A JÓ PÁSZTOR ALAPÍTVÁNY LAPJA • 2. ÉVFOLYAM 9–10. SZÁM • 2005. SZEPTEMBER–OKTÓBER
„A szeleket teszi angyalaivá…”
(104. Zsoltár, 4. vers)
Viharok mindig voltak és mindig lesznek. Hozzá tartoznak a föld meteorológiai jelenségeihez. Mint sok egyéb, a viharok is lehetnek „természetesek”, amikor nem kell feltétlenül nagy jelentôséget tulajdonítanunk nekik, de lehetnek „természet-ellenesek” is. Ilyenkor jelszerûek, üzenetet hordoznak. Az ószövetségi héber nyelvben ugyanaz a szó jelenti a szelet és a szellemet, vagy lelket. Isten leheletét épp úgy, mint a szélvihart. Mindkettô igen fontos. A szélnek szerepe volt az özönvíz utáni föld fölszárításában, mint a választott nép Nádas-tengeren való átkelésében (2Móz 14:21), de Isten parancsára fújt az a keleti szél is, amely az egyiptomi csapássorozatban fölhozta a sáskákat (2Móz 10:1315), vagy az a nyugati, amely „felkapá a sáskákat, és veté azokat a Veres-tengerbe…” (2Móz 10:19). A 18. zsoltár 11. verse szerint Isten a „szelek szárnyán suhan…” és ugyancsak Ô az, aki „felemeli a felhôket a földnek szélérôl, villámlást készít, hogy esô legyen, s szelet hoz elô tárházaiból…” (Zsolt 135:7). Ô az, aki a szeleket összefogja az ô markában (Péld 30:4), és aki kihozza azt rejtekhelyébôl (Jer 10:13), aki pusztító szelet támaszt Babilon ellen (Jer 51:1). Ami az Újszövetséget illeti, a szelek fölötti hatalomnak Jézus is birtokosa. Ez leginkább a tenger lecsendesítésének történetébôl látszik, amelynek végkonklúziója: „…mind a szelek, mind a tenger engednek Neki” (Mt 8:27). A Nikodémusszal való beszélgetés során Jézus a Szentlelket hasonlítja a szélhez: „A szél fú, ahová akar…”, a pünkösdi szél pedig már a Szentlélek szele, „sebesen zúgó szél” (ApCs 2:2). Persze negatív szellemi töltésû is lehet a szél. Júdás 12-ben pl. egyes gonosz ámítókról azt olvassuk, hogy „szelektôl hányt-vetett fellegek”, de ugyanezt mondja 2Pt 2:17 is. Jak 1:6 szerint pedig a kételkedô ember olyan, mint a tenger habja, amit a szél hajt és ide s tova hány.
A 104. Zsoltár 4. versében arról esik szó, hogy Isten a szeleket teszi angyalaivá (MALÁK), azaz követeivé, ítéletének végrehajtóivá. Az Újszövetségben a Zsid 1:7-ben az áll, hogy Isten az Ô angyalait (ANGELOS) szelekké teszi. Ez utóbbi ige természetesen az iménti zsoltárvers idézése, itt egészen más összefüggésben, az azonban kétségtelen, hogy a szél, a vihar, a tornádó, a tájfun lehet Isten követe. Ebben az esztendôben kétszer annyi ilyen pusztító forgószél kerekedett, mint általában. Ami pedig a pusztításuk mértékét illeti – mivel sûrûn lakott területekre is eljutottak és nem csak az óceán fölött tomboltak, hatalmas károk és jelszerû károk keletkeztek. Amerikában egy Anglia nagyságú terület károsodott. „Katrina” és „Rita” nem kímélte a modern motorizált világ életét jelentô olajat, sem a lelôhelyek, sem a finomítók vonatkozásában. Gátak szakadtak át New Orleans-ban, a védekezésben csôdöt mondott a világ legerôsebb katonai hatalma – hiába ért el vitatható „sikereket” a támadásban – katonailag. legutóbb pl. Irakban. Az özönvízszerû esôzések Ázsiában és Európában is arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten az Úr és Rajta kívül nincs más. A BBC a napokban körkérdést intézett híres emberekhez arról, hogy szerintük ki az Úr? Szeptember 26-án Eszterházy Péter azt mondta, hogy szerinte nem Isten az Úr, meg azt, hogy nincs igazában életcélja, inkább sodródik, és nem ô „hat” az írásaira, hanem azok ôrá. Fordított világ! Persze az se jobb, ha valaki névleg Úrnak mondja Istent, de ez nem látszik az életében… Sajnáljuk az áldozatokat, és segítjük a túlélôket, ahogy ezt a Baptista Szeretetszolgálat útján tettük Srí Lankán vagy Louisianában, de azt is látjuk, hogy ezek a szelek jelszerûek. Isten nem hagyja a bûnt büntetés nélkül, márpedig a bûn elhatalmasodott, mint Sodomában és Gomorában. A globalizálódó világ rohan a globális válság felé, és ez a válság általános erköl-
csi, pénzügyi, gazdasági. Tervezett és jól „kivitelezett” válságról van szó. Nem tudjuk megállítani, de nem kell együtt futnunk vele. Végül biztosan Isten gyôzedelmeskedik, és a hûségesek a visszatérô Úrtól vehetik át a jutalmat. A babilonokat pedig rendre elpusztítja az Isten által támasztott szél (Jer 51:1). Dr. Almási Mihály
A Katrina hurrikán „szélén” is ilyen volt a pusztítás A piros-fehér-zöld címeres zászló jelzi, hogy a Magyar Baptista Szeretetszolgálat önkéntesei ezen a helyen segítenek. A munkát olyan nagyra értékelték, hogy a visszatérô csapatot a Ferihegyi Repülôtéren a budapesti amerikai nagykövet fogadta
1
ÉLETUTAK
A bölcs tanácsot megfogadtam. Sok idô telt el azóta, és az elmúlt években gyakran sejlett fel elôttem ez a mosolygós arc, valahányszor találkoztam olyan – az ország különbözô pontjain élô – testvérekkel, akik néhány üdvözlô szó után azt mondták: „Még mindig emlékszünk arra az énekre, amit a testvérnô tanított velünk” – ekkor és ekkor. * A minap, egy verôfényes ôszi délelôttön lehetôséget kaptam arra, hogy most én tegyek fel kérdéseket dr. Páth Géza testvérnek, és gazdag életútjáról faggassam. Elôször a gyermek- és ifjúkorára voltam kíváncsi. Íme:
Dr. Páth Géza
„Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak” (1Tim 3:13).
Dr. Páth Géza testvérrel több mint 20 évvel ezelôtt találkoztam elôször egy teológus házikarácsonyon, amelyre a teológus-feleségek is hivatalosak voltak. A fehérasztal körül álltunk, amikor mellém lépett a magas, egyenes tartású, mosolygós görögprofesszor, és barátságos hangon megkérdezte tôlem, elkísérem-e a férjemet a legációs szolgálatra? Kissé bizonytalanul azt mondtam: „Nem tudom, mit tegyek. A vendéglátó testvérek valószínû egy személyre számítanak, én pedig nem szeretnék senki terhére lenni. Viszont nekünk, a férjemmel ez lenne az elsô közös karácsonyunk, amit nem szeretnénk külön-külön tölteni.” Megnyerô, szelíd hangján ezt mondta: „Amikor csak teheti, mindig kísérje el a férjét a szolgálati útjaira. És fogadjon el tôlem, egy jó tanácsot: Minden gyülekezetben tanítson egy jól megválasztott, evangéliumi éneket a testvérekkel. Az ünnepi prédikációra néhány hét múlva már senki sem fog emlékezni, de az éneket sosem fogják elfelejteni a testvérek.” Néma csodálkozással hallgattam szavait: Honnan tudja, hogy van-e megfelelô hangom? Vagy hogy egyáltalán képes vagyok-e az énektanításra, hisz most lát elôször?! – Választ sem várva, biztató, bátorító mosollyal az arcán egyszerûen továbblépett, hogy a többiekkel is találkozzon. 2
1923-ban születtem Budapesten. Az Árvaházi Gyülekezetben töltöttem gyermekéveimet. Igen meghatározó élményeim vannak ebbôl az idôbôl. Nagy hatással volt rám id. Beharka Pál testvér, az Árvaház gondnoka és mint a gyülekezet pásztora. Volt egy bátyám, aki egy évvel volt idôsebb nálam. Mûegyetemet végzett, és meghívták az egyetemre tanársegédnek. Az ilyenkor szükséges rutin orvosi vizsgálaton kiszûrték. Gallyatetôn tüdôszanatóriumban kezelték, de a szükséges gyógyszerek híján nem tudtak segíteni rajta. 1944-ben meghalt. Idôs Beharka Pál testvér igehirdetésére tértem meg és 1938-ban merítkeztem be Somogyi Imre testvér által a Nap utcában, merthogy az árvaházi imaházban nem volt bemerítô medence. Sok szál kötött a gyülekezethez már korábban is. Beharka bácsinak gondja volt arra, hogy elsôsorban az árvaházi növendékeket – természetesen a gyülekezet többi gyermekeivel – zenei oktatásban részesítse. Egy kívülrôl való hegedûtanárt bíztak meg a gyerekek zenei oktatásával. Így én is már gyermekkoromban kezdtem hegedülni tanulni. A gond csak az volt, hogy kissé gyakran váltották egymást a hegedûoktatók, és mindegyik elölrôl kezdte a tanítást. Ez a vontatott haladás elvette a kedvemet a hegedûtôl, de aztán késôbb a konzervatóriumban hegedû, orgona és zeneszerzés szakokon tanultam. Tanáraim voltak: Zatureczky Ede (hegedû), Gergely Ferenc (orgona), Major Ervin (zeneszerzés). – Mondana valamit középiskolás éveirôl? – A kereskedelmi középiskolában gyorsírást is tanultam. Házi feladatként minden órára 15–20 oldalt kellett diktálás után írni. Én Beharka bácsi igehirdetéseit gyorsírtam.
A bácsi kissé palócosan, de szép, tiszta, kerek mondatokban beszélt, így nem volt nehéz szó szerint sztenografálni a prédikációit. Öt vaskos füzetem telt meg az ô prédikációival. Sajnos, ezek a füzetek a háború alatt megsemmisültek. – Mikor és hogyan történt az elhívása? Elsôsorban a külmisszióra éreztem elhívást, de akkor nem lehetett még gondolni sem erre. Isten különös módon a lelkipásztori és oktatói pályára irányította utamat. Érettségi után jelentkeztem a Margit rakparti Baptista Teológiai Szemináriumba. Egy szobában laktam Klem Ferenc és Laczkovszki János testvérrel. Ôk is a külmisszió felé orientálódtak. Klem testvér misszionárius lett, és Laczkovszki testvér is – késôbb visszatekintve – az orosz hadifogságát külmissziós szolgálatnak minôsítette, ami az is volt bizonyos értelemben. Évfolyamtársaim voltak: Bondor János, Gerô Sándor, Herjeczki András, Kun Gyula, Lázi Sándor és Mórocz József. – A szemináriumi tanulmányokkal egy idôben a Pázmány Péter Bölcsészettudományi Egyetem görög-latin-mûvészettörténet szakán is tanult, ahol 1950-ben tanári diplomát, majd 1955-ben doktori fokozatot kapott. – Nagyon érdekeltek a bibliai nyelvek. Nekem Udvarnoki Béla testvér tanította a görögöt, de éreztem annak szükségét, hogy ezt a nyelvet rendesen meg kell tanulni. Az elsô évben csak rendkívüli hallgatónak vettek fel az egyetemre, és még az elsô évben görögbôl érettségi vizsgát tettem, így a második évtôl rendes hallgatóként folytattam és tanultam a klasszikus görög nyelvet, amely szókincsben és nyelvtanban is jócskán eltér a mai beszélt nyelvtôl. A szeminárium utolsó évében beosztottak a rákospalotai gyülekezetbe, itt az énekkart vezettem és hittant tanítottam az iskolában. 1945-ben megkaptam a lelkészi oklevelet, és a gyülekezet segédlelkésze lettem, miközben az egyetemi, nyelvi tanulmányaimat folytattam. A gyülekezet pásztora ekkor Szabó László testvér volt. – A háború nehéz éveibôl Géza bácsinak milyen megtapasztalásai vannak? – A Margit rakparti Szeminárium óvópincéjébe sok baptista testvér menekült, itt biztonságosabbnak vélték a helyet, mivel a szemináriumnak volt egy svéd menlevele. A vidéki gyülekezetekbôl menekült testvérek mellett Szabó László testvérék is itt voltak. Nálunk, Budán, a péknek rengeteg lisztje volt, sokat sütött, és én vittem a kenyeret a szemináriumba is az ott lévôknek.
Egyszer Fodor testvérrel együtt vittünk egy nagy kosár kenyeret. Amikor kiértünk a Margit rakpartra, észrevettem, hogy egy kenyér lecsúszott a kosár tetejérôl, visszamentünk érte, és megtaláltuk az elejtett kenyeret, ott hevert az utcán. Ekkor robbant fel az a muníciót szállító lôszervonat, amit a Margit rakpartra toltak be. Mi épp akkor értünk volna oda, ha nem megyünk vissza a kosárból kiesett kenyérért. Az Úr így ôrizte meg az életemet. A szeminárium is kapott egy belövést, kénytelenek voltak elmenekülni az ott lévôk és átköltöztek az Anyag Hivatal bombabiztos óvóhelyére, majd onnan is továbbküldték ôket az árvaházi óvópincébe. Ez viszont több ház lakóinak volt kijelölve. Az óvóhely három egybekapcsolt helyiségbôl állt, két végén a hívôk, középen a világiak húzták meg magukat. Egy légitámadáskor a középsô részt beszakította a bomba. A két végén a hívôk sértetlenek maradtak, közülük sokan az ablakon másztak ki, és próbálták menteni a középsô részben lévôket. Ezután többen a Gellért-hegyi Szikla-óvóhelyre kerültünk, innen vitték el az oroszok Szabó testvért, Nagy János testvért és engemet is. Én egyszerûen megléptem ebbôl a csoportból, Szabó testvért – késôbbi apósomat – az elsô gyülekezôhelyrôl engedték el. Szabó Kornéliával, késôbbi feleségemmel az árvaházi óvóhelyen hallgatólagosan megegyeztünk, szívünkben eljegyeztük egymást. Úgyhogy a jegygyûrûnkben is ez a dátum szerepel: 1945. február. A házasságkötésünk 1948. augusztus 28-án volt, Somogyi Imre testvér adott össze bennünket. 1950-ben megszületett Harold fiúnk, két fiú unokánk van. Ott laknak abban a házban, ahol mi, és annak idején a szüleim. – Hogyan indult az oktatói pályája, és a lelkipásztori szolgálata? – 1951-ben avattak lelkipásztorrá Rákospalotán, majd 1953-tól 1960-ig a Nap utcai gyülekezetben végeztem pásztori szolgálatot. A gyermekek és fiatalok közötti munkában és az ének-zenei területen tevékenykedtem. 1960 után már csak orgonista szolgálatot végezhettem. Ennek a gyülekezetnek vagyunk a tagjai feleségemmel együtt a mai napig is. 1947-tôl kezdve tanítottam a görögöt a teológián. 1958-ban megbíztak az intézet igazgatásával. Ekkor került sor a tanulmányi rend és teológiai képzés módosítására. Ettôl kezdve érettségihez kötöttük a teológiai felvételt, és nagy hangsúlyt fektettem a héber és görög nyelv oktatására is. Az ak-
kori hatalmi rendszer az oktatást polgári állásnak tekintette, ezért felszólítottak, hogy válasszak a polgári, vagy a lelkészi állás között. Én a lelkipásztori szolgálatot választottam. Ekkor egy ideig szünetelt a szemináriumban a görög nyelvtanítás, majd késôbb Gerô testvér vette át, aki autodidakta módon tanulta a nyelvet. Nem sokkal késôbb elvették a lelkészi igazolványomat azzal az „indokkal”, hogy túl sokat foglalkoztam a fiatalokkal. A lelkészi igazolványt soha többé nem kaptam vissza. – Ez már a Palotay rendszer volt… – Mihez kezdett ezután? Nem volt ez túl nagy törés? Jó darabig megvolt a neheztelés. Egy ideig az apám mûhelyében dolgoztam, aztán elhelyezkedtem a TESCO Nemzetközi Tudományos Mûszaki Együttmûködési Irodánál angol-magyar tolmácsként. Tolmácsoltam külföldi mérnököket, futballistákat, egyiptomi katonaorvosokat, a szír munkaügyi minisztert. Színes volt a munkám, de nem ez volt a hivatásom… – Hogyan és mikor történt a rehabilitáció? – 1972-ben, az akkori egyházvezetés egyik tagja megkeresett, hogy írjak egy bûnbánó levelet, mert szükséges lenne az oktatásba visszaállni. Azt gondolom, hogy senki „illetékes” nem olvashatta ezt a levelet. Elfogadták, és újból taníthattam a görög nyelvet a baptista szeminárium hallgatóinak. Késôbb, az egyetemszerûen mûködô intézetnek az 1990-es évek elejétôl a dékánja lettem, majd pedig a misszióiskolával egyesült intézménynek a fôigazgatója voltam 1996-ig. Az egyesült intézetet késôbb akkreditálták. 1996-ban kaptam megbízást a Kutató Intézet vezetésére. – 2002-ben Spurgeon-díjjal tüntették ki. Ez is a rehabilitáció része volt, vagy a Spurgeon-prédikációk fordítását ismerték el ezzel? – Egyik sem. A prédikációk fordítását késôbb abba is hagytam, mert a nyelvezetét túl régiesnek találtam. A kitüntetéssel az iskolaszervezési munkámat ismerték el. Merthogy én ismertettem el az akkori Tanügyi Bizottsággal, hogy csak érettségizetteket vegyen fel teológiai hallgatóknak az intézet, illetve bevezettem a héber és görög nyelv színvonalas oktatását. A lelkipásztori szakon tanulóknak ma is kötelezô a két bibliai nyelv tanulása. – Miért tartja olyan fontosnak a két bibliai nyelv tanulását? Idôrôl idôre vannak olyan missziói szakos hallgatók, akik késôbb lelkipásztori szolgálatot vállalnak, ôk
kimaradnak a héber és görög nyelvtanulásból. Nekik mit tanácsol? Elôször is a tanulási készséget, a memorizálást neveli a diákban e két nyelv intenzív tanulása. Másodszor Spurgeontôl vettem a példát. Az általa alapított szemináriumban elôször kizárólag nyelvet tanított, csak késôbb vezették be más bibliai tárgyak oktatását is. A Biblia eredeti nyelvét azért tartom fontosnak, mert sokkal gazdagabb az ismerete annak, aki eredetiben is meg tudja nézni a szöveget. Még akkor is jobb, ha egy idegen, modern nyelven is el tudja olvasni a textust, de ez nem pótolja az eredeti nyelvet. Hogy mit tanácsolok nekik? Kezdjék el tanulni a Biblia eredeti nyelvét. Sohasem késô! – Az ének-zene végigkísérte egész életpályáját. Részt vett „A hit hangjai” énekeskönyv (1961) szövegi bizottságában, az Evangéliumi vegyeskarok (1968) szerkesztôbizottságában, és az Énekeljük az Úrnak (1985) kórusgyûjtemény zenei szerkesztésében is munkatársa volt Beharka Pál orgonamûvésznek. Mi a véleménye a mai dicsôítésmozgalomról? – A dicsôítésmozgalom veszélyét abban látom, hogy áthelyezôdik a hangsúly az igehirdetésrôl az ún. dicsôítésre. Kifogásolom azokat az újabb énekeket, amelyek tartalom nélküli szövegismételgetéssel vannak tele, zenei és szövegi felépítésében is kevéssé igényesek. Egyébként mitôl dicsôítés ez a fajta ének? Hiszen eddig is hangzottak a karénekek, közös énekek Isten dicsôítésére… – Egy feljegyzés szerint 1949. június 18án a Nap utcában ének-zene ünnepély volt, ahol Géza bácsi gitáron kísérte az énekeseket. – Ha feljegyezték, biztos így volt, már nem emlékszem erre. Különben klasszikus gitárt tanultam és játszottam. – Mi a véleménye az ún. gitáros énekekrôl, amit manapság énekelnek a fiatalok? – Még fiatalkoromban felállítottam magamban egy mércét: olyan ének-zene legyen a gyülekezetben, amit ha hallanak az utcán járókelôk, akkor rögtön tudják, hogy ez egy istentiszteleti hely és nem szórakozóhely. A gyülekezetben elhangzó énekek feladata, hogy áhítatra hangolják fel az ott jelenlévôket, és azokat is, akik kintrôl hallják azt. A háború után felkérést kaptam a Trans Word Radiotól, hogy állítsak össze áhítatra késztetô ének-zenei anyagot. Jobbágy István testvérrel összeszedtünk egy kvartettet, énekelt a neszmélyi férfikar és egy itteni négyes is, akiket alkalmanként hívtunk 3
meg Beharka testvérrel. Ma is úgy gondolom, hogy az ének-zene feladata az áhítatra hangolás, és nem a felkorbácsolás, vagy valami más. – Milyen megoldást javasolna zenében? Nem ellene kellene tenni, hanem inkább bizonyos határok között tartani, illetve az énekeseink zenei és irodalmi ízlését kellene formálni, növelni, fejleszteni. – Milyennek látja az egyház mai helyzetét a korábbihoz képest és milyennek a jövôt? – Bizonyos szempontból jobb, más szempontból rosszabb. Az egyházunk meggazdagodott – anyagilag. A baptista egyház a szegények egyháza volt mindig. Kérdés, hogy most el tudjuk-e érni a világot, ahogyan kell? – 2005 júniusában hivatalosan is nyugdíjba vonult. Ebben a tanévben már nem is fog tanítani a nagy elismertségnek örvendô görögprofesszor? – Ez év ôszétôl már csak a második évfolyamnak, a haladóknak tanítom az exegézist, ennek is csak a nyelvi részét. Ez lényegesen kevesebb óraszámot jelent a korábbiakhoz képest. Egyik tanítványom veszi át a többi órát. Azért az nagy öröm számomra, hogy jó néhány volt diákom választotta a görög nyelvet és eljutott az oktatói szintig. – Minek tulajdonítja azt, hogy évek óta arányaiban kevesen jelentkeznek a lelkipásztor szakra? Nagyon sok csábító egyéb foglalkozás van. Sokan szeretnék megfogni a dolog könnyebbik végét. Csak az jelentkezik lelkipásztori szakra és marad is ott, akinek elhívása van erre a nehéz, de szép szolgálatra. – Megköszönve a beszélgetést, Géza bácsinak kívánok még sok, tanítással eltöltendô hasznos éveket, és sok-sok jól tanuló diákot. Befejezésül, milyen tanácsot adna a mai fiatal lelkipásztoroknak, és mit a Jó Pásztor olvasóinak. – Az olvasóknak azt, hogy egyre többet olvassák a Bibliát, és baptista irodalmat is. A fiatal lelkipásztoroknak: aki nem tanult meg görögül az iskolában, fogjon neki most! És komolyan vegyék figyelembe a Lélek vezetését a szolgálati kirendelés elôtt, hogy ahová meghívják ôket, oda van-e küldetésük személyre szólóan, vagy sem. A lelkipásztorok legyenek nagyon hûségesek és pontosak! A bölcs tanácsokat elfogadásra ajánlom. Huszta Csabáné 4
JUBILEUMOK
100 éves a Tardi Baptista Gyülekezet Meghitt ünnepe volt a tardi testvériségnek szeptember 10–11-én, amikor a megtett útra emlékeztek, visszatekintve az elmúlt 100 esztendôre. Szombaton délelôtt 10-kor kezdôdött az istentisztelet, délután pedig 3-kor. A valaha Tardon szolgált lelkipásztorok közül jelen volt Drenyovszki Pál, dr. Almási Mihály, ifj. Papp József és Zentai László. A jelenlegi lelkipásztor, Horváth Zoltán mellett bekapcsolódott a szolgálatba Komáromi Károly testvér. Az ünnepi visszaemlékezést Gaál Eleonóra olvasta föl. Ez része volt annak a nagyobb lélegzetû írásnak, amely összefoglalja a gyülekezet történetét. Jelen volt és fölszólalt a település polgármestere, jegyzôje és a szinte 100%-ban római katolikus falu plébánosa. Az alig 20 tagú kis gyülekezet példás vendéglátásban részesítette a most hazatérô elszármazott testvéreket, rokonokat. A község új tornatermében közel százan ebédeltünk. A délutáni istentiszteleten – a visszaemlékezés jegyében – megelevenedtek a múlt évtizedei, tragikus és olykor humoros történetek. Almási testvér három témát emelt ki legújabb könyvébôl (Kegyelem minden), amely a tardi gyülekezethez kapcsolódik. Ezeket idézzük most kivonatosan. “…Azok a bizonyos 50-es évek a baptista gyülekezetek közül éppen Tardot érintették a legsúlyosabban. A faluban igen tekintélyes volt egyik-másik baptista család. Nemcsak a birtokok nagysága miatt, hanem a jó gazdálkodásuk okán is. Közülük is kiemelkedtek Gaálék. Amikor én Tardra jártam, Gaál bácsi még élt, egészen idôs ember volt, sokat beszélgettem vele. Igen komoly hívô ember volt, aki ezekrôl az évekrôl egyszerûen nem volt hajlandó beszélni. Nem csodálom. Olyan megfélemlítés és tragédiák sorozata után, amelyek ôket érték, azt hiszem, az ember minden bátorságát elveszíti, az események után évtizedekkel is. Mi történ Tardon? 1954. október 15én éjszaka 22 férfit vittek el a faluból, közülük öten voltak a baptista gyülekezet tagjai, név szerint: Gaál Ignác, Körömi Imre, Kiss József, Dusza András és Venyige Sándor. Koncepciós perben, hamis vádak alapján négyen életfogytig tartó börtönbüntetést kaptak, egyiküket kötél általi
halálra ítélték. Félelem ült a falun. Ma így fogalmaznak a tardiak: »Azon az éjszakán a falu lelkét vitték el.« Gaál Ignác testvért, akinek gyermekei és unokái ma is a gyülekezet tagjai, 1955. április 12-én kivégezték. Dusza Andrást még én is jól ismertem, csendes, alázatos hívô ember volt. 1956-ban az elítéltek kiszabadultak, Amerikába, Kanadába menekültek, ketten még élnek közülük. Természetesen rehabilitálták ôket, de a Gaál fiúk apa nélkül nôttek föl, sokáig lenézve. Családok estek szét, a baptistákra pedig rásütötték: »amerikai bérencek«. Tartozunk annyival nekik, és magunknak, hogy legalább a nevüket ismerjük.
A tardi imaház a még nyíló rózsákkal a 100 éves jubileumi ünnep napján. …Nos, a tardi misszió nem volt képes kilábolni ebbôl a rendkívül nehéz helyzetbôl. Tardról akkortájt egyetlen egyetemista fiú tanult Gödöllôn. Amikor Laci éppen otthon volt és eljött az imaházba, én gyakorlatilag neki prédikáltam. Az elsô ilyen alkalom után odajött hozzám a gyülekezetvezetô, és azt kérdezte: »Mi történt, Almási testvér? Ma nem értettünk egy szót sem.« Mondom: »Zellei testvér, ez azért van, mert ma a Lacinak prédikáltam.« Aztán megkértem, hogy menjen oda a testvérekhez – nem túl sokan voltak – és magyarázza meg nekik, hogy amikor a Laci itthon van, akkor az Almási testvér mindig
másként fog prédikálni. – És akkor, ha ôk nem értik, ne is törôdjenek vele, csak imádkozzanak a Laciért. Mindenki megértette és mindenki imádkozott. Egy hétköznap délután családlátogatásra mentem, természetesen motorral. A falu jobboldalán – ha a hármas út felôl megyünk – a domboldalon egy jókora libalegelô volt. Gyakorta elôfordult, hogy a libanyájak, 60-80-100 liba, egyszerre kezdtek berepülni a faluba. Így történt akkor is, amikor én éppen erre jártam. Egy 6-8 kilós gúnár nekiütközött a motor szélvédôjének – a hideg miatt szereltem két lemezt, amolyan térdvédôként a motor két oldalára –, akkorát lökött rajtam, hogy azt hittem elesek, de végül sikerült megtartani a motort. A térdvédô ugyan elhajlott rendesen, de komolyabb baj nem történt. Szerencsétlen liba pedig ott vergôdött, komoly sérüléssel. Megálltam, bementem az egyik házhoz, hogy szólok, mi történt, vágják el a liba nyakát. Nem találtam senkit. Bementem a másik házhoz, ott se. Az utcáról, mintha eltûntek volna az emberek, egyetlen élô lélek nem volt a környéken. Nem volt mit tenni, továbbmentem és a nagyjából egy km-re lakó családnál megálltam, elmeséltem a történetet. Ôk ezt mondták: »Ne is törôdjön vele a testvér, egy liba ide vagy oda, nem számít, sokkal nagyobb gond van itt.« Mondom: »miféle gond?« – »Hát az, hogy a múltkor az állatorvos járt erre, neki is ugyanilyen baja történt, aztán följelentette a libatulajdonost, az meg most fizethet egy csomót. Ezért tûntek el az emberek, mert nem akart a libának gazdája lenni senki«. A falu közepén a régi imaház közelében áll a mártírok emlékmûve, fekete márványoszlop a nevekkel. Zarándokhely. Nem csoda. A régi imaházat kisajátították. Az egyház nevetségesen kis összeget, 80 000 forintot kapott érte. Azt mondták, le kell bontani. Persze nem kellett. Ma is áll. A gyülekezet nagy összefogással az Úr vezetésére figyelve, Gaál Miklós testvér vezetésével (akinek édesapját kivégezték) telket vásárolt és új imaházat épített. Ez immáron több mint 20 éve a hívôk kicsiny táborának otthona, menedéke. Gazdagítsa Isten a tardi testvéreket lelkiekben és növelje az üdvözülendôk számát a sok vihart, de sok örömöt is megért gyülekezetben! – egy jelenvolt –
Bizonyságtétel* A megszokottól eltérôen köszönetnyilvánítással kezdem: Köszönöm volt zárkatársaimnak: Csernák Sándornak és Törös Csabának, hogy láthattam rajtuk azt a békességet, ami elindított. Köszönöm Doboróczky Gábor és Surányi Péter börtönmissziósok áldozatos munkáját, barátságát és a mai napig tartó folyamatos segítségét. Köszönöm lelkipásztorunk, Almási Mihály segítségét abban, hogy segített elgördíteni az akadályt, hogy elfogadhassam Urunk szeretetét, Királyunk megváltását. Nem utolsósorban gyülekezetünk minden egyes tagjának köszönöm, hogy olyan sok szeretetet és bizalmat adtak. 42 év áll mögöttem, és nagyon hosszúnak tûnik ez az út. Huszonéves koromban meggyôzôdésem volt, hogy a helyes úton járok. Meg sem fordult a fejemben, hogy van más út is. Éltem hétköznapjaimat, gyûjtöttem a javakat, loptam, megcsaltam, akit szerettem, és ez mind olyan természetesnek tûnt. Fel sem merült a kérdés: mit is csinálok? Ez a mentalitás volt életem része. A bûnökben is a bûnöset keresni – ez vált feladatommá, és sikerült is rátalálnom a kábítószerek bódulatára. Mindent felváltott bennem. Nem kellett már senki és semmi. Ô volt a kedvesem, ô lett a nappal, az este, az édes, a keserû, egyszóval minden. Mivel minden erkölcsi és törvényi korlátot lerombolt bennem, így a bûnözés is belépett mindennapjaimba. Ez így ment éveken keresztül. Néha szabadulni akartam tôle, de akkor megmutatta, ki az úr a háznál. Ki nôtt kinek a fejére. Ekkor kezdtem félni, de már késô volt. Húzott egyre lejjebb. Nagyon sötét volt… Természetesen börtön lett a vége. Ott kezdett tisztulni az ég. A zárkatársaim átható tiszta tekintete egyenesen elvezetett Gábor és Péter missziós szolgálatáig. Elôször a kíváncsiság, a tanulási ösztön miatt, késôbb már azt vettem észre, hogy hiányzik, várom a pénteki alkalmat. Éreztem, hogy változáson megyek keresztül. Álmodni sem mertem volna, hogy eljön 2005. augusztus 14. Szabadultam, még csak a börtönbôl. Pénteken kérdeztem: – Nem gond-e? Esetleg ha? Elmennék oda, ahova ôk járnak, az Erzsébeti Gyülekezetbe. Óvatosan kérdeztem, mert tartottam a választól. Tartottam, mert mi lesz, ha nem, és mi lesz, ha igen?! Akkor oda is kell menni, be is kell lépni a kapun. Elvisz-e oda a lábam? Még én sem tudtam. Bûnözô vagyok, most szabadultam, és gyülekezetbe szeretnék menni, „emberek” közé! Megtörtént! Lábam elvitt, be is tértem a kapun. Elsô perctôl kezdve olyat tapasztaltam, amit már rég nem. Idôsek, fiatalok szeretettel fordultak felém, mintha én is normális ember lennék. Hihetetlen volt. Gondolkodóba is estem: miért? Mi lehet ez? Van-e valami oka? Ilyen múlttal miért fogadtak így? Ez az ôszinte, önzetlen szeretet itt marasztalt. Sôt! Ösztönzött, hogy próbáljak keresztyénné válni. Hátha én is tudok szeretni! Ez sikerült. Rendszeresen jártam imaházba, olvastam, tanultam. Feltettem magamnak és Péteréknek a kérdést: hogyan lehet megtérni? Az ô és családjuk életén keresztül láttam keresztyén családok hétköznapjait, normáit, ugyanis hetente találkoztunk, olvastunk a Bibliából és együtt vacsoráztunk. Ez nagy megtiszteltetés volt számomra. Válaszuk után bizonytalan lettem, mert értettem, mirôl van szó. Bonyolult lett. Minden gyülekezetünkben volt bemerítés, ráadásul nem láthattam. Ekkor hallottam a törekvôk órájáról. Jelentkeztem lelkipásztorunknál, Almási Mihálynál. Emlékszem, elsô kérdésem: Mit kell tennem azért, hogy megtérhessek? Lelkipásztorunk beszélt a magunk által felállított akadályokról és megkérdezte: – Mi az akadálya? Ekkor minden olyan egyszerû lett, világos. Hát ott van elôttem, ezer, meg ezer éve a miénk a Megváltás! El kellett csak fogadnom! Hálával, köszönettel tartozom az Úrnak, hogy kiemelt, hogy munkálkodik bennem és óvó keze a mai napig kísér utamon! Dömötör István (Szeretet-Szolgálat) * Elhangzott Pesterzsébeten augusztus 14-én, a bemerítés elôtt. 5
Újabb bemerítések Pesterzsébeten
KÉPES HÍREK Kiskunhalas–Pesterzsébet
Amint arról korábban hírt adtunk, ez év május 22-én 13 fehér ruhás tett bizonyságot hitérôl és merítkezett be gyülekezetünkben. Augusztus 14-én újabb bemerítést tartottunk. Ekkor az Úr egy mélységeket megjárt fiatalembert fogadott magához. Dö-
Szeptember 18-án a Kiskunhalasi Baptista Gyülekezetbôl több mint negyvenen látogattak Pesterzsébetre. Egész nap ôk szolgáltak. Igével: Katona Béla lelkipásztor, a Hakapella férfi kvartett, az énekkar és persze sokan mások. Jó volt együtt lenni. A kiskunhalasi férfi kvartett (Hakapella) énekel Pesterzsébeten.
Dömötör István és Almási Mihály Tóka Ágoston és Almási Mihály
A Pesterzsébeti Gyülekezet a halasi imaház befejezéséhez járult hozzá, az adományt Laczkovszki János gyülekezetvezetô presbiter adta át Kádár Péter testvérnek, aki nagy lelkesedéssel és szakértelemmel koordinálja az építkezést.
mötör István testvérünk bizonyságtétele olyan átütô erejû volt, hogy annak hallatán döntésre jutott Tóka Ágoston, akinek nem a kábítószer vagy a börtön, hanem a megfelelés kényszere jelentett problémát. Az ô bemerítése augusztus 28-án volt. Azért imádkozunk, hogy ez a sorozat ne szakadjon meg. Lelkipásztorunk azt mondta, ha kell, kéthetente is tartunk bemerítést. Adja az Úr, hogy így legyen! – erzsébeti tudósító –
Pócsmegyer Október 2-án tartotta hálaadó ünnepét a Pócsmegyeri Gyülekezet. Egész nap a pesterzsébeti fiatalok szolgáltak. Igét hirdetett dr. Almási Mihály lelkipásztor. A hálaadó evangélizáció végén 2 fiatal döntött az Úr Jézus követése mellett. A 15 tagú gyülekezet szeretettel fogadta a vendégeket. Délben közös ebéd volt. Délutánra átjöttek a tahitótfalusi testvérek és máshonnan is sokan. Megtelt a szép új imaház, amely önmagában is bizonyságtétel a mintegy 1000 lelkes faluban. Nagy öröm az is, hogy a kis gyülekezetben az idén négyen merítkeztek be az Úr Jézus példáját követve. A kis gyülekezet gyermekeinek hálaadó napi szolgálata A pócsmegyeri gyülekezetben Nagy Sándor lelkipásztor üdvözli a vendégeket
6
A pesterzsébeti fiatalok kórusa énekel
Nagyon „depi” vagyok! Alkalom szüli a tolvajt. De vajon ki szüli az alkalmat? – Kissé aggályosan veszek részt mostanában bizonyos összejöveteleken. Ezek tulajdonképpen – nagyobbrészt – istentiszteletek lennének, de nekem hiányérzetem van minduntalan, mert vagy kezdetük nincs, vagy végük, csupán nekem van végem, látva és hallva e kuszaságot. Annak idején még úgy tanultuk, hogy az istentiszteletet imádsággal illik megkezdeni. Megszólítjuk ezzel Istent, hogy méltóztassék közénk jönni, idôzzék velünk, áldjon meg bennünket szentséges jelenlétével. A végén pedig ugyanezekért szoktunk hálát adni. “Istenért volt kezdete, úgy lészen végezete…”, ahogy egyik énekünk mondja. Már a megnevezéssel is problémáim vannak. Ha istentiszteletet tartunk, akkor miért mondunk “alkalmat”? Egy akármilyen “sima”
testvéri találkozás sem alkalom, hanem lehet konkrét megnevezése. Például imaóra, bibliaóra, ifjúsági óra, énekóra, stb. Esetleg valamilyen speciális istentisztelet, mint bemerítési, menyegzôi, jubileumi, stb. istentisztelet. Nem kellene az Isten elôtti megjelenésünk alkalmait szürke “alkalommá” silányítani! Ebben azonban az is megkívántatik tôlünk, hogy Isten jelenlétéhez méltóan viseljük magunkat, és valóban legyen és maradjon istentisztelet az az egy vagy két óra, az a lelki találkozó, melyet ekként nevezünk. Utazom a vonaton. Két feldúlt arcú fiatal hölgy beszélget. – Hogy vagy? – Borzalmasan! – Mi a baj? – Olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek!
Ezt a sítlust kezdik meghonosítani gyülekezeteinkben a mi drága fiataljaink. Mert ôk az imiben ifi konfit tartanak, ahol a gyülitôl függetlenül imáznak. Esetleg a tiszi bácsi is ott lehet. Sajnos, ez nemcsak stílus-kérdés. Tudom, hogy a fiatalok mindig szerettek másként beszélni, másként élni, más stílus szerint lelkizni. De az a tapasztalatom, hogy itt a lelki élet színvonalának lejáratásáról van szó. Nem hiszem, hogy nekünk kellene megtanulnunk és beszélnünk a világias “szlenget”. Hadd tanulják meg a mi nyelvünket (a Biblia nyelvét) azok, akik bejönnek gyülekezeteinkbe. Remélem, a Bibliát nem fogják átírni huligán stílusban senki kedvéért. Sôt, inkább azt tapasztalom, hogy a fiatalok között újra népszerûsödik a régi Károli-fordítású szöveg – a maga veretes, patinás nyelvezetével. Gerzsenyi Sándor
Fotópályázat A Jó Pásztor Alapítvány fotópályázatot hirdet. Pályázni lehet régi egyházi, gyülekezeti, konferenciai, bemerítési és egyéb közösségünkhöz kapcsolódó, 50 évesnél régebbi képekkel. Várjuk továbbá régi, nagy baptista családok fotóit is. Bizonyára minden családban a féltve ôrzött „kincsek” közé tartozik egy-egy nagy- vagy dédszülôi, esetleg még korábbi családi fénykép, amely már megtért baptista elôdöket ábrázol. Ilyen, a múlt század elsô felébôl való családi képeket kérünk beküldeni, melyeket számítógépre vitel után természetesen visszaküldünk. Kérjük azt is, hogy a fénykép mellé írják meg a képen látható személyek nevét, esetleg más adatait is, amennyiben ismerik azokat. A beérkezô képeket zsûri bírálja el és a legrégibb és legszebb fényképek beküldôi jutalmat kapnak. Az erre alkalmas nyertes képeket a Jó Pásztor lapban folyamatosan közreadjuk. A Jó Pásztor minél régebbi, minél több közösségi kötôdésû, minél jobb minôségû fotókat vár. Az olvasói tábor telefonon, SMS-ben, e-mailen vagy levélben is szavazhat a fotókra. A legtöbb szavazatot nyert beküldô értékes jutalmat és kitüntetô diplomát kap.
A pályázati képek beküldési határideje: 2005. november 20.
Bauer József (1862–1940) lelkipásztor és családja 1907-ben Pressburgban (Pozsony). Hamburgban végzett teológiát (1895), 43 éves aktív szolgálati évei alatt soha sem volt beteg. Szolgálati helyei: Ternitz, Bécs (1899–1901). Pozsony (1901–1914), Csepel-Budafok (1914–1920), Bonyhádi körzet (1920–1931). 18 éven át szerkesztette a kelet-európai németnyelvû baptisták lapját, a „Friedensklänge"-t, 7 éven át volt a budapesti baptista szeminárium irányító testületének tagja. Álló sor: Bauer Johann, Nittnaus Elsa, ifj. Bauer József. Elsô sor: Bauer Anna, B. Emma, Bauerné Nittnaus Erzsébet, B. Martha, B. Mária, Bauer József lelkipásztor, B. Franz, B. Eduard. Kilenc gyermeke mind hívô lett. Utódainak egy része – unokái, déd- és ükunokái – a csepeli gyülekezet tagjai. 7
Letenni! Rég volt. Szóablakok nyíltak, ahogy szemtôl-szemben állva, beszélgettünk, s beleláttam nagyon mélyen a szívedbe, titkaiba gondjaidnak. Kértelek, hogy mindet tedd le, bízd a leghatalmasabb, legszeretôbb, örök kézre, s gondtalan leszel, szabad! “Így!” – és letettem egy könyvet. Mosolyogtál. Tudtam én is, hogy könyvet letenni könnyebb, mint az örök Segítôre bízni-vetni gondokat. “Letehetem. De elkísér, amit olvastam belôle!” – mentegetted még magad. “Akkor ne úgy, mint a könyvet! Akkor mint egy nagy követ! Mért nyomnák, gyötörnék szegény szívünket a gondkövek, ha szabad mindet letenni, nem hordozni terheket, s olyan gondtalanná lenni újra, mint a gyermekek!”
Képes beszámoló a Hívô nevelôszülôk I. találkozójáról (Tahi, 2005. augusztus 13.) Jövô nyáron újra lesz találkozó, de akkor már nemcsak a nevelôszülôknek és gyermekeiknek, hanem azoknak a családoknak is, ahol örökbefogadott gyermekek élnek.
Két boldog gyerek Amíg a szülôk elôadásokat hallgattak és beszélgettek aktuális örömeikrôl, gondjaikról, a gyerekekkel a KEGYELEM Alapítvány munkatársai foglalkoztak
Mit feleltél, nem emlékszem. Régen túlvagy minden gondon. De ha rámnehezedik, akárhányszor csendesen, elmondom: Letenni, mint a követ Atyám kezébe – egészen! Túrmezei Erzsébet
A Jó Pásztor Alapítvány minden hozzánk érkezô adományt a megjelölt célra fordít. Köszönjük a magyarországi és a határon túli árvizek károsultjainak küldött összegeket és a Sri Lankai Árvaház építésének támogatását. Köszönjük, hogy Kedves Olvasóink adománya lehetôvé tette, hogy immár második évfolyamába léphetett a Jó Pásztor folyóirat. Szeretettel kérjük mindazokat, akik szívesen olvassák a lapot, és szeretnék, hogy másokhoz is eljusson, továbbra is támogassanak minket imádságaikkal és adományaikkal. Az Úr áldását kívánjuk minden Kedves Olvasónk életére. A szerkesztôség. 8
Egy másik gyereksarok Újváriné Szabó Anikó (elôadó) Tóka Szabolcs (zenei vezetô) Tóka Melitta (szólista) dr. Almási Mihály (elôadó) és a találkozót szervezô Gyebnár házaspár az ebéd utáni kávézás közben.
Gyebnár Viola és néhány boldog gyerek
Egy játék a sok közül A Kegyelem Alapítvány munkatársai: a Fábián házaspár, Szabó Tivadarné és Cservenyák Ildikó
A végére azért mindenki elfáradt…
9
Családi találkozó
Egy-egy család története mindig izgalmas, a találkozás pedig örömteli. Az unokatestvérek még csak ismerik egymást, de azok gyermekei már gyakran nem. Ilyen örömteli és meglepetésekben is gazdag volt az Almási-találkozó, amelyet Kiskunhalason július 23-án tartott a család. Mintegy nyolcvanan lehettünk együtt. A leggyakoribb kérdés – különösen a fiatalok és gyermekek között persze ez volt: „Te ki vagy?” – s aztán jött a „bemutatkozás”, hogy tudniillik az illetô, kinek a kije. Az egész nap a hálaadás jegyében telt el. Sokat beszélgettünk arról, hogy Isten kegyelme hogy nyilvánult meg elôdeink életében, és hogy tapasztaljuk ugyanazt az áldást mi. A végkonklúzió pedig: „Kegyelem minden”. Az Almási család tagjai, azok, akik el tudtak jönni a találkozóra (és akik éppen együtt voltak, amikor a fénykép készült).
„Te velem vagy…” A 23. Zsoltárt gyermekkorunktól kívülrôl tudjuk, mégis megdöbbentô, amikor egy-egy szeretünk kórházi ágya mellett gondoljuk vagy mondjuk újra: “Az Úr az én pásztorom; nem szûkölködöm. Füves legelôkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ô nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy...” Ilyen megdöbbentô élményem volt szeptember 24-én, amikor a Péterffy Sándor utcai kórház intenzív osztályán megálltam Révész Benjámin ny. lelkipásztor ágya mellett. Igen, a halál árnyékának völgye félelmetes, de mi mégse félünk, mert nem vagyunk egyedül, az Úr, a mi Pásztorunk ott is velünk van. Révész testvér szolgáló élete, hûséges ragaszkodása az Igéhez és közösségünkhöz, példa lehet elôttünk. Nem tudom, értette-e, amit mondtam neki, de azt igen, hogy “az Úr meghall imát, jóvolta ez, nem érdem…” Imádkozunk hát tovább! Tudjuk, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, van visszaút a Jó Pásztor segítségével, de azt is, hogy az Ô akarata, döntése bölcsebb, mint a mi vágyaink. Tegyük Révész testvért imánkban – más betegekkel, gyászo10
Révész Benjámin ny. lelkipásztor testvér, korábbi missziói alalnök, gyermekbemutatás alkalmával imádkozik Lôrik Bálintért, Lôrik Levente lelkipásztor kisfiáért 2005. június 12-én. lókkal, szomorú szívûekkel együtt – a Jó Pásztor kezébe, akire ifjú korában ô is rábízta magát! – am – * Lapzártakor vettük a hírt, hogy Révész Benjámin testvért október 2-án hazaszólította az Úr. – a szerk –
HEGYEKET MEGMOZGATÓ ERÔ Élt két egymással szemben álló törzs az Andok-hegységben, egyik a síkságon lakott, a másik a magas hegyekben. A hegyek között élô nép egy napon megtámadta a síkságon élôt, és fosztogatásuk során elraboltak egy kisgyermeket, akit magukkal vittek fel a hegyekbe. A síkságon élô emberek nem tudtak hegyet mászni. Egyet sem ismertek azok közül a fortélyok közül, amelyeket a hegyen lakók használtak, és azt sem tudták, hol találhatják meg ôket, vagy hogyan akadjanak a nyomukra a meredek terepen. Ennek ellenére kiküldték a legjobb harcosaikat, hogy a hegyre feljutva visszaszerezzék az elrabolt kisgyermeket. A harcosok több hegymászási módszert is kipróbáltak, ám több napi erôlködés után is mindössze néhány száz métert haladtak fölfelé. Reménytelennek és csalódottnak érezve magukat, úgy látták, hogy semmi értelme tovább próbálkozniuk, és felkészültek arra, hogy visszatérjenek a síkságon fekvô lakóhelyükre. Miközben a felszerelésüket csomagolták, meglátták a gyermek anyját, amint feléjük közeledett. Azonnal rájöttek, hogy ô már lefelé tart a hegyrôl, ahova ôk képtelenek voltak feljutni. Aztán észrevették, hogy a gyermeket is magával hozza a hátára szíjazva. Hogyan lehetséges ez? Egyikük köszöntötte az asszonyt, majd így szólt: „Mi nem tudtunk felmászni erre a hegyre. Hogy voltál képes erre te, ha mi, a falu legerôsebb és legügyesebb emberei képtelenek voltunk?” Az édesanya egy rövid vállrándítás után ezt mondta: „Nem a ti gyermeketek volt.” A szülôi szeretet képes szembenézni még a legnagyobb akadályokkal is! Ennek legcsodálatosabb példája a mennyei Atya szeretete, aki Jézus Krisztusban testet öltött és szembeszállt a bûn akadályával, szembeszállt a halállal is, hogy megmentse az embert, akit ô teremtett! (Visszhangok)
Van vigasztalásunk, mert van Vigasztalónk A nagy részvét mellett hallgató majd lelkipászaz égi vigasz is körültor Nagy Sándor testvér lengte azt a gyászistenoldalán bontakoztattiszteletet, amelyen hatta ki istenadta tálenNagy Sándorné Kolozs tumait a gyülekezeti és Julianna testvérünktôl az országos nôi misszióbúcsúztunk szeptember ban. Több választási 23-án a pestlôrinci tecikluson át volt a Jótémetôben. A vigasztalás konysági Bizottság nôi igéit Szegedi Tivadar rászekciójának vezetôje. koshegyi lelkipásztor Emlékezem azokra az hirdette. A nekrológot alkalmakra, amikor Révész László ny. lelkiNagy Sándor testvérék pásztor olvasta föl. A Jánoshalmáról átjöttek gyászistentisztelet kezKiskunhalasra egy-egy detén Mónus Dániel ünnepi alkalomra szolnyugalmazott lelkipászgálni, az 1950-es évek tor imádkozott, a végén elején. Néhány alkalomdr. Almási Mihály pestmal vendégeink voltak Nagy Sádorné, Kolozs Julianna erzsébeti lelkipásztor. A otthonunkban. Szoros Vox Nova Férfikar és a pesterzsébeti vegyeskar baráti és testvéri szálak kötötték össze a Nagy és énekelt. az Almási családot. És emlékszem arra, amikor Elhunyt testvérünk 86 esztendôt kapott a – néhány évvel ezelôtt – Juliska nénivel kegyelem Urától. A szokatlanul nagy számú Pesterzsébeten elôször találkoztam a gyülekezetrészvétnyilvánító gyülekezet arról tett bizony- ben. Megkérdeztem: “Hogy tetszik lenni?” ságot, hogy nem felejtette el testvérünk szol- Kedvesen mosolygott és elmondta, hogy éppen gáló életét. A kiterjedt rokonság soraiban ter- mije fáj. Beszélgettünk, vigasztaltam. Végül abmészetesen jelen voltak mind a Kolozs, mind ban maradtunk, hogy egészen jól van. Ettôl a Nagy család tagjai. kezdve bármikor érdeklôdtem hogyléte felôl, Különösek Isten útjai. Egy lelkipásztor csa- mindig így válaszolt a tôle megszokott kedves ládból való leány, aki kiválóan tanult, szerette mosollyal: “Köszönöm, jól vagyok, nagyon jól!” az irodalmat, országos szavalóversenyeket Nagy öröm volt számára, hogy súlyos benyert, a polgári iskola elvégzése után a Bibliai teg férje még megérte az 50. házassági évforLeányiskola növendéke volt, a végzôs teológiai dulót. Így emlékezik erre László fia:
“1990 márciusában készültünk az 50 éves házassági évfordulóra. Az ünnep elôtti napokban agyvérzést kapott édesapám, de egy székre ültetve be tudtuk vinni a pestlôrinci imaházba és egy nagyon szép ünnep keretében megtörtént a megemlékezés. Édesapám még tevékenyen részt tudott venni az ünneplésben – utolsó hangos imáját mondta el csodával határos módon – csodálatosan. Négy nap múlva meghalt.” Itt eggyel kevesebben vagyunk, de odaát egy buzgó hívô testvérrel növekedett a mennyei gyülekezet. A Jó Pásztor vigasztalását kívánjuk a gyászolóknak. Almási Mihály
Az Igével mérd Mindig az Igével mérd magad. Nézd, az idô hogy elszalad! Kérd számon magadtól a tetted: Kérdezd meg mit, s miért is tetted? – Az Igével mérd az életed! A szavaidat, a szíved mélyét ôrizd, vigyázd! Mércével mérd mikor, mit, s miért is tetted? Kérd számon magadtól a tetted! – Az Igével mérd az életed! Páskulyné Kovács Erzsébet
KÖNYVAJÁNLÓ Jó szívvel ajánljuk dr. Almási Mihály: Kegyelem minden címû könyvét, mely B5ös méretben, 784 oldalas terjedelemben, 250 fekete-fehér és több mint 300 színes képpel 4400 Ft + 600 Ft postaköltségért megrendelhetô a Jó Pásztor Evangéliumi Könyvterjesztô Szolgálatnál a mellékelt csekk felhasználásával. Személyesen is megvásárolható a 06-20/886-0712-es telefonszámon történô elôzetes egyeztetés után. A könyv teljes tiszta bevételét az Alapítvány karitatív célokra fordítja. Címünk: Jó Pásztor Evangéliumi Könyvterjesztô Szolgálat 1751 Budapest, Pf. 279 E-mail:
[email protected] Tel.: 06-20/886-0712
11
GYERMEKREJTVÉNY Kedves Gyerekek! A mostani kérdéssor Elizeus próféta életéhez kapcsolódik. Ha figyelmesen elolvassátok Elizeus történetét a Bibliából, akkor válaszolni tudtok az alábbi kérdésekre. A válaszok után írjátok oda az igehelyet is. Beküldési határidô: 2005. október 31. 1. Mit csinált Elizeus, amikor Illés próféta rátalált? 2. Milyen hosszú volt Elizeus haja? 3. Miért találták üresen a bélpoklosok az arámok harci táborát? 4. Milyen növénybôl fôztek levest a prófétatanítványok, amit aztán nem mertek megenni? 5. Hogy hívták Elizeus szolgáját? Mi lett a veszte? 6. Hány fejszéje volt a prófétatanítványoknak? 7. Mi történt az arámi rablócsapattal, amikor el akarták fogni Elizeust Dótánban? 8. Mi volt Naamán tisztsége? 9. Hogyan gyógyult meg Naamán a betegségébôl? 10. Mi célból sokszorozta meg az olaját Elizeus az asszonynak, akinek meghalt a férje?
40 napot töltött Jézus a pusztában. 150 napig áradt a víz a földön az özönvíz idején. 20 könyök hosszú volt a repülô irattekercs Zakariás látomásában. 75 éves volt Ábrahám, amikor útra kelt Kánaán felé. 4-féle talajról beszél Jézus a magvakról szóló példázatában. 5 kenyér állt rendelkezésre az ötezer ember megvendégelésekor. 42 csúfolódó gyereket téptek szét a medvék Elizeus idejében. Helyes megfejtést küldtek be: Szabó Máté (Debrecen), Szarka Dávid (Budapest), Török Dávid (Debrecen), Szabó Anna (Tiszaföldvár), Ábrahám Sára (Alsógöd), Andrásik Johanna (Hajdúszoboszló), Andrásik Áron, (Szôd), Tóth Pál Mátyás (Budapest), Lovász Debóra ( Budapest), Baka Dorián (Budapest), Lesták Bence (Budapest) Széll Áron ( Budapest), Széll Dávid (Budapest), Somogyi Ádám (Budapest), Tarcsi Dániel (Berettyóújfalu), Szabó Dávid (Budapest), Frank Áron (Berettyóújfalu), Kovács Áron (Pócsmegyer), Jámbor Dávid (Debrecen), Lami Rebeka (Tuzsér).
Az augusztusi rejtvény helyes megfejtése:
Gratulálnunk!
30 éves korában merítkezett alá Jézus. 3 napig volt vak Pál a damaszkuszi úton látott látomása után. 7 pecsétet bontanak fel a Jelenések könyvében.
A jutalmakat postán küldtük el. Szép rajzot küldtek: Jámbor Ádám (Debrecen), Török Dávid (Debrecen).
A „Jó Pásztor”-t mindenkinek ingyen megküldjük, aki azt kéri. Lapunk célja az evangélium terjesztése, a közösség összefogása. Ezért közlünk minden korosztály számára írásokat, rejtvényt, éneket, verset, bizonyságtételt, bibliai tanítást. A lap 2500 példányban jelenik meg. Mind az elôállítás, mind a postázás költsége tetemes, amelyek fedezésére szívesen fogadunk adományokat. Minden munkatársunk ingyen, szeretetbôl dolgozik. Missziós céllal több példányt is küldünk azoknak, akik azt kérik. Isten áldása kísérje Olvasóink és Támogatóink életét!
A szerkesztôség
12
Jolika írni tanul
Kisiskolás koromban sokat játszottunk a Pogánytemetô dombján. Nyáron pokrócba csavarodva gurultunk le róla, télen meg hógolyót görgettünk lefelé. A kis hólabdából hatalmas gömböc lett a friss puha hóban. Útközben minden hó rátapadt. Hóembert építettünk belôle. Az én szívem is olyan volt, mint egy kis hógolyó. Amerre forgott, rátapadt a hírek és élmények friss hava. Abban az idôben sok félelmes, riasztó dolog történt, azokkal lett tele a szívem. A háború felszította a gyûlölet tüzét, hát én is gyûlölködtem. Természetesnek találtam ezt az érzést. Ellenségemnek tartottam mindenkit (személyt és országot), akik rászolgáltak a megvetésemre. Még nem is tudtam, mit jelentenek azok a hírek, hogy a katonák elviszik “krumplit pucolni” a nôket, de ahogy mondták az emberek, abban iszonyat ült. Az édesapám négy és fél évig volt “CCCP” lágerekben, sokat szenvedett és betegen jött haza. Nekünk itthon a legnagyobb nyomort kellett megélni. Nem, nem tudtunk ezekre mentséget találni. Rokonaink nagy veszteséget szenvedtek el az új országhatár kijelölésekor. Két édesanya (anyukám húgai) vesztették el gyermekeiket. Ki méri fel a kárt? 1956-ban új reményeink foszlottak semmibe, és a tankok újra törtek-zúztak. Fiatalok ezrei haltak meg, vagy hagyták el félelmükben a szüleiket, a hazát. A megtorlás évei kegyetlenek voltak. Csak gyûlt, gyûlt a harag. Ekkor már tudatosan vállaltam hovatartozásom, magyarságom és keresztyén hitvallásom. Lélekben ellenálltam mindennek, ami politika volt. Azt gondoltam, így fogom leélni az életemet. Nincs mód a lelki szabadulásra, mert a körülményekben semmi javulás nem mutatkozott. Egyszer mégis próbatétel elé álltam, ennek ereje nagyobb volt minden addigi keserûségnél. Az történt, hogy új elsô osztályt kaptam. Ilyenkor (14-szer volt elsô osztályom) mindig nagy lelkesedés, gyönyörû tervek és ünnepélyes érzés ragadott el. Csodálatos dolog bevezetni az “írástudatlan” apróságokat a be
tûvetés és az olvasás világába. Magam élveztem legjobban ennek a helyzetnek mesterségbeli és mûvészi fogásait. Akkor is így vártam az évet. A szülôket nyugtattam, terveimet elôadtam és állítottam, hogy mindenkit eredményesen fogok tanítani. Reggelenként az aulában gyûjtöttem össze a csibe-csapatot, velem jöttek fel az emeleti tanterembe. A szülôktôl a kapuban elváltunk. Egy apuka ennek ellenére felkísérte kislányát az osztályba. A terem végén levette a gyermek kabátját, egyik utolsó padba betette a táskát (még nem is volt ültetés). Aztán leguggolt a gyermek elé és csókolgatta a kezét. Elôször az egyiket, aztán a másikat. A tanári asztaltól figyeltem a különös jelenetet. Még soha nem láttam hasonlót. Ez több volt, más volt minden addig látott szeretetnél. Megdöbbentett és elérzékenyültem tôle. Az apuka felállt, kiegyenesedett és hozzám jött. Elcsukló hangon mondta: – Jolika keze nem jó. Agyvérzés. Kérem, segítse! – Ezután gyorsan eltûnt. Válaszolni sem tudtam. Megnéztem a névsort, az adatokat. Azt hittem, nem jól látok. Jolika szülei orosz katonák voltak. A gyermek agyvérzéssel született. Volt min elgondolkodnom. Eszembe jutott a gyermekkorom és minden. Aztán szemügyre vettem a kislányt. Tatárszemû, mosolygós tünemény volt. A szeme ôszinte bizalmat árasztott, és örült, hogy már ô is iskolás. Szeretettel kapaszkodott a tekintetembe, szinte odaadta magát nekem. Megható pillanat volt. Ezután megláttam a kezét. A jobb keze egy apró csecsemô kéz volt, írásra alkalmatlan. A bal keze szép, erôs, láttam, az lesz az író-kéz, ha ugyan meg tudom tanítani írni. Nem könnyû és nem is vállaltam ôelôtte, hogy balkezes gyereket “átállítsak” jobb kéz használatra, most pedig ennek ellentéte várt rám, és ôrá. Hirtelen eszembe jutottak az errôl a témáról olvasott cikkek. Nem sok jót vártam ettôl. Ahogy elnéztem ezt a tündéri gyermeket a kétféle kezecskével, megértettem, miért csókolgatta az édesapja. Talán bocsánatot kért, amiért küzdelmesebb életet adott, mint szerette volna; talán az életét kínálta fel cserébe, Jolika jobb kezéért; talán a szeretetérôl biztosította a kicsikét, élete minden pillanatára. Nem tudom. A katona (természetesen rendfokozatokkal, de az most nem számít) csatákban edzett ember, aki küzdött élet-halál helyzetekben, ölt és maga is vérzett; végül élvezhette a “gyôztes” szerepét. Mégis vesztesként láttam
a gyermeke elôtt meghajolni, mert volt egy ellenség, amely ôt gyôzte le, megnyomorítva legdrágább kincsét, a gyermekét. Boldogtalanabbnak látszott, mintha elvesztette volna a saját jobb kezét. Gyorsan pergett elôttem egy film. Legalább 20 évet forgatott le bennem. Aztán tömör kérdéssé zsugorodott: – Szabad-e bármit felrónom ennek a családnak? Szabad-e Jolikát büntetnem a saját béna gyermekéveim miatt? Tudom-e szeretni ezt a gyermeket, ha a szívem gyûlölettel van tele? Éreztem, a szívem átforrósodik, és erôsebb érzés a gyermek iránti szeretetem, mint a magam fájdalma. Tudtam, szeretni és segíteni fogom ezt a kislányt, nem gondolok a szülei pozíciójára, csak a tanítványomra. Ezután könnyû szívvel megsimogattam fekete, csillogó haját. Jolika abban a pillanatban hozzám bújt és megölelt. Az egyik keze ölelt, a másik erôtlenül csüngött. Akkor az erôs kezével megfogta a gyengét és rátette a derekamra, hogy az is öleljen meg. A szívem kalapált, nem is láttam a könnyeimtôl. Felkaptam, megöleltem, megcsókoltam kedves kicsi arcát. Másnap újra felkísérte az édesapja és újra leguggolt elé. A szemük egy magasságban volt és látható módon beszélt a tekintetük. Értették egymást. Kérés és ígéret, biztatás és erô áradt egyiktôl a másikhoz. Ugyanaz a lélek vándorolt, mert az édesapa ugyanolyan sérült volt, ha nem sérültebb, mint a gyermeke. Aztán csókolgatta a kezecskéket. Vártam az áldozati szertartás végére, majd odamentem hozzá. Nyugtattam, ahogy tudtam. Felajánlottam a szeretetem, a türelmem és a tudásom. Mély, belsô zokogás rázta az erôs katonát. Attól a naptól fogva én is tanultam írni. Meg kellett tanulnom bal kézzel, tükörírással vezetni a ceruzát, betût képezni és összekapcsolni szavakká. Minden napra kétféle módszert próbáltam elsajátítani, hogy a legkisebb megerôltetés nélkül tudjon írni. Megfogtam kis párnás kezét, vezettem vele a ceruzát, elkentük a tintát és jókat nevettünk a kudarcokon is. A “mama” szó leírásakor bejött az édesanyja is, hogy megköszönje a segítségemet. Fáradt, lelki beteg, szerencsétlen asszony beszélt az életérôl. Csak sajnálni lehetett. Jolika gyönyörûen írt, a tanév végén megnyerte a szépírás versenyt. Más tantárgyból is kitûnô lett. Mindenki szerette ôt. Bizonyítványosztáskor odavitte apjához a szép eredményt és megköszönte a segítséget.
Az édesapja – ott a teremben a sok szülô elôtt – leguggolt ismét és ô is megköszönte kislányának az igyekezetét. Ô tudta, mit jelentett gyermekének az az esztendô. Aztán csókolgatni kezdte a kezét, a kisbabát és az írástudót. Mélységes csend lett. Még a méhek se jöttek be a kitárt ablakon. A lélegzetet is visszafojtva vettük. Mindenki könnyezett. Ebben az ünnepélyes csendben elhagyott engem a szívem. A szívem kérge, terhe, ítélete leolvadt, mint a puha hó tavasszal. Határtalan lett minden, a szívem is és a világ is. Belefértek a lelkembe olyan emberek is, akik azelôtt nem kaptak volna benne helyet. Nemcsak helyet kaptak, de megbecsülést, tiszteletet is, emberi értékeik szerint. Jolikát pedig nagyon szerettem, a csecsemôkéz feletti anyáskodásáért, a rakoncátlan balkéz iránti türelméért, a bátorságáért és igyekezetéért, a szülei szomorúságának kezeléséért. Nagyszerû dolog volt Jolika tanítása és a saját írás-tanulásom. Soha nem felejtem el! Jolika írt ballal jobbul, én meg jobbal balul. Ô azért tanulta az ábécé betûit, hogy elmondhassa vele az emberek iránti szeretetét, én meg azért, hogy megtanuljak általa szeretni. Frittmann Lászlóné
Fára mászók Kíváncsi gyermek magas fára mászik, Reménykedve, hogy fönt fészket talál. Ne bántsad ôket! Kíváncsi szerelmed E csöpp család számára gyors halál!
Egy ifjú lombos gyümölcsfára mászik. Gyönyörû termés integet felé. Egész kosárral szedeget belôle. Lent mosolygó leány siet elé.
Zákeus sudár fügefára mászik. Meglátja tán Jézust, ki arra jár. Egy család sorsát dönti el egy mondat: Zákeus, kérlek, hamar szállj alá!
Te is emelkedj ki a vak tömegbôl, Hogy találkozzék Jézusod veled, És mondhassa, mint egykor Zákeusnak: Ma megtaláltad üdvösségedet! Gerzsenyi Sándor 13
OLVASÓI LEVELEK A KEGYELEM MINDEN CÍMÛ KÖNYVRÔL A könyvet a férjem vásárolta meg. Amikor megláttam a vastagságát, elhatároztam, hogy ez az a könyv, amit én nem fogok elolvasni. Mivel azonban a nyári szünet hosszú volt számomra, egyik nap mégiscsak kezembe vettem. Az elejétôl meghátráltam, és gyorsan átlapoztam. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy nem tudom a könyvet letenni. Egyre jobban megvilágosult elôttem, hogy milyen találó címet adott a szerzô a könyvnek. Elôdei és az ô élete alapján is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy „kegyelem minden” az ember életében. Érdemes Istenre bízni életünket, mert minden javunkra válik, amit Tôle kapunk. Nagy hatással volt rám ez a családrajz, hiszen tudom, hogy hiteles, mert személyesen ismerem az írót. Lelkesedéssel meséltem gyermekeimnek Almási testvér egyik-másik történetét. Egy idô után azt vettem észre, hogy a könyv idônként feltûnik a lakás különbözô helyiségeiben (pl. fürdôszoba). A 20 éves fiamnak leginkább a jó humorral megírt motoros és autós élmények tetszettek. Nagylányom dicséretére váljék, hogy az elejétôl olvassa a könyvet. Jó szívvel ajánlom fiatalabbaknak és idôsebbeknek is a saját családom példájából kiindulva. (MPV – Budapest) Elôször találomra olvasgattam bele a könyvbe. Éppen családi kerti sütögetés volt nálunk, így “felolvasóest” lett a dolog vége. Sokat nevettünk aznap este. A történetek annyira életszerûek és magávalragadóak, hogy elhatároztam, elkezdem az elejérôl és kiolvasom, bármily méretes is a kötet. Azóta a múlt század legelejétôl követem végig az Almási család fordulatos történetét. Rendkívül izgalmasak számomra az elbeszélések, ez egyrészt a szerzô humorának, másrészt annak köszönhetô, hogy a maga természetességében magyarázza Isten mindennapi vezetését. Sokat tanulok tôlük arról, hogy jobban járunk, ha rá bízzuk az életünket, mintha a saját fejünk után megyünk. Ezt, bevallom, nekem még gyakorolnom kellene… A könyv sajnos ritkán kerül a kezembe, mert bár csak négyen vagyunk a családban, valaki mindig olvassa! A legjobb benne az, hogy mindenkinek megvan a saját kedvenc része. (MD – Budapest) „Jó bornak nem kell cégér!” avagy a jó könyvet szükségtelen propagálni! Mai virtuális világunkban egyre kevesebb idô adatik az olvasásra. Egy fárasztó nap után fáradtan huppanunk vendégmarasztaló fotelunkba, s a távirányító segítségével bármilyen számunkra fontos vagy érdekes információt megszerezhetünk. A híreket készen kapjuk, nem kell érte semmit tennünk: figyelni, nézni, hallgatni. A „néma mestereket” – a könyveket – kevésbé forgatjuk. Pedig sokkal inkább továbbgondolkodásra serkentô, képzelôerôt mozgósító és nem utolsósorban élményt adó. A nyári szünet végefelé jelent meg Almási tv. legújabb könyve. Ahogy kezembe vettem,
14
s átlapoztam a tartalomjegyzéket, már sejtettem, hogy nem csupán egy gazdag élettörténetet fogok olvasni. Részem lesz egy nagy család kegyelemmel telt életútját végigkísérni és gondolatban ott lehetek a világ sok színes, gyönyörû vidékén is. Az életszerû, olvasmányos könyv szerzôje egy olyan baptista lelkipásztor, aki szorgalmával, a Jó Istentôl kapott kivételes tehetségével, tiszta látásával, rendkívüli munkabírásával minden élethelyzetben tanúsította Teremtôjéhez való hûségét. A könyvben 1-1 fejezet címekre tagolódik. Ezek az egymondatos kis cikkelyek nagyon életszerûen vázolják az ott található történetek leírását. Gyermekeim is elolvastak néhányat közülük, mert hiszen a nyelvezete is roppant közérthetô. Az ôsök, a gyermekkor kalandjai, a tanulás szépsége-nehézsége, az ifjú diákévek, az elhívás, a szolgálat, s a sok-sok missziómunka emlékeinek megörökítése élethûen foglalja össze a könyv címét: Kegyelem minden. (BS – Budapest) Egy könyv fiataloknak is Miért vásárolunk könyvet? Mert szeretünk olvasni, mert valaki ajánlotta, rosszabb esetben: kötelezô olvasmány, és csak azért rágjuk át magunkat rajta, mert muszáj. Egészen más helyzet az, ha ismerjük a szerzôt, és még többet meg szeretnénk tudni róla, tôle. Így jártam én is dr. Almási Mihály: Kegyelem minden címû könyvével. Már a cím is olyan sokat mondó, összeköti a szerzôt az olvasóval, hiszen mindenikünk elmondhatja saját életére gondolva, hogy kegyelem minden. Megpróbáltam a fiatalok “szemével” olvasni a könyvet, és szeretném meghozni kedvüket az elolvasásához. Sajnos, egyre többet ülnek gyermekeink a számítógép elôtt, és az olvasás már csak néhányunk hobbija, legkedvesebb idôtöltése. Sokan közülük szelektíven olvasnak, átlapozzák az unalmasabb részeket. Itt azonban nem sok átugornivalót találnak, esetleg az anyakönyvi adatokat, de ezek nem túl hosszú részek – ne lapozzatok sokat –, mert érdekes történetekrôl maradtok le, melyeket a nagyszülôk mondtak el. Megismerkedhettek a régi, hívô, baptista családok életével. Szinte hihetetlennek tûnik, hogy folyt akkoriban az ismerkedés a fiúk és lányok között: semmi udvarlás, vagy nagy szerelem; ha egy fiúnak megtetszett egy kislány, akkor elôször megbizonyosodott arról, hogy Isten neki rendelte, majd egy ismerôs testvérrel (esetleg lelkipásztorral) megkérette a kezét. A lány is kért gondolkozási idôt, és mikor igent mondott, az egyúttal az eljegyzés napja volt. (Zárójelben megjegyezném, hogy nem is volt annyi elrontott házasság, mint manapság.) Bele sem tudunk gondolni, milyen volt az élet, amikor nem volt áramszolgáltatás. Ma el sem képzeljük mindennapjainkat mosógép, hûtôszekrény és mindenféle konyhai kütyü-mütyü nélkül. Sajnos, nagy családi tragédiát okozott egy petróleumlámpa újratöltése. Érdemes elolvasni, mert rádöbbenünk arra, hogy mindig készen kell lenni a halálra, fiatal korunk nem garancia arra, hogy minket nem érhet baj.
De térjek át valami vidámabb részletre: tudtátok, hogy nem Walt Disney találta ki Dumbót, a nagy fülû elefántot? Ezelôtt több mint ötven évvel mesélt róla Dóczi Pista bácsi. Simi-Suminak – mert így hívták ez az állatot – is nagyon nagyok voltak a fülei, de ô nem röpködött a cirkuszban, hanem harcolt a háborúban, védte a hazát az ellenségtôl. Rendezzünk egy bibliavers-mondó versenyt, mint amilyet régen Kiskunhalason? Készek lennétek megtanulni, és a gyülekezet elôtt elmondani 50–100 aranymondást egy Bibliáért cserébe? Lehet, hogy jobban megbecsülnétek a Bibliát, ha “megdolgoznátok” érte. Voltak gyerekek, és nem is kevesen, akik meghozták ezt az “áldozatot”, és javukra vált, mert amit annak idején megtanultak úgy, hogy egyszerre fel is mondták, azt nem felejtették el. Nem folytatom az ismertetést, mert mint minden könyv, ez is csak úgy érdekes, ha személyesen nyitjuk ki, és engedjük, hogy a szerzô kézen fogjon és elvezessen olyan idôkbe, és olyan helyekre, amelyek, lehet ismeretlenek számunkra. Jó olvasást kívánok mindenkinek, ami garantáltan kellemes idôtöltés lesz. (-tit – Isaszeg) Kedves Almási Testvér! A „Kegyelem minden” címû könyved vasárnap délután kaptam meg. Imaházból hazaérve kíváncsian olvastam a tartalomjegyzéket, majd lapozgatni és olvasgatni kezdtem egy-egy fejezetet. Köszönöm az élményt, amely úgy magával ragadott, hogy egyszer csak azt vettem észre az órára pillantva, hogy már éjjel 2 óra is elmúlt. Becsukva a könyvet, még elolvastam a hátlapon levô néhány sort, és valóban megtapasztalva egyetértek a kiadóval: „…olvasmányos, könnyed, elbeszélô stílusa és a különleges témák, helyszínek, személyek alaposan lekötik az olvasót.” Ôszinte szeretettel kívánom, hogy a Kegyelem Ura áldjon szeretteiddel együtt és továbbra is azt tapasztald meg, hogy „Kegyelem minden.” (HL – Budapest) Régi ismerôsként kaptunk egy dedikált példányt Almási testvér könyvébôl. A szerzô szüleivel baráti kapcsolatban álltunk. Ezzel együtt meglepett, hogy az önéletrajzi részletek között ott találtuk a nevünket. Az érdeklôdéssel olvasgatott könyv gyorsan tölti ki az idôt, ez a könyv is egészen lekötött minket. Amikor feleségem este letette, akkor vettem én a kezembe. Órákig elmerültem az emlékeztetô gondolatok és eddig fiókokban ôrzött képek “virtuális” környezetében. Rátaláltunk a régen átélt valóságra, amelynek mindig nagy hatása van az emberre. Akkor is, ha felejtené a nehéz napokat, akkor is, ha szívesen megismételné a visszahozhatatlan múltat. Istennek tetszett megtartani minket a keskeny úton traumák és áldott események által. Ma pedig bennünk él – talán átalakulva, módosultan – a saját múltunk, és az mégis valóság. (Egy házaspár Almási testvér könyvérôl)
Olvasóink írják
Szeretem ezt a lapot, és örömmel tölt el, mikor kész vagyok a rejtvénymegfejtéssel. Munkájukra Isten áldását kívánom. (Hajdúböszörmény)
Kedves Jó Pásztor testvérek! Mindig szeretettel várjuk a Jó Pásztort, öröm olvasni, és a keresztrejtvénnyel foglalkozni. Isten áldását kívánjuk erre a szép szolgálatra. (Budapest) Köszönöm a kutatásra ösztönzô keresztrejtvény. (Dunaújváros) Köszönet Dr. Sajben Klárának a rejtvényért! (Isaszeg) Nagyon tetszik a Jó Pásztor tartalma és hangvétele. Különösen tetszenek – a sokszor méltatlanul elfelejtett – idôs, vagy már az Úrnál lévô lelkipásztorok életét bemutató, összegzô írások, mint a legutóbbi számban lévô dr. Somogyi Imre tv-rôl szóló, vagy a januári–februári számban megjelenô Juhász János ny. lelkipásztorról szóló, életutat összegzô és méltató nagyon szép írás. A Jó Pásztor Szerkesztôségének további életére és munkájára Isten nagyon gazdag áldását kívánom. (Komló) Köszönöm a Jó Pásztor lap nívós összeállítását és a Bibliakutatásra késztetô ötletes keresztrejtvényt. (Budapest)
szen a múltat elsôsorban ôk tudják a ma élôknek bemutatni. (Tatabánya)
szönöm mindnyájuk fáradozását, Isten segítsége legyen mindnyájukkal. (Okány)
…Nagyon el tudok mélyedni a Bibliában, amikor a rejtvényfejtésnél keresem a megfelelô nevet, vagy helységeket, így gyarapodik a Biblia-ismeretem és Isten-ismeretem is. Örülök annak is, hogy Isten munkálkodik ma is az emberekben, hála a bemerítettekért. (Nagykôrös)
Nagyon örülök, hogy áldott emlékû Somogyi testvérrôl megemlékezett a lap. Köszönöm volt lelkipásztoromnak, Hányik testvérnek. (Békés)
Újabb örömet okozott számunkra a Jó Pásztor kedves újság. Megfejtettük a rejtvényt, ami mindig lelkünk-elménk épülése. Köszönjük mindenkinek, bármi kicsi köze is van e lap megjelenésében. (Karcag)
Nagyon nehezen fejtettem meg a rejtvényt … Most nem a bibliai ismereten alapult a megfejtés, hanem azon, ki mennyire szorgalmasan olvassa a Békehírnök folyóiratot, azokban voltak ezek … Nagyon szépen köszönjük a kazettát, amit kérésünkre elküldtek. Almási testvér igehirdetését szinte naponként hallgatjuk. Áldja meg az Úr, hogy még sokáig hirdethesse a jó hírt, az evangéliumot. Az újság tartalma nagyon jó, minden cikk áldásos. (Egy dunántúli olvasó)
Nagyon örülünk, hogy ilyen jó tartalommal töltik meg a lapot testvéreink. Annak is örülünk, hogy emlékeznek a régi, kedves “hitelôdeinkre”. Mi is szívesen emlékezünk az elôttünk járókra és hálásak vagyunk Istenünknek az ô példás életükért. Az Úr jutalmazza meg fáradozásukat és tegye gyümölcsözôvé. Annak is örülök, hogy a keresztrejtvényben is áldott életû elôdeinkre emlékeznek. Külön köszönet érte a rejtvény készítôjének, hogy ilyen nehéz feladatra vállalkozott. Ezért is áldja meg az Úr. (Szlovákia, Komárno)
Örömmel olvastam, hogy a Jó Pásztor megadta Harasztinénak az ôt megilletô titulust, ô ugyanis nem a férje, hanem saját jogán is doktor volt. Tartalmas volt ez a szám is, és örülök annak, hogy van bátorságuk visszanézni az elmúlt évtizedekre. Sajnos igaza van Hányik testvérnek, a mai fiatalok nagy része nem ismeri az egyház múltját, neves személyeit. Pedig ha az alapozás nem olyan lett volna, mint amelyet azok a személyek végeztek: a Magyarországi Baptista Egyház nem ott tartana, ahol tart. Jó alapra már könnyû építkezni! Véleményem szerint folyamatosan meg kellene szólaltatni a még élô, de már nem aktív lelkipásztorokat, hi-
Köszönöm, hogy játszhattam. Isten áldja meg munkájukat! (Fót)
A jó Isten áldását kérem a Testvérek életére, hogy adjon erôt és bölcsességet az ige hirdetésére, hogy sok lélek megtérjen és éljen, és az Isten dicsôíttessék mindenekben. (Kiskôrös) Köszönöm az újságokat, könyveket, amit kérésemre elküldtek. Olvasgatom, meg írogatok belôle igét, verseket. Sok lelki erôt kapok a sorokból. Kö-
Örömmel köszöntöm az alapítvány minden dolgozóját. Istené legyen a hála, nagyon hasznos és jó a lap. Betûrôl betûre elolvasom. Isten áldja munkájukat, és kívánok sok erôt, Istentôl bölcsességet további munkájukhoz. Április 7-én hunyt el a férjem, de Istennek hála, a tôle kapott békességért, ami naponként ad erôt. (Baja) Szeretettel köszöntöm Almási testvért munkatársaival együtt. Áldást kívánok munkáikra. Szeretem a lapot, alig várom, hogy megérkezzen, szükség van az ilyen irányú tudósításra, és az idôs lelkipásztorok életrajzára, mert a fiatalabbak alig ismerik ôket. (Fót) 15
Az augusztusi rejtvény helyes megfejtése: Lajos, Glaubenstimme, Jeszenák János, Hamburg, Kornya, Udvarnoki, Beharka, Csopják Attila, Kiskôrös.
KERESZTREJTVÉNY Vízszintes: 1. Az igevers elsô része 14. Víz tárolására szolgáló edény 15. Sém egyik fia 16. Noé egyik leszármazottja, a szigetlakó népek egyike – az utolsó betû ékezetét nem kell kitenni! 17. Perzsia 18. Írásmûvet átdolgoz 19. Mind összekeveredett! 20. Áron apja 22. Király, akinek betegségét préselt fügével gyógyította meg Ézsaiás 25. Satu fele! 26. Téli ruhadarab 28. Len betûi keverve 29. Jákób egyik fia 32. Fôpap Haggeus és Zakariás próféták idejében 35. Frutta di ... – a tenger gyümölcsei 36. A méhek egyik csoportja – ford. 39. Bibliai szó, a zsoltáros az ezzel való megtisztítást kérte 41. A Mózes ellen lázadó három férfi egyike 42. Az egyik izráeli törzs 43. Prófétanô, a bírák egyike 45. Égboltján 46. Aki betûi keverve 48. Közel-keleti ország – ford. 50. Régi repülôgéptípus 51. Alumínium 53. Becézett nôi név 55. TJJ 56. Siló egynemû betûi 57. Rövid ideig uralkodó izráeli király, Jósiás apja 58. A rebarbarában van! 60. Csupa! 61. Oroszország területén élô nemzetiség 63. A szentély istentiszteleti eszközeinek egyik készítôje – ford. 66. Az izmokat köti össze 67. Vasút angolul – a második betûre ékezetet kell tenni! 68. János... – település Dél-Magyarországon 71. MFK 72. Lusta, lassú – az utolsó betûre ékezetet tenni! 74. Az állam egyik bevételi forrása 76. Egyforma magánhangzók 77. Jákób egyik fia, amikor megszületett, Lea ezt mondta: „Boldognak mondanak engem a lányok” – ford. 78. Az egyik bíra, feljegyezték róla, hogy balkezes volt 81. Régi ûrmérték 83. Az igevers negyedik része 84. A második nap teremtménye
A JÓ PÁSZTOR megtalálható az interneten is: www.jopasztor.baptist.hu 16
Függôleges: 1. Az igevers harmadik része 2. Hegyes körme 3. H-val az elején: vízi növény 4. Az egyik fôpap Keresztelô János idejében 5. Kemény törzsû növény 6. Egzisztenciája 7. Próféta, aki tizenkét ökörrel szántott, mielôtt próféta lett volna 8. Lót nagyapja 9. A délelôtt angol rövidítése 10. Noé apja – ford. 11. Miután a 12 törzs bevonult Kánaánba, ebben a városban helyezték el a kijelentés sátrát – ford. 12. A tintában van! 13. Ötös egynemû betûi 19. Jákób egyik leánya 21. Az egyik belsô szerv 23. Kicsinyítôképzô 24. Az asszony, aki olyan lehetetlennek tartotta az Úr ígéretét, hogy kinevette azt 27. Jeruzsálem hegye – névelôvel, fordítva 29. Egy rész valamibôl 30. Az igevers második része 31. Azt jelenti: „számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak” 33. Ezen a hegyen telepedett le Ézsau 34. Odakeveredik! 35. Halk dörgés 37. Húsból vagy zöldségbôl készült sûrû étel 38. Jeremiás unokatestvére (nagybátyja fia) 40. Angol toll 41. Júda királya, róla szólt az a prófécia, hogy „ha pecsétgyûrû volnál is a jobb kezemen, még onnan is lehúználak!” 44. Pálca 47. Uralkodó 49. Dávid apja 52. Felesége sóbálvánnyá változott 54. Sém egyik leszármazottja (I.Móz 10:28) 57. Kint van az esôben 59. Kalap közepe! 62. A tizenkét kém egyike, aki a Simeon törzsébôl való volt 63. Kedvelt déligyümölcs 64. Oxigén 65. Idômérô eszköz 68. A repülô irattekercs hossza ennyi könyök volt 70. ... regénye (Gárdonyi mû) 72. Frissítô ital – a második betûre egy ékezetet tenni! 73. Hám egyik fia 75. Amerikai helyeslés 79. Kiejtett betû 80. Ódon egynemû betûi 82. Básán királya, Mózes legyôzte ôt is
A rejtvényt készítette: Dr. Sajben Klára Beküldendô: az igevers és az igehely Beküldési határidô: október 31.
Helyes megfejtést küldtek be: Varga Lajosné (Bp), Surányi Pál Istvánné (Dunaharaszti), Pásztor Józsefné (Miskolc), Mayer Imre (Dunaharaszti), Török János (Tabdi), Kovács Bálint (Újkígyós), Polányi István (Bp), Radványi József (Sajóecseg), Rácz Sándorné (Tokod), Böhl Jenôné (Tokodaltáró), Szabó Jánosné (Nagykôrös), Vasas Margit (Tatabánya), Dan Imre (Komló), Sóvágó Antal (Hajdúböszörmény), Koncz Zoltán (Bp), Szûcs Gábor (Bp), Horváth Béláné (Szada), Schumanné Veszelovszki Ágnes (Monor), Balajti Mátyásné (Isaszeg), Kustán Jánosné (Dunaújváros), Bögös Sándorné (Karcag), Gulyás Ernôné (Bp), Erdei Imréné (Karcag), id. Lisztes Tibor (Berettyóújfalu), Dan János (Békés), Marton Sándorné (Tahi), Káldi Istvánné (Fót), Lôrik Jánosné (Bp), Spangenberger Rudolf (Komló), id. Zentai László (Bp), Bácsi Lajos (Karcag), Varga Nándorné (Rácalmás), Kalmár Lídia (Kiskôrös), Kovács Imréné (Ráckeresztúr), Török Sándor (Debrecen), Mátyus Imre (Karcag), Pócsi Lajosné (Hajdúszoboszló), Serestyén Gyula (Debrecen), Baka Sándor (Bp), Kovács Lászlóné (Mezôtúr), Török Tamás (Debrecen), Simó Margit (Tatabánya), Kamenszki Józsefné (Pécel), Pálmai Zoltánné (Szokolya), Csörsz Mihályné (Bükkzsérc), Deszk Mihályné (Acsa), Majosi Sándor (Bakonszeg), Gyaraki Mihályné, (Békés), Ruzsa Eszter (Méhkerék), Andrásik Andrásné (Felsôpetény), Tóth Istvánné (Dunakeszi), Sáfri Sándorné (Bp), Jakab Emilné (Csetény), Pálfi Józsefné (Szalkszentmárton), Vajda Jánosné (Orgovány), Mihály Sándor (Szada), Vezsenyiné Ács Magdolna (Pécel), Gáncse Mihályné (Kétegyháza), Nagy Mihályné (Baja), Sipos Terézia (Bp) Tarcsi Tiborné (Berettyóújfalu), Gyügyei László (Fót), Virág István (Ilk), Gaál Miklósné (Tard), Barta Gyuláné (Mezôkövesd), Bathó Erzsébet (Komárno), Vitális Istvánné (Ilk), Bohus Lenke (Szalánta), Mezô Zsigmondné (Sajószentpéter), Ádám Lászlóné (Sajószentpéter), Ficsór Gyôzôné (Dunaharaszti), Varsóciné Dr. Sipos Emes (Bp), Tóthné Szûcs Csilla (Békés), Juhász János (Kiskunhalas), Bárány Bertalanné (Ôrhalom), Révész Barnáné (Tuzsér). Gratulálunk! Könyvjutalmukat postán küldtük el.
Kiadja: JÓ PÁSZTOR KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY PMB 12. PK 60.255/2002/4. Számlaszám: 11742252-20061533 OTP Bank Rt. Adószám: 18696619-1-13 Tel.: 06-20/886-0845, fax: 06-1/283-1413 Levelezési cím: 1751 Budapest, Pf. 279 E-mail:
[email protected] Internet: www.jopasztor.baptist.hu Felelôs szerkesztô és kiadó: dr. Almási Mihály Irodalmi szerkesztô: Gerzsenyi Sándor Zenei szerkesztô: Tóka Szabolcs Tördelés: rePROCOLOR Kft. Nyomás: Mátyus Bt. HU ISSN 1786-268X
