Pollmann Ferenc
A szarajevói gyilkosság 1914. június 28.
50
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Ferenc Ferdinánd fŒherceg, osztrák–magyar trónörökös elleni sikeres merénylet (melynek során hitvese, Hohenberg Zsófia hercegnŒ is életét vesztette) a politikai gyilkosságok történetében mindmáig egyedülálló helyet foglal el.
e
gyetlen más hasonló bıntényt sem lehet ugyanis közvetlen összefüggésbe hozni emberek millióinak halálát okozó háború kirobbanásával.
j
óllehet a szarajevói gyilkosság és a rá egy hónapra megkezdŒdŒ nagy háború között nincs ok-okozati összefüggés, tagadhatatlan, hogy a trónörököspár erŒszakos halála döntŒ szerepet játszott abban, hogy 1914 júliusában a Monarchia Szerbiához fızŒdŒ viszonyában a háború vagy béke már jó ideje ingatag egyensúlya az elŒbbi javára billent el. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
51
A
z osztrák–magyar döntéshozók számára mindaz, ami Szarajevóban lezajlott, alkalmat kínált arra, hogy ezúttal ne érjék be a Szerbia felett aratott diplomáciai győzelemmel – mint az legutóbb 1913 októberében Észak-Albánia szerb megszállása kapcsán történt –, hanem a két ország konfliktusát háborúvá fokozzák. Így a szarajevói gyilkosság megítélése óhatatlanul összekapcsolódott a világháború kirobbantásáért viselendő felelősség kérdésével. A merénylet megszervezésében, illetve végrehajtásában az összeesküvők személyén keresztül kimutatható szerb közreműködés miatt Bécsben bizonyíthatónak látták Szerbia felelősségét a konfliktus szándékos kiprovokálásában. Belgrádban ugyanakkor kezdettől fogva igyekeztek ezt a felelősséget ta gadni vagy legalábbis relativizálni. Annak a szerb álláspontnak, amely szerint a Monarchia ürügyként használta fel a trónörököspár halálát a Szerbia elleni agresszió végrehajtásához, mind a mai napig vannak képviselői.
52
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Sőt a világháború kirobbanásának centenáriumához közeledve egyre hangsúlyosabban és egyre tekintélyesebb szerbiai fórumokon lehet találkozni vele. Gavrilo Princip és társai „perújrafelvételét”, a merénylők ügyének nemzetközi jelenlét mellett megtartott újratárgyalását a világszerte ismert szerb filmrendező, Emir Kusturica szorgalmazza – méghozzá a hivatalos Szerbia jelentős támogatásával. A szerb levéltárak új, eddig ismeretlen történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígérik, amelyek állítólag alapvetően fogják megváltoztatni a történettudományban Szerbia 1914ben játszott szerepéről kialakult – belgrádi megítélés szerint indokolatlanul negatív – képet. Az idei év elején nagy csinnadrattával beharangozott Potiorek-levélnek, amely szerb vélemény szerint fényesen bizonyítja Ausztria–Magyarország háborús szándékát Szerbiával szemben már több mint egy évvel a szarajevói merényletet megelőzően, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Mindenesetre a történészek világszerte ér-
deklődéssel várják a szerbiai levéltárakban eddig hozzáférhetetlen, új dokumentumok megjelenését.
A
MERÉNYLŐK
Amikor a Monarchia trónjának várományosa 1914. június 28-án délelőtt feleségével együtt az előzetes programnak megfelelően a termálvizéről nevezetes Ilidžából vasúton Szarajevóba indult, nem tudhatta, hogy érkezését a város ünneplő közönségén kívül egy héttagú összeesküvő csoport is várja. A merénylet történetével foglalkozó szakírók egy része – azok, akik az akció közvetlen irányításával és megszervezésével a szerb hivatalos köröket (katonatiszteket, politikusokat) igyekeznek összefüggésbe hozni – előszeretettel tekinti ezt a csoportot valamiféle jól képzett és hidegvérű terrorkülönítménynek. Ez a hét fiatalember (Gavrilo Princip, Nedeljko Čabrinović, Trifko Grabež, Vaso Čubrilović, Cvijetko Popović,
Danilo Ilić és Muhamed Mehmedbašić) azonban valójában minden volt, csak nem profi akcióhősök gyülekezete. A csoport voltaképpen két, egymást személyesen nem is ismerő „trojkából" állott, amelyek között a kapcsolatot Ilić személye jelentette. A „belgrádiak" (boszniai szerb emigránsok: Princip, Čabrinović, Grabež) kezdték el az akció szervezését. A másik három összeesküvőt (a „szarajevóiakat") Ilić később vonta be a szervezkedésbe, feltehetően azért, hogy a vállalkozás sikerének esélyét növelje. Tény, hogy az összeesküvők tudatosan készültek a merényletre: amikor azonban Principék Tankosić őrnagytól, a szerb komitácsik parancsnokától végre fegyverekhez jutottak (négy Brow-
74∞&£∞§™ Szarajevó látképe. A trónörököst szállító konvoj a jobb oldali rakparton haladt (balra) A merénylet elôtt készült fotón a jobb szélen Gavrilo Princip, a bal oldalon Cˇabrinov abrinovi´c (lent) Nedeljko Cabrinov Cabrinovic abrinovic
74∞&£∞§™
ning pisztolyt, négy tartalék tárat, valamint hat bombát – voltaképpen átalakított szerb kézigránátokat – kaptak), kiderült, hogy nem tudnak azokkal bánni. Így hát kénytelenek voltak lőgyakorlatokat szervezni nekik, amelynek során egy távoli fatörzsre kellett 50 lövést leadniuk. Nincs azonban semmi nyoma annak, hogy a mozgó célpontra történő tüzelést gyakorolták volna. A másik trojka esetében még ennyi gyakorlásra sem jutott idő, ráadásul Popović erősen rövidlátó volt. A szerb sajtóban 2013 elején megjelent hírek arról szólnak, hogy Princip 1912-ben Vranjében a csetnikek ottani kiképzőtáborában megtanult pisztollyal, kézigránáttal és késsel bánni. Ha ez tényleg így lett volna, akkor az 1914. tavaszi lőgyakorlatnak mi volt az értelme? Mellesleg Princip június 28-án mutatott „lövészteljesítménye” sem támasztja alá a korábbi kiképzésről szóló állítólagos információt. A csoport tagjainak néhány percben elmagyarázták a bombák alkalmazásának módját is, ám ez nyilvánvaló módon semmit sem érhetett. A későbbiekben az is bebizo-
nyosodott, hogy a fiatalok többsége a döntő pillanatokban nem rendelkezett a merénylet végrehajtásához szükséges határozottsággal és bátorsággal. A megfelelő ismeretek, illetve készségek hiánya tehát – a várható biztonsági rendszabályok alkalmazása esetén – a vállalkozást eleve reménytelenné tette. Hogy az akció végül mégis sikerült, az jelentős mértékben az áldozatok – illetve a biztonságukért felelős személyek – közreműkö désének köszönhető. Utólag úgy tűnik, mintha az összeesküvők minden egyes baklövését a másik fél hasonlóan komoly hibája kompenzálná. A sakkfeladványok egyik ágának – a tündérsakknak – kedvelt válfaja a szabadmatt. Ebben világos és sötét közös erővel munkálkodik azon, hogy a matt, amit rendszerint az utóbbi kap, minél szebb és látványo sabb legyen. Lehet, hogy 1914. június 28-án a merénylők és áldozataik – szándékaiktól függetlenül – ugyanazon a mattképen dolgoztak? A rendelkezésre álló fegyvereken a csoport tagjai – Ilić kivételével, aki a tevékenységét az akció szervezésére kívánta korlátozni – testvériesen megosztoztak: a bombákból mindenkinek jutott, a pisztolyokból csupán Meh medbašić és a rossz lövőnek tartott Čabrinović nem kapott. A fegyverek átvételekor Ilić mindenkinek adott egy kevés, papírba csoma golt ciánkálit (utóbb kiderült, hogy Grabež adagja valahogy nála maradt), mert a tervek szerint a merénylet elkövetése után valamennyien öngyilkosságot akartak elkövetni.
AZ
ELSŐ KÍSÉRLET
Az összeesküvők a helyi sajtóból pontosan ismerték a főherceg szarajevói programját. Így tisztában voltak azzal is, hogy a Philippović-kaszárnya meglátogatása után a nevezetes vendégeket szállító gépkocsioszlop a városházára menet és onnan vissza kétszer is végighalad az Appel rakparton. Ez az egyenes útszakasz a városon átfolyó Miljacka partján található. Itt helyezkedett el a hét merénylő oly módon, hogy Ilić és Popović kivételével valamennyien a folyó felőli oldalon (azaz a járműoszlop eredeti menetirányát tekintve a jobb oldalon) várakoztak. A tervek szerint értelemszerűen abban a pillanatban kellett akcióba lépniük, amint a főherceget szállító gépkocsi hozzájuk érkezik. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
53
74∞&£∞§™
Ily módon rövid időn belül hat bombának és huszonhét pisztolylövésnek kellett volna a trónörököst eltalálnia (az egyik Browningból korábban egy próbalövést már leadtak). Ez a valóságos „tűz „tűzfüggöny" magukat a merénylőket is komoly életveszélybe sodorta volna, ha megvalósul. Csakhogy az összeesküvők az akciót követően öngyilkosságra készültek (emlékezzünk a ciánkáli-fejadagokra), így hát sem az önveszélyes tüzelési terv, sem a szakírók által felemlegetett másik súlyos kifogás, a menekülési útvonal hiánya (az egyik oldalon magas házak, a másik oldalon a sekély folyócska) nem igazán lényeges. A valóságban mindazonáltal minden egészen másként alakult. Az autóoszlop a kaszárnyától némi késéssel indult el. A trónörökös és felesége a harmadik gépkocsiban foglalt helyet. Čabrinović az egyik detektívnél érdeklődött, hogy melyik autóban van Ferenc Ferdinánd. A készséges válasz: a harmadikban. Az első kocsiban magas rangú rendőrtisztek helyezkedtek el, a
Ferenc Ferdinánd kocsija az els elsŒŒ merényletkísérlet után a városháza elŒtt, el Œtt, 1914. június 28.
74∞&£∞§™
54
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
másodikban pedig a város polgármestere. A negyedik, ötödik és hatodik autóban a főhercegi kíséret tagjai utaztak. A harmadik autóban a trónörökös és felesége természetesen hátul ült: Ferenc Ferdinánd bal felől, a hercegnő jobb felől. A jobbkormányos kocsit Leopold Loyka vezette, mellette az autó tulajdonosa, Harrach gróf foglalt helyet. Két lehajtható ülés is volt még a járműben: a bal oldalin Potiorek táborszernagy, a tartományi kormányzó, a jobb oldalin pedig a főherceg szárnysegédje ült. Kevéssel fél tizenegy előtt az egymástól 30-50 méter távolságban, lassú tempóban haladó járművek elérték azt a helyet, ahol az első merénylő, Mehmedbašić állt. Azonban sem ő, sem a sorban következő Čubrilović nem lépett akcióba. Hogy miért mondtak csődöt, arra többféle magyarázat ismeretes. Mehmedbašić később azt állította, hogy neki Ilić a lelkére kötötte: csak akkor dobja a bombát, ha biztosan felismeri a trónörököst. (Előző este fényképen kellett neki megmutatni a kiszemelt áldozatot.) Ellenkező esetben inkább várja meg, amíg visszafelé jönnek. Az már
más kérdés, hogy addigra ő, a csoport egyetlen mohamedán tagja – bombáját egy bokorba hajítva – kereket oldott, és meg sem állt Montenegróig. (Egyedül neki sikerült külföldre menekülnie.) Egy másik verzió szerint ép pen akkor állt meg mögötte egy csendőr, amikor az autó előtte elhaladt. Čubrilović a hercegnő jelenlétével magyarázta tétlenségét, mondván: véletlenül sem akarta eltalálni a főherceg feleségét. A harmadik merénylő, Čabrinović azután végre cselekedett. A 19 éves szedő az utasításnak megfelelően próbált eljárni, amikor a nála lévő bomba felhasználása mellett döntött. Ez azonban nem volt egyszerű dolog. A pokolgép voltaképpen egy „adaptált szerb kézigránát" volt, ahogy az a szakirodalomban szerepel. A laposüveg formájú Kragujevác-kézigránát inicializátorát menetes kupak védte. Ezt le kellett csavarni, s a gránátot kiálló végével valamilyen kemény tárgyhoz kellett ütni, hogy beinduljon a robbanást lehetővé tevő kémiai reakció. (A nekiütés során esetleg kisebb csattanás hallható; a szemtanúk ezt később tévesen pisztolylövésnek vélték.)
A detonáció kb. hat másodperc múlva következett be. Itt azonban van két, tisztázásra váró mozzanat. Egyrészt a merénylőknek adott instrukció úgy szólt, hogy a robbanás 10-13 másodperc elteltével várható. Másrészt a korabeli tanúvallomásokban és beszámolókban szerepel, hogy Čabrinović bombája – amely a célba vett gépkocsi mögött az úttestre került, és csak a következő jármű alatt robbant – füstölgött. Mindkét körülmény arra utal, hogy az „adaptáció" egy időzítő gyújtózsinór alkalmazásából állhatott, amely mintegy kétszeresére növelte a bomba „beindítása" és a tényleges detonáció közötti időt. Ha így történt, megmarad a kérdés, hogy vajon mi szükség lehetett erre. Talán a bombavető menekülésének esélyét akarták vele megnövelni (hosszabb idő alatt jobban eltávolodhatott a robbanás várható helyszínétől). Kétségtelen ezzel szemben, hogy az „adaptált" gránát célszerű használata nehézkessé, sőt szinte lehetetlenné vált. Túl azon, hogy hosszabb ideig jóval nehezebb pontosan elszámolni, a füstölgő gránáttal a kezében a kívánt idő elteltére várakozó terrorista esélyét a sikerre
nyugodtan minimálisnak tekinthetjük. A valóságban Čabrinović is nyilván kénytelen volt idő előtt eldobni a bombát, amely így a főherceget szállító gépkocsi harmonikaszerűen összehajtogatott tetőponyvájára esett, majd onnan az úttestre gurult. Ha feltételezzük, hogy az autók kb. 20 km/h sebességgel haladtak, a lepottyant gránát még jó öt-hat másodpercig füstölgött, amíg a következő jármű alatt felrobbant. A szemtanúk mellesleg nem tudtak megállapodni abban a kérdésben, hogy voltaképpen hova is esett Čabrinović gránátja. A jelenlévők közül néhányan határozottan állították, hogy tisztán látták, amint a kocsi felé repülő bombát Ferenc Ferdinánd a kezével hárította el, mert az egyébként az autó belsejébe hullott volna. Potiorek, aki az esemény idején a menetiránynak félig háttal ült, nem látta az említett mozdulatot. Beszámolója szerint később a főherceg azt mondta neki erről a dologról, hogy bár látta a közeledő tárgyat és fel is készült az elhárítására, erre nem került sor, mert a kezével nem érte el. A robbanást követően a főherceg megállíttatta az autót, hogy kiderít-
sék, történt-e komolyabb sérülés az utá nuk kö vet ke ző ko csi ban. Ek kor Principnek egészen közel kellett tartózkodnia a veszteglő harmadik járműhöz. Nyilvánvalóan kitűnő lehetősége kínálkozott volna arra, hogy pisztolyát használja, ám elszalasztotta a megfelelő pillanatot. A bomba felrobbanásának komo lyabb következményei nem lettek: húsz személy szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, közöttük Potiorek szárnysegédje, Merizzi alezredes, akinek a sebe erősen vérzett és súlyosnak tűnt, de utólag jelentéktelennek bizonyult. őt ennek ellenére kórházba szállították. A negyedik autó használhatatlanná vált. A merénylőt, Čabrinovićot, aki a Miljackába ugrott, azonnal elfogták. Előzőleg megpróbálta bevenni a ciánkálit, de az – akárcsak később Principnél – hatástalannak bizonyult. (Egy másik verzió szerint izgalmában szétszórta a port.) ValószíFerenc Ferdinánd nűleg a helytelen tárolás és felesége, következtében a méreg el1914. június 28. bomlott. A sikertelen bombamerénylet teljesen szét-
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
55
ra Loyka vissza akart fordulni. Ekkor közvetlen közelről pisztolylövések hallatszottak... Amikor Čabrinović sikertelen kísérletét követően Princip kihagyta a kedvező lehetőséget a merénylet végrehajtására, annyit bizonyára megfi gyelt, hogy a trónörökös a kocsi bal oldalán ül. Neki ennélfogva szintén ezen az oldalon kellett elhelyezkednie, ha nem akarta, hogy a hercegnő akadályozza a lövésben. Ráadásul Potiorek (aki a trónörökös mellett a másik kiszemelt áldozat volt) ugyancsak a bal oldalon foglalt helyet. Mit tett tehát Princip? Eredeti pozícióját megváltoztatva átment a túlsó (azaz a menetirány szerinti jobb) oldalra! Arról természetesen nem tudhatott, hogy a hűséges Harrach gróf a kocsi bal oldali hágcsóján fog utazni, hogy ily módon „testével fedezze” a trónörököst...
74∞&£∞§™
zilálta az összeesküvvők sobašić menekürait. Mehmedba léséről r már volt szó. Az úttesten tőlük néhány lépésnyire füstölgő és várhatóan bármelyik pillanatban felrobbanó gránát látványának hatására Čabrinović Čabrinovi abrinovi és Popović kereket oldott. Grabež be kitartott ugyan a posztján, ám az újra mozgásba lendülő autókaraván akadálytalanul haladt el előtte.
A merénylet ábrázolása (fent) és a trónörökös egyenruhája a merénylet után (jobbra)
74∞&£∞§™
VÉGZETES
ÚTTÉVESZTÉS
A városházán a program szerinti fogadásra ugyan sor került, de a hangulat érthetően nyomott volt. Vita után a programot úgy módosították, hogy a visszaúton a főherceg meglátogatja a kórházban a sérült Merizzi alezredest, és a kocsioszlop végig az Appel rakparton halad, nem kanyarodik be a Latin hídnál jobbra a Ferenc József út felé. Ma már kideríthetetlen okból azonban az első két kocsi, figyelmen kívül hagyva az új útitervet, az eredeti program szerint végrehajtotta a bekanyarodást. A harmadik (azaz a főherceget és feleségét szállító) autó sofőrje – saját állítása szerint – csupán azt az utasítást kapta, hogy kövesse az előtte haladó járművet. Ennek megfelelően az ominózus helyen meg is kezdte a kanyarodást, amikor Potiorek észrevette a hibát, és megállást parancsolt. Utasításá-
56
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Amint a főherceg autója a téves irányt követve bekanyarodott jobbra, a sofőr a balra tarts szabályát felrúgva az úttest jobb széle felé húzódott. Ha egyenesen továbbhajt vagy legalábbis az utca bal szélén kanyarodik, a kocsi méterekkel messzebb került volna Princip pisztolyától. Így azonban, mintegy két és fél méterre a merénylőtől, a tolatáshoz készülődve még meg is állt. Princip a későbbi kihallgatás alkalmával elismerte, hogy amikor a trónörökös kocsija váratlanul ott állt előtte, a lehetőséget kihasználva célzás nélkül, sőt a fejét elfordítva tüzelt a benn ülőkre. Az egyik szemtanú, Grein hadnagy, aki a következő autóban ült, látta, hogy a merénylő kezét vízszintesen felemelve 45 fokos szögben rálőtt a trónörökösre. Az a lövedék, amely az autó karosszériáján keresztül a hercegnő halálos sérülését okozta, kb. ilyen
szögben haladt át a burkolaton. Gerd Holler 1982-ben publikált, Ferenc Ferdinándról szóló monográfiájában meggyőző érveléssel valószínűsíti, hogy az általános vélekedéssel szemben Princip nem célzott, hanem vaktában tüzelt; hogy első lövése minden bizonnyal a hercegnőt érte; s hogy a másik – a főherceget a nyakán halálra sebző – lövedék a fegyver visszarúgó ereje következtében irányult lényegesen ma gasabbra az előzőnél. Könyvében így ír: „Ha ez a szituáció nem lenne oly keservesen komoly és emberileg oly rettentően tragikus, az ember kísértést érezne rá, hogy azt mondja: ez a merénylet egy vicc. Egy dilettáns egyszerűen kettőt belelő egy autóba és két embernek okoz egy csapásra halálos sebesülést." Nem sikerült pontosan megállapítani, voltaképpen hány lövést adott le a merénylő. Kettőt mindenesetre biztosan, ám egyes szemtanúk három, sőt négy dörrenést is hal lot tak. Prin cip maga sem tudott erre a kérdésre határozottan válaszolni. Amikor Princip lövésre emelte fegyverét, egy közelben álló rendőr megpróbálta megakadályozni a tett elkövetésében, de térden rúgták. Mások is segítettek a merénylő nek a ki bon ta ko zó ve re ke dés ben. Közöttük volt Ferdo Behr is, aki egy
másik rendőr gyomrába öklözött. Az ő elfogatása szerepel azon a fényké pen, amely a legtöbb kiadványban téves aláírással – vagy Princip, vagy Čabrinović letartóztatásaként – található meg.
MAGYAROK A MERÉNYLET HELYSZÍNÉN Kevéssé ismert, hogy a szarajevói gyilkosságnak magyar szemtanúi is voltak, akik ráadásul nem csupán puszta szemlélői maradtak az eseményeknek. A Pesti Napló 1934-ben interjút közölt Kritzler Lajossal, aki egyike volt azon magyar detektíveknek, akiket a trónörököspár szarajevói látogatásának idejére küldtek ki a boszniai tartományi székhelyre. Kritzler állítása szerint a merénylet előtti éjszaka egy „harmadrendű szállodában” razziát tartva elfogták Danilo Ilić tanítót, és nála megtalálták azt a belga fegyvert, amelynek nem csupán a típusa, de a sorozatszáma is megegyezett a Princip által másnap használt pisztolyéval! Mivel Ilićet egy korábbi összeesküvési ügy kapcsán már ismerték, az esetet nyomban jelentették a városi rendőrfőnöknek és más hivatalos személyeknek. Hiába továbbí-
74∞&£∞§™
tották azonban a jelentést Potioreknek, a tartományi A merénylet utáni kormányzó rémlátomásszerbellenes nak nevezte a magyar de- zavargások nyomai tektív aggodalmait. Tény, Szarajevóban hogy Princip csak 28-án délelőtt 9-kor vette át a pisztolyát Ilićtől, l, azaz Kritzler története akár igaz is lehetne. Az interjúból azonban nem derül ki, mivel igazolta (volna) a fegyver eredetét az elfogott tanító. Kritzler Lajosnak a másnapi felvonulás biztosításában is fontos szerep jutott. „Énrám az útvonalnak az a területe tartozott – mesélte húsz évvel az események után egy újságírónak –, amelynek közelében az első merénylet bekövetkezett. A trónörökös kocsija 5060 lépésnyire lehetett, amikor láttam, hogy egy magas, szőke fiatalember furakszik elő a tömegben. Odaugrottam hozzá és hátralöktem, intve a rendőröknek, akik elcipelték. Fellélegeztem, mikor Ferenc Ferdinánd kocsija baj nélkül elhaladt előttem. Alig telt el néhány perc, mikor óriási detonációt hallottam. Rohantam oda, tőlem 300 méternyire lehetett az a hely, ahol Čabrinović bombája robbant.” Kritzler szerint a merényletek után őket bízták meg a nyomozással, amelyről szinte óránként
74∞&£∞§™
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
57
Princip pisztolya A gyilkos által használt fegyver, egy belga gyártmányú FN1910-es, 9 mmes Browning félautomata pisztoly hosszú idŒn keresztül eltınt ntnek számított. (Az artsetteni kastélyban kiállított pisztoly ugyanis nem az eredeti volt.) Csak 2004-ben került elŒ – a merénylŒkk másik három fegyverével együtt – Princip 19047es sorozatszámú Browningja. Ekkor derült fény a fegyverek korábbi sorsára is. A négy
58
pisztolyt más tárgyakkal együtt Puntigam páter, a meggyilkolt trónörökösnek és feleségének annak idején az utolsó kenetet feladó jezsuita atya kapta meg, aki 1926-ban meghalt. Halála után az általa Œrzött relikviák lelŒhelye feledésbe merült. 2004ben a négy Browning, Ferenc Ferdinánd véres inge, egy fejpárna, valamint a Zsófia hercegnŒ által a merénylet idején viselt rózsa a jezsuita rend jóvoltából a bécsi Heeresgeschichtliches Museum birtokába került.
Čabrinović bom -
Ferenc Ferdinánd autója
Az a robbanótest, amelyet Nedeljko Cˇabrinovic´ az elsŒ merényletkísérlet alkalmával a trónörökös kocsijára hajított, a támadó kézigránátok egyik korai típusához tartozott. Abban az idŒben a Monarchia hadseregében ez a fegyver még nem volt rendszeresítve, a szerb haderŒ azonban már rendelkezett vele. Kidolgozójáról, Milosˇ Vasic´ ezredesrŒl vaszicskának vagy a kragujeváci arzenálról kragujevkának nevezték és igen népszerı volt a Balkán-háborúk idején. Szögletes formájú, egy nagyobb szappan méretı szelencéjében apróra vágott ólom, illetve szögek voltak, ezt a töltetet kellett a robbanóanyagnak szétszórnia. A beélesítés után 10-13 másodperc múlva következett be a robbanás. A bizonytalan és vi szonylag hosszú késleltetési idŒ miatt különösen nehéz lehetett mozgó objektum – mint például a trónörökös gépkocsija – ellen alkalmazni. Aligha véletlen, hogy Cˇabrinovic´ idŒ elŒtt elhajította a gránátot, amely így nem a gépkocsiban, hanem csak a következŒ autó alatt robbant fel.
A trónörököspárt szállító gépkocsi, egy 32 lóerŒs Gräf & Stift márkájú, négyhengeres, jobbkormányos, hatszemélyes autó 1910 óta volt Franz Harrach gróf tulajdonában. A jármı a történelem hírhedt „elátkozott gépjármıinek” egyike, melynek – a közismert „városi legenda” szerint – nem Ferenc Ferdinánd és felesége voltak az egyedüli áldozatai. Az interneten keringŒ – és néhány magyar oldalra is felkerült – történet szerint a kocsi következŒ tulajdonosa maga Potiorek táborszernagy lett, aki ugyan nem halt meg, de a balszerencse nem kerülte el: a szerbek elleni vereséget követŒen nyugdíjazták. A jármı következŒ – ismeretlen nevı – gazdája két embert ütött el, miközben maga is áldozata lett egy balesetnek. Majd Jugoszlávia kormányzójáé (?) lett a kocsi, aki négy baleset és egyik karja elvesztése
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
után továbbadta barátjának. {Ãnem hitt a legendában, ám az autó csakhamar felborult és maga alá temette. Ezután még néhány áldozat (orvos, gyémántkereskedŒ, farmer, valamint egy esküvŒre tartó ötfŒs társaság) következett, mire az autó a bécsi Heeresgeschichtliches Museum birtokába került, ahol ma is Œrzik. A legendából természetesen egyetlen szó sem igaz: a nevezetes gépkocsit a szarajevói merényletet követŒen tulajdonosa, Harrach gróf felajánlotta Ferenc Józsefnek, aki értékelte a nemes gesztust, és a Gräf & Stiftet nyomban a Heeresgeschichtliches Museumnak adományozta. ErrŒl levéltári bizonyítékok tanúskodnak, így a gróf késŒbbi örökösei a kétezres évek derekán hiába próbálták a nevezetes mıtárgy tulajdonjogát a bécsi múzeumtól visszaperelni.
küldték a jelentéseket Budapestre Krecsányi Kálmán detektívfőnöknek. Sági (Schreiber) Ervin ugyancsak hivatalos minőségben volt jelen azon a nevezetes június 28-án Szarajevóban. Mint kadét saját autóját vezetve vett részt a trónörököst szállító konvojban. Az ő ko csija ugyanúgy Gräf & Stift márkájú volt, mint Harrach gróf Ferenc Ferdinándot szállító járműve. Mivel a kocsisor végén haladt, Čabrinović bombája nem tett kárt sem utasaiban, sem az autójában. A második merénylet idején azonban szó szerint „közelebb került a tűzhöz”: ekkor közvetlenül a trónörökös gépkocsiját követve haladt. Szemtanúja volt Princip akciójának. A következő percek eseményeire utóbb így emlékezett: „Ebben a pillanatban, amikor én is a sarokhoz értem, lövések dördültek, már ugrunk is ki a ko csikból és rohanunk előre, tudom, hogy ismét merénylet történt: egy pillantást vetek a főhercegi párra és ez látszólag megnyugtat, ismét sikertelen a gaz támadás, a pár sértetlennek látszik, a trónörökös egyenesen ül a kocsiban, csak a hercegnő dől feléje, mintha az ijedtségtől alélt volna. De nincs időm a gondolkodásra, látom, hogy a főhercegi kocsi hátrafelé tolat, jobbra tumultus, melynek közepén egy fekete fiatalembert (ő volt a merénylő) fognak a rendőrök, úgyhogy az az érzésem, szökni engedik. Már ott is vagyok mellette a többi tiszttel, s csak azon veszem magam észre, hogy eszeveszett dühvel csapko dom kardommal a fejét, mely csupa vér. S hogy a rendőrök, kik szerbofil fráterek, el ne engedjék, kéthárom ott lévő altisztnek adjuk át Principet, s sietünk vissza autóinkhoz, hogy a főhercegi pár hogyléte felől tudakozódjunk, mert balsejtelmeink vannak.” De nem csupán Princip elfogásának volt magyar közreműködője: Čabrinović kézre kerítésében is jutott szerep egy honfitársunknak, nem is akármilyen. Egy Marossy nevű borbélymester a kisfiával éppen ott állt a Miljacka partján, amikor észrevette a közelében álló Čabrinović kezében a bombát. Egy 1934-es újságcikk szerint a borbély „feléje ugrott, mire az ijedtében rossz irányba vetette a pokolgépet, majd menekülni próbált és leugrott a patak négy méter mély medrébe, ahol a hátára esett.” Marossy utána ugrott és sikerrel akadályozta meg, hogy a Browningját használja. Ezt követően – állí- Gavrilo Principet a tása szerint – neki kö- tárgyalásra viszik szönhette a merénylő
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™ RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
59
74∞&£∞§™
az életét, mivel egy rendőr csak azért nem lőt l te le Čabrinovićot, mert a borČabrinovi bély rákiáltott: „Mit csinál? Élve kell elfogni!” Ezzel azonban még nem volt vége. Marossy éppen akkor ért vissza a rakpartra, amikor Princip lövései eldördültek. Talán hihetetlenül hangzik, de a másik merénylő is a borbély lélekjelenlétének köszönhette, hogy életben maradt. A tömeg ugyanis rávetette magát a diákra, ám Marossy kiszabadította őt, mivel tudta, hogy élve kell elfogni. „Ha széttépik, a többi mindent erre, a halottra kent volna…” – mondta később az újságírónak. Hősies viselkedéséért azonban utóbb egy sor beváltatlan ígéretnél többet nem kapott.
Gavrilo Princip és összeesküvô társai a tárgyalóteremben
74∞&£∞§™
A
TÁRGYALÁS ÉS AZ ÍTÉLET
Az összeesküvők többségét na gyon gyorsan sikerült a rendőrségnek begyűjtenie. Ezt alaposan megkönnyítette, hogy a csoport tagjai lényegében fittyet hánytak a konspiráció szabályaira, a merénylet tervét nem sikerült titokban tartaniuk. Fecsegésükkel ismerőseiket is veszélybe sodorták. Az akció szervezőinek és végrehajtóinak di-
60
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
lettantizmusa valószínűsítheti azt a feltételezést, hogy azok a szerb katonatisztek – így mindenekelőtt Dimitrijević vezérkari ezredes (más néven Apis) –, akik tudtak a tervezett merényletről, illetve ehhez fegyvereket biztosítottak, maguk sem bízhattak komolyan a vállalkozás sikerében. Ha olyan szigorú biztonsági intézkedések kísérték volna a trónörökös szarajevói útját, mint amilyenek bevezetésére Ferenc József császár-király 1910-es látogatása idején sor került, józan számítás szerint a merénylők némi felforduláson kívül egyebet aligha érhettek volna el. Másrészt ha a szerb titkos szervezetek valóban el akarták volna tétetni Ferenc Ferdinándot láb alól, megtalálhatták volna a megfelelő embereket, és nem kísérleteznek – mégoly lelkes – amatőrökkel. A két merénylőt, Čabrinovićot és Principet, valamint Ilićet azonnal letartóztatták és 10 kilós súlyokkal megvasalva a szarajevói Philippović-kaszárnyában lévő katonai börtönbe vitték. Később az összeesküvés szinte valamennyi résztvevőjét – a merénylők segítőivel egyetemben – elfogták, kivéve Mehmedbašićot, aki Montenegróba szökött. Az előzetes vizsgálat 1914. szeptember 19-én fejeződött be. Összesen 25 személy ellen emeltek vádat, kö-
zöttük egy nő is volt. Valamennyi merénylő bűnösnek vallotta magát, Princip azonban nem. Ő megbánni sem volt hajlandó a trónörökös meggyilkolását, mivel személyében „csupán egy gonosztevőt” tett el láb alól. A tárgyalás október 12-én kezdődött a szarajevói helyőrségi katonai bíróságon, Luigi von Curinaldi törvényszéki főbíró elnökletével. Október 22-én az államügyész 22 vádlottra halál-, a többiekre börtönbüntetést kért. Végül összesen öt személyt ítéltek halálra, ám közülük kettő ítéletét életfogytiglani, illetve húsz évig tartó börtönbüntetésre változtatták. A három fő bűnöst, Principet, Čabrinovićot és Grabežt – mivel még nem töltötték be huszadik életévüket – húsz év szigorított fegyházra ítélték, amit azzal súlyosbítottak, hogy a merénylet évfordulóját sötétzárkában kell tölteniük. Princip esetében kétségek merültek fel pontos születési dátumát illetően. Az egyházi anyakönyvben ugyanis 1894. július 13. (régi naptár szerint), a polgáriban viszont június 13. szerepelt. Végül a vizsgálat hitelt érdemlően bizonyította, hogy az előbbi adat a helyes, így Princip a halálos ítéletet elkerülte. Mivel az 1914. őszi szerb ellentámadás során a szerb–montenegrói csapa-
tok október 22-én már csak húsz kilométerre voltak Szarajevótól, a három merénylőt a fronthoz közeli Zenica helyett Szarajevóban őrizték, majd december 2-án – szigorú biztonsági intézkedések mellett – a csehorszá gi Theresienstadtba szállították. Az itteni fűtetlen, föld alatti kazamatákban az elítélteket rendkívül rossz körülmények között, állandóan megvasalva őrizték. A sötét, nedves, fűtetlen cellákban az elégtelen táplálkozás miatt mindhárman tuberkulózisban bete gedtek meg. Čabrinović már 1916. január 21-én elhunyt, ugyanezen év október 26-án követte őt Grabež is. Princip szenvedései tovább tartottak. Csonttuberkulózisa miatt bal karját 1917. szeptember 13-án amputálni kellett. Végül 1918. április 28-án érte a halál. Holttestét a helyi katonai temetőben temették el. Földi maradványaikat a világháború után, 1920. június 9-én jugoszláv kormánydelegáció jelenlétében exhumálták és Szarajevóba szállították, majd az ottani Koševo temetőben, a többi kivégzett, illetve elhunyt egykori összeesküvővel közös sírban helyezték végső nyugalomra. A királyi Jugoszlávia csak meglehetősen mértéktartóan emlékezett meg a délszláv ügy egykori önfeláldozó hazafijairól és főleg Principről. A merénylet színhelyén, az egykori Schiller-saroknál 1930-ban emléktáblát helyeztek el, ám még ünnepi beszédek sem hangozhattak el. A titói Jugoszlávia ellenben valóságos hőskultuszt szervezett
Princip személye köré. Manapság a délszláv etnikum meglehetősen megosztott Princip megítélésében. Egyértelműen pozitív hősnek csupán az anyaországbeli és a boszniai szerbek körében számít: Belgrádban a tervek szerint idén nyáron emlékművet is állítanak a tiszteletére. Emir Kusturica filmet forgat életéről, és nemzetközi kampányt szervez rehabilitálására. Fő érve: mivel sem az osztrák, sem a magyar törvényhozás nem ratifikálta a
74∞&£∞§™
Bosz nia–Herce go vi na A trónörököspár annexiójáról született koporsóinak törvényt, a két bekebeelszállítása (fent) lezett tartomány sem és ravataluk Ausztriához, sem Ma a bécsi kapucinus gyarországhoz nem tartemplomban (lent) tozott. Az ott élők gyakorlatilag egyik államnak sem voltak állampolgárai, így Princip nem követhetett el felségárulást. Tette ezért csupán „szimpla” emberölés lehetett.
74∞&£∞§™
