GPS nyomkövető készülék, illetve navigációs rendszerek
A GPS a Global Positioning System angol rövidítése és globális helymeghatározó rendszert jelent. Egy rendszer, amely 24 műholdból áll, melyet az USA Védelmi Minisztériuma hozott létre és üzemeltet. A holdak egyenletesen oszlanak el, 20200 km magasságban, így 12 óránként kerülik meg a Földet. Ez azt jelenti, hogy egy adott műhold a Föld egy adott pontjáról kb. 5 órán keresztül látható. A rendszer segítségével meghatározhatjuk pontos földrajzi helyzetünk et bárhol a földgolyón, sőt a GPS készülékek képesek a haladási irány és a sebesség közlésére is. A működés alapfeltétele az idő igen pontos mérése és a Föld körüli pályán keringő műholdak helyzetének pontos ismerete. A technikai és technológia fejlődése éppen a múlt század 80-as, 90-es éveiben tette lehetővé, hogy e két feltételt egyszerre teljesíteni lehessen. A rendszert 1973 -ban az Amerikai Egyesült Államok katonai apparátusa határozta meg. Az első műhold fellövésére 1978-ban került sor, a rendszer szolgáltatásai hivatalosan 1995-ben indultak meg. A GPS rendszer a felhasználó helyzetét, távolságmérés alapján határozza meg. A rendszer legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglalhatjuk össze:
A GPS rendszerben ismert helyzetű Föld körüli pályákon keringő műholdak jeleket sugároznak a Föld felszíne felé. A földi vevőkészülék ezeknek a jeleknek a mérési adataiból, illetve az általuk szállított információk feldolgozásából meghatározza a saját helyzetét. A rendszer tehát aktív műholdakkal és passzív földi vevőkészülékkel működik.
A GPS rendszer működéséhez feltétlenül szükséges az, hogy a vevőkészülék antennája és a műholdak között ne legyen akadály, ez azt jelenti, hogy beltéri helymeghatározásra a GPS rendszer nem alkalmas.
A GPS rendszer működésének alapfeltétele az idomérés pontossága. Minden műholdon igen pontos cézium és rubídium atomórák találhatók, melyek abszolút a pontossága kb. 300 000 év alatt késik vagy siet egyetlen másodpercet.
Minimálisan három műholdat kell "látnia" a GPS vevőnek a 2D helyzet meghatározáshoz. Ez a szélességi és hosszúsági fok meghatározásához elegendő.
Ha négy műholddal van kapcsolatban a készülék, akkor megvalósulhat a 3D pozíció meghatározás, ami a szélességi és hosszúsági koordinátákon kívül a magasságot is jelenti. Földünkön bárhol, a nap 24 órájában, bármilyen időjárási viszonyok között használhatók a GPS -ek. Olyan helyeken viszont, ahonnan nincs szabad rálátás az égre nincs műholdas kapcsolat sem (épületeken belül, alagútban stb..) nem használható.
Elkészült Magyarország digitális térképe is, amely alapján teljes pontossággal tájékozódhatunk az országban GPS készülék segítségével. Megtalálhatók rajta az autópályák, főutak, mellékutak, folyók, tavak, valamint 3054 település részletes térképe. A szoftver PC -n, és az arra alkalmas GPS készülékeken címkeresésre és útvonaltervezésre is használható.
GPS rendszer talán legfontosabb alkalmazási területe a járművek helyzetének meghatározása, a tengeri, földi és légi navigáció támogatása. A GPS rendszert ebben az alkalmazási körben igen sokféle célra használják. Alapvető szerepet játszik például a gépjárművek földfelszíni navigációjában: a jármű helyzetének meghatározásában, a dinamikus útválasztásban, a baleseti helyzetek elker ülésében, az automatikus forgalomirányításban, az ellopott járművek felderítésében.
Az Országos Mentőszolgálatnál jelenleg nincs rendszeresített és egységes típusú GPS készülék, de saját illetve alapítványi készülékek használata engedélyezett. A mentő-gépkocsik Tetra rendszerű EDR (Egységes Digitális Rádió-távközlő) rádiókkal vannak felszerelve, melyek jelenleg többek között nyomkövetésre és helyzet meghatározásra is alkalmasak. Adatai a szolgálatvezetői AVL terminálon jelennek meg. A GPS készülékek az életmentés elengedhetetlen segítői lesznek, nemcsak helymeghatározás céljára hanem navigációs célokra is, de képes a gépjármű üzemi adataiból is rögzíteni információkat úgymint a sebességet. a megkülönböztető jelzések használatának állapotát, az üzemanyag mennyiségét, a motor fordulatszámát, stb. A közeljövőben minden mentőgépjárműben lesz fedélzeti kamera amely a jármű körül történő eseményeken kívül a jármű pontos helyét, sebességét, gyorsulását/lassulását, stb. rögzíti GPS segítségével. A 10/2009.számú főigazgatói utasítás (2009.04.28) rendelkezik az AVL terminálok és EDR rádiók használatáról, többek között, arról hogy a mentő-gépkocsivezető felelős az ún. „Állapot” üzenetek elküldéséről. A rádiók és kezelésük külön oktatási anyagot képeznek. (Rádió technikai Osztály) Mivel nem egységesek a készülékek szoftverei kezelésüket a mentő állomosokon található készülékeken kell begyakorolni.
Fontos figyelmeztetés azonban, hogy elindulás előtt, illetve váltásoknál ellenőrizni kell az útvonal beállításokat, nehogy elállítódás miatt rossz útvonalon estelegesen késéssel érjünk a helyszínre. Továbbá szükséges a saját pozíció pontos leolvasásának begyakorlása, mivel ez nagy segítség lehet segély kocsi vagy helikopter kérése esetén főleg lakott területen kívül.
A egyik legismertebb szoftver használata a következő. http://videosmart.hu/video/hogyan-navigaljunk-igo-programmal
Régebben minden autós kesztyűtartójában lapult egy Budapest, illetve egy Magyarország térkép. Ma akár mobiltelefonunk vagy kézi számítógépünk is alkalmas GPS navigációra.
Honnan hová? Ha már tudjuk, hol vagyunk éppen, már csak azt kell elhatároznunk, hogy merre tartunk. Ha van elektronikus térképünk, a szoftver ki tudja számolni, merre a legrövidebb vagy éppen a leggyorsabb. Kapcsoljuk be a gépet, majd várjuk meg, míg a GPS megtalál bennünket. Ezt a 2006-os változat legújabb frissítése után zöld derengő fény is jelzi a főoldalon. A Menj gomb megnyomásával választhatunk alapvető úti célt: Pontos címet, az előzőleg megadott címek egyikét, precíz koordinátát... A Cím megnyomásával az alapértelmezett, utoljára választott városban adhatunk meg utcanevet - kattintsunk a jobb felső sarokba, ha Másik településre navigálunk, és válasszunk szintén az előzményekből, vagy kattintsunk a Település keresése gombra.
Pontos cím: Autózzunk ki Szentendrére! Ha tudjuk a pontos címet, adjuk meg, ha nem, kattintsunk a Kész feliratra; ilyenkor a városközpontba navigál bennünket a szoftver. Kisvártatva zöld színben látjuk az útvonalat - nincs más dolgunk, mint hűen követni a hölgy utasításait. Berepülés: Mielőtt belevágnánk, tekintsük meg, merre is vezet majd utunk: kattintsunk a Menü gombra, majd az alul megjelenő füleken az Útvonalra. Az Útiterv lépésről lépésre, utcáról utcára megmutatja, merre megyünk majd; ha tudjuk, hogy valahol útfelbontás van, a helyre bökve, majd az Elkerül gombot megnyomva kikerülhetjük azt a környéket. Látványosabb előzetest nyújt a Berepülés, amely háromdimenziós nézetben végigszalad az útvonalon. Ha már minden világos, térjünk vissza a Vezetés oldalra, és csapjunk a lovak közé!