Utolsó frissítés dátuma: 2015. augusztus 7.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékbe felvett személyekről
A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 30. § (2) bekezdése és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 103/B. § (3) bekezdése alapján a Hivatal közzéteszi a honlapján a Névjegyzék jogszabályban meghatározott adattartalmát. Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről szóló 25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet 12. § (1) értelmében a szakértői engedélyt vissza kell vonni és a szakértőt törölni kell a névjegyzékből:
-
ha bejelenti a szakértői tevékenység megszüntetését, a felkészítő képzésen vagy továbbképzésen történő részvételi kötelezettségének nem tett eleget, elhunyt, a szakértő a törvényben meghatározott feltételeket utóbb nem teljesíti, a Hivatal a szakértővel szembeni panaszeljárásban a szakértő engedélyének visszavonásáról dönt.
Felhívjuk a szakértők figyelmét a 25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a szakértő a névjegyzékben szereplő adataiban bekövetkezett változást, valamint azt, ha a törvényben meghatározott feltételeket nem teljesíti, továbbá a felkészítő képzés, továbbképzés teljesítését haladéktalanul köteles bejelenteni a Hivatalnak. A bejelentést kérjük a következő címre megtenni: Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, 1300 Budapest, Pf. 281.
ORSZÁGOS SZOCIÁLPOLITIKAI SZAKÉRTŐI NÉVJEGYZÉK Időskorúak szociális ellátása:
Sorszám
Nyilvántartási szám
Név
Elérhetőség
Telefon: 30/2566965, 06/37344250 E-mail:
[email protected]
Abonyi Tünde Szivárvány Szociális, Gyermekjóléti és
1.
Egészségügyi Intézmény,
Iskolai végzettség, szakképzettség, szakképesítés
Engedély megSzakmai tevékenység, adásának idő- egyetemi doktori címének illetve tupontja dományos fokozatának megnevezése
okleveles szociális munkás
2005. január 31. 2010. március 16.
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza intézményvezetője Hatvanban tereptanár, szociális szakképzésben oktat
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
3000 Hatvan, Szabadság u. 17. Telefon: 70/4575732
Bagyinszki
2.
Zoltánné
SZ-74/2013.
E-mail:
[email protected]
Szakvizsgázott szociális szervező, Egészségfejlesztő mentálhigiénikus, tereptanár
5700 Gyula, Komáromi u.14.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon:20/333-8820
szociális menedzser
E-mail:
[email protected] 3.
Ádám Tamásné
Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Non-Profit Kft.
szociális szakvizsgaidősek szociális ellátsa témacsoport
6440 Jánoshalma, Hunyadi u. 2.
2
2006. január 31. 2010..november 23.
ny. intézményvezető szociális szakképzésekben vizsgaelnök, szakvizsgaelnök – idősek témacsoport SZIME Békés Megyei Tagozatának elnöke
2013. 08.15.
Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Non-Profit Kft. ügyvezetője
SZ-72/2013.
Telefon: 30/647-97-41, 96/517-615 (mh.) E-mail:
[email protected]
Bakonyiné Németh Márta GMS Megyei Kormányhivatal
4.
Szociálpedagógus Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2008. augusztus 07.
GYMS Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve Szakértői Osztály szociális szakértő korábban gondozási központ és idősek otthona vezetője volt, Komárom-Esztergom megyében ellátottjogi képviselőként dolgozott
Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv Szakértői Osztály 9024 Győr, Szent Imre u. 41
SZ-61/2012.
5.
Telefon: 06/1-280-7925 (mh.), 30/9664600
Általános szociális munkás
E-mail: segí
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Balázs Piroska Budapest Főváros XIX. Ker. Kispest Polgármesteri Hivatal Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat
2013.március.29.
Intézményvezető szociális szakképzésben, szociálpedagógus képzésben, gyakorlati oktatásban vesz részt pályázatok elbírálásánál szakértői tevékenységet végez a Magyar Szociálpolitikai Társaság tagja
1193 Budapest, Táncsics u. 7. katolikus hittanár,
6.
Balog Józsefné
Telefon: 30/2269803
lelkigondozó
E-mail:
[email protected]
szociális menedzser
NRSZH 1071 Bp. Damjanich u. 48.
Szociális szakvizsga,
2010.március 16.
NRSZH Szociális Főosztály, Ellenőrzési Osztály szakreferens
2011 március 16.
Szolgáltatók ellenőrzésében végzett tevékenység
idősek szociális ellátása témacsoport
7.
Barnáné Nyegota Andrea
Telefon: 20/574-4252, 32/350-684 (mh.)
általános szociális munkás
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Ezüstfenyő Idősek Otthona
Szakmai programok készítése
3078 Bátonyterenye, Makarenkó út 24.
Telefon: 30/570-7358, 57/441-021 (mh.)
8.
Bartáné Pataki E-mail:
[email protected] Viktória
Szociális menedzser, Szociális szervező, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Nyugdíjas
3
2008. július 31.
A Szociálpolitikai Tanács alelnöke, a „Szociális tervezési és fejlesztési munkacsoport” vezetője Szolgáltatástervezési koncepciók véleményezése
Telefon: 30/636-5867, 06/1/343-4316 (mh)
Beszterczey András
9.
E-mail:
[email protected] Schweitzer Albert Református Szeretetotthon 1146 Budapest, Hermina út 51.
Bodnár-Szabó Ildikó Mária
10.
Czeglédi Ingrid
11.
református lelkész,
Ellenőrzési tevékenység, gyakorlat
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
TÁMOP szakértői tevékenység
Szociálpolitikus
Telefon: 20/807-6391, 28/512-405 (mh)
diplomás ápoló
Email:
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
SZM Idősügyi Munkacsoport tag Oktatás - felsőoktatási, felnőttképzési óraadó tanár 2008. július 31.
Szakértői tevékenység, véleményezés Tereptanár 2010. augusztus .24.
Czékmán Károlyné
szociális szervező,
E-mail:
[email protected]
szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
nyugdíjas
Telefon: 30/231-8194, 29/530-150 (mh.)
SZ-23/2012. 13.
Telefon:20/9569211
Csepregi Teréz
E-mail:
[email protected] „HARMÓNIA K”Közhasznú Nonprofit KFT.
Szociálpolitikus, Szociális menedzser, Szociális szervező Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2230 Gyömrő, Táncsics M. út 2/a
4
Intézményvezető a gödöllői Egyesített Szociális Intézményben Ellátottjogi képviselő Pest megyében Tereptanár intézményben történő gyakorlati képzésben
,
12.
A Görögtűz Szeretetszolgálat vezetője SZAK-MA Szakképző Iskola és Gimnázium oktatója
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2100 Gödöllő Ady Endre s. 56.
SZ-98/2014.
Intézményvezető
tanító, középiskolai református vallástanár
Telefon: 30/8214-714, 42/730-880 (mh.) E-mail:
[email protected] Görögtűz Szeretetszolgálat, 4400 Nyíregyháza, Keleti Márton u. 2./C
Egyesített Szociális Intézmény Gödöllő
2011. január 6.
2014.07.11.
ellátottjogi képviselő nyugdíjas
2007. január 31. 2012. február 14.
a „HARMÓNIA K” Közhasznú Nonprofit KFT. ügyvezetője, intézményvezető a kht. bentlakásos intézményeket üzemeltet: idősek, Alzheimer-kórban szenvedők, pszichiátriai betegek és fogyatékkal élők ellátását végzik
SZ-52/2012.
Csernai Ferencné
Telefon:06/20/4575592 E-mail:
[email protected] Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény 3980 Sátoraljaújhely Köveshegy 20. .
14.
Telefon: 20/4030038
SZ-112/2015.
Csiba Erzsébet E-mail:
[email protected]
15.
SZ-19/2012. 16.
17.
Csillik Gabriella
Csizmaziáné Hubert Mária
Szociális szervező, szociálpolitikai szakigazgatásszervező, szociális munkás
Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
okleveles szociális munkás, pszichopedagógiai szakos gyógypedagógiai tanár
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.
szociális szakvizsga
Telefon:30/9654915 E-mail:
[email protected]
Egészségügyi szakoktató, szociálpolitikus
NRSZH 1. sz. Igazgatóság 1141 Budapest, Thököly u. 82.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon: 70/315-3681, 95/525-910 (mh.) E-mail:
[email protected] Népjóléti Szolgálat, 9500 Celldömölk, Szalóky u. 3
2012. december 06.
Szociológus, Szociális szervező, Jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó Rehabilitációs gazdasági menedzser Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
5
2015. január 27.
2012. június .29.
intézményvezető
Szociális szakértő Tagja a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaságnak
2006. január 31. 2011. március 10.
a celldömölki Népjóléti Szolgálat igazgatója módszertani szakértői feladatok
Csoó Lászlóné
18.
Telefon: 30/914-7418
Szociális szervező
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Katolikus Szociális Módszertani Intézet,
2005. január 31. 2010. március 16.
Telefon:30/9207260
Csörsz Klára
19.
Szakvéleményt készít idős ellátás területén Szakértői feladatok ellátása Szervezetfejlesztés, dolgozók képzése Wesley János Lelkészképző Főiskolán idős ellátás területén gyakorlati feldolgozás
2373 Dabas, Kossuth u. 67.
SZ-101/2014.
Módszertani szakmai ellenőrzések végzése
szociális menedzser, szo- 2014. szeptember 04. ciális szakvizsga
Humán szolgáltató
E-mail:
[email protected] NRSZH TÁMOP Iroda 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Telefon: 89/313-268, (mh.), 30/994-7106 (mh.) E-mail:
[email protected]
Csőréné Pőr Eszter
20.
Szociális szervező Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
Egyéni vállalkozó, 8500 Pápa, Ady sétány 17.
Szociális szakértő a Veszprém Megyei Önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Bizottságában külső szakmai bizottsági tag szakiskolai vizsgabizottsági tag szociális otthoni ápoló
Sz-12/2012. 21.
Csúzné Baranyi Rozália
Telefon: 20/4899587, 57/411-504 57/411-504 (mh) E-mail:
[email protected] Egyesített Szociális Intézmény 5100 Jászberény, Hatvani út 35. Telefon: 20/444-7000, 66/514-230 (mh.) E-mail:
[email protected]
22.
Dávid Zoltán
Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum
védőnő, szociális menedzser
2009. január .30 2012. június 27.
Egyesített Szociális Intézmény – igazgató
2010. március 16.
a Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum igazgatója
Ellátottjogi képviselő
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport szociális munkás Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
5540 Szarvas, Rákóczi u. 25.
szociális ellátórendszert érintő elemzések, működési fejlesztési programok egyesületek, kerekasztal, tagság Nagycsaládosok Egyesülete tagság Publikációk készítése
6
Telefon: 20/9382-151 E-mail:
[email protected],
Szociálpolitikus, rehabilitációs tréner
nyugdíjas
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Demus Iván
23.
2006. január 31. 2011. február .28
korábban a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzésszervezési Központban főigazgató-helyettes NCSSZI képzési igazgatója szociális szakvizsgaelnök szociális menedzserképzésben, szociális szakképzésekben tanít
valamint
Nógrád Megyei Szociális Bizottság elnöke,
SZ-25/2012.
Telefon:1/2708000 (mh.) 06-20/370 2994
Dr. Pósfai Gábor
24.
E-mail:
[email protected]
Általános orvos, Sebész szakorvos, Egészségbiztosítási szakorvos, Gasztroenterológia szakorvosa , Szociális menedszer,
2012. február 07.
ORSZI-NRSZH főigazgató 2010-2014. ONYF 2014-
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
SZ-93/2014.
25.
26.
Ember Zsuzsanna
Dr. Sulyokné Baranyi Erzsébet
Telefon:20/3410048
diplomás ápoló,
E-mail:
[email protected]
szociális alapvizsga, szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása témacsoport)
Városi Családsegítő és Gondozási Központ 2440 Százhalombatta, Szivárvány tér 5.
Telefon: 30/435-26-94, E-mail:
[email protected] Nyugdíjas
Szociálpolitikus, Szociális szervező, Igazgatásszervező, Szociális menedzser Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás), Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
7
2014. május.22.
városi egészségnevelő
2005. január 31. 2011. október 12.
Nyugdíjba vonulása előtt a Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai Ügyosztályán dolgozott az idősellátás területén Módszertani feladatok ellátása
Telefon: 20/824-2642, 96/519-885 (mh)
Dr.Szilvásyné Peregi Eszter
27.
E-mail:
[email protected] Evangélikus Szeretetház
diplomás ápoló, szociális 2010. március 16. menedzser
a Magyarországi Evangélikus Egyház Módszertani igazgató,
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
továbbképzéseken előadást tart minőségirányítási vezető módszertani szakértői feladatok
9025 Győr, Péterfy Sándor u. 5.
Dr. Szécsiné Domonkos Erzsébet
28.
Telefon: 20/9583251 E-mail:
[email protected] nyugdíjas Telefon: 70/3158611
Sz-41/2012.
E-mail:
[email protected]
Erdei Lászlóné LÓRÉVI Szerb Ortodox Egyházköz-
29.
ség Fidelio Időskorúak Otthona, 2300 Ráckeve, Szitakötő u. 2. Telefon:30/5732308
SZ-107/2014. 30.
Farkas Zol-
E-mail:
[email protected]
tánné
PETICA Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT. Berettyóújfalu Telefon: 30/223-5610, 74/466-225 (mh.)
31.
E-mail:
[email protected]
Fehér Jánosné Egyesített Szociális Intézmény,
7200 Dombóvár, Arany János tér 2.
szociális szervező, szociálpolitikus szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2011.03.28.
nyugdíjas
Szociális szervező, Szociális szakigazgatásszervező
2007. július 1. 2012. augusztus 24.
A ráckevei Fidelió Időskorúak Otthona vezető helyettese, mentálhigiénés csoportvezető
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2007-től ellátottjogi képviselő,
általános szociális mun- 2014.november kás, szociális szakvizsga, 05. idősek szociális ellátása témacsoport
intézményvezető
Szociális szervező, Szociális menedzser, Szociálpolitikus Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
8
2006. január 31. 2011. április 04.
a dombóvári Egyesített Szociális Intézmény igazgatója Pályázatok lebonyolítása
Telefon: 30/405-2685, 63/484-263, (mh), 63/484-544 (mh) 32.
Fodor Irén
E-mail:
[email protected] Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthona,
diplomás ápoló
2009. január .30
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthona - vezető ápoló Akkreditált szakmai továbbképzéseken előadó
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9. Telefon: 20/444-3010, 89/351-001 (mh.) 33.
Forsthoffer
E-mail:
[email protected]
Erzsébet
Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, 8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 4. Telefon: 30/565-8911
34.
Frankné Tamás Anikó
E-mail:
[email protected] 5700 Gyula, Selyem u. 30/3.
Általános szociális munkás, Gyógypedagógiai tanár, Logopédus, Pszichopedagógus
2005. január 31. 2010. március 16.
Veszprém megyében ellátottjogi képviselő a Közép-dunántúli Regionális Szociálpolitikai Tanács tagja
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Szociálpedagógus, lelkész, teológus, lelkigondozó, óvónő, szülésznő, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
9
a Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona Pápakovácsi igazgatója
felsőfokú intézmények képzéseiben tereptanár, gyakorlatvezető 2010. március 16.
nyugdíjas szociálpolitikai szakértői tevékenység végzése
Telefon: 30/417-4929 E-mail:
[email protected] Motivációs Nonprofit Kft. 3526 Miskolc, Ginzery u. 28.
Rehabilitációs környezet- 2005. január 31. tervező szakmérnök, Re- 2010. március 16 habilitációs gazdasági menedzser Diplomás ápoló, Szociálpolitikus, Minőségügyi szakmérnök
Motivációs Nonprofit Kft. gazdasági vezető vizsgaelnök pályázati előértékelő monitoring szakértő uniós és hazai pályázatokban
Közigazgatási szakvizsga
SZ-47/2012. 36.
SZ-55/2012. 37.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport, felnőtt képzés, szakképzésben való részvétel, vizsgaelnök öt szociális munkacsoportban, pályázati előértékelő, monitoring szakértő uniós és hazai pályázatokban, közigazgatási alap és szakvizsga
Futó Kálmán
35.
Gergelyné Gyuricza Ág-
Telefon: 30/5123969 E-mail:
[email protected]
nes
NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Gombkötő
Telefon: 30/983-3150, 53/550-062 (mh), 53/550-064 (mh)
Borbála
E-mail:
[email protected] nyugdíjas Telefon: 20/974-4534, 37/561-004 (mh) E-mail:
[email protected]
38.
Haraszti Mónika
Vámosgyörki Idősek Otthona 3291 Vámosgyörk, István út 1.
Szociálpedagógus, szoci- 2012. november .07. ális munkás, szociális szakvizsga
szociális menedzser Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport általános szociális munkás, szociális munkás , mediátor Szociális szakvizsga idősek szociális ellátása témacsoport
10
2009. január . 30 2012. február 8.
NRSZH Szociális Főosztály szociális intézményi főreferens
korábban a Kőris Otthon – Igazgató SZIME tag 3Sz Oktatási Bizottság delegált tagja
2010. november .25.
intézményvezető OKJ-s képzésben oktatói gyakorlat. Pályázati tapasztalatok. Katasztrófavédelmi Krízis Intervenciós Csoport önkéntese.
39.
Horváthné dr. Sütő Terézia
Telefon: 99/314-862, 30/976-8327
Jogász
E-mail:
[email protected] Nyugdíjas
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Telefon: 20/3702120
Szociális szervező, Egészségügyi menedzser
E-mail:
[email protected] 40.
41.
Horváthné Kardos Anna
Hujberné Pej Márta
nyugdíjas
Telefon: 30/311-0359, 25/505-751 (mh.) E-mail:
[email protected] Szociális Szolgálat, 2451 Ercsi, Lejtősor 1.
E-mail:
[email protected]
Ipacs Piroska
47 évig dolgozott az államigazgatásban az Idősügyi Tanácsban szakértő tanácstag négy tantárgyból írt tankönyvet szociális ügyintézők és szociálpedagógusok képzésére
2006. január 31. 2011. február 17.
Jogi szakokleveles jogvédő
korábban Budapesten ellátottjogi képviselő az ELTE TÁTK Szociálismunkás-képző Tanszékén óraadó
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon: 20/334-93-42
42.
2005. január 31. 2010. március 16
Átrium Idősek Otthona 2370 Dabas, István u. 63.
Okleveles szociális mun- 2005. január 31. kás, Szociális szakigaz2010. március 16. gatás-szervező
Szociális Szolgálat, Ercsi (integrált intézmény) vezetője
Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport Humánszervező, Szociális szervező Rehabilitációs gazdasági menedzser, szakokleveles ellátottjogi jogvédő Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport fokozott ápolási igény megállapításával összefüggő szakértői feladatok ellátása, szociális szakképzések területén vizsgaelnök, vizsgabizottsági tag
11
2005. január 31. 2010. március 16.
Átrium Idősek Otthona szakmai vezető
Szociálpedagógus Telefon: 42/259-711 (mh) 20/566-8099 E-mail:
[email protected] 43.
Jakab Anna
2010. június 07.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
A Vasmegyeri Szociális Szolgáltató Központ vezetése, Gyermekjogi képviselő, Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán szociális tereptanár.
Szociális Szolgáltató Központ 4502 Vasmegyer, Kossuth út 104.
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványnál szakértő. TÁMOP 5.4.1.-es projektben az SZMI megbízása alapján vesz részt. ESZA által kiírt pályázat alapján szakértői munka pályázatok szakmai értékelésében.
Telefon: 30/635-9496, 46/587-444 (mh.), 46/587-555 (mh.) E-mail:
[email protected]
Jónyer Lajosné
44.
B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Idősek Ápoló-Gondozó Otthona és Módszertani Intézménye, 3860 Encs, Ady E. u. 1. Telefon:70/2821162
SZ-29/2012.
E-mail:
[email protected] 45.
Kincses Ágnes
NRSZH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság
Szociális szervező Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2006. január 31. 2011. március 10.
az encsi Idősek Ápoló-Gondozó Otthona és Módszertani Intézménye vezetője részt vesz a szociális és gyámhivatal ellenőrzéseiben Pályázatokon való szakértői munka Akkreditált továbbképzés szervezése távoktatási formában
Szociálpedagógus, művelődésszervező,
2012. április. 27.
NRSZH nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság vezető szociális szakértője
2010.március.16
A VMJV Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetője
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
9024 Győr, Szent Imre u. 41. Telefon: 20/945-7159, 88/566-170 (mh.) 46.
Kisné Lovasi Mária
E-mail:
[email protected]
szociális szervező szakvizsgázott szociális szervező
VMJV Egyesített Szociális Intézmény
Főiskolai képzésben szakmai, elméleti oktatás Szakértői feladatok ellátása
8200 Veszprém, Török Ignác u. 10.
Módszertani intézmény megbízásából szakmai ellenőrzés
12
Telefon: 30/349-3558
Szociálpolitikus
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal,
2005. január 31. 2010. március 16.
a Wesley János Lelkészképző Főiskolán oktat új szolgáltatások létrehozásában, engedélyeztetésében, szakmai programok, intézményi tervezések, belső dokumentációk, szabályzatok elkészítésében járatos
1071 Budapest, Damjanich u. 48. 47.
az NRSZH Szociális-Rehabilitációs Főosztály főosztályvezetője
Kiss Györgyi
szervezetfejlesztéssel, dolgozók képzésével, szolgáltatási protokollok kidolgozásával foglalkozik - elsősorban idősellátás terén szolgáltatásfejlesztési koncepciók kidolgozását végzi
Kissné Szabó
48.
Zsuzsanna
Telefon: 30/915-8464, 42/479-714 (mh.)
Szociálpolitikus, Szociális szervező
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Sóstói Szivárvány Idősek Otthona,
2005. január 31. 2010. március 16
Sóstói Szivárvány Idősek Otthona vezetője
2010. március 16.
A Zárdakert Idősek Otthona igazgatója
2015.04.15.
szervezeti egység vezető
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szociális Intézmények Szakmai Egyesülete megyei elnöke
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
49.
Kocsis Edina
Telefon: 20/312-0872, 29/367-299 (mh.)
szociálpolitikai szakigazgatás szervező
29/567-082 (fax)
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
E-mail:
[email protected] Zárdakert Idősek Otthona 2373 Dabas-Gyón, Zárda köz 6. Telefon: 20/9346381
SZ-115/2015.
E-mail:
[email protected] 50.
Kontra László
szociálpedagógus, szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
BAZ Megyei SZGYF 3532 Miskolc, Károly u. 12.
13
Telefon: 30/952-7275, E-mail:
[email protected] Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
Kovács Ibolya
51.
Telefon: 30/249-5216, 46/587-445 (mh.)
SZ-39/2012. Kovács Katalin
52.
SZ-75/2013. Kiss Tamás Lászlóné
53.
1146 Budapest, Thököly u. 82.
E-mail:
[email protected] Tiszáninneni Református Egyházkerület Bőcsi Idősek Otthona
Okleveles szociális szer- 2006. január 31. 2011. február 16. vező, Szociológusszociálpolitikus, Közszolgálati menedzsment szakértő Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás) Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Ellátottjogi képviselői végzettség
Rehabilitációs szakterületen hatósági feladatok ellátása, foglalkozási rehabilitáció, munkába helyezés
2007. július 1. 2012. augusztus. 29.
Tiszáninneni Református Egyházkerület Bőcsi Idősek Otthona vezetője
Diplomás ápoló, Szociális menedzser, Egészségügyi menedzser, okleveles egészségügyi szociális munkás
3574 Bőcs, Rákóczi u. 102.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon:20/2727200
Diplomás ápoló
E-mail:
[email protected]
szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Aranysziget Otthon
Munkaügyi Központban Uniós Program vezetése, megváltozott munkaképességű személyek munkába helyezése, képzése Szociális igazgatásban, szociális intézményi fejlesztésben, jogvédelemben szerzett több évtizedes gyakorlat Szociális területen, államigazgatásban több évtizedes oktatói gyakorlat, tankönyvírás
Demenciában szenvedők komplex gondozása kiadván 2010., TKKI felkérésére tanulmány készítése „Jó gyakorlatok a generációk közötti kapcsolat erősítésére”
2013.szeptember 13.
Aranysziget Otthon igazgatója
2013. február 12.
Bélapátfalvi Idősek, fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete módszertani munkatárs, fejlesztő pedagógus
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
SZ-57/2013.
Telefon:70/369 -10-87 E-mail:
[email protected]
54.
Kovácsné Kiss Idősek, Fogyatékosok és Módszertani Ildikó Intézet
Egészségügyi szociális munkás, igazgatásszervező pedagógiai szakos nevelő tanár
3346 Bélapátfalva, Petőfi u. 25.
14
Telefon: 30/527-9219 , 52/374167 (mh.) E-mail:
[email protected]
Kovácsné Varjú Henriett Idősek Otthona Hajdúbagos Óvodaköz
55.
u. 1.
2011. november általános szociális mun- 11. kás, rehabilitációs gazdasági menedzser, szociálpolitikus Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
új szolgáltatások létrehozásában, engedélyeztetésében, szakmai programok, intézményi tervek, belső dokumentációk, szabályzatok készítésében részvétel, szociális szakképzésben, gyakorlati oktatásban, szociális szolgáltatások szervezése, tervezése, pályázati tapasztalatok, szolgáltatásfejlesztési koncepció kidolgozása
2015. január 27.
SZ-111/2015.
intézményvezető
Telefon: 30/7427405
Kmetti Béláné
56.
E-mail:
[email protected]
szociális menedzser, diplomás ápoló, Szociális szakvizsga
Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza 4032 Debrecen, Pallagi út 9.
SZ-21/2012. Krajnyák Mária Erzsébet
57.
SZ-46/2012.
58.
Telefon:20/662 4752, 30/544 9764 E-mail:
[email protected] Iránytű Szociális Szolgálat
Általános szociális mun- 2012. május 29. kás, rehabilitációs gazdasági menedzser
3533 Miskolc, Kabar u. 4.
Szociális szakvizsga, hajléktalan ellátás témacsoport
Telefon: 30/516 7465, 26/575 540 (mh.)
Szakvizsgázott szociálpedagógus
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Lőrinc Renáta Nagyboldogasszony Ház Idősek Otthona 2081 Piliscsaba, Kálmán Király útja 15. .
15
2012. január 20.
Idősellátás igazgató helyettese a miskolci Iránytű Szociális Szolgálatnál
Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja-Magyar Tartomány Nagyboldogasszony Ház Idősek Otthona vezetője
Márta Anna
59.
SZ-47/2012. Mikulásiné Oláh Ágnes
60.
SZ-24/2012.
Telefon: 42/455-170, 30/576-4652, 45/495-362 (mh) E-mail:
[email protected] Idősek Otthona, 4544 Nyírkárász, Fő út 21/a.
Általános szociális munkás, szociálpolitikus
Telefon: 30/5354-695, 53/311-180 (mh.) E-mail:
[email protected] Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ, 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.
szociálpolitikus
Telefon: 20/454-6650, 250-1552 (mh.),
Általános szociális munkás, Szociálpolitikus
E-mail:
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Müller István-
[email protected] Bp. III. Óbuda-Békásmegyer Önkorné
61.
mányzat Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény 1036 Budapest, Kiskorona u. 3.
SZ-77/2013. 62.
Nagy Zsuzsanna
Telefon::30/330-9644 E-mail:
[email protected] 1071 Bp. NRSZH Damjanich u. 48.
2009. január 30
DEEFK Nyíregyháza – óraadó tanár Középfokú képzésben oktatás
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Szociális menedzser
SZIME tag 2006. január 31. 2012.január 19.
a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ vezetője a SZIME Pest megyei tagozatának elnöke
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
okleveles szociális munkás, ellátottjogi képviselő, komplex rehabilitációs szakember
Idősek Otthona – igazgató
2006. július 31. 2012.január 19.
Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője a Magyar Szociálpolitikai Társaság, a Magyar Gerontológiai Társaság, a SZIME és SZOSZAK aktív tagja Ellátottjogi képviselő
2013. október 11.
szociális szakértő
2006. január 31. 2010. november 10.
a Terézvárosi Gondozó Szolgálat intézményvezetője a Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesületének vezetőségi tagja Szakértőként ellenőrzési tevékenység végzés Oktatói tevékenység.
szociális szakvizsga
63.
Nagy Ferencné
Telefon: 332-9935, 20/981-6037, 268-0394 (mh), 268-0395 (mh.) E-mail:
[email protected] Terézvárosi Gondozó Szolgálat, 1061 Budapest, Király u. 38.
Szociális szervező, Szociálpolitikai szakigazgatás-szervező, Szociális menedzser, Szociálpolitikus Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
16
Telefon: 70/261-3344, 34/361-782
Nyitrai Károlyné
64.
SZ-49/2012. 65.
Odlerné Tiszovszki Mária
SZ-79/2013. 66.
Paári Angéla
E-mail:
[email protected],
[email protected]
Telefon:32/560-082 E-mail:
[email protected] Területi Gondozási Központ 3060 Pásztó, Sport u. 4-6.
68.
69.
Pappné Szabó Janka
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Okleveles szociális mun- 2012. .november kás, szociális szakvizsga, 22. idősek szociális ellátása témacsoport
szakterülete az idősek, felnőttek ellátásának módszertani feladatai, szolgáltatások tervezése, szervezése - kiemelten az alapszolgáltatások
Intézményvezető
2013. október 29.
szociális szakértő
Telefon: 59/511-251 (mh.), 20/4899-588, 30/395-7161 E-mail:
[email protected] Papp Kft., 3300 Eger, Kertész út 84.
Szociális szervező
2005. január 31. 2010. március 16.
a Papp Kft. humánpolitikai vezetője
Telefon: 555-1402) E-mail:
[email protected],
Szociális szervező, Szociálpolitikai szakigazgatás szervező
Pesti Györgyné nyugdíjas
Petrich István
2005. január 31. 2010. március 16.
Általános szociális munkás szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon:30/273-3861 E-mail:
[email protected] 1071 Bp. Damjanich u. 48. NRSZH
67.
Szociális szervező, Szociális menedzser
Telefon: 30/961-2521, E-mail:
[email protected] Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi Közalapítvány
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Jász-Nagykun-Szolnok megyében ellátottjogi képviselő szociális szakképzésben oktat
2005. január 31. 2010. március 16.
korábban a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona vezetője Budapesten
2005. január 31. Szociálpolitikus, Pedagógus, szociálpedagógus, 2010. március 16. szociális asszisztens
Bács-Kiskun megyében, betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi képviselő, nyugalmazott intézményvezető
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
17
Ráczné Németh
70.
Teodóra SZ-60/2013. Rivnyák Istvánné
71.
Román Demeterné
72.
Gy-85/2013. Anna
Telefon: 46/587-392 (mh.) E-mail:
[email protected] Polgármesteri Hivatal Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, 3860 Encs, Táncsics u. 2.
Általános szociális munkás
Telefon: 30/968-6782, 42/337-885, 42/507-680 (mh.), 42/507-681 (mh.) E-mail:
[email protected] nyugdíjas
Szociális szervező, Szociálpolitikus
Telefon:30/2717905
Általános iskolai tanár, mentálhigiénés szakember, szociális szakigazgatásszervező
2013. 12.23.
Diplomás ápoló, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport, Egészségügyi szakmenedzser, okleveles andragógus, tereptanár
2012. április 27.
E-mail.
[email protected]
Somogyi Bernadett
a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatóhelyettese a Széchenyi István Egyetem óraadója
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport 2008. január 31. 2013.március 22.
az encsi Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője a KAPU Önkéntes Segítő Szolgálat programvezetője
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
szociális képzésekben oktat 2006. január 31. 2011. március 21.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
szociális képzésekben óraadó, tereptanár megyei Nyugdíjasok Érdekképviseleti Szövetségének tagja Városi Nyugdíjasok Érdekképviseleti Szövetségének tagja intézményvezető-helyettes, vezető
módszertani
Aranysziget Otthon 6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9. Telefon:20/9184- 579
SZ-34/2012. 74.
Szociálpolitikus, Szociális szervező
Rózsavölgyi
73.
2005. január 31. 2010. március 16
Telefon: 30/318-4461, 96/315-786 (mh.) E-mail:
[email protected] Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, 9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
E-mail:
[email protected] O-GEL Oktatási és Szolgáltató Bt. 2120 Dunakeszi, Krajcár u. 8.
18
szakértői feladatok tanácsadás vizsgáztatás oktatásban Óraadó tanár, tereptanár a Perfekt Szakközép –és Szakiskolában
Telefon:20/9184128
SZ-102/2014.
E-mail:
[email protected] NRSZH 1078 Budapest, Damjanich u. 48.
Sánta Erzsébet
75.
2014. szeptember 03.
NRSZH Orvosszakmai Ellenőrzési és Módszertani Főosztály
2005. január 31. 2010. március 16
nyugdíjas, korábban Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala által fenntartott szociális intézmények szakmai felügyeletét ellátó csoport vezetője
Szociális munkás, szociálpolitikus szociális szakvizsga
2012. február 14.
Bélapátfalvi Idősek, fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete módszertani munkatárs, mentálhigiénés munkatárs
általános szociális munkás, szociális menedzser
2015. február 4.
intézményvezető
diplomás ápoló, egészségtan tanár, egészségügyi szakmenedzser, szociális szakigazgatásszervező, rehabilitációs gazdasági menedzser szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása témacsoport közigazgatási szakvizsga
Telefon: 30/479-4167 E-mail:
[email protected] [email protected] nyugdíjas
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Szabó Attiláné
76.
Szociális szervező, Igazgatásszervező, Szociálpolitikai szakigazgatásszervező
Szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása) Telefon: 30/342-24-00
SZ-58/2013. Szabó Emese
77.
E-mail:
[email protected] Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete 3346 Bélapátfalva, Petőfi u. 25. Telefon: 20/9350213
SZ-113/2015. 78.
Szabóné Orosz
E-mail:
[email protected]
Éva Mária
Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat 4029 Debrecen, Víztorony u. 11.
szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása témacsoport)
19
Telefon: 20/662-7711
Szabóné Varga E-mail:
[email protected] Valéria
79.
Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei úti Idősek Otthona Telefon: 30/237-2682, 89/342-150 (mh.) E-mail:
[email protected]
Szalai József
80.
Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye,
Humánszervező, Szociális szervező
2005. január 31. 2010. március 16
Intézményvezető
2005. január 31. 2010. március 16
a Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye vezetője Külsővaton
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Szociális szervező, Szociálpolitikai szakigazgatás-szervező, Szociális menedzser
a Veszprémi Hittudományi Főiskolán és a Nyugat-magyarországi Egyetem szociálpedagógus képzésében óraadó
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
közép- és felsőfokú OKJ-s szakmai képzésekben vizsgaelnök; szociális szakvizsgaelnök.
9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
Szécsényi Istvánné
81.
Szilágyiné
82.
Tóth Erzsébet SZ-22/2013. Tóth Erzsébet
83.
Telefon: 76/462-379, 70/338-0997
Szociális szervező
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon: 66/362-028 (mh) E-mail:
[email protected] Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 5700 Gyula, Galamb u. 21.
Szociálpolitikus
Telefon: 30/421-7858; 36/554-310
Diplomás ápoló, Egészségügyi szakmenedzser, Szociálpolitikus
E-mail:
[email protected] Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete 3346 Bélapátfalva, Petőfi Sándor u. 25.
SZ-103/2014. 84.
Telefon: 66/474058
Tóth József Endréné
E-mail:
[email protected] Körösladányi Egyesített Szociális Intézmény 5516 Körösladány, Simai u. 2.
2005. január 31. 2010. március 16
szakértőként tevékenykedik, eseti megbízásokkal
2009. január .30
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye – igazgató
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Közép és felsőfokú képzésekben oktató „Nyitott ajtók” program készítése 2008. július 31. 2013. .március 29.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport általános szociális mun- 2014.09.22. kás, okleveles szociális munkás, szociális szakvizsga (fogyatékosok szociális ellátása és rehabilitációja témacsoport)
20
Békapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete igaazgatója szakképzésben oktat, szakmai vizsgaelnök, szakmai szakértő, szakvizsgaelnök
intézményvezető
SZ-92/2014. 85.
Telefon: 30/2700379
Dr. Törzsökné E-mail:
[email protected] Csap Klaudia Polgármesteri Hivatal 7400 Kaposvár,
általános szociális munkás, szociális szakvizsga
2014.05.21.
Polgármesteri Hivatal 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.
Általános szociális munkás
2010. november 24.
Körzeti Intézményfenntartó Társulás Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetése.
Kossuth tér 1.
Tuliné Öreglaki Lilla 86.
Telefon: 70/321-8293, 85/554-020 (mh) E-mail:
[email protected] Balatonlellei Körzeti Közös Szociális Alapszolgáltatási Központ 8638 Balatonlelle, Kossuth Lajos u. 85. Telefon: 30/969-7415,
Urbanics Júlia
E-mail E-mail:
[email protected],
87.
vállalkozó NemesNemesvámos, Kapsa u. 12.
Telefon: 20/500-8301(mh) E-mail:
[email protected] 88.
Varga Zsolt
Somogy Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 1-9.
Komplex rehabilitációs mentor
Helyettes szülői hálózat kiépítése. Tereptanári feladatok.
Szociális igazgatás
Gyógypedagógiai tanár, Igazgatásszervező
2005. január 31. 2010. március 16
szakértői tevékenység a szociális foglalkoztatás, gondozási szükséglet területén
2005. július 31. 2010. május 04.
A Somogy Megyei Kormányhivatal főosztályvezető-helyettes
klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, szupervízor Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport Szociálpolitikus, jogi és közgadasági szakirány Szociálpolitikai szakigazgatás-szervező Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Közigazgatási szakvizsga
21
Oktatói, szakértői, publikációs tevékenység Magyar Kormánytisztviselői Kar Somogy megyei területi elnöke, az MKK Országos Közgyűlés testületi tagja
Telefon: 30/429-6938, 63/571182 (mh.)
SZ-04/2012.
E-mail:
[email protected]
Vass Mónika
89.
Aranysziget Otthon, 6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
SZ-73/2013.
Telefon: 20/228-2233 32/576-015 (mh.) E-mail:
[email protected]
90.
Verbói Tiborné
Virágsziget Szociális Központ,
Általános szociális munkás
2007. január 31. 2012. május 31.
az Aranysziget Otthon Kisréti Otthonát (124 férőhelyes fogyatékos személyek otthona) irányítja Csongrádon
2013.augusztus 12.
a nógrádmegyeri Virágsziget Szociális Központ igazgatója
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport, fogyatékos személyek ellátása, rehabilitációja témacsoport okleveles szociális munkás
szakmai tanácsadó, szociálpolitikai koncepciók készítésében vesz részt; szakképzésben és felsőoktatásban tereptanár
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
a SZIME tagja, SOTE Mentálhigiénés Intézet esetcsoport vezető
3132 Nógrádmegyer, Petőfi út 139.
a Szívdobbanás Nógrádmegyerért Alapítvány segítségével az idősgondozás szakmai színvonalának emelésén dolgozik, információs szolgáltatást nyújt, hospice tanácsadást működtet Telefon: 70/943-2217, 49/341-764, 49/351-444 (mh.) 91.
Vitai Lászlóné
E-mail:
[email protected] nyugdíjas . Telefon: 30/627-0025, 37/340-515 (mh.) E-mail:
[email protected]
92.
Zsitvay Katalin
Szivárvány Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézmény
Okleveles szociális mun- 2011. szeptember kás, szociálgerontológus 22. Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport szociális menedzser Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
korábban a B.-A.-Z. Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakóotthoni részlegvezetője. Országos szakmai rendezvényeken előadások tartása. Felkészítő programokban való részvétel.
2010. március 16.
A Szivárvány Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézmény intézményvezetője NCSSZI tereptanár, vizsgaelnök Gyermekpszichodráma csoportvezető, családkonzulens Vizsgaelnök OKJ-s képzésekben
3000 Hatvan, Balassi út 14.
Pályázatírás, kutatási tevékenység Magyar Családsegítők éy Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének ügyvivője Szociális Igazgatók Egyesületének tagja
22
Fogyatékos személyek szociális ellátása: Nyilván Sor szám
81.
tartási szám
Név
Belicza Rózsa
Elérhetőség
Engedély Szakmai tevékenység, Iskolai végzettség, szakmegadásának egyetemi doktori címének illetve tudományos képzettség, szakképesítés időpontja fokozatának megnevezése
Telefon: 70/6233579, 42/599384 (mh.)
Szociális munkás
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Szociálpolitikus
2010. március 16.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala szociális szakreferens Szociális intézmények engedélyezése, ellenőrzése EU pályázati szakértő, tréningvezető Publikációk készítése Kutatásokban, gyakorlati képzéseken részvétel
4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.
82.
Bodnár Istvánné
Boldizsár Beáta Magdolna 83.
Telefon: 30/375-6186, 52/386326 E-mail:
[email protected]
Telefon: 30/2131393, 94/509187 E-mail:
[email protected],
[email protected] Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság Szombathelyi Kirendeltség 9700 Szombathely, Sugár u. 9.
Jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó, Szociális szervező Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport Általános szociális munkás, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása témacsoport
23
2005. január 31. 2010. március 16
fogyatékosok ellátásának szervezésével foglalkozik
2012. augusztus. 24.
Szociális szakértő
pályázatok készítésében szakmai tanácsadó, jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó; civil szervezetek szakmai tanácsadója
SZ 59/2013. Boros Mónika
84.
Telefon:30/314-8748
Szociológus, pszichológus
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, fogyatékos személyek szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
NRSZH Szociális Főosztály
2013. március 06.
Szociólógus, okleveles pszichológuként kutatásokat végzett a cigány gyermekek, valamint a fogyatékkal élő gyermekek oktatási redszerében. Segítő Kezek A Gyermekekért Alapítvány alapító tagja
1071 Budapest, Damjanich u. 48. Telefon: 20/4030038
SZ112/2015.
Csiba Erzsébet
85.
Telefon:30/3426413 E-mail:
[email protected]
Erősné Földesi Ildikó
SZGYF Békés Megyei Kirendeltsége 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.
Telefon: 20/444-3010, 89/351001 (mh.)
87.
2015. január 27.
intézményvezető
szociális szakvizsga
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.
SZ53/2012. 86.
E-mail:
[email protected]
okleveles szociális munkás, pszichopedagógiai szakos gyógypedagógiai tanár
Forsthoffer Erzsébet
E-mail:
[email protected] Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona,
Szociálpolitikus, általános szociális munkás
2012. december. 06.
Módszertani referens szakmai programok készítése, véleményezése ellenőrzés
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja
OKJ-s képzésben oktatói gyakorlat pályázatokban való részvétel fokozott ápolási igény megállapításával összefüggő szakértői feladatok ellátása
Általános szociális munkás, Gyógypedagógiai tanár, Logopédus, Pszichopedagógus Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
a Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona Pápakovácsi igazgatója Veszprém megyében ellátottjogi képviselő a Közép-dunántúli Regionális Szociálpolitikai Tanács tagja felsőfokú intézmények képzéseiben tereptanár, gyakorlatvezető
8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 4.
24
Telefon: 70/327-6329 E-mail:
[email protected] Egyéni vállalkozó, nyugdíjas
Gellén Imre
88.
Szociálpolitikus Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16.
a Szociális Intézmények Országos Szövetsége elnökségének tagja; Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Klaszter Egyesület tagja az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Felügyelő Bizottságának tagja, oktató középfokú szociális képzésben oktat (Debrecen Regionális Képző Központ), főiskolai szociális munkás képzésben óraadó, vizsgaelnök
SZ66/2013.
Telefon: 30/962-0199 E-mail:
[email protected]
Gyene Piroska
89.
Gyurok Ernő
90.
Sz110/2015. 91.
Reménysugár Habilitációs Intézet 1223 Budapest, Kápolna u. 3.
Oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár
E-mail:
[email protected]
Okleveles szociális munkás
Pécs Baptista Szeretetszolgálat Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézménye 7633 Pécs, Endresz Gy. U. 21.
E-mail:
[email protected] Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye 8592 Dáka, Dózsa Gy. u. 80.
A Reménysugár Habilitációs Intézmény igazgatója Óraadó oktató
Szociális szakvizsga, fogyatékos személyek szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
Telefon: 30/641-6452, 72/788852
Telefon:30/9986084
Hanich Ferenc
Gyógypedagógus, jogvédelmi 2013. április .22. képviselő,politikai szakértő, általános iskolai tanító, igazságügyi szakértő
2011. május 11.
igazgató
2015.01.15.
igazgató
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
általános szociális munkás, szociálpolitikus szociális szakvizsga
25
SZ54/2012.
Telefon: 20/4401 881, 75/539 000(mh)
Általános szociális munkás, ellátottjogi képviselő
2012. január 31.
társadalombiztosítási ügyek bírósági felülvizsgálatában szakértő
Középiskolai történelem tanár E-mail:
Kovács István
92.
[email protected]
Tolna megyei Integrált Szociális Intézmény otthonvezető, általános intézményvezető-helyettes
Humánszervező, szociális szakvizsga
Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény 7042 Pálfa, Alkotmány u. 20. Telefon: 30/2263-494 E-mail:
[email protected]
Mezeiné Sánta Klára
93.
Okleveles szociális munkás, Mentálhigiénés szociális szervező, Nevelőotthoni tanár, Általános iskolai tanító
2005. január 31. 2010. március 16
ny ugdíjas
nnugdí
94.
SZ116/2015.
Telefon:28/564010
Naftz Kata- E-mail:
[email protected] lin Erzsébet Juhász Zsófia Református Szeretetotthon 2162 Őrbottyán, Kvassay telep 1.
SZ62/2013. 95.
Telefon:42/788-802 E-mail:
[email protected]
Nagygyőryné Kerti Ibolya Baptista Szeretetszolgálat Kelet-
Magyarországi Szociális Szolgáltató Központ 4400 nyíregyháza, Jósika u. 10.
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport szociális szervező, szociális menedzser
Korábban értelmi és halmozottan fogyatékossággal élő szamélyek részére szociális szolgáltatásokat biztosító intézményeket vezetett Fogyatékosokat ellátó intézményrendszer átalakításán dolgozik, kitagolás programon Minőségirányítás, pályázati munkacsoport tagja
2015. áprlis 17.
intézményvezető
2013. április 02.
Intézményvezető, területi vezető a Baptista Szeretetszolgálat Kelet-Magyarországi Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője, területi vezetője
szociális szakvizsga (fogyatékos személyek szociális ellátása témacsoport) Szociális munkás, szociálpolitikus Szociális szakvizsga, fogyatékos személyek szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
26
Oktatási feladatokat is ellát
Telefon: 30/945-5540, 1/4626593 (mh.)
Rehabilitációs gazdasági menedzser, szociális munkás
E-mail:
[email protected],
Szociális szervező, Költségvetési ellenőr
Gulyás Anna
96.
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Szolnoki Kirendeltség
2005. január 31. 2010. március 16
Fogyatékosok ápolása, gondozása, rehabilitációja, foglalkoztatás szervezés Szociális képzésekben oktató, tereptanár, tréner, vizsga elnök Ellenőrzési szakértő
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
EU-pályázatok menedzselése, koordinálása nemzetközi kapcsolatokat épít
5000Szolnok, Hősök tere 2.-4. Telefon:20/4349275
SZ26/2012.
E-mail:
[email protected]
Pál Mária
97.
Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény 7100 Szekszárd, Szentmiklósi u. 9. Telefon: 30/845-2226, 83/340411 (mh.)
Rádi-Dallos Rita
98.
E-mail:
[email protected] Szent Lukács Idősek Otthona 8380 Hévíz, Római u. 1.
Telefon:22/501 327, 70/773 5702
SZ37/2012. 99.
Sédtői Csabáné
E-mail:
[email protected]
Szociális szakigazgatás szer- 2012. január 31. vező
Tolna megyei Integrált Szociális Intézmény általános igazgató-helyettes
szociálpedagógus
A Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala megbízásából a II. fokú eljárásban szakértő
Védőnő, ellátottjogi képviselő Szociális szakvizsga Szociálpedagógus, Rehabili- 2011. tációs környezettervező, Szo- szeptember 28. ciálpolitikus Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása témacsoport
Gyógypedagógus, Általános szociális munkás, Szociális szakvizsga, fogyatékosok ellátása, rehabilitációja témacsoport
NRSZH Szakértői Koordinációs és Jogi Főosztály, Szakértői és Információs Osztály 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 4.
27
A Szent Lukács Idősek Otthona igazgatója. Közintézmények akadálymentesítése, foglalkoztatási rehabilitációs, humán és műszaki szaktanácsadó, középfokú szociális oktatásban óraadó tanár, szociális tereptanárként gyakorlati oktató középfokú és felsőfokú oktatásban.
2012. 27.
április
szociális szakértő
Telefon: 30/342-24-00
SZ58/2013. 100.
Szabó Emese
Szociális munkás, szociálpolitikus szociális szakvizsga
2012. február 14.
Bélapátfalvi Idősek, fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete módszertani munkatárs, mentálhigiénés munkatárs
szociális menedzser
2010. március 16.
Fogyatékos személyek komplex rehabilitációja
E-mail:
[email protected] Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete 3346 Bélapátfalva, Petőfi u. 25.
101.
102.
Telefon: 30/5902-890, 56/552424 (mh.) Rontó Zsu- Kastély Otthon J-N-Sz Megyei zsanna Kata- Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs lin Intézménye 5052 Újszász, Abonyi u. 1.
Dr. Szentesi Andrásné
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
Telefon: 30/ 245-4451, 53/310653 (mh.)
szociális szakigazgatás szervező,
E-mail:
[email protected]
Intézetvezető
Osztályvezető a Kastély Otthon J-N-Sz Megyei Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézményében Külföldi tanulmányutakon szerzett tapasztalat
2011. november 11.
1988. óta a Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon intézményvezetője. Szakmafejlesztés, módszertani munka az Országos Református Szociális Módszertani Intézet vezetőjeként, a SZIME, a Fogyatékos Kerekasztal tagja, Cegléd Város Szociális Térképének készítésében részvétel, az Országos Fogyatékosügyi Műhely munkájában részvétel
2011. február 16.
Kolping Támogató Szolgálat intézményvezetője.
Szociális szakvizsga
Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon 2700 Cegléd, Bercsényi u. 5.
103.
Tombor László
Telefon: 30/959-6211, 72/351038 (mh.) E-mail:
[email protected] KOLPING Támogató Szolgálat (KOSZISZ) 7800 Siklós, Köztársaság tér 8.
Humán szervező, szociális menedzser
Emberi erőforrással kapcsolatos tevékenység.
Minőségügyi szakmérnök
Humán szervezői tevékenység.
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
Dévai Szent Ferenc Alapítvány árva gyermekeinek segítése.
28
Turcsik László
104.
SZ22/2013.
okleveles egészségügyi szociális munkás, logopédus, gyógypedagógus, tanár, szociális menedzser
2009. január 30.
Akkreditált OKJ képzéseken oktató, vizsgaelnök, Szociális Intézmények Országos Szövetségének Elnöke
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport Telefon: 30/421-7858; 36/554310
Tóth Erzsébet
105.
Telefon: 20/960-7170 4432 Nyíregyháza, Városmajor út 7. fsz. 1..
E-mail:
[email protected] Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete
Diplomás ápoló, Egészségügyi szakmenedzser, Szociálpolitikus
2008. július 31. 2013. .március 29.
Békapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete igaazgatója szakértői feladatok ellátása módszertani szakmai ellenőrzések végzése
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
felnőtt képzés, szakképzésben való oktatás vizsgaelnök 5 szociális szakmacsoportban
3346 Bélapátfalva, Petőfi Sándor u. 25. Telefon: 30/969-7415, 88/561-375 (mh.), 88/561-376 Urbanics (mh.) Júlia E-mail: E-mail:
[email protected], vállalkvállalkozó, Nemesvámos, Kapsa u. 12.
106.
SZ04/2012.
Telefon.63/571 182 E-mail:
[email protected]
Vass Mónika Aranysziget Otthon
107.
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
SZ65/2013. 108.
Telefon: 70/317-0235
Vizkeleti Szabolcs
E-mail:
[email protected]
2005. január 31. 2010. március 16
szakértői tevékenység a szociális foglalkoztatás, gondozási szükséglet területén
Okleveles szociális munkás, szociális szakvizsga, fogyatékos személyek szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
2012. május 31.
Aranysziget Otthon telephelyvezetője
Általános szociális munkás, szociálpolitikus, foglalkoztatás rehabilitációs szakértő, szociális szakvizsga
2013. április 19.
Intézményvezető
Gyógypedagógiai tanár, Igazgatásszervező, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
HTKT Szociális Szolgáltató Központ 6400 Kiskunhalas, Nyúl u. 5-7.
29
Telefon: 66/441-141, 20/2851192 (mh.)
Varga Ferencné
109.
E-mail:
[email protected] Békés Megyei Önkormányzati Hivatal,
Általános szociális munkás
2008. július 31.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport; Közigazgatási szakvizsga (Közigazgatási vezetési ismeretek, Szociális igazgatás)
5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.
a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal Intézményfelügyeleti Osztályának szociális referense Békéscsabán részt vesz a Dél-alföldi Regionális Szociálpolitikai Tanács és a SZIME Békés Megyei Tagozatának munkájában fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek alap- és felülvizsgálatát végző szakértői bizottság tagja
Pszichiátriai betegek szociális ellátása:
Sor szám
Nyilvántartási szám
Név
Szakmai tevékenység, Iskolai végzettség, Engedély szakképzettség, megadásának egyetemi doktori címének illetve tudományos fokozaszakképesítés időpontja tának megnevezése
Elérhetőség
Telefon: 20/511-9363, 47/376008 (mh.)
Bodnárné 107.
E-mail:
[email protected]
Fodor Zsu- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális és zsanna Gyermekvédelmi Központ Pszichiátriai Otthona, Ricse, Vasút út 2.
SZ108. 109/2015.
diplomás ápoló, szociá- 2011. január 18. lis igazgatásszervező, egészségügyi szociális munka Szociális szakvizsga
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Központ Pszichiátriai Otthona szakmai irányítása Szociális foglalkoztatással kapcsolatos szakmai ismeretek. Szakmai napok, rendezvények szervezése. Gyakorlati tereptanár.
3974
Telefon:20/5794064
Csaholcziné E-mail:
[email protected] Debreceni Terápiás Ház Rácz Éva
általános szociális munkás, szociálpolitikus szociális szakvizsga
30
2015.01.13.
intézményvezető
Telefon: 30/584-5606, 1/4626613 (mh.)
Farkasné Farkas Gyöngyi
109.
E-mail:
[email protected] Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Szociálpedagógus Szociális szakigazgatás-szervező
2010. június 30.
NRSZH Szociális Főosztályának megbízott vezetője Pszichiátriai, szenvedélybetegek ellátását végző fenntartók, intézmények ellenőrzése Szakmai tanácsadás, előadások tartása TÁMOP 5.4.2. projektben szakértő, team vezető
2014. október 02.
igazgató
Szociális szakvizsga pszichiátriai betegek ellátása témacsoport Közigazgatási szakvizsga
110.
SZ106/2014.
SZ-69/2013. 111.
Gyetvai
Telefon: 66/643588 E-mail:
[email protected]
Gellért László
szociológus, teológus, kommunikáció szakos bölcsész
Szent Lázár Alapítvány Békés 5630 Békés, Hunyadi tér 1/1.
szociális szakvizsga (pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátása)
Telefon:20/4313400
szociális szervező, szociális munkás, mentálhigiénés szakember, családgondozó, pszichiátriai szakgondozó, közösségi koordinátor
2013. május 28.
szakmai vezető, közösségi koordinátor
általános szociális munkás, szociálpolitikus
2015.01.15.
igazgató
2014. október 02.
intézményvezető
Gordos Erika Juli- E-mail:
[email protected] Szigony-utitárs a komplex pszianna cho-szociális Rehabilitációért kiemelt közhasznú Nonprofit Kft.
Sz-110/2015.
Telefon:30/9986084 E-mail:
[email protected]
Hanich Ferenc
112.
SZ105/2014. 113.
Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye 8592 Dáka, Dózsa Gy. u. 80. Telefon:66/643588 E-mail:
[email protected]
Kovács Il- Szent Lázár Alapítvány Békés 5630 Békés, Hunyadi tér 1/1. dikó
szociális szakvizsga
általános szociális munkás szociális szakvizsga(pszichiátriai betegek szociális ellátása)
31
Telefon: 20/469-5864,
SZ-43/2012. Marketti Judit
114.
Dr. Matus
115.
István
Pauler Zsolt
116.
E-mail:
[email protected] Esthajnal Alapítvány 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 1.
Humán szervező, Szociális szervező, Közegészségügyijárványügyi ellenőr Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
Módszertani anyagok, koncepció készítése, véleményezése, szakmai irányfejlesztés férőhely kiváltási programban szervezet-átalakítási kulcsmentori tevékenység
2005. január 31. 2010. március 16
intézményvezető
gyógypedagógus, szo- 2014. augusztus 25. ciális szakvizsga(Pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása)
intézményvezető
Telefon: 20/597-7505, 48/477062, 46/561-256 (mh.)
Szociális munkás, Szociálpolitikus, Rehabilitációs gazdasági menedzser, Mentőtiszt
3600 Ózd, Virág u. 22.
Szakmai programok véleményezése, szakértői feladatok
intézményi pszichiáterként dolgozik a Fővárosi Pszichiátriai Betegotthonban Tompán
Pszichiáter, Teológus
Dóczi Antal Diakóniai Ház
Pszichiátriai betegek valamennyi alap-és szakosított ellátási formáinak szervezése, vezetése, fejlesztése,
2005. január 31. 2010. március 16
Telefon: 20/5697-600, 78/311922 (mh.) E-mail:
[email protected] Dr. Matus és Társa Egészségügyi Szolgáltató Bt., 6230 Soltvadkert, Szőlő u. 96.
E-mail:
[email protected]
2006. január 31. 2011. február 28.
Pszichiátriai szakvizsga; Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
konzulens pszichiáter, gondozó vezető pszichiáter, intézményvezető
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport Közigazgatási szakvizsga
SZ100/2014. 117.
Telefon: 20/8259924
Pucsek József
E-mail:
[email protected] Moravcsik Alapítvány. 1083 Bp. Balassa u. 6.
32
fszk Nonprofit Kft. Konzultációs testületének foglalkozási rehabilitáció területéről választott tagja
Telefon: 57/411-945, 56/366-000 (mh.), 56/552-420 (mh.)
Szalóki Miklós
118.
E-mail:
[email protected] „Kastélyotthon” Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye,
Szociális szervező, Addiktológiai konzultáns Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
2006. január 31. 2011. február 16.
az újszászi JNSZM. Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye igazgatója szociális képzésekben oktat, vizsgaelnök; szakdolgozati konzulens és bíráló szociális szakképzések szakértője
5052 Újszász, Abonyi út 1. Telefon: 70/943-2217, 49/341-764, 49/351-444 (mh.)
Vitai Lász- E-mail:
[email protected] lóné
119.
nyugdíjas
SZ-05/2012.
Fazekas Hajnalka
120.
121.
Telefon:30/5847249 E-mail:
[email protected] NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Vo Khanh Toan
Okleveles szociális munkás, szociálgerontológus
Országos szakmai rendezvényeken előadások tartása. Felkészítő programokban való részvétel.
2012.június 29. Általános szociális munkás, mesterképzési szak, ellátottjogi képviselő, betegjogi képviselő
Szociális szakértő, ellenőrzési szakreferens
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport Szakpszichológus
E-mail:
[email protected]
Rehabilitációs gazdasági menedzser
Nagykálló Kossuth u. 8.
korábban a B.-A.-Z. Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakóotthoni részlegvezetője.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon: 20/346-3778 Nagykállói Kállay Rudolf Szakiskola
2011. szeptember 22.
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
33
2006. január 31. 2011. február 16.
szociális szakképzésekben szakmai oktatás Pár-családkapcsolati tanácsadó tanácsadó szakpszichológus Nagykállói Kállay Rudolf Szakiskola pszichológiaimentálhigiénés szakoktató
Szenvedélybetegek szociális ellátása:
Sor szám
Nyilvántartási szám
Név
Elérhetőség Telefon 20/316-4826
Érsekné Czirfusz Mária
116.
E-mail:
[email protected] Veszprém Megyei Fogyatékos személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye 8592 Dáka, Dózsa György u. 80. Telefon:30/620 0809
SZ-28/2012.
E-mail:
117.
Kaszáné
[email protected] Kiss Erika NRSZH ÉMRI Miskolci Kirendeltség Miskolc Pf. 397.
Telefon: 30/584-5606, 1/4626613 (mh.) 118.
Farkasné Farkas Gyöngyi
E-mail:
[email protected] Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 1071 Budapest, Damjanich u. 48..
Iskolai végzettség, szakképzettség, szakképesítés szociálpedagógus, pedagógus szakvizsgafejlesztő pedagógus szakirány,
Engedély megadásának időpontja 2010. július 6.
Szakmai tevékenység, egyetemi doktori címének illetve tudományos fokozatának megnevezése Veszprém megyei Fogyatékos személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményében fejlesztő pedagógus
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport Általános szociális mun- 2012. április 27. kás, rehabilitációs gazdasági menedzser, Szociális szakvizsga, szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
Szociálpedagógus Szociális szakigazgatásszervező Szociális szakvizsga pszichiátriai betegek ellátása témacsoport Közigazgatási szakvizsga
34
2010. június 30.
Szociális szakértő
NRSZH Szociális Főosztályának megbízott vezetője Pszichiátriai, szenvedélybetegek ellátását végző fenntartók, intézmények ellenőrzése Szakmai tanácsadás, előadások tartása TÁMOP 5.4.2. projektben szakértő, team vezető
Telefon: 20/597-7505, 48/477062, 46/561-256 (mh.)
Pauler Zsolt
119.
E-mail:
[email protected] Dóczi Antal Diakóniai Ház 3600 Ózd, Virág u. 22.
Szociális munkás, Szoci- 2005. január 31. álpolitikus, Rehabilitá2010. március 16 ciós gazdasági menedzser, Mentőtiszt
intézményvezető
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport Közigazgatási szakvizsga
Petrichné Veres Sarolta
120.
SZ-102/2014.
Telefon: 30/961-2527, 78/446160 (mh.) E-mail:
[email protected]
Egészségügyi védőnő, Szociális szervező, Pszichológus, Addiktológiai konzultáns, komplex rehabilitációs mentor
„Harmónia”Integrált Szociális Intézmény 6211 Kaskantyú, III. körzet 1.
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
Telefon:20/9184128
diplomás ápoló, egészségtan tanár, egészségügyi szakmenedzser, szociális szakigazgatásszervező, rehabilitációs gazdasági menedzser
E-mail:
[email protected] 121.
Sánta Erzsébet
NRSZH 1078 Budapest, Damjanich u. 48.
szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása témacsoport közigazgatási szakvizsga
35
2010. január 31.
30 éve magasabb tapasztalat szenvedélybetegek, fogyatékossággal élők, idősek szociális ellátása, szociális szolgáltatások tervezése, szervezése, fejlesztése ellenőrzési tevékenység országos módszertani tevékenység szociális foglalkoztatás referencia intézményi feladatok felülvizsgálatokban szakértői tevékenység
2014. szeptember 03.
NRSZH Orvosszakmai Ellenőrzési és Módszertani Főosztály
Telefon: 57/411-945, 56/366000 (mh.), 56/552-420 (mh.)
Szalóki Miklós
122.
E-mail:
[email protected] „Kastélyotthon” Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye,
2006. január 31. Szociális szervező, 2011. február 16. Addiktológiai konzultáns Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
az újszászi JNSZM. Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye igazgatója szociális képzésekben oktat, vizsgaelnök; szakdolgozati konzulens és bíráló szociális szakképzések szakértője
5052 Újszász, Abonyi út 1.
Hajléktalan személyek szociális ellátása:
Sor szám
Nyilvántartási szám
SZ-18/2012. 122.
Név
Ruzsányi Erzsébet
Elérhetőség Telefon:20/3107708, 1/4626478 E-mail:
[email protected] NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Telefon:30/3496795
SZ-76/2013. 123.
Iskolai végzettEngedély Szakmai tevékenység, ség, szakképzett- megadásának egyetemi doktori címének illetve tudományos foség, szakképesí- időpontja kozatának megnevezése tés Általános szociális munkás, mentálhigiénés szakember, rehabilitációs gazdasági menedzser
Szociális szakértő
2013.október 11.
intézményvezető
Szociális szakvizsga, hajléktalanszemélyek szociális ellátása témacsoport szociálpedagógus
Duberné Dunaveczki E-mail:
[email protected] szociális szakvizsga, Éva hajléktalan személyek Magyar Vöröskereszt BAZ megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központ 3527 Miskolc, Baross u. 13-15.
2012. június 29.
szociális ellátása témacsoport
36
Családsegítés: Nyilvántartási Sor szám szám
Név
Csizmaziáné Hubert Mária
124.
Elérhetőség Telefon: 70/315-3681, 95/525910 (mh.) E-mail:
[email protected] Népjóléti Szolgálat, 9500 Celldömölk, Szalóky u. 3
Iskolai végzettség, Engedély szakképzettség, szak- megadásának képesítés időpontja Szociológus, Szociális szervező, Jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó Rehabilitációs gazdasági menedzser
125.
a celldömölki Népjóléti Szolgálat igazgatója tereptanári és jogvédelmi feladatokat is ellát rehabilitációs gazdasági menedzser módszertani szakértői feladatok
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Telefon: 30/858-6924, 53/360- Szociológus (szociálpoliti056 (mh.) kai szakirány)
Deákné Orosz Zsuzsanna
2006. január 31. 2011. március 10.
Szakmai tevékenység, egyetemi doktori címének illetve tudományos fokozatának megnevezése
E-mail:
[email protected] Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központja,
Szociális szakvizsga, hajléktalan-ellátás témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának igazgatója kistérségi szociális ellátások rendszerének szervezését, vizsgálatát, szociális koncepció készítését végzi; szupervízor Családsegítők és Gyermekjóléti Szolgálatok Etikai Bizottságának elnöke
2013. július 08.
Szociális szakértő
2740 Abony, Szilágyi E. u. 3. Telefon:70/9324823
SZ-71/2013.
E-mail:
[email protected]
126.
Fodor Mária
Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
Mentálhigiénés szakember, pedagógus Szociális szakvizsga (gyermekjóléti alapellátás)
3529 Miskolc, Csabai Kapu 911.
37
Haraszti István
127.
Telefon: 70/577-0140, 46/401- szociálpolitikus, 634 (mh) általános szociális munkás E-mail:
[email protected]
2010. október .28.
Iránytű Szociális Szolgálat Újgyőri Szolgáltatási Központ vezetője. Adósságkezelésben gyakorlat. Dél-borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszterben konzorciumi tag.
Miskolc Megyei Jogú Város Iránytű Szociális Szolgálat
Beilleszkedési modellkisérletben részvétel.
3533 Miskolc, Kabar u. 4. szociális munkás, szociálpolitikus Szociális szakvizsga gyerE-mail: mekjóléti alapellátás té
[email protected] csoport Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ, Telefon: 20/226-4464, 3568363 (mh)
Madár Csa-
128.
ba
2009. január 30.
Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ intézményvezetője „DIPA” Tanácsadók és Fejlesztők Szakmai Egyesülete – egyesületi vezető A Budavári KEF elnöke
1012 Budapest, Attila út 89. Telefon: 20/372-7105, 2585181 (mh. Fax is) E-mail: E-mail:
[email protected]
Galambos Pál
129.
SZ-40/2012. 130.
Kecskés Andrea
Rákoskeresztúri Családsegítő Központ, 1173 Budapest, Újlak u. 106. Telefon: 06/1/2540101, 2540104 E-mail:
[email protected]
Szociológus (szociálpolitikai szakirány) Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
Szociálpedagógus, szociológus
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoFővárosi Önkormányzat Idősek port Otthona 1172 Budapest, Pesti út 117.
38
2005. január 31. 2010. március 16
a Rákoskeresztúri Családsegítő Központ vezetője
2012. augusztus 24.
Módszertani referens a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő 1172 Budapest, Pesti út 117. szám alatt lévő Idősek Otthonában
Telefon: 46/400-106, 70/2611995,
Nagyné Tar- E-mail: jányi Mária
[email protected] Budapest Főváros KormányhiJudit
131.
vatala
Szociális szervező, Mentál- 2005. január higiénés szakember, Szociá- 31. lis munkás 2010. március 16 Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
Szociálpolitikai-, és Szociális szakképzés területén szakértőként tevékenykedik
Budapest, Váci utca 62 – 64. Telefon: 88/428-908, 30/2671517, 30/346-5495, 88/402-490 (mh.), 88/402-520 (mh.), 88/402-240 (mh.)
Szociális munkás Szociális szakvizsga, családgondozás, családvédelem témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
Rasztovitsné Szőke ZsuE-mail: E-mail:
[email protected] zsa
132.
a veszprémi Családsegítő- Gyermekjóléti Központ igazgatója, kistérségi társulások Családsegítő- Gyermekjóléti szolgálatainak intézményvezetője tereptanár több felsőfokú intézményben, szociális szakvizsgaelnök, mediátor, szupervizor a „Családokért- Gyermekekért” Alapítvány elnöke; SZIME-tag
Családsegítő-Gyermekjóléti Központ, 8200 Veszprém, Mikszáth K. u. 13.
SZ117/2015. 133.
134.
Szatmári Sándorné
Telefon:30/8308683 E-mail:
[email protected] DMVJ Családsegítő és Gyermekvédelmi Központ 4026 Debrecen, Mester u. 1.
általános szociális munkás, okleveles szociális munkás
Szociológus, Szociálpolitikus, Szociális szervező
Szabó János
Telefon:30/9425905 E-mail:
[email protected] Volontőr Humán Szolgáltató Betéti Társaság 7400 Kaposvár, Nádor u. 11.
2015.06.29.
családsegítő központ szakmai vezető
2005. január 31. 2010. március 16
A családsegítés, gyermekjólét regionális és megyei módszertani feladatainak ellátása
szociális szakvizsga(családgondozás témakör)
Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
39
Minőségügyi fejlesztési projekt koordinálása Regionális módszertani tevékenység és a regionális módszertani konzorcium irányítása
SZ-97/2014. 135.
Szabó Zoltán Lajosné
Sz-17/2012. Tálos Tamás
136.
Telefon:70/2137636 E-mail:
[email protected] 8000 Székesfehérvár, Bébic u. 5.
általános szociális munkás
2014.június 27.
foglalkozási rehabilitációs ügyintéző
Telefon:20/9837130, 72/441677
Általános szociális munkás,
2012. június.29.
Szakmai vezető a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál
Szociális szakvizsga, csaE-mail:
[email protected] ládvédelem, családgondozás témacsoport Pécs megye Jogú Város Eszter Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálata 7632 Pécs, Anikó u. 5.
SZ-92/2014. 137.
SZ-48/2012. 138.
Vastag Judit
általános szociális munkás, szociális szakvizsga
2014.05.21.
Polgármesteri Hivatal 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.
Telefon: 30/78991523
Szociális szervező, szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2012. november 22.
Nyugdíjas szakértő
2015.07.20.
intézményvezető
E-mail:
[email protected]
Telefon:20/3664060
SZ118/2015. 139.
Telefon:20/3367313
Dr. TörE-mail: zsökné Csap
[email protected] Klaudia
E-mail:
[email protected]
Zsolnai Judit
Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ
általános szociális munkás, szociális szakvizsga(családvédelem, családgondozás témacsoport)
8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.
40
Szociális igazgatás:
Sor szám
Nyilvántartási szám
Név
Elérhetőség Telefon: 06/1/795-3427 (mh)
Dr. Andráczi- E-mail: veronika.andracziTóth Veroni-
[email protected] Nemzeti Erőforrás Minisztérium ka
136.
Iskolai végzettSzakmai tevékenység, Engedély ség, szakképmegadásának egyetemi doktori címének illetve tudományos fozettség, szakkéidőpontja kozatának megnevezése pesítés Igazgatásszervező, 2010. május 11. jogász
NEFMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának főosztályvezetője
Közigazgatási szakvizsga
1051 Budapest, Alkotmány u. 1.
Badics Istvánné
137.
SZ-45/2012. 138.
Békési Enikő
139.
SZ-108/2014. 140.
Császár Zoltán Ferencné
2010. március 16.
Szociális osztályvezetőként tevékenykedik
Telefon: 20/533-0860 , 75/500-528 (mh.) E-mail:
[email protected] Polgármesteri Hivatal Paks, 7030 Paks, Dózsa György u.55.-61.
általános szociális munkás Szociális szakvizsga szociális igazgatás témacsoport
Szakmai előadások tartása
Telefon:70/5098867 E-mail:
[email protected]
Szociális szervező, 2012. október 27. közigazgatási szakvizsga
Nyugdíjas
Telefon: 30/205-7821, 327-7225 (mh.), 327-7223 (mh.) E-mail:
[email protected] Fővárosi Igazságügyi Hivatal, 1088 Budapest, Szentkirályi utca 8.
Szociális munkás, 2005. január 31. Általános iskolai 2010. március 16 tanár és könyvtáros
a Fővárosi Igazságügyi Hivatalban pártfogó felügyelő
Telefon: 70/3312936
okleveles szociális munkás, közigazgatási szakvizsga
Cziner Szilvia E-mail:
[email protected]
Az „Út a munkához” programban aktívan részt vesz
Közigazgatási szakvizsga (általános közigazgatási ismeretek, államigazgatás)
Polgármesteri hivatal 6500 Baja, Szentháromság tér 1.
41
2014.november 10.
szociális ügyintéző
Deák Sándor
141.
Horváthné dr. Sütő Terézia
142.
Telefon: 30/486-1505, 56/503-881 (mh.) E-mail:
[email protected] Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 5000 Szolnok, Kossuth L. tér 9.
Igazgatásszervező
Telefon: 99/314-862, 30/976-8327
Jogász
E-mail:
[email protected]
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Nyugdíjas
Telefon: 30/272-7036
SZ-64/2013.
E-mail:
[email protected] 143.
Ihász Márta
Főpolgármesteri Hivatal 1052 Budapest, Városház u. 9-11.
Telefon: 20/353-5673 144.
145.
Korpics Gab- E-mail:
[email protected] riella Nyugdíjas
Lakatos Éva
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, helyi önkormányzati rendszer)
Okleveles szociológus, tanár, Közigazgatási szakvizsga Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Szociális szervező Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Telefon: 20/407-7338, 06/1/8960462 Szociálpolitikus, (mh) szupervízor, mediátor E-mail:
[email protected] Közigazgatási Budapest Főváros Kormányhivatala szakvizsga Szociálisi és Gyámhivatal, Hatósági Ellenőrzési Osztály 1056 Budapest, Váci u. 62.-64.
42
2005. január 31. 2010. március 16
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán és Városfejlesztési Igazgatóság Egészségügyi és Szociális Osztályán vezető-főtanácsos
2005. január 31. 2010. március 16
47 évig dolgozott az államigazgatásban az Idősügyi Tanácsban szakértő tanácstag négy tantárgyból írt tankönyvet szociális ügyintézők és szociálpedagógusok képzésére
2013. április 19.
30 éve dolgozik az államigazgatásban Főiskolai oktató
2006. július 31. 2011. augusztus 25.
bírósági szakértő
2011. március 21.
Személyiségfejlesztő tréningeket, szakmai műhelyeket szervez
szociális képzésekben, továbbképzésekben, tanya- és falugondnoki képzésben oktató
Telefon:72/311620, 30/4452183
SZ-86/2014.
Medgyaszainé E-mail:
[email protected] Dr. Paller Weiland KFT. Gabriella
146.
7900 Szigetvár, Dencsházai u. 1. Telefon: 20/9530-794, 62/485-339 E-mail:
[email protected]
Majláthné
147.
Lippai Éva
6723 Szeged, Gát u. 4/b.
Telefon: 2063216393
SZ-96/2014. 148.
Esélyegyenlőség 2003 Bt.,
Módos Mar- E-mail:
[email protected] Győr-Moson-Sopron Megyei Korgit Judit mányhivatal Kapuvári Járási Hivatala
Jogász, dietetikus 2014.02.19. munkavédelmi , technikus ,munkajogi szakjogász
Rehabilitációs mentor és rehabilitációs tanácsadó
közigazgatási szakvizsga 2005. január 31. Szociálpolitikus, Szociálpolitikai 2010. március 16 szakigazgatásszervező, Egészségügyi szakoktató
a Szegedi Tudományegyetemen, valamint középfokú képzésekben, felnőttképzésben oktat, vizsgáztat
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknél tanácsadó
szociálpedagógus
állami, önkormányzati, piaci és non-profit szervezetek megbízásából szociálpolitikai tanácsadóként, szakértőként dolgozik
Európai Uniós szakértő (pályázatok)
2014.06.24.
szociális ügyintéző
2005. január 31. 2010. március 16
Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális és Családügyi Osztályának vezetője
2005. január 31. 2010. március 16
a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán oktat Szekszárdon
közigazgatási szakvizsga
9330 Kapuvár, Fő tér 1.
149.
Nagy Erika
Dr. Nagy 150.
Janka Teodóra
Telefon: 30/251-6386, 229-2691 (mh.) E-mail:
[email protected] Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, 1221 Budapest, Városház tér 11. Telefon: 74/528-300 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar, 7100 Szekszárd, Rákóczi út 1.
Igazgatásszervező Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás) Jogász Jogi doktor
a Wesley János Lelkészképző Főiskolán óraadó a szekszárdi Polgármesteri Hivatallal együttműködik szociális igazgatás terén
43
Telefon:1/4626652 E-mail:
[email protected]
SZ-81/2013.
Némethné Tardi Klára
151.
NRSZH 1071 Bp. Damjanich u. 48.
Nyitrai Imre
Richter István
153.
154.
SZ-91/2014.
Serafin József
2013.11.11.
EMMI 1054 Budapest, Báthory u. 10.
1995-2011-ig Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának Szociálpolitikai Ügyosztályán dolgozott, mint szociálpolitikai szakreferens NRSZH kormánytisztviselő szervezi az Országos Szociálpolitikai/Gyermekvédelmi Szakértők éves továbbképzését
Közigazgatási szakvizsga( közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás) E-mail:
[email protected]
152.
Szakvizsgázott általános szociális munkás, ellátottjogi képviselő,
ellátottjogi képviselő 30 éve dolgozik a közigazgatásban, melyből 25 éve tevékenykedik a szociálpolitika területén
Szociológus, Szo- 2005. január 31. ciálpolitikus, tanár, 2010. március 16 c. főiskolai docens
EMMI helyettes államtitkár
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Telefon: 70/368-4713, 28/452-105, 28/455-407 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] Pécel Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, 2119 Pécel, Kossuth tér 1.
Szociális szakigaz- 2005. január 31. gatás-szervező 2010. március 16
Telefon: 20/9804242 E-mail:
[email protected] EMMI 1054 Bp. Akadémia u. 13.
szociológus
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügy)
Közigazgatási szakvizsga
44
2014.04.02.
Pécel Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Szociális, Gyám és Egészségügyi Iroda vezetője, a Gyámhivatal vezetője
szakmai főtanácsadó Emberi Erőforrások Minisztériuma
155.
Skultéti József
Telefon: 30/221-8822, 1/327-1190 (mh.) E-mail:
[email protected] Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztály, 1052 Budapest, Városház u. 9-11. Telefon: 30/435-26-94, E-mail:
[email protected]
156.
Dr. Sulyokné Baranyi Erzsébet
Nyugdíjas
Telefon: 30/479-4167 E-mail:
[email protected],
[email protected] nyugdíjas 157.
Szabó Attiláné
2005. január 31. 2010. március 16
Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztályának vezetője
2005. január 31. Szociálpolitikus, Szociális szervező, 2011. október 12. Igazgatásszervező, Szociális menedzser
Nyugdíjba vonulása előtt a Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai Ügyosztályán dolgozott az idősellátás területén
Szociálpolitikus Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Módszertani feladatok ellátása
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás), Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport 2005. január 31. Szociális szervező, 2010. március 16 Igazgatásszervező, Szociálpolitikai szakigazgatásszervező Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás) Szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása)
45
nyugdíjas, korábban Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala által fenntartott szociális intézmények szakmai felügyeletét ellátó csoport vezetője
SZ_83/2013. 158.
Szabóné Pinczés Julianna
Telefon: 30/6353730 E-mail:
[email protected] nyugdíjas
Telefon: 20/328-4495,
159.
Szekeresné dr. Makra
E-mail:
[email protected] ny ugdíjas
Ibolya
160.
Szollár Zsu-
Telefon: 30/369-9705, 62/562-614 E-mail:
[email protected],
[email protected] 6724 Szeged, Teréz u. 18. vállalkozó
zsanna
Telefon: 70/380-0277 E-mail:
[email protected]
161.
Tarné Szarvas Erika
Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal, 1082 Budapest, Baross u. 65-67.
Igazgatásszervező, 2013. december 5. Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
nyugdíjas
Közgazdász, Szo- 2005. január 31. ciálpolitikai szak- 2010. március 16 igazgatás-szervező
korábban a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala szociálpolitikai vezető főtanácsosa
Közigazgatási szakvizsga (általános közigazgatási ismeretek, önkormányzati közigazgatás) Szociális szakigaz- 2005. január 31. gatás-szervező, Eu- 2010. március 16 rópai menedzsment szakértő,MA multikulturális nevelés tanár Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügy) Általános szociális 2005. január 31. munkás 2010. március 16 Kommunikációs szakember Rehabilitációs gazdasági menedzser Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügy)
46
Fogyatékosügyi programban, szociálpolitikai koncepcióban részvétel Pályázatírás, szociális intézmények irányítása, ellenőrzése Szociális szakképzésben részvétel, tankönyv írás
a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala,
gyermek- és ifjúságvédelmi koordinatív tevékenységet végez
a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban gyámügyi ügyintéző
Telefon:30/740-6956, 226- 0244/115(mh.), 162.
Vass Péter
E-mail:
[email protected] Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1221 Budapest, Anna u. 15/b
Szociálpolitikus Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
2005. január 31. 2010. március 16
A Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársa
Szociális foglalkoztatás:
Sor szám
Nyilvántartási szám
Név
Elérhetőség Telefon: 30/937-2433, 99/506-094 (mh.)
158.
E-mail:
[email protected], Belényessy
[email protected]
Albert
2005. január 31. Oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos 2010. március 16 gyógypedagógiai tanár, Egészségügyi menedzser
94/313-492 (mh.)
Fekete Árpád
E-mail:
[email protected] Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet,
Szociális szervező, Humán szervező Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja
9700 Szombathely, Gagarin u. 5.
47
az ágfalvai NapSzak Integrált Intézmény igazgatója a Magyar Szociálpolitikai Társaság vezetőségi tagja (pszichiátriai szekció); a Szociális Intézmények Országos Szövetségének elnökségi tagja Győr-Moson-Sopron megyében ellátottjogi képviselő
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenveNapSzak Integrált Intézmény, délybetegek szociális ellátása témacsoport 9423 Ágfalva, Ágfalva liget (postacím: 9401 Sopron, Pf. 275.) Telefon: 20/578-9626,
159.
Iskolai végzettség, Engedély Szakmai tevékenység, szakképzettség, megadásának egyetemi doktori címének illetve tudományos szakképesítés időpontja fokozatának megnevezése
2006. július 31. 2011. augusztus 25.
a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet (Szombathely) igazgatója fogyatékossággal, egészségkárosodással élő emberek foglalkoztatási rehabilitációjával, érdekérvényesítésével, szakosított szociális ellátásával foglalkozik a Regionális Szociálpolitikai Tanács tagja
Telefon: 20/2164278,
Gráczer Irma
160.
Szociális munkás, Szoci- 2005. január 31. álpolitikus 2010. március 16
Szociális szakvizsga, családvédelem, családEgyesített Szociális Intézmény gondozás témacsoport E-mail:
[email protected]
az ESZI igazgatója a helyi szociális és gyermekjóléti alapellátás és egyes szociális szakellátás szervezése, irányítása oktatói tevékenység
1152 Budapest, Széchenyi tér 8-10. Telefon: 30/945-5540, 56/515007 (mh)
Gulyás Anna
161.
E-mail:
[email protected], RSZSZ 5000 Szolnok, Hősök tere 2.4. Telefon: 66/643588 E-mail:
[email protected]
SZ-106/2014.
Gyetvai Gellért Szent Lázár Alapítvány Békés László
162.
SZ-105/2014.
Sz.86/2014. 164.
Dr. Paller Gabriella
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport szociológus, teológus, kommunikáció szakos bölcsész szociális szakvizsga (pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátása)
Telefon:66/643588 E-mail:
[email protected]
általános szociális munkás
2014. október 02.
igazgató
2014. október 02.
intézményvezető
2014.02.19.
rehabilitációs mentor és rehabilitációs tanácsadó
szociális szakvizsga(pszichiátriai betegek szociális ellátása) Telefon:72/311620
Medgyaszainé
komplex bizottsági tevékenység, támogatási szükséglet felmérés
. Szociális szervező, Költségvetési ellenőr
5630 Békés, Hunyadi tér 1/1.
Kovács Ildikó
163.
Rehabilitációs gazdasági 2005. január 31. menedzser, egészségügyi 2010. március 16 szociális munkás
E-mail:
[email protected]
Jogász, dietetikus munkavédelmi , technikus közigazgatási szakvizsga
Weiland KFt. 7900 Szigetvár, Dencsházai u. 1.
48
Telefon: 30/495 2792,
SZ-56/2012.
46/597 221 (mh.) 165.
Molnárné Cseh E-mail: nincs Sajóvámos-és Sajósenye KözMária
Igazgatásszervező
2012. február 6.
Körjegyző Foglalkoztatási és jogi tanácsadó
Terület- és településfejlesztési menedzser, Közigazgatási szakvizsga
ségek Körjegyzősége
3712 Sajóvámos, Munkácsy u. 2.
166.
Szekeresné dr. Makra Ibolya
Telefon: 62/422-685, 20/328-4495, 62/566-064 (mh.) E-mail:
[email protected] [email protected] Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala, 6741 Szeged, Rákóczi tér 1.
Közgazdász, Szociálpolitikai szakigazgatásszervező
Telefon: 20/584-7198,
általános szociális munkás
1/243-1298 (mh.)
167.
Tárnok György
E-mail:
[email protected] Magyar Máltai Szeretetszolgálat Békásmegyeri Csoport
2005. január 31. 2010. március 16
Fogyatékosügyi programban, szociálpolitikai koncepcióban részvétel
Közigazgatási szakvizsga (általános közigazgatási ismeretek, önkormányzati közigazgatás)
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
1039 Bp. Kelta u. 5.
49
Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala szociálpolitikai vezető főtanácsosa
Pályázatírás, szociális intézmények irányítása, ellenőrzése Szociális szakképzésben részvétel, tankönyv írás
2010. március 16.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Békásmegyeri Csoportjánál intézményvezető A Munka-Tár Egyesület alapító tagja Szakértői tanácsadás, tréningek, főiskolai képzések tartása Hátrányos helyzetű emberek, fogyatékossággal élők segítése nyílt munkaerő-piaci szolgáltatással, képzéssel
Rehabilitációs utógondozás:
Sorszám
Nyilvántartási szám
Név
Elérhetőség
Iskolai végzett- Engedély megSzakmai tevékenység, egyetemi doktori címének ilség, szakképzett- adásának időletve tudományos fokozatának megnevezése ség, szakképesítés pontja
Szociális szolgáltatások tervezése, fejlesztése, szervezése, ideértve a csoportmunkát, valamint a szolgáltatástervezési koncepcióval kapcsolatos tanácsadás: Nyilvántartási szám Név
Sor szám
Elérhetőség Telefon:30/3092944,
Sz-01/2012.
E-mail:
[email protected] Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény 165.
Antal Ágnes 3525 Miskolc, Arany János u. 37.
Iskolai végzettség, Engedély szakképzettség, megadásának szakképesítés időpontja
Szakmai tevékenység, egyetemi doktori címének illetve tudományos fokozatának megnevezése
Szociális munkás, szo- 2012. ciálpedagógus, foglal- .29. kozási és rehabilitációs jogi tanácsadó, adósságkezelési tanácsadó, pályázatíró és projektmenedzser, szociális asszisztens
Működési engedélyezési eljárások lefolytatása stratégiai referens gyermekjóléti alapellátás és családsegítési szakmai feladatok irányítása, koordinálása munkaügyi osztály ellenőrzése, belső képzések, továbbképzések irányítása, szervezése szakterületek közötti koordináció szakterülethez tartozó oktatói feladatok
június
Szociális szakvizsga, családsegítés témacsoport szakvizsgázott
Telefon: 30/544-4404, 20/3291006 (mh) 166.
Bálint Gergely
Szoci- 2009.január 30.
álpolitikus
E-mail:
[email protected]
Szociális
Pestújhelyi Gyermekotthon, Apolló Lakásotthona 1058 Budapest, Apolló u. 21.
50
szakvizsga
családvédelem, családgondozás témacsoport
Lakásotthonvezető Szocio- és művészetterapeuta Európai projekttervező, tréner
SZ -59/2013.
Szociológus, pszichológus
Telefon:30/314-8748 E-mail:
[email protected]
Boros Mónika
167.
168.
Szociális szakvizsga, fogyatékos személyek szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
NRSZH Szociális Főosztály 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Telefon: 20/457-5592
SZ-52/2012. Csernai Ferencné
E-mail:
[email protected] Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézmény, 3980 Sátoraljaújhely, Köveshegy 20. Telefon: 30/858-6924, 53/360-056 (mh.) E-mail:
[email protected]
169.
170.
171.
Deákné Orosz Zsuzsanna
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központja,
Szociólógus, okleveles pszichológuként kutatásokat végzett a cigány gyermekek, valamint a fogyatékkal élő gyermekek oktatási redszerében. Segítő Kezek A Gyermekekért Alapítvány alapító tagja
2008. január 31. Szociális szervező, Szociálpolitikai 2012. december szakigazgatásszervező, 06.. Szociális munkás
Sátoraljaújhelyi Intézmény
Egyesített
Szociális
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Szociológus (szociálpolitikai szakirány) Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központjának igazgatója kistérségi szociális ellátások rendszerének szervezését, vizsgálatát, szociális koncepció készítését végzi; szupervízor
2740 Abony, Szilágyi E. u. 3.
Családsegítők és Gyermekjóléti Szolgálatok Etikai Bizottságának elnöke
Telefon: 42/524-585 (mh) E-mail:
[email protected]
Szociálpolitikus
Deme Dóra
Szociális Gondozási Központ 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 2..
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Dr. Andráczi-
Telefon: 06/1/795-3427 (mh) E-mail:
[email protected] Nemzeti Erőforrás Minisztérium 1051 Budapest, Alkotmány u. 1.
Tóth Veronika
2013. március 06.
Igazgatásszervező, jogász Közigazgatási szakvizsga
51
2005. január 31. 2010. április 23.
A nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat szakmai igazgatója. Gyermekvédelmi szakértő Kutatásokban részvétel, külföldi kapcsolatok
2010. május 11.
NEFMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának főosztályvezetője
Dr. Dohány László András
172.
SZ-57/2013.
Jogász, Igazgatásszer- 2005. január 31. vező, terület-és telepü- 2010. március lésfejlesztési szakértő 16
Telefon: 20/975-2103, 52/573-063 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] SZGYF 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. Telefon:70/369 -10-87 E-mail:
[email protected]
173.
Kovácsné Kiss Ildikó
Idősek, Fogyatékosok és Módszertani Intézet
Szociális szakvizsga, hajléktalanok ellátása témacsoport Egészségügyi szociális 2013. február 12. munkás, igazgatásszervező pedagógiai szakos nevelő tanár
szociális intézményi fejlesztésekben szerzett tapasztalat, szakvizsgaelnök, szakmai vizsgaelnök szociális gondozó, szervező, tereptanár
Bélapátfalvi Idősek, fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete módszertani munkatárs, fejlesztő pedagógus
3346 Bélapátfalva, Petőfi u. 25.
174.
Dr. Kozma Judit
Telefon: 363-2165, 20/465-6497,
Szociológus
E-mail:
[email protected],
Szociológiatudomány doktora (szociálpolitika szakterületen)
2005. január 31. 2010. március 16
Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet
175.
Dr. Nagy Janka Teodóra
52
Kutatási tevékenységet végez elsősorban a szegénység és szociális szolgáltatások kérdéseiről a 3SZ tagja; az Esély folyóirat szerkesztői bizottságának tagja; több szakkönyvet írt és szerkesztett
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Telefon: 74/528-300 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar, 7100 Szekszárd, Rákóczi út 1.
A Széchenyi István Egyetem és a Miskolci Egyetem oktatója
Jogász Jogi doktor
2005. január 31. 2010. március 16
a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán oktat Szekszárdon a Wesley János Lelkészképző Főiskolán óraadó a szekszárdi Polgármesteri Hivatallal együttműködik szociális igazgatás terén
Szociológus, Szociálpolitikus, Szupervízor
Telefon: 30/625-8757 52/512-900/22118 (mh)
Erdős Judit
176.
E-mail:
[email protected] Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitikai Tanszék
Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
szupervízor; szociális szakképzésekben oktat, vizsgáztat a Regionális Forrásközpontok Országos Egyesületének tagja egyéni vállalkozóként végez szakértői tevékenységet fogyatékosügyi, esélyegyenlőségi oktató, tréner
Telefon:30/3426413
SZ-53/2012.
E-mail:
[email protected]
Erősné Földesi Ildikó
177.
Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
2012. december Általános szociális munkás, szociálpoliti- .06. kus, szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
Módszertani munkatárs
Közgazdász, szociális 2012. szakigazgatás szervező .29.
Módszertani csoportvezető, szakmai vezető
5600 Békéscsaba, Degré u. 59. Telefon:20/5406924, 30/7553470
Sz-03/2012.
E-mail:
[email protected] 178.
Erdős Zsuzsanna
június
Szociális szakvizsga
[email protected] Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda 1146 Budapest, Hungária krt. 200. Telefon: 30/223-5610, 74/466-225 (mh.)
179.
Fehér Jánosné
E-mail:
[email protected] Egyesített Szociális Intézmény, 7200 Dombóvár, Arany János tér 2.
180.
Furák Róbert
Telefon: 30/3267490, 46/587-444 (mh.) E-mail:
[email protected] Szent Borbála Idősek Otthona, 3704 Berente, Ady E. u. 7-11.
53
Szociális szervező, Szociális menedzser, Szociálpolitikus
2006. január 31. 2011. április 04.
a dombóvári Egyesített Szociális Intézmény igazgatója pályázatok lebonyolítása
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Szociális munkás Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
wwww.eold.hu honlapot működteti, mely távoktatásban elvégezhető továbbképzések elvégzésére nyújt lehetőséget a szociális szakemberek számára. szociális területen használható felhő alapú informatikai rendszerek tervezésével foglalkozik
Telefon: 23/354-934 (mh.)
Szociálpolitikus
E-mail:
[email protected]
Fülöp Zoltán
181.
Városi Családsegítő és Gondozási Központ
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2010. 15.
október
Százhalombattai Városi Családsegítő és Gondozási Központ intézményvezető helyettese Munkája által mind alap-, mind szakosított ellátások szakmai, gazdasági, jogi és közigazgatási kérdéseit folyamatosan követi
2440 Százhalombatta, Szivárvány tér 5.
Szakértői munkacsoportokban való részvétel intézményrendszer átvilágításával kapcsolatban.
SZ-47/2012. 182.
Gergelyné
Telefon: 30/5123969
Gyuricza Ágnes
E-mail:
[email protected]
SZ-70/2013.
183.
Szociálpedagógus, szociális munkás, szociális szakvizsga
Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Szociális,- Társadalom és Kommunikációtudományok Intézete 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 5.
2008. július 31. Okleveles szociális munkás, Általános szo- 2013. június 07. ciális munkás, adjunktus, PhD nyelvtudományi doktor
Főiskolai docens, Adjunktus, szociálpedagógia tanszékvezető, PhD nyelvtudományi doktor, adjunktus,
Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
Kistérségi modellfejlesztésben, alapszolgáltatások kialakításában, fejlesztésében dolgozik
E-mail:
[email protected]
Haraszti IstMiskolc Megyei Jogú Város Iránytű ván Szociális Szolgálat 3533 Miskolc, Kabar u. 4.
Innovativ képzésfejlesztés felsőoktatásban
a
szociális
Terápiás együttműködés rendszerszemléletű családgondozás szenvedélybeteg ellátásban
Telefon: 70/577-0140, 46/401-634 (mh) szociálpolitikus,
184.
NRSZH Szociális Főosztály szociális intézményi főreferens
NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Telefon:20/4899582, 99/518-970 (mh.) E-mail:
[email protected]
Dr. Haász Sándor
2012. .november .07.
általános szociális munkás
2010. október .28.
és a
Iránytű Szociális Szolgálat Újgyőri Szolgáltatási Központ vezetője. Adósságkezelésben gyakorlat. Dél-borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszterben konzorciumi tag. Beilleszkedési modellkisérletben részvétel.
54
Horváth Judit
185.
Kecskés Andrea
E-mail:
[email protected],
[email protected] Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1173 Budapest, Pesti út 117. Telefon: 30/952-7275, E-mail:
[email protected] Budapest Főváros Kormányhivatala
187.
Kovács Ibo-
Szakigazgatás szerve- 2005. január 31. ző: szociális igazgatás 2010. március szakirány, Magyar16 történelem szakos általános iskolai tanár
Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv 1146 Budapest, Thököly u. 82.
lya
a százhalombattai Városi Családsegítő és Gondozási Központ vezetője az önkormányzat Szociális Bizottságának állandó meghívottja
Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport 2007. július 1. Tanítószociálpedagógus, Szo- 2012. augusztus ciológus 24.
Telefon: 20/498-8710 (mh.)
SZ_40/2012. 186.
Telefon: 23/354-934 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] Városi Családsegítő és Gondozási Központ, 2440 Százhalombatta, Szivárvány tér 5.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport 2006. január 31. Okleveles szociális szervező, Szociológus- 2011. február szociálpolitikus, Köz- 16. szolgálati menedzsment szakértő Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Közép-magyarországi Regionális Módszertani Intézmény Konzorciumi Partner) intézményben lát el szakmai feladatokat
Rehabilitációs szakterületen hatósági feladatok ellátása, foglalkozási rehabilitáció, munkába helyezés Munkaügyi Központban Uniós Program vezetése, megváltozott munkaképességű személyek munkába helyezése, képzése Szociális igazgatásban, szociális intézményi fejlesztésben, jogvédelemben szerzett több évtizedes gyakorlat szociális területen, államigazgatásban több évtizedes oktatói gyakorlat, tankönyvírás
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport Ellátottjogi képviselői végzettség
188.
Kovácsné Ökrös Ágnes
Telefon:30/432-5070, 388-8760 (mh) E-mail:
[email protected] Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény, 1033 Budapest, Miklós u. 32.
55
Általános szociális munkás Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2009. január .30
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Középmagyarországi Szociális Módszertani Intézmény - módszertani osztályvezető Képzések szervezése, bonyolítása
Szociálpolitikus, Szociálpolitikai szakigazgatás-szervező, Egészségügyi szakoktató
Telefon: 20/9530-794, 62/485-339 E-mail:
[email protected]
Majláthné Lippai Éva
189.
SZ-43/2012. Marketti
190.
Judit
SZ-94/2014. Mátics Katalin
191.
Mohácsi Mónika
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Telefon: 20/469-5864,
Humán szervező, Szociális szervező, Közegészségügyijárványügyi ellenőr
E-mail:
[email protected] Esthajnal Alapítvány 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 1.
Telefon: 20/3785849 E-mail:
[email protected] Önkormányzati Szociális Szolgálat 2840 Oroszlány, Fürst Sándor u. 20.
E-mail:
[email protected]
általános szociális munkás, szociológus, gyógypedagógus
Pszichiátriai betegek valamennyi alap- és szakosított ellátási formáknak szervezése, vezetése, fejlesztése, Szakmai programok véleményezése, szakértői feladatok Módszertani anyagok, koncepció készítése, véleményezése, szakmai irányfejlesztés Férőhely kiváltási programban szervezetátalakítási kulcsmentori tevékenység
2014. június 02.
2012. Általános szociális munkás, bűnmegelőzé- .29. si koordinátor
Telefon: 30/ 495 2792, 46/597 221(mh)
Igazgatásszervező
Molnárné
E-mail:
[email protected]
Terület – és településfejlesztési menedzser
Cseh Mária
Polgármesteri Hivatal
Közigazgatási szakvizsga
56
2006. január 31. 2011. február 28.
intézményvezető
szociális szakvizsga
Szociális szakvizsga
3712 Sajóvámos, Munkácsy u. 2.
a Szegedi Tudományegyetemen, valamint középfokú képzésekben, felnőttképzésben oktat, vizsgáztat állami, önkormányzati, piaci és non-profit szervezetek megbízásából szociálpolitikai tanácsadóként, szakértőként dolgozik megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknél tanácsadó Európai Uniós szakértő (pályázatok)
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
SZGYF 1132 Budapest, Visegrádi u. 49.
SZ-56/2012. 193.
6723 Szeged, Gát u. 4/b.
Telefon:30/4857122
Sz-02/2012. 192.
Esélyegyenlőség 2003 Bt.,
2005. január 31. 2010. március 16
június
2012. február 6.
Szociális szakértő
jegyző Foglalkoztatási és Jogi Tanácsadó
Miklósi Erzsébet
194.
SZ.68/2013. Oraveczné 195.
196.
szociális munkás, szociálpedagógus, pedagógus
Telefon:30/9696756
Sz-84/2013.
Torják Anita
Nyitrai Imre
gyakorlati oktató
2013. május 17.
Szociális rehabilitációs szakértő
2005. január 31. 2010. március 16
EMMI helyettes államtitkár
E-mail:
[email protected] Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4.
szociális szakvizsga, gyermekvédelmi szakellátás
Telefon: 20/323-9080, 32/512415 (mh) E-mail:
[email protected] Nógrád Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv 3100 Salgótarján, Zemlinszky út m9.
Szociálpedagógus
E-mail:
[email protected]
Szociológus, Szociálpolitikus, tanár c. főiskolai docens
EMMI 1054 Budapest, Báthory u. 10.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Telefon: 30/961-2527, 78/446-160 (mh.) E-mail:
[email protected]
197.
2013. december 19.
„Harmónia”Integrált Szociális IntézPetrichné Veres Sarol- mény 6211 Kaskantyú, III. körzet 1. ta
57
Egészségügyi védőnő, 2010. január 31. Szociális szervező, Pszichológus, Addiktológiai konzultáns, komplex rehabilitációs mentor
30 éve magasabb tapasztalat szenvedélybetegek, fogyatékossággal élők, idősek szociális ellátása,
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
országos módszertani tevékenység
szociális szolgáltatások tervezése, szervezése, fejlesztése ellenőrzési tevékenység szociális foglalkoztatás referencia intézményi feladatok felülvizsgálatokban szakértői tevékenység
Telefon: 88/428-908, 30/267-1517, 30/346-5495, 88/402-490 (mh.), 88/402-520 (mh.), 88/402-240 (mh.)
Rasztovitsné Szőke Zsu- E-mail:
[email protected] Családsegítő-Gyermekjóléti Központ, zsa
198.
Szociális munkás Szociális szakvizsga, családgondozás, családvédelem témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
tereptanár több felsőfokú intézményben, szociális szakvizsgaelnök, mediátor a „Családokért- Gyermekekért” Alapítvány elnöke; SZIME-tag
8200 Veszprém, Mikszáth K. u. 13.
Richter Ist-
199.
ván
SZ-46/2012. 200.
201.
Sántha Magdolna Veronika
Skultéti József
2005. január 31. 2010. március 16
Telefon: 70/368-4713, 28/452-105, 28/455-407 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] Pécel Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, 2119 Pécel, Kossuth tér 1.
Szociális szakigazgatás-szervező
Telefon: 30/2281580 E-mail:
[email protected]
Szociális munkás, szo- 2012. október ciálpolitikus, szociális 31. szakvizsga
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügy)
Pécel Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Szociális, Gyám és Egészségügyi Iroda vezetője, a Gyámhivatal vezetője
NRSZH szociális szakértő
NRSZH Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóság 1146 Budapest, Thököly u. 82. Telefon: 30/221-8822, 327-1190 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztály, 1052 Budapest, Városház u. 9-11. Telefon:30/9425905 E-mail:
[email protected]
202.
a veszprémi Családsegítő- Gyermekjóléti Központ igazgatója, kistérségi társulások Családsegítő- Gyermekjóléti szolgálatainak intézményvezetője
Szabó János Volontőr Humán Szolgáltató Betéti Társaság 7400 Kaposvár, Nádor u. 11.
58
Szociálpolitikus Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
Szociológus, Szociálpolitikus, Szociális szervező Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztályának vezetője
2005. január 31. 2010. március 16
A családsegítés, gyermekjólét regionális és megyei módszertani feladatok ellátása Minőségügyi fejlesztési projekt koordinálása Regionális módszertani tevékenység és a regionális módszertani konzorcium irányítása
Szabó Tünde
203.
Telefon: 20/388-1043, 28/423-168 (mh.) E-mail:
[email protected] Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat, 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23. Telefon: 30/237-2682, 89/342-150 (mh.)
Szalai József
204.
E-mail:
[email protected] Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, 9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
Telefon:20/2293374
SZ-90/2014. 205.
206.
Szakács Fe- E-mail:
[email protected] rencné NFÜ 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.
Szűrös Éva
207.
Szociális szervező, Szociálpolitikai szakigazgatás-szervező, Szociális menedzser
szociális munkás, szociálpolitikus
Telefon: 70/508-9030, 72/414-089 (mh.)
Szociális munkás, Mentálhigiénés szakember, Szociális szervező Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
59
2005. január 31. 2010. március 16
a Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye vezetője Külsővaton a Veszprémi Hittudományi Főiskolán és a Nyugat-magyarországi Egyetem szociálpedagógus képzésében óraadó közép- és felsőfokú OKJ-s szakmai képzésekben vizsgaelnök; szociális szakvizsgaelnök.
2014. április 10.
vezető tanácsadó
2006. január 31.
Szolgáltatástervezési koncepciókkal kapcsolatos tevékenység
szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása témacsoport)
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, közszolgálati igazgatás)
7632 Pécs, Littke József u. 10.
a Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Gödöllő vezetője
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Szociológus, Szociálpolitikus
Pécs Megyei Jogú Város Integrált Nappali Szociális Intézmény,
2005. január 31. 2010. március 16
Szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
Telefon: 30/382-7669 E-mail:
[email protected] .
E-mail:
[email protected]
Varga Mónika
Szociálpolitikai szakigazgatás-szervező, Történelem szakos általános iskolai tanár
2011. 17.
február
2008. július 31.
Oktatási tevékenység
Pécs Megyei Jogú Város Integrált Nappali Szociális Intézmény igazgatója a „Kerekesszék-Klub” közhasznú alapítvány kuratórumának tagja a Pécsi Szociálpolitikai Kerekasztal megbízott képviselője; a Városi Szociális Szakértői Bizottság tagja a Dél-dunántúli Regionális Szociálpolitikai Tanács tagja
Szociálpolitikus
Telefon30/740-6956, 2260244/115(mh.), 208.
Vass Péter
E-mail:
[email protected] Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1221 Budapest, Anna u. 15/b Telefon: 30/627-0025, 37/200018 (mh.) E-mail:
[email protected]
209.
Zsitvay Katalin
NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
60
Közigazgatási szakvizsga (közigazgatási vezetési ismeretek, szociális igazgatás)
2005. január 31. 2010. március 16
Eü-i Főiskola - védőnői 2010. szak, szociális igazga- 16. tásszervező, szociális menedzser, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
március
A Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársa
21 éves intézményvezetői gyakorlat integrált szociális intézményben oktatói tevékenység vizsgaelnöki tevékenység központi írásbeli és szóbeli tételek készítése, lektorálása OKJ-képzések részére pályázati gyakorlat megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci reintegrációjának segítése Magyar Családsegítők és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete Szociális Igazgatók Egyesületének tagja
Szociális minőségfejlesztési tanácsadás:
Sor szám
Nyilvántartási szám
Név
Elérhetőség
Telefon:30/3092944
Sz-01/2012.
E-mail:
[email protected]
208.
Antal Ágnes
Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény 3525 Miskolc, Arany jános u. 37.
Iskolai végzettEngedély megség, szakképzettadásának időség, szakképesípontja tés Szociális munkás, szociálpedagógus, foglalkozási és rehabilitációs jogi tanácsadó, adósságkezelési tanácsadó, pályázatíró és projektmenedzser, szociális aszszisztens
Szakmai tevékenység, egyetemi doktori címének illetve tudományos fokozatának megnevezése
2012. június.29.
Működési engedélyezési eljárások lefolytatása stratégiai referens gyermekjóléti alapellátás és családsegítési szakmai feladatok irányítása, koordinálása munkaügyi osztály ellenőrzése, belső képzések, továbbképzések irányítása, szervezése szakterületek közötti koordináció szakterülethez tartozó oktatói feladatok
2013. június 07.
főiskolai docens, PhD nyelvtudományi doktor, adjunktus, Szociálpedagógiai tanszékvezető
Szociális szakvizsga, családsegítés témacsoport Telefon: 20/5102666, 99/518970 (mh.)
Okleveles szociális munkás, Általános szociális munkás, adE-mail: junktus, PhD
[email protected] tudományi doktor
SZ-70/2013.
212.
Dr. Haász Sándor
NYME-Benedek Elek Pedagógiai Kar Társadalom,Szociális és Kommunikáció Tudományok Intézete
Szociális szakvizsga, családvédelem, családsegítés témacsoport
9400 Sopron, Ferenczy J. u. 5.
61
Tanszékvezető, egyetemi adjunktus Terápiás együttműködés és rendszerszemléletű családgondozás a szenvedélybeteg ellátásban Komplex kistérségi egészségfejlesztés a Koppány-völgyében Innovatív képzésfejlesztés a szociális felsőoktatásban
Telefon: 30/417-4929 E-mail:
[email protected] Motivációs Nonprofit Kft. 213.
Futó Kálmán
.
3516 Miskolc, Ginzery u. 28.
Rehabilitációs környezettervező szakmérnök, Rehabilitációs gazdasági menedzser, minőségügyi szakmérnök,
2005. január 31. 2010. március 16
Motivációs Nonprofit Kft. gazdasági vezető vizsgaelnök pályázati előértékelő monitoring szakértő uniós és hazai pályázatokban
Diplomás ápoló, Szociálpolitikus, Minőségügyi szakmérnök Közigazgatási alap és szakvizsga Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport,
Szakértői közreműködés a személyes gondoskodás igénybevételével kapcsolatos eljárásokban:
Sor szám
211.
Nyilvántartási szám
Név
Bodnár Istvánné
Elérhetőség
Iskolai végzettEngedély ség, szakképzettmegadásának ség, szakképesíidőpontja tés
2005. január 31. Jogi szakokleveles 2010. március 16 Telefon: 30/375-6186, 52/386-326 családvédelmi tanácsadó, rehabilitáE-mail:
[email protected] ciós gazdasági meFehérbot Alapítvány 4024 Debrecen, nedzser Kossuth u. 42. Megtestesülés PlébáSzociális szakvizsnia 4032 Debrecen, Borbíró tér 9. ga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport, közigazgatási szakvizsga
62
Szakmai tevékenység, egyetemi doktori címének illetve tudományos fokozatának megnevezése megváltozott munkaképességű személyek számára rehabilitációs tanácsadás komplex rehabilitáció MSC képzés szociális tanácsadás
212.
213.
Csoó Lászlóné
Telefon: 30/914-7418, 29/367-299 (mh.) E-mail:
[email protected] Katolikus Szociális Módszertani Intézet, 2373 Dabas, Kossuth u. 67.
Szociális szervező
Telefon: 89/313-268, (mh.), 30/994-7106 (mh.) E-mail:
[email protected]
Szociális szervező
Csőréné Pőr Eszter Egyéni vállalkozó,
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2005. január 31. 2010. március 16
Katolikus Módszertani Intézet igazgatója
2005. január 31.
Szociális szakértő
Szociális szakvizs- 2010. március 16 ga, idősek szociális ellátása témacsoport
Tereptanár
a Veszprém Megyei Önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Bizottságában külső szakmai bizottsági tag szakiskolai vizsgabizottsági tag szociális otthoni ápoló
Nyugdíjas vezető főtanácsadó Telefon: 20/445-1689 214.
Dezső József
E-mail:
[email protected]
Telefon: 20/334-93-42 E-mail:
[email protected] 215.
Ipacs Piroska
Átrium Idősek Otthona 2370 Dabas, Szent István u. 63.
Igazgatásszervező, Szociális szervező
2005. január 31. 2010. március 16
szociális és rehabilitációs szakértő
Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport Humánszervező, Szociális szervező Rehabilitációs gazdasági menedzser, szakokleveles ellátottjogi jogvédő Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
63
szociális szakképzés szakértője, szociális tanácsadó, közbeszerzési szakreferens
szabályzatok és pályázatok készítése betegjogi és ellátottjogi képviselő 2005. január 31. 2010. március 16.
szakmai vezető Fokozott ápolási igény megállapításával összefüggő szakértői feladatok ellátása Szociális szakképzések területén elméleti oktató, gyakorlati tereptanár, vizsgaelnök
Telefon: 42/259-711 (mh) 20/5668099 E-mail:
[email protected]
Jakab An- Szociális Szolgáltató Központ 4502 Vasmegyer, Kossuth út 104. na
216.
Szociálpedagógus
2010. június .07.
A Vasmegyeri Szociális Szolgáltató Központ vezetése, Gyermekjogi képviselő, Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán szociális tereptanár.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványnál szakértő. TÁMOP 5.4.1.-es projektben az SZMI megbízása alapján vesz részt. ESZA által kiírt pályázat alapján szakértői munka pályázatok szakmai értékelésében.
SZ-24/2012.
217.
Telefon: 30/2501005, 1/250 1552(mh)
Müller Istvánné
E-mail:
[email protected]
Általános szociális 2012. január 19. munkás, szociálpolitikus
Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője
Szociális szakvizsga
SZIME Etikai Bizottság elnöke
Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény
Ellátottjogi képviselő Idősügyi Tanács alelnöke a Magyar Szociálpolitikai Társaság, a Magyar Gerontológiai Társaság, a SZOSZAK aktív tagja
1036 Budapest, Kiskorona u. 3. Szociális szervező, 2005. január 31. Szociális menedzser 2010. március 16 Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
szakterülete az idősek, felnőttek ellátásának módszertani feladatai, szolgáltatások tervezése, szervezése - kiemelten az alapszolgáltatások
Telefon: 46/512-800 (mh), 30/5175075
általános szociális munkás
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, gyermekjóléti alapellátás témacsoport
Szociális és gyermekvédelmi területen eltöltött 22 év szakmai gyakorlat alap és szakellátás területén. Új szolgáltatások beindítása. Vezető szervezői tapasztalat 15 év. Vizsgaelnöki tevékenység 8 éve. Szakértői tevékenység esélyegyenlőség területén, roma és női célcsoportokat illetően. Kutatásokban való részvétel. szociális szakértői tevékenység. Szolgáltatás tervezési koncepcióban részvétel.
Telefon: 70/261-3344, 34/361-782 218.
219.
Nyitrai Károlyné
Rézműves Gabriella
E-mail:
[email protected],
[email protected]
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3530 Miskolc, Városház tér 8.
64
2010. június 10.
Szakértői közreműködés a fogyatékos személyek alapvizsgálatában, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatban, a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatában:
Sor szám
Nyilvántartási szám
Név
Elérhetőség Telefon: 30/937-2433, 99/506-094 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected]
Belényessy
221.
Albert
NapSzak Integrált Intézmény, 9423 Á Ágfalva, Ágfalva liget (postacím: 9401 Sopron, Pf. 275.)
Sz-32/2012. 222.
Telefon:1/462 6478
Bognár Ferencné
E-mail:
[email protected] NRSZH
Iskolai végzettEngedély Szakmai tevékenység, ség, szakképmegadásának egyetemi doktori címének illetve tudományos zettség, szakkéidőpontja fokozatának megnevezése pesítés 2005. január 31. 2010. március 16
az ágfalvai NapSzak Integrált Intézmény igazgatója a Magyar Szociálpolitikai Társaság vezetőségi tagja (pszichiátriai szekció); a Szociális Intézmények Országos Szövetségének elnökségi tagja Győr-Moson-Sopron megyében ellátottjogi képviselő
Szociális munkás, Szociális szakvizsga, hajléktalan ellátás témacsoport
2012. április 27.
Szociális szakértő
Szociális szervező, logopédus
2010. .08
Horizont Otthon - felnőtt, értelmileg sérült és halmozottan fogyatékos emberek ellátása. Munka rehabilitációs foglalkoztatás megszervezése. Magyar Speciális Olimpiai Szövetség keretében ellátottak versenysportra való felkészítése, sportrendezvények szervezése.
Oligofrénpedagógiapszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, Egészségügyi menedzser Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
1071 Budapest, Damjanich u. 48. Telefon: 73/310-351 (mh), 70/935-4474
223.
Dr. Benkő Kónya Józsefné
E-mail:
[email protected] Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona 7900 Szigetvár, Turbékpuszta 1.
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
65
június
Telefon:20/5794064
SZ109/2015. 224.
Csaholcziné Rácz Éva
E-mail:
[email protected]
általános szociális 2015.01.13. munkás, szociálpolitikus
intézményvezető
Debreceni Terápiás Ház szociális szakvizsga Nyugdíjas vezető főtanácsadó Telefon: 20/445-1689
Dezső József E-mail:
[email protected]
225.
Telefon:30/397-7808, 52/536-550 mh.)
SZ-31/2012. Fórián Sándorné
226.
E-mail:
[email protected] NRSZH Észak-alföldi Igazgatóság, Debreceni Kirendeltség
Igazgatásszervező, Szociális szervező Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
2005. január 31.
szociális szakképzés szakértője, szociális tanácsadó, közbeszerzési szakreferens
2010. március 16
szociális és rehabilitációs szakértő szabályzatok és pályázatok készítése betegjogi és ellátottjogi képviselő
Szociális munkás, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2012. április 27.
okl. szociálpolitikus, szociális munkás, szociológus, rehabilitációs gazdasági menedzser
2011. október 11.
Szociális szakértő
4027 Debrecen, Hadházi u. 7-9.
SZ_30/2012.
Telefon: 42/451-6000 (mh), 30/504-6361 E-mail:
[email protected] SZSZB Megyei RSZSZ 4400 Nyíregyháza,
227.
Verbényiné Tüzér u. 2. Mányik Marianna
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
66
szociális rehabilitációs szakértőként a komplex minősítési eljárásban dolgozik.
Telefon: 70/327-6329
Szociálpolitikus
E-mail:
[email protected]
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
Egyéni vállalkozó, nyugdíjas
Gellén Imre
228.
2005. január 31. 2010. március 16
a Szociális Intézmények Országos Szövetsége elnökségének tagja; Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Klaszter Egyesület tagja az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Felügyelő Bizottságának tagja, oktató középfokú szociális képzésben oktat (Debrecen Regionális Képző Központ), főiskolai szociális munkás képzésben óraadó, vizsgaelnök
SZ-55/2012. Gombkötő Borbála
229.
SZ111/2015.
Szociális szervező
E-mail:
[email protected]
Szociális menedzser
2012. 8.
február
E-mail:
[email protected] Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza
Kőris Otthon – Integrál Intézmény intézményvezető Esélyegyenlőségi komplex programban való részvétel Publikálás a Szociális Menedzser szaklapban
Szociális szakvizsga
Telefon: 30/7427405
Kmetti Béláné
230.
Telefon: 3/9833150, 53/550 050
2015. január 27.
intézményvezető
2015. áprlis 17.
intézményvezető
szociális menedzser, diplomás ápoló, Szociális szakvizsga
4032 Debrecen, Pallagi út 9.
SZ116/2015. 231.
Telefon:28/564010 E-mail:
[email protected]
szociális szervező, szociális menedzser
Naftz Kata- Juhász Zsófia Református Szeretetotthon 2162 szociális szakvizsga (fogyatékos lin Erzsébet Őrbottyán, Kvassay telep 1. személyek szociális ellátása témacsoport)
67
Telefon: 42/783680
SZ-62/2013.
E-mail:
[email protected]
4400 Nyíregyháza, Jósika u. 10.
SZ113/2015. 233.
Szabóné Orosz Éva
Sz-06/2012. 234.
Tukoráné Somogyvári Anikó
2012. június 28.
Szociális szakértő
Általános szociális munkás, okleveles szociálpolitikus, foglalkoztatás rehabilitációs szakértő Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
2013. április 19.
Intézményvezető
Általános szociális munkás, Szociálpolitikus
2010. október 1.
NRSZH –átfogó rehabilitációs vizsgálatok, felülvizsgálatok, foglalkoztatási alkalmassági és felülvizsgálatok
Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat 4029 Debrecen, Víztorony u. 11.
általános szociális munkás, szociális menedzser szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása témacsoport)
Telefon:82/512580/6304
HTKT Szociális Szolgáltató Központ 6400 Kiskunhalas, Nyúl u. 5-7.
Telefon: 46/517-689 (mh.) E-mail:
[email protected]
Faragó Anna
látása, rehabilitációja témacsoport
Diplomás ápoló, egyetemi okleveles E-mail:
[email protected] ápoló, rehabilitációs Somogy Megyei Kormányhivatal RSZSZ Ka- gazdasági menedzser posvár, Petőfi tér 4.
E-mail:
[email protected]
E-mail:
[email protected]
Vizkeleti Szabolcs
Oktatási feladatokat is ellát
intézményvezető
Telefon: 70/317- 0235
SZ-65/2013.
Baptista Szeretetszolgálat Kelet-Magyarországi Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője, területi vezető
2015. február 4.
Telefon: 20/9350213
Mária
236.
2013. április 02.
Nagygyőryné Szociális szakvizsBaptista Szeretetszolgálat Keletga, fogyatékos szeKerti ibolya Magyarországi Szociális Szolgáltató Központ mélyek szociális el-
232.
235.
Szociális munkás, szociálpolitikus
B.-A.-Z. Megyei Intézményfenntartó Központ, 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1.
Közigazgatási szakvizsga (általános közigazgatási ismeretek, államigazgatás)
68
ápolási díj szakértő
SZ-95/2014. 237.
Dr. Pitzné Heinczinger Mónika
EÁltalános szociális mail:
[email protected] munkás, szociális szakvizsga (fogyaTelefon:30/7494373 tékosok szociális ellátása, rehabilitációSZGYF Pest Megyei Kirendeltség ja) 1052 Bp. Városház u. 7.
2014. június 18.
SZGYF Pest Megyei Kirendeltség igazgatója
Szakértői közreműködés a komplex minősítési eljárásban:
Sorsz.
Nyilvántartási szám
Név
Sz-27/2012.
Telefon:30/647-9741
Bakonyiné Németh Márta
233.
Elérhetőség
E mail:
[email protected] GYMS Megyei Kormányhivatal RSZSZ Szakértői Osztály
Iskolai végzettség, szakképzettség, szakképesítés
Engedély megadásának időpontja
Szociálpedagógus, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2012. április 27.
Általános szociális munkás
2010. november .23.
Szakmai tevékenység, egyetemi doktori címének illetve tudományos fokozatának megnevezése Szociális szakértő korábban gondozási központ vezető volt
9024 Győr, Szent Imre u. 41. Telefon: 20/961-6747, 1/370-2585 (mh)
Berzsinszky Andrea
234.
SZ-20/2012.
E-mail:
[email protected]
235.
SZ-44/2012. 236.
Szociális munkás
Telefon:30/571-7431, 92/596 231
Szociálpedagógus, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2012. április 27.
Szociális szakértő
Általános szociális munkás szociális szakvizsga, gyermekjóléti alapelláts
2012. október 27.
Szociális szakértő
Zala Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve 8900 Zalaegerközigazgatási alap és szeg, Mártírok útja 42-44.. szakvizsga Telefon:22/500350
Bodóné Budai Márta
Szakértői tevékenység: fogyatékos személyek alapvizsgálata, szociális foglalkoztatási alkalmassági vizsgálat, átfogó rehabilitációs alkalmassági vizsgálat.
Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete 1131 Budapest, Madridi u. 7.
E-mail:
[email protected]
Biczó József Istvánné
Szociális munka hajléktalanokkal, hátrányos helyzetű családokkal.
E-mail:
[email protected] NRSZH Közép-dunántúli Régió 8000 Székesfehérvár, Távirda u.4.
69
SZ-32/2012.
Szociális munkás, Szociális szakvizsga, hajléktalan ellátás témacsoport
2012. április 27.
Szociális szakértő
Telefon: 30/2131393, 94/509187 E-mail:
[email protected],
[email protected] Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság Szombathelyi Kirendeltség 9700 Szombathely, Sugár u. 9.
Általános szociális munkás, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása témacsoport
2012. augusztus. 24.
Szociális szakértő
Telefon:30/9654915 E-mail:
[email protected]
Egészségügyi szakoktató, szociálpolitikus
2012.június 29.
Szociális szakértő
NRSZH 1. sz. Igazgatóság 1141 Budapest, Thököly u. 82.
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon:1/462 6478
Bognár Ferenc- E-mail:
[email protected] né NRSZH
237.
1071 Budapest, Damjanich u. 48.
SZ_42/2012.
Boldizsár Beáta Magdolna
238.
SZ_19/2012. 239.
240.
241.
SZ-12/2012.
Csillik Gabriella
Csúzné Baranyi Rozália
Demus Iván
Telefon:20/4899587 E-mail:
[email protected] nyugdíjas
Védőnő, szociális menedzser
Telefon: 20/9382-151, 32/521-762 (mh.) E-mail:
[email protected],
[email protected] Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzésszervezési Központ, 3100 Salgótarján, Május 1. út 54.
Szociálpolitikus, Tanítónépművelő
Tagja a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaságnak
2012.június 27.
Szociális szakértő volt
2006. január 31. 2011. február.28
a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzésszervezési Központban főigazgató-helyettes
Szociális szakvizsga, időskorúak szociális ellátása témacsoport
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
szociális menedzserképzésben, valamint szociális szakképzésekben tanít oktatás szervezés, ESZME elnöke EURODIR hálózat elnökségi tagja Nógrád Megyei Szociális Bizottság elnöke,
70
SZ-05/2012. 242.
Fazekas Hajnalka
Telefon:30/5847249 E-mail:
[email protected]
Általános szociális munkás, szociális munka mesterképzési szak
Szociális szakértő ellenőrzési szakreferens betegjogi, ellátottjogi képviselő
NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport Szociális szervező, Humán szervező
Telefon: 20/578-9626 E-mail:
[email protected]
Fekete Árpád
243.
Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet, 9700 Szombathely, Gagarin u. 5.
SZ-13/2012. 244.
Ferencziné Szuszits Éva
SZ-71/2013.
Egészségügyi menedzsment szakértő, egyetemi okleveles ápoló,
Telefon: 70/9324823
Mentálhigiénés szakember, pedagógus
Fodor Mária Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv 3529 Miskolc, Csabai Kapu 9-11.
Fórián Sándorné
4027 Debrecen, Hadházi u. 7-9.
71
2006. július 31. a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet (Szombathely) igazgatója 2011. augusztus 25. fogyatékossággal, egészségkárosodással élő emberek foglalkoztatási rehabilitációjával, érdekérvényesítésével, szakosított szociális ellátásával foglalkozik 2012. június 27.
Szociális szakértő
2013. július 08.
Szociális szakértő
2012. április 27.
Szociális szakértő
Szociális szakvizsga, időse szociális ellátása
Szociális szakvizsga, gyermekjóléti alapellátás témacsoport
Szociális munkás, Szociális szakvizsga, idősek E-mail:
[email protected] szociális ellátása témaNRSZH Észak-alföldi Igazgatóság, Debre- csoport ceni Kirendeltség Telefon:30/397-7808, 52/536-550 mh.)
SZ-31/2012.
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja
Telefon:20/9275470, 06/76/485109, 06/1/4626579 E-mail:
[email protected] NRSZH Dél-alföldi Regionális Igazgatóság Kecskeméti Kirendeltsége 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
E-mail:
[email protected] 245.
246.
2012.június 29.
Telefon: 30/641-6452, 72/788852 E-mail:
[email protected]
Gyurok Ernő
247.
SZ-10/2012. 248.
Halászné Kis
249.
Szociális szakértő
Általános szociális munkás, családterapeuta, szociális szakvizsga, családvédelem, családgondozás témacsoport
2012.május 29.
Szociális szakértő
Szociális munkás, rehabilitációs gazdasági menedzser, szociológus, Szociális szakvizsga gyermekjóléti alapellátás témacsoport
2012. április 27.
Szociális szakértő
E-mail:
[email protected] Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal RSZSZ Telefon:30/261-9363
SZ-35/2012. Horváth József
250.
E-mail :
[email protected] NRSZH DDRI Szekszárd Kirendeltség 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 64. Telefon:30/655 0880
SZ-11/2012.
E-mail:
[email protected] 251.
Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
2012.május 31. Általános szociális munkás, szociális szakigazgaE-mail:
[email protected] tás szervező, szociális NRSZH Közép-dunántúli Regionális Igaz- szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport gatóság Székesfehérvári Kirendeltsége Telefon: 20/9734 678
HegedűsHarasta Henrietta
Horváthné Brandt Szilvia
igazgató
Okleveles szociális munkás
Telefon.70/6111172
Andrea SZ-38/2012.
Pécs Baptista Szeretetszolgálat Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézménye 7633 Pécs, Endresz Gy. U. 21.
Oligofrénpedagógia sza- 2011. május 11. kos gyógypedagógiai tanár
NRSZH Dél-alföldi Régió Békéscsabai Kirendeltség 5600 Békéscsaba, Gyulai u. 18.
72
2012.május 31. Általános szociális munkás, szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
Szociális szakértő
252.
SZ-16/2012.
Istovicsné Kőmüves Gabriella
Iványi András
253.
Telefon:72/551388 E-mail:
[email protected] NRSZH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság Pécsi Kirendeltsége 7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 2.
Szociálpedagógus
Telefon: 70/331-4503, 1/5770516
Szociológus
E-mail:
[email protected]
Szociálpolitikus
2012.június 29.
Szociális szakértő
2010.november 2.
szociális munka hajléktalanokkal című tantárgy oktatása
Szociális szakvizsga, gyermekjóléti alapellátás témacsoport
szakdolgozatok opponálása
Wesley János Lelkészképző Főiskola 1086 Budapest, Dankó u. 11.
szakértői tevékenység: fogyatékos személyek alapvizsgálata, szociális foglalkoztatás alkalmassági vizsgálata, átfogó rehabilitációs alkalmassági vizsgálat bírósági megkeresésre szociális szakértői vélemény adása
SZ-87/2014.
Telefon:30/6457595
Irinyi Beáta
254.
Szociálpolitikus, szociális szakvizsga
2014. február 28.
szociális csoportvezető
szociális szervező, szakokleveles ellátottjogi képviselő, humánszervező, rehabilitációs gazdasági menedzser, szociális szakvizsga(idősek szociális ellátása témacsoport)
2013. október 30.
Fokozott ápolási igény megállapításával összefüggő szakértői feladatok ellátása
Általános szociális munkás, Szociális szakvizsga, szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
2012. április 27.
E-mail:
[email protected] Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet 4031 Debrecen, Bartók út. 2-26.
SZ-80/2013.
Telefon:20/3349-342 E-mail :
[email protected]
Ipacs Piroska
255.
Telefon:30/620 0809
Sz-28/2012. 256.
Kaszáné Kiss Erika
E-mail:
[email protected] NRSZH ÉMRI Miskolci Kirendeltség Miskolc Pf. 397.
73
szociális szakképzések területén vizsgaelnök, vizsgabizottsági tag
Szociális szakértő
Szociálpedagógus, művelődésszervező,
Telefon:70/2821162
SZ-29/2012.
E-mail:
[email protected]
NRSZH nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság vezető szociális szakértője
2005. január 31. 2010. március 16
az NRSZH Szociális Főosztályán főosztályvezető-helyettes a Wesley János Lelkészképző Főiskolán oktat új szolgáltatások létrehozásában, engedélyeztetésében, szakmai programok, intézményi tervezések, belső dokumentációk, szabályzatok elkészítésében járatos szervezetfejlesztéssel, dolgozók képzésével, szolgáltatási protokollok kidolgozásával foglalkozik – idősellátás területén szolgáltatásfejlesztési koncepciók kidolgozását végzi
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Kincses Ágnes
257.
2012.április 27.
NRSZH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság 9024 Győr, Szent Imre u. 41.
Szociálpolitikus
Telefon: 30/349-3558
Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása téOrszágos Rehabilitációs és Szociális Szakmacsoport értői Intézet Szociális Főosztály, E-mail:
[email protected]
Kiss Györgyi
258.
SZ-21/2012.
1071 Budapest, Damjanich u. 48
Telefon:70/4664560, 30/5449764 E-mail:
[email protected]
Krajnák Mária Miskolci Egyesített Szociális, EgészségErzsébet ügyi és Gyermekjóléti Intézmény
259.
3533 Miskolc, Kabar u. 4.
SZ-99/2014. 260.
E-mail:
[email protected] SZSZB megyei Kormányhivatal 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4.
74
kistérségi feladatellátás jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szakmai vezető
Szociális szakvizsga, hajléktalan ellátás témacsoport
Általános szociális munkás, rehabilitációs gazdasági menedzser, szociális szakvizsga
Telefon:42/451600
Konyhásné Tóth Mariann
2012. május 29. Általános szociális munkás, rehabilitációs és foglalkoztatási jogi tanácsadó
2014. augusztus 06.
SZSZB Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv szociális ügyintéző
SZ-33/2012. Ludman Andrea
261.
2012. április 27. Általános szociális munkás, Rehabilitációs gazdasági menedzser, Szociális szakvizsga, szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
Telefon:70/360-5067 Email:
[email protected] NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Telefon: 20/469-5864,
SZ-43/2012.
262.
Marketti Judit
SZ-77/2013.
Telefon:30/3309644
Nagy Zsuzsanna
263.
E-mail:
[email protected] Esthajnal Alapítvány 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 1.
E-mail:
[email protected]
Humán szervező, Szociá- 2006. január 31. lis szervező, Közegés2011. február 28. zségügyi-járványügyi ellenőr Szociális szakvizsga, pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
NRSZH Szociális szakértő
Pszichiátriai betegek valamennyi alap- és szakosított ellátási formáknak szervezése, vezetése, fejlesztése, Szakmai programok véleményezése, szakértői feladatok Módszertani anyagok, koncepció készítése, véleményezése, szakmai irányfejlesztés Férőhely kiváltási programban szervezet-átalakítási kulcsmentori tevékenység
általános szociális munkás, ellátottjogi képviselő
2013. október 11.
szociális szakértő
Szakvizsgázott szociálpolitikus, rehabilitációs gazdasági menedzser, szociális szakvizsga
2010. október 1.
NRSZH- átfogó rehabilitációs vizsgálatok, felülvizsgálatok, foglalkozatási alkalmassági és felülvizsgálatok
2012.június 29.
Regionális szociális szakértő
NRSZH 1071 Bp. Damjanich u. 48. Telefon: 46/517-689 (mh.) E-mail:
[email protected]
Faragó Anna
264.
265.
SZ-14/2012.
Orosz Balázs
BAZ Megyei Intézményfenntartó Központ Közigazgatási szakvizsga (általános közigazgatási 3527 Miskolc, Selyem rét 1. ismeretek, államigazgatás) Telefon:30/2892348,06/1/4626410 E-mail:
[email protected] NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Általános szociális munkás Szociális szakvizsga, családvédelem, család gondozás témacsoport
75
SZ.68/2013.
Telefon: 20/323-9080, 32/512-415 (mh)
Oraveczné Torják Anita
266.
:
E-mail
[email protected] Nógrád Megye Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv
Szociálpedagógus
2013. május 17.
Szociális rehabilitációs szakértő
szociális szakvizsga idősek szociális ellátása témacsoport
3100 Salgótarján, Zemlinszky út 9.
SZ-07/2012. Petrucz István
267.
Szociálpedagógus, szociá- 2012.május 31. lis szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
Telefon:30/532 0263 E-ma:
[email protected] NRSZH ÉMRI Egri Kirendeltség
szociális szakértő
3300 Eger, Széchenyi u. 34.
SZ-88/2014.
szakvizsgázott általános szociális munkás
Telefon: 20/8525425
Prek Sándorné E-mail:
[email protected]
268.
Bihari Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7.
269.
SZ-79/2013.
Sz-63/2013. 270.
SZ-18/2012. 271.
Paári Angéla
Radvánszkyné Dobó Katalin
Ruzsányi Erzsébet
Általános szociális munkás
NRSZH 1071 Bp. Damjanich u. 48.
szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
Telefon: 20/3746170 E-mail:
[email protected]
Általános szociális munkás, rehabilitációs és gazdasági menedzser
Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
Szociális szakvizsga, gyermekjóléti alapellátás témacsoport
Telefon:20/3107708, 1/4626478 E-mail: ruzsá
[email protected]
Általános szociális munkás, mentálhigiénés szakember, rehabilitációs gazdasági menedzser Szociális szakvizsga, hajléktalanszemélyek szociális ellátása témacsoport
76
ügyvezető
2013. október 29.
szociális szakértő
2013. április 05.
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve szociális szakértője
2012.június 29.
Szociális szakértő
szociális szakvizsga
Telefon:30/273-3861 E-mail:
[email protected]
NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
2014.03.12.
SZ-46/2012. Sántha Magdolna Veronika
272.
Telefon: 30/2281580 E-mail:
[email protected] Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóság 1146 Budapest, Thököly u. 82. Telefon:20/9184128
SZ-102/2014.
E-mail:
[email protected]
Sánta Erzsébet
273.
NRSZH 1071 Budapest, Damjanich u. 48.
Telefon:22/501 327, 70/773 5702
SZ-37/2012.
E-mail:
[email protected]
Sédtői Csabáné NRSZH Szakértői Koordinációs és Jogi
274.
Főosztály, Szakértői és Információs Osztály 8000 Székesfehérvár, Távirda u. 4.
275.
SZ-15/2012.
Skobrák Tamásné
276.
Diplomás ápoló, egész- 2014. szeptember NRSZH Orvosszakmai Ellenőrzési és Mód03. szertani Főosztály ségtan tanár, egészségügyi szakmenedzser, szociális szakigazgatásszervező, rehabilitációs gazdasági menedzser, szociális szakvizsga (idősek szociális ellátása témacsoport, közigazgatási szakvizsga Gyógypedagógus, Általános szociális munkás, Szociális szakvizsga, fogyatékosok ellátása, rehabilitációja témacsoport
Telefon:70/2455451, 06/72/551388 Óvónő, egészségfejlesztő E-mail:
[email protected] mentálhigiénikus NRSZH Dél-dunántúli Regionális Igazga- Szociális szakvizsga tóság Pécsi Kirendeltsége 7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 2. Telefon:20/9184- 579
SZ_34/2012.
Szociális munkás, szoci- 2012. október 31. NRSZH szociális szakértő álpolitikus, szociális szakvizsga
Somogyi Ber-
E-mail:
[email protected]
nadett
O-GEL Oktatási és Szolgáltató Bt. 2120 Dunakeszi, Krajcár u. 8.
77
2012. április 27.
szociális szakértő
2012.június 29.
Szociális szakértő
Diplomás ápoló, Szociális 2012. április 27. szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport, Egészségügyi szakmenedzser, androgógus, tereptanár
ügyvezető szakértői feladatok, tanácsadás, Óraadó tevékenység vizsgáztatás oktatásban
SZ-09/2012.
Tóth Edit
277.
SZ-103/2014.
Tóth-Szántó Katalin
279.
intézményvezető
Telefon: 20/4895021
Általános szociális
2014.09.22.
Szociális szakértő
E-mail:
[email protected]
munkás, szociális szakvizsga (időskorúak szociális ellátása témacsoport) 2012.június 29.
Szociális szakértő
2010.november 24.
Körzeti Intézményfenntartó Társulás Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetése.
E-mail:
[email protected] Körösladányi Egyesített Szociális Intézmény
Csongrád Megyei RSZSZ 6724 Szeged, Vasas Szent Péter u. 1.
SZ-06/2012. 280.
281.
Tukoráné Somogyvári Anikó
Tuliné Öreglaki Lilla
Szociális szakértő
2014.09.22.
5516 Körösladány, Simai u. 2.
SZ-104/2014.
2012.május 31. Általános szociális munkás, szociális szakvizsga pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása témacsoport
általános szociális munkás, okleveles szociális munkás, szociális szakvizsga (fogyatékosok szociális ellátása és rehabilitációja témacsoport)
Telefon: 66/474058
Tóth József Endréné
278.
Telefon:30/940 4211 E-mail:
[email protected] NRSZH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság 1146 Budapest Thököly út. 82.
Telefon:82/512580/6304 E-mail:
[email protected] Somogy megyei Kormányhivatal RSZSZ 7400 Kaposvár, Petőfi tér 4.
Telefon: 70/321-8293, 85/554-020 (mh) E-mail:
[email protected]
Diplomás ápoló, Egyetemi okleveles ápoló, rehabilitációs gazdasági menedzser Szociális szakvizsga, időskorúak szociális ellátása témacsoport Általános szociális munkás
Komplex rehabilitációs Balatonlellei Körzeti Közös Szociális mentor Alapszolgáltatási Központ 8638 BalaSzociális igazgatás tonlelle, Kossuth Lajos u. 85.
78
Helyettes szülői hálózat kiépítése. Tereptanári feladatok. .
282.
SZ-89/2014.
SZ-08/2012.
Újvárosi József
Valiskó Piroska
283.
284.
SZ-36/2012.
SZ-30/2012. 285.
Vargáné Budai Magdolna
Verbényiné Mányik Marianna
telefon:20/8005587 E-mail:
[email protected] Bihari Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7.
egészségügyi szociális munkás szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása témacsoport
2014.03.12.
intézményvezető
Telefon:30/427 6530 E-mail:
[email protected] NRSZH Szakértői Koordinációs és Jogi Főosztály 1036 Budapest, Lajos u. 160162.
Általános szociális munkás, szociális szakvizsga idősek szociális ellátása témacsoport
2012.május 31.
Szociális szakértő
Telefon:30/9195177 Email:
[email protected] NRSZH 4028 Debrecen, Hatházi út 7-9.
Szociális szervező, rehabilitációs gazdasági menedzser, Szociális szakvizsga, idősek szociális ellátása témacsoport
2012. április 27.
Szociális rehabilitációs szakértőként minősítési eljárásban való részvétel
2012. április 27.
Szociális szakértő
Telefon:30/504-6361, 42/451600, 1/4626- Szociális munkás, Szoci594 (mh.) álpolitikus NRSZH ÉAR Nyíregyházi Kirendeltség Szociológus, rehabilitáci4400 nyíregyháza, Tüzér u. 2. ós gazdasági menedzser E-mail:
[email protected] Szociális szakvizsga, fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja témacsoport
79