Akadémiája hívta életre, amit a helyi politika is elismeréssel fogadott, és gyümölcsözőnek lát. A kongresszus szakmai és lelki továbbképzést kínál a vállalkozóknak és a társadalmi élet vezetőinek illetve az ilyen szerepre készülőknek. Kétévenként rendezik meg, az ötödik találkozón Lipcsében, januárban 3500-an vettek részt. A háttérben Volkenrodában készült felvételek A kolostorok századokon keresztül Európa fejlődésének motorjai voltak, az imádságnak, de a gazdasági és a kulturális életnek is a központjai. A türingiai Volkenrodában egy fiatal evangélikus közösség, a “Jesusbruderschaft” családjai és néhány testvér egy volt ciszterci kolostort újított fel, és töltött meg élettel, ami a XII. században épült, és mára romokban hevert. Néhány év leforgása alatt egy európai szintű Ifjúsági Központ született, ahol évente tizennégy ezren fordulnak meg, mellette a “Krisztuspavillonnal” gazdag kulturális tevékenységet folytatva. A kolostor felújítása munkahelyet teremtett, és új lendületet adott a gazdaságilag elmaradott térségnek. A volkenrodai “Bruderschaft” több kis vállalkozás után belefogott egy nagyobb ipari vállalkozásba, ami a környékről mintegy hetvenöt embernek ad munkát jelenleg. Eva Gullo Európa ne csak saját magára tekintsen, a horizontját kell kitágítania, hogy globális szinten teremtse meg a szolidaritást. Ezzel a céllal kötelezte el magát szinte valamennyi mozgalom. Sokak közül az YMCA példáját választottuk. Az YMCA Sri Lankával kapcsolatos szökőár tapasztalatáról Stefan Nicklas beszél. Stefan Nicklas Sri Lanka-i barátaink az YMCA–ból azonnal megkezdték a segítségnyújtást és a világ közvéleményéhez fordultak, hogy az emberek adományaikkal fejezzék ki szolidaritásukat és szeretetüket a bajbajutottak iránt. Ebben az akcióban az YMCA 800 Sri Lanka -i és 200 nemzetközi munkatársa vett részt. A Müncheni YMCA tíz fiatallal a helyszínen segített a helyreállításokban. Romeltakarítást végezték, és játékokat szerveztek egy segélytábor fiataljainak.

23

A fiatalok életkörülményeinek hosszú távú javítása érdekében a Müncheni YMCA támogatja a matarai YMCA-t. Kötelezettséget vállaltak, hogy az ország déli részén néhány szakmunkásképző központot építenek, és fenntartják őket. Luigino Bruni Európa történelme a karizmáknak, benne az olyan embereknek és mozgalmaknak is a történelme, akik a gazdasági életet úgy élték meg, mint agapét. A mai találkozó arról tesz tanúságot, hogy Európa jelenében is ott élnek a karizmák, a Szentlélek ajándékai, melyek “újjá teremtenek” mindent, így a gazdasági életet is. Eva Gullo A mozgalmak és közösségek a felelősségre mondanak igent mások iránt, és igent mondanak a gazdaságra, ami az összes ember és az egész emberiség szolgálatában áll. TÉMAKÖR: SZEGÉNYEK ÉS HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK Angelika Wagner A 2004-es stuttgarti rendezvény egy átfogó szolidaritási üzenettel zárult, amely a mozgalmak szívéből fakadt, és arra buzdított, hogy tekintsünk az országhatárainkon túlra, a szegényekre, és különösképpen Afrikára. Máté evangéliumának 25. fejezetében Jézus világosan megállapítja, hogy a szegényekben ott van az Ő szenvedő arca: “Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. A velük való barátságban és irgalmasságban található meg a Jézussal való találkozás titka. Jézus több módot is megnevez arra, ahogyan vele találkozhatunk: éhes voltam, szomjaztam, idegen voltam, börtönben voltam, mezítelen voltam, beteg voltam. Ma talán még hozzátenné: magányos voltam, munkanélküli voltam, hátrányos helyzetű voltam… A mozgalmak és közösségek tanúságtételei kézzel foghatóvá teszik számunkra az evangélium e szavait. Most hallgassuk meg Marius Bühlmann-t a Vineyard mozgalomból, Bernből. Marius Bühlmann (Bern/Svájc) Igen, tényleg igaz, hogy az evangélium megnyitja a szemünket, és rámutat a körülöttünk lévők szükségleteire. Az alapítónk, John Wimbel, azt mondta, hogy ahhoz, hogy a Vineyard tagjai legyünk, szeretnünk kell a szegényeket. Én viszont azt gondoltam: hiszen Svájcban élünk! Itt nincsenek szegények. A Bibliában azt olvastam, hogy vannak olyan emberek, akiket Isten különösképpen oltalmaz: az özvegyek, az árvák, az anyagi szegénységben élők és az idegenek. Erre alaposabban körülnéztem, és láttam, hogy a templomunkba jár néhány fiatal afrikai menekült. Elhatároztam, hogy megismerkedem velük. Csak kis lépéseke volt szükség: mivel kész voltam a velük való találkozásra, kitártam nekik a szívem és figyelmet tanúsítottam irántuk, megnyitották előttem az otthonuk ajtaját. Idegenek helyett a barátaimmá váltak. Sok kezdeményezést indítottunk el együtt: varró- és német nyelvi tanfolyamokat tartunk a többi emigránsnak, élelmet és ruhát osztunk nekik a szertartások után. Néhányan közülük, akik más országokba költöztek, a Vineyard újabb közösségeit hozták ott létre. Így terjed a szolidaritás… Angelika Wagner Esslingenben pedig ti, a CVJM (YMCA), Keresztény Ifjúsági Egyesülethez tartozó fiatalok, a Marcus által elmondott tapasztalathoz nagyon hasonlót éltetek át. Beszélnél róla?

24

Katja Müssig A szeptember 11-i merénylet után a németek és a muzulmánok között megromlott a kapcsolat. Nem azért, minta lettek volna konkrét negatív tapasztalatok, hanem mert a médiának köszönhetően az embereken úrrá lett félelem. Mi viszont, a CVJM (YMCA) tagjai, szorosabbra akartuk fűzni a barátságot a muzulmánokkal, különösképpen néhány, Esslingenben élő török fiatallal és családjaikkal. Ők nagyon vallásosak. Az evangéliumra építve szeretnénk segíteni nekik, hogy be tudjanak illeszkedni a városba, és ki akarjuk fejezni, hogy testvérnek és barátnak tekintjük őket. Ezért személyesen felvettük velük a kapcsolatot, és elindítottunk egy tanulószobát, hogy segítsük őket a tanulásban, és érezzék, hogy befogadtuk és elfogadjuk őket. Angelika Wagner Az idegen talál egy barátot, aki befogadja, kézen fogja, és az igazi integráció felé segíti. Ahhoz, hogy Európa valóban egységes legyen, ilyen kapcsolatokra van szükség a különböző helyzetek és országok között. Így történt Albániában is. Klodian Kojashi Kivándorló fiatalok, gumicsónakok, hajók, disszidensek. Fiatalok, akik otthon maradnak, szegényes ruhában csavarognak az utcán, a szemükből pedig eltűnt a remény. Képzettség nélkül, munka nélkül, jövő nélkül. Ezzel a látvánnyal éltem együtt nap, mint nap, amikor jogot tanultam. Gyakran találkoztunk Scutariban, a plébánia fából készült kis templomában. Nekünk, fiataloknak, akik az Anastasios püspök védelme alatt 1991-ben megszületett « Fény fiai » mozgalomhoz tartozunk, fontos volt, hogy ne tűrjük el a közömbösséget. Mozgalmunk értékei és céljai: a barátságon keresztül megvalósuló egyetértés, és ez által a Krisztus misztikus testéhez való tartozás megélése; valamint a szolgálaton keresztül Isten és az egyház mélyebb megismerése. A felebarát iránti szeretetnek konkrét tettekben kell megnyilvánulnia mindennapi életünkben. Ezért a pisai szociális munkaközösségek szövetségének segítségével létrehoztuk a « Műhely » elnevezésű projektet a városom fiataljai számára, hogy szakmát tanuljanak, és munkát találjanak. Az igazi kihívást az jelentette, hogy segítsünk nekik, hogy szeressék és fontosnak tartsák, amit csinálnak. Először lehetetlennek tűnt, de ma, amikor találkozom ezekkel a barátaimmal, akik korábban haragudtak az egész világra és az életre, ma pedig van foglalkozásuk és jövőjük, megköszönöm az Úrnak, hogy lehetővé tette, hogy megéljem ezt a kalandot. Angelika Wagner Folytatva utunkat a fájdalom, ugyanakkor a szolidaritás Európájában, találkozunk a betegek szenvedéseivel is. Jóléti világunk a szenvedés minden formáját szeretné elűzni magától. Gondoljunk csak az országainkban folyó, eutanáziával kapcsolatos szomorú vitákra. De mi hisszük, hogy a szeretet erősebb a halálnál. Ezért a betegekkel való találkozás, vagy mellettük állni az élet legnehezebb pillanataiban, a keresztény számára azt jelenti, hogy együtt várjuk a feltámadást. Hallgassuk meg Claudia Elwert-től, hogyan született az “Egészség-Terápia-Gyógyulás” Központ Karlsruhe-ban. Claudia Elwert Miközben Karlsruhe-ban, a gyógyászati központunkban dolgoztam, közelebbről megismerhettem azoknak az embereknek a kétségbeesését, akiknél gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg, és szembetaláltam magam az őket gondozók tehetetlenségével és korlátaival.

25

Feltettem magamnak a kérdést: hogyan találkozhatnának a betegek Istennel, aki ismeri, szereti, megvigasztalja és meggyógyítja őket? Szakadék tátong az orvoslás és Jézus gyógyítása között. Arról álmodtam, hogy létrejöjjön egy olyan központ, ahol különböző szakterületeken dolgozó keresztények együtt foglalkoznak a betegekkel. Ez az álom 1998-ban valósult meg, amikor megnyitottuk az első központunkat. Itt elkezdtünk imádkozni a betegekkel. Aztán én magam is megbetegedtem. Isten igéje adott erőt. Amikor Józsue (1,9) azt mondja: “Légy erős és kitartó. Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész”. Az Úr valóban erőt adott nekünk. 2002-ben néhány házat bocsátottak a rendelkezésünkre, és már az év októberében beindult a Felépülési Központ (Egészség-Terápia-Gyógyulás Központ) Karlsruhe-ban, melyhez ma több tanácsadó és imaközpont is kapcsolódik. Angelika Wagner Valóban, a szolidaritásnak nincsenek határai. És természetesen ez az egyik legfontosabb érték, amelyet Európa “exportálhat”. Helge Keil Ez a projekt 13 évvel ezelőtt születet abból a vágyból, hogy a német keresztény fiatalok a polgári szolgálatuk évét arra használják, hogy elmélyüljenek hitükben, és megnyíljanak a világra: Egy kb. tizenöt fős, 18-27 év közötti fiatalokból álló csoport 3 vagy 4 munkatárssal elutazik Romániába. Ott kapcsolatba kerültek a barakk negyedben élő cigányokkal és több szociális kezdeményezéssel. Különösen megérintette őket a szegényekkel való találkozás. Az élet igazi iskoláját jelentette számukra. Aki részese egy ilyen tapasztalatnak, azzal a meggyőződéssel tér haza, hogy a jólét azt szolgálja, hogy szolidaritást vállaljunk a hátrányos helyzetűekkel szemben. A megélt tapasztalat megváltoztatja ezeknek a fiataloknak az életét. Úgy érzik, hogy az ő javukra szolgált. Martin Rohsmann 1992 óta jelen vagyunk Mongóliában, ahol a lakosság 52 százaléka 20 évesnél fiatalabb. Sok gyerek és kamasz él az utcán, és a csatornákba bújva melegednek. Meglátogatjuk őket ott, ahol tartózkodnak, és viszünk nekik konkrét segítséget, de barátságot és szeretetet is. Ulánbátor egyik legszegényebb részén, Scharhadban, egy óvodát építettünk 3-6 éves korú gyerekeknek, és egy kollégiumot fiataloknak. Sajnos tavaly, december 4-én, egy tűzvész tönkretette az egyik házunkat. Sikerült minden gyereket megmenteni, de az egyik munkatársunk életét vesztette. Ez a tény mélyen érintette az ország közvéleményét. Az emberek új szemmel kezdték látni a munkánkat, és a gyerekek sorsát is. Épp most kezdtünk hozzá a ház újjáépítéséhez, ami nagyobb lesz az előzőnél. Munkánknak folytatódni és növekedni kell Mongóliában, hogy eljussunk sokakhoz, a leggyengébbekhez. Angelika Wagner Ezt a tanúságtételt Martin Rohsmann mondta el. Most hallgassuk meg a Szent Egyed Közösség egyik tapasztalatát. Manuela Brülls Amikor elkezdtük a DREAM programot, mely az Afrikát sújtó AIDS betegség és az alultápláltság kezelését szolgálja, álomnak tűnt az egész. 2002-t írtunk: több országban tagadták a betegség létét és sokan meghaltak. Európában viszont kezelhető volt az AIDS. Miért ez a sok egyenlőtlenség? Elfogadhatjuk, hogy olyanok vagyunk, mint a gazdagok, akik bőségesen esznek, és nem veszik észre, hogy ott van mellettünk testvérük, Lázár, akit sebek

26

borítanak? Hogy gyógyításukhoz kezünk ügyében vannak a kezelési lehetőségek és az életben maradás esélye, és mégsem tesszük? Így kezdtünk hozzá sok nehézség és meg nem értés árán az AIDS kezeléséhez, először Mozambikban, majd Afrika más országaiban is: Malawiban, Tanzániában, Kenyában, Guinea-Bissauban. A DREAM program egy olyan álmot is valóra vált, mely már ott rejtőzik az egyesült Európa gyökereiben: az afrikai kontinenssel való szoros kapcsolat, Eurafrika: Központjainkban ugyanis együtt dolgozunk, európaiak és afrikaiak. A DREAM olyan, mint egy híd, mely két kontinenst köt össze: minden évben mintegy százan indulunk neki, hogy a DREAM központjainkban ingyenesen felajánljuk a szolgálatunkat. Kiváltságot jelent, hogy Afrika feltámadásáért dolgozhatunk. Számomra ennek a feltámadásnak Ana Maria, Felicetta, Isaias… arca van, akik az elején még erőtlenül feküdtek az ágyban, ma pedig velünk együtt dolgoznak a DREAM központokban, és más betegeket bátorítanak, hogy ők is kezdjék el a terápiát. Ma több mint 33. 000 beteget kezelünk. A program elindulásától kezdve pedig 3000 gyermek született egészségesen a DREAM-nak köszönhetően. Angelika Wagner “Nagyobb boldogság adni, mint kapni”: Jézusnak az Apostolok cselekedeteiből (20,35) vett szavai azt tanúsítják, hogy a mozgalmak és közösségek sokat nyújthatnak az egoizmussal és félelemmel kísértett Európának. TÉMAKÖR: BÉKE ÉS IGAZSÁGOSSÁG Speaker: Korunkban nagyon sok ember vágyik a békére! A háború ugyanis - ahogy Andrea Riccardi mondja - minden szegénység anyja. A háború mindenkit szegénnyé tesz, különösen azt, aki szegény. A háború emellett minden igazságosság hiánya is, és teljes népeket a mélybe taszít, ahonnan nehéz nekik ismét felemelkedni. Ez meginterpellál bennünket, európaiakat, akik több mint ötven éve békében és jólétben élnek. Meginterpellál bennünket, keresztényeket, akik nem élhetünk önmagunknak. Most azokat szeretnénk meghallgatni, akik a sok háború és szegénység miatt szenvedő Afrikából érkeznek. De Afrika újjászülethet. Erről tanúskodik Beatrice, a Sant’Egidio Közösségből, aki Libériából jött (angolul): Beatrice: Köszönöm! Beatrice vagyok és az Elefántcsontparton működő Sant’Egidio Közösséghez tartozom. De Libériában születtem, mely Afrikában elsőként vívta ki a függetlenségét. Ez a föld nagyon sok szenvedésen ment keresztül, és a közelmúltban került ki a 15 éves polgárháborúból, mely “a szabad országból”az erőszak “rabszolgájává” tette. A polgárháború éveiben sok más honfitársamhoz hasonlóan nekem is el kellett hagynom az országot. Az Elefántcsontpartra kerültem. A menekülttáborban hozzánk hasonló afrikai fiatalok fogadtak és franciát tanítottak nekünk. Így ismertem meg a Sant’Egidio Közösséget, mely az új családot jelentette számomra. Mi késztette ezeket az elefántcsontparti fiatalokat, hogy segítsenek nekünk, menekülteknek, anélkül, hogy bármit is elvárnának viszonzásul? Ez az ingyenes szeretet arra tanított, hogy higgyek a béke evangéliumában, még a legnehezebb pillanatokban is. És ezt éljem az abidjani testvéreimmel. Szeressem a békét és azért az álomért dolgozzak, hogy Afrikában ne legyen többé háború. Csak álom ez csupán? Nem, hanem a feltámadás valósága, amit elkezdtünk élni önmagunkon és a szegényeken elkezdve. A barakk-negyedekben a “béke iskolái”-t hoztuk létre a gyerekekkel, a Burkina Fasoból, Ghanaból, Maliból bevándorók gyerekeivel: olvasni

27

és írni tanítjuk őket és a béke, nem pedig az erőszak iskolájában segítjük fejlődésüket. Afrikában létezik egy olyan gyereknemzedék, mely azt kéri, hogy békében élhessen és növekedhessen: sok, túl sok gyereket használnak ki a háborúzáshoz. Sokan közülük „láthatatlanok”: soha nem lettek nyilvántarva. Az ő sorsuk vagy a háború vagy az utca. És odamegyünk keresni őket. Menzákat nyitottunk, hogy megmentsük őket az éhségtől és az ilyen életkörülmények veszélyeitől is. Most pedig kampányt indítottunk az anyakönyvezésükért. Hogy újból megszülethessenek, hogy létezzenek. Nemet mondtunk a pesszimizmusnak és a belenyugvásnak. A szegények is – és sokan azok vagyunk – tehetnek valamit másokért. „Senki sem annyira szegény, hogy ne segíthetne egy másiknak”. Hogy mit teszek én? Talán keveset, de együtt, az evangéliummal, megsokszorozódnak, és a béke kenyerét sokaknak szét tudjuk osztani. A Sant’Egidio név nekünk, afrikaiaknak, az új Afrika békéjét és reményét jelenti. Nem hagyott minket egyedül a Közösség. És ahol a diplomácia és a politika kudarcot vall, ott győzhet “a barátság és az ima diplomáciája”. Ez történt 1992-ben Mozambikban. A Közösség közbenjárásának köszönhetően Rómában aláírták a békeszerződést, mely egy hosszú és véres háborút állított meg. Aztán ismételten más országokban is, mint az én országomban, Libériában, és legutóbb az Elefántcsontparton is. Az idén, március 4-én ugyanis a Sant’Egidio Közösség segítségének köszönhetően, aláírták azt az egyezményt az ország újraegyesítéséhez. Szeretném kimondani mindnyájatoknak: Köszönöm! És egy másik szó: remény! Igen, egy más világ reménye és Afrika feltámadásának reménye. Ez az evangéliumot tanítja nekünk, ez az, amit tehetünk együtt, európaiak és afrikaiak, fiatalok és felnőttek: hogy együtt dolgozunk a békés jövőért. Az afrikaiak és európaiak közötti szolidaritásból, melyet az evangélium világított meg, a béke és az emberiesség ereje árad. Ez átalakítja kontinensünket és megváltoztathatja az egész világot. Ez nem csak álom, hanem a tapasztalatunk. Ez legyen a jövőre utaló elkötelezettségünk is! Speaker: Mi köszönjük neked, Beatrice! Köszönjük a remény hangjait, melyek ma Afrikából érkeznek hozzánk. Erőteljesen érezzük, hogy Európa és Afrika között szövetség születik, mely a béke gyümölcseit termi. Az Eurafrika álma ez. A béke álma, mely Európából kiterjed Afrikára, és onnan az egész világra. Mindannyian, akik itt vagyunk, és a béke álmának vagyunk a gyermekei, mely 50 évvel ezelőtt született Európában, érezzük a felelősséget, hogy ezt a békét vigyük a világ minden sarkába.

TÉMAKÖR: A VÁROS Presentatore: Thomas Römer: Az utóbbi évtizedekben keresztény mozgalmak közösségei születtek a városokban. Jeremiás prófétának van egy mondata, mely közülünk, városlakók közül, sokakat inspirál: “Keressétek a város jólétét.” (Jeremiás 29,7) Európa jövője nem utolsó sorban a városok jövőjétől függ. A városokban eleven és színes az élet, művészettel, kultúrával, gazdasági és politikai élettel. Ennek örülünk és élvezzük az előnyeit. Azonban tudatában vagyunk a városok kihívásainak

28

is. Ismerjük a nehézségeket, az erőszakot, a feszültségeket. Pontosan ezért kötelezzük el magunkat, mert olyan lakható városokat szeretnénk, ahol otthon érezzük magunkat. Mellettem van Dirk Wahlandt, a müncheni YMCA (Keresztény Ifjúsági Egyesület) képviseletében és Henriette von Wulffen az “Együtt Berlinért” kezdeményezés részéről. Wulffen asszony, másokkal együtt, életre hívott egy “Önkéntes társaságot”. Miről is van szó pontosan? Henriette von Wulffen Az “Együtt Berlinért”, egy ökumenikus csoport-háló a városunkért. A célunk az, hogy a keresztény egyházak, a mozgalmak és a különböző csoportok tagjai együtt dolgozzanak a városért. Az evangéliummal szeretnénk átjárni a társadalom minden területét. A Berlin városáért kiválasztott mottónk: “Önkéntesek előre – változtassuk meg együtt a városunkat!” Thomas Römer Dirk, elmondanád te mit csinálsz Münchenben? Dirk Wahlandt: A müncheni Keresztény Ifjúsági Egyesület (YMCA) különböző módokon fejti ki tevékenységét a városban élő gyerekekért és fiatalokért. Én a nyugat-schwabingi Fiatalok Központjának felelőse vagyok. Évente harminchét nemzetből háromezer gyermek és fiatal érkezik hozzánk. Ötven önkéntesünk széles skálán kínál rendszeres programokat. A minden fiatal számára nyitva álló játékoktól kezdve a városrész lakói közötti kapcsolatok hálójának építéséig sokféle programjavaslatunk van. Egy nagyváros dzsungelében mi egy misszionárius állomás vagyunk. Thomas Römer: Hogy értsük ezt a “nagyváros dzsungele” kifejezést? Dirk Wahlandt: Az őserdő vad és tele van veszélyekkel. Az ember elveszhet benne, nehéz a tájékozódás. Szerintem szükségünk van egy központra, mely tájékozódási és viszonyítási pontként szolgál. Ebben az értelemben különleges fontossága van a keresztény közösségeknek és mozgalmaknak - ezek Jézusról tesznek tanúságot, aki a sokrétű együttélésünk vonatkozási pontja. Thomas Römer: Most nézzük meg a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó “Gyerekek az Egységért” videófilmjét. VIDEORÉSZLET: Hogyan élnek a Gyerekek az egységért mozgalom tagjai a városukért? Zene és cím: Chiara:

Tommaso:

Chiara:

SZÍNEZZÜK KI A VÁROST Az életünk a Jézussal való találkozásból születik. Van, aki egy osztálytársa által fedezte fel, van, aki úgy, hogy keresztény csoport tevékenységében vesz részt, van, aki kiskorától ismeri a családjában. Ebből a találkozásból fakad a vágy, hogy kapcsolatba kerüljön más fiatalokkal, akik ugyanarra a tapasztalatra tettek szert, hogy megosszák velük ennek a nagy felfedezésnek az örömét, és együtt keressék, hogyan vihetnék ezt az örömöt sokaknak. A szeretettel akarjuk színessé tenni a városunkat, a városrészünket. A legkülönfélébb kezdeményezések születnek. Elmegyünk az árvaházakba beteg gyerekeket látogatni, bevándorló fiatalokkal 29

Tommaso:

Chiara:

Tommaso:

Chiara:

Tommaso:

Chiara:

barátkozunk. Elmegyünk idősekhez, hogy társaság legyünk a számukra. A zene és a színház is a világ színessé tételének módja. Például Horvátországban előadtunk egy színdarabot, hogy a háború következményei miatt még szenvedő területekre elvigyük a megbocsátás üzenetét. Városunk színessé tétele néha azt jelenti, hogy kitakarítunk egy parkot, vagy más fiatalokat is hívunk sportolni, vagy nagy játékokban részt veszünk: mind alkalom arra, hogy barátságokat kössünk. Aztán az iskolában igyekszünk terjeszteni az osztályunkban az aranyszabályt: „Tedd azt másoknak, amit szeretnél, hogy neked is tegyenek”. Ez nagy változást hoz köztünk, tanulók között, és a tanárokkal való kapcsolatainkban is, és családi légkört teremt. A legváltozatosabb tevékenységeket végezzük. Van egy projektünk az iskolák számára Shoolmates (Padtárs akció) néven. Három célja van: élni az aranyszabályt, az északi és a déli iskolák között tevékeny kapcsolatokat létrehozni, és tanulmányi ösztöndíjakat fenntartani, hogy a nehézségekkel küzdő fiatalok is tudjanak tanulni. 2005-től a Run4unity, közös futás a népek békéjéért: egy óra hosszat futunk, aztán átadjuk a virtuális fáklyát a következő időzóna fiataljainak egy tapasztalat kíséretében, míg körbeérjük a világot. A kommunikációs eszközök közvetítették az evangélium éléséből született tapasztalatainkat. Amikor valaki föladná, vagy nehézségek előtt áll, emlékeztetjük egymást a keresztre feszített és elhagyott Jézusra, és őbenne újra megtaláljuk az erőt és a bátorságot, hogy lelkesen menjünk tovább.

Thomas Römer: Ahol fiatalok elkötelezik magukat, hogy városaikban egészen konkrét kezdeményezésekkel enyhítsenek kortársaik szenvedésein, ott azonnal megtapasztalható a szolidaritás. Henriette Wulffen asszony, ön is elkötelezte magát, méghozzá Berlin városáért. Az önök kezdeményezése sok önkéntes számára biztosított lehetőséget, hogy jót tegyenek. Hogyan működik ez a program? Henriette von Wulffen Két éve hoztuk létre az Önkéntes Keresztények Irodáját. Ennek célja, hogy segítse a keresztényeket – az Evangélium szerinti – “só és fény” lenni, és Isten szeretetének forrásából merítve konkrét módon megélni a felebaráti szeretetet. Az önkéntes jelentkezők adottságainak, vágyainak és lehetőségeinek felmérését követően mindenkinek megkeressük a legmegfelelőbb helyet, hol, melyik szociális intézményben tudnak dolgozni. Az idősek felkeresésétől a betegek kórházi látogatásán keresztül a hajléktalanokkal és menekültekkel történő foglakozásig terjed a tevékenységi kör. Különösen a keresztényekhez fordulunk, de mindenki felé, aki tiszteletet tanúsít keresztény meggyőződésünk iránt. Thomas Römer 30

Csak egyes személyekkel folytatnak konzultációt? Henriette von Wulffen Nem, egyre több kis csoport jelentkezik, akik egy házban, un. “Hauskreis-ben” jönnek össze, hogy csoportként kívánnak segítsenek. Különösen a szükséget szenvedőkön segíteni akaró kisközösségeknek és plébániáknak nyújtunk segítséget tanácsadásunkkal és kísérjük őket végig tevékenységük során. Thomas Römer: Ezt izgalmas hozzájárulásnak gondolom a városi szolidaritás szempontjából. Henriette von Wulffen Természetesen lehet önkéntes munkát találni iroda nélkül is. Azonban azt is látjuk, hogy a mi munkánk bátorítja az embereket és segíti őket az aggályaik leküzdésében. A közvetítés után is megmaradunk vonatkozási pontnak, hogy együtt szembesüljünk a felmerülő nehézségekkel, hogy biztonságot adjunk az önkénteseknek. Képzései tanfolyamot, tapasztalatcserét, imádságot szervezünk számukra. Különösen egy nagyváros zűrzavarában tűnik rendkívül hatásosnak egy ilyen iroda tevékenysége. Thomas Römer Gondolom, mindenki számára nyilvánvalóvá, mennyire fontos városainkban a szolidaritás. Ez a szolidaritás azt jelenti, hogy “Igent mondunk” minden velünk élő emberre, az ő oldalukra állunk. Ugyanakkor ez “Igen” a társadalmi felelősségvállalásra is. Hallgassunk meg most egy müncheni “YMCA” példát. Dirk Wahlandt és Anja Leimkugel – Anja MünchenSchwabingban fiatalkorúakkal foglalkozó rendőrnő – a béke és a megbékélés terén egy fiatalok számára létesített központban végzett munkájukról beszélnek. Dirk Wahlandt Szeretnénk az evangélium szerinti megbékélés követei lenni, hogy városrészünk lakható maradjon és egyre inkább kedvelt lakóhellyé változzon. Ezért sokakkal együttműködünk és a városrészünkben létrehoztunk egy széles hálót a szülőkkel, pedagógusokkal, politikusokkal, szociális munkásokkal, társadalmi szervezetekkel, a fiatalkorúak szociális gondozását ellátó intézménnyel és a rendőrséggel együttműködve. Anja Leimkugel-lel és más köztisztviselőkkel immár tizenöt éve dolgozik együtt a központunk. Nagyszerű emberek, akik meglepő emberi és szakmai képességekkel rendelkeznek és óriási elhivatottsággal dolgoznak. Anja Leimkugel A Keresztény Ifjúsági Egyesület központjával és a schwabingi lakótelepek iskoláival együttműködésben kétnapos tanfolyamot vezetünk az iskolák osztályai számára. Elküldik hozzánk az osztályokat, hogy a gyerekek tanáraikkal együtt részt vegyenek programjainkon. Itt megtanulják elméletben és konkrét, kivitelezhető módon is, hogyan lépjenek fel bátran az erőszak ellen, milyen utat válasszanak. Ezen a nagysikerű tanfolyamon évenként mintegy ezer iskolás és tanár vesz részt.

31

Dirk Wahlandt Néhány gyereknek egyszerűen nincs megfelelő szókincse, nincsenek eszközeik a vitába szálláshoz és aztán a kibéküléshez. Mások szinte semmilyen korlátot nem ismernek. Sokan megszokták, hogy valójában nem igazán fontosak az osztályban és nem tekintik őket a közösség szerves részének. A tanfolyam segít a tanulóknak a békés légkör építésében. Ezt nem lehet megvásárolni, itt fontos szerepet játszik a személyes kapcsolatteremtés képessége. A nevelői háló eredményeként München központi kerületei közül a fiatalkorúak bűnözési statisztikája Nyugat-Schwabingban a legalacsonyabb. Célunk, hogy képzésünkön keresztül a fiatalok szembesülni tudjanak az élet nehézségeivel. Thomas Römer Tanfolyamok a civil kurázsi előmozdítására. Kifejleszteni a megbékélés művészetét. Itt van Mary és Gerry Burns, akik 1992-ben kötöttek házasságot, és 4 gyermekük van. Egy északírországi településen élnek, ahol éveken keresztül határvonalat jelöltek ki a katolikus és a protestáns közösség között. A két közösség tagjai nem akarták megismerni egymást, sem együttműködni egymással. Mary Burns Orvos vagyok és házasságunk előtt két évet töltöttem Fontemben, a Fokoláre Mozgalom kameruni városkájában. Az egység ideálja ott, a különböző hithez, törzshöz és fajhoz tartozó emberekkel vált valósággá, és nagy segítségemre volt ez a tapasztalat Észak-Írországban, a vallás és a politika miatt mélységesen megosztott országban. 1994-ben részt vettünk az ottani közösség egy találkozóján, mely nyitott volt katolikusok és protestánsok számára is, azzal a céllal, hogy tevékenységeket kínáljanak fel a helybeli fiataloknak. Mindent beleadtunk, és attól kezdve sok kezdeményezést elindítottunk, amelyekből nem hiányoztak a nehézségek, a konfliktusok és a bizalom hiánya sem. De kitartottunk és projekteket valósítottunk meg a gyerekekért és az idősekért, javítva a struktúrákon, valamint képzési tanfolyamokat indítottunk. A keresztre feszített és elhagyott Jézus iránti szeretet ideálja mindig forrása volt az inspirációinknak. Gerry Burns Két ellentétes párthoz tartozó politikus azt javasolta, hogy építsünk egy olyan központot, amit használhatnak a katolikusok és a protestánsok is. Négy évig dolgoztunk ennek a tervnek a megvalósításában. De a felavatás előtt nem sokkal, egy bombamerénylet következtében megrongálódott a katolikus általános iskola, ahová a gyermekeink is járnak, és a közösségi irodánkat felgyújtották. De az Evangélium megadta a szabadságot, hogy a Feltámadott fényében újrakezdjünk. Megújult elkötelezettséggel adjuk továbbra is kis részünket Észak-Írországban, hogy eljussunk a békére és a testvériségre. Thomas Römer Találkozási központok. Olyan hely, ahol az emberek barátokká válhatnak. A remény helyei.

32

A Bibliában fontos vezérfonalat találunk. Minden egy kertben kezdődött – ahogy Mózes első könyvében olvashatjuk – és a városban ér véget. A cél a mennyei Jeruzsálem, Isten városa. Ez a jövő arra bátorít minket, hogy már most a városért dolgozzunk, az élet kultúrájáért. Látjuk kibontakozni a szolidaritás lehetőségeit. “Mondjunk igent a városra, igent a városi együttélésre ott ahol élünk, hogy az mindig a barátság központja legyen, ahol otthon érezzük magunkat.

AZ “EGYÜTT EURÓPÁÉRT 2007” TALÁLKOZÓ ÜZENETE Stuttgart, 2007. május 12. Mi, akik egész Európából egybegyűltünk itt Stuttgartban, több mint 230 keresztény mozgalom és közösség képviseletében, tanúságot akarunk tenni a köztünk újonnan létrejött közösség folytonos elmélyüléséről, és ennek gyümölcséről, melyet egyedül Isten Lelke adhatott. Ebben a közösségben világosabban látjuk felelősségünket a ma Európájának kihívásával szemben: erős társadalmi összefogásra van szükség a kulturális sokszínűségben. Ha tudjuk, hogy különbözőségeink gazdagságot jelentenek, és nem a félelemre vagy elkülönülésre adnak okot, az a remény jele lehet mindenütt, ahol veszélyeztetik a békés együttélést. Egy mindig aktuális, éltető erejű Evangéliumot szeretnénk felkínálni. Szeretnénk ma bemutatni azokat a gyümölcsöket, melyek Európa keresztény gyökereiből sarjadtak – történelmének múltját, jelenét és jövőjét –, melyek már ott éltek az alapító atyákban is. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik odaadóan munkálkodtak az európai népek közötti kiengesztelődésért és békéért. Azt szeretnénk, hogy Európa – mely a gyarmatosítással, a világháborúkkal, a Soával megsebezte az emberiséget – bátrabban jutassa kifejezésre lelkét, és így adja nélkülözhetetlen hozzájárulását egy testvéribb világ építéséhez. A karizmák, Isten ingyenes ajándékai ösztönöznek bennünket, hogy Európa mély hivatásához hűen a testvériség és a közösség útját járjuk. Testvériségünk a folytonosan megújított evangéliumi szeretetből születik, melyből senki sincs kizárva. Éppen ezért a kapcsolatért, mely Istenben egyesít minket, ma megújítottuk a kölcsönös szeretet szövetségét, Jézus parancsa szerint. A kölcsönös szeretet e szövetségében egyesülve mondunk igent az életre, és mindent megteszünk, hogy megvédjük sérthetetlen méltóságát annak minden szakaszában, a fogantatástól a természetes lezárulásáig. Igent mondunk a családra, melyet a férfi és a nő közötti szeretet felbonthatatlan szövetsége köt össze, amely az összetartó és jövőre nyitott társadalom alapja. Igent mondunk a teremtett világra, védjük a természetet és a környezetet, Isten ajándékait, melyeket tiszteletteljes odaadással óvunk a jövő nemzedékei számára.

33

Igent mondunk a méltányos gazdaságra, mely minden embert és az egész emberiséget szolgálja. Igent mondunk a hozzánk közeli és távoli szegényekkel és kirekesztettekkel vállalt szolidaritásra; ők testvéreink és nővéreink. Kérjük országaink kormányait és az Európai Uniót, hogy határozottan vállaljanak kötelezettséget a szegényekért és a hátrányos helyzetű országok fejlődéséért, különösen Afrikáért. Igent mondunk a békére, és odaadóan munkálkodunk, hogy a konfliktushelyzetekben sikerüljön párbeszéddel eljutni az egyetértésre és a kiengesztelődésre. Béke nélkül világunknak nincs jövője. Igent mondunk az egész társadalom iránti felelősségünkre, és azért dolgozunk, hogy városaink – mindenki részvételével - a szolidaritás és befogadás helyévé váljanak, a különböző származású és kultúrájú emberek számára. Igen, mindezek megvalósítására elkötelezzük magunkat együtt, minden mozgalom és közösség, saját karizmánk és képességeink szerint. Igen, mindezek megvalósításáért együtt akarunk működni intézményekkel és minden társadalmi és politikai erővel.

minden

emberrel,

az

Együtt szeretnénk újból a béke és az egység szolgálatába állni, melyek korunk Európájának alapját képezik. Együtt akarjuk átadni Európának és a világnak az élet és a béke Evangéliumát, mozgalmaink és közösségeink lelkét.

34