CRITICAL MASS NAGYKOVÁCSIBAN 2011. ÁPRILIS 30-ÁN A Nagykovácsi Természetvédô Egyesület (NATE) elhatározta, hogy egy olyan eseményt hirdet, amelyet általában nagyvárosokban szoktak megrendezni. Az elképzelés szerint Nagykovácsiban rengetegen kerékpároznak ezért itt is érdemes egy ilyen eseményt tartani. És valóban! Az érdeklôdés a rendezôk minden elôzetes várakozását felülmúlta. A rendôrségnek kb. 100 résztvevôt jeleztünk, és ténylegesen 240-en jöttek el. Külön öröm volt, hogy családok és gyerekek is sokan voltak. A Nagykovácsi–Remeteszôlôs–Nagykovácsi táv mindenki számára teljesíthetô volt. Kellemes tavaszi napsütésben ideális körülmények között biciklizhettünk. Sikerült az, ami ezeknek a rendezvényeknek a legfôbb célja, hogy felhívja a figyelmet, milyen sokan használják a kerékpárjukat naponta, hetente vagy csak kirándulni. Ôk szeretnének biztonságosan közlekedni, lehetôleg az autóktól elkülönítve. Úgy látszik a Nagykovácsi Önkormányzat támogatja a kerékpárosokat hiszen velünk tekert a polgármesterünk is! Jövôre talán már egy olyan kerékpározásra is alkalmas úton biciklizhetünk együtt, amelyik a fôúttal párhuzamosan, de attól biztonságos távolságra vezet Remeteszôlôsre. Bárdos Iván Fotók: Péteri Gábor és Kalocsay Károly
NÉHÁNY GONDOLAT A FÔTÉRRÔL Tavaly nyáron – az építés látszólagos káosza és felfordulása után – nagy örömmel vettük birtokba új fôterünket. Úgy gondolom az eltelt idôszak bebizonyította elképzeléseink helyességét és a tér igazi köztérré vált. Sok kicsi és nagy örült a töklámpás fesztiválnak, az adventi vásároknak, a karneválnak és ma április utolsó napján közel 240 bringás emelte itt magasba kerékpárját a Critical Mass Nagykovácsi rendezvényén. A tér kialakításának színvonalát szakmai berkekben is elismerik, hosszú cikk jelent meg a 4D Tájépítészeti és Kertmûvészeti folyóiratban, melynek anyaga az Építészfórum internetes oldalon olvasható: http://www.epiteszforum.hu/node/18474 A télen pályázatot nyújtottunk be a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság (Az ICOMOS az UNESCO mûemlékvédelmi világszervezetének mûemlékvédelmi szakértô intézménye) által kiírt Köztérmegújítási Nívódíj 2011 pályázatára. Április közepén örömmel értesültünk róla, hogy Nagykovácsi Fôterének megújítása elnyerte a 2011 évi Köztérmegújítási Nívódíjat. A díjátadásra 2011. május 12-én a Hild János Konferencián fog sor kerülni. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki e több éves folyamatban segítette munkánkat. Ahogy azt korábban is említettük, a fôtér a faluközpontunk felújításának csupán a kezdete és nem a célja. Megkezdtük a fôutca, Kastély és Templom tér közötti szakasz átépítésének elôkészítését. Elsô lépésként a légvezetékes elektromos hálózat megszüntetésének terve készült el, hogy az ELMÛ által, a déli oldalon tavaly megkezdett 20 kV-os kábelfektetéssel párhuzamosan az elosztóvezetékek is a földbe kerüljenek. Folytatni kívánjuk a már „jól bevált módszert” és Hallgatói Ötletpályázatot írunk ki a fôutca rendezésére ôszi beadással. Reméljük, hogy az elkövetkezô években is lesznek még EU-s pályázati források ilyen célokra, hiszen nélkülük ez a nagy beruházás nem valósítható meg. Végezetül engedjék meg, hogy a jó idô beköszöntése alkalmával a tisztelt szülôkhöz forduljak. Nagy örömünkre szolgál, hogy Nagykovácsi fiataljai is magukénak érzik a fôteret és szívesen tartózkodnak itt. Ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmüket arra, hogy ez köztér és nem bmx, vagy roller gyakorlópálya. Sajnálatos módon – fôleg a rollerek miatt – komoly károk keletkeztek a tégla lépcsôkben, és a tömbkövekben. Ezek csorbulásának, letöredezésének javítási költsége elôre láthatólag százezres nagyságrendû lesz. Kérem hívják fel gyermekeik figyelmét arra, hogy vigyázzanak új büszkeségünkre, hiszen „mienk itt a tér”. Györgyi Zoltán fôépítész
Tájékoztató a Képviselô-testület áprilisi munkájáról 2011. április 26-án az Ügyrendi- és Összeférhetetlenségi, valamint a Pénzügyi Bizottság ülésezett. 2011. április 28-án a Képviselô-testület 12 napirendi kérdést tárgyalt. Bencsik Mónika polgármester asszony tájékoztattta a képviselôket a lejárt idejû határozatok végrehajtásáról. A testület által korábban meghozott döntések rendben végrehajtásra kerültek, a folyamatban lévô ügyek szakhatósági, illetve peres eljárások miatt halasztódnak. A polgármester felelôssége az egyszerûsített éves költségvetési beszámoló. (Zárszámadási rendelet.) A képviselô-testület egyhangúlag fogadta el a polgármesteri beszámolót a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról, amely szerint Bevételi fôösszeg: 1.152.038 ezer Ft Kiadási fôösszeg: 1.645.963 ezer Ft Összességében elmondható, hogy a 2010. évi gazdálkodásban fennakadás nem volt. Az intézmények mûködôképessége a takarékos gazdálkodással valamennyi forráskiegészítô pályázati lehetôség kihasználásával biztosított volt. Az önkormányzat kötelezô feladatellátásának eleget tett és ezen túlmenôen még különbözô fejlesztéseket is végrehajtott. (Fôtér, Óvoda beruházás, Zsíroshegyi útépítés.) A független könyvvizsgálói jelentés szerint az éves költségvetési beszámoló az államháztartás szervezete vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérôl megbízható és valós képet ad. (Bencsik Mónika polgármester asszony a fentiekrôl a lakosságnak részletes beszámolót tart 2011. június 16-án a Közmeghallgatáson.) A Képviselô-testület a 2011. évi költségvetési rendelet 1. számú módosítását az alábbiak szerint fogadta el. Bevételi fôösszeg: 1.530.004 ezer Ff Kiadási fôösszeg: 1.530.004 ezer Ft Fejlesztési céltartalék: 181.825 ezer Ft Általános tartalék: 3.000 ezer Ft Elfogadták a képviselôk a Kispatak Óvodában 2011/2012 nevelési évben indítható csoportszámot és gyermek létszámot. Hozzájárult a testület, hogy 11 óvodai csoport, továbbá egy szükségcsoport indulhasson meg ôsztôl az óvodában jogszabályi felhatalmazás alapján az átlaglétszámhoz képest 20%-kal történô túllépéssel amely 320 gyermek felvételét biztosítja. Valamennyi intézményünk alapító okirata módosításra került, amelyeket az Ügyrendi Bizottság ajánlása mellett a képviselôk elfogadtak. Az Általános Iskola és a Kispatak Óvoda intézményvezetôinek kötelezô óraszámának csökkentése indokolttá vált a rengeteg adminisztrációs feladat miatt. Örvendetes, hogy a magas gyermeklétszám miatt az Általános Iskolába is egyre több gyermek kéri felvételét. A 2011/2012. tanévben elsô és harmadik évfolyamon 3 osztály, nyolcadik évfolyamon 1 osztály, többi évfolyamon 2 osztály, valamint 10 napközis csoport indítását hagyta jóvá a testület. A tantestületi munka könnyítésére két új pedagógusi státuszt biztosított. Az Általános Iskola „energetikai korszerûsítése, külsô hôszigetelés és nyílászárók cseréje” tárgyú közbeszerzési eljárás pályázói közül a Közbeszerzési Bizottság javaslata alapján elsô helyen a Jánosik és Társa Kft., második helyen az E-Builder Kft. került kiválasztásra. Elfogadták a képviselôk a Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás Munkaszervezetének 2010. évi tevékenységérôl szóló beszámolóját. Határozatban nyilvánította ki a testület, hogy a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Program címû pályázathoz szükséges korábbi döntéseit fenntartja. Döntött a Képviselô-testület arról, hogy Nagykovácsi védett külterületén fekvô meghatározott helyrajzi számú utak, árkok ingyenes átvételét kezdeményezi az önkormányzat javára. Megvalósítandó önkormányzati feladatnak biciklizésre alkalmas út kialakítását jelöli meg, a gyermek és ifjúsági feledatokról történô gondoskodás, a sport támogatása és az egészséges életmód közösségi feltételeinek megteremtése érdekében. Egyebekben tárgyalt a testület Testvérvárosi kapcsolat kezdeményezésérôl, a 2011-2014. évi Ciklusprogram kiemelt prioritásairól és az Arany János utcai játszótér fejlesztésének kérdéseirôl. A Képviselô-testület munkaterv szerinti ülését 2011. május 26-án tartja az Öregiskolában. Szíves tájékoztatásul: Dékány Angella alpolgármester
Vertreibung 1946.
Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és hozzátartozóit
Nagykovácsi német ajkú lakossága kitelepítésének 65. évfordulója alkalmából 2010. május 15. napján 11:00 órakor a katolikus templomban az ünnepi szentmisén 11:30 órakor a kitelepítési emlékmûnél tartandó megemlékezésre. Az emléknapon közremûködik a Solymári Hagyományôrzô Asszonykórus német énekekkel. Mindenkit szeretettel várunk ! Dr. Klein Ferenc elnök Egy tábla a Virágos sétányon
A Családsegítô szolgálat segíteni szeretne az arra igényt tartóknak, ezért a Faluházban „álláskeresô klub” mûködik! Minden második hétfôn 10-11 óra között (május 16., május 30., június 6.) Részletekrôl érdeklôdni lehet: Kolozsi Mónika (családsegítô szolgálat) 06- 26- 331- 399 2
2011. MÁJUS
A POLGÁRMESTERI HIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA Nagykovácsi honlapja: www.nagykovacsi.hu Telefon: 06-26-389-566 A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje: hétfôn: 13.00–17.30; szerdán: 8.00–15.30; pénteken: 8.00–12.00 Ügyfélszolgálat: Kis-Tóth Annamária / 103 mellék
[email protected]
Gazdálkodási és Pénzügyi Osztály A befizetés csekken vagy banki átutalással történhet az alábbi számlaszámokon Építményadó számlaszám: 11600006-00000000-10677302 Gépjármûadó számlaszám: 11600006-00000000-10677059 Iparûzésiadó számlaszám: 11600006-00000000-10677773 Telekadó számlaszám: 11600006-00000000-10677694 Talajterhelési számlaszám: 11600006-00000000-10677211 Ismételten felhívjuk a tisztelt adózók figyelmét, hogy banki átutalás esetén az adózó neve kerüljön feltüntetésre, valamint tüntessék fel a befizetô azonosítót, így elkerülhetôvé válik, hogy az Art rendelkezései szerint a beazonosítatlan befizetés miatt a késedelmi pótlék felszámításra kerüljön. Kiküldésre kerültek fizetési felszólítások, amennyiben a fizetési felszólításban foglaltakkal nem értenek egyet, úgy kérjük azt írásban Hivatalunknál jelezni szíveskedjenek az egyet nem értés indokának megjelölésével. Egyéb esetekben kérjük, hogy a fizetési meghagyásnak megfelelôen teljesítsék fizetési kötelezettségüket. Nem teljesítés esetén április végén, május elején megindítjuk a behajtási eljárásokat. Iparûzési adó bevallási nyomtatványokat nem küldünk ki, letölthetô a www.nagykovacsi.hu adózási információk 2011 adózás menüpont alatt. Iparûzési adó bevallási határideje 2011. május 31. Az Art rendelkezései alapján az adózással kapcsolatos változást 15 napon belül írásban be kell jelenteni az Önkormányzati adóhatósághoz. Tájékoztatjuk a gépjármû tulajdonosokat, hogy eladás esetén az adásvételi szerzôdés hiteles másolatát nem Hivatalunkba, hanem a Budakeszi Okmányirodába 2092 Budakeszi, Dózsa György tér 25. kell eljuttatniuk. Amennyiben adózásával kapcsolatosan kérdése lenne, kérem ügyfélfogadási idôben keresse fel kollegáinkat: Képes Imréné 06-26-389-327/123 mellék építményadó, talajterhelési díj, helyi szabálysértési bírság adók módjára történô behajtása
[email protected] Dervalics Lászlóné 06-26-389-327/108 mellék gépjármûadó, rendôrségi szabálysértési bírságok adók módjára történô behajtása
[email protected] Nagy László 06-26-389-327/115 mellék iparûzési adó, behajtás
[email protected] Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben a Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal Adóhatósága idézést küld ki, annak betartását kérjük komolyan venni, ellenkezô esetben a 2004. évi CXL. tv. 61.§-ában foglaltak alapján minimum 5000,- Ft, maximum 500 000,- Ft, továbbá az eljárási cselekmény megismétlése miatt többletköltség megfizetésére kötelezhetjük Önöket. Tájékozatjuk továbbá Önöket, amennyiben a hivatalos úton megküldött idézésen nem jelenik meg és igazolást sem nyújt be a távolmaradásáról Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal Adóhatóságának jogosultsága van RENDÔRI ELÔVEZETÉST kérni!
Igazgatási Osztály Osztályvezetô: dr. Halmosi Odett
[email protected] Kovács Györgyné – 128 mellék
[email protected] Dávidné Tóth Edit – 104 mellék
[email protected] Hoksári-Czirbusz Katalin – 120 mellék
[email protected] Ferencz Andrásné – 121 mellék
[email protected] Kis-Tóth Annamária – 103 mellék
[email protected] 2011. MÁJUS
Tüdôszûrés A tüdôszûrést Magyarországon nem a tüdôrák kivédésére vezették be, hanem a TBC felismerésére és a fertôzô kór visszaszorítására. A rutinszerû vizsgálatok mellékeredménye volt, hogy sok tüdôrákos esetet is még panaszmentes stádiumában felfedeztek. A tüdôrákok jelentôs hányadát a tüdôszûrô állomások fedezik fel, ám sokan nagyon késôn kerülnek orvoshoz. A Nemzeti Rákellenes Programban közzétett adat szerint az elmúlt idôszakban a tüdôszûrô-állomásokon felfedezett eseteknek ötöde volt operálható stádiumban. A tüdôgyógyászok a tüdôszûrésnek ma is fontos szerepet tulajdonítanak, mivel sok esetben a röntgenvizsgálatnak köszönhetôen derült fény olyan daganatos folyamatra, amellyel a páciens még nem fordult volna orvoshoz, mert az nem produkált különösebb tüneteket, illetve a jelentkezô panaszokat a beteg a dohányzás szükségszerû mellékhatásának értékelte. Tekintettel arra, hogy Budapest az ország tuberkulózissal legfertôzöttebb területei közé tartozik, valamint speciális adottságokra (agglomeráció, ingázás, betelepülés stb.) fontos, hogy Pest megyében is történjenek szûrések. A TBC-n kívül más légzôszervi betegségek felfedezésére is sor kerülhet a tüdôszûrés során (COPD, asthma, emphysema, daganatok). Nagykovácsi Nagyközségben a Törökbálinti Tüdôgyógyintézet Ernyôfényképszûrô Szolgálata végzi a tüdôszûrést. 2011-ben a tüdôszûrés június 16-tól (csütörtöktôl) június 24-ig (péntekig) kerül lebonyolításra, az Általános Iskola épületében (Nagykovácsi, Kossuth L. u. 101.) A délelôtti szûrés napjai: kedd, csütörtök, péntek A délutáni szûrés napjai: hétfô, szerda SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYT, TB KÁRTYÁT VALAMINT AZ ELÔZÔ ÉVBEN KAPOTT TÜDÔSZÛRÔ IGAZOLÁST HOZZA MAGÁVAL! Közjegyzôi elérhetôségek: dr. Komáromi József 2092 Budakeszi, Fô utca 136., T: 06-23-457-032 dr. Huszár Éva 2092 Budakeszi, Fô utca 186., T: 06-23-451-381
Kedves Olvasók! Szeretném Önöket tájékoztatni, hogy a 3/2002. (II.14.).sz. Kt. rendelet szerint október 01-tôl április 30-ig lehetett a kertben komposztálással nem hasznosítható hulladékokat égetni. A kerti hulladékok égetésének lehetôsége tehát lejárt, kérem vegyék ezt figyelembe a tisztelt ingatlantulajdonosok. Az építkezôk és építtetôk figyelmét két dologra nyomatékosan felhívnám. Községünkben a súlykorlátozás miatt behajtási engedélyt kell kérni (még mindig) a Hivatalunknál. A beszállítók sok esetben nem tudnak arról, hogy engedélyt kell kiváltani, ha be kívánnak jönni a településünkre. Éppen ezért a helyi megrendelôk segítsék – tájékoztassák a szállítókat errôl, mert az engedély kiváltása sokkal kevesebbe kerül, mint a kiszabott büntetés. Az építkezôk egy része – eléggé elítélhetô módon – a keletkezô csomagolási és építkezési hulladék elégetésére vállalkozik. Ez a tevékenység környezetszennyezô, veszélyes és ezért szigorúan tilos! A ház körüli munkák egy másik sarkalatos pontja a gépekkel végzett zajos munkák kérdése. Itt idézném az ide vonatkozó fenti számú helyi rendeletet: 15. § (1) A község belterületén belül tilos hétköznap 20.00–7.00 óráig, szombaton 16.00 órától hétfô 7.00 óráig: - akár emberi hanggal, akár hangszerrel, vagy más technikai és egyéb eszközzel történô, a köznyugalmat és közcsendet sértô zaj okozása, - erôs zajjal járó ipari, kisipari tevékenység, - zajt keltô munkák (fûnyíró-gép, kapálógép, betonkeverô, fûrészgép, stb.) végzése. Az év eleji tapasztalatok szerint nagyon sokan a hét végére, ezen belül is szombat délután és vasárnap végzik a fûnyírást. A mostani kedvezô
3
idôjárás miatt már el kell kezdeni az ingatlanok gaz és gyommentesítését a hónapban, de lehetôség szerint ezt ne szombat délután 16.00 és hétfô reggel 07.00 közti idôszakban tegyék. Az építkezéseken, ugyancsak hétvégén „fúrnak-faragnak”, így sokak nyugalma és pihenése hiúsul meg a gépek által keltett zaj miatt. A fentebb idézett helyi rendelet egyértelmûen fogalmaz, ezért aki ezt megszegi és ellene panasszal élnek, joggal számíthat szabálysértési feljelentésre, vagy helyszíni bírságra a hétvégén is. Erôs Kálmán közterület-felügyelô Tájékoztatom a helyi lakosokat, hogy a közterület-használati díj befizetésében változás történt. A helyi rendelet alapján kiszámított összeg befizetésérôl szóló csekket a kérelem benyújtásakor be kell mutatni, az engedély kiadása ezt követôen történik meg. Az alábbi táblázatból tájékozódhatnak az aktuális összegekrôl. A 10 m2-t nem meghaladó 72 órás közterület használat továbbra is ingyenes, de ebben az esetben is kérelmet kell benyújtani.
A közterület-használat célja
Díjak
a) A közterületre 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, üzleti védôtetô (elôtetô), ernyôszerkezet, egyéb – nem önálló – hirdetô-berendezés, cég- és címtábla elhelyezése 550,– Ft/m2/hó b) Árusító fülke, árusító pavilon, büfé kocsi ideiglenes közterületi elhelyezése 1.160,–Ft/ m2/nap c) Önálló hirdetô berendezések, reklámtáblák, hirdetô oszlopok, árubemutató vitrinek közterületi elhelyezése 15.000,– Ft/m2/év d)1 Építési munkával kapcsolatos állvány, építôanyag, mobil WC, sitt illetve építési törmelék konténerben történô közterületi tárolása. 170,– Ft/m2/hét. Minimum: 1.000,– Ft d)2 72 órát meg nem haladó közterület-használat 10 négyzetméter alapterületig csak bejelentés köteles. A bejelentést az igénybevétel megkezdése elôtti munkanapon kell megtenni formanyomtatványon. ingyenes e) Kiállítás, alkalmi vásár rendezése 330,– Ft/m2/nap f) Vendéglátó-ipari elôkert és vendéglôk, kereskedelmi és szórakoztató egységek, intézmények által elfoglalt közterület igénybevétele 560.- Ft/m2/hó g) Cirkuszi (sátoros illetve vándorcirkusz) és mutatványos tevékenységre, mozgó vidámpark 130,– Ft/m2/nap h) Üzleti rakodás céljára – reggel 6 óra és este 22 óra között – igénybevett közterület használatáért 280,– Ft/m2/nap i) Filmforgatáshoz, televíziós felvételhez szükséges közterület igénybevétele (kivéve helyi közérdekû televíziós és filmfelvételeket) 170.000,– Ft/nap j) Filmforgatáshoz, televíziós felvételhez szükséges technikai terület igénybevétele (kivéve helyi közérdekû televíziós és filmfelvételeket) 126.000,– Ft/nap k) Idényjellegû árusítás 330,– Ft/ m2/nap l) Fizetôparkoló létesítése esetén 270,– Ft/ m2/nap m) Közhasználatra még át nem adott közterületnek ideiglenes használata 210,– Ft/ m2/nap n) Közmûbekötéssel kapcsolatos közterület-bontás során igénybevett közterület használata (48 óráig ingyenes) 2.730,– Ft/nap o) Mozgóárusítás 2000,– Ft/ nap p) Építkezéssel összefüggô lakókocsi, lakókonténer kihelyezése 2.200.-Ft/m2/hó q) Villany- vagy telefonoszlopra szerelt hirdetô vagy reklámtábla kihelyezése 5250,– Ft/m2/hó r) Reklám, vagy vállalkozási célú rendezvényekre közterület igénybevétele 370,– Ft/m2/nap s) Egyéb igénybevétel Egyedi elbírálás alapján
Önkormányzati Osztály Osztályvezetô: Tóthné Pataki Csilla aljegyzô
[email protected] Szabó Mátyás településmérnök – 117 mellék
[email protected] Sümegi Zoltán településmérnök – 129 mellék településmérnö
[email protected] Kecskés Anna kertész technikus – 132 mellék
[email protected]
4
ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS Az önkormányzat által fizetett, lakók számára ingyenes szállítás idôpontja: 2011. március 28. és november 07. Rendszeres zöldhulladék szállítás április 11. – október 24. között kéthetente, hétfôként történik. Ekkor már csak a zöldhulladék szállítására rendszeresített átlátszó zöld feliratos zsákokat szedjük össze. Az érvényes szolgáltatási szerzôdéssel rendelkezô lakosok 4 db ingyenes, zöldhulladékos zsákot kapnak, ezen felül egész évben a kijelölt árusítóhelyeken vásárolhatnak zsákokat. A Saubermacher-Bicske Kft-vel érvényes, lakossági közszolgáltatói szerzôdéssel rendelkezô lakosok egy évre díjmentesen kapnak 12 db (minden hónapra 1 db) sárga színû, összehúzó szalaggal ellátott, 120 literes emblémázott mûanyagzsákot, melynek elszállítása is ingyenes. Ezen felül egész évben a kijelölt árusítóhelyeken vásárolhatnak zsákokat. Amennyiben 2011. januárjában nem volt lehetôsége felvenni az ingyenesen járó zsákokat, akkor a késôbbiekben a Víziközmû irodában teheti meg nyitva tartási idôben: Víziközmû Kft. Iroda (Hétfô 16-20 óra, Szerda 9-11 óra között), Kolozsvár tér 17. A zsák átvételéhez az ügyfél korábbi negyedévi hulladékkezelési díj befizetését igazoló csekkjének bemutatása szükséges. A pontos gyûjtési idôpontokat, ill. az ünnepnap miatti változásokat az ügyfeleknek korábban eljuttatott, az utolsó negyedéves számlaborítékban található hulladéknaptár tartalmazza. Saubermacher–Bicske Kft. 2060 Bicske, Csákvári út 45. Telefon: 22/350-111 Fax: 22/565-277 E-mail:
[email protected] www.saubermacher.hu www.saubermacherbicske.hu
Kedves Lakosok! Végre itt a jó idô. Mindenki szívesen tartózkodik a szabadban. Sokunknak azonban nagy megpróbáltatás a kint eltöltött idô. Egyre többen küszködnek az allergia tüneteivel, mint orrfolyás, szemviszketés, tüsszögés esetenként a nehéz légzés. Ezért fontos, hogy mielôbb megtudjuk, mely növény(ek)re, pollenre vagyunk érzékenyek, allergiásak. Vagy valami más áll a tünetek hátterében? Hogyan is hatnak a szervezetünkre az allergén anyagok? Az allergének bejuthatnak a belélegzett levegôvel a légutakon keresztül, táplálék vagy gyógyszer formájában a gyomor-bélrendszeren keresztül, rovarcsípés által pedig bejuthatnak a bôrbe, vagy egyenesen a vérbe. Az immunrendszer e folyamatban szerepet játszó sejtjei a szervezet minden részén megtalálhatók. Egyes immunsejteken (fôleg a hízósejteken) meglepôen nagyszámú (200–400 000) IgE kötôhely áll rendelkezésére, melyekhez hozzákapcsolódnak az IgE molekulák. Ezek pontosan felismerik az allergénjeiket, és csakis egy adott allergénnel képesek kapcsolatba lépni. Amint az allergén összekapcsolódik a rá specifikus, hízósejteken ülô immunglobulin E-vel, bonyolult biokémiai reakció indul el: a hízósejtekbôl közvetítô anyagok szabadulnak fel, köztük a hisztamin, amely a jól ismert allergiás tünetek - a csalánkiütés, a viszketés, a bôrpír, a tüsszögés, az orrfolyás, a köhögés, a nehézlégzés, a szemviszketés és a hasmenés - kialakulásáért elsôsorban felelôs. A hisztamin és a felszabaduló többi közvetítôanyag gyulladásos sejteket vonz a "tett helyszínére", és ezek hozzák létre az idült allergiás reakciót. Természetesen a gyulladt szövetek érzékenyebben reagálnak – hiperreaktívak – a nem allergizáló ingerekre is. Ez azt jelenti, hogy például a szénanáthás beteg a száraz levegôt, a dohányfüstöt és az erôsebb illatokat is nehezebben viseli. Mikor is számíthatunk az allergének megjelenésére? Magyarországon a pollenszezonnak három csúcsa van. Az elsô a fák és cserjék virágzásakor jelentkezik, ez általában februártól május elejéig tart. Utána a pázsitfûfélék virágzása folyamatosan, április végétôl augusztusig tart. A nyáron kezdôdik a gyompollen allergia, amely október végéig okoz tüneteket. Mit tehetünk, hogy megelôzzük az allergiát? A legegyszerûbb az lenne, ha a pollent elkerülnék, de ez lehetetlen, mert a pollenek a szél útján terjednek, és mindenhová eljutnak. Ezért fontos, hogy mindenki tudja, melyik pollenre allergiás, és az év melyik idôszakában, hónapjában kell a megfelelô intézkedéseket megtennie. Szintén elengedhetetlen, hogy a betegek ismerjék a keresztallergiákat. Ez azt jelenti, hogy a pollenek és bizonyos ételek között hasonló részecskék vannak, s ezek erôsíthetik a tüneteket. Például, ha valaki nyírfa pollenre allergiás, és a nyírfa virágzásakor almát, barackot, mogyorót, sárgarépát, paradicsomot eszik, akkor fokozódhatnak a tünetei. 2011. MÁJUS
Parlagfû allergiások banán, dinnye, paradicsom és borsó, a fekete üröm allergiások zeller fogyasztásakor számíthatnak fokozódó tünetekre. Az alábbi táblázat mutatja az allergiát okozó növények virágzási idôszakát. Ennek ismeretében könnyebben védekezhetnek az arra érzékenyek. Pollen naptár
A parlagfûrôl (Ambrosia elatior) néhány szóban: Leginkább a bolygatott, építési területeket kedveli. Nehéz kiirtani, és csak a folyamatos gyérítésükkel érhetünk el eredményt. Az ok, amiért az egyik legallergénebb növényünk, hogy apró pollenjeit igen nagy számban juttatja a levegôbe. Egy növény egy tenyészidôszak (1 év) alatt körülbelül 1012 db pollent terem. Ez igen nagy szám, fôként, ha megnézzük, mennyi növény is van körülöttünk. Azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nemcsak a növények okozhatnak allergiát, hanem gyakran a környezetünkben lévô tárgyakban kell keresnünk az okokat. Például az alkohol, a festékek, penészgomba, egyes fûszerek, a szônyegben, plüssállatkákban, matracokban élô poratkák, állati szôrök, szappan, mosószer, parfüm, illatosított gyertya mind okozhatnak ilyen tüneteket és válthatnak ki allergiás reakciókat. Mindenkinek szép, allergiamentes nyarat kívánok! Kecskés Anna kertésztechnikus 132 mellék
Építésigazgatás
Bálóné Botos Zsuzsanna – 118 mellék;
[email protected] Tóthné Halász Hedvig – 116 mellék;
[email protected] Építéshatósági tájékoztató
Allergiás megbetegedésbôl végül asztma is kialakulhat? Megfigyelhetô, hogy azok, akik valamilyen allergiában már szenvednek, idôvel egyre több mindenre lesznek érzékenyek, az allergia idôvel tehát – azt mondjuk – generalizálódik. Az egymás után jelentkezô allergiák sorában – ha mindjárt a kisgyermekeknél kezdjük – az elsô rendszerint valamilyen bôrallergia. Ezt követôen jelentkeznek a légúti allergiák, az asztma, amely típusos esetben csak 3 éves kor után jelentkezik, de nem kizárt csecsemôkorban sem. Az ún. allergiás menetelés következô állomása a szénanátha vagy helyesen allergiás nátha. A legsúlyosabb a generalizált allergia, amikor az anafilaxiás sokk életveszélyes állapotot is okozhat. Az egyik leggyakoribb közvetlen kiváltó ok valamilyen táplálék. A felnôttek esetében sokszor a szénanátha jelentkezik elôbb, és az adatok szerint az esetek 20-40 százalékában a kezeletlen légúti allergia menthetetlenül asztmává alakul. A betegségek és tünetek kapcsolatát tehát a számok is bizonyítják. Az asztmás gyermekeknél 90%-ban valamilyen kimutatható allergia áll a betegség hátterében. A veszélyeztetetteknél a hajlam kezdettôl fogva megvan, és életük végéig elkíséri ôket. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy adunk-e esélyt az allergia, annak különbözô megjelenési formái, és késôbb az asztma kialakulásának is. Fontos! Az allergének kiiktatásával és megfelelô kezeléssel az allergiák általában karban tarthatók, rosszabbodásuk, és fôként a legsúlyosabb következmény, az asztma kialakulása megelôzhetô. Ezért kérek mindenkit, hogy fokozottan figyeljünk környezetünk gyommentesen tartására, és a folyamatos parlagfû irtásra! 2011. MÁJUS
Tájékoztatom a tisztelt építkezôket, hogy az építési engedélyezéshez, bejelentéshez kötött építési tevékenységek köré nemrégiben ismét módosult. Néhány leggyakrabban elôforduló építési tevékenység, mely jelenleg a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 1. melléklete szerint engedély és bejelentés nélkül végezhetô: – Meglévô építmény bármely okból történô felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerûsítése, homlokzatának megváltoztatása, tetôtérbeépítése, ha a felsorolt építési tevékenység során az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, nem kell átalakítani, nem kell elbontani, nem kell megerôsíteni. – Kerítés építése – Meglévô építmény utólagos hôszigetelése, a homlokzati nyílászáró áthidaló méretét nem változtató cseréje, a homlokzatfelület színezése, a felületképzés megváltoztatása (kivéve védett övezetben). – A telek természetes terepszintjének 1,0 m vagy annál kisebb végleges jellegû megváltoztatása. – Az 50 m2 vagy annál kisebb bruttó alapterületû, 2,5 m vagy annál kisebb építménymagasságú, emberi tartózkodásra nem alkalmas vagy nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése. – A rendezett terepszinttôl számított 1,0 m vagy attól alacsonyabb támfal építése. – Az épület szerkezetével egybe- vagy összeépített, fix, a homlokzati síktól 2,0 m-nél nem nagyobb kiállású vagy 25 m2-nél nem nagyobb vízszintes vetületû elôtetô, védôtetô építése. – 50,0 m3-nél nem nagyobb vagy 1,0 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdômedence, épített kerti tó építése. Bálóné Botos Zsuzsanna 118 mellék
Titkárság A Képviselô-testület által hozott döntéseket (határozatok, rendeletek) a Polgármesteri Hivatal elôterében elhelyezett hirdetôtáblán olvashatják. A Képviselô-testületi ülések nyilvánosak, azokról felvétel készül, melyet a kábel tévé pénteki MOZAIK adásában megtekinthetnek. (Ismétlés vasárnap, hétfôn.) A felvétel a könyvtárból kikölcsönözhetô. Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, a hirdetményi kifüggesztésekre. A hirdetmények kihelyezésre kerülnek a hivatal titkársági-, az ügyfélszolgálati- és a mûszaki iroda elôterében lévô hirdetôtáblákon. (Ingó és ingatlan árverés, folyamatban lévô bírósági peres ügyekben végzés, ítélet, fizetési meghagyások, közjegyzôi hagyatéki ügyek, stb.) Ügyintézô: Fábos Éva – 105 mellék;
[email protected] Bencsik Mónika polgármester fogadó órája minden hónap elsô hétfôjén Dékány Angella alpolgármester hétfôn és szerdán 8.00–12.00 óráig a hivatalban elérhetô Tóthné Pataki Csilla aljegyzô minden hétfôi ügyfélfogadási napon fogad 13.00-17.30 Kérjük ügyfeleinket, szíveskedjenek elôre telefonon bejelentkezni a titkárságon. Telefon: 06-26-555-009/111 mellék - e-mail:
[email protected]
5
Jó néhány civil szervezet, az önkormányzat, az általános iskola, az ÖREGISKOLA kezdeményezésére, illetve összefogásával gazdag programokat rendeztünk különbözô helyszíneken Nagykovácsiban. A Tisztelt Olvasó néhány programról részletes beszámolónkat olvashatja a következôkben.
Önkéntesek a pódiumon Április 11-én az „Én pódiumom” – egy kicsit kilépve az eddigi „magánbeszélgetésekbôl” – közösségibb témát választott: az önkéntességét, lévén 2011 az önkéntesség éve. S a jó témaválasztáshoz négy vendéget hívott, ami – mint késôbb kiderült – sajnos kicsit sok volt. Az elsô vendég, Thuránszky Adrienn az „Év Önkéntese”, megrázó és nagyon emberi módon beszélt az önkéntességhez vezetô útjáról és a Magyar Hospice Alapítvány keretében végzett munkájáról. Az egyedül maradt, az életet elhagyni készülô emberek bölcsességérôl, megnyugvásáról, amihez talán nem kis mértékben az ô áldozatkész segítsége is hozzájárult. Ide is messzirôl utazott, hogy a szûkre szabott idôben valami kis ízelítôt adhasson a munkájáról. A második vendég, Oberrecht Gabriella, az „Év embere”, aki a Gyógyító Jószándék Alapítvány egyik alapítója és ügyvezetôje, szintén beszélt arról a családi vonatkozású tragédiáról ami az ô önkéntes munkájához vezetett, valamint az alapítványuk lelkes és odaadó munkájáról amit gyógyíthatatlan beteg gyermekek életéért, öröméért tesznek. Olyan gyerekekért, akiknek a betegségük miatt a várható életkoruk rendkívül lerövidül és akiknek mégis nagyon fontos, hogy az életben minél több dolgot megismerjenek megéljenek. Utána az Önkéntes Központ Alapítvány munkatársa, Tarnóczi Zsófia tartott korrekt beszámolót a munkájukról, a jelentkezô önkéntesek területre irányításáról. S végül Bátki Márton következett, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, aki korábban önkéntesnek jelentkezett a monori cigánytelepre, az ottani tragikus körülmények megszüntetésére, a telepre szorult emberek jobb körülmények közé segítésére. Aztán maradt (csekély fizetésért, mint gyerekeket és felnôtteket korrepetáló tanár), pedig saját bevallása szerint sem kapott és kap sok köszönetet munkájáért. Az egyetemista fiatalember személyisége, nyugodtsága, derûje engem nagyon megfogott, részben azért mert kuriózumnak tartom a mai magyar valóságban, részben mert a romák helyzete mindig is érdekelt és talán azért is, mert egy fiatal, csillogó szemû embert láttam magam elôtt, akinek mégis van sikerélménye. Tulajdonképpen mindhárom önkéntes szavaiból azt szûrhettem le (mondhatjuk az est tanulságának is), hogy az önként vállalt munkával ôk kaptak többet! Sokkal többet, mint amit adtak. Sajnálatos, hogy a gyorsan elszaladó idô miatt nem volt lehetôsége Bátki Mártonnak befejeznie elôadását, illetve hogy nem maradt idô beszélgetésre ezekkel a csodálatos emberekkel. Ennek ellenére is nagyon tanulságos este volt és örülök, hogy részese lehettem. Boros Ildikó További vélemények Jó érzés volt az április 11-i Linum pódium elôadóit hallgatni. Különbözô korú, nemû, indíttatású és eltérô körülmények között mûködô vendégeink voltak. Eddig is tudhattuk, hogy vannak segítôkész embertársaink, és azt is, hogy má-
6
soknak segíteni jó dolog, de mégis lenyûgözô volt az elôadókat hallgatni. Áradt belôlük az emberség, és lebilincselô volt nyíltságuk, ôszinteségük, amivel magukról szóltak. És ez az ôszinteség nagyon hitelessé tette eltérô szavakkal és gondolatokkal megfogalmazott, de mégis egybecsengô véleményüket: az önkéntesség segít saját gondjaink, problémáink legyôzésében is. És a költészet napjáról se feledkeztünk meg, néhány szép verset is meghallgathattunk. Komor Tamás Kedves Nagykovácsiak és „Külföldiek”! Örülök, hogy egy ilyen különleges estével bôvült a csodás közösségetekben eltöltött programjaim sora. Köszönöm. Oberrecht Gabriella Köszönöm a részvételi lehetôséget, számomra is nagyon jó élmény volt az este! Üdvözlettel: Tornóczi Zsófia Örülök, hogy ilyen nagyszerû embereket hallhattam a munkájukról vagy sokkal inkább élethivatásukról beszélni. Üdvözlettel: Szilágyiné Bodnár Zita
Méltóság mezeje a Szent Sebestyén kápolnánál
Április 14-én délután gyûltünk össze jó néhányan – gyermekek, felnôttek, és a kistérség néhány polgármestere (Bencsik Mónika, Nagykovácsi; Paksi László, Pilisborosjenô; Varga László, Perbál), valamint a kistérségi iroda dolgozói (Baranyi Mária, Gallay Katalin, Dr. Imre Gábor, Thoma Zsuzsa,) a virágzó nárciszoknál, amelyek élénk sárga színe feledtette a kissé borongós idôt. Szomolányi Attila néhány mondatban üdvözölte a megjelenteket. Tájékoztatta ôket a hospice mozgalomhoz kapcsolódó kezdeményezésrôl. Ezt követôen két tanuló, Kovács Bendeguz – A kápolna történetét ismertette röviden, majd Fehér Lili – Béres József egy írásának részletét olvasta fel. Íme az elhangzottak:
a kápolna restaurálásáért az Alapítvány Nagykovácsiért támogatásával. Az egyik ötletgazda, kezdeményezô, Zombori Lajos volt. A másik fôszereplô néhai Deme Zoltán, aki hihetetlen elszántsággal, energiával szervezte, fogta össze a kápolna felújítási munkálatait. A kápolna elôtere a „külsôs” Vadász György, akkor még „csak” Ybl-díjas építész ötlete volt. Morvay Zsuzsa keramikus mûvésznô a kápolna belsejébe oltárt, keresztelôkutat, feszületet és más díszítô elemeket készített. Külsejét, belsejét "cifra ház" jellegû burkolattal borította be. A kápolna belsô falát díszítô, Szent Sebestyén életét ábrázoló festményeket Vladár Csaba festômûvész készítette. Néhai Deme Zoltán kitûnô szervezése nyomán több helybeli szakember vállalt igen fontos felújító munkát. Az 1994 júniusában kezdôdött, szinte példátlan mozgalomban sok nagykovácsi polgár vett részt, ki kétkezi munkával, ki pénzbeli adományokkal járult hozzá ahhoz, hogy a kápolnát mai formájában láthassuk. Az ünnepélyes átadásra 1994. augusztus 21-én 11 órakor került sor. Gábor atya kezdeményezésének köszönhetôn havonta van mise a kápolnában. A Magyar Hospice Alapítvány, valamint a Linum Alapítvány kezdeményezésére az Általános Iskolával és a Nagykovácsi Zenei Alapítvánnyal összefogva a Méltóság mezeje mozgalmat igyekszik megismertetni Nagykovácsiban úgy, hogy a mozgalom jelképét, nárciszokat ültettek a kápolna elé, illetve a nárciszvirágzást közösen ünnepelték. A kápolnával, környezetével néhány lelkes ember foglalkozott, foglalkozik, igyekezvén menteni, megôrizni a 16 évvel ezelôtt felújított épületet. Köszönet a következôknek: néhai Puskás Piroska, Maus és Ugrai családok, Fülöp György.” „Élet a halál árnyékában Vártam, hogy tovább is kérdezni fog, de már nem szólt. A néma csendben, amíg keze az enyémen pihent, ki tudja, merre jártak a gondolatai. Szinte hallani véltem a verôér lüktetéseit. Az övét és az enyémet: az elhaló életét és a friss, erôteljes élet zenéjét. Egy öreg körtefa jutott az eszembe a Tisza másik oldalán, ahová gyerekkoromban sokat jártam. A körtefa hatalmas, terebélyes, vígan virágzó példány volt, és rendkívül ízletes körtéket termett. Sokszor egész nap válogattuk a madár vagy darázs kikezdte körtéket. Egyes ágai a Tisza fölé hajoltak, és innen olyan szép volt a tovasompolygó víz tükre, mintha a csillagos kék ég lett volna alattam. Aztán az idô eljárt. Jött a háború. Sokáig nem voltam itthon, míg egyszer a háborúnak is vége lett. A régi Tisza-híd romokban hevert, de ez nem akadályozott meg abban, hogy az öreg körte fához átmenjek. A körtét már úgyis régen nélkülöztük már. A körtefának szomorú sorsa lett. Kiszáradva meredtek ágai az ég felé. Nagy csalódás ért akkor. Azonban mégis volt valami vigasztaló: az öreg körtefa oltási helye az idôk folyamán legyökeresedett és ebbôl a nemes gyökérbôl fiatal hajtás igyekezett felfelé, mely a jó körtefa tulajdonságait magával hozta, hogy folytassa azt az utat, melyet az öreg körtefa befejezett. Ott volt az új élet a halál árnyékában, mert az életben nincs megállás.” (Részlet Béres József írásából) Az összejövetel befejezéseként Bencsik Mónika polgármester néhány gondolatát mondta el.
„Mese egy kápolnáról Egyszer volt, hol nem volt, amikor az Úr 1737. esztendejében a pusztító pestisjárvány elmúltával a katolikus hívek fogadalmi kápolnát emeltek Nagykovácsiban. A késôbbiekben itt, a szabad ég alatt tartották a nagymisét Nagykedden és Pünkösd hétfôjén. 1900-ban a hívôk adakozásaiból az eredeti kápolna helyén nagyobbat építettek. Közel száz évvel késôbb, a kilencvenes évek elején a Nagykovácsi Polgári Egylet indított mozgalmat 2011. MÁJUS
Fejér György
Fejér György Szociális Közalapítvány 2010. évi tevékenységérôl szóló beszámoló
(1766-1851)
Nagykovácsi Szociális Közalapítvány A Közalapítványt Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselôtestülete alapította, abból a célból, hogy a létminimum határán vagy az alatt élôk szociális helyzetének javítása, valamint az elszegényedésnek kitett nagykovácsi lakosok támogatása érdekében anyagi és természetbeni juttatást nyújtson. A támogatásra jogosultak többek között: – a válságban lévô emberek és családok; – a munkanélküliek; – a társadalom perifériájára szorult emberek; – hátrányos helyzetük miatt veszélyeztetett gyermekek és fiatalok. Kedves Nagykovácsi Lakosok!
Kérjük Önöket, amennyiben lehetôségük van, támogassák alapítványunkat, akár az adójukból felajánlott 1%-kal. A „Fejér György” Nagykovácsi Szociális Közalapítvány számlaszáma 10200823-22221915-00000000 Adószám: 19177593-1-13 A Kuratórium nevében köszönjük Bencsik Mónika Tóthné Pataki Csilla a Kuratórium elnöke a Kuratórium titkára
Az Alapítvány célja a létminimum határán vagy az alatt élôk szociális helyzetének javítása, valamint az elszegényesedésnek kitett nagykovácsi lakosok támogatása érdekében olyan rugalmas szociális támogatási rendszer megteremtése, amely anyagi és természetbeni segítséget nyújthat. Az elmúlt év elején 10 családnak tudtunk tüzelôt (tûzifát) kiszállítani támogatásként, majd novemberben ismételten 10 családot és idôs embert segítettünk összességében 240.000 Ft értékben. 2010. május elsô vasárnapján minden nagykovácsiban élô és legalább 4 gyermeket nevelô édesanyát köszöntöttünk 5.000 Ft értékû könyvutalvánnyal és 1 cserép muskátlival. Az ajándékok mellé egy-egy emléklapot is adományoztunk, melyeket a Kuratórium tagjai személyesen juttattak el az érintett 49 édesanyához ezzel további meglepetést okozva számukra. A tavalyi évben elsô ízben rendeztünk egy hetes nyári tábort 20 rászoruló gyermek részvételével. A helyszínt az Öregiskola biztosította, az étkezést a Trendl Házban biztosítottuk a gyermekek részére. Balássy Dávid és Balássyné Angeli Tímea táborvezetôk tették felejthetetlenné a kézmûves fogalakozásokkal, állatkerti és normafai kirándulással tûzdelt egy hetet a gyermekeknek. A táboroztatás összköltsége meghaladta a 400.000 Ft-ot. Az év folyamán 8 alkalommal támogattuk idôs emberek gyógyszerbeszerzéseit, 3 itt élô hajléktalan embert konzervekkel és készételekkel, további 8 embert részesítettünk pénzadományban. A karácsony ismét nem múlhatott el nagy ajándékcsomagok adományozása nélkül. A pályázat útján nyert Élelmiszerbank támogatásával 29 idôs embernek és 37 családnak okoztunk örömöt a csomagok átadásával, melyben a tartós élelmiszereken kívül édességgel és szaloncukorral is kedveskedtünk. A személyi jövedelemadóból befolyt 100.170 Ft-ot ezúton is köszönjük minden támogatónak. A Kuratórium elnöke és tagjai az elvégzett munkájukért tiszteletdíjban nem részesültek. Ebben az évben is várjuk jövedelemadójuk 1%-ának felajánlását. Adószámunk: 19177593-1-13 Tisztelettel a Kuratórium nevében: Tóthné Pataki Csilla titkár
Ha úgy gondolja, hogy folytassuk... Az én pódiumom – Havonta az ÖREGISKOLÁBAN „Önmagában az ember nagyon kicsi, de mégis nagyobb, mint a tágas ég, mert valami egyedülálló van benne: a keresés” OSHO Civilek gondolatai az életrôl, irodalomról, zenérôl, közös éneklésrôl, keleti gondolkodókról, humorról, emberekrôl és állatoktól, a marosvásárhelyi fekete márciusról … Mások tisztelete - Méltóság mezeje – Évente kétszer a Sebestyén kápolnánál „Ne szóval szeressünk, és ne ígéretekkel , hanem cselekedettel és valósággal.” János evangéliuma Találkozások, amikor a szeretetrôl, születésrôl és halálról, a mások tiszteletérôl, megsegítésérôl beszélgetünk a nárciszok virágzásakor tavasszal, illetve a nárciszok ültetésekor ôsszel. Kodály Országa Mozgalom /Támogatja az NCA/ „Az ember zene nélkül nem teljes egész, csupán töredék.” Kodály Zoltán Országos mozgalom az alapfokú zeneoktatás megmentéséért, fenntartásáért iskolák, civilek, közéleti emberek együttmûködésével. Megszállottak /Támogatja a Nemzetközi Visegrádi Alap - IVF/ „Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban.” Szent Ágoston Kiadványt készítünk az IVF által támogatott legsikeresebb projektek vezetôirôl V4-es országok egyetemistáinak együttmûködésével, amit 2011 júniusában Visegrádon kívánunk bemutatni.
... akkor kérjük, támogassa alapítványunkat adója 1%-val. Adószám: 18693070-1-13 Köszönjük
2011. MÁJUS
7
TÉMAHÓNAP: „SZÁLL A MADÁR” Meseíró verseny – alsó tagozat Goethe FIT német nyelvvizsga – 7-8. évfolyam Madarak és fák napja – kvízjáték Papírgyûjtés – tavaszi akció: május 11-12. Szülôi értekezletek: alsó, felsô tagozat: május 9-13. GEO-nap: május 21-22. Országos kompetencia mérés: május 25. Majális – gyermeknap-családi nap: május 28.
***
hegyi patakok elôterében elszórt kis települések, állattenyésztéssel foglalkozó magángazdaságok, virágzó kertek árasztanak végtelen nyugalmat. Kirándulásunk kiemelkedô eseményei voltak: Európa legnagyobb vízesésének, a Rajna-vízesésnek (Svájc) meglátogatása, Sankt Gallen (Svájc) csodálatos középkori városának, és Mainau szigetének felkeresése. Táborozásunkat a Környezet a Gyermekekért Alapítvány és az Alapítvány Nagykovácsiért támogatták. Mészáros Ildikó kísérô némettanár
NÉMET-ANGOL NYELVI TANULMÁNYÚT Az elmúlt évekhez hasonlóan áprilisban, iskolánk tíz németül tanuló diákja nyelvi tanulmányi úton vett részt. A budaörsi Hermann Ottó Általános Iskolával közösen, összesen 36 gyerek és 4 felnôtt kísérôvel, autóbusszal indultunk több mint 10 órás utunkra. A helyszín teljesen új volt: a Bodeni tó mellett Bregenztôl pár kilométerre az Allgäu hegységben, egy apró falucskában, egy panzióban volt a szállásunk. A gyerekek délelôttönként anyanyelvi tanárok vezetésével 3 csoportban gyakorolták az idegen nyelvet, két csoport németül, egy csoport pedig angolul egy bregenzi (Ausztria) iskolában. A tanítási órák után a környéken tett kirándulások tették felejthetetlenné az utazást. A fô látnivalók a Bodeni tó vonzáskörzetében voltak. A helyszín különlegességét szépségén kívül az adta, hogy ez a vidék három országot fog közre. Svájc a tó déli partján, Ausztria a keleti végében, Németország pedig a tó északi partján övezi Európa második legnagyobb tavát. A dombság és hegyvidék, a háttérben magasodó Alpok, a tágas völgyek, a gyors folyású
A Pfänderen Bregenz fölött (1064 m) Schulmuseum-Friedrichshafen
Bregenz belvárosában Jimmyvel
Kérjük, hogy adója 1%-ával is támogassa a Környezet a Gyermekekért Alapítványt: 19177469-1-13 Borbélyné Csiszér Andrea az alapítvány elnöke
SZÁLLT AZ ÉNEK SZÁJRÓL SZÁJRA… 2011. április 13-án, egy hûvös, de napsütéses tavaszi délutánon rendeztük meg iskolánk hagyományos daléneklési versenyét. A hagyományos közös éneklés után közel ötven alsó tagozatos tanulót hallgatott meg a szakmai zsûri. Az igényes dalválasztást, a tiszta éneklést, az élvezetes elôadást a közönség nagy tapssal jutalmazta. Örömmel hallgattuk az ismertebb gyermekdalokat és népdalokat is, de a legnagyobb sikert mégis a tanórán kívül tanult énekek aratták. Kis szünet után a felsô tagozatosok következtek. Kisebb létszámban, ám szépen daloltak ôk is. A fiúk lelkesen adtak elô duetteket. Legnagyobb tetszést a stílusosan, egyszerûen, tisztán énekelt népdalok aratták. Jó hangulatban, szép dallamokban bôvelkedve zajlott le a verseny. Kodály Zoltán országában élnek a népdalok, tudnak és szeretnek énekelni a gyerekek! A pénteki eredményhirdetésig sokan beszélgettek a produkciókról, latolgatták az esélyeket. Szervezôk voltak: Bedô Gyöngyike és Balássy Dávid pedagógusok AZ ISKOLAI DALÉNEKLÉSI VERSENY EREDMÉNYEI: 1. évfolyam: I. Bertalan Tamás 1.a és Tory Anna 1.b II. Nagy Sára 1.b 2. évfolyam: I. Géró Csenge 2.c II. Füzesy Rebeka 2.a és Simon Becse 2.c III. Lisztovszki Anna 2.a 3. évfolyam: I. Sipos Márton 3.a II. Ladányi Bíborka 3.a III. Gyôrffy Emese 3.a Kácsik Júlia és Kenyeres Sára 3.b 4. évfolyam: I. Kontor Kármen 4.b II. Fehér Lili 4.b és Kôvári Zsófia 4.b Felsô tagozat: I. Oltyán Anita 5.b II. Olexa Renáta 6.a és Erdei Boglárka 8.b III. Baltay Márton 5.a GRATULÁLUNK! A zsûri tagjai és a szervezôk
nagykovacsi-iskola.hu 8
2011. MÁJUS
TERÜLETI VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY PÁTYON Április 16-án került megrendezésre a hagyományos vers- és prózamondó verseny a pátyi Bocskai István Általános Iskolában, ahol iskolánk diákjai több száz lelkes verset szeretô kortársukkal mérhették össze tudásukat. Az elôzô évekhez hasonlóan kiemelkedôen szerepeltek ezen a versenyen is. Eredményeink: Vers: 1-2. osztály II. helyezett Géró Anna Csenge (felkészítô tanár: Kôrösi Éva) 5-6. osztály V. helyezett Metz Laura (felkészítô tanár: Kôrösi Éva) 7-8. osztály IV. helyezett Budai Brigitta (felkészítô tanár: Kakukné L. Emília) Próza: 1-2. osztály I. helyezett Kovács Réka (felkészítô tanár: Kôrösi Éva) 3-4. osztály IV. helyezett Kontor Kármen (felkészítô tanár: Sz. Erdôszegi Klára) 5-6. osztály IV. helyezett Láng Gyögy (felkészítô tanár: Kakukné L. Emília)
SZEMÉTSZEDÉS A Nagykovácsi Általános Iskola diákjai, szüleik és a pedagógusok is részt vettek a hagyományos községi szemétszedésen, amelyet 2011. április 16-án szerveztek. Mi a Kôkeresztnél találkoztunk 9 órakor és innen indultunk a Békás-tóhoz, hogy megtisztítsuk a vizet és környékét. Ebben a szép tavaszi napsütésben jól esett a mozgás. A családok apraja-nagyja buzgón gyûjtötte zsákokba a szemetet. Sajnos volt bôven eldobált hulladék: autóalkatrészek, ruhadarabok, üvegek, mûanyag flakonok! A gyerekek még az Ördögárok-patak mederbe is bemerészkedtek. Az eredmény hamarosan látható lett. A Kôkeresztnél sorakoztak a zsákokba gyûjtött hulladékok. A Békás-tó és környéke ismét természetes szépségében pompázott. Jó lenne, ha mindenki vigyázna természeti értékeinkre, és nem dobálná el a szemetet. Április 22-én ünnepeljük a Föld Napját. Mi ezzel a jó hangulatú, közös munkával járultunk hozzá ahhoz, hogy tisztább és szebb legyen Nagykovácsi. Tóth Mihályné napközis tanító
Az idei tanévben is megrendezésre került az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár szervezésében a Mesevetélkedô. Ez a rendezvény 5 fordulós, színes, érdekes, gondolkodtató feladatokkal teli programokat biztosított a 3-4. osztályos tanulóink számára, akik hét csapattal képviseltették magukat. Hónapról hónapra újabb és újabb négy mesébôl készültek fel gyermekeink, hogy ismereteiket összemérjék. A negyedik forduló után az összesített eredmények alapján két csapat jutott tovább a területi döntôbe: A négy bagoly és a Kaméleonok csapata. A tanulók ott is megállták a helyüket, és másodikként végeztek. Résztvevôk: Hajba Lídia, Papp Inez, Rácz Dorottya, Tory Eszter 4.a osztályos tanulók. Gratulálunk a szép eredményhez! Kovácsné Bokor Rózsa alsós munkaközösség-vezetô
2011. MÁJUS
Erdei Sándor testnevelô tanár ÜRÖM (U9) 2011. március 20. Az ÜRÖM SC meghívására, egy fantasztikus hangulatú mûfüves gyerek kupán /2002-es korosztály/ (U9) vettünk részt 2011. március 20-án, vasárnap délelôtt. A tornán 7 csapat versengett, 2 csoportban: - Szôdi DSE - Pilisvörösvár LSE - Lábatlan ESE - Visegrád SE - Hidegkút SC - ÜRÖM SC - Nagykovácsi Utánpótlás SE Mi egy négyes csoportba kerültünk. Az elsô mérkôzést a Hidegkút SC csapatával játszottuk. A focipalántáink ezen a mérkôzésen nagyon jól fociztak. A küzdelmes és változatos mérkôzésen egy góllal kikaptunk, de akár a gyôzelmet is megszerezhettük volna, amennyiben a helyzeteinket berúgjuk. Hidegkút SC – Nagykovácsi USE 1:0
A Pest Megyei Közmûvelôdési Intézet idén negyedik alkalommal szervezi meg az általános iskolás vers- és prózamondók számára a megyei döntôt. Ezen iskolánkat Géró Anna Csenge és Kovács Réka képviselik. Köszönöm a gyermekek és felkészítô tanáraik munkáját, további sok sikert kívánunk! Köszönetem azoknak a szülôknek, akik a versenyre utazásban segítséget nyújtottak. Dér Zsuzsanna igazgató
MESEVETÉLKEDÔ
része csak ôsz óta ismerkedik komolyabban a focival. A csapat tagjai: Becze Krisztián 2.a, Bencsics Máté 2.c, Bihari Dávd 2.a, Dinnyés Máté 2.b, Fodor Csanád 1.b, Gulyás Tamás 2.a, Láng Ferenc 2.c, Madácsi Benedek 2.c, Márta Zsombor 2.b, Molnár Gellért 2.a, Ormay Soma 1.b. Köszönjük a lelkes anyukáknak a kísérést és a szállítást. Gratulálunk Fodor Attilának, aki mint lelkes apuka edzi gyermekeinket.
FOCI-FOCI-FOCI Április 12-én, kedden körzeti labdarúgó diákolimpián vettünk részt az I. korcsoportos (1-2. osztály) tanulókkal. Telkiben a mûfüves pálya nagyon szép környezetben van az általános iskola és a fôút között. A bemelegítés után mi játszottuk az elsô mérkôzést Perbál csapatával. Diákjaink játékán jól látszott, hogy komoly edzéseken vesznek részt, ahol már megtanulták a játék alapjait. Így a jó helyezkedésnek köszönhetôen 3:0-ra megnyertük az elsô mérkôzést. A második meccs elsô félidejét nagyon jól kezdtük, és így hamar megszereztük a vezetést, de a 2. játékrészben kicsit gyengébb teljesítményt nyújtottunk, így döntetlen lett az eredmény. A harmadik mérkôzés komoly küzdelmet hozott a Telki Ált. Isk. csapatával, ahol fôleg középpályán folyt a játék, és csak két-három helyzet volt az egész meccsen. Az utolsó percben az ellenfél védelmi hibájának köszönhetôen egy helyzetet mégis sikerült értékesítenünk, így ezzel a gyôzelemmel elsôk lettünk, amely egyben a továbbjutást is eredményezte. Csütörtökön érkeztünk a területi versenyre, Budakeszire. Az idôjárás télies volt, mert a plusz 8 fokot a dühöngô szél még hidegebbé tette. A szervezésnek köszönhetôen nem kellett fagyoskodnunk két meccs között, mivel folyamatosan játszhattunk. Itt a csapatok már jóval erôsebbek voltak, mint a körzetin. Az elsô mérkôzés után, amelyet a késôbbi gyôztes Budakeszi ellen játszottunk, már láttuk, hogy a becsületes helytállás, és a tapasztalatszerzés lesz a célunk. A versenyen a 4. helyezést értük el. Fiatal játékosaink elôtt, még nagy lehetôségek állnak, hisz a csapat nagy
A második mérkôzésen a Visegrád SE csapatával fociztunk. A nagyon jól összeszokott, 1-2 éve együtt edzô csapattal szemben harcosan játszottak fiaink. Ôk szerezték meg a vezetést, a fiúk minden erejüket összeszedve az egyenlítésért hajtottak, de a végén kitámadó csapatunk sajnos kapott még egy gólt. Visegrád SE – Nagykovácsi USE 2:0 A harmadik mérkôzésünkön a házigazda Üröm SC csapatával találkoztunk. Magabiztos és jó játékkal, de megint sok helyzet kihagyásával, biztosan hozta a csapat a gyôzelmet. Üröm SC– Nagykovácsi USE 1:3 Nagykovácsi gólszerzôi: Láng Ferenc, Ormay Soma és Becze Krisztián Ez a gyôzelem azonban sajnos csak arra volt elegendô, hogy az 5-7. helyért játszunk, mivel, bár szoros mérkôzéseken, de mégiscsak elvesztettük a csoportban az elsô két mérkôzést. A negyedik mérkôzésen, a helyosztó elsô mérkôzésén a Szôdi DSE csapata ellen léptünk pályára. A fiúk oroszlánként vetették be magukat a küzdelembe. A focipalántáink ezen a mérkôzésen nagyon jól fociztak. A küzdelmes és változatos mérkôzésen döntetlent játszottunk, óriási ziccereket hagytunk ki, több góllal kellett volna nyernie a csapatnak. Szôdi DSE – Nagykovácsi USE 3:3 Nagykovácsi gólszerzôi: Becze Krisztián, Ormay Soma és egy öngólt is rúgtak a Szôdiek Az ötödik mérkôzésen, a helyosztó második mérkôzésén ismét az Üröm SC csapatával játszottunk és egy magabiztos gyôzelemmel zártuk a tornát. Üröm SC– Nagykovácsi USE 0:2 Nagykovácsi gólszerzôje: Éliás Milán 2 gól
9
A kupát röviden értékelve, úgy gondolom érdemes volt elfogadni a meghívást. A fiúk újra egy fantasztikus élménnyel gazdagodtak. Kipróbálhattuk magunkat mûfüves pályán, nagyon sok szakmai tapasztalatot gyûjthettünk, amit fel tudunk használni a fiúk további fejlôdése érdekében és ismét jó hírét vittük Nagykovácsinak.
Mesés utazás a magyar fauna világába, a Vörös-tengerhez és az Amazonashoz
VÉGEREDMÉNY: 1. Pilisvörösvár LSE 2. Hidegkút SC 3. Lábatlan ESE 4. Visegrád SE 5. Szôdi DSE 6. Nagykovácsi USE 7. Üröm SC A csapat tagjai: Ormay Soma 1.b, Becze Krisztián, Bihari Dávid, Gulyás Tamás 2.a, Dinnyés Máté, Márta Zsombor 2.b, Láng Ferenc, Bencsics Máté, Madácsi Benedek, Éliás Milán 2.c
Aki segített a gyerekek utaztatásában, annak ismét köszönöm a segítségét! Fodor Attila U8-U9 csapat fociedzôje
Mit visz a Kispatak? Kispatak Óvoda: Kaszáló u. 16-18. Tel.: 26-355-607 Tagóvodák: Dózsa Gy. u. 39., Tel./fax: 26-389-305 Száva u. 5., Tel.: 26/389-383 Bükk u. 9., Tel.: 26/356-425 E-mail:
[email protected]
ÍRÓ OLVASÓ TALÁLKOZÓ A KISPATAK ÓVODÁBAN A Száva utcai óvodában az április különleges programmal kezdôdött! D. Tóth Kriszta tartott beszélgetôs-mesélgetôs programot a gyerekeknek és szüleiknek. Az óvodában az elmúlt hónap a Földünk védelmérôl, a hulladékok hasznosításáról szólt, sok hasznos információt és praktikát tanultak a gyermekeink. Április másodika a gyermekkönyvek világnapja. Az óvónénik összekapcsolták a két témát és meghívták Krisztát, hogy az általa írt "Lolamesék" címû mesekönyvbôl felolvasson a gyerekeknek, majd a könyvhöz kapcsolódó rajzfilmsorozat egyik epizódját közösen megnézve beszéljük meg a látottakat. Kriszta mosolygósságával, kedvességével rögtön beilleszkedett az ovi életébe, a gyerekek pedig szívesen válaszoltak a témához kapcsolódó játékos de nagyon hasznos kérdéseire. Kriszta kislánya Lola szintén bekapcsolódott az ovi nyüzsgésébe és jó volt látni, hogy mennyire szeret segíteni anyunak. Az elsô mese arról szólt, hogy miért kell a szülôknek dolgozni, mit tudunk a pénzbôl vásárolni. A második mesét kivetítve is végigkövethettük, amelybôl megismerhettük, hogyan lesz a vizespalackból polárpulcsi. Jó volt látni, hogy a gyerekeknek ezt a fontos témát mesével milyen könnyû elmagyarázni. Nagyszerû élmény volt a felnôtteknek is, sok anyuka arcán ugyanolyan gyermeki kíváncsiságot véltem felfedezni, mint pár gyermekén... a mese ugyanis számukra is kellemes kikapcsolódást jelentett. Reméljük, hogy ennek a délutánnak folytatása lesz még, hiszen nagy élmény, hogy itt helyben ilyen programokon vehetünk részt! Reméljük ezek után sok gyerek kezdi ugyanolyan lelkesen taposni és "elbúcsúztatva" kidobni a felesleges palackokat ahogyan Lola is tette a mesében! Köszönjük az óvónénik szervezését, Krisztának és Lolának az önzetlen, vidám délutánt! Feketéné Hajkó Andrea Süni csoportos szülô
10
A Víz Világnapja alkalmából április 19.-én reggel a Nagykovácsi Óvodásokért Óvodai Alapítvány jóvoltából a Kispatak Óvoda valamennyi nagycsoportosa hatalmas izgalommal és várakozással indult a Tropicariumba. A kíváncsiságnak és a várakozásoknak eleget téve a rendhagyó állatkert betekintést engedett hazánk vizeinek élôvilága mellett a tengerek, óceánok és még a trópusi esôerdôkben rejlô növény- és állatvilágba is. Mindezt olyan környezetben, hogy egy vadregényes trópusi dzsungel kalandorainak, vagy éppen tengeri búvároknak érezhettük magunkat. Nyolc termen keresztül csodálhattuk meg több száz fajta állat és növény életét. Itt ugyanis szabadon repkedtek a színes egzotikus madarak, és körülöttünk csintalan kis selyemmajmocskák grimaszoltak. A függôhídról lenézve hatalmas aligátorok, komótos teknôsök és más érdekes külsejû hüllôk heverésztek. A kis kezektôl centiméterekre úszott el minden sietség nélkül a cápa, majd egy rája lebegett tova lomhán, szinte súrolva az üvegfalat. A látványt elcikázó halrajok tarkították a nagy kékségben. S olyan hírhedt vízi fenevadak is beengedtek életükbe, mint a piranja vagy a muréna, de a kicsik mesehôs kedvence a bohóchal is ott lubickolt egy másik hatalmas akváriumban. Nagy örömöt okozott a halak fényképét ábrázoló óriás memória játék kipróbálása is. Izgalmas versenyeknek lehettünk résztvevôi és nézôi. A galérián a kaméleonok, gumicukor kinézetû békák, óriásteknôsök, (fôként az ismeretlenségbôl fakadóan) félelmetes pókok és skorpiók vártak bennünket, természetesen és szerencsénkre ôk nem szabadon. Az élményt gazdagította, hogy a táblákon olvasható ismertetô szövegeken kívül fülhallgatók által is értesülhettünk az állatok legfontosabb tulajdonságairól. Kihagyhatatlan és sok idôt igénylô elfoglaltságnak bizonyult a tengerimalacok simogatása, akik láthatóan igényelték az effajta törôdést. De az igazán nagy élményt a ráják cirógatása nyújtotta. Aki igazán türelmes volt és kitartóan várt, a medencénél az megérinthette ezeket a selymes bôrû, angyalarcú jószágokat. Így zárult kalandunk, mely mindnyájunk számára emlékezetes és csodás volt. Köszönjük a Nagykovácsi Óvodásokért Óvodai Alapítványt támogató valamennyi jótevônknek, és az Alapítvány kuratóriumának, hogy minden évben lehetôségünk nyílik ilyen élményben részesíteni óvodánk legnagyobbjait. Becze Liza óvodapedagógus
2011. MÁJUS
Gyermeknap
Anyák napja
Gyermeknap története egészen 1920-ig nyúlik vissza. Elsôként Törökországban került sor a Gyermeknap megünneplésére, késôbb azonban az ENSZ létrehozta az Egyetemes Gyermeknap intézményét. Az ünnep világkörüli útja 1955-ben indult el, azóta már szinte minden országban népszerû és elfogadott.
Anyák napját a legtöbb országban májusban tartják, Magyarországon május elsô vasárnapján ünnepljük. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során késôbb is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az elsô ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.
Hazánkban 1931 óta ünneplik a Gyermeknapot, minden évben Május utolsó vasárnapján. A kezdetekkor még "Gyermekek Hete" volt az ünnep neve. A Gyermeknapot ünneplô országok többsége nagy hangsúlyt fektet az ünnepre. Országszerte számtalan program várja a családokat, sok országban a gyermekek ezen a napon ingyen léphetnek be a különbözô állatkertekbe, vidám- és élményparkokba. Hazánkban is évente számtalan program várja a kikapcsolódni vágyó családokat. Kedves Gyermekek! Elmondhatjuk, hogy szerencsések vagyunk, mert szám szerint 1606-an vagytok 18 év alattiak. Köszöntelek benneteket a gyermeknap alkalmából Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata nevében. Töltsétek el ezt a napot játékkal, sok nevetéssel szüleitekkel családi körben és fogadjátok szeretettel ezt a verset. Bencsik Mónika polgármester
Csorba Piroska: A gyermekkor Mikor Mikor Mikor Mikor
„kacsalábon” jár a két cipôd, méretlen és örök az idôd; az ajtókilincshez ágaskodni kell, az asztalt alig éred el;
Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak, És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak; Mikor a fészkébôl kiesett csupasz verebet Megsiratod, és kis sírba temeted;
Mikor a játékból soha nem elég, Mikor a képzelet világot tár eléd; Mikor a homokból lisztet szitálsz, S a sárból édes csokitortát csinálsz;
Mikor megmásznivaló minden magaslat, És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak; Mikor számolod, hogy hányat kell aludni, Míg a születésnapodig el fogsz jutni;
Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba, Mint vörös szônyegre a mesék királya; Mikor látod még az angyalt karácsonykor, És látod a nyuszit kinézni a Holdból;
Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó, És a kabátzsebedben lakik egy manó; Mikor egy nap százszor kérdezed: miért, És senki-senki sem szid meg ezért;
Mikor kavicsot gyûjtesz tenyeredbe, És drágább neked, mintha arany lenne; Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak, Mikor tündére van fának, fûnek, kútnak;
Mikor minden cicáról azt hiszed, leány, És a kutya? – Az fiú mindahány! Mikor lábadra próbálod anyu cipôjét; S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bô még;
Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad, Mikor fakockákból építed a házad; Mikor megeteted gondosan a babát, És sztetoszkóppal hallgatod – hasát;
Mikor lopva belesel a tükör mögé, Tán ott van valaki – az arcod az övé; Mikor bújócskát játszva azt hiszed: Senki nem lát, ha behunyod szemed;
Mikor királyfi vagy, bátor, hôs, vitéz, Ha az udvarra egyedül kimész; Mikor homokból tornyos várat emelsz, Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;
Mikor a betûk még érthetetlen ábrák, És a könyvekben csupa csoda vár rád; Mikor összerajzolod a hófehér falat, És sehogysem érted, miért nem szabad;
Mikor – ha mást sírni látsz – sírva fakadsz, Mikor még biztosan tudod, mit akarsz; Mikor anyu ölében nyom az álom el, És édesen alszol, mint lábasban a tej;
Mikor a léggömbökrôl tudod: égre szállnak, És titkokat súgsz este a babádnak; Mikor a fürdôkád neked a tenger, S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;
Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén, S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény; Mikor még mindenbôl minden lehet, S hatalmas sátornak látod az eget;
Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs, Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs; A gyermekkor múlik, mint a nyár, Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll;
Mikor a mennydörgéstôl megriadsz, S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz; Mikor a mesékbôl soha nem elég, És kérve kéred, hogy mondják újra még;
De ha a szívedben helyet adsz neki, Onnan a felnôttkor ki nem ûzheti.
2011. MÁJUS
Szeresd édesanyádat Ô az, aki halkan Bölcsôd fölé hajol, Ô az, aki neked Altató dalt dalol. Megmosdat, megfürdet Megfésül szépen, Tündér mesét mond Lágy téli estéken. Amikor beteg vagy Ô az, aki ápol, Két szemében mennyi Aggódás, gond lángol. Ô az, aki mindig Imádkozik érted Nincs, óh nincs határa Nagy szeretetének. Tele van a lelke Érted égô fénnyel, Ne bántsd meg ôt soha Engedetlenséggel.
Nagymamának Tarka rétrôl kanyargós út szalad be a vadonba. – Ünnep van ma, ünnep van ma! – Kismadár is dalolja. Nyári lombok hajladoznak, tarka lepkék szállnak. Mit adjak e szép ünnepen az én nagymamámnak? Ez a színes virágcsokor elsuttogja halkan, amit neked nagymamám mondani akartam.
t
Minden Kedves Édesanyát és Nagymamát Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata nevében nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntünk. Bencsik Mónika polgármester 11
KÖLTSÉGVETÉS 2011. Az államháztartás mûködési rendjérôl szóló 292/2009. (XII. 19.) számú Kormányrendelettel új szabályozások léptek életbe a költségvetési szervek mûködtetésére, az államháztartásból származó források terhére történô kötelezettségek vállalására, teljesítésére, a pénzügyi információs rendszerére, az adataik nyilvánosságra hozatalára vonatkozóan. Az érvényes pénzügyi szabályozás alapján az önkormányzatoknak feladataikat a bevételek számbavételére kell alapozniuk. Elôbb kell a bevételeket meghatározni, és csak ezután lehet dönteni az ellátandó feladatok körérôl és mértékérôl. Az önkormányzat bevételei között meghatározó jelentôségûek a központi költségvetéstôl kapott állami támogatások és a helyben maradó személyi jövedelemadó bevételek. A saját bevételeket – adómértékekre, térítési és bérleti-, valamint egyéb díjak mértékének változtatását, vagy elôzô évi szinten tartását – a Képviselô-testület által hozott döntések alapján vettük figyelembe. A 2011. évi költségvetési bevételi és kiadási fôösszeg 1.434.326.– eFt. A költségvetés tervezés megalapozottsága érdekében kiemelkedô fontosságú volt, hogy a bevételeket reálisan tervezzük meg. A kockázatok mértékét és hatását a költségvetés alakulására a költségvetési koncepció tárgyalása során (2010. novemberében) részletesen elemeztük. Azon bevételi kategóriákban, ahol konkrét információk álltak rendelkezésre – például bérleti-, lakásbérleti szerzôdések – ott elemi szinten megterveztük a számokat. Ott, ahol viszont ilyen egyértelmû módszert nem tudtunk követni, az elôzô évi bázist tekintettük kiindulópontnak, és az adatokat szükség szerint korrigáltuk a jelenleg rendelkezésre álló információk mérlegelése alapján. A fejlesztési bevételeket az eladásra szánt ingatlanok tételes, jellemzôen szakértôi értékbecslésen alapuló piaci értéke alapján vettük figyelembe. Ezen túl pedig számolunk a beruházásokhoz megítélt uniós támogatási összegekkel, és azon leszünk, hogy ezen összegek tárgyévben lehívhatók legyenek. A kiadások tervezésekor a személyi juttatások elôirányzatát a koncepcióban megfogalmazottak alapján, változatlan intézményi létszám alapulvételével tételesen terveztük meg. Az önkormányzat hosszútávra vállalt kötelezettségeibôl 2011. évre esô tételeket – fejlesztési hitelek és azok kamatai, a civil szervezetekkel kötött együttmûködési megállapodás alapján megítélt támogatásokat vettük számba. A dologi kiadásokat mindezek után „maradék elven” számítottuk ki, és elôterjesztésünkben ezeket is részletesen elemezzük. Általános tartalékot és céltartalékot egyaránt képeztünk. A bevételek és kiadások egyensúlyát csak mûködési hitel felvételének tervezésével tudtuk megteremteni, melynek mértékét a költségvetési koncepció iránymutatása alapján számszerûsítettük és az elôzô évekhez képest is a legminimálisabbra terveztük. Intézményi mûködési bevételek Különbözô rendeleteink állapítják meg az étkezési térítési díjak, szociális ellátáshoz kapcsolódó díjak, sírhelymegváltási díjak mértékét. Az ebbôl származó bevételek a szolgáltatás költségeihez való hozzájárulást biztosítanak, nagyságrendjük a rendelkezésre álló szerzôdések és az elôzô évi adatok alapján jól becsülhetô. A jogszabályi elôírások és a Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén alkalmazott gyakorlat szerint, ha a közterület-felügyelô a Nagykovácsi Nagyközségi Önkormányzat hatáskörébe tartozó és Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata által rendeletben szabályozott szabálysértési elkövetése esetén helyszíni bírságot szab ki, és a helyszíni bírság nem kerül befizetésre, a közterület-felügyelô az eljárás alá vontat feljelenti. A feljelentést követôen lefolytatott szabálysértési eljárás végén kiszabott szabálysértési bírságot pedig illetékbélyegen kell leróni, amely bevételként a Magyar Államnál jelentkezik. Önkormányzati bevételt növelô tényezôt jelenthetne a fenti gyakorlat módosítása oly módon, hogyha a közterület-felügyelô a szabálysértés észlelése esetén helyszíni bírságot szab ki, a helyszíni bírság kiszabását tartalmazó nyomtatvány mellé az Önkormányzat bevételi számlájára vonatkozó készpénzátutalási megbízást (sárga csekket) is mellékeli egy kísérôlevéllel. A kísérôlevél pedig felhívja a szabálysértést elkövetô figyelmét arra, hogy a helyszíni bírság a mellékelt készpénzáutalási megbízáson fizessék be, mert a befizetés elmaradása esetén, a feljelentést követôen, 30.000,– Ft-ig terjedô szabálysértési bírság is kiszabható vele szemben. A környezô településeken folytatott gyakorlatra figyelemmel, a kísérôlevél alapján, a szabálysértést elkövetôk nagy része a készpénzátutalási megbízáson befizeti a helyszíni bírságot, amely így önkormányzati bevételt képez.
12
A fentiek alapján a mûködési bevételeink az alábbiak szerint alakulnak: Polgármesteri Hivatalnál a tervezett bevétel 18.473.– eFt, az Általános Iskolánál 22.180.– eFt, a Kispatak Óvodánál 25.344.– eFt, az Öregiskolánál 1.456.– eFt. Sajátos és egyéb sajátos mûködési bevételek Ezen bevételek alakulása az önkormányzat és a helyi közösség közötti kapcsolatok intenzitásának fokmérôje. A helyi adók befizetésének mértéke a lakosság együttmûködési hajlandóságát tükrözi. A helyi adók (telek, építmény és iparûzési adó) elôirányzatát – amiatt, hogy a 2011. évi kivetések összege még nem áll rendelkezésre – a 2010. évi kivetések és a kintlévôségek egy része behajtásának feltételezésével alakítottuk ki, számolva a kockázati tényezôkkel, és alapul véve az emelt adómértékeket. Új adónem került bevezetésre 2011. január 01-tôl, az idegenforgalmi adó, itt bázis adatunk nincs a szóba jöhetô adóalanyoktól kért információk alapján becsültük meg a várható adóbevételt. A fentiek alapján a sajátos bevételeket 272.110.-eFt-ban, az egyéb sajátos bevételeket 17.067.– Ft összegben terveztük. Talajterhelési díj tervezésekor csak a kivetési állományt vehettük figyelembe, mivel a csatornahálózatra rákötô adóalanyok adófizetési kötelezettsége megszûnik. A talajterhelési díj bevétel tervezésekor tekintettel az elôzô évek tapasztalatára jelentôs bevétellel nem számoltunk. Változás történt az építési bírságok esetében is, így ott bevétellel 2011-ben már nem terveztünk, mert a kivetett összeg az államhoz kerül. De a jogszabályváltozás elôtt kivetett és az Önkormányzatot illetô bírságok behajtására az eljárásokat lefolytatjuk és bevételt is terveztünk ezen a címen. Felhalmozási bevételek egy részét a az önkormányzati tulajdonban lévô forgalomképes ingatlanok értékesítésébôl tervezett bevételek képezik, amit 341.990.– eFt-tal terveztük, mely bevétel esetén a befizetendô Áfa 68.398.– eFt. Központi költségvetési támogatás A normatív költségvetési támogatások az önkormányzatok számára általában elôre kiszámítható „járandóságok”, melyek év közben csak a feladatmutatók változása miatt, az Önkormányzat kezdeményezésére változhatnak. Ha jól határoztuk meg a feladatmutatókat, akkor a változás csekély mértékû lehet. Összességében 358.396.– eFt összegben számoltunk állami támogatással. A tavalyi bevételekkel szemben a lakosság arányos normatíva 5.581.– eFt-tal, a feladat mutatóhoz kapcsolódó normatíva 16.106.– eFt-tal emelkedett, szemléltetni kívánjuk, hogy az intézmények fenntartására fordított önkormányzati összegek és az állami hozzájárulások mértéke a kötelezô feladatok ellátásához hogyan alakulnak: Ktg.vetésben tervezett kiadás
Ktg.vetésben tervezett bevétel
Normatíva
Önk. kiegészítés
Általános Iskola 208.975 eFt 22.180 eFt 71.184 eFt 115.611 eFt Kispatak Óvoda 212.724 eFt 25.344 eFt 62.377 eFt 125.003 eFt Öregiskola 29.174 eFt 1.456 eFt – 27.718 eFt A fentiekbôl egyértelmûen látható, hogy az Önkormányzat jelentôs költségvetési kiegészítést biztosít intézményei számára. A kiegészítô támogatás csökkentése érdekében szükségesnek tartom, hogy az intézményeknél hatékonyabb gazdálkodás valósuljon meg és ennek irányában az intézményvezetôk a szükséges lépéseket megtegyék. Annak érdekében, hogy a költségvetést még szorosabban tudjuk tervezni és az intézményi kiadásokra szánt kiegészítést mérlegelhessük, megkezdôdött az intézmények „átvilágítása”. Az átengedett központi adók közül a nagykovácsi lakosok által 2009. év után befizetett személyi jövedelemadó 8%-a. A 2010. évben járó 195.936 eFt-tal szemben 2011-ben 168.301 eFt illeti meg az Önkormányzatot a Magyar Államkincstár jelzése alapján, mely 27.635 eFt csökkenést jelent. A jövedelem differenciálódás miatt ebben az évben plusz bevétellel még 5.234 eFt-ot terveztünk. A gépjármûadózás feltételrendszere 2011-ben sem változik jelentôsen, a bevételt a 2010. évinél 8.066 eFt-tal magasabban terveztük meg, mivel a behajtási eljárások hatására a fizetési hajlandóság javulását várjuk. Vagyis a 2011 évi tervezett gépjármûadó bevétel 61.200 eFt a 2010. évi 53.134 ezer Ft-tal szemben. Mûködési célú pénzeszköz átvétel A védônôi szolgálat kapcsán az OEP-tôl származó finanszírozás összegét 10.865 eFt összeget állítottunk be. Emellett a Remeteszôlôsi Önkormányzat temetôi, közkönyvtári, házi orvosi körzet 2011. MÁJUS
mûködtetéshez, fogorvosi rendelô üzemeltetéséhez és a körzeti megbízott költségeihez történô hozzájárulása 697 ezer Ft, mely összeget 2010 márciusában állapítottuk meg a 2007 évi szerzôdés módosításában. Ide tartozik továbbá az állami közlekedési támogatási hozzájárulás, ami szerepel a tervszámban. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel A felhalmozási célú bevételeket összességében 591.492 eFt-tal terveztük. Ide tartoznak az ingatlan értékesítések 341.990 eFt tervezett bevételei, valamint az Óvoda, Fôtér pályázatból 2011-ben 65.057 eFt támogatás állam általi kifizetése. Legfontosabb elemek természetesen a már elnyert támogatások összege, illetve számítunk további pályázati forrásokra is, így az Általános Iskolánál energetikai pályázat keretében 103.245 eFt és a felszíni vízelvezetés keretében 80.000 eFt-ot várunk. Mûködési célú hitelfelvétel Évrôl-évre mûködési célú hitelfelvételként tervezzük a bevétel és kiadás egyensúlyát megteremteni hivatott finanszírozási forrást. 10.000 eFt munkabér, és 10.000 eFt rulírozó hitel felvételét lehetôvé tevô szerzôdést kötöttünk a számlavezetô pénzintézetünkkel testületi felhatalmazás alapján, mely a clash flow helyzetünket tudja adott esetben rendezni. A 2011. évi költségvetésben a 20.000 eFt hitel tervezésre került. Fejlesztési célú hitel felvételt 2011. évben nem terveztünk! Pénzmaradvány bevétele 5.846.– eFt-ban került tervezésre. Kiadások A személyi jellegû kiadások a közalkalmazotti és köztisztviselôi illetményalap nem emelkedett már évek óta. Az intézményi létszám a koncepciónak megfelelôen nem változott. Jutalom a költségvetés készítésekor 2011 évre vonatkozóan nem került tervezésre. (2010. évi jutalom feltüntetésre került technikai okok miatt, de ennek fedezete a 2010. évi pénzmaradvány.) A cafetéria olyan juttatási rendszer, amelyre a köztisztviselô jogszabály szerint jogosult, a közalkalmazottaknak pedig adható. A korábbi egyeztetések következtében mind a köztisztviselôknek, mind a közalkalmazottaknak 10 hónapra esô keretösszeget állítottunk be, ami azt jelenti, hogy visszamenôleges kifizetés nem történik. A megállapított éves keretösszeg a 2010. évi CLXIX. tv. 59.§-sa alapján a köztisztviselôk esetében nem haladhatja meg a bruttó 200.000,-Ft. Ezért a korábbi évhez képest ez jelentôs csökkenést eredményez a hivatal munkavállalóinál. A közalkalmazottak részére ez a járandóság adható juttatás, de minden intézményünknél egységesen minden munkavállaló részére ezt a keretösszeget beterveztük. A szociális segélyeket a 2010. évben realizálódott összegeket figyelembe véve terveztük. A közüzemi díjakat a 2011-es áremelésekre tekintettel a 2010. évi tényadatoknál 3%-al magasabb összegben rögzítettük le. Az élelmiszer beszerzések számításokra alapozva készültek. A kamatkiadásokat a hiteltörlesztésekhez kapcsolódóan várható összegben számítottuk ki, 2011 évben a kötvény kibocsátás miatti elsô törlesztô részlet esedékessé válik. A civil szervezetek részére tervezett pénzeszköz átadások 14.285 eFt-ban került tervezésre. A Nagykovácsi Mûvészeti Iskola leadta a gyermek létszámot, ami alapján 208 iskolás és 75 óvodás gyermek után kérnek támogatást. A Készenléti Egyesület és a Sport Egyesület rendelkezünk együttmûködési megállapodással. Itt szerepel a Bursa Hungarica támogatás, amit már pontos számadattal tudtunk beállítani, illetve a rendôrségi támogatás is. Felújítások – Beruházások – Felhalmozási kiadások A felhalmozási kiadások tervezésekor az elôzô években megkezdett gyakorlatot folytattuk, azaz konkrét kiadási tételt csak néhány olyan esetben nevesítettünk, amelyek pénzügyi fedezetéhez konkrét, „pántlikázott” bevétel rendelhetô, illetve amirôl a Képviselô-testület már elôzetesen egyeztetett. Minden más kiadást csak a költségvetés végrehajtása és az esetleges ingatlanok értékesítési bevételeinek megképzôdése után javasolunk felvállalni. Beruházási kiadásokra ezek ismertében összesen 168.258 eFt-ot, míg felújításra 126.083 eFt-ot terveztünk. Pénzforgalom nélküli kiadások Kötelezôen tervezendô tételként jelen elôterjesztésben 4.000,– eFt általános mûködési tartalék és 263.692,– eFt fejlesztési céltartalék szerepel. (Az önkormányzat 2011. évi költségvetési elôterjesztésének kivonata.) Bencsik Mónika polgármester 2011. MÁJUS
Kedves Lakosok! pályázati híreinkrôl márciusban már tájékoztattuk Önöket, most a folytatásról szólnék ÁLTALÁNOS ISKOLA Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Nagykovácsi Általános Iskola energetikai korszerûsítése” címû KEOP5.3.0/A/09-2010-0028 jelû pályázatunkat az Energia Központ Nonprofit Kft. (EK Kft. támogató szervezet), 103.245.468,– Ft összegû támogatásra érdemesnek ítélték! A beruházási folyamatot azzal indítottuk el, hogy 2010-ben a kazánház felújításra került. A projekt megvalósítása érdekében a további lépés az volt, hogy közbeszerzési eljárást folytattunk le a kivitelezô kiválasztására vonatkozóan. A nyílt hirdetménnyel indított eljárás lezárásaként a testület 2011. április 28-i testületi ülésén döntött arról, hogy az eljárást eredményesnek nyilvánította, az összességében legjobb ajánlatadók közül pedig nyertesnek elsô helyen a Jánosik és Társa Kft. hirdette ki, második helyezetként pedig a E-Builder Kft.-t. Terveink szerint a kivitelezésre 2011. június 20. és 2011. augusztus 19. között kerülne sor! Fontos itt megemlíteni, hogy a Képviselô-testület felvállalt a pályázati körben nem megvalósítható feladatokat is, így például a régóta szükséges tornacsarnoki sportpadlócserét! FELSZÍNI VÍZRENDEZÉS és útépítés Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Nagykovácsi belterületi felszíni vízrendezése” címû, KMOP-3.3.1/B-10-2010-0028 jelû pályázatát a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága vezetôje 79.148.032,– Ft összegû támogatásra érdemesnek ítélte! Az elnyert támogatással a belterületi csapadékvíz problémák egy részét kívánjuk megoldani. A pályázathoz a Kökörcsin utca, Rózsa utca, Forrás utca és Vértes utca vízrendezési tervei lettek benyújtva, így idén elsôsorban ezen utcák csapadékvíz elvezetô rendszere kerül kiépítésre. Ezen beruházások megvalósítása is folyamatban van, ami azzal kezdôdött, hogy meghirdettük a Közbeszerzési értesítôben az eljárást, ami 2011. április 29-én meg is jelent. Most várjuk a pályázatokat és a tárgyalásos eljárás lefolytatását követôen dönt a testület a kivitelezôrôl és a megvalósításról is, ami persze az önerô meglétének függvénye. Itt fontos hangsúlyozni, hogy a Képviselô-testület a fenti elnyert pályázatra tekintettel felvállalta a Forrás utca útépítését is, melynek várható költsége a felszíni víz elvezetésével együtt 85 millió Forint.
Folyamatban lévô pályázatunk: A központilag rögzített támogatások igénybevételének feltételeirôl szóló Belügyminiszter 7/2011. (III. 9.) BM rendeletében foglaltak szerint, az iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésének, felújításának támogatására kiírt pályázatot benyújtottuk, az Általános Iskola külsô sportpálya vonatkozásában. A pályázathoz szükséges 20%, azaz 5 millió Ft önrészt az önkormányzat a 2011. évi költségvetés fejlesztési tartalékában biztosítja. A támogatásról várhatóan ebben a negyedévben születik döntés. Továbbra is bízva Nagykovácsi jövôjében Tisztelettel: Bencsik Mónika polgármester
CROSSKOVÁCSI 2011 2011. június 18. 13
Faültetés a gyermekeknek! Immáron második alkalommal került sor a született gyermekeknek történô faültetésre. Idén tavasszal 36 gyermeknek ültettünk hársfákat, juharokat, kôriseket és cseresznyefákat. Nagyon örülünk, hogy sokan eljöttek erre az eseményre, és nemcsak az apukák, anyukák, hanem a nagyobb gyerekek, sôt nagymamák is segítettek az ültetésben. Dékány Angella alpolgármester asszony egy szép beszéddel nyitotta meg ezt az eseményt. A Gemenc Zrt. Részérôl pedig Kollár Gábor tisztelt meg minket a jelenlétével. „Kedves Egybegyûltek! Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata nevében szeretettel köszöntöm a mai faültetési ünnepségen megjelenteket! Külön szeretettel köszöntöm a gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket! A Gemenci Erdô és Vadgazdaság egy szép kezdeményezést indított útjára, amelynek mottója „Minden megszületett gyermeknek ültessünk egy fát!” Nagykovácsi Képviselô-testülete az elmúlt évben 37. településként csatlakozott ehhez a mozgalomhoz. Kifejezve, hogy egyetért az erdôgazdaság eszmei mondanivalójával, mely szerint már korai gyermekkorban tudatosítsuk gyermekeink kötödését a fákhoz, erdôkhöz, természeti értékeink védelmére. Erôsítsük közösségük, lakóhelyük iránti kötôdésüket, hazaszeretetüket. Az erdôgazdaság ezzel a mozgalmával fel kívánja hívni a figyelmet a kedvezôtlen klímaváltozás hatásaira is. Minden csatlakozott település annyi Magyarországon ôshonos facsemetét kap ajándékba, ahány gyermek született adott évben a településen. Nagykovácsi méltán lehet büszke születési mutatóira, így mi minden évben kétszer ültetünk. Idén az év fája az ezüsthárs. 2010. novemberében 59 fát ültettünk el közösen, amelyek mára szép rügyeket eresztettek. Ma 36 facsemete vár elültetésre. Amikor a faültetés kapcsán lokálpatriotizmusról, hazaszeretetrôl beszélünk, eszembe jut egy régi, személyes történet. A második világháborút követô kegyetlen politikai döntés Nagykovácsi ôslakosságát sem kerülte el. 1946 nyarán több száz német ajkú lakost telepítettek ki Nagykovácsiból. Az ötvenes években a férjem szülei egy ilyen, korábban svábok által lakott házat vásároltak meg az akkori Tanácstól. Késôbb mi fiatal házasok megörököltük és átépítettük a házat, kialakítottuk a kertet. A kertben volt három öreg körtefa, amiket soha nem gondoztunk, ennek ellenére évrôl-évre gyönyörû és finom gyümölcsöket termett. A ’80-as évektôl elkezdtek visszalátogatni Nagykovácsiba a szülôhelyükrôl számûzött családok leszármazottai. Egy alkalommal minket is felkerestek, hogy újra láthassák korábbi otthonukat. A látogatás végén a kapuból még visszaszóltak: – Köszönjük, hogy az öreg körtefákat nem vágták ki, ez sokat jelentett nekünk, mert azokat még az édesapánk ültette!
14
Késôbb azt a házat eladtuk de az új tulajdonosok lelkére kötöttük, hogy a körtefákat, amíg lehet, ne vágják ki! Kedves Gyerekek! Kívánom, hogy a születésetek örömére és tiszteletére közösen elültetett fáitok jó erôs gyökeret eresszen ebben a jó talajban és évrôl-évre nagyobb lombkoronát növesszen!”
PILISI LEN LESEN A Linum Alapítvány kirándulást szervezett a linum dolomitucumhoz (pilisi len) 2011. április 30-án. Ez a különleges növény csak a közeli dolomitos hegyoldalakon található az egész világon. A kirándulást Karlné Menráth Réka, A Duna-Ipoly nemzeti Park munkatársa vezette. A lelkes kis csapat igen kellemes idôben csodálhatta meg a virágzó pilisi len néhány példányát.
Mindenkinek köszönjük a részvételt! Kérjük a szülôket, hogy a tavaly és idén elültetett fákat látogassák, gondozzák, hogy ne csak a gyermekek, hanem a fáik is szépen megerôsödjenek. 2010. szeptember 30. után és 2011. március 1-ig született gyermekeknek ültetett fák helyszínei 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95.
2011. 04. 15. ültetés Általános Iskola parkolója Nagy Levente Andersen-Soós Anna Kaszáló utcai óvoda Szick Mira Kaszáló utcai óvoda Budai Dóra Rákóczi u. 1. Pál Botond Kaszáló utcai óvoda Egenhoffer Lia Kaszáló utcai óvoda Mayer Benedek Rákóczi u. 1. Balogh Benedek Kaszáló utcai óvoda Balogh Domonkos Kaszáló utcai óvoda Mahler Vince Rákóczi u. 1. Asboth Ferdinánd Rákóczi u. 1. Üveges Lora Rákóczi u. 1. Tuba Domonkos Kaszáló utcai óvoda Zgyerka Zsolt Rákóczi u. 1. Csengeri Noémi Kaszáló utcai óvoda Baji Emese Kaszáló utcai óvoda Madarász Bogdán Kaszáló utcai óvoda Hajdú Enikô Rákóczi u. 1. Finta Barnabás Kaszáló utcai óvoda Általános Iskola parkolója Eissen Kamilla Molnár Laura Kaszáló utcai óvoda Gál-Székely Angelika Általános Iskola parkolója Tory Domonkos Kaszáló utcai óvoda Brubauer Emma Kaszáló utcai óvoda Maurer Vilmos Fábián Kaszáló utcai óvoda Gyôrffy Levente Kaszáló utcai óvoda Baier Anna Kaszáló utcai óvoda Mezei Sára Rákóczi u. 1. Balogh Natália Rákóczi u. 1. Hargitai Mór Kaszáló utcai óvoda Czégény Márta Kaszáló utcai óvoda Vass Frigyes Bence Rákóczi u. 1. Androsits Leila Kaszáló utcai óvoda Skaliczky Vanda Kaszáló utcai óvoda Sztrama Roland Rákóczi u. 1. Módos Bálint Kaszáló utcai óvoda
Kecskés Anna kertésztechnikus
TÛZOLTÓSÁG POLGÁRÔRSÉG Készenléti Szolgálatok Nagykovácsi Egyesülete Riasztás:
06-70-387-9999 Az Önök biztonsága érdekében várjuk adójuk 1%-t. A.sz: 18686366-1-13
2011. MÁJUS
VÉDÔNÔI SZOLGÁLAT Kossuth Lajos utca 64. Rendelô telefonszáma: 06-26-555-055 Hétfô: Farkasné Gaál Gabriella védônô Terhes tanácsadás: 9.00–11.00 Védônôi fogadó óra: 11.00–12.00 Csecsemô tanácsadás: 12.00–14.00 Kedd: Csecsemô tanácsadás:
9.00–11.00
Szerda: Farkasné Tóth Eszter Krisztina védônô Terhes tanácsadás: 9.00–11.00 Védônôi fogadó óra: 11.00–12.00 Csecsemô tanácsadás: 12.00–14.00 Csütörtök: Pálné Szondy Krisztina védônô Terhes tanácsadás: 9.00–11.00 Védônôi fogadó óra: 11.00–12.00 Csecsemô tanácsadás: 12.00–14.00
Örüljünk a Napnak!!! Egy hosszú tél után mi felnôttek is nagyon várjuk, hogy meleg napsugár simogassa az arcunkat. Ne sajnáljuk a kicsiktôl se a napfürdôt, csak tudni kell mikortól, mennyi ideig napoztassuk a gyermeket. A napfény hatására fokozódik az anyagcsere, gyorsul a vérkeringés, az erek tágulnak. Az ultraibolya sugárzás fontos a D vitamin képzôdéshez. Amikor a szûrt napfénnyel már többször is találkozott, 6 hetes kortól már lehet napoztatni a csecsemôt. Elôször elegendô 5-10 perc, fele idôt hason, fele idôt háton legyen. A kisebesedett baba popsit tovább is napoztathatjuk. 9 hónapos kor elôtt fél óránál tovább ne napoztassuk a csecsemôt. 20-30 fok között a 9 hónapos csecsemôt már akár 30 percig is napoztathatjuk. Azt tanácsoljuk, hogy nyári idôszakban 10 és 15 óra között ne legyünk napon a gyermekkel. Három fontos dologra kell odafigyelni, hogy legyen vékony sapka a fején, esetleg rövid ujjú, vékony kising, gondoskodni kell a csecsemô többlet folyadék szükségletérôl, valamint magas védôfaktorú napozókrémrôl, ami ne legyen illatosított. Védônôk Saubermacher HÁZTARTÁSI HULLADÉKZSÁKOK kaphatók a FESTÉKBOLTBAN is. Nagykovácsi, Kossuth L. u. 73. Tel.: 26-389-772 Nyitva: H–P: 7–17; Szo: 7–12
Nagykovácsi Sport Egyesület:
www.nkse.hu 2011. MÁJUS
HÁZI GYERMEKORVOSI SZOLGÁLAT RENDELÉSI IDEJE: Kossuth Lajos u. 64. Dr. Cesko Izabella 06-30-491-6833 Rendelô: 06-26-389-522 (elôjegyzésre is) Hétfô: 14.00–17.00 Kedd: 9.00–12.00 Szerda: 14.00–17.00 Csütörtök: 9.00–12.00 Péntek: 12.00–15.00 Egészséges tanácsadás: Hétfô, Szerda, Csütörtök 12.00–14.00 (Kizárólag elôjegyzésre: 06-26-555-055) Dr. Jakab Erika 06-30-364-5936 Rendelô: 06-26-389-522 (elôjegyzésre is) Hétfô: 9.00–12.00 Kedd: 14.00–17.00 Szerda: 9.00–12.00 Csütörtök: 14.00–17.00 Péntek: 9.00–12.00 Egészséges tanácsadás: Kedd: 9.00–12.00 (Kizárólag elôjegyzésre: 06-26-555-055) A pénteki rendelési idô páros és páratlan hónapban fordul. Budakeszi orvosi ügyelet 06-23-451-731 Rendelési idôn túl 19.00 órától másnap reggel 7.00 óráig, munkaszüneti és ünnepnapokon egész nap az orvosi ügyelethez kell fordulni! Májusi rendelési idôhöz kiegészítés! Pénteki rendelések: május 6.: 9-12: Dr Cesko Izabella 12-15: Dr Jakab Erika május 13: 9-12: Dr Jakab Erika 12-15: Dr Cesko Izabella május 20. 9-12: Dr Cesko Izabella 12-15: Dr Jakab Erika május 27. 9-12: Dr Cesko Izabella 12-15: Dr Jakab Erika Május 26-án csütörtökön Dr. Jakab Erika 12.30-tól 15.30 percig rendel. Megértésüket köszönjük.
A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT PÉNTEKI RENDELÉSI IDEJE Nagykovácsi, Száva u. 4. Május 13. 8–12 óráig Dr. Solynóczki Katalin 15–19 óráig Dr. Kelenföldi Ferenc Május 20. 8–12 óráig Dr. Koltay Angéla 15–19 óráig Dr. Solynóczki Katalin Május 27. 8–12 óráig Dr. Kelenföldi Ferenc 15–19 óráig Dr. Koltay Angéla Június 3. 8–12 óráig Dr. Solynóczki Katalin 12–19 óráig Dr. Kelenföldi Ferenc Június 10. 8–12 óráig Dr. Koltay Angéla 12–19 óráig Dr. Koltay Angéla Dr. Koltay Angéla 2011. május 11–18. között szabadságon lesz, betegeit az aznap rendelô mindkét orvos fogadja, saját rendelési idejében! A pénteki szabadnapon nem rendelô orvos betegeit, az az napon rendelô mindkét orvos fogadja! A rendelô telefonszáma:
Dr. Koltay Angéla Dr. Solynóczki Katalin Dr. Sorbán András Dr. Kelenföldi Ferenc Budakeszi ügyelet
06-26-355-543 06-30-587-5087 06-26-389-282 06-30-922-6633 06-26-555-033 06-30-212-3999 06-26-555-033 06-30-922-6632 06-23-451-731
Rendelési idôn túl 19.00 órától másnap reggel 7.00 óráig, munkaszüneti és ünnepnapokon egész nap az orvosi ügyelethez kell fordulni!
Anyakönyvi hírek
Újszülöttek
Támogassa adója 1%-val a helyi célokat. Alapítvány Nagykovácsiért Az alapítvány részére 2010-ben a község lakosai adójuk 1 százalékából összesen 490.000,forintot ajánlottak fel. Az elmúlt évben céljainkkal megegyezôen, tudtuk támogatni elsôsorban a fiatalokat és a helyi megmozdulásokat. Ilyenek voltak... – Általános Iskola berendezésének fejlesztése – Isadora tánccsoport elôadásának támogatása – Általános Iskola kézmûves tábor – Nagykovácsi kórus Salzburgi fellépése – Waldorf Óvoda támogatása – Mûvészeti oktatás Napjának támogatása – Iskolai kirándulás és újságíró szakkör támogatása. Igyekszünk valódi alapítványként mûködni, és valamennyi vagyont gyûjteni, amelynek kamataiból is lehetôségünk van támogatásokat adni. Az alapítvány vagyona már 2,5 millió forint, mely összeget folyamatosan lekötve kamatoztatunk és a kamatokat is támogatásra fordítjuk. Ha céljainkkal egyetért, kérjük, ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át alapítványunknak. Bárdos Iván az Alapítvány Nagykovácsiért elnöke
ADÓSZÁMUNK: 19179423–1-13
Kamilla, László, Gréta, Rozi, Benedek, Dominik, Szille, Zsófia, György Zsigmond, Kende János
Legyetek üdvözölve!
Halottaink Pristyák András (93) (1918. 03. 01. – 2011. 04. 10.)
Zsúró Jánosné (87) sz.: Réti Edit (1923. 09. 14. – 2011. 04. 16.)
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy aki támogatni kívánja a református templom orgona építését, azok részére az Ügyfélszolgálaton elhelyeztünk csekket, azon a befizetést megtehetik. 15
16
2011. MÁJUS
2011. MÁJUS
17
1 NAP EGYÜTT – Hegycsúcstalálkozó Nagykovácsi, Pilisszentiván, Solymár civil szervezeteinek közös programja Idôpont: 2011. május 28. szombat 11-19 óráig Helyszín: Zsíros hegy A program célja: A szomszéd települések civil szervezeteinek kapcsolattartása, új kapcsolatok kialakítása, az önkéntes munka szerepének és fontosságának megismertetése, erôsítése.
GYERE EL HA – Kíváncsi vagy a környékbeli civil „önkéntes” szervezetekre – Érdekel mi az önkéntesség határon innen és túl – Önkéntes munkát szeretnél vállalni Európában. – Megismerkednél magaddal a mûvészetterápia módszerével – Pályaválasztási tanácsra van szükséged a grafológia tükrében – Hennáznál, ékszert, jelvényt készítenél, rajzolnál – Meghallgatnád a környékbeli fiatal elôadók, zenekarok mûsorait – Te (ti) is szívesen kipróbálnád magad unplugged színpadon – Frizbiznél egyet a Magyar Frizbi válogatottal – Megnéznél egy BMX-es bemutatót – Érdekkel milyen néptáncos lennél – Szimplán beszélgetni, ismerkedni szeretnél vagy egyszerûen jól érezni magad
GYERE EL MERT EGYÜTT A LEGJOBB! Programok: Civil sátrak – a szervezetek bemutatkozási lehetôsége, saját programok. Szakmai elôadások, beszélgetések. – Ismerkedés magammal – a mûvészetterápia módszerével Csoportvezetôk: Trencsánszky Magdolna tanácsadó szakpszichológus és Dr. Mogyorósy Révész Zsuzsanna, tanácsadó szakpszichológus, asszisztens: Mogyorósy Marietta – Önkéntesként Európában – Tegyünk Együtt az Ifjúságért Alapítvány gyakorlati tájékoztatója arról, milyen feltételekkel lehet külföldön önkéntes munkát vállalni – Önkéntesként Európában – saját élményeit meséli el Schmikker Zsófi (Trebag Kft.), aki Afrikában és Dániában vett részt önkéntes programban – Pályaválasztás – Önismeret a grafológia tükrében Elôadó: Handa Katalin grafológus Kézmûves foglalkozások: – Jelvény gyár – készítsd el saját tervezésû jelvényed – Hennázás – Karkötô fonás – Filc ékszerkészítés – Szénrajz Kiegészítô programok: – Ki mit tud Unplugged színpad – helyi fiatal elôadók, zenekarok bemutatkozási lehetôsége – BMX-es bemutató – Néptánc bemutató és tanítás – Frizbi bemutató és játék – Tûzoltó bemutató
18
Felhívás A pilisi szénbányászat történelmét bemutató honlap (http://sites.google.com/site/pilisibanyaszat/)
létrehozója, és az oldalt szabadidôben fejlesztô, üzemeltetô lelkes pártolói az anyaguk és gyûjteményük bôvítésére, annak közzétételére várják mindazok megkeresését, akiknek bárminemû anyaga, emléke van a pilisszentiváni, pilisvörösvári, solymári és nagykovácsi bányákkal, az itteni bányászkodással kapcsolatban. A megkereséseket a honlapon szereplô kapcsolattartási címen, vagy a
[email protected] e-mail-címen várják.
A Kossuth Lajos u. 14. szám alatti Latin kert kertészet díjmentesen átveszi a leszûrt és tiszta, zárt üveg vagy mûanyag edénybe gyûjtött háztartási fáradt olajat. 2011. MÁJUS
A MAROSVÁSÁRHELYI TRAGÉDIÁRÓL Kincses Elôd a pódiumon
NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI TÁBOR NAGYKOVÁCSIBAN Szeretnél külföldi fiatalokkal megismerkedni? Esetleg megmutatnád nekik a falunkat? Érdekel a környezetvédelem és esetleg szeretnél is tenni érte? Önkéntes munkát is vállalnál, hogy segíts másokon és ezzel magadat is gazdagítsd? Ezt esetleg külföldön is vállalnád? Szívesen részt vennél egy ilyen témájú táborban?
Hely: Nagykovácsi, ÖREGISKOLA Idô: 2011. március 14. Ha nagyon tömör szeretnék lenni, csak annyit írnék: aki ott volt, annak nem sokat mondhatok, aki nem volt ott, annak sem! Ha bôvebben? Mi, utcabeliek (régi vásárhelyiek akkor is utcabeliek, ha a város másik végén laktunk) szembe sem nyaltunk, nemhogy valakinek a háta mögött. Döbbenet 1. Nem rég. Nem rég? Kincses Elôd felhívott, hogy van-e kedvem megnézni lánya versenyfilmjét Budapesten az Urániában. Persze, mondtam én, olyan sokszor dobtam el feleslegesen magamtól két órát, hogy egy vásárhelyi csemetéért miért ne . legfeljebb alszom egyet – gondoltam én. A sötét teremben egyre világosabb lett, hogy életem egyik legnagyobb filmélményét élem át. Én. Döbbenet 2. Március 14. Nagykovácsi. ÖREGISKOLA. Az Én Pódiumom – rajta dr. Kincses Elôd. Snitt. Vége az elôadásnak. Jön, hogy sírjak a bánattól és az örömtôl is. Elôd majdnem semmit nem mondott az életveszélyrôl, a cserbenhagyásról, a kitaszítottságról, a gyûlöletrôl, ami ôt érte, éri, és mindezt akkor, amikor az emberek nagy része már azért is behajtja az elismerés aranyát, ami még eszébe sem jutott, nemhogy cselekedte volna. Hiába! Csak nagy ember tud kicsi lenni! Világversenyen elért sikerek esetén szokták a riporterek azt mondani, hogy ma jó volt magyarnak lenni. Nekem akkor is jó volt magyarnak lenni, amikor a világbajnokságon futballban 6:0-ra kikaptunk az oroszoktól, csak egész éjszaka bôgtem. Március 14.-én is nagyon jó volt vásárhelyinek lenni Nagykovácsiban. Köszönöm Elôd, köszönöm Nagykovácsi! u.i.: Még a nagy szeretettel kínált finom pálinka sem tudott boldogság ittasságomból kijózanítani. U.i. Bocsánat, még egy... Bûneinket (nincs olyan nép melynek ne lennének) reggel, délben, este mutatja a magyar televízió. Az ellenünk, a létünk ellen tett gazemberségeket éjfél után mutatta a Duna TV az alvó országnak... Szeretettel: Csizmadia Béla. Látta: Cs.K. 2011. MÁJUS
Ha ezekre a kérdésekre a válaszod IGEN, elmúltál 14 de még nem vagy 19, Nagykovácsiban élsz, akkor jelentkezz táborunkba! Nem kell mást tenned csupán maximum egy oldalban leírnod egy kreatív ötletedet, hogy hogyan népszerısítenéd a környezettudatos életvitelt, hogyan hívnád fel az emberek figyelmét a fenntartható fejlôdés fontosságára. Ha nincs kedved írni, vagy úgy érzed más eszközökkel (videó, fotó, zene stb.) jobban ki tudnád fejezni a gondolataidat, nosza, rajta! Minden megoldásodra, ötletedre kíváncsiak vagyunk. A tábor ingyenes! 2011. július 10-15. tart. 6-6 cseh, lengyel és német fiatal mellett vendéglátóként 3-3 nagykovácsi fiú és lány képviselné falunkat a táborban. Ötleteiteket a
[email protected] címre várjuk legkésôbb május 31-ig. Jelige: Okosság az Ökoság!
Kedves Nagykovácsiak! Ezúton is köszönjük az elôzô években nekünk adott 1%-os felajánlásokat! A tavalyi évben egyesületünk fôbb célkitûzései között szerepelt, hogy elômozdítsuk a bicikliút megvalósulását, elsô lépésben Nagykovácsi és Remeteszôlôs között. Ehhez készíttettünk egy filmet a helyi kerékpározási szokásokrôl. Folytattuk a HUMUSZ által mûködtetett nulla hulladék hálózatban a munkát, szándékunk, hogy javítsuk az Arany János utcai játszótér használhatóságát, amire pályázaton pénzt nyertünk. Olyan közösségi eseményekhez járultunk hozzá, mint a családi nap, és az Öregiskolával közösen megszerveztük a civil napot. Fórumot szerveztünk az M0 autópályáról, és a polgármester és képviselôjelölteket kérdeztük meg a környezetvédelmi programjukról. Idén szeretnénk folytatni a már megkezdett programokat. Kérjük Önöket, ha egyetértenek terveinkkel, idén is támogassanak adójuk 1 százalékával. Köszönjük!
Adószámunk: 18704211113 A Nagykovácsi Önkormányzat híreit visszamenôleg is megnézheti a www.nagykovacsi.hu oldalon az Aktuális Önkormányzati Hírek/Böngészôben megjelent hírek menüpont alatt
ELINDULT A KERÉKPÁREDZÉS NAGYKOVÁCSIBAN! KEDVES SZÜLÔK ÉS GYEREKEK! Nagykovácsi ideális környezetet nyújt a természeti sportok ûzéséhez. A terepkerékpározásnak nagy hagyományt teremtett az évente megrendezett Crosskovácsi, nemzetközi terepkerékpáros verseny. Az adottságokra és a hagyományokra alapozva terep-kerékpáros sportegyesület indítását tervezzük az általános iskolás korosztály részére. Edzések kedden és csütörtökön, 17:00–18:30 között. Havi 1-2 hétvégén verseny vagy túra. Képzett edzô, gyerekeknek megfelelô szakmai program. Mûszaki segítség: tanácsadás, kedvezményes kerékpár- és alkatrészvásárlás, szervizelés. Amit még ígérünk: természetszeretet, jó társaság, vidám, játékos de céltudatos edzések, ügyesedés, egészség. Havidíj gyermekenként 5000 Ft + a hétvégi programok költségei, amelyeket igyekszünk gazdaságosan kezelni. Kérem az alábbi kérdôívet kivágva/kimásolva és kitöltve juttassák vissza az általános iskolába, Erdei Sándor testnevelô tanár részére, vagy a kért adatokat küldjék el a
[email protected] emailcímre. További kérdés esetén kérjük hívjanak minket: Gerely Gábor (06-20/4745-877 az esti órákban), vagy Mátyus Attila (06-20/9426-486). Jelentkezésüket elôre is köszönjük! (kérjük a pontozott helyeken kitölteni, illetve aláhúzni a megfelelô választ)
Gyermek(ek) neve, kora (év): .............................................................................................
Szülô neve, lakcím: ............................................................................................................. Email-cím, telefonszám: …………………….............…........,
..……………........………….
Szülô aláírása: ..................................................... A gyermek(ek) saját mountain-bike kerékpárral rendelkeznek?
Igen / Nem 19
Szedni vagy nem szedni… Ôszintén bevallom évek óta bosszantott a közelünkben lévô, nevesincs kis utca melletti elvadult terület. Minden évvel egyre koszosabb és koszosabb lett, ha arra jártam elfutott a pulykaméreg: miért nem történik itt valami? Haragudtam a szemetelôkre, akik nemtörôdöm módon elhajigálták a legkülönfélébb hulladékot, és haragudtam a hatóságra, mert se a szemét eltakarításával, se a további szemetelés megelôzésével nem foglalkozott. Aztán másfél hónapja email érkezett. Gyertek, szedjük össze a faluban és környékén felgyülemlett szemetet. A fejemhez kaptam és felkiáltottam: Ez a megoldás a problémára! Csodavárás és felelôskeresés helyett cselekvés. Természetesen nagy örömmel és lelkesedéssel csatlakoztunk a felhíváshoz, titkon remélve, hogy sok ismerôs és eddig ismeretlen arccal fogunk találkozni. A hangsúly persze a sokon volt, hisz a legszebb és legnemesebb kezdeményezések is csak hamvába holt próbálkozások, ha nem csatlakozik kellô mennyiségû ember hozzájuk. Nem kellett csalódnom. Sokan voltunk. Kicsik, nagyok, családok, barátok és a legnagyobb örömömre és meglepetésemre rengeteg fiatal. Nem az egészen apró kis szemétszedôkre gondolok, aki a szüleikkel jöttek, hogy példát mutassanak, hanem a tizenhat-húszévesekre. Megszállták az utcákat és az erdôt, órákig töltötték a zsákokat, fáradhatatlanul, jókedvvel szedték össze mások szemetét, mindezt belsô indíttatásból úgy, hogy senki nem kényszerítette ôket, sôt jutalmat sem ajánlottak föl a fáradozásukért. Büszkeséggel és reménnyel telve néztem ôket arra gondolva, hogy állítólag ezek azok a fiatalok, akik nem lesznek jók semmire, hiszen csak rombolni, bulizni tudnak, értékvesztettek és életuntak, akik nem várnak semmit a jövôtôl. Én a magam részérôl nem miattuk aggódom, hanem – korra való tekintet nélkül – inkább azokért, akik jogokat emlegetve hangoskodnak, de a felelôsségvállalásról szeretnek megfeledkezni, azokért, akik a maguk portája elôtt rendet tartanak, de a szomszéd kertje elôtt már lelkiismeret furdalás nélkül dobják el a csikket. Remélem, ôk egyre kevesebben lesznek és egyre többen azok, akik csatlakoznak az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekhez, tevékenyen részt követelve maguknak környezetük külsô és belsô alakításában. Bízom benne, hogy jövôre, majd az azt következô években ismét találkozunk! Ábrahám Móni
Szemétszedés utáni hajókészítés az Öregiskolában
(Fotó: Dutkai Dániel)
20
2011. MÁJUS