FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.6
A rehabilitáció esélyei krónikus foglalkozási betegségek és tartós fogyatékosság esetén Tárgyszavak: foglalkozás-egészségügy; rehabilitáció; érdekvédelem; esélyegyenlőség; foglalkozási ártalom; fogyatékos; munkahelyi környezet.
A fejlett országokban a váz- és izomrendszeri bántalmak okozta költségek elérik a bruttó nemzeti termék 1–2%-át. A számítások szerint csupán a hátfájás háromszor annyiba kerül a társadalombiztosításnak, mint a rák összes fajtája együttvéve. A társadalom azonban mégsem fordít kellő figyelmet a krónikus fájdalmakra. A rehabilitáció a mozgásszervi károsodásoktól a kardiológiai és egyéb fizikai megbetegedéseken keresztül a mentális rendellenességekig számos betegségből visszavezethet a munkaképesség állapotába. Egyre több országban ismerik fel, hogy a rehabilitációra fordított összegek nemzetgazdasági szinten sokszorosan megtérülnek. A munkahelyi rehabilitáció előtérbe kerülésével, a kormányok és az érintettek növekvő érdeklődésével párhuzamosan egyre több felmérés készül, amelyek a munkáltatók rehabilitációs politikáját és gyakorlatát vizsgálják. A legtöbb gond a kisvállalkozásoknál merül fel, ahol nincs igazán gazdája ennek a problémának. Ez kétségtelenül részben annak tudható be, hogy a vezetők már így is túlterheltek – az elmúlt évek során a foglalkozás-egészségügy, a humánpolitika, a képzés és a munkavédelem a szakemberek helyett gyakran az általános vezetés feladatává vált. Hasonlóan fontos terület a fogyatékkal élők munkahelyi rehabilitációja is. Ráadásul az a munkahely, amely hozzáférhető és biztonságos a fogyatékkal élők számára, minden alkalmazott, ügyfél és látogató számára is biztonságosabb és hozzáférhetőbb lesz. A fogyatékkal élőket védik az Európai Unió diszkriminációellenes, foglalkozás-egészségügyi és munkabiztonsági jogszabályai és egyre több forrás is megnyílik az ilyen személyek foglalkoztatásának megkönnyítésére.
Lapunkban az elmúlt két évben többször is foglalkoztunk a rehabilitáció aktuális kérdéseivel. A téma fontossága miatt az alábbiakban ezekből a cikkekből olvashatnak összefoglalót. Az összefoglaló első része a krónikus foglalkozási betegségben szenvedők, második fele pedig a fogyatékkal élők rehabilitációs lehetőségeit elemzi.
Országos rehabilitációs program Nagy-Britanniában A brit munkaügyi minisztérium 2004 őszére kidolgozott egy szakmai rehabilitációs keretprogramot, amelynek célja a tartós betegállományból visszatérő munkavállalók visszailleszkedésének elősegítése. A program nem egy új, államilag menedzselt vagy finanszírozott rehabilitációs infrastruktúra megteremtését jelenti, sokkal inkább a meglévő – költségvetési vagy magán – erőforrások rugalmasabb felhasználásának ösztönzését célozza. A kormány megerősíti szerepvállalását a rehabilitációs szolgáltatások piacának fejlesztésében és a piac támogatásához szükséges szakértők biztosításában. A munka- és nyugdíjügyi minisztérium olyan rehabilitációs koncepcióban gondolkodik, amely a különféle intervenciós eszközök szükség szerinti koordinálását is magába foglalja. A rehabilitáció nemzeti szintű elősegítésére már korábban is indítottak munkahely-megtartási programokat. Ezeknek az a céljuk, hogy mindennapi orvosi és szakmai tanácsadás keretében elősegítsék azoknak a visszatérését a munkába, akik betegség vagy baleset következtében hosszú ideje nem tudnak dolgozni, és ezért segélyhez folyamodnának, illetve már segélyből élnek. A cél a munkavédelem, a rehabilitáció és a munkahelymegtartás integrálása egy független foglalkozásegészségügyi támogatási rendszer kialakítása révén. A kormány nem egy új, országos szervezet létrehozását tervezi, hanem a meglévő regionális és ágazati szintű szolgáltatásokra kíván építeni (amilyen például a skóciai „Biztonságos és egészséges munkavégzés” elnevezésű telefonos segélyvonalon alapuló program vagy az építőiparban tervezett új foglalkozás-egészségügyi szolgálat). A szakszervezetek álláspontja 2004 áprilisában a Szakszervezetek Kongresszusa (TUC) úgy nyilatkozott, hogy bár a munkaképesség védelmének leghatékonyabb módja a megelőzés, a rehabilitációt is létfontosságúnak tartják. Ez számos munkaügyi kérdést vet fel, köztük a finanszírozás biztosítását.
A TUC szerint ehhez kötelezni kellene a munkaadókat arra, hogy a – már kötelező – foglalkozás-egészségügyi és munkavédelmi biztosításuk részeként kössenek rehabilitációs biztosítást is. Ennek hatására a biztosítók arra ösztönöznék a munkaadókat, hogy – esetleg egy új típusú biztosítás keretében – vegyék fontolóra a rehabilitációs programok előnyeit. A TUC azt is támogatja, hogy a munkaadók megtérítsék a társadalombiztosítási rendszeren (NHS) keresztül a munkahelyi sérülések és megbetegedések kezelésének költségeit. A szakszervezeti kongresszus azt tartaná ideális megoldásnak, ha az NHS-en keresztül egy központilag finanszírozott ellátási rendszert hoznának létre. Ugyanakkor a nagy munkaadók továbbra is fenntarthatnák saját finanszírozású, illetve saját működtetésű ellátásaikat. Ennek eredményeként a kisebb cégek munkavállalói ugyan továbbra is egy túlterhelt és lassú állami rendszertől függenének, ezt az egyenlőtlenséget azonban a biztosítók egy kollektív alap segítségével ellensúlyozhatnák. Az építőipar máris messzemenően támogatja a kollektívan finanszírozott foglalkozásegészségügyi alap koncepcióját, amely munkavállalóik számára elérhetővé tenné a rehabilitációs ellátásokat. A munkaadók bevonása Az NHS egyre több olyan rehabilitációs projektet indít, amelyek a munkaadók bevonásával segítenek az embereknek, hogy tovább dolgozhassanak, illetve hogy a tartós betegszabadság után visszatérhessenek a munkába. Az egyik ilyen, teljes egészében az NHS által finanszírozott, a hátfájásban szenvedők támogatását szolgáló projekt például a gyógyszerek nélküli kezelésre helyezi a hangsúlyt, és igyekszik a fájdalmakban szenvedőket visszaintegrálni a közösségbe, beleértve a munkahelyüket is. A projekt bázisául szolgáló rehabilitációs intézet elkészített egy tájékoztató füzetet a körzeti orvosok számára, amely felhívja figyelmüket a korai diagnosztika fontosságára, és ismerteti a rendelkezésre álló aktív terápiás lehetőségeket. A tájékoztató szerint a betegek többségének a terápia megkezdéséhez nincs szüksége szakorvosi kivizsgálásra, amelyet gyakran hosszú várakozás előz meg. A krónikus fájdalmakban szenvedők számára ugyanis ez a várakozás elviselhetetlen. Ezért a projekt keretében létrehoztak egy fizikoterapeutákból, foglalkozás-egészségügyi terapeutákból, ápolónőkből és pszichológusokból álló csapatot. A körzeti orvosok közvetlenül utalhatják
a hátfájással küszködő pácienseket (évente 18 ezer beteget) a csapathoz, amely szükség esetén kivizsgálás után beutalja őket a gerincrendellenességeket kezelő intézményhez. A csapat a hangsúlyt a holisztikus szemléletre helyezi: arra törekszenek, hogy a páciensek testét, lelkét és „szívét” is bevonják saját gyógyulási folyamatukba. Ezért aktívan támogatják a páciensek függetlenségét, és elvárják, hogy önállóan járjanak el a kivizsgálásokra és a kezelési programokra. Hetente 11 csoport vesz részt a helyi szabadidőközpontban, edzőteremben vagy táncklubban tartott héthetes programban. A tapasztalatok szerint a program befejezése után a résztvevők 98%-a tovább folytatja a testedzést ezeken a közösségi helyszíneken. Ezzel elkerülik, hogy kórházba kelljen menniük, a kezelés pedig ingyenes. A programban résztvevők 71%-a ugyanakkor ez idő alatt nem hiányzik a munkahelyéről. Az NHS számára különösen fontos eredménye a projektnek, hogy a várólistás betegek száma jelentősen csökkent. Míg 2000-ben a krónikus hátfájásban szenvedőknek mintegy 84 hetet kellett várniuk a kórházi kivizsgálásra, mára ez az idő 10 hétre csökkent. A kézzel fogható eredmények láttán a munkaadók is szívesebben vesznek részt a projektben. Ezek a kifinomult „rehabilitációs” programok azonban még nem mindenki számára elérhetőek. Noha a krónikus hátfájást előidéző munkahelyi balesetek többsége a munkahelyek nem megfelelő biztonságából következik be, sok munkaadó nem tanúsít kellő türelmet a sérült munkavállalók elhúzódó rehabilitációjával szemben. A társadalmi felelősség és az egyéni kezdeményezések Vannak azonban olyan munkaadók is, akik elismerik a felelősségüket, és vállalják az ebből adódó feladatokat. Az egyik tűzoltó szolgálat például újszerű módszert vezetett be a sérült tűzoltók rehabilitációjára. A szolgálat felismerte, hogy a betegségből vagy sérülésből adódó hiányzások mértékének csökkentése nemcsak üzleti, de morális szempontból is fontos, és a munkaadónak társadalmi felelőssége, hogy törődjön – sokszor megterhelő és veszélyes körülmények között dolgozó – munkavállalói jólétével. A rendszeres ingyenes egészségügyi vizsgálat és állapotfelmérés az egyenruhás dolgozók számára kötelező, de a nem egyenruhás munkavállalók számára is rendelkezésre áll. Ezt széles körű megelőző és utókezelések is kiegészítik.
A szolgálat foglalkozás-egészségügyi részlege által elvégzett állapotfelmérést követően a dolgozók számára lehetővé válik különféle létesítmények használata. Emellett a tűzoltók országos jóléti alapja rendelkezik egy – egyénre szabott kezelési programokat kínáló – rehabilitációs központtal, és két utógondozó intézménnyel. Ezek a létesítmények minden rászoruló aktív vagy nyugállományú tűzoltó, illetve özvegyeik számára nyitva állnak.
Felmérés a kisvállalkozások tartós betegállománnyal és rehabilitációval kapcsolatos gyakorlatáról A munkahelyi rehabilitáció előtérbe kerülésével párhuzamosan készült egy felmérés, amely 896 brit kisvállalkozás rehabilitációs politikáját és gyakorlatát vizsgálta. A kutatás elsősorban az elmúlt két év tartós hiányzásainak alakulására, az ezzel kapcsolatos eljárásokra, és a rehabilitáció gyakorlati kérdéseire összpontosított. A felmérésben részt vett kisvállalkozások felénél jelentős gondot okoznak a – betegszabadságok egyre nagyobb hányadát kitevő – tartós hiányzások költségei. 10-ből 7 kisvállalkozásnál emelkedést tapasztaltak a stressz és egyéb mentális betegségek okozta tartós betegállomány terén. A mozgásszervi és hátpanaszokat a kisvállalkozók valamivel több mint egyharmada említette a hosszú távú betegszabadságok egyre gyakoribb okaként. A vizsgált munkaadók több mint kétharmada kínál a tartós betegállományban lévő dolgozóknak rehabilitációs lehetőségeket. A megkérdezettek igen eltérően ítélték meg rehabilitáció értékét. Egyesek szerint a rehabilitáció költségeit nem a munkaadóknak kellene fedezniük, míg mások szerint a rehabilitáció teljes mértékben kifizetődik, és mindenkit arra bátorítanának, hogy dolgozzon ki programokat a betegállományból visszatérő dolgozók munkába állásának elősegítésére. Nagyon kevés vállalkozás ajánl fel rehabilitációt egy meghatározott idő eltelte után automatikusan: a legtöbb társaságnál az egyéni körülmények határozzák meg, hogy mikor merül fel a rehabilitáció lehetősége. Amint az 1. táblázatból is kitűnik, a rehabilitáció nem egzakt tudomány, számos rugalmas program létezik, amelyeknek általában része a fokozatos munkába állás és a módosított feladatkör, amelyet a munkaadóval, a közvetlen vezetővel, a személyzeti és a foglalkozás-egészségügyi szakemberekkel folytatott rendszeres elbeszélgetések során határoznak meg.
1. táblázat Miért került előtérbe a tartós hiányzás kérdése? A felmérés során megkérdezett munkaadók 50%-ánál az alábbi okok miatt vált fontosabbá a tartós betegállományból adódó problémák kezelése Ok A tartós hiányzások költségei egyre nagyobb gondot okoznak a vezetésnek Az összes betegszabadságon belül növekszik a tartós betegállomány aránya A munkavállalók jó közérzete miatti fokozott aggodalom A munkavállalók egyre nagyobb arányú kártérítési igényei és a biztosítási díjak emelkedése miatti aggodalmak Nyomásgyakorlás a közvetlen termelésirányítók részéről A rehabilitáció a munkakörülmények általános javítását szolgáló intézkedések része A leszázalékolások számának emelkedése miatti fokozott aggodalom A kormány és a munkaegészségügyi hatóságok kezdeményezéseinek hatása Szakszervezeti nyomásgyakorlás Egyéb okok
Válaszadók száma 350 198 192 156 118 98 45 37 6 38
A legtöbb szervezetnél a rehabilitáció részét képezi a korábbi feladatoknak a fokozatos munkába állást lehetővé tevő – átmeneti – megváltoztatása, illetve módosítása. A tipikus rehabilitációs programnak része még a munkaképesség megállapítását szolgáló orvosi vizsgálat, a munkaidő módosítása és a rendszeres kapcsolattartás a betegállományban lévő dolgozóval. (2. táblázat) Ahol azt alkalmazták, a rehabilitáció sikeresnek bizonyult, és az esetek túlnyomó többségében a tartós betegállományból visszatérők végül visszakerültek eredeti munkakörükbe. Viszonylag kevés munkaadó számolt be arról, hogy a rehabilitációs próbálkozások végső soron a dolgozó leszázalékolásához vezettek. Ezt alátámasztja az is, hogy a megkérdezettek 66%-a nem értett egyet azzal az állítással, hogy a dolgozók általában a rehabilitáció helyett a leszázalékolást választják. A megkérdezett munkaadók többsége szerint a rehabilitáció leghatékonyabb módját a fokozatos munkába állás és a feladatok módosítása jelenti. Sokan igen hatékonynak tartják a kapcsolattartást is a betegszabadságon lévő dolgozóval (levélben: 65,7%, telefonkapcsolat a közvetlen vezetővel: 57,8%, a személyzeti vezetővel: 55,6%). Az otthoni látogatásokkal szemben sok munkaadónak fenntartásai vannak, csupán alig egynegyedük választja a kapcsolattartásnak ezt a formáját.
2. táblázat A rehabilitációs programok elemei A korábbi feladatok módosítása vagy más munkakör (pl. könnyebb feladatok) Munkaidő-kedvezmény a visszatérés utáni rehabilitációs tevékenységeken részt vevőknek (pl. tanácsadás) Orvosi vizsgálatok/orvosi jelentések átnézése a munkaképesség megállapítása érdekében A fokozatos visszatérést lehetővé tévő módosított munkaidő Kapcsolattartás a betegállomány teljes időszakában (pl. telefonos érdeklődés, otthoni látogatások) A betegállományban lévők ösztönzése, hogy belátogassanak a munkahelyükre Terv készítése a munkába visszatéréshez Átképzés biztosítása A feladatok elvégzését megkönnyítő speciális berendezések vagy segédeszközök biztosítása Korai intervenció (pl. fizikoterápia) annak megakadályozására, hogy az akut problémák krónikussá váljanak A munkavégzés helyének megváltoztatása (pl. részben otthoni munkavégzés) Segítség a munkába járáshoz Belső átszervezés annak érdekében, hogy a visszatérőknek alternatív munkaköröket találjanak Új típusú felügyeleti, támogatási formák biztosítása Hozzáférés külső karrier-tanácsadó szolgáltatásokhoz Egyéb elemek, például egyéni orvosi vizsgálatok finanszírozása
Válaszadók száma 725 648 622 589 550 347 247 238 233 188 118 84 56 48 12 25
Korlátok A rehabilitáció legfőbb akadályát a munkavállaló egészségi állapota jelenti: a munkaadók valamivel több mint 40%-a jelölte meg ezt az okot a sikeres rehabilitáció legnagyobb problémájának. A megkérdezettek fele úgy véli, hogy a megfelelő rehabilitációs szolgáltatások (pl. a fizikoterápia) korlátozott kapacitása is nehezíti az alkalmazást. A munkaadóknak mintegy 50%-a a munkavállalók elutasító hozzáállását is akadályként említette, különösen olyan sérülés esetén, amely kártérítési keresethez vezet. Vannak olyan munkavállalók, akik addig nem térnek vissza a munkába, amíg minden lehetséges segélyforrást ki nem merítettek. Néhány kisvállalkozásnál az jelentett gondot, hogy a tartós betegállományban lévők számának növekedésével „kifogytak” az
olyan könnyű feladatokból, amelyeket a rehabilitációban részt vevő munkavállalók el tudnának látni. Sokak szerint az utóbbi években kialakult gyakorlat miatt feszültté vált a viszony a munkaadók és a háziorvosok között a betegszabadság igazolása miatt. Vannak, akik szerint az orvosok túl könnyen írják ki hetekre az embereket, és nem követik nyomon állapotuk alakulását. A munkaadók annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy a munkaképesség megállapításakor kevés háziorvos van tisztában a foglalkozási ártalmakkal és más munkahelyi kérdésekkel.
Krónikus panaszok és a gyógyulás esélyei Egy 2003-ban végzett felmérés rávilágított arra, hogy a tartósan krónikus fájdalmaktól szenvedő embereknek milyen közös pszichológiai problémái vannak. A betegek sokszor kerülnek hosszú várólistákra, mielőtt eljutnának a megfelelő szakorvoshoz Addig az orvosok különféle gyógyszerekkel kísérleteznek rajtuk, amelyeknek a mellékhatásait azután újabb gyógyszerekkel igyekeznek orvosolni. A kérdés az, hogy a betegek pszichésen mennyire szenvedik meg ezt a kezelést? Ezeknek az embereknek a kezelése holisztikusabb szemléletet tesz szükségessé, amely a pszichológiai, mentális szenvedésüket is figyelembe veszi, hiszen a fizikai fájdalmakhoz nagyon gyakran társul csökkent vitalitás és az érzelmi problémákból fakadó szerepkorlátozottság. A krónikus fájdalmaktól szenvedő emberek életminőségének javításához ezekre a tényezőkre is oda kell figyelni. Ennek a szemléletnek a gyakorlati alkalmazása megkönnyítheti a munkavállalók rehabilitációját, amely mára égető kérdéssé vált. A krónikus fájdalmaktól szenvedők problémái A felmérések alapján a krónikus fájdalmaktól szenvedők számára a legfontosabb kérdések az alábbiak: • Félelem – attól, hogy a fájdalom egy súlyos betegség jele, illetve hogy a fájdalommal járó tevékenységek súlyos károsodást okoznak. • Nem megfelelő kommunikáció – sok páciens számára nehezen elfogadható, hogy „nem diagnosztizálják” a betegségüket, a körzeti orvosoknak rendszerint nem sikerül eloszlatniuk a félelmeiket, és megfelelően megmagyarázni a krónikus fájdalom okait.
• Társadalmi elszigeteltség – a fájdalom együtt jár a társadalmi tevékenységek beszüntetésével. Ez részben a fizikai képességek korlátozottsága miatt következik be, de emellett szerepet játszik az is, hogy az egyén nem akar „feltűnést kelteni”, illetve fél attól, hogy nem tud eleget tenni a kötelezettségeinek. • Érzelmek – általában váratlan, az egyénre nem jellemző, erőteljes érzelmi hullámzások következnek be. • A kontroll hiánya – nem egyértelmű, hogy a betegeknek milyen befolyásuk van a saját helyzetükre, illetve, hogy mi a terapeuta mozgástere. • Környezet – rendkívül összetett, egymásra ható tényezők, például a társadalmi helyzet, a munkahelyi nehézségek, az esetleges pereskedés, a segélyezési rendszer szerepének együtthatása.
Az egészségügyi dolgozók jelentik az egyik legveszélyeztetettebb csoportot Diane Crook mentős azt a feladatot kapta, hogy egy túlsúlyos, mozgásképtelen beteget szállítson kórházba. A kórházban nem volt betegfelvonó, ezért a mentősöknek maguknak kellett a hordágyat megemelniük. Ehhez négy mentős sem volt elég, Diane háta megroppant, egy porckorongja elmozdult, és az ideg becsípődött. Egy időt betegállományban töltött, majd folytatta munkáját a manchesteri mentőszolgálatnál. Néhány hónap múlva azonban egy fájdalomtól leroskadó köszvényes beteg elrántotta, és Diane háta újból megsérült, gerincét 18 hónap múlva meg kellett műteni. Ezután hátfájása elmúlt ugyan, de megrokkant. Jobb lába érzéketlen lett, egyes részei viszont nyomásra – még egy lepedő súlyára is – túlérzékennyé váltak. Éjszaka nem tudott aludni, ezért mindig fáradt volt. Bottal vagy kerekesszékkel közlekedett és fájdalomcsillapítóval élt, így 56 évesen nyugdíjba kellett vonulnia. Otthon teljesen férje segítségére szorult, még mosakodni sem tudott egyedül. Elveszítette korábbi magabiztosságát, depresszió elleni gyógyszereket kell szednie. A házaspár korábbi élénk társadalmi élete beszűkült, életüket a napi rutincselekvések töltik ki. A férj neje ápolása mellett pénzkereső munkát is végez, riasztókat szerel fel, így felesége a hét öt napját nagyrészt egyedül tölti. Ilyenkor olvas, levelet ír vagy gyönyörködik a házuk előtt elterülő tájban. Szombatonként bevásárolnak, vasárnap pedig néha lakókocsival kirándulnak. A feleségnek azonban hiányzik a hivatali munka, az otthoni tevékenység
és a korábbi élénk társadalmi élet. Korábbi munkáltatója nem törődik vele. A kilépő alkalmazottakkal általában nem foglalkoznak. Az egészségügyben töltött sokévi munka után még a megfelelő kezelésért is harcot kellett folytatnia. Külön kellett kiharcolnia a kezelést, a fizikoterápiát, még állapotának elmagyarázását is. A szteroid injekcióra várók listájára tették, de nem mondták el, milyen kezelésben kívánják részesíteni. A fizikoterápián közölték vele, hogy állapota nem fog javulni. Úgy érzi, hogy állapotától és a bánásmódtól évtizedeket öregedett. A szemléletet kell megváltoztatni Andrew Baird, a Loughborough-i Egyetem egészségügyi és biztonsági ergonómiai szakának kutatója szerint a legtöbb példa azt bizonyítja: a jelenlegi beteggondozás azt az elvet követi, hogy megkeres egy szervi bajt, és azt próbálja meg kezelni. A kutató úgy véli azonban, hogy ez a megközelítés leegyszerűsíti a beteggondozást. Véleménye szerint a beteg fájdalomérzete és viselkedése nagymértékben függ olyan külső tényezőktől, mint a munkaadó várható reagálása a betegállományra, a munkaadó félelme a pereskedéstől, vagy akár az egészségügyi dolgozók hozzáállása. Például azzal biztatnak egy krónikus beteget, hogy az orvos meggyógyítja, ugyanakkor azonban hosszú várólistára teszik. Eközben állapota romlik, mert amíg az orvosi és gyógyszeres kezelésre vagy a sebészeti beavatkozásra vár, kevesebb aktivitást tanúsít, mint egyébként tenné. Így a „rokkantság” önmagát beteljesítő jóslattá válik, mert a beteg egyre kevesebbre lesz képes. A kutató úgy véli, hogy a krónikus fájdalomban szenvedők érzéseit és tüneteit holisztikus módon kell megközelíteni. Így a betegek életminősége lényegesen javítható, hiszen nem mindegy, hogy a beteg csak fájdalmat érez, vagy pedig emellett még rokkanttá is válik.
A munkatudomány és az ergonómia alkalmazása a szakmai rehabilitációs eljárás során Mindig az vezet munkakieséshez, ha a dolgozó egészségi állapota és a munkakövetelmények nincsenek összhangban. Mivel itt sok tényező közrejátszhat, nem szabad a munkakiesést minden további vizsgálat nélkül a munkaterhelés rovására írni. Meg kell nézni, hogy az üzemorvosi vizsgálat hasonló tüneteket mutat-e ki azonos munkahelyen dolgozók esetében. Amennyiben az üzemorvosi vizsgálatok igazolják, hogy a
megbetegedéseket a munkaterhelés okozta, intézkedni kell a munka átszervezéséről. A betegség miatti hiányzások üzemgazdasági következménye könynyen számszerűsíthető. A munka ergonómiai szempontoknak megfelelő kialakítása itt is kulcsszerepet játszik. Ezért fontos feladat, hogy a jövőben további "egészségjelző" tényezőket tárjanak fel, és ezekkel is bővítsék az eddig főleg a munkakiesések alapján készített foglalkozásegészségügyi jelentéseket. Ahhoz, hogy a betegség miatt ideiglenesen vagy véglegesen megváltozott munkaképességű dolgozók részére megfelelő munkahelyet lehessen biztosítani, állapotukat először foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton kell felmérni. Ez megmutatja az adott személyek alkalmassági profilját, amelyet összhangba kell hozni a munkahelyi követelményi profillal. A két profilrendszernek egymással társíthatónak kell lennie ahhoz, hogy a célnak megfelelő alkalmas munkahelyet megtalálják, vagy adott esetben további átalakítást lehessen igényelni. A munkahelyre vonatkozó követelményprofiloknak is naprakészen és hiánytalanul rendelkezésre kell állniuk. A szakmai rehabilitációs eljárás az egészséggondozási folyamat egyik láncszeme, amelynek minőségét többek között a foglalkozásegészségügyi alkalmassági jelentés is meghatározza, amennyiben az lehetőség szerint konkrétan meghatározza a munkával kapcsolatos követelményeket. A munkával kapcsolatos követelmények leírásának mint ergonómiai feladatnak hasonlóképpen az egészségi paraméterekhez kell igazodnia. Tehát a szakmai rehabilitációs eljárásnál is szoros kapcsolatban kell állnia az egészséggondozásnak és az ergonómiának.
A fogyatékkal élők munkahelyi kockázatainak általános elemzése A kockázatelemzés a dolgozókat érintő munkahelyi veszélyek alapos vizsgálatát jelenti annak megítélése érdekében, vajon elegendőek-e a megtett óvintézkedések, vagy pedig többre van szükség az adott ártalom elkerülésére. Az eredmények a legmegfelelőbb óvintézkedések kiválasztását segítik. Minden munkahelyi kockázatelemzésnek ki kell terjednie: • A feladatra, pl. a munka, munkatevékenység jellegére. • Az egyénre, pl. van-e a fogyatékossággal összefüggő bármilyen különleges igénye.
• A munkahelyi felszerelésre, pl. a kisegítő technikai eszközökre, ill. arra, hogy a munkavégzés helyszínét és a munkaeszközöket az egyéni szükségletekhez igazították-e. • A munkahelyi környezetre, pl. a helyiségek elrendezésére, világítására, fűtésére, megközelítési és elhagyási útvonalakra. • A munkaszervezésre, valamint a munkabeosztásokra. • A fizikai veszélyekre, veszélyes anyagokra; az asztmások pl. érzékenyebbek lehetnek a munkahelyen használt vegyi anyagokra. • A pszichoszociális veszélyekre, pl. a stressz vagy a durva bánásmód; a fogyatékosság ürügyként szolgálhat a durva bánásmódra. • Az információs és képzési igényekre, pl. munkavédelmi információ és oktatás nyújtása különböző médiumok révén. • A munkavállalók és képviselőik bevonására, ideértve a veszélyek és kockázatok közös megbeszélését. A munkaadóknak törekedniük kell arra, hogy megfeleljenek az egészség- és munkavédelmi követelményeknek, és egyidejűleg elkerüljék a diszkriminációt. A biztonságos munkavégzés körülményeinek megteremtését a fogyatékkal élő munkavállalók számára, pl. az oktatást vagy a fogyatékosok számára hozzáférhető speciális eszközök biztosítását mind a foglalkozás-egészségügyi és munkabiztonsági, mind a diszkriminációellenes törvények előírják. Ritka az olyan konfliktus, amikor az egyik szabály betartása lehetetlenné teszi a másik betartását. A kockázatkezelési folyamat minden szakaszában szem előtt kell tartani a diszkriminációellenes hozzáállást, és a munkahelyi környezetet, felszerelést és a munka megszervezését szükség szerint meg kell változtatni vagy át kell alakítani a kockázatok és a diszkrimináció kiküszöbölése vagy legalábbis minimalizálása érdekében. Kockázatértékelés Elképzelhető, hogy az általános kockázatértékelésnek a munkavállalók egyéni különbségeivel is számolnia kell. Nem szabad úgy tenni, mintha minden munkavállaló egyforma lenne, ugyanakkor el kell kerülni egészségi és biztonsági kockázatok társítását bizonyos fogyatékosságokhoz. Néhány fontos szempont: • Meg kell határozni azon munkavállalói csoportokat, amelyek nagyobb kockázatnak lehetnek kitéve.
• A fogyatékosság jellegének és mértékének, valamint a munkahelyi környezetnek a figyelembevételével a számukra kockázatot jelentő tényezőkről külön kockázatelemzést kell készíteni. • A munka megtervezésénél figyelembe kell venni a dolgozók képességeit, a fogyatékos dolgozók ugyanis sokszor speciális készségekkel rendelkeznek, amelyeket nem szabad veszni hagyni a nem megfelelő munkakörülmények miatt. • A kockázatelemzési folyamat során ki kell kérni az érintett munkavállalók véleményét. • Szükség esetén tanácsot kell kérni. Tanácsért lehet fordulni munkahelyi munkavédelmi szolgálatokhoz és hatóságokhoz, egészségügyi, biztonságtechnikai és ergonómiai szakemberekhez, fogyatékkal élők foglalkoztatásával megbízott szolgálatokhoz vagy a fogyatékkal élők szervezeteihez. A munkáltató részéről ésszerű lehet azon megközelítés elfogadása, hogy előbb meg kell vizsgálni, milyen intézkedéseket ír elő a diszkriminációellenes jogszabály, majd mérlegelni kell, milyen további esetleges intézkedésekre van szükség az egészségvédelmi és biztonsági előírások betartásához. Megelőzés A megelőzés vezérelve: a munkát kell a munkavállalóhoz igazítani, és nem a munkavállalót a munkához. Óvintézkedések lehetnek: a munka, munkaidő, munkaeszközök, utasítások, környezet, eljárások stb. átalakítása, technikai segédeszközök alkalmazása, valamint az oktatás. A munkáltatónak meg kell beszélnie az intézkedéseket a fogyatékkal élő személlyel, hiszen ő az, aki a legjobban meg tudja határozni, mire van szüksége. Koordináció A munkavédelmi feladatokkal megbízott személyeknek, valamint az egyenlő elbánás ügyével megbízottaknak, pl. a humánerőforrás-szakembereknek össze kell hangolniuk tevékenységüket annak érdekében, hogy mindkét oldal szempontjai egyformán érvényesüljenek. A fogyatékossághoz kötődő munkahelyi politikának vagy cselekvési terveknek fel kell ölelniük a munkavédelem ügyét, és a fogyatékos munkavállalók szükségleteit be kell építeni a munkahelyi egészségjavító kezdeményezésekbe.
Tippek a fogyatékos munkavállalók megfelelő elhelyezésére és biztonságos munkahelyük kialakítására A hozzáférhetőség nemcsak az épületek elérhetőségére vonatkozik, hanem arra is, hogy a munkahelyen az alkalmazottak milyen könnyen tudják használni a helyiségeket, és mennyire lehetnek a lehető legönállóbbak. Vonatkozik ez mindenféle fogyatékosságra, legyen szó mozgáskorlátozottságról, tanulási nehézségről, látás- vagy halláskárosodásról. Sok egyszerű és olcsó intézkedés jelentős változást hozhat e téren. A fogyatékos dolgozók igényeit már a tervezés stádiumában figyelembe kellene venni, ahelyett hogy megvárnák, míg egy fogyatékos dolgozó munkába áll, ami változtatásokat tesz szükségessé. Például egy új riasztórendszer felszerelésekor automatikusan fény- és hangjelző rendszert is kellene egyidejűleg alkalmazni. Az alábbiakban csoportokba öszszefoglaljuk a legfontosabb megfontolandó intézkedéseket. Munkahelyi környezet • Helyiségek vagy munkaállomások megfelelő kialakítása, pl. rámpák; liftek; villanykapcsolók; élénk színnel festett szélű lépcsőfokok; tapintható figyelmeztető csíkok a lépcsőfeljárók tetején; figyelmeztető hangjelzések; önműködő nyitószerkezetek nehéz ajtókon; tolókocsival közlekedők számára elérhető és gyengénlátók számára észrevehető kilincsek, csengők és nyílászáró szerkezetek; csúszásmentesített, sima padozat. • Az érintett dolgozó áthelyezése másik munkahelyi környezetbe, pl. a földszintre, megközelíthetőbb dolgozóhelyiségbe vagy otthonra. • Speciális munkaeszközök beszerzése vagy a meglévők átalakítása, pl. Braille-billentyűzet vagy kéz használatát nem igénylő telefon. • Utasítások vagy kezelési útmutatók módosítása, pl. vizuális, képi utasítások. • Felolvasó vagy tolmács biztosítása; szövegküldő készülék (minicom) siketek számára, vagy jeltolmács alkalmazása bizonyos találkozókra, rendezvényekre. • Hangfelismerő program telepítése a számítógépre munkavégzésből eredő, felsővégtagi váz- és izomrendszeri betegségben szenvedők vagy látásukban károsodottak számára; gyengénlátóknak szövegkinagyító, lemezen tárolt jegyzetek, esetleg audiokazetták. • A gyengénlátók és a szájról olvasók számára jó megvilágítás.
Biztonsági jelzések használata • Meg kell vizsgálni, miképp lehet segíteni a dolgozók épületen belüli közlekedését és eljutásukat oda, ahová éppen menni akarnak. • Számba kell venni, miként lehet megkönnyíteni a gyengénlátók térbeli tájékozódását (pl. élesen eltérő színű bútorzat, szőnyegek, falak és kapubejárók, vagy domború alakzatok a padlóburkolaton). • Nagy, feltűnő betűkkel nyomtatott közlemények kifüggesztése, hogy a gyengénlátók tisztán kivehessék azokat. • Kilincsek melletti figyelmeztetések Braille-, tapintható és nagybetűkkel nyomtatva. • Ábrák és képi megjelenítés alkalmazása, mivel ezeket a jeleket a tanulási nehézségekkel küzdők könnyebben értik. • Matt felületű jelek alkalmazása a tükröződés megakadályozására. A könnyebb olvashatóságért a szöveg és a háttér élesen váljon el. Kommunikáció • Mindenféle egészségvédelmi és munkabiztonsági információt az érintettek számára hozzáférhető formában kell nyújtani. Munkaszervezés és feladatok • A fogyatékkal élők egyes feladatainak, pl. a gépkocsivezetésnek átruházása másik munkavállalóra. • A dolgozó áthelyezése egy számára megfelelőbb beosztásba. Munkaidő • A munkaidő megváltoztatása, ideértve szükség esetén a részmunkaidőt is, pl. azért, hogy a fogyatékos munkavállaló a csúcsforgalmon kívül közlekedhessen. • Távolmaradás engedélyezése rehabilitáció, kivizsgálás vagy gyógykezelés céljából. • Szakaszos újra munkába állás megszervezése.
Képzés és ellenőrzés • Intézkedések annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő ne kerüljön hátrányos helyzetbe az egészségvédelmi és munkavédelmi oktatás, utasítások és információk terén. • A fogyatékkal élő dolgozók számára, a munkájukhoz vagy munkavégzéshez használt különleges felszerelésükhöz kapcsolódó bármilyen specifikus, munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi kiegészítő oktatás biztosítása. • A vezetők és a többi alkalmazott számára speciális, a fogyatékkal élő dolgozó segítésének lehetőségeire vonatkozó tájékoztatás és képzés nyújtása. Képzésben kell részesülniük azoknak, akik veszély esetén – ideértve különleges mentőfelszerelés használatát is – a fogyatékos dolgozók kimenekítését hivatottak segíteni. A diszkriminációellenes kérdésekkel megbízottaknak feladatukhoz kapcsolódó munkabiztonsági és egészségvédelmi képzésben kell részesülniük. Előléptetés és áthelyezés • Az előléptetés vagy áthelyezés lehetőségének minden erre alkalmas munkavállaló előtt nyitva kell állnia képességeinek és gyakorlatának függvényében. • A vizsgáztatási vagy értékelési eljárások módosítása. • Előléptetés vagy áthelyezés esetén a fogyatékos dolgozó számára biztosítani kell a szóba jövő új munkahely megtekintését, hogy fel lehessen mérni, a változás új, speciális szükségletekkel jár-e. Összeállította: Pál András Gates, E.: Recovery positions. = The RoSPA Occupational Safety and Health Journal, 34. k. 7. sz. 2004. p. 22–25. Silcox, S.: Getting better at getting back. = The RoSPA Occupational Safety and Health Journal, 34. k. 6. sz. 2004. p. 36–38. Ensuring the health and safety of workers with disabilities. = Factsheets, European Agency for Safety and Health at Work 53. sz. 2004. Carrivick, P. J. W.; Lee, A. H. stb.: Evaluating the effectiveness of a participatory ergonomics approach in reducing the risk and severity of injuries from manual handling. = Ergonomics, 48. k. 8. sz. 2005. jún. p. 907–914.
