A Partiumi Tudáscentrum Fejlesztése
HU0022/NA/2006-1/ÖP-4
A Partiumi Tudáscentrum Fejlesztése projekt workshopjainak összefoglalója 2010. október – 2011. március
Nyíregyházi Főiskola „A Partiumi Tudáscentrum fejlesztése” (HU0022/NA/2006-1/ÖP-4)
projektjének
alkalommal
workshopokat.
rendezett
keretében
számos
Ezen
alkalmak
lehetőséget biztosítottak arra, hogy a projektben résztvevő kollégák tájékoztassák egymást és az érdeklődőket az aktuális feladatokról és elért eredményekről.
A megrendezett workshopok témái minden esetben azon aktuális feladatok köré csoportosultak, melyek nagymértékben meghatározták ez egyes alprojektek tevékenységét. A rendezvények felosztása szintén feladat-központú volt, így a Kooperatív K+F központ alprojektben résztvevők önállóan, míg a Szolgáltató Központ és a Partiumi Virtuális Campus alprojektekben résztvevők közösen, számos esetben egy napon, egymás után tartották előadásaikat. A Partiumi Virtuális Campus alprojektben vállalt feladatok teljesítéséhez szükség volt olyan szakmai egyeztetések lebonyolítására, melyek témája az alkalmazott technológiák köré csoportosult.
2010. nyár eleje óta az alprojektek szakmai munkájának teljesítése érdemi szakaszához érkezett. A munka intenzitását jól mutatja a 2010. októbertől 2011. februárig tartó időszakban sikeresen lebonyolított 16 workshop is.
A projekt szakmai és tudományos feladatainak megfelelő színvonalú teljesítéséhez szükség volt a projektben résztvevő kollégák szoros együttműködésére, melynek egyik legfontosabb keretét a workshopok biztosították.
2
KOOPERATÍV K+F KÖZPONT alprojekt workshop, 2010. október 6.
Téma: az élelmiszer alprogram fejlesztési irányai, alapanyagok kiválasztása és vizsgálata •
Dr. Máthé Endre; Az AMKI bemutatása, az alprojekt indokoltsága
•
Prof. Dinya Zoltán; A program tudományos alapjai, az alprogramok bemutatása
•
Dr. Jekő József; Alkalmazott mintaelőkészítési, feldolgozási stratégiák, módszerek
•
Tarek Mohamed; Vízaktivitás vizsgálatok tejalapú mintáknál
•
Nagyné Uhrin Henriett; Almafélék beltartalmi jellemzőinek vizsgálata
•
Szathmáry Mónika; Növényi olajok zsírasavprofiljának GC vizsgálata
•
Prof. Dinya Zoltán; Növényi olajok trigilicerid profiljának HPLCELSD vizsgálata
•
Hliva Nóra; Szénhidrátok és szerves savak HPLC meghatározása
•
Demeter Ibolya; Antioxidáns, gyökbefogó értékek vizsgálata
•
Prof. Dinya Zoltán; Kémiai térképezés; növényi minták polifenol és szerves sav kémiai összetevőinek LC-MS vizsgálata
3
SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt és PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS workshop, 2010. október 7.
SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt workshop Téma: Félév indításának kérdései, tájékoztatás a képzésekről, képzési anyagok bemutatása, tematika ismertetése
•
dr. Toledo Rodolfo; A PTC telefonos információs rendszerének kialakítása
•
dr. Egri Imre; EU pályázati szakértők képzésének előkészítése
•
dr. Egri Imre; Komplex szolgáltatás- kínálat kialakítása kis- és középvállalkozások számára
•
Vargáné dr. Bosnyák Ildikó; A magyar-ukrán határ-menti térség humánerőforrás potenciáljának fejlesztése – A Kárpátok Tudás Akadémia képzési moduljai
•
dr. Duleba Szabolcs; Regionális és európai munkaerőpiaci igényeknek megfelelő szakmai képzések – Logisztikai szakirány és felsőfokú szakképzés programjának kidolgozása
•
dr. Kerülő Judit; Projektszemlélet, tudatos tervezés, gazdaságszervezés, képzésszervezés – projektmenedzsment oktatás megkezdése felsőfokú szakképzés és Bsc szakirány keretében
•
dr. Szilágyi Barnabás; Készség- és képességfejlesztő kompetenciaalapú vezető továbbképző program kidolgozása az Észak-Alföldi Régió észak-keleti kistérségében tevékenykedő vezetők részére
•
dr. Szakál Zoltán; Korszerű felsőfokú szakképzés az „élethosszig tartó tanulás” ismeretszerzési kultúrájának fejlesztésével – Üzleti szakmenedzser képzés kidolgozása és indítása távoktatásos formában
4
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop Téma: a Partiumi Virtuális Campus alprojekt bemutatása •
dr. Toledo Rodolfo; Hardverfejlesztések a Nyíregyházi Főiskolán
•
Falucskai János; ,,Tanuljunk multiul!” e-kurzus kialakítása
•
dr. Egri Imre; Az E-nyelv program bemutatása
•
dr. Vajda Ildikó; Az E-egészség program bevezetése
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS workshop, 2010. október 25. Téma: a Partiumi Virtuális Campus alprojektben készülő tananyagok. •
dr. Toledo Rodolfo; Az alprogram megvalósításához szükséges informatikai támogatás
•
Falucskai János; ,,Tanuljunk multiul!” e-kurzus alatt tervezett tananyagok
•
dr. Egri Imre; Az E-nyelv programban készülő szaknyelvi modulok
•
dr. Vajda Ildikó; Az E-egészség prevenciós tananyaga
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS workshop, 2010. november 22.
Téma: a Partiumi Virtuális Campus alprojektben készülő tananyagok aktuális állapota •
dr. Toledo Rodolfo; A PVC Ütemterve és a beszerzések jelenlegi állapota
•
Falucskai János; ,,Tanuljunk multiul!" e-kurzus tananyagai aktuális állapota
•
Botos Csaba; Az angol szaknyelvi program rövid bemutatása
•
Köbli Róbert; A prevenciós alkalmazás elkészítése
5
KOOPERATÍV K+F KÖZPONT alprojekt workshop, 2010. december 8.
Téma: az élelmiszer alprogram fejlesztési irányai, alapanyagok kiválasztása és vizsgálata.
•
Prof. Dinya Zoltán; A kifejlesztett termékek összetétele és beltartalmi jellemzői
•
Tarek Mohamed; Termékfejlesztések technológiai vonatkozásai. Tejipari termékfejlesztés
•
Dr. Balázsy Sándor; A kifejlesztett termékek mikrobiológiai vizsgálata, pro, -és prebiotikumok
•
Dr. Jekő József; A NIR alkalmazásai az élelmiszeranalitikában
•
Demeter Ibolya; A kifejlesztett aktivitásának vizsgálata
•
Nagyné Uhrin Henriett; A kifejlesztett termékek XRF vizsgálata
•
Prof. Dinya Zoltán; Funkcionális bevonatokkal ellátott termékek előállítása és vizsgálata
•
Hliva Nóra; A kifejlesztett növényi olajtermékek HPLC-ELSD vizsgálata
•
Termékbemutató, kóstoló
6
termékek
antioxidáns
SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt és PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop, 2010. december 9.
SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt workshop
Téma: a képzésekkel és tananyagokkal kapcsolatos észrevételek ismertetése, megoldási javaslatok kidolgozása
•
dr. Toledo Rodolfo; Felhasználói visszajelzések PTC Call Centerének szolgáltatásáról
•
dr. Egri Imre; EU pályázati szakértők képzésében résztvevők felmérése
•
dr. Egri Imre; Vállalkozóképzés résztvevőinek felmérése
•
Vargáné dr. Bosnyák Ildikó; A Kárpátok Tudás Akadémia képzési moduljain résztvevő hallgatók visszajelzései a képzés lebonyolításáról és hasznosságáról
•
dr. Duleba Szabolcs; A Logisztikai szakirány és a Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés hallgatói visszajelzései
•
dr. Kerülő Judit; Pályázati menedzsment Bsc szakirány, és Képzési szakasszisztens felsőfokú szakképzés hallgatói visszajelzései
•
dr. Szilágyi Barnabás; Vezetőképzési programok csoportjainak véleménye a képzés megvalósításáról
•
dr. Szakál Zoltán; Üzleti szakmenedzser felsőfokú szakképzés hallgatói sikerei és kihívásai a távoktatásban való részvétel kezdeti szakaszában
7
első
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop, 2010. december 10. Téma: az e-learning kurzusok helyzete a Nyíregyházi Főiskolán
•
Kerekes Péter; A Moodle e-learning keretrendszer lehetőségei
•
Falucskai János; Nyíregyházi Főiskola Virtuális Campus-a
•
Botos Csaba; Elektronikus nyelvoktatási lehetőségek
•
dr. Vajda Ildikó; Az E-egészség program működése
_ __ ___ __________ ___ __ _
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop 2011. január 13. Téma: az alprojektben végzett informatikai fejlesztések bemutatása
•
dr. Toledo Rodolfo; Informatikai beszerzések
•
dr. Szabó István; Távoktatási rendszer fejlesztése
•
Halász Attila; A Blade Center előnyei
•
Köbli Róbert; „Virtuális személyi edző” alkalmazás fejlesztése
8
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop, 2011. január 27. Téma: az alprojektben jelentőségének bemutatása.
végzett
informatikai
•
dr. Toledo üzemeltetése
•
dr. Szabó István; Távoktatási rendszer üzemeltetése
•
Tóbiás Gábor; a WiFi üzemeltetése
•
Köbli Róbert; Az E-egészség program honlapja
Rodolfo;
Informatikai
laborok
üzemeltetés kialakítása,
KOOPERATÍV K+F KÖZPONT alprojekt workshop, 2011. január 16. Téma: a funkcionális élelmiszerek biológiai, élettani aktivitása (biológiai, élettani szakasz) •
Dr. Máthé Endre; Az AMKI élelmiszerfejlesztési koncepciója
•
Prof. Dinya Zoltán; A funkcionális élelmiszerek élettani vonatkozásai
•
Dr. Molnár Mónika; A hasadóélesztő, mint modellrendszer
•
Szőke-Kovács kísérletek I.
•
Szőke-Kovács Rita; Drosophila táplálkozásgenetikai kísérletek II.
•
Czapár Mária; Növényi hatóanyagok tesztelése humán rákos sejtvonalakon I.
•
Vígh Szabolcs; Növényi hatóanyagok tesztelése humán rákos sejtvonalakon II.
•
Domina Regina; szőrtüszőkön
•
Nagyné Zsvér-Vadas Zsanett; Genetikailag organizmusok detektálása élelmiszereken
Drosophila
Zsombor;
táplálkozásgenetikai
Növényi hatóanyagok tesztelése humán
9
módosított
SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt és PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop, 2011. február 17.
SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt workshop Téma: a képzések megvalósítása során szükségessé vált módosítások, változások bemutatása.
•
dr. Toledo Rodolfo; A Call Center szolgáltatás fejlesztése felhasználói visszajelzések alapján
•
dr. Egri Imre; EU pályázati szakértők képzésének lebonyolítása
•
dr. Egri Imre; Vállalkozóképzés lebonyolítása
•
Vargáné dr. Bosnyák Ildikó; A Kárpátok Tudás Akadémia képzési moduljainak fejlesztése résztvevő hallgatók visszajelzései alapján
•
dr. Duleba Szabolcs; A Logisztikai szakirány és a Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés első félévének tapasztalatai és módosítások a képzés lebonyolításában
•
dr. Kerülő Judit; Pályázati menedzsment Bsc szakirány, és Képzési szakasszisztens felsőfokú szakképzés első félévének tapasztalatai, fejlesztés a hallgatói és oktatói visszajelzések alapján
•
dr. Szilágyi Barnabás; Vezetőképzési programok fejlesztése a résztvevők bevonásával
•
dr. Szakál Zoltán; Üzleti szakmenedzser távoktatásos felsőfokú szakképzés tapasztalatai, változtatások a képzésben és az etananyagban
10
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop, 2011. február 17. Téma: az alprojektben elkészített távoktatási anyagok bemutatása és tesztelése •
Falucskai János; ,,Tanuljunk multiul!” e-kurzus tananyagai
•
Kerekes Péter; Tananyagok elérése a Moodle e-learning keretrendszeren
•
dr. Egri Imre; Közgazdasági szaknyelvi tananyagok bemutatása
•
Köbli Róbert; Multimédiás anyagok készítése az E-egészség programban
KOOPERATÍV K+F KÖZPONT alprojekt workshop, 2011. március 9. Téma: Projektzárás, 5 éves az AMKI •
Wachal Kálmán; Sz-Sz-B Megye agráriumának strukturális helyzete és jövőképe
•
Dr. Jekő József; Az élelmiszer analitika aktuális problémái
•
Prof. Dinya Zoltán; A funkcionális élelmiszerfejlesztések élettani alapjai
•
Dr. Molnár hasadóélesztőn
•
Czapár Mária; Növényi hatóanyagok hatásmechanizmusának vizsgálata humán rákos sejtvonalakon
•
Dr. Balázsy Sándor; Alkalmazott mikrobiológiai kutatások
•
Dr. Máthé Endre; AMKI: múlt, jelen, jövő
Mónika;
Táplálkozásgenetikai
11
kísérletek
SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt és PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop, 2011. március 10. SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT alprojekt workshop Téma: projektzárás, fenntarthatóság •
dr. Toledo Rodolfo; A PTC számára kialakított telefonos információs rendszer működésének értékelése
•
dr. Egri Imre; Az Európai Uniós szakértői multiplikátor képzés értékelése
•
dr. Egri Imre; A Vállalkozóképzési program és szakértői tanácsadói hálózat kiépítése, eredményei és fenntartása
•
Vargáné dr. Bosnyák Ildikó; A magyar-ukrán határ-menti térség felsőoktatásának bevonása az élet végig tartó tanulás folyamatába - Kárpátok Tudás Akadémia eredményeinek értékelése
•
dr. Duleba Szabolcs; A Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés megvalósulása
•
dr. Kerülő Judit; Projektmenedzsment oktatás felsőfokú szakképzés és Bsc szakirány keretében – értékelés, eredmények és jövőkép
•
dr. Szilágyi Barnabás; Szervezetalapú vezetőképzési programok lebonyolítása - tapasztalatok, fejlesztési irányok
•
dr. Szakál Zoltán; Korszerű oktatás-módszertani eljárások – a távoktatásban megvalósult Üzleti szakmenedzser felsőfokú szakképzés és a hozzá kapcsolódó fejlesztés értékelése
PARTIUMI VIRTUÁLIS CAMPUS alprojekt workshop, 2011. március 10. Téma: alprojektben elért eredmények és fenntarthatóság •
dr. Toledo Rodolfo; A Partiumi Tudáscentrum fejlesztése projekt hatása a Főiskola informatikai infrastruktúrájában
•
Falucskai János; Tapasztalatok a ,,Tanuljunk multiul!” e-kurzusról
•
dr. Egri Imre; Próbakurzusok eredménye az E-nyelv programban
•
dr. Vajda Ildikó; Az E-egészség program tesztelési eredményei
12