.PAP BALÁZS.
.A sólyom szíve. le pátosztelt értelmezéseknek mindörökre magvát szakítja, másfel√l egy hasonlóképp emlékezetes félmondata, mely szerint a versben „minden újra meg újra a nemi közösülésre fut ki”, az értelmezéseket sokáig egy nem szókimondó, de minduntalan összekacsintó gyakorlatban merevíti meg. Így az 1987-es Madách kritikai kiadás Varga Imre-féle jegyzetei is beérik annyival, hogy voltaképpen pr∫den utalnak a nyilvánvaló obszcén tartalomra.4 Gerézdi dolgozatának jelent√sége azonban korántsem merül ki ennyiben. Azzal, hogy más típusú szerz√t állít a szöveg mögé, szükségszer∫en máshol jelöli ki a helyét. Nem el√zménye tehát a Balassitól ismert arisztokratikus lírának, hanem artikulált viszony azzal, a kifinomult szerelmi költészet nyelvének le- vagy egyenesen latorkolása. A versr√l ezután Jankovics József közölt tanulmányt,5 melyben a „Madách Gáspár-jelenséget” igyekszik erotikus költészetünk regisztereiben elhelyezni. Véleménye szerint képtelenség a verset a lator dúdolások legmélyén elképzelni, amennyiben összemérjük a közköltészet kontrollcsoportjával. Egy évvel kés√bb Szilasi László jelentetett meg dolgozatot a költeményr√l,6 és ez tényleg par excellence értelmezésnek tekinthet√. S√t nem is csak a vers értelmezésének. Az értelmezéstörténet hagyományos ismertetése után nagy teret szentel az emlékezetes Gerézdi-dolgozatnak, azon belül is a lator ének m∫faji hovatartozásáról szóló izgalmas vitának, valamint a beszédmódoknak és azok értelmezésben betöltött szerepének. Nem célom Szilasi dolgozatának referálása, mindenkit buzdítok arra, hogy olvassa végig eredetiben, annyit azonban feltétlenül ki kell emelnem bel√le, hogy (csakúgy, mint Jankovics) fel-
„…a baglyok nem azok, aminek látszanak.” Twin Peaks
M
adách Gáspár Balassa János éneke sólymocskájárul cím∫ költeménye az elmúlt évszázadban több alkalommal került a 17. század kutatói érdekl√désének homlokterébe. Olvasták szerelmes versként, lator költeményként, s√t szokatlan képei miatt a költ√i dilettantizmus retorikailag megfogható megnyilvánulásaként is. A továbbiakban némiképp különböz√ megközelítést javaslok, azonban ehhez nem kerülhet√ el az értelmezéstörténet rövid áttekintése. A verset, amelyr√l a kés√bbiekben szó lesz, a 17. század harmincas éveiben írta be Madách Gáspár az ún. Madách–Rimay kódexbe. Nyomtatásban el√ször még Rimay János sajátjaként jelent meg 1904-ben Radvánszky Béla kiadásában.1 Ferenczi Zoltán 1911ben még mindig Rimay verseként publikálja, Eckhardt Sándor az, aki igen fontos Balassi kritikai kiadásában2 a függelékben Balassi Bálint apjának, esetleg Rimay János apjának perli, és mint a Balassi el√tti szerelmi költészet darabját, fokozott jelent√séggel ruházza fel. Igazi versértelmezést a kiadásban nyilvánvalóan nem adhat a vers mellé, de a jegyzetekb√l világos, hogy a szöveget minden kuszasága ellenére igazi szerelmes verssé próbálja olvasni. Olyannyira, hogy a másfél évtizeddel kés√bb e tárgyban igen emlékezetesen megnyilatkozó Gerézdi Rabán, miután meggy√z√en érvel Madách Gáspár szerz√sége mellett, az „Éktelen malacság!” felhorkanással látja helyrebillenthet√nek a szerinte nyilvánvaló tévedést.3 Gerézdi megszólalása kulcsfontosságú a kés√bbi értelmezések szempontjából. Egyfel√l az Eckhardt-fé-
49
Pap Balázs
hagy a forró kása kerülgetésével, és színt vall a tekintetben, hogy mit, miért és pontosan milyen obszcenitásnak olvas. Értelmezése azonban messze-messze túlmutat azon, hogy mit is jelent a metaforikus-allegorikus hártya lefejtése után versünk; a paródiának egy egészen szépen cizellált példáját adja nyelvi-retorikai szempontjai mellett, melyekre a kés√bbiekben utalni fogok. Most jöjjön azonban a hírb√l már remekül ismert költemény a kritikai kiadás nyomán, de modern átiratban:
ugyanis kimosdató szándékú jegyzeteket a nyúl szökéséhez, és nem áll meg az utolsó el√tti sornál sem; a far ráfordulását aligha értette másképp, mint ahogy kínálja magát. Ha tudniillik hátat fordít értelemmel veszi, akkor felfoghatatlan, miért tisztul a mell√zöttségt√l a beszél√ szeme. Annál is inkább hihetetlen, hogy Eckhardt ennél a sornál szakítana a sensus litteralisszal, mivel a metaforikus-allegorikus értelmezést talán csak e sorban cseréli föl a Gerézdi-hagyomány a bet∫ szerintire. (Az legalább ilyen furcsa, hogy Eckhardt olvasata nem engedi meg, hogy a sólymocska a harmadik strófa harmadik sorában kölcsön, vagy szerelmi zálogul örökbe adja Balassa Jánosnak a szemüvegét, akinek ett√l kitisztul a látása; nyilván a Balassi el√tti kifinomult költészethez kellett a sólyom-metafora építette gerendázat.) Lássuk a Gerézdi-értelmezést Szilasi László olvasatában! „Gerézdi mindenesetre némi kacifántossággal azt állítja, hogy (ne legyünk naivak, se gyanútlanok) a »sólyom« a szeret√t, a »szív«, az »okulár«, a »begy« és az »apertura« a vulvát, az »ikra«, a »kenet« annak illatos nedveit, a »szerelem« és a »szem« a péniszt, az »áll« és a »megtölt« igék annak m∫ködését, a szem megtisztulása és a látás visszanyerése pedig magát a coitust allegorizálják.”7 A „valóságfeltáró törekvés” a Gerézdi-olvasatban alighanem nyilvánvaló. Szilasi azonban – joggal – számon kéri Gerézdin, hogy az általa valószín∫sített alternatív, fennkölt olvasatát nem fejti ki. Szilasi szerint azért, mert a fenti idézetb√l is világos kifejezések – a „szív” és a „szerelem” kivételével – nem az udvari nyelvb√l származnak, nehezen állhatna meg egy efféle olvasat. Szerintem inkább arról van szó, hogy a fennkölt olvasat Gerézdi felléptéig, jó tizenöt évig különösebb gond nélkül tartotta magát; maga Eckhardt Sándor fogalmazta meg. Szilasi érvelése nagyon elgondolkodtató módon odáig vezet, hogy a költemény nem pusztán – s√t els√sorban nem – obszcenitása, pajkos volta miatt „röhejes”, hanem azért, mert egy szerelemhez (akár testi szerelemhez) hagyományidegen, méltatlan, kontár beszédr√l van szó. Balassa János nem azért meg(ne)vetend√ tehát, mert szeret√t tart és azzal malackodik, hanem mert úgy beszél róla, mint egy poétikai dilettáns, már-már debil. Szilasi értelmezése a szavak ilyen jelentése esetén igen tetszet√snek mondható. Az els√, s√t második olvasásra ártatlan versike (hallgatóimon tapasztalom, mennyire az), szokatlanul képes beszéde miatt tetszik ártatlannak, és épp szokatlanul képes beszéde miatt érdemes különösen figyelemre.
Madách Gáspár: Balassa János éneke sólymocskájárul Az én sólymocskám Palojtán vagyon, Szíviben szerelmem n√ igen nagyon, Bel√le ikrája foly igen lágyon, Kit drága kenetül magamnak tartom. Gondolkodván érte nem tudok s mind állok, Ha eszemben jut, csaknem meghalok, Szerelmiért Palojtára gyalog ballagok, Mint ész nélkül sz∫kös járó bolondok. Mikor hozzá megyek elmosolyodik, El√mben j√vén √ felfosztozik, Okulárját mutatván szemem tisztíttatik, Ragyadó szerelme szívemben férkezik. Ó én sólymocskám, ha közelben laknál, Kékk√i kapun hozzám bejárhatnál, Sok jót is nálam gyakran találhatnál, Megtölteném begyedet, kit azután látnál. Az én kezemre tégedet vennélek, Szép nyoszolyámra mellém fektetnélek, Karjaimmal gyakran téged ölelnélek, Végre mint az nyúl, által is szöknélek. Noha kezemen vagyon apertúra, Mely szemeimet gennyetb∫l tisztítja, De ha sólymocskámnak rám fordul az fara, Mindjárt szemeimnek megjün szép világa. A bevezetés tükrében nyilván komikus, hogy Eckhardt jóhiszem∫sége mennyire értette félre a verset. Szerintem nem figyelmen kívül hagyandó elképzelés az sem, hogy Eckhardt kiadásában nem akarja fellebbenteni a fátylat a számára is nyilvánvaló, ha nem is obszcén, de legalábbis pajzán tartalomról. Nem f∫z
50
A sólyom szíve
Ha Szilasi el√bb referált véleményéhez képest egyet visszalépünk, azt tapasztaljuk, hogy a vers beszél valamir√l, amir√l nem tehet egyértelm∫, direkt kijelentéseket. Elképzelhet√, hogy a puszta szexuális aktus az, amit nem mer vagy nem akar néven nevezni. Ha így áll a dolog, akkor a Bend√ Panna komáromi asszony éneke cím∫ verset kell alaposabban megvizsgálni, hogy abba miképp kerülhetett bele olyan sor, hogy „csak telhessék nyers b√rrel hiveled”. Ennél nyíltabb és obszcénebb utalás aligha képzelhet√ ugyanis el. Bend√ Panna esetében lehet beszélni valamir√l nyíltan, amir√l Balassa János esetében nem. Talán nem érdektelen e másik költeményt is szemügyre venni kissé alaposabban.
8. Buja természeted hasonló disznóhoz, Ki életednek fertelmeskedést hoz, Parázna voltod semmi jót nem hoz, Hasonló vagy koslató kutyához. 9. Kleopátrát követed te ebben, Parázna életben bemerülvén igen, Nem állasz meg azon, hogy csak egyik menjen, Egyik, ha le csúsz, más ágyban heverjen. 10. Uradat ha háznál te nem érezed, Egy mélyföldre ha eleredett, Mely nem méltó, melléd fekteted, Csak telhessék nyers b√rrel hiveled.
Bend√ Panna komáromi asszony éneke
11. Szép friss ruhákban sétálsz az utcákon, Arany lánccal kötözöd magad nyakon, Szemedet idestova hányod az ifjakon, Lábadnak nyomát, hogy mérjék az ágyon.
1. Komáromban lakó te Bend√ Panna, Igaz ember volna, ki szemedre hányná, Fajtalan életedet el√dben számlálná, Mint egy tükörb√l dolgaidot ábrázolná.
12. Nincs oly ifjú, kit te meg nem csalsz, Szemed hunyorítással ha te meg próbálsz, Ha nincsen is pínze, te meg nem utálsz, Üt√je ha nagy, véle örömest hálsz.
2. Eszedben nem veszed mikint állapatod, Bel√l az testedre rút fekély fakadott, Ragadó bojtorján ruhádra akadott, Hamar is miatta leszen búsulásod.
Anélkül, hogy e vers részletes elemzésének feladatát magamra vállalnám, érdemesnek ítélem röviden összefoglalni, illetve néhány lehetséges elemzési szempontot felvillantani vele kapcsolatban, úgy hiszem ugyanis, hogy a szöveg (ez általában Madách Gáspár egyéb szövegeire is igaz) nem érthet√ könynyen els√ olvasásra. A címben egy n√i nevet találunk, Bend√ Pannáét. Ez két aspektus miatt lehet izgalmas: egyrészt számolnunk kell azzal, hogy beszél√ név: vagyis a nagy bend√j∫, azaz nagy étvágyú Annáról szól; másrészt, ha nem beszél√ névként olvassuk, akkor a szöveg annak a hagyománynak követ√je, amely a lator (itt egész egyszer∫en bunkó jelentésben) énekek sajátja: néven nevezi a kiénekeltet, nem követve az arisztokratikus udvari líra hagyományait, ahol szerelmi álnévvel illik említeni a megszólítottat. Szilasi László fogalmazta így egy alkalommal: Neoluxszal felfújni a csaj nevét a panelfalra jelz√vel, vezetéknévvel, mobilszámmal. Kett√t ígértem, de ráadásképp emlékezzünk meg Jankovics József felvetésér√l: Madách Gáspár feleségét Bene Annának hívták. Van tehát ez a Bend√ Pannánk, aki – beszél√ név ide vagy oda – bizonyosan nagy szexuális étvággyal rendelkezik, erkölcsei (értsd: morálja és egyszers-
3. Jámbor asszonyok közé nem is számlálhatnak, Gonosz erkölcsök mert téged burítanak, Cégéres vétkekben nagy gyakorta látnak, Lator társaid te veled mint bánnak. 4. Pestyéni hévízben te mit cselekedtél? Fajtalan ifjakra gyakorta szemléltél, Kamoka ködmönben igen frissen léptél, Egy ízben sétálván igen gyönyörködtél. 5. F√ rendek közül tégedet számláltak, Nagy jószágú vagy, fel√led tartották, Gonosz erkölcsödöt peniglen hogy látták, Végre lovászkák is az hasadra hágtak. 6. Itt is Komáromban az ser áruláshoz, Az serére jártanak, mint egy bordélyházhoz, Noha nem mindennek volt kedve ferd√höz, De azért sokaknak a tested volt köz. 7. Két fel√l házadnak, serednek cégérét Arányul megadták az testednek bérét, Noha vallottad nem kicsiny szégyenét, Fejeden meg látod végre itíletét.
51
Pap Balázs
mind szokásai) gonoszak. Pöstyénben a fürd√ben ifjakon legelteti a szemét (4. strófa), annak ellenére, hogy nem pór származású (5. strófa) – a nagy jószágú, itt nem testméreteket jelöl, hanem tetemes vagyont –, nem éri be a rangban hozzá ill√k elcsábításával, de a lovászlegényekkel is hetyeg. S√t (6. strófa) olyanokkal is, akik a tisztálkodást nem tekintik napi (heti?) rutinnak. Disznószer∫en mocsokban hempereg a jelleme, ez teszi fertelmessé az életét, olyan, mint a koncra éhes kóbor kutya (8. strófa). (Azt gondolom, érdemes egy kicsit itt megállni. Bet∫híven a 8. strófa utolsó sora így fest: „Haszonlo vagj koslató kutiahoz”, az utolsó szót én is kutyaként írtam át fentebb. Nem kizárható azonban egy alternatív olvasat. „Hasonló vagy koslató kútjához”, azaz olyan vagy, mint a városi közkút, melyb√l minden arra járó [koslató] büntetlenül olthatja szomját. Vagyis nem Bend√ Panna kunyerál betev√ falatot, hanem √ maga a szabad préda.) Kleopátrához hasonlóan parázna, egyre-másra váltogatja partnereit (9. strófa), ha férje kiteszi otthonról a lábát, azonnal szerez valakit ágyába, függetlenül attól, hogy érdemes-e rá, csak azért, hogy ki legyen elégítve (10.), mindenkit elcsábít, de az utolsó strófában, már valamiféle igény is megfogalmazódik: legyen a partnernek „nagy üt√je”, az olvasó megnyugodhat: mégsem éri be ez a n√ akármivel. A szöveg különösebben nem köntörfalaz: a hüvelynek kell nyers b√rrel telnie, az üt√nek kell nagynak lennie, a test volt közpréda stb. Nem szemérmeskedik. Mindazonáltal err√l a versr√l nem lehet elégségesnek gondolni az itt elmondottakat, hiszen a szerkezete alaposabb vizsgálatra szorulna: a 4–11–12. strófák nyilvánvalóan egymásba kapcsolódnak, és Madách hihetetlenül instabil nyelvének pontos bekalibrálása sem lenne mellékes a pontos értelmezés szempontjából, most azonban err√l lemondanék, elég összefoglalóan annyi, hogy a versben (latorul) megszólított n√t nem a legkifinomultabb utalásokkal kurvázza le a beszél√, pluralizmussal, kvantitatív szemlélettel (már-már Godzilla iránti rajongással) vádolja meg, tisztátalannak tartja, olyannyira, hogy a versen átlebegtet egy csendes, langymeleg kvázitripperes hangulatot is (2. str. 2. sor, 6. str. 3. sor). E kis kitér√ után térjünk vissza a másik néven nevezetthez, Balassa Jánoshoz. A sólymocskás versben, feltették, és felteszem én is, nem kevésbé pajzán tartalom van. Ha tartalmilag hasonlóak, próbáljuk meg a beszédmódok különbségeit megtalálni. Az egyikben egy n√höz beszél, a másikban egy férfit beszéltet. Az egyik néven nevezi
a malacságokat, a másik képek mögé rejti. Bend√ Panna esetében minduntalan reflektál a szöveg a jó erkölcsre, Balassa Jánosnál nincs moralizálás. Az egyetlen könny∫ különbségtétel a megszólított-beszél√ tekintetében mutatkozik. Balassa János bizonyosan valós személy, Bend√ Panna vagy az, vagy nem az. Az egyik kocsmáros, a másik nagy ember, akivel nehezebb „viccelni”. Talán egy ilyen irányú pontos 17. századi retorikai vizsgálat ebben az esetben is kecsegtetne némi idehantolt kutyatetemek reményével. Vagy így van, és itt kell keresni a megoldást, vagy esetleg mégsem pont így áll a dolog. Bend√ Pannánál lehet szókimondani, emitt titkolózni kell: megkockáztatható, hogy talán nem ugyanarról van szó. Játsszunk el a gondolattal, hogy olyasmir√l szól versünk, amir√l tényleg nem beszélhet a szöveg nyíltan. Lássuk sorjában! Van Palojtán egy titokzatos n√ (1. strófa). Szívében (vulva) nyirkosan gerjed a szerelmem (pénisz), és nedveire mint fontos ken√csre igényt tartok. Tiszta sor: szeret√m van, és még jó vele, olyannyira (2. strófa), hogy eszemvesztve járok át hozzá gyalog. Ha odaérek (3. strófa), jó kedvre derül, leveti ruháját, kontaktálok okulárjával (vulva), ett√l szemem (pénisz) kitisztul, és ragyogó szerelme (pénisz) szívembe (vulva) férk√zik. Talán itt érdemes megállni néhány szóra. Költ√i dilettantizmus aligha szül transzszexuális hajlamot, de tán még nemi identitászavart is csak ritkán. Hogy hirtelen hogy következhet be szerep- és szervcsere, enyhén szólva titokzatos. (E titokzatosságra felfigyel Szilasi is: „a sólyomnak [is] van pénisze és a beszél√nek [is] van vulvája – ami számomra azért mégiscsak egy kissé valószín∫tlennek t∫nik.)8 Menjünk azonban egy kicsit tovább. Ha te, kis sólymom (4. strófa) közel lennél, gyakrabban lenne módunk érintkezni (megenged√leg: a begy cs√rközeli helye miatt tán a gyermekáldás veszélye nélkül is). A begytöltés után, melynek tölteléke újra látható lesz, karjaimba zárnálak az ágyamon (5. strófa), hosszú ölelkezés után nyúl módjára újra egymáséi lennénk. Ugyan (6. strófa) képes vagyok úgy tartani a markomat, hogy jól érezzem magamat, de mégis akkor jó igazán, ha veled szeretkezhetek. Egy ilyen gyors és hányaveti tartalmat összefoglaló „értelmezés” szemrevételezése legalább két ponton további gondolkodásra sarkall. Egyfel√l, a szerep- és szervcsere elgondolkodtató, másrészt pedig
52
A sólyom szíve
az, hogy minden felemlegetett aktus (nyúlmódra átszökés, illetve rám forduló far) hátulról történ√ behatolást sejtet (megjegyzend√, hogy a begy megtöltése utaljon bár orális szexre, bár másmilyenre, nem feltétlenül igényel feminin testfelépítést; csak abban az esetben, ha úgy értjük a begyet, ahogy manapság a közbeszéd, tudniillik mell értelemben). A két gyanús pontot a legegyszer∫bben úgy hozhatjuk közös nevez√re, ha leteszünk arról, hogy a sólymocska n√ lenne. Ha leteszünk arról, hogy az „okulár” és a „szív” jelentése vulva. Ha megengedjük, hogy az okulár a némiképp koncentrikusabb alakú anus jelentéssel szerepel itt, pontosan úgy, ahogy a szív. Nincs szerv-
csere, nincs nemi identitászavar, homoerotika van, b∫nös kapcsolat, melyr√l tényleg nem lehet nyíltan beszélni. Szilasi értelmezésével látszólag szemben, de mégis mellette azt állítanám tehát, hogy Balassa János (és talán így nem is annyira mellékes, hogy hányadik Balassa János) b∫nös kapcsolatot tart fent hasonsz√r∫ sólymocskájával, és err√l dilettánsan beszél(tetik), akár azért, mert nincs tisztában a szerelem nyelvével, akár azért, mert a szerelemnek nincsen nyelve, vagy egyszer∫en azért, mert szerelembe belesajdult szíve miatt észveszetten képes csak megszólalni, ha ugyan ezek a szavak használhatók még itt, e dolgozat végén.
Jegyzetek 5. Jankovics József: „A Madách Gáspár-jelenség”. Ex Occidente. Budapest, 1999. 48–59.
1. Rimay János munkái. Kiadja báró Radvánszky Béla. Budapest, 1904. 2. Balassi Bálint Összes M∫vei. Összeállította: Eckhardt Sándor. Budapest, 1951. 3. Gerézdi Rabán: „Balassa János éneke sólymocskájáról”. ItK, 1965. 689–693. 4. Régi Magyar Költ√k Tára. XVII. század, 12. kötet. Sajtó alá rendezte: Varga Imre, Cs. Havas Ágnes, Stoll Béla. Budapest, 1987.
6. Szilasi
László: „A nyúl és sólyom – Trópusok és funkcióik: Madách Gáspár Balassa János éneke sólymocskájárul cím∫ versének példája”. Literatura, 2000/3. 258–269. 7. Szilasi i. m. 263. 8. Szilasi i. m. 264.
Lipcse, 1501, metszet
53
