A párkapcsolati mediáció lehetőségei
SZAKDOLGOZAT
Bacsó Flóra 2013 Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Általános és Igazságügyi Mediáció Konzulens: Kertész Tibor
1
The Possibilities of Couples Mediation
THESIS
Flóra Bacsó 2013
University of Miskolc, Faculty of Law Mediation Studies Thesis Consultant: Tibor Kertész
2
Tartalomjegyzék
Abstract
4
Bevezető
5
1. A párterápiáról általában
6
2. A mediáció és a pszichoterápia alapvető különbségei
6
3. A párkapcsolati mediáció és a pszichoterápia (párterápia) különbségei
8
4. Pszichológiai fogalmak és elméletek a mediációban
10
Érzelmi intelligencia
11
Asszertivitás
14
Tranzakcióanalízis
14
Sorskönyvanalízis
15
5. A párkapcsolati konfliktus sajátosságai
16
Jellemző témák
17
A konfliktus típusai
18
A bizalmi légkör kialakításának fontossága
18
Kulturális különbségek
19
6. A párkapcsolati mediáció lehetséges megközelítései
19
Transzformatív megközelítés
20
Narratív megközelítés
21
7. Narratív mediáció a gyakorlatban
23
Az externalizáló beszélgetés és a domináns történetek elemeire bontása
26
A történetek újrakonstruálása
28
8. Mikor nem alkalmazható a párkapcsolati mediáció?
29
Konklúzió
34
Irodalomjegyzék
35
3
Abstract There is a shift as regards to how people think about conflicts – they are not necessarily considered evil anymore, they are starting to be recognised as part of our lives. Conflicts can serve as a jumping board to a better understanding of the other party and a possibility for a better cooperation. This is exceptionally true in the case of couples whereby conflicts help to get to know each other more; also, a successful conflict resolution provides a reinforced platform for future challenges in the relationship. The way we handle conflicts is very much based on cultural background (and by cultural I do not only mean ethnical or educational differences but family norms and personal beliefs as well), but conflict management can also be learned and mediation can provide the means for it. In my thesis, I intend to explore the possibilities of couples mediation, since this is a relatively new area. I am going to point out the main differences between couples therapy (psychotherapy) and couples mediation; identify and explain the psychological theories that mediation uses; elaborate on the immanent features of couples conflicts; examine in which cases couples mediation work and why; explore the possible mediative approaches to couples conflicts with special emphasis on the narrative approach, illustrated with examples. It is highly debated whether mediation can be used when violence occurs in the relationship; I do not promise to give a definite answer but I will try to shed more light on the different aspects with a case study.
4
Bevezető A személyen belüli és a személyközi konfliktusok életünk részei. Napjainkra szerencsére kezd túlhaladottá válni az a nézet, mely szerint a konfliktus rossz döntés eredménye,
ezért
ártalmas.
A
konstruktív
konfliktuskezelés
elősegíti
a
személyiségfejlődést, és kapcsolatainkba is minőségi javulást hozhat. Az, ahogyan megbirkózunk az életünk különböző területein újonnan felbukkanó vagy visszatérő konfliktusokkal, befolyásolja önbizalmunkat és sikereinket. A konfliktusokkal való megküzdés voltaképpen érzelmi és viselkedésbeli erőfeszítés a stresszforrás
megszüntetésére
vagy
a
stresszt
kiváltó
inger
elkerülésére.
Konfliktuskezelési mintáink nagyban függnek a családban látott mintáktól. Ugyanakkor a konfliktuskezelés technikái tanulhatók is – és erre szükség is van, hiszen senki nem születik professzionális konfliktuskezelőnek. A konstruktív konfliktuskezelés előfeltételei többek közt az önismeret, a megküzdési mechanizmusok és a problémamegoldási minták ismerete (amelyek lehetnek hozott vagy tanult minták), az önérvényesítő képesség (asszertivitás), az együttműködés képessége, valamint az én-állapotok és játszmák ismerete. Mint minden kapcsolatban, a párkapcsolatokban is szükségszerűen előfordulnak konfliktusok, amelyek lehetnek esetiek vagy visszatérőek, és megoldásuk, illetve az azokkal való megbirkózás sikere nagyban függ a fent említett tényezőktől. A párkapcsolati elakadások kezelésére többféle külső segítséget is igénybe lehet venni, melyek közül a legelterjedtebb ma a párterápia, amely a pszichológia hatáskörébe tartozik. Azonban nem minden esetben szükséges lélektani vizsgálat ahhoz, hogy a párkapcsolati elakadásokat megszüntessük. Bizonyos esetekben elég, ha egy pár megérti konfliktusainak dinamikáját, és eszközt kap arra, hogyan kezeljék konfliktusaikat – ebben segíthet a mediáció. Szakdolgozatomban megvizsgálom a párterápia és a párkapcsolati mediáció közti különbséget illetve átjárhatóságot, valamint, hogy mely esetekben lehet vagy érdemes a mediációt választani. Ezen kívül kitérek a párkapcsolati mediáció sajátosságaira és módszertani eszközeire, és esettanulmányokkal támasztom alá a feltételezések és módszerek helyességét.
5
1. A párterápiáról általában A párterápia gyűjtőfogalom, amelybe beletartozik a párkapcsolati mediáció is. A Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület honlapja szerint párterápiát ma Magyarországon végezhet coach, mediátor, családterapeuta, szexuálpszichológus, pszichológus vagy pszichiáter. Az egyesület a párterápiát az alábbiak szerint definiálja, amellyel a mediáció szempontjából is maximálisan tudok azonosulni: „A párterápia nem bíráskodást, szerelmi gyorstalpaló tanfolyamot, vagy lelki problémára felírt receptet jelent. Akkor jelent segítséget, mikor nehézségek, felfokozott érzelmek hatására a kommunikációs próbálkozások eredmény nélküliek, ismétlődőek vagy beszűkültek. A felek – tanácstalanságukban, félelmükben vagy értelmezésük alapján – olyan módon kezelik a helyzetet, amely nem javít kapcsolatukon. Céljait tekintve a párkapcsolati tanácsadás, terápia, mediálás abban segít, hogy objektívebben és egymásnak időt hagyva, a felek méltóságukat megőrizve legyenek képesek kommunikálni. Általános feladata, hogy a számukra releváns módszerrel segítse a pár tagjait a tehetetlenség-érzés, tanácstalanság legyőzésében, megelőzve ezzel a későbbi bűntudatot, sérelmek kialakulását és egy esetleges mély nyomot hagyó gyászfolyamatot. (…) Elég tágan értelmezve valóban nevezhető így minden segítőnek szánt folyamat, melyben egy pár és annak problémája érintett.” 1
2. A mediáció és a pszichoterápia alapvető különbségei A pszichoterápia – amelyet csak pszichológus vagy szakorvos végezhet – lélektani eszközökkel közelíti meg a lelki eredetű problémákat és magatartászavarokat. A terápia során a szakember igyekszik fényt deríteni a kóros vagy rosszul működő lélektani folyamatokra, és hozzáállásbeli vagy viselkedésbeli változást kíván elérni a páciensben. A terapeuta célja a diszfunkcionális pszichológiai reakciók szintjeinek és jelentéseinek feltérképezése2, míg a mediátor szerepe az, hogy a konfliktusban az érintett felek 1
www.parterapia.hu (megtekintés dátuma: 2013. 07. 23.) Kelly, B. Joan: Conflict Resolution Quarterly: Mediation and psychotherapy: Distinguishing the differences. (Abstract) Volume 1983, Issue 1, September 1983 https://www.ncjrs.gov/App/Publications/abstract.aspx?ID=93276 (megtekintés dátuma: 2013. 07. 15.) 2
6
érzelmi tartalmú megnyilvánulásait mederben tartsa, hogy a felek elindulhassanak egy közös megállapodás felé.
A mediációban a diagnosztika szigorúan a mediációs
folyamat igényeire korlátozódik, és nem terápiás célt szolgál. A mediátor ugyanis a konfliktus kezelésére koncentrál, ezért elsődleges feladata, hogy segítsen a feleknek a tárgyalási
stratégiák
kialakításában.
A
mediáció
fókuszában
–
szemben
a
pszichoterápiával – nem a múltbeli események és azok miértjei állnak, hanem felek jelenlegi igényei és szükségletei, amelyek mentén kialakítható a kapcsolat jövőbeli működése. Fontos, hogy a mediátor a felek kijelentéseit és javaslatait a valóság függvényében tesztelje, hogy az esetlegesen születő megállapodás mindkét fél számára betartható legyen (Kelly, 1983). Tehát a mediáció célja elsősorban a kommunikációs elakadások feltérképezése és ezen akadályok elgördítése. Bár a mediációnak lehetnek terápiás hatásai is, alapvetően nem célja, hogy lélektani változásokat idézzen elő a felekben (Kelly, 1983). A mediáció Kelly szerint egy fókuszált problémamegoldási folyamat, amely keretet biztosít arra, hogy egy irányított beszélgetés keretében a felek körüljárhassanak egy viszonylag jól megfogható, konkrét problémát, és megegyezés születhessen közöttük. A folyamat része lehet érzelmi katarzis is, azonban a mediátor célja elsődlegesen az, hogy segítsen a klienseknek megfogalmazni érzelmeiken keresztül az igényeiket és szükségleteiket, amelyek segítik a kölcsönös megértést. A mediációs folyamat eredménye lehet egy megállapodás, de nem kizárólag a megállapodás létrejötte dönti el, hogy a mediáció sikeres volt-e vagy sem. A mediáció sikeressége egyszerre múlik a folyamati, pszichológiai és kimeneti faktorokon3. A mediáció folyamati szempontból akkor sikeres, ha a mediátor módszertanilag jól megválasztott eszközökkel halad, ha a felek képessé válnak meghallani a másik igényeit, és saját szükségleteiket is képesek megértetni a másikkal. A mediáció pszichológiai szempontból akkor sikeres, ha a folyamat alatt a felek nem sérülnek, és kapcsolatuk nem romlik tovább. A mediáció kimeneti szempontból nem feltétlenül egy megállapodás létrejöttétől sikeres, hanem akkor is, ha a felek kimozdulnak pozíciójukból és bejárnak valamiféle utat, amelynek köszönhetően nem csak a konfliktus dinamikája változik meg, de az egymás illetve a probléma iránti viszonyulásuk is. Elképzelhető, hogy egy konfliktust nem lehet
3
Kertész, Tibor: Mediáció a gyakorlatban. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010. (52-53.o.)
7
véglegesen megoldani, viszont ha a felek megértik egymás érzelmeit, motivációt és szándékait, az indulatok csökkenhetnek, és megszűnhet a tehetetlenség érzése. A pszichoterápia során a problémák gyökerét igyekeznek megkeresni, míg a mediáció a problémák által generált konfliktusok kezelésében nyújt segítséget. A párkapcsolati mediáció ezek alapján fokális problémák kezelésében nyújthat segítséget, ezért leginkább olyan esetekben javasolt, amikor a felek kommunikációs elakadásokkal küzdenek. 3. A párkapcsolati mediáció és a pszichoterápia (párterápia) különbségei A Mediate.com, az államokbeli mediátorok szakmai honlapja különválasztja a párkapcsolati konfliktusokat, aszerint, hogy a felek együtt kívánják-e folytatni életüket vagy külön. Amennyiben együtt kívánnak maradni a felek, házassági mediációról beszélünk, ha pedig be szeretnék fejezni a kapcsolatot, válási mediációról. Bár az elnevezések a párkapcsolat intézményesített formájára utalnak, természetesen nem házaspárok is igénybe vehetik a mediációt. A válási mediáció az Egyesült Államokban az 1970-es évek óta létezik, maga a házassági mediáció elnevezés pedig 1997 óta – ez utóbbi John Fiske nevéhez fűződik, ötlete azonban már több mediátorban felmerült az általuk vezetett válási mediációk során. A kliensek maguk fogalmazták meg, hogy ha előbb tisztában lettek volna a konfliktuskezelési eszközökkel, amelyet mediációs folyamat során kaptak, talán ma nem tartana itt a kapcsolatuk. Ennek hatására gondolta úgy több szakmabeli is, hogy nem csak akkor érdemes mediációba menni, amikor egy pár külön akar válni, hanem akkor is, ha együtt szeretné folytatni, de nincs hatékony kommunikációs eszköz a felek kezében (Fiske et al 2009)4. Fiske és szerzőtársai szerint, az Egyesült Államokban a házassági mediáció térnyerése annak is köszönhető, hogy a párok nem érzik azt, hogy patologizálnák a helyzetet, mert a mediáció megnevezést kevésbé érzik „súlyosnak”, mint a terápiát (csak lassan kezd túlhaladottá válni az a nézet, hogy terápiára a beteg embereknek van szüksége). A házassági mediáció során először a felek megfogalmazzák elkötelezettségüket a kapcsolat iránt, hogy az általuk meghatározott célnak megfelelően folytatódjon az ülés. 4
Boardman, Susan K; Fiske, John; Israel, Laurie; Neumann, Ken: Marital Mediation: An Emerging Area of Practice. 2009 http://www.mediate.com/mobile/article.cfm?id=4906 (megtekintés dátuma: 2013. 07. 23.)
8
Nincs egy meghatározott vagy követendő párkapcsolati mediációs iskola, az eljárások és az eszközök a mediátor képzettségének és gyakorlatának megfelelően változnak. Az írásos megállapodás sem feltétele a sikeres mediációnak, ez esetenként és a felek igényei szerint változik. Vannak, akik számára a megállapodás referenciát jelent, amely emlékeztetőül szolgál, de vannak olyanok is, akik csupán kapcsolatuk működését szeretnék jobban érteni, és a mediációs folyamat során kapott segítség elegendőnek bizonyul megállapodás nélkül is. Azonban vannak közös pontok, amelyekben a cikkírók iskolától és gyakorlattól függetlenül megegyeznek: - A mediátor szerepe szerint egy pártatlan, semleges segítő, aki meghallgatja a feleket és segít abban, hogy egymással jobban tudjanak kommunikálni. - A mediátor lehetőséget biztosít mindkét félnek, hogy elmondhassa problémáit, megfigyeli kommunikációs stílusukat, azonosítja a központi témákat. - Kommunikációs eszközöket ad a kliensek kezébe, ugyanis a párkapcsolati konfliktusok nagy hányada kommunikációs problémákra vezethető vissza. A mediátor pártatlan és semleges pozíciójából korrekt visszajelzést képes adni az elakadásokról, valamint képessé teheti a feleket arra, hogy megértsék: mindegyikőjüknek megvan a maga valósága, a maga igaza. Fiske és szerzőtársainak cikke Deutsh azon gondolatát idézi, mely szerint nehezebb megoldani egy félelemből fakadó konfliktust, mint egy vágyból fakadót, ezért a mediáció célja, hogy olyan kommunikációs eszközöket adjon a feleknek, amelyek segítségével félelem nélkül nézhetnek szembe jövőbeli konfliktusaikkal. A konszenzus vagy megállapodás a felek igényei szerint lehet írott vagy szóbeli. A mediátor a megállapodás elérése érdekében a felek figyelmét a kapcsolat jövőjére irányítja, vagyis a felek a megállapodás elemeit aszerint választhatják meg, hogy mit várnak kapcsolatuktól holnap, egy hónap vagy egy év múlva. A cikk szerint a házassági, a válási mediáció és a pszichológus vezette párterápia egymást
kiegészítő
tudományágak,
ugyanakkor
céljukban
és
időtartamukban
különbözők. A mediáció, mivel konkrét problémákkal foglalkozik, rövidebb ideig tart, mint egy pszichoterápia. A szerzők emellett kiemelik, hogy bár a mediációnak nincs terápiás célja, mégis terápiás eredménnyel járhat, hiszen a mediáció célja a viselkedésbeli változás, amely belső, hozzáállásbeli változásokat idézhet elő. Az Egyesült Államokban előfordul, hogy a párkapcsolati mediáció kiegészíti a pszichoterápiát. Magyarországon ez nem elterjedt gyakorlat. Pszichológusokkal folytatott (informális) beszélgetéseim során a szakemberek kifejtették, hogy nem 9
találkoztak még olyan esetekkel, ahol indokolt lett volna a pszichoterápia és a mediáció egyidejű alkalmazása, de nem zárkóztak el ennek lehetőségétől. A pszichoterápia és a mediáció közti különbségek taglalása során a szerzők beszámolnak olyan sikeres esetekről, amelyekben a pár úgy került mediációba, hogy előtte hosszú hónapokig jártak pszichoterápiába eredménytelenül. Természetesen ez közel sem azt jelenti, hogy a mediáció összességében sikeresebb, mint a pszichoterápia, inkább az látszik valószínűnek, hogy olyan esetekben célravezetőbb lehet a mediáció, ahol a párok kifejezetten kommunikációs nehézségekkel küszködtek. Kommunikációs nehézségeknek nevezhetjük, ha a felek nem tudják, vagy rosszul fogalmazzák meg igényeiket, szükségleteiket, illetve ha a felek kommunikációja beszűkült, és meghatározott szerepek, forgatókönyvek szerint zajlanak az interakciók. A folyamat sikerét a felek hozzáállása és elkötelezettsége is nagyban befolyásolja, valamint a cikk elején említett gondolat szintén, mely szerint a „terápia” fogalmához negatív konnotációk kapcsolódnak, a mediáció fogalmához pedig nem. Ennek megfelelően előfordulhat, hogy némely párok könnyebben, kevesebb félelemmel köteleződnek el a mediáció mellett, pusztán érzelmi okokból. A párkapcsolati mediáció tehát nem alá- vagy fölérendeltségi viszonyban áll a pszichoterápiával; céljuk és fókuszuk különböző. Azonban a (párkapcsolati) mediáció kétségtelen előnye, hogy a felek alakítják a folyamatot, amely egyfajta kontrollélményt biztosít számukra. Ezáltal hamarabb elköteleződnek a folyamat iránt, hiszen azt érzik, igényeiknek megfelelően alakítható, és a célkitűzés is az ő hatáskörükbe tartozik. Az Egyesült Államokban már az 1980-as évek óta léteznek kifejezetten válási mediátori képzések, és 2010-ben elkezdték a házassági (párkapcsolati) mediátori tréningeket is. Magyarországon erre még nincs bevett gyakorlat, válási és házassági mediációt végezhet bárki, aki valamilyen mediációs képzésen sikeresen részt vett.
4. Pszichológiai fogalmak és elméletek a mediációban A mediáció használja a pszichológia egyes fogalmait és elméleteit, de nem terápiás céllal, hanem hogy segítségükkel bizonyos elakadásokra választ kaphasson. A mediációhoz hasonlóan a pszichoterápia is foglalkozik a konfliktuskezeléssel, habár ez utóbbi az önismeret szerves részeként, tehát beleérti a személyen belüli 10
konfliktusokat is. A személyen belüli konfliktusokkal a mediáció csak azokban az esetekben foglalkozik, ha az a felek közti konfliktus kikerülhetetlen része. Általánosságban elmondható, hogy mind a mediációs, mind a terápiás folyamat segít felismerni a konfliktuskezelési mintákat, és igyekszik rávilágítani azon pontokra, ahol megfordítható a helyzet. Kertész Tibor az érzelmi intelligencia, az asszertivitás és a tranzakcióanalízis fogalmait tartja fontosnak megemlíteni a pszichológia tudományából a mediációra vonatkoztatva (Kertész 2010, 183-195.o.), amely fogalmakat a párkapcsolati konfliktusok tekintetében vizsgálok meg. Érzelmi intelligencia A mediáció, főleg a párkapcsolati mediáció során érzelmekkel dolgozik a mediátor, tehát fel kell ismernie a felek érzelmeit, és reagálni is kell azokra. Az érzelmeit nem mindenki képes egyformán kommunikálni: jellemzően a nők verbálisabbak, könnyebben beszélnek érzelmeikről, ellentétben a férfiakkal, akiket többnyire arra szocializáltak, hogy az érzelmek kimutatása nőies. A mediátor feladata, hogy képessé tegye mindkét felet érzelmei megfogalmazására, és a másik fél érzéseinek megértésére, elfogadására. Emellett a mediátornak nem csak a felek, de saját érzelmeit is fel kell ismernie a konfliktuskezelési folyamat során, hogy megakadályozza az érzelmi bevonódást vagy állásfoglalást a történetben. Az érzelmi intelligencia fogalmát és elméletét Daniel Goleman alkotta meg 1997-ben. Azóta az elmélet nagy népszerűséggel bír, bár definíciója és elemei sokat változtak az évek során. A Goleman-féle elmélet helyett Mayer és Salovey leginkább elfogadott elméletét mutatom be röviden, a mediátor munkájának fontossága szempontjából, Kádár Annamária összefoglalója alapján5. Az érzelmi intelligencia, képességalapú meghatározása szerint, olyan képességek gyűjtőfogalma, amely azt mutatja, mennyire képes egy egyén a saját és mások érzelmeit felismerni, kifejezni, kezelni és irányítani és elkülöníteni a hiteles érzelmeket a hiteltelenektől, mindezt saját fejlődése érdekében. A személyes kompetenciák közé tartozik az éntudatosság, a magabiztosság, a függetlenség és az önmegvalósítás; a társas
5
Kádár, Annamária: Mesepszichológia. Kulcslyuk kiadó, Budapest, 2012. (187-196.o.)
11
kompetenciák közé pedig az empátia, a társas felelősségvállalás valamint a társas kapcsolatok tartoznak. Az éntudatossággal rendelkező egyének tudják, hogy milyen érzelmeket élnek át és miért,
valamint
felelősséget
vállalnak
értük.
Emellett
felismerik
érzelmeik
gondolataikra, cselekedeteikre gyakorolt hatását, ennél fogva jobban megértik és elfogadják mások érzelmeit is. Az éntudatosság mind a mediátor, mind a felek részéről kiemelt fontosságú. Egyrészt a mediátor azonosítja saját érzéseit a felekkel és a konfliktussal kapcsolatban, így elkerüli, hogy személyes érzelmei, hozott gondolati sémái befolyásolják a folyamat irányát, így figyelmét teljes mértékben a felek igényeire tudja összpontosítani. A felek számára pedig szintén elengedhetetlen az érzelmek felismerése és elvállalása, hiszen csak a saját és a másik érzéseinek megértésével és elfogadásával léphetnek előrébb a folyamatban. A magabiztosság arra vonatkozik, hogy mennyire vagyunk képesek kifejezni érzelmeinket, nézeteinket, és megvédeni azokat, ami tulajdonképpen az asszertivitással rokon értelmű. Egy párkapcsolatban a felek gyakran olyan szerepekbe merevednek, amelynek kereteit nem feltétlenül saját szükségleteik határoznak meg, hanem tanult családi mintáik és a társadalmi normarendszer. A mediátor feladata, hogy lebontsa a rögzült kereteket, és képessé tegye a feleket valódi szükségleteik kifejezésére anélkül, hogy a kifejezésmód bántó vagy agresszív lenne. A függetlenség az önálló döntéshozatal képességére vonatkozik: a független személy, bár szívesen meghallgatja mások tanácsát, a döntésnél saját tapasztalataira, érzéseire hagyatkozik. A párkapcsolati konfliktusok során gyakran kérünk, kapunk tanácsot családtagjainktól
és
barátainktól.
A
referenciaszemélyek
véleménye
nagyban
befolyásolhatja a felek viszonyulását egymáshoz és a konfliktushoz, ám nem feltétlenül illeszkedik körülményeikhez, személyiségükhöz. A mediátor feladata egyrészt kideríteni, hogy ténylegesen hány ember konfliktusáról beszélhetünk: van-e olyan személy, aki a páron kívül érintett lehet, esetleg érdemes-e bevonni a folyamatba, hogy felszínre hozva az érintett felek szerepét és szándékait, a pár független döntést hozhasson kapcsolatukat illetően.
12
Az önmegvalósítás saját lehetőségeink felismeréséről és megvalósításáról szól, tulajdonképpen magában foglalja a problémamegoldáshoz való konstruktív hozzáállást, a kezdeményezőkészséget, és az elköteleződést a megoldás irányába. A társas készségek közül az empátia mások érzelmeinek és szükségleteinek megértése, a mások helyzetével való azonosulás képessége. Az empatikus személy nem bagatellizálja a másik problémáját, félelmeit, nem is kívánja megoldani problémáját, megelégszik azzal, hogy meghallgatja, és belehelyezkedik a másik nézőpontjába. Ezáltal a másik fél odafigyelést és tiszteletet kap, ami lehetőséget nyújt akár egy elmélyült konfliktusban is egy őszintébb kommunikációra. Az empátia eszköz a másokkal szembeni indulataink kezelésére, hiszen ha megértjük a másik motivációit, értékelni tudjuk a másik sokszínűségét, az eredetileg irányába táplált indulat csökken. A mediátor munkájához elengedhetetlen a nagyfokú empátia. Ennek segítségével átérzi a felek helyzetét, anélkül, hogy érzelmileg bevonódna, és felismeri, hogy a felek hol tartanak a mediációs folyamatban, hogy megfelelő eszközökkel képessé tudja őket tenni saját szükségleteik megfogalmazására, és a másik szükségleteinek meghallgatására: empátiát generál a felekben.
A
társas
felelősségtudattal
rendelkező
egyének
könnyen
alkalmazkodnak,
lelkiismeretesek és megbízhatók. A mediátorra vetítve ez azt jelenti, hogy képes alkalmazkodni a felek igényeihez, nem bevett forgatókönyv szerint jár el, nem megoldani akarja az ügyet, hanem felismeri, mely eszközökkel segítheti a felek hatékonyabb kommunikációját. A társas készségek közé tartozik még a stresszkezelés képessége (amely magában foglalja a stressztűrést és az impulzivitáskontrollt), a rugalmasság, az együttműködés és a problémamegoldás képessége, valamint az általános hangulat – vagyis hogy alapvetően hogyan viszonyulunk a világhoz (Kádár 2012). A társas készségekkel a mediátor tudatosan dolgozik, emellett a feleket is próbálja ebbe az irányba orientálni. Amíg ezek a mediációs folyamat során a felek előtt rejtve maradnak, addig a mediátornak tudatosan kell dolgoznia azon, hogy ő maga jól használja ezen képességeket, és eszközt adjon a felek kezébe, hogy ők is tudják használni azokat.
13
Asszertivitás Az asszertivitás, vagyis a pozitív önérvényesítés során az egyén képes kifejezni érzéseit és gondolatait, úgy, hogy közben tekintettel van a másik fél szempontjaira is. A párkapcsolatok sajátossága, hogy sokszor az éveken át húzódó konfliktusok következményeként a felek szerepekbe merevednek, pozíciókat vesznek fel, amelyekből nehezen kimozdíthatók. A mediátornak képessé kell tennie a feleket arra, hogy kimozduljanak pozícióikból, és a megszokott, megjósolható kimenetelű játszmák helyett valódi kommunikációt folytassanak. A hatékony kommunikáció alapja az asszertív magatartás, vagyis, hogy a felek passzivitás, a tanult tehetetlenség vagy éppen a másik véglet, az agresszió helyett egymás felé fordulva határozottan meg tudják fogalmazni érzéseiket és szándékaikat, és a másik hibáztatása helyett a probléma megértésére törekednek. Tranzakcióanalízis A sokak által ismert, Eric Berne nevéhez fűződő tranzakcióanalízis, a társas érintkezések során a különböző én-állapotokból küldött üzenetek azonosítására szolgál. A társas érintkezések alapja a tranzakció, amely „simogatások” cseréje – simogatás alatt pedig minden olyan megnyilvánulás értendő, amellyel valamilyen formában a másik jelenlétét nyugtázzuk6. Berne szerint három én-állapotot különböztethetünk meg, amelyek mindannyiunkban megtalálhatók, és a kommunikációs helyzettől, illetve szereplőitől függ, melyik énállapotból nyilvánulunk meg. A gyermeki én-állapotot a spontaneitás, a játék, az alkotás és az intuíció jellemzi. Szabad gyermeki én-állapotunkban felszabadultak vagyunk és játékosak; alkalmazkodó gyermekként engedelmeskedünk a másiknak, aki jellemzően szülői én-állapotából szól hozzánk; dacos gyermekként pedig éppen ellenállunk a másik félnek. A felnőtt én-állapotra az objektivitás, a józan ítélőképesség jellemző; amikor ebben az én-állapotban vagyunk, a jelenre koncentrálunk. A szülő a kontrollt és a felelősséget testesíti meg, megnyilvánulásai az előzetes tapasztalatokra építkeznek. Ez az én-állapot a felelős döntéseket kívánó helyzetben normatív funkciót lát el (a felnőtt én-állapottal együtt). Ezen én-állapoton belül megkülönböztethetünk gondoskodó szülői illetve kontrolláló szülői én-állapotot is. Ezen 6
Berne, Eric: Emberi játszmák. Gondolat Kiadó, Budapest, 1984. (17-20. o.)
14
három én-állapot mindannyiunkban megtalálható, és a tranzakcióban résztvevők hangneme illetve szóhasználata enged következni az aktuális én-állapotokra Berne, 1984, 31-37.o.). Tranzakcióink lehetnek kiegészítők vagy keresztezettek, annak megfelelően, hogy azonos én-állapotok között zajlik (szülő-szülő, felnőtt-felnőtt, gyermek-gyermek vagy éppen szülő-gyermek) vagy sem (Berne, 1984, 38-40. o). A keresztezett tranzakciók gyakran indulatból születnek, vagyis nem információcserére korlátozódnak; gyakran az egyik fél hatalmi pozíciót szerez, és ebből a pozícióból minősíti a másik felet. Különösen jellemzőek a keresztezett tranzakciók a régóta tartó kapcsolatokban, ahol a felek hajlamosan szerepeket felvenni, bírálni a másikat vagy éppen behódolni neki. Ezeket a keresztezett tranzakciókat játszmáknak nevezzük, ahol a felszíni üzeneten kívül a beszélő egy rejtett, pszichológiai üzenetet is küld a másiknak. A játszmák felismerésének különösen nagy szerepe van a párkapcsolati konfliktusokban, hiszen feltehetőleg sokkal régebb óta húzódnak, mintsem a mediátornak lett volna alkalma bekapcsolódni, ezért fontos, hogy észrevegye és beazonosítsa a megmerevedett szerepeket és pozíciókat, amelyekből a felek megnyilvánulnak. A rejtett tranzakciók, vagyis hogy a felek két szinten küldenek egymásnak üzenetet, a párkapcsolati konfliktusokra különösen jellemzőek. Minél előbb ismeri fel a mediátor a felek által felvett szerepeket, annál hamarabb érti meg személyes motivációikat, konfliktuskezelési módszereiket, és adódik lehetősége új eszközöket kínálni a felek számára. Sorskönyvanalízis Berne a tranzackióanalízis elméletét követően kidolgozta sorskönyv-elméletét is. Ezen elmélet szerint a játszma egy komplex tranzakciós készlet része, amelyet sorskönyvként nevezett el. A sorskönyv, Berne szerint, az ismétlési kényszer eredménye. Az ismétlési kényszer az emberek azon késztetésére vonatkozik, mely szerint hajlamosak arra, hogy rendszeresen megismételjenek boldogtalan, a gyermekkorban megtörtént eseményeket. Berne úgy vélte, hogy a sorskönyvanalízis feladata az, hogy felszabadítsa az embereket ezen események ismétlési kényszere alól, hogy egy új, általuk választott úton indulhassanak tovább7. A sorskönyv tágabban értelmezhető a családi norma- és szereprendszer
tudatos
szelektálás
nélküli
beépítéseként
az
egyén
saját
normarendszerébe. Az ember egy idő után az ismétlődéseket törvényszerűségként 7
Berne, Eric: Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest, 1997. (77-104. o.)
15
kezeli, és a kapott elemeket megkérdőjelezhetetlen axiómákként beépítheti életébe. Az ismétlődések jelentőségéről a mediációban a kulturális különbségekkel foglalkozó fejezetben foglalkozom részletesen. Mivel a kulturális és normarendszerbeli különbségek értékalapú konfliktusként megjelenhetnek egy párkapcsolat során, ezért kezelésük elengedhetetlen. Az értékalapú konfliktus kezelésére szolgálhatnak a narratív iskola módszerei, amelyre a 6. fejezetben térek ki részleteiben. A pszichológiai fogalmak kapcsán, az érzelmi intelligencia, az asszertivitás és a tranzakcióanalízis mellett, fontosnak tartom megemlíteni az önismeretet is. Bár nem feltétele a mediáció gyakorlásának a pszichológiai végzettség, a fentebb említett elméletek és fogalmak önismereti munka által épülnek be a mediátor munkájába – hiszen azt tudjuk hitelesen képviselni, amely a saját személyiségünk, értékrendünk, tapasztalatunk része is. Az élettapasztalat, valamint a tudatos személyiségfejlesztés előfeltétele annak, hogy a mediátor időben felismerje és kezelni tudja a konfliktushelyzeteket, érzelmeket, motivációkat, és valóban pártatlan és semleges segítője lehessen a feleknek.
5. A párkapcsolati konfliktus sajátosságai A közvetlen társas környezetben előforduló konfliktus sajátja, hogy feltehetőleg régóta húzódik, és a felek mélyen érintettek benne, ezért nem tudnak veszteség nélkül kiszállni a kapcsolatból. A párkapcsolati konfliktus velejárója egy sajátos férfi-női dinamika, amelyet nagyban befolyásolnak a felek eltérő szerep- és konfliktuskezelési mintái. Ezen minták felismerése és tudatosítása segít a konfliktus feloldásában és a felek kapcsolatának javításában. Gyakran előfordul, hogy a mediációban nincs jelen a konfliktus összes érintettje. A közvetlen társas környezetben előforduló konfliktusoknak ugyanis lehetnek látens szereplői, akik a konfliktus „főszereplőinek” életében referenciaszemélynek számítanak, vagy fontos szerepet töltenek be életükben, úgymint szülők, gyermekek, szomszédok, közeli barátok. A mediátornak minden esetben meg kell bizonyosodnia arról, hogy a konfliktus
összes
érintettjéről
tudomást
16
szerez,
mert
a
látens
résztvevők
megnehezíthetik a folyamatot, és gátolhatják a megállapodás létrejöttét illetve annak betartását. A párkapcsolati konfliktussal mediációba érkező felek nem feltétlenül tudják megfogalmazni, hogy együtt kívánják-e folytatni életüket vagy sem. Azonban a mediáció módszertana mindkét esetben hasonló lesz. A mediátornak meg kell állapítania, hogy milyen típusú konfliktusról van szó (ez általában nem egy tiszta típust jelent), hogy a konfliktus mely szakaszában tart, fel kell deríteni a konfliktus összes szereplőjét, feltérképezni a felek érzelmi szükségleteit, és felállítani a témák fontossági sorrendjét. Az egyetlen különbség a mediációban tárgyalt témák között van: a válási mediáció
során
minden
bizonnyal
szó
esik
a
vagyonmegosztásról
és
a
gyermekelhelyezésről, a jövőbeli kapcsolattartás formájáról, míg azon tárgyalásoknál, ahol a pár együtt szeretne maradni, ezek a témák kimaradnak, és nagyobb hangsúly kerül a közös élményekre, értékekre, és az együttélés új szabályaira, amelyeket a feleknek kell kialakítaniuk. Jellemző témák Bármi is legyen a mediáció kimenete (együttélés vagy különválás), a felek többnyire az ülések után is kapcsolatban maradnak egymással, tehát a kapcsolat minőségén nagy hangsúly lesz. A felek jellemző érzelmi szükségletei a figyelem, a tisztelet, a megbecsülés, a megértés, az elismerés, jellemző témák pedig a minőségi együtt töltött idő, a kapcsolatban vállalt szerepek – hozott családi minták és saját minták alapján – a munkamegosztás és a döntéshozatal, gyermek megléte esetén a nevelési elvek, és a család többi tagjával való kapcsolattartás (nagyszülők, stb.). Bár a szeretetnyelv-elmélet nem csak hogy közismertté, de lassan már banálissá is vált, valóban nem elhanyagolható, hogy konfliktust generálhat egy párkapcsolatban, ha nem tisztázzák a felek, mit értenek figyelem, szeretet, megbecsülés, tisztelet és minőségi együtt töltött idő alatt. Két ember fogalomrendszere hasonló értékrend esetén is eltérhet egymástól, és ha nem sikerül közös fogalmi rendszert kialakítani, az visszatérő konfliktusokat szülhet.
17
A párkapcsolati konfliktus típusai A konfliktus típusát tekintve alapvetően kapcsolati konfliktusról beszélhetünk, de általában nem egy, jól elkülöníthető konfliktustípussal dolgozunk. Jellemző, hogy a felek közti kommunikáció megromlott vagy beszűkült, negatív érzésekkel viseltetnek egymás iránt, sztereotip módon gondolkodnak egymásról – hajlamosak azt hinni, hogy a régmúltba nyúló ismeretség okán már mindent tudnak egymásról. Ebből fakadóan információs konfliktus is része lehet az alapproblémának. A felek, felhalmozódott sérelmeik miatt, gyakran helyettesítik az intimitást játszmákkal, és ezen játszmáik jól meghatározott szerepekben, megjósolható kimenettel zajlanak. A játszmákat erősíti, hogy egy párkapcsolatba kész szerepmintákkal, gondolkodási sémákkal és értékrendszerrel érkezünk. Az értékrendek eltéréséből fakadóan a párkapcsolati konfliktus gyakran lehet értékalapú is. A kulturális különbségekről külön alfejezetben ejtek szót. Amennyiben a felek komplementer szerepekbe merevednek, és alá-fölérendeltségi viszony alakul ki köztük, előfordulhat, hogy a konfliktus strukturális jelleget is ölt. Ha az egyik félnek hatalma van a másik felett anyagi vagy lelki szempontból, hatalmával visszaélhet a másik rovására. Például ha az egyik fél biztosítja a család jövedelmét, előfordulhat, hogy olyan domináns szerepet vesz fel, amellyel önmagát tekinti egyedüli döntéshozónak. A párkapcsolati konfliktusoknak természetesen szükségleti illetve érdekalapú vonatkozásai is vannak, de mint fentebb említettem, a konfliktustípusok nem elvágólagosak, hanem gyakran egymás mellett vannak jelen. A bizalmi légkör kialakításának fontossága Mivel a párkapcsolati konfliktusok életünk legbelső szegmenseibe engednek betekintést, ezért különösen fontos, hogy a mediációs folyamat elején valódi bizalmi légkör alakuljon ki, először a mediátor és a felek között, majd a felek között is. A bizalom nem csak a nyílt, őszinte kommunikáció miatt fontos, hanem a felek folyamat iránti elkötelezettségét is nagymértékben segíti. A mediátor a folyamat elején sokat segíthet, ha röviden, de érthetően elmagyarázza a feleknek, mire számíthatnak, emellett érezteti velük, hogy aktív résztvevői és formálói a folyamatnak. A bevezető során ezért fontos kiemelni a következőket: - a mediátor nem formál véleményt vagy ítéletet, a felek közti kommunikációt segíti elő - mindkét félnek lesz elég ideje elmondani a saját történetét, nézőpontját 18
- bármikor felállhatnak, ha úgy érzik, a folyamat nem az ő érdeküket szolgálja - a folyamat egészére titoktartás vonatkozik. Kulturális különbségek Kulturális normáknak nem csak nemzeti, vallási vagy etnikai csoport normáit nevezhetjük, hanem John Winslade és Gerald Monk szerint minden olyan viselkedési vagy viszonyulási mintát, amely ismétlődik8. Ennek megfelelően minden közösség, minden család saját normarendszerrel bír. A kulturális különbségek befolyásolhatják a férfi-női szerepekről alkotott képet és elvárásokat, a gyermeknevelési elvek közti különbséget, a család szerepét a kapcsolatban, az időtöltés fajtáit, a felek érzelmi szükségleteit, a figyelem és a szeretet megnyilvánulásait. Amennyiben a felek erőteljes kulturális különbségekkel rendelkeznek, akkor a konfliktus értékalapú lesz, amely nehezen feloldható, hiszen a hozott mintákat, szerepeket, gondolkodásmódot nehéz megváltoztatni. A mediáció során olyan externalizáló beszélgetésekre van szükség, ahol a felek felismerik és kimondják ezen különbségeiket, hogy aztán továbbléphessenek annak irányába, hogy tudnak-e, kívánnak-e ezeken változtatni a kapcsolat javításának érdekében. A kulturális különbségek felismeréséről és elemeire bontásáról a 6. fejezetben beszélek részletesen, példával illusztrálva.
6.
A párkapcsolati mediáció lehetséges megközelítései
Kertész Tibor négy mediációs iskolát különböztet meg a mediáció célja és a mediátor szerepe szerint (Kertész 2010, 97-113. o.). Az evaluatív mediációban a mediátor a konfliktus területének szakértőjeként jelenik meg, vagyis véleményt formál és tanácsot ad, rávilágít a felek érveinek erősségeire és gyengeségeire. Jellemző és domináns eszköze a különtárgyalás. Ez a megközelítés szakmai konfliktusokban (orvosi műhibaper, szellemi tulajdonjog kérdése, stb.) helytálló lehet, amelyekben az érzelmeknek kevés szerepe van, azonban a párkapcsolati konfliktusoknál kevésbé lesz sikeres.
8
Winslade, John-Monk, Gerald: Narrative Mediation: A New Approach to Conflict Resolution. JosseyBass, San Francisco, 2000. (12. o.)
19
A facilitatív mediáció célja, hogy a felek a lehető leggyorsabban, önállóan jussanak döntésre. A mediátor pártatlanul vezeti az ülést, mederben tartja a felek kommunikációját. Bár a felek önállóságán és a mediátor pártatlanságán nagyobb hangsúly van, mint az evaluatív megközelítésnél, a fókusz mégis a megállapodáson van, ami Kertész szerint nyomást gyakorol a felekre, és felderítetlen maradhatnak bizonyos okok és szándékok. A narratív és a transzformatív iskolákkal, relevanciájuk miatt, részletesen foglalkozom az alábbiakban. Transzformatív megközelítés A transzformatív megközelítés, a narratívhoz hasonlóan, a felek egymásról és a problémáról alkotott képén való változtatást tűzi ki célul, és nem a megállapodás létrejöttén van a hangsúly. Kertész szerint a transzformatív mediáció három dinamikai eleme az elismerés, a képessé tevés és a megértés. Ezen mediációs iskola emellett különválasztja az érdek és a szükséglet fogalmát: a szükséglet valamely érzelemhez kapcsolódik (tisztelet, megértés, stb.), az érdek pedig a mediáció elvárt eredményéhez fűződik, vagyis hogy a felek megállapodást szeretnének, kapcsolati javulást, stb. A transzformatív mediáció során a mediátor bátorítja a feleket érzelmeik kifejezésére – ami a párkapcsolati konfliktusok során elengedhetetlen – hogy fény derülhessen a szükségletekre. A felek negatív tartalmú üzeneteit (pl. „elegem van abból, hogy soha nem hallgat végig”) először semlegesbe fordítja („ha jól értem, zavarja önt, hogy a másik nem figyel önre és a szavába vág”), majd kijelentő, pozitív állításba foglalva megfogalmazza az érzelem mögött rejlő szükségletet („ezek szerint önnek több figyelemre lenne szüksége”). Azáltal, hogy a felek képessé válnak a másik érzéseinek és szándékainak megértésére, kommunikációjuk javul, és lehetőségük nyílik a fogalombeli különbségek tisztázására (pl. ki mit ért figyelem alatt), ezáltal jobban elismerik egymást. A mediációs beszélgetés során nem csak a mediátor, de a felek számára is kiderül, milyen társadalmi, környezeti és kulturális elemek alakítják a felek viszonyát, és ez a felismerés segítséget nyújthat abban, hogy másik nézőpontból lássák a problémát. Itt ér össze a narratív és a transzformatív iskola, hiszen a probléma újraértelmezése által a felek viszonyulása nem csak a probléma, de egymás irányába is megváltozik.
20
Narratív megközelítés A narratív mediáció elmélete és eszköztára a pszichológia narratív terápiájából táplálkozik. Mivel ez a megközelítés bír a legnagyobb relevanciával a párkapcsolati konfliktusok tekintetében, ezért a narratív irányzat eredetével és elméletével részletesen foglalkozom. A pszichológiában, a narratív megközelítés szerint, az emberek sokszor fogalmazzák meg tapasztalataikat történetek formájában. Történeteink segítenek abban, hogy összefüggéseiben lássuk életünk eseményeit. A személyes történetek segíthetnek a probléma körvonalazásában, és a régi történetek újfajta megközelítésben segíthetnek újraértelmezni a személyes valóságot, és a negatív diskurzusokat pozitívvá fordítani. Jerome Bruner, a kognitív pszichológia irányzat neves képviselője, A gondolkodás két formája című 1986-os tanulmányában9, kétféle gondolkodási vagy tudásmódot különböztetett meg, amelyek segítségével másként értelmezzük a bennünket körülvevő világot. A logikai-tudományos vagy paradigmatikus mód szerint az ember racionális lény, a megismerés pedig az értelem segítségével történik. E szerint a megközelítés szerint létezik objektív megismerés, és törekedni is kell rá. Ezen fajta gondolkodás célja az általános okok rögzítése és az igazolható jelentések kialakítása, ennél fogva kerüli a többértelműséget és az ellentmondásokat. A narratív gondolkodási mód tartalmát ezzel szemben történetek alkotják: e szerint az emberek történetalkotó lények, a világ megismerésének eszközei pedig a történetek. Ennek megfelelően nem objektív tényekről beszélünk, hanem értelmezésekről, magyarázatokból, következtetésekből és leírásokról, tehát nem az objektív megismerés a cél, hanem hogy el tudjuk képzelni azt, ami a történetmesélővel megtörténik, és így kerülünk közelebb a dolgok megértéséhez. A narratív gondolkodást tehát a pszichés valóság uralja, és az emberi szándékok sokféleségével és elakadásaival foglalkozik. A
kétféle
gondolkodásmód
nyelvezete
is
különböző.
A
paradigmatikus
gondolkodásmód világos és körülírt referenciákkal dolgozik, ahol a szó szerinti értelem a fontos. A narratív gondolkodásmód beszédmódja ezzel szemben gyakran használ metaforákat és váltogatja a szempontokat. Vagyis a tudományos érvelések tényszerűségükben
meggyőzők,
azonban
9
a
történetek
valóságossága
az
Bruner, Jerome: Actual Minds, Possible Worlds. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1986. (11-14.o.)
21
életszerűségekben rejlik. A mediációs folyamatra levetítve ez azt jelenti, hogy a mediátornak, sőt a feleknek sem kell feltétlenül tisztában lenniük az objektív tényekkel ahhoz, hogy konszenzusra jussanak, elég ha megértik, a másik mit ért bizonyos fogalmakon, hogyan értelmezte a történteket, illetve hogyan élte meg az eseményeket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek olyan kérdések, amelyekre ne lenne szükség tényszerű válaszokra. Egy válási mediáció során, ahol jellemzően írásbeli megállapodásnak
kell
születnie,
amennyiben
a
vagyonmegosztást
és
a
gyermekfelügyeletet a mediáció keretében kívánják tisztázni a felek, a tartalmi elemek pontos meghatározására van szükség, de ezen tények a jövőre irányuló kívánalmak teljesülését, a kitűzött célok betartását segítik elő. Fehér Boróka tanulmányában10 részleteiben kitér a narratív irányzat eredetére és lényegére. A narratív terápia megjelenése a pszichológiában két családterapeutaszociális munkás nevéhez fűződik. Az ausztrál Michael White és az új-zélandi David Epston módszerüket Bateson interpretációs módszeréből eredeztetik, aki szerint az emberek életére nem vonatkoztatható az ok-okozati linearitás, vagyis nem az események döntőek, hanem azok értelmezése környezetük és kapcsolataik tükrében. Az események értelmezését bizonyos minták segítségével végezzük, és azon mozzanatokat, amelyek nem illenek bele a mintába, kihagyjuk a történetből és feledésbe merülnek. Bateson szerint a probléma voltaképpen az egyes események bevett minták szerint való értelmezése, valamint kiemeli, hogy a problémát a szereplők közti kapcsolat tartja életben. Ezért a probléma kibontása során figyelembe kell venni, hogy milyen történetekbe ágyazódik – amelyek lehetnek a család saját, hagyományon vagy értékrenden alapuló történetei – de a társadalmi diskurzusokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez a mediátor munkájára vetítve azt jelenti, hogy figyelembe kell venni a szereplők egymáshoz és a környezetükhöz való viszonyát, valamint (férfi-női) szerepekre vonatkozó hiedelmeiket és egyéni értékrendjüket. A narratív irányzatot továbbvivő egyesült államokbeli pszichológusok, Freedman és Combs, ennek megfelelően a terápia céljának nem a páciens problémájának megoldását tartják, hanem hogy vele együtt olyan új történetet teremtsenek, amely a kívánt célokat támogatja, és nem tartja életben a problémát. 10
Fehér, Boróka: A narratív segítő beszélgetés. In: Esély Társadalom és szociálpolitikai folyóirat. 2010/3. szám. 66-84. o. http://www.esely.org/kiadvanyok/2010_3/04feher.indd.pdf (megtekintés dátuma: 2013. 07.27.)
22
A páciens így a segítő folyamat aktív résztvevője és alakítója, és ez a felfogás nem csak a pszichoterápiára, de a mediációs folyamatra is igaz. A narratív mediáció alapelveit és módszereit John Winslade és Gerald Monk dolgozta ki részletesen. A mediációs folyamat a fentebb említett elméleteknek és pszichés működési mechanizmusoknak megfelelően nem a felek közti megállapodás elérésén és kidolgozásán van, hanem a felek közti viszonyrendszer és az egymásról alkotott kép megváltoztatásán. Ezen átalakulások hatására a felek nyitottabbá és empatikusabbá válnak egymás felé, így válik lehetségessé az együttműködés. A narratív megközelítés szerint a mediáció egyes szakaszai az elköteleződés, a történet konstruálása és a történet újrakonstruálása (Winslade-Monk 2000). Az első szakaszban a mediátor bizalmi légkört teremt, amelyben a felek biztonságosnak érzik, hogy elmeséljék problémájukat, történetüket. A történet konstruálása lehetőséget ad arra, hogy a felek elmeséljék, mit és hogyan éltek meg, és a történtek hogyan befolyásolják kapcsolatukat. Ha a mediáció során tudatosul a felekben, hogy az egyes történetekben elmesélt viselkedésük hogyan hat a másik félre, lehetőségük nyílik új képet alkotni a másikról, és megváltozhat viszonyulásuk a másik fél és a kapcsolat irányába. Ha a felek korábban biztosnak hitt képét, hitrendszerét elemeire bontjuk, lehetővé válik egy új történet megalkotása, amely jobban szolgálja a felek és a kapcsolat érdekeit, mint a régi történet – ez a történet újrakonstruálásának szakasza. Ezen gondolatmenet kapcsolódik a 2. fejezetben említett berne-i sorskönyv-elmélethez is, hiszen az egyéni sorskönyveket, a kényszeresen ismételt élethelyzeteket és eseményeket értelmezhetjük beragadt történetekként is, narratív megközelítéssel pedig ezek a történetek újrakonstruálhatók olyan módon, hogy az a felek érdekét és szükségleteit szolgálja. A narratív megközelítés tehát azon esetekben válik a mediációs folyamat hasznára, ahol a felek kapcsolatának javításán nagy hangsúly van – ilyen a párkapcsolati mediáció.
7. Narratív mediáció a gyakorlatban Egy régóta húzódó konfliktusban a történeteket már jól begyakorolták a felek, hiszen feltehetőleg többször is elmondták több embernek. A történetek valósághűsége egyrészt nem visszakövethető, másrészt mellékes is, hiszen nem a tények számítanak, hanem hogy a felek hogyan élték meg az eseményeket.
23
Winslade és Monk esettanulmányában (Winslade-Monk, 2000, 13-35. o.) Greg és Fiona gyermekelhelyezési konfliktussal fordultak a mediátorhoz. Bár már egy ideje külön élnek, mégis a korábbi párkapcsolatukban betöltött szerepük volt a meghatározó a konfliktus során. Mivel régóta húzódó, mély konfliktusról van szó, a mediátor különtárgyalással kezdi az ülést. A megszakítás nélküli idő során először Fiona, majd Greg mondja el történetét. A narratív megközelítés feltételezi, hogy minden szereplőnek megvan a maga igaza, és a történetével, amit elmond, minden eszközt bevet a konfliktus rendezésének érdekében, tehát a tőle telhető legjobban mondja el a történetet. A mediátor arra törekszik, hogy minél teljesebb képet kapjon arról, hogyan élik meg a felek a konfliktust. Az időkeretbe helyezett történet lehetőséget ad a szereplőknek arra, hogy strukturáltan lássák az eseményeket, hogy pontosabb képet kapjanak arról, hogyan változik, eszkalálódik a konfliktus, megfigyelhetik az ismétlődő mintákat, visszatérő témákat. A konfliktus központi témája tehát a gyermekelhelyezés. Greg azt szeretné, ha a gyerekek nála laknának, mert szerinte Fiona életvitele nem alkalmas arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a gyerekek számára. Greg szerint Fiona manipulatívan viselkedik, Fiona pedig úgy érzi, Greg fenyegeti őt, és lejáratja barátai előtt. A megszakítás nélküli idő segít megismerni, hogyan gondolkodnak a felek önmagukról, lehetőségeikről, és milyen hiedelmek, elképzelések, stratégiák vezetik döntéseikben. A mediátor ezen a ponton legfeljebb olyan kérdéseket tesz fel, amelyek a történet jobb kibontását szolgálják: vagyis egyrészt a tényekre vonatkozó, információs kérdéseket (mi történt, mikor történt, kik a konfliktus szereplői), valamint a történtek értelmezésére irányuló kérdéseket: mit gondolnak a felek, miért történt, ami történt, illetve hogyan hatottak rájuk az események. A mediátor kérdései nyomán kiderült, hogy Greg saját vállalkozást épített, amellyel ugyan jobb életkörülményeket biztosított a családjának (a gyerekek magániskolába jártak, Fionának nem kellett dolgoznia), azonban ennek az lett a hátulütője, hogy nem jutott idő a gyerekekre, és a család lelki terheit egyedül Fionának kellett viselnie. Greg nyomást érzett az anyagi terhek miatt, Fiona pedig amiatt, hogy egyedül maradt a háztartás feladataival és a gyereknevelés kérdéseivel. Greget utólag bántotta, hogy nem tudott jobban részt venni a gyerekek életében, és később, amikor a vállalkozása 24
beindult, több időt szeretett volna tölteni a családjával, ám addigra Fionával már megromlott a viszonyuk, és Fiona kezdeményezésére különváltak. A gyerekek Fionával maradtak, és bár Greg ki akarta venni a részét a gyerekek neveléséből, ennek alapjairól nem tudtak megegyezni. Fionának, a gyerekek életkorának előrehaladtával, több ideje és igénye lett arra, hogy eljárjon otthonról, amit Greg rossz szemmel nézett, vallásossága miatt ezt helytelennek ítélte meg. Úgy gondolta, Fiona a gyerekektől veszi el az időt, ezért Greg nyilvánosan megjegyzéseket tett Fiona rossz nevelésére, Fiona pedig defenzíven (Greg szerint manipulatívan) kezdett viselkedni. Látható, hogy annyira belemerültek a felek egymás hibáztatásába, hogy meg sem akarták hallani a másik oldalt. A narratív megközelítéssel a mediátor az elmélyült konfliktust a következő stratégiákkal igyekszik feloldani: -
Bizalmat alakít ki személye és a mediációs folyamat iránt: vázolja, mit várhatnak a felek a folyamattól; értő figyelemmel fordul a felekhez, biztosítja őket arról, hogy mindenki elmondhatja a maga történetét.
-
Externalizáló beszélgetéssel elősegíti, hogy a problémát a felek ne a másik féllel azonosítsák. Tisztázó kérdéseivel rávilágít a problémák felekre gyakorolt hatásaira. Bár Fehér Boróka tanulmányában a szociális munkás narratív megközelítési módszertanát részletezi, a következő gondolat megfontolandó lehet a mediáció folyamatában is. A tisztázó kérdésekkel kapcsolatban Fehér javasolja, hogy azokat a felek által említett sorrendben tegye fel a beszélgetés vezetője, mégpedig azért, mert „a mesélő az adott gondolatmenetben felépített története által nyújtja saját értelmezését” (Fehér 82). Miről és hogyan mesél részletesen? Hogyan értékeli az adott eseményt, és mit szeretne, hogyan értékelje ezt a hallgatósága? A mesélő beszédmódjának változása, stílusváltása, témaválasztása, az elbeszélés koherenciája, zaklatottsága pedig abban segít, hogy megértsük azokat a dolgokat, melyek talán mélyebben rejtőznek (Fehér 82). A mediációban a megértésnek nem terápiás funkciója van, csupán arra szolgál, hogy rávilágítson a felek gondolkodási mintáira.
-
A domináns történeteket a mediátor elemeire bontja, hogy a felek olyan közös pontokra, közös fogalmi meghatározásokra jussanak, amelyek által közös megoldás felé terelődhet a szó.
25
-
A felek megváltozott viszonyulásával lehetőség nyílik olyan új történetek konstruálására, amelyek jobban szolgálják a felek és a kapcsolat érdekeit. Az externalizáló beszélgetés és a domináns történetek elemeire bontása
Greg Greg történetében az árulás, a bizalomvesztés és az elhanyagoltság érzése voltak a visszatérő témák a Fionával való viszonya kapcsán. A mediátor igyekezett a nevén nevezni ezeket az érzéseket, hogy Greg ne Fionával azonosítsa a problémát, ezért kérdéseiben is úgy fogalmazott, hogy „a Fionával való nehézségek során, ha jól értem, ön gyakran érzett árulást, bizalomvesztést és elhanyagoltságot”(Winslade-Monk 2000, 20. o.). (A főnevesítés az externalizálás egyik eszköze, ami a magyar nyelvben néha kicsit nehézkes.) A mediátor igyekezett nyomon követni a történetben a konfliktus eszkalálódását, ezért arra volt kíváncsi, Greg mikor észlelte először a konfliktust. Ezek után a mediátor arra kérdezett rá, hogyan befolyásolja Greg életét a konfliktus. Kiderült, hogy Greg keveset alszik, és egészségügyi problémákkal küzd, amelyeket azonban eddig nem kapcsolt össze a stresszel. A konfliktusban a szülők harca nyilvánvalóan érintette a gyerekeket is, ezért a mediátor az ő hogylétükre is kitért. Kiderült, hogy a gyerekek osztályzatai leromlottak, és a legnagyobb lányt az osztályfőnöke depresszívként írta le. Miután Greg számára nyilvánvalóvá vált, milyen árat követelt a konfliktus, a mediátor feltette a kérdést, kíván-e tenni valamit azért, hogy megváltozzon a helyzet. Greg igenlő válasza után eljött az idő, hogy újrakonstruálják Greg történetét.
Fiona A Fionával történt első beszélgetés során kiderült, hogy Fiona egyedül érezte magát a házasságban, mert Greg sokszor későn és kimerülten ért haza. Fiona elmondása szerint Greg érdeklődött a gyerekek iránt, azonban kevés ideje jutott a családra, mert elsődleges feladatának a család anyagi biztonságának megteremtését tartotta. A narratív mediáció egyik előfeltevése Winslade és Monk szerint, hogy a konfliktusok gyakran gyökereznek értékrendbeli különbségekben. Egy párkapcsolati konfliktusra különösen igaz ez, hiszen a felek egymáshoz való viszonyulásában nagy hangsúly van 26
az otthonról hozott családi mintákban, amelyek ha észrevétlenül is, de sokszor irányíthatják a helyzeteket. Ezen búvópatakok feltérképezése szintén része lehet a mediációs folyamatnak, azonban nem terápiás jelleggel, inkább csak a felismerés szintjén, hogy a felek lássák, milyen mértékben alakítják hozzáállásukat a hozott minták. A kulturális normák a kapcsolati viszonyulásokban különböző viszonyulási mintákban képeződnek le. Fiona olyan családban nőtt fel, ahol a feleség a háztartás és a család lelki jólétének egyedüli felelőse, a családban a döntéshozó szerep a férfié, akitől azonban segítséget nem várhat azokon a területeken, amelyek a feleség hatáskörébe tartoznak. A szerepekhez tartozó feladatok és az egyedüli felelősség felőrölték Fionát, de mindezt csak a mediáció során, a mediátor célirányos kérdései hatására tudta megfogalmazni. A mediátor Fionához intézett kérdései arra vonatkoztak, hogy melyek az elfogadott viselkedésminták Fiona számára (a feleség anya és házvezetőnő, a férfi a döntéshozó), illetve a visszaemlékezésekből kiderült, hogy szüleinél is ez volt az elfogadott viselkedés. Narratív megközelítéssel feltérképezhetők és lebonthatók ezek a kulturális korlátok, így a feleknek lehetőségük adódik új szempontból is megközelíteni a problémát. Ugyanakkor Winslade és Monk szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mediátor is egy adott kulturális háttérrel rendelkezik, amely keretet szab gondolkodásának, ezért fontos tudatosítania a saját mintáit, hogy ne azok szabják meg a mediáció menetét. Miután sikerült elemeire bontani Fiona domináns történeteit (bűntudat a tönkrement házasság miatt, amelyből végül ő lépett ki; a szülői minták továbbvitele a saját házasságába; a bűntudat miatti kimondatlan harag Greg iránt), Fiona elmondása szerint tisztább képet kapott arról, hogy milyen hozott minták formálták a konfliktust, és milyen árat fizetett ezért: ellentétes érzelmei miatt ellentétes üzenetek jellemezték kommunikációját Greg felé, aki érthetően ezért lett haragos. Greg domináns történetének elemeire bontása után (a férfi az eltartó és a döntéshozó; a nő, aki elhagyja férjét, elárulja a családját) a mediátor kérdései szintén a tanulságokra terelték a szót, vagyis hogy milyen ára volt a konfliktusnak. Greg elismerte, hogy stressz alapú egészségügyi problémái vannak, és hogy a gyerekek életének fontos momentumaiból maradt ki. 27
A történetek újrakonstruálása Amikor a felek korábbi viszonyulása megváltozik a konfliktus és a másik fél irányába, lehetőség nyílik a történetek újrakonstruálására. A mediátor fontosnak tartotta bevonni a folyamatba a gyerekeket is, hogy ők is elmondhassák, hogyan érinti őket szüleik konfliktusa. Ez lehetőséget nyitott arra is, hogy Greg újraértékelje „a férfi a döntéshozó” diskurzust. A gyerekek elmondták, milyen nehezen élik meg a konfliktust, és hogy több időt szeretnének tölteni az apjukkal, de kevesebb feszültséggel. Különösen a legnagyobb lány látszott a legmélyebben érintettnek: úgy gondolta, felelősséggel tartozik az apja jólétéért, de tehetetlennek érezte magát. A konfliktus leginkább az iskolai osztályzatain és általános kedélyállapotának romlásán mutatkozott meg, amelyet már az osztályfőnök is jelzett a szülőknek. A mediátor a gyerekek beszámolója után megkérte Greget, hogy foglalja össze, mit hallott a gyerekektől. Az összefoglalás jó alkalom arra, hogy a felek újraértékeljék pozíciójukat a konfliktusban a hallottak alapján. Greg megdöbbenéssel vette tudomásul, milyen mértékben hat konfliktusuk a gyerekekre, és ráébredt, változtatnia kell Fionával való kapcsolatán. A következő, együttes ülésen a mediátor a gyerekekről való gondoskodás lehetséges módjairól kérdezte Greget és Fionát, akik immár sokkal nyitottabbak voltak az együttműködésre. Érzékelhető volt tehát, hogy a felek elmozdultak korábbi pozíciójukból, és lehetővé vált egy tartós, érdekalapú tárgyalás. A mediátor kérdései ebben a szakaszban a jövőre fókuszálnak. Fontos, hogy az új történet részleteiben kidolgozott legyen, hogy a felek a magukénak érezzék, így csökkenthető a visszalépés lehetősége az eredeti felálláshoz. Greg a gyerekek nézőpontjának meghallása után hajlandóvá vált feladni patriarchális nézeteit, és nyitottan hallgatta Fiona javaslatát. Fiona pedig nyíltan kezdett el kommunikálni, és hajlandó volt bevonni Greget az egyik gyerek szülinapi bulijának megszervezésébe. Elérkezett az idő, hogy a felek képesek legyenek megfogalmazni a tanulságokat, és hogy összegyűjtsék, milyen stratégiákat tanultak a jövőbeli konfliktusok megoldásához. Greg és Fiona megfogalmazták, hogy a jelenlegi szülői viszonyuk más, mint az egykori házassági viszony, de nagyon fontos, hogy együtt tudjanak dönteni a fontos kérdésekben. Greg elfogadta, hogy Fionánál maradjanak a gyerekek, de több részt vállal 28
a mindennapi feladatokból, és a gyerekek egész hétvégéket tölthetnek az apjuknál. Gregnek fontos volt, hogy a gyerekekkel együtt járhasson templomba, amelyet Fiona támogatott. A mediátor ezek után feltette a kérdést, hogy milyen volt a kapcsolatuk a mediáció előtt, és hogyan változott a folyamat során, így a felek tudatosíthatták magukban a bekövetkezett változást. Mindketten örömüket fejezték ki a könnyebb együttműködés felett, példákkal illusztrálták a változást, vagyis kölcsönösen elismerték egymást. Amikor a felek felidéznek egy közös „sikertörténetet” vagy egy olyan élethelyzetet, amelyhez pozitív emlékeik fűződnek, a történetmesélés által újraélhetik ezt a pozitív érzést, és megerősíthetik az újrakonstruált történetet. A narratív megközelítés tehát nagyban segíthet egy párkapcsolati konfliktus során a feleknek, hogy kilépjenek berögzült pozícióikból; hogy tudatosítsák magukban, milyen minták,
milyen
történetek
formálják
gondolkodásukat
és
a
másikhoz
való
viszonyulásukat; hogy közös fogalmi rendszert alakíthassanak ki, amely mentén új, közös együttműködési kereteket dolgozhatnak ki és erősíthetnek meg a mediátor segítségével.
8. Mikor nem alkalmazható a párkapcsolati mediáció? A 2. fejezetben leírtak szerint mediációra alkalmas minden olyan párkapcsolati konfliktus, amely kommunikációs nehézségekből adódik, és ahol viszonylag jól körülhatárolható, fokális probléma áll fenn. Természetesen ennek behatárolására szigorú szabályok helyett csak irányelvek léteznek, ezért magától az egyedi esettől függ, hogy alkalmas-e mediációra. Azonban létezik egy tényező, amely biztosan megkérdőjelezi a mediáció lehetőségét, mégpedig az erőszak. A bántalmazó-bántalmazott szerepekbe könnyen belemerevednek a felek, és hajlamosak azt gondolni, nem áll módjukban változtatni a kialakult helyzeten. A családon belüli erőszaknak számos formája létezik. Bár elsőre a legtöbben a fizikai vagy
a
szexuális
erőszakra
asszociálnak,
29
a
Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei
Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálatának kiadványa11 több alfajtát különböztet meg. A családon belüli erőszak olyan eseteket takar, amikor valaki bántalmazással, veréssel félemlíti partnerét, ha azzal fenyegetőzik, hogy elviszi a gyereket, vagy hogy öngyilkosságot követ el, lekicsinyli, sértegeti a partnerét vagy nevetség tárgyává teszi. Ezen belül az erőszak alábbi fajtáit különböztethetjük meg: A
-
megfélemlítés
során
tör-zúz,
rongál,
félelmet
keltően,
támadóan
vagy
életveszélyesen viselkedik, fegyverrel rettegésben tartja partnerét. A lelki erőszak magában foglalja a lényeges dolgok letagadását, a partnertől való
-
elzárkózást, ugyanakkor a fokozott ellenőrzést, faggatózást, féltékenykedést, az önbizalom módszeres lerombolását. Az elszigetelés során a partner megszabja, hova mehet és kivel találkozhat a párja, ha
-
korlátozza a kommunikációt partnere és családja, barátai közt, korlátozza anyagilag és cselekvésében. A testi erőszak fizikai bántalmazást, illetve fegyverrel vagy egyéb eszközzel való
-
fenyegetést jelent. A szexuális erőszak során olyan szexuális tevékenységre kényszeríti az egyik fél a
-
másikat, amelyet az nem akar, illetve amely megalázó számára. A másik legalapvetőbb jogainak korlátozása, megtagadása, mozgásszabadságának,
-
elemi igényeinek korlátozása is a családon belüli erőszak egyik fajtája. A gazdasági, anyagi erőszak során az erőszaktevő nem engedi, hogy partnere
-
dolgozzon, hogy saját pénze legyen, és minden kiadását megkérdőjelezi. Az egyesület kiadványa felhívja a figyelmet arra, hogy a fizikai erőszakot mindig kíséri lelki erőszak is. Magyarországon a mediátor nem köteles jelenteni a felek közt történt erőszakos cselekedetet, mintegy a felekre bízva, mi az, ami belefér egy kapcsolatba. Bár az erőszak minden esetben elítélendő, mégsem gondolom, hogy egyértelműen állást lehetne foglalni abban a kérdésben, hogy lehet-e erőszakos cselekménybe torkolló konfliktust mediálni. Ugyanis az erőszaktevő és az áldozat is egy-egy szerep, amelyekből nagyon nehéz kitörni, a mediáció lehetőséget nyújthat a szerepek 11
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálata: A családon belüli erőszak fajtái. http://www.bunmegelozes.eu/pdf/dok2.pdf (megtekintés dátuma: 2013. 07. 25.)
30
újragondolásában. A Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálatánál töltött gyakorlatom során találkoztam egy olyan párkapcsolati konfliktussal, ahol a terheltet súlyos testi sértéssel utalták büntetőügyi mediációba, és az eset mindenképpen tanulságos. A mediátor transzformatív megközelítéssel dolgozott, így az esetet ebből a megközelítésből mutatom be. Egy kilenc éve élettársi kapcsolatban élő pár esete került büntetőügyi mediációba, súlyos testi sértés vádjával. A történteket a felek nagyon hasonlóképpen mondták el, látszott, hogy többször is elmesélték már. Az ülés elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy a felek elsődleges célja a jó kapcsolat megtartása, hiszen továbbra is együtt kívánják folytatni az életüket. Bár a felek jelezték, hogy kellemetlen számukra, hogy ismeretlenek előtt kell a magánéletükről mesélni, mégis lassan megnyíltak. A mediátorok ismertették az ülés menetét, és biztosították a feleket arról, hogy az elhangzottakat bizalmasan kezelik. A megszakítás nélküli idő során kiderült, hogy a nő (Kata) a férfi (István) többszöri kérése ellenére sem szakította meg a kapcsolatát egy olyan ismerősével (József), akit a férfi nem kedvelt, mert ez az ismerős feltehetőleg prostitúcióba akarta belevonni a nőt. István egy este meglátta, hogy Kata ígérete ellenére Józseffel beszélget, és haragjában megütötte a nő lábát egy vesszővel. A nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügy másfél évvel később került igazságügyi mediációba. A pár együtt érkezett, hiszen az eset óta is együtt élnek, két közös gyermekükkel. A mediátor azon kérdésére, hogy hogyan élték meg a történteket, István elmondta, hogy tehetetlennek érezte magát, és bántotta, hogy Kata nem hallgat rá. Kata elmondta, hogy József a testvére régi ismerőse, ezért úgy gondolta, tud magára vigyázni, így bántotta, hogy István nem bízik benne, nem gondolta, hogy félti őt, azt hitte, féltékeny Józsefre. István elmondta Katának, hogy igazából a testi épségéért aggódott, és tehetetlennek érezte magát, mindazonáltal tudja, hogy ez nem mentség az erőszakra, ezért bocsánatot kért Katától. A bocsánatkérést Kata elfogadta, és igazat adott Istvánnak abban, hogy József valóban veszélyt jelenthetett volna rá, hiszen azóta elfogták és börtönbüntetését tölti. A felek az elmondottakkal egymást kölcsönösen elismerték, és képessé váltak arra, hogy a másik motivációit megértsék.
31
A mediátor következő kérdése arra vonatkozott, hogy mi változott az eset óta. István elmondta, hogy hozzáállását az változtatta meg, amikor Kata feljelentést tett ellene, és három napra eltiltották a családjától. István elmondása szerint ekkor értette meg, hogy elveszítheti a szeretteit, és ez motiválta őt a változtatásra. Habár külső, kényszerítő körülmény hatására döntött úgy a férfi, hogy változtat a konfliktuskezelési módszerén, viszont belső motivációk sarkallták az új szabályok betartására, ezért lehetséges, hogy a változás tartósnak bizonyult. A mediátorok motivációs kérdései (miért tartotta fenn a párja kérése ellenére a kapcsolatot a konfliktusforrásként szolgáló személlyel, miért nem bízott a párjában, miért ütötte meg) lehetőséget biztosítottak a feleknek, hogy másfél év távlatából újra végiggondolhassák a történteket, elismerhessék felelősségüket és levonhassák a tanulságokat. A folyamatban aktívan részt vettek, annak ellenére, hogy az elején, tapasztalat híján, nem értették, mire szolgál pontosan a mediáció. Az ülés előrehaladtával azonban, ahogy megértették, hogy a mediátor szerepe egy semleges és pártatlan segítő, úgy kommunikáltak egyre nyíltabban egymással és a mediátorokkal. A mediációban a felek által megfogalmazott cél elsődlegesen az volt, hogy a büntetőeljárást megszüntessék a férfi ellen, és hogy olyan fenntartható feltételek szerint éljenek együtt, amely mindkettejüknek megfelel. Mivel a konfliktus óta sok idő telt el, és mivel a terhelt erősen motivált volt az együttműködésben, ezért viszonylag hamar sor kerülhetett az igények és szükségletek feltárására, és a megállapodás tartalmi elemeinek megbeszélésére. A mediátorok ezek után elérkezettnek látták az időt, hogy rákérdezzenek, mi a történet tanulsága a felek számára. István megértette, hogy az erőszak eltávolítja őt szeretteitől, ezért az eset óta, amikor konfliktushelyzet adódik, István inkább kilép a helyzetből, elmegy sétálni, hogy hazaérve indulatok nélkül folytassák a kommunikációt. Kata pedig megértette, hogy István számára nagyon fontos, hogy megbízhasson benne, és ez akkor lehetséges, ha Kata beváltja ígéreteit. Kata megfogadta, hogy József szabadlábra helyezését követően kizárólag a köszönésre redukálja a kapcsolatot. A mediáció során a bizalom, a szeretet és a problémák megbeszélésének képessége, valamint a problémákkal való szembenézés fontossága voltak Kata szükségletei, míg István részéről a bizalom és a biztonság merültek fel szükségletként. Míg Kata viszonylag könnyen és pontosan meg tudta fogalmazni igényeit és szükségleteit, addig Istvánt a mediátorok pontosító kérdésekkel segítették (pl. mit jelent önnek a bizalom?). István számára a bizalom és a biztonság azt jelentette ugyanis, hogy ha megkéri Katát valamire, illetve Kata megígér neki valamit, akkor azt maradéktalanul tartsa be. Kata 32
elfogadta István kérését, cserébe azt kérte, hogy fordítson még nagyobb hangsúlyt a problémák megoldására. Ezt a témát Kata többször is említette, ami arra engedett következtetni, hogy nem teljesen elégedett a jelenlegi helyzettel. Ezt a problémakört azonban nem sikerült kibontani, a mediátorok nem kérdeztek rá. A mediációs ülés lezárásaként a mediátorok összefoglalták a megbeszélteket (bocsánatkérés és annak elfogadása, a felek szükségletei és igényei), és megkérdezték, mi kerüljön a megállapodásba. Kata jóvátételként csupán annyit kért, hogy a jövőben a konfliktusaikat megbeszéléssel rendezzék. István elfogadta a feltételt, a mediátorok megírták a megállapodás szövegét, amelyet a felek elolvasás után jóváhagytak, és láthatóan megkönnyebbülve távoztak. A mediáció összességében sikeres volt, az igények és a szükségletek feltárásra kerültek, és a megelégedettségi háromszög folyamati, pszichológiai és tartalmi feltételei egyaránt teljesültek. A felek pozitív élményként élték meg, hogy a kormányhivatal hivatalos jellege ellenére egy viszonylag oldott beszélgetésben vehettek részt, ahol valóban rájuk voltak kíváncsiak. (Az egyetlen dolog, amit másképp csinálnék mediátorként az az, hogy a sértett által többször is felhozott témát – a problémák megbeszélésének képességét – jobban kibontottam volna.) Hozzá kell tennem, hogy ez büntetőügyi mediáció volt, ahol a felek közös érdeke a büntetőeljárás megszüntetése volt. Ha egy erőszakkal járó párkapcsolati konfliktus polgári mediációba kerül, nincs meg ez a nyomás, így elképzelhető, hogy teljesen máshogy alakult volna a folyamat, például a felek elhallgatják az erőszak tényét. Nem jelenthető ki ezért általánosan, hogy a mediáció erőszakos konfliktusokban is alkalmazható, de bizonyos esetekben segíthet.
33
Konklúzió A párkapcsolati mediáció Magyarországon jelenleg nem kiaknázott terület, kevesen ismerik a lehetőséget, ezért mindenképp érdemes részleteiben foglalkozni a témával. Ahhoz, hogy a konfliktusok valóban a személyes és a kapcsolati fejlődés ugródeszkái legyenek, a helyzetnek és a kapcsolatnak megfelelő konfliktuskezelési technikákat kell alkalmaznunk. A párkapcsolati mediáció lehetőséget biztosít arra, hogy a felek tisztázhassák párkapcsolatuk jelenlegi állásához való viszonyulásukat (házasság/válás), valamint a jelenre és a jövőre vonatkozó igényeiket. A mediátor szakértője a konfliktusmenedzsmentnek és a tárgyalási stratégiáknak, és a konfliktuskezelés eszközeit a mediáció során megismerteti a felekkel, hogy azokat alkalmazva olyan új, közös történetet élhessenek, amely leginkább az érdeküket szolgálja. Remélhetőleg a párkapcsolati mediáció térnyerése Magyarországon is elindul, és szakirányú képzések és továbbképzések segítik majd a szakemberek munkáját. A körülmények ismeretében ez nem a közeljövő történése lesz, ám addig is érdemes az egyesült államokbeli szakmai forrásokból tájékozódni.
34
Irodalomjegyzék Berne, Eric: Emberi játszmák. Gondolat Kiadó, Budapest, 1984. Berne, Eric: Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest, 1997. Bruner, Jerome: Actual Minds, Possible Worlds. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1986. Boardman, Susan K; Fiske, John; Israel, Laurie; Neumann, Ken: Marital Mediation: An Emerging Area of Practice. 2009. http://www.mediate.com/mobile/article.cfm?id=4906 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálata: A családon belüli erőszak fajtái. http://www.bunmegelozes.eu/pdf/dok2.pdf Fehér, Boróka: A narratív segítő beszélgetés. Esély Társadalom és szociálpolitikai folyóirat. 2010/3. szám. http://www.esely.org/kiadvanyok/2010_3/04feher.indd.pdf Kádár, Annamária: Mesepszichológia. Kulcslyuk kiadó, Budapest, 2012 Kelly, B. Joan: Conflict Resolution Quarterly: Mediation and psychotherapy: Distinguishing the differences. Volume 1983, Issue 1, September 1983 https://www.ncjrs.gov/App/Publications/abstract.aspx?ID=93276 Kertész, Tibor: Mediáció a gyakorlatban. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010. Magyar Szexuálterápiés és Párterápiás Egyesület. www. parterapia. hu Winslade, John-Monk, Gerald: Narrative Mediation; A New Approach to Conflict Resolution. Jossey-Bass, San Francisco, 2000.
35
